Június 21-én megkezdődött kisvárdai XIX. Határon Túli Színházak Fesztiválja, a megnyitón Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke rámutatott, voltak kétkedők, akik szerint a rendezvény gettóba zárja a határon túli magyar kultúrát, de bebizonyosodott, hogy nem lett igazuk. A nézők elsőnek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásában Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő című darabját tekinthették meg, Alexandre Colpacci rendezésében. Este a kolozsváriak előadása aratott nagy közönségsikert, a társulat a Jákobi és Lájdentál című produkciójával vendégszerepelt a fesztiválon. /Köllő Katalin: Startolt a kisvárdai színházi fesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./

Irigylésre méltó a 85 éves Jánosházy György költő és műfordító szellemi frissessége, nyitottsága. A Látó folyóirat májusi számában újabb sajátos hangú szonettjei olvashatók, a júniusiban a Kis lírai antológia rovatban nyújt átfogó képet egy régi- új, ám kevéssé költészetről, a galego költőkről és verseikről. Tervei szerint a galego líra általa átültetett válogatásából rövidesen kötet is lesz. /N. M. K. : Újabb születésnap. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 23./

Prohászka Ottokár édesapja, Prohászka Domokos Morvaországból származott; édesanyja, Filberger Anna Mária nyitrai születésű. Prohászka Ottokár Nyitrán született, a nyitrai piarista, majd a kalocsai jezsuita gimnáziumban tanult, 1873 őszén felvették az esztergomi kisszemináriumba; teológiai tanulmányait Rómában végezte. Hazatérte után számos papi tisztséget töltött be, teológiai tanár, 1905-től haláláig, 1927-ig székesfehérvári püspök. A Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagja, 1926-ban a Kisfaludy Társaság tagjai közé lépett. A Katolikus Néppárt egyik alapítója, a magyar keresztény-szocialista mozgalom vezéregyénisége, a Magyar Sion társszerkesztője, az Esztergom politikai lap munkatársa, 1920–1922 között parlamenti képviselő. Prohászka Ottokár pálya- és harcostársa Giesswein Sándor (1856–1923) prelátus. Majláth Gusztáv és Prohászka Ottokár püspökök Kanter Károly hitoktatóval 1908-ban létrehozták a Regnum Marianum Egyesületet. A regnumos atyák a szegényekkel, a fiatalokkal, a pasztoráció által el nem ért rétegekkel foglalkoztak, de vezettek cserkészcsapatokat és Mária-kongregációkat is. XIII. Leó 1891. május 15-én bocsátotta ki a “Rerum novarum…” kezdetű enciklikáját. Ennek szellemiségét a távolabb látó Prohászka Ottokár és Giesswein Sándor karolta fel leghamarabb. Így lett Prohászka Ottokár a XX. század magyar katolicizmusának egyik legnagyobb alakja. Sok vitát kiváltó munkájával szintézist alkotott a tradicionális kereszténység és kora kultúrája között. Központi szerepe volt a hazai katolicizmus megújhodásában, a keresztény-szocializmus, a patronázsmunka elindításában, a politikai katolicizmus szervezésében. Az első világháború legkorábbi és legkitartóbb ellenzői közé tartozott. Prohászka Ottokár életművét, utóéletét értékelő szakírók úgy tekintik őt, mint aki Pázmány Péter után a legnagyobb hatást gyakorolta a magyar lelkiségre. Sírfelirata: Magyarország apostola és tanítómestere. /Réhon József: Halálának 80. évfordulójára emlékezünk. Magyarország apostola és tanítómestere. Prohászka Ottokár (1858–1927). = Nyugati Jelen (Arad), jún. 23./

Megnyílt Kosztándi B. Katalin tárlata. Kosztándiné Bálint Katalin szülőfaluja Székelyvarság. Innen költözött családja végül Malomfalvára. Kosztándiné Bálint Katalin a kolozsvári képzőművészeti főiskolán folytatta tanulmányait. Később férjével, Kosztándi Jenővel Kézdivásárhelyen telepedtek meg. Kosztándi B. Katalin életművében a hó, a téli táj mindegyre visszatérő motívum. /Jánó Mihály: Szél, havas táj felett (Kosztándi B. Katalin tárlata). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 23./

Vlagyimir Putyin orosz elnököt is meghívták a délkelet-európai energetikai konferenciára, Zágrábba. Putyin nem titkolta, hogy főleg az orosz olajvállalatok és a Gazprom projektjeiért jött lobbizni a horvát fővárosba. Az sem zavarta hogy Traian Basescu államfő nyíltan a szemébe mondta: „Nem fogadjuk el, hogy valaki az energiát politikai nyomásgyakorlásra használja”. /Domján Levente: Dialógus vagy „csőlobbi”? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./

