Tanulmánykötet a magyar- román kapcsolattörténetről
(MTI) Megközelítések – Tanulmányok a magyar-román (román-magyar) kapcsolattörténetről és identitásról címmel mutatták be Borsi-Kálmán Béla történész, egyetemi tanár kötetét – amely a Lucidus Kiadó Kisebbségkutatás Könyvek sorozatában jelent meg – az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Borsi-Kálmán Béla elmondta az MTI-nek, hogy egész életében a magyar-román-francia viszonnyal, a magyar és a román nemzettudat konfliktusos ága-bogaival, kölcsönös összefüggéseivel foglalkozott. A magyar nemzetfogalom tisztázását tartja fontosnak, és elemzi a román történelmi elhallgatásokat is, kutatásait pedig francia "tükörbe" helyezi.
Legújabb kötete három témakört ölel fel: a szerző vizsgálja, hogy a Kossuth-emigráció Havasalföldre került tagjai hogyan látták a román nemzeti törekvéseket, elemzi, hogy mi a különbség a magyar és a román nemzetstratégiai és érdekérvényesítési törekvések között, valamint újragondolja a magyar nemzettipológia új szempontjait.
Borsi-Kálmán Bélát meglepte kutatásai közben, amikor rátalált arra az adatra, hogy a Bánság központjában, Temesváron az 1850-es évekbeli 8-9 százalékról 1910-re a magyarság arányszáma 50 százalék fölé emelkedett.
"Kiderült, hogy az emberek számára vonzó volt a civilizálódással egybekötött iparosodás, urbanizáció, és ennek akkora volt a dinamikája, hogy spontán asszimilációs hajlamot váltott ki az ott élő szerbek, németek, zsidók körében, de ez kevésbé hatott a románokra. Ennek hátterében a magyar nemesi típusú társadalomfejlődés rejtett törvényszerűségei állnak" – fejtette ki.
Cholnoky Győző, a kiadó vezetője azt írta a Megközelítések című kötet elé, hogy "a szerző az ELTE egyetemi tanára, a magyar-román kapcsolattörténet legkiválóbb kutatója, tanulmánykötetében a Kossuth-emigráció román társadalomképétől a Trianon előtti román és magyar nemzetpolitika eltéréseinek felkutatásáig, a román-magyar párbeszéd reális feltételeinek elemzéséig veszi végig a kapcsolatok alakulását."
Az egyik korábbi kötet kritikusa pedig kiemelte, hogy a szerző legmarkánsabb és – román-magyar vonatkozásban – legmeglepőbb képessége az empátia. Szinte belebújik a megérteni próbált történeti személyiség bőrébe, újraéli a kort, rekonstruálja mindazokat a körülményeket, amelyek a szereplőket mozgatják. A szerző nem ítélkezni akar hősei fölött, megérteni akarja őket – írta Bíró Béla.
Borsi-Kálmán Béla 1948-ban született a Szatmár megyei Csengerbagoson, diplomáciai szolgálatban volt a magyar nagykövetségen Bukarestben 1990 és 1995 között, majd Párizsban 1999 és 2003 között. Borsi-Kálmán Béla elárulta az MTI-nek, hogy újabb diplomáciai megbízást kapott, és Párizsban teljesít majd szolgálatot a magyar nagykövetségen. Népújság (Marosvásárhely)

Megjelent a 2009–2010-es Romániai Magyar Évkönyv
A Szórvány Alapítvány gondozásában a napokban megjelent a Romániai Magyar Évkönyv újabb, 2009–2010. évi kettős kiadványa.
Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke, az Évkönyv felelős szerkesztője a Nyugati Jelennek elmondta: komoly gondok voltak a politikai évkönyv finanszírozásával, mióta átalakult a magyar támogatási rendszer. Korábban három forrásból sikerült a finanszírozást biztosítani, erre az évkönyvre csak a Szülőföld Alaptól sikerült támogatást nyerni.
– Ebben a helyzetben az Évkönyvet szerkesztő csapatnak új megoldást kellett találnia – mondta dr. Bodó Barna. – Mivel a magyarországi politikai évkönyvet a Corvinus Egyetem mellett működő szakalapítvány adja ki, adott volt a gondolat, hogy próbáljunk a Sapientia Egyetem kolozsvári karának a vezetőségével közösen megoldást találni az évkönyv megjelentetésére. Az egyetem dékánja, Tonk Márton nyitott volt a megoldás irányába, hiszen egy egyetem számára egy tizedik évfolyamában levő évkönyv komoly szakmai publikáció. A tárgyalások után idén tavasszal sikerült aláírnunk a megállapodást az évkönyv kiadására. Az évkönyvet 2012-től kezdődően a Kolozsvári Sapientia Scientia kiadója fogja kiadni.
– Hogyan sikerült végül a 2009–2010-es évkönyvet megjelentetni?
– A most megjelent évkönyv költségeiből a Sapientia Egyetem kevesebbet vállalt, de már a közös koncepcióban készült el az évkönyv anyaga. Újdonság, hogy Tonk Márton a Sapientia képviseletében belépett az évkönyv szerkesztő tanácsába, amelynek most a tagjai Bodó Barna felelős szerkesztő, mellette Bakk Miklós és Somai József, akik évek óta társzerkesztők, a negyedik Tonk Márton. A rovatszerkesztők vonatkozásában is újítottunk. A 2008-as évkönyv esetében Fazekas Emese kolozsvári nyelvi docens vette át a kulturális rovat vezetését. Idéntől a felsőoktatási kérdések felelőse lesz Tonk Márton, illetve a társadalmi folyamatokkal foglalkozó szociológia rovat vezetésére dr. Sorbán Angela szociológust kértük fel, aki a Sapientia Kutatási Programok Intézetének a vezetője. Somai József, aki az idén a 80 évet tölti, kérte, hogy a gazdasági rovat vezetésébe vonjunk be egy fiatalabb munkatársat, így került sor dr. Fekete Szilveszter, a BBTE közgazdasági karának oktatója belépésére a csapatunkba.
– Tartalmi szempontból milyen újdonságokkal szolgál a 2009–2010-es Romániai Magyar Évkönyv?
– Ismételten dupla számot kellett kihoznunk, hiszen az anyagiak miatt nem tudtuk megjelentetni a tavalyi számot, így ez is egy 700 oldalt meghaladó évkönyv, amire érdemes odafigyelni! Van benne egy felsőoktatási blokk: Romániában a felsőoktatás nem csak magyar vonatkozásban élesre járatott kérdés. Az egyetemeket minősítik, egy sor olyan kérdés merült fel, ami az egyetemek finanszírozását és jövőjét határozza meg. Nagyon alaposan újra kell gondolni a felsőoktatás kérdését – ezzel egy hat anyagból álló tömb foglalkozik. A nyelvmegőrzés, identitás kérdése két rovatban is jelen van – a szociológia és a kulturális rovatban is. A nyelvi revitalizáció kérdésével külön is foglalkozunk, ennek a szórványban meghatározó jelentősége van. Jelen vannak a hagyományosnak mondható dolgozatok, mint az elmúlt időszak politikai eseményeivel, az elnökválasztással, az EP választásokkal foglalkozó anyagok, illetve a román alkotmány reformja, ezzel is két dolgozat foglalkozik. Az évkönyv megőrizte a pozitív értékeket, amelyekkel az eddigiek során rendelkezett és bízunk benne, hogy a jövő év elején már megjelenhet a következő, a 2011-es évkönyvünk. Nyugati Jelen (Arad)

Törvényszegés a MOGYE-n?
Az egyetem szenátusa továbbra sem ért egyet a magyar tagozat létrehozásával
Az RMDSZ-hez és az oktatási minisztériumhoz fordultak segítségért a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar pedagógusai, miután az egyetem szenátusa ismételten megtagadta a magyar tagozat létrehozását
Törvényt sért a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa a magyar intézetek létrehozásának elmulasztásával – szögezte le tegnap lapunk kérdésére Magyari Tivadar.
Az RMDSZ oktatásügyi főtitkárhelyettesét annak kapcsán kerestük meg, hogy a MOGYE magyar pedagógusai szerda este közleményben fordultak segítségért az RMDSZ-hez és az oktatási minisztériumhoz, mert az intézmény szenátusa továbbra sem hajlandó az új oktatási törvény előírásainak megfelelően létrehozni az intézmény magyar tagozatát. Ezt a jogszabály 135. paragrafusa írja elő.
Magyari Tivadar szerint az jelenthet megoldást a hosszú hónapok óta húzódó ügyben, ha az oktatási minisztérium pontosítja az érvényben lévő törvény alkalmazásának módszertanát, és „segítene” az egyetemi szenátusnak a megfelelő – a magyar kisebbségi képzés számára is elfogadható – egyetemi struktúra kialakításában.
„Úgy látszik, hogy erre szükség van, miután a MOGYE-n a jog által is sarokba szorított román fél egyre nevetségesebben zárkózik el a törvény alkalmazásától, minimális bölcsességet sem mutat, úgy viselkedik, mint egy dacos óvodás” – fogalmazott a főtitkárhelyettes. Magyari szerint a 135. cikkely félreérthetetlenül kimondja: a vegyes tannyelvű egyetemeken az egyes nyelvi részek működtetői különálló egységekbe kerülnek, és az ilyen magyar egységek a román megfelelőikkel egyenlő státusúak.
Minisztériumi látszatkifogások
Mint ismeretes, az új oktatási törvény értelmében a hazai felsőoktatási intézményekben megszűnnek az eddig működő szakok, és helyüket az intézetek veszik át. Ezek a szerkezeti egységek az oktatás- és kutatásszervezés terén is nagyobb önállóságot élveznek. Az egyetemi autonómia jegyében a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen már folyik a magyar intézetek létrehozása, a MOGYE-n azonban erre még nem került sor.
A marosvásárhelyi egyetem szenátusa júniusban szavazott először az intézmény chartájáról, ám a magyar oktatók nem vettek részt a szavazáson, így tiltakoztak a kari tanács korábbi, a magyar intézetalakítást elutasító előzetes állásfoglalása ellen. Később a magyar oktatók, a hallgatók és a civil szervezetek is nyomatékosan kérték a magyar intézetek létrehozását a MOGYE szenátusától. Augusztus folyamán több tiltakozó megmozdulás is történt ennek érdekében Marosvásárhelyen.
Az érvényben lévő egyetemi chartát – amely az intézményi struktúráról is rendelkezik, de a magyar intézetalapítást nem teszi lehetővé – az oktatási tárca formai okokra hivatkozva elutasította. A MOGYE szenátusa szerdán igyekezett orvosolni a minisztérium formai kifogásait, de a magyar oktatók és hallgatók által igényelt módosításokra, így az intézetek létrehozására nem került sor.
A tanárok kitartanak
Ezt követően tették közzé állásfoglalásukat a MOGYE magyar oktatói. Közleményük szerint a minisztérium a várakozásokkal ellentétben a marosvásárhelyi egyetem törvényszegésével szemben semmilyen lényegi kifogást nem emelt, és az észrevételek zöme jelentéktelen formai dolgokra vonatkozik.
„A közvélemény tudomására hozzuk, hogy a magyar tagozat létrehozására a rendelkezésünkre álló összes törvényes lehetőséget kimerítettük. Tekintettel a közelgő egyetemi évkezdésre, sürgős jogorvoslatot kérünk, elsősorban a kormány felelős vezetőitől és választott képviselőinktől. Ellenkező esetben felgyorsul a magyar anyanyelvű oktatás régóta tartó felmorzsolódása” – figyelmeztet többek között Nagy Örs rektorhelyettes, Szabó Béla, az általános orvostudományi kar dékánhelyettese, Kovács Dezső a fogorvos-tudományi kar dékánhelyettese és Sipos Emese, a gyógyszerészeti kar dékánhelyettese.
Nagy Örs: megígérték!
Dr. Nagy Örs rektorhelyettes lapunk érdeklődésére elmondta, számítanak arra, hogy az oktatási tárca a magyar képzés lényegét érintő állásfoglalást bocsát ki, mert erre konkrét ígéretet kaptak. Az egyetemvezető emlékeztetett: az RMDSZ szeptember 2-ai oktatásügyi egyeztetésén elhangzott, kormányzati szinten orvosolják azt, amit helyi szinten nem tudnak megoldani.
„Számítunk egy olyan kormányhatározat érvénybe lépésére, amely révén létrejönnek majd a magyar intézetek” – szögezte le Nagy Örs. A rektorhelyettes leszögezte: nem törvényi lehetőség, hanem kötelezettség a magyar intézetek létrehozása, és ezzel a MOGYE szenátusa tartozik a kisebbségi képzésnek.
Az oktatási minisztérium mindeddig nem foglalt állást az ügyben, Király András államtitkárt lapzártánkig nem sikerült elérnünk.
Brânzaniuc hárít
A MOGYE tudományos rektorhelyettese, Clara Brânzaniuc tegnap lapunknak arra hivatkozott: az egyetem éppenséggel akkor követne el törvénysértést, ha eleget tenne a magyar pedagógusok kérésének. Tájékoztatása szerint az újonnan létrehozott intézetek már nem felelnének meg az akkreditációs követelményeknek, mert a MOGYE-n nem tanít elegendő számú magyar pedagógus. „A törvény szerint bizonyos számú diákra bizonyos számú diák kell hogy jusson. Akad olyan klinikai szaktantárgy, amelyet csupán egyetlen tanár taníthatna magyarul” – példálózott a rektor-helyettes.
Clara Brânzaniuc beszámolt arról, hogy korábban volt olyan magyar pedagóguskollégája az egyetemen, aki anyanyelvén oktathatta volna a tantárgyát, ám mégsem tette, a diákjai érdekében. „Az illető törvényszéki orvostant oktatott. Ha ezen a területen a diák nem sajátítja el a román terminológiát, egyetlen jelentést sem tud megírni, és ezzel a kollégám is tisztában volt” – mondta Brânzaniuc.
A rektorhelyettes korábban, egy marosvásárhelyi konferencián azzal érvelt: a MOGYE esetében a multikulturalitás csupán annyit jelent, hogy bárki tanulhatja az elméletet románul, magyarul vagy akár angolul, de a gyakorlati oktatásban és a vizsgákon csakis az állam egyetlen hivatalos nyelvét használhatja. „Mindenki tud románul, így természetes, hogy mindenki így is beszéljen” – szögezte le az orvosprofesszor asszony.
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (MOKGYE) tegnap újabb figyelemfelkeltő akcióval tiltakozott az ellen, hogy az egyetem nem tartja be az oktatási törvényt.
Az egyesület bekeretezte a jogszabály 135. paragrafusát, amely a multikulturális egyetemekre vonatkozik, s a tablót a MOGYE főbejárata mellé helyezte, hogy az érkező tanárok és diákok megtekinthessék.
A MOKGYE tagjai a 190 x 170 cm-es „ajándékot” orvosi ruhába öltözve vitték az intézményhez. Közleményük szerint ha az egyetem vezetősége nem veszi át a tablót, akkor a következő napokban megsétáltatják majd a város központjában, szövegét pedig felolvassák a lakosságnak. Új Magyar Szó (Bukarest)

Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének kálváriája
Mai nap, 2011. szeptember 15-én a Bukaresti Táblabíróság jóváhagyta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzési kérelmét.
. 2010. december 4. – Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozásáról döntött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Székelyudvarhelyen tartott országos küldöttgyűlése. Az autonomista elveket valló új politikai szervezet, az Erdélyi Magyar Néppárt megalapításáról szóló előterjesztést 221 küldött támogatta, ellenszavazat nem volt, nyolcan tartózkodtak. Markó Béla, az RMDSZ elnöke „felelőtlennek” tartotta a pártalapítási szándékot.
· 2011 januárjában felállították az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésével foglalkozó bizottságot, amelynek tagjai: Toró T. Tibor koordinátor, László János, Gergely Balázs és Orbán Mihály régióelnökök, Borbély Zsolt Attila, Papp Előd, Szilágyi Zsolt, Tőkés András, és Zatykó Gyula. Január második felében elindult az aláírásgyűjtés. Amint arra Bakk Miklós politológus nemrégiben ismételten felhívta a figyelmet: a Velencei Bizottság által is elmarasztalt román párttörvény támasztja Európában a legdrasztikusabb feltételeket a bejegyzés útjába. A 25.000 tagot előíró feltétel ‒ akiknek legalább 18 megyéből és Bukarestből kell lenniük ‒ valóban egyedülálló. Az Európai Unión belül egyedül Portugália követi ebben Romániát, de messze lemaradva: ott „csak” 7500 tag igazolását kérik. Az államok többségében néhány tíztől ezerig terjedően határozzák meg a taglétszám-kritériumot (például: 10 tag ‒ Ausztria, Hollandia, Franciaország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Magyarország; 50 tag ‒ Bulgária; 1000 tag ‒ Lengyelország, Észtország). De még EU-n kívül is megengedőbbek e tekintetben a feltételek: Macedóniában 500, Afganisztánban 700 taggal lehet pártot bejegyezni. A 18 megyés területi feltétel pedig teljesen egyedülálló. Az RMDSZ vezetői több ízben elítélően nyilatkoznak a pártbejegyzésről, de hozzáteszik, a nagyobbik magyar párt nem akadályozza a néppárt bejegyzését.
· Bár az aláírások javarészét terepen, házról-házra járva gyűjtötték be, az EMNT által működtetett, a könnyített honosításban több mint százötvenezer erdélyi magyarnak segítséget nyújtó erdélyi Demokrácia Központokban is lehetőséget biztosítottak az EMNP támogatói listájának aláírására. Májusban – a „feketemunka elleni küzdelem” jegyében – napokon keresztül több Demokrácia Központban tartott vizsgálatot a román Pénzügyőrség, átvizsgálták a pénzügyi jelentéseket, iratokat, a könyvelést. A vizsgálat eredményéről egészen sajátos módon az Evenimentul Zilei bukaresti napilapban lehetett olvasni június elején, a tendenciózus cikkben a bruttó fizetéseket „felfele kerekítve” lebegtették meg, illetve a nepotizmus vádját is megfogalmazták – névrokonság alapján! A román Pénzügyőrség vezetője egyébként Ladányi Árpád RMDSZ-es funkcionárius.
· 2011. május 5-én az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásának kezdeményezői benyújtották a bukaresti törvényszéken a párt jogi bejegyzéséhez szükséges támogató aláírásokat. A Bukaresti Törvényszék május 26-án tárgyalta első ízben az EMNPbejegyzési kérelmét. Az Erdélyi Magyar Néppárt jogi bejegyzése ellen akkor három óvást nyújtottak be. A Demokratikus Szolidaritás az Esélyegyenlőség és Egy Jobb Társadalomért Pártja (Partidul Solidarităţii Democratice pentru Şanse Egale şi pentru o Societate mai Bună) az Európa Tanács alapjogi Chartájának előírásait kérte számon az Erdélyi Magyar Néppárt programjában. A Néppárt (Partidul Popular) azt kérte a törvényszéktől, hogy az új magyar párt nevében ne szerepeljen a Nép (Popular) szó. Egy magánszemély, Adrian Drăghici azért nyújtott be óvást, mert szerinte az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését támogató aláírások között hamisak is találhatók.
· A pártbejegyzést megóvó magánszemély, Adrian Drăghici közjegyzőnél hatalmazta fel Novák Leventét, Kelemen Hunor művelődési miniszter és RMDSZ-elnök miniszteri tanácsadóját és Budai Richárdot, a szövetség bukaresti szervezetének elnökét a dokumentumok tanulmányozására. A hivatalos meghatalmazásban az is szerepel, hogy nemcsak tanulmányozni, de fénymásolni is joguk van a bukaresti törvényszéknél iktatott 2011/3/32654-es iratcsomót, és átvizsgálhatják a támogató aláírásokat is. Vagyis a román ügyvéd megbízásából az RMDSZ tisztségviselői vizsgálták át az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési dokumentumait, aláírási íveit.
· A bukaresti törvényszék több fordulót követően 2011. július 14-én első fokon elutasította az EMNP bejegyzését, de nem az aláírásokkal volt problémája. A bíró indoklásában a többpártrendszer lényegét megkérdőjelező módon arra hivatkozott, hogy a párt nem a „nemzeti érdekek” képviseletét vállalja, hanem egy közösség érdekeire összpontosít. Az EMNP kezdeményezői megfellebbezték az ítéletet.
· A másodfokú tárgyalás „előkészítéseképpen” júliusban egy román-magyar médiakommandó kezdte vegzálni a néppárt támogatóit. A Néppárt támogatói listáját homályos – és valószínűsíthetően: törvénytelen – módon megszerezve az RMDSZ-es pártlap, a bukaresti Új Magyar Szó a magyargyűlöletéről és szekus besúgói múltjáról hírhedté vált Dan „Felix” Voiculescu lapjával, a Jurnalul Naţionallal karöltve több részben „leleplező” cikkeket közölt a vélelmezett hamisításokról. A „tényfeltárás” érdekessége, hogy olyan „nem létező támogatókat” leplez le, akik valóban nem léteznek: legalábbis egyikük a Néppárt bíróságon leadott támogatói jegyzékében tényleg nem szerepel. A tényfeltárás további érdekessége, hogy saját eredményként állítja be azt, hogy az illetékes bukaresti ügyészség a rendőrség révén kívánja ellenőrizni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges listákon szereplő aláírások hitelességét. Ezzel szemben a tény az, hogy még június 17-én ugyancsak az RMDSZ-es ügyvéd, Adrian Drăghici megkeresésére és segítségével tett feljelentést Mircea Vasile Ion rendőr (egyébként saját bevallása szerint Drăghici barátja), illetve június 27-én egy bizonyos Buta Levente, aki szintén nem szerepel a Néppárt támogatói listáján (mi több: sehol semmi nyoma annak, hogy valaha bármelyik erdélyi demokráciaközpontban járt volna). A feljelentések következtében az EMNT által működtetett demokráciaközpontok munkatársait rendre berendelik az illetékes rendőrkapitányságokra, és vallatják őket – fogalmazhatunk úgy is, hogy strómanokon keresztül az RMDSZ rászabadította a rendőrséget arra az irodahálózatra, amely több mint százötvenezer erdélyi magyarnak segített eleddig a magyar állampolgársági dosszié összeállításában.
Reméljük, hogy Adrian Drădhici honoráriumát nem közpénzből fizették, ugyanis ügyvédként egy kissé drágás. Amint az a „Termoelectrica-dosszié” elnevezésű korrupciós botrány sajtóanyagaiból kiderül, Adrian Drăghici vádlottként szabadlábon védekezhet a 97 millió lejes (mintegy 23 millió eurós) korrupciós ügyben – a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) adatai szerint az RMDSZ ügyvédje abban az esetben 16 millió lejt (több mint 3,8 millió eurót) számlázott ki. És innen eredhet a szenvedélyes elkötelezettsége a hamisítás ügyében is: harmadmagával éppen ezzel vádolják.
· 2011. szeptember 15-én a Bukaresti Táblabíróság jóváhagyta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzési kérelmét. erdon-ro

Tiltakozik az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége marosvásárhelyi orvosi egyetemen történt nyugdíjazások ellen
Nyilatkozatban tiltakozik a Erdélyi Családszervezetek Szövetsége az ellen, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) az elmúlt hétvégén nyugdíjaztak kilenc magyar oktatót.
A szervezet „szomorú felháborodással vette tudomásul” a tanárok leépítését, „akik nélkül elsorvad a magyar orvos- és gyógyszerészképzés Erdélyben”. A Marosvásárhelyen kiadott és az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozat megfogalmazói, Csíki Sándor, az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének elnöke, valamint Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége alelnöke a két szervezet nevében felszólítják a román kormányt és a kabinet RMDSZ-es tagjait, hogy „határozott fellépéssel helyeztessék vissza a magyar oktatókat helyükre, mert annak ellenére, hogy az egyetem diákjainak fele magyar, a tanároknak csak elenyésző hányada magyar nemzetiségű”.
A nyilatkozat megfogalmazói úgy vélik, hogy az egyetem nyugdíjazásokról döntő – román többségű – szenátusa megakadályozza „a román tanügyi törvény betartását, amely szerint a marosvásárhelyi orvosi, valamint gyógyszerészeti egyetemen önálló magyar főtanszékeket, karokat kell (törvény szerint) létrehozni”. Ezért arra szólítják fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), hogy lépjen ki a román kormánykoalícióból, ha „képtelen a magyar orvosképzést megmentő politikai döntést kicsikarni, képtelen megvédeni az elsorvadástól az 1945-ben magyar egyetemként elindított romániai magyar orvos- és gyógyszerészképző felsőoktatást.”
erdon.ro

Megfoszthatják címeitől Kertész Ákost
Újabb botrány kavarta fel a magyarországi közéletet: Kertész Ákos levele, amelyet az Amerikai Népszavában jelentetett meg. Veszélybe került az író Kossuth-díja és budapesti díszpolgári címe is.
Kertész Ákos, József Attila- Kossuth- és Hazám díjas magyar író a baloldali radikális Amerikai Népszavának írt nyílt levelében a következő gondolatokat adta közre „a” magyarokról: „A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: »ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.« De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást.”
Kilátásba helyezett „büntetés”
Kertész Ákosnak bocsánatot kell kérnie az augusztus végén megjelent nyílt levelében írtak miatt, s „amennyiben nem kér bocsánatot, a kormány szemében méltatlanná válik a Kossuth-díjra” – fogalmazott Halász János államtitkár hétfőn a Magyar Országgyűlésben egy interpellációra adott válaszában. A jobbikos Farkas Gergely azt kérdezte a kormánytól, hogy kezdeményezik-e a köztársasági elnöknél az író Kossuth-díjának megvonását.
Halász János államtitkár a kormány nevében adott válaszában leszögezte: Kertész Ákos cikke elfogadhatatlan és védhetetlen, a kormány pedig visszautasít „minden rágalmat, amit Magyarországra vagy a magyar népre mond bárki”. Éppen ezért „ha nem kér bocsánatot, a kormány szemében méltatlanná válik a Kossuth-díjra” – tette hozzá. (A Kossuth-díjat – a törvény értelmében – kormány előterjesztésére a köztársasági elnök vonhatja vissza attól, „aki arra érdemtelenné vált”.)
Vélemények – pró és kontra
Kertész Ákos szeptember 2-án úgy reagált, hogy amit írt, azt az Amerikai Népszavának írta, s véleménye szerint azt itthon nem kérhetik rajta számon. Szintén szeptember 2-án az Amerikai Népszava szerkesztősége közleményben szögezte le, hogy a lap kiáll Kertész Ákos szólásszabadsága és írói szabadsága mellett, mert véleményük szerint „a cikkre adott negatív reakciók többsége gyűlölködő, antiszemita, rasszista és suttyó”, s pontosan igazolja mindannak igazságát, amit Kertész Ákos leírt.
A „szélsőjobboldali” és „antiszemita” elfogultsággal – amellyel az Amerikai Népszava megvádolta Kertész Ákos bírálóit – nehezen vádolható Raoul Wallenberg Egyesület számára is vállalhatatlan a magyarellenes író kirohanása. Az általuk „rasszistának”, vagy „fasisztának” tekintett jelenségeket árgus szemekkel figyelő szervezet ugyancsak elítélte az uszító cikket. Az egyesület szerint Kertész Ákos „komoly hibát” követett el azzal, hogy „nem áramlatokkal, nézetekkel vitázott, hanem a nemzetről fogalmazott meg olyan kritikát, amely sértő és elfogadhatatlan”.
Egy mondat helyreigazítás
Az író végül kedden helyreigazította a viták kereszttüzébe került nyílt levelének azt állítását, amely szerint „a magyar genetikusan alattvaló”. Helyreigazítását a következő módon fogalmazta meg: „Helyesen ilyen mondat nincs.” A helyreigazítást a Klubrádió honlapján megjelentek szerint az író az Amerikai Népszavának címezte, de az a Klubrádió szerkesztőségébe is „eljutott”. Az Amerikai Magyar Népszava honlapján kedd délután fél hat után még nem lehetett elolvasni a helyreigazítás szövegét.
De veszélybe került Kertész budapesti díszpolgári címe is, a főváros közgyűlése rendkívüli ülést tart szeptember 21-én, amikor egyebek mellett erről is határozhatnak. A kezdeményező Jobbik azt is bejelentette, hogy feljelentést tesz közösség elleni izgatás bűncselekményének gyanújával az író ellen. Miután a budapesti Fidesz-frakció csatlakozott az indítványhoz, az MSZP tiltakozik ez ellen, mert úgy gondolja, hogy nem indokolt a cím visszavonása.
Az MSZP szerint minden esetben fel kell lépni, amikor a véleménnyilvánítás szabadságát éri támadás, mint ahogyan legutóbb Kertész Ákos esetében történt, aki íróként „hirdetett ítéletet” – közölte Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakcióvezetője.
„Reménytelen vita abban a korban elemezni az író, költő munkásságát, amelyben él. Nem fogjuk engedni, hogy Sztálinnal, Haynauval egy csoportba sorolják a szélsőségek Kertészt azzal, hogy megfosztják díszpolgári címétől! Ma ő, holnap a Nobel-díjas Kertész Imre kerülhet sorra, aki a radikális jobboldal számára zavaró tisztánlátással mutatta be történelmünk egy szégyenteljes szegletét. Mert nem az a bűnös, aki felismeri a gonoszt és rámutat! Hiszen tudjuk: „vétkesek közt cinkos, aki néma” – fogalmaz a fővárosi MSZP-frakció Szálasi kísértete járja be Budapestet címmel közreadott állásfoglalása.
Gy. Z. Új Magyar Szó (Bukarest)

Tanulmánykötet a magyar-román kapcsolattörténetről
Megközelítések - Tanulmányok a magyar-román (román-magyar) kapcsolattörténetről és identitásról címmel mutatták be Borsi-Kálmán Béla történész, egyetemi tanár kötetét - amely a Lucidus Kiadó Kisebbségkutatás Könyvek sorozatában jelent meg - az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Borsi-Kálmán Béla elmondta az MTI-nek, hogy egész életében a magyar-román-francia viszonnyal, a magyar és a román nemzettudat konfliktusos ága-bogaival, kölcsönös összefüggéseivel foglalkozott. A magyar nemzetfogalom tisztázását tartja fontosnak, és elemzi a román történelmi elhallgatásokat is, kutatásait pedig francia "tükörbe" helyezi.
Legújabb kötete három témakört ölel fel: a szerző vizsgálja, hogy a Kossuth-emigráció Havasalföldre került tagjai hogyan látták a román nemzeti törekvéseket, elemzi, hogy mi a különbség a magyar és a román nemzetstratégiai és érdekérvényesítési törekvések között, valamint újragondolja a magyar nemzettipológia új szempontjait.
Borsi-Kálmán Bélát meglepte kutatásai közben, amikor rátalált arra az adatra, hogy a Bánság központjában, Temesváron az 1850-es évekbeli 8-9 százalékról 1910-re a magyarság arányszáma 50 százalék fölé emelkedett. "Kiderült, hogy az emberek számára vonzó volt a civilizálódással egybekötött iparosodás, urbanizáció, és ennek akkora volt a dinamikája, hogy spontán asszimilációs hajlamot váltott ki az ott élő szerbek, németek, zsidók körében, de ez kevésbé hatott a románokra. Ennek hátterében a magyar nemesi típusú társadalomfejlődés rejtett törvényszerűségei állnak" - fejtette ki.
Cholnoky Győző, a kiadó vezetője azt írta a Megközelítések című kötet elé, hogy "a szerző az ELTE egyetemi tanára, a magyar-román kapcsolattörténet legkiválóbb kutatója, tanulmánykötetében a Kossuth-emigráció román társadalomképétől a Trianon előtti román és magyar nemzetpolitika eltéréseinek felkutatásáig, a román-magyar párbeszéd reális feltételeinek elemzéséig veszi végig a kapcsolatok alakulását."
Az egyik korábbi kötetnek kritikusa pedig kiemelte, hogy a szerző legmarkánsabb és - román-magyar vonatkozásban - legmeglepőbb képessége az empátia. Szinte belebújik a megérteni próbált történeti személyiség bőrébe, újraéli a kort, rekonstruálja mindazokat a körülményeket, amelyek a szereplőket mozgatják. A szerző nem ítélkezni akar hősei fölött, megérteni akarja őket - írta Bíró Béla.
Borsi-Kálmán Béla 1948-ban született a Szatmár megyei Csengerbagoson, 1962-ben, 14 évesen Szinérváraljáról került szüleivel Magyarországra. Az áttelepülés számára nem jelentett teljes szakítást, magával hozta a családi örökséget, a román kulturális értékek, a román nyelv, az észak-erdélyi románság, a máramarosi magyar zsidóság ismeretét, a románok, a zsidók és a svábok iránti empátiát - jegyezte meg.
Középiskoláit a szatmárnémeti kollégiumban kezdte, majd Sárospatakon és a budapesti Eötvös Collegiumban folytatta. Számtalan tanulmányt publikált itthon és külföldön, a Megközelítések a kilencedik kötete, de műfordításokat is készített a román irodalomból. Az Aranycsapat és kapitánya címmel pedig Puskás Ferenc életpályáját írta meg. Diplomáciai szolgálatban volt a magyar nagykövetségen Bukarestben 1990 és 1995 között, majd Párizsban 1999 és 2003 között. Borsi-Kálmán Béla elárulta az MTI-nek, hogy újabb diplomáciai megbízást kapott és Párizsban teljesít majd szolgálatot a magyar nagykövetségen. Múlt-kor.hu

NYILATKOZAT
az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése kapcsán
 „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk,
és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.”
(Kós Károly: Kiáltó szó, 1921)
 Hosszú, fölösleges és néha abszurdba hajló akadályoztatás után, ma, 2011. szeptember 15-én végre bejegyezték az Erdélyi Magyar Néppártot. Köszönet érte támogatóinknak, és mindazoknak, akik a sorozatos buktatók ellenére hittek ügyünk sikerében.
A munka neheze igazából még csak most kezdődik el.
Meggyőződésünk, hogy a politikai szervezkedés, illetve egy nemzeti párt bejegyzése sohasem lehet öncél, hanem mindenekelőtt egy eszköz a kitűzött célok megvalósítására.
Az Erdélyi Magyar Néppárt hatékony, modern és európai eszköze kíván lenni az erdélyi magyaroknak, mely alacsony költségvetéssel a legmagasabb nemzeti célok elérésére törekszik.
Hiszünk az önrendelkezésben. Minden eddigi kiábrándító tapasztalatunk ellenére hiszünk abban, hogy képesek leszünk saját kezünkbe venni sorsunkat.
Otthon vagyunk Erdélyben, belső anyaországunk Székelyföld. Szeretjük szülőföldünket, innen el nem megyünk, óvjuk és építjük örökségünket, mert ez a mi utódaink öröksége is egyben.
Magyarként büszkék vagyunk arra, hogy erdélyiek vagyunk, és erdélyiként büszkék vagyunk arra, hogy európaiak vagyunk.
Hiszünk a saját erőnkben. Hiszünk abban, hogy erőink összeadódván képesek leszünk „megépíteni a régi romokat” (És. 58,12). – Hiszünk a nemzeti összefogásban.
Ady Endrét idézve: „...építésre készen a kövünk, / Nagyot végezni mégis mi jövünk. / Nagyot és szépet, emberit s magyart.”
Az emberi és magyar jövőben hiszünk.
Hiszünk abban, hogy „egy a nemzet", és abban, hogy „minden magyar felelős minden magyarért" (Szabó Dezső).
Hiszünk abban, hogy a XXI. században megvalósul a határok fölötti nemzetegyesítés: a magyar unió az Európai Unióban.
Valljuk, hogy: „magyarnak lenni jó".
Most közösen, vállt vállnak vetve kell cselekednünk. Nem mások ellenében – hanem saját sorsunk, nemzetünk és közös jövőnk érdekében.
Dolgoznunk kell: újra kell építenünk Erdélyt és meg kell építenünk Székelyföldet. Erről szól a Mikó Imre Terv, a gazdasági összefogás lehetséges keretstratégiája.
A '90-es évek elején Párizsban egy újságíró megkérdezte tőlem: Kié is Erdély? Akkori válaszomat változatlanul érvényesnek tartom: Erdély nem a románoké és nem a magyaroké, hanem azoké, akik lakják.
Erdély az erdélyieké. Székelyföld pedig a székelyeké! Mindannyiunknak egy és oszthatatlan közös öröksége.
Strasbourg, 2011. szeptember 15.
Tőkés László
az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke

A tartótisztek „szocialista versenyben” szervezték be a besúgókat
Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az egyházi átvilágításról
Kis túlzással úgy fogalmazhatnánk, hogy Romániában a szekuritátés múlttal történő szembenézés néhány történelmi magyar egyház belső ügye. Önszántából a református, az unitárius és az evangélikus egyház teremtette meg lelkészei és világi tisztségviselői számára az átvilágítás intézményes kereteit. A három egyház által elindított úttörő munkához a római-katolikus egyház nem csatlakozott, az ortodox egyház pedig csúcsvezetőségi szinten útasította el lelkészeinek, tisztségviselőinek átvilágítását.
Múltheti lapszámunkban indított sorozatunk első stációi a történelmi magyar egyházakban mutatja be az eddigi átvilágítás eredményeit. E heti lapunkban Pap Géza református püspököt kérdeztük az eddig elvégzett munkáról.
– Az Erdélyi Református Egyházkerület Átvilágító Bizottsága közzétette a lelkészek átvilágításának első jegyzőkönyveit. Mikor létesült a bizottság? Mekkora mennyiségű iratcsomót vett át a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságtól? Milyen szempontok szerint történik az átvilágítás sorrendje? – Pontosítani szeretnék: az Átvilágító Bizottság nem most tette közzé az első jegyzőkönyvét. Az Átvilágító Bizottságot az egyházkerületi közgyűlés határozata alapján az Igazgatótanácsunk hozta létre még 2009 szeptemberében, amely jóváhagyta a Bizottság Működési Szabályzatát és megválasztotta az öttagú bizottságot. A Bizottság megválasztotta elnökét, és kijelölte azokat, akik kutatói engedélyt kértek. Ezt követően kezdődött meg a dossziék kikérése és az átvilágítás folyamata. A sorrendet az határozza meg, hogy mikor jutunk egyik, vagy másik dosszié birtokába. Mondanom sem kell ugyanis, hogy a CNSAS lassan dolgozik, nem minden kérésünkre válaszol. A kikérhető 10 dossziéból általában csak hatot bocsát rendelkezésünkre, miközben a hiányzókról mélységesen hallgat, amelyek olykor váratlanul megjelennek. A megkapott dossziékat két bizottsági tag olvassa át és írja meg az átvilágítási jegyzőkönyvet, amit az egész bizottság átolvas és javítások, egyeztetések után jóváhagy. Ezt a jegyzőkönyvet az Igazgatótanács elé terjesztjük, amely véglegesíti azt. Ezt követően jelenhet meg az egyházkerület hivatalos lapjában, az Értesítőben. A CNSAS-tól kapott dokumentumok alapján eddig a Bizottság 95 személyt világított át és hozta meg határozatát, s a következő ülésünkön még 123 személy (lelkipásztorok, egyházmegyei és egyházkerületi tisztségviselő presbiterek, kántorok, kollégiumi tanárok) esetében fog dönteni.
– Milyen folyománya lehet az átvilágított, és „könnyűnek találtatott” lelkészek esetében a bizottság elmarasztaló döntésének? Mennyi időn belül kell megváljon választott tisztségétől egy olyan lelkész, aki együttműködött az egykori román politikai rendőrséggel? – A Működési Szabályzat pontosan meghatározza az Átvilágító Bizottság hatáskörét, és megszabja a meghozható büntetés mértékét is, ami az Igazgatótanács jóváhagyásával jogerőre lép. Az áttanulmányozott iratgyűjtőben található enyhébb esetekben a Bizottság javasolhat szóbeli és írásbeli intést, bocsánatkérésre kérheti fel az érintettet. Súlyosabb esetekben az érintett felszólítást kap arra, hogy választott tisztségeiről azonnali hatállyal mondjon le, a legsúlyosabb esetekben az Igazgatótanács határozata alapján az elnökség fegyelmi eljárás beindítását kéri. Egyházi rendtartásunk szerint ugyanis a megválasztott tisztségből csak fegyelmi határozattal lehet a lelkipásztort elmozdítani. Ugyanez a Fegyelmi Bizottság vonhatja meg, a lelkészi szolgálat kivételével, más egyházi tisztségekre szóló választói és választhatósági jogot 1-5 évig tartó időszakra. – Amennyiben egy lelkész együttműködött a Szekuritátéval, az egyházi vezetés csupán választott tisztségeinek visszavonását kérheti, a lelkész ugyanakkor megmaradhat lelkészi szolgálatban. A lelkészi hivatás összeegyeztethető-e egy ilyen múltbéli magatartással? Lát-e esélyt arra, hogy olyan törvényi szabályozás szülessen, amely bizonyos hivatások számára – mint például a lelkészi hivatás – egy ilyen tett összeférhetetlenséget hozzon?
– Lehet, hogy válaszom meg fogja lepni, de nem látom esélyét annak, hogy olyan szabályozás szülessen, amely a lelkipásztorok „palástvesztéséhez” vezessen. Álláspontomat több érvvel is szeretném alátámasztani:
1. Először is meg kell szabadulni attól az általános látásmódtól, amely feketében, vagy fehérben látja az eseményeket és az érintett személyeket. Tudomásul kell venni, hogy a politikai rendőrséggel való együttműködést nagyon nehéz rangsorolni, s különbséget tenni azok között, akik jószántukból jelentettek, és azok között, akik kényszer alatt álltak. A tartótisztek sajnos nem írtak le mindent, olykor pedig éppen a többszöri átszámozás jelzi, hogy a dossziékból lapok hiányoznak. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a jelentések egy olyan „világban” születtek, amelyben a tartótisztek teljesítményét a beszervezések és a jelentések számával mérték. A tartótisztek pedig nagyon hamar rájöttek arra, hogy ebben a „szocialista versenyben” hogyan lehet a tervet túlteljesíteni az egyházban is. Bevezették a teológusok számára is a kötelező katonai szolgálatot, s ebben a kényszerhelyzetben, katonai büntetőszázaddal fenyegetőzve könnyen kicsikartak egy „kötelezvényt” a fiatalokból, akik közben arra gondoltak, hogy kényszer alatt aláírnak, de úgysem fognak jelenteni. A tartótisztek azonban ennél okosabbak voltak, mert miután a beszervezetteknek fedőnevet adtak, olykor az érintett tudomása nélkül, az egyetemi évek megkezdése után rendszeresen meglátogatták őket és beszélgetettek velük. Az érintettek örvendtek, hogy nem kell semmit leírni, de a tartótiszt az ártatlannak tűnő beszélgetésből is ütőképes jelentést formált, amely úgymond az „informátor” szóbeli jelentése alapján született. A tartótisztek ugyanis a szóban, vagy az írásban kapott információ között nem tettek különbséget. A fontos az volt, hogy a jelentések száma növekedjen és az előléptetés reményében, a tervet teljesítsék. Ezek a tények elővigyázatosságra intenek bennünket a határozatok meghozatalánál. 2. Továbbá a kérdés megítélésében nem feledkezhetünk meg a bibliai alapról sem. Mi tudjuk, hogy van bocsánat. Hadd hozzak néhány példát. Dávid Istennek választott királya volt, ennek ellenére meggyilkolta Betsábé férjét és az asszonnyal paráználkodott. Méltó a halálra. Amikor viszont Nátán próféta megintette őt az ismerős tanmeséjével, Dávid beismerte bűnét és kimondta: „Vétkeztem az Úr ellen”, amire elhangzott Isten bűnbocsátó szava: „Megbocsáttattak a te bűneid, nem fogsz meghalni”. Vagy gondoljunk Péterre, aki háromszor tagadta meg Jézust a főpap házában, de utána tudott keservesen sírni bűnei miatt. Amikor pedig a feltámadott Jézus megjelent neki, méltán kérdezte meg tőle: „Péter Jónának fia, szeretsz-e engem?”. A Péter válasza („te tudod, Uram, hogy szeretlek téged”) és őszinte bűnbánata hozza magával a teljes rehabilitációt: „Legeltesd az én juhaimat”. Ilyen bibliai érvek mellett nehéz a palástvesztés gondolatát fenntartani. A bizottságnak különben nem az a célja, hogy a lelkészeket pellengérre állítsa, vagy megalázza őket, hanem az, hogy mindenkinek hirdesse, még a tagadóknak is, hogy az őszinte bűnbánat bűnbocsánatot eredményez. Persze, tetteinek következményét mindenkinek hordoznia kell, de a bizottság alaptételként fogalmazta meg, hogy „az ellenállás nem érdem, az együttműködés pedig nem megbocsáthatatlan bűn”. 3. Végül de nem utolsó sorban palástvesztés gondolatát az állami átvilágítási törvény sem engedélyezi, amikor kimondja, hogy az alapállásától senkit sem lehet megfosztani besúgó múltja miatt. Képzeljük csak el, az ország egyharmada egyik percről a másikra munkanélkülivé vált volna. Bármilyen hasonló próbálkozás a munkaügyi bíróságon bukásra lenne ítélve. A Működési Szabályzatunk is ilyen keretek között gondolkozik.
– Ön szerint, az egyházon belül milyen a megítélése az átvilágítási folyamatnak? Mennyire támogatják ezt az egyházi és a világi tagok? – Az átvilágítás megkezdése előtt egyházi körökben, még a közgyűlésen is, élénk vita kerekedett arról, hogy egyházunk hogyan viszonyuljon az átvilágításhoz. Ellenérvként elhangzott, hogy nem lehet megbízni a sokszor megcsonkított, leválogatott dossziékban. Nekünk ne azok a tartótisztek mondják meg, hogy kik voltak a besúgók, akik annak idején beszervezték őket. Vajon elképzelhető az, hogy az elmúlt 20 évben gyártottak dossziékat a kellemetlenkedőknek? Lehet hinni az egykori iratoknak? Nos, több mint 15 ezer oldal titkosszolgálati anyag áttanulmányozása után annak a meggyőződésemnek adok hangot, hogy a dossziékat valóban leválogatták, de csupán az tűnt el belőlük, ami az egykori titkosszolgálat számára kompromittáló volt, amikor saját törvényeiket sem tartották be, aminek alapján ma perelni lehetne az államot. Na, persze egyházi viszonylatban is vannak olyan dossziék, amelyek teljes egészében „eltűntek”, de mivel a jelentéseket több példányban gépelték le és több más iratgyűjtőben is elhelyezték, ezeknek alapján rekonstruálni lehet a legtöbb esetet, és át lehet világítani az érintetteket. Azt nem hiszem, hogy 1990 után dossziékat gyártottak volna, s a tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb iratgyűjtő alapján világos választ lehet kapni arra, hogy kik tartoztak a hálózathoz, és kik voltak a megfigyeltek. Persze vannak nehezen kezelhető esetek is. A fogadtatásra térve, azt mondhatom, hogy az átvilágítás vegyes érzéseket gerjeszt a egyházi és világi közvéleményben. A médiát általában csak az érdekli, hogy ki volt a besúgó, s ezt a bombahírt egyetlen mondatba bele is sűrítik. Mi szeretnénk ennél mélyebbre hatolni, a helyzetek bonyolultságát is bemutatni, s nem csak a tartótisztek, illetve az informátorok működését, de az ellenállók helytállását is bemutatni. Ezen kívül mindenkit személyesen meghallgatunk. Az egyházi közvélemény nem érintett része megelégedéssel fogadta az átvilágítást, s biztattak is, hogy ezt folytatni kell. A kételyeket általában azok fogalmazták meg, akiket beszerveztek. Ők az átvilágításnak nem örülnek, de sokan vannak, akik megértették fontosságát, már bocsánatot kértek és kaptak. Persze vannak néhányan, akik tagadnak, sőt olyanok is, akik világi perrel fenyegetőznek. Vannak olyanok is, akik őszintén aggódnak, azt állítván, hogy az átvilágítás többet árt az egyháznak, mint használ, íme az ortodoxok és a katolikusok is mélységesen hallgatnak, nekünk sem kellene kiteregetni a szennyest. Erre pedig csak azt tudom mondani, hogy a hallgatás sohasem jelentett megoldást a bűn kérdésére. Az elhallgatott bűn tovább dolgozik a lélek mélyén és még a csontokat is megemészti. Persze szeretnénk diszkréten végezni, nem kívánunk nagy port kavarni az átvilágítás körül, s nem örvendünk annak, ha a média az átvilágítási eredményeinket akarja nemes egyszerűséggel lefölözni, és a besúgók névsorát világgá kürtölni. Mi a szennyest a családban szeretnénk kimosni.
– Ezek szerint nem tartja szerencsésnek, ha egy világi lap foglalkozik az egyházi átvilágítás ügyével? – Ezzel kapcsolatban szeretném jelezni, hogy az Erdélyi Napló legutóbbi számában kizárólag a Bizottságunk kutatásaira támaszkodva tette közzé Vetési László átvilágítási jegyzőkönyvének részletes összefoglalását, anélkül, hogy erre engedély kért volna, vagy engedély kapott volna. Sőt további jegyzőkönyvek közlését tervezi. Nem tudom, hogy törvényt sért-e ezzel, de véleményem szerint nem etikus kizárólag mások kutatásainak eredményeire támaszkodni, a határozatot megcsonkítva közölni, s olyan sorozatot indítani, amire nézve a Bizottságunkat nem kérdezték meg, és amihez engedélyt nem kaptak. Véleményem szerint tervük mindenképpen egyeztetést igényel.
– Reményeim szerint ez az egyeztetés immár megtörtént. A sorozat első cikkének a visszajelzései is azt igazolják, hogy az embereket továbbra is foglalkoztatja közelmúltunk szomorú történései, amikor a titkosszolgálatnak bedolgozók sok-sok tisztsséges embernek tették pokollá a mindennapjait. Az átvilágításnak tehát az egész társadalom szempontjából fontos szerepe lehet. Ön miben látja az átvilágítás jelentőségét? – Az átvilágítás jelentősége nem abban áll, hogy kielégíti a kíváncsiságunkat, s végre megtudjuk, hogy kik jelentettek rólunk. Nagy hiba volna, ha az átvilágítás alapján két részre osztanánk a társadalmat, vagy akár az egyházat, „jókra” és „gonoszokra”. Én más szempontokra szeretném felhívni a figyelmet. 1. Úgy látom, hogy a kommunizmus 45 éve az ember, de az egyház próbája is volt. Isten tudatosan olyan körülményeket teremtett körülöttünk, amelyekben próbára tett bennünket. Megpróbálta hitünket, kitartásunkat, hangoztatott elveinket, emberségünket, gondolkodásmódunkat, embertársainkhoz való viszonyunkat. Terhet helyezett a vállunkra, nemcsak azért, hogy teherbírásunkat megpróbálja, de azért is, hogy gerincünk egyenességét megvizsgálhassa. Egyeseket kohóba vetett, hogy megedzve kerülhessenek ki belőle. Mindig voltak és mindig lesznek emberpróbáló idők, de éppen ezekben a nehéz időkben derül ki, hogy kik vagyunk, s milyen lélek lakozik bennünk. Aki elbukott, kérjen bocsánatot, és vállalja tettei következményét, aki pedig kiállta a próbát, Istennek adjon érte hálát. 2. Továbbá érdemes odafigyelni arra, hogy Isten úgy látta jónak, hogy a huszadik század második felének egyházi történetírásával nem a lelkészeket, hanem egy olyan egyházellenes közeget bízzon meg, amely naprakészen mindent feljegyzett. A Szekuritaté egyháztörténelmet is írt, s ennek mindnyájan így, vagy úgy szereplői vagyunk. Feltárta, leírta és megőrizte a legapróbb részleteket is. Nemcsak arról vannak feljegyzések, hogy a politikai rendőrség hogyan próbálta befolyásolni az egyházi választásokat, mit tekintett nacionalista megnyilvánulásnak, vagy mikor látogatták meg külföldiek a lelkészt, de a lehallgatások révén baráti beszélgetések és legbelsőbb gondolatok is napvilágra kerülnek. Érdemes egykori önmagunkkal, gondolatainkkal, cselekedeteinkkel szembenézni, mert az ilyen önmagunkkal való találkozásból új élet születhet. Mindezen túl tudomásul kell vennünk, hogy jelenkori egyháztörténetünk értékes leletei a Szekuritáté levéltárában nyugszanak. De ez a történelem nem az övék, hanem a miénk. Ha ismerni akarjuk valós történelmünket, a hűséges kitartásokkal, no meg a nagy árulásokkal együtt, akkor ezt az anyagot nem szabad nekik hagyni. Szüksége van egyházunknak olyan példaképekre, akik egyértelműen bizonyítják, hogy lehet az egyházellenes diktatúrával szembeszállni, tiszta lelkiismeretben megmaradni, egy Úrnak szolgálni, mert Isten védelmezi, oltalmazza és megtartja az övéit, és még csak egy hajszál sem eshetik le a fejünkről az Ő akarata nélkül. De szüksége van egyházunknak azoknak a példájára is, akik felismerik a bűn hatalmát, és őszinte bűnbánattal szabadulni akarnak tőle. 3. Végül szeretném jelezni, hogy a hallgatás azért a legrosszabb megoldás, mert ezzel azt üzenjük a következő nemzedéknek, hogy a nehéz ügyeket az egyházban is el kell kenni. Ha nem nézünk szembe múltunkkal, ha mindenki őrizgeti kicsiny, nyavalyás titkát, ha átlépünk felette, akkor azt üzenjük a jövő nemzedékének, hogy nem érdemes ebben a világban elvek szerint élni, nehéz időkben is tisztességesnek maradni, hanem felismerve az „idők szavát”, engedni kell a kényszerítő hatalomnak, még akkor is, ha ez az egyházat pusztítja. A bűn rejtegetése arra tanítja az elkövetkezendő nemzedékeket, hogy balgák voltak azok, akik meggyőződésükért a börtönt, a deportálást, a meghurcoltatást is elviselték, mert ha beadják a derekukat, életük álma valósult volna meg. A hallgatásunk azt hirdeti, hogy lehet az életet megalkuvással, meggyötört lelkiismerettel is élni, két urat szolgálni, a barátot, családtagot feljelenteni, embertelenségek sokaságát elkövetni, mert az sohasem fog kiderülni, annak soha semmi következménye nincs. Az átvilágítás üzenet a következő nemzedéknek: Vigyázzatok! Lesz számonkérés, egyszer majd minden napvilágra kerül. Az átvilágítás tehát a történelmünk, az önmagunkkal való szembenézés és az utánunk jövő generáció szempontjából fontos. A következő nemzedék, amely nem tapasztalta meg a „próbára tevő idők nyomorúságát” árgus szemekkel figyeli, hogy milyen megoldást találunk erre a nehéz élethelyzetre, és ők is azt a modellt fogják követni. Én ezért tartom fontosnak a megkezdett átvilágítás folytatását. – Tudomása szerint más kelet-európai országokban miként sikerült lebonyolítani az ilyen típusú átvilágítást? Vannak-e olyan példák, amelyeket erdélyi viszonylatban alkalmazni lehet? – A Működési Szabályzat megalkotása előtt áttanulmányoztuk a magyarországi evangélikus egyház szabályzatát, együttműködtünk a hazai unitárius és evangélikus egyházak átvilágító bizottságaival, de valójában úttörő munkát végzünk. A munkamódszerünket is nekünk kellett kialakítanunk. Az áttanulmányozott dossziékból kijegyzeteljük a fedőneveket, amelyeket betűrendi sorrendbe állítjuk, mellé írjuk az azonosítást, valamint azt is jelezzük, hogy melyik iratgyűjtőben találkoztunk vele. Jelenleg több mint 1200 fedőnévvel találkoztunk, s ezeknek egy része református lelkész, de vannak evangélikus, unitárius, római katolikus, illetve ortodox lelkészek is, s természetesen vannak bőségesen gyülekezeti tagok is, akik a helybeli lelkészről jelentettek. A fedőnevek 70%-át sikerült eddig azonosítanunk. Ezen kívül a különböző dossziékban előforduló jelentéseket fedőnevek szerint leválogatjuk, úgy hogy minden azonos fedőnév alatt adott jelentés egy helyre kerüljön. Ez sokat segít nekünk az átvilágításnál, hiszen bármely személyről azonnal tudhatjuk, hogy fedőnevén mikor, kiről és mit jelentett. A statisztikai adatokat kedvelők számára elmondom, hogy egyházkerületünkben a ma is aktív református lelkészi karnak a 24%-a írta alá az együttműködési kötelezvényt és lett a hálózat tagja, de ha ebből levonjuk azoknak számát akik nem jelentettek, illetve megtagadták az együttműködést, akkor ez a szám a 8%-ot sem teszi ki. Makkay József
Erdélyi Napló. Erdély.ma

