A váradi kultúra helyzetéről
Nagyvárad – Csütörtök délután tartotta évadnyitó rendezvényét az MM Pódium Kulturális Egyesület. Meleg Attila előadóművész, társulatvezető javaslatára kerekasztal-beszélgetés alakult ki a váradi kultúra helyzetéről.
Biró Rozália nagyváradi alpolgármester szerint a dolgos és zajos hétköznapok közepette szükség van az MM Pódiumhoz hasonló civil szervezetekre, az olyan nemes tevékenységekre és elhivatott emberekre, amelyek/akik kielégítik a lélek szép és művészi iránti igényét. Hozzátette: fontos azonban, hogy értékelni tudjuk az ilyenfajta önzetlen erőfeszítéseket, mert ha nem léteznének a művelődés ezen motorjai, akkor hiába volnának rá eszközök, nem lenne kiket támogatni. Szabó Ödön, a Bihar Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke értékelte azt a kitartást és hitet, amellyel Meleg Attila és társulata teszi a dolgát, a felmerülő nehézségek ellenére. Meglátásában, ha jobban odafigyelnénk, azt tapasztalnánk, hogy a váradi kulturális élet színesebb, árnyaltabb és gazdagabb, mint gondolnánk, van rá igény, “dacára annak, hogy egyesek szerint halott”. A helyi értékek promoválására buzdított, és úgy vélekedett: egy adott pillanatban el fog majd jönni az az idő, hogy a benyújtott magyar kulturális pályázatokat is szelektálni kell.
Nemzeti örökség
Dr. Sarkady Zsolt, az MM Pódium egyik alapító tagja azon meggyőződésének adott hangot: az egyesület kulturális szórakozási lehetőséget biztosít, és ezáltal a nemzeti örökség részét képezi. Megitélésében a civil kezdeményezések különösen lényegesek egy olyan településen, mely az elszórványosodás ellen küzd. A művelődést államilag is segíteni kell, mert a saját lábán nem tudta megállni, ezért összes kapcsolatrendszerét és ismeretségét megpróbálja felhasználni annak érdekében, hogy minél több támogatást kieszközöljön. Jakabffy László telepvezető-mérnök a várfelújítási munkálatokról beszélt. Arra hívta fel a figyelmet: meg kell azt akadályozni, hogy az erődítmény egy internacionális, mindentől elszigetelt kulturközponttá váljék, s senki se tudjon arról, hogy a nem egy a többi vár közül, hanem a magyar kultúrtörténet és történelem része.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Orvosok vallomása
Két újabb évfolyamkönyvvel gazdagodott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemről írt könyvek sora. Pénteken délután a Bernády Házat zsúfolásig megtöltő közönség előtt mutatták be a dr. Nagy Lajos és dr. Bárányi László Ildikó által szerkesztett köteteket – Múló évek sodrásában és Sokaknak világítottunk –, amelyekben a szerkesztők felkérésére az 1959-ben és 1960-ban végzett orvosok írták le életük történetét.
A 200-nál több igaz vallomásból kirajzolódik az erdélyi magyar sors, s annak „kórtörténete” is. „Az a korszak, amikor Erdély magyarsága nem csak fizikailag, de lelkileg, szellemileg is soha nem tapasztalt kiszolgáltatottságba került. A kettős elnyomás alatt az egyik nyomás megtévesztő módon képes volt fellépni a másik ellen védelmet nyújtó szerepkörben is”, olyan csapdát állítva, amelyet sokak nem tudtak kikerülni. Ebben a korszakban kerültek a marosvásárhelyi egyetemre az ország minden részéből azok a fiatalemberek és lányok, akik átélték a második világháborút, s akik közül sokan hittek a kommunizmus hazug szavaiban. Az 1956-os eseményeknek s az azt követő megtorlásoknak, a besúgórendszer kiépítésének kellett megtörténnie ahhoz, hogy a gyűlölködés magvait elszóró osztályharcos tanítás mögött felismerjék e valóságot – hangzott el az est házigazdája, dr. Bárányi Ferenc beszédében és dr. Szász István Tas könyvelemzésében. Mindketten a kizárt diákok között voltak, s felcserként, illetve bányában töltött évek után kerülhettek vissza az egyetemre.
Vallomása szerint dr. Nagy Lajos, aki az 1959-es évfolyam történetét szerkesztette, korábbi írásaiban és könyvében azt próbálta megfejteni, hogy „egynadrágos egyetemistaként” miként válhatott osztályellenséggé, aki csak évfolyamtársai végzése után két évvel fejezhette be tanulmányait.
„Megdöbbentő történetek tárulnak elém, olykor a poklok bugyraiban járok, s újra meg újra arra gondolok, hogyan bírhattuk ki ezt? Máskor könnyed, szellemes, olykor szerénységbe öltöztetett fejezetekre bukkanok, s mikor átgondolom, ezek mögött is ott lappang a sátáni kor…” Ha mindezt előre tudjuk, vajon nekiindulunk-e? – tette fel a kérdést a bemutatón dr. Szász István Tas. Amelyre könyve előszavában dr. Bárányi Ildikó meg is adja a választ: „mert orvosként helytállni olyan emberpróbáló negyven év alatt, mint amilyen nekünk jutott az ezredvégen, az mindenik egy külön sikertörténet a maga nemében”. A mi nemzedékünk felvállalt egy hivatást, személyisége kiteljesítése, családja fenntartása mellett a rábízott közösség minden gondját-baját is. Ezért érzik a vallomást író orvosok közül sokan úgy, hogy nem éltek, dolgoztak hiába, s bár nehéz volt, ugyanúgy cselekednének ma is.
A könyveket olvasva a szerzőkkel egyet is érthetünk, hisz az 1959–1960-ban végzett orvosok közül az átélt nehézségek ellenére sokan olyan érdekes és változatos, sikeres pályát futottak be, „beélve az egész világot”, ami keveseknek adatik meg. S hogy az osztályharcos évek kellemetlenségei és nehézségei ellenére mégis miért ragaszkodnak annyira egyetemükhöz, ahogy sehol máshol nem teszik az egykori hallgatók, arra kiváló tanárok magatartása, példaképe, a hajdanvolt fiatalság kellemes pillanatai, a szórakozás, a sport, az ifjúkori szerelmek, a diákokat befogadó város szellemisége lehet a magyarázat.
A könyv másik érdekessége, hogy a múlt eseményei között nem hallgatják el eltévelyedett társaik tévedéseit sem, amelyekben dr. Szász István Tas szavai szerint „tanulságot keresnek és nem újabb lehetőséget a megosztottságra, szeretetet hirdetnek kimondva vagy kimondatlanul, és nem gyűlölködést, bosszút”. A vallomásokból az is kiderül, hogy milyen sokoldalú, mennyi tudományos vagy művészi adottsággal megáldott fiatalokat formált orvosokká a vásárhelyi egyetem. Ezt bizonyította az a festmény is, amit a volt kolléga, dr. Nagy Zoltán orvos, festő és pilóta készített az egykori évfolyamtársról, Bács Ferencről, akit a magyar színjátszás szerencséjére másfél év után eltanácsoltak az egyetemről.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Érmihályfalva: iskolát és emléktáblát avattak
Hatvankét év eltelte után indult újra Érmihályfalván a református iskolai oktatás azzal, hogy az egykori leányiskola rendbetett épületében step by step első osztály kezdte meg működését.
Az elmúlt vasárnap ünnepi jellegét azzal is hangsúlyozta az érmihályfalvi református egyházközség, hogy a délelőtti istentisztelet előtt a templokertbeli zászlórúdra az Erdélyi Magyar Vitázi Rend helyi tagjai felhúzták a nemzeti zászlót, mely nemzeti ünnepeinket bevett szokás. Az Aranykapu Református Napközi korábbi beindítása után az elemi első osztály indítása alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten Csűry István királyhágómelléki püspök egyebek mellett arról beszélt – az oktatás újrakezdésére utalva – hogy a világ talpraállításához a saját kicsinyhitűségünk feletti győzelmen át vezet az út. Továbbra is tisztelnünk kell a másként és más nyelven tanítókat/tanulókat, elvárva az irántunk való tiszteletet is, tette hozzá. Kovács Zoltán főgondnok, polgármester felidézte a helyi református oktatás főbb állomásait, megemlítve annak végét, az 1948–as államosítást is. Az akkori diákok 62 év távlatából is azt vallják, az egyházi iskolában eltöltött idő egész életükre kihatott, ma is ragaszkodnak egyházukhoz, nemzetükhöz. Hozzátette: a presbitérium tavaly novemberben egyhangúan megszavazta, hogy a visszakapott egykori leányiskolában indítsanak alsó tagozatos osztályt, ami illeszkedik az egyházkerület oktatási politikájába.
Azonos tanterv, más módszerek
Pető Csilla képviselő, korábbi tanfelügyelő, aki az Aranykapu beindítását is támogatta, tudatta, hogy az érmihályfalvi a nagyváradi, a margittai, a székelyhídi, és a szalontai után az ötödik step by step–típusú osztály a megyében. Mint oktatási programról hozzátette, ez a legösszetettebb és legeredményesebb alternatív módszer, mely megfelel a széles érdeklődési körű gyerekeknek, kiket a más osztályokra érvényes tanterv szerint okatatnak, csak más eszközökkel. Ezután a zöld nyakkendőt viselő 24 kisdiák adott elő verses–énekes műsort, az istentiszteleten közreműködött a Szenczi Molnár Albert és a Musica Sacra kórus.
Szeptember tizenkettedikék
Ezután a Vitézi Rend tagjai vezették az egybegyűlteket az egykori református leány–, ma ismert nevén a Kerekeskúti iskolához, mely tegnap óta Bernátfalvi Bernáth József nevét viseli. A felvirágozott kapu előtt Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor elevenítette fel, hogy az 1936. szeptember 12–én Érmihályfalvára helyezett néhai Sass Kálmán tiszteletes kezdeményezésére 1937. szeptember 12–én avatták fel az újjászervezett református iskolát (a parókia melletti épületben, amit államosítottak), és most ugyancsak szeptember 12–én avatják a rendbetett, több, mint 110 éves épületet. Az anyagi támogatás mellé sokszor kell a jó szó is, mondta, megköszönve Pető Csilla, Kovács Zoltán és Csengeri Csongor iskolaigazgató támogatását. Ugyanakkor köszöntötte az Érmelléki Református Egyházmegye espereseként hivatalosan első napját töltő Rákosi Jenőt, így fogalmazva: azzal a reménnyel választottuk meg, hogy szeretni fogja Érmihályfalvát. A megszólított később gratulált a szorgalmas munkához, azt kívánva, hogy továbbra is tartson a „külső és belső” építkezés.
Emléktáblát is avattak
Még ugyancsak a kapu előtt Csengeri Csongor igazgató mondta el, hogy lelkesen fogadta az osztály beindításának gondoltatát, most pedig diákoknak, tanítóknak jó munkát, türelmet kívánt. Szavaihoz csatlakoztak a balmazújvárosi testvérintézmény pedagógusai, majd az avatószalagot Csengeri Csongor és Balázs Dénes tiszteletes vágta át. Az udvaron – ahová a renoválás alkalmával az iskola falára az utcafronról bekerült Kuthy Lajos író emléktáblája – egy újabb emléktáblát leplezett le Pető Csilla és Kovács Zoltán: halálának 150. évfordulóján a helyi születésű Bernáthfalvi Bernáth József (1801–1860) érmelléki országgyűlési képviselő, 1848–as kormánybiztos, korabeli nagyváradi díszpolgár emlékezetére. A táblát, illetve az épületet a lelkészek megáldották, a tábla alá koszorúk kerültek, az ünneplőket pedig szeretetvendégség várta. A résztvevők kézbe vehették Az Érmihályfalvi református oktatás–nevelés története című, az egyházközség által megjelentetett kiadványt is. erdon.ro

Orvosokról szóló köteteket mutattak be Vásárhelyen
Mintegy 150 idős, 74–75 éves erdélyi magyar orvos gyűlt össze baráti találkozásra hétvégén a marosvásárhelyi Bernády-házban. A találkozón bemutatták dr. Bárányi László Ildikó Múló évek sodrásában (Excelsior Art Kiadó), valamint dr. Nagy Lajos Sokaknak világítottunk (Charla Kiadó) című köteteit.
A két könyvben mintegy 200 orvos vall életéről, akik 1959-ben, illetve az 1960-ban végeztek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. A kötetek szerzői a szervezést, szerkesztést vállalták magukra.
A két kiadványt Bárányi Ferenc és Szász István Tas mutatta be. Az ’56-os forradalom után Bárányit és Szászt is eltávolították az orvosi egyetemről – akárcsak a két szerzőt –, meghurcolták őket, csak később diplomázhattak. Eltávolításuk után felcserként, bányászként, ólomöntőként dolgoztak. Főleg a politikai üldözés volt az oka annak, hogy Bárányi Ildikó évfolyamán 256 diák közül csak 145-en szereztek orvosi diplomát.
Bárányi Ferenc szerint a szerzők „egy sátáni korról és miazmás kórról” vallanak, megdöbbentő életutak rajzolódnak ki a könyvekben. Mint mondta: az utóbbi évtizedekben több kötet jelent meg az egykori orvosi egyetemről, ő maga és felesége is kiadtak néhányat, de ezek általában egy-egy személy reflexiói voltak, inkább regények születtek a tárgykörben, illetve több kiadvány is tárgyszerűen ismerteti az egyetem történetét. Viszont a két kollektív munka ritkaságszámba megy.
„Olyan korban éltünk, amikor az orvosok is kiszolgáltatottak voltak. Egyesek közülünk hittek a kommunista eszmékben, számukra fájdalmas volt a kijózanodás” – mondta Bárányi. Azt külön értékelte, hogy neje az évfolyam-találkozókról is beszámolt, Nagy Lajos pedig az egykori Marosvásárhelyről is korhű képet rajzolt meg kötetében.
Bárányi szerint az egykori diákok közös vonása az volt, hogy sokat tanultak, egyfolytában attól rettegtek, hogy mikor rúgják ki őket, ugyanakkor az is kollektív vonásuk, hogy nem bántak meg semmit. Sokan azt írják visszaemlékezéseikben: a nehézségek ellenére most is mindent ugyanúgy tennének, mint fiatal korukban tették.
„A jól végzett munka öröme tölt el bennünket. Mindannyian hősök, a szakma közkatonái voltunk” – véli Bárányi Ferenc, egykori egészségügyi miniszter. Szász István Tass Nagy Lajos munkásságát értékelte, aki korábban több orvosmonográfiát írt, levéltári kutatást is végzett.
A Németországban élő dr. Nagy Zoltán a találkozón bemutatta a Bács Ferenc színművészről erre az alkalomra festett portréját. Bács szintén az egyik szóban forgó évfolyam tagja volt a vásárhelyi orvosin, de csak két évig tanult az egyetemen, majd a színészet felé vette az útját.
Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)

Évadnyitó ülés az aradi Tóth Árpád Irodalmi Körben
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör szeptember 14-én, kedden délután tartotta évadnyitó ülését a megyei könyvtár zenetermében. Hevesi József Petőfi Sándor Ősz elején című versével kellemes őszi hangulatot teremtett.
A rendezvény témája Vörösmarty Mihály reformkori költészete volt a költő születésének 210. évfordulója kapcsán. Dr. Brauch Magda röviden bemutatta Vörösmarty életét, pályatársait, majd rátért a reformkor, az akkori társadalmi-politikai helyzet ismertetésére.Részletesen jellemezte a Gondolatok a könyvtárban, Az élő szobor, Országháza, Honszeretet, Liszt Ferenchez, Gutenberg albuma, A vén cigány, Szózat című költeményeket. Kolumbán Zsolt, Kiss Anna, Lovász Miklós, Hevesi József, Czernák Ferenc és Katona Béla körtagok ezúttal is lelkesen szavaltak, színesebbé, gazdagabbá téve a megemlékezést.
Czernák Ferenc az évadnyitó alkalmából virágokkal kedveskedett a nőknek. Az irodalmi kör októberi rendezvényén Bokor Ella versei kerülnek bemutatásra, majd Kaffka Margitra emlékeznek az írónő születésének 120. évfordulója alkalmából.
Regéczy Szabina Perle. Nyugati Jelen (Arad)

