Nyárvégi falunapok Torockón és Magyarbecében
Nem bántuk meg, hogy a hétvégét két kedves, vendégfogadó faluban töltöttük, ahol a falunapozás már egy nagyon várt, hagyománnyá alakult esemény. Torockón a nyolcadik falunapot tartották augusztus végén, Magyarbecében pedig ugyanebben az időpontban került sor a hetedik alkalommal megrendezett felvonulásra, táncra és más mulatságokra. Mindkét eseményen nagy volt az érdeklődés, az embereknek örömet jelentett az együttlét és az összetartozás. A falunapok a rendezvényeikkel beépültek már a helyi lakosok tudatába. Várják az emberek az eseményt, és elvárják a szervezőktől a jó és színvonalas szórakozás megteremtését, hiszen róluk és nekik szólnak ezek a falunapok, amiben szívesen szerepet is vállalnak.
Reneszánszukat élik a népi táncok
Torockón a falunapoknak kialakult egy menetrendje, amihez a szervezők ragaszkodnak, de persze mindig akad csiszolni való. A Kriza János Művelődési Házban és közvetlenül mellette, az udvari óriássátorban jól megfér a kultúra és az eszem-iszom vigadalom. Akadnak még olyan résztvevők, akik csak egyik vagy másik programkínálatot veszik igénybe, de sokan megértették azt is, hogy kulturális rendezvények nélkül amolyan féllábú produkcióra sikerülnének a torockói falunapok. A falunapokat ezúttal is a polgármesteri hivatal szervezte. Szombat déltől Székely Réka torockói egyetemista töltötte be a moderátori szerepet. A testvértelepülések közül legtöbben bócsaiak és tápiógyörgyiek voltak, üdvözletét tolmácsolta Hollókő képviselője is. Szőcs Ferenc polgármester röviden szólt arról az örömhírről is, hogy a faluban befejeződtek a víz- és csatornahálózat kiépítésének a munkálatai. A kultúrházban fellépő együttesek mindegyike minőségi előadással szórakoztatta a vendégeket, a bócsaiak két-három ügyes, hozzáértő embere végig segédkezett a színpadi technika beállításában és a műsor-közbeni módosításokban. Közben a tápiógyörgyiek elkészítették a finom gulyást.
BAKÓ BOTOND,, Szabadság (Kolozsvár)

Összemérték a székely székek erejét
Maros megyében vannak a Székelyföld legnagyobb forgalmat lebonyolító vállalatai – derül ki az Omnibus cégkatalógus által elkészített, a Székelyföldre és a székely székekre vonatkozó cégrangsorból. A szakemberek szerint ez nem is csoda, hiszen sokkal fejlettebb ipara van, mint a többi széknek. A helyi illetékesek viszont az adórendszer átláthatatlanságára panaszkodnak, ami szerintük megnehezíti a gazdaság működését.
Maros megyében vannak a Székelyföld legnagyobb forgalmat lebonyolító vállalatai – derül ki az Omnibus cégkatalógus által elkészített, a Székelyföldre és a székely székekre vonatkozó cégrangsorból.
A www.omnibus.ro oldalon az ötven legnagyobb árbevételt megvalósító székelyföldi vállalkozás listája található meg, ugyanakkor a székely székek legnagyobb árbevételeit és a legtöbb munkahelyet biztosító első ötven céget is rangsorolták.
Csiszér Orsolya, az Omnibus munkatársa a Krónika érdeklődésére elmondta, az elemzés a pénzügyminisztérium adatbázisa alapján készült, és nem terjed ki a bankokra és pénzintézetekre.
Hiánypótló kezdeményezés
Mint Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is emlékeztetett, a vizsgálat egyedülálló, hiszen első ízben készül gazdasági elemzés, amely az egész Székelyföldre és a székely székekre vonatkozik, eddig minden hasonló katalógus és adatsor a megyéket vizsgálta.
Az Omnibus-listán szereplő legnagyobb árbevételt megvalósító 50 cég összesen 14,17 milliárd lejes forgalmat ért el 2013-ban, ebből csak az első kettőnek a forgalma haladta meg a milliárdos nagyságrendet, a listavezető E.On Energia 4,5 milliárd lejes forgalmat, míg az Azomureş vegyipari kombinát 1,5 milliárd lejt produkált. A lista harmadik helyén álló E.On Gaz, amely szintén energiakereskedelemmel foglalkozik, 726 millió lejes forgalmat bonyolított le.
Az első három helyezett marosszéki vállalat, a negyedik helyen a gyergyószéki ásványvizek és üdítőitalok palackozásával foglalkozó Romaqua Group áll, míg az ötödik az elektronikai cikkeket forgalmazó felsőháromszéki Domo Retail.
Az első tízbe bekerült még az udvarhelyszéki energiakereskedelemmel foglalkozó Global NRG Rom. Kft., az optikai kábelek gyártására szakosodott marosszéki Romcab, a szintén marosszéki Sandoz gyógyszergyár, az élelmiszer-, dohány- és ital-kiskereskedelemmel foglalkozó udvarhelyszéki Amigo&Intercost és az áruszállítással foglalkozó csíkszéki Waberer’s. Az összehasonlításból kiderül, hogy 2012-höz viszonyítva, tavaly ezeknek a cégeknek a bevétele valamelyest csökkent vagy stagnál.
Marosszék áll a legjobban
Az Omnibus elemzése szerint Marosszék vezeti a történelmi székely székek vállalatainak listáját annak ellenére, hogy a 2012-es évhez képest 2013-ban Marosszék első 50 legnagyobb árbevételét megvalósító cégeinek összárbevétele 3,65 százalékos visszaesést könyvelt el. Ezt követi Udvarhelyszék összárbevétele, ami 25,79 százalékkal növekedett a vizsgált periódusban, majd Alsó-Háromszék összárbevétele, 2,75 százalékos növekedéssel.
Negyedik helyen áll Felső-Háromszék összárbevétele, 7,44 százalékos növekedéssel, ötödik helyen Csíkszék, 2,75 százalékos növekedéssel, majd Gyergyószék 4,46 százalékkal. Marosszék kiemelkedő árbevételéhez az energetikai szolgáltatás és kereskedelem járul hozzá nagymértékben az E.On Energie România, E.On Gaz Distribuţie, Foraj, Sonde, Anvergo, Expert Petroleum cégek által, állapítják meg az elemzők .
A marosszéki cégék forgalma megközelíti a 11 milliárd lejt, itt az első három helyezett megegyezik az össz- székelyföldi lista első helyezetteivel. Udvarhelyszék első ötven nagyvállalata 2,5 milliárd lejes forgalmat valósított meg, itt az első három helyezett az energiakereskedelemmel foglalkozó Global NRG Rom, majd az élelem-, cigaretta- és italkereskedelemmel foglalkozó Amigo & Intercost és az Elan Trio következik.
Alsó-Háromszéken az első ötven cég összforgalma 1,8 milliárd lej, itt két tejfeldolgozó vezet, a baróti Fabrica de Lapte Braşov nevű vállalat és a sepsiszentgyörgyi Covalact, a harmadik a polisztiréngyártással foglalkozó Arcon. Felső-Háromszék első ötven cége 1,4 milliárd lejes forgalmat valósított meg, első az elektronikai cikkeket forgalmazó Domo Retail, a textilipari Zara Moden, és a gépjárműalkatrészekkel kereskedő Nexxon.
Csíkszék listán szereplő nagyvállalatai 1,3 milliárd lejes árbevételt valósítottak meg, az első a közúti szállítást lebonyolító Waberer, a második a dohányáru-nagykereskedelemmel foglalkozó Tabac, majd az építőiparban vállalkozó Iris Service. Az 1,2 milliárd lejes összforgalmat megvalósító gyergyószéki nagyvállalatok listáját az ásványvizeket és üdítőket palackozó Romaqua Group, az építőanyag-lerakatokkal, fafeldolgozással foglalkozó Apicom és a szintén építőiparban vállalkozó Bajer vezeti.
Az Omnibus a munkaerő-foglalkoztatás szempontjából is székenként összeállította a vezető vállalatok ötvenes listáját, ebből a szempontból is Marosszék vezet, hiszen például csak a listavezető Azomureş 2500 alkalmazottat foglalkoztat. A székek közötti sorrend ez esetben is ugyanúgy alakul, mint az árbevétel szempontjából, Marosszéken az első ötven vállalat közel húszezer alkalmazottat foglalkoztat, Udvarhelyszéken közel tízezret, Alsó-Háromszéken nyolcezer, Felsőháromszéken hétezer, Csíkszéken valamivel több, mint hatezer, Gyergyószéken pedig kevesebb, mint hatezer szerepel a listán.
Gyerkó László: a kkv-k fontosabbak lehetnek
„Nem meglepő, hogy az Omnibus listáján Marosszék vezet, mert sokkal fejlettebb az ipara, mint Csíkszéknek, Udvarhelyszéknek vagy Háromszéknek” – értékelt a Krónika megkeresésére Gyerkó László. A Versenytanács tagja, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) alelnöke leszögezte, a lényeget, a mérleget nem befolyásolja, hogy a nagy cégeket a nagyadózók törvénye értelmében Bukarestben tartják nyilván. Másrészt arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt négy-öt évben alig történt beruházás, fejlesztés a Székelyföldön.
Gyerkó László szerint a gazdasági és politikai szférának is fel kell figyelnie ezekre az adatsorokra, meg kell vizsgálniuk, hogy valójában mi áll a számok mögött, az évről évre elkészülő fejlesztési tervekből, melyek valósulnak meg, és azok mennyiben módosíthatják ezeket a statisztikákat.
„Elsősorban azt a szférát kell fejleszteni és segíteni, amelyik tényleg termel a térségben, tehát a kis- és közepes vállalkozókat. Láttuk Kolozsvár térségében is, hogy a multinacionális cég (a Nokia – szerk. megj.) egy pár évig aktív volt, majd elment. Ilyen körülmények között nem biztos, hogy a Székelyföldön az a megoldás, ha két nagyvállalat megveti a lábát. Ez csak pillanatnyi fellendülést hozhat azzal, hogy munkahelyek jönnek létre” – magyarázta Gyerkó László.
A gazdasági szakember ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, az utóbbi időben lelassult az infrastrukturális fejlesztés, nem lehet megoldani a termékek és az alapanyagok szállítását autópályán vagy vasúton, ezért nehéz meggyőzni a nagyokat, hogy beruházzanak a térségbe, tehát a kis- és közepes cégek gyorsabban lehetnek fejlődőképesek, mint a nagyvállalatok. A statisztika sem mutat mást, mint amit a kisvállalkozó lát, ők pedig úgy értékelik, hogy nincs gazdasági növekedés, a munkahelyek száma nem növekszik, összegzett Gyerkó.
Pénzügyi decentralizáció az átláthatóságért
Klárik László háromszéki szenátor eközben megkeresésünkre arról beszélt, hogy szerencsére a nagy adózók törvényének két évvel ezelőtt kihúzták a méregfogát, egy kormányhatározat alapján legalább a személyi jövedelemadót nem a cég bejegyzése, hanem az alkalmazottak állandó lakhelye alapján osztják vissza.
„A nagy adózók törvénye azért felesleges, mert a pénzügyi szempontból Bukarestben adminisztrált cégek esetében ellenőrizhetetlen, átláthatatlan a folyamat. Ez a törvény valójában egy szegénységi bizonyítvány a pénzügyminisztérium részéről, azt jelzi, hogy nem bízik meg a megyei igazgatóságokban” – szögezte le a szenátor. Klárik László szerint több próbálkozás is volt az RMDSZ részéről, hogy ezt megváltoztassák, de eddig nem találtak partnerre. Ha a választások után folytatódik a decentralizációs folyamat, akkor a pénzügyi decentralizációt is szorgalmazni fogják, mondta a háromszéki politikus.
Borboly Csaba: átláthatatlan adózási rendszer
Az adórendszer átláthatatlanságáról beszélt kérdésünkre Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke is. Ez pedig szerinte megnehezíti a gazdaság működését. Mint hangsúlyozta, elsősorban gazdaságélénkítő intézkedésekre lenne szükség, ami adócsökkentést vagy adókedvezmények bevezetését jelenti.
Borboly szerint le kellene bontani a bürokráciát, át kell szervezni az adórendszert, hiszen Romániában létezik kelet-közép-európai viszonylatban a legtöbb adónem. „Politikai akarat szükséges, de a román politikumban sajnos nincs valós szándék semmiféle decentralizációra, csak olykor bedobja a témát gumicsontként. Folyton ezt látjuk ebben az országban: cselekvés, munka, gazdasági fejlesztés, adórendszer-átalakítás, bürokrácialebontás helyett cirkuszt” – fejtette ki a székelyföldi RMDSZ-es politikus.
Borboly egyúttal arra irányította rá a figyelmet, hogy Hargita megyében a gazdaságélénkítés egyik pillére az, hogy a megyei önkormányzat igyekszik megtalálni a jogi lehetőségeket a helyi termelők, vállalkozók megsegítésére – értékesítési lehetőséget teremtenek számukra, hogy megérje nekik „ilyen fojtogató adózási körülmények ellenére, az óriási bürokrácia mellett is” termelni és árusítani.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

Kisebbségek és biztonság
A kommunizmus 1989-es európai bukása és az azóta tartó bővítési sorozat óta először fordul elő, hogy a NATO tagállamai olyan csúcstalálkozóra ültek össze, amelyen nemcsak a további bővítés, hanem a tagállamokat fenyegető külső fenyegetés a legfőbb téma.
Ennek több oka is van. A katonai szövetség a Szovjetunió összeomlása óta nemigen találta meg új szerepét, de azért új tagokat vett fel – az orosz érdekszférából szabadulni akaró közép- és kelet-európai országok csatlakozási igyekezete persze érthető –, és fő erői elsősorban az Egyesült Államok, illetve a befolyásosabb nyugat-európai országok – folyamatosan Kelet felé tolták gazdasági-politikai érdekeltségeiket.
Eközben Oroszország mostanra talált magára, és a nyugati érdekszféra kitolása mostanra ért olyan területre, amit Moszkva már közvetlen érdeksérelemként értékel, és mivel már képes rá, tesz is ellene. A Moszkva által cáfolt, de nyilvánvaló orosz beavatkozásra az okot az ukrajnai közállapotok, a korrupció és az új hatalom kisebbségellenessége, konkrétan a kisebbségi nyelvhasználatot szorgalmazó törvény eltörlése szolgáltatta, ami a legnagyobb mértékben az országban jelentős számban élő orosz közösséget sújtotta.
(Itt jegyezzük meg, hogy az Egyesült Államok is ugyanúgy védi a saját érdekszférájának tekintett régiókban az érdekeit, gondoljunk csak az 1962-es kubai válságra, illetve a mai napig érvényesnek tekintett, Amerika az amerikaiaké! elvre.)
A mostani NATO-csúcs egyik legfőbb célja, hogy megfelelő válaszokat találjon a biztonságpolitikai fenyegetésekre. Az ukrán példa is mutatja, hogy a kisebbségi jogok rendezetlensége is ezek egyike. Persze Oroszország felelőssége megkérdőjelezhetetlen, és az általa jelentett fenyegetés valós, de azért a nyugat sem teljesen ártatlan.
A magukat a demokratikus és jogállami értékek védelmezőjének hirdető euroatlanti szervezetek, a NATO és az EU mai napig tartó szégyene, hogy az országban élő oroszok állampolgárságának rendezésével még mindig adós Észtország a tagja lehetett, holott az egyértelműen a kollektív bűnösség elvének alkalmazása.
De ugyanerről van szó Csehországban és Szlovákiában is, ahol a németeket és magyarokat jogfosztottságba taszító Beneš-dekrétumok mai napig a jogrend részét képezik. Hogy az olyan „jómadarakról” ne is beszéljünk, mint Görögország, amely el sem ismeri, hogy a területén macedón vagy török kisebbség él (pedig de) ennek minden gyomorforgató velejárójával együtt, vagy a még csak NATO-tag, de EU-integrációra ácsingózó Törökország, amely egy időben gyakorlatilag hadjáratot folytatott a területén élő őshonos kurd közösség ellen.
Jó lenne, ha a csúcstalálkozó résztvevőiben tudatosulna: ha csak annyit tesznek, hogy kikiáltják Oroszországot főgonosznak, amely egyedüliként felelős a konfliktusokért, azzal csak rontanak a helyzeten. A térség biztonságának egyik alapvető feltétele, hogy a kisebbségek helyzetét megnyugtatóan, a két szövetség minden tagjára kötelező módon, uniós illetve NATO-szinten rendezzék.
Ez a kisebbségek emancipálását, a beolvasztásukra, ellehetetlenítésükre tett kísérletekkel való felhagyást, a valós jogegyenlőségüket szavatoló önrendelkezés biztosítását feltételezi, minden tagállamra nézve kötelező és számon kérhető módon.
Ebben az esetben ugyanis a kisebbségek is jobban érzik magukat abban az országban, ahol élnek, és külső erők sem használhatják fel a helyzetüket konfliktusgerjesztésre. Így például az EU- és immár NATO-tagságot is akaró Ukrajnában a rendezés alapfeltétele a lehető legszélesebb körű önrendelkezés és regionális anyanyelvhasználat biztosítása a kisebbségek számára.
Persze könnyen megtörténhet, hogy ebben az esetben Moszkva más ürügyet találna. Egy próbálkozást azonban megérne a belső béke és a konfliktusok megelőzése érdekében. Ami nemcsak a kisebbség, hanem a többség érdeke is.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)

