A Látó vajdasági turnén járt
Július 24–27. között a Látó szerkesztői, Láng Zsolt, Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor vajdasági felolvasókörúton vettek részt. A lap szerkesztői felolvastak Adán, Zentán, Becskereken, Muzslyán és Újvidéken.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Irodalmi karaván című pályázati programjának keretében a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 2011 novembere és 2012 júniusa között a Vajdaságban öt Kárpát-medencei magyar írócsoport, irodalmi műhely munkatársainak részvételével felolvasókörutakat, irodalmi rendezvénysorozatokat szervezett, amelyekre tavaly novemberben a kolozsvári székhelyű Erdélyi Magyar Írók Ligája, az ungvári Együtt és a lendvai Muratáj, az idén június-júliusban pedig a marosvásárhelyi Látó és a pozsonyi-budapesti Kalligram című kulturális és irodalmi folyóiratok, illetve műhelyek munkatársai kaptak meghívást.
A rendezvénysorozat célja az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai és a muravidéki, azaz a határon túli kortárs magyar irodalom értékeinek vajdasági megjelenítése és népszerűsítése.
Népújság (Marosvásárhely)

Mininépszámlálás jöhet
Mininépszámlálást szervez a kormány annak érdekében, hogy aktualizálja a választási névjegyzéket – jelentette be Victor Ponta kormányfő. Ioan Rus belügyminiszter pénteken közölte: a cenzus során az önkormányzatok illetékesei várhatóan minden otthonba bekopognak, hogy megbizonyosodjanak róla, valóban léteznek-e a névjegyzékben szereplő személyek. Mindez amiatt vált szükségessé, mert – mint arról beszámoltunk – az alkotmánybíróság csütörtökön elhalasztotta a Traian Băsescu tisztségéből felfüggesztett államfő menesztéséről szóló, múlt vasárnapi népszavazás eredményének hitelesítését, és felszólította a kormányt: augusztus 31-éig aktualizálja a választói névjegyzéket, a különböző intézményektől kapott dokumentumok ugyanis egymásnak ellentmondó adatokat tartalmaznak.
Megint jönnek, kopogtatnak. A kormány minicenzuson akarja kideríteni, hány szavazópolgár él az országban
A választójoggal rendelkező polgárok pontos számának ismerete mind Băsescu, mind az őt eltávolítani akaról Szociállibreális Unió (USL) szempontjából létfontosságú.
Az Alkotmánybíróság ugyanis korábban kimondta, hogy a népszavazás csak akkor alkotmányos, ha azon érvényességi küszöböt is alkalmaznak, vagyis csak akkor érvényes, ha a szavazópolgárok fele plusz egy fő részt vesz rajta. A referendumon azonban csupán 46,24 százalékos volt a részvétel, tehát érvénytelennek számít – az USL ugyanakkor azon az alapon óvta meg a végeredményt, hogy már nincs 18 millió 200 ezer szavazópolgár, csupán mintegy 16 és fél millió, bár a népszavazás előtt épp Ioan Rus belügyminiszter jelentette be, hogy a 18 milliós adatot tekintik alapnak.
Bár a taláros testület az óvást elutasította, elrendelte a választói névjegyzék felülvizsgálatát. Csütörtökön a taláros testület még szeptember 12-éig tolta ki a referendum elbírálásának határidejét, ugyanakkor pénteken fölmerült, hogy már augusztus 31-én összeülnek, hogy döntést hozzanak. Az ügy kapcsán egyébként a legfőbb ügyészség is akcióba lépett: pénteken bekérték a választási hatóságtól a választói névjegyzéket, és összevetik a referendumon alkalmazott pótlistákkal, hogy kiderítsék: valóban voltak-e rendellenességek, választási csalások.
Kiszűrnék a halottakat és a külföldön élőket
Ioan Rus belügyminiszter pénteken este elmondta, a mininépszámlálást az önkormányzatoknak kell lebonyolítaniuk augusztus 24-ig. Szerinte a feladat nem lehetetlen, mivel „csupán három másodperces” látogatásokról van szó, amelyek során a hatóságok megbizonyosodnak arról, hogy a listán szereplő személy valóban létezik, illetve jogosult szavazni. Rámutatott: többek között a halottakat kívánják kiszűrni, illetve azokat, akik bírósági végzés vagy orvosi döntés eredményeként nem élhetnek állampolgári jogaikkal.
Arra a felvetésre, hogy a nyári szabadságolások idején mennyire kivitelezhető ez, kifejtette: a falvakban egyszerűbb – ott csak megkérdezik a szomszédot, hogy „Vasile Popescu valóban létezik?” –, a városokban pedig nehezebb lesz a mininépszámlálás, ezért felkérték az önkormányzatokat és a prefektusokat, hogy holnapig tegyenek javaslatokat a pontatlanságok kiküszöbölésére. Azt is elmondta: a külföldön élő román állampolgárok közül csak azokat törlik a listákról, akik hivatalosan is külföldi lakcímmel rendelkeznek.
Hasonlóan nyilatkozott Victor Paul Dobre közigazgatási miniszter is, aki szerint a halottakat, a külföldi lakcímmel rendelkező román állampolgárokat, a szavazati jogukat bírói végzés vagy orvosi javaslat nyomán elveszítőket, valamint a román állampolgárságukat elvesztőket iktatják ki a romániai választási névjegyzékből. Ennek kapcsán Victor Ponta miniszterelnök kifejtette: mintegy ötszázezer olyan román állampolgár van, aki hivatalosan is külföldön él, és külföldi lakcímmel rendelkezik, őket kell kiiktatni a listákról, bár szavazati joguk megmarad. Arról, hogy voksuk beszámít-e az érvényességi küszöbbe, Ponta szerint az alkotmánybíróságnak kell döntenie. A kormányfő közölte: a statisztikai intézet arról tájékoztatta, hogy csupán jövőre végeznek a tavalyi népszámlálás adatainak feldolgozásával, az ugyanakkor egyértelmű, hogy Ioan Rus tévedett, amikor még a referendum előtt 18 millió 200 ezer szavazópolgárról beszélt.
Băsescu: csalás készül
Traian Băsescu szombaton csalási kísérletnek nyilvánította a kormány szándékát. A felfüggesztett államfő szerint a kormánynak nem népszámlálást kell szerveznie, hanem az illetékes szervektől – például a népességnyilvántartótól – el kell kérniük az adatokat, és ellenőrizniük kell, hogy minden halottat töröltek-e a listákról, illetve hogy a 18. életévüket betöltött polgárokat feltüntették-e a lajstromban.
„Én az orrukra csapom az ajtót, ha bekopognak” – szögezte le, a „mininépszámláló-biztosokra” utalva. Kifejtette ugyanakkor, a szavazópolgárok számának növekedésére számít, mivel a 18. évüket betöltöttek többen vannak, mint az elhunytak. Úgy vélte, a mostani gyakorlat egyenesen törvényellenes, hiszen a listákat a választások időpontjának rögzítését követően öt napon belül, tehát július 11-én kellett volna naprakésszé tenni.
„A választási névjegyzék meghamisítására tett kísérlet óriási blöffnek tűnik. Vakációs időszak van, sokan elutaztak, mintegy hárommillióan pedig külföldön élnek. A népszámlálás ötlete teljesen ellehetetleníti az országot. Tudom, hogyan vélekednek az európai uniós politikusok, és ha ezek az emberek nem állnak le, Románia évekig fehér folt lesz az EU térképén” – hangoztatta Băsescu. Cezar Preda, a PDL első alelnöke is törvénytelennek minősítette tegnap a mininépszámlálást. Kifejtette, a kormány nem akarja elismerni a referendum eredményét, ezért folyamodott a választói névjegyzék aktualizálása helyett a mininépszámlálás ötletéhez.
Erre reagálva Crin Antonescu ügyvivő államfő úgy vélekedett: Băsescu alaptalanul fenyegetőzik, ráadásul jelenleg amúgy sem több „egy kék pólós polgárnál, aki kiáll egy kapu elé, és nyilatkozgat.” Antonescu szerint ha nem indították volna be a felfüggesztési eljárást, ősszel súlyosabb szociális zavargások törtek volna ki, mint az év elején.
(Márton: nyilvánvalóan nem valós a névjegyzék
Nem lehet kihatással az önkormányzati választások érvényességére, hogy hamis adatokat tartalmaz a választási névjegyzék, hiszen ebben az esetben nincs előírt érvényességi részvételi küszöb, például, ha véletlenül elhunyt szavazópolgárok is szavaztak, azt csak hivatalos panasz esetén vizsgálják ki – nyilatkozta a Krónika kérdésére Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő. Hozzáfűzte: ami a referendumot illeti, ott épp az érvényességi küszöb teremt más helyzetet.
„Nyilvánvaló, hogy nem a valós adatokat tartalmazza a választási névjegyzék, a legutóbbi népszámlálás 19,5 millió román állampolgárt számolt össze, kizárt, hogy annyira elöregedett lenne a romániai társadalom, hogy legyen 18 millió nagykorú, választásra jogosult polgára” – szögezte le Márton Árpád. A képviselő szerint ugyanakkor elvi gondot jelent, hogy az önkormányzati választásokon a Szociálliberális Unió (USL) a polgármesteri tisztségek kétharmadát megnyerte.
Mint kifejtette, ennek az egyszerű ténynek azért van jelentősége, mert a polgármesterek feladata, hogy két héttel bármilyen választás vagy népszavazás előtt naprakészen frissítsék a választási névjegyzéket, így erre az USL-nek bőven lett volna ideje. Hozzáfűzte: előfordulhat persze, hogy a hangzatos ígéretekkel polgármesteri tisztséget nyert, de adminisztrációs tapasztalattal egyáltalán nem rendelkező polgármestereknek ez megoldhatatlan feladatott jelentett ilyen rövid idő alatt. Márton Árpád szerint ez sem menti fel semmi alól az USL-t, hiszen tudták, hogy mire készülnek.
„Elég fura, hogy nem rögtön ezzel kezdték az önkormányzati munkát, hiszen tudták mi az érdekük, ez lett volna számukra a legfontosabb” – mutatott rá a szociálliberális vezetők stratégiai hibájára a képviselő. Márton Árpád elmondta: mindenkinek igaza van, aki azt állítja, hogy jóval kevesebben élnek az országban, mint amennyi a nyilvántartásokban szerepel, azonban épp az USL-kormány belügyminisztériuma jelentette be korábban a választásra jogosult polgárok számát. Ugyanakkor leszögezte: a hatályos jogszabályok szerint a népszavazás érvényessége szempontjából ez a hivatalosan bejelentett szám számít, ezért az alkotmánybíróság törvényesen nem vehet figyelembe más adatot, akkor sem, ha az esetleg jóval pontosabb.
Kérdésünkre, hogy a szociológusok szerint számos tévedést tartalmazó népszámlálás vagy a hivatalos lakóssági nyilvántartás adatai pontosabbak, Márton Árpád úgy nyilatkozott: biztos, hogy a népszámlálás pontosabb. Hozzáfűzte, a lakóssági nyilvántartás pontatlanságát elsősorban az okozza, hogy az anyakönyvi hivatal és a hivatalos lakosságnyilvántartás két különböző intézményhez tartozik, és ezek között nem működik tökéletesen a kommunikáció annak ellenére, hogy a hatályos jogszabályok lehetővé teszik, hogy zökkenőmentesen működjenek együtt. Bár papíron működnie kéne a rendszernek, gyakorlatilag nem működik. Márton Árpád ezt a hivatalnokok apró mulasztásainak tudja be. Ilyen például az, amikor valaki elköltözik egy kis faluból a nagyvárosba, ahol nyilvántartásba veszik, de közben a kistelepülés névjegyzékéből nem törtlik az illetőt, így ő két helyen fog szerepelni. A sok apró tévedés pedig sokra megy, Márton Árpád szerint ezzel együtt a választási névjegyzék pontatlanságáért a polgármesterek a felelősek, hiszen az ő feladatuk naprakészen tartani azt.
Kiss Előd-Gergely)
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Átadták a megújult a csíkszeredai „tapsteret”
Hivatalosan is átadták a hétvégén a megújult csíkszeredai Szabadság teret. „Ez a tér, amikor én gyerek voltam, nem létezett, nem is hiányzott. Amikor kamaszodni kezdtem, lassan létrehozták, és azt gondolom, a városból mindenkinek van olyan kellemetlen vagy kellemes, a változások előtti vagy utáni emléke, amely az egykori kerámiaburkolathoz kötődik” – nyitotta meg az ünnepi beszédek sorát Ráduly Róbert Kálmán.
Csíkszereda polgármestere kifejtette, „a legfontosabb most az, hogy vegyük birtokba az újjávarázsolt teret, tekintsünk úgy rá, mintha a sajátunk lenne”. „Kicsit sötét ez a tér este, talán a letűnt korszakra, illetve a jelenre is emlékeztet. Egy kicsit szürke, talán azért, mert az életünk sem mindig színes. De leginkább annyit mondhatok el, ennyit tudott, és ennyit tud a város, ezt tudta a város megálmodni magának azokkal a tervezőkkel, akik erre érdemesnek mutatkoztak, és érdeklődést mutattak iránta. Ezt tudja megépíteni a város azokkal az építőkkel, akik erre alkalmasak” – nyomatékosított az elöljáró.
Hozzátette, habár 1989-előtt volt kialakítva, a Szabadság tér immár a 21. század elvárásainak kell megfeleljen. „A mostani gyerekek már nem fognak emlékezni a román hatalom múltbéli rémtetteire. Elsősorban nekik adom át a teret, azoknak a gyerekeknek, fiataloknak, akik azt követően születtek, hogy ez a tér lassan a miénk lett” – fogalmazott a polgármester, aki szerint mindenkié kell hogy legyen a tér, az időseké, családoké egyaránt.
A teret Tamás József római katolikus segédpüspök áldotta meg. Az egyházi méltóság hangsúlyozta, a Szabadság tér valamikor egészen más célt szolgált, mint amire most használják. „Hála az Istennek, hogy azok az idők elmúltak. Most a szórakozásnak, a sportnak, a kirakodóvásárnak, illetve az egyházi rendezvényeknek is a helyévé vált” – mondta a püspök.
Mint arról korábban beszámoltunk, a hargitai megyeszékhely központjának felújítását az Európai Unió Regionális Operatív Programja keretében kapott 10 millió euró támogatás révén végzi el a város. A beruházás legnagyobb méretű munkálatai a Szabadság és a Majláth Gusztáv Károly tér átalakítása, ugyanakkor ennek keretében történik a Petőfi utca korszerűsítése, valamint a Petőfi utca 39. szám alatti ingatlan ifjúsági központtá való alakítása, utóbbi kivitelezését már korábban befejezték. A kivitelezési terveket Tövissi Zsolt építész és csapata dolgozta ki, a munkálatokat a csíkszeredai ING Service Kft. végzi.
Rédai Botond
Krónika (Kolozsvár)

Polgári kezdeményezést indít az SZNT a nemzeti régiókért
A nemzeti régiók védelmében indít európai polgári kezdeményezést a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – döntött a szervezet állandó bizottsága szombati, Makfalván tartott ülésén.
Amint a tanács közleményéből kiderült, a kezdeményezést szervező polgári bizottság romániai tagjának Izsák Balázst, az SZNT elnökét választották. Mint ismeretes, az európai polgári kezdeményezés segítségével az Európai Unió lakosai április 1-jétől közvetlenül tehetnek javaslatot arra, hogy miről hozzon jogszabályt az EU. Az SZNT illetékesei szombati ülésükön rámutattak, a kezdeményezés egyre szélesebb körű támogatottságot élvez, folyamatosan bővül a partnerek köre, számos önkormányzat és civil szervezet kapcsolódott be.
Ugyanakkor a romániai magyar politikai szervezetek többsége is támogatja a projektet, a tanács állandó bizottsága szerint hamarosan az RMDSZ-szel is sikerül megállapodni. Az SZNT a közeljövőben nyílt levélben hívja fel az Európai Bizottság és Európai Tanács vezető tisztségviselőinek figyelmét a Székelyföld autonómiatörekvésére. Az állandó bizottság hétvégén arról is döntött, hogy az SZNT csatlakozik a szeptember 1-jén Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő, a Székely Mikó Kollégium ügyében történő tüntetés szervezéséhez.
Krónika (Kolozsvár)

