Sepsiszentkirály kettős ünnepe
Államalapító keresztény királyunkra, a település névadójára, a sepsiszentkirályi filiális kápolna védőszentjére emlékeznek szombaton és vasárnap Sepsiszentkirályban. Szombaton 11 órakor veszi kezdetét a búcsús szentmise, vasárnap a református templomban ökumenikus istentiszteletet tartanak.
Sepsiszentkirály rendes tagja a huszadik évét ünneplő Szentkirály Szövetségnek. Sándor Csaba mérnök a sepsiszentkirályi hívek képviseletében érkezett haza az augusztus 5–7. között megtartott csíkszentkirályi találkozóról. Vele a szövetség XX. évfordulója kapcsán beszélgettünk. – Az 1990-es évek közepén egy augusztus 20-i központi Budapesti állami ünnepségre meghívást kaptak a Szent István nevét, illetve a szentkirály-elemet nevükben hordozó települések polgármesterei. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat a települések elöljáróiban, hogy ne csak e helységek vezetői találkozzanak évente egyszer, hanem szervezzenek találkozót a településeken élők számára is. Csíkszentkirály ajánlkozott erre elsőként, így Szentkirályszombatján 1996-ban szándéknyilatkozatot fogalmaztak meg: eszerint szövetségbe tömörült a Kárpát-haza mindazon települése, amely nevében is őrzi szent királyunk emlékét. A szövetséghez huszonegy Kárpát-medencei település csatlakozott: Magyarországról Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinyaszentkirály, Szabadszentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja és Szombathely-Gyöngyöshermánszentkirály, Erdélyből Csíkszentkirály, Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentistván és Székelyszentkirály, Felvidékről Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, valamint Sajószentkirály és Sajókirályi. Emlékezetes és bensőséges, mélyen vallásos ihletésű találkozó volt, ahol már egy helybeli faragómester elkészítette a szövetség évfordulós, mesterien tervezett és kivitelezett emlékkeresztjét. Az ünnepi búcsús szentmisén jelen voltak, szentmisét celebráltak és szentbeszédet mondtak Ft. Tamás József Gyulafehérvári segédpüspök, Csató Béla pápai káplán, tb. kanonok, csíkszentkirályi plébános. A találkozón megjelent képviseletek egy-egy emlékfenyőt ültettek el, tisztelegve a szövetségi évforduló előtt. Megállapítható, hogy azok a tekintélyes múltra visszatekintő kis katolikus községek, amelyek hosszú századokon át őrizték nevükben-lelkiségükben is István király emlékét, az ismeretlenség homályában, ismét, immár sokadszor egymásra találtak. Megerősítették szövetségüket önazonosságuk megőrzése, az országhatároktól függetlenül érvényesülő szellemi s lelki magyar egység, az egyenlő jogok és esélyek alapján való történelmi megbékélés és Európai integráció megtartása érdekében. Sepsiszentkirály emelkedett lelkiséggel várja az ünnepet. Miként azt a falu filiájába beszolgáló Kacsó Sándor illyefalvi plébánostól és Németh Zoltán katolikus gondnoktól megtudtuk, a búcsús szentmise szombaton 11 órakor a filiális kis templomban veszi kezdetét. Szentbeszédet mond és a szentmise főcelebránsa Kocsis Károly, a Sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia segédlelkésze lesz, koncelebrál Kacsó plébános. Mise után a templom udvarán kínálmációban részesülnek vendégeink – jelezte a gondnok, a rendezvény szervezője.
Vasárnap, augusztus 21-én a teljesen felújított helybeli református templomban ökumenikus istentisztelettel folytatják a búcsús megemlékezést, ahol a szószéki szolgálatot Adorjáni Levente Sepsiszentkirály-botfalusi unitárius lelkész végzi, imát mond Kacsó Sándor, és elhelyezik az emlékezés virágkoszorúját a templom előtt álló Szent István-mellszobornál.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely jelképekről a világ heraldikusainak (I.)
A székely közösség címerének alakulása megjelenésétől addig, amíg a legnagyobb romániai nemzeti kisebbségi közösség, a magyarság autonómiaharcának jelképévé vált címmel tartott gazdagon illusztrált előadást a skóciai Glasgowban rendezett 32. nemzetközi genealógiai és heraldikai kongresszuson dr. Szekeres Attila István Sepsiszentgyörgyi heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke augusztus 11- én. (A hivatalosan bejegyzett cím így hangzik: The evolution of the Szekler community’s coat of arms from the origins until it became the symbol of the Romanian largest minority, the Hungarian community’s autonomy movement.)
A nemzetközi genealógiai és heraldikai kongresszusokat kétévente szervezik meg, mindig máshol, főleg nyugati, gazdag címertani hagyományokkal rendelkező országokban. Jelen kongresszus helyszíne Glasgow, a korábbiaké visszamenőleg Oslo, Maastricht, Stuttgart, Quebec, St. Andrews, Bruge, Dublin, Besancon, Torinó, Ottawa, Luxemburg stb.
A kongresszusokra a szakma jeles, nemzetközi szinten elismert képviselőinek előadásait sorolják be. A sorba igen nehéz bekerülni, így óriási megtiszteltetésnek számít a Sepsiszentgyörgyi heraldikus meghívása. Az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökének a kongresszuson való részvételét a Communitas Alapítvány támogatta.
A nemzetközi kongresszuson való részvétel célja a címertani hagyományokban gazdag országok képviselőivel megismertetni a székely címertant, ugyanakkor rávilágítani az erdélyi magyarság jelen helyzetére, amikor Romániában napjainkban is üldözik a székely jelképeket.
A mintegy másfél száz szakember jelenlétében zajló, ötven előadást tartalmazó kongresszuson a glasgow-i Trades Hall dísztermében az egyetlen magyar résztvevő, Szekeres Attila István a rendelkezésére bocsátott háromnegyed órán át mutatta be a székely jelképek alakulását a kezdetektől napjainkig, amikor a romániai magyar közösség az őt megillető jogokért való harcban egyre gyakrabban lobogtatja az egyre nagyobb számban megjelenő székely zászlókat. Az előadás elismerést aratott a közönség körében, a szakemberek hozzászólásaikban a mai székely zászló ugyanazon hibáit kifogásolták, amit az egyesület elnöke többször hangoztatott: a székely címerben és zászlóban nem csillagnak, hanem napnak kellene lennie, ha már csillagot ábrázoltak, annak nem két sarkon kellene állnia, hanem nyolc sugarával az égtájak felé mutatnia, és azt meg semmiképpen nem értették, a hold miért került kissé alább, mint a "csúnya" (ugly) csillag. Előadás közben Szekeres Attila István elővette és bemutatta az általa a kongresszusra hozott, helyesnek tartott székely zászlót.
Az előadás tartalma "dióhéjban":
A heraldikai szakirodalom régi és új székely címerről tesz említést. Az elsőt úgy határozzák meg, mint kék mezőben medvefőt, szívet és koronát átszúró kardot tartó, könyökben hajlított, jobbra fordult páncélos kart. Utóbbi sokkal egyszerűbb, kék mezőben jobbról naparc, balról növekvő holdsarló. Emez néhol megszemélyesített, máshol nem. A régi székely címert láthatjuk a bögözi református templom szentélyének egyik gyámkövén, a székelyderzsi unitárius templomvár szentélyének gyámkövén, a székelydályai református templom szentélyboltozatán festve és a Csíkcsobotfalván épült csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplom egyik szárnyas oltárának predelláján, valamint egy 1601-es zászlóábrázoláson is.
A csíkcsobotfalvi és székelydályai régi székely címerben, valamint a gyalogsági zászlón megjelenik a csillag és a holdsarló mint mellék címerkép. Ez már átmenetet jelent a székely szimbólumok között. Hodsarlót és csillagot ábrázoló címert találunk a Göröcsfalván épült csíkrákosi pélábániatemplomban és a csíkszentmihályi római katolikus templomban is. Az elsőben egy zárókövön, a másikban gyámkövön, valamint csonkított formában a Sepsiszentgyörgyi vártemplom szentélyének egyik gyámkövén (itt csupán a holdsarló mAradt meg).
A nap és a hold fokozatosan épült be a hivatalos címerekbe a fejedelemség korában. 1580-tól Báthori Kristóf vajdával kezdődően a fejedelmek családi címerük mellett az erdélyi rendek jelképeit is beiktatták címereikbe. Ezek megjelentek címeres pecsétjeiken, pénzérméiken.
(Folytatjuk)
Szekeres Attila
Népújság (Marosvásárhely)

Székelyszentistváni ünnepség
Makfalva község önkormányzata, Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva történelmi egyházai augusztus 20-án 22. alkalommal tartják meg államalapító királyunk ünnepét. Az ünneplők 9.45 órakor találkoznak a csókfalvi unitárius templomnál, majd 10 órakorsor kerül a zászlóavatásra, a polgármester köszöntőjére. 10.30 órától fényképalbumot mutatnak be, majd dr. Raffay Ernő történész tart előadást. 12 órától ökumenikus istentisztelet lesz a székelyszentistváni templomban, majd 13 órától Péter Ferenc megyei tanácselnök, Izsák Balázs, az SZNT és Bíró Zsolt, az MPP elnöke mond ünnepi beszédet, ezt követően felavatják a székely vértanúk emlékére állított kopjafákat. 14 órától borkóstoló és bográcsolás lesz, fellép a Hatszentcsók néptánccsoport, énekel Mátyus Vilmos és zenekara.
Népújság (Marosvásárhely)

Szászrégeni Magyar Napok
Az RMDSZ szászrégeni szervezete, a Kemény János Művelődési Társaság, a Humana Regun Egyesület, a Szászrégeni Ifjúsági Szervezet, a Rákóczi Szövetség szászrégeni szervezete, az RMDSZ szászrégeni nőszervezete és a Csillag Egyesület szervezésébenaugusztus 18- ától megkezdődött a IV. Szászrégeni Magyar Napok rendezvénysorozata.
Pénteken délelőtt 11 órakor kezdődik a középiskolás diákok Réges-Régen című történelmi vetélkedője. Délután 3 órakor Nagy Attila tanár történelmi sétára hívja az érdeklődőket, gyülekező az evangélikus templom előtt. Délután 6 órakor Magyarságunk régen és ma címmel gálaműsor kezdődik az Eugen Nicoara művelődési ház nagytermében. Ekkor díjazzák a vetélkedő nyerteseit, és kiosztják az idei életműdíjakat, majd a történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében kenyéráldásra kerül sor, végül a nagykőrösi Kőris kamarakórus mutatja be díszelőadását.
Szombaton reggel a Lendület sportpályán kispályás labdarúgó-bajnokság kezdődik. 10 órakor a művelődési ház nagytermében a Kicsi vagyok én, majd megnövök én... című előadásra kerül sor, a magyarrégeni 37-es számú Koós Ferenc cserkészcsapat szervezésében pedig cserkésznap kezdődik. Délután 5 órakor a DIO Ház tárlatnyitónak és zongorakoncertnek ad otthont. Az érdeklődők Kalabér Tímea másodéves egyetemi hallgató festészeti kiállítását tekinthetik meg, zongorázik Osváth Hunor, a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia negyedéves hallgatója. Este 7 órától a szervezők klubestre hívják a szászrégenieket a radnótfáji volt kultúrotthonba (Crizantema étterem).
Vasárnap reggel 9 órakor gulyásfőzés, 10 órakor sportversenyek kezdődnek a sportpályán. Délelőtt 10 órakor tartják a radnótfáji nagytemplomban az elszármazottak találkozóját. Délután 1 órakor a sportpályán szászrégeni néptánccsoportok lépnek színpadra. Este 7 órakor a Republic koncertezik, majd lampioneregetéssel zárul a program.
Népújság (Marosvásárhely)

Bemutatják az Új Kezdet 200. számát
A Marosvásárhelyi Várteplomi Református Egyházközség augusztus 28-án ünnepi keretek között bemutatja gyülekezeti lapja, az Új Kezdet 200. számát. A 10 órakor kezdődő istentiszteleten Kató Béla püspök hirdet igét. Az érdeklődők 11 órától kiállítást tekinthetnek meg az eddig megjelent kétszáz szám címoldalaiból. A kiállítást Gáspár Sándor nyitja meg. Fél 12 órától fórumbeszélgetésre kerül sor az egyházi újságírásról. Meghívottak: Jenei Tamás egyházkerületi előadó-tanácsos, Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője, Rácz Éva, a MÚRE elnöke, Ambrus Attila, a Brassói Lapok és Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője. Ez alkalommal emléklapokat adnak át.
Népújság (Marosvásárhely)

