Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Guterres, Antonio
133516 tétel
2004. december 18.
Csizmarik László a Temes megyei Gátalján született 1939. március 12-én. 1973 és 1989 között karvezetője volt a Bartók Béla kórusnak, melynek repertoárját – a politikai cenzúrát kikerülve – úgy alakította, hogy megszólalhattak Bartók Béla, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos művei is. 1989. december 17-én a temesvári Opera téren ott volt a tüntetők között, egy ismeretlen agyonlőtte. Egyike volt a temesvári forradalom első áldozatainak, akinek még a végtisztesség sem adatott meg. Bukarestben hamvasztották el, hamvait egy szennyvízcsatornába öntötték. 15 évvel a halála után egykori kollégái, ismerősei és a hajdan általa vezetett Bartók Béla kórus emlékezett meg róla dec. 17-én. A Temesvári Kulturális Központ falán helyeztek el koszorút, majd Gátaljára utaztak, ahol megkoszorúzták a mellszobrot. /László Árpád: Csizmarik Lászlóra emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 18./
2004. december 18.
Az Európai Unióba való csatlakozás után sokan rádöbbentek, hogy a magyarság népes tömegét elzárják az anyaországtól és Európától is. Ez indította el a kettős állampolgárság gondolatát. A kampány során a rádióban, a tévében áradtak a támadások, védekezések. Megtiltják a végeken strázsáló magyarnak, hogy bizonyítékot kapjon hovatartozásáról, netán Magyarországra merészeljen jönni. „Milyen lelkületű emberek lehetnek azok, akik minden erkölcsi, logikai alap nélkül kijelentik, hogy nem kell nekik a határon túli magyar, hiszen semmi közük hozzájuk” – kérdezte írta hozzászólásában Tamás–Sajtos Ilona. A riogatásoknak nagy hatása volt: a beáramló magyarság felfalja az anyaországot. /Tamás–Sajtos Ilona: Felemás igában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./
2004. december 18.
Kolozsvárott, a Szent Kamill Szociális Otthon kápolnájában minden hét végén szentmisét tartanak. Ilyenkor 12–16 ministráns segédkezik Árpád atyának. Ezek a gyerekek három éve rendszeresen együtt imádkoznak az otthon bentlakóival, a környékbeli hívőkkel. Tokay Rozália megkérdeztem a gyerekeket, hogy mit hozzon az angyal karácsonyra? Szinte kórusban válaszoltak, hogy minden magyar megkaphassa a magyar állampolgárságot. A nemzetet megsértették azzal, hogy a nép akaratát semmisnek tekintik egy olyan ügyben, amely kizárólag a nemzet sorsdöntő problémája, írta Tokay Rozália. /Tokay Rozália: Mit hozzon az angyal? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./
2004. december 18.
A Kisebbségek napja alkalmából Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Kisebbségekért Díjat adott át december 16-án a Parlamentben. Idén Kisebbségi Díjban részesült a kolozsvári székhelyű Erdélyi Múzeum Egyesület is. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 70 ezres könyvtárat tart fenn, 11 főállású kutatót foglalkoztat, szakkiadványokat ad ki, bekapcsolja kutatóit és munkatársait a magyar és nemzetközi tudományos életbe. Az Erdélyi Múzeum-Egyesületet a díjkiosztáson Egyed Ákos professzor képviselte. A lap munkatársa megjegyezte, hogy Egyed Ákos feltűnően komoran viselkedett, amikor a miniszterelnöktől átvette a díjat. „Ha nem történt volna az, ami történt december 5-én, akkor sokkal vidámabban, jobb kedvvel vettem volna át. Ez azért ott van tüskeként az ember szívében” – nyilatkozta. Elmondta, hogy sok fiatal végez, olyanok, akik a tudományos munka végzésére képesek lennének, de nincs módjuk ezt gyakorolni. Most szüntették meg a csoportos pályázatokat az Arany János pályáztató intézménynél és ennek az a visszaütője, hogy azok az 5-10-es létszámú csoportok, amelyeket eddig összetartottak, esetleg szétmennek. /(Guther M. Ilona): Kisebbségekért Díj 2004. Kitüntették az Erdélyi Múzeum-Egyesületet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./
2004. december 18.
