Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. szeptember 23.
Elmaradt a döntés Románia schengeni csatlakozásáról
Bizonytalan ideig halasztódik Románia és Bulgária csatlakozása a belső uniós határok megszűnése nyomán létre jött schengeni övezethez, miután a lengyel EU-elnökség az előre bejelentett holland és finn vétó miatt nem is bocsátotta szavazásra az Európai Unió belügyi és igazságügyi bizottságában a kétlépcsős csatlakozásról szóló kompromisszumos tervet. Az európai uniós belügyminisztereknek az EU belügyi és igazságügyi bizottságának csütörtöki, brüsszeli ülésén kellett volna dönteniük a schengeni bővítés kérdésében. Azonban Hollandia és Finnország korábban jelezte, hogy nem támogatja a két ország felvételét, mivel nem tartják megbízhatónak a külső határok védelmét, és a korrupcióellenes küzdelem hatékonyságát is megkérdőjelezik.
Miután a belügyminiszteri értekezleten a 22 tagállam belügyminiszterei ismertették álláspontjukat, a tanácskozást felfüggesztették, és a tagállamok EU-nagykövetei folytatták az egyeztetést arról a kompromisszumos tervről, amelyet a lengyel EU-elnökség dolgozott ki, és amelynek értelmében két lépcsőben történne meg a bővítés: először csak a légi és a vízi határátkelőkön oldanák fel a határellenőrzést, a szárazföldi határok ügyében pedig csak jövőre döntenének.
Az EU soros lengyel elnöksége bejelentette: két állam – Hollandia és Finnország – lehetetlenné tette a döntést Románia és Bulgária schengeni csatlakozása tekintetében. „Ígéretszegés történt”, mivel a két tagjelölt állam uniós csatlakozása alkalmával ígéretet kapott arra, hogy a feltételek teljesítése esetén tagjai lesznek a Schengen-övezetnek.
„Ennek alapján pedig szomorú következtetést kell levonnunk a tagállamok közti kölcsönös bizalom tekintetében” – nyilatkozta csütörtökön Brüsszelben Jerzy Miller lengyel belügyminiszter. „Április óta tudjuk, hogy a két állam teljesítette a csatlakozási feltételeket. Az uniós csatlakozásuk alkalmával Romániának és Bulgáriának tett ígéretet nem sikerült betartani” – tette hozzá a lengyel miniszter.
Hollandia és Finnország már a tanácskozás előtt megismételte csütörtökön: egyelőre nem támogatja, hogy Románia és Bulgária csatlakozhasson a belső határellenőrzéstől mentes schengeni övezethez.
A tanácskozására érkező Gerd Leers holland bevándorlási és menedékjogi miniszter újságíróknak azt mondta: Hága elismeri, hogy a két ország határvédelme technikai értelemben felkészült a csatlakozásra, de ezen túlmutató bizalomra is szükség lenne: arra, hogy száz százalék biztonsággal meg tudják állapítani, a két szóban forgó ország mindent megtesz a korrupció és a szervezett bűnözés ellen. Leers szerint jelenleg nem ez a helyzet, így Hollandia nem támogatja azt a kompromisszumos elképzelést, hogy idén ősszel csupán a vízi és a légi kikötőkben töröljék el a határellenőrzést, a szárazföldi átkelőkről pedig csak jövőre döntsenek.
A zárt ajtók mögött folyó megbeszélésről később diplomatáktól az szivárgott ki, hogy Hollandia mellett Finnország is elutasította a két ország idén márciusi csatlakozását megtorpedózó franciák és a németek által elfogadhatónak gondolt kompromisszumos javaslatot.
Az uniós tagállamok zöme egyébként a bővítés mellett foglalt állást: Wilfried Martens, a konzervatív alakulatokat tömörítő Európai Néppárt (EPP) elnöke, aki a néppát háromnapos nyári egyetemére érkezett Bukarestbe csütörtökön, biztosította az őt fogadó Emil Boc miniszterelnököt arról, hogy az EPP-tag belügyminiszterek – a hollandon kívül – támogatják a két ország schengeni csatlakozását. Martens közölte, a többi EPP-s miniszter megpróbálja meggyőzni holland kollégáját a román ésa bolgár csatlakozás szükségességéről.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, aki szintén találkozott Martensszel, kifejtette, nehéz elfogadni, hogy újabb feltételeket szabnak Románia számára, amikor a csatlakozás technikai felktételeit már teljesítette. Szerinte a baj forrása Hollandián belül található, az ottani belpolitikában.
Mint ismeretes, a hivatalos román álláspont az, hogy a holland ellenkezés a hágai kormánykoalícióban részt vevő euroszkeptikus Szabadságpárt ellenkezésének tudható be.
Traian Băsescu román államfő az ügy kapcsán elmondta: amennyiben Hollandia fenntartja elutasító álláspontját, Románia az Európai Tanács októberi ülésén napirendre kívánja tűzetni a bővítés kérdését.
A bukaresti belügyminisztérium schengeni osztályának vezetője, Marian Tutilescu ugyanakkor azt mondta: nem kizárt az sem, hogy Románia az európai bírósághoz fordul a vétó miatt.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
Bizonytalan ideig halasztódik Románia és Bulgária csatlakozása a belső uniós határok megszűnése nyomán létre jött schengeni övezethez, miután a lengyel EU-elnökség az előre bejelentett holland és finn vétó miatt nem is bocsátotta szavazásra az Európai Unió belügyi és igazságügyi bizottságában a kétlépcsős csatlakozásról szóló kompromisszumos tervet. Az európai uniós belügyminisztereknek az EU belügyi és igazságügyi bizottságának csütörtöki, brüsszeli ülésén kellett volna dönteniük a schengeni bővítés kérdésében. Azonban Hollandia és Finnország korábban jelezte, hogy nem támogatja a két ország felvételét, mivel nem tartják megbízhatónak a külső határok védelmét, és a korrupcióellenes küzdelem hatékonyságát is megkérdőjelezik.
Miután a belügyminiszteri értekezleten a 22 tagállam belügyminiszterei ismertették álláspontjukat, a tanácskozást felfüggesztették, és a tagállamok EU-nagykövetei folytatták az egyeztetést arról a kompromisszumos tervről, amelyet a lengyel EU-elnökség dolgozott ki, és amelynek értelmében két lépcsőben történne meg a bővítés: először csak a légi és a vízi határátkelőkön oldanák fel a határellenőrzést, a szárazföldi határok ügyében pedig csak jövőre döntenének.
Az EU soros lengyel elnöksége bejelentette: két állam – Hollandia és Finnország – lehetetlenné tette a döntést Románia és Bulgária schengeni csatlakozása tekintetében. „Ígéretszegés történt”, mivel a két tagjelölt állam uniós csatlakozása alkalmával ígéretet kapott arra, hogy a feltételek teljesítése esetén tagjai lesznek a Schengen-övezetnek.
„Ennek alapján pedig szomorú következtetést kell levonnunk a tagállamok közti kölcsönös bizalom tekintetében” – nyilatkozta csütörtökön Brüsszelben Jerzy Miller lengyel belügyminiszter. „Április óta tudjuk, hogy a két állam teljesítette a csatlakozási feltételeket. Az uniós csatlakozásuk alkalmával Romániának és Bulgáriának tett ígéretet nem sikerült betartani” – tette hozzá a lengyel miniszter.
Hollandia és Finnország már a tanácskozás előtt megismételte csütörtökön: egyelőre nem támogatja, hogy Románia és Bulgária csatlakozhasson a belső határellenőrzéstől mentes schengeni övezethez.
A tanácskozására érkező Gerd Leers holland bevándorlási és menedékjogi miniszter újságíróknak azt mondta: Hága elismeri, hogy a két ország határvédelme technikai értelemben felkészült a csatlakozásra, de ezen túlmutató bizalomra is szükség lenne: arra, hogy száz százalék biztonsággal meg tudják állapítani, a két szóban forgó ország mindent megtesz a korrupció és a szervezett bűnözés ellen. Leers szerint jelenleg nem ez a helyzet, így Hollandia nem támogatja azt a kompromisszumos elképzelést, hogy idén ősszel csupán a vízi és a légi kikötőkben töröljék el a határellenőrzést, a szárazföldi átkelőkről pedig csak jövőre döntsenek.
A zárt ajtók mögött folyó megbeszélésről később diplomatáktól az szivárgott ki, hogy Hollandia mellett Finnország is elutasította a két ország idén márciusi csatlakozását megtorpedózó franciák és a németek által elfogadhatónak gondolt kompromisszumos javaslatot.
Az uniós tagállamok zöme egyébként a bővítés mellett foglalt állást: Wilfried Martens, a konzervatív alakulatokat tömörítő Európai Néppárt (EPP) elnöke, aki a néppát háromnapos nyári egyetemére érkezett Bukarestbe csütörtökön, biztosította az őt fogadó Emil Boc miniszterelnököt arról, hogy az EPP-tag belügyminiszterek – a hollandon kívül – támogatják a két ország schengeni csatlakozását. Martens közölte, a többi EPP-s miniszter megpróbálja meggyőzni holland kollégáját a román ésa bolgár csatlakozás szükségességéről.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, aki szintén találkozott Martensszel, kifejtette, nehéz elfogadni, hogy újabb feltételeket szabnak Románia számára, amikor a csatlakozás technikai felktételeit már teljesítette. Szerinte a baj forrása Hollandián belül található, az ottani belpolitikában.
Mint ismeretes, a hivatalos román álláspont az, hogy a holland ellenkezés a hágai kormánykoalícióban részt vevő euroszkeptikus Szabadságpárt ellenkezésének tudható be.
Traian Băsescu román államfő az ügy kapcsán elmondta: amennyiben Hollandia fenntartja elutasító álláspontját, Románia az Európai Tanács októberi ülésén napirendre kívánja tűzetni a bővítés kérdését.
A bukaresti belügyminisztérium schengeni osztályának vezetője, Marian Tutilescu ugyanakkor azt mondta: nem kizárt az sem, hogy Románia az európai bírósághoz fordul a vétó miatt.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2011. szeptember 23.
Visszavonták Kertész Ákos díszpolgári címét
Visszavonta Kertész Ákos író budapesti díszpolgári címét a Fővárosi Közgyűlés heti rendkívüli ülésén. Az előterjesztést 20 igen, 9 nem és 2 tartózkodó szavazattal fogadta el a testület.
Az Amerikai Népszavában augusztus 29-én jelent meg Kertész Ákos nyílt levele, amelyben az író úgy fogalmaz: „a magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: »ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.« De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud, és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!”
Kertész Ákos szeptember 2-án az MTI-nek úgy reagált: amit írt, azt az Amerikai Népszavának írta, s véleménye szerint azt itthon nem kérhetik rajta számon. Az író később helyreigazította nyílt levelének azt az állítását, amely szerint „a magyar genetikusan alattvaló” volna: megfogalmazása szerint „helyesen ilyen mondat nincs”.
A Fidesz-KDNP és a Jobbik képviselői igennel szavaztak, az MSZP-frakció és az LMP-s Kaltenbach Jenő nemmel szavazott, a másik két LMP-s képviselő tartózkodott. Kertész Ákos díszpolgári címének visszavonását a Fidesz-KDNP-frakció több képviselője – Németh Zoltán, Németh Szilárd, Raduly József és Velkey György – kezdeményezte.
Németh Zoltán frakcióvezető az ülés előtt azzal indokolta az előterjesztést az MTI-nek: „Kertész Ákos nem méltó arra, hogy továbbra is a főváros díszpolgára maradjon, érdemtelenné és méltatlanná vált azon magyargyalázó kijelentései után”, amelyeket az Amerikai Népszavában megjelentetett. Az előterjesztésről éles, több esetben személyeskedő vita folyt. Szabadság (Kolozsvár)
Visszavonta Kertész Ákos író budapesti díszpolgári címét a Fővárosi Közgyűlés heti rendkívüli ülésén. Az előterjesztést 20 igen, 9 nem és 2 tartózkodó szavazattal fogadta el a testület.
Az Amerikai Népszavában augusztus 29-én jelent meg Kertész Ákos nyílt levele, amelyben az író úgy fogalmaz: „a magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: »ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.« De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud, és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!”
Kertész Ákos szeptember 2-án az MTI-nek úgy reagált: amit írt, azt az Amerikai Népszavának írta, s véleménye szerint azt itthon nem kérhetik rajta számon. Az író később helyreigazította nyílt levelének azt az állítását, amely szerint „a magyar genetikusan alattvaló” volna: megfogalmazása szerint „helyesen ilyen mondat nincs”.
A Fidesz-KDNP és a Jobbik képviselői igennel szavaztak, az MSZP-frakció és az LMP-s Kaltenbach Jenő nemmel szavazott, a másik két LMP-s képviselő tartózkodott. Kertész Ákos díszpolgári címének visszavonását a Fidesz-KDNP-frakció több képviselője – Németh Zoltán, Németh Szilárd, Raduly József és Velkey György – kezdeményezte.
Németh Zoltán frakcióvezető az ülés előtt azzal indokolta az előterjesztést az MTI-nek: „Kertész Ákos nem méltó arra, hogy továbbra is a főváros díszpolgára maradjon, érdemtelenné és méltatlanná vált azon magyargyalázó kijelentései után”, amelyeket az Amerikai Népszavában megjelentetett. Az előterjesztésről éles, több esetben személyeskedő vita folyt. Szabadság (Kolozsvár)
2011. szeptember 23.
Félárbocon a nagysármási magyar oktatás
"…A Belső-Mezőségnek nincs magyar középiskolája, kollégiuma, ahol össze lehetne gyűjteni a magyar gyermekeket, hogy ne forduljon elő például az, hogy Sármás körzetében több mint száz 0-14 éves gyermek nem részesül magyar oktatásban" – hívta fel a figyelmet Vetési László, az Erdélyi Református Püspökség szórványügyi előadója az áprilisban tartott II. Mezőségi Civil Műhelyen.
Az ott hallott adatokból kiindulva szervezett baráti beszélgetést a kolozsvári székhelyű Szórványtengely Mozgalom és lapunk a sármási református egyházközség gyülekezeti termében. A helyhatóságot Sallai Imre, Nagysármás alpolgármestere képviselte, részt vett Ötvös József, a Marosi Egyházmegye esperese, az Erdélyi Református Püspökség generális direktora, Kántor Attila, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperese, Trombitás Jolán óvónő, Bartha Erzsébet, Györfi Apollónia, Sallai Ildikó, Székely Szabina tanítónők és Rigó Ildikó kémia szakos tanár.
Szabó Csaba, a Szórványtengely Mozgalom vezetője, az RTV kolozsvári stúdiójának munkatársa a mozgalom céljairól és az elért eredményekről számolt be, olyan iskolákról, ahol szinte a semmiből sikerült a magyar tannyelvű oktatás fontos központjait kialakítani. Szólt azoknak az újságíróknak a tevékenységéről, akik a Világhírnév Kiadó Fehér Hollók sorozatában közölt riportjaikban, írásaikban gyakran foglalkoznak a szórványban élő magyarság sajátos gondjaival.
A beszélgetés során derült ki, hogy az anyanyelvi oktatásból kimaradó környékbeli gyermekeken kívül nem mentes a gondoktól a nagysármási magyar nyelvű oktatás sem. A valamikori párhuzamos osztályok alig több mint fél osztálynyi gyermekre zsugorodtak. Balázs Lajos, a rendezvényt vendégül látó helybeli református lelkész adatai szerint 2007-ben négy, az elmúlt évben mindössze három gyermeket kereszteltek, s a házasságkötések száma is kettő és nyolc között mozgott. Amikor ezek a nemzedékek iskolába kerülnek, a gyerekek számát illetően amúgy is hiányos létszámmal működő sármási magyar óvodai és iskolai tagozaton kénytelenek lesznek az osztályokat összevonni. Bár az óvodában 12-15 tagú csoportok működnek, s a múlt tanévben 18-an voltak az előkészítő csoportban, az idén mindössze 13-an kezdték meg az első osztályt. Két család elköltözött, két gyermeket román tagozatra adtak, egy pedig visszamaradt az óvodában. Az I-IV. osztályokban is kevés a gyermek, 11-en járnak második, 15-en harmadik és 17-en a negyedik osztályba. A felsőbb osztályokban sem sokkal jobb az arány, az ötödikben 14-en, hatodikban 13-an, hetedikben 15-en, nyolcadikban 14-en tanulnak. Ha nem sikerül gyermekeket toborozni a környékbeli falvakból, ahol már megszűnt a magyar iskola, akkor távlatokban hasonló sors vár a sármási magyar oktatásra is. Holott, ahogy Vetési László fogalmazott, sokan arra gondoltak, hogy a belső Mezőségnek ez a szép települése alkalmas lenne egy gyűjtőpont kialakítására, ahol kollégiumot is ki lehetne alakítani. Nagysármás oktatási központtá alakítása 2003-ban az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának szórványügyekben tartott összejövetelén is felmerült. A megvalósuláshoz azonban következetességre, összefogásra, tettekre lett volna szükség. A tervekhez képest jelenleg nem működik magyar középiskolai osztály a nagysármási iskolában. A szülők közül ketten-hárman engedhetik meg, hogy valamelyik környező városban járassák kilencediktől a gyermeküket, mivel a havi költségek közel nyolcszáz lej körül vannak. A többi általános iskolát végző sármási diák a román tagozaton tanul tovább. Véleményünk szerint hasznos lenne felvenni a kapcsolatot a szamosújvári Téka Alapítvánnyal, hisz az ott működő bentlakásos, jól felszerelt és komplex képzést nyújtó kollégium a mezőségi gyermekek érdekében jött létre, akiknek az utaztatását is megoldották.
Balázs Lajos református lelkipásztor visszatekintőjéből az derült ki, hogy a XX. század kezdetén sem volt zökkenőmentes a sármási magyar oktatás helyzete. Az impériumváltás utáni időszakban a református parókián szervezték meg a felekezeti oktatást, de 1922-ben a nem megfelelő körülményekre hivatkozva bezáratták az iskolát. Később, 1930-ban, amikor már 250 iskolaköteles gyermek volt, megszüntették a magyar nyelvű oktatást. 1938-ban, amikor Vásárhelyi János püspök közbenjárására lépések történtek egy tanító alkalmazása és felekezeti iskola építése ügyében, a magyar tanulók száma 270 volt.
Sallai Imre alpolgármester szerint, amivel a jelen levő pedagógusok is egyetértettek, Sármás nagy problémája, hogy a külföldi munkalehetőség, a környező városok elszippantják a fiatalokat, s ahhoz, hogy az iskola megmaradjon, vállalkozások beindítására lenne szüksége, amelyek megélhetést biztosítanak a helybelieknek. Erre Sármáson minden feltétel adott lenne, jó az út, elkészült a közművesítés, s központja szépen rendezett település benyomását kelti.
Azzal kapcsolatosan, hogy miképpen lehetne a környező falvakban levő gyermekeket összegyűjteni, Kántor Attila esperes nem túl bizakodó. A bemutatott statisztikák szerint egyre kevesebb a reformátusok száma, több faluban már nincsen senki, gyerek pedig alig maradt.
A helybeliek szerint próbálkoztak a környező iskolákban, de egyrészt a szülők nem egyeztek bele, hogy mindennap utazzon a gyerek, másutt az iskolából nem engedték el, mert nélkülük megszűnt volna a román tagozat is, s van, ahol a lelkész zárkózott el az együttműködéstől, másutt már szégyellik vállalni magyarságukat. A lelkészek azonban, akik bővebben beszámolhattak volna a sajátos helyzetről, sajnos nem voltak jelen, és a tanfelügyelőség képviselője sem jött el a megbeszélésre. Az a tény, hogy Sármás három megye találkozásánál fekszik, megnehezíti a helyzetet, hisz a gyermekeket különböző megyékből kellene toborozni. Az iskolabusz jelenleg Lárgáról és Marócházáról szállítja az iskolásokat, de még egy-két útvonalra szükség lenne. Ahhoz, hogy megmaradjon a magyar tagozat az óvodában és az iskolában is, ha jövőtől a tanintézmények finanszírozása a tanulók után járó fejpénz alapján történik majd, lépni kell. A megbeszélésen elhangzott, immár elkerülhetetlen, hogy ezeket a tevékenységeket, mivel az alpolgármesternek nagyon sok a tennivalója, egy helybeli alapítvány vállalja fel. Ennek létrehozásában kellene támogatni a nagysármásiakat, hogy pályázni tudjanak.
Az iskolán kívül szó esett arról is, hogy Nagysármás és környéke felfedezéséhez, ahol 1908-ban fúrták az első földgázkitermelő szondát, s ahol a határban ma is vannak égő tüzek, s ahol a mezőségi táj s a közelben levő tavak sok szép látnivalót nyújtanak, nagyobb népszerűsítésre lenne szükség, s a jól átgondolt turizmus is jövedelmet, munkahelyeket jelenthetne – hangzott el a beszélgetés során, amit a helybeliek valószínűleg továbbgondolnak majd.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)
"…A Belső-Mezőségnek nincs magyar középiskolája, kollégiuma, ahol össze lehetne gyűjteni a magyar gyermekeket, hogy ne forduljon elő például az, hogy Sármás körzetében több mint száz 0-14 éves gyermek nem részesül magyar oktatásban" – hívta fel a figyelmet Vetési László, az Erdélyi Református Püspökség szórványügyi előadója az áprilisban tartott II. Mezőségi Civil Műhelyen.
Az ott hallott adatokból kiindulva szervezett baráti beszélgetést a kolozsvári székhelyű Szórványtengely Mozgalom és lapunk a sármási református egyházközség gyülekezeti termében. A helyhatóságot Sallai Imre, Nagysármás alpolgármestere képviselte, részt vett Ötvös József, a Marosi Egyházmegye esperese, az Erdélyi Református Püspökség generális direktora, Kántor Attila, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperese, Trombitás Jolán óvónő, Bartha Erzsébet, Györfi Apollónia, Sallai Ildikó, Székely Szabina tanítónők és Rigó Ildikó kémia szakos tanár.
Szabó Csaba, a Szórványtengely Mozgalom vezetője, az RTV kolozsvári stúdiójának munkatársa a mozgalom céljairól és az elért eredményekről számolt be, olyan iskolákról, ahol szinte a semmiből sikerült a magyar tannyelvű oktatás fontos központjait kialakítani. Szólt azoknak az újságíróknak a tevékenységéről, akik a Világhírnév Kiadó Fehér Hollók sorozatában közölt riportjaikban, írásaikban gyakran foglalkoznak a szórványban élő magyarság sajátos gondjaival.
A beszélgetés során derült ki, hogy az anyanyelvi oktatásból kimaradó környékbeli gyermekeken kívül nem mentes a gondoktól a nagysármási magyar nyelvű oktatás sem. A valamikori párhuzamos osztályok alig több mint fél osztálynyi gyermekre zsugorodtak. Balázs Lajos, a rendezvényt vendégül látó helybeli református lelkész adatai szerint 2007-ben négy, az elmúlt évben mindössze három gyermeket kereszteltek, s a házasságkötések száma is kettő és nyolc között mozgott. Amikor ezek a nemzedékek iskolába kerülnek, a gyerekek számát illetően amúgy is hiányos létszámmal működő sármási magyar óvodai és iskolai tagozaton kénytelenek lesznek az osztályokat összevonni. Bár az óvodában 12-15 tagú csoportok működnek, s a múlt tanévben 18-an voltak az előkészítő csoportban, az idén mindössze 13-an kezdték meg az első osztályt. Két család elköltözött, két gyermeket román tagozatra adtak, egy pedig visszamaradt az óvodában. Az I-IV. osztályokban is kevés a gyermek, 11-en járnak második, 15-en harmadik és 17-en a negyedik osztályba. A felsőbb osztályokban sem sokkal jobb az arány, az ötödikben 14-en, hatodikban 13-an, hetedikben 15-en, nyolcadikban 14-en tanulnak. Ha nem sikerül gyermekeket toborozni a környékbeli falvakból, ahol már megszűnt a magyar iskola, akkor távlatokban hasonló sors vár a sármási magyar oktatásra is. Holott, ahogy Vetési László fogalmazott, sokan arra gondoltak, hogy a belső Mezőségnek ez a szép települése alkalmas lenne egy gyűjtőpont kialakítására, ahol kollégiumot is ki lehetne alakítani. Nagysármás oktatási központtá alakítása 2003-ban az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának szórványügyekben tartott összejövetelén is felmerült. A megvalósuláshoz azonban következetességre, összefogásra, tettekre lett volna szükség. A tervekhez képest jelenleg nem működik magyar középiskolai osztály a nagysármási iskolában. A szülők közül ketten-hárman engedhetik meg, hogy valamelyik környező városban járassák kilencediktől a gyermeküket, mivel a havi költségek közel nyolcszáz lej körül vannak. A többi általános iskolát végző sármási diák a román tagozaton tanul tovább. Véleményünk szerint hasznos lenne felvenni a kapcsolatot a szamosújvári Téka Alapítvánnyal, hisz az ott működő bentlakásos, jól felszerelt és komplex képzést nyújtó kollégium a mezőségi gyermekek érdekében jött létre, akiknek az utaztatását is megoldották.
Balázs Lajos református lelkipásztor visszatekintőjéből az derült ki, hogy a XX. század kezdetén sem volt zökkenőmentes a sármási magyar oktatás helyzete. Az impériumváltás utáni időszakban a református parókián szervezték meg a felekezeti oktatást, de 1922-ben a nem megfelelő körülményekre hivatkozva bezáratták az iskolát. Később, 1930-ban, amikor már 250 iskolaköteles gyermek volt, megszüntették a magyar nyelvű oktatást. 1938-ban, amikor Vásárhelyi János püspök közbenjárására lépések történtek egy tanító alkalmazása és felekezeti iskola építése ügyében, a magyar tanulók száma 270 volt.
Sallai Imre alpolgármester szerint, amivel a jelen levő pedagógusok is egyetértettek, Sármás nagy problémája, hogy a külföldi munkalehetőség, a környező városok elszippantják a fiatalokat, s ahhoz, hogy az iskola megmaradjon, vállalkozások beindítására lenne szüksége, amelyek megélhetést biztosítanak a helybelieknek. Erre Sármáson minden feltétel adott lenne, jó az út, elkészült a közművesítés, s központja szépen rendezett település benyomását kelti.
Azzal kapcsolatosan, hogy miképpen lehetne a környező falvakban levő gyermekeket összegyűjteni, Kántor Attila esperes nem túl bizakodó. A bemutatott statisztikák szerint egyre kevesebb a reformátusok száma, több faluban már nincsen senki, gyerek pedig alig maradt.
A helybeliek szerint próbálkoztak a környező iskolákban, de egyrészt a szülők nem egyeztek bele, hogy mindennap utazzon a gyerek, másutt az iskolából nem engedték el, mert nélkülük megszűnt volna a román tagozat is, s van, ahol a lelkész zárkózott el az együttműködéstől, másutt már szégyellik vállalni magyarságukat. A lelkészek azonban, akik bővebben beszámolhattak volna a sajátos helyzetről, sajnos nem voltak jelen, és a tanfelügyelőség képviselője sem jött el a megbeszélésre. Az a tény, hogy Sármás három megye találkozásánál fekszik, megnehezíti a helyzetet, hisz a gyermekeket különböző megyékből kellene toborozni. Az iskolabusz jelenleg Lárgáról és Marócházáról szállítja az iskolásokat, de még egy-két útvonalra szükség lenne. Ahhoz, hogy megmaradjon a magyar tagozat az óvodában és az iskolában is, ha jövőtől a tanintézmények finanszírozása a tanulók után járó fejpénz alapján történik majd, lépni kell. A megbeszélésen elhangzott, immár elkerülhetetlen, hogy ezeket a tevékenységeket, mivel az alpolgármesternek nagyon sok a tennivalója, egy helybeli alapítvány vállalja fel. Ennek létrehozásában kellene támogatni a nagysármásiakat, hogy pályázni tudjanak.
Az iskolán kívül szó esett arról is, hogy Nagysármás és környéke felfedezéséhez, ahol 1908-ban fúrták az első földgázkitermelő szondát, s ahol a határban ma is vannak égő tüzek, s ahol a mezőségi táj s a közelben levő tavak sok szép látnivalót nyújtanak, nagyobb népszerűsítésre lenne szükség, s a jól átgondolt turizmus is jövedelmet, munkahelyeket jelenthetne – hangzott el a beszélgetés során, amit a helybeliek valószínűleg továbbgondolnak majd.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)
2011. szeptember 23.
Irodalmi Jelen-évforduló a Fészekben
Tíz év múlt – tíz év Jelen
A főszerkesztői ígéret nem szállt el a semmibe: az ötéves születésnapon Böszörményi Zoltán azzal búcsúzott: a tizediken újra együtt, itt. És így lett. A Fészek Művészklub színházterme egykori és jelenlegi szerzőkkel, munkatársakkal, barátokkal telt meg.
Az Irodalmi Jelen egy napilap, a Nyugati Jelen „fiatalabb testvéreként” született tíz évvel ezelőtt, s a kezdeti szakaszban Hudy Árpádot, a folyóirat jelenlegi olvasószerkesztőjét kérte meg Böszörményi Zoltán a lap ügyeinek dirigálására, mielőtt ő maga vette át ezt a feladatkört – emlékezett vissza a főszerkesztő köszöntőjében az első lépésekre, de a múltra, az elődökre is. „Irodalomtörténetünk során két alkalommal indult irodalmi lap Aradon. Ez a múlt században, a két világháború között történt. Az első a Franyó Zoltán szerkesztésében 1924-ben megjelent havilap, a Genius, majd utóda, az 1925-ben három alkalommal kiadott Új Genius. Ezt követte a Szántó György szerkesztette Periszkop, mely 1925-ben négy, 1926-ban pedig egyetlen számot élt meg. Időben, legalábbis,az Irodalmi Jelen minden eddigi statisztikát megdöntött. Az eljövendő generációk majd megállapítják, volt-e, s ha igen, milyen szerepe a magyar irodalomban.”
A tízéves születésnap fordulópontot is hozott a folyóirat életében: online változata mellett újra megjelenik nyomtatásban is: a szeptemberi lapszámot a meghívottak magukhoz is vehették a Fészek Művészklubba érkezve.
Miután megköszönte minden volt és jelenlegi munkatársnak a közreműködést, Böszörményi Zoltán egy tréfás, közismert anekdotával írta le a magyar irodalom jelenlegi helyzetét, amelyben a folyóirat-szerkesztés, az irodalom maga az abszurdum: kicsit olyan, mint amikor a bolond úgy jut az orvosa által elé tett feladvány végeredményére, hogy kivonja egymásból a másik két bolond eredményét: a 27-ből a csütörtököt, s lesz belőle kilenc. A kortárs magyar irodalomban „(…) nem történik semmi. Azaz mégis történik. Csend van. Vihar előtti csend” – összegezte keményen, mégis humorral a főszerkesztő, de hogy mindjárt cáfolata is szülessen a szavainak, a színpad a verseké és a prózáé lett, ahol az elhangzó szövegek meg is történtek – a Radikális Szabadidőszínház előadásában.
A műveket Boldog Zoltán, Weiner Sennyey Tibor, valamint a színtársulat rendezője, Formanek Csaba válogatta az elmúlt évek során az Irodalmi Jelenben megjelent versekből és prózákból. A társulat néhány tagja már ismerős lehetett korábbról, A nagy eretnek című kötet bemutatójáról; az akkori „kamarazenakar” azonban most kibővült, és „szimfonikus” hangzásban szólaltatta meg a költők-írók műveit. Formanekék előadásai valóban zenei hatásúak: hol valós hangszeres támogatással csendülnek fel a művek, hol az ének és a próza közös mezsgyéjén játszva nyúlnak vissza a líra ősi hangzásának gyökereihez, és alkotnak a hangokból versengő-harmonizáló-felelgető „szókórust”.
Az életre keltett művek között volt monológszerű életkép (Boldog Zoltán: Balsors, ahogy szirmot tép), zenében újjászülető líra (Jónás Tamás: Vendetta), katartikus pillanat (Faludy György: Fehér egerek), kacagtatóan dramatizált vallomás (Jász Attila: Tíz tétova tanács egy Szerkesztőtől), klasszikussá lett kortárs (Kányádi Sándor: Fekete-piros Havas Judit előadóművész tolmácsolásában), vagy élő versfolyó (Tóth Krisztina: Hangok folyója). És megszólaltak még Böszörményi Zoltán, Jancsó Noémi, Papp Attila Zsolt, Szálinger Balázs, Tóth Erzsébet, Vasadi Péter, Weiner Sennyey Tibor, Zalán Tibor sorai – a megszokotthoz képest radikálisan másként, a Radikálisoktól.
Az étteremben két meglepetés is hozzájárult a születésnap fénypontjához: Csernik Szende mesemondó Sepsiszentgyörgyről védjeggyé lett kalapjában, bábokkal, jelmezekkel, s nem utolsó sorban végtelen kásahegy-imitációval felszerelkezve szórakoztatta az egybegyűlteket, akiket „be is fogott” egy kis szereplésre (bár ebben inkább a jelenlévő hivatásos színészek voltak aktívabbak). Szende hangja korántsem szende: mikrofon nélkül is vígan bekiabálta az egész termet, és nem feledkezett el mesemondó kolléganőjének, Hargitai Ildikónak a megemlítéséről sem, aki csak azért nem szórakoztatta pajzán meséivel a közönséget, mert azt legfeljebb éjjel 11 után tehette volna. Mint a rövid szünetben elmesélték, Csernik Szendére még a Művészetek Völgyében bukkant rá Boldog Zoltán, s a közös pálinkázásuknak köszönhettük, hogy Szende immár vendég lehetett a születésnapon.
Hasonló, szintén Völgy-béli szerencsés találkozás eredménye volt a MeloDisztik együttes koncertje is az ünnepség záróakkordjaként: Szabó Krisztina és Turchányi Dániel duója francia és magyar sanzonokkal adta meg a hangulatot az asztalok körüli beszélgetéshez. Az előtérben szivar- és cigarettafüst illata keveredett, az étteremben vörösbor mellett folyt a szó, a háttérben Edit Piaf-dalok szóltak, az Irodalmi Jelen pedig elmúlt tízéves, végleg átlépve nem csak az irodalmi, de az emberi lépték szerinti zsenge kort is, egy még érettebb, felnőttebb évtizedet kezdve meg.
