Sok a megmAradt végleges tanári állás Maros megyeben
Közel száz végleges pedagógusi állás mAradt betöltetlenül Maros megyeben a hétfői szétosztást követően. A megyei tanfelügyelőség idén 169 végleges pedagógusi állást hirdetett meg, azonban a sikeresen vizsgázók mindössze 79-et foglaltak el a hétfői szétosztáson – számol be Hajnal Csilla a kronika.ro. A fennmAradt 90-et iskolakezdésig kell elfoglalniuk a pedagógusoknak. A legtöbb szabad állás a szaktantárgyak és a művészeti oktatás terén mAradt, míg a legkelendőbbek idén is az óvónői és tanítói állások voltak, a magyar és a román tagozaton egyaránt.
Csekély az esély arra, hogy valaki kilences alatti átlaggal tanítónői állást kapjon Marosvásárhelyen, általában kétszeres vagy háromszoros a túljelentkezés, tudtuk meg Ştefan Someşan főtanfelügyelőtől. „Nem találkozott a kereslet a kínálattal, ezért mAradhatott üresen ennyi meghirdetett állás, de az elkövetkezendő hetekben ezeket is elfoglalják majd” – tette hozzá. A pedagógusoknak hetes fölötti átlagot kell elérniük ahhoz, hogy meghatározatlan időre szóló végleges tanári álláshoz juthassanak. Helyettesítőként legkevesebb ötöst kell kapniuk a vizsgázóknak. Az érintettek a jegyek függvényében választhatnak a felkínált helyek közül. Maros megyeben az idei versenyvizsgára 696-an jelentkeztek, közülük 308-an teljesítettek hetesen felül, 251-en ötösön felülit, utóbbiak csupán helyettesítő állásokra pályázhatnak. A megyében 381 helyettesítői állás van, ezen kívül több mint 2300 félnormás vagy még ennél is kevesebb órás állásra pályázhatnak a jelentkezők – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Otthon az időseknél (Diakónia Keresztyén Alapítvány)
Ötvenegy Háromszéki faluban és három városban folytatja otthoni beteggondozói szolgálatát a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA), havonta közel ezer idős beteget látnak el, felét heti többszöri alkalommal látogatják. A szervezet idei első félévi tevékenységéről lapunknak Tóth Anna, az idősgondozói ágazat igazgatója számolt be.
A szolgálat legnagyobb bevétele, 257 250 lej (a félévi költségvetés 42,63 százaléka) tizennyolc helyi önkormányzattól származott az egyéni szolgáltatói szerződések révén, a legkisebb összeggel, 22 900 lejjel (3,79%) a megyei tanács támogatta az idősgondozást – derül ki a szervezet kimutatásából. A legnagyobb kiesést az állami szubvenció lecsökkentése jelentette, ami a bevételek csupán 15 százalékát tette ki. Az alapítvány az 1998. évi 34-es törvény alapján jogosult állami támogatásra, de idén éves szinten 120 ezer lejjel kap kevesebbet, mint tavaly, ami takarékosságra, a költségvetés átigazítására kényszerítette a szervezetet – közölte Tóth Anna igazgató. Külföldi adományokból, a svájci HEKS Alapítvány támogatásából, a Bethlen Gábor Alapnál elnyert pályázatból és saját bevételekből származó összegekkel együtt a Diakónia idősgondozói szolgálata 603 341 lejből gazdálkodott januártól júniusig. Huszonnégy munkatársuk Sepsiszentgyörgyön, Baróton, Kovásznán, valamint Árkos, Barátos, Bodok, Réty, Kommandó, Gelence, Gidófalva, Sepsikőröspatak, Sepsiillyefalva, Nagyajta, Bardoc, Vargyas, Nagybacon, Borosnyó és Zágon községben ápolja az idős betegeket, tizenhét gépkocsival járják a terepet, nyáron egymást helyettesítve még több helyszínre kimennek naponta. Rajtuk kívül az adminisztrációban és a tevékenységek összehangolásában nyolcan vesznek részt.
A szervezet baróti és kommandói szociális mosodájában az esztendő első hat hónapjában 473 csomag ruhát mostak és vasaltak ki, ezt a munkát a helyi ápolók végzik. A Diakónia hat vidéki raktáron keresztül és a Sepsiszentgyörgyi koordinációs központból kölcsönöz egészségügyi segédeszközöket, idén 129 új igénylő volt, ezenkívül korábbi kérések révén használatban van 232 eszköz. Nem csak az idősek testi ápolását tartják fontosnak, a gyászfeldolgozó önsegítő csoport és a baróti, valamint a Sepsiszentgyörgyi idősklub révén lelki támaszt, közösségi élményt is nyújtanak azoknak, akik a társas létet keresik.
Az elmúlt egy évben a DKA partnerként vett részt a Pro Hospice Erasmus+ európai projektben, munkatársai német, lengyel, spanyolországi, valamint portugáliai szervezetek palliatív típusú szolgálatait és országaik intézményrendszerét ismerhették meg. A pályázat zárókonferenciáját júniusban tartották a sepsiillyefalvi KIDA-központban. A tanultak és az évek óta összegyűjtött hasonló szakirányú tapasztalat segítségével az alapítvány palliatív típusú rezidenciális egység beindítását tervezi egy leendő multifunkcionális szociális ellátó központban.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Alkotótábor Székelyföld csomópontjában
A tavaly Csernátonban tartott első, nemzetközi ismertséget is szerző vándortábor után a CsomóPont és a KreaKids Stúdió idén augusztus 6. és 14. között második alkalommal Bálványosfürdőt és Torját választotta Székelyföld csomópontjának.
A szervezők célja, amint a Noise tábor neve is sugallja, hogy erősítsék a zajt, az életet Székelyföldön, és értékeinkre felhívják a nagyvilág figyelmét. Az egyhetes alkotótábornak köszönhetően – főtámogatók a Bálványos Resort tulajdonosai – az alkotni vágyó fiatalok kísérletezhetnek az építészet, a dizájn és a divattervezés területén, animáció készítésében, fotó-videózásban. A zömében Háromszéki, mintegy negyven állandó táborlakó szabadon választhatott a műhelymunkák közül. A szervezők ismertetése alapján, a hely szelleméből és a hozzá kapcsolódó változatos legendákból inspirálódva készítették munkáikat. A divattervezők a Szent Anna-tó legendájából ihletődve tizenkét ruhából álló kollekciót terveznek. Az építészeti műhelygyakorlaton részt vevők többek között egy kültéri tusolót és a közeli erdőben található mofettát építenek újra. Péntektől a Budapesti FabLabnak köszönhetően egy 3D-nyomtató műhellyel is bővül a lehetőség. Augusztus 13-án, szombaton az elkészült alkotások nagyközönség előtti bemutatásával, divatbemutatóval, kiállítással és borkóstolóval zárul a tábor, amelyre a szervezők minden érdeklődőt várnak a Bálványos Resorthoz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezer fiatal a szovátai Patakmajorban (III. Válts irányt! Ike-fesztivál)
Olyan bizonytalan időkben, amikor a nemzeti, vallási identitásunk egyaránt megkérdőjeleződik, nagy szükségünk van hasonló fogódzókat találni, mint az IKE-fesztivál – mondta kedd délutáni köszöntőbeszédében Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettese a III. Válts irányt! IKE-fesztivál megnyitóján. A református fiatalok szombatig tartó nyári találkozójára idén több mint ezren jelentkeztek be, a mindennapi reggeli áhítatot a tematikus sátrakban szervezett előadások, fórumbeszélgetések, koncertek, sportversenyek, ügyességi és szellemi játékok, kézműves-foglalkozások követik.
A szervezők által közzétett beszámoló szerint Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta: „Bár sok fesztivál szervezői próbálják a szabados hangulattal megfogni a fiatalokat, az IKE fesztiválja parancsolgat, hogy váltsunk irányt! Krízishelyzetekben irányváltásra van szükség.” A beszámolóból kiderül, a püspök négy olyan helyzetet sorolt fel, amelyek emberi mivoltunkból kifolyólag krízist okozhatnak. „Az első, amikor kisgyerekként olyan úton indulunk el, amely lényegesen eltér attól, amire a szüleink nevelni akarnak. Kamaszkorban a fiatalok úgy gondolják, hogy itt a forradalom ideje, újból irányt kell váltani, mindent, amit előttünk tettek, ahogyan tették, azt megkritizáljuk, másképpen akarunk cselekedni. Élete közepén az ember elemzi az eltelt időt, újragondolja az életét, a már megszerzett tapasztalatokkal akar újat kezdeni. Idős korban az ember mindent hátrahagy, felkészül arra, hogy itt hagyja a földi életet.” Kató Béla szerint az IKE által szervezett fesztivál azért is élvez létjogosultságot, mert a generációk közötti különbségek egyre nagyobbak, az irányváltás pedig egyre kisebb időközönként aktuálissá válik. Az egyházfő arról biztosította a szervezőket, az Erdélyi Református Egyházkerület a továbbiakban is lehetősége szerint segíteni fogja az ifjúsági szövetséget, hogy ilyen alkalmakat szervezzen. A Református Egység Napján kiállított, több mint 700 templomot tartalmazó molinóra utalva kijelentette, hogy amíg van ezer fiatal, aki Isten dicsőségére összegyűl, addig van örökös is, aki a református egyházat éltetni fogja.
Az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági referense, Tussay Szilárd, a fesztivál főszervezője elmondta, Isten óriási áldása, hogy négy év után újra Szovátan lehetnek, ami szerinte nem csak attól lesz jó, hogy 1044-en regisztráltak, hanem attól is, amit ezen a héten a fiatalok kapnak: közösségi élményt és hitbeli épülést – tájékoztatnak a szervezők. A fesztivál nyitó istentiszteletén Bartos Károly, az IKE elnöke szolgált, témája a teremtett világ volt.
A négy év szünet után újra megszervezett országos IKE-fesztiválon a Sepsi Református Egyházmegyéből ötvenen vesznek részt, a fiatalok lelkészeik kíséretében utaztak Szovátara. A rendezvény programjai a valtsiranyt.ro honlapon követhetőek.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyökereiket keresték
Az utóbbi években Háromszéken egészséges, nemes gondolatokkal ötvözött szokás született, mely úgy látszik, hagyománnyá válik: a családok találkozója. Megemlíteni érdemes a Bardoczok, Zsigmondok, Petkék, Jancsók, Kanyók, Nagyok, Keresztesek, Puskások találkozásait, akik a magyar nemzeti identitás őrzése, a rokoni kapcsolatok erősítése mellett gyökereiket is keresik.
Ezen sorba illeszkedik az Orbaiszéken, Kovásznán, Csomakőröson, Székelytamásfalván és Kommandón rendezett kettős találkozó, ahol a Szőts család a Szabó családdal találkozott. Az ünnepi esemény nemcsak a Háromszéki Szőtsöknek, hanem az Angliából és Magyarországról érkező Szabó család tagjainak is felejthetetlen élményt nyújtott.
Az 1890-es évek elején a Kovásznán lakó Szőts Anna (Szőts Lajos nagyapám húga) a központi borvízforrásból megkínálta Szabó Dezső fővárosi jeles oskolamestert, aki ott mAradt, fürdőkúrázott a gyógyhelyen. Házasság lett belőle, 1894. július 29-én a kovásznai református templomban megesküdtek, majd felköltöztek Budapestre, ahol öt gyermekük született. Az elsőszülött Szabó András 1956-ban a forradalom leverése után Angliába menekült, ahol megőrizte magyar identitását, és 1990 után minden évben találkozókat szervezett Magyarországon az ottani, illetve Angliában és Erdélyben élő két család vérvonal szerint beépült tagjaival. Ez a mostani, Kovásznán tartott ünnepély is őt dicséri.
A találkozó 62 résztvevőjét már első nap nagy meglepetés érte. A finom kovászna-vajnafalvi juhtúrós puliszka és Háromszéki szilvórium, valamint köményes pálinka elfogyasztása után dr. Vincze János Budapesti orvosprofesszor feleségével együtt nemcsak megtisztelték jelenlétükkel e napokat, hanem egy is könyvet hoztak Az erdélyi szellemiség messze fénylik: dr. Szőts Dániel címmel, amely e sorok írójáról szól. Prof. dr. Vincze János biofizikus több mint 450 tudományos cikket publikált, a biofizikai monográfiai sorozatában 44 kötetet, míg orvostörténeti témában írt munkáinak száma 30 kötetnyi. A tulajdonképpeni ünnepség szombat délelőtt 10 órakor kezdődött a kovásznai református templomban, ahol áhítatot tartott nt. Balogh Zoltán református esperes atyánkfia, majd emléklapot ajándékozott a jelenlévőknek, s eredeti házasságkötési anyakönyvi kivonatot, ezután megáldotta a templomkertben felállított kettős kopjafát, mely több hősi emlékjel mellett áll (Kálvin, millennium, 1940-es székely kapu stb.). Az esperes úrnak köszönjük segítségét, és a XXV. zsoltárt, mely arra int: ,,Azok pironkodjanak, akik hitetlenül élnek”. A kopjafa leleplezése után szép magyar nyelvű beszédet tartott a 60 éve Londonban élő Szabó András, a már említett Szőts Anna unokája, a kopjafaállító és szervező dr. Szőts Dániel pedig megmagyarázta az emlékfa feliratát, a XVI. századi rovásírást: ,,Urának, Istenének esdik, porig, a Szőts és a Szabó Család. A. D. 2016.” A fafaragó Balázs Antal, miután elmagyarázta a kopja jeleit, annak fényképével ajándékozott meg mindannyiunkat. A koszorúzás, a 90. zsoltár és a magyar, székely himnuszok eléneklése után a népes rokonság elsétált Kovászna főterére, megtekintve azt a borvízforrást, ahol egykoron megismerte egymást Szőts Anna és Szabó Dezső, a református nagy temetőben (ma köztemető) megkoszorúzták a Szőts- és a Vajna-sírhelyeket, felkeresték a vajnafalvi főúton a hajdani Szőts-kúria ma már üres telkét, ahol Szőts Anna született kilenc testvérével. Itt kegyelettel adóztak a londoniak Nellyke vezetése mellett, a pesti Szabók (Győző, Csaba, Endre Sárika), a Veszprémi Reiszok, Miskolczy Velkayak (Lehel, Ági, Éva) és az összes Szőts (az apaji Kis Kata is).
A találkozó Csomakőrösön folytatódott, ahonnan a Szőtsök eredtek, 1611-ben nemesi rangot (armálist) kaptak Báthory Gábor erdélyi fejedelemtől. Kőrösi Csoma Sándor főtéri szobrának megkoszorúzása után meglátogatták a kis kálvinista templomot, ahol Kőrösi Csoma Sándort keresztelték, a cinteremben a millenniumi szilfa és emlékkopja felkeresése után az emlékszoba értékes Csoma-írásainak másolata megtekintése mély érzést gerjesztett a szívekben, melyet tetőztek a születése óta óriássá nőtt diófák, melyek még látták az alattuk játszadozó kicsi Sandrit. Ezután a kovásznai díszebéd következett a Botimi panzió nagytermében, köszöntőt mondott a Budapesti Lónyay-gimnázium tanára, Szabó Győző, prof. dr. Vincze János, Balázs Antal kopjafadoktor, majd Balogh Zoltán esperes úr asztali áldása után élőzene mellett dr. Szőts Dániel hat nyelven köszönte meg a névnapi kívánságokat (angol, francia, olasz, német, román és magyar). A nap főrendezője Szőts Péter volt, aki mai napig is Kovásznán él. Vasárnap az orbaiszéki Székelytamásfalván megkereszteltük Szőts-Papp Annát, a legfiatalabb Szőtsöt. Hegyi tiszteletes úrnak köszönjük a kálvinista templomban megejtett keresztelést, igehirdetést és az Itt van szívem református éneket, melyben a kis megkeresztelt felajánlja szívét: ,,Itt van szívem, neked adom, uram, neked, ki alkotád.” A Thúry–Bányay-udvarház dísztermében tartott szeretetvendégség is Szőts-Papp János családját dicséri.
