Székesegyházi búcsú és tanévnyitó Gyulafehérváron
Kettős jelentőségű ünnepnap szeptember 29-e Gyulafehérváron: Szent Mihály főangyal napján, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye s ugyanakkor az érseki székesegyház titulusának búcsúját is ünnepelik, de a délelőtt 11 órakor bemutatandó főpásztori szentmise keretében (főcelebráns Jakubinyi György érsek) lesz a Római Katolikus Hittudományi Főiskola tanévnyitó Veni Sanctéja is. E nap ugyanakkor Márton Áron püspök halálának 32. évfordulója.
A Szent István király által kibocsátott alapítólevél, a korabeli dokumentumok és az azokat értelmező egyháztörténészek egybehangzó véleménye, valamint a régészeti kutatások eredményeinek alapján az erdélyi püspökség alapítása az 1009. esztendőben történt Gyulafehérváron. A Gyulafehérvári Főegyházmegye immár 1003 éves múltjának általános jellemzéseként és ugyanakkor a jubileumi jelmondat szentírási összefüggésének értelmében a jövőjét is remélve valljuk: „Krisztussal ... ezer esztendeig” (Jel 20,6).
A 2011-es romániai népszámlálás eredményeinek tükrében a Gyulafehérvári Főegyházmegyében a római katolikus hívek száma 387 612, míg az idetartozó más egyházmegyékben működő plébániáké 5083, tehát összesen 392 695 személy. A főegyházmegye híveinek száma az 1992−2002 közötti időszakban mintegy százezerrel lett kevesebb, azaz közel félmillióról négyszázezerre apadt. Napjainkban tehát hatványozottan érvényes Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és katolikus örmény apostoli kormányzó millenniumi imája: „Kérem az Úr Jézust, a Lelkek Főpásztorát, hogy ezeréves egyházmegyénket áldja meg, támogassa hivatásokkal és buzgó világi munkatársakkal, hogy a harmadik keresztény évezredben is tanúságot tegyünk Istenről, aki maga a szeretet.”
Fodor György
Szabadság (Kolozsvár)

Digitális adatbank készült a Kárpát-medence helyneveiről
A Kárpát-medence mai és a történelmi forrásokban előforduló helyneveinek online adatbázisát hozták létre a Debreceni Egyetem (DE) Magyar Nyelvtudományi Tanszékének kutatói.
A szabadon, bárki számára elérhető gyűjteményben jelenleg 85 ezer helynév található meg, de a teljes adatállomány a tervek szerint a többmilliós nagyságrendet is elérheti. A munka a kutatóegyetemi program keretében, pályázati támogatással, két kutatócsoportban zajlik Tóth Valéria egyetemi docens és Hoffmann István egyetemi tanár vezetésével. A helynévtárban külön modulok szolgálják az általános felhasználók, illetőleg a kutatók igényeit. Az adattár tartalmazza az egyes helynevek történeti és mai, élőnyelvi adatait, megtudhatjuk, hogy az adott időben mit jelölt a kérdéses helynév, és több esetben a jelölt hely történetére vonatkozó információk is megtalálhatók a térképpel illusztrált adatlapon. A helyneveknek egy-egy terület, nyelv, nép múltjának a megismerésében a tudományos kutatások számára van forrásértékük. A http://mdh.unideb.hu/ oldalon elérhető helynévtár elsősorban a névkutatás, a nyelvtudomány, a történettudomány, a régészet, a történeti földrajz és a néprajztudomány számára nyújt használható forrást.
Felvidék.ma

Székelyek nyomában Bukovinában
Régóta tervezem, hogy végigjárjam a másfél évszázadon át székelyek lakta öt bukovinai falut. Jártam Erdély szinte minden magyarlakta vidékén, de Kárpátokon túli magyarokkal is találkoztam. Bejártam a csángó települések jelentős részét: Gyímesekben, Moldvában, Barcaságban. Az egyköri ötágú (ma hétágú) sípot jelképező határon túli magyarok sorsával saját hazájukban ismerkedtem Kárpátaljától Őrvidékig, Losonctól Magyarkanizsáig, Kórogyig, Lendváig. De az 1941-ben Bukovinából végleg eltelepített székelyek „szülőföldjét” még nem láttam.
Idén nyáron elérkezett az alkalom, hogy – a Marosvásárhelytől amúgy nem túl messze fekvő – Bukovinába autózzak. Az oda kirándulókat leginkább a fenyvesekben gazdag táj festői látványa, a Stefan cel Mare (Nagy István) fejedelem idejében vagy azt követően felépülő kolostorok művészi falfestményei, a szucsávai várjátékok, a gazdag népművészeti és népi építészeti értékek, vagy az Osztrák-Magyar Monarchia idején kiépült Vatra Dornei oxigéndús levegője és ásványvizei, esetleg az onnan kiinduló hegyi túrák vonzzák. Miközben Erdélybe ereszkedvén meglátogatják Drakula gróf várkastélyát, szállodáját, és megtekintik a világ talán egyetlen egész alakos Bram Stoker bronzszobrát. Történelmi áttekintés
A mai Románia északkeleti részén fekvő Bukovina valóban szemet gyönyörködtető panorámákat, rendezett tájépítészeti megvalósításokat, kisvárosaiban szecessziós házsorokat, szerteágazó kulturális értékeket nyújt az odalátogatóknak. Az 1774-től Ausztriához tartozó, Csernovic központú Bukovina tartomány az első világháborúig a Monarchia soknemzetiségű, virágzó csücske volt. Jelenleg északi fele Ukrajna része.
A történelemkönyvekből jól tudjuk, hogy az 1764. január 7-i vérengzést, a madéfalvi veszedelmet követően a csíki havasokon keresztül Moldvába menekült székelyek egy része, hozzájuk csatlakozó más csoportokkal együtt, nemsokára az amúgy gyéren lakott Bukovinába telepedett le. A Habsburg udvar, amely közben elismerte, hogy helytelenül járt el a székelyekkel szemben, az első telepesekkel még 1776-1777-ben két falut (Istensegíts, Fogadjisten) hozott létre. Néhány évvel később, 1783-ban II. József császár Erdély gubernátorára, Hadik Andrásra bízta a Moldvába menekült székelyek Bukovinába telepítését, ami 1786-ig tartott, és újabb három bukovinai székely falu megalapítását eredményezte: Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva. A számadatok szerint összesen 2687-en települtek át Moldvából Bukovinába.
A száz év alatt lélekszámban közel négyszeresére növekvő és ezáltal életterében beszűkülő, ugyanakkor őseik földjétől, a székelységtől, a tömbmagyarságtól minduntalan távollevő bukovinai székelyek hazatelepítésének gondolata először az 1880-as évek elején merült fel. Ekkor már elkezdődött a kivándorlásuk Amerikába, leginkább Kanadába, de még Brazíliába is. Az első telepítésre 1883-ban került sor az Al-Duna szabályozásából nyert délvidéki, bánsági földekre, később Erdélybe, elsősorban Déva környékére, de a manapság Marosludashoz tartozó Andrássytelepre is.
A történelmi változások úgy hozták, hogy a bukovinai székelyek kisebbségi helyzetbe kerültek, és a román nacionalizmus tárgyaivá váltak. Az erősödő magyarellenesség, valamint a II. világháború kitörésekor Bukovina kettészakadása olyan kedvezőtlen viszonyokat teremtettek, hogy a Bukovinában élő magyaroknak nem volt maradásuk.
Az illegális áttelepülés beindulásával Budapest elkezdte a tárgyalásokat a román kormánnyal, és megszületett a Szatmár és Bihar megyei telepítés terve, amely Jugoszlávia lerohanásával nem valósulhatott meg, hiszen végülis az öt bukovinai székely falu teljes lakosságát a kedvezőtlen nemzetiségi adottságokkal rendelkező Bácskába telepítették 1941 májusában-júniusában. Ekkor tízezernél többen hagyták el bukovinai szülőföldjüket, majd alig három évig tartó bácskai építkezést és beilleszkedést követően a front elől északra kellett menekülniük, hogy többségük a mai Dél-Magyarországról, Baranya és Tolna megyékből elmenekült németek házait elfoglalhassa.
Elhagyott házak, templomok
A történelmi tényeken túl keveset tudunk arról, hogyan alakult az 1941-ben elhagyott falvak, házak, templomok és temetők sorsa.
Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a magyar kormánynak nem sikerült a jóval előnyösebbnek bizonyuló lakosságcserével megoldani a telepítést, ráadásul a bukovinai székelyek hátrahagyott értékeiért fizetendő kártérítést sem sikerült kiharcolnia a román féltől. Ezért az igás állataikat és gazdasági felszereléseiket messze áron alul értékesítő telepesek gyakorlatilag csak személyes holmijaikat és háztartási felszereléseiket vitték magukkal. Miközben a hátrahagyott lakóházak és birtokok új tulajdonosai az elcsatolt Észak-Bukovinából menekült, a háborúban érdemeket szerzett, vagy a környező falvakból a jobb minőségű földek miatt idetelepedett románok lettek. A más nemzetiségű helybenmaradók vagy idetelepedők (ukránok, lengyelek, zsidók stb.), illetve a szülőföldön maradást választó 19 magyar család a továbbiakban abszolút kisebbséget alkottak.
A 2002-es népszámlálási adatok szerint az egykori bukovinai székely falvakban már nemigen élnek magyarok. Hadikfalván egyetlen lakos vallotta magát magyarnak. Andrásfalván az utolsó magyar ember (a nevére már nem emlékeztek) még a rendszerváltás előtt áttelepült Magyarországra, de ott mégsem szeretett, ezért inkább visszajött szülőfalujába, és az időközben államosított háza használatáért haláláig bért fizetett.
Mind az öt, egykor magyar település már a falu határában felhívja az arra utazó figyelmét, elsősorban messzire ellátszó templomtornyaik által, amelyek elütő színfoltot alkotnak a hagymakupolás, kolostorszerű istenházakkal bíró falvak többségéhez képest. Igaz ugyan, hogy Radóc (Rădăuţi) környékén, ahol a bukovinai székelyeket letelepítették, éppúgy látni német evangélikus és lengyel katolikus templomokat, vagy éppen zsinagógát.
A bukovinai székelyek egyszerűségükben is feltűnő templomainak többsége (négy) ma is áll, csak a torony keresztjét cserélték fel, és a templombelsőt alakították át az ortodox egyház kívánalmai szerint. Két kivétellel. Fogadjisten templomát lebontották, mellé pedig felhúzták a görög keleti templomot, míg Andrásfalván csak a református templomot tartották meg, a római katolikus helyébe kultúrotthont építettek a községközpontban.
A továbbiakban – a többi közül kiemelve – szolgáljon néhány adat Hadikfalva templomáról. A kőből és téglából készített, 35 méteres tornyú, többnyire a falubeliek közmunkájával, verejtékével felépített templomot 1825-ben szentelték fel. Az 1941-ben a faluból lelkészestől távozó magyarok a katolikus Schmilewski család gondjaira bízták Isten házát, ám pap hiányában a néhány tucatnyi helyben maradó lengyel nem használta azt. A háborús viszonyok miatt öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az időközben betelepedett falu ortodox papot kapjon, és felavassa a papi lakot. A következő évben, 1947-ben a leendő görög keleti templom alapját megöntötték ugyan a falu központjában, de végül is megegyeztek abban, hogy együtt használják a már meglevő római katolikus templomot. Az évek teltek, és 1978-1981 között elvégezték a belső falfestést, majd 1986-ban Teoctist pátriárka felszentelte az egykor magyar katolikus hívek által felépített templomot. A Szűzanyának felajánlott templom búcsúját Mária-napon, augusztus 15-én tartják.
Egyébként 1904 óta Nagyboldogasszony napján kerül sor Bukovina legnagyobb római katolikus búcsújára a szintén Radóc vonzáskörzetében fekvő, lengyelek lakta Kacsika (Cacica, Kaczyka) faluban. A XVIII. század végén a sóbányászat ide vonzotta a lengyel szakembereket és munkásokat, akiknek a leszármazottai ma is megtöltik a templomot a lengyelül celebrált szentmisén, miközben a szabadtéri román nyelvű esti, hajnali és főleg déli szolgálatokon akár tízezer moldvai római katolikus hívő vesz részt. Beleértve a Somoskáról, Pusztináról és máshonnan érkező moldvai csángómagyarokat, akik számára ma már megengedett a magyar nyelvű szentmise megtartása.
Az egykori bukovinai székely falvak lankás dombvidéken épültek, tágas, széles utcákkal, zsindellyel fedett faházakkal és vályogtégla házakkal. Valamikor népiskola, posta, a vasút melletti falvakban pedig állomás állt a lakosok rendelkezésére. Az egykori épületek közül ma már – a templomokon kívül – az istensegítsi állomásépület az, amelyről bizonyosan elmondható, hogy „magyar időben” is álltak a falai. Az épületek többségét lebontották, legfeljebb átalakították. Esetleg a régi házat megtartva, mögé felhúztak egy újabbat.
A legészakabbra elterülő Andrásfalván még ma is megcsodálhatunk néhány székelyek által felhúzott régi házat. Az egyiket egy tizenegy gyermekes család használja. Bár két szobáját nemigen lakják, mert inkább az új házban zsúfolódnak össze (no, azért különösebb komfortra nem kell gondolni!), a két szoba közötti előszobából nyíló konyhaajtóról időnként mégiscsak lekerül a lakat.
A házak többsége amúgy takaros és rendezett, nem ritka a zsindelyes fal vagy a faragott kapu látványa. Több helyen díszítésül virágos, madaras vagy szarvasos motívumok fordulnak elő. A lakóházak között jómódról tanúskodó épületek is találhatóak, tulajdonosaik többnyire Olaszországban vállalnak munkát (házimunkák, építkezés, idénymunkák stb.). Becslések szerint a munkaképes lakosság negyede külföldön dolgozik. Torino környékén több tízezres létszámú a román közösség, köztük számos bukovinai lakossal, akárcsak szép számban moldvai csángóval.
Tisztelet a szülőföldnek
A szülőföldjük tömeges elhagyását követő évtizedekben a bukovinai székelyek történetét mély hallgatás övezte, a róluk való helyi megemlékezés elképzelhetetlennek tűnt. A világháború veszteségeinek és a kommunizmus szorításának a kiheverését követően, a némi enyhülést hozó hetvenes években Magyarországon élő idős, idősödő személyek haza-hazalátogattak szülőföldjükre, Bukovinába. Sokszor gyermekeiket is magukkal hozták. Az új lakosok többnyire vendégszeretetükről tettek tanúbizonyságot, és a mai napig emlegetik az egykori ismeretséget, megmutatják a látogatáskor készült és később postán elküldött (a szekuritáté által el nem kobzott) fényképeket. Sőt, azzal is eldicsekednek, hogy viszontlátogatásra hívták őket, bár arra már nem került sor.
Szóval, a szülőföldjükhöz ragaszkodó egykori „őslakosok” közül számosan „hazalátogattak” Bukovinába. A korosabbak esetén lelki békéjük megkívánta, hogy haláluk előtt még lássák az egykor otthont nyújtó tájat. A fiatalabbakat a kíváncsiság, sokszor a szülőföld megismerésének a vágya hajtotta. Mindannyian turistaként jöttek. Egykori házaikban már nem térhettek nyugovóra. Egyrészt azokat már lebontották, mások lakták. Másrészt a külföldiek elszállásolása akkoriban havi fizetésnyi büntetéssel járt.
A nyolcvanas években, a végtelennek tűnő aranykorszak időszakában a csausiszta rendszer még az anyanyelvüket és identitásukat őrző erdélyi magyarokat, székelyeket is félhalottnak nyilvánította, amikor magyarul beszélő román dolgozóknak bélyegezte meg őket. Így hát a bukovinai székelység egykori létét halotti csend övezte.
Az 1989-es változásokat követően egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy 2000-ben, a millenium évében hazaszerető kezek mind az öt templom bejáratához egy-egy fából faragott, ortodox stílusba simuló keresztet állítsanak fel az alábbi magyar és román felirattal: „Tisztelet a szülőföldnek. Onoare pentru pământul natal.”
Egyes helyeken a kereszt mellett kopjafa áll, máshol maga a kereszt végződik kopjafában. Mindenhol piros-fehér-zöld szalagot kötöttek a fakeresztre-kopjafára, több helyen – akár egészen friss – nemzeti színű szalagos kis babérkoszorú hirdeti, hogy magyarországi csoportok minduntalan ellátogatnak őseik szülőföldjére, és valóban tisztelettel adóznak apáik, nagyapáik szülőföldjének.
És tisztelettel adóznak a falu mai lakói is. Pópájukkal, primárukkal az élen ma már nem gerjednek fel a piros-fehér-zöld szalagok láttán, pedig egykoron ezen színkombináció egyesekben olyan vad indulatokat váltott ki, mint az arénában a bika előtt lebegtetett vörös lepel. Szóval, nincsenek ismeretlen kezek, amelyek – akár az éjszaka sötétjében – eltávolítanák a székelymagyar múltra utaló jeleket.
Elbokrosodó, elburjánzó temetők
Az elmúlt években a temetők bejáratához is állítottak egy-egy kopjafát, hátára faragva a település nevét és két évszámot. Az első az alapításé, a telepítésé, míg a második mindenhol a közös távozás időpontja, 1941. Például: Hadikfalva 1785 – 1941. (Élt 156 évet.) Piros-fehér-zöld szalaggal átkötve. Măneuţi (Andrásfalva), Dorneşti (Hadikfalva), Ţibeni (Istensegíts), Iacobeşti (Fogadjisten), Vornicenii Mari (Józseffalva) – térképen megkereshető moldvai települések. Számunkra egykori bukovinai székely falvak. Amelyeknek a nemzet számára már nincs jelenük és jövőjük, de van több mint másfél évszázados múltjuk.
Bukovinai székely gyökerekkel egyáltalán nem rendelkező, Erdélyben és Magyarországon élő leszármazottakat ismerő, az összmagyar identitást és az egyetemes emberséget szívemben hordozó immár román-magyar kettős állampolgárként jártam végig az öt falut. Azért, hogy kegyelettel adózzak annak az oly hányattatott sorsú, sokat szenvedő és nélkülöző székelymagyar közösségnek, amely minden magyar számára egyet jelent: bukovinai székelyek.
A múltat leginkább a temetőkben kell keresni. Bár a temetők – amennyiben nem adnak örök nyughelyet valamely híres embernek vagy műemléknek – nem tartoznak a turisztikai látványosságok közé, az utazónak érdemes meglátogatnia őket. A vallással és etnikummal összefüggő temetőkultúra, a települési sajátosságok, a megannyi embersorsot idéző nevek, évszámok, feliratok teljesebb összképet alakítanak ki az adott település múltjáról.
A bukovinai magyar temetők hosszú évtizedek alatt az elhunytakat gondozó leszármazottak hiányában elburjánoztak, elbokrosodtak. A szegények fakeresztje elkorhadt, a módosabbak kőkeresztjét ellepte a gaz, a cserje, vagy kidőlt állapotukban az édes anyaföld.
A temetők ma is rendkívül szomorú látványt nyújtanak. Fogadjisten és Józseffalva temetőjét alig lehet megtalálni, utóbbinál a temetőt rejtő domboldal inkább elvadult bozótosnak tűnik. Hadikfalván a teljesen elhanyagolt magyar temető mellé külön ortodox temetőt hoztak létre, a kősírok zöme művirágokból készült koszorúval borított. Talán jelképesnek tűnik, hogy a szovjet hősök obeliszkje köti össze a jelent és a jövőt hirdető román temetőt és a több méteres cserjékkel benőtt magyar temetőt, amelynek csak a bejárata rendezett valamelyest, az ott feltárt néhány sírkő és az utóbbi években felállított kopjafa környéke.
Andrásfalván 2011 novemberében fekete márványtáblát állítottak fel, a helyi egyházi és világi hivatalosságok részvételével. Az alábbi felirattal: „Rădăcinile neamului nostru se află înmormintate în acest cimitir. A szent égben van az Isten, fent a Krisztus az összes szentekkel, viszont a földön az ők halottjaik. Sírok, ahol alszanak szüleink és gyökereink. Mi unokáink, dédunokáink most mindent megköszönünk, hogy jöttök a mi halottjaink sírjához, akármilyen távol is vagytok. Emléketek örökké élni fog! Nyugodjatok békében! Állították Andrásfalva volt lakói és leszármazottai.” A márványtábla tetején éppen olyan kereszt emelkedik az égbe, mint a falu főterén a második világháborús halottaknak felállított emlékművön.
Néhány méterrel odébb öt egyforma kis kőkereszt hirdeti, hogy a Szőcs családban egy évtized leforgása alatt összesen öt kisgyermeket kísértek ki a temetőbe: „Itt nyukszik Istenben” Szőcs Antal (1910-1915), Szőcs Gerge (1911-1915), Szőcs Lajos (1918-1920), Szőcs Pál (1921-1925), Szőcs József (1915-1925). Torokgyík, spanyolnátha, akkoriban még kezelhetetlen tüdőgyulladás? Ki tudja ma már ...
A mintegy két tucatnyi kőkereszt, amely a falu bukovinai székely elhunytjainak állít emléket, és kilátszik a burjánok, bokrok közül, még sokat „mesélhetne”. A kívülálló csak annyit állapíthat meg, hogy akkoriban elég keveset éltek az emberek. A magas halálozási mutatók ellenére a sok szülés mégis pozitív szaporulatot idézett elő. Még egy, a többinél kissé magasabb sírkő hívja fel a figyelmet, rajta az egyszerű felirattal: Wisniewski Antal plébános (1866-1914). Lengyel pap a bukovinai csángó faluban, élt az Osztrák-Magyar Monarchia idején.
Az utolsó zsidó
A soknemzetiségű Bukovinában valamikor nagy lélekszámú zsidó közösség élt. Erről tanúskodik az Emil Boc miniszterelnöksége alatt felújított impozáns radóci zsinagóga. Miközben ma már arról is beszélni lehet, hogy ebben a régióban sokezer zsidó vált a jászvásári és dorohoi-i pogromok, a munkaszolgálat, a lágerek áldozatává.
Az 1930-as népszámlálás még százötven zsidó nemzetiségű lakost tartott nyilván Hadikfalván. Ma már csak Radu Furman vallja magát zsidónak, bár héberül nem tud írni, és a gyakorlatban nemigen tartja izraelita vallását. Sőt, a falu határában levő birtokára, ahol facsemetéket, virágokat (rózsákat) termeszt, néhány éve kis ortodox kápolnát emeltetett. Igaz, mellette ott ékeskedik a kövekkel körberakott kőasztal.
Radu Furman édesapja inkább megtagadta identitását, és felvette az ortodox vallást, csakhogy elkerülje a sárga csillagos megbélyegzést. Amúgy Victor Furman a magyar temetőben pihen. Legkisebbik fia, Radu az elemi osztályokat ukrán iskolában végezte, majd románul tanult. A kommunista időben a könyvlerakat kereskedője volt, de megélhetését leginkább virágkertészetből biztosította. Három gyermeket nevelt, kettőjük Izraelben él, felesége is ott vigyáz az unokákra.
Radu Furman a magyarság számára nagy szolgálatot tett akkor, amikor hobbijának élve létrehozta a Hadikfalva-Dorneşti Múzeumot, megőrizve az egykori székely falu szellemi és tárgyi emlékeit. Az évtizedekkel ezelőtt még álló székely házakat pusztulásuk előtt sorra lefényképezte, egyesek faanyagának egy-egy darabját megőrizte (1880-ból szemöldökfa), korabeli térképeket és fotókat gyűjtött, a háztartási és a gazdasági eszközökből, népművészeti tárgyakból szép gyűjteményt hozott össze. A múzeum nyilván tágabb kitekintésű: a környéken leesett meteoritdarabka, Zyklon gáz doboza, katonai egyenruha és bőrönd, pénzgyűjtemény egyaránt gazdagítja.
Végszó A XVIII. század végén Bukovinába telepített székelyek és leszármazottaik hányatott sorsának és egykori szülőföldjének ismerete minden magyart kötelez. Hiszen minden magyar felelős minden magyarért. Saját élményeimmel és meglátásaimmal ennek a felelősségnek az ébren tartását igyekeztem szolgálni.
Dr. Ábrám Zoltán
Erdély.ma