Test, lélek, irat összefonódása - interjú Bernád Rita főlevéltárossal
Szorgalom, kíváncsiság, kitartás és pontosság – ezek a legfőbb jellemzői egy levéltárosnak, aki ideje nagy részét régi, poros, penészes iratok társaságában tölti. Az eredmény: több „kilométernyi” rendszerezett irat, nyolc gyűjtőlevéltár. Minderről Bernád Ritát, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye főlevéltárosát faggattuk.
Hogyan lesz valakiből levéltáros?
Ha röviden akarok válaszolni, azt mondom, hogy rengeteg tanulással és egy kis szerencsével, amit esetemben inkább isteni gondviselésnek neveznék. Amikor szülővárosomban, Gyergyószentmiklóson érettségiztem a Salamon Ernő Gimnáziumban, álmokat szőttem, mint minden frissen végzett diák. Az isteni gondviselés Gyulafehérvárra „terelt”, ahol muzeológiát tanultam. Már az egyetemi évek alatt inkább a könyvek, a papírok világa vonzott, mert meggyőződésem, hogy az ember testből, lélekből és iratból áll. Mindenkiről van valami feljegyzés, ami a legrégebbi időkben barlangrajz formájában jelent meg, aztán papiruszon, majd pergamentekercseken, később papíron és ma már elektronikus formában marad meg. Már az első szakdolgozataim régi könyvekről szóltak, így jutottam el a Batthyány-könyvtárba, és román nyelven írtam dolgozatot magyar könyvekről, történelmi emlékekről. Ekkoriban még a levéltár fogalma eléggé távoli volt számomra, de szerettem a régi könyveket, és izgatott a kutatás. Aztán 2000 júliusában az érsekség munkatársa lettem, akkoriban még román–magyar fordítóként, illetve dokumentációs titkárnőként dolgoztam.
De fél év múltával a kezébe adták a levéltár kulcsát...
Igen ám, de amikor bementem a hét raktárból álló helyiségbe, ahol több mint ezer folyóméter – vagyis egy méter magasságban egy kilométer hosszúságban kirakott – irathalmaz állt, elveszettnek éreztem magam. Idő kellett ahhoz is, hogy a dobozokba rendszerezett iratokhoz merjek nyúlni. Következő nyáron jött Szögi László magyarországi professzor egy egyetemista-csoporttal, akik már elkezdték a meglévő anyagok feldolgozását, nekik segédkeztem. Aztán Szögi professzor ösztönzésére beiratkoztam az ELTE posztgraduális levéltárosi képzésére, közben mindvégig dolgoztam a levéltárban, és amit elméletben megtanultam, azt gyakorlatban alkalmazhattam.
Miből áll a munkája?
Az ezeréves történelmi múlttal rendelkező erdélyi egyházmegye iratait kell rendszerezni, megőrizni és hozzáférhetővé tenni, illetve a kutatószolgálatból. Előbbi közel sem egyszerű feladat, mert ugyan az elején évente két alkalommal egy-egy hétre jött Szögi professzor a diákjaival rendszerezni az anyagot, de az év többi részében magamra maradtam. Ez nem olyan munka, hogy jön a főnök és megmondja, mit kell tenni, nekem kell eldöntenem mindennap, mi a legfontosabb, amivel foglalkoznom kell. Ezenkívül jönnek az egyetemisták, a kutatók, akik mondanak egy címszót, s nekem kell előkeresnem az ezer folyóméternyi anyagból pontosan azt a dobozt, amiben az illető adatokat talál a dolgozatához. Emellett pályázatokat is írok, hiszen ezeket az értékeket európai normáknak megfelelő tárolóeszközökben kell tartani, ami rengeteg pénzbe kerül, de pénz kell a kötetek, okmányok restaurálására is. Ezért már több pályázatot is benyújtottam a Nemzeti Kulturális Alaphoz, és eddig mindenik nyertes volt.
A munkájához tartozik az is, hogy eljár elhagyatott plébániákra, és olykor poros padlásokról, pincékből gyűjtögeti össze „kincseit”.
Kezdetben a Gyulafehérvárhoz közeli településekről az érsekségre bejáró papok ösztönzésére indultam el felfedezőútjaimra. Jöttek a papok, látták, mivel dolgozom, és mondták, hogy tíz, húsz, negyven, hetven kilométerre tőlem lévő elhagyatott plébánián is vannak régi iratok, és jó lenne, ha azokat is megőriznénk. Felajánlották, hogy amikor hetente-kéthetente mennek misézni egy-egy filiába, elvisznek kocsival, és mise után megnézhetjük az iratokat. Előbb a közelebbi településekre mentem, aztán egyre távolabbra.
Milyen állapotok fogadták egy-egy elhagyatott plébánián?
Úgy képzeltem el, mint a Csipkerózsika mesében: minden ott volt, csak éppen az idő állt meg. Ott voltak a régi iratok, de esetenként ötvenéves por, pókháló fedte, innen kellett összegyűjteni, és biztonságos helyre szállítani. És volt példa olyanra is, hogy a Mária Terézia-oklevélen a pecsétet elvágták, és az iratot átlyukasztották, hogy a sínes dossziéban elférjen. Mindez természetesen nem a papok hibája, hisz ők nem szakemberek, és csak jót akartak azzal, hogy a maguk módján megpróbálták megőrizni az anyagokat.
Melyik volt a legrégebbi irat, amit ilyen körülmények közepette találtak meg? – Atyhában, Székelyudvarhely mellett talált rá Pénzes Lóránd kollégám egy Bethlen Gábor korából származó, 1625. március 15-én keltezett okmányra, melyben a fejedelem felszólítja az unitárius superintendenst, hogy ne háborgassák hitük gyakorlásában a római katolikusokat, és adják vissza a templomukat.
Mára már sikerült valamennyire rendszerezni az egyházi iratok hagyatékát, és ezek zömét biztonságos helyen tárolják. Volt-e valamilyen modell, mely alapján elindulhattak? – Nem volt ilyen, mondhatni ebben is az isteni gondviselés vezérelt, mert ennyire rendszerezett hagyaték nincs Magyarországon, de még Németországban sem. Magyarországon még mindig plébániák padlásain porosodnak a régi egyházi iratok, nálunk viszont már sikerült nyolc gyűjtőlevéltárban rendszerezni 630 működő, illetve elhagyatott plébánia és szerzetesrend anyagait. Gyulafehérváron vannak a hunyadi és a fehérvári főesperesi kerületek iratanyagai, Gyergyószentmiklóson a Gyergyói-medence plébániáinak okmányai, de Sepsiszentgyörgyön, Szamosújváron, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen is működnek gyűjtőlevéltárak.
Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhelyen is bemutatkozik a Caffart
Tíz magyarországi és erdélyi képzőművész új csoportosulása, a Caffart Képzőművészeti Egyesület kiállítása nyílik meg csütörtökön délután 5 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban. A társult festők, grafikusok több alkotói nemzedéket képviselnek, egyik legmeghatározóbb sajátosságuk a minőség. Az egyesület tavalyi megalakulása óta már többfelé bemutatkoztak bel- és külföldön. A napokban zárult sikeres prágai kiállításuk. Tevékenységük koordinátora Marczin István szociológus, a csütörtöki megnyitón ő beszél a Caffartról. Aknay János, Ferencz S. Apor, Filp Csaba, László János, Őry Annamária, Pap Gitta, Puha Ferenc, Rékasi Attila, Sütő Róbert és Török Ferenc tárlatát Nagy Miklós Kund ajánlja a jelenlevők figyelmébe. Népújság (Marosvásárhely)

Sem iskola, sem iskolabusz
A vidéki oktatási intézmények összevonása növelte az ingázó diákok számát
Gyerekek és szülők ezrei szembesültek azzal ezekben a napokban, hogy az idei tanévben a vidéki iskolák felszámolása, összevonása miatt ingázniuk kell, ám a tanfelügyelőségek nem tudnak ehhez elegendő iskolabuszt biztosítani.
Hargita megyében például hat és félezerre nőtt ősztől a naponta ingázó diákok száma. A gyerekeknek átlagosan 10-15 kilométert kell utazniuk, de olyanok is akadnak, akik naponta oda-vissza számolva 60 kilométert tesznek meg azért, hogy tanulhassanak. Jelenleg mintegy négyezer-ötszáz tanuló utaztatásának gondja a szülőkre vagy magára a diákra hárul, mert a megyében található 75 iskolabusz mindössze 1800-2000 diák szállítására elegendő.
„Azokon a településeken, ahol nincs iskolabusz, mert még nem kaptak – például Homoródszentmárton, Gyergyóholló, Tölgyes –, mikrobuszok bérlésével próbáljuk áthidalni a hiányt, a költségeket egy központi program támogatásából állja a tanfelügyelőség. Ugyanebből a forrásból finanszírozzuk azokat az alternatív megoldásokat is, ahol például szülők bevonásával, segítségével oldják meg az utaztatást” – nyilatkozta lapunknak Csukás Levente, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség gazdasági igazgatója.
Beszámolója szerint korábban 22 újabb iskolabuszt kérvényeztek az oktatási tárcától, majd ezt a számot egy „reálisabbra”, hatra csökkentették. „Már akkor is tapsolnánk, ha három-négy buszt kapnánk. Ezek a járművek oda kerülnének, ahol az alacsony diáklétszám miatt kénytelenek voltunk felszámolni az iskolát” – magyarázta az igazgató, aki szerint Székelyvarság, Homoródszentmárton, Kobátfalva, Hidegség, Gyergyóholló és Tölgyes szerepel a prioritási listán.
És a szülők fáradtsága?
„Minden reggel megfogadom, hogy többet nem viszem be a városi iskolába a gyereket” – panaszkodik az egyik Maros megyei faluban élő Kulcsár Ildikó, aki családjával naponta egy órát utazik faluról városra és vissza. „Sokba is kerül, fárasztó is” – mondja a kétgyermekes anya, aki nincs egyedül ezzel a problémával a megyében. Az anyuka olyan településen él, ahová nem jut el a megyében jelenleg közlekedő 76 iskolabusz egyike sem, így a diák utazási támogatást kap. „Jó, hogy legalább az utazást kifizetik. De az én fáradságomat nem fizeti ki senki” – panaszkodott az anyuka.
Az ingázás valóban fáradsággal jár. Erdőszentgyörgyről Marosvásárhelyig például 40–45 perc az út. Oda-vissza megjárni ezt a távot, azt jelenti, hogy a várakozással együtt napi két órát tölt az utazással az, aki az ingázást választja. Egy bérlet ára 170–180 lej, annak függvényében, hogy egy hónapban hány napot utazik a bérlettulajdonos, az iskolások 10 százalékos kedvezményben részesülnek. A Vásárhellyel egybeépült falvakba húszpercenként járnak a buszok, innen könnyebb a bejárás.
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, a minisztérium további négy iskolabuszt ígért. Ennél többre volna szükség, ezért azokat az iskolákat, amelyek közelében nincs más tanintézmény, még a annak ellenére sem zárták be, hogy nagyon kevés a gyerek.
Illés Ildikó elmondta, a minőségi tanításhoz erős iskolaközpontokra volna szükség, ami csak az összevonásokkal, az ingáztatásokkal lenne megvalósítható, de ezt a szülői közösségek nem látják be, és ragaszkodnak településük iskolájához. Példának a községközpontnak számító Küküllőszéplakot hozta fel a főtanfelügyelő-helyettes.
Újabb 170 busz érkezik
Az oktatási minisztérium tud az iskolabuszhiányról, a tárca éppen tegnap írt ki versenytárgyalást 170 jármű beszerzésére – tudtuk meg Király András oktatási államtitkártól. Tájékoztatása szerint jelenleg 2370 iskolabusz van forgalomban, és az intézmény-összevonások miatti új helyzetben további 900 jármű van forgalomban.
„Ismerjük az ingázó gyerekek gondjait. Hosszú távon az iskolabuszok jelentik az olcsóbb és kényelmesebb megoldást számukra, de beszerzésük sok pénzbe kerül. Addig is az állam valamennyi diáknak biztosítja az utazási költséget ott, ahová nem jut el iskolabusz” – magyarázta az államtitkár. Egyébként Király András volt még képviselőként a kezdeményezője annak a négy éve érvényben lévő törvénynek, amely szerint az állam állja a diákok ingázási költségeit. A jogszabály szerint megtérítik a napi utazás árát, ha a távolság nem haladja meg az 50 kilométert. Antal Erika, Baloga-Tamás Erika
Antal Erika, Baloga-Tamás Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Politika és líra között
Beszélgetés Markó Béla kormányfőhelyettessel, az RMDSZ elnökével
Miközben Markó Béla kormányfőhelyettessel a kormánypalotában beszélgettünk, lent, a bukaresti Victoria téren szakszervezeti tüntetésre gyűlt a tömeg. Az RMDSZ elnökét az elmúlt kilenc hónap kormányzásáról kérdeztük – kilenc hónapról, melyek alatt a válság elszabadult, csökkentek a fizetések, nőtt az áfa, új adónemek jelentek meg.
Miközben mi itt, a kormánypalotában beszélgetünk, lent a téren szakszervezeti tüntetésre gyűl a tömeg. Kilenc hónap kormányzás van emögött a koalíció mögött, és Emil Boc kormányfő a hét elején a parlamentben tartott beszédében úgy fogalmazott: a neheze még hátravan. Kilenc hónap alatt a gazdasági válság teljesen elszabadult, csökkentek a fizetések, nőtt az áfa, különböző új adónemek jelentek meg... mi lesz még?
A legsúlyosabb megszorító intézkedés a 25 százalékos fizetéscsökkentés volt a költségvetési intézményeknél. Ez december 31-ig szól, tehát január 1-jétől más rendelkezéseknek kell érvénybe lépniük, és a fizetéseknek január 1-jétől a mostani állapotokhoz képest nem csökkenniük kell, hanem növekedniük. S miután ezekben a hónapokban a különböző minisztériumok költségcsökkentést és személyzetcsökkentést hajtottak végre, erre van is lehetőség.
Ez nyilván kategóriánként változik majd, most készül az a törvény, amely szabályozza. Természetesen más módon is érintheti a lakosságot egyik-másik intézkedés. Például a hozzáadottérték-adó emelése kihat az árakra is, ezért sokan ugyanabból a pénzből kevesebbet vásárolhatnak. Ahol szerintem még van szükség intézkedésekre, az a közigazgatás további ésszerűsítése.
Ez egyébként nemcsak költségmegtakarítással járna, hanem magát a közigazgatást is hatékonyabbá tenné. Minden prognózis azt ígéri egyébként, hogy jövőre valamelyest javul a helyzet, tehát nem esünk, hanem – ha nagyon keveset is – emelkedünk. Ez azt jelenti, hogy ha a meghozott intézkedések működnek, ha melléjük tudunk tenni gazdaságélénkítő intézkedéseket is – itt viszont elégedetlen vagyok, mert vajmi kevés történt –, akkor jövőre nem látványosan, de egy árnyalattal jobb lehet a helyzet.
Az RMDSZ gazdaságélénkítő csomagjának mi lett a sorsa?
Most, amikor beszélgetünk, több vállalás tekintetében is ketyeg az óra. Például azt ígértük, hogy eltöröljük azt a bizonyos minimáladót a kiscégek esetében, október elsejétől. Tudomásom szerint a pénzügyminisztériumnál ott van, előkészítve a szükséges intézkedés, hétfőn tárgyalunk róla a koalícióban, és elindítjuk. Ez gazdaságélénkítő intézkedés, hiszen a gyengén működő cégeket nem fojtogatni kell, hanem valahogy egy kis levegőhöz juttatni.
Ott vannak más, közvetve gazdaságélénkítést szolgáló lépések is: például az, hogy elkezdtük kifizetni az állam adósságait a vállalkozók felé. Az elmúlt években számos beruházás indult – óvodák, iskolák, utak, hidak –, de számos elvégzett munka nincs kifizetve. Meg kell nézzük, hogy mi a helyzet azzal a bizonyos, fiatal vállalkozóknak szánt hitelkártya-rendszerrel is, amelyet mi javasoltunk (az úgynevezett Kogălniceanu-terv – szerk. megj.), és amelyre szintén egyezség van.
Ezenkívül az RMDSZ részéről vannak még olyan, aprómunkának tűnő, de fontos kezdeményezések, mint amilyen a napszámosmunka rendezésére vonatkozó törvénytervezet. Ám a nagylélegzetű gazdaságélénkítő intézkedésekkel kapcsolatosan én látok egy állandó vacillálást. Egy ilyen válságidőszakban, amikor a költségvetés egyébként is sanyarú, a pénzügyminisztérium sündisznóállásba helyezkedik, és egyszerűen nem akar pénzt adni semmire.
Márpedig semmiből általában semmi lesz, viszont ahhoz, hogy infrastruktúrát lehessen fejleszteni, ami munkahelyeket, jövedelmet jelentene jelentene sokak számára, pénzre van szükség. Ilyen időszakban valóban kevés a pénz, de európai uniós támogatásoktól, pályázati lehetőségektől elesni azért, mert nem tudjuk kifizetni az önrészt, nem szabad.
Ha pozitívumokkal és negatívumokkal kellene mérleget készíteni, összességében milyennek nevezné ezt a kormányzást? Pozitívum a kórház-decentralizáció, de ugyanakkor az egészségügy helyzete katasztrofális. Pozitívum a tanügyi törvénytervezet, de itt is van egy „de”: elakadt a törvényhozásban. Más részről negatívum például, hogy megnőttek az adók, itt a „de” az lehet, hogy legalább nem kell sorbaállni a kifizetésükért...
Most olyasmit mondani, hogy a mérleg pozitív, szinte nevetséges lenne. A mérleg ahhoz képest pozitív, hogy mi lett volna, ha az RMDSZ nincs kormányon. Így már meg tudom közelíteni a kérdést, és biztos, hogy például a kórház-decentralizáció nem történt volna meg. Ezt sokan úgy tekinthetik, mint egyfajta rögeszmémet, mert az elmúlt hónapokban sokat hivatkoztam rá. Mások pedig arra gondolhatnak, hogy mivel más egyebet eredményként nincs mit mondanom, folyton ezt hozom fel. Nem, én ezt valóban nagyon fontos precedensnek tartom.
Tulajdonképpen ez az első alkalom, hogy egy nagyon fontos területen a döntések jelentős részét áttettük az önkormányzatokhoz, és még ennél is komolyabb lépés ilyen irányban az oktatással kapcsolatosan lesz: azt szeretném, ha az oktatás területén is sikerülne tiszta vizet önteni a pohárba – vagy legyen meg az új oktatási törvény, vagy másmilyen módon a decentralizációt itt is hajtsuk végre.
Persze ettől nem lesz több pénz az egészségügyre vagy az oktatásra, hiszen akár Bukarestnek vannak alárendelve a kórházak és az iskolák, akár az önkormányzatoknak, ebben a pillanatban a pénz ugyanannyi lenne, vagyis kevés. Viszont azt kell mondanom, hogy abból a kevés pénzből is helyben, a helyzet ismerői remélhetőleg jobban fognak dönteni, mert ha nem, az azt jelenti, hogy önkormányzataink nem képesek ilyen fontos területeket adminisztrálni.
Elég kevés jut ki a közvélemény elé abból, ahogyan a koalícióban vitáznak partnereikkel. Miként zajlanak ezek a viták?
Állandó vitában vagyunk több kérdésben is, és általában két szemlélet ütközik. Az én álláspontom ilyenkor – és a Kelemen Hunor kulturális miniszteré, és általában az RMDSZ-é – az, hogy a piacgazdaság körülményei között vannak olyan területek, amelyeket az államnak fokozottan a védelme alá kell vennie.
A kultúra ilyen, és az oktatás is ilyen. Ezért voltak a hosszú vitáink a szerzői jogi kérdésekről és hasonló problémákról is, mert ütköztünk egy olyan látásmóddal, hogy kevés a pénz, ilyen körülmények között nem tudunk engedményeket tenni, és így tovább. Az RMDSZ talán egy ilyen szemléletet tart ébren a koalícióban, ez volt a nyugdíjakkal kapcsolatban is a véleményünk, hogy a kisnyugdíjasokat nem szabad érinteni.
Ha már pozitívumokról és negatívumokról volt szó: az mindenképpen pozitívum, hogy a román–magyar viszony, legalábbis államközi szinten, nemcsak hogy felhőtlen, hanem talán az eddigi legjobb. Küszöbön áll a közös kormányülés is, melyek lesznek a fő témák?
A szervezési kérdésekért a kormányfőtitkárság felel, tartalmi kérdésekről pedig abban egyeztünk meg a miniszterelnökkel, hogy Borbély László környezetvédelmi miniszter lesz a felelős, ő összesíti az elképzeléseket. Régen nem volt közös román–magyar kormányülés, és számos aláírásra váró egyezmény, szerződés összegyűlt. Én még nem láttam egy ilyen leltárt, de hamarosan el fog készülni.
Ami a romániai magyar– magyar ügyeket illeti, vélhetően párttá alakul az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, vagy legalábbis a szándék egyértelmű. Hogyan alakítaná át egy ilyen fejlemény az RMDSZ és a Tőkésék közti viszonyt? Legutóbb Tőkés bírálta az RMDSZ-t kormányzati részvételéért...
Tőkés László valamikor benne volt az RMDSZ-ben, együtt dolgoztunk, és én akkor is úgy láttam, hogy szűk volt neki ez a ruha. Azután – én úgy tudom – bábáskodott a Magyar Polgári Párt létrehozásánál is, és aztán az a ruha megintcsak nagyon szorítani kezdte. Úgyhogy én nem nagyon hiszem, hogy az ő számára a megoldás az lenne, hogy politikai pártot hozzon létre. De ez az ő döntése.
Én mindenesetre rossz döntésnek tartom, mert valamiképpen ellentmond annak, ami most jól-rosszul, de működik, és ez az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum és az a Magyar Összefogás, amelyet sem mi, sem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács eddig nem kérdőjelezett meg. Ha pedig valaki azért akar pártot alapítani, hogy legyen egy kés, amit folyamatosan az RMDSZ oldalába döfjön, azt meglehetősen veszélyes dolognak tartom. Tudtunk együttműködni, tudtunk összefogni, vitázunk is, veszekszünk is, persze, de ez belefér a politikába.
Hogy bírálják a kormányzati részvételünket? Nos, én erről azt tudom mondani, hogy Tőkés László agyba-főbe szokta dicsérni koalíciós partnerünket. Úgyhogy ebből csak azt érthetem, hogy – ha rossz, hogy az RMDSZ szövetségre lépett a Tőkés László által legjobban szeretett, értékelt, méltányolt Traian Băsescuval és a Demokrata-Liberális Párttal –, akkor az erdélyi magyarság politikai képviseletének szerintük úgy általában nem kell kormányoznia.
Az RMDSZ most azzal a Băsescuval kormányoz, akit nem támogatott a tavalyi elnökválasztáson, miközben Tőkés Lászlóék igen. Valami zavar lehet tehát, ha arról az oldalról kárhoztatják ezt a kormányzást – amely kormányzással egyébként nekem rengeteg problémám van! –, csakhogy én ebben a pillanatban az alternatívát abban látom, hogy jól kormányzunk vagy rosszul, és kevésbé abban, hogy meneküljünk ellenzékbe.
Közeledik az RMDSZ jövő februári kongresszusa, és javában folyik a találgatás, hogy Markó Béla indul-e újabb elnöki mandátumért. Eldöntötte-e már?
Igen, nagyjából tudom, hogy hogyan képzelem el a magam pályáját, és mit szeretnék, ami az RMDSZ-politikát illeti. De ez valószínűleg most, a szombati SZKT-n sem fog úgy kinézni, hogy én azt mondom: utánam az özönvíz, vagy hogy azt mondom: foggal-körömmel, de ott maradok, ahol vagyok. Szeretném, ha az SZKT-n is és utána is arról tudnánk beszélni – ebben én partner leszek, ebben részt akarok venni –, hogy mi módon, milyen tisztségben folytatom.
Tisztújítás mindenképp lesz az RMDSZ-ben, tehát akár vállalok jelölést, akár nem: annak, aki jelölteti magát, meg kell méretkeznie. Szeretném, ha arról beszélnénk, hogy hogyan tudjuk továbbépíteni – ha kell, átépíteni – az RMDSZ-t úgy, hogy az elkövetkező időszak egyáltalán nem könnyű kihívásainak megfeleljen. Nehéz időszak következik, ennek az időszaknak az értelmezésében, a megoldások keresésében részt akarok venni. De hogy nekem ezt majd a következő négy évben is az RMDSZ elnökeként kell-e tennem vagy másképp, ezt el kell döntenünk a következőkben.
Milyennek szeretné látni az RMDSZ-t ebben a négy évben?
Ez a mostani sok szempontból rossz pillanat a stratégiai tervezésre, a távlati gondolkozásra. Én magam is találkoztam olyan vélekedésekkel, hogy most minek kell az oktatási törvénnyel foglalkozni, amikor sokaknak egyszerűen a megélhetés a gondjuk? Ilyenkor kétségtelen, hogy nehezebb identitáris kérdésekről beszélni.
Én olyan RMDSZ-t látok ezentúl is, amely beleszól az országa sorsába, és beleszól az általános gazdasági kérdések megoldásába is. Egyébként húsz év elteltével érvényes az, amit húsz évvel ezelőtt elterveztünk, és amiből húsz év alatt sok mindent megvalósítottunk, és sok mindent nem: egységes magyar képviseletnek kell kiküzdenie a magyar közösség számára megfelelő jogi és intézményes kereteket.
Haladunk e felé – igaz, hogy lassan, és ilyen válságos időszakban még lassabban –, de azok az intézkedések, mint amilyen a kórház-decentralizáció, szintén az autonómia irányába mutatnak, tehát nem igaz, hogy nem lehet ilyen döntéseket válságban meghozni. Szerintem az RMDSZ ma már egy olyan felelős politikai szervezet, amelyet sem Romániában, sem Magyarországon, sem Európában nem lehet megkerülni, bár biztosan lesznek, akik megpróbálják majd.
Markó Béla költő idén megjelent szonettkötetéből olvasom: „Én a kertemből nézem a világot, / míg nézi a világ a kertemet, / egyenlőtlen harc: kevesebbet látok, / mint ahányan láthatnak engemet.” Ennyire vágyik az intimitásra?
Aki politikára vállalkozott, ne panaszkodjék. A politikusi státusnak vannak előnyei és hátrányai, és annak a tisztségnek, amelyet én már hosszú idő óta viselek a nagy előnye az, hogy befolyásolni lehet fontos döntéseket, ha kompromisszumok árán is. Ezért áldozatokat kell hozni. A politika nem nyolcórás munka, hogy reggel bemegyünk a munkahelyünkre, valamikor délután hazamegyünk, és nem különösebben foglalkozunk azzal, ami a munkahelyünkön történt.
A politika reggeltől estig, és estétől reggelig zajlik, fölszippantja az embert. Jóval kevesebb idő jut a magánéletre, a családra, a művelődésre, s a magánéletünk ráadásul átlátható, mert a politikustól ezt várják el. Én ez ellen mindig berzenkedtem, hiszen mindenkinek szüksége van egy olyan szférára, amely az övé... és én a magam számára nem tartom jónak azt, hogy kevés idő jut a magánéletre.
Azt sem igazán tudom, hosszú távon mennyire békíthető össze a politika és az irodalom, nekem ez legalább egy évtizedig nem sikerült. Ami az intimitást illeti, alapjában véve azt gondolom, aki nem teremti meg a többé-kevésbé teljes élet lehetőségét, aki a kultúrát, a családot és más fontos dolgokat elhanyagol, egy idő után a politikában sem tud teljesíteni.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

