Népzenei műhelymunkát szerveznek Csernátonban
Lehet jelentkezni a hatodik Mozsika Népzenei Műhelymunkára, amelyet az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Csernátonban szervez meg a Kovászna megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa.
A műhelymunkát idén augusztus 21-27. között tartják a csernátoni Hanna panzióban, az eseményre augusztus 13-ig jelentkezhetnek az érdeklődők. A résztvevők kétféle tevékenység közül választhatnak, így népdaltanulás és népzeneoktatás is. A rendezvény hosszú távú célja a magyar népzene, néptánc és népszokások ápolása, megőrzése, éltetése és népszerűsítése. Rövid távú célként a népzene-ápolást, a népzenei együttesek kialakulásának elősegítését, illetve népi hangszereink megszerettetését tűzték ki a szervezők.
A hangszereket tekintve hegedűn, brácsán, nagybőgőn és cimbalmon tanulhatnak a résztvevők. A népdaloktatás kiscsoportokban történik, míg a népzeneoktatás esetében a jelentkezők a műhelymunka első napjaiban egyesével, vagy hangszerenként elosztott kiscsoportokban, az oktatók szakmai irányítása mellett tanulnak népzenét.
A műhelymunka további napjaiban egy népi zenekar felépítése szerint gyakorolják a csoportban való zenélést. A kezdők sóvidéki népzenét, a haladók vajdaszentiványi népzenét tanulnak. A hangszereken történő oktatást a Sepsiszentgyörgyi Heveder Zenekar tagjai tarják: Fazakas Levente – hegedű, Szilágyi László – brácsa, Bajna György – nagybőgő, Fazakas Albert – cimbalom és Román Hunor – hegedű. A népdalokat István Ildikó, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola ének- és tánctanára oktatja. Kiegészítő programpontként a résztvevők népi játékokon is részt vesznek.
A műhelymunka során elsajátított ismereteket a rendezvény végén, augusztus 26-án, pénteken 18 órától a Kézdivásárhelyi Borudvarban gálaest keretében mutatják be. Jelentkezni és érdeklődni a Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 2-es szám alatt található Kovászna megyei Művelődési Központ székhelyén, illetve a 0267-351 648-as és a 0742-148 687-es telefonszámokon, vagy az istvan_magori@yahoo.com elektronikus postacímen lehet.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Nemzetstratégiáról és erdélyi jövőképről az EMI-táborban
Merre tovább erdélyi magyarság? címmel tartanak politikai kerekasztal-beszélgetést augusztus 12-én, pénteken 12 órától az EMI-táborban. A szervezők mind az RMDSZ, mind a Magyar Polgári Párt, mind pedig az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőjét meghívták.
„A meghívókat Kelemen Hunor, az RMDSZ, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt, valamint Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt országos elnökéhez juttattuk el, arra pedig, hogy jelen lesznek-e rendezvényünkön, későbbiekben kapunk választ” – fogalmazott Sorbán Attila Örs, az augusztus 10-14. között sorra kerülő 12. EMI-tábor főszervezője. Mint mondta, az EMI kiemelt fontossággal kezeli a romániai magyar közélet történéseit, ennek megfelelően az elmúlt évekhez hasonlóan idén is igyekeznek a táborban részt vevő fiatalokhoz közel hozni az erdélyi magyar politika szereplőit.
A szervezők célja egy olyan kerekasztal-beszélgetés megszervezése, melyet a romániai magyar közösség jövőjének minden szempontját felvonultató értekezésként tarthatnak számon. „Az EMI, illetve az EMI-tábor pártoktól függetlenül működő szervezet és rendezvény, ám fontos, hogy a fiatalok ismerjék és érdekeltek legyenek az erdélyi politikában” – hangsúlyozta a főszervező, aki úgy vélekedik: ehhez elengedhetetlen, hogy ne csak egy erdélyi magyar párt, hanem mindhárom nemzetstratégiai álláspontját megismerhessék.
Sorbán elmondta, a politikai alakulatok vezetőitől még várják a visszajelzéseket. Hozzátette, arra biztatja ugyanakkor az érintett személyeket, amennyiben az időpont nem felel meg számukra, küldjék el a párt egy másik tagját az eseményre, hiszen az elmúlt időszak történései következtében 2016-ban igencsak aktuális nemzetstratégiáról és jövőképről beszélni.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Filmtett-műhely Árkoson
Mondhatni, minifilmgyár helyszíne az árkosi oktatási központ: itt zajlik a Filmtett Egyesület 15. alkotótábora, a Filmtett Workshop. Jártak még itt a filmtettesek, 2003-ban a második tábor is itt zajlott, akkor szerényebb körülmények között. Ezenkívül még szerveztek két műhelyt Háromszéken: Sepsibesenyőn 2011-ben és 2012-ben.
Az első filmes műhelyt képzéspótló szándékkal szervezték meg 2002-ben. A még mozgóképes havilapként indult Filmtettet kiadó szervezet partnere éveken át a Duna Műhely volt. Az alkotótáborok lehetőséget biztosítottak fiatal tehetségeknek, hogy csoportokba szerveződve kipróbálják a filmkészítés különböző területeit. A tábor jellege az évek során módosult, ma már egyszerre tehetségkutató és továbbképző. A cél szakmai ismeretek átadása és bővítése, fesztiválokon bemutatható filmek elkészítése és a táborozók közötti szakmai kapcsolatok kialakítása későbbi együttműködésük reményében.
Az idei táborozáson pályázat útján 42 ifjú vesz részt, 18-an erdélyiek, 23-an magyarországiak, egy felvidéki. Háromszékről Dávid Gulácsi Zsuzsanna, Dávid Attila Péter és Kovács Kati színész, valamint Bede Kincső Hilda vágó, a szervezők munkáját erősíti a Sepsiszentgyörgyi Jakab-Benke Nándor és Tóth-Gödri Iringó.
A műhely csoportjai a filmalkotás különböző területeit gyakorolják: rendező, operatőr, vágó, hangmérnök, gyártásvezető, rendezőasszisztens, színész és animációsfilm-készítő. Négy fiatal rendező saját forgatókönyvéhez válogatta ki a színészeket, stábot és keresett helyszínt. Buzogány Klára, a Filmtett – Erdélyi Filmes Portál főszerkesztője a csoportvezetőket ekként mutatta be: a színész csoportot a Liza, a rókatündér rendezője és főszereplője, Ujj-Mészáros Károly és Balsai Móni vezeti, az operatőr csoportot Pálos György és Bántó Csaba, a hangmérnök csoportot két sikeres fiatal hangmérnök, Lukács Péter Benjámin (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Symphony no. 42, A nyalintás nesze) és Székely Tamás, a Saul fia egyik hangmestere. A csapatot egy fiatal erdélyi hangmérnök, Iszlai József erősíti. Az animációs csoportot Vácz Péter, a Nyuszi és őz című, nemzetközi sikerű animációs film rendezője, valamint Vezsenyi Tamás irányítja, a rendezőasszisztensek és a gyártásvezetők Durst György Aranypálma-díjas producertől, valamint a gyártásvezetéstől a filmforgalmazásig és rendezvényszervezésig rengeteg területen jártas Boros Melindától tanulhatnak. A vágó csoportot Lemhényi Réka vezeti, aki többek közt Pálfi György Hölgyeim és uraim! című, bravúros szkeccsfilmjén és Tudor Giurgiu De ce eu? című múltidéző drámáján is dolgozott. Jobbkeze egy fiatal vágó, Kővári Szabolcs.
Durst György lapunknak elmondta, a filmkészítés teljes volumenét modellálják a forgatókönyvírástól a filmfesztiváloztatásig. Az elmúlt években volt kritikusi csoport is, idén ez elmAradt. A producer csoport vezetésében társával, Boros Melindával igyekeznek megtanítani, hogy van a színművészet és van a film – ez utóbbi csapatjáték, az első rendezőtől az utolsó világosítóig mindenki ugyanolyan fontos, figyelni kell egymásra, a munka érdekében egyensúlyt kell teremteni, hogy a filmek el is készüljenek. Kiemelte: a helybeliek sokat segítettek, érzik, hogy a filmeseknek megvan még a respektje, megnyílnak a szívek és a kapuk előttük. Nemcsak árkosi, hanem Sepsiszentgyörgyi helyszíneken is forgattak, lakásokban, a kórházban, és Sepsiszentgyörgyi színészeket is felkértek a közreműködésre. A cél az is, hogy a színészek megszokják, más a színházi szerep és más, ha egy filmben kell szerepelni, hisz sem itt, sem Magyarországon nincs külön filmszínészképzés. A Balázs Béla-díjas producer reményét fejezte ki, ezek a táborok elérik majd azt a célt, hogy olyan embereket képezzenek, akik filmet tudnak készíteni. Munkájukban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem partner, tette hozzá.
Buzogány Klára lapunknak elmondta, a tábor után önálló életre kel minden film, hazai és nemzetközi fesztiválokra nevezik be. Eddig több mint 200 film született, és örülnek annak, hogy nagyon sok díjat szereztek. Vannak olyan fesztiválok, amelyek az összes filmet egy blokként befogadják. Idén négy rövidfilm és öt animációs film készült a táborban. Ezeket ma este szemlézik az oktatási központban.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Moldova megkapja
Jóváhagyta a Moldovai Köztársaságnak ígért 150 millió eurós visszatérítendő hitel első, 60 millió eurós részletének folyósítását tegnapi ülésén a kormány.
Bukarest tavaly októberben kötött hitelszerződést a nehéz gazdasági helyzetbe került Moldova kormányával, hogy segítsen átvészelni azt az időszakot, amíg az országnak sikerül a Nemzetközi Valutaalappal megállapodnia. Bukarest a korrupció visszaszorításához, az igazságszolgáltatás megerősítéséhez, független és feddhetetlen jegybanki vezető kinevezéséhez és egy gazdaságélénkítő csomag elfogadásához kötötte a hitel folyósítását. Miután a hitelszerződésről szóló módosított törvényt Klaus Iohannis államfő májusban kihirdette, a kormány döntésén múlt, mikor értékeli úgy, hogy teljesültek a feltételek. A most felszabadított 60 millió eurós hitelrészletet Moldova várhatóan augusztus végén hívhatja le.

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyanús levelek Árpád öcsémtől (Egy megfigyelt család, 17.)
Nem tudom eldönteni, hogy a Securitate működése alatt elképesztően gyanakvó, netalán legendaépítő volt, vagy csak fontosságukat akarták bizonygatni. Töprengésem magyarázatául az alábbi példák is szolgálnak.
1972. augusztus 30-án Árpád öcsém levelet írt nekem Kolozsvárról Sepsiszentgyörgyre. A levél szövegéből idézek: „Kedves Bátyám! Legelőször is a küldeményt átadtam, mondhatnám, nem a legszívesebben. Nem szeretem az ilyen postásszerepet. Hogy mi volt a tartalomban, nem tudom, de a nagy titokzatosság valamennyit megmagyaráz. Remélem, nem kell megismételnem. Kényelmetlen. Különben megkérdezte, hogy várok-e választ, de mivel erre nem tértél ki, s gondolván, hogy ott, az üzletben úgysem ajánlatos kibontani – mondtam, hogy nem kaptam erre üzenetet.” A levelet még aznap elolvassa a belügyminisztérium Kolozsvári igazgatóságának VI. ügyosztálya (612. szám), a TF (levélcenzúra) 0642-es iktatószámmal fordításban tartja nyilván a teljes szöveget. Egy példányt átutal a III. igazgatóságnak (belföldi elhárítás) további eljárás végett. E levéllel kapcsolatban, öcsém kihallgatása során, az érdekelte a Securitatét, hogy ki az a személy, akinek átadta a levelet? „Én – állítja öcsém –, akárhogy is erőltettem az emlékezetemet, már elfelejtettem, és ezt mondtam a tisztnek is.” Ezután minden levelét felbontják, és egy következő még erősíti is a gyanújukat. Ami az idézett levelet illeti, korántsem politikai összeesküvést rejt. Egyszerűen – akkor már első feleségemtől külön laktam, de még nem váltunk el – egy hölgy ismerősömmel nem volt alkalmam hazautazásom előtt találkozni, és levelet küldtem neki. Tudtam, hogy hol dolgozik, s öcsémet kértem meg a levél átadására. Öcsém azonban valóban tartózkodott minden homályos, számára fel nem fedett ügyben részt venni.
Amint már említettem, számtalan levelezőtársa volt, részben rokonok, részben képeslapcsere alapján szerzett ismerősök. Egyik szatmári rokonunknak, V. É.-nak küldött hosszú levelében egy rejtvény megoldására kéri a válaszban (1. dokumentum). Ez a levél románra fordítva a „rejtett üzenet” dekódolására a Bukaresti szakintézetbe került, a készülő „összeesküvést” leleplezendő. Nem tudom, Éva megfejtette-e, vagy csak a Bukaresti szakemberek álla esett le a megfejtés után. A mellékelt szakértői válaszban törölve van az adott válasz (2. dokumentum). Lehetséges, hogy jót nevettek a gyanakvó szekustársaikon.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzeti gyásznap augusztus 13.
Elfogadta szerdai ülésén a kormány azt a határozatot, amelynek értelmében nemzeti gyásznappá nyilvánítják Anna román királyné temetésének napját. „Nem lesz állami temetés, nem is lehet. Anna királyné nem volt román állampolgár, csak brit és francia állampolgársága volt. Nem merült fel ennek a lehetősége, csak augusztus 13. nemzeti gyásznappá való nyilvánítása” – mondták el kormányon belüli források a Mediafaxnak.
A román királyi család már közölte Anna temetésének hivatalos programját. A koporsót augusztus 9-én hozzák az országba, az Otopeni repülőtérre, majd ugyanaznap szállítják a Peleș-kastélyba, 11-én pedig a Bukaresti királyi palotába.
Szombaton, augusztus 13-án 10 óra 55 perckor ravatalozzák fel Anna királyné koporsóját a királyi palota előtti téren. Ott kerül majd sor az egyházi szertartásra. A gyászolók szabadon bemehetnek a téren kifejezetten erre a célra kialakított övezetekbe. A temetésre 15 órakor kerül sor Curtea de Argeș új katedrálisában.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

Mai rege – diákok előadásai
Gyergyószentmiklóson második alkalommal kerül megszervezésre a Zakuszka diákszínjátszó tábor, melynek célja olyan fiatalokból álló alkotói csapat létrehozása, amely meg tudja szólítani saját korosztályát az aktuális problémákkal kapcsolatban. A projekt minden évben egy előadás által szeretne eljutni a régió és a vidék fiataljaihoz.
A tábor vezetői, egyben a Forr.alt Egyesület tagjai: Bilibók Attila, Faragó Zénó, Fodor Alain Leonard és Moșu Norbert-László színművészek. Az idei csapatot tíz fiatal alkotja, a gyergyószentmiklósi részvevők mellett Marosvásárhelyi és Aradi diákok is érkeztek a táborba. A jelenleg már készülő előadást, a Mai regét, Faragó Zénó jegyzi rendezőként, szerzője Moșu Norbert-László.
A produkció előbemutatójára augusztus 4-én, csütörtökön kerül sor Szentgericén, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által szervezett diákszínjátszó fesztiválon. Az előadás gyergyószentmiklósi bemutatójának időpontja augusztus 5 (péntek) este 7 óra, helyszíne a Figura Stúdió Színház nagyterme. A produkcióra a belépés ingyenes.
A bemutatót követően a Zakuszka Színjátszó Csapat turnéra indul, a Mai rege című előadás bemutatásra kerül még a következő Székelyföldi helyszíneken: Gyergyóremete, Csíkszentdomokos, Csíkcsicsó, Csíkrákos, Marosvásárhely és Csernakeresztúr. Arad megyében Kisiratosra, Kisperegre, Nagyiratosra, Zimándújfalura, Pécskára és Aradra látogatnak el a fiatalok.
A darab szerzője, Moșu Norbert-László szerint a Mai regeegy modern népmese, melyben egy fiatal fiú elindul a nagyvilágba szerencsét próbálni, de útja során nem tündérekkel és sárkányokkal találkozik, hanem egyszerű emberekkel. A kérdés ugyanaz: hogyan találhatjuk meg a királykisasszonyt, és mi is a fele királyság? Az előadás mesei motívumokra épülő történet, melyben aktuális társadalmi kérdések fogalmazódnak meg.
A Mai rege című előadás Hargita megye Tanácsa, Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Ifitéka, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ, Aradi Kölcsey Egyesület, Kisiratosi Polgármesteri Hivatal, Nagyiratosi Polgármesteri Hivatal és az Arad Megyei RMDSZ támogatásával jön létre.
A szervezők
Nyugati Jelen (Arad)