Válogatott sajtófotóiból nyitott kiállítást az Új Magyar Szó napilap a Kovászna városi galériában. A vándortárlat kis településeket barangol be fényképeivel és munkatársaival. Kovács László Attila, a sepsiszentgyörgyi Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesületének alelnöke romániai rangú sajtófotó-eseményként értékelte a tárlatot. A tárlatot Vincze Loránt, az Új Magyar Szó napilapot és az Erdélyi Riportot kiadó Scripta vezérigazgatója nyitotta meg, a hét végén új arculattal megjelent napilapot Salamon Márton László főszerkesztő ismertette. /Domokos Péter: Vándor ÚMSZ-sajtófotók Kovásznán. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./

A Zetelaki Napokat Balázsi Róbert szervezte. Június 22-én Born Gergely magyarságkutató a Kárpát-medence földrajzáról tartott előadást, melyben a nagyobb hangsúlyt a székelyföldi tündérvárak kapták. Az esti táncházon a Keleti Szél Szabad Csapat zenélt. Volt gulyásfőző-verseny, fellépett a Zetelaki Fúvószenekar, a Vadrózsa néptánccsoport, az oroszhegyi Boglárka együttes és a Kikerics gyermek-néptánccsoport. A falunapok vendége Vikidál Gyula volt. Az István, a király rockopera Koppányaként ismert színész-énekes óriási sikert aratott. Megkoszorúzták a két világháborúban elesettek emlékművét. A Dr. P. Boros Fortunát Líceum igazgatója, Illyés András elmondta, hogy miért éppen Bethlen Gábor-emlékplakettet avattak fel ezen a napon. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem Zetelakának kiváltságlevelet adományozott, ezzel felmentve az adóktól és a katonai szolgálat alól. A Bethlen Gábor-domborművet a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola növendéke, ifj. Kolumbán Antal József készítette. /Veres Anna: XII. Zetelaki Napok és Deság Kapu Fesztivál. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 25./

Kolozsváron Az emberi piramis. Beszélgetések a pártállami diktatúráról című rendezvénysorozat III. részének meghívottja Tamás Gáspár Miklós Kolozsvárról elszármazott filozófus volt, akivel Magyari Nándor László beszélgetett. Tamás Gáspár Miklós úgy vélte, az emberek emlékezetében két fontos emlék él a pártállam időszakából: a titkosszolgálatok hatalma és a nacionalizmus. A vendég szerint nem sokat jelent az, hogy a volt szekus tisztek, központi bizottsági titkárok, pártaktivisták ma a rendszer vezetői között vannak. Azzal érvelt, hogy bár a személyekben megnyilvánuló kontinuitás erkölcsileg elfogadhatatlan, az nem strukturális kérdés, így abból nem következhet a rendszer kontinuitása. Másfelől undorítónak tartja, hogy az 1989 előtti titkosszolgálati emberek bármilyen szerepet is játsszanak napjainkban. Kijelentette: „Nekünk nem elsősorban az ezzel-azzal besúgásra kényszerített ügynökökre kell haragudnunk, hanem a Szekuritáté és a kommunista pártok vezetőire. ” Eckstein-Kovács Péter és Könczei Csilla azért bírálták a vendéget, mert szerintük túlságosan elméleti síkra terelte a beszélgetést, s keveset szólt a konkrétumokról, saját egykori romániai tapasztalatairól. Selyem Zsuzsa a szekusok és besúgók viszonyát taglaló értékeléssel szállt vitába. A vendég azonban hajlíthatatlan maradt. – Az erkölcsi felelősségből több jut annak, akinek nagyobb volt a hatalma. – mondta. Az igazi vita a beszélgetés befejezése után, a Tranzit Ház udvarán következett, ahol többen is vitatták Tamás Gáspár Miklós azon véleményét, miszerint súlyosabb erkölcsi felelősség terheli a rendszer vezetőit és működtetőit, mint pedig az egykori besúgókat. /T. Sz. Z. : Ellenségeink rémtetteinél jobban fáj barátaink árulása? TGM a Tranzit Házban a múlt feltárásának ellentmondásairól beszélt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./ Az Erdélyből a ‘70-es években Magyarországra költözött közíró beszélgetőtársa Magyari Nándor László volt, aki szerint a múlt átbeszélése mindenkinek hasznos. /Stanik Bence: Szekus „vég” Kolozsváron. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./