A találkozó Kommandón fejeződött be 1017 méter tengerszint fölötti magasságban, a Háromszéki havasok vizét hozó Nagy-Bászka patak völgytávlatában e magyarok lakta községben. Itt a fő házigazda Szőts Pál és családja volt, aki nyaralójában flekkennel, csórékolbásszal, pisztránggal és rókagombával kínálta meg az éjfélig dalolókat. Szőts Tünde dr. és ifj. Szőts Dániel mindent megtett, hogy a vérrokonok jól érezzék magukat!
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szülők iskolája Szelterszen
Augusztus 3. és 6. között a Hargita megyei Szelterszen, a Szent Gellért Rehabilitációs és Rekreációs Házban rendhagyó családos programot szerveztek. A tizenkettedik alkalommal megtartott egyházmegyei nyári családos táborban tizenhat család, mintegy harminc felnőtt és közel ötven gyermek vett részt. A rendezvényt új formában hozták tető alá, ennek eredményeként bensőséges hangulatú együttlétnek örülhettek a részt vevő családok.
Az elmúlt több mint egy évtizedben hagyománnyá vált, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központja augusztus első felében szervezi meg családos táborát. A kezdeményező családmunkacsoport annyiban változtatott az eddigi rendszeren, hogy ezúttal az egyházmegye főesperességein keresztül népszerűsítette a Szülők iskolája néven meghirdetett rendezvényt. További újdonságot jelentett, hogy nem hívtak egy, a témát felvezető fő előadót. A tábor három napján egy-egy rövid indító gondolatsor után a házaspárok lehetőséget kaptak a szabad beszélgetésre, így hamar megszületett az a bensőséges, meghitt hangulat, mely szükséges az őszinte megosztásokhoz, ami nagyobb rendezvényen nehezen megvalósítható.
Több család már jelezte, hogy ez az éves pihenésüknek is az ideje, és olyan töltekezésben van részük, ami később aztán hónapokig, akár a következő családos táborig is táplálja őket lelkileg. Emiatt is szeretnénk a mélységek felé törekedni, a témákat nemcsak felszínesen érinteni, hanem nagyon őszintén megnyilatkozni – fogalmazta meg lapunknak Szénégető István remeteszegi plébános, családpasztorációs lelkész, a tábor lelki vezetője.
Az óvodás- és kisiskoláskorú gyermekek, illetve a kamaszkorú és a felnőttkor küszöbén álló fiatalok nevelésének kérdéseit érintő beszélgetések különleges mozzanata volt, amikor a házaspárok egymagukban vagy nagyobb gyermekeikkel együtt ültek ki a „forró padra”, és őszintén megosztották a nevelésben elért sikereiket, módszereiket, felvállalva az esetleges kudarcokat is. – Sokat tanultunk a jelen levő házaspárok életpéldáiból, akik ugyanazokkal a gondokkal küzdenek, mint mi. Szükségünk volt arra, hogy olyan családokat lássunk, ahol keresztény értékrend szerint nevelik a gyermekeket – mondta el beszámolójában a felsőboldogfalvi Antal Levente és Enikő, akik három gyermekükkel vettek részt a Szülők Iskolája programjain.
– Nagyon megragadott a személyes, bizalmas beszélgetések hangneme. Úgy voltunk itt jelen, mint egy egyetértő, igazi nagycsalád sikereinkkel, örömeinkkel, hibáinkkal, kudarcainkkal együtt. Rengeteg jó ötlet és tanács elhangzott, ezeket szeretnénk mi is beépíteni mindennapjainkba – tette hozzá a csíkkarcfalvi négygyermekes házaspár, Kelemen Levente és Zsóka, ők három gyermekükkel együtt jöttek el a táborba.
Délutánonként a családok rovásírást, társasjátékokat, virágkötészetet, repülőmodellezést bemutató foglalkozásokon vehettek részt, a földtani műhely keretében megcsodálhatták a kőzetek világát, illetve a rádiózás titkaiba is bepillanthattak. Hatalmas sikere volt a Vargyas-szoroson át az almási barlanghoz szervezett gyalogtúrának, a Homoródalmás határában megtartott szabadtéri szentmisének, a családos kincskeresésnek, a tábortűznek és a szalonnasütésnek.
A tábor sikeréhez nagymértékben hozzájárult a befogadó ház „lelke”, a házigazdák, György Attila és Ida vendégszeretete. A programot Hargita megye önkormányzata támogatta.
Kertész Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Még hat év az élet (Egy megfigyelt család /18.)
Csaba, nagyobbik öcsém minden tekintetben más volt, mint Ildikó húgom, Árpád öcsém és jómagam. Külsejében és szellemi-érzelmi tulajdonságaiban egyaránt. Míg mi, hárman jól leolvashatóan arcunkon édesanyánk uralkodó vonásait fedezhettük fel, addig Csaba mintha Majercsik nagybátyánkat idézte volna emlékezetünkbe.
Érzelmi megnyilvánulásait a hirtelen harag és ennek megfelelően az azonnali cselekvés, majd a – soha szavakkal ki nem fejezett – megbékélés jellemezte. Mindemellett a szüleink és testvérei iránti odaadó szeretet és feltétel nélküli segítőkészség volt uralkodó vonása. Szellemileg a gyakorlatiasság és a kissé nyers humor utalt természetére. Majd két hónappal hamarabb szabadult a peripravai börtönből, ahol Jamandi Emil (anyai ágon Puskás) és Kotta Péter volt bizalmas barátja. Sikerült szüleink mellett mAradnia Kolozsváron, és két-három év múlva a Kolozs megyei Villamos Művek mestere lett (mivel szakközépiskolát végzett). Természetesen a 1957/70-es belügyminisztériumi – nem nyilvános – rendelet értelmében őt is megfigyelték.
Egy munkacsoport állt öcsém rendelkezésére, feladatuk a megye falvainak villamosítása, illetve a meghibásodások helyreállítása volt. A Sofronie Adrian fedőnévvel ráállított informátort (feltehetően egyik munkását) bízták meg, hogy megismerje öcsém politikai nézeteit, és hogy ezek miként nyilvánulnak meg a munkacsoporton belül. Mindössze arról tudott a besúgó beszámolni, hogy Csaba igen elégedetlen volt feletteseivel, de hogy miért, azt nem lehet a jelentéséből megtudni. Még említ olyan szóbeszédet, amely a munkások elégedetlenségére utal a csapaton belül, valamint három személyt, akit öcsém bizalmába fogadott.
Aztán a romániai nagy árvíz idején, 1970-ben tíz egynéhány, Szamoson túli településen megszakadt az áramszolgáltatás, amelyet Kisbetlehennél próbált Csaba csoportja helyreállítani. Már a két villanyoszlop állt a két parton, de át kellett vinni a vezetéket a megáradt folyó bal oldaláról az északi, jobb oldalra. Veszélyes vállalkozás volt, mindannyian tudták. Egy munkás előbb rászánta magát, aztán családjára hivatkozva visszakozott. Hirtelen haragú öcsém erre ledobta magáról a ruháit, egy alumínium dróttekercs végét a jobb felső karjára erősítette, megkérte munkásait, hogy a letekeredő drót másik végét fogva biztosítsák őt. Bement a Szamosba, a munkások előbb figyelmeztették, de nem fogták meg a gyorsan letekeredő drót másik végét. Háromszor bukkant fel, segítségért kiáltva... Holttestét nyolc nap múlva egy mezőőr találta meg félig iszapba temetve. Az esemény hivatalos megítélése szerint nem volt munkabaleset. Orbán Ferenc a Kolozsvári Igazságban Leiszapolt igazság címen írt tényszerű cikket (1. fotó). Nagy részvéttel temettük el szeretett öcsémet a Házsongárdi családi sírba. Mivel édesapám születésnapjára sietett volna (április 22.) haza, ő ezután soha nem engedte megünnepelni azt, hanem kiment a temetőbe, és a sírnál lévő padon időzött estig. Csaba öcsém dossziéját lezárták
: Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Van miből választani
Egyetemi pótfelvételik
A jövő héten kezdődő pótérettségi lezárultával, szeptember elején már lehet is jelentkezni a Marosvásárhelyi egyetemeken betöltetlenül mAradt helyekre.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Karán szinte minden szakon vannak még üres helyek – tájékoztattak az egyetem titkárságán.
Az egyetemi kar honlapján közzétett adatok szerint egyedül az informatika szakon teltek be mind az ingyenes, mind a költség-hozzájárulásos helyek. A tandíjmentes helyek a számítástechnika, mechatronika és gépészmérnöki szakon is beteltek, számítástechnikán 13, mechatronikán 23, gépészmérnökin 24 költség- hozzájárulásos hely mAradt. Az automatika és alkalmazott informatika szakon a 20 tandíjmentes helyből 18-at foglaltak el a diákok, a 20 költség- hozzájárulásos hely egyelőre betöltetlen. A kertészmérnöki szakon szintén betöltötték az ingyenes helyeket, még 14 költség-hozzájárulásos és 15 teljes tandíjas hely mAradt. Kommunikáció és közkapcsolatok szakon a 15 ingyenes helyet elfoglalták a jövendőbeli hallgatók, még 2 költség- hozzájárulásos és 10 teljes tandíjas hely vár betöltésre. A fordító, tolmács szakon meghirdetett 20 ingyenes helyből 18, a 30 tandíjas helyből 25 telt be. A közegészségügyi szolgáltatások és politikák szakon a 35 költségtérítéses mellett négy ingyenes hely is mAradt. Tájépítészet szakon betelt az 5 ingyenes hely, 20 költség-
hozzájárulásosra lehet még pályázni. A legkevésbé keresett szaknak a távközlés bizonyult, ahol még 9 ingyenes, 15 költség-hozzájárulásos és 10 teljes tandíjas hely mAradt. A múlt tanévben Sepsiszentgyörgyön indított agrármérnöki szakon 16 ingyenes hely telt be, még 9 tandíjmentes és 5 költségtérítéses hely mAradt.
Mesterképzésen az alábbi tanulmányi programokra mAradtak még helyek: számítógépes irányítási rendszerek (8 tandíjmentes, 15 tandíjas), fejlett mechatronikai rendszerek (9 tandíjmentes, 15 tandíjas), növényorvos (2 költség- hozzájárulásos), szoftverfejlesztés (egy ingyenes, 15 költség-hozzájárulásos). A honlap szerint a kommunikáció és közkapcsolatok, illetve a fordító, tolmács szakon is indulna mesterképzés, amelyre jelentkezőket várnak.
Az alap- és mesterképzésen fennmAradt helyekre szeptember 2-6. között, keddtől péntekig, tehát szombaton és vasárnap is lehet jelentkezni reggel 9 órától délután 4 óráig.
Művészjelöltek második esélye
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen fennmAradt helyekre szeptember 12–17. között lehet beiratkozni, a felvételi vizsgák 19–24. között zajlanak. A magyar tagozaton, alapképzésen színművészet szakon két, bábművészeten öt költségtérítéses hely mAradt, szintén öt költségtérítéses hely van látványtervező szakon, három audiovizuális kommunikáció, forgatókönyv- és reklámírás, média szakon, hat zenetanári szakon. A teatrológia szakon a hét költségtérítéses hely mellett egy ingyenes hely is mAradt. Magiszteri képzésen, színművészeten egy költségtérítéses, bábművészeten 3 ingyenes és 5 költségtérítéses, a teatrológia, művelődésszervezés nevű képzésen 5 ingyenes és 4 költségtérítéses, a korszerű zenei koncepciók nevet viselő képzésen 4 ingyenes és 5 költségtérítéses hely mAradt. A doktori képzésen színház szakterületen meghirdetett tíz helyre (egy nappali tagozatos, egy csökkentett látogatású, 8 tandíjas) szeptember 19–23. között lehet beiratkozni, a vizsgát a magyar tagozaton szeptember 24-én tartják.
Két ingyenes hely a gyógyszerészetin
A Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem honlapján megtalálható közlemény szerint az őszi pótfelvételin a gyógyszerészeti kar magyar tagozatán két állami helyért versenghetnek a diákok. Ugyanitt 50 tandíjas hely is betöltésre vár, amelyet az elért jegyátlag függvényében foglalhatnak el a magyar, illetve román diákok. Az általános orvosi karon a magyar diákok 25, a fogorvosi karon 5 tandíjas helyet foglalhatnak el. A vizsgára szeptember 5–6. között lehet beiratkozni, a megmérettetésre szeptember 9-én kerül sor.
Egész hónapban lehet iratkozni
A Petru Maior Egyetem fakultásaira – a mérnöki karra, a bölcsészkarra, illetve a közgazdaság-
tudományok, jog és közigazgatás karra augusztus elsejétől szeptember 9-éig reggel 9 órától 13 óráig várják a jelentkezőket – olvasható a tanintézet honlapján.A mérnöki és bölcsészkarra a Nicolae Iorga utcai székhelyen, a közgazdaságtudományok, jog és közigazgatás karra, alap- valamint mesterképzésre a Jeddi úti épületben lehet leadni a felvételi dossziét.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Falunapot tartottak Székelyvajában
Második alkalommal került sor a székelyvajai falunapra augusztus 7-én. Az elmúlt év sikerén felbuzdulva a Székelyvajáért Egyesület úgy döntött, hogy ezentúl rendszeresen megpróbál egy napot a falu ünnepévé tenni, amely nagy valószínűséggel augusztus első vasárnapja mArad továbbra is.
A falut, valamint a Vaja városból érkezett, a Vector hotelben elszállásolt vendégeket a székelyvajai fúvószenekar ébresztette, nem kis meglepetést okozván ezzel a szálló többi vendégének. Közben már kigyulladt a bográcsok alatt a tűz, lelkes csapatok készítették oda a gulyást, minden utca képviselői egy-egy bogrács körül sürögtek- forogtak.
Az ünnepi istentisztelet után, amelyen Pápai László tiszteletes prédikációja és Zöld György köszöntője között Csatlós Beáta és Antal Andi csodálatos fuvola- meg zongorajátékát hallgathattuk, a férfiak és a legények focizni vonultak, hogy azért a sport se mAradjon ki a programból, és mire mások megebédeltek, ők is a mérkőzések vége felé jártak. Délután 4 órától a helyi iskolások léptek színpadra, népdalokat énekeltek, furulyáztak, táncoltak, őket a felei néptáncosok követték. A fúvószenekar felemelő játéka után az ötvenéveseket köszöntötték, valamint oklevélben részesültek a focisták és a falu utcáinak szakácsai.
