Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. március 25.
Szakács István Péter, a márc. 16-án megalakult Székelyudvarhelyi Magyar Polgári Szövetség elnöke bemutatta a sajtónak a szervezet héttagú vezetőtanácsát. Ugyanakkor közölte, bármelyik udvarhelyi lakhellyel rendelkező személy jelöltetheti magát MPSZ-színekben a helyi vagy megyei tanácsosi választási listára. Az udvarhelyi szervezet vezetőtanácsában több olyan személy is jelen van, aki a négy évvel ezelőtti választásokon az RMDSZ-szel szembeni polgári alternatívát első ízben megjelenítő Udvarhelyért Polgári Egyesület listáin nyert helyi vagy megyei tanácsosi mandátumot. Tőkés Zsolt a vezetőtanácsban főként tanügyi, Péter Péter önkormányzati kérdésekkel foglalkozik, Bíró Edit a civil szféra, Lőrinczi Csaba az egészségügyi, Orbán Árpád a szociális, Szakács István Péter a művelődési, László János pedig a gazdasági témakör szakértőjeként vállal munkát a helyi MPSZ-szervezet vezérkarában. /Zilahi Imre: Bemutatkozott az udvarhelyi MPSZ vezérkara. = Krónika (Kolozsvár), márc. 25./
2004. március 25.
A csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó immár hetente egy kötetet ad ki, tájékoztatott Tőzsér József igazgató az irodalmi délutánon Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. A kiadó vendégeként Egyed Péter, Sebestyén Mihály és Nagy Miklós Kund találkozhatott a közönséggel. Nagy Miklós Kund Maszelka Jánosról, a nemrég elhunyt székelyudvarhelyi festőművészről készült kismonográfiáról, a Műterem sorozat legutóbbi kötetéről beszélt. Sebestyén Mihály kötete, a Csütörtöki kimenő a Népújságban megjelent publicisztikai írásaira épül. Egyed Péter kolozsvári költő és egyetemi oktató „A szabadság a filozófiában” című filozófiatörténeti kötettel jelentkezett. /(nk): Hetente egy könyv. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 25./
2004. március 26.
A Református Megújulási Közösség (ReMeK) törvénytelennek tartja a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) 2003/54-es közgyűlési határozatát. A közgyűlés november közepén Tőkés László püspök előterjesztésében felszólította e két megye lelkészeit, hogy ne vállaljanak fellépést semmilyen közös rendezvényen az illető megyei RMDSZ-szervezetekkel, és hivatali minőségükben határolódjanak el mindenfajta együttműködéstől. Csernák Béla református lelkész, a ReMeK vezetőségi tagja az MTI-nek elmondta, a döntés elsősorban személyiségi jogaiban igyekszik korlátozni a lelkészeket. Másodsorban olyan érvekre hivatkozva vezet be korlátozást, amelyek nem is szerepelnek az egyház törvénykönyvében. Tőkés László az MTI érdeklődésére úgy válaszolt e fenti megnyilatkozásra: "Nem kívánok reflektálni e véleményekre, ugyanis az egyházi testületi döntések megfellebezhetőek az egyházon belül. Ilyen fellebbezés hivatalos formában nem történt". Tőkés furcsállja, hogy éppen az ő egyházkerületét éri lépten-nyomon támadás, hiszen a többi egyházhoz képest az övének a legliberálisabb a szabályozása. Emlékeztet, hogy például a gyulafehérvári érsekség és a másik három katolikus egyházmegye egyenesen eltiltja papjait a politikai szerepvállalástól. /Református lelkészek Tőkés László egyházkerületének határozata ellen. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 26./
2004. április 3.
Több mint ötven év vers- és aforizmatermését fogja össze a hírlapíróból könyvtárossá lett Mészáros József Tömören-Lazán /Tinivár, Kolozsvár/ című kötete, melyet Gáspár Sándor méltatott Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. /Mészely Réka: Fél évszázad tömör, laza kötete. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 3./
2004. április 5.