„Az első szám borzasztó volt”
Horváth István Campus-alapítóval diáklapról, médiáról
Talán kevesen tudják, hogy a kolozsvári magyar egyetemisták egyik leghosszabb életű diáklapja idén már a huszadik születésnapját ünnepli. Igen, hát persze, hogy a Campusról van szó! Két évtizeddel ezelőtt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség úgy döntött, szükség van egy színvonalas, minden idejáró leányzót és fiatalembert megszólító és érintő fórumra, ha már annyi minden változott, működésbe lendült, beindult körülöttük. Hárman bábáskodtak az ötletből indult konkrét forma megszületésénél. Balló Áron és Magyari Tivadar mellett Horváth István a kis diáklap első szerkesztőinek egyike, jelenleg szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének docense. Göröngyös kezdetek, verejtékes munka helyett szerencsés egymásratevődésekről, erdélyi magyar médiáról, újságírói szakmáról mesélt az akkori szerkesztő a jelenleginek.
Campus: Honnan pattant ki a diáklap elindításának ötlete?
Horváth István: Az ötlet a Kolozsvári Magyar Diákszövetségtől, pontosabban Branea Róberttől, az akkori elnöktől jött. A KMDSZ úgy gondolta, ideje egy kifejezetten magyar nyelvű, a magyar diákságnak szánt lapot indítani, ’89 után ugyanis az egyetemisták kommunikációs igénye megnőtt, különböző témákat kellett felvetni, megvitatni. Kolozsváron korábban is léteztek diáklapok, ott volt például az Echinox, ez azonban elsősorban román lap volt, amelyben helyet kapott pár magyar oldal is. A problémát az jelentette, hogy az Echinox inkább irodalommal foglalkozott, így viszonylag kevés diákot érintett. Diáklapok léteztek a kommunizmus alatt is, az ötlet tehát nem volt teljesen újkeletű, inkább egy régi tradíció felélesztése, újragondolása volt a lényeg.
C: Hogyan kezdődött a munka, miként született meg a Campus?
H. I.: A Szabadság evidens választásnak tűnt, lévén az egyetlen helyi magyar lap. Balló Áron akkor egy ideje már a napilap munkatársa volt, őt bízták meg, hogy foglalkozzon a Campusszal, ő lett a „kapcsolatember”, tapasztalattal, írói múlttal rendelkezett. Vele és Magyari Tivadarral már az Echinoxot is együtt szerkesztettük, így logikus volt, hogy hárman folytatjuk. A Campus létrejöttét tulajdonképpen szerencsés egymásratevődések eredményeként határoznám meg, hiszen adott volt a kezdeményezés, az ismerős munkatársak, a megjelenési felület.
Az első szám borzasztó volt – tördelés szempontjából legalábbis. Kis- és nagybetűk egymás mellett, az egyik eltorzította a másikat, de onnantól csak javíthattunk a minőségen. A KMDSZ fenntartotta a jogot, hogy elnökválasztáskor, nagyobb események alkalmával beleszóljon a munka menetébe, de a cél mindig az volt, hogy a lapot, mint kommunikációs felületet tartsa fenn minden magyar diák számára. Emellett ’91-ben sor került egy táborra Homoródon, ahol a Campust a hét minden napján megjelentettük – ezt 3–4 évig folytattuk.
C: Diákként szerkesztve hosszútávon milyennek tűnt az újságírói szakma?
H. I.: ’89 előtt a bölcsészkarosok és filozófia szakosok számára ez óriási teljesítménynek számított, a karrier csúcsát jelentette. Számunkra az újságírói szakma később is megmaradt, mint alternatív karrier, hiszen a média kirobbanóban volt abban az időben. De miután kiszakadtam a diákéletből, más szakmai lehetőségek nyíltak előttem, az írást abbahagytam. A szerkesztést átadtuk másoknak, a munkát az akkor indult újságíró szak diákjai vették át. Magyari Tivadar viszont még sokáig írt, szerkesztett, dolgozott különféle lapoknál, tanította a leendő kollégákat.
C: Mi a véleményed az erdélyi magyar és az országos médiáról?
H. I.: Kudarcélményt jelent számomra. Pár kereskedelmi rádión és internetes portálon kívül nem nyújt különösebb értéket. Véleményem szerint hiányoznak innen a hangadó lapok, a nagyszámú, minőségi hírek. Az itteni média nem tud közvita-fórumként működni. Televíziózás terén egyértelműen nem tudja felvenni a versenyt a magyarországi stúdiókkal.
Az országos román médiából szintén hiányoznak a nagy mérvadó termékek, amelyek nyugaton például megvannak. Nem érzem magam egyik romániai termék fogyasztójának sem, leginkább a külföldi média román fordításait, kiadásait olvasom, hallgatom.
C: Miben látod ennek a jelenségnek az okait?
H. I.:Fogyasztói részről is akadnak hiányosságok, de leginkább a tulajdonosi szerkezetekben látom a problémát, ez utóbbi az, ami nálunk meghatározza a médiát. A lapok itt inkább politikai jellegű dologként működnek, ez nyugaton szintén másként van. Történtek jó irányba mutató kezdeményezések, hatékonynak tűnő médiaberuházások 10–15 évvel ezelőtt, de ezek valamiért mégsem hoztak áttörő változást. Másfajta tulajdonosi logika kellene, de nem látom a lehetőséget ennek megvalósulására.
C: Visszatérve a Campusra – hogyan látod most a diáklapot, miben más a kezdetekhez képest?
H. I.: Annak idején mi többet foglalkoztunk a diákélet gyakorlati vonzataival, például egykori kolozsvári diáklapokról, a város múltjáról és jelenéről írtunk. Ma már több „tollpróbálgatós” cikk születik, ezek inkább a diákok világnézetét, az ő szempontjukat mutatják be. Ez azonban egyáltalán nem negatív dolog, ugyanis az információszerzés módja is nagyban megváltozott. Most már más helyeken is van lehetőség az információszerzésre, -átadásra, és ami régen hírnek számított, nem biztos, hogy ma is az. A diákélet mindennapiságára vonatkozó dolgoknak, mint például bentlakás, iratkozás, bárki utánanézhet az interneten. Emellett az újságírói szakma kezd professzionalizálódni, így kellenek olyan fórumok, ahol az emberek kipróbálhatják magukat. A Campusnak ma már más a társadalmi vonzata, és ez így normális.
KŐRÖSSY ANDREA. Szabadság (Kolozsvár)

Az elfelejtett polihisztor,
avagy Bánffy Miklós – a színházi ember
Bánffy (Kisbán) Miklós, a színházi ember. E címmel hallhatott igen érdekes előadást a közönség, múlt hét szerdáján a marosvásárhelyi Bernády Házban.
Dr. Lázok János egyetemi docenst hívta vendégelőadóként soron következő estjére a Helikon – Kemény János Alapítvány, amelynek rendezvényén elsőként dr. Nagy Attila elnök fogadta az egybegyűlteket. Mint üdvözlőbeszédében mondta, Bánffy Miklósról az utóbbi években leginkább mint regényíróról beszéltek, holott a gróf igen karizmatikus egyéniség volt, az Erdélyi Helikon oszlopos tagja, nemcsak író és drámaíró, hanem grafikus, rendező és díszlettervező, a budapesti Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa.
A színházi ember fogalma alatt nem a drámaíróról fogok beszélni, hanem Bánffy Miklós díszlet- és jelmeztervezői munkásságáról, színházadminisztrátori működéséről, szerepéről a huszadik század eleji magyar színházi életben – kezdte vetített képes előadását dr. Lázok János. – Bánffyt 1912-ben nevezik ki a Nemzeti és az Opera intendánsává, azaz kormánymegbízottjává. Ő ezt igen tágan értelmezte és megengedte magának azt a luxust, hogy képzőművészként beleavatkozzék az intézmények díszleteibe, aminek következtében igen modern és jó díszletek születtek. Nem volt avantgárd újító, de ebben a korban igen fontos szcenikai forradalom zajlik az európai színházakban – Gordon Craig vagy Adolphe Appia munkássága. Bánffy befogadja ezeket az újító törekvéseket és biztosítja érvényesüléseket a Nemzeti és az Opera falain belül. 1912-ben meghívja dr. Hevesi Sándort az Operaház főrendezőjének, előadásaihoz ő tervezi a díszletet, a Bánffy rendezéseihez pedig Kéméndy Jenő. A plakátokon 1913-tól kezdik feltüntetni a díszlet- és jelmeztervező nevét, de van közös tervezés is, amely a Bánffy-Kéméndy páros munkája. Az Aida 1913-as díszletezése például a meiningeni iskola hatását mutatja, monumentális, festői és a történelmi hűségre törekedő díszlet, míg a Varázsfuvola esetében a jelmez meseszerű stilizálódása a jellemző, amely részben az Orosz Balett 1912-es, budapesti, frenetikus sikerű vendégjátéka hatásának köszönhető. Bánffy és Kéméndy hihetetlenül gyors színváltozásokat tudott végezni a tolószínpadi technika alkalmazásával. Legnagyobb megvalósítása mégsem monumentális és újdonságot jelentő, az intézmények előadásait igen népszerűvé tevő díszleteihez kötődik. 1912 és ’14 között volt az Operaház intendánsa. Ily minőségben hivatalos támogatást tudott nyújtani Hevesi Sándornak ahhoz, hogy megvalósítsa a Mozart- és Verdi-reneszánszot, amely során a színészi játék plasztikussága, hatása fölerősödött, így a nézők az operát drámaként is átélhették. Ez húsz évvel előzte meg a németek Mozart-reneszánszát. Bánffy meg akarta törni a német stílű operajátszás becsontosodott konvencióit, ezért 1913-ban egy olasz karmestert szerződtetett, Egisto Tangót, akinek később meghatározó szerepe volt a repertoár darabjainak kiválasztásában, ezzel az operajátszás megújításában. 1916 újabb meghatározó év az Operaház életében: ekkor sikerült Bánffynak elérnie Bartók Béla Fából faragott királyfi című táncjátékának bemutatását, amelyre 1917 májusában került sor. A darabot előzőleg nyolc karmesterből hét visszautasította. Tango volt az egyetlen, aki vállalta, de 30 próbát kért, ami akkor teljesen irreális szám volt. Bánffy magyaros, folklorisztikus, mégis egzotikus, keleties jelmezeket tervezett, tudatosan nem a valószerűség felé törekedett. Az utólagos siker igazolta a Bartók-műért vívott harcát. 1918-ban, szintén neki köszönhetően bemutatják a számos pályázatról visszadobott Bartók-operát, a Kékszakállú herceg várát. 1934-ben Szegeden volt még emlékezetes rendezése, a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ahol Az ember tragédiáját vitte színpadra. Rendező és díszlettervező társnak Oláh Gusztávot kérte meg, akivel ötszintes, belső lépcsővel ellátott emelvényszerkezetet készített, az intonálás pedig a dóm tornyaiból történt, onnan harsonáztak az angyalok.
Gróf Bánffy Miklós díszlet- és jelmeztervezőként, képzőművészként közelített a színházhoz, az újításokat jó ízléssel közvetítette közönsége felé. Legnagyobb tette a két Bartók-mű megismertetése, amelyek azóta A csodálatos mandarin mellett a magyar opera- és zeneirodalom legismertebb művei. Egyéniségére ugyanakkor a rendkívüli ellentmondásosság jellemző: 1921 és ’22 között Magyarország külügyminisztere, e minőségében Magyarország Trianon utáni helyzetét próbálta könnyíteni. Az egyik konferencián, miután belátta, hogy céljai eléréséhez esélye sincs, rendkívül jó karikatúrákat rajzolt a részt vevő nagyhatalmak képviselőiről és saját magáról is. Az 1916-os koronázási ünnepség tervei miatt kegyvesztett lett, majd mégis döntő szerepe volt abban, hogy Sopron esetében népszavazást tartsanak és az így visszakerüljön Magyarországhoz. Bonchidai kastélyában előszeretettel sakkozott embernagyságú bábokkal, amelyeket két szolga mozgatott, de ’44-ben ő az, aki eléri, hogy Kolozsvár megmenekül a bombázástól és a súlyos ostromtól. ’48-ban, a kommunista államosítás következtében úgy veszíti el minden vagyonát és kastélyait, hogy a kolozsvári Bánffy- palotában egy szoba sem marad neki és gyakorlatilag hajléktalanná válik. 1950-ben telepedik ki Magyarországra, ahol még abban az évben meghal. 1977-ben Marosi Ildikó bátorságának és kitartásának volt köszönhető, hogy hamvait hazahozták és a Házsongárdban helyezték végső nyugalomra – mondta rendkívül érdekes, vetített képes értekezésében az előadó. Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