Lefestették a magyar helységneveket Siménfalván
Megrongálták a Hargita megyei Siménfalva községhez tartozó szinte mindegyik település helységnévtábláját csütörtökön, az egyelőre ismeretlen tettesek fehér festékkel kenték le a magyar megnevezéseket.
Péter Zoltán, a község polgármestere kifejtette: Siménfalva, Szentmihály, Kis- és Nagykadács, valamint Kobátfalva falvakban több mint tíz táblán festették be a magyar feliratokat. Az elöljáró azt is elmondta: a rendőrség hivatalból eljárást indított, az ügyben azonban a polgármesteri hivatal is feljelentést tett, ugyanakkor az országos útügyi hatóságnak (CNADNR) is jelezték a történteket, és a megrongált táblák kicserélését kérték, az érintett útszakasz karbantartása ugyanis a CNADNR hatáskörébe tartozik.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: tavaly kétszer fordult elő, hogy csíkszéki helységnévtáblákon a román megnevezéseket festették be feketére, de elmondása szerint az ilyesfajta kihágások nem gyakoriak a térségben. Hozzátette: ugyan minden esetben eljárást indítanak, de az elkövetőket legtöbbször csak tettenérés esetén kerítik kézre.
Erdély vegyes lakosságú térségeiben most is rendszeresen előfordul, hogy a magyar település-feliratokat – feltehetően átutazó autósok – bemázolják, de a Székelyföldön ez nem jellemző.
A 2001 óta hatályos közigazgatási törvény szerint azokon a településeken, ahol valamely nemzeti kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot, a település nevét az adott kisebbségi nyelven is fel kell tüntetni a település bejáratainál, a román megnevezés alatt, azonos méretű betűkkel.
Románia megyéi közül Hargitában a legnagyobb a magyarok aránya: a 2011-es népszámláláson a lakosok csaknem 83 százaléka vallotta magát magyarnak. Siménfalvának a cenzus idején 3363 magyar, 33 román és 49 cigány lakosa volt.
Jánosi András , Krónika (Kolozsvár)

Tovább dúl a szoborvita Nagykárolyban
Nem csitul az etnikai felhangoktól sem mentes szoborháború Nagykárolyban: I. Ferdinánd román király és I.C.Brătianu exminiszterelnök büsztje után most a második világháború alatt a magyar hatalom által állítólagosan elüldözött románok tervezett emlékműve borzolja a kedélyeket.
Kovács Jenő polgármestertől megtudtuk, a Nagykárolyi Menekültek Egyesülete engedélyt kért a napokban az önkormányzattól, hogy emlékművet állíthassanak a városból 1940 és 1945 között elüldözöttek emlékére a Mesterrészi temetőben, közvetlenül a deportált svábok emlékműve mellett.
Az elöljáró kifejtette: nem tud arról, hogy a magyar hatóságok bárkit is elüldöztek volna a településről és úgy véli, egy ilyen emlékhely számára semmiképp sem megfelelő helyszín a második világháború után ezrével kényszermunkára elhurcolt svábok tiszteletére emelt emlékmű környéke.
Kovács Jenő szerint az utóbbi időben elszaporodott soviniszta provokációk egyikének nevezte a kezdeményezést. Leszögezte továbbá: mivel a római katolikus egyház tulajdona az említett temető, a kezdeményezőknek a püspökségtől kell engedélyt szerezniük, nem az önkormányzattól.
Józsa János, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye sajtószóvivője a Krónikának elmondta: a válaszadásra jogosult személyek közül – hivatali teendők, illetve szabadságolások miatt – épp senki sem elérhető, annyit viszont közölt, hogy tudomása szerint nem érkezett megkeresés hozzájuk a károlyi emlékmű ügyében.
Amint arról beszámoltunk, a nyár folyamán két alkalommal is komoly vitához vezetett a városi képviselőtestületben Nemzeti Liberális Párt (PNL) által kérvényezett szobrok ügye. A liberálisok először bejelentették, a Károlyi-kastély főbejáratával szembeni kis parkrészen Ferdinánd királynak állítanának szobrot, majd I.C. Brătianu volt miniszterelnök büsztjét próbálták volna elhelyezni a város történelmi főutcáján levő Deák téren.
Az RMDSZ-es és német fórumos képviselők alkotta többség azonban leszavazta indítványaikat, a szobrok számára a román katona emlékműve melletti részt jelölve ki, arra hivatkozva, hogy a Nagy-Románia megteremtőiként tisztelt figurák számára a legmegfelelőbb hely „az utolsó felszabadított román barázda” emlékét őrző Vida Géza-alkotás környéke.
A kezdeményezők kijelentették: ezt a lehetőséget nem hajlandóak elfogadni. Kovács Jenő kérdésünkre elmondta: mivel politikai indíttatású provokációnak tekinti mindhárom indítványt, nem hajlandó ezekkel foglalkozni.
Babos Krisztina, Krónika (Kolozsvár)

Az igazi közösségekért emeltek szót az ODFIE ifjúsági konferenciáján
Harmadik alkalommal szervezte meg ifjúsági konferenciáját az elmúlt hétvégén, Jobbágyfalván az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE). Az idei rendezvényre mintegy százhúszan jöttek el. „Szükség van rátok” – jelentette ki Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház közügyigazgatója.
A nyitó istentiszteleten Albert-Nagy Ákos teológiai hallgató arra hívta fel a figyelmet, hogy egy virtuális közösségben kezdünk élni, közösségi oldalakon tartjuk egymás között a kapcsolatot, és Hamvas Bélával mondhatjuk, hogyha már két igazi barátunk van, akkor sokat kaptunk az élettől. Ha társainkat nem kint az utcán, az életben, hanem a képernyőkön keressük, életünk nagy történései elmaradnak, ha nem figyelünk egymásra, ha nem a mában élünk, még a nagy Ő is elmehet mellettünk, mutatott rá.
Kifejtette, ezért hálásaknak kell lennünk az alkalmakért, hogy időnként találkozhatunk, ismerkedhetünk, megnyithatjuk mások felé belső világunkat. Életünket úgy használjuk fel, hogy álmainkat be tudjuk teljesíteni, tudjunk eltávolodni a virtuális világtól, tudjuk kikapcsolni telefonjainkat, és tudjunk igazán figyelni azokra, akiket valóban teljes szívünkkel szeretünk, mondta. „Erre rendeltetett az idei konferencia is, hogy építse szeretethálóinkat, építse a kicsiny egyházközségek fiataljait és az egész világot” – hangsúlyozta a sepsiszentgyörgyi fiatalember.
Az idei konferencia nem egyetlen adott téma köré épült, sokféle üzenetet is megfogalmazott – mondta el érdeklődésünkre Popa Ilona szervező. A vasárnapi záró istentisztelet után felavatták a nyárádszeredai Bíró János által készített emlékoszlopot, délután pedig szórakoztató vetélkedőt és sportversenyt szerveztek.
Gligor Róbert László , Krónika (Kolozsvár)

Egyesülettel a felolvasószínházért
Másfél évvel ezelőtt egyalkalmas kocsmai felolvasószínházat tervezett a Látó csapata, a közönség fogadtatásának köszönhetően azonban Havi dráma sorozat lett belőle. Pénteken este immár a nyolcadik előadást mutatják be, amellyel elindul a következő szezon a kocsmaszínházak sorozatában.
Az idei szezon újdonsága, hogy míg eddig ingyen és bérmentve, nulla lejből valósították meg az előadásokat, most létrejött a Josef K. Egyesület, amellyel az előadások anyagi fedezetét próbálják előteremteni pályázatok útján. A kocsmaszínház ötletgazdája, Szabó Róbert Csaba, a Látó szerkesztője adta a nevet az egyesületnek, Franz Kafka A per című regényének főhőse, Josef K. tipikus közép-kelet-európai figura, akivel fura dolgok történnek.
„Nem akartunk sem magyar, sem román vonatkozású nevet, hanem egy nemzetközit, amellyel akár Németországban is pályázhatunk. A mi közös nyelvünk Josef K., ezzel próbálunk az abszurd világra realista választ adni” – fogalmaz Szabó Róbert Csaba.
A kocsmaszínházi előadások továbbra is a G. Kávézóban lesznek, amely a kezdeményezők szerint tökéletes helyszín. Az egyesület tagja lett Takács Zoltán, a kávézó vezetője is, akinek – elmondása szerint – régi vágya teljesül a Havi dráma sorozattal, ugyanis így a G. Kávézó is hozzájárulhat Vásárhely kulturális életéhez.
Eleinte a felolvasószínházi estek célja az volt, hogy a Látó szépirodalmi folyóiratban megjelent színházi szövegeket bemutassák, aztán kinőtte magát a rendezvény. Patkó Éva rendező szerint olyan szövegek is bemutatásra kerülnek a G. Kávézóban, amelyek nem biztos, hogy megállnák a helyüket színpadon, mivel nem feltétlenül színpadra íródtak.
Patkó Éva emellett fontosnak tartotta hangsúlyozni: az, hogy felolvasószínház, nem azt jelenti, hogy reggel elolvassák a színészek a szöveget, este pedig már lehet is előadást tartani. „Heteket dolgozunk egy-egy előadáson, úgy, hogy van olyan színész, aki kívülről megtanulja közben a szöveget, közben pedig mozgás is van. A cél nem a színház, de a színház a forma” – fogalmazott Patkó Éva.
Az új szezon első öt előadásának anyagi fedezetét az Etnikumközi Alapítvány pályázatán nyerték meg – mondta Fülöp Tímea, aki szintén alapítója a Josef K. Egyesületnek. Ennek részeként mutatták be a Vásárhelyi Forgatagon a Kenyérrel – Remix című előadást, amely leginkább Szabó Róbert Csaba slam poetryjeiből állt össze, de a nagy sikerre való tekintettel októberben a G. Kávézóban is előadják.
A szezonnyitó a G-ben pénteken este lesz, amikor Pálffy Zsófia Kék virsli című „kocsmadrámáját” adják elő. Ez is egy különleges szöveg, ugyanis Pálffy Zsófia még drámaírást tanul, így a műve tanórákon született, a fiatal drámaíró bemutatkozásának is számít ez az előadás.
A Kék virsli gyakorlatilag egy kocsma, amelyet tulajdonosai kénytelenek bezárni. Erről szól az előadás, illetve arról, hogyan is gyászolja kocsmáját a tulaj és annak felesége. Az előadásban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színészei mellett a Csíki Játékszín művészei és színésztanoncok is fellépnek.
Az őszi kocsmaszínházi szezonban még bemutatják Alina Nelega Kamikaze című darabját magyar nyelven, Gavril Cadariu rendezésében. Lesz még román nyelvű előadás is, Elise Wilk Pisica verde című szövegét Andi Gerghe rendezi, magyar felirattal látható majd. Ugyanakkor bemutatásra kerül egy „impróelőadás” is Szabó Róbert Csaba és Florentina Vary drámaírók közreműködésével, Patkó Éva rendezésében.
Szász Cs. Emese, Krónika (Kolozsvár)

Jókívánság Jóistennek
Az egész a nyugtalansággal kezdődik mindig, és ott is végződik. Az író sosem megy nyugdíjba. Istenek tartják őt fogva, hiszen azért teremtették, hogy prédikáljon, hát bevetik naponta a küzdelmekbe.
Nézem a lapot az asztalon, a Brassói Lapok kiadványa, kimondottan Székelyföld „beporzására”. Kérdezem, mire jó az, hiszen ezen a tájon nem sok, de pár lap dolgozik erejéhez, képességeihez mérten. És már össze is fut a lényeg a szájakban, hogy hiszen nem Székelyföldet, hanem igenis Barcaságot kellene ellátniuk magyari tájékoztatóval! Ott, Brassóban még több mint 30 ezer magyar él e román riadalomban. Szólni ugyan tudnának, de mindenki fél, mindenki fél. És félelemben nem lehet élni, teremteni, változtatni – jobbra vágyni és törni.
Szól a kétdiplomás szerkesztő a szórvány, a maga szülőföldje nevében. Jaj, de nagyon akarom nagybetűvel írni ezt a sátáni tulajdonnevet: szórvány! Nemcsak Brassó, Barcaság, de tova Fogaras vidéke-világa, aztán Viktóriaváros magyarsága, szemben véle Románújfalu, s tovább Bürkös, Kóbor, Nagymoha szent magyar földje, Szakadát, Dombos, aztán Segesvár magyarsága. Magam láttam sírni a református lelkészt, amint Szkercisóra utolsó magyarját temette.
És már velünk jajong Fogaras Babits áldott szellemével, Szeben magyarsága. És már összeálltunk ismét mentőkülönítményként. De miért nem vállalja a Háromszék lap, a Székely Hírmondó, miért nem a marosvásárhelyi újság, Hargita Népe a küldetést? Egy kocsi, benne három riporter. Rendszeresen. É terjeszteni szórványban, Barcaságban, Szászföldön is a lapot? Nemes feladat, beszéljük meg, emberek. Fogyna a lap is, ébredne ravatalán a szórvány, nagybetűs fekete angyalunk. Nekünk a tekintetünk túl kell, hogy röptessen a magunk templomtornyánál. Ahogy a sepsiszentgyörgyi unitárius hitközség tartja a kapcsolatot Zsilvölgye maradék magyarságával. És igen Háromszék, Kovászna megye vezetői is, hallom, és adom tovább. Nem egy napra születtünk, s nem is egy évezredre. Ezt hinnie kell Szilágyság, Dél-Erdély, Bánság magyarságának is. Hogy legyen az Istennek örökké magyarja.
Czegő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csak hébe-hóba alkalmazzák nálunk a Nyelvi Chartát
A marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány idén immár 11. alkalommal ad otthon annak a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó szemináriumnak, amely évről-évre a kisebbségi közösségek helyzetét, szerepét elemzi Romániában és más európai országokban. Az idei szemináriumot „Az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek” címmel szervezték meg, résztvevői pedig a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazását vizsgálták.
„Az elmúlt két nap azt erősítette meg bennem, hogy a következő évekbe is folytatnunk kell ezt a szeminárium-sorozatot, hiszen a romániai kisebbségi közösségeknek szükségük van arra, hogy helyzetüket évről-évre monitorozzák, feltérképezzék a megvalósításokat és a hiányosságokat, és ezekről a többségi társadalmat is tájékoztassák” - fogalmazott a két napos szeminárium összefoglalóján Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.
Borbély hozzátette, hogy Romániában 19 nemzeti kisebbség él, 19 nemzeti kisebbség van jelen a parlamentben, ezzel az Európai Unió tagországai közül első helyen van, ami a nemzeti kisebbségek számát illeti. Minden kisebbség egyenjogú, még akkor is, hogyha egy nagyobb közösségnek más igényei vannak, mint egy számbelileg kisebb, sok esetben eltűnéssel fenyegetett kisebbségnek, szögezte le a politikai alelnök.
A szeminárium fő témája a Nyelvi Charta volt, amelyet Románia ugyan a 90-es évek közepén aláírt, de csak 2007-ben ratifikált. „Az RMDSZ kormányzati szerepének köszönhetően a Charta magas standardokat állapított meg Románia számára. Romániának a tavaly kellett volna elküldenie jelentését a Charta alkalmazásáról, de mivel a vállalt kötelezettségeit hiányosan teljesítette, elkészítését késleltetik. A törvénykezésben és a törvények végrehajtásánál még mindig fontos lépesekre van szükség a kisebbségekkel szemben, de sikerként könyvelhető el, hogy egy sürgősségi kormányrendelet értelmében már anyanyelvünkön fordulhatunk a Nép Ügyvédjéhez” - tájékoztatott Borbély.
A Szövetség politikai alelnöke a szeminárium kapcsán elmondta: érdekes volt hallani, hogy a fejlettebb európai országok, köztük például Finnország, miként alkalmazza a Charta előírásait. Finnország (Európában egyedülállóan) az 5,3%-os svéd kisebbség nyelvét az ország második hivatalos nyelvének ismeri el.
Nagy Zsigmond alprefektus elmondta, beiktatását követően azzal kezdte tevékenységét, hogy a törvényes kereteken belül 34 közintézményt kérdezett meg: használják-e a törvény által kötelező módon előírt kétnyelvűséget. A 34 közintézményből egy hónap alatt 10 válaszolt, és ebből csupán 5 biztosítja a Charta feltételeit.
A szeminárium résztvevői abban egyeztek meg, hogy átirattal fordulnak az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalához és a Külügyminisztériumhoz, kérvén, hogy mielőtt Románia továbbítja a Chartával kapcsolatos jelentését, szervezzenek egy találkozót a romániai nemzeti kisebbségek és a civil társadalom képviselőivel. Ugyanakkor Románia kormányát felkérik arra, foganatosítson olyan rendelkezéseket, végrehajtási normákat a Charta alkalmazásával kapcsolatban, amelyek egy hatékony monitoring, ellenőrző rendszert jelentenek a jövőre nézve.
maszol.ro