A Communitas Alapítvány a román kormánytól kapott – a törvényes előírások szerint a magyar kisebbségi közösség támogatására fordítandó – pénz negyedét-felét a Communitas saját, a nagyközönség által át nem tekinthető tevékenységére költi. Bizonyos, hogy ennek az át nem látható költekezésnek majdnem teljes egészében az RMDSZ a haszonélvezője. Az RMDSZ politikai szervezet, ekként pedig nem részesülhet ebből a támogatásból, ez ismert a román kormányzat előtt is. Milyen árat fizet ezért az RMDSZ? Az árat minden bizonnyal az a hallgatólagos szerződés tartalmazza, amely a román kisebbségpolitikai modell alapja. S amelynek lényege: a román kormány átadja a közpolitikai erőforrás-elosztás monopóliumának egy részét a kisebbségeket képviselő politikai szervezeteknek, felügyel még arra is, hogy ezek monopóliumát alternatív szervezetek nehogy megtörjék, s mindennek fejében – őrködést kér. Őrködést afelett, nehogy új, e rendszer falait áttörő politikai kezdeményezések – például: autonómiatervek – jelenjenek meg. Bakk Miklós megjegyezte, történelmi bűne lesz az RMDSZ-nek, ha nem látja be: ma már változtatni kell e modellen. /Bakk Miklós: Communitas és közösség. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 5./
2004. április 6.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Pro Minoritate Alapítvány által szervezett kétnapos szovátafürdői tanácskozáson Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke úgy fogalmazott: a nemzeti kisebbségi kérdés rendezésének legígéretesebb formája a közösségi autonómia. A státustörvény eredeti formájában kedvező hatású volt – mondta. A Medgyessy-kormány által végrehajtott módosítások miatt viszont a kisebbségi magyarok elbizonytalanodtak abban a tekintetben, hogy Magyarország hatékonyan tudja-e támogatni őket szülőföldjükön. Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke emlékeztetett: Romániában a decentralizáció még nem kezdődött el, mert az alkotmány szerint Románia "egységes nemzetállam", egyedüliként az Európai Unióhoz csatlakozó országok közül. A regionalizmus és az autonómia kérdését eddig csak erdélyi értelmiségiek és politikai szervezetek vetették fel – mondta. Nem véletlenül – tette hozzá –, hiszen az agyonközpontosított Romániával szemben Erdélyben az autonómiáknak évszázados hagyományai vannak (mócok, besztercei románok, szászok, székelyek). Eberhard-Wolfgang Wittstock, a Romániai Német Demokrata Fórum parlamenti képviselője szerint az erdélyi szászok évszázadokon át működő autonómiája mutatja, hogy ezeken a területeken hagyománya van az önrendelkezésnek. Szilágyi Zsolt a szervezők nevében úgy fogalmazott: "Sikerült bemutatni a működő nyugat-európai autonómiamodelleket, áttekintettük az eddigi munkánkat, és megfogalmaztunk továbblépési lehetőségeket, bátran mondhatjuk, tanácskozásunk sikeres volt". Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke elmondta: 1989 után a romániai magyar közösség felsorakozott a közösségi autonómia mellett. /Célunk a közösségi autonómia intézményrendszere. A nemzetállam a szegénységet konzerválja. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./ Németh Zsolt így kezdte hozzászólását: Nem hallgathatjuk el, hogy a magyarság a Kárpát-medencei népek között folyó “fennmaradási” versenyben nem áll jól: demográfiai pozíciói romlanak, nyelvterülete zsugorodik. “E folyamatok feltartóztatása és megfordítása érdekében el kell érni, hogy a határon túli magyarság szülőföldjén maradjon, hogy nemcsak jó, de érdemes is legyen magyarnak lenni a Kárpát-medencében.” Összegzésként Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy a közösségi autonómia a Kárpát-medencei magyarság jövőjének megkerülhetetlen előfeltétele. Toró T. Tibor kijelentette: “mi az autonómiában ismertük fel és képviseljük a nemzeti gondolatot”. Az autonomisták előtt álló teendőket összefoglalva azt emelte ki, hogy az elméleti megalapozás szakaszán lassan túljutva, az intézményépítés és -működtetés közel sem könnyű feladata következik. A konferencia végén felolvasták a különböző okok miatt távol maradt Gabriel Andreescunak és Eva Maria Barkinak a jelenlévőkhöz intézett levelét. /Makkay József, Szentgyörgyi László: A magyar közösség autonómiájának nincs alternatívája. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 6./
2004. április 7.
Ha 1905 májusában valaki azt mondta volna dr. Bernády György marosvásárhelyi polgármesternek, mint megrendelőnek, vagy a két tervezőnek, a budapesti Komor Marcellnek és Jakab Dezsőnek, hogy 2004 áprilisában a marosvásárhelyi „cifra palota" homlokzatán a román nemzeti zászlót és az észak-atlanti katonai tömb lobogóját fogja lengetni, és hogy csak az egy szem magyar felirat (Maros Megyei Tanács) lesz, bizonyára jót nevettek volna az urak az okvetetlenkedőn, írta Máthé Éva. Románia belépett a NATO-ba. A helyi román sajtó megírta, hogy az RMDSZ nem „méltóztatott megjelenni" az ünnepségen. Közben az RMDSZ Maros megyei székhelyére nem érkezett semmiféle meghívó, sőt Brassai Zsombor megyei ügyvezető elnök azt sem tudta, hogy a „cifra palotára" kikerült a kék lobogó. /Máthé Éva: Beléptünk… = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./
2004. április 13.