A kisebbség, mint kuriózum?
Kolozsvár – A Kolozsvári Professzionális Újságírók Szövetsége (APPC) második alkalommal rendezett műhelybeszélgetést, melynek fő célja azokat a szakmai fogalmakat minél alaposabban körbe járni, amelyek az újságírói életpálya velejárói.
Ez alkalommal a meghívott Dan Cureana Román Televízió, Kolozsvári Területi Stúdió egyik fő operatőre volt. A meghívást annak köszönhette, hogy valódi riporterként a nézőknek egy olyan sorozatot készített el nem kis fáradsággal és következetes kitartással, mely mondanivalója következtében olyant tartalmazott, ami bizonyos fokig újdonságot jelentett.
A sorozat címe: „Emberek Romániából”, egyenként három perces időtartamban állapotriportot készített hazánkban élő és még létező nemzeti kisebbségekről. A három perc nagy kihívás, próbára teszi a riportert. Ennek az elvárásnak Dan Curean maradéktalanul eleget is tesz. Ennek következtében nincsenek felesleges szövegek, képek. Mégis ennyi időben felvillant egy olyan állapotot, mely a nézőt elgondolkodtathatja.
Mindenik rövid filmet szöveg vezet be, melyben Dan Curean megfogalmazza röviden mit is, tud azokról a kisebbségekről, kiket bemutat.
A vetítés kronologikus sorrendjében felsővisói cipszerekről elmondja: 1798-ban Ausztriai Zipt községből 26 faipari munkás, egyesek családostól, érkezik Máramarosba. Rövid időre jönnek, de a Visó partján házakat építenek és végül is, letelepednek. 1942-ben a közösség 7000 lelket számlált, mára maradtak 1000-en. Közülük két személy beszéli a zipszer dialektust.
A Kolozs megyei szamosújvári örmények 1670- ben Kaukázusból, Krím félszigetről és Moldáviából érkeznek Szamosújvár település területére. Az újonnan letelepültek felépítenek maguknak egy örmény várost, melyet Armenopolisnak neveznek el. Hosszú ideig senki idegen sem telepedhetett le. A város az örmények sajátos törvényei szerint fejlődött. 1850-ben a városnak 8000 örmény lakosa volt. Mára maradt 200 személy.
Konstanca megyei Valu lui Traian településen élnek tatárok. A cári csapatok elől menekülve elhagyták a Krím félszigetet, és Dobrudzsába menekülnek. Vallásukat, szokásaikat és nyelvüket megőrizték. Ma több mint 300 család él itt, békés harmóniában az őslakossággal.
Tulcea megyében Letean letelepedtek az ukrán származású haholik. 150 évvel ezelőtt állataikat áthajtva a Duna-delta Chilia ágán letelepedtek, a Leteai erdő mellé. A települést víz veszi körbe. Halászatból és földművelésből élnek. Maguk között csak ukrán nyelven beszélnek. Ma már a fiatalok elhagyják a települést, és a városba mennek munkát és megélhetést keresni. Csak az öregek emlékeznek azokra az időkre, mikor a faluban 15000 szarvasmarha volt és az énekeik messze szálltak.
Erdélyi Gábor cigányok. A legenda szerint a mai Gábor cigányok ősei, mint fegyverkovácsok Árpád fejedelemmel érkeztek az ország területére és a Székelyföldön telepedtek le. Egyetlen történelmi adat sem tükrözi, mikor jelentek meg a Gábor cigányok Erdély területén. A Gáborokat felismerhetjük kalapjukról, jellegzetes bajuszukról és karakteres arcukról. Nagyon sok közülük szőke, kékszemű. Gáborok tisztelt mesteremberek. Eskü kötelezi hagyományaik őrzésére.
A Cernai meglenorománok több száz évet éltek a mai Görögország északi részén. Ők egyedülálló dialektusát beszélik a román nyelvnek. Mivel nyelvhasználatuk miatt üldözték őket, 1926-ban elhagyják Görögországot és a mai Bulgária Kadrilater területén telepednek meg. 1940-ben lakosságcsere következtében Dobrudzsába kerülnek. 15 év alatt kétszer voltak kénytelen lakóhelyet cserélni. Ma már Tulcea megyében Cerna faluba vannak beszorítva. Ahol ma már 2000 meglenoromán él.
A vetítés után közvetlen beszélgetés alakult ki Dan Curean és a jelenlevő kollegák között. Elmondta mit jelentett számára az a segítség, melyet a Román Televízió, Kolozsvári Területi Stúdió vezetőségétől kapott azért, hogy ezt az anyagot másfélév leforgása alatt elkészítse. Volt olyan hely, ahova többször is visszatért. Maga a rögzített anyag sokkal nagyobb, mint amit itt bemutatott. Nem egy részt szeretne kibővíteni olyan eseményekkel, melyek a három percbe nem fértek be. Meg tudtuk, a 89-es események előtt, bizonyos közösségek jobban összefogtak, összetartottak, jobban ügyelték, ápolták azokat a szokásokat, melyeket őseiktől örököltek, mint a mai állapotukban. Ma már nem egy kisebbségnek iskolája van, melyben, tanítják anyanyelvüket. Ennek dacára sok fiatal a nagyvilágot választja. Elmegy szülőföldjéről. Aki ott marad, hihetetlenül nyitottan fogadja az őket meglátogató idegent. Szívesen beszél sorsukról, problémáikról. Örved annak, van ki, rájuk is figyel.
Szakmailag felvetődött, a riport azon kívül, hogy beszámol, azt is próbálja kutatni, hogy miért történt úgy, ahogy történt.A riporter, mivel, hogy felderít, ezért a személyes jelenléte nélkülözhetetlen. A riport pontos, konkrét információkat kell, hogy tartalmazzon. Rádióban, tv-ben hanghatás és a képek, látvány is szerepet játszik. Csendesen megfogalmazódott, az államnak még jobban oda kellene figyelnie azokra a nemzeti kisebbségekre, akik az ország különböző részeiben élnek.
Számomra a szamosújvári örményekről készült részben sokat elárultak azok a képek, melyek a jelenlegi helyzetet tükrözték. A hajdani gyönyörű házak kariatidáikkal együtt, lerobbant állapota. Néptelen utca rész, melynek a végében meghúzódik az ősi örmény Salamon templom, melyet 1723-ban építettek. Gyönyörű szobabelső, faragott bútorokkal, értékes perzsákkal. Gazdag könyvtár. Esztegár János kulturáltan beszél arról az időről, amikor a város jelentős gazdasági életet élt, örmény szempontból.
Ezzel szemben a Gáborok vidáman magabiztosan élik életük. Érezni rajtuk a markáns tudatosságot, ami lehetővé teszi azt a vitalitást, mellyel birtokukba, veszik azt a területet, melyen élni, akarnak. Érezni övék a jövő. Amit bizonyít a rengeteg gyermek.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

Napkultusz, csillagászat, népmese
Nagyvárad – Szombat délután jeles személyiség érkezett Nagyváradra, a Posticum által szervezett Nap-mese meghívottjaként. Jankovics Marcell közönségtalálkozójára sokan voltak kiváncsiak.
A Posticum kulturális programjainak, illetve a Nap-mese elnevezésű rendezvénysorozatának köszönhetően több jeles személyiség is megfordult már Nagyváradon. A nyári szünet után az elmúlt hétvégén ismét jeles személyiség érkezett városunkba a Nap-mese meghívottjaként Jankovics Marcell személyében. A számtalan elismeréssel, többek között Kossuth-díjjal is kitüntetett rajzfilmrendező, művelődéstörténész, illusztrátor szombat délután tartott egy érdekes előadást, melynek központi témája a Nap volt. Sokan jöttek el a közönségtalálkozóra, mondhatni zsúfolásig megtelt a Posticum díszterme. A közismert személyiséget – aki szerteágazó művészeti tevékenysége mellett augusztus óta másodízben a Nemzeti Kulturális Alap vezetői tisztségét is betölti – Csernák Béla, a Posticum elnöke köszöntötte, majd átadta a szót a est főszereplőjének. Jankovics Marcell tollából több olyan könyv is született, melyben a Nap kérdéskörét járta körül. Ezek közül is kiemelkedő, a debreceni Csokonai Kiadó gondozásában megjelent A Nap könyve című műve. Előadásában rámutatott ez az égitest nem csak a Naprendszer központi csillaga, hanem az egyetemes hitrendszer, ezen belül pedig a magyar hitvilág fontos eleme is egyben. Ez a magyar népmesékben, is hangsúlyosan megjelenik.
A napkultuszról
A ősi világkép meghatározó vonatkozása a Nap, gondoljunk csak a görög mitológia legismertebb hősére, Héraklészre, aki a magyar népmesék Erős Jankója. Ő naphérosz, akinek születését a napfelkeltéhez hasonlították. A Nap típusú figurák között a magyar irodalomban kiemelkedő Toldi alakja. Arany János hőse nem csak egy paraszt fiú, hanem Héraklészhez hasonlóan egy mitologikus személy. Az élő Napot megtestesítő két mitologikus hős több hasonló tulajdonsággal rendelkezik, például a lobbanékonyság, vagy a hatalmas étvágy tekintetében. Jankovics Marcell kifejtette: a napkultusz a legősibb az összes istentisztelet közül. Nem véletlen, hiszen ki vagyunk szolgáltatva ennek az égitestnek. A napkultusznak nagy szerepe volt az egyistenhit kialakulásában, ennek csillagászati alapja is van. Kepler úgy gondolta, hogy a Nap Isten székhelye, ami megegyezik azzal a magyar népi hitvilágban előforduló gondolattal, miszerint a napfelkeltében a Szentlélek mutatkozik meg. Szent Ciprián, Karthágó püspöke (III. század) említette először december 25-ét, mint a Nap, ugyanakkor Jézus Krisztus születésének napját. A különböző naptárrendszerekben és a régi magyar naptárban is ez nap jelentette az év kezdetét is. Az élet ritmusát leginkább a Nap égbolton megtett látszólagos mozgása, a nappalok és az éjszakák váltakozása határozza meg, ezért minden naptári rendszernek a nap az egyik alaptényezője. A Nap szent száma a 22, mely naptári szám is egyben, éppúgy, mint a 7. Ez a két szám a mesék világában is fontos jelentőséggel bír. Érdekességként elhangzott, hogy minden labdajáték a napkultuszra vezethető vissza, még a labdarúgás is. Az egy órás, tartalmas előadás után a közönségtalálkozó vetítéssel folytatódott, majd a meghívott válaszolt közönség kérdéseire is.
Mészáros Tímea. erdon.ro

A kormányból kilépés nem alternatíva
Ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa
Szombaton az SZKT határozatot fogadott el az RMDSZ X. kongresszusának helyszínéről. Két település pályázott a kongresszus megszervezésére: Csíkszereda és Nagyvárad. Az ügyvezeto elnökség Nagyváradot találta megfelelőbbnek.
A tanácskozás napirendjén a szövetségi elnök politikai tájékoztatója és a kongresszusi előkészületekre vonatkozó határozatok elfogadása szerepelt.
Alternatívák
Markó Béla politikai tájékoztatójában megpróbált visszatekinteni a kormányzás kilenc hónapjára, s választ adni azokra a kérdésekre, hogy miért vállalkozott az RMDSZ kormányzásra, mi volt az az esély és cél, amiért vállalták az elmúlt időszak nehézségeit, mit tettek az elmúlt időszakban és melyek a következő időszak prioritásai.
Első helyen az oktatási törvény elfogadását és a tanügyi reformot említette, amelyet már rég el kellett volna fogadni, de egy „gyenge, habozó koalíciós partnerrel” nem sikerült. Markó szerint az őszön meg kell születnie a törvénynek, ha kell, sürgősségi kormányrendelettel vagy akár kormányzati felelősségvállalással is. Fontosnak nevezte a kisebbségi törvényt s a fejlesztési régiók újrafelosztását. Ezenkívül elmondta, hogy a minimáladó eltörlését október 1-jére ígérték. Kijelentette: a megszorító intézkedések megszülettek, a költségvetést egyensúlyba hozzák, más intézkedésekre nincs szükség. Külpolitikai célkitűzésként a schengeni rendszerbe való bekerülést említette.
A kormányból való kilépést nem nevezte alternatívának, véleménye szerint az alternatíva az: jól vagy rosszul kormányozni.
Beszélt arról, hogy a fizetések csökkentése december 31-ig tart, de ez nem jelenti azt, hogy december végén automatikusan visszatérnek a régi bérezéshez, hanem új szabályokra van szükség.
A kongresszusi előkészületekről szólva mondta, hogy 2011 februárjában tisztújítás lesz, ő maga támogatja a változás gondolatát, de mindenekelőtt arról kell közös víziót kialakítani, hogy az RMDSZ-nek hogyan kell továbblépnie, ezt tekinti saját feladatának az elkövetkezendőkben.
Figyelmeztetett, hogy a választás 2011-ben lesz, ennek az SZKT- nak nem kell személyi kérdésekkel foglalkoznia, hiszen „forró ősz áll előttünk”, az egyre gyengülő, belső konfliktusoktól marcangolt PD-L mellett „nem engedhetjük el a gyeplőt”.
A hozzászólásokból az körvonalazódott, hogy az RMDSZ-nek kormányban kell maradnia. A legélesebben Frunda György szenátor bírálta ezt az álláspontot.
A vita részleteire holnapi lapszámunkban térünk vissza.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Pályázatokról és a Napról. - Jankovics Marcell Nagyváradon járt [helyesen: Jankovich!]
Nagyváradra látogatott Jankovics Marcell, aki a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnökeként az új stratégiákról beszélt szombat délelőtt, művelődéstörténészként pedig a Napról tartott előadást ugyanaznap délután.
Felborzolni az eddigi rutint
A frissen kinevezett elnök a Partiumi Keresztény Egyetemen tartott sajtótájékoztatót, melyen azokat a pontokat ismertette, ahol változtatásokat szeretne eszközölni. Jankovics korábban – 1998–2002 között – már volt NKA-elnök, most pedig augusztusban lépett hivatalba (az előző elnök, Harsányi László június végén kérte felmentését a megbízatás alól). Jankovics szeretné az előző vezetőség nyolc éves időszakában kialakult rutinszerű pályázati elbírálást „felborzolni”. Felidézte, hogy már a ’98-as időszak alapelve is a piramis-elv volt (vagyis minél nagyobb a piramis alja, annál magasabbra lehet építkezni), melyet most is szeretne gyakorlatba ültetni. „A kicsiket kell támogatni, mert a nagyok nem szorulnak rá”, mondta Jankovics, hangsúlyozva, hogy ez nem jelenti azt, hogy elapróznák a pénzeket.
A változtatások sorában a régi-új elnök a területi aránytalanságokat említette elsőként, vagyis a pénzek eloszlását Budapest, a vidék, illetve a határon túliak között (számára mindig is fontos volt az országhatáron kívüli magyarság támogatása). „Idén Budapest 3,2 milliárd forint támogatásban részesült, míg a vidék 1,7 milliárdot kapott, a határon túliak pedig csak 110 milliót vittek” – részletezte Jankovics. Hozzátette: a legtöbb kuratórium döntő többségében budapestiekből áll, és csak kevés helyen képviselteti magát érdemben a vidék, az országhatáron kívülről pedig alig kerülnek be a kuratóriumokba. Arra is rávilágított, hogy nem elég, ha a kulturális alap, illetve a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma részéről indul meg a törekvés, fontos, hogy a pályázni vágyók is törekedjenek az együttműködésre.
Fontosnak tartja még a korosztályi problémát is: a gyerekkultúra ugyanis „kapogat” támogatást, de nem eleget. Majd a rászorultak köréről beszélt, példaként említve, hogy Magyarországon három nagy könyvkiadó tarol, a kisebbek pedig sorra mennek tönkre. Az utolsó változtatásra váró pont: megszüntetni a korrupciót, a nepotizmust.
Az NKA elnök kiemelte még az alkotói pályázatok fontosságát, amit Arany János Toldijával és a Psalmus Hungaricus-szal illusztrált, mindkettő pályázatra készült ugyanis. Hozzátette, nem az a cél, hogy eladhatatlan dolgokat támogassanak. Nem elég például a kiállításra pénzt adni, mert abból az alkotó csak akkor nyer, ha el is tud adni a műveiből.
Nap-mese
A híres rajzfilmrendező, művelődéstörténész vendéget a Posticum elnöke, Csernák Béla köszöntötte később, ismertetve a délutáni programot: a Napról szóló előadást az Ének a csodaszarvasról című animáció vetítése követte, amit kötetlen beszélgetés zárt.
A nagyon érdekes, meglepő összefüggésekkel és párhuzamokkal teli egyórás előadásában Jankovics a népmesék, a görög mitológia, a perzsa források Naphoz köthető összefüggéseiről, a napistenekről alkotott képről, Toldiról, a naptárak a Nap körforgásához kötött voltáról, az időmérésről és a tündérmesék szereplőiről mesélt. Olyan összefüggéseket vonultatott fel, melyeket a több mint ötvenfős közönség nagy része ámuló tekintettel, beleegyező bólogatással, vagy éppen elismerő mosollyal fogadott.
Többek között a korai vallásoknak az égitesteket istenekkel azonosító jellemzőjéről beszélt, Héraklészról és Perszeuszról mesélt, és a Napkultusz és a kereszténység találkozását is említette: december 25. nem csak a kis Jézus, de a rómaiak pogány vallásában a Nap születésének dátuma is. Erre később vissza is tért: a régi magyar naptárak az újévet ettől a dátumtól számoltak, és így az összes hó elnevezése értelmet kap. „November Szent András hava. Miért neveztek volna el egy hónapot a hó utolsó napjáról?” – tette fel kérdést Jankovics.
Szerinte a mesékre jellemző hetes szám, az aranyhaj, a legyőzhetetlen jelzők a napistenekre asszociálnak, és úgy gondolja, Toldit egyenesen napisteni tulajdonságokkal ruházta fel Arany. De volt még szó a Nap másik szent számáról, a 22-ről, arról, miért nem honosodott meg magyar területeken a digitális óra és a tündérmesék jellegzetes elemeiről. Még a beszélgetés elején elmondta: ő a hetvenes években, a János Vitéz című animációja után bolondult bele a mesékbe, felesége révén pedig megismerte Berze Nagy János magyar mesekatalógusát, a magyar népmesék rendszerezését.
A másfélórás animáció megtekintése után, amelynek témája a magyarok története az egészen ősi mitológiai teremtéstörténetektől kezdve Géza fejedelemig, igen összetett szimbólumrendszerrel felépítve, rövid beszélgetés következett, mely a filmről inkább az ősmagyarok történetére terelődött. Jankovics azért elmondta, valamennyire történelemlecke lett ez a film, amit főleg gyerekeknek szánt. Reméli, hogy a sok információ képileg „beég”, és magukénak fogják tekinteni. Majd a film elején látható teremtésmitológia forrásáról beszélt, melyhez szarvasmondákat válogatott össze és nagy segítségére volt Képes Géza műfordító munkássága.
Freund Emese. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Markó: Szükség van az RMDSZ-ben a változásra
Marosvásárhelyen ülésezett szeptember 25-én a Szövetségi Képviselők Tanácsa. Az ülés első napirendi pontjaként Markó Béla, az RMDSZ elnöke tartotta meg politikai beszámolóját, amelyben kifejtette, hogy demagógia lenne kilépni a kormányból a népszerűtlenség miatt. Markó szerint az RMDSZ azért vállalkozik folyton kormányzásra, mert programja a magyarság érdekképviseletének ellátására hivatott, amennyiben az RMDSZ valósan ott lehet a megyei és országos szintű döntésekben. A szövetségi elnök a decentralizáció fontosságára hívta fel a figyelmet, szerinte ennek az ősznek a legfontosabb célkitűzése a tanügyi decentralizáció véghezvitele, amelyet akár sürgősségi kormányrendelettel, akár kormányzati felelősségvállalással, de el kell fogadtatni. Külpolitikai célokról is szó esett, Markó elsősorban a Schengen-övezethez való csatlakozás fontosságáról beszélt.
A szövetségi elnök megismételte, az RMDSZ nem fogad el semmilyen további megszorító intézkedést, és a szociális háló további erősítését szorgalmazta: „Nem adunk igazat azoknak, akik szerint ebben az időszakban a szociális kérdések kevésbé fontosak. Igenis, éppen a válság-időszakban van szükség a szociális védelemre, nem szabad megengednünk, hogy a kisnyugdíjakhoz vagy a valóban indokolt szociális támogatásokhoz valaki is hozzányúljon” – hangsúlyozta.
Nem az a kérdés, hogy kormányon vagy ellenzékben kell lennie az RMDSZ-nek, a kérdés az, hogy jól kormányoz vagy sem. Ez az igazi alternatíva Markó Béla miniszterelnök- helyettes szerint. A fizetéscsökkentéssel kapcsolatosan a szövetségi elnök elmondta, hogy a 25 százalékos csökkentés december 31-ig érvényes, azonban ez nem azt jelenti, hogy januártól automatikusan minden fizetés az eredeti összegre emelkedik, hanem azt, hogy új szabályokat kell alkalmazni, az RMDSZ álláspontja pedig, hogy ezeknek a szabályoknak fizetésemelkedéshez kell majd vezetniük. A választási törvény módosítását is kezdeményezni fogja az RMDSZ úgy, hogy az arányos, átlátható jelölést és képviseletet ezáltal biztosítsa – mondta Markó.
Az RMDSZ X. kongresszusáról beszélve a szövetségi elnök elmondta, hogy február végén egy olyan szervezetet kell továbbvinni, amely a tekintélyét és a befolyását növeli a következőkben. „A tisztújítás 2011-ben van” – hangsúlyozta Markó Béla. „Szükség van az RMDSZ-ben a változásra, szükség van a program újragondolására, az alapszabályzat alapos átgondolására, és szükség van a személyi változásra. Szükség van, de nem minden áron. (…) Én magam támogatni fogom a változás gondolatát, és azt tudom vállalni, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban területi szervezetekkel, platformokkal, minden jelentős politikai tényezővel az RMDSZ-ben ezen dolgozunk, ezt elemezzük és konzultálunk ezekről a kérdésekről, hogy kialakítsunk egy víziót arról, hogy az RMDSZ-nek hogyan kell továbbmennie.” A szövetségi elnök elmondta, hogy személyi kérdésekről még nem kell beszélni, hanem formai, szervezési kérdéseket kell először tisztázni.
Frunda György szerint meggondolandó a koalícióban maradás
Frunda György szenátor a hozzászólások rendjén az ország helyzetének súlyosságát ecsetelte, majd hozzátette, szerinte a jelenlegi helyzetben nem azt kell tárgyalni, hogy jól vagy rosszul kormányoz az RMDSZ, hanem, hogy ilyen körülmények között vállalni kell a kormányzást vagy sem. „Az én gondolkodásomban arról kell beszélnünk, hogy meddig maradunk még kormányon. És azt hiszem, hogy most, amikor a költségvetés vitája elkezdődik a parlamentben, akkor ezt a döntést meg kell hozni.” Frunda azt kérte, ne a csúcsvezetés szűk köre, hanem az SZKT döntsön a koalícióból való esetleges kilépésről a jövő évi költségvetés elfogadása előtt. A szenátor lapunknak azt nyilatkozta, hogy amennyiben a jövő évi költségvetés előírja, hogy több adót fogadnak el vagy pénzügyi terhet, ha nem lesz benne gazdaságot stimuláló intézkedés, és a megszorítások miatt az állampolgárok továbbra is rosszabbul fognak élni, akkor felmerül a kérdés: érdeke-e az RMDSZ-nek ebben részt venni, és milyen következményei lesznek két év múlva az önkormányzati választásokon?
Levelet küldött a Brassai-líceum
Czika Tihamér, a Szabadelvű kör képviseletében felvetette a kérdést, hogy mi lesz azokkal az állami iskolákkal, amelyek egyházi ingatlanban székelnek. Czika felolvasta a Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezetőségének nyílt levelét, amelyben az áll, hogy az iskola működtetése a János Zsigmond Unitárius Kollégium terem-visszaigénylései miatt lassan lehetetlenné válik. Az iskola Markó Bélához intézett nyílt levelében kérte, hogy keressen az RMDSZ megoldást a fennálló helyzetre. Arra kérték Markó Bélát, hogy látogasson el Kolozsvárra, közvetítsen a felek között, segítsen, hogy Kolozsvár e nagy múltú és hírnevű iskolája megfelelő épületben működhessen tovább. Markó Béla válaszában elmondta, hogy az RMDSZ egyik legnagyobb eredménye az, hogy az egyházaknak visszaszerezték az ingatlanjaik nagy részét, bár sok ingatlan még nincs a kezükben. Markó szerint normális költségvetési körülmények között az állam kellene a magyar állami oktatási intézményeknek épületet biztosítson, azonban, mint mondta, nincsenek normális körülmények. A szövetségi elnök szerint az erdélyi magyarság érdeke, hogy legyenek alternatívák, legyen mind egyházi, mind pedig állami iskola is. „Mindenkitől megértést kérek, ebben az esetben az egyházaktól is, hiába járt le a határidő, nincs mód ebben a pillanatban még egy darabig új iskolát építeni, sem a Brassainak, sem másoknak. Meg kell keresni máshogyan a megoldást, az önkormányzatiakat és másokat is arra kérem, pontosan válsághelyzetben, keressük a kompromisszumot, keressünk megértést és találjuk meg a megoldást” – nyilatkozta Markó Béla. Frunda György felvetéseire reagálva Markó elmondta, hogy ki lehet lépni a kormányból, de szerinte nem hasznos, hiszen kormányon az RMDSZ többet tehet a közösségért, amelyet képvisel.
Nagyváradon tartják a X. Kongresszust
A Szövetségi Képviselők Tanácsának második napirendi pontja volt az RMDSZ X. Kongresszusának megszervezése. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke javaslatára az SZKT Nagyvárad mellett döntött. Az érvek között az szerepelt, hogy itt tartották az első kongresszust is, legyen itt a tizedik is, valamint a Bihar Megyei RMDSZ sokkal több önrészt vállalt anyagiak terén. Szabó Ödön, a Bihar Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak azt nyilatkozta, hogy jelentősen hozzá akarnak járulni a kongresszus megvalósításához. „Azt gondolom, hogy a Bihar Megyei RMDSZ az egyik legjobban saját lábán álló szervezet, és terhet szeretnénk levenni az országos RMDSZ válláról” – mondta a Szabadság kérdésére Szabó Ödön.
KISS GÁBOR. Szabadság (Kolozsvár)

