Apró lépések politikája
Van alpolgármester és Bernády iskola, nincs kétnyelvű felirat és döntés a Sütő-szobor ügyében
Tegnap majdhogynem a kulisszák mögötti forgatókönyv szerint zajlott a marosvásárhelyi tanács ülése. Mint ismeretes, a többször elhalasztott soros ülésen olyan kényes témák szerepeltek, mint az alpolgármester-választás, az utcák és az intézmények kétnyelvű feliratozása, a Sütő András tervezett szobrának elköltöztetése eredetileg megszavazott helyéről a központba, illetve a hőenergia-szolgáltatás ügye.
Miután a napirend előtti felszólalások több mint egy órán át elhúzódtak, és ez idő alatt azon is vitatkoztak a tanácsosok, hogy milyen napirendre tűzött határozattervezeteket vonjanak vissza, illetve sürgősen tárgyaljanak meg, Dorin Florea polgármester igencsak kioktatta a tanácsosokat, de legfőképpen az RMDSZ képviselőihez szólt, majd elmondta, hogy két óriási politikai hibát követtek el. Az egyik az, hogy "egyes politikusok saját érdekeiknek megfelelően" levették a sürgősségi klinikai kórházat "az ország térképéről", a másik ilyen tévedés a Digitális város című tervhez való viszonyulás volt. Aztán következett az alpolgármester megválasztása, de időközben kiderült, hogy a Sütő András szobrának felállítási helyére vonatkozó határozattervezetet az RMDSZ visszavonta. Peti András frakcióvezető azzal indokolta ezt a lépést, hogy még nem egyeztek meg ezen a téren más pártok képviselőivel, ezért attól tartott, hogy kedvezőtlen döntés születik e téren. Mindemellett megerősítette, van érvényben levő tanácsi határozat a szoborállításról, csak az elköltöztetés körül nincs még egyetértés, ezért nem erőltetik most a kérdést. Arra viszont senki nem tudott egyértelmű választ adni, hogy az utcák és az intézmények kétnyelvű feliratára vonatkozó határozattervezet miért nem szerepelt a napirendi pontok között, holott korábban – a Népújságban is közölt – összehívóban benne volt.
A válasz némiképpen a további történésekben benne volt. Következett az alpolgármester-választás. Dr. Benedek István az RMDSZ frakciója nevében javasolta Peti Andrást, majd az ülésvezető félszegen megkérdezte, hogy van-e még javaslat? Természetesen nem volt. Akkor 20 perces értetlenkedés után végül kijelölték a szavazatszámláló bizottságot, ugyanis a tanács működési szabályzatának megfelelően az alpolgármestert titkos szavazással választják meg. Az egyetlen jelöltet húsz támogató és két ellenszavazattal elfogadták. Majd a kinevezésére vonatkozó határozattervezetet egy ellenszavazattal elfogadták. Ezt követően Peti András Cioban Maria jegyző jelenlétében (a magyar Bibliára) letette a hivatali esküt, és aláírta az erről szóló jegyzőkönyvet. Rövid beszédében azt ígérte kollégáinak, hogy alpolgármesterként igyekszik pártállástól függetlenül a város összes lakóját képviselni.
A Népújság arra volt kíváncsi, hogy mi a garancia arra nézve, hogy Peti András alpolgármesterként nem jár úgy, mint elődje, akit semmibe vett a polgármester?
– Biztató az a jel, hogy nagy többséggel, két ellenszavazattal fogadták el a jelöltségemet a kollégák, ez azt jelenti, hogy minden politikai párttal sikerült egyezségre jutni személyem, illetve az RMDSZ jelöltjével kapcsolatosan. Rendelkezem azzal a nyitottsággal, áldozatkészséggel, hogy a város lakói érdekében megtaláljam a közös hangot a tanácsban mind a többi politikai párt képviselőjével, mind a végrehajtó hatalommal, mind a polgármester úrral.
Az "egyezség" következő lépéseként került szavazásra a 2-es számú általános iskola ügye, amely kb. egy éve és kilenc hónapja "napirenden" van, és a politikai hercehurca miatt mindeddig nem sikerült elérni, hogy felvegye az iskola építőjének, a város hajdani polgármesterének, dr. Bernády Györgynek a nevét. Miután az ülésvezető elmondta, hogy a jogi szakbizottság nem egyezett bele a határozattervezetbe, és más bizottságokban is voltak kifogások ez ellen, vitára bocsátotta ezt. Aztán miután – enyhe csodálatára – senki sem akart hozzászólni, szavazásra bocsátotta. A tanácsosok három ellenszavazattal (Sabau Pop Aurelian Olimpiu, Puiac Ion Claudiu, Loghin Lucian Mircea) elfogadták azt, hogy az iskolát szeptembertől Bernády György Általános Iskolának nevezzék.
A teremben tartózkodtak a szülői bizottság képviselői, akiknek a nevében a folyosón Györgyné Kis Anna nyilatkozott. Elmondta, hogy több mint egyéves küzdelem végére érnek, de azt szeretnék, hogy az RMDSZ nevezzen ki egy felelőst, aki tovább követi az ügyet és gondoskodjon arról, hogy az új tanév kezdetekor felkerüljön helyére az új tábla. Peti András alpolgármester hozzáfűzte: "sikerült meggyőznünk a többséget, hogy ez egy jogos, legitim követelése a magyar közösségnek, és ezt elfogadták. Amióta az RMDSZ kisebbségben van a tanácsban, bármit szeretnénk elérni, meg kell találjuk a partnereket a keresztülviteléhez. Külön köszönet ezért a CEMO-nak, illetve a szülői akciócsoportnak, akik végigkövették a névadás folyamatát, és mindig felhívták a figyelmet akkor, amikor elakadt a folyamat."
A továbbiakban – többek között – elfogadták azt is, hogy a Locativ Rt. kéri majd a távhőszolgáltatás meghosszabbítását az Országos Energetikai Hatóságtól azért, hogy tudjon meleg vizet szolgáltatni a hálózatban maradt mintegy 1200 előfizetőnek, azzal a megjegyzéssel, hogy októberig, a fűtés beindításáig mérlegeli a tanács, hogy megéri-e a városnak fenntartani a távhőszolgáltatást, vagy megoldást talál arra, miként rendezik az említettek sorsát ezen a téren.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Együttműködés erejével
Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete örömmel veszi tudomásul, hogy az RMDSZ Maros megyei szervezete testületileg elutasítja a Kultúrpalota és a Közigazgatási Palota termeivel kapcsolatos névadási szándékot.
Amennyiben ebben az ügyben sor kerül a lakosság véleményének meghallgatására, az Erdélyi Magyar Néppárt is arra biztatja a marosvásárhelyi lakosokat, civil szervezeteket, hogy írásban nyilvánítsanak véleményt a Bernády György által felépített épületek eredeti szellemének megőrzése érdekében.
Minden olyan kezdeményezést és küzdelmet támogatunk, amely mind a 2-es Számú Általános Iskola egykori városvezetőnkről, Bernády Györgyről való elnevezését, mind pedig az Unirea Gimnázium magyar tagozatának önállósulását célozza. Ebben a törekvésben az Erdélyi Magyar Néppárt igyekszik minden olyan segítséget megadni, amelyek lehetőségei és erőforrásai szerint rendelkezésére állnak.
Ugyanakkor látjuk, tapasztaljuk, hogy a tavalyi választásokon elért eredményekről eltérő véleményen vagyunk, azonban a jövőre és az előttünk álló feladatokra való tekintettel, nem óhajtunk a múltról vitázni.
Nem örülünk, hogy a figyelemfelkeltő sajtótájékoztatónkon elhangzottak újabb magyar–magyar összetűzésre adtak okot. Hangsúlyozzuk, hogy a két – marosvásárhelyi magyarság számára létfontosságú – épület eredeti szellemében való megőrzése közös cél, ilyenformán a probléma is közös. Éppen ezért, ebben, valamint minden hasonló esetben az Erdélyi Magyar Néppárt segítő szándékkal szólal meg, és a kiszámítható, határozott, közösségünket erősítő fellépést szorgalmazza. Ebben az együttműködésben és egymásrautaltságban hiszünk, ugyanakkor a megyei önkormányzatban nem lévén jelen, törekszünk a nyilvánosság erejét és más törvényes eszközöket a lehető leghatékonyabban használni a megoldás érdekében.
Portik Vilmos L. elnök, EMNP Maros megye
Népújság (Marosvásárhely),

Maradjon úgy, ahogy száz évig volt!
Az RMDSZ nem fogja támogatni a régi városháza és a Kultúrpalota nagytermeinek elnevezését
A megyei RMDSZ-tisztújítás óta első ízben tartott sajtótájékoztatót Brassai Zsombor megyei elnök. A sajtótájékoztatón jelen volt Peti András frissen megválasztott alpolgármester és Kelemen Márton KT-elnök, a megyei tanács RMDSZ-frakciójának vezetője.
Érthetetlen hisztéria
Brassai Zsombor az Unirea líceummal kapcsolatban az utóbbi időben felmerült "pánikoló, hisztérikus hangnemű kifogásokról" beszélt, és leszögezte: nem megszüntetni akarják az Unirea líceumot, illetve a katolikus egyháznak mint az épület tulajdonosának javaslata nem a líceum megszüntetése, hanem az intézmény jogi személyiségének a megosztása, amit az RMDSZ is támogat. – Mi ezt a kezdeményezést indokoltnak tartjuk, jónak látjuk és támogatjuk, jelentette ki, hangsúlyozva, hogy ezzel lényeges változás az iskolában nem történne a beiskolázási számok tekintetében, hiszen a magyar osztályok a szülők kérésére és támogatásával átsorolnának az új magyar intézménybe. Ezek után érthetetlennek nevezte azt a hisztériát, amely ezt a kérdést övezi és sajnálta, hogy etnikai konfliktusokat generál a városban. Nem szeretnénk megszüntetni az országos hírnevű Unirea Nemzeti Kollégiumot, de meg akarjuk erősíteni a magyar oktatást Marosvásárhelyen.
Beszélt Dicsőszentmártonról, ahol már két éve próbálkoznak az önálló magyar iskola létrehozásával – amit a törvény nemcsak lehetővé tesz, hanem a szórványban a tanügyi törvény egyenesen kötelezi egy ilyen intézmény létrehozását –, de mindeddig nem sikerült. – Épület is van, a körülmények is adottak ahhoz, hogy ez megoldható legyen, azonban sem megyei, sem helyi szinten nincs politikai akarat.
"A szándék kifogásolhatatlan"
Az oklevélbotrányt megdöbbenéssel fogadta az RMDSZ, mondta Brassai, elmondva, hogy a "Marosvásárhelyen alig 9 ezer szavazatot kapott Marius Pascan szenátor" feljelentette a tanfelügyelőséget oklevélügyben. Ennek kapcsán idézte Marosvásárhely polgármesterének nyilatkozatát, hogy a hisztériák ideje lejárt, most pedig a szenátor országos botrányt okoz.
Elmondta, hogy körülbelül egy hónappal ezelőtt volt egy találkozójuk a marosvásárhelyi oktatási intézmények magyar vezetőivel, és ott merült fel az igény, hogy készítsenek egységes érdemokleveleket, amelyeket az évzárók alkalmával átadhatnak a tanulóknak. Azért merült fel az igény, mert az érdemokleveleket nem a tanfelügyelőség adja ki, hanem minden iskola olyant készít, amilyent tud. Ezért döntött úgy az RMDSZ, hogy egységesíti ezeket, és 1800 érdemoklevelet osztottak ki a marosvásárhelyi iskolák magyar igazgatóinak, aligazgatóinak.
– Azt gondolom, hogy a szándék kifogásolhatatlan, hogyha normális körülmények között mérlegeljük az esetet. Semmi törvénybe ütközőt nem látok benne, hisz kétnyelvű, esztétikus dizájn alapján készítettük el, figyelembe véve az igényeket. Elítélem azokat a politikusokat, akik ebből a kérdésből is politikát próbálnak kreálni, vagy ami még rosszabb, nemzetiségi feszültségeket szítanak Marosvásárhelyen.
Az összefogás pozitív példája
Peti András megköszönte kollégáinak a bizalmat, és ígérte, éppen annyira odafigyel majd az emberek kis, egyéni problémáira, mint a várost érintő nagy stratégiai fejlesztési tervekre. Megköszönte a Civil Elkötelezettség Mozgalomnak, a szülői bizottságnak, akik kiálltak a 2-es iskola elnevezése mellett. – Azt gondolom, hogy a 2-es iskola elnevezése dr. Bernády Györgyről a pozitív példája annak, hogy a széles összefogást minden esetben siker koronázza.
A Művészeti Líceum kapcsán kijelentette: – Ennek az iskolának hagyománya van, nagy elismertségnek örvend a művészeti oktatás terén, nem szabad ezzel játszani. Alpolgármesteri minőségemben mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a város hosszú távú szerződést kössön az egyházzal, és az épületet méltó módon felújítsák, az oktatást méltó körülmények között biztosítsák.
A magyar közösség álláspontja egyértelmű
Kelemen Márton az utóbbi napokban a várost rendkívüli módon foglalkoztató témáról, a régi városháza, illetve a Kultúrpalota nagytermeinek elnevezéséről felröppent híreket akarta tisztázni, és ismertetni a megyei tanács RMDSZ-frakciója, valamint a megyei RMDSZ közös álláspontját.
– Amikor ilyen szimbolikus értékű épületekről beszélünk, amelyek egyértelműen Vásárhely szimbólumai, akkor a közvélemény megkerülhetetlen tényezővé válik. Amikor egy ilyen épületen akarunk akár ilyen "kis" módosításokat elkövetni, akkor mindenképpen tudnunk kell, hogy a város közössége fel tudja-e vállalni ezeket a változásokat.
A frakcióvezető szerint az RMDSZ-frakció a megyei tanácsülésen is ezt az álláspontot képviselte, csak egyesek félreértelmezték. – A mi álláspontunk egyértelműen az volt, hogy egy százéves megemlékezés jó alkalom lehet a nagytermek elnevezésére, de csak abban az esetben lehet az, és csak abban az esetben tudjuk támogatni, ha a teljes közösség magáénak tudja érezni ezeket a neveket.
Ezért támogatták a nyilvános konzultációt. Az eddigi jelzések alapján elég egyértelmű a magyar közösség álláspontja, s bár a végleges álláspont kialakításáig megvárják a nyilvános konzultáció befejeztét, a reakciókból az szűrődik le, hogy az elnevezés nem támogatott, és a magyar közösség azt szeretné, hogy ezek a termek elnevezés nélkül maradjanak, ahogy eddig voltak. – Természetesen ezt az álláspontot fogjuk képviselni mi is, tehát nem fogjuk támogatni az elnevezéseket, jelentette ki Kelemen Márton.
Népújság: Miért vették le a napirendről a Sütő-szobor ügyét? illetve igaz-e, amit az egyik helyi lap írt, hogy egy RMDSZ-es városi tanácsos azt állította, hogy egy kerekasztal- beszélgetés során "véleményformálók és értelmiségiek úgy döntöttek, hogy Sütő András megosztó személyiség, és nincs szükség a szobrára a városunkban; ki az illető tanácsos?
Peti András: A Sütő-szoborral kapcsolatban szeretnék emlékeztetni, hogy 2010-ben arról született döntés, hogy a szobrot a Vörösmarty téren helyezik el. Azóta, sajnos, a Sütő András Baráti Egyesület, amely kezdeményezte és felkarolta ezt az ügyet, egy szerencsétlen pályázat miatt nem valósította meg ezt az elképzelést, és kérésüknek megfelelően egy méltóbb helyet kívánt biztosítani a szobornak.
Nem szeretném kommentálni egy olyan kollégának az állítását, akit nem tudunk azonosítani, és nem volt jelen az említett rendezvényen, nem tudom igazolni, hogy elhangzott-e vagy nem, de úgy gondolom, ez egy egyszerű spekuláció. A határozattervezet több ok miatt került visszavonásra, az egyik az, hogy a Színház tér építészeti tervének az elkészítője jelezte, hogy a hozzájárulásához van szükség ahhoz, hogy módosuljon a Színház térnek az arculata. De vannak más indokok is. Azt gondolom, sokkal előnyösebb visszavonni egy határozattervezetet, mint hogy esetleg elutasításra kerüljön.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Bizakodó könyvesek
Sikeres volt a 84. Ünnepi Könyvhét
Látogatószámát tekintve és a könyvkiadók visszajelzései alapján az elmúlt évek legsikeresebb rendezvénye volt a hétfőn zárult 84. Ünnepi Könyvhét – mondta Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadó és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója az MTI-nek.
A szombat délutáni, több mint másfél órás záporeső ellenére valószínűsíthető, hogy látogatói rekordot dönt az idei könyvhét. Köztéren zajló rendezvényről lévén szó a budapesti Vörösmarty térre kilátogatók számát csak megbecsülni lehet – hangsúlyozta az igazgató. Kitért arra, hogy bár sok épületet megrongált a szombati vihar, a pavilonok nem áztak be, így a könyveket sem érte kár.
Zentai Péter László felidézte, hogy az idei könyvünnepre 345 újdonság jelent meg, a központi helyszínen 147 pavilonban kínálták kiadványaikat a kiadók.
"Nehéz lenne megmondani, melyik volt a legsikeresebb könyv, de a visszajelzések azt mutatják, hogy voltak olyan szerzők, akiktől 200-300 kötetet is megvásároltak" – jegyezte meg. A MKKE igazgatója reményét fejezte ki, hogy a sikeres fesztivál már a fordulópontot jelzi az évek óta recesszióban lévő könyvpiacon. A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál is hasonló eredményekkel zárult, akkor egyes kiadók 20 százalékos forgalomnövekedésről számoltak be. "Nem szeretném elkiabálni, hiszen még csak az év első felében járunk, de talán megfordul a negatív trend" – fogalmazott.
A szakember szerint az idén erősebb, összeszedettebb program várta a közönséget a korábbi éveknél, ami annak köszönhető, hogy a programok kialakítását egy-egy szerkesztőre bízták. "Bevált az is, hogy későbbre tettük a zenei műsort" – jegyezte meg, kiemelve a Kaláka, a Sebő együttes koncertjét és az Így játszunk mi! – Írók gitárral című estet, amelyen Barna Imre, Bornai Tibor, Bródy János, Grecsó Krisztián, Háy János és Vámos Miklós lépett fel.
Az idei Könyvhét alkalmából Könyvnapi verselő címmel versolvasó programot hirdettek a Kossuth Kiadó és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság közreműködésével. Zentai Péter László hangsúlyozta: az alapvetően iskolások számára szervezett szavalásba a közönség is bekapcsolódott, a legtöbben Ady Endrétől mondtak verset. A programot jövőre is szeretnék megrendezni.
Szabó T. Anna az év fordítója
A Szólít a szörny című ifjúsági regény (kiadó: Vivandra) fordítója, Szabó T. Anna kapta az év fordítója elismerést az IBBY- díjak átadásán. A költő, műfordító szerint Patrick Ness könyve katartikus élmény, amely a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlható.
Szabó T. Anna az MTI-nek elmondta, hogy régóta foglalkozik műfordítással, húsz éve dolgozik kiadóknak, a folyóirat-fordítások mellett több mint negyven hosszabb-rövidebb könyv, színdarab vagy verseskötet ment át a kezén, és azért örül különösen az elismerésnek, mert úgy érzi, ez a díj erőt ad a folytatáshoz.
"A gyerekkönyveket különösen szeretem, életem első fordítása, ami persze még nem jelent meg, szintén egy mesekönyv volt 13 éves koromban. Az ilyen munkával azonnal le tudom tesztelni a szöveget a gyerekeimen" – mesélte. Patrick Ness könyvét is felolvasta nekik, mert nem állhatták meg, hogy végig ne lapozzák. A sötéten gyönyörű rajzok, Jim Kay munkái rögtön megragadták az érdeklődésüket, és kíváncsiak lettek a történetre.
"A Szólít a szörny voltaképpen nem gyerekkönyv, a legkisebbeknek nem is ajánlható, de úgy 10-12 éves kor felett bárkinek való, aki nem ijed meg az árnyékától, illetve az élet árnyékos oldalától. Aki még emlékszik a félelmetes Grimm-mesékre vagy az Andersen-mesék szívfacsaró igazságtalanságára, az is meg fog lepődni: ez a történet annál is mélyebb és felkavaróbb, de legalább annyira szép" – fogalmazott Szabó T. Anna.
A Vivandra kiadó repertoárjában számos olyan kötet – köztük a Halálkönyv, Szeretlek könyv és a Ne bánts! könyv – akad, amelyek tabunak számító témákat dolgoznak fel. A Szólít a szörny, amelyben egy kamaszodó gyerek próbál megbirkózni az elfogadhatatlannal, súlyosan beteg édesanyjának közelgő halálával, szintén hiánypótló munka.
Szabó T. Anna elárulta, hogy rá is nagy hatással volt a könyv, életében először történt meg vele, hogy fordítás közben egy bizonyos ponton folytak a könnyei, pedig amúgy nem sírós.
"A Szólít a szörny több mint egy profi írói munka: mitikus ereje van. Nyilván azért, mert már a megírás története is gyásszal kezdődik: a fiatal írónő, Siobhan Dowd, aki az eredeti történetet kitalálta, meghalt, mielőtt kidolgozhatta volna a regényt. Patrick Ness ezután kezdte írni, és a kettejük ereje megsokszorozza a hatást. Ez a díj is a könyvet dicséri, és csak egyik a regényt jutalmazó számtalan elismerés közül" – mondta, hozzáfűzve, hogy Ness és Dowd többi könyvét is az olvasók figyelmébe ajánlja.
Az IBBY (International Board on Books for Young People, Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar szekciója a hagyományok szerint több kategóriában adta át elismeréseit a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A díjazottak között szerepelt Kárpáti Tibor, aki az év illusztrátora díjat kapta Szabó T. Anna Tatoktatok című gyerekvers- kötetének rajzaiért.
"Ez a könyv az egészen kicsiknek is való. Életem egyik nagy öröme volt, hogy tavaly Tibor elvállalta ezt a munkát, és a gyerekek lelkes visszajelzéseiből látom, hogy nemcsak én szeretem. Több könyvtárban mondták már, hogy az elsők közt emelik le a polcról, és sorban állnak kikölcsönözni. Kárpáti Tibor rajzai rögtön megszólítják és megragadják a gyerekeket – szerintem máris klasszikus" – számolt be a kötet fogadtatásáról.
Szabó T. Anna a Magvető Könyvkiadónál megjelent Tatoktatokkal is szerepelt a 84. Ünnepi Könyvhéten, és vadonatúj gyerekkönyvét, a Tükörcicákat is dedikálta. Emellett társszerzőként felolvasott a Kalóz nagypapa című mesekönyvből.
Népújság (Marosvásárhely)