Levéltári törvény: kis lépés a restitúció felé
Már csak a képviselőháznak mint döntéshozó testületnek kell rábólintania a természetbeni restitúciót lehetővé tevő levéltári törvényi módosításokra, miután tegnap a szenátus hallgatólagosan elfogadta a Máté András, Kerekes Károly és Márton Árpád RMDSZ-es képviselők által benyújtott indítványt. A módosítások egyébként már másodjára vannak a parlament két háza előtt. Amint arról beszámoltunk, a beterjesztett módosításokat – miután 2010-ben azokat a szenátus elutasította – november elején a képviselőház döntéshozó fórumként már elfogadta. Ezt követően azonban a Szociálliberális Unió (USL) az Alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért, tartalmi kifogásokat emelve a jogszabály ellen.
Akárcsak a szélsőséges szervezetek, a balliberálisok is azt kifogásolták, hogy ezeket a dokumentumokat visszakaphatják egykori tulajdonosaik, amelyek főként a történelmi magyar egyházak. Az alkotmánybíróság egyébként végül nem a tartalmi kifogásoknak adott helyt, hanem az alkotmány 61-es cikkelyére hivatkozva leszögezte: a törvény elfogadásának módja mond ellent az alaptörvénynek, mivel megszegi a kétkamarás parlamentarizmus elvét.
„A módosítások tartalmáról nem, csakis a törvénymódosítás procedúrájáról tárgyalt az alkotmánybíróság, s azt találta végül alkotmányellenesnek” – nyilatkozta akkor a Krónika megkeresésére Puskás Bálint alkotmánybíró. A javaslatot így az elfogadás procedúrájának hibái miatt küldték vissza a parlamentnek, onnantól kezdve a honatyák dolga, hogy akár ugyanebben a formában, de immár a helyes procedúrával újra elfogadják a módosításokat, amennyiben akarják.
A Szociálliberális Unió a nemzetállamot féltette
A tavalyi év végén azonban még demokrata-liberális párti többségű kormánya volt Romániának, amelyben az RMDSZ is helyet kapott. Azóta mindkét alakulat ellenzékbe szorult, s éppen az aggályait ismételten hangoztató USL kormányoz. Az az USL, amelynek képviselőjeként Mircea Duşa jelenlegi belügyminiszter a tavalyi alkotmánybírósági ítélet után úgy fogalmazott, hogy „az alkotmánybíróság megakadályozta az állam egységes mivolta ellen intézett támadást, amikor alkotmányellenesnek minősítette az állami levéltári törvény módosításait”.
Szerinte ugyanis a levéltári törvény módosításának 19-es cikkelye támadást jelent Románia egységes nemzetállamisága ellen „azáltal, hogy magánszerveknek átadta volna az 1918-as egyesülésre vonatkozó dokumentumokat, a tulajdonleveleket, valamint az anyakönyveket”. Hozzátette: „lehetetlenség lett volna, hogy a román állam egyik szerve (az alkotmánybíróság – szerk. megj.) – bármennyire is átpolitizált legyen – magánkézre juttatta volna az ország egységes nemzetállamiságát bizonyító dokumentumokat, azok pedig minden valószínűség szerint eltüntették volna ezeket”.
Márton Árpád már az új parlamentre bízná
Márton Árpád a Krónika megkeresésére elmondta, a jelenlegi konjunktúrában már az is eredménynek számít, hogy a szenátuson lényegi módosítások vagy éppen elutasítás nélkül átmentek a képviselőházba a módosítások, ugyanis így nagyobb eséllyel indulnak a tárgyalások. Viszont – tette hozzá – a választási kampány előtt így is minimális az esélye, hogy az alsóház rábólintson az indítványra. „Az USL túl nagyokat nyilatkozott korábban, így nem hiszem, hogy éppen most gondolná újra álláspontját” – fogalmazott a képviselő.
Szerinte éppen ezért most nem is kellene sürgetni, hogy a plénum elé kerüljenek a módosítások. Mint fogalmazott, a dokumentum várhatóan a jövő héten kerül az alsóház elé, ahol előbb a bizottságoknak kell megvitatniuk a módosításokat. „Ha sikerül megfelelő alkut kötni, akkor napirendre kerülhet, ha viszont nem, akkor nem kell sietni” – vallja a politikus.
Márton Árpád ugyanakkor abbéli véleményének is hangot adott, hogy a hasonló fajsúlyú kérdésekben már igazából csak a választások után megalakuló parlamentnek kellene határoznia. „Szerintem a jelenlegi döntéshozóknak már csak a sürgős dolgok elvarrásával kellene foglalkozniuk, a fontos jogszabályok kapcsán – mint az egészségügyi reform, a kisebbségi vagy éppen a levéltári törvény – nem kellene dönteniük” – szögezte le Márton Árpád.
Bálint Eszter.
Krónika (Kolozsvár)

A Bolyai – a legjobb romániai magyar középiskola
A Bolyai líceum – felkészítő osztállyal kibővülve – 1172 diákkal kezdte meg az új tanévet, amelynek kihívásairól, a megváltoztatott tanügyi törvény alkalmazásának nehézségeiről, az iskola mindennapjairól dr. Bálint István biológiatanárral, az oktatási intézmény igazgatójával beszélgettünk.
– Tudomásunk szerint az idén a Bolyai líceum az érettségi eredményeket illetően első helyre került az ország magyar középiskoláinak sorában, hiszen tudomásunk szerint a 210 végzett diákból mindössze egynek nem sikerült az érettségije, tehát a teljesítmény 99,53%-os. Ez továbbra is kötelezi mind a diákokat, mind a tanárokat, hogy megőrizzék az oktatás színvonalát. Az a tény, hogy a Bolyai a megye egyetlen kizárólagos világi magyar oktatási intézménye, nem vezet egyfajta elitképző szelekcióhoz?
– De igen, és ez nem baj. Iskolánk oktatási politikájának alapvető célkitűzése a minőségi oktatás. Azért szeretnénk a korábban már említett szelekciós kritériumot bevezetni. Mi több, ennek érdekében idén a belső szabályzaton is szigorítunk, a tanárok, a szülők és a diákszervezetek bevonásával, hiszen az említett elismerés kötelez. Az eredményre büszkék vagyunk, hiszen a diákok hozzáállása és a tanárok összehangolt munkája eredménye. S ennek érdekében külön figyelmet szentelünk a tantárgyversenyeken való részvételre, az iskolán kívüli tevékenységekre, az osztályok közötti vetélkedőkre, különböző programok indítására, amelyek a diákok személyiségfejlesztését segítik elő. Fontos számunkra az is, hogy a különböző évfolyamok összeszokjanak, erre külön rendezvényeket szerveznek a diákok. Igyekszünk áthidalni a nehézséget, amelyet a vidékről bejutott diákok oktatási színvonala jelent. Olyan batyuval látjuk el a diákjainkat, amely nemcsak az iskolán belül, hanem azon kívül is, Marosvásárhelyen, vagy akár a nagyvilágban, ahova eljutnak, egyfajta életre szóló kötelezettséget jelent. Nemrég volt a bolyaisok világtalálkozója, ahol meggyőződhettünk arról, hogy a mi és elődeink munkája – rendszerektől és oktatási törvényektől függetlenül – nem hiábavaló. Egyre nehezebb a megélhetés, az elhelyezkedés, teret kell nyernünk itthon kisebbségként, de diákjaink bárhol a világban meg kell állják a helyüket. Ez a legfontosabb kötelesség, amelyet nekünk, tanároknak teljesítenünk kell!
– Az új tanügyi törvény alkalmazásának vitatott kérdése az ún. 0. osztály beindítása volt. Hogyan sikerült megbirkózni ezzel a kihívással?
– Valóban ez jelentette számunkra az új tanév legnagyobb kihívását. Első lépésként arra gondoltunk, hogy valamelyik marosvásárhelyi óvodában indítjuk be a 0. osztályt, mivel azonban nem találtunk megfelelő helyet, itt, az iskolában bocsátottunk a felkészítő osztály rendelkezésére egy tágas tantermet. Fontosnak tartottuk azt is, hogy még tanévkezdés előtt találkozzunk a szülőkkel, akiknek bemutattuk az induló osztály tanrendjét és a tantermet. Úgy döntöttünk, hogy így a gyerekek szem előtt vannak, és az sem mellékes, hogy zárt az udvarunk, ezért ez biztonságot jelent számukra. Nagyon jól képzett tanítónő foglalkozik velük, így metodológiailag nem lesz gond. Mi több, visszatérünk a hagyományokhoz, hiszen korábban működött óvoda a Bolyaiban. Reméljük, a beilleszkedés is zökkenőmentes lesz, mivel az elemi iskolásokkal – összesen 120 gyerekről van szó – együtt vannak, s így könnyebben integrálódnak. Ami, mondjam úgy, szervezési gondot jelentett, az az, hogy a tanterem biztosítása mellett a mellékhelyiséget is át kellett alakítanunk. Ezenkívül a IX. osztályosok kéthetente más-más helyiségben tanulnak, de osztálytermekként használjuk a laboratóriumokat és a kabineteket is. A kollégák nagyon jó tantervet dolgoztak ki, így ez sem jelent akadályt.
– A felkészítő osztály beindítása mellett tapasztalatuk szerint milyen gyakorlati nehézségeket okoz az új tanügyi törvény alkalmazása?
– Az új oktatási törvény törzsanyaga jó, de a gyakorlatba ültetéséhez nagyon sok minden hiányzik, nincs még kidolgozva egyes cikkelyek alkalmazási módszere, aminek a hatását most érzékeljük. Hogy csak néhány példát említsek: még mindig nem teljesen világos az iskolák vezetőtanácsának megválasztása, összetétele. Nem dőlt el, hogy a IX. osztályok a gimnáziumhoz vagy a líceumhoz tartoznak-e. Jók a kisebbségre vonatkozó elképzelések, s az, hogy megadják az alapjogokat bizonyos tantárgyak oktatására, azonban nem tér ki a törvény az oktatási programok átszerkesztésére, a túlterheltség csökkentésére. S ami mindehhez kötődik: nem biztosítják megfelelően az oktatási intézmények önállóságát a felvételi megszervezésében, a tanárok szelekciójában, alkalmazásában. Jó lenne, ha a jelenlegi felvételi rendszer mellett szervezhetnénk profilonként képességvizsgát, amely alapján eldönthetnénk, hogy a hozzánk beiratkozott diák megbírja-e a középiskolai követelményt, illetve valóban képes-e bizonyos tantárgyak elsajátítására. Azt is figyelembe kellene venni, hogy a magyar tagozaton tanuló diák reggel 7-kor kezd, délután 3-ig van iskolában, ami megterhelő. Csökkenteni kellene az óraszámokat, de ne az anyanyelvi oktatás kárára. Elképzelhető, hogy az alaptantárgyakat másként kellene oktatni. Sajnos, abban a helyzetben vagyunk, hogy a diák túl sok információt kap, aminek véleményem szerint alig felét használja a továbbtanuláshoz és a társadalmi integrációhoz. Természetesen mindezt egyeztetni kellene az egyetemekkel is, főként a romániai magyar felsőoktatási intézményekkel. Ha valóban reformot akarunk, akkor meg kellene engedni bizonyos iskoláknak, hogy az ott oktató szaktanárok dolgozzanak ki kísérleti jellegű programokat, amelyeket egy év alatt kipróbálnának, és ha beválik, akkor akár szélesebb körben is alkalmazhatók lehetnének. Korábbi elképzelésem szerint a Bolyai is olyan tehetséggondozó és metodikai központ lehetne, ahol ki lehetne próbálni az új tankönyvek szerinti programokat, mi több, nyithatnánk az egyetemek felé is, biztosítva a pedagógiai gyakorlatot akár a Sapientián vagy a Babes–Bolyai Tudományegyetemen tanuló jövendőbeli kollégáknak.
– A marosvásárhelyi Művészeti Líceum épületének állapota körüli vitában a polgármester többször hangsúlyozta, hogy a Bolyai is hasonló sorsra jut, mert "nem maradt a város tulajdonában". Túl a szócsatározásokon, elkelne a főjavítás a Bolyaiban is.
– Mindenekelőtt tisztáznunk kell egy tényt: az épület, amelyet a magyarok építettek, a református egyház tulajdona, az is marad, és nem eladó. Mindeddig megfelelő anyagi bázist biztosíthattunk a bolyaisoknak és a református kollégium diákjainak, s talán örömmel mondanám azt is, hogy jó lenne Marosvásárhelyen még egy önálló magyar középiskolát beindítani, mert lenne diák. Ami az épület állagát illeti, valóban vannak gondok, hiszen gyakoriak a beázások, az alagsor is gyatra állapotban van, újra kellene rakni a csempekályhákat. 2003-ban az iskolát felmérték egy PHARE-pályázattal kapcsolatosan, ami sajnos nem valósulhatott meg. Akkor a felmérések szerint 4 milliárd régi lejbe kerültek volna a munkálatok, ma ez az összeg talán megduplázódott. Kétségtelen, hogy egyszerre az egyháznak nem lesz ennyi pénze. Az is igaz viszont, hogy ha a polgármesteri hivatal rendszeresen folyósította volna az adósságát, akkor többet fordított volna a tulajdonos javításra. A kolozsvári református esperesség képviselői az idén is többször jártak nálunk, felmérték az épületet, s azt tervezik, hogy jövőre elkezdik a főjavítást, amit szakaszonként végeznének el. Rendszeres kapcsolatban vagyunk a tulajdonos által kinevezett főadminisztrátorral, Jakab Istvánnal, akit tájékoztatunk minden, épülettel kapcsolatos gondról, és közösen keressük a megoldásokat. Egyelőre ez a helyzet még nem érintette az oktatási folyamatot.
Vajda György.
Népújság (Marosvásárhely)

Gozsdu-ügy: megpróbálják lejáratni Ungureanut
A magyarországi Gozsdu-vagyonról való „lemondással” próbálja lejáratni a román kormánypárti média Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnököt, a jobbközép Polgári Erő Pártjának vezetőjét.
Kedden több román sajtótermék vette át a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) szócsöveként ismert, Dan Voiculescu médiamágnás tulajdonában lévő Antena 3 hírtelevízió hétfő esti műsorának „leleplezését”, miszerint Ungureanu 2005-ben külügyminiszterként az első román–magyar közös kormányülésen olyan egyezményt írt alá magyar kollégájával Bukarestben, amelyben Románia „lemond” a nagyszebeni Emanuil Gojdu Alapítvány magyarországi vagyonáról. A műsor készítői szerint Ungureanu ezzel legalább egymilliárd euró értékű „román örökséget” játszott át a magyaroknak.
Gozsdu Manó (Emanuil Gojdu) a XIX. század második felében sikeres ügyvéd volt Budapesten, és alapítványt hozott létre „a tanulni vágyó magyarországi és erdélyi ortodox román fiatalok” támogatására. Halála után a román ortodox egyház kezelte több budapesti ingatlant is magába foglaló hagyatékát. Az alapítvány vagyonát 1952-ben a magyar állam kisajátította, majd a két ország 1953-ban egyezményt írt alá, amelynek értelmében kölcsönösen lemondanak mindennemű vagyoni követelésről egymással szemben. A kilencvenes évek második felében létrehozott nagyszebeni Emanuil Gojdu ortodox alapítvány azonban jogutódként lépett fel, és ezen a címen szerette volna visszakapni a vagyont.
Somogyi Ferenc magyar és Mihai Răzvan Ungureanu román külügyminiszter 2005-ben megállapodást írt alá egy új Gozsdu Közalapítvány létrehozásáról, amit az akkori szociáldemokrata ellenzék úgy értelmezett, hogy az új közalapítvány megfosztaná a nagyszebeni Emanuil Gojdu Alapítványt a nagy értékű vagyon visszaszerzésének lehetőségétől. A nacionalista hangulatkeltés hatására a kormánypártok is kihátráltak a megállapodás mögül és 2008-ban a román szenátus érvénytelenítette azt a 2005-ös kormányrendeletet, amellyel Románia is ratifikálta a Gozsdu-ügyen aláírt magyar–román megállapodást.
Szabadság (Kolozsvár)

