Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Guterres, Antonio
133516 tétel
2004. december 20.
„Örvendhetünk, hogy nemzetünknek még vannak olyan nagyjai, akik önzetlenül dolgoznak népünk megmaradásáért” – mondta a Julianus Alapítvány díjátadó ünnepségét megelőzően Berszán Lajos gyimesfelsőloki esperes. A csíkszeredai alapítvány első román díjazottja, Smaranda Enache emberjogi aktivista hosszas, elismerő taps közepette vette át a díjat. A budapesti dr. Atzél Endre a moldvai csángómagyarokért végzett karitatív tevékenységéért, az 1989-ben Magyarországra menekülő magyarok intézményes támogatásáért vehette át az elismerést. Az idei díjazottak listáján a brüsszeli dr. Kállay Oszkár, dr. Czirják Árpád kolozsvári kanonok, Lapohos András ördöngösfüzesi tanár, valamint Kovács Miklós kárpátaljai politikus szerepelt. A város legkiemelkedőbb személyiségeit díjazta a nagyváradi önkormányzat a Kiválóságok gáláján. A tizenöt terület közül kilencben magyar jelölt nyerte el a város címerével díszített szobrocskát és a huszonötmillió lejes pénzjutalmat. A képzőművészek közül Jakobovits Márta, a legjobb színész kategóriában pedig Kiss Törék Ildikó, a Kiss Stúdió Színház alapítója kapta a fődíjat. Thurzó Sándor, a Varadinum vonósnégyes alapítója a legjobb zenész, Tóth Márta, az Ady Endre Gimnázium igazgatója az oktatás kategóriában vette át a jutalmat. Az év nagykövete Tóth István, a Tavirózsa fotóklub és a Foto Art Galéria alapítója, a szociális téren nyújtott tevékenységéért Rajna József, a Caritas Catholica vezetője kapta meg a díjat, az elismerésre legméltóbb fiatal Debreczeni Sándor, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség elnöke. A sport kategóriában Nyisztor Sándor vívót jutalmazták, aki az idei athéni ötkarikás játékokon képviselte a várost. A sajtó kategóriában győztes Szűcs László, az Ady Endre Sajtókollégium igazgatója a pénzdíj egy részét egy ferences apácának, Zita nővérnek ajánlotta föl, aki az elmúlt évtizedekben sokat tett a városért, az utóbbi időben pedig szegény sorban él. Díszoklevéllel tüntetett ki Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester évzáró fogadásán több magánszemélyt és szervezetet. A főtéri Emlékezés Parkjának alkotói közül ketten, Blaskó János szobrászművész és Heil Tibor építészmérnök részesült a kitüntetésben. Díjazták az Artera Alapítványt, a Székely Dalegyletet, a Balázs Ferenc Vegyeskart, Gergely József mesterszakácsot, a Mallersdorfi Ferences Apácarendet, az udvarhelyi Fafaragók Szövetségét, valamint Ilyés Ferenc futballistát, Hosszú Attila vállalkozót és Geréb Péter matematikatanárt. /Díjözön az éves munkáért. = Krónika (Kolozsvár), dec. 20./
2004. december 20.
A kettős állampolgárság érvénytelen lett, és így „határon túli magyarok helyett, hatályon túli (kívüli) magyarokká lettünk”, írta Bogdán Kálmán. Arcul ütötték a határon túliakat. A magyar igazolvány tulajdonosaként továbbra is csak akkor látogathatnak az anyaországba, ha legalább 500 euró van a tarsolyban, ha megváltják az oda-vissza szóló jegyet, és ha gondoskodnak szállásról. „Megtagadtak bennünket, majd ötmillió magyart” – állapította meg Bogdán Kálmán. /Bogdán Kálmán: Ezután földöntúli szerelemmel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./
2004. december 20.