Havonta kelljen javíttatni a múzeum kilincsét
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a nemrég alapított Erdélyi Művészeti Központ szerepe elvitathatatlan, főként azért, mert nem egy várost, hanem egy régiót szolgál ki. A szerteágazó intézményrendszer belső működéséről, külső képéről, a jövőt illető törekvéseiről Kustán Magyari Attila beszélgetett Vargha Mihály igazgatóval.
A csíkszeredai múzeum látványos vendégkiállításokkal szokott tarolni, a sepsiszentgyörgyi látszólag egy más irányvonalat választott. Mire fektetnek hangsúlyt?
Mivel óriási a gyűjteményünk, arra törekszünk, hogy bemutassuk saját anyagunkat is, úgy hogy „rendbe tesszük”, restauráljuk, kontextusba helyezzük, lásd Gábor Áron ágyúja, a zabolai szárnyasoltár, vagy az Apor-kódex példáját, amivel egyben intézményi szintű régi adósságunkat is törlesztjük. A mi intézményünket a British Museum mintájára tervezték, tehát egy konglomerátumként működik, de amellett, hogy a saját tárgyi hagyatékainkat ápoljuk, s bemutatjuk a közönségnek, fontosnak tartom, hogy bizonyos területen „szakosodjunk”.
Például a képzőművészet irányába, amelynek a szerepe az Erdélyi Művészeti Központ létesítésével tovább erősödhet.
Igen, hiszen egyrészt Sepsiszentgyörgyön létezik a Gyárfás Jenő Képtár, aminek komoly XIX-XX. századi törzsanyaga van, másrészt a városnak a megyésítés utáni évtizedekben komoly képzőművészeti szerepe volt egész Erdélyt tekintve. Most már elindult egy szakmai munka, kutatások folynak, fiatalokat vonunk be, emellett pedig egy szomszédos épületet restaurálunk az idén, ami a Központ kiállítóterme lesz. Egy komoly intézményt szeretnénk, ahová sok érdeklődő jön, ahol kibővül a már száz éve működő Székely Nemzeti Múzeum kínálata, ahol teljesebbé tudjuk tenni a székely magyarokról alkotott képet. Mert szívesen és okkal dicsekszünk a múltbeli, harctéri vitézségünkkel, Gábor Áronnal, de egy múzeumnak elsődleges feladata, hogy bemutassa helyünket a tudományban, a művészetben is. Hogy volt és van nekünk Mikes Kelemenünk, Kőrösi Csoma Sándorunk és Barabás Miklósunk is, akik által nemcsak védtük, hanem építettük is Erdélyt, Európát.
A nemrég elhunyt Jakobovits Miklóst többek között a Központ alapítójaként jegyezhetjük. Milyen emlékeket őriz róla?
Nagy alkotó és rendkívül lelkes ember volt, aki önzetlenül támogatott minket ebben a törekvésünkben. Az önzetlenségét és européer gondolkodását emelném ki: nem tudnám megszámolni, hogy hány erdélyi művésznek harcolt ki magyarországi kitüntetést vagy éppen támogatást. Nagyon drukkolt nekünk, hogy megvalósítsuk a Központot, a megjelent katalógusunkat többek között ezért is az ő emlékének ajánljuk.
Sikeres működésükhöz a döntéshozók támogatása is szükséges. Milyen a viszony a helyi önkormányzatokkal?
Támogatnak, segítenek, és mivel Székelyföld Kulturális Fővárosa szeretnénk lenni, a múzeum minden erejével bekapcsolódik ebbe a törekvésbe is. Sepsiszentgyörgyön nagyon jó a helyi közönség. Szeretettel, majdhogynem vallásos áhítattal jönnek be a múzeumba az emberek. Ha nem sikerül jól a hirdetés, akkor is számíthatunk egy 50-70 tagú törzsközönségre, amelyik az interneten, vagy az utcán rákérdez, hogy mikor érdemes ellátogatnia hozzánk. Kortárs képzőművészeti teret, az országban egyedülálló Magmát is létrehoztuk néhány évvel ezelőtt, ami nagyon sok erdélyi és magyarországi fiatal „fogyasztót” ide vonz. Magyarországon nagy gondok vannak, átalakulóban a teljes múzeumi szféra, gond van a kortárs művészetek háza táján is. Nálunk pedig egy nagy múltú múzeum befogadja a ma élő alkotókat, mert úgy gondoljuk, hogy ez is a kultúránk szerves része. Nem állhat meg a művészettörténelem Gyárfás Jenőnél.
Miből él egy múzeum ma?
Nyugaton egy ilyen típusú kezdeményezés, mint a Magma, civil pénzekből építkezik, mert szókimondó, provokál. Ezt a mai romániai pénzosztók nem igazán tudják elviselni, nem igazán jelent értéket számukra. Az Egyesült Államokban például a múzeumokat nem állami pénzzel finanszírozzák, minden magántőkéből működik, a kortárs is. Nálunk, ha megvonnák a támogatást, bezárhatnánk a kapukat. Nem tudok olyan erős magántőkéről, amire számíthatnánk – ilyen biztosan előfordul Bukarestben, de Székelyföldön egyelőre nem látok ilyen lehetőséget. A pályázati lehetőségek is szűkülnek, az Erdélyi Művészeti Központtal viszont szerencsések vagyunk, mert Magyarországról normatív támogatást kapunk.
Múzeumpedagógust azóta alkalmaznak, amióta Ön az igazgató. Mi a feladata?
A legjobb befektetés a múzeum esetén is a gyerek, aki nyitott, aki alakítható, és aki rácsodálkozik a dolgokra. Én is így lettem művész: ebben a múzeumban láttam először Gyárfás Jenőnek a fényképet meghazudtoló festményeit, de van például egy kollégám, aki akkor döntött úgy, hogy régész lesz, amikor ötödikes korában a néhai Kónya Ádám végigvezette őt itt a termeken. A múzeumpedagógia meghatározó funkció.
Egyéb újítások mellett talán a múzeumkert megnyitása az egyik legfontosabb lépés, amit az elmúlt években tettek. Miért érezték ennek szükségét?
Szokták kérdezni, hogy miért döntöttünk így, hiszen a múzeum a tudományé. Az emberek nem arra kell gondoljanak, hogy itt fizetniük kell, szépen fel kell öltözniük, és régi, poros tárgyakat nézegetniük. Mi azt szeretnénk, hogy ez egy élő hely legyen; aki például bejön ide, hogy megnézzen egy jazzkoncertet (a múzeumkert néhány éve a városnapok egyik fontos színhelye, nyaranta pedig rendszeresen ad otthont kulturális rendezvényeknek, családi programoknak – szerk. megj.), az legközelebb jegyet vált nálunk, kíváncsi lesz arra, hogy mi történik belül is. A múzeumpedagógus is azért fontos, mert ha a gyerekeket sikerül becsábítani, legközelebb magukkal hozzák a felnőtteket is. Többé nem arról szól az intézmény, hogy vasárnap délután felteszem a cvikkert, és mintegy szerepet játszva meglátogatom a múzeumot, hanem arról, hogy hozhatom az egész családot, tartalmasan tölthetem el itt a szabad időmet. Kávézót is tervezünk a múzeumba. Kós Károly előrelátó volt, de száz év az mégiscsak sok idő, ma nagyon hiányzik a múzeumból egy hely, ahol leülsz, megpihensz, elgondolkozol a látottakon, ahol a hasznos mellett a kellemesre is áldozhatsz. Egy egész komplexumra szükségünk van, hogy amikor eljön ide egy busznyi ember, akkor a látogatás után ne Brassóban ebédeljen, hanem nálunk, a múzeumkertben, mondjuk egy pohár szilvórium mellett. Hogy a nívós ismeretszerzés feltöltődéssel, a kellemessel társuljon. Sokszor mondjuk, az a jó, ha sűrűn kell javíttatni a múzeum kilincsét, annyian járnak hozzánk, annyira jó nálunk.
Beszéljünk azokról is, akiket nem igazán sikerül megfognia a múzeumnak. Kik ők?
Sepsiszentgyörgy is egyetemi városnak számít, itt működik a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néhány szaka. Kimutatásaink szerint viszont kevés egyetemi diák jár hozzánk. A digitális technikák annyira lekötik a figyelmüket, hogy nehéz becsábítani őket a múzeumba, persze vannak receptjeink: érintőképernyős felszerelések, több vetítés stb., ezen még dolgozunk. Ez a távolmaradás valószínűleg annak is betudható, hogy Sepsiszentgyörgyön nincsenek humán szakok a felsőoktatásban.
Ön nem csak mint múzeumigazgató, hanem szobrászként is közismert. A megye számos köztéri alkotást köszönhet Önnek, ezek mellett pedig elvontabb, saját ízlését tükröző munkái is vannak. Ez a kettősség mit jelent egy művész számára?
Annak örvendek, hogy számos munkát rám bíztak, hamarosan például elkészítem az első köztéri szobrom a szülővárosomban, Kézdivásárhelyen is, vagy a nemrég elhunyt Sylvester Lajos író plakettjét Csernátonba. Az emberek ezekért a munkáimért ismernek, a kisplasztikáimat pedig inkább a szakma értékeli, mert ezekben testesítem meg a saját lelkivilágom.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Gyermekvédelem Székelyföldön
A rendszerváltás előtt Románia gyermekvédelmi politikája a gyermek intézményesítésében merült ki, amely egyben a család és a helyi közösségek kivonását is jelentette a felelősség alól. Az ENSZ 1990-ben elfogadott Gyermekjogi Egyezménye után Románia is felvállalta, hogy a gyermekvédelem terén foganatosítja az egyezményben előírt normákat. 1997 júniusában Románia kormánya elfogadta a nehéz helyzetben levő gyermekek védelméről szóló 26-os sürgősségi rendeletet, amely megteremtette hazánkban is az új gyermekvédelmi rendszer alapjait, létrehozva a megyei tanácsokhoz tartozó gyermekvédelmi szervezeteket.
A megalakult Gyermekvédelmi Bizottságok, valamint Gyermekvédelmi Igazgatóságok szerepköre a nehéz helyzetbe jutott gyerekek védelmi eljárásainak meghatározása, alkalmazása és ellenőrzése lett.
Hargita megyében, a kezdetekről
1997. augusztus 1-én a Hargita Megyei Tanács létrehozta a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóságot, amely komplex szolgáltatások által biztosítja azóta is a megye gyermekeinek védelmét. Ezek a szolgáltatások a tanácsadás, a gyerekek családból való kiszakításának a megelőzése, védelmi eljárások javaslata, foganatosítása és ellenőrzése a Gyermekvédelmi Bizottsággal karöltve.
1998 és 2004 között a romániai gyermekvédelmi rendszer folyamatos reformokon ment át, alakult, javult, a nagy elhelyező központok szerepét alternatív megoldások vették át. Ez történt Hargita megyében is, ahol országos szinten az elsők között sikerült a lehető legkevesebbre csökkenteni a nagy elhelyező központokban levő gyermekek számát. Hargita megyében a reformok látványosabb változásai nagyrészt uniós programok segítségével történtek.
Ennek egyik jelentős eredménye a mamut elhelyező központok lebontása, átalakítása volt, amelyek azelőtt embertelenül nagy közösségekbe tömörítették az intézményesítésre rászoruló gyermekeket. A régi, „rezidenciális” központokban lehetetlen volt családi hangulatot teremteni, és megadni a gyerekeknek a számukra nagyon fontos, személyenkénti odafigyelést, gondoskodást. Az átalakítás után a régi központokból a gyerekek családi típusú elhelyező központokba kerültek, ahol kisebb létszámban, nagyobb odafigyelést kaphatnak a róluk gondoskodó személyzettől. Igazi családként velük együtt végzik a mindennapi házi munkát, ami egyúttal az életre való felkészítésüket is elősegíti. A jelenlegi formában működő Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság 2005. január 1-én jött létre a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és a Szociális Igazgatóság összevonásával. Az újonnan létesült intézmény a gyermek és családvédelem, valamint fogyatékkal élő gyermekek védelme mellett a felnőttvédelmet is ellátja, beleértve a fogyatékkal élő személyeket is.
A jelen, számokban
A megyében levő három klasszikus központból a két nagyobb – a csíksomlyói és a székelykeresztúri központok – felbontása után összesen 41 családi ház létesült szerte a megyében, lehetőleg azon helységekben, ahonnan a beutalt gyerekek származtak, megkönnyítve ezáltal a szülőkkel való kapcsolattartást. Ezek a központok jelenleg négy koordinációs központba tömörülnek. Az 1. számú koordinációs központ Székelykeresztúron működik, amely 15 házban összesen 132 gyermek védelmét vigyázza felül – ez a szám átlagot mutat, hiszen a létszám hónaporól hónapra változó. A 15 ház közül 10 Székelykeresztúron, 2 Siménfalván, 1-1 pedig Székelyudvarhelyen, Bögözben és Újszékelyen létesült.
A 2. számú koordinációs központ Csíkszeredában van, és 12 házat foglal magába, amelyekben összesen átlagosan 95 gyermek lakik. Ezekből a házakból, apartmanokból 5 Csíkszeredában, 3 Gyergyószentmiklóson, 1-1 pedig Szentegyházán, Tusnádfürdőn, Csíkszentsimonban és Csíkszentkirályon működik.
A 3. számú – ugyancsak csíkszeredai – központ 8 házat koordinál, átlagban összesen 115 gyermekkel. A házak közül 5 Csíkszeredában, 2 Csíkszépvízen, 1 Csíkdánfalván működik.
A 4. számú központ Felsőboldogfalván található, 6 háza közül 5 Oklándon és 1 Felsőboldogfalván van, amelyekben a gyermeklétszám átlagosan 31.
A harmadik, 25 beutalt gyermekkel működő várhegyi központ felbontásának érdekében előkészített projektet a kis létszám miatt nem fogadta el a szakminisztérium, így továbbra is klasszikus központként működik.
A megye 3 speciális iskolája melletti központok (a csíkszeredai Szent Anna Iskola, az oklándi és a bélbori mkisegítő iskolák), és a súlyosan sérült gyerekek elhelyező központjai (Székelykeresztúr, Maroshévíz) a gyerekek érdekében, a speciális személyzet foglalkoztatása miatt megmaradtak rezidenciális központoknak. Időközben a csíkszeredai Szent Anna speciális szakiskola átalakításának tervei is elkészültek, amely kormánypénzből (PIN) hamarosan átalakul családiasabb lakásotthonokká.
Jelenleg a speciális iskolák mellett működő központokban 208 gyermek van beutalva, ahonnan 82 a csíkszeredai Szent Anna speciális szakiskola, 86 az oklándi, 40 pedig a bélbori megsegítő iskola diákja.
A súlyosan sérült gyerekek központjaiban összesen 70 gyermek van elhelyezésben: 40 gyermek a székelykeresztúri, 30 gyermek a maroshévízi központ beutaltja.
Nevelőszülői rendszer
A reform másik jelentős eredménye a hivatásos nevelőszülői rendszer kiépítése volt, amely arra hivatott, hogy a gyerekek családi környezetben nevelkedjenek, a nevelőszülő otthonában, a saját családjában, a saját gyerekeivel együtt.
A kétszáznál is több hivatásos nevelőszülő kiválogatásával, képzésével, ellenőrzésével Hargita megyében kialakult egy erős nevelőszülői rendszer, amely egyik ideális alternatíva a rászoruló gyerekek elhelyezése szempontjából. Mivel a törvény szerint a 3 évesnél fiatalabb gyerekek lehetőleg családi elhelyezésbe utalandóak, a hivatásos nevelőszülőknél levő gyerekeknek idővel át kell adniuk a helyüket a kisebbeknek, így ők a továbbiakban családi típusú elhelyező központokba kerülnek. Jelenleg a hivatásos nevelőszülőknél levő gyerekek száma 451.
A gyermekvédelmi elhelyező rendszer lépcsőfokai
Amikor a rászoruló gyerekek elhelyezéséről döntenek, a Gyermekvédelmi Bizottság tagjainak a romániai gyermekvédelmi törvények szerint a lehető legoptimálisabb, családiasabb megoldást kell választaniuk, annak érdekében, hogy a gyermekek fizikai és szellemi integritása ne sérüljön a szolgáltatás során.
A prioritások sorrendje a következő: tanácsadással, anyagi segítséggel, nappali központok működtetésével megakadályozni a gyermekek családtól való elszakadását. Ha ez nem lehetséges, akkor a következő megoldás a gyerek elhelyezése saját rokonaihoz, ha ez sem lehetséges, akkor családi elhelyezés más, nem rokon családhoz, elhelyezés hivatásos nevelőszülőhöz, és ha ezek közül egyik sem lehetséges, csak akkor következik a családi típusú központba való elhelyezés, ha a gyermek nem kisebb 3 évesnél.
Jelenleg az igazgatóság nyilvántartása szerint 199 gyermek van rokonnál elhelyezve, és 50 más, nem rokon családnál.
„Variációk egy témára”
Abban az esetben, amikor a szülők anyagi gondok miatt nem tudnak a gyermekeikről gondoskodni, de szeretik, nem bántalmazzák őket, és ragaszkodnak hozzájuk, akkor a nappali központokba való utalás az ideális megoldás. Ebben az esetben a gyerekek esténként haza mehetnek a szülőkhöz, ily módon nem szakadnak el a családtól.
Teljes állami támogatással Hargita megyében jelenleg Maroshévizen működik nappali központ gyerekeknek, 17 hellyel, de még 28 gyermek ellátását támogatja a Gyermekvédelmi Igazgatóság. Ők alapítványok által működtetett nappali központokban részesei a szolgáltatásnak.
A fentieken kívül az igazgatóság keretén belül működik egy sürgősségi elhelyező központ, jelenleg 5 beutalt gyerekkel, és néhány hete egy fiatalok társadalomba való beilleszkedését segítő központ Csíkszentmártonon: 3 házban 12 fiatalkorú részesül szolgáltatásban.
A Gyermek telefonja program kibővült, és a felnőtt problémák fogadására is alkalmas. Arra hivatott, hogy a bántalmazott, molesztált, elhanyagolt gyerekek a szakigazgatóság tudtára hozhassák problémájukat, vagy akár környezetük, tanítójuk, szomszédjuk értesíthesse a hivatalos szerveket, hogy időben segíthessenek a rászoruló, bántalmazott gyerekeken. A bántalmazott, elhanyagolt, kizsákmányolt gyerekeket tanácsadói központ is segíti.
A vér szerinti szülők által elhagyott gyerekek számára a legideálisabb az örökbe adás, amely az egyetlen végleges gyermekvédelmi megoldás.
Az új törvénykezés lehetővé tette, sőt előírja, hogy a helyi önkormányzatok, közösségek, lehetőségeikhez képest felvállalják a saját közösségükből származó gyerekek problémáinak megoldását, és csak abban az esetben forduljanak a megyei igazgatósághoz, ha helyi szinten nem tudják orvosolni a bajt.
A leírtakon kívül az igazgatóság segíti alapítványok munkáját azáltal, hogy általuk működtetett elhelyező központokba beutalt 42 gyermek ellátását támogatja.
Bár jól képzett szakemberek irányítják a tevékenységet, anyagilag nem könnyű ezt a doméniumot fenntartani, hisz a legnagyobb közintézményről van szó, ami a költségvetését, valamint az alkalmazottak számát illeti.
Szerencsére Hargita megyében mind az igazgatóság, mind pedig a megyei önkormányzat mindent megtesz azért, hogy az állami szociális szolgáltatások sokoldalúak legyenek, és zökkenőmentesen folyjanak.
A Kovászna megyei gyermekvédelmi rendszerről
Akárcsak Hargita megyében, a szomszédos székely megyében is nagy változásokat hozott a gyermekvédelmi reform.
A klasszikus gyermekotthonok átalakítása, valamint számos új szolgáltatás létrehozása után a Kovászna megyei gyermekvédelmi rendszer jelenleg nagyon változatos, a követelményeknek megfelelő, magas szintű szolgáltatásokat nyújtja, a következők szerint:
1. Intézményesítést megelőző szolgáltatások:
– Nappali központ – Anyásközpont – Átmeneti központ – Súlyosan sérült gyermekek rehabilitációs központja – Nappali központ autisztikus és érzékelési zavarokban szenvedő gyermekek számára 2. Családba való elhelyezéssel és örökbeadással foglalkozó iroda 3. Hivatásos nevelőszülői hálózatot koordonáló iroda 4. Bentlakásos védelmi szolgáltatások: – Lakásotthonok – Utógondozó központ 18 évet betöltött fiatalok részére – Elhelyező központok 5. A gyermekek egészségi, szellemi és lelki állapotát felmérő iroda 6. Pszichológiai ellátás Sajátos érdekességnek számít Hargita megyéhez képest, hogy Kovászna megyében többféle szolgáltatást nyújtó egységekbe tömörülnek a központok, közösségi szolgáltatói komplexum néven. Gyereklétszámok az állami ellátásban, szolgáltatásban:
1. baróti közösségi szolgáltatói komplexum:
– lakásotthon: 11 – nappali központ: 14 – rehabilitációs központ: 27 – sérült gyerekek elhelyező központja: 15 2. sepsiszentgyörgyi közösségi szolgáltatói komplexum: – anyásközpont: 4 gyermek, 3 anya – nappali központ: 18 – 1. lakásotthon: 12 – 2. lakásotthon: 8 – 3. lakásotthon: 10 – illyefalvi lakásotthon: 12 – bodzafordulói lakásotthon: 12 – csernátoni lakásotthon: 24 3. kézdivásárhelyi közösségi szolgáltatói komplexum: – nappali központ: 13 – rehabilitációs központ: 60 gyermek, ebből 27 nappali csoportban, 33 ambuláns csoportban – kézdialmási lakásotthon: 13 – kézdisárfalvi lakásotthon: 8 – nyujtódi lakásotthon: 11 – kézdivásárhelyi lakásotthon: 12 – Szentkereszty Stephanie lakásotthon: 6 4. kézdivásárhelyi elhelyező központ: 48 5. sepsiszentgyörgyi nappali központ: 16 6. sepsiszentgyörgyi utógondozó központ: 14 7. oltszemi elhelyező központ: 91 8. sérült gyerekek kilyéni közösségi szolgáltatói komplexuma: – rehabilitációs központ : 27 – autista gyerekek rehabilitációs központja: 15 9. hivatásos nevelőszülői rendszerben elhelyezett gyerekek: 316 10. családokhoz kihelyezett gyerekek: 323 A cikk szerzője korábban a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság munkatársa volt 10 éven át. Irodavezetői tisztséget töltött be, rövid ideig aligazgató-helyettes is volt. Bíró Terézia Julianna
morfondir.ro
Erdély.ma

Kudarc, oklevéllel
Felavatták a főtéri pavilont?! – álmélkodtam nemrég kollégám szemrehányó megjegyzésén. Dehát nincs is kész, hiszen nincs befedve! – érveltem bosszúsan. Pedig igazán tudhatnám, hogy nálunk mindent fel lehet avatni, még mielőtt elkészül: hány szalagot vágtak már át így politikusaink, ha éppen választások szele fújt… Csak hát a fiatal építészhallgatókkal szemben nagyobb elvárásaim voltak. [Szóljon hozzá!]
Azóta is mindig mérgelődök, amikor a Főtéren áthaladok, és látom az építményt. Tipikus hazai alkotás. Az eleve kudarcra ítélt projektek emblematikus jelképe ez a félresikeredett, befejezetlenül felavatott pavilon egy olyan országban, ahol szinte minden projekt félresikerül, mellékvágányra kerül, perek tárgyává válik, vagy egyszerűen csak késik. Szűkebb környezetünkben is tapasztalhatunk ilyen példákat bőven. Ott van mindenekelőtt az észak-erdélyi autópálya esete, amelyből alig néhány kilométeres útszakasz készült el az évek során hatalmas költségekkel, és amelyet egyébként idén kellene átadni teljes (!) hosszában. Ott van a kolozsvári repülőtér új kifutópályájának ügye is: a telekkisajátítások elhúzódása miatt úgy néz ki, annak a határidejét sem lehet tartani, s még csak a befektetés első, 2100 méteres szakaszánál vagyunk. Kérdés, lesz-e egyáltalán pénz, állami finanszírozás a további 1400 méterre, amihez a Szamost is el kell terelni. De az előbbieknél lényegesen kisebb projektek is döcögnek: tavaly még azt hangoztatták az optimisták, hogy már júniusban átadják a kolozsvári automata kerékpárkölcsönző rendszert a kibővített bicikliút-hálózattal együtt, de főleg ez utóbbi terv helyben topogása miatt nehéz lesz behozni a lemaradást augusztus közepéig, vagyis a szerződésbe foglalt határidőig. És folytathatnánk a sort a sétatéri új sportcsarnokkal, a még hiányzó, de eredetileg már tavalyra ígért további „lila” villamosokkal, az évtizede húzott-nyúzott sürgősségi kórházzal, a Filharmóniának is székhelyt biztosító kulturális központtal, a kolozsvári körgyűrűvel, a megyei utak felújításával…
Nagyító alá vehetnénk ugyanakkor a már megvalósult és átadott projekteket is. Hány volt közülük olyan, amely időben megvalósult, amelyben nem lehet kivitelezési vagy tervezési hibát kapni? Jobb, ha nem számoljuk; s ha mégis, a kapott eredményen nem kellene meglepődnünk: elvégre törvény szerint a közbeszerzések során a döntő kritérium a legkisebb ár. Pedig olcsó húsnak híg a leve – s ezt már rég tartja a mondás, talán a politikusoknak is tudniuk kellene. És lehet, tudják is, de mégis, úgy tűnik, pont erre esküsznek. Már-már egyenesen országos elvárás, hogy semmi se menjen zökkenőmentesen, gördülékenyen, hogy ne a minőségen legyen a hangsúly, hogy semmilyen határidő ne legyen betartva.
Ezért bosszankodom én a Főtéren áthaladva a pavilon miatt: mert pontos tükörképe mindannak, ami országos szinten nem működik. Ez a jelenség, úgy tűnik, már az egyetemi oktatást és így a fiatalabb generációt is megfertőzte. Mert mit tanulnak ebből a projekt kivitelezésére vállalkozó építészhallgatók? Hogy hiába a jó terv, úgysem lesz rá pénz. De ez még nem ok arra, hogy ne fogjunk hozzá: megépítjük félig, majd felavatjuk. Ezután kiderül, hogy nem lehet használni (elmosta az eső a pavilonban kialakított „lounge”-t a TIFF Nemzetközi Filmfesztiválon!), így valamit tákoltak rajta: az eredetileg tervezett pikkelyutánzatú tetőzet helyett közönséges melegház-fóliát szegeztek rá. Most már csak a paradicsompalánták hiányoznak alóla…
Láttam az eredeti látványterveket, amelyekből úgy tűnt: a pavilon életképes alternatíva lett volna a főtéri rendezvények alkalmával felhúzott műanyagsátrakra. Egyedi szerkezetet képzeltek el, amellyel meg akarták mutatni, hogy ki lehet lépni a megszokott sablonokból, építészeti korlátokból.
A szerkezet tekintetében ez sikerült. De korlátok bőven vannak még. Olyanok, amelyek áttörése elsősorban nem szakmai feladat, de amelyek szorításában folyamatosan kudarcra lesznek – leszünk – ítélve.
Szabadság (Kolozsvár)