A másként gondolkodók Tőkés László (akkori) tiszteletbeli elnök védnöksége alatt megszervezték az Alsócsernátoni Fórumot /1998. szept. 12./, amelyre hivatalos volt Markó Béla szövetségi elnök is. Azonban az RMDSZ csúcsvezetősége nem jelent meg a fórumon, ehelyett Kolozsvárra összehívták az országos választmányt, és bejelentették, hogy ha a kormány nem engedélyezi az önálló magyar Bolyai Tudományegyetemet, az RMDSZ kilép a kormányból. Markó Béla elnök a marosvásárhelyi Bernády-házba értekezletet hívott össze, amelyen részt vettek az RMDSZ szenátorai, képviselői, az államtitkárok, a magyar prefektusok és alprefektusok, valamint a megyei elnökök. Gaál Márton jelen volt akkor ezen a tanácskozáson, most beszámolt erről. Markó Béla feltette a kérdést, hogy kinek-kinek a területén milyen gazdasági, politikai és személyi következményekkel jár a kilépés. Toró Tibor, a Reform Tömörülés elnöke kifejtette: a kilépésre vonatkozó határozatot be kell tartani. Toró beszéde alatt Verestóy Attila szenátor nevetett, végül röhögött. Utána indulatosan ezt mondta Torónak: „Gondolkodnék a szavaidon, ha embernek tartanálak, de a szememben nem vagy ember!” Durva kijelentéséért a gyűlésvezetőnek rá kellett szólnia Verestóyra. Gaál Márton hozzászólásában kifejtette a Verestóy szavaival kapcsolatos véleményét, mire Verestóy kimondta: „Vegyék tudomásul, azért jelentettük be, hogy kilépünk a kormányból, hogy benne maradhassunk.” /Gaál Márton, Marosvásárhely: párbeszéd RMDSZ módra. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 13./
2004. április 19.
Ápr. 16-án a Bernády Házban titkos szavazással véglegesítették az RMDSZ-jelöltek listáját Marosvásárhely Városi Tanácsába. A szavazás eredménye: 1. Benedek István, 2. Csegzi Sándor, 3. Törzsök Sándor, 4. Dávid Csaba, 5. Dáné Károly, 6. Kirsch Attila, 7. Bárczi Győző, 8. Bálint István, 9. Nemes Pál, 10. Molnár Gábor, 11. Mózes Levente, 12. Fekete Attila, 13. Kolozsváry Zoltán. Dr. Kelemen Atilla megyei elnök, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje kijelentette, lehet magyar polgármestere Marosvásárhelynek. Kelemen Atilla közölte, nem tárgyal a Polgári Szövetséggel. Mi az a Polgári Szövetség? – kérdezte. Hozzátette: „amikor például a Vártemplomban kétes eredetű politikusok megvádolnak, azt tartom a legméltóbbnak, ha nem válaszolok, hanem megyek a magam útján és teszem a dolgom”. /Mózes Edith: Rangsoroló közgyűlés. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 19./
2004. április 22.
Ápr. 21-én az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének tanácstermében ülésezett a Felsőoktatási Tanács Kolozsváron. A megbeszélés fő témája: a magyar anyanyelvű felsőoktatás jövőképe az egyetemi reform folyamatában. A meghívottak a Felsőoktatási Tanács tagjai: egyetemi rektorok, rektor-helyettesek, professzorok, intézményi képviselők, személyiségek. Az ülés minisztériumi meghívottja, dr. Floare Macris ismertette a szaktárca és az egyetemi szakértők által kidolgozott felsőoktatási törvény-tervezetet, a Románia által is aláírt Bolognai Egyezmény alkalmazására vonatkozóan. Dr. Péntek János egyetemi tanár elemezte a romániai magyar felsőoktatás helyzetét. Péntek János kifejtette: az elkövetkezőkben egy stratégiai döntés-előkészítő bizottságot kell létrehozni, amely a konkrét szakmai tapasztalatokra építve megoldási alternatívákat javasolhat majd. Dr. Nagy László rektor-helyettes a Babes-Bolyai Tudományegyetemen bekövetkező struktúraváltásáról, ennek előnyeiről és hátrányairól beszélt. Dr. Szilágyi Pál rektor a magánegyetemekről, az ideiglenes működési engedéllyel rendelkező szakok jövőbeni perspektíváiról szólt. A résztvevők abban állapodtak meg, hogy létrehoznak egy operatív koordinációs testületet, amely folyamatosan ajánlatokat tesz a bolognai elvek alkalmazásának gyakorlatára, állandó kapcsolatot tart a magyar anyanyelvű felsőoktatás szervezőivel és vezetőivel, júniusig kidolgozzák az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás általános stratégiáját, megvitatják a Babes-Bolyai Tudományegyetemen folyó magyar nyelvű oktatás autonómiáját szavatoló struktúrák kialakítási tervezetét. /Ülésezett a Felsőoktatási Tanács. = RMDSZ Tájékoztató, ápr. 22., 2700. sz./
2004. április 26.