A magyar Országház felsőházi üléstermében tartja munkaülését az SZNT
A magyar Országház felsőházi üléstermében tartja november 19-én következő munkaülését a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) - írta a Háromszék. A székelyföldi napilap szerint erről a szervezet Állandó Bizottsága döntött szombati, sepsiszentgyörgyi ülésén. A budapesti eseményre - amelyet a rangos helyszín miatt a testület történelmi jelentőségűnek ítél - meghívni készülnek Orbán Viktor miniszterelnököt, a magyar kormány vezetőit, Schmitt Pál köztársasági elnököt, a magyar parlamenti pártok frakcióvezetőit, illetve más rangos vendégeket.
Az SZNT arra készül, hogy ebből az alkalomból terjeszti elő az anyaországgal szembeni, a Székelyföld autonómiaharcával kapcsolatos, valamint nemzetpolitikai jellegű elvárásait, illetve javaslatait - olvasható a lapban.
Az SZNT 2003 októberében alakult Székelyföld autonómiaigényének közképviseletére, szinte egy időben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megszületésével. Az SZNT az erdélyi magyarság többségét képviselő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetésének politikájával szemben jött létre, mint "alternatív" szervezet, amely ugyanakkor megmaradt civil szerveződésnek, ellentétben a Magyar Polgári Párttal (MPP), amely választásokon valóban politikai riválisként jelenik meg a színen az RMDSZ-szel szemben.
Az SZNT még Csapó I. József elnöksége idején dolgozta ki a székelyföldi autonómiára vonatkozó "statútumát", kétszer is tartott székely nemzetgyűlést, amelyen a román vezetéshez és az európai fórumokhoz egyaránt felhívást intézett az ügy támogatása érdekében.A romániai magyar sajtó július 7-én idézte Izsák Balázst, a tanács mostani elnökét, aki akkori sajtótájékoztatóján így fogalmazott: először fordult elő, hogy a magyar kormány nyíltan partnerének nevezte a Székely Nemzeti Tanácsot a székelyföldi autonómia megteremtésében. Ezt azzal kapcsolatosan jegyezte meg, hogy a szervezet háromtagú küldöttségét előtte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogadta Budapesten.Izsák Balázs akkor úgy vélte, hogy a magyar állam új hozzáállása következtében elhárulnak az eddigi akadályok, amelyekbe az SZNT az Európai Unió és az Európa Tanács fórumain ütközött, ezeken ugyanis az SZNT fellépéseit mindig annak fényében is megítélik, mennyire áll mögöttük a magyar állam. Az autonómiáért folytatott küzdelemben szerinte fontos lépés a magyarországi politikai fordulat, valamint az, hogy 2011 januárjától fél éven át Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnökségét. MTI

Belépni vagy kilépni
Mindenki másként csinálná?
Élesben ment a vita a szombati SZKT ülésen. Míg Markó Béla, illetve a képviselők többsége számára az alternatíva nem a kormányból való kilépés volt, hanem a jó vagy rossz kormányzás,
Frunda György szenátor szerint az RMDSZ-nek arról kellene inkább döntenie, mikor lép ki a kormányból.
A szövetségi elnök a decentralizációt nevezte a legjelentősebb lépésnek, mert így a döntést valóban a helyi közösségek kezébe adják.
Az RMDSZ egy gyenge, habozó koalíció tagja
"A RMDSZ kormányzati jelenlétének feltétele, hogy tovább megy-e az elkezdett reform, a decentralizáció, hogy sikerül-e elfogadtatni az oktatási törvényt és megvalósulnak-e a szövetség által támogatott gazdaságösztönző intézkedések. Az RMDSZ-nek az a határozott álláspontja, hogy ezeknek a lépéseknek mihamarabb, még az ősszel meg kell valósulniuk" – jelentette ki. Véleménye szerint az RMDSZ azért vállalta a kormányzást, mert programjának szerves része, hogy a közösség jelen legyen a helyi, megyei és központi döntéshozatalban, és ezáltal valós befolyással legyen a közösséget érintő kérdésekre és az országos problémák megoldására is.
A továbbiakban kijelentette: rendkívül elégedetlen, hogy bár van koalíciós többség, ez mégsem tudja érvényesíteni minden esetben akaratát, mert egy gyenge, habozó koalíció tagja. Az RMDSZ nem fogadhatja el az ingadozást: álláspontja szerint a jogszabályt még ezen az őszön el kell fogadni, de el kell kezdeni olyan, az erdélyi magyarság számára fontos jogszabály vitáját is, mint a kisebbségi törvény vagy a gazdasági fejlesztési régiók átszervezését célzó kezdeményezés, ugyanakkor ragaszkodnia kell az RMDSZ által kezdeményezett gazdaságösztönző intézkedések gyakorlatba ültetéséhez (a minimáladó eltörlése, a kisvállalkozások számára biztosítandó kedvezményes hitel biztosítása, az elkezdett infrastrukturális beruházások folytatása, a nap-számosmunka kérdésének rendezése stb.), ez is a kormányban maradás fontos feltétele.
Nem fogadnak el semmilyen további megszorító intézkedést
Markó Béla szerint az RMDSZ nem fogad el semmilyen további megszorító intézkedést, a szervezetnek az az álláspontja, hogy a jövő év elejétől a fizetéseket újból növekedési pályára kell állítani. "Az RMDSZ kormányzati szerepe és kormányzati létének feltétele ez: folytatni a decentralizációt, a reformot, és világos, tiszta intézkedéseket hozni a gazdaság tekintetében. Nem adunk igazat azoknak, akik szerint ebben az időszakban a szociális kérdések kevésbé fontosak. Igenis, éppen a válságidőszakban van szükség a szociális védelemre, nem szabad megengednünk, hogy a kisnyugdíjakhoz vagy a valóban indokolt szociális támogatásokhoz valaki is hozzányúljon".
Levelező tagként sem lehet jó vagy rossz kormányzásról beszélni
Ezzel szemben Frunda György szeretne ugyan egy olyan Romániában élni, "ahol a legfontosabb probléma az egészségügy és a tanügy decentralizálása, vagy hogy mi a jó és mi a rossz kormányzás", de amikor eszébe jutnak pedagógus barátai, vagy az, hogy tavaly kb. 80 ezer kisvállalkozás ment tönkre, ha a kisnyugdíjasokra gondol, akkor "levelező tagként sem lehet jó vagy rossz kormányzásról beszélni", s mint mondta, "közelebb érzi magához a magyarokat, mint azt, hogy az RMDSZ kormányban legyen. A PD-L elfelejti az ígéreteit, hazudik, ebben nem kellene az RMDSZ "ludas legyen", s ezért kellene nem a jó vagy rossz kormányzásról beszélni, hanem arról, hogy ott legyen-e az RMDSZ vagy ne, illetve meddig maradjon kormányban. Véleménye szerint ezt a döntést még a költségvetés vitája előtt meg kell hozni, s arra kérte az elnököt, a döntést ne a SZAT, hanem az SZKT hozza meg.
"Belépéspárti vagyok, nem kilépéspárti"
– jelentette ki viszontválaszában Markó Béla, mert, mint mondta, az erdélyi magyarságot az elmúlt 80-90 évben fokozatosan kiszorították az intézmények vezetéséből, majd az intézményekből, az állami iskolákból, a rendszerből… Ezért úgy gondolja, be kell lépni a parlamentbe, az önkormányzatokba, a kormányba, ez a stratégia, s ezzel nehéz elfogadni a kilépés ideológiáját. Véleménye szerint "a belépés kéne legyen az erdélyi magyarság stratégiája". Emlékeztette "kedves szenátorkollégáját", hogy egy évvel ezelőtt, bár "szirénhangok" csábították az RMDSZ-t, hogy lépjen be a kormányba, nem tette meg, megszavazott egy bizalmatlansági indítványt, tehát "nem állandóan belépni akar".
Felhívta a figyelmet, hogy széthúzással oda juthat az erdélyi magyarság, ahová a szlovákiai magyarok. "Ezt mind mérlegre kell tenni" – mondta végül az RMDSZ elnöke.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Az RMDSZ nem érdekelt a koalíció felbomlásában
Az RMDSZ nem a kormánykoalíció felbomlásában, hanem a kormányzati munka hatékonyságának növelésében érdekelt ― mondta tegnapi bukaresti sajtóértekezletén Markó Béla.
„Amennyiben az RMDSZ egyszer úgy ítéli meg, hogy a jelenlegi koalíció nem működőképes, akkor azt egyértelműen és világosan ki fogjuk mondani, és nem úgy fogjuk kinyilvánítani nemtetszésünket, hogy támogatunk egy másik politikai szervezet által benyújtott bizalmatlansági indítványt” ― utalt a szövetségi elnök arra, hogy a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt bizalmatlansági indítványt készül benyújtani a kormány ellen. Arra a kérdésre, miszerint akadhatnak-e olyan RMDSZ-es képviselők, akik mégis megszavazzák a bizalmatlansági indítványt, Markó nemmel válaszolt. Szerinte az ellenzék tagjainak örülniük kellene, hogy nincsenek hatalmon ezekben a nehéz időkben. „Nem sietnék kormányra, inkább örülnék, hogy másokat terhel ez a felelősség” ― vélekedett Markó, majd hozzátette: az ellenzéknek nem sikerült bebizonyítana, hogy alternatívát képviselne.
Újból felemlítette, hogy a koalícióban túl sok habozásnak és bizonytalanságnak, túl sok visszavonulásnak, visszalépésnek lehetnek tanúi. „Nehéz helyzetben vagyunk. Ilyen helyzetekben mindenki nagyon figyel a közmegítélésre, egyikünk sem lett népszerűbb az elmúlt időben hozott intézkedések miatt, de úgy gondolom, egy stabil, erős koalíció túlteheti magát ezeken a pillanatokon, és lassan-lassan rá kell térnünk a gazdaságélénkítő intézkedésekre” ― vélekedett Markó.
A kidolgozás alatt álló egységes bérezési törvényről szólva elmondta, a szövetség álláspontja szerint a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben védeni kell a kis keresetből élőket, és kiemelten kell figyelni a lakosság szociális helyzetére. Úgy értékelte, noha a fizetésalap nem gyarapodott, a létszámleépítés nyomán mégis lehetőség nyílik a rendszerben dolgozók fizetésnövelésére, ám véleménye szerint ezt differenciáltan kell végrehajtani: a nagyobb fizetések kisebb, a kis jövedelmek pedig nagyobb mértékben emelkedjenek. A jogszabálytervezetet a következő napokban véglegesíti a kormány. A szövetségi elnök leszögezte: a kabinetnek tartania kell azt az ígéretét is, hogy október elsejétől eltörli a minimáladót.
A rendőrtüntetés kapcsán arra hívta fel a figyelmet, nem önmagában a demonstráció, hanem annak útvonala volt törvényellenes. Kifejtette, a törvényesség betartása mindenki számára kötelező, ám a rendőröktől ez hatványozottan elvárható. „A rendőrök egyértelműen kiléptek a törvényesség keretei közül, és ennek meg kell találni a felelőseit” ― hangsúlyozta az elnök, aki szerint erre nem a belügyminiszter lemondása volt a megoldás. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Markó: nem támogatjuk a bizalmatlansági indítványt
Markó Béla RMDSZ-elnök keddi sajtótájékoztatójában bejelentette: a szövetség parlamenti képviselői nem szavazzák meg azt bizalmatlansági indítványt, amelyet nem ők kezdeményeztek.
„Ha majd úgy gondoljuk, hogy ez a koalíció már nem életképes, vagy nem maradhat már ez a kormány, akkor ezt nyíltan kimondjuk, nem egy mások által benyújtott bizalmatlansági indítvány megszavazása révén. Nem támogathatunk egy olyan bizalmatlansági indítványt, amelyet nem mi kezdeményeztünk, jelenleg pedig nem áll szándékunkban ilyesmi” – magyarázta Markó.
Arra a kérdésre, miszerint akadhatnak-e olyan RMDSZ-es képviselők, akik mégis megszavazzák a bizalmatlansági indítványt, Markó nemmel válaszolt. „Többféle híresztelés látott már napvilágot, ami az RMDSZ-t vagy egyes parlamenti képviselőit illeti, de tudniuk kell, hogy amikor döntés született, mi mindig fegyelmezettek voltunk, és az RMDSZ-es kollégák tiszteletben tartották a többségi döntéseket” – mondta Markó.
Markó Béla szerint az ellenzék tagjainak örülniük kellene, hogy nincsenek hatalmon ezekben a nehéz időkben. „Nem sietnék kormányra, inkább örülnék, hogy másokat terhel ez a felelősség” – vélekedett Markó, majd hozzátette: az ellenzéknek nem sikerült bebizonyítania, hogy alternatívát képviselne. Markó szerint, ami a koalíciót illeti, túl sok habozásnak és bizonytalanságnak, túl sok visszavonulásnak, visszalépésnek lehetnek tanúi. „Nehéz helyzetben vagyunk. Ilyenkor mindenki nagyon figyel a közmegítélésre, egyikünk sem lett népszerűbb az elmúlt időben hozott intézkedések miatt, de úgy gondolom, egy stabil, erős koalíció túlteheti magát ezeken a pillanatokon, és lassan-lassan rá kell térnünk a gazdaságélénkítő intézkedésekre” – vélekedett Markó.
„Nem a koalíció bomlasztása a mi érdekünk, hanem a koalíció stabilitásának erősítése, tevékenységének jobbítása a célunk” – szögezte le az RMDSZ-elnök. Szabadság (Kolozsvár)