Megőrizni Domokos Géza szellemi hagyatékát
Hat éve hunyt el Domokos Géza erdélyi magyar író, politikus, műfordító. Az évforduló alkalmával fiával, Domokos Péterrel – aki egyben a Domokos Géza Egyesület alapítója – beszélgettünk.
– Milyen elgondolásból alapította meg a Domokos Géza Egyesületet?
– Az egyesület létrehozásának célja édesapám szellemi hagyatékának ápolása volt. Úgy éreztem, valamit kezdeni kell azzal, amit ő testesített meg, a sokféle, szerteágazó, mégis letisztult szellemi örökséggel. Rám hárult a feladat, hogy lebontsam szüleim sepsiszentgyörgyi életterét, így az egyesület tető alá hozása visszabillentette a mérleg nyelvét, helyet kapott az építkezés. Apám emlékének, szellemi hagyatékának megőrzésének gondolatát egymástól függetlenül sokan megfogalmazták, sokan segítettek egy-egy ötlettel, vagy egyszerűen csak bátorítottak.
– Közel két éves az egyesület, sok mindennel foglalkozott, szervezett kalákát a Domokos Géza papolci házának rendbetételére, konferenciát a régiósításról, a Székely Mikó Kollégiumnak adományozta a Domokos Géza könyvtárát, majd az iskola ifjúsági könyvtára felvette a Domokos Géza nevét. Hogyan állt össze az egyesület programja?
– Az összetett tevékenység részben tudatos, részben ösztönös építkezés eredménye, folytatása a hagyaték gazdag palettájának. Domokos Géza is ilyen volt, rengeteg minden érdekelte, tájékozott volt, szinte bármiről lehetett vele beszélgetni. A civil szervezet működtetése számomra teljesen új foglalkozást jelent, eltér az eddigi képzőművészeti, újságírói mozgásteremtől. Nehéz volt, mert menet közben kellett megtanulni a civil szervezet kezelését, mert ez egy külön világ, tankönyvből nem lehet elsajátítani. A megérzés jött be a képbe, ellestem miként csinálják mások. Aztán menet közben alakult, formát kapott, baklövésekkel, apró sikerélményekkel. Tapogatózva, jobbra-balra kérdezősködve és nézelődve, az interneten keresgélve kezdett körvonalazódni az apám szellemiségének otthont adó egyesület. Június 26-án hat éve hunyt el apám, megszakadt egy folyamat. Az RMDSZ megtette a magáét, folyamatosan fenntartotta emlékét, de úgy éreztem többre van szükség. Annak a szellemiségnek a gyakorlatba ültetéséről van szó, amelyet képviselt, ismerve a gondolkodásmenetét, az érdeklődési körét, mindazt az értéket, amelyet bátorított vagy önzetlenül teremtett maga körül.
– Az utóbbi években felerősödtek az autonómiatörekvések, Domokos Géza megítélése változik-e ennek fényében?
– Emlékszem, hogy az apám halálát követő napon, az Observatorul de Covasna című sepsiszentgyörgyi román napilap kért tőlem egy oldalnyi összefoglalót róla, akkor kezdtem keresgélni a világhálón, és az általa adott interjúk között találtam egyet, amelyben kifejtette: meglátása szerint lesz területi autonómia, de nem etnikai alapon. Ő akkor jól tudta, hogy a román társadalom nincs felkészülve az autonómiára, mint társadalomszerveződési alternatívára. Ebből származhatott az autonómiával kapcsolatos visszafogottsága. 1990 óta csak most érződik, hogy a román társadalom már nem utasítja vissza zsigerből az önrendelkezés fogalmát. Huszonnégy esztendőnek kellett eltelnie, ez valahol őt igazolja. A rendszerváltás előtt szívügyének tekintette, hogy, másokkal együtt, harcoljon a 70-es, 80-as években a romániai magyarság identitását jelentő intézményrendszerben "virágzó" kisebbségellenes megnyilvánulások ellen, elkötelezettje volt a közösségének, ennek megmaradásáért küzdött, és politikusként is ezt vallotta. A Kriterion Könyvkiadó tevékenyégéhez kötődő művelődéspolitika után sokkal nagyobb nyomással, több kihívással volt kénytelen szembesülni a rendszerváltás után. Meghaladta őt a megsokszorozódott munka és tempó, a különböző érdekek összeütközései, úgy érezte, a feje fölött összecsapnak a hullámok. A 90-es évek embert próbáló idők voltak, a szervezetét is kikészítette a folyamatos, nagy nyomással ránehezedő közéleti stressz.
– Milyen vonalon halad tovább az egyesület?
– Hangsúlyozom, ez nem a Domokos Géza személyi kultuszának háttérintézménye, hanem egyfajta műhelygyakorlat helye. Keresem a partnereket, és folyamatosan bővíteni szeretném a tevékenységet. Például foglalkoztat apám könyveinek újrakiadása, lefordíttatása, de úgy gondolom, esélytelen ez a vállalkozás, így inkább a digitalizálás felé orientálódnék. Ez az út költségkímélőbb, hiszen a nyomda sokba került, a könyvek igazságtalanul drágák, a terjesztés is nehézkesnek látszik. Eddig önerőből sikerült digitalizálnunk az Éveim, útjaim, arcaim című memoárkötetét. Igaz, digitális formában zökkenőmentesebben jut el az olvasóközönséghez, de az effajta érintkező felület híján van a könyv adta személyes kapcsolatnak.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Kötelékek – kézfogások
Könyvek esőben, kánikulában
A könyv nem különösebben hőérzékeny tárgy. Na persze, nem a könyvégetésekre és nem is a könyv befagyasztására gondolok. Mert ugye mindkettőre volt nem csupán a távoli múltban, hanem a mai idősebbek életében példa.
Most szelídebb akadályokat kellett leküzdeniük a könyveknek, illetve szerzőiknek meg a könyvárusoknak. Ha ugyanis június, akkor könyvhét, azt is mondhatnám, minden mennyiségben. Egymásra szerveződött programokkal, könyvbemutatókkal. Ami az erdélyi magyar kiadványainkat és íróinkat-költőinket érintette, abból párhuzamosan Budapesten és Kolozsvárt lehetett (kellett volna) választani, követni az eseményeket, megfelelni a hívásoknak. Aztán a kolozsvári magyar könyvnapok immár harmadik, 2013-as szervezését követve, ezúttal nem az esős időjárást, hanem a hamisítatlan nyári kánikulát fogva ki, Erdély fővárosában erdélyi könyvnapok megrendezéséről döntöttek illetékesek, és erre meghívták a Romániai Magyar Könyves Céhet is, pontosabban általa a vállalkozó kedvű magyar kiadókat, hogy a Főtérre kirakodva, Mátyás király elé járulva, várják a vásárlóikat.
Könyvbemutató – grafikai kiállítással
Az újraszervezett kolozsvári magyar könyvnapok – nem utolsósorban az IDEA jóvoltából (amely a Mátyás-szülőház, azaz a Sapientia előtt állandósítja könyvstandját) – idén eredeti megnyitóval indultak. Kolozsvár egyik legtehetségesebb, kiemelkedő életművet ránk hagyott grafikusáról, Cseh Gusztávról írt példaadóan körültekintő, hatalmas anyagot feldolgozó, művelődéstörténetileg is számottevő monográfiát Csapody Miklós, a reprodukciókat és a terjedelmes szöveget pedig reprezentatív albumba foglalta az Exit Kiadó, illetve az IDEA könyvműhelye. Minthogy pedig Cseh Gusztáv (az ifjabbik, mert édesapjáról, a betűrajzolást tanító főiskolai tanárról sem szabad elfeledkezni) a kolozsvári könyvgrafikáért ugyancsak sokat tett, össze lehetett kapcsolni a könyvnapok nyitó ünnepségét a Cseh Gusztáv című kötet bemutatásával és a Cseh Gusztáv grafikáiból válogató (Hajdúszoboszlóról kölcsönbe érkezett) tárlat megnyitásával, a Quadro Galériában.
Szerényebb keretek között a Kolozsvár Társaság főtéri székhelyén is érvényesült ez a rendezői elv: a nemrég Szegeden elhunyt nagy könyvgrafikusunkra, Deák Ferencre emlékeztek barátai, tisztelői a kolozsvári magyar könyvnapok keretében – a tárlókon általa tervezett, illusztrált kiadványokkal, a pannókon néhány szép rajzával, többek közt a Dsida-versekhez készült sorozattal. (Augusztusban, a Kolozsvári Magyar Napokon folytatódhat ugyanitt a kezdeményezés, a két barát, Deák és Cseh Gusztáv munkáinak együttes jelenlétében, a kolozsvári grafikai iskola értékeinek megvitatásával.)
Erdély – Budapest
Mindkét helyszínen, mármint Kolozsvárt és a Vörösmarty téren egyaránt figyelmet érdemlő könyvről szólhatunk – már a címénél fogva is: A magyar kártya. Ezzel a kártyával ugyanis többféleképpen lehet játszani, és nem csak kártyaasztal mellett. A Nagyváradról indult költő, ma ismert kiadói ember, Kőrössi P. József mélyreható beszélgetéseket folytatott a költő és politikus Markó Bélával; olyan beszélgetéssorozatot, amelyben Markó kiteregeti kártyáit, és sikeresen belenéz, belelát azok kisded játékaiba is, akik a „magyar kártyát” saját politikai céljaikra ügyesen – a romániai magyarságra nézve korántsem pozitív értelemben – használják fel. Hogyan lesz a jó költőből jó politikus s a politikusból ismét költő? Hogyan politizálnak itt és ott? Kőrössi P. nem kerülgeti a forró kását, Markó Béla pedig higgadtan, körültekintően válaszol. Nem átlagos interjúkötetet vesz kezébe az, aki felfigyel erre A magyar kártyára…
Román kártya?
Könyvnapok közti rövid szünetben számomra eddig ismeretlen, ám egyből ismerőssé és rokonszenvessé váló könyvesboltban jártam, a Deák Ferenc utca közepe táján: a Librarium nevű Book Cornerben. Otthonos körülmények között hallgattuk, magyarok és románok – románul –, hogy mit mondanak a kritikusok Demény Péter románul megírt könyvéről. (A Ghidul ipocriţilor kiadója a bukaresti Cartea Românească.) Minden megszólaló egyértelműen dicsérte a könyvet, ám az csak Balázs Imre Józsefnek jutott eszébe, hogy feltegye a kérdést: miért románul kellett megírnia Deménynek ezeket a szellemes kisesszéket (jegyzeteket? szatírákat?) – merthogy nem fordításról van szó. BIJ magyarázata Caragialéhoz és a román nyelvben létező nemekhez jutott el. Talán az élményanyag is közrejátszott, vélem én, a „képmutatók” ilyen bemutatásában. A lényeg, hogy ezen a könyvbemutatón jól éreztük magunkat, Demény Péter pedig, gondolom, új híveket szerzett írásművészetének. A román olvasók körében is.
(Eszembe jut Ion Ianoşi, azaz Jánosi János – Látó Anna Bukarestben élő fia – közelmúltban megjelent, több szempontból figyelemre méltó, színvonalas önéletrajzi kötete: Internaţionala mea. Cronica unei vieţi. Abban pedig, sok egyéb közt Domokos Gézával, a Kriterion-igazgatóval történt, egy életre szóló konfliktusa. Nos, meggyőződésem, hogy a most román kötet szerzőjeként bemutatkozott Demény Péter egyikünkkel sem fog úgy járni, mint Ianoşi – Domokossal.)
Más kártyák
Vállalva a flaszterből áradó hőséget, déli órában kimentem szétnézni az erdélyinek nevezett (román) könyvnapokra. Ilyenkor a standokon az ember arra figyelhet fel, ami a könyvesboltokban, a nagy kínálatban elkerülte a figyelmet. (A mi magyar sátrunk érthetően nem kínált eddig nem látott újdonságokat.) Két könyvnél kötöttem ki – más-más okból. Augustin Buzurára azért voltam kíváncsi (pláne hogy politizáló publicisztikáját gyűjtötte kötetbe, a 2005 és 2008 közti évekből), mert ’89 előtt úgy éreztem, egy (ellenzéki) táborba tartozunk – aztán Marin Sorescuval és Eugen Simionnal együtt Iliescu táborába állt. (Mindegyikük magas funkcióhoz jutott, ilyen-olyan elnökséghez, kulturálisan, Akadémián vagy minisztérium élén. – Mellesleg: Eugen Simion 80 címmel vastag kötetet láttam az egyik standon.) Az Absenţii, a Feţele tăcerii regényíróját nem felejtettem el, és ma sem bánom, hogy Birtokon belül? című, Budapesten 1989-ben megjelent interjú-kötetembe őt is bevettem (Sütő, Kányádi, Szabó T. Attila, Balogh Edgár, Harag György, Horváth Imre, Lászlóffy Aladár, Markó Béla, Egyed Péter és Tompa Gábor mellé). Ma vajon bevenném? A Canonul periferei-be beleolvasva, nem tudnám eldönteni. Súlyos szavakat mond a kortárs román politikai életről – de melyik oldalról közelítve? (Tulajdonképpen szomorú, hogy egyre az „oldalakra” gondolunk…)
Lucian Boiával biztos szívesen készítenék beszélgetést (ha még ilyes műfajra adnám a fejem). Amit tőle eddig olvastam, azt erősíti meg a De ce este România altfel? második, bővített kiadásában. A Humanitas, a kiadó ugyan nem „kolozsvári termék” (Produsul Clujului – volt olvasható a legtöbb stand fölött), ám bárki – nyilván a jobbak közül – örömmel vállalhatná Kolozsváron az új Boia-kötetet. Az ő történészi-kritikai hangja üde színfolt a kiadványok rengetegében. (Milyen is az a „más”, „másként” Románia? Ha valamin, ezen nekünk igazán érdemes volna elgondolkodnunk.)
Performanszköltemények
Az ember azt gondolná, hogyha a Korunk Akadémia (évadzáró találkozásként) a Bulgakovba költözik, ráadásul olyan meghívottal, mint Szkárosi Endre, akinek „akciográfiája”, 1971 és 2012 közötti performansz-naptára oly gazdag – a söröző fiatalok egy része átül majd az előadáshoz választott térbe, azon nagyszámúak mellé-közé, akik egyenesen Szkárosit meghallgatni jöttek. A június végi kánikulában nem így történt. A hiányzók sajnálhatják, hogy lemaradtak az élményről. Mert itt élőben tudhatták volna meg, mi a térköltészet és transzpoézis (a totális költészeti koncertszínház), a hangköltészetzene, vagy hogy miként lehet például Kassák költői örökségét néhány ismert – esetleg többeknek nem ismert – szóval, főképpen pedig a hangok játékával transzponálni a Teleki térre, a Piazza Cavourra, a Place de la Concord-ra vagy a Trafalgar Square-re. Persze, akik a száz éve született Weöres Sándor zeneiségéhez szoktak, vagy a szintén centenáriumhoz érkezett Jékely Zoltán líráját érzik a magukénak – meglepődhetnek, hogy így is lehet, „egy másik ember” így keveri az effektusokat. Szkárosi Endre járja a világot (és a magyar pódiumokat) – és nem annyi ember hallgatja, mint legutóbb a Bulgakovban. Talán egy következő alkalommal a valóban fiatalok egymásnak küldik a hírt elektronikusan: itt van Szkárosi Endre, nem szabad kihagyni…
(Írom én, akihez még mindig közel áll Jékely és Weöres.)
Kántor Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Tájhaza és vasketrec
Neve a múlt rendszerben a Limes-körrel, a rendszerváltás után pedig többek között a Provinciával forrt egybe. Molnár Gusztáv filozófus-politológussal sajátos és saját „tájhazájáról”, a 20. század eleji Magyarország perspektíváiról és a tovatűnt lehetőségekről beszélgettünk.
– A Limes-kör találkozóin született anyagok máig forrásértékűek, miközben a vállalkozás első percétől fogva veszélyesnek számított. Milyen jövőt jósoltak munkájuknak önök, erdélyi magyar ellenzéki értelmiségiek?
– A Limes-kör megalapítása tudatos, átgondolt lépés volt részemről. Nagyjából 1985-ben vált világossá, hogy az ugyan erősen korlátozott, de mégiscsak rendelkezésre álló nyilvánosság keretei a korábbi évekhez viszonyítva rendkívüli módon beszűkültek. Nyilvánvalóvá vált: egy párhuzamos belső nyilvánosságot kell megteremtenünk, amelynek egyértelmű hátránya, hogy illegalitásba kényszerül, előnye viszont, hogy nem érinti a cenzúra. Hogy mi lesz a vége, nem tudtuk, nem is tudhattuk – a terv az volt, hogy az anyagokat Magyarországra juttatjuk, mivel egy része annak, amiről beszéltünk és írtunk az akkor sokkal komplexebb és toleránsabb magyarországi nyilvánosságba már belefért. Döntő része viszont abba sem, hiszen mi a kommunizmus utáni korszakra készültünk, arra, hogy a demokrácia helyreállításával vagy megteremtésével milyen új lehetőségek adódnak a számunkra. Ezért az anyagok nagy részét a magyarországi párhuzamos nyilvánosságban publikálhatták volna. Ez volt a stratégia, ami azért nem sikerült, mert minden mozdulatunkat figyelték, és mielőtt az átküldendő anyag összegyűlt volna, lecsaptak ránk.
– Mi lett az elkobzott írásokkal?
– Az anyagok jelentős részéből volt egy tartalék példányom, ezeket áttelepülésemkor sikerült Magyarországra vinnem. Másrészt, amikor a Szekuritáté levéltárában saját dossziém iránt érdeklődtem, azt nem kaptam meg, egy négykötetes Limes-összeállítást viszont igen. Ebben benne vannak a lefoglalt írások, olyanok is, amelyekről nem volt másolatom. Az akkor legfrissebb tanulmányomnak például még a piszkozatát is elvitték, így viszont előkerült… Mostanában egyébként épp olyan téma foglalkoztat, ami a Limes-találkozók során merült fel. Bíró Béla egyszer azt mondta: gondolkodjunk el azon, hogy a liberális demokrácia többségi demokráciát jelent, vagyis az alávetett helyzet a rendszer megváltozásának ellenére is változatlan maradhat például egy Kolozsvár típusú településen, ahol bár demokratikus körülmények között, de továbbra is kisebbségben, azaz alávetett helyzetben leszünk. Minket ez a gondolatmenet akkor nagyon megdöbbentett, de látnoki megérzés volt: a román nemzeti hegemónia és a nemzetállam adott. Ez a brutális valóság: nem mintha korbáccsal üldöznék a magyarokat, de nap, mint nap tapasztaljuk, hogy a magyarság egyre fogy és marginalizálódik, csak foltokban marad meg. S már nem csak Kolozsváron, hanem Nagyváradon is érezhető ez.
– Soha nem gondolt a Romániába való visszaköltözésre?
– Mivel Szalárdon születtem, nekem Nagyvárad a város. Már a múlt század hatvanas éveiben vegyes lakosságú volt, azt valahogy fel tudtam dolgozni, de az a Nagyvárad, amely 2006-ban fogadott, amikor a Partiumi Keresztény Egyetemen főállásban kezdtem el tanítani, már teljesen más volt. Látnom kellett, hogy mit jelent húszszázaléknyi magyar lakosság egy több százezres városban egy amúgy jobbára pozitívnak mondható helyzetben. A visszaköltözésem nem volt teljes, mert bár Magyarországon sem tudtam teljes mértékben szocializálódni – így a szó teljes értelmében sohasem váltam „magyarországivá” –, be kellett látnom, hogy a visszatelepülésnek is korlátokat kell szabnom, mert elhagytam egy közeget 1988-ban, és 2006-ban – Hérakleitosz szavaival élve – már nem léphetek ugyanabba a folyóba. A senki földjén létezem, ami alapvetően nem rossz. Lelkileg nem könnyű ezt feldolgozni, de elviselésében, sőt, pozitív oldalának élvezésében óriási segítségemre van, hogy nekem voltaképpen egyfajta „mikrohazám” van. Ezt a németek a Heimat kifejezéssel írják le, és magyarul nagyjából „tájhazát” jelent. Keleti csücske a Nagyváradhoz közeli Hegyközszentimre, ahol családi szőlősünkben egy öreg pince fölé építettem egy kis házat. A másik csücske ennek a speciális tájhazának – a szintén í-ző – Mezőtúr, ahol a Hortobágy-Berettyó és a Hármas-Körös folyik. Az utóbbi egyik csendes holtága, a Peres mellett van a másik „birtokom”, egy kis faház. Amúgy Budapest mellett, Csömörön lakom, ahol az „őslakók” – „tótok” és „svábok”, jó magyarok, persze – lassan kisebbségbe kerülnek az olyan be-, illetve a városból kitelepülőkkel szemben, mint amilyen a mi családunk is. Csömör és Nagyvárad, tavasztól későőszig pedig Mezőtúr és Szentimre között ingázva empirikus értelemben folyton beleütközöm az országhatárba, amit persze tulajdonképpen nem veszek figyelembe. Nem érdekel, mint ahogy a két ország aktuálpolitikája sem foglalkoztat különösebben. Két témával foglalkozom: az egyik a globális geopolitika, amely mindig a kedvenc szórakozásom volt, a másik egy tavaly elkezdett kutatás a 20. század eleji magyar nemzeti hegemónia dilemmáiról.
– Mi érdekli a lassan több mint száz évvel ezelőtti Magyarországgal kapcsolatban?
– Ami engem most foglalkoztat, az természetesen összefügg az utóbbi évek említett alapélményével. 1910-ben a Horvátország nélküli Magyarország 56 százaléka volt magyar anyanyelvű, s ha a történelem nem szól közbe, ez az arány 60–65 százalékig emelkedhetett volna. Ez már elég lett volna a fokozatosan demokratizálódó körülmények között is a magyar nemzet hegemón pozíciójának a megőrzéséhez, amit nem szabad összekeverni a szupremáciával. Egyik kedvenc szerzőm, az úgynevezett revizionista-cionista Vladimir Jabotinsky mondja, hogy az országokkal kapcsolatos legfontosabb tény nem a jogokkal, hanem a számokkal áll összefüggésben. Azzal, hogy ki van többségben, és hogy ez a többség mekkora.
– Ennek függvényében lényeges tehát a század eleji Magyarország?
– Igen, mert döntő jelentőségű, hogy akkor (egészen pontosan 1900-ban) billent át az 50 százalékon az arány. A magyarság számarányának a jelentős növekedése egyrészt a magas születési arányszámnak, másrészt a nagyarányú asszimilációnak volt köszönhető. Ennek a perspektívának 1918-ban vége szakadt, és egy másik logika kezdődött, amelynek már csak passzív tárgyai lehettünk. A Magyarországgal szomszédos területeken olyan mértékben marginalizálódtunk, hogy – kis túlzással – lassan már maximális jogokat is adhatnának, nem lenne különösebb jelentősége. Az egyetlen kivétel a két székely megye, ahol még megmaradt a lokális többségünk. Ezért akarják beolvasztani őket egy helyileg is román többségű régióba.
– Nagy visszhangot kiváltott tanulmánya, Az erdélyi kérdés szerint a kilencvenes évek végén Románia előtt két út állt: vagy sikeres lesz, és egyfajta föderalizációt megvalósítva sikerül Erdély szintjére emelkednie, vagy a sikertelen országok sorsára jut. Hogyan gondolkodik minderről ma?
– Több szempontból is releváns a kérdés, hisz ez a tanulmányom – amelyben az volt a revelációszerű, hogy Erdély választási térképe mennyire eltér az ókirályságitól – volt tulajdonképpen a Provincia című, 2000 és 2003 között működő folyóirat elindítója is. Megismerkedtem olyan erdélyi románokkal – többek között Alexandru Cistelecannal, Traian Steffel és Daniel Vighivel –, akik érezték Erdély potenciális előnyhelyzetét a Regáttal szemben, és elindítottuk a kétnyelvű kiadványt. Az általunk képviselt alternatíva akkor megoldást jelenthetett volna arra, hogy egyfajta társnemzeti státust érjünk el – Erdélyen belül! Egy kisebbség nem kerülhet hatalomra, vagy ha igen, szövetségesekre van szüksége, hogy ki tudjon törni a determináltságból, a számok vasketrecéből, amire az alárendeltség ítél. Ezért úgy gondoltam, ha össze tudunk fogni az erdélyi románokkal, és Erdélyen belül létre tudunk hozni egy regionalista, transzszilvanista alapon álló többséget, az megoldást hozhat.
– Mégsem jelentett megoldást ez az elképzelés. Miért?
– 2003 körül eljutottunk arra a pontra, ahol az értelmiségi elképzelés már nem volt elegendő arra, hogy mobilizáljuk a potenciális „transzszilvanista” többséget a nem erdélyi, hanem sokkal inkább összromán mentalitású populációval szemben. Ezért felmerült egy valóban transzetnikus párt létrehozásának a gondolata (annál is inkább, mert egy nyilvánvalóan diverziós céllal, a mi törekvéseink diszkreditálására létrehívott ilyen párt, a Sabin Gherman-féle már létezett), amellyel kapcsolatban viszont a Provincia-csoport megosztott volt. Egy része kész volt a politika mezejére lépni, más része ódzkodott ettől. Döntő jelentőségűvé végül az egyik nagyváradi megbeszélésünk vált, amelyen részt vett Smaranda Enache is. Nekiszegeztük a kérdést: vállalja a párt vezetését vagy sem? Úgy gondoltuk ugyanis, hogy tökéletesen kétnyelvűként a magyarok számára is elfogadható volna. Smaranda ott és akkor viszont nem vállalta a tisztséget, ami azért is lényeges, mert csak az a pillanat jöhetett számításba. Közzétettünk ugyanis egy memorandumot, amelynek a mintegy ezer aláírójára akkor lehetett volna támaszkodni.
– A Limes kevésbé bír kétértelmű jelentéssel, mint a Provincia. Miért épp ezt a nevet kapta a kiadvány, s majd a csoport is?
– Az első javaslatom a „Diéta” volt. Ám ennek is van egy köznapi, kevésbé szerencsés jelentése, ráadásul román barátaink kissé erősnek érezték az erdélyi országgyűlésre való egyértelmű utalást… Ezért döntöttünk végül a „Provincia” mellett, amelynek az én fülemben egyáltalán nem a pejoratív jelentéstartalma dominál, hanem az, amit egy római provincia asszociál. Ami persze nem Róma, de nem Bukarest és nem is Budapest.
Molnár Gusztáv Filozófus, politológus, 1948. november 20-án született a Bihar megyei Szalárdon. Nagyváradon érettségizett, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem-filozófia szakos diplomát. Pályáját a Kriterion Könyvkiadó bukaresti szerkesztőjeként kezdte. 1988 tavaszán Magyarországra költözött. A rendszerváltás után a Teleki László Alapítvány Dunatáj Intézetének, majd geopolitikai kutatócsoportjának vezetője. A 2000 és 2003 között megjelent Provincia című politikai és kulturális havilap kezdeményezője és Alexandru Cistelecannal együtt társszerkesztője volt. 2006 óta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem docense. 2009-től geopolitikai blogot vezet az interneten (vilagnaplo.hvg.hu). Kötetei: Az elmélet küszöbén (tanulmányok, 1976), Ó, Anglia, Anglia... (esszé, 1984), Alternatívák könyve I-II (tanulmánykötet, 2007), Beszélgetések Méliusz Józseffel – 1930-1939 (2012)
Dénes Ida