Június 23-án Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében nyújtották át Székely Árpád igazgatónak a Magyar Örökség-díjat. A Magyar Örökség és Európa Egyesület így kívánta elismerni a 450 éves erdélyi református iskolahálózat létét és fontosságát. Esetenként hét-hét díjat osztanak ki kulturális műsor keretében. Székely Árpád iskolaigazgató elmondta, az iskola kamarakórusát két tanár kolléga is elkísérte. A Magyar Örökség-díjat Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre javaslatára a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma hozta létre 1995-ben. A bizottság elnöke 2000-ig Mádl Ferenc, 2000-től pedig Hámori József lett. A Magyar Örökség-díj gondozását 2003-tól a Magyar Örökség és Európa Egyesület vette át. A díj azon magyar intézményeknek, csoportoknak adható, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. Ezek együttesen alkotják a Magyarság Szellemi Múzeumát. Erdélyből az évek során mások mellett hasonló elismerésben részesültek: Báthory István Elméleti Líceum (2005), Böjte Csaba és az általa vezetett Dévai Magyarok Nagyasszonya Kollégium (2002), Szabó T. Attila (1996) és Tőkés László (1999). /Nagy-Hintós Diana: Magyar Örökség-díj a Kolozsvári Református Kollégiumnak. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25.

„A traumatikus múlt sohasem évül el, a feltárása ezért mindig időszerű marad” – jelentette ki Könczei Csilla kutató azt követően, hogy a kolozsvári Tranzit Kávéházban lezajlott Az emberi piramis elnevezésű projekt harmadik kerekasztal-beszélgetése a kommunizmusról. Szerinte bár Európa-szerte és a román nyelvű sajtóban is meglehetősen gyakran tematizált és kutatott kérdéskör a kommunista rendszer titkosított szerkezete, illetve története, „az erdélyi magyar kisebbség a mai napig próbálja elodázni az ezzel való szembenézést, azt a hamis látszatot keltve, hogy annak idején nem volt részese a rendszernek, hanem csak az áldozata”. A szakember szerint „ahogyan nem hozhatjuk fel érvként az idő múlását és a feledést a holokauszt vagy a világháborúk alatt történt egyéb bűnök feltárásával szemben, nem intézhetjük el az 1989 előtti időszak értékelését azzal, hogy már túl sok idő eltelt azóta”. A múlt elhallgatása szoros összefüggésbe van azzal, hogy a pártállami rendszer működési mechanizmusainak a feltárása sérti azoknak az érdekeit, akik átmentették magukat a régi elitből a maiba. /Benkő Levente: Sohasem késő. = Krónika (Kolozsvár), jún. 26./

Az erdélyi magyarság népesedési perspektíváiról készítettek átfogó tanulmányt kolozsvári társadalomkutatók a Szülőföld Alap és a Communitas Alapítvány támogatásával. Csata István szociológus és Kiss Tamás szociológus-demográfus, az RMDSZ Ügyvezető Elnökség demográfiai munkacsoportjának tagjai, a tanulmány szerzői Csíkszeredában tartottak előadást. Az erdélyi magyar népesség számának 20-30 éves időtávra való előrevetítésével a céljuk az, hogy adatokkal szolgáljanak az erdélyi magyar intézményeknek a döntések meghozatalában. A kutatás egy három szinten elvégzett népesség-előreszámítás. Egyfelől vonatkozik a teljes erdélyi magyar népességre, másodszor a megyék népességére, és harmadszor a 42 oktatási régió népességét számították ki 20-30 évre előrevetítve. Megdöbbenést keltett az az adat, miszerint a magyar népesség száma Erdélyben 2022-re 1 332 000, 2032-re pedig 1 008 000 fő lesz. Ez 30 év alatt összességében 29,6 százalékos fogyást jelent. A romániai népesség elég nagy mértékben csökken, ugyanakkor a magyar népesség csökkenése az országosnál nagyobb arányú. Egyrészt azért, mert a magyar lakosságra hangsúlyozottabban jellemző az elöregedés, mint az ország teljes lakosságára, másrészt az asszimiláció is közrejátszik. A román népesség csökkenése előrevetítve 30 évre 16 százalékos, szemben a magyarság 29 százalékos fogyásával. Ha Temes megye példáját ragadjuk ki a tanulmányból, nagyon kedvezőtlenek a népességi kilátások. A nagymértékű elvándorlás (1992–2002 között 9,9 ezrelékes) és a kedvezőtlen természetes szaporulat (–10,6 ezrelék) következtében 2032-ben a magyarok száma várhatóan a 2002-es érték 50 százalékát sem éri el. A magyar lakosság aránya 4,5 százalékra csökken (2002-ben 7,6 százalékos volt). A csíki régió, a Gyimesekkel és a Kászonokkal kiegészítve: Csík lakossága 120 952 fő, 85 százalékban magyar, 37 % lakik városon, az átlagéletkor 37,7 év. A termékenység és a születéskor várható élettartam is meghaladja az erdélyi magyarokat jellemző átlagot. Húsz év alatt 10,5, a 30 év alatt 15,8 százalékkal esik vissza a népesség. 2032-ben a migrációs veszteség feltehetően 10,3 ezer lesz. A legkedvezőbb a helyzet a Székelyföldön. Ennek egyik magyarázata a falusi népesség nagyobb aránya, kisebb az elvándorlás, magasabb a gyerekvállalási kedv. Székelyföldön fogy a legkevésbé a magyar népesség. Ezzel szemben a dél-erdélyi megyékben: Brassó, Szeben, Hunyad, Krassó-Szörény, vagy a Bánságban a magyar népesség várhatóan megfeleződik a 2002-es népszámlálási adatokhoz képest. 1989 és ‘93 között volt a legnagyobb születésszám-csökkenés, négy év alatt 10 ezerrel csökkent a születések száma. Az elemi iskolákat ez a hullám az 1996–97-es tanévben, a középiskolákat a 2004–05-ös tanévben érte el, míg az egyetemeket 2009 és 2013 között éri el. Az egyetemista korú népesség 37 százalékkal, 18 700-ról 11 800-ra csökken, tehát mintegy 7000 magyar egyetemistával lesz kevesebb, mint most van. Az oktatási régiókra való előreszámítás segít a döntésben, hogy hol érdemes szórványkollégiumot vagy iskolát megerősíteni, fenntartani, hova érdemes, illetve nem érdemes beruházni. A Sapientia–EMTÉ-n és a Babes-Bolyai Tudományegyetemen párhuzamos építkezés folyik, helyenként olyan társadalomtudományi, illetve humán szakokkal, amelyek esetében a fiatalok nem igazán tudnak a szakmában elhelyezkedni. /Oláh-Gál Elvira: Interjú Csata István és Kiss Tamás szociológusokkal. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 26./