Felvinc Napok sütikiállítással, előadásokkal
Tizenegyedik alkalommal szervez Felvinc Napokat augusztus 6–7-én a Felvinc Egyesület, ezúttal az értékek, a település történetének és hagyatékának megismertetése a cél. Szombaton a gyülekezeti házban 10 órától a felvinci és marosújvári gyerekek Szeretsz-e engem? című előadása nyitja a programot, majd kézműves foglalkozásokon az írásos öltés (Szegedi Mária, Nagy Erzsébet), a horgolás (Nagy Ilonka) és a gombvarrás (Timár Melinda) kulisszatitkai kerülnek terítékre. Winchtől .... Unireáig címmel 11 órától Szacsvai Kinga tart vetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadást, majd a polgármesteri hivatalba, Felvinc volt börtönébe, a Vigadóba, a római katolikus és a református templomba kalauzolják az érdeklődőket.
Szabadság (Kolozsvár)

IV. Érmelléki Kézműves Napok
Már az első délutánon mintegy száz gyerek vett részt a negyedik alkalommal megrendezett IV.Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napok tevékenységein, Érmihályfalván.
Ezen a héten, szerdától szombatig tartanak Érmihályfalván a IV. Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napok, a helyszín ezúttal is a Gödör rendezvényház. A rövid megnyitóra szerdán délután került sor, amikor Csomortányi István az egyik támogató, az Érmelléki Gazdák Egyesületének elnöki minőségében köszöntötte a megjelenteket: gyerekeket, pedagógusokat. A negyedik alkalom azt jelenti, hogy sikerült hagyományt teremteni a rendezvényből és évről évre több a résztvevő, mondta. A megnyitó idején a regisztrációs lapok szerint már mintegy 100 gyerek volt jelen, nem csak helyi, de a környező településekről is. Csomortányi István hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a vakáció idején sikerül értelmes, hasznos elfoglaltságot biztosítani a gyerekeknek, ugyanakkor megköszönte az ebben partner pedagógusok közreműködését, illetve a helyi Érintő Egyesület szervezői munkáját, továbbá a támogatást a Bethlen Gábor Alapnak, az EMNT-nek és a már említett gazdaegyesületnek.
Mindenki mindent
A továbbiakban Jakó Jolán óvónő vette át a szót, a gyakorlati részre térve máris sorolta, hogy milyen tevékenységekben lehet részt venni. Mint fogalmazott: mindenki mindent kipróbálhat, ám, hogy ne legyen sorállás, alakítsanak csoportokat (ez értelemszerűen minden napra vonatkozik). Az első délutánon a korongozást, a magyar írásos varrást és a papírfonást lehetett kipróbálni, a további napok “kínálata”: csütörtök – mézeskalácssütés, nemezelés, lapító alapszínfestés; péntek – üvegfestés, lapító festés népi motívumokkal; szombat – agyagedényfestés és díszítés, szalmafonás.
Rencz Csaba
erdon.ro

Hadadi Kézműves és Néptánc-Tábor, immár huszadszor
„Csak boldog emberből lehet boldog felnőtt, s csak ezekből lehet boldog ország", vallotta Kodály Zoltán. Köztudott a zene jótékony és fejlesztő hatása a társas kapcsolatokra. Éppen ezért a Szatmár megyei Tanács és a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ és a Szatmárnémeti Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége (MADISZ) augusztus 8-14. között immár 20. alkalommal szervezi meg Hadadon a Kézműves és Néptánc-Tábort.
A személyiségfejlesztés és esztétikai nevelés különlegesen gazdag lehetőségéről nem lenne szabad lemondani. Sajnos a mi oktatási rendszerünk - összehasonlításképp egy nyugatival - mellőzi a komoly alapokon nyugvó zenei nevelést. Magyarországon rengeteg zenei vagy művészeti iskola van. Kodály Zoltán a zenei iskolatípusról így vall: „Ez az első iskola, amely szervesen beépíti a zenét az általános emberi műveltségbe. Itt tanítják arra a tanulókat, hogy aki zenével indul az életbe, az ezzel bearanyozza minden későbbi tevékenységét. Ezekben az iskolákban minden tárgyból jobban haladnak. Jobban beszélnek, jobban írnak, jobban olvasnak." Lélektani tanulmányokból ismert számos kísérlet, mely azt bizonyítja, hogy növekszik agyunk endorfin termelése (örömérzetet okoz) zenehallgatáskor, közös éneklés és tánc során. A közösségben egyidejűleg átélt öröm-érzés erős kötődést, összetartozás-érzést hoz lére, a szociális kohézió erősebb.
Tudatos szülői magatartásra van szükség ahhoz, hogy elveszőben lévő magyarságtudatunk miatt megtanítsuk a gyermekeket énekes és táncos anyanyelvükre. Az XX. Kézműves és Néptánc-Táborban az egy hétig tartó napi néptánc oktatás egy életre szóló néptánc, népzene melletti elkötelezettséget eredményezhet.
A tábor hivatalos megnyitó hétfőn 8-án 11 órától lesz a Wesselényi kastélyban. Ott lesz a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ igazgatója és a projekt igazgatója, Nagy Orbán is.
A tábornak a hadadi Degenfeld kastély ad otthont. A táborban mindennap oktatnak szatmári néptáncot, népdalokat, szabadidős tevékenységként népi mesterségeket (nemezelés, kosárfonás, gyöngyfűzés, stb.) A néptánc oktatója Benedek Árpád, zenél az erdélyi Csillagocska Zenekar. A szervezők az esti esti Táncház mulatságokba várják a környező tánccsoportokat is.
szatmar.ro

Erőt gyűjtenek közöttünk
Hitből fakadtak a cselekedetei
Édesanyja révén vérrokonság fűzi Kriza Jánoshoz Németh Zsoltot, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét, tudhattuk meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kerekasztal beszélgetéseinek egyikén, amelyen neves közéleti személyiségek mutatták be a politikus Hitünkből értékek következnek című legújabb könyvét.
A moderátor szerepét betöltő Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzuljának bevezető szavaiból kiderült: a kétkötetes kiadvány a politikus 2002 és 2014 között megjelent írásait és elmondott beszédeit tartalmazza. Bemutatására pedig azért került sor itt és most, mert a szerző a Bálványosi Nyári Szabadegyetem szellemi atyja, amint ezt a kötet előszavában Orbán Viktor miniszterelnök megfogalmazta.
Értékek és elvek nélkül a magyar politika nem sokat ér, éppen ezért egy magyarnak a nemzet iránti elkötelezettség mentén kell kifejtenie a tevékenységét.
Németh Zsolt azok közé tartozik, akik pályafutásuk kezdete óta megfelelnek ennek az elvárásnak, és fontos szerepet játszott abban, hogy a FIDESZ is felvállalja a nemzeti politizálást, s az összmagyarság érdekeinek a képviselője legyen. Nekik köszönhető többek között a határokon kívülre szorított magyaroknak reményt adó státustörvény megalkotása és a kettős állampolgárság lehetőségének megteremtése is – jelentette ki az elsőként szóra emelkedő Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.
Martonyi János professzor, volt külügyminiszter is az értékelvű magyar politizálás mellett tört lándzsát felszólalásában. Véleménye szerint Magyarország esetében ez nem is lehet másként, hiszen nem tartozik a nagyhatalmak közé sem katonai, sem gazdasági téren. Hosszú távon kell tehát gondolkodni és az értékek biztosabb irányt mutatnak, mint a pillanatnyi helyzet. Számunkra csak azok az értékek jelenthetik ugyanis a viszonyítási pontokat, amelyekből az emberi és közösségi jogok is fakadnak. Németh Zsolt politikusi magatartása pedig azért is tiszteletre méltó, mert kezdeti hitét, valamint az abból fakadó értékeket és fő célokat a mai napig megőrizte. Elkötelezett volt és mAradt a nemzetpolitika és a határon túli magyar közösségek támogatása iránt.
Tőkés László Európa parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke leszögezte, hogy Németh Zsolt azok közé tartozik, akik hisznek, és ebből a hitből nem csupán értékek, hanem jó cselekedetek is következnek. Ez már a kommunizmus ideje alatt is így volt, hiszen felmentő seregként működve járt át a határon, mindig készen arra, hogy anyagi vagy szellemi támogatást nyújtson nekünk. Nem véletlen tehát, hogy meghatározó alakjává vált a magyar nemzet- és külpolitikának.
Maga az érintett, miután megköszönte az elismerést, valamint a kötet összeállítóinak munkáját, háláját fejezte ki a 2008-ban fiatalon elhunyt, Sepsiszentgyörgyi Lőrincz Csabának, illetve Szesztay Ádámnak a nemzet- és külpolitikai stratégia kidolgozásában játszott pótolhatatlan szerepükért. „Mi erőt gyűjteni jövünk ide” – összegzett végül.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Negyven év az örökkévalóságból…
Halála és búcsúztatása kerek évfordulójáig napok vannak még hátra. De mert elkezdődik a Csíkszereda iránti tisztelgő eseménysorozat, úgy vélem, városunk egyik legkiválóbb személyisége, néhai Nagy Imre festőművész halálévfordulójának megemlékezését ennek műsorrendjébe kell illeszteni. Szabó András írása.
1976. augusztus 25-én mindkét – magyar és román nyelven –, Csíkszeredában megjelenő napilapot ugyanaz a két közlemény uralta:
1. – Hargita megye Szocialista Nevelési és Művelődési Bizottságának nekrológszerű gyászjelentése: „… augusztus 22-én reggel 8 órakor, hosszas és nehéz szenvedés után elhunyt NAGY IMRE festőművész, a Művészetek Érdemes Mestere.” A gyászjelentés, amely Nagy Imre művészi életútját meghatározó minden köztudomásra érdemes fontos évszámot és eseményt felsorakoztatott, az alábbi végkövetkeztetéssel zárult: „Nagy Imre halála pótolhatatlan vesztesége a hazai képzőművészeti életnek.”
2. – A temetést szervező bizottság közleménye:
„Nagy halottunktól utolsó búcsút veszünk 1976. augusztus 25-én, 13 órakor, a zsögödi emlékháznál.
A ravatal melletti végső tisztesség augusztus 25-én, 9 és 12 óra között róható le.”
Mindkét megyei napilap másnapi száma szóra-egyező, szerző nélküli cikkekben számolt be a búcsúztatásról, amelyet teljes egészében idézek:
„Zsögöd, Csíkszereda, Hargita megye lakosai 1976. augusztus 25-én örök búcsút vettek Nagy Imre festőművésztől, a Művészet Érdemes Mesterétől.
A csíkzsögödi »Nagy Imre Galériában« elhelyezett ravatalnál nagyszámú lakos, közéleti személyiség rótta le utolsó kegyeletét. Virágkoszorúkat helyeztek el Hargita megye néptanácsa, a Központi Szocialista Nevelési és Művelődési Tanács, a Csíkszereda városi néptanács, a Hargita Megyei Szocialista Nevelési és Művelődési Bizottság, a Hargita és Informaţia Harghitei című napilapok, a Székelyudvarhelyi, Csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, toplicai és székelykeresztúri municípiumi, illetve városi szocialista nevelési és művelődési bizottságok, a Csíkszeredai múzeum, a Csíkszeredai 1. számú és a művészeti iskola, valamint más művelődési intézmények, közéleti személyek részéről, akik a gyászoló családnak részvétüket nyilvánították.
A 13 órakor kezdődött gyászszertartáson részt vettek Hargita megye néptanácsának, a Szocialista Nevelési és Művelődési Tanácsnak, egyes Hargita megyei, valamint Kolozs, Maros és Kovászna megyei művelődési és művészeti intézményeknek a képviselői, Csíkszeredai dolgozók. A gyászgyűlésen Pataki Imre, a megyei néptanács Végrehajtó Bizottságának első alelnöke, Mircea Popescu, Románia Szocialista Köztársaság Szocialista Nevelési és Művelődési Tanácsának vezérigazgatója, Ana Lupaş, a Képzőművészek Országos Szövetsége Kolozsvár-Napoca-i Fiókjának elnöke, Gaál András, a Képzőművészek Országos Szövetsége Csíkszeredai Fiókjának elnöke, Kovács Zoltán, a Képzőművészek Országos Szövetsége vezetőtanácsának tagja búcsúztatták az elhunytat. Búcsúztató beszédeikben méltatták Nagy Imre egyéniségét és munkásságát, emberi és művészi példáját, akinek halálával pótolhatatlan veszteség érte a hazai képzőművészeti életet.
A gyászszertartás után az örök emlékű festőművész holttestét – végakarata szerint – Bukarestbe szállították elhamvasztás végett.”
Mindkét, illetőleg mindegyik, más-más lapban megjelent közleményből, cikkből kimAradt, hogy Csíkszereda nagy halottját nemcsak politikai, hanem a család – kifejezetten a néhai Zsuzsika – Nagy Imre neveltlánya (1930-ban gyámságba fogadott unokahúga) –, követelésére egyházi szertartás keretében is elbúcsúztatják, elbúcsúztatták. Önéletírásában Zsuzsika erről így emlékezett vissza: „A város saját halottjának tekintette, de az akkori politikai helyzetnek megfelelve, egyházi szertartás nélkül akartak búcsút venni Imre bácsitól. Mikor ez tudomásomra jutott, nagy felháborodással jelentettem ki, hogy az ősök tisztelete nem engedi, hogy Imre bácsi pap nélkül legyen eltemetve, akkor inkább én, az unokahúga vállalom a temetést. Végül olyan egyezségre jutottunk, hogy először a Csíkszeredai elöljáróság részéről történik a búcsúztatás, ezt követi az egyházi szertartás. Így is lett.” (Kuruczné György Zsuzsanna: Amikor Csíkba’ megszülettem. Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2007, p. 69–70.)
2006-ban, A bőfény forrása – Zsögödi Nagy Imre monográfiám bemutatója alkalmával Kányádi Sándor költő nagyon plasztikusan előadva – ha hallanák! – a következőképpen mesélte az eseményt: „Amikor már mindenki elmondta a magáét, egyszer csak valahonnan hátulról felhangzott: »Az Atyának és Fiúnak és a Szentlélek nevében…« – és mindenki megkönnyebbült.”
A gyászszertartást Márton Áron püspök képviseletében dr. Erőss Lajos Gyulafehérvári kanonok koncelebránsa, Fr. Écsi János csíksomlyói ferences rendházfőnök tartotta.
„Fájó szívvel vesszük körül a mi Imre bácsink koporsóját. Szeretettel és mélységes tisztelettel búcsúzunk a nagy művésztől, akit szívébe zárt szülőföldje és az egész ország művészgárdája, ismerősei, jó barátai. A zsögödi otthon, ahol magába szívta az alkotóerő energiáit még átkarolja nagy fiának porhüvelyét, hogy aztán művei hirdessék szellemének nagyságát az utókor számára.
A történelem legnagyobb tanítómestere Jézus Krisztus, mielőtt megváltó áldozatával lezárta volna rövid földi életét, főpapi imájában így fordult mennyei Atyjához: »A művet, melynek elvégzését rám bíztad, véghezvittem. Én megdicsőítettelek Téged a földön, most Te dicsőíts meg engem Atyám…« Kedves Imre bácsi, mielőtt a halál megtörte csodálatos színeket és formákat látó érzékelő szemed fényét, megkötötte nyelvedet és megbénította az utolsó időkig a festői ecsetet szorgalmasan kezelő, dolgos kezedet, Te is mint Isten gyermeke, aki a keresztség szentségében beleoldódtál a nagy Istengyermekbe, Jézus Krisztusba, nyugodt és bízó lélekkel elmondhattad: »Atyám, a feladatot, amelynek elvégzését mint hivatást reám bíztad, befejeztem.« Imre bácsi, a tehetséget, Istentől kapott talentumaidat nem rejtetted véka alá, nem ástad el, hanem erős akarattal, szüleidtől örökölt munkabírással, sok belső vajúdással és feszültséggel, színekben és formákban sokszorosan kamatoztattad. Lelked mélyéből a szépségnek olyan kincseit hoztad napvilágra, a zsögödi tájak és a benne nyüzsgő-mozgó élettől kezdve az egyetemes emberi érzések kifejezéséig, amelyek nemzedékeket ragadtak szemlélődésre és visznek közelebb a teremtetlen örök Szépséghez, Jósághoz és Igazsághoz. Mert minden művésznek, írónak, költőnek, festőnek, szobrásznak, a hangok mesterének fáklyát adott a kezébe az Úr. Fényhordozóknak teremtette őket az Isten, akiknek hivatása apostoli, prófétai: megismerni emberfeletti küzdelemben és szenvedésben az igazságot és a szépséget és azt a kifejezőerő gazdagságában továbbadni, másokkal is megismertetni, hogy általuk szebb legyen a föld, nemesebb az ember.
Nagy Imre mester, egyéni életében és művészetében sajátos utat járt: tele erővel, a munka hősies szeretetével, kötelességtudattal, amelyből nem hiányzott a misztikum, a hit, a természetfeletti világ létének tudata és annak elismerése. Gondoljunk csak egyik munkájára; a kereszten függő Krisztus lábánál leboruló koldusra, amelyben a művész érzékeltetni akarja a megváltás valóságát és azt, hogy mennyire rászorul a koldus, a művész és minden ember az Isten-ember keresztáldozatából fakadó életre. Vagy gondolok arra a kedves vászonra, amelyet a nagyközönség nem ismer – a nagy halott, Márton Áron püspök úrnak ajándékozta. Ebben a képben a művész csodálatos színekben fejezi ki a zsögödi temető halottak esti világítását: a sírokon meggyújtott gyertyák fénye tűzpirosra vonja a látóhatárt, a felhőket, és a gyertyák pislákoló lángján a holtak birodalmából hittel nézünk át a halhatatlan lelkek országába, az örökkévalóságba. Amit Nagy Imre megfestett, az lélekből pattant ki, hitének, meggyőződésének őszinte kifejezője.
Kedves Imre bácsi, amikor búcsút veszünk Tőled, ezt azzal a tudattal, hittel tesszük, amelyet a kinyilatkoztatás hirdet számunkra: a lélek nem hal meg, a lélek él és találkozik. Szíved megszűnt dobogni, nem nézed többé tágra nyílt szemekkel a zsögödi tájat, nem hallgatod a Hargita rohanó patakjainak csobogását, nem gyönyörködsz a cikázó pisztrángokban, nem térsz vissza minden tavasszal a szülői otthonba, ahonnan művészi pályádra indultál, de hittel hirdetjük Juhász Gyula versével:
»Valahol lenni kell egy lakomának, hová hivatalos, / kit idelenn halálba űzött éhség, reménytelen szerelem. / Valahol lenni kell egy palotának, hová bejáratos, / kit idelenn minden örömből és fényből kizártak és elhullt a rögös útfélen. / Valahol lenni kell egy orgonának, amelyen majd egykor / befejezhetem a dallamot, mely halálba bágyadt s mely az élet nekem.«
Imre bácsi, mi hiszünk ebben az orgonában, mi hisszük, hogy a színekben tomboló dallamos életet, a nagy művet befejezted, amit az Úr reád bízott, s mint Istenhez hanyatló árnyék, lelked megtért az örök partokra, minden színek és formák végtelen skálájához, aki jóságosan, irgalommal tekint le a kereszt tövében térdeplő művész-szolgájára, aki Michelangelóval zengi:
»Nyugtot nem ad már se ecset, se véső. / A szív csak égi szerelemre vár, / mely a kereszten int, kitárja karját.«
Irgalmas Jézus, Nagy Imre művészgyermeked a rábízott művét befejezte, adj neki nyugodalmat a béke és szeretet honában.
Imre bácsi, Isten veled, a viszontlátásra!”
Nagy Imre haláláról többen is megemlékeztek, majdnem mindegyik lapban megjelent búcsúhangulatú vagy búcsúztató, jelenleg fel nem sorolható írás. Közülük a Kolozsvári humorista, Bajor Andor érzékeny hangvételű búcsúszavait választottam közlésre. A szerző szomszédja volt a mesternek, ismeretségük alapos, lelki-baráti volt.
„Nagy Imre boldog órája
A világon a legjobban Édes anyját szerette, a róla készített egyik rajza mindig ott függött az ágya fölött. Ennek a rajznak nem volt címe, csak igéje: »Eljött a boldog órája«.
És a lapon ott volt az Asszony, aki hajdan világra hozta; öregen, zihálva emelkedett ki a párnák közül, arcát betöltő vékony orral.
Nekem látnom kellett a festőt, amikor fölvette a legjobban szeretettnek a végső ábrázatát, darabos székely katona arca megsárgult és a koponya alakjához igazodott; orra természetellenesen megnőtt, szemében szunnyadni készült a mindig eleven fény.
A betegség már megtámadta az idegeket – mondta még mindig panasztalan, tárgyilagos hangon. Ami azt jelentette, hogy körülvették a halál borzalmai és az elmúlással néz esendően szembe.
Eltitkolt riadalommal magyaráztam neki lényegtelenségekről, és ő ötperces látogatásom alatt kétszer is elaludt, egy ízben válasz közben.
Ki kell menni a Hargitára, ott most bújnak elő a gombák, az ösvényekről a víz hamar leszalad…
Ezt mondta, nem búcsú, hanem a világ örök újulására való utalásképpen. Szelíd parolája után ellopakodtam, mint aki bűnt követett el.
Tudta, hogy többé nem látom; még mindég gazdag tervei nem tartoznak a történelem tervei közé.
Régi és nehezen fölfogható szavait idéztem: »A halálon is túl kell lennünk, mint a születésen.«
Sajnáltam magamat és mindazokat, akiket itthagy. Ezentúl nem húzza el a függönyt az ablakáról, mint eddig minden délelőtt, jelezve, hogy fény van és képet sző a sugarakból. Munkájának rabszolgája volt, mint Tyro1, akit ura a gyorsírásért tartott. Fáradhatatlanul, az elhivatottak szenvedélyes szakszerűségével és újító kedvvel művelt mindent, amit elkezdett: földet, állattenyésztést, méhészetet; büszke volt rá, hogy az Olton ő halászott először villantóval. Sürgette a hóesésben el-elakadozó gépkocsivezetőt: »Még fényben érjünk haza, mert most látható az a fehér, ami nekem kell.«
Szánkázó gyerekeket ábrázoló képhez kellett a hó friss árnyalata, és ez a tiszta szín az utcán csak órákig él. A múlásból kimentett színein mi is szánkózó gyermekként ujjonghattunk alá, vagy lábalhattunk fölfelé. A lét évszakainak örömét kínálja nekünk és utódainknak.
Látásával mindent megőrzött, amit néznie volt érdemes, az ember gazdagságát, a természet bőkezűségét, régi és átalakuló tájakat, az élet harsány dáridóját. Szülőföldjének, Csíknak életét és új balladáját gyűjtötte be, mint gazda a termést, vagy mint egy új Noé, aki az életet maga-készítette bárkáján az Ararát csúcsára viszi. Szeretett földjét látta az egyetemességben, helyünket a világban. A legnagyobbakhoz méltó egészet alkotott, mert mindent elmondott a látott világról és megélt életformákról. Színek és alakzatok enciklopédistája volt Ő.
Festette a falut, a hegyet, a krumpliszedőket, az erdőt, az ölyv fenyegető körözését, a nagyidő haragját, tenyésző gombákat, gyümölcsök szüretelőit, a test szépségét, széttöréstől formált fákat, építőket, leomlott várakat, az álom édességébe feledkezett lányokat, padon reggeliző öregasszonyt, kiállítási pavilont, fűszálat, Don Quijotét, látványt és látomást; a világot.
Úgy gondolom, a legszívesebben a kezet rajzolta és festette, építő lényegünk kifejezőjét; hogy eljuttassa eljövendő koroknak a történelmet megillető hírt: két világháború alatt – közben és után – nem ördögök és nem istenek serénykedtek a földön, hanem valóságos szép és darabos emberek. Ők élték az élet nagyszerű vagy nehéz pompáját, a mindennapot járták, a tündöklő és fáradalmas tündérkertet, ami örökké friss színekben ragyog. A sok ezer kéz eljövendő korok felé nyúlik, készen a kézfogásra.
Művének birtokában olyan gazdagnak tudhatjuk magunkat, mint egy keleti olaj-sejkség. Nem ok a töprengésre, hogy ebben a gazdagságban határainkon kívül alig kívánnak osztozni. A művész mindig óvakodott a zajos hírnévtől. Nemcsak szemérmességből, hanem a hírnév veszedelme, hamisságra kész alakja, kísértése miatt. Londonból a világhírnév elől menekült haza – nem hogy a sikert elutasítsa, de művészi forrásainak megőrzésére. Tartott a dübörgő visszhangtól is, mert ismeretlen sziklafalakat gyanított mögötte, ami kifejezésének értelmét eltorzítja. Nem háborította fel még egy főúrian dilettáns bírálata sem. Sőt, örült, mint a gyermek, aki illetéktelenek elől eredménnyel rejtette el a titkot.
Most a halál – Illyés Gyula drámájából vett szóval – meghúzta a vonalat a számoszlopok alatt. Sokan fognak kísérletezni a számok összeadásával, és mindég növekedni fog a végösszeg. Jelezvén, hogy az előző próbálkozó a számoszlopból kihagyott valamit.
Vagy a sors most találta a munkát befejezettnek. Eltávolította a tornyok és falak közeléből az építőt és gondos állványait.
A mű szempontjából nem történt semmi: nincs vég, változás. Velünk esett meg a szörnyűség: elveszítettük Őt, idegen maszkba rejtőzött előlünk és annyiféle arca közül – számunkra indokolatlanul és menthetetlenül – fölvette a személyétől elutasítót s műre utalót, a véglegest. Holott akik ismerték, azokat eddig a mű vezette Feléje, személyét kerestük az ecsetvonások között.
Most minden átfordul bennünk és körünkben. Köznapi arca: emlék; gondjainak emléke egyre távolodik; élete halállá, halála halhatatlansággá lesz. A mi szomorú óráink az Ő boldog órája.” (Bajor Andor: Nagy Imre boldog órája. Utunk, 1976. augusztus 27.)
Emléke legyen áldott, mert ő hozta haza és honosította meg itthon a tanult képzőművészetet, nélküle nem lenne csíki, Csíkszeredai képzőművészet; tiszteletének mindenkorinak kell lennie! Művészutódai megsokasodtak, számosságuk és előtérben valóságuk enyhe homályt is vet néhai nagy mesterünk emlékére – egyúttal élteti is azt.
Tiszteletünk jeléül tehát, a szombat este fél kilenckor kezdődő képtárbeli emlékestet követően helyezzük el koszorúinkat az emlékház műteremtraktusának fala melletti síremléknél, mert Nagy Imre mester 40 esztendőt letudott ugyan az örökkévalóságból, mégis a teljes örökkévalósággal kell továbbküzdenie!
Hogyan készült Nagy Imre halotti maszkja?
Kolozsvári Puskás Sándor azon kevesek közé tartozott, akit Nagy Imre barátjául fogadott. Az idős mester őt kérte fel, hogy készítse majd el halotti maszkját. Erről az eseményről számol be Kolozsvári Puskás Sándor a Kapcsolatom Nagy Imrével, a zsögödi festővel című írásában, amelyet Nagy Miklós Kund tett közzé a Kolozsvári Puskás Sándor című monográfiájában.
"A hetvenes évek elején történt. Egy igen sikeres nap után bandukoltunk hazafelé. Halat is szépen fogtunk, a festés is jól ment. Egy-két képet cipeltünk. Mikor az Olt hídját elhagytuk, Imre bácsi megszólalt: – Te, Sanyi, aztán ha meghalok, a halotti maszkomat megöntöd-e? – Te jó isten, Imre bácsi, hogy is jut eszébe ebben a szép estében a halotti maszkja?! – szörnyülködtem. – Ne mind beszélj annyit! Megöntöd vagy nem? – Természetesen megöntöm. Bár ilyesmit még sohasem csináltam, de elméletben ismerem az eljárást. – Akkor megegyeztünk – fejezte be a témát. Erről többet szó nem esett… Közben Zsögödfürdőn én is építettem egy műtermes házat. Gyönyörű onnan a kilátás. Az volt a szokásom, hogy ha Kolozsvárra, majd később Marosvásárhelyre indultam haza, Imre bácsihoz bementem elköszönni. Így történt 1976-ban is, nyár elején. Imre bácsi a szobája ajtajában fogadott: Ide figyelj – mondta –, itt van ez a mérleg. Minden reggel ráállok, és látom, hogy mindennap fél kilóval kevesebbet mutat. Az orvosok mondhatnak nekem, amit akarnak. Még lett volna egy pár dolog elintéznivalóm, de úgy látszik, erre már nem jut idő. Úgyhogy amint megegyeztünk, a maszkot megöntöd… Én nyeltem egy nagyot, és csak annyit mondtam, igen. Elköszöntem, és többé már nem láttam Imre bácsit élve… Azon a nyáron hosszabb ideig nem mentem Zsögödre. Marosvásárhelyre áttelepedve sok volt a tennivalóm. Egy albérleti szobát béreltem, és ha nem esett az eső, az udvaron mintáztam a szobraimat. Végre sikerült egy víz áztatta, romos épületet kapnom. A hetvenes árvíz óta nem lakott benne senki. Megígérték, hogy ha saját költségemen felújítom, kiutalják nekem. A Képzőművészeti Alaptól felvettem egy nagyobb összeget, beindult a teljes átalakítás, hogy műterem és lakás is legyen belőle, ez foglalta le minden időmet. 1976. augusztus 22-én reggel 10 órakor kerestek a Csíkszeredai kórházból, hogy Imre bácsi 8 órakor meghalt. A gépkocsik, amiket a barátok korábban ígértek, nem voltak elérhetők. Késlekedni nem lehetett, a halotti maszk készítése időhöz kötött. A feleségemmel felültünk hát a kicsi motorbiciklinkre és elindultunk. A korondi tetőn elkapott egy máriás eső, bőrig ázva, átfázva délután 5 órára értünk a kórházba. Dr. Jeszenszky Ferenc főorvos azonnal felvitt a második emeleti különszobába. Imre bácsi ott feküdt citromsárgán. Önkéntelenül az ablakhoz léptem, hogy becsukjam, akkor eszméltem rá, hogy ő már nem fázhat meg. Egy darabig csak álltunk némán, aztán lementünk az irodába. A doktor úr megkérdezte, mivel segíthet. Azt feleltem, hogy pálinkával. Vasárnap délután ilyen kérés egy kórházban?! A nővérek mégis szereztek valahonnan szilvapálinkát. Kitöltöttem egy vizespohárnyit, és megittam, mint a borvizet. Aztán elmondtam, mire van szükségem. Szerencsére minden került. Mehettünk. Szomorú ígéretemnek eleget tettem, a két kezét is leformáztam… Aztán hazamentünk a zsögödi házunkba. Másnap megöntöttem a pozitíveket.”
Hargita Népe (Csíkszereda)