Édes Erdély, itt vagyunk (Erdélyi bevonulás, 1940)
Ünneplés Kézdivásárhelyen
Új könyvvel jelentkezik a baróti Tortoma Könyvkiadó: a hetven évvel ezelőtti II. Bécsi Döntést követő erdélyi bevonulást eleveníti fel két neves magyarországi hadtörténész, Illésfalvy Péter és Szabó Péter az Erdélyi bevonulás, 1940 című kötetben.
A szerzők nem csak a magyar hadsereg Észak-Erdélybe és Székelyföldre való bevonulását követik nyomon napról napra, hanem annak előzményeit is felvázolják. Feltérképezik a román—magyar viszonyt, annak alakulását a döntést megelőző két évben, nyomon követik a mozgósított magyar haderő felvonulását a román határra, a szörényvári sikertelen tárgyalások utáni lépéseket, a döntést s annak következményeit. Szemléletesen mutatják be Észak-Erdély visszafoglalását korabeli hadi dokumentumok, sajtóhírek és szemtanúk visszaemlékezései alapján. A könyvet igen gazdagon illusztrálták az eseményeket megörökítő fotókkal. Olyannyira, hogy első átlapozásra képeskönyvnek tűnik, ám szakmai megalapozottsága okán tudományos munkát kap az olvasó. Érdekesség, hogy egy-egy városba való bevonulás tárgyalásakor a fejezet különleges illusztrációval kezdődik: egy borítékrészleten a Magyar Királyi Posta által kiadott bélyeget az illető település új bélyegzőjével pecsételték le. Azon a város 1920 előtti címere, az 1940-es évszám, valamint Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely (s még sorolhatnánk) visszatért felirat olvasható. Mihályi Balázs térképe segíti a könnyebb áttekinthetőséget. Az előszót Szakály Sándor történész, az MTA doktora jegyzi. A könyv kapható a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, megrendelhető a kiadó honlapján: www.tortoma.ro.
Hetven éve történt
Az 1940. augusztus 30-i II. Bécsi Döntés eredményét mind a román, mind a magyar fél csalódottan vette tudomásul: a románok sokallták, a magyarok, élükön gróf Teleki Pál miniszterelnökkel kevesellték, ám a tömegek úgy értékelték, a trianoni igazságtalanság részben jóvátétetett. Az előszóban olvashatjuk, a szerzők olyan könyvet szeretnének az olvasók kezébe adni a magyarság számára oly fontos hetven esztendővel ezelőtti eseményről, amely eligazítja az érdeklődőt a kor viszonyai és történései között, bemutatja az egykori szereplőket. Ezek mellett pedig települések, virággal borított harcjárművek, ujjongó és örömükben könnyező emberek jelennek meg a kötet lapjain. Mert vajon milyen érzés foghatta el vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornokot, a magyar királyi 1. honvéd hadsereg parancsnokát, amikor több mint két évtizede nem látott szülőföldjére vezethette csapatait?
Előre, a Kárpátok gerincéig
Horthy Miklós kormányzó szeptember 3-án kiadott hadparancsában útnak indítja a Magyar Királyi Honvédséget, vonja ellenőrzése alá a döntésben megítélt területeket: ,,A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezer esztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadulást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő hozzánk hű nemzetiségeknek. Ezt tartsátok szemeitek előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a Keleti Kárpátok gerincéig!"
S a honvédség elindult. A IV. hadtest Szatmárnémeti, a II. hadtest Érmihályfalva, a 3. hadsereg Técső, a VII. és VIII. hadtest Máramarossziget előtt várta a határátlépést, melyet szeptember 5-re időzítettek. A megszállás néhány incidenstől eltekintve — Ördögkút, Szilágyipp, Márkaszék, Omboztelke — rendben zajlott. Fegyelemre intették a bevonulás fogadóit is. A Székely Nép szeptember 8-i számában báró Szentkereszty Béla felhívással fordult Háromszék vármegye magyarságához: ,,A székely önérzetből eredő méltóságteljes magatartás megköveteli, hogy őrizzük meg a rendet, a nyugalmat, és tartózkodjunk a kicsinyes, személyi bosszúállástól a román lakossággal szemben is."
Szeptember 5.
A bevonulás első napján Észak-Nyugat Erdély peremét vette birtokba a magyar hadsereg: Halmi, Óvári, Érmihályfalva, Nagykároly, Szatmárnémeti, Máramarossziget került magyar fennhatóság alá. A halmi készülődésről az Esti Kurír tudósítója jelenti: ,,A tegnapi éjszakát a község 5000 lakosa lázas izgalomban és boldog virrasztásban töltötte el. Gyertyavilágnál egész éjszaka névtáblákat festettek a magyarok, hogy reggelre kelve valamennyi román felírás eltűnjék. Diadalkapukat készítettek, kokárdákat varrtak, lobogókat hímeztek. Alig virradott meg, a boldog magyarok máris megindultak a község határába és szívdobogva várták a felszabadító magyar honvédséget."
Szeptember 6.
Második nap Nagyszalonta, Margitta, Nagyvárad, Felsőbánya, Kapnikbánya köszöntötte a honvédeket. Az előző napi szatmárnémeti bevonulás után Horthy Nagyváradra is lóháton érkezett: ,,Egyetlen fejként fordult az embererdő a kishíd irányába, minden szem arra szegeződik, ahonnan a kormányzót várják. Minden csillog és ragyog ebben a tündöklő őszi napsütésben. A zenekar az Erdélyi indulót játssza, és egy pillanat alatt teljes erejében kibontakozik a még soha nem látott meleg, lelkes ünneplés, mert a Sebes-Körös hídján feltűnt Magyarország kormányzója, aki eljött, hogy újra átvegye ezt az ősi magyar várost, amely szívében sohasem volt más, mint magyar. Büszkén táncol a fehér paripa a hátán altengernagyi díszben lovagló kormányzóval, aki mosolygó arccal, meghatottan fogadja a feléje áradó szeretet ezernyi jelét és tisztelgéssel köszöni meg a szűnni nem akaró ünneplést." — tudósít a Magyar Nemzet másnapi számában.
Szeptember 7.
Többek között Nagybánya, Szilágysomlyó, Bogdánd, Naszód, Élesd, Szelistye, Újnémet, Lecsmér került vissza. Igen érdekes, hogyan viszonyultak színtiszta román települések a határmódosításhoz. A Szelistyére érkező katonák biztosak voltak abban, hogy ott nem lesz ünneplés, ám kellemesen csalódtak: ,,A falu szélén két hatalmas fenyőfát pillantunk meg az út szélébe ásva, mint a karácsonyfa, úgy fel voltak díszítve színes papírossal, almával, szalagokkal, apró fafaragásokkal. Ez volt Szelistye diadalkapuja. Körülötte pedig ott várt a lakosság apraja-nagyja, bocskorban, darócban, hímzett vászoningben és kiáltoztak, integettek a honvédek felé... Szelistye népe kijött a falu végére ünnepelni. Pedig a visszavonuló román katonaság, mint ez később kiderült, azzal rémítette őket, hogy mindenkit megölnek a bevonuló magyarok. Nem volt szónoklat — mindössze hat üveg sör volt a faluban, ezt hozták el és így köszöntötték a bevonuló katonákat."
Szeptember 8.
Vezérkari jelentés a nap történéseiről: Csapataink a mai napra kitűzött menetcélokat — általában Királyhágó, Meszes-hegység gerincvonulata, Zsibó, Dés, Bálványosváralja, Sajómagyaros, Beszterce, Sajóvölgy és a Kelemen-hegység gerincvonulata — elérték. A megszállás tervszerűen folyik. Csapatainkat a lakosság lelkesedéssel fogadta.
Szeptember 9.
Csucsa, Bánffyhunyad, Szászrégen, Ördögkút, Szamosújvár, Désháza került többek között magyar kézre. Igen elhíresült, különösen román körökben, az ördögkúti mészárlás. Szemtanú szerint ,,a négy zászlóaljból álló menetoszlop utolsó zászlóalját a templomtoronyból meglövöldözték, mire a határvadász zászlóalj parancsnoka, Ákosy Károly alezredes megrohantatta egységeivel a templomot, parókiát, s az ott találtakat felkoncoltatta".
Szeptember 10.
Bonchida, Vasasszentgotthárd, Mezőbánd, Marosvásárhely, Nyárádszereda, Nyárádmagyarós, Mezőpanit, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Parajd, Korond a főbb célpontok. A marosvásárhelyi bevonulásról így ír a Reggeli Újság: ,,Amerre a szem ellátott, mindenütt gyönyörű magyar viseletbe öltözött leányok, férfiak tömege folyta be a főtéri aszfaltot és a házak ablakaiból hatalmas piros-fehér-zöld lobogókat lengetett a szél. Az erkélyeket szőnyegekkel és virágokkal díszítették. Sorban érkeztek a vidéki falusi küldöttségek (...) A mezőmadarasiak koronás zászlóját Bursan Györgyné mentette át a román csendőrség és hatóság árgus szemei elől. Az utóbbi három hónapban dereka köré csavarta és így őrizte meg. (...) Az üdvözléseket vitéz nagybaconi Nagy Vilmos tábornok a következő lendületes szavakkal fogadja: Határtalanul boldog vagyok, hogy mint székely ember, én vezethettem be a magyar hadsereget Erdélybe, melyet a trianoni határ csak elválasztott, de soha el nem szakíthatott."
Szeptember 11.
Kolozsvár, Székelyudvarhely, Csíkszereda kerül vissza. A kolozsvári bevonulásról így ír a Keleti Újság: ,,Tízezrek ajkán csendül fel a Szózat, s mire hangjai elhalnak a kövér esőcseppek kopogásában, megkezdődik a diadalmas felvonulás, amelyhez foghatót soha nem láttunk. Mint egy érchenger dübörgött végig a városon a honvédség beláthatatlan hadoszlopa. Gyalogosok, géppuskások, légelhárító ütegek, tüzérek, huszárok vonultak el fenséges erővel, sziklaszilárd nyugalommal, arcukon az út porával, a visszaszerzett magyar földek áldott porával, mosollyal, ölükben virággal, örömünk, hálánk, boldogságunk, jövendőbe vetett hitünk szerény ajándékaival."
Szeptember 12.
Az Esti Kurír tudósítása a nap eseményeiről: A honvédség ma hajnalban a Csíki-medencében ismét fölkerekedett, és elhagyva Csík vármegyét, birtokába veszi a visszaszerzett erdélyi területek nyolcadik szakaszát. A tegnap birtokba vett Csíkszeredáról és Kányádról indulnak a csapatok, és megszállják a következő nagyobb helyeket: Barót, Nagybacon, Csíkszentgyörgy, Kozmás, Mikóújfalu, Sepsibükszád, Torja.
Szeptember 13. — bevonulás Háromszékre
A bevonulás utolsó napja, befejeződött a hatalomátvétel. Ekkor vonultak be Háromszékre. A jelentősebb települések Bölön, Előpatak, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Dálnok, Zágon, Kovászna, Kézdivásárhely, Bereck, valamint az ezeréves határon innen, ma már Bákó megyéhez tartozó Sósmező. (A megyeszékhelyi ünnepségről József Álmos Bevonulás Sepsiszentgyörgyre, 1940 című képes könyvéből tájékozódhatunk részletesebben.) A Székely Újság a kézdivásárhelyi eseményeket idézi: ,,Szeptember 12-én megtisztult a város a román katonáktól, és így egy teljes napon át szabad volt a készülődés. Megindulhatott a nagy sepregetés, elő lehetett venni az eldugott magyar nemzeti lobogókat és leszedni a kertek virágait. Szeptember 13-ára gyönyörű virág és lobogó díszben köszönti a város a falvak zarándokló lakosságát. (...) Déli 12 óra lehet, amikor megérkezik a honvédsereg. Hatalmas gépkocsik. Tankok. Ágyúk. Bámulat és öröm a szemekben. Újra virágeső hull. S a szívekből felszabadult tomboló érzés átfűti az ezrekre menő tömeget. Ünnepi percek. Talán a Magyarok Istene is mosolyogva tekint le a sokat szenvedett népre, melyre szabadulást hoztak a dicső magyar honvédek."
A berecki bevonulásra az akkor tízéves Hankó Ibolya így emlékszik: ,,Szövik, varrják a székely ruhákat, lázban ég mindenki, aki székely. Szeptember 13-án a templom tornyából figyelik a bevonuló hadsereget. Küldöttség megy eléjük a falu végére. A katolikus iskolában szétszedik az osztályokat elválasztó deszkafalakat. A nagyteremben vacsora, kürtős kalács várja a bevonuló gépkocsizó alakulatot. Ilyen örömet csak az érezhet életében, aki ezt megérte. Édesanyám azt mondotta: most haljak meg, ilyen boldog soha nem leszek! (...) Megyünk ünnepelni Sósmezőre, ott van az ezeréves határ."
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új hazai magyar párt alakulhat (Tőkés László alternatívát javasol)
A Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Nagyváradon zajlott választmányi ülésén egy új párt alapításának ötlete is felvetődött. Az új alakulatot a Tőkés László által megjelenített, és húsz éve következetesen vállalt értékrend alapján hoznák létre.
A szervezet tegnapi közleménye szerint az autonómia iránt valóban elkötelezett alakulat létrehozására vonatkozó javaslatot az EMNT vezetői a tanács közgyűlése elé terjesztik. Ez nem azt jelenti, hogy az EMNT párttá alakul, de a jelenlegi két párt — az MPP és az RMDSZ — tevékenységével szemben egyre nagyobb a választói elégedetlenség, hiszen egyikük a ,,jóra való restség”, a másik a ,,hatalom öncélú akarása” bűnébe esett. Ezért igény mutatkozik az erdélyi magyarság érdekeit, valamint az autonómiatörekvéseket nem csupán szóban és kampányalkalmakkor felvállaló politikai erő létrehozására — vélik a kezdeményezők.
Tőkés László — aki egyébként kijelentette, hogy az új politikai alakulat elnökségét nem vállalja, mivel ő nem pártkatona — az új szerveződés lehetséges integráló szerepét emelte ki. Mint fogalmazott: számítanak mindenkire, aki önös érdekein túllépve a nemzeti autonómiákért és a magyar nemzetegyesítésért akar dolgozni. Ugyanígy meg fogják keresni annak a lehetőségét is, hogy mind az MPP-vel, mind az RMDSZ-szel, továbbá az SZNT-vel és más politikai-közéleti szereplővel is megtalálják a közös hangot ezen célok elérése érdekében — de a valós összefogásnak előfeltétele az erdélyi magyar belpolitikán belüli változások érdemi véghezvitele. Az EP-alelnök emlékeztetett: 2007-ben már eleve egy ,,rendszerváltó csomaggal” érkeztek az akkor elkezdődött tárgyalássorozatra, amelynek egyik közbülső állomása a 2009-es EP-választásokon megvalósult csonka összefogás, illetve az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) létrehozása volt, ám ezt a folyamatot ki kell teljesíteni. Az összefogás, az együttműködés továbbra is alapkövetelmény — jelentette ki Tőkés László, de nem bármi áron. ,,A nemzetstratégiai prioritásainkból — úgymint a háromszintű autonómia, a teljes értékű állampolgárság, a kisebbségben élő magyar közösségek kollektív jogai — nem engedhetünk” — fogalmazta meg újságírói kérdésre az ,,erdélyi nemzeti minimumot” az EMNT elnöke. Az EMNT közleménye szerint a kétnapos választmányi ülésen szó esett a magyarországi alkotmányozási folyamatról — ennek kapcsán egy munkadokumentumot fogadtak el —, a MÁÉRT összehívásának szükségességéről, az integrált médiastratégiáról, a támogatáspolitika lehetséges új fejezetéről, az erdélyi magyar felsőoktatás jelen állapotáról is. A gazdasági szakbizottság ismertette az erdélyi, kiemelten a székelyföldi elképzeléseit, illetve a hungarikum-törvény kapcsán a ,,transzszilvanikumok” kérdését is felvetették. Tőkés László leszögezte: a valódi rendszerváltozáshoz soha vissza nem térő alkalmat jelent az Orbán Viktor magyar miniszterelnök által javasolt nemzeti együttműködés rendszere. Ebből az EMNT ki akarja venni a részét, és ebben a munkában mindenkire számítanak — a civil szférára, az egyházakra, a különböző politikai szervezetekre —, aki az állampolgársági törvény kiterjesztése által megvalósítható határok fölötti nemzetegyesítés érdekében, ugyanakkor a külhoni magyar közösségek számára létfontosságú nemzeti autonómiák rendszerének felépítéséért dolgozik. A választmányi ülés után kiadott tájékoztató szerint demokráciaközpont-hálózatokat hoznak létre. Ezek alaptevékenységei közé sorolta Toró T. Tibor ügyvezető elnök a többirányú információáramlás biztosítását (pályázati figyelés, tanácsadás, tartalomszolgáltatás), a Kárpát-medencei hálózatépítést (találkozók szervezése, kulturális cserekapcsolatok közvetítése, gazdasági kapcsolatok építése), tudásbevitelt (kulturális menedzsment, ,,Magyarnak lenni jó!”-kampány a 2011-es népszámlálás kapcsán, a magyar identitás vállalásáért). Az irodahálózatot még ebben az évben fel szeretnék állítani.
Kelemen Hunor: hiba egy újabb alakulat létrehozása
Tévedés, hiba még egy magyar pártot alapítani Erdélyben, mert nem az egységet szolgálja; demagóg és populista, aki azt mondja, az egység szaporodással oldható meg — jelentette ki tegnapi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor RMDSZ-es kulturális miniszter arra reagálva, hogy Tőkés László és Toró T. Tibor bejelentette, kezdeményezik egy új magyar párt alapítását. Előre megfontolt szándékú politikai cselekvés, melyet azonban anélkül hoztak, hogy sokat gondoltak volna hosszú távú következményeire — véli a miniszter. Az erdélyi magyarság megmaradásához oly szükséges egységet nem új pártok alapításával lehet szolgálni, mondta Kelemen, hozzátéve, az RMDSZ nem tart attól, hogy 2012-ben nem jut be a parlamentbe, mint indokolta, a legutóbbi országos választásokon is az erdélyi magyarság bebizonyította, okosabb a széthúzó politikusoknál. Arra a felvetésre, hogy a Tőkés-párt azért lesz sikeres, mert azt ígérik, hamarabb megvalósítják az autonómiát, Kelemen kifejtette, az autonómia megvalósíthatatlan azok számára, akik nem vesznek részt a döntéshozatalban. Másrészről az RMDSZ és Tőkés ez utáni viszonyán nem ront a pártalakítás, állítja Kelemen, ,,a fontos kérdésekről ezután is ugyanúgy gondolkodunk, mint eddig, Tőkés Lászlót úgy kezeljük, mint olyan politikust, akinek van mondanivalója, bár nem mindig értünk egyet vele”.
(vop) Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Nem (csak) Erdély volt a tét
Koszta István hadtörténész Nem (csak) Erdély volt a tét című legújabb könyvében Alexandru Vaida-Voevod erdélyi származású román politikusnak a párizsi konferenciáról írt leveleit, feljegyzéseit, visszaemlékezéseit adja közre.
A közölt dokumentumok java még soha nem jelent meg (románul sem), egyesekhez hozzájutni is kész kaland volt – mondta el Koszta István a kötet magyarországi bemutatóján. A szövegek két részre oszthatók: Alexandru Vaida-Voevod Párizsból Iuliu Maniunak, illetve a kormányzótanácsnak írt levelei átfogják az ún. békekonferencián ügyködő román delegáció első párizsi munkaévét (1919. január – november), feljegyzései és emlékirat-töredékei pedig 1920 első negyedévének történéseit és azok összefüggéseit tartalmazzák. Raffay Ernő előszavában többek kozött ez áll: "Több éve már folyamatosan jelennek meg történelmi munkák, amelyek Trianon kérdéskörét vizsgálják, azonban mindegyikük a problémakör feltárásának csak egy szeletére vállalkozik. A Trianonról és következményeiről szóló, minden szempontból körültekintő elemzés még nem született meg, de talán nem is fog hosszú ideig. * Íme egy könyv, amely arról szól, hogy korántsem vagyunk minden titok birtokában, kilencven év után is lehet megdöbbentően újat mondani. Vagy inkább üzenni? * A Koszta István által összeállított könyv, amely Alexandru Vaida-Voevod (a magyar országgyűlés alsóházának jegyzőkönyve szerint Vajda Sándor) szemüvegén keresztül láttatja a korabeli eseményeket, azt a magyarellenes küzdelmet mutatja be, amelynek során a román vezető politikusok minél több területet akartak megszerezni az Osztrák–Magyar Monarchia felségterületéből. * Ajánlom Koszta István könyvét és Alexandru Vaida-Voevod írásait minden magyar olvasó kezébe. Megérthető belőle nemcsak a Magyar Királyság tragédiája, de a különbség is a magyar és a román politikai elit (…) szellemi és morális állapota, valamint érdekérvényesítő tehetsége között is."
A könyvet a Súrlott Grádics irodalmi kör október 13-i, szerdai ülésén mutatják be a szerző jelenlétében, a Bernády Házban, 18 órai kezdettel. Felkért méltatói: dr. Raffay Ernő történész, egyetemi tanár és dr. Pál-Antal Sándor akadémikus, ny. főlevéltáros, egyetemi tanár.
b. d. Népújság (Marosvásárhely),