Tizenkettedik alkalommal osztja ki dec. 19-én évi díjait a csíkszeredai Julianus Alapítvány. „A magyarság érdekében hivatástudattal végzett munkásságáért" öt személyiséget jutalmaztak a díjjal. A Julianus Alapítvány idei díjazottjai: dr. Atzél Endre – Budapestről, dr. Czirják Árpád kanonok, érseki helynök – Kolozsvárról, Smaranda Enache emberjogi aktivista – Marosvásárhelyről, dr. Kállay Oszkár – Brüsszelből (Belgium), Kovács Miklós volt parlamenti képviselő – Ungvárról (Kárpátalja), Lapohos András – Ördöngösfüzesről. /Julianus-díjak tizenkettedszer. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 18./
2004. december 18.
A határon túli műszaki-tudományos élet aktuális kérdéseiről esett szó a közelmúltban megtartott félixfürdői konferencián, amelyet az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság és a magyarországi Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége szervezett. Dr. Zétényi Zsigmond, az EMT Bihar megyei elnöke szerint, hosszú és nehéz út vezetett odáig, hogy a magyarországi és a határon túli műszaki értelmiséget együttgondolkodásra hangolhassák egy konferencia keretében. Idén díjat alapított az EMT. Munkájuk elismeréséért érdemplakettet vehettek át a magyarországi Széles Gábor, Tardi Pál, Orosz József és Erdélyből dr. Köllő Gábor, valamint két nagyváradi mérnök: Makkai Zoltán és Jakabffy László. /(Balla Tünde): A műszaki tudományosságnak hatalmas szerep jut. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./
2004. december 18.
Lósi Schmidt Ede technikatörténész, a budapesti Műszaki Múzeumot alapító igazgatójának sepsiszentgyörgyi szülőházának falán eredetileg november 23-án – az erdélyi magyar tudomány napján – kellett volna a márványemléktáblát elhelyezni. Az avatást akkor is Rodica Parvan, az iskola igazgatója diákok közreműködésével megakadályozta. A neves technikatörténész szülőházában jelenleg egy román iskola bentlakása működik. Időközben a táblaavatásról két alkalommal is tárgyalt a városi tanács. December 15-én történt az emléktábla elhelyezésére. Az avatóünnepség minősíthetetlen incidensbe torkolódott, a felbujtatott diákok hangos kiabálása lehetetlenné tette az avató beszédek elhangzását, a nagy számú kivezényelt rendőr sem tudta a nacionalista színezetű tüntetést meggátolni. A tájékozatlan diákok „magyarosítás" elleni szövegeket skandáltak. Albert Álmos polgármester kijelentette, hogy rendőrségi feljelentést tesz felbujtással történt, bejelentetlen tüntetés okán. /(Flóra Gábor): Táblaavatás incidenssel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./
2004. december 18.
A tavalyi évhez hasonlóan Pál Ibolya zenetanárnő idén is megszervezte a Betlehemi csillag karácsonyi népdalversenyt Gyergyószentmiklóson, a Salamon Ernő Gimnáziumban, amelynek célja a régi, hagyományos karácsonyi énekek felelevenítése. A verseny három napon át, három korcsoportban zajlott a gimnázium dísztermében. A népdalversennyel párhuzamosan december 15-én Balázs József rajztanár karácsonyfa-díszítő versenyt szervezett. A karácsony e tartalmas szép iskolai ünnepén fellépett a zeneiskola Klarinét zenekara is. /A Betlehemi csillag. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./
2004. december 18.
Dec. 17-én ünnepélyes keretek között emlékeztek meg Kézdivásárhelyen a Turóczi Mózes Általános Iskola fennállásának harmincadik évfordulójáról.  A megjelenteket Dobos László és Emilia Stefan, az iskola igazgatója, illetve aligazgatója köszöntötte magyar és román nyelven. A Turóczi Mózes Általános Iskolában 1974 őszén indult be az oktatói-nevelői munka 398 tanulóval, két év múlva a román tagozat is megalakult, s működik azóta is. Az iskolának a legnagyobb tanulólétszáma az 1987/88-as tanévben volt, amikor 1079 gyerek ült a padokban. 1989 óta látványosan csökkent a tanulók száma, ma már csak 451-en tanulnak az iskolában. A harmincadik évforduló tiszteletére ötszáz példányban megjelentették az iskola jubileumi évkönyvét. /(Iochom): Harmincéves iskola köszöntése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 18./
2004. december 18.