Buta Árpád Attila, a Bekecs néptáncegyüttes, a székelyvajai, göcsi, szövérdi kis néptáncosok, Szabadi Nóra és Ördög Miklós fellépése után a helyi és környékbeli zenészekből alakult Royal Band húzta a talpalávalót, amíg csak igény volt rá. Így volt, vége volt. Íme, hogy apró közösségek is képesek nagy dolgokra, csak akarat kell hozzá. Ahol pedig akarat van, ott minden van. A falunapok nemcsak a szórakozásról szólnak, hanem hagyományaink ápolásáról, emberek közti találkozásokról, és napjainkban, ebben a rohanó világban ez a legfontosabb. Az, hogy ne menjünk csak úgy el egymás mellett, hanem figyeljünk egymásra.
László-Fábián Júlia
Népújság (Marosvásárhely)

Szilvássy Carola újra Marosvécsen
Kiállítás egy különleges asszony életéről
A helikoni leszármazottak idei találkozóján báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola újra visszatért a marosvécsi Kemény-kastélyba. Tette ezt Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, a Budapesti Színháztörténeti Intézet munkatársának jóvoltából, aki gróf Bánffy Miklós író, politikus, rendező életét és munkásságát kutatva figyelt fel a 20. század kezdetének egyik legérdekesebb, legizgalmasabb, rendkívül művelt, nonkonformista Kolozsvári nőalakjára.
Abból a meggyőződésből kiindulva, hogy szükségünk van női példaképekre, Szilvássy Carola életéről és egyéniségéről Szebeni Zsuzsanna érdekes kiállítási anyagot állított össze – Egy modern társadalmi felelősséget vállaló asszony szerepei a századfordulón címmel –, amelyet először a Budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum Körtermében állítottak ki. Az úgynevezett bolygó kiállítást a Kolozsvári magyar napokon a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Reményik Sándor Galériájában láthatta a közönség. A Szilvássy Carola életútját dokumentumok, naplórészletek, fotók, vallomások, alapján bemutató tárlat jelenleg a nagyszebeni református templomban és a marosvécsi kastélyban tekinthető meg.
Báró Bornemissza Elemérné nem először "tartózkodik" Marosvécsen, hiszen a helikoni találkozók elmAradhatatlan résztvevőjeként rendszeresen jelen volt a Kemény-kastély vendégei között, s közben a szervezésben is jelentős segítséget nyújtott a házigazdáknak. Állítólag az ő javaslata volt, hogy a szabadtéri tanácskozások színhelye a kastélypark százados tölgyei alatt legyen, ahol Kós Károly terve alapján a Kuncz Aladár emlékére állított helikoni kőasztal helyét is kijelölte. Régi jó ismeretség fűzte gróf Kemény Jánoshoz és feleségéhez, Augustához. Augusta fivérét John Patont, Szilvássy Carola testvére, Szilvássy Margit és férje, gróf Béldi György hívta meg Erdélybe, ahol az angol állampolgárságú férfit az első világháború kitörésekor internálták. Az erdélyi arisztokrata családoknál eltöltött "kényszerfogság" annyira jól telt, hogy 1922-ben egy levitézlett hadi motorkerékpárral újra visszatért Erdélybe, és magával hozta a húgát, Augustát is. A jármű Marosvécsen elromlott, így ismerkedett meg a kastély fiatal ura a lánnyal, s mivel Kemény János anyanyelve is az angol volt, könnyen szót értettek.
A találkozás szerelemmel és a Béldi család mezőségi lakhelyén, Gyekén megkötött házassággal végződött – számol be a nem mindennapi történetről Marosi Ildikó Versailles- i repkény című könyvében. A vécsi kastélyban megnyílt emlékkiállításon megtekinthető egy régi keresztelőről készült fénykép, amelyen a Kemény család elsőszülött gyermekét, a korán elhunyt Jánoskát keresztanyaként báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola tartja az ölében. Tisztségeit hosszú felsorolni, aktív közéleti tevékenysége során "a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a Marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Színpártoló Társaság alelnöknője, az Erdélyi Helikon védasszonya, az Óvári Szalon mozgatórugója, az Erzsébet Rend kitüntetettje, a diakonisszamozgalom első számú támogatója" volt. Szerteágazó tevékenységéhez hasonlóan gazdag egyénisége is – derül ki arról a tablóról, amelyen kortársai vallomását olvashatjuk. Alakját regényekben, képzőművészeti alkotásokban (portréban, rajzban, szoborban) örökítették meg. Bár gróf Bánffy Miklóssal való kapcsolatából (ez utóbbi apjának az ellenállása miatt) nem lett házasság, ötvenöt éves barátság fűzte őket egymáshoz.
"17 éves volt, amikor először láttam, egész életemen át ismertem és becsültem. Az Erdélyi történet Adrienne-jében sok vonást felhasználtam belőle, egész irodalmi pályámban érvényesült a befolyása…" – olvasható Bánffy Miklós vallomásában.
A Szilvássy Caroláról alkotott kép nem volt egyértelmű a korabeli Kolozsváron, erről Kuncz Aladárt idézi a kiállítás kurátora: "Ha igaz, amit a városban beszélnek róla, (...) akkor "M." grófnő valóságos démon. Házasságokat, eljegyzéseket bont fel. Hódolói vannak Európa mindegyik nagyvárosában. Színészeket fogad a lakásán… Még ápolónőnek is kiképeztette magát. Szeszélyes, nyugtalan, s aki leírhatatlan hatáskörének bűvkörébe kerül, azt, legyen férfi, nő, gyerek, vagy öreg ember, biztosan pusztulásba is kergeti. Ezt és hasonlókat beszélnek róla a városban. Klára meg van győződve, hogy mindez túlzás".(Felleg a város felett, 1931)
"Aligha ismertem nőt, aki Carolánál gyakrabban szolgált volna meglepetésekkel. Szenvedélyesen tudott gyűlölni, és ugyanolyan szenvedéllyel tudott jó lenni. Szerette az életet, mindig érdekesnek, izgalmasnak, még a legnehezebb pillanataiban is szépnek tartotta. Nem félt senkitől és semmitől, megingathatatlan volt fatalista hitében. (Ne tévesszük ezt össze a protestáns egyházak predesztináció-tanával.) Az élet csúcsain álló emberek között nagyon sok ellenséget szerzett magának harcos szókimondásával, de egyre több és több barátot, csodálót az elesettek, az igazi nyomorultak és szerencsétlenek között…" – jellemezte Karácsony Benő. Franyó Zoltán verset írt róla.
Keresztfia, Óváry Zoltán, a New York-i egyetem világhírű kutatóorvosa Emlékeimből című memoárkötetében (Kriterion, 2004) nagy szeretettel idézi fel Szilvássy Carola alakját. Édesanyja, Óvári Elemérné Purjesz Olga híres Kolozsvári szalonjában "lágy szépségével" mindenkinek a figyelmét magára vonta. Ráadásul a legelegánsabban öltözködő nő volt az egész Osztrák- Magyar Monarchiában – állítja a keresztfiú, majd hozzáteszi, hogy kivételesen jártas volt az irodalomban és a művészetekben, a magyaron kívül beszélt még németül, franciául, angolul és olaszul. Az év legmelegebb hónapját Velencében töltötte, ahol a régi velencei családok mindig szívesen fogadták.
Az egyik tablón unokahúga, Siemers Ilona emlékírása olvasható Carola szüleiről, gyermek- és fiatalkoráról, esküvőjéről, szivágyi vadászkastélyukról.
Szilvássy Carola 1876-ban született Szilvássy Béla hadrévi földbirtokos és báró Wass Antónia házasságából. A család minden telet Bécsben töltött, ahol lakásuk volt és a két lányukat iskoláztatták. Amikor befejezték tanulmányaikat, a család visszatért Kolozsvárra, hogy Carolát bevezesse az úri társaságba, ahol azonnal nagy sikert aratott. Hasonlóképpen Velencében is megfordultak utána, és egy olasz szobrász márvány mellszobrot készített róla.
"Carola időközben szép és érdekes lánnyá serdült. Magas, karcsú alakja és szép járása volt. Természetes göndör haja sötétszőke. Nagy szeme tengerzöld színű. Bőre inkább sötét árnyalatban játszott. Arccsontja kissé előreugrott, mint a régi magyaroknak. Szája nagy és kifejező. Szellemes, élénk és temperamentumos lány volt. (…) Kivételesen szórakoztató és intelligens …, és ezt az erényét idős korban is megőrizte, akárcsak különc természetét."
Szilvássy Carola 1896-ban ment feleségül báró Bornemissza Elemér szilágycsehi földbirtokoshoz, aki a Károlyi grófok tiszttartója és ügyintézője volt. Ő mentette meg a grófi családot a csődtől. Színpompás esküvőjüket a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartották. A jó gazdaként és üzletemberként ismert férj rövid időn belül figyelemre méltó vagyont szerzett, ebből Szivágyon vadászkastélyt épített, amit gondosan rendeztek be. Ott született kisfiuk, Hubert, akit Carola nagy szeretettel nevelt. A szép és okos kisgyermek 1903-ban skarlátban meghalt. Attól kezdve élete végéig feketében járt – emlékezik Siemers Ilona.
Szilvássy Carola bécsi színházi élményei hatására már gyermekkorától vonzalmat érzett a drámai jelenetek iránt. A kortárs kritika szerint Janovics Jenő színházigazgató pártfogoltjaként mély átéléssel játszott a Kolozsvári színpadon, többek között Ibsen Nóráját. Színészi pályája mégsem teljesedhetett ki, ugyanis beszédhibáját (érezhetően raccsolt) nem lehetett korrigálni. A filmezéssel is próbálkozott. 1913-ban Hetényi Elemérrel közösen forgatták Az apacs nő szerelme című moziszkeccset, amelyet a Kolozsvári nőegylet bazárján mutattak be. Az indián történet első helyszíne, az apacstanya után az erdélyi valóságot mutatta be a New York kávéházban filmezett jelenettel. Az apacs nőt ő maga, a többi szerepet arisztokrata ismerősei játszották. Keresztfia, Óváry Zoltán visszaemlékezése szerint Szilvássy Carola volt a világon az első nő, aki repült. Amikor 1909-ben a francia repülőgép- feltaláló, Louis Blériot Budapesten mutatta be találmányát, a tengernyi kíváncsiskodó között a házaspár is jelen volt.
Mivel a feleség kérését a francia feltaláló nem akarta teljesíteni, állítólag csillagászati összeget, 10.000 aranykoronát kért, hogy eltántorítsa szándékától. A pénzt azonban báró Bornemissza Elemér fél órán belül kifizette. Arról, hogy Carola valóban felrepült-e a levegőbe, "ami a női egyenjogúság felé tett első lépésének tekinthető", nincsen dokumentum. Életének meghatározó szakasza, hogy az első világháborúban önkéntes ápolónőként dolgozott. Hivatalosan is elvégezte a bábaképző főiskolát, majd sebészorvos mellett asszisztálva gyűjtött tapasztalatot. Két évet töltött az orosz–lengyel fronton, s amikor hazatért, legfontosabb hadiélményei nem a csatákról, hanem emberekkel való találkozásairól szóltak. Ápolónői ruhában készült fényképe, aláírása és egy hálás ápoltjának a köszönőlevele is látható a kiállításon. Emlékkönyvébe katonák, politikusok, előkelőségek és hétköznapi emberek írtak emléksorokat különböző nyelveken, mások rajzokkal, kis festményekkel, versekkel emlékeztek meg találkozásaikról. "Hans Eder brassói szász festő az első világháború alatt merész háborúellenes képeket rajzolt és festett. Egyik eredetije megtalálható ebben az emlékkönyvben. Carola szép kezét ábrázolja, amint egy haldokló német katona fejét simogatja…"– írta Karácsony Benő.
Háborús naplója, amelybe félmondatos feljegyzéseit írta, a kutató számára is bőven ad munkát, számolt be Szebeni Zsuzsanna a napló megfejtése közben tett felfedezéseiről. Szivágyi kastélyukat az 1918-as erdélyi bevonuláskor kifosztották. Bornemissza Elemér, akit politikai okokból üldöztek, a birtokait is elveszítette. A határon átszökve Magyarországon kezdett új életet. A két világháború között Szilvássy Carola figyelme az irodalmi élet felé fordult. Nagy segítségére volt a Kemény családnak a helikoni találkozók szervezésében. Bár egyik prózai próbálkozása olvasható a kiállításon, ő maga nem volt író, szervezőként azonban kiváló. Szerkesztői munkájának minőségét jelzi, hogy Szerb Antal kéziratait ő olvasta el először, és szerkesztette Szántó György és Bánffy Miklós könyveit is. Kemény Augustának a vendéglátásban segített, feltehetően konyhaművészeti tudományának is a hasznát vették.
Szakácskönyve Marosi Ildikó szerkesztésében jelent meg (Kipróbált receptek. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009). Az amúgy is testes Szántó György író panaszolta, hogy meghízik Marosvécsen, olyan jól főznek, ezért Carola mindennap megsétáltatta a már nem látó írót. A Kolozsvári nőegylet elnökeként kivételes szociális érzékenységéről tett tanúbizonyságot, jótékonysági, segítségnyújtási célokból rengeteg levelet írt. Gondja volt például, hogy a mezőgazdasági minisztertől segítséget kérjen a tanítóképzőbe járó lányoknak, akiknek nem volt cipője. A református püspökkel való levelezésében fontosnak tartotta a gyermekek nevelését. Korán elhalt kisfia emlékére 1933-ban jelentős adománnyal segítette a Kolozsvári Magyar utcai aggmenház melletti kisdedóvó kiépítését, ami több mint 30 gyermek napközi gondozását tette lehetővé. A református leánygimnázium jó előmenetelű tanulóit könyvvel jutalmazta, amit személyesen adott át. Életének utolsó éveiben együttműködött a diakonisszákkal, és lakását is rájuk hagyta.
A második világháború kezdetén gróf Bánffy Miklóssal, gróf Bethlen Istvánnéval és egy bécsi orvossal húsz szekéren 60 árva kisgyermeket mentettek ki az ostrom alá vett Nagyszebenből. Ez olyan hősies tett volt, ami további kutatásokat érdemel – fogalmazott Szebeni Zsuzsanna. Szilvássy Carola szerencsés módon menekült meg attól, hogy az Óvári család tagjaival és vendégeivel együtt megöljék. 1944. október 11-én, amikor a szovjet csapatok elfoglalták Kolozsvárt, szokás szerint vacsoravendég volt a közelében lakó családnál, amikor a komornája értesítette, hogy az orosz katonák be akarnak törni a lakásába. Bátorságát jelzi, hogy hazaszaladt, miközben azon este vagy éjszaka az Óvári házaspárt és két vendégüket titokzatos módon meggyilkolták, és csak a cselédlánynak sikerült elmenekülnie. Ma sem lehet pontosan tudni, hogy kik követték el a mészárlást. Élete 1948-ban 72 éves korában, kórházi ágyon, nagy szenvedések között ért véget. Egyszerű sírja a Házsongárdi temetőben van, amelyre utolsó kívánsága szerint temetésekor Bánffy Miklós helyezett el egy nagy csokor rózsát.