Pécs Napja Aradon
Népzene és könnyűzene zamatos borokkal fűszerezve
Az évtizedes hagyományokra épülő testvérvárosi kapcsolat gyümölcseként idén tizenkettedik alkalommal ünnepelt az Aradi városnapokon a baranyai település, Pécs.
Mint eddig minden alkalommal, színes és minden igényt kielégítő kulturális programokkal érkeztek a pécsiek, a tárlatnyitó és gyermekelőadás után este az Eminescu parkban folytatódott a műsor.
Hét óra után nem sokkal Kövesi Mária pécsi önkormányzati képviselő, a Pécsi Kulturális Központ igazgatóhelyettese köszöntötte a kissé foghíjas közönséget, műsorvezető társa a helyiek által már jól ismert és elismert Lovas Zoltán, Aradi színművész volt.
A helyszínen a Radó Pincészet és Belwárd Pincészet borait lehetett kóstolgatni, fehéret, vöröset, rosét, a pécsi standoknál Lehőcz Dóra és Pál Ferenc kézművesek munkáit lehetett megtekinteni, megvásárolni, valamint házi készítésű szappanokat, ajakbalzsamokat, piperecikkeket stb.
Bognár László, a Pécsi Kulturális Bizottság elnöke Călin Bibarţ Aradi alpolgármester, valamint Aradi városi és megyei tanácsosok kíséretében adta át Pécs üdvözletét a házigazdáknak. Bognár Levente, Arad város magyar alpolgármestere egészségügyi állapota miatt nem vehetett részt az eseményen.
„Az értékek megosztása jó dolog, nagy öröm, és Arad esetében ez oda-vissza működik, kölcsönös, tehát kétszeres öröm. Pécs kulturális életéből egy színes darabot hoztunk ma ide Önöknek, kívánom, hogy az est végén értékekkel, élményekkel feltöltve menjenek haza” – mondta Bognár László az egybegyűlteknek.
Felszólalt még Călin Bibarţ Aradi alpolgármester, majd egy 42 éves pécsi zenekar, a Szélkiáltó együttes vonult fel a színpadra. 1974-ben a pécsi Tanárképző Főiskola hallgatói alapították a zenekart, melynek tagjai énekelt verseket adnak elő akusztikus hangszereken, ahogyan magukról mondják: „mesterségünk címere a verséneklés”.
A magyar és világirodalom kortárs és klasszikus költőinek a verseit éneklik felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Műsorukkal Európa számos országában megfordultak már, pályafutásuk során eddig 15 lemezük jelent meg. Aradon színpadra lépett Lakner Tamás, Rozs Tamás és Fenyvesi Béla, akik bő egy órán keresztül szórakoztatták az addigra már népesedő közönséget.
Az ének után következett a néptánc: a Pécstől 25 km-re fekvő komlói Pöndöly Néptáncegyüttes idén ünnepli 20. születésnapját. Feladatuk, hogy szűk környezetük, Baranya hagyományait ápolják.
A közel egyórás szórakoztató műsoruk alatt a talpalávalót a Vörös Rezesbanda szolgáltatta, a táncszámok között Papp Cecília szólista vajdasági lakodalmas népdalokat adott elő. A Pöndöly Néptáncegyüttes művészeti vezetője Németh Csilla, tánckarvezető Kirch Zoltán, asszisztens Podpácz Beáta.
Miután kellőképpen meghozták a hangulatot, előadásuk után a táncosok a közönséget is bevonták a hosszúhetényi táncokba, együtt ropták kicsik-nagyok, ameddig a Color Live Music Band a színpadon hangolt.
Kevéssel fél tíz előtt csapott a húrok közé a pécsi esküvői és party zenekar, akik már az első akkordoknál táncba hívták az Aradiakat. Az arra már újból foghíjassá vált, de annál lelkesebb közönségnek nem kellett sok biztatás, rögtön benépesedett a színpad előtti füves tér, és az utolsó akkordokig a zenekarral együtt énekelt és táncolt néhány pörgős és kitartó bulikedvelő.
A Color Live Music Band a pécsi kultúrát kiegészítve főként a magyar könnyűzenéből hoztak ízelítőt Aradra, de felcsendült még mindenféle populáris, közismert dallam az est folyamán.
A zenekar tagjai – Szentgyörgyváry Beatrix (ének), Horváth Péter (dobok), Horváth Attila (zongora, billentyű), Döbrössi László (gitár) – mindent megtettek a jó hangulatért, amiben egyáltalán nem volt hiány.
A kitartó közönség és a zenészek nagy bánatára 11 órakor be kellett fejezni a bulit, de valószínűleg, aki részt vett az idei Pécs Napján Aradon, nem ment haza élmények nélkül.
A következő közös rendezvény szeptember 19-én lesz, amikor a Pécsi Napokon mutatkozik be majd Arad.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Megújuló frissesség a dési magyar napokon
Otthonosság, lazaság és megújuló frissesség jellemezte a múlt hét végén zajló dési magyar napokat. Az immár negyedik alkalommal megtartott rendezvénysorozatot a Kádár József Kultúregyesület és az RMDSZ szervezte.
A rendezvény pénteki megnyitója ünnepélyes és méltóságteljes volt, akárcsak Lukács Solymossy Éva festőművész kiállítása a városi galériában. Munkásságát értékelve, Németh Júlia műkritikus így fogalmazott: Lukács Éva vállalja önmagát, művészete ettől igazán mély, bensőséges, izgalmas és egyedi.
Akárcsak Lukács Éva műveire, úgy Marosán Csaba színművész Tarka-barka strófák című előadására is sok versre-éhező-szomjazó ember összegyűlt. Dsida Jenő életéről szóló-zenélő-mesélő sorok mindenki szívébe belopták magukat. A sziporkázó előadás zárómondatát bárki magáénak gondolhatja, miszerint Dsida is azt szeretné, hogy „úgy kérjük a verset, mint a kenyeret.”
Székely Boglárka Andrea
Szabadság (Kolozsvár)

Zsobokról szeretettel
A XXI. Kalotaszegi Alkotótábor műveiből nyílt kiállítás kedden délután a Stars Galériában. Az eseményen fellépett a Zsoboki Néptáncegyüttes, a Kasabian testvérek (Kamilla, Ágnes, Zselyke) zenés produkcióval, Botár Katalin zongorajátékkal, Szőcs Judit pedig szavalattal kedveskedett.
Az egybegyűlteket köszöntő Essig-Kacsó Klára, a zsoboki tábor szervezője és művészeti vezetője a falu iránti szeretetből és képzőművészeti szempontból döntött úgy, hogy az alkotótábornak meg kell születnie. Az idei táborról Egyed Emese irodalomtörténész beszélt bővebben, felelevenítve, hogy a jeles múlttal rendelkező rendezvénysorozat sok művésznek ad otthont a nyári időszakban. Teret és társaságot nyújt az alkotni vágyóknak, tehetségeket indít el pályájukon, lehetőséget teremt saját önmaguk felfedezésére. A több mint egyhetes időszakban a kalotaszegi elfeledett tájak, megroskadt tornácok, legendatöredékek újra a figyelem középpontjába kerülnek és megörökítik őket.
VICSI JUDITH
Szabadság (Kolozsvár)

Asztalfiókból a nagyközönség elé
Bemutatták Laczkó Vass Róbert verseskötetét
Huszonhárom év terméséből válogatott egy kötetre valót Laczkó Vass Róbert színművész, elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy az asztalfióknak írt verseit a világ elé tárja. Szeretett volna megszabadulni az édes tehertől, amelyet már régóta hordozott, erre utal az Exit Kiadó gondozásában megjelent kiadvány címe: Felix culpa. Ebből a boldog bűnből/édes teherből töltekezhettek mindazok, akik a nyomdából frissen kikerült munka szerda délutáni bemutatóján részt vettek az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában: Demény Péter és a szerző beszélgetése a szerkesztési folyamatba is bepillantást engedett, majd zárásként – telitalálatként – Szép András zongorista és a szerző előadásában hallgathattunk meg néhány költeményt.
– Laczkó Vass Róbert elsősorban színész, viszont az előadóművészetek más műfajaiban, például énekesként is megismerhettük. A Györkös-házban házigazdaként és beszélgetőtársként is jelen van, a Nyitott szemmel sorozat által ebben a szerepkörben vált közönségünk kedvencévé – hangsúlyozta köszöntőjében Kós Katalin, az emlékház vezetője.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Csodás trombita- és orgonaest
Elégedetten távozhatott a szép számú közönség a Szent Mihály-templomból augusztus 16-án, a 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében megrendezett trombita- és orgonaestről. Trombitán közreműködött Medve Sándor Marosvásárhelyi származású trombitaművész, aki a Kolozsvári zeneakadémián végezte felsőfokú hangszeres előadói tanulmányait. Az elmúlt években Erdély több városában lépett fel szólistaként, illetve különböző együttesek tagjaként, továbbá a Brassed Up rézfúvós kvintett alapító tagja és a nagyszebeni filharmónia trombita-szólistája. A fiatal művészt Potyó István, a templom karnagya, karmestere kísérte orgonán.
Igényesség jellemezte a repertoárt, ismert barokk és romantikus szerzők (G. F. Händel, T. Albinoni, Sz. Rahmanyinov) alkotásai mellett két Ruzitska György-művet hallgattunk meg, de kortárs szerzők is képviseltették magukat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

1316 – Mérföldkő Kolozsvár történetében
Megérdemelten kapta Kolozsvár Károly Róberttől azt az 1316. augusztus 19-én kelt a kiváltságlevelet, amelynek meghatározó szerepe volt a város fejlődésében. E privilégiumok jelentőségéről Lupescu Radu történész tartott tegnap előadást a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense elmondta: bár a város több kiváltságban részesült már Károly Róbert uralkodása előtt és után is, a 14., 15. század folyamán, ilyen fontos szabadságjogokat tartalmazó oklevelet először 1316-ban kapott Kolozsvár, ezért is méltó az ünneplésre ez a történelmi pillanat.
Az Anjou dinasztia hosszú harcok árán szerezte meg a hatalmat Magyarországon. Az Árpád-ház kihalását követően I. Károly magának követelte a királyságot, ami közel két évtizedes belháborúvá fajult el. A harcokban a városok, köztük Kolozsvár nagy segítséget nyújtott a királynak mind pénzben, mind katonákban, az uralkodó ezt hálálta meg a különböző kiváltságokkal – hangzott el.
Kolozsvár, amely a 14. század elejére jelentős településsé nőtte ki magát, már korábban is rendelkezett kiváltságokkal. Nagy részüket V. Istvántól kapta, aki joggal tekinthető a város „újraalapítójának”. István, mint ifjabb király, apja, IV. Béla mellett az országnak Erdélyt is magában foglaló keleti felében gyakorolt hatalmat 1262-től. Számos írott forrás tanúskodik arról, hogyan igyekezett a tatárjárást keményen megszenvedő keleti részeket újjászervezni. Maga Károly Róbert is utal kiváltságlevelében arra, hogy István gyakorlatilag újraalapította Kolozsvárt. Lupescu elmondta azt is: meglehetősen ellentmondásos adatok mAradtak fenn erről a korszakról. Egyes források szerint a várost István odaadományozta az erdélyi püspöknek, mások szerint viszont uralkodói kiváltságokat adott Kolozsvárnak. A város régi lakosait egybegyűjtötte, akik mellett privilégiumokkal felruházott telepeseket hívott be. A történeti kutatás elég nehezen tudja feloldani ezt a kettősséget, a szakember feltételezése szerint arról lehet szó, hogy gyakorlatilag két település élt egymás mellett: az egyik az erdélyi püspöknek adományozott, Kolozsvár korábbi, a tatárjárást túlélt lakosai által benépesített „falu”, illetve a kiváltságokkal felruházott telepesek, a szász hospesek által „feltámasztott” város. Ennek a királyi tulajdonban levő, elsősorban szász jellegű, illetve a „magyarosabb” püspöki település összeolvadása révén jöhetett létre feltételezések szerint az a Kolozsvár, amelyben – ellentétben más erdélyi szász településekkel – fele-fele arányban volt a magyar és szász lakosok aránya a 15. században.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

„Károly, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya. Köszöntés Krisztus minden hívének, akik a jelen írás olvassák.
Az a nagy király, aki nemzetségéről méltán tudja mondani, hogy a népek sokaságával dicsekedhet, büszkélkedvén azzal, hogy szép békében és csendes nyugalomban mArad fenn a város tele néppel és bőséggel. Így tehát, a tiszteletreméltó úr, Benedek Kolozsvári plébános és Gyulafehérvári kanonok, illetve Tark comes Kolozsvári bíró, a saját és a mi ottani telepeseinek nevében elénk jöttek, és alázatosan könyörögve ilyen javaslatot tettek, hogy midőn István, Magyarország méltóságos királya, a mi jó emlékezetű ősünk és dédatyánk, egykoron meg akarván alapítani és egybegyűjteni az említett Kolozsvár városát, őket a szabadság sok kiváltságaival díszítette és ruházta fel. De annak után, hogy a háborús idők viszontagságai miatt a világ állapotának sorsa alászállt, a mi telepeseink a szabadságaik ösvényéről le lettek térítve, ennek okáért könyörögve kértek, hogy őket eredeti és régi szabadságaikba helyezzük vissza, és azokat megtartani méltóztassunk. Mi tehát figyelembe véve az előbb említett telepesek és szászok azon szolgálatait, melyekkel nem csak javaikat, vagyonaikat és személyüket tették ki veszélynek, hanem az elszenvedett halál és meggyilkolásuk révén bizonyították hűségüket, különösen pedig figyelembe véve, hogy a legutóbbi időkben a király vetélytársai ellen támadva, vagyonaik és személyeik nem kicsiny kockázatával hű szolgálatot tettek. Mindezen okokból őket és örököseiket visszatesszük és visszahelyezzük ősi szabadságaikba, amelyekkel az említett István király ajándékozta meg őket.
[Az 1316-os kiváltságlevél szövege]
Szabadság (Kolozsvár)

Fesztivál – Családi programok és középkori utca a Romkertben
Immár teljes gőzzel zajlik a 7. Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata, hiszen miután szerdán minden fesztiválhelyszín megnyitotta kapuját, tegnap azok kínálata tovább bővült: a Romkertbe például megérkezett a szigethalmi Emese park, amely korhűen megidézett középkori hangulatával varázsolta el nemcsak a gyermekeket, hanem minden látogatóját.
A Romkertbe tábort verő vitézek és lovagok, dalnokok a bátrabb látogatókat is bevonják a tevékenységekbe; a középkori játékok mellett természetesen kipróbálhatóak a régi kézműves mesterségek, és idén sem hiányzik a repertoárból a kaloda és a szégyenketrec.
Szabadság (Kolozsvár)

