Diacon visszaélései csokorban (Világgá kürtölik a fogyasztóvédő tetteit)
Folyamatosan visszaél hivatalával a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal elnöke – tudatja a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat e heti körlevele, amely szerint Mircea Diacon ismételten hátrányos vagy sértő helyzetbe hozta a megye magyar nemzetiségű lakosságát.
A levél időrendi sorrendben emlékeztet Diacon feszültséget keltő tevékenységére: februárban a „székely ízek” miatt bírságolta meg a kereskedőket (az „olasz ízek”, „román ízek” forgalmazóit azonban nem) – azóta kérik leváltását is, mindeddig eredménytelenül – , márciusban az általa irányított iskolai vetélkedő időzítésével a magyar diákokat (a megyei mezőny kétharmadát) gyakorlatilag kizárta a versenyből, augusztusban a SIC (Terra Siculorum – Székelyföld) feliratú matricák miatt bírságolta meg a taxisokat, és riadalmat keltett, amikor rendőri kísérettel jelent meg az unitárius egyház által szervezett gyermektáborban, ahol nincs is joga ellenőrizni. Mindezt betetőzi a legutóbbi botrány: a főfogyasztóvédő ittas állapotban kocsmai verekedésbe keveredett, és utólag ezt is etnikai üldöztetésnek próbálja beállítani.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat – amelyet az RMDSZ azért hozott létre, hogy megfigyelje a romániai magyar közösséget érintő hátrányos megkülönböztetéseket, és jelezze, közvetítse azokat a nemzetközi közvélemény felé – levele végén kifejezi abbeli reményét, hogy „Románia képes megvédeni a kisebbségeit, és kettős mércével dolgozó közhivatalnokait rendre utasítja”.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem volt könnyű a Caritas beteggondozó szolgálatának kiépítése
Nemrég készült el az a film, amelynek főszereplői nem világhírű sztárok, hanem hétköznapi emberek. A története valóság, mégis időnként hitetlenkedik a néző: tényleg élnek így emberek? Emberek, akik lehet, hogy szüleink, szomszédaink vagy rokonaink, de egyszer majd akár mi is lehetünk. Segítségre várók. A film címe: Áldásos szolgálat, témája pedig a Gyulafehérvári Caritas otthoni beteggondozó szolgálat bemutatása.
„Óriási dolog, ha egy ember elkészül ebből a földi életből. A betegség mindig valami nyomot hagy, legtöbbször csak csontváz marad. Valami kipislákol a testből, de még a tekintet sem a régi ismerős. A család megrémül, nem tudja, mit kell tegyen. És akkor ott van az ápoló, aki segít, biztat: igen, ez az ember az, akit te szerettél, és gyere, fogd meg a kezét. És mi is megfogjuk a beteg kezét, ha kell, vigasztaljuk, ha kell, vele hallgatunk. Közben pedig megtanuljuk, hogy mit jelent meghalni. Hol az életet szolgáljuk, hol a halált...” – így fogalmaz András Ildikó, az otthoni beteggondozó szolgálat, ápolási vezetője munkájukról.
A Caritas ezen tevékenységi ágazatában a tavalyi adatok szerint 114 településen naponta 260 beteggondozó indult az ellátásra szorulókhoz, nem kevesebb mint nyolcezer személyt láttak el a szükségleteiknek megfelelően, akár naponta többször vagy hetente két-három alkalommal. Az ellátottak idős, beteg, egyedül maradt, szakápolásra, gondoskodásra váró emberek. Vannak köztük, akiknek gondozóik az egyedüli hozzátartozóik. Róluk szól a film, amely feleleveníti a múltat is, a beteggondozás caritasos történetét.
Már az 1990-es évek közepén a Caritas intézményes ellátórendszerben gondolkodott, így jött létre a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet öregotthon is. 1998-ban a Német Caritas Szövetség kereste meg a romániai Caritas-szervezeteket támogatást ígérve, de azt szorgalmazva, hogy az idősellátás feltételeit az országos rendszer támogatásából próbálják biztosítani. Ha a szolgáltatás szükségességét fel is ismerték az akkori vezetők, felpártolását nem tekintették prioritásnak.
Ezzel párhuzamosan az egészségügyben egy olyan változás ment végbe, amely úgymond falnak állította az akkori körorvosokat: „1999-ben életbe lépett az új egészségbiztosítási törvény, az alaphálózatot magánosították. Tehát egyik napról a másikra gyakorlatilag felébredtem, hogy én menedzser vagyok, azon kívül, hogy orvosnak kell lennem. És ez egy pofonból elég lett volna, de jött a másik, amikor pár hónap után rájöttünk: a pénz nem elég semmire” – emlékszik vissza Munzlinger Attila szárhegyi háziorvos.
A magánosítás azt jelentette, hogy amíg korábban a körorvosi rendelőkben a 3200 fős településen négy körorvos és hat asszisztens dolgozott, a rendszer átalakulásával maradt két háziorvos és két asszisztens. Nőtt a munkanélküli szakemberek száma, de nem csökkent az ellátásra szorulóké. Az ágyhoz vagy házhoz kötött, egyedül élő idős betegek maradtak magukra. Ebből a helyzetből egy hollandiai kapcsolat és egy helyi összefogás mutatott kiút-lehetőséget. Hollandiában láthatta meg Munzlinger, hogyan működik az otthoni beteggondozás, hazatérve pedig támogatóra lelt szintén orvos nejében, valamint Borsos Géza vállalkozóban, akinek személyes érintettsége abból is adódott, hogy beteg édesanyja napi ápolásra szorult. Pályázatot írtak és nyertek, képezték a munkanélkülivé vált asszisztenseket, beszerezték a szükséges eszközöket és fogyóanyagokat, így a Gyergyói-medence minden településén sikerült beindítani az otthoni gondozást, fél évig. Ennyire volt vissza nem térítendő támogatás.
Amikor fogytán volt a magyarországi pénzalap, a megyei önkormányzattól kértek támogatást a munka folytatásához, de Munzlinger Attila szerint enyhén szólva is rideg fogadtatásban volt részük, a szolgáltatás szükségességét nem mérték fel az akkori megyevezetők. Ekkor fordult a Caritashoz, átvételre ajánlva a kiépített rendszert. „Nagy-nagy örömünkre sikerült ezt az egészet átadni a Gyulafehérvári Caritasnak, és attól kezdve ők profi szinten fejlesztették az egész szervezetet” – emlékszik vissza a szárhegyi orvos.
Péter György, a Gyulafehérvári Caritas szocio-medikális ágazatának vezetője bevallja, sok nehézség követte az indulást. A történet 2001-ben vett fordulatot, amikor egy uniós pályázatot nyertek a Hargita megyei hálózat létrehozására. Ekkor vásárolták meg az első húsz személygépkocsit, bázist alakítottak ki. 2004-ben Hargita megye egyetlenegy településén nem volt csak otthoni beteggondozás: Gyergyóhollóban, és itt is azért, mert az önkormányzat szerint a településen nem voltak ápolásra szorulók. Azért az ápolók jártak, gondozták a gyergyóhollói embereket is.
Párhuzamosan a Hargita megyei építkezéssel alakult a hálózat Maros, Kovászna megyében, majd a szórványban, Gyulafehérváron, Petrozsényben, Szebenben, Brassóban. Külföldi támogatások és pályázatok révén sikerült tovább fejleszteni, azt tartva szem előtt, hogy a legkisebb falvakba is eljussanak, a leginkább magukra hagyott embereken segíthessenek. Sokat segített a munkában a nyugati partner Caritas tapasztalatának átadása. Olyan területeken szerezhettek szakképesítést az ápolók, amelyek a korábbi rendszer hagyatékaként az országban nem létezőnek voltak nyilvánítva.
A beteggondozók nem sebet kötözni, fekélyt tisztítani vagy lázat mérni járnak az emberekhez, hanem amire szükség van, abban segítenek. Ha kell, megfürdetik, ételt visznek és megetetik, bevásárolnak nekik, gyógyszereiket kiíratják és házhoz szállítják, de ha nincs tüzelő, akkor azt szereznek, ha a kályha megomlott, újra tesznek szert.
„Az nagyszerű lenne, ha a beteg eldönthetné, hogy hétfőtől péntekig beteg vagyok, a hétvégén nem. Ez nem így történik. Hogyha valaki benne kellene legyen huszonnégy órát a saját pelenkájában, akkor tudná, mit jelent az, hogy hétvégén, este is el kell menni a beteghez. A mi munkánknak nincs vége. Addig kell csinálni, amíg szükség van rá” – mondja András Ildikó. És immár nemcsak a kötelesség szólítja őket, ha baj van, az ápolt is felhívja. A Vodafone Románia Alapítvány támogatásával sikerült beszerezni a nagy billentyűs és képernyős, pánikgombos telefonokat. Ilyen készülék van a magányos betegeknél, és a hátoldalon lévő piros gomb érintésével máris megy a hívás a segítőhöz.
A pozitív tapasztalatok a telemedicínás projekt bővítését eredményezték, így ma már a szív- és érrendszeri panaszokkal küzdőknek lehetőség van otthonukban állandó követésre. A mérőműszerek ugyanis telefonos összeköttetésben vannak szakorvosokkal, akik a normálistól eltérő adatokra figyelve azonnal visszajelezhetik, milyen változás szükséges a gyógyszerezésben.
De van más lehetőség is, ha az embernek kell szakorvoshoz eljutnia – ez a betegközvetítő szolgálat. Azokról az emberekről szól, akiknek ehhez sem képességük, sem lehetőségük nincs. A betegközvetítői szolgálat keretében közel száz szakorvossal alakított ki a Caritas partneri kapcsolatot. Ők kérnek időpontot és szállítják a beteget szakrendelésre. Az orvosok, gyakran a kollégákat is bevonva, vizsgálják ki a rászoruló betegeket, és adnak gyógyulásukhoz, fájdalmuk enyhítéséhez receptet. A rendszer működik, az orvosok szívesen vállalnak ilyen szolgálatot.
A gondozókat nemcsak az élet tanítja, továbbképzőn vesznek részt a Caritas-iskolában, elsajátítják annak tudományát, hogyan lehet kis erőfeszítéssel mozgatni a magatehetetlen betegeket, hogy lehet a beteg meglevő mozgását megtartani, fejleszteni. Több mint 50 mozgásfejlesztő szakember van a Caritas alkalmazottjai között. Van lehetőség külföldi tapasztalatcserére is. Ez kétféleképp szolgálja a Caritas javát. Péter György mesélte, gyakran előfordult, hogy egy-egy alkalmazott külföldi munkára áhítozott, felmondott, eperszedő lett. Helyére új jött, akivel megint az ábécétől kellett kezdeni a betegápolást. Nem volt benne senki számára nyereség. Ezért a svájci Caritasszal egyezséget kötöttek, így az erdélyi alkalmazottak időlegesen ott dolgozhatnak. Pénzt keresnek, nyelvet tanulnak, a szakmában pedig másfajta tapasztalatokat is szereznek.
A szükség közelről látszik – egy régi, caritasos jelmondat ez. Akik beteget ápolnak, vagy akik a törődésre rászorulók, azoknak nem kell magyarázni e szeretetszolgálat szükségességét. Annak az idős asszonynak sem, aki évek óta minden hónapban 300 lejes nyugdíjából két lejt küld a Caritasnak. Hogy ezzel támogassa más emberek otthoni gondozását. Azokét, akik jobban rászorulnak a két lejre, mint ő.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Vers- és balladamondó verseny
Szerda délután Szatmári Ildikó és Tamás-Péter Réka magyartanárnők szervezésében a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium biztosított helyszínt a Kriza János mesemondó, balladamondó és balladaéneklő verseny számára.
Előbbit első, utóbbi kettőt pedig második alkalommal rendezték meg V-XII. gyermekek számára. Váradról a házigazda tanintézményen kívül az Ady Endre Középiskolából, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumból, a Mihai Eminescu Főgimnáziumból, a Iosif Vulcan Főgimnáziumból és a Szacsvay Imre Általános Iskolából, míg vidékről például Érmihályfalváról és Székelyhídról érkeztek diákok. Ez jelentette a megmérettetés megyei szakaszát, ahonnan évfolyamokra lebontva összesen tizenkét tanuló jutott tovább az országos döntőbe, melyet Sepsiszentgyörgyön bonyolítanak majd le november 13-15. között. A szakemberek alkotta zsűribe meghívták Brugós Anikót (Partiumi Keresztény egyetem), Kocsis Gyulát és Ozsváth Zsuzsát (Szigligeti Színház), Szakács Zoltán iskolalelkészt és Holczman Ilona magyartanárnőt. Az éneklésnél jó pontnak számított az tiszta intonáció, a szövegértés és -mondás, valamint az egy-egy tájegységre jellemző dialektus használata, míg a szavalás esetében a szövegérthetőség, a megfelelő előadásmód és a tiszta beszéd bizonyult nyerőnek. Azok, akik dobogós helyeken végeztek, könyvjutalmakkal és édességekkel térhettek haza.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Az értékteremtés ünnepe
Nagy Miklós Kund a kitüntetett
Hétesztendőnyi művészálom teremtette meg péntek délután a 18. Bernády Napok megnyitójának hangulatát. Égvilágcserepek, Miért?, Sámánkereszt, Csillagözön, Szemérem, fa – köszöntek vissza a Bernády Ház földszinti kiállítótermében a korábbi tárlatok azon alkotásainak – festményeknek, grafikáknak, szobroknak – címei, amelyeket a kiállító művészek adományoztak az évek során a húsz éve működő kulturális központnak. A kollekciót a Galéria a Bernády Házban 2. című album is egybegyűjtötte. A 2009-es első album folytatásaként megjelentetett igényeskiadványt szerkesztője, Nagy Miklós Kund ajánlotta a népes közönség figyelmébe.
Az együttlét első perceiben a Művészeti Líceum két diákja, Alex Cioata és Domahidi Péter hegedűjátéka töltötte be a termet. Ez a momentum újra igazolta, hogy a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának egyik legfőbb célkitűzése a fiatal tehetségek felkarolása. A továbbiakban Borbély László, az alapítvány kuratóriumának elnöke szólt a jelenlevőkhöz.
"Szükség lenne egy állandó galériára"
– Nagykorúak lettünk ezzel a rendezvénysorozattal. Úgy érzem, hogy egy nagy családban vagyunk itt együtt – hangsúlyozta a kuratóriumi elnök, egyrészt a művészekre, másrészt azokra a marosvásárhelyiekre utalva, akik az 1995-től szervezett 225 kiállítás törzsközönségéhez tartoznak.
– Mintegy 200 műalkotás van a birtokunkban. A bemutatásra kerülő album annak a 72 művésznek a munkáit jeleníti meg, akik 2009-től állítottak ki a Bernády Házban, és adományoztak az alapítványnak alkotásaikból – mondta Borbély László, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy fontos a fiatal nemzedékben tudatosítani az elmúlt negyedszázad értékeit. A megkezdett munkát folytatni kell, ugyanakkor egy állandó galériára is szükség lenne, ahol a Bernády Ház kincsei mindig megtekinthetők lehetnének.
Titkok a teremben
A képzőművészet gyakran szolgált ihletforrásként az irodalom számára, ennek érzékeltetésére Bálint Örs színművész Juhász Gyula Gioconda című versét szavalta el. ..."Mert álmok híján holt leány a lélek" – üzente egykor a költő, és Nagy Miklós Kund is ehhez a gondolathoz kapcsolódott a Galéria a Bernády Házban 2. című album bemutatásakor.
– Álom és valóság, számtalan titok van ebben a teremben is. Amennyi művész, annyi világlátás, álom, a valóság megannyi kivetítése – mondta az album szerkesztője, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiadványban olvasható, tárlatnyitókon elhangzott szövegek korábban lapunk Múzsa mellékletében jelentek meg.
– A Népújság mindig tárt kapukkal várta ezeket az írásokat. Kevés művészközösség örvendhet akkora figyelemnek, mint az itteniek – jegyezte meg a szerkesztő. Nagy Miklós Kund arról is szólt, hogy a Bernády Ház fontos életműveket bemutató kiállításoknak is otthont adott az évek során, volt itt Vasarely-, Capa-, Brassai- tárlat, de a nagy öregek mellett a fiatal alkotók is mindig helyet kaptak ezekben a termekben, és csoportos kiállításokra is gyakran sor került.
– Büszke vagyok arra, hogy a Bernády Ház hírneve messzire jutott. A szaktestülettel évente összeülünk kiválasztani azt a 10-12 művészt, aki alkotásaival nálunk bemutatkozhat. Marosvásárhelyiek mellett azoknak is lehetőséget adunk, akik rég eltávoztak ebből a városból, de a szívük itt maradt. A Székelyföldről, Kolozsvárról, Nagyváradról és az anyaországból is voltak kiállítóink. Nem ismerek még egy olyan nagylelkű közösséget, mint amilyen a munkáikat önzetlenül felajánló képzőművészeké, akik a megnyitó előtti napokon abban is segítettek, hogy a műfajilag sokszínű tárlat egységet, harmóniát árasszon – tette hozzá az album szerkesztője.
A bemutatót követően a jelen levő művészek dedikálták az értékőrző kiadványt, amelyben Both Gyula fotói örökítik meg az alkotásokat Nagy Miklós Kund, Sebestyén Mihály, Bocskay Vince, Túrós Eszter méltatásai kíséretében.
Negyedórás munkaszünet a Bernády téren
Szombat délelőtt Bernády György sírjánál, majd a városépítő polgármester szobránál megemlékezéssel és koszorúzással folytatódott a rendezvénysorozat. A Bernády téren az emlékezés negyedórájában többnyire szüneteltek az útjavító gépek, csak enyhe háttérzaj hallatszott.
– Az embernek szüksége van sikerélményekre. Számomra óriási sikerélmény az, hogy meg tudtunk győzni egy céget, hogy 15 percre szüneteltesse a munkát – jegyezte meg a szobornál enyhén ironikusan Borbély László, majd így folytatta: – Nem tudom, mit szólna Bernády, ha most itt lenne velünk. Bizonyára elkezdené irányítani a munkát. A korabeli képek is mutatják, hogy jelen volt a Kultúrpalota építésénél és mindenhol, ahol egy polgármesternek jelen kell lennie. Nemcsak álmai voltak, meg is tudta valósítani az álmait. A mai nap legfontosabb üzenete az, hogy ne hagyjuk magunkat – hangsúlyozta a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, majd az elmúlt 25 év értékeiről szólt, amely Marosvásárhely két párhuzamos társadalmát, a magyar, illetve román közösséget együttgondolkodásra kellene késztesse. Végül a megemlékezésen évről évre tiszteletét tevő Dr. Bernády György Általános Iskola vezetőségének mondott köszönetet az alapítvány elnöke, ezt követően pedig a jelen levő intézmények, szervezetek képviselői koszorúztak, illetve a Bernády-örökséget fontosnak érző marosvásárhelyiek helyezték el a szobornál virágaikat.
Ahol az "emberség tüze" ég
A Bernády Napok szombat délutáni zárógáláján Nagy István színművész köszöntötte a Kultúrpalota telt házas publikumát, majd Borbély László szólt az ünnep jelentőségéről.
– Október vége számunkra mindig kihívás. Mindig igyekszünk egy olyan rendezvénysorozatot létrehozni, amellyel értékeket mutatunk fel, illetve a jövőre tekintünk. Ha Bernády György most itt lenne közöttünk, és azt kérdezné, hogy édes ecsém, mit csináltatok ti itt az utóbbi 24 évben, elmondhatnám, hogy több mint 1500 rendezvényt szerveztünk, 225 kiállításunk volt, három szobrot emeltünk, 25 könyvet adtunk ki. Bernády munkásságában az értékteremtés a legfontosabb. (...) A marosvásárhelyiek nélkül sem az alapítványt megálmodni, sem a Bernády Napokat megszervezni nem tudtuk volna.
Ezt követően az est fénypontja, a Bernády- emlékplakett átadása következett. A Marosvásárhelyért sokat tett közéleti személyiségnek járó kitüntetést ezúttal Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Alapítvány kuratóriumának alelnöke, a Bernády Házban szervezett művészeti és irodalmi események házigazdája, több mint 30 könyv szerzője, lapunk Múzsa mellékletének szerkesztője vehette át. A kitüntetett Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versét idézte, amelyben a költő "a világ abroszán legkritikusabb" helynek nevezi városunkat, majd így folytatta:
– Azt, hogy a legkritikusabb hely, gyakran tapasztalhatjuk, de ugyanakkor a legszerethetőbb hely is. Számos olyan alkotó él itt, aki nem marosvásárhelyi születésű. Ez is bizonyítja, hogy ez a város képes magához édesgetni, idekötni az embereket. Itt mindig sokat jelentett a kultúra, a szellem, Csokonait idézve, az "emberség tüze". Ezt ismerte fel Bernády, ezért hozta itt létre a sok lehetőséget, amelyek a kisvárost nagyvárossá tették.
A 17. Bernády-emlékplakett átadása után egy újabb különleges mozzanat következett. Tekintettel a kettős ünnepre – a 20 éves Bernády Ház és a nagykorúvá vált Bernády Napok ünnepére – az alapítvány kuratóriuma gyűjteményéből három műalkotást bocsátott sorsolásra azon jelenlevők között, akik a nevüket és lakcímüket tartalmazó borítékot előzetesen eljuttatták a Bernády Házba. Sz. Kovács Géza grafikáját a Bernády Ház rendezvényeire rendszeresen ellátogató Benczédi Gyöngyi vihette haza, Szép György olajfestménye Boros István Tety ismert grafikusművészé, karikaturistáé lett, Gyarmathy János plakettje pedig egy fiatal művészetbarát, a gyógyszerészhallgató Kucsera Dániel otthonát gazdagíthatja.
A gála egy ősbemutatóval, A lélek anyanyelvén című zenés-irodalmi összeállítással zárult. A számos költő és zeneszerző művéből született rendkívüli produkció ötletgazdája Csíky Boldizsár zeneszerző, előadói Bogdán Zsolt Uniter-díjas színművész és ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész voltak. A nagyérdemű hosszú percekig tartó tapssal köszönte meg az élményt, amelynek egyik legintenzívebb momentuma a közönség közvetlen közelében tolmácsolt Radnóti-üzenet volt: "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,/ nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt/ kis ország, messzeringó gyerekkorom világa."
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Szászrégen és Vidéke
A 200. lapszám megjelenését ünnepelték
Pénteken délután a radnótfájai templomban ünnepelték a Szászrégen és Vidéke című havilap megjelenésének kétszázadik lapszámát. Fábián András főszerkesztő, Menyei Ildikó és Fábián Gizella családi hangulatú rendezvényt szervezett, ahol szó esett a lapkiadásról, megemlékeztek egykori munkatársakról, és bemutatták a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által kiadott, a Felső-Maros mente tematikájú Magyarok az Istenszéke lábánál című riportkötetet.
Először Fábián András főszerkesztő beszélt a lapkiadásról. Elmondta, 1999 márciusában néhány szászrégeni értelmiségi kezdeményezésére jött létre a lap, amely tulajdonképpen felelevenítette a szászrégeni magyar lapkiadást. Már akkor meghatározták, hogy a megjelenő Szászrégen és Vidéke a helyi magyar közösséget szolgálja, a hagyományokat ápolja, többek között helytörténeti, történelmi, kulturális írások megjelenésével, ugyanakkor nyomon követik a város magyar vonatkozású társadalmi, politikai és kulturális eseményeit is. Az 1999 márciusa és 2015 októbere között eltelt kétszáz hónapban volt olyan is, amikor hajszálon múlott a kiadása, de mindig akadtak, akik közbeléptek és megmentették a lapot, így sikerült folyamatosan megjelennie. Sőt, valóban színes, érdekes, nem csak a helyiek számára fontos és kuriózumnak számító anyagokat is közöltek, némelyikkel az erdélyi magyarság szellemi kincstárát gazdagították. Fábián András megemlékezett azokról a munkatársakról is, akik már nincsenek közöttünk: Kunsági István, Darvas Ignác, Bíró Donát, Márk Endre és dr. Horváth Erzsébet – lapalapítók, szerkesztők, akik emlékének egy perc néma csenddel adóztak a jelenlevők.
Végül Fábián András megköszönte a lapalapítóknak, a volt és jelenlegi szerkesztőknek, az Impress Kiadónak és a nyomda munkatársainak, a támogatóknak és az olvasóknak, hogy a lap megérhette a 200. számát.
A lapkiadást felvállaló Impress Kft. vezetőjeként jelen volt Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője, aki köszöntötte a "kistestvér" szerkesztőit. Hangsúlyozta, hogy a kiadó, a Népújság örömmel támogatja a lap megjelenését, hiszen fontos, hogy helyi szinten létezik egy ilyen lap, amely a közösségápolást is célul tűzte ki. Vajda György, a MÚRE alelnöke hozzátette, az egyre fenyegetőbb lemorzsolódásban, szórványosodásban egy helyi lapnak kapcsolaterősítő szerepe van, amely összetartja a közösséget, hiszen az információnak nagy hatalma, ereje van. A köszöntők után Karácsonyi Zsigmond szimbolikus ajándékot adott át a szerkesztőknek.
A továbbiakban az esten külön megemlékeztek dr. Horváth Erzsébet lapalapítóról, munkatársról, aki nemrég távozott az élők sorából. Fábián András kifejtette, nagy veszteség érte a szászrégeni magyar közösséget. Olyan személyiségtől kellett végleg elbúcsúzni, aki mind orvosi, mind zongoratanári tevékenysége révén hosszú éveken át kitartóan, hozzáértéssel és odaadással szolgálta embertársait. Mindezek mellett 2000 és 2015 között útleírásaival, esszéivel, a Kemény János családjáról írt naplójával gazdagította a Szászrégen és Vidéke lapot. A "mindannyiunk Zsóka nénije" – mondta Fábián András – jelen volt minden művelődési rendezvényen, író-olvasó találkozón, szimfonikus hangversenyen, zongorakoncerten és nem utolsósorban Marosvécsen a helikoni leszármazottak találkozóin, hiszen számos emlék fűzte a Kemény családhoz. Ezt illusztrálta az a naplójegyzet is, amelyből a szervezők felolvastak. Érdekes – ma már erdélyi kultúrtörténeti kuriózumnak számító –, igen bensőséges történeteket hallhattak a jelenlevők többek között a mecénás Kemény Jánosról és családjának második világháborút követő megpróbáltatásairól.
A rendezvény végén Karácsonyi Zsigmond és Vajda György bemutatták a MÚRE által megjelentetett Magyarok az Istenszéke lábánál című riportkötetet, s szó esett a következő könyvről is, amelynek helyszínéül az újságírók a Szászrégen–Beszterce és Bethlen közötti, igen érdekes történelmi múlttal rendelkező területet jelölték ki. Kiemelt jelentőséget kap az etnikumok közötti kapcsolat, a megélhetésért folytatott mindennapi küzdelem, amely nemzetiségre való tekintet nélkül összeköti az embereket.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföldi premier
Átadták a Vargyas-szorosi látogatóközpontot
Hétfőn adták át a Vargyas-szoros előterében épült, turisztikai célú látogatóközpontot, mely Székelyföldön az első ilyen jellegű építmény. Építését a romániai környezetvédelmi minisztérium kötelékébe tartozó Környezetvédelmi Alap finanszírozta, 450 ezer lejbe került, a felsőrákosi Zöld-Út kft. kivitelezte, Málnási Ferenc mérnök tervei alapján.
Talán kevés olvasónk van, aki ne járt volna legalább egyszer a Vargyas-szorosban, ne gyönyörködött volna az itteni táj szépségében. A Vargyas-szoros egy ezerhektáros természetvédelmi területen fekszik, ebből 200 hektár Vargyas község közigazgatási területén található. A látogatóközpont ezen a területen épült fel, a Hidegaszó és a Vargyas-patakok találkozásánál.
A természetvédelmi terület „története” 15 évre nyúlik vissza, a szorost és környékét ugyanis 2000-ben nyilvánították védetté, a baróti, néhai Dénes István geológus, barlangkutató hosszas, az illetékes hatóságokat meggyőző munkájának eredményeként. Már az ezt követő időszakban felmerült annak kérdése, hogy kellene egy olyan épületet létesíteni a helyszínen, melyből a természetvédelmi területet felügyelő önkéntesek munkájukat irányítani tudnák: miután 2004-ben a baróti Elveszett Világ Természetvédelmi-, Turista és Barlangász Egyesület hivatalosan is megkapta a védett terület kezelésének jogát, felgyorsultak az események, de így is majdnem egy évtizednek kellett eltelnie, hogy a látogatóközpont valósággá váljon. A pályázati szerződést a Környezetvédelmi Alappal 2008-ban írták alá, 2013-ban kezdődött el az építkezés.
Az épület többfunkciós: a földszinten tágas előtér van, az egyik itt található teremben máris egy kiállítás kapott helyet, fotók, pannók szemléltetik a Vargyas-szoros látnivalóit. Az emeleten hálószobák vannak, egyelőre még üresen, berendezésükre az elkövetkező időszakban kerülne sor.
– Erdeiiskola-programoknak, természetvédelmi táboroknak adna helyet az épület, rendezvények, találkozók szervezésére is alkalmas. A turistáknak itt információkat tudunk nyújtani, állandó kiállítás mutatná be a szoros látnivalóit, helyet kapnának benne a hegyimentők és, ami a legfontosabb, a terület adminisztrációját ellátó egyesületi tagokat nagyban segíteni fogja feladatuk ellátásában – mondta Dénes Ildikó, az Elveszett Világ Egyesület elnöke.
Az átadáson jelen volt Ilkei Ferenc, Vargyas község polgármestere is. Ugyancsak korábbi terv, hogy a látogatóközpont melletti, szintén a község tulajdonába tartozó területen egy, a mai igényekhez igazodó sátortábor kapjon helyet: megvalósítására az elöljáró Leader pályázat keretében látna esélyt a következő években. A szoros közelében levő jelenlegi vadkempingező helyet felszámolnák a terület kezelői, a természetet ezzel is nagyobb „lélegzetvételhez” juttatva. Erre azért is szükség lenne, mert a természetvédelmi terület látogatóinak száma a szorosba vezető út korszerűsítésével idéntől látványosan megnövekedett.
