Erdélyi jelenlét a XXIII. Szent István Könyvhéten
A keresztény szellemiségű kiadók magyarországi seregszemléjét ebben az évben is Budapesten tartotta meg a Szent István Társulat (SZIT) május 11–16. között. A rendezvényen, amelynek helyszíne idén ismét a közelmúltban felújított és átalakított Ferenciek tere volt, a SZIT erdélyi partnereként kiadónk is jelen volt új és korábbi kiadványaival.
Az ünnepélyes megnyitót május 11-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szentkirály utcai dísztermében tartották, ahol bemutattak néhány címet a harminchárom kiadó idei könyvhétre kiadott hatvannégy újdonságából, köztük a Vasárnapot és a Keresztény Szót is megjelentető Verbum Keresztény Kulturális Egyesület gondozásában napvilágot látott két kötetet. Sarbak Gábor professzor, a SZIT elnöke felhívta a jelenlévők figyelmét Homa Ildikó Evangéliumi lélektan című könyvére, amelyet nem csak azoknak ajánlott, akiket érdekel a pszichológia, míg Max Picard kultúrfilozófus Menekülés Isten elől című, Kolozsváron megjelent kötetét „érdekes, de nem könnyű olvasmánynak” nevezte.
1993-tól hagyományosan az ünnepi megnyitón adják át a Stephanus-díjat teológia és irodalom kategóriában olyan szerzőknek, akik magyar nyelvű műveikben az egyetemes keresztény-európai kultúra értékrendjét közvetítik.
Az idei díjazottak André-Joseph Léonard brüsszeli érsek, valamint Kányádi Sándor költő, akik Erdő Péter bíborostól, a SZIT fővédnökétől és Spányi Antal székesfehérvári püspöktől, a Stepanus Alapítvány elnökétől vették át az elismerést. A brüsszeli érsek a megnyitó után dedikálta a könyvhétre újra kiadottMiért hiszünk? A hit érvei című könyvét. Kányádi Sándor, aki köszönő beszédében bevallotta: éppen a kórházból „szökött meg”, hogy első reformátusként átvehesse az elismerést, csak szerda délután dedikálta transzcendens tematikájú költeményeit összegyűjtő kötetét, amelynek címe: A Corcovado Krisztusa. Válogatott versek és műfordítások. Erdélyi szerzőként Kányádi a második a 48 díjazottat tartalmazó listán, ugyanis 2002-ben Jakubinyi György érsek vehette át a Stephanus-díjat teológiai munkásságáért.
Az idei Szent István Könyvhét további erdélyi vonatkozása, hogy a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület először vett részt az általa kiadott könyv szerzőjével a seregszemlén. Homa Ildikó pszichológus, szociális testvér május 15-én délután dedikálta az ünnepi megnyitón is röviden bemutatott Evangéliumi lélektan című könyvének most megjelent második kiadását, amely az idei rendezvény legkeresettebb erdélyi kiadványának számít. A kötetet a tervek szerint május 28-án Petrozsényban, június közepén pedig több más erdélyi helyszínen is bemutatják.
Szőcs Csaba
igazgató, Verbum KKE
Vasárnap (Kolozsvár)

Igaz értékek mentén (Ballagás pünkösdkor)
Közel ezerhétszáz elméleti és szakközépiskolai végzős, valamint a kétéves szakiskola 230 ballagója búcsúzik idén az alma matertől Háromszéken. Sepsiszentgyörgyön három, Kézdivásárhelyen egy iskolában pünkösd szombatján tartották a ballagást.
„Eljövendő életeteket igaz értékek mentén építsétek, amelyek mérföldkőként, eligazodási pontként az egyéni érvényesülésben is segítséget nyújtanak, ugyanakkor a köz javát is szolgálják” – mondta útravalóul a végzős diákoknak Gazdag Ildikó, a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola igazgatója.
Négy szaklíceumi osztályban nyolcvanheten végeztek idén, mind a négy magyar tannyelvű. Az adminisztráció-, gazdaság-, fodrász- és rendezvényszervezői szakos végzősök többsége székely ruhában, egy osztály polgáriban ballagott. Az iskolaudvar négyszögében iskolavezetőjük arra is felhívta a figyelmüket: aszerint éljenek, hogy nyomot hagyjanak maguk után, mert csak az marad meg, amit másnak adnak.
A Mihai Viteazul Főgimnáziumban is szombaton ballagtak, és búcsúztak a csökkentett látogatású oktatásban végző diákok a Kós Károly Szakközépiskolában. Utóbbi ünnepség több okból is rendkívülinek számít. Olyan húsz-, harmincvalahány éves fiatalok ballagtak, akik egykor valamilyen okból abbahagyták tanulmányaikat, később ellenben szükségét érezték, vagy az élet kényszerítette őket arra, hogy visszatérjenek az iskolapadba. Egyesek elmondták: csak akkor tarthatják meg munkahelyüket, ha megszerzik az érettségi oklevelet, mások anyaként, apaként érzik azt, hogy jó példával kell elöl járniuk gyermekeik előtt, akik szombaton délelőtt ott szaladgáltak az iskolaudvaron, míg szüleik ballagtak.
A magyar osztályban tizenöten, a román tagozaton húszan búcsúztak, akiknek Farkas Gizella iskolaigazgató, a román végzősök osztályfőnöke azt mondta: ne féljenek a vetélkedéstől, az önérvényesítéstől, de tartsák szem előtt, hogy csak az teljesedhet ki, aki valahová tartozik. Kiss Imre főtanfelügyelő – aki korábban a Kós Károly Szakközépiskola igazgatójaként közelről követte ezt az évfolyamot, hogy a tanítási hetek délutánjain, munka után fáradtan, de erős elhatározással hogyan jártak az órákra – elmondta, nagyra értékeli azt az erőfeszítést, amit tettek, és arra biztatta őket, továbbra se adják fel, tegyék le az érettségi vizsgákat. Korábbi évek tapasztalata szerint ezt sokan meg is teszik. Erre készül Kelemen Attila is, a magyar tagozat osztályelsője, aki egy helyi cégnél dolgozik, de ahhoz, hogy megtartsa munkahelyét, esetleg haladjon is, szüksége van a diplomára. Lapunknak elmondta: tizedik osztály után nem volt lehetősége, hogy folytassa tanulmányait, tíz év kihagyás után csatlakozott a csökkentett látogatású tizenegyedik osztályhoz, ahol három évig tanult a munka mellett.
Néhány nap szünet után, pénteken és szombaton folytatódik a ballagások sorozata, holnaptól pedig iratkoznak az érettségizők, akiknek az ünnep után teljes gőzzel kell készülniük a vizsgákra.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rendfenntartókra futja, oktatásra és egészségügyre nem
Az Eurostat a 2013-as adatok feldolgozása után megállapítja, Románia az európai átlagnál jóval kevesebb pénzt fordít az egészségügyre és az oktatásra: eszerint az ország oktatásra szánt költségvetése 2,2 százalékponttal alulmaradt az európai átlaghoz képest, az egészségügyre pedig a bruttó nemzeti termék alig négy százalékát fordították 2013-ban, míg a többi uniós állam átlaga meghaladja a 7 százalékot.
A rendőrség és a különleges alakulatok tevékenységének támogatása terén azonban élen jár Románia: a bruttó nemzeti termék 2,2 százalékát fordította erre az ország, míg az európai átlag mindössze 1,8 százalék. A hatóságok szerint a 250 ezer rendőr, csendőr, tűzoltó és katona felszereléseire, bérére és élelmezésére költötték ezt a pénzt. (Erdély.ma)
NEM A MAGYAROK ÜNNEPE. Csalódást okoztak a szatmári magyaroknak a hétvégén zajlott városnapok, még annak ellenére is, hogy előre tudták, Dorel Coica polgármester „magyartalanította” az ünnepet: előbb „elfelejtette” listára tenni a magyar sztárénekeseket, mert állítólag nem kapta meg időben a nevüket, majd azt kifogásolta, hogy túl sokat kérnek a magyarországi előadók. Végül egyedül Keresztes Ildikó léphetett vasárnap este a közönség elé. A mintegy negyvenezres helyi magyarság valósággal bojkottálta a kampányrendezvénnyé avanzsált városünnepet, melyen az evés-ivás uralt mindent, a kulturális műsorok száma elenyészően kevés volt. A magyar árusoknak sem ment jól, Istvánffy Géza, az avasi Vámfalu fazekasmestere például szombaton egész nap nem árult annyit, hogy a benzinre elég legyen „Ez nem a mi ünnepünk, nem lett volna szabad ide jönnöm, hisz itt minden a bulizásról szól!” – jegyezte meg. (Maszol)
TUDOMÁNYOS ANALFABÉTÁK ORSZÁGA. Egy Európa-szerte nemrég elvégzett kutatás eredményei szerint Románia utolsó helyen végzett, ami az állampolgárok IQ-szintjét illeti a nemzetközileg legelismertebb és legszigorúbb vizsgálatok egyike, a RAVEN-teszt szerint. Egy négy évvel ezelőtt végzett hasonló kutatás során Románia hátulról a harmadik helyen végzett (94-es IQ-val), Törökország és Szerbia előtt. Akkor Németország foglalta el az első helyet, átlag 107-es IQ-val. Ennél is szomorúbb egy másik kutatás eredménye, amely azt vizsgálta, mennyit tud a román nép a világról, amelyben él, illetve mi a tudományosság és a vallásosság közötti arány. A románok majdnem fele (42 százalék) úgy gondolja, a Nap forog a Föld körül, egyharmada úgy tudja, hogy főzés által a radioaktív tej ihatóvá válik, és 32 százalékuk meg van győződve arról, hogy léteznek olyan emberek, akiket megszállt az ördög. A kutatás eredményei szerint a románok alig egy százaléka rendelkezik komolyabb tudományos ismeretekkel. Összehasonlításképpen: Franciaország és Németország esetében ez az arány 17 százalék körül mozog. (Főtér.ro)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új tehetségeket találtak a DrámaPályán
Hétfő délben adták át a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem teatrológia tanszéke által negyedik alkalommal meghirdetett DrámaPálya elnevezésű, fiatal alkotóknak szánt pályázat díjait.
A 17–21 évesek kategóriájában első díjat ezúttal nem osztottak ki, megosztott második díjat vett át a nagyváradi Erdős Alexandra Henrietta Az utolsó emlék című jelenetéért és a brassói Markó Orsolya az Altató című misztériumjátékáért.
Az Élménybeszámoló kategóriában dicséretben részesült a 17 éves Gy. Márta Egy más világ című munkája, a szerző azonban nem jelentkezett még a szervezőknél. „Valószínűnek tartjuk, hogy marosvásárhelyi és bolyais, de igazából nem tudjuk, ki ő. Ha titkos kémei itt vannak, üzenjük, jelentkezzen a díjáért” – fogalmazott Ungvári Zrínyi Ildikó, az egyetem tanára.
A díjátadást követően Szabó Róbert Csaba és Székely Csaba drámaíróval, Albert Mária egyetemi tanárral, Balási András rektorhelyettessel és a két díjazottal beszélgetett Ungvári Zrínyi Ildikó. Markó Orsolya csaknem két évet járt az iskola színjátszó csoportjába, mire rájött, hogy a színészet kevésbé érdekli. A díjnyertes darabját már be is mutatták, ő rendezte, játszott is benne. Erdős Alexandra Henrietta darabját is bemutatják jövőre Nagyváradon, ha a városban marad, akkor ő lesz a rendezője is – mondta a tizennyolc éves diáklány.
Egy ilyen pályázat jó lehetőség arra, hogy felfigyeljenek az emberre – fogalmazott Szabó Róbert Csaba, aki íróként és a Látó folyóirat szerkesztőjeként is ismert. Tavaly azonban elvégezte a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem drámaírás szakát, így drámaírónak nevezték a hétfői beszélgetésen.
Székely Csaba, aki három éve végezte el ugyanazt a képzést, más véleményen van: szerinte egy pályázat vagy bejön, vagy nem, nem lehet sokat várni tőle. Akit viszont valóban érdekel az írás és ezen belül a drámaírás, az vegyen részt az ilyen tematikájú műhelygyakorlatokon, mert ott lehet a legtöbbet tanulni.
Szó esett még a Látó, a Művészeti Egyetem és a G. Café közös projektjéről, a Felolvasószínházról, ahol kortárs, fiatal szerzők szövegeit olvassák fel színészek, és amely egyre sikeresebb. Egyre több az érdeklődő, de a színészek körében is népszerű, hiszen sok művész jelzi, hogy szívesen részt venne ő is a projektben.
Mit jelent a szerzőnek, ha színpadra viszik a szövegét, van-e abba beleszólása? – tette fel a kérdést Ungvári Zrínyi Ildikó. Szabó Róbert Csaba elmondta, Fekete Dacia című könyvéből forgatókönyv készült, azt elolvasta és ahhoz csupán megjegyzéseket fűzött.
A rendezés egy külön szakma és abba nem szól bele, nem is tudna beleszólni – mondta Székely Csaba, aki néhány darabjának az olvasópróbáján jelen volt, a szövegértelmezésnél a színészek kérték is a segítségét, de a színpadi próbákon gyakran meglepte, hogy „a rendező miket tud”.
