Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. szeptember 1.
A kultúra megszerzése öröm, nem kínos erőfeszítés
„Szabadúszó lettem, s hogy ne sokat töprengjünk azon, miért is, nagyon egyszerű a válasz: anyagi vonzatai vannak. Magyarán sem versmondásért, sem pantomimjelenetért vagy énekszámért nem adnak nekem húst vagy zöldséget a napi levesünkbe” – Beszélgetés Herman Ferenc színésszel, „közművelődési mindenessel”
– Herman Ferenc nevével nemcsak a színház plakátjain találkozhatott a közönség, de többször hívott Nagyváradra nagyszabású könyvvásárra kiadókat, legutóbb pedig az ő kezdeményezésére indult be a gyerekek számára vakációban kifejezetten hiánypótlónak mondható napközis alkotótábor. Vagyis sok mindenben benne van, igazi közművelődési mindenesként. Ennek ellenére vagy éppen ezért kérdezném meg: ha valaki álmából azzal rázná fel, hogy gondolkodás nélkül határozza meg önmagát, mit mondana?
– Gondolkodás nélkül azt mondanám, hogy színész. Annak tudom, annak érzem magam, habár jelenleg nem vagyok státusban a színháznál. Mondjam úgy, hogy szabadúszó lettem, s hogy ne sokat töprengjünk azon, miért is, nagyon egyszerű a válasz: anyagi vonzatai vannak. Magyarán sem versmondásért, sem pantomimjelenetért vagy énekszámért nem adnak nekem húst vagy zöldséget a napi levesünkbe.
– Szóval nem szakmai csalódás, esetleg megvalósíthatatlan szerepálom miatt lépett át a nagyszínpadról a legnagyobbra, a közművelődési élet „színpadára”.
Marosvásárhelyen született 1982. június 30-án, szülővárosában érettségizett, és ugyanott végezte a Színművészeti Egyetemet, majd a nagyváradi Szigligeti Társulathoz szerződött. Jelenleg szabadúszó.
– Nem, dehogy. Sőt mondhatnám: épp ellenkezőleg. Volt-van ugyan egyetlen szerepálmom, a Liliom, de már a főiskolán és utána még inkább rádöbbentem, hogy a színészet élő, „egyenes adásban” nemcsak hogy szebb, érdekesebb, teljesebb, mint ahogy előzőleg elképzeltem volna, hanem minden megkapott szerep felér egy valósággá vált szerepálommal.
Váradra úgy kerültem, hogy IV. éven feladatul kaptuk mindannyian egy egyéni műsor összeállítását. Én a Švejket választottam. Meleg Vilmos, a váradi színház akkori igazgatója látta a műsoromat, tetszett neki, és azt mondta, hogy lenne helyem a társulatban, ha kedvem volna jönni. Az ajánlatot természetesen elfogadtam, és jöttem is – a Švejk-műsorral együtt. Nagyon szerette a közönség, több mint hatvan előadásra, stúdió-előadásra futotta az érdeklődésből.
Az igazi nagyszínpaddal és a termet megtöltő nagyközönséggel a Feydeau-darabban találkoztam, mondhatnám úgy is, hogy A hülyéje című habzó vígjátékban debütáltam. Színpadra lépés előtt annyira izgultam, hogy szörnyen remegett a lábam, a kollégák természetesen észre is vették, s aztán még fel-felemlegették. Következett egy igazi komoly próbatétel, Ödön von Horvath Kazimir és Karolin című darabjában a Kövér nő szerepét kaptam. Eleinte féltem egy kicsit, de olyan előadás része lettem, ami felér egy szerepálommal.
És tulajdonképpen akkor fogalmazódott meg bennem, hogy mondhatni minden szerep ugyanolyan színes, kreatív megoldásokat igényel, mint az a bizonyos megálmodott, vagyis mindeniknek megvan a maga szerepálomszerűsége. Végül ehhez még csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy tulajdonképpen eljátszottam a szerepálmomat: a Képzeld, beteg! című szilveszteri játékunk mindannyiunk szerepálmaiból állt össze. Én természetesen Liliom voltam a keretjátékot jelentő zárt osztályi csapatban. Kilépésem után külön szerződéssel visszatérve A dzsungel könyvében Balut játszottam. Azt is nagyon szerettem.
– Beszéljünk egy kicsit a kilépésről. Sajnálja, hogy megtette ezt a lépést vagy sem?
– Legpontosabban talán azt mondhatnám, hogy sajnálom is meg nem is. Az egy év önsajnálat végeredményben a javamra vált, edződtem egy kicsit. De elkezdtem tervezgetni, mégpedig könyvekkel kapcsolatosan. A könyv mindig is a szívem csücske volt, már gyerekkoromban is olvasósarkot rendeztem be magamnak a fürdőszobában. Most is ugyanúgy sorakoznak a fürdőben az olvasásra váró könyvek, mint régen.
A feleségemmel is a meglátni és megszeretni első pillantás után minden bizonnyal a könyvszenvedély volt a második egymás felé megtett lépésünk. Ő ugyanis könyvtáros. A könyvvásár gondolata tehát magától értetődő volt: Marosvásárhelyen nagy a hagyománya, miért ne lehetne Nagyváradon is?! Összeírtam mindenkit, meghívtam mindenkit, és csak az volt a kikötésem, hogy minél több könyvet hozzanak, de ha lehet, kedvezményes áron, mert akkor fognak többet vásárolni.
Az első könyvvásárt a városközpontban, a volt ARLUS-ban rendeztük, a következő kettőt már kint a sportcsarnokban. Húsz-harminc kiadó vett részt mind a három alkalommal, aztán beütött a válság, és nem tudtak jönni. De az idén őszre újra tervezgetek: jó volna a színház előcsarnokában megrendezni, a gyerekkönyvekre helyezve a hangsúlyt. Bár manapság nincs kizárólag gyermek- és ifjúsági könyvkiadó, de úgy tudom, valamennyi intézménynek vannak ilyen jellegű könyvei.
Úgy szeretném, ha gyereksarkot is szervezhetnénk különböző foglalkozásokra, mesesarkot, rajzolhatnánk is. A lényeg az, hogy a gyerekek ismerkedjenek a könyvvel, érezzék minél jobban magukat, és a kellemes időtöltés élményét kössék a könyvekhez, az új könyv semmihez nem hasonlítható illatához.
– Gyermekművelődés – az ötlet tündéri kislányuknak köszönhető? Miatta indult a Napraforgó alkotótábor megszervezése?
– Alapfokon talán igen, mivel amikor megtudtuk, hogy augusztusban vakációzik a bölcsőde, a párom azt mondta, sebaj, szervezzünk nekik tábort. Végül kicsit nagyobbak, 6–12 évesek számára lett meg a Napraforgó, egyelőre még nem mertem belevágni az óvodásokkal való foglalkozásba. 2009-ben már szerveztem gyerektábort, pontosabban angolnyelv- és sporttábort, negyvenöt 8–14 éves gyerekkel, két sport- és két angoltanárral mentünk ki Sólyomkővárra. Annak sikere és az, hogy máshol már évek óta szerveznek hasonló nyári táborokat, segített megszervezni az idén.
Nagyon rövid idő alatt két csoportra való jelentkező jött össze, 44 és 46-os létszámmal. Támogatást kaptunk a megyétől, az Ady Endre Gimnázium négy termét kaptuk meg, így napközben folyamatosan zajlik a négy műhely munkája, a gyerekek sorra vehetik a foglalkozásokat, egyik műhelyt sem hagyva ki. A színházsarkot Fodor Réka színművész, a táncműhelyt Székely Melinda koreográfus, az ének-zene műhelyt Jakobi Mária zongoratanárnő, az angolsarkot pedig Petru Anita angoltanárnő vezeti.
A foglalkozások reggel 9 és 15 óra között tartanak, közben a Borostyán cateringcég délben ebédet hoz, ha pedig vannak olyan családok, akik háromkor még nem tudnak a gyerek után jönni, megoldjuk a továbbmaradást. A kapott támogatásnak köszönhetően a szülőknek csak az ebédért kell fizetniük: 50 lejt hatnapi ebédért. A catering cég felajánlotta a Kings Land-i kirándulást a közeli Köröskisjenőbe, ahol csónakázhatnak, lovagolhatnak is a gyerekek.
A gyermekmentő szolgálat vezetője, Szántó Ildikó édességekkel segítette a tábort, de kaptunk háromdimenziós rajzkrétákat is, amivel még élvezetesebb a közös rajzolás. A hétvégén családi napot tartottunk, ahol a családok együtt lehettek, ismerkedtek, barátkoztak, mert van nekem még egy heppem, hogy így mondjam: itt élünk egymás mellett anélkül, hogy szót váltanánk, vagy akár ismernénk egymást. A családi napon az alkotótábor résztvevői bemutatták a szülőknek, mi mindent tanultak a foglalkozások során, megható volt a műsor, több anyuka is elsírta magát. Jó volt együtt lenni.
Tulajdonképpen a gyerekkönyvek vásárát is azért gondoltam el úgy, ahogy elmondtam, mert szerintem a kisgyerekes szülők korosztályát leginkább a gyermekeik révén lehet megszólítani. És ezáltal szinte észrevétlenül alakul, erősödik a helyi közösség is. Az elképzelésemet visszaigazolta a feleségemmel öt éve szervezett bababörze is: a sportcsarnokban szerveztük, jöttek az anyukák, hozták a kis ruhákat, játékokat, csereberéltek egymás közt, miközben beszélgettek, barátkoztak – bevallom, sokukkal mai napig tartjuk a kapcsolatot.
– A gyerekkönyvek vásárán kívül egyéb tervei vannak-e?
– Jövőre ismét megszervezzük a Napraforgó alkotótábort, de módosítunk a korcsoportokon, megpróbálkozunk ovisokkal is. És van egy még nagyobb tervem: megpróbálkoznék egy EU-s pályázattal tematikus táborok szervezésére. Szeretnék egy irodalmi tábort fiúk részére és megcsinálnám velük a Pál utcai fiúkat, lenne egy indiántábor, ahol az indián népszokásokkal, igaz vagy vélt legendáikkal ismerkednének, és talán lányok számára is lenne külön tematikus tábor.
Természetesen mindez külsősök bevonásával történne, a fő cél az volna, hogy játékosan ismerkedjenek az irodalommal, kultúrával, és ne úgy tekintsenek rá, mint az iskolai tananyag függvényére, valamiféle kötelező nyűgre. Szeretném, ha észrevétlenül, maguktól jönnének rá, hogy a kultúra megszerzése öröm, nem pedig kínos erőfeszítés.
Molnár Judit, Krónika (Kolozsvár)
„Szabadúszó lettem, s hogy ne sokat töprengjünk azon, miért is, nagyon egyszerű a válasz: anyagi vonzatai vannak. Magyarán sem versmondásért, sem pantomimjelenetért vagy énekszámért nem adnak nekem húst vagy zöldséget a napi levesünkbe” – Beszélgetés Herman Ferenc színésszel, „közművelődési mindenessel”
– Herman Ferenc nevével nemcsak a színház plakátjain találkozhatott a közönség, de többször hívott Nagyváradra nagyszabású könyvvásárra kiadókat, legutóbb pedig az ő kezdeményezésére indult be a gyerekek számára vakációban kifejezetten hiánypótlónak mondható napközis alkotótábor. Vagyis sok mindenben benne van, igazi közművelődési mindenesként. Ennek ellenére vagy éppen ezért kérdezném meg: ha valaki álmából azzal rázná fel, hogy gondolkodás nélkül határozza meg önmagát, mit mondana?
– Gondolkodás nélkül azt mondanám, hogy színész. Annak tudom, annak érzem magam, habár jelenleg nem vagyok státusban a színháznál. Mondjam úgy, hogy szabadúszó lettem, s hogy ne sokat töprengjünk azon, miért is, nagyon egyszerű a válasz: anyagi vonzatai vannak. Magyarán sem versmondásért, sem pantomimjelenetért vagy énekszámért nem adnak nekem húst vagy zöldséget a napi levesünkbe.
– Szóval nem szakmai csalódás, esetleg megvalósíthatatlan szerepálom miatt lépett át a nagyszínpadról a legnagyobbra, a közművelődési élet „színpadára”.
Marosvásárhelyen született 1982. június 30-án, szülővárosában érettségizett, és ugyanott végezte a Színművészeti Egyetemet, majd a nagyváradi Szigligeti Társulathoz szerződött. Jelenleg szabadúszó.
– Nem, dehogy. Sőt mondhatnám: épp ellenkezőleg. Volt-van ugyan egyetlen szerepálmom, a Liliom, de már a főiskolán és utána még inkább rádöbbentem, hogy a színészet élő, „egyenes adásban” nemcsak hogy szebb, érdekesebb, teljesebb, mint ahogy előzőleg elképzeltem volna, hanem minden megkapott szerep felér egy valósággá vált szerepálommal.
Váradra úgy kerültem, hogy IV. éven feladatul kaptuk mindannyian egy egyéni műsor összeállítását. Én a Švejket választottam. Meleg Vilmos, a váradi színház akkori igazgatója látta a műsoromat, tetszett neki, és azt mondta, hogy lenne helyem a társulatban, ha kedvem volna jönni. Az ajánlatot természetesen elfogadtam, és jöttem is – a Švejk-műsorral együtt. Nagyon szerette a közönség, több mint hatvan előadásra, stúdió-előadásra futotta az érdeklődésből.
Az igazi nagyszínpaddal és a termet megtöltő nagyközönséggel a Feydeau-darabban találkoztam, mondhatnám úgy is, hogy A hülyéje című habzó vígjátékban debütáltam. Színpadra lépés előtt annyira izgultam, hogy szörnyen remegett a lábam, a kollégák természetesen észre is vették, s aztán még fel-felemlegették. Következett egy igazi komoly próbatétel, Ödön von Horvath Kazimir és Karolin című darabjában a Kövér nő szerepét kaptam. Eleinte féltem egy kicsit, de olyan előadás része lettem, ami felér egy szerepálommal.
És tulajdonképpen akkor fogalmazódott meg bennem, hogy mondhatni minden szerep ugyanolyan színes, kreatív megoldásokat igényel, mint az a bizonyos megálmodott, vagyis mindeniknek megvan a maga szerepálomszerűsége. Végül ehhez még csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy tulajdonképpen eljátszottam a szerepálmomat: a Képzeld, beteg! című szilveszteri játékunk mindannyiunk szerepálmaiból állt össze. Én természetesen Liliom voltam a keretjátékot jelentő zárt osztályi csapatban. Kilépésem után külön szerződéssel visszatérve A dzsungel könyvében Balut játszottam. Azt is nagyon szerettem.
– Beszéljünk egy kicsit a kilépésről. Sajnálja, hogy megtette ezt a lépést vagy sem?
– Legpontosabban talán azt mondhatnám, hogy sajnálom is meg nem is. Az egy év önsajnálat végeredményben a javamra vált, edződtem egy kicsit. De elkezdtem tervezgetni, mégpedig könyvekkel kapcsolatosan. A könyv mindig is a szívem csücske volt, már gyerekkoromban is olvasósarkot rendeztem be magamnak a fürdőszobában. Most is ugyanúgy sorakoznak a fürdőben az olvasásra váró könyvek, mint régen.
A feleségemmel is a meglátni és megszeretni első pillantás után minden bizonnyal a könyvszenvedély volt a második egymás felé megtett lépésünk. Ő ugyanis könyvtáros. A könyvvásár gondolata tehát magától értetődő volt: Marosvásárhelyen nagy a hagyománya, miért ne lehetne Nagyváradon is?! Összeírtam mindenkit, meghívtam mindenkit, és csak az volt a kikötésem, hogy minél több könyvet hozzanak, de ha lehet, kedvezményes áron, mert akkor fognak többet vásárolni.
Az első könyvvásárt a városközpontban, a volt ARLUS-ban rendeztük, a következő kettőt már kint a sportcsarnokban. Húsz-harminc kiadó vett részt mind a három alkalommal, aztán beütött a válság, és nem tudtak jönni. De az idén őszre újra tervezgetek: jó volna a színház előcsarnokában megrendezni, a gyerekkönyvekre helyezve a hangsúlyt. Bár manapság nincs kizárólag gyermek- és ifjúsági könyvkiadó, de úgy tudom, valamennyi intézménynek vannak ilyen jellegű könyvei.
Úgy szeretném, ha gyereksarkot is szervezhetnénk különböző foglalkozásokra, mesesarkot, rajzolhatnánk is. A lényeg az, hogy a gyerekek ismerkedjenek a könyvvel, érezzék minél jobban magukat, és a kellemes időtöltés élményét kössék a könyvekhez, az új könyv semmihez nem hasonlítható illatához.
– Gyermekművelődés – az ötlet tündéri kislányuknak köszönhető? Miatta indult a Napraforgó alkotótábor megszervezése?
– Alapfokon talán igen, mivel amikor megtudtuk, hogy augusztusban vakációzik a bölcsőde, a párom azt mondta, sebaj, szervezzünk nekik tábort. Végül kicsit nagyobbak, 6–12 évesek számára lett meg a Napraforgó, egyelőre még nem mertem belevágni az óvodásokkal való foglalkozásba. 2009-ben már szerveztem gyerektábort, pontosabban angolnyelv- és sporttábort, negyvenöt 8–14 éves gyerekkel, két sport- és két angoltanárral mentünk ki Sólyomkővárra. Annak sikere és az, hogy máshol már évek óta szerveznek hasonló nyári táborokat, segített megszervezni az idén.
Nagyon rövid idő alatt két csoportra való jelentkező jött össze, 44 és 46-os létszámmal. Támogatást kaptunk a megyétől, az Ady Endre Gimnázium négy termét kaptuk meg, így napközben folyamatosan zajlik a négy műhely munkája, a gyerekek sorra vehetik a foglalkozásokat, egyik műhelyt sem hagyva ki. A színházsarkot Fodor Réka színművész, a táncműhelyt Székely Melinda koreográfus, az ének-zene műhelyt Jakobi Mária zongoratanárnő, az angolsarkot pedig Petru Anita angoltanárnő vezeti.
A foglalkozások reggel 9 és 15 óra között tartanak, közben a Borostyán cateringcég délben ebédet hoz, ha pedig vannak olyan családok, akik háromkor még nem tudnak a gyerek után jönni, megoldjuk a továbbmaradást. A kapott támogatásnak köszönhetően a szülőknek csak az ebédért kell fizetniük: 50 lejt hatnapi ebédért. A catering cég felajánlotta a Kings Land-i kirándulást a közeli Köröskisjenőbe, ahol csónakázhatnak, lovagolhatnak is a gyerekek.
A gyermekmentő szolgálat vezetője, Szántó Ildikó édességekkel segítette a tábort, de kaptunk háromdimenziós rajzkrétákat is, amivel még élvezetesebb a közös rajzolás. A hétvégén családi napot tartottunk, ahol a családok együtt lehettek, ismerkedtek, barátkoztak, mert van nekem még egy heppem, hogy így mondjam: itt élünk egymás mellett anélkül, hogy szót váltanánk, vagy akár ismernénk egymást. A családi napon az alkotótábor résztvevői bemutatták a szülőknek, mi mindent tanultak a foglalkozások során, megható volt a műsor, több anyuka is elsírta magát. Jó volt együtt lenni.
Tulajdonképpen a gyerekkönyvek vásárát is azért gondoltam el úgy, ahogy elmondtam, mert szerintem a kisgyerekes szülők korosztályát leginkább a gyermekeik révén lehet megszólítani. És ezáltal szinte észrevétlenül alakul, erősödik a helyi közösség is. Az elképzelésemet visszaigazolta a feleségemmel öt éve szervezett bababörze is: a sportcsarnokban szerveztük, jöttek az anyukák, hozták a kis ruhákat, játékokat, csereberéltek egymás közt, miközben beszélgettek, barátkoztak – bevallom, sokukkal mai napig tartjuk a kapcsolatot.
– A gyerekkönyvek vásárán kívül egyéb tervei vannak-e?
– Jövőre ismét megszervezzük a Napraforgó alkotótábort, de módosítunk a korcsoportokon, megpróbálkozunk ovisokkal is. És van egy még nagyobb tervem: megpróbálkoznék egy EU-s pályázattal tematikus táborok szervezésére. Szeretnék egy irodalmi tábort fiúk részére és megcsinálnám velük a Pál utcai fiúkat, lenne egy indiántábor, ahol az indián népszokásokkal, igaz vagy vélt legendáikkal ismerkednének, és talán lányok számára is lenne külön tematikus tábor.
Természetesen mindez külsősök bevonásával történne, a fő cél az volna, hogy játékosan ismerkedjenek az irodalommal, kultúrával, és ne úgy tekintsenek rá, mint az iskolai tananyag függvényére, valamiféle kötelező nyűgre. Szeretném, ha észrevétlenül, maguktól jönnének rá, hogy a kultúra megszerzése öröm, nem pedig kínos erőfeszítés.
Molnár Judit, Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 1.
Buldózer az adósoknak?„Papír-magyarok” Kőröspatakon
„A cigány téma világszerte tabu téma! Mindenki óvakodik, fél tőle, ám a passzív hozzáállásnak hosszú távon nem lesz jó vége. Ha nem teszünk megfelelő lépéseket, akkor fölösleges székely zászlóról, román-magyar konfliktusról szónokolni, mert a cigányok időközben, szép csendesen mindent elfoglalnak” – jelentette ki Kisgyörgy Sándor, Sepsikőröspatak polgármestere, aki szavait szigorú intézkedésekkel is alátámasztaná.
Sepsikőröspatakon a tanács tulajdonában lévő, kéthektárnyi területet törvénytelenül foglalta el, és a mai napig jogtalanul használja számos cigány család. Idén márciusban, Kisgyörgy Sándor polgármester szorgalmazására, közel 160 családdal (ez közel 800 főt jelent) kötöttek bérbeadási szerződést.
– Ez egy zárt közösség, nem keverednek másokkal, így bevándorlásról sem lehet beszélni, csupán hirtelen megugró születési számokról. Például 2013-ban 29 gyermek született a községben (Kálnokon és Kőröspatakon), ebből 26 cigány származású. Az elhalálozás ennek a fordítottja: 24 haláleset történt, közülük 4 volt cigány – magyarázta a polgármester.
Csütörtökön küldték ki az utolsó felszólítást, amelyben jelképes összeget (négyzetméterenkénti 10 banit évente, plusz területadót) követelnek a „szerződéses felektől”.
– Ez a legnagyobb tévedés Romániában, hogy jogot adunk, de nincsenek kötelezettségek. A felszólítás elégedetlenséget keltett, mivel eddig be volt dobva a gyeplő. Nem akarok vádaskodni, de elődömnek szavazóbázist jelentett ez a közösség – részletezte.
Kérdésünkre, hogy elődje példájára miért nem kezeli szavazóbázisként a közösséget, a polgármester kifejtette: ha ebben az ütemben és formában megy tovább a dolog, akkor Kőröspatak halálra van ítélve. Már most fényes nappal lopni küldik a kiskorúakat, pár hét leforgása alatt magának az elöljáró feleségének a járművét is kétszer fosztották ki, egyszer a verda ablakát törték be méretes kővel. A rendőrség mindkét alkalommal elkapta a tetteseket, ám útjukra eresztette, mivel kiskorúak.
– Múlt hét elején Árkoson három, Kőröspatakon két helyre törtek be az említett cigánygyermekek. Pár év múlva agresszívebbek, bátrabbak lesznek – panaszolta Kisgyörgy.
A fizetési határidő augusztus 31-e (erre jön még 30 nap türelmi idő), aki nem fizeti ki a családonkénti 30–40 lejt, illetve nem használja ki a törvény adta 10 napos „terület-felszabadítási” időt, annak lerombolják az illegálisan felhúzott házát. Ottjártunkkor Dima Ilona éppen a polgármesteri hivatal előtt közmunkázott: szerinte az összeget ki lehet fizetni, ő már törlesztett is.
– Félnek az emberek attól, hogy lebontják a házaikat, ezért fizetnek – magyarázta.
A cigányasszony optimizmusát a Cigánydombon (Fenyőalján) már nem mindenki osztotta. Egyszerre kiabálták bánatukat. A legégetőbb a „sarc”, sokan betegségükre hivatkozva szabadulnának a kifizetése alól, akadt, aki nyomban „leváltaná” a polgármestert, de hallatszottak józan hangok is, akik csupán arra voltak kíváncsiak, hogy fizetés esetén lerombolják-e a házaikat. Ha a gyermekek egy adott közösség lelki tükrei, akkor tanulságos volt a búcsúzás utáni pillanat: két suhanc udvariasan, mosolyogva elköszönt, aztán, amikor úgy hitték, hogy már senki nem figyel rájuk, utánunk köptek.
Tinca Teddy, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
„A cigány téma világszerte tabu téma! Mindenki óvakodik, fél tőle, ám a passzív hozzáállásnak hosszú távon nem lesz jó vége. Ha nem teszünk megfelelő lépéseket, akkor fölösleges székely zászlóról, román-magyar konfliktusról szónokolni, mert a cigányok időközben, szép csendesen mindent elfoglalnak” – jelentette ki Kisgyörgy Sándor, Sepsikőröspatak polgármestere, aki szavait szigorú intézkedésekkel is alátámasztaná.
Sepsikőröspatakon a tanács tulajdonában lévő, kéthektárnyi területet törvénytelenül foglalta el, és a mai napig jogtalanul használja számos cigány család. Idén márciusban, Kisgyörgy Sándor polgármester szorgalmazására, közel 160 családdal (ez közel 800 főt jelent) kötöttek bérbeadási szerződést.
– Ez egy zárt közösség, nem keverednek másokkal, így bevándorlásról sem lehet beszélni, csupán hirtelen megugró születési számokról. Például 2013-ban 29 gyermek született a községben (Kálnokon és Kőröspatakon), ebből 26 cigány származású. Az elhalálozás ennek a fordítottja: 24 haláleset történt, közülük 4 volt cigány – magyarázta a polgármester.
Csütörtökön küldték ki az utolsó felszólítást, amelyben jelképes összeget (négyzetméterenkénti 10 banit évente, plusz területadót) követelnek a „szerződéses felektől”.
– Ez a legnagyobb tévedés Romániában, hogy jogot adunk, de nincsenek kötelezettségek. A felszólítás elégedetlenséget keltett, mivel eddig be volt dobva a gyeplő. Nem akarok vádaskodni, de elődömnek szavazóbázist jelentett ez a közösség – részletezte.
Kérdésünkre, hogy elődje példájára miért nem kezeli szavazóbázisként a közösséget, a polgármester kifejtette: ha ebben az ütemben és formában megy tovább a dolog, akkor Kőröspatak halálra van ítélve. Már most fényes nappal lopni küldik a kiskorúakat, pár hét leforgása alatt magának az elöljáró feleségének a járművét is kétszer fosztották ki, egyszer a verda ablakát törték be méretes kővel. A rendőrség mindkét alkalommal elkapta a tetteseket, ám útjukra eresztette, mivel kiskorúak.
– Múlt hét elején Árkoson három, Kőröspatakon két helyre törtek be az említett cigánygyermekek. Pár év múlva agresszívebbek, bátrabbak lesznek – panaszolta Kisgyörgy.
A fizetési határidő augusztus 31-e (erre jön még 30 nap türelmi idő), aki nem fizeti ki a családonkénti 30–40 lejt, illetve nem használja ki a törvény adta 10 napos „terület-felszabadítási” időt, annak lerombolják az illegálisan felhúzott házát. Ottjártunkkor Dima Ilona éppen a polgármesteri hivatal előtt közmunkázott: szerinte az összeget ki lehet fizetni, ő már törlesztett is.
– Félnek az emberek attól, hogy lebontják a házaikat, ezért fizetnek – magyarázta.
A cigányasszony optimizmusát a Cigánydombon (Fenyőalján) már nem mindenki osztotta. Egyszerre kiabálták bánatukat. A legégetőbb a „sarc”, sokan betegségükre hivatkozva szabadulnának a kifizetése alól, akadt, aki nyomban „leváltaná” a polgármestert, de hallatszottak józan hangok is, akik csupán arra voltak kíváncsiak, hogy fizetés esetén lerombolják-e a házaikat. Ha a gyermekek egy adott közösség lelki tükrei, akkor tanulságos volt a búcsúzás utáni pillanat: két suhanc udvariasan, mosolyogva elköszönt, aztán, amikor úgy hitték, hogy már senki nem figyel rájuk, utánunk köptek.
Tinca Teddy, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. szeptember 1.
Brutalitás a falunapon
Szentlélekieket vertek a brassói csendőrök
Csendőrök vertek meg három helyi fiatalembert a szentléleki napokon, és még fejenként ezerlejes büntetést is kiróttak rájuk. A fiúk szerint igazságtalanul járt el velük szemben a hatóság.
Az incidens augusztus 24-én éjszaka történt, amikor is a három fiatalember: Kovács Levente, Kovács Gábor és Pál Zoltán a futballpályán összetűzésbe keveredett két Hargita megyei ismerősükkel, azok ugyanis 100 euróval tartoztak nekik. A történteket Kovács Levente ismertette a lapunkkal, elmondva, miközben ők egymással lökdösődtek, hirtelen megérkeztek a csendőrök, s figyelmeztetés nélkül elkezdték ütni őt meg két társát, míg a másik kettőt futni hagyták. A pályán megbilincselték őket, majd mindnyájukat bevitték a szentléleki rendőrőrse, ahonnan a csendőrök kiküldték a helyi rendőrt, és tovább ütötték a fiatalokat, közben meg gúnyolódtak is velük magyar származásuk miatt. A fiatalokat éjjel háromkor engedték ki, és fejenként ezerlejes büntetést szabtak ki tájuk botránykeltés, agresszív viselkedés miatt. Kovács Levente szerint brutálisan és igazságtalanul bántak el velük a Brassóból érkező csendőrök, és bár törvényszéki orvoshoz nem fordultak, mindenképp fellebbezni fognak az ügyben.
Corodeanu Petronela, a megyei csendőrség szóvivője megerősítette, hogy az említett esetben több személy között konfliktus tört ki, a csendőrök pedig azért léptek közbe, hogy csillapítsák a kedélyeket, és azokat a személyeket büntették, akik a zavargást kiprovokálták. A megyei rendőrség értesülése szerint a bajkeverők ittas állapotban voltak.
N. Sz. A., Tinca Teddy, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Szentlélekieket vertek a brassói csendőrök
Csendőrök vertek meg három helyi fiatalembert a szentléleki napokon, és még fejenként ezerlejes büntetést is kiróttak rájuk. A fiúk szerint igazságtalanul járt el velük szemben a hatóság.
Az incidens augusztus 24-én éjszaka történt, amikor is a három fiatalember: Kovács Levente, Kovács Gábor és Pál Zoltán a futballpályán összetűzésbe keveredett két Hargita megyei ismerősükkel, azok ugyanis 100 euróval tartoztak nekik. A történteket Kovács Levente ismertette a lapunkkal, elmondva, miközben ők egymással lökdösődtek, hirtelen megérkeztek a csendőrök, s figyelmeztetés nélkül elkezdték ütni őt meg két társát, míg a másik kettőt futni hagyták. A pályán megbilincselték őket, majd mindnyájukat bevitték a szentléleki rendőrőrse, ahonnan a csendőrök kiküldték a helyi rendőrt, és tovább ütötték a fiatalokat, közben meg gúnyolódtak is velük magyar származásuk miatt. A fiatalokat éjjel háromkor engedték ki, és fejenként ezerlejes büntetést szabtak ki tájuk botránykeltés, agresszív viselkedés miatt. Kovács Levente szerint brutálisan és igazságtalanul bántak el velük a Brassóból érkező csendőrök, és bár törvényszéki orvoshoz nem fordultak, mindenképp fellebbezni fognak az ügyben.
Corodeanu Petronela, a megyei csendőrség szóvivője megerősítette, hogy az említett esetben több személy között konfliktus tört ki, a csendőrök pedig azért léptek közbe, hogy csillapítsák a kedélyeket, és azokat a személyeket büntették, akik a zavargást kiprovokálták. A megyei rendőrség értesülése szerint a bajkeverők ittas állapotban voltak.
N. Sz. A., Tinca Teddy, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. szeptember 1.
Ünnepelt a maroshévízi magyarság
Fráter Olivér és néhai Őry Imre az Urmánczy Nándor-díj idei kitüntetettjei. Maroshévízen harmadszor szervezték meg a Székely-Magyar Napokat, amelynek keretében került sor a díjak átadására is. A háromnapos rendezvénysorozaton számos kulturális, szórakoztató és sportrendezvény várta a hévízi magyarságot.