A jogállamiság alapvető szabályaira fittyet hányva, egyértelmű RMDSZ-segédlettel a Központi Választási Iroda elutasította a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) 53 000 aláírással benyújtott bejegyzési kérelmét, Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ülésezett, ápr. 25-én pedig Aradon felavatták az újra felállított Szabadság-szobrot. Az MPSZ bejegyzését az RMDSZ képviselőjének határozott kérésére utasították el. Nagy Zsolt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke azt nyilatkozta, hogy az aláírásgyűjtők becsapták az embereket, mi több, megpróbálták hamisítani az íveket. Mindezt az MPSZ vezetői egyértelműen cáfolták. /Makkay József: Megkérdőjelezett választási alternatíva. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./
2004. április 28.
Makkay József visszatért előző írásához /Megkérdőjelezett választási alternatíva, Szabadság, ápr. 26./, mert egyes RMDSZ-vezetők szerint nem igaz, hogy a magyarság oktatását szavatoló RMDSZ-es törvény támogatására összegyűlt 500 000 aláírást levitték a pincébe. A törvénytervezetet 1995-ben az RMDSZ valóban a parlament elé vitte. Azonban az RMDSZ kormányba kerülésével csend állt be. Az RMDSZ a tervezet nem nyújtotta újra be. Mindez a tényeken nem változtat: a Babes-Bolyai Tudományegyetemen immár a magyar karok kérdése is a távoli jövőbe tűnik, Bolyai Egyetemről pedig nem is beszélhetünk, írta Makkay. /Makkay József: Hol őrzik törvénytervezeteinket? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 28./
2004. május 5.
Az Amnesty International (AI) súlyosan elmarasztaló véleményt közölt a romániai elmegyógyintézetekről, felszólítva az Európai Uniót, nyújtson segítséget a balkáni országnak, hogy javíthasson a pszichiátriai kezelések színvonalán. Romániában akaratuk ellenére vetnek alá embereket elmegyógyintézeti kezelésnek, és minden orvosi alap nélkül utalnak be oda embereket, önkényesen fogva tartva őket, megtagadva tőlük a méltányos jogi eljáráshoz való jogot is. /Az AI elmarasztalja a romániai pszichiátriai kórházakat. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 5./
2004. május 8.
Máj. 7-én tartották Nagyváradon, a Szigligeti Ede Állami Színházban az RMDSZ országos kampánynyitóját. Markó Béla elmondta: alapjában véve a romániai magyarság továbbra is egységes, a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy hat százalékos a szövetség támogatottsága. Szerinte az alternatív szervezeteknek is az RMDSZ-ben van a helyük. – Az RMDSZ a legutóbbi választások eredményei alapján 145 polgármesterrel és kétezer négyszáz önkormányzati képviselővel rendelkezik. A június 6-án tartandó romániai helyhatósági választásokon az RMDSZ növelni szeretné városvezetőinek a számát. A romániai önkormányzatokban a legutóbbi törvénymódosítások szerint csökkenni fog ugyan a képviselők száma, a szervezet viszont arányaiban véve mindenképpen növelni szeretné. Markó Béla felsorolta az RMDSZ megvalósításait: az egyházi ingatlanok valamint, a föld- és erdőtulajdon visszaszerzése, a kétnyelvű táblák, valamint a Szabadság-szobor visszaállítása. A továbbiakban Kelemen Attila (Marosvásárhely), Ilyés Gyula (Szatmárnémeti), Albert Álmos (Sepsiszentgyörgy), Ráduly Róbert (Csíkszereda), Ladányi László (Székelyudvarhely), Kovács Attila (Brassó) valamint Bíró Rozália (Nagyvárad) polgármester-jelöltjeinek rövid bemutatkozó beszédét hallgathatták meg a jelenlevők. Az ünnepségen Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök is felszólalt. /Borbély Tamás: Országos RMDSZ kampánynyitó Nagyváradon. Minél nyitottabb és befogadóbb szövetségre van szükség – véli Markó Béla. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./
2004. május 10.