Kevesen hallják meg az egyház hívását
Az oktatási túlkínálat és a lelkészi hivatás társadalmi megbecsültségének csökkenése okozhatta az idei gyengébb érdeklődést a teológiai képzések iránt – értékelték lapunknak az illetékesek. Ugyanakkor úgy vélték, ezen a területen az elhivatottság, illetve a példamutatás is nagyon fontos. „Ez a mi feladatunk lenne. Sajnos mivel egyre kevesebben vagyunk, egyre több feladattal, ezért elég nehéz jó példának lenni” – mutatott rá a Krónikának Takó István egyetemi lelkész.
Az őszi felvételi időszakra szinte valamennyi lelkészképzéssel foglalkozó tanintézetben mAradtak betöltetlen helyek. A Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem keretében működő Protestáns Teológiai Intézet az erdélyi református férfi és lány, illetve a királyhágómelléki református férfi jelentkezők számára hirdet pótfelvételit szeptember 13–15-én.
Dr. Pásztori-Kupán István, az intézet professzora a Krónikának úgy értékelte, több oka van a lanyhább érdeklődésnek. Szerinte ebben az is szerepet játszik, hogy az egyetemek több helyet hirdetnek, mint amennyi a lehetséges jelentkezők száma, a diákok pedig aszerint is válogatnak, hogy hová könnyebb bekerülni. A teológián felvételi van, ahol olyasmit is elvárnak a jelentkezőktől, amit középiskolában nem tanulnak, így eleve hátrányban van.
„A másik ok, hogy a lelkipásztori munka társadalmi megbecsültsége csökkent. Ez különösen városi környezetben érhető tetten, de falun is változóban van" – fejtette ki Pásztori-Kupán István, aki szerint ösztöndíjakkal és lakhatási feltételekkel is próbálják bevonzani a fiatalokat. Kollégiumuk az egyik legkorszerűbb, de bővelkednek ösztöndíjakban, külföldi tanulási lehetőségekben is. „Néha amiatt fő a fejünk, hogy küldhetnénk külföldre diákokat – nemcsak Magyarországra, hanem német vagy angol nyelvterületre is –, azonban a nyelvtudás hiánya miatt a hallgatók ezeket a lehetőségeket nem veszik olyan mértékben igénybe, mint amennyire módjuk lenne rá" – mutatott rá a lehetőségek tárházára a professzor.
Oktatási svédasztal
Pásztori-Kupán István szerint a teológiai képzés attól jó, hogy kicsiben történelemtudomány is, kicsit klasszika-filológia is, hiszen három ókori nyelvet is megismernek a diákok, de az intézet modernnyelv-képzést is nyújt. „A teológia általános műveltséget kíván mind a mai napig nyújtani, az elképzelésünk az, hogy általános műveltség tekintetében is széles látókörű lelkipásztorokat képezzünk. A teológia olyan svédasztal, ahol elég sok mindenbe bele lehet kóstolni, ami után az ember visszatér ahhoz a szakterülethez, amellyel szívesen foglalkozna" – magyarázta.
Hozzáfűzte, a teológiai képzésnek társadalmi vonatkozásai is vannak, azok a diákok is megtalálják számításaikat, akiket a világ gondja érdekel, és segíteni szeretnének, hiszen a hallgatók idősek, látás- és hallássérültek gondozásából is kiveszik a részüket. „A teológiai képzésben sok a lehetőség, a diáktól függ, hogy mennyire tudja és akarja ezt kihasználni" – vélte Pásztori-Kupán István.
A kevesebb jelentkező egyébként nem jellemző a Protestáns Teológiai Intézet valamennyi szakirányára, unitárius vonalon például kétszeres volt a túljelentkezés nyáron. Dr. Rezi Elek rektorhelyettes a Krónikának elmondta: az unitárius teológiai képzésre idén többen jelentkeztek, mint az elmúlt két évben. „Nagyon meg vagyunk elégedve, nem is hirdettünk pótfelvételit. Akiket felvettünk, kiváló teljesítményt nyújtottak" – értékelt Rezi Elek.
Vonakodnak az elköteleződéstől
Mintegy húsz hely mAradt betöltetlen a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán is, ahol szeptember 5–15. között szerveznek pótfelvételit. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye keretében működő Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet az új tanévre 25 helyet hirdetett meg, ebből tizenhármat foglaltak el.
A felvételi jelentkezést, ajánlóleveleket és felkészítő szemináriumot foglal magában. Utóbbi egy hetet tart, ahol előadásokon, városnézésen és lelki programon vesznek részt a papnövendékek. Pótfelvételit nem szervez az érsekség, mivel a nyári felkészítő kötelező jellegű, mondta el a Krónikának Korom Imre-György rektor. „A fiatalok érdeklődésében csökkenő tendencia vehető észre, mivel a papság kötelezettségeket és elhivatottságot követel, amitől a mai fiatalok kissé vonakodnak. Ennek ellenére a papképzésen mindig annyi hallgató vesz részt, amennyi szükséges" – fejtette ki a rektor.
Fontos a jó példa
Az utóbbi 25 évben mintegy felére csökkent a lelkészi hivatás iránt érdeklődők száma, ami a gyermekvállalási kedv csökkenésének is betudható, értékelte lapunknak Takó István, a Kolozsvári Egyetemi Lelkészség és a Szent Péter és Pál egyházközség plébánosa. „Ma már nincs három fia egy apának, akik közül egyet a hazának, egyet a Jóistennek és egyet a családnak adhatna" – emlékeztetett a múltbeli gyakorlatra.
„A cölibátus nyilván komoly döntés elé állítja a katolikus fiatalt. Úgy tapasztaljuk, hogy a hivatást a Jóistentől kapjuk, és a vele járó lemondásokhoz is ad elég erőt, kegyelmet. Ilyetén arra is gondolhatnánk, hogy akkor Ő nem szólít meg elegendő fiatalt. Azt gondolom, hogy a Jóisten ma is szólít, szórja a magot, inkább a talaj előkészítésével van a baj" – hívta fel a figyelmet az egyetemi lelkész. Mint rámutatott, ezért is fontos a példamutatás. „Ez a mi feladatunk lenne. Sajnos mivel egyre kevesebben vagyunk, egyre több feladattal ezért elég nehéz jó példának lenni. Mi is éppen úgy rohanunk, mint a többiek általában, mi is éppen úgy ki vagyunk szolgáltatva a bürokráciának, hivatalnokokká redukáljuk sokszor magunkat és különböző szolgáltatásokat nyújtunk. Ilyesmire nem igazán vágynak a mai fiatalok" – részletezte Takó István. – Mindezek ellenére sok szép papi példa van, akik a Tűz vagy Forrás mellett mAradva, attól áthevülve vagy abból merítve nem tudnak túlpörögni, és nem fognak kiégni."
Az egyetemi lelkész szerint a jó példa mellett a hivatás igazi presztízse is vonzóvá teheti a papi pályát. „Fontos meglátni és megtapasztalni, hogy ez tényleg valami nagyon szép és jó" – jelentette ki. Nemeshegyi Péter jezsuita atyát említette példaként, aki azért lett jezsuita, mert látta, hogy erre a szép és nehéz feladatra kevesen jelentkeznek. „Gondolom, ezen valóságokra »érzékenyekké« kellene nevelni a fiatalokat. És azt látom, hogy eléggé érzékenyek is sokan. Érdeklődnek, kérdeznek, kíváncsiak a hivatásomra, szinte vágyakoznak rá" – mesélte Takó István, aki szerint a gond az lehet, hogy a fiatalok nem mernek elköteleződni.
„Kívülről szépnek látják, de azt már nem tudják elképzelni, hogy mit is jelentene nekik személyesen benne élni. Mert az elköteleződésben az a nehéz, hogy nem lehet kipróbálni. Lehet próbálgatni, próbálkozni, valamiféle tapasztalatot szerezni. De csak akkor tudom, hogy miről is szól, ha ráteszek mindent erre a lapra" – jelentette ki az egyetemi lelkész. Úgy vélte, a lelkészi hivatás kicsit az élsportolókéhoz hasonlítható, akik sok mindenről lemondanak, de ennek ellenére példájukkal erőt tudnak adni másoknak. S boldogok, hiszen legtöbbjüket maga az életforma teszi boldoggá. „Segíteni úgy tudunk, ha istenélményekhez próbáljuk elvezetni a fiatalokat, megtanítjuk igazán imádkozni, és nagyon komolyan figyelünk a kérdéseikre. Miközben ezt tesszük szinte önfeledten, előbb-utóbb csak akad valaki, aki ebben lát majd fantáziát, és meghallja a hívást" – összegzett Takó István.
Kiss Előd-Gergely, Bede Laura, Pap Melinda |
Krónika (Kolozsvár)