Az Urmánczy Nándor Emléknapot már hetedik alkalommal szervezte meg az egykori neves személyiség nevét viselő egyesület, idén pedig immár harmadjára szervezték köré a Székely-Magyar Napokat. Az rendezvénysorozat legkiemelkedőbb eseményei szombaton, az emléknapon kerültek sorra. A katolikus templomban a szentmise után koszorúzásra került sor Urmánczy Nándor sírjánál, majd a helyi magyar iskolában, a Kemény János Gimnáziumban került sor a díjátadásra.
„Mi magyarok a Kárpát-medencében, nyolc országban széttagolva szétszórtan élve, fel kell ismerjük, hogy a történelmi hátrányok, a Trianon által okozott sebek ellenére előnyöket kell kovácsoljunk hátrányainkból. Az EU-integráció után eljött a nemzeti integráció ideje. Fel kell ismernünk közös céljainkat, félre kell tenni a kisszerűséget, amelyek néha a politika vagy egyéni érdekek miatt fogságba ejtik a fontos nemzeti célokat” – fogalmazott Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese a díj átvételekor.
Czirják Károly, az Urmánczy Nándor Egyesület vezetője elmondta, Fráter Olivér mindenképpen kiérdemelte a kitüntetést. Nagy odaadással karolta fel az Urmánczy Nándor Egyesületet, számos tekintetben támogatja a maroshévízi és általában véve a székelyföldi magyarság céljait. Nagy szerepe volt abban, hogy tavaly visszaállították a Margitszigeten Urmánczy Nándor emlékpadját, de abban is, hogy 2011-ben Maroshévízen Urmánczy-szobrot állíthattak. Ugyanakkor folyamatosan nagy hangsúlyt fektet arra, hogy rendszeresen látogatócsoportokat irányítson Maroshévízre, amelyek így megismerhetik a várost, s persze Urmánczy Nándor munkásságát is.
Díjazták Őry Imrét, Budapest XV. kerületének egykori alpolgármesterét is, aki a testvérváros vezető embereként rengeteget segített a maroshévízi közösségen, és sok magánszemély is sokat köszönhet neki. Őri Imre ugyanis amellett, hogy különböző támogatásokat, adományokat juttatott a városba, segítséget nyújtott, hogy magyarországi gyógykezelésben részesülhessenek olyan hévíziek, akiknek erre másként nem lett volna lehetőségük. Czirják Károly elmondta, a számítások szerint az Őry Imre által a városba juttatott adományok értéke meghaladta 34 ezer lejt, de mindezek ellenére a maroshévízi városvezetés részéről semmiféle megbecsülést nem kapott.
Őry Imre már több mint tíz éve elhunyt, a díját lánya, Őry Csilla, valamint Őry Levente vette át, testvérük, a korábbi EU-parlamenti képviselő Őry Csaba nem lehetett jelen. Kultúra, szórakozás, sport
Pénteken Maroshévíz a háború árnyékában címmel nyílt , fotó-dokumentumkiállítás, Rokaly József történész a A SZÉKI-TA. A székely eredet kérdés tisztázása címmel írt könyvét mutatta be.
A könnyebb műfaj kedvelői körében nagy sikert aratott a Haccacáré – Orpheum zenés est, ilyen jellegű, operett-zenés táncos előadás már évtizedek óta nem volt a városban.
Sor került még szimpóziumra, amelyen Partl Alexandra Petra konzul 52 ismert és kevésbé ismert kirándulóhely Tündérországban és azon túl címmel tartott vetítéses előadást, Laczkó Szentmiklósi Endre pedig erdélyi magyar családokat mutatott be történelmi áttekintőjében.
Sor került még asztalitenisz, teremfocikupára, Maroshévíz és környékének rovás emlékeit is megismerhették az érdeklődők. A környéken talált kisebb rovásos köveket a református villa előcsarnokában, a nagyobbakat fényképről ismerhette meg a közönség. Az eseménysor vasárnap este szalonna sütéssel, tábortűzzel és szabadtéri bulival zárult.
Gergely Imre, Székelyhon.ro
Fráter Olivér és néhai Őry Imre az Urmánczy Nándor-díj idei kitüntetettjei. Maroshévízen harmadszor szervezték meg a Székely-Magyar Napokat, amelynek keretében került sor a díjak átadására is. A háromnapos rendezvénysorozaton számos kulturális, szórakoztató és sportrendezvény várta a hévízi magyarságot.
Az Urmánczy Nándor Emléknapot már hetedik alkalommal szervezte meg az egykori neves személyiség nevét viselő egyesület, idén pedig immár harmadjára szervezték köré a Székely-Magyar Napokat. Az rendezvénysorozat legkiemelkedőbb eseményei szombaton, az emléknapon kerültek sorra. A katolikus templomban a szentmise után koszorúzásra került sor Urmánczy Nándor sírjánál, majd a helyi magyar iskolában, a Kemény János Gimnáziumban került sor a díjátadásra.
„Mi magyarok a Kárpát-medencében, nyolc országban széttagolva szétszórtan élve, fel kell ismerjük, hogy a történelmi hátrányok, a Trianon által okozott sebek ellenére előnyöket kell kovácsoljunk hátrányainkból. Az EU-integráció után eljött a nemzeti integráció ideje. Fel kell ismernünk közös céljainkat, félre kell tenni a kisszerűséget, amelyek néha a politika vagy egyéni érdekek miatt fogságba ejtik a fontos nemzeti célokat” – fogalmazott Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese a díj átvételekor.
Czirják Károly, az Urmánczy Nándor Egyesület vezetője elmondta, Fráter Olivér mindenképpen kiérdemelte a kitüntetést. Nagy odaadással karolta fel az Urmánczy Nándor Egyesületet, számos tekintetben támogatja a maroshévízi és általában véve a székelyföldi magyarság céljait. Nagy szerepe volt abban, hogy tavaly visszaállították a Margitszigeten Urmánczy Nándor emlékpadját, de abban is, hogy 2011-ben Maroshévízen Urmánczy-szobrot állíthattak. Ugyanakkor folyamatosan nagy hangsúlyt fektet arra, hogy rendszeresen látogatócsoportokat irányítson Maroshévízre, amelyek így megismerhetik a várost, s persze Urmánczy Nándor munkásságát is.
Díjazták Őry Imrét, Budapest XV. kerületének egykori alpolgármesterét is, aki a testvérváros vezető embereként rengeteget segített a maroshévízi közösségen, és sok magánszemély is sokat köszönhet neki. Őri Imre ugyanis amellett, hogy különböző támogatásokat, adományokat juttatott a városba, segítséget nyújtott, hogy magyarországi gyógykezelésben részesülhessenek olyan hévíziek, akiknek erre másként nem lett volna lehetőségük. Czirják Károly elmondta, a számítások szerint az Őry Imre által a városba juttatott adományok értéke meghaladta 34 ezer lejt, de mindezek ellenére a maroshévízi városvezetés részéről semmiféle megbecsülést nem kapott.
Őry Imre már több mint tíz éve elhunyt, a díját lánya, Őry Csilla, valamint Őry Levente vette át, testvérük, a korábbi EU-parlamenti képviselő Őry Csaba nem lehetett jelen. Kultúra, szórakozás, sport
Pénteken Maroshévíz a háború árnyékában címmel nyílt , fotó-dokumentumkiállítás, Rokaly József történész a A SZÉKI-TA. A székely eredet kérdés tisztázása címmel írt könyvét mutatta be.
A könnyebb műfaj kedvelői körében nagy sikert aratott a Haccacáré – Orpheum zenés est, ilyen jellegű, operett-zenés táncos előadás már évtizedek óta nem volt a városban.
Sor került még szimpóziumra, amelyen Partl Alexandra Petra konzul 52 ismert és kevésbé ismert kirándulóhely Tündérországban és azon túl címmel tartott vetítéses előadást, Laczkó Szentmiklósi Endre pedig erdélyi magyar családokat mutatott be történelmi áttekintőjében.
Sor került még asztalitenisz, teremfocikupára, Maroshévíz és környékének rovás emlékeit is megismerhették az érdeklődők. A környéken talált kisebb rovásos köveket a református villa előcsarnokában, a nagyobbakat fényképről ismerhette meg a közönség. Az eseménysor vasárnap este szalonna sütéssel, tábortűzzel és szabadtéri bulival zárult.
Gergely Imre, Székelyhon.ro
2014. szeptember 1.
Kétszázan mentek át a pótérettségin
Közzétették hétfőn az idei pótérettségi óvás előtti eredményeit, a vizsgákon elért jegyek szerint Hargita megyében 23,93 százalékos az átmenési arány, ami kevéssel magasabb az országos átlagnál. Udvarhelyszéken 74 fiatalnak sikerült a pótérettségije.
Noha összesen 1057 Hargita megyében középiskolát végzett diák jelentkezett az idei pótérettségire, közülük végül elég sokan hiányoztak, a vizsgákon összesen 890-en jelentek meg. A legtöbben románból szerettek volna átmenő vagy annál magasabb jegyet elérni, és bár egyelőre nincsenek információk arról, hogy melyik vizsgatantárgy fogott ki a legtöbb pótérettségizőn, az eredmények szerint 677-en elbuktak a pótérettségin, mindössze 213 vizsgázó tudta megszerezni az átmenéshez szükséges átlagjegyet. Ez 23,93 százalékos átmenési arányt jelent – tájékoztatott Hodgyai László tanfelügyelő, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség munkatársa.
Udvarhelyszéki adatok
Az iskolánként közölt adatok összeadásából kiderül, hogy Udvarhelyszéken összesen 305 diák jelent meg a pótérettségin, de csak 74-en vizsgáztak sikeresen, ami számításaink szerint 22,57 százalékos átmenési arányt jelent. Többnyire a legnagyobb diáklétszámú tanintézetekből került ki a legtöbb pótérettségiző, az Eötvös József, valamint a Kós Károly Szakközépiskolában egyenként 49-en pótérettségiztek, a Bányai János Műszaki Szakközépiskolában – ahol az udvarhelyszéki vizsgaközpont volt – összesen 32-en – tudtuk meg Hodgyai Lászlótól. A pótérettségi eredményei még nem véglegesek, a jegyek kifüggesztése után, hétfőn délután fogadták az óvásokat, az érintett dolgozatok újrajavítása után, csütörtökön teszik közzé a végleges eredményeket.
Főtanfelügyelői értékelés
A végleges eredmények valószínűleg alig fognak különbözni az óvás előttiektől, hiszen a tanév végi érettségi esetében is jóval egy százalék alatt maradt a különbség – mondta el Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő, akit a pótérettségi eredmények tanfelügyelőségi értékeléséről kérdeztünk. Ritkán fordul elő, de Hargita megye az eredmények tekintetében ezúttal az országos átlag fölött van, majdnem két százalékkal, hiszen az országos átlag 22 százalékos – mondta a főtanfelügyelő.
Ugyanakkor azt is kifejtette, hogy 677 tanulónak, tehát a vizsgázók háromnegyedének nem sikerült a pótérettségije, ami sajnálatos, de vannak olyan diákok, akiknek kevésen múlt az érettségijük nyáron, és most sikerült átmenő jegyet elérniük. Tavalyhoz képest jobbak az eredmények, de nyilván az érettségit ezután is komolyan kell venni, hiszen az eredmények évről évre jelzik, hogy az érettségire komolyan, már kilencedik osztálytól készülni kell és mindennap tanulni, nem elég az utolsó pillanatokban nekifogni a tanulásnak – fogalmazott Bartolf Hedvig.
Széchely István, Székelyhon.ro
Közzétették hétfőn az idei pótérettségi óvás előtti eredményeit, a vizsgákon elért jegyek szerint Hargita megyében 23,93 százalékos az átmenési arány, ami kevéssel magasabb az országos átlagnál. Udvarhelyszéken 74 fiatalnak sikerült a pótérettségije.
Noha összesen 1057 Hargita megyében középiskolát végzett diák jelentkezett az idei pótérettségire, közülük végül elég sokan hiányoztak, a vizsgákon összesen 890-en jelentek meg. A legtöbben románból szerettek volna átmenő vagy annál magasabb jegyet elérni, és bár egyelőre nincsenek információk arról, hogy melyik vizsgatantárgy fogott ki a legtöbb pótérettségizőn, az eredmények szerint 677-en elbuktak a pótérettségin, mindössze 213 vizsgázó tudta megszerezni az átmenéshez szükséges átlagjegyet. Ez 23,93 százalékos átmenési arányt jelent – tájékoztatott Hodgyai László tanfelügyelő, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség munkatársa.
Udvarhelyszéki adatok
Az iskolánként közölt adatok összeadásából kiderül, hogy Udvarhelyszéken összesen 305 diák jelent meg a pótérettségin, de csak 74-en vizsgáztak sikeresen, ami számításaink szerint 22,57 százalékos átmenési arányt jelent. Többnyire a legnagyobb diáklétszámú tanintézetekből került ki a legtöbb pótérettségiző, az Eötvös József, valamint a Kós Károly Szakközépiskolában egyenként 49-en pótérettségiztek, a Bányai János Műszaki Szakközépiskolában – ahol az udvarhelyszéki vizsgaközpont volt – összesen 32-en – tudtuk meg Hodgyai Lászlótól. A pótérettségi eredményei még nem véglegesek, a jegyek kifüggesztése után, hétfőn délután fogadták az óvásokat, az érintett dolgozatok újrajavítása után, csütörtökön teszik közzé a végleges eredményeket.
Főtanfelügyelői értékelés
A végleges eredmények valószínűleg alig fognak különbözni az óvás előttiektől, hiszen a tanév végi érettségi esetében is jóval egy százalék alatt maradt a különbség – mondta el Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő, akit a pótérettségi eredmények tanfelügyelőségi értékeléséről kérdeztünk. Ritkán fordul elő, de Hargita megye az eredmények tekintetében ezúttal az országos átlag fölött van, majdnem két százalékkal, hiszen az országos átlag 22 százalékos – mondta a főtanfelügyelő.
Ugyanakkor azt is kifejtette, hogy 677 tanulónak, tehát a vizsgázók háromnegyedének nem sikerült a pótérettségije, ami sajnálatos, de vannak olyan diákok, akiknek kevésen múlt az érettségijük nyáron, és most sikerült átmenő jegyet elérniük. Tavalyhoz képest jobbak az eredmények, de nyilván az érettségit ezután is komolyan kell venni, hiszen az eredmények évről évre jelzik, hogy az érettségire komolyan, már kilencedik osztálytól készülni kell és mindennap tanulni, nem elég az utolsó pillanatokban nekifogni a tanulásnak – fogalmazott Bartolf Hedvig.
Széchely István, Székelyhon.ro
2014. szeptember 1.
Patakfalvi Czirják Ágnes „A zászlót etetni, piszkálni, ingerelni szigorúan tilos!” A székely zászló jelentéseinek rétegei Hogyan lesz tíz év alatt egy megkonstruált tárgyból hagyományos, ősi zászló, hogyan változik a használók „kezében” a tartalma, jelentése?
„Elmondhatjuk tehát, hogy Közép Európa Keleti Kárpátok övezte részén, a Székelyföldön, él egy, a szálláshelyén őshonos, ma is 700000-es lélekszámot számláló nép, mely ezer éve rendelkezik az államiság minden feltételével, megteremtve az államszervezés minden eszközét. Saját hadseregével és vérével védett ősi területe, maga teremtette alkotmányos jogrendje, kultúrája, ősi írása, himnusza és identitás jelképei, zászlaja, címere van. (...) Következésképpen: Népem, a Székely Nép önrendelkezésre van ítélve! Választania kell: vagy élni fog a népeket megillető önrendelkezési jogával és önigazgatási hagyományaihoz visszatérve, saját kezébe veszi sorsának irányítását, vagy a lassú felszámolás útjára lép és szétszóratik a nagyvilágban.” Borsos Géza József
„Őshonos”, „államiság feltételei”, „vérével védett”, „önrendelkezés joga”, „önigazgatási hagyomány”, „saját kezébe veszi sorsának irányítását”, csak hogy a legfontosabb fogalmakat kiszemezgessük az idézett szövegből, amely jó példája a székelység kapcsán körüljárható gondolati mezőnek. A székely közösség időbeli folytonosságának elképzelése, amely megalapozza a jelenről és a jövőről alkotott gondolatok medrét, a Borsos Géza József-féle idézetben egyfajta morális parancs és elkerülhetetlen sors-beteljesülés erejével bír:
„Népem, a Székely Nép önrendelkezésre van ítélve!”
Az elképzelés medrét a különböző, múltból örökölt elemek kövezik ki: jogrend, ősi írás, himnusz, zászló, címer stb., és mindez az idő-tér által meghatározott koordinátarendszerbe ágyazódik. A tér az ugyancsak elrendeltnek és állandónak mondható, vagyis Székelyföld területe, az idő pedig egy jól felépített folyamatosság. Ez a folyamatosság a különböző korszakokhoz tartozó történeteket, történelmi eseményeket (eredetmítoszok, legendák, különböző csaták és harcok történetei, 1848-49-es események, majd a világháborúk, Trianon stb.) egy adott időszálra fűzi fel, az állandó alanya pedig a harcolni kényszerülő székelység.
A székely közösség megszervezését, közösséggé formálását, annak módját irányító elképzelések és stratégiák hátterében az – a gyakorlatban könnyen megragadható alapvetés – áll, hogy a történelem az élet tanítómestere, vagyis, ha visszautazunk az időben, megtaláljuk a hiteles identitást, a helyes irányt. A székely zászló története kapcsán is markánsan jelen van ez az elképzelés.
A székely zászlóként ismert jelkép története 2004-ben kezdődik. Ezt a datálást egyes kritikusok túl közelinek ítélik meg, ebből fakadóan a zászló vizuális megjelenítését alkalmatlannak, méltatlannak tartják a székelység autentikus és ősi jellegének hangsúlyozására. A zászló hitelességével kapcsolatban az elmúlt tíz év azonban kegyesnek bizonyult, és kialakult egyfajta kompromisszum a kérdésben. Fogalmazhatunk úgy, hogy az igény és a használat felülírta a hitelesség kapcsán felmerülő kételyeket. Egy jól menedzselhető szimbólummal van dolgunk, ismerjük a „születésének” körülményeit (erről bővebben lásd itt), pontos dátumát, mindez megkönnyíti a köré szervezhető események kivitelezését is. Itt elsősorban olyan nemzetközileg is elterjedt ünnepekre (National Flag Day, Flag Day) gondolok, amelyek egy-egy adott ország nemzeti zászlója köré, általában az adott ország függetlenségének vagy egy fontosabb megemlékezésének dátumára szerveznek. Romániában 1998-ban döntöttek a nemzeti zászló napjának beiktatásáról és kötelező ünneppé nyilvánításáról, ami minden évben június 26-án kerül megrendezésre. A dátum a piros-sárga-kék zászló jelképpé választásának időpontjára emlékeztet.
Másrészt a szimbolikus politikai cselekvések sora, amely a jelkép jelentését, a zászló jellegét és használatának körülményeit meghatározta, elég muníciót szolgáltat ahhoz, hogy egy eseményekben gazdag történet kerekedjen a szűk tíz év alatt. A nyilvános terek, épületek felzászlózásának a román hatalom általi szankcionálása és az arra adott reakciók, valamint a nyilatkozatok és közösségi akarat kifejezésre juttatásának folyamata a zászlót fokozatosan a közösség központi szimbólumává avatta.
Miközben bővül azoknak a szereplőknek a köre, akik a „székelység” nevében jogokat követelnek, „cselekednek”, vele „szolidaritást vállalnak” (itt nemcsak a magyarországi politikai szereplőkre és egyes civil szervezetekre gondolok, hanem az Isztambulban szervezett, a székelyföldi autonómiát támogató szolidaritás-napra, a türk-török hagyományok felelevenítését támogató, konzervatív értékeket valló Hoca Ahmed Yesevi Vakfi szervezésében), ha közelebb lépünk, nyilvánvalóvá válnak azok a törésvonalak, amelyek ezen az egységesnek láttatott székelységen belül, illetve rajta kívül léteznek (Ki/kik képviselik az autonómia ügyét hitelesen?, Mit jelent pontosan ez a hitelesség?, Ki/kik vállalnak a székelyföldi autonómia ügyével szolidaritást? Mennyire esnek egybe az autonómiát szorgalmazó helyi szervezetek céljai és értékei a szolidaritást vállaló szervezetekével? Stb.).
A kommunizmus éveiből megörökölt, az erdélyi magyar kisebbségi kontextus kapcsán kirajzolódó, mostanra jelentésében túlterhelt diskurzusokat a „menni vagy maradni”, „megmaradni vagy asszimilálódni” dilemmái alakították. Ehhez képest a kétezres évektől kezdődően a nyilvánosságban egyre inkább az a kérdéskör tematizálódott, hogy hogyan lehetséges megszervezni a magyar közösségek hétköznapjait gazdaságilag- kulturálisan-társadalmilag kiegyensúlyozottabb módon, hogyan lehet beindítani az otthonteremtés és újjászervezés folyamatait. Ehhez kapcsolódóan a lokális, alulról jövő kezdeményezések mellett, a közösségépítés, nemzetépítés módszertanának olykor mintha tankönyvszagú utasításait követné. A székelyföldi/magyar közösség önmeghatározásának folyamata során artikulálódó új irány megpróbálja összhangban kezelni az értelmiségi körök által indítványozott kezdeményezéseket az alulról építkező folyamatokkal.
A kibontakozni látszó diskurzus ugyanakkor, egyelőre úgy tűnik, hogy komolyan veszi azt a kultúrakutatásban, társadalomtudományokban elfogadott tételt, mely szerint a kultúra nemcsak egy monolit, sok könyvön és magas kultúrán keresztül elérhető transzcendens szféra, hanem ennél jóval hétköznapibb dolog (is!). Ennek megfelelően fontos hangsúlyozni azt is, hogy a (kulurális/etnikai) identitás nem kizárólag egy politikai identitás (a csoporthoz való tartozás érzése, annak kinyilvánítása és a közös kultúra birtoklása), hanem a hétköznapi fogyasztáson keresztül is megragadható. „A fogyasztás ugyanis nem csupán az áruvásárlás aktusából vagy szolgáltatások egyszeri igénybevételéből áll, hanem különböző, szervesen összekapcsolódó tevékenységek láncolatából: a fogyasztói vágyak felismerésétől és preferenciákba rendezésétől kezdve a fogyasztás megtervezésén és a megfelelő áruk vagy szolgáltatások megválasztásán át azok használatáig, élvezetéig és a tárgyi javak karbantartásáig, majd elhanyagolásáig, elfelejtéséig vagy eldobásáig. A fogyasztási tevékenységsorozat időigényességének megkésett felismerése kétségkívül maga után vonja a fogyasztást korábban pillanatszerűnek és ezáltal marginálisnak tekintett nézetek dekonstrukcióját.” (http://www.c3.hu/scripta/scripta0/replika/2122/voros.htm) A fogyasztás és az identitás megélésének tereit, módját, alkalmait pedig meg kell szervezni, az etnicizált/nemzetiesített termékeket, tárgyakat, szimbólumokat, ízeket, élményeket elő kell állítani, forgalmazását meg kell oldani. Erre tesznek kísérletet azok a kezdeményezések, amelyek a székely identitás megélésének alkalmait megpróbálják az ünnepnapok mellett a hétköznapokra is kiterjeszteni, például a „székely termékek” forgalmazásával – ilyen a Góbé termékek forgalmazása – vagy az idén másodjára megszervezett katrosai Székölykök Gyermekfesztivál ötlete, a szabadidő eltöltésének kitalálásán, vagy az internetes tartomány-név, levelezési-rendszer (sic.hu, @sic.hu) megalkotásán keresztül. De ugyanúgy az iskolai oktatásban, a kulturális emlékezet kitüntetett eseményein és helyszínein (március 15., iskolai koszorúzások), a szabadidős tevékenységeken (honismereti biciklitúra, lovagló és hagyományőrző táborok, baba-mama-papa klubok, könyvek és ismeretterjesztő kiadványok), a hagyományok újrahasznosításán/feltalálásán (Székely Vágta, székely gasztronómia, Csíksomlyói búcsú mai formája, székelyföldi gombász egyesületek, helyi turizmus stb.), a kollektív ünnepek (búcsúk, vásárok, vallási ünnepek) és a hétköznapok megszervezésén, projekteken (fészekrakó projektek, Székely Előfutár Ösztöndíj, Barabási László-ösztöndíj, stb.) keresztül. A Székelyföldön megfigyelhető közösségépítés új irányában a szülőföld – kultúra – székely identitás hármasa a pragmatikus, tudatos és aprólékos, lokális és regionális építkezésen keresztül alakul.
A székelyföldi régió egységes, jól megjeleníthető, körülhatárolt, áruvá tehető – így fogyaszthatóvá tett – identitáscímkéjének kialakítása az erőteljes önreprezentációra való igény megfogalmazódásaként érthető. Az elmúlt évtizedekben ez a reprezentáció, a határok pontos ki-, és megjelölését, a térség valamelyest egységes megjelenítését és etnikai jellegét célozta. Az otthonteremtés összetett és befejezetlen folyamatában a székely zászló, mint központi szimbólum folyamatosan jelen volt.
A székely zászló történetének alakulásában az erős önreprezentációs és a határmegjelölő szerep mellett, egy másik folyamat is közrejátszik. A székelyföldi magyar lakosság számára a zászló a román közigazgatási reformfolyamathoz kapcsolódó küzdelmek kitüntetett szereplője lett, ennek tétje a Székelyföld mint közigazgatási egység létrejötte. A decentralizáció hatékony megszervezése körüli kérdések a romániai nyilvánosságban egyre nagyobb lendületet vettek, amelynek szükségességével a nyilvánosság szereplői általában egyetértenek, de a régiók kialakítása és hatáskörökkel való felruházása kényes kérdésnek bizonyult, főleg ami a székelyföldi magyar közösséget és autonómia-elképzeléseket illeti. Az autonómiatörekvések hátszelével egyre látványosabbá vált a zászlót használó szimbolikus politizálás a virtuális-, és a köztereken. A székely zászló a romániai közigazgatás és decentralizáció vitája révén egyfajta cselekvővé vált, mivel nem csupán eszköze lett az etnikai mobilizációnak, az autonómiatörekvéseknek, hanem szervezője, főszereplője is.
A 2009-ben szervezett Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen, a székelységre vonatkozó jelképek elfogadását követően Hargita és Kovászna megye tanácshatározattal döntött a szimbólumnak a két megye zászlójaként való elfogadásáról is. E két döntéssel szemben folyamatosan megfogalmazódtak ellenérvek, azt kifogásolva, hogy a régió jelképének kialakítása teljesen mellőzte a székelyföldi románság reprezentációját.
Azzal, hogy a megyei tanácsok a zászlót a törvénynek megfelelően megtették a megyék jelképének, megváltozott a tárgy használatának kontextusa. Már nem kizárólag egy etnikailag homogén közösség törekvéseit, civil kezdeményezését testesítette meg, hanem az adminisztratív módon (a helyi közigazgatáson keresztül) és pragmatikusan (különböző szimbolikus gyakorlatok által) építkező Székelyföld létrejöttét, vagyis egyfajta intézményesülési folyamatot mutatott.
A jelentésváltozás és popularizálódás mértéke pontosan követi azt a logikát és versengést, amelyben a civil kezdeményezések beolvadnak a politikai életbe, vagy sok esetben perifériára szorulnak. A zászlóval kapcsolatos események zászlóvivőivé a nyilvánosságban leginkább a megyei elnökök és polgármesterek váltak, akik performatív események sorozatán keresztül bizonyították a kiállásukat az autonómiatörekvések és a székely jelképek intézményesült használata mellett.
Az intézményesülési folyamat mellett, azzal párhuzamosan a zászló egyre inkább megjelent a használók körének személyes szférájában. A magánházakra kifüggesztve leginkább a külvilággal kommunikál, egyfajta „célzatos kommunikáció”, az érdekesebb azonban az, ahogy az otthonokban kezdték használni. A különböző méretekben, alakban előállított, forgalmazott tárgyak pont azt a célt szolgálják, hogy a lakásbelső, az otthon díszei lehessenek, vagyis egyfajta dekorációs funkciót is betöltenek. A zászló körüli román és helyi magyar vezetők közötti ellentétek akkor váltak igazán a szélesebb nyilvánosság számára is láthatóvá, amikor a magyar kormány úgy döntött, hogy ismét nyomatékosítja szolidaritását a székelyföldi autonómiatörekvésekkel. A „zászlóügy” ennek szimbolikusan is a szereplőjévé vált, mivel a magyarországi nyilvánosság a székely zászló hivatalos használatának tiltását a román nacionalizmus kézzelfogható jeleként értelmezte, azét a zászlóét, amely „egy etnikai csoport jogosan használt jelképe, az önreprezentáció jogának alapvető megnyilvánulása” (Idézet Izsák Balázs SZNT-vezető beszédéből, ami a Virtuális Székelyföld születik című sajtótájékoztatón hangzott el, 2014. május 07-én). 2013 elejére a „zászlóügy” egy magyar-román diplomáciai ellentétté duzzadt.
A magyar kormányzat a „nemzetegyesítés”, vagyis a kisebbségi helyzetben élő magyar lakosság melletti kiállását több szimbolikus cselekedettel nyomatékosította, például a székely zászló az Országházra való kifüggesztésével, vagy a székely himnusz éneklésével egy-egy hivatalosnak számító eseményen. Ezzel a performatív aktussal jelezte a hatalom/hatalma azon privilégiumát, hogy meghatározza a nemzeti jelképek helyét, – a törvény által előírt, kötelező érvényű jelképek használata mellett (magyar zászló, lobogó és himnusz) beiktatta a székely himnusz és zászló használatát is, mintegy nyomatékosítva az egységes Székelyföld létét, a Romániából való „kiemelését”, és mindezzel a magyar nemzethez való szimbolikus kapcsolását.
A szolidaritási akció kezdeményezőjeként fellépő budapesti kerület (XXII., Budafok-Tétény) városházának felhívását követően egyre több magyarországi önkormányzat tette ki a székely zászlót. Ahogy a kerület polgármestere fogalmazott: „Fontos, hogy érezzék a székelyföldi magyarok, hogy nincsenek egyedül, közösséget vállalunk velük”, majd a többi önkormányzatot megszólító felhívás így szólt: „Tűzze ki minél több önkormányzat a polgármesteri hivatalára a székely zászlót! Érezzék a székelyföldi, erdélyi magyarok, nem csak a paragrafusokban él a nemzeti összetartozás!” Természetesen azt is látnunk kell, hogy a székely zászló magyarországi kitűzése során alakuló jelentések is mennyire eltérnek egymástól.
Fontos érzékelni, hogy mekkora különbség van egy budapesti önkormányzatra felfüggesztett székely zászló és például a gyöngyöspatai vezetőség szimbolikus aktusa között.
Mivel a székely zászló használatát és hozzáférhetőségét a magyarországi jogrend törvény által nem szabályozhatja, a zászló a kitüntetett, a nemzeti összetartozás szemléltetésére kiszemelt tárgyak kategóriarendszerében a címeres, majd az angyalos-címeres magyar zászló, valamint az Árpádsávos zászló nemzeti jelképrendszerébe tagozódott.
E zászlók kapcsán is felrajzolható egy érdekes életút, a redszerváltástól kezdődően különböző hullámokban megfigyelhető zászló-, és jelképkultusz tárgyaiként, adott időszakokban mindegyik a nemzeti érzelem intenzitását és az összetartozás hőfokát hivatott demonstrálni. Majd a kétezres évek közepétől, főleg 2006 októbere után e zászlók a tömegessé váló radikális jobboldali gyakorlatokon keresztül a nemzet egyfajta alternatív felfogásával asszociálódtak,
amelyben a nemzeti mint etnikai és faji kategória jelölőivé váltak. Vagyis nem egy modern nemzetállam állampolgárainak összetartozása a hangsúlyos a zászló jelentési tartományában, hanem a leszármazáson és közös kultúrán keresztül beazonosítható és elkülöníthető egység.
A székely zászló a magyarországi nemzeti jelképek és hagyományos termékek árurendszerében legtöbbször a „történelmi és egyéb zászlók” kategóriájába került. A használat során is összefonódott a többi ilyen típusú tárggyal: a nyilvános terekben tüntetéseken, ünnepeken (budapesti pártrendezvényeken, megemlékezéseken), Magyarország-szerte magánházakon, az Árpádsávos, és/vagy címeres magyar zászló mellett (olykor helyett) került kifüggesztésre, mintegy hangsúlyozva a szimbolikus megkülönböztetést, az „igazi magyar” kategóriájának megkonstruálásában betöltött funkcióját. A székely zászló története koránt sem befejezett, értelmezési és jelentési mezői pedig folyamatosan gazdagodnak, egyelőre ebben a szövegben csak pár elkülöníthető tartományát, fázisát, értelmezési kontextusát mutattam be: a hitelesítés folyamatától az intézményesülés, az autonómia-törekvések, a „külső hatalmi erőkkel szembeni harc” szimbólumán keresztül, a jelölő/etnikai marker jellegtől, a domesztikált, személyes szférában betöltött szerepéig. Ugyanakkor, ami egy ilyen mozgó célpont (jelentésében folyamatosan változó tárgy) vizsgálatának értelmét adja, a popularizációjának megértése is. Vagyis hogyan lesz tíz év alatt egy megkonstruált tárgyból hagyományos, ősi zászló, a használók „kezében” hogyan változik a tartalma, jelentése.