Két aradi képzőművész – Kett Groza János és Onisim Colta – december 8. és 15. között Marokkóban, Agadir városban képviselte Aradot egy képzőművészeti kiállításon. A dec. 17-én tartott sajtótájékoztatón a művészek a marokkói út során szerzett élményeikről beszéltek. /(nagyálmos): Aradi művészek Marokkóban. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 18./
2004. december 18.
Szávai Géza 1950-ben született a székelyföldi Küsmödön. A nyolcvanas évek végétől Budapesten él. Fontosabb művei: Séta gramofonzenére (regény), Oszlik a bál (regény), Utóvéd (regény), Székely Jeruzsálem (esszéregény), Ki látott minket meztelenül (regény), Kivégzősdi (elbeszélések), Helyzettudat és irodalom (esszé), Lánc, lánc, Eszterlánc (vázlat a gyermek világáról), Burgum Bélus, a mesterdetektív (humoros áldetektívregény-sorozat gyerekeknek). Szávai Géza Torzmagyar /Pont Kiadó, Budapest 2004/ címmel, Helyzettudatok – és irodalmunk egyetemessége alcímmel három évtized alatt írt esszéiből válogatott egy kötetre valót. Saját magát nevezi torzmagyarnak, mert kisebbségi magyarnak született, „torz és egyre torzítóbb világba; életem első negyven-ötven éve (egy fél évszázad!) torzulásaim leküzdésében telt el” – írta. "Hogyan számíthat teremtő gondolatokra egy ember egy olyan országban, ahol a magunk megismerésének a szándéka – kihívás. Vagy ahol szinte negyedszázadig bűn a határainkon kívül élő és a világban szétszórt magyarság ügyét létkérdésként összekötni a nemzetével. Nacionalizmus – vágták rá még a fájdalomra is. Egy állam működött Magyarországon a nemzet helyén. S a nép helyett lakosság." – olvasható könyvében. /B. D.: Változhatna a közérzetünk? = Népújság (Marosvásárhely), dec. 18./
2004. december 18.
Révész Máriusz Sorsfordítók Erdélyben című interjúkötetének bemutatóját dec. 18-án tartják Budapesten. A könyv az erdélyi gyermekvédelem hét nagy egyéniségéről szól, akik közül a bemutatón részt vesz: Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános, Böjte Csaba ferences szerzetes, Kató Béla református segédpüspök és Szegedi László református lelkész. Rajtuk kívül Molnár Jánosné zsoboki lelkésszel, Gergely István csíksomlyói plébánossal és Pakó Benedek szászrégeni plébánossal készült beszélgetések olvashatók még a kötetben. /Könyv az erdélyi gyermekvédelemről. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 18./
2004. december 18.
Megjelent Bálint Zsigmond fotóművész Karácsonytól pünkösdig című albuma. A kötet előszavában Gálfalvi György leletmentő fényképeknek nevezte Bálint Zsigmond műveit, a faluközösségek megtartó ünnepeinek képeit. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány jelentette meg az albumot. /N. M. K.: Leletmentés. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 18./
2004. december 18.
Megjelent Forró Miklós Mihály kék ege /Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda/ című, a szerző publicisztikai írásait, interjúit tartalmazó kötete. /(Daczó Dénes): Forró Miklós új könyve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./
2004. december 18.
Dec. 17-én Kolozsváron az egyik iskolában a Millenium Alapítvány, illetve a kolozsvári Tinivár Könyvkiadó magyar nyelvű, ifjúsági ajándékkönyveket adott át a gyerekeknek. Vigh Klára alapítványi elnök gondolta, ha a kisdiákok nem tudnak könyvhez jutni, azon segíteni kell. /Szabó Csaba: Ajándékkönyv-kiruccanás. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./
2004. december 18.
