Van még tennivaló a turisták „megtartásánál” Udvarhelyen
Továbbra is Magyarországról érkezik a legtöbb turista Udvarhelyre, de idén olaszok, franciák és németek is szép számban jöttek. A „kötelező” látványosságokon túl az aktív kikapcsolódási programok érdeklik az idelátogatókat, de kíváncsiak a hagyományos mesterségekre is. Kiderült az is, hogy félnek a medvéktől, ezért csak a bátrabbak túráznak, nagy hiányosság viszont, hogy nincsenek kempingek a környéken. Nagy az érdeklődés a Székely Támadt-vár iránt is, ám idegenvezetés nincs, és a műemlék is csak korlátozott időben látogatható.
Az Udvarhelyre látogató turisták főként átutazók, ám ha elidőznek a városban, szívesen felkeresik a kulturális célpontokat is. Az utóbbi években tapasztalható fejlődés a helyi turizmusban, de még hosszú az út ahhoz, hogy a tranzitváros úti céllá váljon.
„Székelyudvarhelynek örökös problémája volt, hogy az ide érkező vendégek viszonylag kevés időt töltenek el a városban. Valóban tranzitturizmusról beszélhetünk Udvarhely esetében, hiszen e tekintetben a környező települések falusi turizmusa sokkal nagyobb erővel bír, mint maga a város. Ezt az állapotot nem lehet napok alatt megváltoztatni, egy stratégia szükséges ahhoz, hogy minőségi változást lehessen elérni a kínálat terén” – fogalmazott Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója.
A központi szoborpark szomszédságában található információs pontnál is megkérdeztük, mi iránt érdeklődnek az Udvarhelyre érkezők. Toró Noémitől kaphatnak – akár több nyelven is – információkat az érdeklődők főszezonban, azaz májustól szeptemberig. Az ide érkezők leginkább az eseményekre, aktív kikapcsolódási lehetőségekre, programokra kíváncsiak, kánikula idején a strandolási lehetőségekre is. Legtöbben Magyarországról jönnek, de idén szép számban voltak olaszok, franciák és németek is. Érdeklődnek a hagyományos mesterségek felől, keresettek a tájházak. Sokan kíváncsiskodnak, hogy a környéken biztonságos-e a túrázás a medvék miatt. Szervezett körülmények között viszont szívesen járnak sóvidéki medvelesre.
Nagyon népszerűek a szejkefürdői székely kapuk és a Székely Kálvária is. Ami a foghíjas programkínálat mellett hiánycikknek bizonyul, az a kempingezési lehetőség – osztotta meg tapasztalatait Toró Noémi. Az aktív kikapcsolódási lehetőségek kínálata viszont bővül, egy alternatívaként mától kísérleti jelleggel biciklit is lehet bérelni a Kossuth utca 42. szám alatt – tudtuk meg Orbán Melinda irodavezetőtől. Ezenkívül számos hiánypótló szolgáltatásban gondolkodnak a jövő szezonra, ezért idén nyáron a szállásadókkal kérdőíves felméréseket végeznek a turisták körében, hogy kiderítsék, mire lenne valós igény.
A szoborpark melletti információs pont naponta 10 és 18 óra között van nyitva, a hétvégéken pedig 9-től 13 óráig. A Kossuth utcai főirodában ugyanakkor naponta 8-tól 16 óráig fogadják a látogatókat. Találunk telefonszámot is kifüggesztve, és állandó jelleggel vihető el négynyelvű tájékoztató füzetecske.
Vonzó a környezet
„Nagyon szeretjük itt” – mondta Megyesi Edina, aki férjével és gyermekeivel már tizenegy éve visszatérő vendégek Udvarhelyszéken. Magyarországon Debrecen mellett laknak, ám mára már számos barátságot kötöttek a környéken. A múzeumok és kulturális látnivalók a két kisgyermek miatt nem igazán potenciális célpontok számukra, de a túrahelyeket előszeretettel látogatják. A táj szépsége ragadta meg őket leginkább, szeretnek a természetben barangolni, így a Békás-szoros mellett Ivó és Gagy is kedvenceik közé tartozik. Amióta idejárnak, azt vették észre, hogy rengeteget fejlődött turisztikai szempontból is a vidék. „És nagyon kedvesek itt az emberek, akármerre megyünk” – tette hozzá Edina. Ő egyébként azt is megfigyelte, hogy Magyarországhoz képest itt sokkal jobb az intézmények és boltok nyitásrendje is.
Találkoztunk egy kisebb turistacsoporttal is, a Szabó és Molnár család apraja-nagyja a szoborpark környékén fényképezkedett. Ők szintén Magyarországról érkeztek Székelyudvarhelyre, még keveset láttak a városból, de máris megtetszett nekik. A következő napokban fogják körbejárni a vidéket, ehhez vettek magukhoz az infópontnál található brosúrákból.
Amit Székelyudvarhelyen fel lehet keresni
A turisták körében népszerű fő udvarhelyi látványosságoknak, célpontoknak számítanak a városközpont szobrai, a templomok, a múzeum, a képtár, a Jézus-kápolna, a Székely Támadt-vár. Utóbbi nagyon kedvelt célpont lenne, de egyelőre nincs lehetőség idegenvezetésre, és jelenleg restaurálás folyik a műemlék területén. Az iskola titkárságán azt az információt kaptuk, hogy amíg a munkások a helyszínen dolgoznak, a turisták is nézelődhetnek.
Turistabarát nyitásrend
Megnéztük azt is, mennyire turistabarát a város kulturális intézményeinek nyitásrendje. A nyár folyamán az új múzeumépület hétfő kivételével 9 és 18 óra között látogatható, ilyenkor tárlatvezetés is igényelhető. Múzeumpedagógiai foglakozás igénylése esetén előre be kell jelentkezni – tudtuk meg az intézmény igazgatójától. A Képtár épülete továbbra is a Kossuth Lajos utca 42. szám alatti ingatlanban található, a költözés miatt viszont ebben a hónapban előzetesen itt is be kell jelentkezni. A Jézus-kápolna hétköznapokon 10 és 17, hétvégeken 10 és 14 óra között látogatható. A szejkefürdői Borvízmúzeum hétvégi nyitásrendje megegyezik a kápolnáéval, hétfőkön mindkettő zárva tart. A Művelődési Ház naponta reggel 8-tól este 7–8 óráig látogatható. Az intézmény mindig is bővelkedett Időszakos kiállításokban, ez alól az augusztusi hónap sem lesz kivétel – tájékoztatott Elekes Gyula igazgató, hozzátéve, hogy a nyári főszezonban naponta harminc és száz közötti látogatójuk van.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

Kezdődik a Sic Feszt Székelyföldi Szabadegyetem
Csütörtökön startol Csomakőrösön a Sic Feszt Székelyföldi Szabadegyetem, amelyen a szórakoztatás mellett a szervezők az aktuális közéleti témákra is hangsúlyt fektetnek.
A fesztiválozókat változatos programkínálattal várják, többek között a Székelyföldi turizmusról, fesztiváldivatról, közösségi médiáról tartanak előadásokat a meghívott előadók. A rendezvény hivatalos megnyitója pénteken, 10 órától lesz, ahol többek között felszólal Kelemen Szilárd Péter, a rendezvény főszervezője, Oltean Csongor, a Hárit elnöke, Gyerő József, Kovászna város polgármestere, valamint Fejér László Ödön parlamenti képviselő.
Szombaton lesz a családi nap, több mint ötvenféle játékkal, rajzpályázat-kiértékelővel. Ezen a napon lépnek fel a Kelekótya, valamint az Evilági együttesek. A rendezvény ugyanakkor diákolimpiának is otthont ad, melynek célja, hogy a fiatalok a szórakozás mellett a csapatmunkát is megtapasztalják. A győztes csapat nyereménye egy Brüsszeli tanulmányút lesz.
A fesztivál zenei felhozatala idén is változatos, hiszen a fellépők között megtalálható a Bagossy Brothers Company, a Wellhello, az Intim Torna Illegál, az Ocho Macho, de helyi tehetségeknek is biztosítanak fellépési lehetőséget. Az éjszakába nyúló koncerteket lemezlovasok fellépése követi, a csütörtök éjszaka hangulatfelelősei Nick Havsen és Dj Dewil lesznek.
Kakasy Orsolya
Székelyhon.ro

Tánc mint örökség
Ötödik kiadásához ért a gyergyói táncok tábora. Frontembere Farkas Tamás, aki gyűjtötte, tanulta és Berecz Andrással hazakísérte a gyergyói tánclépéseket. Az első tábor 60–70 fővel indult, most 150–160 gyerek volt.
Egy hét táborozás Gyergyóremetén a népdalok és néptánc jegyében, a gyergyói figurák éltetéséért – így jellemezhető a szombat este gálaműsorral véget ért V. Gyergyói Tánc- és Zenetábor. A népes jelentkezés alapos programbeosztást igényelt, tudtuk meg a program koordinátorától, Bakai Ádámtól.
Négy helyszínen folyt az oktatás. Farkas Tamás és Gál Nóra a haladóknak, Ivácson László és Tekeres Gizella a középhaladóknak, Laczkó-Benedek Tünde és Balogh Szabolcs a kezdőknek tanította a gyergyói táncokat. Újdonsült tánctanárukkal, Rigmány Lajossal és Kingával gyimesi táncokat tanult a remetei Sirülő néptánccsoport, akik az elmúlt négy tábor alatt, és azon kívül is a gyergyói tánclépéseket gyakorolták. De volt további helyszíne is a tábornak: az ötödik helyen folyt a hangszeres oktatás Vizeli Balázzsal, hét hegedűssel és egy brácsással, Erőssné Sándor Judit feladata volt a népdaloktatás csoportokban és közösen. Mindezek mellett esténként adatközlők fellépését nézhették meg – táncház előtt – a táborlakók. Majd minden gyergyói településről érkeztek idős táncosok, hogy tudásukat megosszák.
András Gabriella iskolapszichológus ezúttal szülőként és kísérőként volt jelen a gyergyói táborban. „A Hóvirág néptánccsoport képviselőit kísértem ebbe a táborba. Már vakáció előtt meg volt hirdetve, tavaly is részt vettünk, igaz, akkor többen. Most ért véget a hóvirágos tábor, sokaknak más programjuk adódott, így idén kevesebben jöttünk. A Hóvirág szervezte, Nagy Zsuzsa gondoskodott arról, hogy minden nap legyen, aki szállítsa és kísérje a gyerekeket, szülőket vont be segítségképpen” – ismertette a tényeket András Gabriella. Elmondta, a gyergyószentmiklósi néptánccsoport vezetősége nagy figyelmet fordít arra, hogy minél változatosabb táncoktatásban legyen részük a gyerekeknek, minél több vidék táncát megismerjék.
Gyakori, hogy a gyerek, ha távol is kerül születési helyétől, szívesen visszatanulja a táncot? – érdeklődtünk Farkas Tamástól. „Mindenki a gyökerei miatt kíváncsi a múltra, az ősökre, azok származására, a kultúrájára, életre, táncra. Nem tartom kizártnak, hogy a jövőben az is megtörténjen, hogy Amerikába hívnak gyergyói táncot oktatni. És nem szeretnénk visszautasítani” – neveti el magát a táncoktató.
Van kitől tanulni, és van, akinek átadni. De még bővítésre is lenne mód, hisz indulhatna cimbalomoktatás, a tánc és énekpróbák közötti szabadidőben népi foglalkozásokba is belekóstolhatnának a gyerekek. Csak javukat szolgálná, ha megismernék a bútorfestést, nemezelést vagy akár a fafaragást.
Szombaton este gálaműsorral mutatták meg a táborozók a nagyközönségnek, mivel töltötték az idejüket egy hétig. Lassan nem lesz olyan gyergyószéki ember, aki ne hallana erről a visszaidézett tudásról. Sőt, határokon is túlment a híre, főleg mióta a Művészetek Palotájában is megízleltették a figurákat. A szervezők nem akarnak ennek határt szabni. Jövőre újabb tábort terveznek, lehetőséget kínálnak a tánctanulásra. És hogy az akarat is érzékelhető legyen, íme egy tény: az idei táborban a remeteiek ingyen vettek részt, hogy pénzhiány miatt távol ne mAradjon egyetlen csemete sem. Sőt, ingyen kapták az ebédet és vacsorát. Utóbbit azért is, hogy le ne mAradjanak az azt követő táncházról. De kedvezményt kaptak a Gyergyószék valahány településéről érkezők is, a legfontosabb, hogy ők ismerjék saját táncaikat. Ugyanakkor nyitott mAradt a rendezvény, így nyílt mód arra, hogy az udvarhelyiek vagy éppen a svájciak, magyarországiak is csatlakozhassanak.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Sikeres falunapok Kommandón
Kisebb incidens zavarta meg vasárnap a Kommandói Napok eseménysorát. Szíriai fagylaltos furgonokba bújt migránsok érkeztek a falu határába, áttörték a Grenzkommando vámot. A szolgálatos határőrök végül sikeresen megállították az illegális fuvarozókat, előállították a határt törvénytelenül átlépő szíriaiakat. Azok spontán tüntetésbe kezdtek, eurót, Németországot és nőket követelve. A hatóságok azonban kitartottak, feltoloncolták őket a kommandói gőzös szerelvényére, és elküldték „Merkel nagymamájukhoz”.
A kommandói fiatalok által megrendezett paródia több mint kétszáz érdeklődőt vonzott, vígan nézték az eseményeket, és nemcsak eme „incidensnek”, de nagy sikere volt a kétnapos faluünnep majd minden műsorszámának Kommandón. A szervezők mindenre és mindenkire gondoltak, senki nem mAradt szórakozás, kikapcsolódás nélkül. Látogatóban nem volt hiány, másfél ezernél is többen vettek részt a falunapokon, sokan jöttek a környező településekről és a kovásznai fürdővendégek közül is. Fúvósok, könnyűzenei előadók, néptáncosok és -dalosok, humoristák biztosították a jó hangulatot, volt lovasíjász-bemutató, ügyességi tűzoltóverseny, focimérkőzés, és „összecsaptak” a favágók is. Vasárnap második alkalommal szervezték meg a vasutas-találkozót. Tavaly 60–70 személy vett részt az eseményen, idén kéttucatnyian sem voltak. A találkozóból mégis hagyományt kívánnak teremteni, jövőben és a következő években is megszervezik, addig, míg meghívó nélkül is szép számban összegyűlnek az egykori vasutasok, családjaik – mondta el érdeklődésünkre Kocsis Béla polgármester. A találkozót a helytörténeti múzeumban tartották, és egyúttal megemlékeztek a kommandói famunkások 1936-os sztrájkjáról is. Az akkori eseményekről Szabó (Biloklávek) Mária múzeumvezető tartott érdekes előadást. A sanyarú körülmények miatt szenvedő munkások szakszervezeti mozgalmat kezdeményeztek, megtorlásul a gyár vezetősége indok nélkül elbocsátotta az alapításban részt vevő 28 munkást. Szolidaritásból 780 kommandói munkás kezdett általános sztrájkba 1936. június 30-án. Csak július 6-án kezdtek újból dolgozni, látványos eredményeket nem értek el, de történtek változások, amelyek kihatottak Kommandó életére. Többek között abban az évben emelték községi rangra a települést – mesélte Szabó Mária. A sztrájk emlékére még a kommunista rendszer idején emléktáblát helyeztek el az egykori nagy iroda falán. A tegnapi találkozó résztvevői a táblánál koszorúzással emlékeztek elődeikre.
A találkozóval párhuzamosan a Sikló Egyesület vasutas játékokkal szórakoztatta a gyerekeket. Az összejövetel legöregebb résztvevője, Szabó-Schuller Dionisie felelevenítette, hogy egykor virágzó település volt Kommandó, de mára elszigetelődött, rosszak az oda vezető utak. „Úgy élünk, ahogyan tudunk” – vonta le a következtetést. Fazakas Gyula volt iskolaigazgató úgy értékelte, a fakitermelés terén sok változás nincs, még mindig aprópénzért, sokszor munkaszerződés nélkül kell dolgozniuk a kommandóiaknak. Kocsis Béla szerint valóban vannak gondok a bérekkel, de azért jó dolgok is történnek a községben. Nem a zöld arany kitermelésében van a település jövője, hanem a turizmusban – szögezte le. Jó előjel, hogy egyre többen építenek hétvégi házat a környéken. Azonban azt is tudni kell, hogy a Kommandó körüli telkek nem tartoznak mind a község adminisztratív területéhez, így ott az engedélyeket, területrendezési terveket más önkormányzatok bocsátják ki – hangoztatta. A természeti tényezők mellett a sípálya és a kisvasút lehet a kommandói turizmus húzóereje. Jó hír: a megyei tanács támogatja, hogy a Brafor vagyonából megmAradt sínrendszer, a vasúti szerelvények kerüljenek kommandói tulajdonba – ismertette.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mocskos és tiszta mancsok?
El a politika mocskos mancsaival (magyarán: el a kezekkel) az Unirea Nemzeti Kollégiumról! – tette le a garast Marius Pascan, a liberális párt szenátora, a polgármester volt tanácsadója, a "törvényesség" fölött őrködő volt prefektus abban a katolikus egyház- és magyarellenes kampányban, amelynek "irodalma" egy hónap alatt immár kötetekre rúg. Miközben a tótágasra állított tények hátterében feljelentések tömkelege bombázza az iskolák működtetésében és fenntartásában érintett intézmények mellett a korrupcióellenes ügyészséget is, nincs az a magyargyűlöletéről elhíresült személy, aki ne mondta volna el a véleményét a "feszült, sőt robbanás előtti helyzetről", ami "a román tanulók üldöztetése és az iskolából való elűzése" miatt alakult ki – fogalmaz például az Evenimentul zilei újságírója.
A valós helyzet annyira egyszerű, hogy rendkívül bonyolultnak is fel lehet fogni. A katolikus egyház 2004-ben kapta vissza jogos tulajdonát, a volt katolikus főgimnázium épületét, ami a kukacoskodások miatt a Legfelsőbb Törvényszék elé került, ahol döntést hoztak. Ennek ellenére az időközben beinduló magyar tannyelvű katolikus osztályoknak nem volt helye az épületben, ahol azóta is az Unirea Nemzeti Kollégium fészkel. Ennek vezetői az évek során hallani sem akartak arról, hogy a tulajdonost is beengedjék, holott 2009-ben lejárt a türelmi idő, s ezzel együtt az egyháznak az a kötelezettsége is, hogy helyet adjon a saját épületben működő iskolának. Miközben az Egyesülés középiskola évekig szerződés nélkül, jogtalanul székelt az épületben – kíváncsi vagyok, melyik magyar iskolának nézték volna el ezt –, 2014-ben az iskolaügyekért felelős Katolikus Státus szerződést kötött az iskolafenntartó polgármesteri hivatallal, hogy húsz évig bérbe adja az épületet, azzal a feltétellel, hogy az egyik melléképületbe beköltözik a Római Katolikus Teológiai Líceum. A bérleti szerződés mellett egy 2019-ig szóló egyezséget is aláírtak a termek felhasználásáról. Akkor még nem lehetett tudni, hogy az Egyesülés kollégium magyar osztályai, kettő kivételével, átkérik magukat a katolikus iskolába, és a líceum fogja meghirdetni az induló kilencedik osztályokat is, amelyhez két tanteremre van szükségük. A szóban forgó termekkel rendelkezett volna a főbérlő, ha a távozó magyar osztályok helyett nem indít újabb román tannyelvű osztályokat, ami felborította a kényes egyensúlyt, és a B épületben működő két magyar tannyelvű osztálynak nem mAradt hely az iskola által használt főépületben. A tulajdonos pedig, amely ahelyett, hogy már kezdettől fogva a birtokában levő főépület legszebb osztályait igényelte volna, egy melléképületben húzza meg magát, s eltűri, hogy ne adjanak kulcsot az egyház által felújított díszteremhez sem, a gyűlöletbeszéd és egy minisztériumi vizsgálóbizottság kereszttüzében kellett igazolja a bizonyítványát. Marius Pascan szenátor újból elérte a célját, ahogy a hazugságokkal feltupírozott koronkai iskola ügyében is. Ott a folyamatos jelentgetések, interpellációk nyomán átlátszó csalással buktatták meg és váltották le az iskola igazgatónőjét, s nevezték ki helyébe azt, aki az igazgatóra hárított hibát elkövette. Bár teljesítette a szenátor és koronkai barátjának kívánságát, Marius Pascan teljes hévvel Somesan Stefan főtanfelügyelő ellen fordult, aki, véleménye szerint, szociáldemokrata politikusként Borbély László RMDSZ-es képviselővel együtt a politika mocskos mancsait képviseli. Gyűlölködésre ösztönző beszéde és a szenátusban hangoztatott valótlan állításai alapján vajon ő a "tiszta mancsúak" közé sorolja magát?
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Holtmarosi Gyöngykoszorú
"Összehoz minket a tánc"
Virágos szoknyás és székely ruhás lányok, fekete csizmát, kalapot viselő kis és nagy legények tűntek fel vasárnap délelőtt Holtmaros utcáin. A 21. alkalommal megszervezett Gyöngykoszorú találkozóra éppen 21 néptánccsoport érkezett, nemcsak a környékbeli településekről, hanem Érmihályfalváról és a magyarországi Soltról is jöttek Maros menti barátokkal találkozni és persze táncolni vágyók.
A hagyományos felvonulás előtt Papp György, a találkozó főszervezője avatott be a részletekbe. – A magyarói Polgármesteri Hivatal, a helyi kulturális egyesület, illetve a faluközösség együttműködésével szervezett néptánctalálkozót nem első alkalommal kapcsolták össze a szombaton zajlott falunappal, amikor nótaestre, könnyűzene-koncertekre, illetve tűzijátékra is sor került. Szintén ekkor lépett először közönség elé a solti testvértelepülés Aranykulcs nevű mazsorettcsoportja – tudtuk meg a főszervezőtől. Papp György azt is elmondta, hogy a holtmarosi Gyöngykoszorúnak évek óta díszvendége is van, a múlt évben a Maros Művészegyüttest, idén a Bekecset hívták meg. A Maros megyei települések – Mezőbergenye, Erdőcsinád, Marosvécs, Disznajó, Marosfelfalu, Szabéd, Vajdaszentivány, Csittszentiván, Mezőbánd, Kisfülpös, Szentgerice, Marosszentkirály és Szászrégen – mellett távolabbi vidékről, a Bihar megyei Érmihályfalváról is érkeztek táncosok, ugyanakkor a jeddi és Marosvásárhelyi citerások is eljöttek zenélni Holtmarosra.
– Ez nem egy egyszerű seregszemle, nem fesztivál, sokkal inkább népi vigadalom. Ilyenkor az elszármazottak is hazajönnek, a hagyományápolás mellett ez a Gyöngykoszorú fontos hozadéka – tette hozzá Papp György.
Táncosból szervező
A folyamatosan érkező néptánccsoportok vezetői egy szép arcú székely ruhás lánynál, a holtmarosi Zsigmond Aliznál jelentkeztek be, aki szabad perceiben szívesen beszélgetett velünk.
– Elsős koromtól 14 éven át táncoltam az itteni néptánccsoportban. Négy éve Kolozsvárra járok egyetemre, de egy-két évvel ezelőtt, amíg nem kezdtem el a tanulás mellett dolgozni, még rendszeresen hazajártam a táncpróbákra – mondta Aliz, majd azt is elárulta, hogy a kalotaszegi tánc a kedvence.
– A Gyöngykoszorú találkozók mindig nagy élményt jelentettek számomra. Összehoz, összekovácsol minket a tánc, sok barátság szövődik ilyenkor. Az érmihályfalvi Nyíló Akác tánccsoport áll hozzánk legközelebb, ők most huszadik alkalommal jöttek Holtmarosra, és mi is mindig visszajárunk hozzájuk – tette hozzá a huszonéves lány, aki ezúttal nem lépett fel a táncosokkal, a helybéli fiatalok szervező csapatában viszont fontos szerepet vállalt.
A holtmarosi fiatalok a rendezvény előtti héten végigjárták a falut, kihirdették a találkozót, és adományt – élelmiszert, pénzt – gyűjtöttek, majd a rendezvény további előkészületeiben, például a konyhán segédkeztek, végül a vendégek fogadásából is kivették a részüket.
Belenőttek a táncba
Papp Györgytől megtudtuk, hogy az 1992-ben alakult holtmarosi néptáncegyüttesnek régebb 60-65 tagja is volt, és a táncosok három korcsoportra oszlottak. Mára egyetlen, 20 fős csoport mAradt, 16 és 27 év közötti táncosok alkotják.
– A jelenlegi csoport óvodáskortól táncol, gyakorlatilag belenőttek a táncba – tette hozzá a Gyöngykoszorú főszervezője.
A találkozón a tinédzserek mellett szép számban akadtak kisiskolások is. Marosvécsről Gorbai Mária Melinda és Tóth Pál Melinda csoportvezető két csapatot hozott, a tizenévesekből álló lánycsoportot, illetve a középcsoportot, amelybe második osztálytól járnak a gyerekek.
– A lányok dunántúli ugróst, a középcsoport mezőségi táncokat ad elő, Gorbai Eszter pedig énekel – tudtuk meg az oktatóktól, akik egyetértettek abban, hogy a kisebb gyerekek is felismerték a hagyományápolás fontosságát, a szünidőben is örömmel járnak próbákra, fellépésekre, és annak is örülnek, ha új táncot tanulhatnak.
A harmadik osztályt végzett Zalán és barátja, Szilárd öt éve táncol a vécsi csoportban. Megszokták a fellépéseket, nem is igen izgulnak. Zalán szerint a nyárádmenti táncok a legjobbak, a mezőségiek pedig a legérdekesebbek.
Népdal mamától és a netről
Bíró Anita Disznajóról érkezett. Három éve táncol a helyi néptánccsoportban, de ezúttal énekkel készült.
– A Hej, most kezdtem selyemkendőt viselni című népdalt nagymamámtól tanultam, az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen kezdetűt pedig az interneten találtam – árulta el a székely ruhás kislány, aki Nyárádremetén készült gyönyörű viseletét unokatestvérétől örökölte.
Távolról jött barátok
Míg a legtöbb táncos a Gyöngykoszorú napján érkezett a faluba, az érmihályfalviak korábban jöttek. Szálláshelyükön, egy 150 éves ház környékén igazi fesztiválhangulat uralkodott.
– 62 táncosunk van, de most csak hat pár táncol. Felcsíki és dél-alföldi táncokat mutatunk be – mondta Borbély Simon Csaba csoportvezető, akitől azt is megtudtuk, hogy a Bihar megyei településen 3 éves kortól táncolnak a gyermekek, a legkisebbek csoportját 12 pár alkotja. Arra a kérdésre, hogy milyen Holtmarosra jönni, a fehér ingek előkészítésével foglalatoskodó, illetve az árnyékban pihenő fiatalok egyhangúlag kiáltották, hogy "mindig jó". Egy fiatalember pedig azt is megjegyezte, hogy nagyon finom a víz errefelé.
Örömünnep forgatagában
Kora délután felvonuláshoz sorakoztak a táncosok, aztán lovasok kíséretében, a solti mazsorettcsoporttal az élen elindult a menet végig a falun. A futballpályán felállított szabadtéri színpadon körülbelül egy óra múlva kezdődött a műsor. Ezt megelőzően Bartha József holtmarosi lelkipásztor hirdetett igét, és áldotta meg az örömünnepnek nevezett együttlétet, majd a Solt várost képviselő Németh István üdvözölte az egybegyűlteket. A testvértelepülés küldötte jelképesen egy lámpást nyújtott át Kristóf József polgármesternek. A községgazda a továbbiakban a találkozó jelentőségéről szólt. Nemsokára aztán az Üver zenekar játékára elkezdődött a színes, gazdag műsor, amelyben számos vidék táncrendje, egyebek mellett a mezőmadarasi, vajdaszentiványi, felcsíki, domokosi, bihari táncok képviseltettek. Az együttlét a hagyományhoz híven táncházzal zárult.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

XI. Fazekasvarsándi Magyar Napok
Idén a polgármesteri hivatal is besegített
Ha egyetlen dolgot kellene kiemelni az idei Fazekasvarsándi Magyar Napok kétnapos rendezvénysorozatából, az minden bizonnyal az lenne, hogy idén a helyi polgármesteri hivatal is támogatta megrendezését. Az idei választásokon ugyanis leváltották a régi, hosszú ideje „uralkodó” polgármestert, az új pedig minden jel szerint másként áll a helyi magyarság (és remélhetőleg az egész község) ügyéhez. Ezt részben az bizonyította, hogy maga is jelen volt – elöljáróként, ugyanakkor a rendezvényen fellépő helyi román folklóregyüttes, tánccsoport irányítójaként – a vasárnap délutáni „hivatalos” megnyitón.
A rendezvények már szombaton megkezdődtek, a helyi Délibáb magyar civilszervezet nevében Manguci Erzsébet fő szervező, állandó munkatársaival együtt – köztük van Gyurkócza Tünde, Szász Mihály és jó néhány, a terep előkészítésén, beszerzésben, konyhán közreműködő helybeli asszony, lány, elismerés nekik – igyekezett változatos, minden korosztályhoz szóló programot biztosítani. Szombaton volt kézműves foglalkozás kicsinyeknek (annak a sajnos kevésnek, aki van), gyermekműsor, ifjúságnak-veteránoknak focivetélkedő, hogy aztán a napot a Keleti Front nagysikerű koncertje, majd a Roller zenekar közreműködésével „utcabál” zárja. A legnagyobb közönséget azonban, a délelőtti istentisztelet után, a vasárnap délutáni műsor vonzotta, ahol a helybeli magyarságon kívül jelentős számban vettek részt a falu román, roma lakosai is. Mindenkinek nem is jutott ülőhely a kihelyezett székeken, sokan állva, a (szerencsére nem túl forrón tűző) napon nézték végig a műsort (leginkább sörös vagy üdítős pohárral a kezükben). Aki idejében „lefoglalta” az asztalokat, padokat, valamivel jobban járt, pedig a délelőtti szél felborogatta az asztalok, padok fölé kifeszített sátortetők jó részét, újbóli felállításukra már nem volt idő. Panasz azonban, tudomásom szerint, egy szem se érkezett, az egész rendezvény igen jó hangulatban zajlott.
Ne feledjem: volt mindenféle árus, étel-ital bőséggel.
A vasárnap délutáni műsort a zimándújfalusi magyar táncosok nyitották meg (helyi magyar „művészi produkcióra”, sajnos, már nem telik), majd a helybeli román Marinela Graţiela elnevezésű folklóregyüttes gyermekcsoportja lépett fel. (Nevét a jelenlegi polgármester tavaly autóbalesetben elhunyt lánya nevéről kapta, az édesapa így kívánja ápolni szeretett gyermekének emlékét.) A kisiratosi (férfikarnak indult, utóbb nőkkel kiegészült) Szalbek vegyes kórus, majd a helybeli román csoport „nagyjai” táncosainak, énekesek fellépésével folytatódott a közönség által nagy elismeréssel fogadott műsor, hogy aztán a 11. magyar napok diszkóval zárja az idei rendezvényt Fazekasvarsándon.
Közben a „magyar kultúrház” nagytermében asztaliteniszezők versengtek, este nyolckor kihúzták a nyertes tombolajegyeket (a fődíj egy kerékpár volt). És nem feledkeztek meg a falu sok-sok legifjabb nemzedékét elindító magyar óvónőjéről, a most elhunyt, ravatalon fekvő Kalmár Máriáról, akiről egyperces néma felállással emlékeztek meg.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

A X. Kisjenői Városnapok sikere
Színes szórakoztató programok, vidámság
Amint azt előzetesen meghirdettük, a Kisjenői Polgármesteri Hivatal és a Városi Tanács szombaton és vasárnap X. alkalommal szervezte meg a Kisjenői Városnapokat. A rendezvénysorozat 11 órakor, a zsúfolásig megtelt városháza dísztermében ünnepélyes megnyitóval indult. Az állami himnuszt követően, a középen ülő Gheorghe Burdan polgármester köszöntötte a nagyszámú egybegyűltet, majd bemutatta a prezídiumban ülő vendégeket: Kovács Sándor csanádpalotai polgármestert, Ionel Ciupe megyei ALDE-elnököt, Gianina Ignuţa PSD-megyei nőszervezeti elnököt, Florin Remeţeant, a Népi Mozgalom Párt megyei elnökét, Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármestert, Florentina Horgea alprefektust, Ioan Tripa alpolgármestert, Elisabeta Bondor iskolaigazgatót, Eugen Gagea városi tanácsost és Bianca Cotrăut, az óvoda igazgatóját. Ugyanakkor köszöntötte a nézőtéren helyet foglaló magas rangú vendégeket, név szerint megemlítve Andrei Anghelinát, a Vasile Goldiş Egyetem prorektorát, Ramona Lilét, az Aurel Vlaicu Egyetem rektorát, Ioan Crişan Marint, a Román Patronátus elnökét, Emil Moţiut, a kisjenői rendőrség parancsnokát, Dan Ilariét, a Kisjenői Törvényszék főügyészét, valamint a jelen volt városi és megyei tanácsosokat.
Értékelés, előretekintés
Gheorghe Burdan polgármester miután a város polgárainak megköszönte a legutóbbi önkormányzati választásokon magának és csapatának szavazott bizalmat, a Kisjenői Városnapokat olyan ünnepi alkalomnak nevezte, amikor érdemes visszatekinteni a tavaly óta megtett útra, de a jövőbeli munkát is vázolni kell. Az elmúlt időszak egyik legnagyobb megvalósítása a szennyvízhálózatnak Erdőhegyen, 11 kilométer hosszan történt lefektetése, illetve a városi ülepítőtelep megépítése volt. Ugyanakkor kibővítették, korszerűsítették az Avram Iancu téren lévő óvodaépületet, utcákat aszfaltoztak Kisjenőben, Erdőhegyen és Nadabon, felújították a kisjenői, az erdőhegyi és a nadabi artézi kutakat, játszóteret építettek a sportcsarnok mellé, a vízüzem számára további három kutat fúrtak a vízhozam növelésére, korszerűsítették a Gyermekek Klubjához vezető 4 kilométeres utat, felújították a nadabi kultúrotthont, valamint az ottani iskolaépület fedelét, jelzőlámpákat szereltek fel a városközpont gyalogátkelőihez. Folyamatban van a városi vízvezeték-hálózat felújítása, javítják az erdőhegyi és a nadabi óvodaépületet, ugyancsak folyamatban van a kisjenői, illetve a hozzá tartozó települések közvilágításának a felújítása. A következő évben további járdákat kívánnak térkővel burkolni, tervezik a panellakások hőszigetelését, EU-pályázati támogatással hévízfürdő építését magyarországi testvértelepüléssel, közművelődési és szórakoztató-komplexum építését, a volt mentőállomás épületének a felújításával, átalakításával nőgyógyászati központ létrehozását tervezik. Folytatják a közbenjárást a város körgyűrűjének a megépítéséhez, esővíz-elevezető csatornákat építenek Kisjenő-Erdőhegyen – sommázta az új városvezetés terveit Gheorghe Burdan polgármester, aki kijelentette: maga és csapata továbbra is a kisjenői, vagyis a város polgárainak az érdekeit szolgáló politikát folytatja, ami azt is jelenti, hogy itt 1 köbméter víz 2 lejbe kerül, míg a megyeközpontban kétszer annyiba. A városban ismeretlen a munkanélküliség, sőt munkaerőhiány van, az ott megtelepedett nagyvállalatok bővítenék a tevékenységüket, amihez azonban nem találnak munkaerőt. Köszönetet mondott a Kisjenői Városnapok megszervezéséhez kapott támogatásért a Kromberg&Schubert Ramania, a Per Ecologic, a Guala Pack, az Universal Criş, a Havitas, a Maschio Gaspardo Romania, a Nouva Atelmec, az EKR Electrocontact, a Sapa Profiles, az Aniz Kft., az Izolta, a Baby Blue Gass, a Soc Coop Consum, a Terapeutica GT, a Soc Profesional Notar Cioara, az Arcatim Gyógyszertár, a Kisjenői Agromec, az Izaura, a Kézművesek Szövetkezete, az SW MING DA FU ZHUANG, a Gazda Agricola, a Pro Met Riv, illetve B-Alex cégeknek.
Ezt követően a prezídiumban ülők közül Kovács Sándor csanádpalotai polgármester magyarul, Florentina Horgea, Ionel Ciupe, Florin Reneţean, Gianina Ignuţa, Andrei Anghelina, Ioan-Martin Crişan románul gratulált a polgármesternek és csapatának az elért eredményekhez, további sok sikert kívánva. Mindenki meglepetésére, Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármester folyékony román beszéddel köszöntötte a jelenlévőket, illetve az új városvezetést, reményét kifejezve a további együttműködésben. Felszólalása vastapsot kapott.
Színes parádé, majd program
Az ünnepélyes megnyitó végén mindnyájan az utcára vonultak, ahol rendőrautó biztosításával, a Sunetul Aradului fúvószenekar felvezetésével, pomponosok, moderntáncosok, népviseletbe öltözött táncosok, mesefigurák részvételével, három társzekér, illetve egy hintó kíséretében vonult a színes menet. A zenekar a városháza előtt felsorakozott vezetőség és vendégek előtt tisztelgett, tust húzott, majd hetykén vonult tovább a Fehér-Körös hídja irányába. Ezt követően Gheorghe Burdan polgármester a városi tanács nevében ebédre hívta az ünnepélyes megnyitó vendégeit és meghívottjait.
Ezzel párhuzamosan a városi stadionban 14 órától beindult a Szórakoztatópark, amelynek a programjában fellépett a kerülősi Moştenitorii néptánccsoport, majd 17.20 órakor a csanádpalotai (Magyarország), utánuk a kétegyházi (Magyarország) néptánccsoport magyar táncait tapsolta meg az egyre gyülekező közönség.
Vasárnap ugyancsak a városi stadionban 14 órakor indult a Szórakoztatópark. A kétnapos sikeres programért köszönet jár a szervezőknek, a közreműködőknek és a támogatóknak egyaránt!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Először rendeznek Kárpát-medencei székely, csángó és magyarörmény művészeti fesztivált
Kiállítások, koncertek, táncház és előadások is várják az érdeklődőket az első Kárpát-medencei Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválon augusztus 12. és 14. között Gyimesbükkön.
A fesztiválon Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó önálló estet ad, az Artashat Örmény Színház társulata Csiky Gergely A vasember című művét mutatja be, fellép Vaszi Levente csángó énekes, a közmédia Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorának közönségdíjasa. A látogatók betekintést nyerhetnek egy hagyományos csángó lagziba, megtekinthetik A Lovasíjász című filmet, kiállítást láthatnak többek között Márton Áron püspök életéről és meghallgathatják a keleties zenét játszó Örmény Trió koncertjét is.
Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesüle elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes Márton Áron erdélyi püspökről tart előadást.
A Budapesti Fővárosi Örmény Önkormányzat, a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület rendezésében hagyományteremtő jelleggel megvalósuló esemény elsősorban magyar identitást erősítő összejövetel a Gyimesben - mondta el Esztergály Zsófia Zita, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke az MTI-nek.
Hozzátette: a rendezvényen indítják útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből az ezeréves magyar határnál található Rákóczi-vár felújításához járulnak majd hozzá. A tradicionális gasztronómiára támaszkodva székely, csángó, magyarörmény és magyarországi ételeket, valamint éttermeket vonnak be a mozgalomba, és az ételek eladásából befolyt összeggel is segítik a vár felújítását. A mozgalom fővédnöke Pataky Attila, védnöke Berecz András, aki részt vesz a gyimesbükki eseményen is. Az elnök hangsúlyozta: a mozgalom lényege, hogy összefogás eredményeként valósul meg.
A művészeti fesztiválon látható lesz Páll Ágoston kerámiakiállítása és Kabdebó János fotóművész tárlata is, lesz fáklyás körmenet a Keresztúton, fegyverbemutató, máglyarakás és csángó táncház.
A látogatók tradicionális ételeket, többek között gombapaprikást puliszkával, örményragut, borjúpörköltet juhtúrós puliszkával, erdélyi csorbát, muszakát és borjúbográcsot kóstolhatnak - ismertette a részleteket Esztergály Zsófia Zita, hozzáfűzve: a látványos gyimesbükki fesztiválnak négy helyszín ad otthont, amelyek között csángólovasokkal és lovaskocsival lehet majd közlekedni.
Szabadság (Kolozsvár)

Alkotók szállják meg az erdélyi kastélyokat
A visszaszolgáltatott erdélyi kastélyok restaurálása, megújulása a célja a Teleki- és a Bánffy-kastélyban megszervezett alkotótábornak, illetve workshopnak.
Művészek veszik birtokba a Maros megyei Gernyeszegen található Teleki-kastélyt: vasárnaptól augusztus 20-áig Kastélypark Nemzetközi Művésztelep néven alkotótábor zajlik a műemlékben. Magyarországról, Ausztriából és Romániából tizenegy művész, valamint egy művészettörténész vesz részt az eseményen, amelynek szervezői minden évben igyekeznek másokat meghívni, nagyon fiatal és idős kortársművészeket egyaránt.
A visszatükröződés a téma
„A természetművészetre, a tájszobrászatra és a festészetre összpontosító alkotótábor témája a reflexió, így a visszatükröződés gondolatának valamilyen módon meg kell jelennie az elkészült alkotásokban” – avatott be Pokorny Attila szobrászművész, az immár harmadik alkalommal megszervezett esemény társszervezője. A résztvevő művészek augusztus 19-én mutatják be záró kiállításon a művésztelepen elkészített munkáikat.
A nemzetközi művésztelep egyébként a Castle Art Port Egyesület szervezésében Pokorny Attila és Knyihár Amarilla képzőművészek kezdeményezésére jött létre azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a kastély és a környék kulturális életének fellendítéséhez. A művésztelep szabályai szerint minden résztvevő egy munkáját a kastély tulajdonosainak adományozza, ezzel támogatva a létesítmény restaurálását. Pokorny Attila szerint a 18. századi kastély ideális helyszín ilyen alkotótáborok megszervezésére, ezért remélik, hagyományos rendezvénnyé válik a művésztelep Gernyeszegen.
Újraálmodják a Bánffy-kastélyt
Eközben a Transylvania Trust Alapítvány augusztus 15. és 28. között szakmai workshopot szervez a bonchidai Bánffy-kastély főépületében, aminek keretében belsőépítészek, művészek, építészek, mesterek és egyetemi hallgatók álmodják újra a közel 500 éves kastély belső tereit. Az eredmény egy kiállítótereket és műhelyeket magába foglaló központ lesz, ami öt éven át szolgálja a művészeket, mestereket, és mindazokat, akik Bonchidán szeretnének alkotni.
Mint ismeretes, a Transylvania Trust Alapítvány 2015 novembere és 2017 októbere között az Európai Unió Kreatív Európa programja által támogatott ARTEC projekt lebonyolítója. A művészetek, újrafelfedezés, hagyományos, eklektikus és kortárs hívószavak köré felépített projekt a bonchidai Bánffy-kastély főépületében kívánja létrehozni a Művészetek és Mesterségek Központját, amelyben a kézművesek, mesteremberek, ipar-, performansz- és alkotóművészek által képviselt, a történelem folyamán önálló diszciplínákra osztott tudás és alkotói ethosz ismét találkozhat – tájékoztatott a Transylvania Trust Alapítvány.
Mint a közleményből kiderül, a szakmai workshopra augusztus 12-éig lehet jelentkezni, a helyek száma korlátozott. Az érdeklődők ács-, asztalos- vagy belső építészet-műhelyekben vállvetve dolgozhatnak majd egy nemzetközi verseny díjnyertes építészeivel, designereivel, illetve a hagyományos építőmesterségekben gyakorlott mesteremberekkel a Norma és Blajin projektek bel- és kültéri kivitelezésén.
A Művészetek és Mesterségek Központjának létrehozása idején fotó- és filmdokumentáció készül a tevékenységről. Ennek eredménye egy húsz pannóból álló utazó kiállítás, amelyet a partnerországokban – Franciaoszág, Spanyolország és Magyarország –, az Európai Parlamentben és a Román Kulturális Központok hálózatán keresztül további országokban mutatnak be 2016-ban és 2017-ben.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Poéták válasza – Kovács Péternek
Megdöbbenéssel vegyes csodálkozással olvastam a Krónika július 29–31-ei számában megjelent tudósítást Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnökének Zeteváralján, a MIÉRT EU-táborában elhangzott beszédéről.
Egész pontosan annak az újságíró által Tőkés Lászlóra vonatkozó kiemelt részét. (A politikus többek között azt fejtegette, az Európai Parlamenti képviselő „nem tudja elviselni, hogy egykori erdélyi hősből magyarországi tucatpolitikussá lett” – szerk. megj.)
Nem kívánok T. L. prókátora lenni, viszont szeretném leszögezni, hogy Erdélyben, a Partiumban, Magyarországon, sőt Brüsszelben is vannak olyanok, akik másképp látnak dolgokat, mint ahogy azt valakik láttatni akarják. Arról nem is beszélve: ők is vannak annyira magyarok, hogy „megmondó emberek” nélkül is értsék az idők szavát. Politológiai elemzésbe sem bocsátkozom, bár egy-két felvetést helyére kellene tennie a szakirányú végzettségűnek. Amit viszont megteszek, néhány versidézettel árnyalom K. P. „merész” megállapításait.
Kezdem szűkebb pátriám poétájával, Ady Endrével. A hőkölés népe című versében akár a mai közállapotokra is értelmezhető gondolatot fogalmaz meg: „Ez a hőkölő harcok népe (...) Betyár urai így nevelték / Nem rúg vissza, csak búsan átkoz. / S ki egyszer rugott a magyarba, / Szinte kedvet kap a rugáshoz.” Lásd Brüsszelt, s az itthoni „betyárokat”!
Még szerencse, hogy ugyancsak Ady felmutat egy másik távlatot is A perc-emberkék után című versében: „Most perc-emberkék dáridója tart, (...) Ez a ricsaj majd dallá simul át, / Addig halottan avagy éberen / Pihenjen a szent láz s az értelem / Míg eltünnek a mai figurák.” Sőt Petőfi egészen világosan látja: „Az idő igaz / S eldönti, ami nem az” (Voltak fejedelmek).
Nos ne üljünk tort senki felett! „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek” (Mt 7,1) – figyelmeztet a Könyvek Könyve. Annál inkább is ne, mert Wass Albert szerint: „És megméretik majd súlya szerint / külön-külön az embernek fia. / És pelyvaként hull szét a semmibe, / kit arra ítél majdan a szita” (Levél). Akkor dől el tehát: ki, mikor, hol ült az asztalnál, kinek a táljából cseresznyézett. Addig pedig seperjen ki-ki a maga háza táján!
Varga Károly
A szerző nyugalmazott lelkipásztor, a nagybányai református egyházmegye volt esperese
Krónika (Kolozsvár)

Tovább bővül a koronkai Sapientia-campus
Javában zajlik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem koronkai campusában a bentlakás C épülettömbjének a kivitelezése.
A tervek szerint a munkálatokat jövő áprilisban tudják befejezni, az új épülettömbben tantermeket, konferenciatermeket, étkezdét és egy kápolnát is kialakítanak. A Marosvásárhelyi kar dékánjától, Kelemen Andrástól megtudtuk, a Sapientián jelenleg 2225 diák tanul, a Marosvásárhelyi kar 12 alapképzési és 4 mesterképzési szakán 1156 diák kezdte az elmúlt tanévet. Az intézményvezető elmondta, a diáklétszám növekedése indokolja a 240 férőhelyes bentlakás kivitelezését a Marosvásárhely melletti Koronkán, hiszen a hallgatóik többsége nem helybéli.
„A munkálatok befejezésével kiteljesedik az egyetemi campus, minden rászoruló és arra jogosult hallgatónak kollégiumi elhelyezést tudunk biztosítani. Azt is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a bentlakás a diákközösség összekovácsolódásának, a közösségi szellem hagyományokon alapuló fejlesztésének egy fontos lehetőségét is jelenti. A szakmai fejlődési lehetőségeken túlmenően számunkra ennek a szellemnek az ápolása, nemzedékek közötti továbbadása jelenti a szülőföldön való megmAradás és boldogulás biztosítékát" – fogalmazott Kelemen András.
A Marosvásárhelyi bentlakás-beruházás 2013-ban kezdődött a magyar kormány által biztosított támogatásból. A kivitelezési szerződés összértéke 14,7 millió lej áfa nélkül. 2014 októberében már elkészült két épülettömb, ahol a hallgatók elszállásolására alkalmas apartman-, illetve garzontípusú szobákat rendeztek be, összesen nyolcvanat. Ugyanott közös konyhákat, étkező- és raktárhelyiségeket, valamint az alagsorban közös mosodát és szárítót alakítottak ki. A beruházás harmadik fázisa keretében a munkálatok idén júniusban kezdődtek el, az építőcég vállalása szerint pedig az egyetem 2017 áprilisában használatba veheti az új épületrészt.
Gáspár Botond
Krónika (Kolozsvár)

Jön a SRI-s Nagy Testvér?
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) olyan informatikai rendszer kiépítésén dolgozik, amely alkalmas lehet az állampolgárok emberi jogokat sértő, átfogó megfigyelésére – szögezte le egy hétfőn kiadott közleményben az Egyesület a Romániai Emberi Jogok Védelméért – Helsinki Bizottság.
Az egyesület közölte, négy civil szervezet az összes jelentős romániai állami szervet, illetve az Európai Bizottságot is nyílt levélben értesítette hétfőn az ügyről. Az egyesület szerint a SRI egy május 9-én meghirdetett EU-s pályázaton 25 millió eurót nyert a szükséges programok és hardver beszerzésére.
Az All Analytics nevű projekt a jogvédők szerint az ország egész lakosságának megfigyelésére alkalmas lehet, egy igazi számítástechnikai Nagy Testvér-rendszer. Alkalmas lesz ugyanis arra, hogy minden egyes polgár magatartásáról egyéni nyilvántartást vezessenek az állami intézmények által tárolt adatbázis alapján. Emellett átfogú arcfelismerő rendszer is a részét képezi. Az aláírók az emberi jogos súlyos megsértésével fenyegető közbeszerzés azonnali leállítását követelik.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Puskás-kiállítással nyílt meg a Magyar Olimpiai Udvar Kolozsváron
Elképesztő futballereklyék láthatóak a Kolozsváron pénteken megnyílt Puskás-kiállítás gyűjteményében. A tárlat a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek és a Puskás Intézetnek köszönhetően egészen a Rio de Janeiró-i ötkarikás játékok végéig látogatható lesz a Magyar Olimpiai Udvarként működő Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 4. szám alatti helyszínen.
Az egyik leglenyűgözőbb relikvia Puskás Ferenc idegenbeli Real Madrid-meze. Szemben a ma látott idegenbeli lila mezzel, akkoriban a Real kékben játszott, és hogy azt a madridiak klubikonja nem csupán egyszer viselte, arról a 10-es dressz hátán látható varrás tanúskodik. „Akkoriban még nem egymeccses mezeket készítettek" – jegyezte meg Szőllősi György, Puskás Ferenc életrajzírója, aki az olimpiai udvar pénteki megnyitójakor Boros Miklós sportújságíróval beszélgetett a legendás labdarúgó életéről.
Mravik Gusztáv, a Puskás Intézet igazgatója, a tárlat kurátora elmondta: a mez a Real Madrid Alapítványé, amely egy évre adta kölcsön a Puskás Intézetnek. A Puskás-kiállítást először három éve Madridban mutatták be, a királyi gárda által szervezett Puskás-hetek alkalmával, majd Görögországban, Athénba vitték el. A legnagyobb látogatottságot azonban az angliai Manchesterben érték el, ahol a futballmúzeumban fél év alatt 300 ezren tekintették meg a relikviákat. „Ez a leggazdagabb anyag, amely Puskás-kiállításként valaha megjelent" – fűzte hozzá Mravik.
És valóban, szinte lehetetlen felsorolni valamennyi ereklyét. Kiállították többek között azt a Puskás-díjat, amelyet 2009 óta az Aranylabda-gálán az idény legszebb gólját szerző játékosnak ad a világszövetség (FIFA). Egész pontosan azt a példányát, amelyet Joseph Blatter korábbi FIFA-elnök adományozott Puskás Ferenc egy éve elhunyt özvegyének.
Szintén megcsodálhatjuk a valaha élt legjobb magyar labdarúgó Budapesti Honvédhoz és az Aranycsapathoz köthető különböző emléktárgyait. Így például látható az az angol csapatkapitányi zászló, amelyet Billy Wright adott át Puskásnak a legendás 6-3-as magyar győzelemkor.
A rengeteg felülbecsülhetetlen értékű emléktárgy között szinte alig észrevehetően bújik meg az 1952-es helsinki olimpia aranyérme is, de elképesztően kicsi az 1954-es világbajnoki ezüstérem is. A különleges tárgyak között találjuk a Bernabeu-stadion ezüstből készült miniatűr makettjét, amelyet a „száguldó őrnagy" a 75. születésnapjára kapott. A spanyol szurkolók ágyúcskának becézték Puskást, ezért aztán egy gyűjteményre való kis ágyút is kapott ajándékba rajongóitól, amelyek közül most jó néhányat láthatunk az olimpiai udvarban, ahol végig lehet szurkolni a brazíliai ötkarikás játékok versenyeit.
A helyszínen szombaton napközben már mintegy 20-30 sportszerető szurkoló szorított a magyar versenyzőknek, de még vasárnap hajnalban is tucatnyian örültek együtt Hosszú Katinka világraszóló sikerének.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)

Isten veled, László!
Meghalt a kézdi Városi Színház alapítója
Augusztus 5-én, pénteken este elhunyt Gergely László színházrendező, színházvezető, a Magyar Teátrumi Társaság alapító tagja, a Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke, a Magyar Cirkusz és Varieté (MACIVA) Nonprofit Kft. korábbi ügyvezetője.
A 64 éves, kétgyerekes családapa egy hete súlyos balesetet szenvedett Csernátonban, kidőlt mögüle egy erkélykorlát, a zuhanása következtében komoly sérüléseket szenvedett. A kezelése során szövődmények léptek fel, ez okozta halálát.
Gergely László 1952. július 25-én született Budapesten. 1984-ben végzett, de már korábban rendezett a Vígszínházban, Gyulán és az Ódry Színpadon. 1984–85-ben a veszprémi Petőfi Színházban volt rendező, majd a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. Többek között alapítója és megbízott vezetője volt a 2009-ben megnyílt Kézdivásárhelyi Városi Színháznak.
„Gergely László mindenki által szeretett, tisztelt, jókedvű, tisztességes színházi ember volt. Sok-sok magyarországi és határon túli színházban dolgozott sikeres rendezőként, vezetőként. Az elmúlt esztendőkben óriási erőfeszítéseket tett a magyarországi nemzetiségi színjátszás fejlesztése és támogatása érdekében”– írta Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, Fekete Péter, a MACIVA ügyvezetője és a Nemzetiségi Színházi Szövetség.
A három szervezet saját halottjaként gyászolja Gergely Lászlót, búcsúztatásáról családjával közösen intézkednek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Túszok az égedelemben (1.)
Egy Biblia hátsó lapjairól, 1916. október 29.
Taplós szívvel írom belé ezt a levelet abba a semmiségbe, amivé vált az én szerelmetes életem, hogy odaleve az én egyetlen leányom. Úgy vivék el, mint egy ribancot. Hanyatt vetették a szekérbe másik két leány mellé a rablott holmijukra, megkötözve, szája is bekötve, úgy, 17 esztendősön, s neki Berecknek, neki az átjáró szorosnak, neki Ojtoznak az én szekeremvel, az én két gyönyörű lovammal. Reszketeggé vált vala az én két kezem s a szívem is akkor. A két szemem még jó, hogy átalláthassak a mindenségen, el addig a napig, amikor bérontottak a faluba, s lőtték az elevent, felgyújtották, ami égedelem volt, vitték, ami megfogható volt, átal az emberi határon, bé a Regátba, Molduvába.
– Jaj, tudhattuk volna, uram Istenem, tudhatta volna már a gyermek is, hogy ez lesz belőle, hiszen a Molduvába menő, s onnan jövő vonatok ablakai mind le voltak meszelve kívülről, hogy ki ne láthasson az utas a hadi készülődésre. Jaj, anyám, mire jutottunk… – Ezt lehetett hallani Székelyföldön mindenütt, erdőn s mezőn, ordításoktól és sikoltozásoktól hangos utcákon, amikor 1916. augusztus 27-én hajnalban elszabadult a pokol. A román seregek a Tölgyesi-, Békási-, Gyimesi-, Ojtozi-szorosokon, az Uz-völgyében is átsettenkedve, aztán a Magyar Királyság határőrségeit lelövöldözve, a pénzügyőrséget is kirabolva berohantak Erdélybe.
– Tudhattuk volna, mert a suttyombani készülődést láttuk, de nem hittük. – Major Ádám ezt is csak magában ordította, miközben a menekülő családot sürgette szekérre. – Ágnes, merre vagy, leányom, szentem, a szent szenvedelmit, ne pakoljatok annyi mindent, most futni kell fel az erdőbe, a tetőre, mindenki!
Felszeg már égett, s odafenn a szoros fölött az erdő is.
– Amáli, semmit többet ne pakolj, csak a kölyköket, s Ágneskét.
A lány a csűr mögött csókkal búcsúzott Feritől, vőlegénye lévendőtől, merthogy annak a családja más irányba menekült, fel Gyertyános felé. S akkor zúdult be az oláh csapat a hegy s a gyümölcsös irányából. Vége mindennek, már nem volt ideje Ágnesnek visszamenni az udvarba, ott fogták meg, ahol hagyta a legény menekültében. Valamit ordítottak, valamivel megkötözték két kezét, rohantak be véle együtt az udvarba, de ott is már a rablás volt az úr.
Már többen is lőttek a csűrön keresztül menet, huszonnégyen rontottak a családra, a három fiú már a szekéren, Amáli asszony is. Fegyveresek rontottak rájuk. A házra is. A kaput valóságoson kitörték, a gazda Major Ádámot leütötték. A befogott lovakat s a szekeret birtokba, a ganyédombra vetették a félig eszméletlen gazdát, három fegyveres oláh hajtotta a lovat ordítva és lövöldözve. Katonák. Egyenruhában, rakottan rablott szekeret ki tudja mire s merre.
Rekettyés falu ostrom alatt. Sorozatlövés a Faluháza felől. És égett szag. A jegyző teteme a hídon hevert, a bíróé a patakban, holtan.
– Vajon kik mAradtak életben? Vajon leég-e minden? – Fenn a tetőn, még a Vizeslokon is fennebb, ezt kérdezte, aki mert szólalni. Ki kit siratott jajongva némán, de mindenki siratta az életet jelentő falvakat, amelyeket fentről be lehetett látni a füstben, lángban. És dőlt szerte az ágyúk hangja, a patak mentén rohanást a bejövő román csapatok, s a kifelé menekülő helybéliek.
– Ilyesmit az Isten is csak bosszúból rendezhet. De mit bosszul meg? Mit vétettünk?
Egyetlen őrült rohanás szerte minden falu. A jegyző holtteste az úton, a hídon, a Faluháza mellett a bíró, Nemes Ignác testét, átszúrva a mellkasa, s igen, a nyaka is szuronnyal, a patak vize rengette. Sem Isten, sem ember nem foglalkozott mással, csak a rohanással, fel, el, ki a világból a gyilkos, rabló sereg elől.
És a bekötött szájú s szemű lányok a csergepokróc alatt csak reszkettek, azt sem tudván, merre viszik, és miért viszik őket ki égő falujukból, átvágtatva más, égő falvakon, üvöltve meg ezt-azt vetve fel a szekérre.
(folytatása holnapi lapszámunkban)
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), 2016. aug. 9.
Túszok az égedelemben (2.)
(folytatás tegnapi lapszámunkból)
Túl a hegyeken megcsendesedett a világ, ahogy béereszkedett a szekérkaraván. Berontottak a katonák, de vélük együtt s mögöttük a regátból a civil parasztszekerek meg másmilyenek, öltek, gyújtottak, vitték, amit értékesnek találtak, bankokat, boltokat raboltak és gyújtottak. Ágnes nem szólhatott, nem is láthatott, másik kettő sem. Nyöszörögtek, maguk alá vizeltek a riadalomban. Úgy délután lehetett, amikor valahol megálltak. Akkor a takarót a testükről, szemükről le.
Valóságoson lehengerítették-vetették a három lányt a szekérről. Akkor a szemükről is le a kötést. Valamilyen vegyített nyelven értésükre adták a sorsukat.
– Te fogod be szátok, iszol víz, eszel mit, kiáltolsz, s mi lelő, puff, puff.
Izzadtak voltak, de röhögtek, a szekérről szedtek élelmet, amit találtak a családiból.
Izabella volt, Felszegből, barátnője Ágneskének, de hát a faluban mindenki fiatal barátnő. Szólni se mertek egymáshoz. A harmadik Ilonka, a jegyző leánya. Aznap este álltak meg még egyszer. A lányok addig is bekötött szemmel, ne látnák az utat s falvakat. Erdős liget volt az álló hely.
Akkor a három lányt külön vetették más-más férfiak, tova a fák alá, pokrócra. Amit műveltek velük meztelenül, azt az ördög is reszketegen látta s futtában. Mert az ördög emberi világban koslat koncért. Amit látnia kellett, azon vicsorogni se mert ő maga.
Aztán a lábuk közé egy favederből vizet öntöttek, s kacagva visszakötözték őket a Majorék s más falubeliek szekerébe. Másnap reggel mentek odébb. Ágneske azt se tudta, melyik világon van, s van-e egyáltalán. Katonák lépteit hallották, időnként le-lerántotta egyik-másik a pokrócot, megnézték őket. A zsákmányt. Mintha az benne lenne a világ rendjében, ha oldalozva is, ha ferdén is.
És a háború, az ment tovább, Székelyföld nyögte a nagyobb részt, mert az neki jutott. Brassóból szerteszóródott a népség, fel a hegyekbe. Menekültek mindenek, és százakról, ezrekről nem lehetett tudni semmit.
Major Ádám nem halt meg a ganyédombon, három kis fiából kettőt a szeme előtt sújtottak le puskatussal, mert nem tudott pénzt adni az újabb szakasz, félig egyenruhás, félig civil rohamosztagnak. A harmadik megúszta.
– Tiszteletes úr, nem tudok bennebb menni – kiáltotta Major Ádám, azzal lerogyott a kapu s a papilak ajtaja között a gyepre.
A pap szaladt ki a presbiterhez, fölszedte a félholtat, cipelte a tornácra.
– Nem jönnek már vissza, Ádám, menekülnek most ők is, vissza, mert jön a mi seregünk… Üljön nyugton.
– Elbúcsúzni jöttem. Vár valahol Ágneském. Valahol. Immár csak Bélával mAradtunk, más senkim. Meg kell keressem odabenn, valahol…
A tiszteletes kővé dermedt: azt hiszi ez a szerencsétlen, hogy megtalálja? Azt, hogy visszaadják a leány-túszokat? Uram, uram! Mit tettél velünk?
1916. november 5.
Azt mondotta a tiszteletes úr, hogy van, minden körülmények között van Isten, s ha van, s ha az engem megnyugtat, nekiindulhatok az útnak, megkeresni. Addig ő gondját viseli Bélacskámnak, ha már ketten mAradánk a nagycsaládból. ’Isze’ már házunk sincs, leégették, a nyári konyhában vagyunk. A falu fele oda.
Írtam, s elindulok. A klézsei csángó, a sós barátom, mert örökkétig sót hozott, s pityókát vitt Molduvába, hogy azt mondja, nyomon van. Hát legyünk. HA ISTEN VELÜNK, KICSODA ELLENÜNK? Ez vagyon írva a templomunk homlokára, s az enyémre is. Hát abba az irányba…
Major Ádám átzötyögött Bákóba azzal a szekérrel, ami megmAradt valahogy a pap csűrjében, a nagy zivatarban. A sós Gyuri barátjáig csak kétszer állt meg, itatni s falni valamit. Minden faluban érdeklődött, vaj’ nem látta-e annak idején valaki… Három elrabolt leány, vitték szekérvel bé… De senki. Harmadnap mondotta György, a sós, hogy mennének ketten, hátha… Belé a háthába. Kóválygunk, barátocskám, mint gólyafos a levegőben, de én reménykedem, értetted-e?
Nem lehet csak úgy három leányt, egy rakott szekéren!
Hatodnapon Uszturény nevű falu kocsmájában érdeklődvén, egyszerre felállt az egyik gazda, intett, menjenek vele. Fél liter cujkát is vitt. Némán, végig a falun. Ki a temetőn túlra, a pusztába.
Ott egyszerre letérdelt a román gazda, mondta, ott van három halom.
Ott. Azok.
– Én tovább nem. Itt megvárlak titeket.
Ott mAradt, térden. A másik kettő, a székely meg a csángó is úgy, naplementéig.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kelemen Hunor: a Cioloş-kabinet megérdemelne egy bizalmatlansági indítványt
Az RMDSZ szövetségi elnöke szerint a Cioloş-kabinet megérdemelne egy bizalmatlansági indítványt, de megbuktatása esetén korlátozott hatáskörrel a helyén kellene mAradnia az év végi választásokig.
Ezt Kelemen Hunor az Adevărulnak nyilatkozta annak kapcsán, hogy a Szociáldemokrata Pártnak ( PSD) szándékában áll megbuktatni a szakértői kormányt, és ehhez szövetségeseket keres a parlamentben. A PSD elnöke, Liviu Dragnea vasárnap közölte, hogy a napokban egyeztetni fog a Călin Popescu Tăriceanu vezette Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) a bizalmatlansági indítványról.
A szövetségi elnök elmondta, a PSD vezetői még nem keresték meg ebben az ügyben. Szerinte azonban a Cioloş-kabinetnek az elmúlt időszakban több olyan lépése is volt, amelynek nem volt parlamenti támogatottsága. „Az RMDSZ is elégedetlen a kormány több intézkedésével, az elégedettségünk pedig egyre nő” – jelentette ki Kelemen Hunor.
A politikus azonban hangsúlyozta, a szeptemberben benyújtandó bizalmatlansági indítvány sikere esetén a szakértői kormánynak a helyén kellene mAradnia a parlamenti választásokig. „Korlátozott hatáskörrel már nem hozhat sürgősségi rendeleteket és különféle határozatokat” – magyarázta.
Kelemen elmondta, ha a PSD és az ALDE megegyezik a bizalmatlansági indítvány benyújtásában, akkor az RMDSZ látni szeretné a szövegét is, mielőtt a támogatásáról döntene. „Azt is szeretnék tudni, mi történik a kormány bukása után” – tette hozzá. Emlékeztetett, hogy 2009-ben több hónapig korlátozott hatáskörű kormány vezette az országot az elnökválasztásokig.
A jelenlegi parlamentben 356 képviselő és 157 szenátor van, a kormány megbuktatásához 257 szavazatra van szüksége. A PSD-nek és az ALDE-nek az RMDSZ-szel együtt is csak 254 szavazata van. Így a bizalmatlansági indítvány csak akkor lehet sikeres, hogy a Traian Băsescu vezette Népi Mozgalom Párt (PMP) is támogatja – írja az Adevărul.
maszol.ro

Az 1916-os román betörés a Székelyföldben
A Románia és az antant között 1916. augusztus 17-én létrejött titkos szerződésben rögzítették, hogy amennyiben Románia az antant oldalán belép a háborúba, s annak befejeződéséig hadban áll, akkor a háború után érvényesítheti területi követeléseit, s nagyjából a Tisza-vonaláig terjesztheti ki határait.
Tíz nap múlva, 1916. augusztus 17-én, a hadüzenettel egyidőben, a román csapatok átlépték a Kárpátokat. Azzal a szándékkal törtek be Erdélybe a románok, hogy érvényesítsék a szerződésben foglaltakat.
Jelentős anyagi károk keletkeztek ugyan, a lakosság egy része elmenekült, de a francia tisztek által felkészített, gyenge harcértékű román haderőt az osztrák-magyar és német csapatok hamarosan kiverték, olyannyira, hogy 1916 decemberében már Bukarestet is elfoglalhatták.
A Moldvába menekült román kormány sokáig vonakodott a békekötéstől, de miután Oroszország kilépett a háborúból, 1918. május 7-én az Osztrák-Magyar Monarchiával és szövetségeseivel különbékét kötött...
E vészterhes időszaknak, a megvalósuló politikai horrornak, annak irodalmi és történeti vonatkozásainak szenteli augusztusi számát a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld című folyóirat.
A tartalomból:
Nagy József: A cs. és kir. 82. „székely” gyalogezred az 1916. évi Bruszilov-offenzíva idején
Mihály János: Feljegyzések az 1916. évi román betörésről
Garda Dezső: Az 1916. augusztus 27-i román katonai támadás és Gyergyó
Benkő Levente: Balázs Béla feljegyzései az 1916. évi menekülésről és következményeiről
Gottfried Barna: A Maros-védőállástól a Magyarosig. A m. kir. 10. (miskolci) honvéd gyalogezred Erdélyben (1916. szeptember–1917. március)
Lukács Bence Ákos: IV. Károly király Székelyföldi látogatásai (1916–1918)
eloszekelyfold.com

A megismerés koncentrikus körei
A román nyelv nem megfelelő módszertanú oktatása a kisebbségek, esetünkben a magyar diákok körében évről-évre visszatér a lehangoló vizsgaeredmények idején. A téma egyik elkötelezett szakértője és szószólója Balázs Lajos Csíkszeredai néprajzkutató, egyetemi docens, aki tanári pályáját a hatvanas években romántanárként kezdte. Szilágyi Aladár és Szűcs László interjúja.
Épp öt éve, 2011-ben beszélgettünk Önnel erről a témáról. Úgy látjuk, az idei román nyelv és irodalmi vizsgaeredmények, mind a nyolcadikosok, mind az érettségizők esetében azt mutatják, hogy nem változott pozitív irányba a helyzet. Kérjük, foglalja össze, hogyan látja: mi történt, mi nem történt az elmúlt öt esztendő alatt?
Én inkább az elmúlt tíz évről beszélnék. Mert pontosan 2006-ban, Kovásznán szerveztek egy konferenciát, Maria Got minisztériumi vezérinspektor irányításával. Ezen az országos értekezleten részt vett minden megye román nyelv- és irodalomoktatásért felelős tanfelügyelője, illetve főtanfelügyelő-helyettese. Komoly rendezvénynek tűnt, mert a tematikája az volt – ezt érdekes és fontos megjegyezni –, hogy Învăţarea limbii române după standarde europene, tehát: A román nyelv oktatása az európai szabványok szerint. Meglepett, hogy én is meghívást kaptam, méghozzá előadóként erre az értekezletre, hiszen az alig létrehozott Sapientia alig-alig ment át a tű fokán, és – legalább is akkoriban – még egy nem jó szemmel nézett intézmény volt. Be is neveztem azon nyomban, egy olyan című szöveggel, hogy Învăţarea limbii române în şcolile maghiare – o problemă controversată, azaz: A román nyelv tanítása a magyar iskolákban – egy ellentmondásos probléma. A témajavaslatomra visszaválaszoltak, hogy nagyon köszönik, és éppen vitaindítónak szánják az előadásomat, azzal a kiigazítással, hogy în şcolile maghiarehelyett, în şcolile minoritare, vagyis magyar helyett kisebbségi iskolák kifejezés szerepeljen. Ebbe nem mentem bele, az előadásomat is azzal indítottam, hogy én nem beszélhetek a más nemzetiségi iskolákban folyó román nyelvoktatásról, csak a magyar tanintézmények ez irányú tevékenységéről.
- Nemde, az ön fejtegetésének volt egy jól megalapozott elméleti kiinduló pontja is?
- Eszmefuttatásomban abból indultam ki, hogy minden nyelv, lett légyen az írásbeli vagy szóbeli formában, illetve minden jel, minden szimbólum – én majdhogynem egyenlőségi jelet teszek a „nyelv” és a „szimbólumrendszer” között – egy szuverén, autonóm entitás. Úgy, ahogyan a szimbólumainkat is tiltják, levetetik, letagadják, ugyanúgy a mi magyar nyelvünket – akár a többi nemzetiség nyelvét is –, mint szuverén entitást semmibe veszik. Létezik valahol az a latinul megfogalmazott elv, mely szerint létezik a „prima inter pares”, első az egyenlők között. Jó, jó, amikor demokráciáról beszélünk, akkor nem teszünk különbséget: minden nyelv egyenlő, de amikor a gyakorlatra kerül sor – a gyakorlat az oktatás –, akkor már vannak „első nyelvek az egyenlőek között”. Sajnos, ez európai gyakorlat. Ezt csinálták a franciák a németekkel, a németek a franciákkal Elzász-Lotaringiában, és sajnos, a magyarok is az első világháború előtt. Liviu Rebreanu Ion című regényében van egy ilyen helyzet, amikor magyar tanfelügyelő érkezik a román iskolába, ott bizony, elhangzik a felszólítás, hogy „beszéljetek magyarul”. Ez történik ma nálunk, de Szerbiában, Szlovákiában is, mindenütt, ahol feltevődik az államnyelv oktatása kisebbségi iskolákban. Egy nagyon kemény leltárt készítettem. Előbb az elvi problémákat vezettem fel, felvetettem azt a kérdést: miért nem lehet azt megérteni, elfogadni, hogy minden nyelv egy szuverén entitás? Aztán rátértem arra, hogy azért, mert – sajnos, ez általános európai gyakorlat – a nyelvoktatás állampolitikai ügy. A nyelvet nem annak és nem arra használják, amit szolgálnia kellene: a kommunikációra, hanem a nemzeti elnyomás, a diszkrimináció eszköze, amely bármely kisebbség hosszú távú hátrányos helyzetben tartását szolgálja. Ennek az eszköze, és távolról sem annak, amiről beszélünk, hogy működő, eleven eszköze legyen a népek, a nemzetiségek közötti kommunikációnak.
Bizonyára sem ezeket az érveit, sem a további következtetéseit nem fogadta mindenki nagy elismeréssel…
Akkor százalékosan bemutattam, milyen a román tanterv, milyenek a magyar iskolák számára kiadott román tankönyvek, és hogyan van az, hogy a vizsgáztatást, tehát az ismeretellenőrzést országosan egységes normák, elvárások szerint vezetik le? Megmondom, nagy nemtetszéssel – ez szelíd szó –, igen durván fogadták. Életemben nem kerültem ilyen helyzetbe: egy szálloda konferenciatermében voltunk, közvetlen mellettem, előttem, mögöttem úgy hurrogtak, mint egy rossz futballmeccsen. Megfagyott a levegő körülöttem, majd elkezdődtek a hozzászólások… Elsőnek a főtanfelügyelő asszony emelkedett szólásra. Rájöttem, hogy már volt egy mérkőzésem ővele, a ma Márton Áron nevét viselő középiskolában csaptunk össze. Én 1990-ben, abban a líceumban tanítottam, kiszállt Bukarestből egy minisztériumi brigád, és már az első nap nagyon keményen összementem ezzel a bizonyos Maria Got-tal. Három nap elteltével tartottak egy kiértékelőt, és a helyi inspektor elkövette azt a hibát, hogy megkérdezze: a tanárok közül kinek van észrevétele az ellenőrzéssel kapcsolatosan. Én abban a pillanatban felnyújtottam a kezem, és elmondtam minden kifogásomat a minisztériumi kontrollal kapcsolatosan. Például azt, hogy bennünket, helyi tanárokat kitiltottak azokból az osztályokból, ahol ellenőrzést tartottak.
Több dolgot kifogásoltam, s amikor befejeztem a hozzászólásomat, ez a hölgy felpattant, otthagyott csapot-papot, vette a kabátját, és egyedül rohant vissza Bukarestbe. Amikor ismét találkoztunk, nem akart emlékezni rám, de én emlékeztettem őt. Visszatérve a kovásznai vitaindítóm utáni hozzászólásokhoz, az egyik minisztériumi kolléga kifejtette: nem érti Balázs Lajos hozzáállását a kérdéshez. Ők Bukarestben laknak, egy lépcsőházban néhány magyar családdal. Húsvétkor is, karácsonykor is koccintanak egymással, boldog ünnepeket kívánnak egymásnak. Az utána következő felszólaló valamelyik erdélyi városból volt, ő is majdnem ugyanezt szajkózta. Végül egy Kolozsvári professzorasszony a Babeş-Bolyairól, Alina Pamfil kijelentette: végre egy ilyen nehéz, problematikus, kényes kérdésről először hallhatunk előadást! Rendkívül fontos téma, ennek kellene meghatároznia a konferencia egész menetét! – vonta le a következtetést. Utána egy Iaşi-i professzorasszony szólalt fel. Kijelentette, hogy ő ugyan hallott erről a problémáról, de eddig nem nagyon értette: mi a baj? Most értette meg, az előadásomból. És kéri, adjam oda neki a szövegem másolatát. Már láttam Maria Got asszonynak a színe változását, aki gyorsan elrendelte a… kávészünetet. Nem mondom, hogy nem tapsoltak meg, de többen hurrogtak le, a tapsolók a kisebbségiek voltak. Amikor mentünk kifele a teremből, néhányan lefele nyújtott karral megkeresték a kezemet, és megszorították, mások meg néztek rám, mint a lőtt medvére… Odajött Matekovits Mihály, a Tanügyminisztérium kisebbségi főosztályának akkori vezérigazgatója: „Most azt mondtad el, amiről mi, egymás között sokszor beszélgettünk, de mások előtt soha nem mertünk kimondani.”
- ilyenre sikeredett a „második felvonás” a kávészünet után?
- Az én vitaindító előadásom témájától idegen, attól mindenben eltérő felszólalások következtek, imilyen-amolyan siránkozások hangzottak el. Az én vitaindítómról senki nem beszélt többet. Másnap a Kovászna megyei román napilap iszonyatosan megtámadott, a magyar lap viszont nagyon feldicsért. A román újság azzal fenyegetett, hogy össze fogják hívni a román tanárok szervezetét (egyébként megtudtam, hogy olyan nincs is…), panaszt emelnek a minisztériumban ellenem, és tiltakozó nyilatkozatot tesznek közzé. Tény, hogy tettek is, hiszen a román lapok öklömnyi betűkkel, kiemelten hozták másnap a nevemet, és mindent rám hordtak, amit „szokás” ilyenkor ellenünk, és utána a Marosvásárhelyi Rádióban háromszor is beolvasták ugyanezt a szöveget, nagyon elmarasztaló tálalásban. Szerkesztő urak, ne vegyék hivalkodásnak, de ez volt az első nyilvános, éles felvetése a kérdésnek! Ezt megelőzően és ezt követően is nagyon sok cikket, hozzászólást írtam a román nyelv oktatásáról a magyar iskolákban, volt egy olyan tervem, hogy összegyűjtöm és könyv alakban is kiadom, Hiábavaló cikkek és beszédek címmel. Azt az ominózus hozzászólásomat viszont tett követte. Azóta is számos konferenciára meghívnak, beszélnek róla, de olyan kidolgozott tervet, mint a miénk, még nem láttam egyetlen egyet sem.
- Engedelmével, hadd idézzünk fel egy furcsa epizódot, ami 2007-ben történt: Traian Băsescu, Románia akkori elnöke, Székelyföldön jártában tett egy rá jellemző kijelentést: „azt tapasztaltam, hogy Székelyföldön a magyar gyerekek énekelve tanulják az angolt és sírva a románt.” Önök éppen akkoriban kezdték összeállítani azt a bizonyos, azóta sokat emlegetett tanterv-tervezetet. Kérem, vázolja fel, hogyan is készült el ez a javaslat, és egyáltalán: mi volt az utóélete. Tudomásunk szerint Pásztor Gabriella akkori RMDSZ-es államtitkár próbált meg érdemben lépéseket tenni ebbe az irányba…
- Egyedül ő tett. Gabriella még a főnökét, az oktatási tárca vezetőjét is megtámadta. Számon kérte, milyen tanügyminiszter az, aki azt állítja, hogy „învăţarea limbii române se poate face numai într-un singur fel.” Tehát csak egyféleképpen lehet a román nyelvet tanulni, nincs helye semmilyen más módszernek, metódusnak, csak annak, amit ők kidolgoztak, az megváltoztathatatlan.
- Az Önök elképzelése szerint hogyan kellene kinéznie egy olyan tantervnek, amely alapján hatékonyan lehetne a nem román anyanyelvű diákokat az állam nyelvére oktatni?
- A szempont, amit a tanterv kidolgozásakor követtem, az az volt, hogy mindennek a megismerése több irányból történhet – akár a világ legmagasabb csúcsának a meghódítását is több ösvény szolgálja. Az egész tanterv-felépítésben próbáltam kimunkálni a megismerés koncentrikus köreinek rendszerét. A nyelvtanban is úgy tanuljuk, hogy az ötödik osztályban a főnévről egy kicsikét, a hatodikban többecskét, a hetedikben még többet, és az utolsó osztályban jutunk el a szintaxis és morfológia kapcsolatainak megismeréséig, illetve a kommunikációban való érvényesítéséig. Ez volt az alapelv, amiből kiindultam. És megszólítottam Lajos Katalin kolleganőmet és Tódor Erika Máriát szintén, de a gondolatvitel koordinálását magam vállaltam fel. Úgy készítettük el a tantervet, hogy horizontálisan fogalmaztuk meg az alaptematikákat. Nagyjából fel is sorolnám: Lumea mea, Az én világom. Amikor bemutattam, azt mondtam a tanügyminiszternek, hogy
ne irodalmi szövegek töltsék meg a tankönyvet, hanem didaktikai szövegek.
Miben különbözzön az eddigiekhez képest? Ne irodalomra, hanem a megismerést követő köznapi szövegekre kell építeni ezen a szinten, és azzal párhuzamosan lexikológiai és grammatikai problémákat fölvetni. Az ötödikes Lumea mea tematikán belül vertikálisan:Familia, Casa – A család, A ház – minden, ami funkcionális és nem funkcionális, de meg kell nevezni, mert neve van. Lumea animalelor domestice şi sălbatice, A háziállatok és a vadállatok bemutatásánál már bejönnek a környezetvédelem elementáris elemei. Viaţa de toate zilele, Sărbători, Şcoala, La cumpărături, azaz A hétköznapi élet, Az ünnepek, Az iskola, Bevásárláson – megannyi élettér, pragmatikus szituáció, megannyi beszédhelyzet, ami elengedhetetlen a mindennapi kommunikáció gyakorlatában. Igen fontos a Lumea numerelor, A számok világa, mert a gyermekeink elementáris aritmetikai műveleteket nem tudnak románul. Arta românească: arta populară, olăritul, ţesutul, cusutul, portul, arta lemnului. A román művészet, a népművészet, a népi mesterségek minden ágának megismerését célozza. Înţelepciunea populară – A népi bölcsesség –, erre eddig is nagyon nagy hangsúlyt fektettem, középiskolás szinten is. Elárulom, hogy gyakorló középiskolai tanárként nem nagyon követtem a tantervet, azt tanítottam meg, ami az érettségire szigorúan kötelező volt, s azon túl inkább közmondásokat és találós kérdéseket. Nem véletlenül, hiszen mivel mind a két műfaj telített metaforával, rengeteg beszélgetésre ad lehetőséget. George Pruteanu úr, egykori román tanár, nem túlzottan magyarbarát hajdani parlamenti képviselő, egyszer betoppant az én órámra, s a végén kijelentette: ilyet ő még Bukarestben sem látott… Minden egyes témában azt követtem, hogy az egyszerűtől az összetett felé haladjunk. Külön, gyakorlatias témakör a hivatalos intézményekkel való kapcsolattartás, a szolgáltatásoktól a rendőrségig, az útlevélosztályig, az utazás alkalmával, a turisztika intézményeknél folytatott potenciális, virtuális beszélgetések. Ezek voltak az alapvető témák.
- Egy híján tíz esztendő telt el az Önök tanterv-tervezetének megszületése óta. Milyen volt ennek a gyökeres reformjavaslatnak az utóélete?
- 2007-ben bemutattam Kolozsváron, Markó Béla jelenlétében, egy, az RMDSZ által szervezett kerekasztal alkalmával, ott volt Péntek János is, Szilágyi N. Sándor is, akik nem találtak kifogásolni valót a tervezetben. Inkább azt nehezményezték, hogy ama bizonyos kovásznai fellépésem alkalmával – mert híre ment! – túl kemény voltam… És a minisztériumban Pásztor Gabriella államtitkár asszony elfogadta, és továbbította. Ugyanakkor elküldtem a szaklap, a Tribuna Învăţământului szerkesztőségének is, lássuk: hogyan reagál rá egy román közeg, hogyan fogadja a tanterv-javaslatunkat? Bukarestben, az egyetem román tanszékén is bemutattam, nekik sem volt szakmai, módszertani kifogásuk ellene. Inkább a nacionalista, nemzeti ideológiát „fuvarozó” olvasmányokat hiányolták a tantervből. Talán megértették, hogy ezzel a koncepcióval éppen azt akartam kizárni, hogy a mi gyerekeink „középkori” emberekkel, középkori helyzetekben, regionális, elavult nyelven beszéljenek. Listát készítettem – például – a hatodikos tankönyvben olvasható ósdi szavakból. A harminchárom kifejezésből maguk a román tanárok ötöt, ha meg tudtak magyarázni. S ezek a szavak mind szerepelnek az év végi ismeretfelmérő teszteken!
A román tanulók számára is hány és hány esetben kell lábjegyzeteket beiktatni,
mert ezek nélkül ők sem értik meg. És közben minden felmérőn elvárják, hogy ezeket az általam kifogásolt szavakat „helyettesítsétek szinonimákkal”! Hát hogyan lehet egy szinonimát találni arra, aminek nem értjük az elsődleges jelentését sem? Az illetékesek átnézték a tervezetet, adtak egy oklevelet, azt sem tagadom, hogy honoráriumot is kaptam érte. Közben Pásztor Gabriellát lecserélték, Király Andrást nevezték ki a helyébe. Utána csend, néma csend…
(Folytatjuk)
erdelyiriport.ro, 2016. aug. 11.
Kivirágzik-e a falra hányt borsó?
A román nyelv nem megfelelő módszertanú oktatása a kisebbségek, esetünkben a magyar diákok körében, évről-évre visszatér a lehangoló vizsgaeredmények idején. A téma egyik elkötelezett szakértője és szószólója Balázs Lajos Csíkszeredai néprajzkutató, egyetemi docens, aki tanári pályáját a hatvanas években romántanárként kezdte. Szilágyi Aladár és Szűcs László interjújának második része.
Eddig sem rejtette, most sem rejti véka alá a véleményét azokkal szemben, akik érdemben tehetnének valamit a román nyelv hatékonyabb oktatása, a gyakorlati nyelvhasználat, a pragmatikus kommunikáció jobbítása érdekében…
Király András államtitkár urat a minap megszólították a Marosvásárhelyi Rádióban, az idei érettségi vizsgaeredményekkel kapcsolatosan. Kijelentette, hogy… „örvendeni kell ezeknek az eredményeknek is”. Örvendeni annak, hogy több ezer gyermek megbukik, hátrányba kerül, aztán valamennyi közülük a pótvizsgákon még átmegy, de ők is már startból hátrányba kerülnek a többiekhez képest? Mindenki tudja és látja, hogy ösztöndíj, egyetemi-, munkahelyhez jutás, stb. terén, hátrányt szenvednek. Arról nem is szólva, hogy az idén – akár az előző években – románból buktak legtöbben a képességvizsgán is.
- Ahhoz mi szól, tanár úr, hogy Király András szerint 2025-re érettségiig bezárólag minden szinten megoldódik a kisebbségi román oktatás kérdése?
- Nem hiszek ebben a kijelentésben, mert nem váltotta valóra az ígéreteit. Szégyellem mondani, de félrevezeti a közvéleményt. Négy éve már a rádióban, a televízióban és a sajtóban nyilatkozza, hogy ősztől új tankönyvek, új tanterv fogja várni a diákokat az iskolában. Hol vannak? A minisztériumban azóta is csend van. Én továbbra is kalapáltam a dolgot, nyílt leveleket írtam a parlamenti képviselőkhöz. Tudomásomra jutott, hogy egy szaktanárokból álló bizottság keményen dolgozik egy tantervváltozaton. Higgyék el nekem, én abból egy betű, nem sok, annyit sem láttam. De azoknak a tanároknak a nevével sem találkoztam: ennek nyoma kellene legyen valahol. Hol van? Én fél esztendő alatt kimunkáltam a tervezetünket, öt esztendeje szó van róla, idézik, de sehol, semmi nem történik.
2011-ben elkészült az új oktatási törvény. Annak a 46/2-es paragrafusában kimondják, hogy „saját program szerint, saját tanterv szerint kell oktatni a kisebbségek számára a román nyelvet”. Viszont ugyanaz a törvény a 45/11-es paragrafusban mindezt megelőzően expressis verbis kimondja: „nem kötelező a román tanárok számára ismerni a kisebbségi nyelvet”.
- Végül is ezt a törvényt mennyire alkalmazzák, mennyire nem?
- Oda térnék vissza: a román nyelv oktatása ne legyen a nacionalista ideológia „fuvarozója”, továbbá, hogy vegyék figyelembe: mindenik nyelv egy szuverén egység, míg a harmadik alapvető elvárás, hogy a román nyelvet tanító tanárnak ismernie kell a diákok anyanyelvét. Én 36 évet értem meg az általános oktatásban, és azután rálátásom lett megyei, országos viszonylatban is a dolgokra. ’89 előtt erőltetve helyeztek a Székelyföldre sok-sok román anyanyelvű tanárt. Olyanokat, akik nem tudtak kommunikálni a gyermekekkel. És akkor abból az lett, hogy „copiii ăştia sunt tâmpiţi”, ezek a gyerekek idióták.
A gyermekek nem értették a tanárt, a tanár nem értette a gyermekeket.
Borzasztóan terhelő lehet megtanulni magyarul… Nem azt mondom, hogy az irodalmi nyelvet a maga teljességében, de valamelyest mégiscsak ismerniük kellene azoknak a diákoknak az anyanyelvét, akikkel foglalkozik. De nem, az oktatási törvény expressis verbis kimondja, hogy nem kötelező. Visszatérve a székelyföldi Băsescu látogatását követő helyzetre, probléma kerekedett akörül is, hogy egyáltalán minek nevezzük ezt a nyelvet, hogy „limba română”? Legyen „a doua limbă”, a „második nyelv”? – Romániában!? Itt jön be a „prima inter pares”… Legyen „limbă străină”? Mi az, hogy a román nyelv „idegen nyelv? És akkor kitaláltuk – s ezt egyébként megbeszéltem Péntek Jánosékkal is –, amikor jöttek egy bonyolultabb megnevezéssel, hogy a román legyen a „környezeti nyelv”,„limba de mediu”. Nos, vegyük a mi sajátos erdélyi helyzetünket: az, ami „környezeti nyelv”, teszem azt, nálunk, a Székelyföldön, az egyáltalán nem a román. Itt a környezeti nyelv a magyar, mert abban élünk. A szórványban viszont fordított a helyzet: ott a román a környezeti nyelv, mert a románság alkotja a többséget. S a szórványban élő magyar gyermekek annak a hatására könnyebben tanulhatnak románul. Ezek alapján lehetne differenciálni, a tankönyvet eszerint írni, szerkeszteni. És akkor válasszanak, hogy hangsúlyosabban magyar anyanyelvűeknek szóljon-e, vagy a másik változatban olyanokhoz, akik kétnyelvűségben, kétnyelvű környezetben élnek. Ez a helyet régióról régióra változik Erdélyben, azért nem érthettem egyet a fenti általánosító jelöléssel és megnevezéssel. A választás lehetőségét meg kell adni. Úgy, ahogy a többi tantárgyból tantervváltozatokat, tankönyvváltozatokat kínálnak, a tanár négy vagy ötféle fizika könyvből vagy kémia könyvből választhat, ugyanúgy, miért ne lehetne kétféle román tankönyvből tanítani és tanulni?
Ön eddig is alkalmazott sajátos módszereket. Véleménye szerint, a jelenlegi körülmények között, attól függetlenül, hogy mennyi realitása van annak az ideális állapotnak, hogy mindezt teljes mértékben bevezetik, mennyire van a pedagógusoknak lehetőségük, mindazoknak, akiknek van hozzá empátiája, ambíciója, hogy kialakítson egy, akár sajátos, egyéni stratégiát is a román nyelv oktatása terén?
Itt jön be a tanár egyénisége és személyisége. Törődik vagy nem törődik a tanítványaival, mindegy neki, hogy átmennek vagy nem mennek át a vizsgán, mindegy, hogy eredményt ér el, vagy sem.
A tanárok megszokták a kudarcot.
A román nyelv, mint tantárgy nehezebb lett, csúnyább, visszataszítóbb minden másnál. Ahhoz, hogy úgy tanítson valaki, ahogyan én tanítottam – zárójelben mondom: sok diákom annak idején bevallotta, hogy a magyar vizsgától félnek, de a romántól nem –, ki kell munkálni egy egyéni koncepciót. Említettem a közmondásokat. A közmondásokból negyven bújt meg a jobbzsebemben, egy-egy borítékban. Azok közül, az órákon, mindig valaki tételt húzott, mindig valaki vizsgázott. Megadtam az értékelési szempontokat. A másik zsebemben meg negyven olyan cédulát rejtettem el, melyek mindegyike előírta, hogy a szerencsés felelő nyolc kortárs irodalmi szóval alkosson mondatokat. A következő órán fordítva történt, keresztezték a borítékokat. Éppen ez a művelet zajlott, amikor Pruteanu, a tévés nyelvőrként is elhíresült személyiség belépett hozzám… Igen, mindent elő kell készíteni. A hivatalos anyagot, persze, „vinni kell”, de azon rengeteg ballaszt van. ’89 után, nem is tudom, melyik évben, uniós program szerint, – erre rímelt rá a beszélgetésünk elején általam emlegetett „după standarde europene” – szerveztek Sinaián egy konferenciát tankönyvkészítőknek, illetve tankönyvelbírálóknak. Én elmentem arra. Egy angol úr vezette, ő többek között azt mondta, hogy a tankönyvben egy-egy irodalmi szöveg terjedelme nem lehet több két oldalnál, gyér sorokba szedve. Bár átmentem az egyetemre, azért folyamatosan foglalkoztam az 5-8. osztályos szinttel, hiszen öt unokámat tanítottam végig, párhuzamosan. Ha ezt az angol előadó által emlegetett elvárást összehasonlítom a nálunk meghonosodott gyakorlattal… Hadd adjak egy példát: a hatodik osztályban van egy ilyen olvasmány, hogy Iapa lui Vodă, A vajda kancája, Mihail Sadoveanu elbeszélése, hat oldal! Sadoveanu tollából ered, képzelhetik, milyen szókinccsel! Hogy mit kínlódtak vele az unokáim, és mit kínlódtam én magam, hiszen a feleltetéskor a tanárok pont úgy kérik, ahogy a tankönyvben van. Aztán bevontak engem a tankönyveket elbíráló bizottságba. Bukarestbe jártam többször tankönyvet elbírálni. És azt mondta nekem az egyik minisztériumbeli illetékes, hogy „limba română este o limbă canonizată”, a román nyelv kanonizált, ezért nem lehet másképpen tanítani. Csak egyféleképpen.
És csak azokat a szövegeket lehet használni, amik már benne vannak a tankönyvekben. Azt mondtam neki, tudja-e hogy, éppen egy hónappal ezelőtt Budapesten (a helyszín nem volt „jó példa”…) tanácskozott a Nemzetközi Bibliatársaság? És a tanácskozás témája a következő volt: a Biblia szövegének a korszerűsítése. Nem tudott erre replikát mondani. Egyebeket is felhoztam, például azt, hogy beszereztem francia tankönyveket, amiket idegeneknek, tehát nem francia anyanyelvűeknek szerkesztettek. Mutatóban benne vannak a nagy klasszikus írók szövegeinek rövid kivonatai. Tehát d’après Balzac, tehát Balzac után, vagy d’après Victor Hugo, nem Balzac vagy Victor Hugo eredeti, a francia nyelvvel éppen barátkozó számára bonyolult prózája. Nem, akármennyit példálózunk, akármivel hozakodunk elő, román barátaink képtelenek elfogadni ezeket az érveket. Isten bocsássa meg a vétkemet, de nem tudom megérteni Király András tanügyi államtitkár hozzáállását sem, ehhez a súlyos és máig megoldatlan problémához. Egyről a kettőre – amióta ott van – nem tudott jutni. Se tankönyvek, se tervezet. Ugyan sokat beszélnek róla, egyre-másra konferenciáznak Kolozsváron, Váradon, Szeredában, Bukarestben, de csak beszélnek, érdemben nem tesznek érte semmit.
- Tehát összefoglalólag elmondhatjuk, hogy az utóbbi 5-10 évben nem történt semmi javulás?
- Alig-alig. Nincs javulás, bár éppenséggel történhetett valami ezeken a bizonyos konferenciákon vagy micsodákon, de azt föl kellene mutatni, valamit konkrétan le kellene tenni az asztalra. Áruljam el, hogy bizonyos körök milyen átverésekhez folyamodnak? Azt írják a borítólapon, hogy Limba română pentru şcolile minorităţilor, (Román nyelv kisebbségi iskoláknak) vagy éppen azt, hogy pentru şcolile maghiare. Belélapoz az emberfia, és meghökken: szinte szóról szóra ugyanaz van benne, mint a román tanulók számára összeállított tankönyvekben! A borítólap nem egyéb, mint egy figyelmet keltő reklám, de a valóságban ugyanaz van benne, mint bármelyik, román gyerekeknek szánt tankönyvben. Igaz, amiről beszélek, az egy öt évvel ezelőtti állapot, de nincs tudomásom arról, hogy változott volna a helyzet: hátul szószedet van, az olvasmányok végén, és abba oda van írva, hogy mondjuk, a ‘sapka’, vagy a ‘könyv’ milyen nemű. Pedig a szuverén magyar nyelv nem használja a nemeket… És a szerzőkről nem beszélve, mert azt is kalap alatt, vagy hogyan intézik. A tankönyvírás igen jó biznisz, úgy a tankönyvekért sokat fizetnek, még craiovaiak is vannak közöttük!
- Craiovaiak, akik a magyaroknak írnak tankönyvet?
- Igen, akik a magyaroknak írnak, holott lehet, erre se jártak mifelénk, Erdélyben. Hát ilyen dolgok történtek az utóbbi tíz esztendőben. S hogy ezzel szemben valamiféle gyökeres változás következett volna be? Arról én nem tudok. Ahelyett, hogy megtanítanók azt, hogy… – Mondok néhány banális, de beszédes példát, ami a román nyelvben specifikus, de a magyar nyelvben nem, mert nálunk a hangsúly mindig egy helyen van, a szó elején, a románban pedig mozgó és jelentéshordozó: veselă vagy veselă, az előbbi jelentése: edény, az utóbbié vidám. Duduie vagy duduie, az előbbi duruzsolás, dübörgés, az utóbbi pedig kisasszony jelentésű. 1989 előtti anekdota: egy Kovászna megyei atyafinak fel kellett szólalnia a Bukaresti pártkongresszuson, minden elő volt készítve, őelvtársságának minden szava, minden mondata is. Egy „strukturálisan” előírt, kötelező fogadalommal kezdte: „Noi, cei din Covasna putem mult…” Ennek hallatán az egész terem felélénkült, a mi atyánkfia vigyázkodott jobbra meg balra, nem értette, mi van, hiszen otthon a romántanárnak is megmutatta. Nem tudta elképzelni, mit kacagnak rajta, föl nem fogta, hogy a putem azt jelenti, hogy bűzlünk, és neki azt kellett volna mondania, hogy putem, azaz, képesek vagyunk valamire…
- Tanár úr, Önnek volt egy frappáns metaforája. Valósággá válhat az, amit egy alkalommal emlegetett, hogy „egyszer még a falra hányt borsó is kivirágzik”?
- Jaaaj… hát ezt honnan tudja maga?
- Újságíró volnék…
- Ez egyféle pedagógiai hitvallásom. Három példám, pontosabban két példaképem, illetve egy példabeszédem van: az egyik Kőműves Kelemen, a másik Mikes Kelemen, a harmadik pedig annak a reménye, hogy „a falra hányt borsó is egyszer kivirágzik”.
- Szóval, tényleg „kivirágzik”?
- Hááát… hogy is mondjam… Imitt-amott virágozhat, mert létezniük kell olyanoknak is, különb pedagógusoknak meg tanároknak, mint én vagyok. Nem a magam személye a fontos, hanem az, hogy ki mertem állni ezzel az üggyel, és azóta is kalapálom. Sajnos, benne van a pakliban az is, hogy nem azt, és nem úgy csinálják, amit jobban lehetne. Sok ilyen, a románhoz hasonló hibát látok a magyar nyelv és irodalom oktatásában is. Az közszájon forgó, hogy a gyerekeink, fiataljaink nagyrészt nem tudnak olvasni, hogy baj van a szövegértéssel. De csakugyan, az egyetemen is megtapasztalom, hogy hallgatóink – tisztelet a kivételnek – mennyire nem tudnak magyarul, az anyanyelvükön sem. Például, hogy – ami a néprajztudományhoz is elengedhetetlen – mennyire nincsenek földrajzi ismereteik, mennyire hiányzik a szókincsükből a földrajzi nevek tudása, ismerete.
erdelyiriport.ro

Nyári turné a bánsági szórványban
Újra elindult Thália szekere a Bánsági Vándorszínházzal. A Rózsa, a lovag című előadással járják be Temes-, és Arad megye tizennégy települését. Rejtő Jenő komédiájával csalogatják a nézőket a piactérre, templomudvarba, ha esik, akkor a kultúrházba. Harmadik éve július elejétől augusztus közepéig a játékról szól Aszalos Géza művészeti vezető és Orbán Enikő dramaturg, mindenes tanyaanya élete. Idén önállósult a kis társaság, már nem a Bánsági Közösségért Egyesület, hanem a Tarisznyás Egyesület égisze alatt működnek. Simon Judit riportja Kemenes Henriette fotóival.
Végváron, ahol a Bánsági Vándorszínház három hétig tanyázik, szinte semmi sem változott tavaly óta. Amikor megérkezünk a községbe, mutatom a piacteret, ahol másnap Rejtő Jenő komédiáját láthatjuk, elhaladunk az óvoda mellett, és máris ott az iskolaudvar kapuja. A bejárat előtti füves területen egy béka üdvözöl. A pocsolyák a két nappal korábbi vihar mAradványai. A zápor nyomai az udvaron is láthatók, ügyesen bele is lépek a sárba.
A társulat éppen pihenőt tart, nemrég fejezték be a kihurcolkodást. Az elmúlt napokban a megbízhatatlan időjárás a sportcsarnokba kényszeríttette őket. Ott állították fel a díszletet, ott próbáltak. Az egyik színész nevetve meséli, nagyjából ezzel a szöveggel engedték be őket: a fiatalok szétverték a csarnokot a sok diszkóval, úgyhogy maguk is bemehetnek. De ez csak tréfa, a valóságban Végváron idén is mindenki kedves, szeretettel fogadták őket. Megkapták az iskola bentlakását, amely kívülről talán kicsit még lepusztultabb, mint a tavaly, a nagy viharban a mennyezet beszakadt egy részen, de a szobákban kényelmesek az ágyak, a lányoknak van külön mosdójuk és zuhanyzójuk, a konyhát is korlátlanul használhatják. Került gáztűzhely és hűtőszekrény, ágynemű és sok minden, ami szükséges a ház körül. Néha érkezik zöldség és gyümölcs is. Nagy luxus ez a vándoréletben, főleg hogy az elmúlt évekhez képest mostohább körülmények között élnek majd a vándorúton. Pontosabban romantikusabb lesz, közelebb kerülnek a Dériné korabeli komédiásélethez. A pénzszűke miatt lemondtak a motelekről és a cateringről. Főznek maguknak, azt mondják, sokkal jobban is esik az ebéd, mint amikor Temesvárról hozatták egy cégtől. A vándorszínészek útjuk során kevéssel beérik: egy erős konnektort, előadás után vacsorát, éjszakára szállást kérnek csupán.
Kevés pénz, sok lelkesedés
Aszalos Géza Temesvári színművész, a vándorszínház vezetője és második éve rendezője elmeséli, idéntől a Tarisznyás Egyesület égisze alatt működnek. Az egyesület fő tevékenysége a Bánsági Vándorszínház megszervezése, adminisztrációs feladatainak ellátása, és nem utolsó sorban az előadás létrehozása és utaztatása.
„Sokkal kevesebb a pénzünk, még a tavalyinál is kevesebb, mert az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától (DRI) egy vasat sem kaptunk, formai hibára hivatkozva utasították el a pályázatunkat. MAradtunk a Bethlen Gábor Alaptól kapott csekély összeggel, de pozitívan gondolkodunk: azt mondjuk, nem most van kevés, hanem eddig volt sok”. Ezen jót nevetünk, majd Aszalos folytatja: „Nagy bajban akkor lennénk, ha nem állna mellettünk a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Szerződésünk is van az intézménnyel, s Balázs Attila igazgatóm és kollégám teljes mellszélességgel támogat. Onnan van a díszlet, a jelmezek, a színpadtechnika. Mindent megkapunk, ami az előadáshoz szükséges, ahol játszunk, csak áramforrást kérünk.”
A magyar vállalkozók továbbra sem tülekednek, hogy támogassák a Vándorszínházat, hogy teljesíthessék – ha patetikusan is hangzik, leírom – nemes feladatukat: színházat vinni olyan településekre, ahol tavalyelőttig, évtizedek óta nem járt magyar társulat. Aszalos úgy fogalmaz, lélekben támogatják őket. Kétszáz elektronikus levelet küldtek szét, hogy támogatókra találjanak. Nem pénzt kértek, akármilyen felajánlás – egy ebéd, egy éjszakai szállás is jól esett volna. Egyetlen válasz sem érkezett.
Hangsúlyozza: a valódi mecénásuk Csáki Károly polgármester, aki második éve fogadja be a társulatot az iskola bentlakásába, ingyen, valamint engedi őket a piactéren játszani. Azt mondta az elöljáró, ha esik, akkor kinyitja a kultúrházat, hogy ott tartsák meg az előadást.
„A települések vezetői, akik szó nélkül biztosítanak nekünk helyet az előadáshoz, és a települések lakosai támogatnak minket – kapcsolódik a beszélgetésbe Orbán Enikő, aki a vándorszínház dramaturgja, szervezője és mindenese. Első évben tanyaanya volt, a másodikban mindenes, idén mindenes tanyaanya, ha éppen elanyátlanodnak a fiatal színészek. „Várnak és visszahívnak a településekre, ahol már jártunk, és olyan helyekre is, ahol még nem játszottunk. Azok a nénik a támogatóink, akik összevesznek, hogy ki főzzön nekünk vacsorát, melyik portán terítsenek asztalt.”
Tény: igény van a vándorszínházra, az emberek szeretik őket és bizony, inkább abból van sértődés, ha valahová nem jutnak el. Augusztus 5-én szabadnap lett volna, de nem lett, mert jelentkezett egy település, hogy szívesen látják őket. Mindenhol akad szállás, meleg étel, sok néző és szeretet. „Ezért éri meg, hogy a szabadságunk alatt, nyaralás helyett próbáljunk, szereljünk, játsszunk” – mondja Aszalos és Orbán szinte egyszerre. A hivatásos színészek, akik néhány hétre felcsapnak vándorkomédiásoknak, úgy vélik, a színház lényege valósul meg a piactereken: a játék. Olyan nézők előtt mutatják be produkcióikat, akik őszintén reagálnak. Akkor tapsolnak, ha tetszik az előadás.
Hivatásos komédiások
Aszalos megerősít abban, lassan kialakul az állandó vándortársulat. Idén egy új tag csatlakozott hozzájuk. Mondhatnánk, nemzetközi társaság készülődik a próbára: Lanstyák Ildikó harmadik éve jön játszani, idén diplomázott a Kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán. Vincze Tímea a Kolozsvári Puck Bábszínház társulatának tagja, aki Morzsa kutyával állandó résztvevője a vándorszínházi munkának. Mihály Csongor szintén harmadjára tér vissza a Vándorszínházba, közben diplomát szerzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen, bábszínész szakon, ősztől a Temesvári színház bábtársulatának a tagja. Hodu Péter a Szegedi Nemzeti Színháztól, másodjára tér vissza, és bizonyára alapember mArad. Dévai Zoltán a Zentai Magyar Kamaraszínház társulatából érkezett.
A Vándorszínház egyik alapembere Horváth Alpár. A Temesvári színház díszlettervezője álmodja meg és készíti el az előadások színpadképét. Fúr, farag, kalapál, fest és mázol, kelléket fabrikál, jelmezeket keres és talál. Első pillanattól kezdve Aszalos és Orbán munkatársa, és nem azzal, hogy mennyi a honorárium. Amúgy a színészek gázsija a kalapozásból kerül ki, de erről kicsit később.
Megérkezik Nándi és Béla. Előbbi Kolozsvári színészhallgatóból lett üzletember, de állandó segítője a vándorszínházasoknak. Utóbbi végvári fiatalember, aki önkéntesen vállalta, hogy besegít a csapatnak.
Főpróba szúnyogokkal
Még egy korty kávé, egy slukk a cigiből és a társulat készülődni kezd a próbára. Mindenki tudja, mi a feladata, mit kell megszerelni, összerakni, becsavarozni, hogy elkészüljön a díszlet, amely az idén egy kávéházat, illetve szobabelsőt ábrázol. Olyan szép és pontosan kidolgozott, hogy kőszínházban is megállná a helyét. Mialatt a fiúk szerelnek, a lányok a jelmezekkel és a kellékekkel foglalatoskodnak. Gyors mosdás után öltözni kezdenek, tükör nincs, egymásnak segítenek, hogy mindenki „jólöltözött legyen”. Orbán Enci most fodrásznak csap fel, fésüli, zselézi a fiúk haját, aztán picit átmegy sminkesbe, majd leül Aszalos mellé a keverőpulthoz, ők ketten a hangosítók és a világosítók.
A próbára is begyűlnek néhányan, a kezdés előtt a tiszteletes kérdezi, vasárnap hánykor kezdődik a bemutató, hogy kihirdesse a templomban.
Öltözködés közben mesélik, a faluban elterjedt, hogy a színészek vetkőzni is fognak, pedig nem. Sőt, a múlt század elejének divatja szerint öltöznek fel, szenvednek rendesen az este is alig enyhülő melegben.
Mi nézők, a szúnyogoktól szenvedünk, de nagyon. Egy végvári hölgy elmondja, jöttek a helikopterek, szórták a rovarirtót, de mintha vitamint kaptak volna a vérszívó szörnyecskék, úgy felélénkültek.
A próba után a színészek leszerelik a díszletet, összepakolják a jelmezeket, és üdvrivalgással nyugtázzák, a szokásosnál nagyobb díszlet is belefér az immár legendás utánfutóba.
Búcsúzunk, és alig várjuk a másnap estét, hogy megnézzük az előadást.
Szórvány és színház
Vasárnap délelőtt a barátnőim kiállításra mennek, én csavargok Temesváron. Nemrég jártam itt, július elején, amikor a Vándorszínház tagjai már készülődtek, hogy kiköltözzenek Végvárra, a táborhelyükre, én és újságíró kollégáim a Bánság fővárosában táboroztunk. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szervezte meg, hogy a városi szórvánnyal ismerkedjünk a nagyvárosban, ahol számos magyar kulturális intézmény működik, és persze a magyar nyelvterület egyik legrangosabb színháza. Fesztiválok, kiállítások, könyvbemutatók követik egymást, ahol magyarul szólal meg a kultúra.
A kihívást azok a vegyes lakosságú, magyar szempontból egyre gyakrabban a szórványhoz sorolt települések jelentik, ahol továbbra is templomban, vagy jó esetben az iskolában beszélnek magyarul.
Igazat kell adnom Aszalos Gézának, aki úgy véli, a Vándorszínház feladatot teljesít, magyar színházat, magyar kultúrát visz ezekre a településekre, olyan közönségnek, akik közül sokan addig sosem láttak színházi előadást. Ott valóban közösségmegtartó erő a színház és közösségalakító. A kocsmában, a piacon az előadásról beszélnek, ami éppen ezért nem lehet gagyi. Sem a darab, sem a produkció. A Bánsági Vándorszínházban csak hivatásos színészek dolgoznak, s irodalmi értékű darabot adnak elő.
Emlékszem, az első évben, valamelyik kisvárosban az előadás után egy idős úr köszönte meg a színészeknek az előadást. Azt mondta, több mint húsz éve nem látott magyar színházat. Diszkréten elmorzsolt egy könnycseppet, mialatt megígértette a komédiásokkal, hogy a következő évben is visszatérnek.
Egy másik bánsági faluban pedig az a mondás járja, hogy három nagy ünnep van az évben: a karácsony, a húsvét és a vándorszínház előadása.
Megtelt a kalap
Vasárnap sem sikerül egyből kijutni Temesvárról, de legalább mindenki tudja, merre van Végvár. Napközben beszerezzük a csodaszert, amitől a szúnyogok majd meg sem közelítenek. Elvileg, mert a gyakorlatban, ahogy megérkezünk, ránk rontanak. A közönség már gyülekezik, az első sorokban a gyerekek, még alig totyogó babát is elhozta az anyukája. Heni, az ifjabbik barátnőm, amúgy költő, mosolyogva fényképez. Valami ragadós öröm van a levegőben.
Keressük Morzsát, Vincze Tímea 12 éves kutyusát, de a bölcs eb úgy döntött, az előadást kihagyja, úgyis látta a próbákat. Morzsa Váradig útitársunkul szegődik, gazdija nem meri Végváron hagyni, a turné pedig túl fárasztó lenne az idős barátnak.
Ebben az évben is kevésnek bizonyulnak a Székek, állóhely viszont akad bőven a téren. Este kilenckor még nincs teljesen sötét, de amikor felgyúlnak a reflektorok, a nézőtér elcsendesedik.
A Rózsa, a lovag Rejtő Jenő egyik színpadi műve, de a szerzőt nem a darabjai miatt szeretjük. Bebizonyosodik, hogy Orbán Enikő jó dramaturg, Aszalos pedig tudja, hogyan kell komédiát rendezni. A színészek tehetségesek, jól énekelnek és tudnak poént mondani, ami nem kis feladat. Az előadás szórakoztató, a dalokat tapssal kísérjük. Egy óra felhőtlen derű, a színpadnak kinevezett részről a játék öröme árad felénk. Nagyszerű, hogy az alkotók nem veszik félvállról, őszintén komédiáznak. Fiatalok és tehetségesek, jó nézni őket, együtt örülni velük a sikernek.
Az előadás után kalapoznak, az összegyűlt pénzt elosztják, az a napi gázsi. A kalap az előadás fokmérője is: ha tetszett a nagyérdeműnek, akkor másnap van mit aprítani a tejbe, ha nem nyerték el a közönség tetszését, akkor jó, ha tej lesz.
Vasárnap este szinte megtelt a kalap, tetszett az előadás.
A színészek azonnal pakolni kezdenek, már tíz óra elmúlt, másnap, indulás a következő településre. S ha nem sietnek, kihűl a vacsora.
Az autó felé menet kuruttyolva ugrik elém egy béka. Lehet, hogy az, amelyik tegnap fogadott. Úgy döntök, nem csókolom meg, nem vágyom királyfira. De azért jól esett, hogy üdvözölt.
erdelyiriport.ro

Népünnepély Szotyorban
Falunapnak hirdették, de a szotyoriak népünnepélynek becézték, s büszkén mondták, hogy sikeres, éjfélbe nyúló augusztusi dáridó zajlott a Dérlőben.
Valamikor a faluközpont mellett folyt el az Olt – magyarázta az ünnepséget szervező és megnyitó Rápolti István falufelelős. Itt delelt a csorda, a Dérlőben itatták a jószágot. Azóta új medrében folyik az Olt, de a szotyori nép a helynevet ma is őrzi.
A Tolna megyei Alsónána testvértelepülésről héttagú baráti küldöttség érkezett Sajben Pálné megbízott polgármesterrel, velük tartottak a nánai focisok is. Szerveztek versenyfutást, kerékpárversenyt is. A szotyori ovisok nyitották a műsort, s egymást váltották az ifitáncosok. A sepsikőröspataki Kőrös és a szentgyörgyi Fenyőcske együttes vajdaszentiványi, Csíkszentdomokosi és szatmári táncokat mutatott be, a legifjabbak – Marhát Apollónia és Bálint Balázs, Albert Károly és Csutak Tünde – szólótáncokat. Bodor Andrea és Orbán-Barra Gábor nótacsokorral lépett fel. A műsor végén minden együttes közösen ropta a felcsíki táncot. A koreográfus is helybeli, minden táncot Rápolti István tanított be. A Kónya Ádám Művelődési Ház Molnár Gábor vezette zenekara húzta a talpalávalót. Nótacsokorral kedveskedett a szomszédság nevében a kilyéni Búzavirág kórus is. Estébe hajolva kezdődött a koncert Luppinger Attilával, Husztival, Yessyvel, a sztárvendégek a Bertici fivérek voltak. Ételt-italt, illatos kürtőskalácsot kínáltak a sátraknál, a Salvatore Egyesület tagjai mérték az igénylők vérnyomását, cukorszintjét. Jelen lesznek más rendezvényeken is: a csomakőrösi Sic Fesztiválon és a sepsibükszádi napokon – tájékoztatott Buna Marika. Szeptember elején szotyori küldöttség utazik Magyarországra a nánai találkozó és a szüreti fesztivál meghívottjaként. Miként a polgármester asszony elmondta, Alsónána hat hasonló nevű települést lát majd vendégül: Felsőnánát, Kisnánát, Bakonynánát, Tiszanánát, a felvidéki Nánát és Hajdúnánást.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld története három kötetben (Éles szakmai vita egy új kiadványról)
A Székelyudvarhely finanszírozásával, a Haáz Rezső Múzeum kiadásában nemrég megjelent, huszonkét szerző tollából, Egyed Ákos akadémikus főszerkesztésével készült Székelyföld története című háromkötetes munkát elemezték történészek az egyik tusványosi kerekasztal-beszélgetésen. Két felkért bíráló éles kritikát fogalmazott meg, a szerzők és szerkesztők közül jelen lévők részben magyarázták a felvetetteket. Elhangzott: a nézeteltérések fő oka abból adódik, hogy egyesek monográfiaként, mások kézikönyvként tekintenek a műre, más-más elvárásokkal. Az is megfogalmazódott, ebben a pillanatban ez az összegző munka létezik, jó, hogy sikerült kiadni, és érdemes megvásárolni.
A kiadványról
Fehér János erdővidéki művészettörténész elmondta, a külső jegyek szempontjából a kiadvány reprezentatív, stabil felépítésű, kötése időtálló, belseje szép tükrű, ám hiányolta, hogy a képek nincsenek megszámozva, a szövegben nem mindig utalnak a képre. Az oklevelek képi megjelenítésének örvend, mert a látvány tudatosítja, hogy a levéltári forrásokra oda kell figyelni, ám ha valaki netán meg akarja keresni a forrást, nagyon nehéz dolga lesz. A kritikai apparátus szerinte nagyon hullámzó minőségű, nem egységes, nem következetes. Oldalakon keresztül folyik számos idézett szöveg minden forrás megjelölése nélkül. Az első és második kötetben túlburjánzó a redundancia, lépten-nyomon indokolatlan ismétlésekbe botlunk. Sokszor egész fejezetrészek, akár fejezetek elmAradhattak volna. A második kötet esetében talán 20 százalék megtakarítással is lehetett volna élni – véli a bíráló.
Az első kötetről
Az első kötet középkori része gyakorlatilag Benkő Elek 2012-ben megjelent, A középkori Székelyföld című kétkötetes művére alapoz, szövege és az illusztrációs anyag tekintélyes része onnan származik – folytatta Fehér János. Itt eltekintettek a képekre való utalásoktól, a képek nincsenek megszámozva, és ez megnehezíti a tájékozódást. A székelység eredete és őstörténete fejezetben a Kordé Zoltán által megfogalmazottak a régóta adott helyzetet tükrözik, a különböző vélemények nem látszanak stabil nyugvópontot találni, illetve a továbblépés, a megoldás lehetősége sem körvonalazódik. Az etnikai viszonyok része meglehetősen üdítő, a fejezet Hegyi Géza tollából született, tárgyilagos és kiegyenlített, kiviláglik, hogy a forrásokat ismerő, gondolkodó történész állította össze. Ugyanaz a helyzet a szintén Hegyi Géza által összeállított Egyházszervezet és egyházi élet című fejezettel. Megtörtént az okleveles források kritikai vizsgálata, illetve új források bevonása is. Az egyháztörténeti rész mintaként szolgálhatott volna a reformáció utáni egyházszerkezeti kérdéshez. Külön fejezet szól a székely jog sajátosságáról Egyed Ákos tollából, gyakorlatilag a régóta ismert általánosságok jelennek meg a tanulmányban, alapos történészi kritika, illetve a források filológiai elemzése nélkül. Jó lett volna egy jogász véleményét kikérni, hogyan működnek a jogi aktusok, mit jelentenek a jogi tételek.
A második kötetről
A második kötetben az első rész az Erdélyi Fejedelemség és a Rákóczi-szabadságharc korát öleli fel, szerzői Oborni Teréz, Balogh Judit és Tüdős S. Kinga. Ha valakit a korszak nagyon érdekel, akkor meglehetős kihívás előtt áll, mert a feladat nehéz: a szövegek terjengősek, tele vannak ismétlésekkel, következetlen és gondozatlan megszövegezéssel, csúsztatásokkal, sőt, még spekulálásokkal is – állapítja meg Fehér János. A jegyzetelés ezekben a részekben a legpocsékabb, a szövegeket gyakorlatilag nem szerkesztették, a szerkesztői munka kimerült abban, hogy a sorrendet megállapították. A szövegből kiderül, hogy a szerzők a szakirodalmat – ami gyakran százéves – ismerik, viszont a forrásokat kevésbé, például a székely széki jegyzőkönyvekre alig hivatkoznak, illetve Székelyföldi városok kapcsán nem tűnik fel a városi levéltárak áttanulmányozása, ami alapvető lenne. Kiemelte: nagyon sok a tárgyi tévedés.
A Székelyföld népessége a 18. században című fejezet (szerzője Pakot Levente) üdítő, viszont nem biztosítottak elég teret annak. Ám a konszolidáció kora teljesen ismerős szövegeket tartalmaz. Elekes Tibor, Hermann Gusztáv Mihály és Zepeczaner Jenő szerzőségével kiadott Udvarhelyszék közigazgatás-történetében megjelent szövegek olvashatóak, amelyek Hermann Gusztáv Mihálynak már a 2003-ban megjelent Náció és nemzet című könyvéből is ismerősek. Fehér János azt túlzásnak tartja, hogy az 1848–49-es szabadságharcnak száz oldal jutott.
A harmadik kötetről
Nagy Botond történész, Sepsiszentgyörgyi levéltáros a harmadik kötetet bírálta. Ebben a részben is fellelhető a redundancia, a nagyvonalú jegyzetelés, a logikai kohézió hiánya. Abszolút negatívumként értékeli, hogy hiányzik a Székelyföld történetének historiográfiája.
A dualizmus korának tárgyalásakor lépten-nyomon előfordul a centrum-periféria modell. Az elmAradottságról szóló diskurzus arra erősít rá, hogy a felülről történő vizsgálódás birodalmi szemléletet tükröz, amely mint gyarmatra tekint a Székelyföldre. Feltűnő a román szakirodalom látványos kerülése, főként a gazdasági kérdések esetében.
A levéltáros hiányol egy, az adózásról szóló fejezetet. 1848-ban a forradalmi kormány meghirdette a közteherviselést, 1850 után az abszolutista kormány ezt életbe is léptette, Székelyföld esetében a legnagyobb változást gazdasági téren ez hozta. A székelyek szabad pálinkafőzését is felszámolták a Bach-korszakban. Azért bajos e nélkül tárgyalni a gazdasági kérdéseket, mert jelentős adóalapot képzett. Ez csupán Háromszék megye esetében egy év alatt akkora összeget jelentett, ami duplája annak, amit tizenegy év alatt a magyar kormány oktatásra fordított. A székely kivándorlás kérdésekor még mindig Venczel Józsefre hivatkoznak, az agrárfelesleget említik okként, de figyelembe kell venni egyebeket is, az örökösödési szokásokat, amire Kövér György hívja fel a figyelmet, a vármegyei bürokrácia zaklatásait, amely elősegítette a kivándorlást. Kutatni kellene, mi történt a Romániába kivándorolt tömeggel a háború éveiben. A belső migrációt sem kutatták kielégítően. Székelyföld társadalmának struktúráját is jobban meg kellett volna rajzolni, az érdekellentéteket is meg kellett volna világítani.
Székelyföld mint hadszíntér a második világháború esetében (szerzője Nagy József) jól megoldott, van egy polgári rész és egy katonai, ám a kettő egyesítése, miként az első világháború tárgyalásakor történt (szerző Csikány Tamás), nem szerencsés. A katona sorsát nemcsak a bécsi levéltárban szórványosan felbukkanó levelezőlapokból lehet rekonstruálni, itt, Székelyföldön a levéltárakban léteznek források.
A román katonák kegyetlenkedéseiről vannak források a vármegyei levéltárakban. Miután kivonultak a románok, vizsgálatok folytak, és ennek az iratanyaga megvan. Nagy Botond kitért az elhurcoltak kérdésére is. Míg A székelység története tankönyvben a szerző a hasára csapott és bemondott egy jókora számot – román részről ezt támadták legtöbben –, Csikány Tamás erről a témáról egyáltalán nem tett említést, pedig a jelenség létezett.
Általános bírálat
Sok esetben a Székelyföld története cím használata gyakorlatilag indokolatlan, mert nem egy felelősségteljes, minden fejezetében egységesen igényes, széles körű kutatásokon alapuló, céltudatos eredményekre törő, professzionális munkával szerkesztett munkával állunk szemben, hanem a kötetek megírására felkért szerzőknek az elmúlt húsz évben megjelent, meglehetősen változó minőségű írásaiból összeállított szöveggyűjteménnyel – jegyezte meg Fehér János. Reményét fejezte ki, hogy ezeknek a köteteknek a megjelenésével a Székelyföld történetének megismerése kapcsán hosszú és meglehetősen terméketlen időszak lezárul, és elkezdődnek a komoly alapkutatások.
Monográfia vagy kézikönyv?
Bárdi Nándor, a harmadik kötet társszerkesztője a kritikák elhangzása után – látva a meglepődést a közönség soraiban – elmondta: azért kérték fel a két történészt a bírálatra, mert nem fényezni akarják magukat, hanem egy szakmai vita kezdetéről van szó, ami teljesen normális. Úgy tekinti ezt a három kötetet, mint egy olyan szakmai szintézist, amit a huszonkét szerző tudott produkálni három és fél év alatt. Számba kell venni, mik a problémák, előttünk az évtizedek, és el kell kezdeni az újabb és újabb alapkutatásokat – tette hozzá.
Mind a székely eredetkérdést, mind a székely írás kérdését historiográfiai feltárással oldották meg, olyan kompromisszumos megoldással, hogy a székely eredetkérdés két képviselője saját maga írhatta meg álláspontját egymás mellett. Nem állnak azon a szinten, hogy hosszú folyamatokat tudtak volna megírni. Nem birodalmi gondolkodásról van szó, hanem bizonyos modernizációs folyamatok egy-egy központban megrekedtek, ez mai napig így működik Székelyföldön. Még elmondta, két dolog keveredik: az, hogy a Székelyföld története kézikönyv-e vagy monográfia. Ez inkább egy kézikönyv, állapította meg, és a szerzők jelentős része így nyúlt hozzá.
Szerzői hozzászólások
Hegyi Géza – aki csak dicsérő szavakat kapott – az első kötet mundérjának a becsületét megvédendő idézte néhai Engel Pál történész álláspontját: amit egyszer jól megírtak, nincs értelme azon változtatni, és négy év alatt nem merültek fel új adatok, amelyek a Benkő Elek fejezetének átírását indokolták volna.
Csikány Tamás hadtörténész úgy véli, ez keretmű, ami alapja lehet a további kutatásoknak. A személyét ért bírálatra válaszolva elmondta, Budapesten él, a Székelyföldi levéltárakba nem jutott el, de a bécsiben talált dokumentumok bőségesen bemutatják az eseményeket és sorsokat, és ez elégséges, mivel összefoglaló műről van szó.
Hermann Gusztáv Mihály kifejtette, ennyire rövid időszakba beleférni elég kemény kihívást jelentett, hasonló szintézisek minimum egy évtizedet vettek igénybe, s azokban is mindig visszaköszönnek a szerzők előző munkái. Hozzátette, Pál-Antal Sándornak mint szerzőnek kiesését záros határidőn belül pótolni kellett, így a szerzők száma szaporodott, a stiláris összhang szétesett. A fejezetet elosztották Pakot Levente, Pál Judit, Egyed Ákos és saját maga között. Ahhoz képest, hogy milyen kilátástalannak nézett ki a helyzet egy adott pillanatban, nem is oldották meg rosszul – jegyezte meg.
Nagy József hadtörténész kifejtette, az éles kritikák ellenére nem gyenge munkáról van szó, hiszen a történészek állandóan vitáznak. Bátran ajánlja, hogy ott lehet mindenki polcán. Egyedi a kezdeményezés: aki nem történész, nem ismeri a szakfolyóiratokat, nem fogja összekeresgélni az összes szerző tanulmányait, itt minden szerzőtől talál egy kivonatot, ami keretbe foglalja az eseményeket. Az érdeklődő átfogó képet kap Székelyföld történelméről.
A jelen lévő szerzők még tömören ismertették az általuk írt fejezeteket. Így az említetteken kívül Oláh Sándor a kis magyar világ történéseit foglalta össze, Tóth-Bartos András, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa a két világháború közötti és a megyésítés utáni gazdasági kérdésekkel foglalkozott, a román agrárreform, a gazdasági nacionalizmus hatásait igyekezett bemutatni, és arra világított rá, a megyésítés utáni erőteljes iparosítás következtében hogyan változott meg a társadalmi szerkezet Székelyföldön.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Gergely László rendező, színházvezető
Életének 65. évében elhunyt pénteken Gergely László rendező, színházvezető, a Magyar Teátrumi Társaság alapító tagja, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) korábbi ügyvezetője. Ő alapította és első megbízott vezetője volt a Kézdivásárhelyi városi színháznak.
Gergely Lászlót egy hete súlyos baleset érte Csernátonban, egy erkélykorlát kidőlt mögüle, zuhanása következtében sérüléseket szenvedett. Halálát az orvosi kezelése közepette fellépett szövődmények okozták. „Gergely László mindenki által szeretett, tisztelt, jókedvű, tisztességes színházi ember volt. Sok-sok magyarországi és határon túli színházban dolgozott sikeres rendezőként, vezetőként. Az elmúlt esztendőkben óriási erőfeszítéseket tett a magyarországi nemzetiségi színjátszás fejlesztése és támogatása érdekében. Nagy és fontos álmát, egy állandó, minden hazai kisebbségnek otthonul szolgáló Budapesti színház megnyitását immár nélküle kell megvalósítanunk” – fogalmaztak a Magyar Teátrumi Társaság által kiadott közleményben.
Gergely László 1952. július 25-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán 1984-ben diplomázott. A 80-as évek közepétől rendezőként dolgozott a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, a veszprémi Petőfi Sándor Színházban, a debreceni Csokonai Színházban és a Budapesti Nemzeti Színházban. 1989-től a békéscsabai Jókai Színházban volt rendező, majd ügyvezető igazgató. 1996 és 1998 között az Újvidéki Színház művészeti vezetőjeként tevékenykedett. 2000-től Szarvason, előbb a Weöres Sándor Regionális Színházban, majd az abból létrejött Cervinus Teatrum szlovák nemzetiségi színházban dolgozott alapító művészeti vezetőként. Alapítója és megbízott vezetője volt a 2009-ben megnyílt Kézdivásárhelyi Városi Színháznak. 2015-ben megbízott ügyvezetőként a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft-t is vezette. A Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetségnek 2010-es megalapítása óta elnöke volt. A szervezet azzal a céllal jött létre, hogy a magyarországi nemzetiségi színjátszás sokszínűségére alapozva összehangoltan léphessen fel a magyarországi nemzetiségi színházi kultúra fejlesztése és megőrzése érdekében.
Gergely László az elmúlt években sokat dolgozott a Nemzetiségi Befogadó Színház megalapításán, mely a magyarországi kisebbségi színjátszás bástyájaként egységesen adna otthont a tizenhárom nemzetiség rendszeres megmutatkozásának. Fontos küldetése volt, hogy a hazai kisebbségi színjátszás megtalálja az összes olyan megjelenési formát, mellyel magyar és nem magyar közönségét egyaránt meg tudja szólítani. Célja volt, hogy a nemzetiségi színjátszás a magyar kultúra szerves részeként minél több emberhez eljusson – hangsúlyozták a közleményben, kiemelve, hogy Gergely László nevéhez kötődik a Jelen/Lét Fesztivál, a Nemzetiségi Színházak Találkozója, valamint a Nemzetiségi Színházi Fórum és Kollokvium megszervezése is.
A Magyar Teátrumi Társaság, a MACIVA és a Nemzetiségi Színházi Szövetség Gergely Lászlót saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Véget ért a 16. Erdélyi Gitártábor
Mint arról korábban hírt adtunk, augusztus elseje és hatodika között ez évben is sor került arra a zenei táborra, amely az országban a hasonló jellegű események közül a legrégebbiek közé tartozik.
A tizenhatodik alkalommal megszervezett Erdélyi Gitártábor szombat reggel ért véget, a rendezvénysorozatnak immár második alkalommal adott otthont a Hargita megyei Bogdán szabadidőközpont. A tábor az elmúlt másfél évtized alatt folyamatosan fejlődött, megjelentek a gitárosok mellett a baszszusgitárosok, hangtechnikát, zeneelméletet is kezdtek oktatni, később meghívott előadók dobkurzusokat tartottak, rocktörténet is felbukkant bizonyos években, majd a művészetmenedzsment oktatása is megszokottá vált. Az előző évekhez hasonlóan az idén is változatos programokon, interaktív műhelymunkákon vehettek részt a táborozók.
Amint azt a szervezők sajtóközleménye tudatja, az idén megjelent több mint harminc résztvevőt a szervezők új programstruktúrával várták, így téve változatosabbá az oktatást: interaktív workshopok, kiscsoportos szakórák, napi két színpadi gyakorlat tette lehetővé a tapasztalatszerzést. A szakórák délelőtt, a műhelymunkák délután zajlottak. Első nap György Zsolt vezette be a diákokat az elektromos gitárok világába, másnap György Imola interaktív zeneelmélet-kurzusa következett, melyet a Laney, az RCF és a Heil hangszerek bemutatója követett. Ezután Michael Acker nagybőgős és basszusgitáros a tempó és a zenei lüktetés betartásának fontosságát hangsúlyozta. Szerdán Szép-Tóth György hangtechnikus gyakorlatias tanácsokat adott a leendő előadóknak a színpadtechnikai fortélyokkal kapcsolatban, Székely Voland ütőhangszeres művész ritmusjátékból, dobtechnikából nyújtott ízelítőt. Csütörtökön Koszorús Krisztina – Koszika – énekesnő lendületes előadás keretében olyan technikákról beszélt, amelyek segítenek a lámpaláz leküzdésében, illetve megosztotta az előadó-művészet titkát: élvezni kell a produkciót! Szász Csaba ukulele-bemutatót tartott, délután pedig Alex Man gitárművész dzsesszkurzusa következett, amelyen különböző dzsesszhangzásokat szemléltetett és hasznos tanácsokkal látta el a táborozókat. A tábort gálaesttel zárták, amelynek keretében a résztvevők bemutatták a hét folyamán előkészített és begyakorolt produkcióikat, és lehetőséget kaptak arra, hogy színpadra lépjenek társaik, oktatóik előtt. A hét folyamán tanultakból összeállított gálaest sikerét az is mutatja, hogy a jelen lévő tanárok és diákok közös fellépése éjszakába nyúló örömzenélésbe torkollt. A tábort a Bethlen Gábor Alap támogatta.
(Knb.)
Népújság (Marosvásárhely)

A megújulás lehetősége Marosbogáton
Római kori emlékek a templomban
Egy Kolozsvári születésű fiatal lelkipásztor szolgál három éve a marosbogáti református gyülekezetben. Orbán Miklós 2008-ban fejezte be teológiai tanulmányait, ezt követően Brassóban, majd a Kolozs megyei Széken volt segédlelkész.2013-ban került a Maros menti településre.
Nagy kihívás elé állította a kinevezés, elődjét ugyanis – mint ismeretes – a gyülekezet kérésére távolították el a faluból, a korábbi lelkész és a hívek között kialakult konfliktus pedig mAradandó nyomot hagyott a bogátiakban. Orbán Miklós úgy véli, talán két lelkész szolgálati idejébe is beletelik, mire a falubeliek visszanyerik bizalmukat az egyház iránt.
A 450 lelkes gyülekezetet főként az idősebb korosztály alkotja. A helybéli fiatalok közül sokan külföldön dolgoznak, idén pedig generációváltás történt, az iskolások is "kirepültek", így most már az ifi sem működik – tudtuk meg Orbán Miklóstól. A lelkész szerint az a legnagyobb gond, hogy nincs utánpótlás. Ezelőtt két évvel egyetlen gyermek sem született a faluban, idén ketten jöttek világra, és még egy családban várnak gyermeket. Az elmúlt években négyen-öten konfirmáltak, jövőben egy konfirmandus sem lesz. Az a három gyermek pedig, aki idén konfirmált, szintén elkerült a faluból, Radnótra, illetve Ludasra jár iskolába.
– Segédlelkészként az ifjúsági csoport irányítása is a feladataim közé tartozott. Itt, Bogáton is voltak ifiseim az első két évben, a rendszeres együttlétek mellett az Alsó-Maros menti ifjúsági találkozón, keresztény zenefesztiválon vettünk részt, a gyermekek vakációs bibliahetének megszervezésében, lebonyolításában is sokat segítettek a fiatalok. De tavaly már érezhető volt a változás – mondta a lelkipásztor, majd arról beszélt, hogy a helybéliek a távoli településeken ledolgozott évtizedek után rendszerint idős korukban jönnek vissza falujukba.
Amikor a marosbogáti templomra terelődött a szó, Orbán Miklós felelevenítette az 1200-as években részben már létező épület múltját. Elmondta, hogy eredetileg náddal fedett kéttornyú kis katolikus templom volt a bogáti. A falu a római korban katonai tábor helyszíne volt, a templom oltáránál fel is fedezhető egy, a római légió épületéből származó díszítés. Az évszázadok során sokat változott, egy ízben le is égett, majd jelentősen kibővült az épület, így számos építészeti stílust és érdekességet fedezhet fel rajta az értő szem. A lelkipásztor szerint alapos javításra, felújításra lenne szükség a templomban az épület történetét, értékét ismerő szakemberek irányításával, ez azonban rengeteg pénzbe kerülne. Egyelőre csak a halaszthatatlan munkálatokat végezték el, a harangkengyeleket javították meg, az egyik harang ugyanis majdnem rájuk szakadt, illetve az egyik padsort és a padlózatot szedték fel. Erre azért volt szükség, mivel a nem megfelelő szigetelés miatt a könnyező házigomba jelentős kárt tett a faburkolatban és a padokban. Így most a régi castrum téglái és a padlózat is láthatóvá vált.
– Turisztikai szempontból is a falu javára válna a templom felújítása – jegyezte meg Orbán Miklós.
A varrottasokkal díszített, szép, otthonos templomból kilépve az idei bibliahét is szóba került. A lelkész elújságolta, hogy éppen a látogatásunkat követő héten zajlanak majd a gyermekprogramok, amelyek a korábbi évekhez hasonlóan a bibliai történetek ismertetése és a közös éneklés mellett versenyek, játékok is színesítenek. Az együttlétekre nemcsak a falubeli gyermekeket várják, hanem azokat is, akik nyaralni jöttek a bogáti nagyszülőkhöz.
Népújság (Marosvásárhely)

Fel lehet lélegezni, de lehet sajnálkozni is
Vasárnap véget ért a 2016-os Untold
A résztvevőknek a fesztivál fáradalmait kell kipihenniük az elkövetkező napokban, a városlakók egy része számára pedig a kialvatlanság és az ebből adódó feszültségek kiheverése következik.
Románia legjobban várt eseményén 300 ezer ember vett részt, közülük 30 ezer külföldről érkezett. Az augusztus 4. és 7. között megrendezett fesztiválon nem történt komolyabb incidens a hatóságok szerint, a közlemény hozzáteszi: sürgősségi ellátásban összesen 1640 személy részesült, de közülük mindössze 35-öt szállítottak kórházba további kivizsgálásokra, a többi esetben elégséges volt a helyszíni ellátás. A közösségi oldalakon kisebb viták alakultak ki a fesztivál miatt, amelybe közéleti szereplők, politikusok is bekapcsolódtak. Alin Tişe, a Kolozs megyei Tanács elnöke például azt írta viccesen (?), egy újságíró megjegyzésére, hogy majd egy, a város közelében levő mezőt javasolnak legközelebb a szervezőknek, ha még lesz Untold.
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

A kettészakadt város?
Mondhatni, pro és kontra táborra osztotta a várost az Untold.
A fiatalok és a könnyűzene iránt érdeklődők számára biztos jó szórakozási lehetőség volt a fesztivál, amelynek során Európa-szerte ismert DJ-ket hallgathattak meg, rég nem látott ismerősökkel találkozhattak, kellemesen eltölthettek több órát a szép meleg nyári éjszakában, Kolozsvár szívében, a Sétatér kellős közepén.
És persze ott vannak az ellenzők is, akiknek a száma talán nőtt a tavalyhoz képest, arányosan az Untold terebélyesedésével. Elsősorban azokra a sorsüldözött Kolozsváriakra gondolok, akik közvetlen a Sétatér mellett laknak, és akik számára ez a négy nap a maga hangosságával, szűnni nem akaró zajával pokoli volt. De nem csak a belvárosban élők szenvedtek az állandó zenétől-zajtól, hiszen a Nyárfasoron, a Monostoron is hallható volt a koncert. Jelentős forgalomkorlátozások is voltak az Untold miatt: megváltozott a közszállítási vállalat néhány járatának útvonala, még több gépkocsi parkolt itt-ott, ahol ért, este tíz fele hullámzó tömegeken kellett átverekednie magát annak, akinek a Sétatér közelében akadt dolga.
A román médiában is több újságcikk foglalkozott az esettel. Pszichológusok, szociológusok nyilatkozták: „kettészakadt a város”; mindkét párt képviselői érveket sorakoztattak fel állításaikat alátámasztandó. A román sajtótermékekben gyűrűző vita legfőbb következtetése az volt, hogy a Kolozsváriaknak el kell dönteniük: „nyugodt várost akarnak, ahol nem történik semmi”, vagy felvállalják azt, hogy egy 21. századi európai nagyvárosban, mint Kolozsvár, „ilyen az élet, ilyen a fesztivál”.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozs megyei búza a Nemzet Kenyerében
Augusztus 8-án Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán Kolozs megye adományát nyújtotta át Vákár István megyei alelnök Szekeres Sándornak, a Szolnok Tv marketingvezetőjének. A Nemzet Kenyerébe szánt búzából tízzsáknyi a Kolozsi Gazdakör felajánlása, egy nappal korábban aratták le, és ehhez a jelképhez adódott hozzá még néhány kilogrammnyi egy Kolozsvári fiatalembertől. Vákár István szerint is jó együtt lenni abban a jelképes kenyérben és abban a tudatban, hogy az ötszáz tonna liszt a nemzet rászorult rétegeinek jut kiosztásra.
Szolnok városa és a Szolnoki Televízió 2011-ben indította útjára hagyományteremtő szándékkal a Nemzet Kenyere elnevezésű mozgalmat, amelynek során magyar települések búzaadományából augusztus 20-ára megsütik és szétosztják a rekord méretű Nemzet Kenyerét. 2013-ra a Nemzet Kenyere a Kárpát-medence Kenyerévé nőtte ki magát, amelyhez az anyaországon kívül élő magyarok is hozzájárulnak.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Sky News-riport – Magyarázkodik a DIICOT főügyésze
Nem zárható ki, hogy a Sky News riportja a romániai fegyverkereskedőkről afféle lejáratási kampány része – jelentette ki tegnap újságírók előtt Daniel Horodniceanu. A Szervezett Bűnözés- és Terrorizmusellenes Ügyészség (DIICOT) vezetője azt követően kényszerült magyarázkodni, hogy a brit televíziós csatornán bemutatásra került egy Romániában forgatott film, amely az országban virágzó fegyvercsempészetről kíván bizonyítékokkal szolgálni.
Lejáratási kampány?
Brit újságírók román fegyverkereskedő bandáról készítettek riportot, akikkel több hónapos tárgyalás után személyesen is találkozhattak, hogy az üzletet úgymond lebonyolítsák. A filmből az derül ki: a román csempészek segítségével bárki könnyűszerrel fegyverhez juthat Romániában, ha van pénze. Bár a fegyverkereskedők tudták, hogy újságírókkal paktálnak, ez nem érdekelte őket, azt remélték, ennek ellenére potenciális vásárlókkal van dolguk. A riporterek szerint a bűnbanda bárkinek hajlandó eladni fegyvert, aki hajlandó a megszabott árat kifizetni. A fegyvereket állítólag Ukrajnából szállítják korlátlan mennyiségben, lőszerrel együtt. Az egyik, arcát kendőbe rejtő bűnöző elmondja: ők csak lőfegyverekkel foglalkoznak, de bármikor össze tudják hozni az érdeklődőket egy másik bandával, amelyik tűzfegyvereket, gránátokat, egyebeket is forgalmaz. A riport szerint az Ukrajnából érkező fegyvereket egy harmadik banda csempészi át Nyugat-Európába, illetve a Közel-Keletre.
Szabadság (Kolozsvár)

Hálaadó istentisztelet Küküllőboldogfalván
Megújult a templom: boldogok a boldogfalviak
Tavaly villám csapott bele a református templomba, az épület szerencsére nem gyúlt ki, a gyülekezet pedig egy év alatt helyrehozta a károkat. A megújult templomért hálaadó istentiszteletet tartottak július 31-én, liturgiai szolgálatot Gábor Ferenc egyházmegyei aljegyző végzett, igét hirdetett Kató Béla püspök.
Az ünnepséget megelőzően Simon János, a falu fiatal, tehetséges lelkipásztora nagy lelkesedéssel és szaktudással mutatta be aSzabadságnak a település történetét. A Dicsőszentmártontól 17 km, Balázsfalvától 22 km távolságban fekvő Küküllőboldogfalvát, Benkő József szerint a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére hívják így, és feltehetően a 15. században jött létre. A falu egyik régi, nagy hírű földesura Mikó György, neki és feleségének, Orbai Annának és örököseinek adományozta Rákóczi Zsigmond fejedelem 1607. június 17-én. 1565-ben a környező jobbágyfalvakkal együtt a Csáky birtokhoz tartozott. Története ezt követően szorosan kötődik a mindössze 2 km-re eső Küküllővár történetéhez. Ma fele-fele arányban lakják magyarok és románok a falut, a magyar ajkúak református, a román ajkúak pedig ortodox és görögkatolikus vallásúak.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)