Durván csúsztat a TVR Nagy Feróék Kolozsvári koncertje kapcsán
Negatív színben tünteti fel a szervezők szerint a Román Közszolgálati Televízió (TVR) a Kolozsvári Magyar Napokat a Beatrice-koncert apropóján sugárzott riportjával. A köztévé Hitler-imádó irredentákként állítja be Nagy Feróékat.
A román köztelevízió szerdán közölt összeállítást a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) ezen a héten zajló, 7. kiadásáról, a másfél perces anyagot azonban teljes egészében az előző esti Nagy Feró és a Beatrice koncertjének szánták. A riporter, Diana Apahidean felháborodásának adot hangot amiatt, hogy a koncert felvezetéseképpen eljátszott, Utálom az egész XX. századot című dal képsorai többek közt Hitlert és Lenint ábrázolták, majd a „muzulmán terroristák jelszava, az Allahu Akbar! is elhangzott".
A tendenciózus riport készítői továbbá a csúsztatástól sem riadtak vissza. Anélkül, hogy feltüntették volna az időpontot és a helyszínt, bevágták a Beatrice egy korábbi fellépését, amelyen Nagy Feró azt énekli: „Kolozsvár újra magyar város lesz". A TVR egy Kolozsvári román újságírót és egy politikai elemzőt is megszólaltatott az ügyben, mindketten „irredenta, revizionista és obszcén üzenetek közvetítőinek", sőt románellenesnek nevezik a Beatricét és énekesét.
A KMN szervezői román nyelvű közleményben ítélték el a köztévé riportját, tendenciózusnak és elferdítettnek nevezve az abban közölt információkat. A szervezők sajnálatuknak adnak hangot, miszerint az anyag készítői nem értették meg a koncert üzenetét, és téves megállapításokat közvetítettek a nagyközönség felé. „A főtéri koncert kivetítőin bemutatott személyek sajnálatos és tragikus módon befolyásolták Európa és a világ történelmét. Felhívjuk a figyelmet, hogy az Utálom a XX. századot című dal szövege éppenséggel eme történelmi személyiségek és az általuk képviselt káros ideológiák ellen irányul, ugyanakkor terrorként és rémálomkánt írja le a tetteiket" – szögezi le a KMN közleménye.
Egyébként kizárható, hogy a TVR munkatársai ne lettek volna tisztában a Nagy Feró és a Beatrice képviselte értékekkel, valamint az ominózus dal üzenetével, miután a riportban közreműködő operatőr magyar nemzetiségű. A Krónika megbízható forrásból származó értesülései szerint Adrian Rozenberg, a TVR Kolozsvári stúdiójának főszerkesztője nem értett egyet az anyaggal, éppen ezért az nem is mehetett adásba a területi csatornán. Úgy tudjuk, a riportot a köztévé területi kirendeltsége igazgatójának, Romeo Couținak a döntése nyomán tette közzé a TVR országos hírfolyama.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Megdolgozott Kolozsvár azért, hogy város lehessen
Keményen megdolgoztak a Kolozsváriak azért, hogy 700 évvel ezelőtt I. Károly királytól megkapják azt a kiváltságlevelet, amellyel a kincses város szabad királyi várossá vált – derült ki Lupescu Radu történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docensének csütörtöki előadásából.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében, a város születésének körülményeiről és a kiváltságlevél tartalmáról szóló rendezvény apropója, hogy pontosan hétszáz éve, 1316. augusztus 19-én kapta meg a település a kiváltságlevet. Kolozsvár nem ingyen kapta a dokumentumot, abban ugyanis utalás van arra, hogy a helyiek véráldozatot is hoztak Károly király hatalmának megszilárdítása érdekében. A harc mellett ugyanakkor lobbizni is kellett: a történész elmondása szerint a plébános és a bíró járt közben az akkor éppen Temesváron székelő Károly királynál a városi kiváltságokért.
Az uralkodó átengedte használatra Kolozsvári birtokait a város lakóinak, és rendelkezett arról, hogy a helyieknek vagyonuktól és státusuktól függően mennyi adót kell fizetniük. Lupescu Radu azt is kiszámolta, hogy az aktuális értékre átváltva egy évre mintegy 130 lejnyi sarcot kellett leróniuk a királyi kincstárnak a birtokkal rendelkező Kolozsváriaknak. A dokumentum értelmében a városnak hatvan háznép után kellett egy katonát küldenie a király seregébe, bírót és papot a városlakók maguk választhattak, és a kincses városi kereskedőknek Erdély területén nem kellett vámot fizetniük.
A kiváltságlevelet a 14. század első felében többször frissítették, újraírták, a legkorábbról fennmAradt változat pedig az 1336-os, pergamenre írt okirat, amelynek másolata megtekinthető a Kolozsvári Történelmi Múzeumban. Gyakran meglehetősen prózai ok miatt kellett frissíteni a kiváltságlevelet, előfordult például, hogy I. Károly elvesztette a pecsétjét egy csatában, egy alkalommal pedig egyszerűen ellopták tőle.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Lendületet adott az emlékév
Áron püspök születésének 120. évfordulóján, augusztus 28-án dr. Jakubinyi György, a Főegyházmegye érseke mond szentmisét Csíkszentdomokoson, de az emlékezéssorozat már augusztus 23-án egy diáktáborral megkezdődik, majd augusztus 27-én konferenciával folytatódik. A Márton Áron Emlékévről és a szülőfaluban tervezett megemlékezésekről Lázár Csillát, a Márton Áron Múzeum vezetőjét kérdeztük.
Néhány hónappal ezelőtt, a Márton Áron Emlékév kezdetekor kissé fenntartásokkal nyilatkozott, úgy ítélve, hogy talán elsietett a bejelentés, sok még az ismeretlen tényező. Hogy látja most, az emlékév teljében?
– A fenntartásom az emlékév meghirdetése és a programok megkezdése közötti idő rövidségével volt kapcsolatos. Most is úgy gondolom, hogy lett volna még néhány fontos dolog (például egy forrásgyűjtemény kiadása a CNSAS-nál levő megfigyelési anyagból), amit idén nem sikerült megvalósítani. De háládatlanság volna a részünkről ezektől el nem tekinteni, és el nem ismerni, hogy az emlékévnek vannak nagyon szép eredményei. Megvalósult jó néhány fontos projekt, amely forráshiány miatt évek óta csak tervként létezett, illetve hátszelet és nagyobb nyilvánosságot kapott néhány további, az emlékév előttről való kezdeményezés is. Ezek egyike Márton Áron első idegen nyelvű rövid életrajzának kiadása egyszerre két nyelven is: olaszul és angolul. A Virt László által írt, nemcsak életrajzi tényeket, de a püspök eszméit, tanításait is összefoglaló, gazdagon illusztrált, szép kivitelű könyvecske Rómaban jelent meg egy, a boldoggá és szentté avatásra várók életét bemutató sorozatban. Az én szerepem az angol nyelvű változat szerkesztése volt. Az olaszországi megjelenés elsősorban a terjesztés miatt előnyös, de a magas költségek miatt csak az emlékévben válhatott valósággá. Az emlékév lendületet adott annak a vándortárlatnak is, amely a domokosi Márton Áron Múzeum anyagából készült és még tavaly elindult Budapestről, azóta a Kárpát-medence számos szegletébe, és a Hagyományőrzési Forrásközpontnak, illetve Hargita megye Tanácsának köszönhetően több megyénkbeli településre is eljutott. Szintén a domokosi múzeumban található anyag frissítéséből szerkesztettünk Tóth Lászlóval közösen egy szabadtéri plakátkiállítást, amely Csíkszeredában, a Szabadság téri szobor avatásakor volt először látható. Azóta román és angol fordítása is készült, megjárta Krakkót, Nagyváradot, Torockót, Tusnádfürdőt, és jelenleg a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Szent Mihály-templom előtt látható. Az idén ötödik alkalommal megrendezett augusztusi Márton Áron-konferencia is része az emlékév eseménysorozatának, és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának köszönhetően nagyon távolról, Miskolcról, de még Léváról és Ungvárról is jönnek fiatalok részt venni. A többi eseményt én is az emlékév honlapján és közösségi oldalain követem, és ezek alapján úgy látom, hogy egy ilyen emlékév nem feltétlen csak az egyes események mélysége, hanem azok „szélessége” miatt is fontos. A krakkói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra például több száz fiatal jutott el az emlékév égisze alatt, és selfizett Márton Áron portréjával díszített pólóban a közösségi médiában. Vagyis az emlékévben egészen biztosan hatványozottan megnőtt azok száma, akik életükben először hallottak Márton Áron püspökről. Hogy ezek közül hány emberben indult el mélyebb érdeklődés, és pláné hány emberben „fogant meg” a püspök jóra intő szava, azt nyilván senki sem fogja tudni lemérni.
– A középiskolás diákoknak szervezett társadalomtudományi tábor teljesen új eleme a Csíkszentdomokosi rendezvényeknek. Mi a célja?
– Tavaly, a Lakiteleki Népfőiskola támogatásával tartott diákvetélkedőn született meg az ötlet, hogy ezeket a fiatalokat nem is versenyeztetni kéne, hanem együttműködésre bírni. Alighanem Áron püspök is örülne ennek. Egy ilyen tábornak „természetes” helyszíne Csíkszentdomokos, szakmai bázisa pedig az a lelkes fiatal történészekből, szociológusokból és pedagógusokból álló csoport, akik Márton Áron iránti tiszteletből és a fiatalok iránti bizalomból elvállalták a műhelyek vezetését. Örvendetes, hogy vannak fiatal tudósok, akik nemcsak komoly tudományos munkát végeznek, de nem sajnálják a fáradságot, és eljönnek tizenévesekkel dolgozni, mert átérzik a következő generáció iránti felelősséget. Azt hiszem, ebben a példaértékű magatartásban is ott van „Márton Áron szelleme”. A program összeállításakor arra figyeltünk, hogy lehetőleg több tudományágba is betekintést kapjanak a fiatalok: levéltári kutatás, oral history, drámapedagógia, művészettörténet, kultúrdiplomácia, ilyenformán néhány lehetséges jövőképet is felvillantunk a humán érdeklődésű fiatalok számára. Huszonöt diák nevezett a táborra, és – a jelentkezésük indoklása alapján – mindannyian őszinte érdeklődésből jönnek, nem tanári „lasszóval” (a tábort eleve az iskolaév letelte után hirdettük meg) és nem is „megasztár-koncertek” „műcsalijával” hozzuk őket Domokosra.
– Nagyon érdekesnek tűnik a jövő szombati konferencia programja is…
– Idén is zömében történész-kutatókat hívtunk, olyanokat, akik újszerű megközelítésben, vagy eddig feltáratlan források alapján gazdagítják tudásunkat Márton Áron püspök jelentőségéről. Emellett, mint minden évben, idén is várjuk a posztulátort, aki a szentté avatási eljárásról és az eljárás szempontjából sem mellékes Márton Áron-tiszteletről fog beszélni. Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben megsokasodtak a Márton Áron-kultusz eseményei (szobrok, előadások, kiadványok stb.), Mons. Kovács Gergelynek várhatólag sok fontos közlendője lesz a „Kultusz/tisztelet/reklám – ahogyan a posztuláció látja Márton Áron püspök emlékének ápolását” című előadásban. Marton József nagyprépost előadása a Márton Áron-hagyaték legújabban kiadott köteteihez is kapcsolódik. Virt László előadásának címe „Egyház az állami diktatúra szorításában (Tárgyalások, megállapodás, eskü – különös tekintettel Márton Áron példájára)”, és Márton Áron püspök helyzetét a magyarországi katolikus egyházrész, benne Mindszenty József helyzetével összevetve fogja tárgyalni. Ozsváth Judit a Domokos Pál Péter-hagyatékra alapozva fog beszélni arról, hogyan találkozik a néprajzkutató és az ambíciós Kolozsvári pap népnevelési szándéka. Kiemelném továbbá Izsák Anikó előadását, aki nemrég elkészült a két háború közötti katolikus lap, az Erdélyi Tudósító „társadalmi, tudományos és hitbuzgalmi szemle” repertóriumával, és ennek kapcsán sokat megtudott a fiatal Márton Áron és a korabeli Kolozsvári értelmiség kapcsolatáról, de mindegyik előadás érdekfeszítőnek ígérkezik. A hétvégi rendezvényeinkre mintegy 200 vendégre számítunk – jelen lesz Jakubinyi György érsek és Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár is –, de számunkra mind jeles vendég az, akit a Márton Áron püspök iránti tisztelet hoz Csíkszentdomokosra.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

Oktatás a dombok mögött – tapasztalatok egy Székelyföldi falusi iskolában
Egy nagyobb Székelyföldi várostól 20-30 kilométerre található az a falu, ahová egy évvel ezelőtt csöppent egy fiatal tanár. Az anonimitását megőrizni óhajtó oktató a tapasztalatait, gondolatait egy éven át rögzítette a Dombok mögött című blogban. A Maszolnak adott interjúban arról beszél, hogy milyen környezetbe csöppent és hogyan élte meg a román oktatási rendszer visszásságait.
A blogban sem, de most sem akarsz arról beszélni, hogy milyen településen tanítottál. Mi az, amit elmondhatsz a faluról?
Sűrűn vannak arra buszjáratok, így könnyen megközelíthető, szemben sok más, hasonló faluval. Ahogy beérsz, a házakon, a főúton nem látszik, hogy szegény volna a település, van is egy szűk réteg, amelyik eléggé jómódú, és a gyerekek is tudják ebben a körben, hogy például milyen végzettsége volt a nagymamának… A többiek viszont nagyon szegények, és a két réteg között nem igazán van átmenet.
Most építettek óvodát, de egyre kevesebb a gyerek: I-IV-ben és V-VIII-ban is van összevont osztály. Egyre több a cigány gyerek, ami azért gond, mert a figyelem és a pedagógusok felkészültségének hiánya miatt lemorzsolódnak. A társadalmi különbségek egyre inkább látszanak, pedig a cigány gyerekek minőségi foglalkoztatása fontos volna a közösség jövője számára is.
A blogot azért kezdtem írni, hogy megosszam az élményeket. Azt a falat látom most is magam előtt, amelyen még 1919-es propagandaújságból, de a negyvenes évekből is voltak újságkivágások, fényképek. Ezek ott mAradtak az iskolában úgy, hogy azóta volt már meszelés, de mindent visszatettek a helyére. Már az elején tudtam, hogy érzékeny dolgokról kell írnom, amivel megsérthetek embereket – ezért mAradtam anonim. Ugyanakkor nekem abban a (tanári és szülői) közösségben kellett dolgoznom, így fontos volt – legalább látszat szinten – fenntartani a hangulatot. Mindössze egyetlen kolléganőm tudja, hogy én vagyok a Dombok mögött blog szerzője.
Ez volt az első éved. miért akartál tanítani?
Meg akartam tudni, hogy van-e értelme számomra az oktatási rendszerben gondolkodni, hogy milyenek valójában a körülmények, lehet-e változtatni, annak, aki szeretne, bármit is tenni. Igazából a városban szerettem volna tanítani, egy jó iskolában, de már az elején meglepetések értek: a kiírt helyek eltűnnek, nem ajánlották, hogy megpályázzam stb. Eleinte ki is zártam a távolabbi településeket, mert túl sok energiát vesz el az utazás a gyerekekre szánt időből – de végül a tanfelügyelő meggyőzött azzal, hogy az ilyen településeken is kell valakinek tanítania. És ebben nagyon igaza van.
Milyen történetekkel találkoztál?
Minden blogbejegyzés egy vagy több gyerek története, ezek beágyazása, elhelyezése a rendszer működésében. Legutóbbi például egy negyedikes gyerekről írtam, akit az osztályomba járó bátyja által ismertem meg. Nagyon szeret focizni, barátságos, jólelkű gyerek, és amikor filmvetítéseket szerveztünk a kollégámmal, ő is gyakran eljött, de nem volt pénze teát venni sem – ilyenkor kisegítettük őt. Fontos volt, hogy senki ne érezze magát kirekesztve, senkit ne hagyjunk magunk után. Az évzárón két csokor virággal jött oda hozzánk úgy, hogy otthon senki nem kérte erre.
Most azon dolgozom, hogy anyagi fedezetet találjak számára ahhoz, hogy két faluval arrébb járhasson fociedzésekre. Egész évre körülbelül hétszáz lejre volna szükség buszjegyre, ezen kívül öltözékre, kiegészítő kellékekre (a további részletekről a blogon lehet olvasni, hamarosan pedig a gyűjtőakcióról is írunk – a szerk.). Felmerül persze a kérdés, hogy mi alapján dönthetem el, kin segítek? – ez az egész tanév alatt folyamatos kérdés volt, hogy kinek, mikor és hogyan érdemes segíteni, megmutatni egy lehetőséget. Ezen a kérdésen még nem tudtam magam átrágni: minden gyerek megérdemeli a maga kis személyre szabott lehetőségét, esélyét.
Milyen kapcsolatot ápoltál a kollégákkal?
Nincsenek nyílt konfliktusok, mert létezik egy korlát. Amikor például a tanáriban a menekültekről folyt a beszélgetés, többek minden együttérzés nélkül nyilatkoztak, olyan is volt, aki közben Hitler befejezetlen munkáját idézte fel. Én ilyen helyzetekben egyszerűen kimentem, mert érzem, hogy többé nem tudnánk leülni egy asztalhoz, ha élesben ütköznénk és kiderülne, hogy teljesen megférhetetlenek vagyunk.
Többször téma volt az, amit a kollégák fenyítésnek hívnak, én pedig gyermekbántalmazásnak. Az a baj az oktatási rendszerrel, mondták többen, hogy a tanárok már nem verhetik meg a gyereket (vagy enyhébb módon nem fenyíthetik), mert jön a rendőrség. Erre pedig mindenkinek volt személyes hozzáfűznivalója: őt is megverték, mikor gyerek volt, és milyen hasznosnak bizonyult ez. Ők mind gyerekek voltak valaha, és ezt hozták magukkal, ugyanakkor szakemberként az észérveket a gyerekkori (tév)hitek elé kellene tudni helyezni, az oktatási rendszer minősíthetetlen állapotát pedig elválasztani a személyes traumáktól.
A nyílt rasszizmus, a cigányozás is mindig előjött. Azt nem tudom pontosan, hogy az órán hogyan viselkednek a gyerekekkel, mert ahogyan a családon belüli erőszakot is sokszor a magánszférárén belülinek látjuk, úgy mintha az iskolában is működne egy hallgatólagos egyesség: nem szólunk bele, hogy ki mit tesz a saját óráján. Ez nagyon rossz, az együttműködést például teljesen ellehetetleníti. A gyerekek persze sokmindent elmondanak, viszont nem mindig látják helyesen, és gyakran egyetértenek a tanárral.
Nem beszéltünk még a szülőkről. Milyen viszonyba kerültél velük?
Fontosabb volt a szerepük, mint gondoltam. Az osztályomban a gyerekekkel kezdtem el például egy túrát szervezni, és a szülők elégedetlenek voltak, mert nem vontuk be őket. Az év alatt kezdett látszani, hogy mennyire fontos a szülő véleménye, például amikor minősíti a tanárokat, mert ez a gyerek hozzáállását is befolyásolja.
Milyen lehetőségeid voltak alternatív megoldásokra és milyen fogadtatásban részesültek ezek?
Nem egy kész tervvel fogtam a dolgokhoz. Bár szeretnék, szerettem volna olyan bátor lenni, hogy teljesen letérjek a megszokott útról. Hiába nem akartam, élt bennem egy kényszer, hogy a tantervet, a tankönyvet, a szövegeket, a módszertant kövessem, megpróbáltam eltérni ettől, de közben nem voltam biztos abban, hogy jó, ahogy próbálkozom. A kollégák részéről azt hallottam, hogy a modern pedagógiai módszerek rosszak: túl sok minden van kinyomtatva, mindent készen kapnak a gyerekek, ők bezzeg be kellett magolják és tudták is kívülről…
Azt is mondták, hogy kooperatív módszerekkel nem lehet elérni sokat. Valójában ezek a kritikák nem a módszerre, hanem a helytelen alkalmazására vonatkoztak. A kooperatív tanulásszervezést könnyű elrontani, sok időbe és energiába is kerül megvalósítani. Olyan csoportmunkákról van szó, amelyben mindenki kap feladatot, és ha nem végzi el, a közös eredmény sem születik meg, és fordítva: az elkészítéshez egymást kell segíteniük a tanulóknak. Volt ahol ez működött és volt ahol nem. Látszott, hogy a szociális kompetenciák hiánya, az előítéletek miatt nehézségekbe ütközünk: nem tudtak társaikkal beszélgetni, zavarba jöttek, ha valakinek a közelébe kellett üljenek, nehéz volt nem egyéni munkában és versengésben gondolkodni.
Drámapedagógiai módszerhez is nyúltam, ahol dramatizáltunk, olvastunk, eljátszottuk a jeleneteket – és az a gyerek is örvendett, aki csak egy sort kellett megtanuljon, mert számára az volt kihívás, ugyanakkor sikerélmény is. Jól szórakoztunk a két hét alatt, és közben sokat tanultunk az együttműködésről, a türelemről vagy arról, hogy megfogjuk a másik kezét.
maszol.ro