A Kriterion Napok keretében a Művelődés folyóirat idei négy új kötetét mutatták be. Szabó Zsolt főszerkesztő ismertette a Művelődés helytörténeti, művelődéstörténeti folyóiratot. Elmondta, mintegy hat éve foglalkoznak könyvkiadással is, évente 4–5 kötet jelenik meg a Művelődés Egyesület gondozásában. Az idei év termése: Sas Péter: Az erdélyi festészet lírikusa, Tóth István; Herepei János: A kolozsvári Farkas utcai református templom és kollégium történetéből; Mostis Károly: Te sehol; Fekete Albert: Kolozsvári kertek. Sas Péter könyve méltó emléket állít Tóth Istvánnak, a festő halálának negyvenedik évfordulóján. A szerző budapestiként egyike a legkolozsváribb magyaroknak. Herepei János kötete a művelődéstörténeti hagyatékból idéz. Ez a negyedik kötet, amely munkáiból megjelenik, Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, Herepei munkásságának jó ismerője mutatta be a kötetet. Mostis Károly: Te sehol című verseskötetét Könczey Elemér grafikus illusztrálta. Fekete Albert udvarhelyi származású szakember, Kolozsváron tanult, jelenleg Budapesten dolgozik. Kötete: Kolozsvári kertek – hiánypótló munka. Kolozsváron a Tranzit Házban folyik a könyvvásár. Az Erdélyi Híradó, Erdélyi Református Egyházkerület, Glória Kiadó, Kalota Kiadó, Koinónia Kiadó, Komp-Press Kiadó, Korunk, Kriterion Könyvkiadó, Kriza János Néprajzi Társaság, Művelődés és a Pergamen Könyvesbolt kiadványai kaphatók. /F. I.: Könyvözön a Tranzit Házban: zajlik az Adventi Könyvvásár. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./
2004. december 18.
Ferencz Imre verseiben hajlíthatatlan konokság van, a székely tájnak és embereinek elkötelezett költője. Megjelent válogatott verseit összegyűjtő Tenyerem, hazámban /Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2004/ című kötete. Ferencz Imre a kisemberek világához és a székely tájhoz kötődik, a kiszolgáltatottak és az örök reménykedők problémáit ismeri, írta róla Bogdán László.  /Bogdán László: A kiszolgáltatottak és az örök reménykedők. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 18./
2004. december 18.
Megjelent Németh Júlia Lövith Egon /Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely/ című monográfiája. A kötetet dec. 23-án Kolozsváron, a Gy. Szabó Béla Galériában a kiadó igazgatója, Káli Király István és a kötet szerkesztője, Jánosházy György mutatja be. A könyvet a szerző és a művész, Lövith Egon dedikálja. /Lövith Egon-monográfia. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./
2004. december 19.
A szatmári Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontban modern, 20 ezer kötetes könyvtárat avattak november 15-én. Ádámkó István iskolaigazgató köszöntötte a vendégeket, és tájékoztatott arról, hogy a könyvtár a nagyközönség számára is megnyílik 2005 szeptemberében. A két olvasóterem 34 olvasót képes fogadni. A szkennerrel és fénymásolóval ellátott kutatószoba pedig a tudományos diákköri foglalkozásokat segíti. Schönberger Jenő püspök átadott a könyvtárnak mintegy 60 CD-t. Bakos László, a Pro Hungaris Kultúraközvetítő Alapítvány képviseletében hétmillió forint értékben adományozott könyveket az új könyvtárnak. /Nagy Karolina: Könyvtáravató a Hám János Iskolaközpontban. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 19./
2004. december 19.
Kiskapuson felújították a 225 éves római katolikus templomot, melyet december 1-jén Jakubinyi György érsek szentelt meg a mintegy kétszázötven lelket számláló kiskapusi hívők számára. Több mint 20 évvel ezelőtt a hívők száma hatszáz körül volt. Sokan közülük a vegyipari üzem miatt keletkezett és a szervezetre is káros korom miatt költöztek el. /Diana Campean: Templom új köntösben. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 19./
2004. december 19.
Az eddig magánlakásban miséző római katolikus közösségnek az idén végre sikerült felépítenie egy kápolnát Meggyesgombáson. Az új épületet Schönberger Jenő püspök szentelte fel novemberben. /Kápolnaszentelés Meggyesgombáson. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 19./
2004. december 20.