Laik Eszter. Nyugati Jelen (Arad)
Tíz év múlt – tíz év Jelen
A főszerkesztői ígéret nem szállt el a semmibe: az ötéves születésnapon Böszörményi Zoltán azzal búcsúzott: a tizediken újra együtt, itt. És így lett. A Fészek Művészklub színházterme egykori és jelenlegi szerzőkkel, munkatársakkal, barátokkal telt meg.
Az Irodalmi Jelen egy napilap, a Nyugati Jelen „fiatalabb testvéreként” született tíz évvel ezelőtt, s a kezdeti szakaszban Hudy Árpádot, a folyóirat jelenlegi olvasószerkesztőjét kérte meg Böszörményi Zoltán a lap ügyeinek dirigálására, mielőtt ő maga vette át ezt a feladatkört – emlékezett vissza a főszerkesztő köszöntőjében az első lépésekre, de a múltra, az elődökre is. „Irodalomtörténetünk során két alkalommal indult irodalmi lap Aradon. Ez a múlt században, a két világháború között történt. Az első a Franyó Zoltán szerkesztésében 1924-ben megjelent havilap, a Genius, majd utóda, az 1925-ben három alkalommal kiadott Új Genius. Ezt követte a Szántó György szerkesztette Periszkop, mely 1925-ben négy, 1926-ban pedig egyetlen számot élt meg. Időben, legalábbis,az Irodalmi Jelen minden eddigi statisztikát megdöntött. Az eljövendő generációk majd megállapítják, volt-e, s ha igen, milyen szerepe a magyar irodalomban.”
A tízéves születésnap fordulópontot is hozott a folyóirat életében: online változata mellett újra megjelenik nyomtatásban is: a szeptemberi lapszámot a meghívottak magukhoz is vehették a Fészek Művészklubba érkezve.
Miután megköszönte minden volt és jelenlegi munkatársnak a közreműködést, Böszörményi Zoltán egy tréfás, közismert anekdotával írta le a magyar irodalom jelenlegi helyzetét, amelyben a folyóirat-szerkesztés, az irodalom maga az abszurdum: kicsit olyan, mint amikor a bolond úgy jut az orvosa által elé tett feladvány végeredményére, hogy kivonja egymásból a másik két bolond eredményét: a 27-ből a csütörtököt, s lesz belőle kilenc. A kortárs magyar irodalomban „(…) nem történik semmi. Azaz mégis történik. Csend van. Vihar előtti csend” – összegezte keményen, mégis humorral a főszerkesztő, de hogy mindjárt cáfolata is szülessen a szavainak, a színpad a verseké és a prózáé lett, ahol az elhangzó szövegek meg is történtek – a Radikális Szabadidőszínház előadásában.
A műveket Boldog Zoltán, Weiner Sennyey Tibor, valamint a színtársulat rendezője, Formanek Csaba válogatta az elmúlt évek során az Irodalmi Jelenben megjelent versekből és prózákból. A társulat néhány tagja már ismerős lehetett korábbról, A nagy eretnek című kötet bemutatójáról; az akkori „kamarazenakar” azonban most kibővült, és „szimfonikus” hangzásban szólaltatta meg a költők-írók műveit. Formanekék előadásai valóban zenei hatásúak: hol valós hangszeres támogatással csendülnek fel a művek, hol az ének és a próza közös mezsgyéjén játszva nyúlnak vissza a líra ősi hangzásának gyökereihez, és alkotnak a hangokból versengő-harmonizáló-felelgető „szókórust”.
Az életre keltett művek között volt monológszerű életkép (Boldog Zoltán: Balsors, ahogy szirmot tép), zenében újjászülető líra (Jónás Tamás: Vendetta), katartikus pillanat (Faludy György: Fehér egerek), kacagtatóan dramatizált vallomás (Jász Attila: Tíz tétova tanács egy Szerkesztőtől), klasszikussá lett kortárs (Kányádi Sándor: Fekete-piros Havas Judit előadóművész tolmácsolásában), vagy élő versfolyó (Tóth Krisztina: Hangok folyója). És megszólaltak még Böszörményi Zoltán, Jancsó Noémi, Papp Attila Zsolt, Szálinger Balázs, Tóth Erzsébet, Vasadi Péter, Weiner Sennyey Tibor, Zalán Tibor sorai – a megszokotthoz képest radikálisan másként, a Radikálisoktól.
Az étteremben két meglepetés is hozzájárult a születésnap fénypontjához: Csernik Szende mesemondó Sepsiszentgyörgyről védjeggyé lett kalapjában, bábokkal, jelmezekkel, s nem utolsó sorban végtelen kásahegy-imitációval felszerelkezve szórakoztatta az egybegyűlteket, akiket „be is fogott” egy kis szereplésre (bár ebben inkább a jelenlévő hivatásos színészek voltak aktívabbak). Szende hangja korántsem szende: mikrofon nélkül is vígan bekiabálta az egész termet, és nem feledkezett el mesemondó kolléganőjének, Hargitai Ildikónak a megemlítéséről sem, aki csak azért nem szórakoztatta pajzán meséivel a közönséget, mert azt legfeljebb éjjel 11 után tehette volna. Mint a rövid szünetben elmesélték, Csernik Szendére még a Művészetek Völgyében bukkant rá Boldog Zoltán, s a közös pálinkázásuknak köszönhettük, hogy Szende immár vendég lehetett a születésnapon.
Hasonló, szintén Völgy-béli szerencsés találkozás eredménye volt a MeloDisztik együttes koncertje is az ünnepség záróakkordjaként: Szabó Krisztina és Turchányi Dániel duója francia és magyar sanzonokkal adta meg a hangulatot az asztalok körüli beszélgetéshez. Az előtérben szivar- és cigarettafüst illata keveredett, az étteremben vörösbor mellett folyt a szó, a háttérben Edit Piaf-dalok szóltak, az Irodalmi Jelen pedig elmúlt tízéves, végleg átlépve nem csak az irodalmi, de az emberi lépték szerinti zsenge kort is, egy még érettebb, felnőttebb évtizedet kezdve meg.
Laik Eszter. Nyugati Jelen (Arad)
2011. szeptember 23.
Értelmet találni a szenvedésben is
„Az ember sok mindent kibír, az éhséget, hideget, az erőn felüli munkát. Kibírja a megalázást, a testi fenyítést, a bizonytalanságot, de ha sohasem kap egy jó szót sem, ha soha nem mosolyog rá senki, ha soha sem kérdik meg tőle, mi baja, mi a bánata, ha a szeretetnek még a visszfénye sem vetődik rá – elhervad, megsemmisül, meghasonlik és belepusztul a szeretetlenségbe!” (Rózsás János)
A fenti hitvallás jegyében indult el Nagykanizsáról székelyföldi körútjára a kilencévi Gulag-rabságot átélt egykori levente, a 85 éves Rózsás János, a zalai Göcsej kistérségbe telepített székelyek leszármazottja. Magyarok a szovjet kényszermunkatáborokban című előadássorozatában az író-történész rövid történelmi bevezetőben ismertette az 1917-es eseményeket, a szovjet puccs győzelmét Trockij vezetésével, mely során a bolsevisták véres erőszakkal vették át a hatalmat, létrehozva a hírhedt kivégző-, politikai, rendőri alakulatot, a Csekát. Ez az államvédelmi szervezet 1918-tól létrehozta az első internáló és kényszermunkatáborokat azzal a céllal, hogy munkára fogja az elítélteket a szocializmus felépítése érdekében. Az ítéletet a Dzerzsinszkij-féle büntető törvénykönyv 58-as paragrafusa értelmében mondták ki. A 19-es paragrafus a magyarokra vonatkozott, miszerint aki potenciálisan veszélyt jelentett a szovjet társadalomra, el lehetett ítélni.
„A Szovjetunió egy rabszolgatartó birodalom volt, milliószámra ítéltek el rabszolgamunkára ártatlan embereket” – hangsúlyozta Rózsás János, ismertetve az 1934-ben létrehozott, negyvenezer lágert működtető főhatóságot, amelyről Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin írt 1973-ban megjelent A Gulág szigetcsoport című regényében, ami miatt megfosztották szovjet állampolgárságától, és kiutasították az országból. Rózsást 1944. december 22-én, 18 évesen, frontszolgálatra mozgósított leventeként tartóztatták le, és került szovjet hadifogságba, ahol politikai fogolyként kezelték. Abszurd helyzetet teremtett, hogy letartóztatásakor Rózsást szovjet állampolgárnak nyilvánították, majd fasisztaként, a Szovjetunió ellenségeként ítélték el. Fogságának színhelyei: két év az ukrajnai Odessza börtönében, majd Nyikolajev és Herszon munkatáboraiban, az észak-urali Szolikamszk erdőiben több mint három év, majd az utolsó négy év Kazahsztánban: Karabas, Spasszk és Ekibasztuz. Szolzsenyicinnel Ekibasztuzban ismerkedett meg Rózsás 1951-ben. Az odeszszai börtönben a közbűntényesekkel együtt tartották fogva, akik leszedték a ruháját, beverték a fejét. Lágerről lágerre vitték, mínusz 42 fokig kötelező volt a munka. Emiatt sokan megfagytak, az észak-urali erdőben 1200 rabból 500-an maradtak. Itt egy orosz ápolónő mentette meg az életét, ezt a történetet írta meg Rózsás Duszja nővér című regényében. „Nem levelezhettünk, hazaérkezésemkor tudtam meg, ki él a családomból. A kilenc év alatt azt sem tudtam, hogyan ért véget a második világháború. Honfitárssal sem találkoztunk, szomjaztunk a magyar szóra, a magyar lélekre, árvák voltunk a számkivetettek között. Az érvényben lévő sztálini rendelkezések értelmében a politikai elítéltek, ha letöltötték a rájuk kiszabott sokéves büntetést, nem kerülhettek Oroszország európai területeire, vagyis az Ural-hegységen belüli országrészre. Az örökös száműzetés helyét mindenki számára Távol-Keleten jelölték ki rendőri felügyelet mellett. Ez várt énreám is. Tudtam, hogy Magyarországra soha nem térhetek vissza… A jó Isten szándéka ismeretlen volt előttünk, sorsukba már beletörődött emberek előtt. És akkor megtörtént a csoda: 1953. március 5-én meghalt Sztálin…” – emlékszik vissza az egykori Gulag-fogoly, akivel szabadulásakor közölték: elítélése tévedés, de hadifogolyként adták át a belügyi szerveknek. Ám jött a hír, hogy Rákosi nem akarja átvenni a rabokat, „1500 fasisztával nem garantálja a szocializmus felépítését”. Ám mégis szélnek eresztették őket, így december 1-jén átléphette a szülői ház küszöbét Nagykanizsán. Később amnesztiában részesült, kérésére pedig 1962-ben a Szovjetunió legfelső bírósága rehabilitálta.
Rózsás János 25 éves kutatómunkájának felbecsülhetetlen értékű dokumentumtára a Gulag Lexikon, mely napjainkig már a harmadik bővített kiadást is megérte. Kilencéves szovjet rabságából hazatérve nekilátott emlékiratai naplószerű feldolgozásának, így születtek meg rabsága történetének irodalmi feldolgozásai: Keserű ifjúság, Éltető reménység és a Duszja nővér. 1989-től megnyílik számára a lehetőség az adatgyűjtésre, felkutatja a túlélők segítségével a háborús bűnösökként ártatlanul elítélt magyar sorstársait a Kárpát-medencében. A százezerre becsült magyar Gulag-rabból négy és fél ezernek állított emléket a 2008-as kiadású lexikonban. „Egyre ritkulnak azoknak a sorai, akik túlélték a sztálini kényszermunkatáborokat. Szinte az utolsó órákban vagyunk, hogy még megszólíthassuk a hiteles tanúkat, összegyűjtsük személyes vallomásukat, a rabságra vonatkozó egyre sárguló és szakadozott dokumentumokat, rehabilitációs igazolásokat. Másképpen nem lehet megcáfolni a történelmi méretű hazugságokat, napvilágra hozni az emberiség ellen a bolsevizmus által ténylegesen elkövetett, égbekiáltó bűnöket!” – vallja Rózsás. Könyve számunkra az összetört és értelmetlenül elrabolt emberi életek emlékeiből formált szimbolikus emlékmű, melyet egy igaz bajtárs állított a hazájukért, hitükért áldozni tudóknak.
Benkő Emőke. Krónika (Kolozsvár)
„Az ember sok mindent kibír, az éhséget, hideget, az erőn felüli munkát. Kibírja a megalázást, a testi fenyítést, a bizonytalanságot, de ha sohasem kap egy jó szót sem, ha soha nem mosolyog rá senki, ha soha sem kérdik meg tőle, mi baja, mi a bánata, ha a szeretetnek még a visszfénye sem vetődik rá – elhervad, megsemmisül, meghasonlik és belepusztul a szeretetlenségbe!” (Rózsás János)
A fenti hitvallás jegyében indult el Nagykanizsáról székelyföldi körútjára a kilencévi Gulag-rabságot átélt egykori levente, a 85 éves Rózsás János, a zalai Göcsej kistérségbe telepített székelyek leszármazottja. Magyarok a szovjet kényszermunkatáborokban című előadássorozatában az író-történész rövid történelmi bevezetőben ismertette az 1917-es eseményeket, a szovjet puccs győzelmét Trockij vezetésével, mely során a bolsevisták véres erőszakkal vették át a hatalmat, létrehozva a hírhedt kivégző-, politikai, rendőri alakulatot, a Csekát. Ez az államvédelmi szervezet 1918-tól létrehozta az első internáló és kényszermunkatáborokat azzal a céllal, hogy munkára fogja az elítélteket a szocializmus felépítése érdekében. Az ítéletet a Dzerzsinszkij-féle büntető törvénykönyv 58-as paragrafusa értelmében mondták ki. A 19-es paragrafus a magyarokra vonatkozott, miszerint aki potenciálisan veszélyt jelentett a szovjet társadalomra, el lehetett ítélni.
„A Szovjetunió egy rabszolgatartó birodalom volt, milliószámra ítéltek el rabszolgamunkára ártatlan embereket” – hangsúlyozta Rózsás János, ismertetve az 1934-ben létrehozott, negyvenezer lágert működtető főhatóságot, amelyről Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin írt 1973-ban megjelent A Gulág szigetcsoport című regényében, ami miatt megfosztották szovjet állampolgárságától, és kiutasították az országból. Rózsást 1944. december 22-én, 18 évesen, frontszolgálatra mozgósított leventeként tartóztatták le, és került szovjet hadifogságba, ahol politikai fogolyként kezelték. Abszurd helyzetet teremtett, hogy letartóztatásakor Rózsást szovjet állampolgárnak nyilvánították, majd fasisztaként, a Szovjetunió ellenségeként ítélték el. Fogságának színhelyei: két év az ukrajnai Odessza börtönében, majd Nyikolajev és Herszon munkatáboraiban, az észak-urali Szolikamszk erdőiben több mint három év, majd az utolsó négy év Kazahsztánban: Karabas, Spasszk és Ekibasztuz. Szolzsenyicinnel Ekibasztuzban ismerkedett meg Rózsás 1951-ben. Az odeszszai börtönben a közbűntényesekkel együtt tartották fogva, akik leszedték a ruháját, beverték a fejét. Lágerről lágerre vitték, mínusz 42 fokig kötelező volt a munka. Emiatt sokan megfagytak, az észak-urali erdőben 1200 rabból 500-an maradtak. Itt egy orosz ápolónő mentette meg az életét, ezt a történetet írta meg Rózsás Duszja nővér című regényében. „Nem levelezhettünk, hazaérkezésemkor tudtam meg, ki él a családomból. A kilenc év alatt azt sem tudtam, hogyan ért véget a második világháború. Honfitárssal sem találkoztunk, szomjaztunk a magyar szóra, a magyar lélekre, árvák voltunk a számkivetettek között. Az érvényben lévő sztálini rendelkezések értelmében a politikai elítéltek, ha letöltötték a rájuk kiszabott sokéves büntetést, nem kerülhettek Oroszország európai területeire, vagyis az Ural-hegységen belüli országrészre. Az örökös száműzetés helyét mindenki számára Távol-Keleten jelölték ki rendőri felügyelet mellett. Ez várt énreám is. Tudtam, hogy Magyarországra soha nem térhetek vissza… A jó Isten szándéka ismeretlen volt előttünk, sorsukba már beletörődött emberek előtt. És akkor megtörtént a csoda: 1953. március 5-én meghalt Sztálin…” – emlékszik vissza az egykori Gulag-fogoly, akivel szabadulásakor közölték: elítélése tévedés, de hadifogolyként adták át a belügyi szerveknek. Ám jött a hír, hogy Rákosi nem akarja átvenni a rabokat, „1500 fasisztával nem garantálja a szocializmus felépítését”. Ám mégis szélnek eresztették őket, így december 1-jén átléphette a szülői ház küszöbét Nagykanizsán. Később amnesztiában részesült, kérésére pedig 1962-ben a Szovjetunió legfelső bírósága rehabilitálta.
Rózsás János 25 éves kutatómunkájának felbecsülhetetlen értékű dokumentumtára a Gulag Lexikon, mely napjainkig már a harmadik bővített kiadást is megérte. Kilencéves szovjet rabságából hazatérve nekilátott emlékiratai naplószerű feldolgozásának, így születtek meg rabsága történetének irodalmi feldolgozásai: Keserű ifjúság, Éltető reménység és a Duszja nővér. 1989-től megnyílik számára a lehetőség az adatgyűjtésre, felkutatja a túlélők segítségével a háborús bűnösökként ártatlanul elítélt magyar sorstársait a Kárpát-medencében. A százezerre becsült magyar Gulag-rabból négy és fél ezernek állított emléket a 2008-as kiadású lexikonban. „Egyre ritkulnak azoknak a sorai, akik túlélték a sztálini kényszermunkatáborokat. Szinte az utolsó órákban vagyunk, hogy még megszólíthassuk a hiteles tanúkat, összegyűjtsük személyes vallomásukat, a rabságra vonatkozó egyre sárguló és szakadozott dokumentumokat, rehabilitációs igazolásokat. Másképpen nem lehet megcáfolni a történelmi méretű hazugságokat, napvilágra hozni az emberiség ellen a bolsevizmus által ténylegesen elkövetett, égbekiáltó bűnöket!” – vallja Rózsás. Könyve számunkra az összetört és értelmetlenül elrabolt emberi életek emlékeiből formált szimbolikus emlékmű, melyet egy igaz bajtárs állított a hazájukért, hitükért áldozni tudóknak.
Benkő Emőke. Krónika (Kolozsvár)
2011. szeptember 23.
A magyarországi gyógyszerészkamara is kiáll a MOGYE magyar tagozata mellett
A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) szerint Románia magyar anyanyelvű lakosságának szüksége van a magyar nyelven képzett orvosokra és gyógyszerészekre, ezért a magyar kormány illetékes szerveihez fordultak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyében, ahol a törvényi előírás ellenére sem alapítanak magyar nyelvű tagozatot.
A köztestület pénteki közleménye szerint Romániában az év elején hatályba lépett új tanügyi törvény szerint a jövőben a MOGYE keretein belül biztosítják a magyar nyelvű képzés teljes körűvé tételét. Ez a kamara szerint felszámolja a magyar anyanyelvű orvos- és gyógyszerészképzés félévszázados „hibás gyakorlatát”, egyúttal megnyitja a lehetőséget arra is, hogy Románia magyar nyelvű lakossága az anyanyelvén vehesse igénybe az orvosi és gyógyszertári szolgáltatásokat. A kamara üdvözli az új tanügyi törvény rendelkezését, ugyanakkor „növekvő értetlenséggel és aggodalommal tapasztalja”, hogy a MOGYE szenátusa megakadályozza a törvényben foglaltak végrehajtását – hangsúlyozzák, kérve a MOGYE szenátusát a tanügyi törvény vonatkozó rendelkezésének betartására, valamint az illetékes romániai kormányzati szerveket és hatóságokat, hogy az idézett jogszabálynak szerezzenek érvényt.
Emellett a négy magyarországi orvos- és gyógyszerészképző egyetem vezetőit is felkérik, hogy adjanak meg minden segítséget a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés teljes körűvé tételéhez – olvasható az MGYK közleményében.
Korábban beszámoltunk arról, hogy az új oktatási törvény biztosította lehetőségek ellenére a MOGYE román többségű szenátusa júniusban megakadályozta a magyar intézetek létrehozását, ami felháborodást váltott ki a magyar lakosság körében. Júliusban az általános orvosi karon a 80 költségtérítéses hely mindegyikét a román tagozatra felvételiző diákok kapták meg. Ezt később korrigálták, 40 helyet biztosítva a magyar tagozatnak. Augusztusban néhány romániai magyar fiatal több napon keresztül tüntetett, hogy az egyetemen alakuljanak magyar intézetek.
Ezt követően szeptemberben a MOGYE szenátusa arról döntött, hogy nem hosszabbít szerződést több magyar nemzetiségű nyugdíjas óraadó tanárral. Mint arról korábban beszámoltunk, az, hogy a szerződéseket nem hosszabbították meg jelentősen megnehezíti majd a magyar tagozat működését. Amíg az egyetem diákságának nagyjából fele magyar nemzetiségű, a magyar nemzetiségű tanárok aránya egyharmad alá csökkent.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese múlt szerdai közleményében azt írta: a MOGYE vezetősége egyre nevetségesebben zárkózik el az új román oktatási törvény alkalmazása elől. Az RMDSZ az egyetem szenátusától és a minisztériumtól az új oktatási törvény 135. cikkelye alkalmazási módszertanának érvényesítését kérte. Ez a cikkely egyebek között kimondja, hogy a multikulturális egyetemeken – így a marosvásárhelyi felsőoktatási intézményben is – önálló tagozatoknak kell létrejönniük az oktatás nyelve szerint, így a román mellett magyar tagozatnak is. Krónika (Kolozsvár)
A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) szerint Románia magyar anyanyelvű lakosságának szüksége van a magyar nyelven képzett orvosokra és gyógyszerészekre, ezért a magyar kormány illetékes szerveihez fordultak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyében, ahol a törvényi előírás ellenére sem alapítanak magyar nyelvű tagozatot.
A köztestület pénteki közleménye szerint Romániában az év elején hatályba lépett új tanügyi törvény szerint a jövőben a MOGYE keretein belül biztosítják a magyar nyelvű képzés teljes körűvé tételét. Ez a kamara szerint felszámolja a magyar anyanyelvű orvos- és gyógyszerészképzés félévszázados „hibás gyakorlatát”, egyúttal megnyitja a lehetőséget arra is, hogy Románia magyar nyelvű lakossága az anyanyelvén vehesse igénybe az orvosi és gyógyszertári szolgáltatásokat. A kamara üdvözli az új tanügyi törvény rendelkezését, ugyanakkor „növekvő értetlenséggel és aggodalommal tapasztalja”, hogy a MOGYE szenátusa megakadályozza a törvényben foglaltak végrehajtását – hangsúlyozzák, kérve a MOGYE szenátusát a tanügyi törvény vonatkozó rendelkezésének betartására, valamint az illetékes romániai kormányzati szerveket és hatóságokat, hogy az idézett jogszabálynak szerezzenek érvényt.
Emellett a négy magyarországi orvos- és gyógyszerészképző egyetem vezetőit is felkérik, hogy adjanak meg minden segítséget a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés teljes körűvé tételéhez – olvasható az MGYK közleményében.
Korábban beszámoltunk arról, hogy az új oktatási törvény biztosította lehetőségek ellenére a MOGYE román többségű szenátusa júniusban megakadályozta a magyar intézetek létrehozását, ami felháborodást váltott ki a magyar lakosság körében. Júliusban az általános orvosi karon a 80 költségtérítéses hely mindegyikét a román tagozatra felvételiző diákok kapták meg. Ezt később korrigálták, 40 helyet biztosítva a magyar tagozatnak. Augusztusban néhány romániai magyar fiatal több napon keresztül tüntetett, hogy az egyetemen alakuljanak magyar intézetek.
Ezt követően szeptemberben a MOGYE szenátusa arról döntött, hogy nem hosszabbít szerződést több magyar nemzetiségű nyugdíjas óraadó tanárral. Mint arról korábban beszámoltunk, az, hogy a szerződéseket nem hosszabbították meg jelentősen megnehezíti majd a magyar tagozat működését. Amíg az egyetem diákságának nagyjából fele magyar nemzetiségű, a magyar nemzetiségű tanárok aránya egyharmad alá csökkent.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese múlt szerdai közleményében azt írta: a MOGYE vezetősége egyre nevetségesebben zárkózik el az új román oktatási törvény alkalmazása elől. Az RMDSZ az egyetem szenátusától és a minisztériumtól az új oktatási törvény 135. cikkelye alkalmazási módszertanának érvényesítését kérte. Ez a cikkely egyebek között kimondja, hogy a multikulturális egyetemeken – így a marosvásárhelyi felsőoktatási intézményben is – önálló tagozatoknak kell létrejönniük az oktatás nyelve szerint, így a román mellett magyar tagozatnak is. Krónika (Kolozsvár)
2011. szeptember 24.
Lomnici: fel kell lépni a magyarellenes megnyilvánulások ellen
Románia számára is presztízskérdés, hogy határozottan fellépjen a magyarellenes megnyilvánulások ellen, amelyek egyik legsúlyosabb példája volt, hogy egy román hetilap Tőkés László meggyilkolására buzdított – mondta pénteken Marosvásárhelyen Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke.
Lomnici Zoltán Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével közösen tartott sajtóértekezletet a városban, amin részt vett Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd is, aki az említett ügyben a sértett nevében emelt panaszt az illetékes hatóságoknál. Az ügyről először egy május 13-i nagyváradi sajtótájékoztatón szerzett tudomást a közvélemény, miután nyilvánosságra hozták: a romániai vasútvonalakon olyan kiadványt terjesztettek, amelyben Tőkés László meggyilkolására uszított egy cikk. Az írás a Stefan cel Mare egykori román uralkodó nevét viselő hetilapban jelent meg. Ezt a lapot a Vocea Ceferistului (A vasutas hangja) című kiadvánnyal együtt terjesztették, állítólag mindkettőnek ugyanaz a személy, Mihai-Florin Nahorniac a főszerkesztője.
A Stefan cel Mare – amely „Románia függetlenségéért, szuverenitásáért, integritásáért és újraegyesítéséért" küzdő kiadványnak nevezi magát – említett cikkében a Romániában meglehetősen durva szitokszónak számító „bozgor" (hazátlan) jelzővel illeti Tőkés Lászlót. Azt veti a szemére, hogy az általa vezetett EMNT a kisebbségek kollektív jogainak törvénybe iktatására törekszik. Idéz egy Tőkésnek tulajdonított nyilatkozatot, amely szerint „a magyarok nem jövevények Erdélyben, hanem elvesztették országukat".
"Nem szégyelli magát ez a szerencsétlen bozgor? Hogy képes meggyalázni azt az országot, ahol született, ahol megkapta mindazokat a jogokat, amelyek minden román állampolgárt megillettek ebben az országban? Miért nem költözöl Magyarországra, miért nem hagyod el ezt az országot, ha nem tetszik neked valami?" – írja a szerző (aki vélhetően maga a főszerkesztő), aki ezután felteszi a kérdést: „Hát senki nincs ebben az országban, aki golyót eresztene ennek a hazaárulónak a fejébe?".
Tőkés e mondatok miatt emelt panasz ügyvédjén keresztül a Bukarestben működő Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, ezen kívül a bukaresti ügyészségen is feljelentést tett az említett lapot jegyző személy ellen gyilkosságra való felbujtás miatt.
A magyar etnikum egészét diszkriminálták
Kincses Előd pénteken felidézte ezt az esetet a sajtó képviselői előtt. Hangsúlyozta: a cikk szerzője a magyar etnikum egészét diszkriminálta, amit a romániai diszkriminációellenes törvény súlyos kihágásnak minősít. Emlékeztetett, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács június 12-re írta ki az első tárgyalást, de akkor hozzá sem fogott az ügy érdemi megvizsgáláshoz, mert kiderült, hogy Nahorniacot téves lakcímen idézték meg.
A szeptember 13-ra kitűzött újabb tárgyalás már érdemben foglalkozott az üggyel, azon a lap főszerkesztője is megjelent. Egyelőre azonban még nem született meg a testület határozata – tette hozzá Kincses, aki arról is tájékoztatott, hogy az ügyészségen már májusban panaszt tettek, de ott sem született még döntés.
Lomnici Zoltán rendkívül súlyos sérelemnek nevezte, hogy a román hetilap a nemzetközileg leginkább elismert, legnagyobb tekintélynek örvendő magyar személyiség meggyilkolását szorgalmazta. Úgy vélte: Románia számára presztízskérdés, hogy az ilyen magatartással szemben határozottan lépjen fel, és akadályozza meg az ilyen cselekmények megismétlődését.
Tőkés László részben ennek az esetnek a kapcsán is szólt az emberi és a nemzeti méltóság tiszteletben tartásának fontosságáról. Aggodalommal szól arról, hogy a Kárpát-medencében az utóbbi időben rendkívüli mértékben elszaporodtak a magyarellenes megnyilvánulások, amelyek lábbal tiporják az emberek egyéni és nemzeti méltóságát.
Több magyarellenes cselekedet is történt a közelmúltban
Leszögezte: az emberi méltóság alapértéknek számít az Európai Unióban, és ez az elv független attól, hogy egy ember melyik nemzeti vagy vallási közösséghez tartózik. Tőkés a magyarellenes cselekedetek sorában említette a Házsongárdi temetőben elkövetett sírgyalázásokat, valamint azt, hogy a kolozsvári református Kétágú templom közvetlen szomszédságában a Kolozs megyei tanfelügyelőség székhelyet akar építeni a műemlékvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyásával. Nehezményezte azt is, hogy a marosvásárhelyi 2. számú általános iskolát a nacionalista politikusról, Adrian Paunescuról akarnák elnevezni, míg az erdélyi magyarság a polgári társadalom egykori nagy személyiségének, Bernády Györgynek a nevét szeretné adni az oktatási intézménynek. hirado.hu. Erdély.ma
Románia számára is presztízskérdés, hogy határozottan fellépjen a magyarellenes megnyilvánulások ellen, amelyek egyik legsúlyosabb példája volt, hogy egy román hetilap Tőkés László meggyilkolására buzdított – mondta pénteken Marosvásárhelyen Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke.
Lomnici Zoltán Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével közösen tartott sajtóértekezletet a városban, amin részt vett Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd is, aki az említett ügyben a sértett nevében emelt panaszt az illetékes hatóságoknál. Az ügyről először egy május 13-i nagyváradi sajtótájékoztatón szerzett tudomást a közvélemény, miután nyilvánosságra hozták: a romániai vasútvonalakon olyan kiadványt terjesztettek, amelyben Tőkés László meggyilkolására uszított egy cikk. Az írás a Stefan cel Mare egykori román uralkodó nevét viselő hetilapban jelent meg. Ezt a lapot a Vocea Ceferistului (A vasutas hangja) című kiadvánnyal együtt terjesztették, állítólag mindkettőnek ugyanaz a személy, Mihai-Florin Nahorniac a főszerkesztője.
A Stefan cel Mare – amely „Románia függetlenségéért, szuverenitásáért, integritásáért és újraegyesítéséért" küzdő kiadványnak nevezi magát – említett cikkében a Romániában meglehetősen durva szitokszónak számító „bozgor" (hazátlan) jelzővel illeti Tőkés Lászlót. Azt veti a szemére, hogy az általa vezetett EMNT a kisebbségek kollektív jogainak törvénybe iktatására törekszik. Idéz egy Tőkésnek tulajdonított nyilatkozatot, amely szerint „a magyarok nem jövevények Erdélyben, hanem elvesztették országukat".
"Nem szégyelli magát ez a szerencsétlen bozgor? Hogy képes meggyalázni azt az országot, ahol született, ahol megkapta mindazokat a jogokat, amelyek minden román állampolgárt megillettek ebben az országban? Miért nem költözöl Magyarországra, miért nem hagyod el ezt az országot, ha nem tetszik neked valami?" – írja a szerző (aki vélhetően maga a főszerkesztő), aki ezután felteszi a kérdést: „Hát senki nincs ebben az országban, aki golyót eresztene ennek a hazaárulónak a fejébe?".
Tőkés e mondatok miatt emelt panasz ügyvédjén keresztül a Bukarestben működő Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, ezen kívül a bukaresti ügyészségen is feljelentést tett az említett lapot jegyző személy ellen gyilkosságra való felbujtás miatt.
A magyar etnikum egészét diszkriminálták
Kincses Előd pénteken felidézte ezt az esetet a sajtó képviselői előtt. Hangsúlyozta: a cikk szerzője a magyar etnikum egészét diszkriminálta, amit a romániai diszkriminációellenes törvény súlyos kihágásnak minősít. Emlékeztetett, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács június 12-re írta ki az első tárgyalást, de akkor hozzá sem fogott az ügy érdemi megvizsgáláshoz, mert kiderült, hogy Nahorniacot téves lakcímen idézték meg.
A szeptember 13-ra kitűzött újabb tárgyalás már érdemben foglalkozott az üggyel, azon a lap főszerkesztője is megjelent. Egyelőre azonban még nem született meg a testület határozata – tette hozzá Kincses, aki arról is tájékoztatott, hogy az ügyészségen már májusban panaszt tettek, de ott sem született még döntés.
Lomnici Zoltán rendkívül súlyos sérelemnek nevezte, hogy a román hetilap a nemzetközileg leginkább elismert, legnagyobb tekintélynek örvendő magyar személyiség meggyilkolását szorgalmazta. Úgy vélte: Románia számára presztízskérdés, hogy az ilyen magatartással szemben határozottan lépjen fel, és akadályozza meg az ilyen cselekmények megismétlődését.
Tőkés László részben ennek az esetnek a kapcsán is szólt az emberi és a nemzeti méltóság tiszteletben tartásának fontosságáról. Aggodalommal szól arról, hogy a Kárpát-medencében az utóbbi időben rendkívüli mértékben elszaporodtak a magyarellenes megnyilvánulások, amelyek lábbal tiporják az emberek egyéni és nemzeti méltóságát.