Megalakulásának 200. évfordulóját ünnepelte a szatmári katolikus egyházmegye. A jubileumi esztendőre időzítették az egyházmegyei zsinatot. A püspök megvonta a zsinat mérlegét. Elmondta, hogy az ismert történelmi okok miatt az egyházmegyében több mint hat évtizede, pontosabban 1938 óta nem volt zsinat, minek következtében nem vehették át az 1962-65-ben megtartott vatikáni egyetemes zsinat előírásait. A zsinat eredményeképpen teljesen átszerveződtek a plébániák, mindenütt egyháztanácsok alakultak. Az egyházmegyében mind a hívők, mind pedig a papok száma csökkent, ezért inkább a személyi pasztorációra helyezik a hangsúlyt. A püspök elmondta, hogy jelentős ingatlanokat kaptak vissza elsősorban Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és Máramarosszigeten. Különösen fontos a püspöki palota balszárnyának, a volt szeminárium épületének visszatérése, ahová a Hám János Katolikus Iskolacsoport költözhetett. Az más kérdés, hogy milyen állapotban vehették át, s mennyit kellett rákölteniük a helyreállításra. Visszaszolgáltatták továbbá az egykori Irgalmasrendi Kórházat, Nagykárolyban a zárda, a legényegylet és a Kalazanczi Szent József iskola épületét, hogy csak a fontosabbakat említse. Azonban csak formailag kerültek ismét az egyház tulajdonba, még évek telhetnek el, amíg ténylegesen birtokolhatják. A parlamenti választások alkalmával a püspök egyértelműen az erdélyi magyarság egységének megtartása mellett állt ki és a szavazáson erre biztatta híveit. /Sike Lajos: Év végi beszélgetés Schönberger Jenő szatmári megyés püspökkel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./
2004. december 20.
Gyulafehérváron a Gróf Majláth Károly Római Katolikus Líceum Dsida Jenő Irodalmi Köre szavalóversenyt rendezett. /Mihálcz Márta: Szavalóverseny Gyulafehérváron. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 20./
2004. december 20.
Dec. 19-én a Kolozsvári Állami Magyar Színházban a magyar főkonzulátus anyagi támogatásával négyszáznegyven magyar kisdiák tekinthette meg Muszty Bea és Dobay András A kék csodatorta című mesemusicaljét. Szentpéteri István konzul felhívta a gyermekek figyelmét a színházépület előcsarnokában látható Alkotó magyarok itthon és külföldön című tudomány- és technikatörténeti kiállításra. /Ö. I. B.: Előkarácsony a főkonzulátussal. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./
2004. december 20.
Nyílt levélben fordul a Zöld Erdély Egyesület Markó Béla szövetségi elnökhöz, arra kérve az RMDSZ-t, hogy egyértelműen foglaljon állást Verespatak ügyében. /Verespatak is legyen tárgya a koalíciós tárgyalásoknak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./
2004. december 20.
Dec. 18-án gálaesten az Erdélyi Magyar Írók Ligája kiosztotta idei díjait. Irodalomtudományi díj: Boka László, Irodalmi Jelen Prózadíja: Lőrincz György, Irodalmi Jelen Költészeti díja: László Noémi, Méhes György Debütdíj: Magyari Ágnes, Méhes György Nagydíj: Fekete Vince, Szindbád díj: Anamaria Pop, Misztótfalusi Kis Miklós életműdíj: Lászlóffy Csaba, valamint életműdíj: Kányádi Sándor. /E-MIL díjak 2004. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./
2004. december 20.
Az elmúlt évad legkiemelkedőbb teljesítményéért járó, a Művészeti Tanács által odaítélt Bánffy Miklós Vándordíjat vehette át december 17-én Senkálszky Endre, érdemes művész. A 90. életévét betöltött művésznek a magyar hivatásos színjátszás 212. évfordulóján nyújtotta át a kitüntetést a kolozsvári Állami Magyar Színház színpadán Bács Miklós, a tavalyi vándordíjas. /Átadták a Bánffy Miklós Vándordíjat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./
2004. december 20.