Pedagógusok versenyvizsgája: az óvások után is Hargita megye teljesített a legjobban
Az óvások elbírálása után közzétett eredmények szerint a címzetes állásokra versenyvizsgázó tanárok Hargita megyében teljesítettek a legjobban. A rangsorban a második helyezett Kovászna megye lett.
A legtöbb pedagógus Hargita megyében óvónői, illetve tanítói állásra pályázott. Ami a meghirdetett tanári katedrákat illeti, kiderült, hogy a matematika szakos pedagógusokból hiány van, ám a legtöbb tantárgy esetében kevés, csupán 2-3 címzetes állást kínáltak fel.
A megyében 466-an vizsgáztak a pedagógusi helyekre. A meghirdetett címzetes állásokat csak akkor foglalhatják el az oktatók, ha a versenyvizsgán a legkisebb 7-es osztályzatot elnyerik.
„Hargita megyében a vizsgázók 59,4 százaléka ért el 7-esnél nagyobb jegyet, ami országos szinten a legjobb eredmény: szám szerint 277-en szereztek 7-es fölötti jegyet, 142-en 5-ös és 7-es közötti osztályzatot, 46-an pedig 5-ös alatt teljesítettek. 66-an nyújtottak be óvást, közülük 18 pedagógus jobb minősítést kapott, 8 személynek csökkent, 40-nek nem változott az osztályzata” – részletezte az eredményeket lapunknak Adorján Attila szaktanfelügyelő.
Az óvások után 2,2 százalékot javult a hetest vagy annál nagyobb jegyet elérő tanárok országos aránya (44,43 százalékról 46,65 százalékra nőtt) - tájékoztat a Tanügyminisztérium. Ez több mint 7 százalékkal jobb eredmény, mint tavaly. Országszerte idén 3 757 dolgozatot óvtak meg, 1 452 esetében emelték a jegyet, 682 dolgozatnál viszont rontottak a minősítésen. Összesen 83 jelentkező kapott tízest a versenyvizsgán, 9 306 jelentkező 7 és 9,99 közötti, 6 979-en 5 és 6,99 közötti, 3 757 versenyvizsgázó pedig 1 és 4,99 közötti jegyet ért el. A végleges eredmények itt böngészhetők. Hargita megye után a hetest vagy ennél nagyobb jegyet elérő vizsgázók aránya Kolozs megyeben a legjobb. A rangsorban Kovászna megye következik. Maros megye kevéssel az országos átlag alatt teljesített, akárcsak Bihar és Temes megye.
Az óvónői és tanítói állásokra a legnagyobb a túljelentkezés Hargita megyében, mindkettő esetében sokkal többen vizsgáztak, mint ahány meghirdetett hely van. Az óvónők számára 2 címzetes és 54 helyettesítői posztot kínáltak fel az oktatási intézmények, ezekre a helyekre 129-en jelentkeztek és vizsgáztak. A tanítók számára szintén 2 címzetes és 42 helyettesítői hely áll rendelkezésre, viszont 99-en jelentkeztek.
Van esély arra, hogy újabb helyek szabaduljanak fel, ez a második elosztásnál derül ki. Ekkor válik egyértelművé, hogy hány pedagógus megy hosszabb időre szabadságra, akár fizetés nélkülire, akár gyereknevelésire.
Az elért eredmények alapján az állásokat augusztus 8-9-én osztják ki a jelentkezők jelenlétében. A megmAradt helyeket augusztus 10-én teszik közzé, ezek elosztására augusztus 26-29-én kerül sor.
A tanári állások esetében nem ennyire zsúfolt a mezőny: matematikából tanárhiányról beszélhetünk, hiszen a 30 meghirdetett állásra csupán 11-en jelentkeztek idén. Magyar nyelv és irodalomból szintén 30 katedrát kínáltak fel, de csak 21-en vizsgáztak, míg román nyelv és irodalomból 37 tanári állásra 27-en jelentkeztek.
A számok nem feltétlenül jelentik azt, hogy ezeket a helyeket el is foglalják, hiszen sok múlik azon, hogy a pedagógus lakhelyétől milyen távolságra található a megszerzett munkahely – magyarázta Adorján Attila.
maszol.ro

Nem tudni, miért váltották le a regionális műemlékvédelmi bizottság két magyar tagját
Update: Guttmann Szabolcs sem érti, hogy miért váltották le őt és Csók Zsolt kollégáját a Regionális Műemlékvédelmi Bizottságból. "A kulturális minisztérium gesztusával azt érte el, hogy akkreditált műemlékvédelmi és urbanisztikai szakember nélkül mAradt a bizottság" - nyilatkozta a Transindexnek Guttmann. Elmondta, nem szeretne arra gondolni, hogy azért váltak meg tőlük, mert magyarok, annál is inkább, mert a Cioloș-kormány a szakmaiságot, a szakemberek bevonását helyezi előtérbe. Viszont éppen ezért várja kíváncsian, hogy milyen szakmai indokot hoz fel leváltásukra a miniszter. Másrészt ez a miniszteri döntés nem vonatkozik az országos bizottsági tagságára, ezért nem érthető számára, hogy miként zajlik majd tovább a munkája.
Menesztette Guttmann Szabolcs műépítészt és Csók Zsolt régészt a Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy megyére kiterjedő Regionális Műemlékvédelmi Bizottságból Corina Șuteu kulturális miniszter egy július 25-én keltezett miniszteri rendeletben. Helyükre Marius Porumbot és Sorin Nemetit nevezte ki a szaktárca vezetője.
Menesztésüket nem indokolta meg a miniszter, Csók Zsolt megkeresésünkre úgy nyilatkozott, hivatalosan kéréssel fordul a tárcavezetőhöz és magyarázatot kér a menesztése okára. Guttmann Szabolcsot nem sikerült elérnünk.
A műemlékvédelmi bizottság tagjait a miniszter május 24-én nevezte ki. A regionális bizottságba a három megye főépítésze mellett további nyolc tagot nevesített. Csók és Guttmann leváltása után további két magyar tagja mArad a bizottságnak Macalik Arnold és Kirizsán Imola műépítészek személyében. (hírszerk.)
Transindex.ro

[Kelemen Attila Ármin kelemen. Transindex.ro HOME JOGOK címen rendszeresen jelentkező rovatában Böjte Csaba atyát intette meg:]kelemen.transindex.ro
HOME JOGOK
címen rendszeresen jelentkező rovatában Böjte Csaba atyát intette meg:
Bocs, Böjte tesó!
Böjte Csabának volt nemrég egy Facebook-bejegyzése, amiben szó van igaz hitről és liberalizmusról. Kár.
A bejegyzés alább olvasható:
Végtelenül szomorú!! Franciaországban született, apja egyetemi tanár?! ..... Mennyi pénzt költött rá a családja, és az állam és ő a maga 19 évével ezt teszi??
A világnézetileg semleges oktatás megbukott.... Nincsenek légüres terek, lám ahol nincs igaz hit, ott pillanatok alatt megjelenik egy olyan eszmerendszer, mely fegyvert ad az ember kezébe!! Én az érték orientált oktatásban hiszek!! Érdemes elolvasni Márton Áronnak 1933-ban megjelent irását. Csaba t.
Nyílt titok volt, mire készül a templomi mészáros
Súlyos következményekkel jár, ha egy radikalizálódott tinédzsert csak úgy visszaeresztenek a társadalomba
hirado.hu
Böjte Csaba - kb. egy hete
Végtelenül szomorú!! Franciaországban született, apja egyetemi tanár?! ..... Mennyi pénzt költött rá a családja, és az állam és ő a maga 19 évével ezt teszi??
A világnézetileg semleges oktatás megbukott.... Nincsenek légüres terek, lám ahol nincs igaz hit, ott pillanatok alatt megjelenik egy olyan eszmerendszer, mely fegyvert ad az ember kezébe!! Én az érték orientált oktatásban hiszek!! Érdemes elolvasni Márton Áronnak 1933-ban megjelent irását. Csaba t.
Nehezen hiszem el, hogy a fenti posztok valóban a szerzetes megosztásai. Inkább úgy sejtem, valamelyik buzgó munkatársa tolja a Facebookját, Böjtét elfoglaltabbnak gondolom annál, minthogy ennyit facebookozzon. Ez csak egy lelkes, talán magyarországi politikai szocializáltságú hívének buzgólkodása lehet, akinek számos erénye között nem ágaskodik sem a csiszolt műveltség, sem az intellektuális arányérzék. Az alábbiakat ennek a buzgó munkatársnak írom annak reményében, hogy a jövőben Böjte Csaba jobban odafigyel közösségi médiájára.
A szavakat ugyanúgy meg lehet kínozni, fogva lehet tartani és ki lehet végezni, mint általában mindent, ami él. Ennek áldozata lett a köznyelvben aliberalizmus fogalma is. Ha kitöltök egy értéktesztet, bizony igazolja legrosszabb sejtésemet: liberális vagyok. Ez sok helyen elfogadott állapot, a mi közegünkben egyre kevésbé bocsánatos. De már megszoktam, tudok értékrendi fogyatékommal élni. Ha tetszik: immúnis vagyok arra a borzalomra, hogy liberális vagyok.
Tovább megyek, még azt sem mondhatnám, hogy nem ismerek sok, magát liberálisnak valló, de alapvetően nagyon idegesítő, kényszeres, sőt nárcisztikus magyar értelmiségit. Persze ettől még egyik sem robbantana bombákat, mint számos önmagát igaz hitűnek vélő vallási fanatikus, de sokkal többet nem tudok felhozni ezeknek a libsiknek a védelmében. Néha mondjuk olvasnak könyveket is, többségükben legalábbis. Tájékozottak is félig-meddig, vagyis nem csak a Facebookról nézik a brutálisan leegyszerűsítő propaganda képeket. És szeretnek vitázni is, persze főleg csak azért, hogy érvelhessenek, mert ez is az egyik torzulásuk. Meg többnyire jobban is öltözködnek az átlagnál, de ez már tényleg az utolsó érvem mellettük. (Igen, tudom, én is nagyon idegesítő, kényszeres, sőt nárcisztikus magyar értelmiségi vagyok, aki igazából nem is magyar stb. Azoknak, akiket máris elfárasztottam, javaslom, ugorjanak rögtön a komment részhez, ahol például elmondhatnák, hogy kommunista vagyok, és hogy az olyanok miatt, mint én, zajlik a szír polgárháború.)
Talán abszurdnak hangzik, de nem akarom az embereket liberálissá tenni, nem térítek ateista katekizmussal és nem veszem fel az összes sértést, amit manapság mintegy illik a hozzám hasonló nemzetidegen (stb.) libsikre szórni. Szerintem ennél abszurdabbat nem is mondhatnék. Hogy lehet, hogy egy világfelfogás szerény adeptusaként nem térítek? Ez azért lehet, mert nem elsősorban és mindenek felett, amolyan manifeszt módon vagyok liberális, sőt, ha lenne olyan zászló, amin az áll: liberalizmus, soha nem lengetném, és elég nevetségesnek tartanám azt, hogy valaki ehhez hasonló tárgyak gyártásában éli ki ideológiai fetisizmusát. De lehet, hogy csak azért nem akarom a világot libsivé tenni Facebook-propagandával és bombákkal, mert lusta vagyok.
És ezzel még nem fejeztem be Böjte Csaba posztjai szerzőinek összezavarását. Itthon liberális vagyok, Budapesten, libsi körökben pedig vigasztalhatatlan konzervatívnak számítok. Na ezt hogy rakná össze Márton püspök? Valószínűleg sehogy, mert a tőle idézett szöveg alapján nem úgy tűnik, hogy a püspöknek nagy affinitása lett volna a kontextusokra. Gondolom, a kontextus is egy libsi dolog, ami arra hivatott, hogy relativizálja az olyan abszolút értékeket, mint ami valójában csak egy van: Böjte Csaba Facebookra adaptált hite.
A dolog azért is nagyon kínos, mert azzal, hogy a ferences sztárszerzetes azt vindikálja, hogy a tanuló ifjúság az egyházi logikában élje a transzcendenciát, valójában nem azokat a kúrálhatatlan liberálisokat veri szájba, mint amilyen én vagyok, (ami ördögtől való, ördög által vész el stb.) hanem azokat, akik máshogy élik meg a spiritualitásukat, mint ahogy a történelmi egyházak elvárnák. Nagyon sokan vannak ilyenek, közeli barátaim között is jó páran, és ők biztos nem jönnének ki libsinek egy ideológia teszten. A spiritualitás és az abból fejlődő erkölcsök rendszere már rég nem egyházi franchise-ok monopóliuma.
Elhiszem, hogy Böjte Csaba Facebook-hangjának hite igaz hit, a maga számára. Böjte Csaba hite értéket teremt, nemcsak önmaga számára, így többszörösen igaz lehet, hogy Böjte erős integritású ember, aki méltán hisz hitében. De ettől még nem rendelkezik az erős integritás univerzális receptjével, mint ahogy más sem, legyenek azok emberek, tanok, vallási intézmények vagy politikai pártok. A hit nem lehet kényszer vagy abszolút megoldás, hanem mindig csak opció. A legsokkolóbb pedig az, hogy liberalizmus és keresztény hit nem zárja ki egymást, számos helyzetben szövetségesek lehetnek, de ennek belátásához kicsit mélyebbre kell menni, mint amit az ügyeletes pártpropagandák szállítanak nap mint nap.
Nagyon hozzávetőlegesnek tartom azt, hogy Böjte Csaba Facebook avatarja elvárja, hogy mindenki számára az legyen igaz, ami az ő világában igaz. Főleg, hogy egy szörnyű gyilkossági esetet használ alibinek arra, hogy kifejtse, hogy a francia forradalom előtti időkben jobb volt. Bocs, tesó, nem vagyunk egyformák, hála az Égnek, vagy bármi másnak. Lehet, az, hogy különbözünk, nem érték, de attól még adottság, és pont ez az az adottság, amit a vallási fundamentalizmus megpróbál elhazudni.
Kelemen Attila Ármin írása után sorakozó kommentekből egy így hangzik:
Szegény, szegény Kelemen Ármin. Nagy szeretne, akarna lenni és meghökkentő, szenzációsnak gondolt emberi butaságokkal, tudálékosan tudományosnak gondolt kifejezésekkel tűzdeli meg írását, gondolva ettől fog ő nőni az olvasó szemében. Bocs Ármin tesó, de tényleg nem vagyunk egyformák és én nem is szeretnék a te exhibiciónista buta kivagyiságod fundamentalizmussába sülyedni. Ja, és a legbornirtabb dolognak tartom, hogy K.Á.A. végtelen nonsalanciával jópofizik és észt osztogat egy olyan eset kapcsán amely mégis arról szól, hogy Normandiában brutális kegyetlenséggel meggyilkoltak egy katolikus papot Jacques Hamel atyát, amelyről egy szót sem ejt.
Kelemen Attila Ármin
Transindex.ro

Lesz-e új európai fősodor?
A politikai kommunikáció több szempontból tipologizálható. A kínálkozó megközelítések közül az egyik legkézenfekvőbb a szakmai. Másképp nyilatkozik meg a politikát tudományosan megközelítő politológus, a politikából élő, „professzionális” gyakorló politikus, a politika terepén mozgó publicista és a kocsmaasztalnál vitatkozó laikus. Ennél is fontosabb megkülönböztetés az, mely az előbbi szempontrendszert keresztbe metszi, hogy a lényegről szól-e a mondandónk, avagy puszta mellébeszélés. Hogy irányt mutat-e, vagy szolgaian irányt követ, akár a képviselt közösség érdekeivel ellentétes.
A globális háttérhatalom gazdasági-pénzügyi-politikai-szórakoztatóipari-médiabeli polipja kialakított egy olyan beszédmódot, melybe a lényegkerülés eleve bele van építve a fogalomhasználat, a taburendszer, az elfogadottnak tekintett megközelítésmódok révén. E gigantikus hatalmi összefonódás ugyanúgy megköti azok nyelvét, akik pozícióorientáltak (magyarán mondandójukat nem az igazságkeresés és - terjesztés, hanem a pozícióőrzés vagy még magasabb pozíció elérési igyekezete diktálja), mint ahogy George Orwell 1984 című regényének szereplőit az egzisztenciális félelem kötötte az újbeszél alkalmazásához. Ily módon az intézményes politikában mára uralkodóvá vált a frázispuffogtatás, a hazug mantrák ismételgetése, a valós folyamatok és tények figyelmen kívül hagyása.
A szólásszabadságot lábbal tipró globalista megatechnika végeredménye ritka élességgel azonosítható be azon jelenségkör esetében, amit a „politikai korrekt” újbeszél hazug módon „menekültkérdésnek” nevez, a tárgyszerűség látszatát megőrizni igyekvő, de a szalonképességre ügyelők tábora migránskérdésnek vagy modern kori népvándorlásnak, a taktikai szempontokat félretevő tárgyszerű szemlélő pedig Európa muszlim megszállásának.
Tőkés és Orbán a lényegről szól
Tőkés László és Orbán Viktor abban különbözik Európa vezető politikusaitól, hogy a lényegről mernek szólni, sőt, talán az a kijelentés is megkockáztatható, hogy kettejük között az egyik fő összekötő kapocs éppen „a hallgatás falának” programszerű, tudatos lebontási igyekezete, a kimondhatóság határainak feszegetése.
Tőkés László idei tusványosi beszédében megismételte a múltban nagy port kavart tézisét Magyarország védőhatalmi státuszának kívánatosságáról, s rámutatott arra, hogy ha egy közösség végveszélybe kerül, akkor harcolnia kell és nem azt mérlegelnie, hogy létért folyó önvédelme politikailag korrekt-e. Az EMNT elnöke által meghatározott kommunikációs pászmán haladva Orbán Viktor sem használta a modern kor globalista újbeszéljét. Idei tusványosi expozéjában ennek jegyében egyetlen fordulatot engedett meg magának, azt is úgy, hogy finoman jelezte kételyeit, s ez a fordulat úgy szólt, hogy „mi úgy tudjuk”, hogy Ukrajnában a népakarat döntött a nyugati orientáció mellett. Végig érdemi kérdésekről szólt, mi több, nem ritkán frontálisan neki is támadt a globális háttérhatalom által felállított taburendszernek. Mint tette ezt korábban is az illiberális demokráciára vonatkozó téziseivel, amivel párhuzamban kipellengérezte a szalonok „politikai korrektség” néven forgalmazott idiotizmusát.
A magyar kormányfő rámutatott arra, hogy az Európai Uniót vezető elit megbukott, hogy Brüsszelnek abba kell hagynia a „denacionalizálás”, a központosítás, a hatáskörelvonás politikáját, hogy az Egyesült Államok demokrácia-exportja is felelős az Európába irányuló népvándorlásért, hogy értékelni kell, hogy e politika megváltoztatását egy esélyes elnökjelölt, a sokak által elítélt és nevetségessé tett Donald Trump is felvállalja. (Persze a libertariánus sajtó azon frissiben rányomta Orbánra a bélyeget, hogy a vezető politikusok közül „elsőként állt be Trump mögé”, holott mindössze arról volt szó, hogy a magyar miniszterelnök kiemelt egy-két pozitívumot Trump programbeszédéből.)
V4-ek: ami összeköt, és nem, ami szétválaszt
Orbán Viktor hitet tett a V4-ek együttműködése mellett, ami igen fontos dolog, mert pont Magyarország az, melynek oka lenne ezen együttműködést szétrobbantani, hiszen a felvidéki magyarság helyzete finoman szólva is aggasztó és a migránsügyben oly együttműködő Fico e kérdésben teljességgel hajthatatlan. Orbán reálisan látja, hogy olyan helyzetben van az egész kontinens, hogy ha a beindult migrációs folyamatok eszkalálódnak – márpedig sem felszíni jel, sem mélyen fekvő ok nem ígéri elcsitulásukat – akkor Európa rövid időn belül élhetetlenné válik. Mint Orbán is jelezte, már most a félelem és a bizonytalanság érzése uralja a földrészünket. A félelem okát egyelőre elsősorban az aggasztó hírekben kell keresni. De pár éven belül könnyen oda juthatunk, hogy mindegyikünknek lesz az ismeretségi körében féltucatnyi megerőszakolt, kirabolt, meggyilkolt áldozat, már persze, ha nem mi magunk válunk valamelyik „szír agysebész” áldozatává. Hogy nemcsak Malmö, Párizs vagy Brüsszel egyes negyedeibe nem lesz tanácsos fehér embernek belépni, de Pozsony, Budapest vagy akár Bukarest is a mindennapi élet poklává válik. S nem csak egyes kerületeké. Afrikában kiapadhatatlan az emberutánpótlás, Európába pedig többen vágyakoznak, mint ahány embert egyáltalában eltartani képes a vén kontinens.
A V4-ek együttműködése tehát vitális, és Orbán Viktor helyesen teszi, hogy egyelőre önmérsékletet tanúsít a nemzetpolitikai kérdésekben szlovák viszonylatban. Mondom ezt elnyomott, kisebbségbe kényszerített magyarként. Olyan sajátos helyzetbe jutottunk, hogy az egész kontinensnek mi, a kommunizmus alól bő negyed évszázada felszabadult s a mintademokráciák által alig leplezetten lenézett közép- és kelet-európaiak mutatunk utat, mi őrizzük azt az értékrendet, amit ma európainak mondunk. Azt az értékrendet, mely integrálja mind a kereszténység, mind a felvilágosodás egykoron szembefutó értékeit, a toleranciakultúrát, az emberi jogokat, a méltányosság, kölcsönösség, igazságosság kultuszát, a nők egyenjogúságát, magyarán mindazt, amit az iszlám tagad. Mi nem felejtettük el, hogy a létünkre törő másságot nincs okunk szeretni, hogy öngyilkosság a toleranciakultusz jegyében befogadni egy olyan agresszív kultúrát, mely többségbe kerülve felszámolja a gyengébbnek bizonyult befogadók értékrendjét.
Magyar népszavazás, az európai precedens
Hogy sikerrel jár-e az eszmeileg Orbán Viktor által meghatározott V4-es politika, még nem tudni. Reményteli jelenségek vannak. Egyáltalán nem mindegy, hogy mi lesz az őszi anyaországi népszavazás eredménye, hogy egy sikeres magyar népszavazás kivált-e egy referendumsorozatot más országokban, de legalább Közép-Európában. Mert mint arra a magyar kormányfő rámutatott, ma bizony egyedül Magyarország az, ahol a választópolgárok intézményesen, közjogi keretek között nyilváníthatnak véleményt migránskérdésben.
Ígéretes, hogy repedések mutatkoznak a globális háttérhatalom monolitnak hitt akaratának betonfalán. E hatalmi összefonódást a nyílt színen megjelenítő aktorok már nem minden esetben értenek egyet. Míg Obama vagy Soros György úgy tesz, mintha nem lenne evidens összefüggés a migráció és a terrorista támadások elszaporodása között, megélhettük, hogy a New York Times bírálja Merkel menekültpolitikáját.
Orbán Viktor is utalt arra, hogy egy vesztébe rohanó fősodorból nem baj, ha kikerül az ember. A nagy kérdés az, miként Orbán is mondta, hogy lesz-e Európát irányítani, a jelenlegi gazdasági-, elit- és demokráciaválságból kivezetni, a külső támadástól megvédeni képes új fősodor? Nem tudni tehát, hogy merre viszi sorsunkat a világpolitika.
Nekünk, egyszerű polgároknak cselekvési a cselekvési terünk, de mégis létező. S azt mindenképpen felöleli, hogy az őszi népszavazáson vegyünk részt és voksoljunk az Európát tönkre tevő, semmit meg nem oldó kényszerbetelepítés ellen.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Merre tart a Magyar Polgári Párt?
Ősszel parlamenti választások lesznek, ezért tágabb összefüggésben tekinthetünk a Székelyudvarhelyi és szentegyházi jobbrafordulás eredményére. Mindkét városban a Magyar Polgári Párt jelöltje győzött, de az Erdélyi Magyar Néppárttal való összefogás segítségével. A koalíció létrejöttét kemény küzdelem előzte meg, hiszen az MPP-nek együttműködési szerződése van az RMDSZ-szel.
Az MPP utolsó helyen végzett a pártok versenyében a helyhatósági választásokon, feleannyi szavazatot gyűjtve, mint riválisa, a néppárt. A polgármesterek vonatkozásában sokkal jobb eredményt tud felmutatni, de ez nem a párt elismertségének, hanem a személyek egyéni kiválóságának, népszerűségének következménye. Győzelmekről nyilatkoznak a párt vezetői, de gyorsan elfelejtik, hogy csak Székelyföldi vonatkozásban a Csíkszeredai, Sepsiszentgyörgyi és a Kovászna megyei tanácsból kimAradt a szervezet, nulla az eredmény. Maros megyeben pedig alig létezik, Makfalva az üdítő kivétel. Az eredmények értékelése fontos, hiszen a tét nem kevés: akik összehozták a paktumot az RMDSZ-szel, bejutó parlamenti helyek várományosai lehetnek az RMDSZ listáin, a sajtóban előzetesen kiszivárgott hírek szerint. Jelen írásom nem titkolt célja, hogy a párt kongresszusát megelőzően nyilvánosság előtti vitát kezdeményezzek. A következmények nélküli politizálás, az elhallgatás vagy a győzelmekről harsogó kommunikáció helyett a hibák kijavítására, felelős magatartásra, tiszta beszédre lenne szükség.
Lassan lejár a 2012 őszén, az akkori parlamenti választásokat néhány héttel megelőző Országos Tanácson (OT) megválasztott elnökség mandátuma. A Biró Zsolt elnök nevével fémjelzett négyéves időszak legfontosabb ténykedése az RMDSZ-szel megkötött két megállapodás, amely a párt életében éles fordulatot jelentett, hiszen politikai ellenfélből szövetséges partnerré változott az MPP. A tagság többsége nehezen tudta követni a radikális félfordulatot, ezt a március tizediki Marosvásárhelyi füttyszó és hurrogás híven kifejezte, de a szervezeti gyengülés, a szavazók elfordulása, a helyhatósági választások eredményében minden kétséget kizáróan megmutatkozott. A közelgő kongresszus (OT) feladata lesz többek között a politikai irányvonal jóváhagyása, a tisztújítás és a több helyen alkalmatlan, néhol egyenesen antidemokratikus alapszabály megváltoztatása. Csak példaként említem azt a szabályzati előírást, amely szerint az elnök javasolja az elnökség tagjait megválasztásra és fordítva, az elnökség tehet javaslatot az elnök személyére.
Az RMDSZ reformja nélkül nem lehet változás
Az MPP jövőjéről szóló elemzés során nem lehet megkerülni a többi politikai szereplőt, különösen nem lehet az RMDSZ-t figyelmen kívül hagyni. Az erdélyi magyar politika újratervezése ma már alig halasztható probléma, hiszen az RMDSZ-re szavazó választópolgárok lassan, de biztosan elfogynak. A magyar parlamenti képviselet az 5 százalékos bejutási küszöb szélén tántorog. Bár létezik a 6-3-as mentőöv, mégis változásra lenne szükség az RMDSZ háza táján is. Erre sajnos kevés az esély, ugyanis a pártként működő szövetség betagozódott a romániai pártstruktúrába: nagyon sok ember és szerveződés egzisztenciálisan függ a párttól, ami a hatalom gyakorlásának természetes velejárójaként, évtizedek alatt kialakult. A pártot feltehetően a háttérbe vonult „erős” emberek irányítják, azok, akik az elmúlt 25 évben meghatározták az erdélyi magyar képviselet sorsát. A „pénzzel, paripával, fegyverrel” rendelkező mamutszervezettel szemben megalakuló két új párt nem igazán tudta felvenni a versenyt, ráadásul a magyarországi testvérpárt vitatható, ingadozó magatartása csak rontott a helyzetükön. A magát „kapocsként” megfogalmazó, de csak az RMDSZ-szel szövetkező MPP-re inkább a beolvadás sorsa vár, a néppárt „mindenáron” ellenzékisége pedig nem igazán népszerű a magyarság egyre romló politikai kilátásai miatt, hiszen összefogásra lenne szükség a parlamenti bejutáshoz, az autonómiaküzdelemhez és még sok más ügy sikere érdekében.
Húsz évvel ezelőtt eldőlt, hogy nem lesz erdélyi magyar választói regiszter, nem lesznek belső választások, az RMDSZ pártként betagozódik a román hatalmi struktúrába és kormányba. Aki ezt nem vállalta, mehetett ellenzékbe, vagy leléphetett. Ezért jelentek meg a pártok. Itt állunk most 2016-ban, és az RMDSZ szeretné folytatni a már kipróbált kormányzati, kijárásos, balkáni utat a közben fiatalított vezetőkkel az élén, az „ahogy lehet” praktikus filozófiája alapján. Erre ösztökélik saját érdekcsoportjai, a hozzájuk hűséges sajtóorgánumok, a hatalom monopóliuma és a román politikai elit megszokott rendje.
A többpártrendszer szelleme a palackból kiszabadult, nem lehet többé visszatuszkolni az egységes RMDSZ-be. Lehetséges megoldásnak tartanám, ha az RMDSZ átalakulna tényleges Magyar Szövetséggé, a nevében és a tartalmában is! Az összes pártok – a jelenlegiek és a jövőben létrejövők is – belső koalíciós alapon működnének együtt a politikai versenyben. A Székelyudvarhelyi és a szentegyházi példa helyhatósági sikere ebbe az irányba mutat: az együttműködésnek, a koalíciónak nincs ma már alternatívája, hiszen az összefogást sugallja a választók felé, választói elvárásnak tesz eleget. Az RMDSZ-t ma már sokan azonosítják a lejáratott, mohó román politikai elittel, ezt a képet a párt sajtója sem képes tisztára mosni, ez viszont választói távolmAradást okoz, így a helyzet további romlása borítékolható. Új „gúnyát” kellene felvenniük, egy tisztábbat. Most csupán remélni lehet, hogy soraikban egyre több, olyan tehetséges politikus lesz, aki felismeri a változtatás szükségszerűségét.
Kétes önállóság az RMDSZ árnyékában
Az MPP–RMDSZ paktum egyben identitásvesztést okozott a tagság körében. Nagy kérdés, hogy a jelenlegi vezetőknek a gyenge választási eredmény miatt sikerül-e ezen az úton megtartani a pártot. Az elvi- és érdekpolitizálás összeegyeztetése nem kis feladat, hiszen a választók árgus szemekkel figyelik az eseményeket. Az erdélyi magyar közvélemény elég lesújtó véleménnyel van politikusai teljesítményéről, hiszen közülük többek belevegyültek a korrupt Bukaresti politikába. Az MPP erkölcsi megítélésének nem használt a szövetséggel való együttműködés. Bíró Zsolt pártelnök elhíresült, kiszivárogtatott „spága” elszólása híven tükrözi a jelenlegi magyar politikai elit zömének be nem vallott, de gyakorolt magatartását. Az sem véletlen, hogy az RMDSZ-es autonómiastatútum létrehozásában vállalt szerepe miatt a marosszéki Székely Tanács megvonta tőle a bizalmat, az MPP elnöke elvesztette a SZNT-ben betöltött alelnöki tisztségét. Az említett statútum döcögő, inkább látszatközvita közepette, a SZNT mellőzésével a mai napig várja parlamenti benyújtását, holott nagy szükség lenne az egységes fellépésre az újabb romániai régiósítás tervek miatt.
Az MPP önállósága, identitása nagyon kérdőjelessé vált a baráti RMDSZ-es vállveregetés közepette. Az MPP-nek a szövetség meleg paplanja alá való bebújás helyett egészen más politikai utat kellene járnia. A jövőben változtatni kellene a párt szövetségi politikáján, vissza kell téríteni a pártot az alapvető értékeihez, amely az egész magyar politikai rendszer reformját célozza. Ebben a folyamatban kézenfekvő politikai szerep kínálkozik a párt számára, hiszen a jobboldali összefogás zászlóshajója is lehetne. Az RMDSZ korifeusai csak akkor szánják el magukat változtatásra, újratervezésre, ha egy ütőképes „nemzeti oldal” jön létre, amely erőt képvisel, mert csak annak az üzenetét értik meg. Székelyudvarhely és Szentegyháza üzenete egyben a választók üzenete az RMDSZ irányába. A megfogyatkozó választói kedvet növelheti, ha távoznak a porondról az olyan vitatott személyiségek, akikre esetenként korrupció vagy tisztességtelen meggazdagodás árnyéka vetült. Következésképpen, az erdélyi magyarság érdeke lenne egy demokratikus, átlátható politikai intézményrendszer létrejötte, a hitelesség visszaszerzése erkölcsi megtisztulással, egységes fellépés a Székelyföldi autonómia ügyében. Az MPP-nek akár pozitív szerepe is lehetne ebben a folyamatban, hiszen csak a nyitottság, az egyenes, tiszta beszéd, a valós- és nem a színlelt- összefogás mozgósíthatja a kiábrándult szavazókat.
Thamó Csaba
A szerző tanár, az MPP Hargita megyei képviselője volt 2008–2016 között
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Titkok Bethlen Gábor könyvtáráról
Bethlen Gábor könyvei és könyvkötői címmel foglalta össze Kovács András művészettörténész professzor a Bethlen-könyvtár feltárásáról készült kutatását a Korunk Akadémia Reneszánsz- Reneszánszok sorozat záró előadásaként.
Kovács András akkor kezdett el újra foglalkozni Bethlen Gábor könyveinek témájával, amikor három évvel ezelőtt ismét kezébe került a Jakó Zsigmond Pál 70. születésnapjára készült kéziratos emlékkönyv, amely ennek a témának az elsődleges adatait tartalmazta.
A professzor szerint „a könyvek történetét a világon elég sokan kutatják, léteznek katalógusok a könyveket díszítő mintákról”, ő viszont saját kutatásában a formai jegyeket tanulmányozva próbált kiindulópontot szerezni ahhoz, hogy újabb Bethlen könyveket fedezzen fel. Az első feljegyzett adatok szerint azt sem lehetett tudni biztosan, hogy volt-e könyvtár, vagy csak a humanista felfogás szülte a könyvtár létrehozásának gondolatát.
A Kolozsvári egyetemi könyvtár ritkaságok tára őrzi Ortelius Theatrum orbis terrarum atlaszát. Ez „a legrégebbi könyv, amely biztosan Bethlen Gábor tulajdonában volt.” A 17. század húszas éveire bebizonyosodott az, hogy a könyvtár ténylegesen létezett, Bethlen amolyan gyűjtögetőként nemcsak vásárolta, de nyomtatatta is a könyveket. Bibliotékáját Szenczi Molnár Albert a Mátyás király európai hírű Corvina-könyvtárához hasonlította. Ez utóbbinak egy töredékét később Bethlen meg is szerezte.
Hol lehetett a könyvtár?
„A könyvtárnak a helyét illetően eléggé nagy gondban vagyunk. Néha abban reménykedem, hogy egy éjszaka talán megálmodom azt, hol is lehetett a könyvtár”– viccelődött az akadémikus. A könyvtár tervezett helye nagy valószínűséggel a Gyulafehérvári várban, a Református Kollégium keresztszárnyában volt, viszont a biztos helyében a történészek sem jutottak dűlőre. A belső vár – vagyis a tulajdonképpeni fejedelmi palota – a könyvek legnagyobb részével együtt leégett. Isaacus Basirius Szalárdi Jánost erősítette meg azzal, hogy mindez valóban megtörtént, feljegyzései alapján sikerült kimenekítenie a legértékesebb példányokat és a nyomdai ólombetűket. „Ha ez sikerült, akkor sem volt foganatja, ugyanis ahogy Szalárdi írta, ott minden elpusztult” – jegyezte meg a művészettörténész. Az 1900-as évek elején Pósta Béla ásatásai során előkerült a régi sekrestye, azaz az egykori káptalani levéltár és a feltételezett fejedelmi könyvtár helye is.
1663-as adatok alapján már arról is tudomást szerezhetünk, hogy milyen értéke volt Bethlen Gábor könyvtárának. Szalárdi János feljegyzése szerint a rengeteg könyv „sok ezer tallérokba kerülhetett”. Ámbár még ma is kérdőjeles a példányszámok mennyisége. Kovács András Jakó Zsigmondot idézve említi, hogy 5000 példányra lehetne becsülni a könyvtárat, bár ez nagyon valószínűtlen, ugyanis Monoki István a Rákóczi-könyvtárat becsülte kétezresre, és szinte biztos, hogy az sokkal több könyvet tartalmazott, mint a Bethlen-könyvtár. A professzor elmondta, konkrétan voltaképp nem lehet tudni semmit arról, hogy hány könyvre becsülhető a Bethlen Gábor könyvtára.
A könyvgyűjtemény eredetét illetően is kizárólag találgatásokra vagyunk ítélve. A fejedelem által támogatott, és hazai szerzők ált írt és fordított könyvek közül mintegy 40 nyomtatványt ismernek. Az első olyan könyv, amit kézbe lehet venni, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában található Itinerarium Catholicum (1616, Debrecen) címmel. A bőrkötetes, zsinórral díszített könyvet a szerző, a lelkész Szegedi P. Dániel ajánlotta fel Bethlen Gábornak.
Bélyegzők, könyvkötők
A könyveken szereplő bélyegzők ismétlődése támpontot jelentett a kutató számára, elősegítette a könyvkötők életének felkutatását. A fejedelem tulajdonában levő könyvek között a professzor talált olyanokat, amelyek nagy valószínűséggel ugyanazon könyvkötő munkái közé tartoztak. Az Exequiae Caeremonialium Bethlen Gábor címerét viseli a borítón. Kovács András szerint ezt olyan bélyegzővel készítették, amelyet 1619-ben a bécsi pecsét mintájára hoztak létre. A bélyegző alapján ugyanannak a könyvkötőnek a munkáit azonosította a művészettörténész a Kolozsvári könyvtárakban is. A 1616-os kötésű, Kolozsváron bekötött Biblia, az 1619-es Marosvásárhelyi szabó céh jegyzőkönyve és Pákei János Enyedi-példánya is mind ugyanazon motívumokkal mAradtak fenn. A szerző kilétéről a Házsongárdi temető egyik sírfelirata árulkodik: IOACHIMI LOFFLERERS, Kolozsvár város könyvkötője, meghalt 1623-ban. A professzor elmondása szerint „akármit és annak ellenkezőjét is bele lehet olvasni ezekbe a feliratokba”, de szinte biztos, hogy 1624 nyarán Löfflerers Joachimi még élt; nagy valószínűséggel 1624 szeptemberében halt meg.
A következő könyvkötő a forrásokban Könyvkötő Jakabként szerepelt – munkájára ugyanazon bélyegzők utalnak: obeliszk, sárkány, oroszlán motívuma. Ő volt az úgynevezett „à la fanfare” kötések meghonosítója. Az elnevezés egy 17. századi könyv címe, egyébként 20. századi elnevezés, és semmi köze nincs a könyvkötő munkájához.
Gedő Dalma-Orsolya
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bánsági metropoliszt tervez Temesvár és Arad
Hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá Arad és Temesvár önkormányzata, melynek értelmében legalább egymilliós népességű metropolisz létrehozását tervezik – számol be Sárosi István a kronika.ro-n.
Első közös projektként az Európa Kulturális Fővárosa cím megszerzését tűzték ki. A kedden aláírt dokumentum szerint a gazdasági és területi egyesítést tervező megyeszékhelyek az elkövetkező időszakban a tudomány és a technológia megkülönböztetett támogatását tervezik.
A történelminek nevezett tervezet tartalmazza az állampolgárok életminőségének a javítását, illetve az infrastruktúra fejlesztését. A két település előnyt kovácsolna a régió versenyképesnek számító adottságaiból. A két város önkormányzatának a képviselői belefoglalnák a leendő metropoliszövezet prioritásait az országos, a megyei és a helyi fejlesztési stratégiákba is. Ugyanakkor a 2021–2027 közötti időszakban a befektetési projekteket is összehangolná a két városvezetés. Emellett célul tűzték ki, hogy az állami költségvetésből támogatást kapjanak a metropolisztervezet kivitelezéséhez.
A két város között évtizedekre visszanyúló presztízsharc folyik többek között a labdarúgásban. Ráadásul Nicolae Robu, Temesvár polgármestere szenvedélyes focirajongó, így az elöljáró újságírói kérdésre bevallotta: kész kihívás volt számára azt mérlegelni, hogy a két város közös futballcsapatot hozzon létre, amely részt venne az európai szintű megmérettetéseken. Robu ezt érzelmi kihívásnak nevezte, és bár nem jelentette ki, hogy ellenzi az elképzelést, megjegyezte, inkább egy nagyszabású szabadidőközpont létrehozását támogatná a Temesvár–Arad-övezetben.
Gheorghe Falcă, Arad polgármestere szerint Temesvárnak nagyobb esélye lesz az Európa Kulturális Fővárosa címért folytatott versenyben, ha Araddal közösen nyújt be pályázatot. „Ebben a projektben – amellett, hogy közösen pályázunk – a stratégiáinkat is együtt kell kidolgoznunk. A színházaink és a filharmóniáink hasonló működési elvvel rendelkeznek, és nemcsak a két város, hanem a teljes régió lakosságát is meg tudják szólítani, hiszen a Temesvári vagy az Aradi filharmóniát resicabányaiak és vajdahunyadiak is látogatják” – mondta az Aradi elöljáró.
Erdély.ma