– Akit a kettőjük kapcsolata érdekel, sokkal jobban jár, ha Nyáry Krisztián könyve helyett (Így szerettek ők), amelynek megírásakor nem dokumentálódott megfelelően, Bánffy Miklós Erdélyi történetének első kötetét (Megszámláltattál) olvassa el. Egy finom művészi szűrőn átengedve életükből sok elem köszön vissza a könyvben, ami úgy jelent meg, hogy a szerző minden sorát felolvasta Szilvássy Carolának, aki egy múzsánál sokkal többet jelentett számára – zárta szavait Szebeni Zsuzsánna. A kiállítás a Sipos Gábor vallástörténész vezette Erdélyi Református Levéltár eredeti anyagainak felhasználásával készült. A marosvécsi Kemény-kastélyban naponta 10-18 óra között tekinthető meg, a családi fotók, Kemény János dolgozószobája, a helikoni dokumentumok, kéziratok, az írókról készült filmrészlet, valamint a Nagy Pál képzőművész vázlatait és dr. Madaras Sándor népi feliratos falvédőit bemutató kiállítások szomszédságában. Szebeni Zsuzsánna mellett, aki a kiállítás ötletgazdája és kurátora, külön köszönet illeti Marosi Ildikót, továbbá Siemers Ilonát, aki megírta a Wass-kor című kötetet számos adattal Szilvássy Carola gyermekkorára vonatkozóan, valamint Deésy Anikót, aki az anyaggyűjtést és a Carola Egyesületet, amely a kiállítás megvalósulását támogatta. A Házsongárdi temetőben a Bethlen-kripta, Bánffy Miklós végső nyughelye közelében Tőkés Erzsébet áldozatos munkája nyomán immár Szilvássy Carola sírhelye is látogatható.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Dési Magyar Napok negyedszer
A Dési Kádár József Kultúregyesület és az RMDSZ dési szervezete negyedik alkalommal szervezi meg a Dési Magyar Napokat. A rendezvénysorozat pénteken, augusztus 12-én kezdődik a Dési Művészeti Galériában, ahol 18 órától Lukács Solymossy Éva festőművész egyéni kiállítása nyílik meg; az eseményen Marosán Csaba színművész Tarka-barka strófák című előadása (Dsida Jenő életéről) is elhangzik.
Szabadság (Kolozsvár)

Sok a megmAradt végleges tanári állás
Közel száz végleges pedagógusi állás mAradt betöltetlenül Maros megyeben a hétfői szétosztást követően. A megyei tanfelügyelőség idén 169 végleges pedagógusi állást hirdetett meg, azonban a sikeresen vizsgázók mindössze 79-et foglaltak el a hétfői szétosztáson.
A fennmAradt 90-et iskolakezdésig kell elfoglalniuk a pedagógusoknak. A legtöbb szabad állás a szaktantárgyak és a művészeti oktatás terén mAradt, míg a legkelendőbbek idén is az óvónői és tanítói állások voltak, a magyar és a román tagozaton egyaránt.
Csekély az esély arra, hogy valaki kilences alatti átlaggal tanítónői állást kapjon Marosvásárhelyen, általában kétszeres vagy háromszoros a túljelentkezés, tudtuk meg Ştefan Someşan főtanfelügyelőtől. „Nem találkozott a kereslet a kínálattal, ezért mAradhatott üresen ennyi meghirdetett állás, de az elkövetkezendő hetekben ezeket is elfoglalják majd” – tette hozzá. A pedagógusoknak hetes fölötti átlagot kell elérniük ahhoz, hogy meghatározatlan időre szóló végleges tanári álláshoz juthassanak.
Helyettesítőként legkevesebb ötöst kell kapniuk a vizsgázóknak. Az érintettek a jegyek függvényében választhatnak a felkínált helyek közül. Maros megyeben az idei versenyvizsgára 696-an jelentkeztek, közülük 308-an teljesítettek hetesen felül, 251-en ötösön felülit, utóbbiak csupán helyettesítő állásokra pályázhatnak. A megyében 381 helyettesítői állás van, ezen kívül több mint 2300 félnormás vagy még ennél is kevesebb órás állásra pályázhatnak a jelentkezők.
Hajnal Csilla |
Krónika (Kolozsvár)

Hibás Facebook-fordítás a váradi Orsolya-zárdáról
Órákon keresztül hibás, első ránézésre Google-fordításnak tűnő, magyar nyelvűnek szánt bemutató szöveg szerepelt az Orsolya-zárdáról a Nagyváradot idegenforgalmi célpontként népszerűsítő Visit Oradea Facebook-oldalon – hívták fel figyelmünket lapunk olvasói.
A közösségi oldalon megjelent, többeket felháborító bejegyzésben a hibát szerda délre úgy korrigálták az illetékesek, hogy már csak az angol nyelvű szöveget hagyták fent a sétálóutcai épület fényképe mellett. „Azért történt a hiba, mert a Facebook a napokban bevezetett egy olyan új opciót, amely automatikusan lefordítja a kívánt nyelvre a bejegyzéseket. Mint most kiderült, ez többet árt, mint használ, ezért ki is kapcsoltuk a beállítást az oldalunkon” – magyarázta a Krónikának Mihai Jurcă, a Nagyvárad idegenforgalmi népszerűsítéséért felelős egyesület vezetője.
Elmondta, nem csupán a magyarországi turisták idecsábításának reményében igyekeztek magyarul is publikálni a közösségi oldalon, hanem azért is, mert ezzel a Bihar megye székhelyén élő jelentős számú magyar közösségnek is üzenni akartak. A város idegenforgalmi népszerűsítésével foglalkozó szakember hozzátette, vannak hivatásos fordítóik is, akik eseménytől függően angolra, magyarra vagy éppen német nyelvre lefordítják a Facebook közösségi portálon is megjelenő bejegyezéseket. „Része a stratégiánknak a többnyelvű kommunikáció” – hangsúlyozta Jurcă.
Tájékoztatása szerint egyébként Nagyvárad turisztikai népszerűsége javulni látszik, statisztikáik szerint májusban a tavalyi évhez képest 32 százalékkal nőtt a Sebes-Körös-parti városba érkezett látogatók száma. Jelezte, hogy a mostani, nyári időszak a legfontosabb a számukra, ilyenkor kell a legaktívabban dolgozniuk ahhoz, hogy a városon egyébként is átutazó potenciális vendégeket „megszólítsák”. Érdeklődésünkre hozzátette, augusztusban a már előre eltervezett események szervezésében vesznek részt, így a vársáncban zajló szabadtéri filmvetítések mellett a hagyományokhoz hűen az augusztus 15-én kezdődő Debreceni Virágkarneválhoz is csatlakoznak, augusztus 21-én ismét áthoznak majd virágkocsikat Nagyváradra.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Hazatérés napja – első alkalommal Nagykolcson
A huszadik század a maga fejlődésével, lehetőségeivel talán soha nem látott demográfiai mobilitást hozott magával, jórészt ennek tudható be falvaink elnéptelenedése, lakosságának öregedése. Hazatérni, a gyermekkor emlékeit felidézni, a helyszíneket viszontlátni, a rokonokkal, ismerősökkel találkozni azonban mindig nagy öröm (kellene legyen), ezért döntött úgy a nagykolcsi református egyház, hogy megszervezi a Hazatérés Napját.
Mindez igazi premiert jelent a Szatmárnémetitől 15 kilométerre keletre található településen, ugyanis augusztus 21-én, vasárnap első alkalommal szervezik meg a Hazatérés Napját.
A hazalátogatókat 13.00 órakor ünnepi istentisztelettel várják az 1907-ben épült református templom falai. Igét a nagykolcsról származó Sipos István lelkipásztor hirdet.
Az igehirdetés után a fiatalok rövid műsora teszi feledhetetlenné az eseményt, amit szeretetvendégség követ.
„A gyülekezet szeretettel hívja és várja haza a faluból elszármazottakat a nagykolcsi Hazatérés Napjára", jelentette ki Apjok Artúr tiszteletes.
szatmar.ro

Veszélyes adásszünet
A Trianon utáni száz év mérlege igencsak rövid lesz az erdélyi magyarság történetében, s még rövidebb az 1989 utáni, ha netán valaki összefoglalná néhány józan sorban.
Józan ez esetben azt jelentené, hogy a történetről lehámozzuk a politikai maszlagot, leválasztjuk róla, és arra szorítkozunk, mit akart a magyarság, és mi lett abból az akaratból. Ugyanis a professzionális politika – e kifejezéssel művelői manapság egyrészt fényezik önmagukat, másrészt megpróbálnak betolakodni a tisztességes, hagyományos szakmák közé –, nos, ez a politika arra való, ha idézhetünk egy ingerült kortárs filozófust, hogy „működtesse a vízműveket, meg ellopja a vízművek jövedelmét”. Senki az égvilágon nem várhatja el a politikától, hogy gondolkodjon helyettünk, vagy hihető vitákat folytasson. Ami azokból a hatalmi bugyrokból kikerül, az a cirkusz része, konfetti.
De mindezt félretéve itt mAradunk a pőre magyarsággal, amelyik nem beszél a jelenéről, és nem tervezi a jövőjét. Nem folytat vitát a közügyekről, saját közösségi problémáiról, félelmeiről, szorongásairól vagy örömeiről. Szigorúan véve, ha csak a médiaszerepléseket leltároznánk fel, nem beszélhetünk magyar nemzeti közösségről, mert nem elég, ha a társadalomtudósok felleltározzák és definiálják azt, valami bizonyítékokat is illene odacsatolni.
Persze, a félelmek, a bizonytalanságok kivetítései is lehetnének azok, hiszen kimutathatók, kezdve a latens, örököltekkel, amit egy ma már mesebeli királyságból hoztunk, és gonosz labancokként emlegetjük őket, folytatva a „bocskorosokkal”, akik véletlenül majd száz éve többségben rendezik a dolgainkat, a „táposokkal”, akiknek az útlevelét immár egyre nagyobb arányban birtokoljuk. Ráadásul itt van még a székelyek félelme-gyanakvása mindennel kapcsolatban, amit idegennek tartanak. Ez az idegen-lista pedig vékony papírra nyomtatva is megtöltene jó nagy hozományos ládát.
Nem működünk közösségként itt, pedig eszköz – ha egyéb nem, hálózati – lenne már elég, csak mintha elfelejtettük volna, hogy a másik magyar itt létezik, és közös a sorsunk. Ez a legnagyobb problémánk ma, ami mellett például az RMDSZ–MPP mandátumelosztás csak a sokadik bolhacirkusz, nem oszt és nem szoroz.
Willmann Walter
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bemutatkozik az új plébános
„A plébániai hitoktatás lehet otthonos is”
Kovács Gábor halálát követően Péter Arthur személyében új plébánosa lett Kovásznának, aki múlt vasárnap tartotta beköszönő miséjét. Az alábbiakban a vele készült beszélgetésünket olvashatják.
– Hol született, és melyik gyülekezetben szolgált eddig?
– Székelyudvarhely mellett, Oroszhegyen születtem, és mielőtt Kovásznára helyeztek, három évet Kézdikőváron szolgáltam.
– Hány lelket számlál a kovásznai gyülekezet?
– A városban mintegy 1600 katolikus személy van, de ide tartozik még Kommandó, ahol 400 katolikus él, valamint Barátos, ahol további 100 katolikust tartunk nyilván. A kommandói és barátosi filiális egyházközségekben kéthetente tartok misét. A kovásznai beköszönő misémen több mint 500-an vettek részt, ami azt bizonyítja, hogy a fürdővárosi hívek szép számban járnak templomba.
– Milyen tervei vannak a gyülekezettel kapcsolatban?
– Van férfikórusunk és vannak ministránsaink, de én mindenképp szeretnék még egy gregorián gyerekekkórust, amilyent Kézdikőváron is alapítottam. Továbbá jó lenne egy gitáros csapatot is létrehozni, és meggyőződésem, hogy egy cserkészcsapatra is szükség van, mert bizonyára a katolikusok körében is vannak olyan fiatalok, akik a cserkészetben találnák meg saját egyéniségüket. Rendkívül fontosnak tartom ugyanakkor, hogy a fiatalok megtapasztalják, a plébániai hitoktatás lehet otthonos is. Sokéves tapasztalatom van a fiatalokkal való együttműködésben, és rájöttem, hogy nagyon dinamikusan kell velük foglalkozni. Ha például egy csoport két–három év után hirtelen megszűnik, nem kell megijedni vagy gyászolni a belefektetett munkát, hanem, bár ez rengeteg időt és energiát igényel, újra kell szervezni az egészet. Kézdikőváron igyekeztem elérni, hogy a plébániai hitoktatásra ne kötelességből, hanem önként járjanak.
– Terveznek idénre épületjavítási, építkezési vagy szoborállítási munkálatot?
– Egyelőre nincs tervben hasonló elképzelés.
– Mi az ön szerepe a kovásznai, illetve a kommandói és barátosi gyülekezetek életében?
– Úgy vélem, egy plébános feladata az egyének közösséggé való formálása, valamint az, hogy „találkát” rendezzen az emberek és a Jóisten között.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az igazságot és Istent kereste
Keresztény hívők sokasága, paptestvérei és családtagjai vettek végső búcsút tegnap délben Németh László atyától, aki a váradi magyar élet egyik ismert és népszerű papi alakja volt.
Németh László augusztus 4-én, 72 éves korában adta vissza lelkét a Teremtőnek, a temetési szertartást a váradi Szent László templomban tartották, a gyászmisét Böcskei László római katolikus megyéspüspök celebrálta.
Németh László 1944. november 19-én született Aradon. Dr. Jakab Antal püspök szentelte pappá 1983. június 19-én Gyulafehérváron. Segédlelkész volt Margittán, majd plébános Érkeserűben, Tasnádszántón, Hegyköztótteleken és Köröstarjánban. 2008-ban történt nyugdíjazását követően a Nagyváradi Posticumba vonult vissza, a Szent Erzsébet kápolnában és a Szent Márton Öregotthonban teljesítve lelkipásztori szolgálatot. Az utóbbi hónapokban, betegségére való tekintettel a Nagyváradi Szent Márton Öregotthonban ápolták.
Harmincnégy esztendőn át szolgált papként, közvetlen, karizmatikus személyisége miatt nem csupán a katolikusok , de más felekezetek papjai és hívei is szívesen keresték társaságát.
A gyászmisét celebráló főpásztor búcsúztatójában szólt az elhunyt lelkész közismert igazságkereséséről, rámutatva arra, hogy ez az igazságkeresés tulajdonképpen Isten állandó keresése, a hit folyamatos megélése volt Németh László atya életében. Papként élt és papként halt meg, végrendeletében meghagyta, milyen temetést szeretne saját magának, s kívánságait a püspök és a papi közösség megpróbálta mAradéktalanul betartani. Németh atya a végrendeletében nem mulasztotta el azt sem, hogy (mintegy az utolsó szó jogán) bocsánatot kérjen mindazoktól, akiket élete során, akarva vagy akaratlanul megbántott. Végakaratának megfelelően temetési szertartásán szót kapott a fokulista közösség képviselője is, a messiási zsidók váradi vezetője, és a felravatalozott koporsó mellett a Szent Pál Közösség is elénekelt néhány egyházi dalt, melyeket az elhunyt atya életében is szeretett hallgatni. A szertartás végén a zsúfolásig megtelt templomban hívek százai imádkoztak közösen az eltávozott atya lelki üdvéért, könnyes szemmel emlékezve annak papi, emberi ténykedéseire.