Magyarország uniós csatlakozását a határon túliak – a szlovákiai és a szlovéniai magyarok kivételével – Siralmas énekként és nem Örömódaként élték meg, különösen, ha kimerészkedtek a határra, állapította meg Sylvester Lajos. A csernátoniakat szállító kisbusz a határig hajtott, hihetetlennek tűnt, hogy a sepsiszentgyörgyi útlevélosztályon szabályszerűnek és határátkelésre alkalmasnak vélt úti okmányokat ne fogadják el. Mégis így történt. A sepsiszentgyörgyi útlevélosztály tisztviselői a csoportok számára kiállított közös útlevelet szabályosnak tartják, a bukaresti és kolozsvári magyar konzulátus ügyfélszolgálata ideges lesz az érdeklődők okvetetlenkedése miatt, és azt szorgalmazza, hogy mindenkinek legyen személyre szóló úti okmánya. Ha átmehetnek, láthatták volna, hogy a magyar címerrel ékesített piros-fehér-zöld színű országjelző táblát lecserélik magyar oldalon sokcsillagos kékre, az erdélyiek még azt hitték volna, hogy megszűnt Magyarország. – Az útlevél kiváltása is szép összeg, a kiskorú gyermekek esetében a közjegyzői felhatalmazások, a fordítások közjegyzői hitelesítése, az útiköltség, a megemelt gépkocsi-biztosítási díjak, az utánajárások miatti munkahelyi kiesések is bekerülnek a kiadási rovatba. /Sylvester Lajos: Minden nagyon szép, minden nagyon jó… = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 10./
2004. május 14.
Püspökválasztás előtt áll a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Tőkés László püspök újabb mandátumra jelölteti magát, kihívója pedig előreláthatólag Csernák Béla bihari lelkész lesz, aki megkérdőjelezi Tőkés jogosultságát egy újabb ciklus vállalásához. Júliusban egyházmegyei szinten lesznek választások, melyek során az espereseket és a főjegyzőket jelölik ki, októberben pedig egyházkerületi választásokat tartanak, melyen a püspök, valamint a tisztségviselők személyéről döntenek. Tőkés László püspök bejelentette, hogy közeli munkatársaival, Csűry István lelkészi főjegyzővel, Kovács Zoltán főgondnokkal, Tolnai István világi főjegyzővel és Gellért Gyula generális direktorral egyetemben újabb megmérettetést vállal. Csernák Béla nagy népszerűségnek örvend a Tőkés ellenzékét tömörítő Református Megújulási Közösség (Remek) tagjai között. „Nem leszünk partnerek egy személyeskedő kampányban” – jelentette ki Tőkés László. A püspök ellenzéke a fugyivásárhelyi Református Egyházi Központban Piacgazdaság és keresztény erkölcs címmel szervez konferenciát a hét végén, a felszólalók között pedig ott lesz Markó Béla RMDSZ-elnök is. A Csernák Béla köré tömörülő REMEK strukturális váltást és lelki megújulást akar, azt, hogy a politika a jelenleginél kisebb szerepet játsszon az egyházkerület életében. Tőkés Lászlónak a jelenlegi a harmadik mandátuma (1990–94, 1994–98, 1998–2004), ezért Csernák szerint Tőkés László nem jelöltethetné magát. Juhász Tamás, a protestáns teológia rektora, a zsinati állandó tanács tagja elmondta, a zsinat kimondta, hogy a jelenleg hivatalban levő tisztségviselők esetében a mostani az első ciklusnak számít. /Pengő Zoltán: Vitatják Tőkés jelölhetőségét. = Krónika (Kolozsvár), máj. 14./
2004. május 15.
A romániai magyarság csak egységes fellépéssel érhet el bármit is, a magyarországi belpolitikai megosztottságot nem lehet mesterségesen „átültetni" Erdélybe – egyebek között erről beszélt Markó Béla, az RMDSZ elnöke az MTI-nek adott interjújában. Az RMDSZ számára alapvető fontosságú volt a jelenlegi kormánypáttal, a kormányzó Szociáldemokrata Párttal (SZDP) való együttműködés. Az utóbbi időben az autonómia kérdése látszott megosztani a romániai magyarságot. Markó Béla kijelentette, hogy a jövőben mindenképpen szükség lesz az autonómia valamilyen formájára: a szórványban élő magyaroknak a kulturális (személyi elvű), a tömbben élőknek pedig egyfajta területi autonómiára. Az autonómia ügyét csak lépésről lépésre lehet megvalósítani. Markó úgy véli: a magyarországi politikusok közül sokan nem értik, hogy Erdélyben más a politikai értékrend, mint Budapesten, az ottani belpolitikai megosztottságot nem lehet „átültetni" egy másik ország földjére. Az RMDSZ-elnök ostoba és veszedelmes kísérletnek nevezte, hogy több Fidesz-politikus az RMDSZ-szel szemben alternatív szervezetet akar létrehozni, veszélybe sodorva ezzel az erdélyi magyarság jövőjét. A mindenkori magyar kormánnyal is akkor lehetett a legjobban együttműködni, amikor az nem próbált beleszólni a romániai magyarság ügyeibe – mondta Markó. A mostani kormánynak a határon túli magyarsággal kapcsolatos politikájában Markó egyfajta határozatlanságot vél felfedezni. Szerinte ennek is tulajdonítható, hogy a költségvetési megszorítások keretében e téren is automatikusan akarták volna érvényesíteni a „fűnyíró" elvét ahelyett, hogy figyelembe vettek volna bizonyos prioritásokat. /(Garzó Ferenc / MTI): Markó Béla az erdélyi és a budapesti politikai értékrend különbségeiről. „Ostoba és veszedelmes kísérlet" a Fidesz-igyekezet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./
2004. május 15.