Semjén Külhoni Magyarságért Díjjal tüntette ki „koncepciós módon meghurcolt erdélyi barátait”
MTI - „Koncepciós módon meghurcolt erdélyi barátait” - Antal Árpád András Sepsiszentgyörgy polgármestere, Mezei János Gyergyószentmiklós volt polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán Csíkszereda polgármestere és Szőke Domokos Csíkszereda alpolgármestere - tüntette ki pénteken Külhoni Magyarságért Díjjal Semjén Zsolt. A magyar miniszterelnök-helyettes kifejtette, az elismerés egyik üzenete, hogy „nem engedjük el üldözött magyarjaink kezét”.
Semjén Zsolt szerint a nemzeti ünnep alkalmából átadott kitüntetésnek két másik üzenete is van: egyrészt jelenti a nagyszerű emberek értékelését, másrészt az adott nemzetrész elismerése, jelzése annak, hogy a magyar állam figyel rájuk, szereti, az egyetemes magyar nemzet meghatározó részének tekinti őket.
„Nem engedjük el az üldözött magyarok kezét”
A mostani kitüntetések politikai üzenete szándékolt és tudatos, ugyanis azok az "erdélyi barátaink" kapják az elismeréseket, "akiket koncepciós módon hurcoltak meg". Ezek az emberek magyarságukért üldöztetés szenvednek, és ezt azért csinálják velük, hogy megfélemlítsék a magyarságot: ne vállaljon közéleti szerepet - fejtette ki Semjén Zsolt. Kijelentette: világos jelzést küldünk barátainknak és ellenfeleinknek, hogy nem engedjük el az üldözött magyarok kezét.Semjén Zsolt kiemelte azt is, hogy akkor van megmAradás, ha a magyarság minden egyes nemzetrésze megmArad, ha elvész valamelyik, akkor "az egyetemes magyarság csonkul".
Tíz díjazott, közöttük négy erdélyi
Az ünnepségen tíz Külhoni Magyarság Díjat adtak át, amelyet a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes javaslatára a kormányfő adományoz a külhoni magyar közösségek érdekében végzett közéleti, oktatási, kulturális, egyházi, tudományos, valamint a gazdasági önszerveződés területén végzett kiemelkedő munkáért.
Idén kitüntetést kapott négy erdélyi politikus Antal Árpád András Sepsiszentgyörgy polgármestere, Mezei János Gyergyószentmiklós volt polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán Csíkszereda polgármestere és Szőke Domokos Csíkszereda alpolgármestere.
Tevékenységük méltatása mellett az is elhangzott, hogy Antal Árpád András ellen egy 2014 decemberi politikai nyilatkozata miatt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni igazgatóság bűnügyi eljárást kezdeményezet. Ezt 2016 májusában vádemelés nélkül zártak le. Mezei János ellen 2015 januárban indult korrupcióellenes ügyészségi vizsgálat, vádat emeltek ellene, de állítólagois tetteit azóta sem tudták bizonyítani. Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen 2015 áprilisában az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály vizsgálatot indított. A négy kitüntetett nem tudott jelen lenni az ünnepségen, a díjakat később veszik majd át.
Díjat vehetett át a Felvidéken élő egyetlen jezsuita szerzetes, Puss Sándor, aki a Nagyszombati Jezsuita Rendház tagja. Az atya egész életét a nehéz sorsú emberek megsegítésének és a fiatalság nevelésének, tanításának szenteli. Puss Sándor a kárpátaljai, ezerötszáz lakosú - felerészben magyar ajkú közösségben - Ráton gyermekotthont alapított jezsuita társaival. Kitüntették Zelei Miklós írót, aki 1994-ben kezdte kutatni a második világháború végén a szovjet-csehszlovák vasfüggönnyel kettévágott Kisszelmenc és Nagyszelmenc történetét. A kettézárt falu anyagának gyűjtése során jelentős emberi jogi küzdelem bontakozott ki, hogy a rendszerváltás után is fennálló vasfüggönyt bontsák le, a faluban nyissanak határátkelőt. Ebben Zelei Miklós oroszlánrészt vállalt. Szelmencen 2005. december 23-án megnyílt átkelő.
Díjat kapott a felvidéki Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma, valamint a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (Svédország) is.
A díjakat Semjén Zsolt és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára adta át.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

„A nemzetállamok Európája a határon túli magyarság halála”
Több erős kijelentés is elhangzott, de talán ez volt a legerősebb azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyen európai válságmagyarázatok és jövőképek csaptak össze Kolozsváron.
Európa-talán(y) – ezzel a talányos címmel rendeztek beszélgetést a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Szenkovics Dezső, a Sapientia- EMTE adjunktusa moderálásával három politológus, egyetemi tanár, Bakk Miklós, Kiszelly Zoltán és Varga Norbert cserélt eszmét arról, hogy mi is lehet ma Európa világpolitikai helye, illetve hogyan tudja kezelni az Európai Unió azt a bokros – strukturális, identitásbeli, elit-, illetve értékbeli – válságcsomagot, amely az öreg kontinenst sújtja – vagy nem is sújtja annyira, megítélés kérdése.
Mondjuk abban, hogy válságban az EU, nem volt vita – abban viszont igen, hogy mekkora is ez a válság. Bakk Miklós úgy véli, kódolt, mélyebb válságról van szó, amelyet a migránshullám csak „előhívott”: ez pedig abban áll, hogy
az EU nem tudta eldönteni, milyen típusú unió akar lenni.
Forgatókönyvek ugyan a kezdetektől voltak, de egyik mellett sem sikerült konszenzust teremteni. Nézzük meg ezt a három szcenáriót:
• Régiók Európája: Európa mint kulturális, földrajzi alkotóelemekből álló egység, az Európa civilizációs karakteréből fakadó vízió;
• Nemzetállamok Európája: a „realitások víziója”, amely a fennálló állapotból indul ki;
• Föderális Európa: az elmélyített integráció egy szorosabb államszövetséget eredményezne, amelynek elsődleges mintája az Amerikai Egyesült Államok.
Kiszelly Zoltán – ahogy fogalmaz – a „globalizáció 2.0” szemszögéből közelíti meg a problémát. A kommunizmus bukásával Európán belül megszűnt a rendszerkonkurencia, napjainkban pedig a negyedik ipari forradalomnak lehetünk tanúi:
20 éven belül 5 millió robot fog munkába állni, és ez radikálisan változtatja meg a munkaerőpiaci viszonyokat. Amelyek már eddig is átalakultak, annak következtében, hogy a globális piacon például a kínai munkaerő jóval olcsóbb, mint a nyugati.
Nyugaton a jóléti modellről áttértek a neoliberális modellre, ami azt eredményezte, hogy „rosszabbul élnek, mint négy éve”, ami persze relatív, mert még mindig jobban, mint az erőteljesebb gazdasági növekedést produkáló kelet-közép-európai államok (most épp Románia a „sztár”, a maga 6 százalékos növekedésével).
A felsorolt válságtípusokat Kiszelly kiegészíti a vezetési válsággal: a politikai vezetők az elitcsoportok érdekében munkálkodnak, míg a költségeket a lakosság vállára terhelik. A megváltozott körülmények között Európa vezetőinek nincs új életstratégiája, a migránsválság rossz kezelése pedig pont ezt a stratégiahiányt teszi láthatóvá.
Varga Norbert nem ért egyet azzal a korábban elhangzott gondolattal, miszerint ez lenne az Európai Unió eddigi történetének legnagyobb válsága. Az európai integráció gondolata eleve egy, a mainál összehasonlíthatatlanul nagyobb válságból született: a második világháború tapasztalatából.
Az 50-60-as években pedig Európa átélt már egy migrációs hullámot: az elveszített gyarmatokról tömegével menekült vissza az öreg kontinensre a fehér, európai népesség. Aztán ott volt '56, az elveszített forradalommal, a több százezres kivándorlással, a szuezi válsággal. A 60-as években generációs válságot élhettünk meg (diáklázadások, forrongások időszaka), a 70-es években pedig totális gazdasági összeomlást, amit az okozott, hogy az amerikaiak feloldották az európai gazdaságokat addig stabilizáló kötődést az arany és a dollár árfolyama között – ami, a spekulációk miatt, tovább növelte a szakadékot a szupergazdagok és a népesség kevésbé tehetős rétegei között.
Hogyan vezetett Angela Merkel útja az elhíresült 2010-es „a multikulti halott” kijelentéstől a Willkommenskulturig? – teszi fel a kérdést Szenkovics.
Bakk Miklós szerint a multikulturalitás fogalmával alaposan visszaéltünk. Európa eleve multikulturális, de általában nem ebben a szűk értelmében használjuk a kifejezést, hanem Európa és a kívülről jövő – jelenleg muszlim – kulturális hatások közti viszonyrendszert, a nyugati és keleti értékek konfliktusát értjük alatta.
Merkel „pálfordulására” a német kereskedelmi kamara azon jelentését idézi, miszerint a németországi munkaerőhiányt a migránsok befogadásával kell orvosolni.
Ehhez a gondolathoz kapcsolódik Kiszelly is: 2030-ig Németországban évente félmillió szakmunkás megy nyugdíjba, és a hiányt nem tudják pótolni, mert ugyan rengeteg fiatal van munka nélkül, de nem fizetik meg őket rendesen, ezért bizonyos munkakörök betöltetlenek mAradnak. Ráadásul egyre kevesebb gyerek születik. Az elvándorló szír középosztály pedig pont alkalmasnak tűnik a munkaerő-piaci és demográfiai „lyukak” befoldozására – olcsóbban, mint az őshonos munkaerő.
Merkel politikája kegyetlen
– oszlatja el a keresztényi humanizmusból jótékonykodó kancellár képzetét Varga Norbert. Kifejezetten a jól képzett szír és iraki munkaerő befogadásában érdekelt, az észak-afrikai vagy afganisztáni migránsokat nem látja szívesen. Az elképzelés az, hogy behoznak kétmillió migránst, abból kiválasztanak egymilliót, akiknek az integrációjába megéri befektetni, egymilliót pedig visszaküldenek – csak a probléma, hogy nem a származási országukba, mert oda nem lehet, hanem – a dublini megállopodás értelmében – oda, ahol a menedékkérelmüket először benyújtották.
A mostani válság, bár nem unikális, abban különbözik a többitől, hogy Európának, a korábbi esetektől eltérően, nincsenek világos válaszai a problémákra – összegez.
És ha már válsághelyzet, a Brexit sem mAradhat ki a „repertoárból”. A meghívottak egyetértenek abban, hogy az angolok soha nem érezték magukat igazán a kontinentális Európa részének, az egykori gyarmatbirodalom romjain létrejött Commonwealth vagy az Egyesült Államokkal kialakult speciális kapcsolat relativizálta számukra az EU-tagság értékét, és hallani sem akartak a föderális Európáról.
A briteknek ráadásul tényleg elege lett a bevándorlásból, nemcsak az Európán kívülről érkezőkből, hanem az uniós munkavállalókból, akik leverték a fizetéseket, viszont az egekbe verték a lakbéreket és konkurenciát jelentettek a szociális juttatásokhoz való hozzáférés terén.
Ennek ellenére ez egy „nem szándékolt” kilépés, egy tragikomikus véletlen, mert mindenki az ellenkező eredményre számított, ők maguk is.
Nem lesz Huxit
– szögezi le Kiszelly, aki úgy véli, minél szegényebb egy ország, annál inkább kötődik az Unióhoz. A gazdag országok, mint Hollandia, Dánia vagy Finnország, már inkább kilépésesélyesek.
A Quo vadis, Európa? kérdésre Bakk Miklós válasza az, hogy a megoldás az lenne, ha az Unió elmozdulna egy föderális irányba, de ez az egységes szövetség elsősorban kifelé, világpolitikai vonatkozásban valósulna meg, befelé viszont nem erőltetnék az integrációt – végső soron tehát egyfajta európai konföderáció jönne létre,
amely a tágabban értelmezett kereszténység valamiféle képviseletében lelné meg a globális szerepét (ha már a demokráciaexportot Amerika lenyúlta).
Kiszelly szerint is föderális irányba fog elmozdulni Európa, a fokozottabb integráció hívei többen vannak, mint a szuverenisták (akik közül leginkább a magyarokat és lengyeleket kell kiemelni). Az uniós válság kulcsát az euró megmentésében, a közös fizetőeszköz válságára adott válaszban látja – ez fogja kialakítani Európa jövendő „térképét”.
„Imádkozzanak, hogy ne a magyar-lengyel irány győzzön, mert a nemzetállamok Európája a határon túli magyarság halálát jelentené, egy ilyen Európában nem lesz kisebbségi játéktér” – jelenti ki Varga Norbert.
A demokrácia ugyanakkor nem jelentheti az elit, a kevesek uralmát, az EU-nak több energiát kell fektetnie abba, hogy megértesse saját működését, mert ennek elmulasztása tragikus következményekkel járhat.
A migránsválságra utalva Varga kijelenti: az iszlám nem egységes, több törésvonal mentén a muszlimok egymást is gyilkolják, ezért teljesen elhibázottak azok az elképzelések, melyek szerint a muszlim áradatot valakik mesterségesen gerjesztenék.
Nem az iszlámot kell hibáztatnunk, hanem a saját erőtlenségünket: a nagycsaládos, sokgyermekes modellt követő muszlimok az „élet kultúráját” képviselik, szemben a vitalitását elvesztő nyugati ember „halálkultúrájával” – idézi Böjte atyát a katolikus teológiát is végzett történész-politológus.
pazs
foter.ro/cikk