Dec. 17-én Kolozsváron, a Tranzit Házban három, a Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent kötettel ismerkedhetett meg a közönség: Óváry Zoltán: Emlékeimből, Franz Hodjak: A kút legendája és Bartalis János: Ujjaimból liliomok nőnek. Óváry Zoltán neves orvos, aki az immunológia és allergiológia kutatásának szentelte életét, 90 évesen írta meg önéletrajzi kötetét. A kolozsvári születésű orvos idén töltötte be 97. életévét, és ma is lankadatlan erővel dolgozik. Az Óváry család teadélutánjain több művész megfordult. Az átutazók között volt Ady, Bartók, Kodály, illetve Móricz Zsigmond. Franz Hodjak verseskötetével kapcsolatban felhívták a figyelmet az erdélyi szász és sváb írókra, költőkre. Hodjak évtizedekig élt Kolozsváron, 1992-ben emigrált. Egyike a legelismertebb romániai német szerzőknek. Bartalis János verseit tartalmazza a válogatás. /F. I.: Kriterion – könyvek délutánja. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./
2004. december 20.
Dec. 18-án Kriterion-Napok záró mozzanataként bemutatkozott a magyarországi Széphalom Könyvműhely és a Magyar Napló. Oláh János, a Magyar Napló főszerkesztője elmondta: 1989-ben alakult a lap, tizenegy éve jelenik meg havi rendszerességgel. Mezei Katalin az Írók Szakszervezete kiadójának, a Széphalom Könyvműhelynek képviseletében elmondta: a kiadó azzal az elképzeléssel alakult 1989-ben, hogy végre cenzúra és bármiféle hatalmi beleszólás nélkül, a szerzők kiadójaként működjék. Évente 20–30 könyvet adnak ki, a példányszámot sok minden befolyásolja. /F. I.: Véget ért az Adventi Könyvvásár. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./
2004. december 21.
Viták kísérték a parlament két házának elnöki tisztségébe jelölt személyek megválasztását. Végül az ellenzéki pártszövetség törvényhozói kivonultak a teremből. A feszültséget növeli a Román Humanista Párt (RHP) felemás álláspontja. Dan Voiculescu pártelnök közölte: a parlament vezetőségének megválasztásakor kitartanak szövetségesük mellett, és a Szociáldemokrata Párt jelöltjeit támogatják a parlament két házának elnöki tisztségére javasolt személyek közül. Basescu elnök az autonómia pártolója lett. A parlamentben végül Adrian Nastasét a képviselőház elnökévé választották. /Borbély Tamás: Kivonult az ellenzék a parlament üléséről. A titkos szavazás megsértése ellen tiltakoztak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./
2004. december 21.
Traian Basescu megválasztott államfő dec. 20-án letette a hivatali esküt a parlament két házának együttes ülésén. /Az RHP is szélirányba fordul? = Népújság (Marosvásárhely), dec. 21./
2004. december 21.
Parlamenti együttműködési megállapodás született dec. 19-én a Traian Basescu megválasztott államfőt adó liberális-demokrata Igazság és Igazságosság (D.A.) politikai szövetség és a Nemzeti Demokrata Tömb nevű párt (PBND) képviselői és szenátorai között. A megállapodás szerint a különböző román szakszervezeti tömörüléseket képviselő szenátorok és képviselőházi tagok támogatni fogják, hogy a liberális-demokrata szövetség jelöltjeit válasszák meg a törvényhozás két házának elnöki tisztségeire, s megszavazzák a D.A. kormánylistáját. A PBND szenátorai és képviselői eredetileg a Nagy-Románia Párt (NRP) listáin kerültek be a törvényhozásba, de most bejelentették, hogy leválnak a NRP-ről és önálló frakciót hoznak létre mind a képviselőházban, mind a szenátusban. A PBND-nek tíz jelöltje jutott parlamenti mandátumhoz. /Együttműködési megállapodás a D.A. és a PBND között. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./
2004. december 21.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa úgy döntött, hogy az RMDSZ a D.A. Szövetséggel folytatja a koalíciós tárgyalásokat. Markó Béla szövetségi elnök hangsúlyozta, hogy Romániának stabil kormányzásra van szüksége. Az SZKT meghívott vendége, Tempfli József nagyváradi megyéspüspök utalva Gyurcsány Ferenc ama kijelentésre, hogy az egyház ne politizáljon, kijelentette: igaz, hogy az egyház fő feladata a tanítás és a nevelés. Amennyiben azonban a hívek egyéni és kollektív jogairól van szó "kutya kötelessége mindent megtenni". Ez összefonódik a politikával, és az egyház nem hallgathat, csak "ne essen át a ló másik oldalára". Mint mondta, "félretéve az egyéni érdekeket, a vallásos hit és a politikai ész összetartozik". Markó élete legnagyobb politikai teljesítményét nyújtotta – állapította meg Sütő András író, aki "klinikai kórteremből figyelte a választási küzdelmet". Sütő politikai kalandoroknak nevezte azokat, akik az RMDSZ ellen dolgoztak. Kifejtette, helyesen cselekszik az RMDSZ, ha nyíltan magyarázva viszi be a köztudatba, hogy mi az az autonómia, amit elképzel. /Mózes Edith: Habozás a keresztútnál. Toró T. Tibor szerint a tárgyalási alap az autonómia. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 21./
2004. december 21.