Sápadt fényben gyertya ég
Székely Ferenc újabb könyve kapta e sokat sejtető címet. Röviddel sikeres interjúkötete, A megmentett hűség megjelenése után naplójegyzetekkel jelentkezett az erdőszentgyörgyi néprajzi író, helytörténész, szerkesztő. Kiadványa alcímében tájékoztatja az olvasót, hogy Sütő András utolsó éveiről jegyzett le személyes, de a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tartható dolgokat. A kötetet Bölöni Domokos szerkesztette, és gazdag képanyaggal is ellátták. A hátsó borítón az író fotóportréja látható, 75. születésnapján készült a pusztakamarási szülői ház tornácán. A felvétel alatt Sütő András szállóigévé vált pár sora: "A szülőföldnek sírhantjelöltjei vagyunk, őrzői és nevének fényesítői…, s amikor mindenütt elfelejtettek, a szülőföldnek még mindig akad mondandója rólunk". A naplójegyzetek ennek szellemében mindenekelőtt a család és a szűkebb pátria viszonylatában követik nyomon 2000. december 28- tól 2006. október 7-ig, az író temetésének napjáig, hogyan teltek Sütő életének megpróbáltatásokkal teli záróesztendei, mik határozták meg mindennapjait, miképpen küzdött meg betegségével, és igyekezett túllépni egyéni bajain, hogy annál hathatósabban szolgálhassa közösségét. Rég tisztában volt azzal, hogy "mindannyiunk háta mögött felgyűlt az idő: szép csendesen ereszkedünk alá, mint a harangóra súlya. Mind közelebb a földhöz, azután kopp! – megérkeztünk, s nincs kéz, amely az órát még egyszer fölhúzná". Ezt már 1970-ben megírta korszakos könyvében, az Anyám könnyű álmot ígér-ben, de mint a naplóból is egyértelműen kiderül, szinte utolsó pillanatig kitartott, harcát reménytelen helyzetben sem adta fel. E kötet szerzője számára külön elégtétel lehet, hogy munkáját az író székelyudvarhelyi szobrának avatásakor mutathatta be a közönségnek.
Székely Ferenc Sütő András unokaöccse, annak a pusztakamarási Székely Gergelynek a fia, aki az író említett könyvében Gyümölcsoltó Gergely néven szerepel. Gyakran megfordult nagybátyjáék marosvásárhelyi otthonában, elég sűrűn találkoztak Pusztakamaráson is, családi összejövetelek alkalmával, olykor ügyes-bajos ügyekben, utaztatásokban is igyekezett hasznossá tenni magát. A nagy családi találkozások, a "Tártkarú Találkozó" szervezése is lehetővé tette, hogy Székely Ferenc mélyebben betekintsen Sütőék életébe. Amikor úgy látta, valami fontosnak nem szabad feledésbe mennie, naplójához fordult. Volt esemény, amit két- három sorban rögzített, másoknak ugyanennyi, vagy még több oldalt szentelt. A naplójegyzetek nem csupán színesítik az íróról kialakult korábbi képünket, azok is találhatnak benne érdekességeket, figyelemre méltó dolgokat, akik alaposabban, szakszerűbben foglalkoznak a sütői hagyatékkal. Sokatmondó például, hogy az író az idő teltével milyen fontosságot tulajdonított a rokoni kapcsolatok ápolásának. Idézzünk a szerzőnek címzett és a napló függelékében közölt levélből: "Személyes vágyam és rokonsági megbízatásom szerint fordulok hozzátok, a Székely- családnak szerteszóródott tagjaihoz, akik lélekben és egymás iránti ragaszkodásban mindig legyűrtétek az elidegenedés veszedelmeit. Így őseink kegyeletében is megmaradván magatok is láthatjátok, miként lépdel fölöttünk és rajtunk az Idő, és szól hozzánk figyelmeztetőleg: soha, semmilyen körülmények között ne tévesszük egymást szem elől. Teljesítsük ki a vérségi kapcsolat néhol szakadt hálózatát!
Gyűljünk hát egybe minden eddiginél nagyobb sereglésben!
Kényszerű mulasztások után, szülők, nagyszülők elmúltával, mikor az ő vigyázó szemeiket is oly nagyon hiányoljuk: szeretettel és reménnyel hívlak, hívunk benneteket apáink, a Székely-család nemzedékeinek forrástájékára.
Pusztakamaráson, Marosvásárhelyen és Szászrégenben rendezzük meg mindannyiunk Tártkarú Találkozóját!
Ajándékozzuk meg egymást a viszontlátás, az együttlét örömével!"
A könyv függelékeként Székely Gergely és Dezméri Mária szerteágazó családfáját is megismerhetjük. A Sütő- levélből azonban, akárcsak a kötet egészéből, az is kirajzolódik az olvasók előtt, hogy az írót nemcsak a közvetlen közeliek és a tágas rokonság, hanem a sokkal kiterjedtebb nagy család sorsa is izgatta. Nemzetben gondolkozott, és a Szabó Dezső-i elvet vallotta ő is, miszerint "minden magyar felelős minden magyarért". Életének, életművének ez is megszívlelendő tanulsága.
(nmk)
A könyv beszerezhető a szerzőnél az erdőszentgyörgyi iskolai könyvtárban illetve Marosvásárhelyen, a Bernády Házban.
Népújság (Marosvásárhely)

Kónya-Hamar Sándor: Adalékok és feljegyzések a Nyírő-ügyhöz
Még a Nyírő József temetés-botránya előtt került a birtokomba Szerb Antal, az Erdélyi Helikon pályázatát megnyerő – és 1934-ben kötetben kiadott – Magyar irodalomtörténetének hasonmása. Birtokomban volt ugyan egy 1945 után kiadott változat, csakhogy abból eleve hiányzott A mai irodalom c. fejezet 3. alfejezete, Az utódállamok magyar irodalma című és abban Tamási Áron és Nyírő József méltatása is. Volt alkalmam tehát összehasonlítani az eredeti és megcenzúrázott változatot. És végképp elvetni a Hegedűs Géza- és Ungvári Tamás-féle „Nyírő-minősítéseket”, melyek lényegében még az 1945-ben Brassóban megjelenő Népi Egység (a Magyar Népi Szövetség lapja) június 15-i számában és Szász István (későbbi Utunk-szerkesztő) tollából, Isten igájától Hitler igájáig (Nyírő József népáruló író politikai pályájáról) címen megjelent tendenciózus írásra alapoztak. A korabeli elismerés és méltatás tehát nagyon jókor jött!
Mert a Bárdi Nándor Az Erdélyi Párt és a regionális politika, Egry Gábor Az „erdélyiség” színeváltozása és Horváth Szabolcs Ferenc Népcsoportpolitika, szociális kompenzáció és gazdasági jóvátétel – A holokauszt Észak-Erdélyben, valamint Elutasítás és alkalmazkodás között című könyvekben leírt vagy manipulált igazságok ugyancsak felkeltették érdeklődésemet, mivel éppen akkor Albrecht Dezső és Vita Sándor, a második, a „nagy” Hitel szerkesztőinek, később országgyűlési képviselőknek és az Erdélyi Párt prominenseinek életét és életművét kutattam. Látókörömbe így került bele időnként Nyírő József is. Az erdélyi, kolozsvári holokauszt-ügyet viszont nem lehetett nem figyelemmel tanulmányozni, hiszen említetteket amiatt sikerült a legjobban besározni.
Kezdjük Albrecht Dezsővel. Az említett szerző-hármas nem kisebb dolgot állít, mint azt, hogy Albrecht Dezső (1907–1976) radikális antiszemita volt, és a harmadik magyar zsidótörvényt (1941. évi XV. tc. „a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc. kiegészítéséről, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi intézkedésekről”) erőteljesen támogatta, a törvényvitában szerepet vállalt, érvelésében pedig kimutathatóak antiszemitizmusának gazdasági, politikai, demográfiai és ideológiai összetevői. És zsidógyűlöletét az is világosan kifejezi, ahogyan a sárga csillag viselése ellen tiltakozott.
Albrecht Dezső nem vett részt a törvény vitájában. Az 1941 tavaszán-nyarán folyó parlamenti szópárbajban az országgyűlési jegyzőkönyvek szerint a vezérszónok Paál Árpád volt. Érvelésével még jelen volt László Dezső, Bánffy Dániel és Braunecher Antal. Vita Sándor emlékirata szerint pedig, azokban a napokban Albrecht Dezső Kövér Gusztáv képviselőtársával próbálta megértetni, hogy amennyiben nem változtat éles véleményén (ellenezte a zsidótörvény erdélyiek szerinti, külön kiegészítését), úgy Teleki Pál miniszterelnök kérésére ki kell zárni az Erdélyi Pártból (ami később meg is történt).
Nyírő József nem vehetett részt a vitában, hiszen őt (miután 1941-ben Kolozsvárott megszervezte az EP tagozatát és annak elnöke lett) csak 1942. február 14-én hívja be öt társával együtt Bárdossy László miniszterelnök, a behívott román képviselők üresen maradt helyére. Az 1942-ben megvitatott és elfogadott negyedik zsidótörvény (1942. évi XV. tc) vitájában viszont már szót kért. A vezérszónok Bánffy Dániel, a törvény pedig a zsidóság mezőgazdasági ingatlanjairól és földterületeiről szólt. Nyírő József az országgyűlés 1942. november 20-i ülésén nemzetnevelésről szónokolt, s a „levitézlett liberális zsidó felfogást” bírálta, aminek nyilván semmi köze nem volt a törvényvita tárgyához.
Szónoki fogás és szereplés? Feleletként idézhetjük az Országgyűlés jegyzőkönyvéből az inkriminált részletet: „Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel. Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig büntetlenül pusztítottak bennünket a saját hazánkban. Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie.”
Nyírő József 1943. november 24-én felszólalt a honvédelmi költségvetés plenáris vitáján is, és a leventemozgalom hasznosságáról és fontosságáról szónokolt, minden antiszemita utalás vagy felhang nélkül. Ilyesmit azelőtti és azutáni 3-4 felszólalásában sem találni.
De térjünk vissza Albrecht Dezső kimagyarázott tiltakozásához. Jóval a törvény zárószavazása után, egy „türelmetlen sárgacsillagos” napirendi pont kapcsán kért szót és mondta el a következőket 1941. december 2-án: „Nem akarom és nem kívánom a sárga folt (Dávid-csillag) kötelező viselésének bevezetését, egyfelől azért, mert ezt túlságosan látszat megoldásnak tartom, de másfelől azért sem, mert e nélkül még elhihetem például, hogy Budapesten itthon vagyok. Goethének egy mondása jut eszembe: »Lasst mich scheinen, bist ich verde.« Legalább látszódj kereszténynek és magyarnak, Budapest, míg tényleg azzá válhatsz. Aki pedig keresztény, az soha nem lehet antiszemita! Tehát nincs keresztény antiszemitizmus. Ne tagadjuk így a kereszténység zsidó eredetét!”
Nem ezt idézte később Esterházy János a pozsonyi zsidótörvény vitájában?
Albrecht Dezső ezt petíció formájában is benyújtotta, több EP-képviselő támogató aláírásával, így legelsőnek a Kövér Gusztávéval stb. De Nyírő József ezt még nem írhatta alá. Amit ő aláírt¸ az az 1944. április 5-e (a sárga csillag kötelező viselésének premiernapja) után Albrecht Dezső és Mikó Imre által fogalmazott memorandum, melyet a pártelnök gr. Teleki Béla adott át Sztójay Döme miniszterelnöknek. Vita Sándor emlékiratában erre így emlékezik: 1944. március 19-e után az országgyűlésnek már semmi jelentősége nem volt, a jobboldali pártok demagógiája uralkodott itt is és a sajtóban is. Láttuk, hogy ez a helyzet (s a terjedő gettósítás-hír) Erdélyre nézve mennyi veszedelmet rejt magában, ezért Albrecht Dezső, a párt ügyvezető alelnöke és Mikó Imre, a párt parlamenti csoportjának főtitkára, április 5-ke után egy nagy emlékiratot szerkesztettek a miniszterelnökhöz, s ebben szóvá tették, hogy az új kormány teljesen tehetetlen a féktelen demagógiával szemben, az erdélyi problémákkal egyáltalán nem foglalkozik, érveléseinket senki meg nem hallgatja, a zsidókérdést brutálisan kezelik, közéleti férfiakat (zsidók és nem zsidók), köztük képviselőket is, letartóztattak, elhurcoltak, a belpolitikában áldatlan kötélhúzás folyik a pártok között, és uralkodóvá igyekeznek tenni a nemzetiszocialista gondolatot. Ezt az emlékiratot (melyet az EP minden képviselője aláírt) május első napjaiban Teleki Béla adta át Sztójay miniszterelnöknek.” (Vita Sándor önéletírása, kiadatlan kézirat, 118. l.) Az emlékiratot az EP minden képviselője aláírta tehát, így gondolom, Nyírő József is.
Nyírő József életének 1942 előtti mozzanataira is szeretném felhívni a figyelmet. Az első az Uz Bence c. regényében a zsidó Róth Sámi alakjának igencsak rokonszenves megrajzolása. A könyv megjelenése után, még 1940 előtt, a nagyváradi Új Kelet című cionista lapban Benamy Sándor szólaltatja meg egy interjú keretében őt és feleségét is, melyben világosan kiáll a zsidóság mellett. Ezt a szöveget meg kellene találni (az Országgyűlés legteljesebb sajtógyűjteményében például) és újra közzétenni. Úgyszintén a Kádár Imre emlékiratát, melyben, akárcsak korábban Ligeti Ernő, mint az egykori Erdélyi Szépműves Céh alapító tagtársára emlékezik, és nem is akárhogyan. Nem hallgathatom el, hogy Kádár Imre rendkívül gyalázatos módon viselkedett például Vita Sándorral 1945 után (aki pedig kiállította számára az életmentő mentesítő levelet Kolozsváron).
Nyírő József életében bizonyára nagy élmény volt az 1941-42-es weimari író- és költőtalálkozó, melynek házigazdája maga Goebbels propagandaminiszter, s melynek Szabó Lőrinccel együtt volt meghívottja.
Radnóti Miklós naplóbejegyzését szokás rosszindulatúan idézgetni, ám Nyírő József Keleti Újságban közölt háromkolumnás beszámolóját már nem. Pedig érdemes volna. Még akkor is, ha Medvigy Endre irodalomkutató és az újabb Nyírő-összkiadás szerkesztője szerint, ami abban található, az „a házigazda iránti udvariasság szerencsétlen lenyomata”.
És most elérkeztünk Ligeti Ernő ügyéhez, melyben Mester Miklóssal és Albrecht Dezsővel együtt, Nyírő Józsefnek is szerepe volt.
Rugonfalvi Mester Miklósnak a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában lévő hagyatékában (MX5462. jelzettel őrzött), a Bokor Péternek adott interjújából (Végjáték a Duna-mentén) idézve, a következőket tudjuk meg: 1944. április 30-án nevezik ki államtitkárnak a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba. Elmondása szerint erre Albrecht Dezső, az Erdélyi Párt ügyvezető elnöke, a Hitel c. folyóirat szerkesztője kérte fel képviselőtársát, Mester Miklóst, mondván, hogy „üresen áll a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a politikai államtitkári állás és az Erdélyi Pártnak van felajánlva. Mi nem fogjuk betölteni, benned megbízunk, vállald el!” (Megjegyzem: az 1989-ben elhunyt Mester Miklós 1945 előtt az imrédysta párt képviselője volt. És csak 2012-ben jelenhetett meg az 1971-ben befejezett emlékirata a Tarsoly kiadónál 816 oldalon Arcképek – két tragikus kor árnyékában címen.)
A müncheni Új Látóhatár 1985. októberi számában megjelent Zsidókérdés Magyarországon 1944 c. tanulmány igazolja e felkérés előrelátó voltát. „Mester Miklós teljes erővel védelmébe vette a zsidó származású művészeket és írókat. Mindenki, aki beadta kérését a kultuszminisztérium útján megkapta a kormányzói mentesítést.”
A Bokor Péternek adott interjújában mondja el Mester Miklós: „Április 2-án hozzám jött Ligeti Ernő erdélyi írónak a felesége. Letartóztatták a férjét és segítséget kért tőlem. Ligeti Ernőt jól ismertem mint kiváló erdélyi írót, publicistát. Megígértem a feleségének, hogy segíteni fogok. Ugyanakkor érkezett hozzám dr. Gyöngyössy István, aki akkor az Egyesült Izzó jogtanácsosa volt, és kérte, hogy újságíró barátját, Arató András publicistát vegyem pártfogásba. A kettőt együtt vettem védelembe. Azonnal táviratszöveget diktáltam Baky Lászlóhoz, hogy engedje ki a letartóztatásból Ligeti Ernőt és Arató Andrást. Megkértem Ligetinét, hogy a távirat szövegét vigye le az Erdélyi Pártba. Őt ismerték ott, és tudták, hogy a férje milyen nagy szolgálatot tett az erdélyi magyar kultúrának, és kértem, szerezzen az enyém mellé még egynéhány aláírást. Visszajött délután két aláírással, Albrecht Dezső és Gaál Alajos írták alá, (…) közben Nyírő is utána küldte aláírását, tehát hárman. Ligetiné megmondta őszintén, voltak még az irodában, akik féltek és nem merték aláírni.(…) Óvatosságból Ligetiné távirat helyett levelet adott fel Baky László címére. Előzőleg lefényképezték a szöveget s az aláírásokat. Talán két nap múlva felhív Baky s megfenyegetett, hogyan merek ilyen levelet feladni a címére. Ekkor megmondtam, hogy az Erdélyi Párt támogatja ezt az ügyet. Két erdélyi íróról, újságíróról van szó. Én is erdélyi vagyok és szolidaritást vállaltam velük. Dühösen lecsapta a telefonkagylót. De az akció tovább folytatódott, mert közben államtitkár lettem és Ambrózynál is közbeléptem. Mind a kettő kikerült az internálásból, és meg is menekültek egészen 1944. október 15-ig.”
Időközben Vita Sándort május közepén Jaross Andor belügyminiszter kinevezte kormánybiztosnak, aki Kolozsváron június végéig állíthatta ki a mentesítő leveleket (igazolványokat). Emlékirata szerint, mert Ligeti Ernő nem kérte, Nyírő József levélben kérte Vita Sándortól a Ligeti Ernő, felesége és 13 éves fia, Bíró József művészettörténész és Tamási Áron (második felesége szüleinek) apósáék számára a mentesítő levelet. Vita Sándor Ligeti Ernőéknek és Bíró Józsefnek ki is állíttatta azt – Ligeti Ernő mentesítő igazolványát, 1945 januárjában még a nyilas kormány is tiszteletben tartotta, csak a suhancokból álló nyilas csőcselék nem, ahogyan a Bíró Józsefét sem –, Tamási apósáékat pedig (Endre László tanácsára) beutaltatta Haynal Imre klinikájára, és így menekülnek meg.
Amit még a Mester Miklós esetében meg kell említeni, 1982. június 19-i keltezéssel feljegyzést fogalmazott Nyírő József emberi és írói érdemeiről, valamint arról, hogy mi is volt a Magyar Erő című kiadvány. Az MTA kézirattára az MX5462/54 jelzettel őrzi ezt Feljegyzés címmel. Ezt közli teljes egészében Marosi Ildikó az Uz Bence esetei című könyvének előszavában a 8. oldalon: „Ma Nyírő József írói érdemeit elhallgatják, sőt mi több, fasiszta írónak minősítik teljesen igazságtalanul. Nyírő József az első és második világháború közt az Erdélyi Helikon munkaközösségéhez tartozott. Könyveit az Erdélyi Szépmíves Céh Kolozsváron és a Révai Cég Budapesten adta ki. Műveiben egyetlen antiszemita vagy politikai diktatúrát dicsőítő mondatot le nem írt. 1940-ben Észak-Erdély visszatérésekor országgyűlési képviselő lett [csak 1942-ben! – K-H. S.], de soha a parlamentben és sehol másutt politikai beszédet nem tartott. Mint az Erdélyi Párt alelnöke mérsékelt politikai irányzatot képviselt.
A második világháború alatt a Magyar Erő című folyóiratot szerkesztette. Ezt a folyóiratot a hivatalos körök a nagyon szélsőséges antiszemita és náci németbarát Rajniss-féle lappal, a Magyar Futárral szemben hozták létre. Igaz, 1944 végén Nyírő József Nyugatra menekült és többé nem tért vissza. De az is igaz – minden ellenkező híreszteléssel szemben –, hogy Nyírő Józsefet 1945-ben Magyarországon nem nyilvánították háborús és népellenes bűnösnek.
Ma is mint a legsikeresebb filmet tartják nyilván Nyírő Józsefnek Emberek a havason című filmjét (Szőts István rendezésében, s a Velencei Biennálé kitüntetésével), amely a második világháború alatt készült és többször szerepel jelenleg is a Film Múzeum műsorán Budapesten.
Dr. Mester Miklós
Budapest, 1982. VI. 19.”
Amit pedig a Nyírő József 1944. október 15-e utáni életéről és tevékenységéről tudni lehet: a nyilas puccs után, azok az erdélyi EP-képviselők, akik nem követték Nyugat-Magyarországra az Országgyűlést, Albrecht Dezsőtől, Pál Gáborig mind katonai behívót kaptak. Akik bevonultak, mint például Pál Gábor, elestek, vagy fogságba kerültek, más pedig fütyölt a behívóra, mint Albrecht Dezső, aki felvonult a Mátrába fát kitermelni. De az Erdélyi Párt képviselői közül többen nem mertek lemondani, féltek a katonai behívótól és Sopronig meg sem álltak, mint Nyírő József is, ám nem léptek be a nyilas pártba, hanem a nemzeti frakciók töredékéből létrehozták a Nemzeti Szövetség nevű ellenzéki parlamenti csoportjukat. Ennek a csoportnak lett sajtófelelőse Nyírő József. Az Eleven Újság című propagandaműsor, amely elsősorban az erdélyi és felvidéki menekülteknek szólt, hetente háromszor, hangos bemondóval közölte hír- és tájékoztató anyagát. Az országgyűlési dokumentumok között, és az Országos Levéltárban nem egy eredeti dokumentum található, melyben Nyírő József arról tesz panaszt, hogy a tájékoztató akcióban a nyilasok nemegyszer megelőzték őket korszerűbb rádiótechnikájukkal. Ezért technikai segítséget kér, és hiába.
A többi már az emigrációs lét és sors tartozéka.
Utóirat: az egyeseknek botrányt jelentő Nyírő-temetésen jelen volt és emlékbeszédet mondott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Emiatt tiltakozásul Elie Wiesel holokauszt-túlélő visszaadta a Magyar Állam kitüntetését, amire Kövér László azonnal nyílt levélben reagált, és kijelentette, hogy sajnálja, de Nyírő József sem fasiszta, sem antiszemita nem volt, legfeljebb politikába tévedt írója-krónikása az erdélyi székely népnek. S ezt Elie Wieselnek is tudnia kellene, hogy mit jelent, hiszen maga is erdélyi volna.
Az erdélyi és „igazi” Elie (Elizier vagy Lázár) Wiesel pedig, ha élne, idén, 2013-ban töltené a 100. életévét. Hiszen nemcsak Grüner Miklós, az auschwitzi és buchenwaldi fogoly- és túlélőtárs – aki több mint 20 éve próbálja bizonyítani, hogy a Máramarosszigeten született zsidó rabtársa 1944-ben 31 éves volt –, hanem Carlo Mattogno olasz újságíró szerint is, a hiteles auschwitzi dokumentumokban, Lázár Wiesel születési adata 1913. 09. 04. Tetoválási száma A-7713. S azt is megállapítja, hogy Elie Wiesel nevű fogoly nem volt Auschwitzban, Elizier Wiesel viszont igen. Ki lehet a „világhírű” Elie Wiesel (sz. 1928. 10., vagy 09. hó 4-én vagy 30-án?), aki a tetovált sorszámot sohasem tudta bal alkar