Erdélyi személyiségek kaptak magyar állami kitüntetést Kolozsváron
Az erdélyi magyar kulturális élet több jelessége kapott magyar állami kitüntetést szombaton Kolozsváron, az államalapítás ünnepén.
Az ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök a magyar érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Hadházi András Kolozsvári színművésznek, Kozma Dezső irodalomtörténésznek és Szabó Gyula Miklós közírónak, szerkesztőnek. Ugyanakkor Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Gergely Balázsnak, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnökének adományozott Pro Cultura Hungarica díjat. A díjakat Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár adta át.
Az államtitkár a ceremónia után az MTI-nek elmondta: fontos, hogy példamutatásul szolgáljon azoknak az embereknek az élete, munkássága, akik a közösségükért tesznek, küzdenek. Soltész Miklós kijelentette: az államalapítás ünnepén fontos felidézni, hogy a kereszténység felvétele olyan változást indított el a magyarságban, amely a megmAradás záloga volt, és máig is kihat. Úgy vélte, ki kell emelni Szent István példáját, aki egyfelől tisztelte és befogadta az idegeneket, másfelől azonban a haza megóvására is odafigyelt.
„A határok védelme, az államszervezet felállítása ma is fontos része és feladata az életünknek, amikor a migrációs válság közepén kultúrák csapnak össze, és a kereszténység egy számunkra idegen kultúrával versenyez" – jelentette ki.
MTI
Erdély.ma