Több magyarellenes cselekedet is történt a közelmúltban
Leszögezte: az emberi méltóság alapértéknek számít az Európai Unióban, és ez az elv független attól, hogy egy ember melyik nemzeti vagy vallási közösséghez tartózik. Tőkés a magyarellenes cselekedetek sorában említette a Házsongárdi temetőben elkövetett sírgyalázásokat, valamint azt, hogy a kolozsvári református Kétágú templom közvetlen szomszédságában a Kolozs megyei tanfelügyelőség székhelyet akar építeni a műemlékvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyásával. Nehezményezte azt is, hogy a marosvásárhelyi 2. számú általános iskolát a nacionalista politikusról, Adrian Paunescuról akarnák elnevezni, míg az erdélyi magyarság a polgári társadalom egykori nagy személyiségének, Bernády Györgynek a nevét szeretné adni az oktatási intézménynek. hirado.hu. Erdély.ma
2011. szeptember 24.
Pál-Antal Sándor akadémikus
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenysége döntő mértékben a székelyek múltjának feltárására irányul. Ezt tanúsítja most elhangzott székfoglaló előadása is. A székely múlt iránti érdeklődésében bizonyára szerepet játszanak születésének, neveltetésének, eddigi életútjának körülményei. A felcsíki Karcfalván született az Oltnak abban a völgyében, amelyről Orbán Balázs azt írta, hogy "egymást érő, csaknem egészen összeépült falvak hosszú sora" jellemzi, amelyek egyike Karcfalva. A hadiárva Pál-Antal Sándor gyermekkora azonban nem Karcfalvához, hanem a völgy másik településéhez, Csíkmadarashoz kötődik, amelyről meg azt a mondókát jegyezte fel az egyik méltatója szerint a ma már forrásértékűvé "öregbedett" Székelyföld leírásának" szerzője, hogy "Ez a falu Madaras, hol a pap is fazekas". Pál-Antal Sándorból azonban nem fazekas, hanem levéltáros és történetíró lett. Jellemzőnek tekinthetjük azonban azt is, hogy geológus nevelőapja halála után, akinek helyváltoztatásai miatt több helyen végezte középfokú tanulmányait és végül magánúton érettségizett, visszatért Madarasra s három évig a családi gazdaságot vezette. A gazdálkodásnak nemcsak az a hátránya volt, hogy három évvel később kezdhette meg egyetemi tanulmányait Kolozsvárott az akkor még önálló és magyar nyelvű Bolyai Egyetemen, de az az előnye is, hogy nem felejthető tapasztalatokat szerzett a falusi életről és a paraszti gazdálkodásról, így történetíróként sem könyvekből kellett megtanulnia a mindennapi élet valóságát. Az erdélyi tájhoz való kapcsolódását az is mutatja, hogy négy település (Backamadaras, Búzásbesenyő, Csíkmadaras és Karcfalva monográfiáját is megírta. Ezek közül a Csíkmadarasról szóló két kiadásban is megjelent. A kolozsvári egyetemen kitűnő mesterek: Jakó Zsigmond, Pataki József, Imreh István, Csetri Elek és Magyari István tanítványa lehetett s alaposan felkészülhetett hivatására: a levéltárosi munkára. A diploma megszerzésétől 1963-tól 42 éven át, 2005-ig levéltáros volt Marosvásárhelyen s hivatali ranglétrán a levéltárostól a főlevéltároson keresztül a tanácsos-levéltárosig vezetett útja. Szakmai megbecsülését az is jelezte, hogy részt vehetett a levéltárosi szakképzésben, ahol magyar paleográfiát, a marosvásárhelyi egyetemen pedig latin paleográfiát oktathatott. Doktori címet a Babes-Bolyai Tudományegyetemen Nicolae Endroiu akadémikus vezetésével a pecséttan tárgyköréből szerzett. Értekezése "Marosszéki intézmények és pecsétjeik" címmel önálló könyv formájában is megjelent. Levéltárosi és történetírói tevékenysége mellett feladatot vállalt a közéletben is. Rendszeresen szervezett tudományos ülésszakokat, jelenleg is elnöke az Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi tagozatának. Az EME, mint ismeretes, az erdélyi magyar tudományosság immár több mint 150 éve létező legfontosabb tudományos egyesülete. Kitüntetései (Pauler Gyula-díj, Arany János emlékérem, Szabadság hőse emlékérem, Mikó Imre-emléklap, arra utalnak, hogy tudományos tevékenységét mind a magyarországi, mind az erdélyi tudományosság elismerte. Gazdag történetírói munkásságát néhány számadattal lehet jellemezni. Eddig 19 önálló, vagy társszerzőkkel együtt írt kötete jelent meg, 9 kötetet szerkesztett 14 könyvfejezetet és 86 folyóiratcikket és tanulmányt írt. Mindezek mellett számtalan, az erdélyi magyar identitás megőrzésében fontos honismereti és közérdekű cikk került ki tolla alól, interjúkkal végzett felvilágosító munkát, lexikon szócikkeket és bibliográfiákat írt. A szakmai elismertséget, mint ismeretes, a társadalomtudományokban a hivatkozások száma távolról sem jelzi úgy, mint a természettudományokban, mégis érdemes megjegyezni, hogy 2009-ig írásaira 153 munkában 735 hivatkozás történt.
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenységének részletes bemutatása nem lehet egy ilyen, időben behatárolt méltatás feladata. Mégis szólnunk kell munkásságának legalább három jellegzetes vonulatáról. Már a bevezetőben említettük, hogy Pál-Antal Sándor több más erdélyi és magyarországi kutató mellett döntően a székelység történetírója. Ezzel a regionális történetírás egyik szószólója. A székelyföld ugyanis a történeti Magyarország egyik legjellegzetesebb régiója, amely sajátos autonómiája révén nemcsak területileg különült el Erdély más vidékeitől, a szászok lakta Királyföldtől, a vármegyéktől, vagy a románok lakta területektől, de társadalmi szerkezete, katonáskodó szabad paraszti közösségének megőrzése révén is más volt, mint az ország többi tájegysége. Pál-Antal Sándor írásaiban e terület történetének legkülönfélébb aspektusait vizsgálta. A Székely önkormányzat-történet c. kötetében az autonómia változásait tekintette át. A Székelyföld és városai c. tanulmánygyűjteményben a terület mezővárosainak gazdaságát és társadalmát elemezte nemcsak a 16-19. században, de a két világháború közötti időszakban is. Külön könyvet szentelt a székelyföld fővárosa: Marosvásárhely (az egykori Székelyvásárhely) történetének, amelynek első, 1848-ig terjedő része jelent meg. Ki kell emelnünk a székelyfölddel foglalkozó írásainak időbeli és tematikai gazdagságát. Ugyanolyan biztonsággal értekezik a földrajzi nevek múltjáról, vagy a demográfiai folyamatokról, és a jobbágyviszonyokról, mint a címeres pecsétekről, a székely székek kialakulásáról, vagy a székelyföld szerepéről az 1848-49 évi szabadságharcban. Külön kötetben tárta fel az 1956-os magyar forradalmat követő erdélyi megtorlások áldozatainak sorsát. Megdöbbenéssel olvashatjuk, hogy a magyar forradalom iránti rokonszenv elég indok volt az erdélyi magyarokkal kapcsolatos kegyetlen megtorláshoz és évekig tartó üldözéshez.
Munkásságának másik sajátossága a levéltáros foglalkozással kapcsolható össze. A hazai tudományosságban még ma is folyik a vita arról, hogy a történeti források őrzőinek feladata-e a levéltári dokumentumok rendezésén, kutatásra való előkészítésén túl a történetírás művelése? Nagyon sokan gondolták és gondolják, hogy ez utóbbi is. Aligha véletlen, hogy a magyar történettudomány igen sok kiváló művelője volt levéltáros, Csánki Dezsőtől vagy Szabó Istvántól Ember Győzőn át Varga Jánosig. Pál-Antal Sándor a tudós levéltárosok sorába tartozik. Feladatának tartotta a kutatást segítő levéltári segédletek készítését is (ilyenek a Maros megyei fiók levéltárról, Nagy-Küküllő megye levéltáráról, vagy a Toldalagi és Teleki család levéltáráról készített ismertetői), de könyvek és tanulmányok tucatjait írta az általa rendezett és megismert levéltári dokumentumokból is. Természetesnek tarthatjuk, hogy mélységesen tiszteli a forrásokat, és azt is, hogy forráskiadványok tucatjaival igyekezett elősegíteni mások kutatásait. Közölte Marosvásárhely 17–18. századi jogszabályait, Marosszék, Udvarhelyszék, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék összeírásait a 18. századból, de Udvarhelyszék 1848–49-ből származó iratait is.
Eddigi történetírói munkásságának külön fejezetét alkotják falumonográfiái. A helytörténetnek ez a terrénuma máig sem örvend különös megbecsülésnek sem Magyarországon, sem Erdélyben. Ennek jórészt az az oka, hogy nagyon sokan történetírói felkészültség nélkül próbálkoznak egy-egy település múltjának feltárásával. Pedig a mikro- történelem a nyugati történetírásnak is virágzó ága. Pál-Antal Sándor sokat tett annak érdekében, hogy a falutörténet valóban tudományos szintre emelkedjék és a történetírás megbecsült ága legyen.
Tisztelt Osztályülés! Az erdélyi magyar és nem magyar történetírás igen gazdag hagyományokra tekinthet vissza. Az erdélyi történetírók Szamosközy Istvántól Jakab Eleken, Mikó Imrén, Szilágyi Sándoron át kortársainkig a már elhunyt Imreh Istvánig, Jakó Zsigmondig és a hála istennek közöttünk alkotó Benkő Samuig és Egyed Ákosig mindig elszakíthatatlan részét képezték a magyar történetírásnak. Pál-Antal Sándor életműve is ennek az egységes magyar történetírásnak a része.
Befejezésül még valamiről szólnom kell. Aki a ma itt köszöntött tudós írásait olvassa, találkozik olyasvalamivel is, amit nehéz egy szakszerűséget megkövetelő méltatásban elmondani: a ragaszkodást a magyarsághoz. Legyen szabad idéznem néhány mondatot Pál-Antal Sándor egyik írásából: "...kisebbségi léte során sok megpróbáltatást kellett kiállnia a romániai magyarságnak. Sok veszteség érte anyagi létében, szellemi életében és mindenekelőtt számbeliségében, az asszimiláció, elűzés vagy kivándorlás útján. Életképességét azonban megőrizte mindmáig, a hajdani és újabb keletű üldöztetések ellenére, és reméljük, hogy eljön az idő, amikor mindez csak egy halvány, rossz emlékű epizód lesz csupán". Kívánom Pál-Antal Sándornak, akadémiánk külső tagjának és mindannyiunknak, hogy valóban így legyen.
Orosz István, az MTA levelező tagja,
professzor emeritus.
Pál-Antal Sándor akadémiai székfoglalója
Általában háromévenként választ új tagokat a Magyar Tudományos Akadémia. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi tanácsos-levéltáros, a történelem terén kifejtett munkássága elismeréséül 2010. május 3-án a 180. közgyűlésen vált a magyar tudomány legrangosabb intézményének tagjává.
Székfoglaló előadását 2011. szeptember 15-én tartotta az Akadémia székházában. A felolvasóteremben az anyaországi tudományos élet jeles személyiségei és a családtagok mellett szép számban jelentek meg erdélyi pályatársak is.
Az ünnepi ülést Orosz István akadémikus, professzor emeritus nyitotta meg.
Városunk neves levéltáros történésze székfoglaló előadásának témájául Erdély történetének egyik legviharosabb időszakát választotta, melynek mélyreható kihatásai voltak a lakosság etnikai összetételének változásaira: "Népességi viszonyok a Székelyföldön a 18. század elején."
A 18. század első évtizedében a háborús események, a szárazság okozta éhínség és a pestis Erdélyben elsősorban a Székelyföldet érintette. A természeti csapások felére csökkentették Erdély lakosságát. Az 1719. év végi jelentések alapján több mint hatvanezerre tehetjük a Székelyföld veszteségeit. A természeti csapásoknak főleg a kiskorúak és az idősek estek áldozatul, így az átlagos családlétszám ötről 3,2 – 3,5-re csökkent! Az éhező lakosság tömegesen keresett jobb megélhetési lehetőségeket nemcsak a vármegyékben, de a román vajdaságokban is. A járvány megszűntével az elköltözöttek egy része, elsősorban a nemesek és a szabadrendű székelyek, visszatértek lakhelyeikre, viszont a pusztán maradt jobbágytelkeken megjelent a máshonnan származó munkaerő, ami összességében a román ajkú lakosság számbeli növekedését eredményezte.
Orosz István akadémikus laudációjában, miután vázolta Pál-Antal Sándor életútjának sorsformáló momentumait, részletesen ismertette az Akadémia új tagjának gazdag tudományos tevékenységét.
A történész Pál-Antal Sándor fő kutatási területe a Székelyföld. Gazdag életműve a régió legnagyobb történetírói közé emeli. Levéltárosként levéltári ismertetők, forráskiadványok tucatjaival segítette mások kutatásait. Történetírói tevékenységének külön fejezetét képezik falumonográfiái.
Laudációja befejezésében Orosz István akadémikus kiemelte azt az optimizmust, amivel Pál-Antal Sándor, minden megpróbáltatásunk, veszteségeink ellenére, a romániai magyarság jövőjét szemléli.
Az ünnepi ülés a Magyar Tudományos Akadémia díszes oklevelének az átadásával zárult. Népújság (Marosvásárhely)
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenysége döntő mértékben a székelyek múltjának feltárására irányul. Ezt tanúsítja most elhangzott székfoglaló előadása is. A székely múlt iránti érdeklődésében bizonyára szerepet játszanak születésének, neveltetésének, eddigi életútjának körülményei. A felcsíki Karcfalván született az Oltnak abban a völgyében, amelyről Orbán Balázs azt írta, hogy "egymást érő, csaknem egészen összeépült falvak hosszú sora" jellemzi, amelyek egyike Karcfalva. A hadiárva Pál-Antal Sándor gyermekkora azonban nem Karcfalvához, hanem a völgy másik településéhez, Csíkmadarashoz kötődik, amelyről meg azt a mondókát jegyezte fel az egyik méltatója szerint a ma már forrásértékűvé "öregbedett" Székelyföld leírásának" szerzője, hogy "Ez a falu Madaras, hol a pap is fazekas". Pál-Antal Sándorból azonban nem fazekas, hanem levéltáros és történetíró lett. Jellemzőnek tekinthetjük azonban azt is, hogy geológus nevelőapja halála után, akinek helyváltoztatásai miatt több helyen végezte középfokú tanulmányait és végül magánúton érettségizett, visszatért Madarasra s három évig a családi gazdaságot vezette. A gazdálkodásnak nemcsak az a hátránya volt, hogy három évvel később kezdhette meg egyetemi tanulmányait Kolozsvárott az akkor még önálló és magyar nyelvű Bolyai Egyetemen, de az az előnye is, hogy nem felejthető tapasztalatokat szerzett a falusi életről és a paraszti gazdálkodásról, így történetíróként sem könyvekből kellett megtanulnia a mindennapi élet valóságát. Az erdélyi tájhoz való kapcsolódását az is mutatja, hogy négy település (Backamadaras, Búzásbesenyő, Csíkmadaras és Karcfalva monográfiáját is megírta. Ezek közül a Csíkmadarasról szóló két kiadásban is megjelent. A kolozsvári egyetemen kitűnő mesterek: Jakó Zsigmond, Pataki József, Imreh István, Csetri Elek és Magyari István tanítványa lehetett s alaposan felkészülhetett hivatására: a levéltárosi munkára. A diploma megszerzésétől 1963-tól 42 éven át, 2005-ig levéltáros volt Marosvásárhelyen s hivatali ranglétrán a levéltárostól a főlevéltároson keresztül a tanácsos-levéltárosig vezetett útja. Szakmai megbecsülését az is jelezte, hogy részt vehetett a levéltárosi szakképzésben, ahol magyar paleográfiát, a marosvásárhelyi egyetemen pedig latin paleográfiát oktathatott. Doktori címet a Babes-Bolyai Tudományegyetemen Nicolae Endroiu akadémikus vezetésével a pecséttan tárgyköréből szerzett. Értekezése "Marosszéki intézmények és pecsétjeik" címmel önálló könyv formájában is megjelent. Levéltárosi és történetírói tevékenysége mellett feladatot vállalt a közéletben is. Rendszeresen szervezett tudományos ülésszakokat, jelenleg is elnöke az Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi tagozatának. Az EME, mint ismeretes, az erdélyi magyar tudományosság immár több mint 150 éve létező legfontosabb tudományos egyesülete. Kitüntetései (Pauler Gyula-díj, Arany János emlékérem, Szabadság hőse emlékérem, Mikó Imre-emléklap, arra utalnak, hogy tudományos tevékenységét mind a magyarországi, mind az erdélyi tudományosság elismerte. Gazdag történetírói munkásságát néhány számadattal lehet jellemezni. Eddig 19 önálló, vagy társszerzőkkel együtt írt kötete jelent meg, 9 kötetet szerkesztett 14 könyvfejezetet és 86 folyóiratcikket és tanulmányt írt. Mindezek mellett számtalan, az erdélyi magyar identitás megőrzésében fontos honismereti és közérdekű cikk került ki tolla alól, interjúkkal végzett felvilágosító munkát, lexikon szócikkeket és bibliográfiákat írt. A szakmai elismertséget, mint ismeretes, a társadalomtudományokban a hivatkozások száma távolról sem jelzi úgy, mint a természettudományokban, mégis érdemes megjegyezni, hogy 2009-ig írásaira 153 munkában 735 hivatkozás történt.
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenységének részletes bemutatása nem lehet egy ilyen, időben behatárolt méltatás feladata. Mégis szólnunk kell munkásságának legalább három jellegzetes vonulatáról. Már a bevezetőben említettük, hogy Pál-Antal Sándor több más erdélyi és magyarországi kutató mellett döntően a székelység történetírója. Ezzel a regionális történetírás egyik szószólója. A székelyföld ugyanis a történeti Magyarország egyik legjellegzetesebb régiója, amely sajátos autonómiája révén nemcsak területileg különült el Erdély más vidékeitől, a szászok lakta Királyföldtől, a vármegyéktől, vagy a románok lakta területektől, de társadalmi szerkezete, katonáskodó szabad paraszti közösségének megőrzése révén is más volt, mint az ország többi tájegysége. Pál-Antal Sándor írásaiban e terület történetének legkülönfélébb aspektusait vizsgálta. A Székely önkormányzat-történet c. kötetében az autonómia változásait tekintette át. A Székelyföld és városai c. tanulmánygyűjteményben a terület mezővárosainak gazdaságát és társadalmát elemezte nemcsak a 16-19. században, de a két világháború közötti időszakban is. Külön könyvet szentelt a székelyföld fővárosa: Marosvásárhely (az egykori Székelyvásárhely) történetének, amelynek első, 1848-ig terjedő része jelent meg. Ki kell emelnünk a székelyfölddel foglalkozó írásainak időbeli és tematikai gazdagságát. Ugyanolyan biztonsággal értekezik a földrajzi nevek múltjáról, vagy a demográfiai folyamatokról, és a jobbágyviszonyokról, mint a címeres pecsétekről, a székely székek kialakulásáról, vagy a székelyföld szerepéről az 1848-49 évi szabadságharcban. Külön kötetben tárta fel az 1956-os magyar forradalmat követő erdélyi megtorlások áldozatainak sorsát. Megdöbbenéssel olvashatjuk, hogy a magyar forradalom iránti rokonszenv elég indok volt az erdélyi magyarokkal kapcsolatos kegyetlen megtorláshoz és évekig tartó üldözéshez.
Munkásságának másik sajátossága a levéltáros foglalkozással kapcsolható össze. A hazai tudományosságban még ma is folyik a vita arról, hogy a történeti források őrzőinek feladata-e a levéltári dokumentumok rendezésén, kutatásra való előkészítésén túl a történetírás művelése? Nagyon sokan gondolták és gondolják, hogy ez utóbbi is. Aligha véletlen, hogy a magyar történettudomány igen sok kiváló művelője volt levéltáros, Csánki Dezsőtől vagy Szabó Istvántól Ember Győzőn át Varga Jánosig. Pál-Antal Sándor a tudós levéltárosok sorába tartozik. Feladatának tartotta a kutatást segítő levéltári segédletek készítését is (ilyenek a Maros megyei fiók levéltárról, Nagy-Küküllő megye levéltáráról, vagy a Toldalagi és Teleki család levéltáráról készített ismertetői), de könyvek és tanulmányok tucatjait írta az általa rendezett és megismert levéltári dokumentumokból is. Természetesnek tarthatjuk, hogy mélységesen tiszteli a forrásokat, és azt is, hogy forráskiadványok tucatjaival igyekezett elősegíteni mások kutatásait. Közölte Marosvásárhely 17–18. századi jogszabályait, Marosszék, Udvarhelyszék, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék összeírásait a 18. századból, de Udvarhelyszék 1848–49-ből származó iratait is.
Eddigi történetírói munkásságának külön fejezetét alkotják falumonográfiái. A helytörténetnek ez a terrénuma máig sem örvend különös megbecsülésnek sem Magyarországon, sem Erdélyben. Ennek jórészt az az oka, hogy nagyon sokan történetírói felkészültség nélkül próbálkoznak egy-egy település múltjának feltárásával. Pedig a mikro- történelem a nyugati történetírásnak is virágzó ága. Pál-Antal Sándor sokat tett annak érdekében, hogy a falutörténet valóban tudományos szintre emelkedjék és a történetírás megbecsült ága legyen.
Tisztelt Osztályülés! Az erdélyi magyar és nem magyar történetírás igen gazdag hagyományokra tekinthet vissza. Az erdélyi történetírók Szamosközy Istvántól Jakab Eleken, Mikó Imrén, Szilágyi Sándoron át kortársainkig a már elhunyt Imreh Istvánig, Jakó Zsigmondig és a hála istennek közöttünk alkotó Benkő Samuig és Egyed Ákosig mindig elszakíthatatlan részét képezték a magyar történetírásnak. Pál-Antal Sándor életműve is ennek az egységes magyar történetírásnak a része.
Befejezésül még valamiről szólnom kell. Aki a ma itt köszöntött tudós írásait olvassa, találkozik olyasvalamivel is, amit nehéz egy szakszerűséget megkövetelő méltatásban elmondani: a ragaszkodást a magyarsághoz. Legyen szabad idéznem néhány mondatot Pál-Antal Sándor egyik írásából: "...kisebbségi léte során sok megpróbáltatást kellett kiállnia a romániai magyarságnak. Sok veszteség érte anyagi létében, szellemi életében és mindenekelőtt számbeliségében, az asszimiláció, elűzés vagy kivándorlás útján. Életképességét azonban megőrizte mindmáig, a hajdani és újabb keletű üldöztetések ellenére, és reméljük, hogy eljön az idő, amikor mindez csak egy halvány, rossz emlékű epizód lesz csupán". Kívánom Pál-Antal Sándornak, akadémiánk külső tagjának és mindannyiunknak, hogy valóban így legyen.
Orosz István, az MTA levelező tagja,
professzor emeritus.
Pál-Antal Sándor akadémiai székfoglalója
Általában háromévenként választ új tagokat a Magyar Tudományos Akadémia. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi tanácsos-levéltáros, a történelem terén kifejtett munkássága elismeréséül 2010. május 3-án a 180. közgyűlésen vált a magyar tudomány legrangosabb intézményének tagjává.
Székfoglaló előadását 2011. szeptember 15-én tartotta az Akadémia székházában. A felolvasóteremben az anyaországi tudományos élet jeles személyiségei és a családtagok mellett szép számban jelentek meg erdélyi pályatársak is.
Az ünnepi ülést Orosz István akadémikus, professzor emeritus nyitotta meg.
Városunk neves levéltáros történésze székfoglaló előadásának témájául Erdély történetének egyik legviharosabb időszakát választotta, melynek mélyreható kihatásai voltak a lakosság etnikai összetételének változásaira: "Népességi viszonyok a Székelyföldön a 18. század elején."
A 18. század első évtizedében a háborús események, a szárazság okozta éhínség és a pestis Erdélyben elsősorban a Székelyföldet érintette. A természeti csapások felére csökkentették Erdély lakosságát. Az 1719. év végi jelentések alapján több mint hatvanezerre tehetjük a Székelyföld veszteségeit. A természeti csapásoknak főleg a kiskorúak és az idősek estek áldozatul, így az átlagos családlétszám ötről 3,2 – 3,5-re csökkent! Az éhező lakosság tömegesen keresett jobb megélhetési lehetőségeket nemcsak a vármegyékben, de a román vajdaságokban is. A járvány megszűntével az elköltözöttek egy része, elsősorban a nemesek és a szabadrendű székelyek, visszatértek lakhelyeikre, viszont a pusztán maradt jobbágytelkeken megjelent a máshonnan származó munkaerő, ami összességében a román ajkú lakosság számbeli növekedését eredményezte.
Orosz István akadémikus laudációjában, miután vázolta Pál-Antal Sándor életútjának sorsformáló momentumait, részletesen ismertette az Akadémia új tagjának gazdag tudományos tevékenységét.
A történész Pál-Antal Sándor fő kutatási területe a Székelyföld. Gazdag életműve a régió legnagyobb történetírói közé emeli. Levéltárosként levéltári ismertetők, forráskiadványok tucatjaival segítette mások kutatásait. Történetírói tevékenységének külön fejezetét képezik falumonográfiái.
Laudációja befejezésében Orosz István akadémikus kiemelte azt az optimizmust, amivel Pál-Antal Sándor, minden megpróbáltatásunk, veszteségeink ellenére, a romániai magyarság jövőjét szemléli.
Az ünnepi ülés a Magyar Tudományos Akadémia díszes oklevelének az átadásával zárult. Népújság (Marosvásárhely)
2011. szeptember 24.
MOGYE: anyaországi fellépés
A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) szerint Románia magyar anyanyelvű lakosságának szüksége van magyar nyelven képzett orvosokra és gyógyszerészekre, ezért a magyar kormány illetékes szerveihez fordultak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyében, ahol a törvényi előírás ellenére sem alapítanak magyar nyelvű tagozatot. A testület MTI-hez eljuttatott pénteki közleménye felhívja a figyelmet arra, hogy az év elején hatályba lépett új román tanügyi törvény értelmében a jövőben a MOGYE keretein belül biztosítják a magyar nyelvű képzés teljes körűvé tételét.
Ez a jogszabály a kamara szerint felszámolja a magyar anyanyelvű orvos- és gyógyszerészképzés félévszázados „hibás gyakorlatát”, és megnyitja a lehetőséget arra is, hogy Románia magyar nyelvű lakossága anyanyelvén vehesse igénybe az orvosi és gyógyszertári szolgáltatásokat. A kamara üdvözli az új tanügyi törvény rendelkezését, ugyanakkor „növekvő értetlenséggel és aggodalommal tapasztalja”, hogy a MOGYE szenátusa megakadályozza a törvényben foglaltak végrehajtását. A Magyar Gyógyszerészi Kamara kéri a MOGYE szenátusát a tanügyi törvény vonatkozó rendelkezésének betartására, valamint az illetékes romániai kormányzati szerveket és hatóságokat, hogy szerezzenek érvényt az idézett jogszabálynak. Mindemellett felkérik magyarországi egyetemek vezetőit, hogy adjanak meg minden segítséget a magyar nyelvű képzés teljes körűvé tételéhez.
Romániában korábban tiltakozásokat váltott ki, hogy az új román oktatási törvény biztosította lehetőségek ellenére a MOGYE román többségű szenátusa júniusban megakadályozta a magyar intézetek létrehozását. Júliusban az okozott felháborodást, hogy az általános orvosi karon a 80 költségtérítéses hely mindegyikét a román tagozatra felvételiző diákok kapták meg. Ezt később korrigálták, 40 helyet biztosítva a magyar tagozatnak. Augusztusban néhány romániai magyar fiatal több napon keresztül tüntetett emiatt. Szeptemberben, a MOGYE szenátusa arról döntött, hogy nem hosszabbít szerződést több magyar nemzetiségű nyugdíjas óraadó tanárral, ami megnehezíti a magyar tagozat működését. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese közleményében azt írta: a MOGYE vezetősége egyre nevetségesebben zárkózik el az új román oktatási törvény alkalmazása elől. Az RMDSZ az egyetem szenátusától és a minisztériumtól az új oktatási törvény 135. cikkelye alkalmazási módszertanának érvényesítését kérte, amely kimondja, hogy a multikulturális egyetemeken önálló tagozatoknak kell létrejönniük az oktatás nyelve szerint, így a román mellett magyar tagozatnak is. Szabadság (Kolozsvár)
A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) szerint Románia magyar anyanyelvű lakosságának szüksége van magyar nyelven képzett orvosokra és gyógyszerészekre, ezért a magyar kormány illetékes szerveihez fordultak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyében, ahol a törvényi előírás ellenére sem alapítanak magyar nyelvű tagozatot. A testület MTI-hez eljuttatott pénteki közleménye felhívja a figyelmet arra, hogy az év elején hatályba lépett új román tanügyi törvény értelmében a jövőben a MOGYE keretein belül biztosítják a magyar nyelvű képzés teljes körűvé tételét.
Ez a jogszabály a kamara szerint felszámolja a magyar anyanyelvű orvos- és gyógyszerészképzés félévszázados „hibás gyakorlatát”, és megnyitja a lehetőséget arra is, hogy Románia magyar nyelvű lakossága anyanyelvén vehesse igénybe az orvosi és gyógyszertári szolgáltatásokat. A kamara üdvözli az új tanügyi törvény rendelkezését, ugyanakkor „növekvő értetlenséggel és aggodalommal tapasztalja”, hogy a MOGYE szenátusa megakadályozza a törvényben foglaltak végrehajtását. A Magyar Gyógyszerészi Kamara kéri a MOGYE szenátusát a tanügyi törvény vonatkozó rendelkezésének betartására, valamint az illetékes romániai kormányzati szerveket és hatóságokat, hogy szerezzenek érvényt az idézett jogszabálynak. Mindemellett felkérik magyarországi egyetemek vezetőit, hogy adjanak meg minden segítséget a magyar nyelvű képzés teljes körűvé tételéhez.
Romániában korábban tiltakozásokat váltott ki, hogy az új román oktatási törvény biztosította lehetőségek ellenére a MOGYE román többségű szenátusa júniusban megakadályozta a magyar intézetek létrehozását. Júliusban az okozott felháborodást, hogy az általános orvosi karon a 80 költségtérítéses hely mindegyikét a román tagozatra felvételiző diákok kapták meg. Ezt később korrigálták, 40 helyet biztosítva a magyar tagozatnak. Augusztusban néhány romániai magyar fiatal több napon keresztül tüntetett emiatt. Szeptemberben, a MOGYE szenátusa arról döntött, hogy nem hosszabbít szerződést több magyar nemzetiségű nyugdíjas óraadó tanárral, ami megnehezíti a magyar tagozat működését. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese közleményében azt írta: a MOGYE vezetősége egyre nevetségesebben zárkózik el az új román oktatási törvény alkalmazása elől. Az RMDSZ az egyetem szenátusától és a minisztériumtól az új oktatási törvény 135. cikkelye alkalmazási módszertanának érvényesítését kérte, amely kimondja, hogy a multikulturális egyetemeken önálló tagozatoknak kell létrejönniük az oktatás nyelve szerint, így a román mellett magyar tagozatnak is. Szabadság (Kolozsvár)
2011. szeptember 24.
Egy szűk évtized története – A XX. századi magyar történelem egy szűk évtizedéről, Magyarország szovjetizálásáról és a Rákosi-rendszerről beszélt Gyarmati György, a történelemtudomány kandidátusa, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem habilitált professzora, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója a Bihar megyei RMDSZ létrehozta Szacsvay Akadémia történelmi előadás-sorozatának keretében, amelynek helyszíne ezúttal az Ady Endre Líceum díszterme volt. A jelenlévők szinte történelem-órán érezhették magukat, az előadó igyekezett interaktívvá tenni az összefoglalót, kérdéseket tett fel, s a közönség soraiból várta a válaszokat. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. szeptember 24.
Bírálják az RMDSZ váradi rendezvényeit
Kertész Ákos író lehetséges nagyváradi látogatásáról, illetve a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat rejtett vetületeiről tartott sajtótájékoztatót tegnap délelőtt Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke.
A napokban vonta vissza a magyar Fővárosi Közgyűlés Kertész Ákos író budapesti díszpolgári címét a miatt a magyar nemzetet bíráló nyílt levele miatt, amelyet augusztus 29-én tett közzé az Amerikai Népszava. Felmerült már az író Kossuth-díjának visszavonása is, de erről még nincs döntés. Az EMNT remélte, hogy a díszpolgári cím törlése az író nagyváradi meghívásának visszavonását is maga után vonja majd. Ez azonban a jelek szerint nem történt meg – állítja Nagy József Barna, aki elmondta: a Várad folyóirat szerkesztői még az év elején bejelentették, hogy Kertész Ákos írót Nagyváradra invitálták a Törzsasztal című nyilvános interjúsorozat keretében, a hír pedig a folyóirat internetes oldalán azóta is olvasható, tehát a váradi meghívás az elmúlt hónap eseményeinek ellenére is érvényes. Az ügyvezető elnök ezt teljességgel elfogadhatatlannak minősítette. Véleménye szerint a hivatalosan a Bihar Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány által támogatott Várad folyóiratot valójában az RMDSZ tartja fenn közpénzekből, s mint jobboldali érzelmű polgár visszautasította azt, hogy az általa befizetett adóból Kertészhez hasonló ideológiai irányultságú személyeket hívjanak Nagyváradra. „De ez egyáltalán nem meglepő, hiszen eddig is olyan baloldali szónokokat hívott Váradra az RMDSZ, mint Gyurcsány Ferenc, Újhelyi István, Aczél Endre, Nyakó István vagy Demszky Gábor” – fogalmazott Nagy, aki egyetértett olyan előadók meghívásával, mint Szakály Sándor történész vagy Fábry Sándor humorista, a meghívások valódi okait azonban nem tartotta őszintének. „Felháborító hogy jobb oldali emberek meghívásával próbálják legitimálni magukat – fogalmazott –, az RMDSZ így próbál idomulni az anyaország kormányához.” A sajtótájékoztató második felében az EMNT ügyvezető elnöke azon nézeteit is kifejtette, melyek szerint a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat valójában az 1944. október 12-én történt események, vagyis a szovjet és román hadsereg Nagyváradra való dicstelen bevonulásának megünnepléséből alakult ki. „Ez nagy ünnep a románok számára, de nem értjük, hogy az RMDSZ miért kell a magyarsággal is megünnepeltesse” – hangsúlyozta Nagy József Barna, aki gyásznapnak nevezte október 12-ét, majd felhívta a figyelmet arra, hogy az RMDSZ aktív szervezője e rendezvénysorozatnak, amibe nemcsak szimbolikusan folyt bele, hiszen ideológiailag is hasonult hozzá.