Öt polgármestert perelt be Kovászna megye prefektusa székely zászlók miatt
Öt polgármestert perelt be az elmúlt napokban Dumitru Martinescu, Kovászna megye prefektusa (a kormány megbízottja) amiatt, hogy a felszólítása ellenére sem távolították el a polgármesteri hivatalokról a székely zászlót.
A prefektus a Mediafax hírügynökségnek elmondta, hétfőn Barót város, valamint Lemhény (Lemnia) és Árkos (Arcus) községek polgármesteri hivatalát perelte be a székely zászló kitűzése miatt, májusban pedig a kézdivásárhelyi és a kökösi (Chichis) polgármesteri hivatalt hívta perbe ugyanezért. A prefektus szerint az általa korábban felszólított polgármesterek közül a csernátoni (Cernat), a gelencei (Ghelinta), az ozsdolai (Ojdula) a vargyasi (Varghis) és a kovásznai eltávolította a székely zászlót a hivatal homlokzatáról.
A prefektus március elején kilenc településnek adott egyhetes haladékot a zászló eltávolítására. Dumitru Marinescu azokra a jogszabályokra hivatkozott, amelyek előírják, hogy a polgármesteri hivatalokra az ország és az Európai Unió zászlaja mellett a területi egységek saját – hivatalosan elfogadott – jelképei tűzhetők ki. A román hatóságok korábbi érvelése szerint a Székelyföld nem képez területi egységet, a székely zászlót pedig Kovászna megyében nem fogadták el a megye hivatalos jelképének.
A prefektus utalt arra, hogy nem szerepel a felszólítottak listáján Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala, és a Kovászna Megyei Tanács, mert ezeket az intézményeket már korábban beperelte a prefektusi hivatal.
A székelyzászló kitűzése miatt indított korábbi perek közül az uzoni (Ozun) ősszel folytatódik a Brassói Táblabíróságon. Jogerős ítéletben érvénytelenítette viszont a táblabíróság a Kovászna megye zászlójáról hozott önkormányzati határozatot.
A június 20-án hozott ítéletben a táblabíróság érvénytelenítette a Kovászna megyei önkormányzat 2008-ban hozott határozatát, amelyben a kormány által korábban elfogadott címer zászlóváltozatát is a jelképek közé sorolta. A megyei jelkép az egykori Háromszék vármegye címerének a kis mértékben módosított változata. A prefektus fő kifogása az volt, hogy Romániában nem rendelkezik jogszabály megyei zászló elfogadásáról, a megyéknek tehát csak címerük lehet.
MTI
Erdély.ma

Tisztánlátás
Az utóbbi bő félesztendő helyi politikai és közéleti történéseiből ítélve, mintha megélénkült volna az élet Marosvásárhelyen. Számos olyan eseménynek, esetnek lehettünk tanúi, amelyek segíthetik a tisztánlátást. Természetesen azok részére, akikben van még ilyen irányú érdeklődés.
Az idei esztendő kétségtelenül legfontosabb dátuma március 10-e, az autonómiatüntetés napja. Ha szerencsésen alakulnak a dolgaink, akkor innentől számítható majd – az erdélyi, székelyföldi mellett – a vásárhelyi magyarság öntudatra ébredése, megtépázott önbizalmának megerősödése. Huszonhárom esztendő folyamatos kudarcélménye után, természetesen összefogással, most irányt válthatunk. Feltéve, ha feladjuk a „kislépések” politikáját, ami – legalábbis Vásárhely esetében – jól látható, hova vezetett: mindennapi meghátrálásainkban már a falig jutottunk. Innen már csak előre lehet lépni.
Március 10-én vált nyilvánvalóvá, hogy nem az RMDSZ az egyetlen szervezet, amely képes tömegeket megmozgatni. Meggyőződhettünk: jó cél érdekében még képes kiállni az erdélyi magyarság. Az RMDSZ hatalmas hibát követett el, amikor rosszul mérve fel a helyzetet, nem állt az autonómiatüntetés mellé. Igy jár az a politikai szervezet, amelyben nem működik a negativ visszacsatolás, amelyben nem tudják, nem akarják tudomásul venni, mit akar, mit vár el tőlük a tagság.
A vizsgált időszak másik üde foltja a Civil Elkötelezettségi Mozgalom és a szülők ama maroknyi csoportja, akik határozottan kiálltak amellett, hogy a 2-es iskola vegye fel a Bernády nevet, illetve nyilvánosan tiltakoztak az általános iskolákból hiányzó magyar nyelvű feliratok miatt. Ha minden területen ilyen karakánul viselkedő csoportok követelnék jogainkat, ma nem itt tartanánk. Ne feledkezzünk meg a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület-ről sem, amelynek folyamatos és kitartó tiltakozások által, sikerült napirenden és a figyelem középpontjában tartani a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés megoldatlan kérdéskörét.
Az egyértelműen pozitívumként elkönyvelt történések, események után most térjünk át a negatívumokra. Számomra vitathatatlan: az autonómiatüntetést elutasító RMDSZ-magatartás az esztendő eddigi legelhibázottabb lépése volt. Aztán következik, hogy a Maros megyei szervezet szinte-szinte beleegyezett abba – csak a közfelháborodás térítette el ettől a szándéktól –, hogy a Városháza és a Kultúrpalota nagytermei kettős nevet viseljenek. Amolyan nyelvbotlás, a tudatalatti által befolyásolt, de sok mindenről árulkodó elszólás lehetett a megyei elnök „gettózása” is az önálló magyar tannyelvű általános iskolák szükségessége kapcsán, de az tény, hogy szarvashibát követett el ezáltal. Szerintem a Digitális Város nevű projekttel kapcsolatosan is a rossz oldalra állta az RMDSZ-frakció. Mindenesetre, ha azt kérdeznék, a Sapientia rektorának vagy valamely városi képviselőnek a véleményét tartom hitelesnek, mérvadónak e kérdésben, én az előbbié mellett tenném le a garast.
A végére hagytam a legfrissebbet: itt járt – előbb Vásárhelyen, majd Kolozsváron – Bajnai Gordon. Igen, a libás. Az, akinek politikai tábora a nem-re – azaz a magyar állampolgárság könnyített felvétele ellen – szavazott a szégyenteljes 2004. december 5-ei referendumon. A globális tőke, a multinacionális vállalatok és Hillary Clinton kegyeltje „mintegy harminc vállalkozóval, gazdasági szakemberrel, illetve értelmiségivel – újságírókkal, egyetemi tanárokkal, művészekkel – találkozott”. Igen kíváncsi lennék, kik voltak jelen azon a találkozón? Megérdemelnék, hogy nyilvánosan „tiszteljük” nevüket. Nem egyébért, de tudják: madarat tolláról, embert barátjáról.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

A magyar feliratok ellen is harcol a háromszéki prefektus
A hivatalok magyar felirata miatt is perel a háromszéki prefektus. Dumitru Marinescu több település polgármesterét perelte be amiatt, hogy a hivatalok homlokzatára magyarul írták ki, hogy községháza, városháza vagy megyeháza. Mint arról beszámoltunk, a kormánymegbízott emellett több pert indított a székely zászló kitűzése miatt is.
Dumitru Marinescu szerint Kézdivásárhelyen és Baróton az egynyelvű városháza feliratot, Csernátonban, Gidófalván , Málnáson, Kézdialmáson és Kézdiszentléleken pedig az egynyelvű községháza feliratot kifogásolta. A prefektus előzetes panasszal élt Kovászna Megye Tanácsa esetében is, amely székhelye homlokzatára magyarul írta ki, hogy megyeháza. A Brassói Táblabíróság egy korábban indított hasonló perben jogerős ítéletben marasztalta el Maksa község polgármesteri hivatalát.
Tamás Sándor, háromszéki tanácselnök rámutatott: a beperelt hivatalok mindegyikén ott van a hivatalos tábla, amely a törvény által leírt módon előbb románul, aztán magyarul tünteti fel a hivatal megnevezését. Voltak azonban polgármesterek, akik az épület homlokzatára is felíratták a hivatal nevét magyarul.
Gidófalván például műemléképületben működik a községháza, amelynek a homlokzatán hagyományosan szerepelt a felirat, és annak eltávolítása a műemlékvédelmi törvényt sértené. „A prefektus elvben korrekt ember, de egy politikai párt gombnyomására működik. Azok hergelik hátulról, akik nem akarják, hogy a Székelyföldön békesség legyen" – vélekedett Tamás Sándor.
A háromszéki polgármesterek értetlenül állnak a prefektúra újabb támadása előtt, hiszen a hivatalok homlokzatán általában már az építéskor felkerült a Községháza felirat, a több mint száz éves műemléképületek felújításakor a régi betűket újrafestették, a hivatalos román és magyar nyelvű szabvány-táblák pedig a bejáratnál vannak felszerelve.
Berde József Gidófalva polgármestere a Sláger Rádiónak elmondta, a XX. század elején építették a községházát, és a homlokzatára akkor került fel magyarul a felirat. Az önkormányzat hat évvel ezelőtt restauráltatta az épületet, lecsiszolták a falakat és előkerültek a betűk, ezeket visszafestették. Árkos polgármesterét a székely zászló miatt hívja a bíróság elé a prefektúra, a magyar felirat ezúttal nem került előtérbe. Máthé Árpád polgármester elmondta, a székely zászlót már korábbi mandátuma elején kitűzte, öt éve lobog a községházán, eddig nem zavart senkit. „Minden fellebbezési lehetőséggel élni fogunk, remélem, még a végleges ítélet előtt elfogadják az alkotmánymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy a nemzeti kisebbségek szabadon használhassák szimbólumaikat.”- szögezte le az árkosi polgármester.
Kovács Blanka
Erdély.ma

Székely zászlók: ki levette, ki nem
Úgy tűnik, féligazságokkat nyilatkozott Dumitru Marinescu háromszéki prefektus, ugyanis az önkormányzatok csak egy része távolította el a székely zászlót a polgármesteri hivatalokról, és nem feltétlenül a felszólításai miatt.
Dumitru Marinescu szerdán jelentette be, pert kezdeményez öt háromszéki önkormányzat ellen, mivel az előzetes felszólításnak nem engedelmeskedtek, és nem távolították el az önkormányzat épületéről az arany-kék lobogót. A bejelentés ugyanakkor tartalmazta azt a közlést is, miszerint a csernátoni, a gelencei, az ozsdolai, a vargyasi és a kovásznai önkormányzat eltávolította a zászlót a kormányhivatal felszólítása nyomán. Csütörtökön portálunk érdeklődésére viszont kiderült, hogy a prefektus által állítottak csak részben igazak, mivel például Csernáton község polgármesteri hivatalának épületén ott lobog a zászló, az ozsdolain pedig azért nem látható, mert az ingatlan homlokzatát felújították, és az időre lekerült onnan minden, a román címert és zászlót és a feliratokat is odaértve.
Brânduș Dendyuk Szilveszter ozsdolai előljáró érdeklődésünkre hangsúlyozta, hogy mind a EU, mind a román és a székely zászló is visszakerül a helyére, ez nem kérdéses, és nem is szándékoztak eleget tenni Marinescu felkérésének. Gelence MPP-s elöljárójával Cseh Józseffel nem sikerült felvennünk a kapcsolatot, viszont a polgári alakulat megyei vezetőinek nincs tudomása arról, hogy engedelmeskedett volna a prefektusi elvárásnak. Vargyas község polgármestere Ilkei Ferenc megkeresésünkre elmondta, hogy ők kifejezetten eltávolították a lobogót, és a hivatal közelében, egy hat méter magas oszlopon helyezték el, de hamarosan visszahelyezik a községháza homlokzatára. Ilkei szerint nem rendelkeznek megfelelő apparátussal, így nincs jogászuk, és emiatt most el akarták kerülni a pert. A művelődési ház homlokzatán viszont továbbra is ott van a zászló. A kovásznai városházáról a lobogó már korábban lekerült, még a Kőrösi Csoma Sándor középiskolában kirobbant hajpántos-cirkusz idején. Thiesz János akkor azzal érvelt, hogy nem akarták tovább borzolni a kedélyeket.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke egyszerűen félretájékoztatásnak minősítette a prefektus kijelentését, Csernátont hozva fel példaként, ahol mint a helyszínen is kiderült, valóban a helyén van a zászló. A megyei önkormányzat vezetője úgy vélte, a kormánybiztos így próbál nyomást gyakorolni a közvéleményre, viszont sem az említett önkormányzatok, sem azok, amelyek ellen pert indított nem fogják eltávolítani a lobogót.
Marinescu egyébként márciusban azon jogszabályok alapján kérte a zászlók levételét, melyek szerint a polgármesteri hivatalokra az ország és az Európai Unió zászlaja mellett a területi egységek saját – hivatalosan elfogadott – jelképei tűzhetők ki. Mivel Székelyföld nem tekinthető önálló egységnek, a zászló pedig nem volt elfogadva a megye jelképének, így kitűzése közintézményre törvénybe ütköző.
Egyébként a perbe fogott önkormányzatok, mint például a baróti, vagy az árkosi a homlokzaton hagyják a lobogót a bírósági ítélet megszületéséig, mivel felfogásukban nem követtek el törvénytelenséget.
Nagy D. István
Székelyhon.ro

Az Erdélyi Vándorszínház Háromszéken
Szerencsés találkozásnak köszönhető, hogy idén Háromszéken vendégszerepel az Erdélyi Vándorszínház: ők is jöttek volna már nagyon Székelyföldre, a Lármafa Egyesületnek pedig célja hasonló a vándorszínházéhoz, vagyis egy kis kultúrát elvinni olyan vidéki településekre (is), ahol színházzal például ritkán találkozhat a helyi ember.
Az Erdélyi Vándorszínház 2007-ben alakult meg olyan erdélyi és magyarországi fiatalokból, akik – a magyar színjátszás és kultúra szeretetétől vezérelve – magyarlakta területeken ingyenes színházi előadásokat mutatnak be. Az elmúlt években többnyire Magyarországon, illetve Erdélyben Kolozsvár környékén játszottak, idei előadásukkal Háromszék falvainak népét szórakoztatják. A Bükkfaszéki Márika a commedia dell’arte műfajában készülő, az egykori erdélyi vásári színházak világát felelevenítő misztériumjáték, szórakoztató tanmese erkölcsi mélységekkel, népies nyelvezeten előadva. A rendezőstül, zenészestül tíztagú társulat ittlétét a Lármafa Egyesület szervezi. Csernátoni Loránd, az egyesület vezetője elmondta, a vándorszínháznak a sepsikálnoki parókia ad otthont, próbáik ott zajlanak, reggelijükről, vacsorájukról is a faluban gondoskodnak. Előadói körútjukra jövő héten indulnak, s ahogy illik, a bemutatóval a befogadó falut tisztelik meg: vasárnap este kilenckor lesz a Bükkfaszéki Márika háromszéki ősbemutatója (amúgy az előadások kezdetét mindenütt erre az időpontra tették, falusi embernek legyen lehetősége „a csorda után” még tisztába tennie magát). A jövő heti útvonaluk: hétfőn Sepsikőröspatak, kedden Bodok, szerdán Gidófalva, csütörtökön Zalán, szombaton Sepsiszentgyörgy, vasárnap Kézdivásárhely, az előadások napján a településeken szekéren körbejár a vándorszínház, így toborozva nézőket az esti előadásokra.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszéki borvizes séta Kisgyörgy Zoltánnal
Kisgyörgy Zoltán geológus, lapunk főmunkatársa legújabb kötetében a térség ásványvizeit tekinti át: helytörténeti, földtani, történelmi és irodalmi vonatkozásokat felhasználva írt színes, olvasmányos ismeretterjesztő könyvet. A Háromszéki borvizeskönyv – Ásványvíz-sokadalom a Kárpát-kanyarban című hiánypótló munka a Székelyföld kevésbé ismert szeletét mutatja meg, s nem csak természetkedvelők érdeklődésére számíthat.
Egy könyv úgy születhet meg, ha írója beosztja idejét – hangoztatta legújabb kötetének felsőcsernátoni bemutatóján, az Aquarius székelyföldi borvízünnepen Kisgyörgy Zoltán. A fáradhatatlan szerző ezúttal Háromszéki borvizeskönyv – Ásványvíz sokadalom a Kárpát-kanyarban című munkáját tette le az olvasó asztalára, melyet a Háromszék Vármegye Kiadó jelentetett meg. Persze, aki ismeri Kisgyörgy Zoltánt, jól tudja, nem csupán arról van szó, hogy sikerült fegyelmezetten beosztania idejét: mindenekelőtt következetesen megszerzett, alapos tudását kell kiemelnünk. A könyv írója szerteágazó szakterületeken mozog otthonosan: precíz földtani, hely- és kultúrtörténeti, történelmi (és még sorolhatnánk) ismeretekkel vértezte fel magát az elmúlt fél évszázadban, s ha ebből megoszt egy kötetnyit, azt Székelyföldre kíváncsi olvasói megelégedéssel és örömmel veszik. És aki előadni is hallotta Kisgyörgy Zoltánt, tudja, hogy ő a mesélés, a fűszerezetten, színesen tálalt helytörténeti beavatás utolérhetetlen bajnoka. Csakhogy a szó elszáll, az írás megmarad, ezért jó, hogy háromszéki borvizes történeteit s mellé számtalan más adalékot ismeretterjesztő kötetbe foglalt. Kisgyörgy Zoltán – miként könyvében fogalmaz – bánya-, utóbb hidrogeológusként három évtizedig mindennapi feladatként az ásványvizekkel foglalkozott: a bányában, mert ellenségnek tekintette, lecsapolta azokat, hogy száraz maradhasson a szén, a fürdőhelyeken pedig fúrások segítségével hozta felszínre, hogy természetes gyógytényezőként hasznosítsák. Háromszéki borvizeskönyve rögzíti a témakör tudományos alapfogalmait, bemutatja Háromszék „teljes hidrominerális kincsét”, szól gyógyfürdőkről, kezelőközpontokról, ásványvíz-palackozókról, gyógyító gázfeltörésekről, a fontosabb források orvosi javallatairól. Bemutatja a hely- és fürdőtörténeti emlékeket, kitér néprajzi, tudományos és irodalmi vonatkozásokra. Mint írja, Kovászna megyében legkevesebb hatszáz ásványvízforrást tartanak számon, ezért „gyógyvíz-sokadalom van itt, a Kárpát-kanyarban”. Fotókkal, borvízcímkékkel, régi képeslapokkal gazdagon illusztrált kötetében áttekinti Háromszék térségeit ásványvizes szempontból, esetenként még a forrásokhoz, azok térségéhez kötődő legendákat is megemlítve. Színes, borvizes körsétájában láthatók a mostanában helyreállított népi fürdők is, de az utazás végén az egykor legendás fürdőtelepülésre, Előpatakra kanyarodunk. „Előpatak a monarchiabéli Délkelet-Erdély legszebb, rendezett, tiszta és kiváló gyógyerejű vizekkel, fürdőorvosi szolgálattal rendelkező gyógyfürdője volt – összegez Kisgyörgy Zoltán. – A Székelyföld legrégebben ismert fürdőhelye Előpatak, s gyógyvizei alapján megtartotta vezető szerepét” – írta 1938–ban Bányai János. „1861–ben – jegyezte le ugyanő – hosszasabb ideig színielőadásokat tartottak a fürdőn, rendszeressé váltak az Anna-napi bálok, amelyek a vidék legelőkelőbb táncmulatságai voltak. Itt tartották a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók XVII. nagygyűlését 1875-ben, amelynek alkalmával emlékérmet is készítettek”. Orbán Balázs is ekkor járt Előpatakon, ide vonatkozó sorait átveszi a szerző is. „Ez honunk legjobban berendezett, leglátogatottabb fürdője” – jegyezte le a krónikás, s kiegészítette néhány érdekes észrevétellel. „A fürdőidény alatt itt roppant fényűzés és hencegés van – rögzíti Orbán –, s lehet itt a francia műveltséget szenvelgő boérok, főként a nőknél a francia eleganciát a keleti rondasággal, a francia vidorságot, élénkséget a keleti tunyasággal párosítva látni. Párizsban készült csinos szabású ruhán ízléstelen ékszerhalmazt és török kaftánt, kivágott nehéz selyem, bársonyöltönnyel csoszogó török pántoflit s francia műveltség felületes máza alatt butaságot, erkölcsi üresség mellett roppant gőgöt, vagyonfitogtatást és kérkedő ürességet észlelni.” Kisgyörgy Zoltán könyvét lapozgatva az olvasónak kedve kerekedik, hogy a képeken megjelenített helyszíneket egyenként felkeresse, s kicsit vízbe lógassa lábát a sugásfürdői Hideg-strandon, a sepsibükszádi Mikes-fürdőkben, a székelypetőfalvi Fortyogónál vagy éppen a csernátoni Csókás-feredőnél. Életterünk megismerésére, felfedezésére bátorít tehát, arra, hogy világunkat érdemes jól megalapozott honismereti tudással szemlélni.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hunyad megye demográfiai helyzete
Aggasztó folyamatok
Nem esett a 400 000-es küszöb alá Hunyad megye lakossága, ahogy a 2011-es népszámlálás előzetes adatai mutatták, a csökkenés azonban így is vitathatatlan.
A népszámlálás végleges, egyéb forrásokból származó adatokkal korrigált eredményei szerint 2011. október 20-án, a népszámlálás statisztikai napján a megye lakossága 418 565 fő volt, 67 147-el kevesebb, mint 2002-ben, (13,8%-os csökkenés) amikor 485 712-en éltek a megyében, s ami hasonló nagyságú visszaesés volt az 1992-es csúcshoz képest, amikor 547 950 lakost regisztráltak.
Manapság Hunyad megyében körülbelül annyi ember él, mint 1960 táján, az 1956-os népszámlálásnál ugyanis 381 902 lakosa volt a megyének, a következőnél, 1966-ben viszont már 474 602, derül ki a megyei statisztikai igazgatóság pénteken a prefektúrán ismertetett adataiból.
Lényegében a megye lakossága évtizedenként kb. Déva lakosságával csökken, ami csak kisebb részben, 28%-ban vezethető vissza a negatív természetes szaporulatra, míg 72% a kivándorlása.
Városi lakosság
Aligha meglepő viszont, hogy a lakosság nagy többsége, kereken 75%-a városokban él (2002-ben az arány 75.9% volt), falvakban pedig kereken egy negyede. 61 123 lakossal immár Déva a megye legnépesebb városa, kb. 50 év után megelőzve a szomszédos Vajdahunyadot, ahol a csökkenés még nagyobb volt, jelenlegi állandó lakossága 60 525 fő. A sorban Petrozsény következik, 37 160 lakossal, majd a Zsil-völgye többi városa: Vulkán (24 160), Lupény (23 390) és Petrilla (22 692). Szászváros csupán a hetedik 18 227 lakosával.
Puj (4122 lakos), Kristyor (3841) és Alváca (3728) a legnépesebb községek, míg Batrina (Bătrâna) a legkisebb, 127 lakosával, de Bulzesd (271) vagy Bunila (306) és még jó néhány esetben a községek lakossága 500-nál kisebb. Ami még égetőbbé teszi a közigazgatási reform kérdését.
Változó etnikai-felekezeti arányok
Abszolút számban szinte minden nemzetiség csökkent az utóbbi évtizedben, a roma lakosság kivételével. A csökkenés mértéke azonban nem volt egyforma, a magyarság és németség sajnos jóval nagyobb mértékben fogyott, mint a románság, s emiatt utóbbiak aránya még növekedett a számbeli veszteség ellenére. Hunyad megye nemzetiségi viszonyainak alakulását a rendszerváltás utáni időkben a következő táblázat szemlélteti:
Nemzetiség 1992 % 2002 % 2011 %
Román 503 241 91,8 450 302 92,7 368 073 93,6
Magyar 33 849 6,2 25 388 5,2 15 900 4,0
Német 3634 0,7 1937 0,4 971 0,2
Roma 5577 1,0 6823 1,4 7475 1,9
Ezen nemzetiségeken kívül csupán az olasz és az ukrán közösségek száma haladja meg a 100-t, míg az egykor még jelentős zsidóság létszáma 46-ra csökkent.
Akárcsak a megye lakossága, a magyarság nagy része városlakó, 15 083 magyar városokban él, míg falvakban összesen 817-en. A legtöbb magyar, 4409 Déván él – Vajdahunyad (2803), Petrozsény (2250) és Lupény (1566) előtt. A falvak közül, csupán Harón (131) és Lozsádon (105) él száznál több magyar, Csernakeresztúr ugyanis közigazgatásilag Dévához tartozik, Rákosd pedig Vajdahunyadhoz.
A nemzetiségi adatoknak megfelelően alakultak a felekezeti eredmények is. A római katolikusok száma 15 367, ami 3,9%-os arányt jelent a vallási hovatartozását kijelentő lakosság körében, míg a reformátusoké 7730 (2,0%). Mindkét magyar felekezet jelentős csökkenést mutat, 1992-ben még kb. annyi református volt, mint amennyi katolikus manapság, utóbbiak pedig 27 000-en voltak akkoriban. Az ortodox egyház hívei is jelentősen csökkentek az 1992-es 472 225-ről a mai 337 780-ra, arányuk viszont nem változott, 86,0% maradt. Növekedtek viszont a neoprotestáns (baptisták, pünkösdiek, Jehova tanúi, stb.) egyházak, a hívek abszolút száma és népességen belüli arány szempontjából egyaránt.
Romló korszerkezet, javuló iskolázottság
A 2002-es népszámlálás óta bekövetkezett jelentős népességcsökkenés azonban romló korszerkezettel párosul. A 15 éven aluli gyerekek aránya 14,2%, a 15 és 24 év közötti fiataloké 11,0%, a 25 és 64 év közötti felnőtt lakosságé 57,9%, míg a 65 évnél idősebbeké 18,0%. Ami azt jelenti, hogy 100 gyerekre 118,7 idős jut, míg 2002-ben csak 74,5. Ráadásul az előbbi két kategória (gyerekek és fiatalok) össznépességen belüli aránya kisebb az országos átlagnál (15,9, illetve 12,3%), míg a felnőtteké és az időseké nagyobb, ami azt jelenti, hogy Hunyad megyében fokozottabb a demográfiai válság.
Előrelépés történt azonban a lakosság iskolázottsági szintjénél, a felsősokú végzettségűek aránya megduplázódott az utóbbi évtizedben, 6,8%-ról 13,6%-ra. A helyzet még így sem fényes, egyrészt, mert a 13,6 % az országos 14,4%-os aránynál alacsonyabb, másrészt, mert a növekedés jelentős része a „diplomagyárak” eredménye.
Legnagyobb a középfokú végzettségűek aránya, 45,5%, ami árnyalatnyilag kisebb, mint 2002-ben, amikor 47,5% volt. Az alapfokú végzettségűek aránya 40,9% (előzőleg: 45,7%), míg a teljesen iskolázatlanoké 4,3%-ról 1,9%-ra csökkent, az analfabéták száma pedig 1,8%-ról 0,9%-ra, ami még mindig 3324 írástudatlant takar, legalábbis annyian vallották magukat annak.
A kivándorlás cél-országainál Hunyad megye preferenciái megegyeznek az országos tendenciával, sorrendben Olaszország, Spanyolország és Nagy-Britannia a legkedveltebb célpontok.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Vasvári Pál emlékét éltetik tovább Körösfőn
Tizenkilencedik alkalommal szervezett Vasvári Pál-emléknapokat a Körösfői Rákóczi Kultúregylet és a Rákóczi Szövetség Kalotaszegi helyi szervezete a hétvégén, amelyre minden évben szívesen járnak vissza a magyarországi, Vasvári Pál szellemiségét magukénak valló szervezetek képviselői, akárcsak a helyi és környékbeli lakosság. A kétnapos rendezvénysorozat szerves része a Rákóczi Szabadcsapat útvonalának követése, a szabadságharcos halálának helyszínén – a Vasvári Havason – való megemlékezés, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) és a Nyírvasvári önkormányzat által szervezett biciklis teljesítmény- és emléktúra, a magyarországi és helyi résztvevők gálaműsora, a szombat esti fáklyás felvonulás, valamint a vasárnapi ünnepi istentiszteletet követő díjkiosztás és a koszorúzási ünnepség a templomdomb alatti Vasvári-kopjafánál.
Az előző évekhez hasonlóan szombaton Vasvári Pál nyomában jártak a Körösfőre érkezett vendégek – fiatalok, idősebbek egyaránt –, amelynek végállomásánál, a Vasvári Havason emlékeztek meg a szabadságharcos őrnagyról, aki az ottani csatában vesztette életét. Ugyancsak a Vasvári Pál-emléknapok jól megszokott programpontja az EKE és a Nyírvasvári önkormányzat által szervezett biciklitúra, amelynek résztvevőit szombaton délután a körösfői Vasvári-emlékoszlopnál fogadják évről évre.
Két keréken Vasvári nyomában
Tóth Zoltán nyírvasvári polgármestertől megtudtuk, hogy harmadik alkalommal szerveztek biciklis emléktúrát, de először fordult elő, hogy két nap alatt tekerték le a távot. – Már februárban meghirdetjük a Vasvári kerékpáros körversenyt, amely március 15-én zajlik, és amelynek díjazottjai részt vehetnek ezen a teljesítmény- és emléktúrán – beszélt az előkészületekről a polgármester. A helyi versenyzők hét korcsoportban indulhatnak a nyírvasvári versenyen, a 16–45 év közötti korosztály legjobbjaival pedig Körösfőre indulnak. – A 245 kilométeres távot most két napra osztottuk, tartottunk egy éjszakai pihenőt Krasznán, majd a tíztagú bicikliscsapattal onnan indultunk tovább két körösfői és három krasznai túrázóval kiegészülve – mondta a polgármester.
Nemcsak a biciklitúrának, hanem az esti gálaműsornak és tábortűzzel záródó fáklyás menetnek is hagyománya van a körösfői Vasvári Pál-emléknapokon. Szombaton a helyi művelődési házban a Sárospataki Táncművészeti Iskola diákjainak műsorát tekinthette meg a szép számban összegyűlt közönség, utána pedig a helyi Budai Evelin, valamint Péntek Zsuzsa és zenekarának fellépése kínált könnyed hétvégi kikapcsolódást. De még mindig nem ért véget a programsorozat, hiszen a malomdombra való fáklyás felvonulás, tábortűz és bál zárta a napot.
Alternatív történelemóra az emlékszobában
Vasárnap reggel alternatív történelemóra helyszíne volt a Vasvári Pál Emlékház, amely évente kíváncsi látogatók tucatjait vonzza ilyenkor. Ez most sem történt másképp, és Péntek László, a Rákóczi Kultúregylet elnöke fáradhatatlanul mesélte Vasvári Pál történetét kicsiknek-nagyoknak. – Idén az emlékszoba gyűjteménye kiegészült egy 1926-os eredeti fényképpel, amely Prohászka Ottokár püspököt ábrázolja, amint felavatja Vasvári Pál emléktábláját a budapesti Nemzeti Múzeum lépcsőjén, valamint a Rákóczi Szabadcsapat beköttetett jegyzékével – mesélte a büszke elnök, majd bemutatta a Vasvári Pál halálának körülményeit ábrázoló makettet, amely mesterien kidolgozott ólomkatonáival különösen a gyermekek fantáziavilágát indítja be.
Ugyancsak az emlékszobában tett látogatáskor derült fény a Kultúregylet elnökének régóta dédelgetett álmára: jó lenne, ha Budapesten egész alakos szobor őrizné Vasvári Pál emlékét. – Az ideális helyszín a Magyar Nemzeti Múzeum kertje lenne, de egyelőre még csak addig jutottunk, hogy ki kell jelölni a szobor számára legalkalmasabb helyszínt – mondta Péntek.
A körösfői református templom ünnepi istentiszteletét követően a Vasvári-kopjafánál folytatódott a tiszteletadás. Antal János helyi polgármester beszédében hangsúlyozta: hivatásos forradalmárnak nem lehet születni. – Hivatásos forradalmárrá csak az válhat, aki végigjárta a társadalmi tapasztalás és az osztályok harcának iskoláját. Vasvári Pál kijárta ezt az iskolát, ezért válhatott a nép felszabadulásáért küzdő hivatásos forradalmárok ragyogó mintaképévé – hangzott a méltatás. – Megvan minden okunk rá, hogy büszkék legyünk népünk azon fiaira, akik hangosan kimondták és tettre váltották a jelszót, hogy a magyarnak a haladásban élen járó népek között van a helye – zárta beszédét az elöljáró.
Miniatűr kopjafa elismerésül
Évről évre Vasvári-díjjal ismerik el azok munkáját, akik a Vasvári-kultusz megteremtéséért, a szabadságharcos emlékének ápolásáért fáradoznak, amelyet a templomdomb alatti kopjafa tövében adnak át. A kopjafa kicsinyített mását és oklevelet idén Péntek Tihamér Sándor az RMDSZ Körösfő községi szervezetének titkára, Szomor Ferenc a Rákóczi Szövetség Szigetvári Szervezetének alapító tagja, valamint Lévai István Zoltán Budapest XVIII. kerületének alpolgármestere nevében Bauer Ferenc, a Vasvári Pál Polgári Egyesület alapító tagja vette át. Koszorúval tisztelegtek a forradalmár emléke előtt a tiszavasvári, a nyírvasvári, a hetényi, a pestszentimrei és a körösfői önkormányzat, a Kolozs megyei, a kalotaszentkirályi, a körösfői RMDSZ, a Kolozs Megyei Tanács, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány, a tiszavasvári Vasvári Pál Társaság, a Sárospataki Táncművészeti Iskola, a körösfői református egyházközség, a Magyarok Világszövetsége és a tiszavasvári Rákóczi Szövetség, a nyírvasvári Vasváriak Vasváriért Egyesület, a pestszentimrei Vasvári Pál Polgári Egyesület, valamint a körösfői Rákóczi Kultúregylet képviselői.
– Idén is nagyon örültem annak, hogy a biciklitúrások a hosszú út ellenére épen-egészségesen célba értek, örültem, hogy a csata helyszínén, a tónál minden rendben ment és annak is, hogy a vendégek jól érezték magukat. Ha összeszámolom, akkor 30-40 magyarországi település képviselőit sikerült összegyűjteni a rendezvényre: önkormányzati vezetőket, kulturális szervezeteknek a vezetőit és régi barátainkat – értékelte a rendezvényt Péntek László.
A helyiek kis létszámát illetően a kultúregylet elnöke politikai jellegű nézetkülönbségekre hivatkozott, bár ezt a hozzáállást nem tartotta helyesnek. – Sajnos ilyenkor látható még inkább, hogy két pártra szakadt a falu, hiszen az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői nem jöttek el a rendezvényre, hiába hívtuk meg a tanácsosokat személyesen is. De ez nem riaszt el bennünket, mert mindig is hangsúlyoztam, hogy ha tíz embernek is, de megszervezzük az emléknapokat – magyarázta Péntek, akitől azt is megtudtuk, hogy a helyi önkormányzat 5000 lejjel, a Budapesti Rákóczi Szövetség pedig 100 ezer forinttal támogatta az emléknapokat, amely egy nemzetközi tábor zárórendezvénye is volt.
Szabadság (Kolozsvár)