Németh László atyát a Nagyváradi Rulikovszki temetőben, a Kapucinusok Sírkertjében helyezték végső nyugalomra tegnap délután.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Akik minden emberért imádkoznak
Tíz éve alakult Marosszentgyörgyön az első erdélyi karmelita kolostor. A szemlélődő és imádkozó rendhez tartozó nővérek életébe nemcsak az évente kétszer megtartott búcsún lehet bepillantani, de látogathatók a reggeli szentmiséik, és be lehet költözni a kolostor vendégszobáiba is, ha elcsendesedésre vágyunk.
Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária Rendje a palesztinai Kármel hegyén született, ahol korábban Illés próféta élt és tevékenykedett. A kármel kertet jelent. A 12. században, a harmadik keresztes hadjáratot követően (1189–1191) néhány Európából érkezett vezeklő zarándok itt telepedett le „az Illés forrás” közelében, a Kármel-hegy számos völgyének egyikében, hogy remeteként, Illés szellemében élje keresztény életét a Jézus Krisztus által megszentelt földön. 1235 körül a szerzeteseknek el kellett hagyniuk remeteségüket. Visszatértek Európába, így nyugati szerzetesrenddé váltak, és a kolduló rendek közé nyertek besorolást. A nagy kihívások közepette kapta meg látomásban Stock (Szent) Simon generális a Szűzanyától a skapulárét, annak jeléül, hogy ő őrködik rendje felett, és az fenn fog mAradni. 1452-ben (Boldog) Soreth János generális létrehozta a rend női ágát. A 15-16. század folyamán többen próbálkoztak a bekövetkezett lazulások megszüntetésével, a rend megreformálásával. Ezek közül Jézusról nevezett (Avilai) Szent Terézé (1515–1582) bizonyult mAradandónak. Mivel ő nem csupán megreformálta a rendet, hanem saját karizmájával gazdagította annak lelkiségét, ez az irányzat 1892-ben önálló renddé vált. Ezt nevezik ma Sarutlan vagy terézi Kármelnek.
Az első magyarországi női kolostort 1891. október 3-án Sopronbánfalván alapították. Ez a közösség ment alapítani Szombathelyre 1906. június 10-én, és a két kolostor együtt alapította a pécsit 1936. május 21-én. A kommunizmus alatt elkobzott kolostorokba a 90-es évek elején térhettek vissza a nővérek. A pécsi kolostorba már a kilencvenes években erdélyi lányok is jelentkeztek. Ezek a fiatalok azzal a vággyal érkeztek, hogy imádkozó, szemlélődő életet élhessenek, így szerették volna magukat Isten szolgálatának szentelni. Legtöbben Kis Szent Teréz önéletrajzából ismerték meg az alapítót és a rendet.
Jöjjenek haza az erdélyi karmeliták
Jakubinyi György érsek már 1997-ben meglátogatta a pécsi kolostort és felkérte a nővéreket, hogy Erdélyben is alapítsák meg a karmelita közösséget. Erre azonban majdnem tíz évet kellett még várni, hiszen az érsek atya sürgető hívására 2006-ban küldtek erdélyi alapításra néhány nővért. A helyszínt, a Marosszentgyörgy határában levő csendes domboldalt már 2001 nyarán megnézték, s 2004-ben fogadták el. 2005 februárjában Jean-Claude Périsset nuncius szentelte meg a kolostor alapkövét, és a nyár folyamán elkezdődtek az építkezési munkálatok. Az első nővérek 2006-ban költöztek be, akkor csak hárman, de ma már heten imádkoznak és dolgoznak itt. A marosszentgyörgyi Sarutlan Karmelita Nővérek Kis Szent Teréz Kolostorában két magyarországi és öt erdélyi, Székelyföldről származó nővér él.
Az ima szolgálata
A karmelita rend kulcsszavai: ima, kétkezi munka, csend, magány, testvéri közösség. Ahogy a rendfőnök, Jozefa nővér fogalmaz, a marosszentgyörgyi közösség célja „imádkozni nemcsak az egyházért és a hivatásokért, hanem minden emberért is. Nagy szeretetben kívánunk élni, hogy ezt sugározhassuk kifelé.”
A Sepsiszentgyörgyön született Anna nővér így vall döntéséről: „már évek óta dolgoztam, de titokban életemet mindörökre Istennek szenteltem. Egyik nap az utcán – amikor szokásom szerint azokért az emberekért imádkoztam, akik éppen elhaladtak mellettem – belém ötlött, hogy milyen jó volna, ha mindenkiért személyesen is imádkoznék, akikkel egy városban élek! Hirtelen számítást végeztem, és az eredmény meglepő és lehangoló volt: egész életem nem elég ahhoz, hogy egyetlen Üdvözlégyet is elimádkozzak Sepsiszentgyörgy lakóiért külön-külön. Lassan megértettem: ha sokakért akarok közbenjárni, egyre kizárólagosabban kell magamat az imának és az Isten jelenlétében való életnek szentelnem. Évek múltán találtam rá ennek lehetőségére a Kármel lényegre csupaszított életformájában. Hála érte!”
Csendes mindennapok
A karmelita kolostor szépen rendbe tett udvarára – ahol jól látszik az elmúlt tíz éves munka eredménye – bárki betérhet, ha szeretne elcsendesedni. A reggeli szentmisét a kolostorban levő kis kápolnában a marosszentgyörgyi és a környékbeli lelkészek tartják. A karmelita nővérek közösen és egyénileg is naponta többször imádkoznak, s a nap folyamán két óra van az úgynevezett rekreációra, amikor megosztják egymással örömeiket, gondolataikat. Azt vallják, hogy a szemlélődő élet nyíltan, kizárólagosan a lényeg keresésére fókuszál, Istenre hallgat. Az Isten Szavának hallgatása, az ima, Isten szemlélése minden személy és minden valóság révén. A reggeli szentmise után kétkezi munkát végeznek: gyertyákat készítenek, kertet művelnek, keresztelői ingeket és kehelykendőket varrnak. Misekönyvek, olvasmányos könyvek, anyakönyvek, imakönyvek, lelki- és szépirodalmi könyvek újrakötését, valamint folyóiratok bekötését is vállalják. Fontosnak tartják a kétkezi munkát, hiszen a karmelita rend egyik szabálya így szól: „végezzetek valami munkát, hogy az ördög mindig elfoglalva találjon benneteket, és a tétlenség ne nyisson neki utat lelketekbe”.
Megtenni Isten akaratát
A Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén Hajlák Attila segédlelkész „Isten szócsöveinek” nevezte a karmelita nővéreket, olyan embereknek, akik imádkoznak érettünk, s ezzel lelki hátteret biztosítanak nemcsak a papoknak, hanem minden hívő embernek. „A Szentírásban olvassuk, hogy amíg Mózes keze fel volt emelve az ég felé, addig serege győzedelmeskedett, amikor ereje lankadt, s leengedte kezét, vereséget szenvedtek. A karmelita nővérek imáikkal segítenek bennünket, hogy megtaláljuk az utat, amelyen Isten akar vezetni bennünket. Irányt mutatnak nekünk” – mondja Hajlák Attila, aki szerint a marosszentgyörgyi karmelita kolostornak jelként kell előttünk állnia, emlékeztetve minket az imádság fontosságára.
Bővül a létszám
Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános arról számolt be, hogy a jelenlegi hét nővér mellé – amennyiben újabb cellákat alakítanak ki – újabb nővérek költöznek majd be. Szent Terézia kis létszámú közösségek létrehozását szorgalmazta, s a karmelita rend szabályzata szerint egy kolostorban legtöbb 13-an lehetnek, hiszen ennyien még igazi családi közösségben élhetnek, s meg tudják termelni az ellátásukhoz szükséges alapélelmiszereket. A bővítés szükségessége bizonyítja, hogy ma is sokan meghallják Pál apostolnak a Thesszalonikai gyülekezethez írt levelének egyik fontos tanácsát: szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által.
Simon Virág
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Minden magyar nagykövetei
Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla a közelmúltban Észak-Amerikában járt, ahol a kanadai presbiteriánus egyház zsinatán vett részt, majd Washingtonban amerikai szenátorokkal és észak-amerikai magyar közösségekkel is találkozott. Körútjáról hazatérve a Kolozsvári püspöki hivatalban nyilatkozott lapunknak.
– Kinek a meghívására, milyen célból látogatott a tengeren túlra?
– Az észak-amerikai presbiteriánus egyházzal régi kapcsolata van egyházkerületünknek. A korábban megkötött partnerségi egyezmény szellemében látogattam meg őket, tavaly ők jártak nálunk. A kanadai meghívás aktualitását az adta, hogy Brian Johnston – aki a Kolozsvári teológián 20 évet szolgált angoltanárként, kórusvezetőként – nyugdíjba vonult. Ezért az ottani zsinaton az őt kiküldő egyháznak megköszöntem e sokrétű munkát. A találkozó arra is alkalmat adott, hogy beleláthattunk a tőlünk nyugatabbra levő egyházak életébe.
– Melyik volt látogatásának leghangsúlyosabb témája?
– A számos beszámoló és bizottsági jelentés mellett a leghevesebb vitát a melegházasság elfogadásáról szóló beszélgetés jelentette. Évek óta folyik a vita közöttük, de szavazásra eddig még egyetlen ülésvezető sem bocsátotta. Az idén is így történt. Az viszont nyilvánvaló volt, hogy szavazás esetén elfogadták volna a melegházasság intézményét. A moderátor – akivel utólag beszélgettem – elmondta: amennyiben szavazásra kerül sor, az egyházban szakadás áll be, a két tábor ugyanis ebben a kérdésben teljesen ellentétes gondolkodású.
– Mivel érvelnek a melegházasság elfogadása melletti kardoskodók?
– A zsinaton erről nem tudtunk beszélni, de ugyancsak a presbiteriánus egyház vendégeként jártam az Egyesült Államokban is. Ott újból előkerült a téma. Náluk már néhány éve szavaztak ebben a kérdésben és a szakadás megtörtént, ráadásul a kétharmad távozott az egyház kebeléből.
– Mi történt a távozókkal?
– A szabály szerint nem vihetik magukkal az egyház vagyonát, a templomot, a parókiát, illetve más egyházi ingatlant. Ezek ugyanis az alapító egyházé mAradnak. Mindez azt jelenti, hogy az elszakadt rész hívei és lelkipásztorai bérelt termekben, stadionokban, kultúrházakban tartják istentiszteleteiket, amely új helyzetet, gondolkodásmódot teremtett. Velük is beszéltem és elmondták: különleges, új forma, hogy Istent így is lehet dicsőíteni. Néhány év elteltével már lemondtak arról, hogy ragaszkodjanak történelmi épületeikhez.
– Ideológiailag, vallási szempontból mivel magyarázzák a döntést?
– A melegházasság mellett érvelők azt állítják: a Szentírás egy dolog, amit a Szentlélek mond, az más. És számukra ez utóbbi a fontos. Rendkívül veszélyes út, amelyre rátértek. A Szentlélek ugyanis csak azt mondhatja, ami az Írásban benne van.
– Milyen lélekre gondolnak? Az emberben levő lélekre vagy a Szentlélekre?
– Eléggé keverik. Teológiai szempontból nyilván a Szentlélekre gondolnak, de ez nagyon képlékeny dolog, mert olyan területre lépünk, ahol nem tudjuk ellenőrizni, mit mond a Lélek. Ha erre az útra térünk, akkor szinte bármit tudunk igazolni, állítani. A mi hitünk szerint azonban ami nem a Szentírás szerint való, az nem származhat a Szentlélektől. Amúgy amióta az Egyesült Államokban hivatalosan is elfogadták a melegházasságot, sorra szakadnak az egyházak, nem csak a presbiteriánus egyház.
– A püspök úr amerikai szenátorokkal is találkozott Washingtonban a Mikó-ügy kapcsán. Milyen sikerrel?
– Tavaly előtt ősszel, 2014 novemberében a ploiești-i táblabíróság által hozott ítélet – mely szerint a Sepsiszentgyörgyi Mikó kollégium épületét újra elvették tőlünk – lesújtó volt, és számunkra elfogadhatatlan. Mindazok ellenére, hogy az amerikai nagykövetség képviselője számos peren vett részt és figyelemmel kísérte a fejleményeket – jelezve, hogy az USA-nak fontos az ügy, ezt erősítette meg 21 szenátor külön beadványa is John Kerry külügyminiszterhez –, a pert mégis elvesztettük. Ezért akartam találkozni a szenátorokkal, hogy megtudjam a véleményüket az üggyel kapcsolatban, és azt is, hogy tudnak-e a végkifejletről.
– Mit tudtak erről?
– Egyikük sem tudott a számunkra negatív döntésről. Ezért bekérették az Egyesült Államok külügyminisztériumának tisztségviselőjét a képviselőházba, hogy számoljon be a helyzetről. Jelen volt a romániai ügyekkel foglalkozó referens is, aki azt állította, az ügy meg fog oldódni, sőt azt is elmondta, hogy a román államelnök májusban aláírt egy törvénymódosítást, amely rendezi a jogutódlás kérdését az egyházi ingatlanokkal kapcsolatban. Erre nyilván azt válaszoltam, hogy erről nem tudunk, velünk ilyent nem közöltek. A képviselők elhatározták, utánanéznek mindennek, mert az nem lehet, hogy az egyik egyet állít, a másik mást mond.
A képviselők ugyanakkor biztosítottak arról, nem felejtették el az ügyet. Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása továbbra is prioritást jelent, hiszen a vallásszabadság és az emberi jogok kérdése nem kerülhet le napirendről.
– Néhány helyi, észak-amerikai magyar közösséghez is ellátogatott. Kivel találkozott, mit tapasztalt?
– Washingtonban és a kanadai Torontóban találkoztam magyarokkal. A pennsylvaniai Betlehemben is találkozhattam volna, hiszen ott működik egy Hungarian Reformed Church. Szép nagy magyar korona van a táblájukon, de a helyszínen bezárt templomot találtam egy olyan részében a városnak, amelyet valamikor elődeink építhettek. Ám ahogy körülnéztem, láttam: nem éppen magyar emberek lakhatnak a környéken. Az interneten angolul hirdetik magukat: kenyeret és lángost sütnek a templom alagsorában. Ez jelenti a bevételi forrásukat, ezzel nagyjából jellemeztem is az egyházi életet. Amely persze nem vonatkozik mindenkire.
A statisztikák szerint az USA-ban másfélmillió magyar származású személy él. Ennek sajnos már kevesebb, mint tizede beszéli a magyar nyelvet. Sokan közülük beépültek az amerikai társadalomba. Washingtonban találkoztam az ottani magyar szervezetek – többnyire idős emberek közössége – képviselőivel egy vacsorán. Tájékoztattam őket arról, mi történik nálunk, Erdélyben: elsősorban a népességfogyásról és a kisebbségi életünk nehézségeiről beszéltem.
Kanadában a Torontói Első Magyar Református Egyház vendége voltam. A hazaiak elmondták: a városban és környékén mintegy százezer magyar élhet, ennek ellenére kevesen tartoznak szervezett közösséghez, még kevesebben járnak templomba. 5–600-an tartozhatnak a református egyházhoz, ám csupán 150-et tartanak nyilván.