Új esély
Volt, aki remélte, volt, aki biztosra vette, s volt, aki mindenáron meg akarta akadályozni. Tegnap délután hivatalossá vált: új magyar párt száll ringbe az erdélyi magyarság bizalmának megszerzéséért, az RMDSZ és az MPP után immár egy harmadik politikai alakulat, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) neve is bevésődhet a köztudatba.
A pártbejegyzés – akárcsak 2008-ban az MPP esetében – ezúttal sem bizonyult akadálymentes, könnyű feladatnak, gáncsoskodások, fellebbezések, halasztások, ellenséges bukaresti sajtókampány fűszerezte és nyújtotta több hónaposra az amúgy rutinszerűnek tekintett procedúrát. Nem hiányoztak a feljelentések, a törvénytelenül kiszivárogtatott aláírási ívek, a lefizetett akadékoskodók, s mivel Romániában élünk, egyértelmű volt: bármi lehetséges. Végül az EMNP zöld utat kapott a bukaresti táblabíróságon, kezdeményezői számára pedig most kezdődik a valódi kihívás: nemcsak újat, de hiteleset kell hozniuk a romániai magyar politikában, ma már a választás szabadságát, az alternatíva lehetőségét emlegetni nem elég, a kiábrándultak, a döntésektől sorozatosan távol maradók megszólításához ennél jóval többre van szükség. Nem lesz könnyű feladatuk, a politikai harcok során nemcsak a húsz év alatt jól beágyazódott, komoly apparátussal és jelentős támogatottsággal rendelkező RMDSZ-szel kell megküzdeniük, de a jelek szerint vetélytársuk lesz a jobboldalt mostanáig egyedül reprezentáló MPP is, amely ugyancsak ellenzéki szerepből indul, és amellyel kibékíthetetlennek tűnnek az ellentétek annak dacára, hogy Szász Jenő pártelnök a korábbi fagyos elzárkózás után hónapok óta a közös alternatíva kialakítását ajánlgatja. Megmérettetés lesz az erdélyi magyar politikai porondon, s bár igaz a mondás, hogy valós demokrácia csak versennyel építhető, sajátos helyzetünk miatt szükséges lenne a vetélkedés utáni megegyezés is. Talán jó jel, hogy épp most kezdődik egy olyan kampány (a népszámlálásé), amely során hosszú évek óta először mindhárom magyar politikai alakulat ugyanazt akarja, lehet, árnyalatnyi különbséggel, de egyformán ugyanarra ösztönöznek mindenkit: büszkén valljuk magunkat magyarnak! Választási verseny lesz tehát, mely során győz majd a jobbik. S talán éppen az új párt ringbe szállásának is köszönhetően megtörténhet, hogy ezúttal nemcsak egyik vagy másik alakulat, személy lesz a nyertes, hanem a magyar közösség. Rajtuk múlik, rajtunk is múlik.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Recept az autonómiára (Konferencia Dél-Tirolról a megyeházánk)
Bukarestből jövet és útban Csík felé tegnap délután a megyei tanács és Sepsiszentgyörgy vendége volt a Komlóssy József által szervezett vándorkonferencia, melyet előadói a dél-tiroli területi autonómia létrejöttének és működésének szenteltek.
Kiemelkedő érdemük a kezdeményezőknek, hogy a román nyilvánossághoz fordulva olasz szemszögből is megvilágították a kérdést. E felvetés nyilván a legnagyobb érdeklődésre tarthat igényt mind román, mind magyar részről. Komlóssy József kiemelte, hogy a többségi fenntartások leszerelését is céljuknak tekintik egy mindhárom helyi népcsoport elégedettségére működő területi önigazgatási forma felmutatásával, hangsúlyozva, hogy azt nem pártoskodással, hanem párbeszéddel, toleranciával és összefogással teremtették meg.
Christoph Pan professzor, a kérdés­kör nemzetközi tekintélyű ismerője történelmi áttekintésében többek közt elmondotta, hogy az I. világháború idején az Ausztriához tartozó Dél-Tirolban 3 százalék volt az olasz, 4 százalék a ladin lakosok aránya, a többiek osztrákok voltak. Az Olaszországhoz csatolt tartomány az impériumváltás, különösen a fasiszta uralom instaurálása után betelepítés célpontja lett, lakosságcsere is apasztotta a németség arányát, így az mára kétharmadot tesz ki. Az autonómia első formája, amelyet az olasz állam a békeszerződésben szavatolt, nem elégítette ki a német közösséget, negyvenévi tárgyalások, az ENSZ és a két állam közreműködésével végül létrejött a második autonómiastatútum, melyet máig 137 jogszabály, rendelet igazgat a lakosság többségének támogatásával. Ehhez az olasz hatóságoknak és közvéleménynek komolyan szakítania kellett sok beidegződésével és előítéletével. Fontos, hogy mai formájában egyforma védelmet nyújt mindenik közösségnek, egyik fél sem szenvedett el szankciókat miatta, s hozzájárult ahhoz, hogy a tartomány ma az ország egyik legfejlettebb régiója a legmagasabb egy főre eső nemzeti jövedelemmel, és a térségben gyakorlatilag ismeretlen a munkanélküliség.
Dr. Davide Zaffi a demokrácia és nemzeti fejlődés modern kori összekapcsolásának eszméjével kezdte, kitérve a román–olasz hasonlóságokra (mindkét állam gyarapodott területileg az I. világháborút követően). A két világháború között a kisebbségek visszataszítása, másodrendű állampolgárrá való lefokozása dívott, ezt az új olasz demokrácia fokozatosan korrigálta és jóvátette. Demokráciát építeni csak demokratikus módszerekkel lehet, ezért is tartott oly hosszú ideig, alapvető mentalitásváltást is feltételezett. Eljutottak például a felismerésig, hogy a többnyelvű adminisztráció még hatékonyabban működhet, mint az egynyelvű – erről meggyőződhet a tartomány több százezerre rúgó "negyedik népcsoportja", melyet a turisták tesznek ki. Mint közismert, Dél-Tirol turistaparadicsomnak számít télen is, nyáron is.
Lucio Giudiceandrea helyi olaszként azt a nehéz folyamatot írta le, mellyel a dél-tiroli olaszok eljutottak a nekik szánt kezdeti küldetés vállalásától – hogy kisebbségbe szorítsák a németeket, és "civilizálják" úgymond őket – a felismerésig, hogy az emancipációt szavatoló második autonómiaforma számukra is elfogadható, mi több, a szemükben kezdetben hátrányos, a köztisztségek betöltésében alkalmazott arányosságelvet – 25–67–4 százalék arányban kell azokat elosztani – ma az olaszok védik a leginkább, ugyanis az fokozottabban védi őket helyi kisebbségként. A kétnyelvűség követelményét szintén nehéz volt megemészteniük, ma azonban az iskolák is gondoskodnak arról, hogy ez kiegyensúlyozott legyen, és ezért a hivatalban tízszázalékos nyelvpótlék jár. Ennek egyébként a ladinok a legfőbb kedvezményezettjei, ők ugyanis húsz százalékot kapnak. Az olaszok mentalitásváltásában a legnagyobb módosulások a kilencvenes évektől errefelé nyilatkoztak meg, beértek a feltételei a kétnyelvűség hasznos volta kiaknázásnak is.
Ezt követően Komlóssy joggal szögezhette le, hogy a gazdasági prosperitás és az autonómia közt nyilvánvaló a kapcsolat, a befektetők ugyanis oda jönnek, ahol szociális béke honol, s ezt Dél-Tirolban a területi önigazgatás garantálja.
Dan Manolăchescu hozzászólását üdvözölve – ne vesszünk bele a történelmi vitákba – Antal Árpád polgármester elmondotta, nem várja el a románoktól, hogy ők harcoljanak az autonómiáért, példa marad azonban az, ahogy a magyarnál kisebb népcsoport egy Romániánál nagyobb államban megoldotta a maga önigazgatása gondjait. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke pedig arról beszélt, hogy az unió huszonhét állama közül tizenegyben működik valamilyen fajta autonómia, ez adja meg a kérdés kontinentális távlatát. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bejegyezte a bíróság az Erdélyi Magyar Néppártot
Jóváhagyta csütörtökön a Bukaresti Táblabíróság az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzési kérelmét – jelentette be Kolozsváron Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke. Toró sajtótájékoztatón beszélt a bejegyzés folyamatáról, a menet közben tapasztalt nehézségekről, és azt is elmondta: túl korai még a modern európai néppártként elképzelt új alakulat konkrét struktúrájáról, vezetőségének összetételéről beszélni. Az EMNP három prioritása a népszámlálás, a Mikó Imre Terv társadalmi vitája, valamint a verespataki aranybánya kérdése – mondta.
Toró T. Tibor elmondta, a következő néhány hétben a pártszervezés kissé háttérbe szorul, mivel az októberi népszámlálásra összpontosítanak, ami jelenleg elsődleges fontosságú az EMNP számára. Ezt követően azonban beindul a szervezési munka, mivel, mint Toró mondta: a neheze csak most kezdődik, mivel a pártot fel kell készíteni a 2012-es választásokon való részvételre.
Az EMNT ügyvezető elnöke közölte, az alakulat nem cél, hanem eszköz a kezdeményezők számára ahhoz, hogy képviseljék többek között azt a több mint félmillió erdélyi magyar választót, akik az elmúlt évek során kiábrándultak az eddigi magyar képviseletből. (Az RMDSZ-nek az 1990-es parlamenti választásokon egymillió szavazatot sikerült összegyűjtenie, 2008-ra azonban ez a szám 400 ezer alá csökkent).
„Az Erdélyi Magyar Néppárt valós társadalmi igényt elégít ki, és a jövő év elejéig fel kell készülnie a romániai választásokra. Elsősorban azt a félmillió erdélyi magyart kívánjuk megszólítani, aki eddig távol maradt a politikától, nem élt választójogával, mert elégedetlen a magyar érdekvédelmi szervezetekkel” – hangsúlyozta Toró, aki korainak tartotta, hogy az RMDSZ-szel és az MPP-vel való összefogásról, a választásokon való közös részvételről nyilatkozzék.
„A gyerek születésekor kissé korai az esküvőről beszélni” – jegyezte meg a sajtótájékoztatón Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke.
Összefogásról később
Az EMNP képviselői kifejtették, szeretnék megerősíteni az EMNT és az EMNP stratégiai partnerségét, továbbá vázolták a következő időszak prioritásait. A következő néhány hétben a pártszervezés kissé háttérbe szorul, mivel elsősorban az októberben rendezendő romániai népszámlálásra fognak koncentrálni, és mindent elkövetnek, hogy valamennyi erdélyi magyar bátran vállalja identitását. Továbbá társadalmi vitát indítanak az erdélyi magyar közösség gazdasági fejlődését célzó Mikó Imre-tervről, ugyanakkor központi szerepet kap a Verespatakra tervezett ciántechnológiás bányaberuházás ügye, amelyet a pártalapítók elutasítanak.
Toró T. Tibor elmondta, a bejegyzésről pénteken számolnak be az EMNT elnökségének Gyergyószentmiklóson, míg szombaton ugyanott ülésezik az alakulat választmánya is, és az EMNP várhatóan még az idén, de legkésőbb a jövő év elején tartja első kongresszusát.
Kovács Péter aggódik, Szász Jenő reménykedik
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára az EMNP bejegyzése kapcsán az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a szövetség kész a párbeszédre az új alakulattal, nem zárja ki az együttműködést, viszont szerinte a Tőkés vezette „szűk csoportosulás” egyetlen célja a hatalom megszerzése. „Az új párt egyetlen eredménye az lesz, hogy bukaresti parlamenti képviselet nélkül marad a romániai magyarság” – vélekedett Kovács.
Szász Jenő MPP-elnök üdvözölte az EMNP megalakulását, ami szerinte hozzájárul az „erdélyi magyar rendszerváltáshoz”. A politikus reményének adott hangot, hogy az új párt együttműködik majd a polgáriakkal egy RMDSZ-ellenes alternatíva kiépítésében.
Pártbejegyzés buktatókkal
Mint ismeretes, bukaresti törvényszék júliusban azzal az indokkal nem engedélyezte első fokon az új politikai alakulat létrehozását, hogy programjában az alapvető emberi, közösségi és szabadságjogok képviseletét vállalta. Az igazságügyi testület az ítélet indoklásában úgy vélte: ez ellentétes a 2003-as, pártokra vonatkozó törvény előírásaival, amely szerint egy pártnak a nemzeti érdekek képviseletét kell vállalnia, nem pedig egy közösség érdekeire koncentrálnia.
A párt kezdeményezői fellebbeztek a határozat ellen, így a táblabíróság másodfokon hozta meg a végleges döntést.
Az új erdélyi magyar párt bejegyzése ellen a Demokratikus Szolidaritás az Esélyegyenlőségért Párt, a Nép Pártja és egy magánszemély, Adrian Drăghici nyújtott be óvást a Bukaresti Törvényszéken. Utóbbi, egy bukaresti ügyvéd egyébként arra hivatkozva kérte az EMNP bejegyzésének elutasítását, hogy szerinte a mintegy 30 ezer kézjegyet sorjázó ívek hamis aláírásokat is tartalmaznak.
Korábban beszámoltunk arról, hogy Adrian Drăghici május 17-én egy bukaresti közjegyzőnél hitelesítette azt az okiratot, amelynek alapján felhatalmazta Budai Richárd bukaresti RMDSZ-elnököt és Novák Leventét (a Kelemen Hunor szövetségi elnök vezette művelődési minisztérium tanácsadóját), hogy közösen vagy külön-külön bármikor betekintést nyerjenek, vagy lefotózhassák az EMNP bejegyzését célzó, 32654/3/2001-es számú dossziét.
A Bukaresti Törvényszék különben elutasította az aláírások hitelességét megkérdőjelező korábbi óvásokat.
Az EMNP hivatalos bejegyzéséhez szükséges iratokat és támogató aláírásokat idén május elején nyújtották be a Bukaresti Törvényszéken az új alakulat kezdeményezőinek képviselői. A párt bejegyzéséhez több mint 30 ezer aláírást gyűjtöttek össze az ország 19 megyéjében és Bukarestben.
Az EMNP létrehozásáról tavaly december 4-én döntött az EMNT Székelyudvarhelyen tartott országos küldöttgyűlése; Markó Béla, az RMDSZ akkori elnöke felelőtlennek nevezte a pártalapítási szándékot.
Idén januárban megkezdődött a párt bejegyzésének előkészítése, amihez a Velencei Bizottság által is elmarasztalt román párttörvény szerint az EMNP-seknek 25 ezer támogató aláírást kellett összegyűjteniük legalább 18 megyéből és Bukarestből. Az aláírásokat javarészét terepen, házról házra járva gyűjtötték be, emellett az EMNT által működtetett, a könnyített honosításban több mint 150 ezer erdélyi magyarnak segítséget nyújtó erdélyi demokrácia-központokban is lehetőséget biztosítottak az EMNP támogatói listájának aláírására. Krónika (Kolozsvár)

Jelképeinktől a kolozsváriságig
Két héten keresztül tartott az a közvélemény-kutatás, amelyet egy román nyelvű napilap hirdetett meg a kincses város lakóinak azzal a szándékkal, hogy tizenkét „döntőbe jutott jelöltből” kiválasszák: mi tekinthető leginkább Kolozsvár jelképének. Az eredmény logikus, kissé mégis meglepő: a 6915 nyilatkozónak 57,55 százaléka nevezte meg a Főteret, beleértve a Szent Mihály-templomot és a Mátyás király szoborcsoportot, a város szimbólumának. A sorrendben pedig következtek a további, szintén jellegzetesen kolozsvárias helyszínek: botanikus kert, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Ursus sör, kolozsvári káposzta, U és CFR futballcsapatok, Bocskai (A. Iancu) tér, Nemzeti Színház, Fellegvár, Szent György legyőzi a sárkányt szobor, Karolina (Múzeum) tér.
A kialakult rangsor nagymértékben tükrözi a mai kolozsvári átlagemberek látásmódját, ízlését, de tegyük hozzá, figyelembe kell még venni azt is, hogy a véleményt formálók túlnyomó része feltételezhetően román nemzetiségű volt. Számunkra természetes és felcserélhetetlen jelkép a Mátyás-szobor, de a kialakult rangsorból is látszik, hogy mára alábbhagyott a sokáig hallgatólagosan konkurensnek kikiáltott „román főtér” (Bocskai/A. Iancu) túlértékelésébe vetett igyekezet. Városunk lakóinak többsége belátta és elfogadta a világszínvonalú értékű műalkotás uralmát az erdélyi főváros szívében. A jobb később, mint soha elv érvényesülésében az esztétikai érv mellett minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy idegenforgalmi szempontból a régi idők tartalmasságát hirdető Főtér jelenti Kolozsvár legfontosabb vonzerejét. Akkor is, ha az annak idején a Fadrusz János által Mátyás király központúra tökéletesen kigondolt eredeti tér-képet, a huszonegyedik századi globalizált világszemlélet hatására, tágas és silányabb tapstérré, tömeges tomboldává, egyszerűen önkormányzati-bevételi forrássá változtatták.
Amíg ez a helyzet még nem látszott megalapozottan kialakultnak, nyugodtan nevezhettük kolozsváriskodásnak mindazt az energiát és vehemenciát, amivel a többségiek egy része a Főtér lezüllesztésével, mellőzésével párhuzamban próbált valami más jelképet kierőltetni ennek a sokat látott városnak, hogy valamiképpen „elhallgattassák” a múltat. Most azonban megtört a jég és kijelenthető: az itteni lakosság zöme érettségről tett tanúbizonyságot, bölcsességével kiérdemelte a kolozsvári jelzőt. Amit mindenképpen büszkén viselhet akkor is, ha a már említett napilap által meghirdetett országos jelképversenyben, tizenhárom város vetélkedésében, a kolozsvári szimbólum csupán 2,2 százalékos eredményt ért el. Mert az egészséges lokálpatriotizmust nem lehet, nem szabad másokra rákényszeríteni. Benne az a fontos, hogy a Főtér, a Szent Mihály-templom és a Mátyás király szoborcsoport, a nekik kijáró megbecsüléssel, a mienk.
ÖRDÖG I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár)

A Kulturális Örökség Napjai zajlanak Erdély-szerte
Erdély és a Partium több városa is csatlakozik idén a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű rendezvénysorozathoz. Az események sorában az érdeklődők idén többek között a bonchidai Bánffy-kastélyt látogathatják meg szeptember 18-án, vasárnap a Transsylvania Trust Alapítvány szervezésében.
Az érdeklődők díjmentesen járhatják be a kastély épületeit, az időszakos tárlatokat és a kastélyparkot, népi mesterségekkel ismerkedhetnek, egyben a kastélyhelyreállítást dokumentáló fényképkiállítást is megtekinthetik.
Kolozsváron szakértők kísérik majd az érdeklődőket a Sapientia-egyetemnek otthont adó Bocskai-házban, Mátyás király szülőházában, a ferences kolostorban és a Karolina téren szombaton és vasárnap.
A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány műemlék kapukat és ablakkereteket vett leltárba az idei műemlékvédelmi nap alkalmából. A tematika a kulturális minisztérium által megszabott témakörre rímel, idén ugyanis mindenhol a fából készült kulturális örökségre koncentrálnak ezen a napon. Nagyváradon fiatalokat bízott meg a városvezetőség azzal, hogy felmérje a megyében található értékes kapukat – mintegy nyolcvanat vettek leltárba. Ramona Novicov váradi műkritikus elmondta: a legtöbb portálé a huszadik század elejéről származik, sok közülük díszes kovácsoltvas elemeket tartalmaz, de olyan is van, amely a minimalista art deco stílusban készült. A váradi önkormányzat most azt tervezi, hogy helyi szinten védettnek nyilvánítja a nyilvántartásba vett kapukat. Egy másik terv szerint a váradi várban farestauráló műhelyt hoznának létre ezeknek a kincseknek a megőrzésére.
Pénteken 14 órakor a Fő utcai galériában fából épült templomokat, házakat ábrázoló fényképekből, illetve népi fatárgyakból nyílik kiállítás, valamint bemutatják a védettnek nyilvánítandó kapukról készült szóróanyagokat is.
Székelyudvarhelyen második alkalommal szerveznek programokat az örökségnapok keretében, pénteken Sz. Kovács Géza segesvári festőművész kiállítását nyitják meg, majd szombaton az érdeklődők szakértő vezetésével tekinthetik meg a belvárost és olyan műemlékeket, mint a református templom, Szent Miklós-hegyi templom, a polgármesteri hivatal vagy a ferences templom. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban ős- és családfakészítésre várják a gyerekeket és a felnőtteket. A kulturális örökség napjai tiszteletére szervezett programra szombaton 10 és 14 óra között kerül sor. 15 órától szervezett séta indul Boér Hunor vezetésével a múzeum, Lábas Ház, Gyárfás Ház, Gyulai-műterem, Magma és Gyárfás Jenő Képtár megtekintésére.
A kétórás sétaút végén, a Gyárfás Jenő Képtárban egy csésze tea mellett lehet megpihenni, a házigazda Sántha Imre Géza művészettörténész. Az érdeklődöket 18 órára visszavárják a múzeum főépületébe, Sztáncsuj Sándor József régész-muzeológus Őskori házak, háztartás a régészeti leletek tükrében címmel tart előadást. Szombaton 10–18 és vasárnap 10–14 óra között a Gyárfás Jenő Képtár és a Magma kortárs kiállítótér látogatása is ingyenes. Szombaton 12 órától a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeum udvarán a famegmunkálás lépéseivel lehet megismerkedni, és bemutatókat tartanak a különböző, fa alapanyagú kézműves-foglalkozásokról.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ negyedik alkalommal szervez kirándulást, hogy felhívják a figyelmet a faszerkezetű épített örökségre és a fából készült használati tárgyakra. A kirándulást Tüzes István restaurátor vezeti, megtekintik a Székely Nemzeti Múzeum faházait, a kálnoki haranglábakat, a kökösi görögkeleti fatemplomot, a besenyői és torjai református templomot és a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeumot. Krónika (Kolozsvár)

Felmérés: bíznak az RMDSZ-ben
Elégedettek a székelyföldi magyarok az RMDSZ politikusaival – derül ki abból a tegnap Csíkszeredában bemutatott közvélemény-kutatásból, amelyet a Kvantum Research közvélemény-kutató cég végzett idén májusban.
Elégedettek a székelyföldi magyarok az RMDSZ politikusaival – derül ki abból a tegnap Csíkszeredában bemutatott közvélemény-kutatásból, amelyet a Kvantum Research közvélemény-kutató cég végzett idén májusban. A Közélet és közérzet Hargita megyében című felmérés eredményeit ismertető Barna Gergely szociológus elmondta, a kutatás Marosszéken, valamint Kovászna és Hargita megyében készült 3011 magyar anyanyelvű személy megkérdezésével, amelyből 416 fő volt Hargita megyei. A három megye lakóit közéleti témákról, politikáról kérdezték.
Arra a kérdésre, hogy rossz irányban mennek-e a dolgok az országban a megkérdezettek 85 százaléka adott igenlő választ. A politikusok népszerűségét vizsgáló kérdések összegzésekor kiderült, hogy Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a legismertebb politikus Hargita megyében, és mindamellett, hogy a megkérdezettek 86 százaléka ismeri, 64 százalékuk meg is bízik benne. A választási aktivitás vizsgálatakor kiderült, hogy a Hargita megyeieknek csupán a 49–50 százaléka menne el biztosan szavazni.
A politikai pártok népszerűségének vizsgálatával kiderült, hogy a biztos szavazók körében 73 százalékkal vezet az RMDSZ és annak jelöltjei. A helyi tanácsok támogatottsága is hasonló, ott az RMDSZ a szavazók 70 százalékának bizalmát élvezi.
A Hargita megyeiek a megye vezetésére Borboly Csaba jelenlegi tanácselnököt tartják a legmegfelelőbbnek, amely a teljes minta 24 százalékát jelenti. Hargita Megye Tanácsának tevékenységével a megkérdezettek 62 százaléka elégedett és 21 százaléka elégedetlen. Az összefogást illetően a legtöbb megkérdezett szerint az RMDSZ minden magyar politikai alakulattal össze kellene fogjon.
A megkérdezettek 62 százaléka fontosnak tartja az RMDSZ kormányzati szerepvállalását, 6 százalékuk ártalmasnak, és 28–29 százaléka szerint az RMDSZ-nek nincs hatása a közösség életére nézve.
DNA: alaptalan volt a Borboly Csaba elleni feljelentés
Nem indít vizsgálatot az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök ellen, miután az ellene szóló feljelentést alaptalannak találta. Borboly tegnap kapta kézhez az ügyészség értesítő levelét.
„A korrupcióellenes ügyészség értesített, hogy az ellenem tett feljelentés alapján ellenőrizték a vagyoni helyzetemet és az eljárást 2011. szeptember 5-én megszüntették, hisz alaptalan volt a feljelentés” – nyilatkozta Borboly Csaba, hozzátéve, reméli, a politika nem arról fog szólni Székelyföldön, hogy névtelenül, rágalmazó vádakkal feljelentéseket tesznek. Új Magyar Szó (Bukarest)

Jancsó Benedek emlékezete
Az idén, szeptember 17-én negyedik alkalommal szervezik meg a Jancsó Napokat Gelencén. Az előző rendezvények mindenikének súlypontozása a XIX–XX. századi székely polihisztor (1854, Gelence–1930, Budapest) rendkívül szerteágazó szellemi értékteremtésének egy-egy mozzanatát emelte ki.
A szülőfaluban szervezett megemlékezések közös jellemzője, hogy hazaszólították az igen terebélyes, de a Kárpát-medencébe és a nagyvilágba szétszóródott Jancsó famíliák, a leszármazottak és elszármazottak csapatait. Az eddigi rendezvények Gelence és Budapest köré szerveződtek. Jancsó Benedek nevét a szülőfaluban Kézdiszék legnagyobb általános iskolája viseli. 2001-ben Gelencén portrészoborral tisztelegtek emléke előtt (Petrovits István alkotása). Az egykori családi háznak helyet adó Ladia falurészen emléktáblát helyeztek el.
Az idei, negyedik emléknap fő eseménye a Jancsó Alapítványnak köszönhetően a Jancsó Benedek emlékezete című tanulmánykötet bemutatója. A könyv mintegy megismétli a Jancsó Benedek halála után egy évvel (1931) Asztalos Miklós szerkesztésében Budapesten megjelent emlékkiadványt, ennek a szerkezeti felépítését követi. Ez a kötet hivatott arra, hogy tágabb földrajzi szórásban is megismerkedhessünk a térség hatalom- és rendszerváltásainak zűrzavarai közben mellékvágányra siklatott, a cenzúra által betiltott és üldözött életmű aktuális üzeneteivel. Reprezentatív a mostani szerzőgárda is: dr. Egyed Ákos professzor, az MTA külső tagja, dr. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, dr. Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumi elnöke, néhai dr. Jancsó Benedek c. egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1854–1930), dr. Jáki László, ny. egyetemi docens, az OPKM tudományos főmunkatársa, Kovács Attila gelencei helytörténet-kutató, Kovács Zsuzsanna tanár, a gelencei Jancsó Benedek Iskola igazgatója, dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, dr. Raffay Ernő, v. honvédelmi államtitkár, egyetemi tanár, n. Rugonfalvi Kiss István, egyetemi tanár (1881–1957), dr. Sas Péter, az MTA Irodalomtörténeti Intézetének tudományos kutatója, Szőcs Géza író, kulturális államtitkár, Takaró Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár, Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke.
Jancsó Benedek életében és halála után rendkívül megbecsült személyiség volt, sokoldalú képzettségét, nyelvismeretét igénybe vették az iskolai, az egyetemi oktatásban, minisztériumokban, műveinek, tanulmányainak jegyzéke oldalakat tesz ki. Népakadémiát, népfőiskolákat alapított a felnőttoktatás előmozdítására. Kiváló Erdély- és románszakértő volt, 1917–18-ban a bukaresti osztrák–magyar katonai parancsnokság nemzetiségügyi előadója, később egyetemi tanár. Beszédes című művei közül íme néhány: A Daco Romanizmus és a magyar kultúrpolitika (Budapest, 1893), Román politikai és történeti tanulmányok (Budapest, 1894), Szabadságharczunk és a dákoromán törekvések (Budapest, 1895), Bánffy Dezső nemzetiségpolitikája (Budapest, 1895), A székelyek (Budapest, 1921), Erdély története (Kolozsvár, 1923). Utóbbit, Gelence ősi fészkének nevét használva – a Ladia név köszön vissza – Ladihay Vince álnéven adta ki.
Jancsó Benedek hatalmi parancsra mellőzött életműve a ma Gelencén bemutatandó kötet révén újra közkinccsé válhat. Élete példa olyan vonatkozásban is, hogy a sors bárhová sodorhatja az erre alkalmas embert, övéinek bármilyen messzeségben hasznára lehet. A Kulturális Örökség Napjai programjában Gelencén bemutatott könyv követendő példa arra nézvést is, hogy a falu- és egyéb napjaink szellemi értékeket is felmutató alkalmak legyenek. A Jancsó Benedek-kultusz alkalmat teremthet arra, hogy Székelyföld nagyjainak életművét megismerhessük, magyarságtudatunkat erősítsük.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyarság lélekszáma a korai századokban I.
Megismerhető-e a magyarok lélekszáma?
László Gyula Őstörténetünk című könyvében arra a kérdésre, hogy a honfoglaló magyarok lélekszámát meg lehet-e állapítani, azt válaszolta: „A félmillióra becsült szám találgatáson alapszik." Csorba Csaba rámutat, hogy az első olyan adat, amely némi fogódzót ad a népesség számának meghatározására, a húszezer lovast említő arab forrás, amely alapján a magyarság lélekszámát százezer főre becsülik. Megjegyzi azt is, hogy ennek alapján illúzió következtetni a honfoglalók számára. „Más (történeti, régészeti stb.) források összevetésével kell keresni az igazságot. Igen ám, csakhogy mindmáig nem áll rendelkezésünkre más forrás, mint az említett arab számadat. Ebben az esetben nem tehetünk mást, mint lemondunk a 20 000 harcosra vonatkozó adatról mint kiindulópontról, tudomásul vesszük, hogy a VIII–IX. századi magyar haderő és népesség létszámát nem ismerjük, s jelenleg nincs semmiféle olyan hiteles adatunk, amelynek alapján akár csak hozzávetőleges becslésekbe bocsátkozhatnánk." Nagy Kálmán hadtörténész szerint bizonyos az, hogy: „a létszámkérdésekben csak becslésekre szorítkozhatunk".
E markáns vélemények alapján úgy tűnik, hogy szélmalomharc a honfoglalók számának, illetve a Kárpát-medence népességének meghatározására tett minden erőfeszítés. Tény, hogy a magyarság lélekszámának megállapítása évszázadokon át valóban becsléssel, „egymásra" hivatkozással történt. Azonban a francia demográfusok eredményei alapján – dr. Kováts Zoltán szegedi történész-demográfusnak köszönhetően – rendelkezésünkre áll egy tudományosan, szakszerűen megállapított népességszaporulati kulcs. Kováts az európai népességnövekedési arányok, a francia történeti demográfiai kutatások eredményei alapján állítja, hogy a magyar nép szaporulatának mértéke a 900 és 1300 közötti időszakban nem haladhatja meg a négy ezreléket, hisz Európában „sehol sem tételeznek fel" ennél nagyobb ütemet. Az említett korszakban a szaporulati arány Magyarországon 900 és 1100 között 2,2, 1100 és 1200 között 3,9, 1200 és 1300 között 2,4 ezrelék. Ezek segítségével következtetni tudunk korábbi korszakok népességére.
E sorok írója úgy véli, eljött az ideje annak, hogy felülvizsgáljuk azokat az alapvető történeti forrásokat, amelyek értelmezése révén a szakirodalomban, a népszerűsítő jellegű kiadványokban és a közgondolkodásban a valóságtól távol álló demográfiai adatok válnak ismertté. Ha elfogadnánk a szakirodalomban közismertté vált kis lélekszámot, akkor – az 1300-as évek elején – Magyarországon egymillió alatti népesség élt volna. Márpedig biztosan állíthatjuk, hogy ez idő tájt a Kárpát-medence lakossága elérte a hárommilliót. Ezt állítja Glatz Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke is. Dr. Kováts Zoltán 3–3,2 millióra becsüli a lakosság számát, a honfoglalás korára pedig 1–1,5 milliós lélekszámot valószínűsít. Szerinte csak így lehetséges az, hogy az évi kétezrelékes népszaporulat mellett Magyarország népessége 1300 táján elérte a hárommilliót.
A történeti források, a szakirodalom tanulmányozása révén arra a meggyőződésre juthatunk, hogy az Árpád vezette honfoglalók száma egymillió, míg a magyarul beszélők együttes létszáma 1,3 millió. Ez azt jelenti, hogy a kései avar lakosság, akiket griffes-indások népének nevezünk, a forrásokban említett ungri, illetve ungur közösség, a 677-es első magyar honfoglalók száma is jelentős. Mahúd Terdzsüman, aki 1740-ben korábbi krónikák alapján török nyelven megírta Magyarország története (Tárih-i Üngürüsz) című munkáját, egyértelműen szól arról, hogy a honfoglalók a Duna–Tisza közén magyar nyelvű népességgel találkoztak: „Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak, sok gyümölcse és bő termése annak az országnak, és az ő nyelvükön beszélnek."
A kis lélekszámot népszerűsítő Kristó Gyula a magyarsághoz csatlakozott székelység számát ötezer, „legfeljebb" tízezer főben határozta meg. Úgy véljük, hogy a székelység lélekszáma a honfoglalás korában nem lehetett kevesebb 40–50 ezer főnél. Mivel a szakirodalom elhanyagolhatóan kis létszámú székelységet említ, ezért fel kell mérni a székelység lélekszámát is. Ez utóbbiak demográfiai viszonyait egészen a Bethlen Gábor fejedelem korában szervezett katonai összeírás évéig, 1614-ig követjük, mert ez volt az első szakszerű népességösszeírás.
A honfoglalók létszámának megállapításánál elsősorban az arab forrásokat elemzem. Mivel azok hadtörténeti jellegűek, a honfoglalás kori népességszám megállapítása érdekében kénytelen vagyok a honfoglaláskor előtti és utáni időszak hadtörténetével is foglalkozni. Az arab források csak ennek ismeretében értelmezhetőek. Hadtörténeti ismereteink, a X. századi katonai sikerek, mind-mind arra utalnak, hogy nagyszámú, erős hadsereggel rendelkező nép jelent meg a Kárpát-medencében. A korrekciós összehasonlítások, a visszakövetkeztetések és a történeti háttér ismeretében újraértékelhetőek a szakirodalomban ismert, népességre vonatkozó számítások. Célom – a gyér források ellenére – hozzájárulni a szakirodalmat uraló kisszámú honfoglalóról kialakított szemlélet megváltozásához. A két honfoglalás népe
A korábbi történésznemzedék – amint arra Kovacsics József is rámutatott – a honfoglalók számát nagyobbra becsülte a mai köztudatot uraló 100–350 ezer főnél. Az újabb nemzedékből csak nagyon kevesen merészelnek milliós lélekszámot emlegetni. Olyan is akad, aki a honfoglalás korának magyar népességét egymillió főre becsüli. Vékony Gábor a régészet, a nyelvészet és a demográfia adatait felhasználva állítja az egymilliós magyarság létét. Véleménye szerint a magyarok elődei az avarok voltak, akik a VI–VII. században telepedtek le. Úgy gondolja, hogy Árpád népe török nyelvet beszélt, és a Kárpát-medencében élő magyar nyelvű népesség egy százalékát alkotta. Számuk mindössze tizenötezer fő lehetett. Vékony Gábor korrekciós visszaszámlálással Magyarország népességét 900-ra, az Árpád vezette honfoglalás korára vonatkoztatva 1 195 300 főben állapítja meg. Ezt alapul véve 1100-ra 1 782 600, 1200-ra 2 172 000, 1330-ra 2 362 000 fős népességet számol. Vékony Gáborhoz hasonlóan a kései avarok magyar nyelvűségét vallja Rásonyi László turkológus professzor is, aki bennük a székelyek elődeit látja. László Gyulára hivatkozva Kiszely István azon a véleményen van, hogy a magyarul beszélő kései avarok jelentős számban érték meg a második honfoglalást, az Árpád vezette magyarok megérkezését. E sorok írója ugyancsak a kettős honfoglalás elméletének híve, mert ezt alátámasztják nemcsak László Gyula kutatásai, de más források, köztük a magyar krónikák és a toponímia is. László az Árpád vezette honfoglalók lélekszámát négyszázezer főre becsülte. Állítását a régészet, a topográfiai, az antropológiai és a demográfiai adatokra alapozza, miközben a magyarul beszélő griffes-indások, a 677 táján érkezők számát a honfoglalókénál nagyobbra teszi, ez azt jelenti, hogy ő a két honfoglalás magyar népét egymilliós létszámúnak taksálta. Mivel a griffes-indások által lakott, régészetileg bizonyított települések körül nem találunk idegen helyneveket, ez nemcsak arra utal, hogy ők magyarul beszéltek, hanem arra is, hogy a szlávok szórványosan, kisebb lélekszámban éltek. Lényegében a szláv népesség az avarok elől tömegesen menekült a Balkán-félszigetre, a Kárpát-medencében helyben maradtak inkább a gyepűkön éltek. Egy 13. századi magyar krónika 210 ezer harcosról szóló beszámolója szintén egyegymilliós lélekszámú magyar honfoglalóra enged következtetni.
Árpád kisszámú népe
A honfoglalás idején uralkodó VI. (Bölcs) Leó (886–912) bizánci császár, kortársként, elsősorban államvezetőként értékelte a birodalma szomszédságába letelepedő népeket. Úgy látta, hogy az Árpád vezette nép nagyszámú és katonailag erős. Taktika című művében olvashatjuk: „férfiakban bővelkedő és független ez a nemzet". E megállapítását a történészek, demográfusok némely része figyelmen kívül hagyta. Ezek közé tartozott Kristó Gyula, a honfoglaláskor egyik kutatója is. Ő egyike azon szakembereknek, akik befolyásolják a honfoglalásról vallott gondolkodást. Talán a legnagyobb hibát ott követi el, amikor kis lélekszámú magyarságképet vázol. E dolgozatomban épp e hamis, kis létszámú magyarságról kialakított képen szeretnék változtatni. Megkerülhetetlen, hogy ne elemezzük Kristó népességgel kapcsolatos írásait. „Mások megengedik – írja Kristó Gyula –, hogy hatvanezer és százezer fő körül lehetett a számuk (...), az azonban egészen biztos, hogy a honfoglalók eredetileg jóval kevesebben voltak, mint az itt talált Kárpát-medencei népesség."
Kristó elutasítja azt az egyre terjedő állítást, amely szerint a honfoglalók száma elérte a félmilliót. Bár rádöbbent arra is, hogy a honfoglalás korában emlegetett kis lélekszámú népességgel nem lehet megmagyarázni a Kárpát-medencét lakó, későbbi századokban kialakult népesség számát. Ennek ellenére az ellentmondást nem a honfoglalók számának növelésével akarja áthidalni, hanem a helyben talált idegen nyelvű néptöredékek létszámát emelve. Azt a meggyőződését hangoztatja, hogy a százezer fős honfoglaló mellett a Kárpát-medencében negyedmillió nem magyar nyelvű őslakó élt. 
Azonban ezzel sem elégedik meg, mert tudja, ha a Kárpát-medencében a honfoglalás korában az össznépesség csupán háromszázötvenezer, képtelenség a lakosság szaporulatának oly mértéke, amely révén – az 1300-as években – a magyarság száma több millióra emelkedjen. Ebből a meggondolásból írja: „nincs támpontunk arra nézve, hogy a bennszülött lakosság hányszorosan múlta felül a honfoglalókat." Az idegen ajkúak lélekszámának emelése azonban bumerángként csap vissza e népességelméletre, mert a kiagyalt népességarányok mellett a honfoglalók nem kerülhették volna el a szláv nyelvre való áttérést. Az idegenek nagy száma ellen szólnak 11–13. századból fennmaradt magyar szolganevek és toponímiai adatok. Az észérvek, a demográfiai törvényszerűségek is ellentmondanak a magyar nyelvűeket többszörösen meghaladó szlávság teóriájának. Ha Kristó Gyula honfoglalói soraiból kivesszük a kavar törzsek népességét, mert azok még 950 táján is ősi nyelvüket beszélték, akkor a Kárpát-medencében élő hetvenezer fős magyarságra kétszáznyolcvanezer, azaz egy magyarra négy más nyelvű jutott volna. Kristó ez utóbbiak számarányát azonban még ennél is többre becsüli. Ha az általa emlegetett arányokat fogadnánk el, ez azt is jelentené, hogy az alig húszszázaléknyi magyarságnak valóban asszimilálódnia kellett volna. A Kristó által feltételezett szláv népesség száma a régészet és a toponímia által igazolt, de nem ez képezi a vita tárgyát, hanem az említett arányok, a magyarság valós létszáma.
Ha eltekintünk a nyelvi aránytalanságoktól, és csak azt vizsgáljuk meg, hogy hogyan alakult volna 900 és 1300 között a kristói 250–350 ezer fős népességszám, akkor azt kellene látnunk, hogy Magyarország lakossága 1300 táján 500–700 ezer fő kellett (volna) legyen. Azért, hogy igazolható és megmagyarázható legyen a 14. század elejére kialakult népességszám, Kristó Gyula megnöveli nemcsak a más nyelvű lakosság arányát, hanem a honfoglalás utáni 400 év szaporulati ütemét is. Kristó szerint 900 és 1100 között a szaporulat négy ezrelék, 1100 és 1200 között tíz ezrelék, 1200 és 1300 között 4,3 ezrelék volt. 
E számvetés növekedési arányai megmagyarázhatatlanok. Európában a 800 és 1700 közötti kilencszáz év alatt a szaporulat átlaga két ezrelék volt. Kováts szerint a nevezett korban, Európában: „sehol sem tételeznek fel négy ezreléknél nagyobb népességnövekedést". Természetesen a magyarságnál is lehetett – bizonyos időszakokra vonatkoztatva – a két ezreléknél is magasabb népességnövekedési arány, de a mongoljárás pusztításai miatt ez 1300 táján nem érzékelhető. A 14. századelőn a történelmi Magyarországnak 3–3,2 millió lakosa lehetett.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Katolikus nőszövetségek találkozója Nagykárolyban
„Megélni a krisztusi szeretetet és ezen keresztül építeni Isten országát” mottó jegyében került sor szeptember első felében a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban az erdélyi római katolikus nőszövetségek hagyományos – immár tizenkettedik – találkozójára, a helyi Árpád-házi Szent Erzsébet Nőszövetség szervezésében.
A megérkezés napján a jelen levő lelki vezetők közösen celebráltak szentmisét a Kalazanci Szent József-templomban. Másnap szentmise után Fábián Mária, az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egységének elnöke köszöntötte a jelenlevő húsz nőszövetség 42 képviselőjét és a 10 lelki vezetőt.
A tanácskozás bevezető előadását Ágoston Ferenc krasznabélteki plébános, a Szatmár megyei nőszövetségek szövetségének lelki vezetője tartotta a szeretetszolgálatról. A diakónia, vagyis a szeretetszolgálat fontosságát hangsúlyozva többször is idézte Kalkuttai Teréz Anyát, aki szerint „a mi egészen különös feladatunk, hogy a legszegényebbeket szolgáljuk”. Elhangzottak a nőszövetségek elnöknőinek tevékenységi beszámolói, majd városnézés keretében megkoszorúztuk Petőfi Sándor szobrát, a Károlyiak egykori kastélyának parkjában meghallgattuk Hágó Nándor múzeumigazgató értékes és érdekes előadását a város, a Károlyiak és a kastély történetéről. Délután a gyerekek műsorát láttuk. A nap befejezéseként megünnepeltük a helyi római katolikus nőszövetség megalakulásának 20. évfordulóját, az eseményt megtisztelte jelenlétével Schönberger Jenő püspök Szatmárnémetiből.
A tanácskozás harmadik napján folytatódtak a nőszövetségi beszámolók, majd lelkipásztori tanácsok és javaslatok hangzottak el. Kovács Sándor főesperes, a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa, az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egysége lelki vezetője az imádság fontosságáról beszélt. Fábián Mária felolvasta II. János Pál pápa nőkhöz intézett köszönőlevelét. A tanácskozás zárásaként Schönberger Jenő köszöntötte a jelenlévőket, és további sikeres munkálkodást kívánt nekik az elkövetkezőkben is. Az őszi fórumot záró hálaadó szentmisén az elnöknők megújították fogadalmukat.
Molnos Sára. Szabadság (Kolozsvár)

Toró Tibor válasza Markó Béla SZKT-n elhangzott nyilatkozatára
ár megszoktuk, hogy az utóbbi időben akárhányszor alkalma van rá, Markó Béla volt RMDSZ-elnök leleplez egy újabb – többnyire Magyarország felől érkező – veszélyforrást, amely jövőnket fenyegeti. Hol a kedvezményes honosítás és a magyar állampolgárság iránti erdélyi tömegigény, hol a külhoni magyar állampolgároknak megadott szavazati jog váltja ki aggodalmát. Legutóbb az RMDSZ SZKT ülésén elhangzott beszédében pedig az Erdélyi Magyar Néppárt jogi bejegyzésében vélte felfedezni az újabb, ismételten az Orbán Viktor vezette kormány számlájára írt veszélyt. Bár mi a legnagyobb veszélyt az erdélyi magyarok jövőjére a megalkuvó, korrupcióra hajlamos és emiatt a zsarolásokkal szemben kiszolgáltatott politikai vezetőkben látjuk, akik azt hiszik, hogy két választás között bármit büntetlenül megtehetnek, úgy, hogy közben folyamatosan a magyar egységért aggódnak, Markó Bélának jogában áll költői képeivel ezen aggodalmának hangot adni.
Az azonban különösen cinikus és kétes ízlésre vall, ahogyan a Magyarországról érkező politikai ciánszennyezés metaforáját használja annak a kormánynak a miniszterelnök-helyetteseként, amely két RMDSZ-es miniszter, Kelemen Hunor és Borbély László aktív segédletével készül zöld utat adni a verespataki aranybánya-beruházásnak, annak ellenére, hogy két másik magyar képviselő, Áder János és Tőkés László javaslatára az Európai Parlament nemrég fogalmazott meg tiltást a ciántechnológián alapuló aranykitermelésnek.
Ha lenne tétje, felszólítanánk, kérjen elnézést és vonja vissza. Mint ahogy a legutóbbi, a magyar-magyar párbeszéd és együttműködés haszontalanságára vonatkozó nyilatkozatát is. De nem látjuk értelmét. Így csak arra kérjük, hasonló megnyilvánulásaival ne nehezítse azok törekvéseit, akik nem a párbeszéd ellehetetlenítésén, hanem annak elősegítésén és egy új, a kirekesztő egységdemagógia helyett a sokszínűségen és az összefogáson alapuló erdélyi magyar politikai képviselet kialakításán dolgoznak. Toró T. Tibor
az Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes elnöke
Kolozsvár, 2011. szeptember 18. Erdély.ma

Az EMNP bejegyzésének törlését kérik
Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének törlését kéri a Románia Haladásáért Nemzeti Szövetség Hargita megyei szervezete.
Nyilvánosan kérték Románia főügyészét, Laura Codruta Kövesit és Catalin Predoiu igazságügyi minisztert, fellebbezze meg a bukaresti táblabíróság határozatát, mely jóváhagyta az új alakulat bejegyzését és működését. A Románia Haladásáért Nemzeti Szövetség Hargita megyei elnöke, Claudiu Sere kijelentette: az új magyar párt kezdeményezője Tőkés László és Toró T. Tibor, akik autonómiát szeretnének Székelyföldnek, területi szeparatizmust, és Románia alkotmánya tiltja az ilyen politikai alakulatok létrejöttét.
Marosvásárhelyi Rádió. Erdély.ma

Kulturális Örökség Napjai – Pecsétes múzeum, furulyás Csernáton
Ezúttal is a körút bizonyult a Kulturális Örökség Napjai legvonzóbb programjának, egyetlen nap alatt összejött Sepsiszentgyörgyön egy buszra való közönség.
A Székely Nemzeti Múzeum családfa tematikájú családi napját is meglehetős érdeklődés övezte, a Kovászna Megyei Művelődési Központ csernátoni rendezvényén viszont nem csak az érdeklődők hiánya miatt maradtak el kézműves-foglalkozások, de a fás mesterségeket bemutatni hivatott kézművesekből is kevesen válaszoltak a felkérésre. Bejáratottá váltak immár a múzeumi családi napos műsorok, nem csak törzsközönsége alakult ki ezeknek a rendezvényeknek, de állandóan újabbak csatlakoznak hozzájuk. 
Így volt ez szombaton is, a Kulturális Örökség Napjain a családfarajzolás népes közönséget vonzott, aki csak rajzolni tud még, többé-kevésbé felismerhető képet festett felmenőiről, aki már számítógépen is tud írni, Kocs János családfarajzoló programjával készíthetett többgenerációs családfát – ha szerencséje volt, még kapcsolódásokra is rálelhetett, hiszen az Erdélyi Genealógiai Társaság vezetője az évek során mintegy 172 000 nevet tartalmazó adatbázist pötyögtetett be. De akár kézzel rajzolt, akár nyomtatott családfa lett a délelőtt eredménye, a hitelesítés nem maradhatott el: Szeles József restaurátor, felhasználva vasútmodellező szakértelmét, múzeumi pecsétet készített, a piros szalaggal átkötött papiroson a Kós-épületet és az SZNM feliratot visszaadó viasz igazolja: valódi és igazi mindaz, ami rajta találtatik.
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum udvarán kevesen akadtak, akik számba vegyék, mivel gyarapodott a gyűjtemény. Egyik régi ház árnyékában Ségercz Ferenc fúrta a fűzfa botocskát, körötte néhány gyerek áhítattal várta, mikor szólalhat meg a furulya. S amikor a mester megfújta, s hangszerkészítő társa is csatlakozott hozzá, igazi kedvcsináló kis koncert kerekedett. Csak a háziak hurcolkodtak bútorfestő kellékeikkel a közelükbe, a többi kézműves, aki alapanyagként a fát használja, el sem ment Csernátonba, bár hiába is tették volna. Persze, azért nem maradt néptelen a múzeum udvara, jöttek-mentek a különféle csoportok, s ide érkezett meg a megyei körútról is az autóbusznyi kiránduló, akiknek Tüzes István restaurátor Háromszék-szerte jó néhány faépületet mutatott meg és be: templomokat, haranglábakat és végül a csernátoni tájházakat.
Váry O. Péter
Háromszék. Erdély.ma

Magyar veszélyt kiáltanak
Ezúttal nem a román nacionalisták. Dühöt és minden bizonnyal félelmet válthatott ki az RMDSZ csúcsvezetőiből az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése. Szombaton a marosvásárhelyi SZKT-n ugyanis egyáltalán nem takarékoskodtak a Magyarország-ellenes durva kirohanásokkal.
Markó Béla és utódja, Kelemen Hunor nem átallotta egybehangzóan állítani, hogy a szomszédból, pontosabban Magyarországról ciánáradatként szabadították ránk az új pártot, mely immáron az erdélyi magyarság jövőjét sodorja veszélybe.
Az RMDSZ dühös vezetői Bukarestben igen csendesek. Tűrik a koalíciós partner packázásait, elnézik, hogy szemük láttára tépik darabjaira a magyar orvosképzést, vagy alapos körültekintéssel készítik elő a népszámlálási csalást, hogy csak a legaktuálisabbakat említsük. Néha egyet-egyet morrannak, de inkább erényt kovácsolnak társkormányzói hűségükből, megbízhatóságukból. Most félelmek gyötörhetik az urakat. Vesztett józan ész hiányára vall ugyanis, ha egy kisebbségi szervezet nem ismeri föl, hogy anyaország elleni durva kirohanása nemzetközösségi érdeket sért. Egyrészt még jobban elbizonytalaníthatja azokat az erdélyi magyar embereket, akik eddig arról értesülhettek, hogy létfontosságú célkitűzéseinkhez – például autonómia – az anyaország támogató hozzájárulása is szükségeltetik. Nem tagadva természetesen Bukarest jelentőségét vagy a románokkal való kiegyezés fontosságát sem. Másrészt az ésszerűség határait túllépő kijelentések valójában annak a magyar alkotmányba foglalt előírásnak az elutasításai, miszerint a mindenkori magyar kormány felelősséget vállal a határon túl élőkért. És erős bennünk a gyanú, hogy az erdélyi magyaroktól ennek kinyilatkoztatására sem Markó Béla, sem Kelemen Hunor nem kapott felhatalmazást. Senki nem vitatja, egység, egyetértés kellene. De a viszály magvát maguk vetették el, bő évtizede kimarván soraikból mindenkit, aki velük nem egy gombnyomásra-csengettyűszóra gondolkodott. Az RMDSZ, mely elvesztette tagsága túlnyomó részét – s bár újabban közvélemény-kutatásokkal próbálják bizonyítani, hogy még mindig őket tekinti egyetlen hiteles képviselőjének az erdélyi, illetve székelyföldi magyarság –, most láthatjuk, retteg a versenyhelyzettől. Történhetett volna ez másként is, de nekik a hatalom kellett, s ehhez érdekvédelmi szövetség helyett fegyelmezett, központosított, ellenvéleményt nem tűrő párt. Céljukat elérvén nem átallják kijelenteni: "Megvan a szükséges tapasztalatunk, hogy leállítsuk az ilyen típusú szennyezést." Nos, lássuk, miként.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tárgyalásra kész az új magyar párt (Számba vették a teendőket az EMNP vezetői)
A Gyergyószentmiklós melletti Borzonton tartotta a hét végén első munkamegbeszélését a frissen bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A pártalapítást kezdeményező EMNT választmánya és elnöksége elsősorban a rövid és középtávú teendőket vette számba.
Az előttünk álló néhány hónapban a népszámlálásra, a magyarság vállalásának népszerűsítésére, a Mikó Imre-terv nevet kapott gazdaságfejlesztési elképzelés életbeültetésére és a verespataki ciántechnológiás bányanyitás meggátolására összpontosítanak, de nem marad háttérben a pártépítési munka sem – ígérték szombati sajtótájékoztatójukon. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke azt is elmondta, szükségesnek tartották az EMNP és az EMNT viszonyának tisztázását is, "a mozgalomnak csak korlátozott eszközei lehetnek, a párt ellenben a politikai síkon érheti el a célok megvalósulását, de a mozgalom által nyújtott hátország ad neki erőt" – szögezte le Toró, és hozzáfűzte, az RMDSZ elveszítette a kezdeti idők széles mozgalmi támogatását, az MPP-nek pedig nem is volt ilyen. Elmondták azt is, céljuk az autonómia és ezáltal az erdélyi magyarság jövőjének biztosítása. Toró T. Tibor kiemelte, az EMNP is parlamenti párttá akar válni, és szeretne minél több képviselői és polgármesteri tisztséget szerezni a helyi önkormányzatokban. "Ha nem így lenne, akkor nem lett volna szükség pártalapításra" – mondotta. Kiemelte, a magyarság minél erősebb képviseletének biztosítása érdekében létfontosságú az egyeztetés a másik két magyar párttal, ám egyelőre nincs konkrét receptjük, tisztában vannak vele, más stratégiára van szükség a szórványban, az ötvenszázalékos magyar lakosságú településeken és a magyar többségű városokban, községekben. Az EMNP képviselői elmondták, az új párt mindenre nyitott, de ragaszkodnak ahhoz, hogy az együttműködést komoly tárgyalások előzzék meg, ahol a felek egyenlő partnerekként ülnek majd le egymással.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

EMNT–EMNP-tanácskozás Borzonton
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) választmánya, illetve a múlt héten bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ideiglenes elnöksége tanácskozott szombaton Borzonton. Papp Előd, a székelyföldi, Zatykó Gyula, a partiumi, Gergely Balázs a Közép-Erdély régió megbízottja, és Toró T. Tibor ideiglenes elnök sajtótájékoztatón számolt be az EMNP bejegyzéséről.
– A szombati tanácskozás központi témáját az EMNT és az EMNP viszonya jelentette – mondta Toró T. Tibor, mert "meggyőződésünk, hogy bármilyen politikai párt csak akkor lehet erős, főleg ha kisebbségi közösséget képvisel, ha mögötte erős, elkötelezett civil-politikai mozgalom van". Véleménye szerint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot az utóbbi időben sikerült egy ilyen mozgalommá alakítani, amelyet azonban pártpolitikai eszközökkel kellett kiegészíteni. Az RMDSZ valamikor mozgalomként indult, de párttá alakult és a mozgalom kikopott alóla, az MPP-nek nem is sikerült egy mozgalmat maga köré szervezni, s az eredmény meg is látszik, jelentette ki egyebek között az elnök.
A szervezet prioritásai között elsősorban a népszámlálást, a Mikó Imre-tervet és a verespataki beruházás ügyét említette, amely "most fordul célegyenesbe".
Zatykó Gyula a népszámlálás sikeréért kidolgozott akciótervet ismertette, amely által megpróbálnak minél több háztartásba eljutni, és felhívni a figyelmet egyrészt a kérdőívek csapdáira, másrészt arra, hogy mennyire fontos, hogy a magyar emberek megvallják magyarságukat. Mivel ez nemzeti ügy, felajánlották az RMDSZ-nek, hogy a munkát végezzék közösen, de az RMDSZ külön úton indult. Ezért civil szervezetek támogatásával végzik majd ezt a munkát, a kampányzáróra pedig Zilahon kerül sor, így próbálva erősíteni az ottani emberekben a magyarságtudatot.
Papp Előd ismertette a Mikó Imre-tervet, amely "felhívás a gazdasági összefogásra, annak felismerésére, hogy vannak megvalósítható közös érdekek, amelyek a jelenlegi keretek jobb kihasználásával megerősítik társadalmunkat, célokat adnak minden rétegnek és fenntartható jövőképet az erdélyi magyarság számára".
Gergely Balázs a verespataki aranybányatervről kijelentette, hogy a beruházást ellenzők az EMNP bejegyzésével erős szövetségest nyertek, mert ezt eddig egyetlen parlamenti párt sem tette meg. Ebben a harcban a civil szféra mellett szövetséges az Európai Parlament, amelynek plénuma elutasította a ciántechnológiát, de partner a Magyar, illetve a Román Tudományos Akadémia. "Úgy tűnik, szerencsétlen fordulatot vett az évek óta húzódó ügy, a politikai erők és az óriási pénzalapokkal rendelkező befektető minden eszközt felhasznál, hogy célegyenesbe fordítsa a ciánalapú kitermelést. Amennyiben nem tudunk hatékonyan és nagyon határozottan fellépni ezzel szemben, jó esély van arra, hogy a bányaberuházás megvalósuljon, amely potenciális veszély mind a Kárpát-medence ökoszisztémájára nézve, mind az ott elő közösségek számára". A román kormány felelősségét emelte ki ebben az ügyben, és javasolta, hogy a pillanatnyilag regnáló kormány ne hozzon döntést ebben a kérdésben, szervezzen minél szélesebb társadalmi vitát, a döntést pedig bízzák a jövőre megalakuló új kormányra.
Felhívta a figyelmet, hogy bár a kísértés nagy, a "júdáspénz ne befolyásolja a projekt elfogadását", óva intette az RMDSZ-t, hogy bármilyen megfontolásból, "akár azért, hogy a jövő évi kampányt ebből a pénzből finanszírozzák, akár személyes nyereségvágyból a tervnek zöldutat adjon". Ugyanakkor felkérte Kelemen Hunort, döntse el, elsősorban magyar és magyar közösségi vezető-e és ez a prioritás számára, vagy az, hogy Románia egyik minisztere, és mint ilyent, köthetik bizonyos, számunkra ismeretlen koalíciós megállapodások. "Kelemen Hunor és az RMDSZ akkor tudja józanon és hitelesen képviselni a magyar közösség érdekét, ha a bányaberuházást elutasítja. Ne bújjunk aláírások mögé, a régészeti bizottság véleménye mögé, vagy nem egészen világos biztonsági ígéretek délibábjai mögé, mert veszíteni fognak, ha ennek a beruházásnak zöldutat adnak" – jelentette ki Gergely Balázs.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyen ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa
A 2012-es választások, az ország újrafelosztása, a verespataki bányaprojekt és az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése volt a fő téma a szombaton Marosvásárhelyen megtartott SZKT- ülésen. Kelemen Hunor szövetségi elnök hangsúlyozta, minden magyar számít, az RMDSZ az arányos képviseletet tartja fontosnak a választási rendszer szempontjából.
Még az ülés megkezdése előtt leszavazták Eckstein Kovács Péter Verespatakra vonatkozó határozattervezetének napirendre tűzését, aminek értelmében az SZKT határozatot hozott volna arról, hogy az RMDSZ elutasítja Románia területén a ciántechnológián alapuló bányászatot. A szavazást követően hangzott el Kelemen Hunor szövetségi elnök négy fő kérdést érintő beszámolója. Időszerű problémákról beszélt, amelyek hosszú távon befolyásolhatják az erdélyi magyarság jövőjét, politikai érdekérvényesítő képességét: a jövő évi önkormányzati és parlamenti választások összevonásáról, a régiósításról, a választási rendszerről és Verespatakról, ugyanakkor nem hagyta szó nélkül az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését sem. A szövetségi elnök szerint egyrészt gazdasági (költségmegtakarítási), másrészt politikai érvek szólnak a 2012-es választások összevonása mellett. "A választások összevonásával nagyobb részvételre számítunk, jobban tudjuk mozgósítani szavazóinkat. Az elvi érvek, úgymint az, hogy az alkotmányos szabadságjogok, a demokrácia sérülnének, nem fenntarthatók, hiszen a választás szabadságának joga megvan" – jelentette ki, hozzátéve, hogy a választások összevonása más megközelítést, más stratégiát feltételez.
Hangsúlyozta, a választási rendszert illetően az RMDSZ az arányos képviseletet tartja fontosnak, azt, hogy minden szavazat mandátumban tükröződjön. A megyei listás rendszer a kiszámíthatóság szempontjából lenne jó, az RMDSZ azonban a "német vegyes rendszert" is jónak tartaná, azaz az egyéni választókerületes rendszer mellett az országos listát. Kelemen Hunor szerint a választások összevonását, illetve a választási rendszert az RMDSZ csak együtt, csomagban tudja kezelni, a választási rendszer ügyében pedig várhatóan az év végéig döntés születik, ugyanakkor a szövetség nem támogatja a levelezéses szavazást. Az ország régióinak átszervezése kapcsán kijelentette, 2012 előtt nem időszerű ezt megtenni, hiszen gazdasági válság idején ez társadalmi bizonytalanságot eredményezne, a választások után viszont szükség van a közigazgatási reformokra.
A verespataki beruházás ügyében a döntést Kelemen Hunor szerint sem a környezetvédelmi, sem a kulturális szaktárca, de még az RMDSZ sem hozhatja meg önmagában, ebben a kérdésben a kormánykoalíciónak kell állást foglalnia: támogatja-e vagy sem a ciántechnológiás bányaprojektet. Ami az EMNP bejegyzését illeti, a szövetségi elnök elmondta, kezdettől fogva hibának, tévedésnek, rossz döntésnek tartotta, mivel az új versenypárt gyengíti az erdélyi magyar közösséget. "A verseny az utolsó választások alkalmával nem erősítette az érdekképviseletet. Buta versenypárt buta stratégiával próbált nyerni, és sokat vesztettünk. A közvélemény-kutatások szerint az MPP-nek és az EMNP-nek együttvéve ugyanaz a támogatottsága, mint az MPP-nek volt 2008-ban, míg az RMDSZ-nek a támogatottsága – bár a kormányzati részvétel miatt kissé csökkent – még mindig 70 százalék körül van, és 2012 után is meg tudja őrizni az érdekképviseletet. Nem fogjuk hagyni, hogy ezt szétverjék, sem itthonról, sem Magyarországról. Képesek vagyunk hiteles jelöltekkel, programokkal kiállni. Minden magyar számít, hús- vér emberekben gondolkodunk" – mondta Kelemen Hunor. Hangsúlyozta, a válság hatására az erdélyi magyarok prioritásai átalakultak, elsősorban a gazdasági, szociális kérdések kerültek előtérbe, de ez nem jelenti azt, hogy a nemzetiséggel kapcsolatos problémák kevésbé fontosak.
Minden magyar, minden szavazat számít!
A szövetségi elnök beszámolója után a frakciók (Székelyföld, Partium, Novum Forum, Nemzeti Szabadelvű, MIÉRT, Tulipán, Szórvány, Kereszténydemokrata, Belső-Erdély, Progresszív) képviselői és egyéni felszólalók következtek, 3 illetve 5 percben. Szinte mindenik hozzászóló kitért az EMNP bejegyzésére, a 2012-es választásokra illetve a verespataki bányaprojektre.
Lakatos Péter a Partiumi frakció nevében az RMDSZ kormányzati szerepvállalását bírálta, hiszen, mint mondta, koalícióban vannak, de gyakorlatilag az történik, amit a PD-L akar. Jobb lett volna kilépni a koalícióból – jelentette ki, Kövér- Szász-Tőkéseknek pedig azt javasolta, érjék el, hogy az erdélyi felmenőkkel rendelkező magyar állampolgárok gyorsított eljárással vegyék fel a román állampolgárságot , szavazzanak a jövő évi választásokon, így az RMDSZ első helyen végez majd.
A Novum Forum frakció nevében dr. Kelemen Atilla rendkívül fontosnak nevezte a vidék "kézbentartását", hiszen az elmúlt választásokon is a vidék hozta minden párt esetében a szavazatok 60-70 százalékát, a vidékkel tudták megnyerni a Maros megyei tanácselnökséget. "Az EMNP bejegyzését veszélyesnek látom, bekövetkezhet, hogy minden magyar számítgatja majd, hol lenne érdemesebb indulni, esélyeket latolgat. A választások kitolása fél évvel lehetőséget ad az EMNP-nek, hogy megszervezze magát" – mondta.
A Keresztényemokrata frakció képviseletében Frunda György ara kérte Kelemen Hunort, hogy tegyék közzé a közvélemény-kutatások eredményeit, és közölte, nem aggódik az EMNP bejegyzése miatt, hiszen "ismerjük vezetőiket, tudjuk, mire képesek, ismerjük tevékenységüket az SZKT-ban, a parlamentben". Mindazonáltal elismerte, a választások kitolásával az EMNP időt, teret, lehetőséget nyer, ezért a RMDSZ-nek az előre hozott választásokat kellene szorgalmaznia. A választások összevonását rossz ötletnek tartotta, mivel "csorbítja a demokráciát", a választóknak pedig nemcsak a szabad választáshoz van joguk, hanem az információkhoz is. Alternatívája: először szervezzék meg a parlamenti, ezt követően az önkormányzati választásokat.
Bognár Zoltán a Progresszív frakció részéről fő problémának azt tartotta, hogy "hányan vagyunk, össze tudunk-e fogni és milyen esélyekkel indulunk a választásokon". Borbély László, a szövetség politikai elnöke Verespatak ügyére kitérve hangsúlyozta, 13 éve egyetlen környezetvédelmi miniszter sem vállalta, hogy ilyen vagy olyan döntést hozzon, de ezt meg kell tenni, a technikai bizottságot össze kellett ez ügyben hívni. Mindazonáltal Borbély szerint a választási törvény érdekli leginkább az RMDSZ-t, hiszen minden magyar, minden szavazat számít. Az RMDSZ nem fogad el egy olyan választási törvényt, ami nem felel meg a szövetségnek, az erdélyi magyarság érdekeinek – jelentette ki. Ami az EMNP-t illeti, "90 óta mindig mindig voltak pártocskák, amelyek ellenünk indultak, de itt vagyunk, és a jövőben is megnyerjük a választásokat" – jelentette ki, hozzátéve, "az EMNP az erdélyi magyarság akarata ellenére jegyezte be magát". Osváth Csaba ákosfalvi polgármester a választások előtti népszámlálás, a kérdőívek előkészítésének fontosságára hívta fe a figyelmet, Balogh József pedig arra, hogy a magyar vállalkozókat kell helyzetbe hozni, akiknek egyharmada az elmúlt négy évben csődöt mondott.
EMNP – politikai cián?
Végül Markó Béla miniszterelnök-helyettes szólalt fel, aki szerint az SZKT-n túl kevés hangzott el arról, ami számunkra a legfontosabb, például a tanügyi törvényről. – A MOGYE-n levő feszültség reális probléma, és ennek megoldása érdekében mindent megteszünk – hangsúlyozta. Az EMNP bejegyzését sokkal rosszabb, veszélyesebb beruházásnak nevezte, mint bármi más gazdasági beruházást, hiszen "politikai egységünket kérdőjelezi meg". "Politikai cián, nem tudom, milyen vegyítésben, töménységben. Magyarországi beruházás, politikai környezetszennyezés, de van erőnk, tapasztalatunk, hogy ezt megakadályozzuk" – jelentette ki Markó Béla.
A felszólalásokat követően a szövetségi szabályzat-felügyelő bizottság, a szövetségi ellenőrző bizottság és a szövetségi etikai és fegyelmi bizottság tagjait választották meg, Magyari Tivadar oktatási főtitkárhelyettest megerősítették tisztségében, megválasztották az SZKT állandó bizottságát.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Markó: Magyarországról jövő politikai ciánszennyezés az EMNT
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Magyarországról érkező „politikai cián”, „a politikai környezet szennyezése” az RMDSZ és az erdélyi magyarság számára – fogalmazott Markó Béla miniszterelnök-helyettes, a szövetség korábbi elnöke szeptember 17-én, szombaton, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi ülésén. Markó szerint ezt a „szennyezést” meg fogják állítani, megvan az ehhez szükséges tapasztalat. Rosszallta az EMNP bejegyzését Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is, aki szerint az „ostoba” magyar-magyar versengés gyengíti a magyarság képviseletét.
Párhuzamot vonva a verespatakon tervezett cianid-technológiás aranykitermelési projekttel, Markó Béla úgy fogalmazott: „Az EMNP még súlyosabb és számunkra még veszélyesebb Magyarországról érkező beruházás, amely elbizonytalanítja és szétrombolhatja az erdélyi magyarság politikai jövőjét”.
„Ez egy rossz beruházás, beszélnünk kell róla és ki kell mondanunk: Magyarországról érkezik. Ez a párt (az EMNP – szerk. megj.) számunkra politikai cián, nem tudjuk, mennyire koncentrált, de a politikai környezet szennyezése. (...) Ez a beruházás semmit nem fog arannyá változtatni az erdélyi magyarok számára, talán csak egyesek zsebébe termel majd aranyat” – jelentette ki Markó Béla.
Az RMDSZ ex-elnöke hozzátette: biztos abban, hogy az EMNT nem fogja szétrombolni az erdélyi magyarok politikai jövőjét. „Megvan a szükséges tapasztalatunk ahhoz, hogy megállítsuk ezt a fajta szennyezést” – fogalmazott.
Az RMDSZ húsz éve szembesül különféle magyar pártok létrehozásának kísérleteivel, amelyek mindig a választások előtt bukkannak fel, de eddig nem jártak sikerrel – mondta Markó.
„Sajnálom, hogy ez a kezdeményezés támogatásra talált Magyarországon, az EMNP létrehozását olyan magyarországi politikusok támogatták, akik nem ismerik a mi nagyon különleges helyzetünket” – vélekedett a kormányfőhelyettes.
„Rossz kezdeményezésnek” nevezte az EMNP létrehozását Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is. „Már a kezdetektől rossz ötletnek tartottam az EMNP bejegyzését. Nem tudom üdvözölni ezt a fejleményt, mivel az eddigi összes választás azt bizonyította, hogy a verseny nem tette szilárdabbá képviseletünket” – mondta Kelemen Hunor. Példaként említette a Szilágy Megyei Tanács elnöki tisztségét, amelyet szerinte a Magyar Polgári Párttal való „ostoba” verseny miatt „veszítettünk el”. „Említhetnék még példákat a Székelyföldről, a szórványból. Egy ostoba versenypárt, egy ostoba verseny elvitt a szavazatainkból” – fogalmazott.
Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarok bölcsek, ismerik érdekeiket és értékeiket, és a politikusok vitája helyett erős képviseletet kívánnak. Hozzátette: noha az RMDSZ támogatottsága – kormányzati szerepvállalása miatt – csökkent, a magyarlakta vidékeken még mindig több mint 70 százalékos támogatásra számíthat.
„Meggyőződésem, hogy 2012 után is megmarad a magyarság erős képviselete” – szögezte le Kelemen, aki szerint ezt „sem Magyarországról, sem máshonnan nem lehet megváltoztatni”, a józan ész pedig végül győzni fog. Krónika (Kolozsvár)

Hadisírok, melyek összekötnek
Nagyvárad – Hétfőn sajtótájékoztatót tartottak Sárközi Zoltán és Delorean Gyula RMDSZ-es önkormányzati képviselők, a Pro Liberta Partium Egyesület vezetői a szervezet Sas-palotabeli székhelyén.
Sárközi Zoltán elmondta: szeptember 9-én Pásztor Sándorral közösen, kettős minőségükben- a Pro Liberta Partium Egyesület és az önkormányzat képviselőiként- részt vettek egy nemzetközi konferencián Székesfehérváron. A körülbelül 60-70 meghívottal zajlott, Közös Európában együtt emlékezünk című tanácskozás szervezői a Székesfehérvári Önkormányzat, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör, valamint a Krajcáros Alapítvány voltak. Többek közt arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy Európában sok helyen a mai napig nincsenek megfelelően rendezve az első és második világháborúban elesett magyar honvédek határon túli emlékhelyei, illetve sírjai. Szó esett arról is, hogy ezek milyen állapotban vannak, mennyire gondozzák vagy hanyagolják el őket. A megbeszélésre Lengyelországból, Szlovákiából, Csehországból, Szlovéniából, Ausztriából és Olaszországból érkeztek kutatók. Az RMDSZ-sek tájékoztatták az egybegyűlteket a váradi helyzetről, az elmúlt évtizedek rombolásairól, arról, hogy jelenleg egyetlen megmaradt magyar hivatalos katonasír sincs a városban. A kilencvenes évek elején számolták fel nyom nélkül a Rulikowski temetőben az utolsó honvédsírokat úgy, hogy a csontok exhumálása nélkül ezen parcellákba temették a román hadsereg veteránjait.
Nyilatkozat
Ezzel szemben érdekes volt hallani, hogy Észak-Szlovákiában például állami támogatással, nagy lelkesedéssel ápolják a sírokat, és Szlovéniában is európai módon gondolkodva, komoly hozzáállást tanúsítanak az ügyben. A szimpózium lezárásaképpen a jelenlevők egy nyilatkozatot fogalmaztak meg: Hadisírok, melyek összekötnek bennünket címmel. Ennek lényege, hogy mindenben egyetértenek a hősi halottaknak kijáró tiszteletet illetően, bárhol is nyugodjanak. Ugyanakkor szerintük az utódok feladata a sírhelyük rendben tartása, az emlékük ápolása. Meglátásukban a hadisírok karbantartása állami feladat, de ez csak akkor lehetséges, ha megfelelő társadalmi támogatással bír. Sárközi Zoltán ennek kapcsán külön kiemelte a civil szervezetek ez irányú szerepvállalásának fontosságát.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Emlékmű a hősi halottaknak
Nagyvárad – A Pro Liberta Partium Egyesület és az RMDSZ-frakció azt szeretné, hogy november 11-én emlékművet állítsanak a Rulikowski-temetőben a két világháborúban elesett honvédek tiszteletére.
A részleteket Sárközi Zoltán és Delorean Gyula RMDSZ-es önkormányzati képviselők ismertették hétfőn egy sajtótájékoztató keretében. Elhangzott: egy korábbi román-magyar kormányülésen a két ország vezetői megegyeztek abban, hogy kölcsönösen gondozzák egymás első és második világháborús síremlékeit, illetve új emlékhelyeket állítanak fel ott, ahol ezek hiányoznak. Ennek alapján ezelőtt másfél évvel a román védelmi minisztérium illetékes igazgatósága felszólította a nagyváradi Polgármesteri Hivatalt arra, hogy tegyen lépéseket a Rulikowski-temetőben megszüntetett magyar hősi emlékhely pótlása érdekében.
Az átiratban ugyan egy egyszerű emléktábla szerepelt, viszont az RMDSZ-frakció és a Pro Liberta Partium Egyesület kiharcolta azt, hogy egy gúla alakú emlékművet állítsanak a sírkert főútjától balra eső, a zsidó temetővel sréhen-szemben található két parcellán. Az alkotást a városi költségvetésből finanszírozzák, viszont a kőanyagot az egyesület biztosítja, az emlékművet körülvevő fal megépítését pedig- melyen feltüntetik az első és második világháborúban Nagyváradon elesett magyar honvédek nevét- az anyaországi Honvédelmi Minisztérium keretében működő Magyar Hadisírgondozó Igazgatóság biztosítja a saját költségén. A gúlán egy tábla lesz látható, „Az első és a második világháborúban Nagyváradon elhunyt magyar katonák emlékére” felirattal. Az RMDSZ és az egyesület azt szeretné, hogy az avatóünnepségre november 11-én kerüljön sor, egy egésznapos kulturális program keretében. erdon.ro

„A múltunkat egységesen kell kezelnünk”
Nagyvárad- A közelmúltban Szakály Sándor budapesti történészprofesszor tartott előadást a II. világháborúról Nagyváradon, a Szacsvay Akadémia keretében. Ezt követően exkluzív interjút adott az erdon.ro-nak. 
– Az előadásában csupán a honvédségről beszélt, Magyarországon azonban létezett egy másik rendvédelmi alakulat, a csendőrség is. Kérem, erről a testületről is mondjon néhány szót.
Az 1881-ben létrehozott Magyar Királyi Csendőrség, amelyik 1945 májusáig létezett, illetve állt fenn, Európa egyik legszínvonalasabb és katonailag legjobban szervezett közbiztonsági őrtestülete volt. Ez volt a szakszerű megfogalmazása, és az akkori Magyarország területének mintegy 85–90 százalékán tartotta fönn a rendet. A szabályozás szerint a törvényhatósági jogú városokban rendőrség, míg azon kívüli településeken a csendőrség tartotta fenn a rendet. Megítélésemben a csendőrség nem működött jobban közre a magyarországi zsidóság deportálásában, mint más egyéb hatóság. A városokban a rendőrség hajtotta végre ezt a feladatot, a csendőrségnek a közreműködés volt a szerepe. Én azt gondolom, azt kell megnézni, hogy milyen biztonságot tudott adott esetben fenntartani a csendőrség. A korabeli statisztikai adatok szerint a bűncselekményi felderítési mutatók 75–95 százalék között működtek. Egy 12 ezer fős testületről beszélünk a két világháború közötti Magyarországon, ennyi lehetett ugyanis a csendőrség létszáma. Ebből 600 tiszt volt, a többi pedig az úgynevezett legénységi állomány tagjai, akik a tényleges feladatokat ellátták és végrehajtották.
– A mai Magyarországon lenne létjogosultsága a csendőrségnek?
Véleményem szerint nem az a lényeg, hogy egy rendvédelmi szervezetet, csendőrségnek vagy rendőrségnek neveznek, hanem a kérdés úgy vetődik fel, hogy milyen formában működtetik ezt. A csendőrségnek az volt, ha szabad így fogalmazni, a hatása és az ereje, hogy őrsrendszerben működött, ami azt jelenti, hogy laktanyaszerű elhelyezésben van a legénységi állomány. Éjjel-nappal ott van, tehát nem bemegy reggel 8 órára, felveszi a szolgálatot, néhány órával később leteszi, és hazamegy, hanem végig jelen van. Az állománynak maximum egyharmada lehetett nős, akik szintén állandóan bevethetőek voltak, és körülbelül, ha a szükség úgy hozta, 60–70 százalék lehetett egyszerre, ahogy ma mondanánk, a közterületen. Tehát nem a csendőrség elnevezés a lényeges, vagy, hogy kakastolla van-e, hanem az, hogy milyen szervezetben működik. Azt mondják napjainkban a hozzáértők, hogy a jelenlegi rendészeti rendszerben mérhetetlen mennyiségű az irányító és a felügyelő szervezet, és kevés a végrehajtó állomány. Ha volt például egy 14 fős csendőrörs, abból ha a szükség úgy kívánta, egyszerre nyolcan vagy tízen kint lehettek a területen, ugye két fős járőrökről van szó, és ezek állandóan, a korabeli szakkifejezéssel élve portyázták azokat a területeket, melyeket mindig kijelölt számukra az őrsparancsnok.
Rendre törekedni
– Napjainkban is hódítanak a szélsőjobboldali eszmék. Ön szerint ezek milyen rokonságot mutatnak Hitler vagy Mussolini gondolkodásvilágával? Hasonlóak vagy alkalmazkodtak a 21. századhoz?
Megmondom őszintén, nem foglalkozom ideológiával és pártpolitikával, de nekem az az érzésem, hogy ezek mindenhonnan merítenek valamilyen elemet, tehát különböző forrásokból gyúrják össze a szélsőjobboldali politikai erők az eszmevilágukat. Egy dolog megítélésem szerint nagyon valószínűsíthető: az emberek jelentős része a rendre törekszik, és amíg ezt nem érik el, addig ezeknek az eszméknek mindig lesz támogatottsága. Én tehát itt látom az alapvető problémát: ha a társadalom vagy a demokrácia nem képes jó értelemben vett rendet és fegyelmet fenntartani, és azt mondják, hogy az események, amelyek történnek, illetve a világ, amiben élünk, a liberalizmusnak és a szabad gondolkodásnak tudható be, akkor a másik oldal egyre inkább erősebb lesz.
Horthy István halála 
– Az előadásában több olyan második világháborús eseményt is említett, melynek végkifejlete megosztja a közvéleményt, különböző interpretációkra adva lehetőséget. Ilyen tragikus esemény Horthy István halála. Önnek mi a véleménye erről?
Ez egy érdekes kérdés. A halálának ötvenedik évfordulója alkalmából készült egy dokumentumfilm Magyarországon, aminek szakértője voltam, illetve szereplője is, akárcsak az özvegye. Az én véleményem az –és a korabeli megállapítás is ezt támasztja alá–, hogy egy repülőgépvezetői hiba okozta a szerencsétlenséget. Az özvegy Horthy Ilona arra esküszik, hogy biztos valami német provokáció, vagy machináció van ebben a dologban. Egykori repülőtisztek azt mondták, és én osztom az ő véleményüket, hogy a kormányfő-helyettes ugyan egy kitünő sportrepülő pilóta volt, de a vadászgépeken akkora gyakorlattal nem rendelkezett, mint ami szükséges lett volna. Egyébként már korábban is előfordult vele egy hasonló hiba, de nemcsak vele, hanem más repülőkkel is. Azt gondolom, hogy a magyar történelemben az összeesküvés elméleteknek tradicionálisan nagy hagyománya van. A magam részéről, de ez az én egyéni véleményem, egy repülőgépvezetői hibának tulajdonítom Horthy István halálát.
– Megostromolták vagy felszabadították a szovjetek Budapestet?
Nézze, ez egy nagyon érdekes dolog. Azt szoktam mondani, hogy ahogy a Szovjetunió nem kérte azt, hogy magyar katonák menjenek a területére, úgy Magyarország sem kérte, hogy szovjet katonák jöjjenek. Ha most nézzük, hogy a Szovjetunió számára –és ez teljesen logikus–, Magyarország ellenség volt, akkor ők elfoglalták Budapestet és Magyarországot. A Budapest ostromáért osztogatott szovjet emlékérmeken az a felirat szerepel, hogy Budapest elfoglalásáért, Varsó esetében pedig a város felszabadítása. Tehát itt van a különbség. A Szovjetunió logikusan Magyarországot ellenségnek tekintette, katonai értelemben tehát elfoglalta. Ugyanakkor politikai propagandaként természetesen azt hangoztatták, hogy felszabadították Magyarországot. Én meg azt szoktam mondani, hogy a felszabadítás akkor szükségeltetik, ha a felszabadítandó kéri a másik országot erre, és ez napjainkban is így van. Nagyon sok helyre viszik az európaiak, vagy mások a demokráciát, közben pedig az illető országok nem akarnak a mi demokráciánkból kérni.
Történelmi előadások
– Nagyváradon az utóbbi időben megszaporodtak a történelmi előadások, és elég élénk érdeklődés mutatkozik ezek iránt. Ön szerint mivel magyarázható ez a jelenség?
Nagyon nehéz Magyarországról megmondani, hogy miért olyan nagy az érdeklődés Váradon a történelmi előadások iránt. Én azt feltételezem, de önök, akik itt élnek igazolhatják vagy cáfolhatják ezt, hogy akárhogy vesszük, a határon kívül élő magyar kisebbség amikor történelmet tanul, általában az adott ország történelmét tanulja, tehát a magyar történelmet Felvidéken, Kárpátalján vagy itt, Erdélyben, legalábbis ahogy én hallottam a Magyarországra települt barátaimtól, kevésbé tanítják. Nyilván ez is egy magyarázata ennek a jelenségnek, hiszen egyrészt csak az olvasmányokból vagy a családi hagyományoknak köszönhetően tudnak önök többet a magyar történelemről. Másfelől pedig– és ez nem csupán magyarországi vagy partiumi tendencia–, egyre több ember akarja megismerni azt a múltat, aminek az alapján ő most valamelyik nemzethez tartozik, és nyilván ebből a jobbat vagy a szebbet szeretné, miközben a történelmük összességében nem csupán szép dolgokból áll. Én azt szoktam mondani, hogy nekünk a múltunkat egységesen kell kezelnünk, az elitélendő vagy a szomorú eseményeket ugyanúgy részének kell tekinteni, mint amit pozitívan értékelünk, akár mi, vagy akár mások.
– Ismétli magát a történelem?
Hát nem tudom. Szokták ezt hangoztatni, meg olyanokat is mondanak, hogy nincs új a nap alatt, a kettő nyilván összefügg. Azt gondolom, hogy pont úgy egészen biztosan nem ismétli önmagát. Biztos vannak olyan dolgok, amelyek ismétlődnek, olyan hibák, melyeket elkövetünk akár egyénként, akár nemzetként vagy országként, de azt hiszem, hogy nem teljesen egyformák ezek a történések.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Szatmár határok nélkül
Szombaton a magyarországi Fábiánházán megtartotta az első református találkozót a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület. A Szatmári Református Egyházmegyéből több településről érkezett küldöttség.
Az Ecsed-ménes Lovardában felállított színpadról Fülöp István parlamenti képviselő, aReformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket. ,,Mi reformátusok sokszor szerények vagyunk. Ne szégyelljük reformátusságunkat, hiszen ez összetartozást jelent. Számunkra a Szatmár kifejezés, a történelmi Szatmár megyét jelenti. Ez az egyesület református értékek alapján, ökumenikusan akar minket összekötni. Eggyé kell lennünk, hogy megmutathassuk, képesek vagyunk az összefogásra. Meg kell tanuljunk magyarnak lenni. Magyarok csak akkor lehetünk, ha a magunk helyén jól végezzük a dolgunk. A cselekvő szeretet az, ami példát tud számunkra mutatni. A történelmi Szatmár megyében minden megvan, ami ott van a Kárpát-medencében, csupán élni kell ezekkel a felhalmozott értékekkel, és újabb értékeket kell teremteni” – hangsúlyozta az egyesület elnöke.
Ünnepi istentisztelet 
Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke példaértékűnek tartotta a szatmáriak kezdeményezését. Az összefogás biztos jelei ezek. Rettenetes dolog volt az, hogy a két egyházmegyét határok választották el. Ezek alatt az évtizedek alatt sokan elveszítették az önbizalmat, a változások után nem tudtak élni az új lehetőségekkel. Úgy érezzük, hogy eljött az önbizalom megerősödésének órája. Nyitni akarunk egymás felé, hogy segíteni tudjunk egymáson. A szép cselekedeteket, a példás mozdulatokat próbáljuk belevinni egymás szívébe.
Ft. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is példaértékűnek nevezte a kezdeményezést. Isten nem csak az Ószövetségben volt képes kihozni népét a rabságból, hanem most is képes összegyűjteni azt a szétszóródottságból. Ez a feladata a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesületnek: hogy összegyűjtsön bennünket, és megtanítson arra, hogy hagyjunk fel a bálványokkal, mert azok nem tudnak rajtunk segíteni. Úgy tudjuk egymást megismerni, úgy tudunk közösen elérni eredményeket, ha hálát adunk Isten szabadító erejéért.
Az istentisztelet során a százéves, 1911-ben Berta István kántortanító által alapított Börvelyi Református Énekkar szolgált Kun Béla irányításával.
Kopjafaavatás, ünnepi műsor
Fülöp István az istentisztelet után jelentette be, hogy elkezdik a Református Nemzeti Emlékpark létrehozását. Ennek első lépéseként kopjafát állítottak, amelyet a két püspök áldott meg. Fülöp István Wass Albert szavait idézte:,,Tiszteld őseidet, mert rajtuk keresztül nyertél életet és hazát.” A parlamenti képviselő kiemelte: ,,Méltónak kell lennünk történelmünkhöz, elődeink törekvéseihez, hitéhez. Utat kell mutatnunk az utánunk jövő generációknak, hiszen csak így maradhatunk meg keresztyénnek és magyarnak Európában. Hiszem és vallom, hogy múltunk nélkül csonka a jelenünk és nincs jövőnk.”
A színpadon dr. Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos jelenlétében tíz romániai lakos tette le a magyar állampolgársági esküt, majd Gyarmati Endre Fábiánháza és Domokos Sándor Kolcs község polgármestere aláírta a Fábiánháza és Szamoskrassó közötti testvértelepülési szándéknyilatkozatot.
A színpadon kulturális műsor várta az érdeklődőket. Romániai részről fellépett a Szatmárpálfalvai Ifjúsági Énekkar, az Ombodi Hagyományőrző Csoport, Török József és zenekara, valamint Varga Sándor színművész. Külön sátra volt a Szatmár-Németi Egyházközség nőszövetségének. Az előadásokkal párhuzamosan előadások hangzottak el, amelyeket kerekasztal-beszélgetés követett. erdon.ro