Régi-új himnuszunk
Több sajtótermék hírt adott róla: a világhálón immár napok óta fellelhető himnuszunknak az a változata, amelyet a ma kezdődő olimpiai játékok során hallhatunk majd, valahányszor aranyérmet szerez valamely sportolónk.
A Magyar Olimpiai Bizottság megkeresésére a MÁV Szimfonikus Zenekar már 2013 nyarán elkészítette nemzeti fohászunk 90 másodperces zenekari változatát, amelyet az Erkel Ferenc Társaság hitelesített. A nemzetközi standard elvárásainak megfelelően az új változat énekszólam nélküli zenekari előadás másfél percben, közösségi éneklésre is alkalmas B-dúr hangnemben. Különlegessége továbbá a zeneszerző által a kotta külön sorában jelzett, ám korábbi hangzó anyagokban még sosem hallott harangszó, amely utalás az idén éppen 560 esztendeje történt nándorfehérvári diadalra, amellyel egyidejűleg III. Kallixtusz pápa Európa-szerte elrendelte a déli harangszót – írja közleményében a Társaság. Emlékeztetnek továbbá: Erkel Ferenc Kölcsey Ferenc alkotására írt Hymnusát annak 1844-es keletkezése óta többen átdolgozták. Jó ideje a legismertebb Dohnányi Ernő hangszerelése, de ez a feldolgozás az eredeti Erkel-műtől lényegesen különbözik. Az Erkel Ferenc által írt nemzeti fohász karaktere, ritmusa, tempója jóval frissebb, gyorsabb volt a mai gyakorlatból ismertnél, az eredeti mű puritánabb hangzású verbunkos jellege s ebből fakadó tempója azonban idővel nemcsak megkopott, de lassan a feledés homályába is merült.
Kettősség jellemzi hát a riói olimpián felcsendülő Himnuszt: a gyökerekhez, az eredetihez való visszatérés szándéka, a hagyomány tisztelete ötvöződik a modernitással, a megújulással. És milyen jó lenne, ha ez a fajta kettősség nem csupán nemzeti fohászunkat hatná át, hanem valamiképpen kisugározna az olimpiai játékok egészére, és a rendezvény úgy szólítaná meg a mai kor emberét, milliárdokat szerte a világon, hogy közben visszanyer valamit eredeti szellemiségéből! Milyen jó lenne, ha a szervező Brazília vezetői számára nemcsak saját korrupciós botrányaik és pénzéhségük elfedésére hivatott, újabb lopásokra alkalmat nyújtó politikai manőverezés lenne, hanem a házigazdák büszkeségéről, vendégszeretetéről szólnának a hírek. Ha a brazil színkavalkád kizárólag karneváli lenne, és nem kellene szólni az alig-kész építményekről, a rossz közbiztonságról, a sokakat elriasztó Zika-vírusról. Milyen szép lenne, ha a tisztességes, sportszerű megmérettetést nem árnyékolnák be oly gyakran doppingbotrányok. Ha a nemzetek közti versengés csak a pályára korlátozódna. Ha az olimpiai játékokra nem vetne sötét árnyékot a félelem, mindenekelőtt a terrorcselekményektől. És milyen jó lenne minél többször hallani, ahogy felcsendül himnuszunk!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Parlamenti nyugdíjak, különleges juttatások, sírig tartó kiváltságok
Elérkezett augusztus, a szabadságolások ideje. Egyúttal megkezdődött az őszi parlamenti választásokon indulni szándékozók jelölési időszaka. És közben mindenfajta tiltakozó sajtónyilatkozatot, fejcsóválást vagy utcára vonulást mellőzve hatályba lépett a honatyák extra nyugdíját szavatoló jogszabály. Ugyanakkor az egykori önkormányzati vezetőknek javasolt speciális nyugdíjat egyelőre elvetették, amiként a köztisztviselőknek szánt veszélyességi és neuropszichológiai pótlékot is.
Meglehet, nem nézem túl sűrűn a tévét, és csak néhány újságot olvasok, egyetlen képviselő vagy szenátor tiltakozó megnyilvánulása sem jutott el az agytekervényeimhez. Például olyan nyilatkozat, hogy: „Én nem szavaztam meg, sőt, mi több, tiltakoztam az ilyenfajta eljárás ellen, de leszavaztak, a hangom gyengének bizonyult.” Szóval, szégyenkezve be kell vallanom, hogy sem román, sem magyar honatyai tiltakozásról nincs tudomásom. Legfeljebb a szászos államelnök ezúttal gerinces viszonyulásáról: hatásköre szerint a jogszabályt először visszautalta a parlamentnek. De hát kecskére bízta a káposztát. A szégyenkezés a kiváltságosokért van és az országért, amely lakhelyemet adja, és fájó, hogy újból és újból bebizonyítja: nemcsak földrajzilag húz a Balkánhoz, hanem erkölcsileg és szellemileg is. A tiltakozásra képtelen és a választók akaratával szembemenő képviselet ilyen formán szolgálhatja ugyan a nyugdíjas politikusi érdekeket, ám hosszú távon a nagyravágyás, a torkosság, a kapzsiság, az állandóan többet akarás megtestesítője. Bizonyításra sem érdemes, csak úgy egyszerűen ki kell jelenteni: a parlamenti nyugdíj – vagy egyesek szerint a nyugdíjkiegészítő különleges juttatás – nem más, mint sírig tartó kiváltsága a hatalmasoknak, egy újabb pozitív diszkriminatív megkülönböztetés részükről és számukra. Miközben sokan mások ebben az országban negatív kisebbségi megkülönböztetés szenvedő alanyai. De azért három korlátozást is tartalmaz a jogszabály: nem jogosultak különleges nyugdíjra azok, akik éppen nyugdíjkorhatár feletti aktív honatyák (biztosan nem fognak tolongani ezután, és a hat-hét mandátumosak idén megnyugodott szívvel visszavonulhatnak), illetve azok sem, akiket korrupciós bűncselekmény miatt elítéltek. És a háromnál több mandátumot letöltők nem kapnak többet, mint a három mandátumosok közel három átlagfizetést kitevő, sírig tartó pótnyugdíja. Szóval, valós önmagát is figyelembe véve, hány átlagpolgárral egyenértékű egy romániai politikus? Persze, ha arra gondolunk, hogy a kvótarendszert megtagadó országokra a migránsonként kiszámított büntetés is többszöröse az átlagfizetéssel biztosított jövedelemnek, akkor a Brüsszeli javadalmazásokhoz képest ez nem is olyan sok... Ki kell jelentenünk továbbá: a választópolgár közömbössé, tehetetlenné, kijátszhatóvá vált. Miközben lépten-nyomon politikusi túlkapásokról és az erkölcs mellőzéséről beszélgetnek egymás közt az emberek, nem elegen tették fel a kérdést miért is járna különleges nyugdíj annak a képviselőnek vagy szenátornak (vagy majdan polgármesternek, tanácselnöknek), akit nemcsak megfelelőképpen és törvényesen javadalmaznak, hanem azon kívül mindenféle juttatással ellátnak? Meg azt is tudja, látja, tapasztalja a közember, hogy akinek mindez nem elég, korrupciógyanús ügyleteket bonyolíthat le vádemeléssel vagy többnyire anélkül, erkölcsileg lejáratván magát vagy csak úgy, szép csendesen. Még mi kellene? Veszélyességi pótlék, hivatalból járó doktori cím (egy mandátum után kisdoktori, több mandátumot követően nagydoktori) vagy az örökösökre is kiterjedő alanyi jogon történő juttatások, netán olyan törvény, amely a pótnyugdíja megszűnte után a politikust a mennyországba juttatná? Parlamenti nyugdíjak, különleges juttatások, sírig tartó kiváltságok. De mi lesz utána? Hogyan lehetne a Jóisten és Szent Péter kegyeibe férkőzni? A gazdag és a koldus történetében miért nem jött meg a dúsgazdag esze, hogy fele vagyonával pazarul élve a másik felét a mennyország felé vezető út járhatóvá tételére fordítsa?
Holmi parlamenti pótlékok és azon kívüli nyugdíjak helyett mArad az ingyenes szólásszabadság lehetősége. És a felhívás az ezután első vagy újabb mandátum elnyerésére vállalkozó képviselők és szenátorok felé: ha azt akarják, hogy a gyengélkedő választó ne muszájból, nyögvenyelősen, hányingertől és a mellékhatásoktól tartva vegye be a szabad választás hatóanyagú (vagy anélküli) gyógyszert, akkor már a választási kampányukban sűrűn hangoztassák, hogy mindent meg fognak tenni a kiváltságnyugdíjak eltörléséért. Mert egyre többen már csak olyan honatyákra lesznek hajlandóak szavazni, akik választási kampányukban hangjukat hallatják a hasonló politikusi önérdek-érvényesítés ellen. Ráadásul a honi szavazópolgárnak az sem számítana, sőt, egyenesen kívánatos lenne, ha kevesebben ülnének a bársonyszékekben, mert így az adójából kevesebb pénz menne a pótnyugdíjakra. Amúgy már volt egy népszavazás a képviselőház létszámának csökkentéséről. A választópolgár most is mennyiség helyett az erkölcsi minőség emelésére szavazna. Apropó, minőség. Követendő példákat hozok felszínre az emlékezetemből. A már-már legendás svájci demokráciáról, ahol a népképviselőket megtiszteltetés éri, amikor megválasztatnak, és javadalmazás – no meg pótnyugdíj – nélkül végzik szolgálatukat. Eszembe jut II. Erzsébet királynő születésnapi megünnepeltetése is, a szeretett uralkodónak kijáró ováció. No, meg a thai taxis, aki úgy lobogtatta szélvédőjén nagy megbecsülésnek örvendő királya fényképét, mint mifelénk a vallásosabbak a keresztet. Szívem szerint hasonlókat kívánnék magunknak is, bár tudom: utópia. De valóságot álmodni szabad és kívánatos.
Dr. Ábrám Zoltán