Éppen akkor voltam ott, amikor június 4-én, a magyar összetartozás napján a torontói 1956-os emlékművet koszorúzták meg, este pedig a helyi Magyar Házban – fiatalok és gyerekek közreműködésével – gálaműsoron vettem részt. Az ottaniakkal való beszélgetés során kiderült, többen is hazajönnének, viszont már rég elvágták a szálakat a szülőföldtől, nehezen találnák meg helyüket itthon, ezért gyerekeik, leszármazottaik abban érdekeltek, hogy minél hamarabb integrálódjanak a többségi nemzetbe. Ám ott nem igazán lehet tudni, hogy ez utóbbi mit jelent. A megemlékezés alkalmával különben hangsúlyoztam, egy szempontból akár áldásként is felfoghatnánk a trianoni békediktátumot: a szétszórtságban minden magyar ember nagykövete lehet nemzetének. Természetesen csak abban az esetben, ha nem a beolvadás és integrálódás oldaláról közelíti meg, hanem magyarságát naponként megéli.
– Az ott tapasztaltak fényében akár azt is mondhatnánk: jó az, hogy mi itt élünk Erdélyben...
– Onnan egyértelműen így látszott. És azt se feledjük, hogy a Kárpátok sok mindentől megvédett bennünket évszázadokon keresztül. Ha csak a csillogásra-villogásra tekintünk, és elkezdünk futni a többi után, akkor a világ könnyen megtéveszthet bennünket, és hamar boldogtalanokká válhatunk. Ha itt mAradunk, ahol őseink ezer év óta éltek, akkor egy szórványgyülekezet tagjaiként is másképp állhatunk meg. Akár a hegy-vízrajzra, a klímára, akár a biztonságra gondolok, állíthatjuk: Erdély élhetőbb vidék, mint bármely más hely a környezetünkben. Viszont ezt nekünk is el kell hinnünk, és fel kell nőnünk ahhoz, hogy ezt értékelni tudjuk.
Somogyi Botond |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kolozsvár szégyenszobra
Kolozsváros olyan város, a kapuja kilenczáros – szól a mindenki által ismert népszerű dalocska. A történelmi emlékek, a régvolt elődök által épített bástyák, épületek, szobrok és megannyi más mellett van azonban egy viszonylag új köztéri alkotás, amely fügét mutat a jóérzésnek és esztétikailag súlyosan szennyezi a környezetet. Ez nem más, mint a magyarirtó Avram Iancu szobra, amely egyebek mellett Gheorghe Funar egykori polgármester ízlésficamának állít emléket. A förmedvényt úgy helyezték el, hogy déli irányból, a városba jövet, már messziről szúrja az ember szemét. Magának a térnek a felújítása – szoborral, szökőkúttal megtűzdelve – egyetlen célt szolgált: áthelyezni a hagyományos Főteret – a Mátyás-szoborcsoport és környéke – egy olyan térre, amely nem emlékezetet lépten-nyomon a város magyar múltjára. Persze nem sikerült. A hamarosan 700 éves kincses városban aligha lehet elhajítani úgy követ, hogy az ne egy magyar történelmi emléket találjon el. Ha bármelyik Kolozsvári lakost arról kérdezzük, hol a Főtér, senkinek nem jut eszébe az Avram Iancu szobra által uralt tér.
A szoborállítással más „eredményt” is elért a 90-es évek eleji városvezetés: gyakorlatilag meggyalázták a magyarok egyik szimbolikus kulturális központját, amely a Bocskai és a Hunyadi tereket foglalja magába, ahol Janovics Jenőék 1906-ban felavatták a Nemzeti Színházat és ahol az egykori Bánffy György-telken az impozáns Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) palotája is helyet kapott. Ma már a színház sem, a tér sem, a palota sem, és – legyünk őszinték – a város sem a miénk. Ide épült a múlt század 30-as éveiben az ortodox katedrális. A teret, amely a 19. században Trencsin tér néven volt ismert, az 1899-es rendezése után az itt álló palota nyomán EMKE térnek kereszteltek, majd 1907-ben Bocskai névre neveztek át. A trianoni békeszerződést követően a románok Alexandru Ioan Cuza nevét adták neki. A második világháború idején neve Hitler térre változott. A háború után Malinovszkij marsall nevét vette fel, majd 1964-ben Győzelem tér lett.
1993. december 1-jétől a kincses város sok névváltoztatáson átesett közterét a románok által nemzeti hősként ünnepelt, a magyarok szemében egy gyilkos figura szobra uralja.
„Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere eldöntötte, Kolozsváron fel kell állítani Avram Iancu szobrát, amely méreteivel, monumentalitásával túlszárnyalja Mátyás király szobrát. Pályázatot írt ki. A bírálóbizottság elnöke, Raoul Şorban művészettörténész, a Szocialista Munkáspárt tagja nem az esztétikát vette figyelembe, hanem a politikumot. Ilie Beinde nyert, aki primitív elképzelések rabja. Pályaműve 20 méter magas, bazaltkövekből rakott oszlop, a tetején áll majd Avram Iancu 5 m-es bronzszobra. Hiába tiltakoztak a művészek, a román értelmiségiek, Funar nem hallgatott rájuk, idén december 1-jén szeretnék fölavatni a szobrot” – írta 1993-ban a szoborról a Népszava. (A cikkben elírás történt, a szobrász neve helyesen Ilie Berindei).
A szoborállítás ötlete még csak nem is új keletű, Funarnak voltak hasonszőrű elődei. 1930-ban, amikor még Trianon után frissiben dúlt a románkodás Kolozsvárott, megszületett egy terv Iancu szoborba öntéséről. A románoknak mindig fájt, hogy Európa egyik legszebb köztéri szobra egy magyar művész, Fadrusz János alkotása Kolozsváron, és egy magyar királyt, Mátyást ábrázolja az akkor még majdnem teljesen magyar város közepén. Nem beszélve az 1902-ben felavatott Mátyás-szobor nagyságáról, művészi értékéről, amely messze földről érkezett látogatókat is ámulatba ejtett és ejt a mai napig.
Azt még a román nemzetiségű építészek és szobrászok is elismerik, hogy ennyire csúf „műalkotás” nincs széles e hazában. Alkotójáról, a Svájcban élő Ilie Berindeiről keveset tudni, jött, látott, és… megáldotta a várost egy szörnyszülöttel.
Évekkel ezelőtt, 2007-ben a Clujeanul hetilap és a MindBomb akciócsoport már kérte az akkori polgármestert, hogy a nemkívánatos funari örökségtől szabaduljon meg, ám a válasz az volt, hogy a polgármesteri hivatalban a szobor kérdésével nem foglalkoznak, a téren azonban tervezik egy zenélő és színpompás szökőkút építését.
Később is hiába kérte több román és magyar szobrász, építész, művészettörténész, de a Művészeti Akadémia tagjai és más értelmiségiek is a polgármesteri hivatalhoz intézett nyílt levelében, hogy a szobrot valamilyen formában tüntessék el, Emil Boc jelenlegi polgármester már 2014-ben határozottan kijelentette, amíg ő lesz a város élén, egy ujjal sem nyúlnak hozzá.
Kolozsvár 2021-re megpályázta az Európa Kulturális Főváros címet. Esélye van rá, hogy elnyerje, de kérdés, hogy egy ilyen szoborral vajon a városvezetés méltó-e arra, hogy megkapja a kitüntető címet. És ezt nem kizárólag a Kolozsvári magyarok állítják, hanem például a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem több román nemzetiségű oktatója. A város főépítésze is azt nyilatkozta: új Iancu-szoborra van szükség, ám mivel ehhez erős lobbi kell, etnikai okok miatt „ezt nem fogja felvállalni senki”.
Avram Iancu megítélése – annak függvényében, hogy román vagy magyar történészek nyilatkoznak róla – homlokegyenest eltérő. Történelmi tény, hogy az 1849-ben fellázadt császárhű románok – Avram Iancu vezetésével – magyarellenes pogromjuk alatt összességében 7500–8500 embert mészároltak le, megváltoztatva ezzel Dél-Erdély etnikai összetételét. Azóta Gyulafehérvár és környéke a magyarság szempontjából szórványnak számít, de az Avram Iancut ábrázoló – szakértők szerint is Európa egyik legrondább – köztéri szobor mégis ott virít Kolozsvár szívében. Mintegy emlékeztetve minket, magyarokat, hogy ne ugráljunk, mert megjárhatjuk…
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Vámszer Géza
Vámszer Géza tanár, néprajzkutató, szakíró születésének 120, halálának 40 éves évfordulója alkalmából emlékezik a jeles személyiségre Kozma Mária.
Vámszer Géza (Nagyszeben, 1896. augusztus 13.–Kolozsvár, 1976. szeptember 21.) néprajzkutató és művészettörténész, néprajzi és művészeti szakíró; gimnáziumi tanulmányait Nagyszebenben végezte, majd a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán rajztanári oklevelet szerzett. A nagyszebeni tanítóképző, majd 1926-tól a Székelyudvarhelyi állami líceum tanára volt, 1929–1941 között életpályájának meghatározó állomásává vált Csíkszereda, ahol a római katolikus főgimnázium rajztanáraként dolgozott. Iskolai tevékenysége és néprajzi adatgyűjtései mellett jelentős szerepet vállalt a természetjárás és a turistamozgalom megszervezésében is, ami akkor az egészségmegőrzés propagálásán kívül, az erdélyi magyarság számára a honismeret és helytörténet népszerűsítésének egyféle rejtett, mondhatnám, álcázott formája is volt. 1930-tól az Erdély című turisztikai és honismereti folyóirat munkatársa, később főszerkesztője volt. 1931-ben kezdeményezte a Csíki Turista Egyesület megalapítását, majd 1934-ben megjelentette Csík vármegye turistakalauza és térképe című munkáját. Folyamatosan közölt helytörténeti és honismereti cikkeket a Csíki Lapokban, a Csíki Néplapban, a Keleti Újságban, az Erdélyi Fiatalokban, az Ethnográphiában, 1952 után a Művelődésben. Tanítványaival együtt bejárta Csík, Gyergyó, Kászon és Gyimes településeit, ahol szinte megszállottan rajzolt, fényképezett és néprajzi tárgyakat gyűjtött. „Az adatokat lassan, apránként gyűjtögettem – vallotta Vámszer Géza –, főként 1934–1940 között. Az adatgyűjtést nagyrészt személyesen, több falubeli öreg ember kikérdezésével végeztem. Némelykor, ha bizalmatlanul is fogadtam a szájhagyomány révén mondott furcsa adatokat, de mert helytörténeti szempontból érdekesek voltak, mégis lejegyeztem őket.” Pontosan felmérte a székely falvak művészettörténeti értékeit, településszerkezetét, lakáskultúráját, népművészetét, kézművességét és gazdálkodását. E falulátogatások idején szerteágazó ismeretterjesztő tevékenységet is végzett. Ekkor érlelődött meg benne egy Csíki Székely Múzeum létesítésének gondolata. 1930 tavaszán Domokos Pál Péterrel és Nagy Imrével együtt Csíkszeredában egy nagyszabású néprajzi és művészettörténeti kiállítást szerveztek, a pünkösdi búcsú napjaira időzítve azt. Ezzel a gyűjteménnyel alapozták meg a csíki múzeum létesítését. Meghatározó szerepet játszott a csíki székely népviselet, népzene és néptánc tömeges rendezvényeken történő bemutatásában is. Mindeközben meglátogatta a pusztuló műemlékeket, s hozzájárult nemcsak szakszerű dokumentálásukhoz, hanem helyreállításukhoz is. A Csíki-medence és Gyimes területén végzett néprajzi adatgyűjtésének eredményei, az adatok feldolgozása nyomon követhető közleményeiben. Ezek közül néhány: A csíkdelnei Szent János-templom, A népies elemek egyházművészetünkben, A székely vagyon- és földközösség, A gyimesi csángók eredete, települési és gazdasági viszonyai, Adatok a csíki farsangi szokásokhoz, A csíkrákosi Cserei-kúria falképmAradványai stb. Mindez hiánypótló is volt egyben, hiszen Orbán Balázs A Székelyföld leírása című összefoglaló könyve óta sokáig egyetlen szakkönyv sem jelent meg a Székelyföld középkori művészetének egészéről. Csíkról különösképpen nem. Részlettanulmányok is csak a huszadik század 20–30-as éveiből foglalkoznak csíki műemlékekkel. Az Erdélyi Tudományos Füzetek sorozatában Vámszer Géza kezdi meg a csíki templomok monográfiaszerű ismertetését 1935-ben az akkor és általa helyreállított csíkdelnei Szent János-kápolna leíró értékelésével. Bevezetőjében egy sorozat indítójának szánta füzetkéjét, azonban folytatás nem következett.
Csíkszereda elkötelezett közéleti személyiséget, kiváló pedagógust ismert meg és tisztelt Vámszer Gézában: Csíkszereda városi tanácsosa, a Csíki Székely Múzeum alapító tagja volt. Kezdetben általános néprajzzal, később főleg településtörténettel foglalkozott.
1941-től a Kolozsvári állami gimnázium tanára volt. Ma is élő tanítványai szeretettel és nagyrabecsüléssel emlékeznek rá. Cseke Gábor Egykori rajztanárom üzenete címmel eleveníti fel diákkori emlékeit az ötvenes évek tanáráról, majd így összegez: „Polgári vétetésű szorgalmának akkor nem volt se istene, se fóruma, se barátja, se pártolója, se társadalmi felhajtó ereje. És akkor persze azt sem tudhattuk, hogy Vámszer tanár úrnál nem csupán műkedvelő fellángolás, hiszen a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál [...] megjelent munka is fényesen igazolja, hogy hosszú évekre nyúló Csíkszeredai tanárkodása vette rá őt arra: mintsem, hogy középszerű grafikus legyen az erdélyi prérin, inkább segít begyűjteni mindazt, ami megtartotta az erdélyi magyarságot: hagyományokat, népi értékeket, az omló múlt üzenetét. Fájdalmas dolog, hogy mindezt Neki már nem tudom megvallani, de kötelességem most nyilvánosan kimondani: gyermekkorom ideje, a nagy népi demokratikus átalakulások szelleme sajnálatosan nem kedvezett a hagyományos értékeknek, bár azt hirdette, hogy »mindent az emberért«. Egy egész sor európai hírű szakember húzta meg magát, egyszerű tanári dokk-köpenybe bújva, értelmük megannyi sziporkáját küldve felénk, minket pedig vakká és süketté tett a korszellem.” Tanári munkája mellett Kalotaszegen végzett néprajzi gyűjtéseket. Eredményeit a Faragó Józseffel és Nagy Jenővel közösen írt kalotaszegi magyar népviselet című kiadványban tette közzé 1977-ben.
Kolozsvári évei alatt tudatosan rendezgette korábbi csíki gyűjtéseit. Legjelentősebb dolgozatai 1977-ben jelentek meg Életforma és anyagi műveltség. Néprajzi dolgozatok, gyűjtések, adatok. 1930–1975 című gyűjteményes kötetében a Kriterion néprajzi könyveinek sorozatában. Megjelenését a szerző nem érte meg. Azelőtt egy évvel a könyvhöz még előszót írt, amelyben szükségét érezte, hogy az olvasónak megmagyarázza anyaggyűjtő munkájának indíttatását: „Nem valami romantikus parasztábránd vezetett bennünket – írja –, de tudtuk, hogyha ismerni és érteni akarjuk a mai falu társadalmában végbemenő nagy átalakulásokat, ehhez az út a nép alkotó szelleméről tanúskodó anyagi és szellemi értékek megismerésén és megbecsülésén keresztül vezet. Tudtuk, hogy a gyűjtött anyagnak nem mint holt múzeumi tárgynak van létjogosultsága, hanem mint a nép által a maga szükségletére és szépérzéke szerint teremtett szellemi és tárgyi valóságnak. S amit a nép múltjának sokszor viharos évszázadai alatt alkotott, legyen az népdal, néptánc, szokás, viselet, szerszám, épület vagy esetleg egész település, annak valamilyen formában bele kell épülnie mai életünkbe.”
