Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2003. október 1.
"Az RMDSZ négyfalusi szervezete szept. 26-29. között hetedszerre rendezte meg a Szent Mihály-napokat. Az első két napon sportrendezvényeket szervezetek, vasárnap, 28-án ökumenikus istentiszteletre került sor Csernátfalun, a Zajzoni Rab István Középiskola sportpályáján. Színpadra léptek az uzoni mazsorettek, a pürkereci Kikerics néptánc- együttes, a Négyfalusi magyar középiskola tánccsoportja, a pürkereci boricások, a helyi Kéknefelejcs-, Astra- és a brassói Búzavirág néptánccsoportok. Virág- és festészeti kiállítást is rendeztek. /Tóásó Áron Zoltán: Szent Mihály-napok Négyfaluban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 1./"
2003. október 2.
"Az RMDSZ január végi-február eleji szatmárnémeti kongresszusa világossá tette, hogy a belső ellenzéknek nincs kellő mozgástere ahhoz, hogy érvényesítse elképzeléseit a szövetségen belül.Ezt a konzekvenciát vonta le a Reform Tömörülés, amikor márc. 8-i kongresszusán kimondta önmaga feloszlatását, illetve átalakulását egy olyan mozgalommá, amelynek RMDSZ-en kívüli és belüli tagjai is lehetnek. Bihar és Szatmár megyében, valamint a Székelyföldön külön-külön "polgári egyesületeket" jegyeznek be, amelyek a helyhatósági választásokon saját listát állítanak majd. Ezek mozgalmi szintű egységét leginkább a Reform Mozgalom tarthatja fenn, a politikai kezdeményezések koherenciáját pedig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vállalta magára. Az EMNT-ből kiváló Székely Nemzeti Tanács viszont csupán egyetlen kérdés - Székelyföld autonómiájának - politikai képviseletét vállalta fel. Mind az EMNT, mind az SZNT "közképviselet" kíván maradni, vagyis önálló, bejegyzett szervezetként nem kíván (legalábbis: egyelőre) választási aktorrá válni. A székelyföldi különút lehetséges stratégiájára utal az, hogy az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség (mely az Udvarhelyi Polgári Egyesületből jött létre) Szász Jenő vezetésével megpróbálja átfogni - egyetlen ellenzéki alternatívaként az RMDSZ-szel szemben - a Székelyföldet. Az sem kizárt, hogy maga az RMDSZ is megpróbál olyan törvénymódosításokat elérni, amelyek akadályozzák vagy lehetetlenné teszik ezeknek a szervezeteknek az indulását az önkormányzati választásokon. Fontos kérdés, hogy az "ellenzéki blokk" meg tud-e fogalmazni olyan világos, az RMDSZ-ével szembeszegezhető politikai stratégiát, amellyel tényleg nyújt valamit az RMDSZ-ből kiábrándult magyar választóknak. /Bakk Miklós: Az ellenzék dilemmái. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./"
2003. október 2.
"Aradon tartják első egyeztetésüket az RMDSZ ellenzékének számító politikai erők. 2002. febr. 6-án alakult meg az RMDSZ képviselőházi frakciója keretében a Polgári Szárny kilenc képviselővel /Birtalan Ákos, Kerekes Károly, Kovács Zoltán, Kónya-Hamar Sándor, Pécsi Ferenc, Ráduly Róbert, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly/. A Polgári Együttműködés Tanácsa (PET) 2002. máj. 25-én, a marosvásárhelyi Vártemplomban alakult meg az RMDSZ keresztény-nemzeti platformja, a Reform Tömörülés és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) SZKT-ból kizárt képviselőinek együttműködési nyilatkozata alapján. A PET a későbbiekben nem tevékenykedett. "A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) valamennyi székelyföldi településen indul a helyhatósági választásokon" - nyilatkozta a Krónikának Szász Jenő, az MPSZ elnöke. - Azt is fontolgatjuk, hogy Erdély olyan településein, ahol legalább 15 százalékos a magyarság aránya, szintén indítsuk jelöltjeinket." Szász Jenő elmondta, az Udvarhelyért Polgári Egyesületből alakult Magyar Polgári Szövetség annak lehetőségét is mérlegeli, hogy Kolozsváron is beleszóljon a helyhatósági választások kimenetelébe. Szász Jenő úgy vélte, Kolozsváron az MPSZ csak azokat a magyarokat mozgósítaná, akik amúgy nem mennének el szavazni. Szász hangsúlyozta: megegyezés született, hogy a Maros megyei Polgári Mozgalom jelöltjei szintén az MPSZ színeiben indulnak majd.A Magyar Polgári Szövetség megalakulását ez év márc. 31-én jelentették be; a székelyföldi polgári körök és egyesületek alulról szerveződő ernyőszervezeteként határozta meg önmagát. A nyolctagú vezető testület által irányított MPSZ-ben a hat székely széket (Csík, Udvarhely, Sepsi, Gyergyó, Kézdi és Maros) nyolc személy képviseli. Szász Jenő közölte, a legnagyobb problémát az infrastruktúra hiánya okozza. "Székházgondjaink vannak a területi szervezeteknél; irodákra van szükségünk ahhoz, hogy az adminisztrációt működtethessük. A pénzek ugyanakkor kizárólag az RMDSZ-hez érkeznek; mindennek ellenére bizakodóak vagyunk" - jelentette ki az MPSZ elnöke. "A Polgári Mozgalom az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség színeiben indul a helyhatósági választásokon" - nyilatkozta Tőkés András, a Maros megyei szervezet elnöke. A Polgári Mozgalom a civil társadalom részeként kívánja kifejteni tevékenységét, hivatalos bejegyzése folyamatban van. A mozgalomnak megyeszerte 36 polgári kör a tagja, közülük a legkisebb tíz, a legnagyobb 41 személyből áll; Tőkés 600 körülire becsülte a Polgári Mozgalom tagjainak számát. A mozgalom azokon a Maros megyei településeken veszi fontolóra az önálló jelöltállítást, ahol a magyarság aránya meghaladja a 15 százalékot. Alternatívát szeretnének nyújtani a megye magyarságának a választásokon, anélkül azonban, hogy a magyar tanácsosok és polgármesterek számát veszélyeztetnék. A Polgári Mozgalom jan. 25-én alakult meg a Maros megyei Kiskenden huszonegy Maros megyei polgári kör képviselőinek részvételével. Előkészítői, elsősorban Tőkés András marosvásárhelyi tanár, a magyarországi polgári köröket tekintették mintának. Szőcs Géza, az RMDSZ egykori főtitkára központi fekvésű ingatlanját ajánlotta fel a Polgári Mozgalom székházának, ezt két hét múlva avatják fel, ezután pedig állandó irodaszolgálatot biztosítanak. A Magyar Polgári Egyesület neve elé csak helymeghatározásként szokták odatenni a "nagyváradi" szócskát, magyarázta a 2003 februárjában bejegyzett egyesület elnöke, Sárközi Zoltán. Bihar megyei településeken kívánnak jelölteket állítani a helyhatósági választásokon "ott, ahol megtehetjük, és nincs veszélyben a magyar önkormányzatiság" - jelentette ki Sárközi Zoltán. Az alkotmánymódosítási népszavazáson a nemre biztatják az erdélyi magyarságot. A szatmárnémeti Magyar Polgári Egyesületet