– A most épült látogatóközpont enyhítheti a természetvédelmi területre a tömegturizmus miatt nehezedő nyomást – hangsúlyozta Papucs András, a megyei természetvédelmi-, vidékfejlesztési és hegyimentő központ munkatársa.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Nagy az érdeklődés az időseknek szóló oktatási program iránt
Akkora volt az érdeklődés a Sapientia Egyetem ötven éven felülieknek szóló oktatási programjára, hogy idő előtt le kellett zárni a jelentkezést: az előzetesen meghirdetett 170 helyre rekord rövid idő alatt több mint 250-en iratkoztak fel Csíkszeredából és környékéről. A Székelyföldön újszerű rendezvény hivatalos megnyitóját szerda délután tartották.
Egyfajta Mindentudás egyeteme típusú sorozatot indított a Sapientia EMTE, a felsőoktatási intézmény az idősebb korosztály számára szervez érdekes előadásokat. A Sapientia a magyarországi egyetemek mintájára kezdte el a programot, amely az egyetemi oktatáshoz hasonló rendszerben zajlik.
Az Ezüst Akadémia elnevezésű, 50 év fölöttieknek szóló, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara által szervezett előadássorozat megnyitóján megtelt a Segítő Mária Romai Katolikus Gimnázium díszterme. Az előadások november 4-től kezdődően minden második héten, szerda délutánonként zajlanak. Olyan témákat érintenek, amelyek érdekelhetik az idősebb korosztályt, ilyenek a pszichológia, a politika, a történelem, a pénzügyek vagy a jogi területekhez köthető előadások.
A megnyitón Csíki Adél, az egyetem PR-felelőse köszöntőbeszédében elmondta, több mint 250 regisztrált hallgató jelentkezett az Ezüst Akadémiára. „Örömmel vettük, hogy ennyi a jelentkező, és a sok pozitív visszajelzés arra sarkal minket, hogy ezt a programot működtessük” – emelte ki a PR-felelős. Mint hangsúlyozta, a felsőoktatási intézmény által szervezett eseményeknek az a céljuk, hogy a térség ügyeit valamilyen módon felkarolják és lehetőséget nyújtsanak mindenki számára ismeretei elmélyítésére. Épp ezért szervez az egyetem több versenyt a középiskolások számára, illetve érettségi felkészítőket is. Makó Zoltán, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának dékánja is köszöntötte a jelenlévőket. „Egyetemünk egyik alapvető törekvése, hogy vezető szerepet vállaljon Székelyföld modernizációjában. Ezt a vezető szerepkört az oktatóink, munkatársaink oktatásán és kutatásán kívül helyi szervező tevékenységek kifejtésén keresztül érhetjük el” – fejtette ki Makó.
A programról több résztvevőt is megkérdeztünk. Ávéd Ildikó csíkszeredai lakos szerint ez egy jó kezdeményezés, és azért jelentkezett, mert érdekesnek látja a témákat. „Örvendek, hogy ránk, idősekre is gondolnak” – közölte. Péterfy Annamária ugyancsak csíkszeredai lakost is arról faggattuk, hogy miért jelentkezett az előadássorozatra. „Úgy érzem, hogy most én is 20 éves vagyok. Amit eddig elmulasztottam, azt most megélem” – válaszolta.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Gergely Orsolya: szociológus és édesanya
A székelyszentléleki Gergely Orsolya immár tizenegyedik éve a Sapientia EMTE csíkszeredai Társadalomtudományi Tanszékének egyetemi adjunktusa, két kislány édesanyja.
– Édesanyám révén egy szép, nagy családba születtem bele. Rengeteget nyaraltunk, vakációztunk együtt. Szüleim mindketten pedagógusok voltak, édesapám most is aktívan tanít, édesanyám óvónő volt, hivatásként élte meg munkáját. Nagyon szép példát adtak a szüleim arra, hogyan kell hivatásszerűen dolgozni. Otthon tizenhat évig néptáncoltam egy olyan hagyományőrző csoportban, amit a szüleim alapítottak. A csoporttal együtt táncoltunk, kirándultunk és azt hiszem, amikor Csíkszeredába jöttem, az jelentett számomra nehézséget, hogy el kellett válnom a gyermekkori, ifjúkori társaságtól.
– Tizenegy éve van Csíkszeredában. Miért pont ide jött mint frissen végzett szociológus?
– Szülői javaslatra tanító- és óvónőképzőt végeztem Kézdivásárhelyen. A középiskola elvégzése után a szüleim már nem akartak befolyásolni, hagyták, hogy igazodjak saját elképzeléseimhez. Szinte véletlenül kerültem az egyetemen a szociológia szakra. A középiskolában különböző tantárgyversenyeken vettem részt, és miután a pszichológia országos olimpiászon harmadik helyezett lettem, már érettségi előtt tudtam, hogy engem felvesznek a szociológia szakra. Én igazából pszichológiát akartam tanulni, elmentem a szóbeli vizsgára, de mivel negatív élményben volt részem, bár bejutottam, letettem arról, hogy ott tanuljak. Aztán felvételiztem a magyar-angol szakra, oda is bejutottam. Végül a szociológia szakot végeztem el. Egyetemista koromban több részképzésen vettem részt, egy évet Olaszországban tanultam, nagyon jól alakult minden, megjutalmazott engem ez a tudományterület.
Amikor beiratkoztam mesterire, versenyvizsgáztam Sepsiszentgyörgyön tanári állásra, ám két iskolában kaptam egy-egy fél katedrát, és ez nem volt szimpatikus számomra. Mivel jó eredményekkel végeztem az egyetemet, a tanfelügyelőségen egy szociológusi állást is megpályáztam. Aztán édesanyám egyik barátnője jelezte, újsághirdetésben látta, hogy a Sapientia Egyetemen óraadó oktatót keresnek. Időközben elkezdtem járni Budapestre doktori képzésre, az egyetemen pedig 2006-ban lett címzetes állásom tanársegédként. Mikor Csíkszeredába jöttem, öt évet adtam magamnak, aztán 2006-ban megtoldottam ezt még öt évvel. Ezalatt ismerkedtünk meg a férjemmel, Csabával. Nyilván a mai világban nem lehet olyant mondani, hogy itt fogjuk leélni az életünk, de úgy érzem, hogy a döntéseim nem voltak rosszak.
– Mennyire családbarát a kutatói munka, a tanulmányok írása, a konferenciákon való részvétel?
– Rengeteg konferenciára jártam, itthon is és külföldön, úgy éreztem, ezek kompenzálják azt, hogy nem egy nagyvárosban élek. Most már ezekből is kevesebb van, meggondolom, hogy mikor, hova megyek, mert most már jönnie kell az egész családnak.
–Milyen témákkal foglalkozik, mi érdekli? Két kisgyermek mellett mire marad ideje?
– Érdekes, ahogy az ember változik, változnak azok a témák is, amelyek iránt érdeklődik. Most két kisebb folyó kutatásom van. Az egyik kolléganőmmel, aki Budapesten a Tudományos Akadémián kutató, a nők körében végzünk on-line kutatást azzal kapcsolatban, hogy megváltozik-e egy család táplálkozási szokása a gyermek megszületése után. Három éve tagja vagyok a Csíki Anyák Egyesületének, az elmúlt időszakban arról végeztem elemzést, hogy az egyesület által indított, több mint 2000 fős Facebook-csoportban melyek azok a témák, amelyeket nagyobb érdeklődés övez. Van egy nagyobb kutatásunk, amelyben a magyarországi Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatott eddig, és amely során három és egy évvel ezelőtt megkérdeztünk több mint kétezer székelyföldi hetedikest és tizenegyedikest a számítógép-, a mobiltelefon- és az internethasználatról. Éppen befejeztem egy tanulmányt arról, hogy kik a példaképei a székelyföldi tizenéveseknek, ezen belül a sportolók mennyire válnak követendő példákká. Érdekes volt megtapasztalni, hogy egy vagy két említés erejéig megjelenik Tófalvi Éva neve, de Erőss Zsolt vagy Novák Ede egyáltalán nem tűnik fel a példaképek között. Viszont ott van Lionel Messi, LeBron James.
– Kerek ez az élet. Van benne minden: gyermeknevelés, család, munka...
– A történetben látok olyan pontokat, amikor sokkal többet csinálhattam vagy elérhettem volna, de ezeknél ma már fontosabbaknak tartom a családi életemet, a gyermekeimet. A tudományba beruházni van idő.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

Egységnapot ültek az egyházmegye gyülekezetei
Együtt ünnepeltek a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye minden részéről érkezettek: szombaton a belvárosi református templomban több mint félezren emlékeztek a 498 évvel ezelőtt elkezdődött eseményekre.
A kálvini mottójú – Akiknek Isten az atyjuk, azoknak az egyház legyen az anyjuk –hitvalló napon Tőkés Zsolt, az egyházmegye főgondnoka köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a reformáció nem a világhoz való szüntelen alkalmazkodást jelenti, hanem az egyén megújulását, Krisztushoz való visszatérését. Az istentiszteleten a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium kórusa szolgált.
Kántor Csaba esperes igehirdetésében kifejtette, mindig az Ige közelségét kell keresnünk, hogy el ne sodródjunk. Krisztussal ugyanis nem az árral, hanem az árral szembe tudunk úszni, a forrás felé. Az úrvacsora ágendai szolgálatát Gede Ildikó, a Székelyudvarhely Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora tartotta, az egyházmegye lelkipásztorai osztották ki az úrvacsorai jegyeket, a kenyeret és a bort. Az istentisztelet után a református kollégium konviktusán szeretetvendégség várta a részvevőket, majd a Somos zenekar a református, az evangélikus és unitárius magyar énekeskönyvek kincsestárából nyújtott népzenei feldolgozású ízelítőt.
A három csoportban tartott előadások a református létmódra fókuszáltak. A Bocskai István Közösségi Házban Moldovan Radu felsőboldogfalvi lelkipásztor, ifjúsági előadótanácsos játékok, beszélgetés, képek és kisfilmek alapján a helyes döntésekre irányította az ifjak figyelmét. Buzdítása: fel kell vállalni a példaképlétet. Az ehhez szükséges erő a megváltottság tudatából meríthető. Az asszonyoknak a belvárosi református templomban Bogdán Ida tanár A reformációtól a nemzeti költészetig című előadásában a zsoltárokon keresztül világított rá, hogyan jelentek meg és határozták meg a költészet fejlődését, alkotóik életét és gondolkodását. A református kollégium tizenkettedik osztályos lányai pedig énekeltek, zsoltárokat és verseket olvastak fel. A férfiak a városháza Szent István Termében Pitó Zsolt bögözi lelkipásztor, missziói előadótanácsos vezetésével a református férfi jellemvonásairól, szerepéről beszélgettek, és különböző szerzők erről szóló vallomásait hallgatták és beszélték meg.
A SZIKE zenekar dicsőítését újra együtt hallgatta a gyülekezet. Kászoni Szilárd nagysolymosi lelkipásztor a Magyari Hunor és Juhász Ábel által készített, az egyházmegye templomait bemutató, újra kiadott képes albumot mutatta be.
Dániel Tamás ötödéves teológiai hallgató Gönczi Lajosról írt jellemrajzát Bekő István Márton lelkipásztor mutatta be, hangsúlyozva, az igazgató-tanár kitörölhetetlenül beleégette nevét a kollégium történetébe. Beszélt Gönci Lajos életéről, arról, hogy igazgatósága idején nyert új arculatot az iskola, készült el a tanítóképző épülete, valamint indult be a konviktus. Természettudósként alapos tudományos munkát is végzett; író és közéleti személyiség volt. Nyugdíjazása után a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye gondnoka és a Belvárosi Református Egyházközség főgondnoka volt. Dániel Tamás, a könyv szerzője megköszönte a támogatók hathatós segítségét, akik hozzájárultak az emlékkönyv megjelentetéséhez Gönczi születésének 140. évfordulójára.
Bereczki-Orbán Zsolt programfelelős lelkipásztor kérdésünkre elmondta, felülmúlta a várakozást a részvétel. Öröm, hogy ilyen sokaknak fontos volt a reformáció közös megünneplése, melynek üzenete: a hitbéli meggyőződés, a lelki identitás lehetőség és kötelesség minden ember számára.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Ponta ment, a rendszer maradt
Közel egy éve, hogy Victor Ponta kormányfő elveszítette az elnökválasztást, és bár akkor sokan jósolták pályafutása végét, mégis tisztségben maradt egészen tegnapig, noha semmit nem tanult a kudarcból. Sőt: hibát hibára halmozott, mint egy félkegyelmű, aki folyton félreérti a világot.
A kedd este utcára vonuló huszonötezer fiatal dühe azonos gyökerű a tavaly ilyenkor kitört felháborodással, a tüntetéseket kiváltó okok különbözősége ellenére. Akkor a külföldön élők szavazati jogának korlátozása, most egy szomorú tragédia verte ki a biztosítékot, éppen azokban, akiket már nem lehet választási ígéretekkel, hirtelen pénzosztással, szépen felcifrázott, de üres szólamokkal elámítani és megvesztegetni. A tanultabb, felvilágosultabb, dolgozó huszon-, harminc- és negyvenévesek elégelték meg az állam tehetetlenségét, hivatalnokainak korruptságát, az egész átláthatatlan és csikorgó gépezetet, ami 26 évvel a kommunizmus bukása után is öl és pusztít. Másutt a rendszerváltás is békés volt, itt a béke is áldozatokat szed, és lebénítja az országot. Ebből valóban elég volt!
Nem hittük volna két nappal ezelőtt, hogy a kormányfő azért bukik meg, amiért közvetlenül nem is felelős.
Hiszen lett volna elég oka visszavonulni az elmúlt három évben: rögtön kinevezése után a plágiummal szerzett doktori cím miatt, később a liberálisokkal kötött választási szövetség felbomlása ingatta meg legitimitását, pártját a korrupcióellenes ügyészség gyakorlatilag vezetők nélkül hagyta, családtagjait és barátait is bűncselekmények miatt vizsgálták, ő maga is gyanúba, majd vád alá került; hazudott okkal és ok nélkül, bujkált a felelősség elől, fedezte miniszterei visszaéléseit, s még akkor is a helyén maradt, amikor már teljesen elszigetelődött, és messziről elkerülték a nyugati politikusok. Pedig megvoltak az eszközei ahhoz, hogy javítson az ország helyzetén és saját megítélésén. Nem élt velük, most pedig hiába próbál áldozatként fellépni: egy rosszul működő, gyilkos rendszer feje volt, és semmi sem menti fel ennek felelőssége alól.
Lemondása mégis túlságosan későn jött, és mintha számára is váratlan lenne: előtte még megpróbált bűnbakot szolgáltatni a fogyasztóvédelmi vezető személyében, és az utolsó percig arrogáns maradt. Gazdasági sikereiről beszélt, és vállon veregette magát, mert elégtételt ad a tiltakozóknak; ugyanakkor meg is fenyegette a politikai haszonlesőket. Ez nem az a becsületbeli gesztus, ami megilletné a megalázott és becsapott lakosságot: nem meglepő, hogy tegnap este ismét tízezrek vonultak az utcára. Nem béremelést követelnek, hanem normalitást, ezért nem nyugtat meg senkit Victor Ponta lemondása. Távozása szükséges volt, de nem oldja meg a gondokat: amíg az egész politikai osztály hozzáállása nem változik, nem számíthatunk előremozdulásra.
Demeter J. Ildikó
Erdély.ma

Ars Hungarica tizedszer
Háromszékiek a szebeni magyar napokon
Tegnap kezdődött és jövő csütörtökig tart a HÍD - Szebeni Magyar Egyesület által szervezett Ars Hungarica fesztivál, a térség közkedvelt magyar kulturális eseménye. A tizedik rendezvényen Kovászna megyét a Tortoma Könyvkiadó és Demeter László, a megyei tanács szórványprogramjának koordinátora képviseli.
A rendezvény célja, hogy a több évszázados helybéli magyar jelenlétet hangsúlyozza, és hozzájáruljon a magyar közösség érvényesüléséhez a Kárpát-medence határvidékén. A fesztivál a magyar hagyományt, a kulturális gazdagságot mutatja be a helybelieknek és vendégeinek egyaránt. Ugyanakkor a helyi magyar közösség számára kulturális értéket, hovatartozási érzést, kikapcsolódási lehetőséget kínál – mondják a szervezők.
A számos találkozó és konferencia mellett igyekeztek minden korosztály igényeit kielégítő programot összeállítani: lesz könyvvásár, fellép többek között Kegye János világhírű pánsípművész, a Bagossy Brothers Company, a Szentegyházai Gyermekfilharmónia, a Tóth Viktor Tercet, Varnus Xavér orgonaművész, kiállítása nyílik Mánfai György pécsi fotóművésznek, valamint Orth István és Vargyas Ildikó képzőművészeknek. Részletes program a www.szeben.ro honlapon.
(erdély)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Vida Árpád – albumban is
Igen, a 100 esztendeje fiatalon elhunyt festőművész életműve immár könyvben is elérhető. A Maros Megyei Múzeum patronálásával, Nagy Miklós Kund és Cora Fodor művészettörténész szerkesztésében napvilágot látott egy átfogó katalógus, amelynek a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron lesz a nyilvános bemutatója. Az eseményre november 13-án, pénteken délután 3 órai kezdettel kerül sor a múzeum várbeli székhelyén. A hiánypótló szép kiadványról a rendezvényen Soós Zoltán múzeumigazgató és Nagy Miklós Kund szerkesztő beszél.
A kétnyelvű – magyar-román – kötet több szerző írásaival vezeti be az olvasót "Vida Árpád csodálatos világába". A már említettek mellett a régebb elhunyt művészettörténész, M. Kiss Pál és a nemrég eltávozott Szabó Zoltán Judóka festőművész, az ifjú művészettörténész, Vécsei Hunor és az író, irodalomtörténész Marosi Ildikó elemzi, méltatja a nagy tehetségű vásárhelyi alkotó munkásságát. Közel 90 művészi reprodukció mutatja fel Vida festészetének, grafikai hagyatékának értékeit.
"A Maros Megyei Múzeum értékmentő és értékteremtő szerepéhez járul hozzá a méltatlanul feledésbe merült képzőművész, Vida Árpád örökségének feltárása és reményeink szerint hosszú távú bemutatása – írja Soós Zoltán a Vida Árpád művészeti öröksége című bevezető írásában. – Intézményünk gazdag gyűjteménye és a művészi alkotások minősége már régen érdemessé tették, hogy állandó tárlaton ismertessük városunk tehetséges szülöttének európai színvonalú munkásságát... A kötet betekintést enged a művész életútjának, alkotásainak megismeréséhez, eligazít a stílusirányzatok behatárolásában, amelyek meghatározták Vida munkásságát."
Marosvásárhely egyik méltán nagyra tartott fia megérdemli, hogy az értékes hagyatékot összegző elegáns album premierjét népes közönség tisztelje meg jelenlétével.
Vida Árpád 1884-1915
Népújság (Marosvásárhely)

35 éve őrzik a pécskai magyar hagyományokat
A Búzavirág-generációk együtt ünnepeltek
Megható, vastapssal jutalmazott gálaműsorral és hajnalig tartó bállal ünnepelték a pécskai Búzavirág Néptáncegyüttes egykori és mai tagjai fennállásának a 35. évfordulóját szombaton.
A gálaműsort megelőzően a tagok megkoszorúzták több egykori táncos sírját a római katolikus temetőben, majd részt vettek az elhunyt tagok emlékére a kápolnában a pécskai származású ft. Kocsik Zoltán által bemutatott szentmisén.
Az ünnepi műsor kezdetére megtelt a művelődési ház, és a közönség meghatódva nézte végig, ahogy újra színpadra léptek a több generációt képviselő egykori táncosok, akik hetekig próbáltak erre az alkalomra. A Khell házaspár által 1980-ban diákokból alakított együttes mostani tagjai is nagy sikert arattak, a legkisebbekből álló Bojtocska csoporttól, a Kis- és Nagy Boglárka csoportokon át, a felnőtt táncosokig, összesen több mint nyolcvanan.
A palotástól a cigánytáncig, több koreográfiát és számos viseletet felvonultató gálát követően a Búzavirág Néptánccsoport életében fontos szerepet betöltő 25 személy emléklapot és egy erre az alkalomra készíttetett kerámiát is kapott az Engi Márta Ildikó elnök vezette Egyesülettől.
Az eseményen jelen voltak a Búzavirág korábbi és jelenlegi vezetői, koreográfusai, a pécskai magyar néptánccsoportot folyamatosan támogató pécskai önkormányzatot pedig Miodrag Stanoiov alpolgármester képviselte.
Az esti bálra zsúfolásig megtelt az Ipartestület székháza, több mint 200-an mulattak együtt, hiszen, ahogy többen is fogalmaztak, „mindnyájunkat összeköt a Búzavirág és a tánc”.
Hajnalig szórakoztak a kisperegi Roulette zenéjére, a tombolán értékes nyereményeket sorsoltak, az utolsó bálozók reggel 8-kor mentek haza. Mindenkinek tetszett és ízlett is a háromemeletes, magyaros elemekkel díszített ünnepi torta.
Az ünneplés vasárnap késő délután folytatódott, ugyanis a Záhonyból hazaérkezett pécskai delegáció három tortát „kézbesített” a polgármesteri hivatal dísztermében összegyűlt búzavirágosoknak.
A Záhonnyal szomszédos Zsurk község polgármester asszonya, Pócsikné Vakula Ágnes javaslatára, Helmeczi László záhonyi polgármesterrel együtt három, különböző ízesítési tortát készítettek és küldtek el Pécskára, kifejezve csodálatukat és tiszteletüket a Búzavirág Néptánccsoport tagjai iránt, a magyar hagyományok ápolásáért tett erőfeszítésükért.
Az ajándékokat Antal Péter polgármester adta át Engi Márta Ildikónak, illetve a jelen lévő vezetőségi tagoknak és azoknak az egykori és jelenlegi táncosoknak, akik már kipihenték magukat a szombat éjjeli mulatság után, és eleget tudtak tenni a meghívásnak.
Sinka Pál
Nyugati Jelen (Arad)

Nagycsaládi ünnep a tízéves jubileum Nagyszebenben
Családias hangulat, műfaji sokszínűség, tematikai változatosság, különböző korosztályokat megszólító programok jellemezték az idén tizedszerre megszervezett Ars Hungarica kulturális fesztivált Nagyszebenben. Az egyhetes jubileumi rendezvénysorozat ezúttal is helyi és magyarországi művészeket gyűjtött egy csokorba, hogy értékteremtő munkájukat a nagyszebeni közönséggel is megismertesse.
Az első fesztiválnap rendezvényei a kettős évforduló – a tízéves HÍD – Szebeni Magyar Egyesület és a tizedik Ars Hungarica magyar kulturális fesztivál – megünneplésére összpontosított. A szervezők az elmúlt tíz év eseményeit és önkéntes munkatársait felsorakoztató fotókiállítással igyekeztek bemutatni a rendezvény sikertörténetét, az elmúlt időszak tapasztalatait.
Serfőző Levente, az egyesület elnöke megköszönte az egyesület munkatársainak, társszervezeteinek és támogatóinak a segítséget.
– Az egyesület köré tömörülő fiatalok mind egy nagy család tagjaivá válnak, így oldjuk fel a családi otthon melegének hiányát a tömbmagyarságból érkező, Nagyszebenben tanuló egyetemisták esetében – mondta Takács Gyöngyi, az egyesület által működtetett kulturális iroda munkatársa. – Arra gondoltunk, hogy közös erővel értékteremtő munkát folytathatunk – hangsúlyozta, és ismertette a kulturális iroda szerteágazó tevékenységét. A HÍD egyesület nemcsak a kulturális értékek bemutatását, de a hagyományőrzést is felvállalta, ezenkívül konferenciákat, filmfesztiválokat szervez évente, és folyamatosan együttműködik a helyi civil szervezetekkel minden területen. Ugyanakkor országos és nemzetközi kapcsolataik is vannak, amelyeknek köszönhetően partnerségek alakultak, turnékat szerveztek. – Azok a művészek, akik egyszer már látták Szebent, nagyon ragaszkodnak hozzá, és szívesen visszatérnek – mondta Takács Gyöngyi.
A tervek kapcsán a Wise Interact cég munkatársai beszéltek a készülő új, felhasználóbarát honlapról. A szeben.ro honlap nemsokára új arculatot kap a könnyebb böngészés érdekében. A román–magyar nyelvűre tervezett honlapba a közösségi médiát is beépítették, de mobil- és táblagépbarát is lesz.
DÉZSI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi művészeti kalauz
Az Erdélyi Művészet folyóirat – főszerkesztője Veres Péter – legújabb, 49. számában Gáspár Sándor a jeles marosvásárhelyi művészházaspár, Kákonyi Csilla és Bálint Zsigmond közös kiállítását méltatja. A festészeti illetve fotótárlat különböző termekben, de egyazon épületben, a Bernády-házban kapott otthont. „Kettős kiállítás, férj és feleség kiállítása, amelyek ugyan külön-külön is nagy élményt jelentenek, de együtt, vagyis egymás után megtekintve a műveket olyan többlettel gazdagodunk, amelyre máshol, máskor nem tehetünk szert” – véli a szerző.
Az az álmom, hogy festhessek és vigyázzak másokra – Máthé László festőművész szavai ezek, akivel Lőrincz Ildikó beszélgetett, Kudor Duka Istvánt pedig Szuszámi Zsuzsa faggatta művészete lényegéről. „Számomra a legfontosabb az eredetiség, az egyediség. Szerintem egy művész akkor igazán művész, ha minél többet és minél újszerűbben tud elmondani” – nyilatkozta a festő.
Szabadság (Kolozsvár)

Sepsiszentgyörgyi bírálat az EMNP vezetőinek
Diktatórikus vezetési stílussal, törvénytelen és szabályzatellenes döntések meghozatalával vádolja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) több országos vezetőjét a sepsiszentgyörgyi tagság egy része.
Szerdai sajtótájékoztatójukon a párt országos vezetősége által korábban feloszlatott sepsiszentgyörgyi szervezet vezetői és tagjai dokumentumokkal, hangfelvételekkel alátámasztva hosszasan bizonygatták a vélt visszaéléseket, és bemutatták a kilépési nyilatkozatukat is.
Bedő Zoltán, az év elején feloszlatott sepsiszentgyörgyi szervezet elnöke bejelentette, gondolkodik azon, hogy becsületsértés miatt bírósági eljárást indítson. A tájékoztatón részt vevők bejelentették, megalakítják a Magyarság Megmaradásáért Szövetség elnevezésű mozgalmat, ahova szívesen látják bármelyik magyar párt tagját, de ők nem méretkeznek meg a választásokon. Céljuk, hogy az évek során összekovácsolódott tagságot továbbra is összetartsák.
Bedő Zoltán felidézte, idén márciusban az őt sepsiszentgyörgyi elnöknek viszszaválasztó közgyűlést utólag érvénytelennek minősítette a párt országos vezetősége, arra hivatkozva, hogy nem volt meg a kvórum, holott a szabályzat értelmében a több mint egy éve tagsági díjat nem fizetőket kizárták, így az ülésen résztvevő 42 személyből álló testület Bedőék szerint döntőképes volt.
Később új közgyűlést hívott össze az országos elnökség, ám azon csak 12-en jelentek meg, így a sepsiszentgyörgyi szervezetet feloszlatták. Ezt a döntést a sepsiszentgyörgyiek megóvták a párt országos etikai és szabályzatfelügyelő bizottságánál, a nekik igazat adó testület vezetőit – a nagyváradi Kristófi Kristófot és a kolozsvári Bitai Lászlót – később olyan helyzetbe hozták, hogy végül kiléptek a pártból – állítja Bedő.
A sajtótájékoztatón részt vevők – Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár, Tompa György főorvos, megyei tanácsos, Váncsa Albert tanár, sepsiszentgyörgyi tanácsos, Fazakas Ildikó pszichológus, Tóth Barnabás tanár, Tréfás János vállalkozó – mindannyian megerősítették, törvénytelennek tartják az addig jól működő, egyik legerősebb helyi szervezet feloszlatását.
Bedő Zoltán szerint a pártot a háttérből továbbra is Toró T. Tibor volt elnök – jelenlegi alelnök – irányítja, akire szerintük első perctől jellemző volt a diktatórikus stílus. Toró T. Tibort szerda koraestig nem tudtuk elérni.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Elegük lett a diktatúrából – Kiléptek a néppártból, és mozgalmat alapítottak
Hét értelmiségi lépett ki tegnap az Erdélyi Magyar Néppártból (EMNP). A sajtóértekezleten tettüket „a pártban eluralkodó diktatórikus vezetési stílussal” indokolták. Ugyanakkor bejelentették: létrehozzák a Szövetség A Magyarság Megmaradásáért mozgalmat.
A viszony akkor kezdett végleg megromlani, amikor 2015. március 30-án az EMNP sepsiszentgyörgyi szervezete Bedő Zoltánt választotta elnöknek. Ez nem esett egybe az országos elnökség akaratával, ezért a küldöttgyűlést határozatképtelennek nyilvánították, a választási eredményt megsemmisítették.
Bedő Zoltán felolvasta a szabályzat vonatkozó passzusát, amely szerint az a személy, aki egy évig nem fizeti a tagsági díjat, elveszíti tagságát. Ők törölték a pártból azokat, akik nem egy, hanem két éve nem fizettek tagsági díjat, maradtak 145-en. A tisztújító gyűlés akkor határozatképes, ha a tagságnak legalább 20 százaléka (29 személy) jelen van, ehhez képest 42-en voltak. Ezt egyébként alátámasztja az a hangfelvétel is, amit Bedő bejátszott, és amin az ülést vezető Johann Taierling országos alelnök jól érthetően „határozatképesnek” nyilvánítja a küldöttgyűlést.
Az országos elnökség ennek ellenére érvényesítette akaratát, amiért Bedő az Országos Szabályzatfelügyelő és Etikai Bizottsághoz (OSZEB) fordult, amely a megyei bizottság hatáskörébe utalta az ügyet, és minden további lépést megtiltott a helyzet tisztázásáig. A megyei bizottság visszahelyezte Bedőt eredeti tisztségeibe, ám ennek ellenére az országos elnökség új (ezúttal tényleg határozatképtelen) küldöttgyűlést hívott össze, feloszlatta a szervezetet, majd újraalakította, új vezetőséget választott, és kizárta Bedőt a pártból. Mi több, szeptemberben, soron kívül, egy újabb kongresszust hívott össze, amellyel megszűnt „az elnökségnek nem tetsző döntést hozó” OSZEB mandátuma is – foglalta össze Bedő Zoltán, aki leveleket, dokumentumokat is bemutatott a sajtónak.
– Még azt is felrótták, hogy kiálltam a polgári párt által feltett székely zászló és a himnusz mellett – panaszolta a volt elnök.
Kilépett a pártból Fazakas Ildikó pszichológus, Tóth Barnabás tanár és Tréfás János vállalkozó, mert „jogtalanul és szabályzatellenesen feloszlatták a jól működő sepsiszentgyörgyi szervezetet „, továbbá Váncsa Albert tanár, megyeszékhelyi tanácsos, mert „a pártot megélhetési politikusok vezetik”. „Békével távozik” dr. Tompa György orvos, megyei tanácsos, mert „egy valamire való szervezet alulról építkezik, és nem felülről”, és kilépett dr. Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár is, mert rájött, hogy az „EMNP tagságának fele a titkosszolgálatok által beépített bomlasztó elem”.
Hogy az akkor őket támogató 136 ember (számításuk szerint kilencen álltak át az „új” EMNP-be) „ne menjen szélnek”, elhatározták, létrehozzák a Szövetség A Magyarság Megmaradásáért mozgalmat, amely nem párt, nem akarnak indulni a választásokon, és ahová „őszinte szeretettel várnak mindenkit”, aki tenni akar a magyarság érdekében.
Ez csapatmunka. Aki nem tud csapatban dolgozni, az vagy kiáll, vagy kizárják, még akkor is, ha minden emberért kár – reagált megkeresésünkre Toró T. Tibor. Az EMNP országos alelnöke hozzátette: reméli, hogy a helyi vezetés és a közvélemény „a helyén kezeli ezt az ügyet”.
Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Verskapun át a 21. marosvásárhelyi könyvszigetre
Négynaposra bővült a szemle
Ady-, József Attila-, Lászlóffy Aladár-, Zelk Zoltán-sorok, Cicero-, Paulo Coelho-, Cassandra Cler-idézetek, a Színház teret betöltő klasszikus zene és megannyi, tömött sorokban gyülekező és egyre újabb csoportokban érkező diák – így lehetne villanásokban rögzíteni a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitója előtti fél órát.
Az idén négynaposra nőtt könyvünnep szervezői jelképes verskapu állítására hívták a fiatalokat, és szavuk meghallgatásra talált, több iskolából, többek között a Bolyai líceumból és a Pedagógiai Líceumból is jó pár osztály részt kívánt venni a rangos eseményen. A Nemzeti Színház előtt várakozó nagyobb diákok óriásköre mellett a megnyitó előtti percekben feltűntek a Művészeti Líceumból érkező legkisebbek is. – Könyvek, hol vagytok? – kiáltotta izgatottan egy előkészítő osztályos fiúcska, és aki hallotta a kérdést, az bizonyára újra hinni kezdett az írott szó, az olvasás jövőjében.
A megnyitó elején Barabási Tivadar színművész tolmácsolásában Kosztolányi, Márai, Babits, Petőfi, Szilágyi Domokos üzent az egybegyűlteknek. Ezt követően a rendezvénysorozat főtámogatói közé tartozó Maros Megyei Tanács alelnöke, Szabó Árpád tartott ünnepi beszédet. Szabó Árpád elmondta, hogy a megyei tanács idén több mint 230 kulturális rendezvényt támogatott pályázatok révén, a nagyobb kaliberű fesztiválokon pedig partnerként vett részt. A továbbiakban az alelnök a kultúra jelképévé és megőrzőjévé vált könyv jelentőségéről szólt.
Peti András, a 21. könyvvásár létrejöttét szintén főtámogatóként segítő Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alpolgármestere Markó Béla Kő és könyv című verséből idézett – "a követ, mint a papírt, éppen/ úgy hajtja félre most az Úr,/ divatjamúlt, mert könyvet olvas,/ és ráadásul magyarul,…" –, majd örömét fejezte ki, hogy az idei könyvünnep egybeesik azzal, hogy november 13-át a magyar nyelv ünnepnapjává nyilvánították.
– Mindenki anyanyelvén tudja a leggazdagabban kifejezni magát, anyanyelvünkön álmodunk, udvarolunk és sajátítunk el idegen nyelveket – hangsúlyozta az alpolgármester, aztán jó felfedezéseket kívánt a könyves világban elmerülni készülőknek.
A továbbiakban Gulyás Gabriella, az idei könyvvásár szellemi védnökségére felkért budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum operatív igazgatója szólt a jelenlevőkhöz.
– Nagy megtiszteltetésnek éreztük a felkérést, hogy szellemi védnökei legyünk Erdély legnagyobb könyves szemléjének. Marosvásárhelyen, egy olyan helyen, ahol a napi kapcsolattartás lehetetlen, kivételes öröm számunkra, hogy munkánkat megismerhetik és a távolból figyelemmel kísérhetik – mondta Gulyás Gabriella, majd az 1954-ben alapított múzeum történetét, céljait és megvalósításait ismertette.
Jövőre kibővítenék a helyszínt
A rendezvényt köszöntők között szólalt fel Claudiu Maior alpolgármester is, majd Gáspárik Attila, a könyvvásárnak évről évre otthont adó Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. Gáspárik kissé borúlátó beszédében azt üzente, hogy a könyvvásár tulajdonképpen csak a találkozásokról és beszélgetésekről szól, a megnézett, megvásárolt könyvek ugyanis polcokra kerülnek, és ott is maradnak, mert aki olvasni, tájékozódni kíván, többnyire internetes forrásokhoz fordul.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója ezzel ellentétben arra hívta fel a figyelmet, hogy a könyv érintését, a nyomdából frissen kikerült termék illatát semmi nem pótolja. Aki nem hiszi, nézze meg a nagy európai, frankfurti, göteborgi vásárokat – tette hozzá a múzeumigazgató, majd azt is elárulta, hogy jövőre a színház épülete előtt felállítandó nagy, fűtött sátorral szeretnék kibővíteni a szemle helyszínét.
Több tízezer könyv, száznál több program…
A Romániai Magyar Könyves Céh negyedik alkalommal szervezte a könyvünnepet a Marosvásárhelyi Kulturális Központtal közösen. A Kulturális Központ nevében Szepessy Előd elnök üdvözölte a megnyitó publikumát.
– Úgy gondolom, az idei vásárra is sikerült kellőképpen felkészülni. Több mint 80 kiadó, 40-nél több stand, több tízezer könyv és száznál több program várja ezekben a napokban a közönséget. A célunk változatlanul az, hogy a könyvek révén erre a négy napra a város Erdély kulturális fővárosává váljon – mondta Szepessy Előd, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az évek múlásával egyre fiatalodik a könyvvásár, ezt bizonyítja az is, hogy az olvasást népszerűsítő vetélkedőre 98 csapat, több mint 300 diák jelentkezett. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke a vásár partnereivé vált pedagógusoknak is köszönetet mondott, végül, az előtte felszólalókhoz hasonlóan egy idézettel, Esterházy Péter gondolataival zárta beszédét: "Változik az idő, változunk benne mi, a mű pedig végtelen. Akár egy élőlény: kimeríthetetlen".
A beszédek sorát Káli Király István, a könyvünnep főszervezője, a Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója zárta. Káli Király István Claudiu Maior üzenetét tolmácsolta, miszerint a városi tanácsnak szándékában áll az elkövetkezőkben egy napot a magyar és a román könyv napjává nyilvánítani, majd egy Babits-üzenettel – "Óh, ne mondjátok, hogy a Könyv ma nem kell, / hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember; / mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember – / így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember" (Ritmus a könyvről) – nyitotta meg a kaput az írott szó szépségét szomjazó embertömeg előtt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Könyvek nagybetűs ünnepe
Sikeres volt a szemle
Sok vásárhelyi számára a karácsonyi készülődés november közepén a Nemzeti Színház előcsarnokában kezdődik – ez bizonyosodott be újra az elmúlt napokban a 21. könyvünnepen. Csütörtök déltől végtelen folyóként szelte át az írott szó szigetét az ezerarcú város, és aki ennek a lassan, ráérősen haladó emberfolyónak a részévé vált, nagy valószínűséggel szentesti ajándékokat is talált a standtól standig mozdulás ritmusában. A "könyves partok" őrzőivel, a hazai és magyarországi kiadókkal, kereskedőkkel szombat délelőtt, az első két nap ostromát követő csendesebb órákban beszélgettünk. A szemle sikeréről, a legnépszerűbb, illetve mellőzött kiadványokról, a vásárlóerőről a korábbi években is megkérdeztük az illetékeseket, idén igyekeztünk a könyvkiadás olyan szereplőit megszólítani, akik eddig még nem osztották meg velünk tapasztalataikat.
A gyermekirodalmi, főként kortárs műveket kínáló szentendrei Cerkabella Könyvkiadó a marosvásárhelyi könyvünnep újabb résztvevői közé tartozik, tavaly jött el első ízben a szemlére.
– A múlt évben is nagyon szerettük ezt a vásárt, és idén mintha még jobb lenne. Látszik, hogy a helyi közönség, a felnőttek és a gyermekek egyaránt készülnek rá. A kisdiákok is hozzák a zsebpénzüket, és vásárolgatnak. Ez magyarországi viszonylatban nem annyira megszokott – mondta Moravcsik László, a kiadó ve-zetője.
A vásárhelyi Garabontzia Kiadó illetékese, Kleindl László szerint is az előző évekhez képest idén nagyobb volt az érdeklődés a könyvvásár iránt.
– A gyermekkönyvek és az előre beharangozott kiadványok bizonyultak a legnépszerűbbeknek, az egyik kedvenc Bódizs Edit Interjú a nagymamámmal című könyve volt. A gyerekek az utolsó 5-6 lejüket is odaadták a vágyott műért, de a karácsonyi ajándékokat kereső nagyszülők sem voltak szűkmarkúak. Egyesek több száz lejre vásároltak – mondta a kiadó illetékese, aki szerint nagyon megkívánta már a helyzet a vásár négynaposra növelését, a korábbi években ugyanis előfordult, hogy vasárnap is jöttek érdeklődők a szemlére, de már csak a könyvsziget hűlt helyét találták. Volt azonban, aki úgy vélte, hogy éppen a rendezvény időtartamának kitolása miatt csökkent a forgalom, némelyek ugyanis utolsó napra hagyják a látogatást.
A székelyudvarhelyi Bagolyvár Könyvesbolt ötödik alkalommal képviseltetett a vásáron. A bolt ügyvezetője, Barabás Enikő szerint a szemle mind kínálatában, mind keresletében a tavalyi színvonalat hozta, de idén óvatosabban vásároltak az emberek, mint a korábbi években, el is hangzottak az előcsarnokban a könyvek árát sokalló megjegyzések.
– A vaskosabb, drágább kiadványokat a legtöbben szinte meg sem nézték. Átlagban 50 lej körül vásároltak, sokan 20-30 lejt szántak, de volt aki 80-100 lejt is áldozott könyvre – mondta Barabás Enikő, majd arra is felhívta a figyelmünket, hogy a könyvesbolt standjánál meghirdetett árkedvezményekre nem "haraptak rá" a vásárlók, mintha nem bíznának a nagyobb, 50- 75 százalékos engedménnyel kínált kiadványokban.
– A gyermekkönyvek továbbra is keresettek, és most már az ifjúsági művek is. Örömmel látom, hogy a fiatalok is kezdenek olvasni, sőt, gyűjtik a pénzüket könyvre. Ami a szépirodalmat illeti, a "slágerkönyvek", főleg külföldi szerzők művei kelendőek, a magyar írók alkotásai még mindig nincsenek a megérdemelt helyükön – összegzett az ügyvezető.
A kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület kiadványait kínáló munkatársak azt mondták, számukra minden évben sikeres a szemle, még a kincses városhoz viszonyítva is. A tudományos munkákat, szakkönyveket elsősorban az egyetemisták és az idősebb korosztály keresi, aki egyes sorozatokat gyűjt, például az Erdélyi magyar szótörténeti tárat, az nem szalasztja el a legújabb kötetet sem.
A vásár idei színfoltja volt a kolozsvári Koinónia Kiadót elkísérő, hamarosan egyéves Koffer kávézó, ahol édességet, gyümölcsöt, válogatott alapanyagokból készült kávét és gyümölcslevet lehetett kapni. Akik pedig beálltak a kávésorba, a tetszetős gyermekkönyvekben (is) bővelkedő kiadó kínálatát is megtekintették, és talán találtak kedvükre való olvasni-, ajándékoznivalót. Szintén újdonságnak számított az előcsarnokban zajló portréfestés, Nagy Jolán képzőművész szombat este főleg izgatott gyermekarcokat örökíthetett meg.
A Nemzeti Színházban és a Színház téren folyton átalakuló tömeg hullámzását a szemle kísérőrendezvényei is meghatározták. Népszerűek voltak a színházi előadások, a Makkai Kinga szervezte gyermekprogramok, Halász Judit pedig kétszer énekelhetett telt házas, az állóhelyeket is betöltő, részben a színpad előtt táncoló közönségnek.
Az elmúlt négy napon valahogy ismét egy hullámhosszon volt Marosvásárhely, az elit értelmiségi réteg és a könyvet becsülő, hétköznapjaikban észrevétlen emberek. Ma délelőtt nem kívánkozom a Színház térre… Üresnek, magányosnak érezném a helyet, ahol tegnap még egymáshoz értek a hangok, a könyvet, kultúrát, anyanyelvet ünneplő tekintetek.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Főszerkesztők a nyomtatott és internetes folyóiratlétről
Van-e jövőjük az irodalmi lapoknak, lehetnek-e egy lapszerkesztőnek víziói, a nyomtatott vagy a virtuális térben elérhető folyóirat életképesebb-e, milyen mértékben lehet egy lap több önmagánál, milyen szerepük van az olvasók megszólításában a lapszámbemutatóknak és más rendezvényeknek, a tematikus számoknak, illetve a különféle díjaknak? – ezeket a kérdéseket járták körbe péntek este a Nemzeti Színház Kistermében a Főszerkesztők kerek- asztalának meghívottai.
A könyvvásár kiemelt rendezvényének házigazdája, Kovács András Ferenc Látó-főszerkesztő Tasnádi-Sáhy Péterrel, a Várad című kulturális folyóirat irodalmi rovatának új szerkesztőjével,Lövétei Lázár Lászlóval, a Székelyföld főszerkesztőjével, Balázs Imre Józseffel, a kolozsvári Korunk "nyugdíjas" főszerkesztőjével, jelenlegi főszerkesztő- helyettesével, Bege Magdolnával, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettesével, illetve Karácsonyi Zsolttal, a kolozsvári Helikon főszerkesztőjével beszélgetett. A meghívottak egyetértettek abban, hogy az irodalmi lapoknak az elkövetkezőkben is lesz létjogosultságuk, a kivitelezést illetően azonban felmerültek nézetkülönbségek.
– Az elmúlt kétszáz évben mindig volt irodalmi lap Kolozsváron. Úgy gondolom, ahogy a könyvnek, úgy a folyóiratnak is van jövője, de szembe kell nézni azzal, hogy konkurenciája is van – mondta Karácsonyi Zsolt az internetes tartalmakra utalva. – Éppen ezért a nyomtatott lap szerkesztői megpróbálnak műhelyszerű tevékenységeket is szervezni – tette hozzá, majd arra is kitért, hogy a Helikonnak az elmúlt 25 évben mindig volt olyan rovata, amely a fiatal generációnak szólt.
Bege Magdolna egy fordított forgatókönyvet vázolt fel, az Irodalmi Jelen ugyanis 2008-tól internetes formátumban jelenik meg, de 2011-től újra nyomtatott változata is van, amelybe az online-ból válogatott anyagok kerülnek.
– Az online a jövő. Bár jobb kézbe venni egy lapot, mint egy üvegablakon át nézni, a fiatalok mégis ez utóbbit preferálják. Így több lehetőség adódik a nyitásra, az interaktivitás megteremtésére, a visszajelzések lemérésére – sorolta Bege Magdolna.
Túl a formán
Balázs Imre József arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar irodalom hagyományosan egy folyóiratkultúra.
– A jövőről gondolkozni a funkcióról és nem a formátumról való gondolkozást jelenti. Az irodalmi lap egyik funkciója az, hogy egy értékrend alapján kiválaszt dolgokat az irodalomból. A másik pedig az, hogy általa a szerző állandóan jelen van az olvasók előtt. Azért van az irodalmi lapoknak jövőjük, mert ezeknek a funkcióknak is van jövőjük – vélte a Korunk korábbi főszerkesztője.
Lövétei Lázár László egy irodalomtörténeti példával mérte össze a magyar és a nyugati alkotók régi-új helyzetét: míg Vörösmarty a Zalán futásához nyolcvan előfizetőt talált, Byron művére tízezren voltak vevők. Az 1600-as példányszámú Székelyföld főszerkesztője a "nyomtatott versus internetes" vitában a hétköznapok János bácsija számára elérhetőbb, kézbe fogható formátum mellett érvelt. Ezzel szemben Bege Magdolna azt vetette fel, hogy a János bácsik egyre kevesebben lesznek, a fiatalokat pedig nehéz rávenni arra, hogy nyomtatott sajtóterméket vegyenek a kezükbe. A későbbiekben azonban az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese is elismerte, hogy az elektronikus lapnak hátrányai is vannak, a tartalmak ugyanis el is tűnhetnek, bizonyos számítógépes programok változásakor pedig ellenőrizhetetlen, élvezhetetlen formába kerülhetnek. Karácsonyi Zsolt a Lövétei Lázár László táborához csatlakozva arra hívta fel a figyelmet, hogy Amerikában egyre több, internetes formátumra váltott rangos lap tért vissza a nyomtatott változathoz.
– Az elmúlt négy-öt évben olyan dolgokat hoztunk vissza a lapba, amelyek korábban hagyománynak számítottak – tette hozzá a kéthetente megjelenő Helikon főszerkesztője, aki szerint az internetes változat elsősorban reklámfelület, a nyomtatott termék népszerűsítője.
Nem a példányszám, a szolgálat számít
A Várad irodalmi rovatának szerkesztője az olvasók megnyerésének kérdésében szintén a Székelyfölddel vállalt rokonságot, elmondta, hogy akárcsak a Lövéteiék lapja, a Várad is már a "kulturális folyóirat" megnevezést tartalmazó borítóval támpontot ad. A példányszám Tasnádi-Sáhy Péter szerint nem biztos, hogy mérvadó, sokkal fontosabb az, hogy egy lap mennyire szolgál egy közösséget.
Kovács András Ferenc mozgékony, erős, színes lapnak nevezte a Váradot, majd arról kérdezte az új rovatszerkesztőt, hogy Ady szellemisége mennyire határozza meg a város irodalmi életét, illetve a folyóirat mennyire él a hagyományokkal.
– Olyan ez, mint amikor az ember egy gyönyörű, antik karosszéket örököl. Ha csak csodálni és kerülgetni lehet, nem jó örökség. Ha bele lehet ülni egy pohár borral, akkor jó – mondta Tasnádi- Sáhy Péter, majd a Várad szerkesztőségének rendezvényeiről, a havonta egyszer megtartott Törzsasztal-sorozatról és a hétéves Könyvmaratonról szólt.
– Ha összművészeti hozzáállással bemegyünk a közösségbe, azt az emberek nagyon kedvelik – jegyezte meg a szerkesztő.
A Helikonnál nehezen indult a rendezvényszervezés, Kolozsváron ugyanis annyi az esemény, hogy időbe telt, amíg egy elfogadható, húsz fő feletti közönséget meg tudtak nyerni – tudtuk meg Karácsonyi Zsolttól.
– A kapcsolattartás egyébként a szerzőkkel való kapcsolatról is szól – tette hozzá a Helikon főszerkesztője, aki szerint az olvasónak nemcsak az íróra, hanem az írót pallérozó vagy éppenséggel túlélő szerkesztőre is szüksége van. A továbbiakban az átlagéletkorában 45 év alatti szerkesztőségi csapatról, illetve arról beszélt, hogy a Helikont olyan rovatokkal tudták fiatalon tartani, mint például a lazább hangvételű interjúk. Karácsonyi Zsolt azt is elmondta, hogy a lap fiatal szerzőit mindig arra biztatja, hogy más folyóiratokban is jelentessék meg műveiket.
A város életében való folyamatos jelenlét a Korunknál is egyre fontosabb – mondta Balázs Imre József, aki szerint a nehéz időszakot megélt kolozsvári lapnál a nyomtatott formátumot kell erősíteni.
Bege Magdolna az Irodalmi Jelen sajátosságai között említette, hogy az aradi székhelyű szerkesztőség öt tagja különböző városokban, Budapesten, Enyingen, Kolozsváron, Szegeden él, de nagyon szoros a kapcsolat a munkatársak között. E-mailen értekeznek, és hetente tartanak Skype-on szerkesztőségi ülést. Ami a rendezvényeiket illeti, lapszámbemutatókat főleg Budapesten, ritkábban a Székelyföldön tartanak, a kolozsvári Bulgakovban írói műhelyt működtetnek, Aradon pedig könyvbemutatókat szerveznek.
Tematikus lapszám: kockázat vagy lehetőség?
Az est egyik érdekes kérdése az irodalmi lapok tematizálására irányult. Lövétei Lázár László felvetette, hogy megvan a veszélye annak, hogy bizonyos témák nem érdeklik az olvasót. Balázs Imre József ezzel szemben a tematikus szerkesztésben rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet.
– Így minden lapszámmal új olvasókhoz juthatunk el. Más kérdés, akárcsak a szerelemben, hogy utána meg tudjuk-e tartani őket. A tematikus lapszámba a szerzők felkérésre írnak, ez ebből a szempontból is jó kapcsolattartási forma – vélte a Korunk főszerkesztő-helyettese. Kovács András Ferenc szerint egy szépirodalmi lap nem bír meg két-három tematikus lapszámnál többet egy évben, de bizonyos súlypontra mindenképpen szükség van.
A beszélgetés utolsó negyedórájában az a kérdés is felmerült, hogy az egyetemi központokban működő lapok miért nem tudják a rendezvényeikre becsalogatni az egyetemistákat, majd az irodalmi lapok által évente kiosztott díjakról esett szó.
– Sok mindenről beszélhettünk volna még, például a szerkesztők mindennapjairól – jegyezte meg az eszmecsere végén az est házigazdája, majd azt is hozzátette, hogy az állandó mozgásban levő lapoknak többször is átalakul a holdudvaruk. Az előre látható és láthatatlan változások majd az elkövetkező évek irodalmi együttléteinek témájául szolgálnak.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Tanulságos színházi előadás Ágyán
A Végítélet korhű képe a diktatúráról
Szombaton este az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében bemutatták Ágyán Székelyhidi Ágoston Végítélet című egyfelvonásos színművét. A rangos színészgárda emlékezetes estét nyújtott azoknak, akik eljöttek a kultúrotthonba, a Meleg Vilmos által rendezett előadásra. A színdarab 1989 decemberében, Temesváron játszódik. A nyolcszereplős darab a december 16-i történéseket állítja a középpontba, az akkori eseményeket dolgozza fel. A dráma helyszíne egy temesvári kocsma a forradalom előestéjén. A kocsmában jelen van a kocsmáros, aki egyben a Securitate besúgója is (Dánielfy Zsolt, Debrecen), a vallatótiszt (Horányi László, Esztergom), az apa (Varga Vilmos, Nagyvárad), a feleség (Kiss Törék Ildikó, Nagyvárad), a zürichi újságíró (Szíki Károly, Eger), a biliárdozó (Meleg Vilmos, Nagyvárad), továbbá egy vendég (Csutak Miklós, Nagyvárad) és egy orvos (Miske László, Debrecen). Az előadás alatt átélhettük a 80-as években zsarolással besúgónak beszervezett átlagos romániai polgár tragédiáját, amikor választania kellett a saját és családja biztonsága, és a becsület között.
Az előadáson jelen volt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tiszteletbeli elnöke is, aki az előadás végén rövid beszédben visszaemlékezett, hogyan élte Ő át az akkori eseményeket.
A kultúrotthonban az ágyaiakon kívül többen eljöttek Kisjenőből és Nagyzerindről is megtekinteni darabot. Az előadás végén több néző is kifejtette: ilyen és ehhez hasonló színdarabokat érdemes lenne minden középkorú és idősebb erdélyinek megnéznie, hogy emlékezzen arra, hogyan is éltünk ezelőtt 25-30 évvel, a fiataloknak azért kellene megnézniük, hogy megtudják, milyen világban éltek szüleik és nagyszüleik.
dr. Burián Sándor
Nyugati Jelen (Arad)

„Jelenteni jöttünk, hogy vagyunk”
Magyar kulturális és Bethlen napok Nagyenyeden
Tudatosan időzítették a szervezők november 8. és 15. közötti időszakra a kulturális ünnepségsorozatot, hiszen ezáltal olyan kiemelt jelentőségű eseményekre hívhatták fel a helybeliek figyelmét, mint a Magyar Nyelv Napja (november 13.) és a Szórvány Napja (november 15.). A Kárpát-medence számos településén tartott tematikus rendezvényáradatnak fontos enyedi vonatkozásai is vannak, ezek képezték a helyi RMDSZ által szervezett kulturális események támpilléreit.
November 8-án a vasárnapi istentisztelet volt a nyitánya a kulturális napoknak. Tóth Tibor református lelkész alkalomhoz illő igehirdetése a diakónia alapgondolatát és annak 21. századi kitágított fogalmát járta körül a Pál apostol Timoteushoz írt 3. leveléből vett ige segítségével : „Mert akik jól szolgálnak, szép tisztességet szereznek maguknak”. A kultúra elsősorban szolgálat, amit felmenőink munkáltak és ahhoz nekünk is hozzá kell tennünk valamit. Meg kell tanulnunk szolgálni Istentől kért örömmel egy népet és a küldetés rendjén továbbadni az anyanyelvet, a hagyományainkat – hangsúlyozta a lelkész. A prédikáció után Józsa Miklós ny. kollégiumi tanárt köszöntötte Lőrincz Helga megyei RMDSZ elnök az Áprily-estek keretében kifejtett tevékenységéért. „A tanár úr önzetlen munkája lehetővé tette, hogy irodalmunk jeles személyiségeivel, művészekkel találkozhasson a helyi közösség” – mondta. Lőrincz Zoltán ny. lelkész laudációval és egy képzőművészeti alkotással ajándékozta meg az ünnepeltet. Ezt követően a délutáni oktatásban részt vevő elemisták léptek fel a Lázár Emőke, Szabó Bernadett és Szakács Ildikó által összeállított műsorral.
A Bethlen Gábor Kollégium néptánccsoportja fellépett a pedagógusbálon
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

Egy év után, egy év előtt
2015. november 16-án ingatta meg a népharag Victor Ponta rendíthetetlennek tűnő önbizalmát, akkor vesztette el a játszmát a baloldal, és nyerte el a legmagasabb állami tisztséget Klaus Johannis volt nagyszebeni polgármester. A kommunizmus utáni Románia negyedik szabadon választott államelnöke már mandátuma kezdetén megmondta, hogy szeretne „saját” kormányt tervei megvalósításához, és egy év elteltével meg is kapta. Sokak szerint ajándékként pottyant az ölébe a pártfüggetlen szakértői csapat, de épp ez az, amire szüksége van.
Megválasztását nagy reménykedés övezte tavaly, és érezhető már némi csalódottság, mert nem sokat javult az élet és a közhangulat, az egészségügy, az oktatás, az infrastruktúra és a politikai osztály ma is inkább szégyenre, mint büszkeségre ad okot, a bürokrácia, a korrupció és a magyarellenesség sem tűnt el. A mérleg túlsó oldalán az áfacsökkentés és az egyes rétegeknek adott béremelés áll, de ezekről tudjuk, hogy csak a botrányoktól szétzilált szociáldemokrata kormány próbálta velük szinten tartani népszerűségét. Ők már elkészítették tevékenységi mérlegüket, az államfő – aki a beiktatásától számolt száz nap és hat hónap után is tartott beszámolót – várhatóan ezután írja össze a magáét.
Legutóbb nem volt nagyon elégedett: a külföldön élők szavazati jogát biztosító törvény késett, nem sikerült felszámolni az igazságügyi eljárások ellen védelmet nyújtó parlamenti dacszövetséget és visszaadni az emberek bizalmát a jogállamban, ennek intézményeiben. Azóta a levélben való szavazás már lehetséges – az alkotmánybíróság tegnapi döntése alapján már jövőben is –, s bár ez a jogszabály is elég zavaros, és teret ad a visszaéléseknek, mégis számára volt a legfontosabb, hiszen a kivándorlók álltak mögéje egy évvel ezelőtt. Van más sikere is: a belföldi és a külügyi hírszerzés élére is saját emberét tudta kinevezni, ami tudatos építkezésre vall. Erről nemigen esik szó, de hát Johannis jóval kevesebbet beszél, mint elődje. Fel is róják neki, holott előre közölte, hogy nem fogja a politikában állandósult perpatvart folytatni. Ezt az ígéretét betartotta, de visszavonultságában sem szakadt el a valóságtól: amikor megszólalt, tanáros összefoglalóiban azt mondta, amit mindannyian éreztünk. Azt is javára írhatjuk, hogy Románia már ismét szalonképes tárgyalópartnernek számít a civilizált világban: végül is az államfő egyik legfontosabb feladata az ország érdekeinek külföldi képviselete, és e vonatkozásban határozottan jobban állunk, mint korábban. A körülöttünk dúló feszültségek miatt fontos, hogy szövetségeseink legyenek, és szavahihető vezetőink. Egy évvel az államfőváltás után új kormányfője van Romániának, akinek személyéhez új remények fűződnek. A következő évben megtapasztalhatjuk, hogy milyen, amikor az államelnök és a kormányfő egy irányba húz. A 2016. novemberi mérlegnek jobban kellene mutatnia...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Valóságos időutazásnak lehetett szem- és fültanúja a nagyváradi Kiss Stúdió Színház közönsége kedden, amikor is Kiss Törék Ildikó színművésznő, több mint egy évtizedes kihagyás után ismét magára öltötte emblematikus szerepét Kocsis István Árva Bethlen Kata című monodrámájában, melyet először 1978-ben mutatott be a nagyváradi színházban, majd kirobbanó sikerrel játszott negyed évszázadon át. Az egyszemélyes produkció mintegy 130 előadást ért meg és bemutatásra került számos Kárpát-medencei templomban is.
Ennek szellemében Veres Kovács Attila váradolaszi református lelkipásztor köszöntötte a közönséget, s bevezetőjében azokat az éveket idézte fel, amikor Kiss Törék Ildikóval körbejárták Szilágy, Szatmár és Bihar megyék református templomait, ahol Kocsis István sziklaszilárd hittel áthatott sorai a felolvasott igerész alátámasztásaként hangzottak fel a művésznő előadásában. Ugyancsak az Árva Bethlen Kata egyik emlékezetes jelenetét elevenítette meg Tőkés László 1990-es püspökké avatásán.
A keddi előadást követően határozottan kijelenthetjük, hogy Kiss Törék Ildikó alakítása ugyanolyan hiteles és erőteljes volt, mint valaha. A művésznő egy órán át szinte rabul ejtette a közönséget, melynek tagjai nyomon követhették Bethlen Kata sorscsapásoktól sújtott életének legjelentősebb mozzanatait – kezdve attól, hogy tizenhét évesen katolikus férjez kényszerítették, megözvegyülésén és gyermekeinek haláláig, melyeknek nyomán magára öltötte az „árva” jelzőt, egészen élete alkonyáig.
A Varga Vilmos rendezte előadásban minimális díszletet használtak, a művésznő mindössze egy-egy miniatűr kopjafa felállításával jelezte az elvesztett személyeket. Kiss Törék Ildikó az 55 perces előadás alatt szinte gyilkos iramot diktált nemcsak önmaga, hanem a közönség számára is, hiszen a különböző jelenetek között alig néhány másodperc alatt váltott át a legmélyebb gyászból és reményvesztettségből, a legtisztább gyermeki boldogságra és bizakodásra, feledhetetlen érzelmi hullámvasútra invitálva ezzel a hálás közönséget, amely az előadás végén hosszas vastapssal ünnepelte őt.
A keddi előadást a darab szerzőjének, Kocsis Istvánnak tiszteletére mutatták be, aki idén ünnepelte 75-ik születésnapját. Mint azonban megtudtuk, nem egyszeri előadásról volt szó. Kiss Törék Ildikó Bethlen Katája ezzel újjáéledt, és hamarosan több református templomban is bemutatásra kerül majd, illetve igény nyomán középiskolások is megtekinthetik majd.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Könnyedén, nevetve keresni megoldást a problémákra
Bartha Ernővel és Bács Ildikóval találkozhattak az érdeklődők
Kellemes és kevésbé szívderítő élményekben, tapasztalatokban egyaránt része volt Bartha Ernő szobrásznak és Bács Ildikó filmrendezőnek, akik Magyarfenestől Londonig gyalogoltak, megfogalmazásuk szerint a művészetért, a szabadságért és az igazságért; 100 napig tartó, 2025 kilométeres zarándokútjukon – amelynek céljaként a 2012-ben Londonba szállított három szénaszobor sorsát igyekeztek tisztázni – sokféle emberrel találkoztak, ugyanakkor sokat tanultak, ezekről a dolgokról is meséltek a Kolozsvári Televízió és a Kolozsvári Rádió közös rendezvényén, kedden este a Tranzit Házban.
Pákai Enikő, a televízió magyar adásának főszerkesztője köszöntőjében megjegyezte: Bartha Ernő számára nem csupán a művészetben nyilvánul meg hitvallása, ugyanis folyamatosan foglalkoztatja a szabadság keresése, a különböző életformák kipróbálása. – Művészként és emberként is vallja, hogy kötöttségek nélkül lehet a legjobban alkotni, az ember leginkább így találhat önmagára. Jó példája ennek a mostani út is: elindult, hogy egy másik életformát kipróbáljon, ugyanakkor igazságot is keresett a szobrait illetően – hangsúlyozta Pákai Enikő, aki az útra kelés előtt és Skype-os interjú formájában közben is forgatott Bartha Ernővel és Bács Ildikóval; román kollégája, Vasile Hotea-Fernezan hazatérésük után látta vendégül a párost, az est folyamán ezeket az anyagokat is megtekinthették a résztvevők. F. ZS
Szabadság (Kolozsvár)

Razzia vagy erőfitogtatás a rockkoncerten
Félbeszakította az Ismerős Arcok sepsiszentgyörgyi koncertjét csütörtök este a rendőrség: nagy erőkkel bevonultak a terembe, ahol a rockzenekar fellépett, és kiterelték, majd visszaterelték a hallgatóságot. Az együttes tagjait bekísérték a rendőrségre, és hajnali négyig bent tartották, eladásra szánt lemezeiket, reklámtrikóikat elkobozták.
A rendőrségi közlemény szerint csak egy szokásos ellenőrzés volt, amely a polgárok védelmét és a bűncselekmények megelőzését szolgálja. Csütörtök este Kézdiszentléleken és Sepsiszentgyörgyön volt razzia, ennek során összesen 270 személyt igazoltattak, és 21 kihágásért – az erdészeti, közlekedési és kereskedési szabályok megsértéséért, valamint rendbontásért – bírságoltak, összesen tízezer lejre, ugyanakkor elkoboztak 15 ezer lej értékű árut és 1,5 köbméter tűzifát. Megkeresésünkre a rendőrségi szóvivő igen kevés pontosítással szolgált: tudomása szerint a koncertnek helyet adó Baroque Klubban két bírságot a pénztárjegy nélkül árult termékek, hármat pedig rendbontás – sértő kifejezések elhangzása – miatt róttak ki, a 15 ezer lej értékű árut azért kobozták el, mert nem szabályszerűen forgalmazták. Az ellenőrzésen a rendőrség több részlegének emberei vettek részt, akik sok személyt igazoltattak, néhányat be is kísértek, de senkit sem tartottak bent. Az egyik néző lapunknak elmondta: jó hangulatban kezdődött a koncert, de közel egy óra után kezdtek beözönleni a fekete ruhás rendőrök, mellettük pedig mások is, becslése szerint hatvan-hetven hatósági személy. A zene félbeszakadt, egy tűzoltótiszt kiállt a színpadra, és elmondta, hogy nem ellenük vannak ott, hanem a biztonságuk érdekében. A rendőrök ott álltak az ajtóban, és nem engedtek ki senkit, később azonban mindenkit kitereltek, és egyenként engedték vissza a közönséget. Egy másik szemtanú lapunknak arról számolt be: igen erőteljes volt a hatósági fellépés, a koncert résztvevőiben félelmet keltett a maszkosokkal is erősített rengeteg egyenruhás, szerinte egyértelműen megfélemlítési szándékkal léptek fel. A résztvevőket kiterelték, majd egyenként számolva engedték vissza csak a terembe. Az események nyomán az együttes nem folytatta a félbeszakadt koncertet, már csak a szokásos záró számait játszotta el, aminek különös hangulatot adott a lezajlott razzia. A jelenlevők szerint egyértelmű erőfitogtatás történt, hiszen más városokban alig néhány emberrel végeznek hasonló ellenőrzéseket. A koncert résztvevői felháborítónak tartják a karhatalmi fellépést, többen azt fontolgatják, panaszt emelnek a hatóságok ellen.
Az Ismerős Arcok zenekar Határon túlról és szívektől innen... mottóval kéthetes turnét tart Erdély és a Felvidék hét városában. A Csak a zene... című koncertsorozatot a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával szervezték meg, szerdán Marosvásárhelyen, csütörtökön Sepsiszentgyörgyön, tegnap Csíkszeredában léptek fel, ma Székelyudvarhelyen várják őket a nemzeti rock rajongói. Az együttes közleményében jelzi, hogy a bukaresti Colectiv Klubban történt tragédia miatt két helyszínváltoztatásra volt szükség (Sepsiszentgyörgyön az Energy helyett a Baroque Charme Klubban zenéltek), de nagy örömmel készültek a határon túli magyarsággal való találkozásokra...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A befejezhetetlen történet gazdagodása
Bemutatták az Időtár első pótkötetét
Marosvásárhely már Bernády polgármesterré válása előtt levetkőzte a kisvárosi jelleget, nemcsak az utcákon, a gondolkodásban is megszűnt a sár. A Bernády-korszak fénye azonban a történészek számára elhomályosította ezt a korábbi időszakot, a 19. század második fele kiesett a köztudatból – hangzott el Sebestyén Mihály Időtár V/1 című, újonnan megjelent munkájának bemutatóján, amelyre a könyvvásári forgatag szombat délutánján került sor a Nemzeti Színház ez alkalomra Székely János nevét viselő helyiségében. A város történetét a kezdetektől 1989 decemberéig ismertető négykötetes Időtár kiegészítéseket tartalmazó első pótkötete a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg, és az első két kötet adattárát bővíti, az 1291–1899 közötti időszakhoz kapcsolódik. A hiánypótló munkát Pál-Antal Sándor történész, levéltáros méltatta.
– Marosvásárhely történetének 1848 utáni korszaka még sok tekintetben ismeretlen. A pótkötet jelentős mértékben hozzájárult a homályban lappangó részek feltárásához, összegzi és elénk tárja azt, amiről valamilyen kontextusban régebben már írtak. De ne feledjük, hogy történetírási tekintetben erre az időszakra vonatkozóan még a kezdeteknél tartunk. (...) Az előre látható nehézségek ellenére Sebestyén Mihály vállalkozott erre a különleges és hálátlan munkára. Tájékoztat építkezésekről, városrendészetről, intézmény- és kultúrateremtésről, oktatástörténetről, pártéletről, gazdasági kérdésekről, közigazgatási szervezésekről és átszervezésekről, városvezetőkről, de kisemberekről is. Nyomon követhető a kötetben az a folyamat, melynek során Vásárhely iparosodik, városiasodik és gyarapodik, nemzetiségi konfrontációk nélkül. Amikor még székely főváros igyekszik lenni – mondta egyebek mellett a méltató, majd a pótkötet második részében található, jól kidolgozott elvek alapján készült tárgy-, hely- és földrajzi mutatókra hívta fel a figyelmet, amelyek az adathalmazban való tájékozódást segítik.
A továbbiakban a szerző beszélt az Időtár első pótkötetéről, amely kollektív munkának számít, létrejöttét a Teleki–Bolyai-könyvtár történészei, illetve Diamantstein György történelemtanár is segítette, a könyvborító grafikáját pedig Márton Krisztina, a Teleki Téka restaurátora készítette. Sebestyén Mihály kiemelte, hogy amint az Időtár borítója is érzékelteti, a várostörténet puzzle-je sohasem lesz teljes, de annak csak örülni lehet, ha újra meg újra ismeretlen adatok kerülnek elő. A pótkötet főleg a – másik háromnál jóval vékonyabb – második kötethez kínál kiegészítéseket, a szerző kevés levéltári forrást, inkább korabeli sajtóanyagot, tanulmányokat, monográfiákat használt fel az adatgyűjtés során. A rendelkezésre álló anyagból természetesen válogatott, hiszen, amint azt Pál-Antal Sándor is jelezte, a cél nem mindennek a közlése, hanem a városi közönség életkörülményeinek, megvalósításainak és kudarcainak számbavétele volt.
Sebestyén Mihály a bemutatón több mozzanatot is felelevenített a XIX. század második fele Vásárhelyének történetéből, említést tett egyebek mellett a Kemény Zsigmond Társaság megalakulásáról, a polgárság szórakozási lehetőségeiről, a közintézményekről és az ipartelepítésről, amely a város névanyagával is bizonyítható bevándorlást elindítja, szakmunkásokat, illetve egy mérnöktársadalmat hoz Vásárhelyre.
– Bernádyt a korszak teremtette meg – összegzett a szerző, aki remélhetőleg jövőben a már készülő, második pótkötettel is megörvendezteti az Időtárban kalandozókat.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

A Guzsalyas húsz éve
Visszatekintő kiállítással, mesterségbemutatóval és játszóházas foglalkozásokkal ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas. A Míves Házban pénteken 18 órakor kezdődő rendezvényt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere nyitja meg, a mesterségbemutatóhoz Melkuhn Róbert és barátai biztosítják a zenei aláfestést. A rendezvényről és főleg az elmúlt húsz esztendőről az est házigazdáját, Tóth-Birtan Tinkát, a Guzsalyas Alapítvány vezetőjét kérdeztük.
– Hogyan ünnepeltek?
– Munkával... A polgármestert kértük fel, hogy nyissa meg a rendezvényt, mivel a városháza folyamatosan, létrejöttétől támogatja a Guzsalyast. Előbb helyet adott, később Phare-pályázattal létrehozta a Míves Házat, amely a 2002-es Szent György Napok óta otthont biztosít nekünk. A megnyitón az elmúlt húsz évből válogatott fényképek váltakoznak majd a kivetítőn. Megnézhetik magukat azok, akik egykor gyerekként tértek be hozzánk, s ma már ők hozzák kisgyerekeiket a táncházba, illetve akik a húsz év folyamán bekapcsolódtak tevékenységeinkbe. Párhuzamosan mesterségbemutatókat tartunk azokból a foglalkozásokból, amelyeket oktattunk, ezeket elsősorban a most aktív tanítványaink mutatják be. Gyerekeknek kézműves-foglalkozások lesznek a fazekasműhelyben, kipróbálhatják a korongozást, az emeleti műhelyünkben nemez- és agyagmarokedény-készítés lesz.
– Elfértek?
– Hát... sok jó ember kis helyen is elfér. Főként a falakra kerül a kiállítási anyag, amely egyfajta visszatekintés az elmúlt évekre, korábbi mestermunkákat is kiállítunk. A „földön” mesterségbemutatók lesznek, ezekre helyezzük a hangsúlyt.
– Hogyan kezdődött húsz évvel ezelőtt?
– Az úgy volt, hogy Benkő Éva hazaköltözött Budapestről, és mivel állami intézményekben nem talált munkahelyet, közben meg készült bezárni az Olt utcai német magánóvoda, Éva azt átvette. Időközben megismerkedett Kolozsi Attilával és Bajka Máriával, akik szintén láttak fantáziát a magánóvoda működtetésében. Ők főként a délutáni szabadidős tevékenységekben vettek részt, Éva igazgatta a tizenegy fős óvodai csoportot. A délutáni tevékenységekre szabadon jöhetett bárki, akit érdekelt a népi játszóházas foglalkozás. 1995 őszétől indult a gyermek táncház is, Éva vezette, a városi művelődési ház adott helyet.
– A kezdetkor Guzsalyas Játszóháznak hívták. Honnan jött a név?
– Kolozsi Attila a keresztapa. A mai gyerek úgy képzeli el, hogy a játszóház olyan hely, ahol színes labdák között ugrabugrálhat. Akkor ezt a fogalmat nálunk még nem ismerték, Magyarországon igen, s ott népi játszóházat jelentett, azaz tapasztalati úton játékosan elsajátítani ismereteket a népi kultúráról, anyagokról, kézművességről. A guzsalyasban az emberek összeülnek, közösen végeznek dolgokat, közben énekelnek, jól érzik magukat. A Guzsalyas óvoda felépítése, módszertana ezeken az elveken alapult: a gyerekek természetes anyagokat felhasználva ismerkedjenek meg a tananyaggal, emellett Éva hangsúlyt fektetett a népdalokra, népi gyermekjátékokra, a foglalkoztatásra, a mozgáshoz kötődő népi kultúrára.
– Te mikor csatlakoztál?
– Az óvoda és játszóház egy évig működött az említett felállásban. Akkor Bajka Mária kimaradt, helyette bejöttem én. Már korábban is segédkeztem, amíg gyereknevelési szabadságon voltam. 1996 őszétől én is ott vagyok.
– Meddig működött óvodaként a Guzsalyas?
– Egy kft. működtette az óvodát, a városházától bérelte a termet. A fenntartási, működtetési költségeket a tandíj nem tudta fedezni. Emlékszem, két-három évig nem vittünk haza egyetlen lejt sem. Amikor megkaptuk a legelső 100 lejt – ami akkor aprópénz volt –, nagyon nagy dolognak éreztük, hogy fizetést tudtunk hazavinni. Időközben mindenki tanulgatott, egyre több technikát tudtak mutatni, de még mindig gyerekcipőben jártunk. A gyermekekkel együtt szülők is jöttek, leültek segíteni, és egyre nagyobb igény mutatkozott a felnőttoktatásra. Ahhoz, hogy helyt tudjunk állni, képeznünk kellett magunkat. Elkezdtünk kijárni Magyarországra tanulni, Attila 1997-ben, én 1998-ban. Amint az iskolákban megismerkedtek tevékenységeinkkel, nőtt az igény, mind többen és többször akartak bejönni délutánonként, egyre többen hívtak el az iskolákba foglalkozást tartani. Részben emiatt, részben meg azért, mert azon a helyszínen tizenegy főnél nagyobb óvodai csoport működtetésére nem adtak közegészségügyi engedélyt, négy év után megszüntettük az óvodai oktatást. Valójában fenntartható sem volt az óvodai rész. Így délelőttönként is tudtunk fogadni iskolai csoportokat, és mi is el tudtunk járni iskolákba, szervezetekhez foglalkozásokat vezetni. – Mikor született meg a Guzsalyas Alapítvány?
– Bejegyeztetését már 1996-ban elindítottuk, de a bíróság állandóan visszautasította, amíg az illető akadékoskodó bíró nyugdíjba nem vonult. Végül 1998 augusztusában jegyezték be. Nagyot léptünk előre, mert már tudtunk pályázni és fejleszteni. Nemcsak a bevételből és a férjünk keresetéből otthonról elhozott pénzből, hanem külső segítséggel, pályázati pénzekből tudtunk fejleszteni, színvonalasan működtetni a tevékenységet. Időközben Attila elment Kolozsvárra, a Waldorf-iskolában oktatott, közben kijárt Budapestre tanulni. Hozzánk csatlakozott Szász Csilla, vele három évig dolgoztunk együtt, majd elment Moldvába csángókat tanítani. Kolozsi Attila visszajött, ekkor már Ildikóval, aki szintén beállt a csapatba.
– Tömegrendezvényeitek is voltak...
– ... amelyek kötődtek a népi ünnepkörhöz. Hatalmas rendezvények voltak. Az első tojásírást mi szerveztük. Gyimesből hívtunk tojásíró asszonyt, akitől mi is tanultunk hagyományos tojásírást, -festést és kesicekészítést. Ugyanígy megszerveztük a farsangi felvonulást meg a szüreti bált. Kezdetben még nagyon sok szülő beállt, a farsangi felvonulásokban a maskarás szerepeket mind felnőttek játszották. Ma már egyre nehezebb felnőtteket bevonni, akkor még a játszókedv nagyobb volt, 400–500 személy vonult fel. Húsz éve regölünk is. Eleinte kis létszámú csapattal, most már 100–120-an járunk. A gyerekek ráharaptak az ízére, és nagyon sokan jönnek. Eleinte még a városházán bent fogadtak, befértünk, most már csak az ajtó előtt regölünk.
– Kézművestáborokat is szerveztek...
– A táborok kimondottan gyerektáborként indultak már 1995 nyarán. A Guzsalyas tevékenysége tulajdonképpen a táborral kezdődött, akkor még nem volt kézművestábor az országban. A szülők fantáziát láttak benne, 120–130 gyermekkel dolgoztunk. Olyan sokan voltak, hogy felnőtteket fogadtunk felügyelőnek. A Csernátoni Népfőiskolánál szerveztük az elsőket. Katonai sátrakban laktunk, a szabad ég alatt tartottuk a tevékenységeket. Akkor egyetlen szülőnek nem okozott gondot, hogy 60–70 gyerek szállt meg egy nagy sátorban. Azért izgultak, hogy gyerekük férjen be a keretbe, és tudjon részt venni. Miután a Cosys Kft. és a városháza felépítette a Benedek-mezei tábort, ide költöztünk. Itt már vannak faházak, és ettől kezdve gondot jelentett, hogy ki hol alszik, ki sátorban és ki faházban. Ezelőtt 15–20 évvel az emberek sokkal természetközelibbek voltak, mint most. Akkor az sem volt gond, ha a nagy katonai sátorba befolyt a víz a zuhogó esőben, senkit nem érdekelt, se szülőt, se gyereket. Most is van lehetőség sátorral jönni a táborba, és kevesebbe is kerülne, de csupán az oktatók laknak sátorban, senki más nem akar. Megváltoztak a szülők is, a gyerekek is. De visszatérve: egy idő után két tábort kellett szerveznünk, annyian jelentkeztek. 1997-ben tartottunk egy 120 személyes, majd egy 60 személyes gyermektábort. Ahogy teltek az évek, egyre több kamaszkorú és felnőtt vett részt, nem lehetett már a programot egyeztetni. A nagyokat nem lehetett ágyba parancsolni, s így a gyerekek sem akartak lefeküdni. Közben Kolozsi Attila Bikkfalván szervezett egy fazekastábort felnőtteknek, az nagyon jól sikerült. Akkor határoztuk el, hogy váltunk. Gyerekeknek nem lehet szakmát tanítani, hanem sokféle mesterségből ízelítőt nyújtani. A felnőtt táborokban szakmai oktatásban részesültek a kamaszok és felnőttek. – Milyen mesterségeket oktattok?
– Az évek folyamán változott. Hosszú időn keresztül Tölgyesi Béla rézművességet oktatott, bútorfestést és bőrművességet Szász Judit, tűzzománckészítést eleinte Koszecz Sándor, aki Békéscsabáról járt ide, ám időközben munkahelyet váltott, és nem távozhatott ilyen hosszú időre, helyette Csókási Katalin Nóra lépett be, továbbá ötvösséget Vass Endre tanít. Gyerektáborban fafaragást Kun Péter, Ferencz Tamás és Nagy Jenő oktatott, fazekasságot Kolozsi Attila, négy éve meg Máthé-Szentkirályi Imola, időnként bevontunk más oktatókat, mint legutóbb Csuporné Angyal Zsuzsát. Nemezkészítést Benkő Éva, Kolozsi Ildikó meg én oktatunk.
– Milyen tanfolyamok zajlanak a Míves Házban?
– Felnőtteknek állandó fazekastanfolyam Máthé Szentkirályi Imola vezetésével, tűzzománckészítés az én irányításommal, gyerekeknek nemezkészítés és agyagozás keddenként Imola és Éva irányításával, csütörtökön szövés és nemezkészítés Éva és Ildikó, kedden gyermektáncház Benkő Éva vezetésével. Nem feltétlenül népi szakma, de nagyon hasznos a Vargyasi Melinda szabó-varró tanfolyama, az ott szerzett tudás segítségével állítottuk össze nemezruháinkat is.
– Hogyan összegeznéd az elmúlt húsz évet?
– Azt gondolom, nagyon nagy érési folyamaton mentünk keresztül. Amikor elkezdtük, nagyon fiatalok voltunk. Együtt értünk be: a Guzsalyas és a mi személyiségünk. Másrészt itt tanultunk szakmát. A húsz év alatt teljesedtünk ki mindannyian valamilyen területen. Itt nőttek fel a gyermekeink. Sajátjaim mindketten olyan irányba mozdultak el, ahol az itt szerzett tapasztalatokat továbbviszik. Itt születtek a Kolozsi-gyerekek. Összefonódott életünk a Guzsalyas fejlődésével. A térségre nagy hatással volt ennek az intézménynek a léte. Amikor elkezdtük, még sehol nem volt kézművesoktatás, nem szerveztek farsangot, kézművestáborokat. Ma már nincs olyan iskola vagy óvoda Sepsiszentgyörgyön, ahol ne tartanának farsangi vagy szüreti mulatságot, jobbára azokat az énekeket és táncokat játsszák, amiket tőlünk tanultak. Azokon kívül, akik a Csángóföldről származtak, senki nem ismerte a tojásírást. Ma rengetegen írják a tojást. Ha nem nálunk, akkor otthon vagy más intézményeknél, ahol a mi példánkra indították be ezt a tevékenységet. Ugyanilyen ráhatással volt a Guzsalyas jelenléte a táncoktatásra vagy a kézművesség oktatására. Ha ma valamely iskolában tábort szerveznek, biztos, hogy van ott kézműves-foglalkozás. Ez itt már természetes, de ha elmész egy másik városba, nem találod ezt meg.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

23. nem hivatásos színjátszók találkozója
Az Artsy M Diákszíntársulaté a Színpad díj
November 20–22-én az erdőszentgyörgyi művelődési otthonban a 23. alkalommal szervezte meg a Kis-Küküllő mentiműkedvelő színjátszók találkozóját a Maros Megyei Tanács, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Nevelés Maros Megyei Központja és a Bodor Péter Művelődési Egyesület.
A három nap alatt sorban felléptek: az erdőszentgyörgyi Bodor Péter színkör, a szászrégeni Rosszcsontok, a nyárádszeredai Bimbócska, a csíkfalvi Tündérkert gyermekszínjátszó csoportok, a szászrégeni Csim-Bumm ifjúsági és gyermekszínjátszó csoport, a mezőkövesdi színészeti egyesület, a dicsőszentmártoni népszínház, a szovátai Szarkafészek, a kovásznai Pódium, a marosvásárhelyi Artsy M diákszíntársulat, a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád színjátszó társulat, a szászrégeni Kemény János népszínház és a krasznai Tinikomédiások.
A rendezvény célja, hogy lehetőséget kínáljon nem hivatásos színjátszóknak a megmérettetésre, a találkozásra, a tapasztalatcserére. Az immár 23 éve megszervezett rendezvénynek a házigazdákon kívül vannak visszatérő vendégei is, mint a szászrégeni, a dicsőszentmártoni, a nyárádszeredai csoport. A lehetőség szerint pedig más megyékből, sőt a határon túlról is beneveznek együttesek. Az idén a kovásznai Pódium és a krasznai Tinikomédiások voltak a távolabbról érkezett fellépők.
A háromnapos színpadi szemlét követően a színművészekből, színházi szakemberekből álló zsűri, azon kívül, hogy mindegyik előadást külön-külön értékelt, az idén a legrangosabb előadásnak járó díjat a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület által működtetett Artsy M diákszínjátszó csoport József Attila verseiből összeállított Elutazni önmagunkhoz című verses-zenés produkciójának (rendező: dr. Gyéres Júlia) ítélte oda. Az előadást állva tapsolta meg a közönség, s a zsűri véleménye is alátámasztotta a közönség tetszését. Az előadásban szerepeltek: Böjthe Róbert Zoltán, Bölöni Anna Tímea, Bugnár Szidónia-Erika, Domahidi Kata, Göktas Leyla Anna, Göllner Boróka, Jancsó Előd, Maier Krisztina, Mátyási Katalin, Nagy Andrea, Páll Endre Csaba, Rózsa Arnold, Szabó János Szilárd és Vajda Boróka.
Mint ismeretes, a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület 2012-ben jött létre azzal a céllal, hogy ápolja az erdélyi kultúrát és művészetet fiatal tehetségek felkarolásával. 2013-ban alakult meg az Artsy M Theater Troup (diákszínjátszó csoport), amelynek tagjai színészmesterséget, beszédtechnikát és zenét tanulnak. Eddig a díjnyertes előadáson kívül a diákok bemutatták a Musicking – most rólunk szól – című zenés összeállítást (rendező: drd. Molnár Kinga, Faragó Zénó), Lewis Carroll Alice Tükör-országban című darabját (rendező: Faragó Zénó), Nagy Andrea Ha nem kapok levegőt! című környezetvédelmi témájú egyfelvonásosát (rendező: Pálffy Péter), a Mátyás király tréfái című mesefeldolgozást (rendező: dr. Gyéresi Júlia). Az idén dr. Gyéresi Júlia (beszéd-technika) mellett Csíki Szabolcs színművész (színészmesterség) és Illés Alexandra színművészeti egyetemi hallgató (zene, ritmusgyakorlat) tanítja a diákokat. Egyesületvezető: Vajda György.
A továbbiakban a felnőtt színjátszók közül Fábián András Szászrégenből alakítási díjat kapott Marci bá alakjának megformálásáért Szentimrei Jenő A tisztás című darabjából. A dicsőszentmártoniak közül díjjal jutalmazták Csíki Ibolyát, a szovátaiak közül pedig Kertész Ildikót női alakításáért. A krasznai Ozsváth Ilona a diákszínjátszás terén kifejtett tevékenységéért kapott díjat. A Bodor Péter színkör teljes csapata különdíjat kapott személyiségfejlesztő munkájáért – tájékoztatott Kovrig Magdolna főszervező.
Erdélyi György
Népújság (Marosvásárhely)

Különleges előadást mutatnak be Marosvásárhelyen
Papírmese
Új premierre kerül sor Marosvásárhelyen e hét csütörtökén. November 26-án 19 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Levél utcai Stúdió 2.1 Színházában az évad második bábos bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők. Kozsik Ildikó előadását, melynek címe Papírmese, a másodéves magiszteri bábművészet szak hallgatói adják elő.
Mint azt az egyetem közleményében olvashatjuk, az igencsak egyedinek és érdekesnek ígérkező produkció a hallgatók közös és egyéni munkája nyomán a zene és az együttgondolkodás segítségével a papír mint anyag megismeréséből, a belőle kialakítható formák koherens történetté való alakításával teremti meg azt a vizuális narratívát a nonverbális csoportos gyakorlat során, amely mindenki számára lehetőséget ad arra, hogy az animációs színház hatásmechanizmusainak köszönhetően saját, belső ritmusú történetet éljen meg a nézőtéren.
Az előadás egyben vizsgaanyag is, és mint ilyen, elsősorban művészetpedagógiai szempontból van kiemelkedő jelentősége, ugyanakkor azt is bizonyítja, hogy a bábművészet ma is érvényes és igényes színpadi nyelv kicsik és nagyok számára egyaránt.
A Papírmese című produkcióban fellépnek a másodéves magiszteri bábszínész évfolyam hallgatói: Aracs Eszter, Borbíró Judit, Kiss Ágnes, Simonyi Réka, Szilvai Balázs, Szívós Réka, Szűcs Réka, valamint a harmadéves, alapfokon tanuló bábszínész szakosok: Dőry Brigitta, Fekete Gréta, Szabó J. Viktor. Irányító tanár: Kozsik Novák Ildikó. Az előadás időtartama 30 perc.
(Knb.)
Népújság (Marosvásárhely)