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

CSAKIS Kézdivásárhelyen
A CSAKIS (Családban Keresztényként Istennel) fesztivált első alkalommal szervezik meg Kézdivásárhelyen augusztus 11–14. között. A rendezvény helyszíne a sportcsarnok és környéke. A szervezőcsapat múlt héten ismertette a programot.
Bardócz Csaba ikafalvi református lelkész, főszervező elmondta: céljuk olyan rendezvényt szervezni, amely kimondottan keresztény, és a családoknak szól. Az esemény Erdély-szerte újdonságnak számít, ismereteik szerint hasonló fesztivált eddig nem szervezett senki. Az a cél – hangsúlyozta –, hogy a tábor hétvégéje alatt a távolabbról érkezők egy kirándulással összekötve Kézdivásárhelyen pihenjenek és feltöltődjenek lelkileg. Több olyan meghívottjuk is lesz, aki szaktekintélynek számít, de az előadásokkal párhuzamosan gyermekfoglalkozásokat és esti koncerteket is tartanak. Csütörtökön, a nyitónapon a Kovászna Belvárosi Ifjúsági Zenekar, pénteken a magyarországi Kármel együttes, szombaton a Reménység együttes és az erdélyi származású magyarországi Csiszér László énekes lép színpadra.
Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke arról beszélt, hogy ők a pénteki program egy részét, a gyermekmegőrzést vállalták, a kicsik számára zöld neveléssel kapcsolatos foglalkozásokat, vetélkedőket szerveznek. Ilyés Dalma recepciós közölte: a fesztiválon való részvétel ingyenes, de bejelentkezéshez kötött. Kocsis Zoltán helyszínfelelős, a sportiroda vezetője beszámolt a szállás- és sportolási lehetőségekről: a sportszállodában negyvenkilenc személyt tudnak elszállásolni, a sportcsarnokban különálló terekben gyermekfoglalkozásoknak, sportolásnak, előadásoknak, koncereteknek is helyet biztosítanak, a kinti játszóterek és mozgásparkok is a résztvevők rendelkezésére állnak. Raff Andrea, a gyermekprogramok felelőse azokat a rendezvényeket ismertette, amelyeket ő és csapata szervez a fesztivál ideje alatt. Albu Levente A házasság művészete programot mutatja be a fesztiválon. Raff Róbert református szórványlelkész, a rendezvény ötletgazdája azt hangsúlyozta, hogy a hasonló fesztiválok általában egynaposak, a CSAKIS viszont háromnapos, jövőre újra megszervezik, és nagyon odafigyeltek a fesztivál reklámozására. Csoma Attila önkéntes arra buzdította a fiatalokat, hogy vegyenek részt minél nagyobb számban a rendezvényen. Bardócz Csaba azt is közölte, hogy a fesztiválon jelen lesz Komlósi Piroska Budapesti családterapeuta, klinikai szakpszichológus, ismert szaktekintély.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Énekelni. Előadásokon, nótaesteken, a családban, mindenhol
Beszélgetés Kádár Zsolt nótaénekessel
A nagyernyei Kádár Zsolt sokoldalú ember, de talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a zenének él. A hétköznapokban zenetanár, gyermekkórust irányít, hétvégeken esküvőkön zenél és templomban kántorizál, időnként népdalénekesként lép fel különböző rendezvényeken.
– A Blue Art együttessel, amelynek tagja vagy, néhány évvel ezelőtt már készítettem interjút, most a nótaénekes KádárZsoltot szeretném faggatni…
– Valamikor 2010 nyarán egy színpadon léphettem fel Cseh Judittal egy Hajlik a rózsafa előadáson. Nem sokkal később közelebbi kapcsolatba kerültünk, a tanítványa lettem, s egyre jobban megszerettem a magyar nótát. Ez volt a kezdet...
– Tanítasz, énekelsz, zenélsz, gondolom, ez mind felelőséggel és sok munkával jár…
– Serdülő koromban nagyon sokat tanultam, gyakoroltam, ezért gyakran panaszkodtam ismerőseimnek, hogy nekem nincs is gyermekkorom. Aztán megérett a gyümölcs, bejutottam a zeneakadémiára, négy év egyetem, majd két év mesteri következett fagott szakon. 2006-tól öt éven át a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban tanítottam mint fagott-tanár.
– Hány hangszeren játszol?
– Harmadik osztályos koromban tanultam meg zongorázni, hatodiktól a fagotton gyakoroltam, 17 éve orgonán kántorizálok a nagyernyei katolikus templomban, 2010-től szaxofonon is játszom.
– Elég régóta tanítasz, tapasztalatod szerint a mai gyerekek mennyire fogékonyak a zenére, a népdalra?
– Most egy kicsit elkomolyodom, mert inkább negatív tapasztalataim vannak. Különböző képességű gyerekekkel dolgozunk, szint alatt és szint felett egyaránt szép számban vannak. A zenei tudás, tehetség nem igazán függ össze az általános tanulmányi eredményekkel. Gyakran találkozom olyan tanulóval, aki a felvételi tantárgyakból nagyon gyenge, de kiválóan énekel. Én mindig azt vallottam, hogy a tanóra keretében nem igazán lehet énekelni. Minden osztályban akadnak olyanok, akikkel a Jóisten nem igazán bánt bőkezűen, amikor a zenei hangot osztogatta. Ezért iskolai kórust szerveztem a nagyernyei iskolában. Hetente egyszer találkozunk a kultúrotthonban, s népdalokat tanulunk. Komolyabb dolgokba még nem megyünk bele, mert ehhez kell tudni szolmizálni, felsőfokon ismerni a zenei hangokat, hangértékeket. Ernyé-ben 18-20 gyerekkel énekelünk együtt kórusórán, újabban pedig, a faluünnepségre való tekintettel, Sárom- berkén is beindítottuk a közös éneklést.
– Mit jelent számodra a népdal, a magyar nóta?
– A magyar nóta segítségével ki tudom fejezni érzelmeimet, s ezzel el lehet jutni az emberek szívéhez. A népdal is kedves számomra, de én elsősorban nótaénekes vagyok. A népdalon belül több műfaj létezik. Vannak olyan nóták, népdalok, amelyek helységhez kötöttek. Engem elsősorban a kalotaszegi népdalok, nóták fogtak meg, kápráztattak el. Egyetemi éveim alatt többször is jártam azon a vidéken népdalokat tanulni, hangfelvételeket készíteni. Még esküvőn is megfordultam, csodálatos volt. Mindenki viseletbe öltözött, életkortól függetlenül. A kalotaszegi népdalokat szinte naponta hallgatom.
– Hol léptél fel az utóbbi időben?
– A közelmúltban a Marosvásárhelyi Kultúrpalotában, a Cseh Judit-nótaesten. Telt ház volt, csodálatos közönséggel, a csíkszentmadarasi népi zenekar kísért. Számos ismert előadó társaságában léphettem színpadra. Jelen volt Buta Árpád, Ábrám Tibor, Gyárfás István és még sorolhatnám. Büszke vagyok arra, hogy szinte naponta sugározza felvételeimet a Marosvásárhelyi Rádió, gyakran betelefonálnak, kérik a nótáimat.
– Nótaénekesként, csak nótázásból meg lehet élni?
– Sajnos, nem. Legtöbben mással is foglalkozunk a dalolás mellett, s csak azért vállalunk fellépéseket, hogy megőrizzük, fenntartsuk a hagyományt. Ezért is van kevés fiatal nótaénekes. Talán nem túlzok, ha úgy fogalmazok: úgy érezzük, hogy a nótaénekesek nincsenek eléggé megbecsülve, értékelve. Elsősorban a fiatalabb nemzedék által. Előadásokon mindig hiányolom a fiatalabb korosztályt.
– Ki a példaképed, kinek az előadásmódja, gondolatvilága hatott rád a leginkább?
– Cseh Juditot már említettem, nagyon kedveltem, tiszteltem, sokat köszönhetek az erdélyi magyar nóta nagyasszonyának. A másik nótaénekes, akivel sosem találkoztam, de nagyon szeretem a hangfelvételeit hallgatni, Madaras Gábor. Ha nem tévedek, születésem előtt 2-3 évvel halt meg, élőben nem hallhattam, de a nótáit, népdalait nagyon kedvelem.
– Ha egy toplistát kellene összeállítanod kedvenc nótáidból, melyik lenne az első három?
– Sokat szeretek, szinte mindegyiket, amit énekelek, de vannak, amelyek nagyon mélyen élnek a szívemben. Nagy kedvencem a Szeretem a kertet, amely megjelent hanghordozóm (CD) címadó dala. Aztán van két olyan nóta, amit Cseh Judit művésznő tanácsára tanultam meg, s adok elő azóta is különböző fellépéseken: Levelem jött a faluból, Esik eső hegyen-völgyön.
– Hogyan tovább?
– Szeretném továbbra is minden képességemmel, tudásommal szolgálni a műfajt. Közös ügyünk, erkölcsi kötelességünk, hogy a nóták terjesztéséért, fennmAradásáért mindent megtegyünk. Ehhez pedig minél többet kell énekelni. Előadásokon, nótaesteken, a családban, mindenhol. A magyar nóta örökös tagja kell mAradjon a kultúra nagy családjának.
Kérdezett: Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)

V. Aradi Magyar Könyvnapok
A papagájok nyelve
Szerda délután a Jelen Ház nagytermében mutatták be Sz. Benedek István A papagájok nyelve című kötetét, a bemutató egyben az V. Aradi Magyar Könyvnapok hivatalos megnyitója is volt. A rendezvényt, akárcsak az előbbi években, az Aradi Polgármesteri Hivatal támogatta az Arad Municípiumi Kulturális Központon keresztül. Köszönet érte.
Azért érdekes ez a könyv, mert kicsit kilóg a sorból, ha a szerző többi művét vizsgáljuk, hiszen gyakorlatilag sci-firől beszélünk. Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője, valamint Réhon József nyugalmazott tanár értekezett a kötetről, illetve a szerzőről. Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület tikára részleteket olvasott fel.
Tulajdonképpen három történet tárul az olvasó elé, és mindhárom történetbe szerepel egy-egy megszállott tudós. Az egyik tökéletes robotnőt épít, a másik elképesztően furcsa módon készíti szobrait, a harmadik állatokon végez kísérleteket, és eléri, hogy bármilyen hangon „meg tudjanak szólalni”. Ahogyan azt Bege Magdolna kiemelte, mindhárman túl akarnak lépni az emberi mivolton. Nem elégszenek meg a felfedezéssel és a kísérletekkel, teremteni akarnak! A már-már groteszk jelleget azonban nem maguk a leírt történetek biztosítják, hanem ezen történetek továbbgondolása, valamint a felismerés, hogy a sci-fi nem is áll olyan távol a valóságtól, mint gondoltuk volna. A monológok és a bevezetett szakterminusok tudományosságot és hihetőséget kölcsönöznek a kötetnek, ezzel is fokozva az olvasáskor keletkező valóságérzetet.
Két vagy három generációval ezelőtti felmenőink el nem tudták volna elképzelni, hogy a zsebben elférő, lassan elengedhetetlenné váló okostelefonok számítási kapacitása meghaladja azon gépekét, amivel fél évszázada embert küldtek a holdra miért ne brekegnének tehát mondjuk húsz év múlva a kutyák?
Réhon József néhány adatot és érdekességet mondott el a szerzőről, melyek nem számítanak igazán titoknak, csak nem mindenki tud róluk. „Szakmáját tekintve Benedek Pisti mérnök. Igaz, hogy csak vegyészmérnök, de mérnök!” – hangzott el az első érdekes információ. Megtudhattuk továbbá, hogy 1941-ben született, és alig kétéves korában ikertestvérével majdnem belehaltak egy betegségbe. Eddigi műveiben megfigyelhető, hogy bármilyen műfajban ír, mindig visszatér a haza és az anyanyelv problémájához. Az eladott kötetekből befolyó pénzt nem tartja meg, hanem, ahogyan eddig is tette, valakit támogat belőle, diákot egyesületet stb.
Könyvet azonban, mint a tanár úr mondta, nehéz manapság eladni. Sokszor akkor sem kell senkinek, ha ingyen van. Ha mégis orvosolni próbálnánk a helyzetet, folyamodhatnánk talán egy cselhez: feladhatunk egy apróhirdetést, mely olvasásra hivatott késztetni az érdeklődőket. „Jól szituált, minden káros szenvedélytől mentes, sportos, jóképű fiatalember olyan társat keres, amely Eurónét idézi Sz. Benedek István A papagájok nyelve című könyvéből.”
A méltatók igen ajánlották a kötetet a nagyközönségnek, ezért egy poént sem lőttek le. Mindenkinek el kell olvasnia, hogy megtalálja az érdekességeket, s hogy eldöntse: a szerző jövőbe lát-e vagy csak gazdag fantáziával rendelkezik…
Gál Lajos
Nyugati Jelen (Arad)

Guttmann és Csók nem volt jó a miniszternek
Corina Şuteu kulturális miniszter július 25-i rendeletében indoklás nélkül menesztette Guttmann Szabolcs építészt és Csók Zsolt régészt a Kolozs, Beszterce-Naszód és Szilágy megyét lefedő Regionális Műemlékvédelmi Bizottságból, helyüket Marius Porumb besszarábiai születésű művészettörténész, akadémikus és Sorin Nemeti, a BBTE történésze veszi át.
Guttmann Szabolcs kérdésünkre elmondta: alig két hete írta alá két évre szóló szerződését a kulturális miniszter. – Két szempontból lehet megközelíteni a helyzetet. Egyrészt nem lehet eredményesen dolgozni olyan beosztásban, amelyben nincs meg a szakértelemmel szembeni bizalom. Másrészt szomorúan tapasztalom, hogy az eddig jellemző demokratikus eljárások, amelyek alapján szakembereket helyeztek el különböző bizottságokban, már nem jellemzőek – fogalmazott az építész a Szabadságnak.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

Engedély nélküli vérátömlesztő egységek?
Călin Lazăr, a Kolozsvári Gyermeksürgősségi orvosigazgatója az egészségügyi minisztérium által nyilvánosságra hozott engedély nélküli vérátömlesztő-központok kapcsán azt nyilatkozta, a szaktárca munkatársai csak statisztikákat készítenek ahelyett, hogy tudatosulna bennük: a betegek milyen veszélyben vannak, ha a központoknak nincs engedélyük.
A Kolozs megyei kilenc közkórházi és nyolc magánkórházban működő vérátömlesztő egységnek most zajlik a Kolozs Megyei Közegészségügyi Igazgatóság általi engedélyeztetése, miközben ezt már 2013-ban meg kellett volna ejteni. De néhány kórházigazgató nehézkesnek tartotta az eljárást, a megfelelő helyiségek szükségességét, a felszerelés beszerzését és a személyzet kellő felkészítését.
Szabadság (Kolozsvár)

Hívatlanul érkezik a honvágy, avagy a fjordokon át a smaragd szigetre
Különleges érzés rádöbbenni arra, hogy a honvágy milyen ravaszul, váratlanul talált ránk.
Sosem egy nagy robbanással mutatkozik meg, nem kopogtat, hogy hát ’Helló, itt vagyok, te meg megint merre tévedtél el?’. Hívatlanul érkezik és apró részletekben adja az ember tudatára, hogy valami hiányzik a hétköznapokból. Amikor hirtelen egy dal szólal meg valahol a mélyben, és következő percben a Youtube-on Palya Bea, a Quimby vagy éppen a Csík Zenekar játszik hevesen egy régi darabot. A minap vinettát sütöttem, aztán éppen édesanyám húsgombóc levesét főztem meg. Tegnap szilvát vásároltam a piacon, hát ma már rotyog a krumpli a fazékban, szilvásgombóc a mai menü. Felszínen azzal áltatom magam, hogy csak a lakótársaimnak akarom megmutatni a változatos, erdélyi konyha finomságait. Norvégok, az ő konyhaművészetükhöz képest a mi pirospaprikás zsíroskenyerünk is izgalmasabb. Mégis, magamnak lassan be kell vallanom, nem nekik, hanem magamnak készítem ezeket az ételeket. Melenget a gondolat, hogy egy kicsit itt, a távolban is életre tudok kelteni valamit Erdélyből, még ha csak a konyhából terjedő illatok formájában is. Olyan dolgok ezek, amiket talán az ember nem értékel annyira, amikor kéznyújtásnyira vannak állandóan.
Már több mint egy fél év telt el azóta, amióta újra szedtem a sátorfámat, becsomagoltam minden szükségeset egy nagy bőröndbe, és ide költöztem a smaragd szigetre, a kis zöld koboldok otthonába, a Guinness sör és Oscar Wilde mellett tucatnyi híres író bölcsőjébe, Írországba. Emlékszem, többen megkérdezték akkor tőlem, hogy honnan van ennyi bátorságom. Én meg nem mertem azt válaszolni, hogy valójában én is ezer kétellyel küszködök. Nem mondhattam. De volt egy nyugtató gondolat a fejemben, amit próbáltam előtérbe helyezni: bárhova megyek is, ugyanolyan emberek vannak ott is, mint itthon. Jobban mondva, emberek voltak Bécsben is három éve, amikor oda vitt a tanulásvágy és a kíváncsiság, emberek voltak Norvégiában is, ahova az idegen nyelv iránt érzett szenvedély vitt, és ahol csak egyre cseperedett bennem a kalandvágy, és emberek lesznek Dublinban is, ahova már a mostanra nyughatatlanná vált természetem hajszolt.
Eddig én is hittem a mondának, hogy az éghajlat befolyásolja a népet, ezért olyan életkedvelők délen az olaszok, és ugyancsak emiatt olyan mogorvák és barátságtalanok az északiak. Viszont képes-e azt bárki megmagyarázni, hogy az írek a soha el nem álló eső, a kegyetlenül süvítő szél és a folyton felhőkkel takart ég ellenére, hogyan lehetnek olyan vidámak, barátságosak és könnyen megközelíthetőek? Az is igaz, hogy mialatt Norvégiában drága az alkohol, és ha ők fel szeretnének kicsit melegedni zord napokon, egy kisebb vagyont kell elkölteniük egy-két üveg szíverősítő italra, Írországban a csapból folyik a sör, és mindig akad egy jó barát, akivel el lehet beszélgetni az időjárás kihívásairól egy kocsma melegében. Van egy olyan gyanúm, hogy az íreknek több féle és fajta sörük van, mint ahány hétvége egy évben, amikor időt lehet szánni a sörivás mesterségére.
A sok költözködés hozzásegített ahhoz, hogy ma egyetlen következtetést tudjak levonni az országok közötti különbségekről. Az általános előítéletek vagy eltúlzott valóságok ellenére, legyen az pozitív vagy negatív, a szomszéd füve mindig zöldebb mArad. Mennyien repatriálnak nyugatra, mert azt remélik, ott valami féle Eldorádóra bukkannak, aztán sokan nem merik bevallani, hogy ez nem teljesen így van. Hiszen Norvégiában nehezen lehet beilleszkedni, mert nem csak hűvös jelleműek az ott lakók, de nagy erőfeszítések árán fogadják csak be az immigránsokat, bárhonnan jönnének is. Emellett persze szigorúak a szabályzatok, ami miatt egy átlag román ember, aki hozzá van szokva a törvények kiskapuihoz és szürke zónájához, mindegyre áttörhetetlen falakba ütközik. Aztán Írországban a több tucat féle sör sem képes elfeledtetni azt az emberrel, hogy a közszállítás tökéletesen megbízhatatlan, olyannyira, hogy Romániában egy Isten háta mögötti falu állomásán is inkább érkezik órarend szerint a vonat, semmint a dublini commuter (ingázó) vonat. Vagy az, hogy 20 percet veszít az ember minden alkalommal, amikor egy cul de sac házcsoportot kell megkerülnie, hogy eljusson valahova, mert ugye ezeket a házcsoportokat fal veszi körül és nincs rövidítés. Továbbá az írek nem hallottak hatékony házszigetelésről vagy használható mobilhálózatról. A lista hosszú, van miről panaszkodni ugyanúgy, mint otthon. Azt jelenti ez, hogy minden rossz, és ezért tévedés elköltözni más országba? Egyáltalán!
Véleményem szerint kevés dolog képes olyan élettapasztalatot adni, mint az, amikor egy új kultúrához, egy új kultúra furcsaságaihoz kell hozzásimulnunk, vagy egy idegen ország törvényeit kell kibogozzuk magunkban. Az a megmagyarázhatatlan boldogság, amit az nyújt, hogy bárhova megy az ember, megértéssel fogadják, mindenhol találhatunk barátokra, és minél távolabb jutunk otthonról, annál jobban látjuk, hogy a fű mindenhol zöld, és néha elszáradt, és néha túl magasra nőtt, de lényegében ugyanolyan. Na, jó, Írországban zöldebb persze, de ahhoz el kell viselni a sok esőt és a trágyaszagot, ami már beitta magát a hétköznapjainkba, mert mindenhol tehéncsordákat tartanak.
Egyetlen tanulságot tudok most elmondani. Ezek a tapasztalatok olyanok, mint kicsomagolatlan, titokzatos ajándékok a karácsonyfa alatt. Ha kinyújtjuk a kezünket és kibontjuk őket, elvesztenek kicsit a rejtélyességükből, ott a lehetőség, hogy nem tetszik az, amit a fényes papír alatt találunk, de viszont megvan az esélye annak is, hogy egy életre szóló kincset találunk elrejtve egy elnyűtt, újrahasznált csomagolópapír burkolata alatt. Ha nem vitt volna ennyi helyre az életem, nem láttam volna meg azt sem, hogy Erdély mennyire csodálatos és mennyire szerves része az életemnek. De azt sem tapasztaltam volna meg, hogy Norvégia valóban mennyire gyönyörű a kimagasló fjordjaival és a gazdag történelmével, hogy Írországban mennyi a kedves ember, mennyire mesések a vidéki tájak, és mennyire jólesik az a pár óra meleg napsütés egy hét eső után. Megtanultam kevesebbet panaszkodni arról, hogy mi nem működik itt vagy otthon, és inkább arról mesélni, hogy mennyi minden van, amit ünnepelni lehet és kell mindenhol, hogy kincsekre mindenütt bukkanhatunk, ha kinyitjuk a szemeink és megnyitjuk az életünk a tapasztalatok áramának, függetlenül attól, hogy hol vagyunk.
RAKUSCSINECZ LAURA
Szabadság (Kolozsvár)

Álkirályság és pótcselekvés
Mintha Romániában 1947-ben nem törölték volna el a királyságot, olyan érzése támad az embernek az utóbbi időben, ha az egykori uralkodói család tagjaival kapcsolatos történésekre a román média és politikum részéről érkező reakciókat figyeli.
Amikor a trónjáról közel hetven éve lemondott egykori uralkodóról kiderült, hogy leukémia miatt kórházi kezelésre szorult, a sajtóorgánumok jelentős része megszakította műsorát, és „breaking news”-ként számolt be az eseményről, amelyet hosszasan tárgyaltak, a politikusok pedig nem győzték hangsúlyozni, mennyire kívánják az agg exuralkodó gyógyulását.
Hasonló reakcióknak lehetünk tanúi most, a volt uralkodó felesége, Anna egykori Bourbon–Pármai hercegnő halála kapcsán, akit annak ellenére is következetesen királynéként emlegetnek, hogy sohasem koronázták meg – lévén a királyság eltörlése után lett Mihály felesége –, így csupán címzetes királynéként emlegethető. A gyász és a veszteség természetesen tiszteletben tartandó – de éppen emiatt visszás a romániai közélet magatartása.
Szó sincs amúgy arról, hogy jómagam megveszekedett republikánus volnék – a köztársaságot semmivel sem tartom előbbre való, jobb államformának, mint egy alkotmányos monarchiát, ahol az uralkodó valóban a politikum fölött álló államfőként, stabil igazodási pontként szolgálhat a gyakran minősíthetetlen hangnemű és színvonalú politikai adok-kapok közepette. Bár éppen a két világháború közötti Románia a bizonyíték arra, hogy a monarchia sem mindig megoldás – elég csak II. Károly nőügyeire, botrányaira, majd az általa bevezetett királyi diktatúrára gondolni. És persze az sem mellékes, hogy a monarchia sem jelentett gátat a magyar közösség és a többi kisebbség jogfosztásával szemben, sőt a Román Királyság élen járt a kisebbségi jogok lábbal tiprásában, így számunkra már csak ezért sem feltétlenül rokonszenves.
Ehhez persze a most elhunyt Anna címzetes királynénak vajmi kevés köze van – mint ahogy a mai romániai valóságnak is kevés köze van az egykori román uralkodói családhoz. Ehhez képest a kormány gyásznappá nyilvánította a temetését, az állami vezetők pedig nem győznek kondoleálni. Ennek nyomán pedig nehéz attól a gondolattól szabadulni, hogy valamiféle kisebbségi komplexus, kulturális és civilizációs lemAradás legalább a külsőségek szintjén történő kompenzálását célzó össznépi hisztériáról van szó.
A baj csak annyi, hogy nem attól lesz egy balkáni korrupciós fészekből tiszteletre méltó hagyományokkal bíró európai ország, hogy egy nem létező királyság nem létező királynéját olyan külsőségek között temeti el, mintha valóban egy hosszú évtizedekig hivatalban lévő koronás főtől búcsúzna. Hanem attól, ha a polgárok életminőségét javító, a gazdaságot, az oktatás és az egészségügy működésének zavartalanná tételét szavatoló, a bürokráciát csökkentő törvényeket fogadnak el – és be is tartják azokat.
Amíg ez nem megy, addig mAradnak a mostani „királyi” temetéshez hasonló pótcselekvések.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Nemzet- és lélekmentők
A magyar irodalmi táborokra emlékeztek
Egykori és jelenlegi magyar nyelv és irodalom szakos tanárok, illetve diákok gyűltek össze szerda este a Sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban, mégpedig szép számban, a Tulit Ilona által szerkesztett, Anyanyelvi táborok Háromszéken címet viselő könyv bemutatóján.
Az 1986 és 1991 között Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő által megszervezett táborokban Tapodi Zsuzsa egyetemi tanár kezdő pedagógusként, Ungvári Barna András lelkipásztor pedig diákként volt jelen. A kettőjük párbeszédéből, valamint az akkori ötletgazda és kivitelező, illetve ilyen vagy olyan minőségben résztvevők visszaemlékezéseiből lassan felidéződtek a nyolcvanas évek második felének nyomasztó évei a maguk feszültséggel, félelemmel és nincstelenséggel telített valójukban.
Egy olyan sötét korszak metszete tárult a hallgatóság lelki szemei elé, melyre annak átélői ma is rettenettel gondolnak vissza, a később születettek pedig elképzelni sem tudják annak borzalmait. Hiszen ebben az időszakban az állampolgárokat termelőeszközöknek tekintették, az erdélyi magyarságot a teljes eltűnés réme fenyegette. Mindezek ellenére akadtak olyan apró szigetek, ahol szabadon szállt a magyar szó, és szárnyalt a gondolat, s éppen ezért diák és tanár egyaránt teljes értékű embernek érezhette magát. Az igaz, hogy megvalósításukhoz jó adag bátorság, elhivatottság, nemzeti öntudat, leleményesség és vezetői beosztás kellett, azonban szerencsére Tulit Ilona mindezzel rendelkezett. Így az sem véletlen, hogy a reménység eme szigetei Háromszéken jöttek létre, hiszen ő akkor is Sepsiszentgyörgyön élt és tevékenykedett.
Megtudhattuk továbbá, ezek az anyanyelvi táborok hét éven keresztül működhettek, télen az akkor 1-es Számú Ipari Líceum, nyáron pedig a kommandói iskola védő falai között. Sándor István mérnöktanár és Hochbauer Gyula tanár személyében ugyanis a két intézményt olyan emberek vezették, akik nemzetük érdekében fel merték vállalni az ezzel járó kockázatot.
Résztvevői egymás között magyar irodalmi táborként emlegették az évente összesen 17 napon át folyó tevékenységet, azonban sokkal több volt ennél, hiszen az előadók között volt nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, pszichológus, népzene- és néptáncoktató, de akadt költő, újságíró, színművész, művészettörténész, képzőművész, filozófus, történész, zenepedagógus és csillagász is.
Az áldásos munkát végző tanárok közül, a már említetteken kívül a téli táborok igazgatói tisztségét betöltő Albert Ernő, valamint Árvay Katalin, Lokodi Irén, Sylvester Teodóra és Zsigmond Győző neve hangzott el. Nem feledkeztek meg továbbá Csurulya Edit, Kónya Ádám, Orbán Gyöngyi, Ördög Gyárfás Ágnes, Salamon András, Salamon Sándor, Török Katalin, Bíró Annamária, Bota Emese, Domokos Zsuzsa, Fazakas Ágnes, Gazda József, Hommer Judit és Horváth Alpár munkásságáról sem. Mindenkit azonban lehetetlen felsorolni, hiszen a MIT-ben összesen másfél ezer diák, valamint kis híján száz tanár fordult meg.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Letette hivatali esküjét Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere
A Csíkszeredai Városnapok rendezvénysorozatának részeként, az önkormányzat ünnepi tanácsülésén, pénteken tette le hivatali esküjét Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda választott polgármestere. A felújított csíki moziban tartott dísztanácsülés egyetlen napirendi pontja az eskütétel volt, amelyet a polgármester beszéde előzött meg. Felszólalásában kitért többek között az előző három mandátumára, továbbá visszautalt az elmúlt több mint egy évre, ami alatt nem gyakorolhatta hivatalát.
A dísztanácsülést a 15 éves Csíki Kamarazenekar három tagja által előadott zeneművekkel nyitották meg. Az eskütétel előtt a polgármester ünnepi beszédében köszöntötte a város korábbi vezetőit, valamint gratulált az újonnan megválasztott testület minden tagjának, továbbá türelmet, bölcsességet és erőt kívánt munkájukhoz.
A korrupcióellenes ügyészség túlkapást követett el
Az előző mandátumokat értékelve, a megvalósításokra hívta fel a hallgatóság figyelmét: kiemelte a Márton Áron Gimnázium épületének sikeres, határidőn belül lezárult felújítását, az ország legminőségibb ilyen típusú létesítményének nevezte a Csíki Csobbanó uszodát. Legfontosabb ténynek mégis azt tartja, hogy nincs a városnak adóssága, amely 1990 óta az összes városatyának köszönhető, hiszen így szilárd alapokra lehetett építeni, és nem kamatterheket és hiteltörlesztéseket kellett ütemezni minden költségvetés elfogadásánál.
„A városunk kemény egy éven van túl. 1990 után soha nem volt ilyen hosszú időn át ideiglenes megbízott vezetője. És olyan sem volt, hogy maszkosok jelenjenek meg a választott vezetők lakásán, és hozzájuk méltatlan módon járjon el román kormány. Azóta – a koholt vádak tükrében – kijelenthetem, hogy több mint méltatlan bánásmód volt. És szomorúan látom, hogy politikai képviseletünk még mindig igen csendes, pedig látnunk kell azt, hogy a Marosvásárhelyi polgármesternél – akit 7 millió lejes sikkasztással vádolnak – nem volt házkutatás, és még mindig betölti a hivatalát” – adott hangot elégedetlenségének a polgármester. Hozzátette, saját kiállásának köszönheti, hogy ma már az ellene felhozott vádak csupán néhány száz lejről szólnak.
A továbbiakban az emberekre koncentrál
A polgármester a választási ellenfeleinek megköszönte a tisztességes versenyt, és hogy építő jellegű kampányt folytattak. Ezután visszatért a városban végzett felújítási munkálatok eredményeire.
„Fontosak az épületek, fontos, hogy a város arculata szép legyen, azonban ezekbe az épületekbe életet is kell vinni. A mozit a felújítás óta nem használtuk jóformán semmire. Nem szeretnék többet épületekkel, aszfaltozással foglalkozni. Az emberekkel kell törődni, hogy az iskolások jó eredményeket érjenek el, a modern technológiát megfelelően használják a hivatalokban” – fejtette ki Ráduly.
Beszéde zárógondolataként felvetette, nem biztos benne, hogy a mandátumát sikerül kitöltenie, de ígéretet tett arra, hogy ugyanúgy fog dolgozni, ahogy addig tette, amíg a korrupcióellenes ügyészség megengedte. Ugyanakkor egyik legfontosabb célkitűzésként említette, hogy a városházán az adófizetők számára átláthatóbb munkát, rövidebb, gördülékenyebb engedélyeztetési folyamatokat dolgoznak ki.
Kovács Boglárka
maszol.ro