Magyarország EU-csatlakozása új helyzetet teremt, új dimenzióba helyezi a román-magyar kapcsolatokat, nyilatkozta máj. 14-én Szent-Iványi István /SZDSZ/, az Országgyűlés integrációs bizottságának elnöke, aki Csőzik László és Ara-Kovács Attila diplomata társaságában érkezett Marosvásárhelyre, majd Kelemen Atillával, az RMDSZ polgármesterjelöltjével, illetve értelmiségiek egy csoportjával találkozott a Bernády Házban. Szent-Iványi István hangsúlyozta: nem kíván beavatkozni az RMDSZ belső életébe, pártja mindig a megválasztott vezetőkkel tartja a kapcsolatot és nem helyesli, hogy a magyar belpolitikai megosztottságot bárki exportálja. Az SZDSZ-es politikus szerint a nemzeti jelző fosztóképző a liberális politikában. Szent-Iványi István kifejtette, pártja nem ért egyet a kettős állampolgársággal. /Mózes Edith: SZDSZ-küldöttség Marosvásárhelyen. Lehet-e a róka vegetáriánus? = Népújság (Marosvásárhely), máj. 15./
2004. május 15.
Máj. 14-én Déván szórványkonferenciát tartottak, melyen Hunyad megye magyar civil szervezeteinek jelentős hányada képviseltette magát. Winkler Gyula parlamenti képviselő, Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadója és Gáll László, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség tanfelügyelője vitaindító előadásait követően a szórványban élő Hunyad megyei magyar kisközösségek képviselői számos helyi gondot vetettek fel, kezdve a csernakeresztúri Tájház elé állítandó székely kapuhoz szükséges anyagi támogatás hiányától a megyei érdekeltségű oktatási és kulturális központ kialakításáig. Murvai László, az Oktatási Minisztérium vezérigazgatója megfogalmazta: egy közösség sorvadása akkor kezdődik, amikor az iskolája tagozattá válik. A tagozatokon tanuló diákoknak nem csupán számuk csökken, hanem lelki struktúrájukban is visszafejlődés tapasztalható, kisebbségi gátlások alakulnak ki és elvesztik identitástudatukat. Ezért nagyon fontos az önálló intézmények megtartása, illetve megteremtése. Varga Károly, a Geszthy Ferenc Társaság /Déva/ elnöke a dévai oktatási és művelődési központ kialakításáról beszélt. /Gáspár-Barra Réka: Helytállás a szórványban. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 15./ Átfogó szórványstratégiát kívántak kialakítani a Déván rendezett szórványkonferencián jelen lévő civil szervezetek és az RMDSZ képviselői. „Szórványvidéknek tekinthető Romániában minden olyan régió, ahol a magyarság számaránya nem éri el a tíz százalékot” – szögezte le Murvai László. Ide tartozik a Hunyad megyei magyarság is, amelynek egy része a szociális gondokkal küzdő Zsil völgyében él. /Lepedus Péter: Anyanyelv és ingatlanok. = Krónika (Kolozsvár), máj. 17./
2004. május 15.
Xantus Géza kiállítása a Bernády Házban: csíkszeredai festő itáliai képei Marosvásárhelyen. Xantus Géza négy évig ösztöndíjasként Rómában tanult, és 2003-ban diplomázott az Accademia di Belle Arte festészeti karán. Budapesten, Rómában, Helsinkiben, Kielben voltak sikeres kiállításai eddigi pályája másfél évtizedében. Budapesten teológiai tanulmányokat is folytatott. A kisgrafikától, az ex librisektől a monumentális munkákig, freskók, színes üvegablakok, belsőépítészeti tervek megvalósításáig terjed foglalatosságai köre. Budapesten a Magyar Püspökkari Konferencia kápolnájának ablakain van Keresztút-sorozata, Miskolcon az Ige templomában látható ötven négyzetméteres szentélyfreskója, a szatmári püspöki palota dísztermének tavalyi felújítása is az ő tervei alapján történt. /N.M.K.: Áttört dimenziók. Xantus Géza kiállítása a marosvásárhelyi Bernády Házban. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 15./
2004. május 17.