2014. augusztus 29-én Budapesten elhunyt PUSZTAI JÁNOS író. Elsősorban Nagybányán ismerték nagyon sokan, hiszen újságíróként jelentős tevékenységet fejtett ki a helyi magyar nyelvű sajtóban.
Pusztai János (1934-2014)
1934. június 19-én született Szatmárnémetiben, de, mint ÖNÉLETRAJZ kötetében írta, eszmélése Nagybányán kezdődött, ott járt iskolába. Szerszámlakatosként kezdte életútját, de saját bevallása szerint már fémipari szakiskolás korában írogatott. 1953-ban már a kolozsvári Utunkban közöl verseiből. Katonai idejét munkaszolgálatosként tölti, majd a magyar „ellenforradalom” leverésének szükségességével ijesztgették. Nevét Pászkánról Pusztaira változtatta, elsősorban akkor írói névként. 1957-ben rövid munkás-korszak után az akkor létesülő Bányavidéki Fáklyához került Nagybányán, aztán szakmunkásként dolgozott 1990-es nyugdíjazásáig. Mindvégig megmaradt az írás szenvedélye mellett, sőt idősebb korában, nyugdíjasként egyre többet dolgozott.
Pusztai János nagy életanyaggal és makacs elszántsággal érkezett az irodalomba.
Önéletrajz kötetében sok ismerőséről és a kor vezetőiről is írt. Ebben a kötetében esik szó a Szekuritaténál történt „kezeléseiről” is.
Önéletrajzában nem önéletrajzát veti papírra, hanem a létről beszél valóságos, kritikus, szókimondó, esetenként sértő, de általa igaznak és igazságosnak vélt személyleírásokkal, jellemzésekkel, történetekkel. A lét nem életrajz - hangoztatja. Későbbi munkái még inkább erre utalnak.
„Alaposan képeztem magam” - írta, a versírás után próza következett. A legkorszerűbb, a legnagyobb, a legmagyarabb magyar író akartam lenni. Aki nem ÍGY akarja, az ne írjon! Önzetlen támogatóim akkor sem voltak, legfeljebb önzetlen gáncsoskodóim, mégis 1965-ben megjelent első kötetem a Forrás-sorozatban. Ösvény a világba volt a címe. Ezt követte 1969-ben az Illés szekerén, majd 1978-ban A sereg, 1979-ben a Zsé birtoka, 1984-ben a Futótűz. Ennyit tudtam megjelentetni a román kommunizmusban. A többi könyvem megjelenése az 1990-es változás utánra esik - vallotta.
Három nagy művének tartja a trilógiákat: ZSÉ, TATÁRJÁRÁS, ÖNÉLETRAJZ. Ugyancsak nagy műként említi a hat kötetes, mintegy 2.400 nagy alakú nyomtatott oldalas regényfolyamát, melynek címe: Nagy álomkönyv, a Magyarok Ezredévi Regényfolyama. Megbonthatatlan, utánozhatatlan, utolérhetetlen. „Regényfolyamomat tíz éven át írtam Budapesten. 2 000 valóságos magyar álom a Krisztus utáni valóságos 2 000 évből.”
Írói termékenysége ritkaságszámba menő, olvasása ellenben külön kedvet, tudást, érdeklődést igényel, hiszen „nehéz ember ő”, sajátos, egyedi, ritkaságszámba menő, nehezen emészthető, de roppant érdekes és fontos, rendkívüli történelmi dolgokat megörökítő, dokumentált és megemésztett munkáira vigyázni kell olvasásuk közben, nem könnyű regényecskék, hanem eszmeiségük mélyen szántóan sodor a múltba, a történelembe, a kutatásokba és a felfedezésbe.
A trilógiákat megszakítják az Álomkönyvek. Már a vállalkozás monumentalitása is számos kérdést vet föl. Azt jelentené ez, hogy a világ álomként való leírása alkalmas a teljesség megragadására, vagy a mindenre ráhúzható ötlet a világ mechanikus jellegtelenségét emeli ki? A nyomasztó átláthatatlanság bemutatását viszi a végletekig, vagy a felszabadult játékosságot? Nem könnyen eldönthető kérdések, ahogy az sem, hogy mi az erősebb az álomleírásokban: a példázatszerűség vagy az abszurd blöff? Kulcsregényként éppúgy lehet, illetve nem lehet olvasni Pusztai művét, mint egypercesek sorozataként. A nyelvi lelemény és pontosság, valamint az életanyag gazdagsága mellett a szempontoknak ez a változatossága óvja meg a szöveget az egyhangúságtól, és teszi a Nagy álomkönyvet, kétségtelen eredetisége mellett, élvezetes és jelentős művé. Hogy aztán hogyan a legjobb olvasni? - az kérdés marad. Talán kis adagokban, évekre elosztva.
Vannak, akik azt írják róla, hogy monumentális - vallotta Pusztai. Valóban az, hiszen az álom-valóság a harmadik évezredbe viszi az olvasót.
Az őstörténeti érdeklődés az Árpád-házával jelentkezik. Az őstörténet és jelen kor párhuzama van jelen ebben a kötetben, sűrűn gabalyodva a sumér kutatások eredményeivel és a régészeti leletekkel, történelmünk nem megrendelésre készített valóságaival, melyekhez azonban még továbbra is sokáig szükség lenne a kiteljesedéshez, hogy elismertségét hitelesíteni tudják a szakemberek.
Az író egy valóságos világot teremtett az ŐSregény 199 Rovásában, azokra az ismeretekre is alapozva, melyeket a perui barlangrendszerek 34 ezer éves ősírásaiból, a boszniai piramisok több tízezer éves rovásjeleiből, a székelyföldi Erősd sumérnyelvű múltjából sejthetünk. Régóta készült, érlelődött őstörténetünk igazát bonyolító elméletek tisztába tételével az író. Csodálatosan működő város, templomok, iskolarendszer és mitológia van együtt.
Egyes szakemberek szerint az ázsiai, vagyis a japán, majd a görög és a boszniai területek komoly nyelvemlékeket őriznek. Tágabb értelemben véve az egyiptomi nyelvet is a magyarral kötik össze. Az ott hallott szavak, mondatok, szövegek, annyira tökéletesen hangzanak a magyar fülnek, ami meglepő. Mint sok más elmélet szerint, Pusztai János szerint is a magyar tudósoknak szükséges lenne felülvizsgálniuk őstörténetünket, ami az Osztrák-Magyar Monarchia berkeiben született, ettől függött. A könyv mondanivalójában megtaláljuk azt, hogy mi a Kárpát-medencéből származunk, nem jöttünk sehonnan, itt voltunk mindig, még akkor is, ha ki-ki rajzottunk. Ez az elmélet sem idegen, újkeletű.
Az ... Öregség egy legújabb, de utolsó trilógia első kötete. Ha az Önéletrajz összefoglalta a gyermekkortól az öregedésig terjedő időt, most az öregség napjainál tartva ugyancsak a magánélet és a korfestés együttese kerekedik ki. Három évbe tömörítve jelenik meg az a korszak, melyben nyelvészetileg, filozófiailag, szociológiailag ad újat az író. Nem marad el innen sem a magyar őstörténet, melynek vonalvezetésével már találkoztunk előbb. A magyar nyelv gazdagsága alkalmas olyan csodálatos korképek festésére, melyekkel ez esetben Pusztai lét-irodalmat alkot. A történelem politikai kisiklásáról beszélünk, de igyekeznünk kell az összefoglalt kutatói eredmények ismertetésével, a hasonlóságok napvilágra juttatásával, a sumérok, ősegyiptomiak és más felfedezettekkel együtt megmutatni a valóságot! Ebben a kötetben talán jobban, mint az előzőekben, attól függetlenül, hogy pozitív, vagy negatív beállítottságú szereplőkkel találkozunk, azok saját nevükön szerepelnek és néha igencsak keményen, kendőzetlen jelzővel ellátva jelennek meg. Az írónak talán sikerült befejezni az Öregség harmadik kötetét is.
Utolsó személyes találkozásom Pusztai Jánossal 2012-ben volt. Nem sikerült további alkalomra sort keríteni. Ezután biztosan nem is lesz már itt, a Földön.
Aludj békében drága barátom! Az örök világosság fényeskedjen Neked!
(Hitter Ferenc)
Bányavidéki Új Szó, nagybanya.ro/itthon-hirek –

Teremtő színház
Figyelemre méltó előadás-sorozattal kezdődik az őszi sepsiszentgyörgyi színházi évad, ez nemcsak a helyi társulatoknak, hanem a jövő heti pulzArt fesztiválnak is tulajdonítható.
Egyrészt. Másrészt, mind a Tamási Áron Színház, mind az M Stúdió régi-új, illetve új vezetővel kezd, ez mindkét teátrum esetében új nekilendülést jelent. Előbbinél Bocsárdi László folytatja, utóbbinál a mozgásszínházat 2005-ben elindító, majd azt igényesen és ígéretesen pályára állító Uray Pétert egy fiatal színházi szakember, Márton Imola váltja. Más kihívá-sok mellett neki kellene elérnie azt, amit Bocsárdiék már évek óta sikerként könyvelhetnek el: jó lenne, ha előadásaikat – melyekre nagyobb városokban tolonganak a nézők – az eddigiekhez képest több diák, fiatal tekintené meg. Ez teljesíthető feladat, nemcsak azért, mert az M Stúdió sajátos színházi nyelvezetével egyedi értéket teremt, hanem azért is, mert Sepsiszentgyörgy teátrumai a város legfontosabb, folyamatosan bizonyító művészeti intézményei, melyekre egyre többen figyelnek. És az már csak ráadás az új évadban, hogy jövőre várhatóan következik a Reflex fesztivál harmadik kiadása is. Mert nem lehet elégszer hangsúlyozni, térségünk egyik biztos erőssége a kultúrateremtés. S ha már itt, Sepsiszentgyörgyön ilyen ígéretes az őszi rajt a világot jelentő deszkákon, talán érdemes rögzíteni: feledhető a szórakoztató színház abszurd fogalma. Hiszen a színház nem szórakoztat, hanem szembesít – világgal, magunkkal –, ráadásul az úgynevezett szórakoztatást kínálók tábora igen népes, e műfaj örök jellemzője a bőség zavara. A színház más, a színház ennél több. És ezt a Székelyföld kulturális fővárosa rangot magáénak érző Sepsiszentgyörgyön egyre többen ismerik fel, s mind elkötelezettebbek e téren. És ez így van jól. Mert a színház nemcsak tükröt tart, nemcsak életünkre villant, hanem – állítható vállalt idealizmussal: hatalom. Erre is utal idei, színházi világnapi üzenetében Brett Bailey dél-afrikai drámaíró, díszlettervező, rendező kérdése: „Mi, az arénák és színpadok művészei vajon alávetjük-e magunkat a piac kilúgozott igényeinek, vagy élünk hatalmunkkal, megnyitjuk az emberek szívét és gondolkodását, magunk köré gyűjtjük és lelkesítjük, elvarázsoljuk, megvilágosítjuk őket, és a reményre, az őszinte együttműködésre épülő világot teremtünk?”
E világteremtő képessége miatt szeretik kortól függetlenül kordában és ellenőrzés alatt tartani a színházat, ezért próbálták, próbálják ideológiák szolgálatába állítani. Sepsiszentgyörgyön ma már a színház a gondolat és a művészet szabadságának jelképe, s erre büszkék lehetünk.
Mózes László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kifelejtették az őshonos kisebbségeket (Az EU alapjogi ügynökségének jelentése)
Elfogadhatatlannak tartja Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége olyan éves jelentést mutatott be csütörtökön az Európai Parlamentben, amelyből hiányzik az őshonos nemzeti kisebbségek tagországokon belüli helyzetének értékelése. Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége Alapvető jogok: kihívások és eredmények 2013-ban címmel mutatta be 2013-as éves jelentését az Európai Parlament Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságában (LIBE), melynek tagja az RMDSZ-es képviselő is.
Az éves jelentés bemutatását képviselői vita is követte, ennek keretében Sógor Csaba erdélyi és Csáky Pál felvidéki EP-képviselő rámutattott a jelenlegi európai uniós alapjogvédelmi keret kibővítésének szükségességére.
„Mivel az Alapjogi Ügynökség feladata, hogy támogatást nyújtson az intézményeknek és a tagállamoknak az alapjogok tiszteletben tartásához, illetve hogy az erről szóló adatokat begyűjtse, meghökkentőnek tartom, hogy az ügynökség éves jelentése teljesen mellőzi a hagyományos nemzeti kisebbségek helyzetének értékelését’” – mondta Sógor Csaba a vita során, kiemelve, hogy ez a hiányosság azért is meglepő, mivel a nemzeti és nyelvi kisebbségek az EU teljes lakosságának több mint tíz százalékát teszik ki. Rámutatott, hogy amíg az EU Alapjogi Ügynöksége nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek helyzetének vizsgálatával, nem érvényesülhetnek az Európai Unió alapszerződésébe foglalt előírások. Csáky Pál felvidéki képviselő felszólalásában a nemzeti kisebbségek védelmének előtérbe helyezését és egy átfogó kisebbségvédelmi keret létrehozását sürgette. Hangsúlyozta, hogy a kisebbségek az európai társadalmak olyan alkotóelemei, amelyek évszázadokon keresztül hozzájárultak az adott régióik fejlődéséhez.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Pusztai János író
Pusztai János szülővárosában, Szatmárnémetiben végzett fémipari szakiskolát, s utána rövid időre a szatmári Dolgozó Nép szerkesztőségébe került (1952–53), onnan pedig háromévi katonáskodás után a szatmári Unió gyárba lakatosnak. 1953-ban már néhány versét közölte az Utunk és más lapok is, így nem véletlen, hogy 1957-ben a Bányavidéki Fáklyához hívják riporternek Nagybányára. 1964 őszén túlzott magyar nacionalizmus indokával elbocsátották. Politikai okokból többé nem kapott újságírói állást.
Pusztai János nagy életanyaggal és makacs elszántsággal érkezett az irodalomba. Pászkán János néven közölt ugyan verseket, ám 1964-től végleg áttért a prózára, ekkor vette fel a Pusztai János írói nevet. Igazi műfaja az önéletrajzi elemekre alapozott regény. Ösvény a világba (1965) című Forrás-kötete, amely a címadó önéletrajzi elbeszélésen kívül első kisregényét, a Meglesett életet is tartalmazta, robbanásszerűen hatott, a kritika elismeréssel fogadta, bírálói észrevették, mennyire igényes önmagával szemben, s azt is, hogy egyedül küzdött meg mondanivalójának művészi kifejezéséért. Illés szekerén című következő, 1969-ben megjelent regényének cselekménye az 1940-es évek végétől az ötvenes évekig terjedő időt fogja át. Ütemesen dolgozik tovább, 1969 és 1981 között megírja trilógiáját, amelynek első kötete a Zsé birtoka, ám ez a cenzúra miatt csak a második kötet, A sereg után egy évvel, 1979-ben jelenik meg, a harmadik kötet, a Csapdában pedig már csak a rendszerváltás után.
1984-ben megjelent Futótűz című regényével újabb trilógia indul, a Tatárjárás. Pusztai, írástechnikáját tekintve, az előbbi regényeit folytatja: „lenyűgöző stilisztikai veretességgel, árnyalatossággal, a középkori miniatűrökre és a pointillizmus vagy a konkrét divizionizmus egyéb képzőművészeti válfajaira egyaránt emlékeztető festői aprólékossággal” (Bertha Zoltán). A Futótűz megjelenését a Kriterion ellen foganatosított retorziók követték; a trilógia folytatása a Hamu és a Parázs így csak a rendszerváltás után jelenhetett meg. Ekkor azonban már készültek és részben kiadásra vártak (s a Helikonban közölt részletek révén ismertek is lettek) az Önéletrajz kötetei. 1992 után Budapesten élt és alkotott. Itt írta a Nagy Álomkönyv hat kötetét és az Árpád háza című könyvét. Pusztai János 1979-ben elnyerte a Pezsgő-díjat, 1978-ban, 1979-ben és 1998-ban a Romániai Írószövetség prózadíját. 1990-ben Mikes Kelemen Kör-díjjal tüntették ki. A Magyar Írószövetség 80. születésnapján munkássága elismeréséül Oklevéllel tüntette ki (2014). 2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. Az író 2014. augusztus 29-én hunyt el.
/Pusztai János (Szatmárnémeti, 1934. jún. 19. –Budapest, 2014 augusztus 29.)
nagybanya.ro/itthon-hirek –