A határon túli magyar területeken tanító magyar pedagógusok egyhetes nyári szakmai képzése kezdődött meg június 25-én Debrecenben, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán. Az immár 18 éve tartó nyári kurzusra az idén 30 erdélyi, vajdasági és kárpátaljai magyar pedagógus érkezett. Az idei képzés központi témája a gyermekközpontú pedagógia. /Határon túli magyar tanítók képzése Debrecenben. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./

Kisvárdán a Határon Túli Magyar Színházak XIX. Fesztiválján délelőtt a gyülekezők kezében többnyire a Kisvárdai Lapok elnevezésű fesztiválújság friss száma látható. Műhelybeszélgetések is folynak, idén az előző napi produkcióiról szóló beszélgetéseket rendezők vezetik. /Köllő Katalin: Kisvárdai hangulatok. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./ Az Alvajáró románc a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió közös produkciója, András Lóránt rendezésében. A nagyváradiak Gőzben előadását Meleg Vilmos rendezte. A Macskabaj a komáromi Jókai Színház előadása, Lukács Andor rendezte. A temesvári Csiky Gergely Színház azért nem vesz részt a versenyben, mert a kiválasztott előadáshoz nincs megfelelő színpad Kisvárdán. A szakértők a Mamma Lolita című produkciót szerették volna látni a fesztiválon, melyet Szabó K. István rendezett. /Simon Judit: Kisvárdai színházkrónika. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./

Aki részt vett Temes megyében Dézsánfalva ünnepén, nehezen tudja elhinni, hogy kiöregedő, sőt kihalóban lévő közösség lakja a települést. Öt autóbusz, negyven-ötven személygépkocsi zsúfolódott a római katolikus templom és a frissen tatarozott kultúrotthon előtti téren. Rokonok, barátok, ismerősök borultak egymás nyakába. Túry László nagyprépost pappá szentelésének ötvenedik évfordulója megünneplésére jöttek haza az elszármazottak Németországtól Resicáig, a temesvári, dettai, csáki stb. települések katolikus hívei. Dézsánfalva valamikor négyszáz lelket számláló közösségét már csak nyolc-tíz idős család képviseli, azok többsége is csonka. Dézsánfalva az egyedüli bánsági kis falu, amely két papot /Túry Lászlót és Kóbor Györgyöt/ adott az egyház szolgálatára. A szentmisét követően Kóbor György, a csáki Caritas igazgatója terített asztalhoz hívta meg az ünneplő sokadalmat. /Sipos János: Ötven aranyló búzakalász. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 26./

Növényi ornamentika a népi tárgyakon címmel nyílt kiállítás Szatmárnémetiben, a megyei múzeumban, melyen a többségükben Szatmárnémeti környékéről származó magyar, román, ukrán és sváb népművészeti eszközök kaptak helyet. A különböző rendeltetésű eszközökön kívül virág-, illetve növényi motívumokkal díszített ruhák, bútordarabok, kelengyésládák, tányérok és kancsók is láthatók, melyek szimbolikájáról Szilágyi Levente néprajzkutató beszélt a megnyitón. /Babos Krisztina: Népművészet virágnyelven. = Krónika (Kolozsvár), jún. 26./

Románia uniós csatlakozását követő első hat hónapban folytatódott az igazságügy reformja, ezért nem ajánlják a védzáradék életbe léptetését, de további lépéseket várnak Romániától, főleg a korrupcióellenes harc terén. A kiszivárgott hírek szerint így összegezhető a Románia EU-tagságának első fél évéről készített mérleg. Az EB aggodalmát fejezi ki a feddhetetlenségi ügynökség hatékonysága és az ingatlanok visszaszolgáltatása miatt. /Akadozik a korrupció elleni harc Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26.

„Nem fog fájni a szívem, ha a magyar párt a múlté lesz” – vallja Tom Gallagher, a nagy-britanniai Bradford Egyetem Etnikai Konfliktusok és Béke Tanszékének vezetője, Kelet-Európa szakértő, a posztkommunista államok és különösképpen Románia legújabbkori történelmének kutatója a Romania Libera június 18-i számában. Sötét jövőt jósol az RMDSZ-nek. Annak az alakulatnak, amelytől, bevallása szerint 1990-ben még azt várta, hogy progresszív közép-európai erőként rendet teremt a romániai politikai élet dzsungelében. Mára viszont szerinte a magyar párt (?) gazdasági előnyöket hajhászó betyárok gyülekezetévé vált. Nem ismeri Tom Gallagher tudományos munkásságát, írta Németh Júlia, nem szeretné, ha az etnikai konfliktusok és a béke viszonya Tom Gallaghertől függne. Azt még Gallagher is beismeri, hogy etnikai alakulatként a román politikai zűrzavarban az RMDSZ nem tudott rendet teremteni. A román sajtóban a magyarellenes kirohanások újra megjelentek, mihelyt a magyar közösség határozottabban kinyilvánította óhaját az őt megillető jogok vonatkozásában. Az RMDSZ iránti bizalom megingott a magyar közösségben a szervezet sorozatos visszakozásai és helytelen politikai lépései nyomán. Ezt a bizalmi válságot kellett volna orvosolni. Ezzel szemben a csúcsvezetés homokba dugta a fejét, sőt a fiaskóért közvetlenül felelős kampányfőnököt még előléptette. Ezek után, immár kényszerhelyzetben, erőteljesebben kezdte hangoztatni azokat a jogos, de a román közvélemény szerint nacionalista követeléseket – kisebbségi törvény, autonómia, államilag támogatott anyanyelvi oktatás óvodától az egyetemig, a Bolyai Egyetem visszaállítása – amelyekért kormánypozícióban eddig sokkal határozottabban kellett volna kiállnia. Ezért a lap munkatársa egyetértett Tom Gallagherrel, hogy az RMDSZ kormányban való szereplésének a magyar kisebbség számára kézzelfogható hozadéka vajmi kevés volt. Németh Júlia sokszor bírálta az RMDSZ-t, aminthogy ezt a hozzá közel állókkal is megteszi. Azonban az érdekképviseletre mindaddig szükség van, ameddig a kisebbséget diszkrimináció sújtja. /Németh Júlia: Görbetükör. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26.

A bizalmatlansági indítványuk után a demokraták és a liberális-demokraták két egyszerű indítványa is elbukott június 25-én a törvényhozásban. Az egészségügyi miniszter elleni akció is sikertelen volt. /Csúfos bukás az elszigetelt PD-nek és PLD-nek. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./

Dan Voinea katonai ügyész szerint kommunista leszámolás volt 1990 júniusában a bányászjárás Bukarestben, amelyet a totalitárius és népirtó hatalom szervezett, és amelynek célja a régi értékrend visszaállítása, illetve az ezzel szembeszegülők eltiprása. Voinea – aki az 1990. június 13–15-i, bukaresti bányászjárás ügyében folyó vizsgálatok vezetője – Alin Rus A bányászjárások – Manipuláció, politika és munkásszolidaritás című könyvének bemutatóján elmondta: a több mint egy évtizede tartó vizsgálat során számos alkalommal szembesült nehézségekkel. Az állami intézmények nem működtek együtt a katonai ügyészekkel, több intézmény egyenesen ellenszegült a vizsgálatnak, ez alól csak Emil Constantinescu államfői mandátuma jelent kivételt. A bányászok a fővárosba indulás előtt és a megérkezés után is ételt-italt kaptak. „Ezt a műveletet az államhatalmi szerveken keresztül irányították, annak idején pedig egyetlen intézménynek sem állt érdekében vegyvizsgálatot végezni az élelmiszereken, hogy tartalmaztak-e vagy sem bizonyos hatóanyagokat” – mondta Voinea. Szerinte nemcsak a bányászokat, hanem az ország több részéből érkező munkásokat is manipulálták. Külön csoportok érkeztek Bukarestbe a bányászokat megtapsolni, tette hozzá. Voinea szerint a fővárosban randalírozó bányászokat pontosan irányították bizonyos ellenzéki értelmiségiek vagy az Egyetem téri tüntetők szószólóinak lakásához. A parasztpárt székházát feldúló vájárokat egy szekuritátés tiszt vezette, a Bukaresti Egyetemnél pedig Petre Roman ex-kormányfő sógora irányította. A bányászjárást mindazok ellen találták ki, akik szembeálltak a kommunista ideológiával. Az 1990-es bányászjárás ügyében több mint ezer magánszemély, politikai pártok és fővárosi egyetemek képviselik a sértett felet, mondta Dan Voinea. Az ügyész szerint a vizsgálat további húzás-halasztását jelenti az a nemrég született alkotmánybírósági döntés, miszerint a civil személyeket is érintő ügyeket a katonai ügyészségeknek át kell adniuk a polgári igazságszolgáltatásnak. /Fall Sándor: Bányászjárás: hatalmi manipuláció? = Krónika (Kolozsvár), jún. 27./

A szlovák kulturális minisztérium felhívta az Új Szó pozsonyi magyar nyelvű napilap figyelmét, hogy a Szlovák Rádió fizetett hirdetésében a községek, városok neve jogellenesen szerepelt magyarul, a települési önkormányzatokról szóló törvény értelmében a nyilvános érintkezésben a hivatalos helységnevek használandók. A törvény értelmében kisebbségi nyelven is megjelölik azokat a településeket, melyekben a nemzetiségi lakosság számaránya eléri a 20 százalékot, vagyis a települések elején és végén elhelyezett közlekedési táblák kétnyelvűek. A kisebbségi jogok érvényesítése révén nem sérülhetnek a többség jogai, így a kisebbségi jogok érvényesítése nem veszélyeztetheti az ország területi egységét, függetlenségét. Szabómihály Gizella nyelvész, a Gramma Nyelvi Iroda munkatársa emlékeztetett: a kisebbségeknek, így a magyaroknak is alkotmányos joga az anyanyelvű tájékozódás, az anyanyelvnek márpedig a tulajdonnévrendszer is része. Szabómihály Gizella hozzáfűzte: nincs olyan jogszabály Szlovákiában, mely előírná, hogy egy magyar nyelvű sajtóorgánumban – melyet ráadásul egy magánvállalkozás, vagyis nem az állam jelentet meg – a helységnevek csakis államnyelven szerepelhetnek. /Lokodi Imre: Nacionalista hangulatkeltés. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./

Puskás Bálint alkotmánybírói kinevezését kifogásolja több emberjogi szervezet. A bukaresti sajtótájékoztatón, amelyet az Academia de Advocacy, a Freedom House, a Társadalmi Párbeszéd Csoport, a Polgári Szövetség, a Temesvár Társaság tartott, az Országos Feddhetetlenségi Tanácsba (OFT) meg az alkotmánybíróságba javasolt, illetve kinevezett személyeket kifogásolták. Elmondták, hogy mind Puskás Bálint, mind az RMDSZ által az OFT-be javasolt Pete István rajta volt a Tiszta Parlamentért Koalíció 2004-ben kiállított feketelistáján (Verestóy Attilával együtt). Puskás Bálint esetében feltették a kérdést: hogyan lehet alkotmánybíró olyan személy, aki szövetkezeti jogászként dolgozott, semmiféle polgári vagy büntetőjogi gyakorlattal nem rendelkezik, nem dolgozott az igazságügyben? /Szekeres Attila: Kiből lehet alkotmánybíró!? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 27./

Csoóri Sándor esszéjét (Sütő Andrásról a harmadik napon) a Hitel Sütő András emléke előtt tisztelgő számából átvette a Transsylvania című negyedévi szemle, amely egy ideje már csak a világhálón érhető el. Az utolsó részt idézte a lap. Sütő András életpályájából a legkevesebben Magyarországon és Erdélyben az 1990 márciusától a legutolsó időkig tartó korszakát ismerik. A szeme elvesztése után Sütő alig írt szépirodalmi műveket. Azért, mert a magyarság megmaradását tartotta a legfontosabbnak. Az erdélyi magyarság kivándorlása folyamatos, fenyegető a romániai magyarság teljes megsemmisülése. Sütő András temetése után Csoóri tizenöt erdélyi és tizenöt magyarországi értelmiségitől kérdezte meg, hogy ismeri-e a Szemet szóért című kötetét, a Heródes napjait és az Erdélyi változatlanságokat? Egyikük sem ismerte. Sütő András ismeretlen könyveiben olyan súlyos kérdések halmozódtak föl, mint Illyés Gyula Magyarok című művében s Németh László néhány robbanékony tanulmányában. /(bölöni): Belső anyaország. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 27./