Szombati-Gille Sándor
Szervez a Párt
Immár nemcsak az EMNT szószólóinak tűnt fel, hanem az egyszerű váradi, bihari embereknek is, hogy az RMDSZ mintha máris megkezdte volna a jövő évi választások előkészítő kampányát, mégpedig az ősi római „kenyeret és cirkuszt” módszer jegyében, de csupán annak egyik vetületére építve, mégpedig a cirkuszra. Egyre-másra szervezik a párt saját aktivistái és szervezői – a magyarországi és székelyföldi műsorszervezők bevonásával – azokat a szórakoztató rendezvényeket, amelyeken népszerű, több-kevesebb színvonalat nyújtó „sztárok és celebek” lépnek fel, s ezekre a belépőket a pártszékházakban lehet beszerezni, hol pénzért, hol ingyen. De újabban az osztrák tulajdonban lévő bulvárlap, a Bihari Napló is betársul szervezőként és jegyárusítóként a nagyobb bevételt ígérő koncertekbe, előadásokba, nyilván nem a politikai profit reményében, mint az RMDSZ, hanem marketingfogásként. Mindenesetre a Nagyváradon szinte egymás sarkára lépő Fábry Sándor, Bródy János és Quimby együttes előadásaira a párt megyei és vidéki székházaiban lehet belépőket vásárolni.
Postafiók Farkas László nagyváradi polgár, a Reggeli Újság régi előfizetője szerkesztőségünkbe eljuttatott legújabb írásában – amely egy Kőrössi P. Józsefnek, a Törzsasztal mindenkori moderátorának címzett nyílt levél – felszólítja egykori iskolatársát, hogy tegyen le Kertész Ákos Váradra irányításáról, még akkor is, ha az író meghívása esetleg az általa elkövetett nemzetgyalázás előtt megtörtént. A személyes vonatkozású visszaemlékezésen túl a levélíró kifejezi csalódottságát amiatt, hogy egykori osztálytársa, barátja, a „kedves Papjóska” évek óta a nemzetáruló magyar balliberális kurzus híve, amit tetteivel is igazol. Reggeli Újság (Nagyvárad)
Kertész Ákos író lehetséges nagyváradi látogatásáról, illetve a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat rejtett vetületeiről tartott sajtótájékoztatót tegnap délelőtt Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke.
A napokban vonta vissza a magyar Fővárosi Közgyűlés Kertész Ákos író budapesti díszpolgári címét a miatt a magyar nemzetet bíráló nyílt levele miatt, amelyet augusztus 29-én tett közzé az Amerikai Népszava. Felmerült már az író Kossuth-díjának visszavonása is, de erről még nincs döntés. Az EMNT remélte, hogy a díszpolgári cím törlése az író nagyváradi meghívásának visszavonását is maga után vonja majd. Ez azonban a jelek szerint nem történt meg – állítja Nagy József Barna, aki elmondta: a Várad folyóirat szerkesztői még az év elején bejelentették, hogy Kertész Ákos írót Nagyváradra invitálták a Törzsasztal című nyilvános interjúsorozat keretében, a hír pedig a folyóirat internetes oldalán azóta is olvasható, tehát a váradi meghívás az elmúlt hónap eseményeinek ellenére is érvényes. Az ügyvezető elnök ezt teljességgel elfogadhatatlannak minősítette. Véleménye szerint a hivatalosan a Bihar Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány által támogatott Várad folyóiratot valójában az RMDSZ tartja fenn közpénzekből, s mint jobboldali érzelmű polgár visszautasította azt, hogy az általa befizetett adóból Kertészhez hasonló ideológiai irányultságú személyeket hívjanak Nagyváradra. „De ez egyáltalán nem meglepő, hiszen eddig is olyan baloldali szónokokat hívott Váradra az RMDSZ, mint Gyurcsány Ferenc, Újhelyi István, Aczél Endre, Nyakó István vagy Demszky Gábor” – fogalmazott Nagy, aki egyetértett olyan előadók meghívásával, mint Szakály Sándor történész vagy Fábry Sándor humorista, a meghívások valódi okait azonban nem tartotta őszintének. „Felháborító hogy jobb oldali emberek meghívásával próbálják legitimálni magukat – fogalmazott –, az RMDSZ így próbál idomulni az anyaország kormányához.” A sajtótájékoztató második felében az EMNT ügyvezető elnöke azon nézeteit is kifejtette, melyek szerint a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat valójában az 1944. október 12-én történt események, vagyis a szovjet és román hadsereg Nagyváradra való dicstelen bevonulásának megünnepléséből alakult ki. „Ez nagy ünnep a románok számára, de nem értjük, hogy az RMDSZ miért kell a magyarsággal is megünnepeltesse” – hangsúlyozta Nagy József Barna, aki gyásznapnak nevezte október 12-ét, majd felhívta a figyelmet arra, hogy az RMDSZ aktív szervezője e rendezvénysorozatnak, amibe nemcsak szimbolikusan folyt bele, hiszen ideológiailag is hasonult hozzá.
Szombati-Gille Sándor
Szervez a Párt
Immár nemcsak az EMNT szószólóinak tűnt fel, hanem az egyszerű váradi, bihari embereknek is, hogy az RMDSZ mintha máris megkezdte volna a jövő évi választások előkészítő kampányát, mégpedig az ősi római „kenyeret és cirkuszt” módszer jegyében, de csupán annak egyik vetületére építve, mégpedig a cirkuszra. Egyre-másra szervezik a párt saját aktivistái és szervezői – a magyarországi és székelyföldi műsorszervezők bevonásával – azokat a szórakoztató rendezvényeket, amelyeken népszerű, több-kevesebb színvonalat nyújtó „sztárok és celebek” lépnek fel, s ezekre a belépőket a pártszékházakban lehet beszerezni, hol pénzért, hol ingyen. De újabban az osztrák tulajdonban lévő bulvárlap, a Bihari Napló is betársul szervezőként és jegyárusítóként a nagyobb bevételt ígérő koncertekbe, előadásokba, nyilván nem a politikai profit reményében, mint az RMDSZ, hanem marketingfogásként. Mindenesetre a Nagyváradon szinte egymás sarkára lépő Fábry Sándor, Bródy János és Quimby együttes előadásaira a párt megyei és vidéki székházaiban lehet belépőket vásárolni.
Postafiók Farkas László nagyváradi polgár, a Reggeli Újság régi előfizetője szerkesztőségünkbe eljuttatott legújabb írásában – amely egy Kőrössi P. Józsefnek, a Törzsasztal mindenkori moderátorának címzett nyílt levél – felszólítja egykori iskolatársát, hogy tegyen le Kertész Ákos Váradra irányításáról, még akkor is, ha az író meghívása esetleg az általa elkövetett nemzetgyalázás előtt megtörtént. A személyes vonatkozású visszaemlékezésen túl a levélíró kifejezi csalódottságát amiatt, hogy egykori osztálytársa, barátja, a „kedves Papjóska” évek óta a nemzetáruló magyar balliberális kurzus híve, amit tetteivel is igazol. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. szeptember 24.
Aki a közéletben szolgál, többet kell teljesítenie
Tóth-Páll Miklós színművész, az Ady Endre Társaság elnöke nyugdíjas éveit kulturális és hagyományápoló rendezvények szervezésével tölti. Véleménye szerint a magyarságot a kultúra tartja össze. Az alábbiakban őt kérdeztük.
– Mi késztette az Ady Endre Társaság létrehozására?
– Az Ady Endre Társaság létrehozására nem csak én éreztem késztetést, hanem még néhány olyan személy (gondolok itt Méhes Katira és István Istvánra), akik hiányát érezték egy kulturális célokat és hagyományőrzést szolgáló civil szervezetnek. Akkor sok szatmári csatlakozott hozzánk, azt remélve, hogy majd lehetőségük lesz könyveik kiadására, egyéb terveik megvalósítására, de amikor nem jött minden magától, nem jött azonnal a siker, mert azért dolgozni is kellett, lemorzsolódtak. A másik dolog, ami a színészeket ösztönözte, hogy előadásokat vigyünk ki falvakra. Ez ment egy ideig, de amikor a színház is elkezdte a falujárást, mi más tevékenységekre helyeztük a hangsúlyt. Kezdetben három könyvet adtunk ki, mindhárom első kiadás volt: Végh Balázs Béla gyűjtötte össze Dsida Jenő a Cimborában megjelent, de kötetben nem szereplő gyerekverseit. Mi adtuk ki Czira Árpádnak Menekvés a szibériai fogságból és Simpf József Mária költészetét.
– Mi az oka annak, hogy az Ady Endre Társaságot nem sodorták el az ideig-óráig létező kordivatok?
– Mindig ragaszkodtunk ahhoz, hogy maradjunk távol a politikától. Olyan dolgokat akartunk összehozni, ami nem színházi tevékenység, olyan előadásokat rendeztünk, ahol a költő volt a fontos, nem a forma (világítás, zene stb.). Tehát nem színházi eszközöket használtunk, hanem a szövegen volt a hangsúly. Népszerűsítettük a szatmári népdalokat, lépést tartva az újonnan megjelent népdalválogatásokkal. A Szárazfa–együttessel több műsort állítottunk össze, amellyel jártuk a falvakat, később egy kötetben is kiadtuk. A műsorokat Méhes Kati és Fejér Kálmán állította össze. Mi csak örülni tudunk annak, hogy a Szárazfa–együttesből kinőtt Bartók Béla Egyesület tovább viszi ezt a tevékenységet és szélesebb körben gyakorolja.
– Miért épp Ady Endre Társaság?
– Sokat gondolkodtunk, hogy mi legyen a társaság neve. Ady Endre és Gellért Sándor neve merült fel. Nekem szívügyem Gellért Sándor, a többség Ady mellett döntött, mert ő volt az, aki hidat próbált építeni a történelmi egyházak között. Ady költészetének a nagy része erről szól, ezt az elvet akartuk mi is a gyakorlatba vinni. Most utólag nem bántuk meg, hogy Ady mellett döntöttünk.
Lesz jövő
– Van jövője egy ilyen kulturális társaságnak?
– Ma valahogy mindenki az értékvesztésről beszél. Valóban értékválság van, megváltozott az emberek ízlésvilága, amihez nagyban hozzájárul a televízió (a valóságműsorok, a sorozatok). Nem mondom, hogy ezeket el kell ítélni, de lehetőleg ne kerüljünk rabságukba, mert ezek kábítószerként hatnak. Mi azért ragaszkodunk nemzeti hagyományainkhoz, mert azok fejezték ki és fejezik ki ma is a magyar lelkületet. Az Ady Endre Társaság ha összegezi eddigi tevékenységét, megállapíthatjuk, hogy mindig ezen az úton haladt, mindig ezt tartottuk elsőrendű feladatunknak.
Sikeres rendezvények
– Lesz utánpótlás?
– Most ötéves a társaság. Beszélhetünk eredményekről, de nagyon sok a megvalósításra váró feladat is. Mivel nekem már több van hátra, mint előre, arra is kell gondoljak, hogy kinek adom át a stafétát. Sajnos ezt nem lehet színészre bízni — nem azért, mert nem képes rá, hanem azért, mert ehhez idő kell. Ha pályázatot nyerünk, napokat kell eltölteni a formaságok rendezésével. Ezt a feladatot vagy egy nyugdíjas végzi, vagy valaki, akinek olyan munkahelye van, amely mellett tud erre is időt szakítani.
Én sikernek tartom azt, hogy politikamentesen két olyan sikeres rendezvénnyel indultunk, amelyek tömegrendezvényekké nőtték ki magukat. Ilyen a Családi Hétvége, amit mindig a Gyermeknap előtti szombaton tartunk, és a Magyar Kultúra Hete. Az tartják, hogy az ünnepeket, akár a csillagképeket, Istentől kapjuk. Üzenetet hordozunk, csak ezt nem árt, ha meghalljuk. Sokadmagammal igyekeztünk megtalálni a Magyar Kultúra Napjának igazi üzenetét. Imádság a nemzetért – ez a Himnusz, a nemzeti imádságunk és a magyar kultúra napja. Január 27. – Ady Endre halálának napja, emlékeztetni a magyarságot Ady üzenetére. Balladai hősökké kell válnunk (akár Budai Ilona, Halálra táncoltatott lány), felvállalva sorsunkat, bukásainkat, bűneinket. Csak akkor van számunkra és a nemzet számára megújulás.
Nagyobb közönség
– Hogyan sikerült elérni, hogy az előadásokról ne fogyjon el a közönség?
– Kezdetben templomokban és gyülekezeti termekben tartottuk meg rendezvényeinket. Eljutottunk oda, hogy Egy utca, négy templom címmel rendeztünk előadássorozatot a Németiben, ahol mind a négy történelmi egyház (református, római katolikus, magyar görög katolikus és evangélikus–lutheránus) templomaiba szerveztünk előadást és műsort. Én mindig hittem és hiszem ma is, hogy a kultúra és az ökuménia köti össze a magyart. Mindig olyan előadásokat szerveztünk, amihez kevés pénzre volt szükség, de azok színvonalasak voltak, szóltak valamiről.
Mivel minden egyházközösségnek megvan a maga törzsközössége, észrevettük, hogy mindig ugyanazokból a személyekből áll a közösségünk. Egy nyugdíjas rendezvénysorozattá váltak a műsoraink, kezdtük érezni, hogy mi is bezárjuk magunkat. Meg kellett találjuk a módját, hogy nyitni tudjunk a fiatalok felé. Ekkor kezdtük meg használatba venni művelődési intézményeinket (színház, filharmónia). Ezeket az épületeket a régi szatmáriak építették, egy művelődési társaságnak ezeket kötelessége kihasználni. A közönség bővült, bejöttek a fiatalok, kapcsolatot teremtettünk a Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal, melynek diákjai aktívan részt vettek a műsorainkban. Luby Margitról, aki négy évig tanult, tíz évig tanított Szatmárnémetiben, már közösen emlékeztünk meg. Móricz Zsigmond azt írta Luby Margitról, hogy egy asszony, aki bebizonyította, hogy létezett egy magyar viselkedés, egy etika, amelyik erősebb volt a spanyolnál. Ezt az etikát sajnos a civilizáció szétszaggatta, feloldotta. Most is egy ilyen értékvesztés van, csak most egy másik értéket veszítünk el. Sokkal fontosabb az, hogy hogyan éltünk, mint az, hogy hogyan szenvedtünk. A magyar nép történelme, a szenvedések történelme. Rágondolni is nehéz arra, hogy hány csatát nyertünk és hányat vesztettünk. Érthetetlen, hogy miért, de többet dicsekszünk a vesztes csatáinkkal, mint a mindennapi életünkkel. Az, hogy minek örültünk, miben hittünk, hogyan étkeztünk, hogyan öltözködtünk ugyanolyan része az életünknek, mint a győztes vagy a vesztes nagy események.
– Mennyi esély van arra, hogy az egyre erősödő és támogatott szubkultúra ne szorítsa teljesen háttérbe a klasszikus kultúrát?
– Én nem hiszem, hogy a klasszikus kultúra megmenthető. A hagyományőrzés fogalma is sokrétű. A hagyományőrzés lényege az, hogy a szokások újraszülik önmagukat. A hagyományokat esetleg ápolni lehet, úgy, hogy egészségesen éljen, hogy ő vigyázzon önmagára. Véleményem szerint a hagyományok megmaradnak, de más formában fognak jelentkezni. Azt mondják a legszebb hungarikum a magyar nyelv, mert gondolkodásra kényszerít. Állandóan visszavisz a múltba. A zenénk se hasonlít igazán más népek zenéjére. Hogy ez a zene a jövőben hogyan fog beépülni egy másfajta hangszerelésbe, azt még nem tudhatjuk, de az alapja meg kell maradjon.
Akik tettek valamit
– Hogyan viszonyulnak a fiatalok az Ady Endre Társaság rendezvényeihez?
– Amikor A magyar huszár dicsőséges múltját játszottuk a kölcseys gyerekekkel, nagyon élvezték. Csetri Elek, amikor 2008–ban előadást tartott az egyik rendezvényünkön, szóba került a huszárság is. Sokat beszéltünk arról, hogy lényegében kikre is kellene emlékezni? Ő azt mondta: azokra, akik tettek valamit a magyar nemzetért. Ekkor jutott eszembe Teleki Sándor neve. Nem lenne Magyar rapszódia, ha Teleki Kolozsváron nem mutatja be Liszt Ferencnek Pócsi Laci cigányprímást. Amikor Liszt meghallotta a magyar muzsikát, azt mondta: ez már igen. Az első és a tizennegyedik rapszódiát a máramarosszigeti cigányzenész muzsikája ihlette. Vagy: Petőfi megírta volna szerelmes verseit, ha Teleki nem adja oda a Koltói kastélyt? Ha csak ezt a két dolgot vesszük figyelembe, amit Teleki Sándor adott nem csak a magyar nemzetnek, hanem a világnak, akkor már kellene legyen Teleki–szobor. Telekinek a fél Európa barátja volt. Baráti alapon tartotta a kapcsolatot az akkori befolyásos személyekkel. Hol van most egy olyan politikus, akinek annyi barátja van.
Egy másik felfedezettünk Katona Mihály (1764-1822), aki Szatmárnémetiben született és a Felvidéken halt meg. Mit köszönhet neki a világ? Tőle tudtuk meg, hogy a Föld nem függőlegesen forog, hanem dőlési szöge van, a földrészek együvé tartoztak, és elsőként írt az üvegházhatásról. Hogy még nem lett világhírű, az annak köszönheti, hogy csak magyar nyelven volt hajlandó írni.
Az elismerés kötelez
– Ön megkapta az egyik legrangosabb kitüntetést, a Bánffy Miklós-díjat. Büszke erre az elismerésre?
– Biztosan számít egy ilyen elismerés. Én nem vagyok az a típus, aki azonnal elragadtatja magát. Amióta átvettem a díjat, folyton azon vívódom, megtettem-e mindent azért, hogy kiérdemeljem? Mélyebb gondolkodásra késztet, és még többet akarok tenni, hogy valóban méltó legyek hozzá.
– Sokakban felmerül a kérdés, hogy ön, mint marosvásárhelyi születésű, hogyan lett ilyen nagy lokálpatrióta a szatmári térségben?
– Ebben a korban az ember már szereti dramatizálni a múltját. Ez egy apai örökség. Édesapám Budapesten született, onnan Aradra került, ott járt iskolába. Miután Észak-Erdélyt 1940-ben visszacsatolták Magyarországhoz, Marosvásárhelyre költözött. Ezentúl mindig marosvásárhelyinek vallotta magát. 1966-ban, Ceausescu utasítására volt egy átfésülés. Aki nem Románia területén született, annak megengedték, hogy elhagyja az országot. Akkor apám a román úszó válogatott edzője volt. Magához hivatott engem és a húgomat, és megkérdezte, hogy át akarunk-e telepedni? Mindketten nemet mondtunk, ekkor apám azt mondta: én se akarok áttelepedni, hiszen itt a hazám, de megkérdeztem a véleményeteket. Abban az időben még volt egy családi mintakép. Ha ez nincs meg a családban, a család is talajvesztetté válik. Nyilván, hogy azok az erők, amik most hatnak, jobban rombolnak. erdon.ro
Tóth-Páll Miklós színművész, az Ady Endre Társaság elnöke nyugdíjas éveit kulturális és hagyományápoló rendezvények szervezésével tölti. Véleménye szerint a magyarságot a kultúra tartja össze. Az alábbiakban őt kérdeztük.
– Mi késztette az Ady Endre Társaság létrehozására?
– Az Ady Endre Társaság létrehozására nem csak én éreztem késztetést, hanem még néhány olyan személy (gondolok itt Méhes Katira és István Istvánra), akik hiányát érezték egy kulturális célokat és hagyományőrzést szolgáló civil szervezetnek. Akkor sok szatmári csatlakozott hozzánk, azt remélve, hogy majd lehetőségük lesz könyveik kiadására, egyéb terveik megvalósítására, de amikor nem jött minden magától, nem jött azonnal a siker, mert azért dolgozni is kellett, lemorzsolódtak. A másik dolog, ami a színészeket ösztönözte, hogy előadásokat vigyünk ki falvakra. Ez ment egy ideig, de amikor a színház is elkezdte a falujárást, mi más tevékenységekre helyeztük a hangsúlyt. Kezdetben három könyvet adtunk ki, mindhárom első kiadás volt: Végh Balázs Béla gyűjtötte össze Dsida Jenő a Cimborában megjelent, de kötetben nem szereplő gyerekverseit. Mi adtuk ki Czira Árpádnak Menekvés a szibériai fogságból és Simpf József Mária költészetét.
– Mi az oka annak, hogy az Ady Endre Társaságot nem sodorták el az ideig-óráig létező kordivatok?
– Mindig ragaszkodtunk ahhoz, hogy maradjunk távol a politikától. Olyan dolgokat akartunk összehozni, ami nem színházi tevékenység, olyan előadásokat rendeztünk, ahol a költő volt a fontos, nem a forma (világítás, zene stb.). Tehát nem színházi eszközöket használtunk, hanem a szövegen volt a hangsúly. Népszerűsítettük a szatmári népdalokat, lépést tartva az újonnan megjelent népdalválogatásokkal. A Szárazfa–együttessel több műsort állítottunk össze, amellyel jártuk a falvakat, később egy kötetben is kiadtuk. A műsorokat Méhes Kati és Fejér Kálmán állította össze. Mi csak örülni tudunk annak, hogy a Szárazfa–együttesből kinőtt Bartók Béla Egyesület tovább viszi ezt a tevékenységet és szélesebb körben gyakorolja.
– Miért épp Ady Endre Társaság?
– Sokat gondolkodtunk, hogy mi legyen a társaság neve. Ady Endre és Gellért Sándor neve merült fel. Nekem szívügyem Gellért Sándor, a többség Ady mellett döntött, mert ő volt az, aki hidat próbált építeni a történelmi egyházak között. Ady költészetének a nagy része erről szól, ezt az elvet akartuk mi is a gyakorlatba vinni. Most utólag nem bántuk meg, hogy Ady mellett döntöttünk.
Lesz jövő
– Van jövője egy ilyen kulturális társaságnak?
– Ma valahogy mindenki az értékvesztésről beszél. Valóban értékválság van, megváltozott az emberek ízlésvilága, amihez nagyban hozzájárul a televízió (a valóságműsorok, a sorozatok). Nem mondom, hogy ezeket el kell ítélni, de lehetőleg ne kerüljünk rabságukba, mert ezek kábítószerként hatnak. Mi azért ragaszkodunk nemzeti hagyományainkhoz, mert azok fejezték ki és fejezik ki ma is a magyar lelkületet. Az Ady Endre Társaság ha összegezi eddigi tevékenységét, megállapíthatjuk, hogy mindig ezen az úton haladt, mindig ezt tartottuk elsőrendű feladatunknak.
Sikeres rendezvények
– Lesz utánpótlás?
– Most ötéves a társaság. Beszélhetünk eredményekről, de nagyon sok a megvalósításra váró feladat is. Mivel nekem már több van hátra, mint előre, arra is kell gondoljak, hogy kinek adom át a stafétát. Sajnos ezt nem lehet színészre bízni — nem azért, mert nem képes rá, hanem azért, mert ehhez idő kell. Ha pályázatot nyerünk, napokat kell eltölteni a formaságok rendezésével. Ezt a feladatot vagy egy nyugdíjas végzi, vagy valaki, akinek olyan munkahelye van, amely mellett tud erre is időt szakítani.
Én sikernek tartom azt, hogy politikamentesen két olyan sikeres rendezvénnyel indultunk, amelyek tömegrendezvényekké nőtték ki magukat. Ilyen a Családi Hétvége, amit mindig a Gyermeknap előtti szombaton tartunk, és a Magyar Kultúra Hete. Az tartják, hogy az ünnepeket, akár a csillagképeket, Istentől kapjuk. Üzenetet hordozunk, csak ezt nem árt, ha meghalljuk. Sokadmagammal igyekeztünk megtalálni a Magyar Kultúra Napjának igazi üzenetét. Imádság a nemzetért – ez a Himnusz, a nemzeti imádságunk és a magyar kultúra napja. Január 27. – Ady Endre halálának napja, emlékeztetni a magyarságot Ady üzenetére. Balladai hősökké kell válnunk (akár Budai Ilona, Halálra táncoltatott lány), felvállalva sorsunkat, bukásainkat, bűneinket. Csak akkor van számunkra és a nemzet számára megújulás.
Nagyobb közönség
– Hogyan sikerült elérni, hogy az előadásokról ne fogyjon el a közönség?
– Kezdetben templomokban és gyülekezeti termekben tartottuk meg rendezvényeinket. Eljutottunk oda, hogy Egy utca, négy templom címmel rendeztünk előadássorozatot a Németiben, ahol mind a négy történelmi egyház (református, római katolikus, magyar görög katolikus és evangélikus–lutheránus) templomaiba szerveztünk előadást és műsort. Én mindig hittem és hiszem ma is, hogy a kultúra és az ökuménia köti össze a magyart. Mindig olyan előadásokat szerveztünk, amihez kevés pénzre volt szükség, de azok színvonalasak voltak, szóltak valamiről.
Mivel minden egyházközösségnek megvan a maga törzsközössége, észrevettük, hogy mindig ugyanazokból a személyekből áll a közösségünk. Egy nyugdíjas rendezvénysorozattá váltak a műsoraink, kezdtük érezni, hogy mi is bezárjuk magunkat. Meg kellett találjuk a módját, hogy nyitni tudjunk a fiatalok felé. Ekkor kezdtük meg használatba venni művelődési intézményeinket (színház, filharmónia). Ezeket az épületeket a régi szatmáriak építették, egy művelődési társaságnak ezeket kötelessége kihasználni. A közönség bővült, bejöttek a fiatalok, kapcsolatot teremtettünk a Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal, melynek diákjai aktívan részt vettek a műsorainkban. Luby Margitról, aki négy évig tanult, tíz évig tanított Szatmárnémetiben, már közösen emlékeztünk meg. Móricz Zsigmond azt írta Luby Margitról, hogy egy asszony, aki bebizonyította, hogy létezett egy magyar viselkedés, egy etika, amelyik erősebb volt a spanyolnál. Ezt az etikát sajnos a civilizáció szétszaggatta, feloldotta. Most is egy ilyen értékvesztés van, csak most egy másik értéket veszítünk el. Sokkal fontosabb az, hogy hogyan éltünk, mint az, hogy hogyan szenvedtünk. A magyar nép történelme, a szenvedések történelme. Rágondolni is nehéz arra, hogy hány csatát nyertünk és hányat vesztettünk. Érthetetlen, hogy miért, de többet dicsekszünk a vesztes csatáinkkal, mint a mindennapi életünkkel. Az, hogy minek örültünk, miben hittünk, hogyan étkeztünk, hogyan öltözködtünk ugyanolyan része az életünknek, mint a győztes vagy a vesztes nagy események.
– Mennyi esély van arra, hogy az egyre erősödő és támogatott szubkultúra ne szorítsa teljesen háttérbe a klasszikus kultúrát?
– Én nem hiszem, hogy a klasszikus kultúra megmenthető. A hagyományőrzés fogalma is sokrétű. A hagyományőrzés lényege az, hogy a szokások újraszülik önmagukat. A hagyományokat esetleg ápolni lehet, úgy, hogy egészségesen éljen, hogy ő vigyázzon önmagára. Véleményem szerint a hagyományok megmaradnak, de más formában fognak jelentkezni. Azt mondják a legszebb hungarikum a magyar nyelv, mert gondolkodásra kényszerít. Állandóan visszavisz a múltba. A zenénk se hasonlít igazán más népek zenéjére. Hogy ez a zene a jövőben hogyan fog beépülni egy másfajta hangszerelésbe, azt még nem tudhatjuk, de az alapja meg kell maradjon.
Akik tettek valamit
– Hogyan viszonyulnak a fiatalok az Ady Endre Társaság rendezvényeihez?
– Amikor A magyar huszár dicsőséges múltját játszottuk a kölcseys gyerekekkel, nagyon élvezték. Csetri Elek, amikor 2008–ban előadást tartott az egyik rendezvényünkön, szóba került a huszárság is. Sokat beszéltünk arról, hogy lényegében kikre is kellene emlékezni? Ő azt mondta: azokra, akik tettek valamit a magyar nemzetért. Ekkor jutott eszembe Teleki Sándor neve. Nem lenne Magyar rapszódia, ha Teleki Kolozsváron nem mutatja be Liszt Ferencnek Pócsi Laci cigányprímást. Amikor Liszt meghallotta a magyar muzsikát, azt mondta: ez már igen. Az első és a tizennegyedik rapszódiát a máramarosszigeti cigányzenész muzsikája ihlette. Vagy: Petőfi megírta volna szerelmes verseit, ha Teleki nem adja oda a Koltói kastélyt? Ha csak ezt a két dolgot vesszük figyelembe, amit Teleki Sándor adott nem csak a magyar nemzetnek, hanem a világnak, akkor már kellene legyen Teleki–szobor. Telekinek a fél Európa barátja volt. Baráti alapon tartotta a kapcsolatot az akkori befolyásos személyekkel. Hol van most egy olyan politikus, akinek annyi barátja van.
Egy másik felfedezettünk Katona Mihály (1764-1822), aki Szatmárnémetiben született és a Felvidéken halt meg. Mit köszönhet neki a világ? Tőle tudtuk meg, hogy a Föld nem függőlegesen forog, hanem dőlési szöge van, a földrészek együvé tartoztak, és elsőként írt az üvegházhatásról. Hogy még nem lett világhírű, az annak köszönheti, hogy csak magyar nyelven volt hajlandó írni.
Az elismerés kötelez
– Ön megkapta az egyik legrangosabb kitüntetést, a Bánffy Miklós-díjat. Büszke erre az elismerésre?
– Biztosan számít egy ilyen elismerés. Én nem vagyok az a típus, aki azonnal elragadtatja magát. Amióta átvettem a díjat, folyton azon vívódom, megtettem-e mindent azért, hogy kiérdemeljem? Mélyebb gondolkodásra késztet, és még többet akarok tenni, hogy valóban méltó legyek hozzá.
– Sokakban felmerül a kérdés, hogy ön, mint marosvásárhelyi születésű, hogyan lett ilyen nagy lokálpatrióta a szatmári térségben?
– Ebben a korban az ember már szereti dramatizálni a múltját. Ez egy apai örökség. Édesapám Budapesten született, onnan Aradra került, ott járt iskolába. Miután Észak-Erdélyt 1940-ben visszacsatolták Magyarországhoz, Marosvásárhelyre költözött. Ezentúl mindig marosvásárhelyinek vallotta magát. 1966-ban, Ceausescu utasítására volt egy átfésülés. Aki nem Románia területén született, annak megengedték, hogy elhagyja az országot. Akkor apám a román úszó válogatott edzője volt. Magához hivatott engem és a húgomat, és megkérdezte, hogy át akarunk-e telepedni? Mindketten nemet mondtunk, ekkor apám azt mondta: én se akarok áttelepedni, hiszen itt a hazám, de megkérdeztem a véleményeteket. Abban az időben még volt egy családi mintakép. Ha ez nincs meg a családban, a család is talajvesztetté válik. Nyilván, hogy azok az erők, amik most hatnak, jobban rombolnak. erdon.ro
2011. szeptember 25.
Tőkés üdvözli Florea "döntését", miszerint Bernádyról nevezik el a marosvásárhelyi 2-es iskolát
Tőkés László, az EMNT elnöke pénteken úgy nyilatkozott, hogy az, hogy a 2012-es választásokon magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek, az utolsó esély arra, hogy a magyarok megvédjék közösségüket és az iskoláikat.
Az EP alelnöke egy általa aláírt dokumentumot ismertetett, amelyben üdvözli Dorin Florea polgármester „döntését”, miszerint a 2-es számú marosvásárhelyi általános iskola Bernády György nevét viselje.
Ismert tény, hogy a korábban csak számozott, utóbb nevet kapó iskolák közül jelenleg csak egy viseli magyar személyiség nevét. A polgármester bejelentése eleget tesz a magyar közösség kívánságának, és reméljük, hogy nem merülnek fel különböző kitalált okok, amelyek megakadályozzák ezt a névadást – áll a dokumentumban. Ugyancsak eszerint a magyar közösség ereje az együttműködésben és az erdélyi magyar közösség érdekében való cselekvésben, a kicsinyes pártérdekek félretételében áll, és 2012-ben egy magyar polgármester megválasztása Marosvásárhelyen lehet az utolsó lehetőség az itteni magyarság számára, hogy a közösségét és az iskoláit megvédje. Tőkés felhívást intézett valamennyi magyar szervezethez, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy Marosvásárhely következő polgármestere magyar legyen. Véleménye szerint erre minden esély megvan.
Dorin Florea kedden egy sajtótájékoztató keretében nyilatkozta azt, hogy helyesnek és természetesnek tűnik számára, hogy az általa építetett iskola a volt polgármester, Bernády György nevét viselje. Korábban a PSD azzal a javaslattal állt elő, hogy az oktatási intézménynek Adrian Păunescu nevét adják. Ennek kapcsán Florea hozzátette, hogy annak a lehetőségét sem zárja ki, hogy a nemrég elhunyt költőnek is szobrot állítsanak a városban. (mediafax) Trandindex.ro
Tőkés László, az EMNT elnöke pénteken úgy nyilatkozott, hogy az, hogy a 2012-es választásokon magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek, az utolsó esély arra, hogy a magyarok megvédjék közösségüket és az iskoláikat.