"A romániai magyar közösség 1990 után a párbeszédet, a jogállam eszközét választotta"
Antalfi Imola
Szeminárium az európai kisebbségi és regionális nyelvekről
Hagyományos rendezvénye a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítványnak az évente megrendezett, kisebbségi kérdésekkel foglalkozó szeminárium, amelyet idén Az európai kisebbségi és regionális nyelvek címmel szerveztek meg. A kétnapos tanácskozás során a meghívottak, résztvevők a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazását vizsgálták, de szó esett egyes európai országok kisebbségvédelmi politikájáról, monitoringrendszer bevezetésének szükségességéről is a charta előírásainak alkalmazását illetően Romániában.
A tanácskozást, amelyen a fenti témakörben románul, magyarul és angolul zajlottak az értekezések, Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke és parlamenti képviselője, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke nyitotta meg csütörtök délután, hangsúlyozva, hogy Románia 1992-ben írta alá a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, ami feltétele volt az Európa tanácsi tagságnak, a román parlament azonban csak 2007-ben ratifikálta. Gyakorlatilag ekkor lépett életbe a charta, amely az RMDSZ kormányzati szerepének köszönhetően magas standardokat állapított meg Románia számára. "A problémát egyrészt a charta előírásainak beemelése jelenti a hazai törvénykezésbe, másrészt a jelenleg érvényben levő jogszabályok alkalmazása" – jelentette ki Borbély László, hozzátéve, azokban a régiókban, ahol egy nemzeti kisebbség többséget alkot, a kisebbség nyelvét regionális nyelvként kellene elismerni. Röviden kitért az autonómiastatútumra, hangsúlyozva, az RMDSZ programjában 1993-tól már szerepelnek a különböző autonómiaformák, amelyek megvalósításáért továbbra is kitartóan küzd a szövetség. A parlament eddig két ízben utasította el az autonómiára vonatkozó törvénytervezetet, de ez nem jelenti azt, hogy az RMDSZ feladta volna az autonómiaügyet. A területi autonómia jó működésére példaként Dél-Tirolt hozta fel, és reményét fejezte ki, hogy a parlament többsége egyszer megérti, az autonómiatervezet jó mind a többségnek, mind a kisebbségnek, hogy nem vesz el semmit a többségtől. A charta előírásainak ratifikálása ötévente jelentési kötelezettséggel jár az Európa Tanács felé, a kormánynak legutóbb tavaly októberben kellett volna továbbítania a dokumentumot, amiről csak annyit lehet tudni, hogy "dolgoznak rajta". Borbély László elmondta, az RMDSZ-nek természetesen megvan a maga jelentése. "Pozitív hozzáállásra van szükség a kormány részéről az érvényben levő jogszabályok betartását, alkalmazását illetően, elfogadhatatlan, hogy 2-3 évig a tanügyi törvény anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásain veszekedjünk a MOGYE esetében. Nem természetes dolog, hogy folyton könyörögni kell a kormánynak a törvények betartatása érdekében, ahelyett, hogy az állam védené a kisebbségeket, biztosítaná a kisebbségi jogok betartását" – mondta. Az ukrajnai helyzet kapcsán hangsúlyozta, választások után az új kijevi hatalom egyik döntése a regionális nyelvekre vonatkozó törvény visszavonása volt, ami mind a román, mind a magyar, illetve az orosz kisebbséget érintette. "A romániai magyar közösség 1990 után a párbeszédet, a jogállam eszközét választotta, minden más feltételezés spekuláció, a kampány része" – tette hozzá Borbély.
Finnországban nemzeti nyelv a svéd is
A finnországi svédek, a svéd nyelvet beszélők helyzetét, a charta finnországi alkalmazását ismertette Peggy Heikkinen, a Finnországi Svéd Kisebbségi Szervezet (FOLKTINGET) nemzetközi titkára. A svédek érdekvédelmi szervezetének képviselője szerint Finnországban a finn mellett a svéd is nemzeti nyelv, bár a svéd nyelvet beszélő közösség (a finnországi svédek így definiálják magukat) a lakosság csupán 5,3%-a. Az alapvető – oktatási, egészségügyi, szociális – szolgáltatásokhoz a lakosság hozzáfér mindkét nemzeti nyelven. A svédek képviselője azonban elismerte, hogy Finnországban is vannak gondok a charta alkalmazásával. Az implementálási folyamattal, a statisztikai elemzésekkel és jelentéskészítéssel foglalkozó finn külügyminisztérium a többi szaktárca túlterheltsége miatt nem kapja meg kellő időben a kért adatokat, a beérkező elemzések esetenként hiányosak, a szakemberhiány miatt nehézkes a charta alkalmazásának követése. Pozitívnak nevezte ugyanakkor a civil szervezetek és kormányhivatalok közötti jó együttműködést, azt, hogy a FOLKTINGET köztiszteletnek örvendő, proaktív szervezet. "Fontos a sajtó szerepe, a szociális partnerek közötti párbeszéd" – jelentette ki Peggy Heikkinen.
Hatékony kényszerítő jogi eszközökre is szükség lenne
Nagy Zsigmond alprefektus a nyelvi jogok alkalmazásáról tartott előadást Maros megyei közintézményekben, valamint a helyi közigazgatásban. Maros megye prefektusa, Vasile Liviu Oprea, arra való hivatkozással, hogy a főispán biztosítja a törvény értelmében az anyanyelv használatát a kisebbségekhez tartozó állampolgárok és a dekoncentrált intézmények közötti kapcsolatban, azokban a területi közigazgatási egységekben, ahol az arányuk meghaladja a 20%-ot, augusztus 13-án körlevélben szólított fel 34 dekoncentrált intézményt, hogy augusztus 22-i határidővel válaszoljanak öt kérdésre: van-e az intézményen kétnyelvű tábla; kaptak-e szóban vagy írásban magyar nyelvű kéréseket; azoknál az ügyosztályoknál, amelyek a közönséggel való kapcsolattartással foglalkoznak, használják-e a magyar nyelvet a magyar kisebbség esetében; ha magyar nyelvű beadvánnyal fordultak az intézményhez, van-e lehetőség a válasz magyar nyelven való közlésére; van-e lehetőség arra, hogy az intézmény által nyújtott szolgáltatások terén, kérésre, biztosítsák a magyar nyelv használatát. A feltett kérdésekre csupán 10 intézmény válaszolt. Ezek szerint a Munkaerő- foglalkoztatási Ügynökség, a Maros Megyei Kultúrigazgatóság, a Vetőmagok és Szaporítóanyagok Minőségét Felügyelő Ügynökség, a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Megyei Iroda mind az öt kérdésre igennel felelt, a Megyei Egészségügyi Igazgatóságnál nincs kétnyelvű tábla, bár kaptak kérést magyar nyelven, nincs lehetőségük magyarul válaszolni, mivel nincs magyarul beszelő személy azon az ügyosztályon, a Megyei Egészségbiztosító Háznál nem kaptak magyar nyelvű kéréseket, bár minden szinten tudják biztosítani a magyar nyelv használatát, a Megyei Kataszteri Hivatalnál nincsenek kétnyelvű táblák, nem válaszolnak magyar nyelven és nem biztosítják kérésre a magyar nyelv használatát, de megjegyezték, hogy a közönségszolgálatnál, az iktatóban és a titkárságon lehet használni a magyar nyelvet, ha szóban fordulnak hozzájuk. Megjegyezték, hogy a típuskérvények az állam hivatalos nyelvén, román nyelven, az erre vonatkozó törvényben megjelent szabályzat alapján vannak megszerkesztve. A Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság nem kapott magyar nyelvű kérést, bár van lehetőségük biztosítani minden szinten a magyar nyelv használatát, a Megyei Metrológiai Hivatalnál nincs kétnyelvű tábla és nem kaptak magyar nyelvű kérést, bár van lehetőségük biztosítani minden szinten a magyar nyelv használatát, a Megyei Statisztikai Igazgatóságnál nincs magyarul tudó személy a közönségszolgálati ügyosztályon, ellenben van kétnyelvű tábla és tudnák biztosítani minden szinten a magyar nyelv használatát. És végül: a Megyei Prefektusi Hivatalon van kétnyelvű tábla, elfogadnak magyar nyelvű kéréseket és beadványokat, ezeket lefordíttatják, majd az erre adott román nyelvű választ visszafordítják magyarra. Az alprefektus utalt a közigazgatási törvény kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó cikkelyeinek betartására is, és közölte, a prefektúra mindeddig egyetlen büntetést sem rótt ki a nyelvi jogok betartatása érdekében.
Monitorizálni kell országon belül is a kisebbségi jogok betartását
A Pro Európa Liga társelnöke, Smaranda Enache szerint Románia jelentős előrelépéseket tett a kisebbségvédelem terén, számos nemzetközi jogszabályt emelt be törvénykezésébe, de az EU-hoz való csatlakozást követően a kisebbségi közösségek védelme kevésbé hangsúlyos, a folyamat stagnál. Bírálta az állami intézményeket a nyelvi jogok be nem tartása miatt, a jogsértéseket számon kérő törvényes előírások hiányát, és a nemzetközi jelentéskészítési kötelezettség mellett országon belüli, "belső" jelentések készítését, monitoringot szorgalmazott. Kijelentette, lobbizni kell annak érdekében, hogy a 215-ös, helyi közigazgatásra vonatkozó törvényben szereplő 20 százalékos küszöböt 10 százalékra csökkentsék, azaz a kisebbségek anyanyelvhasználatára vonatkozó előírások akkor lennének kötelezők, ha az adott településen a kisebbség aránya eléri a 10 százalékot.
A szemináriumon előadást tartott még dr. Camelia Craciun, a Romániai Zsidó Hitközségek Egyesülete részéről, tegnap pedig Vincze Loránt HARGITA MEGYEI KULTURÁLIS KÖZPONT-alelnök, Szilágyi István tanácsos, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának alkalmazottja, valamint Frunda György miniszterelnöki tanácsos. A rendezvény a következtetések megfogalmazásával zárult.
Népújság (Marosvásárhely)

Nagy nevek, új arcok, fiatalos lendület
Évadot köszöntött a temesvári magyar színház
Egy mozgalmas nyár és munkás nyárutó után, szeptember 1-jén végre hivatalosan is kezdetét vette a 2014–2015-ös évad a temesvári Csiky Gergely Színházban.
Hagyományainkhoz híven, idén is workshop-bemutatóval zártuk az augusztust, melynek ez évi témája a színész hangja és teste volt, és ahol a közel 30 résztvevő egy héten keresztül olyan fizikai és hanggyakorlatokat végzett, melyeknek célja részben az állóképesség, másrészt az egymásra és önmagukra figyelés fejlesztése volt. Az évi mozgásműhely vezetője Jerzy Grotowski volt tanítványa, Katharina Seyferth volt. A műhelybemutatót idén is sportnap követte, ahol a színház társulata, asztali teniszben és fociban mutathatta meg, hogy a színész is labdába rúghat a sportpályán.
A 2014–2015-ös évadban öt nagytermi és két stúdióelőadásra várjuk az érdeklődőket, ahol nem csak nagyobbnál nagyobb nevekkel és jobbnál jobb előadásokkal, de a temesvári magyar színház hat új tagjával is találkozhatnak. A nyár folyamán ugyanis négy fiatal színésszel és két frissen végzett bábszínésszel bővült a Csiky Gergely társulata.
A társulat tagjai szeptember 9-én a német társulattal közösen, Silviu Purcărete rendező irányításával kezdik a próbákat. A koprodukciós előadásban a magyar társulat minden színésze (a négy új kollégát is beleértve) játszik majd. A bemutató tervezett időpontja november eleje, a temesvári Állami Német Színház Eurothalia fesztiváljának nyitónapja.
A következő nagytermi produkció is szinte kivétel nélkül az egész társulatot megmozgatja, hiszen a lengyel származású, kortárs rendező és írónő Katarzyna Raduszynska előadása nem csak grandiózusnak, de kétségtelenül izgalmas kísérletnek ígérkezik. Az egyelőre Hat és félcsillagos ígéretföldje szálló címet viselő előadás egy történelmi olvasztótégely, amibe Mátyás királytól Decebalig, Sissitől a híres focista Franz Beckenbauerig mindenki belekerül, egy olyan intrikus történet kapcsán, melynek alapja mi más is lehetne, mint a szerelem.
Februárban egy valódi színházi fenegyerekkel folytatjuk a munkát, aki egyenesen Szerbiából érkezik. Kokan Mladenovic, a 2013-as TESZT-en vendégszerepelt Opera Ultima rendezője, a kortárs színház egyik legmegosztóbb, legtöbbet bírált alkotója, aki nem fél megmondani a véleményét. A színház számára eszköz és nyelv, amellyel a ma társadalmának, politikájának és művészetének igyekszik tükröt tartani. Az általa rendezett John Gay féle Koldusoperabemutatójának tervezett időpontja április.
Két külföldi rendező után áprilisban egy újabb hazai nagyágyúval dolgozik együtt a csapat. A Radu Afrim–Iuliana Vîlsan nemzetközileg is elismert rendező– látványtervező páros erős, már-már hatásvadász képi világukkal írták be magukat a kortárs színház világába. Ilyen értelemben tehát valódi, kirobbanó előadásra számíthatunk tőlük.
Ezeken kívül lesz még két bábbemutató, a budapesti Bereczki Csilla, valamint a bukaresti Ioan Brancu rendezésében, ahol majd a társulat két új bábszínészével is találkozhatnak az érdeklődők. Hagyományainkhoz híven idén is lesz majd TESZT, hogy Önök se maradjanak le a régió legfrissebb és legjelentősebb színházi irányzatairól és előadásairól. Újdonságnak számít, hogy az idei Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó nyitóelőadása egy öt országot átfogó nemzetközi projekt eredménye, a szlovéniai Bojan Jablanovec irányításával. A nemzetközi koprodukció eredménye egy olyan „fesztiváljáró előadás”, mely az öt résztvevő ország (Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Bulgária) legrangosabb színházi fesztiváljain kerül majd bemutatásra. Egy másik újdonság pedig, hogy az idéntől KULT Card néven bérletrendszert is hirdet a színház, hogy még közelebb hozza a kultúrát a színház látogatói számára. Vedd kézbe a KULTúrát idén is. Mindenkit várunk szeretettel!
A Csiky Gergely Színház sajtóközleménye
Nyugati Jelen (Arad)

László Lóránt
HÁBORÚS PRÉDIKÁCIÓK
Az Erdélyi Református Egyházkerület az első világháború alatt
Az egyház súlyos kihívás elé került: méltatni kellett egy világméretű konfliktust, amelyet kezdetben a magyar társadalom egy része üdvözölt és támogatott.
Az erdélyi református egyház, akárcsak a Föld összes keresztény egyháza, 1914 júliusában súlyos kihívás elé került. Magyarázni és méltatni kellett egy, már első pillanataiban világméretűvé eszkalálódó konfliktust, amelyet kezdetben a magyar társadalom egy része üdvözölt és támogatott.
Új, a háborút igazolni akaró irodalmi műfaj jelent meg, a háborús prédikációk és tanítások tömege került pappírra egy olyan korban, amikor a református egyház egyik legégetőbb kérdése a belmisszió volt. Az alábbiakban az Erdélyi Református Egyházkerület hivatalos lapját, a Református Szemlét és annak a háborúhoz köthető sajtóanyagát tekintjük át.
A téma az évek során mindig az aktuális helyzethez igazodott. Így öt év református sajtóanyagát átnézve igen szemléletesen képződik le a háború képe. Meglepő, de úgy gondoljuk, hogy a korszak hangulatát tekintve mégsem kirívó, hogy 1914-ben Erdélyben pont azok a teológusok voltak a leglelkesebbek, akik egyben a református egyház megújulásának és a hitélet felpezsdítésének voltak a zászlóvivői, és a háború után szinte mindannyian fontos pozíciókat fognak majd betölteni.
Elég itt csak Makkai Sándor, Révész László, Révész István, Bartok György és Kecskeméthy István nevét említeni. Az erdélyi református prédikációs irodalom és egyéb háborús írások elsősorban a német példákhoz kapcsolhatók, sok esetben német szerzőktől merítenek.
1914 augusztusában Makkai Sándor későbbi püspök nyitotta meg a sort „Ne rémüljetek meg a tűztől!” című írásával, amely a klasszikus példa lesz más szerzők további munkáihoz. Alapgondolata Péter I. levelének 4. 12-13 verseire épít: „Szeretteim, ne rémüljetek meg a tűztől, mely közöttetek támad”. Akárcsak az egész magyar sajtó és ennek nyomán a közvélemény, ő is a szerbeket és szövetségeseiket tette felelőssé a háborúért.
Számos protestáns európai teológushoz hasonlóan - feltehetően még mielőtt ezek írásait olvashatta volna - a háborút Isten akarataként értelmezte, aki próba elé teszi népeit, melyek ezáltal lelküket Isten felé fordítják.
Ezt a gondolatot viszi tovább egy másik beszédében, ahol Illés történetére alapozott. Eszerint a gyűlöletből szeretet lesz, azaz a háború tüze megtisztítja a lelkeket, Istenhez vezeti a népet. Ugyanezt írta le Bartók György teológiai tanár is:
a háború szellemi és lelki újjászületéshez vezet.
És valóban úgy tűnt, a történelem őket igazolja. Az egyházi sajtó a folyton ismételgetett nemzeti, nacionalista kliséket az Istenhez való megtérés motívumával megtoldva és ezeket gazdagon használva eufórikusan számolt be arról, hogy a templomok megteltek, a lelkészi teendők megsokasodtak, a bevonuló katonáknak, ha kellett, naponta osztottak úrvacsorát.
Vallásos irományokkal látták el a frontra menőket, gyűjtöttek az itthon maradott szegény sorsú családoknak. Szószéken és tábori istentiszteleten nyíltan kimondták, hogy az, aki családját, hazáját védi, nem vétkez, ha gyilkol. Gyakorlatilag teljesen szembementek a lelki megújulást hirdető tanokkal, de megtalálták a módját annak, hogy a háborút mégis ezek keretében magyarázzák.
1914 őszén, a református teológián egy öt előadásból álló sorozat indult, ahol a professzorok fiatal hallgatók számára értelmezték a háborút a Biblia tükrében.
Dr. Kecskeméthy István beszédében az Ószövetségi próféták példáját hozta fel, akik számos háború elindítói voltak, jelenlétűk egy-egy csatában erőt adott és a győzelem kulcsát jelentette. A háború szörnyűségeit Dávid király fiatalkori kegyetlenkedéseivel állítja párhuzamba és ennek kapcsán teszi fel a minden generációt izgató kérdést, hogy lehet-e az Ószövetség a kereszténység könyve. „Vannak javak, amelyeket csak ilyen rettenetes áron lehet megszerezni” mondja ki, hisz hitet nyerünk. A béke ugyan gazdagságot teremt, de elhalványulnak a nemzeti és vallási igazságok. Háborúval sújt Isten, mert szeret, és a háború fájdalmaiból megújulva kell kikerülni.
Dr. Gidófalvi István, a teológiai intézet főgondnoka ennél is tovább megy, méltatva az öt előadást, „eszményi magaslatokról világították meg a háborút” és íme, a történelem is a modern prófétákat igazolja, hisz a magyar hadsereg helytállt, a nemzetiségek hűségesek és a hadikölcsön sikere megmutatta, hogy külföld nélkül is erős az ország. Nem kellett az idegen tőke a magyar gazdaság felvirágoztatásához. Az erdélyi református irodalom által propagált gondolatok teljes mértékben beleillettek a korszak nacionalista és nemegyszer xenofób hangvételű háborús európai irodalmába és a háború után kialakult, az erdélyi magyarság szempontjából kedvezőtlen helyzet miatt még hosszú ideig kísértettek az egyházi diskurzusban.
A teológusok között Ravasz László, a későbbi Duna-melléki püspök mondta ki elsőként nagyhatású írásában, hogy egy korszak lezáródott, új eszmékért él és küzd a világ. Ezzel igazából a világi sajtóban is állandóan emlegetett új korszak motívumát emelte be a prédikációs irodalomba. Véleménye szerint a felgyorsult világ emberének lelkében békeidőben is háború volt. Szerinte értékek csak a tűzből születnek és az új korszakban annyi lesz az öröm, mint amennyi szenvedést elbírunk most. Ugyanerről beszélt Nagy Károly is, aki 1918 januárjától Kenessy Bélát követte a püspöki székben.
Pragmatikusabb álláspontot egyedül Dr. Kenessey Béla püspök képviselt. A fent említettekhez képest számos konzervatív elemet tartalmazó „Háború és vallás” című előadásában 1914 novemberében mondta ki, a háborús irodalom egészét tekintve is elsők között, hogy nem Gavrillo Princip szerb diák a felelős, hanem az erkölcseiben megromlott európai társadalom. Komolyabb elemzésbe itt most helyszűke miatt nem bocsátkozhatunk. Az említett példák az egyházközségek szószékein csak felerősödtek, illetve esetenként eltorzultak.
Az erdélyi püspökség és teológia körül csoportosuló teológusok többsége 1915-re teljesen kiábrándult a háborúból. Talán az első sebesülteket szállító szerelvények, a soha nem látott szenvedések, a kezdeti katonai sikertelenség voltak kijózanító hatással. A háború mint a lelki és nemzeti újjászületés lehetséges útja kikopott az erdélyi szerzők írásaiból.
A Református Szemle 1915. évi sorozatában a fent említett szerzők neve, Nagy Károly főjegyző kivételével hiányzik. Többnyire német háborús irodalomból fordítottak és interpretáltak. Csűrős József vidéki lelkész lett ennek a vonalnak a meghatározó alakja. A C. Röttinger, Rittelmeyer, Niebergall, Traub, Jatho, Naumann és Krimss, illetve a Kriegsfulgblatterből átvett írásokban már tükröződik a társadalom kétkedése, ott vannak a félelmek: csődbejutott-e a kereszténység? Ezen munkák türelemre, kitartásra intenek, a háborút szükséges rossznak állították be, és maradt a sokat állított és tagadott motívum is: minden Isten akarata. 1916-ban még kevesebb volt a hasonló típusú írás, bár Csűrös József lelkész és néhány társa még szorgalmasan gyártotta a fentiekhez hasonló írásokat. A háborúval kapcsolatos írásokat bőségesen találunk a továbbiakban is, de ezek már rendelkezések, helyzetelemzések és tényfeltárások, hisz Erdély is háborús terület lesz.
Kenessey Béla püspök Háborús húsvét című írásában még biztatott, hangsúlyozta a haza védelmének fontosságát. Az év második felében azonban teljesen megváltozott a háborúról való beszédmód. Románia szembefordulása a Központi Hatalmakkal és augusztusi támadása kelet Erdély magyarok lakta vidékeit érintette első sorban, az erdélyi székelységet, amelynek a magyar nemzeti politika különleges szerepet szánt Erdély elmagyarosításában. Korábban Magyarország magyarlakta területeit nem érintette a háború.
A pszichológiai sokk a sikeres katonai reváns ellenére mai napig megmaradt a magyar köztudatban. Kenessey augusztusi és decemberi körleveleiben már nyíltan kimondta, hogy a háború a civilizáció és az emberi kultúra teljes csődje. Isten akaratáról itt szó sincs, a vizsgált személyek közül a püspök az egyedüli, aki ezt az érvet a korábbiakban sem hozta fel. A közvetlen háborús élmények, a menekülésben embertársat meglopó, megzsaroló ember, a hadibeszállítók csalásai szolgáltattak témákat Kenessey ekkori beszédeihez. Figyelmeztetett, hogy az egyháznak meg kell maradnia a régi úton, és még erőteljesebben kell szolgálnia Istent és a nemzetet. A háborús jelenben pedig, a nagy lelki és anyagi nyomorúság idején vigasztalni kell az ige szavaival és fel kell ébreszteni a szunnyadó lelket.
1917-re megcsappantak a háborús egyházi beszédek, írások a Református Szemlében. Továbbra is a német szerzőket fordították. Mesterkéltek voltak, a hivatalos propaganda szólamait vették át: kitartásra biztattak és csak a megalkuvás nélküli békekötést támogatták. Igaz, 1917-et egy jó évnek is nevezhetnénk a Központi Hatalmak szempontjából, legalább is a keleti és olasz frontokon.
Az 1918-as év újévi beköszöntője azt is megkérdőjelezte, hogy szabad-e azt a kifejezést használni, hogy boldog újesztendőt, hisz a szerző szerint nyilvánvaló a társadalmi szétesés, elszabadult, romlott erkölcsök uralkodnak, a háború nem éltet, mint ahogy 1914-ben az Ószövetségi példák alapján magyarázták. Ekkor már sejthető volt, hogy a bajok más természetűek lesznek, mint a háború kezdetekor. Itt első sorban a nemzetiségi és társadalmi feszültségekre gondolt a szerző.
Az erdélyi magyar háborús egyházi irodalom egy, a magát uralkodó, többségi nemzetnek képzelő magyarság egyházi irodalma volt.
A központi vezetés sem a korszakot megelőzően, sem a háború idején nem számolt komolyan a nemzetiségek centrifugális érdekeivel. Az államhatalom az 1916-os román támadás után sem vonta le a következtetéseket, de az egyházi vezetők sem. A korabeli egyházi dokumentumokból kiderül, hogy az egyházi elit világosan látta, hogy a román értelmiség is megosztott a Romániához való csatlakozást illetően, de erről sose beszéltek, egységes magyar nemzetben gondolkodtak. Ezt, a későbbi történések alapján tévesnek bizonyuló álláspontot képviselte a református egyház is.
László Lóránt
László Lóránt könyvtáros, történész, a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa. Történelem szakon végzett a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen 2003-ban, ugyanitt mesterizett Történeti-antropológia szakon 2007-ben. 2008-tól egyháztörténet szakos doktorandusz a BBTE Református Tanárképző Karán, doktori kutatásainak témája: a Felekezetközi Tanács története. Kutatási területe: Marosvásárhely dualizmus kori társadalom története, illetve az erdélyi református egyház története a két világháború között. A szerző a marosvásárhelyi történészek Borsos Tamás Egyesületének elnöke.
Transindex.ro

Szeretni kell ezt a népet
Id. Hegyi István szívügyének tekintette a népszolgálatot, 1940 és 1944 között nem mozdult el akkori szolgálati helyéről, Petekről; később évtizedeken át lelkész-esperesként működött Székelyudvarhelyen; 1989 őszén - több jeles erdélyi személyiséggel együtt - maga is aláírta a falurombolás, a totalitárius rendszer ellen tiltakozó és Tőkés László temesvári református mellett kiálló petíciót.
Születésének századik, halálának tizedik évfordulója alkalmából az Udvarhelyszéken és Erdélyben széles körben ismert és köztiszteletnek örvendő református esperes-lelkipásztorra emlékezünk.
Hegyi István emlékére (1914-2004)
Hivatástudata, példamutató emberi helytállása sugallta az ezredforduló körüli években a Székelyudvarhelyért Alapítványnak, hogy portrékötetet jelentessen meg Hegyi István gazdag életútjáról. A megrendelt kézirat ugyan elkészült még az interjúalany életében, nyomdai megjelenését azonban a mai nap is várják gyermekei, unokái, rokonai, pályatársai, volt hívei, erdélyi és magyarországi ismerősei, sőt: maga a szerző is.
Petek, Székelyudvarhely, Nagyenyed, Kolozsvár, újból Petek és újból Székelyudvarhely. Ezek voltak sorrendben élete fontosabb és meghatározó állomásai. Alig volt néhány éves, amikor még a felnőtt számára is felfoghatatlan dolog történt: nem mozdultak sehova a faluból, még édesapja parókiájáról sem, mégis egy reggelen más országban ébredt a család. Akárcsak még sok más száz- meg százezer magyar család. A későbbiekben a nemzettragédia felfogásában, feldolgozásában a veleszületett adottsága mellett segített neki a szülői ház, az udvarhelyi és nagyenyedi református kollégium, a kolozsvári egyetem, s nem utolsó sorban az állandó tanulás, önképzés. Fiatal lelkipásztorként látva az erdélyi szórványmagyarság lesújtó helyzetét, utazó titkári beosztást vállalt, hogy felmérhesse a magyar nyelvű iskolahálózat hiánya miatt is létező gondokat, és azokról tájékoztassa feletteseit, volt professzorait. Ravasz László püspöktől tanulta és vallotta, hogy a falu nagy erőtartalékot jelent nemzeti közösségünknek. Ezzel a hittel kapcsolódott be az 1930-as években a falukutató mozgalomba.
A népi írók hatása, különösen a Németh Lászlóé meghatározó volt gondolkodás- és látásmódjában. Lelkipásztorként, esperesként is mindig azt tartotta: nagyon fontos a néppel való törődés. Székelyudvarhelyre kerülése (1958) után első dolga híveinek felkeresése volt. Minden családról mindent tudott. Az utcán is megállt beszélgetni híveivel, megkérdezte: hogy van a család, a gyermekek járnak-e iskolába, hogy tanulnak, beteg-e valaki stb. Annak ellenére, hogy mindig kritikus szemmel nézte a társadalmi folyamatokat, hazait, magyarországit, európait egyaránt, látta a hibákat és elégedetlen volt a magyar sorskérdések kezelésével, a magyar-magyar viszonnyal, kijelentette: szeretni kell ezt a népet minden gyarlóságával együtt. Megindítóan szép és tartalmas vallomás. Őszinte, igaz. Igaz, mert olyan ember mondta, aki egész életében bizonyíthatóan szívügyének tekintette a népszolgálatot, elsősorban szülőföldje népének szolgálatát.
Emberi tartását, népéhez és a faluhoz való hűségét jól példázza az 1989-es – aláírásával igazolható – szembefordulása a diktatúra faluromboló politikájával. Vállalva a meghurcolást, a zaklatást. Huszonhat évi udvarhelyi szolgálata alatt 3390 gyermeket keresztelt, 2398 fiatal konfirmált, 1142 párt esketett és 1298 halottat temetett. Nagyenyeden 1942-ben jelent meg nyomtatásban A falusi lelkipásztor sajátos feladata című tanulmánya, amely ma is útmutatóul szolgálhat különösen a fiatal – falusi gyülekezetben szolgáló – pályatársaknak. 1999-ben állami kitüntetést vehetett át Budapesten Orbán Viktor kormányfőtől a kisebbségi közéletben kifejtett munkásságáért.
Most Ő is, a néhai lelkipásztor, sokak/sokunk Pista bácsija, valahol fenn az Égben Wass Alberttel, Németh Lászlóval, Makkai és Ravasz püspökkel, Soos Gézával és Reményik Sándorral szorgalmasan olajozza a csillagok tengelyét…Hogy legyen igazi csillagfordulás!
Gondoljunk Rá kegyelettel, áhítatos tisztelettel.
Komoróczy György, Székelyhon.ro

Szombaton örök nyugalomra helyezték Dr. Bura Lászlót
Szeptember 6-án, szombaton tizenegy órától temette Dr. Bura Lászlót Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök a szatmárnémeti, híd melletti temetőben. A gyászoló család és rokonok, az egyházmegye papjai, barátok, tisztelők jelenlétében Ft. Hankovszky Ferenc püspöki helynök mondott szentbeszédet, melyben a feltámadás reményével vigasztalt, az igazi jutalomról beszélt, méltatta a kedves barátot. Az elhangzott szentbeszéd gondolataiból szemlézünk.
Jó embernek lenni: „A halálról voltaképpen nincs is mit mondanunk. Csak arra gondolhatunk, ami előtte volt, vagy ami hitünk szerint utána történik. Ami elhunyt testvérünkkel halála előtt történt, az minden kedves gyászoló családtag és ismerős előtt tudott és ismert dolog. Főleg Laci bácsi esetében, akinek termékeny élete itt zajlott mindenki szeme előtt és mindenki gazdagodására. (...) A felolvasott evangélium Jézus feltámadásáról szólt. A halál inkább csak fájdalommal tölt el, és nem szeretünk vele foglalkozni, a feltámadás kérdése viszont, a halál utáni élet már sokkal jobban izgat bennünket. Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ám Krisztus feltámadt - vallja szent Pál. Ezt figyelembe kell vennünk.
Ha csak ebben az életben reménykedtünk Krisztusban, szánalomra vagyunk méltóbbak minden embernél. Ez azt jelenti, hogy nekünk Krisztus nem csak azért fontos, mert szép dolgokat hirdetett, ami szerint élnünk kell. Ez fontos, erre figyelnünk kell, és eszerint kell alakítanunk az életünket. De az a legfontosabb, hogy mi lesz ennek az életnek a kimenetele. Ha Jézus tanítása csak annyit volt, hogy jók legyünk itt a földön s jóságunkért úgy, ahogy jutalmat kapjunk, szerintem kevés. Kétségtelen, jó embernek lenni nagy jutalom már itt a földön is, de minden jót elsöpör a halál. Nem is beszélve arról, hogy a jóság legtöbbször nem is talál viszonzásra itt a földön.
Akkor tehát a jó élet nem mindig sikeres, nem mindig kapja meg a földön jutalmát. Ezért kevés, ha Jézusban csak erre az életre vonatkozóan remélünk. Hiszen erre az életre vonatkozóan ő szintén nem a legjobb példa, mert ő sem kapta meg evilági életének jóságáért a jutalmat. A kereszten halt meg. De ezután feltámadt. Tehát Istentől kapta meg jutalmát mindenért.
Elhunyt testvérünk életében is ez a legnagyobb dolog, a legnagyobb siker, hogy fel fog támadni. A jóságáért reméljük egy örökké boldog életre. Ez fog tehát történni a halál után."
Minden erejét az örömhírnek áldozta: „Jól tudjuk, hogy Pál apostol számára az egész Evangélium összefoglalható volt egyetlen mondatban: 'Krisztus meghalt érettünk.' Önmagában véve megdöbbentő tény, amit ez a mondat megállapít. De Pál apostol szemében világraszóló örömüzenet forrásává és tartalmává lett azóta, hogy a damaszkuszi úton találkozott a feltámadt Krisztussal. Ettől kezdve nem akart másról tudni és mást hirdetni, mint a megfeszítet és feltámadt Krisztust. Úgy érzem, kedves elhunytunk a maga területén és tehetségével Szent Pálhoz hasonlóan apostola volt ennek az örömhírnek. Erre áldozta minden erejét.
Laci bácsi mindig számba vette erejét. Nem is a haláltól félt, hanem a rá váró, magának betervezett sok tennivaló miatt aggódott az utóbbi időben. Halála előtt pár órával még arról beszélt nekem, mi lesz annak a cikksorozatnak a címe és tartalma Hám Jánosról, amire az Egyházmegye megbízásából kértem, hogy írjon majd. De néhány héttel ezelőtt - talán megérezve valamit - alázattal beszélt arról is, ha Isten úgy látja jónak, várja a „behívót".
Erőink számbavételében példaként járt tehát előttünk. Sokszor beszélt arról, hogy meddig futja ereje. Teste meggyengült motorja meddig engedi. Laci bácsi már évek óta tudta, hogy súlyos beteg. Amikor elkezdődött ez a folyamat, akkor mindjárt vége is lehetett volna. De mivel nem így volt, mindig azt mondta, hogy minden órát, akár évet úgy tekint, ajándék arra, hogy dolgozzon, és feladatát végezze.
Furcsa lenne, ha valaki 50-60 évesen is még csak készülne élete feladatára. Erre az időre már ki kell adnunk magunkból azt az erőt, amit mások szolgálatára kaptunk. Erre az időre már jócskán és bőven mások hasznára és boldogságára kell élnünk. Ha Laci bácsira gondolunk, mondhatjuk, hogy bármilyen kényszerű volt életének befejezése, halála pillanatáig, 83 évesen is példaértékűen teljesítette Istentől kapott feladatát, melyet állandóan kutatott."
Mindent, ami vele történt, Isten akaratának tudott: „Általában az emberi életnek egyes mozzanatait külön-külön szemlélve úgy tűnik, mintha esetleges, külső hatások idéznék elő. Mintha egymástól független epizódok volnának, mindössze az fűzi össze egybe, hogy időben egymás után történnek és ugyanazzal a személlyel esnek meg.
Laci bácsi életét ismerve azt merem mondani, hogy nem összefüggéstelenül egymásután következő mozzanatokból állt élete, hanem fellelhető benne egy vonalvezetés. Az epizódok életében olyanok, mint a jó színdarabban: nem véletlenül kerülnek bele, hanem az egész cselekménnyel összefüggésben vannak. Ezért mindent, ami vele történt, Isten akaratának tudott be és hitte, hogy mindez a javára válik, még ha szenvedés is érte.
Azt hiszem, hogy alig akad olyan hívő, aki még ne mondta volna valakinek, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik. Erről sokszor beszélgettünk egymással. Valóban így van ez? Nos, hogy is van ezzel a szent páli üzenettel?
Kétszer van ebben a kis szentírási részben az a szó, hogy „azoknak". Az egyik után következik ez a kiegészítés: akiket Isten elhívott. Itt az ekleo szó áll: azt jelenti, hogy a kihívottak közössége. Tehát a kihívottaknak szól ez a rész. Azaz, akik megtudták, hogy Isten őket úgy szereti, hogy egyszülött Fiát adta értünk és ezért viszontszerethetik Istent. Isten kezdte el a nagy szeretet irántunk; akik átélték, hogy ez a megpróbáló, néha lesújtó Isten lényegében szerető Isten, azoknak szól ez a rész. Azoknak minden a javukra szolgál. De - nem tüstént. És itt van az alapvető tévedésünk, valahogy úgy gondoljuk, ha az egyik kezével megpróbál, akkor a másik kezével rögtön tegyen csodát, simogasson. Nem, Isten órája nem a mi óránk szerint ketyeg. Isten óráját nem tudjuk befolyásolni. Tehát, akik Istent szeretik és az Ő kiválasztottai, azoknak előbb-utóbb minden a javukra szolgál."
Isten vonzása: „Mi más lehetne a kívánságunk, minthogy László testvérünk elnyerje az üdvösséget, és Istenhez kerüljön. Laci bácsi küzdelmes keresztény életet élő férfi volt. Nehéz időben is kitartott a Krisztus-követés mellett. Fontosnak tartotta az eszményképeket, ezért szorgalmazta a szent elődök, Hám János és Scheffler János példaképeit. Jól tudta a maga életéből, hogy egészen Isten akarata szerint élni nem könnyű dolog. Hitvallóan élt. Templomban meg volt a maga helye. Legalábbis én őrzök ilyen emléket. Isten nagy szeretetének jele, hogy pár órával halála előtt tiszta öntudattal gyónt és áldozott.
Laci bácsi. Te Isten felé tartasz, nem a magad erejéből, hanem Isten vonzása miatt. Amit csak tudtál, összegyűjtöttél életedben erre a találkozásra. Mi imánkkal támogatunk, hogy Isten tetszésére és örök üdvödre szolgáljon ez a találkozás. Mindezt húsvéti hittel, a feltámadás hitével mondom és tárom Isten elé."
Bura László (Szatmárnémeti, 1932. március 31. − Szatmárnémeti, 2014. augusztus 31.)

Az autonómiáról is egyeztetett erdélyi magyar pártokkal Kövér
Az erdélyi magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos együttműködési szándékukról és a román alkotmánymódosítást célzó javaslataikról is tájékoztatta Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét Bíró Zsolt, a romániai Magyar Polgári Párt elnöke.
Az Országgyűlés Sajtóirodájának az MTI-hez szombaton eljuttatott közleménye szerint a házelnök hivatalában fogadta a Magyar Polgári Párt elnökét.
Széles együttműködés a cél
Bíró Zsolt tájékoztatta az Országgyűlés elnökét a Magyar Polgári Párt azon szándékáról, hogy az erdélyi magyar autonómiatörekvések számára a romániai magyar politikában a lehető legszélesebb együttműködést teremtsen, valamint a pártnak a román alkotmánymódosítást célzó javaslatairól.
„A felek a Kárpát-medencei magyarság közös sikereként értékelték és nemzetközi vonatkozásban is példaértékűnek tartják az elmúlt négy esztendő magyar nemzetpolitikáját, amely egyaránt erősítette a magyar emberek nemzeti összetartozását, valamint a térség biztonságát és politikai stabilitását” – áll a közleményben.
Az Országgyűlés Sajtóirodája hozzátette: e felelős nemzetpolitika folytatásának érdekében Kövér László házelnök további támogatásáról biztosította a Magyar Polgári Párt elnökét.
Toróék is jártak Kövérnél
A sajtóiroda előzőleg azt közölte, hogy a házelnök fogadta az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőit, Toró T. Tibor pártelnököt és Szilágyi Zsolt alelnököt, a néppárt államfőjelöltjét, akik a romániai elnökválasztás fejleményeiről, a támogató aláírások összegyűjtésének üteméről, az erdélyi magyar–magyar kapcsolatok alakulásáról és az autonómiatörekvések helyzetéről tájékoztatták.
Bura László /Szatmárnémeti, 1932. március 31. − Szatmárnémeti, 2014. augusztus 31./
MNO

Felavatták Bem József mellszobrát Koltón
Hoppál Péter avatta fel Bem József (1794-1850), az 1848/49-es szabadságharc lengyel származású tábornokának a romániai Koltón (Coltau) felállított mellszobrát szeptember 7-én, vasárnap.
A hagyományos Petőfi-emlékünnep keretében megtartott rendezvényen Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára elmondta, hogy a Teleki-kastély kertjében Petőfi Sándort és Szendrey Júliát ábrázoló szobor mellett újabb alkotással gazdagodik a hagyományaira büszke község.
A kastélykert ezentúl a szabadságharc három nagy alakja, Petőfi Sándornak, Teleki Sándornak, Bem főintendánsának, a kastély egykori urának, valamint a tábornoknak az emlékét fogja őrizni – fogalmazott az államtitkár.
A Deák Árpád nagyváradi szobrászművész által készített, nemzetközi összefogás keretében emelt mellszobrot Tőkés László református püspök, európai parlamenti (EP) képviselő és Csendes Lajos, Koltó polgármestere leplezte le. Az ünnepségen részt vett Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete is.
Hoppál Péter beszédében kifejtette, hogy a költő, a gróf és a tábornok alakját a szabadság szeretetének eszméje kötötte össze, ez útjukat a Partium és Erdély felé irányította, ahol mindhárman együtt harcoltak a magyar szabadságért.
Bemet méltatva az államtitkár hangsúlyozta, hogy az erdélyi hadjárat hősének kiállása példát jelentett a székelyeknek, akik körében tisztelete máig töretlenül él. Alakja, történelmi szerepvállalása, hősiessége a sok évszázados lengyel-magyar barátság megpecsételése – tette hozzá.
„Bemre úgy tekint történetírásunk, mint olyan stratégára, akinek elképzeléseiben az erdélyi magyarok és románok nem fordulnak szembe egymással" – fogalmazott Hoppál Péter. Megjegyezte: noha a hadvezéri körültekintésben nem volt hiány, a szabadságharcos lelkesedés nem volt elég ahhoz, hogy a túlerőt legyőzze. A harc elbukott: a költő sorsa a hősi halál, Telekié és Bemé a külföldi bujdosás lett – mondta.
Az államtitkár kiemelte, hogy bár 1848 után még nehezebb korszakok jöttek, most mégis magyarul lehet Koltón beszélni, nem „mások kegyelméből, rendőrtől figyelve gyűltünk most össze ünnepelni". Hoppál Péter beszédében egyben arra kérte a koltóiakat, hogy őrizzék meg a szabadságharcos elődök emlékét, példaadásuk értelmét pedig magyarázzák el a felnövekvő nemzedékeknek. A helyi református templomban megtartott istentiszteleten az 1849-es erdélyi hadjárat 165. évfordulójára emlékezve Tőkés László igehirdetésében elmondta, hogy az Erdély felszabadítására érkező Bem tábornok kiáltványt intézett az itt élő népcsoportokhoz jogegyenlőségükről, anyanyelvi és vallási szabadságukról biztosítva őket. Bem József példájával és bátorságával üzen nemcsak nekünk, hanem a Kárpát-medence ifjúságának is, mert volt lelki ereje és hite újrakezdeni a vereségre álló szabadságharcot – fogalmazott szentbeszédében a püspök.
Tőkés László hozzátette, Bem „végigverekedte" a 19. század első felének szabadságharcait, tántorítatlanul helytállva Lengyelországban az orosz uralom ellen, a bécsi légió élén vagy éppen Erdély magyar hadait vezetve. Amikor az erdélyi szabadságharc végveszélybe került és „hátba támadták a nemzetiségek is", akkor nevezte ki Kossuth Lajos Bem Józsefet a hadsereg élére, aki ebben a helyzetben is fordítani tudott a harc menetén – emlékeztetett Tőkés László.
„Ma is veszélyben van Erdély, ma is idegen elnyomás alatt sínylődünk (...), mi szabadoknak születtünk és szabadságot érdemlünk, ezért egy vértelen küzdelmet folytatunk az elnyomóink ellen" – tette hozzá.
A Koltó-katalini Református Egyházközség és a helyi önkormányzat összefogásával emelt mellszobor felállítását romániai, magyarországi és svájci intézmények, magánszemélyek mellett a magyar kormány is támogatta. Az ünnepségen Bem szülővárosának, a lengyelországi Tarnownak a küldöttsége is részt vett.
A minden évben szeptember első vasárnapján tartott Petőfi-ünnepségre számos turista látogatott el a Nagybánya (Baia Mare) mellett fekvő csaknem 1900 lelkes községbe arra emlékezve, hogy a költő 1846 és 1847 között több alkalommal ellátogatott a településre. A magyar irodalom szempontjából a leghíresebb látogatás 1847. szeptember 9. és október 19. között történt: Petőfi és Szendrey Júlia ekkor a mézesheteket töltötte Koltón, ahol a költő csaknem harminc verset írt meg.
MTI, Erdély.ma

Ötszáz éves a Csíksomlyói Szűzanya szobra
A csíksomlyói kegytemplom – pápai kisbazilika legdrágább kincse, az oltáriszentség után, a Szűzanya kegyszobra. A körülbelül ötszáz éves, reneszánsz stílusú kegyszobor hársfából készült. Alkotója ismeretlen. Magassága 2,27 m, a világon ismert kegyszobrok közül a legnagyobb. A napba öltözött asszonyt ábrázolja, akinek lába alatt van a hold, fején a tizenkét csillagból álló koszorú. Királynőként is ábrázolja Szűz Máriát: fején korona, jobb kezében jogar, bal karján tartja Szent Fiát, a világ Megváltóját. 1798-ban, Batthányi Ignác erdélyi püspök idején az egyház Csodatevő, segítő szent Szűznek nevezte el.
A szobor alkotásának ötszáz éves évfordulója alkalmából jubileumi Mária-évet hirdetnek a kegyhelyen szeptember 14-től 2015. szeptember 15-ig. A jubileumi év minden egyes napjára teljes búcsút engedélyezett Ferenc pápa a szokott feltételekkel. Szeptember 14-én, a fél 11 órakor kezdődő szentmisén Jakubinyi György érsek megnyitja a jubileumi Mária-évet. Szeptember 12. pedig Szűz Mária neve ünnepe, a kegyhely őszi búcsúja. Szentmisék 8-kor, fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.
A jubileum kapcsán Urbán Erik ferencest, a kegytemplom igazgatóját kérdezte Fábián Róbert.
A csíksomlyói kegytemplom – pápai kisbazilika kincse a napba öltözött Asszony. A kegyszobor készítését a 16. század elejére teszik, de megalkotásának pontos dátuma valójában ismeretlen. Honnan a kezdeményezés, hogy folyó év szeptember 14. és 2015. szeptember 15. között legyen a jubileumi Mária-év?
A kegyszobrot a szakemberek véleménye szerint az 1500-as évek elején faragták. Mivel a pontos időpontot nem tudjuk, ezért kijelölt év a jubileumi év. Volt már ilyenre példa egyházunkban: gondoljunk csak arra, amikor XVI. Benedek pápa Szent Pál-évet hirdetett az apostol születésének 2000. évfordulója alkalmából. A Mária-év meghirdetése már több éve foglalkoztatta a csíksomlyói kegyhelyen szolgáló ferences közösséget. Szakemberekkel egyeztettünk, míg végül megszületett a döntés, hogy az idei őszi búcsún, amely Mária neve ünnepéhez kötődik, főegyházmegyénk főpásztorával egyetértésben meghirdetjük a jubileumi évet. A jubileumi év kiemelkedő, ünnepi szentmiséje a 2015-ös pünkösdi búcsús mise lesz a Kis- és Nagy-Somlyó hegyek közötti nyeregben, a Hármashalom-oltárnál.
Csíksomlyó szerepe a rendszerváltás utáni években valamilyen szinten átértékelődött. Nemcsak a székelység búcsújáró helye és központja a gyulafehérvári egyházmegye hitéletének fontos bástyája, hanem az összmagyarság nemzeti öntudatának egyik meghatározó pillére is. Ennek tudatában hogyan néz elébe a szeptember 14-én megnyitandó jubileumi Mária-évnek?
Nagy tekintélye van a csíksomlyói kegyhelynek a székely nép és a világon szétszóródott magyarok életében. A Boldogságos Szűz Máriába vetett bizalom a kegyhelyen erőt és reményt adott és ad a zarándokoknak: népünknek a csíksomlyói kegyhely lett a hit, a szellemi élet és a kultúra védőbástyája, oltalmazója és továbbörökítője mindannak, ami a nemzeti öntudatot meghatározza. Természetesen a Mária-év lelki oldalát emelem ki. Jó lenne szervezett zarándoklatokat szervezni a jubileumi évben: egyházközségi vagy főesperesi kerületi zarándoklatokat is. Szép ajándék a kegyhely számára, hogy az Apostoli Penitenciária – folyó év május 14-én kelt dekrétumával – a csíksomlyói kegyhelyen jubileumi Mária-évre teljes búcsúk elnyerését engedélyezte.
A búcsú révén – tanította VI. Pál – az egyház meghirdeti a hívek számára a Krisztus és a szentek közössége teljességében való részvétel lehetőségét, bőven kínálva számukra alkalmat az üdvösség elérésére. Biztatom zarándok testvéreimet, hogy teljesítve a teljes búcsú elnyerésének feltételeit (elvégezni az előírt bűnbánati cselekményt vagy imát, szentgyónást végezni akár a búcsúnyerés napja előtt is, szentáldozáshoz járulni, és a szentatya szándékára imádkozni egy Miatyánkot, Üdvözlégyet és/vagy Hiszekegyet), újuljanak meg lelkiekben és akár elhunyt szeretteikért ajánlják fel a búcsút.
A pünkösdi búcsún és a kegytemplom szokásos liturgikus programjain túl terveznek-e más rendkívüli eseményeket Csíksomlyón a jubileumi évre?
Mindjárt a Mária-év megnyitása után, szeptember 16–19. között a csíksomlyói kegyhelyen tartják az Európai Máriás Kegyhelyek Hálójának találkozóját, egy olyan nemzetközi konferenciát, amelyen Európa 20 országa 21 nemzeti kegyhellyel képviselteti magát. Ennek keretében, szeptember 17-én 19 órától ünnepi szentmise lesz, amelyet a főegyházmegye érseke mutat be, és amelyre várjuk zarándok testvéreinket is.
További terveink a jubileumi évre orgonakoncertek szervezése, valamint a budapesti Zeneakadémia Egyházzenei Tanszéke és a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium, az Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon közös szervezésében egyetemista és középiskolás egyházzenészek, kántorok, népzenészek és tanárok számára ötnapos kurzus keretében a Csíksomlyói Szűzanyához kötődő énekek tanítása és a kegyszoborhoz kötődő iskoladrámák bemutatása. Jövő tavasszal a kegyszoborról szóló konferenciát tartanak, és tanulmánykötetet is terveznek. Tervben van egy időszakos kiállítás létrehozása is a Csíki Székely Múzeummal közösen olyan tárgyakból, amelyek a kegyszoborhoz kötődnek. Így például közszemlére tennék azt a püspöki levelet, amivel csodatevővé nyilvánították a kegyszobrot, néhány fogadalmi tárgyat, köztük azt az ezüst koronát, amelyet Batthyány Ignác erdélyi püspök adományozott, kelyheket, miseruhákat, illetve olyan ruhadarabokat, amelyekbe öltöztették a kegyszobrot.
Fél évezredig a napba öltözött Asszony a bizalom, a hit, a remény, az oltalom hirdetője volt, s ma is ezek aktualitásáról tanúskodik az a sok-sok ember, ki Csíksomlyóra elzarándokol. Hogyan látja, mit üzen az ötszáz éves kegyszobor a ma emberének?
Biztos vagyok abban, hogy aki a Szűzanya közbenjárását bízó lelkülettel kéri, annak égi édesanyánk nem tagadja meg a kéréseire és kérdéseire adott válaszokat. Ő segíthet megújulni abban, hogy az ünnepeken megvallott hitünk a hétköznapokon a tetteinkben tükröződjék. Ferenc pápa többször idézi névadóját, Assisi szentjét, aki ezt tanácsolta testvéreinek: „Hirdessétek az evangéliumot, és ha szükséges, még a szavakkal is”. Hirdessük mi is az evangéliumot életünkkel, tanúságtételünkkel! Legyünk következetesek mindannyian, hívek és a lelkipásztorok, abban, amit mondunk és teszünk! A szó és az életmód közötti összhang mutatja hitelességünket, az egyház hitelességét.
Vasárnap (Kolozsvár)

Szent István napok Máramarosszigeten
Első alkalommal rendeztek ünnepséget a magyar államalapító Szent István király emlékére Máramarosszigeten augusztus 13–18. között. Az eseményekben gazdag ünnepnapokat a Máramarosszigeti Római Katolikus Főesperesi Hivatal megbízásából a Simonchicz Incze Kulturális Egyesület szervezte nagyrészt. Reszler Mihály főesperes szerint Szent István méltó arra, hogy népe, melynek oly gazdag örökséget hagyott hátra, megünnepelje. Az örökség kincsei közül kiemelte a kereszténységet, amely nélkül a magyar nép aligha tudott megmaradni volna a vészterhes időkben.
A program nyitányát a kolozsvári Szent Mihály plébánia Szent Cecília Kórus és Kamarazenekarának előadása képezte. Augusztus 14-én Potyó István és Puja Barna orgona- és trombitakoncertje töltötte be a Borromei Szent Károly tiszteletére szentelt templomot. Másnap a szigeti hívek Hosszúmezőn Nagyboldogasszony búcsús szentmisén vettek részt, majd az esti órákban a nagybányai CafeString együttes zenei előadását hallgathatták meg az érdeklődők Máramarosszigeten. Vasárnap Nagybányán Szent István-búcsú volt, amelyen a szigeti hívek nagy számban képviseltették magukat. A program záróeseménye a hétfőn, augusztus 18-án a szigeti plébánia hittantermében tartott előadás volt: Orosz Krisztofer Levente előadó az egyházközség-történet kiemelkedő részeit ismertette a hallgatósággal a kezdetektől egészen 1804-ig, a Szatmári Egyházmegye megalapításáig. Beszédében kiemelte, hogy fontos mindenkinek ismernie közösségének múltját, amelyhez tartozik, mert csak így lehet a gyökértelenség tudatától szabadulni. Ugyanakkor a múltból tanulva és annak hibáit kiküszöbölve, a jelenbe a jövő számára dolgozunk, Isten áldását és kegyelmeit felhasználva. Szavai szerint az, hogy a szigeti közösség a történelem vasfogai között is meg tudott ezen a helyen maradni, azt bizonyítja, hogy erős közösségről van szó, amelynek példáján felbátorodva nekünk is kitartóan kell munkálkodni.
Az esemény megrendezésének lehetővé tételéhez hozzájárultak a Bethlen Gábor Alap, a Máramarosszigeti Római Katolikus Főesperesség, valamint a Kolozsvári Szent Mihály Plébánia, Kovács Sándor főesperes.
OKL, Vasárnap (Kolozsvár)

Nagy álma teljesült a felkéréssel
Csibi Krisztina elkötelezett híve a Kárpát-medencében élő magyarság értékőrző mozgalmának. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. őt nevezte ki augusztus 18-tól a budapesti Magyarság Háza igazgatójának.
A Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke példás értékőrző munkáját ezentúl már nemcsak a szervezet élén fejtheti ki. Új céljairól, feladatairól mesélt lapunknak adott interjújában.
– A környezetében élők azt mondták, hogy ezzel a felkéréssel nagy álma teljesült. Igazuk van?
– Igen, pontosan így van. Akik ismernek, tudják, hogy elkötelezett híve vagyok a Kárpát-medencében élő magyarság értékőrző mozgalmának, és vallom, hogy a közös kultúra összeköt bennünket, magyarokat, bárhol is éljünk a világban – válaszolta Csibi Krisztina. Azt is tudom, hogy az identitás magvát a családban kell elvetni, de kell eső és napsütés, hogy virágozni, majd teremni is tudjon, ehhez pedig olyan intézményekre, vagy társadalmi szervezetekre, csoportokra, közösségekre van szükség, akik egy-egy alkotással, szokásbemutatással, találkozók szervezésével, kézműves hagyományaink továbbéltetésével, vagy bármi mással tovább erősítik a magyarság érzését.
– A Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnökeként a népcsoportért dolgozott, a Magyarság Háza élén milyen feladatai lesznek?
– Mondhatnám, hogy ugyanaz, mint eddig, mert itt is és a szövetségben is az összetartozás erősítéséért, az identitás megőrzéséért, a magyar kultúráért dolgozunk, azzal a különbséggel, hogy itt kiemelt szerepet kapnak a külhoni magyar zenészek, táncosok, képzőművészek, írók, költők bemutatkozásai, és azok a konferenciák, ismeretterjesztő előadások, képzések, találkozók szervezése, amelyek kifejezetten a határon túli honfitársaink életével kapcsolatosak.
– Azt a fajta szellemiséget, amelyet az intézmény megtestesít, milyen módon lehet a gyakorlatban alkalmazni?
– A Magyarság Háza 2011-es indulása óta a nemzeti összetartozás, az egységes magyar kultúra, a nemzeti identitás erősítése érdekében működik. Programjainak összeállításában a hazai és külhoni magyar közösségek egységes magyar nemzethez és kultúrához tartozását jeleníti meg. Fontos szerepet vállal a magyarországi fiatalok nemzettudatának alakításában. A rendhagyó történelemórák, a megvalósuló identitás-kiállítás és számos, tematikus kulturális, tudományos, szórakoztató program mellett megismerkednek a magyarság történetének legjelentősebb eseményeivel, ünnepeivel. Kapcsolatot tartunk a külhoni, a világ minden táján élő magyarral, akik ma is büszkék magyarságukra és közben kimagasló szellemi, kulturális, tudományos sikereik révén nemzetközi hírnévre tettek szert. A nemzetpolitikában megfogalmazott „magyar-magyar” kapcsolat a Magyarság Házában igazi élményt nyújtó programokat jelent a közösségek egymásra találásával. A Magyarság Háza egyúttal a Bethlen Gábor Alap pályázati rendszerében támogatott külhoni kulturális intézmények, programok szellemi kapacitására is épít, így teremtve lehetőséget a magyar kormány számára is fontos határon túli kulturális teljesítmények bemutatkozására.
– Mit tapasztal, mennyire nyitott a mai társadalom a közös nemzeti értékeink megőrzésére irányuló összefogásra?
– A mai társadalom és ezen belül is a fiatalok nagy érdeklődéssel fordulnak azon értékek felé, amelyek a saját életükbe beépíthetőek, hasznosíthatóak. Óriási sikere van a gyerekprogramoknak, a babaringatóknak, és óvodás korúak számára összeállított zenés előadásoknak. Csakúgy, mint a népi együttesek bemutatóinak, vagy a kézműves foglalkozásoknak. A családok keresik azokat az alkalmakat, amikor a saját nemzeti, vagy nemzetiségi hagyományaikra épülő programokon tanulhatnak valamit kultúrájukról, vagyis önmagukról.
– Köztudott Önről, hogy szívügye a székelység, új megbízatása mellett marad a szövetség elnöke is?
– Igen, 2015 januárjáig biztosan, ugyanis akkor lesz a tisztújító közgyűlésünk. A tagság akkor eldöntheti, hogy bizalmat szavaznak-e nekem a jövőben is. Úgy érzem, jó irányba halad a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, vannak felmutatható közös eredményeink, amelyet nemrég Muharay-díjjal jutalmaztak. Ez pedig egyértelműen annak köszönhető, hogy vannak együttműködésre képes és hajlandó csoportjaink, egyéneink, akik hasonlóan felelősséget éreznek a bukovinai székelység öröksége iránt.
Névjegy
Csibi Krisztina Bonyhádon született, de mindig is kisdoroginak vallja magát. A helyi általános iskola elvégzése után a szekszárdi Garay János Gimnáziumban érettségizett, majd a PTE BTK Néprajz szakán etnográfusként végzett (közben 6 hónapig Mainzban tanult Erasmus ösztöndíjasként). A kisdorogi óvodában kezdett el dolgozni 1993-ban, majd a Völgységi Múzeumban, azt követően pedig a Bonyhádi Közös Önkormányzati Hivatalnál látta el feladatait, idén augusztus 18-án nevezték ki a Magyarság Háza igazgatójának. Kikapcsolódásképpen társadalmi munkát végez a barátaival a Kisdorogért Egyesületben.
Vizin Balázs, teol.hu/tolna/kozelet/ -

Nehogy minket kihagyjatok
MAROSSY ZOLTÁN a koalíciós megállapodás értelmében március óta immáron harmadszorra töltheti be Temes megye alprefektusi tisztét. Az elöljárót Tasnádi-Sáhy Péter kérdezte az elmúlt hónapok tapasztalatairól, illetve a jövő kihívásairól.
A bánsági magyar közösség életéről a legutóbbi hír a Bánsági Tanyaszínház néven futó projekt, amely olyan településekre is ellátogat, ahol évtizedek óta nem járt magyar nyelvű színházi előadás. Milyen szerepet játszott ennek létrejöttében?
Az az igazság, hogy nagyjából annyi közöm van hozzá, mint bármely másik nézőnek. Aszalos Géza, a temesvári színház színművésze évek óta mondogatja, el kéne indítani valami ilyesmit a Vajdasági Tanyaszínház mintájára. Molnár Zsolt képviselő úrnak idén nyárra sikerült pályázati úton összegyűjteni a szükséges anyagiakat, szóval, hogy ez létrejött, leginkább kettőjük érdeme.
Ha ennek a kezdeményezésnek az életre hívásában nem is volt aktív résztvevő, március óta tartó, immáron harmadik alprefektusi megbízatása alatt bizonyára voltak olyan ügyek, amik az Ön nevéhez köthetőek. Tudna ezekről összegzést adni?
Amikor elfoglaltam a hivatalt, a tavaszi árvíz egy darabig elég konkrét feladatokkal látott el, szóval a napi kihívásoknál nehéz volt egy ideig távolabb tekinteni. Viszont két ügy mindenképpen van, amiket jelenlegi alprefektusi megbízatásom alatt szeretnék végigvinni. Az egyik az, hogy a vajdasági bánság felé – Valkánynál (Valcani), Lunga-nál és Fénynél (Foeni) – mihamarabb nyissunk meg három újabb határátkelőt, mielőtt még Románia belépne a schengeni övezetbe, mert utána sokkal nehezebb lesz. Ezzel kapcsolatban én már 2010-ben tettem lépéseket, de aztán elvesztettem a szükséges hatáskört. Szerencsére a mostani prefektust is érdekli a téma, egy csónakban evezünk, szóval, ha minden igaz, ezt a célomat hamarosan sikerül megvalósítani. A másik dolog, amit nagyon ambicionálnék, az a szakmunkásképzés megszervezése Temes megyében, a brassói példát követve. Ezek mellett természetesen napi szinten merülnek fel kisebb-nagyobb ügyek, melyek közül vannak, amikben a magyar közösség érdekeit is védeni próbálom hol több, hol kevesebb sikerrel.
Elsőként a határátkelők megnyitását említette a célok közül, tudtommal a bánsági együttműködést évek óta próbálja előmozdítani.
Igen, nagyon fontosnak tartom a jelenleg három ország területén fekvő Bánság településeinek együttműködését. Ebben nagy segítség, hogy a Szerbia és Románia közötti határszakaszon a vízumkényszer eltörlésével könnyűvé vált az átkelés, de az még akadály, hogy kevéssé ismerjük egymást. A magyar vonatkozású új kapcsolatok kialakulását hivatott segíteni a nemrég lezajlott temesi, illetve a vajdasági Bánság magyar településeinek találkozója is, melyre idén Végváron került sor, harmadszorra rendeztük meg. Az elsővel ellentétben, ahová még úgy kellett nagy nehezen megszerzett telefonszámokon hívogatni az embereket, most már úgy jelentkeztek be sokan, hogy „nehogy minket kihagyjatok”. Érezhetően megmozdult a határ két oldala. Most már van több olyan program is, amikben elvi síkon megállapodtunk, ott tartunk, hogy ezeket kéne levinni a helyi közösségek szintjére.
Mik ezek?
Szeretnénk létrehozni egy közös adatbázist, ami a gazdasági együttműködéseket segítené, tehát, mondjuk, ráláthassunk, szeptember elsején hol, mennyi a búza felvásárlási ára. Örömmel mondom, van egy ifjúsági programunk – ezt személyesen én vezetem – ami cseretáboroztatással oldja meg, hogy a vajdasági és a temesi magyar fiatalok megismerjék egymást. Ennek már csak az is nagy előnye, hogy a magyar a közös nyelv. Emellett mindkét oldalon rengeteg a néptánccsoport, jó lenne, ha ezeket is sikerülne közös programokkal összekapcsolnunk, minél több település bevonásával. Sok más szálon is folyik az ismerkedés: a sakkegyesületektől kezdve a művelődési egyesületekig sokan felvették a kapcsolatot, ahol lehet, igyekeznek összefonni, összehangolni a működésüket. Lehetne a teljes Bánságra kiterjedő sportbajnokságokat szervezni, szóval rengeteg jó elképzelés van, amiket most munkacsoportok szintjén próbálunk finomítani, lépegetni előre.
Milyen egyéb, magyar közösséget érintő ügyek vannak a megyében?
A legutóbbi népszámláláskor tapasztalt drasztikus lélekszámcsökkenés elég sokkoló volt, és rávilágított arra, hogy az iskoláink körüli ügyeket nagy gonddal kell kezelni, hisz ez a megmaradás alapja. Ezzel kapcsolatban volt – van – egy vita a közösségen belül: az egyik oldal azt mondja, az erőforrásokat azon néhány településre kell koncentrálni, ahol van magyar nyelvű oktatás, a másik oldal – magamat is ide sorolom – pedig kiterjesztené a kört, minél több helyen szorgalmazná a fakultatív oktatást. Ebbe az irányba sikeresen léptünk tavaly: három helyen indítottunk új csoportokat: Máriaföldén, Temesságon és Rékáson. Ehhez kapcsolódik, hogy a Csongrád megyei testvértelepülésekkel együttműködve, az ő anyagi forrásaikra és tudásukra alapozva, anyanyelvi táborokat szervezünk a fakultatív oktatásban résztvevőknek.
Beszéltünk a bánsági identitásról, de a Temes megyei magyarságnak egyébiránt is képlékeny az orientációja, mármint olyan szempontból, hogy a határ közelsége miatt hosszú ideig arccal a határnak, a Székelyföldnek háttal állt. Az utóbbi években igyekeztek – az Ön hatékony közreműködésével – ez ellen dolgozni, próbálták minél szorosabbra fűzni a kapcsolatot Hargita megyével. Az ez irányú erőfeszítések mennyire gyümölcsözőek jelenleg?
Az Összetartozunk elnevezésű program némileg megbicsaklott az által, hogy Borboly Csabának illetve a Hargita megyei tanácsnak meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással és mindenféle hivatalokkal, a Számvevőszék például nem hajlandó elismerni a programra fordított költségeket működési költségként. A következő lépés az lenne, pontosabban nagyon remélem, hamarosan az lesz, hogy a kapcsolatok ne csak megyei szinten működjenek, hanem egy jól felépített testvértelepülési rendszeren keresztül is. Ezt aztán követhetnék iskolai együttműködések, diákcsere programok, illetve a Bánság tekintetében már említett gazdasági információs rendszer.
Talán a fenti ügy is egész jó példa arra, hogy országos játszmák miként szólnak bele helyi ügyekbe. Temes megyében – szórványként – pedig általánosságban is elmondható, nem éppen erős a magyar közösség érdekérvényesítő képessége. Mennyire van erre hatással az, ha az RMDSZ kormányon van, illetve, hogy a koalíciós megállapodásnak köszönhetően Temes megyének ismét van magyar alprefektusa?
A koalíciós partnerről nem beszélnék, harmadszor töltöm be ezt a tisztséget, az összes nagyobb romániai párttal dolgoztam már együtt, nem mondanék róluk se jót, se rosszat. Amellett viszont többszörösen is tudok érvelni, miért fontos, hogy pozícióban legyünk. Először is a rendelkezésre álló információ mennyisége így határozottan nagyobb. Egészen más kész tényként találkozni döntésekkel, illetve időben tudomást szerezni róla, hogy a kormány mire készül, és még az előkészítő fázisban bekapcsolódni a folyamatokba. Másrészt pedig az is tény, hogy manapság az anyagi támogatások úgy működnek, hogy ha ott vagyunk, kapunk belőlük, ha nem vagyunk ott, akkor pedig nem. A legelőször említett Tanyaszínház is tulajdonképpen kormánypénzből valósult meg, ha nem vagyunk kormányon, ebből sem lett volna semmi.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Már 15 éve barátkoznak Magyarózddal a michigani reformátusok
Először 2002-ben érkeztek ablakot, ajtót cserélni, falat javítani, asztalos és kőműves munkát végezni a magyarózdi kastélyhoz a LaGrave Avenue Református Gyülekezet tagjai Michiganből, Grand Rapids településről. Azóta szinte évente visszatérnek néhány hét fizikai munkát végezni a kastély, annak magtára és a később felhúzott gazdasági épületek körül. Ők így támogatják a Bonus Pastor Alapítványt (BPA), amely 2005 óta működtet szenvedélybetegek számára Terápiás Otthont a kastély egykori magtárában, és célja, hogy három év múlva, a reformáció 500. évfordulójára életvezetési- és konferenciaközpont lehessen a kastélyból, amelyet a hozzá tartozó épületekkel 2004-ben jogos tulajdonosa, Jude Maria bárónő az Alapítványnak adományozott.
A BPA támogatói napján tavaly, a húsz éves évfordulón a Szenvedélybetegek Református Mentő Missziójának 1993-as alapítására emlékeztek a kolozsvári Tóközi Református Gyülekezet templomában. Idén a LaGrave és a Bonus Pastor 15 éves barátsága került középpontba. Erre az alkalomra az Egyesült Államokból kilencen is eljöttek, akik aztán jövő héten életvezetési táborban vesznek részt Magyarózdon. Egy michigani család akkor is marad még ott, ha a most érkezett vendégek hazamennek, Kyle Ferguson ugyanis feleségével és két kisfiával hónapokkal ezelőtt odaköltözött, hogy folyamatosan segédkezhessen.
Az ünnepi istentiszteleten az amerikai gyülekezet lelkipásztora hirdette az igét. Jézusnak arra az útjára emlékeztette a híveket, amikor tanítványaival Samáriába ment (Jn 4,1-4;31-38), annak ellenére, hogy lett volna lehetősége kikerülni az izraeliták által lenézett, megtűrt szomszédokat. Nekünk is megvannak a magunk kerülőútjaink, hogy ne kelljen közünk legyen ahhoz, amit/akit nem érzünk méltónak magunkhoz...
Ismerős a történet: Jézus élő vizet kínál a kútra igyekvő samáriai asszonynak, aki öt elrontott házasságon van már túl. Jézus egyrészt érte, a sikertelen, elveszett, tehetetlen emberért, másrészt a tanítványai miatt ment Samáriába, hogy azok meglássák – és mi is meglássuk: Isten ott is jelen van és munkálkodik, ahová mi be sem tennénk a lábunkat, nehogy bepiszkoljuk magunkat. Szeptember első vasárnapján két üzenet szólt ebből az igéből: lehet, hogy elveszettek és tehetetlenek vagyunk, de nincs olyan mélység, ahová Isten ne jönne utánunk; illetve Isten munkatársaiként nem finnyáskodhatunk, át kell lépnünk biztonsági zónánk határait, hogy meglássuk, Isten már ott van, előkészíti a munkánkat.
Ennek megtapasztalásáról tett bizonyságot Horváth Mária, a BPA munkatársa, aki igehirdetés után a gyülekezet előtt néhány kérdést intézett a Terápiás Otthon egyik lakójához, aki vállalta a villáminterjút. A 44 éves szerencsejátékos 7 hónapja tartózkodik Ózdon, ahová egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után került. „Nem egészen erre számítottam. Sokkal többet kaptam: egy új családot, hasonló helyzetben lévő embereket, akiknek ugyanaz a céljuk, és akikkel támogatjuk egymást. Több lett az önbizalmam, és újra vannak céljaim” - hangzott a vallomás.
A templom alagsorában képeslapokat lehetett vásárolni, amelyeket a Terápiás Otthon bentlakói készítettek, illetve a tóközi gyülekezet asszonyai is sütöttek tésztát-tortát, egy-egy szelet árával szintén lehetett támogatni a BPA munkáját. Sőt: egy különleges tortát licitre is felajánlottak. Rá kékkel a BPA jelvényét rajzolták fel, középon piros csíkok és körbe fehér tejszínhab-csillagok díszítették az amerikaiak tiszteletére, ráadásul nemzetköziséget növelte, hogy itt önkénteskedő német lányok készítették. A tortáért legtöbbet ajánló nem csak az árát, de a finom süteményt is elküldte Ózdra a bentlakóknak.
Zsigmond Júlia
maszol.ro

Magyarremetén kezdődött a térség ünnepe
Augusztus 5-én, pénteken Magyarremetén a magyar néptánccsoportok felvonulásával kezdődtek meg a II. Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok. A színes népviseletbe öltözött fiatalok a település Belényes felőli bejáratától vonultak a sportpályára, az ünnepségek helyszínére.
A Magyarremetén felvonuló magyar néptáncosok és a hozzájuk tartozó kísérők hosszú sort kialakítva foglalták el az úttestet a település főutcáján, ahol szinte minden porta előtt álltak emberek, megtapsolva őket. A menetet rendőrségi kíséret biztosította, hogy szükség esetén elhárítsák a forgalmi torlódást, de ilyenre nem került sor. A megyei és a helyi RMDSZ-szervezetek, a református egyházközségek, valamint a civil szervezetek által szervezett három napos Fekete-Körös-völgyi ünnepség pénteken Magyarremetén kezdődött. Jó volt látni – az e sorokat rögzítőnek is – azt a színes kavalkádot, melyet a felvonuló néptáncosok nyújtottak. A település életében bizonyára először történt meg, hogy Bihar megye minden részéből érkező, magyar néptáncosok vonuljanak fel a helység utcáin. A felvonuláson külön színfoltot jelentettek a szentjobbi huszárok, akik a menet élén vezették a fiatalokat a rendezvény helyszínére. Az ünnepség Hodgyai Edit, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető alelnökének köszöntő szavaival kezdődött, aki fontos szerepet játszott abban, hogy a 12 magyar néptánccsoport, valamint a két magyar hagyományápoló énekkar is jelen legyen Magyarremetén. Ezt követően Bálind György, a magyarrremetei RMDSZ elnöke köszöntött minden jelenlévőt, vendégeket, táncosokat, énekeseket. „Nagy öröm számunkra, hogy térségünk eme nagy ünnepének, melyet immáron másodszor rendeznek meg, nyitó napját Magyarremetén tartják. Nagy boldogság számomra az, amit itt látok: néptáncosokat, gyönyörű népviseletbe öltözött fiatalokat”. Az elnök ezután a jelenlévő elöljárókat invitálta a szabadtéri színpadra.
A Megmaradás Zászlaja
Szabó Ödön, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, parlamenti képviselő, miután tisztelettel köszöntötte a közönséget, a felvonuló néptáncosok nagy csapatát, örömét fejezte ki, hogy ő is ott lehet a remeteiek között, majd arról szólt, hogy „amit a tavaly együtt elterveztünk, arról most látszik, hogy nem egy alkalomra volt elképzelve, hiszen immár a második alkalom, hogy ünnepelünk itt, a Fekete-Körös völgyében, ami azt is jelenti, hogy elindultunk a hagyomány útján”. Kifejtette, hogy a Fekete-Körös völgyében kilenc településen élnek jelentősebb magyar közösségek, majd így értékelt: „Annak érdekében, hogy a Fekete-Körös-völgyi magyarság megmutathassa magát, szükséges volt az ilyen jellegű rendezvényre, hiszen, ha vannak is ezen a vidéken is falunapok, azok nem adnak lehetőséget arra, hogy teljes mértékben bemutatkozzanak, hogy ismertessék magyar kultúránkat. Erre jók ezek az események, melyek most már rólunk, itt élő magyarokról szólnak”. A politikus ezután arról beszélt, hogy az idei ünnepségre elkészítették a Megmaradás Zászlaját. „A szórványban élők zászlaja ez, mely egy harci jelkép is. Ahhoz, hogy ebben a térségben megőrizzük a magyar kultúrát, a magyar nyelvet, a hagyományainkat, egy mindennapi harcot kell megvívni, melyet nem fegyverrel teszünk. Ez egy belső, egyébként nagyon komoly közös harc, a Fekete-Körös-völgyi magyarok kell érezzék, hogy nincsenek egyedül”, mondta többek között a képviselő.
„Adj hálát Istennek”
Szigeti Ferenc magyarremetei lelkipásztor is nagy szeretettel köszöntött mindenkit. „Kedves magyarok, van nekünk egy himnuszunk, kihúzzuk magunkat és úgy énekeljük: Isten, áldd meg a magyart! Én azt kívánom itt önöknek, hogy magyar, adj hálát Istennek, hogy akik fellépnek a Fekete-Körös-menti rendezvényen, azok a legjobbat nyújtsák”, mondta a tiszteletes. A rendezvényt üdvözölte Nyakó József, Érmihályfalva polgármestere, aki a város Nyíló Akác néptánccsoportját kísérte el Remetére, valamint Szakács Zoltán köröstárkányi református lelkipásztor, aki egyben a település Serkentők nevű férfikórusának tagja is.
Tánccsoportok a színpadon
A köszöntőket követően a néptáncosok, népdalkórusok foglalták el a szabadtéri színpadot, ahol Szabó Amália, a belényesújlaki Rezgő néptánccsoport vezetője látta el a műsorvezetői feladatot. Minden csapatról mondott néhány szót, hogy az ekkor már nagyobb számban jelenlévő közönség is tudja, kit is lát a színpadon. A következő néptánccsoportok léptek fel Magyarremetén: Ezüstperje (Érsemjén), Gilice (Paptamási), Érkörtvélyesi Néptánccsoport; Nyíló Akác (Érmihályfalva), Gyöngyvetők (Margitta), Szentjánosbogarok (Biharszentjános), Galagonya (Bors); Toldi (Nagyszalonta), Kéknefelejcs (Magyarremete), Rezgő (Belényesújlak), Szömörce (Bihardiószeg); Görböc (Micske), valamint a szentjobbi Vadvirágok népdalkórus, és a köröstárkányi Serkentők férfikórus.
Dérer Ferenc, erdon.ro

Basescu: a NATO akciótervet fogadott el arra az esetre, ha Romániát támadás érné
Az államfő szerint Románia minden kitűzött célját – elsősorban a NATO keleti szárnyának megerősítését – elérte a NATO-csúcson.
A walesi NATO-csúcson elfogadták a román és a bolgár vészforgatókönyvet, illetve akciótervet arra az esetre, ha a két tagállam valamelyikét támadás érné: a balti államok, Lengyelország és Törökország már rendelkeztek ilyen tervekkel – közölte vasárnap Traian Basescu román államfő.
Basescu szerint Románia minden kitűzött célját – elsősorban a NATO keleti szárnyának megerősítését – elérte a NATO-csúcson, ahol elmondása szerint öt nyilvános és tizenöt titkos dokumentumot fogadtak el a tagállamok vezetői. A román elnök rámutatott: a csúcstalálkozó nemcsak a NATO-n belüli szolidaritást erősítette meg, hanem egyértelművé tette, hogy a biztonság pénzbe kerül.
„A NATO nem osztogat pénzt valamilyen brüsszeli, központi költségvetésből: a tagállamok, amelyek részt vesznek Románia védelmének erősítésében, maguk fizetik katonáik költségeit, mint ahogy mi is magunk fedeztük Afganisztánba vezényelt csapataink kiadásait" – magyarázta Basescu.
MTI, Erdély.ma

Székelyföld nem három megyéből, hanem nyolc székből áll!
A Székely Nemzeti Tanács 2004-ben elfogadott autonómia-statútumának függeléke Székelyföld önkormányzatainak felsorolásával kijelölte Székelyföld határait. Ez a körülbelül 13.500 km2 nagyságú terület, nem azonos Kovászna, Maros és Hargita megyével, és a Székely Nemzeti Tanács következetesen küzd ennek tudatosításáért.
Ennek megfelelően Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a Debreceni Székely Napok alkalmával tartott előadásán Székelyföldről, Székelyföld 13.500 km2-ről beszélt és semmiképpen nem Maros, Kovászna és Hargita megyéről, ahogyan az MTI által továbbított, több értelemzavaró pontatlanságot is tartalmazó hír tévesen fogalmaz. Az autonómiaküzdelem rendkívül lényeges eleméről, alapvető elvi kérdésről van szó, nem tehetjük meg, hogy a téves híradás mellett szó nélkül elmenjünk. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke Székelyföld autonómiájának sérthetetlen alapelveit megfogalmazó, 2013. november 18-án kiadott közleményben így fogalmaz:
„Nem képezhetik vita tárgyát Székelyföld határai sem. A majdani autonóm régiónak a történelmi Székelyföldből és vele szomszédos magyar többségű településekből kell állnia. Székelyföld határai nem azonosak a tévesen székely megyékként emlegetett Maros, Hargita és Kovászna megyék jelenlegi közigazgatási határaival.”
A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Debrecenben sem mondott mást, mint a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában 2104. augusztus 23.-án:
„Székelyföld, a székely hagyományoknak megfelelően, nem a Ceausescu által létrehozott három megyéből, hanem nyolc székely székből áll. Ennek a határai nem esnek egybe a három megye határával. Nem azonos a nemzetiségi összetétel sem. Míg a három megyében a magyarság részaránya alig múlja fölül az ötven százalékot, Székelyföldön a magyarság részaránya 75%. Egy olyan törvényjavaslat, amely a három megyét nevezné tévesen és hamisan Székelyföldnek, azt is jelentené, hogy annyi, de annyi év után elfogadjuk a Ceausescu által ránk kényszerített megyehatárokat. Történelmi tévedés lenne. ... Az első, elengedhetetlen lépés, hogy legyen egy közös jövőkép, és mindannyian azt akarjuk, hogy Székelyföld határait ott húzzuk meg, ahol a nyelvi és kulturális határok is vannak. Ezt támogatja a nemzetközi jog, de a jelenlegi közigazgatási törvény
Reggeli Újság (Nagyvárad), Erdély.ma

Az űrlap alja
Honismeretről felsőfokon
Huszadik alkalommal került megrendezésre péntektől vasárnapig, a Partiumi Honismereti Konferencia, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) szervezésében, ezúttal Biharszentjánoson.
A délelőtt programja vendégfogadással indult, az ünnepélyes megnyitót követően ökumenikus áhítattal folytatódott, majd a Fényes Elek-díjak átadása és plenáris ülés következett.
A Kultúrházban zajló konferencia előadásai két napon át tartottak – pénteken és szombaton – a Kárpát-medence számos vidékéről érkezett vendégelőadókkal (Nagyvárad és környéke, valamint az Érmellék mellett Kolozsvár, Arad, Temesvár, Debrecen, Berettyóújfalu, Isaszeg, Sárospatak, Sátoraljaújhely stb.), akik mindannyian nagy szakértelemmel és őszinte odaadással munkálkodnak azon, hogy történelmi emlékezetünk ne szenvedjen több csorbát. Az előadandó témáknak az idén három meghatározó irányvonalat szabtak: a Johannita és Domonkos-rend Biharban, száz éve tört ki az első világháború, valamint nagy személyiségeink emlékezete.
Ott jártunkkor, péntek délután, ebéd utáni rövid mozgásra invitálták a vendégek népes, mintegy 150 fős csapatát, hiszen a hétvége kiemelt, központi eseményére került sor, a falu határában fekvő Klastrom-domb emlékhely avatójára. Az egybegyűlteket Dukrét Géza, a PBMET elnöke köszöntötte. Az emlékhely megáldását követően koszorút helyezett el Bátori Géza Bors község polgármestere és Lőrincz Lajos alpolgármester. Dukrét Géza és Kupán Árpád a PBMET részéről, a helyiek nevében Csomay Árpád biharszentjánosi református lelkipásztor, végezetül pedig a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány képviselői. Nemzeti imánk elhangzása mellett, még spontán, odaillő koszorúzó éneket is hallhattunk („Szent Jánosnak szép, kegyes áldása”), amit Tar Mihály budapesti meghívottnak köszönhettünk. Ezután Csomay tiszteletes rövid helytörténeti ismertetőre és imára kalauzolta a vendégeket a szentjánosi református templomba.
A Klastrom-domb tövében emelt emlékkő tanúsága szerint: „Itt állt az 1215 előtt Keresztelő Szent János tiszteletére alapított bencés kolostor, amelyet 1249-től egy ideig cisztercita, majd ismét bencés szerzetesek, és végül domonkos-rendi apácák használtak 1563–1567 között.” Ehhez képest már az első délutáni előadással izgalmas fordulatot vettek az események, ugyanis Dénes Zoltán (kanonok, a Debreceni Egyetem tanára, etnográfus, művelődéstörténész) rendkívül alaposan dokumentált és gyakorlati leletekre alapozott előadásában éppen azt taglalta, itt bizony kizárt, hogy ciszterciek vagy pedig bencések lettek volna. Számos jel mutat arra ugyanis, hogy nagy valószínűséggel már sokkal korábban johanniták telepedtek itt le, így például a vatikáni levéltárban talált sóvám számonkérése a környékbeli johannitáktól, vagy a felhasznált építőanyagok fejlettsége (képünkön épp egy ilyen követ tart kezében, melyet innen 30 km-re, a Zsadányi terepjárás során találtak). Dénes kanonok hangsúlyozta annak veszélyét is, hogy a feltárások idő előtti mediatizálása mennyi kárt okozhat a régészetnek, hiszen mire a szükséges engedélyeket beszerzik a kutatáshoz, a feketepiacokon már rég eladásra kínálják az illetéktelenül szerzett leleteket. Ugyanitt szót ejtett a Váradhegyfokon talált, feltételezhetően II. István sírját rejtő magánterület telekspekulációjáról is. Sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy a határ ittléte és a különböző kétoldali adminisztráció még mindig akadály a közös munkában.
Wilhelm Sándor a Partiumi Füzetek sorozatában megjelent Tanulmányok az Érmellékről című könyvének bemutatóján voltunk még ott a késő délutáni órákban. A szellemesen friss kötetbemutatót tartó Wilhelm tanár úr még Kós Károly irányításával, tanácsadásával kezdte kutatni és feldolgozni az érmelléki néprajzi értékeket, később pedig maga rendezte be Székelyhídon a Népi Halászat és Vadfogás Múzeumát is.
Péntek este, a már mindenki által nagyon várt vacsora előtt, színes kultúrműsor nyújtott kikapcsolódást a résztvevőknek: a szentjánosi református énekkar produkciója, az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Köre szellemes, némi öniróniát és fiatalos frissességet vegyítő „komoly” táncparódiái, valamint a borsi Galagonya néptáncegyüttes programja.
Mint már említettük, szombaton folytatódtak a tartalmas, nívós előadások, szakmai viták. A konferencia hétvégéjén közösen eltöltött idő kiváló alkalmat nyújtott a résztvevőknek a helytörténeti vagy történelmi témák számtalan aspektusának megvitatására, mindezt kiváló szakmai és remek baráti légkörben.
Vasárnap busszal indultak egész napos Bihar megyei körútra a résztvevők Micske, Érábrány, Szalárd, Hegyközszentimre és Bihar jelentősebb emlékhelyeit érintve.
Tóth Gábor, Erdély.ma

Értékeivel ünnepelt Olasztelek
Az olasztelekiek tartják magukat elhatározásukhoz, hogy olyan falunapokat szerveznek, amelynek középpontjában nem a dínomdánom áll. Bár a programban nem szerepel egyetlen környékbeli vagy drága pénzen nagyon távolból hozott előadó sem, mégis mozgalmas, szórakoztató és élménybiztosító volt: értékeiket hozták felszínre, s megmutatták, mi mindenre lehetnek méltán büszkék.
A rendezvény első napján, csütörtökön jó házigazdának bizonyult a vendégek előtt nemrég megnyitott Daniel-kastélyszálló. A délutáni órákban végig lehetett járni a megújult ingatlant, majd a helybeli fiatalok, az „apródok” reneszánsz táncot és Móricz Zsigmond egy vidám jelenetét adták elő. Sok érdeklődőt vonzott Az olaszteleki Daniel-kastélyszálló szerepe a helyi közösség életében című kerekasztal-beszélgetés is. A kastély tulajdonosai – Rácz Attila és Lilla – bemutatták az elmúlt esztendőkben végzett restaurálást, majd arról beszéltek, miként próbálják úgy hasznosítani, hogy a sikerből a helyi közösség is részesüljön. Hangsúlyozták, az olyan turizmusban hisznek, amely nemcsak a szállásadást, hanem az étkeztetést és a programajánlást is magában foglalja. Arra kérték a közönséget, keressék meg ötleteikkel, legyenek együttműködőek, igazi partnerek. Ha úgy érzik, valami olyant tudnak, ami a messziről érkezetteket érdekelné, jelezzék, ők készek a kapocs szerepét ellátni. Példákat is soroltak. Egy vendégcsoport bárányt szeretett volna fogyasztani: jó lenne, ha nem áruházláncból, hanem a faluból tudnák beszerezni. Hasonlóképp jó szívvel fogadnák, ha valaki felajánlaná, folyamatosan ellátja megfelelő minőségű és mennyiségű zöldséggel-gyümölccsel, mézet, kolbászt és édességet kínálna eladásra, vagy szolgáltatásként lovaival és szekerével turistákat szállítana a közeli településekre. A Rácz házaspár felhívására helyben érkeztek válaszok – volt, aki a kenyérsütés rejtelmeibe avatná be az Olasztelekre érkezőket, mások tehénfejést tanítanának, a gazdasszonyok közül akadt, aki tésztasütést vállalna vagy lekvárt szállítana –, jó az esély tehát, hogy hamarosan egymásra talál a kereslet a kínálattal, ami hasznot hajt a szélesebb közösségnek is. Pénteken az idén megújult református templom volt a vendéglátó. Fehér János művészettörténész Erdővidék középkori és kora újkori történetének főbb kérdései címmel tartott előadásában hangsúlyosan foglalkozott Olasztelek elmúlt évszázadaival, majd a székelyudvarhelyi Illyés Zsolt tartott orgonakoncertet. Tüzes-Bölöni Ferenc református lelkipásztor szerint a megújult orgona jól vizsgázott, annak dacára, hogy talán az időjárás miatt kicsit lehangolódott. Jól vizsgázott, mert bizonyságot nyert, az olasztelekiek nem csak istentisztelet alkalmával tartanak rá igényt. Szombaton az iskola udvara gyermekzsivajtól volt hangos. A Komárom melletti kisváros, Ács és Olasztelek közti barátságot eddig leginkább az egyházak ápolták, de egy új keletű kapcsolat révén ezt kiegészíti a Bakancsos Klub és a Messzelátó Egyesület együttműködése. A Tóth János vezette anyaországi egyesület szabadtéri játékokkal lepte meg az olaszteleki gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket. Népszerűek voltak nagyszüleink népi játékai, a vesszőkosaras körhinta, a modernebb ugrálóvár vagy a logikai játékok is, de a felfújható mászófallal egyikük sem tudott versenyezni. Vasárnap a szülőföldhöz való kötődés ünnepe volt. Hagyománnyá vált, hogy ez alkalommal tartják az ötvenesztendősök kortárstalálkozóját, s adják át a Messzelátó Egyesület díját is. Idén az elismeréssel az Amerikába szakadt Markó Jánosnak köszönték meg, hogy adományával 2000-ben lehetővé tette a teleház megteremtését. Mai szemmel nézve talán nem tűnik nagy dolognak néhány számítógép beszerzése és az internet bevezetése, de akkoriban igenis, az volt: nemzedékek sora ott találkozott először a világhálóval, s tanulta meg a számítógépek kezelésének alapjait, illik tehát, bár jelképesen, megköszönni az élményt. A vasárnap délelőtti programot Kósa Bálint a közösségi házban berendezett grafikus címeres kazettáinak kiállítása tette teljessé, majd a délutáni órákban a sporté volt a főszerep. Aki még bírta, este a Kormos partján tábortűz mellett mulathatott, nótázhatott.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)