Érdekes megfigyelni a lokális közösségek, szervezetek, erdélyi, magyarországi és külföldi (például a török szolidaritási akciók) kontextusaiban folyamatosan kialakuló jelentéseket, folyamatosan változó tartalmakat. Ezzel párhuzamosan pedig fontos megfigyelni a zászló definíciójáért, értelmezéséért folytatott harcot is (itt szeretnék visszautalni Örkény István a címben szereplő „szóvirágára”), vagyis azt, hogy milyen csoportok, személyek alakítják és ellenőrzik a közösség önreprezentációját. A kutatást a Balassi Intézet-Magyar Ösztöndíj Bizottsága támogatta. A szerzőről
Patakfalvi Czirják Ágnes kultúrakutató, szociológus a Pécsi Tudományegyetem Kultúrakutatás program dokori hallgatója, főbb érdeklődési területei: ifjúsági szubkultúrák, fogyasztás és populáris kultúra, ezekben a témákban Romániában, Törökországban és Magyarországon végzett terepkutatásokat. Tanulmányai tulnyomó részt szerkesztett kötetekben jelentek meg, főleg zenei szubkultúrákról, alkotói közösségekről és radikális jobboldali csoportokról. A szerző a budapesti Collective Morning alkotói közösség tagja, szabadidejében képzőművészettel, könyvekkel és társadalmi problémákkal foglalkozik.
Transindex.ro
„Elmondhatjuk tehát, hogy Közép Európa Keleti Kárpátok övezte részén, a Székelyföldön, él egy, a szálláshelyén őshonos, ma is 700000-es lélekszámot számláló nép, mely ezer éve rendelkezik az államiság minden feltételével, megteremtve az államszervezés minden eszközét. Saját hadseregével és vérével védett ősi területe, maga teremtette alkotmányos jogrendje, kultúrája, ősi írása, himnusza és identitás jelképei, zászlaja, címere van. (...) Következésképpen: Népem, a Székely Nép önrendelkezésre van ítélve! Választania kell: vagy élni fog a népeket megillető önrendelkezési jogával és önigazgatási hagyományaihoz visszatérve, saját kezébe veszi sorsának irányítását, vagy a lassú felszámolás útjára lép és szétszóratik a nagyvilágban.” Borsos Géza József
„Őshonos”, „államiság feltételei”, „vérével védett”, „önrendelkezés joga”, „önigazgatási hagyomány”, „saját kezébe veszi sorsának irányítását”, csak hogy a legfontosabb fogalmakat kiszemezgessük az idézett szövegből, amely jó példája a székelység kapcsán körüljárható gondolati mezőnek. A székely közösség időbeli folytonosságának elképzelése, amely megalapozza a jelenről és a jövőről alkotott gondolatok medrét, a Borsos Géza József-féle idézetben egyfajta morális parancs és elkerülhetetlen sors-beteljesülés erejével bír:
„Népem, a Székely Nép önrendelkezésre van ítélve!”
Az elképzelés medrét a különböző, múltból örökölt elemek kövezik ki: jogrend, ősi írás, himnusz, zászló, címer stb., és mindez az idő-tér által meghatározott koordinátarendszerbe ágyazódik. A tér az ugyancsak elrendeltnek és állandónak mondható, vagyis Székelyföld területe, az idő pedig egy jól felépített folyamatosság. Ez a folyamatosság a különböző korszakokhoz tartozó történeteket, történelmi eseményeket (eredetmítoszok, legendák, különböző csaták és harcok történetei, 1848-49-es események, majd a világháborúk, Trianon stb.) egy adott időszálra fűzi fel, az állandó alanya pedig a harcolni kényszerülő székelység.
A székely közösség megszervezését, közösséggé formálását, annak módját irányító elképzelések és stratégiák hátterében az – a gyakorlatban könnyen megragadható alapvetés – áll, hogy a történelem az élet tanítómestere, vagyis, ha visszautazunk az időben, megtaláljuk a hiteles identitást, a helyes irányt. A székely zászló története kapcsán is markánsan jelen van ez az elképzelés.
A székely zászlóként ismert jelkép története 2004-ben kezdődik. Ezt a datálást egyes kritikusok túl közelinek ítélik meg, ebből fakadóan a zászló vizuális megjelenítését alkalmatlannak, méltatlannak tartják a székelység autentikus és ősi jellegének hangsúlyozására. A zászló hitelességével kapcsolatban az elmúlt tíz év azonban kegyesnek bizonyult, és kialakult egyfajta kompromisszum a kérdésben. Fogalmazhatunk úgy, hogy az igény és a használat felülírta a hitelesség kapcsán felmerülő kételyeket. Egy jól menedzselhető szimbólummal van dolgunk, ismerjük a „születésének” körülményeit (erről bővebben lásd itt), pontos dátumát, mindez megkönnyíti a köré szervezhető események kivitelezését is. Itt elsősorban olyan nemzetközileg is elterjedt ünnepekre (National Flag Day, Flag Day) gondolok, amelyek egy-egy adott ország nemzeti zászlója köré, általában az adott ország függetlenségének vagy egy fontosabb megemlékezésének dátumára szerveznek. Romániában 1998-ban döntöttek a nemzeti zászló napjának beiktatásáról és kötelező ünneppé nyilvánításáról, ami minden évben június 26-án kerül megrendezésre. A dátum a piros-sárga-kék zászló jelképpé választásának időpontjára emlékeztet.
Másrészt a szimbolikus politikai cselekvések sora, amely a jelkép jelentését, a zászló jellegét és használatának körülményeit meghatározta, elég muníciót szolgáltat ahhoz, hogy egy eseményekben gazdag történet kerekedjen a szűk tíz év alatt. A nyilvános terek, épületek felzászlózásának a román hatalom általi szankcionálása és az arra adott reakciók, valamint a nyilatkozatok és közösségi akarat kifejezésre juttatásának folyamata a zászlót fokozatosan a közösség központi szimbólumává avatta.
Miközben bővül azoknak a szereplőknek a köre, akik a „székelység” nevében jogokat követelnek, „cselekednek”, vele „szolidaritást vállalnak” (itt nemcsak a magyarországi politikai szereplőkre és egyes civil szervezetekre gondolok, hanem az Isztambulban szervezett, a székelyföldi autonómiát támogató szolidaritás-napra, a türk-török hagyományok felelevenítését támogató, konzervatív értékeket valló Hoca Ahmed Yesevi Vakfi szervezésében), ha közelebb lépünk, nyilvánvalóvá válnak azok a törésvonalak, amelyek ezen az egységesnek láttatott székelységen belül, illetve rajta kívül léteznek (Ki/kik képviselik az autonómia ügyét hitelesen?, Mit jelent pontosan ez a hitelesség?, Ki/kik vállalnak a székelyföldi autonómia ügyével szolidaritást? Mennyire esnek egybe az autonómiát szorgalmazó helyi szervezetek céljai és értékei a szolidaritást vállaló szervezetekével? Stb.).
A kommunizmus éveiből megörökölt, az erdélyi magyar kisebbségi kontextus kapcsán kirajzolódó, mostanra jelentésében túlterhelt diskurzusokat a „menni vagy maradni”, „megmaradni vagy asszimilálódni” dilemmái alakították. Ehhez képest a kétezres évektől kezdődően a nyilvánosságban egyre inkább az a kérdéskör tematizálódott, hogy hogyan lehetséges megszervezni a magyar közösségek hétköznapjait gazdaságilag- kulturálisan-társadalmilag kiegyensúlyozottabb módon, hogyan lehet beindítani az otthonteremtés és újjászervezés folyamatait. Ehhez kapcsolódóan a lokális, alulról jövő kezdeményezések mellett, a közösségépítés, nemzetépítés módszertanának olykor mintha tankönyvszagú utasításait követné. A székelyföldi/magyar közösség önmeghatározásának folyamata során artikulálódó új irány megpróbálja összhangban kezelni az értelmiségi körök által indítványozott kezdeményezéseket az alulról építkező folyamatokkal.
A kibontakozni látszó diskurzus ugyanakkor, egyelőre úgy tűnik, hogy komolyan veszi azt a kultúrakutatásban, társadalomtudományokban elfogadott tételt, mely szerint a kultúra nemcsak egy monolit, sok könyvön és magas kultúrán keresztül elérhető transzcendens szféra, hanem ennél jóval hétköznapibb dolog (is!). Ennek megfelelően fontos hangsúlyozni azt is, hogy a (kulurális/etnikai) identitás nem kizárólag egy politikai identitás (a csoporthoz való tartozás érzése, annak kinyilvánítása és a közös kultúra birtoklása), hanem a hétköznapi fogyasztáson keresztül is megragadható. „A fogyasztás ugyanis nem csupán az áruvásárlás aktusából vagy szolgáltatások egyszeri igénybevételéből áll, hanem különböző, szervesen összekapcsolódó tevékenységek láncolatából: a fogyasztói vágyak felismerésétől és preferenciákba rendezésétől kezdve a fogyasztás megtervezésén és a megfelelő áruk vagy szolgáltatások megválasztásán át azok használatáig, élvezetéig és a tárgyi javak karbantartásáig, majd elhanyagolásáig, elfelejtéséig vagy eldobásáig. A fogyasztási tevékenységsorozat időigényességének megkésett felismerése kétségkívül maga után vonja a fogyasztást korábban pillanatszerűnek és ezáltal marginálisnak tekintett nézetek dekonstrukcióját.” (http://www.c3.hu/scripta/scripta0/replika/2122/voros.htm) A fogyasztás és az identitás megélésének tereit, módját, alkalmait pedig meg kell szervezni, az etnicizált/nemzetiesített termékeket, tárgyakat, szimbólumokat, ízeket, élményeket elő kell állítani, forgalmazását meg kell oldani. Erre tesznek kísérletet azok a kezdeményezések, amelyek a székely identitás megélésének alkalmait megpróbálják az ünnepnapok mellett a hétköznapokra is kiterjeszteni, például a „székely termékek” forgalmazásával – ilyen a Góbé termékek forgalmazása – vagy az idén másodjára megszervezett katrosai Székölykök Gyermekfesztivál ötlete, a szabadidő eltöltésének kitalálásán, vagy az internetes tartomány-név, levelezési-rendszer (sic.hu, @sic.hu) megalkotásán keresztül. De ugyanúgy az iskolai oktatásban, a kulturális emlékezet kitüntetett eseményein és helyszínein (március 15., iskolai koszorúzások), a szabadidős tevékenységeken (honismereti biciklitúra, lovagló és hagyományőrző táborok, baba-mama-papa klubok, könyvek és ismeretterjesztő kiadványok), a hagyományok újrahasznosításán/feltalálásán (Székely Vágta, székely gasztronómia, Csíksomlyói búcsú mai formája, székelyföldi gombász egyesületek, helyi turizmus stb.), a kollektív ünnepek (búcsúk, vásárok, vallási ünnepek) és a hétköznapok megszervezésén, projekteken (fészekrakó projektek, Székely Előfutár Ösztöndíj, Barabási László-ösztöndíj, stb.) keresztül. A Székelyföldön megfigyelhető közösségépítés új irányában a szülőföld – kultúra – székely identitás hármasa a pragmatikus, tudatos és aprólékos, lokális és regionális építkezésen keresztül alakul.
A székelyföldi régió egységes, jól megjeleníthető, körülhatárolt, áruvá tehető – így fogyaszthatóvá tett – identitáscímkéjének kialakítása az erőteljes önreprezentációra való igény megfogalmazódásaként érthető. Az elmúlt évtizedekben ez a reprezentáció, a határok pontos ki-, és megjelölését, a térség valamelyest egységes megjelenítését és etnikai jellegét célozta. Az otthonteremtés összetett és befejezetlen folyamatában a székely zászló, mint központi szimbólum folyamatosan jelen volt.
A székely zászló történetének alakulásában az erős önreprezentációs és a határmegjelölő szerep mellett, egy másik folyamat is közrejátszik. A székelyföldi magyar lakosság számára a zászló a román közigazgatási reformfolyamathoz kapcsolódó küzdelmek kitüntetett szereplője lett, ennek tétje a Székelyföld mint közigazgatási egység létrejötte. A decentralizáció hatékony megszervezése körüli kérdések a romániai nyilvánosságban egyre nagyobb lendületet vettek, amelynek szükségességével a nyilvánosság szereplői általában egyetértenek, de a régiók kialakítása és hatáskörökkel való felruházása kényes kérdésnek bizonyult, főleg ami a székelyföldi magyar közösséget és autonómia-elképzeléseket illeti. Az autonómiatörekvések hátszelével egyre látványosabbá vált a zászlót használó szimbolikus politizálás a virtuális-, és a köztereken. A székely zászló a romániai közigazgatás és decentralizáció vitája révén egyfajta cselekvővé vált, mivel nem csupán eszköze lett az etnikai mobilizációnak, az autonómiatörekvéseknek, hanem szervezője, főszereplője is.
A 2009-ben szervezett Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen, a székelységre vonatkozó jelképek elfogadását követően Hargita és Kovászna megye tanácshatározattal döntött a szimbólumnak a két megye zászlójaként való elfogadásáról is. E két döntéssel szemben folyamatosan megfogalmazódtak ellenérvek, azt kifogásolva, hogy a régió jelképének kialakítása teljesen mellőzte a székelyföldi románság reprezentációját.
Azzal, hogy a megyei tanácsok a zászlót a törvénynek megfelelően megtették a megyék jelképének, megváltozott a tárgy használatának kontextusa. Már nem kizárólag egy etnikailag homogén közösség törekvéseit, civil kezdeményezését testesítette meg, hanem az adminisztratív módon (a helyi közigazgatáson keresztül) és pragmatikusan (különböző szimbolikus gyakorlatok által) építkező Székelyföld létrejöttét, vagyis egyfajta intézményesülési folyamatot mutatott.
A jelentésváltozás és popularizálódás mértéke pontosan követi azt a logikát és versengést, amelyben a civil kezdeményezések beolvadnak a politikai életbe, vagy sok esetben perifériára szorulnak. A zászlóval kapcsolatos események zászlóvivőivé a nyilvánosságban leginkább a megyei elnökök és polgármesterek váltak, akik performatív események sorozatán keresztül bizonyították a kiállásukat az autonómiatörekvések és a székely jelképek intézményesült használata mellett.
Az intézményesülési folyamat mellett, azzal párhuzamosan a zászló egyre inkább megjelent a használók körének személyes szférájában. A magánházakra kifüggesztve leginkább a külvilággal kommunikál, egyfajta „célzatos kommunikáció”, az érdekesebb azonban az, ahogy az otthonokban kezdték használni. A különböző méretekben, alakban előállított, forgalmazott tárgyak pont azt a célt szolgálják, hogy a lakásbelső, az otthon díszei lehessenek, vagyis egyfajta dekorációs funkciót is betöltenek. A zászló körüli román és helyi magyar vezetők közötti ellentétek akkor váltak igazán a szélesebb nyilvánosság számára is láthatóvá, amikor a magyar kormány úgy döntött, hogy ismét nyomatékosítja szolidaritását a székelyföldi autonómiatörekvésekkel. A „zászlóügy” ennek szimbolikusan is a szereplőjévé vált, mivel a magyarországi nyilvánosság a székely zászló hivatalos használatának tiltását a román nacionalizmus kézzelfogható jeleként értelmezte, azét a zászlóét, amely „egy etnikai csoport jogosan használt jelképe, az önreprezentáció jogának alapvető megnyilvánulása” (Idézet Izsák Balázs SZNT-vezető beszédéből, ami a Virtuális Székelyföld születik című sajtótájékoztatón hangzott el, 2014. május 07-én). 2013 elejére a „zászlóügy” egy magyar-román diplomáciai ellentétté duzzadt.
A magyar kormányzat a „nemzetegyesítés”, vagyis a kisebbségi helyzetben élő magyar lakosság melletti kiállását több szimbolikus cselekedettel nyomatékosította, például a székely zászló az Országházra való kifüggesztésével, vagy a székely himnusz éneklésével egy-egy hivatalosnak számító eseményen. Ezzel a performatív aktussal jelezte a hatalom/hatalma azon privilégiumát, hogy meghatározza a nemzeti jelképek helyét, – a törvény által előírt, kötelező érvényű jelképek használata mellett (magyar zászló, lobogó és himnusz) beiktatta a székely himnusz és zászló használatát is, mintegy nyomatékosítva az egységes Székelyföld létét, a Romániából való „kiemelését”, és mindezzel a magyar nemzethez való szimbolikus kapcsolását.
A szolidaritási akció kezdeményezőjeként fellépő budapesti kerület (XXII., Budafok-Tétény) városházának felhívását követően egyre több magyarországi önkormányzat tette ki a székely zászlót. Ahogy a kerület polgármestere fogalmazott: „Fontos, hogy érezzék a székelyföldi magyarok, hogy nincsenek egyedül, közösséget vállalunk velük”, majd a többi önkormányzatot megszólító felhívás így szólt: „Tűzze ki minél több önkormányzat a polgármesteri hivatalára a székely zászlót! Érezzék a székelyföldi, erdélyi magyarok, nem csak a paragrafusokban él a nemzeti összetartozás!” Természetesen azt is látnunk kell, hogy a székely zászló magyarországi kitűzése során alakuló jelentések is mennyire eltérnek egymástól.
Fontos érzékelni, hogy mekkora különbség van egy budapesti önkormányzatra felfüggesztett székely zászló és például a gyöngyöspatai vezetőség szimbolikus aktusa között.
Mivel a székely zászló használatát és hozzáférhetőségét a magyarországi jogrend törvény által nem szabályozhatja, a zászló a kitüntetett, a nemzeti összetartozás szemléltetésére kiszemelt tárgyak kategóriarendszerében a címeres, majd az angyalos-címeres magyar zászló, valamint az Árpádsávos zászló nemzeti jelképrendszerébe tagozódott.
E zászlók kapcsán is felrajzolható egy érdekes életút, a redszerváltástól kezdődően különböző hullámokban megfigyelhető zászló-, és jelképkultusz tárgyaiként, adott időszakokban mindegyik a nemzeti érzelem intenzitását és az összetartozás hőfokát hivatott demonstrálni. Majd a kétezres évek közepétől, főleg 2006 októbere után e zászlók a tömegessé váló radikális jobboldali gyakorlatokon keresztül a nemzet egyfajta alternatív felfogásával asszociálódtak,
amelyben a nemzeti mint etnikai és faji kategória jelölőivé váltak. Vagyis nem egy modern nemzetállam állampolgárainak összetartozása a hangsúlyos a zászló jelentési tartományában, hanem a leszármazáson és közös kultúrán keresztül beazonosítható és elkülöníthető egység.
A székely zászló a magyarországi nemzeti jelképek és hagyományos termékek árurendszerében legtöbbször a „történelmi és egyéb zászlók” kategóriájába került. A használat során is összefonódott a többi ilyen típusú tárggyal: a nyilvános terekben tüntetéseken, ünnepeken (budapesti pártrendezvényeken, megemlékezéseken), Magyarország-szerte magánházakon, az Árpádsávos, és/vagy címeres magyar zászló mellett (olykor helyett) került kifüggesztésre, mintegy hangsúlyozva a szimbolikus megkülönböztetést, az „igazi magyar” kategóriájának megkonstruálásában betöltött funkcióját. A székely zászló története koránt sem befejezett, értelmezési és jelentési mezői pedig folyamatosan gazdagodnak, egyelőre ebben a szövegben csak pár elkülöníthető tartományát, fázisát, értelmezési kontextusát mutattam be: a hitelesítés folyamatától az intézményesülés, az autonómia-törekvések, a „külső hatalmi erőkkel szembeni harc” szimbólumán keresztül, a jelölő/etnikai marker jellegtől, a domesztikált, személyes szférában betöltött szerepéig. Ugyanakkor, ami egy ilyen mozgó célpont (jelentésében folyamatosan változó tárgy) vizsgálatának értelmét adja, a popularizációjának megértése is. Vagyis hogyan lesz tíz év alatt egy megkonstruált tárgyból hagyományos, ősi zászló, a használók „kezében” hogyan változik a tartalma, jelentése.
Érdekes megfigyelni a lokális közösségek, szervezetek, erdélyi, magyarországi és külföldi (például a török szolidaritási akciók) kontextusaiban folyamatosan kialakuló jelentéseket, folyamatosan változó tartalmakat. Ezzel párhuzamosan pedig fontos megfigyelni a zászló definíciójáért, értelmezéséért folytatott harcot is (itt szeretnék visszautalni Örkény István a címben szereplő „szóvirágára”), vagyis azt, hogy milyen csoportok, személyek alakítják és ellenőrzik a közösség önreprezentációját. A kutatást a Balassi Intézet-Magyar Ösztöndíj Bizottsága támogatta. A szerzőről
Patakfalvi Czirják Ágnes kultúrakutató, szociológus a Pécsi Tudományegyetem Kultúrakutatás program dokori hallgatója, főbb érdeklődési területei: ifjúsági szubkultúrák, fogyasztás és populáris kultúra, ezekben a témákban Romániában, Törökországban és Magyarországon végzett terepkutatásokat. Tanulmányai tulnyomó részt szerkesztett kötetekben jelentek meg, főleg zenei szubkultúrákról, alkotói közösségekről és radikális jobboldali csoportokról. A szerző a budapesti Collective Morning alkotói közösség tagja, szabadidejében képzőművészettel, könyvekkel és társadalmi problémákkal foglalkozik.
Transindex.ro
2014. szeptember 1.
Együttműködési szerződés a magyar és az erdélyi újságíró szervezetek között
Megújította a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) és a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MURE) tizenhét évvel ezelőtt kötött együttműködési megállapodásukat, szombaton délelőtt, Félixfürdőn. A közös nyilatkozatot Tóth Károly a MÚOSZ és Rácz Éva-Mária a MURE elnöke látták el kézjegyükkel.
Az aláírásnál jelen volt dr. Bodonovich Jenő, Magyarország Nemzeti Média– és Hírközlési biztosa.
A két szövetség az etikai együttműködés területén is keresi a lehetőségeket.
- A két újságíró szervezet arra törekszik, hogy tagjaik szakmai teljesítményük további javításával társadalmi elismertségük is növekedjék – fogalmaznak a dokumentumban.
mediatica.ro, Erdély.ma
Megújította a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) és a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MURE) tizenhét évvel ezelőtt kötött együttműködési megállapodásukat, szombaton délelőtt, Félixfürdőn. A közös nyilatkozatot Tóth Károly a MÚOSZ és Rácz Éva-Mária a MURE elnöke látták el kézjegyükkel.
Az aláírásnál jelen volt dr. Bodonovich Jenő, Magyarország Nemzeti Média– és Hírközlési biztosa.
A két szövetség az etikai együttműködés területén is keresi a lehetőségeket.
- A két újságíró szervezet arra törekszik, hogy tagjaik szakmai teljesítményük további javításával társadalmi elismertségük is növekedjék – fogalmaznak a dokumentumban.
mediatica.ro, Erdély.ma
2014. szeptember 2.
Ki beszél, ki hallgat
Meglepőnek semmiképpen sem nevezhetnénk Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes szavait, miszerint nem fogadják el az autonómiát – de legalább információban nem oly szegény a Szociáldemokrata Párt egyik első emberének nyilatkozata: azt állítja ugyanis, hogy az RMDSZ sem hivatalosan, sem informálisan nem hozakodott elő ezzel az igénnyel.
Ami bizony, finoman szólva sem vet túl jó fényt a szövetség vezetésére, illetve a magát az erdélyi magyarság igényeinek szószólójaként beállító államfőjelöltjére, Kelemen Hunorra. Persze, jól tudjuk, az elnökválasztási kampány javában zajlik már, s azzal is tisztában vagyunk, hogy Romániában jelenleg is az a jelölt pályázik legnagyobb eséllyel a tisztségre, aki előzőleg megnyeri a Ki a nagyobb román hazafi című vitát. A legnagyobb ortodox címet már elnyerteforma a szociáldemokrata Victor Ponta, legesélyesebb ellenjelöltje, a lutheránus vallása miatt védekezésre kényszerült Klaus Johannis ezért ellentámadással próbálkozott, s azzal replikázott, hogy márpedig ő nem támogatja az autonómiát. S ha már a jobboldali jelölt útnak indította a Ki ellenzi inkább az autonómiát, anélkül, hogy tudná, mit is jelent az című versenyt, nosza, beneveztek a többiek is. Teljesen természetes tehát, hogy az RMDSZ koalíciós partnerének, a Szociáldemokrata Pártnak is meg kellett szólalnia az ügyben – megfelelően magas, de nem a legmagasabb szinten, hogy azért a koalíciós kapcsolatok se sérüljenek –, a Kelemen Hunorék által hónapok óta lebegtetett statútum pedig kiváló alkalomnak mutatkozott erre. Hiszen ismét leszögezhették, ezúttal is ellentmondást nem tűrően, hogy ők aztán soha, semmilyen körülmények között az ilyen jellegű követelésekkel egyetérteni nem tudnak, semmiféle zsarolásnak nem engednek – csak tudnánk, miféle zsarolásról lehetne szó, ha Kelemen Hunorék még csak fel sem vetették a témát? –, különben is, hangzott a burkolt figyelmeztetés: megvan a parlamenti többségük az RMDSZ nélkül is. Értjük tehát, hogy Liviu Dragnea miért beszél. De vajon miért hallgat az RMDSZ? Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Meglepőnek semmiképpen sem nevezhetnénk Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes szavait, miszerint nem fogadják el az autonómiát – de legalább információban nem oly szegény a Szociáldemokrata Párt egyik első emberének nyilatkozata: azt állítja ugyanis, hogy az RMDSZ sem hivatalosan, sem informálisan nem hozakodott elő ezzel az igénnyel.
Ami bizony, finoman szólva sem vet túl jó fényt a szövetség vezetésére, illetve a magát az erdélyi magyarság igényeinek szószólójaként beállító államfőjelöltjére, Kelemen Hunorra. Persze, jól tudjuk, az elnökválasztási kampány javában zajlik már, s azzal is tisztában vagyunk, hogy Romániában jelenleg is az a jelölt pályázik legnagyobb eséllyel a tisztségre, aki előzőleg megnyeri a Ki a nagyobb román hazafi című vitát. A legnagyobb ortodox címet már elnyerteforma a szociáldemokrata Victor Ponta, legesélyesebb ellenjelöltje, a lutheránus vallása miatt védekezésre kényszerült Klaus Johannis ezért ellentámadással próbálkozott, s azzal replikázott, hogy márpedig ő nem támogatja az autonómiát. S ha már a jobboldali jelölt útnak indította a Ki ellenzi inkább az autonómiát, anélkül, hogy tudná, mit is jelent az című versenyt, nosza, beneveztek a többiek is. Teljesen természetes tehát, hogy az RMDSZ koalíciós partnerének, a Szociáldemokrata Pártnak is meg kellett szólalnia az ügyben – megfelelően magas, de nem a legmagasabb szinten, hogy azért a koalíciós kapcsolatok se sérüljenek –, a Kelemen Hunorék által hónapok óta lebegtetett statútum pedig kiváló alkalomnak mutatkozott erre. Hiszen ismét leszögezhették, ezúttal is ellentmondást nem tűrően, hogy ők aztán soha, semmilyen körülmények között az ilyen jellegű követelésekkel egyetérteni nem tudnak, semmiféle zsarolásnak nem engednek – csak tudnánk, miféle zsarolásról lehetne szó, ha Kelemen Hunorék még csak fel sem vetették a témát? –, különben is, hangzott a burkolt figyelmeztetés: megvan a parlamenti többségük az RMDSZ nélkül is. Értjük tehát, hogy Liviu Dragnea miért beszél. De vajon miért hallgat az RMDSZ? Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 2.
Belföldi hírek
Kelement támogatja a HARGITA MEGYEI KULTURÁLIS KÖZPONT
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) támogatja Kelemen Hunor indulását a romániai elnökválasztáson. Erről Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke beszélt tegnap, aki szerint az RMDSZ elnöke az erdélyi magyarok érdekeinek legmegfelelőbb képviselője.
Ezt tükrözi az is, hogy Kelemen mindvégig „az együttműködést és a párbeszédet szorgalmazza, valamint minden alkalommal elmondja, hogy a romániai kisebbségvédelemben még sok a tennivaló” – hangsúlyozta Vincze Lóránt. Az szövetség külügyi titkára emlékeztetett, az RMDSZ az elmúlt években az élén állt annak az erőfeszítésnek, amely a FUEN ernyője alatt az európai kisebbségvédelmi keret kidolgozását célozta. A FUEN alelnöke szerint Románia érdeke, hogy a kisebbségekre államalkotó tényezőként tekintsen, elfogadja közösségi igényeit, és az egész társadalom javára fordítsa a nemzeti közösségek értékeit, erősségeit. „Hiszem azt, hogy Kelemen Hunor államelnökjelöltként ezt a gondolatot hitelesen fogja megjeleníteni” – összegzett Vincze Lóránt.
Legyen kötelező a szavazás
Kötelezővé tenné a szavazást Ioan Munteanu, a Szociáldemokrata Párt képviselője. A honatya tegnap ismertette, törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe – jelenleg a szenátus asztalán –, amely kötelezővé tenné a szavazást az állampolgárok számára, és pénzbírsággal sújtaná azokat, akik nem járulnak az urnák elé. Munteanu úgy véli, hogy a kötelező szavazással felelősebbé válna mind a politikai osztály, mind a választótábor. „Évek óta egyre kevesebb ember megy el szavazni, és a választók 28 százaléka dönt az ország sorsáról, míg a többiek elégedetlenségüknek adnak hangot a szavazás után. Ötszáz lejtől ezer lejig terjedő bírságot javasolok azok esetében, akik nem mennek el szavazni” – mondta a képviselő.
Tízezrek a Forgatagon
Tavalyhoz képest jelentősen megnőtt az érdeklődés a vasárnap zárult Vásárhelyi Forgatag rendezvényei iránt, a szervezők szerint a több mint kétszáz programra megközelítőleg 40 ezren voltak kíváncsiak. Portik Vilmos, a marosvásárhelyi magyar kulturális napokként tavaly alapított Forgatag egyik főszervezője szerint a legnépszerűbbnek a szombat esti Rúzsa Magdi- és a vasárnap esti Nagy Feró- és Beatrice-koncert bizonyult, amelyekre mindkét este több mint 10 ezren látogattak ki. Portik pozitívumnak tartja, hogy a fesztivál fő helyszínén, a Maros-parton sok román is megfordult, mert ez azt jelenti, hogy a marosvásárhelyi románok is érdeklődnek a magyar kulturális napok iránt. Ez megerősíti a szervezők azon elhatározását, hogy a románok számára is vonzóvá lehet tenni egy ilyen rendezvényt anélkül, hogy feltétlenül csak nekik szóló programot szervezzenek. Mint mondta, a román látogatók leginkább a magyar konyha ízeire voltak kíváncsiak, így a bajai és a zalaegerszegi sátornál, ahol magyar ételeket és borokat lehetett kóstolni. A főszervező reményét fejezte ki, hogy jövőre még jobb lesz a marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal való együttműködés, miután idén javult a szervezők és a hivatal közötti viszony a tavalyhoz képest. A szervezők ugyanis azt szeretnék, hogy a rendezvény fő helyszíne a belvárosba költözzék, de ezt a román városvezetés már a tavaly ahhoz a feltételhez kötötte, hogy legyenek román programok is.
Idén több volt a turista
Közel öt százalékkal nőtt az év első hét hónapjában 2013 azonos időszakához képest a romániai kereskedelmi szálláshelyeken megfordult turisták száma. Az országos statisztikai intézet szerint az említett időszakban 4,5 millió turistát fogadtak. A vendégéjszakák száma elérte a 10,56 milliót, ami 5,8 százalékos növekedés éves összevetésben a tavalyi év első hét hónapjához képest. A turisták csaknem 77 százaléka belföldi volt, a külföldi látogatók aránya 23 százalék, ez megegyezik a tavalyival. A vendégéjszakák 80 százalékát a román turisták töltötték el a szálláshelyeken, a többi 20 százalékot külföldiek. A román turisták átlagban 2,4 napot töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, a külföldiek két napot. A hazai kereskedelmi szálláshelyek kihasználtsági aránya 24 százalék volt, ami 1,1 százalékponttal magasabb a tavalyinál.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kelement támogatja a HARGITA MEGYEI KULTURÁLIS KÖZPONT
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) támogatja Kelemen Hunor indulását a romániai elnökválasztáson. Erről Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke beszélt tegnap, aki szerint az RMDSZ elnöke az erdélyi magyarok érdekeinek legmegfelelőbb képviselője.
Ezt tükrözi az is, hogy Kelemen mindvégig „az együttműködést és a párbeszédet szorgalmazza, valamint minden alkalommal elmondja, hogy a romániai kisebbségvédelemben még sok a tennivaló” – hangsúlyozta Vincze Lóránt. Az szövetség külügyi titkára emlékeztetett, az RMDSZ az elmúlt években az élén állt annak az erőfeszítésnek, amely a FUEN ernyője alatt az európai kisebbségvédelmi keret kidolgozását célozta. A FUEN alelnöke szerint Románia érdeke, hogy a kisebbségekre államalkotó tényezőként tekintsen, elfogadja közösségi igényeit, és az egész társadalom javára fordítsa a nemzeti közösségek értékeit, erősségeit. „Hiszem azt, hogy Kelemen Hunor államelnökjelöltként ezt a gondolatot hitelesen fogja megjeleníteni” – összegzett Vincze Lóránt.
Legyen kötelező a szavazás
Kötelezővé tenné a szavazást Ioan Munteanu, a Szociáldemokrata Párt képviselője. A honatya tegnap ismertette, törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe – jelenleg a szenátus asztalán –, amely kötelezővé tenné a szavazást az állampolgárok számára, és pénzbírsággal sújtaná azokat, akik nem járulnak az urnák elé. Munteanu úgy véli, hogy a kötelező szavazással felelősebbé válna mind a politikai osztály, mind a választótábor. „Évek óta egyre kevesebb ember megy el szavazni, és a választók 28 százaléka dönt az ország sorsáról, míg a többiek elégedetlenségüknek adnak hangot a szavazás után. Ötszáz lejtől ezer lejig terjedő bírságot javasolok azok esetében, akik nem mennek el szavazni” – mondta a képviselő.
Tízezrek a Forgatagon
Tavalyhoz képest jelentősen megnőtt az érdeklődés a vasárnap zárult Vásárhelyi Forgatag rendezvényei iránt, a szervezők szerint a több mint kétszáz programra megközelítőleg 40 ezren voltak kíváncsiak. Portik Vilmos, a marosvásárhelyi magyar kulturális napokként tavaly alapított Forgatag egyik főszervezője szerint a legnépszerűbbnek a szombat esti Rúzsa Magdi- és a vasárnap esti Nagy Feró- és Beatrice-koncert bizonyult, amelyekre mindkét este több mint 10 ezren látogattak ki. Portik pozitívumnak tartja, hogy a fesztivál fő helyszínén, a Maros-parton sok román is megfordult, mert ez azt jelenti, hogy a marosvásárhelyi románok is érdeklődnek a magyar kulturális napok iránt. Ez megerősíti a szervezők azon elhatározását, hogy a románok számára is vonzóvá lehet tenni egy ilyen rendezvényt anélkül, hogy feltétlenül csak nekik szóló programot szervezzenek. Mint mondta, a román látogatók leginkább a magyar konyha ízeire voltak kíváncsiak, így a bajai és a zalaegerszegi sátornál, ahol magyar ételeket és borokat lehetett kóstolni. A főszervező reményét fejezte ki, hogy jövőre még jobb lesz a marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal való együttműködés, miután idén javult a szervezők és a hivatal közötti viszony a tavalyhoz képest. A szervezők ugyanis azt szeretnék, hogy a rendezvény fő helyszíne a belvárosba költözzék, de ezt a román városvezetés már a tavaly ahhoz a feltételhez kötötte, hogy legyenek román programok is.
Idén több volt a turista
Közel öt százalékkal nőtt az év első hét hónapjában 2013 azonos időszakához képest a romániai kereskedelmi szálláshelyeken megfordult turisták száma. Az országos statisztikai intézet szerint az említett időszakban 4,5 millió turistát fogadtak. A vendégéjszakák száma elérte a 10,56 milliót, ami 5,8 százalékos növekedés éves összevetésben a tavalyi év első hét hónapjához képest. A turisták csaknem 77 százaléka belföldi volt, a külföldi látogatók aránya 23 százalék, ez megegyezik a tavalyival. A vendégéjszakák 80 százalékát a román turisták töltötték el a szálláshelyeken, a többi 20 százalékot külföldiek. A román turisták átlagban 2,4 napot töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, a külföldiek két napot. A hazai kereskedelmi szálláshelyek kihasználtsági aránya 24 százalék volt, ami 1,1 százalékponttal magasabb a tavalyinál.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 2.
Könyvbemutató az új konferenciateremben (Zágon)
Felavatták a hét végén a Mikes–Szentkereszty-kastély alagsorában kialakított konferenciatermet. Az esemény a zágoni napok része volt, a szalagot Kis József polgármester és Krzysztof Kuchzynski, Zágon lengyelországi testvértelepülése, Namyslow vezetője vágta el, jelen volt Márton Árpád képviselő, valamint Tamás Sándor megyeitanács-elnök is.
Kis József hangsúlyozta: a megyeháza komoly szerepet vállalt a műemléképület felújításában, a munkát a tetővel kezdték, mostanra jutottak a pincéig. A munkálatok során mindvégig igyekeztek megőrizni az épület korhű jellegét.
A konferenciaterem első eseményeként mutatták be vasárnap Zágon egyház- és művelődéstörténeti monográfiáját taglaló sorozat első két kötetét. A falutörténet megírásának ötlete Berszán Lajos lelkész nevéhez fűződik. Szerzője Balogh László, szerkesztette Málnási Levente, három-négy éves munka húzódik a kiadás mögött. A szerző elmondta: a most megjelent kötetek az akadémiai és a „falusi” jellegű monográfiák közé illeszthetőek be. Kis József szerint a zágoni utódoknak is szükségük lesz a kötetekre, Tamás Sándor meg is ígérte, hogy egy ennél bővebb, a Székelyföld településeit bemutató sorozatban helyet kapó zágoni monográfia kiadását is támogatja a megyeháza – ugyanis erre vonatkozó programot indítottak a megyei önkormányzatnál. Megjegyezte továbbá: nagyon sokan voltak a könyvbemutatón, ami azt jelenti, Zágonnak nemcsak a múltja, hanem a jelene is erős.
Bokor Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Felavatták a hét végén a Mikes–Szentkereszty-kastély alagsorában kialakított konferenciatermet. Az esemény a zágoni napok része volt, a szalagot Kis József polgármester és Krzysztof Kuchzynski, Zágon lengyelországi testvértelepülése, Namyslow vezetője vágta el, jelen volt Márton Árpád képviselő, valamint Tamás Sándor megyeitanács-elnök is.
Kis József hangsúlyozta: a megyeháza komoly szerepet vállalt a műemléképület felújításában, a munkát a tetővel kezdték, mostanra jutottak a pincéig. A munkálatok során mindvégig igyekeztek megőrizni az épület korhű jellegét.
A konferenciaterem első eseményeként mutatták be vasárnap Zágon egyház- és művelődéstörténeti monográfiáját taglaló sorozat első két kötetét. A falutörténet megírásának ötlete Berszán Lajos lelkész nevéhez fűződik. Szerzője Balogh László, szerkesztette Málnási Levente, három-négy éves munka húzódik a kiadás mögött. A szerző elmondta: a most megjelent kötetek az akadémiai és a „falusi” jellegű monográfiák közé illeszthetőek be. Kis József szerint a zágoni utódoknak is szükségük lesz a kötetekre, Tamás Sándor meg is ígérte, hogy egy ennél bővebb, a Székelyföld településeit bemutató sorozatban helyet kapó zágoni monográfia kiadását is támogatja a megyeháza – ugyanis erre vonatkozó programot indítottak a megyei önkormányzatnál. Megjegyezte továbbá: nagyon sokan voltak a könyvbemutatón, ami azt jelenti, Zágonnak nemcsak a múltja, hanem a jelene is erős.
Bokor Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 2.
Napló hetven év távlatából (T1224)
Az idei Úz-völgyi megemlékezésen rendhagyó könyvbemutatót is tartottak: a T1224 – Úz völgye 1944. augusztus 2.–szeptember 19. című kötet szerzője-szerkesztője, Kisgyörgy Tamás ugyanis a helyszínen dedikálta édesapja hadi naplóját és közel kétszáz dokumentumfelvételt tartalmazó kötetét. A Charta Kiadó gondozásában megjelent, T1224 című gyűjtemény a maga nemében egyedülálló kiadvány, hiszen személyes közelségbe hozza a hetven évvel ezelőtti Úz-völgyi betörést, de azt a kort is – előzményeivel és utóéletével együtt –, amelyben mindez megtörtént, megtörténhetett. A személyes jelleget nem csupán az adja, hogy a kötet törzsanyagát a szerkesztő édesapjának 1944. augusztus 2-a és szeptember 19-e között keletkezett „tábori” naplója teszi ki, hanem az is, hogy a rendkívül gazdag illusztráció a kicsi magyar világ valódi képes krónikáját hozza. Ráadásul úgy, hogy a magyar honvédek háromszéki bevonulásától, a harcvonalból származó fényképekig minden felvétel alatt bő képaláírásban igazítja el az olvasót. S mert Úz völgyének gazdag – egyre gazdagodó – utóélete is van, a képanyag felvonultat a hetvenes évek „magánmegemlékezéseitől” napjainkig néhány jellegzetes pillanatot is. A szerző figyelt arra, hogy a felvételek adatközlőit is feltüntesse, akik jobbára a hetven évvel ezelőtti történések szereplői. Bevallottan nem hadtörténeti, sőt, még nem is a tudományos értelemben vett történelmi múltidézés ez. De épp ebben rejlik forrásértéke. Hiszen a szűkszavú, a csapatmozgásokat, a frontbeli történéseket az egyéni megélés tőmondataiban rögzítő napló szó szerint magával viszi az olvasót a hadszíntérre. A napló azáltal is közelebb kerül az olvasóhoz, hogy lapjainak reprodukciója révén az eredeti kockás füzetben is nyomon követhető a szöveg. A felvételeken pedig felelevenedik a múlt a maga képi valóságában: a bevonulást ünneplő tömegeket, hadba induló katonákat, de lövészárokban fekvő honvédeket vagy éppen rövidke tábori pihenőn lévő bakákat láthatunk, valamint a titkos, később nyilvános megemlékezéseket.
Ferencz Csaba, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az idei Úz-völgyi megemlékezésen rendhagyó könyvbemutatót is tartottak: a T1224 – Úz völgye 1944. augusztus 2.–szeptember 19. című kötet szerzője-szerkesztője, Kisgyörgy Tamás ugyanis a helyszínen dedikálta édesapja hadi naplóját és közel kétszáz dokumentumfelvételt tartalmazó kötetét. A Charta Kiadó gondozásában megjelent, T1224 című gyűjtemény a maga nemében egyedülálló kiadvány, hiszen személyes közelségbe hozza a hetven évvel ezelőtti Úz-völgyi betörést, de azt a kort is – előzményeivel és utóéletével együtt –, amelyben mindez megtörtént, megtörténhetett. A személyes jelleget nem csupán az adja, hogy a kötet törzsanyagát a szerkesztő édesapjának 1944. augusztus 2-a és szeptember 19-e között keletkezett „tábori” naplója teszi ki, hanem az is, hogy a rendkívül gazdag illusztráció a kicsi magyar világ valódi képes krónikáját hozza. Ráadásul úgy, hogy a magyar honvédek háromszéki bevonulásától, a harcvonalból származó fényképekig minden felvétel alatt bő képaláírásban igazítja el az olvasót. S mert Úz völgyének gazdag – egyre gazdagodó – utóélete is van, a képanyag felvonultat a hetvenes évek „magánmegemlékezéseitől” napjainkig néhány jellegzetes pillanatot is. A szerző figyelt arra, hogy a felvételek adatközlőit is feltüntesse, akik jobbára a hetven évvel ezelőtti történések szereplői. Bevallottan nem hadtörténeti, sőt, még nem is a tudományos értelemben vett történelmi múltidézés ez. De épp ebben rejlik forrásértéke. Hiszen a szűkszavú, a csapatmozgásokat, a frontbeli történéseket az egyéni megélés tőmondataiban rögzítő napló szó szerint magával viszi az olvasót a hadszíntérre. A napló azáltal is közelebb kerül az olvasóhoz, hogy lapjainak reprodukciója révén az eredeti kockás füzetben is nyomon követhető a szöveg. A felvételeken pedig felelevenedik a múlt a maga képi valóságában: a bevonulást ünneplő tömegeket, hadba induló katonákat, de lövészárokban fekvő honvédeket vagy éppen rövidke tábori pihenőn lévő bakákat láthatunk, valamint a titkos, később nyilvános megemlékezéseket.
Ferencz Csaba, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 2.
Több volt, mint ünneprontás
Hetven évvel ezelőtt apánkat vártuk haza, akkor menekült bajtársaival az oroszok elől Úz völgye poklából. Meg sem álltak a Stájer-Alpokig. Hetven éve annak, 1944. augusztus 26-át írtak. A fia csak most, az évforduló napján ismerhette meg a völgyet, amelyről ő annyit mesélt.
Magasztos hangulatú, megható ünnepségen vettünk részt. Keresztfák és kopják, emlékező embersereg, sok-sok fiatal (akik fél évszázad múlva is tudnak majd beszélni, emlékezni a hős, Úz-mezőn nyugvó elődökre, az érettük elhangzott szentmiseáldozatra, protestáns prédikációkra). Színes virágok özöne, éneklő, muzsikáló emberek százai, hagyományőrző huszárok, vitézi rendek álltak méltóságos csendben, és sokan, akik a csonka országból érkeztek nagy kerülővel, s nem ijedtek meg Dormány felől a hegynek tartó göröngyös úttól, a kilométerek százaitól. Az áldott Nap melege, a ránk boruló kék égbolt, Úz évszázados fenyvesei, minden-minden emlékezésünket akarta szebbé-jobbá tenni: 1914 és 1944 eseményeinek bensőséges megidézését. S lám, mégis, a legemberibb érzések szülte szabadtéri áldott-szelíd emlékezés idejére is rosszakaratú emberek egy bántóan kegyetlen ünneprontó eseményről gondoskodtak. Ott, ahol fiak, unokák és dédunokák gyűltek össze, kezet szorítottak öreg veteránokkal, gondoskodott az elvetemült emberi rosszaság arról, hogy durva tettel belegázoljon ünnepi hangulatunkba. Ahol valamikor az ezeréves országunk határa húzódott, ahol a Nemerék lába alól a Veresvíz pataka hangos csobbanással ömlik az Úzba, éppen a mi ünnepnapunkon adtak parancsot arra, hogy tüntessék el azt a kis épületet, amely minden okiratban az Úz-völgyi határvám nevet viselte! Hadd lássa az Úz mezeje felé özönlő vendégsereg – gondolták –, hogy ezt a fajta múltat mindenképp szeretnék semmissé tenni. Nem a dormányi békés románok, csángók, hanem bizonyára azok rendelték el a maradék emlékjel eltüntetését, akik nem tudják, hogy az együtt élő nációk uszítása zsákutcába vezető cselekedet. Nem tragédia, ne vegye el kedvünket – mondták a hazafelé tartók –, balga ünneprontás, vigasztalták magukat azok, akik látták a vörös lángtengerben égő vámház tetőzetét, a sárga útgyalu-eltüntette falakat. Több ez, mint a mi magasztos Úz-völgyi emlékünnepünk szépséghibája. Több, mert most is állandóan változtatják-vándoroltatják a bákóiak a negyvenhat évvel ezelőtt elhelyezett megyehatártáblákat, s az erről szóló vita a világhálón is helyet kapott. Értésére jutott a világnak a csíkszentmártoniak véleménye, hogy a történelmi határok ott vannak, ahol véget ér egy térség lakóinak tulajdonjoga, és folytatódik a szomszéd erdejével, kaszálójával! Így veszítettek ezernyi hektár erdőt és legelőt a gelencei és az ozsdolai birtokosok, így került a szomszédos megyébe Szépmező község, Gyimesbükk, s nem a régi helyére a határvonal a Gyilkos-tón alóli Magyarbékásnál. Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hetven évvel ezelőtt apánkat vártuk haza, akkor menekült bajtársaival az oroszok elől Úz völgye poklából. Meg sem álltak a Stájer-Alpokig. Hetven éve annak, 1944. augusztus 26-át írtak. A fia csak most, az évforduló napján ismerhette meg a völgyet, amelyről ő annyit mesélt.
Magasztos hangulatú, megható ünnepségen vettünk részt. Keresztfák és kopják, emlékező embersereg, sok-sok fiatal (akik fél évszázad múlva is tudnak majd beszélni, emlékezni a hős, Úz-mezőn nyugvó elődökre, az érettük elhangzott szentmiseáldozatra, protestáns prédikációkra). Színes virágok özöne, éneklő, muzsikáló emberek százai, hagyományőrző huszárok, vitézi rendek álltak méltóságos csendben, és sokan, akik a csonka országból érkeztek nagy kerülővel, s nem ijedtek meg Dormány felől a hegynek tartó göröngyös úttól, a kilométerek százaitól. Az áldott Nap melege, a ránk boruló kék égbolt, Úz évszázados fenyvesei, minden-minden emlékezésünket akarta szebbé-jobbá tenni: 1914 és 1944 eseményeinek bensőséges megidézését. S lám, mégis, a legemberibb érzések szülte szabadtéri áldott-szelíd emlékezés idejére is rosszakaratú emberek egy bántóan kegyetlen ünneprontó eseményről gondoskodtak. Ott, ahol fiak, unokák és dédunokák gyűltek össze, kezet szorítottak öreg veteránokkal, gondoskodott az elvetemült emberi rosszaság arról, hogy durva tettel belegázoljon ünnepi hangulatunkba. Ahol valamikor az ezeréves országunk határa húzódott, ahol a Nemerék lába alól a Veresvíz pataka hangos csobbanással ömlik az Úzba, éppen a mi ünnepnapunkon adtak parancsot arra, hogy tüntessék el azt a kis épületet, amely minden okiratban az Úz-völgyi határvám nevet viselte! Hadd lássa az Úz mezeje felé özönlő vendégsereg – gondolták –, hogy ezt a fajta múltat mindenképp szeretnék semmissé tenni. Nem a dormányi békés románok, csángók, hanem bizonyára azok rendelték el a maradék emlékjel eltüntetését, akik nem tudják, hogy az együtt élő nációk uszítása zsákutcába vezető cselekedet. Nem tragédia, ne vegye el kedvünket – mondták a hazafelé tartók –, balga ünneprontás, vigasztalták magukat azok, akik látták a vörös lángtengerben égő vámház tetőzetét, a sárga útgyalu-eltüntette falakat. Több ez, mint a mi magasztos Úz-völgyi emlékünnepünk szépséghibája. Több, mert most is állandóan változtatják-vándoroltatják a bákóiak a negyvenhat évvel ezelőtt elhelyezett megyehatártáblákat, s az erről szóló vita a világhálón is helyet kapott. Értésére jutott a világnak a csíkszentmártoniak véleménye, hogy a történelmi határok ott vannak, ahol véget ér egy térség lakóinak tulajdonjoga, és folytatódik a szomszéd erdejével, kaszálójával! Így veszítettek ezernyi hektár erdőt és legelőt a gelencei és az ozsdolai birtokosok, így került a szomszédos megyébe Szépmező község, Gyimesbükk, s nem a régi helyére a határvonal a Gyilkos-tón alóli Magyarbékásnál. Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 2.
38. Unitárius Ifjúsági Konferencia
„A magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 2014. augusztus 29–31. között a Jobbágyfalva melletti Tündér Ilona Völgyében szervezte meg a XXXVIII. Unitárius Ifjúsági Konferenciát. A rendezvényen az ODFIE helyi egyleteinek képviseletében, illetve a központi szervező csapat tagjaiként 120 fiatal vett részt. A konferencia a következőkből állt: istentiszteletek, áhítatok, előadások, valamint szórakoztató programrészek. A konferencia zárómozzanataként kopjafát avattunk.
A konferencia munkálatainak összegzéseként az alábbi nyilatkozatot tesszük közzé. Az 1929–1939 között, majd az 1991 óta évente megszervezett unitárius ifjúsági konferenciák elsősorban egy-egy megadott téma feldolgozását célozzák, többnyire olyan területekről, amelyek az ifjúság életében fontos szereppel bírnak. Az idei rendezvény a körülöttünk rejlő sokféleséget kívánta előtérbe helyezni.
A rendezvény megnyitóján Albert-Nagy Ákos István V. éves teológiai hallgató tartott ifjúsági istentiszteletet, ezt követte Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkésznek, a Magyar Unitárius Egyház közügyigazgatójának előadása Hagyománytisztelet és fiatalos vallásosság címmel. Este Paul Iorapuu (Nigéria) bevezette a résztvevőket a nigériai kultúra zenei életébe, tánclépéseibe és más rejtélyeibe. A szombati előadások párhuzamosan zajlottak és szünet után megismétlődtek, hogy a fiataloknak lehetőségük legyen több tevékenységen is részt venni. Andorkó Júlia (Vargyas) jógát vezetett, Pitó Attila (Tarcsafalva), az Erdély Mentőcsoport alelnöke a szervezet tevékenységéről beszélt és alapszintű elsősegély-tanfolyamot tartott, Bustya János (Sepsiszentkirály) Fészbuk dzsenerésön címmel tartott előadást a fiatalok mindennapjaivá vált közösségi oldal kelepcéiről, dr. Kovács Réka Rozália a párkapcsolatokról kialakult tévhitekről beszélt.
A szombat délutánt Rácz Norbert (Kolozsvár) XXI. századi spiritualitás című előadása nyitotta, majd rövid szünet után három program közül lehetett választani. Benkő József (Marosvásárhely) történész élő történelemórára hívta a résztvevőket, Udvari Izabella (Magyarsáros) kézműves-tevékenységeket irányított. Mindeközben az érdeklődő fiatalok Palkó Zalán Koppány (Székelykeresztúr) és Gergely Noémi (Székelyudvarhely) vezetésével egyletezhettek és ifjúsági énekeket tanulhattak. Este is választhattak a fiatalok: hogy tábortűznél gitárszó mellett énekelnek-e vagy közösen filmet néznek. A napot Fülöp Júlia ifjúsági lelkész éjszakai áhítata zárta. A vasárnap délelőtti záró istentiszteletet Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalva–kézdivásárhelyi unitárius lelkész tartotta. Ezt követően a rendezvény emlékére kopjafaavatásra került sor. Délután vetélkedőn tettük próbára az egyletes fiatalok kreativitását és tudását. Ezt követően sporttevékenységek után Fit Life Bogival zumbáztak a résztvevők. Este az eredményhirdetést és az oklevelek kiosztását követően a Bagossy Brothers Company együttes lépett fel. A rendezvényt lampioneregetéssel zártuk.
További részletek a konferencia.odfie.hu honlapon találhatók. A konferencia főtámogatói a Magyar Unitárius Egyház, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Nemzeti Együttműködési Alap voltak. Isten áldása legyen a konferencia résztvevőin, támogatóin és kivitelezőin egyaránt!” – áll az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöksége által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
Népújság (Marosvásárhely)
„A magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 2014. augusztus 29–31. között a Jobbágyfalva melletti Tündér Ilona Völgyében szervezte meg a XXXVIII. Unitárius Ifjúsági Konferenciát. A rendezvényen az ODFIE helyi egyleteinek képviseletében, illetve a központi szervező csapat tagjaiként 120 fiatal vett részt. A konferencia a következőkből állt: istentiszteletek, áhítatok, előadások, valamint szórakoztató programrészek. A konferencia zárómozzanataként kopjafát avattunk.
A konferencia munkálatainak összegzéseként az alábbi nyilatkozatot tesszük közzé. Az 1929–1939 között, majd az 1991 óta évente megszervezett unitárius ifjúsági konferenciák elsősorban egy-egy megadott téma feldolgozását célozzák, többnyire olyan területekről, amelyek az ifjúság életében fontos szereppel bírnak. Az idei rendezvény a körülöttünk rejlő sokféleséget kívánta előtérbe helyezni.
A rendezvény megnyitóján Albert-Nagy Ákos István V. éves teológiai hallgató tartott ifjúsági istentiszteletet, ezt követte Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkésznek, a Magyar Unitárius Egyház közügyigazgatójának előadása Hagyománytisztelet és fiatalos vallásosság címmel. Este Paul Iorapuu (Nigéria) bevezette a résztvevőket a nigériai kultúra zenei életébe, tánclépéseibe és más rejtélyeibe. A szombati előadások párhuzamosan zajlottak és szünet után megismétlődtek, hogy a fiataloknak lehetőségük legyen több tevékenységen is részt venni. Andorkó Júlia (Vargyas) jógát vezetett, Pitó Attila (Tarcsafalva), az Erdély Mentőcsoport alelnöke a szervezet tevékenységéről beszélt és alapszintű elsősegély-tanfolyamot tartott, Bustya János (Sepsiszentkirály) Fészbuk dzsenerésön címmel tartott előadást a fiatalok mindennapjaivá vált közösségi oldal kelepcéiről, dr. Kovács Réka Rozália a párkapcsolatokról kialakult tévhitekről beszélt.
A szombat délutánt Rácz Norbert (Kolozsvár) XXI. századi spiritualitás című előadása nyitotta, majd rövid szünet után három program közül lehetett választani. Benkő József (Marosvásárhely) történész élő történelemórára hívta a résztvevőket, Udvari Izabella (Magyarsáros) kézműves-tevékenységeket irányított. Mindeközben az érdeklődő fiatalok Palkó Zalán Koppány (Székelykeresztúr) és Gergely Noémi (Székelyudvarhely) vezetésével egyletezhettek és ifjúsági énekeket tanulhattak. Este is választhattak a fiatalok: hogy tábortűznél gitárszó mellett énekelnek-e vagy közösen filmet néznek. A napot Fülöp Júlia ifjúsági lelkész éjszakai áhítata zárta. A vasárnap délelőtti záró istentiszteletet Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalva–kézdivásárhelyi unitárius lelkész tartotta. Ezt követően a rendezvény emlékére kopjafaavatásra került sor. Délután vetélkedőn tettük próbára az egyletes fiatalok kreativitását és tudását. Ezt követően sporttevékenységek után Fit Life Bogival zumbáztak a résztvevők. Este az eredményhirdetést és az oklevelek kiosztását követően a Bagossy Brothers Company együttes lépett fel. A rendezvényt lampioneregetéssel zártuk.
További részletek a konferencia.odfie.hu honlapon találhatók. A konferencia főtámogatói a Magyar Unitárius Egyház, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Nemzeti Együttműködési Alap voltak. Isten áldása legyen a konferencia résztvevőin, támogatóin és kivitelezőin egyaránt!” – áll az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöksége által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 2.
Magyar gazdatalálkozó Végváron
A magyarság egyik bástyája
Augusztus 30-án, szombaton mintegy félszáz résztvevővel Végváron tartotta meg 2014. évi találkozóját a bánsági magyar gazdaszervezet. A hagyományos gazdatalálkozón részt vett dr. Hancsók Szabolcs (Földművelésügyi Minisztérium), dr. Bodnár Károly (SZTE, Mezőgazdasági Kar, Hódmezővásárhely), Marossy Zoltán temesi alispán, dr. Doru Petanec mezőgazdasági igazgató, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, dr. Csősz János BMGVE-elnök, a 18 Temes megyei magyar gazdaszervezet képviselői.
A Riveto Közösségi Ház udvarán megtartott gazdatalálkozó szép számú résztvevőjét Csáki-Gál Károly végvári polgármester, dr. Csősz János, a bánsági magyar gazdaszervezet elnöke és a helyi gazdakör nevében Valkai György köszöntötték. Benkő Zsolt, a BMGVE ügyvezető elnöke a gazdaszervezet gazdag tevékenységéről és soron következő rendezvényeiről tartott előadást. A meghívott előadók közül elsőként Marossy Zoltán, Temes megye alprefektusa szólt az egybegyűltekhez, aki szerint a bánsági magyar gazdaszervezetnek meg kell találnia a válaszokat a XXI. század kihívásaira és az európai uniós tagság következtében előállt új helyzetben a regionális, határokon átívelő együttműködésre kell helyeznie a hangsúlyt. Halász Ferenc RMDSZ-elnök teljes támogatásáról biztosította a gazdaszervezetet, azon túlmenően, hogy a BMGVE-irodának a Temes megyei RMDSZ biztosít helyiséget a Magyar Házban. Doru Petanec Temes megyei mezőgazdasági igazgató nagyra értékelte a magyar gazdaszervezet tevékenységét, amelynek szerinte képviseltetnie kellene magát a Mezőgazdasági Kamarában.
Dr. Hancsók Szabolcs, a magyar Földművelésügyi Minisztérium Kárpát-medencei együttműködési referense, aki saját bevallása szerint először járt a Bánságban, a határon túli magyar gazdák megsegítését célzó anyaországi intézményi keretekről és intézkedésekről beszélt. A Kárpát-medencei együttműködés feladatát két éve látja el a Vidékfejlesztési, illetve a Földművelésügyi Minisztérium, ezalatt feltérképezték a Kárpát-medence magyar gazdaszervezeteit, konferenciákat, rendezvényeket szerveztek a Vajdaságtól Kárpátaljáig. Sikerült jó kapcsolatokat kiépíteni a magyar gazdaszervezetekkel, köztük a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületével is. Igyekeznek naprakész információkkal ellátni a határon túli magyar gazdákat, biztosítani a számukra a szakmai rendezvényeken való részvételt (pl. OMÉK), ahol bemutathatják mezőgazdasági termékeiket. Tavaly Orosházán megalakult a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma, amely az információáramlást hivatott biztosítani az anyaországi és határon túli gazdaszervezetek számára. Az is az elképzelések között szerepel, hogy a határon túli gazdák a magyar élelmiszerpiacokon közvetlenül értékesíthessék termékeiket. Beindult a gyakornok- és ösztöndíjprogram határon túli magyar egyetemi hallgatók számára. Tankönyvekkel és más eszközökkel segítik a határon túli magyar agrároktatást. Szakmai tanulmányutakat szerveznek határon túli magyar gazdaszervezetek számára, így a BMGVE tagsága számára is, amelyek során anyaországi mintagazdaságokat látogathatnak meg.
„A Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületével kiváló a kapcsolatunk – mondta befejezésül dr. Hancsók Szabolcs –, nagyra értékeljük a munkát, amit végeznek. A 3000-res tagság és az 50 000 hektáros terület, amelyen ezek a gazdák tevékenykednek, jelentős erőt képvisel, más gazdaszervezetek is példát vehetnének a munkájukról. Úgy vélem, hogy a BMGVE nem csak szakmai feladatot lát el, hanem a magyarságot összefogja, a bánsági magyarság egyik bástyája! Az identitásmegőrző szerepe legalább olyan fontos, mint a többi tevékenység. Fontos, hogy a magyar gazdák ragaszkodjanak a földjükhöz, az anyaföldhöz, a bánsági magyarság megmaradjon és gyarapodjon is, ha lehet.”
Dr. Bodnár Károly, az SZTE hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a tanára a gazdák összefogásának a jelentőségéről tartott előadást. Érdemes együttműködniük az azonos vagy hasonló tevékenységet végző gazdáknak, elsősorban a beszerzés és az értékesítés területén (TÉSZ-ekben) de azoknak is, akik teljesen különböző tevékenységet folytatnak és nem feltétlenül mezőgazdasággal foglalkoznak. Utóbbira jó példa a falusi turizmus, ami segíti a mezőgazdasági termékek helyben való értékesítését, de szálláshelyek, éttermek, különböző szolgáltatások is kellenek hozzá, mint lovas kirándulások, vadászat, külön hölgyprogramok stb. A helyi termékeket ugyanakkor ajánlatos védjeggyel ellátni, saját brandet létrehozni, ami odacsábítja az érdeklődőket. A gazdáknak érdemes együttműködniük az EU-támogatások lehívása érdekében is, amit elsősorban a fejlesztésekre kell fordítaniuk a mezőgazdasági vállalkozásoknak.
A rendezvény befejező részében bemutatkozott a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt működő Marton Genetics minőségi vetőmag-előállítással és -értékesítéssel foglalkozó vállalkozás, amely az extrém éghajlati viszonyokra is kínál megoldásokat. Végül M. Kiss András, a Bánság Múzeuma tudományos főkutatója tartott előadást a mezőgazdasági termelés környezeti vonatkozásairól és a biotermékek előállításáról. A gazdatalálkozó résztvevői ezután megtapsolhatták a végvári hagyományőrzők látványos előadását. A végvári gazdák bográcsában főtt ízletes borjúpörkölt elfogyasztása után a találkozó résztvevői meglátogatták Székely Szilárd végvári gazda MG-mintaparcelláját és tehénfarmját, Tóth Károly mangalicafarmját, a végvári templomot, tájházat és múzeumot.