Solymosi Zsolt vallástanár vezetésével indultak útnak a Pusztuló kövek nyomdokában biciklitúra résztvevői Kolozsvárról, a János Zsigmond Unitárius Kollégium udvaráról. A 15 naposra tervezett, több mint 1000 km-es túra idén számos érdekességet tartogat a diákok számára. Útjuk során lebicikliznek a Dunáig. Megnézik majd az abrudbányai református templomot, Lugoson, Boksabányán, Oravicabányán keresztül jutnak el majd Néraszlatinára, elmennek a Vaskapuhoz és Orsovára. A Kiskazán és Nagykazán szoroson való hajókázás is a túra része. A negyedik alkalommal megszervezett túra lényege, hogy a diákok olyan helyekre jussanak el, ahová talán másképp nem lenne lehetőségük. /Dézsi Ildikó: Pusztuló kövek nyomdokában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./

Június 26-án Ascher Tamás, a Katona József Színház főrendezője, a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem rektora váltotta fel a kisvárdai színházi fesztivál műhelybeszélgetésein Máté Gábor színész-rendezőt. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Katonák, katonák című, Zalán Tibor drámájából született produkciót elemezte. Délelőttönként a bábszínházi produkciók kerülnek előtérbe, zajlanak továbbá a műhelybeszélgetések. A késő éjszakába nyúló beszélgetések sem maradnak el. Talán a magyarországi média a korábbi évekhez képest több érdeklődést mutat a fesztivál iránt. Sikeres volt a komáromi Jókai Színház Macskabaj című előadása (rendezte Lukáts Andor) és a marosvásárhelyi táncszínházi előadás, az Alvajáró románc. /Köllő Katalin: Kisvárdai hangulatok (2). = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./

Napvilágot látott a legújabb Kolozsvárról szóló album román és angol nyelven, Helyek a szívnek és értelemnek alcímmel. A megszokott albumokkal ellentétben itt olyan grafikák, képek is találhatók, amelyek a mindennapi életet is illusztrálják. /Tötszegi Orsolya: Kolozsvár monográfiája legújabb köntösben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./

Megjelent Szabó K. Attila Az erdélyi tanító- és óvóképzés történetéből /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című közel ezer oldalas munkája. Szabó Kálmán Attila, a könyv szerkesztője előszavában kiemelte: „az intézményes képzés első formáinak megjelenése (1777) óta eltelt két és negyed század folyamán Erdély 23 városában 45 olyan iskola működött, amelyben valamilyen formában rövidebb-hosszabb ideig ilyen jellegű oktató-nevelő munka (is) folyt. ” Önálló magyar tanintézet működik a következő városokban: Kolozsvár, Nagyenyed, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, román intézet tagozataként: Marosvásárhely, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Zilah. /Sipos Erzsébet: Az erdélyi tanító- és óvóképzés történetéből. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 27./

Nem tartotta elégségesnek az Európai Bizottság (EB) Brüsszelben kiadott jelentésében azt a haladást, amelyet Bulgária és Románia ért el a korrupcióellenes fellépésben, ugyanakkor úgy ítélte meg, egyelőre korai még bármilyen szankcióról dönteni ellenük. Mindkét ország felmutatott bizonyos előrelépéseket. Románia például jól áll a szükséges jogszabályok készítésében és elfogadásában – hiányosság elsősorban a gyakorlatba ültetés során található. Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök szerint a jelentés korrekt, szigorú, és nem elfogult. Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke úgy vélte, hogy kizárólag a parlament érdeme a védzáradék elkerülése. /Brüsszel nem büntetett, de további eredményeket vár. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

Domokos Géza jövőre lett volna 80 éves, s jövőre lesz 60 éve, hogy Dávid Gyula ismeri őt, 1948 őszén lettek szobatársak a Bolyai Tudományegyetem Józsa Béla Diákotthonában. Aztán egy év múlva őt Moszkvába küldték egyetemi tanulmányai folytatására, s csak húsz év múltával jöttek ismét össze, amikor Domokos Géza Románia első nemzetiségi könyvkiadójának megszervezésére kapott megbízást, s ő Dávid Gyulát is kiválasztotta a kezdőcsapatba. Domokos Géza a diktatúra évtizedeinek romániai magyar közszereplői közül azon kevesek között van, akik politikai-szakmai karriert futottak be, de soha sem felejtették el, mivel tartoznak saját közösségüknek. A román kommunista rendszer a nemzetiségi kiadót a nacionálkommunista homogenizáció érdekében hozta létre. Domokos Géza azonban felismerte és kihasználta a számára „adott” mozgásteret: a romániai magyar (sőt nemcsak a magyar) kisebbség szellemiségének önkifejezése számára olyan fórummá tette a Kriteriont, amilyen nem volt addig, s talán nem is lesz. Az erdélyi magyar értelmiségi lakásokban ott voltak a Kriterion könyvsorozatai: a Szabó T. Attila-féle Erdélyi magyar szótörténeti tár, a Székely oklevéltár, a „fehér könyvek”, a Magyar Klasszikusok, a Téka-sorozatok kötetei, a nagy erdélyi történész-, művelődés- és művészettörténész-nemzedék munkái, a világirodalomra ablakot nyitó Horizont-sorozat. Az egész akkor formálódó nemzedék innen merítette az ismeretet, de az erőt is magyarságtudatának megőrzéséhez, gyarapításához. 1989 után Domokos Géza pályájának is új – a közvetlen politizálással megterhelt – szakasza következett. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az ő elnökségének évei alatt építette ki az erdélyi magyar civil intézményeknek azt a hálózatát, amelynek legkiválóbb személyiségeit akkor ott tudta maga mögött, a Szövetség Egyeztető Tanácsában. /Dávid Gyula: In memoriam Domokos Géza (1928–2007). = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./

Domokos Géza világéletében realistának tudta magát. Realista volt mint újságíró és újságszerkesztő, realista mint író, realista mint kiadóvezető – nem utolsósorban pedig realista politikus volt. Jól választotta meg Domokos Géza visszaemlékezései három kötetének a címét: Esély. Gazdag élete során többféle esély látszott megnyílni előtte. Gyermekkorának faluja, Zágon, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium arra predesztinálta, amit majd a hetvenes-nyolcvanas években cselekedhetett, a Kriterion igazgatójaként. Előtte azonban megjárta Moszkvát, a Maxim Gorkij Irodalmi Intézetet (itt Pausztovszkij tanítványa lehetett), és volt a Pionírnak meg az Ifjúmunkásnak a főszerkesztője, Bukarestben. 1989 decembere előtti a párt Központi Bizottságának is tagja volt. Az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegének főszerkesztőjeként elindíthatta a Forrás-sorozatot, alatta indult a Horizont, a világirodalmi könyvsorozat, 1968-ban mint az Előre főszerkesztő-helyettese élére állhatott a romániai magyar irodalmi élet megújítási kísérletének, később pedig az Írószövetség országos alelnöki minőségében próbálhatta menteni, ami menthetőnek látszott. Domokos most már lezárult életművének fő alkotása bizonyára a Kriterion, amelyből magyar kultúramentő intézményt formált. 1989 után méltán állhatott az alakuló Romániai Magyar Demokrata Szövetség élére. Lehetett, és olykor kellett vitatkozni vele, de a romániai magyarság politikai súlyát elsősorban ő próbálta besulykolni a fejekbe. /Kántor Lajos: Domokos Géza esélye (1928–2007). = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

Hetvenkilenc éves korában, váratlan rosszullét után Marosvásárhelyen elhunyt Domokos Géza író, szerkesztő és politikus. „Domokos Géza életműve csak ezután fog kiteljesedni: hiszen küzdelme, küldetése még nem ért véget, szellemisége tovább él közöttünk. Itt marad velünk, mert szükségünk van rá, szükség van bölcsességére, türelmére, nyitottságára és konokságára. Együtt küzd velünk, amíg valóban el nem érjük 1989-ben közösen megfogalmazott céljainkat, a magyar közösség megmaradását, gyarapodását biztosító teljes jogegyenlőséget” – olvasható az RMDSZ közleményében. Domokos Géza Brassóban született 1928. május 18-án, elemi iskoláit a háromszéki Zágonban kezdte el, középiskolába Sepsiszentgyörgyön járt. Egy évet tanult a Bolyai Egyetem bölcsészkarán, majd Moszkvában, a Makszim Gorkij Irodalmi Főiskolán folytatta tanulmányait. Hazatérte után Bukarestben telepedett le, az Előre riportere lett, majd 1961-től az Irodalmi Könyvkiadó főszerkesztője. A Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatójaként 1969-től 1990-ig eredményesen küzdött a magyar kultúra fennmaradásáért. Irányítása alatt több mint 3000 kötet jelent meg, az általa vezetett intézményekben jelentős szellemi műhelyek alakultak ki. „Amiről kevesebbet beszélünk: kialakult a Kriterionnál egy olyan modell, amelyről az az érzésem, hogy a nemzeti kisebbségi és etnikai csoportok számára sokáig használhatónak bizonyult. Sok ügyeskedés után és tudatosan vállalt kompromisszum árán a kvázi lojalitást és a nemzetiségi ügyet valamilyen szintre hozhatták, éltetni tudták” – mondja a Sikertörténet kudarcokkal (bukaresti életutak) című interjúkötetben Bányai Évának. A diktatúra bukása után az RMDSZ egyik alapítója, illetve első elnöke volt, 1992-ig RMDSZ-es képviselő a parlamentben. Nyugdíjas éveit visszavonultan töltötte Papolcon és Sepsiszentgyörgyön. /Távozott az alapító. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./