Székelyország Tündérkertje Budapesten
Marosszéki sokadalmat szerveznek Budapesten Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából. A Kispesten kialakított Székelyország Tündérkertje Látványparkban megrendezendő esemény fővédnöke Bölöni László labdarúgóedző – számol be írja Gligor Róbert László a kronika.ro-n.
A kispesti látványparkban idén kezdődik a székely székeket bemutató programsorozat, amelynek első állomásaként Marosszéket ismerhetik meg közelebbről az anyaországi magyarok és az ott élő erdélyiek – tudtuk meg Bacsó Andrástól, a látványpark megálmodójától és megteremtőjétől, aki a nemzeti egység ünnepére változatos programot állított össze.
Augusztus 20-án délben nyitja meg kapuját a látványpark, népdalénekesek, előadóművészek, zenészek lépnek fel, Gligor Attila Csaba budaörsi fotós pedig Marosvásárhelyt és Nyárádszeredát bemutató fényképeiből, illetve természetfotóiból mutat be válogatást. A rendezvényen Budapesti személyiségek is részt vesznek, a nap fővédnöke és díszvendége a Maros megyei születésű Bölöni László labdarúgóedző lesz, aki előadást is tart. Ezután szentelik meg a székely kenyeret, majd a nemzeti összetartozás és a megmAradás jelképeként fáklyát gyújtanak.
A program idején marosszéki „tokányt”, helyben sütött kürtőskalácsot és székely sört lehet fogyasztani, jelképes áron sorsjegyeket lehet vásárolni, amellyel székely termékek nyerhetők. A gyerekeket kézműves alkotóházban foglalkoztatják. A látványparkot a kispesti Bujdosó Székely éttermet működtető, a Székelyföldről származó Bacsó András hozta létre, és idén májusban avatták fel Böjte Csaba ferences szerzetes részvételével a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára szervezett jótékonysági nap keretében.
A látványparkban megismerheti a közönség a Székelyföld régióit, a Székelyföldi ásványvizeket, hagyományos eszközöket, találkozhat a medvével és a hargitai rengetegben mAradt Ábellel, de lesz Csíksomlyóra „vezető” imahely, Márton Áron-kultúrcsűr és a gyergyói születésű, 2013-ban eltűnt Erőss Zsolt hegymászó tiszteletére állított mászófal is. Bacsó tervei szerint szeptember 10-én Csíkszéket mutatják be a látványparkban, október folyamán valószínűleg Gyergyószék is sorra kerül, majd jövő év tavaszán folytatják a sorozatot, hiszen nemcsak az egykori székeket, hanem azok „fiúszékeit” is szeretnék majd megmutatni a magyar fővárosban – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Hullámoktól védett helyen (Beszélgetés Vetró András Kézdivásárhelyi szobrászművésszel)
Hálás a sorsnak, hogy Kézdivásárhelyre vetette, még ha az utóbbi időben kegyvesztettnek is érzi magát. Vetró András szobrászművész, Felső-Háromszék tiszteletbeli székelye édesapjával, Vetró Artúrral vallja: az alkotói tett a lényeg, nem pedig az, hogy „látva lássanak”.
– Az tartják, csak az a szobrász „látszik” igazán, akinek köztéri szobrai vannak. Osztja ezt a nézetet? – Nem vagyok a nagy méretű szobrok gyakorlója, nincsenek is monumentális munkáim. Ezzel együtt, amikor 1973-ban Kézdivásárhelyre érkeztem, talán önző módon, de örömmel nyugtáztam, hogy itt egyetlen szabadtéri szobor van, a Gábor Ároné. Már korábban is hallottam szép dolgokat a városról, többek között apósomtól, aki a Herbák cipőgyár számára Felső-Háromszékről szerezte be a faanyagot. A végső lökést azonban az a Sepsiszentgyörgyi küldöttség adta – tagjai között Sylvester Lajossal –, amely 1973-ban bejött az egyetemre apám műtermébe. Valaki biztosan megsúghatta nekik, hogy ott van az Integető lány című szobor, amelyet egyszerűen elkértek a városnak. Sokáig állt a Bodok Szálló előtt, nemrég az EMŰK elé „költözött”. Akkor mondták nekem, gyere, mert szükség lesz rád.
– Mit kezdett a várossal, amelynek választásán a kihelyező bizottság tagjai is csak hüledeztek?
– Gyorsan feltérképeztem a tereket, az én javaslatomra kerültek ide-oda a későbbiekben a szobrok. Az első helyen, ahová a lábamat tettem Kézdin, az akkori autóbusz-állomáson – ma szépen kikövezett tér – áll most a Kossuth-szobor.
– Milyen élete volt addig a híres elődök, édesapja és nagyapja árnyékában?
– Ha mAradok az apám mellett inasként, bizonyára nehezen tudtam volna kilépni a nagy fa árnyékából. Apámnak nem esett jól, hogy otthagytam, hiszen nagy segítségére voltam, de továbbra is tanított. Hangkazettákra mondta az „intelmeit”, egyeseket le is írt. Évekkel később találkoztam például egy levéllel, amelynek címe: Andrásnak, a szobrásznak. „A szerszám, az ecset, a véső, a mintázó… Ha jó a szerszám, sokat segíthet. De végül is nem a szerszám dönt, hanem az a kéz, amely irányítja. És még a kéz sem a leglényegesebb, hanem a szem, amelyet a központi hatalmak, a fej és a szív vezérel” – ez állt többek között benne.
– Végbementek-e az apa és fia közötti „kötelező” generációs szakmai viták?
– Én legfeljebb hozzá tudtam szólni az apám monológjaihoz, vele ugyanis nem lehetett vitatkozni. Senkinek sem sikerült, annyira különleges kisugárzású, erős ember volt. Nem is voltam annyira felkészült, hogy vitatkozhassam vele. Hasonlóan sajnálom felkészületlenségemet a filozófiatanárommal, Bretterrel Zoltánnal való kapcsolatomban is. Rengeteget tanultam tőle, de legfeljebb húsz évvel később tudtam volna rákérdezni például, hogy is van az apriori, a különösség kategóriájával. – Milyen anyagba álmodta elsősorban a szobrait?
– Kőbe, ami mindig kéznél volt, ilyenkor úgy is kezeltem a születendő szobrot, hogy na, ez kő lesz. Az aprólékosabb, részletesebb kidolgozást igénylő tervek már bronzot igényeltek. Apámtól viszont favésőket is örököltem, bár ő soha nem faragott fába, máig sem tudom, miért. Tizenvalahány éve elővettem ezeket a vésőket, kezdtem barátkozni a fával, úgy gondolkodni, hogy ne sértsem meg az anyagszerűséget, ne uralkodjam rajta, hanem hagyjam beszélni.
– Az ön kedvéért hozták létre a Kézdivásárhelyi művészeti osztályokban a szobrászat szakot. Milyen tanárnak tartja magát?
– Alapvetően jónak. Felépítettem magamnak egy oktatási szerkezetet, amit máig követek. Másképp, mint ahogy a nagy könyvben van előírva. A gyereknek az elégtétel a legfontosabb, hogy öröme teljen a szobor felépítésében. Mindig úgy tekintettem a gyerekre, mint kis művészre. Sokan az esztétikai nevelést helyezik az előtérbe, nem művészt akarnak nevelni a gyerekből, hanem jó ízlésű, megfelelő arányérzékű embert. Én viszont valamennyi gyerekben a potenciális művészt láttam, az alkotói fázisokat tanítottam meg nekik. Szerencsém is volt azzal, hogy az itteni gyerek védett helyen él, ahová a hullámok később érnek el – jók és rosszak egyaránt.
– Kolozsvári születésű emberként hogyan sikerült „elsajátítania” a székely öntudatot?
– Az érkezésem tájékán, a hetvenes évek első felében nagyon sok máshonnan származó ember jött Háromszékre, többségük itt is ragadt. Nekem nem voltak különösebb gondjaim a beilleszkedéssel, a feleségem is csak a Nemerével nem tudott megbarátkozni. A talpra állás, a helyzetfelismerés tudását vettem át tőlük, ami nekem, a lágy svábnak mindenképpen hasznomra vált. Ma már szinte székelyként vágom ki magam, ha valahol beszorítanak. Egyszer Kovásznán volt egy találkozó, az asztalnál Farkas Árpád, Sylvester Lajos, jómagam, lent a közönség. Kérdem Árpitól: te, mit keresek én itt? Ő meg úgy mutatott be, mint Bánságban született székelyt. A hagyományőrzés iránti vonzalmam talán még onnan ered, hogy az ükapám, Alexy Lajos kassai puskaműves találta fel a hátultöltős puskát, a Hadtörténeti Múzeumban ma is láthatók az eredeti rajzok. Egy anyai ági nagyapám pedig huszárkapitány volt az első világháborúban. A két ősöm emlékére persze hogy elvállaltam, amikor megalakult a Székely Határőrezred második ezrede, és készítettem a fapuskákat. Corneliu Vadim Tudor feketelistájának az előkelő hatodik helyén álltam, büszke is vagyok rá. – Mit gondol, hálás Kézdivásárhely az ön „tanult” székelységéért?
– Fájdalmas kérdés ez, az utóbbi időben ugyanis itthon nem nagyon kellek. Mivel gyakorlatilag Sylvester Lajos ösztökélésére jöttem Háromszékre, amikor felmerült, hogy szobrot állítanak neki Csernátonban, rögtön jeleztem: erkölcsi adósságként kezelem az ügyet, én szeretném megcsinálni azt a szobrot. Haszmann Pál, a csernátoni tájmúzeum igazgatója azonban felvilágosított: Tata, nem te csinálod, mert akkor nem kapunk rá pénzt. Hogyan is állunk akkor a művész politikai besorolásával?
- Feuchtwangernek A hamis Néróban szereplő mondatát vallom: ha a politikai bosszú személyes bosszúvá válik, az már ízléstelen. Szerencsére azonban kellek máshol. Nemrég került egy Dsida Jenő-szobrom és egy Szent István-szobrom a Székelykocsárd közeli Székelyváralja templomába. A Kolozsvár iránti adósságaimat is igyekszem leróni, ott is lesz rövidesen egy Dsida-szobrom.
– Sok „gyereke” között van vállalt kedvence?
– Kicsit kitérek a válasz elől, de csak látszólag. Amikor Farkas Árpád először meglátta a Petőfi-szobromat, hosszasan nézte, szinte összeért az orruk. Aztán félhangosan ezt mondta: Petőfi szívarca lüktet, az ős-kamaszé.
– Témaválasztásában, inspirációban milyen mértékben érvényesülnek a művészetek, azok kölcsönhatása? – Nagyon, Bartóktól Pilinszkyig mindenki itt van körülöttem. Egy Tollas Tibor nevű börtönköltő A törpe hegedűs című versének olvasatán rögtön kész volt bennem a szobor. A történet ugyanis döbbenetes: egy gnóm ember csak úgy képes elviselni a börtönéveket, ha limlomból fabrikál magának egy hegedűt, és azt megszólaltatja. Amikor a börtönőr elveszi tőle és eltapossa, az alkotó öngyilkos lesz. Egyed Péternek a kurszki tengeralattjáró tragédiájából inspirálódott poémája, a Huszonhárom buborék felolvasása után rögtön mondtam: na, Péter, van három domborművem.
– Kettős, Kolozsvári-Kézdivásárhelyi identitással és gondolkodásmóddal rendelkező művészként létjogosultságát látja a formálódó Székelyföldi Művészeti Egyetemnek?
– Székelyföld egyértelműen megérdemelne egy ilyen intézményt. Sepsiszentgyörgyön kialakult az ehhez szükséges közeg – talán részben az én közreműködésemmel is. Azt is el tudnám képzelni, hogy tanítsak ezen az egyetemen. Amikor a Barabás Miklós Céh újraalakult, régiófelelősként megfogalmaztam egy javaslatot a nagy Kolozsvári öregek, Abodi Béláék felé, hogy tanítsanak a főiskolán önkéntes alapon, mert szükség lenne a tudásukra. Lehurrogtak. Pedig nekünk, öregeknek kellene segítenünk az alapok elsajátításánál, mert nem a bukfencezéssel kell kezdeni. Apám is azt mondogatta annak idején, hogy mindent elölről kell kezdenünk, az ábécétől. És azt a mondását sem felejtem, miszerint az alkotói tett a lényeg, nem pedig az, hogy „látva lássanak”. VETRÓ ANDRÁS
Szobrász, Temesváron született 1948. október 14-én Vetró Artúr szobrászművész fiaként. A Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán szerzett diplomát 1973-ban. Azóta Kézdivásárhelyen él és alkot, rajzot és mintázást tanít a Nagy Mózes Líceum képzőművészeti osztályaiban. Pályája kezdetétől érdeklődéssel fordult a történelmi és kultúrtörténeti témák felé. Körplasztikái és domborművei fában, kőben, patinázott gipszben és fémben (gyakran alumíniumban) készülnek. 1973-tól romániai és külföldi (Franciaország, Svájc) kiállítások résztvevője. Számos emlékplakett és köztéri szobor alkotója. A Képzőművészeti Szövetség Sepsiszentgyörgyi fiókjának és a Barabás Miklós Céh tagja. A Nagy Mózes Közművelődési Egyesület Hagyományőrző Társaságának keretében működő 15. Székely Határőr Gyalogezred I. Zászlóalja I. századának parancsnoka.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az irgalmasság bennünk van (Evangelizációs tábor)
Reggelente több mint hatszáz gyermek hallgatta hétfőtől a soron lévő példabeszédet a Sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban, majd csoportokban szervezett tevékenységeken vettek részt, együtt ebédeltek, délután folytatták a játékot és a játékos tanulást. A Kis apostolok – Katolikus Ifjak Egyesület által a Sepsiszentgyörgyi önkormányzattal partnerségben szervezett evangelizációs hét a mai lemhényi zarándoklattal és a holnapi hálaadó szentmisével zárul.
A kilencedik evangelizációs hét mottója: Legyetek irgalmasok, mint az atya! – a szervezők erre építették a napi programokat, reggeli példabeszédeket. Az irgalmas szamaritánus, a kis szív története, az elveszett bárány és a tékozló fiú történetén keresztül mutattak fel példákat az irgalmasság testi és lelki cselekedeteire. Az irgalmasságot nem lehet megmagyarázni, csak cselekedetekkel lehet megélni – magyarázta lapunknak Dávid György atya. Kérdésünkre, hogy a mai gyakorlatias világban, amikor minden kiszámított, a logikára épül, hogyan lehet a szív hangját követni cselekedeteinkben, Dávid atya azt mondta: a logikára épülő megfelelés és megfeleltetés az integrációt jelenti, de nem erre van szükség, hanem nevelésre. A kereszténység mindig nevelt és nem integrált – szögezte le. „Ez a hét arra való, hogy a gyermekek belenevelődjenek az irgalmasságba. A legegyszerűbb cselekedetek is lehetnek az irgalmasság cselekedetei, amikor a másik embernek örömet okozok, amikor a másikat észreveszem, lehajolok hozzá. Az irgalmasság bennünk van, nem kívülről jön. Jézus nem azt mondja, a lélek majd valahonnan jön, hanem aki a bennem való hittel él, annak bensejéből fog fakadni. A bensőből fakadó cselekvést kellene megtanulni, erre kell nevelni.”
A Krisztus Király-templom udvarán ezen a héten naponta hatszáznegyven-hatszázötven gyermek töltekezett játékosan a csoportvezetők irányításával. Több kiló festék fogyott el a sátrakban, házikókban, papírtekercsek tucatjait vágták fel különböző alakzatokra, a csoportbeszélgetéseken a jócselekedetek legkülönbözőbb fajtáit sorolták a résztvevők, az általuk készített szolgálatkerék pedig abban segítette őket, hogy minden napra kitűzzék maguknak, melyik családtagjukra lesznek különös figyelemmel, kinek segítenek aznap.
A közösség legkisebb tagjai óvodások, akik már befejezték legalább a kiscsoportot, a legnagyobbak ősszel indulnak hatodik osztályba. A negyven csoportvezető többsége pedagógus, illetve olyan felnőtt önkéntes, aki szeret gyermekekkel foglalkozni és egyetért az egyház nevelési elveivel. Őket segítik azok az általános és középiskolás diákok, ifjak, akik a Krisztus Király-templom gyülekezetéhez tartoznak. Köztük van Bács Ágnes, Eszter és Krisztina. A három testvér visszatérő táborozó, kezdetben gyermekként vettek részt a programokban, most ők is csoportvezetők. Ágnes gyógypedagógus, tanít, Eszter idén végezte el a masszázsakadémiát Budapesten, Krisztina szeptemberben kezdi a nyolcadik osztályt a Sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolában. Míg két nagyobb testvére a tanításban, játékvezetésben vesz részt, ő ugyanabban a csapatban gitározik és éneket tanít. Krisztina lapunknak azt mondta, már kisgyermekként megtetszett neki a tábor hangulata, és az, hogy „mindenki kedves mindenkivel, szeretetben vagyunk itt. Kezdtem belelátni abba, hogy miként készül ez a tábor, és ahogy nagyobb lettem, kezdtem megérteni, hogy már nekem kell ezt továbbvinnem, nem a többiek vannak értem, hanem én vagyok a többiekért.” Hagyomány szerint az evangelizációs hét zarándoklattal zárul, idén Lemhényre esett a választás. A Szent Mihály római katolikus templomhoz hat autóbusszal és nagyon sok személygépkocsival indul ma reggel a több száz főnyi zarándoklat, délben a gyermekek és szüleik szentmisén vesznek részt, közösen ebédelnek, majd játékokkal töltik a délutánt. Dávid atya lapunknak elmondta, korábbi években voltak Csíksomlyón, Perkőn, Gelencén, Esztelneken, céljuk, hogy a gyermekek megismerjék a környék értékeit, és együtt töltsék ezt a napot a szülőkkel és a többi családdal.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 23.(Részletek /23.)
A Kárpátokon túli magyarság asszimilációjának megakadályozására egyik párt sem alakított ki stratégiát. Ellenkezőleg. A kor szemtanújától, Nagy Sándortól tudjuk, hogy az internacionalista gondolatok hatására a Bukaresti magyar szocialisták felszámolták a párt magyar tagozatát és könyvtárát, felléptek a magyar nyelvű iskolák ellen, és felkarolták a magyarok vegyes házasságok útján történő beolvasztását.
A Magyar Pártnak az erdélyi magyarság megmentése volt a prioritása, ahol évszázados kulturális intézményeik haldokoltak. A párt álláspontja szerint a magyaroknak semmi keresnivalójuk sem volt Bukarestben, akik ezt nem értették meg, és csak azért is Bukarestbe jöttek, hát mAradjanak csak magukra, tehetetlenül, megalázva, mindenkitől kitaszítva, hadd menjen el a kedvük a Regáttól. Talán ezért sem bízott Nagy egyik pártban sem, ugyanis ,,mint tudjuk, a jellemnek nincs köze a politikához”. Felelősségérzete arra kényszerítette a lelkészt, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a rászorulók megsegítéséért és a diaszpórát választó nemzettársai asszimilációjának lassításáért. Bár a sajtóban is és szóban is kérte az erdélyi magyarokat, hogy ne költözzenek Bukarestbe, senkit sem utasított el, aki mégis a fővárosba jött, és a segítségét kérte. 1926-ban csak 6003 lejt tudott adni 26 rászorulónak. A tettek embereként kétségbeesetten kereste a megoldást megmentésükre; hitvallása szerint a nemtörődömség árulással lett volna egyenlő.
A magyarok beolvasztását nemcsak az állami hatóságok siettették rendkívül hatékonyan, de a vegyes házasságok is. Az első – végeredményben mindent eldöntő – lépés a nevek elrománosítása vagy lefordítása volt már az állami anyakönyvbe vezetéskor, ,,ingyen és bérmentve”; a helyreigazítást csak hosszadalmas és drága bírósági eljárás alapján lehetett kérni. Szintén az asszimilációt gyorsította a magyar iskolák háború utáni betiltása. Mégis, megmagyarázhatatlan módon Románia 1925–1928-as évkönyveiben továbbra is szerepeltek az azokban az években még lefoglalt vagy elkobzott, G. G. Cantacuzino, Nicolae Filipescu (volt Scaune) és Sf. Voievozi utcai (ebben az utcában egyenesen két házszám alatt is) katolikus és református iskolák. A magyar gyermekek ezrei jártak tehát román iskolába, ahol románul tanítottak mindent, az ortodox hittan pedig kötelező tantárgy volt; ezek a gyerekek tulajdonképpen már nem is tartoztak a magyar közösséghez, ,,nincsen már mivélünk semmi közösségük”, állapította meg Nagy Sándor. A magyar nép befeketítésén alapuló magyarellenes nevelésnek a magyar gyermekeket sújtó pusztító pszichológiai hatását is elemezte; ezek a gyermekek olyan súlyos lelki traumán estek át, hogy csak az asszimilációban láttak kiutat. A román tankönyvek elhallgatták a magyar kultúra nagy értékeit, a magyarok múltját és jelenét úgy ábrázolták, hogy a tanuló megutáljon és megvessen mindent, ami magyar, így a magyarok örökös ellenséggé, bűnbakká váltak. A magyar ,,vérivó, barbár, ázsiai csürhe nép, mely nyers erejével egy évezredig sanyargatta a derék kisebbségi nemzeteket”. Ez a nevelés meghatározta a románok magyarokról alkotott képét és velük szembeni magatartását, úgyhogy ,,aki csak akarja, nekünk ugrassa és küldje »la Budapesta«, villamosokon, lokálokban, hivatalokban, utcai tumultusban” – állapította meg Nagy. Csak 1930-ban bocsátott ki a Tanügyminisztérium egy körlevelet, amelyben megtiltotta, hogy az oktatási folyamat során sértegessék a nemzeti kisebbségeket, az átirat külön kitért a történelemtankönyvekre. Még a vallás magyar nyelvű oktatása sem volt lehetséges 1929-ig, ugyanis a magyar papokat nem engedték a román iskolákba. Valójában a két református pap nem is tudott volna eleget tenni a felkéréseknek, a fővárosban ugyanis több száz iskola működött, mindegyikben 3–15 magyar tanulóval. 1925-ben sikerült engedélyt szerezni a magyar nyelvű vallásoktatásra, ez azonban csak a háborítatlanul működő német felekezeti iskolákra volt érvényes, ahol mintegy 40 magyar gyermek tanult. A magyar iskolák vagy legalább a román iskolában működő magyar osztályok hiányát a vasárnapi iskola próbálta pótolni. A református egyház legalább tíz ilyen iskolát tartott fenn, szétszórva a város különböző negyedeiben, a Lânăriei, Turda, Ghica-Tei, 13 Septembrie utcában, a Floreasca, Chitilei vagy a Vitan úton stb. Ezeket az iskolákat mintegy 300 gyermek látogatta, ingyen bibliát, zsoltároskönyveket és gyermekkiadványokat kaptak, hittanórákon, de más tevékenységeken is részt vettek.
Az 1929/30-as tanévben engedélyezték az iskola újraindítását a református egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanban, ez lett az első világháború után az első Bukaresti magyar iskola. Ugyanebben az évben megjelent a gyülekezet lapja, az Egyházi Újság is (1929–1941). Az iskola felekezeti vegyes magániskolaként működött. Református vagy katolikus, magyar anyanyelvű gyermekek iratkozhattak be; a más felekezetűeket csak tanügyminisztériumi engedéllyel vehették fel. A tanulóknak beiratkozási illetéket és tandíjat kellett fizetniük, ellenben a tankönyveket és a tanszereket ingyen kapták. A tanítás az állami tanterv alapján történt, államilag jóváhagyott tankönyvekből. Az iskola a Sf. Voievozi utcai felújított és újrabútorozott régi épületében működött, és a református közösség finanszírozta; minden külföldi támogatás vagy adomány tilos volt. A tanügyben dolgozóknak román állampolgároknak kellett lenniük, le kellett vizsgázniuk nemcsak román nyelvből, de történelemből, földrajzból és Románia alkotmányából is. Az iskola kettős felügyelet alatt állt: egyrészt a román állam, másfelől az erdélyi református püspökség ellenőrizte, Tőkés Ernő esperes-tanfelügyelő személyében, akit a román állam fizetett. A tanítást 171 tanulóval és négy tanítóval kezdték, az iskola igazgatója Demjén Miklós volt. Az iskola végeztével a tanulóknak le kellett vizsgázniuk román nyelvből egy idegen bizottság előtt. Az 1934. július 27-i 120645-ös számú miniszteri határozat alapján egy különbözeti vizsga után folytathatták tanulmányaikat román iskolákban. Bizonyos járulékos költségek fedezésére (méregdrága villamosbérletek, cipő és ruházat, tízórai) a református gyülekezet karitatív megmozdulásokat kezdeményezett. Az 1932/33-as tanévtől az iskola már hét elemi osztállyal működött. A református vallásoktatás mellett (amit Kányádi Béla lelkész tartott) katolikus hittanórákat is tartottak (dr. Tamás Pál révén), ugyanakkor tanítottak román nyelvet, és a nemzeti tantárgyakat szintén román nyelven. Az iskolának 350 kötetes román és magyar nyelvű könyvtára volt, az iskolaorvosi teendőket Bakk Elek látta el, és két fő foglalkozott az adminisztrációval.
A magyar tanároknak nem volt békés életük Anghelescu minisztersége alatt. 1934-ben bevezették a kötelező tanári képességvizsgákat, amelyeket román nyelven kellett letenni. Az elbukó tanárokat elbocsátották, és megszüntették azokat az erdélyi gimnáziumokat, ahol nem volt már meg a legkevesebb hatfős tanári testület; az elbocsátott tanárok nyugdíjjogosultságukat is elveszítették. Csak az 1938/39-as tanévtől függesztették fel a kötelező románnyelv-vizsgát azok számára, akik állami iskolában végeztek, vagy akik már egyszer sikeresen vizsgáztak. Drasztikus intézkedéseket hoztak az iskolai ünnepségekkel kapcsolatban is: beszédet csak románul szabadott mondani, előzetes tartalmi engedély alapján, és az előadások legalább fele román nyelvű kellett hogy legyen; a tanulóknak még az órák közti tízperces szünetekben is tilos volt magyarul beszélniük. 1937-től a két magyar ajkú gyülekezet elkezdett nyári táborokat szervezni az iskolásoknak; először a református misszió, egy évre rá a katolikus is összesen 300 tanuló nyaraltatását biztosította erdélyi családoknál. Hegyi Mózes (1908–1943) református missziós pap neve is kapcsolódik a nyaraltatásokhoz, habár ő 1938-ban, csak egy évig volt Bukarestben, utána egy erdélyi parókiára nevezték ki. A Koós Ferenc Kör gyűlésein való részvétele kitetszik a sziguránca 1938. július 1-jei jelentéséből is. Korábban Brăilán paposkodott, ahol nagy áldozatok árán sikerült újjászerveznie az iskolát és felújítania a templomot; vidéki paptól szokatlan módon kiadott egy monográfiát is a brăilai magyar gyülekezetről. Neki is köszönhető, hogy Bukarest és Galac után Brăila lett a harmadik (és egyben utolsó) Kárpát-kanyaron kívüli román város, ahol magyar nyelvű lap, a Gyertyafény (1923. febr. 1.–nov. 1.) jelent meg összesen nyolc számmal.
1929-ben végre megszűnt a Cuza Vodă utcai Szt. Ilona római katolikus templomra kivetett zárlat. A magyar katolikus iskolák azonban egyszer s mindenkorra elvesztek, nemcsak Bukarestben, hanem az egész Kárpát-kanyaron kívüli román térségben. A magyar közösség képviselői és Netzhammer püspök bátortalan próbálkozásai ellenére végleg érvényben mAradt katolikus iskolákban a magyar nyelvű tanítást tiltó határozat. A templommal kapcsolatos információtöredékek a Bukaresti Magyarság lapjaiból és kalendáriumából, majd 1935-től a Szt. Ilona-templom lapjából, a Bucureşti-i Katolikus Tudósítóból származnak. Ez volt az egyetlen magyar lap Bukarestben, amely még 1936 után is megőrizte címében a Bucureşti román toponímiát; ebben az évben jelent meg a törvény, amely a sajtóban a helységeknek csak a román megnevezését engedte használni. Az intézkedést később Ceauşescu is bevezette. A templom 1917 és 1924 között bezárva állt, utána is csak kedden, vasárnapokon és ünnepnapokon tartottak, úgy tűnik, kizárólag román nyelvű misét. Mivel nagymértékű karbantartásra szorult, 1930-ban ismét bezárták. Bár még csak nagy vonalakban sikerült felújítani, 1930 karácsonyától a magyarok végre hallgathattak heti három alkalommal magyar nyelvű misét reggel 6 órától, míg a Barátok templomában, ahol két magyar pap is szolgált, csak hetente egyszer, szombatonként volt magyar mise.
1931 áprilisában megalakult az egyháztanács, amely 400 hívő aláírásával kérte a magyar katolikus közösség újraalakítását, és hogy a románok által elfoglalt valamelyik háború előtti magyar iskolában létesítsenek magyar iskolát vagy legalább magyar tagozatot. A kérés teljesítését állandóan halogatták, új és új feltételekhez kötötték. Bár a templomot a magyarok költségén javították ki és nyitották meg, itt csak alkalomadtán misézett egy-egy magyar pap a Barátok templomából. Javítási munkálatok a Barátok templománál is folytak 1932-ben; ekkor helyezték el az oltár bal oldalán Szent István király szobrát, amely a mai napig ott áll, felirat nélkül. A korabeli dokumentumokban sem említik, de a Bukaresti magyar hívek emlékezete megőrizte.
(folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Átadták a díjakat az Aradi Napokon
Meghatottan vették át az elismerést
Az Aradi Napok egyik ünnepi momentumaként pénteken délután a Városháza Ferdinánd Termében adták át a kitüntetéseket azoknak a személyiségeknek, akik munkásságukkal mAradandót alkottak a város életében. Tekintettel arra, hogy lapunk már többször megírta, most külön nem térünk ki az összes díjazottra. A magyarság szempontjából azonban fontos megemlíteni, hogy Cziszter Kálmán volt városi tanácsos Pro Urbe-díjat, Mészár Sándor megyei sport és ifjúsági igazgató, valamint Steinhübel Zoltán képzőművész kiválósági díjat kapott.
Steinhübel Zoltán meghatottan vette át az elismerést, mondván: alkotni csakis lelkesedéssel, szívből lehet, ezt a szellemiséget szeretné átadni azoknak az Aradiaknak, akik rendszeresen látogatják a kiállítótermeket.
Cziszter Kálmán a magyar közösségnek is megköszönte a bizalmat és a kapott támogatást, Szántay-ra utaló „Arad mindenek előtt” idézettel zárva beszédét.
Mészár hiányzott az eseményről.
A ceremónia végén a polgármester fontosnak tartotta megköszönni az orvosi kezelése miatt hiányzó Bognár Levente Aradi alpolgármesternek eddigi együttműködését és a városért tett erőfeszítéseit.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Kolozsvár feladható?
Többlépcsős, sokismeretes szöveges példának mindenképp. Adott a város, melynek magyarságát hivatalosan számbelileg „lekerekítették”. Ehhez képest – túllépve a rongyosra ragozott helység (és utca)névtáblákon – a mindennapokban alig látható.
Választásokkor arányán alul teljesít. Korfája nem lelkesítő ábra: elaggott belvároshoz középkorú negyedbeli népesség, és egyetem után ittragadt ifjabb generáció társul. Személyi igazolványában kerekedik a szám – mesebeli misztika és adatolt helytörténet keveréke. Képzelt fővárosa egykori provinciának. Volt colonia, várispáni székhely, szabad királyi város, kincses, országgyűlések helyszíne, erdélyi Hollywood, és lett municípiumi Napoca. Túldagadó település, befalná a környék községeit, de a duzzadás nem fokozza minőségét. Fesztiválváros – mondják újabban, de ez csak tapogatózás a terminusok között (Be)lakható: a pataréti bádogkunyhótól a négycsillagos szállóapartmanig. Hely, ahol lassít az átutazó. Ahol a régit ritkán és esetlenül siratjuk, a párás szem meg képtelen az újban fellelni a biztatót. Ahogy a drónozott pásztázás a Felektől Fellegvárig végigfirtat rajta, ahogy a járda szintjéről az ereszig svenkel a pillantás, abban van valami, ami túlmutat az önáltató melankólián. Kolozsvári lokálpatrióta – mert ilyennek is lehetnie kell, enyhén oximoronos mellékízű szószerkezet. Augusztus dereka csak ürügy a morfondírra, évelő alkalom. Felmentő sereg, ha rajta ütne, már nem is tud bejönni, mert nincs kapuja (bástyája is magnak), legfeljebb az idegenvezetők képzeletében, ha. És mégis... Valahol, már dallamtalanul és eredeti közegéből kiiktatva motoszkál a refrén; hogy lesz még a mienk (is). Nyomasztó múltakra rétegzett jelen idejű kötelesség. És ez így van jól, mint instant kávéporon a felirat: kettő az egyben.
ROSTÁS-PÉTER ISTVÁN
Szabadság (Kolozsvár)

Kopjafaavatással emlékeztek Varga Zsigmondra
A décsei származású, Erdélyben kevésbé ismert dr. Varga Zsigmond (1886–1956) teológus, szumirológus, bölcsészprofesszorra emlékeztek a Fehér megyei településen augusztus 6–7-én. Az eseményre meghívták a településről elszármazottakat, jelen volt Varga Zsigmond unokája, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem képviselői, igét hirdetett Kató Béla püspök.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár kiváltságleveleiből nyílt kiállítás
MTI - Kolozsvár városi kiváltságleveleiből nyílt kiállítás a városban működő Erdélyi Történeti Múzeumban pénteken annak tiszteletére, hogy I. Károly király hétszáz évvel ezelőtt emelte városi rangra a települést.
A Cluj – Kolozsvár – Klausenburg 700 című kiállításon több tucat olyan dokumentum eredeti példányát vagy másolatát lehet megtekinteni, amelyekkel a magyar királyok biztosítottak kiváltságokat a város számára, illetve amelyeket a város tanácsa fogadott el.
A legrégebbi dokumentum 1336-ból származik, és Károly király kézjegyét és pecsétjének egy darabját is őrzi. Ez a dokumentum idézi az alapkiváltságokat biztosító – szintén Károly király által – 1316. augusztus 19-én kibocsátott kiváltságlevelet. Megtekinthetők azonban olyan kiváltságlevelek is, amelyeket Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János, Mátyás király, vagy Mihály vajda állított ki a város számára. A legutolsó kiváltságlevél 1708-ból, I. József király uralkodása idejéből való.
Mitu Melinda, a múzeum aligazgatója nyitóbeszédében elmondta: ezek az iratok nemcsak a város, de Erdély, Magyarország, Románia és egész Közép-Európa történetének fontos dokumentumai. A kiállítást ezek mellett a város, és a város történetében fontos szerepet játszó magyar királyok megannyi ábrázolása, és különböző tárgyak is gazdagítják. Megtekinthető például a Kolozsvári hóhér pallosa és az egyik városkapu lakatja, kulcsa is.
Flóra Ágnes Kolozsvári levéltáros, a kiállítás egyik kurátora azt a Luxemburgi Zsigmond által 1405-ben kiadott kiváltságlevelet emelte ki, amely jogot biztosított a városfalak megépítésére. Kovács Sándor római katolikus főesperes a kiállításra kölcsönadott 1349-es avignoni pápai búcsúlevélről beszélt, amely felsorolja azokat a lehetőségeket, amelyek révén a Szent Mihály-templom látogatói bűnbocsánatot nyernek.
Megtekinthető a kiállításon a Kolozsvári tanácsnak az a határozata is, amely 1458-ban érvénybe léptette a paritásos városvezetési rendet. Eszerint a városi tisztségviselőket egyenlő számban választották a szász és a magyar városlakók soraiból, a bírói székben pedig évente váltották egymást a szászok és a magyarok választottjai.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében a kiállítás mellett számos más rendezvényen is felidézik Kolozsvár 700 éves városi múltját. A Kolozsvári Magyar Opera este a Mátyás-szoborcsoport közelében felállított főtéri nagyszínpadon mutatja be Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját. Ezt követően nézheti meg a közönség Bordos László Zsolt világhírű vizuális művész háromdimenziós épületvetítését a Szent Mihály-plébániatemplom falán.
Krónika (Kolozsvár)

Biztonságban a nemzet
Igencsak könnyedén dagad nemzetbiztonsági kérdéssé egy-egy kétes ügy Romániában.
Az elmúlt napokban a Sky News brit hírtelevízió által készített, az állítólagos romániai fegyverkereskedelemről szóló riport „ütötte meg a mércét”: az újságírókat immár gyanúsítottként kezelik, az „interjúalanyok” pedig előzetes letartóztatásukat töltik.
Egyelőre annyit vehetünk biztosra, hogy átverés történt, de azt első ránézésre nagyon nehéz megállapítani, hogy valójában melyik fél forgatókönyve szerint zajlottak az események. Merthogy ugye a film szereplői szerint a brit tévések húzták csőbe őket, mondván, csupán mozgóképes illusztrációt készítenek a témához, és jelezni fogják a riportban, hogy rögzített történetük fikció. Nem így történt: a Sky News virágzó romániai fegyverkereskedelemről számolt be. Az újságírók továbbra is kitartanak amellett, hogy riportjuk valós tényeken alapul, a beszámoló készítője, Stuart Ramsay pedig azzal magyarázta a hatósági reakciókat, hogy a kormányintézményeket „zavarja az ügy”.
Zavarja bizony: a rendőrség, a Szervezett Bűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály és a Bukaresti kormány is előre megrendezettnek nyilvánította a videót, a szereplők előzetes letartóztatását pedig azzal az indoklással hagyta jóvá a bíró, hogy a hamis információk közlése nemzetbiztonsági veszélyforrásként értékelhető. Pedig nehezen elképzelhető, hogy mondjuk a brit tévések fogják magukat, és kitalálnak egy sztorit azzal a céllal, hogy majd jól aláássák a román államot, mint ahogy a szereplőkről sem lehet azt gondolni, hogy ha netán ők verték át az újságírókat, akkor azt nem a sima pénzszerzés céljával tették. De a „nemzeti érdek” úgy kívánja, hogy minél nagyobb feneket kerítsenek az ügynek: az állam mindenképpen el akarja hitetni polgáraival, hogy most nagyon megvédi őket, a foltot pedig azonnal el kell tüntetni az amúgy természetesen makulátlan országimázsról.
Az ügy „pikantériája”, hogy a riport letartóztatott szereplői erdélyi magyarok – talán ez is közrejátszhat az eset felfújásában, hiszen tudjuk, hogy például akár egy-egy rossz fordításból kiindulva (Tőkés László védhatalmi státusos vagy Antal Árpád fekete márciusos kijelentése) milyen könnyen elvetik a sulykot az őrző-védő hatóságok, a Kézdivásárhelyi „terrorügyről” nem is beszélve. Egy tévés átverés ma nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mint mondjuk a deveselui rakétavédelmi rendszer vagy az amerikai nukleáris fegyverek esetleges ideköltöztetése Törökországból. Dehát mindenki úgy súlyoz, ahogy akar, a hírérték megállapítása nem egyszerű dolog.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)