A végvári gazdatalálkozót a helyi Gazdakör és a Polgármesteri Hivatal, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete szervezte, a Communitas Alapítvány támogatásával.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)
A magyarság egyik bástyája
Augusztus 30-án, szombaton mintegy félszáz résztvevővel Végváron tartotta meg 2014. évi találkozóját a bánsági magyar gazdaszervezet. A hagyományos gazdatalálkozón részt vett dr. Hancsók Szabolcs (Földművelésügyi Minisztérium), dr. Bodnár Károly (SZTE, Mezőgazdasági Kar, Hódmezővásárhely), Marossy Zoltán temesi alispán, dr. Doru Petanec mezőgazdasági igazgató, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, dr. Csősz János BMGVE-elnök, a 18 Temes megyei magyar gazdaszervezet képviselői.
A Riveto Közösségi Ház udvarán megtartott gazdatalálkozó szép számú résztvevőjét Csáki-Gál Károly végvári polgármester, dr. Csősz János, a bánsági magyar gazdaszervezet elnöke és a helyi gazdakör nevében Valkai György köszöntötték. Benkő Zsolt, a BMGVE ügyvezető elnöke a gazdaszervezet gazdag tevékenységéről és soron következő rendezvényeiről tartott előadást. A meghívott előadók közül elsőként Marossy Zoltán, Temes megye alprefektusa szólt az egybegyűltekhez, aki szerint a bánsági magyar gazdaszervezetnek meg kell találnia a válaszokat a XXI. század kihívásaira és az európai uniós tagság következtében előállt új helyzetben a regionális, határokon átívelő együttműködésre kell helyeznie a hangsúlyt. Halász Ferenc RMDSZ-elnök teljes támogatásáról biztosította a gazdaszervezetet, azon túlmenően, hogy a BMGVE-irodának a Temes megyei RMDSZ biztosít helyiséget a Magyar Házban. Doru Petanec Temes megyei mezőgazdasági igazgató nagyra értékelte a magyar gazdaszervezet tevékenységét, amelynek szerinte képviseltetnie kellene magát a Mezőgazdasági Kamarában.
Dr. Hancsók Szabolcs, a magyar Földművelésügyi Minisztérium Kárpát-medencei együttműködési referense, aki saját bevallása szerint először járt a Bánságban, a határon túli magyar gazdák megsegítését célzó anyaországi intézményi keretekről és intézkedésekről beszélt. A Kárpát-medencei együttműködés feladatát két éve látja el a Vidékfejlesztési, illetve a Földművelésügyi Minisztérium, ezalatt feltérképezték a Kárpát-medence magyar gazdaszervezeteit, konferenciákat, rendezvényeket szerveztek a Vajdaságtól Kárpátaljáig. Sikerült jó kapcsolatokat kiépíteni a magyar gazdaszervezetekkel, köztük a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületével is. Igyekeznek naprakész információkkal ellátni a határon túli magyar gazdákat, biztosítani a számukra a szakmai rendezvényeken való részvételt (pl. OMÉK), ahol bemutathatják mezőgazdasági termékeiket. Tavaly Orosházán megalakult a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma, amely az információáramlást hivatott biztosítani az anyaországi és határon túli gazdaszervezetek számára. Az is az elképzelések között szerepel, hogy a határon túli gazdák a magyar élelmiszerpiacokon közvetlenül értékesíthessék termékeiket. Beindult a gyakornok- és ösztöndíjprogram határon túli magyar egyetemi hallgatók számára. Tankönyvekkel és más eszközökkel segítik a határon túli magyar agrároktatást. Szakmai tanulmányutakat szerveznek határon túli magyar gazdaszervezetek számára, így a BMGVE tagsága számára is, amelyek során anyaországi mintagazdaságokat látogathatnak meg.
„A Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületével kiváló a kapcsolatunk – mondta befejezésül dr. Hancsók Szabolcs –, nagyra értékeljük a munkát, amit végeznek. A 3000-res tagság és az 50 000 hektáros terület, amelyen ezek a gazdák tevékenykednek, jelentős erőt képvisel, más gazdaszervezetek is példát vehetnének a munkájukról. Úgy vélem, hogy a BMGVE nem csak szakmai feladatot lát el, hanem a magyarságot összefogja, a bánsági magyarság egyik bástyája! Az identitásmegőrző szerepe legalább olyan fontos, mint a többi tevékenység. Fontos, hogy a magyar gazdák ragaszkodjanak a földjükhöz, az anyaföldhöz, a bánsági magyarság megmaradjon és gyarapodjon is, ha lehet.”
Dr. Bodnár Károly, az SZTE hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a tanára a gazdák összefogásának a jelentőségéről tartott előadást. Érdemes együttműködniük az azonos vagy hasonló tevékenységet végző gazdáknak, elsősorban a beszerzés és az értékesítés területén (TÉSZ-ekben) de azoknak is, akik teljesen különböző tevékenységet folytatnak és nem feltétlenül mezőgazdasággal foglalkoznak. Utóbbira jó példa a falusi turizmus, ami segíti a mezőgazdasági termékek helyben való értékesítését, de szálláshelyek, éttermek, különböző szolgáltatások is kellenek hozzá, mint lovas kirándulások, vadászat, külön hölgyprogramok stb. A helyi termékeket ugyanakkor ajánlatos védjeggyel ellátni, saját brandet létrehozni, ami odacsábítja az érdeklődőket. A gazdáknak érdemes együttműködniük az EU-támogatások lehívása érdekében is, amit elsősorban a fejlesztésekre kell fordítaniuk a mezőgazdasági vállalkozásoknak.
A rendezvény befejező részében bemutatkozott a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt működő Marton Genetics minőségi vetőmag-előállítással és -értékesítéssel foglalkozó vállalkozás, amely az extrém éghajlati viszonyokra is kínál megoldásokat. Végül M. Kiss András, a Bánság Múzeuma tudományos főkutatója tartott előadást a mezőgazdasági termelés környezeti vonatkozásairól és a biotermékek előállításáról. A gazdatalálkozó résztvevői ezután megtapsolhatták a végvári hagyományőrzők látványos előadását. A végvári gazdák bográcsában főtt ízletes borjúpörkölt elfogyasztása után a találkozó résztvevői meglátogatták Székely Szilárd végvári gazda MG-mintaparcelláját és tehénfarmját, Tóth Károly mangalicafarmját, a végvári templomot, tájházat és múzeumot.
A végvári gazdatalálkozót a helyi Gazdakör és a Polgármesteri Hivatal, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete szervezte, a Communitas Alapítvány támogatásával.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 2.
„Miért áll görbén az enyedi toronycsillag?”
Péterfalvi (P.) Szathmáry Károly (1831–1891), a Bethlen Kollégium történelemtanára (1862–1868 között), a XIX. század második felében alkotott maradandót Nagyenyeden. Mindenekelőtt az 1849-es pusztulás után mintegy 200 eredeti magyar történelmi dokumentum feltárója és megmentője. Gróf Mikó Imre kollégiumi főgondnok egyik lelki jóbarátja, akinek értékes könyvadományát ő maga szállítja le Kolozsvárról Nagyenyedre 1863-ban, s alapozza meg vele a nagykönyvtár immár harmadik újjászületését. Enyedi tanári állását, Gyarmathy Sámuel és Garda József tanárokkal egyetemben, az Egyházi Főtanács jóváhagyása alapján, 1862. november 8-án lezajlott ünnepség keretében foglalja el. A beavatási ünnepségen gróf Mikó Imre a kollégiumi elöljáróság, a tanári kar és a népes tanulóifjúság jelenlétében tart nagyszabású beszédet, melynek ez alkalommal csupán alábbi részét idézem:
„Önök, újonnan választott tisztelt tanár urak – nem kétlem – teljes mértékben érzik azt, hogy e haza egyik oly nevelő- és tanintézete vezetőinek sorába léptek, melynek a múltban fényes története, a jövőben nagy feladata van. Oh kérem, méltassák ezt figyelemre. Az atyák és anyák a vallás és haza legdrágább kincsöket: gyermeköket, ifjúságukat s velök egész jövőjük sorsát tették le önök kezébe. Önöknek az atyák és anyák helyét kell pótolni, míg az ifjúság e falak között van. Azok gyanánt kell szeretniök, óvniok s megfenyíteniök őket. Ha senki más, Isten látja s a haza figyelemmel kíséri önök lépéseit. Kérem, vegyék szívökbe: mily szép ily nagy érdekeknek szolgálni! Sok nagynevű és hatású férfiak ültek azon székeken, melyeket önök elfoglalnak. Töltsék be azokat híven, egészen. Legyenek önök amazok dicsőségének nemcsak örökösei, de egyszersmind folytatói. Az enyedi kollégium a mai nap új pályát kezd: legyen az hosszú, legyen a hazára, a tudományra és vallásunkra árasztandó erkölcsi hasznai által dicső! Növekedjék folyvást ifjúságának s tanárainak száma, szellemi értéke s jó hírneve. Ne zavarja meg e békés szellemi munkásság szövetségeseit semminemű csapás. (…) Tegyünk hát fogadást, hogy hazánkhoz, nemzetünkhöz, vallásunkhoz hívek s kötelességtisztelők, de egyszersmind mások iránt türelmesek, előzékenyek leszünk... Isten segíts jó feltételünkben, s vedd oltalmadba e várost és feltámadott kollégiumunkat!” P. Szathmáry Károly Miért áll görbén az enyedi toronycsillag? címet viselő írását a Kolozsvári Nagy Naptár 1865-ös évfolyamában fedeztem fel. Immár szinte 150 évvel ezelőtt íródott. Szerzője megérdemli, hogy másfél évszázad elteltével ismételten napvilágra hozzuk s napjaink olvasóközönsége elé tárjuk. Kertész József egykori enyedi diák szavai is erre biztatnak akkor, amikor ezeket írja 1926-ban: „Aki az emlékezés fáklyafényével évszázadokat világított be s általa tanultuk megismerni és tisztán látni múltunkat: megérdemli, hogy az utána következő nemzedék büszkeséggel emlegesse nagy nevét, mely mint a leáldozó nap az alkonyi tájakon, búcsúképpen még szerte lőveli sugárözönét: úgy az ő dicsősége is beragyogja és megaranyozza egykori munkásságának klasszikus helyét, a nagyenyedi kollégiumot mind az időknek végezetéig”.
Miért áll görbén az enyedi toronycsillag?
„Ha utad, nyájas olvasó, valaha Nagy-Enyedre vezet, ez annyi siralmas napot ért város közepén bástyákkal erősített ódon kastélyt, s a kastélyban néhány jelentéktelen lakházon kívül két egyházat találsz. Az egyik, jelenben lutheránus templom, alig látszik ki a kastélykerítésből. Bevakolt köríves kapuzata, keskeny ablakai s végre a még máig is kibetűzhető évszám (1333) az Anjouk korára utalnak.
FOLYTATJUK
GYŐRFI DÉNES, Szabadság (Kolozsvár)
Péterfalvi (P.) Szathmáry Károly (1831–1891), a Bethlen Kollégium történelemtanára (1862–1868 között), a XIX. század második felében alkotott maradandót Nagyenyeden. Mindenekelőtt az 1849-es pusztulás után mintegy 200 eredeti magyar történelmi dokumentum feltárója és megmentője. Gróf Mikó Imre kollégiumi főgondnok egyik lelki jóbarátja, akinek értékes könyvadományát ő maga szállítja le Kolozsvárról Nagyenyedre 1863-ban, s alapozza meg vele a nagykönyvtár immár harmadik újjászületését. Enyedi tanári állását, Gyarmathy Sámuel és Garda József tanárokkal egyetemben, az Egyházi Főtanács jóváhagyása alapján, 1862. november 8-án lezajlott ünnepség keretében foglalja el. A beavatási ünnepségen gróf Mikó Imre a kollégiumi elöljáróság, a tanári kar és a népes tanulóifjúság jelenlétében tart nagyszabású beszédet, melynek ez alkalommal csupán alábbi részét idézem:
„Önök, újonnan választott tisztelt tanár urak – nem kétlem – teljes mértékben érzik azt, hogy e haza egyik oly nevelő- és tanintézete vezetőinek sorába léptek, melynek a múltban fényes története, a jövőben nagy feladata van. Oh kérem, méltassák ezt figyelemre. Az atyák és anyák a vallás és haza legdrágább kincsöket: gyermeköket, ifjúságukat s velök egész jövőjük sorsát tették le önök kezébe. Önöknek az atyák és anyák helyét kell pótolni, míg az ifjúság e falak között van. Azok gyanánt kell szeretniök, óvniok s megfenyíteniök őket. Ha senki más, Isten látja s a haza figyelemmel kíséri önök lépéseit. Kérem, vegyék szívökbe: mily szép ily nagy érdekeknek szolgálni! Sok nagynevű és hatású férfiak ültek azon székeken, melyeket önök elfoglalnak. Töltsék be azokat híven, egészen. Legyenek önök amazok dicsőségének nemcsak örökösei, de egyszersmind folytatói. Az enyedi kollégium a mai nap új pályát kezd: legyen az hosszú, legyen a hazára, a tudományra és vallásunkra árasztandó erkölcsi hasznai által dicső! Növekedjék folyvást ifjúságának s tanárainak száma, szellemi értéke s jó hírneve. Ne zavarja meg e békés szellemi munkásság szövetségeseit semminemű csapás. (…) Tegyünk hát fogadást, hogy hazánkhoz, nemzetünkhöz, vallásunkhoz hívek s kötelességtisztelők, de egyszersmind mások iránt türelmesek, előzékenyek leszünk... Isten segíts jó feltételünkben, s vedd oltalmadba e várost és feltámadott kollégiumunkat!” P. Szathmáry Károly Miért áll görbén az enyedi toronycsillag? címet viselő írását a Kolozsvári Nagy Naptár 1865-ös évfolyamában fedeztem fel. Immár szinte 150 évvel ezelőtt íródott. Szerzője megérdemli, hogy másfél évszázad elteltével ismételten napvilágra hozzuk s napjaink olvasóközönsége elé tárjuk. Kertész József egykori enyedi diák szavai is erre biztatnak akkor, amikor ezeket írja 1926-ban: „Aki az emlékezés fáklyafényével évszázadokat világított be s általa tanultuk megismerni és tisztán látni múltunkat: megérdemli, hogy az utána következő nemzedék büszkeséggel emlegesse nagy nevét, mely mint a leáldozó nap az alkonyi tájakon, búcsúképpen még szerte lőveli sugárözönét: úgy az ő dicsősége is beragyogja és megaranyozza egykori munkásságának klasszikus helyét, a nagyenyedi kollégiumot mind az időknek végezetéig”.
Miért áll görbén az enyedi toronycsillag?
„Ha utad, nyájas olvasó, valaha Nagy-Enyedre vezet, ez annyi siralmas napot ért város közepén bástyákkal erősített ódon kastélyt, s a kastélyban néhány jelentéktelen lakházon kívül két egyházat találsz. Az egyik, jelenben lutheránus templom, alig látszik ki a kastélykerítésből. Bevakolt köríves kapuzata, keskeny ablakai s végre a még máig is kibetűzhető évszám (1333) az Anjouk korára utalnak.
FOLYTATJUK
GYŐRFI DÉNES, Szabadság (Kolozsvár)
2014. szeptember 2.
Az intelligencia ingerlékeny
Azt mondtam ezelőtt vagy hét évvel, hogy az itteni cigányság nem annyira elszabadult, mint Magyarországon. Visszavonom. Mert tanulékony ám a roma, s ha büntetlenül cselekszik, hát végzi a maga „megélhetési bűnözését”. Nem lehet fölmérni sem pontosan, hogy mennyi erdőt, gyümölcsöst pusztítottak le. Ne elemezzük. Itt és most a nyugodt rendőrségre, a megfontolt román rendtartásra utalnék, noha lapunk pontos részletességgel tárgyalta a szentléleki gyilkosságot, komótosan, s majd hét esztendő múlva megtudjuk, mit nem végeztek el.
A Hírmondóban ott a cím, egy ámorozó pszichológus szájából: Az emberek ingerlékenyek. Hát a rendőrség, az már nem. Magam láttam ezen a nyáron, este a Templom utcában felfelé rittyegő cigányszekeret, rajta röhögő banda és egy csóré cigány férfi állva nyerített, ordított. Ekkor már rég érvényben volt a szekereket kitiltó törvény. Oda se neki! Demokrácia van itt s egyenlőség, há nem, csávó?!
Az emberek ingerlékenyek, a bávatag pszichológus szerint, „a felgyülemlett feszültségeket mindenki másképp vezeti le, intelligenciaszintjétől függően”. Ötszáz éve mérjük a cigányság intelligenciaszintjét. Most már a rendőrségét is kellene. Az ingerlékeny cigány öl, gyújtogat, a rendőrség higgadt: jó, ha magunk oldjuk meg, magyarok és romák a magunk baját.
A Józef Bem utca belső udvarán este fél kilenckor kezdődik az ingerlékeny bandák őrjöngése. Tegnapelőtt kimentem tízkor hozzájuk. Tizenöt, tizenhét éveseknek mondtam, azt akarják, hogy kihívjam a rendőrt?
– S az mit tud csinálni? – vigyorgott rám egyik takonypóc, mind a tizenöt évével.
Nos, semmit. Én sem. Visszamentem virrasztani. Ezek nem teszik le a vizsgákat, ezek nem mennek dolgozni, ezek – hát ezek. És rendtartás nincs. Egy válasz: a munka mezején való integráció oldja meg a cigánykérdést – úgy 500 év múlva. Hát kedves dolgozó magyarok, románok, szászok, lipovánok, sőt, néhol, néhányan cigányok, etessük csak a szaporodókat, a csóré seggűeket szekéren, szárazon és vízen, mi és ti, csak ne legyünk ingerlékenyek, mert az árt az egészségnek és az intelligenciaszintnek. Lásd a rendőr urakat, a higgadtságukat.
Czegő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Azt mondtam ezelőtt vagy hét évvel, hogy az itteni cigányság nem annyira elszabadult, mint Magyarországon. Visszavonom. Mert tanulékony ám a roma, s ha büntetlenül cselekszik, hát végzi a maga „megélhetési bűnözését”. Nem lehet fölmérni sem pontosan, hogy mennyi erdőt, gyümölcsöst pusztítottak le. Ne elemezzük. Itt és most a nyugodt rendőrségre, a megfontolt román rendtartásra utalnék, noha lapunk pontos részletességgel tárgyalta a szentléleki gyilkosságot, komótosan, s majd hét esztendő múlva megtudjuk, mit nem végeztek el.
A Hírmondóban ott a cím, egy ámorozó pszichológus szájából: Az emberek ingerlékenyek. Hát a rendőrség, az már nem. Magam láttam ezen a nyáron, este a Templom utcában felfelé rittyegő cigányszekeret, rajta röhögő banda és egy csóré cigány férfi állva nyerített, ordított. Ekkor már rég érvényben volt a szekereket kitiltó törvény. Oda se neki! Demokrácia van itt s egyenlőség, há nem, csávó?!
Az emberek ingerlékenyek, a bávatag pszichológus szerint, „a felgyülemlett feszültségeket mindenki másképp vezeti le, intelligenciaszintjétől függően”. Ötszáz éve mérjük a cigányság intelligenciaszintjét. Most már a rendőrségét is kellene. Az ingerlékeny cigány öl, gyújtogat, a rendőrség higgadt: jó, ha magunk oldjuk meg, magyarok és romák a magunk baját.
A Józef Bem utca belső udvarán este fél kilenckor kezdődik az ingerlékeny bandák őrjöngése. Tegnapelőtt kimentem tízkor hozzájuk. Tizenöt, tizenhét éveseknek mondtam, azt akarják, hogy kihívjam a rendőrt?
– S az mit tud csinálni? – vigyorgott rám egyik takonypóc, mind a tizenöt évével.
Nos, semmit. Én sem. Visszamentem virrasztani. Ezek nem teszik le a vizsgákat, ezek nem mennek dolgozni, ezek – hát ezek. És rendtartás nincs. Egy válasz: a munka mezején való integráció oldja meg a cigánykérdést – úgy 500 év múlva. Hát kedves dolgozó magyarok, románok, szászok, lipovánok, sőt, néhol, néhányan cigányok, etessük csak a szaporodókat, a csóré seggűeket szekéren, szárazon és vízen, mi és ti, csak ne legyünk ingerlékenyek, mert az árt az egészségnek és az intelligenciaszintnek. Lásd a rendőr urakat, a higgadtságukat.
Czegő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. szeptember 2.
Csakazértis magyar Maros
40 ezer ember a Vásárhelyi Forgatagon
Miután a románok jóformán kiszorították a magyarokat a városnapokból, a marosvásárhelyi magyarság immár másodszor szervezte meg a magyar kulturális napokként tavaly alapított Vásárhelyi Forgatagot. Nem is akármilyen sikerrel, mintegy 40 ezer ember vett részt a rendezvényeken.
Portik Vilmos, az egyik főszervező elmondta: tavalyhoz képest sokkal többen látogattak el az augusztus 27. és 31. között lezajlott fesztivál több mint kétszáz rendezvényére.
Sok román is megfordult
Portik szerint a Forgatag elején nehézséget okozott az esős idő, de összességében jól sikerült a fesztivál. A legnépszerűbbnek a szombat esti Rúzsa Magdi- és a vasárnap esti Nagy Feró- és Beatrice-koncert bizonyult, amelyekre mindkét este több mint 10 ezren látogattak ki. Mindenképp pozitívumnak tartja, hogy a fesztivál fő helyszínén, a Maros-parton sok román is megfordult, mert ez azt jelenti, hogy a marosvásárhelyi románok is érdeklődnek a magyar kulturális napok iránt. Kiemelte: ez megerősíti a szervezők azon elhatározását, hogy a románok számára is vonzóvá lehet tenni egy ilyen rendezvényt, anélkül hogy feltétlenül román programot szervezzenek számukra. Mint mondta, a román látogatók leginkább a magyar konyha ízeire voltak kíváncsiak, így a bajai és a zalaegerszegi sátornál – ahol magyaros ételeket és borokat lehetett kóstolni – sok román szót lehetett hallani.
A koncertek mellett a Marosvásárhelyiek Világtalálkozója és a családi programok örvendtek a legnagyobb népszerűségnek.
Hivatali kekeckedések
Ugyan az idén javult a szervezők és a polgármesteri hivatal közötti viszony a tavalyhoz képest, ám a szervezők azt szeretnék, hogy a rendezvény fő helyszíne a belvárosba költözzön, de ezt a román városvezetés már a tavaly is ahhoz a feltételhez kötötte, hogy legyenek román programok is.
Portik elmondta, az idei Forgatag már bizonyos infrastrukturális támogatást is kapott a polgármesteri hivataltól. Ennek ellenére úgy érzi, még hosszú az út addig, amíg – kolozsvári kollégájához és pártbeli társához hasonlóan – Dorin Florea valamennyi marosvásárhelyi lakó polgármestereként viszonyul a magyar napokhoz.
„Mi még a tavaly ősszel kérvényeztük a Színház teret, a nyári színházat és a Ligetet, mint rendezvényeink lehetséges helyszíneit. Beadványunkra 2014 elején azt a választ kaptuk, hogy rossz helyen iktattuk a kérvényt, amit nyilvánvalóan egy cinikus, rosszalló hozzáállásnak tekintettünk. Ezért már nem is akartunk időt és energiát pazarolni a belvárosi helyszínek kicsikarásáért, inkább az idén is a vízügyi igazgatósághoz tartozó Maros-part mellett döntöttünk” – mondta Portik.
„Bizonyos támogatás fejében az önkormányzat az idén is próbált elfogadhatatlan feltételeket szabni. Ne más mondja meg nekünk, mit és hogyan szervezzünk a magyarországi adófizetők pénzéből! Ha jövőben is megpróbálják befolyásolni a Forgatag programját némi támogatás ellenében, már most megköszönjük, de nem kérünk belőle” – üzent a magyar napok kétnyelvűsítését szorgalmazó városvezetőségnek Portik Vilmos.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
40 ezer ember a Vásárhelyi Forgatagon
Miután a románok jóformán kiszorították a magyarokat a városnapokból, a marosvásárhelyi magyarság immár másodszor szervezte meg a magyar kulturális napokként tavaly alapított Vásárhelyi Forgatagot. Nem is akármilyen sikerrel, mintegy 40 ezer ember vett részt a rendezvényeken.
Portik Vilmos, az egyik főszervező elmondta: tavalyhoz képest sokkal többen látogattak el az augusztus 27. és 31. között lezajlott fesztivál több mint kétszáz rendezvényére.
Sok román is megfordult
Portik szerint a Forgatag elején nehézséget okozott az esős idő, de összességében jól sikerült a fesztivál. A legnépszerűbbnek a szombat esti Rúzsa Magdi- és a vasárnap esti Nagy Feró- és Beatrice-koncert bizonyult, amelyekre mindkét este több mint 10 ezren látogattak ki. Mindenképp pozitívumnak tartja, hogy a fesztivál fő helyszínén, a Maros-parton sok román is megfordult, mert ez azt jelenti, hogy a marosvásárhelyi románok is érdeklődnek a magyar kulturális napok iránt. Kiemelte: ez megerősíti a szervezők azon elhatározását, hogy a románok számára is vonzóvá lehet tenni egy ilyen rendezvényt, anélkül hogy feltétlenül román programot szervezzenek számukra. Mint mondta, a román látogatók leginkább a magyar konyha ízeire voltak kíváncsiak, így a bajai és a zalaegerszegi sátornál – ahol magyaros ételeket és borokat lehetett kóstolni – sok román szót lehetett hallani.
A koncertek mellett a Marosvásárhelyiek Világtalálkozója és a családi programok örvendtek a legnagyobb népszerűségnek.
Hivatali kekeckedések
Ugyan az idén javult a szervezők és a polgármesteri hivatal közötti viszony a tavalyhoz képest, ám a szervezők azt szeretnék, hogy a rendezvény fő helyszíne a belvárosba költözzön, de ezt a román városvezetés már a tavaly is ahhoz a feltételhez kötötte, hogy legyenek román programok is.
Portik elmondta, az idei Forgatag már bizonyos infrastrukturális támogatást is kapott a polgármesteri hivataltól. Ennek ellenére úgy érzi, még hosszú az út addig, amíg – kolozsvári kollégájához és pártbeli társához hasonlóan – Dorin Florea valamennyi marosvásárhelyi lakó polgármestereként viszonyul a magyar napokhoz.
„Mi még a tavaly ősszel kérvényeztük a Színház teret, a nyári színházat és a Ligetet, mint rendezvényeink lehetséges helyszíneit. Beadványunkra 2014 elején azt a választ kaptuk, hogy rossz helyen iktattuk a kérvényt, amit nyilvánvalóan egy cinikus, rosszalló hozzáállásnak tekintettünk. Ezért már nem is akartunk időt és energiát pazarolni a belvárosi helyszínek kicsikarásáért, inkább az idén is a vízügyi igazgatósághoz tartozó Maros-part mellett döntöttünk” – mondta Portik.
„Bizonyos támogatás fejében az önkormányzat az idén is próbált elfogadhatatlan feltételeket szabni. Ne más mondja meg nekünk, mit és hogyan szervezzünk a magyarországi adófizetők pénzéből! Ha jövőben is megpróbálják befolyásolni a Forgatag programját némi támogatás ellenében, már most megköszönjük, de nem kérünk belőle” – üzent a magyar napok kétnyelvűsítését szorgalmazó városvezetőségnek Portik Vilmos.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2014. szeptember 2.
Előzetes letartóztatásban Péter Tünde
Közel tízezer euró csúcsópénzt fogadott el az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint Péter Tünde Kolozs megyei helyettes főtanfelügyelő. A nyomozó hatóság által hétfőn este huszonnégy órás vizsgálati fogságba helyezett, tisztségéből pedig a tanügyminiszter által felfüggesztett szakpolitikust – akinek előzetes letartóztatását kedden elrendelte a kolozsvári törvényszék – a gyanú szerint öt személy vesztegette meg érettségiző diákok kedvező előmenetele fejében.
Kenőpénz elfogadása közben érték tetten az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkatársai Péter Tünde Kolozs megyei helyettes főtanfelügyelőt. Az intézmény magas rangú magyar tisztségviselőjére hétfőn csaptak le a nyomozók, akik házkutatást folytattak Péter Tünde irodájában, majd huszonnégy órás vizsgálati fogságba helyezték a gyanúsítottat.
A DNA által hétfőn este kibocsátott közlemény szerint Péter Tündét folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedéssel gyanúsítják a júniusban lezajlott érettségi, valamint az augusztus végi pótérettségi kapcsán. Az ügyészség tájékoztatása szerint az említett időszakban a főtanfelügyelő-helyettes 9600 euró csúszópénzt kért és kapott öt személytől.
Ennek fejében azt ígérte a megvesztegetőknek, hogy az érettségin és a pótérettségin tevékenykedő vizsgáztató bizottságok tagjainál meglévő befolyását latba vetve kijárja, hogy több végzős diák magasabb osztályzatot kapjon, ezáltal pedig sikeresen leérettségizzen. A DNA közölte, a hétfői tetten érés idején Péter Tünde ezer eurót vett át az egyik megvesztegetőtől, akitől összesen 2200 eurót kért az átmenőjegyekért.
A helyettes főtanfelügyelőt hétfőn több órán keresztül kihallgatták a nyomozó hatóság munkatársai, majd őrizetbe vétele után kezdeményezték harminc napos előzetes letartóztatását, amit a kolozsvári törvényszék kedden jóváhagyott.
A pihenőszabadságát töltő Valentin Cuibus főtanfelügyelő úgy nyilatkozott, hogy nem tudott a helyettese ellen zajló nyomozásról és Péter Tündének a vizsgáztató bizottságok tagjainak megkörnyékezését célzó szándékáról sem. Remus Pricopie oktatási miniszter a DNA ankétja és a gyanúsított őrizetbe vétele nyomán, már hétfőn este felmentette tisztségéből a főtanfelügyelő-helyettesi tisztséget 2006 óta betöltő Péter Tündét, akit annak idején az RMDSZ támogatásával neveztek ki.
Egyébként az intézmény honlapján közzétett, idén júniusban frissített vagyonbevallása szerint Péter Tünde a férjével közösen a Kolozsvár közeli Feleken 1800, míg a kincses városban 149 négyzetméteres telekkel rendelkezik. Kolozsváron egy 115 és egy 93 négyzetméteres lakást, valamint egy 108 négyzetméteres magánházat, továbbá egy 2003-as gyártmányú Mitsubishi személygépkocsit birtokolnak. A korrupciós botrányba keveredett tanfelügyelő két, összesen 89 366 ezer eurós bankhitelt is törleszt, amelyből a nagyobbik, 80 ezer eurós kölcsönt 2029-ig.
Péter Tünde tavaly 44 087 lej – havi fizetése 3673 lej – javadalmazást kapott munkaadójától. Fia, Péter Pál hosszú ideje a kolozsvári városháza alkalmazottja Emil Boc polgármester tanácsadójaként; ezt a tisztséget Boc kormányfői mandátuma idején is ellátta Bukarestben.
A Ziardecluj hírportál kedden arra hívta fel a figyelmet, hogy Péter Tünde férje, a jelenleg a kolozsvári repülőtér alkalmazásában álló Péter Pál korábban a Gladiator Guard őrző-védő cég részvényese volt. A társaság 2008 és 2010 között Kolozs megye számos iskolájának és más, a tanfelügyelőség alárendeltségében működő intézménynek nyújtott őrző-védő szolgáltatást, a tanfelügyelőség beruházásairól pedig történetesen Péter Tünde felelt abban az időszakban is.
Krónika (Kolozsvár)
Közel tízezer euró csúcsópénzt fogadott el az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint Péter Tünde Kolozs megyei helyettes főtanfelügyelő. A nyomozó hatóság által hétfőn este huszonnégy órás vizsgálati fogságba helyezett, tisztségéből pedig a tanügyminiszter által felfüggesztett szakpolitikust – akinek előzetes letartóztatását kedden elrendelte a kolozsvári törvényszék – a gyanú szerint öt személy vesztegette meg érettségiző diákok kedvező előmenetele fejében.
Kenőpénz elfogadása közben érték tetten az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkatársai Péter Tünde Kolozs megyei helyettes főtanfelügyelőt. Az intézmény magas rangú magyar tisztségviselőjére hétfőn csaptak le a nyomozók, akik házkutatást folytattak Péter Tünde irodájában, majd huszonnégy órás vizsgálati fogságba helyezték a gyanúsítottat.
A DNA által hétfőn este kibocsátott közlemény szerint Péter Tündét folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedéssel gyanúsítják a júniusban lezajlott érettségi, valamint az augusztus végi pótérettségi kapcsán. Az ügyészség tájékoztatása szerint az említett időszakban a főtanfelügyelő-helyettes 9600 euró csúszópénzt kért és kapott öt személytől.
Ennek fejében azt ígérte a megvesztegetőknek, hogy az érettségin és a pótérettségin tevékenykedő vizsgáztató bizottságok tagjainál meglévő befolyását latba vetve kijárja, hogy több végzős diák magasabb osztályzatot kapjon, ezáltal pedig sikeresen leérettségizzen. A DNA közölte, a hétfői tetten érés idején Péter Tünde ezer eurót vett át az egyik megvesztegetőtől, akitől összesen 2200 eurót kért az átmenőjegyekért.
A helyettes főtanfelügyelőt hétfőn több órán keresztül kihallgatták a nyomozó hatóság munkatársai, majd őrizetbe vétele után kezdeményezték harminc napos előzetes letartóztatását, amit a kolozsvári törvényszék kedden jóváhagyott.
A pihenőszabadságát töltő Valentin Cuibus főtanfelügyelő úgy nyilatkozott, hogy nem tudott a helyettese ellen zajló nyomozásról és Péter Tündének a vizsgáztató bizottságok tagjainak megkörnyékezését célzó szándékáról sem. Remus Pricopie oktatási miniszter a DNA ankétja és a gyanúsított őrizetbe vétele nyomán, már hétfőn este felmentette tisztségéből a főtanfelügyelő-helyettesi tisztséget 2006 óta betöltő Péter Tündét, akit annak idején az RMDSZ támogatásával neveztek ki.
Egyébként az intézmény honlapján közzétett, idén júniusban frissített vagyonbevallása szerint Péter Tünde a férjével közösen a Kolozsvár közeli Feleken 1800, míg a kincses városban 149 négyzetméteres telekkel rendelkezik. Kolozsváron egy 115 és egy 93 négyzetméteres lakást, valamint egy 108 négyzetméteres magánházat, továbbá egy 2003-as gyártmányú Mitsubishi személygépkocsit birtokolnak. A korrupciós botrányba keveredett tanfelügyelő két, összesen 89 366 ezer eurós bankhitelt is törleszt, amelyből a nagyobbik, 80 ezer eurós kölcsönt 2029-ig.
Péter Tünde tavaly 44 087 lej – havi fizetése 3673 lej – javadalmazást kapott munkaadójától. Fia, Péter Pál hosszú ideje a kolozsvári városháza alkalmazottja Emil Boc polgármester tanácsadójaként; ezt a tisztséget Boc kormányfői mandátuma idején is ellátta Bukarestben.
A Ziardecluj hírportál kedden arra hívta fel a figyelmet, hogy Péter Tünde férje, a jelenleg a kolozsvári repülőtér alkalmazásában álló Péter Pál korábban a Gladiator Guard őrző-védő cég részvényese volt. A társaság 2008 és 2010 között Kolozs megye számos iskolájának és más, a tanfelügyelőség alárendeltségében működő intézménynek nyújtott őrző-védő szolgáltatást, a tanfelügyelőség beruházásairól pedig történetesen Péter Tünde felelt abban az időszakban is.
Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 2.
Magyarországiakat is vár a csíkszeredai Sapientia
Milyen szakmát válasszunk, hogy évek múlva ne azon gondolkozzunk, miből fizessük ki a gázszámlánkat? Érdemes-e második, harmadik diplomát szerezni? A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Karának dékánjával, Dr. Kósa Istvánnal beszélgettünk a szeptember 4. és 11. közötti pótfelvételi előtt.
Milyenek voltak az egyetemi évei? Befért egy kis lazaság is az órák és a vizsgák közé?
Sokat tanultam, sokféle szakon, így bőven kijutott az egyetemi évekből. Kolozsváron kezdtem állatorvosin, filozófia szakon végeztem, Debrecenben doktoráltam ugyancsak filozófiából, végül Bukarestben szereztem mesteri oklevelet szociológiából. Laktam albérletben, kollégiumban, átlagosan évi egy-két költözéssel, ahogy akkoriban szokás volt. Habár sokáig kerestem a helyem és a hozzám illő szakmát kolozsvári éveim alatt, alapvetően a napi rendszerességű, módszeres tanulást jellemzett. A társasági életből pedig én is kivettem a részem, akárcsak a korombeliek: táncházba, koncertekre és bulizni jártam. Néha az is megesett, hogy vizsgaidőszakban többször eljutottam koncertre, mint oktatási periódusban ...
Miben látja a legnagyobb különbséget a mai és a korábbi egyetemi élet között?
Már lassan közhelynek számít, de ha szóba jött, mondom, mert minden egyetemről, minden kollégától ezt hallom: régebben több társasági rendezvényen, eseményen vettek részt az egyetemisták, mint manapság. Ma sokkal inkább a közösségi média strukturálja a fiatalok szabadidejét, mint a szemtől-szembeni együttlétet követelő, közös programok.
Régen is voltak menő szakok? Van-e átalakulás ezen a téren?
Soha nem látott mértékű átalakulás megy végbe az utóbbi több mint másfél évtizedben, elsősorban az informatikai tudásnak, illetve az internet megjelenésének, fejlődésének köszönhetően. Ami a szakok, illetve a szakmák jövőjét illeti, két fontos különbséget kell tennünk. Hol kell „menőnek” lennie egy szaknak, illetve szakmának? Belföldön vagy a gazdasági téren élen járó kapitalista országokban? Aztán ugyanezt a kérdést feltehetjük az idő vonatkozásában is: most, vagy 5-10, netán 20 év múlva? E kritériumokat szem előtt tartva óriási ellentmondásokat fedezhetünk fel például a médiában megjelenő információk között.
Mit jósolnak a nagyvállalatok?
Itt van például az IBM: azt állítja, naponta hozzávetőleg 2,5 exabit új adat termelődik a világon. A hatalmas adathalmaz feldolgozását nyilvánvalóan szoftverek végzik, de a vállalatoknak egyre nagyobb szükségük lesz olyan szakemberekre, akik az adatokat kezelni, elemezni tudják. Elsősorban közgazdászokat és szociológusokat várnak erre a pályára. És ez világszerte három millió szabad állást jelent már a jövő évtől! Ezzel szemben a Realitate.net az egyik július eleji számában azzal riogatja az érettségizőket, hogy kerüljék a szociológia szakot, s a kilencedik helyre teszi a legkisebb eséllyel munkahelyre pályázók listáján. Hogy is van ez akkor? Milliószámra kellenének a szakosodott közgazdászok meg szociológusok, de elriasztják a fiatalokat erről a pályáról.
Ön szerint mi a jövő szuperbiztos szakmája? Milyen végzettségű az, aki a diplomáját kézhez véve jól fizető, megfelelő egzisztenciát biztosító álláshoz jut?
Például a biomérnök. Ezt a mikrobiológia, a biokémia, az informatika és a genetika határterületén tevékenykedő szakembert a mechatronikai mérnök és az androgóguson kívül a jövő szakembereként tartják számon a fejlett piacgazdaságokban! Nyilván azt egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy egy jól fizető biomérnöki állás betöltésére nem elég egy éppen átmenő osztályzatot igazoló diploma. A legjobbak közé kell tartozni, hogy sikerrel pályázzon valaki, mindazonáltal ez azt jelentheti, hogy talán éppen egy székelyföldi falvacskából távmunkát végezve jut busásan fizetett álláshoz egy mérnök.
Van-e manapság elegendő távmunka lehetőség? Hol fog dolgozni egy biomérnök vagy egy - a világviszonylatban leggyorsabban fejlődő szakmák ranglistáján 22. helyezett - környezetmérnök egy olyan adottságú térségben, mint a Székelyföld?
Nos, ha nincs a háttérben egy kutatóintézet, mint a csíkszeredai helyszínen a biomérnökök esetében, akkor el lehet menni külföldre továbbképzésre, szakosodásra, irigylésre méltó pénzt lehet keresni a szakmában, majd itthon - a korszerű tudás birtokában - kell befektetni azt.
Sokan úgy állnak hozzá az egyetemi tanulmányokhoz, hogy éppen megszerzik a papírt, ami igazolja, koptatták a padot egy felsőoktatási intézményben...
Ez nem elég. Nem a papír a lényeg, hanem a tudás. A jövő nekünk kedvezhet, ha felismerjük a világszintű, korszerű tudás fontosságát, szert tudunk tenni rá, s lakhelyünktől függetlenné tudjuk tenni a szolgáltatásunkat, munkánkat. E tudás megszerzésére pedig az új Erasmus-ösztöndíjprogram is hihetetlen lehetőségeket teremt az ország legtöbb egyetemén, nálunk is. Én ebben látom tulajdonképpen Székelyföld jövőjét: a világszerte elismert korszerű tudás birtokában klaszterekbe tömörülve termelni és szolgáltatni a világpiacra. Ez pedig sok esetben a térség gazdasági helyzetétől függetlenül, távmunkaként is végezhető.
A Sapientia csíkszeredai kampusza miben erős?
A közvetlen tanár-diák viszonyt, illetve a kiscsoportos foglalkozásokat említeném mindenekelőtt. Ezek tetten érhetőek például abban, hogy együtt asztaliteniszezik az oktató a hallgatóval a Nagy Aula előtt, de abban is, hogy az izmosodó, erősödő tehetséggondozási programjaink jelentős eredményeket hoztak az utóbbi két évben. Azt gondolom, hogy a hat első, két második, illetve két harmadik díj az idei Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián - a helyszínen működő 13 képzési programhoz viszonyítva - elsősorban az imént említett sajátosságoknak köszönhető.
A kiváló képességű, kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő hallgatóknak milyen lehetőségeik vannak a fejlődésre?
Elitképző szakkollégiumaink tagjainak ingyenes bentlakást biztosítunk, de számukra más előnyökkel is jár ez a státus: versenyekre utaznak, versenyeket szerveznek, szakkollis táborokban vesznek részt. Erasmus keretében külföldi egyetemeken tanulhatnak egy vagy két szemesztert, vagy szakmai gyakorlatot végezhetnek. Iyen ösztöndíjak elnyerésére éppen a kisebb hallgatói létszám miatt nagyobb az esélyük, és könnyebben bekapcsolódhatnak az oktatók által folyatott különböző kutatásokba.
Egy kicsi egyetemmel szemben sok az előítélet, vagy kevés az emberek információja az ott folyó oktatásról, munkáról...
Ezzel mi is szembesülünk, miközben például a mérnöki laboratórium-rendszerünk felszereltség tekintetében országelsők között van, egyetemek között pedig feltehetően a legjobb. Erről sajnos nagyon kevesen tudnak. Pedig Románia minden zugából idejönnek a kutatók elvégezni egy-egy kísérletet. Vagy idáig sehol nem hallottam olyan bő kínálatról a sportolási lehetőségek terén, mint nálunk Csíkszeredában. Hallgatóink egész képzésük idején választhatnak például a lovaglás, az aerobic, a dzsúdó, a fitnesz, a kosárlabda, a néptánc szakágak, de akár a nemrég megnyílt uszoda programjai közül.
A csíkiak, Hargita megyeiek előszeretettel küldik a gyermekeiket a város egyetemére?
Változó. Van, aki jó lehetőségnek tartja, hogy maga mellett tudhatja még a kamasz gyermekét pár évig, de találkozunk olyannal is, hogy a szülő Székelyföldről elküldi egyetemre messzi városba a nebulót, majd panaszkodik, hogy nem bírja fizetni a taníttatását. Miközben nálunk ugyanazok az akkreditált szakok vannak, ráadásul magyarul, és a bentlakásunk nagy kapacitású, nem kell egy drága nagyváros drága albérletével terhelni a családi kasszát.
Tudjuk, hogy a nagy nevek vonzzák a hallgatókat. Csíkszeredában fontosnak tartják-e, hogy ismert arcokat hozzanak oktatni?
Barabási Albert-László, Amerikában élő, világhírű professzor a második félévtől kezdődően előadássorozatot tart nálunk a csíkszeredai kampuszon. A múlt tanévben előadóink között üdvözölhettük a szintén világhírű magyar pszichológust, Csíkszentmihályi Mihályt, vagy például a népszerű televíziós riportereket Vujity Tvrtkot és Frei Tamást.
Milyen új szakok indultak, indulnak?
Tavaly nagy dolog történt az egyetem fejlődésében, mesterszakokkal rukkoltunk elő (Kommunikáció és közkapcsolatok, Fenntartható biotechnológiák, Fordító és tolmács), 2014 őszétől pedig a Génsebészet, valamint a Humánerőforrás (HR) szakokkal bővül az alapképzésünk.
Milyen az érdeklődés a mesterszakok iránt?
Mesteri programjainkat kivétel nélkül közösen indítottuk valamelyik rangos magyarországi egyetemmel. Vannak „divatszakjaink”, mint például a Kommunikáció és közkapcsolatok, amire túljelentkezés jellemző, viszont a mérnöki képzésekre rendszerint kevesebben jönnek - de ez országszerte jellemző tudtommal. Miközben ezeken a szakokon az oktatás színvonala nagyon magas.
Szeptember 4. és 11. között pótfelvételit tartanak. Kiket várnak leginkább a csíkszeredai karokra?
Mind Erdélyből, mind Magyarországról is szívesen látunk hallgatókat. Talán pontosabb a megfogalmazás, ha azt mondom: magyarországi és az anyaország határain kívül élő, magyarul tudó fiatalokra számítunk. A szórványbeli, szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges diákok támogatására pedig létrehoztuk a Domokos Pál Péter Ösztöndíjprogramot.
Ön szerint Kelet-Európában még mindig megbámulják azt, aki a harmincadik évén túl egyetemista lesz, vagy már változott a helyzet? Máshol elfogadottabb az élethosszig tanulás? A második, harmadik diploma?
Néhány évvel ezelőttig nem szívesen szóltam arról, hogy többször szakmát váltottam. Akkoriban, a ’90-es évek elején-közepén rendhagyónak számított, ha valaki természetesnek tekintette az élethosszig tanulást. Ma azonban kezd magától értetődővé válni - igaz, azt tapasztalom, Székelyföldön jóval lassabban megy végbe ez a folyamat, mint az ország gazdaságilag fejlettebb régióiban, ám lassan már itt sem furcsa a gyakori szakmaváltás, illetve az átképzés, és ide is begyűrűzik a Nyugaton már több évtizedes múltra visszatekintő attitűd. Érthető, hiszen a ma legjobban fizetett, legsikeresebb szakmák jelentős része nem is létezett 20-25 évvel ezelőtt! Talán sokkoló hallani, de a szociológusok szerint a fejlett piacgazdaságokban a munkavállalóknak átlagosan nyolc évente át kell képezniük magukat ahhoz, hogy a munkaerő-piacon elfogadható helyet foglalhassanak el. Ez a jövő. Az élethosszig tanulás. Tehát akármilyen életkorban érdemes beülni az egyetemi padokba!
Sipos Betti, maszol.ro
Milyen szakmát válasszunk, hogy évek múlva ne azon gondolkozzunk, miből fizessük ki a gázszámlánkat? Érdemes-e második, harmadik diplomát szerezni? A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Karának dékánjával, Dr. Kósa Istvánnal beszélgettünk a szeptember 4. és 11. közötti pótfelvételi előtt.
Milyenek voltak az egyetemi évei? Befért egy kis lazaság is az órák és a vizsgák közé?
Sokat tanultam, sokféle szakon, így bőven kijutott az egyetemi évekből. Kolozsváron kezdtem állatorvosin, filozófia szakon végeztem, Debrecenben doktoráltam ugyancsak filozófiából, végül Bukarestben szereztem mesteri oklevelet szociológiából. Laktam albérletben, kollégiumban, átlagosan évi egy-két költözéssel, ahogy akkoriban szokás volt. Habár sokáig kerestem a helyem és a hozzám illő szakmát kolozsvári éveim alatt, alapvetően a napi rendszerességű, módszeres tanulást jellemzett. A társasági életből pedig én is kivettem a részem, akárcsak a korombeliek: táncházba, koncertekre és bulizni jártam. Néha az is megesett, hogy vizsgaidőszakban többször eljutottam koncertre, mint oktatási periódusban ...
Miben látja a legnagyobb különbséget a mai és a korábbi egyetemi élet között?
Már lassan közhelynek számít, de ha szóba jött, mondom, mert minden egyetemről, minden kollégától ezt hallom: régebben több társasági rendezvényen, eseményen vettek részt az egyetemisták, mint manapság. Ma sokkal inkább a közösségi média strukturálja a fiatalok szabadidejét, mint a szemtől-szembeni együttlétet követelő, közös programok.
Régen is voltak menő szakok? Van-e átalakulás ezen a téren?
Soha nem látott mértékű átalakulás megy végbe az utóbbi több mint másfél évtizedben, elsősorban az informatikai tudásnak, illetve az internet megjelenésének, fejlődésének köszönhetően. Ami a szakok, illetve a szakmák jövőjét illeti, két fontos különbséget kell tennünk. Hol kell „menőnek” lennie egy szaknak, illetve szakmának? Belföldön vagy a gazdasági téren élen járó kapitalista országokban? Aztán ugyanezt a kérdést feltehetjük az idő vonatkozásában is: most, vagy 5-10, netán 20 év múlva? E kritériumokat szem előtt tartva óriási ellentmondásokat fedezhetünk fel például a médiában megjelenő információk között.
Mit jósolnak a nagyvállalatok?
Itt van például az IBM: azt állítja, naponta hozzávetőleg 2,5 exabit új adat termelődik a világon. A hatalmas adathalmaz feldolgozását nyilvánvalóan szoftverek végzik, de a vállalatoknak egyre nagyobb szükségük lesz olyan szakemberekre, akik az adatokat kezelni, elemezni tudják. Elsősorban közgazdászokat és szociológusokat várnak erre a pályára. És ez világszerte három millió szabad állást jelent már a jövő évtől! Ezzel szemben a Realitate.net az egyik július eleji számában azzal riogatja az érettségizőket, hogy kerüljék a szociológia szakot, s a kilencedik helyre teszi a legkisebb eséllyel munkahelyre pályázók listáján. Hogy is van ez akkor? Milliószámra kellenének a szakosodott közgazdászok meg szociológusok, de elriasztják a fiatalokat erről a pályáról.
Ön szerint mi a jövő szuperbiztos szakmája? Milyen végzettségű az, aki a diplomáját kézhez véve jól fizető, megfelelő egzisztenciát biztosító álláshoz jut?
Például a biomérnök. Ezt a mikrobiológia, a biokémia, az informatika és a genetika határterületén tevékenykedő szakembert a mechatronikai mérnök és az androgóguson kívül a jövő szakembereként tartják számon a fejlett piacgazdaságokban! Nyilván azt egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy egy jól fizető biomérnöki állás betöltésére nem elég egy éppen átmenő osztályzatot igazoló diploma. A legjobbak közé kell tartozni, hogy sikerrel pályázzon valaki, mindazonáltal ez azt jelentheti, hogy talán éppen egy székelyföldi falvacskából távmunkát végezve jut busásan fizetett álláshoz egy mérnök.
Van-e manapság elegendő távmunka lehetőség? Hol fog dolgozni egy biomérnök vagy egy - a világviszonylatban leggyorsabban fejlődő szakmák ranglistáján 22. helyezett - környezetmérnök egy olyan adottságú térségben, mint a Székelyföld?
Nos, ha nincs a háttérben egy kutatóintézet, mint a csíkszeredai helyszínen a biomérnökök esetében, akkor el lehet menni külföldre továbbképzésre, szakosodásra, irigylésre méltó pénzt lehet keresni a szakmában, majd itthon - a korszerű tudás birtokában - kell befektetni azt.
Sokan úgy állnak hozzá az egyetemi tanulmányokhoz, hogy éppen megszerzik a papírt, ami igazolja, koptatták a padot egy felsőoktatási intézményben...
Ez nem elég. Nem a papír a lényeg, hanem a tudás. A jövő nekünk kedvezhet, ha felismerjük a világszintű, korszerű tudás fontosságát, szert tudunk tenni rá, s lakhelyünktől függetlenné tudjuk tenni a szolgáltatásunkat, munkánkat. E tudás megszerzésére pedig az új Erasmus-ösztöndíjprogram is hihetetlen lehetőségeket teremt az ország legtöbb egyetemén, nálunk is. Én ebben látom tulajdonképpen Székelyföld jövőjét: a világszerte elismert korszerű tudás birtokában klaszterekbe tömörülve termelni és szolgáltatni a világpiacra. Ez pedig sok esetben a térség gazdasági helyzetétől függetlenül, távmunkaként is végezhető.
A Sapientia csíkszeredai kampusza miben erős?
A közvetlen tanár-diák viszonyt, illetve a kiscsoportos foglalkozásokat említeném mindenekelőtt. Ezek tetten érhetőek például abban, hogy együtt asztaliteniszezik az oktató a hallgatóval a Nagy Aula előtt, de abban is, hogy az izmosodó, erősödő tehetséggondozási programjaink jelentős eredményeket hoztak az utóbbi két évben. Azt gondolom, hogy a hat első, két második, illetve két harmadik díj az idei Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián - a helyszínen működő 13 képzési programhoz viszonyítva - elsősorban az imént említett sajátosságoknak köszönhető.
A kiváló képességű, kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő hallgatóknak milyen lehetőségeik vannak a fejlődésre?
Elitképző szakkollégiumaink tagjainak ingyenes bentlakást biztosítunk, de számukra más előnyökkel is jár ez a státus: versenyekre utaznak, versenyeket szerveznek, szakkollis táborokban vesznek részt. Erasmus keretében külföldi egyetemeken tanulhatnak egy vagy két szemesztert, vagy szakmai gyakorlatot végezhetnek. Iyen ösztöndíjak elnyerésére éppen a kisebb hallgatói létszám miatt nagyobb az esélyük, és könnyebben bekapcsolódhatnak az oktatók által folyatott különböző kutatásokba.
Egy kicsi egyetemmel szemben sok az előítélet, vagy kevés az emberek információja az ott folyó oktatásról, munkáról...
Ezzel mi is szembesülünk, miközben például a mérnöki laboratórium-rendszerünk felszereltség tekintetében országelsők között van, egyetemek között pedig feltehetően a legjobb. Erről sajnos nagyon kevesen tudnak. Pedig Románia minden zugából idejönnek a kutatók elvégezni egy-egy kísérletet. Vagy idáig sehol nem hallottam olyan bő kínálatról a sportolási lehetőségek terén, mint nálunk Csíkszeredában. Hallgatóink egész képzésük idején választhatnak például a lovaglás, az aerobic, a dzsúdó, a fitnesz, a kosárlabda, a néptánc szakágak, de akár a nemrég megnyílt uszoda programjai közül.
A csíkiak, Hargita megyeiek előszeretettel küldik a gyermekeiket a város egyetemére?
Változó. Van, aki jó lehetőségnek tartja, hogy maga mellett tudhatja még a kamasz gyermekét pár évig, de találkozunk olyannal is, hogy a szülő Székelyföldről elküldi egyetemre messzi városba a nebulót, majd panaszkodik, hogy nem bírja fizetni a taníttatását. Miközben nálunk ugyanazok az akkreditált szakok vannak, ráadásul magyarul, és a bentlakásunk nagy kapacitású, nem kell egy drága nagyváros drága albérletével terhelni a családi kasszát.
Tudjuk, hogy a nagy nevek vonzzák a hallgatókat. Csíkszeredában fontosnak tartják-e, hogy ismert arcokat hozzanak oktatni?
Barabási Albert-László, Amerikában élő, világhírű professzor a második félévtől kezdődően előadássorozatot tart nálunk a csíkszeredai kampuszon. A múlt tanévben előadóink között üdvözölhettük a szintén világhírű magyar pszichológust, Csíkszentmihályi Mihályt, vagy például a népszerű televíziós riportereket Vujity Tvrtkot és Frei Tamást.
Milyen új szakok indultak, indulnak?
Tavaly nagy dolog történt az egyetem fejlődésében, mesterszakokkal rukkoltunk elő (Kommunikáció és közkapcsolatok, Fenntartható biotechnológiák, Fordító és tolmács), 2014 őszétől pedig a Génsebészet, valamint a Humánerőforrás (HR) szakokkal bővül az alapképzésünk.
Milyen az érdeklődés a mesterszakok iránt?
Mesteri programjainkat kivétel nélkül közösen indítottuk valamelyik rangos magyarországi egyetemmel. Vannak „divatszakjaink”, mint például a Kommunikáció és közkapcsolatok, amire túljelentkezés jellemző, viszont a mérnöki képzésekre rendszerint kevesebben jönnek - de ez országszerte jellemző tudtommal. Miközben ezeken a szakokon az oktatás színvonala nagyon magas.
Szeptember 4. és 11. között pótfelvételit tartanak. Kiket várnak leginkább a csíkszeredai karokra?
Mind Erdélyből, mind Magyarországról is szívesen látunk hallgatókat. Talán pontosabb a megfogalmazás, ha azt mondom: magyarországi és az anyaország határain kívül élő, magyarul tudó fiatalokra számítunk. A szórványbeli, szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges diákok támogatására pedig létrehoztuk a Domokos Pál Péter Ösztöndíjprogramot.
Ön szerint Kelet-Európában még mindig megbámulják azt, aki a harmincadik évén túl egyetemista lesz, vagy már változott a helyzet? Máshol elfogadottabb az élethosszig tanulás? A második, harmadik diploma?
Néhány évvel ezelőttig nem szívesen szóltam arról, hogy többször szakmát váltottam. Akkoriban, a ’90-es évek elején-közepén rendhagyónak számított, ha valaki természetesnek tekintette az élethosszig tanulást. Ma azonban kezd magától értetődővé válni - igaz, azt tapasztalom, Székelyföldön jóval lassabban megy végbe ez a folyamat, mint az ország gazdaságilag fejlettebb régióiban, ám lassan már itt sem furcsa a gyakori szakmaváltás, illetve az átképzés, és ide is begyűrűzik a Nyugaton már több évtizedes múltra visszatekintő attitűd. Érthető, hiszen a ma legjobban fizetett, legsikeresebb szakmák jelentős része nem is létezett 20-25 évvel ezelőtt! Talán sokkoló hallani, de a szociológusok szerint a fejlett piacgazdaságokban a munkavállalóknak átlagosan nyolc évente át kell képezniük magukat ahhoz, hogy a munkaerő-piacon elfogadható helyet foglalhassanak el. Ez a jövő. Az élethosszig tanulás. Tehát akármilyen életkorban érdemes beülni az egyetemi padokba!
Sipos Betti, maszol.ro
2014. szeptember 2.
Bekebelezés előtt az építészeti
A diáklétszám folyamatos csökkenésének újabb „áldozata” a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola, amely a 2014–2015-ös tanévtől elveszítheti önállóságát és a Ion Vlasiu Faipari Szakközépiskolához fog tartozni. Öröm az ürömben, hogy az építészetis diákok és tanárok, a tavaly szintén a Vlasiuba beolvasztott kémiaival ellentétben nem kell elköltözzenek. Hivatalos átiratot még nem kaptak, így nem tudják, hogy két hét múlva önállóan vagy beolvadva kezdik a tanévet.
A városháza honlapján szerepel egy határozattervezet, amelyből kiderül: a tanfelügyelőség arra kéri az önkormányzati képviselőket, hogy szavazzák meg az iskolával kapcsolatos határozat megváltoztatását, s hagyják jóvá, hogy a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola a Ion Vlasiu Faipari Szakközépiskolához tartozzon.
Kevés a gyermeklétszám
Az indoklásban az szerepel, hogy Ştefan Someşan főtanfelügyelő elemezte a rendelkezésére álló számadatokat és idén augusztus 4-én átiratban jelezte a városházának, hogy az iskolai hálózatban módosítást eszközöltek. Arra hivatkozik, hogy az építészeti iskolában nem teljesült a tanügyi törvény által előírt gyermeklétszám, nem sikerült mind betölteni a meghirdetett kilencedik osztályokat, ezért a Ion Vlasiuhoz csatolják.
A döntés érdekessége, hogy a tanfelügyelőség hivatalos honlapja szerint a második elosztás után a Ion Vlasiu faipari osztályában 17 üres hely volt, csupán eggyel kevesebb, mint a Brâncuşi-ban betöltésre váró helyek száma.
„Nagyon rossz nekünk a bekebelezés”
Szeptember elsejétől Nemes Andrea építészmérnököt nevezték ki a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola aligazgatójának. Bár hivatalos döntést az iskola még nem kapott a beolvasztásról, beszédes, hogy igazgatót nem, csak aligazgatót neveztek ki. Érdeklődésünkre Nemes Andrea szomorúan mondta, hogy amióta elkezdték az iskolák beolvasztását, tudták, hogy rájuk is sor kerül, de utolsó percig reménykednek, hogy ez nem történik meg.
„Igaz, hogy folyamatosan csökkent a gyermeklétszám, mint ahogy megye- és Erdély-szerte. Az is igaz, hogy Vásárhely egyik legszebb, legjobban felszerelt iskolájával rendelkezünk, ami a gyermekeknek, a szülőknek és a tanároknak köszönhető. Az sem mellékes, hogy ezt az iskolát a magunkénak érezzük, hiszen 65 évvel ezelőtt az építkezési vállalat az akkori diákokkal, mesterekkel közösen építette, magának” – mondta a frissen kinevezett aligazgató, akitől azt is megtudtuk, már amikor ideköltöztették az Európa Gimnáziumot, és állandóan azt hangoztatták, hogy bezzeg ott van elegendő diák, tudták, hogy semmi jóra nem számíthatnak.
Bár az önkormányzati képviselők döntése inkább csak formaság, az építészetis diákok és tanárok remélik, hogy önállók maradhatnak, és nem csatolják oda őket a faipari gimnáziumhoz.
Simon Virág, Székelyhon.ro
A diáklétszám folyamatos csökkenésének újabb „áldozata” a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola, amely a 2014–2015-ös tanévtől elveszítheti önállóságát és a Ion Vlasiu Faipari Szakközépiskolához fog tartozni. Öröm az ürömben, hogy az építészetis diákok és tanárok, a tavaly szintén a Vlasiuba beolvasztott kémiaival ellentétben nem kell elköltözzenek. Hivatalos átiratot még nem kaptak, így nem tudják, hogy két hét múlva önállóan vagy beolvadva kezdik a tanévet.
A városháza honlapján szerepel egy határozattervezet, amelyből kiderül: a tanfelügyelőség arra kéri az önkormányzati képviselőket, hogy szavazzák meg az iskolával kapcsolatos határozat megváltoztatását, s hagyják jóvá, hogy a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola a Ion Vlasiu Faipari Szakközépiskolához tartozzon.
Kevés a gyermeklétszám
Az indoklásban az szerepel, hogy Ştefan Someşan főtanfelügyelő elemezte a rendelkezésére álló számadatokat és idén augusztus 4-én átiratban jelezte a városházának, hogy az iskolai hálózatban módosítást eszközöltek. Arra hivatkozik, hogy az építészeti iskolában nem teljesült a tanügyi törvény által előírt gyermeklétszám, nem sikerült mind betölteni a meghirdetett kilencedik osztályokat, ezért a Ion Vlasiuhoz csatolják.
A döntés érdekessége, hogy a tanfelügyelőség hivatalos honlapja szerint a második elosztás után a Ion Vlasiu faipari osztályában 17 üres hely volt, csupán eggyel kevesebb, mint a Brâncuşi-ban betöltésre váró helyek száma.
„Nagyon rossz nekünk a bekebelezés”
Szeptember elsejétől Nemes Andrea építészmérnököt nevezték ki a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola aligazgatójának. Bár hivatalos döntést az iskola még nem kapott a beolvasztásról, beszédes, hogy igazgatót nem, csak aligazgatót neveztek ki. Érdeklődésünkre Nemes Andrea szomorúan mondta, hogy amióta elkezdték az iskolák beolvasztását, tudták, hogy rájuk is sor kerül, de utolsó percig reménykednek, hogy ez nem történik meg.
„Igaz, hogy folyamatosan csökkent a gyermeklétszám, mint ahogy megye- és Erdély-szerte. Az is igaz, hogy Vásárhely egyik legszebb, legjobban felszerelt iskolájával rendelkezünk, ami a gyermekeknek, a szülőknek és a tanároknak köszönhető. Az sem mellékes, hogy ezt az iskolát a magunkénak érezzük, hiszen 65 évvel ezelőtt az építkezési vállalat az akkori diákokkal, mesterekkel közösen építette, magának” – mondta a frissen kinevezett aligazgató, akitől azt is megtudtuk, már amikor ideköltöztették az Európa Gimnáziumot, és állandóan azt hangoztatták, hogy bezzeg ott van elegendő diák, tudták, hogy semmi jóra nem számíthatnak.
Bár az önkormányzati képviselők döntése inkább csak formaság, az építészetis diákok és tanárok remélik, hogy önállók maradhatnak, és nem csatolják oda őket a faipari gimnáziumhoz.