Az EP alelnöke egy általa aláírt dokumentumot ismertetett, amelyben üdvözli Dorin Florea polgármester „döntését”, miszerint a 2-es számú marosvásárhelyi általános iskola Bernády György nevét viselje.
Ismert tény, hogy a korábban csak számozott, utóbb nevet kapó iskolák közül jelenleg csak egy viseli magyar személyiség nevét. A polgármester bejelentése eleget tesz a magyar közösség kívánságának, és reméljük, hogy nem merülnek fel különböző kitalált okok, amelyek megakadályozzák ezt a névadást – áll a dokumentumban. Ugyancsak eszerint a magyar közösség ereje az együttműködésben és az erdélyi magyar közösség érdekében való cselekvésben, a kicsinyes pártérdekek félretételében áll, és 2012-ben egy magyar polgármester megválasztása Marosvásárhelyen lehet az utolsó lehetőség az itteni magyarság számára, hogy a közösségét és az iskoláit megvédje. Tőkés felhívást intézett valamennyi magyar szervezethez, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy Marosvásárhely következő polgármestere magyar legyen. Véleménye szerint erre minden esély megvan.
Dorin Florea kedden egy sajtótájékoztató keretében nyilatkozta azt, hogy helyesnek és természetesnek tűnik számára, hogy az általa építetett iskola a volt polgármester, Bernády György nevét viselje. Korábban a PSD azzal a javaslattal állt elő, hogy az oktatási intézménynek Adrian Păunescu nevét adják. Ennek kapcsán Florea hozzátette, hogy annak a lehetőségét sem zárja ki, hogy a nemrég elhunyt költőnek is szobrot állítsanak a városban. (mediafax) Trandindex.ro
2011. szeptember 26.
Năstase a magyarokat félti?!
Adrian Năstase, a Szociáldemokrata Párt országos tanácsának elnöke szerint „Tőkés szatellit-pártja” rendkívül „aljasan támadta” Markó Bélát, ami arra vall, hogy a hatalom „diverziót próbál kelteni a magyar közösségben”, az ügyészségnek meg kellett volna támadnia az EMNP bejegyzését.
Adrian Năstase szombaton Aradon tartott sajtóértekezleten azt mondta, „a PDL különféle szatellit-megoldásokkal próbálkozik”, azt állította, hogy a hírekben látta, „a Tőkés László számára alakított szatellit-párt miként támadta rendkívül aljas módon Markó Bélát” – jelenti a MEDIAFAX tudósítója. „Rendkívül kemény támadások voltak, amelyek arra engednek következtetni, hogy tulajdonképpen a jelenlegi, felelőtlen hatalom diverziókkal próbálkozik a magyar közösségben, radikális megoldásokat teremtve és radikális üzeneteket továbbítva, ily módon destabilizálva a politikai helyzetet, mely húsz év után, legalábbis a magyar közösséggel való viszony tekintetében, kezdett normális kerékvágásba zökkenni” – tette hozzá Năstase.
Năstase azt is szóvá tette, hogy az ügyészségnek meg kellett volna támadnia az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését.
„Ha a főügyészségen lettem volna – de én csak meghívottként járok oda -, én megtámadtam volna egy párt, az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését. Nem értem, miért nincs a nevében, hogy Romániai, még utalásként sem. Nincsenek népi magyarok más megyékben? Világos e párt regionalizációs célja, az elszakadás, az elszakadás felé vezető autonómia. Én nem hagytam volna, hogy egy ilyen pártot bejegyezzenek” – mondta Năstase.
Azt állította, hogy „ez az Orbán-Băsescu-Tőkés háromszög Romániára nézve is ártalmas, mint ahogy a román-magyar kétoldalú kapcsolatokra meg a romániai magyar közösségre is”.
Arra a kérdésre, hogy szerinte az RMDSZ ellenzékbe fog-e vonulni, Năstase azt mondta, nem óhajtja azt a hatást kelteni, mintha még udvarolna a Szövetségnek.
„Az RMDSZ-nek joga és felelőssége eldönteni, melyek a legjobb megoldások a magyar közösség számára. Mi megyünk a magunk útján, és meglátjuk, hogy az keresztezi-e még az RMDSZ útját” – fejtette ki Năstase.
Adrian Năstase vasárnapig tartózkodik Aradon, ahol szombaton este bemutatta A Zambaccian kód című munkáját.
Tőkés László EMNT-elnöknek „szinte meggyőződése”, hogy a magyar politikai alakulatok képesek az együttműködésre, és együtt megszerzik a magyarság szavazatait, hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-nek a közösség legfontosabb érdekeit kell szem előtt tartania, és le kell mondania a „különutas” szerepéről.
Pénteki marosvásárhelyi sajtóértekezletén Tőkés elmondta, felhívást intéz „a magyarok Teng Hsziao-pingjéhez, Markó Bélához”, engedje Kelemen Hunor jelenlegi RMDSZ-elnököt párbeszédet folytatni a többi magyar politikai alakulattal, az Erdélyi Magyar Néppárttal, melynek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) aláírásokat gyűjtött, és a Magyar Polgári Párttal.
„Az RMDSZ pártban gondolkodik, mi másként, a magyarság összes erőivel való együttműködésben gondolkodunk. (…) Úgy véljük, Borbély László, az RMDSZ politikai alelnökének nyilatkozata értelmében sor kerül a párbeszédre, és a nemzeti összefogás fóruma keretében tudunk majd tárgyalni. Ez a fórum rég nem ült össze, de most alkalmunk lesz egyeztetni az összes politikai párttal, mind az MPP-vel, mind az RMDSZ-szel. Én ezúton intézek felhívást a magyarok Teng Hsziao-pingjéhez, Markó Bélához, hagyja Kelemen Hunort, ha nem akarja, hogy Hunor az ő epigonja legyen – mert még csak epigonja sem lesz, ha nem engedi meg neki ezt a párbeszédet együttműködésünk érdekében” – mondta Tőkés.
Hozzátette, az RMDSZ-nek le kell mondania a „különutasságról”, de „végső soron” a magyar közösség lesz az, mely dönt e kérdésekről, a választók fogják „megszabni az útirányt”.
Mediafax, nyugatijelen.com Erdély.ma
Adrian Năstase, a Szociáldemokrata Párt országos tanácsának elnöke szerint „Tőkés szatellit-pártja” rendkívül „aljasan támadta” Markó Bélát, ami arra vall, hogy a hatalom „diverziót próbál kelteni a magyar közösségben”, az ügyészségnek meg kellett volna támadnia az EMNP bejegyzését.
Adrian Năstase szombaton Aradon tartott sajtóértekezleten azt mondta, „a PDL különféle szatellit-megoldásokkal próbálkozik”, azt állította, hogy a hírekben látta, „a Tőkés László számára alakított szatellit-párt miként támadta rendkívül aljas módon Markó Bélát” – jelenti a MEDIAFAX tudósítója. „Rendkívül kemény támadások voltak, amelyek arra engednek következtetni, hogy tulajdonképpen a jelenlegi, felelőtlen hatalom diverziókkal próbálkozik a magyar közösségben, radikális megoldásokat teremtve és radikális üzeneteket továbbítva, ily módon destabilizálva a politikai helyzetet, mely húsz év után, legalábbis a magyar közösséggel való viszony tekintetében, kezdett normális kerékvágásba zökkenni” – tette hozzá Năstase.
Năstase azt is szóvá tette, hogy az ügyészségnek meg kellett volna támadnia az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését.
„Ha a főügyészségen lettem volna – de én csak meghívottként járok oda -, én megtámadtam volna egy párt, az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését. Nem értem, miért nincs a nevében, hogy Romániai, még utalásként sem. Nincsenek népi magyarok más megyékben? Világos e párt regionalizációs célja, az elszakadás, az elszakadás felé vezető autonómia. Én nem hagytam volna, hogy egy ilyen pártot bejegyezzenek” – mondta Năstase.
Azt állította, hogy „ez az Orbán-Băsescu-Tőkés háromszög Romániára nézve is ártalmas, mint ahogy a román-magyar kétoldalú kapcsolatokra meg a romániai magyar közösségre is”.
Arra a kérdésre, hogy szerinte az RMDSZ ellenzékbe fog-e vonulni, Năstase azt mondta, nem óhajtja azt a hatást kelteni, mintha még udvarolna a Szövetségnek.
„Az RMDSZ-nek joga és felelőssége eldönteni, melyek a legjobb megoldások a magyar közösség számára. Mi megyünk a magunk útján, és meglátjuk, hogy az keresztezi-e még az RMDSZ útját” – fejtette ki Năstase.
Adrian Năstase vasárnapig tartózkodik Aradon, ahol szombaton este bemutatta A Zambaccian kód című munkáját.
Tőkés László EMNT-elnöknek „szinte meggyőződése”, hogy a magyar politikai alakulatok képesek az együttműködésre, és együtt megszerzik a magyarság szavazatait, hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-nek a közösség legfontosabb érdekeit kell szem előtt tartania, és le kell mondania a „különutas” szerepéről.
Pénteki marosvásárhelyi sajtóértekezletén Tőkés elmondta, felhívást intéz „a magyarok Teng Hsziao-pingjéhez, Markó Bélához”, engedje Kelemen Hunor jelenlegi RMDSZ-elnököt párbeszédet folytatni a többi magyar politikai alakulattal, az Erdélyi Magyar Néppárttal, melynek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) aláírásokat gyűjtött, és a Magyar Polgári Párttal.
„Az RMDSZ pártban gondolkodik, mi másként, a magyarság összes erőivel való együttműködésben gondolkodunk. (…) Úgy véljük, Borbély László, az RMDSZ politikai alelnökének nyilatkozata értelmében sor kerül a párbeszédre, és a nemzeti összefogás fóruma keretében tudunk majd tárgyalni. Ez a fórum rég nem ült össze, de most alkalmunk lesz egyeztetni az összes politikai párttal, mind az MPP-vel, mind az RMDSZ-szel. Én ezúton intézek felhívást a magyarok Teng Hsziao-pingjéhez, Markó Bélához, hagyja Kelemen Hunort, ha nem akarja, hogy Hunor az ő epigonja legyen – mert még csak epigonja sem lesz, ha nem engedi meg neki ezt a párbeszédet együttműködésünk érdekében” – mondta Tőkés.
Hozzátette, az RMDSZ-nek le kell mondania a „különutasságról”, de „végső soron” a magyar közösség lesz az, mely dönt e kérdésekről, a választók fogják „megszabni az útirányt”.
Mediafax, nyugatijelen.com Erdély.ma
2011. szeptember 26.
Múltvallató emberek
Kovács Rozália érmihályfalvi helytörténész neve már a határon túl is ismerősen cseng, hisz másfél évtizede „bóklászik” a múltban, kutatja a régi idők történéseit, számontartva a nemzet szolgálatában álló nagy családok hagyatékait, örökös leltárt készítve az Érmellék épített örökségéről.
Mint mondja, az Érmellék és ezen belül Érmihályfalva még mindig nagy történelmi múlttal rendelkező, kiaknázatlan terület. Mint a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) tagja, nyugdíjas éveiben „hidakat épít” múlt és jelen között, átmentve a veszendő dolgokat az örökkévalóságba.
Kovács Rozália tagja a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságnak is, ahová 1997-ben vették fel. Rá egy évre megkapta a Kriza János-díjat is. 1999-től munkája elismeréseként a budapesti Magyar Néprajzi Társaság is tagjává fogadta. Már birtokában van két Dicsérő Oklevél is, amelyeket 2000-ben, illetve 2002-ben kapott. 2000 óta dolgozik együtt Dukrét Gézával – a PBMET elnökével és csapatával. 2006-ban jelent meg a Partiumi Füzetek sorozatban az Érmihályfalvi temetők című első önálló könyve, ezt a Nagy családok, fényes idők Érmihályfalván című dokumentum-kötet követte. Kovács Rozália a legnagyobb elismerésnek a 2007-ben kapott Fényes Elek-díjat tartja. Az elmúlt másfél évtizedben számtalan helytörténeti konferencián, szakmai találkozón vett részt. Idén tavasszal a nagyváradi honismereti találkozón a mihályfalvi református templom 520 éves harangjának történetéről és az azt övező legendáról tartott előadást. Augusztus végén Mezőhegyesen (Magyarország) szervezték meg a XVII. Partiumi és Bánsági Honismereti Konferenciát, amelynek témája az Ipartörténet és nagybirtokok a történelmi Partiumban és Bánságban volt. Eme szakmai találkozón olyan neves résztvevők is megfordultak, mint Ráday Mihály, az Unokáink sem fogják látni című népszerű televíziós műsor szerkesztője.
Éppen ebben az időszakban történt, hogy egy régi egylyukú téglahíddal lett szegényebb az Érmellék, illetve ezen belül Érsemjén és Érmihályfalva határa.
Ez az átjáró alkalmatosság a bujdosó Ér egyik szakaszán tette járhatóvá az egyesek szerint Csíkfolyásnak, mások szerint Füzéknek nevezett patakocska medrét. Az 1800-as évekbeli téglahíd utat biztosított az Ér szeszélyes folyásának úgy, hogy a magyar határ felé tartó országutat is majd’ két évszázadon keresztül tartotta görnyedt hátán. Ez a téglaépítmény nagyon patinás régiség volt – hangzott el a mezőhegyesi konferencia hallgatósága előtt. Ugyanarra a mintára készült, mint a hortobágyi kilenc- vagy a szalacsi négylyukú társa, csak ez jóval kisebb területet kötött össze masszív kőlábaival. Ez az egylyukú öreg építmény igazi látványossága volt a fent említett két település határrészének. A híd hirtelen lerombolását sokan nehezményezték, ám a hatóságok azzal érveltek, már nem szavatolta a biztonságos forgalmat, így nem álltak jót érte. Bár sokak szerint egy kis jóindulattal meg lehetett volna menteni, ha egyáltalán érdekében állt volna a román félnek egy régi magyar világból való relikvia megőrzése.
Így jutott el a híd története Mezőhegyesre is, ahol soron kívül került a köztudatba a kiszolgált átjáró szomorú sorsa. Bár ekkor már nem sokat tehettek érte, legalább sikerült mintegy húsz darab fotográfiás összeállítással belopni a híd történetét a határon túliak emlékezetébe is.
A múltvallatók egy kicsit mindig visszafelé élnek – zárja beszámolóját Kovács Rozália. Sokan megkérdezik, mi végre jó ez neki vagy a hasonszőrűeknek. Ilyenkor a helytörténészek azt felelik: a múltvallató emberek kitolják a lét határait. Ha a jövő irányában lehetetlen, legalább a múltban élhessenek egy kicsit többet…
Sütő Éva
Reggeli Újság. Erdély.ma
Kovács Rozália érmihályfalvi helytörténész neve már a határon túl is ismerősen cseng, hisz másfél évtizede „bóklászik” a múltban, kutatja a régi idők történéseit, számontartva a nemzet szolgálatában álló nagy családok hagyatékait, örökös leltárt készítve az Érmellék épített örökségéről.
Mint mondja, az Érmellék és ezen belül Érmihályfalva még mindig nagy történelmi múlttal rendelkező, kiaknázatlan terület. Mint a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) tagja, nyugdíjas éveiben „hidakat épít” múlt és jelen között, átmentve a veszendő dolgokat az örökkévalóságba.
Kovács Rozália tagja a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságnak is, ahová 1997-ben vették fel. Rá egy évre megkapta a Kriza János-díjat is. 1999-től munkája elismeréseként a budapesti Magyar Néprajzi Társaság is tagjává fogadta. Már birtokában van két Dicsérő Oklevél is, amelyeket 2000-ben, illetve 2002-ben kapott. 2000 óta dolgozik együtt Dukrét Gézával – a PBMET elnökével és csapatával. 2006-ban jelent meg a Partiumi Füzetek sorozatban az Érmihályfalvi temetők című első önálló könyve, ezt a Nagy családok, fényes idők Érmihályfalván című dokumentum-kötet követte. Kovács Rozália a legnagyobb elismerésnek a 2007-ben kapott Fényes Elek-díjat tartja. Az elmúlt másfél évtizedben számtalan helytörténeti konferencián, szakmai találkozón vett részt. Idén tavasszal a nagyváradi honismereti találkozón a mihályfalvi református templom 520 éves harangjának történetéről és az azt övező legendáról tartott előadást. Augusztus végén Mezőhegyesen (Magyarország) szervezték meg a XVII. Partiumi és Bánsági Honismereti Konferenciát, amelynek témája az Ipartörténet és nagybirtokok a történelmi Partiumban és Bánságban volt. Eme szakmai találkozón olyan neves résztvevők is megfordultak, mint Ráday Mihály, az Unokáink sem fogják látni című népszerű televíziós műsor szerkesztője.
Éppen ebben az időszakban történt, hogy egy régi egylyukú téglahíddal lett szegényebb az Érmellék, illetve ezen belül Érsemjén és Érmihályfalva határa.
Ez az átjáró alkalmatosság a bujdosó Ér egyik szakaszán tette járhatóvá az egyesek szerint Csíkfolyásnak, mások szerint Füzéknek nevezett patakocska medrét. Az 1800-as évekbeli téglahíd utat biztosított az Ér szeszélyes folyásának úgy, hogy a magyar határ felé tartó országutat is majd’ két évszázadon keresztül tartotta görnyedt hátán. Ez a téglaépítmény nagyon patinás régiség volt – hangzott el a mezőhegyesi konferencia hallgatósága előtt. Ugyanarra a mintára készült, mint a hortobágyi kilenc- vagy a szalacsi négylyukú társa, csak ez jóval kisebb területet kötött össze masszív kőlábaival. Ez az egylyukú öreg építmény igazi látványossága volt a fent említett két település határrészének. A híd hirtelen lerombolását sokan nehezményezték, ám a hatóságok azzal érveltek, már nem szavatolta a biztonságos forgalmat, így nem álltak jót érte. Bár sokak szerint egy kis jóindulattal meg lehetett volna menteni, ha egyáltalán érdekében állt volna a román félnek egy régi magyar világból való relikvia megőrzése.
Így jutott el a híd története Mezőhegyesre is, ahol soron kívül került a köztudatba a kiszolgált átjáró szomorú sorsa. Bár ekkor már nem sokat tehettek érte, legalább sikerült mintegy húsz darab fotográfiás összeállítással belopni a híd történetét a határon túliak emlékezetébe is.
A múltvallatók egy kicsit mindig visszafelé élnek – zárja beszámolóját Kovács Rozália. Sokan megkérdezik, mi végre jó ez neki vagy a hasonszőrűeknek. Ilyenkor a helytörténészek azt felelik: a múltvallató emberek kitolják a lét határait. Ha a jövő irányában lehetetlen, legalább a múltban élhessenek egy kicsit többet…
Sütő Éva
Reggeli Újság. Erdély.ma
2011. szeptember 26.
A „székelykedés” csapdái és a népszámlálás
Ha századszor, ha ezredszer kell elmondanunk, hogy az október végi népszámlálás alkalmával a számlálóbiztosok előtt vállalnunk kell, hogy magyarok vagyunk, akkor ezt ezredszer is megtesszük. Nem a regionális identitást – székely, csángó, barcasági, bánáti, háromszéki, csíki, gyimesi stb. –, hanem a nemzeti hovatartozásunkat kifejező népcsoportot, a magyart kell megjelöltetnünk, hiszen ezen a nyelven beszélünk, a magyar közösséghez tartozunk évszázadok óta, történelmileg többnyire szétválogathatatlan keveredésen estünk át, anyanyelvünk, kulturális, vallási kötődésünk, szokásaink révén magyarok vagyunk.
A következmények és a gyakorlat felől nézvést az országban, a régióban, a megyében, a településen a magyarok számaránya szerint porciózzák ki a következő tíz évben az intézmények, az iskolák, az óvodák, az egyházak, a kulturális intézmények költségvetési részesedését, a központi alapok leosztását, ezektől az adatoktól függ majd, településekre lebontva, hogy jogunk lesz-e az iskolákban, intézményekben, a közéletben anyanyelvünk használatához, vagy nem lesz jogunk. Hiába kívánnánk, hogy legyenek külön székely nyelvű és külön magyar iskolák, s az előbbiekben a "székely írást" használnák, Moldvában a csángót, ahol a magyar közösségekbe beolvadt cigányok élnek, ott a cigány nyelv használatát támogatnánk, mert ez gyakorlatilag lehetetlen, és elvileg a legfontosabb nemzeti kötelékünket, az együvé tartozást roncsolná szét, diribdarabolná fel. Nemzeti hovatartozásunk megvallása nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk – helyi példákat mondok – a székely népviseletről, a székely faragászatról, a kürtőskalácsról és a pityókás kenyérről, nem, ezek a különbségek úgy élhetnek tovább és erősödhetnek meg, ha erős, nagyszámú magyar közösségek léteznek az adott térségben. Székelyföld autonómiája és a székelység népszámlálási megvallása között nincs ellentmondás, hisz a területi autonómiánk hivatalosan használt nyelve, írása nem székely, hanem magyar lenne, azok a tudományos, művészeti, építészeti értékeink, amelyek az évszázadok folyamán létrejöttek és felhalmozódtak, alapjában véve magyar gyökerűek, Tamási Áron és Mikszáth Kálmán vagy Jókai Mór közös nyelvi, irodalmi és kulturális kincsünk. És, egyébként is, a vágyott autonómia megvalósítása még odébb van, s attól még nem valósul meg, ha érette hangosan lármázunk. Ne játsszunk tehát ezzel a főleg Székelyföldön elharapózó tűzzel, hogy valljuk magunkat székelynek, mert nagyon megégetjük kezünket, nyelvünket, meglehet, hogy bőrfelületünket olyan százalékarányban, ami a túlélést már nem teszi lehetővé! Végre ezekkel az elvekkel és gyakorlattal mindenik magyar politikai csoportosulás egyetért. Akkor is, ha sajátos kampányokat dolgoznak ki. Mindannyian azt hangoztatják – a Székely Nemzeti Tanács is! -, hogy valljuk magyaroknak magunkat.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ha századszor, ha ezredszer kell elmondanunk, hogy az október végi népszámlálás alkalmával a számlálóbiztosok előtt vállalnunk kell, hogy magyarok vagyunk, akkor ezt ezredszer is megtesszük. Nem a regionális identitást – székely, csángó, barcasági, bánáti, háromszéki, csíki, gyimesi stb. –, hanem a nemzeti hovatartozásunkat kifejező népcsoportot, a magyart kell megjelöltetnünk, hiszen ezen a nyelven beszélünk, a magyar közösséghez tartozunk évszázadok óta, történelmileg többnyire szétválogathatatlan keveredésen estünk át, anyanyelvünk, kulturális, vallási kötődésünk, szokásaink révén magyarok vagyunk.
A következmények és a gyakorlat felől nézvést az országban, a régióban, a megyében, a településen a magyarok számaránya szerint porciózzák ki a következő tíz évben az intézmények, az iskolák, az óvodák, az egyházak, a kulturális intézmények költségvetési részesedését, a központi alapok leosztását, ezektől az adatoktól függ majd, településekre lebontva, hogy jogunk lesz-e az iskolákban, intézményekben, a közéletben anyanyelvünk használatához, vagy nem lesz jogunk. Hiába kívánnánk, hogy legyenek külön székely nyelvű és külön magyar iskolák, s az előbbiekben a "székely írást" használnák, Moldvában a csángót, ahol a magyar közösségekbe beolvadt cigányok élnek, ott a cigány nyelv használatát támogatnánk, mert ez gyakorlatilag lehetetlen, és elvileg a legfontosabb nemzeti kötelékünket, az együvé tartozást roncsolná szét, diribdarabolná fel. Nemzeti hovatartozásunk megvallása nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk – helyi példákat mondok – a székely népviseletről, a székely faragászatról, a kürtőskalácsról és a pityókás kenyérről, nem, ezek a különbségek úgy élhetnek tovább és erősödhetnek meg, ha erős, nagyszámú magyar közösségek léteznek az adott térségben. Székelyföld autonómiája és a székelység népszámlálási megvallása között nincs ellentmondás, hisz a területi autonómiánk hivatalosan használt nyelve, írása nem székely, hanem magyar lenne, azok a tudományos, művészeti, építészeti értékeink, amelyek az évszázadok folyamán létrejöttek és felhalmozódtak, alapjában véve magyar gyökerűek, Tamási Áron és Mikszáth Kálmán vagy Jókai Mór közös nyelvi, irodalmi és kulturális kincsünk. És, egyébként is, a vágyott autonómia megvalósítása még odébb van, s attól még nem valósul meg, ha érette hangosan lármázunk. Ne játsszunk tehát ezzel a főleg Székelyföldön elharapózó tűzzel, hogy valljuk magunkat székelynek, mert nagyon megégetjük kezünket, nyelvünket, meglehet, hogy bőrfelületünket olyan százalékarányban, ami a túlélést már nem teszi lehetővé! Végre ezekkel az elvekkel és gyakorlattal mindenik magyar politikai csoportosulás egyetért. Akkor is, ha sajátos kampányokat dolgoznak ki. Mindannyian azt hangoztatják – a Székely Nemzeti Tanács is! -, hogy valljuk magyaroknak magunkat.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. szeptember 26.
A hétvége hírei
Markó: hatékonyabb európai szabályozást kisebbségi téren
Napjaink gazdasági kihívásai mellett az Európai Uniónak hosszú távú megoldásokat kell találnia a nemzeti önazonosságot érintő kérdésekre is – jelentette ki Maró Béla miniszterelnök-helyettes Bukarestben az Európai Néppárt (EPP) által szervezett konferencián. Markó szerint miközben politikai, morális és gazdasági téren közös európai identitás kialakítására van szükség, nem szabad lemondani a sajátos nemzeti identitásunkról, nyelvi, kulturális és vallási önazonosságunkról.
Ez immár nemcsak a nemzeti kisebbségek, hanem az összes európai nemzet alapvető érdeke – mondta. Markó úgy értékelte, az együttműködésen alapuló politikának és az RMDSZ kormányzati szerepvállalásainak köszönhető, hogy mára törvény garantálja Romániában a kisebbségi anyanyelvhasználatot a közigazgatásban, valamint a teljes szintű anyanyelvű oktatást. Ezek nagy eredmények, de vannak még további, megoldásra váró kérdések, mint a kisebbségi törvény vagy a különböző autonómiaformák megteremtése. Ehhez azonban európai szinten is jóval konkrétabb és hatékonyabb szabályokra van szükség az etnikumközi viszonyokat és jogokat illetően – szögezte le a miniszterelnök-helyettes. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Markó: hatékonyabb európai szabályozást kisebbségi téren
Napjaink gazdasági kihívásai mellett az Európai Uniónak hosszú távú megoldásokat kell találnia a nemzeti önazonosságot érintő kérdésekre is – jelentette ki Maró Béla miniszterelnök-helyettes Bukarestben az Európai Néppárt (EPP) által szervezett konferencián. Markó szerint miközben politikai, morális és gazdasági téren közös európai identitás kialakítására van szükség, nem szabad lemondani a sajátos nemzeti identitásunkról, nyelvi, kulturális és vallási önazonosságunkról.
Ez immár nemcsak a nemzeti kisebbségek, hanem az összes európai nemzet alapvető érdeke – mondta. Markó úgy értékelte, az együttműködésen alapuló politikának és az RMDSZ kormányzati szerepvállalásainak köszönhető, hogy mára törvény garantálja Romániában a kisebbségi anyanyelvhasználatot a közigazgatásban, valamint a teljes szintű anyanyelvű oktatást. Ezek nagy eredmények, de vannak még további, megoldásra váró kérdések, mint a kisebbségi törvény vagy a különböző autonómiaformák megteremtése. Ehhez azonban európai szinten is jóval konkrétabb és hatékonyabb szabályokra van szükség az etnikumközi viszonyokat és jogokat illetően – szögezte le a miniszterelnök-helyettes. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. szeptember 26.
Presztízskérdés lenne a magyarellenes megnyilvánulások elleni fellépés
Tőkés László, az EMNT elnöke, az EP alelnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke, és Kincses Előd ügyvéd tartott pénteken sajtótájékoztatót Marosvásárhelyen, amelyen Magyarellenesség Erdélyben címszó alatt kilencoldalas anyagban sorolták fel az utóbbi időszakban, a román politikai és közéletben eluralkodott magyarellenes megnyilvánulásokat.
Tőkés aggodalmának adott hangot a Kárpát-medencében az utóbbi időben rendkívüli mértékben elszaporodott magyarellenes megnyilvánulások miatt, „amelyek lábbal tiporják az emberek egyéni és nemzeti méltóságát”. A magyarellenes megnyilvánulások sorában említette a Házsongárdi temetőben elkövetett sírgyalázásokat, illetve, hogy a kolozsvári református Kétágú templom közvetlen szomszédságában a Kolozs megyei tanfelügyelőség székhelyet akar építeni a műemlékvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyásával. Nehezményezte ugyanakkor, hogy a marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskolát Adrian Păunescuról akarnák elnevezni, míg az erdélyi magyarság a polgári társadalom egykori nagy személyiségének, Bernády Györgynek a nevét szeretné adni az oktatási intézménynek.
Kincses Előd elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt a romániai vasútvonalakon olyan kiadványt terjesztettek, amelyben Tőkés László meggyilkolására uszított egy cikk. Az írás a Ştefan cel Mare egykori román uralkodó nevét viselő hetilapban jelent meg. Ezt a lapot a Vocea Ceferistului (A vasutas hangja) című kiadvánnyal együtt terjesztették, állítólag mindkettőnek ugyanaz a személy, Mihai-Florin Nahorniac a főszerkesztője. A lap Tőkést bozgornak nevezte, és a cikk végén feltette a kérdést: „Hát senki nincs ebben az országban, aki golyót eresztene ennek a hazaárulónak a fejébe?”
Tőkés László ügyvédje emiatt panaszt emelt a Diszkriminációellenes Tanácsnál, és a bukaresti ügyészségen is feljelentést tett az említett lapot jegyző személy ellen gyilkosságra való felbujtás miatt. Kincses Előd kijelentette: a szerző a magyar etnikum egészét diszkriminálta, amit a romániai diszkriminációellenes törvény súlyos kihágásnak minősít. Emlékeztetett, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács június 12-re írta ki az első tárgyalást, de akkor nem tárgyalta meg az ügyet érdemben, mert kiderült, hogy Nahorniacot téves lakcímen idézték meg. A szeptember 13-i tárgyalás már érdemben foglalkozott az üggyel, azonban még nem született meg a testület határozata és az ügyészségen májusban letett panaszra sem érkezett válasz.
A magyarellenes megnyilvánulásokkal szembeni határozottabb fellépés Románia számára presztízskérdés lenne, jelentette ki Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke. Rendkívül súlyos sérelemnek nevezte, hogy a román hetilap a nemzetközileg leginkább elismert, legnagyobb tekintélynek örvendő magyar személyiség meggyilkolását szorgalmazta.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Tőkés László, az EMNT elnöke, az EP alelnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke, és Kincses Előd ügyvéd tartott pénteken sajtótájékoztatót Marosvásárhelyen, amelyen Magyarellenesség Erdélyben címszó alatt kilencoldalas anyagban sorolták fel az utóbbi időszakban, a román politikai és közéletben eluralkodott magyarellenes megnyilvánulásokat.
Tőkés aggodalmának adott hangot a Kárpát-medencében az utóbbi időben rendkívüli mértékben elszaporodott magyarellenes megnyilvánulások miatt, „amelyek lábbal tiporják az emberek egyéni és nemzeti méltóságát”. A magyarellenes megnyilvánulások sorában említette a Házsongárdi temetőben elkövetett sírgyalázásokat, illetve, hogy a kolozsvári református Kétágú templom közvetlen szomszédságában a Kolozs megyei tanfelügyelőség székhelyet akar építeni a műemlékvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyásával. Nehezményezte ugyanakkor, hogy a marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskolát Adrian Păunescuról akarnák elnevezni, míg az erdélyi magyarság a polgári társadalom egykori nagy személyiségének, Bernády Györgynek a nevét szeretné adni az oktatási intézménynek.
Kincses Előd elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt a romániai vasútvonalakon olyan kiadványt terjesztettek, amelyben Tőkés László meggyilkolására uszított egy cikk. Az írás a Ştefan cel Mare egykori román uralkodó nevét viselő hetilapban jelent meg. Ezt a lapot a Vocea Ceferistului (A vasutas hangja) című kiadvánnyal együtt terjesztették, állítólag mindkettőnek ugyanaz a személy, Mihai-Florin Nahorniac a főszerkesztője. A lap Tőkést bozgornak nevezte, és a cikk végén feltette a kérdést: „Hát senki nincs ebben az országban, aki golyót eresztene ennek a hazaárulónak a fejébe?”
Tőkés László ügyvédje emiatt panaszt emelt a Diszkriminációellenes Tanácsnál, és a bukaresti ügyészségen is feljelentést tett az említett lapot jegyző személy ellen gyilkosságra való felbujtás miatt. Kincses Előd kijelentette: a szerző a magyar etnikum egészét diszkriminálta, amit a romániai diszkriminációellenes törvény súlyos kihágásnak minősít. Emlékeztetett, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács június 12-re írta ki az első tárgyalást, de akkor nem tárgyalta meg az ügyet érdemben, mert kiderült, hogy Nahorniacot téves lakcímen idézték meg. A szeptember 13-i tárgyalás már érdemben foglalkozott az üggyel, azonban még nem született meg a testület határozata és az ügyészségen májusban letett panaszra sem érkezett válasz.
A magyarellenes megnyilvánulásokkal szembeni határozottabb fellépés Románia számára presztízskérdés lenne, jelentette ki Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke. Rendkívül súlyos sérelemnek nevezte, hogy a román hetilap a nemzetközileg leginkább elismert, legnagyobb tekintélynek örvendő magyar személyiség meggyilkolását szorgalmazta.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2011. szeptember 26.