Nemcsak politikai, hanem morális kudarcot is vallott a Magyar Polgári Szövetség azáltal, hogy a szövetség sikertelen bejegyeztetési kísérlete után más kisebbségi szervezetek, így a Német Demokrata Fórum listáin kívánták jelöltjeiket indítani – nyilatkozta Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke máj. 15-én Kolozsváron. Szerinte az MPSZ tagjai már akkor kétes erkölcsi magatartásról tettek tanúbizonyságot, amikor a választásokon való indulásukhoz szükséges aláírások összegyűjtésekor különböző módszerekkel megpróbálták félrevezetni az embereket. Markó szerint az MPSZ tagjai nem politikai alternatívát akarnak kínálni, sokkal inkább különböző pozíciókhoz akarnak jutni. Tőkés László püspök kijelentésére ("Nem tartok annyira Funartól és Vadimtól, mint az európai színekben tetszelgő, jogfosztó hatalomtól") reagálva Markó megdöbbenésének adott hangot. Véleménye szerint egy hasonló nyilatkozat, komolytalansága mellett, a románok és magyarok közötti feszültségek szítását eredményezi. /Morális kudarcot vallott a Magyar Polgári Szövetség. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 17./
2004. május 19.
A háromszéki művelődési élet három személyiségét tüntette ki máj. 18-án Iliescu elnök. A kultúra területén kifejtett tevékenységéért, a művelődési örökség ápolásáért és népszerűsítéséért elismerésben részesült Haszmann Pál, a csernátoni múzeum igazgatója, Boér Hunor, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa és Musát Gyula, a Kovászna megyei Művelődési Intézet munkatársa. Az érmet és a díszoklevelet Horia Grama prefektus adta át. /Államelnöki kitüntetések Háromszéken. = Krónika (Kolozsvár), máj. 19./
2004. május 22.
Szatmárnémetiben a 11–es számú napközi volt az első tanoda, mely tíz évvel ezelőtt kísérleti szinten bevezette és a kisgyerekek oktatásában alkalmazta a step by step típusú alternatív oktatási módszert. Az évforduló kapcsán máj. 21-én a nyíregyházi Kincskereső Óvoda óvónőinek részvételével, illetve a módszer alkalmazására áttért szatmári óvodák pedagógusaival szakmai tapasztalatcserét tartottak. A kezdeti egy óvoda mellett ma már kilenc napközi működik step by step–es program szerint. /(anikó): Tíz év az alternatív oktatás területén. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 22./
2004. május 24.
Máj. 22-én a Maros megyei RMDSZ vendégeként Marosvásárhelyre látogatott Vojnik Mária, a magyar Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára. A Bernády Házban tartott egészségügyi fórumon dr. Kelemen Atilla polgármesterjelölttel, dr. Benedek Imrével, orvosokkal, egyetemi hallgatókkal találkozott. A stratégiai együttműködésről is szó esett a magyarországi és erdélyi egészségügyi intézmények, szakemberek és szervek között. Az Európai Unióban hiány van az egészségügyi és jóléti szolgáltatások terén. Magyarország sem kivétel, hiszen óriási orvos- és asszisztenshiánnyal küszködnek. A magyarországi egészségügyi szakemberek leginkább a németországi, osztrák kórházakban próbálnak szerencsét. Vojnik szerint a Romániában végzett orvosokat ezért is várják tárt karokkal az anyaországban. /Mészely Réka: A magyar Egészségügyi Minisztérium államtitkára Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 24./
2004. május 24.
Székely Ervin képviselő kifejtette, Pécsi Ferenc bejelentette magát független jelöltként. Szilágyi Zsoltot nem tudta összegyűjteni a szükséges aláírás számot. Szilágyi Zsolt az RMDSZ-szel szembeni álláspontja miatt már nem tekinti magát RMDSZ-képviselőnek. Székely Ervin szerint az MPSZ tagjai számára nem az alternatíva felmutatása a fontos, hanem a hatalom megszerzése. /Béres Katalin: Magyar „polgári" öngólok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./
2004. május 25.
Csillapulni látszanak a viták a romániai magyar közösségen belül az "alternatív politikai kezdeményezések" körül, az RMDSZ támogatottsága mindenütt töretlen – mondta máj. 24-én Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Azzal kapcsolatosan, hogy Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke a hétvégén Székelyudvarhelyen szoborpark-avatás keretében állt ki az RMDSZ-szel szemben induló Szász Jenő polgármester mellett, Markó így fogalmazott: Erdélyben szívesen látott minden magyarországi politikus, jelenlétük ma már természetes a különböző rendezvényeken. Markó ugyanakkor nem örült annak, hogy e rendezvényen a Fidesz elnöke olyan helyi politikust próbált "megtámogatni", aki a romániai magyarság politikai egységének a megosztását próbáló szervezetnek volt a kezdeményezője. Markó Béla "enyhe paródiát" vélt felfedezni abban, hogy Székelyudvarhelyen tizenhárom mellszobrot avattak. Szerinte akár "szentség-törésnek" is tekinthető, hogy az aradi tizenhármak emlékművének felavatása után most ugyanezt a tizenhármas számot egy másik szoborparkba "ültetik át". Úgy vélte: aligha tekinthető művészetnek, hogy arcot próbáltak adni a székelyek legszebb legendájának, Csaba királyfinak. Markó szerint a Fidesz túlságosan belelovallta magát abba, hogy Erdélyben olyan politikai szervezetet hozzon létre, amely jóban-rosszban vele tart. E kísérlet azonban kudarcba fulladt. A Fidesz politikusai egy idő után rá fognak jönni arra, hogy a magyarországi politikai értékrendet nem lehet átvinni Erdélybe. /Markó szerint csillapulni látszanak a viták a romániai magyar közösségen belül. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 25./
2004. május 26.