Bástyákat építünk a következő 500 évre
Exkluzív interjú Kató Béla erdélyi református püspökkel
Az Erdélyi Református Egyházkerület a hét végén Szovátán tartotta közgyűlését, ahol főtiszteletű Kató Béla püspök úr mandátumának első hat hónapjáról tartott beszámolót. Ebben felvázolta az egyházkerület jelenlegi helyzetét, és szó esett arról, hogy válságban van az egyház. Elsőként a hívek fogyását említette, hiszen 1992 óta az Erdélyi Egyházkerület lélekszáma 490.000-ről 366.000 főre csökkent. Szó esett a gazdaság és a lelkészek erkölcsi válságáról is. Ennek kapcsán kérdeztük a püspök urat.
– A püspök úr kijelentette, hogy válságban van az egyház. Ami a nyugati egyházakban száz év alatt következett be, Erdélyben húsz év alatt történt meg. Mire gondolt pontosan, amikor ezt a kijelentést tette?
A kommunizmus idején az egyház az egyedüli alternatívát jelentette a felekezeti és nemzeti identitás megőrzésére. 1990 után kitágult a világ, sokkal nagyobb lett a cselekvési lehetőség, az emberek elé sokkal nagyobb választási lehetőségek tárultak, más perspektívák nyíltak, más pénzkeresési, szórakozási, útkeresési lehetőségek adódtak, s az emberek éltek a lehetőségekkel, ez vezetett az egyháztól való eltávolodáshoz.
– A püspöki jelentésből kiderül, hogy az egyházkerület lélekszáma húsz év alatt 124.000-rel csökkent. Ez óriási szám. Mi vezetett ide?
– Valóban óriási szám, de a népszámlálás frissen közzétett adatai is világosan tükrözik ezt. Az egyházkerület lélekszáma évente 5000-rel fogyott. Három dolog vezetett ide: a kilencvenes évek után elkezdődött a kivándorlás, adva volt a lehetőség, a fejlett országokban szükség volt a fiatal munkaerőre, s a képzett fiatalok elhagyták szülőföldjüket. A kivándorlás az uniós csatlakozás után még jobban felgyorsult. Egy fiatalnak megélhetés szempontjából nem mindegy, hogy 300 euróért vagy 1500 euróért dolgozik. Az elvándorlás következménye, hogy a fiatalok nem itthon alapítottak családot, gyermekeik nem itt születtek meg. Szinte minden településen több volt a temetés, mint a keresztelés. A harmadik dolog, ami a fogyáshoz vezetett, a gazdasági tényező. Ha nincs munkahely az adott településen, a fiatalnak máshol kell azt keresnie. Vannak olyan települések, ahol 50 százalékos volt a veszteség. Ha ezen nem változtatunk, saját magunkat számoljuk fel.
– A püspök úr az egyház pénzügyi válságáról is beszélt. Kijelentette, hogy a közegyházi fenntartásra érkezett 200.000 euró egyharmada perekre megy el. Milyen perekről van szó?
– Amikor közegyházi fenntartásról beszélünk, akkor a gyülekezetek hozzájárulásáról van szó, hiszen a külföldi támogatások a minimálisra zsugorodtak. Az egyházkerülethez befolyt pénz egyharmadát az ingatlanjainkért folytatott perekre költjük. A restitúciós törvényt úgy alkották meg, hogy az önkormányzatok ezeregy pert indíthatnak ellenünk annak érdekében, hogy az általuk eddig használt ingatlanok továbbra is a birtokukban maradjanak. A legkirívóbb példa erre a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esete, és sorolhatnám. Ha adott esetben az egyik bíróság döntést hoz, egy másik bíróság ugyanabban az ügyben az ellenkezőjét mondja ki. Bárki bármit megtámadhat. Ilyen igazságszolgáltatás mellett keressük az igazunkat az ingatlanok visszaszerzése érdekében.
– Az egyházkerület lélekszámának csökkenése az egyházmegyék összevonásához vezethet. Mikor kerülhet erre sor?
– Ha a lélekszámcsökkenést vesszük figyelembe, akkor a 16 egyházmegyéből hat el kellett volna tűnjön. A Hunyadi Egyházmegyében például csak 5000 lelket számlálunk. Nyilvánvaló, hogy bizonyos infrastruktúrához bizonyos lélekszám kell, következésképpen ésszerű összevonásokra lesz szükség. A jelenlegi egyházmegyéket megtartjuk, amíg lehet. Nem hitetlen és feladó magatartásra van szükségünk. Gyönyörű örökségünk van, de örökséget csak örökösökkel lehet átvenni. A legfontosabb, amire most koncentrálnunk kell, hogy az örökösök megmaradjanak, nélkülük mit sem ér az örökségünk. Nem csapot-papot hagyva, szerszámot eldobálva, hanyatt-homlok menekülünk innen; pont arról van szó, hogy új struktúrákba szerveződve megyünk tovább. Nagyon reálisan szembenézünk a problémákkal, amelyeket meg kell oldani. A cél, hogy új struktúrákban új bástyákat építsünk a következő 500 évre. Most nekünk a gyermekeinkre kell koncentrálni, nélkülük nincs értelme az egésznek.
A beszámolóban elhangzott, hogy 69 lelkészről tudnak, akik beszervezett besúgók voltak, 43-ról nem közöltek választ, 11 esetében pedig kiderült, hogy súlyos besúgói tevékenységet folytattak. Mi történik azokkal, akiknek a tevékenységét súlyosnak találták?
A romániai átvilágítási törvény, a kollaboránstörvény arról szól, hogy senkit sem lehet elmozdítani a helyéről csak azért, mert együttműködött. Bizonyos szabályokat azért be kell tartani, le kell mondaniuk tisztségükről, vagy nem tölthetnek be bizonyos tisztséget. Eltávolítani, vagy csúnya szóval: kirúgni senkit sem lehet. Ezt a törvény sem engedi meg. Nem is szándékunk ezt tenni. Ha feltárta a közösség, és ehhez bűnbánat járul, akkor a keresztény közösség meg is tud bocsátani. Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha, elismerve vétkeiket, nyilvánosan is bocsánatot kérnek. S ezt megpróbálják nemcsak az emberektől, hanem Istentől is megkapni. Isten megadja, az embereknek is meg kell adniuk. Nem könnyű így élni tovább, hogy fény derült arra, amire azt hitték, sohasem derül fény, a titkosszolgálatnak dolgoztak. Úgy vélem, elég komoly megpróbáltatás volt számukra. Igazságot kell szolgáltatni, a mostani fiataloknak tanulságokat kell levonni. Több eset van, egyesek karrierépítés miatt mentek bele, mások pedig szükséghelyzetben vagy kényszerhelyzetben, megfélemlítés alatt váltak besúgókká. Nem szeretnénk, ha ez az egész egyházra rányomná a bélyegét, ez lenne a legrosszabb, hiszen nem lehet általánosítani. Ezzel az átvilágítással láthatjuk, hogy a legtöbb kollaboráns valamilyen kényszerhelyzet folytán került a hálóba. Nem, mi nem személyeket akarunk megbélyegezni, hanem egy jelenséget szeretnénk feltárni.
– A püspök úr említette az egyesületi kereszténységet, amely egyre nagyobb teret hódít az egyházon belül. Pontosabban kikre gondolt?
– Kilencven után különböző ötletek támadtak, aztán ezekhez szereztek külföldi támogatót, létrehoztak jogi személyeket, alapítványok és egyesületek létesültek, mint például a CE szövetség. A tagok ott élik meg kereszténységüket. Ez egy veszélyes folyamat, hiszen ezzel az egyház megüresedhet, tevékenységét kivisszük az egyesületi tevékenységbe. Én arra buzdítok mindenkit, hogy az egyházon belül kell szövetkezni, ahol megélhetjük a hitünket és ahol akár kegyesebb életformát gyakorolhatunk. Nem kell ehhez kiválni, vagy külön kisebb közösségeket létrehozni, ez előbb-utóbb eltávolodáshoz vezet, ami veszélyes folyamat. Mindenkinek azt mondom, hogy az egyházat belül kell megújítani.
– Marosvásárhelyen kirobbant a Carit-San- botrány. A közgyűlés napirendjén is szerepelt az ügy. Született-e valamilyen döntés ezzel kapcsolatban?
– A Marosi Egyházmegye arra kért, hogy a közgyűlés foglaljon állást, és a vétkeseket keresse meg, továbbá vállaljon szolidaritást a károk enyhítésére. A közgyűlés hosszasan tárgyalta, és végül arra a következtetésre jutott, hogy a vétkesek feltárása a fegyelmi bizottság feladata. Meg kell állapítania, hogy mikor, hogyan és ki vétkezett abban, hogy ez az állapot előállhatott. Nagyon súlyos az eset és nagyon sok pénzbe kerül, ha kifizetésre kerül sor. Majd a bíróság dönt arról, hogy lehet-e ezt követelni. Az egyházmegye előző vezetősége felelős, nagyon felületesen kezelte a helyzetet, azok az orvosok, akik ezt megengedték maguknak, nem törődtek azzal, hogy az egyház nevén van a szerződés, súlyosan vétkeztek. Az egyházat nagyon súlyos helyzetbe hozták ezzel. Erről egyelőre ennyit.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Király László: Cédula
1965 április 30-án éjjel a következő egyének tartózkodtak a Carpati utca 3. szám alatti padlásszobában úgymint Farkas Árpád elvtárs egyetemi halgato (magyarszak) Király László elvtárs egyetemi halgato (oroszmagyarszak)
Vári Attila egyetemi halgato de lehet
Vári nem volt ott éppen akkor de ott lehetett volna mert mindig ott szokot lenni
Czegő Zoltán koncsentrás katona aki Zilajrol (Zalau) jött két napos kimenövel rendelkezve civilben és Molnos Lajos elvt. (magyarszak).
Amikor Molnos elvtárs és Czegő elvtárs megérkezett a fent emlitett padlásszobába aminek az ajtaja soha sem szokot zárva lenni Farkas elvtárs és Király elvt. már aludt mert a kocsmák rég bezártak mert holnap Május 1-je volt de Czegő és Molnos elvtárs még vásárolt a Melodi bárba 1 (azaz egy) liter curacao likőrt amit a pincér tanusithat amit magukkal vittek K. és F. lakásába s ott megitták szivarazva és hangoskodva ahogy máskor is szoktak ebben a helyiségben és Mol. elvt. az ö részét fél óra múlva ki is hányta
A jelen lévök különbözö témákrol beszélgettek amit az utcárol nem lehetet hallani hadonászva verseket orditoztak amiket ök irtak hajnalig ami az utcára is kihallatszott elég messze
Hajnalban mind kiálltak a fa erkélyre amelyik könnyen letörhetett volna és azt kiabálták hogy ebben az országban ök kiáltják először Éljen Május Elseje mert a felvonulok ilyenkor még mind alusznak s kiabálás után el kezdték énekelni az internacionálét azt hogy föl föl ti rabjai a földnek amit amikor meghallott a házigazda aki hegedüs a magyar operába felment az emlitett elvtársakhoz és nehezen lecsendesitette öket mert mindegyiket elviszik rögtön ha ez kiderül ezt mind a négy vagy öt elvtárs megértette hogy jó a figyelmez- tetés és elaludtak de még össze beszéltek hogy felvonulni nem mennek pedig szép idö van.
Cluj 03.05.1966
Servesc Patria
/ezen a találkozon nök nem voltak/
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ki is Olosz Gergely?
Rövid időn belül látványos karrier, érezhető befolyás, sok támogató. Majd egy tapadós korrupciós ügy, ami mintha senkit nem lepne meg. Ami a Wikipediáról kimaradt.
Befolyással való üzérkedés miatt alapfokon hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Olosz Gergely volt szenátort szerdán a Bukaresti Törvényszék. A hír különösebben nem rázta meg a közvéleményt, a volt szenátor viselt ügyei miatt úgy tűnik, már az RMDSZ is leszámolt a politikussal. Kelemen Hunor nem állt ki Olosz ártatlansága mellett és nem biztosította az RMDSZ támogatásáról – ezt korábban eltérő hangsúlyokkal, de megtette Nagy Zsolt, Borbély László vagy Markó Attila kapcsán. Az RMDSZ-beli hangulatot jól példázza a május 25-én, Csíkszeredában, az RMDSZ 11. Kongresszusán Korodi Attila felszólalása is, melyben arról beszélt, nehéz úgy dolgozni a közéletben, hogy a román állam egyes szervei folyamatosan ellehetetleníteni próbálják ezt a tevékenységet. Utalt a Mikó-ügy miatt börtönbüntetésre ítélt Markó Attila, és a DNA által a bíróság elé állított Borboly Csaba esetére, Olosz Gergelyt azonban nem említette. Olosz befolyással való üzérkedés vádja miatt került bíróság elé: a volt szenátort azzal vádolták meg, hogy 2007-2008 között, az Energiaszabályzó Országos Ügynökség (ANRE) élén töltött időszakban bizonyos cégek képviselőit nagy összegű szerződések elnyeréséhez segített hozzá. A vádirat része volt néhány, a sajtónak kiszivárogtatott telefonbeszélgetésű átirata is, amelyekben az ügylet részleteit tárgyalták ennek szereplői. Az egyik vállalkozó egy telefonbeszélgetés során azt mondta Oloszról: „rosszabb, mint egy uzsorás”.
Mit tud a Wikipédia Olosz Gergelyről?
A Wikipédia óvatosan tükrözi vissza Olosz történetét. Sepsiszentgyörgyön született 1976. szeptember 30-án. Erdélyi magyar politikus, 2008-tól a Romániai Magyar Demokrata Szövetség felső-háromszéki képviselője. Az oldalról elfeledkezhettek az adatközlők, hiszen Olosz a képviselői mandátuma óta már egy szenátori mandátumot is elnyert, majd le is mondott róla. Az általános iskolát a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd Magyarországon folytatta a tanulmányait: a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban fejezte be a középiskolai tanulmányait, 1998-ban a győri Széchenyi István Főiskolán közgazdasági oklevelet, majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen jogi szakokleveles közgazdászdiplomát szerzett. A bukaresti Horia Hulubei Fizikai és Nukleáris Mérnöki Intézet kutatói és fejlesztési karán szerzett szakképesítést 2005-ben, Lugoson 2006-ban mesterizett a Drăgan Európai Egyetem közintézményi menedzsment karán. 2010-ben a Szegedi Tudományegyetem Jogi és Államtudományi karán avatták doktorrá. Vállalkozó, elsősorban menedzsmenti munkakörökben tevékenykedett. Közgazdászként dolgozott 1998-tól a Boieso Kft.-nél, később a Carpat-Graf Rt. igazgatója, majd a 2000-ben megalakult Quattro Consult Rt. gazdasági igazgatója lett. 2003-2004-ben a Terra Prest Rt.-nél vezérigazgatói tisztséget töltött be – írja a Wikipédia. Kormányzati tisztségeket is betöltött, 2004-ben az Országos Urániumtársaság igazgatójának, 2007 tavaszán a Földgáz Szabályozását Felügyelő Országos Hatóság elnökévé nevezték ki, majd 2007 májusában az Országos Energiaügyi Hatóság vezetésével bízták meg. Kicsoda valójában Olosz Gergely? Rövid idő alatt, fiatal kora ellenére óriási pályát futott be. Romániai és magyarországi magas rangú politikusok, és nem utolsó sorban befolyásos családjának támogatását élvezve elérte azt, hogy fontos állami intézményeket bíztak rá. Sikeresen építette gazdasági-politikai érdekcsoportját. A szervezeti szamárlétra végigjárásának mellőzésével majdhogynem egyik napról a másikra jelent meg a politikai porondon. Olosz Gergely apja 1989 előtt a lakásgazdálkodási hivatal (ICRAL) vezetője volt, ezt követően vállalkozó, majd 2000-2004 között Kovászna megye alprefektusa. Olosz 2004-ben indult az RMDSZ előválasztásán, ahol Antal Árpád mögött végzett, de a „megmérettetés” okán „egyéb fontos funkcióra” alkalmassá vált. Hirtelen aszcendenciáját a háromszékiek édesapja megyeszintű vállalkozói és politikai befolyásának tulajdonítják. 2004-ben az európai uniós előcsatlakozási mezőgazdasági segélyek elosztásával foglalkozó SAPARD ügynökség vezetői tisztségébe javasolták, azonban Olosz elesett a tisztségtől egy procedurális probléma miatt: nem fogadták el magyarországi okleveleit. Fél évvel később honosíttatta okleveleit, így elfoglalta a frissen felajánlott Urániumtársaság igazgatói tisztségét. Olosz Gergely 2007 márciusában a Földgáz Szabályozását Felügyelő Országos Hatóság elnöke lett. Azért esett Oloszra a választás, mert olyan személyre volt szükség, aki „állja a sarat”, ugyanis ez az intézmény, mint általában az energetika ipar az „okos fiúk” területeként volt elkönyvelve Bukarestben. Áprilisban a kormány döntése alapján felszámolták a Földgáz Szabályozását Felügyelő Országos Hatóságot, tevékenységét az újonnan létrehozott Energiaszabályzó Hatóság (ANRE) vette át. Az új intézmény élére, nyilván erős RMDSZ hátszéllel, Oloszt nevezték ki. 2008-ban a képviselő Antal Árpád elnyerte Sepsiszentgyörgy polgármesteri tisztségét, parlamenti helyét a választási listán utána következő Olosz Gergely foglalta el. Azokban a napokban Olosz éppen egy országos méretű botrány középpontjában találta magát: kiderült ugyanis, az Energiaszabályzó Ügynökség vezetői fizetésük többszörösét vették fel különböző prémiumok és juttatások formájában. A sajtó arról beszélt, hogy Olosz havonta 50 ezer eurót keresett az ANRE elnökeként. Olosz a botrány hatására lemondott az ANRE éléről, ám tagadta a vádakat. Visszalépését azzal magyarázta, hogy az „indokolatlan támadások árthattak volna az intézmény közmegítélésének”. Két hónappal később, a decemberi parlamenti választásokon újabb képviselői mandátumot nyert el, vagyis ekkor még élvezte a megyei RMDSZ támogatását. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy nem igen voltak jó alternatívák, Kovászna megyében folyamatos a „káderhiány”.
2012-ben, szenátorrá válása ennél érdekesebb körülmények között zajlott. Olosz Gergelyről köztudott, hogy Semjén Zsoltnak, a KDNP elnökének pártfogoltja, barátja. Semjén több alkalommal is Olosz vendége volt Háromszéken, ahol rendszerint vadászatok során fűzték szorosabbra a barátságukat. A szolid katolikus identitású Semjén a bencés gimnázium véndiákjáról alkotott jó véleményét az a tény is alátámasztja, hogy a legutóbbi parlamenti választásokat megelőzően Székelyföldön egyengette Olosz parlamenti jelöltségéhez vezető útját, noha már a sajtóban is keringtek az információk: az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály vádat készül emelni a háromszéki politikus ellen. Meg nem erősített források szerint Semjén nem tulajdonított jelentőséget azoknak az explicit jelzéseknek, amelyeket Olosz viselt ügyeiről kapott, továbbra is támogatta a politikust. A KDNP elnöke előbb Kelemen Hunort kereste meg azzal a kéréssel, hogy Oloszt jelöljék egy szenátori vagy egy képviselői mandátumra, azonban a szövetségi elnök hárított azzal, hogy az ügyben a háromszéki RMDSZ-vezetők az illetékesek. A háromszéki RMDSZ vezetősége nem mondott nemet a KDNP elnöke kérésére és megszavazta azt, hogy Olosz jelöltként induljon a felső-háromszéki szenátori választókerületben. Hogy miért álltak mellé a háromszékiek? Semjén kérése fontos volt a számukra, és ekkor Olosz gazdasági-politikai érdekcsoportja már jelentős befolyással bírt, az Antal-Tamás páros pedig már sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta. Az október 4-i vádemelést követően az RMDSZ elnöke azt nyilatkozta, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, éppen ezért nem tartja indokoltnak újratárgyalni vagy módosítani a háromszéki RMDSZ-szervezetnek Olosz indítására vonatkozó döntését. Mivel az RMDSZ nem léptette vissza Oloszt, a szenátori tisztség elnyerése borítékolható volt. A politikus ugyanis számos háromszéki polgármester támogatására számíthatott, amelyet többek között a PDL-RMDSZ kormány idején szerzett meg az Elena Udrea által vezetett Regionális Fejlesztési és Turisztikai minisztériumban, a miniszter tanácsadójaként tevékenykedő fivérének, Olosz Szabolcsnak is köszönhetően. Információink szerint a Traian Băsescuhoz és Elena Udreához köthető bukaresti kapcsolatait kihasználva Olosz Gergely maga juttatta a tanácsadói tisztségbe testvérét. Egyébként az Udrea-Băsescu páros a bevett gyakorlattal ellentétben nem az RMDSZ vezetőire bízta a magyarlakta megyék fejlesztésére kiutalandó pénzek elosztását, hanem főleg közvetlen kapcsolatépítés révén ítélte meg az összegeket, ebben a kontextusban Olosz Szabolcs tanácsadói tevékenysége felértékelődött. Az Olosz érdekcsoport az akkori PDL székelyföldi trójai falovaként tesztüzemelt.
Olosz legvakmerőbb kísérlete az volt, amikor az RMDSZ szövetségi elnöki tisztségére pályázott. A Fidesz-KDMP és az Udrea-Băsescu vonal támogatására számítva valamilyen módon be kellett bizonyítania, hogy befolyásos, első vonalbeli politikusként tekint önmagára.
Olosz Gergely a Fidesz-szel, de elsősorban a KDNP-vel kialakított jó viszonyaira, illetve a PDL-vel meglévő jó kapcsolatára alapozva pályázta meg az RMDSZ elnöki tisztségét. A 2011 februárjában Nagyváradon tartott tisztújító kongresszust megelőzően egy olyan cselhez folyamodott, amely némileg felborzolta a kedélyeket. Olosz Szabolcs számos, a kongresszuson küldöttként résztvevő polgármesterrel telefonon közölte, szavazzanak fivérére, ha továbbra is igényt tartanak a Bukarestből érkező támogatásokra. A felháborodás akkor hágott tetőfokára, amikor a Fidesz küldöttjeként jelen levő Pelcné Dr. Gáll Ildikó nyíltan arra biztatta a jelenlevőket, hogy szavazzanak Olosz Gergelyre. „A Fidesz alelnökeként biztosíthatom önöket, ha ma a változás mellett döntenek, akkor mi segítő kezet fogunk nyújtani önöknek” – mondta a magyarországi politikus, a teremben levők szavaira hurrogással válaszoltak.
Gáll Ildikó aligha tehetett volna többet annak érdekében, hogy a küldöttek elenyésző része szavazzon Olosz Gergelyre. A kongresszus előtt egyértelmű volt, hogy Olosz a második, Eckstein-Kovács Péter a harmadik helyen végez majd. A terembeli hangulat azonban Olosz ellen fordult, és Ecksteint hozta ki második helyen.
A kongresszus helyszínén pedig kézfogások és vállveregetések közepette, mosolygósan várta az érkező küldötteket a jelölt, majd mindegyikükkel váltott egy-két szót. Ez a fajta magatartás egyébként is jellemző volt a politikusra: a Háromszék egy 2010-ben megjelent véleményanyagában így írt Oloszról: „Sólyom László körül tavaly például mindig úgy gravitált, hogy minden fotón felismerhető legyen”. Egy évvel korábban ugyancsak kétes módszerhez folyamodva érte el azt, hogy az RMDSZ képviselői frakcióvezetővé válasszák. Ekkor Olosz a választási rendszer kiszámíthatatlansága miatt véletlenszerűen tisztséghez jutott képviselők támogatásával ejtette meg a Márton Árpád frakcióvezető elleni „puccsot”. Információink szerint tíz képviselő támogatását szerezte meg különböző, megkérdőjelezhető becsületességű módszerekkel, majd a gyanú elterelése érdekében repülőre ült és síelni ment Németországba. Az elterelő hadművelet olyan jól sikerült, hogy az egyik RMDSZ-es kormánytag a szavazáson való jelenléte fontosságát firtató kérdésére Márton Árpád azt válaszolta, nyugodtan hiányozhat. A meglepetés annál is nagyobb volt, mert az ülésre váratlanul betoppant Olosz, és terveinek megfelelően a szavazáson el is nyerte a frakcióvezetői tisztséget. Úgy tudjuk, a szavazás után Olosz még visszarepült síelni Németországba.
Transindex.ro