Simon Virág, Székelyhon.ro
2014. szeptember 3.
Törvény a törvénytelenségről
Az önkormányzati vezetők pártváltását tiltó törvény ideiglenes felfüggesztése után újabb kivételt tesz a hatalom, és már nem csupán a nyugdíjasoknak és dolgozó kisgyermekes édesanyáknak, hanem minden közalkalmazottnak elengedné az állam iránti tartozását.
De milyen nagylelkűen: míg az előbbi két kategória csupán a tévedésből elszámolt összegek visszafizetésétől mentesül, a szenátusban hétfőn megszavazott újabb törvénytervezet már a törvénytelenül szerzett pénzt is ott hagyná, ahová jutott. A fontosabb ügyek várhatnak, ezt sürgősségi eljárással tárgyalja majd a képviselőház is. Kampányajándék a kormány alattvalóinak... Az egész egy helyi kezdeményezésből indult: néhány Hunyad megyei pedagógus bérpótléka volt a tét, azaz országszinten kis összeg, de mekkora zűrzavar, hiszen az oktatásban dolgozók igen nagy hányada meg sem kapta minden járandóságát, mások per útján harcolták ki a jussukat – évekig tartó részletekben csepegtetik nekik –, és vannak, akik illetéktelenül vették fel. A jogszabályt kidolgozó szociáldemokrata szenátor éppen ezzel, a törvény egyenetlen alkalmazásával érvelt, ami igaz is, csakhogy a megoldás nem az, amit józan ésszel várni lehet a huszonegyedik századi Európában, hanem épp az ellenkezője. Azaz nemhogy kifizetné az állam az adósságait a megrövidített tanároknak, és felelősségre vonná a csalókat, emígy példát mutatva törvénytiszteletből – inkább kiterjeszti és törvényerőre emeli a bűnözést. Így lesz általános katasztrófa egy tyúklopásból: hiszen ha nem csupán három tévútra került jutalompénzre, hanem minden közalkalmazotti zsebbe kerülő borítékra felmentést hirdetnek, akkor a lopás is törvényes, a korrupció sem üldözhető, aki bírja, marja, a becsületes balekeknek pedig úgy kell, miért nem szemfülesebbek! A szomorú az, hogy a javaslatot senki sem ellenezte a szenátusban, mindössze két tartózkodást jegyeztek a szavazásnál. Senki nem akadt, aki megkérdezte volna, hogy a (jó- vagy rosszhiszemű) haszonszerzők bátorítása helyett miért nem a sorozatban tévedő, esetleg megvesztegetett hivatalnokokat büntetik – a magánszektorból rég kirúgták volna az elszámolási hibán kapott alkalmazottat –, és azt sem, hogy akkor az állam terheitől roskadozó kisvállalkozók tartozásaira miért nem terjed ki a pénzügyi kegyelem. A következő törvénytervezet talán azt mondja ki, hogy egyesek egyenlőbbek...
Nem az amnesztia a baj. Hanem az, hogy a legesélyesebb államfőjelölt ilyen programmal indul.
Demeter J. Ildikó, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az önkormányzati vezetők pártváltását tiltó törvény ideiglenes felfüggesztése után újabb kivételt tesz a hatalom, és már nem csupán a nyugdíjasoknak és dolgozó kisgyermekes édesanyáknak, hanem minden közalkalmazottnak elengedné az állam iránti tartozását.
De milyen nagylelkűen: míg az előbbi két kategória csupán a tévedésből elszámolt összegek visszafizetésétől mentesül, a szenátusban hétfőn megszavazott újabb törvénytervezet már a törvénytelenül szerzett pénzt is ott hagyná, ahová jutott. A fontosabb ügyek várhatnak, ezt sürgősségi eljárással tárgyalja majd a képviselőház is. Kampányajándék a kormány alattvalóinak... Az egész egy helyi kezdeményezésből indult: néhány Hunyad megyei pedagógus bérpótléka volt a tét, azaz országszinten kis összeg, de mekkora zűrzavar, hiszen az oktatásban dolgozók igen nagy hányada meg sem kapta minden járandóságát, mások per útján harcolták ki a jussukat – évekig tartó részletekben csepegtetik nekik –, és vannak, akik illetéktelenül vették fel. A jogszabályt kidolgozó szociáldemokrata szenátor éppen ezzel, a törvény egyenetlen alkalmazásával érvelt, ami igaz is, csakhogy a megoldás nem az, amit józan ésszel várni lehet a huszonegyedik századi Európában, hanem épp az ellenkezője. Azaz nemhogy kifizetné az állam az adósságait a megrövidített tanároknak, és felelősségre vonná a csalókat, emígy példát mutatva törvénytiszteletből – inkább kiterjeszti és törvényerőre emeli a bűnözést. Így lesz általános katasztrófa egy tyúklopásból: hiszen ha nem csupán három tévútra került jutalompénzre, hanem minden közalkalmazotti zsebbe kerülő borítékra felmentést hirdetnek, akkor a lopás is törvényes, a korrupció sem üldözhető, aki bírja, marja, a becsületes balekeknek pedig úgy kell, miért nem szemfülesebbek! A szomorú az, hogy a javaslatot senki sem ellenezte a szenátusban, mindössze két tartózkodást jegyeztek a szavazásnál. Senki nem akadt, aki megkérdezte volna, hogy a (jó- vagy rosszhiszemű) haszonszerzők bátorítása helyett miért nem a sorozatban tévedő, esetleg megvesztegetett hivatalnokokat büntetik – a magánszektorból rég kirúgták volna az elszámolási hibán kapott alkalmazottat –, és azt sem, hogy akkor az állam terheitől roskadozó kisvállalkozók tartozásaira miért nem terjed ki a pénzügyi kegyelem. A következő törvénytervezet talán azt mondja ki, hogy egyesek egyenlőbbek...
Nem az amnesztia a baj. Hanem az, hogy a legesélyesebb államfőjelölt ilyen programmal indul.
Demeter J. Ildikó, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 3.
Két legyet ütne az RMDSZ (Anyanyelv- és jelképhasználat)
Az erdélyi magyarság szempontjából kiemelten fontos két törvény, a jelkép-, illetve az anyanyelvhasználatot érintő jogszabály hatályba léptetését is szeretné elérni az RMDSZ a parlament őszi, rövidített ülésszakában. Erről Máté András, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője beszélt tegnap.
A honatya szerint hamarosan napirendre kerül a szenátusban a szociáldemokrata koalíciós partnerek által összeállított, a helyi jelképhasználatot szabályozó törvénytervezet. Az RMDSZ azt szeretné elérni, hogy ezt még az őszi ülésszakon a képviselőház is elfogadja, és a törvény hatályba lépjen. A zászlótörvényként is elhíresült jogszabálytervezet nyár elején került a szenátus illetékes szakbizottságai asztalára, miután június második felében a Victor Ponta vezette kabinet rábólintott, és a parlamenthez továbbították. Kelemen Hunor szövetségi elnök akkor úgy nyilatkozott, hogy a törvény lehetőséget teremt a székely zászló használatára. Az RMDSZ képviselőinek érvelése szerint ugyanis a jogszabály nem tiltja meg, hogy különböző önkormányzatok ugyanazt a zászlót fogadják el saját jelképüknek, azt sem írja elő, hogy a zászlóra fel kellene írni a település nevét. A Szociáldemokrata Párt 42 képviselője április közepén terjesztett be törvénytervezetet a bukaresti törvényhozásban a helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról. A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslatára. Ott, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább húsz százalékát, a közigazgatási egység megnevezését az illető kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni a zászlón. A székely zászlót közösségi szimbólummá tevő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) korábban úgy vélekedett, hogy a tervezet „egyetlen világos célja a székely zászló szabad használatának korlátozása”. Szintén az őszi ülésszakban szeretné elfogadtatni a szövetség a bukaresti törvényhozással az egészségügyi anyanyelvhasználatról szóló saját kezdeményezésű jogszabályát. A törvény jelenleg a képviselőház asztalán fekszik, és az RMDSZ azon lesz, hogy mielőbb napirendre kerüljön – ismertette Máté András. A jogszabály lényege, hogy ahol egy kisebbségi közösség húsz százalék fölötti arányt tesz ki, a kórházban legyen olyan orvos, aki anyanyelvén tud beszélni a beteggel – magyarázta. Máté hozzátette, az RMDSZ továbbra is arra törekszik, hogy az európai nyelvi chartában szereplő előírásokat törvénybe iktassák az igazságszolgáltatás és közigazgatás terén. Ami a további parlamenti munkát illeti, a honatya rámutatott: szociális vonatkozásban az RMDSZ azt szorgalmazza, hogy a kormány által a nyugdíjasok és kismamák számára meghirdetett pénzügyi amnesztiát terjesszék ki a családorvosokra is, akiktől a számvevőszék be akarja hajtani a betegeknek nem megfelelő igazolás alapján felírt kedvezményes gyógyszerek ártámogatását.
Belső viták az autonómiatervezetről
Máté András a szövetség régóta ígért székelyföldi autonómiatervezetéről is szólt. Mint mondta, a tervezetről belső vitát folytatnak, és csak azt követően bocsátják közvitára, majd terjesztik a parlament elé, hogy „az RMDSZ minden szenátora és képviselője megfogalmazza formai és érdemi módosító javaslatait”. Arra a kérdésre, hogy az autonómiatervezettel együtt terjesztik-e be a parlamentbe azt az alkotmánymódosító javaslatot, amelyet Kelemen Hunor szükségesnek nevezett, Máté András azt mondta, a frakció még nem alakította ki álláspontját arról, hogy szükséges-e az alaptörvény módosítása. „Amíg nincs egy végleges szövegünk (az autonómiatervezetről), addig igazából azt sem tudjuk, hogy szükséges-e vagy nem az alkotmánymódosítás: ez annak függvénye, hogyan alakul a tervezet szövege” – magyarázta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az erdélyi magyarság szempontjából kiemelten fontos két törvény, a jelkép-, illetve az anyanyelvhasználatot érintő jogszabály hatályba léptetését is szeretné elérni az RMDSZ a parlament őszi, rövidített ülésszakában. Erről Máté András, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője beszélt tegnap.
A honatya szerint hamarosan napirendre kerül a szenátusban a szociáldemokrata koalíciós partnerek által összeállított, a helyi jelképhasználatot szabályozó törvénytervezet. Az RMDSZ azt szeretné elérni, hogy ezt még az őszi ülésszakon a képviselőház is elfogadja, és a törvény hatályba lépjen. A zászlótörvényként is elhíresült jogszabálytervezet nyár elején került a szenátus illetékes szakbizottságai asztalára, miután június második felében a Victor Ponta vezette kabinet rábólintott, és a parlamenthez továbbították. Kelemen Hunor szövetségi elnök akkor úgy nyilatkozott, hogy a törvény lehetőséget teremt a székely zászló használatára. Az RMDSZ képviselőinek érvelése szerint ugyanis a jogszabály nem tiltja meg, hogy különböző önkormányzatok ugyanazt a zászlót fogadják el saját jelképüknek, azt sem írja elő, hogy a zászlóra fel kellene írni a település nevét. A Szociáldemokrata Párt 42 képviselője április közepén terjesztett be törvénytervezetet a bukaresti törvényhozásban a helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról. A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslatára. Ott, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább húsz százalékát, a közigazgatási egység megnevezését az illető kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni a zászlón. A székely zászlót közösségi szimbólummá tevő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) korábban úgy vélekedett, hogy a tervezet „egyetlen világos célja a székely zászló szabad használatának korlátozása”. Szintén az őszi ülésszakban szeretné elfogadtatni a szövetség a bukaresti törvényhozással az egészségügyi anyanyelvhasználatról szóló saját kezdeményezésű jogszabályát. A törvény jelenleg a képviselőház asztalán fekszik, és az RMDSZ azon lesz, hogy mielőbb napirendre kerüljön – ismertette Máté András. A jogszabály lényege, hogy ahol egy kisebbségi közösség húsz százalék fölötti arányt tesz ki, a kórházban legyen olyan orvos, aki anyanyelvén tud beszélni a beteggel – magyarázta. Máté hozzátette, az RMDSZ továbbra is arra törekszik, hogy az európai nyelvi chartában szereplő előírásokat törvénybe iktassák az igazságszolgáltatás és közigazgatás terén. Ami a további parlamenti munkát illeti, a honatya rámutatott: szociális vonatkozásban az RMDSZ azt szorgalmazza, hogy a kormány által a nyugdíjasok és kismamák számára meghirdetett pénzügyi amnesztiát terjesszék ki a családorvosokra is, akiktől a számvevőszék be akarja hajtani a betegeknek nem megfelelő igazolás alapján felírt kedvezményes gyógyszerek ártámogatását.
Belső viták az autonómiatervezetről
Máté András a szövetség régóta ígért székelyföldi autonómiatervezetéről is szólt. Mint mondta, a tervezetről belső vitát folytatnak, és csak azt követően bocsátják közvitára, majd terjesztik a parlament elé, hogy „az RMDSZ minden szenátora és képviselője megfogalmazza formai és érdemi módosító javaslatait”. Arra a kérdésre, hogy az autonómiatervezettel együtt terjesztik-e be a parlamentbe azt az alkotmánymódosító javaslatot, amelyet Kelemen Hunor szükségesnek nevezett, Máté András azt mondta, a frakció még nem alakította ki álláspontját arról, hogy szükséges-e az alaptörvény módosítása. „Amíg nincs egy végleges szövegünk (az autonómiatervezetről), addig igazából azt sem tudjuk, hogy szükséges-e vagy nem az alkotmánymódosítás: ez annak függvénye, hogyan alakul a tervezet szövege” – magyarázta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 3.
Hatalmi túlkapások (Aggódik az EMNP)
A rendőrség, csendőrség munkájával elégedetlen Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszéki elnöke. A kézdiszentléleki motorbalesetet követő önbíráskodás esetében az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat kifogásolja, és az ügy egyértelmű lezárását hiányolja, a szintén kézdiszentléleki fiatalok román csendőrök általi megverésének esetében túlkapásról beszél. Az EMNP mindkét ügyben jogsegélyt ajánlott fel az érintetteknek.
Bedő Zoltán felidézte, több tanú állítja: az augusztus 10-ei baleset után a motoros a romák önbíráskodása következtében veszítette életét. A nyomozó szervek ennek dacára összevissza beszélnek, van ügyész, aki azt állítja, fel sem merült a gyilkosság gyanúja, az áldozat a baleset következtében hunyt el, később azt nyilatkozták, még nem is készült el az orvosi látlelet, a megyei rendőrparancsnok pedig a múlt heti tanácsülésen újabb vizsgálatok szükségességét ecsetelte. Bedő szerint mindez azt bizonyítja, nem megfelelő irányba halad a nyomozás, el akarják tussolni az ügyet. Meglátása szerint ez nagyon veszélyes magatartás, akár etnikai konfliktushoz is vezethet, megtörténhet, ha a székely közösség úgy érzi, nem szolgáltatnak igazságot, s „bizonyos sugallatokra maga próbál igazságot tenni”. Előfordulhat azonban, hogy a hatóságok éppen erre játszanak, így akarják igazolni a székelység összeférhetetlenségét. Bedő arra kérte az érintetteket, tanúkat, tartsanak ki, álljanak ki igazuk mellett, s felajánlott jogi segítséget is azoknak, akiknek erre szükségük lenne.
A kézdiszentléleki falunapokkor megvert fiatalok ügyében is egyértelműen fogalmazott: ő az áldozatoknak hisz, nem a csendőrségnek, arra biztatta az érintetteket, ne hagyják igazukat, hiszen a néhány évvel ezelőtti, hasonló gidófalvi ügyben is kimondta végül a bíróság, hogy a csendőrök jogtalanul jártak el.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A rendőrség, csendőrség munkájával elégedetlen Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszéki elnöke. A kézdiszentléleki motorbalesetet követő önbíráskodás esetében az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat kifogásolja, és az ügy egyértelmű lezárását hiányolja, a szintén kézdiszentléleki fiatalok román csendőrök általi megverésének esetében túlkapásról beszél. Az EMNP mindkét ügyben jogsegélyt ajánlott fel az érintetteknek.
Bedő Zoltán felidézte, több tanú állítja: az augusztus 10-ei baleset után a motoros a romák önbíráskodása következtében veszítette életét. A nyomozó szervek ennek dacára összevissza beszélnek, van ügyész, aki azt állítja, fel sem merült a gyilkosság gyanúja, az áldozat a baleset következtében hunyt el, később azt nyilatkozták, még nem is készült el az orvosi látlelet, a megyei rendőrparancsnok pedig a múlt heti tanácsülésen újabb vizsgálatok szükségességét ecsetelte. Bedő szerint mindez azt bizonyítja, nem megfelelő irányba halad a nyomozás, el akarják tussolni az ügyet. Meglátása szerint ez nagyon veszélyes magatartás, akár etnikai konfliktushoz is vezethet, megtörténhet, ha a székely közösség úgy érzi, nem szolgáltatnak igazságot, s „bizonyos sugallatokra maga próbál igazságot tenni”. Előfordulhat azonban, hogy a hatóságok éppen erre játszanak, így akarják igazolni a székelység összeférhetetlenségét. Bedő arra kérte az érintetteket, tanúkat, tartsanak ki, álljanak ki igazuk mellett, s felajánlott jogi segítséget is azoknak, akiknek erre szükségük lenne.
A kézdiszentléleki falunapokkor megvert fiatalok ügyében is egyértelműen fogalmazott: ő az áldozatoknak hisz, nem a csendőrségnek, arra biztatta az érintetteket, ne hagyják igazukat, hiszen a néhány évvel ezelőtti, hasonló gidófalvi ügyben is kimondta végül a bíróság, hogy a csendőrök jogtalanul jártak el.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 3.
Röviden
Nemzetpolitika az elvándorlás ellen
A magyar nemzetpolitika és a gazdaságpolitika egyik legfontosabb feladata a közeljövőben az lesz, hogy megállítsa a szülőföldről való elvándorlást, illetve esetlegesen visszacsalogassa azokat, akik már elhagyták otthonukat – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a szabadkai Pannon RTV Szubjektív című interjúműsorában.
Kifejtette: a hagyományos nemzetpolitikai eszközökhöz az utóbbi négy évben a magyar kormány már sokat hozzátett, ezt most a gazdaságpolitikával is kiegészítik, mert „be kell látni azt, hogy a szülőföldön való boldogulás egyre inkább gazdasági kérdés”. Ezeket a kérdéseket pedig meg kell beszélni a helyi magyar vezetőkkel, ők rendelkeznek ugyanis kellő helyismerettel, ők ismerik az adott közösség problémáit, sajátosságait.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nemzetpolitika az elvándorlás ellen
A magyar nemzetpolitika és a gazdaságpolitika egyik legfontosabb feladata a közeljövőben az lesz, hogy megállítsa a szülőföldről való elvándorlást, illetve esetlegesen visszacsalogassa azokat, akik már elhagyták otthonukat – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a szabadkai Pannon RTV Szubjektív című interjúműsorában.
Kifejtette: a hagyományos nemzetpolitikai eszközökhöz az utóbbi négy évben a magyar kormány már sokat hozzátett, ezt most a gazdaságpolitikával is kiegészítik, mert „be kell látni azt, hogy a szülőföldön való boldogulás egyre inkább gazdasági kérdés”. Ezeket a kérdéseket pedig meg kell beszélni a helyi magyar vezetőkkel, ők rendelkeznek ugyanis kellő helyismerettel, ők ismerik az adott közösség problémáit, sajátosságait.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 3.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nagy romlása
(1990–2014 között)
Dr. Ábrám Zoltán professzornak nemrégiben a Népújság hasábjain megjelent, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű oktatását elemző írását a szerkesztőség – jogos igénnyel – vitaindító anyagnak szánta. A vita mindeddig elmaradt, az egyetem magyar oktatásának súlyossá, már-már válságossá vált helyzete valódi okainak elemzésére mindeddig nem került sor. Borbély alelnök úr a Népújságban közzétett interjújában a kérdéskörre reflektálva vádol, hárít, másra mutogat. Elemzése szerint a romániai magyar politikum hibátlanul működött/működik, csak eredményeket ért el, minden lehetőt megtett a teljes körű magyar oktatás visszaállításáért. Az említett interjúban Borbély úr így fogalmaz: „Úgy vélem, mindenkinek meg kell tennie a maga dolgát. A tanároknak azzal kellett volna és kell foglalkozniuk, hogy ők mit tettek az utóbbi 24 évben, hiszen az egyetem vezetésében rektorhelyettesi szinten is képviselve VOLTUNK” . A továbbiakban felhívja a figyelmet arra, hogy a tanárok végezzék a dolgukat, foglalkozzanak a szakmai résszel, az utánpótlás kinevelésével, az ügyvédek is tegyék a dolgukat, de az RMDSZ felelősségéről egy szót sem szól. 56 év egyetemen eltöltött szolgálati idő alatt összegyűjtött tapasztalatom felhasználásával szólok hozzá e témához. Előrebocsátom, ha valaki is hajlandó tükörbe nézni és képes őszintén elemezni, akkor meg kell állapítania, hogy minden fél felelőssége fennáll. A tanári kar az 1990-es kezdeti lendületben ígéretes, biztató magatartást tanúsított. Rövidesen megjelentek a régebbről ismert „fizetett tanárbérencek”, a kollaboránsok, akik megosztották, megfélemlítették az akkor még tenni akaró magyar diákokat, megtörték a Diákszövetség erejét, ellenállását. Mint tudjuk, a diákság emlékezetes, többhetes ülősztrájkkal követelte az előző rezsim által elsorvasztott magyar tagozat visszaállítását, valamint a paritás elvének alkalmazását, vagyis fele-fele arányú képviseletet az oktatói karban, a diáklétszámban, a vezetői struktúrákban és az adminisztrációban. Már a kilencvenes évek elejétől a politikum tudtával és támogatásával az egyetemi vezető pozíciókba zömmel arra nem érdemes magyar oktatók kerültek, akik a hatalom, a román vezetés, a szenátus feltétlen kiszolgálóivá váltak. Az utánpótlás kiválasztásában nem az értékek mentén szelektálták az új oktatókat, hanem politikai megfelelés, protekcionizmus és etnikai kritériumok szerint. A tanszékek élére román oktatók kerültek, akik a legritkább esetben vettek fel magyar anyanyelvű tanerőt, így jó néhány tanszék magyar oktatók nélkül maradt. Ugyanakkor a legjobb fiatal magyar oktatók egy része, az intézetben kialakult nyomasztó atmoszféra, a feszültség, a minden vonalon megnyilvánuló diszkrimináció (előléptetés, vezetői posztok elfoglalása, ösztöndíjak elnyerése), valamint az oktatás, kutatás minőségének lezüllése, a laboratóriumok felszereltségének kritikán aluli állapota okozta kiábrándultság miatt eltávoztak egyetemünkről. Megjegyzem, java részük nem külföldre ment, itt az országban talált jobb érvényesülési lehetőséget. Megemlíthetném tanszékünk (toxikológia) legjobb oktatóját, aki már mint adjunktus hagyta el az egyetemet, Kolozsváron viszont országos hírű gyógyszerellenőrző laboratóriumot tudott felállítani/működtetni. A tanári kar kontraszelekciója következtében a konformista, kollaboráns oktatói gárda arányaiban megerősödött, a szélsőségesen nacionál-kommunista, agresszív román vezetésnek, szenátusnak ellenállni képtelenné vált.
Bár a 2011. évi 1-es tanügyi törvény megjelenése után a magyar tanári kar java része megértette, hogy össze kell fogni, egyelőre úgy néz ki, hogy ez nem járt eredménnyel, és túl későn jött, annak ellenére, hogy Ábrám Zoltán professzor szerint a tanári kar „elment a falig”. Így állt elő az a helyzet, hogy az egyetemi szenátus román kétharmada, a törvény betűjét és szellemét semmibe véve, nem alkalmazza a teljes körű magyar oktatás visszaállítására vonatkozó törvényt. Ebben a közel negyed évszázadot felölelő időszakban az RMDSZ a MOGYE ügyét „jegelte”. Már a kilencvenes évek közepétől kezdve több alkalommal személyes kihallgatáson is jeleztük az akkori elnöknél az egyre súlyosbodó problémákat, de a politikum nemigen lépett, a kérdéskört az aktuális politikai konjunktúrának rendelte alá, egyszerűen nem tekintette a MOGYE-t az erdélyi magyar oktatás kulcskérdésének. Ne felejtsük el, ebben a periódusban az RMDSZ általában a kormánykoalíció tagja volt, sőt akkori elnöke az oktatásért is felelős miniszterelnök-helyettesként tevékenykedett. Súlyos mulasztás az is, hogy a MOGYE helyzetét nem tették közbeszéd tárgyává, nem ismertették az egyetemen uralkodó áldatlan állapotokat, a magyar oktatás és oktatók diszkriminálását. Ezért a közvélemény, még a marosvásárhelyi is, csak a 2011-es tanügyi törvény megjelenése után szerzett minderről tudomást, amikor nyilvánosságra került a törvény alkalmazásának szomorú kálváriája és csúfos gáncsolása, valamint az ezzel kapcsolatos perekben született, súlyosan törvénysértő ítéletek meghozatala.
Borbély úr az inkriminált interjúban az elért „eredményeket” kitartóan hangoztatja. Azonban ha az általa sikerként említett adatot elemezzük, például hogy hányan tanultak magyarul a MOGYE-n a kilencvenes évek közepén, és hányan tanulnak most, kiderül, hogy állításával szemben igencsak negatív a statisztika. A 2000-es évek második felében a kizárólag román nyelven létrehozott új karok következtében a magyar-román diáklétszám aránya egyharmad-kétharmad szintre süllyedt, tehát alacsonyabb, mint amilyen a kétezres évek elején volt (fele-fele). Ugyanez a helyzet a tanerők arányával is, a kilencvenes évek elején létező 40 százalék ma még a 30 százalékot sem éri el! Ezért mondják a felkészült elemzők, hogy a magyar oktatás helyzetében nincs érezhető javulás. Kétségkívül eredményként értékelhető a 2011-es tanügyi törvény megalkotása, amely – betartatása esetén – jelentős előrelépést hozhatna a teljes körű magyar oktatás visszaállítása terén (magyar karok létrehozását, záróvizsgák, gyakorlatok stb. anyanyelven történő megtartását tenné lehetővé). A kormány és az egyetemi szenátus között több egyeztetés zajlott, amely tavaly szeptemberben egy igen gyenge, a törvényhez viszonyítva hátralépésnek számító, hétpontos áthidaló protokollumot eredményezett. Jellemző módon még ezt sem tartotta be az egyetem vezetése. A MOGYE működési chartája ma is illegális, törvénysértő, a magyar nyelvet diszkrimináló elveken alapszik. Ezzel szemben az angol karon az angol nyelv teljes körű használata kötelező!? Az RMOGYKE és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség által a magyar oktatást diszkrimináló ARACIS-szabály hatályon kívül helyezéséért indított perbe az RMDSZ minden indok nélkül megtagadta a támogató perbe lépést, noha ez az eljárás az utolsó esély az ARACIS tiltó rendelkezésének jogi úton történő megsemmisítésére. A döntés annál inkább elfogadhatatlan, mivel ők is tudják azt, hogy a Ponta-kormány politikai megoldást nem vállalhat fel, hiszen épp a MOGYE miatt benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal került hatalomra. Ismétlem, a pervesztés következtében a charta a jelenlegi, a magyar oktatást súlyosan diszkrimináló formájában marad. A tárgyalásra szeptember 19-én kerül sor Bukarestben, a Legfelső Ítélőtáblán. Hasznos lenne az elnökválasztási kampány során nyomatékosan felhívni a belföldi és nemzetközi közvélemény figyelmét a fentiekre és arra, hogy a MOGYE-perekben milyen törvénytelen ítéletek születtek. Ugyanakkor végre ki kellene dolgozni az egyetemmel kapcsolatos stratégiát, azt, hogy hogyan tovább a meglévő vagy új keretek között.
Dr. Kincses-Ajtay Mária ny. egyetemi professzor
Népújság (Marosvásárhely)
(1990–2014 között)
Dr. Ábrám Zoltán professzornak nemrégiben a Népújság hasábjain megjelent, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű oktatását elemző írását a szerkesztőség – jogos igénnyel – vitaindító anyagnak szánta. A vita mindeddig elmaradt, az egyetem magyar oktatásának súlyossá, már-már válságossá vált helyzete valódi okainak elemzésére mindeddig nem került sor. Borbély alelnök úr a Népújságban közzétett interjújában a kérdéskörre reflektálva vádol, hárít, másra mutogat. Elemzése szerint a romániai magyar politikum hibátlanul működött/működik, csak eredményeket ért el, minden lehetőt megtett a teljes körű magyar oktatás visszaállításáért. Az említett interjúban Borbély úr így fogalmaz: „Úgy vélem, mindenkinek meg kell tennie a maga dolgát. A tanároknak azzal kellett volna és kell foglalkozniuk, hogy ők mit tettek az utóbbi 24 évben, hiszen az egyetem vezetésében rektorhelyettesi szinten is képviselve VOLTUNK” . A továbbiakban felhívja a figyelmet arra, hogy a tanárok végezzék a dolgukat, foglalkozzanak a szakmai résszel, az utánpótlás kinevelésével, az ügyvédek is tegyék a dolgukat, de az RMDSZ felelősségéről egy szót sem szól. 56 év egyetemen eltöltött szolgálati idő alatt összegyűjtött tapasztalatom felhasználásával szólok hozzá e témához. Előrebocsátom, ha valaki is hajlandó tükörbe nézni és képes őszintén elemezni, akkor meg kell állapítania, hogy minden fél felelőssége fennáll. A tanári kar az 1990-es kezdeti lendületben ígéretes, biztató magatartást tanúsított. Rövidesen megjelentek a régebbről ismert „fizetett tanárbérencek”, a kollaboránsok, akik megosztották, megfélemlítették az akkor még tenni akaró magyar diákokat, megtörték a Diákszövetség erejét, ellenállását. Mint tudjuk, a diákság emlékezetes, többhetes ülősztrájkkal követelte az előző rezsim által elsorvasztott magyar tagozat visszaállítását, valamint a paritás elvének alkalmazását, vagyis fele-fele arányú képviseletet az oktatói karban, a diáklétszámban, a vezetői struktúrákban és az adminisztrációban. Már a kilencvenes évek elejétől a politikum tudtával és támogatásával az egyetemi vezető pozíciókba zömmel arra nem érdemes magyar oktatók kerültek, akik a hatalom, a román vezetés, a szenátus feltétlen kiszolgálóivá váltak. Az utánpótlás kiválasztásában nem az értékek mentén szelektálták az új oktatókat, hanem politikai megfelelés, protekcionizmus és etnikai kritériumok szerint. A tanszékek élére román oktatók kerültek, akik a legritkább esetben vettek fel magyar anyanyelvű tanerőt, így jó néhány tanszék magyar oktatók nélkül maradt. Ugyanakkor a legjobb fiatal magyar oktatók egy része, az intézetben kialakult nyomasztó atmoszféra, a feszültség, a minden vonalon megnyilvánuló diszkrimináció (előléptetés, vezetői posztok elfoglalása, ösztöndíjak elnyerése), valamint az oktatás, kutatás minőségének lezüllése, a laboratóriumok felszereltségének kritikán aluli állapota okozta kiábrándultság miatt eltávoztak egyetemünkről. Megjegyzem, java részük nem külföldre ment, itt az országban talált jobb érvényesülési lehetőséget. Megemlíthetném tanszékünk (toxikológia) legjobb oktatóját, aki már mint adjunktus hagyta el az egyetemet, Kolozsváron viszont országos hírű gyógyszerellenőrző laboratóriumot tudott felállítani/működtetni. A tanári kar kontraszelekciója következtében a konformista, kollaboráns oktatói gárda arányaiban megerősödött, a szélsőségesen nacionál-kommunista, agresszív román vezetésnek, szenátusnak ellenállni képtelenné vált.