HÁROM A MAGYAR IGAZSÁG? – Az MPP-től és az RMDSZ-től is elszívna embereket az új Tőkés-párt
Toró T. Tibor szerint életet lehelne az EMEF-be, ha az RMDSZ-szel egyenrangú felekként ülhetnének tárgyalóasztalhoz.
Az EMNT hétvégén, Nagyváradon ülésező választmányának döntése értelmében amennyiben a november 27-én összeülő Országos Gyűlés is áldását adja, megalapítják a Tőkés László által képviselt értékeket valló pártot, amelynek fő célkitűzése az autonómia megteremtése lesz. Az új pártról Toró T. Tiborral, az EMNT alelnökével beszélgettünk.
Az MPP-projekt ha nem is bukott meg, de igencsak legyengült; Szász Jenő pártja már nem tekinthető meghatározó tényezőnek a politikai porondon. Ugyanakkor az RMDSZ pedig országos szinten meglehetősen jól áll, főleg egy újonnan alakuló párttal szemben: komoly szervezeti struktúrát, parlamenti képviseletet tud felmutatni. Mitől lehetne sikeres egy harmadik politikai alakulat?
Toró T. Tibor: – Éppen azért gondoljuk úgy, hogy szükség van egy autentikus autonomista pártra, mert a létező két politikai alakulat nem teszi a dolgát. Bár az RMDSZ autonomista retorikát használ, ha a politikai döntéseit és cselekvéseit nézzük, akkor ezek egyáltalán nem az autonómia felé mutatnak, hanem éppen ellenkezőleg: egy olyan típusú bukaresti politikát képviselnek, amely az autonómia ellen van.
A Magyar Polgári Párt pedig, miután nagy reményeket fűztünk hozzá, hogy elindul és képes lesz az RMDSZ alternatívájává válni egy markáns autonomista politikával – a jó kezdet után igazából azt lehet mondani, hogy a „jóravaló restség” (javítva, szerk.) bűnébe esik és nem teszi a dolgát. Nem mutatnak arra a dolgok, hogy valaha is képes lesz az RMDSZ alternatívájává válni.
Márpedig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács abban érdekelt, hogy egy hiteles és az autonómia felé mutató politikai érdekképviselete legyen az erdélyi magyarságnak. Először azt gondoltuk, hogy azzal a civil-politikai mozgalommal, amit az elmúlt hét évben kialakítottunk, egyrészt sikerül párbeszédet generálni a pártpolitikai formációk között, másrészt pedig olyan közhangulatot kialakítani, amellyel sikerül rávenni ezeket a pártokat arra, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által preferált értékrendet képviseljék és az autonómia irányába mutató lépéseket tegyenek.
Be kellett látnunk az elmúlt évben, hogy ilyen szempontból csak nagyon csekély sikereket tudunk felmutatni. Az erre létrehozott intézmény keretében, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon éppen ennek a stratégiának és a közös cselekvésnek kellett volna megszületnie, azonban ez nemigen hozott eredményt. Ennek a két politikai alakulatnak a tehetetlensége, vagy éppen ellenérdekeltsége vezetett minket erre a meggyőződésre, hogy létre kell hozni egy autonomista pártot. Erről tanácskozott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács választmánya ezen a hétvégén. Egyöntetűen arra az álláspontra jutott, hogy javasolni fogja a november 27-én összeülő országos gyűlésének, hozza meg ezt a döntést és segítsen azoknak, akik egy ilyen pártot létre akarnak hozni.
Az EMEF-nek milyen jövője van olyan körülmények között, hogy megalakul az új párt? Úgy gondolja, hogy az új párt bejegyzése kimozdíthatja a holtpontról az EMEF-et, amely már nagyon rég nem ülésezett?
– Azt hiszem, hogy az EMEF intézménye fel fog értékelődni, amikor egyenrangú felek ülnek majd a virtuális vagy valós asztalnál. Eddig az EMEF-nek a legfőbb problémája azt volt, hogy az egyik felől ott ült az RMDSZ a maga 20 évével, jogi személyiségével és a parlamenti képviselet monopóliumával a háta mögött. A másik oldalon pedig ott ült a Tőkés László vezette küldöttség, tele jó szándékkal, tenni akarással, hittel és elszántsággal, mely azonban nem rendelkezett azokkal az eszközökkel, amelyekkel az RMDSZ.
Azok, akik rendelkeztek ezekkel az eszközökkel – gondolok itt az MPP vezetőségére és elnökére – nemhogy segítettek volna, hanem éppenséggel ellene voltak ennek az általunk elindított folyamatnak. És ezért azt gondolom, akkor lesz valós tétje az EMEF-en belüli tárgyalásoknak, hogyha minden tekintetben egyenlő felek ülnek egymással szemben.
Az új pártnak szüksége lesz mind a Székelyföldön, mind a Partiumban egy kemény szavazói bázisra, illetve pártvezetőkre. Honnan fogják kitermelni ezeket az embereket, főleg a Székelyföldön, ahol a szavazatokon az MPP és az RMDSZ osztozik?
– Tehát honnan lesznek a pártnak a jó értelembe vett aktivistái, tisztségviselői, arcai, munkásai? Ez a kérdés egyik része. Másrészt, hogy lesz-e tömegbázisa a Székelyföldön, vagy a Székelyföldön kívüli magyar közösségekben? Én azt hiszem, hogy a tömegbázis, a bizalom és a támogatottság akkor lesz meg, amikor képesek leszünk felmutatni egy hiteles programot és hiteles arcokat, embereket ennek a programnak a megvalósításához.
Másrészt ezek az emberek megvannak, csak jelenleg vagy elfordultak a politikától, mert nem látják a létező pártstruktúrákban a helyüket, vagy egyáltalán csalódottak ezek tevékenységében. Mások pedig be vannak szorulva ezekbe a pártstruktúrákba: mind az RMDSZ-be, mind az MPP-be. Vagy itt, vagy ott vannak azok, akik úgy gondolják, hogy politikai eszközökkel kívánnak tenni valamit a közösségért. Tehát konkrétan önkormányzatokban, parlamentben, a pártok szakértői testületeiben.
Nos, én azt hiszem, hogy bizonyos szempontból felelősségünk és erkölcsi kötelességünk megteremteni ezeknek az autonómiáért küzdő embereknek a lehetőséget, hogy végre a saját meggyőződésük szerint tudják tudásukat adni a közszolgálathoz, az autonómiához.
Tehát mondjuk ki, többek között az MPP-től és az RMDSZ-től hódítana el embereket az új párt.
– Az MPP-től, RMDSZ-től, de azokat is bevonnánk, akik nincsenek elkötelezve, gondolok itt a fiatalokra, akik eddig nem is tudtak behatolni ezekbe a zárt struktúrákba. Az RMDSZ eléggé zárt struktúra, az MPP pedig az elmúlt időszakban zárkózott be és taszította ki magából azokat, akik a pártelnök véleményével ellentétes véleményeket fogalmaztak meg.
Az EMNT által támogatott párt, amelyet létre szeretnénk hozni, mindvégig nyitott struktúra kellene maradjon. A tenni akarás, az elkötelezettség, a becsület lennének azok a kvalitások amelyek alkalmassá tennének valakit ahhoz, hogy ebben szerepet vállaljon.
- Miért nem az EMNT vagy a jogilag bejegyzett Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalom (EMNM) alakul párttá?
– Jogos a kérdés. Azért is jogos, mert olyan hírek látnak napvilágot, amelyek szerint az EMNT párttá alakul. Nem akar az EMNT párttá alakulni. Az EMNT, amely jogi személyisége szerint EMNM, azért jött létre, hogy széles merítésű civil-politikai mozgalomként tegyen az autonómiáért, főleg mozgalmi civil eszközökkel.
Azok az emberek, akik mellénk álltak az elmúlt másfél évben, amikor átalakítottuk az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, erre szerződtek, ezért jöttek, hogy civil-politikai mozgalom keretében tevékenykedjenek. Ezért velük szemben nem lenne becsületes, ha most azt mondanánk, hogy az EMNT-t párttá alakítjuk.
Az EMNT-ben ugyanakkor vannak olyan emberek, akik a kemény politika eszközeivel szeretnének tenni valamit, ezek lesznek gondolom azok, – és ezek is szorgalmazzák tulajdonképpen a párt létrehozását – akik szerepet vállalnak a pártban. A mozgalom és a párt nagyon jól kiegészítik egymást, a párt például önkormányzatokban próbál helyet szerezni, hogy eszközökhöz jusson a programja megvalósításához. A mozgalom teszi tovább a dolgát. Én úgy érzem, hogy mindkettőre szükség van. Így válik lehetővé, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel a cél, az autonómia eléréséért cselekedjünk.
Tőkés László legmarkánsabb arc az EMNT-ben és vonzáskörében. Miért nem vállal elnöki tisztséget?
– Egyértelműen Tőkés László a legmarkánsabb arc és annak az erkölcsi-politikai tőkének, amivel az EMNT jelen pillanatban rendelkezik, jelentős része Tőkés Lászlótól származik. Azt szeretnénk, ha az EMNT által létrehozott párt is tudná hasznosítani ezt a tőkét.
De Tőkés László európai formátumú politikusként, az Európai Parlament alelnökeként a kárpát-medencei magyar nemzetegyesítés nagy ívű nemzeti programjának egyik legmarkánsabb arca és személyisége. Túlzás nélkül azt mondhatnám, hogy Orbán Viktor mellett Tőkés László az, aki ezt a nemzetpolitikát megjeleníti. Nem egy tipikus pártpolitikus, és gondolom, nem is az a dolga, hogy pártelnökként rendet teremtsen az erdélyi magyar politikában.
Ezt a munkát másoknak kell elvégezniük. Én remélem, hogy lesznek olyanok, akik szívesen vállalják és teszik a dolgukat. Tőkés Lászlóra szüksége van a mozgalomnak is, a pártnak is és az erdélyi valamint a kárpát-medencei magyar politikának is. Én úgy gondolom, hogy ott kell végeznie a munkáját, ahol a legtöbbet tehet ezekért a dolgokért. Olyan értelemben lesz Tőkés-párt ez a párt, hogy a Tőkés által képviselt értékeket vállalja fel, nem pedig olyan értelemben, hogy a Tőkés László személyes pártja lesz. Ebben konszenzus volt az EMNT választmányában, ebből a szempontból teljes volt az összhang.
Ki indul az elnöki tisztségért?
– A párt nem jött létre, csak a szándék fogalmazódott meg. Az Országos Gyűlés illetőségi körébe tartozik az a döntés, hogy támogatja-e vagy sem ezt a kezdeményezést. November 27-én ül össze az Országos Gyűlés, mely meghoz egy döntést. Onnantól kezdődően indul el a párt létrehozásának az amúgy rögös, hosszú és zegzugos folyamata. Ismeretes, hogy Romániában egy pártot létrehozni nem könnyű dolog, európai viszonylatban az egyik legszigorúbb párttörvény van érvényben. Talán az orosz és fehérorosz párttörvény szigorúbb a románnál, tehát igazából a volt Szovjetunióbeli, egykori diktatúrákból átalakult és demokratikusnak egyáltalán nem mondható országokéhoz hasonló.
- Még két év van a helyhatósági és parlamenti választásokig. Addig várhatóan bejegyzik az új pártot. Szándékoznak majd indulni ezeken a választásokon?
– Ezt nyilván azok fogják eldönteni, akik a pártot meg fogják alapítani. Én egyelőre úgy látom, hogy bő fél év áll a rendelkezésünkre, hogy ezt a pártot létrehozzuk. A következő évnek az első felében el kell végezni azt a munkát, amit a pártalakítással jár, ahhoz, hogy a 2012-ben bekövetkező választási évben teljes jogú játékossá váljon ez a párt. Az, hogy 2012-ben mi fog történni, nyilván a megfelelő pillanatban kell feltenniük azoknak a személyeknek, akik erről dönteni fognak.
Én most úgy látom, olyan állapotba kell hozni ezt a struktúrát, hogy bármit megtehessen, és teljes eszköztárral bármilyen célhoz vezető úton emelt fővel végigmehessen. Én bármilyen típusú együttműködést el tudok képzelni a különböző politikai alakulatok között, egészen odáig, hogy akár egy választási pártot is be lehetne jegyezni.
Azokon a választásokon, ahol egységes fellépés szükségeltetik ahhoz, hogy a magyar érdeket meg tudjuk jeleníteni, hatékonyan tudjuk képviselni, akkor például az RMDSZ-szel és a Magyar Polgári Párttal létrehozhatnánk egy választási pártot, amely tükrözi egyrészt a választói támogatottságot, másrészt pedig a leghatékonyabban tudja megjeleníteni a magyar ügyet a parlamentben vagy egyéb fórumokon.
- Tehát nem merül fel az kérdés, hogy a Tőkés-párt az RMDSZ ellenében induljon?
– Nem zárhatjuk ki ennek a lehetőségét. Az egyezség a feleken múlik. Én annyit mondhatok, hogy ha nekem ebben a pártban befolyásom lesz, akkor csak úgy tudom elképzelni az együttműködést, ha az egy olyan program köré szerveződik, amely az autonómia irányába mutat, és amely az EMNT által képviselt integrált autonómia-koncepció köré épül.
Magyarán ez azt jelenti, hogy mind a Székelyföld, mind a többi vidékek területi autonómiája, mind pedig Erdély-szinten a kulturális autonómia egyidejű és egyenrangú képviseletére épül és olyan programokat vállal fel, amely ezek irányába tesz lépéseket, vagy mutatja meg, hogy hogyan lehet ezek irányába haladni.
Én e köré tudok elképzelni bármilyen választási koalíciót, és semmiképpen sem egy olyan program köré, amelyet ma az RMDSZ markánsan képvisel. Vagyis azt, hogy tegyük félre az autonómia kérdését, és azt a bukaresti kijárásos politikát csiszolgassuk, amely ideig-óráig hozhat eredményeket olyan kérdésekben, mint az aszfaltozás vagy az infrastrukturális fejlesztés, de ez semmiképpen sem tud áttörést hozni a nemzetpolitikában.
Transindex.ro

Székházavató a Magyar Polgári Pártnál
Szász Jenő: "Azért van MPP, mert az RMDSZ nem teljesített"
Szombaton avatta fel székházát Magyar Polgári Párt (MPP) Maros megyei szervezete. A marosvásárhelyi Aurel Filimon(volt Iskola) utca 28. szám alatti ingatlant a tagság és szponzorok támogatáával béreli, mivel – ellentétben más pártokkal – sem a megyei, sem a városi tanács nem utalt ki székházat az MPP számára.
Az avatóünnepségen a párt tagjai, a történelmi egyházak képviselői mellett jelen volt az MPP országos elnöke, Szász Jenő, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, László György, az MPP Maros megyei elnöke valamint Kelemen Ferenc, a marosvásárheyi szervezet elnöke.
Beszédében László György megyei elnök hangsúlyozta: a székház felavatása ünnep az MPP számára, hiszen ez is bizonyítja, hogy a szervezet él és gyarapodik, vannak támogatói. Ünnep, mert a megyei tagság régi vágya teljesült: immár van, ahova "bejönni", "haza jönni", hiszen ez a ház mindig nyitva áll majd mindenki számára. "Összetartozásunk jelképe is ez a hajlék, összetartozásunk jele az, hogy ma itt ennyien összesereglettünk a megye minden pontjáról, hogy történelmi felekezeteink elöljárói megjelentek. Megmaradásunk és gyarapodásunk érdekében mindenképpen egymásra vagyunk utalva. Együtt erősek lehetünk, de csakis akkor, ha egy jól meghatározott cél lebeg előttünk. Ennek a célnak rendeljük alá munkánkat, mindennapjainkat. Ez a cél kell meghatározza ezen új iroda szellemiségét is. Olyan hely kell ez legyen, amelynek kisugárzása van. Akkor bizakodóak lehetünk. Erősek lehetünk, és ezt az erőt éreznie kell közösségünk tagjainak is. Ha ők érzik, hogy értük vagyunk, velük vagyunk, hogy munkánknak értelme van, és nem egy, a valóságtól elrugaszkodott politikai elit papol – akkor ez az erő hatványozódni fog. Akkor egy év múlva, két év múlva vagy tíz év múlva elmondhatjuk, hogy értelme volt az áldozatnak és értelme volt a mai napnak is" – nyilatkozta a megyei elnök. A székházat Ötvös József, a Marosi Egyházmegye esperese valamint Nagy László unitárius lelkész, püspök-helyettes áldotta meg. A szalagvágást követően megtartott sajtótájékoztatón László György elmondta, nem "hivatalból" kapták a székházat, mint más pártok, az érvényben levő törvények alapján, hanem bérbe vették a helyiségeket. De továbbra is reméli, hogy a megyei önkormányzat kiutal egy pártszékháznak alkalmas ingatlant az MPP-nek is. Kelemen Ferenc, a marosvásárhelyi szervezet elnöke kifejtette: " az MPP él, dolgozik és jövőképet kíván teremteni az emberek számára, erősíteni a magyarságtudatot". Toró T. Tibornak – aki az MPP-t a jóra való restség példaképének címkézte egy internetes sajtótájékoztatón – "üzente", hogy "nagy tévedésben van", hiszen a széházavató, a nemzet ünnepeinkre való megemlékezések, Marosvásárhely főterének átrendezésével kapcsolatos javaslataik, az internetes mozgalom elindítása az utcanaveink visszaszerzésére, a helyi választásokra való felkészülés mind-mind azt bizonyítja, hogy az MPP igenis dolgozik. Ilie Nastase volt élsportoló romákkal és a Székelyföld etnikai összetételének megváltoztatásával kapcsolatos kijelentéseit is sérelmezte. Izsák Balázs, az SZNT elnöke azokról az elvárásokról beszélt, amelyek megfogalmazása szükséges ahhoz, hogy a székelyföldi autonómiatörekvések beilleszthetők legyenek a magyar nemzetpolitikába. "Oltalmazó hatalom szerepvállalását várjuk el Magyarországtól, azt a szerepet, amit Ausztria töltött be Dél-Tirol esetében. Ami a marosvásárhelyi önkormányzati választásokat illeti, itt olyan magyar képviseletre lesz szükség, olyan személyekre, akik nevét, tevékenységét a város magyar lakossága jól ismeri és értékeli" – jelentette ki Izsák Balázs. Szász Jenő pártelnök elégtétellel nyugtázta a párt megyei székhelyének avatását, ami bizonyítja, hogy "új lendületet kapott a megyei szervezet az új vezetéssel". Az elmúlt 20 évet az erdélyi magyarság szempontjából RMDSZ-korszaknak, a szövetség politikai monopólumának nevezte, amire az MPP-nek alternatívát kell kínálnia. "Azért van MPP, mert az RMDSZ nem teljesített. Mert az RMDSZ nem ért el jelentős eredményeket" – nyilatkozta. Hogy az EMNT mint párt jelent-e alternatívát? A Tőkés László püspök által létesítendő új pártnak Szász Jenő szerint nincs értelme, zavart kelt, és egyébként is "Tőkés László 20 évet késett ezzel, és végleg le is késett". A Népújság kérdésére, hogy a 2012-es önkormányzati választásokon az MPP külön állít-e jelölteket vagy szövetkezik adott esetben az RMDSZ-szel, Szász Jenő kifejtette: lesz egy bizonyos százalék, ami alatt nem kínálnak versenyhelyzetet, de Maros, Hargita, Kovászna megyében saját jelölteket kívánnak állítani. "Maros megyében, Marosvásárhelyen demokratizálni szeretnénk a magyar társadalmat, politikai pluralizmusra van szükség. A párt jelenleg az önkormányzati választási stratégiáján dolgozik" – tette hozzá.
(antalfi) Népújság (Marosvásárhely),

Könyvbemutató
Koszta István Nem (csak) Erdély volt a tét – kései tudósítás a párizsi konferenciáról című legújabb könyvében Alexandru Vaida-Voevod erdélyi származású román politikusnak a párizsi konferenciáról írt leveleit, feljegyzéseit, visszaemlékezéseit adja közre.
Raffay Ernő szavában többek között ez áll: "Több éve már folyamatosan jelennek meg történelmi munkák, amelyek Trianon kérdéskörét vizsgálják, azonban mindegyikük a problémakör feltárásának csak egy szeletére vállalkozik. A Trianonról és következményeiről szóló, minden szempontból körültekintő elemzés még nem született meg, de talán nem is fog hosszú ideig. Íme egy könyv, amely arról szól, hogy korántsem vagyunk minden titok birtokában, kilencven év után is lehet megdöbbentően újat mondani.
Vagy inkább üzenni? Ajánlom Koszta István könyvét és Alexandru Vaida-Voevod írásait minden magyar olvasó kezébe. Megérthető belőle nemcsak a Magyar Királyság tragédiája, de a különbség is a magyar és a román politikai elit (…) szellemi és morális állapota, valamint érdekérvényesítő tehetsége között is."
"A könyvet Marosvásárhelyen a Súrlott Grádics irodalmi kör mai ülésén mutatják be a szerző jelenlé-tében, a Bernády Házban, 18 órai kezdettel. Kolozsváron október 14-én, a Phoenix könyvesboltban (Fő tér 23., a magyar konzulátus udvarán). Felkért méltatója: dr. Pál-Antal Sándor akadémikus, ny. főlevéltáros, egyetemi tanár. Népújság (Marosvásárhely)

Az Arad–Szeged gázvezeték avatása. – Prioritás marad az energetikai biztonság
Habár már néhány hónapja megvoltak az üzemi próbák, és a Petrom vagy a Romgaz már importált is gázt rajta, az Arad–Szeged gázvezeték hivatalos avatására csak ma került sor Csanádpalotán.
Ahol, az út mentén felállított impozáns sátorig, és innen a fogadóállomásig vörös szőnyeg várta az eseményre érkező Orbán Viktor magyar, Emil Boc román miniszterelnököket, és Günther Oettingert, az Európai Bizottság energetikai biztosát.
A házigazda szerepét Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója töltötte be, s köszöntőjében a magyarországi energetikai biztonságról, a vezeték fontosságáról beszélt, kiemelve, hogy a MOL 15 évvel ezelőtt avatott hasonló, határon átnyúló energetikai kapcsolatot, s reméli, nem kell újabb tizenöt évet várni a következőre. De azt is fontosnak ítélte, hogy az Európai Unió a hasonló projektekre elkülönített keretösszegből az Arad–Nagylak vezetéket finanszírozta elsőként.
Ezt követően Orbán Viktor lépett a mikrofonhoz, s a protokolláris köszöntést követően azonnal politikai síkra tért, s megismételte, amit az elmúlt hónapokban már többször is kijelentett: Magyarországon új időszámítás kezdődött. Beszélt arról is, mennyire fontos, hogy Romániával ilyen jó kapcsolatot ápolnak, szerinte a két ország a közép-európai stabilitás két bázisa lett, s az ilyen és ehhez hasonló együttműködéseket a józan ész hozza létre. Aztán ő is rátért az energetikai biztonságra, kiemelte, hogy kizárólag regionális, országok közötti hálózattal lehet ezt megteremteni, és a mai avatás nem csupán Románia és Magyarország, hanem az Európai Unió számára is jó hírnek számít. Úgy vélte, hogy a közép-európai térség, Lengyelországtól Romániáig a recesszió előtti években is a vén kontinens legdinamikusabban fejlődő régiója, s ez lesz a jövőben is, végezetül megígérte, hogy a magyar elnökség fél éve alatt is az unió egyik fő prioritása az energetikai biztonság lesz.
Udvariassági gesztusként Emil Boc magyarul köszönt a jelenlevőknek, ami nem is annyira különleges, hisz kolozsváriként vélhetően elég jól ért és beszél magyarul. Avatóbeszédében messze kerülte a politikát, Orbánhoz képest kevesebbet beszélt a két ország együttműködésének fontosságáról, inkább Románia energetikai politikáját vázolta, igaz, külön megköszönte Budapestnek, hogy támogatja és részese a közelmúltban aláírt AGRI-szerződésnek (a Kaspi-tenger környékéről hajóval cseppfolyós gázt Konstancára szállító, többoldalú együttműködés). Beszélt arról is, hogy Románia hasonló gázkapcsolatot szeretne Bulgáriával – ennek megvalósítása a legelőrehaladottabb –, majd Szerbiával és a Moldovai Köztársasággal is.
Végül Günther Oettinger ismertette néhány mondatban az unió energetikai politikájának főbb irányvonalait.
A ma átadott vezeték hossza 61 kilométer, kapacitása évi 1,75 milliárd köbméter, a napi csúcskapacitása pedig 4,8 millió köbméter. Hogy eddig pontosan mennyi gázt importált rajta Románia, egyetlen szó sem esett. Egyébként a vezeték megépítése hosszú vajúdás eredménye, hisz a döntés 2002-ben már megszületett, ám a megvalósíthatósági tanulmány csak 2007-ben készült el, s az utolsó szakaszok összekapcsolása, amint arról annak idején beszámoltunk, sok bürokratikus akadályba ütközött a román fél részéről. A vezetéket magyar oldalon a FGSZ, román oldalon a Transgaz építette.
A magyar fél úgy véli, a cső az első kézzel fogható lépés egy valódi, regionális infrastruktúra-platform megteremtésére, hisz a régió gázpiacai eddig el voltak zárva egymástól, és gyakorlatilag csak nemzeti gázpiacokról beszélhettünk.
Irházi János, Nyugati Jelen (Arad)

Nemzeti létparancs
Az erdélyi magyar közélet alapvető struktúrája két évtizedig igen egyszerű volt, még akkor is, ha 2003 után a nemzet sorsalakítása iránt érdeklődő polgárnak egyre több szervezet nevét kellett megtanulnia.
Egyik oldalon álltak a román hatalommal paktálók, az autonómia-program meghirdetését előbb minden eszközzel akadályozók, majd a képviseletét szabotálók, szociológiai szempontból a korábbi rendszer haszonélvezői, az új rendszer zsoldosai, a karrieristák és a megvezetettek. A másik oldalon a magyar érdek képviselői, akik nem a vélt vagy valós román elvárásokhoz mérték a célokat, hanem az erdélyi magyar nemzeti közösség létérdekeihez, a korábbi ellenállók, a politikában eladdig részt nem vevők, valamint azok, akik Saulusokból tényleg Paulusokká lettek. E törésvonal nemcsak a politikai vonalvezetésben, hanem a hatalom-technikában, a módszerekben is tetten érhető volt. Az egyik oldalon Hargita megyei listahamisítás, Neptun-ügy, Nagy Benedek-féle puccskísérlet, alapszabályzat-sértő ultimátum-visszavonás, Petőfi-Schiller tragikomédia, Kincses Előd alapszabályzat-ellenes felfüggesztése a 2000-es önkormányzati választás hajrájában, a Szabályzat-felügyelő Bizottság manipulációja, központilag vezényelt kiszorítósdi, a másik oldalon konok ragaszkodás az alapszabályzathoz, átláthatóság követelése, programhűség.
Ezt a képletet tette tönkre a Magyar Polgári Párt elnökének politikai ámokfutása. Amikor az alapító elnök szembesült azzal, hogy a megyei elnökök többsége nem az ő oldalán áll, s nem elképzelhetetlen a párt alakuló kongresszusán a leváltása, kezdetét vette egy olyan, az írott és íratlan normákat lábbal tipró politikai kurzus, amihez képest az RMDSZ Markó-korszakának szabálytalankodásai apró csínytevéseknek tűnnek, s amihez foghatót csak a bukaresti módszereket az ott töltött évtizedek alatt asszimiláló Domokos Géza manőverei között találhatunk. Ezek láttán még a magyarországi jobboldal gödörásói (ebbe ugye, a közmondás szerint maguk esnek bele, magukkal sodorva sajnos szervezetüket is többnyire), a diktatórikus hajlamú Giczy György, Torgyán József és Csurka István is elismerően csettinthetnek. Manipuláció a megyei elnökök aláírásával, szavazati jog odaítélése a meghívottaknak, kizárások okkal és teljességgel ok nélkül. A nemzeti oldal zászlóshajójának, a teljes autonomista tábor pártjának elképzelt MPP-ből Szász Jenő zsebpártja lett a maga szektariánus követőivel és a túszul ejtett, jobb sorsra érdemes, kénytelen-kelletlen maradó középgárdával. Még ez is feldolgozható lenne, ha a párt sikeres volna, és ha lenne egy következetes politikai vonalvezetése, ha tántoríthatatlanul képviselné a nemzeti érdeket. A diktatúra lehet akár hatékonyabb is, mint a demokrácia megfelelő diktátor esetén, ezt tanítja nekünk az ókori történelem.
Nem lenne ugyan könnyű mindezt lenyelni azoknak, akik az RMDSZ-en belül közel másfél évtizedig követeltek demokratikus vezetést, de a közösségi érdek felül kell írja az egyéni lelki problémákat. No de miféle következetes vonalvezetésről és nemzetszolgálatról beszélhetünk akkor, amikor Szász Jenő egyik pillanatban székely autonómiáról beszél, másik pillanatban Cotroceni-be megy koccintani december elsején, megismételve a Kempinsky szállóban 2002-ben megesett gyalázatot? Amikor egyik pillanatban következetességről, elvhűségről, önrendelkezésről szónokol, a másikban hibának nevezi azt, hogy végre-valahára az erdélyi magyarság bátor képviselői, beleértve épp az ő pártjának tagjait is, azokra a történelmi pillanatokra emlékeznek – tételesen Észak-Erdély visszatérésére és Horthy Miklós kormányzó erdélyi bevonulására –, melyek a magyar közösségnek ténylegesen ünnepnapjai voltak az elmúlt kilencven évben?
A belső demokráciát, a magyar érdeket és a politikai következetességet egyszerre fontosnak tartó tábor lépéskényszerbe került. Ha nem alapítja meg saját szervezetét, saját pártját, az erdélyi magyar szavazó választhat az elhasznált, a román politikának harminc ezüstért bármikor behódoló RMDSZ és az egy politikai kalandor által kisajátított MPP között. Lényegében az alternatíva-képzés szükségszerűsége húzódik meg Tőkés László és Toró T. Tibor egy új párt bejegyzési szándékáról szóló, nagy port felkavart nyilatkozatai mögött. A képviselet nélkül maradt nemzeti demokraták színeinek megjelenítése az erdélyi magyar politikai palettán ma nemzeti létparancs.
Borbély Zsolt Attila, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Dacolva sorssal, idővel
Könyvbemutató a Bernády-napokon
Október 21-én, csütörtökön délután 6 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban kerül sor az idei Bernády-napok nyitórendezvényére.
Az egykori városépítő polgármester tiszteletére rendezett emlékünnepség-sorozat jó alkalom egy-egy jelentős kiadvány megjelentetésére is. Ez a hagyomány ezúttal sem szakad meg, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány 2010- es kötete fotóalbum. A Dacolva sorssal, idővel című könyv Maros megyei műemlék templomokat és templombelsőket mutat be, Bálint Zsigmond fotóművész évek során készített és összeválogatott színes felvételeit. A kötetben a templomokról hasznos tudnivalók is olvashatók Ötvös József református, Baricz Lajos római katolikus és Nagy László unitárius lelkészek tollából.
Az albumbemutatón az immár tizenharmadik emlékrendezvényről és a Bernády-napok jelentőségéről Borbély László, a kuratórium elnöke beszél. A kötetet annak szerkesztője, Nagy Miklós Kund ajánlja a jelenlevők figyelmébe. Megszólalnak a szerzők is. A Bernády Ház emeleti galériáiban pedig kiállítás nyílik a könyvben szereplő templomfotókból.
Az est folyamán az alapítvány és a Bernády Ház magyar és román nyelvű bemutatkozó füzete valamint a napokra elkészült bemutatkozó CD is a közönség elé kerül.
Október 22-én, pénteken 10 órától folytatódik a rendezvénysorozat. A református temetőben sor kerül Bernády György sírjának megkoszorúzására. 10.30 órakor a szervezők a Bernády téri szobornál tartandó koszorúzási ünnepségre várják a város lakóit. 12 órakor a Bernády Házban a hagyományos diákvetélkedő kiértékelése és a díjkiosztás zajlik le.
Délután 6 órakor a Kultúrpalota nagytermében ünnepélyes keretek közt adják át a Bernády-emlékplakettet. A kitüntetett, a város egyik jeles személyiségének kilétét akkor fedi fel a kuratórium elnöke. Az idei Bernády-napokat Kovács Kati rendkívüli koncertje zárja. Népújság (Marosvásárhely)

Nem (csak) Erdély volt a tét
Nem (csak) Erdély volt a tét. Kései tudósítás a párizsi konferenciáról – áll Koszta István filológus, történész legutóbbi kötetének címlapján, a könyvön, amely hiánypótló és amely szokatlan nézőpontból, Alexandru Vaida-Voevod levelei, az 1918–20-as, párizsi béketárgyalásokról hazaküldött szigorúan bizalmas, a könyv megjelenése előtt nem publikált rejtjeles üzenetei alapján, azokat idézve beszél a békekonferenciáról, történészi pontossággal. A Koszta István által közölt szövegek két részre oszthatók: Alexandru Vaida-Voevod Párizsból Iuliu Maniunak, illetve a kormányzótanácsnak írt levelei átfogják az úgynevezett békekonferencián tanulságosan és eredményesen tevékenykedő román delegáció első munkaévét (1919. január-november). A második rész: feljegyzései és emlékirat-töredékei az 1920. év első negyedévének történéseit és azok összefüggéseit tartalmazzák, a levelek eligazítják az olvasót a párizsi békekonferencia munkálataiban.
A kötetet Marosvásárhelyen a Súrlott Grádics irodalmi kör legutóbbi estjén, teljes teltházas közönség előtt, a szerző jelenlétében mutatták be a Bernády Házban. Bölöni Domokos házigazda és körvezető nyitószavait követően a kiadványt Pál-Antal Sándor akadémikus, ny. főlevéltáros méltatta: – A könyv nagy sikert aratott Budapesten. 1918–19-re vonatkozó része elénk, erdélyi és magyarországi magyarok elé tár sok részletező kérdést a párizsi konferenciáról. A kötethez Raffay Ernő történész írt méltatást, amelyben a következők állnak: „Trianonról és következményeiről szóló, minden szempontból körültekintő elemzést adó történelmi mű még nem született meg, de talán nem is fog hosszú ideig... Íme egy könyv, amely arról szól, hogy korántsem vagyunk minden titkok birtokában, kilencven év után is lehet megdöbbentően újat mondani... Megérthető belőle nemcsak a Magyar Királyság tragédiája, de a különbség is a magyar és a román politikai elit (például gróf Tisza István és Alexandru Vaida-Voevod) szellemi és morális állapota, valamint érdekérvényesítő tehetsége között is.” A fülszöveg gondolatsora szerint „Vaida-Voevod levelei a párizsi békekonferenciáról, olykor beszámoló, összegező tájékoztatói azért fontosak, mert abban a békéről alig szóló, általános zűrzavarban eligazítanak arról, hogy ki, kivel, hányszor, hol és mikor, meg miért, vagy mennyiért...” Ezt Koszta Istvánnak köszönhetjük, de nem csak mi, hanem az erdélyi román történészek is, főleg a kolozsváriak. Köztük sokan jól tudnak magyarul, így kompetensen tudták értelmezni Koszta munkásságát. Meggyőződtem arról, hogy őket is mennyire érdekelte a kötet, amely számukra is újdonságot jelentett. Betekintést nyújt a trianoni eseményekbe és nem csak azok egyoldalú, magyar részről történő ismertetését, hanem a másik szemszög érzékeltetését is nyújtja. Ezek a békekonferenciák nem jelentettek kimondottan fontos ügyet. A nagyhatalmak már felosztották egymás között az érdekszférákat, ez nekik másodrendű kérdés volt. A magyar küldöttség például nem is volt a konferencia hivatalos meghívottja, mert a monarchia akkor bomlott fel, Magyarország pedig még nem létezett. Be sem jutottak a trianoni palotába. Ez olyan tragédia, amelyről kevesen tudunk. Nagyon jól dolgozott viszont a román küldöttség, megtalálták a kiskapukat, megszerezték támogatóiknak a meggyőzhető embereket. A kötet alaposan kitágítja a Trianonnal kapcsolatos szemléletünket, azt hogy hogyan tekintünk mi másokra, de azt is, hogy mások hogyan tekintettek ránk. Ehhez a kötet hozzásegített – hallottuk a méltatótól, majd a szerző beszélt a könyvet megelőző kutatómunkáról, az anyagszerzés szinte hihetetlen egybeesésekkel gazdagított történeteiről. Mint mondta, a legnagyobb próbatétel az volt, hogy kimondottan a forrásanyagra támaszkodjon és erre szorítkozóan megállja, hogy következtetéseket vonjon le. Ez a történészi kutatói fegyelem eredménye.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)