Szabadság (Kolozsvár)

Könyvbemutatóval emlékeztek Bárányi László Ildikóra
„Ő volt a legnépszerűbb szerző a temesvári írók között”
Halálának első évfordulóján, Bárányi László Ildikóra, az egy esztendeje elhunyt orvos-íróra emlékeztek a Romániai Írószövetség temesvári szervezetének székházában a hagyományos pénteki találkozó keretében. Ez alkalommal bemutatták a szerző Búcsú az összkomforttól (Adio confort) című, két kisregényt tartalmazó kötetét, mely a napokban jelent meg román fordításban.
A könyvbemutatón részt vett Cornel Ungureanu, az Írószövetség helyi szervezetének elnöke, aki a temesvári kulturális élet meghatározó személyiségének nevezte Bárányi László Ildikót. A Búcsú az összkomforttól című könyv román nyelvű változatát és a szerző életművét Pongrácz P. Mária alelnök mutatta be, hangsúlyozva, hogy a család jóvoltából, posztumusz kötete által Bárányi Ildikó tovább él, most is itt van közöttünk.
Gazdag írói munkásságára kitérve Pongrácz P. Mária elmondta: a sajtóban közölt publicisztikával, karcolatokkal, novellákkal kezdődött írói pályafutása, amit egészségügyi témájú könyvek követtek. A Gyakorlati tanácsadó kismamáknak és Gólyamese felnőtteknek című könyvei annyira népszerűek voltak, hogy azonnal elkapkodták őket. „Ő volt a legnépszerűbb szerző a temesvári írók között” – mondta Pongrácz P. Mária. Következett a Bárányi Ferenccel közösen írt „...és akkor eljött Hippokrátész” című könyv, amely elindította a szerzőt a szépirodalom útján. A Búcsú az összkomforttól című kötet két kisregényt tartalmaz, amelyek szereplői az 1945–1980 közötti történelmi időszak tanúivá válnak. „Az első rész (Garzon a negyediken) egy több szólamra írt oratórium” – mondta Pongrácz P. Mária, aki szerint rengeteg szenvedés van ezekben az egyszerű emberekről szóló történetekben, de mindig felvillan egy-egy reménysugár, mindig jelen van a szeretet, a boldogság utáni vágyakozás. A második rész bánsági svábokról szól, akiket bárhová űznek, deportálnak, mindenhol házat akarnak építeni, de közben mindig a szülői házra gondolnak. „Azon túl, hogy ez a kötet elnyerte az Írószövetség díját, nagyon jó könyv, mindenkinek csak ajánlani tudom” – mondta befejezésül Pongrácz P. Mária.
A könyv nem jelenhetett volna meg a család – dr. Bárányi Ferenc és leánya, Bárányi Ildikó – erőfeszítései nélkül, akik ily módon akartak fejet hajtani Bárányi László Ildikó emléke előtt. A könyvet Sütő-Udvari Magda fordította román nyelvre, a szövegszerkesztés Farkas-Ráduly Melánia munkája. A szép kivitelezésű kötet fedőlapjára Hajdu Tamás orvos-fotográfus látványos alkotása került, amely Cornel Ungureanu szerint szemléletesen mesél a kötet tartalmáról.
A könyv „producere” Bárányi Ildikó, a szerző lánya, aki a budapesti Regiszter Kiadónál nyomtatta ki a szemre is tetszetős, minőségi megjelenésű kötetet.
Az emlékezés péntek délután a Máltai Segélyszolgálat temesvári központjának kápolnájában folytatódott, ahol megemlékező szentmisét celebráltak, és felavatták dr. Bárányi László Ildikó, a szervezet alapítója emlékére az Ungor Csaba szobrászművész által készített domborművet.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Nagyenyed: magyar kultúra-bemutatás
Nem érdekelte a román lakosságot
A második alkalommal megszervezett, magyar kultúra kollokviuma egy négynapos rendezvénysorozat közepére illeszkedett az enyedi Liviu Rebreanu Kultúrközpont szervezésében, május végén. A program keretében grafikai kiállítást láthattak az érdeklődők, továbbá huszonegyedik századi versösszeállítást hallgathattak 20 enyedi költő műveinek kétnyelvű (román–francia) tolmácsolásában, majd a Liviu Rebreanu kulturális napok keretében új kötet bemutatására került sor.
A rendezvény keretében, a magyar kultúra bemutatása során a központi Inter-Art Galériában kollégiumi diákok műveiből állítottak össze egy kiállítást. Később a Liviu Rebreanu Kultúrközpontban került sor egy érdekes fotókiállításra, valamint egy sajtótörténeti előadásra. A közönség ezúttal egynyelvű volt, bár román honfitársaink, barátaink néhányan tavaly eljöttek, az idén azonban már nem tisztelték meg jelenlétükkel az együttélő magyarság kulturális képviselőit. Pedig kétnyelvűség, fordítások és lefordított írott szövegek is rendelkezésre álltak. A polgármester, ha rövid ideig is, de megjelent, és beszédet mondott a Kultúrközpontban.
Kiállítás az Inter-Art Galériában
Ioan Hădărig, a Liviu Rebreanu Kultúrközpont Igazgatója nyitotta meg a kiállítást, és a kollégiumi tanulók sikeres munkáin kívül megemlítette Brâncuşi európai szinten is elismert tevékenységét, akinek művészetét nem becsülik eléggé hazai tájakon. Megemlékezett Székely Mihály festőművészről is, aki szerénységével és alkotásaival valóságos iskolát nyitott az enyedi tájfestészetben. Jelenleg Spontán álmok címen azok a X. A osztályos tanulók állították ki grafikai műveiket, akik az áprilisi Műemlék vetélkedőn diadalt arattak, és már Brüsszelt is megjárták. Szőcs Ildikó igazgató véleménye szerint a művészi munkálkodásban a szülők sok mindent láthattak amiről eddig nem is tudtak csemetéikkel kapcsolatban.
bakó
Szabadság (Kolozsvár)

Mezei „szabad”, de nem dolgozhat
Nem kerül házi őrizetbe Mezei János, de a polgármesteri teendőit továbbra sem végezheti el – ez a lényege a Marosvásárhelyi Táblabíróság pénteken meghozott jogerős döntésének.
A táblabíróság részben megerősítette a Hargita Megyei Törvényszék csütörtöki alapfokú ítéletét, így megszűnt Mezei János (fotó) házi őrizete, illetve érvényben maradt, hogy az ellene hozott intézkedést igazságügyi megfigyelésre enyhítették. Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) fellebbezésének azonban részben helyt adott, ennek következményeként Mezei János továbbra sem töltheti be polgármesteri tisztségét. Ugyanakkor számos névvel bővült azon személyek köre, akikkel Mezeinek tilos találkoznia, illetve tilos bármilyen módon kapcsolatba lépnie.
A táblabíróság közleménye szerint ezek a személyek a következők: Virág Zsolt – sértett fél, valamint Virág József, Karsai Károly József, Wohlfart Rudolf, Keresztes Zsombor, Pál-Antal Ildikó, Tinka Kálmán János, Seer Mihály, Bajkó László, Szőcs Tivadar, Bányász Lehel, Csavar Gábor, Ţepeluş Marius, Csergő Tünde, Rippel Ana Eliza, Munteanu Adrian, Csergő Tibor András, Péter Gizella, Albert Enikő, Gergely Ármin, Árus Zsolt-István, Nagy Zoltán, Sikó Gyula Levente, Farkas Zoltán Béla, Portik Csaba, Lăcătuşu Livia, Nagy István, Nagy Francisc és Komáromi Attila Sándor.
A nevezettek között vannak korábbi és jelenlegi önkormányzati képviselők, Gyergyószentmiklós jegyzője és a városháza más alkalmazottai, de felkerült a listára az alpolgármester Nagy Zoltán, vagy Árus Zsolt, korábbi megyei tanácsos, illetve a Budapest V. kerület részéről Komáromi Attila Sándor és Karsai Károly József is. A tanúk névsorában szerepel még Csergő Tibor András, a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója, és Ripel Eliza, a Go Rt. jogásza is.
Mezei János az igazságügyi megfigyelés alatt nem hagyhatja el az országot. A végleges, megfellebbezhetetlen végzésről szóló közlemény nem tér ki arra, hogy ez a rendelkezés milyen időtartamra szól, de következtethető, hogy érvényben marad a csütörtöki ítéletben szereplő 60 nap.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

"A csillagot válaszd..."
Búcsú a tizedik sapientiás évfolyamtól
Az utolsó névsorolvasással kezdődött szombat délelőtt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának tizedik kicsengetési ünnepsége. Az alapképzésben részesült mintegy 220 diák mellett idén az első mesterképzős évfolyam – a növény-orvosi, a számítógépes irányítási rendszerek, a fejlett mechatronikai rendszerek, illetve a szoftverfejlesztés szak közel 35 hallgatója – is búcsúzott a tanintézettől. Az egyházak képviselőinek áldása után dr. Dávid László, a Sapientia rektora szólt a koronkai campus előterét zsúfolásig megtöltő ünneplőkhöz. A rektor az egyetem közösségépítő szerepét hangsúlyozta, a sapientiás közösség fogalmát emelte ki, amelynek meghatározására, tudatosítására a globalizált, digitalizált világban, illetve az erdélyi magyar értelmiség szélesebb keretei között is szükség van. Az intézményvezető az egyetem életének legfontosabb mozzanatait – a 2012-ben zárult akkreditációs folyamatot, az oktatási kínálat folyamatos bővítését, a diákok és tanárok szakmai sikereit – is felidézte, majd az egyik legfontosabb fejlesztésről, a marosvásárhelyi kar tavaly ősszel avatott diákotthonáról szólt. Az új kihívások között elsőként az agrármérnöki szakot említette, amely várhatóan ősztől indul a Műszaki és Humántudományok Kar Sepsiszentgyörgyre kihelyezett szakjaként, majd így búcsúzott az útra készülőktől:
– Egy igazi értelmiségi nemcsak az anyagi világot próbálja megérteni, hanem a társadalmi, politikai, szellemi világot is. Nemcsak az a fontos, hogy valami érthető, hanem az is, hogy igaz legyen.
Dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja a pillanat fontosságáról beszélt, amely a tanárokat is arra készteti, hogy megálljanak és rátekintsenek az előttük álló széles horizontra, ugyanakkor ráébredjenek arra, hogy még fölöttük a cél, még van hova felkapaszkodni.
– Lassan vége a nincstelenségből fakadó gondtalanságnak – jegyezte meg a dékán, aki egyebek mellett az egyetem iskolások tehetséggondozásában vállalt szerepéről, illetve az utánpótlásról, az önazonosságukat kereső, nemcsak álmodni, de álmaikat megvalósítani tudó generációk fontosságáról beszélt, végül Kalkuttai Teréz anya szavaival zárta gondolatait: "A csend gyümölcse az ima. Az ima gyümölcse a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat".
A továbbiakban a tanszékvezetők búcsúztak a ballagóktól. Ekkor került sor a kiváló tanulmányi eredményeket elért, illetve különféle versenyeken jeleskedett diákok díjazására. A kitüntetettek között szerepelt Horváth (Fekete) Éva, a Népújság fordító szakot végzett korrektora is. Az útra készülők üzenetét Kovács Noémi Anasztázia, a közegészségügyi szolgáltatások és politikák szak végzőse adta át, a maradók részéről Csiki Tímea, a Hallgatói Önkormányzat elnöke szólt az indulókhoz. A HÖK-elnök a cserkészet megalapítója, Robert Baden-Powell szavaival búcsúzott végzős diáktársaitól: "Látod azt a csillagot fönt magasan az égen? Arrafelé fordítsd csónakod orrát, a csillagot válaszd vezéredül".
Az ünnepi gondolatok dalban, szavalatban, rövid néptánc-előadásban is tükröződtek, majd a kétórás együttlét után elérkezett a szimbolikus búzakalász átadásának pillanata. Végül nemzeti imánk, a régi Boldogasszony Anyánk himnusz és a székely himnusz eléneklése után harangzúgásra járták be utoljára a ballagók az elmúlt években második otthonukká vált tereket.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Emlékezetes falunap Szentpálon
Nem akartak a résztvevők hazamenni
Szombaton VIII. alkalommal szervezték meg a Szentpáli Falunapot, amelynek a programját 18 órakor Gîdoiu-Stadler Andrea köszöntője nyitotta meg, köszönetet mondva a támogatóknak, illetve a szervezési munkában részt vevő személyeknek. Mint minden évben, ezúttal is a Sofronyai Polgármesteri Hivatal, az RMDSZ Arad megyei szervezete támogatta, illetve Sandu Piroska alpolgármester és csapata oroszlánrészt vállaltak a munkában. Sokat segített Gáll Tibor, az RMDSZ szentpáli szervezetének új elnöke, ugyanakkor köszönet jár Gîdoiu-Stadler Irimelnek és a Kávai Consult cégnek a támogatásért. A továbbiakban köszöntötte Faragó Péter, frissen megválasztott RMDSZ-megyei elnököt, valamint Babău Ioan sofronyai polgármestert.
A polgármester örömének adott hangot, amiért a Hivatal a Sofronyai Községi Tanács támogatásával idén is megszervezhette a Szentpáli Falunapot, ahol a hagyományhoz híven, idén is tiszteletét tette Faragó Péter, most már az RMDSZ Arad megyei elnöki tisztségében. Miután gratulált neki, minden résztvevőnek jó szórakozást kívánt.
Faragó Péter elnök köszöntőjében kiemelte: Arad megyében mindig a Szentpáli Falunappal indulnak a hasonló magyar rendezvények, amelyek rendszeresen egybegyűjtik a megye magyarságát. Ez egy jó dolog, ezért köszönet jár mindazoknak, akik fáradságot nem kímélve, segítőtársakat keresve, felvállalták a szervezői munkát. Miután jó szórakozást kívánt mindenkinek, Stadler Andrea műsorvezető a Veres Teréz óvónő által felkészített szentpáli óvodások, utána a Nagy Franciska tanítónő által betanított helybeli elemi iskolások műsorát konferálta be. Azok a szülők és a hozzátartozók jóvoltából nagy sikert arattak. Utánuk a simonyifalvi Leveles néptánccsoport 10 párja mutatta be nagy rutinnal a szatmári és a magyarpalatkai táncait, majd a nagyvarjasi Királyliliom tánccsoport cigánytáncának tapsolt a közönség. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép tánccsoport 5 párja adta elő lendületes délalföldi és mezőségi táncait. A nagyvarjasi Fresh Color moderntánc csoport 4 tagja Kiss Ildikó betanításával lejtette ritmusos táncait. Utánuk a tornyai és nagyvarjasi asszonykórus tagjai, Iacsitz Florentina és Pintér András vezetésével, csodálatos népviseletben kedveskedtek egy népdalcsokorral. Ezt követően a simándi román néptánccsoport 5 párja adott elő alföldi román táncokat, Lucian Mircea román népdalokat énekelt. Utánuk az aradi Zumba Fitnes 6 tagja a színpadon, őket követve, a közönség a színpad előtt járta gyors ritmusú moderntáncait. A továbbiakban jó félórát a Moustache Band leányzenekar angol és magyar slágerekkel szórakoztatta a közönséget. 21 óra után az anyaországi Hidvégi Band, a Nóta Tévéből ismert zeneszámokkal szórakoztatta a közönséget, olyannyira, hogy a szólóénekesük a színpad előtt énekelt, táncolt a nézőkkel, akik nem akarták elengedni őket. Utánuk az Insect parodistái énekekkel, csípős tréfákkal nevettették meg a jelenlévőket. Valamikor éjféltájt kezdődött a szabadtéri bál, ahol a kisperegi Roulette zenekar hajnali 4.30 óráig húzta a talpalávalót. Egy rendezvény sikerét az példázza legjobban, ha a résztvevők nem akarnak onnan hazamenni, ahogyan az a VIII. Szentpáli Falunapon is történt. A sikeréért köszönet jár a szervezőknek és a támogatóknak egyaránt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Nemzedékek Találkozója Temesváron
Meglepetésdíjak a legjobb bartókos diákoknak!
Temes megye legnagyobb magyar iskolájában, a Bartók Béla Elméleti Líceumban június 6-án, szombaton 22. alkalommal tartották meg a hagyományos Nemzedékek Találkozóját. A Diákházban sorra került megnyitóünnepség keretében megemlékeztek a temesvári önálló magyar iskola létrehozásának, illetve névadásának 25. évfordulójáról, és díjazták a Bartók Béla Líceum kiemelkedő eredményeket elért diákjait. A legjobb diákoknak meglepetésdíjakat adott át Tamás Péter, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja és Naszvadi György, az MNB PADOC Alapítványának kuratóriumi elnöke.
A Nemzedékek Találkozója a sajátos bánsági szórványhelyzet szülte találmány: mivel a magyarul érettségizettek szétszóródtak az országban és a nagyvilágban, nehezen jönnek össze akár a kerek évfordulós osztálytalálkozók is. A június első szombatján megtartott Nemzedékek Találkozójára hivatalos minden magyar vén diák, aki valaha magyar iskolát végzett Temesváron és minden tanár, aki valaha magyar iskolában tanított. A Diákházban összegyűlt mintegy 300 vén diákot dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Líceum igazgatója köszöntötte. „Május utolsó péntekje hagyományosan a ballagási ünnepség, június első szombatja a nemzedékek találkozójának a napja. A ballagók előrenéznek, a látóhatárt, az égboltot kémlelik, a vén diákok inkább visszatekintenek, számot vetnek. Ezek az ünnepek az iskola számára is rendkívül fontosak, hiszen értelmet, tartalmat adnak az iskolai mindennapoknak, és visszajelzést kapunk arról, hogy az elballagók batyujába elhelyezett tudás hogyan érett tapasztalattá az elmúlt évtizedekben” – mondta ünnepi köszöntője során dr. Erdei Ildikó.
Halász Ferenc volt iskolaigazgató felidézte a 25 esztendővel ezelőtti eseményeket, amikor az 1990. január–március időszakban, a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezésére sikerült létrehozni az önálló magyar középiskolát, amely felvette Bartók Béla bánsági születésű világhírű zeneszerző nevét. „Akkori döntésünk fő érve az volt, hogy Bartók Béla ember tudott maradni egy elembertelenedett világban – mondta Halász Ferenc –, a mi fő célunk pedig az, hogy embert faragjunk a diákjainkból”.
Az 55 éve érettségizettek nevében Gáspári Katalin ny. magyartanár, a 20 éve érettségizettek nevében dr. Kovács Levente egyetemi docens osztotta meg ünnepi gondolatait az egybegyűltekkel. „A Bartók Béla Líceum számunkra több mint egy egyszerű iskola: úgy működik, mint egy alternatív közösségi központ, ahol a csecsemőktől a nyugdíjasokig mindenki számára szerveznek rendezvényeket – mondta Marossy Lóránt –, ezért közös felelősséget kell vállalnunk az iskola jövőjének biztosításáért.”
A Bartók Béla Alapítvány minden évben díjazza a különböző területeken (tantárgyversenyek, irodalmi versenyek, hagyományőrzés, sport stb.) terén kiemelkedő eredményeket elért diákokat. Az alapítvány díjait Halász Ferenc elnök és dr. Toró László fizikus, a kuratórium képviselője adtak át a legjobbaknak. Az elmúlt iskolaévben elért kiváló eredményeik alapján összesen 28-an kaptak pénzdíjat az Alapítványtól, a díjak oroszlánrészét a kiválóan teljesítő V–VIII. osztályosok érdemelték ki.
Következtek a meglepetésdíjak: Tamás Péter tiszteletbeli konzul első alkalommal adta át a Magyar Nyelv Ápolásáért járó díjat a XII. osztályos Kovács Boglárkának, aki a második-harmadik helyezett Fodor Zsófiával és Stan Krisztinával együtt egy 10 napos németországi jutalomkiránduláson is részt vehet. Az ünnepségen részt vett Naszvadi György, a Magyar Nemzeti Bank PADOC Alapítványának kuratóriumi elnöke, aki köszöntőjében így fogalmazott: „Ezeket a gyönyörű népdalokat, szavalatokat, fuvolásokat, citerásokat hallgatva, a táncosokról nem is beszélve, úgy érzem, hogy mi, „odaáti” magyarok magyarságból leckét kapunk. /…/ A PADOC Alapítvány célja a határon túli magyar oktatás támogatása, többek között azért, hogy az itthon maradás reális alternatíva legyen az itt élő magyarok számára. A magyarság fogyása megállításának legfontosabb eszköze, hogy mindenki a szülőföldjén találja meg a boldogulását.” Naszvadi György végezetül bejelentette: a Bartók Alapítvány díjazottjainak kiegészítésképpen fejenként 25 000 forintos díjat ajánl föl a PADOC Alapítvány részéről, ugyanakkor felkészítő tanáraik fejenként 100 000 forint jutalomban részesülnek.
A megnyitóünnepség résztvevőit és díszvendégeit színes és színvonalas műsorral ajándékozták meg a Bartók Líceum diákjai: Szabó Abigél népdalcsokrát, Kovács Boglárka, Stan Krisztina és a Marasztalók zenekar dalait, a Harmónia csoport társasági táncát, Andrásy Nóra és Kele Noémi szavalatát, a Szabó tanító bácsi vezette furulyások és citerások műsorát és az Eszterlánc kalotaszegi táncát nagy tapssal jutalmazták a vén diákok. A találkozó a Bartók Líceum dísztermében kötetlen beszélgetéssel folytatódott, miközben a kerek évfordulós érettségi találkozók résztvevői osztályfőnöki órákat tartottak. Szombat este az érdeklődők megtapsolhatták a Bartók Diákszínpad évadzáró Csongor és Tünde újratöltve című előadását, Molnos András Csaba színművész rendezésében.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Gyereksereg a versmondók találkozóján
A gyergyószentmiklósi Művelődési Központ egyik legrégebbi rendezvényén, a XVII. Gyermeknapi Versmondók Találkozóján pénteken közel száz kicsi mondott verset.
Ezúttal Nagyálmos Ildikó gyerekverseit szavalták, és jelen volt a Panna-versek ihletője, a költő lánya, Panna is. A találkozóra az ovis és általános iskolás gyerekeket többnyire a gyergyószéki pedagógusok készítették fel és kísérték el. Előbb az óvodások és előkészítősök, majd az I–IV. osztályosok álltak szerre a mikrofon elé, hogy hol bátran, hol kissé félénken adják elő a kiválasztott verset. Volt zsűri, de nem rangsorolták a gyerekeket, mindenki oklevelet, ajándékot, édességet kapott. A zsűri tagjai pedig biztatták, bátorították a szavalókat.
„Nem szeretnék kiemelni senkit, hiszen mind nagyon ügyesek voltatok, most már azt is tudom, hogy milyen verseket kell majd írnom, melyek voltak a kedvenceitek. Nagyon jó, megható volt hallgatni a gyerekek szájából a verseimet, melyeket mindig úgy írok, hogy hallom, ahogy szavalják a kicsik, és most is pont úgy hallottam, ez nagyon boldoggá tesz. Arra kérlek, olvassátok, tanuljátok és majd, akinek kedve támad, az írjon is verseket” – biztatott Nagyálmos Ildikó.
Máthé Annamária, a Figura Stúdió Színház színművésze is szólt a gyerekekhez: „Feladtátok a leckét nekünk felnőtteknek, ennyi elegánsan felöltözött kislányt és kisfiút rég láttam egy helyen. Ezzel is jeleztétek, hogy összegyűlni, egymást meghallgatni, verset mondani, ismerkedni ünnep” – hangsúlyozta.
Vajda Gyöngyvér műsorvezető, a Figura Stúdió Színház színművésze köszönte a gyerekek bátor kiállását, szép versmondását, és egyenként szólította az ajándékok átvételére. Az ünnepségen a gyerekek mellett a felkészítő óvónőknek, tanítónőknek is oklevéllel köszönték meg munkájukat a művelődési központ munkatársai.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro, |

Sylvester Lajos-emléknap
Úz-völgyi történelem és valóságmítosz
Vasárnap második alkalommal emlékeztek meg Sylvester Lajosról (1934–2012) szülőfalujában, a róla elnevezett községi könyvtárban. A meghitt hangulatban zajló eseményt a szervezők az Úz-völgyi tragédia köré építették, hiszen az ünnepelt életművének fontos állomása az ottani harctér népszerűsítése, kutatása és emlékhellyé emelése. A rendezvényt két veterán kortanú is megtisztelte jelenlétével.
Az emléknap az egykori István Dániel-féle kúria előtti téren kezdődött, ahol Mátis Izabella felelevenítette Sylvester Lajos életútját. A koszorúzás előtt Bölöni Dávid polgármester köszöntötte a szép számban összesereglett emlékezőket, egyben az őseink előtti főhajtás napjaként is értékelve a rendezvényt.
Fájdalmas igazság, megszépült múlt
A könyvtár nagytermében elsőként Szabó József János dabasi hadtörténész, Egy író és egy hadtörténész Úz völgye harcairól címmel tartott vetített képes előadást, amelyben nemcsak a történelmi tényeket vázolta fel, hanem személyes élményeiről és a Sylvesterhez kötődő barátságról is szólt. „Így volt, nem így volt, de igaz volt” – jelentette ki bevezetőjében, a régi barátságra emlékezve. „Életem legszebb élményeit jelentik a veteránokkal és Sylvesterrel való éjfélig tartó beszélgetések és tényfeltárások a Füsti fecske vendéglőben”, mondta Szabó.
– Az író munkássága a mítoszteremtés, az, hogy olyan szép mítoszokat teremtsen, amelyeknek az ember lelke örül. Egy nép identitásának megőrzésében a mítoszok rendkívül fontosak, és a mítoszteremtésben Sylvester Lajos remekelt. Történész nélkül nincs szavahihető történelem, író nélkül nincs népi emlékezet, de a kettő kiegészíti egymást, és mindkettő nagyon fontos. A történész másként látja, mint az író, az egyik a fájdalmas igazságot, a másik a megszépült múltat láttatja, de mindkettőben sok a tanulság” – vonta le a következtetést kettőjük közös munkájából a történész.
Érzelmes emlékek
„Nem tudományos jellegű gondolatokat osztok meg, hanem személyeseket, amelyek egy 19 éve kezdődött barátságról szólnak” – emelte ki Nagy Tamás magyarországi hadtörténész az Úz-völgyi emléktöredékeim Sylvester Lajosról címmel tartott előadása kapcsán. Első találkozásaik egyikén vitába szálltak, szinte haraggal váltak el, mesélte. „Vigyázzatok, mert az a magyarságkép, amelyet terjesztetek, túl archaikus, és nem felel meg a valóságnak” – oktatta ki akkor az írót, a realitásokra kívánva felhívni a figyelmét. A következő évben Sylvester megkövette, igazat adott neki, és ebben a gesztusban is rejlik az ő nagysága – elevenítette fel az anyaországi történész.
„Olyan embernek ismertem meg, aki nyitott volt, és ezzel kortárs értelmiségiként nyilvánult meg” – méltatta Sylvestert. Beismerte, az anyaországi magyarnak, mielőtt ítélkeznék, meg kell ismernie, hogy itt milyen magyarként élni, viszont az sem mindegy, ki vezeti be ebbe a tudásba. „Aki egy kulturális menedzser által lép be ebbe a világba, szerencsésnek mondhatja magát”.
Végül, a jelen állapotokról szólva, felhívta figyelmet a jó irányú fejlődés jeleire is, arra célozva, hogy nemcsak múltban, a jövőben is kell gondolkodni. „Aki itt él, nem veszi észre, hogy itt is sok téren jobbra fordult az élet, csak észre kell venni a lehetőségeket, azt a pluszt, ami a többnyelvűségben rejlik, amely bekapcsolja az itt élőket az európai körforgásba. Ezeket a gondolatokat Lajosnak szerettem volna elmondani, ehelyett a jelenlevőknek mondom el: úgy kell emlékezni, hogy közben előre is kell tekinteni.”
Kiállításmegnyitó, katonadalok, mítosz
Haszmann Pál nemcsak megnyitotta a csíkszentmártoni Páll Zoltán történelemtanár által első és második világháborús fényképekből, képeslapokból, tárgyi emlékekből összeállított kiállítást, amellyel egyben a pincegalériát is felavatták, hanem szívet melengető példabeszédet is mondott. A magyar katonaember évszázadokon keresztül megmutatta a világnak, hogy mire képes, és ehhez a képhez az Úz-völgyi csata is hozzátartozik. Beismerte, e csatáról Sylvester írásainak megjelenése előtt nem volt tudomása.
Meglátása szerint az első, majd a második nagy verekedést követően jelenleg a harmadiknál tartunk, a szellemi nagy verekedésnél, mert a szabadságharcunk nem zárult még le. „Össze kell hangolni munkánkat, az örökségét összeszedni, mert napjainkra megszakadt egy ősrégi szokásrend, az ősökről való történetek családban való elmesélése, és ezt a mulasztást legalább a társadalomnak pótolnia kell!” – zárta mondandóját a csernátoni múzeum őre.
A rendezvény végén a házigazdák kürtőskaláccsal és pálinkával kínálták a vendégeket, és ekkor fújt bele Szőcs Dániel egykori páncéltörő veterán a harctérről megmaradt sípjába, Bartha Mihály aknavető egykori harcossal együtt jelt adva régi katonadalok éneklésére. A 91 éves, utolsó Úz-völgyi harcosokkal való találkozás is maradandóvá tette a felemelő eseményt.
A történelmi tények felleltározása mellett este a mítosz is megelevenedett a Sylvester Lajos Úz-völgyi hegyomlás című dokumentumriportja alapján összeállított Vérvölgy című előadáson. A Váry O. Péter újságíró által dramatizált és rendezett darabot a Csernátoni Férfidalkör előadásában láthattuk. Közreműködtek: Lukács Attila, Lukács Mihály, Ábri Béla, Csoboth Lehel, Mikes Alpár, Fegyver Mátyás, Sipos Sándor, Nagy-Oláh Ildikó és Gál Zsófia.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Utolsó útjára kísérték Antal Sándort
A székelyudvarhelyi, magyar nyelvű pedagógusképzés egyik zászlóvivőjét kísérték utolsó földi útjára szerdán délután a helyi belvárosi református temetőben. Antal Sándor egyetemi docenstől, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi tagozatának tanulmányi igazgatójától családtagok, barátok, iskola- és munkatársak, tanítványok búcsúztak mérhetetlen fájdalommal.
Szelíd, bölcs, megfontolt, őszinte és önzetlen embernek ismerték dr. Antal Sándort, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi tagozatának tanulmányi igazgatóját, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum és a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium korábbi vezetőjét. Ekképpen is búcsúztak tőle szerettei, kollégái és egykori tanítványai szerdán 14 órától a székelyudvarhelyi belvárosi református temetőkertben, ahol elsőként Gede Ildikó református lelkész szólt a jelenlévőkhöz, szívhez szólóan elevenítve fel az elhunytról őrzött emlékeit. Beszédében kiemelte: Antal Sándor szavaira mindig lehetett építeni. Igazi támasza volt feleségének, játszótársa gyerekeinek, lelkesítője ismerőseinek. Jakab apostol leveléből (Jak 3,13–17) idézett: „A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló, és nem képmutató.” Kiemelte: Antal Sándor tanár, egyházközségi főgondnok hiánya számos közösségnek nagy veszteség, de valamelyest vigasztalhat a tény, hogy életének ötvennyolc éve értelmesen telt el.
„Ki tudta árasztani magából mindazt, amit Krisztus küldetésként adott neki. Az ötvennyolc esztendő minden pillanata hivatásban és küldetésben eltelt pillanat volt. Mindent, de mindent kiadott, és mindent megélt azokban a közösségekben, ahova Isten őt állította. Megteremte a felülről való bölcsesség gyümölcseit.”
Ezután sorban búcsúzott a kollégától, baráttól Nagy László, a BBTE rektorhelyettese, Demény Piroska, az egyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának képviselője, Orosz-Pál József zenetanár, Bálint Mihály, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum igazgatója, de el-elcsukló hangon, búcsúképpen idézték érettségi találkozós beszédeit egykori osztálytársai is. Mindannyian kiemelték emberszeretetét, áldozatos, küzdelmes munkáját a folyamatos székelyudvarhelyi, magyar nyelvű pedagógusképzésért, illetve a magyar nyelv ápolásáért. Rámutattak: bár életének csillaga most kialudt, fénye tovább él mindazokban a hivatásokban, amelyek kiteljesedését mindig teljes lánggal égve segítette.
Bálint Kinga Katalin

Marosvásárhely fekete márciusa – Még mindig fáj
Szűknek bizonyult tegnap este Sepsiszentgyörgyön, ahol a Marosvásárhely fekete márciusa című, immár harmadik kiadásához érkezett könyvet és a Fehér januártól fekete márciusig című filmet mutatták be.
A szerző Kincses Előd mellett Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke és H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó vezetője beszélt azokról az eseményekről, amelyek máig fájnak és mérgeznek, mert kivizsgálásuk huszonöt év után sem kezdődött el.
Megrázó képsorokat láthattunk már az új világ kezdeteiről is: 1989 decembere, a diktatúra bukása után alig néhány héttel, 1990. január 12-én nyíltan beszélnek arról, hogy a frissen alakult vezető szerkezetekben – Nemzeti Megmentési Frontokban – „túl sok” olyan személy van, aki a régi gárdát képviseli, és önmagát kívánja átmenteni a zavaros időkön. Január 30-án a Bolyai Farkas Líceum magyar diákjai ülősztrájkkal követelik iskolájuk önállóságát, február 9-én a román tagozat diákjai és tanárai tüntetnek azért, hogy vonják vissza a tanügyminiszter rendeletét, és ne költöztessék el őket más épületbe. Ez meg is történt – közben pedig Kincsest (aki megyei alelnökként a tanév végére halasztotta volna az iskolák szétválasztását) a magyarok megalkuvónak, a románok hazugnak nevezik.
Másnap, február 10-én közel százezer magyar vonul fel Marosvásárhelyen némán, gyertyával és könyvvel a kezében a magyar oktatásért; erre azóta sem érkezett válasz. A következő felvételek március 19-éről, majd 20-áról sorjáznak: imádkozó tömeg és nyugalomra intő szónokok a magyar oldalon, üvöltő hordák, vasvillák a másikon.
Középütt feltűnik egy román fiatalember is, aki megbékélést szorgalmaz (később elviselhetetlen nyomás alá kerül és szomorú véget ér). A történteket nagyjából ismeri az erdélyi magyarság, mégis vannak új elemek, hiszen sok minden csak most került napfényre – és még a ködösítés is tart, például Scrieciu tábornok 2010-ben adott interjújában első hallásra az az egyetlen mondat lehet igaz, hogy a köztiszteletben álló Király Károlyt azért nevezték ki Bukarestbe, mert nem akarták, hogy Marosvásárhelyen megakadályozza, amit a sötét erők kiterveltek... Megszólalnak a pogrom sebesültjei és tanúi is, és azt is megtudhatjuk, hogy valaki a Zsil-völgyi bányászokat is vonatra ültette, Székelykocsárdon állították le őket.
Kincses Előd könyve erről és ennél többről szól – immár románul is – az érdeklődőknek. Smaranda Enache szerint a legátfogóbb, legmélyebb és legőszintébb vallomás kerül vele az olvasók kezébe erről az időszakról, amelynek számbavételéhez nem csupán fáradságos munkára, hanem jókora bátorságra is szükség volt, mert amikor a gyűlölet lavinája elindul, nehéz ellenállni. Néhány ember mögéje látott az eseményeknek, próbálta leállítani őket, és próbált maga is lábon maradni, de Marosvásárhely fekete márciusa csak egy része volt egy olyan eseménysorozatnak, amely 1990 januárjában az első bányászjárással kezdődött, és júniusban a bukaresti Egyetem téren tetőzött, de csak 1999-ben, az utolsó bányászjárással ért véget.
Ezeknek a kivizsgálása már elkezdődött, és bár a vásárhelyi összecsapást még egyetlen ügyész sem vizsgálja, kikerülhetetlen lesz. Ha ez nem történik meg, a magyar kártyát mindig elővehetik; Kincses Előd lejáratása huszonöt éve tart, de ő a száműzetést is vállalva kiállt az elvei mellett, és erre ma is szükség van – vélekedett. Végül kijelentette: a múlt tisztázásával létrejöhet az a megbékélés, amelyben mindennek ellenére hittünk a diktatúrában is – miért ne hinnék benne most, amikor szabadabbak vagyunk?
A kialakult élénk beszélgetésben elhangzott: a fekete március előidézésében a volt Securitate és a megélhetési románok voltak a leginkább érdekeltek, de nagyobb játszmák is voltak akkoriban: a Szovjetunió még nem bomlott fel, a Nyugat pedig még nem nyílt meg a kommunizmust lerázó országok előtt.
Kincses Előd meghurcoltatásairól beszélt, szóba került, hogy a szélsőségesen magyarellenes Vatra Românească szervezet más városokban is próbálkozott a feszültségkeltéssel, kisebb-nagyobb kanyarok után az is, hogy azóta húszezer magyar tűnt el Marosvásárhelyről, és ahogy a jelenlegi igazságszolgáltatás kinéz, ma sincs, aki megvédje a magyar közösséget. A két és fél órás találkozó dedikációkkal ért véget.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kisdiákok nyárköszöntője
Búzavirág fesztivál a Maros Művészegyüttesnél
Több mint kétszáz székely ruhás gyermek táncolt, énekelt, játszott szerda délután a Maros Művészegyüttes kövesdombi termében. A marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskola magyar tanítói közössége hat éve szervez nyárköszöntő néptáncműsort a tanintézet alsó tagozatos gyerekeivel. Ha pünkösd tájára időzítik az előadás-sorozatot, a Pünkösdi rózsa nevet viseli, ha közvetlenül a tanévzárás előtt kerítenek rá sort – mint ezúttal is –, Búzavirág fesztiválnak nevezik.
– Hogy született a lassan hagyományossá vált rendezvény ötlete? – kérdeztük Jánosy Zsuzsanna tanítónőt.
– Az iskolánkban zeneórán vagy a választott tantárgynak szentelt órán hivatásos táncosok irányításával zajlik néptáncoktatás. A foglalkozások célja megismertetni a diákokkal hagyományainkat, illetve teret adni a mozgásnak, játéknak. A gyerekek nagyon szeretik ezeket a vidám együttléteket. Arra gondoltunk, hogy olyan sok néptáncot kedvelő tanulónk van, hogy nem egy, de akár két előadást is színpadra lehetne állítani a részvételükkel. Így indult az egész – mondta Jánosy Zsuzsanna.
A művészegyüttes termét délutántól estig töltötték be a tiszta hangok, a színpadon tíz osztály összesen 250 diákja gyönyörködtette a telt házas publikumot. A népi gyermekjátékoktól a polgári eredetű táncokig, illetve a teljes táncrendig igen gazdag, változatos volt a kínálat, akik nem táncoltak, énekeltek, furulyaszóval örvendeztették meg az egybegyűlteket. A műsorvezetői szerepet Mezei Xénia és Pop Ilona Eszter tanítónők töltötték be. A kipirult arcok, csillogó szemek egyértelműen azt üzenték: a táncban, dalban születő ünnep nemcsak közösség megtartóerővel bír, de saját szépségükre is ráébreszti a gyerekeket.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Bizalmatlanság pedig van
Tudhattuk előre, hogy nem bukik meg a Ponta-kormány a parlamentben, megvan a többsége kényelmesen, ellenzéke nem egységes, és hát a Dâmboviţa partján az sem kirívó, ha másképp cselekednek, mint ahogy beszélnek. Friss példa rá a kormányfő mentelmi jogának megvonásáról elhangzott nyilatkozatok és leadott voksok összevetése. Lényegében ez volt az egyetlen reménysugár: hogy lesznek, akik a titkos szavazáson nem a központi utasítást követik, és mégiscsak győz, ha nem is az etika, de legalább a józan ész. Mert az, hogy Ponta a helyén maradhat, csak neki jó, mindenki másnak, saját pártjának is rossz ebben az elátkozott országban.
Mégis megnyert egy újabb csatát az a politikus, akit azóta már kétszer bebörtönzött elődje, Adrian Năstase kis Titulescunak nevezett, de aki mindeddig csak ügyeskedésben jeleskedett: noha már mandátuma kezdetén le kellett volna mondania, túlélte azt is, hogy rábizonyították a plágiumot, és utána több krízishelyzetet, miközben útitársai – tapasztalt vén rókák és ifjú titánok – sorra hullottak ki mellőle. Hogy milyen ára volt mindennek, azt sajnos mi is érezzük. Jóformán semmi sem működik rendesen, még nincs három éve, hogy átvették a hatalmat, és már a negyedik kormányt számoljuk, bár ez is csak átlag, csütörtökön az ötödik közlekedési miniszter mondott le, és az oktatás, egészségügy, igazságügy élén is sűrűn cserélődnek. És senki sem családi okokból távozott: korrupcióért, hozzá nem értés, útszéli megnyilvánulások miatt menesztették őket. Ehhez a csapathoz kell ragaszkodni?
Ponta abba kapaszkodik, hogy 2012-ben őt választották meg, de hol van már az akkori koalíció? A liberális párt már több mint egy éve kilépett, fő szövetségesből fő ellenfél lett, de a maradék is annyit változott, hogy számon sem tudjuk tartani a kormánytagok nevét. Még vezetőjük sem bízik saját embereiben: nem engedte őket szavazni, nehogy összetévesszék a fehér golyót a feketével. Pár napja tudjuk, hogy az igazságszolgáltatásban sem bízik...
Mi, polgárok elsősorban a kormányban, egyáltalán: a román politikai osztályban, de az államban sem bízunk már. Sajnos abban sem, hogy az ellenzék változást hoz. Valóban jó lenne Victor Pontát leváltani, és bár a külföldön élők szavazati jogának rendezése kétségtelenül fontos, az itthon küszködők számára sokkal nagyobb és égetőbb gond a kormány inkompetenciája. Aki ilyen módon irányít egy országot, azt akkor sem kell megtartani, ha diplomáját nem lopta, és még egy közlekedési kihágást sem lehet rábizonyítani. Érvnek épp elég, hogy alkalmatlan a tisztségre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Itthon maradásra ösztönözni a fiatalokat
Külön RMDSZ-főosztály foglalkozik az ifjúság ügyeivel
Ifjúsági programot fogadott el a hét folyamán az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége. A Geréd Imre ifjúsági ügyvezető alelnök által benyújtott tervezet a fiatalok igényeinek felmérését, az ifjúsági szervezetekkel folytatott folyamatos konzultációt célozza meg.
Geréd Imre szerint az RMDSZ döntése az önálló ifjúsági főosztály létrehozásáról azt jelzi: kiemelten akar foglalkozni az elkövetkezőkben a fiatalokkal kapcsolatos kérdésekkel.
DÉZSI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)

Időutazás múltban és jövendőben
Tanulmányúton Székelyföld és Szászföld szomszédos vidékein
A Kántor-tanítóképző Főiskolán hosszú évek óta hagyomány, hogy a zárthelyi oktatás mellett hivatásra felkészítő tanulmányutakat, néprajzi táborokat szervezünk. Egy évvel ezelőtt a Nyárádmente, Sóvidék és Gyergyó történeti, egyházi, természeti értékeivel, iskoláival ismerkedtek diákjaink, vagyis a tömbmagyarság életével; 2014 adventjén a dél-erdélyi szórványmagyarság (Dicsőszentmárton, Balázsfalva, Medgyes, Küküllővár környéke) sorsával, kultúrájával való szembesülést tűztük ki tanulmányúti célul, és gyülekezeti alkalmakon a felkészülést a szolgáló életre.
A nemrég lezárult tavaszi tanulmányutunkon a Székelyföld és Szászföld szomszédos vidékeit jártuk be a két Küküllő és a szőke Nyikó mentén, voltunk Erdőszentgyörgyön, Keresden, Segesváron, Fehéregyházán, Székelykeresztúron, Nagygalambfalván, Bögözön, Székelyudvarhelyen, Szejkefürdőn és Farkaslakán.
A két nap során alig 300 km-es kört írtunk le a térkép szerint, mégis mennyi értékkel találkoztunk a minket érdeklő szűkebb területen, és mennyi élményben volt részünk! Valóságos időutazáson vettünk részt az erdélyi múltban és jövendőben.
Keresden a Bethlen család várkastélyában diákjaink beleélhették magukat a kastély egykori lakóinak, az erdélyi főúri családok életének hétköznapjaiba és ünnepeibe, művészi ízlésébe és kultúrateremtő munkásságába. Segesváron a turistáknak szóló kirakatokon túlmenően bepillantást nyerhettek a középkori szász város életébe, meggyőződhettek a szász közösség erejéről, tehetségéről, remek gótikus építészetéről. Nem véletlen, hogy a hegyre épített város ma a világörökség része. A középkori székelyek módjára "olvashatták" a bögözi templom falaira festett "képregényt": Szent László királyunk harcát a pogány kunok ellen és a bibliai utolsó ítélet jeleneteit. A bögözi templom freskói, akárcsak a közeli székelyderzsi vagy a gelencei, a középkori művészet csúcsát jelentik, legalábbis nekünk, magyaroknak. De nemcsak a freskókhoz értettek őseink, hanem később, a "virágos reneszánsz" idején a templomok mennyezetének díszítéséhez is. Itt van mindjárt a bögözi templom kazettás mennyezete, mint annyi más Erdély-szerte, vagy a meglátogatott erdőszentgyörgyi református templom felújított virágos mennyezete és bútorzatának világos "székelykék" színe. Az egykori gyülekezet hitbeli erejét, hozzáértését dicséri, hogy a templom szószékét a kor legkiválóbb kőfaragó művészével, Sipos Dáviddal készíttette 1760-ban. És a padok alatt, a templom kriptájában nyugszik a 19. század eleji Erdély legszebb főúri asszonyának tartott Rhédey Klaudia grófnő; rövid életének, tragikus halálának története nem hagyja érintetlenül a 21. század emberét sem. Közismert, hogy ő az angol királyi család egyik "ősanyja", Károly brit trónörökös, aki 2008-ban ide látogatott, a szépanyját tisztelheti benne. Klaudia a templommal szomszédos Rhédey-palotában született. Jó volt látni, megtapasztalni, hogy a palotát az elmúlt években felújították, és Erdőszentgyörgy városa kulturális célokra szeretné hasznosítani.
A tanulmányút programjának összeállításakor elég nagy fejtörést jelentett, hogy kit, kiket válasszak kalauzul szellemi nagyjaink közül, akiknek az élete-halála, életműve valamiképpen kapcsolódik a bejárt vidékekhez. Végül úgy döntöttem, hogy négyüket állítsuk középpontba, akik írásaik üzenetével is vegyenek részt a táborunkban: a két Sándor, Balázs és Áron. Mármint Petőfi Sándor és Kányádi Sándor, Orbán Balázs és Tamási Áron, nagy korbeli különbségekben és felekezeti jó egyetértésben. De hát akkor hol marad az erdőszentgyörgyi orgonakészítő ezermester Bodor Péter, a segesvári Andreas Bertram gyógyszerész, aki Apafi Mihály erdélyi fejedelmet is ellátta patikájának készítményeivel, a Segesváron (1892-ben) született báró Apor Vilmos mártír püspök – akit a katolikus egyház boldoggá avatott, és akinek az emléktáblájánál szintén tisztelegtünk –, hogy a felduzzasztott Drakula-kultuszról ne is beszéljünk; a Keresztúron múzeumot alapító Molnár István vagy a Székelyudvarhelyen a református ókollégiumot és a templomot építtető backamadarasi Kiss Gergely rektor úr? Sándorainknál maradva, Petőfit verseivel köszöntöttük Fehéregyháza és Héjjasfalva között, nem messze attól a helytől, ahol utoljára látták őt és nem messze halálának valószínű helyétől, az Ispán kútnál. Maradjon meg ő nekünk itt Erdély földjében akkor is, ha valakik Szibériában keresték, keresik csontjait, és a keresztúri székelyek a timafalvi temetőben visznek virágot "Petőfi legendai sírjára". Nekünk csak az az óhajunk lehet, amit az emlékműnél is elmondtunk, Sándor: "Takarjon bár a szemfödél:/ Dícső neve költő fiadnak,/ Anyám, soká, örökké él." És beálltunk a Kányádi Sándort köszöntő versmondók seregébe, de nem akárhol, hanem Nagygalambfalván, abban az utcában, ahol felnőtt és amelyről azt írta egyik korai versében: "nem is utca, csak fél utca", és valóban ma is csak fél utca, de Kányádi életműve a bizonysága, hogy "Becsületből, akit innen/ tarisznyáltak, azt egykönnyen / nem fogja az élet piszka,/ mert itt még a sár is tiszta." Éppen akkor állt el az eső, megtapasztaltuk: Kányádi Sándor utcájában és életművében még a sár is tiszta. A jó öreg, a szép szakállú Orbán Balázs faluról falura kísért székelyföldi utunkon, mindig hozzá lehetett fordulni tanácsért, eligazításért, a fényképezőgépet sűrűn kattintgató fiatalok az erdélyi fényképezés ősatyját is tisztelhetik benne, csakhogy ő húszkilós csomagban vitte a fotós felszereléseit, most pedig egy ingzsebben elfér a masina. Végrendeletének üzenete legalább annyira fontos, mint a Székelyföld leírása. Azt írja: mivel az Isten nem áldotta meg családdal, az egész magyar népet tekinti családjának és így örökösének. Örökösére hagyta vagyonát, ösztöndíjat alapított a székelykeresztúri unitárius kollégium jeles és szűkölködő diákjainak. És hogyne köszöntöttük volna Tamási Áront farkaslaki sírjánál, aki Ábelként megjárta Amerikát, és egy ottani kisebbségitől, egy négertől hallotta az élet egyik nagy igazságát, amit annyiszor idéznek manapság: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Ez az otthon most itt Farkaslaka, a Nyikó mente falvai, s a dombon túl Udvarhely iskolaváros és a tágabb szülőföld. Szülőföldjét járva Tamási így fejezte be önéletrajzi regényét: "S a káprázatban, az apám és az ősök sírjánál, vajon feltehetem-e a kérdést: – A miénk ez? Nem tehetem fel, mert ez kérdés nélkül a miénk. Miénk a fény, amit lelkünkbe fogadunk: s a föld, amelyen élünk és meghalunk."
Tanulmányutunkon nemcsak a múltat és a jelent, hanem a jövendőnk jeleit is fürkésztük, kérdeztük, kerestük. Mint említettem, jó volt hallani, hogy az erdőszentgyörgyi Rhédey-palota a város tulajdonában kulturális központ szerepét tölti majd be. A keresdi Bethlen-kastély és birtok még nagyobb átalakulás elé néz: a Marosvásárhelyen élő örökösök a visszakapott kastélyt nagylelkű gesztussal 50 évre a dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozták. Itt Böjte Csaba atya és munkatársai felnőttképzési központot szeretnének kialakítani az iskolarendjükben végzett fiatalok számára, Szőts Béla ügyvezető lelkesen beszélt a terveikről. Tóth Tivadar, a segesvári Gaudeamus Ház és Szórványközpont igazgatója a segesvári magyar nyelvű iskoláztatás történetét ismertette diákjainkkal, és a szórványlét mai kihívásaira figyelmeztette az eljövendő pedagógusokat, akárcsak Szávuly Ildikó, aki nevelőnő társával együtt 16, szüleik által elhagyott Maros és Hargita megyei gyermek otthonát vezeti a Szent Ferenc alapítvány iskolarendjében. Diákjainkat mélyen megérintette a gyermekek helyzete, sorsa, hiszen többségük székelyföldiként most találkozott először a szociális és etnikai, kulturális, nyelvi szórványlét jelenségeivel.
A tanulmányút részeként találkozókra is sor került az erdőszentgyörgyi, segesvári, keresztúri és udvarhelyi középiskolák végzős osztályaival; Gál József tagozatvezető ismertette főiskolánk szakmai kínálatát, Dénes Kinga III. éves diák kisfilmje még vonzóbbá tette a főiskolai életet, a kórus pedig az énektudásából adott ízelítőt.
Dr. Barabás László projektvezető
Népújság (Marosvásárhely)

Zöld vetélkedő
Lezajlott a baróti Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete által az V–VIII. osztályos diákok számára szervezett vetélkedő, idén a védett madarak bemutatása volt a téma. A megmérettetést immár ötödik alkalommal írták ki, a hat csapat ezúttal is az augusztus 17–23. között Uzonkafürdőn tartandó ZIKE táborban való ingyenes részvételért méretkezett meg egymással. A Madarászok, a Madárkák, a Madar-ászok, a Gólyavédők, az Állatmentők és a Vadhattyúk végig kitartóan küzdöttek, a Hoffmann Edit muzeológus és Barabás Ildikó biológiatanár összetételű zsűri a Madar-ászoknak ítélte oda az első díjat, így Kovács Barna és Kovács Ákos örvendhetett a vakációs lehetőségnek. A szervezők a zsűritagok mellett László Annamária tanárnőnek is köszönetet mondtak, aki, mint elhangzott, minden évben lelkiismeretesen felkészíti diákjait erre az eseményre.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egy vizsgafilm és környéke
László Barna tavaly végzett a Sapientia EMTE kolozsvári tagozatán, rendező szakon. Diákévei idején több kísérleti és kisjátékfilmet készített, több alkalommal operatőrként is kipróbálta magát. A fiatal rendező most első alkalommal mutatkozik be a székelyudvarhelyi közönségnek. Mivel olyan a családi környezete (édesapja László Csaba koreográfus, a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes vezetője, a Nagyvárad Néptáncegyüttes rendező-koreográfusa) ahol erős a néphagyományokhoz és a néprajzhoz való ragaszkodás, olyan munkákat is készít, amelyek dokumentálnak egy-egy eseményt, illetve egy-egy élő néphagyományt. Nem zárkózik el a szituációs dokumentumfilmektől, illetve az antropológiai “mozitól” sem, amely a maga medrében ábrázolja az életet. Az e hét végén esedékes székelyudvarhelyi bemutatkozás alkalmával, azonban teljesen más oldaláról mutatkozik be: kísérleti és kisjátékfilmjeit láthatjuk.2015. június 21-én, vasárnap este 7 órától a székelyudvarhelyi Stúdió moziban (régi mozi D3 terme) megtekinthetjük László Barna Jég alatt című kisjátékfilmjét, továbbá Köllő Ildikó: Szívdoboz, Leltár pasim jó cselekedeteiről, Kővári Szabolcs: Ciklus, Bács Ildikó: Hinta, Székely Előd: Akasztófa című produkcióját (ezekben a fiatal rendező operatőrként dolgozott) és Takaró című rövidfilmet, amelyet László Barna saját maga írt, forgatott és rendezett. Házigazda, beszélgetőtárs: Dáné Szilárd.
Székelyhon.ro

Nyolcvanéves a komédiás
Alig pár napja alkalmaztak a szentgyörgyi színházhoz, amikor először bekopogott hozzám az irodába. „Csak azért jöttem, hogy megismerjem az új kollégát” – mondta. Közvetlen és barátságos volt, úgy éreztem, bizalmába fogadott…
Később egyre gyakrabban meglátogatott, többnyire azzal a kéréssel, hogy gépeljek le neki egy rövid szöveget, amelyet el szeretne küldeni, felolvasni vagy megjelentetni. A fogalmazásban soha nem igényelte a segítségemet, szövegei mindig pontosak voltak, és szinte gondolkodás nélkül diktálta ezeket. Néha villámgyorsan improvizált hivatalos leveleket, újságcikkeket, laudációt, készülő könyvéhez egy-egy hosszabb-rövidebb bekezdést…
Évente egyszer egy hajléktalan ismerőse nevében írt kérést, akinek ingyenebédet igényelt egy jótékonysági szervezetnél. Egy alkalommal elkísértem a lakásától a színházig, szinte minden sarkon várta egy koldus, ő pedig kivétel nélkül mindegyiknek adott valamit…
Kevésszer láthattam játszani, mégis mindig a társulat aktív tagjának éreztem. Ha a színház történetéről, egykori színészeiről, rendezőiről kérdeztem, rendkívül kimerítő válaszokat adott, melyekből érezhető volt, hogy nemcsak munkahelye, élete volt a szentgyörgyi színház 1958-tól, mióta ide szerződött. Ma is figyelemmel követi a társulat munkáját, ha kollégáiról beszél, jóindulat sugárzik szavaiból…
Amikor a színház egykori alapító tagja, Kudelász Ildikó színésznő éppen nyolcvanadik életévét töltötte, meglátogattam otthoni magányában egy csokor virággal és egy emléklappal, mely fontosabb szerepeit idézte. Örömmel láttam, nem én vagyok Ildikó néni egyetlen látogatója. Ő is ott volt, aki ilyen alkalmakkor soha nem mulasztaná el felvillantani szeretetét, tiszteletét. Ma ő tölti a nyolcvanat… Szeretném, ha az alkalomhoz méltóak lehetnének a gondolataim, de úgy érzem, alulmaradok. Ő az én helyemben biztosan megtalálná a megfelelő hangot, ahogy mindig sikerül neki, megemlékezéseiben, laudációiban, nekrológjaiban, különböző alkalmakkor felszólalásaiban. Talán azért sikerül, mert ő nem szégyell őszinte lenni, úgy szólít meg bennünket, mintha ő lenne a színház élő lelkiismerete. Így szólít meg magánemberként és komédiásként – ahogy magát nevezi –, így szólít meg felnőttet és gyermeket, így fejezi ki együttérzését betegágyon fekvő kollégája iránt…
Egy interjúban, amikor művészi hitvallásáról kérdeztem, így válaszolt: Akkor érezném magam a legjobban, ha céltalanul elindulhatnék a nagyvilágba pár bohóckellékkel a zsebemben, amivel bármikor bemutathatnék egy-két mutatványt, egy almával a másik zsebemben, amelyet bárkivel megoszthatnék, egy szál virággal a kalapomban, és sok-sok verssel, dallal, mesével a lelkemben, melyeket bármikor odaadhatnék bárkinek…
Mi mást tesz nap mint nap Puki bácsi? Nyolcvanadik születésnapján azt kívánjuk neki, hogy még sokáig szórhassa kincseit, és hogy olyan időskora lehessen, amilyent szeretetével ő is teremteni próbált kollégáinak, sorstársainak, barátainak.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kárba ment esztendők
Két évfolyam, a nyolcadik és tizenkettedik osztályt végzettek számára még a neheze, a vizsga és a felvételi hátravan, de nagyjából ötször annyi diák hajította tegnap sutba az iskolatáskát: mától vakáció. A tanévzárás mindig ünnep, akármilyenek a körülmények. Ezekről nemigen esik szó a díjkiosztásokon: volt, ahogy volt, itt vagyunk, tehát győztünk. Sok pedagógus és iskolaigazgató a nyári örömök, a pihenés, a szabadság, az élmények tudatosítására biztatta a türelmetlenül izgő-mozgó gyermek- és kamaszsereget, és nem érződött rajta az a keserűség, amelyet huszonöt éve nyel, aki azóta a pályán van. Ez a nemzedék jól emlékszik saját tanulóéveire, a be nem magolt anyagért kapott tenyeresekre-körmösökre, a kötelező hazafias nevelési órákra és a dagályos semmitmondásokra, a diktátor házaspárt dicsőítő versekre és énekekre.
Ehhez képest ma sokkal jobban állunk. Huszonöt évvel ezelőtti vágyainkat és lehetőségeinket tekintve azonban rosszabbul, mint ahogy valaha is gondoltuk volna. Akkor még tudta mindenki, mi a cél: a politikamentes, gyakorlati tudást nyújtó, nyitott, rugalmas oktatás, amely nem ismerethalmozásra, hanem önálló gondolkodásra nevel, és végre az érdemek, nem pedig mellékes külső szempontok szerint jutalmaz.
A rendszerváltástól kezdve szüntelenül reform alatt áll a romániai oktatásügy, de amit néhány esztendő – a négyéves oktatási ciklus kifutása – alatt megvalósíthatónak hittünk, arra hatszor annyi idő sem volt elég, bár annyi minden változott, hogy lassan irányt is vesztettünk. Nincs már pionírgyűlés, de a korszerűsödés nagyon felületes: van rendes illemhely és digitális tábla, sőt, tankönyv is, de ennek tartalma sok esetben poros és elavult, szélsőségesen elméleti maradt.
Számunkra a legismertebb és legfájóbb példa a román nyelv, amelyet nyolc és tizenkét évi biflázás után is gyarmati szinten beszélnek gyermekeink, a magyarul is hazug román történelem tanítása, s ha ebben még felismerhető az ellenünk irányuló központi irányítás, az egyszerűen érthetetlen, miért nem lehet a fizikát, kémiát, földrajzot érdekessé tenni – noha néhány tanárnak a tanterv ellenére sikerül, ez sajnos kivételnek számít –, és miért nem sikerült még azt sem elérni, hogy a napi mozgást beiktassák az órarendbe, abban a korban, amikor a csontok és az izomzat kialakulása egy életre szól, és számtalan, később sok gondot okozó betegséget megelőz. Egyéb gondok is vannak, a lemorzsolódással, szakképzéssel, (funkcionális) analfabetizmussal, kétes hitelű diplomákkal, és a sor folytatható, de minek, ha már a kisebb feladatok is megoldhatatlanok?
Könnyű magyarázat, hogy nincs következetesség, mert huszonöt év alatt húsz minisztert fogyasztott el az oktatási tárca. De más válaszra van szükségünk, mindannyiunknak, akiket érdekel a jövő.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Terekbe és udvarokba rejtett múlt
Annyi kocsmája van, hogy a mókus kimehet a városból a cégértáblákon ugrálva – állították Székelyudvarhelyről a század elején. Nemcsak erről, hanem az ezekhez kötődő személyekről tudtak meg többet azok, akik részt vettek a Sétapálca-túrán.
Kávéscsészéből felhörpintett konyakkal indult a túra, amelyet dr. Gidó Csaba történész és Péter Ildikó, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány PR-felelőse vezetett. A séta a Kossuth utca 20. szám alatti udvarból indult. A mintegy ötven érdeklődő többsége a helyszínen tudta meg, hogy a túra fizetős, mégsem mondtak le a felfedező sétáról. Nem is bánták meg, hiszen Gidó Csaba anekdotákkal, történetekkel és érdekes szereplőkkel fűszerezte a történelmi adatokat, mindezt pedig Péter Ildikó a korabeli életmódról és divatról mesélve egészítette ki.
A történetmesélés hangsúlyát a 19. századra tette Gibó Csaba, ugyanis mint mondta, ekkor kezdődött el Székelyudvarhely tényleges fejlődése, így a túra alatt számos olyan épület történetét fedte fel, amely az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült, de beszámolójában természetesen a korszak kulturális életét is felelevenítette a történész. A túra kiindulópontja régen is közismert volt, hiszen vendéglő és kaszinó állt a helyén, ahol a város elitje, valamint az értelmiségiek előszeretettel töltötték az estéket. Az udvarról kitérve az egykori Botos utcába vezetett tovább Gidó Csaba és Péter Ildikó, a mai Kossuth Lajos utcából egykoron fiákerek indultak, ugyanitt korzóztak a fiatalok is, szüleik pedig az ablakokból figyelték az utca életét.
A séta következő állomása az egykori alsó piactér volt, a jelenlegi Emlékezés Parkja mellett. Itt derült ki, hogy a városháza eredetileg más helyszínen volt, amely egyben színházi esteknek és táncos mulatságoknak is otthont adott. Az 1880-as évek végére az utóbbiak megszervezését betiltotta az akkori alispán, ugyanis az épület életveszélyesen rossz állapotba került. Ennek ellenére a későbbiekben még számos táncmulatságot szerveztek ott. Egyébként nem volt hiány vendéglőkből és „bodegákból” a városban – árulta el Gidó Csaba –, a század elején úgy tartották számon, hogy annyi kocsma volt Székelyudvarhelyen, hogy ezek cégérein a mókus kimehetett volna a városból.
Továbbhaladva a sétáló társaság megismerhette az egykori Ferenczy Vendéglőt, melynek hírét messze vitte a kiváló bárányflekken és a csigabéles, de remek konyhája mellett híres volt arról is, hogy az Állami Főreáliskola (a mai Eötvös József Szakközépiskola) tanárai előszeretettel töltötték ott lyukasóráikat, és Tomcsa Sándor is gyakori vendége volt a vendéglőnek.
A következő állomás a hajdani alsó piactér kiemelkedő, eklektikus stílusú épülete volt, valamint az előtte található Millenniumi Emlékmű. A két világháború közötti adóztatás elfojtotta a dualizmus alatt elkezdődött látványos fejlődést, emellett a város lakossága is sokat csökkent. A keserű történelmi tények ellenére továbbra is maradtak derűs történetek, amelyeket Gidó Csaba és Péter Ildikó a következő és egyben utolsó állomásnál, a várossal egyidős felső piactéren osztott meg a sétáló társasággal. A mai Márton Áron téren a történész a huszadik század eseményeivel együtt vázolta, hogy miként módosult a tér arculata, a beszélgetéshez pedig a túrán sétáló Várday Zsolt építészmérnök is csatlakozott, beavatva sétálótársait a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épületének titkaiba.
A polgárosodó Székelyudvarhely meglehetősen divatos volt, pesti szabók készítették a ruhákat, és számos irodalmi estre jártak az értelmiségiek – árulta el Péter Ildikó. A század elején a kisváros egyik legismertebb figurája nem is udvarhelyi, hanem a Kolozsváron született Szabó Dezső tanár volt. Noha a fiatal férfi csupán öt évig tanárkodott Udvarhelyen, bohém életvitelével, feltűnő ruházatával rendszeresen felbolygatta a kisváros életét, botrányaival tette emlékezetessé ittlétét. Amellett, hogy rohadt almákkal csalogatta a disznókat a város legtehetősebb családjának háza elé, a „tanár úrfi” híres volt arról is, hogy 16–17 éves lányokat csábított el. Annak ellenére, hogy valódi botrányhős volt, Szabó Dezsőt remek pedagógusként tartották számon, emellett a város irodalmi életét is gazdagította.
Mivel többnyire helybéliek alkották a sétáló társaságot, a múlt emlékeit a személyes emlékek egészítették ki. A séta alatt gyakran nevetett fel egy-egy részvevő a felidézett emlékek kapcsán, s olykor nosztalgiázva elevenítették fel a cukrászdákat és boltokat, amelyek ma már csak a múlt részei. Talán emiatt is több, mint egyszerű túravezetés, ezért is mehetnek haza többel azok is, akik már számtalanszor fordultak meg a város utcáin. Legközelebb csütörtökön, június 25-én lehet túrázni „sétapálcával”, ám ezúttal bringázva fedezhetik fel a város múltját a részvevők. A Márton Áron térről indulva kerekezve vezeti a túrát Gidó Csaba, az útvonal a Jézus-kápolnát és a Szejkét is érinti.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Faluünnep emlékállítással
Az emlékállítás került a szombati falunap középpontjába: Sepsikőröspatakon emléktáblát avattak a település jeles szülöttének, dr. Bedő Albertnek, a magyar erdőtörvények megalkotójának, Kálnokon emlékművet állítottak az 1848–49-es magyar szabadságharc hőseinek és a két világháború áldozatainak. A harmadik rendezvény az első világégés emlékkiállítása volt Mezőtúr magyarországi ikertelepülés ünnepi ajándékaként.
A kőröspataki unitárius parókia homlokfalára elhelyezett emléktáblát a magyar erdészutókor készíttette, avatóünnepségén képviseltette magát az erdélyi magyar erdészdinasztia, valamint Sepsikőröspatak és Kálnok testvértelepülései is. A nagyszámú résztvevőt Kisgyörgy Sándor, a község polgármestere üdvözölte, az ünnep jelentőségéről Andrásiné Ambrus Ildikó, az Országos Erdészeti Egyesület alelnöke és az Ásotthalmi Erdészeti Szakközépiskola igazgató-mérnöke beszélt. Az unitárius dalkör megszólaltatta az erdészhimnuszt, áldást mondott Tordai Ernő unitárius lelkész, majd elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Az ünneplők innen Sepsikálnokra mentek, ahol részt vettek a Hosszú Zoltán Kultúrotthon előtt újonnan állított hősi emlékmű avatóünnepségén. A sepsibükszádi terméskőből épített emlékművön az alig 400 lakosú Kálnok több mint negyven hősének nevét márványtábla őrzi. Imát mondott Tóth Anna helybeli református lelkipásztor, áldást Szabó Adél Júlia unitárius lelkész, elhelyezték a késői emlékezés virágait. Az ünnepség hangulatát emelte a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület huszárfelvonulása és a kálnok–kőröspataki fúvószenekar.
Az emlékezést követő ünnepi műsor a máról szólt. A megnyitón felszólaltak a testvértelepülések – Mezőtúr, Gárdony, Somogygeszti – önkormányzatának képviselői, köszöntötték a 18. életévüket betöltő fiatalokat, a község díszpolgárává avatták a 102. életévét töltő nt. Nemes Dénes egykori kálnoki unitárius lelkészt. Bemutatkozott a helybeli Morzsák és Kőrös gyerekegyüttes, a kőröspataki ifjak Zumba modern táncosai, a gárdonyi Aranypáva-díjas előadók, a helyi nőszövetségek. A gazdag műsort lovastorna és lovas-íjas bemutató zárta.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Most már az élet gyúrja őket
Elballagtak a BBTE végzős környezetmérnökei
Szombaton elbúcsúzott a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának 24 végzős környezetmérnöke. A záróünnepség előtt dr. Bartalis Ildikóval, a szak vezetőjével, illetve dr. Sikó-Barabási Sándor egyetemi adjunktussal beszélgettünk.
– Milyen volt ez az évfolyam? –kérdeztem, mert érdekelt, tapasztalták-e azt a közönyt, érdektelenséget, amit már sokszor hallottam panaszként egyetemi oktatóktól.
– Jó anyag, csak gyúrni kell őket – fogalmazott Sikó, s a továbbiakban részletezte is, mik voltak a fő célok az elmúlt három évben: alapozásként a szókincsük gyarapítása, valamint az életre való felkészítésük, hogy ragadják meg a lehetőségeket, ugorjanak fel az érkező vonatra. – A következő állomáson le lehet szállni, ha nem jó a vonat, de az elszalasztott lehetőségek nem jönnek vissza – tette hozzá.
Az önkénteskedés is egy lehet ezek közül, annál is inkább, mert most már törvény szavatolja a szakmai tapasztalatként (régiségként) való elismerését. Bartalis Ildikó nyomatékosította: ők nyitottak az intézmények, cégek, civil szervezetek felé, nekik is nyitottaknak kell lenniük, bizonyítani, hogy érdeklődők, hasznosak. Ebben az évfolyamban is van példa arra, hogy a diáknak már megvan a munkahelye, mert egyetemi évei alatt szaktanácsokkal segített egy cégnek, s a diplomadolgozatával is modern, megtérülő, környezetkímélő rendszert vázolt fel számára.
Arra vonatkozóan, hogy terepgyakorlataikkal, dolgozataikkal eddigi tudásunk milyen fehér foltjait szüntették meg a diákok, megtudtuk, laboratóriumi mérésekkel pontosan dokumentálták egy-egy helység kútvizeinek minőségét. Bár többször is felajánlották Kovászna Megye Tanácsának, hogy ezt a vizsgálatot kiterjesztenék az egész megyére, eddig nem kaptak támogatást ennek megvalósításához. Nagy szükség lenne azonban egy akkreditált vízminőség-ellenőrző laboratóriumra, hiszen ebből Marosvásárhelyen van a legközelebb. Az egyetem volt diákjai ugyan indítottak egy ilyen jellegű magánvállalkozást, de csupán a nitrát- és nitrittartalmat tudják mérni, ha mikrobiológiai vizsgálatra lenne szükség, a vízmintát Bukarestbe kell küldeni.
Július 15-től már környezettudomány szakra felvételizhetnek az érdeklődők, Sepsiszentgyörgyön 25 hellyel indul magyar nyelvű csoport, ebből 15 államilag támogatott, 10 pedig tandíjköteles (az éves tandíj 2500 lej). A felvételi követelmények között szerepel egy motivációs esszé megírása, amely 30 százalékot ér, a maradék 70 százalékot pedig az érettségijegy-átlag teszi ki.
– El kell jönnie annak az időnek, hogy Románia is betartja az uniós normákat, és az intézményeknek alkalmazni kell majd a környezetvédelmi szempontokat érvényesítő szakembereket, akik a hulladékgazdálkodást, a vízminőséget, az energiafogyasztást felügyelik. Szükség lesz rájuk a hamarosan induló, korszerű lécfalvi hulladéktárolónál is. De mint erre már van példa, a cégek is felismerik idővel, hogy csak nyerhetnek, ha ezekre a szempontokra odafigyelnek. Ha pedig a diákok a pedagógiai modult is elvégzik, az oktatásban is elhelyezkedhetnek. Így tehát nem reménytelen a szak végzettjeinek az elhelyezkedése sem – vázolta a perspektívákat dr. Bartalis Ildikó.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hatósági felügyelet alatt van Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos
Hatósági felügyelet alá helyezte Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda múlt szerdán lemondott polgármesterét június 22-én, hétfőn a Marosvásárhelyi Ítélőtábla, helyt adva az Országos Korrupcióllenes Ügyosztály (DNA) fellebbezésének. A tisztségéből felfüggesztett Szőke Domokos alpolgármester hatósági felügyelet elleni fellebbezését ugyanakkor elutasították, így egyelőre nem térhet vissza a polgármesteri hivatalba.
Két fellebbezést is tárgyalt a Marosvásárhelyi Ítélőtábla hétfőn délelőtt a Csíkszereda lemondott polgármestere és tisztségéből felfüggesztett alpolgármestere ellen indult büntetőeljárás kapcsán. Miután a Hargita Megyei Törvényszék csütörtökön, az előzetes eljárás során alkalmazott kényszerintézkedések felülvizsgálatakor Ráduly Róbert Kálmán szabadlábra helyezéséről döntött, a korrupcióellenes vádhatóság az ő esetében a hatósági felügyelet elrendelése érdekében nyújtott be fellebbezést. Szőke Domokost ugyanakkor hatósági felügyelet alá helyezte az említett törvényszék, így az ő ügyvédje ennek feloldása és védence szabadlábra helyezése érdekében fellebbezett.
A tárgyalás kora délelőtt megtörtént az ítélőtáblánál, de ítélethirdetésre csak később került sor. Mint kiderült, a táblabíróság elutasította Szőke Domokosnak az alapfokú ítélet elleni fellebbezését, így a Hargita Megyei Törvényszék döntése hatályossá vált. Szőke 60 napos időtartamra hatósági felügyelet alá került, hivatali tisztségét nem láthatja el. Az ítélőtábla ugyanakkor elfogadta a DNA fellebbezését a Ráduly szabadlábra helyezésére vonatkozó döntés ellen, és a volt polgármestert is hatósági felügyelet alá helyezte 60 napos időszakra.
Az ítélet ismertetőjéből kiderül, a büntetőjogi perrendtartás 215. cikke 1. és 2. bekezdése értelmében Rádulynak a hatósági felügyelet időszakában idézés esetén meg kell jelennie a törvényszék vagy az előzetes szakaszban eljáró bíró előtt, jeleznie kell, ha megváltoztatja lakóhelyét, és a felügyeleti program alapján vagy a hatósági idézésre rendszeresen meg kell jelenjen a csíkszeredai rendőrségen. Ugyanakkor nem hagyhatja el az ország területét, és nem találkozhat, illetve nem léphet kapcsolatba sem Szőke Domokossal, sem a következő, tanúkként megnevezett személyekkel: Elena Glodeanu, Sorin Nicolae Truţă, Mihály Tünde, Kósa István, Makó Zoltán, Albert Sándor, Meckl Ilona Tünde, Balog Melinda, Koncsag Károly, Antal Attila, Mihály Zita, Salamon Ildikó, Bakos László, Benedek Árpád és Ion Olteanu. A felügyeletről a csíkszeredai rendőrség gondoskodik, ugyanakkor a kötelezettségek megszegése esetén a hatósági felügyelet előzetes letartóztatásra módosulhat.
Eugen Constantin Iordăchescut, a lemondott polgármester ügyvédjét is megkérdeztük. „A mi véleményük változatlanul az, hogy Ráduly Róbert Kálmán nem követte el azokat a cselekedeteket, amelyekkel vádolják, így nem lett volna szükség ilyen előzetes, személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések alkalmazására. De egyelőre a táblabíróság hatásköre erről dönteni” – értékelt. Az ügyvéd kérdésünkre hozzáfűzte, a 60 napos hatósági felügyelet időtartama június 18-tól, a Hargita Megyei Törvényszéknek a házi őrizet feloldásáról rendelkező határozata kihirdetésétől kezdődött.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Emléknappá tennék Sütő András születésnapját
Sütő Andrásra emlékeztek vasárnap szülőfalujában, Pusztakamaráson, ahol az író nevét viselő baráti társaság szervezésében ünnepi istentiszteletet tartottak, amit egy rövid emlékműsor követett a szülői háznál, majd egy temetői séta a szülők síremlékéhez.
Sütő András születésnapjához, a június 21-éhez legközelebb eső vasárnap legyen emlékvasárnap – hangzott el a kezdeményezés Demeter József, a Sütő András Baráti Társaság elnökének részéről, aki a társaság nevében, református lelkipásztori minőségében is javasolni fogja az erdélyi református egyházkerületnél, hogy hozzanak egy határozatot erről.
A javaslat a pusztakamarási református templomban tartott ünnepi megemlékezésen hangzott el, ahol ebből az alkalomból Ferenczy Miklós hirdetett igét, aki több mint negyven évvel ezelőtt, kilenc éven át volt papja a közösségnek. A templomi megemlékezés a marosvásárhelyi Gecse utcai Kistemplom Evangélium kórusának előadásával kezdődött, amit Szathmári Ildikó vezényelt. A Jordán vizén való átkelésről, és a kövekből állított emlékműről beszélt prédikációjában Ferenczy Miklós, a jelképpel a pusztakamarási kövekre utalva, arra az emlékműre, amely az egykori, a tatárok által a 17. században lerombolt templom helyén áll. A lelkipásztor a falu felett ma már romokban álló Kemény-kastély köveire is figyelmeztetett, a szétszórt helyzetre, illetve arra, hogy amíg nem a kövek kiáltanak helyettünk, amíg van, aki összegyűljön az istentiszteletekre a templomban imádkozni, vagy ilyen ünnepi alkalmakkor vendégszeretetet gyakorolni, addig nincs veszve a remény.
Demeter József a műemlék értékű szószékre hívta fel a figyelmet, az azon látható kilenc fára, amelyről nem tudható, hogy építője miért fát és miért éppen kilencet faragott, milyen metaforával ruházta fel e fákat. Nem kövek, hanem fák, de ugyanúgy emléket hordoznak, értékük a műemlék kövekkel egyenértékűek. Majd elmondta, talán egyszer születik egy presbiteri határozat, amely kimondja, hogy a június 21-éhez legközelebbi vasárnap legyen emlékvasárnap, amikor nem csak az elhunytakért imádkozik a közösség, de az elszármazottakért is. Nem csak a nagyjairól emlékezik az itthon maradott gyülekezet, de a becsületes „köveket cipelőkről” is, és nem csak Pusztakamaráson, hanem mindenhol jó lenne ezt bevezetni – mondta a lelkész, hozzátéve, hogy mennyire kötődik e faluhoz, hiszen édesanyja után pusztakamarási. A templomban verset mondott és énekelt Székely Árpád, fia annak a Gyümölcsoltó Gergelynek, aki Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című könyvének egyik szereplője.
Sütő András szülői házánál Ritziu Ilka Krisztina mezőségi dalokat énekelt, majd Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nevében szólt az egybegyűltekhez, elmondva, hogy hamarosan megújul az emlékház, amely az író gyermekkorának volt a helyszíne. Az EMKE az RMDSZ segítségével megvásárolta az örökösöktől a házat, amely akkor épült, amikor Sütő András három éves volt, egy előző, a születésének is helyet adó ház helyén. A tetőzetet, a tornácot sikerült megjavítani, de még sok a tennivaló – mondta Széman Péter. Hozzátette, hogy lelkes támogatóknak köszönhetően végre sikerült előteremteni a pénzösszeget, amelyből az idén felújítják a teljes házat. „Reményeink szerint idén októberben megnyitjuk az emlékházat” – mondta. Azt követi a nyári konyha, a kút, az udvar rendbetétele, illetve az illemhelyek megépítése. A kútról a baráti társaság szeretne gondoskodni, annak megjavításához az anyagi forrást biztosítani – tette hozzá Demeter.
Az esemény résztvevői a szülői ház megtekintését követően a temetőbe vonultak Sütő András szülei sírjához, illetve ahhoz az emlékoszlophoz, amely az egykori templom helyén áll, amit a tatárok romboltak le a 17. század végén.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Idén sem engedik be Marosvásárhely belvárosába a Forgatagot?
Augusztus 25-30. között tartják a 3. Vásárhelyi Forgatagot, számolt be mai sajtótájékoztatóján a szervezők nevében Portik Vilmos, aki elmondta, egyelőre a Maros partján tervezik megszervezni a szabadtéri rendezvényeket, bár több belvárosi helyszínt is megjelöltek a polgármesteri hivatalhoz leadott kérvényükben. „Kiszínezzük a várost”: ezt a szlogent választották a szervezők az idei rendezvénynek, amely az elképzelések szerint még színesebb, még gazdagabbb lesz, mint az előzőek. Augusztus 26-án a Kultúrpalota nagytermében Páll István „Szalonna” és bandája melegít be a jó hangulatra, a további fellépők között pedig jelen lesz Keresztes Ildikó, a Péterfy Bori & Love Band zenekar, a Budapest Bár, a Bagossy Brothers, a Neoton Família, valamint Szabó Előd, akinek az 1849 – Volt egyszer egy szabadságharc című rockoratóriumát Marosvásárhelyen először mutatják be.
Marosvásárhely testvértelepülései közül most Baja lesz a fő meghívott, de a zalaegerszegiek sem fognak hiányozni. A rendezvények sorában lesz Borudvar hazai és magyarországi borokkal, családi rendezvények, városlátogató túrák, amelyeket az idén kibővítenek, tudományos előadások, amelyek témáit az idén gazdagítják, például gazdasági jellegű, vagy a román-magyar együttélést érintő tematikákkal. A Színházi Forgatag programjáról még ezután egyeztetnek Sebestyén Abával. Az idei fesztiválra a Nemzeti Kulturális Alaptól 7 millió forintot, a Bethlen Gábor Alaptól 1,3 milliót kap a Fesztivál. A megyei tanácsnál is pályáztak támogatásra, tavaly 30 ezer lejt kapott a kortárs rendezvény, az idén még nem született döntés, a marosvásárhelyi önkormányzat viszont eddig sem támogatta a Forgatagot és az idén sem számítanak rá. A helyszínnel kapcsolatosan sem történt előrelépés, mert annak ellenére, hogy a szervezők már egy hónapja benyújtották a kérvényüket és több helyszínt is megjelöltek, például a Színház-teret, a Ligetet, a Nyári színházat, Vársétányt, Várudvart, válasz még nem érkezett. Illetve a Forgatag Facebook-oldalára kiposztolt egy Simi Sim nevű felhasználó egy beszkennelt dokumentumot, amely a Valentin Bretfelean aláírását is tartalmazta, azzal, hogy a rendezvény előtt egy hónappal születik döntés.
Antal Erika
maszol.ro

Kétszáz éves a jégverés napi-határkerülés
1815 a kétszeri jégverés miatt emlékezetes, szomorú esztendő volt a székelyderzsiek életében. Idén kétszáz éve, hogy június utolsó szombatját fogadalmi, dologtiltó napként, különleges áhítattal és istentisztelettel ülik meg. A mellette álló vasárnapot kispünkösdként tartják számon. Ma is élő hagyománya a jégverés napi határkerülés – ehhez kapcsolódik immár tizenkét éve a falunapi rendezvénysorozat.
Uzoni Fosztó Pál lelkész 1815-ben jegyzőkönyvbe rögzítette: „Ez az esztendő Dersnek az az emlékezetes szomorú esztendő, melyben a kétszeri jégeső miatt nem aratott búzát, nem szedett törökbúzát, aratott penig csak zöld zabot október végin. Bár ilyen esztendő soha még az ő hajnalára sem virradna. Ennek emlékezetére kívánja az Eccla innep gyanánt szentelni június utolsó szombatját.” Ettől az évtől engesztelési fogadalmat tettek. Az ülőünnepen kezdetben csak a férfiak járták a határt, az asszonyok időközben koszorúkötéssel foglalatoskodtak. A termésért, jégkár ellen ajánlják fel e nap cselekvéseit, szentelményeit és alamizsnáját.
Szombaton 10 órakor a fiatalok lovas-dobos meghívással szólítják ünneplésre a település népét. A déli harangszó után a templom előtti téren megnyitják a falunapot, majd lovas, szekeres határkerülésre indulnak. 15 órakor kezdődik az úrvacsoravétellel egybekötött ünnepi istentisztelet a vártemplomban. Szolgálatvégző Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke. A hálaadás kiemelt mozzanata a Petky János-díjátadó, amelyre ötödik alkalommal kerül sor. Évenként ezen a napon az egyházközség egy-egy megbecsült tagját, illetve egy-egy székelyderzsi kötődésűt, aki sokat tesz a faluért, kiemelten jutalmaznak. Istentisztelet után kürtöskaláccsal kínálják meg a részvevőket, és ünnepélyesen megkoszorúzzák az I. és II. világháború helyi hőseinek emlékművét.
Ezt követően a régi iskolában kerül sor a Székelyderzsi Unitárius Egyházközség és partnerei által a gyermekek számára kezdeményezett Virgonc Tallér-akció első részének zárására. Kiértékelés után a szorgalmas tallérgyűjtők ajándékra válthatják nyereményeiket. Este tíz órakor kezdődik István Ildikó és barátai előadása a Művelődési Házban. Fél tizenkettőtől ugyanott Bojtorján-koncerttel folytatódik a falunapi rendezvénysorozat, majd retró slágerek hangzanak el.
Benépesül Nyírcsere
Vasárnap reggel nyolc órától a Nyírcsere határrészen kezdetét veszi az Udvarhelyszéki Vágta székelyderzsi futamának bemelegítője. Fél tizenkettőkor áhítatot tartanak, utána az Osztováta együttest hallgathatják meg az unitárius templomban. Egy órakor kerül sor az Udvarhelyszéki Vágta székelyderzsi futamának megnyitójára. Negyed kettőtől az Aranygriff Rend középkori harci bemutatót tart ugyanott, a gyermekeknek pedig íjászatot szerveznek. Délután hat órakor hirdetik ki a vágta helyi szakaszának eredményeit.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

A Ponta-kormány végnapjai
Meneküljön, ki merre tud – üzeni Victor Ponta törökországi betegágyáról. A kormányfő másképp fogalmaz, de szavainak már rég nincs hitele, magatartását azonban nem lehet félreérteni. És nem is értették félre: miután az ország vezetését a koalíció kisebbik alakulatára, egy meg nem választott párt elnökére bízta, saját hívei hirtelen támadt tisztánlátással egyre kétségbeesettebben hívják haza rendet teremteni vagy legalább saját szemetét elseperni.
Nem kétséges, Ponta országlásának végnapjait éljük, már a kormányzást sem bánják a szociáldemokraták, csak annak a módját keresik, hogy ép bőrrel és zsebbel hátráljanak ki a három éve politikai játszmákkal megszerzett hatalomból. Lám, az akkor átcsábított, megvásároltnak hitt szövetségesek most őket hagyják cserben, az összeomlás elkerülhetetlennek tűnik, de a szakadék szélén egyensúlyozva még lehet harcolni, reménykedni abban, hogy valami történik, és megússzák a számonkérést. Lehet még mutogatni a rendszer hibáira, a titkosszolgálatokra vagy a csillagok járására, ám előbb-utóbb szembe kell nézni azzal a fájdalmas ténnyel is, hogy mindezt magának is köszönheti a legerősebb romániai párt, amely az 1989-es rendszerváltás utáni huszonötből tizennégy évig volt hatalmon. Ebből az első hat esztendő kulcsfontosságú, hiszen akkor kellett volna lefektetni a jogállam és a valós demokrácia alapjait, a posztkommunistáknak azonban jobban megfelelt a zűrzavaros idők elnyújtása: a végeérhetetlen átmenet (amelyet Ion Iliescu volt államfő eredeti demokráciának nevezett) joghézagait kihasználva, olykor saját játékszabályaikat is kiforgatva építgették vagyonukat és hálójukat, még ha időnként ki is ejtették kezükből a kormánybotot. Késő már azon siránkozni, hogy a törvények kuszák, és értelmezésük bírónként különbözhet, hogy az igazságszolgáltatás nem független, és a titkosszolgálatok átvették az irányítást: huszonöt éve kellett volna erre gondolni, az első, 1990. januári bányászjárás idején. Akkor – és később, még 1999-ben is – őket védték és szolgálták ezek a máig büntetlen gyilkosok, ahogy a törvények és rendeletek tekintélyes része sem az ország, hanem csak egyesek javára született. Lett volna módja és eszköze az SZDP-nek arra, hogy jó irányba fordítsa a szekeret, s bár úgy félnivalójuk is kevesebb lehetne, vezetői most sem a párt megtisztításával és a korszerű baloldal felépítésével foglalkoznak, noha (az ellenzék gyengesége miatt) még mindig lenne esélyük arra, hogy helyükön maradjanak. Leválthatnák és kizárhatnák Victor Pontát, akit nem teljesítménye, hanem rokoni kapcsolatai juttattak az első helyre, de még mindig tőle remélik a megváltást...
Mi pedig abban reménykedhetünk, hogy ezek a zavaros vizek is letisztulnak egyszer, és a következő kormányok tanulnak elődjeik hibáiból.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)