Bár a 2011. évi 1-es tanügyi törvény megjelenése után a magyar tanári kar java része megértette, hogy össze kell fogni, egyelőre úgy néz ki, hogy ez nem járt eredménnyel, és túl későn jött, annak ellenére, hogy Ábrám Zoltán professzor szerint a tanári kar „elment a falig”. Így állt elő az a helyzet, hogy az egyetemi szenátus román kétharmada, a törvény betűjét és szellemét semmibe véve, nem alkalmazza a teljes körű magyar oktatás visszaállítására vonatkozó törvényt. Ebben a közel negyed évszázadot felölelő időszakban az RMDSZ a MOGYE ügyét „jegelte”. Már a kilencvenes évek közepétől kezdve több alkalommal személyes kihallgatáson is jeleztük az akkori elnöknél az egyre súlyosbodó problémákat, de a politikum nemigen lépett, a kérdéskört az aktuális politikai konjunktúrának rendelte alá, egyszerűen nem tekintette a MOGYE-t az erdélyi magyar oktatás kulcskérdésének. Ne felejtsük el, ebben a periódusban az RMDSZ általában a kormánykoalíció tagja volt, sőt akkori elnöke az oktatásért is felelős miniszterelnök-helyettesként tevékenykedett. Súlyos mulasztás az is, hogy a MOGYE helyzetét nem tették közbeszéd tárgyává, nem ismertették az egyetemen uralkodó áldatlan állapotokat, a magyar oktatás és oktatók diszkriminálását. Ezért a közvélemény, még a marosvásárhelyi is, csak a 2011-es tanügyi törvény megjelenése után szerzett minderről tudomást, amikor nyilvánosságra került a törvény alkalmazásának szomorú kálváriája és csúfos gáncsolása, valamint az ezzel kapcsolatos perekben született, súlyosan törvénysértő ítéletek meghozatala.
Borbély úr az inkriminált interjúban az elért „eredményeket” kitartóan hangoztatja. Azonban ha az általa sikerként említett adatot elemezzük, például hogy hányan tanultak magyarul a MOGYE-n a kilencvenes évek közepén, és hányan tanulnak most, kiderül, hogy állításával szemben igencsak negatív a statisztika. A 2000-es évek második felében a kizárólag román nyelven létrehozott új karok következtében a magyar-román diáklétszám aránya egyharmad-kétharmad szintre süllyedt, tehát alacsonyabb, mint amilyen a kétezres évek elején volt (fele-fele). Ugyanez a helyzet a tanerők arányával is, a kilencvenes évek elején létező 40 százalék ma még a 30 százalékot sem éri el! Ezért mondják a felkészült elemzők, hogy a magyar oktatás helyzetében nincs érezhető javulás. Kétségkívül eredményként értékelhető a 2011-es tanügyi törvény megalkotása, amely – betartatása esetén – jelentős előrelépést hozhatna a teljes körű magyar oktatás visszaállítása terén (magyar karok létrehozását, záróvizsgák, gyakorlatok stb. anyanyelven történő megtartását tenné lehetővé). A kormány és az egyetemi szenátus között több egyeztetés zajlott, amely tavaly szeptemberben egy igen gyenge, a törvényhez viszonyítva hátralépésnek számító, hétpontos áthidaló protokollumot eredményezett. Jellemző módon még ezt sem tartotta be az egyetem vezetése. A MOGYE működési chartája ma is illegális, törvénysértő, a magyar nyelvet diszkrimináló elveken alapszik. Ezzel szemben az angol karon az angol nyelv teljes körű használata kötelező!? Az RMOGYKE és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség által a magyar oktatást diszkrimináló ARACIS-szabály hatályon kívül helyezéséért indított perbe az RMDSZ minden indok nélkül megtagadta a támogató perbe lépést, noha ez az eljárás az utolsó esély az ARACIS tiltó rendelkezésének jogi úton történő megsemmisítésére. A döntés annál inkább elfogadhatatlan, mivel ők is tudják azt, hogy a Ponta-kormány politikai megoldást nem vállalhat fel, hiszen épp a MOGYE miatt benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal került hatalomra. Ismétlem, a pervesztés következtében a charta a jelenlegi, a magyar oktatást súlyosan diszkrimináló formájában marad. A tárgyalásra szeptember 19-én kerül sor Bukarestben, a Legfelső Ítélőtáblán. Hasznos lenne az elnökválasztási kampány során nyomatékosan felhívni a belföldi és nemzetközi közvélemény figyelmét a fentiekre és arra, hogy a MOGYE-perekben milyen törvénytelen ítéletek születtek. Ugyanakkor végre ki kellene dolgozni az egyetemmel kapcsolatos stratégiát, azt, hogy hogyan tovább a meglévő vagy új keretek között.
Dr. Kincses-Ajtay Mária ny. egyetemi professzor
Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 3.
A hazát jelentő édes anyanyelv
Egy nemzet megmaradásának legerősebb eszköze az anyanyelv – olvasható a megye szociáldemokrata szenátorának politikai állásfoglalásában, amelyet a román nyelv napja alkalmából tett közzé. Frătean Alexandru a nyelv megőrzése, ápolása mellett a hagyományőrzést tekinti nemzetfenntartónak – és mindebben igaza is van.
Akár el is tekinthetünk itt és most attól, hogy a szenátor az elmúlt évek során hogyan nyilatkozott a romániai magyarságot érintő fontos, identitásmegőrző, magyar nyelvű oktatással kapcsolatos kérdésekben, mindez megtalálható a nyilatkozataiban vagy a blogján. Ami fontos, hogy tudatosult benne, mit jelent a nyelv egy nemzet – például a román – megmaradási esélyei, gyarapodása szempontjából. Mert ha ezt érti, akkor azt is tudnia kell, hogy ugyanezt jelenti nekünk, magyaroknak is, különösképpen az anyaország határain kívül. Megértené, hogy ezért annyira erősek az anyanyelv megőrzésére, a nemzeti önazonosság erősítésére irányuló törekvéseink, legyen szó magyar nyelven történő orvosképzésről, állami magyar egyetem létesítéséről, magyar vonatkozású ünnepeink megtartásáról, az anyanyelvhasználatról a helyi közigazgatásban, az igazságügyben, a mindennapi ügyintézésben, vagy – kisebb léptékben – a kétnyelvű utca- és helységnévtáblákról, kétnyelvű feliratokról a tanintézetekben, egészségügyi intézményekben. Úgy összességében: közintézményekben, avagy éppenséggel „csak” a kétnyelvű árucímkézésről a piacokon. Ehelyett mit tapasztalunk? Ellenkezést, ha az orvos-beteg kommunikációban elsődlegesen a beteg anyanyelvhasználati jogának érvényesítését kérjük, tiltakozást a magyar nyelvű tanyanyag elsajátítása ellen, vagy azt, hogy a konyhába és családon belülre száműznék a magyar nyelvet, miközben elismerik, hogy anyanyelven lehet a legkönnyebben tudást szerezni, kommunikálni. Hogy miért? Szerintem pontosan azért, mert tudják, hogy a nemzet nemcsak anyanyelvünk egyik szava, hanem anyanyelvében él.
A fentieken túl az is lényeges kérdés, hogy nekünk, romániai, erdélyi magyaroknak egyénenként mennyire fontos az anyanyelvhasználat: milyen mértékben élünk a mindennapi élethelyzetekben vagy hivatalos ügyintézéskor az anyanyelvhasználatot biztosító jogainkkal? Milyen mértékben teszik ezt a politikai érdekképviseletünket ellátók: polgármestereink, helyi közgyűlési képviselőink? Közömbösségből, kényelmi okokból gyakran lemondunk arról, hogy érvényesítsük azt a keveset is, amire ma lehetőséget nyújtanak az anyanyelvhasználatra vonatkozó jogszabályok, mentegetőzésképpen pedig gyakran hallani: az a fontos, hogy meglegyen a jogainkat garantáló törvényes keret. Csakhogy, amint mondani szokás, minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle…
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)
Egy nemzet megmaradásának legerősebb eszköze az anyanyelv – olvasható a megye szociáldemokrata szenátorának politikai állásfoglalásában, amelyet a román nyelv napja alkalmából tett közzé. Frătean Alexandru a nyelv megőrzése, ápolása mellett a hagyományőrzést tekinti nemzetfenntartónak – és mindebben igaza is van.
Akár el is tekinthetünk itt és most attól, hogy a szenátor az elmúlt évek során hogyan nyilatkozott a romániai magyarságot érintő fontos, identitásmegőrző, magyar nyelvű oktatással kapcsolatos kérdésekben, mindez megtalálható a nyilatkozataiban vagy a blogján. Ami fontos, hogy tudatosult benne, mit jelent a nyelv egy nemzet – például a román – megmaradási esélyei, gyarapodása szempontjából. Mert ha ezt érti, akkor azt is tudnia kell, hogy ugyanezt jelenti nekünk, magyaroknak is, különösképpen az anyaország határain kívül. Megértené, hogy ezért annyira erősek az anyanyelv megőrzésére, a nemzeti önazonosság erősítésére irányuló törekvéseink, legyen szó magyar nyelven történő orvosképzésről, állami magyar egyetem létesítéséről, magyar vonatkozású ünnepeink megtartásáról, az anyanyelvhasználatról a helyi közigazgatásban, az igazságügyben, a mindennapi ügyintézésben, vagy – kisebb léptékben – a kétnyelvű utca- és helységnévtáblákról, kétnyelvű feliratokról a tanintézetekben, egészségügyi intézményekben. Úgy összességében: közintézményekben, avagy éppenséggel „csak” a kétnyelvű árucímkézésről a piacokon. Ehelyett mit tapasztalunk? Ellenkezést, ha az orvos-beteg kommunikációban elsődlegesen a beteg anyanyelvhasználati jogának érvényesítését kérjük, tiltakozást a magyar nyelvű tanyanyag elsajátítása ellen, vagy azt, hogy a konyhába és családon belülre száműznék a magyar nyelvet, miközben elismerik, hogy anyanyelven lehet a legkönnyebben tudást szerezni, kommunikálni. Hogy miért? Szerintem pontosan azért, mert tudják, hogy a nemzet nemcsak anyanyelvünk egyik szava, hanem anyanyelvében él.
A fentieken túl az is lényeges kérdés, hogy nekünk, romániai, erdélyi magyaroknak egyénenként mennyire fontos az anyanyelvhasználat: milyen mértékben élünk a mindennapi élethelyzetekben vagy hivatalos ügyintézéskor az anyanyelvhasználatot biztosító jogainkkal? Milyen mértékben teszik ezt a politikai érdekképviseletünket ellátók: polgármestereink, helyi közgyűlési képviselőink? Közömbösségből, kényelmi okokból gyakran lemondunk arról, hogy érvényesítsük azt a keveset is, amire ma lehetőséget nyújtanak az anyanyelvhasználatra vonatkozó jogszabályok, mentegetőzésképpen pedig gyakran hallani: az a fontos, hogy meglegyen a jogainkat garantáló törvényes keret. Csakhogy, amint mondani szokás, minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle…
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 3.
Erdélyi kisvárosok és a nagyobbak, a székelyföldiek (Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Székelyudvarhely) mellett Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad került a Korunk idei első őszi számának középpontjába. Minthogy pedig átjárhatóvá váltak a határok, és az országhatárok is átjártak fölöttünk, szükségszerűen tágul az a kör, amit a Városaink címszó jelent. Markó Béla emlékező írása Transzszilván városálom címmel szól múltról és jelenről, de hasonló visszapillantásokat olvashatunk Láng Zsolttól, Kántor Lajostól, Varga Gábortól, Lőrincz Györgytől, Kőrössi P. Józseftől, Bogdán Lászlótól. Bejön a képbe Gömöri György írásában Cambridge is, a híres angliai egyetemi kisváros, Csapody Miklós szövegében Selmecbánya és Sopron. A város szociológiai kérdéseiről, elméleti és gyakorlati szinten, Pásztor Gyöngyi és Zörgő Noémi értekezik. Ilyés Sándor a régi kolozsvári munkásklubokról közöl tanulmányt. Kötő József Szabédi László színműkísérleteit elemzi a Mű és világa rovatban.
Népújság (Marosvásárhely)
Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 3.
Második alkalommal is forgott Marosvásárhely
Öt nap alatt 211 eseményen mintegy negyvenezer ember vett részt a Vásárhelyi Forgatagon. A legnagyobb tömeget nyilván az esti koncertek vonzották, de a Kultúrpalotát is sikerült néhányszor megtölteni, valamint az újdonságnak számító programpontok is népszerűek voltak, mint például a gasztronómiai bemutatók vagy a Kortárs tér. A Forgatag egyik főszervezője, Portik Vilmos elmondta, a múlt évhez képest emelkedett a forgatagozók száma. A legnépszerűbbnek a szombat esti Rúzsa Magdi- és a vasárnap esti Nagy Feró és Beatrice-koncert bizonyult, amelyekre mindkét este több mint 10 ezren látogattak ki, de összességében mintegy negyvenezren vettek részt az augusztus 27. és 31. között zajló eseményen. „A rendezvény elején nehézséget okozott az esős idő a Maros-parti területen, de aztán az időjárás is mellénk szegődött, s csütörtöktől gyönyörű napsütésben fesztiválozhattunk” – fogalmazott Portik Vilmos, aki szerint összességében jól sikerült fesztivált zártak. Az öt nap alatt tizenhárom helyszínen, Marosvásárhely különböző intézményeiben, valamint a Maros-parton zajlott a második Vásárhelyi Forgatag a Marosvásárhelyért Egyesület szervezésében. A Maros-parti programokon voltak a legtöbben, de a városban megrendezett eseményeken is számos ember megfordult. Ismét többször sikerült megtölteni a Kultúrpalotát, a zsúfolt megnyitógála után pénteken a magyarnóta-estre, szombaton a világtalálkozó gálájára érkezők, vasárnap pedig a táncházzenészek találkozója töltötte meg muzsikaszóval és közönséggel a patinás épületet. A Teleki Tékában másodjára megszervezett történelmi könyvek vására, valamint a tematikus beszélgetések mellett a zene is szerepet kapott. Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint dzsesszkoncertjére tömegesen érkeztek, de a filmzenével és „tangó-ságokkal” jelentkező Cári Tibor sem maradt szégyenben. „Az idei évben sem unták meg a vásárhelyiek a Szóforgatagot, az ennek keretében zajló várostörténeti sétákra tömegével voltak kíváncsiak az emberek. A román és magyar nyelvű sétákon összesen hét-nyolcszáz személy ismerkedett a város középkori, szecessziós, barokk és szocreál arcával” – ecsetelte az adatokat Soós Zoltán, a magyar kulturális napokként jelentkező rendezvény másik főszervezője.
Több mint kétszázötvenen vettek részt a második FilmForgatag nevet viselő magyar filmmaratonon. A RITTE Egyesület és a Városi Filmklub közös szervezésében, illetve a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet partnerségével megvalósuló rendezvényen négy magyar filmet nézhettek meg az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban. Az idei Vásárhelyi Forgatag egyik újdonsága a gasztronómiai programok és ételkülönlegességek voltak. Csütörtöktől vasárnapig hosszú sorok kígyóztak a „krémszínű, kupolás sátor” előtt, hatalmas sikert aratott a zalaegerszegiek prószája, dödölléje és vaddisznópörköltje, a svájci eljárással készült alpesi érlelt sajt, a bajaiak halászléje, illetve a Maros megyében tenyésztett struccból készült húsleves és strucczsíros kenyér is. Ezek mellett rövid időn belül elfogyott a Kertizöldség-sátornál kóstoltatott cukkinicsatni, horvát módra készült krumplis mángold és a paradicsomos mángold is. Mindegyik ízleltés során információk is elhangzottak az adott témában, folyamatosan ellátva a vásártéren megfordulókat adatokkal, érdekességekkel. A gasztronómiai programokon összesen több mint ezren vettek részt.
Újdonságnak számított idén a verbunkverseny, a táncházzenészek találkozója, de a Kortárs tér is, amely kifejezetten a fiatalságnak nyújtott programot, és látványos volt a zumbázó fesztiválközönség is. A családi programok – a múlt évihez hasonlóan – kiemelt figyelmet kaptak a rendezvényen, számos családos hozta el csemetéjét a különböző színes gyermekfoglalkozásokra, de a Richter Gedeon egészségsarkában is sokan felmérették egészségi állapotukat.
Népújság (Marosvásárhely)
Öt nap alatt 211 eseményen mintegy negyvenezer ember vett részt a Vásárhelyi Forgatagon. A legnagyobb tömeget nyilván az esti koncertek vonzották, de a Kultúrpalotát is sikerült néhányszor megtölteni, valamint az újdonságnak számító programpontok is népszerűek voltak, mint például a gasztronómiai bemutatók vagy a Kortárs tér. A Forgatag egyik főszervezője, Portik Vilmos elmondta, a múlt évhez képest emelkedett a forgatagozók száma. A legnépszerűbbnek a szombat esti Rúzsa Magdi- és a vasárnap esti Nagy Feró és Beatrice-koncert bizonyult, amelyekre mindkét este több mint 10 ezren látogattak ki, de összességében mintegy negyvenezren vettek részt az augusztus 27. és 31. között zajló eseményen. „A rendezvény elején nehézséget okozott az esős idő a Maros-parti területen, de aztán az időjárás is mellénk szegődött, s csütörtöktől gyönyörű napsütésben fesztiválozhattunk” – fogalmazott Portik Vilmos, aki szerint összességében jól sikerült fesztivált zártak. Az öt nap alatt tizenhárom helyszínen, Marosvásárhely különböző intézményeiben, valamint a Maros-parton zajlott a második Vásárhelyi Forgatag a Marosvásárhelyért Egyesület szervezésében. A Maros-parti programokon voltak a legtöbben, de a városban megrendezett eseményeken is számos ember megfordult. Ismét többször sikerült megtölteni a Kultúrpalotát, a zsúfolt megnyitógála után pénteken a magyarnóta-estre, szombaton a világtalálkozó gálájára érkezők, vasárnap pedig a táncházzenészek találkozója töltötte meg muzsikaszóval és közönséggel a patinás épületet. A Teleki Tékában másodjára megszervezett történelmi könyvek vására, valamint a tematikus beszélgetések mellett a zene is szerepet kapott. Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint dzsesszkoncertjére tömegesen érkeztek, de a filmzenével és „tangó-ságokkal” jelentkező Cári Tibor sem maradt szégyenben. „Az idei évben sem unták meg a vásárhelyiek a Szóforgatagot, az ennek keretében zajló várostörténeti sétákra tömegével voltak kíváncsiak az emberek. A román és magyar nyelvű sétákon összesen hét-nyolcszáz személy ismerkedett a város középkori, szecessziós, barokk és szocreál arcával” – ecsetelte az adatokat Soós Zoltán, a magyar kulturális napokként jelentkező rendezvény másik főszervezője.
Több mint kétszázötvenen vettek részt a második FilmForgatag nevet viselő magyar filmmaratonon. A RITTE Egyesület és a Városi Filmklub közös szervezésében, illetve a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet partnerségével megvalósuló rendezvényen négy magyar filmet nézhettek meg az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban. Az idei Vásárhelyi Forgatag egyik újdonsága a gasztronómiai programok és ételkülönlegességek voltak. Csütörtöktől vasárnapig hosszú sorok kígyóztak a „krémszínű, kupolás sátor” előtt, hatalmas sikert aratott a zalaegerszegiek prószája, dödölléje és vaddisznópörköltje, a svájci eljárással készült alpesi érlelt sajt, a bajaiak halászléje, illetve a Maros megyében tenyésztett struccból készült húsleves és strucczsíros kenyér is. Ezek mellett rövid időn belül elfogyott a Kertizöldség-sátornál kóstoltatott cukkinicsatni, horvát módra készült krumplis mángold és a paradicsomos mángold is. Mindegyik ízleltés során információk is elhangzottak az adott témában, folyamatosan ellátva a vásártéren megfordulókat adatokkal, érdekességekkel. A gasztronómiai programokon összesen több mint ezren vettek részt.
Újdonságnak számított idén a verbunkverseny, a táncházzenészek találkozója, de a Kortárs tér is, amely kifejezetten a fiatalságnak nyújtott programot, és látványos volt a zumbázó fesztiválközönség is. A családi programok – a múlt évihez hasonlóan – kiemelt figyelmet kaptak a rendezvényen, számos családos hozta el csemetéjét a különböző színes gyermekfoglalkozásokra, de a Richter Gedeon egészségsarkában is sokan felmérették egészségi állapotukat.
Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 3.
Sikeres ifjúsági találkozó Kisiratoson
Az erősödő, összetartó szórvány építéséért
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselőjének a kezdeményezésére, Kisiratoson augusztus 29–31. között ifjúsági találkozót szervezetek. Az elmúlt pénteken Temes megyéből 35 fiatal érkezett Kisiratosra, ahol az Ír Házban szállásolták el őket, majd a helybeli termálstrandon az AMISZ kisiratosi fiataljaival ismerkedtek, barátkoztak, strandoltak, este együtt buliztak. A megbeszéléseken jelen volt Molnár Zsolt Temes megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő, Bognár Levente, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke és Faragó Péter ügyvezető elnök, Jakab Adorján, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnökhelyettese, valamint Almási Vince kisiratosi polgármester.
Szombaton reggel a fiatalok együtt utaztak Pécskára, ahol bekapcsolódtak az M-KIDSZ Napok programjába, melynek során kilátogattak a bivalyfarmra, az itt lévő Arad megyei fiatalokkal közösen részt vettek a különféle versenyekben. Az egész nap az ismerkedés, a barátkozás, a tapasztalatcsere jegyében zajlott. Este együtt megnézték Zsók Levente humorista műsorát, együtt mulattak a Meteor együttes koncertjén, ahol Zsók Levente szólót énekelt.
Vasárnap, miután még egy jót strandoltak Kisiratoson, a Temes megyei fiatalok hazautaztak – mondta el érdeklődésünkre Anteluţa Elvira-Petra kisiratosi szervező.
„A szórványvidékeken zajló közösségépítő tevékenységekből és a lebonyolított programokból sokat tanulhatunk egymástól. A közösségépítés mellett a harmadik alkalommal megszervezett Temes megyei Ifjúsági Találkozó egyik nagyon fontos célja az, hogy a közösségi életbe bekapcsolódó Temes és Arad megyei fiatalok megosszák egymással tapasztalataikat. Úgy vélem, hogy a hasonló helyzetben élő fiatalok és a szórványban működő ifjúsági szervezetek nagyon sokat tanulhatnak egymástól. Közös feladatunk és célunk az erősödő és összetartó szórvány építése, ahol mindenki otthon érezheti magát”– fogalmazott Molnár Zsolt parlamenti képviselő.
A Molnár Zsolt kezdeményezésére létrejött rendezvény szervezői: az RMDSZ Temes, illetve Arad Megyei Szervezete, a Bánsági Közösségért Egyesület. A Kisiratosi Ifjúsági Találkozó megszervezését a Communitas Alapítvány támogatta.
Balta János, Népújság (Marosvásárhely)
Az erősödő, összetartó szórvány építéséért
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselőjének a kezdeményezésére, Kisiratoson augusztus 29–31. között ifjúsági találkozót szervezetek. Az elmúlt pénteken Temes megyéből 35 fiatal érkezett Kisiratosra, ahol az Ír Házban szállásolták el őket, majd a helybeli termálstrandon az AMISZ kisiratosi fiataljaival ismerkedtek, barátkoztak, strandoltak, este együtt buliztak. A megbeszéléseken jelen volt Molnár Zsolt Temes megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő, Bognár Levente, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke és Faragó Péter ügyvezető elnök, Jakab Adorján, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnökhelyettese, valamint Almási Vince kisiratosi polgármester.
Szombaton reggel a fiatalok együtt utaztak Pécskára, ahol bekapcsolódtak az M-KIDSZ Napok programjába, melynek során kilátogattak a bivalyfarmra, az itt lévő Arad megyei fiatalokkal közösen részt vettek a különféle versenyekben. Az egész nap az ismerkedés, a barátkozás, a tapasztalatcsere jegyében zajlott. Este együtt megnézték Zsók Levente humorista műsorát, együtt mulattak a Meteor együttes koncertjén, ahol Zsók Levente szólót énekelt.
Vasárnap, miután még egy jót strandoltak Kisiratoson, a Temes megyei fiatalok hazautaztak – mondta el érdeklődésünkre Anteluţa Elvira-Petra kisiratosi szervező.
„A szórványvidékeken zajló közösségépítő tevékenységekből és a lebonyolított programokból sokat tanulhatunk egymástól. A közösségépítés mellett a harmadik alkalommal megszervezett Temes megyei Ifjúsági Találkozó egyik nagyon fontos célja az, hogy a közösségi életbe bekapcsolódó Temes és Arad megyei fiatalok megosszák egymással tapasztalataikat. Úgy vélem, hogy a hasonló helyzetben élő fiatalok és a szórványban működő ifjúsági szervezetek nagyon sokat tanulhatnak egymástól. Közös feladatunk és célunk az erősödő és összetartó szórvány építése, ahol mindenki otthon érezheti magát”– fogalmazott Molnár Zsolt parlamenti képviselő.
A Molnár Zsolt kezdeményezésére létrejött rendezvény szervezői: az RMDSZ Temes, illetve Arad Megyei Szervezete, a Bánsági Közösségért Egyesület. A Kisiratosi Ifjúsági Találkozó megszervezését a Communitas Alapítvány támogatta.
Balta János, Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 3.
Szociális szórványtábor a Kohézió Egyesülettel
A szórványtábort augusztus 18–26. között szervezte meg Zsombolyán a Kohézió Egyesület, ahol az egyesület nyilvántartásában szereplő hátrányos helyzetű és nagycsaládok gyerekei táboroztak. Huszonkét hátrányos helyzetű gyerek vett részt a szórványtáborban, amelynek fő támogatója a németországi TEMAH hamburgi csoportja, valamint résztámogatója a Communitas Alapítvány.
A táborlakók a temesvári gyerekek mellett Ötvösdről, Magyarmedvesről, Vöröscsárdáról érkeztek, de részt vettek a változatos tábori programokban a bejáró zsombolyai gyerekek is. A délelőtti kézműves foglalkozások során csoportokban dolgoztunk, érdeklődésnek megfelelően: a kisebbek festettek, hajtogattak, ragasztottak, a nagyobbak a kézügyességüket fejlesztve fontak, bogoztak, gyöngyöt fűztek, gyakorolták a bútor- és üvegfestést. Szépen gyűltek az elkészült tárgyak és a gyerekek örömére a tábor végére színvonalas kiállítást állítottunk össze.
Mivel életünk alapköve az értékrend és a táborozó gyerekek különböző környezetből érkeznek, minden nap más-más témával foglalkoztunk. Magyar népmeséket vetítettünk, és a népmesék alapján beszélgetések folytak a barátságról, az önbizalomról, a segítőkészségről, az odafigyelésről, a jó és a rossz viszonyáról, az alapvető viselkedési szabályokról.
A délutáni programok keretén belül a gyerekek ismerkedtek a várossal, amelynek meglátogattuk nevezetességeit. A fiúk számára élmény volt a Tűzoltómúzeumban kiállított tűzoltókocsik tanulmányozása, ahol a szolgálatos tűzoltó, tűzoltási módokról és mentési lehetőségekről tartott rövid bemutatót.
A gyerekek legnagyobb örömére, délutánonként lesétáltunk a termálvizes strandra. Nem maradthatott el a sportolási lehetőség sem, a labdajátékoktól a tollaslabdáig ki-ki kedve szerint mozoghatott. A tábor folyamán számos szabadidős programra került sor, melyek során kellemes és hasznos tevékenységeket folytattunk.
Egyik délután a Rica Irén és Marin edző-házaspár meghívására ellátogattunk a helyi Sportcsarnokba, ahol a helyi és a dinnyési csoport kézilabda-mérkőzésén vehettünk részt. Ezután Rica Irén edző jóvoltából a táborozó gyerekek örömére, a kézilabda-alapszabályok ismertetése után a Kohézió focicsapata egy kézilabda-mérkőzésen összemérhette erejét és tudását a helyi leánycsapattal.
A csoportszellem fejlesztése érdekében minden délután focimérközést szerveztünk, az egyik hétvégén a zsombolyai Sportcsarnokban vendégül láttuk a Vajdasági Magyarcsernyéről érkezett Petőfi Sándor Általános Iskola tanulóit, akik a Magyarcsernyei Roham Labdarúgó Klub focicsapat tagjai. A csapatot elkísérte Cékó Attila edző, Biacsi József iskolaigazgató és Tanók Tamás, a Helyi Közösségi Tanács egyik tagja. E barátságos focimérkőzésen a Kohézió csapata győzött 5:4 arányban, jutalmul egy közös délutánt töltöttünk el vendégeinkkel a termálvizes strandon.
Bízok benne, hogy új ismeretekkel és maradandó élményekkel váltunk el egymástól. Tapasztaltuk, hogy az együttlét, a beszélgetés, az alapszabályok elsajátítása, a játék a gyerekek számára nagyon fontos, mert ezáltal fejlődik önbizalmuk, türelmük, és segít abban, hogy önállóak legyenek, aktív szerepet és felelősséget vállaljanak egy csoporton belül.
Ezúton szeretném megköszönni a támogatóknak, a Communitas Alapítványnak, a Hamburgi TEMAH csoportjának a tartalmas adományt, Rica Irén és Marin edzőknek, Sardenie I. Úrnak, a zsombolyai Santa Maria strand vezetőjének a kitűnő együttműködést.
Sipos Ilona táborszervező beszámolója
Nyugati Jelen (Arad)
A szórványtábort augusztus 18–26. között szervezte meg Zsombolyán a Kohézió Egyesület, ahol az egyesület nyilvántartásában szereplő hátrányos helyzetű és nagycsaládok gyerekei táboroztak. Huszonkét hátrányos helyzetű gyerek vett részt a szórványtáborban, amelynek fő támogatója a németországi TEMAH hamburgi csoportja, valamint résztámogatója a Communitas Alapítvány.
A táborlakók a temesvári gyerekek mellett Ötvösdről, Magyarmedvesről, Vöröscsárdáról érkeztek, de részt vettek a változatos tábori programokban a bejáró zsombolyai gyerekek is. A délelőtti kézműves foglalkozások során csoportokban dolgoztunk, érdeklődésnek megfelelően: a kisebbek festettek, hajtogattak, ragasztottak, a nagyobbak a kézügyességüket fejlesztve fontak, bogoztak, gyöngyöt fűztek, gyakorolták a bútor- és üvegfestést. Szépen gyűltek az elkészült tárgyak és a gyerekek örömére a tábor végére színvonalas kiállítást állítottunk össze.
Mivel életünk alapköve az értékrend és a táborozó gyerekek különböző környezetből érkeznek, minden nap más-más témával foglalkoztunk. Magyar népmeséket vetítettünk, és a népmesék alapján beszélgetések folytak a barátságról, az önbizalomról, a segítőkészségről, az odafigyelésről, a jó és a rossz viszonyáról, az alapvető viselkedési szabályokról.
A délutáni programok keretén belül a gyerekek ismerkedtek a várossal, amelynek meglátogattuk nevezetességeit. A fiúk számára élmény volt a Tűzoltómúzeumban kiállított tűzoltókocsik tanulmányozása, ahol a szolgálatos tűzoltó, tűzoltási módokról és mentési lehetőségekről tartott rövid bemutatót.
A gyerekek legnagyobb örömére, délutánonként lesétáltunk a termálvizes strandra. Nem maradthatott el a sportolási lehetőség sem, a labdajátékoktól a tollaslabdáig ki-ki kedve szerint mozoghatott. A tábor folyamán számos szabadidős programra került sor, melyek során kellemes és hasznos tevékenységeket folytattunk.
Egyik délután a Rica Irén és Marin edző-házaspár meghívására ellátogattunk a helyi Sportcsarnokba, ahol a helyi és a dinnyési csoport kézilabda-mérkőzésén vehettünk részt. Ezután Rica Irén edző jóvoltából a táborozó gyerekek örömére, a kézilabda-alapszabályok ismertetése után a Kohézió focicsapata egy kézilabda-mérkőzésen összemérhette erejét és tudását a helyi leánycsapattal.
A csoportszellem fejlesztése érdekében minden délután focimérközést szerveztünk, az egyik hétvégén a zsombolyai Sportcsarnokban vendégül láttuk a Vajdasági Magyarcsernyéről érkezett Petőfi Sándor Általános Iskola tanulóit, akik a Magyarcsernyei Roham Labdarúgó Klub focicsapat tagjai. A csapatot elkísérte Cékó Attila edző, Biacsi József iskolaigazgató és Tanók Tamás, a Helyi Közösségi Tanács egyik tagja. E barátságos focimérkőzésen a Kohézió csapata győzött 5:4 arányban, jutalmul egy közös délutánt töltöttünk el vendégeinkkel a termálvizes strandon.
Bízok benne, hogy új ismeretekkel és maradandó élményekkel váltunk el egymástól. Tapasztaltuk, hogy az együttlét, a beszélgetés, az alapszabályok elsajátítása, a játék a gyerekek számára nagyon fontos, mert ezáltal fejlődik önbizalmuk, türelmük, és segít abban, hogy önállóak legyenek, aktív szerepet és felelősséget vállaljanak egy csoporton belül.
Ezúton szeretném megköszönni a támogatóknak, a Communitas Alapítványnak, a Hamburgi TEMAH csoportjának a tartalmas adományt, Rica Irén és Marin edzőknek, Sardenie I. Úrnak, a zsombolyai Santa Maria strand vezetőjének a kitűnő együttműködést.
Sipos Ilona táborszervező beszámolója
Nyugati Jelen (Arad)