Vita nélkül leseperve (Székelyföldi autonómia)
A szenátus tegnap többségi szavazattal elutasította a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet, amelyet még 2005-ben terjesztett a törvényhozás elé az RMDSZ két politikusa, Sógor Csaba szenátor, jelenlegi európai parlamenti képviselő és Becsek-Garda Dezső akkori parlamenti képviselő. Az RMDSZ úgy véli, a székelyföldi területi autonómia törvénytervezetének elfogadtatásához továbbra sincs meg a kellő politikai akarat, továbbra is a párbeszéd útját javasolva. A tervezet egyik beterjesztője, Sógor Csaba szerint azonban a románságban még mindig nincs arra sem hajlandóság, hogy bár elvi vitát folytassanak le az autonómiáról. A Székelyföld autonómiastatútuma című jogszabálytervezetet 2005. október 12-én a képviselőházban 188–16 arányban leszavazták, ezután került a szenátusba. Itt három szakbizottsága 2009-ben véleményezte, és jelentéseiben a tervezet elutasítását javasolta a plénumnak. 2009 december óta a törvénytervezet több mint tíz alkalommal szerepelt a szenátus plénumának napirendjén, mindig az utolsó helyen, ezért sosem került sor a megvitatására. A sarkalatos törvénytervezet tegnapi szavazásán megkapta az RMDSZ jelen lévő öt szenátorának szavazatát, ketten tartózkodtak, 54-en pedig ellene voksoltak. Fekete-Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője ismertette, a törvénytervezetről nem volt érdemi vita a szenátusban, hanem – a kormány és a szakbizottságok elutasító álláspontjának ismertetése után – a szavazásra bocsátott tervezetet ügydöntő házként a szenátus plénuma elutasította. Fekete-Szabó azt is elmondta, értelmetlen lett volna az RMDSZ szenátorainak felszólalni a tervezet vitájánál, hozzátéve, 2005-ben sem az RMDSZ-frakció terjesztette be a tervezetet, hanem az Sógor és Garda egyéni törvénykezdeményezése volt. „Mielőtt az ember ilyet egyáltalán megfogalmazna és benyújtana, ahhoz kell egy politikai akarat: itt sarkalatos törvényről van szó, ezt az RMDSZ egymaga nem tudja átvinni, ehhez koalíció, partneri viszony kell a többséggel, és persze olyan tervezetet kell benyújtani, ami elfogadható. Látjuk, a kisebbségi törvény is vajúdik, csak kilúgozott formában lenne hajlandó a többség elfogadni, annak pedig nincs értelme. Ugyanez érvényes az ilyen autonómiatörvényekre is” – magyarázta az RMDSZ frakcióvezetője. A Székelyföld autonómiastatútuma című tervezet szerint a történelmi Székelyföld területi autonómiával rendelkező, a román állam szuverenitását elismerő régióvá válna, amelyet egy közvetlenül választott önkormányzati tanács igazgatna. Az autonóm területen belül – közigazgatási ranggal – újraalakulnának a székely székek, és hivatalos rangot kapna a magyar nyelv is. A tervezetet érdemben is elemző szenátusi szakbizottságok közös jelentésükben leszögezik: a törvénytervezet tárgya (a területi autonómia) nem az európai, hanem a nemzeti jog hatálya alá esik, bár szerintük „a nemzetközi szervezetek sem szorgalmaznak államon belüli aszimmetrikus, egyedi struktúrákat, amelyek kizárólag etnikai alapon szerveződnek”. A jelentés a nemzetközi jogi keretre hivatkozik, megállapítja, hogy a Románia által ratifikált Kisebbségvédelmi Keretegyezmény nem biztosít kollektív jogokat a kisebbségeknek, ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy Székelyföld területi autonómiája hátrányos megkülönböztetést vezet be a többségi állampolgárokkal szemben. A szakbizottságok szerint a magyar nyelv regionális hivatalossá tétele sértené az alkotmányt, ugyanakkor az alaptörvény 3. cikkelye értelmében az országot közigazgatásilag csupán községek, városok és megyék alkothatják, autonóm régiók, székek vagy tartományok nem, ezért jelentésükben a törvénytervezet elutasítását javasolták. Az RMDSZ az egyetlen magyar politikai szervezet, amely programjában megjeleníti a területi autonómiát. Tudatában vagyunk, hogy ennek elérése egy folyamat kell hogy legyen, amelynek több állomása van: többek között a decentralizáció, a kulturális autonómia, a szubszidiaritás elvének érvényesítése – fogalmazta meg a szövetség álláspontját Kovács Péter. Az RMDSZ főtitkára rámutatott, a területi autonómiát csak a román politikummal való együttműködés, a többségi nemzettel folytatott párbeszéd útján lehet elérni. Véleménye szerint a román közösségeknek fel kell ismerniük azt, hogy az autonómia számukra is jólétet jelent: amikor ez bekövetkezik, akkor lesz megvalósítható a Székelyföld autonómiája is. Kovács a cél megvalósításáért szükséges valós cselekvés fontosságát is hangsúlyozta. „Az autonómiáért a legkönnyebb harcolni, a szövetség azonban valóban tesz azért, hogy ehhez közelebb kerüljünk. Mindennap meg lehet fogalmazni egy újabb és újabb közleményt, ezek azonban mit sem érnek a talán kevésbé látványos, de annál biztosabb, szilárdabb lépések nélkül” – fogalmazott a politikus. ,,A romániai magyaroknak ismét azzal kellett szembesülniük, hogy országuk vezetése nem vesz tudomást kívánalmaikról. A nemzeti kisebbségek önrendelkezésének számos jól működő formája létezik világszerte. Az általam beterjesztett törvénytervezet egy lehetséges megvalósítási formája az önrendelkezésnek, de pillanatnyilag még arra sincs hajlandóság, hogy elvi vitákat folytassunk a témáról” – nyilatkozta Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője. „Az autonómia 1993 óta szerepel az RMDSZ programjában, és azóta igyekszünk a román kollégákat megszoktatni az ötlettel. Bukarestben és Brüsszelben egyaránt azzal foglalkozunk, hogy hangoztatjuk a kisebbségek önrendelkezésének fontosságát és hasznosságát, napirenden tartjuk a magyar emberek igényeit, ám e téren sok még a tennivalónk. A mai szavazás erről tanúskodott” – fogalmazott Sógor Csaba.
A Székely Nemzeti Tanács sajnálattal vette tudomásul, hogy a szenátus második alkalommal is érdemi vita nélkül utasította el Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét, az SZNT közleménye szerint ez többségi gőg megnyilvánulása egy olyan intézmény – a parlament – részéről, mely máshol a demokratikus viták, az érvek és ellenérvek ütköztetésének színtere, nem az erőfitogtatásé. „Ezzel a cselekedetükkel a román szenátorok csak azt bizonyítják, hogy nincsenek érdemi érveik, nyílt vitában nem tudnák megvédeni álláspontjukat” – véli az SZNT, mely szerint Románia az utóbbi időben számos tanújelét adta annak, hogy nem jogállam, hogy fittyet hány az európai normákra, vállalt kötelezettségeire. „Elvárjuk az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésétől, hogy ezt az elutasítást kezelje súlyához mérten, adjon rá megfelelő választ” – zárul a közlemény.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Strasbourgban szólalt fel Horváth Anna
Az Európa Tanács által kezdeményezett Városok és Régiók a Romák Társadalmi Integrációjáért Szövetség strasbourgi tanácskozásán vett részt szerdán Kolozsvár alpolgármestere, Horváth Anna.
A találkozó célja Európai városok és régiók közötti együttműködés kialakítása a romák társadalmi integrációjának elősegítése érdekében. Az Európa Tanács ennek a szövetségnek a létrehozásával a helyi önkormányzatok hangját kívánja felerősíteni a roma integrációs közpolitikák kidolgozásában.
A találkozón, amelyen az Európai Bizottság, a Nyílt Társadalomért Alapítvány budapesti központjának képviselői is részt vettek, a szövetség működésének módozatai és a szervezet által kitűzött elsődleges célok és prioritások kerültek megvitatásra. „Fontos, hogy Kolozsvár is a szövetség tagjává váljon, hiszen a jelenleg előkészítés alatt álló integrált szociális integrációs pataréti projekt sikere az európai intézmények és hálózatok támogatásától is függ” – nyilatkozta Horváth Anna alpolgármester.
Szabadság (Kolozsvár)

Könyvbemutató a révi népi fazekasságról
Kedden délután a révi polgármesteri hivatal tanácstermében mutatták be Mózes Teréz: A révi népi fazekasság monográfiája című könyv románra lefordított kötetét. Az eseményen a még aktív fazekasok is részt vettek.
A révi fazekasság kialakulását valószínűleg a környék gazdag agyagtelepei segítették elő, melyeknek jellegzetes fehér agyaga állítások szerint Európa területén csak itt található meg. Az itteni fazekasságról az első írásos adatok a 18. századból valók. 1712-ben még csak kettő, 1717-ben pedig már hat jobbágycsaládról van adat, akik e mesterséget űzték. 1896-ban s végén már ötven fazekast jegyeznek, 1937-ben 90 aktív fazekas dolgozik Réven. A második világháborút követően a fazekasok száma rohamosan csökken. A környékbeli bányák, a csempegyár beindításával egyre több fazekas hagyja abba a régi mesterséget és munkásként dolgozik tovább, hiszen ezeknél a vállalatoknál elhelyezkedve nyugdíjra is jogosultak. Emellett a műanyagedények egyre jobban betörnek a piacra, olcsóbbak és nem annyira törékenyek. Ezen okokból is kifolyólag 1966-ban Réven már csak 16 fazekas dolgozik hivatalosan, 1973-ban 20, 1978-1980 között hét, napjainkban pedig csak három fazekas forgatja még a korongot. Nagy érvágás volt az is, amikor a 89-es fordulatot követően az addig népművészeknek titulált fazekasokat a kereskedők közé sorolták, emiatt a munkaengedély kiváltása és az adók igen megnőttek.
Fazekasok
A napjainkban még munkálkodó fazekasok beteg vagy öregségi nyugdíjas, idős személy és míg valamikor apáról-fiúra szállt ez a mesterség már igen hosszú idő óta az utánpótlás, az új nemzedék várat magára. A révi fazekasok edényei eleinte fekete-fehér színezésűek voltak, de később már mázas edényeket is készítenek. Az itteni fazekasok főleg használati tárgyakat készítenek, mint például a tejes csupor, káposztás fazék, korsó, szilke, tejes csupor, szűrő és más használati tárgyak. A révi fehér kerámia nem olyan díszes mint a korondi, de egyedülálló abban, hogy mivel az agyag igen kevés vasoxidot tartalmaz égetés után is fehérek maradnak az edények.
Könyvbemutató
A keddi könyvbemutatón Dorel Cosma helyi polgármester köszöntötte a megjelenteket majd Mircea Bradu, a könyv szerkesztője méltatta Mózes Teréz munkásságát és a megjelent könyvet. A révi népi fazekasság monográfiája című könyv a Partiumi füzetek sorozatában jelent meg még 2004-ben magyarul, ekkor mutatta be Dukrét Géza Réven is. Ennek a román nyelvű fordítása (a fordítást Szombati-Gille Anna Mária) látott most napvilágot. Mircea Bradutól és Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatójától megtudhattuk azt, hogy a most Izraelben élő Mózes Teréz a Bolyai Tudományegyetemen szerzett művészettörténeti, néprajzi, valamint francia nyelv és irodalom szakon képesítő oklevelet. Pályáját mint muzeológus Nagyváradon kezdte, ugyanott a Képzőművészek Népi Iskolájának tanára, a Népi Alkotások Házának szakirányítója, majd igazgatója. Mint a Körös-vidéki Múzeum néprajzi osztályának vezetője nyugalomba vonulásáig (1964-76) az egykori Püspöki Palotában kialakította Körös-vidéke átfogó alapkiállítását s feltérképezte e vidék tájegységeit.
Díszoklevelek
A közel 18.000 darabot számláló kollekció mintegy 70%-át Mózes Teréznek köszönhetjük, mondta Aurel Chiriac. Lucian Silaghi a Bihar megyei Kulturális és Örökségvédelmi Igazgatóság vezetője szerint igen fontos az, hogy Réven még él a fazekasközpont, míg máshol teljesen eltűnt, majd egy díszoklevelet mutatott be, amit Mózes Teréznek juttatnak el Izraelben. A révi vezetőség a még Réven munkálkodó három fazekast Szolga G. Juliskát, Hasas Pétert és Halást Erzsébetet díszoklevélben részesítette. Az esemény végén a résztvevők és a fazekasok arra próbáltak közösen megoldást keresni, hogyan is lehetne tovább éltetni Réven a fazekasságot, mert félő, hogy hamarosan csak a falu központjában álló fazekasszobor fogja emlékeztetni majd a településre érkezőket arra, hogy valamikor itt egy fazekasközpont létezett.
Hasas János
erdon.ro

Tőkés és Toró szerint a "kis lépések" kudarcát jelzi a Székelyföld autonómiájának elutasítása
Az RMDSZ által képviselt "kis lépések" politikája is okolható azért, hogy a román parlament elutasította a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetet - olvasható abban a közös állásfoglalásban, amelyet a román szenátus keddi döntése nyomán tett közzé szerdán Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.
A két politikus bizarr évfordulós „ajándéknak" nevezi, hogy húsz évvel a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása és a Szent Mihály-templomi eskütétel után, Románia szenátusa érdemi vita nélkül söpörte le az asztalról a Székelyföld autonómiáját célzó törvénytervezetet. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 1992-ben programnyilatkozatot fogalmazott meg a nemzeti kérdésről, amelyben kimondta, hogy az etnikai, vallási közösségek sok évszázados autonómia-hagyományát folytatva a belső önrendelkezés útján akarja a magyar közösség egyenjogúságát kivívni. Erre október 25-én az RMDSZ akkori képviselői és szenátorai ünnepélyes esküt tettek Kolozsváron.
Tőkés László és Toró T. Tibor azt állítják, nem volt meglepő a szenátusi döntés, ugyanakkor ismételten bebizonyosodott számukra, hogy a magyarság parlamenti érdekképviseletére az autonómia ügyében nem lehet számítani. Szerintük sokatmondó, hogy Fekete-Szabó András RMDSZ-es szenátusi frakcióvezető szükségesnek tartotta, hogy a sajtóban elhatárolódjon a törvényt benyújtó RMDSZ-es képviselőtársaitól.
"Az elmúlt két évtized során szomorúan kellett megtapasztalnunk, hogy a területi autonómiát Bukarestben a tizenhat éven át hatalmon lévő tulipános szervezetben csak a hivatalos fősodor ellenében, saját szenátoraink és képviselőink neheztelése közepette lehetett képviselni. Ez alkalommal is jelzésértékűnek kell tartanunk, hogy a keddi szenátusi plenáris ülésen jelen lévő öt magyar szenátor némán asszisztált az autonómia ügye, illetve közösségi jogaink megcsúfolásához" - olvasható az EMNT és EMNP elnökének állásfoglalásában.
Hozzáteszik: egy szavuk sem lehetne, ha az RMDSZ által képviselt „apró lépések” alternatívája eredményre vezetett volna, ám szerintük a tények erre rácáfolnak. "Ott tartunk, hogy a jelentős nemzetközi nyomás eredményeképpen visszaszerzett egyházi és közösségi tulajdonaink elvesztése fenyeget bennünket, miközben a hosszú évek óta nyúzott kisebbségi törvényből az RMDSZ volt (és leendő?) koalíciós partnerei éppen a kulturális autonómiát akarják kilúgozni. Húsz évvel ezelőtt, a kolozsvári Szent Mihály templomban nem erről szólt az eskü…" - zárul Tőkés László és Toró T. Tibor állásfoglalása.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára kedden úgy nyilatkozott: az RMDSZ az egyedüli romániai magyar politikai szervezet, amelynek programjában szerepel a területi autonómia. Kovács szerint a területi autonómiát többlépcsős folyamatként lehet megteremteni, így a decentralizációnak, a kulturális autonómiának és a szubszidiaritás elvének kell előbb érvényesülnie. Úgy vélekedett, hogy a területi autonómiát csak a román politikával való együttműködés, a többségi nemzettel folytatott párbeszéd útján lehet elérni.
A román szenátus kedden többségi szavazattal elutasította a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet, amelyet még 2005-ben terjesztett a törvényhozás elé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két politikusa, Sógor Csaba szenátor és Garda Dezső parlamenti képviselő.
MTI

Folytatódik a MOGYE-ügy miatti demonstráció az oktatási minisztérium előtt
További három hétig folytatódik a műtőruhás, esernyős demonstráció a román oktatási minisztérium előtt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) működő magyar tannyelvű oktatás hátrányos megkülönböztetése elleni tiltakozásul – közölte csütörtökön az MTI-vel Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára, a megmozdulás szervezője.
A két hete kezdődött tiltakozó akció résztvevői eredetileg a hónap végéig kaptak engedélyt arra, hogy a szaktárca székháza előtti járdán, hétköznap, hivatali időben, legfeljebb öt fő részvételével plakátokkal és a ruhákra, esernyőkre festett feliratokkal demonstráljanak. A megmozduláshoz a MOGYE-re felvételizett diákok és szüleik felváltva csatlakoztak. A résztvevők a magyar tannyelvű fizetéses helyek számának növelését és a magyar főtanszékek megalakítását követelték.
A 2011-ben hatályba lépett román oktatási törvény szerint a multikulturális egyetemeken – amelyek között a MOGYE-t is nevesíti a jogszabály – a nemzeti kisebbségek nyelvén működő oktatást önálló főtanszékekbe, intézetekbe, tagozatokba kell szervezni. Ezt a MOGYE román többségű szenátusa – az egyetemi autonómiára hivatkozva – következetesen megtagadta.
Ádám Valérián szerint a magyarság számára is elfogadható egyetemi chartát kell jóváhagynia a MOGYE szenátusának, s addig folytatják a tüntetést. Hozzátette: jövő héten megkezdődik az új tanév, és a magyar fizetéses helyek számának növelése legfeljebb október 10-ig segítene az idei felvételizőkön, de fontos, hogy legalább a jövőre nézve az egyetem chartában rögzítsék az államilag támogatott és tandíjköteles helyek egyenlő elosztását a román és a magyar tagozat között.
Az MTI kérdésére, hogy miért a minisztérium előtt tüntetnek, Ádám Valérián azt mondta: az igaz, hogy a chartát az egyetem fogadja el, de minisztérium jóváhagyása nélkül nem lép hatályba, és a tárcának kötelessége közbelépni minden olyan esetben, amikor egy tanintézményben törvénytelenségek történnek. Elmondta: Ecaterina Andronescu oktatási miniszter a demonstráció első napjaiban bekérette irodájába a tiltakozókat, és megígérte nekik, hogy megpróbálja rendezni a MOGYE-n a magyar oktatás ügyét.
„A miniszter be is tartotta a szavát, amikor Victor Ponta miniszterelnök társaságában elment Marosvásárhelyre, és megállapodást írt alá a MOGYE tanáraival, de tettek még nincsenek. Mi azt kérjük, hogy fogadják el a magyaroknak is megfelelő chartát, és alakítsák meg a magyar főtanszékeket még a decemberi parlamenti választások előtt" – mondta a RMOGYKE titkára.
Hozzátette: az jó, ha a magyarok is választhatnak képviselőket a szenátusba, de attól még továbbra is kétharmados román többség lesz a testületben, amely bármikor bármilyen magyar álláspontot felülbírálhat. Ezért fontosak az önálló főtanszékek, mert ezek nélkül nincs garancia arra, hogy nem fognak a magyarok feje felett dönteni – magyarázta. A RMOGYKE titkára szerint a román főtanszékeket is létrehozták anélkül, hogy létezne mindegyiken elegendő számú főállású tanár, tehát az akkreditációs feltételekre való hivatkozás csak ürügy a halogatásra.
Ádám Valérián az MTI kérdésére elmondta: nem érték atrocitások az oktatási minisztérium előtt. Hozzátette, a megmozdulás engedélyeztetésénél aláírta, hogy nem válaszol a provokációkra, hiszen a főpolgármesteri hivatal állandó rendőri felügyeletet rendelt ki melléjük, és a hatóságok dolga az, hogy szükség esetén közbelépjenek.
„A két hét alatt több mint ötven erdélyi magyar, aki a minisztériumba jött, megszorította a kezünket, és megköszönte azt, amit teszünk. Megkértek, ha lehet, folytassuk" – számolt be bukaresti tapasztalatairól Ádám Valérián.
MTI, Erdély.ma,

Háromszék Vármegye alapítását ünnepelték
Háromszék Vármegye alapításának korát idézték meg szerdán Kovászna megye tanácsának előcsarnokában. A háromszéki közgyűlés tavaly nyilvánította szeptember 26-át az önkormányzat napjává, mivel 1876 szeptember 26-án, 136 esztendővel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi egykori Vármegyeházán, a jelenlegi Bod Péter Könyvtár épületében tartották meg Háromszék Vármegye Közgyűlésének alakuló ülését.
Az elmúlt esztendőben a megyeháza felújított előcsarnokában leplezték le Potsa József Háromszék vármegyei főispán mellszobrát, Vargha Mihály szobrászművész alkotását. A falakat pedig Háromszék településeinek egykori fényképeivel és mai címereivel díszítették. Szerdán megemlékezéssel egybekötött megyei tanácsülést szervezett Kovászna Megye Tanácsa. A székház előterében található Potsa József szobornál kezdődő ünnepségen, tanácstagok és intézményvezetők jelenlétében három sepsiszentgyörgyi diák, korabeli ruhákba öltözve olvasott fel részleteket a 136 évvel ezelőtti alakuló közgyűlés első határozatából.
Kovászna megye tanácsának elnöke Tamás SÁndor ünnepi beszédében rámutatott: Potsa József főispánnak volt a legnagyobb hatása Kovászna megye fejlődésére, ugyanis a székelység kivándorlását tartotta kora legnagyobb problémájának, és ez erőteljes gazdasági fejlesztéssel igyekezett orvosolni, ugyanakkor piacot teremtett a helyi árusok termékeinek. „Az idő telik, de az értékek maradnak" – mondta Tamás Sándor, aki szerint ma is munkahelyeket kell teremteni, így idén Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen több száz új állás jön létre.
A Székely termékek felkarolásával és népszerűsítésével is Potsa József hagyatékát viszik tovább. Kovászna megye tanácsának ünnepi ülésén Tamás Sándor bejelentette: Kovászna megye fejlesztési tervét Potsa József programnak nevezték el. Ez több fejezetet is tartalmaz, az egészségügy, mezőgazdaság, hulladékgazdálkodás, zöld-gazdaság, vállalkozás, beruházás, tudomány, kultúra, szociális-háló és sport területén. Maszol.ro

Kirakatjogszabály magyar támogatás nélkül
A kisebbségi törvénytervezet hétéves kálváriája
A magyarok számára elfogadhatatlan formában szavaztatná meg az új parlamenti többséggel Victor Ponta kormányfő a kisebbségi törvénytervezetet. Az RMDSZ indítványa 2005 tavaszán jelent meg, és a Tãriceanu-kormány jogszabály-tervezeteként került a törvényhozás elé. Azóta több mint hét esztendő telt el anélkül, hogy a román parlament érdemben tárgyalta volna, elfogadására soha nem volt politikai akarat.
Sokat vitatott tervezetet terjesztettek a közvélemény elé 2005 márciusában a kisebbségi törvény szövegének megalkotói, Markó Attila és Márton Árpád RMDSZ-es politikusok. A kormány honlapján fellelhető szöveget a Tãriceanu-kabinet kormányülésein már 2005-ben módosították annak érdekében, hogy a kabinet saját törvénykezdeményezésként fogadja el. „Az RMDSZ mindennel megpróbálkozott. Kérésünkre abba is beleegyeztek a demokrata-liberális vezetők, hogy három szakbizottság helyett egy – a kisebbségi és emberjogi – véleményezze a törvénytervezetet, de ez sem hozott sikert. A párt vezetőinek és az államfőnek a látszólagos támogatása ellenére nem volt politikai akarat a törvény elfogadására” – fogalmazott Márton Árpád. A képviselő a jogszabály több éven át tartó parlamenti és szenátusi kényszerpihenőjét vázolva elmondta: a szenátus és a képviselőház szakbizottságaiban rendszerint nem jött össze a fele plusz egy tagból álló kvórum, ami az érdemi munka feltétele lett volna. A 2004-2008 közötti időszakban, majd 2010-ben, a demokrata-liberális kormányzás idején az RMDSZ és a román kormánypártok között írásos egyezség is született a törvény elfogadásáról, illetve a jogszabály-tervezet tételesen szerepelt a kormányprogramban is, a román politikusok azonban ezt nem tartották tiszteletben.
Autonómia, mint tabu
A román politikusokat elsősorban a kulturális autonómia körülírása zavarta. Márton Árpád szerint, ha az RMDSZ belement volna a kulturális autonómia fogalmának kiiktatásába, a jogszabály valószínűleg már 2006-ban átmegy a parlamenti szűrőn. Hasonlóan „nehezen emészthető” rész volt az is, hogy a kisebbségek vétójogot kaphassanak saját oktatási és kulturális intézményeik ügyeiben. A háromszéki képviselő konkrét példaként említi a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriáját: ha működne a kisebbségi törvény, a román többség nem dönthetett volna önkényesen a magyar kar felszámolásáról. Vegyes lakosságú vidékeken a kisebbségi törvény széles körű garanciát jelentene a magyar oktatási és kulturális intézmények autonómiájára. A képviselő szerint a tanügyi törvény már tartalmaz olyan kisebbségvédelmi előírásokat, amelyek a kisebbségi törvénytervezet szakbizottsági vitáin komoly ellenállást váltottak ki. A magyarországi és szerbiai törvénykezéssel ellentétben a román politikum azonban nem hajlandó elismerni a nemzeti kisebbségek közösségi jogait, de a kisebbségi törvénytervezet kényszerpihenője azzal is magyarázható, hogy a romániai magyarságon kívül a többi kisebbség nem igényli a kulturális autonómiatanácsot, a közösségi jogok intézményes elismerését –állítja a képviselő.
Egypártrendszeri törekvések
A kisebbségi törvénytervezet az erdélyi magyar politikusokat is megosztotta, hiszen soha nem volt róla érdemi vita, előírásait a szövetség vezetői kész tényként tálalták az RMDSZ parlamenti és szenátusi frakciójában. A 2008-ig Temes megyei RMDSZ-képviselőként politizáló Toró T. Tibor az RMDSZ vezetőinek tiltakozása ellenére módosító indítványokat terjesztett be. A ma az Erdélyi Magyar Néppárt elnökeként tevékenykedő politikus azokkal ellentétben, akik a területi autonómia kodifikációjának hiánya miatt a teljes kezdeményezést elvetésre javasolták, parlamenti képviselőként is a tervezet jó irányba való módosítására törekedett. Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke, illetve Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azonban – attól tartva, hogy a kisebbségi törvénytervezet elfogadása útját állhatja a székelyföldi autonómiatörekvéseknek – nem támogatta ezt. Toró ma is úgy véli, hogy a rendszerváltás óta ez volt az első jogalkotási kísérlet, amely – ha hiányos és tökéletlen formában is, de – a román kormány kezdeményezéseként került a parlament elé, ezáltal pedig nagyobb eséllyel lehetett volna törvény belőle, mint az egyéni képviselői indítványokból. A Néppárt elnöke szerint, ha „az RMDSZ vezetői – obskúrus háttér-megállapodásokkal – nem arra koncentráltak volna, hogy a tervezetbe kódolják az egypártrendszeri képviseleti monopóliumot, hanem minél szélesebb magyar társadalmi konszenzus megteremtésére törekednek, könnyebb lett volna külpolitikai nyomást gyakorolni a román döntéshozókra. Megakadályozható lett volna az, ami végül megtörtént: a törvénytervezet eltévedt a bizottságok közötti ügyrendi útvesztőben, és hét év sem volt elegendő ahhoz, hogy eljusson a döntéshozó plenáris ülésig.”
Ellentmondások Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár szerint a törvénytervezet első része az eddig már de facto gyakorolható kisebbségi jogokat foglalja össze, vajmi keveset ad hozzá, másik része pedig a kulturális autonómia intézményesítéséről szól. „Ez utóbbival szemben a legfőbb kifogás az, hogy a tervezet felemás módon szabályozza a kulturális autonómiatanácsok megalakítását. A kisebbség hegemón szervezete, az RMDSZ belső döntésévé alacsonyítja a tanács megválasztását, tehát kétségessé teszi a ténylegesen plurális és korrekt megmérettetés lebonyolítását” – jelezte Bakk Miklós, aki úgy véli, hogy ha az RMDSZ nem kíván választási alapon kulturális autonómiát, akkor is megkapja az autonómiatanácsok hatáskörének legjavát. „Noha az állami hatóságokkal szemben az autonómiatanács több esetben is csupán javaslattételi, illetve vétójoggal rendelkezik, elfogadhatatlan módon hatósági kinevezési jogkört kap a kisebbségi civil társadalom által létrehozott kulturális és oktatási intézmények vezetősége fölött. Ezeket a kitételeket román szakértők és civil társadalmi aktivisták is bírálták, például Gabriel Andreescu és Smaranda Enache. A rövid ideig működő Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) autonómiabizottságában szó volt ugyan ezek kijavításáról – sőt olyan híresztelések is lábra kaptak, miszerint az eredeti változatot a parlamenti bizottságok már módosították – erről azonban semmilyen nyilvános és biztos információnk nincs” – világított rá a politológus a törvénytervezet legkirívóbb ellentmondásaira.
Ütköző autonómiatörekvések?
A három autonómiaforma – a személyi, a területi és a sajátos státusú önkormányzati – kodifikációjáról a kilencvenes években kialakult egységes koncepciót az élet meghaladta, túllépett ezen. „Akkoriban az autonómiaformákat még egy globális kerettörvényben képzelték el, amely egyaránt szabályozta a regionalizmust és a személyi elvű autonómiát. Ma az tűnik célszerűnek, hogy az autonómiakérdést ültessük a regionalizmus hordozóhullámára. Azaz: a kulturális autonómiára nézve csupán egy szűk kerettörvényt javasolnék, amely átengedné a kulturális autonómia intézményesítését a régióknak, és azt a regionális társadalom adottságainak, valamint a konkrét etnikai térszerkezetnek megfelelően végeznék el. Az országos szintre csak nagyon kevés kérdés kerülhetne. A mostani tervezetben megjelenő kulturális autonómia, illetve Székelyföld regionális autonómiája tulajdonképpen ütköző koncepciók, hiszen egy erős kompetenciákkal rendelkező Székelyföldnek nincs szüksége a belőle kiemelt és Bukaresthez kötött autonómiatanácsra” – állítja a politológus. Toró inkább a lépésről lépésre történő építkezést tartja járható útnak. „A kisebbségi törvénytervezetet az áttörés lehetőségeként értékeltem, mert – ha bölcsen használjuk ki a kedvező politikai konjunktúrákat – a létrehozott intézmény fokozatosan újabb és újabb hatáskörökkel ruházható fel” – állítja a pártelnök, jelezve, hogy a kulturális autonómiáról szóló fejezet cikkelyeinek jelentős korrekciójára lenne szükség. Az eredeti törvénytervezetben a kulturális autonómia döntéshozó testülete csak központi szinten létezik, márpedig meg kell teremteni a területi rendszerét is, és nem a prefektúrákhoz hasonló dekoncentrált módon, hanem az önkormányzatokkal rokonítható decentralizált formában. Toró szerint a fő problémát azonban a működtetéshez szükséges pénzügyi források elkülönítése és előteremtése jelentette, márpedig enélkül az autonómia csak formális, működésképtelen jogi keret marad. Mint ahogy az is ellentmondásos, hogy a tervezet nem rendelkezett az autonómiatanács megválasztásához szükséges választói névjegyzék létrehozásának kötelezettségéről, vagyis a közösségi regisztráció folyamatáról, illetve az általános, közvetlen választások lebonyolításának garanciáiról, ami a kisebbségi társadalom belső demokráciájának fontos eszköze. A néppárti politikus szerint mindez orvosolható lehetett volna szövegszerű módosításokkal, ha van rá politikai akarat. De, mint fogalmazott, erre soha nem volt törekvés az RMDSZ-vezetők részéről.
Kirakattörvény készül
Márton Árpád szerint Victor Ponta kormányfő kisebbségi törvény iránti „elkötelezettsége” azzal hozható összefüggésbe, hogy a szociálliberális kormánytöbbség legalább négy kisebbségi szavazatnak köszönheti megalakulását. Cserébe a miniszterelnök a kisebbségek számára olyan törvényt ígért, javasolt, amely a romániai magyarság számára ugyan elfogadhatatlan, ám több kisebbségi vezető felismeri benne pénzügyi és egyéb számításait. Bakk Miklós szerint egy ilyen törvénynek nincs értelme. „Nem lehet kizárólagos érv az egyéb romániai kisebbségekkel való szolidaritás: világossá kell tenni, hogy a magyar kérdés Romániában több és más, mint kisebbségi probléma” – fogalmazott a kolozsvári egyetemi tanár. Toró T. Tibor úgy véli, ami most zajlik, az csupán színjáték, ami mögött újabb elvtelen paktum körvonalazódik a jelenlegi szocialista-liberális kormánytöbbség és az RMDSZ egyes, baloldallal szimpatizáló vezetői között. „Megmutatják nekünk a »mumust« – egy teljesen ivartalanított jogszabály elfogadásának lehetőségét –, aztán az RMDSZ »kiharcolja«, hogy ez mégse történjen meg. Az őszi választási kampányban az lesz a nagy siker, hogy megvédtük eredményeinket: ugyan még mindig nincs jogszabály a kisebbségek jogállásáról, ám érvénybe léphetett volna egy működésképtelen, ha mi nem vagyunk” – mondta a politikus.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Meglepő adatok: a Bihar megyei előkészítő osztályos diákok 25 százaléka magyar
Nagyobb arányt képviselnek a magyar nyelven indított Bihar megyei előkészítő osztályok a hasonló román osztályokhoz képest, mint a közoktatás felsőbb szintjein meglévő magyar tannyelvű csoportok – mondta el Biró Rozália, a nagyváradi városi képviselőtestület RMDSZ-frakciójának vezetője csütörtökön.
A bihari megyeszékhelyen megtartott sajtótájékoztatón Biró közölte: míg a megyében összesen 216 előkészítő osztály indult, ezek közül 54-ben oktatnak magyar nyelven. Ez azért fontos, mert a hivatalos adatok szerint Nagyváradon és a megyében is 25 százalék körüli a magyarok számaránya, azonban ennél kisebb arányban tanulnak anyanyelvükön a magyar diákok.
Kéri Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes az eseményen részletesen is kifejtette, milyen arányt képviselnek a magyar tannyelvű osztályok a megyében. Rámutatott: az előkészítő osztályok 25 százalékos aránya azért számít kedvezőnek, mert felsőbb szinteken a magyar osztályok aránya mindössze 21–21,5 százalék. Az előkészítők tanmenetéről elmondta, a tanórák hossza 35 perc, a fennmaradó időt kötetlen programokkal, játékkal töltik ki. Az óvodából az iskolába való átmenetet megkönnyítő osztályokban oktató pedagógusok a tanév kezdete előtt képzésen vettek részt, ahol elsajátították az ezen osztályokban való tanítás módszertanát.
Kéri Hajnal kitért a közoktatás felsőbb szintjeinek helyzetére is. Mint elmondta, Bihar megyében összesen 924 osztályban zajlik magyar nyelvű oktatás, 22-ben német, 33-ban pedig szlovák. Idén 32 magyar nyelvű kilencedik osztály indult, 783 diákkal, ami azt jelenti, hogy közel kétszáz, tavaly nyolcadikat végzett magyar diák nem tanul magyarul tovább – mintegy öt százalékuk osztályt ismétel, 15 százalék románul tanul kilencediktől, a fennmaradó rész pedig nem folytatja tanulmányait. Jövőre várhatóan 1147 magyar tagozatos nyolcadikos végez.
A főtanfelügyelő-helyettes elmondta: a Communitas Alapítvány jóvoltából a bihari magyar iskolások magyar nyelvű történelemkönyveket, földrajzi atlaszokat, valamint interaktív oktató CD-ket kaptak. Kiderült: folyamatos az érdeklődés a magyar nyelvű szakoktatás iránt is, Nagyváradon a Traian Vuia, a Mihai Viteazul- és az Andrei Şaguna-szakközépiskolában is vannak magyar osztályok, a Szent László Gimnáziumban is indult két gazdasági szakosztály, és Nagyszalontán is indult magyar nyelvű szakoktatás.
Balogh Levente,
Krónika (Kolozsvár),

Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek találkozója Nagyváradon
A Nagyvárad Táncegyüttes 2012-ben magára vállalta a VIII. Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek találkozójának megszervezését Nagyváradon október 4–7. között.
2004-től kezdődően évente rendezik meg a találkozót, amelyen öt erdélyi hivatásos táncegyüttes vesz részt: a sepsiszentgyörgyi Háromszék Hivatásos Néptáncegyüttes, a csíkszeredai Hargita Székely Nemzeti Népi Együttes, az Udvarhely Táncműhely Hivatásos Néptáncegyüttes, a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, illetve a házigazda Nagyvárad Táncegyüttes.
Egy ilyen találkozó nemcsak a hivatásos táncegyütteseknek nyújt lehetőséget arra, hogy betekintést nyerjenek egymás munkájába, hanem a helyi és környékbeli közönségnek is, hogy a Nagyvárad Táncegyüttes működésén és műsorain kívül a többi erdélyi hivatásos együttest is megismerhesse. Jegyeket szeptember 18-ától a színház pénztárában lehet váltani a nyitvatartási rend szerint. Az előadásokra 20 lejbe kerül egy belépő, de lehetőség adódik bérlet megváltására is.
Diákcsoportoknak és műkedvelő táncegyütteseknek kedvezményt biztosítanak a szervezők, ők féláron, 10 lejért válthatnak jegyet egy-egy előadásra. A találkozó nyitóelőadása a Fekete Sáfrán, amely a Nagyvárad Táncegyüttes idei első bemutatója is egyben. A László Csaba által rendezett és koreografált felnőttmese Tamási Áron azonos című meséje alapján készült. Főszereplője egy Fekete Sáfrán nevezetű fiatal és jóképű cigánylegény, ki egyik nap eldöntötte, hogy meg akar nősülni.
Alkalmas leányt keresve magának abba a csapdába esett, hogy kettőt talált. A Fekete Sáfrán a fontos döntésekről szól, ha az ember rosszul dönt, az ezzel járó próbatételeket ki kell állni, a sorssal szembe kell nézni, és az igazságnak győznie kell. Másrészről pedig, nem kell erőltetni azt, amihez nincs meg a kölcsönös akarat. Az előadás koreográfusa is László Csaba, Dimény Levente a rendező munkatársa, Zaha Enikő Kitty a koreográfus asszisztense, Holló Csejtei Kinga a díszlet- és jelmeztervező.
Krónika (Kolozsvár)

Változtatásra elhivatottan
A forradalom óta eltelt 22 esztendő alatt úgy tűnt, a dolgok csigalassúsággal bár, de visszafordíthatatlanul araszolgatnak előre. Az elmúlt hónapok azonban látványosan rácáfoltak erre az illúzióra.
A Lehman Brothers csődje 2008-ban recessziót indított el az Egyesült Államokban, amely Európára is kihatott. Hamarosan elindult egy bizalmi válságtól kísért gazdaság-politikai fordulat kontinensünkön, mely azóta is tart. Elkezdődött a leminősítési hullámsorozat, a hitelezési folyamatok döcögni kezdtek, a piacok pedig szűkülni. A hitel és a bizalom pilléreire épült évtizedes struktúrákban gyorsan táguló repedések keletkeztek, a politikusok pedig minden igyekezetüket arra fordították, hogy mérsékeljék az erősödő pánikhangulatot. Itt tartunk ma. Egy átalakuló Európában, melyben a tagországok igyekezete arra irányul, hogy minél fegyelmezettebben próbálják feldolgozni a felelőtlen ígéretek okozta csalódásokat.
Bizalmi válság
A bizalmi válság Erdélyt is elérte. A létbizonytalanság hatására mindennapossá vált a jövő iránti aggódás, a vállalkozók pedig veszteségük miatt a politika segítségével igyekeznek menteni a menthetőt, végsőkig élezve a büdzsét kontrolláló pozíciókért zajló küzdelmet. A gazdasági prés hatására megjelent a Nyugatellenes propaganda (nyugaton meg a Keletellenes), teret nyertek a szélsőséges szemléletek, megnőtt a volatilitás és fokozódott a stabilitás iránti igény.
Ebben a környezetben történt a bukaresti kormányváltás, melynek eredményeként visszatérni látszottak azok az idők, amelyeket minden józan erdélyi igyekezett elfeledni. Egyes politikai elemzők farkast kiáltottak, az EU és az USA azonnal reagált, és végül az ő segédletükkel sikerült kordában tartani az elszabadulás szélére sodródott eseményeket. De a magyar közösséggel szembeni ellenséges megnyilvánulásokra – MOGYE, Mikó, craiovai polgármester, a legmagasabb szintekről elhangzó magyarellenes nyilatkozatok stb. – a Nyugat informáltsága dacára nem reagált.
Az etnikai jellegű, rosszindulatú megbélyegzések, úgy látszik, a Nyugatot nem érdeklik. A magyar etnikum nem tartozik a szent tehén kategóriába, ezért az EU diplomatikusan kihátrál minden olyan kezdeményezés mögül, mely az erdélyi magyarok diszkriminációját igyekszik szóba hozni. Ilyen fogadtatás mellett a diplomáciai falak áttörésén fáradozó politikusainknak nem ártana elgondolkodniuk azon, hogy az eredményesebb képviselet érdekében nem érdemesebb-e terminust és nevet változtatni? Diszkrimináció helyett használhatnának mondjuk korrupciót, erdélyi magyarok helyett pedig... Klub Rádiót. De ezt bízzuk rájuk.
Egy ilyen gazdaság-politikai környezetben luxusnak számít a reálproblémákkal való szembenézés további halogatása, hiszen az elméletesdi és az alaptalan ígérgetések világszerte bebizonyították kártékonyságukat. Azok a közösségek, amelyek most nem újulnak meg, teret veszítenek, és a káros hatások rabjai maradnak (sajnos nem kevesen vannak). Ami Erdélyt illeti, lejárt az a kor, amikor szépen emelkedtek a gazdasági mutatók, Románia a NATO- és az EU-csatlakozásra készült, majd azokon belül igyekezett helytállni. Ide tartozott a nyugati standardoknak való megfelelési kényszer is, amely megnyitotta az utat a restitúció, a magyar iskolák és egyetemek létrehozása előtt, az egyenjogúság irányába próbálva terelni a társadalmi megkülönböztetésekbe gyökeresedett folyamatokat. Most mindez visszaesni látszik.
Az utóbbi hetekben saját szemünkkel láthattuk, milyen könnyedén lepi el ismét az országot a szabadjára engedett szellemi mocsok, amiben – mint az ilyenkor lenni szokott – a disznók élvezettel lubickolnak. A társadalmi megkülönböztetések kísértése újból tombol az országban, ami kettős teher a magyar közösségek vállán. Egy olyan destruktív folyamat felerősödése zajlik most Romániában, amely veszélyessé válhat, ha nem időben, határozottan és ésszerűen kezelik. A változtatás szükségessége minden szempontból imperatívusszá vált. A változtatást vigyázva, bölcsen kell végrehajtani. És nem szabad megelégedni a felületes változtatással, ami nem változás.
Ma többre van szükség. Olyan újragondolásra, mely alapjaiban méri fel a helyzetet és az önkritika gyakorlása mellett ragaszkodik az azonos mércével kikövezett konstruktív úthoz. Az útkereső szemléletek mögött ugyanis sok esetben a látszatreform állogikája, a hatalmi harcokat kísérő ellenséges indulatok vagy a fiatalos hév naivitása áll a gyakorlati eredményekben érdekelt józan megfontolások helyett. Sokatmondó ebből a szempontból a román Szociáldemokrata Párt (PSD) példája.
Elemzők szerint a jelenlegi pártvezetés – annak dacára, hogy megfiatalodott (pl. Victor Ponta, Dan Şova) – továbbra is a régi beidegződések szerint politizál. Sőt, az újak rosszabbak a régieknél! Úgyhogy a fiatalítás nem jelent feltétlenül reformot. A reform szó lényegi változást takar. Ez létrejöhet a régiek megújulásával (elég ritka eset, de nem kizárt) vagy olyan személyek előtérbe helyezésével, akik felvállalják az értékteremtő közösség érdekében való kiállást, vagyis azt, hogy a szavakról a hangsúly visszakerüljön a tettekre, a kettős mércéről pedig az azonos mércére.
Politikai szlogencsapdák
Ami a romániai magyar etnikum politikai érdekképviseleteit illeti, nemrég néhány konstruktív javaslatot fogalmaztam meg a mesterségesen gerjesztett etnikai feszültségek ellensúlyozására és az érdekképviseletek megújulására, melyeket a nagybányai RMDSZ-gyűlésen pártfüggetlen polgárként vetettem fel. Javaslataim az átláthatóság, a helyes hozzáállás és a módszeres követés jegyében fogantak. Helyes a hozzáállása, szerintem, annak az úszónak, aki erejét megfeszítve igyekszik elérni a túlpartot, helytelen pedig a gyáva kúszónak, aki a „Világ Opportunistái Egyesüljetek!” zászlaja alatt kifekszik az önkénynek.
Az átláthatóság és a módszeres követés a lakosságarányosság szerinti egyenlő bánásmód princípiumának betartására vonatkoznak, annak mérésére és igénylésére. Ezen az elven belül három konkrét javaslatot fogalmaztam meg a nagybányai, illetve az országos RMDSZ számára. Azáltal, hogy etnikai érdekvédelmet lát el, az RMDSZ speciális szerepet tölt be a román politikában. De csak elméleti síkon, mert a gyakorlatban az etnikai érdekvédelmet a román pártok is művelik anélkül, hogy a terminus megjelenjék az alapszabályukban. Ezt a formalitásbeli különbséget kihasználva egyes hatalmi elitek éveken át támadták „többletjogáért” az RMDSZ-t.
Médiatámogatott szemléletüknek köszönhetően a román emberek szemében az RMDSZ a megrövidítésük szimbólumává vált. Az a tény, hogy az olaszországi és spanyolországi román közösségek szintén etnikai alapon igyekeztek párttá szerveződni, merthogy ez a fajta érdekvédelem a civilizált országokban jogszerű és természetes, már nem került be az információs csatornákba. Hasonló a helyzet a magyar szeparatizmussal. Ez a vád is számtalanszor elhangzott anélkül, hogy az érvek asztalánál feldolgozták volna; így aztán ez is szlogenszinten rögzülhetett a köztudatban.
Mint ahogy a pozitív diszkrimináció új verziója is, mely szerint az RMDSZ mindig hatalmon volt, és ennek köszönhetően a magyarok zavartalanul nyalogathatták a tejfölt. Az objektív szemléletre (pl. etnikai jellegű statisztikák, más pártok viselkedéskultúrájával történő összehasonlítás) ez esetben sem nagyon jutott műsoridő. A magyar választók részéről is megfogalmazódtak kritikák az RMDSZ-szel szemben. Sokan úgy vélik, a szervezet megalkudott, eladva az egyenjogúságot egy tál lencséért.
Hogy megvénült, és merevedettségének ellensúlyozásaként igyekszik vasfalakat állítva kisajátítani az érdekvédelmi palettát. 22 éves tevékenysége a kudarc 6:2-es győzelmét hozta a siker ellenében, mivel a magyar régiók a nagyfokú bukaresti centralizáltság miatt nem kaptak lehetőséget a kibontakozódásra, a magyar egyházak, iskolák és civil kezdeményezések pedig mindvégig alulfinanszírozottak maradtak román társaikkal szemben. Ide tartozik az is, hogy a vezető funkciókat betöltő magyarok aránya mélyen a lakossági arány által meghatározott mérték alatt volt és van. És ami a legrosszabb, hogy hallgatásával az RMDSZ cinkosságot vállal a magyar közösségeket hátrányosan megkülönböztető erőkkel.
Összességében elmondható, hogy az RMDSZ neve és munkássága sok román és magyar szívében kelt gyanút és kétséget egyszerűen azért, mert mindkét etnikum diszkriminálva érzi magát. A politikai szlogencsapdák közt eligazodni kívánó polgároknak korrekt tájékoztatásra van szükségük. Erre legjobb megoldás a transzparencia. Itt az ideje, hogy 22 év után az RMDSZ kiálljon és megmutassa, „hány óra”. A román és a magyar etnikum közt konstruktív viszonyulásra és kölcsönös bizalomra van szükség, nem felülről táplált gyanúra és diszkriminációra. Ezt pedig csakis a valóság felvállalása és az egyenlő mértékkel való mérés (gyakorlatban, nem elméletben!) alapján lehet eredményesen megvalósítani.
Rendszeresen be kellene számolni
A rendszeres beszámoló etnikumalapú összehasonlítást jelent a kapott pénzekről és más javakról. Eszerint az RMDSZ szervezetei negyedévenként (pl. április–július–október–január) beszámolnának választópolgáraiknak a helyi önkormányzatok és a kormány által odaítélt anyagi juttatásokról. A jelentés két alkotóelemből tevődne össze.
Egyik az ún. számlista, másik a szóbeli beszámoló. A számlista alapját az etnikai meghatározhatóság szerinti tételek képeznék. Ilyenek az iskolák, a templomok, a kultúrközpontok, a műemlékek, a könyvtárak, a civil kezdeményezések stb. anyagi támogatása, megfelelő korrekciós súlyozással. A lista összegeket és részösszegeket is tartalmaz. Vegyünk egy példát. Ha a 10 százalékos nagybányai magyarság 2 százalékot kap a helyi büdzséből, akkor az RMDSZ helyi képviselői nehezebben győzhetik meg választóikat ügyességükről, amiért kiharcoltak mondjuk egy épületfelújítást.
A helyi románok pedig – gyanúkeltő politikai szlogenek ide vagy oda – megértenék, hogy a diszkrimináció nem őket, hanem a magyar közösségeket éri. Ha viszont 15 százaléknyi pénz jut a 10 százalékos közösségnek, akkor előbb-utóbb vissza kell térni arra a szintre, amit az egyenlő arányosság elve előír. Az egyenlő mértékű finanszírozás ugyanis az esélyegyenlőség egyik alapfeltétele.
Persze felmerülnének a kifogások. Például hogy a számokat nem lehet etnikai alapon meghatározni. A büdzsé szintjén valóban nem. De szép számmal vannak olyan kategóriák, amelyek alapján kidolgozható egy elfogadható hibaszázalékú módszer, aminek a segítségével – az adott kategóriákon belül – ez az arány meghatározható. Vagy hogy nem törvényes, mert a modern törvényekben az etnikumok nem szerepelhetnek alanyként. A választókat nem a jogi, hanem az erkölcsi vetület érdekli, aminek ez tökéletesen megfelel.
„A román politikai erők ellenkezése miatt nem tudunk többet elérni”. A magyarázat elfogadható, de csak akkor, ha az okokat publikussá teszik, és az egyenlő esélyteremtés jogán átadják felsőbb fórumoknak. Mivel a titkolt ügyek a homályban lébecolnak, ezért egyes befolyásos RMDSZ-es pártvezetők ellenezni fogják a tervezetet. Akkor majd akadnak mások, akik meggyőzik őket az ellenkezőjéről. Ha nem, akkor minden szavazó levonhatja magában a következtetést, hogy érdemes-e egy ilyen szervezetbe fektetnie a bizalmát.
Milyen előnyökkel jár az elképzelés? Csökkenti az előítéleteket mindkét közösség köreiben. Ez különösen fontos egy gazdasági nyomás alatt préselődő környezetben. Megújító hatással bír azáltal, hogy átvilágít és egészséges versenyhelyzetet teremt. Pl. ha kiderül, hogy az X helységbeli RMDSZ 1,4-es arányszorzót produkált, míg az Y helységbeli csak 0,2-est, akkor az Y helységbeli képviselők kénytelenek lesznek sebességet váltani ahhoz, hogy lekerüljenek a szégyenpadról. Gyengíti a hatalmi pozíciók mámorító hatását azzal, hogy rendszeresen napfényre kerül a valóság egy lényegi szelete, az önkényesség és az opportunizmus teret veszít. Ez mindenkinek hasznos. (A módszer alkalmazható a román etnikum által is – pl. a Victor Ponta szerint „nem létező” Székelyföldön, ahol kisebbségben van vagy máshol, ahol többségben).
Halott látszat helyett élő kultúrát
Évekkel ezelőtt szorgalmas olvasója voltam a megyei könyvtárnak. A nagybányai téka csodálatosan felszerelt épület, ahova minden könyvszerető örömmel jár. Az egyik szinten vannak a román könyvek, egy különálló, nagy részlegen az angol könyvek, van egy internetrészleg, egy szellemi értékek védelmét szolgáló iroda, tágas olvasóterem, konferenciatermek, stb.
De mi van a magyar részleggel? Mikor először odavezettek, az volt az érzésem, hogy valami labirintuson keresztül haladok. Előbb átvittek a román részlegen, majd kimentünk egy lépcsőházba, ahol a kísérőm előhúzott egy kulcscsomót, és kinyitott egy ajtót, amin azt írta: „multicultural”. Ott voltak a kínai, japán, orosz, olasz stb. és a magyar könyvek. A magyar írásokat tartó állványokat a terem leghátsó részében helyezték el, a sarok mentén felépült pókbirodalom szomszédságában. Állítom, ennél jobban eldugni nem lehet. És ez így van ide s tova tíz éve.
Nem akarom minősíteni a nagybányai magyarsággal szembeni tisztelet mértékét, amit ez a gesztus kifejez. Sőt azt sem kérdem, hol voltak ez idő alatt az RMDSZ helyi képviselői? Csak arra kérem őket, hogy sürgősen pótolják ezt a komoly hiányosságot, és munkálkodjanak a román szekció szomszédságában felállítandó magyar részleg létrehozásán. Egy 650 éve itt lakó közösség kaphatna egy tisztességes helyet a helyi könyvtárban.
Egy új magyar részleg együtt járna 2-3 személy alkalmazásával is, akik aktívan támogatnák a potenciális olvasók köreiben a könyvszeretetet, és egy lakosságarányos büdzséből gazdálkodva, értelmes olvasnivalóval tölthetnék fel a silány minőségű részleget. Az embereknek élő kultúrára van szükségük, nem halott látszatokra. A jelenlegi könyvállomány olyan, mint egy elhagyatott burjántelep – többnyire használhatatlan, kidobandó művekből áll. Ponyvaregények, egy rakás kommunista kiadvány és néhány találomra kiválasztott méregdrága lexikon. Na meg a pókok és a multikulturalitás.
Etnikumarányos közmédia-képviselet
Miért nem kapnak a magyar polgárok lakosságarányos műsoridőt a közmédiában? Hiszen adófizetésükkel ugyanúgy hozzájárulnak a közszolgálati tévé (TVR) fenntartásához, mint román ajkú felebarátaik. Milyenek a jelenlegi arányok? TVR1-es csatorna: 2,2 százalékos magyar műsoridő, 1,1 százalékos német műsoridő délután és hétköznap, főműsoridő és hétvége kizárva. TVR2-es csatorna: 0,9%-os magyar műsoridő, 0,9%-os német műsoridő délután és hétköznap, főműsoridő és hétvége kizárva. TVR3-as csatorna: 1,6%-os magyar műsoridő (+ ismétlés) délután és hétköznap, főműsoridő és hétvége kizárva.
Amíg működött, a TVR Cultural csatornán: 1,3%-os magyar műsoridő, 0,7%-os német műsoridő délután és hétköznap, főműsoridő és hétvége kizárva. Összátlag: 1,5 százalékos magyar és 0,68 százalékos német műsoridő délután és hétköznap, főműsoridő és hétvége kizárva.
Az adatok önmagukért beszélnek. Nem akarom minősíteni a magyarsággal szembeni tisztelet mértékét, amit ez a gesztus kifejez. Sőt azt sem kérdem, hol voltak ez idő alatt az RMDSZ országos képviselői? Csak arra kérem őket, hogy sürgősen pótolják ezt a komoly hiányosságot, és munkálkodjanak egy lakosságarányos műsoridőért a közmédiában. Egy 1100 éve itt lakó etnikum kaphatna egy tisztességes műsoridőt a televízióban és a rádióban. Különben érdekes adalékkal szolgál a német és a magyar műsoridők összehasonlítása.
A német közösség kb. 0,35 százaléknyi számarányt képvisel, és kétszer annyi műsoridőt kap. A magyarok 6 százalékos számarányukhoz képest négyszer kevesebbet. Eszerint a németek érdekképviselete nyolcszor hatékonyabb a magyarokénál, amely mélyen arányain alul teljesít. És ne feledjük azt sem, hogy korrektül súlyozva a 1,5 százalékos arány a valóságban jóval kevesebb, mivel médiaberkekben más súllyal mérik a főműsoridőt és a hétvégét, mint az alacsony nézettségű hétköznapi délutánokat. Hasonló számításokat el lehet végezni a közrádiók és a regionális műsorok esetében is. Ám az eddig tapasztaltak valósága azt sejteti, hogy ezek esetében sem fogunk jobb aránypárokat találni.
Jó lenne 2014 januárjában – a tisztességes gazda szellemében – az 5. jelentést olvasni az RMDSZ-től, és a korábbi jelentések fényében levonhatni néhány következtetést. A számszerűsített beszámolókat kísérő grafikonok és összehasonlítások segítségével immár könnyű lesz értékelni. Thomas Jefferson szerint minden nemzedéknek forradalomra van szüksége. De hogy a változás vonata elindulhasson, át kell állítani a váltót. Fütyül-e már a gőzmozdony? Él-e még a váltókezelő? Mert a hiábavalóságnak nincs létalapja.
Lőrinczi Lóránd.
Krónika (Kolozsvár)

Magyar–magyar nyilatkozatháború az autonómiastatútum kapcsán
Kedden a szenátus elutasította Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. A hír hallatán Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, illetve Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke közös nyilatkozatban bírálta az RMDSZ-t. A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete nemzetárulásnak nevezte, hogy az RMDSZ szenátorai nem szólaltak fel az ominózus ülésen. A Székely Nemzeti Tanács is közleményben adott hangot sajnálatának, hogy a bukaresti parlament felsőháza második alkalommal utasította vissza – vita nélkül – az autonómia-tervezetet.
Tőkés László és Toró Tibor egyebek között kijelentették: "… ismételten bebizonyosodott, hogy parlamenti érdekképviseletünkre az autonómia ügyében nem számíthatunk. (…) Egyébként is az elmúlt két évtized során szomorúan kellett megtapasztalnunk, hogy a területi autonómiát Bukarestben a tizenhat éven át hatalmon lévő tulipános szervezetben csak a hivatalos fősodor ellenében, saját szenátoraink és képviselőink neheztelése közepette lehetett képviselni. Ez alkalommal is jelzésértékűnek kell tartanunk, hogy a keddi szenátusi plenáris ülésen jelen lévő öt magyar szenátor némán asszisztált az autonómia ügye, illetve közösségi jogaink megcsúfolásához".
Hazugság, rágalom!
Frunda György szenátor szerint kampányfogásról van szó, rágalomnak nevezte ezeket az állításokat, amelyeket határozottan elutasított. – Már kampányban vagyunk, ezért Tőkés, Toró és barátai támadásba lendültek. Ha nem támadni akarnának, hanem komolyan elemeznék a dolgokat, akkor el kellene ismerniük, hogy az RMDSZ az elmúlt húsz évben sokat tett az autonómia érdekében, akár az anyanyelvhasználat terén a közigazgatásban vagy az igazságszolgáltatásban, akár az iskolarendszer és az anyanyelvű oktatás terén és sok más területen. A kisebbségi törvényben kimondtuk és szorgalmaztuk mind a kulturális, mind a területi autonómiát. Az autonómia az RMDSZ programjának is része, tehát a szövetség nemcsak támogatja, hanem konkrét lépéseket is tett az autonómia eléréséért. Ezért határozottan elutasítok minden ilyen állítást, amely nem más, mint politikai manőver, politikai támadás azok részéről, akik egyfelől az összefogást és az együttműködést szorgalmazzák, másfelől pedig ott ütnek az RMDSZ-en, ahol csak tudnak. Hazugságnak, rágalomnak tartom az egészet, s elutasítom.
Tabutéma?
A Székely Nemzeti Tanács szerint Székelyföld autonómiája tabutéma, holott egy jogállamban "minimális elvárás, hogy egy közel negyedmillió állampolgár által támogatott tervezetet megvitatnak, s nem lesöprik az asztalról többségi gőggel. Máshol a parlament a demokratikus viták, az érvek és ellenérvek ütköztetésének színtere, nem az erőfitogtatásé. Ezzel a cselekedetükkel a román szenátorok csak azt bizonyítják, hogy nincsenek érdemi érveik, nyílt vitában nem tudnák megvédeni álláspontjukat".
Az SZNT emlékeztet, hogy "Románia az Európa Tanácsba való felvételekor kötelességet vállalt az 1201-es ajánlás betartására, márpedig annak 11. cikkelye értelmében azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek". Azonban az utóbbi időben Románia számos tanújelét adta annak, hogy nem jogállam, hogy fittyet hány az európai normákra, vállalt kötelezettségeire. "Elvárjuk az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésétől, hogy ezt az elutasítást kezelje súlyához mérten, adjon rá megfelelő választ".
Az autonómiáért naponta cselekedni kell!
Az RMDSZ az egyetlen magyar politikai szervezet, amely programjában megjeleníti a területi autonómiát, jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, hangsúlyozva, hogy a területi autonómiát csak a román politikummal való együttműködés, a többségi nemzettel folytatott párbeszéd útján lehet elérni. Véleménye szerint a román közösségeknek fel kell ismerniük, hogy az autonómia számukra is jólétet jelent: amikor ez bekövetkezik, akkor lesz megvalósítható a Székelyföld autonómiája is.
"Az autonómiáért a legkönnyebb harcolni, a szövetség azonban valóban tesz azért, hogy ehhez közelebb kerüljünk. Naponta meg lehet fogalmazni újabb és újabb közleményt, ezek azonban mit sem érnek a talán kevésbé látványos, de annál biztosabb, szilárdabb lépések nélkül" – mondta egyebek között az RMDSZ főtitkára.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

In memoriam: dr. Könyves Tóth Kálmán (1929–2007)
Jelen írás az öt éve elhunyt dr. Könyves Tóth Kálmán matematikus, nyelvész, tankönyvírónak szeretne emléket állítani. Mikor a Népújság olvasóinak hat évvel ezelőtt röviden bemutattam Űrtan elemei kezdőknek című írásomban dr. Könyves Tóth Kálmánt (Népújság, 2006. október 21.), akkor még közöttünk volt, és éppen készült, hogy életében először és sajnos utoljára eljöjjön Erdélybe.
Szeretném felhívni az olvasók figyelmét, hogy e nevet több jeles személyiség is viselte. Az ismertetendő matematikus, dr. Könyves Tóth Kálmán unokabátyja is Könyves Tóth Kálmán nevet viselt, református pap volt, ugyancsak jeles író, akinek az apja Könyves Tóth Mihály, a debreceni Nagytemplom papja abban az időben, amikor Kossuth Lajos Debrecenben, éppen a Református Kollégiumban kihirdette a Habsburgok trónfosztását. (A református pap Könyves Tóth Kálmánról a következőképpen emlékezik meg Szinnyei lexikona: „Könyves Tóth Kálmán, ev. ref. lelkész, Tóth Mihály ev. ref. lelkész és Medgyessy Eszter fia; szül. 1837. aug. 31. (szept. 8. kereszteltetett) Debrecenben; tanulmányait nagyrészt szülővárosában végezte. A szabadságharc alatt a szatmári katonai intézetben volt. A világosi fegyverletétel után apja fogságra jutván (anyját már 9 éves korában vesztette el), ő és három testvére a rokonoknál találtak menedéket. Gimnáziumi tanulmányai közben a német, francia s angol nyelvet is elsajátította. 1860-ban elvégezte a teológiát és egy évig Szepes megyében időzött. 1861 őszén az utrechti egyetemre iratkozott be; két évet itten, felet Párisban, felet Londonban töltött. Hazatérte után 1863 őszén kunszentmiklósi lelkész lett, míg 1866. Laczháza, 1883. Debrecen hívta meg papjául, hol 1884-ben a tiszántúli egyházkerület megválasztotta tanácsbírónak.”)
2006-ban a Sapientia Egyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának matematika-informatikai tanszékcsoportja emlékkonferenciát szervezett Bolyai Farkas halálának 150. évfordulójára. Kellemes meglepetést akartam szerezni a résztvevőknek, és ezért meghívtam Budapestről dr. Könyves Tóth Kálmán nyugalmazott matematika-fizika szakos tanárt. Ugyanis olvasmányaimból tudtam, hogy akkor már 50 éve, Szegeden, Bolyai Farkas halálának 100. évfordulóján az akkor fiatal Könyves Tóth Kálmán kőszegi matematikatanár bejelentette, hogy a mai fiatalság számára átdolgozta Bolyai Farkas utolsó magyar nyelvű hattyúdalát, az Űrtan elemi kezdőknek című tankönyvét. Bolyai Farkas utolsó műve a német nyelvű Kurzer Grundriss Eines Versuchs volt. Sajnos Könyves Tóth Kálmán művének kiadása elmaradt. Így meg kellett találnom Könyves Tóth Kálmánt, és szerencsémre a Bencés Öregdiákok Szövetségének honlapján viszonylag hamar rá is leltem. Kiderült, hogy családja ősi erdélyi család, egyik őse még Rákóczi Zsigmond fejedelemtől kapta nemesi oklevelét, de ő maga sohasem járt még Erdélyben. Így aztán meghívtuk, és a 2006 novemberében tartott csíkszeredai konferenciánkra az akkor 78 éves idős tanár el is jött.
Könyves Tóth Kálmán 1929. május 1-jén született Budapesten. A bencések pannonhalmi kétnyelvű (magyar-olasz) gimnáziumában érettségizett 1947-ben. Ugyanott novícius is volt, de végül nem lett szerzetes. A matematika és a nyelvészet mellett nagyon szerette a zenét, és élete során kapcsolata e három tudománnyal mindvégig megmaradt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-fizika-ábrázoló geometria szakán végzett, majd 1954-ben Kőszegen kezdett el tanítani. Az akkori Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokban találkozhatunk is a nevével, szívesen küldött kitűzendő feladatot a lapnak. Kőszegen került kapcsolatba az akkor már idős Visnya Aladárral, tőle kapta Bolyai Farkas: Űrtan elemei kezdőknek könyvecskéje eredeti példányát. Visnya Aladár Fejér Lipót pécsi iskolatársa volt, mindketten Maksay Zsigmondtól tanultak matematikát. Könyves Tóth Kálmán mesélte, hogy úgy tartották, Visnya Aladárból valószínűleg nagyon jó matematikus válhatott volna, 1896-ban még az Eötvös-versenyt is megnyerte. Később azonban a természettudományok felé fordult, botanikus és zoológus lett, ő alapította a kőszegi Jurisich Miklós Múzeumot.
Könyves Tóth Kálmán nagy lelkesedéssel tanított, még zenekart és énekkart is szervezett a gimnázium tanulóiból. Évente nívós hangversenyeket tartottak. Később, Budapestre kerülve, az Egyetemi Számítóközpontban dolgozott, főként az akkor már népes családja jobb ellátása érdekében. Itt írta meg az egyetemi felvételikkel kapcsolatos könyvét, a Szándék és valóságot. Nyelvészekkel közös munkában részt vett a magyar Szóvégszótár szerkesztésében. Matematika tagozatos tanulók részére készített tankönyvekbe írt fejezeteket a geometria axiomatikus felépítésével kapcsolatban, valamint az integrálszámításról.
Csíkszeredában mindenki számára feledhetetlen előadást tartott a fél évszázada Csipkerózsika-álmát alvó munkájáról. Hallgatva őt, az volt az érzésünk, hogy személyében akkor Bolyai Farkas járt ott közöttünk. Előadása végén könyvének kéziratát és a hozzá kapcsolódó anyagokat átadta e cikk írójának, annak reményében, hogy a könyv majd egyszer valamikor meg fog jelenni.
Könyves Tóth Kálmán ugyanekkor magával hozott egy másik könyvet is a konferenciára. Luca Pacioli 1494-ben megjelent nagy matematikai enciklopédiáját, a Summa de Arithmetica, Geometria, Proportioni e Proportionalità (Az aritmetikának, geometriának, mértékeknek és aránylataiknak foglalata) c. kötet 1994-ben megjelent reprint kiadását. Őt kérték fel ugyanis arra, hogy amikor a British Library engedélyt adott a magyarországi hasonmás kiadásra, akkor a kettős könyveléssel kapcsolatos részeket magyar nyelvre lefordítsa. E fordítás meg is jelent egy, a könyvhöz tartozó külön füzetben. Kálmán Szabó Péter Gábor szegedi matematikatörténésznek az értékes kötet egyetlen saját példányát is odaajándékozta. Hosszan elbeszélgettünk, mesélt az életéről, családjáról.
Élmény volt Kálmánnal együtt lenni, nagy ajándék az élettől, hogy megismerhettük.
Sajnos a csíkszeredai kirándulása után, éppen 5 éve, 2007. szeptember 26-án hunyt el Budapesten.
Örömmel írhatom, hogy sikerült teljesíteni Könyves Tóth Kálmán kívánságát, és 2009-ben a szegedi Polygon Kiadó megjelentette Bolyai Farkas Űrtan elemei kezdőknek c. könyvének Könyves Tóth Kálmán általi feldolgozását. Köszönet illet mindenkit, aki melléállt a kiadás ügyének, így dr. Kincses János főszerkesztőt, aki felvállalta a kézirat gondos megjelentetését, dr. Prékopa András és dr. Hatvani László professzorokat, hogy az MTA Matematikai Osztályán támogatásukkal biztosították a kiadás anyagi hátterét, és dr. Szabó Péter Gábor matematikatörténészt, aki lektorálta és a kiadást előkészítette.
Dr. Könyves Tóth Kálmán egyik legértékesebb munkája pe'l FRATE LUCA detto el PACIOLO, az AMA KIS JÁMBOR néven ismert LUKÁCS barát, Toscana SZENTSÍR városkájából, a KISEBB ATYAFIAK RENDJE tagjának, Leonardo da Vinci tanárának és barátjának, a gazdasági könyvelés első alapművének a fordítása.
IRODALOM
Oláh-Gál Róbert – Szabó Péter Gábor: Előhang. In: Könyves Tóth Kálmán: Elemi geometria kezdőknek. Bolyai Farkas Űrtan elemei kezdőknek című könyvének újrafogalmazott, jegyzetekkel ellátott kiadása (A sajtó alá rendezésben közreműködött: Szabó Péter Gábor), Szeged, 2008. Polygon. pp. 1-3.
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái: http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/k/k12541.htm
OLÁH-GÁL RÓBERT
Népújság (Marosvásárhely)

Belföldi hírek
A Mikó-ügy az EBESZ előtt
Tájékoztatta az RMDSZ az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Bukarestben tartózkodó küldöttségét a sepsiszentgyörgyi Mikó-ügyről, mert fontosnak tartja, hogy a nemzetközi szervezetek hiteles ismertetőt kapjanak.
A találkozón Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára angol nyelvű beszámolót adott át a Mikó-ügyről, ismertetve: az ügyben született bírósági döntés sérti az egyéni jogokat, ellentmond az európai értékeknek, és magyarellenes. A főtitkár hangsúlyozta: az ilyen jellegű döntések azt a szomorú üzenetet közvetítik a romániai magyar közösség számára, hogy huszonhárom évvel a rendszerváltás után még mindig elvehetik a megszerzett jogokat. Rámutatott: az ügy megkérdőjelezi a román igazságszolgáltatás függetlenségét.
MOGYE: folytatódik a tiltakozás
További három hétig folytatódik a műtőruhás, esernyős demonstráció az oktatási minisztérium előtt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen működő magyar tannyelvű oktatás hátrányos megkülönböztetése elleni tiltakozásul – ismertette tegnap a megmozdulás szervezője, Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület titkára. A két hete kezdődött tiltakozó akció résztvevői eredetileg a hónap végéig kaptak engedélyt arra, hogy a szaktárca székháza előtt demonstráljanak. Ádám Valérián szerint a magyarság számára is elfogadható egyetemi chartát kell jóváhagynia a MOGYE szenátusának, s addig folytatják a tüntetést. Hozzátette: jövő héten megkezdődik az új tanév, és a magyar fizetéses helyek számának növelése legfeljebb október 10-ig segítene az idei felvételizőkön, de fontos, hogy legalább a jövőre nézve az egyetemi chartában rögzítsék az államilag támogatott és tandíjköteles helyek egyenlő elosztását a román és a magyar tagozat között. „Mi azt kérjük, hogy fogadják el a magyaroknak is megfelelő chartát, és alakítsák meg a magyar főtanszékeket még a decemberi parlamenti választások előtt” – mondta az RMOGYKE titkára.
Használt harci repülőket vásárolnak
A nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelső Védelmi Tanács tegnap jóváhagyta azt a tervet, amelynek értelmében Románia harci repülőgépeket fog vásárolni. Az amerikai F–16-os gépek megvásárlását az ország már két éve tervezi, ugyanis a légi haderő által használt MIG–21-es harci gépek elavultak. Corneliu Dobriţoiu védelmi miniszter vasárnap ismertette: Románia tizenkét használt harci repülőgépet vásárolna Portugáliától 600 millió dollárért, amit részletekben törlesztene. Az F–16-osokat 2016-tól kezdődően venné át, amikorra befejeződne a pilóták kiképzése. A védelmi miniszter szerint azért lenne előnyös a használt, negyedik generációs amerikai gépek beszerzése, mert így könnyebb lenne az áttérés az ötödik generációs F–35-ösökre.
Antonescu marad a házelnök
Elutasította az alkotmánybíróság a Demokrata Liberális Párt óvását, amellyel megtámadta Vasile Blaga felsőházi elnök eltávolítását tisztségéből, így helyén maradhat Crin Antonescu jelenlegi szenátusi elnök. A testület tegnap hozta meg a döntést, miszerint Blaga – akit július elején váltott le a Szociál-Liberális Szövetség által ellenőrzött parlamenti többség – nem térhet vissza a szenátus élére.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zilahon tanácskoztak a fiatal magyar pedagógusok
Az RMDSZ szakpolitikusainak jelenlétében pedagógus-találkozót tartottak pénteken Zilahon. A beszélgetésen jelen volt Kelemen Hunor szövetségi elnök, Seres Dénes, a Szilágy megyei RMDSZ elnöke, valamint Király András oktatási államtitkár, Kötő József, Pethő Csilla és Farkas Anna-Lili parlamenti képviselők, Szabó István Szilágy megyei főtanfelügyelő-helyettes, Borsos Károly László tanügyi tanácsos.
„A cél az, hogy tájékoztassunk és tájékozódjunk” – köszöntötte a meghívott szakembereket és a jelenlevő, közel 150 pedagógust Seres Dénes. Kiemelte, szükség van arra, hogy az oktatásban levő gondokat a szakmában tevékenykedők megbeszéljék, és közösen találják meg a lehetőségeket ezek képviseletére, illetve orvoslására az elkövetkező négy évben.
Kelemen Hunor szövetségi elnök az oktatási kérdések kormányzati képviselete kapcsán elmondta: amikor az RMDSZ ellenzékbe került, igyekezett párbeszédet kezdeményezni a kormányzást átvevő koalícióval annak érdekében, hogy mentsék, ami menthető az elmúlt években kivívott jogokból.
„Ez elsősorban az oktatás területén létfontosságú, hisz a magyar oktatás szempontjából nincs számunkra kompromisszum. Éppen ezért egy olyan jelentős területen, mint az oktatás, nem szabad a kormányzati szerepünket feladni, szakpolitikusaink révén jelen kell lennünk a döntéshozatalban” – fogalmazott a politikus.
A szövetségi elnök szerint nehéz olyan helyzetben kompromisszumokat keresni, amikor szívük szerint kritizálnák a jelenlegi kormányt, azonban amikor oktatásról van szó, nem tehetjük azt, hogy csak demagóg kritikákat fogalmazzanak meg, ahogyan azt más pártok teszik. „Véleményem szerint a magyar oktatás nem jobboldali vagy baloldali, és számunkra szükséges az olyan egyezségek kialakítása, amelyek által elérjük, hogy ne sérüljön a magyar oktatás, ne váltsák le a magyar szakembereinket és ne csorbuljanak az elért eredményeink” – jelentette ki.
Röviden kitérve az elmúlt hetekben a MOGYE ügyében történt előrelépésekre Kelemen Hunor leszögezte: a kormány az oktatási törvény módosítására készül, azonban az RMDSZ nem fogja engedni, hogy a megszerzett jogokhoz hozzányúljanak.
A szakmai találkozón a jelenlevő pedagógusok részletekbe menően beszélgettek az oktatási törvény különböző előírásairól, ezek gyakorlatba ültetésének nehézségeiről, illetve a Szilágy megyében tapasztalható egyéb oktatási gondokról.
maszol.ro

Több mint négyszáz diákkal kezdte el a tanévet a Partiumi Keresztény Egyetem
Több mint négyszáz diákkal kezdte el az új tanévet a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE), ebből az alkalomból Tőkés László európai parlamenti képviselő szülőföldjükön maradásra buzdította a diákokat.
Az EP-képviselő sajtóirodájának az MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint a tanévnyitó - az intézmény keresztény szellemiségéhez híven - istentisztelettel kezdődött.
Igehirdetésében Tőkés László arra biztatta az egyetemi hallgatókat, hogy emelkedjenek felül a világra jellemző "vulgáris materializmuson", és ne csak a személyes boldogulás vágya hajtsa őket, hanem az igazság szeretete és a közösségért való tenni akarás. "A legjobb nyugati fizetés sem kárpótolja a családjaink, szeretteink vagy szülőföldünk hiányát" - mondta Tőkés, otthon maradásra buzdítva a fiatalokat.
János-Szatmári Szabolcs rektor szerint nem csökkent a PKE-re beiratkozó diákok száma, annak ellenére sem, hogy az idei gyenge romániai érettségi eredmények miatt éles verseny volt az egyetemek között. Mint mondta, összesen 420 hallgató kezdte meg a tanévet tizennégy alapszakon és hét mesteri szakon.
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Kárpát-medencei egységes magyar felsőoktatás kiépítésének fontosságáról szólt. Borsodi Csaba, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem oktatási és tanulmányi ügyekért felelős rektorhelyettese szerint az egységes magyar felsőoktatás felelőssége, hogy kiművelje azokat az értelmiségi fiatalokat, akik az egyetem végeztével "a nemzet szolgálatába állnak".
MTI

140 éves a kolozsvári magyar nyelvű egyetemi oktatás
Az új egyetemi tanév kezdetén, október 1. és 6. között a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) ünnepélyes programsorozattal emlékeznek az egyetem alapításának, illetve megnyitásának 140 éves évfordulójára.
A jubileumi rendezvényre várják a véndiákokat, a jelenlegi és nyugdíjas oktatókat, kutatókat, hallgatókat és mindazokat, akik méltó módon szeretnének bekapcsolódni az egyetemalapítás megünneplésének közel egy hetes eseménysorozatába.
Az ünnepélyes megnyitó október 1-jén, hétfőn 16.30 órától lesz a BBTE Farkas utcai központi épületének Aula Magna termében, ahol Ioan-Aurel Pop rektori köszöntőjét követően felolvassák a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem alapítólevelét. A hétfői program a T. Szabó Levente és Zabán Márta szerkesztésében megjelent kötet bemutatójával, az Egyetemi Múzeumban berendezett egyetemtörténeti kiállítás megnyitójával zárul.
Történészek, levéltárosok, matematikusok, muzeológusok és bölcsészek előadásait hallgathatják az érdeklődők a programsorozat másnapi tudományos ülésszakán, melynek mottója „140 év a kiválóság jegyében”.
Október 3–5. közötti tematikus programok keretében zajlik a természet-, humán- és társadalomtudományok napja, ahol az egyes tudományágak képviselői – egyetemi oktatók és doktori hallgatók – osztják meg az egyetem történetéhez fűződő kutatásaik eredményét, értékelve szellemi hatásának, közel másfél évszázados jelenlétének sajátos megnyilatkozásait.
Az ünnepi eseményeket lezáró szombati nap a sport napja: az egyetem sportparkjában egyéni és csapattevékenységekre, versenyekre, vetélkedőkre kerül sor.
Az egyetem kerek évfordulójának megünneplését kulturális programok is gazdagítják: kiállítások, színházi előadások, komolyzenei koncertek, népzene- és néptánc-előadások várják a résztvevőket.
„2012. október elsején 141. tanévét nyitja meg az a Tudományegyetem, amelynek jogelődjét 1872-ben hosszas tárgyalások, helyszíni tájékozódás és országgyűlési viták után Eötvös József és Pauler Tivadar kultuszminiszterek alapították meg Kolozsváron” – áll a dr. Soós Anna rektorhelyettes által kiadott közleményben. „Két világháborút, számos politikai rendszert, két költözést, egy összevonást túlélve, a csaknem másfél évszázada elinduló magyar nyelvű felsőoktatás ma is működik: a magyar tagozaton ma több mint 300 tanár és kutató dolgozik, és 10 000-nél több magyar hallgató tanul. Az egyetem 21 karából 15-ön folyik magyar nyelvű oktatás is, kettő teljesen magyar nyelvű.”
A magyar tagozat ünnepi tanévnyitójára október elsején, 11 órától kerül sor az egyetem Aulájában (Farkas utca 1., II. emelet). A megnyitó előadást dr. Nagy Bálint, a Közgazdasági Kar adjunktusa tartja A fekete hattyú és a válság címmel, fellép a Visszhang kórus.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)

Baptista lelkész beiktatása Temesváron
A Bega-parti város magyar baptista imaházában szeptember 23-án, vasárnap délelőtt a gyülekezet tagjai jelentős eseményen vettek részt: Boros Róbert személyében a közösség új lelkipásztort üdvözölhetett.
A beiktatási istentiszteleten Arad, Bihar és Szilágy megyéből, valamint a Székelyföldről érkeztek lelkipásztorok, meghívottak, gyülekezeti tagok.
Az istentisztelet kezdetén Demjén Attila, a temesvári közösség világi vezetője elsőként Simon András arad-belvárosi lelkészt köszöntötte, aki beszédében arra kérte a jelenlévőket, hogy álljanak új lelkipásztoruk mellé, imádkozzanak érte és családjáért.
Kovács Gyula nagyszalontai lelkész a lelkipásztor személyét, mint Isten munkatársát mutatta be, aki összetartja a gyülekezetet, Isten igéjét tolmácsolja a közösségnek, Krisztusra mutat és az Ő szolgálatában áll, mindegy, hova rendeli őt az Úr.
A beiktatást megelőzően Boros Róbert bizonyságtétele hangzott el. A fiatal lelkipásztor 16 évesen merítkezett be Aradon. A teológiára Kiss László lelkipásztor buzdítására jelentkezett. 1998-ban, tanulmányai befejezését követően a Szilágy megyei Kémer lett első állomáshelye. Innen 2003-ban meghívták Székelyudvarhelyre, ahol 9 évig szolgált. A temesvári magyar gyülekezet vendégszolgálatra kérte Temesvárra, ahol saját bevallása szerint úgy érzi, hazaérkezett.
A hat lelkészből álló beiktatási bizottság imáját követően az új temesvári lelkipásztort köszöntötte két elődje, Bálint Pál és Szűcs Benjámin Ottó lelkipásztor, Nagy Géza, a temesvári gyülekezet presbitere, a gertenyesi leánygyülekezet képviselői, Sallai Jakab aradi lelkipásztor, a nőtestvérek nevében Bálint Ibolya, valamint Marossy Zoltán kormányfelügyelő.
Nyugati Jelen (Arad)

Kulcsár Terza: nemzetárulás történt
Nemzetárulásnak nevezte a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete, hogy az RMDSZ szenátorai nem szólaltak fel a felsőház keddi ülésén, amikor vita nélkül lesöpörték Székelyföld autonómiatervezetét.
Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke szerdán sajtótájékoztatón elmondta, jogállamban demokratikus vita nélkül nem lehet ilyen kérdésben dönteni. „Ott ült öt RMDSZ-es szenátor és nem szóltak semmit a székelyföldi autonómiáért, holott négy évvel ezelőtt az autonómiával kampányoltak” – szögezte le az MPP-s politikus. Kulcsár Terza József szerint ez megerősítette őket abban, hogy decemberben el kell induljanak a parlamenti választásokon. Az RMDSZ kisajátítja az SZNT kezdeményezéseit, az autonómiaharcot, az önkormányzati tanács megalakítását, majd elfekteti ezeket, mondta a politikus. Kulcsár Terza szerint az erdélyi magyarságnak valós képviseletre van szüksége, az RMDSZ szenátorok pedig „ne is jöjjenek haza, maradjanak Bukarestben, mert ott a helyük.”
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Albert Ernőnek még sok a dolga (Nyolcvan esztendő tapasztalatával)
Gyermekként azt láttam szülőfalumban, Csíkdánfalván, hogy az emberek olyan keményen dolgoztak, azt elmondani nem lehet. * A családban mindig szívósan őrizték a hagyományokat. * Kisgyermekkorom óta vonzódom a balladához. * Édesanyámnak köszönhetem, hogy tanár lett belőlem. * Életem nagy baklövése volt, hogy iskolaigazgató lettem. * Mindig kerestem az újítást. * Olyan ellenszenvvel írtak a magyar történelmi eseményekről, hogy azt valahol ellensúlyozni kellett.* Soha nem törekedtem olcsó népszerűségre. * Ameddig lehet, csinálom, s aztán azt mondom: Szerussz, világ!
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével augusztus 20. alkalmából kitüntetett Albert Ernő, Pro Urbe-díjas nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, néprajzkutató és -gyűjtő, történelmi író, egyszemélyes könyvkiadó, szenvedélyes horgász életművét talán az általa megfogalmazott néhány fenti mondat jellemzi legjobban. A napokban ezekről a kérdésekről faggattuk sepsiszentgyörgyi lakásában. – Az Albert Ernő dolgozóasztala fölötti falon két portré vonja magára a tekintetet: Kriza János és Benedek Elek.
– Mind a kettőjükhöz kötődöm. Amióta bővebben megismertem Kriza János és Benedek Elek életművét, azóta kerestem, hogy valami ahhoz hasonlót készítsek, amit ők értékes hagyományként az utókorra testáltak. Kriza Jánoshoz különösen azért, mert balladákat, népdalokat, a népköltészet szinte minden műfaját megörökítette a Vadrózsákban, és én is elsősorban a balladákhoz ragaszkodtam. Az első ráhatást kisgyermekként egy verstől kaptam, amiről nem is tudtam, hogy ballada. Nagyon szép volt, meghatott, és elkezdtem könnyezni. Ez volt a Budai Ilona. Tragikus megszépülése, keserve az életnek szülte a balladákat.
– Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, a háború után a csíkszeredai gimnáziumba került. – Az iskolában figyeltek a népköltészetre, népi táncokat tanítottak, és ott megint láttam néhány balladafeldolgozást. A Kőműves Kelement nagyon szépen adta elő a diákság, aztán idő teltével már a tánccsoportnak egyik szervezője lettem. A halálra táncoltatott lány ballada nyomán egyik tanárunk készített táncjátékot számunkra, ez is nagyon hatásos történet, később a 110 éves ünnepségek során a Székely Mikó Kollégium kultúrcsoportja is nagy sikerrel mutatta be. A tanítóképzősök nagyon gyakran szerepeltek a városi Vigadóban, végigtáncolták és -énekelték a Jöjjön haza édesanyám, A rossz feleség, Sírdogáló János balladát. Egy-egy ballada csupa tömörített vidámság, de olyan éles ellentétekre épül, hogy azt végiggondolni nem tudta az ember, csak érezte, hogy ebben valami rendkívüli dolog van.
Az egyetemen ismét a balladára irányult a figyelmem. Faragó József volt a tanárunk, de akkorra már a néprajzszak megszűnt az egyetemi tanításban, két félév népköltészetet tanultunk csupán. Később, néhány évtizeden át kerestem a klasszikus balladákat. Ahol egyszer megfordultam, mindenütt érdeklődtem ezek felől. Ditróban például véletlenül találkoztam egy kilencvenhét éves asszonnyal, Ádám Jovákimné Kurkó Juliannával, akitől az Édesanyám sok szép szava (1989) kötetben közölteket gyűjtöttem. Nála is bebizonyosodott, hogy kétszer egymás után nem énekli ugyanazokkal a szavakkal, még a dallamon is változtat, az emlékezetében megvan a történet, de örökké változtat valamit rajta.
Szerencsés helyre születtem
– Édesapámék kilencen voltak testvérek, tizenketten születtek, kilenc felnőtt. A családban szívósan őrizték a hagyományokat, a szokásokat, a rokoni ragaszkodást, gyermekként ebben éltem. Nagyapám halálakor ötvenkét unoka és dédunoka volt, az iskolában hárman is voltunk egy-egy osztályban unokatestvérek. Ahogy végeztem a középiskolában, Vajnovszki Kázmér, aki csíkszeredai tudósítója volt a Bukarestben megjelenő Magyar Szónak, tudomást szerzett arról, hogy írogattam, hívott, elvitt anyaggyűjtésre, hozzánk is eljött, hogy menjek újságírónak. Nekem ez nagyon tetszett, hát én ilyen nagy fiú lettem, hogy egy komoly újságíró biztat. Édesanyámék és a rokonság nem voltak olyan nagyon jó anyagi helyzetben, ezért arra gondoltam, érettségizem, munkába állok, azzal pénzt keresek, újságíró leszek. Felvételi cikket kellett írni, elküldtem, táviratoztak, induljak. Anyám nem akart semmiképpen újságírónak engedni, ő azt nem tartotta sokra. Négy elemije volt, de fontosnak tartotta, hogy a fia tanuljon egyetemen. Én mégis elbúcsúztam otthonról, bementem Csíkszeredába, hogy az éjjeli gyorssal indulok Bukarestbe. Bátyám írt egy levelet, hogy mégis jobb lenne, ha egyetemre mennék, de én ezt már nem kaptam meg. Ahogy anyám kézbe vette a levelet, el akarta juttatni nekem, de a vonat már nem jött aznap Szereda felé, s félt attól, hogy mégis elmegyek Bukarestbe, ezért elindult gyalog húsz kilométert. Azt sem tudta, hol vagyok a városban, sétált, s egyszer csak találkoztunk.
Ő mind mondta, fiam, gyere vissza, menjünk haza, menjél egyetemre, én pedig makacskodtam, nem megyek, hisz várnak Bukarestben. Megegyeztünk, kikísérem a vonathoz, ő indul haza, és én egy óra múlva a gyorsvonatra ülök. Csak sírt, nem hagyhattam ott, a vonat elindult, és én is azzal hazamentem. Ha akkor édesanyám nem jön utánam, lehet, soha nem végeztem volna egyetemet.
A mikós évek
Huszonhárom éves korában pártutasításra lett aligazgató a Székely Mikó Kollégiumban és igazgató az esti líceumban. Huszonöt évesen bízzák meg a Mikó igazgatásával, egy év múlva, az ötvenhatosokkal szimpatizáló diákok koszorúzása miatt leváltják, elhelyezik. 1960-ban újból kinevezik a Mikó igazgatójának, ezt a tisztséget viseli 1976-ig. Ma úgy véli, „életem nagy baklövése volt, hogy igazgató lettem”. Szeretett tanítani, újítani. Bevezette a házi dolgozatokat, előbb irodalmi témákat javasolt diákjainak, később Faragó József bíztatására indítványozta, hogy gyűjtsünk (jómagam is tanítványa voltam) balladákat a vakációban, majd ezt kiterjesztette az egész iskolára. Így gyűlt össze háromezer ballada és balladaváltozat, ebből 425-öt közölt a Háromszéki népballadák (1973) kötetben. Albert Ernő szerkesztett irodalmi szöveggyűjteményt, közzétett kántálókat, betlehemes játékokat, lejegyzett népi életrajzot, foglalkozott cigány folklórral, felgyűjtötte Csíkdánfalva népi kultúrájának jelentős szeletét és három kötetben közölte felcsíki falvak adataival együtt. Létrehozta az Albert Kiadót, más szerzők munkáit is felvállalva. Egyik legnagyobb gyűjtéséből hat kötetnyit közölt, de ez csupán töredéke annak, amit a gyimesi Albert Mátyástól és feleségétől, Tamás Katalintól lejegyzett 1977 és 1993 között. Balladákat, népdalokat, szólásokat, közmondásokat, meséket, mondákat, játékokat, a gazdálkodás módját, életrajzi történeteket mondatott el velük, akik ezt a tudást mind fejben őrizték, soha egy mondatot le nem írtak belőle.
A történelem vonzásában
Albert Ernő magyaróráiról nem hiányzott a magyar történelem egy-egy vonatkozása, amit az éppen soron lévő irodalmi műhöz lehetett csatolni. 1996-os nyugdíjazása után, levéltári kutakodásai alatt valósággal belevetette magát a történelembe. – Magyar történelmet nem tanítottunk, vagy a könyvekben elferdítve jelent meg. Még a kicsiknek is olyan ellenszenvvel írtak a magyar történelmi eseményekről a tankönyvekben, hogy azt valahol ellensúlyozni kellett, és az irodalom jó alkalom erre, nem is tudnak belekötni. Amikor a népköltészeti munka miatt levéltárba kezdtem járni, Szentgyörgy történetével kapcsolatban keresgéltem, és láttam, hogy sok negyvennyolccal összefüggő anyag van, amit nem ismerünk, nem jelent meg sehol. Különösen az az időszak, amikor az oroszok bejöttek Háromszékre, és a korábbi feljegyzésekkel ellentétben, nem augusztusban vonultak ki, hanem itt maradtak november 10-ig. Erről soha nem jelent meg írás. A falvakban készítettek a bírók, elöljárók panaszos leveleket, hogy miként bánnak az orosz katonák, mennyire követelőznek. A maksaiak írták, hogy el kell költözniük innen, mert lovaikat elhajtották, minden héten újabb és újabb élelemköveteléssel állnak elő, most már nekik semmi nem marad. Az oroszok jöttek Brassó felől, Kökösben szálltak meg, Kököstől Maksáig, Maksától Kézdivásárhelyig mentek. Akkor készítettem el a levelek és a korszakhoz kapcsolódó irodalom alapján az Eltiport szabadság – Jöttek az oroszok, 1849 (1999) című kötetet. Elküldtem Egyed Ákos történésznek, hogy nézze meg, ő a szakember, nagyon ajánlotta, az ő biztatásával született meg ez a könyv. A madéfalvi eseményekről sokat olvastam, de azokat a háromszéki vonatkozású adatokat, amelyekkel találkoztam a levéltári munka során, nem közölte korábban senki. Ez ösztönzött A halál völgye (2004) megírására. Ebben az egész eseménysort próbáltam összekapcsolni, a csíkit és a háromszékit, közelebbről azt szeretném, hogy külön a háromszéki vonatkozást adjuk ki.
Ezt láttam a faluban
Amikor hitvallásáról kérdem, egykori tanárom kissé zavarba jön, mert nem szereti, ha az ilyesmiről nagy szavakkal beszélnek.
– Én gyermekként is azt láttam, hogy szüleim keményen dolgoznak, ha pedig nehézségeik voltak, nem keseredtek bele, hanem a kiutat keresték, és nagyjából meg is találták. De voltak olyan évek is, hogy bizony szorongtunk válság idején, de tőlük csak azt tanultam, keményen kell dolgozni, s akkor eredményt lehet elérni. És ezt láttam a faluban is. Hogy jó volt-e, vagy rossz, amit elvégeztem, azt mások tudják megállapítani, de én a jót akartam. Ellenben soha nem törekedtem olcsó népszerűségre. Azt is tudtam, hogy nem mindig tetszik a diákoknak, amit követelek, és könnyebb lett volna azt mondani, legyen kedvük szerint, de kamaszkorban minket is kellő szigorral neveltek Csíkban a gimnáziumban, hát gondoltam, ha nekem csak hasznomra vált, próbálom én is ezt igényelni.
Ameddig lehet, csinálom
– Sok minden teendőm van még, nem élek én addig, hogy mind el tudjam végezni. Például feljegyezték, hogy 1694. február 13–15. között a tatárok betörtek Csíkba. Pusztítottak, Felcsíkot felégették. A falvakban sok férfit megöltek, vagy hétezer embert elvittek akkor Felcsíkról fogságba azzal a gondolattal, hogy majd váltságdíjat kérnek értük, és abból ők gazdagodnak. Csíksomlyóra is be akartak törni, de amikor a diákok tudomást szereztek arról, hogy Somlyó felé közelednek a tatárok, a borvízkútnál gyülekeztek, az asszonyok is odagyűltek, jöttek a szomszéd falvakból is. Kezdtek a diákok harangozni, énekeltek, dobokat vertek, amivel lehetett, zajt csaptak, kiabáltak. Ködös reggel volt, és amikor a tatárok megérkeztek, s mentek volna arrafelé, ettől a nagy zajtól megfordultak, nem folytatták a rablást Somlyón. Hát ezt is meg akarom örökíteni. Jelenleg Faragó József-monográfián dolgozom, életét és munkásságát akarom megírni. Még össze kellene foglalni az iskola történetének minket érintő időszakát, szeretnék foglalkozni Kriza Jánossal, Benedek Elekkel is, meg kellene jelentetnem az összegyűjtött népköltészetet, de jól látom, nem lesz arra időm. Ameddig lehet, csinálom, s aztán azt mondom: Szerussz, világ!
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyházi vezetőkkel konzultáltak az RMDSZ politikusai
A magyar történelmi egyházak Szilágy megyei képviselőivel találkozott Kelemen Hunor szövetségi elnök, Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, Seres Dénes parlamenti képviselő és Markó Attila államtitkár a zilahi esperesi hivatalban.
„A Szilágyságban mindig jó viszonyuk volt az egyházakkal, amelyet a jövőben is igyekszünk fenntartani. Szükségünk van a párbeszédre, a közös cselekvésre, mert a parlamenti jelenlétünk csak így lehet hatékony"- mondta el a találkozón Kelemen Hunor. A szövetségi elnök hozzátette, a decemberi parlamenti választásokon az RMDSZ az arányos képviselet fenntartására törekszik, viszont magas román részvételre lehet számítani, ezért rendkívül fontos, hogy a magyar közösség jobb eredményt érjen el, mint az önkormányzati választásokon.
„2013-ban alkotmánymódosítás, régióátszervezés, és a restitúciós törvény módosítása várható, ezért nem mindegy, hogy jelen vagyunk-e a rólunk szóló döntések meghozatalánál"- hangsúlyozta Kelemen Hunor.
A magyar történelmi egyházak képviselőivel való találkozón Sógor Csaba európai parlamenti képviselő az egyházaknak az uniós pályázati rendszerben betöltött szerepéről beszélt. Kifejtette: „a társadalom különböző szegmensei, a civil szféra, az önkormányzatok és az egyházak partnerségben kell gondolkodjanak, ebben az esetben is érvényes az összefogás ereje, hatékonysága".
Markó Attila államtitkár, háromszéki képviselőjelölt beszámolt arról, hogy Romániának 2013 elejéig rendeznie kell az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó jogszabályt, eddig kapott haladékot az ország az európai uniós intézményektől, az RMDSZ pedig továbbra is határozottan kiáll a természetbeni visszaszolgáltatás mellett.
maszol.ro

Készen állnak-e a szabadságra a székelyek?
„A népvándorlás zürjéből, – mely másfél ezred év előtt mindent elsodort, – egy néptörzs emelkedett ki, számban ugyan csekély, de azért mégis nagy tényező az uj alakot ölteni indult Európában." Orbán Balázs A Székelyföld leírása című kötetében így emlékezik meg népéről, a székelységről, mely a mű 1868-as megjelenése óta folyamatosan fogyatkozik, de autonómiára való törekvésének iránya mit sem változott az elmúlt majd 150 évben. A helyes útról, a múltról és a jövőről a Székely Nemzeti Tanács elnökét és a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárát kérdeztük.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs Székelyföld önálló külpolitikai útra lépésének nevezte a múlt héten éppen Katalónia „fővárosában”, Barcelonában tett látogatását. A tanács tagjai a katalán kormány külkapcsolatokért felelős politikusaival egyeztettek, és az együttműködés új formájáról állapodtak meg. Eközben a román parlament 2005 után másodszor is érdemi vita nélkül utasította el a Székelyföld autonómiájáról szóló statútumot.
A lépés kapcsán olyan kérdéseket feszegettünk, melyeket az utóbbi időben talán kevesen. Milyen kihívásoknak kellene egyáltalán megfelelnie egy független Székelyföldnek? Életképes lenne-e gazdaságilag a közel egymilliós lakossággal bíró terület, egyáltalán előnyt jelentene-e az önállóság? Képesek lennének-e kormányt alakítani az egymással rivalizáló magyar pártok? A felmerülő kérdések sorában az elsők között szerepel: megfelel-e Székelyföld a területi autonómia támasztotta kritériumoknak? „Az Európában eddig megismert autonómiákat megvizsgálva bátran állíthatjuk, hogy megfelel – véli Izsák Balázs. – A székely székeknek jól kivehető kulturális és nyelvi határaik vannak, így a cél nem is lehet más, mint az autonóm régió státusának elérése” – hangoztatja a politikus, aki mintaként állította Katalóniát, Baszkföldet, vagy a brit devolúciós törvény alapján önkormányzatisággal bíró Skóciát és Walest.
Koszovó, Katalónia, Skócia, Dél-Tirol
Koszovó, Skócia és Katalónia valóban példaként állhat az elszakadási vágyat rendületlenül tápláló Székely Nemzeti Tanács (SZNT) előtt. Előbbi nemrég vált teljesen függetlenné, míg a skótok önálló parlamenttel, oktatással, egyházzal bírnak, és 2013-ban szavazhatnak arról, kiváljanak-e Nagy-Britanniából, a korona országai közül. Katalónia külön törvényhozással bír, és a tervek szerint azt követően ír ki népszavazást az autonómia kérdéséről, hogy a parlament kinyilvánítja a függetlenséget. Azzal hogy az SZNT 2005-ben elkészítette és a román parlament elé terjesztette az autonómiáról szóló tervezetet, tulajdonképpen megtette az első lépést. A szenátus, mely még vitázni sem volt hajlandó a tervezetről, csak halogatja az elkerülhetetlent. A tanács véleménye szerint az 1968 óta érintetlen román megyerendszer idejétmúlt, reformra vár. Az átalakításra eleddig éppen a Székelyföld státusának kérdése miatt nem került sor. Az elnök biztos benne, hogy a közvélemény „puhításával” és a józan indokokkal előbb-utóbb meg tudják győzni a román honatyákat.
Merre tovább, Székelyföld?
Nehezíti a helyzetet, hogy a román parlament jogi bizottsága korábban azzal az érveléssel utasította el a statútumtervezetet, hogy az megváltoztatná a közigazgatási határokat, így arról népszavazást kellene kiírni. Az SZNT ezután rögvest a prefektúrákhoz fordult, és kérelmezte a népszavazás kiírását. Az itt működő közigazgatási bíróságok annak ellenére fojtották el a kezdeményezést, hogy Izsákék nem is ügydöntő, hanem véleményfelmérő szavazást szerettek volna tartani.
Na de a statútum elfogadása esetén vajon milyen előnyökkel járna a területi autonómia a székelyek számára? A kontinensen speciális területi státusszal bíró körzetek, mint például Dél-Tirol vagy Katalónia komoly gazdasági felemelkedést produkált az önállósodást követően. Előbbi lakosainak átlagos évi jövedelme jelenleg már 15 ezer euróval haladja meg az olasz átlagkeresetet, miközben a régió magával húzza az olasz gazdaságot is. Ha a katalánokat vesszük számba, hasonló adatokra bukkanunk: Katalónia adja a spanyol össztermék legnagyobb hányadát a tartományok közül.
Kifosztják a székelyeket
Jogos kérdés viszont, hogy az önálló Székelyföld gazdaságilag megállna-e a lábán a központi újraelosztó rendszerből kiválva. Az SZNT elnöke úgy véli, Székelyföldet jelenleg kifosztja a román állam. Felszántatlan földek és kaszálatlan legelők találhatóak mindenhol, miközben a magyar többségű megyék jóval többet adnak az össztermékhez, mint amennyit később visszakapnak támogatás formájában. Izsák a dél-tiroli példához visszatérve jelezte: az autonóm térség fejlett turizmussal, mezőgazdasággal bír, és az európai almatermelés immár közel tíz százalékát adja. Székelyföld földrajzi adottságaiból kiindulva hasonló fejlődés lenne várható a státusz megszerzésével. Ha a román törvényhozás rá is bólintana egyszer az autonóm státuszra, mi a biztosíték, hogy a több irányba húzó erdélyi magyar pártok képesek lennének együttműködni, akár kormányt is alakítani? – tehetjük fel a kérdést. Izsák biztos benne, hogy ezzel sem lenne probléma, hiszen a jelenleg is működő regionális parlamentekben érvényesül a demokratikus választás elve. Összefogásra inkább abban lenne szükség, hogy minden magyar párt egyetértsen az autonómia szükségességében. A lakosság részéről továbbra is megvan az igény az önállósodásra, most a politikusokon lenne a sor.
Az unió nem mozdul
Az Európai Unió ugyan kiemelt figyelmet fordít a régiós politikára, ettől függetlenül Izsák szerint nem tartozik a jogalkotási körébe az autonómia kérdése. Az EU várhatóan sem segíteni, sem akadályozni nem fogja a székelyek törekvéseit. Ugyanakkor az Európa Tanács 1201-es ajánlásának 11. cikkelye kimondja: „azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek”. Márpedig Románia tagja az ET-nek, a székelység pedig 75 százalékos többségben van a történelmi Székelyföld területén. Tízezrével kellene utcára vonulni
Nem hiszek a perszonális autonómiában, az ugyanis a területi önállóság nélkül mit sem ér – fogalmazott portálunk kérdésére Szatmáry Kristóf, az NGM gazdaságszabályozásért felelős államtitkára. Ahogyan Dél-Tirol vagy Katalónia földrajzilag, jogilag, etnikailag is jól körülhatárolt tömböt alkot, úgy ezek a kritériumok Székelyföld esetében is teljesülnek, ez tehát nem lehet akadály. Az lehet viszont a román politika ellenállása.
A politikus biztos benne, hogy ha a katalánokhoz hasonlóan a székelyek is tízezrével vonulnának utcára az autonómiát követelve, hatékonyabban tudnák képviselni érdekeiket. „A néhány napja lezajlott barcelonai demonstrációhoz képest a székelyek törekvése értelmiségi diskurzus. Ez persze lehet célravezető, de ha a múltba tekintünk, eddig nem volt túl hatékony. Annyi bizonyos, hogy a székelyek legnagyobb ellensége a beletörődés. Ha kiállnak igazukért, elérhető az álom.” Ehhez persze a székelyföldi magyar politikai pólusoknak is össze kell fognia, ami Szatmáry Kristóf szerint kevésbé problémás, hiszen a vita sokszor inkább az autonómia hiányából fakad.
Az államtitkár meglátása szerint az autonómia egyetlen hátulütője az lenne, hogy onnantól ténylegesen csak magukra számíthatnának a székelyek, nem fordulhatnának többé a központi hatalomhoz. Az előnyöknek ellenben se szeri, se száma. Amellett, hogy biztosítanák önnön megmaradásukat, kiépíthetnék nemzetközi kapcsolataikat, jóval szorosabbra vonhatnák a köteléket Magyarországgal, és saját bevételekkel bírnának. Szatmáry Izsák Balázshoz hasonlóan biztos benne, hogy a román állam támogatása híján, önálló gazdasági térségként is működőképes lenne a régió. „Székelyföld a történelmi Magyarország határain belül korábban is autonóm, speciális közigazgatási egységként működött. Ha akkor életképes volt, ma is az lenne”.
Gabay Balázs
mno.hu;
Erdély.ma

Tanévnyitó a Partiumi Keresztény Egyetemen
A nagyvárad-újvárosi református templomban tartotta pénteken tanévnyitó ünnepségét a Partiumi Keresztény Egyetem.
A tanévet istentisztelettel nyitották meg, amelyen az egyetem elnöke Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő hirdetett igét. Tőkés László arra bíztatta az egyetemi hallgatókat, hogy emelkedjenek felül a világra jellemző „vulgáris materializmuson”, és ne csak a személyes boldogulás vágya hajtsa őket, hanem az igazság szeretete, és közösségért való tenni akarás. „A legjobb nyugati fizetés sem kárpótolja a családjaink, szeretteink vagy szülőföldünk hiányát” – emlékeztetett az igehirdető, itthon maradásra buzdítva a fiatalokat.
Az istentisztelet után a meghívott vendégeket Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntötte. Az ünnepi köszöntések sorát Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg. „Hiszem azt, hogy bármilyen nehéz is legyen a sorsunk, van kiút, ha az Úr szeretetét kamatoztatjuk önmagunkban” – hangsúlyozta az egyházfő.
János-Szatmári Szabolcs rektor beszédében az idei beiskolázási adatokat ismertette a hallgatósággal. Bár az idei gyenge érettségi eredmények miatt éles volt az egyetemek közötti verseny, a Partiumi Keresztény Egyetemre beiratkozók száma nem csökkent. Összesen 420 hallgató kezdte meg a tanévet a partiumi felsőoktatási intézmény falain belül, tizennégy alap- és hét mesteri szakon.
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja ünnepi beszédében elismeréssel szólt azokról az eredményekről, amelyeket huszonkét év alatt sikerült az egyetemnek megvalósítania. Mint mondotta, az intézetvezetők jó munkát végeztek, így minden adott ahhoz, hogy az itt tanulók az egyetem elvégzése után boldogulni tudjanak az életben. A főkonzul a Kárpát-medencei egységes magyar felsőoktatás kiépítésének fontosságáról is szólt.
Ehhez a gondolathoz kapcsolódott Borsodi Csaba, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem oktatási és tanulmányi ügyekért felelős rektorhelyettese. Szerinte az egységes magyar felsőoktatás felelőssége, hogy kiművelje azokat az értelmiségi fiatalokat, akik az egyetem végeztével a nemzet szolgálatába állanak.
Az ünnepi tanévnyitó, a hagyományoknak megfelelően, az elsőéves hallgatók fogadalomtételével és a történelmi egyházak képviselőinek áldáskérésével zárult.
Krónika (Kolozsvár)

SZERGEJ SZTANISEV AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK ÚJ ELNÖKE
Szergej Sztanisev volt bolgár kormányfő személyében új elnököt választott szombaton Brüsszelben az Európai Szocialisták Pártja (angol rövidítéssel: PES). A jelenleg 33 pártot összefogó európai szocialista ernyőszervezet kongresszusán a Magyar Szocialista Párt (MSZP) küldöttségét vezető Kovács Lászlót újra PES-elnökségi taggá választották. A 46 éves Sztanisev tavaly november óta már ideiglenes elnökként irányította az Európai Szocialisták Pártját, miután a 69 esztendős dán Poul Nyrup Rasmussen lemondott tisztségéről. A bolgár politikus megválasztása utáni beszédében egyebek közt kiállt a pénzügyi tranzakciók európai szintű megadóztatásának, valamint az euróövezet közös kötvénykibocsátásának gondolata mellett. Kovács László szerint a PES-kongresszuson alapvetően derűlátó volt a hangulat, ami az elmúlt két év politikai fordulataival függ össze, „a korábbi évek súlyos vereségei után a szociáldemokrácia egyértelműen fellendülőben van”. Egyebek mellett kiemelte: Romániában szintén szociáldemokrata a kormány, ám „amit Viktor Ponta kormánya tett, azt joggal kritizálta az Európai Bizottság”, de a kormányfő „nem hirdetett szabadságharcot az Európai Unió ellen” – tette hozzá.
Szabadság (Kolozsvár)

Családtörténeti időutazás a Kálnoky-kastélyban
Nem létezik Erdélynek egyetlen olyan szurdoka sem, melyet a Jóisten ne tűzdelt volna tele tehetséggel – idézte találóan Bethlen Gábort szombaton a miklósvári Kálnoky-kastélyban Tüdős S. Kinga művelődéstörténész.
A gróf Kálnoky Borisz által egy évvel korábban meghirdetett családtörténeti esszépályázat díjkiosztóján hét tehetséges háromszéki diáklány kitartó munkáját értékelték. Tüdős S. Kinga – aki az ötletgazda szerint szeretetteljes odafigyeléssel, de szakmai szigorral követte a dolgozatokat – a pályázók munkájának pozitívumaira összpontosított, hangsúlyozván: nemcsak szeretet, odaadás, de türelem is szükséges a családtörténethez. Gróf Kálnoky Boriszt saját családja történetének megírása késztette arra, hogy hasonló pályázatot hirdessen – a kiértékelőt megelőzően a kastély felé tartva mesélte érdeklődésünkre: a kutatómunka összehozta a családot az öt kontinensről, s ez nagy élmény volt számukra. Attól, hogy jobban megismertük elődjeinket az okmányokból, a levelekben személyes megnyilvánulásaikból, önmagunkat ismertük meg jobban. Szerettem volna ezt az élményt továbbadni a fiataloknak, ezért hirdettem meg a pályázatot – összegzett. A zsűri értékelése szerint olyan kiváló munkák születtek, hogy némelyiket módosítás nélkül közölni lehetne – így vélekedett Tüdős S. Kinga Makkai Fanni dolgozatáról, mondván: kordokumentumot fogalmazott meg néhány tíz oldalban, s arra buzdította: az írással a továbbiakban se hagyjon fel. Hasonlót kértek Szász Kovács Rékától is, akinek munkája kapcsán elhangzott: a Mikes Kelemen Líceum végzős diákja egyszerűen regényírónak született. A zsűri szerint a családtörténetet a legjobban Csíki Réka közelítette meg, dolgozatát szakirodalommal dokumentálta, illusztrálta. Duka Tímea Iringó kiváló, írásra termett érettségét bizonyította, Györfi Hajnalka pedig édesanyja segítségével elevenítette fel az erdővidéki Huszár család történetét. A pályázók legfiatalabbika, az alig 15 éves Boga Bíborka családja múltját megidéző fényképekből építkezett, Mild Andreát pedig a családi életképek színes, izgalmas leírásáért illette dicséret. A megmérettetésnek bizonyosan lesz folytatása, hiszen gróf Kálnoky Borisz nem titkolt szándéka, hogy fiúkat is írásra késztessen következő témáinak egyikével. – Szeretném, ha a díjazással nem merülne ki ez a verseny – vázolta lapunknak –, ezért egy hálózat kiépítésén dolgozunk, a szándék pedig az, hogy a diákok egymással és velünk is kapcsolatban maradjanak, legyenek egymás támaszai, ha pedig szükség van rá, pályafutásuk során, a továbbtanulásban, elhelyezkedésben mi is támogatjuk. Ahogy fejlődik a dolog, olyan hálózat épülhet ki, amely a háromszéki ifjúság támaszává erősödhet – összegzett gróf Kálnoky Borisz.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)