Gondolatainak időszerűsége mit sem veszített frissességéből. Vámszer Géza munkásságának számottevő része a totalitárius rendszer ideológiája és kortársainak közömbössége miatt kiadatlan mAradt. E páratlan szorgalommal és kitartással összegyűjtött dokumentációs anyagot halála után lánya, Vámszer Márta Kolozsváron és Kelemen Ferenc Marosvásárhelyen őrizte meg. Életművének jelentős része, a Vámszer-hagyaték 1997-től a Kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság dokumentációs központjában található és tanulmányozható.
A Pallas-Akadémia Kiadó 2000-ben adta ki Vámszer Géza Helytörténeti adatok a hajdani Csík vármegye (Csík, Gyergyó, Kászon) településtörténetéhez című könyvét dr. Pozsony Ferenc előszavával, majd 2007-ben jelentette meg újra Csík vármegye településtörténete. Helytörténeti adatok címmel – olyan könyvet óhajtva olvasói kezébe adni, amellyel nemcsak a nagy néprajzkutató emlékének tiszteleg, hanem a kiadó alakulásakor megfogalmazott, egyik legfontosabb célkitűzésének – nevezetesen a régió- és helytörténeti munkák felkutatása és megjelentetése – is eleget tesz. A korábbi kiadással szemben, ez kiegészült Szőcs János jegyzeteivel. „Nem lebecsülendő értékek hordozója a Vámszer Géza munkája – magyarázza Szőcs János a jegyzetek szükségességét. – Csík és települései történetéről ma jóval többet tudunk, mint amennyit szerzőnk tudott. Ismereteink pontosabbak, mert azóta egy sor forráskiadvány, történeti munka, néprajzi tárgyú könyv látott nyomdafestéket. Leginkább ezek figyelembevételével tehettük meg kiegészítéseinket, pontosításainkat. Ha a felmerülő kérdésekre ma pontosabb választ tudunk adni, akkor nyilvánvaló, hogy meg is kell tennünk azt.”
Hargita Népe (Csíkszereda)

EMI-tábor: „Együtt kell megtartó erejű közösséget építenünk”
Megnyitotta kapuit a 12. EMI-tábor szerdán, Gyergyószentmiklóstól 3 kilométerre a Békási-szoros irányába. Az esemény fő témája az 1956-os forradalom és annak jelentősége napjainkra nézve, az idei kiadás mottója Márai Sándortól származik: „Ilyen nagy dolog a Szabadság?...” Alábbaz EMI közleménye olvasható:
„Mint vándormadár mikor hazatér, úgy érkezett haza második otthonába az Erdélyi Magyar Ifjak minden tagja az EMI-táborba” – fogalmazott Szűcs Péter, az EMI országos szervezetének alelnöke a tábor megnyitóján. „Remélem, mindenki számára akkora öröm, hogy itt lehetünk és találkozhatunk, mint nekem és a szervezőknek” – tette hozzá.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere úgy vélte, a tábor olyan kérdést fogalmaz meg, amelyre minden idelátogatónak válaszolnia kell, így ő is fontosnak tartja, hogy feleljen rá. „Válaszom városvezetőként természetesen igen: nagy dolog a szabadság.” Mint kifejtette, tapasztalata szerint napjainkban az erdélyi magyarság nem értékeli kellőképpen a szabadságot. „Az elmúlt másfél év történései, a Székelyföldiek meghurcoltatásának sorozata megváltoztatta hozzáállásom a szabadság kérdéséhez” – jegyezte meg Nagy Zoltán, hozzátéve: „elkényelmesedtünk az elmúlt években, elfelejtettük, milyen a szabadság, elfelejtettük, hogy milyen egy megtartó erővel bíró erős, összeforrott közösség. Rá kellett döbbennem arra is, hogy sokszor elbizonytalanodtunk, vagy féltünk határozottan kiállni embertársainkért” – fogalmazott a polgármester. Továbbá kifejtette: nagy a veszélye annak, amikor a félelem irányít egy közösséget, mert ebben a hangulatban nem formálódhatnak önmagukban bízó társadalmak, megtartó erejű közösségek.
Az elöljáró hangsúlyozta: „a mai fiatalok már nem az csatamezőkön kell megtapasztalják a szabadságot, hanem akár a 12.-EMI táborban is lehetőségük van erre. Szükség van ráeszmélni arra, hogy még nincs semmi elveszve, szabad pedig csak az lehet, aki mélyrehatóan ismeri és éli hagyományait, kultúráját, illetve az, aki anyanyelvén gondolkodhat és imádkozhat.”
Sorbán Attila Örs főszervező elmondása szerint ismét nagy szó, hogy meg tudták szervezni a rendezvényt, hiszen az EMI-tábor az Erdélyi Magyar Ifjak összes tagjának lázadása az ellen a folyamat ellen, amely ellen hatvan évvel ezelőtt Budapesten és egész Magyarországon fellázadtak. „Ez a folyamat nyirbálja nemzeti öntudatunkat, leszorít minket folyamatosan, és bár erőszak nélkül, de elüldöz szülőföldünkről” – figyelmeztetett az ifjúsági vezető, és hozzátette: a zaklatások, meghurcoltatások, bohózatba illő vádak ellen közösségként kell fellépnünk.
A megnyitót a Varga Eszter népdalénekes által előadott gyergyói népdalok színesítették, majd kezdetét vette a tábor ötnapos programsorozata. „Idejében kiejtett pontos szó történelmet csinál – még nehéz időben is” – emlékeztetett Berecz András ének- és mesemondó. Az előadóművész ízes, élettel teli történeteivel varázsolta el közönségét.
Beindult a tábori élet is, a tematikus sátrak ezentúl egész napos programmal várják az érdeklődőket.
Az EMI-tábor második napján, csütörtökön az 1956-os forradalomra irányul a figyelem, 11:30-tól Wittner Mária és Murányi Levente ’56-osok, illetve Popély Gyula történész részvételével zajlik kerekasztal-beszélgetés. Este a Kowalsky meg a Vega és a Zorall együttesek koncerteznek. A teljes program és egyéb tudnivalók a www.emitabor.hu oldalán érhetők el.
itthon.ma

Eldöntötték: három nyelvűek lesznek Nagybánya helységnévtáblái
Ellenszavazat nélkül fogadta el a nagybányai helyi tanács csütörtökön a város három nyelvű megnevezéséről szóló rendeletet - tájékoztat Facebook-oldalán Kovács Richárd tanácsos.
"Történelmi pillanatot éltünk ma meg (csütörtökön, augusztus 11-én, szerk. megj.) az önkormányzati ülésen: a város magyarsága megkapja a méltó tiszteltet, anyanyelvén is olvashatja a város nevét. Egyöntetű, 21 igen szavazattal fogadtuk el a város három nyelvű megnevezését: Baia Mare - Nagybánya - Neustadt. Nagybánya belépett az európai szellemű városok közé, ami a kisebbségi jogokat illeti" - olvasható a tanácsos bejegyzésében.
Történelmi és egyben természetes pillanatot éltünk meg ma az önkormányzati ülésen, a város magyarsága megkapja a méltó tiszteltet, anyanyelvén is olvashatja a város nevét, egyöntetűen 21 igen szavazattal fogadtuk el a város három nyelvű megnevezését: Baia Mare - Nagybánya - Neustadt. Nagybánya belépett az igazi európai szellemű városok közé ami a kisebbségi jogokat illeti. Ezen az úton is megköszönöm a kollégák és a helyettes polgármester úr támogatását.
maszol.ro

Idén is támogatja tanszerekkel az előkészítő osztályosokat az Aradi RMDSZ
A tavalyi kezdeményezés sikerén felbuzdulva idén is megszervezi a tanszertámogatási akcióját az RMDSZ Arad megyei szervezete az Aradi Pro Identitas Egyesület támogatásával.
A „De nehéz az iskolatáska!...” elnevezésű taneszköz-támogatási program keretében körülbelül 60 lej értékű csomagokat kap minden olyan diák Arad megyében, aki a 2016–2017-es tanévben magyar iskolában vagy tagozaton kezdi az előkészítő osztályt. A tanszercsomagokat a szülők és pedagógusok javaslatai alapján állítják össze, és minden településen az RMDSZ helyi illetékesei adják majd át az érintett családoknak – olvasható az RMDSZ közleményében.
Tavaly közel 160 magyar előkészítő osztályos kisdiák iskolakezdését támogatták ugyanígy. „Ezzel is ösztönözni szeretnénk azt, hogy a magyar családok az anyanyelvű oktatást válasszák a gyermekeiknek. Csak akkor mAradhat fenn egy közösség, ha az új nemzedék anyanyelvén tanul, oktatásunkat viszont úgy őrizhetjük meg, ha gyermekeinket magyar óvodába, iskolába íratjuk” – fogalmazott Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke.
Pataky Lehel Zsolt
maszol.ro

Erdélyi magyarok alakították a fegyvercsempészeket a Sky News botránygyanús filmjében
Bár a Sky News újságírói ezt továbbra is tagadják, egyre egyértelműbb, hogy előre megírt forgatókönyv alapján készítették a brit tévécsatorna munkatársai azt a tényfeltáróként bemutatott, múlt héten műsorra tűzött filmet, amely a romániai fegyverkereskedelemről szólt. Ezt vallották az ügyészeknek a film erdélyi főszereplői is, akikről kiderült, hogy Maros megyei (radnóti) magyarok, és pénzt kaptak azért, hogy eljátsszák a fegyvercsempészek szerepét.
A Sky News Erdélyben készített filmje már bejárta a nagyvilágot. A felvétel szerint a tévécsatorna forgatócsoportja álarcot viselő fegyverkereskedőkkel találkozott, akik egy rendszám nélküli terepjáró gépkocsi csomagtartójából kínáltak fegyvereket eladásra. A riporter - állítása szerint - lehetséges vásárlóként került kapcsolatba az állítólagos fegyverkereskedőkkel, akikkel egy olyan erdős területen találkozott, ahol nem volt mobiltelefonos térerő. Az álarcos férfiak attól sem zárkóztak el, hogy a kamera előtt elmondják: Ukrajnából származó fegyvereket árulnak bármilyen mennyiségben, és bárkinek eladják azokat, aki megfizeti a kért árat. A televízió szerint a fegyvereket a nyugat-európai piacra szánták.
A felvételeknek nagy visszhangja volt Romániában is, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hivatalból nyomozást indított az ügyben. Alig néhány nap vizsgálódás – házkutatások és tanúk kihallgatása – után, szerdán a DIICOT főügyésze kijelentette: a filmet előre megírt forgatókönyv alapján készítették a brit tévécsatorna munkatársai. A román sajtó azt is megtudta, hogyan jutottak az ügyészek erre a következtetésre.
A terepjáróból indultak ki
A DIICOT szakértői a film képkockáinak elemzése után viszonylag könnyen azonosították az álarcos férfiakat. Kiindulópontjuk a filmben látható rendszám nélküli Suzuki Samurai terepjáró volt – írja az evz.ro. Az ügyészeknek csak annak kellett utánanézniük, hogy kik birtokolnak Romániában ilyen márkájú járművet. Második lépésként azt ellenőrizték le, hogy a Suzuki Samurai terepjárót birtokló személyek közül kiknek van vadászengedélyük. A filmben látható fegyverek többsége ugyanis vadászpuska volt.
Így jutottak el az ügyészek a zselyki (Beszterce-Naszód megye) Hunyadi Csabához. A taxizásból élő férfit kihallgatták Bukarestben, és a vallomása alapján már könnyű volt rekonstruálni a film elkészítésének forgatókönyvét.
A britek fikciós filmet ígértek
E szerint a Sky News a romániai forgatás előtt egy bizonyos Aurelian Szantóval vette fel a kapcsolatot. A radnóti férfi hét éve Nagy-Britanniában él. Az ügyészségi kihallgatása után a sajtónak elmondta: a brit csatorna egy fegyvercsempészekről szóló dokumentumfilm elkészítéséhez kérte a segítségét. A Sky News képviselői Szanto beszámolója szerint azt hangoztatták, hogy csupán egy Romániában forgatott „ismeretterjesztő” filmről lenne szó. Azt is ígérték: a film végén közlik a nézőkkel, hogy a bemutatott történet fikció, csupán a kelet-európai fegyvercsempészet jelenségére és ennek veszélyeire kívánja felhívni a figyelmet. Az együttműködésért nyilván pénzt – 2000 eurót – is felajánlottak Aurelian Szantónak.
A Londonban élő romániai férfi ezek után megkeresett egy radnóti származású magyar testvérpárt, Pantics Csabát és Pantics Leventét. Előbbi most is Radnóton, utóbbi Besztercén él. Mindhármuk közös szenvedélye a vadászat, innen az ismeretségük is. Pantics Levente volt az, aki a forgatáshoz kölcsönkérte egyik barátjától, Hunyadi Csabától a Suzuki Samurai terepjárót. A zselyki férfinak nem árulta el, hogy milyen célokra használja majd a járművet.
Zselyk határában forgattak
A Pantics fivérek vállalták a fegyvercsempészek alakítását a Sky News filmében. Az egész világot bejárt jeleneteket éppen Zselyk határában forgatták július 31-én. A brit csatorna stábja előtte Marosvásárhelyen szállt le, onnan egy bérelt autóban utaztak Besztercére – írja azadevarul.ro. A város egyik szállodájában már várta őket Aurelian Szanto, akivel átbeszélték a forgatás utolsó részleteit.
Másnap megjelentek a hotelben a Pantics testvérek is. Átvették a britektől a forgatás kellékeit – többek között a maszkokat és a terepszínű ruhákat – és a produkció „szövegkönyvét”. A Sky News újságírói ugyanis előre megírták, hogy mit nyilatkozzanak a filmben. A forgatás után pedig megkapták a honoráriumukat is: Aurelian Szanto 1000 eurót, a Pantics testvérek fejenként 500-500 eurót tehettek zsebre. Azt nem tudni, hogy Hunyadi Csaba kapott-e pénzt a szolgáltatásaiért, tény, hogy a terepjáró csomagtartójában látható vadászfegyverek egy része tőle származott.
A Sky News mindent tagad
Csütörtökön az ügyészek folytatták Szanto és Pantics fivérek kihallgatását. Mindhárom férfi egyöntetűen állítja, hogy a Sky News újságírói átverték őket, mert fikciós film forgatásáról szólt az eredeti egyezségük. A DIICOT ugyanakkor a Hotnews információi szerint azt fontolja, hogy eljárást indítson a brit csatorna Erdélyben járt stábjának vezetője, Stuart Ramsay ellen is. A veterán újságírót nemzetbiztonságot veszélyeztető hamis információk terjesztésével gyanúsítanák.