"A marosvásárhelyi RMDSZ-t meg kell újítani!"
– Interjú dr. Kelemen Atillával –
A marosvásárhelyi magyar közvélemény rendkívül nagy érdeklődéssel követte az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete körüli bonyodalmakat. Vélemények hangzottak el a sajtóban pró és kontra. A dolog lényege: a helyhatósági választásokat követően döntés született, hogy a városi szervezetet újra kell szervezni. Az újraszervezéssel egy öttagú bizottság foglalkozik, amelynek feladata megállapítani a teljesen új struktúrát, amelyet majd a szeptember 30-ra kitűzött újraalakuló ülésen elfogadnak.
A városi szervezet újraszervezésének szükségességéről, a kialakult helyzetről, az őszi parlamenti választásokra való felkészülésről beszélgettünk dr. Kelemen Atilla megyei elnökkel.
– Elnök úr a minap úgy fogalmazott, hogy egy ideig ki volt vonva a forgalomból. Örülünk, hogy visszajött, egészséget kívánunk önnek. Amíg nem volt itthon, sok minden történt Marosvásárhelyen, s különösen a vásárhelyi RMDSZ-ben...
– Nem látom olyan tragikusnak, mint ahogy egyesek beállítják, azt hiszem, hogy a marosvásárhelyi szervezet megújulása nem téma. Meg kell újítani. Ezt nem feltétlenül úgy kell felfogni, hogy akik eddig aktiváltak ebben a szervezetben, most mind egy szálig kidobjuk, és utána teljesen új emberekkel indulunk. Nem. Régen felvetődött a kérdés, hogy a tizenhárom városi körzet nem tudja ma már azt a mozgósítást véghez vinni, amit a magyarság elvárna tőlük, és természetesen új koncepcióra van szükség. Ez a koncepció nem ma született meg, hiszen már évek óta beszélünk arról, hogy hat-hét, esetleg nyolc kerületté kellene átszervezni a tizenhármat. Ennek bizonyos aktualitását az adja, hogy néhány körzeti elnök az utóbbi időben, pont a választások idején cserben hagyta az RMDSZ-t. Tehát ezekben eleve újítani kell. Meg kell szervezni, nem úgy, ahogy ezelőtt három és fél évvel zajlottak a választások, hogy a gyűlésterem ajtajában térden kiállított tagsági könyvet osztogattak néha egészen furcsa csapatoknak. Úgy gondolom, egy egészséges megújulás a városi szervezetnek csak előnyére fog válni. Természetesen az új struktúrában a régieket is el tudom képzelni, meg kell találni a helyüket a régieknek is ezekben, és azt az új lendületet, amit esetleg ez az átszervezés hozni tud, jó lenne, ha még a parlamenti választások előtt kamatoztatni tudnánk.
Az átszervezéssel megbízott csoport egy nagyon érdekes gondolattal foglalkozik: a városban létező választókerületek köré építené ezeket az új körzeteket, hogy ezek kontrollja, mozgósító ereje hasson ezek felé a kollégiumok felé.
Úgy gondolom van egy csomó jó ötlet, és minden ilyesmire nyitott kell legyen egy szervezet, úgy ahogy a megyében is több olyan választókerületünk van, például a dicsőszentmártoni, a marosludasi, szászrégeni kerület. Ezeket is újra kell szervezni. Tehát nemcsak Marosvásárhelyen van probléma, a megyében is vannak olyan munkáink, amit gyorsan el kell végezni, hogy megfelelően tudjanak képviselni az őszi választásokon.
– Természetesen máshol is vannak gondok. Azonban Vásárhelyen volt egy botrányos választmányi ülés, amelyen több körzeti elnök, sőt volt olyan körzeti választmány is, amely testületileg visszalépett, mert az emberek úgy érezték, hogy semmibe veszik a két évtizedes munkájukat.
– Én rossznak találom ezt a lemondást, és semmi olyant nem tudok elfogadni, hogy csak megújult struktúrában gondolkozzék valaki. Mindent, ami jó, fel kell használni, minden újat, ami a szervezetet előre viszi, használni kell. Számomra az olyan szlogenek, mint a szervezet megfiatalítása üres szóvirág, hiszen azt, aki jó egy szervezetben, korától függetlenül használni kell. Sok ügyes fiatalt ismerek, akit szintén használni kell, de nagyon sok olyan időset is, akit kár lenne csak azért holtvágányra tenni, mert elért egy bizonyos korhatárt. A szervezet úgy működik, hogy mindenkinek a hatékonyságát kell felmérni, és lehetőleg nem személyes bosszúhadjáratokat folytatni, mert annak semmi értelme, és abból semmi jó nem származik.
– A városi szervezet újraalakuló ülését szeptember 30-ra tűzték ki. Nem gondolja, hogy kissé késő, hiszen alig egy hónap múlva kezdődik az őszi választási kampány? Ki fog mozgósítani például, ha még nem működik esetleg olajozottan a szervezet?
– Attól függ, hogy az előkészületeket ez a bizottság hogyan tudja keresztülvinni. Nem tartom ezt a dátumot kőbe vésett időpontnak. Ha idejében úgy elő tudjuk készíteni ezt a megújítást, hogy ez termékeny legyen, akkor meg kell lépni, ha nem, akkor majd el kell dönteni, melyik az a dátum, amelyik a legalkalmasabb.
– Egyesek úgy érzékelik, hogy gazdátlanná vált a marosvásárhelyi RMDSZ.
– Valóban vannak ilyenek, de határozottan állítom, nem így van. Az RMDSZ városi szervezetének van egy elnöke, az elnök benne van abban a bizottságban, aki ezért az egész átszervezésért felel. Az elnök úr tudott a bizottság összes döntéséről, és úgy gondolom, a tapasztalatát hasznosan tudja kamatoztatni majd ebben az átszervezésben is.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Mesterek és barátok
Olvastatókönyvnek nevezi Borcsa János új kötetét (Értékkeresők – értékalkotók. Kritikák, portrék, tanulmányok. Kriterion Könyvkiadó Kolozsvár, 2012.) Váry O. Péter a Háromszékben közölt recenziójában. (2012. június 30.)
Borcsa könyve első ciklusának a beszédes Mesterek címet adta. Akikről könyveik kapcsán ír (a közlés rendjében): Beke György, Cs. Gyimesi Éva, Fábián Ernő, Jancsik Pál, Kántor Lajos, Murvai Olga, Király László, Láng Gusztáv, Méliusz József, Molter Károly, Pomogáts Béla. A második a szintén sokatmondó Barátok címet viseli, benne az idejekorán eltávozott Boér Géza mellett olyan kortárs szerzőket „olvastat” Borcsa tanár úr, mint (ugyancsak a közlés rendjében) Bogdán László, Bölöni Domokos, Cseke Péter, Egyed Emese, Fekete Vince, Ferenczes István, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Nagy Attila, Tompa Andrea.
Mazsolázzunk ezekből a szövegekből! Cs. Gyimesi Éva Szem a láncban. Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába című könyve kapcsán ezt olvassuk: „Az állambiztonsági gépezetnek a működését, illetve a diktatúrának az egyes ember mindennapjaiban való jelenlétét szemléltetik a kötetben közölt állambiztonsági dokumentumok, s beilleszthetők azon történelmi források közé, amelyek a kommunizmus utolsó tíz-tizenöt évének társadalmi és nemzetiségi elnyomását, valamint az ellenállás különböző, egyéni és kollektív formáit tükrözik Romániában. A tudományt szolgálja ilyen tekintetben a Szem a láncban, de egyúttal erdélyi-romániai társadalmunk erkölcsi-szellemi megújulásához is hozzájárulhat, ahhoz a történelmi tisztánlátáshoz, amely esetleg megóvhat az új demokráciák és a globalizmus nem kevésbé súlyos provokációitól, mint amilyenek elé a letűnt totalitárius rendszerek állították az egyént és a közösségeket az utóbbi ötven-hatvan évben.” Fábián Ernőről megállapítja, hogy „már 1984-ben tisztázta a maga számára – amit nem sokkal később néhány neves írástudó társával meg is valósítanak –: a pártállami keretek és nyilvánosság helyett egy titkos, föld alatti fórumot és nyilvánosságot kell választania, hogy szabadon megnyilvánulhasson. Ez volt számára a Limes-kör 1985–1986-ban. ‘Egyszer s mindenkorra le kell számolni azzal az illúzióval – írta 1984-ben –, hogy egy monolitikus politikai rendszerben el lehet valamit érni érveléssel, a tények és a gondolkodás bizonyító erejével. Az utak elválnak egymástól. Választani kell az eszközlét és a szabad gondolkodás között. Ha valaki a szabad gondolkodást választja, ez a magatartásában, viselkedésében kell megnyilatkozzon, a példaadás erkölcsében.’ (78.) Egy tartalmas írástudói élet végső üzenetének is tekinthető az idézett naplóbejegyzés.” Ferenczes István költői szerepjátékáról ekként vélekedik a szerző: „…nemcsak Esteban Zazpi De Vascos Y Aitzgorri fiktív költő verseit alkotja meg, de hozzájuk egy életrajzot és szellemi portrét is felvázol a kötetet bevezető és záró részben (Prológus helyett, Epilógus helyett), valamint a versek egy részéhez kapcsolódó kommentárokban és lábjegyzetekben, s e létrehozott modell révén egy saját lehetséges pályaalakulást is meglebegtet, illetve szellemi kalandjait is szemlélteti, éppen kétszáz évvel korábbi időbe (1746 hősének feltételezett születési éve, ő maga pedig 1945-ben született) helyezve azt. Így, a koramodernségbe helyezett idegen és távoli költőben mutatja meg önmagát az utómodern kor egyik erdélyi magyar költője.” Király László írói munkásságát így mutatja be: „Az Akasztóhegy című kötet versei Király költői pályájának egy markáns vonulatát mutatják be, éspedig a tág értelemben vett szülőföld, azaz egy érzület, a hazával kapcsolatba hozható érzésvilág, valamint egy eszmekör ihlette és szülte versek sorozatán keresztül. Ez az érzület és eszmekör különben Király regényvilágában is jelen van, a Kék farkasok (1972) fiatal költő hőséből egy alkalommal például felkiáltásként szakad fel az érzés: ‘Uramisten, milyen nagy dolog, amikor otthon van az ember, vagy amikor hazatalál!’ Sőt, magának a helynek, az igazi otthonnak a részleteit is felvázolja a huszadik század közepére eső zaklatott gyermekkort felidéző hős: ‘Mert volt nekünk is rendes otthonunk – mondja –, távoli, messzeség vizén úszó otthon, nagy, tisztára sepert udvarral, diófás, szederbokros kerttel, szőlőleveles tornácú házzal, melynek tágas szobáiban egész esztendőn át árván, pókhálósan álltak a nehéz diófa bútorok. Volt otthonunk, ahova haza lehetett menni, de ahol két csodálatos öregember csak nyaranta örülhetett látogatásainknak. A nyár hazavitt, de az ősz elhozott mindig.’ A gyermekkornak ezek a helyszínei a tisztaságra és szépségre emlékeztetik a hőst, mivelhogy – elmélkedik – ‘ez a hely a legszebb, legzavartalanabb emlékek őrzője’, s újra találkozni azzal a hellyel kivételes alkalom a hős számára, hiszen a ‘legmélyebb nyomokat’ véste belé.” Markó Béla Tulajdonképpen minden című, 2009-es kötetének verseiről szólva a kritikus megállapítja, hogy azok nagy részének „nem eszmei az indítéka, hanem nagyon is konkrét-tapasztalati, érzelmi és élményszerű, viszont Markó ezekkel is általában az elvont gondolatiságot célozza meg. A látó szemnek vagy az értő értelemnek a kis dolgokban mutatkoznak meg a nagyok, az általános érvényűek, a konkrétból kiindulva könnyedén jut el az absztraktig, minthogy Markó elvonatkoztatás iránti érzéke és hajlama fokozott, de hasonlóképpen erénye az intenzív képi látásmód. Ugyanolyan könnyedén uralja a logikai ‘mutatványokat’ és konstrukciókat, mint az elemi dolgok és jelenségek plasztikus megragadását. Ennek is, annak is a szépségét érzékelteti a költő.”
Figyelmet érdemlő, hogy jóllehet Borcsa János munkássága korántsem szorítkozik az erdélyi irodalomra, nevét jól ismerik, munkásságát becsülik az anyaországban, hiszen a különböző irodalmi fórumokon rendszeresen jelentkezik kritikáival, tanulmányaival, könyveit értékelően jegyzi a szakma, ő maga elsősorban mégis a szülőföld olvasótáborát siet tájékoztatni, nekünk segít eligazodni – a gazdasági gondok ellenére is meglehetősen gazdag – könyvkínálatban. Az értékfelmutatás nemes feladatát tehát egyetlen pillanatra sem téveszti szem elől. Ezt mutatja az is, hogy a kötet huszonnégy írásából tizenkettő a Székelyföld című folyóiratban látott napvilágot, öt a sepsiszentgyörgyi Háromszék című napilapban, kettő-kettő a Kortárs, illetve a Bárka, egy-egy pedig a Forrás, az Irodalmi Jelen és a Korunk hasábjain jelent meg első közlésként. Az sem érdektelen, hogy viszonylag friss terméséből válogatott a szerző: csak egy-egy szöveg való 2005-ből, illetve 2007-ből, kettő 2008-ból, kettő 2009-ből, viszont hét-hét 2010-ből és 2011-ből, kettő pedig 2012-es keltezésű.
BÖLÖNI DOMOKOS
Szabadság (Kolozsvár)

Vizsgálódik a diszkriminációellenes tanács a bányavidéki magyarság kiáltványa ügyében
Hivatalból vizsgálatot indított a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) az Új kiáltó szó a nagybányai és bányavidéki magyarságért! című kiáltvány ügyében, melyben nagybányai magyar értelmiségiek a román nemzetbe való beolvadás veszélyeire figyelmeztetnek.
A Krónika című napilap internetes oldalán idézte a diszkriminációellenes tanács szerdai döntését, mely szerint megvizsgálják: sérti-e a diszkrimináció megelőzéséről és büntetéséről szóló jogszabály előírásait a kiáltvány, amelyet a nagybányai és bányavidéki magyar közélet, művelődés és civil társadalom képviselői, egyházi emberek, politikusok, pedagógusok írtak alá. A Bányavidéki új Szóban közölt, május 31-i keltezésű kiáltvány a többségi román nemzetbe való beolvadás veszélyeire, a magyar oktatás elsorvadására, a magyarság asszimilációjára hívja fel a figyelmet.
A román sajtó az elmúlt napokban figyelt fel a drámai hangvételű szövegre, mely a nagybányai magyarságot hatalmába kerítő betegségről beszél, és a betegség tünetei között a vegyes házasságok terjedését, az anyanyelvű oktatás elutasítását, az elvándorlást, a többségi nemzettestbe való „tiltakozás nélküli belesimulást" említette.
A Kiáltó szó a szülőknek és pedagógusoknak egyaránt üzen. Előbbieknek azt, hogy ne engedjenek az „így jobban érvényesül gyermekünk" divatjának, utóbbiaknak pedig azt, hogy ne csak tanítsák, hanem neveljék is a gyermekeket. A fiatalokat arra buzdítja, hogy magyar barátokat szerezzenek maguknak. A Krónika szerint a kiáltványt azt követően fogalmazták meg, hogy kiderült, a nagybányai magyar élet húzóemberei román osztályba íratták a gyermekeiket, és ezzel negatív példát állítottak a közösség elé.
Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács nagybányai származású elnöke szerdán elmondta, nem vesz részt a vizsgálatban, mivel a kiáltvány két aláírójához is személyes kapcsolat fűzi.
Azt is elmondta, hogy a testület hivatalos fordítást készíttet a kiáltvány szövegéről, mivel a román sajtóban megjelent részek pontatlanok. Ezt követően beidézik a feleket, majd döntenek az ügyben – tette hozzá.
MTI / Krónika
Erdély.ma

A 13. századi leletanyagot tártak fel a gyergyószentmiklósi Both váránál
Értékes információkkal gazdagodtak a régészek a gyergyószentmiklósi Both váránál végzett kutatások során. Bár a vár keletkezéséről, lerombolásáról nincsenek írásos adatok, az 1960-as években végzett ásatások alátámasztják a vár létét.
Ennek hitelesítéséért 2009-ben kutatási munkálatokat kezdtek el a régészek. A feltárások most is zajlanak. A Gyergyószentmiklós Gyilkos-tó felőli kijáratánál található Both várához több monda is fűződik.
Az egyik monda szerint a 17. század végén Both András királybíró lakta családjával – ettől az időtől kezdve lett Both vára a neve. Orbán Balázs A Székelyföld leírásában adatokkal szolgál ugyan, ám építésének idejéről nincsenek írásos említések. Tarisznyás Márton és Székely Zoltán régészek az 1960-as években kutatásokat végeztek a valamikori vár területén. Munkájukról mindössze néhány soros jelentés maradt fenn, innen tudható, hogy ők az öt nap alatt feltárt falmaradványok és leletanyag alapján a 15–16. századra teszik a vár építését. Meghatározásuk szerint a vár a helyi lakosság számára menedékként szolgált.
A 2009-ben elkezdett újabb feltáró munkálatok a Tarisznyás Márton Múzeum régésze, Demjén Andrea vezetésével zajlanak. „Előbb az 1960-ban ásott egyik szelvényt nyitottuk újra, ekkor derült ki, hogy a kerítőfal méretei nem egyeznek meg a Tarisznyásék által feljegyzett adatokkal. A másfél méteres falak helyett 2,20-2,50 cm szélességű falakat találtunk, az építési technika is teljesen eltér a korábban jegyzettől. A belső és külső falsíkot hasított kövekkel, a közöttük lévő részt habarcsos mésszel rögzített kövekkel rakták ki” – magyarázta Demjén Andrea.
Az új kutatások során egy tornyot is feltártak, melynek építési technikája teljesen eltérő a kerítőfalétól. „A torony aljában, az égésrétegből előkerült kerámiatöredékek alapján állíthatjuk, hogy a 13. század vége előtt már állt a torony. A kerítőfalat sajnos nem sikerült keltezni, vélhetően jóval később épülhetett, mint a torony” – magyarázta a régész.
Egyelőre nem sikerült beazonosítani annak a frissen feltárt, kőből készült támpillérnek az építési idejét sem, melyet a régészek a torony északi falánál találtak, feltételezések szerint a leomlott fal javítására szolgált. „Jellegét, formáját és elhelyezkedését tekintve, kézenfekvőnek tűnik, hogy a várat egy tehetősebb főember magánvárként építtette. A feltehetően többszintes torony szükség esetén megfelelő védelmet biztosított. A vár szórványos leletanyaga arra utal, hogy alapvetően ritkán használták, nemesi lakójának állandó rezidenciája a település belterületén lehetett” – magyarázta a régész, hozzátéve, hogy szerintük Gyergyó vidékén a 13. században magánbirtok állhatott.
A szakember szerint a Both-vári ásatásnak rendkívüli jelentősége van, mivel a napvilágra került leletek és vármaradványok a középkori, az Árpád-kori Gyergyószentmiklós településének első tárgyi bizonyítékai. A kutatómunka a hétvégén lezárul, a leletek a múzeumba kerülnek, a falakat visszatemetik – közölte Demjén, hozzátéve: a kutatás lényege tulajdonképpen a jövendőbeli rekonstrukció, a vár maradványait turistalátványosságként szeretnék bemutatni.
Pethő Melánia
Krónika (Kolozsvár)

Szélverésben
Ilyen áldatlan helyzetben talán a kilencvenes évek elején, közepén találtatott az erdélyi magyarság, amikor az Iliescu-féle párt, majd később a vörös négyes fogatnak nevezett politikai erő próbálta felszínen tartani a szürke, jellegtelen, de igen erős és sértő nacionalista hangokat pengető pártszövetséget meg a Văcăroiu vezette kormányt.
A Ponta–Antonescu párost is elkapta a gépszíj, s kiderült: magyarságpolitikájuk a legenyhébb meghatározás szerint is ellenséges. Ha ez meg így áll, mind a hatalomból frissen kiesett RMDSZ-nek, mind az erdélyi magyarság két kisebb pártjának alapjaiban kell módosítania eddigi politikáján. A felelősség mindhármuké, de a győzőnek, az RMDSZ-nek, ha valóban az, aminek hirdeti magát – érdekszervezet –, kicsit vissza kell fognia gőgjét, nagyvonalúnak, mi több, megértőnek kell lennie, hogy ez az újabb egység megszülethessék, s a magyarság ismét erejét felmutatva hallassa hangját, bekerüljön a bukaresti parlamentbe, és a hatalmi körökön kívül maradva is eredményes lehessen. A nagy és a két kicsi magyar politikai alakulat közti ellentét ma még feloldhatatlannak látszik, nem is annyira ideológiai, doktrinális okokból, inkább személyi összeférhetetlenség miatt. De mindhármuknak tudomásul kell venniük, hogy súlyos, nehéz idők következnek, s ha nem lesznek észnél, dugába dőlhet minden, amit az elmúlt évtizedek alatt az erdélyi magyarságnak sikerült kiharcolnia. És újabb kihívások várnak ránk, ha ősszel Pontáék reményeikhez mért győzelmet aratnak, alkotmánymódosításra, területi-közigazgatási átszervezésre számíthatunk, feloszthatják a Székelyföldet, átrajzolhatják a többségében magyar választókerületeket, és még akár gazdasági eszközökkel is büntethetnek. Bár látványosan tartanak az uniótól, megtapasztaltuk, Európa aligha áll ki a kisebbségek mellett. Őrizkednek e kényes kérdésben az állásfoglalástól, ugyanis túl sok erős nagy állam sepri szőnyeg alá saját hasonló gondjait. Tehát a megoldás kulcsa itthon, a magyar vezetők kezében, s ha nem hagynak fel a látszat- és erőpolitizálással, ha nem dobják félre személyi ellentéteiket, ha minden erejük dicsekvésben merül ki, miszerint csakis rájuk számíthat a magyarság, és tovább gyalázzák egymást, sok jóra ne számítsanak. Most kell új romániai magyar nemzetpolitikát kidolgozniuk, mert drágán fizethetünk meg abbeli jogos igényünkért, hogy nekünk is kijár a többpártrendszer, számolva az – egyáltalán nem kellemes – új honi helyzettel, ha törik, ha szakad, ha fejek hullanak is vagy politikusok tűnnek el a süllyesztőben, meg kell kötni azt az új szövetséget, mely ismét biztosítja a romániai magyarság egységes fellépését.
Hisz szélverésben még a lelketlen állatok is összebújnak.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egységben, felaprózódás nélkül (Beszélgetés Jeszenszky Gézával, Magyarország norvégiai nagykövetével)
Dr. Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, az Antall-kormány volt külügyminisztere, Magyarország norvégiai nagykövete erdélyi körútja során minden esztendőben Felső-Háromszékre is ellátogat, ahol Imecsfalván id. Turóczy Árpád ny. tanítónál száll meg. Legutóbb is feleségével együtt vett részt a Turóczi nemzetség találkozóján. Elutazása előtt beszélgettünk vele.
– Nagykövet úr, hogyan látja Oslóból a három erdélyi magyar párt harcát?
– A szabad vita a demokrácia, a szabadság lényege. A pluralizmus nem azt jelenti kizárólag, hogy sok párt legyen, hanem azt, hogy ütközzenek a vélemények, és a legjobban támogatott párt kerekedjék fölül. Egy ország politikájában ez valóban a többpártrendszerben jelentkezik. Egy kisebbségben élő nemzeti közösség politikájában is szükség van a pluralizmusra, de az én meggyőződésem, hogy az egység elengedhetetlen, ha a kisebbség meg akarja védeni a jogait, jövőjét biztosítani akarja. Erre a legjobb példa Dél-Tirol, de más hasonló modellek is vannak. Ilyen például a hatvanezer német Belgiumban, aki számára széles körű autonómiát biztosítanak. Egyetlen pártjuk van. Dél-Tirolban is egyetlen párt vívta ki az autonómiát Ausztria támogatásával. Én mindig azt a nézetet vallottam, hogy az anyaország támogassa a határain kívül élő nemzettársait, és tisztelje azok döntéseit. Erdély esetében ez régi vita tárgya. Van olyan nézet, melyet elsősorban a délvidéki magyarok egykori vezetője, Ágoston András képviselt, ami szerint véget kell vetni az egypártrendszernek a határon túli magyarok között is. Én ezt mindig vitattam. A kilencvenes évek elején a felvidéki szlovákiai magyarságnak három magyar pártja volt, és külön-külön semmire nem mentek. Amikor egy olyan törvény született, hogy még pártszövetségben sem tudtak volna bejutni a szlovák parlamentbe, akkor kénytelenek voltak egyesülni, ez lett a Magyar Koalíció Pártja, és amíg ez egységes maradt, addig az ottani magyarság is jelentős eredményeket ért el. Én azt vallom, hogy a határon túli magyarok esetében egy párton belül van szükség a pluralizmusra. Sajnálatosnak tartottam, hogy az utóbbi tíz évben az RMDSZ-en belül erősödtek a belső ellentétek, ami végül is kizárásokhoz, kilépésekhez vezetett. Ezt nagyon jó lett volna megelőzni. Az eredmények azt mutatják: a közösség érzi, hogy nem célszerű felaprózódni. Az erdélyiek számára jó példa a hunok esete, közismert, hogy Attila halála után fiai, alvezérei nem tudtak megegyezni, és ezáltal nyom nélkül eltűnt egy világbirodalom. Tíz éve fennáll a veszély, hogy előbb-utóbb az erdélyi magyarság parlamenti képviselet nélkül marad. Ha a demográfiai adatokat nézzük, sajnos létezik a lassú fogyás. Ez még akkor is aggasztó, ha azt tapasztaljuk, hogy a román többség körében is jelentős a fogyás. Ahhoz, hogy a romániai magyarság az országos politikába bele tudjon szólni, és meg tudja akadályozni az ő jogait és érdekeit súlyosan sértő lépéseket, ehhez nagyon erős képviseletre van szüksége Bukarestben. A romániai magyarság el tudta érni, hogy 1996 óta nélküle nem lehetett kormányozni, és ez tette lehetővé a magyarság számára a kedvező változásokat, s ami talán a legfontosabb, és amit nem ért el: az az autonómia különböző formái, ami különben általános gyakorlat Nyugat-Európában.
– Min dolgozik jelenleg?
– Úgy alakult az életem, a pályafutásom, hogy 1994 után, amikor az MDF-kormány választási vereséget szenvedett, és én is megváltam a külügyminiszterségtől, már akkortól logikus volt, hogy valamilyen formában összegeznem kell az akkori évek tapasztalatait, ezért kötelességemnek éreztem az országos politikában Antall József gondolatvilágát, politikáját tovább képviselni. Az első Orbán-kormány idején, amikor felkértek, hogy legyek nagykövet az Amerikai Egyesült Államokban, visszautasíthatatlan feladat volt számomra. Ezek az évek arra voltak alkalmasak, hogy hosszabb-rövidebb tanulmányokban visszatekintsek a múltra, az Antall-kormány külpolitikájára. Összefoglaló munka megírására nem jutott időm. 2002-ben Washingtonból hazatérve egyetemi tanárként folytattam a munkát, így születtek további írásaim, és elkezdtem azon a könyvön dolgozni, ami a legfontosabb kötelezettségem, az Antall-kormány külpolitikájának összefoglalója, amelyet a birtokomban levő dokumentumok alapján írok meg. A nyolcvanas évek végétől foglalom össze emlékeimet, idézem fel mindazt, amit tettünk. Ha én nem írom meg, akkor mások írják meg, feltehetően nem úgy, ahogy az valójában történt. A könyv felénél tartok, remélem, egy éven belül befejezem. A nagyköveti munka mellett ezen dolgozom szabad időmben. Ezt követően, ha élek és egészséges leszek, személyes életemet szándékszom megírni a politikába ágyazottan. Az MDF történetét szintén meg kellene írni. Történészként ügyeltem arra, hogy dokumentumokat őrizzek meg, például az MDF elnökségi ülésein készült jegyzőkönyveket is eltettem. Legközelebbi terveim között két-három könyv megjelentetése szerepel.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Séta a romániai hírek aknamezőin
Még a szokottnál is furcsább helyzetbe került Románia: a politikai csatározások már az uborkaszezonra, a forróságra sincsenek tekintettel, augusztusban alakítják át a kormányt, az ellenfelek egyre mélyebb sebeket ejtenek egymáson. Az adófizető szavazópolgárnak ma nagyobb szüksége lenne a pontos, objektív információra, magyarán a hírre, mint valaha, hiszen országa és a saját jövője forog kockán, országgyűlési választások előtt állunk, Bukarestben pedig egy tisztségéből menesztett elnök szónokol.
Miközben Kelet-Európára korántsem jellemző módon hét hírtelevízió bömböl az országban, a standok zsúfolásig vannak tömve újságokkal, a világháló pedig „rogyadozik” a román bloggerek hozzászólásaitól és a véleményoldalaktól, egyetlen dolgot állíthatunk csak: fogalmunk sincs, hogy egy hír valódiságát, hitelességét hogyan lehetne ilyen körülmények közepette ellenőrizni. Pedig a sajtót azért nevezhették negyedik hatalomnak – a Montesquieu nyomán elterjedt felfogás szerint a döntéshozó, a végrehajtó és a bírói hatalmat volt hivatott ellenőrizni –, mert működését néhány egyszerű szabályra fektette, többek között az információk több forrásból való ellenőrzésére. Erre települt rá a világháló nyújtotta lehetőségekkel – főleg a nyugati demokráciákban – az ötödik hatalom, amikor a civil zsurnaliszták elkezdték ellenőrizni a hagyományos média híreit. Csakhogy ez nálunk nem így működik.
Kicsi, szőrös, csúnya – de a miénk
Kezdjük talán a romániai magyar médiával, mert az alig mutat életjeleket, és labdába sem rúghat ebben a hangzavarban. A hazai magyar média gazdaságilag kényszerpályán van méreti, illetve piaci tényezők miatt, amelyek behatárolják fejlődési és versenyképességi lehetőségeit. Képtelen volt a legerősebb reklámpiacra legalább egy tévét kiállítani, az elsősorban politikai célokat szolgáló rádiós szegmens aránytalanul túlméretezett Székelyföldön, az internet nyújtotta lehetőségeket pedig eddig messze alulmúltuk.
Információáramlás magyar nyelven
A hazai magyar média „second hand” termékkel „mérgezi” szervezetét. Nagyon gyakran tetemes mennyiségű hírügynökségi anyagot kínál, például a Magyar Távirati Iroda (MTI) vagy a Mediafax anyagait, román és magyarországi sajtóból származó értesüléseket. Így fordulhat elő, hogy egy háromszéki napilap két-három nap késéssel úgy adja vissza a 60 kilométeres körzetben történt felsőrákosi tragédia esetét, hogy azt előzőleg egy fővárosi hírtévé Brassóból leadta, a hírt átvette egy román hírügynökség, közzé adta magyar nyelvű hírfolyamában, és a történet harmadnapra – átszerkesztve – megjelenik a napilapban, a belföldi hírek között.
Viccesebb dolgok is előfordulnak – hogy finoman fogalmazzunk – az eszközhiány miatt. A magyar államfő látogatásakor a Duna Televízió kivonul Barótra, hogy rögzítse a történelmi jelentőségű avatóbeszédet, a tévés anyagból összefoglalót készít az MTI, amit átvesznek a helyi lapok, horribile dictu netán a baróti hetilap is, mert, ugye, kész állapotban van, s ráadásul milyen magyarosan hangzik... Mindez nagy-, de nyilván nem teljes mértékben anyagi okokból történik: egy-egy újságíró esetleg rádiós hírszerkesztőként is dolgozik vagy egy másik napilapnál, emellett időnként egy anyaországi tévéadónak is tudósít, a ritmus fenntartása érdekében pedig fel kell kutatnia a hozzáférhető forrásokat – ezeket jobb esetben a cég fizeti meg, ám az sem ritka, hogy ő maga –, amelyeket aztán fordításban, enyhe átszerkesztés nyomán közöl.
Ősforrások maszkolása
E több száz kapcsolódási ponttal rendelkező óriási hálózatba hozzáértő ember bármelyik pillanatban elhelyezhet egy drámai, szélsőségesen jó vagy rossz hírt, esetleg pletykát úgy, hogy egyúttal maga állítja fel a második, illetve harmadik „ellenőrzési forrást” is, ami lehet internetes, írott, tévés vagy rádiós, lévén, hogy mindegyiknek van internetes változata, portálja. A román médiakonszernek ugyanis a több forrásból való ellenőrzés gyakorlatát – jobban mondva annak illúzióját – kihelyezték az internetre.
Egy egyszerű, sokunk számára ismerős példával illusztrálnánk ezt a folyamatot. Az akkor még tisztségében lévő államelnök egyszer elhintette a köztudatba, hogy régiós adminisztratív újrafelosztásra van szükség, lehetőleg azonnal (a lengyelek hét év alatt valósították meg). Ebben a pakkban szerepelt egyebek mellett az is, hogy az összefüggő magyar területeket lehetőleg szét kell szabdalni. A román ellenzék azonnal felfigyelt a gyenge pontokra, és akcióba lépett.
1. Első menetben kiszivárgott a román sajtóba egy ezzel kapcsolatos Markó-szöveg félmondata, melyet az Erdély TV-ből idéztek – egyébként hibásan. 2. Második menetben már legalább két hírtévé közölt térképeket – ugyanezek már hírportálokon is megjelentek –, melyek a két kiszakított székely megyére fókuszáltak, és erről mint kész tényről folytak reggeltől estig a beszélgetős műsorok. 3. Másnap az összes román napilap kénytelen volt foglalkozni az üggyel, mert le nem maradhattak: riportokat közöltek, térképeket stb. Megjegyzendő, hogy eközben Boc és Kelemen – a két állítólagos főszereplő – még meg sem szólalt, s hallgatásuk még hetekig tartott, ugyanis tulajdonképpen nem volt miről beszélniük. 4. Gazdasági elemzések, térképek, táblázatok jelentek meg arról, hogy milyen csóró Székelyföld, és éhen fog halni. 5. A hazai magyar sajtó sem maradhatott le: idő, pénz és szakemberek hiányban lefordította az addig megjelent anyagok egy részét, amit már több mint három forrással össze lehetett vetni, miközben a politika még mindig nem szólt, hiszen korábban nem is tárgyaltak erről. 6. Az első hét végén már olyan térképeket mutogattak a tévék, amelyek kísértetiesen hasonlítottak a bécsi döntés után kiszakadt Észak-Erdély térképére, tiltakozni kezdtek a Hargita és Kovászna megyei románok fórumai. A politika hallgatott. 7. Tiltakozott Budapest is, mert a sajtóból úgy tűnt, elszabadult a pokol, miközben a romániai politika főszereplői még mit sem tudtak az ügyről. 8. Mit tesz ilyenkor az MTI? Elmegy megkérdezni Kelemen Hunort vagy Emil Bocot? Nem. Idéz legalább két magyar forrást – a Krónika napilapot, illetve a „haldokló” Új Magyar Szót –, illetve három bizonytalan román médiaorgánumot – megvan az anyag, mehetünk kávézni! Tévék mindenek felett
A román reklámpiac királya a tévé. Egy 2011-es Magnaglobal-felmérés szerint a reklámkiadások az országban 457 millió dollárra rúgtak (egy évvel korábban ez még 12 százalékkal volt magasabb). Ebből a tortából 68 százalékot szakítottak a tévék, valamivel több mint 10 százalék ütötte az írott média markát, a rádiók, az internet és az outdoor pedig 5-5 százalékon osztoztak. Világviszonylatban a tévék átlagosan a torta 41 százalékát szakították le, 390 milliárd dollárt. A hazai tévék nettó 315 milliót kaptak a reklámtortából, annak köszönhetően, hogy a román médiafogyasztó passzív, 2010-ben a román átlagember naponta 4 órát és 17 percet töltött a képernyő előtt. Csúcsidőszakban (19 és 23 óra között) 1 óra 34 perc a tévéfogyasztás. A reklámpiaci trendek növekedést mutatnak a tévék tekintetében (forrás: Forbes, Románia, 2011. március). A román piacvezetők a Pro TV, az Antena 1, az Acasã, az Antena 3 és a Realitatea hírtévé, ezeket követik a KanalD, a National és a Prima tévék, összesen 57 román tévéadóval kell számolnunk. Életképes modellek?
A sajtótröszttel szimbiózisban élő hírportál, ami mögött van egy tévéstúdió, egy vagy több rádió, napilap és képes magazin – erős infrastruktúra, cég, kapcsolatrendszer. Hasonló modellt próbál életre kelteni Codrut Seres, az Intact Kiadónál, ahol arra biztatják az újságírót, hogy az anyag mellé küldje on-line a fotót, cikkét pedig publikálja a honlapon, de javasolják a személyes blogon való közlését is. Ehhez a modellhez szükséges egy „tröszt”, és néhány olyan újságíró, aki csak nekünk dolgozik, tehát el tudjuk tartani, nem kell ötfelé dolgoznia.
A felsorolt trösztadatok a kormányváltásra és a közelgő választásokra való tekintettel bizonytalanok: USL-s érdekcsoportok vásárolnak azért, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a Voiculescu-féle trösztnek, a PDL-sek meg azért, mert elestek a közszolgálati tévétől, és körmükre égett a gyertya, a korábbi barátaik meg az állami megrendelések elmaradásával új barátok után néznek. Nem biztos hát, hogy becsődöl az Adevãrul Holding, az Adamescu-tröszt, a Realitatea tévé vagy az Evenimentul Zilei – csak új barátságok köttetnek.
A román írott média
Az Evenimentul–Capital Kiadóvállalat
A Pãunescu tábornokok családja működteti (a PDL-s kormány idején még könnyű dolguk volt, ám e napokban épp új „szponzorok” után kutatnak), zászlóshajóik az Evenimentul Zilei napilap és a Capital című gazdasági hetilap. Házon belül van a B1 tévéadó, amelyik hírtévéként és beszélgetős műsorai révén fungál, sztárjai – a ’90-es évek elején elhíresült bulvárlap alapítója – Ion Cristoiu, valamint Robert Turcescu.
Az Adevãrul-tröszt
Dinu Patriciu kőolaj-milliárdos 6 millió euróért vásárolta meg az Adevãrul Holdingot, amelynek forgalma 2010-ben meghaladta a 100 millió eurót. Övé volt az Adevãrul napilap, amelynek eladásai 2011 júliusában a BRAT auditáló cég szerint 41 ezer példányra zuhantak a 2010-es 125 ezerről. Azóta Péter Imre is távozott a cég éléről, és már Patriciu sem beszél tévévásárlásról, noha korábban kedvenc témái közé tartozott. Tavaly övé volt a legnagyobb példányszámú bulvárlap, a Click!, a vállalat napi 200 ezer példánnyal a helyi piacokon kihozta az Adevãrul de Searã nevű lapcsaládot, birtokon belül volt ugyanakkor a Forbes, az OK, a Foreign Policy, a Dilema Veche. Idén június elején a helyzet így festett: aukcióra bocsátották az Adevãrul Holdingot, a Click! magazint, a Click TV-t és a bukaresti 106,2 Click FM-et. A médiaorgánumok azért kerültek licitre, mert együttesen 3,5 millió euróval tartoztak a Dinu Patriciu többségi tulajdonában levő Odyssey Communication nevű reklámcégnek.
Az Intact-birodalom
Dan Voiculescu családjának tulajdona. Rendelkeznek 2 hírportállal, a Jurnalul National napilap köré épített lapcsaláddal: a Jurnalul Casei, Jurnalul de Bucãtãrie, Jurnalul de Duminicã, Jurnalul de Sãnãtate, Scânteia, illetve a Zoom című sajtótermékekkel. Időközben megszüntették a Financiarul gazdasági hetilapot, ám a „családhoz” tartozik két hírtévé is, az Antennák, valamint portálok tömkelege. A Medien Holding
A Dan Adamescu nevű milliárdos birtokában van, „istállójukban” ott szerénykedik a România Liberã című napilap. 800 ezer euróért vásárolták meg liciten az Academia Catavencu brandet, övék a Cãminul, a Casa mea, a Domus, a Domus Util. Mielőtt valaki megirigyelné hatalmukat, a napokban csődöt jelentett a România Liberã című napilapot kiadó cég is, a csődvédelmet tulajdonosa kérte.
A Mediafax Group
Tulajdonosa a Central European Media Enterprises (CME). Házon belül legalább 40 auditált portál van, alosztályai között a Ziarul Financiar, a zf.ro, a Business Magazin, a businessmagazin.ro, a Mediafax Business News, a ProSport, a prosport.ro, a ProMotor, promotor.ro, a go4it, illetve a go4it.ro, a Descopera.ro és a descopera.ro, a Playboy, valamint a playboy.ro, a GQ, a Mediafax Mass-Media News, a Mediafax.ro, a gandul.info, a PRO TV Magazin, a protvmagazin.ro, a Ce se întâmplã, Doctore?, a csid.ro, az InStyle, a The ONE és honlapja a one.ro, a Glamour, az apropo.ro, a showbiz.ro, a bule.ro. Ugyancsak ide tartozik az Acasã TV, a Pro TV International, valamint az MTV Romania.
A Ringier-csoport
Birtokában van a második legnagyobb bulvárlap, a Libertatea, illetve egyéb bulvártermékek és női magazinok tömkelege: Autobild, Bolero, Bravo, Bravo Girl, Compact Bucuresti, Diva, TVMania, TV Satelit, Unica stb. Időközben több lapjuk is gazdát cserélt, de ezeket a cseréket a BRAT nem frissíti eléggé fürgén.
A román internet
A SATI auditáló vállalat 2011. június 30-i statisztikája szerint az átvizsgált honlapok közül a listavezető trilulilu.ro-nak havi 3 millió egyedi látogatója volt, a hi5.com-nak 2 879 000, a forum.softpedia.com-nak 2 656 000, a realitatea.net-nek pedig 2 087 680.
Willmann Walter
Erdélyi Napló

Ősi tudásból jövőt szőni
Tojásírás, székely ruha készítés, varrottasok és úri hímzés – mind-mind azt az időt idézik, amikor a kézimunkák üzenetét még értették. A termékenységvarázslás, rontás távol tartása mellett a mód és a vágy is jelentést kapott egy-egy darabban. Az üzenetek mai ritka értőinek egyike, Kisné Portik Irén Gyergyószentmiklóson élő néprajzkutató.
Fiatal szülők gyermeke voltam, de a két nagyanyám bűvkörében nőttem fel. Ma is csodálatra késztet az egyetértés, ahogy anyatársként és szomszédként éltek, a megoldáskészség, amivel a mindennapokat élhetőbbé tették, s a népi tudás és bölcsesség, ami belőlük áradt. Apai nagyanyám hét gyermekkel maradt özvegyen, anyám nevelőanyja pedig – akit mindenkinél jobban szerettem – még özvegyen is nagyobb testvérei gyermekeit nevelte. Köztük anyámat, később minket, a két unokát.
Stafírung az élethez
Édesapám – aki azt vallotta, hogy „nyolc óra a kommunisták munkaideje, mi pedig annyit dolgozunk, hogy ne csak a mindennapi kenyér, de a kalácsba a mazsola is tisztességes keresetből kerüljön az asztalra” – genetikailag testálta rám a munka örömét, szépségét. Az osztályfőnökeimnek már nem volt nehéz elhitetniük velem, hogy „a legboldogabb ember az, akinek a legtöbb dolga van a világon.” Lelkipásztorom, Guszti bácsi nem csak református hitre, hanem a keresztyén életformára is nevelt. „Csak azt az életet érdemes élni, amit másokért élünk” – mondta nekem. Tőle és tanáraimtól tanultam meg, hogy senki sem fogja nemzeti kincseinket megtartani, megmenteni, továbbadni csak mi magunk. Ezért pedig sürgősen cselekedni kell! – szólalt meg bennem a még embrionális hivatástudat.
Számok és szerelmek
Mire leérettségiztem, már tudtam, milyen rengetegbe lesz küldetésem, csak az út nem volt még világos. Akkor azt hittem, matematikatanárként kell szolgálnom a nemzetemet. Most már tudom, hogy lépésről-lépésre a Gondviseléstől vezérelt utat jártam be. Amikor sokak megbotránkozására abbahagytam matematikai tanulmányaimat, azt hittem, kizárólagosan a néprajz arája leszek. Gyergyóba jöttem, apám szülőföldjére, amelyet ő maga tizennyolcadik születésnapomon mutatott be nekem, és akkor már világossá vált előttem, hogy Szászrégen csak a szülővárosom marad. Amikor berendezkedtem a magányos életre, megismertem azt a kétgyermekes özvegyembert, aki nem csak állította, hogy egy nő élete pusztán a szakmai gyönyörökkel nem lehet teljes, hanem be is bizonyította. Így lettem két gyermek boldog édesanyja, és fogadott gyermekeim után négynek nagymamája. Egyedüllétem alatt sikerült összegyűjtenenem Csík-, Gyergyó-, Kászon-szék szőttes anyagát – több mint 350 rokolya és 250 lakástextil –, népi építészetének formaelemeit, deszkamintázatait – 1200 deszkakivágást –, hímestojás-anyagát, hiedelemvilágának és folklórjának tekintélyes részét. Több mint 300 keresztszemes hímzést rajzoltam le Felső-Maros mente 21 falujából, amit Palkó Attilával és Zsigmond Józseffel közös kötetben tettünk közzé.
Kévék megkötve, aratásra készülve
Amikor még középiskolás koromban lelkipásztorom kezembe adta Lükő Gábor A magyar lélek formái című munkáját, már megtanultam, hogy a tárgyi kultúra és a szellemi elválaszthatatlan egymástól. Ebben a rálátásban, nagy kiterjedésű terepmunkával a hátam mögött, igen gazdag gyűjteményekkel a birtokomban kezdtem el néprajzi, majd kulturális antropológiai tanulmányaimat Debrecenben. Faragó József professzor úr, aki ismerte néprajzi munkámat, szeretett volna oktatónak beajánlani az éppen induló kolozsvári tanszéken. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy egyszer magam végezzem el a néprajz szakot, természetesen ott, ahol a tanáraim is szakképzést szereztek. Mai napig büszke vagyok erre a döntésemre, bár nekem kellett gondoskodnom gyűjtéseim kiadatásának mindennemű költségeiről. A kutatóintézményekhez tartozóknak hivatalból fizetik a gyűjtést, a feldolgozást, a kiadáshoz is hamarabb pénzhez jutnak, mint a magányos önérzetesek. Ha nem is sikerült még mindenik témát kiadványban magamhoz ölelni, vigasztal Újváry professzor írott véleményezése, aki államvizsga dolgozatomat és disszertációmat irányította, ez utóbbi 2500 hímes tojás jelképeinek eredetét és azok kapcsolatrendszerét vizsgálja.
Tojásírástól az úri hímzésig
Természetesen a néprajzos dolga a hagyományok újraélesztését is felvállalni, a kézművesség újratanítását is kézbe venni. A felgyűjtött anyagot ezért az 1992-ben általam kezdeményezett, Ethnographia Gyergyóiensis Alapítvány keretében a Gyergyószentmiklósi Népművészeti Alkotóházban szemléltettük. Itt érte meg idén 21. születésnapját a foszlányaiból újjáélesztett farsangtemetés is, a húsvét előtti tojásírás is. Az utóbbi években közel kétezer érdeklődő több mint hatezer tojást ír meg évente. Idén 14. alkalommal emlékeztünk meg az 1848-as forradalom népi vonatkozásairól, és több mint 300 résztvevővel kóstoltattuk meg évente más-más katonakonyha ínyencségeit. Az alapítvány kebelén előbb baráti társaságként különvált, mára jogi személyként működik a Gránátalma Egyesület. A magyar úri hímzés hagyatékértékeinek népszerűsítését tartjuk szem előtt. Eddig több mint hatvan hasonmás munka készült el a történelmi nagyasszonyok kelengyéiből, és több mint húszon munkálkodunk.
Élni valamiért
Fontosnak tartom a szövés, varrás, hímzés technikai ismereteinek, ősi tudásának átadását is, lehetőleg úgy, hogy megváltoztassa a szemléletet, az ízlést, a piacot, és a megélhetésben is része legyen. Ezért oktatónak jelentkeztem a Hargita Megyei Művészeti Népiskolához, ahol nagyszámú érdeklődőnek sikerült átadni a kézművesség elfelejtett ismereteit. Minél többen ismernék meg és tennék magukévá őseink életfelfogását, hitét, hét határon viselt jelképeit, annál közelebb állnánk az egységes székelység, illetve magyarság újraszerveződéséhez. Volna kitartás a székely autonómiához, több esély lenne a független Erdélyre, egy újjászülető Magyarországra.
Ehhez pedig nem valamiből, hanem valamiért kellene élnünk. Nem az erdőkből, hanem az erdőkért, nem a néprajzból, hanem a néprajzért, nem magyarságunkból, hanem magyarságunkért. Nekünk erre őseink élete a modell. Ott pedig, ahol a nomád világban kipróbált, Európának leckét adó életformában bevált eszmeiség lenne az úr, nem lennének, mint ahogy nem is voltak szennyezett vizek, tar hegyek, egyfelől kipusztuló-, másfelől kóbor állatok, szellemi fölénytől és a fizikai munka alázatától messze álló meggazdagodottak. Magyarán: az ősi tudás és a vele járó életformára, életeszményre azért van szükségünk, hogy letéphessük magunkról az elkorcsosodás láncát.
Kisné Portik Irén
Néprajzkutató, Szászrégenben született 1955-ben, elemi és középiskolai tanulmányait is ott végezte. 1977-től Gyergyószentmiklóson él. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsész karán diplomázott. Dolgozott textil-technikusként a gyergyószentmiklósi Bútorszövetgyárban, néprajzosként a Tarisznyás Márton Múzeumban, a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központban, a Salamon Ernő Gimnáziumban. Három évig igazgatója volt a Városi Könyvtárnak, jelenleg a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal kulturális felügyelője, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola oktatója. Munkásságáért 2003-ban Aszalós-díjat, 2005-ben a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést kapta. Önálló kötetei: Kossuth Lajos a magyar nép tudatában, 2002; Barát Jóska, Gyergyóalfalu Naszreddin Hodzsája, 2006; Gyergyó és a fenyő, 2006; Rejtélyes számok a hiedelemvilágban, 2008; Barát Jóska, az alfalvi adomázó, 2012. Két kötet társszerzője: Felső-Maros vidéki keresztszemesek, Kriterion, 1985; Két nagyanyám időjósló mondókái, Népismereti Dolgozatok 1994. Kriterion.

Szigorúan ellenőrzött életek: egy dokumentumfilm ősbemutatójának margójára
A Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilm ősbemutatóját a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen láthattuk. Kabay Barna és Petényi Katalin filmje a kommunizmus terrorját megszenvedett erdélyi egyházak, magyar közösségek sorsát eleveníti meg balladai hangvételben.
Az erdélyi magyarság kommunizmusbeli drámai históriája képben, epikában, dalban elbeszélve. A film első része Márton Áron katolikus püspök életútját jeleníti meg. Eddig nem látott archív filmrészletek, korhű felvételek, szövegdokumentumok segítségével egy megejtően szuggesztív képet kapunk Márton Áron püspökről, aki kegyetlenül mostoha korban, háborút, fogságot, máramarosszigeti, jilavai börtönök poklát megjárva, tántoríthatatlan hittel, szívós kitartással küzd népe, hite, egyháza megmaradásáért.
A nézőt megdöbbenti az archív felvételeken megjelenő püspök derűt, rendíthetetlen hitet, erőt sugárzó lénye. A püspök egyik bérmakörútját láthatjuk egykori (film)felvételekről, ahol székely emberek százai gyűltek össze. Spontánul alakult székely testőrgárda kíséri útjain, élő sorfallal veszik körül, hogy senki ellenség ne kerüljön a közelébe. Mozgalmas képek, expresszív paraszti arcok, csodálatos csíki tájak képei jelennek meg előttünk hol fekete-fehéren, hol színesen, mintha Zsögödi Nagy Imre festményei indultak volna el missziós körútra, üzenetet vinni a világnak egy nép tragikus történelméről.
Árulók, besúgók, a hálószobáját is lehallgató állambiztonsági tisztek fertőjében ott áll előttünk egy tiszta ember, egy krisztusi arc töretlen hittel. Ennek a mennyei derűnek rendezői ellenpontjaként sorakoznak az állambiztonsági tisztek marcona portréi. „A világ lealjasodott szellemével egy emelkedett lelkületet kell szembeállítanunk…” – hirdette, életével példázta Márton Áron püspök.
A kor valóban démoni: 1949–1951 között 15 szerzetesrendet számoltak fel, 39 zárdát zártak be, 180 ferences, 22 jezsuita szerzetest hurcoltak el, felszámolták a görög katolikus egyházat, 6 püspököt kínoztak halálra a román börtönökben. 1956-ban a magyar forradalom megérintette az erdélyi értelmiséget. Dobai Istvánt, Varga Lászlót életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Szoboszlay Aladár katolikus papot és társait kivégezték. Sass Kálmán református lelkészt államellenes összeesküvés vádjával golyó általi halálra ítélték.
A magyar forradalommal rokonszenvező erdélyiek életükkel, szabadságukkal fizettek: 45 személyt végeztek ki, 11 ezer embert börtönöztek be. Az áldozatok arcképei gyors egymásutánban jelennek meg a néző szemei előtt. Az ártatlan, többnyire fiatal mártírok tekintete agyunkba vésődik, a néző sokáig nem tud szabadulni. De nem is kell! Kötelességünk emlékezni rájuk, mert aki a múltat nem ismeri, el fogja veszíteni a jövőt. A jilavai börtön betonfala, ahol a hajnali kivégzések magyar mártírjainak vére folyt, örök memento kell legyen.
A film második része az 1965 utáni időszakkal foglalkozik. Nicolae Ceauşescu hatalomra kerülésével változnak a módszerei a kommunista hatalomnak. Már nem a megsemmisítés, hanem az átnevelés a cél. A fizikai megsemmisítés helyébe lép a lélektani megfélemlítés. A hatalom fő ellensége továbbra is az egyház. A pszichoterror minden lehetséges eszközét bevetik a hatalom emberei, hogy céljukat elérjék. A rendezők a református egyház sorsát követik ebben a korszakban egészen az 1989-es forradalomig. E korszak egyik meghatározó egyházi személyisége Tőkés István református teológiai professzor és fia.
Tőkés Istvánt 1952-től figyelik, zaklatják, legközelebbi munkatársaival, barátaival figyeltetik. Erőszakos eszközökkel, lélektani hadviseléssel zaklatják, besúgásra akarják kényszeríteni, de ellenáll. Inkább meghal, mint mondja, semhogy áruló legyen. Pedig nagy a kockázat, 8 kiskorú gyerekről kell gondoskodnia. Hallgatja a néző drámai történeteit maratoni kihallgatásokról, fenyegetésekről, később kényszernyugdíjazásról, egyházi funkciók elvesztéséről, szakmai ellehetetlenülésről. Lélektani állóháború az élete. A derűs arcú professzor nesztori életkort ért meg a képek tanúsága szerint, 8 gyermeke viharos, embertelen korban is egyetemet végzett. Rózsabokrait nevelgetve, 96 évesen idézi fel megpróbáltatásainak sorát. Megható emberi példát láthat a néző hitről, helytállásról, emberségről, a család megtartó erejéről.
A dokumentumfilm harmadik élettörténete szervesen kötődik a második portréhoz. Tőkés Lászlóról, Tőkés István professzor fiáról szól, aki az 1989-es „román forradalom” szikrájaként már világhírre tett szert mint egykori temesvári református lelkész. Tőkés László mai és egykori arca, történetei, a temesvári események képsorai rendeződnek időrendbe a néző szeme előtt. Tőkés Lászlót a 70-es évek elejétől „első fokozatú” megfigyelés alá helyezte a román Szekuritáté, mert mint diákvezér ezt prédikálta teológus társainak: „…ezen a földön nincs hazánk és házunk, ahol élhetnénk, ahol megmaradhatnánk…”
Látjuk a fiatal lelkészt Désen, ahol a közösségépítő, magyar kulturális életet szervező fiatal papot nem nézik jó szemmel a hatalom emberei, és a kollaboráns püspök, egyházi felettese segítségével felfüggesztik funkciójából. Képileg itt is gazdag, dinamikus, színes az operatőri munka. Hangulatteremtő, a korabeli környezetet megidéző képsorok illusztrálják a történéseket. Tőkés László cikket írt az Ellenpontok szamizdat folyóirat egyik számába az erdélyi református egyház helyzetéről.
E lapban közölt Tóth Károly Antal (nagyváradi tanár) egy memorandumot, amit eljuttattak Madridba, a helsinki utókonferenciára. Ekkor hívták fel először a nyugati világ figyelmét a román elnyomó kisebbségpolitikára. Erre az időszakra tehető a Ceauşescu-rezsim urbanizációs politikája, ami valójában egy jól átgondolt falurombolási terv volt. A fiatal református pap kollégájával, a Borossebesen lelkész Molnár Jánossal egy felhívást fogalmaztak meg, a falurombolás elleni tiltakozásra szólítva fel az egyházat. 1988 szeptemberében Molnár felolvasta a petíciót a hivatalos egyházkerületi értekezleten, ahol a jelen lévő lelkészek többsége aláírta a nyilatkozatot.
A hatalom megijedt a csoportos ellenállás lehetőségétől, vérszomjas terveit a nemzetközi tiltakozás akadályozta meg. Tőkés László ellen beindult a gépezet, és fegyelmivel elhelyezték Temesvárról, de ő megtagadta a távozást, végsőkig kitartott, végül decemberben erőszakkal lakoltatták ki a temesvári parókiáról. De ekkor már a világ ismerte a történetét. Tőkés a „hallgatás falát lerombolva” nyílt, minden jogsérelmet feltáró interjút adott egy kanadai tévéstábnak.
A világ megismerte az erdélyi magyar kisebbséget érő vérlázító, elnyomó politikájú diktatúrát. Korhű képeket látunk a református lelkész mellett szolidarizáló temesvári polgárokról, már nemcsak magyarok, hanem románok, svábok, hívők, nem hívők, a diktatúra kiéhezett, jogfosztott, mindenre elszánt emberei szállnak szembe a népét embertelen, állati nyomorba taszító diktátor házaspárral. Felkavaró archív képek láthatók a városok utcáin tüntető, puskaropogással, tankokkal, halállal szembeszálló forradalmárokról. Rögtönzött halottasházakban vérükbe fagyott fiatalok holttestei fekszenek szemünk előtt a dokumentumfelvételeken. Gyászukban jajveszékelő, kiásott sírok fölött gyermeküket sirató anyák arcait mutatják a képsorok, ezek is a forradalom arcai.
Az 1989-es temesvári advent azt példázza, hogy egy ateista, minden szakralitásból gúnyt űző, dehumanizált, nacionálkommunista ideológia, mely a természetet és annak törvényeit is le akarta győzni, a történelmi fejlődés egy adott pontján odajut, hogy az elnyomottak, esélytelenek, megalázottak, ha már mindenüket elvesztették, amiért érdemes embernek lenni, ösztönösen „kritikus tömeggé” válhatnak, és elsöprik elnyomóikat. A film a kommunizmus bűneiről szól, a kommunizmus erdélyi áldozatai előtt tiszteleg.
A téma képi-szövegi megjelenítése nívós. A Petényi–Kabay-rendezőpáros több díjazott dokumentumfilmben mutatta meg tehetségét: 1977, UNESCO-díj (Két elhatározás); 1983, Oscar-jelölés (Jób lázadása – művészfilm), 1983, Los Angeles, legjobb külföldi film díja, hogy csak néhányat említsünk.Docendo discimus /tanítva tanulunk, mondta Seneca. Ez a film tanúság a múltról, lecke a jövőnek.
Novák Irma
A szerző a Szegedi Tudományegyetem tanára
Krónika (Kolozsvár)

A határon túliak választójoga: román tanulságok
A kárpát-medencei magyar közbeszédet továbbra is visszatérő rendszerességgel megmozgatja az anyaországon kívül élő kisebbségi magyarok számára biztosított könnyített honosítás, illetve az ezzel járó választójog lehetősége. Bár az ezek bevezetésével kapcsolatos kérdések túlnyomó többségére a magyar kormány – saját világnézeti meggyőződéseit követve – már válaszokat adott, mégis búvópatakként bukkannak elő a két intézkedés időszerűségét, hasznosságát vagy épp veszélyességét firtató kérdések.
Azt azonban szinte senki nem veszi észre, hogy ezek a még mindig hatalmas érzelmi energiákat megmozgató viták teljesen tárgytalanok. Az említett intézkedéseket már jó ideje bevezették, hogy ezt jól tették-e vagy sem, az már teljesen jelentéktelen dilemma. Ehelyett a gyakorlatba ültetés nyomán előálló kihívásokra és azok kezelésére kellene összpontosítani, és ebben nagy segítségre lehetnek Románia tapasztalatai.
1. A 2010-ben hivatalba lépett második Orbán-kormány egyik legelső gesztusa a magyar állampolgárság határokon túlra való kiterjesztése volt, amelynek eredményekét 2011 januárja óta már félmillió kisebbségben élő magyar igényelt anyaországi állampolgárságot. A tavalyi év decemberében az új kettős állampolgárok szavazati jogáról is döntött a T. Ház, a döntés értelmében a Magyarországon állandó lakhellyel nem rendelkező külhoni állampolgárok ezentúl az országos pártlistára adhatják le voksaikat. Az azóta eltelt bő fél évben a választások lebonyolítását érintő néhány infrastrukturális kérdésre is fény derült.
A választójog kiterjesztése előtt a Kitekintő.hu is foglalkozott az intézkedés előnyeivel és hátrányaival, meglátásunk szerint a lehetséges veszélyek sokkal fajsúlyosabbak lehetnek, mint a pozitív hozadékok. Ezt támasztották alá az addig megjelent közvélemény-kutatások is, amelyek elárulták, a megkérdezettek többsége nem néz jó szemmel a külhoni magyarok szavazati jogára. Egy jól működő demokráciában azonban a kormánynak nem kell a közvélemény-kutatások szerint kormányoznia, hanem saját meggyőződése szerint kell a közjót szolgálnia, és ez történt a szóban forgó kérdés kapcsán is. A tavaly decemberi parlamenti döntés után már nem azon kell rágódni, hogy vajon jó-e az elhatározás vagy sem, hanem azon, hogyan is lehet a legtöbbet kihozni az egészből, és hogyan lehet minimalizálni a fennálló veszélyeket.
2. A magyar nemzetpolitika döntéshozói szerint mind a kettős állampolgárság, mind pedig a szavazati jog tekintetében a magyar kabinet közelről követte a román gyakorlatot. Románia már a kilencvenes évek óta biztosít könnyített honosítási lehetőséget a Moldovában élő román etnikumú egyének számára, ezzel együtt pedig a külhoni voksolás lehetőségét is megnyitotta. Így mindkét intézkedés szempontjából jóval Magyarország előtt jár, az évek során pedig rengeteg tapasztalatot is felhalmozott. A külhoni választójog körül szinte éves rendszerességgel botrányok és viták alakulnak ki Bukarestben, ezek pedig értékes tanulságokkal szolgálhatnak a budapesti politikum számára.
Függetlenül attól, hogy rendelkezik-e állandó lakhellyel az ország területén, Románia minden állampolgára jogosult leadni voksát a parlamenti és elnökválasztáson, illetve a különböző népszavazásokon. A külföldön tartózkodó állampolgárok a külképviseletek mellett különböző civil szerveződések révén létrehozott, közösségi házakban, templomokban, de akár vendéglőkben berendezett „magánkörzetekben” fejezhetik ki preferenciáikat. Az elmúlt években hasonló magánkörzeteket nyitottak Moldovában, de Olaszországban és Spanyolországban is, ahol a román vendégmunkások hatalmas száma lehetetlenné tette volna a választások külképviseleteken való lebonyolítását. Az ilyen meglehetősen improvizatív megoldások igen rosszat tesznek a voksolási folyamat hitelességének, a csalások és visszaélések vádja minden forduló alkalmával felmerül. Az elmúlt években heves vita folyt a levélben való szavazás meghonosításáról, ám erről azóta sem született meg a szükséges politikai konszenzus. A szavazás lebonyolítása tekintetében úgy tűnik a magyar kormányzat tanult román kollégái hibáiból. A július végén lezajlott Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Gulyás Gergely országgyűlési képviselő is úgy nyilatkozott, elvetik a különböző improvizált szavazókörzetek létrehozásának lehetőségét, és leginkább a levélben és interneten keresztül való voksolásra összpontosítanak. Ez utóbbiak kétségkívül mind hozzáférés, mind pedig biztonság szempontjából felsőbbrendűek a Bukarest által alkalmazott módszereknél.
3. Az infrastrukturális bonyodalmak sötét árnyékot vethetnek az egész folyamatra, és komoly politikai ellentétekre adhat okot, szembeállítva a külhoni és az anyaországi állampolgárokat. A legnagyobb veszélyt azonban mégsem ez, hanem az egész külhoni-anyaországi választóvonal átpolitizálása jelentheti. Amennyiben ez bekövetkezik, a határokon túl élő állampolgárok érdekei rövidtávú pártérdekeknek rendelődnek alá, és ez komolyan roncsolhatja mind az anyaországi társadalom, mind pedig az „össznemzet” szövetét.
Romániában politikai közhellyé vált, hogy a Moldovában és Nyugat-Európában élő románok Traian Băsescu államfőt és a körülötte álló européer és nyugatos jobboldali erőket támogatják. A 2009-es elnökválasztások során a külhoni szavazatok juttatták második mandátumához Băsescut szociáldemokrata ellenfelével, Mircea Geoanával szemben. Akkor több vezető baloldali politikus is kétségbe vonta a külföldön élő románok jogát, hogy beleszóljanak az ország belpolitikájába. Az államfőellenes pólus azóta mindent megtett azért, hogy akadályozza a külhoni román állampolgárokat voksaik leadásában.
A jelenleg dúló román belpolitikai válságban is központi szerepet kaptak a határokon túl élő román állampolgárok. Mint ismeretes, a július 29-én megrendezett, az államfő lemondatásáról szóló referendumon nem jelent meg a választásra jogosult személyek ötven százaléka, és ezért procedurális értelemben a népszavazás érvénytelen. Így Traian Băsescu visszatérhet hivatalába, bár a leadott szavazatok több mint nyolcvan százaléka a távozását sürgette.
Az alkotmánybíróság szeptember közepéig napolta a referendum érvényességének megállapítását, a kormányzó baloldali pártszövetség pedig megpróbálja meggyőzni a taláros testületet és a közvéleményt arról, hogy a valóságban létező választók több mint fele az urnák elé járult, s így a népszavazás érvényes. Érvelésük fő pillére, hogy az országhatárokon kívül élő románokat nem kell beszámítani az érvényességi küszöb megállapításához, hiszen ha őket kizárják az össznépesség számából, úgy tényleg átlépésre kerülhet az ötven százalékos határ.
Magyarország esetében is fennállhat a törésvonal átpolitizálása. A magyar baloldal szintén szkeptikusan tekint a határon túli szavazókra, hiszen jogosan úgy ítéli meg, a jobboldali Fidesz söpörné be a voksok zömét. A választójog kiterjesztése azonban lehetőséget ad a baloldali pártoknak, hogy leküzdjék hátrányos megítélésüket, és új, hiteles, illetve meggyőző üzenetet fogalmazzanak meg a külhoni magyarok számára. Amennyiben azonban a Fidesz-KDNP pártszövetségnek sikerül teljesen monopolizálnia a kisebbségi magyarok szavazatát, úgy elkerülhetetlenné válik a külhoni-anyaországi törésvonal átpolitizálása, az pedig a 2004-es kettős állampolgársági népszavazáshoz hasonló sebeket üthet határon innen és túl egyaránt.
4. Romániában eddig nem volt erre példa, ám más hasonló helyzetű országokban megtörtént már, hogy az anyaországi belpolitika vált egy-egy külhoni szervezet rabjává. Ez már Magyarországon sem újdonság, hiszen a már említett ominózus 2004-es népszavazás kapcsán az egész magyar pártpaletta került kényszerpályára egy diaszpóra-szervezet, a Magyarok Világszövetségének radikális politikája miatt. A választójog kiterjesztésével egy ehhez hasonló forgatókönyvnek a valószínűsége is megugorhat, habár jelen pillanatban nincsenek erre utaló jelek.
5. A határon túliak szavazati jogának kérdésének továbbra is a magyar nemzetpolitikai viták központjában kell maradnia. Mindazonáltal nem érdemes intellektuális energiákat fecsérelni az intézkedés hasznosságának vagy értelmének megkérdőjelezésébe. Az elkövetkező időszakban a közgondolkodásnak arra kell fokuszálnia, hogy a legtöbbet kihozza az egész helyzetből, és ezért érdemes ezután is figyelni a romániai tapasztalatokra. Ezek azt mutatják, választójog kiterjesztése után el kell kerülni azt, hogy a külhoni magyarok az anyaországi belpolitika foglyaivá váljanak, de egyaránt azt is, hogy az anyaországi belpolitika váljon egy-egy radikálisabb külhoni szervezet játékszerévé. Pap Szilárd István
kitekinto.hu
Erdély.ma

Véget ért a nyolcadik alkalommal megszervezett EMI-tábor
A székelyföldi önrendelkezési törekvések kérdéskörével foglalkoztak elsősorban a tegnap véget ért, 8. alkalommal megszervezett EMI-tábor előadásain. A Hargita megyei Borzonton lezajlott, nemzetpolitikai műhelyként és fesztiválként szervezett rendezvényen az autonómia mellett Trianon revíziójának esélyeit is latolgatták az előadások meghívottai.
Balczó Zoltán, az Országgyűlés jobbikos alelnöke meglepő kijelentést tett az autonómiakérdésben. Kifejtette, számukra sohasem volt kétséges, hogy a magyarországiaknak kötelességük kiállni a határon túli magyarok önrendelkezésének érdekében. Hozzátette, úgy tudta, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által megfogalmazott autonómiastatútum olyan dokumentum, amelyet minden székelyföldi érvényesíteni akar, hiszen annak szövege tartalmazza mindazokat a törekvéseket, amelyek a székelyföldi önrendelkezést jelentik.
Nemrégiben azonban egy erdélyi politikusokkal és más közéleti személyiségekkel sorra került találkozón azzal szembesült, hogy beszélnek ugyan róla, de igazából senkinek nincsenek tiszta elképzelései arról, mit kellene tenniük az autonómia megszerzéséért. Ily módon a magyar politikum sem tudhatja, hogy mi mellett is álljon ki – mutatott rá Balczó Zoltán.
A hallgatóság soraiból vetették fel a kérdést, hogy miért az autonómiáról beszélünk, miért nem inkább Trianon revíziójáról. Balczó Zoltán kifejtette, a jelenlegi világpolitikai kontextusban semmiféle lehetőség nincs a revízióra. Hozzátette, vannak ugyan, akik szerint arra hivatkozva, hogy az egyezményt aláíró országok már nem is léteznek, érdemes volna jogi úton érni el ennek felülvizsgálatát, de ő úgy látja, ennek sikerére nincs reális kilátás.
Teljesen más hangot ütött meg Kőszegi Zoltán, a Fidesz parlamenti képviselője. Kijelentette, ha a Fidesz tovább tud erősödni, és sikerül Magyarországot egy gazdasági, illetve más tekintetben is erős országgá tenni, akkor hivatalosan is fel lehet vetni a revízió kérdését. A fideszes politikus meglátása szerint erre már akár nyolc év múlva is sor kerülhet.
Egy másik előadás keretében Dabis Attila politológus, Ferencz Csaba, az SZNT állandó bizottságának tagja, valamint a gyergyószéki SZNT részéről Árus Zsolt fejtette ki meglátásait a kérdésben. A kiindulópont a dél-tiroli németek autonómiája volt.
A beszélgetés során kiderült, hogy mint működő modell ideális lenne, de a kivitelezés, az oda való eljutás a Székelyföldön aligha alkalmazható, hiszen teljesen más a politikai kontextus. Ugyanazok a politikai lépések, amelyek sikeresek voltak Dél-Tirol esetében, itt nem valószínű, hogy működnének. Az észak-olaszországi minta így lényegében csak abban a tekintetben lenne jó a Székelyföldön, hogy rá lehetne mutatni, az autonómia nemcsak a székelységnek lenne hasznos, hanem az itt élő románságnak, sőt az egész Romániának, hiszen az elnyomott, kirabolt Dél-Tirol az önrendelkezés megszerzése után hatalmas gazdasági fejlődésen ment át, aminek mindenki hasznát látja.
AZ EMI-tábor fősátrában szombaton a magyar nemzetpolitikáról, az idei Kárpát-medencei választásokról és a Jobbik politikájáról hangzottak el előadások. Vona Gábor, a Jobbik elnöke kijelentette: pártja szívesen együttműködne a Fidesszel abban, hogy eltakarítsák a magyarországi politika színteréről a Magyar Szocialista Pártot (MSZP). Hozzátette, nem az a baja az MSZP-vel, hogy baloldali, hanem az, hogy nemzetellenes.
„Az MSZP állandó nemzetpolitikai kockázatot jelent az Országgyűlésben” – jelentette ki a Jobbik elnöke. Úgy értékelte, hogy a Fidesz nemzetpolitikában végrehajtott fordulatát a Jobbik katalizátorként serkentette. Vona Gábor kijelentette: pártja számít az erdélyi szavazatokra, és ezek megszerzéséért pártja a maga korlátozott eszközeivel kampányolni is fog Erdélyben.
Hozzátette azonban, hogy a Jobbikot nem a szavazatszerzés lehetősége fordította a leszakított nemzetrészek felé, ezért, ha nem kapnak szavazatokat Erdélyben, akkor sem változtatnak nemzetpolitikai elképzeléseiken.
Krónika (Kolozsvár)

Rémhírkeltés az EMI táborával kapcsolatban
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) táborának szervezői után a román belügyminiszter is cáfolta, hogy a székelyföldi Borzonton zajló összejövetelen éleslövészetet tartanának a "Székelyföld felszabadítására jelentkező fiatalok" számára, amint azt korábban internetes források közölték.
Mircea Dusa belügyminiszter az Agerpres hírügynökségnek elmondta, "nem lehetséges, hogy egy olyan romániai táborban, ahol szervezőként a Hargita Megyei Tanács elnöke is részt vesz, éleslövészetet tartsanak". Kijelentette, a tábor szervezői kérésére a román hatóságok vizsgálják, ki próbált rémhírt kelteni a táborral kapcsolatban.
A miniszter közölte, Hargita megye parlamenti képviselőjeként korábban is valamennyi alkalommal tiltakozott, amikor "egyes civil szervezetek és alapítványok idejöttek és autonómiáról, Székelyföldről kezdtek beszélni". Hozzátette, természetesnek találja a fiatalok kikapcsolódását szolgáló táborok szervezését, de nem helyesli, hogy ezekben a táborokban olyan hivatalosságok is megjelenjenek, akik Trianon felülvizsgálatáról és egy "Románia közepére elképzelt" autonómiáról beszélnek.
Mircea Dusa biztosította a közvéleményt, hogy a román állam hatóságai garantálják a térségben az alkotmány tiszteletben tartását. Hozzátette: "valószínű, kormányszinten is kell ezekről a témákról beszélnünk, tekintettel a román és a magyar kormány együttműködésére és jó kapcsolataira".
Az egyik internetes videó-megosztó portálon csütörtökön jelentek meg olyan kisfilmek, amelyeken magyarul beszélő terepruhás férfiak és nők lőgyakorlatának a képei láthatók. A képek alatt a következő felirat szerepelt: "Mi vagyunk a román megszállás alól Erdélyt felszabadítani hivatott Székely-Magyar Nemzetőrség. Ha csatlakozni szeretnél, keress fel minket a borzonti EMI- táborban". A feliraton a tábor egyik szervezőjének a neve és telefonszáma is megjelent. A képsorokat több román televízió is bejátszotta híradójában.
Soós Sándor, az EMI-tábor főszervezője az MTI-nek elmondta, a televíziós híradásokat követően több táborlakó fiatalt is telefonon rendeltek haza a szülei. Hozzátette, maguk kérték a rendőrséget, derítse ki, és fedje fel: ki töltötte fel a rémhírkeltő kisfilmeket a világhálóra. Maguk is nyomozásba kezdtek, és a helyszín alapján azt feltételezik, hogy a felvételek a magyarországi Páty lőterén készültek. A főszervező különlegesnek találta, hogy már három nappal a kisfilmek közzététele előtt megjelentek a táborban a rendőrség lőfegyverekre szakosodott csoportjának a képviselői, akik a tábor területén szervezett íjászati programot ellenőrizték.
Soós kijelentette, ha a hatóságok nem azonosítják a film feltöltőjét, annak a gyanúja is felmerül, hogy az EMI-tábor lejáratását célzó titkosszolgálati akcióról van szó.
Népújság (Marosvásárhely)

Új iskolát avattak Kézdialmáson
A hét végén megszervezett kézdialmási falunapok legkiemelkedőbb mozzanata a tegnapi iskolaavatási ünnepség volt. A rendezvényre eljött Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, valamint a két testvértelepülés, Szihalom és Püspökszilágy küldöttsége is.
Az új római katolikus plébános, Kopácsi Ferenc által megtartott ünnepi szentmisét követően a házigazdák vendégeikkel, a környékbeli polgármesterekkel és a hazalátogató kézdialmásiakkal a községházával szemben lévő új iskolaépülethez vonultak, de a szűnni nem akaró zápor miatt csak a szalagvágást tekinthették meg, az ünnepséget az új tanintézmény legnagyobb termében, a majdani étkezdében tartották meg. Az avatószalagot Kelemen Hunor és Tamás SÁndor, a megyei önkormányzat elnöke vágta el.
A kézdialmási oktatás rövid történetét két tanuló ismertette, eszerint az első iskola 1826-ban alakult egyházi iskolaként Demeter György kántortanító irányítása alatt. 1886 és 1889 között épült fel a két tantermes iskola, amelyet öt évvel ezelőtt bontottak le. 1948-ban államosították a tanintézményt, de az alsó épület, a mai napig is iskolaként működő egykori iskolakápolna a rendszerváltás után visszakerült az egyház tulajdonába, ezért szükségessé vált egy iskola építése. Az intézmény 1994-ben, páter Kelemen Didák halálának kétszázötvenedik évfordulóján felvette a tudós pap nevét. Házigazdaként Molnár István polgármester köszöntötte falusfeleit és a vendégeket, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az öt évvel ezelőtti álom valósággá váljék. Külön kiemelte dr. Pál Andor vállalkozó nevét, aki meghitelezte a munkálatokat, nélküle nem kerülhetett volna sor az avatóünnepségre.
A polgármester azt is közölte, a háromszintes épületben kilenc tanterem, iskolaműhely, étkezde, konyha található. Kelemen Hunor örömét fejezte ki, hogy újabb iskolát adtak át itt, a Székelyföldön, ahol a nehéz időkben is lehetett építkezni a közösség javára. Sógor Csaba a befektetett tudás hatalmára hívta fel a hallgatóság figyelmét.
A megyei tanfelügyelőség részéről Keresztély Irma főtanfelügyelő szólalt fel és nevezte az iskolaavatást rendkívüli eseménynek nemcsak a község, hanem egész Háromszék életében. Azt sem rejtette véka alá, hogy a két-három évesre tervezett beruházás a pénzügyi nehézségek miatt öt esztendő alatt készült el. Ígérte, hogy a kivitelező cég felé igyekeznek a legrövidebb időn belül törleszteni a felgyűlt tartozást.
A püspökszilágyi küldöttség, önkormányzat és egyházközség nevében Tordai Sándor polgármester, Szihalom delegációjának nevében pedig Bóta József Sándor polgármester mondott ünnepi beszédet, majd átadták jelképes ajándékaikat Tamás Károly iskolaigazgatónak. Az ünnepi beszédek után Kopácsi Ferenc plébános megszentelte és megáldotta az új tanintézményt. Az iskolaavatás a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. Közreműködött a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának fúvószenekara. Az ünnepség végén az érdeklődők megtekintették az új iskolát.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megismerni és elismerni Brassait
A rendezvény helyszínén is bővült a Kolozsvári Magyar Napok keretében tegnap délelőtt megnyitott, Az utolsó erdélyi polihisztor. Brassai Sámuel művei a kolozsvári Akadémiai Könyvtárban című kiállítás: Somai József közgazdász a beszédeket követően felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai Harvard Egyetem is nagyra becsüli Brassainak a közigazgatásról és banki műveletekről képviselt nézeteit, több könyvet is kiadtak ebben a témában. Ugyanakkor a közgazdász saját, Brassairól írott könyvét ajándékozta az Akadémia Könyvtárnak. Az intézmény tavaly kapcsolódott be először a Magyar Napok programsorozatába: akkor régi könyveket állított ki. Ioan Chindriş igazgató elmondta: ezúttal is szívesen csatlakoztak a programhoz, és örülnek annak, hogy Brassai Sámuel európai szinten is egyedülállónak számító munkásságát, és annak a könyvtári állományban őrzött darabjait közkinccsé tehetik. Az igazgató kiemelte Másody Ildikó és Haiduc Zita könyvtárosok, valamint Sipos Gábor levéltáros munkáját, akik a legtöbbet dolgoztak a kiállítás anyagának összeállításán. Utóbbi az anyag méltatását is magára vállalta, kifejtve: a 19. század vége felé már egyfajta kuriózumként tartották számon a polihisztorokat, a megelőző korokban azonban szinte természetesnek számított, hogy valaki több tudományágban is képes jelentőset alkotni. Ebbe a kategóriába sorolható a torockószentgyörgyi születésű Brassai is, aki többször is fennen hangoztatta, hogy 100 esztendeig fog élni, és ennek megfelelően titkolta születési évét, kihasználva, hogy a torockószentgyörgyi parókián őrzött anyakönyvek egy tűzvész során megsemmisültek. Az utólagos kutatások azonban kiderítették, hogy 97 éves korában hunyt el.
A nyelvészettől a botanikáig, a nyelvoktatástól a matematikáig számos területen alkotott maradandót, zenekritikai írásai, kottakéziratai muzsikusi jártasságát bizonyítják, a mondatszerkezetről vallott nagyon modern felfogása pedig a legnagyobb nyelvészek sorába emeli. A méltató külön kiemelte az összehasonlító irodalomtörténet terén végzett munkát, a lapkiadást, lapszerkesztést: mindennek fennmaradt dokumentumai megtekinthetők az Akadémia Könyvtár tárlóiban, kiegészítve Brassai Sámuel életrajzával, családfájával, a hozzá kapcsolódó emlékhelyek, róla készített reprodukciók fotóival. Külön tárló foglalja össze a temetésén elhangzott beszédeket, verseket, de ott sorjáznak a róla írott munkák is, többek között Mikó Imre: Az utolsó erdélyi polihisztor című regényes életrajza is. Különösen szívhez szóló a Jókai Mórtól idézett állítás, amely szerint az idős mester hófehér hajának és szakállának „minden szála külön tudományban őszült meg”.
A gazdag kiállítási anyag nem csak megismerni, hanem értékelni is segít Brassai Sámuel munkásságát. A tárlat a Magyar Napok ideje alatt kedden, csütörtökön és pénteken 9–16 óra között látogatható.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)

A köztelevízió magyar szerkesztőségei érintik a kollektív elbocsátások?
Várhatóan már az idén kollektív elbocsátások lesznek a közszolgálati televíziónál, az intézkedés azonban kevésbé érinti majd a magyar szerkesztőségeket - jelentette ki ma Nagy Zoltán, a televízió igazgatótanácsának tagja.
Nagy emlékeztetett arra, hogy a mintegy 3400 alkalmazottal működő intézménynek jelenleg körülbelül 140 millió euró adóssága van, hiszen évek óta veszteségesen működik, ezért az igazgatótanács azt a döntést hozta, hogy megszűnteti a televízió két csatornáját, a TVR Info nevű hírcsatornát, valamint a kulturális műsorokat sugárzó TVR Culturalt.
A hírcsatorna augusztus 15-étől azonnali hatállyal beszünteti sugárzását. A kulturális csatorna esetében nem szabtak pontos határidőt, ugyanis előbb ki kell dolgozni a televízió egyik megmaradó fő csatornájának, a TVR2-nek az új műsorrácsát, és tisztázni kell, hogy mely adások kerülnek át a TVR Culturalról a 2-es csatornára, amely az átalakítás során oktatási és kulturális szerepet kap.
A televízió veszteséges működésének oka egyebek között az indokolatlanul felduzzasztott személyzeti struktúra és a televízió számára előnytelenül megkötött különböző kereskedelmi szerződések - mondta Nagy Zoltán.
Az elbocsátásokról még nem született konkrét döntés - hangsúlyozta az igazgatótanácsi tag, aki szerint a két csatorna megszüntetése révén mintegy száz személy munkaviszonya szűnik meg, de ezeknek nagy része csak bedolgozó és nem alkalmazott.
A kollektív elbocsátásra azt követően kerülhet sor, ha a televízió vezetősége újratárgyalja a kollektív munkaszerződést a dolgozók érdekeit védő szakszervezetekkel. A szerződés szerint tíz havi bérnek megfelelő végkielégítést kellene kapniuk az elbocsátandó alkalmazottaknak. Nagy szerint azonban a televízió anyagi helyzete ezt nem teszi lehetővé, egyebek között erről fog szólni a kollektív munkaszerződés újratárgyalása.
A magyar nyelvű műsorok szempontjából kedvező fejlemény - magyarázta Nagy Zoltán -, hogy az eredeti tervekkel ellentétben a területi-regionális stúdiók műsorainak országos sugárzást biztosító TVR3 csatorna nem fog megszűnni. Korábban ugyanis ennek felszámolását is javasolták, de az igazgatótanács ezt nem fogadta el.
Nagy Zoltán szerint a leépítések nem fogják érinteni a magyar szerkesztőségeket, hiszen nem azok duzzasztották fel indokolatlanul személyzeti struktúrájukat. Egy kedvezőtlen intézkedés azonban a magyar szerkesztőségeket is érinti - tette hozzá -, hiszen a betöltetlen állásokat a közeljövőben nem lehet meghirdetni, mivel a televízió vezetősége zárolta a posztokat.
A televízió az 1-es, 2-es és 3-as csatornán kívül a külföldieknek szóló TVR International nevű adót működteti, illetve van öt területi stúdiója Jászvásáron, Krajován, Temesváron Kolozsváron és Marosvásárhelyen.
Temesváron úgynevezett kisebbségi szerkesztőség működik, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Bukarestben pedig magyar szerkesztőségek léteznek.
Szabadság (Kolozsvár)

A külföldön élőket is beleszámolják a kvórumba
Törvényesen küldött hibaigazítást Ştefan Minea alkotmánybíró a kormánynak augusztus 3-án a taláros testület nevében – szívárgott ki az Alkotmánybíróság hétfői üléséről. A módosítás lényege, hogy a július 29-i referendum kvórumjába bele kellene számolni a külföldön élő román állampolgárokat is.
A Ponta-kormány azt remélte, hogy a 2.5-3 millióra saccolt román vendégmunkást törölni tudja az állandó választói névjegyzékből és ezáltal a referendum 46 százalékos részvételi aránya 50 százalék fölé ugrik.
Augustin Zegrean, az Alkotmánybíróság elnöke hétfőn reggel nem zárta ki , hogy a Traian Băsescu leváltására kiírt referendummal kapcsolatos hibás átiratok ügyében összehívott rendkívüli tanácsozásán a taláros testület a népszavazás egészének érvényességéről is döntést hozzon.
Ezt a feltételezést az is megerősíti, hogy a Legfelsőbb Ügyészség hétfőn reggel „tájékoztató anyagot” küldött az alkotmánybíróságnak a lefoglalt választási névjegyzékkel kapcsolatos vizsgálódásának állásáról.
A rendkívüli ülés összehívását múlt héten három alkotmánybíró kérte, annak érdekében, hogy tisztázzák a testülettől a kormányhoz, valamint a Hivatalos Közlönyhöz juttatott ellentmondásos átiratok kérdését.
Egyszerű vagy minősített többség?
Az Alkotmánybírósághoz közel álló források szerint a taláros testület hétfői ülésén arról is vita alakult ki, hogy a Traian Băsescu felfüggesztett államfő leváltására kiírt referendum érvénytelenítéséhez is minősített, 6-3-as többségre van szükség, vagy ez esetben elég az egyszerű, 5-4-es arányú többség is.
A törvény nem írja elő, hogy a népszavazás érvénytelenítését milyen döntéssel hozhatja meg a taláros testület, a minősített többség szükségességét csak a referendum hitelesítése esetében írja elő. Alkotmánybírósági források Németországot említik példaként, ahol a referendumot kétharmados többséggel hitelesítik, de egyszerű többséggel érvénytelenítik.
15 megyében vizsgálódik az ügyészség. A Realitatea hírtelevízió információi szerint az ügyészek tizenöt olyan dél-romániai megyében indítottak vizsgálatot a július 29-i referendumon történt csalások ügyében, ahol a részvételi arány meghaladta az országos átlagot. Mint korábban írtuk, Gorj, Dolj, Mehedinţi, Teleorman megyében tucatjával vannak olyan települések, ahol az állandó lakosság kétszerese adta le szavazatát a referendumon.
Az Alkotmánybíróság az elmúlt hét elején küldött a Hivatalos Közlönyhöz egy hibaigazítást, amelyben egy mondattal kiegészítette döntését a népszavazásról. A testület szerint szerkesztési, fogalmazási hiba miatt maradt ki az a mondat, amely arra vonatkozott, hogy nem lehet törölni a választói névjegyzékből a külföldön élő román állampolgárokat.
Victor Ponta kormányfő hétfőn este levélben kért felvilágosítást a taláros testülettől azzal kapcsolatban, hogy az alkotmánybíróság egészen pontosan mit is vár el a hatóságoktól: az állandó választói névjegyzék frissítését vagy a július 29-i referendumon részt vevők listájának aktualizálását.
maszol.ro

Erdély fölött
Nyolc és fél kilométerrel a talajszint fölött fura érzés arra gondolni, hogy most Erdély fölött van az ember. Megszámlálhatatlanul sokszor megfordultam az Erdőn Túli Földön azóta, hogy 1974-ben lelkes és tájékozatlan egyetemistaként először léptem a magyarok Szentföldjére – de ez így, most egészen más. Sohasem átélt, sohasem sejtett érzés – Erdély fölött vagyok, jó magasan. (Sőt: magosan, ahogyan ott mondják.)
De lehet-e Erdély fölé kerülni egyáltalán? Ha jobban belegondolunk: talán igen – de inkább nem. Mostanában, hála istennek, úgy tűnik: különösen nem.
Közel két óra autókázás, végig a Székelyföldön. A legelső döbbenet: alig félórával a megérkezés és alig négy órával a budapesti lakásból történt távozás után már a Nyárád vizét látom, és magyar helységnevek sorakoznak egymás után: Lőrincfalva, Havadtő, majd Balavásár, Erdőszentgyörgy, Kibéd… És szinte végestelen-végig – különösen, amint elhagyjuk a Bucsin-tető lélegzetelállító kanyarjait és meredélyeit: a látványos gyarapodás, csinosodás megannyi jele. Jóval Gyergyószentmiklós előtt, a kanyargós úton szinte egymást érik a kívül-belül Ausztriát idéző panziók: Dorottya, Hóvirág, Rubin, Lőrinc, Dorka… Tisztaság, igényesség, rend, kedves, mosolygós, udvarias emberek mindenütt.
Ami ezen legutóbbit illeti, közbevethetné bárki: hiszen így volt ez már hosszú-hosszú évtizedekkel ezelőtt is, a székely néplélek nemcsak a közismert magasröptű humorral (a legújabb: milyen a derékszögű pálinka? 90 fokos) – de a hagyományos emberséggel, még a magyarországit is felülmúló vendégszeretettel és udvarias, intelligens magatartással járt együtt mindenkor. Csakhogy a körülmények, azok a bizonyos fránya „társadalmi-politikai együtthatók”, ugye, mikor mit, mennyit tettek lehetővé… Most a magyar feliratok özöne nemcsak a világ legtermészetesebb dolga, de a helységnévtáblák mögött a megnőtt székely önállóság és öntudat, az autonómiáért folytatott (olykor akármennyire szélmalomharcnak is tűnő) konok és következetes küzdelem erőfeszítéseinek látványos, meggyőző bizonyítékai. A székely címer napja és holdja ragyog itt is, ott is. A Kárpátia koncertjén valóságos székelyzászló-erdő, jóval több a haloványkék-sárga csíkos, napos-holdas lobogó, mint a piros-fehér-zöld. (Azért utóbbiból is akad jócskán.) Az autonómiáról – éppen aktuális román belpolitikai állás ide vagy oda – szinte csak úgy beszélnek: úgyis megszerezzük valahogy, akárhogyan es, no.
Magas, jóvágású srác szállít vissza Gyergyóból a marosvásárhelyi reptérre. Húszéves múlt, a fiammal egyidős. Harminc fölöttiek is megirigyelhetik józan bölcsességét, komoly, felelősségteljes elképzeléseit, értelmét, világlátását, egész fellépését. Egy higgadt, érett ifjú reménység ül csöndes és csinos barátnőjével a kocsiban és az elemi magyar létérdekek abszolút evidenciák számára. Örs pontosan azt és pontosan úgy mondja, amit legmerészebb álmaink erdélyi magyar fiataljának, egy igazi mai székely legénynek mondania kell. Szédülten szállok ki az autóból, amikor feltűnik a Transilvania, azaz Erdély nevét viselő repülőtér felirata.
Erdély fölött száll a gép, valahol amarra a Királyhágó s az egykori, 170 kilométeres frontvonal, amit közel négy hónapon át, szörnyű körülmények között védett a Székely Hadosztály, idegen hódítóktól és a bolsevizmustól egyaránt. Közben bemondják: ellenőrizzük, becsatoltuk-e biztonsági öveinket, Magyarország fölött turbulencia várható.
Domonkos László
Magyar Hírlap

Az Igazság Napján mutassuk meg, hogy erős nemzetközösség vagyunk!
A Mikó-ügy egyértelműen túlmutat egy iskola visszaállamosításán és egy peren, ugyanakkor az erdélyi magyar közösségnek most kell fel mutatnia erejét, még mielőtt túl messzire gyűrűzik ez az ügy – hangsúlyozta csütörtöki, sepsiszentgyörgyi közös sajtótájékoztatóján Markó Attila államtitkár, Antal Árpád András polgármester, Tamás SÁndor tanácselnök és Porcsalmi Bálint, az 13020-as ügy kampány koordinátora. A csütörtöki nap folyamán Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, pénteken Kolozsváron kerül sor sajtóbeszélgetésre.
A Mikó-ügynek két lehetséges forgatókönyve van, véli Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere. „Buzăuban egy hozzá nem értő, rosszindulatú bíró hibás döntést hozott, most a román hatóságok fogják a fejüket, hogy egy rossz bírói döntés miatt felhördült az egész erdélyi magyarság. Természetesen ebben az esetben is van politikai felelősség, hiszen az elmúlt időszakban Bukarestben felerősödtek a magyarellenes felhangok és ez is hozzájárult a döntés meghozatalához.
A másik lehetséges forgatókönyv szerint politikai megrendelés áll a háttérben, valakik meg akarják félemlíteni az erdélyi magyar közösséget, tesztelnek minket, hogy milyen a válaszreakciónk. Meg kell mutatnunk, hogy az erdélyi magyar közösség immunrendszere egészséges, leküzdi az ilyen vírusokat” – fejtette ki Antal Árpád András, kiemelve, hogy szerinte a jogi eljárások során túl sok szándékosságot lehet felfedezni ahhoz, hogy véletlen legyen a tévedés.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint a Mikó-ügy nem pusztán jogi kérdés, hanem hangsúlyos politikai vetülete van.
„Egy láthatatlan erő, hatalom célja, hogy megfékezzék, visszafordítsák az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. Gondoljunk csak bele, a nagy erdélyi városok központjának épületei az erdélyi magyar történelmi egyházakhoz kerültek vissza, és ez nem mindenkinek tetszik. A jelen esetben nemcsak egy iskoláról van szó, hanem egy olyan folyamat kezdődhet el, amely a magyar közösség ellen fordítható, hiszen majdnem minden településen van visszaszolgáltatott ingatlan. A jogi eljárásban természetesen jogi lépéseket fognak megtenni az érintettek, azonban a politikai jellegű provokációra politikai választ adunk. Az is világos, hogy kiállunk a közösségünkért dolgozó magyar emberekért, szolidaritást vállalunk minden magyar emberrel, aki hasonló helyzetbe kerül” – hangsúlyozta Tamás Sándor. Nehéz érzelemmentesen viszonyulni ehhez az ügyhöz, vallotta be Markó Attila államtitkár, a Mikó-ügy egyik érintettje.
„Nagyon fontos, hogy belelássunk az ügy hátterébe, hiszen ez nem az én személyes ügyem, hanem az egész erdélyi magyar közösség ügye. Felhívnám arra is a figyelmet, hogy a bizottság egy létező törvényt alkalmazott, amikor a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásáról hozott határozatot, és nem a bizottság döntött arról, hogy adja-e vagy ne a Mikót vissza az egyháznak. Nem állja meg a helyét maga az állítás, hogy mi döntöttünk a visszaszolgáltatásról, ezért is értelmetlen vitatni vétkességünket” – mutatott rá az ügy visszásságára Markó Attila. Az államtitkár elmondta, a döntést megfellebbezték, az ügy átkerült a ploieşti táblabíróságra, ahol az első tárgyalás dátumát október 5-re tűzték ki. „Nincs több lépésre lehetőségünk, az eljárás végén jogerős ítélet születik. Ma már nem az igazságszolgáltatási hatóságokban, hanem a közösség erejében bízom” – mondta el Markó Attila.
Porcsalmi Bálint a www.13020.ro honlap célját ismertette, kiemelve, hogy nemcsak online zajlik az aláírásgyűjtés, hanem templomokban, rendezvényeken is lehet csatlakozni a peticióhoz. „Fontos, hogy az emberek pontosan tájékozódjanak, folyamatosan követni tudják a Mikó-ügyet, ne feledjék el, hogy igazságtalanság történt”- hangsúlyozta a kampány célját Porcsalmi Bálint.
A sajtótájékoztatón jelen levők kitértek a szeptember elsején sor kerülő Igazság Napja megmozdulásra is, amelyre egész Erdélyből várnak résztvevőket, a tervek szerint felszólal Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Tőkés László, az EMNT elnöke, az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői, a református, unitárius, evangélikus püspök és a katolikus érsek.
„Egy katalán példára hívnám fel a figyelmet. A madridi parlament hozott egy határozatot, amely kimondta: nem létezik a katalán nemzet. Ekkor egymillió katalán vonult fel azzal a felirattal, hogy mi vagyunk az a nemzet, amely nem létezik. Most nekünk kell megmutatni, hogy mi vagyunk az a nemzet, amely megvédi tagjait, amely nem engedi, hogy vagyonát elkobozzák. Biztos vagyok abban, hogy szeptember elsején délben, az Igazság Napján annyian leszünk Sepsiszentgyörgyön, amennyien magyar ügy kapcsán az elmúlt 15 évben nem gyűltünk össze, mindenkinek itt a helye. Mutassuk meg, hogy nemcsak a lakói vagyunk ennek az országnak, hanem egy erős, összetartó nemzetközösséget alkotunk” – fordult felhívással a magyar közösséghez Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
A Csíkszeredában tartott sajtóbeszélgetésen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta: A Mikó-ügy van annyira fontos, hogy az USL korábbi társelnöke, Crin Antonescu ideiglenes államfő fellépjen ebben az ügyben. Úgy gondolom, hogy Románia államelnöke akkor jár el helyesen, ha nemcsak azoknak az embereknek az ügyében tesz fel kérdéseket, és kéri a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) összehívását, akik például 32-szer szavaztak a referendum ügyében, hanem a magyar közösséget ért, akár precedens értékű, súlyos döntés ügyében is megteszi ugyanezt. Jogegységi döntésre van szükség, hiszen mindeddig az igazságszolgáltatás hasonló esetekben elismerte a tulajdon jogos visszaszolgáltatását, most először döntöttek másként. Ezért úgy gondolom, hogy a CSM egységesítő döntésére van szükség, és kérem az ideiglenes államfőt, hogy javasolja az ügynek a napirendi pontok közé való felvételét, és Victor Ponta ideiglenes igazságügyi minisztert, aki néhány hete itt Csíkszeredában azt nyilatkozta, hogy államalkotó partnernek tekinti a romániai magyarságot, hogy ezt CSM tagként szavazatával tartsa fenn. Hargita Megye Tanácsának sajtóközleménye
Erdély.ma

A kézenfekvő megoldás
Az utóbbi időben visszatérő téma a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye. Hosszas pereskedés után döbbenetes ítélet született – szerencsére még csak alapfokon –, s erre mindenki reagált, aki a közéletben számít, elmondván, hogy gyalázatos, veszélyes ez a precedens, sőt antidemokratikus is. Van azonban a történetben valami, ami meglepő: szinte mindenki arról beszél, hogy miképpen lehetne ezt az ítéletet megváltoztatni, valamiképpen megakadályozni, hogy elvegyék az egyháztól a kollégium épületét. Még azok is, akik jogbizonytalanságról és veszélyes precedensről beszélnek, általában azt a látszatot keltik, hogy el kell érni az épület egyházi tulajdonban maradását, s ezzel a probléma meg van oldva, immár nincs precedens, nincs további veszély. Igen veszélyes és téves gondolkodás ez, ha ugyanis jobban belegondolunk, a román hatalom számára – mint sok más esetben – ez alkalommal sem a konkrét épület a fontos.
A próbálkozás nem arra megy ki, hogy éppen ez az épület kerüljön vissza állami tulajdonba, hanem arra, hogy felbecsüljék, mit lehet megtenni büntetlenül a székelyekkel. Ha tehát e kísérlet nem sikerülne, majd jönnek újabb és újabb megpróbáltatások, tesztelik a tűrőképességünket, illetve a nemzetközi közvéleményt. Ha pedig ez így van, akkor nagy hiba csak azért tüntetni, hogy a kedvezőtlen bírói ítéletet megváltoztassák, hiszen ez nem több, mint tüneti kezelés. A problémát a gyökereinél kell megragadni, s átfogó módon, általánosan kezelni! Hadd éljek egy hasonlattal: az elmúlt húsz évben visszatérő téma volt a magyar településnevekkérdése. Hosszas harcok árán sikerült elérni, hogy ha egy településen a magyar lakosság aránya meghaladja a 20 százalékot, az oda vezető utak mentén elhelyezett hivatalos településtáblára magyarul is fel kell írni a város vagy falu nevét. Ezt követően érdekeink hivatalos védelmezői újabb hadjáratba kezdtek, amelynek az volt a célja, hogy ugyanez a szabály a vasútállomások esetében is alkalmazható legyen. Vélhetően ezt követik majd újabb csaták a kikötők, meg repülőterek vonatkozásában, miközben a település bejáratától 100 méterre levő kilométerkövön a név még mindig csak románul szerepel. Talán nem kell hosszan ecsetelni, hogy ez a „háború” elhibázott, ugyanakkor jó példa arra, amit „érdekvédelmi szervezetünk” eufemisztikusan a kis lépések politikájának nevez, miközben a találó megnevezés a kis kérések politikája lenne. Azt kellene követelni, hogy ha egy településen a magyar lakosság aránya eléri a 20 százalékot – ám ez a küszöb is nyugodtan lehetne alacsonyabb –, a település neve eleve és hivatalosan legyen kétnyelvű. Sajtóban és magánbeszélgetésekben mindenki mondhat tetszés szerint Gyergyószentmiklóst vagy Gheorgheni-t, de a hivatalos dokumentumokban a név Gheorgheni–Gyergyószentmiklósként szerepeljen – nem baj, ha a román megnevezés kerül az élre, hadd legyen ennyi előnye az állam többségének! A Mikó-ügyre alkalmazva a párhuzamot: egy átfogó megoldás kieszközölését kell elsődleges célunknak tekintenünk, amely eleve ellehetetlenít minden hasonló jövőbeni próbálkozást. Ez pedig Székelyföld autonómiája, aminek lényege éppen az lenne, hogy az állam ne szóljon bele belső ügyeinkbe, ne álljon módjában tulajdonában megtartani, visszavenni vagy elvenni semmit az itteni közösségtől – legyen az önkormányzat, egyház vagy bármi egyéb. Mindezek tükrében akkor járunk el helyesen, ha szeptember elsején csak közvetett módon emeljük fel a szavunkat a Székely Mikó Kollégiumért, ha tehát csak példaként említjük azt, miközben tüntetésünk tárgya Székelyföld autonómiája. Abban ugyanakkor igazuk van a tüntetés kezdeményezőinek, hogy a rendezvényen látványosan nagy tömegnek kell összesereglenie. Most az egész világ Romániára figyel, ráadásul az alkotmánybíróság megtette nekünk azt a szívességet, hogy a válságot meghosszabbította augusztus végéig. Ha képesek vagyunk igen nagy számban összegyűlni Sepsiszentgyörgyön, biztosak lehetünk abban, hogy az üzenetünk sok helyre eljut. A szolidaritás szép emberi tulajdonság, sajnos egyre kevesebb van belőle. Ez egy másik – igen pragmatikus – ok arra, hogy a szeptemberi tüntetés témája olyasvalami legyen, ami minden székely embert személyesen és közvetlenül érint. Ha ez megvalósul, akkor mindenki saját – jól felfogott – érdekében vonul majd utcára, nem pusztán azért, hogy támogatásáról biztosítson három embert, akiknek a feje felett mint Damoklész kardja lebeg a börtönbüntetés ígérete.
Árus Zsolt
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mikó-ügy: a kárpát-medencei családszervezetek és a magyar unitárius egyház is szolidaritásra hívott fel
A Kárpát-medencei Családlánc, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége és az Erdélyi Nagycsaládokért Egyesület valamint a magyar unitárius egyház is közleményben tiltakoznak a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ügyében. A kárpát-medencei családszervezetek felkérik tagjaikat és szimpatizánsaikat, hogy vállaljanak szolidaritást a Mikó-perben elítélt restitúciós bizottsági tagokkal, és aki teheti, vegyen részt szeptember 1-én a Sepsiszentgyörgyön megszervezendő tüntetésen. A magyar unitárius egyház támogatásáról biztosította a református egyházat és arra kéri az unitárius egyházközségek elöljáróit és híveit, hogy lehetőség szerint vegyenek részt az Igazság Napján. (hírszerk.)
Transindex.ro

Hóstátiak a múzeumban: vásárral egybekötött kiállítás
Rendszeres piac a múzeumudvaron, ingyenes tárlatlátogatással?
Akár rendszeressé is válhatna az a kezdeményezés, amelynek révén hagyományos hóstáti termények és termékek vásárát tartották meg tegnap az Erdélyi Néprajzi Múzeum udvarán. A Kolozsvári Magyar Napok keretében az Erdélyi Néprajzi Múzeum és a Kriza János Néprajzi Társaság által rendezett, Közösség a közösségben: a kolozsvári hóstátiak című kiállítást előzte meg a már korán reggel elkezdődött termékvásár, és bár kevés termelő jött el kirakodni ezen a szokatlan helyszínen, ők is, és a múzeum igazgatója is lehetőséget látnak a folytatásra. Az érdeklődők azonban nem csak a zamatos hóstáti paradicsomból vagy savanyú káposztából vásárolhattak: az igen sikeresnek ígérkező kiállítás megnyitóján, illetve azt követően többek között dr. Kós Károly korabeli fényképein tekinthették meg, hogy milyen is volt Kolozsvár ezen meghatározó közösségének az ünnepe és a hétköznapja a tradicionális hóstáti életmód utolsó időszakában, 1948–49-ben.
Cukkini, aranysárga színű vékonyhéjú hagyma, szépen pirosló érett hóstáti paradicsom, kötésbe fogott murkok, „igazi” fokhagyma, krumpli, dagadó friss – és illatos savanyú – káposztafejek kínálták magukat tegnap, az esetekben véletlenszerűen betévedő vásárlóknak az Unió utcai Erdélyi Néprajzi Múzeum udvarán. Mennyiségileg talán kevés volt az áru, de annál inkább minőségi, és ami mára már ráadás egy bevásárlásnál: azok a kezek szolgáltatták a finom, friss zöldségeket, amelyek meg is termelték. Kezdetben csak a hóstátiakról szóló kiállításról volt szó a magyar napok keretében, és csupán utólag kezdték szervezni a termékvásárt is, így erről valószínűleg már kevesebben értesültek – ez lehetett az oka annak, hogy egyrészt kevesen rakodtak ki terményeikkel – vélekedett Jankó Ferenc és felesége, Jankó Ferencné Török Anna. Mivel a város piacain is egyre kevesebb házi termelőt, és annál is kevesebb hóstáti árust láthatunk, természetesen arról érdeklődtünk: milyen ma gazdálkodni, meg tudnak-e élni belőle, egyáltalán tudják-e foglalkozásszerűen végezni a zöldségtermesztést a hóstátiak?
Jankó Ferencék szerint manapság legfeljebb melléktevékenységként lehet kertészkedni, zöldségeket termeszteni és árusítani: csupán abból megélni nem lehet, ráadásul szükséges egy állandó munkahely például az egészségi biztosítás miatt. Ők a Kerekdombról érkeztek a vásárra, és az idei év legnagyobb nehézségének a szárazságot tartják. Apró krumplira számítanak, bár még nem ásták ki, és a gyökérzöldség is megszenvedte, „megfonnyadta” az eső hiányát. Anna mutatja is a murkot, amely szép ugyan, de fonnyadt. Petrezselyemgyökere nincs is, és a zöldpaszulyt is hiába öntözték, mert nem termett. De a termelők életét megkeserítő idei szárazság csak ráadás az általánosan és folyamatosan létező egyéb nehézségek, akadályok mellett. A még meglévő hóstáti földek nagy része parlagon van, a kertekben is inkább csak idősebbek dolgoznak. Úgy érzik, már nincs is miért és nincs is kinek termelni, hiszen a nagy üzlethálózatok elvették a piacukat és vásárlóikat. Az emberek később mennek dolgozni, reggel nem érnek rá előbb piacolni, s csak este hazafele menet vagy hétvégeken vásárolnak, akkor viszont valamelyik nagy bevásárlóközpontból – mondta Anna. Szerinte már a Metro megjelenésével elkezdődött a kistermelők helyzetének hanyatlása.
Egy fiatalember, aki szereti a földet
Jankó Ferenc a piaci árusítással járó egyre több és változatosabb feltételekben is akadályoztatást lát. Például megszabott árakat kényszerítenek rájuk, miközben a piac lényege az egyezkedés: olcsóbban is árulna, csak fogyjon a termék. További visszás helyzetek is vannak: egy időben a savanyú káposzta árusításához élelmiszerbiztonsági igazolást kért a piac igazgatósága, ahol viszont ezt be kellett szerezni, csak nézték a mintának bevitt savanyú káposztát: nem tudták, mihez kezdjenek vele.
– Nem lehetne olyan boltocskát nyitni, ahol a hóstátiak közösen árusíthatnának? – vetjük fel, hiszen az utóbbi időben divat, hogy valamely terméket bizonyos jellegzetességének a kiemelésével, hangsúlyozásával népszerűsítenek, és úgy próbálják jobban értékesíteni, lásd például a bioboltokat. Ilyen helyi jellegzetesség a hóstáti termék is, amelynek „védjegyét” tehát a termelők talán jobban kiaknázhatnák. Jankó Ferenctől azonban megtudjuk: korábban felmerült a gazdakörben egy hóstáti üzlet nyitása, de annyiban is maradt.
Aztán továbblépünk Jankóéktól: ne takarjuk el az asztalt, hiszen ha egyenként is, de érkeznek a vásárlók. És bár mindenki azt állítja, hogy a fiatalok nem látnak jövőt a mezőgazdasági munkában, a szomszédos asztalnál huszonéves fiatal árul: Kun Miklós kivételt képez. Ő is elismeri, hogy szinte egyedinek számít a környéken, ráadásul csak ezzel foglalkozik, mert szereti – mutatja erős, barna, „megdolgozott” tenyerét. A zöldségtermesztés mellett állatokat is tenyésztenek, sőt, hobbija is van: galambokat tart – meséli.
A múzeumigazgató már tervez
Tudor Sălăgean, az Erdélyi Néprajzi Múzeum igazgatója sem maradt irodájában: az udvaron értük „tetten”, amint feszülten hol a rendezvény sikerét figyelte a háttérből, hol pedig a kiállításmegnyitó előtti utolsó simításokat irányította.
– Azt hittem, többen lesznek – nézek a portékáikat kínáló hóstátiak felé, mire kicsit felenged, és nevetve válaszolja:
– Én pedig azt, hogy nem lesz senki!
Az igazgató szerint jó, hogy legalább ennyien eljöttek, hiszen azt is figyelembe kell venni, hogy a piacon is van asztaluk az árusoknak, ráadásul péntek lévén, kevesen hagyják azt ott, és váltják fel a rizikósabb múzeumi helyszínre. Sălăgean ugyanakkor azt is elmondta: nem zárkózik el a folytatástól, sőt, azon gondolkozik, hogy esetleg havi rendszerességgel lehetne egy-egy ilyen rendezvény, mondjuk minden hónap utolsó csütörtökén vagy péntekén. Így a hóstáti vásárok idejét jó előre tudnák mind a termelők, mind pedig a vásárlóközönség. Sőt, az igazgató már arra is gondolt, hogy ezeken a napokon esetleg ingyenes múzeumi belépőt kínálna, hogy ily módon is nagyobb tömegeket vonzzon a vásárra.
Mindez persze – ahogy mondani szokták – még a jövő zenéje, de egyáltalán nem tűnik kivitelezhetetlennek: bár még javában volt árujuk, Jankó Ferenc például nem zárkózott el a felvetéstől. Mint mondta, a piacra úgysem mennek minden nap árulni, tehát beleférne, hogy egy nap a múzeum udvarán is kínálják a portékát.
Az elfeledett kolozsvári hóstátiak
Ugyancsak tegnap Közösség a közösségben: a kolozsvári hóstátiak című, nagysikerű fotókiállítás megnyitójának adott otthont az Erdélyi Néprajzi Múzeum. A főleg idősebb generációt képviselő látogatók (jelentős részt hóstátiak) gyakran meghatottan és kedves nosztalgiával emlékeztek egykori mindennapjaikra. A kiállítás segítségével a kolozsvári magyarság e sajátos, meghatározó közössége egy kis időre talán a figyelem középpontjába kerülhetett.
A megnyitón köszöntőt mondott Tudor Sălăgean, a múzeum igazgatója és Tötszegi Tekla muzeológus; továbbá felszólalt Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke. Majd, mintegy a hóstáti kultúrát megelevenítendő, az 1886-ban alapított, nagy múltú Bethlen Gábor Földész Dalkör adta elő énekeit.
E szász eredettudatú, de heterogén összetételű református magyar közösség egészen a második világháború kezdetéig megőrizte sajátos kultúráját, a közönség elé tárt archív néprajzi felvételek pedig a tradicionális hóstáti életmód utolsó időszakának állítanak emléket: 1948–49-ből származnak. További „vonzerő” lehet a tárlat megtekintéséhez, hogy a felvételek egy részét dr. Kós Károly készítette.
A fényképkiállítás mellett néhány, hagyományos hóstáti viseletbe öltöztetett életnagyságú bábú is várja a látogatókat. A rendezvény az Erdélyi Néprajzi Múzeum és a Kriza János Néprajzi Társaság közös szervezőmunkáját dicséri, és még két hétig lesz megtekinthető.
Szabadság (Kolozsvár)

Közösséget kovácsolni a kolozsvári magyarokból
Magyar politika a ’89 utáni Kolozsváron – erről a témáról kezdeményezett beszélgetést a Kincses Kolozsvár Egyesület és a Kolozsvár Társaság a magyar napok rendezvénysorozat keretében. A meghirdetett helyszín a Bánffy-palota terasza volt, a beszélgetőtársak pedig Kántor Lajos irodalomkritikus, Kónya-Hamar Sándor volt parlamenti képviselő, Eckstein-Kovács Péter volt szenátor, az RMDSZ polgármesterjelöltje a júniusi helyhatósági választásokon, és Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt régióelnöke. A moderátor szerepére Horváth Andor egyetemi tanárt kérték fel, akire az a nehéz feladat hárult, hogy e kimeríthetetlennek tűnő témában megtalálja azt a „csapást”, azt a kérdéskört, amely mentén a beszélgetés elindulhatott. Hogyan kezdődött ez az új világ? Hol tartunk jelenleg, ami beleszólási, részvételi jogunkat illeti a kolozsvári adminisztrációban? Milyen Kolozsvárt szeretnénk? Hogyan képzeljük el városunk jövőjét? – többek közt ezekre a témákra tértek ki a meghívottak.
„Három igényemet jelentem be. Az első, hogy legyen lakható város, szép, rendezett, biztonságos. Másodsorban: legyen a közösség, a magyar közösség városa is; legyenek közösségi érdekeink, céljaink, mert ez az egyik biztosítéka annak, hogy a városban számunkra is van jövő. A harmadik igényem pedig az, hogy Kolozsvár hallasson magáról!” – adta meg a hangot Horváth Andor. A hozzászólásokból hamarosan egyértelművé vált: az, hogy a kolozsvári magyarság részt vegyen, beleszólhasson a város – városunk – jelenének, jövőjének alakulásába, csakis attól függ, mekkora a súlya a különböző döntéshozó testületekben. És itt nem csak mennyiségi, hanem minőségi mutatókról is szó van.
Kántor Lajos, akit a moderátor arra kért, hogy elevenítse fel a ’89-es decemberi fordulattal kezdődő „új világ” kolozsvári történéseit, mindenekelőtt azt emelte ki: a 90-es évek elején a város magyarságának más, sokkal nagyobb súlya volt a helyi politikában is, mint most. Ez pedig nem csak azzal magyarázható, hogy akkor nagyobb volt a magyarság számaránya, hanem összefüggésben volt Temesvárral, Tőkés László szerepével a 89-es decemberi események alakulásában. Az „új világnak” pozitív kezdete volt a kolozsvári magyarság számára, lásd a három magyar iskola önállósulását 1990 első hónapjaiban – erre Marosvásárhelyen két évtizedre volt szükség. Kolozsvárnak nem csak helyi szinten, hanem az országos magyar politikában is meghatározó szerepe volt, és ezt meg is kell tartania. „Kolozsvár a föl nem adható város, aki Kolozsvárt feladja, az feladja az erdélyi magyar jövőt is” – fogalmazott Kántor.
Kónya-Hamar Sándor mintegy folytatva Kántor Lajos gondolatát, a biztató kezdetet követő kiábrándultságról szólt. A kezdeti lelkesedést lehűtötték a szatmári és marosvásárhelyi események, amelyek következtében úgy nézett ki, hogy Kolozsváron is robbanni fog a helyzet, erre azonban szerencsére nem került sor.
Húsz év alatt félmillió magyarral kevesebb
A rossz emlékű 90-es évek felidézése a Kolozsvári Magyar Napok beszűrődő vidám zsivajának hatására hirtelen nagyon valószerűtlennek tűnt. Ahogy azt Horváth Andor is megfogalmazta: ez talán most azon ritka pillanatok egyike, amikor a történelem mosolyog ránk. Láthatóan a meghívottak is minden igyekezetükkel azon voltak, hogy ez a bizakodó, reménykeltő hangulat a beszélgetés végéig kitartson. (Helyi specialitás, hogy a tősgyökeres kolozsváriak – „kampánycsendben” legalábbis – le tudnak ülni egy asztalhoz, szót tudnak érteni a közös ügyekben – idézem, ha nem is szószerint, Eckstein-Kovács Pétert.) A jövő Kolozsvárjáról, Kolozsvár, és a város magyar lakosságának jövőjéről azonban nem lehet úgy értekezni, hogy eközben ne vegyünk tudomást arról, hogy ennek a közösségnek a számaránya is érezhetően csökken, ennek minden következményével együtt.
Kónya-Hamar Sándor említette: már a 2002-es népszámlálás megdöbbentő eredménnyel járt az erdélyi magyar közösség számára, 2012-ben pedig további fogyást regisztráltunk. Húsz év alatt közel félmillió magyarral van kevesebb Erdélyben, nagyon el kellene gondolkodni, hogy ez minek tulajdonítható. 1992-ben Idén, a nem hivatalos adatok szerint 1 238 000 a magyarok számaránya. „Az minket nem vigasztalhat, hogy az ország összlakossága időközben 4 millióval csökkent, mert azt látjuk, hogy a folyamat feltartóztathatatlan, hiszen az egyetemet végzettek nem kevesebb, mint 65 százaléka azon gondolkodik, hogy külföldön keres sem boldogulást”.
A kolozsvári magyarságnak a helyi döntéshozó testületekben való súlyát mérlegelve Eckstein-Kovács Péter pozitívumként értékelte, hogy az idei helyhatósági választásokat követően mind a megyei, mind a városi tanácsnál a magyarság a mérleg nyelve, az RMDSZ-es önkormányzati képviselőkön múlik a többség kialakulása. Ez valóban erő! – hangoztatta. Véleménye szerint nem csupán az önkormányzatok jelenlegi erőviszonyai közepette értékelődött fel az RMDSZ-frakció, tanácsosaink az évek során szakértelmükkel és komolyságukkal vívták ki a megbecsülést. A számadatok azonban ebben az esetben sem adnak okot túlzó optimizmusra: míg 1992–1996 között például 8 városi tanácsosa volt a szövetségnek, most 4 RMDSZ-es önkormányzati képviselő nyert mandátumot.
Pozitív változás van folyamatban
Kántor Lajos felszólalásából arra lehetett következtetni: bár a demográfiai mutatók nem szólnak a javunkra, a folyamat feltartóztatására nincs bevált recept, az a pozitív változás, ami folyamatban van Kolozsváron, mindenképpen ennek a lemorzsolódásnak az ellenébe hat. „A Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat, amelyet a helyi többség elfogad, tudomásul vesz, az egyik legfőbb bizonyítéka ennek. Hasonló biztató példa a Transzilvánia Nemzetközi Filmfesztivál, a TIFF, ahol immár hagyományos a magyar nap, ezt a szervezők természetesnek tekintik. További példa a Kolozsvári Magyar Színház, amelyet az egyik legsikeresebb romániai társulatként tartanak nyilván, és amely komoly nemzetközi elismerésre tett szert. Az már nem annyira pozitív, hogy a helyi magyar közönség egy része úgy utasítja el a színház műsorra tűzött előadásait, hogy el sem megy megnézni őket – morfondírozott Kántor Lajos, aki szerint az említett pozitív példák hatására enyhül az a nyomasztó kisebbségi tudat, amely az itt élő magyarok hangulatát meghatározta. Kántor úgy vélte: a Kolozsvári Magyar Napok elfogadásában szerepet játszhat az is, hogy azok, akik Kolozsvárt európai kulturális fővárosnak akarják, tudják, hogy van itt egy magyar közösség, amely kulturálisan fel tud mutatni valamit.
Az ötvenezer lélek nem feltétlenül jelent közösséget
Horváth Andor felvetésére, miszerint van-e kolozsvári magyar közösség, Gergely Balázs válaszolt. A Néppárt régióelnöke fenntartásának adott hangot, ami a népszámlálási adatokat illeti. Úgy vélekedett, bár a város magyar lakossága az adatok szerint 50 ezer alá süllyedt, a közösség számaránya több lehet ennél, „csak egy kicsit alulmértek különböző okokból”.
„Ez az ötvenezer lélek nem feltétlenül jelent közösséget. Sőt, meg vagyok győződve, hogy egyre kisebb, egyre inkább szűkül ez a kör. Értelmezésem szerint a közösség része az, aki eljár közösségi rendezvényekre, aki megéli a közösségi létet. Ilyen értelemben Kolozsváron maximum 5–10 ezres magról tudunk beszélni, a többi 30–40 ezer magyart egyre kevesebb szál fűzi ehhez a maghoz, legalábbis erről tanúskodnak a különböző közvéleménykutatások. Úgy vélem, hogy ebből a csoportból kellene újra közösséget kovácsolni. Politikusoknak, civileknek, egyházaknak közös kötelessége, felelőssége, hogy ebben a munkában részt vegyen. Azt gondolom, hogy vannak ehhez eszközeink – vélekedett Gergely Balázs. A júniusi helyhatósági választásokra utalva hozzátette: Kolozsvár szellemiségéhez az lett volna a legillőbb, ha kialakul egy közös csapat, az országos politika azonban áthúzta de a jószándék meg van. Elmondta: azt szeretnék, hogy Néppártként annyira megerősödjenek, hogy az RMDSZ komoly partnerként tekintsen rájuk. Ha létrejön ez a partneri viszony, az mindenképpen a közösség javára fog szolgálni – vélekedett.
Milyen jövő képzelhető el Kolozsváron figyelembe véve a beszélgetés során többször is említett, borús népszámlálási adatokat? Várható a kolozsvári magyarság létszámának további csökkenése, és ha igen, akkor milyen mértékben? Mennyire határozza ez meg, hogy Kolozsvár 20 vagy 50 év múlva is magyar város, magyar érdekeltségű város marad? Mennyire lehet ezt a folyamatot előre látni és befolyásolni? Horváth Andor kérdéseit az utolsó felszólalóhoz, Eckstein-Kovács Péterhez intézte.
„Választási kampány után vagyok, ahol részletesen elmondtam, hogyan képzelem el Kolozsvárt: élhető városnak, zöld városnak, magyar városnak – olyan városnak, ahol a magyarság méltó helyet foglal el a közéletben – és nem utolsósorban fejlődő városnak. Nem vagyok olyan, mint az a háromszéki politikus, aki szerint azért ne jöjjön be az ipar a városba, mert akkor azzal jönnek a románok is. Én nem tudok így gondolkodni, a városnak fejlődnie kell. De azokkal sem tudok egyetérteni, akik Kolozsvárból New Yorkot akarnak, megalopoliszt. Én egy tudásalapú fejlődésű várost képzelek el. Mi kórházainkból és egyetemeinkből élünk, ez adja meg közvetve vagy közvetlenül a város bevételeinek nagy részét. Ezt kell fejleszteni”, magyarázta Eckstein-Kovács Péter.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

Új szerzők a Fehér Holló sorozatban
Lőwy Dániel Két világ közt, valamint Bodó Márta Hit, kultúra, kommunikáció című könyvét mutatták be csütörtökön délután a Világhírnév kiadó székházában a III. Kolozsvári Magyar Napok keretében. A kötetek a Világhírnév kiadó újságírói munkákat publikáló Fehér Holló sorozatában jelentek meg.
Az Amerikában élő neves vegyészkutató, Lőwy Dániel publicisztikai írásokat, esszéket, tanulmányokat, megemlékezéseket tartalmazó kötetét Szabó Csaba, az RTV kolozsvári területi stúdiója magyar szerkesztőségének munkatársa, a Szórványtengelyek-mozgalom vezetője méltatta. A szerző, a New Yorkban kiadott Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztőségének főmunkatársa, „első látásra otthont keres a kötetben, de ez inkább a kutatókra jellemző, jól megtervezett keresés-kutatás” – fejtette ki Szabó Csaba. – Lőwy Dániel írásait olyan témakörökben lehetne vitaanyagnak használni, mint például „a magány földrajza- és feldolgozása, a felelősségtudat súlya, tömege és menedzselése vagy a rendszerezés irodalma” – állapította meg a kötet méltatója. Szabó Csaba szerint a szerző „mindenhol Kolozsváron van, és mindenhol egyedül”. Mint kiemelte, a kötet azonban nem csak a magányról és a vágyakozásról szól, hiszen olyan tényirodalmi jegyzeteket, drámai történetek feldolgozását is tartalmazza, amelyeket szerinte kiáltványprózának lehetne nevezni.
Lőwy Dániel elmondása szerint negyedik szakmája keretében ír – túlnyomórészt erdélyi vonatkozású – művelődési tárcát, hiszen amellett vegyészkutató, egyetemi tanár, és helytörténész is. Mint kiemelte, a kötetben Kossuth Lajos amerikai útjának – több forrásból, alaposan dokumentált – felmérésével is foglalkozik. Vizsgálja azt, hogy a Kossuthhoz kötődő hely-, település-, utcanevek hogyan kerültek be a köztudatba, illetve melyek maradtak máig használatban. Címadó írása nincs a kiadványnak: a „két világ közt” a látásmódban rejlik – magyarázta Lőwy Dániel. Úgy vélte, életkörülményei folytán talán nagyobb távlatból láthatja az itthoni történéseket, összefüggéseket. A kötetben foglalt írásoknak legalább fele torontói, New York-i, washingtoni, másik része kolozsvári, aradi, magyarországi publikációkban jelent meg – mondta a szerző. Hozzátette: a többnyire hetilapokban közölt írásokban törekedett arra, hogy valóban lekösse, és fenntartsa az olvasóközönség figyelmét és érdeklődését.
Bodó Márta interjúkat, riportokat tartalmazó kötetéről Simon Ilona, az RTV kolozsvári területi stúdiója magyar szerkesztőségének fordító munkatársa beszélt. Méltatásában kiemelte: miközben a különféle vallások, elméletek és irányzatok között elveszni látszik a hit és az állandóság, és mindenki a „tömegkommunikációra esküszik”, egyre többet hallani a „befele fordulás, az elcsendesedés áldásos hatásairól” is. Mint megállapította, a hit, kultúra és kommunikáció fogalmát egymással összefüggésben próbálják meg mindenki számára érthetővé és elérhetővé tenni a kötetben foglalt írások. Ezekben a szinte „külön kasztként kezelt” papok, szerzetesnők, szociális munkások szólalnak meg, akik helyettünk is foglalkoznak a hit kérdésével – részletezte Simon Ilona. – A kötetet csak azért nem tudja az ember egy ült ő helyében elolvasni, mert lépten-nyomon el kell rajta gondolkodni: mit és hogyan kellene változtatni életünkön, hogy a hit, kultúra és kommunikáció ne csak három szó, hanem megélt, tartalmas valóság legyen számunkra – összegezte.
Bodó Márta, a Keresztény Szó katolikus kulturális havilap főszerkesztője elmondta: szerkesztői, újságírói munkája 10–12 évének terméséből válogatta össze a kötet írásait. Hangsúlyozta: a katolikus sajtóban kifejtett munka is része, bár sajátos kategóriája az újságírásnak, amelynek szólnia kell az élet különféle szeleteiről. – A katolikus számomra nem egy felekezeti határt jelent, hanem azt a szemléletet, hogy az értékek szintjén azonosulni tudunk minden velünk közös értékrendet valló emberrel – emelte ki Bodó Márta.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

40. Tokaji Írótábor
A 20. századi irodalom és a politikai hatalom viszonyára koncentrál az immár 40. alkalommal megrendezett Tokaji Írótábor. A hazai és külhoni magyar írók, költők, irodalomtörténészek rendezvénye szerdától péntekig tartott a Tisza-parti városban.
A tábort idén Eltiltva és elfelejtve, a hallgatás és elhallgattatás évei a magyar irodalomban címmel hirdették meg.
Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség és a tábor kuratóriumának elnöke az MTI-nek elmondta: a Tokaji Írótábor azokat a történelmi pillanatokat idézte meg, amelyek a megtorlás, a tiltás, a korlátozás rendszerét létrehozták, amelyek hozzájárultak az ízlésbeli és ideológiai eszmecserét akadályozó gyanakvás és megosztottság korához.
Megfogalmazása szerint az irodalom és a politikai hatalom viszonya a 20. században végzetesen befolyásolta az alkotói sorsokat, irodalmi pályákat, a frissen formálódó és a már lezárt életművek helyzetét. A szakmai szervezetek, az autonóm irodalmi orgánumok felszámolásától, az "ellenséges" vagy "reakciós szemléletű" szerzők betiltásától, elüldözésétől, bebörtönzésétől a klasszikus irodalmi alkotások ideológiai alapon történő cenzúrázásáig változatosak voltak a módszerek.
Szentmártoni János szerint a fiatal tehetségek kontraszelektálásáig, a kortárs alkotók hamis hierarchiájának kialakításáig, később a nyilvánosság, a szakmai befogadás zsilipjeinek a "tiltott, tűrt, támogatott" minősítések jegyében történő mozgatásáig számtalan eszköz állt a hatalom rendelkezésére, hogy létrehozza az általa teljes mértékben uralt és irányított irodalmi életet.
Népújság (Marosvásárhely)

A Harangszó augusztusi második számából
Augusztus 20-át, az államalapítás ünnepét számtalanszor megtépázta és eltorzította a történelem alakulása. Ezt a folyamatot kíséri végig Csohány János egyháztörténész István király ünnepéről című írásában. Újkenyér ünnepe kapcsán a hálaadás érzéséből születő adakozásra emlékeztet vezércikkében ifj. Tolnay István. Írásának címe: Hála-adás. Szintén e témát tárja elénk igei gondolatfüzérében A Lélek csendje rovat szerzője, Balázsné Kiss Csilla. Ismét jelentkezik a lap Református egység című rovata, melyben ezúttal a királyhágómelléki és a tiszántúli nőszövetségek debreceni találkozójáról olvasható egész oldalas tudósítás Tóth Zsigmond és Szécsi Andrásné tollából. A 21. érmelléki kórustalálkozóról számol be Hermán Csaba az Éneklő egyház rovatban. Ugyanott a Zilahi Egyházmegye kórustalálkozójának részleteit ismerteti Orosz Otília Valéria. Vetés, Bere, Csomaköz, Magyarcsaholy, Piskolt és Hadadnádasd temploma szerepel ezúttal Emődi Tamás sorozatának legújabb részében, melyben a Partium református műemlék templomait mutatja be, a lap Hit és kultúra rovatában. A Hadadon tartandó egyházkerületi presbiteri konferencia részletes programja mellett a Karcagon tartott Kárpát-medencei presbiteri konferenciáról számol be a Presbiter oldal.
A Mozaik oldalon Makay Botond anekdotája és Kupán Árpád könyvismertetője olvasható. A nagyváradi Harangszó megrendelhető és megvásárolható a református lelkészi hivatalokban, internetes kiadása pedig a harangszo.blogspot.com címen olvasható.
Nyugati Jelen (Arad)

Fantázia az összevont osztályban
Az első kiadás, úgy tudom, sikerkönyv volt. Mikor is jelent meg?
2001-ben jelent meg, ugyanezeknek a szerzőknek a tollából. Schneider Németh Antal nyugalmazott tanár úr, a Nagyváradi Pedagógiai Líceum pszichológia szakos tanára volt évtizedeken keresztül; Erdei Ferenc és Szász Dezső tanító urak pedig hosszú ideig összevont osztályokban tanítottak. Tehát a szerzők olyan pedagógusok, akik jól ismerik ezt az oktatási formát, és tudják, hogy az összevont osztályokban folyó munka mekkora fejtörést okoz nemcsak a tapasztalt tanítónak, tanárnak, hanem annak is, aki frissen végezte a tanítóképzőt, illetve az egyetemet, a nagyvárosok óvodáiba, iskoláiba járt pedagógiai gyakorlatra, és aztán kikerült egy kicsi vidéki iskolába, ahol olyan osztályt kapott, amelyikben szimultán oktatást kell folytatnia.
Kérem, mondja el, milyen is ez az összevont osztály.
Olyan osztály, ahol a nagyon alacsony gyermeklétszám miatt adott esetben együtt tanul az első és a harmadik, illetve a második és a negyedik osztály. Előfordul az is, hogy az adott helységben csak öt elemi iskolás korú gyerek van, akkor összevont oktatási formában zajlik az első—második—harmadik—negyedik osztály oktatása. Románia, mint köztudott, a kicsi falvak országa, ahol a lakosságnak a 60 százaléka még mindig vidéken él. Nagyon sok az olyan kis település, ahol megmaradtak az elemi iskolák, ahol egy—négy osztályban folyik az oktatás, de a kis gyermeklétszám miatt ez összevont osztályokban történik.
Ebből kb. arra lehet következtetni, hogy szép hazánkban, ha akarjuk, ha nem, falvakon az összevont osztályoké a jövő.
Hát a vidéki oktatásban, mondhatnám, ez így is lesz. Nagyon sok vitafórumon vettem részt ezzel kapcsolatban. Pedagógiai berkekben immár örökzöld téma az összevont oktatási forma. Voltak például tanügyminiszterek, akik egyszerűen meg akarták szüntetni ezt. Azt mondták, például, hogy nagyvárosokban nincs mit keressen az ilyen oktatás. Nem biztos, hogy így van. Még Nagyváradon is a külvárosban van egy olyan iskola, ahol a magyar gyerekek összevont oktatási formában, úgynevezett szimultán oktatásban tanulnak. Nagyváradon, ahol ennek a könyvnek az ötlete, gondolata tizenkét évvel ezelőtt megszületett... El kell mondanom azt is, hogy tíz évvel ezelőtt a könyvnek első kiadásának nagyon nagy sikere volt. A pedagógusok örömmel fogadták és nagyon hamar megvásárolták. Nemcsak azok a tanítók vették meg ezt a kézikönyvet, akik ilyen összevont oktatási formában tanítanak, hanem azok is, akik homogén osztályokban dolgoznak, de úgy gondolták, hogy ezzel gazdagítják a módszertani könyvtárukat.
Lehet azt gondolták: előbb-utóbb rájuk is az a sors vár, hogy összevont osztályban kell majd tanítaniuk. Vagy pedig észrevettek valami érdekest, izgalmast, ami csak ebben a tanítási formában születhet meg, ami más, mint a megszokott tanítói gyakorlat. Mert bevett szokássá vált sajnálkozni: milyen rossz, hogy összevont osztályt kell létesíteni; milyen nehéz abban tanítani stb. Viszont a könyv kéziratát olvasva, én legalábbis arra jöttem rá, hogy lehetőségek is rejlenek az összevont osztályban. Néha úgy tűnik, mintha az összevont osztály többet nyújt a tanulónak mint a hagyományos osztály. Ön hogyan látja ezt?
Hosszú ideig a tanügyi igazgatóságon dolgoztam, Bihar megyében. Tizenöt évig az elemi és az óvodai oktatás volt a munkaterületem. Nagyon sok óralátogatást végeztem ezekben az osztályokban, és azt láttam, hogy azok a gyerekek, akik ilyen oktatási formában tanulnak, sokkal többet tudnak.
Valóban? És ki lehet ezt így jelenteni?
Igen, jól hallotta. Mert gondoljon csak arra, hogy a másodikos gyerek végignézi és végighallgatja azt is, ami a negyedik osztályban folyik, amit a tanítónéni a negyedik osztályos gyereknek mond, illetve az elsős hallja azt, amit a harmadikosnak tanítanak, akivel együtt van az összevont osztályban.
És rá is ragad valami belőle. Mert köztudott, hogy a kicsit mindig az érdekli, amit a nagyobbak csinálnak. Szeret tanulni tőlük, talán jobban is mint a tanítónénitől. Szereti utánozni a nagyobbakat, és gondolom: ezt jól ki lehet használni az összevont osztályban.
Valóban a kisebb diákra nagyon sok ragad rá menet közben, és megvan ennek az oktatási formának a specifikus módszertana, amely figyelembe veszi ezt. A most újra megjelenés előtt álló kézikönyv, mondhatnám, olyan mint egy receptkönyv. Csak fel kell lapozni, és a tanító megtalál benne mindent, lecketervektől elkezdve a tanmenetig, módszertani ajánlásokig. Sőt még azt is, hogyan rendezze be az osztályt, hogyan helyezze el az osztály bútorzatát, hogyan ültesse a gyerekeket. És miként ön is érzékelte, aki elolvassa ezt a könyvet, láthatja, hogy nem kell annyira idegenkedni ettől az oktatási formától. Újdonságként megemlíteném: a könyv új kiadásában van egy olyan fejezet, amely leírja, hogy a külföldi oktatásban is, például Kanadában, milyen jól tudják kamatoztatni ezeket az ismereteket; ott is van összevont oktatási forma. Schneider Német Antal tanár úr felvette a kapcsolatot a volt tanítványaival, azokkal akik a nagyváradi tanítóképzőben végeztek, és elkerültek külföldre: Kanadába vagy az északi országokba, Norvégiába, Finnországba stb., és véleményt kért tőlük a szimultán oktatással kapcsolatosan. Vallomásaikból kiderül, hogy mennyire hatékony az összevont oktatási forma ezekben az országokban, és hogyan dolgoznak az ilyen jellegű osztályokban.
De szemléleti különbség is van közöttük és közöttünk. Mert azokban az országokban, amelyeket említett, a kompetenciák elsajátítása a cél. Míg nálunk a magolás, a tananyag elsajátítása áll előtérben, és ezzel, hogy is mondjam, még mindig valahol a XIX. században tanyázunk. Erről vallanak, például, a gyönyörű érettségi-eredmények!
Azért engedtessék meg nekem, hogy differenciáljak egy kicsit. Egy-négy osztályban másképpen történik az oktatás, mint egy—négy osztálytól felfelé. A tanítók igenis arra törekednek, hogy kompetenciákat fejlesszenek. Akár homogén osztályról, akár szimultán vagyis összevont osztályról van szó, a főfeladat, ugye, az írás, olvasás, számolás megtanítása, s az ezzel kapcsolatos az alapfogalmak kialakítása, ami bizonyos kompetenciák kialakítását feltételezi. Itt a nagy gond az, hogy egy összevont osztályban végzett gyerek, aki hozzá van szoktatva ahhoz, hogy mindent percre pontosan csinál, mert a szimultán oktatás elképzelhetetlen, egyszerűen lehetetlen a nagyon-nagyon pontos időbeosztás nélkül, mibe csöppen majd bele ötödik osztályban... Tehát az összevont osztályokban nagyon fontos az időbeosztás. Az, hogy mennyi időt szán a tanító az első osztályos munkájára, hogy mennyi időt szán a harmadik osztályos gyerek munkájára, mennyi időt tart szükségesnek az önálló munkához, mennyit a frontális tevékenységhez? Stb. Megvannak azok az elvárások, amelyeket ezekben az osztályokban szigorúan be kell tartani.
Nagyon rideg és kegyetlen dolognak tűnik ez: sok elvárás és azok szigorú betartása. Nekem másért tetszik az, amit az önök könyvében olvastam. Azért, mert fantáziát látok benne: a fantázia működését! Az összevont osztályban a tanító a színházi rendezőhöz hasonlít.
Pontosan így van!
Helyzetbe kell hozznia minden gyermeket, az előadás – esetünkben a szimultán oktatás - valamennyi szereplőjét, minden kisdiákot, legyen az elsős vagy harmadikos, másodikos vagy negyedikes, hogy elérjen velük valamit. Roppant izgalmas munka lehet!
Nagyon-nagyon érdekes és izgalmas. Még el szeretném mondani azt, hogy annak a tanítónak, aki ilyen osztályban tanít, napról napra készülnie kell. Úgy kell bemennie az osztályba, hogy előzőleg már elkészítette a feladatlapokat mindenféle tantárgyból, kisakkozta már, hogy melyik percben ki mivel foglalkozik – tehát nem ott improvizál, a tanulók előtt.
Illetve hogyha improvizál is, nagyon fel kell hogy legyen készülve arra.
Tehát nagyon nagyok az elvárások ezekkel a tanítókkal szemben, és a statisztikákat szerint Erdélyben 800 magyar tanító van, aki ilyen oktatási formában dolgozik. Vagyis körülbelül egyharmada a tanítóknak. Ugyanez az arányuk Bihar megyében is, ahol a tanítóknak megközelítőleg egyharmada dolgozik szimultán oktatási formában.
Önök tehát rendkívül komolyan veszik-e ezt a dolgot. De országos viszonylatban más a helyzet. A könyvben utalás történik arra, hogy a tanügyi törvényhez mellékelt módszertan meglehetősen „faramuci" módon kezeli ezt az oktatási formát, vagyis országos szinten nem veszik komolyan. Pedig ha nálunk, romániai magyaroknál 800 tanító dolgozik összevont osztályokban, akkor román viszonylatban ezt a számot meg kellene szorozni minimum héttal vagy nyolccal, nemde?
Pontosan, így van.
Egyáltalán van román szakirodalma ennek az oktatási formának? Létezik e olyan román szakkönyv, amely az önökéhez hasonlóan részletezi ezt a kérdést?
Tudomásom szerint nincs. És nem hallottam, hogy történt volna ilyen próbálkozás. A Nagyváradi Egyetem magyar tanító-, óvónő- és tanárképző szakán tanítok, kapcsolatban vagyok a román kollégákkal is, akik a román szakon tanítanak, és rendkívüli elcsodálkoztak, hogy nekünk van ilyen kézikönyvünk. Azt mondták: jó lenne lefordítani románra és adaptálni ezt a kézikönyvet. Én egyébként a parlamentben interpelláció formájában kérdést intéztem a tanügyminiszterhez, eléje tártam a hozzám forduló tanítók problémáját, nevezetesen azt, hogy most ősszel faluhelyen, ahol öszevont osztályok vannak, mi történik az előkészító osztályokkal? Azt a választ kaptam, hogyha megvan a megfelelő létszám, és az önkormányzat, ugye, a gyermekszorzóval és a bérkiegészítéssel biztosítani tudja, hogy különálló osztály legyen az előkészító osztály, ott semmi gond. Különben... Tehát a minisztérium az önkormányzat térfelére utalja át a kérdést. Ha az önkormányzat gazdag, akkor biztosítani tudja a külön tanítói fizetést, vagyis azt, hogy az előkészítő osztálynak külön tanítója legyen. De ha nem áll módjában, akkor elképzelhető, hogy az előkészítő osztályosokat az elsősökhöz fogják besorozni, és kínlódhat majd az a tanító, aki együtt tanítja az előkészítő osztályt, az első osztályt és a harmadik osztályt. Ebben a kézikönyvben utalások vannak az előkészítő osztályra, és a szerzők a fenti helyzetre is próbálnak megoldásokat kínálni.
Vagyis az előkészítő osztályt már mint létezőt vették be a könyvbe.
És a tanügyi törvény vele kapcsolatos előírásait is. Ez volt az én szerepem és ez volt az én feladatom, gondoskodnom kellett arról, hogy a szerző kollégák állandóan napirenden legyenek a tanügyi törvény alakulásával, a vele kapcsolatos törvényhozási változásokkal, és hogy az új dolgok bekerüljenek a könyvbe. Meg vagyok győződve róla, hogy ez a Tanítói kézikönyv nagyon hasznos kiadvány és nagy sikere lesz a pedagógusok körében.
Tehát valóban érdemes lenne lefordítani románra és kiadni románul is. Ezáltal országos viszonylatban is használhatnák.
Ismerek a Váradi Egyetemen olyan szakembert is, aki elvállalná a fordítást. A román tanszék tanszékvezető-helyetteséről van szó, akinek tanítói alapképesítése van, onnan jutott egyetemi tanári szintre és nagyon jól ismeri ezt a kérdést. Ugyanakkor nagyon jól tud magyarul, ismeri a magyar nyelvben használt pedagógiai szakkifejezéseket, tehát nem lesz nehéz átültetnie azokat. Beszélgettem vele erről, s mint mondta, szívesen elvállalná a fordítást, mert véleménye szerint hiányt pótolna ez a munka, román nyelven nincs ilyen kézikönyv.
Mint említette, hogy 800 olyan tanítónk van, aki összevont osztályban tanít. Megvan-e számukra a tapasztalatcsere lehetősége?
Megyei szinten megvan. A tanfelügyelőségek közreműködésével rendszeresen megszervezik a módszertani és a pedagógiai köröket, és ezek keretében mindig külön időt szentelnek az összevont osztályokkal kapcsolatos problémáknak. Főleg a kezdőkkel foglalkoznak, segítenek nekik abban, hogy meg tudjanak bírkózni ennek az oktatási formának a követelményeivel. Ezért szeretnénk bemutatni ezt a kézikönyvet ősszel, a tanévkezdés után, mert nagy az érdeklődés iránta.
Körülbelül mekkora példányszámra lenne szükség?
Gondolom 2 000-2 500 példányra, amit szerintem megvásárolnának a tanítók és az egyetemisták is. Erdélyben és a Partiumban elkelne ennyi belőle.
Maszol.ro