Színpadra lépett a „Băsescu-párt”
Hivatalosan is politikai porondra lépett a Traian Băsescu által életre hívott Népi Mozgalom Alapítvány, miután kedden bíróságon is kezdeményezték az alapítvány által létrehozott Népi Mozgalom Párt (PMP) bejegyzését.
A párt élén az első kongresszusig a ma Ukrajnához tartozó Babele faluban született Eugen Tomac (képünkön balra) áll, aki a bejegyzéshez szükséges dosszié leadását követően elmondta: nem új, hanem másfajta pártot kívánnak alapítani. Úgy vélte, a mai pártok nem jelentenek garanciát az ország jövője szempontjából. „A román polgárok igai, jobboldali hangja kívánunk lenni, hiteles alternatívája az USL-nek" – ecsetelte Tomac. Azt is elmondta, hogy a párt Traian Băsescu államfőt tekinti a legfőbb partnerének, a párt egyik fő célja pedig Moldova európai integrációjának előmozdítása, ezért moldovai fiókszervezete is lesz.
Marian Preda szociológus, a Népi Mozgalom Alapítvány vezetője szerint Tomac – aki a legtöbb szavazattal a parlamentbe jutott jobboldali képviselő – mind a választópolgárok, mind a politikum részéről bizalmat kelt. Rámutatott: az alapítványt megilleti egy hely az új párt központi vezetésében, a PMP ugyanakkor döntéseiben teljes autonómiát élvez. A legközelebbi célként azt fogalmazta meg, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokon a legelősebb jobboldali párt legyen.
Mint arról beszámoltunk, a PDL-n belül a márciusi kongresszus idején fokozódott a feszültség. A tavalyi önkormányzati, majd parlamenti választásokon katasztrofális vereséget szenvedő párt nagygyűlésén Vasile Blaga kapott újabb elnöki mandátumot a Traian Băsescu államfőhöz közel álló szárny által támogatott Elena Udreával szemben. Băsescu ezt követően bejelentette: végleg szakít a korábban általa elnökölt párttal, és Népi Mozgalom néven alapítványt hozott létre a jobbközép értékek képviseletére, amely a hétvégén jelentette be, hogy pártot jegyeztet be.
Egy határon túli politikus
Eugen Tomac, az 1981-ben a mai Ukrajna területén található, a két világháború között Romániához tartozó Babele faluban született történész 17 évesen került Romániába egy, a határon túli román diákok képzését szolgáló ösztöndíjprogram révén. A külügyminisztérium által működtetett Eudoxiu Hurmuzachi intézet oktatója, a Magazin istoric című történelmi folyóirat szerkesztője. 2005 és 2008 között az államfői hivatalban a határon túli románok ügyeivel foglalkozott, 2008-tól pedig a külügyminisztériumban határon túli román ügykért felelő államtitkárként tevékenykedett. A 2012-es választásokon a Moldovát is magában foglaló határon túli választókerületben a voksok 78 százalékát megkapva szerzett egyéni képviselői mandátumot. Jelenleg a képviselőház határon túli románokért felelős bizottságának tagja. Tomac július 19-én lépett ki a PDL-ből.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Tusványos: a mi időnk!
Találó jelmondatot választott idén a tusványosi nyári szabadegyetemet szervező csapat. Generációs szempontból nézve tényleg úgy áll a helyzet, hogy a hajdani huszonévesek és harmincasok, a mai negyvenesek-ötvenesek, vagyis az alapító atyák korosztálya irányítja ma nem kis mértékben a Kárpát-medencei magyar nemzetpolitikát.
Lehetőség ez, s egyben hatalmas felelősség is.
Nem véletlen, hogy e népszerű nyári rendezvény, amelyet szervezői úgy hirdetnek, hogy a „legintellektuálisabb fesztivál és leglazább szabadegyetem”, ismét a nemzetpolitika témája köré épül. Tavaly röviden végigtekintettük a tusványosi folyamat hangsúlyváltásait, hogy az erőltetett, feszengő magyar–román párbeszéd középpontba állítását miként váltotta fel a magyarság önmegszervezése, a magyar nemzetépítés, a magyar nemzetpolitika az utóbbi években. Mert a nemzetpolitika nemcsak a határon kívülre szakadt magyarság megtartásáról, az anyaországhoz fűződő kapcsolatának megszervezéséről szól. Nemcsak a határon kívül vannak problémák a nemzetépítés, a megmaradás területén, hanem az anyaországban is, ahol a magukat baloldalként meghatározó erők a térséget gyarmatosító globalista háttérhatalom ötödik hadoszlopaként működnek, és kormányra jutva hihetetlen kárt tudnak okozni minden területen. A nemzetpolitika valójában minden olyan politikai szakterületet felölel, amely befolyásolhatja a Kárpát-medencei magyarság életképességét, versenyképességét, öntudati állapotát, kulturális, anyagi és számbeli gyarapodását.
A választások tétje
A tusványosi előadások, kerekasztalok témaválasztása ennek megfelelően a legtöbb esetben nemzetpolitikai jellegű, még akkor is, ha ez első látásra nem egyértelmű. Egy olyan, talán semlegesnek tűnő témának is, mint A 2014-es választások tétje Magyarországon és az EU-ban igen jelentős nemzetpolitikai relevanciái vannak. Az unió szintjén nem valószínű áttörés, az EU minden bizonnyal megmarad az egyre nyíltabb, de egyelőre a háttérből irányított globalista előretörés egyik fontos kulisszájának, de hogy Magyarországon mi lesz a választásokon, az bizony nagyban befolyásolja a középtávú jövőnket. Bosszankodhat a nemzetben gondolkodó polgár a kormány egyes ballépésein, zavarhatja, hogy a kultúrában olyanok kapnak támogatást, akik nem a nemzet felemelkedésén dolgoznak, miközben nemzeti műhelyek tengődnek. Értetlenkedhet, hogy miért nem ragadnak meg minden lehetőséget a nemzetépítésre, nem törekednek kellő erővel sok kis független egzisztencia megteremtésére, de az egyetlen esélyes alternatíva, a „baloldal” győzelme maga lenne a katasztrófa. Apropó sok kis független egzisztencia: a sokat emlegetett trafikügyben nem az a fő probléma, hogy pártközeli emberek nyertek a pályázatokon, hanem – amint azt Bencsik András is leszögezte –, hogy nem volt kikötve: egy pályázó csak egy trafikot nyerhessen.
Visszatérve Tusványoshoz: szó lesz a nemzeti érdekek és a globalizáció ellentétéről, aminél fontosabb kérdés nincs ma a világon. Amint azt Bogár László, a téma első számú magyar szakértője megfogalmazta: olyan szuperstruktúra, olyan „pusztító világerő” irányítja ma a világ folyamatainak nem kis részét, amely saját létét is tagadni igyekszik, s érdemi kérdéseket feltevőket, netán azokra válaszokat is adókat minden erővel periferizálni, semlegesíteni igyekszik.
Kanyarodó alapvonalak
Az Idő van! Nemzetpolitika 2013-ban című kerekasztal-beszélgetés résztvevői a Kárpát-medencei elcsatolt nemzetrészek, valamint az anyaországi nemzetrész képviselői külön kerekasztal keretében tárgyalják meg azt az izgalmas kérdést: miként lehet képviselni a nemzeti érdeket a kulturális diplomácián keresztül – jó, hogy erről is szó lesz, mert a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetkezet regnálásának idején a nemzeti érdek aláásását szolgálta a kulturális diplomácia –, ismét csak külön kerekasztal keretében tárgyalnak a hungarikumokról, saját nemzeti értékeinkről. Hosszan sorolhatnánk még a témákat a székelyföldi otthonteremtéstől a tábor eszmei üzenetét leginkább meghatározó nagyszínpadi előadásig – amelyet az érdeklődő közönség találóan, de kellő tisztelettel Orbán-koncertnek nevez –, ahol Orbán Viktor Tőkés Lászlóval, Németh Zsolt moderálása mellett sokadszorra értékeli a magyar közelmúltat, jelent és rajzolja meg a belátható jövő alapvonalait.
Aki nemcsak bulizni érkezik Tusnádfürdőre, annak idén is az lesz a legfőbb dilemmája: miként használja ki az idejét, hogyan ossza meg magát a párhuzamos izgalmas programok között.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Iskolaköltöztetés és oktatási stratégia Marosvásárhelyen
Mire ezek a sorok megjelennek, már tudni lehet, hogy Marosvásárhely tanácsának tegnapi ülésén a város iskolahálózatára vonatkozó két változat közül melyiket hagyták jóvá. A két lehetőségről, amelyek közül az egyik az RMDSZ tanügyi programjának is része, Peti András alpolgármester, az érdekvédelmi szervezet városi szervezetének elnöke és Haller Béla oktatásért felelős alelnök tájékoztatta a sajtó képviselőit a felújított városi székházban.
A diáklétszám jelentősen csökkent megyénkben, s ehhez képest túlméretezett az iskolák befogadóképessége, ezért a tanfelügyelőség az Emil Dandea vegyipari szakközépiskola önállóságának a megszüntetését javasolja, továbbá tíz marosvásárhelyi óvoda összevonását más tanintézményekkel, ami a saját vezetőség felszámolását jelentené.
Ezzel szemben a városi tanács RMDSZ-frakciója fenntartja, hogy a kémiai szakközépiskola, ha el is költöztetik, de őrizze meg önállóságát, ahogy a tíz óvoda is maradjon meg önálló ügyintézésű egységnek. Nem engedhető meg, hogy a legnagyobb gazdasági erővel rendelkező cégnek ne legyen ahol szakembereket képezzenek. Vissza kell adni a szakközépiskolák rangját, mert jövője van annak, hogy a tanulás mellett a végzős egy mesterség birtokában hamar el tudjon helyezkedni. Ennek érdekében korszerűsíteni kell a hálózatot, hogy ne az adottságok és a tehetetlenségi erő működtesse – mondta Peti András.
Egyetértenek azzal is, hogy az Európa Gimnázium elköltözzék az építészeti iskolaközpont osztálytermeibe, de csak olyan a feltétellel, hogy a leromlott állagú épületegyüttes helyén egy nagyon korszerű új iskolát építsenek a belvárosban és környékén lakó gyermekek számára. Elképzeléseik szerint a Művészeti Líceum a helyén maradna, s az egyházi tulajdonú épületekben működő három nagy iskola – a művészeti mellett a Bolyai Líceum valamint az Egyesülés Nemzeti Kollégium – épületét 15 évre újra bérbe venné az egyházaktól a város, s cserében európai uniós pályázatok révén felújítaná azokat.
A Bolyait egy fedett uszodával, a művészetit egy korszerű hangversenyteremmel, az Egyesülés iskolát egy fedett sportteremmel bővítenék. Bár tárgyalások folytak, hogy ez utóbbi épület adjon helyet a Bolyaiba befogadott római katolikus iskolának, amely az Egyesülés iskolában működő magyar osztályokkal bővülne, Haller Béla szerint ebben kérdésben még nem született döntés. A tanácsülést követően viszont felkerülhet a dr. Bernády György elnevezés a 2-es iskola homlokzatára.
Az RMDSZ tanügyi stratégiájának részleteit Haller Béla részletezte. Ennek sarkalatos pontja az oktatásüggyel kapcsolatos törvények, rendelkezések állandó szemmel tartása és népszerűsítése a kollégák közében, valamint a pedagógusokkal, szülőkkel, diákokkal való szoros kapcsolattartás, a változtatásokra vonatkozó visszajelzések, az esetleges törvénymódosítások megtétele érdekében. A szakoktatás korszerűsítése és a lehetőségekhez igazítása mellett a felnőttoktatásra, a szakmai átképzésre helyezik a hangsúlyt – ígérte Haller Béla.
Az anyanyelv megőrzése, ápolása mellett a román nyelv és kultúra elsajátításának elősegítésével szeretnék növelni a magyar diákok esélyegyenlőségét, aminek az alapját a román nyelv oktatására készült sajátos tantervek és tankönyvek kell képezzék. Kétnyelvű előadásokat, közös művelődési és sportvetélkedőket tervez az oktatásügyi alelnök, amelybe beletartozik a helyi hagyományok, a város kulturális kincsestárának a megismertetése, közös irodalmi tevékenységek szervezése is. A interkulturális kommunikáció megkönnyítésére pályázzák meg azt a uniós projektet, amely marosvásárhelyi Rebreanu általános iskola diákjainak közeledését kellene eredményezze egymás kölcsönös megismerése révén.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Népújság (Marosvásárhely)

Újabb perek a székely zászló miatt
A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal és a Kovászna Megyei Tanács ellen is pert indított a megyei prefektusi hivatal, amely azt nehezményezi, hogy a két intézmény homlokzatán székely zászló lobog – írta pénteken a maszol.ro hírportál.
A portál szerint a kormány helyi megbízottja már januárban felszólította az önkormányzatokat a székely zászló eltávolítására, de a felszólításoknak nem tettek eleget.
A hivatal szerint a nemzeti kisebbségek használhatják nemzeti jelképeiket, de csak ünnepek alkalmából, így a székely zászló nem lenghet állandóan az önkormányzati épületeken.
A Kovászna megyei prefektúra május óta hat település önkormányzatát perelte be a székely zászló használata miatt, a kézdivásárhelyi, a baróti, a csernátoni, a kökösi, a lemhényi és az árkosi polgármesteri hivatalt.
Ugyanakkor a prefektus felszólítására a kovásznai, a gelencei, az ozsdolai és a vargyasi polgármester bevonatta a székely zászlót. Utóbbi kettő azonban egy idő után újra kifüggesztette, ezért őket ismét felszólította a zászló visszavonására Dumitru Marinescu prefektus – írta a portál.
MTI
erdon.ro

Brüsszeli elutasítás: Izsák Balázsék nem hagyják annyiban
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) fenntartja mind az Európai Unió Bírósága előtti jogorvoslat lehetőségét, mind pedig a kezdeményezés olyan módosításának alternatíváját, amely nem érinti annak alapvető célját – közölte vasárnap esti állásfoglalásában Izsák Balázs annak kapcsán, hogy Brüsszel elutasította az SZNT és partnerei által beterjesztett, az etnikai, kulturális, vallási sajátosságokkal rendelkező régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés bejegyzését.
Az Európai Bizottság arra hivatkozott, hogy a kezdeményezés nem tartozik a testület jogalkotási hatáskörébe. Az SZNT elnöke szerint ez a megállapítás nem állja meg a helyét. „A kezdeményezés a gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítésére vonatkozik még akkor is, ha esetleges sikerének lenne kisebbségvédelmi hozadéka is” – fogalmaz közleményében.
Izsák szerint ragaszkodniuk kell a jövőben is a javaslatukban megfogalmazott igényhez: az Uniónak kiemelt figyelemmel kell kezelnie azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi sajátosságok jellemeznek azáltal, hogy területükön jelentős arányban vagy éppen többségben él egy őshonos európai kisebbség, amely szülőföldjén saját, történelmi gyökerű kultúrát teremtett.
„Bízom abban, sikerül rábírni az Európai Bizottságot, hogy az általunk vázolt szempontokat figyelembe véve teremtse meg kohéziós politikájának jogi kereteit mindazon régiókban, amelyek nyelvi, kulturális szigetekként jelennek meg Európa térképén” – olvasható az állásfoglalásban.
Maszol.ro