ez év elején jegyezték be hivatalosan Pro Civitate Egyesület néven. A szervezet elnöke, Pécsi Ferenc parlamenti képviselő idén szeptemberben azt állította, Szatmár megyében a szavazati joggal rendelkező magyarok 35-40 százaléka eltávolodott az RMDSZ-től, és ez indokolja a Magyar Polgári Egyesület (MPE) létrehozását. Az MPE Pécsi szerint úgy nyújt alternatívát, hogy közben a rájuk szavazók ahhoz is hozzájárulnak: több magyar nemzetiségű tanácsost és polgármestert juttassanak mandátumhoz. Pécsi hangsúlyozta: az egyesület nem osztja meg a magyarságot. A Pro Civitate soraiba az augusztusban rendezett Szatmárnémeti Fórum során 450-en csatlakoztak, taglétszáma azóta ezerre duzzadt. Sepsiszentgyörgyön márc. 28-án tartotta alakuló ülését a Polgári Frakció. A Polgári Frakciót tíz sepsiszentgyörgyi RMDSZ-tanácsos alakította meg, akik kiváltak az RMDSZ városi tanácsi frakciójából, mely összesen 17 tagú (a sepsiszentgyörgyi tanácsnak 21 tagja van). A csoport később Kovács István unitárius lelkész, majd Kovács István állatorvos kiválásával nyolctagúvá vált. A frakciót Tulit Attila vezeti, aki a sepsiszentgyörgyi Polgári Mozgalomban és a Székely Nemzeti Tanács szervező munkájában is komoly szerepet vállal. A frakcióvezető leszögezte: a megalakulandó Székely Nemzeti Tanács nem indul a választásokon, közképviseleti testületként egyetlen célt fogalmazott meg, a székelyföldi autonómiastátus parlamenti elfogadtatását. A Polgári Mozgalom azonban az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség színeiben indít jelölteket. Nem alakította még ki álláspontját az önkormányzati választások tekintetében a Reform Mozgalom. Szilágyi Zsolt elnök jelezte, nem is állt szándékukban, hogy a mozgalmat a bíróságon is bejegyezzék. A képviselő elismerte, a Reform Mozgalomnak már nem sikerült azt a politikai súlyt megőriznie, amit egykor a Reform Tömörülés RMDSZ-platform jelentett. Legfontosabb tevékenysége a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megszervezése volt. Úgy vélte, ennek ellenére szükség van a mozgalomra, mert közvetíthet a az RMDSZ belső ellenzéke és a szövetségen kívüli ellenzék között. A Reform Mozgalom megalapítását márc. 8-án Marosvásárhelyen határozták el a Reform Tömörülés hatodik kongresszusának küldöttei azt követően, hogy a platform a szatmárnémeti RMDSZ-kongresszus után kialakult helyzet miatt feloszlatta önmagát. Az alakuló ülés arról döntött, hogy a legkevesebb tíz tagból álló helyi csoportok egy székelyföldi, egy közép-erdélyi és egy partiumi-bánsági regionális tanácsot hoznak létre. Szilágyi elismerte, a regionális tanácsok megalakítása jövőre marad. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete /EMNT KT/ márc. 14-én a kolozsvári fórumon alakult meg. Akkor a fórummozgalmat elindító Királyhágómelléki Református Egyházkerület javaslatára 19 tagját választották meg. A kezdetektől András Imre, Bodó Barna, Borsos Géza, Csapó I. József, Fodor Imre, Gazda József, Katona Ádám, Kincses Előd, Király Károly, Kónya Ádám, Kovács Zoltán, Nagy Pál, Pécsi Ferenc, Somai József, Szász Jenő, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor, Vekov Károly, Wanek Ferenc neve szerepelt a névsorban. Utólag Bodó Barna és Somai József kilépett e testületből, amely az írásban kért javaslatok alapján a már megválasztott személyek szavazatával 31 tagúra bővült. Ápr. 27-én, a székelyudvarhelyi fórumon csatlakozott a testülethez Andrássy Árpád, Borbély Imre, Borbély Zsolt Attila, Boros Zoltán, Farkas Csaba, Ferencz Csaba, Egyed József, Izsák Balázs, Márton Zoltán, Mátis-Halmágyi Jenő, Sándor József, Sántha Pál Vilmos, Tófalvi Zoltán és Tulit Attila. Székelyudvarhelyen választották meg az öttagú ügyvivő testületét is, melynek soros elnöke Toró T. Tibor lett, tagjai Boros Zoltán, Márton Zoltán, Szász Jenő és Szilágyi Zsolt. Wanek Ferenc lemondása nyomán a testület Bencze Tiborral egészült ki 31 tagúra. A székelyudvarhelyi fórum résztvevői közfelkiáltással fogadták el azt a határozatot, mely szerint Tőkés Lászlót az erdélyi magyar nemzeti közösség tiszteletbeli elnökévé nyilvánították. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete (EMNT KT) által szervezett szilágysomlyói fórum állásfoglalásban javasolta az erdélyi magyarságnak, szavazzon nemmel az alkotmánymódosításra kiírt népszavazáson. Az ügyvivő testület soros elnökévé aug. 22-én választott Szilágyi Zsolt feloldhatónak érezte az abban rejlő ellentmondást, hogy képviselőként megszavazta az alkotmánymódosítási törvényt, az ügyvivő testületben viselt tisztsége alapján viszont annak népszavazási elutasítására biztatja a közösséget. A képviselő Szilágysomlyón sokadszor hangsúlyozta, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nem vesz részt az önkormányzati választásokon. Ez az autonómia-statútumokat majdan kidolgozó és elfogadó erdélyi magyar parlament szerepét kívánja betölteni. A Székely Nemzeti Tanács gondolata 2003. jún. 21-én merült fel a Csíkszeredában lezajlott, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága (VET) által kezdeményezett konferencián. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező Testületének székelyföldi tagjai júl. 8-án, Csomafalván megalakították a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Kezdeményező Testületét. A testület által kiadott közlemény szerint rendeltetésüknek tekintik elősegíteni a széki nemzeti tanácsok megalakítását, és összehangolni ezek tevékenységét a Székely Nemzeti Tanács létrehozása érdekében. Az SZNT feladata lesz utóbb a Székelyföld autonómia-statútumának a véglegesítése, és annak benyújtása Románia parlamentjéhez a törvényerőre emelés céljából. Aug. 5-én az SZNT kezdeményező testülete Sepsiszentgyörgyön elhatározta a Települések Székely Tanácsai küldötteinek kijelölését, melyre okt. 12-éig kerül sor. A nyolc Széki Székely Tanács - Kézdiszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Marosszék, Csíkszék, Gyergyószék, Udvarhelyszék és Bardóc-Miklósvárszék - megalakításának tervezett időpontja okt. 19-e. Emellett a Székely Nemzeti Tanács közvitára bocsátja a székelyföldi autonómia statútumát. A kezdeményező testület munkadokumentumként elfogadta a Csapó József által kidolgozott Székelyföld Autonómia Statútumának tervezetét, s felkérte a volt RMDSZ-szenátort a testület szóvivői teendőinek ellátására. /Erőegyesítésre készül a romániai magyar ellenzék. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./"
2003. október 6.
"Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette, hogy a polgári mozgalmak rászervezték saját eseményüket az RMDSZ aradi emlékezésére. "Ez a magyarságra és a helyi RMDSZ-re nézve megalázó. Nincs szükségünk hasonló politikai parazitákra. Nekünk nem a magyar-magyar, hanem a románokkal szembeni vitában kell erősnek lennünk, és abban, hogy nem alázzuk meg az aradi RMDSZ-t úgy, ahogy azt ma a szószékről és amellől próbálták megtenni. Kötve hiszem, hogy az erdélyi magyarság jövőjét olyan emberekre lehet bízni, akik hazudnak, becsapják a közösséget és megpróbálják lejáratni azokat, akik a legtöbbet tették a Szabadság-szobor visszaállításáért. Tőkés László akkor fedezte föl az aradi szobrot, amikor megtudta, hogy cirkusz van. De nekünk nem a cirkuszban van szükségünk segítségre, mi a munkához keresünk társakat" Ezzel ellentétben Tőkés László püspök úgy vélte: "Itt nem egyszerű szoborügyről van szó; nem szeretem, amikor Nastase úr érzékenységről, Markó Béla pedig a magyarok méltóságáról szól csupán. Ez a szoborháború a 89 óta tartó politikai helyzetet jeleníti meg. Amíg nem lesz áttörés a magyar kisebbségpolitikában, addig egyik zsákutcából a másikba jutunk." A Szabadság-szobor visszaállításával kapcsolatban Tőkés azt mondta: "Most már csak azt találgathatjuk, mi volt a döntő politikai szándék, amely egy ilyen előrehaladott munkát derékba tört. Nem szabad meghátrálni. Ha tudtunk 80 esztendőt várni, még tudunk várni négy-öt évet. Úgyis fölállítjuk a szobrot." Németh Zsolt elutasította a rossz kompromisszumokat és a román fél által hangoztatott érveket: "Addig nem lehet számítani a szoborcsoport fölállítására, amíg a magyar diplomácia a hivatalos román érdekeket képviseli. Néhány nappal ezelőtt a külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy ez a szoborcsoport Nagy Magyarországnak állít emléket. Ez a nézet alapvető változás Magyarország hivatalos álláspontjában. Bízom benne, hogy ez a helyzet hamarosan megváltozik." Marosvásárhelyen az esti megemlékezés azonban sokak számára kellemetlen meglepetéssel kezdődött. A nézők jelentős része nem készült arra, hogy a színház bejáratánál 500 ezer lejes belépőjegyet kell vásárolnia. Egyesek váltottak belépőt, mások visszafordultak, mondván, pénzért nem hajlandók meghallgatni Markó Béla beszédét. Az ünnepségen az RMDSZ elnöke az elmúlt hetek leszámolt illúzióiról szólt. "A romániai magyar politikusoknak el kell gondolkozniuk azon, hogy az elmúlt 13 évet tekintve nem értékeltük-e túl az eredményeket. Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, az alkotmánymódosítási törvény megszavazása és az észak-erdélyi autópálya terve valóban arról tanúskodik, hogy valami változott Romániában. A Szabadság-szobor helyzete viszont arra vall, hogy nemcsak a jelenben, hanem a múltban sem vagyunk egyenlőek" - mondta el ünnepi beszédében Markó, aki a Megbékélés parkjának kérdését megemlítve arra is kitért, hogy a román hősök szobra mellé sem szokás egy-egy magyar hősét állítani. Temesváron Klapka György honvédtábornok emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődtek meg okt. 4-én a hagyományos október 6-i megemlékezések. Halász Ferenc történelemtanár, a Temes megyei RMDSZ elnöke szólalt fel, majd Somogyi Attila MISZSZ-elnök köszöntötte az egybegyűlteket. A Temesvári Magyar Nőszövetség rendezvénye este a Kós Károly Közösségi Központ ezúttal átadott kiállítótermében folytatódott, ahol Szekeres Bernadett és Dobolyi Tamás fiatal képzőművészeknek a negyvennyolcas forradalom ihlette alkotásaiból nyílt tárlat./Megosztott gyászünnep. = Krónika (Kolozsvár), okt. 6./"
2003. október 6.
"Okt. 3-4-én Szatmárnémetiben 360 erdélyi magyar pedagógus - óvónő, tanító, tanár - jelezte részvételét a Pedagógiai alternatívák az európai csatlakozás küszöbén című konferencián, ezzel szemben 440-en jelentek meg. Az érdeklődés a témának és a neves anyaországi és hazai szakembereknek szólt, akik között volt Vekerdy Tamás és Murvai László is. A sokadalmat látva boldog volt a két főszervező, Bódi Attila (ötletgazda) vállalkozó, illetve Varga Attila parlamenti képviselő, az Identitas Alapítvány elnöke. Támogatta a konferencia létrejöttét Magyar Bálint oktatásügyi miniszter, Szabó Vilmos államtitkár, Szabados Tamás oktatási államtitkár és Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke. /(Sike Lajos): Konferencia az alternatív oktatásról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./"
2003. október 6.
"Felvidékről és Erdély néhány településéről érkező fafaragók táborozása zárja a Csernátoni Népfőiskola immár harmincadik "tanévét". Haszmann Pál, a népfőiskola lelkes igazgatója kiemelte, tavasztól késő eddig 17 kurzuson hatszáz fiatal ismerkedhetett meg a fafaragás, bútorfestés, kovácsoltvas-megmunkálás, a nemezelés tudományával. A népfőiskola "tanulóinak" kezemunkáját - amolyan diplomafélét - néhány hete Zágon székely díszkapuja dicséri, amelyet Csernátonban faragtak. Csernátonban a muzeális értékek folyamatos gyarapítása (a hajdani erőgépek, gőzmeghajtású kazánok, öntött vaskályhagyűjtemény) hozzásegíti az itt táborozókat a népi hagyományok megismeréséhez. /Flóra Gábor: Sikeres tanévet zár Csernáton népfőiskolája. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./"
2003. október 8.
"Marosvásárhelyen, a Bernády Házban bemutatták Sepsi Dezső Helyettem című verseskötetét. Eddig elsősorban úgy ismerték őt, mint profi zenészt és táncházzenészt. /Nagy Botond: Könyvbemutató és táncházmuzsika. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 8./"
2003. október 10.
"Megtéveszti a magyar közösséget a Székely Nemzeti Tanács, jelentette ki tegnap Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. Markó nem tartja jónak az SZNT megalakítását, szerinte a kezdeményezők azt a látszatot akarják kelteni, hogy ezáltal megvalósul a székelyek autonómiája. "Erről szó sincs, a tanácsnak nem lesz semmiféle hatásköre, csupán az RMDSZ alternatívája kíván lenni" - vélte a szövetségi elnök. /Markó Béla: megtévesztő az SZNT. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./"
2003. október 11.
"Fodor Imre rendőrségre bekísérésével kapcsolatban Frunda György RMDSZ-szenátor nyilatkozott az egyik kereskedelmi televíziónak. Szerinte Fodor Imre lelkesedését, jóhiszeműségét kihasználják azok az erők, melyek fő célja az RMDSZ, az erdélyi magyarság egységének a megbontása. Másrészt politikailag erkölcstelennek tartja azt, hogy az RMDSZ-színekben alpolgármesterré lett Fodor egy erdélyi magyar alternatív szervezet létrehozásán fáradozik. Markó Béla, az RMDSZ elnöke az MTI-nek nyilatkozva nevetségesnek tartotta, hogy a román rendőrség és ügyészség azzal foglalkozik, hogy a marosvásárhelyi alpolgármester milyen plakátokat szállít magával, s elítélte a Fodor Imre elleni hatósági beavatkozást. Marosvásárhelyen egyébként okt. 13-án kerül sor a Székely Nemzeti Tanács helyi szervezetének az alakuló ülésére, tájékoztatta a lapot Fodor Imre alpolgármester. /(Máthé Éva): Fodor Imrét bekísérték! "Jól összehangolt megfélemlítési akcióról van szó". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 11./"
2003. október 11.
"Okt. 9-én este Marosvásárhelyen egy rendőrjárőr őrizetbe vette Andrássy Árpádot, a marosludasi RMDSZ elnökét, a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének tagját és Márton Lajost, a Magyar Polgári Szövetség marosvásárhelyi aktivistáját, akik Marosvásárhely főterén a település Székely Tanácsának okt. 12-i alakuló ülésére hívó plakátokat ragasztottak. Elmondásuk szerint a rendőrjárőr egyik tagja megjegyezte, hogy ez az a plakát, amiről a tegnap a főnök beszélt. Andrássy Árpádot és Márton Lajost több mint egy órán át tartották a rendőrségen, tőlük nyilatkozatot kértek, de ők kijelentették, hogy ezt csak ügyvédjük jelenlétében írják meg, egyébként alapvető emberi jogaikat sértőnek találják a velük szemben alkalmazott eljárást. Jogi képviseletükre Kerekes Károly jogászt, parlamenti képviselőt kérték fel. Miután nem voltak hajlandók nyilatkozatot adni, felvették adataikat és Iacob Vasile rendőrfelügyelő azzal bocsátotta el őket, hogy az eljárást az ügyészség folytatja - olvasható a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának sajtóközleményében. Ugyanezen a napon délelőtt Fodor Imre, Marosvásárhely alpolgármestere Erdőszentgyörgyön vált hasonló incidens alanyává. Markó Béla a Székely Nemzeti Tanács létrehozásával kapcsolatos elképzelésekről szólva megállapította: nem jó megtéveszteni a magyarságot egy olyan kezdeményezéssel, amelynek hangzatos neve ellenére semmi köze az autonómiához, hanem az RMDSZ-szel szembeni alternatív politikai szervezet létrehozására irányul. /Újabb rendőri zaklatás az SZNT KT plakátjai kapcsán. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 11./"
2003. október 11.
"A romániai magyarság 1944. évi internálásának gyökerei 1943 nyaráig nyúlnak vissza. Sztálin ugyanis így fogalmazott a Nagy-Britannia kormányához írt levelében 1943. június 7-én: ,,A szovjet kormány úgy véli, hogy azért a fegyveres segítségért, amelyet Magyarország Németországnak nyújtott (...), a felelősséget nemcsak a magyar kormánynak, de kisebb-nagyobb mértékben a magyar népnek is viselnie kell." 1943. december 12-18-án a szovjet-csehszlovák szerződés, valamint a Németországgal és magyarokkal szembeni háború utáni álláspont kialakítása tárgyában Moszkvában Sztálinnal és Vjacseszlav Mihajlovics Molotov külügyi népbiztossal, a későbbi szovjet külügyminiszterrel tárgyalt Eduard Benes száműzetésben levő csehszlovák elnök. Molotov kijelentette: ,,A magyarokat meg kell büntetni." (...) A Benes kezdeményezésére létrejött tárgyalások végkövetkeztetéseit 1943. december 18-án jegyzőkönyvben rögzítették a Kremlben. Úgy vélték: ,,(...) Mindkét fél elismeri, hogy Magyarország nagy felelősséggel tartozik a háborúért (...)", miközben Romániára vonatkozóan azt rögzítették a dokumentumban, hogy ,,(...) a román népet, ellentétben a rendszerrel, amely őt a háborúba bevitte, nem terheli közvetlen felelősség a háborúért". Ugyanakkor 1943-ban Románia még két hadsereggel harcolt szovjet területen a Vörös Hadsereg ellen, viszont Magyarországnak csak megszálló hadosztályai voltak szovjet területen. Ugyanezt a magyarellenes álláspontot fogalmazta meg később, 1944 őszén Romániában a Iuliu Maniu vezette Nemzeti Parasztpárt, valamint a Nemzeti Liberális Párt is. Sajtójukban azt terjesztették, hogy a magyarság kollektíven bűnös, úgy kell elbánni vele, mint bűnös néppel. 1944. augusztus 23-án délután I. Mihály román király elrendelte Ion Antonescu marsallnak és minisztereinek a letartóztatását, 24-re virradó éjszaka pedig megalakult Constantin Sanatescu tábornok első kormánya. A belügyminisztérium augusztus 25-én elrendelte, hogy még aznap tartóztassák le a Német Nemzetiségi Csoport valamennyi vezetőjét, a szász és sváb lakosság ellenállásának megszervezőit, valamint a magyar kisebbség vezetőit; augusztus 27-én pedig a csendőrség főfelügyelősége újabb internálások végrehajtására adott utasítást. 1944. szeptember 12-én a szövetséges erők képviseletében a Szovjetunió, illetve Románia kormányai megkötötték a fegyverszüneti egyezményt. A fegyverszüneti egyezmény aláírását követő első intézkedés az volt, hogy szeptember 15-én a csendőrség főfelügyelősége elrendelte minden magyar és német alattvaló családjával együtt történő internálását a Tg. Jiu-i táborba; a parancs azonban a zsidókra nem vonatkozott. Az észak-erdélyi magyar állampolgárságú, magyar útlevéllel rendelkező magyarokat internálták, az azonos állampolgárságú státusban levő észak-erdélyi román nemzetiségűeket nem. Amikor 1944. november 6-án a lágerek létrehozásáról szóló minisztertanácsi határozat megszületett, például Tg. Jiuban már 4650 internáltat tartottak fogva, a Brassótól nem messze levő barcaföldvári 2-es számú fogolytábor, a hetek múlva haláltáborként elhíresült láger is javában üzemelt. Arad megyében Aradon, Borossebesen, Pankotán, Doroszlófalván és Nagyhalmágyon; Brassó megyében Brassóban, Barcaszentpéteren és Földváron; Bihar megyében Nagyváradon, Belényesen és Kőröstárkányban, továbbá Zsombolyán, Tg. Jiuban, Slobozia Vechen, Ciurelen, Felső-, illetve Alsótömösön, Lugoson, Pitesti-en, Vulkánban, Caracalban stb. hoztak létre, illetve működtetnek tovább internálóközpontokat úgy, hogy gyakorlatilag minden megyében létezett legalább egy, országszerte összesen 36 láger. A Földváron fogva tartottak számáról eltérő adatok léteznek. Niculae Spiroiu volt honvédelmi miniszter közlése szerint a lágerben felületes volt a foglyok nyilvántartása. 1944 októbere és 1945 júliusa között 298 fogoly halt meg a táborban pusztító kiütéses tífuszjárvány idején. A földvári fogolylétszám ennél valószínűleg nagyobb volt, hiszen a lágerből szabadultak között van, aki 8000 fogolyról tesz említést, a korabeli sajtó pedig a földvári haláltáborban sínylődő ,,hatezer magyar hadifogoly és internált" szörnyű sorsát teszi szóvá. A Dolgozók Szava /Sepsiszentgyörgy/ című hetilap egy kiszabadult fogoly vallomásai alapján arról számol be, hogy Földváron 2500-3000 magyar, német, román, szerb és zsidó sínylődik ártatlanul. Elmondása szerint 15 éves gyermekektől aggokig, minden korosztályból vannak foglyok a lágerben. Az összeszedett és előbb a sepsiszentgyörgyi börtönbe zárt székelyek közül ,,sokan úgy szabadultak meg, hogy átállottak románnak. Szabad börzéje működött az átállásnak, s akadtak tényleg olyanok, akik ilyen áron megszabadultak az elhurcolástól. Nagy üzletet bonyolított le Stefanescu nyug.(almazott) járásbíró is, aki kaján örömmel számolgatta az utolsó napok egyikén a Balog-ház kapuja alatt az ilyen módon harácsolt százpengősök tömkelegét, ami mind a szerencsétlen elhurcoltak családtagjainak szája elől elvont pénzecskékből tevődött össze." A fogoly elmondása szerint, mielőtt a lágerbe bevitték, hat könyvbe is bevezették az érkezők adatait, az ő odaérkezésekor pedig a valamikori gyárépület, az iskola, valamint a földbe vájt nyolc lyukban akkor már 2500-3000 fogoly szorongott. Magyarország legtávolabbi vidékeiről állandóan érkeztek az újabb és újabb foglyok, emiatt a földvári tábor annyira túlzsúfolt lett, hogy az internáltak egy részét átvezényelték a szomszédos Lügetre. A foglyok kicsempészett levelek, pontosabban cédulákra írt üzenetek révén kérnek segítséget a külvilágtól, a környékbeli falvak, elsősorban Hidvég lakossága segít rajtuk lehetőségeihez mérten. /Mindez a szerző most megjelent könyvéből: Székely golgota, Kaláka-könyvek, Sepsiszentgyörgy. /Benkő Levente: A tervszerű merénylet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 11./"
2003. október 13.
"Tempfli József római katolikus megyéspüspök felhívásában arra két, mindenkit, hogy elmenjen szavazni okt. 19-én. "Egy olyan alkotmány módosításához kell, hogy tevőlegesen hozzájáruljunk, amelyet akaratunk ellenére szavaztak meg." Ugyanakkor sokféle pozitívum van benne, amely a kisebbség számára fontos. Ilyenek: katonai és polgári tisztségviselők személye, szabadságjogok, bírósági eljárások, anyanyelvhasználat, egyházi oktatás, sorkatonai szolgálat majdani megszüntetése, alternatív szolgálat bevezetése stb. /Tempfli József római katolikus megyéspüspök felhívása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./"
2003. október 17.
"Gazda Árpád interjút készített Markó Bélával és Tőkés Lászlóval az alkotmánymódosítási népszavazásról. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint a népszavazás sikere rögzítené az elért eredményeket. Hozzátette, hogy az alkotmány szerint Románia nemzetállam, ezzel élesen szemben állnak. Szerinte az alkotmánymódosítás fontosabb a magyaroknak, mint a románoknak. Azok a rendelkezések, amelyeket meg kell szavazni, nem jelentenek kompromisszumot a magyarság számára. Az újságíró megjegyezte, az SZKT-ban nem vitatták meg az RMDSZ alkotmánymódosító csomagját. Markó válasza: "Ez igaz, de mindenki ismerte ezt a csomagot." Gazda emlékeztetett: a képviselőházban hét RMDSZ-es képviselő is ellene szavazott annak az alkotmánymódosító javaslatnak, amelyikben a Polgári Szárny képviselői az autonómia alkotmányos garantálását javasolták. Markó szerint nem az autonómia ellen szavaztak, hanem az ellen, hogy benyújtsák ezt a javaslatot. Az RMDSZ elnöke úgy látja, hogy a Székely Nemzeti Tanács egy alternatív politikai szervezet melegágya, megosztja a magyarságot. Az újságíró rámutatott, román emberjogi szervezetek tiltakoztak Fodor Imre és társai meghurcoltatása ellen. Gabriel Andreescu szerint a 90 utáni Romániában első ízben támadták meg a szabad egyesülés jogát. Az RMDSZ, a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete viszont hallgatott. Markó erre úgy reagált, hogy közleményt nem adtak ki, de ő okt. 13-án tárgyalt erről az ügyről Ioan Rus belügyminiszterrel, felkérte, hogy a rendőrség ne zaklassa ezeket az embereket.Tőkés László püspök nem tartom tehát elsietettnek a döntést, hogy a népszavazási nemet javasolta Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete (EMNT KT). Az egyházfőkkel abban állapodtak meg, hogy okt. 14-én Kolozsváron egyeztetik álláspontjukat. Jakubinyi György érsek, aki a találkozót kezdeményezte, elébe ment nyilatkozatával a döntésnek. Tőkés László megjegyezte, amennyiben érvényes lesz a referendum, a magyarok nemleges szavazata ellenére is elfogadják az alkotmánymódosítást. Megállapította, hogy eredményesebb volt a települési székely tanácsok megválasztása, mint annak idején az RMDSZ hivatalos belső választása. - A püspök ragaszkodik RMDSZ-tagságához, mert az RMDSZ-t még belülről meg lehet reformálni. /Gazda Árpád: Markó Béla igenre buzdít a referendumon. Tőkés László a népszavazási nemet javasolja. = Krónika (Kolozsvár), okt. 17./"
2003. október 20.
"Népzenével, tánccal, sportvetélkedőkkel, kiállításokkal és utcai kirakodóvásárral ünnepelték meg immár ötödik alkalommal Vajdahunyad napjait, melyre ez alkalommal is meghívták a Cserna-parti város testvértelepüléseinek képviselőit. Megjelent a szombathelyi, illetve a vajdasági Ecska és Nagybecskerek /Zrenjanin/ küldöttsége. Ez utóbbi két település egyelőre csupán kulturális téren alakított ki kapcsolatot Vajdahunyaddal. Vajdahunyadon a Magyar Ház a 14 éves testvéri összefogásnak egyik kézzelfogható eredménye. A vajdahunyadi Hunyadi János Humanitárius Társaság szombathelyi segítséggel vásárolta meg, rendezte be az óvodának, orvosi rendelőnek, könyvtárnak és számos kulturális rendezvénynek helyet adó épületet. A szombathelyiek további támogatással bővíti tovább a Magyar Házat. Dr. Ipkovich György, Szombathely megyei jogú város polgármestere ezúttal ötszázezer forintot adott át az önkormányzat nevében a vajdahunyadi Magyar Ház továbbfejlesztésére. A polgármester elmondta: örömmel tapasztalja, hogy az általuk nyújtott anyagi segítségnek szemmel látható eredménye van, s hogy a januárban adományozott negyedmillió forintot is hasznosítani tudták a továbbépítésben. /Gáspár-Barra Réka: Vajdahunyad ünnepelt. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 20./"
2003. október 23.
"Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását felügyelő kormánybizottság újabb 35 ingatlan visszaadásáról hozott elvi döntést, közülük 25 kerül vissza a magyar történelmi egyházakhoz - tájékoztatott Markó Attila, a kormánybizottság alelnöke. Ezáltal 96-ra nőtt a magyar történelmi egyházakhoz visszakerülő ingatlanok száma. Az újabb elvi döntés során a temesvári Római Katolikus Püspökség 9, az Erdélyi Református Egyházkerület 12, és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 4 ingatlant kap majd vissza. Jelenleg az elvi döntések szintjén, az összesítés püspökségenként a következő: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség: 23 ingatlan, Nagyváradi Római Katolikus Püspökség: 11 ingatlan, Temesvári Római Katolikus Püspökség: 13 ingatlan, Erdélyi Református Egyházkerület: 24 ingatlan, Királyhágómelléki Református Egyházkerület: 10 ingatlan, Unitárius Püspökség: 10 ingatlan, Kolozsvári Evangélikus Püspökség: 5 ingatlan. A visszaszolgáltatásra váró ingatlanok között szerepel például, a pankotai líceum épülete (temesvári Katolikus Püspökség), egy kézdivásárhelyi óvodaépület, illetve több vidéki kultúrház is, mind az alsócsernátoni, amelyek az Erdély Református Egyházkerület tulajdonába kerülnek vissza. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület birtokába kerülne vissza a nagyváradi Hunyadi Mátyás utca 15 szám alatti iskolaépület. /Újabb 35 ingatlan visszaadásáról született elvi döntés. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./"
2003. október 27.
"Okt. 22-én székházavatót tartott az EMKE Maros megyei szervezete. A marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciójának támogatásával jutottak hozzá két helyiséghez, amelyet rendbe tettek és berendeztek. Dr. Ábrám Zoltán orvos, az EMKE Maros megyei elnöke kitért arra, hogy évekig a közművelődési palota egy kis, eldugott helyiségében tűrték meg őket. Fodor Imre alpolgármester hangsúlyozta, hogy az EMKE újjáalakulása óta mindig példát mutatott a Gyöngykoszorú néptánc-, népdal-, népzene-találkozók, a népművészeti kiállítások, népfőiskolai tevékenységek megszervezésével. Szabó György Pál volt EMKE-elnök pedig fontosnak tartotta megjegyezni, hogy amióta az új vezetőség dolgozik, sokrétűbb, dinamikusabb lett a szervezet tevékenysége. /(mezey): Új székházban az EMKE. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./ Szabó György Pál tanár kijelentette: az EMKÉ-nek nem szabad lemondania arról, hogy a város gyönyörű Kultúrpalotában kapjon rangjához méltó székhelyet, hisz Bernády György egykori polgármester ugyanarra a célra építette a palotát, mint ami az EMKE célkitűzése: a magyar közművelődés éltetésere, felvirágoztatására. A székházavató ünnepségen Demeter András, a Sapientia Egyetem diákja Székely János verset szavalt, Wilhelem András, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum diákja gordonkázott. /Falásnyi székház, de az övék. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./"
2003. október 27.
"Bernády György emléknapokat tartottak Marosvásárhelyen, emlékeztek az egykori városépítő polgármesterre. A rendezvénysorozatot szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriuma évről évre bővíti az emléknapok kínálatát. Ebből az alkalomból a kolozsvári Magyar Opera marosvásárhelyi vendégjátékán Kálmán Imre A bajadér című operettjét adta elő. A Bernády-emlékplakettet évente olyan személy kapja, aki jelentősen hozzájárult a város fejlesztéséhez, a marosvásárhelyi közösség életkörülményeinek javításához. Idén Darabán Ottó a díjazott. Az Aquaserv vízszolgáltató vállalat igazgatója évtizedek óta áll teljes odaadással a köz szolgálatában. Sikeres projektjük által a város igen számottevő EU-s támogatáshoz jut, és ennek folytán modern vízüzem épül, megújul a szennyvíztisztítás, kiteljesedik a csatornahálózat. Okt. 25-én először a református temetőben a polgármester síremlékénél, majd a róla elnevezett téren Bernády bronzszobránál gyűltek össze az emlékezők és helyezték el koszorúikat. A koszorúzók között volt a szovátai Bernády György Művelődési Egylet és a Határon Túli Magyarok Hivatalának képviselője is. /Nagy Miklós Kund: Él és hat a Városépítő szelleme. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 27./"
2003. október 28.
"Sepsiillyefalván a KIDA-központban Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője fogadta Mádl Ferenc köztársaság elnököt és Dalma asszonyt. A magyar államfő a LAM Alapítvány által indított vállalkozókkal is találkozott. Az esemény végén Kónya Ádám a Székely Nemzeti Tanács nevében átadta Mádl Ferencnek a kettős állampolgárságra vonatkozó nyilatkozatot és az SZNT elfogadott dokumentumait. A köztársasági elnök Berszán Lajos (Gyimesközéplok), Böjte Csaba (Déva), Gergely István (Csíksomlyó), Szegedi László (Kőhalom), Haszmann Pál (Alsócsernáton) és a házigazda Kató Béla társaságában vacsorázott.Szerre bemutatkoztak azok a vállalkozók, akik a LAM Alapítványtól kapott hitelből indították tevékenységüket, bemutatkozott a Diakónia Keresztyén Alapítvány, Kató Ibolya pedig ismertette a gyermekfalu-programot. /Fekete Réka: Itthon otthonra lelni (Mádl Ferenc Illyefalván). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 28./"
2003. október 30.
"A kormánypárt /PSD/ nyilatkozatban utasította el Székely Nemzeti Tanácsot és felszólította a hatóságokat, intézkedjenek az (SZNT) törvényen kívül helyezése érdekében. A kormánypárt hangsúlyozza, Európában modellként értékelik azt a módot, ahogyan Románia a kisebbségekhez tartozó személyek kulturális és nyelvi identitásához való jogát biztosítja. "Nyilvánvaló, hogy az etnikai alapú területi autonómiának semmi köze nincsen a szubszidiaritás elvéhez és az európai integrációhoz" - áll a közleményben. A PSD felelősnek tartja az RMDSZ-nek az SZNT-t elutasító magatartását, és azt is helyesli, hogy a szövetség a nemzeti tanács szervezőinek a kizárását tervezi. Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere bejelentette: ügyészségi feljelentést tett a sepsiszentgyörgyi alakuló ülés résztvevői ellen a kolozsvári, gyulafehérvári, brassói, marosvásárhelyi és nagyváradi táblabírósági ügyészségeken. Funar pártja Bukarestben kétszínűséggel vádolta meg a kormánypártot. A PSD képviselői tudniillik a házbizottságban nem támogatták a Nagy-Románia Párt (PRM) kezdeményezését, hogy a parlament határozatban tiltakozzék a Székely Nemzeti Tanács megalakulása ellen. Borbély László RMDSZ-alelnök, a házbizottság tagja elmondta, sem a házbizottság, sem a frakcióvezetők nem támogatták a kérdés napirendre tűzését. "Én az RMDSZ nevében azt az álláspontot képviseltem, hogy ez civil kezdeményezés, és visszautasítunk mindenféle beavatkozást ebbe a kérdésbe. Utaltam viszont arra, hogy az SZKT megfogalmazta róla a véleményét" - részletezte az alelnök. Nicolae Vacaroiu felsőházi elnök lehetővé tette, hogy valamennyi politikai párt politikai nyilatkozatot olvasson fel e tárggyal kapcsolatban. Vacaroiu ugyanakkor felszólította a belügyminisztert, hogy korrekt jelentést mutasson be az SZNT megalakulásáról. Csapó József, az SZNT elnöke elmondta, van már tapasztalata az ügyészségi vizsgálatokban, hiszen az 1998-as alsócsernátoni fórum után is beidézték a brassói ügyészségre. Kijelentette viszont, hogy az SZNT megalakulása után nem kapott idézést. Hozzátette, ha kap, most is magával viszi azokat az európai dokumentumokat, amelyekre az SZNT létrehozását és a székelyföldi autonómiát alapozták. /Gazda Árpád: Össztűzben az SZNT. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./"
2003. október 31.
"Tőkés László szerint az autonómiatörekvés tisztázása végett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező testületének mielőbbi asztalhoz kell ülnie a román hatalommal és az RMDSZ-szel. A püspök ezzel a lépéssel szeretné elhárítani az egyre sűrűsödő támadásokat A Marosvásárhelyen gyűlésező EMNT Kezdeményező Testülete az év végét jelölte meg a tanács létrehozásának határidejeként. Ennek érdekében a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alakulási folyamatának tapasztalatait elemezték az okt. 30-i ülésen. Tőkés László szerint tudathasadásos állapot keletkezett: "mi az RMDSZ programját akarjuk megvalósítani, de a párt csúcsvezetése még attól is elzárkózik, hogy az ebben foglalt autonómiatervet a parlament elé terjessze" . "Az EMNT létrehozásának menete jól halad" - értékelte Szilágyi Zsolt, az ügyvivő testület soros elnöke. Gabriel Oprea közigazgatásért felelős tárca nélküli miniszter okt. 30-án úgy nyilatkozott, bíróság elé állítja a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezőit, ha kiderül, hogy törvénytelennek minősíthető a szervezet hatásköre vagy alapszabálya. Az RMDSZ okt. 30-i sajtótájékoztatóján Markó Béla szövetségi elnök kifejtette: visszautasítja a kormánypárt közleményét, amelyben alkotmányellenesnek nevezi a Székely Nemzeti Tanácsot, hiszen szerinte nem alkotmányellenes, ha néhányan összegyűlnek, és az autonómia elveiről tanácskoznak. "Álláspontunk szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy bármivel kapcsolatban kifejezésre juttathassa véleményét. Szövetségünk nem ért egyet a Székely Nemzeti Tanácsnak nevezett kezdeményezéssel, mert úgy értékeli, hogy ez tulajdonképpen az RMDSZ-szel szembeni politikai alternatíva keresését jelképezi" - jelentette ki Markó Béla. /Egyeztetett az EMNT... = Krónika (Kolozsvár), okt. 31./"
2003. október 31.
"Marosvásárhelyi a Bernády Ház okt. 29-én tárlatnyitónak adott helyet. A földszinten Kákonyi Csilla festményei, a tetőtérben Bálint Zsigmond fotóművész Siklód anno... című kiállítása nyílt meg. A. E.: Kettős kiállítás Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), okt. 31./"
2003. november 3.
"Nov. 2-án ökumenikus istentisztelettel emlékeztek a haláltábor áldozataira a Brassó megyei Földváron. Megbocsátani kell, feledni viszont nem szabad - fogalmazta meg emlékbeszédében Ungvári Barna András református lelkész abból az alkalomból, hogy hídvégi utódjára, Nagy János lelkészre és gyülekezetére bízta a sírkert és a fogoly-emlékszoba ápolását. Az ökumenikus istentiszteleten Nagy-György Attila brassói római katolikus plébános, Kassay Géza brassói református és Raduch Zsolt brassói magyar evangélikus lelkész hirdetett igét, majd az emlékműnél koszorúkat és virágokat helyeztek el. Bemutatták Benkő Levente Székely Golgota és Papp Annamária Szögesdrót című kötetét, mindkettőről Magyari Lajos, a Háromszék napilap szerkesztője mondott méltatást. A Brassó melletti Földváron 1942-45 között működött fogolytáborban előbb szovjet hadifoglyokat, majd az 1944. aug. 23-i román átállást követően magyar katonákat és többnyire internáltakat tartottak fogva. /Földvár - örökös zarándokhely. = Krónika (Kolozsvár), nov. 3./"
2003. november 4.
"Az elmúlt héten a román vezetők a nagyvilágot járták, közben otthon egymást érték a diák- és munkástüntetések. Iliescu elnök néhány nap alatt három kontinensen járt: az Egyesült Államokban viszonozta Bush bukaresti vizitjét, Portugáliában az EU-csatlakozás újabb támogatóit kereste, Szenegálban pedig gazdasági tárgyalást folytatott. A kormánypárt, az SZDP küldöttsége a pártelnök-miniszterelnökkel az élén Brazíliába utazott: az SZDP végre teljes jogú tagja lett az összejövetelét Sao Paoloban tartó Szocialista Internacionálénak. A tagság egyetlen ellenszavazattal történt meg: az ugyancsak romániai Demokrata Párt szavazott ellenük. - Országszerte ellenőrzik a kórházakat és majdnem mindenütt súlyos visszaéléseket fedeznek fel.. /Molnár Judit: Itthon történt. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 4./"
2003. november 4.
"Minőségi évadnyitó estet szervezett a Kemény Zsigmond Társaság /Marosvásárhely/ a Dr. Bernády György Közművelődési Központban. Az est meghívott vendége Angi István esztétikaprofesszor volt, akinek új könyve /A zenei szépség modelljei, Polis Kiadó, Kolozsvár/ határozta meg a beszélgetést. Az estet Csíky Boldizsár, a KZST elnöke nyitotta meg. Angi István hét könyvet írt. Új könyve gyakorlati zeneesztétika, zeneesztétikai tanulmányok tárhelye. /Nagy Botond: Évadnyitó KZST-est. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 4./"
2003. november 6.
"Az RMDSZ 21 képviselője nov. 5-én benyújtott törvényhozási javaslata kezdeményezte a lakosság honvédelmi felkészítéséről szóló törvény módosítását, és javasolta az alternatív katonai szolgálat bevezetését. Az alternatív szolgálat teljesíthető az egészségügy, a szociális védelem, a környezetvédelem területén, valamint a civil szervezeteknél. Az RMDSZ azt is javasolta, hogy a fegyveres katonai szolgálatot és a civil szolgálatot egyaránt elutasító személyek 18 bruttó minimálbérnek megfelelő összeget fizessenek hat részletben, a honvédelmi, közrendfenntartó és nemzetbiztonsági intézmények költségvetésébe. Az RMDSZ képviselői javasolják, hogy 2006. jún. 30-tól szűnjön meg a fegyveres katonai szolgálat vagy a civil szolgálat teljesítésének, illetve az említett összeg befizetésének kötelezettsége. /Alternatív katonai szolgálatot javasol az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./"
2003. november 6.
"Ujj János gyakorló történelemtanárként hívta fel a figyelmet arra, hogy a most is használt hazai tankönyvekben is vannak bántó adatok. A XII. osztályos egyik alternatív történelemkönyv szerint Erdélyben a magyarok behatolásával megkezdődött az erőszakos katolizálás, s a katolikus püspökségek elfoglalták az ortodox püspökségek helyét. (Így!) Az egyetemes történelemmel három évvel korábban megismerkedett tanulók valószínűleg rég elfelejtették, hogy a kelet-nyugati egyház szakadása 1054-ben következett be, addig legfeljebb keleti vagy nyugati rítusú egyházról beszélhetünk. Azt meg kevesen tudják, hogy a nyolc történelmi magyar püspökséget Szent István királyunk alapította még 1038-ban bekövetkezett halála előtt. Tehát az egyetlen erdélyi, a gyulafehérvári katolikus püspökség már jóval az egyházszakadás előtt működött (!). Az sem mellékes, hogy a keleti rítusú püspökségek (tehát több?) létezéséről egyetlen római, vagy konstantinápolyi dokumentum sem tesz említést. - A középiskolás tankönyv szerint az 1848-49-es erdélyi román forradalom úgy ér véget, hogy a forradalmi csapatokat a világosi csatában legyőzte az ide behatolt orosz hadsereg, s azok előtt tették le a fegyvert! A fegyvert valójában nem a román csapatok, hanem a Görgey vezette forradalmi magyar hadsereg egységei tették le. Generációk nőnek fel tévhitben, hogy a hódító magyarok elfoglalták országukat. Ilyen történelemszemlélet mellett nehéz lesz a többségi polgárt az ellenkezőjéről meggyőzni. S még nehezebb szobrot állítani a szabadság magyar mártírjainak! /Ujj János: Történelemszemlélet. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 6./"
2003. november 10.
"2004-ben választások lesznek Romániában, a magyarság azonban megosztottabbnak látszik, mint eddig bármikor. Tőkés László püspöktől és Markó Bélától, az RMDSZ elnökétől kérdezték, van-e még esély a romániai magyar-magyar békére. Tőkés László szerint nyitott kérdés, hogy a 2004-es román parlamenti választások után lesz-e magyar pártnak képviselete a bukaresti törvényhozásban. Ha a Markó-féle vezetés változtat a politikai stílusán, és készséget mutat a megegyezésre, összefogással be tudnak jutni a parlamentbe, szögezte le. A jövő év eleji önkormányzati választásokon fog kialakulni a romániai magyar politikai erőviszonyok reális képe. Annak alapján lehetne tárgyalóasztalhoz ülni. Az ő részükről nem kiszorulásról, hanem kiszorításról van szó. Az RMDSZ programjában kiemelten szerepel a háromszintű autonómiapolitika, amit viszont Markóék említésre méltónak sem tartanak. Amikor az RMDSZ kiegyezett a hatalommal, fontos érdekérvényesítési módszerről mondott le, nevezetesen a külpolitikairól. Romániában ma is az egységes nemzetállami elven alapuló homogenizációs politikai irányvonal folytatódik, tehát csak Brüsszelben, Strasbourgban van esély bármit elérni. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nem indul a választásokon. A Magyar Polgári Szövetség szervezkedik Székelyföldön. Markó Béla szerint nincs szó kettészakadásról. Szerinte nem véletlen, hogy miután Magyarországon a polgári körök létrejöttek, hamarosan Erdélyben is megkezdődött ezek szervezése. Az RMDSZ a román politikai életen belüli együttműködést keresi, ennek nincs igazi alternatívája. Az RMDSZ-szel szemben állók a modernizációs törekvésekkel szemben a bezárkózást, időnként a fundamentalizmus, az Európától való elkanyarodás koncepcióját propagálják. Markó szerint egyik-másik kiérdemesült politikus úgy érzi, neki most vissza kellene kerülnie az RMDSZ-be, és ehhez valamilyen tárgyalásokat akar kezdeményezni. Markó nem tudja, miért kellene egyezkedni az RMDSZ-ből kikopott politikusokkal. /Nagy Iván Zsolt: Markó-Tőkés: Lesz-e erdélyi magyar-magyar béke? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10. - nem jelezte a lap, ez a cikk átvétel a Magyar Hírlap nov. 8-i számából!/0Alkotmányellenes bűncselekmény címén a főügyészség vizsgálatot indított az Székely Nemzeti Tanács ügyében, írta az Adevarul bukaresti lap. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./"
2003. november 11.
"A több mint hatvan marosvásárhelyi értelmi fogyatékos gyerek, fiatal és az őket körülvevő szülők egyesülete nov. 9-én nyílt napot szervezett a Deus Providebit Tanulmányi Házban. A Marosvásárhelyen 14 éve működő Hit és Fény Közösség a nyílt napok alkalmával felhívja magára a figyelmet, mert feltevődik a kérdés: a családon kívül a nevelésükből, oktatásukból vállal-e valamit a társadalom, teremtenek-e számukra esélyegyenlőséget vagy sem. Simó Ágnes, a romániai magyar Hit és Fény nyugati régiójának felelőse köszöntője után maguk a sérültek léptek fel. Szavaltak, énekeltek, népi táncot jártak, festményeiket, agyagszobraikat állították ki. A csoport egyik tagja, Csernátoni Gyöngyike Életem regénye című könyvében a fogyatékossággal járó nehézségeket, de mindenekfölött az ezek leküzdéséhez szükséges hit és szeretet hatalmát írta le. /(mezey): "Azt várom, hogy szeressetek!". = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./"
2003. november 12.
"Csapó I. József, az Székely Nemzeti Tanács elnöke a vele készült beszélgetésben leszögezte, hogy az okt. 26-án megalakult Székely Nemzeti Tanácsot, a székely közakarat a Székelyföld autonómiája iránti igény kinyilvánítására, Székelyföld autonómia statútumának véglegesítésére, a statútum-tervezet parlament elé terjesztésére hatalmazta fel. A Székely Nemzeti Tanács nem válik jogi személlyé, nem politizál, nem állít jelölteket a helyhatósági választásokon. Az SZNT közképviseletet ellátó civil egyesülés, nem lesz jogilag bejegyzett szervezet és nem alternatívája az RMDSZ-nek. A SZNT Székelyföld önkormányzásának jogi garanciáit, a megfelelő demokratikus eszközöket, hatásköröket, jogosítványokat és az ezek hasznosítását lehetővé tevő intézményrendszereket fogalmazza meg. Ugyanez a helyzet a nemsokára megalakuló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács esetében is. Romániában minden olyan rendelkezés, amely a nemzeti önazonosság elemeinek valamelyikéhez tartozó jog alkalmazhatóságát szabályozza, a "nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek" egyéni jogairól rendelkezik. Ezen jogok gyakorlása során az érdekelt kollektivitás soha nem válhat autonómmá, mert nem ismerik el közösségként. Az RMDSZ "lassú lépések" taktikája az önkormányzás törvény általi szavatolását beláthatatlan ideig elodázhatja. Csapó szerint az európai integráció jelen szakaszában ez az utolsó esély az autonómiához. A statútum-tervezetek véglegesítését követően, és ezeknek a statútumoknak a román parlament elé tárásával egy időben, folyamodhat az erdélyi magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiatörekvéseinek, Székelyföld autonómiaigényének támogatása végett az anyaország Országgyűléséhez és a magyar kormányhoz. Erkölcsi, politikai támogatásra van szükség, s a statútumok törvény általi jóváhagyása után az autonóm Székelyföld hathatós anyagi támogatására. A konszenzus akkor alakítható ki, ha az illetékesek "nemzetben" éreznek, gondolkodnak és cselekszenek. Az Európa Tanács 2003/1334. sz. határozata a történelmi sajátosságokra és a nemzeti közösségek jogos törekvéseire, az Európában honos pozitív megoldásokra hivatkozva fogalmazza meg a nemzeti alapú területi autonómia jelentőségét. Az EU demokratikus jogállamaiban - Olaszországtól Finnországig - 12 területi autonómia működik az ott történelmi gyökerű, adott régiókban többséget képező autonóm közösségek, illetve régióik számára. - A székelység a parlamenti demokrácia eszközével élve óhajtja elérni Székelyföld autonómiáját. Nem igaz, hogy törvény- és alkotmányellenesen cselekszenek. /Makkay József: Az erdélyi magyar önrendelkezés eszköze az önkormányzás. Beszélgetés Csapó I. Józseffel, az SZNT elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./"
2003. november 14.
"Nov. 14-én nyílik Marosvásárhelyen, a Bernády Házban négy művész kiállítása a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó jóvoltából. A kolozsvári Gergely István szobrász és a kézdivásárhelyi Kosztándi Jenő festő munkásságáról a Műterem sorozatban jelent meg kismonográfia. Haller József marosvásárhelyi és Részegh Botond csíkszeredai grafikus könyvillusztrációiból látható válogatás a tárlaton. /Képzőművész-négyes a Bernády Házban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./"