Nem ért egyet a Kovászna megyei magyar prefektus kinevezésével a kormányt alakító liberális-demokrata D. A. Szövetség helyi vezetősége, továbbá az Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere által követelt 70 százalékos magyar vezetői arányt abszurdnak tartják. /D. B. I.: Bukaresti egyeztetésre várva. = Krónika (Kolozsvár), dec. 21./
2004. december 21.
Románia államelnökéhez, valamint több minisztériumhoz intézett levelet a csíkszeredai román közösséget képviselő érdekvédelmi egyesület. Az iratban aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy a sepsiszentgyörgyi román iskolaközpont falára elhelyezték a neves magyar tudós, Lósy-Schmidt Ede emléktábláját. Az egyesület provokatívnak tartja a gesztust, mivel szerintük az emléktábla elhelyezői semmilyen dokumentummal nem tudják bizonyítani, hogy a magyar tudós a román tannyelvű iskolának helyet adó épületben született. /Farkas Réka: Tiltakozik a csíkszeredai románság. = Krónika (Kolozsvár), dec. 21./
2004. december 21.
Dec. 20-án Gyurcsány Ferenc elutasította a vétó alkalmazásának felvetését Románia európai uniós csatlakozásának ügyében a parlamentben, ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy Magyarország keleti szomszédja tegyen eleget környezetvédelmi kötelezettségvállalásainak. A kormányfő a vétóval való fenyegetést "politikai értelemben hibásnak, történelmi értelemben bűnösnek" nevezte. Gyurcsány Ferenc kijelentette: a magyar kormány sikeres volt, mivel elérte, hogy az Európai Tanács (ET) a környezetvédelmi kötelezettségvállalásra is terjessze ki a védzáradékot, amely alkalmazása késleltetheti a román csatlakozást. Gyurcsány Ferenc kijelentette: "2004 októberének elején új kormány alakult Magyarországon. Új kormány, amely egy hazafias kormány, új kormány, amely a bátorság kormánya". A miniszterelnök a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazásról szólva úgy fogalmazott, a választók azt mondták, hogy "nem visszafelé, hanem előre". "Azt mondták, hogy tudják, Magyarország jövője a közös Európában, nem pedig a bezárkózó Kárpát-medencében van" – tette hozzá. Somogyi Ferenc külügyminiszter találkozott a román nagykövettel és kifejezte reményét, hogy Bukarest vállalt kötelezettségeinek eleget tesz, "beleértve a verespataki aranybánya ügyét és egyéb környezetvédelmi aspektusokat". /Gyurcsány: igen a román EU- tagságra, feltételekkel. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 21./
2004. december 21.
A határon túli magyar szervezetek dec. 20-án közös nyilatkozatban foglaltak állást a kettős állampolgárság kérdésében. Az aláírók megállapodása szerint a nyilatkozatot a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) hozta nyilvánosságra. "A határon túli magyar szervezetek megdöbbenéssel értesültek a határon túli magyarok kedvezményes honosításáról szóló népszavazás eredményéről. Úgy véljük, hogy a nagyarányú távolmaradás a népszavazástól többek közt annak következménye, hogy a kormánypártok a nem szavazatra buzdítással elbizonytalanították a választókat. Bebizonyosodott, hogy az egész magyar nemzetet érintő kérdésekben meg kell keresni az egyetértést a politikai pártok között, ami ebben az esetben nem történt meg, sőt teljesen előkészítetlenül került sor a népszavazásra" – szögezte le a nyilatkozat. Az aláírók meggyőződésüknek adtak hangot, hogy az egyébként üdvözlendő Szülőföld-program vagy bármilyen anyagi támogatás nem helyettesítheti sem azt az erkölcsi jóvátételt, amelyet a határon túli magyarok számára a kettős állampolgárság lehetősége jelent. Ebből kiindulva felkérték a magyar kormányt és a parlamenti pártokat, hogy a nemzetközi joggal összhangban alkossák meg azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi a határon túli magyarok számára, hogy amennyiben igénylik, szülőföldjük elhagyása nélkül rendelkezhessenek magyar állampolgársággal. A határon túli magyar szervezetek készek arra, hogy a törvénymódosítás előkészítő munkálataiban részt vegyenek – mutatott rá a dokumentum. "Elvárjuk a magyar kormánytól, hogy mielőtt megtárgyalná ezirányú javaslatát, annak tartalmát egyeztesse a Magyar Állandó Értekezlet tagszervezeteivel, illetve hívja össze a Máért ülését. Mindannyiunk érdeke, hogy a nemzet jövője ne legyen pártpolitikai csatározások tárgya, hanem mielőbb közös álláspontot alakítsunk ki e stratégiai fontosságú kérdésekben" – hangsúlyozta a nyilatkozat, amelyet Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kezdeményezett. A dokumentumot rajtuk kívül a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nevében Kovács Miklós, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége nevében Jakab Sándor, a horvátországi Magyar Egyesületek Szövetsége nevében Juhász Sándor, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség nevében Tomka György, a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány nevében pedig Hámos László, az alapítvány elnöke írta alá. A kormány az alkotmányban megfogalmazott kötelezettségeinek eleget téve továbbra is azon munkálkodik, hogy megfelelő formában, a nemzetközi normákat is figyelembe véve segítsen megoldást találni a határon túli magyarok részéről felvetődő jogos kérésekre – mondta Budapesten a külügyminiszter, a határon túli magyar szervezetek állásfoglalására reagálva. "A Máért legutóbbi ülésén kifejeztük azt a szándékot, hogy az értekezletet a nem túl távoli jövőben összehívjuk" – mondta a külügyminiszter. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kijelentette: "Nemzetközi példák alapján kijelenthetjük, hogy semmilyen nemzetközi akadálya nincs egy olyan útlevél megadásának, amely az egész európai unió területére szabadságot ad (...), adjunk nekik olyan útlevelet, amellyel az egész európai unióban ugyanúgy közlekedhetnek, mozoghatnak, mint mi". Hiller István, az MSZP elnöke kifejtette, ugyanolyan útlevelet kell adni a határon túli magyaroknak mint az anyaországiaknak. /A határon túli magyar szervezetek közös nyilatkozata a kettős állampolgárságról. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 21./
2004. december 21.
A romániai rendszerváltozás kezdetét jelentő temesvári népfelkelés 15. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés résztvevői nyílt üzenettel fordultak az RMDSZ képviselő tanácsához. Az üzenet szerint az RMDSZ a többségi románsággal partneri kapcsolatra törekedjen, az 1989-es tömeggyilkosságok ügyét ki kell vizsgálni, ellenzi az RMDSZ-nek az utódkommunista Szociáldemokrata Párttal való koalícióra lépését. Szükség van a közösségi önkormányzat megvalósítására, az SZKT álljon ki az autonómia ügye mellett, az RMDSZ működjön együtt az erdélyi nemzeti tanácsokkal, a történelmi magyar egyházakkal és civil szervezetekkel. Az üzenetet Tőkés László, püspök és Kovács Zoltán főgondnok írta alá. /Temesvári üzenet a népfelkelés évfordulóján. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./
2004. december 21.
Dec. 18-án Népszavazás után – népszavazás előtt címmel az Magyar Polgári Szövetség /MPSZ/ polgári fórumot szervezett Gyergyószentmiklóson, amelynek vendégei voltak Kövér László, a FIDESZ országos választmányának elnöke, Bayer Zsolt újságíró, Szilágyi Zoltán, a Kossuth Rádió munkatársa és Szász Jenő, az MPSZ elnöke. Bayer Zsolt a kettős állampolgárságáról szóló népszavazással kapcsolatban kifejtette, hogy generációkból irtották ki a tudatot, hogy a határokon túl is élnek magyarok. Említést tett egy vezető történészről, aki egy akkori történészkonferencián kifejtette: Magyarországon csak a jelenlegi határokon belüli történelmi eseményeket szabad tanítani, mert a határon kívüliek sértik a szomszédos szocialista államokat. Ugyanakkor 1988-ban egymillió magyarországi tüntetett a romániai falurombolás ellen, és ’89 decemberében 3 millióan siettek az erdélyi magyarság megsegítésére. A népszavazás kimenetelét befolyásolta a jelenlegi nemzetáruló magyar kormány, amely röplapokon azzal riogatott, hogy a kettős állampolgárság megadása esetén csak Erdélyből nyugdíjas tömegek fognak áttelepedni Magyarországra, veszélyeztetve az ottani nyugdíjasok létét. Szász Jenő beszédében kifejtette, hogy az RMDSZ egyezkedései nem autonómiáról, vagy magyar egyetemről szólnak, hanem hatalmi egyezkedések. Kövér László beszédében kifejtette, hogy nincs határon túli és határokon belüli magyar ügy, csak magyar ügy van, s hogy a december 5-i eredmény egy beteg társadalom döntése, amely a kenyérféltést a nemzetféltés elé helyezte; ezzel leszámoltunk egy illúzióval. Kiemelte a kézfogás fontosságát a nemzet jövőépítésében, s a magyar ifjúság ilyen irányú nevelését, amelynek kormányprogram kell biztosítsa, hogy 18 éves kora betöltése előtt megismerje Erdélyt és a többi határon túli régiót. Hajdó István főesperes a temetkezéshez kötődő székely hagyományokkal adott magyarázatot arra, hogy december 6-án miért került fekete szalag Gyergyószentmiklóson a magyar zászlóra. /Gál Éva Emese: Polgári fórum a népszavazásról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./
2004. december 21.
Kuszálik Péter a dec. 19-én a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsorában elhangzott Orbán Viktor-interjú kapcsán a Fidesz elnökét a Fidesz „Bölcs Vezérének” nevezte. Kuszálik szerint a népszavazáson kiderült: Magyarországon csupán másfél millió szimpatizánsa van a határon túli magyaroknak (azok száma, akik igennel szavaztak), de ez a mennyiség nem elég ahhoz, hogy a Fideszt ismét uralomra segítse. Kuszálik megrótta Orbán Viktort azért is, mert a ciánszennyeződés veszélyétől óvott. „Orbán Viktor eltúlozza a dolgokat” – jelentette ki Kuszálik. /Kuszálik Péter: Sűrű program. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./
2004. december 21.
Fey László véleményt mondott a kettős állampolgárságról: egyesek hangoskodva követelőznek; Trianonra célozva azt állítják, hogy elvették tőlünk a magyar állampolgárságot, joguk van visszakövetelni. Fey szerint a kettős állampolgárság „sok konfliktust rejt magában, mind a szomszédos országokkal, mind az Európai Unióval szembeni kapcsolatok terén”, továbbá a magyarországi belpolitikai csatározások során ezen az alapon a magyar kormányt hevesen támadja az ellenzék. „Egyes határokon túli magyar szervezetek vezetői szerénynek és ildomosnak nem mondható hangon követelőznek.” /Fey László: Üres szólamok, hamis értékek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./
2004. december 21.
Zöld Lajos egyetért Sarány István Méltóság, vagy bohóckodás című írásával (Hargita Népe, dec. 14.). Kimondta, hogy a nemzeti zászló eltávolítása nem lehet válasz a népszavazásra. Kettős állampolgárság szükséges ahhoz, hogy boldog ember legyen valaki? Zöld Lajos lélekben a magyar szocialistákkal érez együtt, „de azt nem tudnám, nem merném mondani, hogy Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor, Markó Béla vagy Tőkés László szereti-e jobban a hazáját? Valószínű mindannyian.” A zászlónak a magasban a helye. /Zöld Lajos: Kié a zászló és a himnusz? = Hargita Népe (Csíkszereda), 2004. dec. 21./
2004. december 21.
A december 5-i népszavazás után sokan elkeseredtek, sokan szidni kezdték a magyar választópolgárokat, de elsősorban a politikusokat, akik manipulálták az embereket. De mit csinál az erdélyi magyar? – kérdezte Somogyi Botond. Ugyanazt. RMDSZ tagjai arra szavazutak, akire az RMDSZ vezetői kérték. Kéz a kézben haladtak a magyar kommunisták, román kommunisták, magyar szekusok, román szekusok.     Hiába kérték a politikai elemzők, hogy az RMDSZ a választópolgárok lelkiismeretére bízza a döntést. Nem ezt tették. Mert biztosak voltak abban, hogy Nastase győz. Nos mégsem győzött. Az RMDSZ lefekszik a PSD-nek, ha kell, lefekszik majd a DA-nak, ha kell, hogy hatalmon maradjon. /Somogyi Botond: Mi sem vagyunk különbek. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 21./
2004. december 21.
A december 5-i népszavazás után sokan kiábrándultak a magyarországi testvérekből. De kiktől vártak volna szavazatokat? Azoktól, akiket a kommunizmus idejében nem tanítottak magyar történelemre? Akiknek nem volt szabad kiejteniük az Erdély szót? Vagy azoktól a fiataloktól, akik az elmúlt években a szocliberális médiákon nőttek fel, akikben éppúgy nincs semmilyen hazaszeretet, nemzet iránti felelősség, mint szüleikben? – kérdezte  Somogyi Botond. Leszögezte: A negyvenéves kommunista agymosás után folytatódott az elnemzetlenítő politika, s a Kovács Lászlók, Kuncze Gáborok, Fodor Gáborok, Eörsi Mátyások, Bauer Tamások, Pető Ivánok, Demszky Gáborok és elvhű társaik annyira megmételyezték a magyar társadalmat, hogy ma a magyar lelkifurdalás nélkül szavaz magyar ellen. – Hozzátette, Erdélyben is vannak, akik szerint nem kell Bolyai Egyetem, autonómia vagy kettős állampolgárság, az egyház túlhaladott, az anyanyelv mellékes, a magyar kultúra elhanyagolható. /Somogyi Botond: A Kárpát-medence farizeusai. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 21./
2004. december 21.
December 5-e után joggal mondhatták, hogy az anya megfeledkezett gyermekéről, írta Csűry István. Nincs magyarázat erre a cselekményre. Ötven évig bizonyára ezek mondtak nemet Istenre, és most nemet mondtak a nemzetre.  Kötelező minden magyarnak most újra átgondolni a ne lopj törvényét. /Csűry István: Elfeledkezhet-e gyermekéről az anya? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 21./
2004. december 21.
A népszavazási eredménytelenség után az első kérdés az, hogy a szocialista és szabaddemokrata szavazókon túl kik és miért szavaztak ellene? Ők az MSZP szociális demagógiája által vezérelt nyugdíjasok. Féltették kis unokájuk állását az olcsó “román” munkaerőtől, az orvosi rendelőben a váróterem ülőhelyét a magyar egészségügyet elárasztó “románoktól”, és nyugdíjukat a Magyarországra özönlő “román” nyugdíjastól.  Elhitték a demagógiát. Egész életükben kizsákmányolták őket, a kommunizmusban. Azonban aki a nemzeti kérdésben önös anyagi érdekei miatt a saját népe ellen fordul, az igenis hibáztatható, írta Kása Csaba történész. A főbűnös azonban a kommunista utódpárt.  December 5-én a nemzet jelképes egyesítése nem történt meg. A posztkommunisták azt mondták, győztek. A Gyurcsány-kormány a magyar nemzet legyőzését ünnepli. A jövőben meg kell  győzni az ötmillió érdektelent, s meggyőzni a felnövő fiatalságot. Legyen minden erdélyi településnek magyarországi testvértelepülése. Folyamatosan beszéljenek egymással az iskolák, a pedagógusok, a diákok. A látogatásokkor a családok lássák vendégül a családokat. Minden plébániának és gyülekezetnek legyen magyarországi testvérplébániája és testvérgyülekezete. A magyarországi gyerekek nyáron Erdélyben táborozzanak, a családok Erdélyben nyaraljanak. /Kása Csaba, történész: Legyetek nagyok a kisebbségben! = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 21./
2004. december 21.
A Kárpát-medence legnagyobb független, össznemzeti ifjúsági szervezete, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elkeserítőnek tartja a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazás eredményét. A „budapesti kormány hazug, alantas, az emberek pénztárcájára épülő ellenkampánya tragikus következményekkel járhat” – jelentették ki, „kisebbségbe szorult a magyarság”. A járható út a felvidéki, kárpátaljai, székelyföldi és erdélyi perszonális, valamint területi elvű autonómiák, illetve a Délvidéki Társnemzeti Régió létrehozása lehet. /A HVIM a népszavazásról. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 21./
2004. december 21.
A kettős állampolgárságról szóló népszavazásnál arról szavaztak, hogy érvényesnek tartják-e az 1920-ban Trianonban megkötött szégyenletes diktátumot, vagy legalább a szellemi-kulturális és a szimbolikus szférában helyreállítják-e a magyar nemzet egységét. Nincs semmi csodálkoznivaló azon, hogy a Gyurcsány Ferencek, a Szekeres Imrék, a Hiller Istvánok, a Pető Ivánok és az Eörsi Mátyások nem kívánták a magyar nemzet szellemi-kulturális újraegyesülését, jegyezte meg Tóth Gy. László. Számukra ez rossz üzlet. A kisemmizett kádári kisemberek hittek a nyilvánvaló hazugságoknak. A nyugdíjukat és a megélhetésüket féltették. A felelősség a posztkommunista-szocialista és balliberális politikai és szellemi elité, amelyik másfél évtizede idegenkedik mindentől, ami nemzeti. /Tóth Gy. László: Egy országban, két hazában. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 21./
2004. december 21.
A szilágysomlyói Báthory István Alapítvány hagyományosan az adventi napokban rendezi a téli könyvvásárt, idén dec. 16-án, a kolozsvári Művelődés Egyesület közreműködésével, amely másnap Szilágycsehen folytatódott. Dr. Széman Péter, a Báthory Alapítvány elnöke köszöntötte a közönséget és a nemrég megalakult, ez alkalommal először bemutatkozó Művelődés Kamarakórust. A könyvvásárra a Művelődés folyóirat számait, antológiáit, zsebkönyveit és a Kriterion Könyvkiadó újdonságait szokták elhozni. Egyed Ákos professzort, az idén 145 éve alakult EME elnökét, hetvenötödik születésnapja kapcsán köszöntötték. Egyed Ákos Az erdélyi magyarság történetéből 1790–1914 című legújabb tanulmánykötetét mutatta be. Szüksége van nemzetünknek az időnkénti figyelmeztetésre, mutatott rá Egyed Ákos, ilyen volt a december 5-i sikertelen népszavazás, amely megmutatta, hogy minden téren meg kell erősödnie a nemzetnek. /Gáspár Attila: Szilágysomlyó, Szilágycseh. Hagyományos adventi könyvvásár. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./