Az RMDSZ megváltoztatta a Szociáldemokrata Párttal (SZDP) tervezett egyezséggel kapcsolatos álláspontját, és átállt a liberális–demokrata D. A. Szövetséghez. A dec. 18-án Marosvásárhelyen ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elsöprő többséggel megbízta Markó Béla RMDSZ-elnököt, hogy az ellenzéki pártszövetséggel folytassa a tárgyalásokat közös kormánykoalíció kialakításáról. Lakatos Péter, Bihar megyei képviselő szerint az RMDSZ-nek nem szabad mindenáron kormányzati szerepvállalásra köteleznie magát. Verestóy Attila szenátor arra hívta fel a figyelmet, hogy az új tárgyalópartner sem lesz barátságos. Toró T. Tibor parlamenti képviselő úgy vélte, hogy az ellenzékkel kötendő esetleges egyezség alapvető feltétele legyen a kulturális és regionális autonómia. Markó Béla nem zárkózott el az RMDSZ átépítésének gondolatától sem. Frunda György szerint a szövetségben nincs mit keresniük azoknak, akik román párt listáján indultak a helyhatósági, vagy a parlamenti választásokon. Eckstein-Kovács Péter leszögezte: nem ért egyet az ilyen "boszorkányüldözéssel". Kónya-Hamar Sándor, Kolozs megyei képviselő fogalmazta meg a legkonkrétabb elképzelést: az SZKT-ban elengedhetetlenül szükség van legalább négy-öt politikai irányzatra, amelyek majd megvitathatják a testületben felmerülő kérdéseket. A testület a magyar állampolgárság ügyében is állást foglalt. Az erről született dokumentumban az RMDSZ emlékeztetett, hogy a december 5-i népszavazáson Magyarország népe valójában nem utasította vissza a kettős állampolgárság eszményét, ezért a továbbiakban ki lehet alakítani megfelelő megoldást a magyarországi politikai életben. Az SZKT megbízta az RMDSZ vezetőségét, hogy továbbra is kezdeményezőként lépjen fel a határon túli magyarok magyarországi jogállásának rendezése érdekében. Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) üzenetét szerette volna felolvasni. A dokumentumban Tőkés László EMNT-elnök kifejtette: az RMDSZ-nek semmi keresnivalója nincsen a "történelem által régóta meghaladott Iliescu-rezsim" oldalán. Torónak végül nem engedték meg, hogy a szöveget felolvassa. A gyűlés végén a politikusok megünnepelték az RMDSZ 15. születésnapját és kiosztották az Ezüstfenyő Díjat. A huszonhét személy között a szervezet országos és helyi személyiségei egyaránt megtalálhatók. /Borbély Tamás: Átállt az RMDSZ a D. A. Szövetséghez. Az SZKT elsöprő többséggel támogatta az ellenzékkel való együttműködést. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./ Eckstein-Kovács Péter kimondta, hiba volt Nastase támogatása, és köszönetet kell mondani azoknak is, akik a jó oldalra szavaztak. A szenátor Verestóy Attilának válaszolt ekképpen, aki azt hangoztatta: nehogy a végén azok dicsőüljenek meg, akik nem úgy tettek, ahogy az SZOT határozta. Toró T. Tibor azt javasolta, kérjen bocsánatot a szövetség azoktól a szavazóktól, akik ma szégyenlik, hogy tanácsára Nastaséra szavaztak. Ráduly Róbert az RMDSZ amnéziájára emlékeztetett. Arra, hogy magyarázat nélkül lépett túl a szövetség azon a fél évvel ezelőtt hangoztatott álláspontján, hogy az autonómia és a kettős állampolgárság nem egyeztethető össze egymással. Ráduly csíkszeredai polgármester szerint köszönetet kellene mondani Patrubány Miklósnak azért, hogy az állampolgárság ügyét az RMDSZ-szel is elfogadtatta, és Mádl Ferencnek, amiért olyan időpontra tűzte ki a magyarországi népszavazást, hogy annak kampánya az RMDSZ parlamenti bejutását is segítette. Az ülésvezető megtagadta a szót Izsák Balázstól, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnökétől, aki Csapó József levelét szerette volna felolvasni. Frunda kijelentette, az SZNT nem tartozik az RMDSZ platformok közé, képviselői nem léphetnek mikrofon elé. Írásában Csapó arra intette az SZKT tagjait, hogy kötelezzék a szövetség vezetőségét a választási kampányban hangoztatott autonómiaprogram melletti kitartásra. Frunda György azt sem engedélyezte, hogy felolvassák a forradalom 15. évfordulója alkalmából tartott temesvári rendezvények résztvevőinek üzenetét. A Tőkés László püspök és Kovács Zoltán főgondnok által jegyzett dokumentum elutasítása ügyében Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke kijelentette: „nem lehet a hátsó kiskapun RMDSZ-ellenes nyilatkozatot becsempészni” az SZKT ülésére. A sajtó számára kiosztott üzenet „RMDSZ-ellenessége” abban állt, hogy megalkuvás nélküli partneri román–magyar kapcsolat kialakítására kérte a szövetség döntéshozóit, és emlékeztetett a választási kampányában hangoztatott autonómia-jelszóra. „Tekintse az SZKT az autonómia ügyét az esetleges kormányzati együttműködés és Románia európai integrációja előfeltételének” – fogalmazott a dokumentum. /Gazda Árpád, Szucher Ervin: Az RMDSZ feledékeny átállása. = Krónika (Kolozsvár), dec. 20./
2004. december 20.
Nincsenek illúziói Verestóy Attila szenátornak, aki az RMDSZ–SZDP együttműködés pártján állt. Az RMDSZ-nek mindig hozzá kellett idomítania partnereit politikájához, akik előbb-utóbb engedtek – mondotta. A lap munkatársa megkérdezte, hogyan alakul a viszony egy olyan párttal, amelynek vezetője, Traian Basescu kijelentette, nem kíván azzal a párttal együttműködni, amelynek országos vezetésében olyan személyek vannak, mint a gyanús faügyleteiről híres Verestóy? Verestóy szerint Basescu állítólag viccelt. /Sz. K.: Kényszerhelyzetben döntött az RMDSZ az átállásról. Verestóy: Kezdhetjük elölről partnereink "idomítását". = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./
2004. december 20.
Traian Basescu, Románia megválasztott elnöke megköszönte Markó Béla szövetségi elnöknek, hogy az RMDSZ a D.A Szövetség mellé állt. /Basescu köszönetet mondott Markónak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./
2004. december 20.
Azt követően, hogy az RMDSZ úgy döntött, az ellenzékkel folytatja a tárgyalásokat, Viorel Hrebenciuc, az SZDP képviselőházi frakcióvezető-helyettese közölte: nem ért egyet Székelyföld autonómiájának a megvalósításával úgy, ahogyan azt az RMDSZ elképzeli. Eckstein-Kovács Péter szenátor emlékeztetett, hogy a szövetség programjában csak a kulturális autonómia kérdése szerepel. Ionut Popescu, az ellenzéki pártszövetség szóvivője közölte, hogy az RMDSZ-szel folytatott tárgyalásokon nem került szóba a székelyföldi autonómia. /Autonómia-riogatással vágott vissza a kormánypárt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./
2004. december 20.
Egységre szólította az általa alapított Szociáldemokrata Pártot (PSD) az államfői székből távozó Ion Iliescu, aki megerősítette: visszatér a PSD élére. A PSD vezetése továbbra is számít rá, hogy az RMDSZ-szel a Román Humanista Párttal (PUR), valamint a törvényhozásban képviselt s a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek reprezentánsainak csoportjával kialakítandó parlamenti többség alapján kormányt alakíthat. /Az államfői székből visszatér a PSD élére. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./
2004. december 20.
Az RMDSZ Nemzetépítő platformja (NÉP) tiltakozott, amiért az SZKT hétvégi ülésén képviselője többszöri próbálkozás ellenére sem kapott szót, hogy ismertethesse, a NÉP véleményét a romániai politikai helyzetről, illetve az RMDSZ eddigi és jövőbeli politikai vonalvezetéséről. Annak ellenére, hogy Markó Béla, az RMDSZ elnöke megfogalmazta: együtt gondolkozzunk, illetve Frunda Györgynek, az SZKT elnökének kijelentése ellenére, miszerint "itt a helye az ellenzéknek". Nem került az SZKT elé az a kérésük sem, hogy – az RMDSZ alapszabályzatának megfelelően – az SZKT hozzon olyan döntést, amely lehetővé teszi a Nemzetépítő Platform képviselője számára a tényleges részvételt az SZKT munkálataiban." – áll közleményükben. (A platformvezető, Vekov Károly nem került befutó helyre a Kolozs megyei képviselőlistán.) A Nemzetépítő Platformmal szemben alkalmazott eljárás kirekesztő RMDSZ-állásfoglalásról tanúskodik – olvasható a közleményben. /Tiltakozik a NÉP. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./
2004. december 20.
Szili Katalin házelnök az összefogás és az érdekegyeztetés fontosságát hangsúlyozta a határon túli magyarok honosítása érdekében dec. 18-án Pécsett, a Magyar Ifjúsági Konferencia XII. ülésén. A tanácskozáson megjelent Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter az erdélyi ifjúsági képviselőnek azt mondta: a gondok megoldása nem lehetséges egy fórumon, egy nap alatt. Az ülésen a határon túli régiók szószólói csalódottságuknak és elkeseredettségüknek adtak hangot a december 5-i eredménytelen népszavazással kapcsolatban. Többen azt mondták: szomorú, hogy amíg a külföldre került magyarság egyre fogyó létszámban, de kitart, addig az anyaországban a referendumot megelőző kampányban egyszerű élősködőknek állították be őket, akik alig várják, hogy áttelepülhessenek Magyarországra. A Magyar Ifjúsági Konferencia résztvevői nyilatkozatot fogadtak el, melyben vállalják, hogy a magyarok kedvezményes állampolgárságának kérdésében február közepéig eljuttatják javaslataikat Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz, az Országgyűléshez, valamint a Magyar Állandó Értekezlethez (MÁÉRT). /Szili Katalin összefogást kér a határon túli magyarok honosításáért. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./
2004. december 20.
Várta, hogy az RMDSZ parlamenti képviselőik közül valaki végre interpellál a magyarság elleni atrocitások ügyében, írta Ujj János. Romániában is előfordulnak a vajdaságihoz hasonló esetek. Szerencsére, csak kisebb számban. Ilyen volt, amikor a magyar államelnök-jelöltnek aláírást gyűjtő helyi RMDSZ-elnököt súlyosan bántalmaztak. A hatóságok megindították ugyan az eljárást a tettesek ellen, azonban a sértettet bántalmazó, kezét eltörő három férfit csak magánlaksértéssel vádolja a hatóság. Egy nemzetiségi politikus bántalmazásának híre már más fényben tüntetné fel a nemzetközi porondon önmagát a kisebbségi kérdés megoldásának bajnokaként hirdető Romániát. Különösen, ha mindehhez hozzáadnák a sepsiszentgyörgyi városi tanácsos elleni megfélemlítési kampányt. A Székely Nemzeti Múzeum 70 éves igazgatója lakásának ablakait immár kétszer törték be kövekkel. /Ujj János: Ki interpellál? = Nyugati Jelen (Arad), dec. 20./
2004. december 20.
Temesváron Tőkés László püspök, Barabás Zoltán az Egyházkerület tájékoztatási szolgálatának vezetője, valamint Balaton Zoltán fizikatanár beszámoltak a négynapos eseménysorozatról. Tőkés László püspök emlékeztetett, idejében figyelmeztette az RMDSZ vezetőit, hogy ne lépjenek szövetségre a szociáldemokratákkal, a hajdani kommunista párt jogutódjaival. Az RMDSZ az autonómia kérdését vegye komolyan. Tőkés László hangoztatta: ragaszkodik egy magyar állami egyetem alapításához, és a felekezeti oktatás állami szubvencionálását is javasolta. Tőkés László kijelentette: tervezik a különféle platformok együttműködését, sőt egy Erdélyi Magyar Állandó Értekezlet (ERMÁÉRT) létrehozását, amelybe az egyházi és civil szervezeteket is szívesen várják. /László Árpád: Összefoglaló a 15 éves megemlékezés után. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 20./