Management by Jesus – Jezsuita tréning vállalkozóknak és vezetőknek
Management by Jesus címmel vállalkozóknak, egyházi és világi vezetőknek tart szemináriumot Kiss Ulrich jezsuita szerzetes és közgazdász október 27–30. között Gyergyócsomafalván. Ezt megelőzően múlt szombaton Vállalkozás határok nélkül – Állam és piac a globalizáció korában címmel tartott előadást az atya a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Plébánián.
közönségtalálkozót a Tizenhat Patak Egyesület szervezte, partnerségben a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetségével, az ASIMCOV Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetségével, valamint az ARBOR Vállalkozók Szövetségével.
„Nem kell megijedni a válságtól, mert az mindig változást hoz. Ha nincs krízis, nincs fejlődés” – hangsúlyozta előadásában Kiss Ulrich jezsuita szerzetes. A korábban multinacionális cégek vezető beosztású menedzsereként tevékenykedő atya a Vállalkozás határok nélkül – Állam és piac a globalizáció korában című előadásában tisztázta a tőke, piac, állam és globalizáció fogalmát, illetve rávilágított néhány olyan téveszmére, amelyeket a közgazdaságtan jelenlegi alapelvei generálnak a gazdasági életben. Többek közt kitért a kereslet-kínálat egyenlegére, ami az atya szerint azért természetellenes, mert minden vállalkozó üzlete növekedését akarja elérni, és nem arra törekszik, hogy egyensúlyban legyen a vállalkozása. Kiss Ulrich szerint ma már szinte aberrációnak számít a saját tőkéből építkező vállalkozás, annyira teret hódított az idegen tőke bevonásával, vagyis a banki hitelből történő fejlesztés. Ennek ellenpéldájaként a kínai modellt említette, miszerint a kínai vállalkozók sikere Magyarországon azzal magyarázható, hogy kis lépésekben, saját tőkéből építkezve fejlesztik a vállalkozásukat.
Nagy népszerűségnek örvend egyébként a Management by Jesus (MBJ) című szeminárium is, amit az atya néhány éve tart erdélyi és magyarországi vállalkozóknak. „Elemeztem Márk evangéliumát, és rájöttem, hogy a benne található vezetési elvek ugyanazok, amiket a különféle Management by... kezdetű könyvekben olvastam, csak ez sokkal hitelesebb, letisztultabb” – magyarázta Ulrich atya, kifejtve, hogy ezt elmesélte a kolozsvári Manresa-ház vezetőjének, aki meghívta egy előadásra. Az előadás után egyre több igény fogalmazódott meg az ilyen jellegű tréningre, és jelenleg már a 25. MBJ-szeminárium szervezésén dolgoznak, ami október 27–30. között lesz Gyergyócsomafalván, az Ózon Panzióban. A tréning – mint Ulrich atya magyarázta – nem szokványos, ugyanis 12 modulban, Márk evangéliumát követve veszik át, mitől sikeres egy vállalkozó.
Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)
Management by Jesus címmel vállalkozóknak, egyházi és világi vezetőknek tart szemináriumot Kiss Ulrich jezsuita szerzetes és közgazdász október 27–30. között Gyergyócsomafalván. Ezt megelőzően múlt szombaton Vállalkozás határok nélkül – Állam és piac a globalizáció korában címmel tartott előadást az atya a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Plébánián.
közönségtalálkozót a Tizenhat Patak Egyesület szervezte, partnerségben a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetségével, az ASIMCOV Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetségével, valamint az ARBOR Vállalkozók Szövetségével.
„Nem kell megijedni a válságtól, mert az mindig változást hoz. Ha nincs krízis, nincs fejlődés” – hangsúlyozta előadásában Kiss Ulrich jezsuita szerzetes. A korábban multinacionális cégek vezető beosztású menedzsereként tevékenykedő atya a Vállalkozás határok nélkül – Állam és piac a globalizáció korában című előadásában tisztázta a tőke, piac, állam és globalizáció fogalmát, illetve rávilágított néhány olyan téveszmére, amelyeket a közgazdaságtan jelenlegi alapelvei generálnak a gazdasági életben. Többek közt kitért a kereslet-kínálat egyenlegére, ami az atya szerint azért természetellenes, mert minden vállalkozó üzlete növekedését akarja elérni, és nem arra törekszik, hogy egyensúlyban legyen a vállalkozása. Kiss Ulrich szerint ma már szinte aberrációnak számít a saját tőkéből építkező vállalkozás, annyira teret hódított az idegen tőke bevonásával, vagyis a banki hitelből történő fejlesztés. Ennek ellenpéldájaként a kínai modellt említette, miszerint a kínai vállalkozók sikere Magyarországon azzal magyarázható, hogy kis lépésekben, saját tőkéből építkezve fejlesztik a vállalkozásukat.
Nagy népszerűségnek örvend egyébként a Management by Jesus (MBJ) című szeminárium is, amit az atya néhány éve tart erdélyi és magyarországi vállalkozóknak. „Elemeztem Márk evangéliumát, és rájöttem, hogy a benne található vezetési elvek ugyanazok, amiket a különféle Management by... kezdetű könyvekben olvastam, csak ez sokkal hitelesebb, letisztultabb” – magyarázta Ulrich atya, kifejtve, hogy ezt elmesélte a kolozsvári Manresa-ház vezetőjének, aki meghívta egy előadásra. Az előadás után egyre több igény fogalmazódott meg az ilyen jellegű tréningre, és jelenleg már a 25. MBJ-szeminárium szervezésén dolgoznak, ami október 27–30. között lesz Gyergyócsomafalván, az Ózon Panzióban. A tréning – mint Ulrich atya magyarázta – nem szokványos, ugyanis 12 modulban, Márk evangéliumát követve veszik át, mitől sikeres egy vállalkozó.
Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)
2011. szeptember 26.
Közgazdász Vándorgyűlés: Erdély – 2020 fejlesztési terv megalkotása szükséges
Az iránykeresés jegyében zajlott a hétvégén a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) által megrendezett XX. Közgazdász Vándorgyűlés, amelynek idén Kolozsvár adott otthont. Mintegy 350 külföldi és romániai meghívott és előadó vett részt az Iránykeresés a megújuló gazdasági környezetben című rendezvényen. „Kolozsvár – Erdély szellemi és kulturális fővárosaként – gazdasági központnak is tekinthető, akár azt is kijelenthetjük, hogy a közgazdaságtudomány székhelyén vagyunk” – hangsúlyozta Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul. Mint mondta: az RMKT az erdélyi magyar értelmiség egyik legnevesebb fóruma, ennek pozitív kihatásai pedig a mindennapokban is érezhetőek.
Dr. Chikán Attila egyetemi professzor, Magyarország korábbi gazdasági minisztere, a Budapesti Corvinus Egyetem egykori rektora előadásában Románia, Magyarország, Horvátország és Szlovákia gazdasági szempontból meghatározható közös vonásait ismertette. A Világgazdasági Fórum, valamint A világ versenyképességi évkönyvének adataira támaszkodva a professzor arra a következtetésre jutott, hogy a négy ország pozitívumaiként megemlíthető többek között az alapoktatás minősége, illetve a középfokú oktatásban résztvevők aránya, valamint az információhoz való viszony, a kommunikációs fejlődés iránti igény. A közép-kelet-európai térség negatívumaiként egyebek mellett a közbeszerzés minőségét, a monopol-ellenes politikát, a költséges agrárpolitikát, illetve a hiányos fogyasztói tájékoztatást emelte ki az előadó. Hozzátette: a romániai üzleti tevékenységet leginkább a finanszírozás és az infrastruktúra hiánya, a bürokrácia, az adószintek, valamint a politikai instabilitás akadályozza.
A rendezvényen Winkler Gyula Európai Parlamenti képviselő az Európa 2020 stratégia fontosabb elemeit és a kiemelt kezdeményezéseket mutatta be. Mint mondta, a stratégia az unió válasza a válsághelyzetre, amely ugyanakkor az EU gazdasági fejlődésének irányvonalait is meghatározza az előttünk álló évtizedre. „Lényeges az Erdély 2020 fejlesztési terv megalkotása, hiszen ha olyan projekteket valósítunk meg – települési vagy regionális szinten – amelyek ellentétesek az uniós tendenciákkal, akkor nem érjük el a kívánt hatást” – hangsúlyozta a képviselő. Hozzátette: társadalmi szintű paradigmaváltásra van szükség, amely nem az EU strukturális alapjainak megszerzését, hanem a fejlődési célokat helyezi előtérbe.
Az ország gazdasági növekedését leginkább az exportálás vonhatja maga után – vélekedett Mihail Ion, a Raifeissen Asset Management ügyvezető igazgatója. Az előadó szerint Románia ezen a téren csupán munkaerő szempontjából sikeres, ehelyett azonban inkább a hazai termékek népszerűsítésére kellene fektetni a hangsúlyt. Rachel Sargent, a nagy-britanniai Osprey Partners ügyvezető partnerének bemutatójából kiderült: a külföldi befektetők üzletkötési rangsorában – amely 183 országot foglal magába – Románia a 151. helyen áll, az alacsony helyezés pedig leginkább az érvényben lévő adórendszernek köszönhető. Az előadó ennek ellenére pozitívumként említette, hogy Románia idegennyelv-tudásban az elsők között szerepel az európai államok között. Kőrössy Andrea. Krónika (Kolozsvár)
Az iránykeresés jegyében zajlott a hétvégén a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) által megrendezett XX. Közgazdász Vándorgyűlés, amelynek idén Kolozsvár adott otthont. Mintegy 350 külföldi és romániai meghívott és előadó vett részt az Iránykeresés a megújuló gazdasági környezetben című rendezvényen. „Kolozsvár – Erdély szellemi és kulturális fővárosaként – gazdasági központnak is tekinthető, akár azt is kijelenthetjük, hogy a közgazdaságtudomány székhelyén vagyunk” – hangsúlyozta Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul. Mint mondta: az RMKT az erdélyi magyar értelmiség egyik legnevesebb fóruma, ennek pozitív kihatásai pedig a mindennapokban is érezhetőek.
Dr. Chikán Attila egyetemi professzor, Magyarország korábbi gazdasági minisztere, a Budapesti Corvinus Egyetem egykori rektora előadásában Románia, Magyarország, Horvátország és Szlovákia gazdasági szempontból meghatározható közös vonásait ismertette. A Világgazdasági Fórum, valamint A világ versenyképességi évkönyvének adataira támaszkodva a professzor arra a következtetésre jutott, hogy a négy ország pozitívumaiként megemlíthető többek között az alapoktatás minősége, illetve a középfokú oktatásban résztvevők aránya, valamint az információhoz való viszony, a kommunikációs fejlődés iránti igény. A közép-kelet-európai térség negatívumaiként egyebek mellett a közbeszerzés minőségét, a monopol-ellenes politikát, a költséges agrárpolitikát, illetve a hiányos fogyasztói tájékoztatást emelte ki az előadó. Hozzátette: a romániai üzleti tevékenységet leginkább a finanszírozás és az infrastruktúra hiánya, a bürokrácia, az adószintek, valamint a politikai instabilitás akadályozza.
A rendezvényen Winkler Gyula Európai Parlamenti képviselő az Európa 2020 stratégia fontosabb elemeit és a kiemelt kezdeményezéseket mutatta be. Mint mondta, a stratégia az unió válasza a válsághelyzetre, amely ugyanakkor az EU gazdasági fejlődésének irányvonalait is meghatározza az előttünk álló évtizedre. „Lényeges az Erdély 2020 fejlesztési terv megalkotása, hiszen ha olyan projekteket valósítunk meg – települési vagy regionális szinten – amelyek ellentétesek az uniós tendenciákkal, akkor nem érjük el a kívánt hatást” – hangsúlyozta a képviselő. Hozzátette: társadalmi szintű paradigmaváltásra van szükség, amely nem az EU strukturális alapjainak megszerzését, hanem a fejlődési célokat helyezi előtérbe.
Az ország gazdasági növekedését leginkább az exportálás vonhatja maga után – vélekedett Mihail Ion, a Raifeissen Asset Management ügyvezető igazgatója. Az előadó szerint Románia ezen a téren csupán munkaerő szempontjából sikeres, ehelyett azonban inkább a hazai termékek népszerűsítésére kellene fektetni a hangsúlyt. Rachel Sargent, a nagy-britanniai Osprey Partners ügyvezető partnerének bemutatójából kiderült: a külföldi befektetők üzletkötési rangsorában – amely 183 országot foglal magába – Románia a 151. helyen áll, az alacsony helyezés pedig leginkább az érvényben lévő adórendszernek köszönhető. Az előadó ennek ellenére pozitívumként említette, hogy Románia idegennyelv-tudásban az elsők között szerepel az európai államok között. Kőrössy Andrea. Krónika (Kolozsvár)
2011. szeptember 26.
Borbély: A szakadékot nem lehet két kis lépéssel átugrani – Kisebbségpolitikai áttörésre van szükség Erdélyben
Az erdélyi magyarság körében nem lehet sikeres az olyan politika, amely nem tűz ki távlati célokat, mint amilyen az autonómia; kormányzati szerepvállalással lehet ugyan apró-cseprő engedményeket kicsikarni, de most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben – fejtette ki az MTI-nek adott interjújában Borbély Zsolt Attila politológus.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökségi tagja, aki egyike az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozását kezdeményező kilenceknek, az MTI kérdésére válaszolva emlékeztetett: 1990-ben még egymillió magyar szavazó járult az urnákhoz, ma csupán mintegy négyszázezerre lehet számítani. Sokan csalódtak a politikában, és ez részben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tevékenységének az eredménytelenségéből fakad – vélte a politológus.
A most bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt arra törekszik, hogy visszahozza az urnákhoz azokat az embereket, akik elfordultak a politikától, vagy akik most már román pártokra szavaznak. „Egy olyan ember, mint Tőkés László, aki az elmúlt több mint két évtizedben mindvégig következetesen ugyanazt mondta, alkalmas lehet arra, hogy megszólítsa azokat, akiket az RMDSZ az elmúlt esztendőkben elveszített” – mondta Borbély. Emlékeztetett: a 2007-es európai parlamenti választásokon Tőkés László egymaga több szavazatot kapott Székelyföldön, mint az RMDSZ. Akkor mind a szövetség, mind Tőkés bejutott az EP-be, vagyis a verseny mozgósította a választókat.
„Távlatok nélkül nem lehet politizálni”
Az emberek kiábrándultságát meghatározta az is, hogy a rendszerváltás Közép-Európa egészében nem váltotta be az emberek nagy tömegeinek a reményeit. Bár a struktúrákat demokratizálták, a társadalom jelentős része számára nem sikerült jobb életkörülményeket biztosítani. „Távlatok nélkül nem lehet politizálni, nincs esély a választók mozgósítására, ha nem mondjuk meg az embereknek, hogy mi az, ami évszázados távlatban szavatolhatja közösségi megmaradásukat” – szögezte le a politológus.
Az RMDSZ kezdetben azt ígérte, hogy élhető létkörülményeket biztosít az erdélyi magyarságnak, olyan létkeretet, amely a távlati megmaradást szavatolja, ez pedig csak az autonómia lehet – állapította meg. Emlékeztetett arra, hogy 1993-ban az akkor még egységes RMDSZ brassói kongresszusa elfogadott egy programot, amely kötelezte a szervezetet, hogy az autonómia megvalósítása érdekében tegyen meg minden olyan lépést, amely nem ütközik a romániai jogi szabályozásba. A kilencvenes évek elején már látszott, hogy a román politikai elit határozott ellenállást tanúsít minden olyan elképzeléssel szemben, amely garantálná az erdélyi magyarság hosszú távú fennmaradását. Emiatt az erdélyi magyar politikai érdekképviseletnek minden erejével be kellett volna vonnia a nemzetközi erőket problémája megoldásába – mondta az EMNT elnökségi tagja.
Magyar segédlet, Clinton, „tankönyvkommandó”
Csakhogy 1996-tól az RMDSZ kormányra kerülésével lényegében azt üzente a külföldnek: „Kérem, itt belföldön minden rendben van, nincs szükségünk semmiféle segítségre.” Létre is jött a „modellértékű román kisebbségi politika” hazug mítosza, mégpedig magyar segédlettel – fogalmazott Borbély. Ezt több akkori vezető külföldi politikus, így például Bill Clinton el is hitte. A valóság azonban más volt – fűzte hozzá –, hiszen a csángókérdés mindig éles ellentétekkel volt terhes, az autonómia nem jött létre, a gyerekek iskolatáskájában „tankönyvkommandók” kutattak, hogy van-e bennük magyarországi tankönyv.
A kormányra kerülés tehát azzal járt, hogy a szövetség feladta önálló külpolitikáját. Kormányzati szerepvállalással ki lehet ugyan csikarni apró-cseprő engedményeket – mondta –, viszont lehetetlen megvalósítani egy olyan távlati célt, mint amilyen az autonómia. „A szakadékot nem lehet két kis lépéssel átugrani” – szögezte le Borbély Zsolt Attila, aki szerint most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben. A magyarság parlamenti képviselete viszont fontos – ismerte el Borbély Zsolt Attila.
Magyar belső választások?
Az MTI-nek arra a kérdésére válaszolva, hogy ennek esélyét nem csökkenti-e a több erdélyi magyar párt választási versengése, emlékeztetett: már 1993-ban elhatározták az RMDSZ említett kongresszusán, hogy a magyar szervezet rendez egy saját népszámlálást a magyarság körében, és az így létrejött nemzeti kataszter szerint megtartják majd az erdélyi „belső választásokat”. Mivel időközben pluralizálódott az erdélyi magyar közélet, az RMDSZ-en belül belső választásokat nem lehet tartani, de magyar belső választásokat lehetne rendezni, ezeken indulhatna a most már létező három párt. Ezek eredménye határozná meg, hogy a romániai parlamenti választásokon egy közös szervezet listáján milyen arányban indulhatnak a politikusok a különböző politikai erők képviseletében.
„A jövő év első felében szervezhetnénk egy belső megméretkezést, annak az eredménye alapján osztanánk el a mandátumokat. De az RMDSZ elzárkózik ettől a versenytől, inkább erőből akarja megoldani a problémákat” – mondta Borbély Zsolt Attila. Az MTI kérdésére válaszolva a politológus megállapította: az erdélyi magyar választóközönség kétségtelenül nem egynemű. Teljesen más annak az embernek a perspektívája, akit a munkahelyén elsősorban románok vesznek körül, a szórványban nagymértékű az asszimiláció. Megint más a helyzet az olyan vegyes közegben, ahol nagyjából fele-fele arányban élnek románok és magyarok, s ahol kiélezettek az etnikai viszonyok (mint Szatmárnémetiben vagy Marosvásárhelyen). És megint más az uralkodó szemlélet a tömbmagyar vidékeken, ahol voltaképpen magyar világban érzik magukat az emberek – állapította meg Borbély Zsolt Attila. MNO
Az erdélyi magyarság körében nem lehet sikeres az olyan politika, amely nem tűz ki távlati célokat, mint amilyen az autonómia; kormányzati szerepvállalással lehet ugyan apró-cseprő engedményeket kicsikarni, de most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben – fejtette ki az MTI-nek adott interjújában Borbély Zsolt Attila politológus.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökségi tagja, aki egyike az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozását kezdeményező kilenceknek, az MTI kérdésére válaszolva emlékeztetett: 1990-ben még egymillió magyar szavazó járult az urnákhoz, ma csupán mintegy négyszázezerre lehet számítani. Sokan csalódtak a politikában, és ez részben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tevékenységének az eredménytelenségéből fakad – vélte a politológus.
A most bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt arra törekszik, hogy visszahozza az urnákhoz azokat az embereket, akik elfordultak a politikától, vagy akik most már román pártokra szavaznak. „Egy olyan ember, mint Tőkés László, aki az elmúlt több mint két évtizedben mindvégig következetesen ugyanazt mondta, alkalmas lehet arra, hogy megszólítsa azokat, akiket az RMDSZ az elmúlt esztendőkben elveszített” – mondta Borbély. Emlékeztetett: a 2007-es európai parlamenti választásokon Tőkés László egymaga több szavazatot kapott Székelyföldön, mint az RMDSZ. Akkor mind a szövetség, mind Tőkés bejutott az EP-be, vagyis a verseny mozgósította a választókat.
„Távlatok nélkül nem lehet politizálni”
Az emberek kiábrándultságát meghatározta az is, hogy a rendszerváltás Közép-Európa egészében nem váltotta be az emberek nagy tömegeinek a reményeit. Bár a struktúrákat demokratizálták, a társadalom jelentős része számára nem sikerült jobb életkörülményeket biztosítani. „Távlatok nélkül nem lehet politizálni, nincs esély a választók mozgósítására, ha nem mondjuk meg az embereknek, hogy mi az, ami évszázados távlatban szavatolhatja közösségi megmaradásukat” – szögezte le a politológus.
Az RMDSZ kezdetben azt ígérte, hogy élhető létkörülményeket biztosít az erdélyi magyarságnak, olyan létkeretet, amely a távlati megmaradást szavatolja, ez pedig csak az autonómia lehet – állapította meg. Emlékeztetett arra, hogy 1993-ban az akkor még egységes RMDSZ brassói kongresszusa elfogadott egy programot, amely kötelezte a szervezetet, hogy az autonómia megvalósítása érdekében tegyen meg minden olyan lépést, amely nem ütközik a romániai jogi szabályozásba. A kilencvenes évek elején már látszott, hogy a román politikai elit határozott ellenállást tanúsít minden olyan elképzeléssel szemben, amely garantálná az erdélyi magyarság hosszú távú fennmaradását. Emiatt az erdélyi magyar politikai érdekképviseletnek minden erejével be kellett volna vonnia a nemzetközi erőket problémája megoldásába – mondta az EMNT elnökségi tagja.
Magyar segédlet, Clinton, „tankönyvkommandó”
Csakhogy 1996-tól az RMDSZ kormányra kerülésével lényegében azt üzente a külföldnek: „Kérem, itt belföldön minden rendben van, nincs szükségünk semmiféle segítségre.” Létre is jött a „modellértékű román kisebbségi politika” hazug mítosza, mégpedig magyar segédlettel – fogalmazott Borbély. Ezt több akkori vezető külföldi politikus, így például Bill Clinton el is hitte. A valóság azonban más volt – fűzte hozzá –, hiszen a csángókérdés mindig éles ellentétekkel volt terhes, az autonómia nem jött létre, a gyerekek iskolatáskájában „tankönyvkommandók” kutattak, hogy van-e bennük magyarországi tankönyv.
A kormányra kerülés tehát azzal járt, hogy a szövetség feladta önálló külpolitikáját. Kormányzati szerepvállalással ki lehet ugyan csikarni apró-cseprő engedményeket – mondta –, viszont lehetetlen megvalósítani egy olyan távlati célt, mint amilyen az autonómia. „A szakadékot nem lehet két kis lépéssel átugrani” – szögezte le Borbély Zsolt Attila, aki szerint most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben. A magyarság parlamenti képviselete viszont fontos – ismerte el Borbély Zsolt Attila.
Magyar belső választások?
Az MTI-nek arra a kérdésére válaszolva, hogy ennek esélyét nem csökkenti-e a több erdélyi magyar párt választási versengése, emlékeztetett: már 1993-ban elhatározták az RMDSZ említett kongresszusán, hogy a magyar szervezet rendez egy saját népszámlálást a magyarság körében, és az így létrejött nemzeti kataszter szerint megtartják majd az erdélyi „belső választásokat”. Mivel időközben pluralizálódott az erdélyi magyar közélet, az RMDSZ-en belül belső választásokat nem lehet tartani, de magyar belső választásokat lehetne rendezni, ezeken indulhatna a most már létező három párt. Ezek eredménye határozná meg, hogy a romániai parlamenti választásokon egy közös szervezet listáján milyen arányban indulhatnak a politikusok a különböző politikai erők képviseletében.
„A jövő év első felében szervezhetnénk egy belső megméretkezést, annak az eredménye alapján osztanánk el a mandátumokat. De az RMDSZ elzárkózik ettől a versenytől, inkább erőből akarja megoldani a problémákat” – mondta Borbély Zsolt Attila. Az MTI kérdésére válaszolva a politológus megállapította: az erdélyi magyar választóközönség kétségtelenül nem egynemű. Teljesen más annak az embernek a perspektívája, akit a munkahelyén elsősorban románok vesznek körül, a szórványban nagymértékű az asszimiláció. Megint más a helyzet az olyan vegyes közegben, ahol nagyjából fele-fele arányban élnek románok és magyarok, s ahol kiélezettek az etnikai viszonyok (mint Szatmárnémetiben vagy Marosvásárhelyen). És megint más az uralkodó szemlélet a tömbmagyar vidékeken, ahol voltaképpen magyar világban érzik magukat az emberek – állapította meg Borbély Zsolt Attila. MNO
2011. szeptember 27.
Háromszéki Civil Napok szeptember 23-24
A két napos rendezvénynek nagy sikere volt, szeptember 23.-án huszonkét háromszéki civil szervezet mutatkozott be a Szabadság téren, a civilek érdekes programokkal vonzották sátraikhoz a kicsiket, nagyokat, időseket és fiatalokat:
honfoglaló-csapajáték az EMI-s fiatalok sátránál;
családfa rajzolás az Erdélyi Genealógiai Társaság felügyelete alatt;
tudásszint felmérés idegen nyelvekből (ECL) az Amőba sátornál;
közösségi kártya tájékoztatás a Háromszéki Közösségi Alapítvány részlegén;
vércukorszint- és vérnyomásmérés a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány illetve az Izabella Alapítvány jóvoltából;
cserkésztevékenységi bemutató a Romániai Magyar Cserkészszövetség sátornál;
Háromszék első zöldútjának, a Sepsi Zöld Út véleményezése a Civilek Háromszékért Szövetség sátránál;
kóstoló az Árkosi Fészekrakók által készített finom házi almaléből és mézes pogácsából;
az Írisz Ház Értékes kincsek programjának bemutatója, amelyet fogyatékos személyek munkaterápiás foglalkoztatásával szemléltettek;
segítségnyújtás szenvedély betegeknek a Bonus Pastor Alapítvány által, a Mindig van esély- Tedd meg az első lépést programon belül;
hagyományápolás és kézműves foglalkozások a Csiporkázó Játszóház Egyesület szervezésében, minden korosztály számára;
tanácsadás és a Nemere Útja biciklis út bemutatása a Zöld Nap Egyesület sátránál;
tevékenységi ismertető a Háromszéki Mára Szociális és Közművelődési Egyesület által;
népzene alapú zenei produkció a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület előadásában;
a Híd a lélekért program népszerűsítése a kézdivásárhelyi Pro Pectus Egyesület által, amelynek célja a segítségnyújtás a testi-lelki-szellemi akadályokkal küzdő embereknek;
tájékoztatás gyógyulási lehetőségekről a rákban, daganatban szenvedő betegek számára a Rák Ellen a Jövőért Egyesület részéről;
természetvédelmi ismeretek a Csomád-Bálványos gondnokságot biztosító Vinca Minor Egyesülettől;
rövid filmek és önkéntes játékok a Turulmadár Ifjúsági Iroda Cselekedj-Légy Aktív! programjában;
érdeklődőknek színes gombabemutató a László Kálmán Egyesület közreműködésével;
otthoni beteggondozási és családsegítő szolgálat a Gyulafehérvári Caritas programjában.
A Civil Sétány megközelítőleg 3.000 személyt vonzott a szervezett programokra és látnivalókra. Másnap a Civilek Lendületben! konferencia zajlott a Gyárfás Jenő képtárban, 36résztvevővel. A konferencia sikeres, példaértékű civil összefogással megvalósuló programokat ismertetett, illetve forráslehetőségeket tárt fel a civil szervezetek számára. Az ünnepi megnyitót Bereczki Kinga, a CIVEK elnöke tartotta, majd Ördög Gyárfás Lajos, a Kovászna Megyei Tanács főtanácsosa előadása következett a Kovászna megyei civil helyzetképről. Előadásában hangsúlyozta, hogy sok esetben a civil szervezetek nem használják ki kellőképpen a pályázati lehetőségeket, még mindig felkészületlenek a pályázati pénzek lehívására.
A konferencia egyik díszvendége a Győri Civil Szövetség elnöke, Rácz Sándor volt, aki egyben a Vízi Polgárőr Egyesület elnöke is. Előadásában beszámolt arról, hogy civil összefogással hogyan mentettek meg életeket, kisgyerektől idős korosztályig. A pozitív kicsengésű előadást a bukaresti Civil Társadalom Fejlesztésért Alapítvány 2011-2015 közötti stratégiájának ismertetése követte, amely számos forrásszerzési lehetőséget kínált fel a civil szervezetek számára. Furus Levente, a Háromszéki Közösségi Alapítvány programigazgatója bemutatta a Közösségi Kártya programot, amelynek felhasználásával alig néhány hét alatt több, mint 1.000 lej gyűlt össze a közösségi alapba (2.000 kiosztott kártya, amelyből 1.300 darabot használtak). A HKA a programot a Bertis és a Merkúr üzletlánc közreműködésével bonyolítja, egyelőre csak Sepsiszentgyörgyön, idővel azonban kiterjeszti egész Kovászna megyére is.
A fenti példa is igazolja, hogy mennyire fontos a civil vállalkozói szféra együttműködése a jó közösségi eredmények elérésében. Ezt hangsúlyozta Bordás Attila is, az OTP Bank regionális igazgatója, aki tájékoztatta a résztvevőket az OTP bank civil programjairól.
A konferencia a Bodosi játszótér megvalósításának bemutatásával zárult, amely a civil összefogásnak kiemelkedő példája és mindenki számára tanulsággal szolgált. A játszótér 110 önkéntes (gyerek, szülő, nagyszülő, pedagógus, falusi) stb. munkájával valósult meg és a Háromszéki Közösségi Alapítvány támogatásával.
A Háromszéki Civil Napok sikeres megvalósításában a szervező Civilek Háromszékért Szövetség CIVEK és a Kovászna Megye Tanács mellett támogatást nyújtott a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal valamint a Székely Nemzeti Múzeum. 2012-ben is terveink közt szerepel a Civil Napok megszervezése és regionális szintre való kiterjesztése (Kézdivásárhely, Barót).
Lepedus Lívia, CIVEK irodavezető. Erdély.ma
A két napos rendezvénynek nagy sikere volt, szeptember 23.-án huszonkét háromszéki civil szervezet mutatkozott be a Szabadság téren, a civilek érdekes programokkal vonzották sátraikhoz a kicsiket, nagyokat, időseket és fiatalokat:
honfoglaló-csapajáték az EMI-s fiatalok sátránál;
családfa rajzolás az Erdélyi Genealógiai Társaság felügyelete alatt;
tudásszint felmérés idegen nyelvekből (ECL) az Amőba sátornál;
közösségi kártya tájékoztatás a Háromszéki Közösségi Alapítvány részlegén;
vércukorszint- és vérnyomásmérés a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány illetve az Izabella Alapítvány jóvoltából;
cserkésztevékenységi bemutató a Romániai Magyar Cserkészszövetség sátornál;
Háromszék első zöldútjának, a Sepsi Zöld Út véleményezése a Civilek Háromszékért Szövetség sátránál;
kóstoló az Árkosi Fészekrakók által készített finom házi almaléből és mézes pogácsából;
az Írisz Ház Értékes kincsek programjának bemutatója, amelyet fogyatékos személyek munkaterápiás foglalkoztatásával szemléltettek;
segítségnyújtás szenvedély betegeknek a Bonus Pastor Alapítvány által, a Mindig van esély- Tedd meg az első lépést programon belül;
hagyományápolás és kézműves foglalkozások a Csiporkázó Játszóház Egyesület szervezésében, minden korosztály számára;
tanácsadás és a Nemere Útja biciklis út bemutatása a Zöld Nap Egyesület sátránál;
tevékenységi ismertető a Háromszéki Mára Szociális és Közművelődési Egyesület által;
népzene alapú zenei produkció a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület előadásában;
a Híd a lélekért program népszerűsítése a kézdivásárhelyi Pro Pectus Egyesület által, amelynek célja a segítségnyújtás a testi-lelki-szellemi akadályokkal küzdő embereknek;
tájékoztatás gyógyulási lehetőségekről a rákban, daganatban szenvedő betegek számára a Rák Ellen a Jövőért Egyesület részéről;
természetvédelmi ismeretek a Csomád-Bálványos gondnokságot biztosító Vinca Minor Egyesülettől;
rövid filmek és önkéntes játékok a Turulmadár Ifjúsági Iroda Cselekedj-Légy Aktív! programjában;
érdeklődőknek színes gombabemutató a László Kálmán Egyesület közreműködésével;
otthoni beteggondozási és családsegítő szolgálat a Gyulafehérvári Caritas programjában.
A Civil Sétány megközelítőleg 3.000 személyt vonzott a szervezett programokra és látnivalókra. Másnap a Civilek Lendületben! konferencia zajlott a Gyárfás Jenő képtárban, 36résztvevővel. A konferencia sikeres, példaértékű civil összefogással megvalósuló programokat ismertetett, illetve forráslehetőségeket tárt fel a civil szervezetek számára. Az ünnepi megnyitót Bereczki Kinga, a CIVEK elnöke tartotta, majd Ördög Gyárfás Lajos, a Kovászna Megyei Tanács főtanácsosa előadása következett a Kovászna megyei civil helyzetképről. Előadásában hangsúlyozta, hogy sok esetben a civil szervezetek nem használják ki kellőképpen a pályázati lehetőségeket, még mindig felkészületlenek a pályázati pénzek lehívására.
A konferencia egyik díszvendége a Győri Civil Szövetség elnöke, Rácz Sándor volt, aki egyben a Vízi Polgárőr Egyesület elnöke is. Előadásában beszámolt arról, hogy civil összefogással hogyan mentettek meg életeket, kisgyerektől idős korosztályig. A pozitív kicsengésű előadást a bukaresti Civil Társadalom Fejlesztésért Alapítvány 2011-2015 közötti stratégiájának ismertetése követte, amely számos forrásszerzési lehetőséget kínált fel a civil szervezetek számára. Furus Levente, a Háromszéki Közösségi Alapítvány programigazgatója bemutatta a Közösségi Kártya programot, amelynek felhasználásával alig néhány hét alatt több, mint 1.000 lej gyűlt össze a közösségi alapba (2.000 kiosztott kártya, amelyből 1.300 darabot használtak). A HKA a programot a Bertis és a Merkúr üzletlánc közreműködésével bonyolítja, egyelőre csak Sepsiszentgyörgyön, idővel azonban kiterjeszti egész Kovászna megyére is.