Az RMDSZ elsődleges értéknek az egységes fellépést tekinti mind a parlamentben, mind az önkormányzatokban – mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke máj. 5-én, Budapesten, a Határon Túli Magyarok Hivatalában (HTMH) tartott sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy az RMDSZ-szel szemben jelen pillanatban nincsen alternatív szervezet, a független jelöltek ellenére a szövetség politikai ellenfelei a román pártok. Az alternatív szervezetekkel kapcsolatos viták elcsitultak, az éles szembenállások megszűntek. Az RMDSZ támogatottsága 6 százalék feletti; 526 községben és városban indítottak jelölteket. A szövetségnek ma 145 polgármestere és 2.400 helyi, megyei önkormányzati képviselője, azaz tanácsosa van. Az a céljuk, hogy Kolozsvárott leváltsák a jelenlegi polgármestert, Gheorghe Funart és Marosvásárhelynek újra magyar, RMDSZ-es polgármestere legyen. Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke közölte: a hivatal eddig 758 millió forint általános oktatási-nevelési támogatást utalt át Romániába, ahol az elkövetkező napokban a közvetlen érintettek megkapják a juttatást. A Szlovákiában, Felvidéken benyújtott 25 ezer pályázat esetében 570 millió forintot ítéltek oda, a HTMH ebből már 201 millió forintot elküldött. Bálint-Pataki József szerint a tanév kezdéséig körülbelül négymilliárd forint oktatási támogatást juttatnak Románián és Szlovákián kívül Kárpátaljára, a Vajdaságba, Szlovéniába és Horvátországba. /Az RMDSZ elsődleges értéke az egységes fellépés. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 26./
2004. június 1.
Máj. 28-án Kelemen Atilla, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje meghívására Marosvásárhelyen járt Baja Ferenc, a magyar kormány civil kapcsolatokért felelős államtitkára. Baja a helyi civil szervezetek képviselőivel találkozott a Bernády Házban, majd látogatást tett a Pro Európa Liga székhelyén. Baja 34 civil szervezet képviselőjével találkozott. A nemzetközi kapcsolatok ápolására hozták létre Magyarországon a Nemzeti Civil Alapot 580 millió forintos alappal. Baja Ferenc támogatást ígért ahhoz, hogy a helyi civil szervezetekkel közös internetes honlapot hozzanak létre. /Mózes Edith: Találkozó a civil-civil kapcsolatok kiépítéséért. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 1./
2004. június 1.
Nagy Zsolt, az RMDSZ helyhatósági választásokért felelős kampányfőnöke közölte, hogy az RMDSZ 318 polgármesterjelölttel, több mint 7600 tanácsosjelölttel 537 közigazgatási egységben száll versenybe a június 6-i önkormányzati választásokon. Többen nem építeni, hanem rombolni kívántak, mondta a Magyar Polgári Szövetségről, egy alternatív szervezetet próbáltak bejegyeztetni, s ezáltal a választási esélyeit rontani az RMDSZ-nek, szerinte ezzel a magyarságnak ártottak. Az RMDSZ-nek jelenleg 146 polgármestere és 2450 helyi és megyei tanácsosa van. Az a cél, hogy a polgármesterek számát növeljék, a helyi és megyei tanácsosi arányokat megtartsák, illetve növeljék Erdély-szinten. Vannak stratégiainak mondott városok: Nagyvárad, Szatmárnémeti, Kolozsvár, ahol legfontosabb cél a jelenlegi polgármester félreállítása, vagy Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda. /Mózes Edith: Az RMDSZ kiszámítható, megbízható jövőt kínál. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 1./
2004. június 4.
Székely Miklós fiatal marosvásárhelyi képzőművész egyéni tárlata nyílt Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. A kiállításon újabb festményeit és pár évvel korábban készült alkotásait összevetve alkothatnak képet eddigi pályájáról az érdeklődők. /Székely Miklós egyéni tárlata. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./