Nőtt a MOGYE népszerűsége
Pénteken délután a hároméves szakok eredményeinek közlésével véget ért a felvételi vizsga a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Az általános orvosi és fogorvosi karon több volt a román anyanyelvű jelentkező, így magasabb általánost értek el, és elvitték az összes fizetős helyet. A gyógyszerészeti karon, ahol több volt a magyar jelentkező, a magyar tagozatra vettek fel több tandíjköteles hallgatót.
– Hogyan értékeli az idei felvételi vizsga eredményeit? – kérdeztem dr. Szilágyi Tibor professzortól, az egyetem rektorhelyettesétől.
– A múlt évhez képest több volt a jelentkező mind a magyar, mind a román tagozaton, amiből arra következtethetünk, hogy az egyetem népszerűsége nő. 2012-ben 231-en, az idén 294-en jelentkeztek az általános orvosi kar magyar tagozatára, a román tagozatra a múlt évben 429-en, az idén 589-en vizsgáztak.
Úgy gondolom, a könnyebbé váló európai munkavállalás reménye is hozzájárult az orvosi pálya népszerűségének a növekedéséhez. A fizetős helyek is vonzóbbá tették a marosvásárhelyi egyetemet, Kolozsváron például ezt a lehetőséget csak a külföldi hallgatóknak biztosítják. Az olcsóbb, jobb lakhatási körülmények, a kisebb, nyugodtabb város is Marosvásárhely mellett szólt. Úgy tűnik, hogy a negatív sajtóhírek ellenére továbbra is bíznak a MOGYE-n folyó oktatás 7minőségében. A magyar felvételizők számának növekedésében valószínűleg szerepe volt annak is, hogy a Studium Alapítvány, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség és a magyar tanári kar népszerűsítő kampányt folytatott több erdélyi településen.
– Az idén is elégedetlenséget szült, hogy a költségtérítéses helyeket kizárólag a román jelentkezők foglalták el.
– Annak ellenére, hogy a magyar tagozat vezetősége ismételten kérte az év elején, hogy a tandíjköteles helyeket is fele-fele arányban osszák el, ezek a helyek, akárcsak a múlt évben, közös versenyben voltak meghirdetve, tehát az elért média sorrendjében teltek be. Mivel a jelentkezők kétharmada román volt és csupán egyharmada magyar (az általános orvosi karon 34,5, a fogorvosin 35,3 százalék), az eredmények is ezt tükrözték, a román tagozaton több volt a magas általános, így őket sorolták be a 80 fizetős helyre. Statisztikai számításokat végeztünk, és azt találtuk, hogy a tesztvizsgán nyújtott teljesítményük a két tagozatra jelentkezőknek nagyjából azonosnak mondható. Az érettségit illetően körülbelül két tizeddel alacsonyabb volt a magyar tagozatra jelentkezők átlageredménye. Ez utóbbi csak tíz százalékot számított az orvosi, a fogorvosi és a gyógyszerészeti karon, a többi szakon, mint például a nővérképző vagy a fogtechnikum, 50 százalékot. Hozzá kell tennem, hogy az orvosin a fizetős helyekre a román tagozaton még 75 jelentkező van, akinek magasabb az általánosa, mint az állami helyekre bejutott utolsó magyar hallgatónak.
– A gyógyszerészeti karon másképpen alakult a helyzet.
– Igen, ez a kar a példa, hogy a jelentkezési arány dönti el, hányan jutnak be az állami mellett a tandíjas helyekre. A román tagozatra 74-en, a magyarra 78-an jelentkeztek. A 35-35 költségtérítés nélküli hely mellett, mivel a magyar tagozatra több volt a felvételiző diák, az eredmények alapján 37 fizetéses helyet foglalhattak el, a román hallgatók pedig 30-at.
– Ez azt jelenti, hogy a 80 tandíjas helyből összesen 67-et, akik elérték az ötösön felüli általánost. Mivel a gyógyszerészasszisztens szakon sem teltek be a helyek, hirdetnek-e az ősszel újabb felvételi vizsgát?
– Hétfőn hoz az igazgatótanács végleges döntést erről, de valószínűleg az ősszel lesz pótfelvételi.
– Azt is megfigyelhettük, hogy a sor végén voltak magasabb médiák az előzőekhez képest. Ez hogy történhetett?
– Aki második lehetőségként írt be egy szakot, az a sor végére került, azok után, akik elsőnek jelölték be a szakot, és elérték a szükséges általánost.
– Voltak hallgatók, akiknél úgy jelent meg, hogy hely nélkül sikerült a vizsgájuk; ez mit jelent?
– Azt, hogy várakozási listán vannak, ugyanis azok közül, akik a költségtérítéses helyekre jutottak be, nem biztos, hogy mindenki vállalni tudja az évi 8.000 lejes tandíjat, ezt hétfőig kellett bejelenteni, s ha marad üres hely, a vonal alatt levők fennebb léphetnek.
– A hirdetőtáblánál azt beszélték, hogy azok a hallgatók, akik átmenő jegyet kaptak, felvételt nyerhetnek, ha a külföldi diákoknak megállapított 5.000 eurós tandíjat kifizetik. Így van-e?
– Az egyetem vezetősége gondolkodik azon, hogy az ősszel, az angol nyelvű képzéshez hasonlóan, 5.000 eurós tandíjért román nyelvű képzést is indítson a külföldi hallgatóknak. Mi ragaszkodunk ahhoz, hogy ha ez beindul, akkor legyen magyar nyelvű képzés is bármely európai uniós ország állampolgára számára. Erről azonban még nem született végleges döntés.
– Említettük, hogy az egészségügyi asszisztens szakon 50 százalékot számított az érettségi vizsga.
– Ezért fordulhatott elő, hogy volt olyan felvételiző, aki a tesztvizsgán elért maximális jegy (10) ellenére sem jutott be. A három- és négyéves szakokon sokkal könnyebb volt a teszt, így nagyon magas általánost értek el a vizsgázók, s valójában az érettségi jegy döntötte el a bejutók sorrendjét. Egyébként a 15-15 költségtérítés nélküli, plusz a 70 tandíjas helyre a magyar tagozaton 41-en, a románon 104-en vizsgáztak, 27 magyar és 69 román hallgató jutott be az elért általános sorrendjében. Az államilag finanszírozott 15 helyből a román tagozaton négy helyet a roma jelentkezők töltöttek be.
Más egyetemekhez képest a diákok könnyűnek tartják, hogy a MOGYE-n csak egy tantárgyból kell felvételizni a hajdani három (fizika, kémia, biológia) helyett. Elmondásuk szerint ezért jöttek a román tagozatra olyan városokból is, ahol működik orvosi egyetem.
– Jövőre is változatlan marad a követelmény?
– Valóban, Kolozsváron például a kérdések fele biológiából, a másik fele pedig kémiából van. Marosvásárhelyen nem tervezzük a két tantárgy bevezetését. Nálunk a legtöbb jelentkező a biológiát választja, de úgy gondoljuk, hogy aki kémiából vagy fizikából jól teljesít, az meg tudja tanulni a többi tárgyat is. Nálunk a felvételit könnyíti az is, hogy a magyar és a román tagozatra jelentkezők ugyanazt a könyvészeti anyagot használják. Biológiából viszont csak egyetlen tankönyv van forgalomban magyar nyelven, így mindkét tagozat csak ebből kell készüljön. Iasi-ban az összes alternatív tankönyvből adnak kérdéseket.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Nyelvelő háborúk Marosvásárhelyen
Nem telt el egy év azóta, hogy kirobbant Marosvásárhelyen az úgynevezett Látó botrány, amely az ismert erdélyi magyar irodalmi fórum önkormányzati átszervezését (megszüntetését) célozta. Újabb és újabb konfliktusok gyűrűznek a kilencvenes évek óta frontvárosként ismert megyeszékhelyen. Már nem csak egy magyar folyóirat, hanem az egész magyar közösség érintett. Érintettek a helyi iskolák, az itt működő Nemzeti Színház, az építészeti szempontból nemzetközileg is ismert és becsült Kultúrpalota, a szimbolikus, de napi használatban is fontos közterek: Marosvásárhely szinte minden szegletében ott a román-magyar konfliktus. Van, aki szerint nem történik más, mint az, hogy elmérgesedtek az évtizedek óta rendezetlen ügyek, más úgy látja, elsősorban – etnikai szempontoktól szinte függetlenül – csak az érdekérvényesítés, az adminisztráció hibái, a joghézagok jelentkeznek. És van, aki úgy véli, a román és a magyar közösségen belül is átrendeződnek az erővonalak, belső konfliktusokkal küzdenek a románok és a magyarok is, a hatalomváltás folyamata pedig az interetnikus térben gellert kap.
Garázs-ügyek Az események sok szempontból hasonlítanak azokhoz a konfliktusokhoz, amelyek közvetlenül a rendszerváltás után jelentkeztek, párhuzamot mégsem lehet vonni – figyelmeztet a történész, Novák Csaba Zoltán. Akárcsak 1990-ben, a nézeteltérések gócpontja most is az oktatásügy, csakhogy míg majd két és fél évtizede az önálló magyar oktatási rendszer létrehozása volt a kérdés és a feladat, most a meglévő önálló struktúrák mellett a vegyes iskolákban érvényesülő magyar érdekvédelem vált ki vitákat. Magyar érdekvédők (elsősorban az évek óta akciók sorozatát szervező Civil Elkötelezettségi Mozgalom – a CEMO) úgy vélik, hogy a marosvásárhelyi vegyes tannyelvű iskolákban a magyar közösség alulreprezentált, nem érvényesülnek a nyelvi jogok, sem az intézményes nyelvhasználatban (például a közhasznú információkat közvetítő feliratokat), sem az iskolák elnevezését illetően. Egyetlen vegyes tannyelvű iskola sem viseli például magyar személyiség nevét – figyelmeztettek évekkel ezelőtt a felszólalók. A legélesebb vita a belvárosi, nagy hagyományú 2-es számú általános iskola körül alakult ki, amelyet építtetőjéről, Bernády Györgyről szerettek volna elnevezni a magyar kezdeményezők. A kérést hosszú ideig nem teljesítette a városi önkormányzat, széleskörű vita alakult ki, a PSD helyi képviselői például azt javasolták, viselje az intézmény inkább a Ceauşescu-korszakban ismertté vált udvari költő, a rendszerváltás után a nacionalista, szélsőséges román politika által támogatott Adrian Păunescu nevét. Végül, több fordulós tárgyalássorozat után (amelynek során a magát pártfüggetlen, civil szervezetként meghatározó CEMO az RMDSZ-t elégtelen érdekképviselettel is vádolta) végül, az idei tanév végére megszületett a döntés: mégiscsak Bernády György néven működhet tovább a Dózsa György úti intézmény. Hasonló folyamat zajlott a Liviu Rebreanu általános iskolában, ahol a már említett CEMO munkatársai, illetve egy szülői kezdeményező csoport szervezett több tiltakozó akciót a kétnyelvűségért. A júniusi tanévzárón azonban sokakat megdöbbentő incidens alakult ki. A kétnyelvűséget számon kérő feliratokkal felvonuló magyar szülők és a román szülők (akiknek gyerekei román nemzeti kokárdákkal vettek részt az ünnepségen) összeszólalkoztak, sőt dulakodás is kialakult. Néhány nappal a történtek után az iskolát vezető román-magyar igazgató párost új román-magyar vezető-csapat váltotta. Adina Maria Chirilă és Demeter Erdei Zoltán helyébe Gheorghe Nistor és Péterfy Erika lépett. Bár a román-magyar konfliktus itt megoldódni látszott, váratlanul magyar-magyar konfliktus alakult ki: Kerekes Szilárd, az intézmény történelem szakos tanára Illés Ildikó megyei főtanfelügyelő-helyettest nyílt levélben azzal vádolta meg, hogy nem a tanév végi konfliktus miatt döntött a csere mellett, hanem azért, hogy „jelöltjét”, Péterfy Erikát pozícióhoz juttassa. A szülői kezdeményező csoport Illés Ildikó leváltását és olyan főtanfelügyelő-helyettes „kijelölését” kérte az RMDSZ-től (!), aki betartja a nyelvi jogokat. A főtanfelügyelő-helyettes tömören reagált a tiltakozásra, illetve a személyét érintő vádakra. Az év végi vizsgák megszervezésének fontosságára hívta fel a figyelmet. „Nekem más a munkaköri leírásom, én a vizsgákért felelek, azok most a legfontosabbak, nem ez a hisztéria” – nyilatkozta az érintett. A Bernády és a Rebreanu iskolák ügyén túl az egész várost érintette a szintén június végén kirobbant úgynevezett oklevél botrány. A helyi RMDSZ tagszervezet több mint másfél ezer kétnyelvű oklevelet bocsátott ki, egyeztetve több iskola vezetőjével is. A dokumentumokon minden információ szerepelt román és magyar nyelven is. Marius Pascan demokrata-liberális szenátor törvényszegéssel vádolta a tanfelügyelőt és lemondásra szólította fel, mert a politikus úgy tudta, Romániában csak román nyelvű okleveleket lehet kibocsátani. Helytelenül, hiszen nagyon sok hazai intézmény használt két-három nyelvű okiratot, ilyen jellegű törvényi megszorítás nincs. A Maros megyei főtanfelügyelő nem erre, a jogtévesztésre hivatkozva ragaszkodott a hivatalához, hanem úgy érvelt a szenátor felvetésére: a diplomákon nem szerepel sem a tanfelügyelőség, sem az oktatási minisztérium azonosító jele, ezek nem hivatalos okiratok, biztosan „valamilyen garázsban” nyomtatták azokat.
Kultúrpalota-kampf Ciprian Dobre, a Maros megyei önkormányzat elnöke májusban a következő javaslattal élt: kezdeményezzenek nyilvános vitát a száz éve épült, szecessziós műemléképület, a Kultúrpalota, illetve a közigazgatási palota elnevezéséről. Az önkormányzati javaslat kettős névadást szorgalmazott: a Dandea–Bernády illetve Bartók–Enescu névfelvételt. Ciprian Dobre többször értékelte nyilvánosan a Bernády életművet, a román és a magyar zeneszerző, illetve az impériumváltás utolsó magyar, illetve első román polgármesterének együttszerepeltetése azt jelezte: van önkormányzati koncepció, legalábbis szimbolikus szinten az etnikai megbékélésre. A javaslat heves tiltakozást váltott ki a magyar közösségből. Az EMNP-EMNT nyilatkozatban utasította el a kezdeményezést arra való hivatkozással, hogy az elnevezés „etnikai konfliktust” szülhet, mert mindkét épület a „magyar épített örökség része”. Az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, Brassai Zsombor először úgy nyilatkozott a kérdésben: a névadásról valóban közvitán kellene döntsön a város. Utóbb azzal egészítette ki saját nyilatkozatát, hogy „nincs itt az ideje” a névadásnak, mert a város több hasonló jellegű problémája (mint amilyenek az iskolai konfliktusok) megoldatlanok, és csak ezek rendezése után érdemes visszatérni ehhez a kérdéshez. Nem csak a politikai pártok, magánemberek is tiltakozni kezdtek. A helybéli Lakó Péterfi Tünde a polgármesteri hivatal elé állt, hogy az általa készített tiltakozó nyomtatványok kitöltésére, és hivatali iktatására biztassa az arra járókat. Bár az akció mögött nem volt tömeges támogatás, a helyi hatóságok megbírságolták (majd egy nappal később eltörölték a büntetést) a kezdeményezőt. A nyilatkozó civil érdekvédők szerint a polgármesteri hivatal egyértelműen tart az engedetlenségi akcióktól, „nem akarnak cirkuszt”. Az iskolai botrányok, az oklevél-ügy, a névadás-konfliktus a város nagy nyilvánossága előtt zajlott, sokan állást is foglaltak. Kevésbé vált publikussá, de a város kulturális életét lényegében érinti az a beadvány, amelyben három ismert román szakember (Mihai Gingulescu színész, Zeno Fodor teatrológus, fordító, valamint Cristian Ioan rendező) fordult az oklevél ügyben is elhíresült Marius Pascan szenátorhoz. A felszólalók kifogások sorát fogalmazzák meg a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójával, Gáspárik Attilával szemben. Többek között azt nehezményezik, hogy az intézmény kisegítő személyzetének foglalkoztatásában nem érvényesül az „etnikai arányosság”, ezért „sérelmek, frusztrációk” születhetnek. Azt is problémaként rója fel a trió, hogy nem a román társulat megalakulásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte tavaly a marosvásárhelyi Nemzeti Színház, hanem „ötven év multikulturalitás” címmel hirdetett programsorozatot. (Az intézményben, ahol évek óta folyamatosan feliratozzák a román és a magyar előadásokat, ahol a román és a magyar tagozaton kölcsönösen jelen van a repertoárban a román-magyar drámairodalom, egymás mellett függesztették ki Caragiale és Örkény portréját). A hosszas átirat nehezen foglalható össze – kitér a marosvásárhelyi román elit szerepére, jelentőségére, a rendszerváltás előtti és utáni időkre, a márciusi etnikai konfliktusok következményeire – de a hangulatát jól tükrözi az a megjegyzés, hogy az egykori magyar kultuszminiszter (Kelemen Hunor) mindenképp magyar igazgatót akart az intézmény élére, és ilyen pályáztatás révén juthatott pozícióhoz Gáspárik Attila. A beadvány után Marius Pascan interpellációt nyújtott be a szenátusban, amelyben kezdeményezte a magyar és a román tagozat szétválasztását. (Ugyanaz a politikus, aki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar és román karok szétválasztását ellenezte). Ugyancsak a beadvány hatására vizsgáló bizottságot rendelt ki a Kulturális Minisztérium a marosvásárhelyi színházhoz – a vizsgálat eredményét egyelőre nem tették közzé. (Mellékszál, de fontos adalék, hogy a színházi alkalmazottak etnikai hovatartozását – illegálisan – az a Zeno Fodor firtatja, aki a Smaranda Enache által vezetett Európai Liga vezető tagjaként is ismert.) Itt tart most a történet, amelynek sem az elejét, sem a végét nem könnyű belátni. Székelyföldi minta Novák Csaba Zoltán történész úgy véli, a konfliktusok jelentős része abból ered, hogy a kilencvenes márciusi események után olyan status quo rögzült, amivel a magyar lakosság nem volt elégedett. „A véres konfliktus emléke jegelte ezt az ügyet egy ideig. A magyar közösség szimbolikus térvesztése, esetenként másodrangú polgárrá degradálása nagyon sok intézményben tetten érhető volt. Egyetlen általános iskolában sem kapott teret a magyar közösség szimbolikus módon. Nem is elsősorban a feliratokra gondolok, hanem a nemzeti jeképekre” – nyilatkozta Novák. A történész úgy véli, a két évtizeddel ezelőtti összecsapások után a román érdekképviselet olyannyira megerősödött, hogy megengedhette magának, módszeresen átnevezze az iskolákat, és – szimbolikus értelemben is – megerősödjön a román közösség. A magyar érdekképviselet az utóbbi másfél évtizedben látványosan gyengült, nem csak a polgármesteri széket nyerte több cikluson át Dorin Florea, de a teljes RMDSZ megyei és különösen városi szervezet válságba jutott, olyannyira, hogy az elmúlt hónapokban újra kellett szervezni. Most – figyelmeztet Novák – fordulat van Marosvásárhelyen, amely szerinte a „székelyföldi nemzetesítési folyamatokkal” áll összefüggésben. A marosvásárhelyiek úgy vélik, ha a tömbmagyar székelyföldi településeken sikeres lehet a radikális fellépés, akkor eredményes lehet a vegyes lakosságú Marosvásárhelyen és Maros megyében is. A radikalizálódást erősíti a civil és a politikai szféra átrendeződése, összefonódása. A Civil Elkötelezettségi Mozgalmat képviselő Horváth Kovács Ádám (a Bernády, illetve a Rebreanu iskolák ügyében érintett érdekvédő) megjelenik a Székely Nemzeti Tanács küldöttlistáján is. (Ez a szervezet állt a március tizediki autonómiatüntetés mögött is). A román közösség azonban – véli Novák Zoltán – nem olyan könnyen mobilizálható, mint a kilencvenes évek elején, amikor a román elit mindenáron meg akarta erősíteni (máig meglévő) pozícióit. Most csak lokálisan hatékony a mozgósítás, ezért lehetett botrány a Rebreanuban. A marosvásárhelyi román elit sem egységes: van egy modernizáció- és párbeszéd párti új, progresszív réteg, és egy hatalmát védő, a nacionalizmus klasszikus eszközeit használó régi. Dorin Florea tölti be a kulcsszerepet, a jelenlegi polgármester több mandátumon keresztül is sikeresen versenyzett a magyarok szavazataiért, mára arra is rájött, érdemes legfőbb ellenfelével, az RMDSZ-szel szemben az RMDSZ ellenzékével szövetkeznie. (Idén a tervek szerint részt vesz a Tusványosi nyári egyetemen is). „A politikai ösztöne, és nem az elvei működnek, felismerte, hogy a regionális átalakításról szóló vitákban meg kell őriznie azt a státuszt, amit Marosvásárhely (és a román elit) a kilencvenes évek elején megszerzett. Modernizációs ígéretekkel szólítja meg a magyarokat, ugyanakkor sakkban tartja az RMDSZ-t utóbbi ellenzékével. Eddigi megnyilvánulásai alapján, nem a román-magyar konszenzust keresi, és politikájának következményeiért nagy felelősség terheli Tusvány szervezőit.” – tette hozzá Novák.
Elterelés a minőségről Horváth Kovács Ádám úgy nyilatkozott, elégedett az eddigi eredményekkel. „Mivel a (Liviu Rebereanu iskolai – a szerk.) akció nagy visszhangot kapott, reméljük, hogy a jó példa ragadós lesz, és maximum két éven belül az összes marosvásárhelyi két tannyelvű intézményben maradéktalanul megvalósul a kétnyelvűség. Ehhez további lépések szükségesek. Ilyen lesz a többi tanintézmény elleni feljelentés az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál a CEMO részéről” – válaszolta megkeresésünkre az érdekvédő.
Koreck Mária, a szintén kisebbségi jogvédelmet ellátó Divers egyesület képviselője, és a városi RMDSZ szervezet alelnöke azt mondta, hogy a kialakult konfliktusokat jelentős részben magyarázza, hogy a döntéshozó pozícióban lévők, és az érdekvédők sem ismerik mindig maradéktalanul azokat a jogszabályokat, amelyek a vitás kérdéseket szabályozzák. A fenti ügyeket pedig a városvezetés arra használja, hogy elterelje a figyelmet a költségvetési problémákról (például a szociális rendszer alulfinanszírozásáról, a versenysport túl-, a tömegsport alulfinanszírozásáról). A radikálisan fellépő civil szervezetek a kitűzött célok érdekében szinte minden eszközt bevetnek, de nem számolnak a veszteségekkel. Az oklevél ügyben például nem tettek meg minden törvényes lépést azért, hogy a kétnyelvű dokumentumokat jogszerűen használni lehessen. Szinte mindegyik ügyről elmondható: ha a problémákat szakszerűen felmérték volna, s betartják az érdekérvényesítés legális módját, ütemét, akkor nem alakultak volna ki válsághelyzetek. A kialakult krízisekben azonban a legtöbb szereplő improvizál, és ez további problémához vezet.
Gáspárik Attila, a színházi beadvány által elmarasztalt igazgató határozottan úgy fogalmazott, a konfliktusok többsége mögött nem etnikai, sokkal inkább szakmai, emberi nézeteltérések, érdekkonfliktusok vannak. „Most minden könnyen megkóstolható, mert ebben az országban csak úgy működnek a törvények, ha a hatalom támogatja. És most az RMDSZ nincs hatalmon” – vonta le a következtetést Gáspárik Attila, aki nem vitatja: a Szövetség is felelős a kialakult konfliktusokért. A szimbolikus politizálás a „minőségi” politizálás rovására megy, tette hozzá. (Ezt illusztrálja az a tény, hogy miközben a Bernády iskola elnevezése körüli vitára figyelt a város, az intézményben gyakorlatilag zavartalanul zaklatta a diákokat egy azóta elítélt pedofil pedagógus. Ugyancsak ebben az iskolában érkeztek sorozatosan panaszok az ellen a magyar ellen, aki a tanórákon a Székely Nemzeti Tanács volt tagjaként politikai propagandát folytatott, arra is volt példa, hogy fizikailag bántalmazta diákját.)
Forró a nyár Marosvásárhelyen, egyelőre nem tudni, hogyan alakul a politikai széljárás. Konfliktusok keletkeztek, de konfliktusok oldódtak is. Nem érvényesülnek maradéktalanul a magyar nyelvi jogok, de egyre több a pozitív példa, és nem feltétlenül ott, ahol radikalizálódik a magyar érdekvédelem. Most az egyik helyi bank kirendeltségénél jelent meg az automatákon a magyar nyelvű menü – úgy tűnik, a pénznek szaga nincs, de nemzetisége van, és megéri odafigyelni erre. Nő a figyelem – legalábbis a magyar közösség felé. Abban a megyében azonban, ahol az országban a legnagyobb a romák aránya, a romákról, a romák nyelvi jogairól, a romák nem létező intézményeiről, intézményes reprezentációjáról, nagyon is létező nemzeti kultúrájáról nem esik szó. A mélyben így érik egy minden eddiginél élesebb konfliktus, amelyről konszenzusos alapon a román és a magyar közösség is jobbára csak hallgat. Minél némább most a csend, annál kevésbé tudják majd kezelni a bajt a most egymással és magukkal iszapbirkózó felek.
Parászka Boróka
Erdélyi Riport (Nagyvárad)