A fenti példa is igazolja, hogy mennyire fontos a civil vállalkozói szféra együttműködése a jó közösségi eredmények elérésében. Ezt hangsúlyozta Bordás Attila is, az OTP Bank regionális igazgatója, aki tájékoztatta a résztvevőket az OTP bank civil programjairól.
A konferencia a Bodosi játszótér megvalósításának bemutatásával zárult, amely a civil összefogásnak kiemelkedő példája és mindenki számára tanulsággal szolgált. A játszótér 110 önkéntes (gyerek, szülő, nagyszülő, pedagógus, falusi) stb. munkájával valósult meg és a Háromszéki Közösségi Alapítvány támogatásával.
A Háromszéki Civil Napok sikeres megvalósításában a szervező Civilek Háromszékért Szövetség CIVEK és a Kovászna Megye Tanács mellett támogatást nyújtott a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal valamint a Székely Nemzeti Múzeum. 2012-ben is terveink közt szerepel a Civil Napok megszervezése és regionális szintre való kiterjesztése (Kézdivásárhely, Barót).
Lepedus Lívia, CIVEK irodavezető. Erdély.ma
2011. szeptember 27.
A magyar kultúra szolgálatában – Interjú Lakatos Mihállyal az MKKKK új vezetőjével
Szeptember 15-től új igazgatója van a megyeszékhelyi Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának (MKKKK). A székelyudvarhelyi származású Lakatos Mihály kiemelt figyelmet szeretne fordítani a magyar történelem- és társadalomtudomány, illetve a magyar sport eredményeinek bemutatására.
– Honnan indult, és hogyan került a sepsiszentgyörgyi kulturális központhoz?
– 1964-ben Székelyudvarhelyen születtem, a helyi Tanítóképzőben érettségiztem, majd tanítóként dolgoztam 1989-ig, ebből hat évet Kápolnásfaluban, ahol nagyon szerettem tevékenykedni. 1989-ben felvételiztem a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar–francia szakára, végül tanulmányaimat a szegedi József Attila Tudományegyetemen fejeztem be, ugyanott részt vettem egy hároméves PhD-képzésen is. Tanulmányaim alatt Nyírő József írásművészetével foglalkoztam alaposabban, szakdolgozatomat is Nyírő Isten igájában című művéből írtam. Az egyetem befejeztével előbb kollégiumi tanára, majd 2001-től igazgatója lettem a Szegedi Tudományegyetem Károlyi Mihály Kollégiumának, aztán 2003 januárjától a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában folytattam a munkámat, mint a határon túli magyar kultúra ügyeivel foglalkozó főosztály vezetője, onnan kerültem nemrég a sepsiszentgyörgyi kulturális központ élére.
– Milyen változások várhatók az intézmény működését illetően?
– A kulturális intézmények működését törvények és kormányrendeletek szabályozzák, amelyek konkrét célkitűzéseket tartalmaznak, így az alapfeladatok adottak. A külföldi magyar kulturális intézeteket felügyelő Balassi Intézet új stratégiája azt az igényt fogalmazza meg az intézetek felé, hogy a hagyományos kultúra-közvetítő szerepükön túllépve (nyilván azt nem mellőzve) a társadalmi élet más területein is érzékeltessék jelenlétüket, ezzel is szolgálva az új Magyarország-kép kialakítását, a magyar nép által teremtett értékek közkincscsé tételét. Azaz a kultúrát tágabb értelemben kell felfogni, hogy ne csupán a magas kultúra, hanem az olyan, eddig kissé árnyékban maradt területek is fényt kapjanak mint a sport, gasztronómia, turizmus, környezetvédelem stb. Ez a kultúra-meghatározás már inkább közelít ahhoz, amit a franciák „civilisation”-nak neveznek.
– Milyen tervei vannak, milyen kulturális eseményekre számíthatunk?
– A fentiek fényében alakítottam ki a koncepciómat, de a konkrét eseményekről majd a maguk idejében szeretnék beszélni. Mindenesetre, kiemelt figyelmet kívánok fordítani a történelemtudomány, illetve a magyar társadalomtudomány eredményeinek bemutatására, továbbá mivel jövőre egy újabb nyári olimpia elé nézünk, talán nem lenne haszontalan a reflektorfényt a magyar sport és sportolók kiemelkedő eredményeire irányítani. Nagyon örülnék, ha ebből az alkalomból sikerülne neves magyar olimpikonokat a Székelyföldre csábítani egy-egy fellépés erejéig.
Talán az újdonságok közé lehetne sorolni azt is, hogy a magyar–román irodalmi kapcsolatok fejlesztésére is szeretnék a korábbinál nagyobb figyelmet fordítani. Ehhez partnerként a bukaresti Román Kulturális Intézettel számolok, amellyel az utóbbi években igen jó és gyümölcsöző kapcsolatokat építettem ki.
Lévai Barna
Székely Hírmondó. Erdély.ma
Szeptember 15-től új igazgatója van a megyeszékhelyi Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának (MKKKK). A székelyudvarhelyi származású Lakatos Mihály kiemelt figyelmet szeretne fordítani a magyar történelem- és társadalomtudomány, illetve a magyar sport eredményeinek bemutatására.
– Honnan indult, és hogyan került a sepsiszentgyörgyi kulturális központhoz?
– 1964-ben Székelyudvarhelyen születtem, a helyi Tanítóképzőben érettségiztem, majd tanítóként dolgoztam 1989-ig, ebből hat évet Kápolnásfaluban, ahol nagyon szerettem tevékenykedni. 1989-ben felvételiztem a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar–francia szakára, végül tanulmányaimat a szegedi József Attila Tudományegyetemen fejeztem be, ugyanott részt vettem egy hároméves PhD-képzésen is. Tanulmányaim alatt Nyírő József írásművészetével foglalkoztam alaposabban, szakdolgozatomat is Nyírő Isten igájában című művéből írtam. Az egyetem befejeztével előbb kollégiumi tanára, majd 2001-től igazgatója lettem a Szegedi Tudományegyetem Károlyi Mihály Kollégiumának, aztán 2003 januárjától a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában folytattam a munkámat, mint a határon túli magyar kultúra ügyeivel foglalkozó főosztály vezetője, onnan kerültem nemrég a sepsiszentgyörgyi kulturális központ élére.
– Milyen változások várhatók az intézmény működését illetően?
– A kulturális intézmények működését törvények és kormányrendeletek szabályozzák, amelyek konkrét célkitűzéseket tartalmaznak, így az alapfeladatok adottak. A külföldi magyar kulturális intézeteket felügyelő Balassi Intézet új stratégiája azt az igényt fogalmazza meg az intézetek felé, hogy a hagyományos kultúra-közvetítő szerepükön túllépve (nyilván azt nem mellőzve) a társadalmi élet más területein is érzékeltessék jelenlétüket, ezzel is szolgálva az új Magyarország-kép kialakítását, a magyar nép által teremtett értékek közkincscsé tételét. Azaz a kultúrát tágabb értelemben kell felfogni, hogy ne csupán a magas kultúra, hanem az olyan, eddig kissé árnyékban maradt területek is fényt kapjanak mint a sport, gasztronómia, turizmus, környezetvédelem stb. Ez a kultúra-meghatározás már inkább közelít ahhoz, amit a franciák „civilisation”-nak neveznek.
– Milyen tervei vannak, milyen kulturális eseményekre számíthatunk?
– A fentiek fényében alakítottam ki a koncepciómat, de a konkrét eseményekről majd a maguk idejében szeretnék beszélni. Mindenesetre, kiemelt figyelmet kívánok fordítani a történelemtudomány, illetve a magyar társadalomtudomány eredményeinek bemutatására, továbbá mivel jövőre egy újabb nyári olimpia elé nézünk, talán nem lenne haszontalan a reflektorfényt a magyar sport és sportolók kiemelkedő eredményeire irányítani. Nagyon örülnék, ha ebből az alkalomból sikerülne neves magyar olimpikonokat a Székelyföldre csábítani egy-egy fellépés erejéig.
Talán az újdonságok közé lehetne sorolni azt is, hogy a magyar–román irodalmi kapcsolatok fejlesztésére is szeretnék a korábbinál nagyobb figyelmet fordítani. Ehhez partnerként a bukaresti Román Kulturális Intézettel számolok, amellyel az utóbbi években igen jó és gyümölcsöző kapcsolatokat építettem ki.
Lévai Barna
Székely Hírmondó. Erdély.ma
2011. szeptember 27.
Szobrot kapott Potsa József főispán (Háromszék vármegye napja)
Régi adósságát törlesztette az utókor: Potsa József, Háromszék vármegye főispánja mellszobrát, Vargha Mihály alkotását avatták tegnap, nem az egykori vármegyeházán, hanem a mai megyeháza előcsarnokában.
A szobrot Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke és Markó Béla miniszterelnök-helyettes leplezte le, a 175 éve született hatolykai Potsa Józsefet Cserey Zoltán sepsiszentgyörgyi történész méltatta. Az avatóra az 1876-ban alakult Háromszék vármegye első közgyűlésének 135. évfordulóján került sor. Tamás Sándor ünnepi beszédében hangoztatta, időszerű volt szobrot állítani, hiszen Potsa József főispánsága idején (1877–1903) fejlődött leghatékonyabban a megye. Az elnök párhuzamot vont Székelyföld, Háromszék akkori és mostani helyzete között, s kiemelte azt a három fontos feladatot, mely ma is időszerű: a kivándorlás megfékezése végett a megye gazdasági fellendítése, a székely termékek számára piac teremtése, a fürdőkultúra felvirágoztatása. Erősödő, gyarapodó, fejlődő Székelyföldet akarunk, és annak kell lennie – zárta szavait a tanácselnök. Markó Béla először Vargha Mihály szobrászművésznek gratulált, utána mondotta el ünnepi beszédét. Kivételesnek nevezte a tegnapi eseményt, mivel királyoknak, fejedelmeknek, hadvezéreknek, íróknak, művészeknek állítunk szobrokat, de közigazgatási vezetőknek ritkán. Potsáról szólva kiemelte, ezt a földet, amely korábban megmutatta, hogy szembe tud szállni az elnyomókkal, a kiegyezés után fel tudta emelni, korszerűsíteni tudta, olyannyira, hogy Székelyföld legpolgárosodottabb térsége Háromszék volt. Cserey Zoltán arról szólt, hogy régi adósságát törleszti az utókor, mert Potsa Józsefet megbecsülték életében, de halála után alakja méltatlanul feledésbe merült. Életében a Székelyek atyjának is nevezték, a székely kérdést úgy igyekezett megoldani, hogy munkához jussanak a mezőgazdaságból, kisiparból kiszorult emberek, ekkor kezdődött a megye iparosítása. Az alkalomra megújult a megyeháza előcsarnoka. A földszinten Háromszék régi térképeinek másolata díszíti a falakat, a bordó bársonnyal burkolt emeleti részen a megyében levő közigazgatási egységek címereit állították ki. Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díj Kuratóriumának elnöke az emeleten adta át az egykori Székely Hadosztály emlékére szánt Árpád fejedelem-díjat, melyet a megyei tanács elnöke vett át. Az adományozó közölte, Hende Csaba magyar honvédelmi minisztert munkája máshová szólította, ám levelet intézett az egybegyűltekhez, s azt felolvasta. A tárcavezető a Székely Hadosztályról írta, akkor szolgált, amikor senki nem akart szolgálni, akkor védte a hazát, amikor már senki nem védte azt. Nem győzedelmeskedett, de megvédte a zászló becsületét.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Régi adósságát törlesztette az utókor: Potsa József, Háromszék vármegye főispánja mellszobrát, Vargha Mihály alkotását avatták tegnap, nem az egykori vármegyeházán, hanem a mai megyeháza előcsarnokában.
A szobrot Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke és Markó Béla miniszterelnök-helyettes leplezte le, a 175 éve született hatolykai Potsa Józsefet Cserey Zoltán sepsiszentgyörgyi történész méltatta. Az avatóra az 1876-ban alakult Háromszék vármegye első közgyűlésének 135. évfordulóján került sor. Tamás Sándor ünnepi beszédében hangoztatta, időszerű volt szobrot állítani, hiszen Potsa József főispánsága idején (1877–1903) fejlődött leghatékonyabban a megye. Az elnök párhuzamot vont Székelyföld, Háromszék akkori és mostani helyzete között, s kiemelte azt a három fontos feladatot, mely ma is időszerű: a kivándorlás megfékezése végett a megye gazdasági fellendítése, a székely termékek számára piac teremtése, a fürdőkultúra felvirágoztatása. Erősödő, gyarapodó, fejlődő Székelyföldet akarunk, és annak kell lennie – zárta szavait a tanácselnök. Markó Béla először Vargha Mihály szobrászművésznek gratulált, utána mondotta el ünnepi beszédét. Kivételesnek nevezte a tegnapi eseményt, mivel királyoknak, fejedelmeknek, hadvezéreknek, íróknak, művészeknek állítunk szobrokat, de közigazgatási vezetőknek ritkán. Potsáról szólva kiemelte, ezt a földet, amely korábban megmutatta, hogy szembe tud szállni az elnyomókkal, a kiegyezés után fel tudta emelni, korszerűsíteni tudta, olyannyira, hogy Székelyföld legpolgárosodottabb térsége Háromszék volt. Cserey Zoltán arról szólt, hogy régi adósságát törleszti az utókor, mert Potsa Józsefet megbecsülték életében, de halála után alakja méltatlanul feledésbe merült. Életében a Székelyek atyjának is nevezték, a székely kérdést úgy igyekezett megoldani, hogy munkához jussanak a mezőgazdaságból, kisiparból kiszorult emberek, ekkor kezdődött a megye iparosítása. Az alkalomra megújult a megyeháza előcsarnoka. A földszinten Háromszék régi térképeinek másolata díszíti a falakat, a bordó bársonnyal burkolt emeleti részen a megyében levő közigazgatási egységek címereit állították ki. Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díj Kuratóriumának elnöke az emeleten adta át az egykori Székely Hadosztály emlékére szánt Árpád fejedelem-díjat, melyet a megyei tanács elnöke vett át. Az adományozó közölte, Hende Csaba magyar honvédelmi minisztert munkája máshová szólította, ám levelet intézett az egybegyűltekhez, s azt felolvasta. A tárcavezető a Székely Hadosztályról írta, akkor szolgált, amikor senki nem akart szolgálni, akkor védte a hazát, amikor már senki nem védte azt. Nem győzedelmeskedett, de megvédte a zászló becsületét.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. szeptember 27.
Százharmincöt éves Háromszék megye
Háromszék nevünk, annak ellenére, hogy tudatos nyelvi alkotás – A Magyar Nyelv Etimológiai Szótára 1571-ből adatolja harom zek alakban –, nyelvünkben olyan makacsul állta a sarat a hatalom- és rendszerváltások szélverésében is, mint egy históriai kapuláb.
Az is. A név a székelyföldi székek területi tagolódására utal, a hadi igazgatás és a törvénykezés földrajzi-közigazgatási kerületére, amely a székely székeknek vármegyéktől való különbözőségét is jelezte. Háromszék esetében arra is, hogy a három székely szék egyesülése révén alakult. Három szavunk önmagában is bűvös szám, erőt, hatalmat sugalló, és ennek is szerepe lehet abban, hogy Háromszék esetében akkor is ebben a nyelvi alakban használták és maradt fenn, amikor nem három, hanem négy székből állt, mert ilyen-olyan adminisztratív és területszervezési históriai manőverek során a Háromszéket alkotó Kézdi-, Sepsi- és Orbai-szék fiúszékekkel egészült ki: Kászon-szék, Miklósvár fiúszék. Háromszék szavunkat aztán az 1968-as megyésítés alkalmával próbálták a magyar nyelvhasználatból kiiktatni. Sikertelenül, mert a történelmünkbe kapaszkodó művekben és a napi szóhasználatban tovább élt és él. Egyébként eltüntetésének felszíni és felszínes "oka" az volt, hogy a Háromszék román szóalakja vulgáris – a Trei-Scaune "három székletet" is jelenthet –, s ezért kell megváltoztatni. A valós ok a szó históriai kötődésének, Háromszék adminisztratív-területi folytonosságának eltüntetési szándéka volt, a román nacionalizmusba ágyazott, "a múltat végképp eltöröljük" ideológia jegyében. Ekkor emelte ki a hatalmi erőszak a vidéki kisváros, Kovászna – eredete a szláv kvász = savanyú víz – nevét az új, tulajdonképpen a régi Háromszék megyével majdnem azonos adminisztratív területi egység megnevezésére. A név a magyar nyelvben a Háromszékhez közel félszáz év után is a rész az egészhezként viszonyul, mert – hogy példálózzunk is – egyet jelent a kovásznai és mást a háromszéki. A népdal Háromszéki piros páris, a Háromszéki kerek erdő kezdősora sem helyettesíthető a "kovásznai" szóval. A Háromszék megye elleni hadüzenet nemcsak erre a szókapcsolatra vonatkozott, hanem általában a Háromszék szóra. Lapunk az 1968-as megyésítés után Háromszék néven indult volna – de nem engedélyezték. Így lett Megyei Tükör, és 1989. december 23-án ezért írtuk ki elsőként a címoldalra az üldözött Háromszék nevet. A székely székekre utaló Háromszéket a Háromszék vármegye megnevezés 1876-ban váltotta fel. Előzőleg ezt a nevet 1784-ben, II. József reformpolitikája is bevezette, az akkori Háromszék vármegye a tulajdonképpeni Háromszékből, néhány Brassó vidéki településből és Felső-Fehér vármegye földrajzilag más megyékbe ékelődött településeiből állt. Rövid idő múlva, a kalapos király halála után azonban visszaállították a régi törvényhatóságokat. A székely székek rendszerére, azaz történelmi folytonosságunkra és az önkormányzatiságunkra utaló megnevezés minden bizonnyal az újabb régiósítási erőszakosságok csapásainak lesz kitéve. (A két világháború között Háromszék a Bukarest központú Bucegi körzethez került, de a Trei-Scaune névhez akkor sem nyúltak hozzá.) Háromszék vármegye létesítésének mostani évfordulós ünneplése ekképpen jelzésértékű, az önkormányzatiság igényének történelmi fogódzókba kapaszkodó kinyilvánítása, amelyek körül őrt állnak veretes históriai szavaink is.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Háromszék nevünk, annak ellenére, hogy tudatos nyelvi alkotás – A Magyar Nyelv Etimológiai Szótára 1571-ből adatolja harom zek alakban –, nyelvünkben olyan makacsul állta a sarat a hatalom- és rendszerváltások szélverésében is, mint egy históriai kapuláb.
Az is. A név a székelyföldi székek területi tagolódására utal, a hadi igazgatás és a törvénykezés földrajzi-közigazgatási kerületére, amely a székely székeknek vármegyéktől való különbözőségét is jelezte. Háromszék esetében arra is, hogy a három székely szék egyesülése révén alakult. Három szavunk önmagában is bűvös szám, erőt, hatalmat sugalló, és ennek is szerepe lehet abban, hogy Háromszék esetében akkor is ebben a nyelvi alakban használták és maradt fenn, amikor nem három, hanem négy székből állt, mert ilyen-olyan adminisztratív és területszervezési históriai manőverek során a Háromszéket alkotó Kézdi-, Sepsi- és Orbai-szék fiúszékekkel egészült ki: Kászon-szék, Miklósvár fiúszék. Háromszék szavunkat aztán az 1968-as megyésítés alkalmával próbálták a magyar nyelvhasználatból kiiktatni. Sikertelenül, mert a történelmünkbe kapaszkodó művekben és a napi szóhasználatban tovább élt és él. Egyébként eltüntetésének felszíni és felszínes "oka" az volt, hogy a Háromszék román szóalakja vulgáris – a Trei-Scaune "három székletet" is jelenthet –, s ezért kell megváltoztatni. A valós ok a szó históriai kötődésének, Háromszék adminisztratív-területi folytonosságának eltüntetési szándéka volt, a román nacionalizmusba ágyazott, "a múltat végképp eltöröljük" ideológia jegyében. Ekkor emelte ki a hatalmi erőszak a vidéki kisváros, Kovászna – eredete a szláv kvász = savanyú víz – nevét az új, tulajdonképpen a régi Háromszék megyével majdnem azonos adminisztratív területi egység megnevezésére. A név a magyar nyelvben a Háromszékhez közel félszáz év után is a rész az egészhezként viszonyul, mert – hogy példálózzunk is – egyet jelent a kovásznai és mást a háromszéki. A népdal Háromszéki piros páris, a Háromszéki kerek erdő kezdősora sem helyettesíthető a "kovásznai" szóval. A Háromszék megye elleni hadüzenet nemcsak erre a szókapcsolatra vonatkozott, hanem általában a Háromszék szóra. Lapunk az 1968-as megyésítés után Háromszék néven indult volna – de nem engedélyezték. Így lett Megyei Tükör, és 1989. december 23-án ezért írtuk ki elsőként a címoldalra az üldözött Háromszék nevet. A székely székekre utaló Háromszéket a Háromszék vármegye megnevezés 1876-ban váltotta fel. Előzőleg ezt a nevet 1784-ben, II. József reformpolitikája is bevezette, az akkori Háromszék vármegye a tulajdonképpeni Háromszékből, néhány Brassó vidéki településből és Felső-Fehér vármegye földrajzilag más megyékbe ékelődött településeiből állt. Rövid idő múlva, a kalapos király halála után azonban visszaállították a régi törvényhatóságokat. A székely székek rendszerére, azaz történelmi folytonosságunkra és az önkormányzatiságunkra utaló megnevezés minden bizonnyal az újabb régiósítási erőszakosságok csapásainak lesz kitéve. (A két világháború között Háromszék a Bukarest központú Bucegi körzethez került, de a Trei-Scaune névhez akkor sem nyúltak hozzá.) Háromszék vármegye létesítésének mostani évfordulós ünneplése ekképpen jelzésértékű, az önkormányzatiság igényének történelmi fogódzókba kapaszkodó kinyilvánítása, amelyek körül őrt állnak veretes históriai szavaink is.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. szeptember 27.
Új könyvesbolt Sepsiszentgyörgyön
Elsősorban magamtól kérdezem, hogy szabad-e valaminek örvendezni ebben az ócsárlásra, egymás, valaki vagy valami megszólására berendezkedett savanykásan szomorú világban, mert én most valaminek nagyon örülök.
Sepsiszentgyörgyön, az Olt utca 7/A szám alatti patinás Pünkösti-házban megnyílt Ex Libris Könyvesbolt névvel a Charta Nyomda és Könyvkiadó Könyvesháza. Új helyen új árukészlet várja az érdeklődőket, s a könyvek mellett papírt, írószert nyomtatványtömböket is forgalmaznak az 1839-es évszámmal jelölt épület szaküzletében. Örömöm kiváltója az, hogy a sepsiszentgyörgyi Corvina könyvesbolt önfelszámolása után úgy tűnt, az egész térség szégyenére a kultúra befogadására, ápolására és szétsugárzására büszke Sepsiszentgyörgy egy valamire való könyvesbolt nélkül marad. És tessék: a vállalkozó kedvű Kisgyörgy Tamás cége igen előnyös, ügypártoló feltételek mellett Kovács István tiszteletes úrtól bérbe vette az épület 60 négyzetméteres felületét; modern, a patinás épülethez és az üzlet baglyos szimbólumához illő bútorzatot vásárolt, s a hazai könyvkiadókkal kialakított kapcsolatok révén előhitelezéssel megújította a könyvkészletet, és a város szívében tetszetősen vonzó könyvesházat alakított ki. Az üzlet vezetője Ruszka Zsolt, aki a könyves szakmában régi motoros, hosszú éveken át a Corvina könyvesbolt alkalmazottja volt. A papír- és nyomtatványrészlegen főleg a Charta termékei kaphatóak. Az üzlet belépőjénél ugyancsak egy teremnyi népművészeti, népviseleti, iparművészeti kínálat. Külön polcot kapott a "helyi termék", a városban és a megyében kiadott könyvek. A "helyi klasszikusok" művei, ahogyan Kisgyörgy Tamás bennünket, szerzőket ugratva a kínálatot minősíti. A többi polcon tematika szerint csoportosítva elsősorban a hazai könyvkiadók portékáját tálalják. Szabad polcokon, a vásárló számára kézbe vehetően. A hazai kínálat reprezentatív, igen gazdag. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a könyvkiadók nagyjából kivétel nélkül partnerek, a könyvkészletet frissítik. A könyves szaküzlet havonként törleszt. Az árrés 15–30 százalék a nyomdai ár fölött. A bevétel öt százalékát már dobbantáskor jótékonyságra fordítják, a 14 éves mikós diák, Egyed Péter németországi orvosi kezelésére ajánlották fel. Az Ex Libris olcsó könyvekkel várja a diákokat. Szívesen vennék, ha a tanárok csoportos látogatást is szerveznének. A könyvesboltban magyarországi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai kiadó könyvei is megtalálhatóak. Az üzlet működtetőinek elképzelése szerint a szerzőknek dedikációs délutánokat kínálnak. A könyvesház "nagyterme" 15–20 fős író-olvasó találkozók szervezésére is alkalmas. Távlatilag a régi épület alatti boltíves pince kisrendezvények lebonyolítását is lehetővé teszi. Egyelőre gond az Olt utcai parkolás. Tervek szerint az utcát közművesítik, egyirányúvá teszik, s akkor ez a gond is a múlté lesz. Az Ex Libris jelentése: könyvjegy, könyvjelző. Kuczka Péter írta: "Az ex libris őse az a vaslánc, amellyel egykor a büszke, kincsét féltő könyvgyűjtő egy-egy kódexet a könyvesház polcaihoz erősített. Ez a vaslánc az évszázadok múlásával finom, művészi rajzolatú lapokká bűvölődött." Induláskor azt kívánjuk a patinás Pünkösti-házban székelő új létesítmény fenntartóinak, hogy látogatóik és vásárlóik, kisrendezvényeik sokasága okozzon számukra fejtörést. Most már rajtunk, szerzőkön és a könyvvásárlókon múlik, hogy fenn és el tudja-e tartani a székváros a hozzáértéssel és igényességgel kialakított könyvesházat. Kisgyörgy Tamás meghatározó Ex Libris könyvesboltot indító élménye, hogy a háztulajdonos, könyvkiadók, a vállalatok részéről önzetlen segítőszándékot tapasztalt. És a sok tanács mellé kalácsot is. Elfogadható áron.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Elsősorban magamtól kérdezem, hogy szabad-e valaminek örvendezni ebben az ócsárlásra, egymás, valaki vagy valami megszólására berendezkedett savanykásan szomorú világban, mert én most valaminek nagyon örülök.
Sepsiszentgyörgyön, az Olt utca 7/A szám alatti patinás Pünkösti-házban megnyílt Ex Libris Könyvesbolt névvel a Charta Nyomda és Könyvkiadó Könyvesháza. Új helyen új árukészlet várja az érdeklődőket, s a könyvek mellett papírt, írószert nyomtatványtömböket is forgalmaznak az 1839-es évszámmal jelölt épület szaküzletében. Örömöm kiváltója az, hogy a sepsiszentgyörgyi Corvina könyvesbolt önfelszámolása után úgy tűnt, az egész térség szégyenére a kultúra befogadására, ápolására és szétsugárzására büszke Sepsiszentgyörgy egy valamire való könyvesbolt nélkül marad. És tessék: a vállalkozó kedvű Kisgyörgy Tamás cége igen előnyös, ügypártoló feltételek mellett Kovács István tiszteletes úrtól bérbe vette az épület 60 négyzetméteres felületét; modern, a patinás épülethez és az üzlet baglyos szimbólumához illő bútorzatot vásárolt, s a hazai könyvkiadókkal kialakított kapcsolatok révén előhitelezéssel megújította a könyvkészletet, és a város szívében tetszetősen vonzó könyvesházat alakított ki. Az üzlet vezetője Ruszka Zsolt, aki a könyves szakmában régi motoros, hosszú éveken át a Corvina könyvesbolt alkalmazottja volt. A papír- és nyomtatványrészlegen főleg a Charta termékei kaphatóak. Az üzlet belépőjénél ugyancsak egy teremnyi népművészeti, népviseleti, iparművészeti kínálat. Külön polcot kapott a "helyi termék", a városban és a megyében kiadott könyvek. A "helyi klasszikusok" művei, ahogyan Kisgyörgy Tamás bennünket, szerzőket ugratva a kínálatot minősíti. A többi polcon tematika szerint csoportosítva elsősorban a hazai könyvkiadók portékáját tálalják. Szabad polcokon, a vásárló számára kézbe vehetően. A hazai kínálat reprezentatív, igen gazdag. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a könyvkiadók nagyjából kivétel nélkül partnerek, a könyvkészletet frissítik. A könyves szaküzlet havonként törleszt. Az árrés 15–30 százalék a nyomdai ár fölött. A bevétel öt százalékát már dobbantáskor jótékonyságra fordítják, a 14 éves mikós diák, Egyed Péter németországi orvosi kezelésére ajánlották fel. Az Ex Libris olcsó könyvekkel várja a diákokat. Szívesen vennék, ha a tanárok csoportos látogatást is szerveznének. A könyvesboltban magyarországi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai kiadó könyvei is megtalálhatóak. Az üzlet működtetőinek elképzelése szerint a szerzőknek dedikációs délutánokat kínálnak. A könyvesház "nagyterme" 15–20 fős író-olvasó találkozók szervezésére is alkalmas. Távlatilag a régi épület alatti boltíves pince kisrendezvények lebonyolítását is lehetővé teszi. Egyelőre gond az Olt utcai parkolás. Tervek szerint az utcát közművesítik, egyirányúvá teszik, s akkor ez a gond is a múlté lesz. Az Ex Libris jelentése: könyvjegy, könyvjelző. Kuczka Péter írta: "Az ex libris őse az a vaslánc, amellyel egykor a büszke, kincsét féltő könyvgyűjtő egy-egy kódexet a könyvesház polcaihoz erősített. Ez a vaslánc az évszázadok múlásával finom, művészi rajzolatú lapokká bűvölődött." Induláskor azt kívánjuk a patinás Pünkösti-házban székelő új létesítmény fenntartóinak, hogy látogatóik és vásárlóik, kisrendezvényeik sokasága okozzon számukra fejtörést. Most már rajtunk, szerzőkön és a könyvvásárlókon múlik, hogy fenn és el tudja-e tartani a székváros a hozzáértéssel és igényességgel kialakított könyvesházat. Kisgyörgy Tamás meghatározó Ex Libris könyvesboltot indító élménye, hogy a háztulajdonos, könyvkiadók, a vállalatok részéről önzetlen segítőszándékot tapasztalt. És a sok tanács mellé kalácsot is. Elfogadható áron.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. szeptember 27.
A Szórvány Alapítvány kettős könyv- és folyóirat-bemutatója
A Panteon sorozattal bevonultak a magyarság történetébe
A Kós Károly Közösségi Központban szép számú érdeklődő jelenlétében mutatták be pénteken a Bánsági Magyar Panteon második, háromnyelvű (magyar, román, angol) kötetét és Delesega Gyula Temesvári kalauz című népszerű munkájának harmadik kiadását.
A kettős könyvbemutatót kettős folyóirat-bemutató követte: megjelent a Régi(j)óvilág 2011-es Liszt Ferenc-emlékszáma és a Civil tükör című száma.
„A Szórvány Alapítvány, ha soha semmit nem tett volna, csak annyit, hogy megjelentette a Bánsági Magyar Panteon sorozatot, már akkor is bekerült volna a magyarság történetébe – mondta a Panteon második kötetét méltató Albert Ferenc professzor - mekkora munka, mekkora felelősség kötetenként kiválasztani 50 bánsági magyar személyiséget, alkotót a gondolkodás magas régióitól a gazdaság, a hit, a tudomány, a művészet, a közírás, a sport valamennyi területéig.” A Panteon második kötete a Bánsághoz, illetve a Temesvárhoz kötődő olyan személyiségeket idéz meg mint Kós Károly, az építész-polihisztor, a Kiáltó szó! szerzője, Ambrózy Lajos, a “mézes” báró, Sailer Antal, aki annak idején 50 000 koronát adományozott a Gyermekkórház megalapítására, Bonnáz Sándor, a templomépítő csanádi püspök, aki a józsefvárosi Notre Dame épületegyüttesét is felépítette vagy Németh József segédpüspök, akinek nevéhez szintén az egyházmegye több templomának a felépítése fűződik. A második Panteon kötet szerzői közül az időközben elhunyt Toró Tibor professzorról, az MTA külső tagjáról néma felállással emlékeztek meg a jelenlevők, a többieknek –Balázs István, Bodó Mária, Delesega Gyula, Dudás József, Ferencz András, Higyed István, Kiss András, Miklósik Ilona, Pongrácz Mária, Sipos Enikő, Szekernyés Irén és János, Vicze Károly – Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke köszönte meg az együttműködést. A kötet grafikai kivitelezése ezúttal is Benedek Levente munkája.
Delesega Gyula műegytemi tanár Temesvári kalauz című, harmadik kiadást megért munkáját Miklósik Ilona muzeológus méltatta, arra bíztatva a szerzőt, hogy a kalauzt aktuális fotókkal és szövegrészletekkel kiegészítve készítsen elő egy újabb román, illetve magyar nyelvű kiadást.
A Régi(j)óvilág című regionális honismereti szemle két idei, Bodó Barna szerkesztette számát Szekernyés János helytörténész mutatta be, a Liszt-emlékszám kapcsán részletesen felidézve a magát magyarnak deklaráló világhírű zeneszerző-zongoraművész bánsági körútjának és koncertsorozatának részleteit. A Civil tükör című szám a bánsági magyar egyesületek 1848 előtt beindult, majd 1867 után, illetve a két világháború között újból felpezsdült szerveződéséről számol be, elérkezve a ma működő magyar civilszervezetek bemutatásáig.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
A Panteon sorozattal bevonultak a magyarság történetébe
A Kós Károly Közösségi Központban szép számú érdeklődő jelenlétében mutatták be pénteken a Bánsági Magyar Panteon második, háromnyelvű (magyar, román, angol) kötetét és Delesega Gyula Temesvári kalauz című népszerű munkájának harmadik kiadását.
A kettős könyvbemutatót kettős folyóirat-bemutató követte: megjelent a Régi(j)óvilág 2011-es Liszt Ferenc-emlékszáma és a Civil tükör című száma.
„A Szórvány Alapítvány, ha soha semmit nem tett volna, csak annyit, hogy megjelentette a Bánsági Magyar Panteon sorozatot, már akkor is bekerült volna a magyarság történetébe – mondta a Panteon második kötetét méltató Albert Ferenc professzor - mekkora munka, mekkora felelősség kötetenként kiválasztani 50 bánsági magyar személyiséget, alkotót a gondolkodás magas régióitól a gazdaság, a hit, a tudomány, a művészet, a közírás, a sport valamennyi területéig.” A Panteon második kötete a Bánsághoz, illetve a Temesvárhoz kötődő olyan személyiségeket idéz meg mint Kós Károly, az építész-polihisztor, a Kiáltó szó! szerzője, Ambrózy Lajos, a “mézes” báró, Sailer Antal, aki annak idején 50 000 koronát adományozott a Gyermekkórház megalapítására, Bonnáz Sándor, a templomépítő csanádi püspök, aki a józsefvárosi Notre Dame épületegyüttesét is felépítette vagy Németh József segédpüspök, akinek nevéhez szintén az egyházmegye több templomának a felépítése fűződik. A második Panteon kötet szerzői közül az időközben elhunyt Toró Tibor professzorról, az MTA külső tagjáról néma felállással emlékeztek meg a jelenlevők, a többieknek –Balázs István, Bodó Mária, Delesega Gyula, Dudás József, Ferencz András, Higyed István, Kiss András, Miklósik Ilona, Pongrácz Mária, Sipos Enikő, Szekernyés Irén és János, Vicze Károly – Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke köszönte meg az együttműködést. A kötet grafikai kivitelezése ezúttal is Benedek Levente munkája.
Delesega Gyula műegytemi tanár Temesvári kalauz című, harmadik kiadást megért munkáját Miklósik Ilona muzeológus méltatta, arra bíztatva a szerzőt, hogy a kalauzt aktuális fotókkal és szövegrészletekkel kiegészítve készítsen elő egy újabb román, illetve magyar nyelvű kiadást.
A Régi(j)óvilág című regionális honismereti szemle két idei, Bodó Barna szerkesztette számát Szekernyés János helytörténész mutatta be, a Liszt-emlékszám kapcsán részletesen felidézve a magát magyarnak deklaráló világhírű zeneszerző-zongoraművész bánsági körútjának és koncertsorozatának részleteit. A Civil tükör című szám a bánsági magyar egyesületek 1848 előtt beindult, majd 1867 után, illetve a két világháború között újból felpezsdült szerveződéséről számol be, elérkezve a ma működő magyar civilszervezetek bemutatásáig.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
2011. szeptember 27.
Kifogásolják a keresztek elhelyezését Márton Áron Gimnázium tanárai
Kifogásolja a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium vezetősége, hogy a megkérdezése nélkül döntöttek az egyházi jelképek kihelyezéséről az iskolában. A pedagógusok közleményben adtak hangot abbéli nemtetszésüknek, hogy az egyház nem egyeztetett velük a témában.
Mint arról beszámoltunk, egy héttel ezelőtt az iskolaépület középső részének műszaki átadásakor felkerült az épület homlokzatára az eredeti Rom. Kath. Főgimnázium felirat, illetve minden osztályterembe – mind a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, mind a Márton Áron Gimnázium osztályaiba – a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia által készíttetett fakeresztek. Az egyházi szimbólumokat volt diákok helyezték el az osztálytermek falára.
A Márton Áron Gimnázium tantestülete utólag kiadott közleményében azt állítja, az egyházi szimbólumok elhelyezése kapcsán „kész helyzet” elé állították a testületet. „A tulajdonos egyház képviselője sem szóban, sem írásban nem kereste meg előzetesen ilyen kéréssel iskolánk vezetőségét, így semmilyen egyeztetés nem folyt erről a témáról” – fogalmaz a nyilatkozatban Varga László, a gimnázium igazgatója.
Szó nélkül hagyott javaslatok
A nyilatkozat szerint a szimbólumok elhelyezéséről júniusban tárgyaltak Antal Attila alpolgármesterrel az iskola felújítását vezető bizottságban, mint elhangzott, „a Márton Áron Gimnázium osztálytermeibe is ugyanazokat a jelképeket kellene feltenni, mint a Segítő Mária Gimnázium termeibe”. Az igazgató szerint ezzel szemben az iskola tantestülete azt kérte, hogy maga dönthessen a tanintézet identitását kifejező jelképekről, és vállalta, hogy javaslatait az alpolgármester által megadott időpontig felterjeszti véleményezésre a polgármesteri hivatalba. A nyilatkozat szerint ez július 7-én megtörtént, az egyik javaslatban Márton Áron püspöki címere és jelmondata, a másikban Csíkszereda címere szerepelt, kereszt nélkül. Ezt a javaslatot azonban – amint kiderült – az alpolgármester indoklás nélkül elutasította, az igazgatóság újabb levelére nem válaszoltak, és szeptember 10-én a felújításon dolgozó munkások Ráduly Róbert polgármester utasítására elhelyezték a kereszteket az osztálytermek falain. Az iskolakezdés után a kereszteket az igazgató levetette, majd – amiről a Krónika is beszámolt – szeptember 18-án ünnepélyes keretek között a polgármester, egyházi képviselők és a sajtó jelenlétében a szimbólumokat ismét visszahelyezték a falakra.
Vallási jelképből hatalmi jelvény?
Varga László igazgató közleményében hangsúlyozza: a tantestület a vallást értéknek, az egyházat pozitív társadalmi tényezőnek tekinti, az egyházi szimbólum eddigi rendezvényeiken, különböző helyszíneken megjelent, azonban nem tudnak egyetérteni a kereszt parancsszóra történő elhelyezésével minden osztályteremben, azzal, hogy „a vallási jelkép politikai-hatalmi jelvénnyé változzék”. „Nem tudunk egyetérteni az eljárás módjával, amely a demokrácia látszatára sem törekszik, eleve figyelmen kívül hagyva, vagy nem is feltételezve, hogy tudatos és felelős, a helyzet elemzésére és választásra képes (és arra illetékes) vezetőségről és tantestületről van szó. Pedagógiai-nevelési felfogásunk nem az erőszakra épül. Meggyőződésünk, hogy a hit nem alakítható ki erőszakkal, a szeretet pedig nem kényszeríthető ki. Az erőszak módszere nem a hithez való kötődést erősíti, hanem éppen ellenkező hatást vált ki: elutasítást vagy képmutatást szül. Éppen ezért gondoljuk: ami történt, visszaélés az egyébként mindannyiunk által tisztelt jelképpel. Ugyanakkor elutasítjuk a hangulatkeltés és a nyomásgyakorlás minden formáját, amely megzavarja a nevelői-oktatói munkához, a minőségi tanításhoz-tanuláshoz szükséges nyugodt légkört. Végső soron tanári hivatásunk betöltésében akadályoz, amely elhívatottság nélkül intézményünk nem szolgálhatja a térségben vállalt hagyományos szerepét, a szükségszerűen nemzeti értelmiségi utódképzést” – áll a tantestület által írt nyilatkozatban.
Akadozó kommunikáció
Darvas Kozma József esperes plébános a tulajdonos Római Katolikus Egyház képviselőjeként a Krónikának elmondta, szeretne elbeszélgetni a tantestülettel, mert úgy véli, egyoldalú tájékoztatás történt az ügyben. „Mielőtt átadtuk a déli szárnyat, született egy döntés egy bizottsági ülésen, hogy egységes jelt teszünk az egész épületben, minden teremben. Ezt akkor mindenki elfogadta, és ehhez tartottuk magunkat” – magyarázta az egyházi elöljáró, hozzátéve, nem emlékszik, hogy ezen a bizottsági ülésen jelen volt-e Varga László igazgató. Az esperes ugyanakkor az igazgatóval folytatott korábbi beszélgetés kapcsán leszögezte, nincs kikötése azzal kapcsolatban, hogy a kereszt jobb, illetve bal oldalán milyen címert vagy más jelképet helyeznek el, akár Márton Áron püspök címerét is kitehetik. „Amikor a munkások feltették a kereszteket, volt egy szóváltás a polgármester úr és az igazgató úr között, és másnap az igazgató egy iskolai alkalmazottal levetette a kereszteket. Négyszemközt és az alpolgármester jelenlétében is kértem az igazgató urat, hogy helyezze vissza a kereszteket, ő pedig kérte, hogy beszéljünk a tanfelügyelőséggel is erről. Megtettük, a tanfelügyelőségnek nem volt kifogása a kereszt ellen, hiszen nem ütközik törvénybe az elhelyezésük” – részletezte Darvas Kozma József.
Hozzátette, szerinte a kereszt mindenkinek egyformán keresztény szimbólum, nem sérti senki jogait. Mint hangsúlyozta, a keresztek visszahelyezésének gesztusában nincs politika, csupán úgy véli, nem működik jól a kommunikáció a Márton Áron Gimnázium és a polgármesteri hivatal vezetősége között
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)
Kifogásolja a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium vezetősége, hogy a megkérdezése nélkül döntöttek az egyházi jelképek kihelyezéséről az iskolában. A pedagógusok közleményben adtak hangot abbéli nemtetszésüknek, hogy az egyház nem egyeztetett velük a témában.
Mint arról beszámoltunk, egy héttel ezelőtt az iskolaépület középső részének műszaki átadásakor felkerült az épület homlokzatára az eredeti Rom. Kath. Főgimnázium felirat, illetve minden osztályterembe – mind a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, mind a Márton Áron Gimnázium osztályaiba – a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia által készíttetett fakeresztek. Az egyházi szimbólumokat volt diákok helyezték el az osztálytermek falára.
A Márton Áron Gimnázium tantestülete utólag kiadott közleményében azt állítja, az egyházi szimbólumok elhelyezése kapcsán „kész helyzet” elé állították a testületet. „A tulajdonos egyház képviselője sem szóban, sem írásban nem kereste meg előzetesen ilyen kéréssel iskolánk vezetőségét, így semmilyen egyeztetés nem folyt erről a témáról” – fogalmaz a nyilatkozatban Varga László, a gimnázium igazgatója.
Szó nélkül hagyott javaslatok
A nyilatkozat szerint a szimbólumok elhelyezéséről júniusban tárgyaltak Antal Attila alpolgármesterrel az iskola felújítását vezető bizottságban, mint elhangzott, „a Márton Áron Gimnázium osztálytermeibe is ugyanazokat a jelképeket kellene feltenni, mint a Segítő Mária Gimnázium termeibe”. Az igazgató szerint ezzel szemben az iskola tantestülete azt kérte, hogy maga dönthessen a tanintézet identitását kifejező jelképekről, és vállalta, hogy javaslatait az alpolgármester által megadott időpontig felterjeszti véleményezésre a polgármesteri hivatalba. A nyilatkozat szerint ez július 7-én megtörtént, az egyik javaslatban Márton Áron püspöki címere és jelmondata, a másikban Csíkszereda címere szerepelt, kereszt nélkül. Ezt a javaslatot azonban – amint kiderült – az alpolgármester indoklás nélkül elutasította, az igazgatóság újabb levelére nem válaszoltak, és szeptember 10-én a felújításon dolgozó munkások Ráduly Róbert polgármester utasítására elhelyezték a kereszteket az osztálytermek falain. Az iskolakezdés után a kereszteket az igazgató levetette, majd – amiről a Krónika is beszámolt – szeptember 18-án ünnepélyes keretek között a polgármester, egyházi képviselők és a sajtó jelenlétében a szimbólumokat ismét visszahelyezték a falakra.
Vallási jelképből hatalmi jelvény?
Varga László igazgató közleményében hangsúlyozza: a tantestület a vallást értéknek, az egyházat pozitív társadalmi tényezőnek tekinti, az egyházi szimbólum eddigi rendezvényeiken, különböző helyszíneken megjelent, azonban nem tudnak egyetérteni a kereszt parancsszóra történő elhelyezésével minden osztályteremben, azzal, hogy „a vallási jelkép politikai-hatalmi jelvénnyé változzék”. „Nem tudunk egyetérteni az eljárás módjával, amely a demokrácia látszatára sem törekszik, eleve figyelmen kívül hagyva, vagy nem is feltételezve, hogy tudatos és felelős, a helyzet elemzésére és választásra képes (és arra illetékes) vezetőségről és tantestületről van szó. Pedagógiai-nevelési felfogásunk nem az erőszakra épül. Meggyőződésünk, hogy a hit nem alakítható ki erőszakkal, a szeretet pedig nem kényszeríthető ki. Az erőszak módszere nem a hithez való kötődést erősíti, hanem éppen ellenkező hatást vált ki: elutasítást vagy képmutatást szül. Éppen ezért gondoljuk: ami történt, visszaélés az egyébként mindannyiunk által tisztelt jelképpel. Ugyanakkor elutasítjuk a hangulatkeltés és a nyomásgyakorlás minden formáját, amely megzavarja a nevelői-oktatói munkához, a minőségi tanításhoz-tanuláshoz szükséges nyugodt légkört. Végső soron tanári hivatásunk betöltésében akadályoz, amely elhívatottság nélkül intézményünk nem szolgálhatja a térségben vállalt hagyományos szerepét, a szükségszerűen nemzeti értelmiségi utódképzést” – áll a tantestület által írt nyilatkozatban.
Akadozó kommunikáció
Darvas Kozma József esperes plébános a tulajdonos Római Katolikus Egyház képviselőjeként a Krónikának elmondta, szeretne elbeszélgetni a tantestülettel, mert úgy véli, egyoldalú tájékoztatás történt az ügyben. „Mielőtt átadtuk a déli szárnyat, született egy döntés egy bizottsági ülésen, hogy egységes jelt teszünk az egész épületben, minden teremben. Ezt akkor mindenki elfogadta, és ehhez tartottuk magunkat” – magyarázta az egyházi elöljáró, hozzátéve, nem emlékszik, hogy ezen a bizottsági ülésen jelen volt-e Varga László igazgató. Az esperes ugyanakkor az igazgatóval folytatott korábbi beszélgetés kapcsán leszögezte, nincs kikötése azzal kapcsolatban, hogy a kereszt jobb, illetve bal oldalán milyen címert vagy más jelképet helyeznek el, akár Márton Áron püspök címerét is kitehetik. „Amikor a munkások feltették a kereszteket, volt egy szóváltás a polgármester úr és az igazgató úr között, és másnap az igazgató egy iskolai alkalmazottal levetette a kereszteket. Négyszemközt és az alpolgármester jelenlétében is kértem az igazgató urat, hogy helyezze vissza a kereszteket, ő pedig kérte, hogy beszéljünk a tanfelügyelőséggel is erről. Megtettük, a tanfelügyelőségnek nem volt kifogása a kereszt ellen, hiszen nem ütközik törvénybe az elhelyezésük” – részletezte Darvas Kozma József.
Hozzátette, szerinte a kereszt mindenkinek egyformán keresztény szimbólum, nem sérti senki jogait. Mint hangsúlyozta, a keresztek visszahelyezésének gesztusában nincs politika, csupán úgy véli, nem működik jól a kommunikáció a Márton Áron Gimnázium és a polgármesteri hivatal vezetősége között
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)
2011. szeptember 27.
A népszámlásról a szórványban
Voltunk, vagyunk, leszünk jelszóval a magyar identitás vállalásának fontosságát hangsúlyozó tájékoztatási kampányba kezd az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt a népszámlálást megelőzően – jelentette be tegnap Szász Péter, az EMNT Kolozs megyei alelnöke. Emlékeztetett, a közép-erdélyi régióban 2002-ben 186 ezer ember vallotta magát magyarnak, idén azonban kérdéses, hogy alakul ez a szám. „Számolnunk kell azzal, hogy ebben a régióban a legnagyobb az asszimiláció, a legtöbb a vegyes házasság, és a szórványtelepüléseken a magyar emberek nem magyar médiafogyasztók, így nem jutnak el hozzájuk a magyar identitás felvállalását népszerűsítő cikkek, ezért 45 ezer szórólapot osztunk szét” – tájékoztatott Szász.
Hozzáfűzte, a www.magyarnaklennijo.ro honlapon részletes tudnivalókkal szolgálnak a népszámlálásról, illetve az érdeklődők rendelkezésére áll a telefonos tudakozó is a 0264-308208-as telefonszámon. Az EMNT Kolozs megyei alelnöke ugyanakkor elmondta: számos – a népszámlálást népszerűsítő – kulturális rendezvényt is szerveznek országszerte. Az EMNT–EMNP pályázatot hirdetett helyi és partnerszervezetei számára, végül 44 kulturális rendezvény pályázatát bírálták el kedvezően, elsősorban vidéki helyszíneken. Az események szervezésében részt vesz az Erdélyi Magyar Ifjak és a Magyar Ifjúsági Tanács is. Soós Sándor EMI-elnök emlékeztetett, ha a Székelyföldön 12 ezernél többen székelynek vallják magukat, a székelyeket is önálló népcsoportként fogják nyilvántartani. Bozsó Imre Lehel, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke az egyházi ifjúsági szervezetek szerepének fontosságáról beszélt, amelyek a nehezen elérhető, szórványban élő magyar családokhoz is eljutnak. Az EMNP a Youtube videomegosztón elérhető klipet is készíttetett. A videó a kommunista rezsim utolsó éveiben népszerű viccből indul ki. Nicolae Ceauşescu, a diktátor megkérdi egy kisfiútól: „Cum te cheamă pui de dac?” (Hogy hívnak dákfióka?) „Attila” – érkezik a válasz.
Veres-Kupán Enikő szatmári EMNT-elnök a népszámlálás kapcsán tartott tegnapi sajtótájékoztatóján kifejtette: minden eszközt megragadnak annak érdekében, hogy a magyarokkal megértessék, létkérdés, hogy magyar nemzetiségűnek vallják magukat. Bemutatta a szórólapjukat is, melyeket – állítása szerint – az elkövetkező három hétben igyekszenek minden érintett családhoz eljuttatni. Kifejtette: arra kérik majd az embereket, hogy figyeljenek oda, hogy a nemzetiséget rögzítő kérdéshez a „magyar” kerüljön, és ne egyezzenek bele abba, hogy a számlálóbiztos ceruzával töltse ki az ívet. Arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenkinek jogában áll magyar nyelvű formanyomtatványt kérni. „Nagyon fontos, hogy hány romániai vallja magát magyarnak, hisz létszámunktól függ, hogy alapítanak-e további magyar iskolákat, hogy indítanak-e kellő számú magyar tannyelvű osztályt, hogy kapnak-e elégséges támogatást a kulturális intézményeink, illetve, hogy lesznek-e kétnyelvű utca- és helységnévtáblák a köztereinken” – hangsúlyozta Veres-Kupán Enikő.
Kiss Előd-Gergely, Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)
Voltunk, vagyunk, leszünk jelszóval a magyar identitás vállalásának fontosságát hangsúlyozó tájékoztatási kampányba kezd az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt a népszámlálást megelőzően – jelentette be tegnap Szász Péter, az EMNT Kolozs megyei alelnöke. Emlékeztetett, a közép-erdélyi régióban 2002-ben 186 ezer ember vallotta magát magyarnak, idén azonban kérdéses, hogy alakul ez a szám. „Számolnunk kell azzal, hogy ebben a régióban a legnagyobb az asszimiláció, a legtöbb a vegyes házasság, és a szórványtelepüléseken a magyar emberek nem magyar médiafogyasztók, így nem jutnak el hozzájuk a magyar identitás felvállalását népszerűsítő cikkek, ezért 45 ezer szórólapot osztunk szét” – tájékoztatott Szász.
Hozzáfűzte, a www.magyarnaklennijo.ro honlapon részletes tudnivalókkal szolgálnak a népszámlálásról, illetve az érdeklődők rendelkezésére áll a telefonos tudakozó is a 0264-308208-as telefonszámon. Az EMNT Kolozs megyei alelnöke ugyanakkor elmondta: számos – a népszámlálást népszerűsítő – kulturális rendezvényt is szerveznek országszerte. Az EMNT–EMNP pályázatot hirdetett helyi és partnerszervezetei számára, végül 44 kulturális rendezvény pályázatát bírálták el kedvezően, elsősorban vidéki helyszíneken. Az események szervezésében részt vesz az Erdélyi Magyar Ifjak és a Magyar Ifjúsági Tanács is. Soós Sándor EMI-elnök emlékeztetett, ha a Székelyföldön 12 ezernél többen székelynek vallják magukat, a székelyeket is önálló népcsoportként fogják nyilvántartani. Bozsó Imre Lehel, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke az egyházi ifjúsági szervezetek szerepének fontosságáról beszélt, amelyek a nehezen elérhető, szórványban élő magyar családokhoz is eljutnak. Az EMNP a Youtube videomegosztón elérhető klipet is készíttetett. A videó a kommunista rezsim utolsó éveiben népszerű viccből indul ki. Nicolae Ceauşescu, a diktátor megkérdi egy kisfiútól: „Cum te cheamă pui de dac?” (Hogy hívnak dákfióka?) „Attila” – érkezik a válasz.
Veres-Kupán Enikő szatmári EMNT-elnök a népszámlálás kapcsán tartott tegnapi sajtótájékoztatóján kifejtette: minden eszközt megragadnak annak érdekében, hogy a magyarokkal megértessék, létkérdés, hogy magyar nemzetiségűnek vallják magukat. Bemutatta a szórólapjukat is, melyeket – állítása szerint – az elkövetkező három hétben igyekszenek minden érintett családhoz eljuttatni. Kifejtette: arra kérik majd az embereket, hogy figyeljenek oda, hogy a nemzetiséget rögzítő kérdéshez a „magyar” kerüljön, és ne egyezzenek bele abba, hogy a számlálóbiztos ceruzával töltse ki az ívet. Arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenkinek jogában áll magyar nyelvű formanyomtatványt kérni. „Nagyon fontos, hogy hány romániai vallja magát magyarnak, hisz létszámunktól függ, hogy alapítanak-e további magyar iskolákat, hogy indítanak-e kellő számú magyar tannyelvű osztályt, hogy kapnak-e elégséges támogatást a kulturális intézményeink, illetve, hogy lesznek-e kétnyelvű utca- és helységnévtáblák a köztereinken” – hangsúlyozta Veres-Kupán Enikő.
Kiss Előd-Gergely, Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)
2011. szeptember 27.
Az RMDSZ elzárkózik a belső megméretkezéstől?
Jövőben a helyhatósági, valamint a parlamenti választások előtt lehetne a romániai magyarok között egy belső megméretkezést szervezni. Ennek az eredménye alapján méltányosan oszthatnák a mandátumokat, de az RMDSZ elzárkózik ettől a versenytől – véli Borbély Zsolt Attila, az EMNT elnökségi tagja.
Az erdélyi magyarság körében nem lehet sikeres az olyan politika, amely nem tűz ki távlati célokat, mint amilyen az autonómia; kormányzati szerepvállalással lehet ugyan apró-cseprő engedményeket kicsikarni, de most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben – fejtette ki az MTI-nek adott interjújában Borbély Zsolt Attila politológus. 1990-ben még egymillió magyar szavazó járult az urnákhoz, ma csupán mintegy négyszázezerre lehet számítani. Sokan csalódtak a politikában, és ez részben az RMDSZ tevékenységének az eredménytelenségéből fakad – vélte a politológus.
Vissza kell hozni az urnákhoz a szavazókat
A most bejegyzett EMNP szerinte arra törekszik, hogy visszahozza az urnákhoz azokat az embereket, akik elfordultak a politikától, vagy akik most már román pártokra szavaznak. „Egy olyan ember, mint Tőkés László, aki az elmúlt több mint két évtizedben mindvégig következetesen ugyanazt mondta, alkalmas lehet arra, hogy megszólítsa azokat, akiket az RMDSZ az elmúlt esztendőkben elveszített” – mondta Borbély. Emlékeztetett: a 2007-es európai parlamenti választásokon Tőkés László egymaga több szavazatot kapott Székelyföldön, mint az RMDSZ. Akkor mind a szövetség, mind Tőkés bejutott az EP-be, vagyis a verseny mozgósította a választókat.
Távlatok nélkül nincs politizálás
Az emberek kiábrándultságát meghatározta az is, hogy a rendszerváltás Közép-Európa egészében nem váltotta be az emberek nagy tömegeinek a reményeit. Bár a struktúrákat demokratizálták, a társadalom jelentős része számára nem sikerült jobb életkörülményeket biztosítani. „Távlatok nélkül nem lehet politizálni, nincs esély a választók mozgósítására, ha nem mondjuk meg az embereknek, hogy mi az, ami évszázados távlatban szavatolhatja közösségi megmaradásukat” – szögezte le a politológus.
A megmaradást csak az autonómia biztosíthatja
Az RMDSZ kezdetben azt ígérte, hogy élhető létkörülményeket biztosít az erdélyi magyarságnak, olyan létkeretet, amely a távlati megmaradást szavatolja, ez pedig csak az autonómia lehet – állapította meg. Emlékeztetett arra, hogy 1993-ban az akkor még egységes RMDSZ brassói kongresszusa elfogadott egy programot, amely kötelezte a szervezetet, hogy az autonómia megvalósítása érdekében tegyen meg minden olyan lépést, amely nem ütközik a romániai jogi szabályozásba. A kilencvenes évek elején már látszott, hogy a román politikai elit határozott ellenállást tanúsít minden olyan elképzeléssel szemben, amely garantálná az erdélyi magyarság hosszú távú fennmaradását. Emiatt az erdélyi magyar politikai érdekképviseletnek minden erejével be kellett volna vonnia a nemzetközi erőket problémája megoldásába – mondta az EMNT elnökségi tagja.
Nem lehet két kis lépéssel átugrani a szakadékot
Csakhogy 1996-tól, az RMDSZ kormányra kerülésével lényegében azt üzente a külföldnek: „Kérem, itt belföldön minden rendben van, nincs szükségünk semmiféle segítségre”. Létre is jött a „modellértékű román kisebbségi politika” hazug mítosza, mégpedig magyar segédlettel – fogalmazott Borbély. Ezt több akkori vezető külföldi politikus, így például Bill Clinton el is hitte. A valóság azonban más volt – fűzte hozzá –, hiszen a csángó kérdés mindig éles ellentétekkel volt terhes, az autonómia nem jött létre, a gyerekek iskolatáskájában „tankönyvkommandók” kutattak, hogy van-e magyarországi tankönyv. A kormányra kerülés tehát azzal járt, hogy a szövetség feladta önálló külpolitikáját. Kormányzati szerepvállalással ki lehet ugyan csikarni apró-cseprő engedményeket – véli a politológus, de lehetetlen megvalósítani egy olyan távlati célt, mint amilyen az autonómia. „A szakadékot nem lehet két kis lépéssel átugrani” – hozott fel egy szemléletes példát Borbély Zsolt Attila, aki szerint most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben.
A magyarság parlamenti képviseletének biztosítása érdekében belső választások kellenek
A magyarság parlamenti képviselete viszont fontos – ismerte el Borbély Zsolt Attila. Az MTI-nek arra a kérdésére válaszolva, hogy ennek esélyét nem csökkenti-e a több erdélyi magyar párt választási versengése, emlékeztetett: már 1993-ban elhatározták az RMDSZ említett kongresszusán, hogy a magyar szervezet rendez egy saját népszámlálást a magyarság körében, és az így létrejött nemzeti kataszter szerint megtartják majd az erdélyi „belső választásokat”. Mivel időközben pluralizálódott az erdélyi magyar közélet, az RMDSZ-en belül belső választásokat nem lehet tartani, de magyar belső választásokat lehetne rendezni, ezeken indulhatna a most már létező három párt. Ezek eredménye határozná meg, hogy a romániai parlamenti választásokon egy közös szervezet listáján milyen arányban indulhatnak a politikusok a különböző politikai erők képviseletében. „A jövő év első felében szervezhetnénk egy belső megméretkezést, és ennek az eredménye alapján osztanánk el a mandátumokat, de az RMDSZ elzárkózik ettől a versenytől, inkább erőből akarja megoldani a problémákat” – összegzett Borbély Zsolt Attila.
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro
Jövőben a helyhatósági, valamint a parlamenti választások előtt lehetne a romániai magyarok között egy belső megméretkezést szervezni. Ennek az eredménye alapján méltányosan oszthatnák a mandátumokat, de az RMDSZ elzárkózik ettől a versenytől – véli Borbély Zsolt Attila, az EMNT elnökségi tagja.
Az erdélyi magyarság körében nem lehet sikeres az olyan politika, amely nem tűz ki távlati célokat, mint amilyen az autonómia; kormányzati szerepvállalással lehet ugyan apró-cseprő engedményeket kicsikarni, de most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben – fejtette ki az MTI-nek adott interjújában Borbély Zsolt Attila politológus. 1990-ben még egymillió magyar szavazó járult az urnákhoz, ma csupán mintegy négyszázezerre lehet számítani. Sokan csalódtak a politikában, és ez részben az RMDSZ tevékenységének az eredménytelenségéből fakad – vélte a politológus.
Vissza kell hozni az urnákhoz a szavazókat
A most bejegyzett EMNP szerinte arra törekszik, hogy visszahozza az urnákhoz azokat az embereket, akik elfordultak a politikától, vagy akik most már román pártokra szavaznak. „Egy olyan ember, mint Tőkés László, aki az elmúlt több mint két évtizedben mindvégig következetesen ugyanazt mondta, alkalmas lehet arra, hogy megszólítsa azokat, akiket az RMDSZ az elmúlt esztendőkben elveszített” – mondta Borbély. Emlékeztetett: a 2007-es európai parlamenti választásokon Tőkés László egymaga több szavazatot kapott Székelyföldön, mint az RMDSZ. Akkor mind a szövetség, mind Tőkés bejutott az EP-be, vagyis a verseny mozgósította a választókat.
Távlatok nélkül nincs politizálás
Az emberek kiábrándultságát meghatározta az is, hogy a rendszerváltás Közép-Európa egészében nem váltotta be az emberek nagy tömegeinek a reményeit. Bár a struktúrákat demokratizálták, a társadalom jelentős része számára nem sikerült jobb életkörülményeket biztosítani. „Távlatok nélkül nem lehet politizálni, nincs esély a választók mozgósítására, ha nem mondjuk meg az embereknek, hogy mi az, ami évszázados távlatban szavatolhatja közösségi megmaradásukat” – szögezte le a politológus.
A megmaradást csak az autonómia biztosíthatja
Az RMDSZ kezdetben azt ígérte, hogy élhető létkörülményeket biztosít az erdélyi magyarságnak, olyan létkeretet, amely a távlati megmaradást szavatolja, ez pedig csak az autonómia lehet – állapította meg. Emlékeztetett arra, hogy 1993-ban az akkor még egységes RMDSZ brassói kongresszusa elfogadott egy programot, amely kötelezte a szervezetet, hogy az autonómia megvalósítása érdekében tegyen meg minden olyan lépést, amely nem ütközik a romániai jogi szabályozásba. A kilencvenes évek elején már látszott, hogy a román politikai elit határozott ellenállást tanúsít minden olyan elképzeléssel szemben, amely garantálná az erdélyi magyarság hosszú távú fennmaradását. Emiatt az erdélyi magyar politikai érdekképviseletnek minden erejével be kellett volna vonnia a nemzetközi erőket problémája megoldásába – mondta az EMNT elnökségi tagja.
Nem lehet két kis lépéssel átugrani a szakadékot
Csakhogy 1996-tól, az RMDSZ kormányra kerülésével lényegében azt üzente a külföldnek: „Kérem, itt belföldön minden rendben van, nincs szükségünk semmiféle segítségre”. Létre is jött a „modellértékű román kisebbségi politika” hazug mítosza, mégpedig magyar segédlettel – fogalmazott Borbély. Ezt több akkori vezető külföldi politikus, így például Bill Clinton el is hitte. A valóság azonban más volt – fűzte hozzá –, hiszen a csángó kérdés mindig éles ellentétekkel volt terhes, az autonómia nem jött létre, a gyerekek iskolatáskájában „tankönyvkommandók” kutattak, hogy van-e magyarországi tankönyv. A kormányra kerülés tehát azzal járt, hogy a szövetség feladta önálló külpolitikáját. Kormányzati szerepvállalással ki lehet ugyan csikarni apró-cseprő engedményeket – véli a politológus, de lehetetlen megvalósítani egy olyan távlati célt, mint amilyen az autonómia. „A szakadékot nem lehet két kis lépéssel átugrani” – hozott fel egy szemléletes példát Borbély Zsolt Attila, aki szerint most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben.
A magyarság parlamenti képviseletének biztosítása érdekében belső választások kellenek
A magyarság parlamenti képviselete viszont fontos – ismerte el Borbély Zsolt Attila. Az MTI-nek arra a kérdésére válaszolva, hogy ennek esélyét nem csökkenti-e a több erdélyi magyar párt választási versengése, emlékeztetett: már 1993-ban elhatározták az RMDSZ említett kongresszusán, hogy a magyar szervezet rendez egy saját népszámlálást a magyarság körében, és az így létrejött nemzeti kataszter szerint megtartják majd az erdélyi „belső választásokat”. Mivel időközben pluralizálódott az erdélyi magyar közélet, az RMDSZ-en belül belső választásokat nem lehet tartani, de magyar belső választásokat lehetne rendezni, ezeken indulhatna a most már létező három párt. Ezek eredménye határozná meg, hogy a romániai parlamenti választásokon egy közös szervezet listáján milyen arányban indulhatnak a politikusok a különböző politikai erők képviseletében. „A jövő év első felében szervezhetnénk egy belső megméretkezést, és ennek az eredménye alapján osztanánk el a mandátumokat, de az RMDSZ elzárkózik ettől a versenytől, inkább erőből akarja megoldani a problémákat” – összegzett Borbély Zsolt Attila.
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro