A magyar pártok közösen emlékeznek meg október 6-áról
"Ha tőlünk függ, akkor lesz Paunescunak szobra Vásárhelyen, amikor Gusának, vagyis soha"
Benedek István, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, László György, a Magyar Polgári Párt megyei elnöke és Jakab István, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a három magyar politikai alakulat közösen emlékezik meg október 6-án az aradi vértanúkról, illetve a marosvásárhelyi székely vértanúkról.
A sajtótájékoztatón jelen volt Csegzi Sándor, az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának elnöke, hangsúlyozni kívánta, hogy a megemlékezésnek nem lesz kampányjellege, jó alkalom arra, hogy az összefogásra utaló, Európát átfogó eseményre való megemlékezés kapcsán "mutassunk egyértelmű összefogási szándékot Marosvásárhelyen a magyar politikai szervezetek között".
Jakab István hangsúlyozta: – A marosvásárhelyi magyarság mindig is lelki motorja volt az erdélyi magyarságnak. Nagyon fontos, hogy október 6-án a magyar politikai pártok együtt kívánnak megemlékezni az aradi és a székely vértanúkról. Az emlékezés kegyelete, amely összhangot teremt bennünk, azt is jelzi, hogy egységesek tudunk lenni minden olyan ügyben, amely a magyarság számára fontos, és együtt tudunk hangot adni minden olyan történésnek, amely a magyarság jövőjét biztosítja.
László György: – Ha Marosvásárhelyen – de Erdélyben is – a magyar közösséget képviselő politikai szervezetek megpróbálnak együttműködni, akkor az csakis e közösség politikai múltjának tudható be. Most, félretéve a politikai hovatartozásunkat, arra hivatkozva, hogy ha nem sok közös van bennünk, mégis van egy történelmünk, közös múltunk, így a magyar közösség érdekében félreteszünk minden nézeteltérést, és október 6-án Marosvásárhelyen együtt fogunk emlékezni. Remélem, ez az első jó lépés annak érdekében, hogy életképes érdekképviseletet tudjunk létrehozni az erdélyi magyarságért.
Október 6-ig megoldódhat a MOGYE ügye
Újságírói kérdésre válaszolva Benedek István kijelentette: Az egyetem problémája reális, egy rossz menedzsmentnek és egy rossz charta megszavazásának az eredménye, ami nem vette figyelembe a jelenlegi tanügyi törvényt. Ezt nem teheti meg egyetlen egyetem sem az egyetem autonómiájára hivatkozva, és remélem, hogy Markó Béla miniszterelnök- helyettes úr, aki a tanügyért is felelős, illetve Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke megteszi személyesen is a szükséges lépéseket, s különösen Markó Béla tud hatni az egyetem vezetőségére és a tanügyminisztériumra, s felszólítja őket, hogy a törvényeket be kell tartani. "Úgy gondolom, hogy a miniszterelnök-helyettes és az Európai Parlament alelnökének személyes jelenléte az egyetemen, illetve a tárgyalások a következő napokban meghozzák az eredményt".
Ádám Valérián, az RMOGYKE ügyvezetője, aki egy kolléganőjével együtt bejött a sajtótájékoztatóra, bejelentette, hogy ha az RMDSZ és a magyar szervezetek "visszavonulót fújnak" a MOGYE ügyében, akkor az október 6-át követő héten tüntetést szerveznek a civil szervezetek.
Az RMDSZ-politikusok reményüknek adtak hangot, hogy október 6-ig megoldódik a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye. Kiss István, az MPP alelnöke szerint a magyar pártok közösen lépnek fel a MOGYE ügyében.
Iskolaneveket a magyar lakosság arányának megfelelően!
Arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy Adrian Paunescunak szobrot akarnak állítani Marosvásárhelyen, illetve hogyan viszonyulnak az iskolanévadáshoz, Benedek István kijelentette: – Ez nagyon egyszerű. Az iskola nevét az iskola vezetőtanácsa dönti el, majd a városi tanács szavaz róla. Ami csak konzultatív jellegű. Sajnos, az iskolák vezetőtanácsaiban Vásárhelyen a román tanárok többségben vannak. Mivel Marosvásárhely magyar lakossága kb. 46%, úgy illett volna, hogy az iskolák 46%-ának is magyar neve legyen. Magyar íróról, tanárról, az iskolaalapító Bernády Györgyről iskola legyen elnevezve. Ez nem történt meg. Azt gondolom, az elkövetkezendőkben lesz elegendő politikai józanság az iskolák vezetőségeiben részt vevő tanárokban, s belátják, ez így nem mehet tovább. Ragaszkodunk ahhoz, hogy az iskolák neve a magyar lakosság arányának megfelelő legyen Marosvásárhelyen. Meg kell találni ennek a módját.
A Paunescu-szoborral kapcsolatosan azt mondta: "Akkor lesz Marosvásárhelyen szobra Paunescunak, ha tőlünk függ, amikor Gusának. Vagyis soha!"
Népújság (Marosvásárhely)

Múzsa – 1000. sz.
Szerkeszti: Nagy Miklós Kund
Ezer
Még mindig bűvös szám. De manapság, amikor szinte csak a rendhagyó dolgokra figyelnek az emberek, talán jobb lenne, ha az ezeregyedik Múzsa megjelenésére hagynók a megemlékezést. Ezzel a szándék is egyértelműbben kiderülne: örülünk a szép, kerek számnak, de nem állunk meg itt. A felszusszanásnyi ünnepi pillanat után folytatjuk, amit több mint húsz éve elkezdtünk, és továbbra is kiemelt figyelmet, külön teret szentelünk lapunkban a szépírásnak, a művészeteknek, kulturális életünk nagyobb szabású megnyilvánulásainak. Amíg lehet. Amíg a válság egészen el nem lehetetleníti a sajtót, a kultúrát. Mert ez is könnyen előfordulhat. Arra tehát már nem mernék vállalkozni, hogy megjósoljam, mi lesz például az 1500. Múzsa meséje, pontosabban az esélye, de tudva, hogy mellékletünknek milyen sok barátja, szurkolója van, merem remélni, hogy még jó pár ilyen szombati lapszám szerez örömet szerkesztőnek, írónak, olvasónak a továbbiakban. Persze, már ma sem olyan rózsás a helyzet, mint mondjuk, tíz évvel ezelőtt (ugye, milyen viszonylagos minden!), amikor egy 250 oldalas antológiát jelentethettünk meg a Múzsa első évtizedének irodalmi anyagából. Hol vagyunk már attól?! Hiszen még az anyaországi sajtótámogatás morzsányi juttatásából is kimaradt mellékletünk az utóbbi két alkalommal. Ha újabb kötetre nem is gondolhatunk, eddigi hozzáállásunkat azért ezután is fenntarthatjuk. Ebben megerősíthet annak tudata is, hogy értékközpontú munkánk sokfelé visszhangra talál. A munkatársak hűségesek, kiváló író, művész és más tollforgató barátaink kitartanak mellettünk, és biztat, ösztönöz a Múzsa közönsége, olvasóink széles tábora, amelyben olyanokat is ismerünk, akik megőrizték mellékletünk egész eddigi sorozatát, az elsőtől az ezredikig. Potenciálisan többkötetnyi vers, rövidpróza, esszé, interjú, önvallomás, riport, tudósítás, rajz, fotó, művészi reprodukció van birtokukban. Mintegy negyven Múzsa- kötetük sorjázhatna a könyvespolcukon, ha mindez könyv alakban látott volna napvilágot. Nyilván nem minden írás született ilyen igénnyel, sok a mellékletben a zsurnalisztika, de dokumentumértékét tekintve is méltó lehet a figyelemre az ezer lapszám. Torzítás nélkül igyekezett tükrözni a régió magyar szellemi, művészeti életének rendszerváltás utáni két évtizedét. Jót, rosszat, mindazt, ami az eltelt esztendőkben jellemezte kultúránkat. Nemcsak Marosvásárhelyen, nem csupán a megyében, tágabb kitekintésben is, hiszen aránylag szűk lehetőségek korlátai között, de az egész magyar nyelvterületre figyeltünk. Szerző is több száz volt a Múzsa-oldalakon, kortárs és néhai, pályakezdő és világhírű. Az említett antológia egymaga 93-at mutat be. De hagyjuk a számokat, bármennyire beszédesek is. Egyvalamit azonban még érdemes hangsúlyozni. Azt, hogy miközben a magunk módján megpróbáltuk idehozni olvasóinknak a nagyvilágot is, lapunk on-line változatának köszönhetően a földgolyó más tájain élő magyaroknak is hírt adhattunk magunkról, szűkebb pátriánk színes művelődési realitásairól, alkotóink értékteremtő, anyanyelv-gazdagító, színvonalas munkásságáról. Ezt tesszük ma is a szokásostól eltérő, kettőzött terjedelemben, együtt jubilálva vissza- meg előretekintő munkatársainkkal, és Önnel is, kedves olvasó. A Múzsa legyen velünk a jövőben is!
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

Sütő-mellszobor Sopronban
Előzetest már közöltünk a szeptember 30-i soproni szoboravatásról. A tegnap délutáni, esti eseményről, amelyen írók, irodalomtörténészek, színészek, dalosok és a szoborállítást lehetővé tevő közéleti személyiségek idézték fel az öt éve elhunyt Kossuth- és Herder-díjas író személyiségét, életművét, a jövő héten helyszíni tudósításban számolunk be.
Ma viszont be tudjuk mutatni olvasóinknak Sütő András bronz szobormását, Bocskay Vince alkotását, amelynek reprodukcióját a szovátai művész még elutazása előtt küldte el szerkesztőségünknek.
Bocskayt a Soproni Erdélyi Kör és a Soproni Kálvin Kör kérte fel a mellszobor, illetve a Leghűségesebb Város Deák terére helyezett emlékmű elkészítésére. Mint minden portré megmintázása, ez is szép, de nehéz feladat volt. Annál is inkább, mivel olyan kortárs személyiségről van szó, akit nagyon sokan ismertek, és akiről mindenki kialakított magában egy sajátos arcot, amit őriz valahol legbelül. Sokakban a marosvásárhelyi író idősödő vonásai rögzültek, arra a köztiszteletnek örvendő közéleti emberre emlékeznek, aki bátran kiállt a magyarságért, és emiatt élete utolsó két évtizedében sokat is szenvedett. A szobrász a fiatalabb kori egyéniséget örökítette meg, Sütő Andrásnak azt az arcát, amilyennek a 70-es évek elején ismerhettük, amikor egyik főművét, az irodalomtörténeti jelentőségű Anyám könnyű álmot ígér című nagy sikerű könyvét írta meg. Ötnegyedes méretű a bronzalkotás, a szintén szovátai Sánta Csaba szobrászművész öntőműhelyében öltött végleges formát. 1,70 méteres kőtalapzatra került. Mint Bocskaynak már annyi előző fontos műve esetében, most is csíkszeredai szobrászkollégája, Dóczy András faragta ki a talapzatot. Sopronban természetesen illő teret is kialakítottak az új alkotásnak. A későbbiekben erről is közlünk majd fényképfelvételt.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

IX. Nemzetiségi Színházi Kollokvium
Tegnap délután Gyergyószentmiklóson a nagyváradi Szigligeti Színház, majd este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásával elkezdődött a IX. Nemzetiségi Színházi Kollokvium. A szemle október 9-én este az ünnepélyes díjkiosztással és Palya Bea koncertjével zárul.
A fesztivál során 23 színházi előadásnak örülhetnek a nézők, lesz bőven kísérőprogram is, workshopokkal, szakmai beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal, koncertekkel. A hazai magyar társulatok mellett fellép a bukaresti zsidó, a szebeni és a temesvári német színház is. Újdonság, hogy meghívtak magyarországi kisebbségi színházakat is, a Szarvasi Szlovák Színházat és a budapesti Cinka Panna Cigány Színházat. Bemutatkoznak a kollokviumon az alternatív, független hazai színtársulatok és a színművészeti egyetemek magyar tagozatos hallgatói is.
Külön figyelmet érdemel a színházigazgatók és a magyarországi színházi szövetségi vezetők kerekasztala, amelyen jelen lesz a magyar Nemzeti Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Szőcs Géza is. Az előzetes elképzelések szerint ez alkalommal létrehoznák a határon túli magyar színházak szövetségét.
A kollokvium megőrizte a színházi előadások versengésének hagyományát. A helyezésekről, díjazottakról a Kötő József, Sebestyén Rita, Iula Popovici, Radu Macrinici, Bicskei István alkotta zsűri dönt. Fesztiváligazgató Béres László, a vendéglátó Figura Stúdió Színház vezetője.
A kollokviumon jelentős a marosvásárhelyi képviselet. A már említett pénteki Két lengyelül beszélő szegény román címú előadást követően vasárnap fellép a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Színházművészeti Karának Koreográfia Szaka a stúdiótermi Egy lakodalom története produkcióval. Kedden este az Akadémiai Műhely a Guppival. Szerdán pedig a Yorick Stúdió adja elő Székely Csaba Bányavirág című darabját. Fesztiválújság is megjelenik, amit a teatrológushallgatók készítenek. A szakmai beszélgetések moderátori teendőire Kovács Levente rendezőt kérték fel.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföld, sorvasztás után fejlesztés
Hét pályázat aláírására érkezett tegnap Sepsiszentgyörgyre Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszter, a tárcavezető többször hangsúlyozta: az idegenforgalmi fejlesztésekkel és infrastrukturális befektetésekkel azt szeretné elérni, hogy Székelyföld az ország mintaszerű régiójává váljék.
Az elmúlt húsz esztendőben a Hargita és Kovászna megyét sújtó tudatos elsorvasztás után készek mindent megtenni azért, hogy az itt élők szülőföldjükön tudjanak boldogulni. A miniszter asszony a Székelyföld kifejezést többször, tudatosan használta, egyszer sem az "úgynevezett“ szó hozzátoldásával, és a hangsúllyal sem sejtetett idézőjelt. Székelyföldi körútja – tegnap Borszéken járt – második napját a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban kezdte Elena Udrea, onnan átgyalogolt kísérőivel a megyei tanács gyűléstermébe. Beszédében kiemelte, most is, akár minisztersége elején, Székelyföld esélyét a turizmusban látja, tárcája ennek az ágazatnak a kifejlesztésére dolgozott ki stratégiát. Kiemelt fontosságúként a gyógyturizmust említette, de a kiegészítő szolgáltatások is jelentősek, ezért támogatja például Kovásznán a sípálya megépítését, a sugásfürdői befektetéseket, de tervezik a kommandói sikló rendbetételét is. Felemlítette A borvíz útja felélesztését, és dicsérte a népi fürdők rehabilitálására kidolgozott megyei programot. Természetesen, a vendégforgalom fejlesztéséhez szükséges az infrastrukturális befektetés is, utak építése, közművesítés, szociális és sportlétesítmények létrehozatala – tette hozzá. Célja mindezekkel, hogy az elmúlt húsz év során elhanyagolt Székelyföld példaértékű régióvá fejlődjék, ahol az emberek a kornak megfelelő szinten élhetnek – mondta Elena Udrea. "Csodálatos vidék ez, a mi hibánk, ha nem hasznosítjuk mindazt, amit a természet itt alkotott“ – hangsúlyozta. Az elmúlt két év során számos befektetés kezdődött, illetve valósult meg a Székelyföldön, mintegy 400 millió lej értékű pályázat indult be Hargita, és 300 millió lej értékű Kovászna megyében, többnyire európai uniós finanszírozásból. Most pedig, csütörtökön és pénteken a két megyében összesen újabb 130 milliós támogatásról írt alá pályázatokat. Kitért a politikára is: a Boc-kormány olyan jobboldali kabinet, amely a beruházásokba fektetett, az elmúlt fél évben uniós szinten Romániában valósult meg a legtöbb befektetés. Hoztak népszerűtlen intézkedéseket is, de szükség volt rájuk, hogy az ország elkerülhesse a gazdasági összeomlást. "Nem is jön, hogy elhiggyem, mennyi projekt, mennyi fontos dolog valósult meg az elmúlt két évben, pedig sokkal kevesebb pénz állt rendelkezésünkre, mint korábban bármelyik kormánynak“ – zárta beszédét. Az aláírandó szerződéseket Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád András polgármester ismertette: a megye egy kisebb, egymillió lej értékű, nyolc turisztikai létesítmény népszerűsítését célzó pályázatot indíthat el, illetve a központi fejlesztési régió legnagyobb értékű, 87 milliós pályázatát, mely a Dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Megyei Kórház felújításának befejezését teszi lehetővé két éven belül, az összeg egynegyedét orvosi felszerelés vásárlására fordítják. Klárik László megyemenedzser a kórházfelújítás kapcsán statisztikai adatot is ismertetett: a központi fejlesztési régióban Kovászna megye lakossága 8,8 százaléknyi, míg az elnyert pályázatok háromszéki részaránya 14,5 százalék. Sepsiszentgyörgy négy pályázatot írt alá ez alkalommal, az integrált városfejlesztési terv utolsó két részét: tizenhét utca teljes felújítására, illetve a Bene-ház restaurálására, vadászati múzeummá alakítására vonatkozót; a sugásfürdői infrastruktúra korszerűsítésének befejezését és a Néri Szent Fülöp multifunkcionális központ megvalósítását lehetővé tevőt. A négy pályázat összértéke 25 millió lej, fele a város egyévnyi költségvetésének – tette hozzá a polgármester. A hetedik pályázat ismertetésére később került sor, Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester az aláírások előtti pillanatokban nem jutott szóhoz, utólag mondhatta el, hogy egy néhai hőközpontban a sepsiszentgyörgyi vállalkozói inkubátorházhoz hasonló létesítményt hoznak létre uniós pályázatból. A sajtó faggatására Elena Udrea elmondta, miért használja a Székelyföld kifejezést: annál sokkalta súlyosabb gondok vannak az országban, mintsem ilyesmikkel kelljen foglalkozni, ha jobban odafigyelnének a politikusok arra, amiket mondanak, ha a valóban fontos dolgokról beszélnének, semmi sem lenne ennyire bonyolult, mert végső soron az emberek gondjai ugyanazok mindenütt, itt talán egy kicsit nagyobbak az elmúlt húszesztendei tudatos elsorvasztás miatt. "A valós gondokat az álproblémák elé kéne helyezni“ – toldotta meg. A miniszter látogatása a Mihai Viteazul tér megtekintésével folytatódott, majd, a tervezett programtól eltérően, nem a Székely Mikó Kollégiumba mentek, hanem Sugásfürdőre. Ott A borvíz útja programban elkészült kezelőközpontot nézte meg a miniszter asszony, majd a frissen leterített, még gőzölgő aszfalton az üdülőtelep másik részébe sétáltak át, a Görgő Panzióban kávé s kupica szilvapálinka mellett egyeztetett az elöljárókkal leendő programokról.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Interjú – „Azok közé a szerencsés emberek közé tartoztam, akik nagyjából elérték álmaikat”
Boldognak tartja magát a 80 éves Uray Zoltán sugárbiológus, tőrvívó
A sugárbiológus, a vívó, az akadémikus, a dzsessz-rajongó, a festészetnek hódoló, a barát – és még mindig hiányos a felsorolás, de ízelítőnek talán elegendő ahhoz, hogy rámutassunk, mennyire sokoldalú. Dr. Uray Zoltán nemzetközi szinten ismert és elismert biológus és olimpikon tőrvívó a múlt héten töltötte életének 80. évét. Tartalmas sportolói és tudós pályafutása érmekben és elismerésekben túl gazdag ahhoz, hogy tükrözni tudjuk eredményeit. A háromnegyed órába sűrített 80 esztendő példamutató, követendő jellemről árulkodik.
– A Református Kollégium tanárai vezették a sportolói és biológusi szakma irányába, vagy kisebb gyermekkorba gyökerezik a kiváló pályafutás?
– Mindenféleképpen hatással voltak rám középiskolai tanáraim. Nem annyira a vívás szempontjából, hanem a szakma szempontjából. Kitűnő tanáraim voltak, akik közül megemlíteném Árkossy Sándor, Szabó József és Szabó Zsigmond tanár urakat – akik megszerettették velem a biológiát és az élettudományok felé irányítottak.
– Egyetemről még szó sincs, és máris kétszeres országos bajnok ifjúsági tőrvívásban. Akkor pillanatnyilag hogyan gondolta: a vívás lesz az élete és csak ezzel foglalkozik, vagy már akkor tudta, hogy a sport mellett a tudomány is legalább ekkora helyet kap?
– Egyelőre tudományról nem volt szó, de a vívással kapcsolatban azt kell mondanom, hogy a véletlenek az ember életében fantasztikus hatással bírnak. Tudniillik édesapámnak egyik testvére, aki Magyarországon élt és aktív katonatiszt volt, az 1940-es időkben meglátogatott minket és kaptam tőle ajándékba négy vívókardot és két sisakot. Így indultam el a vívói pályán. 11–12 éves voltam, és vívókönyvekből nézegettem, hogy mi az, hogy előrelépés, kitörés, hátralépés, melyek a védések. Kialakult három barátommal egy csapat:
a négy testőr,
így neveztük magunkat, és minden héten kétszer vagy háromszor vívó edzéseket tartottunk. Én voltam D’Artagnan. Aztán a háború után új rendszer indult be és a május 1-jei felvonulások során először láttam életemben a vívókat. Tehát 1946. május 1-jén odamentem a felvonuló vívókhoz, megkérdeztem, hová lehet beiratkozni a vívás tanulása érdekében. Beálltam a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club (KEAC) vívócsoportjába, ahol Ozoray Schenker Lajos tanár úr tanította a vívást. Volt egy ici-pici alapom, de abszolút magánszorgalomból és dilettáns módon. Minden esetre számított az, hogy pár évig „verekedtem” az udvaron a kollegáimmal. Lehet, hogy ennek köszönhetően, lehet, hogy szorgalmamnak vagy a bal kezemnek, esetleg a tehetségemnek köszönhetően, de elég hamar kifutottam, és 1947-ben a román ifjúsági országos bajnokságon már a második helyet foglaltam el, a következő két évben pedig megnyertem a bajnokságot.
– Hogyan sikerült egyeztetni az egyetemet az edzésekkel, versenyekkel?
– Ez egy érdekes és komplikált helyzet az én életemben, ugyanis befejezve a középiskolai tanulmányaimat már elég neves ifi vívó voltam, és bekerültem az országos ifiválogatottba, sőt amikor érettségiztem 18 évesen, már a felnőtt válogatott tagja voltam, mert az 1949-es országos bajnokságon második voltam a felnőttek tőrversenyében. Amit feltétlenül ki kell hangsúlyoznom, hogy komoly anyagi támogatásban részesültem, mint országos válogatott. A kosztom és a zsebpénzem biztosítva volt, sőt az ’50-es évektől kezdve elkezdtünk külföldre járni, tehát a vívás komoly anyagi alapot biztosított számomra ahhoz, hogy továbbtanulhassak. Az első lépéseket Marosvásárhelyen tettem meg, ott felvételiztem az orvosi egyetemre, 1950-ben. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van, 9-en felüli átlaggal vettek fel. De sajnos abban az évben jött egy törvény, hogy a kulák és a kisiparos gyerekeket minimális számban lehet felvenni. Ehhez az én médiám nem volt elégséges, tehát egy hónap után eltanácsoltak az egyetemről. Nagyon szomorú élmény, azt hiszem, életem egyik legnagyobb csalódása volt.
Hazajöttem Kolozsvárra, itt az egyetemi klub nagy örömmel fogadott és a klub vezetőinek segítségével bekerültem a Bolyai Egyetem biológia szakára. Így lettem biológus. Az 1952-es olimpiáig az edzéssel és a tanulással nem volt probléma, mert általában rövid edzőtáborokat szerveztek. A problémák akkor jöttek, amikor közeledett a helsinki olimpia. Helsinkire fél évet készültünk: januárban bevonultunk a bukaresti edzőtáborba, ott voltunk majdnem augusztusig, az olimpia kezdéséig. Így januártól szeptember 1-ig hiányoztam, és ez már nagyon sok volt. De ekkor ismét közbejött valami: az olimpián a tőrcsapatban kellett volna szerepelnem – mivelhogy második voltam az olimpiai selejtezős versenyeken –, ennek ellenére tőrcsapatba csak tartalékosnak tettek be, és elindítottak párbajtőrben, ami nem az én fegyverem. Talán vigasztalásképpen az olimpia után egyszer csak megjelent Kolozsváron egy illető a minisztériumból, és elmondta, hogy számítanak rám, mint sportolóra, és ha van valami problémám, mondjam el, mert segítenek. Anyagilag és szakmailag is. Én akkor azt mondtam, hogy orvosira szeretnék menni. Az illető elvitt az orvosi egyetem rektorához, és megkérdezte a rektor úr, hogy hányadévre akarok beiratkozni. Két évet végeztem el a biológián, és elég sok közös vizsgánk volt az első éven az orvosis hallgatókkal, ezért másodévre iratkoztam. Felvettek, ami életem álma volt. Ekkor aztán megkezdődött az igazi probléma a tanulás és a sportolás között.
Tudniillik, olimpiai és országos válogatottként már keményen kellett edzeni, viszont az orvosin román nyelven keményen kellett tanulni! Nagy nehezen letettem a másodévet, jött a harmadév, jött a római világbajnokság, megint kezdődött elölről a hathónapos edzőtábor Bukarestben. Ebbe beletört a bicskám. Nem tudtam letenni a harmadéves vizsgáimat, és beláttam azt, hogy vagy abbahagyom a vívást – ami egzisztencia szempontjából nagy csapás lett volna számomra –, vagy abbahagyom az orvosit. Úgyhogy visszamentem a biológiára, harmadévre. Akkor elvégeztem a harmadévet, majd a negyedévet színjelessel, és szinte azonnal következett egy újabb edzőtábor. Az államvizsgámat el is kellett halasztani. A lengyelországi ifjúsági világfesztiválra készültem, amelyen mondhatni világbajnoki erősségű mezőny volt. Ott az ötödik lettem.
– 1955-ben befejezi a felsőfokú tanulmányait, majd biológusként helyezkedik el a Kolozs Megyei Kórház Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratóriumában. Mi volt itt a feladata?
– Ahogy befejeztem 1955-ben a biológiát, még néhány évig vívással foglalkoztam. ’56-ig voltam aktív tagja a válogatottnak. 1956–57-ben már komolyan gondoltam arra, hogy a vívókarrieremet abba kell hagynom, és meg kell alapoznom a szakmai karrieremet. Megalakult közben a Dinamónak a vívószakosztálya, és áthívtak oda. Versenyeztem és az ifi csoportot vezettem, a Tânărul dinamovistet. Közöttük volt Habala Péter is, Kolozsvár jelenlegi vívómestere. Miután 2–3 évet vívómestereskedtem, akkor egy óriási lehetőség állt elém. Szintén egy vívással nagyon szimpatizáló orvos barátom vitt el leendő professzoromhoz, Holán Tibor radiológus professzorhoz, aki megalapította Kolozsváron a Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratóriumot. Az első években kevesen voltunk: Holán professzor, Szántay János, aki szintén országos válogatott és olimpikon kardvívó volt, és én. Holán Tibor egy évet töltött Párizsban, hogy tanulja a mesterséget, Szántay és én is – amikor időnk volt a szabadságunk alatt – Budapesten tartózkodtunk, hol az Országos Onkológiai Intézetben, hol pedig az Országos Sugárbiológiai Intézetben. Onnan hoztuk haza az új tudományos technikákat, metódusokat. Ez a mesterség az ’50-es években indult Európa szerte, mi is megalakítottuk az első ilyen laboratóriumot, amely nagyon szépen fejlődött tovább, lassan 10–15 dolgozója lett, és jó néhány év után még nemzetközi szinten is komoly eredményeket elérő laboratóriummá nőtte ki magát.
– 1960-ban visszavonul az aktív sportolástól, és a bukaresti Atomfizikai Intézetben posztgraduális képzésbe vág. A fővárosi képzés miatt tette le a fegyvert, vagy fordítva: már nem jelentette azt a vívás, mint tíz évvel korábban, és másra vágyott?
Ahogy teltek az évek, a szakmai követelmények mind nagyobbak és nagyobbak lettek. 1960-ban behívtak az országos válogatóba, Párizsban volt a vb. Amikor ezt bejelentettem a főnökömnek, a legkomolyabban azt mondta: Zoli, vagy vívsz, vagy tanulsz a szakmában és kutató lesz belőled. Választanod kell a kettő közül, mert ezt összehangolni nem lehet!
Már akkor is jó pár példát láttam arra, hogy a sportkarrierüket – egy-egy szerencsétlenség miatt néha kényszerből – abbahagyó élsportolók, minden segítség nélkül, az utcán maradtak. Öt percet sem gondolkoztam azon, hogy mit válasszak: a szakmát választottam.
– 1965-ben újabb mérföldkőhöz érkezik: elkezdi a doktori képzést az Állatélettani Tanszéken, majd öt év múlva doktorál sugárvédő és terápiás anyagok témájában. Hogyan esett a választás a sugárbiológiára?
– 1965-ben már úgy éreztem, hogy megpróbálhatom a doktorátust. Nagyon jó lehetőségeim voltak, tudniillik Tora akadémikus – a Babeş–Bolyai Tudományegyetem állatélettani tanára – szimpatizált a sugárbiológiával, és neki is volt egy kis besugárzó készüléke. Tehát szeretettel és barátsággal fogadott. A témaválasztáshoz nagyban hozzájárult az, hogy az akkori időkben volt egy félkatonai vagy egészen katonai részleg, amely a sugárvédelemmel foglalkozott. Ennek a vezetője felkereste a professzoromat, és együttműködést ajánlott neki, hogy a laboratóriumból nem foglalkozna-e valaki sugárvédő anyagokkal. A főnök megkérdezte tőlem, van-e hozzá kedvem, én pedig nagy kedvvel kaptam rá a témára, mert ez saját kutatási vonalam lehetett.
Lehetőséget adott arra, hogy ne csak másod-, harmadkéz legyek orvosi problémákban, hanem mint biológus önálló témát vigyek tovább. Elindultam dokumentálódni. A budapesti Joliot Curie Országos Sugárbiológiai Intézet emberei (Várterész, Sztanik és Köteles professzor) fantasztikus segítséget nyújtottak számomra. Lefénymásolhattam és hazahozhattam a legújabb sugárbiológiai könyveket – e nélkül nem hiszem, hogy sikerült volna. Országszerte – Jászvásárról, Bukarestből – jöttek hozzánk, hogy tanítsuk meg őket Budapestről behozott metodikákra.
– A doktori disszertáció sikeres megvédését követően egy évet Stockholmban tölt a Karolinska intézetben, a Rákellenes Világszövetség ösztöndíjasaként, majd 1974-ben ugyanitt vendégkutató sugárbiológia terén. De Freiburgban, majd a rendszerváltást követően Magyarországon is vendégkutató. Az 1989 előtti külföldi tudományos kiutazások során ütközött netán akadályokba?
Hát ezek nem mentem valami simán. Az igazgatóm, Ion Chiricuţă professzor engedelmével pályáztam az Eleanor Roosevelt onkológiai ösztöndíjra, amelyet minden évben húsz kutató kapott meg világszinten. Hatvanan versenyvizsgáztunk, én bekerültem az első húszba. Legalább 10–11 hónapba került, ameddig megkaptam az útlevelemet. Végső elkeseredésemben Bukarestben az Akadémián, egyetemeken mindenkitől kértem segítséget, és a végén aztán sikerült meggyőzni az egészségügyi minisztert arról, hogy megkaphassam az útlevelemet. Az ösztöndíj egy évre szólt. Nagyon sokat számított olyan szempontból, hogy úgy éreztem, egy az egyben egyenlő vagyok a svéd kollégákkal, tehát egyáltalán nem volt kisebbségi érzésem velük szemben. A baj ott kezdődött, hogy semmi egyéni ötletemet nem lehetett megvalósítani. Ráállítottak egy témára: az oxigén-effektus a sugárbiológiában. Sejteket kellett besugarazni különböző koncentrációjú oxigénbe, és a kromoszóma-aberrációk révén meghatározni az oxigénhatást. Ezt csináltam egy éven keresztül. Ezt mi, kutatók favágásnak nevezzük. De hát gyönyörű ösztöndíjam volt, gyönyörű helyen voltam, nagyon rendes kollégáknál. Mi azzal magyaráztuk, hogy ez a nyugati kapitalista hozzáállás: a főnök az főnök, azt csinálod, amit mondanak. Hát én is azt csináltam.
– Gondolt-e valaha a disszidálásra? Mert a körülmények eléggé adottak voltak hozzá…
– Megmondom őszintén, nem.
Nem gondoltam soha a disszidálásra, mert nem tudtam elképzelni azt, hogy a még élő édesanyámat egyedül hagyjam, vagy a családomat – mert akkor már nős voltam – itt hagyjam. Azok közé a szerencsés emberek közé tartoztam, akik nagyjából elérték álmaikat. Mert igazán nagy szó volt vívásban az, hogy volt egy időszak ’53–55 között, amikor a világ első tíz tőrvívója között ott voltam. A másik álmom – hogy orvos legyek – nem jött össze ugyan, de klinikán dolgoztam, a rutinmunkám (radioaktív izotópok felhasználása a diagnosztikában, a kezelésben) orvosi munka volt. Minden szempontból elégedett ember voltam. A politikával nem nagyon foglalkoztam, és hála a jó Istennek, nem is kényszerítettek rá. Én voltam a klinikának a kultúrfelelőse. Dzsesszkoncerteket szerveztem, festőket hívtam meg előadást tartani. Rajongott az egész intézet azért, amit csinálok, úgyhogy ezzel „megoldódtam”. Ráadásul lecke is volt számomra az, hogy egy év alatt abszolút favágást csináltam, és a főnök ötletét kellett megvalósítani.
– Több könyvet és tanulmányt szerzett, szerkesztett Ion Chirichuţă professzor úrral, aki a kolozsvári rákkutató intézet névadója. Milyen kapcsolatban álltak?
– Imádta a zenét, imádta a festészetet, gyönyörű saját múzeuma volt, tehát volt egy olyan kölcsönös terület, ahol már majdnem baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Ma is, ha arról beszélünk, hogy hogyan kell vezetni egy intézetet, őt idézem bárki számára: egy kollektívát, egy tudományos kutatócsoportot kemény kézzel kell vezetni, és nagyon jó kapcsolatnak kell lennie a vezető és a tanuló között. Chiricuţă ténylegesen egy diktátor volt, de nem olyan szempontból, hogy nem engedett az egyéni ötleteknek. Az intézetünket rengeteg külföldi professzor látogatta meg, tudniillik a ’70–80-as években az intézetünk bemutató intézet volt Romániában. A rákkutató intézetet az egészségügyi világszervezet finanszírozásából építették fel, tehát mintaintézet volt. Chiricuţă keményen megválogatta, hogy kit vesz oda fel.
– Ha egy sugárbiológus téved, annak milyen következményei lehetnek?
Nincs az a kutató, aki ne tévedne.
Előfordult velem is. Sugárvédő anyagokkal dolgozva óriási szerencsém volt, mert abban az időben nagyon nagy fegyelmet igényelt a sugárvédő anyagok problémája. Tudniillik katonai szempontból is nagyon fontos volt az, hogy esetleges atomháború esetén hogyan védjék meg a katonákat és a civil lakosságot. Egy olyan gyógyszer, amely a sugár ártalmát csökkenti, ami a sugárbetegséget gyógyítja, rendkívül fontos volt. Tehát ez a téma katonailag is ellenőrzött volt. Meg is jártuk vele keményen. Én az idegrendszerre ható anyagokkal foglalkoztam. Nagyon kevesen foglalkoztak ezzel a vegyületcsoporttal, tehát az idegrendszert stimuláló és az idegrendszert nyugtató anyagokkal. Rengeteg új anyagot szereztem a szomszédunkban lévő ideggyógyászati intézetből. Számos új bemutatógyógyszer jelent meg. Ahogy megjelent a gyógyszer, a klinika megkapta, a barátomtól pedig hozzájutottam én. Akkor jelent meg egy antidepresszáns, Antideprin volt a neve, Imipromin az eredeti neve. Én azt a gyógyszert kipróbáltam egereken – ezek klasszikus próbakísérletek. Tehát meghatározod a toxikus dózisát az anyagnak, és a toxikus dózisnál kisebb mennyiséget adsz be az egereknek. Utána besugárzol egy halálos dózist. A kontrollcsoport természetesen ott van, beteg lesz és elpusztul két hét alatt. A kezelt csoport szintén beteg lesz, de nem olyan súlyos a betegség, és egy bizonyos számú – mondjuk százból ötven – egér meggyógyul. Tehát 50 százalékos a védőhatás. Ennél az anyagnál az első kísérleteknél körülbelül 60–70 százalékos védőhatást kaptam. Ez persze nagy szó volt! A főnököm abban a pillanatban hívta az újságírókat, nagydobra verte, hogy mi felfedeztünk egy új sugárvédő anyagot, ami 60 százalékban védi az állatokat a pusztulástól. Megjelent a rádióban, sajtóban, de aztán megjelent a katonaság is, ne mondjam kik, és jól lekapták a főnökömet, hogy az ilyen dolgokat azonnal be kell jelenteni nekik! A további kísérleteket már úgy folytattam, hogy közösen csináltuk a bukaresti sugárbiológiai intézettel, amit a katonaság vezetett.
– Szakértőként hogyan élte meg a csernobili katasztrófát?
Csernobillal kapcsolatban nem volt szükség a Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratórium közvetlen közbelépésére. Tudniillik a sugáregészségügyi intézet foglalkozik ezzel – tehát a levegő, a vizek, az élelmiszerek szennyeződésével. Mi közvetetten értük meg Csernobilt. Nagyon sok ember jelentkezett nálunk a radioaktív jódnak a pajzsmirigyben való felhalmozódásának problémájával. Mi annyit csináltunk, hogy elvégeztük ezeket a jódfelhalmozódási méréseket, de nem foglalkoztunk a lakosság sugárterhelésével. Ezen kívül felvilágosítást nyújtottunk az embereknek. Megtörtént a csernobili robbanás, megtörtént a felhő kimosása eső és egyebek révén, tehát rengeteg radioaktív cézium, stroncium hullott ki a növényekre, azokat megették az állatok, aztán ezen az „útvonalon” bekerült a mi szervezetünkbe. Felhívtuk a lakosság figyelmét arra, hogy hogyan lehet a kálium jodid pasztillákat használni, meddig lehet használni, meddig érvényesek. Effektíve csak tanácsokkal és pajzsmirigy-jódfelhalmozódási mérésekkel kapcsolódtunk Csernobilhoz.
– Sugárbiológusként számos elismerésben részesült. Nyugdíjba vonulásának évében, 1998-ban az MTA külső tagjának választották. Melyik elismerést tartja pályafutása megkoronázásának?
– Mindenféleképpen az MTA azon határozatát, amely alapján felvettek a külső tagok közé. Egyáltalán nem számítottam erre. Eszembe sem jutott, hogy én az MTA tagja lehessek. Azt hiszem, egyedüli vagyok az MTA történetében, aki levélben nagyon finoman megmagyaráztam, hogy a magyarországi országos intézet három igazgatója közül – akiktől tanultam – egyik sem akadémikus, így aztán hogyan lehetnék én az? Erre azt a választ kaptam, hogy a munkásságom alapján elértem a küszöböt.
A munkásságot úgy értékelik, hogy megnézik kik idéztek az irodalomban, és hogy a tudományos dolgozataid milyen impakt-faktorral rendelkeznek. Azt hiszem 50-es impakt-faktor a határ, nekem ez megvan, és az MTA biológiai osztályának akkori főnöke, Szabó István Mihály és az itteni egyetem professzora, Kiss István javasolt a kitüntetésre. Megnyugtattak, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom, mert elértem a küszöböt, és megérdemlem ezt a kitüntetést. Óriási megtisztelés, és magasan ezt tartom tudományos pályafutásom megkoronázásának. Bár a vívásban a világ legjobb 10 embere között voltam, tudományos téren pedig távolról sem vagyok a világ legjobb ezer sugárbiológusa között, az én számomra mégis ez a legnagyobb megtiszteltetés.
– Nyugdíjba vonulása után is tevékeny személy – például az Erdélyi Múzeum-Egyesület berkeiben. Mivel foglalkozik a visszavonult Uray Zoltán?
– Az EME közvetlenül a ’89-es események után alakult meg, és az volt a célja, hogy az erdélyi magyar tudományosságot megfelelő rangjára emeljük. Tudományos gyűléseket szerveztünk, megszerveztük a szakosztályokat. Ezek mellett népszerűsítő előadásokat tartottunk magyar nyelven. Magyar nyelven akartunk tudományos dolgozatokat írni, magyar nyelven tudományos könyveket kiadni. Ebben a mozgalomban én immár 22 éve aktívan részt veszek. Az EME természettudományi szakosztályának 8 évig voltam az elnöke, és körülbelül 12 évig vezetőségi tagja magának a mozgalomnak. Úgyhogy szívvel lélekkel ott voltam az elmúlt 22 évben, és megtettem mindent, ami emberileg megtehető, hogy a magyar tudományosságot magas színvonalon reprezentáljuk. Emellett tagja vagyok a Kolozsvári Akadémiai Bizottságnak (KAB), ahol vezetem a sugárbiológiai munkarészleget. Igyekszem a munkámat úgy végezni, hogy minden évben egy-két nagyon jelentős magyar tudóst meghívjunk, hogy tanuljunk tőlük tudományművelést, színvonalat és kapcsolatokat építsünk ki velük.
– Hobbijai között szerepel a zene is.
– Minden embernek a szakmája mellett van egy hobbija. Az egyik osztálytársam, jó barátom György Zsolt bevezetett a zene világába. Románia egyik legnevesebb dzsesszkommentátora és -zongoristája volt. Zsolt majdnem minden vasárnap jött a legújabb lemezeivel és magyarázta, bemutatta őket. És megszerettem a dzsessz-zenét. Nekem is körülbelül 150–200 lemezem van. Amikor egy kicsi időm, alkalmam van, felteszek egy lemezt, meghallgatom, vagy a barátaimmal meghallgatjuk.
A zene mellett a festészet is nagyon közel áll hozzám. Valahogy úgy alakult, hogy az Onkológiai Intézetben elég kevesen voltunk magyarok. És a magyar művészek – színészek, festők, grafikusok – engem hívtak fel, ha gondjuk volt, hogy „Zoli, tudsz segíteni?” Persze, hogy segítettem. Így aztán baráti kapcsolatom alakult ki a művészekkel. Gy. Szabóval, Benével nagyon jó barát lettem. Ez a barátság oda vezetett, hogy elhívtam őket egy-egy előadást tartani az onkológiára. És ma is, amikor lehet, elmegyünk kiállításokra. A könyvespolc alsó szintje csak művészeti albumokkal van tele.
– Sok-sok érem és jeles tudományos eredmény mellett tartalmaz-e a 80 év valami olyant, ami jelentősen befolyásolta az életútját és utólag másképpen döntene?
– Megismételném azt a mondatomat, hogy úgy érzem, a nagyon szerencsés emberek közé tartozom. A vívás által elértem azt, hogy bejárhattam Európát; azt a sportot, amit szerettem, magas színvonalon űztem; szakmailag is meg vagyok elégedve azzal, hogy idekerültem – igaz, szerencsés körülmények között jutottam el a sugárbiológiához. De itt is ismertté váltam, és boldog embernek nevezhetem magam.
KOVÁCS HONT IMRE
Szabadság (Kolozsvár)

Hende Csaba volt az Aradi Magyar Napok megnyitójának ünnepi meghívottja
Hende Csaba honvédelmi miniszter volt az ünnepi meghívottja az Aradi Magyar Napoknak, amely vasárnap vette kezdetét a vértanúk emlékére rendezett idei rendezvénysorozat keretében. A belvárosi református templomban tartott nyitó istentiszteleten Kerekes József nagyváradi rogériuszi református lelkész hirdetett igét. Baracsi Levente aradi lelkész köszöntötte a vendégeket, így a magyar honvédelmi minisztert, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzult, Sándor Mátyás bukaresti magyar katonai attasét. A Nyugati Jelen című aradi lap internetes honlapján beszámolt arról, hogy az évfordulós ünnepségsorozatot megnyitó beszédében Bognár Levente alpolgármester felelevenítette a tizenhárom aradi vértanú emlékét. „E felemelő pillanatokban értékeinket is felmutathatjuk, ezek adják a lelkierőt ahhoz a harchoz, melyet majd egy évszázada folytatunk megmaradásunkért” – mondta a tisztségviselő. Hende Csaba beszédében hangsúlyozta: mi, magyarok, bárhol is élünk, mind összetartozunk. A vértanúkra utalva kifejtette: áldozatuk ugyan drámai, megrázó és tragikus volt, de nem értelmetlen, mert az ügy, amiért vállalták az életveszélyt és a halált, végül győzött. Mindig voltak ugyanis olyanok – folytatta gondolatmenetét -, akik nyomukba léptek, és hűek maradtak az eszméhez. Így fogalmazott: a jövőnk nem a múltunkból lesz, hanem belőlünk, ha meg is csináljuk azt, amit elterveztünk. A miniszter megállapította: az Európai Unió lehetővé teszi az együttműködést, a közös cselekvést. Hosszú ideig a határokon átnyúló utak nem vezettek sehova – tette hozzá -, most azonban eljött az idő a változtatásra, sőt a változások közepette vagyunk. Újra kell szőni a kapcsolatokat – mondta Hende Csaba. A mi nemzedékünknek jutott az a feladat – hangsúlyozta -, hogy kiegyenesítsük azt, amit a történelem összekuszált. Király András romániai oktatási államtitkár felelevenítette az Aradi Magyar Napok történetét. Az első ilyen rendezvénysorozatot 1999-ben, a vértanúk kivégzésének 150. évfordulójára tartották, mert úgy érezték: Arad magyarságának joga is, kötelessége is megemlékezni október 6-ról. A nap egyik érdekes színfoltja volt Göncz József és Bognár Béla Szép Arad vármegyénk. Frumosul nostru judet Arad. Unser schönes Komitat Arad című, háromnyelvű könyvének bemutatása. A két soproni szerző a régi Aradot ábrázoló számos képeslapot talált, amelyeken ma már nem látható helyeket is megörökítettek. De nemcsak Arad, hanem a környék, Borosjenő, Lippa, Apatelek, Berzava, Pécska, Csermő, Tornya, Vinga és sok más helység is szerepel néhány képeslappal a nagyszerű kivitelezésben megjelent kötetben.
MTI
Erdély.ma

Markó: a népszámlálás eredményeitől függ számos alapvető kisebbségi jog is
A romániai magyar közösség valós létszámától függ több olyan alapvető jog is, amely az anyanyelvhasználathoz kapcsolódik – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes a hétvégén Marosvásárhelyen tartott kerekasztal-beszélgetésen.
A Kós Károly Akadémia Alapítvány és az Erdélyi Magyar Televízió szervezésében rendezett beszélgetésen a közelgő romániai népszámlálás volt az egyik fő téma. A népszámlálás eredménye rendkívül fontos az erdélyi magyarság közérzete szempontjából, de ennek jelképes üzenetén túl, konkrét jogi tétje is van – hangsúlyozta a politikus, aki szerint a magyar közösség valós létszámától függ több, az anyanyelvhasználathoz kapcsolódó alapvető jog is.
A miniszterelnök-helyettes, aki a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke is, kifejtette: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az előző népszámlálásokhoz képest lényegesen nagyobb és átfogóbb mozgósító kampányt indított, amelynek célja, hogy mindenki bátran vállalja nemzeti hovatartozását. Markó Béla a magyarság létszámával kapcsolatosan emlékeztetett az anyanyelvhasználattal kapcsolatos húsz százalékos küszöbre, amelyet az RMDSZ-nek hosszas politikai küzdelmek nyomán sikerült elérnie 1999-ben. Ennek értelmében, azokon a településeken, ahol a magyarság aránya eléri a 20 százalékot, kötelező módon biztosítani kell a magyar nyelv használatát a közintézményekben, a közigazgatásban. A törvény ezt nem zárja ki a 20 százalék alatti népességarány esetében sem, de ez már a helyi önkormányzat döntésén múlik. Ennek kapcsán bejelentette: az RMDSZ azt a célt is megfogalmazta, hogy a nyelvhasználati küszöböt 10 százalékra csökkentsék. Székely István politológus előadásában rámutatott, hogy amióta Románia az Európai Unió tagja, bizonyos játékszabályokat be kell tartania. Felhívta a figyelmet, hogy minden kérdezőbiztosnál van magyar űrlap ott, ahol a magyarság aránya eléri a 20 százalékot. Ez internetről is letölthető (www.nepszamlalas.ro), a honlapról az érdeklődő mindent információt megkaphat.
Székely István szerint az erdélyi magyarság demográfiai tendenciái általánosságban pozitívak, szemben a román nemzetiségűek negatív mutatóival. A szakember rámutatott: a 2007-es európai uniós csatlakozást követően megugrott a roniaiak külföldi munkavállalása, ebben a folyamatban azonban a romániai magyarok kis hányadot képviselnek. Mindez arra enged következtetni, hogy – bár abszolút számokban lesz csökkenés-, az erdélyi magyar közösség az országon belül tartani tudja eddigi számarányát – tette hozzá.
Hangsúlyozta: a népszámlálás során kétszintű kódolással összesítik az eredményeket: azok, akik székelynek vagy „ungurnak” vallották magukat, azokat a második kódolásnál mind magyaroknak nyilvánítják. A csángók esetében ezt nehezebb lenne elérni, ezért aki csángónak vallja magát, az „egyéb” rovatba kerül.
MTI
Erdély.ma

Felhívás a külföldön élő, magyar nemzetiségű, román állampolgárok számára
Kedves honfitársunk, erdélyi magyarok!
2011. október 20–31. között népszámlálás lesz Romániában, amelynek során minden román állampolgársággal rendelkező személyt összeírnak. Számunkra, erdélyi magyarok számára különösen fontos ez a népszámlálás. Mindannyiunkat foglalkoztat: hány magyar él Erdélyben? Csökkent vagy nőtt a magyarok száma? Változott-e a magyarok aránya? A népszámlálás az elkövetkező tíz évre meghatározza a magyar nyelv használatának, iskoláink, egyetemeink, egyházaink, kulturális intézményeink sorsát. Nem csak jövőbeli lehetőségeink, hanem önbecsülésünk is függ ettől.
A külföldön élőket a népszámlálás során két csoportra osztják: tartósan, illetve ideiglenesen külföldön élők. Fontos tudni, hogy Románia lakosságába csak azok számítanak bele, akik az ideiglenesen külföldön élők csoportjába lesznek besorolva. A szabályozás értelmében minden olyan román állampolgár, aki az elmúlt 12 hónapban hosszabb-rövidebb időt töltött Erdélyben, az ideiglenesen külföldön élők csoportjába kerül, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e érvényes romániai lakcímmel vagy személyazonossági okmánnyal.
A külföldön élő állampolgárokat az Erdélyben élő családtagjai vagy – bejelentett lakhely megléte esetében – a szomszédok, a házmester információi alapján írják össze. Az adatok közül a legfontosabb a személyi szám ismerete, ezért jó, ha az otthon élők rendelkeznek egy olyan dokumentum fénymásolatával, amelyen ez megtalálható (anyakönyvi kivonat, útlevél, személyazonossági igazolvány). Amennyiben valamelyik külföldön tartózkodó vagy ott élő családtag személyi számát nem tudjuk, a népszámlálási biztosok ennek hiányában is kötelesek felvenni az ő adatait.
A népszámlálás módszertana szerint a nemzetiség, az anyanyelv és a vallás olyan személyes adat, amelyről csak a kérdezett saját maga vagy valamely családtagja nyilatkozhat. Azon személyek esetében, akik adatait nem valamely családtag, hanem a szomszéd, a házmester, vagy más személy nyilatkozata alapján veszik fel, a nemzetiség, az anyanyelv és a vallás mező nem kerül kitöltésre. Ezért fontos, hogy a külföldön tartózkodó személyről lehetőleg családtagjai nyilatkozzanak. A családtagnak számító rokonsági fokot a népszámlálás módszertana nem határozza meg. A népszámlálás során ügyeljünk arra, hogy minden esetben csak magyar nemzetiséget és anyanyelvet, valamint a megfelelő felekezeti hovatartozást regisztrálják, ideiglenesen távol levő személyként, a P (persoane), és G (gospodărie) űrlapon!
szatmar.ro
Erdély.ma

Népszámlálási trükkök
A küszöbön álló népszámlálás demográfiai, társadalomátalakulási "környezetét", de az október 20-án kezdődő folyamat néhány mögöttesét is körüljárta az elmúlt hét végén Sepsiszentgyörgyön rendezett Népszámlálás 2011 elnevezésű konferencia.
Az Erdélyi Magyar Ifjak és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett tanácskozáson Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese, a szövetség első számú "népszámlálója" több fontos részletkérdésre hívta fel a figyelmet. Az uniós statisztikák szerint ugyan csak 1,8 millió román állampolgár tartózkodik életvitelszerűen az ország határain kívül, a külföldön élők reális száma azonban a 4,3 millióhoz közelít. Ez a munkaügyi miniszter által is visszaigazolt állapot viszont annak veszélyét vetíti előre, hogy a népszámlálás jóval húszmillió alá csökkent romániai lélekszámot regisztrál. A népességcsökkenés pedig kevesebb európai parlamenti helyet jelent, illetve a jelenleginél jóval kevesebb uniós pénzt. A helyzeten a jelek szerint úgy próbálnak kozmetikázni a romániai felelős szervek, hogy arra biztatják a polgárokat: azokat a külföldön élő rokonaikat, akik az elmúlt tizenkét hónap folyamán hazalátogattak, diktálják be itthon élőkként a kérdezőbiztosoknak. Székely szerint az elvándorlás jóval kevésbé befolyásolja a romániai magyarok lélekszámát, ennek ellenére mindenkinek azt ajánlja, hogy a magyarok is éljenek a központilag ajánlott módszerrel. A fokozott éberségre azért is szükség lehet, mert a népszámlálási ívek az indokoltnál jóval bonyolultabbak, és míg a tartósan külföldön élők ügyét egyetlen íven "le lehet rendezni", addig az itthon élőkkel kapcsolatban több íven át terjedő kérdéssorozatra kell válaszolni – amit esetleg szívesen megspórolna a számlálóbiztos. 
Elsősorban nem háromszéki jelentőségű, de korántsem elhanyagolható az egyetemi központokban élők esete. Az előírások szerint ugyanis az egyetemre, főiskolára járókat az egyetemi központokban kell nyilvántartásba venni. Ismerve azonban a gyakorlatot, miszerint a főiskolások többsége félhivatalosan vagy teljesen "feketén" lakik tanulmányai helyszínén – Kolozsváron közel húszezerre tehető a magyar egyetemisták száma –, sokan egyenesen bujkálnak a hasonló hivatalos számbavétel elől. Ezért a magyar szervezetek arra készülnek, hogy esetleg népszámlálási központok létesítésével tennék könnyebbé az egyetemisták megszámlálását, illetve felszólítják a szülőket, nagyszülőket arra, hogy diktálják be a számlálóbiztosoknak a diák státusban távol lévő fiatalokat is. Az esetleges kettősségeket a személyi szám alapján az adatfeldolgozás során amúgy is kiszűri a központi statisztikai rendszer. A kolozsvári magyarság arányának húsz százalékra való feltornászása az egyetemisták nélkül elképzelhetetlen – jelentette ki Székely István.
 Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhely: MOGYE-tüntetés helyett október 6-i megemlékezés
Némileg csalódott a marosvásárhelyi magyar politikusokban Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára, aki az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közös sajtótájékoztatóján értesült a jelenlévők döntéséről, miszerint október 6-án nem szerveznek tüntetést a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatáért.
Ádám, aki a sajtóértekezlet közben hívatlanul állított be az RMDSZ Dózsa György utcai székházában, arra szerette volna rávenni a három magyar politikai alakulatot, hogy az október 6-ára bejelentett közös megemlékezést egyben tüntető megmozdulásnak is szánják. Csütörtökön 17 órától, a Székely Vértanúk oszlopánál a három párt az aradi tábornokokra és a vásárhelyi Postaréten kivégzett hősökre kíván emlékezni.
RMDSZ: rendeződnek a dolgok
„Még az autonomista párt is kihátrált az akcióból” – jegyezte meg keserű szájízzel a politikusok sajtótájékoztatója után Ádám Valérián, aki elmondása szerint a leginkább a Tőkés László által fémjelzett alakulatban csalódott.
A politikai vezetőknek nem csak az RMOGYKE kérése, hanem a szervezet két, orvosi ruhába beöltözött tagjának megjelenése sem jött kapóra. Arckifejezéseikből ítélve Ádám a lehető legrosszabbkor és a számukra lehető legkényelmetlenebb kéréssel toppant be.
A RMOGYKE titkára elképzelésében a postaréti gyülekező kiváló alkalom lett volna az orvosi egyetemem uralkodó magyarellenesség ügyében állást foglalni. A közös rendezvény RMDSZ-es szervezői, Benedek István városi elnök valamint Csegzi Sándor alpolgármester meggyőződésüknek adtak hangot, miszerint október 6-ig rendeződik a MOGYE magyar tagozatának ügye.
„Nincs szükség semmiféle utcai tüntetésre. A magyar tagozat kérdése már meghaladja az egyetem diákságát meg tanári gárdáját, a politikusoknak kell rendezni” – vélekedett Benedek. Csegzi hozzátette: biztos értesülései szerint a kérdést magas szinten, a kormánykoalícióban, az új oktatási törvény szellemében intézik.
A kihátrálással vádolt EMNT utólag egy homályosan megfogalmazott közleményben jelezte, hogy valamelyest mégiscsak felkarolja a RMOGYKE törekvéseit. „Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetének kezdeményezésére az RMDSZ-szel és az MPP-vel közös megemlékezést tart Marosvásárhely magyarsága október 6-án, csütörtökön 17 órakor a Postaréten, a Székely Vértanúk emlékművénél. Hirdetjük, hogy Ne legyen vértanú a magyar orvosképzés! Üdvözöljük az RMDSZ és az MPP helyi vezetőinek a döntését, hogy közösen emlékezzünk meg a 13 aradi és a 4 székely vértanúról, így egységet és erőt felmutatva gyűlünk össze és adunk hangot a magyar orvosképzés ellehetetlenítése elleni tiltakozásunknak” – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatban.
Egyedi és egyszeri összefogás
A csütörtökre hirdetett hárompárti összefogás egyedi, azonban egyszeri is. Mindhárom alakulat jelezni szeretné, hogy legalább a történelem és a hősök iránti tiszteletből képes összefogni és egyformán gondolkodni. „Politikailag sok mindenben különbözünk, de közös történelmünk még mindig összeköt. Legalább a megemlékezésen álljunk egymáshoz közelebb” – fejtette ki László György, az MPP megyei elnöke.
A polgári vezető egyébként borúlátónak bizonyult a további együttműködést illetően. Erre Benedek István bejelentése is rászolgált; az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke szerint az októberi megemlékezés utáni héten a szervezet megnevezi saját polgármester-jelöltjét. Egy ilyen lépés kizárná a jövő évi összefogást, ugyanis mind az EMNT, mind az MPP csakis egy közös jelölt támogatását vállalja fel, és nem hajlandó felsorakozni egy, az RMDSZ által nevesített „pártkatona” mögé.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Elkezdődött a 9. Nemzetiségi Színházi Kollokvium Gyergyóban
Több mint hatszáz színházi szakembert felvonultató, tíznapos színházi fesztivál kezdődött Gyergyószentmiklóson pénteken.
A seregszemlét, amelynek házigazdája a Figura Stúdió Színház, idéntől kiemelt fontosságú kulturális rendezvényként kezeli az eddigi főtámogató – Románia kormánya Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala – mellett a Román Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, valamint a Hargita Megyei Tanács. „Ha csak annyi történne a kollokvium alatt, hogy két színházi szakember találkozik és elbeszélget, akkor is megéri hasonló rendezvényeket szervezni” – hangsúlyozta Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala államtitkára, kifejtve, hogy a hivatalnak két „gyermeke” van, a Nemzetiségi Színházi Kollokvium, illetve az Interetnikus Színházi Fesztivál.
Mint mondta, mindkettő olyan fóruma a kisebbségi színházaknak, amely egyrészt teret nyújt megismerni egymás munkáját, másrészt a közönség számára is lehetőség egyszerre látni mindezt. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke a Székelyföld értékes rendezvényének nevezte a kollokviumot. A rendezvény célja a magyar nyelv és identitástudat megőrzése a magyar nyelvű színjátszás megerősítésével, a nemzetiségi, nyelvi és kulturális sokszínűség hangsúlyozása, valamint a nézők befogadói készségének finomítása a kisebbségi kultúrák iránt. A fesztivál programjában 23 színházi előadás, koncertek, műhelymunkák, színháztudományi előadások, kerekasztal a Kárpát-medencei magyar színházak együttműködéséről, felolvasószínház, könyvvásár szerepel.
Jánossy Alíz
Krónika (Kolozsvár)

Bábszínház-találkozó Szentgyörgyön
Gyerekfőváros lesz egy hétre Sepsiszentgyörgy. A Cimborák 3 – Erdélyi Magyar Bábostalálkozót a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezi október 2–9. között.
Egy hét alatt 12 társulat, két egyéni előadó 25 előadást mutat be, a becslések szerint mintegy ezer gyerek tekinti meg az előadásokat, amelyeket délután szakmai megbeszélések követnek. A Romániai Magyar Bábostalálkozót 1999 és 2005 között Kolozsváron szervezték, a nagyszabású rendezvény keretében a romániai magyar bábosok találkozhattak, és képet alkothattak egymás szakmai fejlődéséről. Az erdélyi magyar bábosvilág egyetlen fórumaként működő rendezvény megszűnt, majd 2009-ben a Tamási Áron Színház Bábtagozata vállalta fel és élesztette újjá a kezdeményezést. Nagy Kopeczky Kálmán, a Cimborák társulat művészeti vezetője megfogalmazta, a találkozó célja lehetőséget kínálni az erdélyi magyar bábosszakmának a tapasztalatcserére, egymás munkájának a megismerésére, megmérettetésére, szakmai fejlődésük elősegítésére.
Meghívták a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem frissen induló és mesteriző báb szakos hallgatóit is, akiknek így lehetőségük nyílik a bemutatkozásra és a tapasztalatszerzésre. Az előadásokat Sepsiszentgyörgyön, a házigazda bábszínház stúdiótermében, a Tamási Áron Színház nagytermében, a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében, valamint kézdiszéki, orbaiszéki művelődési házakban mutatják be. A találkozó tegnap a házigazda társulat Ilók és Mihók című produkciójával kezdődött. A 25 előadás között van népmese, bábszínpadra írt kortárs mű, a hagyományos kesztyűs és marionettbábok mellett maszkos játékot is láthatnak a gyerekek és felnőttek.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Az Aradi Magyar Napok megnyitója
Kiegyenesíteni, amit a történelem összekuszált
Jeles vendégek és számos – nem csak református – érdeklődő jelenlétében zajlott ma délelőtt az arad-belvárosi református templomban, október 6. előestéjén az Aradi Magyar Napok ünnepélyes megnyitója.
Az istentiszteleten igét hirdetett Kerekes József nagyvárad-rogériuszi lelkipásztor, majd Baracsi Levente aradi lelkész köszöntötte a vendégeket: dr. Hende Csaba magyar honvédelmi minisztert, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzult, Sándor Mátyás bukaresti magyar katonai attasét, a bemutatásra kerülő könyv két szerzőjét, Göncz Józsefet és Bognár Bélát, valamint az aradi Király András oktatási államtitkárt, Horváth Levente alprefektust, Faragó Péter parlamenti képviselőt, Bognár Levente aradi alpolgármestert, az RMDSZ Arad megyei elnökét.
Megnyitó beszédében Bognár Levente az Aradi Magyar Napok kapcsán a 13 vértanúra utalt, akikre a napokban emlékezünk, s e felemelő pillanatokban értékeinket is felmutathatjuk. Ezek adják a lelkierőt ahhoz a harchoz, hangsúlyozta, amelyek majd egy évszázada folytatunk megmaradásunkért.
Dr. Hende Csaba a saját mappáján és az asztalon elhelyezett virágvázán lévő magyar címer látványából kiindulva fogalmazta meg, hogy mi, magyarok, bárhol is élnénk, mind összetartozunk. A vértanúkra utalva kifejtette: áldozatuk ugyan drámai, megrázó és tragikus volt, de nem értelmetlen, mert az ügy, amiért vállalták az életveszélyt és a halált, végül győzött, mert mindig voltak, akik nyomukba léptek, és hűek maradtak az eszméhez. A bemutatandó könyvről (amelyhez ő írt előszót) elmondta: képeslapokból rögzíti a mi Aradunkat, pompás épületeket és tisztességes kunyhókat, azt a munkát, amely a várost, az együtt élő nemzetek munkájával, felvirágoztatta. Végül kiemelte: a jövőnk nem a múltunkból lesz, hanem belőlünk, ha meg is csináljuk azt, amit elterveztünk. Az EU lehetővé teszi az együttműködést, a közös cselekvést, ami mindannyiunk közös érdeke. Hosszú ideig a határokon átnyúló utak nem vezettek sehova, most eljött az idő a változtatásra, sőt a változások közepette vagyunk. Újra kell szőni a kapcsolatokat, mondta, és nagyra értékelte e törekvésben az aradi polgármester, a megyei tanács, a román kormány erőfeszítéseit. A mi nemzedékünknek jutott az a feladat, mondta befejezésként, hogy kiegyenesítsük azt, amit a történelem összekuszált.
Ujj János történész az Arad vármegyénk. Frumosul nostru judeţ Arad. Unser schönes Komitat Arad c. háromnyelvű könyvről beszélt, amelynek szövegét ő fordította román nyelvre. A két soproni szerző egykori képeslapokból összeállított munkájában, vallotta be, több, általa eddig ismeretlen, a régi Aradot ábrázoló képeslapot talált, amelyeket olyan helyeket is megörökítettek, amelyek ma már nem láthatók. De nemcsak Arad, hanem a környék, Borosjenő, Lippa, Apatelek, Berzava, Pécska, Csermő, Tornya, Vinga és sok más helység is szerepel néhány képeslappal a nagyszerű kivitelezésben megjelent kötetben.
A két szerző a kötet keletkezéstörténetéről szólt. Bognár Béla negyven éve gyűjti a képeslapokat, s pár éve arra gondolt: a ritkaságokat másokkal is meg kellene ismertetni. Ebben talált partnerre Göncz Józsefben, így születtek meg az első kötetek, a Biharországról és Krassó-Szörényről szólók. A harmadikat Aradnak szentelték, a negyedik a temesvári lesz.
Baracsiné Dávid Zsuzsa aradi tiszteletes a magyarországi vendégeknek és Ujj Jánosnak az esemény tiszteletére emlékérmet nyújtott át, amelynek egyik oldalán a református templom látható, a másik oldalán egy ószövetségi idézet van: Mindeddig megsegített minket az Úr.
A rendezvény szónokainak sorát Király András zárta. Felelevenítette az Aradi Magyar Napok kezdetének történetét – 1999, a vértanúk kivégzése 150. évfordulójára rendezték az elsőt, mert úgy érezték: Arad magyarságának joga is, kötelessége is megemlékezni október 6-ról. Az első rendezvény egybeesett a Szabadság-szobor kiszabadításával. A szónok az istentiszteleti igehirdető és a honvédelmi miniszter egy-egy gondolatához kapcsolódva kifejtette: sokszor az érzelem diktálta, mit kell tenni, s azt az értelem erejével valósították meg. Végül Leiningen tábornokot idézve (a fények lassan kihunynak, csak a csillagok fénye marad), így fejezte be: ezek a csillagok vezéreljenek bennünket az értelem és az érzelem útján.
A Himnusz eléneklése után a szerzők dedikálták könyvüket, a Jelen Házban pedig állófogadásra került sor. 
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Tanulmányok a magyar-román kapcsolattörténetről és identitásról
Megközelítések – Tanulmányok a magyar-román (román-magyar) kapcsolattörténetről és identitásról címmel mutatták be Borsi-Kálmán Béla történész, egyetemi tanár kötetét – amely a Lucidus Kiadó Kisebbségkutatás Könyvek sorozatában jelent meg – a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Borsi-Kálmán Béla elmondta az MTI-nek, hogy egész életében a magyar-román-francia viszonnyal, a magyar és a román nemzettudat konfliktusos ága-bogaival, kölcsönös összefüggéseivel foglalkozott. A magyar nemzetfogalom tisztázását tartja fontosnak, és elemzi a román történelmi elhallgatásokat is, kutatásait pedig francia „tükörbe" helyezi.
Legújabb kötete három témakört ölel fel: a szerző vizsgálja, hogy a Kossuth-emigráció Havasalföldre került tagjai hogyan látták a román nemzeti törekvéseket, elemzi, hogy mi a különbség a magyar és a román nemzetstratégiai és érdekérvényesítési törekvések között, valamint újragondolja a magyar nemzettipológia új szempontjait.
Borsi-Kálmán Bélát meglepte kutatásai közben, amikor rátalált arra az adatra, hogy a Bánság központjában, Temesváron az 1850-es évekbeli 8-9 százalékról 1910-re a magyarság arányszáma 50 százalék fölé emelkedett. „Kiderült, hogy az emberek számára vonzó volt a civilizálódással egybekötött iparosodás, urbanizáció, és ennek akkora volt a dinamikája, hogy spontán asszimilációs hajlamot váltott ki az ott élő szerbek, németek, zsidók körében, de ez kevésbé hatott a románokra. Ennek hátterében a magyar nemesi típusú társadalomfejlődés rejtett törvényszerűségei állnak" – fejtette ki.
Cholnoky Győző, a kiadó vezetője azt írta a Megközelítések című kötet elé, hogy „a szerző az ELTE egyetemi tanára, a magyar-román kapcsolattörténet legkiválóbb kutatója, tanulmánykötetében a Kossuth-emigráció román társadalomképétől a Trianon előtti román és magyar nemzetpolitika eltéréseinek felkutatásáig, a román-magyar párbeszéd reális feltételeinek elemzéséig veszi végig a kapcsolatok alakulását."
Az egyik korábbi kötetnek kritikusa pedig kiemelte, hogy a szerző legmarkánsabb és – román-magyar vonatkozásban – legmeglepőbb képessége az empátia. Szinte belebújik a megérteni próbált történeti személyiség bőrébe, újraéli a kort, rekonstruálja mindazokat a körülményeket, amelyek a szereplőket mozgatják. A szerző nem ítélkezni akar hősei fölött, megérteni akarja őket – írta Bíró Béla. Borsi-Kálmán Béla 1948-ban született a Szatmár megyei Csengerbagoson, 1962-ben, 14 évesen Szinérváraljáról került szüleivel Magyarországra. Az áttelepülés számára nem jelentett teljes szakítást, magával hozta a családi örökséget, a román kulturális értékek, a román nyelv, az észak-erdélyi románság, a máramarosi magyar zsidóság ismeretét, a románok, a zsidók és a svábok iránti empátiát – jegyezte meg.
Középiskoláit a szatmárnémeti kollégiumban kezdte, majd Sárospatakon és a budapesti Eötvös Collegiumban folytatta. Számtalan tanulmányt publikált itthon és külföldön, a Megközelítések a kilencedik kötete, de műfordításokat is készített a román irodalomból. Az Aranycsapat és kapitánya címmel pedig Puskás Ferenc életpályáját írta meg. Diplomáciai szolgálatban volt a magyar nagykövetségen Bukarestben 1990 és 1995 között, majd Párizsban 1999 és 2003 között. Borsi-Kálmán Béla elárulta az MTI-nek, hogy újabb diplomáciai megbízást kapott és Párizsban teljesít majd szolgálatot a magyar nagykövetségen.
MTI
Erdély.ma

Tanévnyitó magyar nyelven
Nem lesz lemondás és főhajtás, kiállnak az anyanyelvi oktatás mellett, s reményeik szerint a diákság is felzárkózik a tantestület mögé – hangzott el tegnap a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanévnyitóján, amelyet hosszú évek után külön szerveztek meg a torzóban maradt magyar tagozat számára.
Pontosabban a részben magyarul tanuló diákoknak, mivel az egyetem román többségű szenátusa a februárban életbe lépett oktatási törvény vonatkozó előírásai ellenére sem szavazta meg, hogy önálló főintézményekbe, karba szerveződjön a magyar oktatás. Ami megállíthatta volna a magyar tagozat elsorvasztását, s lehetővé tette volna, hogy a hallgatók külön csoportokra osztva a gyakorlati órákon is magyarul, illetve két nyelven tanuljanak, a tanári kar pedig önállóan döntsön a magyar nyelvű oktatás kérdéseiben. Mivel ez nem valósult meg, a magyar oktatók úgy döntöttek, hogy nem fogják a multikulturalitást dicsérni a Kultúrpalotában zajló hivatalos megnyitón.
A MOGYE 2-es számú előadótermét megtöltő és a lépcsőkre, folyosóra szorult sok száz diák mellett a tanárok is szép számban vettek részt a rendkívüli évnyitón, bár volt, aki szándékosan nem ment el, másokat pedig állítólag megfenyegettek. A népes részvétel viszont azt jelezte, hogy valami elkezdődött, hogy történelmet írtak tegnap az egyetemen.
A szenátus magyar tagjai minden tőlük telhető lépést megtettek, hogy a törvényes és demokratikus eszközöket kihasználják, de a jogsértést nem sikerült orvosolni. A segítséget ezentúl azoktól várják, akik a törvényt meghozták, s a betartását kellene biztosítsák – mondta dr. Nagy Örs egyetemi tanár, rektorhelyettes, aki arra intette a jelenlevőket, hogy a harcot nem az utcán és nem extrém lépésekkel kell megvívni. Ezt húzta alá dr. Szabó Béla professzor, az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese. Bár született egy európai szellemű törvény, az csak papíron létezik, holott a jelentősége attól függ, hogy milyen mértékben tartják be. Sajnos, akik elfogadták a törvényt és tehetnének azért, hogy megvalósuljon, a számukra fönntartott hely üresen maradt – jegyezte meg a dékánhelyettes, majd hozzátette, hogy a felmérések nyomán egy kezén is meg tudná számolni, hogy hány diák van, aki nem akarná magyarul tanulni a gyakorlatot is. Kedvező változást jelent, hogy a történtek összekovácsolták a magyar tantestület tagjait, akik rendszeresen megbeszélik a gondokat, s korábban egyetlen megnyitón sem vettek részt olyan nagy számban, mint a tegnapin.
Az egyetem történetét dr. Sipos Emese előadótanár, a Gyógyszerészeti Kar dékánhelyettese tekintette át. Szavaiból kiderült, hogy a tanárok vállalták a gyakorlati órák magyar nyelven történő oktatását és a román szaknyelv átadását is.
Felszólalt dr. Kovács Dezső egyetemi tanár, a Fogorvosi Kar dékánhelyettese, s dr. Vass Levente miniszteri tanácsos, aki Lokodi Edit megyei tanácselnök üdvözletét tolmácsolta. Valamennyi hozzászóló a tanulásra, a minőségi munka, a tudományos kutatás fontosságára biztatta a részvevőket annak érdekében, hogy a vásárhelyi egyetem bekerülhessen az I-es fokozatú felsőoktatási intézmények közé.
A tegnapi évnyitóra olyan megalázó események után került sor, hogy a múlt csütörtökön az egyetem rektorának az utasítására a magyar tanárokat kizárták abból az előadóteremből, ahol megbeszélést akartak tartani, s a kapus csak személyes közbeavatkozás után nyitotta ki a helyiség ajtaját.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

A MOGYE rektora szerint:
"Sértő, gyerekes gesztus a magyar tagozat távolmaradása"
Nem a román vagy a magyar oktatók óhajának, hanem politikai problémának nevezte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) kialakult konfliktushelyzetet, a magyar főintézetek létrehozásának ügyét dr. Copotoiu Constantin rektor.
A Kultúrpalotában került sor tegnap délelőtt a MOGYE vezetősége által szervezett főünnepségre, amelyen dr. Copotoiu Constantin rektor, dr. Brânzaniuc Klára tudományos kutatásért felelő rektorhelyettes, dr. Nicolaescu Ioan rektorhelyettes, Niresteanu Aurel kancellár valamint Marius Pascan prefektus üdvözölte az oktatókat, hallgatókat, szülőket. A felszólalók főként a MOGYE-n zajló oktatás színvonalával, az egyetem által teremtett oktatási feltételekkel, az új fakultásokkal, a tudományos kutatás szükségességével kapcsolatos gondolataikat osztották meg a hallgatósággal. Az egyetem rektora hangsúlyozta: büszkék az itt végzett orvosokra, hiszen bárhol is dolgoznak a világon, helytállnak, szakmai tudásuk kiváló. Az angol nyelven tanuló hallgatókat is külön üdvözölte, majd beszélt az elmúlt években tett erőfeszítésekről, amelyek eredménye a fogorvosi kar számára kialakított, Románia egyik legmodernebb járóbeteg-rendelője, a tavaly felújított és felszerelt könyvtár, a pályázatoknak köszönhetően pedig anatómiai, biofizikai, kémiai laboratóriumok korszerűsítése. Marius Pascan prefektuson kívül – aki a törvényesség felügyelőjeként azt tanácsolta az egyetem vezetőségének, hogy ne válaszoljon a provokációkra, mert ez a politikusok dolga – egyetlen felszólaló sem utalt arra, hogy a MOGYE tanári karának magyar oktatói, a magyar tagozat hallgatói külön megnyitóünnepet tartanak, hiszen a mai napig sem oldódott meg a magyar főintézetek létrehozásának megakadályozása miatt hónapokkal ezelőtt kirobbant konfliktus.
"A magyar hallgatók nem akarnak csak magyarul tanulni"
Az ünnepséget követően a sajtónak nyilatkozva Copotoiu Constantin kijelentette, a magyar oktatók szombaton értesítették arról a döntésükről, hogy külön szervezik meg a tanévnyitó ünnepséget. "Nem az én dolgom, ha ők különválnak és úgy gondolják, hogy nem tartoznak a MOGYE-hoz. Gesztusuk nem dicséretre méltó, sértő az egyetem részére, meggondolatlan és gyerekes. Függetlenül attól, hogy ki mit akar, mégiscsak együtt kell haladnunk tovább, csak így vehetjük fel a versenyt a konkurenciával. Ismétlem, senki nem ellenzi az anyanyelvi oktatást, a mi esetünkben a magyar nyelvűt, de ezt átgondoltan kell csinálni, hogy a hallgatók ne kerüljenek hátrányos helyzetbe" – közölte a Népújság kérdésére a rektor. Constantin Copotoiu szerint az új tanügyi törvény cikkelyei ellentmondásosak, értelmezhetőek, és ezért nem ő a felelős, nem ő dolgozta ki a jogszabályt. "A törvényben vannak a főintézetekre vonatkozókon kívül más cikkelyek is: az egyetemi autonómiára vonatkozó 123-as, amely kimondja, hogy az egyetem választja meg a struktúráit és fejlődési irányát, és ott van a 133-as cikkely, amely szerint a tagozatokat a kari tanács javasolja és a szenátus hagyja jóvá. A mi esetünkben is a főtanszékekre vonatkozó javaslatokat az oktatói tanácsok terjesztették a szenátus elé, amely ezeket a javaslatokat szavazta meg" – tette hozzá.
Arra a felvetésre, hogy az egyetem vezetősége, a szenátus illetve a kari tanácsok esetében a román oktatók vannak többségben és így könnyen leszavaznak bármilyen, a magyar nyelvű oktatási formára vonatkozó kezdeményezést, a MOGYE rektora kifejtette, a vezetőség megválasztása a paritás elve alapján történt, a román illetve magyar oktatók számarányának függvényében. "Amikor én a MOGYE-ra kerültem, az oktatók 80%-a magyar, 20%-a román volt. Mostanra ez megváltozott, lehet, 10 év múlva 50-50 százalék lesz, vagy megfordul az arány, ki tudhatja? Ez a társadalom dinamikája, ez a realitás, nem mehetünk szembe vele. Nehéz betöltetni az oktatói állásokat, nemcsak a magyar, de a román tagozaton is, a kicsi fizetés miatt nem vonzó az egyetemi oktatói pálya". A Népújság felvetésére, hogy a szenátusban miért nem a hallgatói arányt tekintik mérvadónak, amely fele-fele képviseletet jelentene, Constantin Copotoiu helyesbített: a román-magyar hallgatók aránya nincs 50 százalék, csupán az általános orvosin, a bábaképzőben, asszisztensképzőben, és ez is csak annak köszönhető, hogy az egyetem így döntött, no meg erre vonatkozó kormányhatározat van érvényben – tette hozzá. "Hozzám, a rektori hivatalba, a vezetőséghez azzal jöttek a magyar hallgatók, hogy ők nem akarnak csak magyarul tanulni. Ezek a dolgok végül is nem az én akaratomon múlnak, hanem a politikusokén. Ez politikai ügy, nem a román illetve a magyar kollégák óhaja. Ellenben a tanügyi törvény 128-as, illetve 138-as cikkelye értelmében ha nem tartják be a törvényt, bűnügyi felelősségre vonható a dékán és a rektor. Ha tehát vannak a jogszabállyal ellenkező dolgok, nem írok alá egy iratot sem" – közölte a rektor.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Kapunyitás a Művészeti Egyetemen
"Az emberi élet nem adottság, hanem feladat"
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem sajátos hagyományai közé tartozik, hogy ünnepélyei – legyen szó akár évnyitóról, - záróról, ballagásról – a szükséges komolyság mellett derűvel, jó hangulattal telítettek. Idén, a hétfő délelőtti tanévnyitón sem volt másként, az egyetem vezetőségének képviselői, a tanárok és meghívottak beszédei mellett poénos jelenetet is láthatott a telt házas közönség két – egy román és egy magyar szakos – hallgató előadásában, az első év eufóriáját, majd az utolsó tanév végi távozás szomorúságát szimbolizálandó. Ugyanakkor a tanévnyitó ünnepi jellege sem szenvedett csorbát – dr. Béres András, az intézmény egykori rektora ez alkalommal vehette át az érdemes professzor kitüntetést.
Elsőként Sorin Crisan ideiglenes rektor üdvözölte a megjelenteket, majd Gáspárik Attila szólt az egybegyűltekhez, aki megköszönte a rektorként itt eltöltött négy évet, és elmondta: ez évben 395 hallgató végzi tanulmányait az intézményben.
– Válságokkal teli négy év volt ez, de eljutottunk Avignontól Nyárádszeredáig, ami jelzi, hogy egy kis intézmény is képes erre. Oana Leahu a diákokhoz szólt: – Azért jöttetek ide, hogy jövőt alkossatok. És ezt soha ne felejtsétek el. Kós Anna hozzátette: – Kolozsváron az ottani színművészeti hallgatója voltam. Már akkor is legendás volt a marosvásárhelyi színi tanoda, hiszen rengeteg neves személyiség végzett, tanított itt. Ez a legenda folytatódik, a továbblépésben, a fejlődésben kell gondolkodnunk. És most, a padokban is ülnek olyanok, akik tovább éltetik a legendát.
Mint említettük, az egyetem vezetősége dr. Béres Andrásnak érdemes professzori címet és egyetemi érmet adományozott. Az intézmény 2000 és 2008 közötti rektorát, egyetemi tanárt elsőként Sorin Crisan, majd Gáspárik Attila méltatta: – Béres András egyetemi oktatói pályáját Petrozsényban kezdte 1967-ben, a marosvásárhelyi színművészeti, majd művészeti egyetemen 1970 óta tanít. A művészi közösség nagyon zárt, de neki sikerült elfogadtatnia magát, majd véleményformálóvá válnia. 21 évvel ezelőtt húsz alatt volt a diákjaink száma, most négyszáz körül alakul. Számos szakon tanítunk, háromszintes – egyetemi, mesteri, doktori – képzést nyújtunk. Ez Béres András nélkül nem sikerült volna. Ő is vallja, hogy az emberi élet nem adottság, hanem feladat, amit teljesíteni kell. Dr. Béres András humoros köszönőbeszédében hangsúlyozta: nyugdíjba vonult ugyan, de igyekszik hasznára lenni a közösségnek, a nyugdíjas lét ugyanakkor előnyökkel is jár – például csak visszavonult oktatók kaphatják meg az érdemes professzor kitüntetést.
Románia kormányát Markó Béla miniszterelnök-helyettes képviselte, aki Béres András érdemei mellett az egyetem multikulturalitásának fontosságát is megemlítette. Romániában három olyan egyetem működik, amelyek multikulturális voltát törvény biztosítja: a Babes-Bolyai, a MOGYE és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem. Többfajta együttélés létezik, ezek egyike két kultúra partneri együttélése. Itt ez megvalósult. Amit a művészeti egyetem oktatói egykoron kitaláltak, majd elfogadtak, azt a román kormány törvénybe foglalta. Jelenleg csak a marosvásárhelyi orvosin vannak ilyen jellegű, megoldandó problémák, a MOGYE példát vehetne a Művészetiről.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Tanévnyitó a Babeş–Bolyain, kevesebb magyar diákkal
Év végéig lebonyolítják az egyetemen a választásokat
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar oktatási vonala hétfőn tartotta meg a hivatalos tanévnyitót. Magyari Tivadar rektorhelyettes beszédében kitért arra is, hogy a magyar hallgatók száma kis mértékben apadt, de azért egyes szakokon még a tandíjköteles helyek is beteltek. Az egyetemen közel 320 magyar oktató tanít, ám ez a szám még mindig bizonyos mértékű alulreprezentáltságot jelent. A BBTE-n jelenleg 45 000 diák tanul, ebből 6500 magyar – közülük mintegy 1500-an elsőévesek. Mint megtudtuk, a BBTE-n megalakultak a magyar intézetek, és egységessé vált a magyar hallgatók tehetséggondozása is. Magyari a gondokról is szólt: ebbe a kategóriába tartoznak az egyetemen zajló tanárképzés hiányosságai, valamint a növekvő bürokrácia. A hagyományhoz hűen a rektorhelyettes beszédét előadás követte: a Kémia Kar dékánja, Majdik Kornélia győzte meg a jelenlévőket arról, hogy a kémia mindenütt jelen van.
Kevés résztvevővel zajlott hétfőn a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Aula Magnájában a magyar tagozat évnyitója – Magyari Tivadar rektorhelyettes ezt azzal magyarázta, hogy az eseménnyel egyidőben több kari évnyitó is zajlik. A magyar hallgatók száma viszont valóban kevesebb: ha ezelőtt három-négy évvel még megközelítette a 7500-at, idén 6500 körülire csökkent ez a szám. „A hallgatók számának csökkenése egyrészt az első vagy másodévet elvégzett, ám tanulmányaikat megszakító egyetemistáknak tudható be. A felvételinél tapasztalt enyhe, százas nagyságrendű visszaesés a demográfiai mutatók csökkenő alakulásának és az érettségi eredményeknek tudható be. Az egyetemi tanulmányok megszakítása terén a legnagyobb hullám két évvel ezelőtt volt; ám most eme hallgatók nagy része visszatért. Nőtt továbbá a mesteris diákok száma, és az idén többen szerezték meg doktori címüket is. A demográfiai csökkenés ellenére azonban még az idén is előfordult olyan, hogy mind az ingyenes, mind a tandíjköteles helyek beteltek egyes szakokon” – magyarázta Magyari Tivadar. Ami az egyetem magyar oktatóit illeti, ezek aránya eléri a 30 százalékot, ennek ellenére van olyan kar, ahol a magyar oktatók alulreprezentáltak a többséggel szemben, főleg, ami a docenseket és professzorokat illeti. Jelenleg 320 körüli a BBTE magyar oktatóinak száma. Ebben az évben megtörténik a rektorválasztás, ám az egyetem mostani vezetőségének jövő év február 26-án jár le a mandátuma, így az új vezetőség 2012. március 1-jétől kezdheti el tevékenységét – tudtuk meg.
A megvalósításokat illetően Magyari kiemelte: a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI), a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) közötti egyeztetéseknek köszönhetően egységessé vált a magyar egyetemi hallgatók tehetséggondozása. „Sikerült megoldani a pár évvel ezelőtt végzett néprajz szakos diákok oklevele körül kialakult helyzetet is, amelyért az egyetem vezetősége volt a felelős” – tette hozzá a rektorhelyettes.
Ami a gondokat illeti, a rektorhelyettes a tanárképzés hiányosságait, a bürokrácia növekedését említette. Megtudtuk: már megalakultak az egyetemen az új oktatási törvény 135. cikkelye által előírt magyar intézetek, ám azt még nem lehet tudni, hogy ezek az egységek mennyire oldják meg a romániai felsőoktatás valós gondjait. Magyari előrelépésként értékelte azt is, hogy az egyetem keretében működő intézetek létrehozták saját szabályzatukat.
Magyari beszéde után Majdik Kornélia egyetemi professzor, a Kémia Kar dékánja tartotta meg előadását Kémia mindenütt címmel. Miután ismertette a kémia tudományának kialakulását, és felsorolta a Nobel-díjat szerzett magyar kémikusok neveit, illetve az egyetem karán alakult Magyar Kémia és Vegyészmérnöki Intézet főbb kutatási irányzatait, a dékán zárszóként azt is elmondta, hogy az intézetben október 22-én nyílt napokat tartanak, ahova az óvodástól a nyugdíjasokig mindenkit szeretettel várnak.
A diákok a város kincsei
Szombat délelőtt zajlott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar magyar intézetének a megnyitója. Az ünnepélyt Nagy Ágnes docens nyitotta meg, aki kiemelte: ahhoz, hogy ez a közösség idáig eljuthasson, szükség volt Vincze Mária professzor több mint egy évtizedes munkájára. Az újonnan megalakult intézetben 21 tanár és 10 neves magyarországi vendégtanár dolgozik, valamint több mint 25 gyakorlati szakember tart előadásokat. Az intézet kereteiben három szakkör is működik, amelyek elmélyítik az arra vágyók ismereteit. Nagy Ágnes kiemelte: az elméleti oktatást a gyakorlattal három pilléren keresztül kapcsolja össze az intézet: egyrészt neves szakemberek nemzetgazdasági vagy vállalati kérdéseket és megoldásokat mutatnak be, másrészt szakmai gyakorlat segíti elő a hallgatóknak a gyakorlattal való ismerkedését, végül, de nem utolsó sorban pedig esettanulmány-versenyeken, tudományos diákkonferenciákon vehetnek részt a diákok.
Az intézet- és évnyitó előadást Kopits György amerikai magyar közgazdász tartotta, akinek kutatási területe az állami pénzügyek. Kopits György az USA Pénzügyminisztériumának munkatársa volt, majd 1975-től a Nemzetközi Valutaalapnál dolgozott. 2004-ben tért vissza Magyarországra, 2010-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta. Kopits György Gazdaságpolitika és intézmények a pénzpiacokkal szemben címmel tartott előadást. Az előadó következtetésként kiemelte, hogy a piaci várakozásoknak egy szabályalapú makrogazdasági keretrendszer alkalmazásával kell megfelelni. Azt is kihangsúlyozta, hogy a hitelességet nem lehet importálni, és a leghatékonyabb eszköz a várakozások lehorgonyzására a hazai keletkezésű és hazai tulajdonalapú monetáris és fiskális keretrendszer.
Évnyitó a protestáns teológián
Vasárnap délután került sor a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet évnyitó ünnepségére, amelyen Benkő Zonda Tímea evangélikus lelkipásztor tartott áhítatot. Az egybegyűlteket Rezi Elek rektor köszöntötte, aki megnyitó beszédében a vándorlás, az el- és kivándorlás, a külső migráció témáját járta körül. Elmondta, hogy a befogadásra és a befogadtatásra külön fel kell készülni a gyülekezetben is. A 2011–2012-es tanévben 6 évfolyamon összesen 137 diák tanul, ebből 76 az Erdélyi Református Egyházkerületből, 32 a Királyhágómelléki Református Egyházkerületből, továbbá 23 az unitárius és 6 az evangélikus diákok száma. Az első évfolyamra 28 diák felvételizett idén sikeresen, 15 erdélyi, 6 királyhágómelléki, 5 unitárius és 2 evangélikus. A megnyitón került sor az első éves teológusok fogadalomtételére és megáldására is.
Döntő fontosságú lesz az idei tanév
Daniel Funeriu tárcavezető szerint a most elkezdődött tanév az új oktatási törvény által előírt és életbe léptetett újdonságok miatt lesz döntő fontosságú. A törvénykezési újdonságok között a miniszter megemlítette az egyetemi szakok hierarchizálását, a doktorátusi tanulmányok megszervezésének új módját, illetve az egyetemek jövedelmeinek növekedési lehetőségeit. Funeriu elmondta: a doktorátus során kibővül a kutatási rész, illetve a doktorátus státusa sokkal jobb megítélés alá esik. – Csakis a teljesítmény alapján kezdheti el valaki a doktorátusi tanulmányait – ígérte a miniszter, hozzátéve: azok az egyetemek számíthatnak akár 20–30 százalékkal magasabb finanszírozásra, amelyeknek a professzorai kutatási támogatásokat nyertek el. „A minisztérium a pénzt csakis a felsőoktatási intézmények hierarchizálásakor elnyert pozíció alapján osztja majd szét. A kiemelkedő fontosságú kutatást és oktatást lebonyolító egyetemek 20–30 százalékkal több helyet hirdethettek meg a mesterin, és ez azt jelenti, hogy több pénzt is kapnak” – összegzett Funeriu, aki szerint komoly büntetésre számíthatnak azok az egyetemek, amelyek a jóváhagyott beiskolázási számokat nem tartják be.
A 2011/2012-es tanévben közel 600 000 egyetemi hallgató tanul az állami, és 300 000 a magánegyetemeken.
Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi magyar oktatás 2004-2011 – a beiskolázás kérdéseiről
Miért van szükség a mennyiségi mutatók föltérképezésére, elemzésére? A válasz egyszerű, mert enélkül mindenféle és fajta oktatáspolitikai koncepció a levegőben lóg. A rendszerváltozás után, már-már közhellyé vált, hogy Romániában a népesség alakulása csökkenő tendenciát mutat. Ez nyilván a tanulók számának alakulására is hatással van. De milyen arányban? Hogyan hat ez a tendencia a magyar vagy a magyarul tanulók arányára? Ezeknek és az ezekhez kapcsolódó kérdéseknek a megválaszolására vállalkozott Murvai László oktatáspolitikai szakértő.
1. Módszertani alapvetés
Tanulmányom két statisztikailag lezárt tanévet ölel fel: a 2004–2005-öst és az utolsó, a 2010–2011-est. Ezt a két tanévet vizsgáltam összehasonlító statisztikai szempontból. Azért választottam ezt az intervallumot, mert 2005-ben már elkészítettem egy tíz évet felölelő periódus elemzését (vesd össze: Beiskolázás az 1994–1995-ös és a 2004– 2005-ös tanévben In: Körkép a romániai magyar oktatásról. Didaktikai és Pedagógiai Kiadó, Bukarest. 107–143). Ha esetleg valakinek kedve támad a kép további árnyalására, a megjelent adatok fölhasználásával könnyen megteheti.
A jelen tanulmányt előző fölmérésem folytatásának szántam. Fölvetődik a kérdés, hogy miért van szükség a mennyiségi mutatók föltérképezésére, elemzésére? A válasz egyszerű, mert enélkül mindenféle és fajta oktatáspolitikai koncepció a levegőben lóg. A rendszerváltozás után, sajnos, már-már közhellyé vált, hogy Romániában a népesség alakulása csökkenő tendenciát mutat. Ez nyilván a tanulók számának alakulására is hatással van. De vajon milyen arányban? Hogyan hat ez a tendencia a magyar vagy a magyarul tanulók arányára? Ezeknek vagy az ezekhez kapcsolódó kérdéseknek a pontos megválaszolása miatt érdekes egy-egy nagyobb periódus statisztikai szempontok szerint történő leírása.
Most, amikor az új tanügyi törvény alkalmazásának időszakát éljük, ezeknek az elemzéseknek a fontossága még hangsúlyozottabb, mert egyre inkább új oktatási struktúrákban kell godolkodnunk.
Szerkezeti szempontból a tanulmányom nyolc nagyobb fejezetből fog összeállni: (1) a módszertani alapvetésből, (2) az óvodai, (3) az elemi, (4) az V–VIII. osztályos, (5) a részösszefoglaló, (6) a líceumi oktatás, (7) a szakoktatási fejezetből, valamint ( 8) az összefoglalás és következtetések levonásából.
Az elemzés során a legbővebben a beiskolázás kérdéseit fogom fölvázolni, de természetesen utalni fogok az iskolahálózati, valamint a pedagógusellátottság kérdéseire is. Oktatásunk mennyiségi mutatóinak elemzése szempontjából a beiskolázást lehet a legpontosabban körülírni. Az iskolahálózat különben sem annyira releváns, hiszen egy bizonyos iskolába járhat kétszáz gyerek is, de beírhatnak kétezret is. Nálunk létezik egy szubjektív szempont, ami nem kedvez a mennyiségi leírásnak, nevezetesen az, hogy a nyilvántartás szempontjai húsz éve örökösen változnak.
Az 1/2011-es tanügyi törvény előírásai szerint jogi személyiséget csak azok az iskolák kaphatnak, amelyekbe legalább 300 gyerek jár. Kivételt ez alól csak azok a tanegységek jelentenek, amelyek valamelyik nyelvi kisebbség iskoláztatását látják el, és egyediek egy helységben. A jogi személyiséggel rendelkező vagy nem rendelkező iskolák még tovább fogják bonyolítani a nyilvántartást.
A pedagógusok számbavétele is sok bonyodalommal jár, mert pl. egy olyan iskolának, amely I–XII. osztályokkal működik, elvileg, de gyakorlatilag is lehet olyan tanára, aki mind a három oktatási fokon tanít. A nyilvántartásba ez a tanár háromszor is szerepelhet, holott ő csak egy személy. Az állások és a fizikai személyek közötti eltérések is számottevőek, hiszen x tanárnak y iskolában lehet egy 18 órából álló normája, és még taníthat egy másik iskolában 6 órát. A nyilvántartásban ez legtöbbször úgy szerepel, mint egy katedra és két fizikai személy, esetünkben tanár.
Forrásunk az Országos Statisztikai Hivatal (Institutul Naţional de Statistică) vonatkozó adatbázisa, táblázataim összeállításában többnyire ezeket, valamint a megyei tanfelügyelőségek adatait használtam.
Az „erdélyi oktatás” terminológia esetünkben, valamivel szélesebb értelemben, a bákói és a bukaresti magyar nyelvű oktatást is magában foglalja.
2. Az óvodai oktatás
A módszertani elemzésben fölvázolt nehézségek ellenére indítsuk az elemzést azzal, hogy a 2010–2011-es tanévben Romániában 13 544 óvodát tartottunk nyilván. Ebből 1498 önálló tanítási egység volt, a többi pedig más jogi személyiségű iskola vagy óvoda keretében tagozatként működött. Magyar nyelven 1177 óvodában foglalkoztak a gyerekekkel. Azaz a magyar nyelvű óvodai hálózat az ország óvodáinak a 8,6%-a volt. Ezekből az óvodákból 61 rendelkezett önálló jogi személyiséggel, míg a többi tagozatos formában dolgozott.
Az ország óvodáiban 37 353 óvodai pedagógus dolgozott. Ezek 95,6%-ban szakképzettek. Magyar nyelven 2137 óvónő vezetett foglalkozásokat. A szakképesített óvónők aránya megfelel az országos mutatónak.
Amint az a vonatkozó összehasonlító táblázatunkból is ki fog derülni, az óvodások száma összesen 673 736 volt. Ebből 454-en más országból jöttek. Magyar nemzetiségű óvodást 43 978-at tartottunk számon, ami az ország óvodásainak 6,5%-a. Ebből 42 747-en jártak magyar óvodába (6,4%). Számokban kifejezve tehát 1231 magyar gyerek nem járt magyar nyelvű óvodába. A megyei szintre bontott országos adatok ezt a kérdést is tovább részletezik majd.
Ha ezeket az adatokat országos-, valamint megyei lebontásban összevetjük a 2004–2005-ös mutatókkal, az alábbi táblázatot állíthatjuk össze (1-es számú táblázat):
Megye 2004–2005 2010–2011
Összlétszám* Magyar nyelven Összlétszám Magyar nyelven
Szám % Szám %
Országosan 644911 41983 6,5 673736 42747 6,4
Arad 12771 837 6,5 14040 884 6,3
Bákó 24355 87 0,3 23164 82 0,3
Beszterce-Naszód 12064 532 4,4 11888 472 4,0
Bihar 19258 4315 22,4 21284 4018 19,0
Brassó 15388 828 5,3 18258 885 4,8
Fehér 12549 544 4,3 12197 438 4,0
Hargita 13452 11135 82,7 13782 11736 85,1
Hunyad 12955 271 2,1 12406 366 3,0
Kolozs 20270 2675 13,1 22321 2895 13,0
Kovászna 8722 6328 72,5 9002 6468 71,9
Krassó-Szörény 9858 18 0,1 9545 13 0,1
Maros 20985 7789 37,1 22141 7982 36,0
Máramaros 17371 518 2,9 17080 429 2,5
Szatmár 13454 3385 25,1 13848 3484 25,1
Szeben 14594 172 1,1 15419 118 0,8
Szilágy 9728 1980 20,3 9175 1851 20,1
Temes 19460 529 2,7 20601 563 2,7
Bukarest – 40 – – 6 –
*Az országos szám minden táblázatban minden romániai megye adatait tartalmazza. Azokról a megyékről, amelyekben nincs magyar nyelvű oktatás, táblázatainkban lemondtunk. Ezért a csillaggal jelzett szám nem rendelkezik statisztikai kulccsal.
Elemezzük az 1-es számú táblázat adatait:
– a) Az országos, illetve a vizsgált megyei arányszámok enyhe emelkedő tendenciát mutatnak a hét esztendővel ezelőtti helyzethez képest. Az országos arányszám több mint 4%-kal magasabb, mint 2004-ben. – b) A magyar óvodába járó gyerekek aránya szintén növekvő tendenciát mutat. Ez majdnem 2%.
A megyékre lebontott mennyiségi változásokat táblázatban rögzítettem (2-es számú táblázat):
Megye 2004–2011 2004–2011
Az óvodások összlétszáma A magyar óvodába járók száma**
Növekedés + Csökkenés - Növekedés + Csökkenés -
Országosan 28825 0 764 0
Arad 0 -1269 47 0
Bákó 0 -1191 0 -5
Beszterce-Naszód 0 -176 0 -60
Bihar 1926 0 0 -297
Brassó 2870 0 57 0
Fehér 0 -352 0 -106
Hargita 240 0 601 0
Hunyad 0 -549 95 0
Kolozs 2051 0 220 0
Kovászna 280 0 140 0
Krassó-Szörény 87 0 0 -5
Maros 1156 0 193 0
Máramaros 0 -291 0 -89
Szatmár 394 0 0 -54
Szeben 825 0 57 0
Szilágy 0 -554 0 -129
Temes 1141 0 34 0
Bukarest – 23 0
**A 3-as és a 4-es számú oszlop közötti különbség 764, azaz ennyivel növekedett a magyar óvodába járók száma a vizsgált időszakban.
Az adatok értékelése:
– a) A vizsgált megyék közül 10-ben nőtt az óvodások száma, míg 7-ben csökkent. Ez összesen 17, mert Bukarestet csak a magyar óvodások szempontjából vizsgáltuk. Jelentősen növekedett az óvodás gyerekek száma Brassó (2870), Kolozs (2051), Maros (1156) és Temes (1141) megyében, míg Arad (1269) és Bákó (1191) megyében több mint ezerrel csökkent. Érdekesek lehetnek ezek az adatok az előkészítő osztályok hálózatának kialakításakor. – b) A magyar óvodába járók száma szintén 10 megyében lett nagyobb, míg nyolcban kisebb. A gyerekek száma Hargita megyében emelkedett a legtöbbet (601), de jelentős növekedést mutat még Kolozs (220) és Maros megye (193). Meg kell említenünk azt is, hogy Bukarestben 23 gyerekkel jártak többen magyar óvodába, mint az első referenciális évben. Jelentősen csökkent viszont a létszám Bihar (297) és Szilágy megyében (129).
– Ahol a vizsgált időszakban kisebb vagy nagyobb lett a gyereklétszám, megyei, illetve magyar vonatkozásban, általában megegyeznek. Arad és Hunyad megyében viszont a megyei összlétszám csökkent, a magyar gyerekek száma ezzel ellentétben nőtt. Hunyad megyében a növekedés számottevő (95 gyerek), ami bizonyára azzal magyarázható, hogy létrejött Déván a bentlakással is rendelkező regionális oktatási központ.
3. Elemi oktatás
– a) A 2010–2011-es tanévben önálló I–IV. osztályos iskolát összesen 46-ot tartottunk számon. I–IV. osztályok még a (4096) I–VIII. osztályos iskolák keretében is működnek. A elemzett tanév elején az ország I–IV. osztályaiba összesen 828 853 tanulót írtak be (ami tartalmazza a speciális oktatásban részesült tanulókat is). Ezeket a gyerekeket közel 45 000 pedagógus tanította. Érdekes megjegyeznünk, hogy az elemi osztályokban tanító pedagógusok 99%-a szakképzett.
– b) A magyar elemi iskolák hálózatára vonatkozó adattal nem rendelkezünk. A magyarul tanuló elemisták száma 46 349. Őket 2437 pedagógus tanította.
Ha ezeket az adatokat megyékre bontjuk, és összehasonlítjuk a 2004–2005-ös adatokkal, az alábbi táblázatot állíthatjuk össze (3-as számú táblázat): Megye 2004–2005 2010–2011
Összlétszám* Magyarul tanul Összlétszám* Magyarul tanul
Szám % Szám %
Országosan 962586 50849 5,2 828853 46349 5,5
Arad 20479 881 4,3 17391 739 4,2
Bákó 36445 87 0,2 29470 220 0,7
Beszterce-Naszód 15966 524 3,2 13871 375 2,7
Bihar 27752 6847 24,6 24882 5457 21,9
Brassó 23142 1009 4,3 21339 921 4,3
Fehér 16214 485 2,9 13697 419 3,0
Hargita 15001 12314 82,0 13664 11544 84,4
Hunyad 20660 325 1,5 16109 289 1,7
Kolozs 25275 2811 11,1 22529 2342 10,3
Kovászna 10504 7143 68,0 10011 6978 69,7
Krassó-Szörény 14388 9 0,06 12132 17 0,1
Maros 27156 9304 34,2 25057 8533 34,0
Máramaros 24199 697 2,8 20268 541 2,6
Szatmár 17881 5399 30,1 15438 5099 33,0
Szeben 19122 163 0,8 17218 114 0,6
Szilágy 11768 2378 20,2 10326 2100 20,3
Temes 27904 420 1,5 24065 615 2,5
Bukarest – 53 – – 46 –
Megjegyzések a 3-as táblázathoz:
– a) Az országos összlétszám, a táblázat adatai szerint, hét év alatt 962 586-ról 828 853-ra esett vissza. Ez 133 733 elemistát jelent, ami 13,8%-os csökkenés. A majdnem 134 ezer gyerek, amennyivel az I–IV. osztályos beiskolázás zsugorodott, egy nagyobb város összlakosságának felel meg.
– b) A magyar mutató szintén csökkenő tendenciát jelez: 50 849-ről 46 349-re. Szám szerint 4500 a hiány. Ez 8,8%-os csökkenés. Valamivel több, mint az országos arány fele. Az viszont pozitív vonatkozás, hogy az utolsó statisztikailag lezárt esztendőben a magyarul tanuló elemisták többen voltak, mint a gimnáziumi társaik. Eddig ez az arány fordított volt, ami csökkenő tendenciát jelentett.
A mennyiségi mutatókat részletesen, megyékre bontva, a 4-es táblázatba foglaltam.
Megye 2004–2011 2004–2011
Országos összlétszám* Magyarul tanulók létszáma**
Növekedés + Csökkenés - Növekedés + Csökkenés -
Országosan 0 -133733 0 -4500
Arad 0 -3088 0 -142
Bákó 0 -6975 133 0
Beszterce-Naszód 0 -2095 0 -149
Bihar 0 -2870 0 -1390
Brassó 0 -1803 0 -88
Fehér 0 -2517 0 -66
Hargita 0 -1337 0 -770
Hunyad 0 -4551 0 -36
Kolozs 0 -2746 0 -469
Kovászna 0 -493 0 -165
Krassó-Szörény 0 -2256 8 0
Maros 0 -2099 0 -771
Máramaros 0 -3931 0 -156
Szatmár 0 -2443 0 -300
Szeben 0 -1904 0 -49
Szilágy 0 -1442 0 -278
Temes 0 -3839 195 0
Bukarest - - 0 -7
**A 3-as és a 4-es számú oszlop közötti különbség adja ki a 4500 tanulót, amennyivel a két referenciális idő között a magyarul tanuló elemisták száma csökkent.
– a) A megyénkénti csökkenés mennyisége szerint három kategóriát észlelünk. Az első a 7000 és 4000 között mozog. Ide soroljuk Bákó (6975) és Hunyad megyét (4551). A második kategória határait 3999 és 2000 között vonhatjuk meg. Ide soroljuk a legtöbb magyar oktatást is működtető megyét: Máramaros (3931), Temes (3839), Arad (3088), Bihar (2870), Kolozs (2746), Fehér (2517), Szatmár (2443), Krassó-Szörény (2256), Maros (2099), Beszterce-Naszód (2095). A harmadik csoportba azokat a megyéket soroltuk, amelyekben 2000 és 493 között volt a csökkenési határ. Ide sorolható: Szeben (1904), Brassó (1803), Szilágy (1442), Hargita (1337). Kovászna volt az a megye, amelyben a legkevesebb tanulóval csökkent az elemisták száma a vizsgált periódusban (493).
– b) A magyarul tanuló elemisták száma három megyében növekedett: Temes megyében 195 tanulóval, Bákó megyében 133 tanulóval és Krassó-Szörényben 8 tanulóval. Ezer tanuló fölött csökkent a létszám Bihar megyében (1390). 1000 és 500 között Marost (771) és Hargitát (770) jegyeztük. A többi megyében a csökkenés 500 és 7 között volt a következő sorrendben: Kolozs (469), Szatmár (300), Szilágy (278), Kovászna (165), Máramaros (156), Beszterce-Naszód (149), Arad (142), Brassó (88), Fehér (66), Szeben (49), Hunyad (36), Bukarest (7).
4. Gimnáziumi oktatás (V–VIII. osztály)
A hivatalos statisztikai adatok (INS) a 2010–2011-es tanévre 4096 gimnáziumi tagozattal is működő iskolát jelölnek meg. Azt is a hivatalos adatokból tudjuk, hogy olyan iskola, amely csak V–VIII. osztállyal működött, csak 7 létezett az országban. Vagyis a tulajdonképpeni V–VIII. osztályos iskolák vagy I–VIII. osztállyal vagy I–XII. osztállyal együtt működtek.
Bizonyára ezért is elég nehéz az iskolahálózat adatait mennyiségi szempontok szerint kezelni. A beírt tanulók száma a speciális oktatásban nyilvántartott gyerekekkel együtt 862 588. A gimnáziumi tagozaton tanító pedagógusok száma 77 445. Az oktatás színvonalának javulását szolgálhatja az a tény, hogy az utolsó statisztikailag lezárt tanévben a gimnáziumban tanító szakképzett pedagógusok számaránya több mint 98%-ra emelkedett.
A magyar V–VIII. osztályos iskolák és tagozatok számát a hivatalos statisztikai adatok nem tartalmazzák. Az V–VIII. osztályokban magyarul 44 430 gyerek tanult, és azokat 3741 pedagógus oktatta. Ha az országos adatokat megyei bontásban és a 2004-2005-ös adatokkal egybevetve prezentáljuk, az alábbi, 5-ös számú táblázatot állíthatjuk össze:
Megye 2004–2005 2010–2011
Összlétszám* Magyarul tanul Összlétszám* Magyarul tanul
Szám % Szám %
Országosan 1012601 49396 4,87 862588 44430 5,15
Arad 20743 809 3,9 18136 713 3,9
Bákó 37968 70 0,1 31088 251 0,8
Beszterce-Naszód 16533 467 2,8 14398 410 2,8
Bihar 28395 6368 22,4 25373 5177 20,4
Brassó 25694 1163 4,5 19833 840 4,2
Fehér 17581 467 2,6 14968 398 2,6
Hargita 14902 12140 81,4 13659 11460 83,9
Hunyad 23386 318 1,3 18919 237 1,2
Kolozs 28429 3351 11,7 22971 2436 10,6
Kovászna 10142 6993 68,9 9239 6486 70,2
Krassó-Szörény 15525 - - 12678 - -
Maros 25713 8492 33,0 23527 7836 33,3
Máramaros 26404 621 2,3 21711 572 2,6
Szatmár 19462 5218 26,8 15626 4630 29,6
Szeben 20197 110 0,5 16927 94 0,5
Szilágy 12345 2434 19,7 10425 2183 20,9
Temes 30694 337 1,09 25109 566 2,2
Bukarest - 38 - - 141 –
Megjegyzések a táblázat adataival kapcsolatosan:
Míg az országos számok csökkenési százaléka 14,8%, addig a magyarul tanuló gyerekeké csak 10,0%. Nem mintha örülnénk a csökkenő tendenciának, de az értékek mégiscsak kisebbek majdnem 5%-kal. Ez annál is érdekesebb, mivel az 1994–1995 és 2004–2005-ös intervallumban ezen az oktatási fokozaton az országos csökkenés 12,7% volt, míg a magyar 15,7%, azaz 3%-kal nagyobb. . Vagyis a tendencia a most vizsgált időszakban megfordult. Azt is érdemes megjegyezni, hogy Bákó megyében és Bukarestben az V–VIII. osztályos tanulók száma a második referenciális évre megháromszorozódott.
A két referenciális év között végbement mennyiségi változásokat a szemléletesség kedvéért ismét táblázatban rögzítettem. (6-os számú táblázat)
Megye 2004–2011 2004–2011
Országos összlétszám* A magyarul tanulók létszáma**
Növekedés + Csökkenés - Növekedés + Csökkenés -
Országosan 0 -150013 0 -4966
Arad 0 -2607 0 -96
Bákó 0 -6880 181 0
Beszterce-Naszód 0 -2135 0 -57
Bihar 0 -3022 0 -1191
Brassó 0 -5861 0 -323
Fehér 0 -2613 0 -69
Hargita 0 -1243 0 -680
Hunyad 0 -4467 0 -81
Kolozs 0 -5458 0 -915
Kovászna 0 -903 0 -507
Krassó-Szörény 0 -2847 - -
Maros 0 -2186 0 -656
Máramaros 0 -4693 0 -49
Szatmár 0 -3836 0 -588
Szeben 0 -3270 0 -16
Szilágy 0 -1920 0 -251
Temes 0 -5585 229 0
Bukarest - 38 103 -
**A 3-as és a 4-es számú oszlop közötti különbség adja ki azt a 4966-os hiányt, amennyivel a két referenciális év között a magyarul tanuló V-VIII. osztályosoklét száma csökkent.

Megjegyzések a táblázat mutatóival kapcsolatosan:
– a) Az adatok azt mutatják, hogy az országos trendnek megfelelően, a megyei beiskolázási számok is csökkenő jellegűek. Csak a mennyiségi mutatók eltérőek. Eszerint a megyék általános beiskolázási számai a csökkenés sorrendjében újból három kategóriába sorolhatók:
– 7000 és 5000 között – Bákó (6880), Brassó (5861), Temes (5585), Kolozs (5458), – 4999 és 2000 között – Máramaros (4693), Hunyad (4467), Szatmár (3836), Szeben (3270), Bihar ((3022), Krassó-Szörény (2847), Fehér (2613), Arad (2607), Maros (2186), Beszterce-Naszód (2135), – 1999 és 0 között – Szilágy (1920), Hargita (1243), Kovászna (903)
– b) A magyar osztályokba járók esetében a számok a következőképpen alakulnak:
Növekvő tendenciát mutat Temes (229) és Bákó (181) megye, valamint Bukarest (103) beiskolázása. – Csökken a gimnáziumi tanulók száma 1000 tanuló fölött Bihar megyében (1191). – 999 és 0 között a sorrend a következőképpen alakul: Kolozs (915), Hargita (680), Maros (656), Szatmár (588), Kovászna (507), Brassó (323), Szilágy (251), Arad (96), Hunyad (81), Fehér (69), Beszterce-Naszód (57), Máramaros (49), Szeben (16).
5. Részösszefoglalás
A vizsgált időszakban (2004-2011) a beiskolázási számok a következőképp alakultak:
– Növekedtek az óvodai oktatásban: mind az országos, mind pedig a magyar nyelvű oktatás viszonylatában. Országosan 28 825 gyerek a növekedés, ami 4,4%. A magyar óvodákban is nőtt a gyerekek száma. Itt a növekedés 764 gyerekkel többet jelent, ami 1,8%. Ha megbízhatunk az adatokban, akkor 1989 óta először fordul elő, hogy egy többéves intervallumban az óvodai oktatásban a beiskolázási számaink növekednek.
– A kötelező oktatás (I–VIII. osztály) beiskolázási számai csökkenő tendenciát mutatnak a vizsgált periódusban az országos és a magyar nyelvű oktatásban egyaránt. Az országos beiskolázási számok 28 3746 tanulóval mutatnak kevesebbet a vizsgált periódusban, ami 14,3%-os apadás. A magyarul tanulók esetében a csökkenés ugyanabban az időszakban 9466 tanuló, ami 9,4%-os veszteség.
– De optimisták vagyunk.
Murvai László
Új Magyar Szó (Bukarest)

Ötéves a kastélyfesztivál
Dél-erdélyi reneszánsz
Ötödik alkalommal szervezte meg idén a Reneszánsz kastélyfesztivált a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság. 
A közel egyhetes, Fehér, Hunyad és Szeben megyéket felölelő program ezúttal is bő választékot nyújtott korabeli muzsikából, táncból, játékból és persze nem maradt el a hagyományos lakoma sem.
A Codex nyitott Nagyenyeden
Nyitó helyszínként, a nagyenyedi református vártemplom szolgált, ahol a csíkszeredai Codex régizene-együttes muzsikája indította a fesztivált. A Kájoni kodexből és Szentgyörgyi kéziratból felcsendülő, élettel telt középkori dallamok pillanatok alatt betöltötték a sok keserűséget, fájdalmat látott öreg templomot és a lelkes közönség szívét. Az öröm, lelkesedés igencsak elfért az ősi falak között, hiszen XIV. században épült templom, s vele együtt Nagyenyed városa számtalanszor elpusztult, de mindig sikerült újraépülnie. – Ezért találkozik oly sok építészeti stílus az újabb restaurálásra váró nagyenyedi vártemplomban – magyarázta templomismertető előadásában Pópa Tibor, nagyenyedi református lelkipásztor, kiemelve a műemléktemplom egyház- és kultúrtörténeti jelentőségét, hiszen itt választják meg Dávid Ferencet, Erdély első református püspökévé, számos országgyűlés és zsinat helyszíne a templom, néhány évig az Erdélyi egyházkerület püspöki székhelye is. Ide tér haza és sajnos itt ítélik el, kergetik halálba a nyomdász és bibliafordító Misztótfalusi Kis Miklóst, itt nevelkedik és szolgál évszázadokkal később Makkai Sándor és még hosszan sorolhatók a vártemplomhoz kötődő történelmi személyiségek, események sora.
Ifjúsági régizene-találkozó
Nem maradt el a tömör helytörténeti előadás a fesztivál következő helyszínén, Marosillyén sem. Itt, a Bethlen Gábor szülőházaként számon tartott Veresbástyában Kónya Mária, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium történelemtanára mesélt a nagy fejedelem Hunyad és Fehér megyei kötődéséről, nevelés-politikájáról és arról a gazdag szellemi örökségről, amely ma is belengi a kollégiumot.
Kónya Mária tanárnő azonban nem egymagában érkezett a fejedelem szülőházába. Az utóbbi évben szépen gyarapodott Collegium Gabrielense együttes 22 táncosa is hamarosan színpadra lépett. Korabeli táncaik bemutatását pedig egy másik, szintén ifjakból álló, régizene-együttes, a baróti Gyöngyharmat előadása előzte meg. Közben egy rögtönzött bemutatóra is sor került, a baróti ifjú zenészek muzsikájára, a dévai Renaissance együttes gyermektáncosai járták a középkor francia táncait. – E három, vastapsot elnyerő előadás, a fesztivál keretében megrendezett, Ifjúsági régizene-találkozó keretében jöhetett létre – magyarázták a szervezők. – Az elmúlt évek során ugyanis több helyszínen találkoztunk olyan fiatalokkal, akik nagy örömmel zenélték, táncolták a középkori dallamokat, táncokat, s úgy gondoltuk, hogy fontos lenne számukra találkozni, megismerkedni egymással. Ezért, hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg itt Marosillyén az ifjúsági régizene-találkozót, melyen ezúttal baróti, nagyenyedi és dévai diákok ismerkedhettek egymással.
A fiatalok fellépését idén is hálaadó istentisztelet előzte meg, melyen Marton József, brádi plébános, a XVI. században élt Szalkai László, esztergomi érseket idézve, biztatta szívből való muzsikálásra a fiatalokat, olyanra, amely megnyitja, és Isten felé irányítja a hallgatóság lelkét is.
Magyar ízek reneszánsza
Nem maradt el persze a hagyományos marosillyei lakoma sem. Sőt, a szervezők idén „Magyar ízek reneszánsza” címen civilszervezeteket és kisközösséget kértek fel a magyaros étkek elkészítésére. Így a szokásos egy helyett, idén öt üstben rotyogtak a finomságok: babgulyás, pörkölt, halászlé. A főzőcskézésben részt vállaló Szent Ferenc Alapítvány, END családos mozgalom, 55. Kőműves Kelemen Cserkészcsapat, Segesvári Miklós Pál Egylet és a dévai Renaissance Együttes jóvoltából bőségesen jóllakott a népes vendégsereg.
Ezután következhetett a játék. Hamarosan előkerültek az íjak, gólyalábak, de a komplex stratégiai játékokhoz szokott gyermektársaság legnagyobb örömét a tojástörő és almaevő versenyben lelte.
Fedelta d’amore és Come again!
A fesztivál következő állomásán, a dévai Bethlen-kastély (Magna Curia) előtt, a kolozsvári Passeggio együttes és a budapesti Musica Profana szórakoztatta nagy sikerrel a lelkes közönséget. – Ez az a helyszíne a fesztiválnak, ahol évről évre egyre népesebb a román közönségünk is és ilyenkor nagyszerű alkalom kínálkozik a Bethlen-kastély történetének ismertetésére. Idén dr. Gherghina Boda muzeológust kértük fel a történelmi előadásra, melyben Geszthi Ferenc, Széchy Mária, Bethlen Gábor, a Daniel család mind helyet kapott – nyugtázták a szervezők.
A kolozsvári Passeggio együttes egy páros táncokat bemutató szerelmi történettel indította az estét, Juhász Csilla koreográfiájában.
A budapesti Musica Profana zenészei Come again! címen Közép-Európa XVII–XVIII. századi muzsikáját szólaltatták meg csemballón, furulyán, térdhegedűn.
A térre lopakodó esti félhomály ideális hangulatot teremtett, a szintén Juhász Csilla által koreografált fáklyás középkori táncmulatsághoz, amelyben még egy kis kocsmai verekedés is helyet kapott a népes közönség nagy derültségére.
Nagyszeben, az újabb dél-erdélyi állomás
A fesztivál, Nagyszebenben, a főtéri Habitus galériában zárult, a dévai Renaissance együttes, Bethlen Gábor udvarában című történelmi táncjátékával. Az épített örökségünk népszerűsítését, a dél-erdélyi művelődési élet felpezsdítését felvállaló Dél-Erdélyért Kulturális Társaság képviselői örömmel nyugtázták, hogy a sok éves Hunyad megyei tevékenység, a gazdagon gyümölcsöző Fehér megyei kapcsolat mellett idén a szebeni közösséggel is sikerült jó együttműködést kialakítani. A Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda képviselői lelkesen segítették a fesztivál helyi rendezvényét. Balázs Enikő, történelem tanárnő érdekfeszítő helytörténeti előadással gazdagította az estét, mely egyben a fesztivál záró mozzanata volt. Ez alkalommal mondtak köszönetet a szervezők mindazoknak, akik idén is támogatták a rendezvény létrejöttét, elsősorban a Bethlen Gábor Alapnak, Kovászna Megye Tanácsának és a Kún Kocsárd Egyesületnek valamint a Communitas Alapítványnak és mindazoknak a helyi kisközösségeknek, civilszervezeteknek illetve magánszemélyeknek, akik évről évre egyre lelkesebben kapcsolódnak be az értékőrző és -gyarapító munkába. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Kisebbségi könyvismertetők a kultúraközi térben
Recenzió
Az „új könyvek”, „friss szerzemények” könyvespolcán a legutóbb érkezett művek is több időt kívánnának, mint amennyi dukál. Olyik nem is tegnapi, hanem szinte múlti dejű opusz, egymás mellé kívánkozásuk csupán a recenzens ördögi trükkje által hiteles (valamelyest). De talán megbocsátásra érdemes, ha a könyvek lajstroma nem a kiadói idő, hanem az olvasói találkozás keretébe illeszkedik.
Így is több hely, s még több idő kellene, hogy méltó gazdagsága mindegyik műnek úgy bontakozzon ki az értékelő sorokban, szinte ne is kelljen már végigolvasni őket. De hát ez (köztünk szólva is) lehetetlen, sőt hamis játék lenne, hisz a „méltó” kultúraközi jelentéstér nem is mindig mutatkozik azon frissiben, csupán az idő öblében és lassú mozgásának folyamatában.
A kapkodós recenzió, avagy a puszta címlajstrom helyett inkább a műveket egyberendező kontextus kapjon helyet, a részkultúrák folyamata, harmóniája és konfliktusaik, ez most itt a cél. A kultúrák közti áthallások, kölcsönhatások vonzzák talán szűkebbre a kört, ide illő művekkel, alkotókkal, továbbgondolandó hatásokkal. Kisebbségkutatás, kulturális sajátságosság, értelmezések és megértések, újraolvasatok és kontextusok tehát a hívószavak, melyek az alábbi válogatást eredményezték. A kapkodó szemléért megbocsátást remélve – merthogy csak töredék tanítások surranhatnak át a közvetítő szándékán is, miképp a művek mélyebb tartományaiban nemegyszer...
Alapítók, közdők, vitatkozók
Mindjárt az első opusz is durva kontrasztot tükröz a kultúraközi (avagy inkább a rokon kultúrák, szomszédos világok közti) miliőből. Címe: Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról... (Balázs Sándor és mtsai szerk., Kolozsvár, 2009, 204 oldal). Méltatlan kontraszt, hogy a durva tetteket, bornírt döntéseket, megfontolatlan kivagyiságokat és strukturális gyalázatot a színek pompázatos világáért felelős „fehér” szóval szokás illetni.
E rejtjelezett üzenet dokumentumokat, kiadatlan, átbeszéletlen, sérelmesnek tekinthető otrombaságokat tartalmaz – kisebbségi környezetben. Közrebocsátója a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, mely testület a magyar universitas ügyét veszi szemügyre az európai univerzumban, az impériumváltások során, az egyetemépítési kísérletek és kudarcok historikumát végigkövetve. A szerkesztőbizottság (Balázs Sándor, Bodó Barna, Csetri Elek, Gaál György, Kónya-Hamar Sándor, Somai József) egyfajta mai és történeti értelemben fontossá vált (vagy csak jelen volt) multikulturalitás értékelve alapján ad képet az 1581-ben Báthory István idején alapított első magyar egyetemről, a Mária Terézia által ismét Kolozsvárott telepített karokról, melyek 1872-ben mint újfent megnyitott állami magyar egyetem intézményei karoltak össze, hogy a Ferenc József alatt megizmosodott intézményt azután a román hatóságok 1919-ben ismét bezárhassák.
A háborús idők még olykor kedveztek is, 1946-ban például őrizni is kellett a látszatot, hogy a magyarok egyetemmel bírnak kisebbségi jogaik méltánylása ürügyén, de legott felszámolták a látszatokat 1956-ban, mihelyt az „eseményekkel” szolidáris diákság és tanári kar a „nacionalizmus veszélyét” rejthette magában. A pártállami időkben „népi kezdeményezésre” hallgatva megszüntetett intézmény egy minisztériumi rendelet alapján egyesítésre került, s ha utóbb majd ’89-ben úgy hihette az erdélyi magyarság, hogy a rendszerváltó demokrácia engedi kiteljesedni az önállóságot, tévedett: a kétezres években talpra állott Kezdeményező Bizottság ismét megkapta a vádat, hogy a kétnyelvű feliratokkal többségellenes lázításba és illegális kalandorságba fog.
A kronológia, a dokumentummellékletek, a historikus szigorúsággal követett interpretáció egésze azt sugallja: az egyetem mint intézmény eredendően az ókori szellemi kincsek összegyűjtésének, rendszerezésének, univerzális feltárásának és értelmezésének iskolája volt a 10. században (studium generale néven), s az európai felfogásban az emberi értelembe vetett hit, a megismerő nyitottság és az értelmes gondolkodás rangja eleve hozzátartozott az intézményes tudásátadáshoz. Párizs vagy Bologna, a platóni akadémia vagy épp az erdélyi tudásátadás műhelyei nemcsak universitasok voltak, hanem a tanár és tanítvány protestáns eszmeiségét követő kultuszhelyek, a közös munkára épülő tudás topológiai esélyei. Ehhez már a teológiai és morális fennség többleteként járult a bizánci túltengést ellenpontozó európai szellem követése, az etnikai közösségek harmóniájára törekvés, a nyelvek bűvkörét átölelő tudás és gyakorlat.
A kötet egyes írásainak (összesen tíznek) aprólékos ismertetése egy kisebb tanulmány vagy kiadósabb feljegyzés volna, ezt szívesen hagyom az Olvasóra. Amit a kötet egésze üzen 240 oldalon: a társadalom relatív teljességének viszonylag komplex értelmezésére és megértésére elszánt törekvés kitartó volta. Ezt tanulhatjuk az alapítóktól, a küzdőktől, a vitatkozóktól, kármentőktől, kálváriajáróktól, az erdélyi magyar felsőoktatás egész históriájából, példázatából... Talán nem is először, de (sajnos, vélhetően) nem is utoljára.
Súlyos vétek
Tudás és társadalom elméleti viszonyrendszere, a megfigyelés, megértés, élmény szemantikai probléma-tára ugyanakkor jól láthatóan nemcsak az erdélyi világot vagy a tudástermelő intézmény szekuláris világát jellemzi, de a tudni-nem-érdemes dolgok és a tudottan is kételyekkel körülvehető értelmezések harmóniájának európai vagy még egyetemesebb létfelfogásait szintúgy.
Ugyanez igényt, mintát angolszáz, de elsősorban német és angol típusú kisebbségkorrajzot adja a megannyi össze-nem-hasonlítható módszerrel és szemléletmóddal tárgyalt konferencia-kötet, melyet a kolozsvári Sapientia adott ki 2008. márciusi tudományos találkozójának anyagából. Ez a nemzeteket és kisebbségeket határokon belül, határok alatt és határok fölött is szemügyre vevő szövegválogatás a kisebbségiséget mint uniós kihívásnak és ugyancsak uniós újításnak is szerepet adó tüneményt járja körül.
A Bodó Barna és Tonk Márton szerkesztette kötet (Nations and National Minorities in the European Union. Sapientia – Hungarian University of Transylvania, Cluj-Napoca, 2009, 263 oldal); nyelvek, identitások, kistáji és interetnikus kapcsolatok, kultúraközi játszmák megannyi verzióját vonultatja föl tizenhét szerzői-előadói anyagban, s ha szabad az interkulturális sugallatokra hallgatni, röviden úgy fogalmaznám: uniós félszekkel tálalja azt, amit a kutatók széles köre, diákok és egyetemi oktatók, cigánykutatók és erdélyi politológusok, történészek és nemzetközi jogászok szinte egybehangzóan úgy értelmeznek, mint Európa felkészületlenségét az újonnan csatlakozó országok kisebbségi közösségeinek befogadására.
Csupán néhány névvel jelezve a tematikákat: Bodó Barna nemcsak kutatói és tudományos sorsával, de a Babeş–Bolyai Egyetem historikumával is illusztrálja, milyen befogadáshiány ül még mindig a magyar népességen Kolozsvárott...; Vizi Balázs a regionális és etnikai kisebbségi mozgalmak európai állapotával igazolja a felmerülő kételyeket, Christoph Pan a minoritások uniós játszmáinak esélytelenségeiről értekezik, Vasile Docea egyenesen a történeti értelmezések tüzébe engedi a kisebbségtematikákat, Binder Mátyás hasonló alapon történeti, de a magyarországi cigányságkutatásban már empirikus élmény révén igazolja a képességhiányt, mely a magyar társadalom befogadáshiányos felfogását jellemzi, Nádor Orsolya az egy-, két- és többnyelvűség esélyeit latolgatja az uniós dilemmák közepette, Egyed Péter számára a liberális jogszemlélet és a kisebbségpolitikák sutasága nyújt kritikai felszínt, Szoták Szilvia pedig egy magyar–osztrák kisrégió határdiskurzusaival illusztrálja a közeledés és távolságtartás esélyeit.
A könyv német és angol nyelvű írásai (román összefoglalókkal) éppen a kisebbségi tudásterületek közelségét és egyben távolságtartási stratégiáit jelzik, nemcsak egymástól, hanem az uniós egységesülési játszmák árnyékában is... Olvasata(i) ma már nemcsak a határainkon túli szférákban, hanem a hazai tudományelméleti és interdiszciplináris közegben is kötelező lenne, ha komolyan tudnánk venni a korszakos kihívásait mindezen társadalmi téteknek és játszmáknak. Szinte kézenfekvő, hangsúlyozást sem igénylő, hogy itt a kultúrák közötti kontextus nemcsak határok között, etnikai kontaktuszónák között, korok és körök között, hanem nemzeti, nemzetközi, interkulturális és multinacionális dimenziók között hat, az értelmezés, belátás, elfogadás, kritika és interpretáció annyiféle, ahány európai nézőpontot csak felvesz a gondolkodó egyed.
Súlyos vétek, parttalan kontraszt lenne arra tenni a hangsúlyt, mennyire interdiszciplináris ma már minden belátás, s mennyire nem „valakiknek” van „igaza” vagy tévedése... – hanem éppen ellenkezőleg: minél kevésbé komplex egy etnikumközi vagy kultúrák közötti kölcsönhatás-elemzés, annál kevésbé érvényes bárminő megállapítás róluk mint öntörvényű elemekről. De hisz ezt voltaképpen tudjuk is, csak éppen a megjelenésmódok és mutatkozások sokszínűsége vakít el néha, midőn a komplexitást hangsúlyozva látszólag feledjük az egyedit, vagy fordítva, méltán sokra tartva a másságot, a hasonlóság érdeme halványodik el pillantásunk előtt.
Hasonló kétes komplexitással üzen a Balázs Sándor nyolcvanadik születésnapjára szerkesztett kötet is, amely Bodó Barna, Bakk Miklós és Veress Károly szerkesztők jóvoltából Kisebbségben, közösségben címmel (Politeia Egyesület – Bolyai Társaság – Communitas Alapítvány, Kolozsvár, 2008, 400 oldal) jelöli az illúziók, nosztalgikus elvágyódások és misztikus megváltások képzeletvilágán túli cselekvő közösséget, melynek a létige, a hogyanlét módja, a kitartó feladatvállalás tisztessége adja ellenpontját azok számára, akik nem kilépni próbálnak az alkalmazkodás kényszereiből, hanem együtt létezni azokkal.
A tizenhét szerző fölsorolása nem adott lehetőség itt, a tárgyalt tematikák sokszínűsége pedig az ünnepelt iránti elkötelezett kapcsolatot, szellemi örökségvállalást, mintakövetést tükrözi, ezekből néhányat fölidézni viszont mind gyakrabban figyelembe venni volna érdemes: az „identitástudatunk zavarait” már a nyolcvanas években megkomponáló Balázs Sándor filozófiai, történeti, szociológiai, demográfiai, jogi, pszichológiai alapozással él, s az üdvözlő írások is ezekről a tudásterületekről hoznak megvilágosító fényeket.
A romániai tudományosságban kivételes fontosságú iskolát nyitó Dimitrie Gusti szellemét idéző és munkásságát tolmácsoló Balázs Sándor a tisztelgők körétől nem ok nélkül kap filozófiai realitásfogalmakról, angolszász kisebbségfelfogásokról, jogi autonómiákról, iskolai motivációról, multikulturális egyetemépítésről, a román demokrácia rendszerváltás-kori jellemzéséről, nemzetdefiníciókról, politikai aktivizmusról, geopolitikai szinergiáról, nemzeti kisebbségvédelmi gyakorlatról, kétnyelvűségről, uniós jogrendről szóló tanulmányokat... – mindezek éppen a multikulturális kisebbségi létformák, alapjogok és létvalóságok felől nézve taglalják azt az állapotot, amelyben a klasszikus erdélyi kérdés: „lehet, vagy nem lehet” megmaradásra törekedni, nem csupán megerősítő választ nyer, de a nemzetközi (térbeli) és történeti (időbeli) harmóniakeresés példái révén olyan visszaigazolást is, melynek épp az ünnepelt életművében gyökereznek sorskérdései.
S nem azért, mert akár a román tudományosság, akár az interkulturális párhuzamok oly kézenfekvővé teszik (ezért is!), de szinte kézre jön az a kötet, amelyet a 2007-ben rendezett Valorile multiculturalităţii című konferencia anyagából állított össze Brassai László és Victor Sibianu, azonos kötetcímmel, a multikulturalitás értékeit követve és felmutatva (Alteris – Státusz Kiadó, Árkos–Csíkszereda, 2007. 400 oldal).
A konferencia-előadásokat tartalmazó kiadvány az uniós befogadás határpontját tekintve oly kapacitásokkal, készségekkel, nyitottságokkal és zárványokkal foglalkozik, melyek az interetnikus disputákban (Miklósné Zakar Andrea), helyi nyelvjátszmákban (Bodó Barna), szabályozott tudástörténeti terekben (Dorel Marc, Ioan Popa, Rákóczi Zsuzsa, Diana Dumitru), területi identitásokban (Bugovics Zoltán, Minorics Tünde, Ionan Marian Ţiplic, Simon Zoltán, Mazzag Éva, Lavinia Bârlogeanu), és etnikai vagy vallási mezőben (Grosz Irma Emese, Csomortáni Erika, Oláh József, Florentina Harbo, Szász Antónia) keletkeznek.
A szövegválogatás nem óhajt politikai konfrontáció eszközévé válni, de kölcsönös tanulsággá igen, miként is beszélhetők el a politikai, érzelmi, származási és műveltségi közösségek konfliktusai a történő történelem múltjában vagy jelenében. Éppen a multikulturalitás mint érték, a többrétegű identitás mint helyzet, a többnyelvűség mint állapot és esély a meggyőző ezekben a dolgozatokban, melyek egyébiránt egy kivételesen tudományáhítatos kis kollektíva apró szentélyében (Árkoson) zajló nemzetközi konfrerencia előadásai voltak, a hazai (és talán nemzetközi) tudományos közéletben rendkívül ritka gesztussal, mindjárt a regisztrációnál kézbe kapott kötetként, s kiegészítve egy másikkal (ALTERIS – Asociaţia Multiculturală, Anuar, vol. I.), mely hasonlóképp a meghívott előadók írásaiból vett mustrával nyitott azonnal nemzeti és tudásterületi, nyelvi és kultúraközi kölcsönhatások felé.
Az árkosi konferencián lezajló miliő-építés, műhelyszervezés, értelmezési konstrukcióformálás talán rögtön a konferencia közegében még nem annyira, de hosszabb távú hatásában a mélyebb átlátás, az európai párhuzamokra és nemzet- vagy közösség-építési stratégiákra vonzotta a figyelmet, magyar és román cigánykutatás, szubkulturális politikai mozgalmak, kisebbségi kommunikációk, együttélési és határformálási tétek ismertetései révén.
Kisebbség, ha relatív többséggé lesz, vagy ha környezetében a vesztességtudat egyéb külső okok miatt eluralkodik, és helyzetét a mindenkori mennyiségi/demográfiai kontraszt formálja, mindig és mindenhol szükségképpen kell tapasztalnia hajlamok megnyilvánulását a sztereotipizálásban és előítélet-formálásban. A megoldásokról, mintákról és példázatokról számos klasszikus mű forog közkézen, de bizonnyal méltó jelentősége van (vagy lehet) a kortárs felfogásokból, jelenkori interpretációkból származó áttekintéseknek is.
Ezek egyikeként hiánypótló szerepet kap az a kötet, melyet Dranik Réka formált Sztereotípiák és előítéletek címen a Kolozsvári Egyetemi Kiadónál (BBTE, Kolozsvár, 2008, 177 oldal), hogy tankönyvvé válva a megismerés, a belátás, a reprezentációk, a sztereotípia- és előítéletkutatás története, módszertana, valamint több mint száz évre visszatekintő példatára segítségével a kortárs gondolkodási sémák felé vezesse az érdeklődőt. A cigány, zsidó, magyar, szőke nő és boszorkány-sztereotípiák jókora gyűjteménye a kötet mintegy harmadát adja, megannyi illusztrációval, szövegidézettel, hogy az elméleti eligazító és a kutatásmódszertani zárófejezet közötti összefüggések harmonikussá válhassanak.
A szerző érzékenysége oktatási gyakorlatra vall, vagyis arra a rutinra, amely a környező világban elfoglalt hely, a megszerzett ismeretek és az egyén, illetve csoport viszonyrendszerében kialakult-megerősödött eligazodáskészség alapján határozza meg az előítéletek életvezetési értékké váló funkcióit: ennek alapján megkülönböztet perceptív (megismerési) besorolást, önmeghatározási motiváltságot, a különbözőség előnyéből fakadó és a csoport-hovátartozási gyakorlat szerinti, illetve ideologikus-érdekérvényesítési dominanciát, melyeket ha nem is felment, de árnyaltan helyére tesz és elősegíti a sztereotípiák nem sztereotipikus belátásának megoldásait.
Átmeneti rítusállapot
A tudni érdemes tudások közé tartozik ugyanakkor egy terület, amely éppúgy, mint a „nép művelésének” egyik technológiája, s épp az utóbbi időkben sokkal sikeresebb is, mint a tudományos felöltözködés igénye és értékrendje, vagyis a vásárlás és a korszakunkra jellemző új „aranyláz” legmérvadóbb formája: a fogyasztói magatartás. A versengés, a bőség, a marketing uralma, a társadalmi együttműködési és kizárási formák új hatásmechanizmusai ma már vitathatatlanná teszik, hogy a zsákmányolók egyik, a termelők másik, a kisajátítók harmadik és az újraelosztás új korszakaira jellemző további, jóval „betegesebb” életvilágok ezen felüli sajátos keretéről van szó, mely éppúgy összefügg kultúraközi kapcsolatokkal, hardverrel és szoftverrel, mint életvezetési értékek válságával, kapcsolathiányokkal és kiszolgáltatottságokkal.
Magát a konzumálás jelenséget nemcsak érzékeljük, de a mindennapi lét szinte minden alakzatában és minden jelenségében jelen van maga a fogyasztás, tekintve a sajtót, reklámokat, utcai figyelemfelkeltést, promóciós kínálatot, on-line keresgélést és informális gazdaságot egyaránt sorra vevő rendszerben. A tünemény nemcsak megismerésre, de kulturális értelmezésre szorul (tegyük hozzá, a tudományos elemzést régóta – mondjuk nem tekintve messzebb, mint Simmelig vagy Weberig, Marxig vagy Veblenig – egyformán izgatva), s épp ezért tanításra, megértésre is érdemesíthető.
E célra készült az az egyetemi jegyzet (Gagyi József: Fogyasztói magatartás. Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Scientia kiadó, Kolozsvár, 2009, 192 oldal), melynek a szerző által adott horizontja nem „a szervezetek világának” makrogazdasági, bankpolitikai vagy tőkekonverzációs szintjén definiálható, hanem épp ellenkezőleg, a szerző antropológiai alapállásából fakadó természetes meghatározottsággal: az emberi dimenziók általi behatároltsággal.
A kötet három nagyobb fejezetének (fogyasztás fogalma, elvek és tartalmak; társadalom mint kooperáció és dominancia terepe; mai feltételek, fogyasztási gyakorlatok rendszere) szinte mindegyikét a kulturális antropológia fókuszpontjai között hangsúlyos termelés, felhalmozás, csere, többlet koncepciójára, a Polányi-féle „nagy átalakulás” és archaikus gazdasági-elosztási viszonyok forradalmi átalakulására vezeti át/vissza/tova. Az emberi tevékenységek praktikus és szimbolikus formái, a társadalmi kommunikáció sodrában zajló elosztási és részesedési viszonylatok, valamint a ragadozói létre kárhoztató modern árucikk-birtoklási lázak fajtái és értékelvei olyan jól tagolt rendben mutatkoznak a kötetben, hogy az vaskos nagy műveket pótol – bár ez nem célja, sőt, ezek felé csak terelgetni próbál.
A „nagy értékváltás” időszakának, századunk elejének alapmozgásait rögzítő zárófejezetében ezt a társadalmilag szervezett átmeneti rítusállapotot, a szolgáltatások és fogyasztási felelősségtudatok nagy komplexitás-dilemmáit, valamint a mindennapi életet átszövő kiszolgáltatódás feszültségeit feloldani képes emberi reflexiót akként értékeli, mint (talán egyetlen, csekélyke eséllyel kecsegtető) mérlegelési feltételt, amely az elemzés biztosítékát még nyújtani tudja. E belátások nélkül a tömegtermelésbe sodródó és java produktumát a szolgáltatások végtelen cserehálózatával helyettesítő korszakos kultúra szomorú végóráit lehet csupán nekrológba foglalni. Ha még lesz ki megírja, hiszen az már nem piaci termék, s lesz ki elolvassa vagy átérezze, hisz erre mind kevesebb az esély...
Brassai példája
Hasonlóképp merész, a szerző-gyűjtő-harácsoló-fogyasztó lények természetrajzával kapcsolatos kérdésfelvetéssel él Brassai László is, aki Válasz a kockázati társadalomra: az élet értelmességébe vetett hit című kötetében (T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2010, 176 oldal) az önazonosság-építés és értelemkeresés alternatíváit veszi sorra rövid eligazító elemzésében.
Az „élhető élet” perspektíváját a rizikó-központú gondolkodás helyett az erőforrás-alapú válaszokban és reflexekben nevezi meg, a védőhatások társadalmi tereit és az élményhatásokra pozitív válaszokat adni képes „elköteleződő személyek” biztató életmintáit véve alapul. A relatíve vékonyka kötet (170 oldal) utolsó harminc oldala a felhasznált szakirodalom jegyzéke, ami nem a tájékozatlanság sepsiszentgyörgyi bizonytalankodását mutatja, hanem épp a magatartástudományok roppant széles viselkedési és értelmezési horizontjának átfogási kísérletét, a lehetséges válaszok keresésének végtelen tartományából kimetszett kört, amely attrakcióra sokszor éppen az erdélyi tudományosság volt képes impozáns példáival az elmúlt néhány évszázadban is.
Brassai a perszonális és közösségi fejlődésfogalmak áramából indul ki, s a huszadik századi pszichológiai paradigmaváltás kérdésén átvezetve az életvezetési kérdések korszakos gondjaiig, vagy a lehetségesen időszerűnek tekinthető válaszokig ívelő problematikát abba a bizalmat sugárzó tartományba kalauzol, amelyben a bontakozó lélek és a társas terében eligazodára képtelenné vált ember talán még meglelheti minimális kapaszkodóit. Persze – s ez a kötet fő vállalása – ehhez éppen azoknak kéne az élet értelmességébe vetett hitet úgymond „kézbe adnia”, akik sokszor maguk sem birtokolják, nem látják át vagy nem kezelik reflexíven a kor kulturális és pszichés sodrásainak gondjait.
Kisebbségek-e a fogyasztók, sztereotípiagyártók, kultúraközi határokon mozgók, európai sodrásokba kerültek, egyetemfenntartó vehemenciák, avagy a mindenkori többséggel interakcióban álló, létfeltételeiket etnicitásuk vagy hozott és gyarapított kultúrájukban védeni próbálók? Nem többségiek-e épp ebben a kulturális interferenciavilágban? Nem a többségben lévőkhöz hasonlóan óvják, tartósítják-e a maguk túlélési esélyeit, s viszik tovább örökségeiket...? A válasz sosem egyértelmű – közelítésmódoktól, belátásoktól függ. Mert valahol, valamiben, valakikkel szemben, valamikor mindenki kisebbségi. Minden többség is kisebbségekből áll. Amíg áll...
A. Gergely András
Új Magyar Szó (Bukarest)

Tőkés: október 6-án álljunk ki a magyar orvosképzés mellett!
Az erdélyi magyarság biztonságos jövője, a szülőföldünkön való megmaradás nem lehetséges az anyanyelvünkön való felsőoktatás nélkül. Magyar nemzeti közösségünk „lefejezésének” folyamatában a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) jogtalanul elfogadott, diszkriminatív Chartája „mérföldkőnek” számít.
A szenátusi autonómiába csomagolt magyarellenesség megfosztja közösségünket demokratikus, törvény által biztosított jogaitól, így az anyanyelven való tanulás jogától.
Míg a kommunizmusnak nem sikerült felszámolnia a MOGYE magyar tagozatát, ma mindez politikai beavatkozás nélkül, szinte akadálymentesen, a szemünk előtt megy végbe. A kormánynak csupán helyesírási kifogásolnivalója volt a Chartával szemben, amely tulajdonképpen végérvényesen felszámolni igyekszik a magyar tagozatot, vele együtt pedig a magyar nyelvű orvosképzést.
Orvosaink magyar nyelvű képzésének ellehetetlenítését sem elfogadni, sem tétlenül nézni nem lehet és nem szabad!
Október 6-án Marosvásárhelyen, a Székely vértanúk emlékművénél úgy tiltakozunk, hogy mindenki meghallja kiáltásunkat: A magyar orvosképzés ne váljék áldozatává a többségi agressziónak! Bízunk Önben, hogy csatlakozik hozzánk és jelen lesz a megemlékezésen. Támogassuk a MOGYE érdekében kiálló magyar tanárainkat, támogassuk a jövőt. Ha elegen leszünk, lesz magyar nyelvű orvosképző tagozat.
Tisztelettel várjuk október 6-án, 17 órakor, a Székely vértanúk emlékművénél!
Tőkés László
elnök, az Európai Parlament alelnöke
Erdély.ma

MOGYE: Marius Paşcan a magyar tagozatot hibáztatja
A magyar tagozat miatt került a második kategóriába a felsőoktatási intézmények rangsorolásakor a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) – mondta tegnap Marius Paşcan Maros megyei prefektus, aki szerint felháborító, hogy a román és a magyar tagozat hétfőn külön tartotta a tanévkezdő ünnepélyt. Marius Paşcan és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester tegnap felvetette a MOGYE, a Művészeti és a Petru Maior Egyetem egyesülésének lehetőségét Marosvásárhelyi Egyetem néven.
Paşcan szerint a magyar tagozat miatt csökken az oktatás színvonala, mivel nincs elegendő szakember. Mint arról beszámoltunk, az egyetem szenátusa pár hete úgy döntött, nem hosszabbítja meg a nyugdíjas óraadó tanárok szerződését – a tizenöt elbocsátott professzorból kilenc magyar nemzetiségű. A kormánymegbízott a marosvásárhelyi egyetemek vezetőivel tartott tegnapi találkozón úgy vélte, a MOGYE román tagozata első kategóriát, míg a magyar utolsót érdemelne. Elmondta, a magyar intézetek miatti tüntetések csak a feszültséget keltik a lakosság körében, ezekkel „fals problémát kreálnak” a kezdeményezők. Ugyanis az új oktatási törvénnyel szigorú követelmények léptek életbe, amelyek az oktatás minőségére összpontosítanak, míg a tiltakozások épp erről terelik el a figyelmet, vélte a prefektus.
Hangsúlyozta, „a szegregáció helyett az egységet” választja, szerinte a pozitív diszkrimináció a multikulturalitás védelmét, a kultúrák közötti versenyt jelenti, de ennek nem „igazságtalanul” kell történnie. A prefektus úgy vélte, a MOGYE-n nem éri sérelem a magyar oktatókat és diákokat, és a tiltakozások hátterében „politikai érdekek” állnak. Marius Paşcan és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester egyébként tegnap felvetette a MOGYE, a Művészeti és a Petru Maior Egyetem egyesülésének lehetőségét Marosvásárhelyi Egyetem néven, úgy vélve, ily módon egy erős felsőoktatási intézmény jönne létre.
Alaptalan magyar panasz?
Alaptalanok a MOGYE magyar tagozatát ért sérelmek – jelentette ki Klara Brânzaniuc, az egyetem rektorhelyettese, aki a felsőoktatási intézményt képviselte a prefektussal való tegnapi találkozón. Az orvosi kar dékánja hangsúlyozta, hogy a MOGYE egy multikulturális intézmény, amit az egyetem chartája is tükröz. Hangsúlyozta, az egyetem ragaszkodik hagyományaihoz, ahhoz hogy az elmúlt 65 évben csak itt volt román és magyar orvosképzés, azonban meg kell érteni, hogy ez különbözik minden másfajta képzéstől. „Olyan jellegzetességei vannak, amelyek mindenkinek fel kell vállalni, és amelyeket ha elveszítünk, mindent elveszítünk” – mondta Klara Brânzaniuc, hozzátéve, nem megalapozottak azok a vádak, melyek szerint sérülne a magyar oktatás, azáltal hogy a magyar nyelvet csak az előadótermekben használhatják a diákok, a gyakorlati órákon nem. A külön tartott tanévnyitó kapcsán kifejtette: meglepte, hogy a magyarok külön tanévnyitót szerveztek, ez egy „atipikus” eset, hiszen az angol nyelven tanulók is a nagy, Kultúrpalotában tartott rendezvényen voltak jelen.
Nagy: nincs visszajelzés
A MOGYE magyar tanárai és diákjai egyébként utolsó jelzésnek szánták a külön tanévnyitót. „Ez volt a magyar tanárok és a diákszövetségi vezetők döntése, amit egyszerűen csak közöltünk a rektorral” – mondta el a Krónikának Nagy Örs, Constantin Copotoiu rektor helyettese. Az intézményvezető nem örült a kezdeményezésnek, de nem is próbálta akadályozni, mint mondta, számára természetesebb lett volna, ha mindannyian a Kultúrpalotában gyűlnek össze. Gesztusukkal a hivatalosan mindmáig nem létező magyar tagozatot ért sérelmekre szerették volna felhívni a figyelmet. „Egyelőre semmiféle visszajelzést nem kaptunk. Senki nem áll ki a magyarok mellett, hogy elmondja, miért nem lehet létrehozni a magyar tagozatot vagy vonalat. Mint ahogy a románoknak sem mondják el, hogy az általuk megszavazott egyetemi charta ezért vagy azért törvénybe ütköző.
Ebben a bizonytalanságban tanárnak és diáknak megcsappan a munkakedve, arról nem is beszélve, hogy így még nehezebb lesz utánpótlást toborozni” – fakadt ki lapunknak Nagy Örs. Ismét nyomatékosította: a magyar tanároknak az a kötelessége, hogy oktassanak, a diákoknak meg, hogy tanuljanak. „Egyetemi szinten valamennyi törvényes lehetőséget kimerítettük. Leülhetünk és sztrájkolhatunk, feszíthetjük a húrt, de azzal nem oldunk meg semmit. Ez minket meghalad, csak a politikum tehet még valamit” – szögezte le a rektorhelyettes. Kérdésünkre, hogy a sok tétovázás után mit vár a politikumtól, megismételte: vagy segítséget, vagy érthető magyarázatot arra, hogy, miért nem alkalmazható az oktatási törvény.
Pap Melinda, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Gyanakvás
Ismét ráirányította a figyelmet a könnyített honosítási eljárásra, pontosabban az ezzel kapcsolatban a Magyarországgal szomszédos országokban időnként felbukkanó anomáliákra annak a sepsiszentgyörgyi bírónőnek az esete, aki jelezte: igényelni szeretné a magyar állampolgárságot.
Azazhogy fontolgatja, mivel időközben kiderült: a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács beleegyezése ellenére a háromszéki megyeszékhely városi bíróságának munkatársa attól tart, a mai törvényértelmezés holnapra már hatályát veszítheti. Ennek megfelelően esetleg majd választania kell magyar állampolgársága, illetve hivatása között. Az utódállamok közül Románia viszonyult a legpozitívabban az Orbán-kormány honosítási törvényéhez. Igazság szerint Bukarest nem is tehetett másként, hiszen jó ideje határon túli románok tízezreinek nyújt állampolgárságot egyszerűsített módszerrel – nem véletlenül tekintette alapnak Budapest a román állampolgársági jogszabályt.
Ukrajna alkotmánya szerint az ország állampolgárainak csak egy állampolgársága lehet, de mivel a hatályos törvények nem írják elő az ukrán állampolgárságtól való automatikus megfosztást azok esetében, akik felveszik más országokét, szép számban előfordulnak kettős állampolgárok ott is. Más a helyzet Szlovákiával, ahol a Fico-kormány még tavalyi bukása előtt, kimondottan a magyarok könynyített honosításáról hozott budapesti döntésre reagálva alkotta meg állampolgársági törvényét, amely alapján megvonják a szlovák állampolgárságot azoktól, akik felveszik egy másik országét. Túl azon, hogy a rossz emlékű Fico-kormányt annak idején magyarellenes indíttatás vezérelte, ott munkált benne az a mentalitás is, miszerint a kettős állampolgárok megbízhatatlanok Szlovákia számára, akiket egy másik országhoz fűződő közjogi kapcsolatuk végképp „alkalmatlanná” tesz arra, hogy választott vagy magas beosztású tisztséget töltsenek be államhatalmi szervekben.
Ez a totalitárius rendszereket idéző gondolkodásmód tetten érhető számos román politikusnál is, akik szerint a kettős állampolgárságú magyarok elveszítik Románia iránti lojalitásukat. Viszont bízzunk benne, hogy ezeknek a hangja egyre gyengébb lesz, ellenzékben marad, a romániai törvények nem fordulnak a visszájukra, a szentgyörgyi bírónő pedig az első – de nem utolsó – kettős állampolgár lesz a hazai bírói karban.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Kolozsvár is bemutatkozott a FesztMagyaron
Tíz magyar város – Kassa, Beregszász, Kolozsvár, Arad, Magyarkanizsa, Lendva, Miskolc, Nyíregyháza, Békéscsaba és Székesfehérvár – nevezetességeivel, jellemzőivel, szellemiségével, ízeivel és hagyományaival ismerkedhettek meg mindazok, akik szeptember 16. és 18. között ellátogattak a budapesti Millenárisra: a FesztMagyar elnevezésű rendezvényen a Kárpát-medence csaknem minden jelentősebb régiója képviseltette magát. Kolozsvár természetesen ezúttal sem maradhatott ki a sorból: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) főszervezésében, az Erdélyi Kézmíves Céh és a Homo Ludens Alapítvány közreműködésével városunkat is méltóképpen képviselték a rendezvényen, amelyről Vincze László bábszínész, az EMKE munkatársa számolt be lapunknak.
– A FesztMagyar elnevezésű rendezvényt a Millenáris szervezte, a kolozsvári képviseletet az EMKE fogta össze. Meghívtak 10 várost a Kárpát-medencéből, hogy mutassák be saját és a környékük jellegzetességeit. A kezdeti elképzelések végül anyagi lehetőségek hiányában módosultak, így minden város kapott egy pavilont, illetve rendelkezésre állt két kis színpad is, ahol kisebb produkciókat lehetett bemutatni. Velünk tartott a Harmadik zenekar, akik két ízben is muzsikáltak, mi pedig Demeter Ferenc bábszínész kollégámmal – Keljfeljancsi Bábszínházként – kétszer is bemutattuk a Mátyás király és a kolozsvári bíró című darabunkat. De volt még a színpadon népzene, néptánc, bábszínház, klasszikus zene, kamaraszínházi előadás és mesemondók is – részletezte Vincze László, hozzátéve: igyekeztek megfelelni az elvárásoknak, és nem is vallottak szégyent. Bár a gasztronómiai rész végül nem valósult meg, a kézműves részleg sok mindenért kárpótolta a résztvevőket – tudtuk meg. – Nagyon szép kézműves kiállítással készültünk, az Erdélyi Kézmíves Céh jóvoltából, amelynek képviselői három mesterrel és számos szemet gyönyörködtető tárggyal érkeztek. Ők hárman mesterségbemutatót is tartottak, de magukkal hozták bemutatásra több kollégájuk termékeit is, és nagyon feldobta a kolozsvári pavilont a színes mezőségi-kalotaszegi viseletek, szőttesek, egyéb tárgyak összeállítása.
Természetesen Kolozsvárról szóló kiadványokat és könyveket is vittünk magukkal. Fogadtunk egy tiszteletbeli kolozsvári borászt is, mivel városunk a filoxéra óta híresen nem borvidék, így Seprődi József barátunk elhozta a Küküllő menti világhírű borait. Ez felülmúlhatatlannak bizonyult a rendezvényen, mindenki a csodájára járt – mesélte a bábszínész.
A kolozsvári pavilon berendezését, felépítését egyébként Guttmann Szabolcs építész álmodta meg. – Előtte ugyancsak vele jártunk a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinél, hogy megbeszéljük velük, ilyen kis területen hogyan lehetne minél szemléletesebb kiállítást rendezni, amellyel a rendezvényt is áttekintjük. Bőven vittünk tehát anyagokat a Magyar Napokról, és plazmatévén is folyamatosan mentek bejátszások a rendezvénysorozatról.
A közönségről érdeklődve megtudtuk: a Millenárisnak van egy többé-kevésbé állandó törzsgárdája, ők ezúttal is ott voltak. – Bár nagy konkurenciát jelentett a Nemzeti Vágta, amely jó nagy tömeget vont el, de mégis jó hangulatú rendezvény sikeredett. Nagy egyetértésben és szeretetben töltöttük el a három napot, jó kapcsolatok alakultak ki, a már meglévők továbbfejlődtek. A szervezők egy építész céget bíztak meg azzal, hogy vizuálisan is megfogalmazzák a különböző városok üzeneteit.
Kolozsvár ezúttal az organikus szellemiséget képviselte, hiszen itt fejtette ki tevékenységét Kós Károly, az organikus építészet atyja, és ebbe sok mindent bele lehet vinni, hiszen itt együtt él a múlt a jelennel, és a múltból táplálkozva folyamatos a fejlődés is. Gyakorlatilag ezt volt hivatva üzenni minden, amit elvittünk, és erre utalt a befelé forduló spirált ábrázoló installációnk is, amely nagy népszerűségnek örvendett a gyermekek körében is.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)

Egyetemi konzorcium Marosvásárhelyen?
A prefektus a multikulturalitás jegyében szeretné
Marius Pascan prefektus kezdeményezésére tárgyaltak tegnap a marosvásárhelyi felsőoktatási intézetek vezetői egy esetleges konzorcium létrehozásáról. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Petru Maior Egyetem és a Művészeti Egyetem együttműködéséről lenne szó, Marosvásárhelyi Egyetem néven, amit azonban a MOGYE rektorhelyettese, Nagy Örs professzor nem támogat.
A sajtó képviselői nem vehettek részt azon a több mint kétórás megbeszélésen, amelyen a három szóban forgó felsőoktatási intézet jövőbeni együttműködéséről tárgyaltak. A megbeszélést követően a Petru Maior Egyetem rektora, Liviu Marian nem volt hajlandó nyilatkozni az újságíróknak, a Művészeti Egyetem román nyelvű főintézetének megbízott rektora, Sorin Crisan kijelentette, jó gondolatnak tartja a konzorcium megalakítását – természetesen bizonyos feltételekkel. "Elvi megbeszélést folytattunk az együttműködésről, a következő lépés az kell legyen, hogy az érintett egyetemek vezetősége elemezze ennek a lehetőségeit. A Művészeti Egyetemet a legmagasabb kategóriába sorolták, ami megtisztelő, de kötelez is. Multikulturális egyetem vagyunk, román és magyar főintézetekkel, a szenátusban pedig a charta alapján fele-fele arányban vesznek részt az oktatók és döntenek az egyetem ügyeiről" – mondta. Brânzaniuc Klára, a MOGYE rektorhelyettese szerint az egyetem szenátusának kell döntenie bármilyen, az intézet struktúráját érintő kérdésben, és ez is fog történni.
"Személyesen tájékoztatom a MOGYE rektorát és szenátusát a konzorciummal kapcsolatos javaslatokról, ami három – köztük két multikulturális – egyetemet érint, a döntés majd itt születik meg. Meg kell érteni azonban, hogy nem lehet összehasonlítani egy orvosi egyetemet bármilyen más multikulturális egyetemmel, de ha nem találunk megoldást, mindannyian veszítünk" – tette hozzá, majd a magyar főintézet létesítésére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a MOGYE chartatervezetére (a végleges chartát október közepére várják – szerk. megj.) vonatkozó bírálatokat megalapozatlanoknak tartja.
A tárgyaláson meghívottként részt vevő Dorin Florea polgármester szerint egy egyetemi konzorcium létrehozásával az új területi felosztásban felértékelődne Marosvásárhely szerepe, "egy multikulturális egyetemi konzorcium létesítése kötelesség mind a román, mind a magyar polgárokkal szemben" – tette hozzá.
Marius Pascan szerint az egyetemi versenyképesség növelése a cél, és a helyi egyetemek kell együttműködjenek, nem pedig a különböző városok felsőoktatási intézeteivel kell konzorciumot alkotni. "Annak ellenére, hogy három különböző profilú egyetemről van szó, perspektívában ez a megoldás az életképes, ha nem így történik, akkor a Petru Maior Egyetem a Babes–Bolyai Tudományegyetemmel, illetve a Kolozsvári Műszaki Egyetemmel, a MOGYE a jászvásári vagy a kolozsvári egyetemmel működhet együtt, ezektől kapott ajánlatot. Egy ilyen megoldással a marosvásárhelyi egyetemek befolyása, jelentősége csökkenne" – jelentette ki. Hozzátette: "multikulturális környezet kialakításáért száll síkra", de ehhez "minden érintett jóindulatára szükség van". Újságírói kérdésre kifejtette, ellenzi a szeparatizmust, és elítéli, ami a MOGYE-n történt, ahol a román és a magyar tagozat külön tartotta az évnyitó ünnepséget. Az ilyen "megnyilvánulásokkal" csak a feszültséget keltik a hallgatók között, álproblémákat kreálnak, ami "sokba kerül majd". "Az egységet támogatom, nem a szegregációt. A magyar főintézet miatt sorolták be az orvosi és gyógyszerészeti egyetemet B kategóriába. Ha csak a román tagozat mutatóit vették volna figyelembe, az A kategóriát kapja az egyetem, a magyar tagozat tulajdonképpen a legutolsó, E kategóriát érdemelné, ahogyan jelenleg az emberi erőforrásokkal áll" – jelentette ki Pascan. A Népújság kérdésére, hogy a főintézetek miért működhetnek a Művészeti Egyetem esetében és miért nem a MOGYE-n, illetve nem jó az új tanügyi törvény, amely ezt megengedi, sőt, kötelezővé teszi, a prefektus kifejtette, hogy az orvosképzés és a színészképzés között nagy különbség van, és az orvosoknak érteniük kell a páciensek nyelvén. "Ha a magyarul tanuló hallgató nem ismeri a román szaknyelvet, hogyan tud helyes kórismét felállítani?!" – tette fel a kérdést, majd kérdésünk második felére közölte, "a törvényhez alkalmazkodni kell, ki kell használni, ha számunkra kedvező, ezt az utat kell választani, nem pedig ami számunkra hátrányos".
A Népújság megkeresésére dr. Nagy Örs professzor, a MOGYE rektorhelyettese meglepődve jelentette ki, hogy nem volt tudomása a tegnapi megbeszélésről, de múlt héten elvileg már tárgyalt a konzorcium kérdéséről az egyetem szenátusa, és az az álláspont született, hogy semmiféle ilyen típusú együttműködésre vonatkozó gondolatot nem támogatnak. "Csak azonos profilú egyetemekkel képzelünk el konzorciumot, nem pedig olyanokkal, amelyeken más típusú szakoktatás folyik" – közölte a rektorhelyettes.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Elévülhetetlen, szent helyek
Óvjuk, ápoljuk a honvédsírokat!
Mivel az impériumváltás előtti városok szélein létesült temetők manapság, a nagyfokú urbanizáció következtében értékes, központi területekké váltak, egyre több helyen születik olyan döntés, hogy felszámolják, majd beépítik őket. 
E temetők legtöbbje azonban honvédsíroknak is helyt ad, amelyeket viszont nyíltan vagy titokban megpróbálnak eltüntetni. A legutóbbi honvédsír-eltüntetés Kürtösön, tavaly történt, amikor az 1944 szeptemberében ide eltemetett 20 honvéd nyughelyét a ráhordott több teherautónyi földdel fedték be. Hogy hasonló esetekben mi a teendő, azt az arad-gáji temetőben nyugvó honvédek síremlékének a felszentelésekor dr. Hende Csaba magyar honvédelmi minisztertől kívántuk megtudni.
– Miniszter úr, a honvédsírok ápolása terén milyen az együttműködés a román hatóságokkal?
– Velük rendezett az együttműködésünk, erre vonatkozó nemzetközi megállapodás van érvényben Romániával. Ennek értelmében ők ápolják az ország területén található mi hadisírjainkat, aminek fejében mi gondozzuk a nálunk nyugvó román katonák síremlékeit. Mivel azonban ez a terület Magyarországon a korábbi időben nem kapta meg azt a szükséges figyelmet, amit amúgy megérdemelt volna, egy évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy önálló szeretetegységet hozok létre a Honvédelmi Minisztériumban, közvetlenül a miniszter alárendeltségében, amelyik közvetlenül a hadisír gondozással foglalkozik. Korábban a Hadtörténeti Intézet egyik osztályaként működött e tevékenység, ezért nem lehetett kellően hatékony, tehát ezen akartunk javítani.
– Hova lehet fordulni olyan esetben, amikor magyar hadisírokat próbálnak meg eltüntetni?
– Közvetlenül hozzám forduljanak, én a hatályos nemzetközi szerződések, illetve a szűkös anyagi erőforrásaink keretei között is meg fogok tenni mindent azért, hogy hőseink, mindazok, akik a hazáért áldozták életüket, méltó megbecsülést és tiszteletet – aminek feltétlennek és időtlennek kell lennie –kapjanak. Én nem értek egyet, nem is tartom lehetségesnek, hogy a hősi halott sírja azonos elbírálás alá essen bármilyen, temetőbeli sírhellyel. A hős sírja soha nem évülhet el, soha nem kerülhet beszántásra, nem temethetnek rá mást. Minden időben a nemzeti kegyelet megnyilvánulásának, a helyszíne, egy szent hely, legyen az bárhol a Kárpát-medencében.
– Kaphatnánk-e egy pontos elérhetőséget, amelyiken kapcsolatba tudunk lépni egy ebben illetékes szakemberrel?
– Mondom az e-mail címet: minister@hm.gov.hu, tehát ide írjon mindenki, aki magyar hadisír ügyében bármilyen visszaélést tapasztal.
– Köszönjük, élni fogunk a lehetőséggel. Kérem, arra válaszoljon még, milyen érzés honvéd síremléket felszentelni abban a városban, amelyik 1944 szeptemberében 8 napig magyar volt?
Nagyon jó, megható érzés. Boldog vagyok, amiért itt lehettem.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Könyvbemutató az autonómiáról Dél-Tirolban
2011. szeptember 30-án a dél-tiroli Bozenben mutatták be a Georg Grote és Barbara Siller szerkesztésében megjelent, a dél-tiroli autonómiáról szóló tanulmányokat tartalmazó „Südtirolismen” című tanulmánykötetet. Tőkés László EP-alelnök képviseletében, valamint az autonómiaügy elkötelezett politikusaként Szilágyi Zsolt kabinetfőnök vett részt a jeles eseményen.
A rangos kiadvány annak a konferenciának a szerkesztett anyagát tartalmazza, amelyet 2010 októberében, Dublinban tartottak Európa egyik legsikeresebb önkormányzati rendszeréről, a dél-tiroli autonómiáról. A könyv szerkesztőinek ismertetője után Luis Durnvalder, az autonóm terület kormányzó-tanácsának elnöke kapott szót, aki beszédében azt hangsúlyozta, hogy az autonóm területről szóló tudományos elemzések nagyban segítik az autonómia működtetőit a kormányzás hatékonyabbá tételében. Autonómiájuk egy jól működő, modellértékű rendszer, mindazonáltal még sokat kell dolgozni továbbfejlesztése érdekében.
Tőkés László köszöntését Szilágyi Zsolt tolmácsolta a könyvbemutatón. Beszéde elején külön is gratulált és köszönetet mondott az erdélyiek jól ismert barátjának, Christoph Pan professzornak, az odahaza legismertebb dél-tiroli autonómia-szakértőnek azért a szolgálati körútért, melyet nemrégen dél-tiroli olaszok és németek az autonómia népszerűsítése céljából Székelyföld több városában és Bukarestben tettek. „Mi is az autonómiáért harcolunk. Megilletődve jöttem ide, mert azt szeretnénk, hogy néhány év múlva Székelyföld is autonóm státussal rendelkezzen, és a székelyföldi, illetve erdélyi román testvéreink éppen úgy belássák és elfogadják az autonómia hasznát és létjogosultságát, mint az itt élő olaszok” – mondotta. A kötet kiváló példája a több tudományágat átfogó elemzéseknek. A dél-tiroli autonómia-modell felmutatása révén ugyanakkor inspiráló hatással van más európai régiók számára. Továbbá azt bizonyítja, hogy az önkormányzás olyan önálló belső erőforrást jelent, melynek felhajtó ereje a további fejlődésnek is kiindulópontja lehet. „Gratulálok a szerzőknek, jó volna ezt a könyvet magyarra és angolra is lefordítani, hogy a megjelenése nyomán elinduló közvitába a mi szakértőink és más nemzetközi elemzők is bekapcsolódhassanak” – zárta méltatását Szilágyi Zsolt.
A Ladin Egység Napja
„Ne add el földedet, ne add el életed!”
Október 1-jén, az Olaszország három különböző tartományában élő ladinok részvételével, a ladin szervezeteket tömörítő Uniun Generala di Ladins dles Dolomites San Martino in Badia településen rendezte meg a Ladin Egység Napját. Az ünnepségre érkező Szilágyi Zsolt meglátogatta a San Martin de Torban nemrég megnyitott kastély-múzeumot, amely a ladinok múltját mutatja be a történelem, a régészet, a kultúra és a sporttörténet dimenzióiban. A síturizmus miatt megdrágult ingatlanárakra és a saját házaikat, földjeiket eladni kényszerülő helyi lakosok gondjaira utalva, a múzeum előtt a következő, kőbe vésett felirat fogadja a látogatót: „Ne add el földedet, ne add el életed!”
A tiroli ladin népcsoport, a németek és az olaszok mellett, az autonóm terület harmadik nemzeti közössége. A más vidékeken is szétszóródva élő, mintegy 31.000-es lélekszámú ladin közösségnek kb. kétharmad része élvezi a dél-tiroli autonómia által biztosított, kulturális önkormányzati jogokat. A szomszédos, Velence központú Belluno olasz tartományban élő ladinok száma viszont, nyelvi-kulturális védelem híján, évről-évre csökken. Éppen ezért ők is Dél-Tirol tartományhoz szeretnének csatlakozni, hogy az autonómia által nyújtott védelemre tegyenek szert.
A ladinok ünnepét megnyitó köszöntőjében Elsa Zardini, a ladin szervezetek szövetségének elnöke a 2007-ben, a Dél-Tirol tartományon kívül élő ladinok által tartott népszavazásról szólt, melynek rendjén a Veneto tartományban élők a közigazgatási határok megváltoztatását kezdeményezték, hogy ők is részesülhessenek a dél-tiroli autonómia nyújtotta védettségben. A ladinok számára anyanyelvi és kulturális identitásuk, őseik öröksége éppen olyan európai értéket jelent, mint bármely más európai nemzet számára – hangsúlyozta a szónok.
Köszöntője elején Szilágyi Zsolt kabinetfőnök Tőkés László EP-alelnök üdvözletét tolmácsolta a résztvevőknek. Mint mondotta, képviselője erdélyi, illetve strasbourgi programjai miatt nem tud jelen lenni, de az európai nemzeti közösségek közötti szolidaritás jegyében nagyon fontosnak tartotta, hogy képviselve legyen ezen a rendezvényen. „Az Európai Unió csak akkor tudja gazdasági teljesítőképességének teljességét, maximumát adni, ha megnyugtatóan rendezi az őshonos nemzeti közösségek helyzetét. Európa csakis akkor lehet sikeres, hogyha a tagállamok polgárai és azok közösségei sikeresek. Isten segítse Önöket továbbra is abban, hogy büszke ladinokként jól érezzék magukat országukban és Európában” – zárta beszédét Szilágyi Zsolt.
A rendezvényen jelen lévő, a dél-tiroli néppárt színeiben megválasztott Herbert Dorfmann európai parlamenti képviselő a ladin közösség sajátos értékeit méltatta, és azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok európai szintű biztosítása elengedhetetlenül fontos nemzetközi követelmény, végezetre pedig további támogatásáról biztosította őket megmaradásért folytatott küzdelmükben.
A beszédek sorát a ladin szervezetek vezetőinek beszámolói követték. A kulturális záróműsor befejezéseképpen egy alkalmi kórus ladin nyelven énekelte el Európa himnuszát – az Örömódát –, jövőbe vetett hitük bizonyságaképpen.
erdon.ro

Demográfiai folyamatok a Kárpát-medencében
Nagyvárad – Kedd délután az Ady Endre Középiskola egyik termében elkezdődött az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia kisebbségkutató moduljának második féléve. Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elemzési és kutatási osztályának vezetője tartott előadást.
A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Arra hívta fel a figyelmet: míg az első félévben a kisebbségi kérdés erdélyi vonatkozásaira fókuszáltak, addig az elkövetkezendő hetekben szélesebb, vagyis Kárpát-medencei kitekintésben vizsgálják a demográfiai folyamatokat.
A meghívott előadó, Kiss Tamás kisebbségkutató bevezetőjében elmondta: a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére ő is részt vesz egy összehasonlító kutatásban, mely a népesedés aspektusait vizsgálja azokon a Kárpát-medencei területeken (Erdély, Felvidék, Vajdaság és Kárpátalja), melyek egykoron Magyarországhoz tartoztak. Burgerlandot, a Muravidéket és Dél-Baranyát azért nem vették számításba, mert például Szlovénia magyar lakosainak száma akkora, mint Csíkszentdomokos népessége. Történelmi visszatekintésben elmondható: 1910-ben, vagyis abban az évben, amikor az utolsó népszámlálás volt az Osztrák-Magyar Monarchiában, azokon a területen, melyek Trianon után más országokhoz csatoltak, körülbelül 3,3 millió magyar élt: 1,6 millió Erdélyben, több mint 1 millió Felvidéken és Kárpátalján, és 425 ezer a Vajdaságban. A részarányuk nagyjából mindenütt ugyanannyi, vagyis 30 százaléknyi volt az össznépesség körében. A két világháború között Csehszlovákiában csökkent a legnagyobb mértékben a magyarok száma (az arányuk 30 százalékról 16 százalékra esett vissza), a Vajdaságban és Erdélyben sokkal kisebb volt a fogyás. Előbbinek kiváltó okai a migrációs folyamatok, a kettős identitású népesség, a nyelvi asszimiláció és a nemzetiségváltás voltak. A második világégés utáni időszak demográfiailag jobban megviselte Kárpátalját és a Vajdaságot. Mint ismeretes, Magyarország és Csehszlovákia lakosságcserét hajtott végre, Kárpátalján pedig igen bonyolult volt a helyzet: a magyarokat kollektív bűnösnek mondták ki, ezért sokukat elhurcoltak Szibériába, mások pedig nem vállalták az identitásukat. Erdélyben viszonylag kedvezően alakult a helyzet, a Vajdaságban a bácskai hideg napok során ugyan sok magyar legyilkoltak, mégis a ’40-es évek végén nőtt a magyarság részaránya a ’30-as évekhez viszonyítva. 
Magyar korstruktúra 
Az összkép a ’60-as évek elején változott, amikor Kárpátalján és a Felvidéken a magyar demográfiai mutatók az abszolút számok szintjén kedvezőbben alakultak, mint Erdélyben vagy a Vajdaságban. Míg Jugoszláviában a ’80-as években vált erőteljessé az apadás, a többi három elcsatolt területen a ’60-as és a ’70-es években nőtt a magyar lakosság száma. Erdélyben 1987-1991 között körülbelül 100 ezres nagyságú elvándorlási és menekülthullámról beszélhetünk. 1992-2002 között részben etnikai migráció következett be, melyben a magyarság felülreprezentált volt, 2002 óta azonban inkább a románok vállalnak tömegesen munkát külföldön. A Vajdaságban már a ’70-es években engedélyezték a külföldi munkavállalást, a ’90-es években pedig a szerb menekültek fellazították a tömbmagyarság széleit. Kárpátalján 1990 után bevezették a kishatárforgalmat és az időszakos munkavállalást, melynek legvonzóbb célállomása Magyarország lett. Szlovákiából tanulni mentek Csehországba és Magyarországra, és kisebb mértékű munkaerő-migráció zajlott Ausztria, Németország és Anglia irányába.
Ami napjaink korstruktúráját illeti: a legkedvezőbb a helyzet Szlovákiában és Ukrajnában, a legkedvezőtlenebb pedig a Vajdaságban, ahol előrehaladott az elöregedés. Míg a ’60-as és a ’70-es években a Felvidék és Erdély fej-fej mellett haladt az 1000 főre jutó elhalálozások tekintetében, a ’90-es évektől kezdve tetemes különbség mutatkozik Erdély rovására.
Asszimiláció
Erdélyben 40 százalékos a magyarok dominanciája, ami azt jelenti, hogy Székelyföldön és Észak-Biharban a részarányuk meghaladja a 80 százalékot a különböző településeken. 15 százalékuk többségben (a Partiumban), 35,9 százalékuk kisebbségben (10-50% között vannak jelen egy adott településen), 7,4 százalékuk szórványban él, 1,1 százalékuk pedig ún. szórványban élő egyén, vagyis az adott településen a magyarok száma nem haladja meg a százat. Szlovákiában ugyan a magyarok háromnegyede többségben él, de nem olyan erőteljes a jelenlétük, mint a Székelyföldön, Kassán és Pozsonyban pedig összesen 40 ezer magyar él, vagyis részarányuk nem éri el az 5 százalékot. Kárpátalján a legtöbb magyar domináns területen él, a Vajdaságban viszont kisebbségben vagy szórványban vannak egy-egy településen.
Ugyanakkor Erdélyben a legkevesebb a vegyes házasságok száma, akár nemzetközi összehasonlításban is, Szlovákiában viszont a legelterjedtebb (valószínűleg azért, mert kisebbek a társadalmi különbségek, a „magyarok és a szlovákok évszázadokon keresztül ugyanazon katolikus templomba jártak”).
Kedvező feltételek
Kiss Tamás arról is beszélt, hogy a két utóbbi népszámlálás, vagyis 1991 és 2002 között mindenhol csökkent a magyarság részaránya, mely 16,3 százalékról 14,9 százalékra esett vissza (Erdélyben 20,8 százalékról 19,6 százalékra esett). Az idei népszámláláskor arra számítanak, hogy Szlovákiában 480 ezer, Kárpátalján 147 ezer, a Vajdaságban pedig 240-250 ezer magyart regisztrálnak. Erdélyben adottak a demográfiai feltételek a kedvező népszámlálási adatokhoz, ehhez azonban szükséges, hogy a kampány üzenetei átmenjenek, illetve sok függ attól is, hogy a magyarul beszélő romák minek vallják magukat.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro