Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. december 21.
1993-tól immár tizenkettedik alkalommal adományoznak Julianus-díjakat azoknak, akik a peremmagyarság megtartásáért vállalnak többletmunkát itthon és külhonban egyaránt, hangsúlyozta köszöntőbeszédében Beder Tibor, a Julianus Alapítvány elnöke. A mostani díjazottak között van dr. Aczél Endre, aki a magyar nép legveszélyeztetettebb csoportját, a moldvai csángó magyarokat vette gondjaiba. Lakása Budapesten találkozóhelye ennek az elveszettnek hitt népcsoportnak, ahol otthon érzik magukat. Czirják Árpád, aki tiltakozott a hagymakupolás honfoglalás ellen, papként a főegyházmegye zsinatának egyik szervezője. Smaranda Enache kereste a magyarokat és vállalta a magyarokkal való együttműködést. Kállay Oszkár megszervezte a belgiumi magyarok körében az erdélyi magyarok segítését. Lapohos András a mezőségi szórványban megy a fogyatkozó magyarok után. /Házad lehet akárhol, hazád csak itt van. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 21./
2004. december 21.
Vita alakult ki a miniszterelnök vatikáni tárgyalásairól. Gyurcsány Ferenc látogatásáról újságíróknak elmondta: terítékre került a magyar katolikus egyház szerepe is. Különös tekintettel arra, hogy „miként értékelhető az az aktív közéleti szerep, amely sokakban kétséget ébreszt, helyes-e, ha azokban a kérdésekben nyílt és egyértelmű állásfoglalást tesz közzé a magyar katolikus egyház püspöki kara, illetve ezt helyenként aggodalomra okot adóan képviselik. Amely kérdések egyébként a pártpolitika tárgykörébe tartoznak, vagy messze túlterjeszkednek ezek a kérdések a hit szabad megvallásának és a vallás szabad gyakorlásának tárgykörén”. Gyurcsány hozzátette, hogy a pápával folytatott megbeszélés során az egyházfő jelezte: „érti a problémát”. Harrach Péter, a Fidesz frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: az egyházakról ezt még Kádár János sem merte volna állítani. Harrach szerint Gyurcsány „bekönyörögve magát a Vatikánba úgy viselkedett, mint aki vendégségben a saját vendéglátójával pimaszkodik”. „Az egyházaknak nem csak hitéleti, de társadalmi szerepük is van” – hangoztatta a fideszes politikus. Hozzátette, hogy a kettős állampolgárság kérdése olyan fontos nemzeti kérdés, amelyben a történelmi egyházak indokoltan nyilatkoztak meg. Veres András püspök, a Katolikus Püspöki Kar titkára kijelentette: a miniszterelnök választ kapott a Vatikánban a magyar katolikus egyház szerepvállalásával kapcsolatos aggályaira. /Gurcsány Ferenc a Vatikánban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./
2004. december 21.
Az elmúlt évtizedben alakult meg néhai Finna Géza biológiatanár vezetésével a Kós Károly Alapítvány. A kis csoport lassan feloszlott, majd újjáalakult, Keresztes Pál vezetésével. A múlt héten Marosvásárhelyen, a Bernády Házban Kós Károlyra, a névadó erdélyi polihisztor születésének 121. évfordulójára emlékeztek. /Nagy Botond: Dallal köszönték Kós Károlyt. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 21./
2004. december 21.
Tizenöt évvel ezelőtt, 1989. december 22-én jelent meg az addigi Igazság helyébe lépő Szabadság első száma. A Szabadság megőrizte legnagyobb példányszámával kivívott első helyét helyi-regionális napilapként, nyelvtől függetlenül, Kolozsváron. Mindeközben Kolozs, Fehér, Beszterce-Naszód és Szilágy mellett Szeben megye magyar napilapjává is vált. /Balló Áron: Tizenöt évesek lettünk. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./
2004. december 21.
Bemutatták Tatár Zoltán Pillantás a Fellegvárról /Kalauz Kiadó, Kolozsvár/ című kötetét Kolozsváron, a Pata utcai református templomban. Tavaly ismerkedhetett meg a közönség korábbi, Kincses külváros című könyvével. Ez a korábbi kötet a kisembereket mutatta be, ők Kolozsvár kincsei, mondta el Makkay József felelős kiadó. Jelen kötet a könyv kolozsvári emlékek rendszere. A régi időkre visszanyúló emlékek lelki otthonná teszik a várost. /F. I.: Pillantás a Fellegvárról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./
2004. december 21.
Megjelent Németh Júlia Lövith Egon /Mentor, Marosvásárhely/ című kötete a Művészeti Monográfiák sorozatban a szobrászművészről. A művész különösen sérelmesnek tartotta, hogy annak idején, amikor parasztszobrait bemutatta, közölték vele, hogy ezt egy többségi nemzethez tartozó szobrásznak kell elkészítenie. /Monográfia Lövith Egonról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./
2004. december 21.
Vetró András Kézdivásárhelyen élő szobrászművész /sz. Temesvár, 1948/ apja, Vetró Artúr szobrászművész nyomdokaiba lépett, aki Kolozsváron, a Képzőművészeti Főiskolán a szobrászatot tanította. 1989 októberében együtt állítottak ki édesapjával. Apja 1992-ben meghalt, és abban az évben volt kettőjüknek gyűjteményes emlékkiállításuk. András fia az Incitato lovas művésztábor vezetője, másik fia, Barna a fiatal művészek Udvartér nevű megnyilvánulásának szervezésében vállal oroszlánrészt. Fábián Ernő filozófus plakettjét leleplezték Kovásznán, jövőre pedig a Barcsay Jenő plakettje lesz felavatva. Vetró András a hagyományos módszereket alkalmazza, főleg híres emberek mellszobrait, plakettjeit készíti el. /Farkas Imola: Műterem az udvartérben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./
2004. december 21.
A napokban megjelent az Erdélyi Naptár – 2005 betekintést nyújt Kalotaszeg és a Mezőség ma is élő népművészetébe. /Falinaptár népviseletben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./
2004. december 21.
Dec. 17-én nyílt meg Balázs Tibor művész egyéni tárlata Vajdahunyadon. A kiállított munkák – olajfestmények, akvarellek, pasztellek, vitráliumok – széles skálát fednek le. Balázs Tibor szobrászként kezdte művészi pályafutását, kiállított művei egyértelműen bizonyítják: a festészetben is otthonosan mozog. /CH. A.: Balázs Tibor tárlata Vajdahunyadon. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 21./
2004. december 21.
A Magyar Játékszíni Társaság Hűség Díjat adott át Szabó Duci marosvásárhelyi színművésznek. A művésznő több mint száz szerepben lépett színpadra, pályafutását Kolozsváron kezdte, majd 1946-tól hosszú évekig a marosvásárhelyi társulatnál játszott, ahová nyugdíjaztatása után is még sokáig visszajárt. Szabó Duci mellett Soós Angéla szatmári, Ferenczy Annamária temesvári, Bugár Béla komáromi és Medve Sándor szabadkai színész részesült a Magyar Játékszíni Társaság idei Hűség Díjában, az életműdíjat pedig R. Fazekas Piroska szabadkai művésznőnek nyújtották át. A társaság minden évben azoknak a határon túli színművészeknek adja a díjat, illetve a vele járó pénzösszeget, akik hosszú évtizedeken át, időskorukig művészetükkel szolgálták a színházat és a közönséget. /Antal Erika: Díjátadás garzonlakásban. = Krónika (Kolozsvár), dec. 21./
2004. december 21.
A nagyenyedi gyökerekkel rendelkező Lőrincz Lehel 1959-ben végezte el Kolozsváron főiskola szobrász szakát. 1960-tól rendszeresen szerepel országos, megyei és egyéb csoportos tárlatokon, de egyéni kiállításainak jegyzéke is gazdag. Sorra jelennek meg köztéri szobrai az erdélyi helységekben, a kortárs művészek közül talán a legtermékenyebb ilyen vonatkozásban. Egykori iskolájában, a nagyenyedi Bethlen Kollégium udvarán helyezték el az Apafi Mihály fejedelem-szobrát, a szilágybagosi hősök emlékét idézi turul madaras emlékműve és 2001-ben Szilágysomlyón felavatták Báthory István fejedelem szobrát, Szilágylompérton Ady Endre-szobrát, Szilágykrasznán bronz Petőfi-mellszobrát. A művész távlati tervei közt szerepel Pápai-Páriz Ferenc szobrának az elkészítése is, amelyet egykori iskolájának szeretne juttatni. A Bethlen Kollégium falait egyébként már eddig is számos Lőrincz Lehel-mű díszíti: a Barabás Miklóst, Kőrösi Csoma Sándort, Hermányi Dienes Józsefet, Áprily Lajost, Berde Máriát idéző domborművek sora. /N. J.: Lőrincz Lehel köztéri szobrai. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./
2004. december 22.
Nastase megszerezte első sikerét az elnökválasztási kudarca óta, a képviselőház elnöke lett, ugyanakkor Vacaroiut is sikerült megerősíttetni szenátusi elnöki székében. Basescu gratulált Nastasenak, majd közölte vele, hogy a miniszterelnöki meg a házelnöki tisztség összeférhetetlen, tehát a következő napon kinevezi az új kormányfőt. Nastase azonnal rávágta, hogy akkor beadja lemondását. Nastase megvonta négyéves kormányzásának mérlegét és közölte, a vonatkozó törvény szerint tíz nap áll rendelkezésére eldönteni, hogy melyik funkciót kívánja betölteni. /Szüszer-Nagy Róbert: Sakk-patt. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 22./
2004. december 22.
Traian Basescu elnök elfogadta, hogy Eugen Bejinariu kormányfőtitkár legyen az ideiglenes kormányfő az új kabinet beiktatásáig – nyilatkozta Adrian Nastase dec. 21-én, Basescuval folytatott konzultációk után. Az SZDP képviselői szeretnék megkapni a jogot a kormányfőjelölt megnevezésére. /Ideiglenes miniszterelnök. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 22./
2004. december 22.
Láthatóan meghatódva hagyta el dec. 21-én a Cotroceni palotát – immár végérvényesen – Ion Iliescu. A leköszönt államfő 1990–1992 között ideiglenes elnökként töltötte be Románia legmagasabb tisztségét, majd az 1992-es, illetve a 2000-es választásokat megnyerve került ismét a Cotrocenibe. Iliescu, a kegyvesztett volt kommunista pártfunkcionárius az 1989-es események kezdetén került bele (ismét) a politikai élet vérkeringésébe. 1989. december 22-én felkérték, hogy vezesse az első posztkommunista állami szervet, a Nemzeti Megmentési Frontot. Iliescu a múlt rendszer struktúráinak átmentésén fáradozott. Jelenleg ismét visszaköveteli az időközben szociáldemokratává átkeresztelt pártot. /Iliescu elnök végérvényesen elhagyta a Cotroceni palotát. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./
2004. december 22.
Megkezdte a pártokkal való konzultációt a kormányalakításról Traian Basescu, az új államfő, aki dec. 21-én elfoglalta hivatalát. Az RMDSZ befejezte tárgyalásait a D. A.-val, a Mediafax jelentése szerint fel sem vetődött a területi autonómia kérdése. Letette a hivatali esküt Traian Basescu. Az államfő ígéretet tett arra, hogy felszámolja a korrupciót, illetve a szegénységet, valamint reformokat hajt végre, hogy felkészítse Romániát a 2007-re tervezett európai uniós csatlakozásra. Basescu bemutatta a leendő elnöki tanácsosokat, akik közt ott van Theodor Stolojan (gazdaság), Adriana Saftoiu (public relations), Claudiu Saftoiu (belpolitika), Vasile Blaga (nemzetbiztonság), Renate Weber (jog), valamint Andrei Plesu (külügy). /Elkezdődtek a tárgyalások a koalícióról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./
2004. december 22.
Az Országgyűlés dec. 20-án tárgyalt az egyelőre nem jóváhagyott Szülőföld Alapról, ennek legfontosabb elemét a határon túli magyarokért érzett felelősségben és szolidaritásban látja az MSZP. Az MSZP szerint a határon túli magyarokat segíteni aktív politikai magatartással, „a támogatni tudás aktivitásával lehet csak" – hangsúlyozta Kozma József /MSZP/. A költségvetés által is támogatott alapba az adózók felajánlhatják adójuk egy százalékát. Az alapba befolyt összegeket 15 fős tanács osztja majd el, amelybe hét főt a külügyminiszter jelöl, a tanács elnökét és a másik hét tagot pedig a határon túli szervezetekkel történő konzultáció után jelöli a miniszterelnök. /Magyarország. A Szülőföld Alap legfontosabb eleme a felelősség és szolidaritás. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./
2004. december 22.
Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője szemrehányást tett a kormánynak azért, mert az nem egyeztette a határon túli magyar szervezetekkel a Szülőföld Programot. Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy e határon túli szervezetek jelenlegi formájában elutasítják a Szülőföld Programot. Emellett a kormány a jogszabályoknak megfelelően már létrehozhatta volna a Szülőföld Alapot, ha időben benyújtotta volna a parlamentnek a tervezetet. /Bírálja a Gyurcsány-kormányt a Fidesz a Szülőföld Program miatt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./
2004. december 22.
Dec. 21-én Lászlófy Pál elnök és Burus Siklódi Botond főtitkár sajtótájékoztatón számolt be a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének idei tevékenységéről. Lászlófy Pál már azt nagy eredménynek könyveli el, hogy a folyamatosan romló anyagi körülmények között életben tudták tartani, működtetni tudták létesítményeiket, teljesíteni tudták alapvető programjaikat. A szovátai Teleki Oktatási Központban tartott év végi elnökségi ülésen a négy területi oktatási központ vezetői beszámoltak a 2004-es tevékenységről. Mind a négy területi központ állandó jellegű szolgáltatásokkal áll a pedagógusok és diákok rendelkezésére. Hargita megyében mintegy 500 pedagógus vehetett részt a számítástechnikai továbbképzőkön. Lászlófy Pál beszámolt az Apáczai-díjak odaítéléséről. Elkészült a szovátai Teleki kert fedett központi étkezője, így a 11 házikó lakói itt étkezhetnek. A Teleki Oktatási Központ számára két fafűtéses kazán és kazánház kivitelezésére nyertek pályázati összeget. /Takács Éva: Sikeres évet zár az RMPSZ. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 22./
2004. december 22.
Megdöbbentőnek nevezte levelében Randolph L. Braham professzor, a New York-i City University tanára, hogy Ion Iliescu leköszönő román államfő Corneliu Vadim Tudornak, a Nagy-Románia Párt vezetőjének is átadta a Románia Csillaga érdemrendet, ugyanazt a kitüntetést, amelyben korábban maga a professzor is részesült, s amelyet a levél írója most visszaadott. Az erdélyi Désről származó Randolph L. Braham a holokauszt magyarországi történéseinek neves történelmi kutatója. A napokban Elie Wiesel Nobel-békedíjas író is visszautasította a legmagasabb romániai kitüntetést, így tett a Szabad Európa Rádió román adásának tizenöt szerkesztője is. Nem vette át a kitüntetést Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Borbély László RMDSZ-es képviselő és Puskás Bálint szenátor sem. /(Garzó Ferenc / MTI): Randolph L. Braham is visszautasította a legmagasabb romániai kitüntetést. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./
2004. december 22.
„A Kárpát-medencei református gyülekezetek, a kisebbségi sorban élő magyarság fájdalommal és keserűséggel vette tudomásul – a többségi igen ellenére – a magyarországi népszavazás eredménytelenségét" – áll abban a nyilatkozatban, amelyet a Magyar Református Egyházak Generális Konventje dec. 22-án kolozsvári ülésén fogadott el. A testület a kettős állampolgárságról rendelkező törvény kidolgozásával kapcsolatos javaslattételre biztatja a határon túli testvéregyházakat is. A zsinat továbbra is kötelességének érzi a határon túli magyarok ügyének rendezésében való közreműködést. Az Országgyűlést arra kérték, hogy foglalkozzon a határon túli magyarok helyzetének jogi rendezésével. A testület a magyarországi és a határon túli református egyházak közötti együttműködést is áttekintette. Advent első és második vasárnapján mintegy 500 határon túli református lelkipásztor érkezett Magyarországra, hogy igét hirdessenek az ottani közösségeknek. Ezt a kezdeményezést folytatni szeretnék, ezért elhatározták, hogy 2005. március 13-án és 20-án a magyarországi meglátogatott gyülekezetek képviselői határon kívüli vendégszolgálatra indulnak. /Borbély Tamás: Magyarországi lelkészek Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./
2004. december 22.
Hargita megyében országos viszonylatban is egyedülálló otthoni beteggondozói hálózatot épített ki a gyulafehérvári Caritas, a megyei és a helyi tanácsokkal együttműködve. Hargita megyében a Caritas Otthoni Beteggondozói Szolgálat szakképzett ápolónői közel 1700 idős beteghez látogatnak el havi rendszerességgel. Csíkszéken a szolgálatnak több mint negyven szakképzett munkatársa – egészségügyi asszisztensek és segédápolók – van, akik folyamatosan továbbképzéseken vesznek részt. A betegeket a kezelések mellett szükség esetén gyógyászati alapeszközökkel is ellátják, az otthoni kezelésért szimbolikus összeget kell fizetniük. /D. Balázs Ildikó: Otthon gondoz a Caritas. = Krónika (Kolozsvár), dec. 22./
2004. december 22.
"Megszületett a szeretet" címmel tartottak a minap filmes vetítéssel egybekötött előadást a Sapientia Egyetem marosvásárhelyi székhelyén. Nagy László unitárius esperes, valamint Bara László római katolikus egyetemi lelkész tartott előadást. /File Mónika : "Megszületett a szeretet". = Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./
2004. december 22.
Minden év decemberében Mikuláskor a Sapientia Egyetem székhelyének első emelete ajándékokkal telik meg. Az ötletes alkotások napról napra gyarapodnak, Marosvásárhelyen. Az efféle ajándékozás ötletét négy évvel ezelőtt elindította el Nagy Imola angoltanárnő. Tavaly két üzenőfal is elindult, az egyikre a diákok írhattak egymásnak karácsonyi üdvözleteket, a másikra Hollanda Dénes dékánnak szánt jókívánságaikat helyezték el. /MéR: Mikulás-járás után angyalvárás. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./
2004. december 22.
Karácsonyi énekekkel és szavalatokkal, magyar, román és angol nyelvű üdvözletekkel köszöntötték a téli ünnepeket a Szivárvány Alapítvány gyermekei. Ötéves a Szivárvány Alapítvány, mely 2000 januárjában alakult a hidegvölgyi hátrányos helyzetben élő romák segítésére. Az intézmény közel száz gyerek taníttatását vállalta fel. A nyári programok során napi három órát foglalkoztak velük, a szórakoztató és oktató tevékenységek mellett kirándultak velük. A központ napi egy étkeztetést is biztosít. Az egyesült államokbeli Béke Hadtest már a kezdetek óta adományaival segíti az alapítvány munkáját. /(mészely): A hidegvölgyi gyerekek beilleszkedéséért. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./
2004. december 22.
Külföldi tiszteleti tagjai közé választotta a román akadémia Vízi E. Szilvesztert, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét. /Vízi E. Szilveszter a román akadémia tiszteletbeli tagja. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./
2004. december 22.
Hatvanadik születésnapját ünnepli az újvidéki Magyar Szó, az egyetlen magyar nyelven megjelenő napilap Szerbiában. A Magyar Szó első száma a második világháború napjaiban, 1944. december 24-én jelent meg párthatározattal, két hónappal a partizánok bevonulása után. Első száma Szabad Vajdaság néven jelent meg, gyakorlatilag a Slobodna Vojvodina című négyoldalas lapnak volt a magyar nyelvű fordítása. Ma hetente hatszor jelenik meg, átlagos példányszáma 13 ezer körül mozog, amit a vajdasági magyarság 300 ezres lélekszámához kell viszonyítani. A lap központja és székhelye Újvidék, több vajdasági városban van tudósítója, két legfontosabb szerkesztősége pedig Szabadkán és Zentán működik. /60 éves az újvidéki Magyar Szó. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./
2004. december 22.
A Bihar megyei RMDSZ Fekete-Sas-passzázsbeli épületének alagsorában kapott helyet a Nagyváradi Magyar Diákszövetség új Információs és Szolgáltató Központja. Debreczeni Sándor, az NMD elnöke közölte, könyvtárat és olvasószobát és számítógépes kuckót rendeznek be. Kisebb ifjúsági konferenciák megszervezésére is alkalmas, tágas térrel rendelkeznek a pincében a fiatalok. Az információs központot Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere és dr. Földes Béla, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke avatta fel. Az avatóünnepség keretében tíz váradi magyar egyetemistának osztották ki a Mecénes Alapítvány idei tanulmányi ösztöndíjait. /(Balla Tünde): Diákklubot avattak Nagyváradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./
2004. december 22.
Az Aradi Régi Színház kétnyelvű előadásban mutatta be Resicabányán dec. 19-én Matei Visniec Félelem című darabját. Doru Nica és Tapasztó Ernő játszott a drámában. /Makay Botond: Kétnyelvű színházi előadás Resicabányán. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 22./
2004. december 22.
A Szabadság napilap alapítása óta /1990. dec. 22./ eltelt tizenöt esztendő. Tibori Szabó Zoltán 1990 és 1997 között a Szabadság főszerkesztője volt, úgy érzi, legszebb éveit tette rá arra, hogy minél korszerűbb lap legyen. A Szabadság jelent meg a romániai napilapok közül elsőként ofszet rotációs nyomdagépen, s az ország első színes napilapja is ez volt. A Szabadság az első magyar napilap, a magyarországiakat is beleértve, amelynek anyagai az interneten is megjelentek – 1995. március 15-től kezdve. Tibori Szabó Zoltán, aki egyben a Népszabadság tudósítója, kritizálta lapját: a minőség már nem volt meg, amikor nem ő volt a főszerkesztő. Nem mindig sikerült behozni a lapba a modernizációt képviselőket, bekerültek viszont olyan szerzők írásai, „akiknek véleménye lapunkra és közösségünkre rossz fényt vetett”. /Tibori Szabó Zoltán: Tizenöt esztendő. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./
2004. december 22.
A Szabadság napilap elmúlt 15 éve alatt a szerkesztőség többen tagja meghalt, így Bazsó Zsigmond, Krizsán Zoltán, Nagy Károly, Okos György és Pálfi Mircea, akik a rendszerváltás utáni években még aktív tagjai voltak a lapnak. Sok olyan kolléga van, aki innen ment nyugdíjba, vagy más lapoknál keresett magának munkahelyet, többen Magyarországra telepedtek át. Gál Mária, Dózsa Sándor, Horváth Gyöngyvér, Kiss János, Krajnik-Nagy Károly, László Ferenc, Lokodi András, Nits Árpád, Nits Ilonka, Orbán Ferenc, Ördög Béla, Pillich László, Szabó Piroska, Székely Raymond és Turós Jakab László hosszabb-rövidebb ideig dolgoztak a Szabadság belső munkatársaiként. /Makkay József: Munkatársaink voltak... = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./