A Sky News időközben hivatalos közleményben kiállt az alkalmazottai mellett. Maga Stuart Ramsay pedig fennhangon állítja, hogy nem ők verték át a nézőket, hanem a film szereplői, akik fegyvercsempészeknek adták ki magukat, amikor felvették velük a kapcsolatot. „A filmben bemutatott történet valós. Senkit nem fizettünk le. Nem volt előre megírt forgatókönyv sem. Nézzetek szembe a valóssággal!” – írta csütörtökön Ramsey a Twitter-oldalán.
maszol.ro

’56 és az irodalom
Megkezdődött a 44. Tokaji Írótábor
A közelmúltban elhunyt Oláh János költő A budai hegyek alatt című, az 1956-os forradalmat tematizáló versével kezdődött tegnap a 44. Tokaji Írótábor ünnepélyes megnyitója, a Rákóczi-pincében, amelyen számos jeles közszereplő és a kultúrpolitika magas rangú szereplői is jelen voltak. A verset követően Tokaj önkormányzatának nevében Posta György köszöntötte az egybegyűlteket, aki azon meggyőződésének adott hangot, hogy az Y és Z generáció tagjait is meg lehet és meg kell nyerni a papír alapú irodalomnak. Ezt követően Szentmártoni János, az írótábor szervezőbizottságának elnöke az irodalmárok ötvenhatos szerepvállalásáról szólt, elmondta, hogy annak ellenére, hogy nem ők robbantották ki a forradalmat, mégis hatalmas a szerepük, hisz írásaikkal termékenyen hatottak a diákságra. Szentmártoni felszólalásában megemlékezett Gérecz Attila költőről, akit az írótársadalom hősi halottjaként tartanak számon, ám személye szinte teljesen ismeretlen, annak ellenére, hogy a Ferenczi György és a Rackajam formáció egy egész albumot szentelt neki. Az elnököt Papp-Für János, a tábor titkára követte, aki különböző hasznos információkkal szolgált a jelenlévőknek. Az ünnepélyes megnyitó Makai Gergely, a Rákóczi-pince birtokigazgatója pohárköszöntőjével zárult. A délutáni programok első részében egy kiállításmegnyitót kísérhettek figyelemmel a vendégek. A Tokaji Ferenc Gimnázium aulájában megrendezett eseményen Benkő Andrea irodalmi muzeológus ismertette az 1956 képekben című tárlatot. Mint mondta, egy újrahasznosított kiállításról van szó, amelyet először 2006-ban, a forradalom ötvenéves évfordulóján mutattak be, és a jelenlegi a tíz évvel ezelőtti kiállítás újragondolt, és a digitális technikával színesebbé, látványosabbá tett változata. Az eredeti kiállítás címe Gond és hitvallás, ami több korabeli író közös kiáltványának a címe, amelyet Tamási Áron írt. A tárlat 1956 irodalmát többszólamú kórusműként határozza meg, amelyben a forradalom tizenhárom napját tizenhárom szólamban mutatják be plakátokkal és más képzőművészeti alkotásokkal, valamint szövegrészletekkel. Ezután került sor az első plenáris ülésre, amelyet Gróh Gáspár, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának igazgatója nyitott meg, és amelyen előadást tartott Békés Márton, Kiss Gy. Csaba, valamint Salamon Konrád. Ezt kerekasztal-beszélgetés követte Pomogáts Béla, Csontos János és Papp Tibor közreműködésével.
Benedek Miklós
magyarszo.com/hu

EMI-tábor: a mai fiatalok is kiállnának a barikádra
Fiatalként ’56-ban – ez volt annak a kerekasztal-beszélgetésnek a címe, amelynek vendégei Wittner Mária és Murányi Levente 1956-os szabadságharcosok, valamint Popély Gyula történész voltak az EMI-táborban. Noha ma a politikai környezet és a fiatalok mentalitása is más, ha a sors úgy hozná, ők is kiállnának a barikádokra – vélik.
Az 1956-os forradalom 60. évfordulója előtt tisztelegve került sor a csütörtöki kerekasztalra, ahol saját forradalomélményeikről, majd az azt követő meghurcoltatásaikról mesélt a két forradalmár. A felvidéki történész pedig, aki gyermekfejjel a rádión át követte az eseményeket, a forradalom csehszlovákiai következményeiről beszélt a hallgatóknak.
„Nem írhatjuk le ezt a generációt, akik még nem voltak olyan helyzetben, hogy a barikádokra kellene állniuk, nem jósolható meg, hogy mi történne. De úgy gondolom, hogy ők, akik már a szabadságban nőttek fel, nem adnák könnyen a szabadságukat, ha arra kerülne a sor” – fogalmazott Wittner Mária. Elmondta, az 50-es évek „jampeceknek” nevezett fiataljaiból senki nem nézte ki, hogy a barikádokon fognak kikötni és harcolni a szabadságért. Mégis ott voltak, harcoltak, és életüket adták érte. Úgy gondolja, a mai fiatalok is megtennék ezt.
Mirányi László elmondta, sok fiatallal találkozik történelemórákon, akik nagyon is érdeklődnek, hogy miként lehetett helytállni benzines üvegekkel a tankokkal szemben, érdeklik őket az ’56-os események. Vannak ma, akiket „elhülyített” az őket érő sok negatív hatás, de a többségük mai is a hazáját szerető fiatal. Ha szükség lenne rá, ma sem ketten-hárman, hanem nagyon sokan lennének a barikádokon – vélte.
Wittner Mária leszögezte, a harcuk nem ért véget, ma is folytatják, csak nem fegyverrel, hanem azzal, hogy továbbviszik a forradalom szellemiségét, és igyekeznek átadni a fiataloknak, a jó útra irányítani őket. A jó út pedig a magyar út – jelentette ki.
Az EMI-tábor közéleti-politikai előadásai, kerekasztal-beszélgetései péntektől indulnak be igazán. Délelőtt tíz órára a három erdélyi magyar párt vezetőit várják, hogy megosszák gondolataikat. Eddig Szilágyi Zsolt EMNP-elnök jelezte biztosra részvételét, az RMDSZ és az MPP részéről még várják a visszajelzést. A téma: merre tovább, erdélyi magyarság? Délután egytől Izsák Balázs, az SZNT elnöke válaszol a hallgatók kérdéseire Milyen is lesz az autonómia? témában.
Szombaton délelőtt tíztől egy mindig aktuális téma kerül napirendre. Az erdélyi magyarság és a titkosszolgálat: a Szekuritátétól a SRI-ig címmel rendeznek kerekasztal-beszélgetést Gergely István (Tiszti), a Csibész Alapítvány elnöke, Szabó Gyula egyháztörténeti kutató és Tőkés László európai parlamenti képviselő részvételével. Délután egy órától az elmúlt év legnagyobb megdöbbenést kiváltó ügye, a „Beke-ügy” lesz terítéken. Terrorizmus vagy megfélemlítés? a címe egy újabb kerekasztal-beszélgetésnek, ahol Szőcs Csongor, a HVIM Kézdivásárhelyi elnöke, Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője, Tőke Ervin Csíkszeredai városi tanácsos, a Minta elnöke lesznek a vendégek.
A két erdélyi téma között kerül sor 11.30-tól Vona Gábor Jobbik-elnök előadására, aki rendszeres részvevője az EMI-tábornak. Témája ezúttal: Magyarok Európában. De lesz-e még Európa?
Vasárnap Raffay Ernő történész várja a hallgatókat, előadásának témája a magyarországi kommunizmus és az ’56-os forradalom. Mindemellett még számos érdekes előadás és egyéb rendezvény helyszíne lesz az EMI-tábor.
A legtöbb részvevőt az esti koncertek vonzzák. Pénteken a Beatrice és a Kalapács, szombaton a Hungarica és a Romantikus Erőszak, vasárnap pedig az Ismerős Arcok és a Moby Dick együttesek lépnek fel 20, illetve 22 órától. A kisszínpadon péntek éjfélkor a No Sugar, szombaton 18 órától a Shadows, 24 órától pedig az Alteregó koncertezik. Vasárnap éjfélkor tábortűz zárja a 12. Emi-tábort, ahol a Miklós Fiúk Band zenél. A tábor részletes programja az emitabor.hu címen található meg. A helyszínre autóbuszok szállítják a táborozókat Gyergyószentmiklósról, ezek menetrendje a buszmegállókban van kifüggesztve.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Együtt táboroznak a Gyimes-völgyi diákok
Kilenc Gyimes-völgyi iskola diákjai táboroznak együtt a héten zajló, tizedik alkalommal megszervezett gyimesbükki táborban, ahol a bibliai történetek kiscsoportos feldolgozása mellett számos műhelymunkába is bekapcsolódhatnak.
A gyimesbükki katolikus egyházközség által szervezett táborban vesznek részt kilenc Gyimes-völgyi iskola diákjai a héten – köztük a román tannyelvű intézmények magyar tanulói is. A táborozók foglalkoztatása hétfőtől péntekig három csoportban zajlik: külön egész napos programokkal készültek a legkisebbeknek, míg a 3-6. osztályosoknak, illetve a legnagyobbaknak délelőtt bibliai történetek mentén tartanak beszélgetéseket, délután pedig különböző műhelymunkákba kapcsolódhatnak be a diákok – tudtuk meg a szervezők által szerkesztőségünkbe eljuttatott tájékoztatóból. Mint írják, délelőttönként feldolgozzák az irgalmas szamaritánus, a tékozló fiú, a szőlőmunkások, valamint a könyörtelen hitelező történeteit, délutánonként pedig többek között zene- és gitároktatás, bútorfestés, varrás, faragás, élményszínház várja az ifjakat.
Szombatra előadásokkal készülnek a szervezők, a helyszín a gyimesbükki plébániatemplom szükségtemploma lesz. Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesületének elnöke a magyarörmény identitásról beszél, míg Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről tart ismertetőt. Azt követően Halász Péter néprajzkutató Hány félék a csángók? című előadását hallgathatják meg az érdeklődők, majd Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, a védjegy megőrzéséről beszél. A szünet előtt pedig még meghallgatható lesz Darvas-Kozma József, a Csíkszeredai Millenniumi-templom plébánosának Márton Áron Erdély püspökéről szóló bemutatója.
A szünetben a helyi plébániatemplomban megnyitják a Márton Áron püspök életéről szóló kiállítást, majd újra a szükségtemplomban folytatódik a program: Koszta Zoltán népművész a honfoglaláskori katonai ruházatokat mutatja be, majd Kaszás Géza a Lovasíjász filmjét vetítik. Az ebéd után sportfoglalkozásokat tartanak. Vasárnap a szentmisét és a cserkészek fogadalomtételét követően délután táncházban rophatja az ifjúság. A tábor hétfőn zárul, a déli 12 órakor a kontumáci templomnál kezdődő Nagyboldogasszony-napi búcsús szentmisével.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Az idő nem nekünk dolgozik
Azt egyetlen józan paraszti ésszel gondolkodó választópolgár sem tagadhatja, hogy az erdélyi magyar politikai osztály megújulásra szorul.
Állításom melletti érvként elég, ha arra a jobb ügyhöz illő következetességre utalok, amellyel a rendszerváltás óta eltelt bő negyed évszázad alatt választottjaink az autonómiaküzdelmet elszabotálták.
A jóra való restség a legkevesebb, amivel képünk viselőit vádolhatjuk. Az autonómia ügye mellett, van még néhány tehertétel az RMDSZ listáján, mint például az anyanyelvi oktatás – igen, az óvodától az egyetemig terjedő önálló állami oktatási rendszer –, vagy Székelyföld elmulasztott gazdasági fellendítése, ami túlélésünket veszélyeztető, súlyos demográfiai következményekkel járt és járhat a jövőben.
Négy esztendővel korábban, az akkori választási kampány alatt, őskövületeknek merészeltem nevezni azokat az RMDSZ-es törvényhozókat, akik a rendszerváltás óta folyamatosan ott üldögélnek a parlamenti bársonyszékekben. Megjegyzem: jó pénzért. Ha csak az „üldögélés” lenne a legnagyobb bűnük, de szavazataikkal tevőlegesen is ártottak – méghozzá folyamatosan! – a választóiknak. Meg is kaptam a magamét állítólagos szemtelenségemért…
Újabb négy esztendő – számukra újabb jól fizető mandátum, ami után szép kis nyugdíjpótlék jár – elteltével ma már elkerülhetetlen a generációváltás a politikai érdekképviseletben is. Ezt némely helyeken maguk az érintettek is felismerték, csakhogy ugyanők mintha az utódlásról is jó előre gondoskodtak volna… Legalábbis az ilyen irányú szándék megvan bennük. A kérdés: sikerülhet-e nekik? Pontosabban: sikerült-e annyira maguk alá gyűrniük a „szövetséget”, annyira felszámolniuk a belső pártdemokráciát, hogy ezt megtehessék? Az előjelek nem túl biztatók. Kinek-kinek tudomása lehet közvetlen környezetéből hasonló próbálkozásokról, amikor a visszavonuló saját fiát, de legkevesebb – fedjen ez bármit is – mentoráltját, klientúrájának tagját próbálja helyzetbe hozni, törvényhozói tisztségbe juttatni. Nyilván azzal a hátsó szándékkal, hogy bábjai kedve szerinti mozgatásával megőrizze befolyását. Hogy ez színtiszta kontraszelekció, magyarán: gazemberség, az látszólag senkit sem zavar…
Mindezek ismeretében kimondható: az erdélyi magyar politikai osztály megérett a lecserélésre. Nem holnap, nem holnapután – ma van, lenne szükség erre. Mert újabb – politikai semmittevéssel, legjobb esetben pótcselekvéssel eltölthető – negyedszázadunk már nincs. Az idő nem nekünk dolgozik.
Szentgyörgyi László
(Központ.ro)

itthon.ma//szerintunk

A Lázár-kastély többségi tulajdonosa kapta idén a Hargita megyéért Díjat
Hargita Megyéért Díjjal tüntette ki a megyei önkormányzat Lipthay Antalt, a Gyergyószárhegyi Lázár-kastély többségi tulajdonosát a Csíkszeredai megyeházán augusztus 12-én megtartott dísztanácsülésen.
A Hargita Megyéért Díjat évente adják át, és olyan személyek részesülnek az elismerésben, akik kiemelkedő tevékenységükkel helyi és országos szinten egyaránt hozzájárultak a megye jó hírének öregbítéséhez – tájékoztat közleményben a megyei tanács sajtószolgálata. Borboly Csaba megyei önkormányzati elnök a dísztanácsülésen köszönetet mondott Zsombori Vilmos korábbi elnöknek, hiszen a Hargita Megyéért Díjat ő alapította 2001-ben az akkori testülettel.
Az idei díjazott mecénási tevékenységével hozzájárul ahhoz, hogy Hargita megye kulturális és turisztikai szempontból fejlődjön – mondta el Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. A Lázár-kastély többségi tulajdonosa részét a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozta, amellyel feloldhatja a több éves jogi hercehurcát, fogalmazott az alelnök. Mint mondta, biztos benne, hogy a helyi polgármesteri hivatal a továbbiakban is segíteni fogja a kastély ügyét, majd bejelentette az idei díjazottat, Lipthay Antalt.
Lipthay megköszönte a kitüntetést és a megható gondolatokat, amelyek, mint mondta, tovább erősítik Székelyföld iránti elkötelezettségét. Céljuk az, hogy gyarapítsák Székelyföld kulturális értékeit. A Lázár-kastély Székelyföldről üzen a nagyvilágnak, ezért a továbbiakban is kulturális központként kell működnie, szolgálva a térség hagyományait – fogalmazott.
Székelyhon.ro