Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gábos-Foarță Ildikó
3265 tétel
2015. június 29.
Beszterce és a szórványiskolák védelméért
Példás összefogásról, segíteni akarásról tettek tanúbizonyságot mindazok a résztvevők, akik a Fehér Holló Médiaklub Egyesület meghívására a májusban létrejött önálló besztercei magyar iskola indulásához, eredményes működtetéséhez adtak ötleteket, jó tanácsot, erőt és biztatást a tanintézmény vezetőségének és pedagógusközösségének.
Június 24-én a besztercei Magyar Házban tartott megbeszélésre a Fehér Holló Médiaklub Egyesület keretében működő Szórványtengely mozgalom nagyenyedi, dévai, medgyesi, lupényi küldöttségei hozták el ötleteiket, megoldási javaslataikat, eredményeiket és gondjaikat, hogy megosszák az új testvérintézménnyel. A megbeszélés végén a résztvevők a Fehér Holló Médiaklub Egyesület javaslatára levélben fordultak Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz azzal a kéréssel, hogy magánemberként legyen tiszteletbeli munkatársa a Szórványtengely mozgalomnak.
A besztercei csoda, amiért tenni kell
Besztercén mondhatni csodának számít, hogy a rendszerváltás óta eltelt 25 év után ősztől önálló intézményként működhet első osztálytól az érettségiig a magyar tannyelvű oktatás a Hunyadi János iskola keretében. Az örömöt részben beárnyékolta a környező szórványtelepüléseken végzett "gyöngy-halászat", amelynek során a székelyföldi iskolákba toboroztak és nyertek meg diákokat az ingyenes ösztöndíj, étkeztetés és utaztatás ígéretével. Távozásuk felboríthatja a fogyó gyermeklétszám miatti kényes egyensúlyt az új besztercei iskolában.
Az elcsábítás kérdéskörét Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület vezetője a kolozsvári televízió munkatársaként göngyölte fel, bejárva a besztercei iskola körzetébe tartozó falvakat, ahol elbeszélgetett az érintettekkel. A tényfeltáró riport során arra a következtetésre jutott, hogy nem a magyar-székely konkurencia miatt kell keseregni, hanem a gyermekek számára kell az új önálló besztercei magyar iskolában olyan feltételeket teremteni, hogy ne kívánkozzanak máshova, kivéve, ha valóban olyan szakma iránt éreznek vonzódást, amelyet lakhelyükhöz közel nem tudnak elsajátítani.
– A víz meg a halak ott vannak előttünk. Halászni kell megtanulni, nem a kukkerek üvegét csiszolgatni – hangsúlyozta a besztercei tanácskozás ötletgazdája.
A besztercei magyar iskola létrejöttéről Antal Attila, az Andrei Muresanu Főgimnázium magyar tagozatért felelős aligazgatója, a helyi tanács képviselője számolt be.
Az ötlet már a rendszerváltást követően felmerült Besztercén, ahol a magyar oktatás szerepét és tekintélyét a jelenlegi főgimnázium 1912- ben épült patinás épülete igazolja (képünkön). Kezdetben leányiskola, majd 1940–44 között a Hunyadi János fiúiskola működött az épületben, amelyből 1989 után a magyar tanárok nem akartak kivonulni, így az önálló iskoláról szőtt elképzelés 2000-ig szunnyadt, majd újra felmerült, de összefogás hiányában ki is hunyt hamar.
– Májusban a városi tanács 21 tagjából 15-en az önálló magyar iskola mellett szavaztunk – mondta Antal Attila történelem szakos tanár. Úgy gondoltuk, hogy a csökkenő diáklétszámot figyelembe véve, önálló intézményként a magyar oktatás hosszabb ideig fenn tud maradni, mint egy közös iskolában. Ezenkívül olyan szakokat tudunk indítani, amelyek megfelelnek diákjaink képességének, s a 2016–17-es tanévtől bevezetnénk a szakoktatást is. A kérdést megvitattuk a helyi érdekvédelmi szervezetben, a tanári kar kezdettől mellénk állt, sikerült meggyőzni a szülőket is, akiknek bemutattuk, hogy mit tudunk megvalósítani, és azt is, amiről álmodunk, de megígérni még nem merjük. Egyelőre az adminisztráció és az V-VIII. osztályok számára biztosít külön épületet az önkormányzat, a többi osztály a főgimnázium épületében marad, majd egy olyan európai pénzekből feljavított épületbe költözhetünk át, ahol az iskolaközpont minden osztálya elfér.
A trójai faló jót is hozott
A szépen alakuló tervezgetést zavarta meg a székelyudvarhelyi szakiskolaközpont képviselőinek jelenléte a megye községeiben, ahol magyar nyelvű oktatás folyik. Ígéretük ellenére nem csak azokat a gyermekeket szólították meg, akik román nyelven készültek szakmát tanulni, hanem bárkinek, aki érdeklődött, megígérték az ingyenes ellátást.
– Bár trójai falónak éreztem őket, rá kellett jönnöm, hogy minden rosszban van valami jó is. A református egyház keretében működik egy 41 férőhelyes bentlakás Besztercén, de arra, hogy ingyenessé tegyük az étkeztetés és ingázás költségeivel együtt, álmodni sem mertünk. Most azonban rá kellett jönnünk, hogy az ingyenességben gondolkodva kell járjuk a falvakat és ajánlatot tegyünk. A megyében hat általános iskolában, Szentmátén, Bethlenben, Magyar- décsén, Árpástón, Vicén, Magyarnemegyén működik magyar tagozat, ahonnan a középiskolai utánpótlás biztosítható, Felőrön és Tekében sajnos megszűnt a magyar nyelvű oktatás.
Sikeres keresztszülőprogram
A tanácskozás során a közelebbi vagy távolabbi szórványközpontokból érkezett iskolaigazgatók, pedagógusok, szervezők megosztották az évek során szerzett tapasztalataikat, azt, hogy milyen módszerekkel sikerült iskolájukat vonzóvá tenni, megnyerni a diákok, szülők bizalmát, az egyházak és a sajtó támogatását.
– Novemberre befejeződik a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium mindhárom épületének a felújítása a regionális operatív program keretében – hangzott el Szőcs Ildikó igazgatónő beszámolójában. Az iskolában közel 700 diák tanul, Aradtól Pusztináig, egész Erdély területéről, és 120 bentlakó van. Vonzerejét a tanítóképző jelenti, szakközépiskolai osztályában turisztikát-közélelmezést oktatnak, szakiskolai szinten pincéreket képeznek.
A bentlakó diákok támogatását pályázati pénzekből és a sikeresen működő keresztszülőprogram révén oldják meg, önkéntesen végezve ezt a munkát. Diákjaik ingázási költségeit is támogatják, holott a tanügyi törvény szerint ezt állami pénzekből kellene fedezni, de az előírás gyakorlati útmutatóját sajnos nem dolgozták ki. A szülőket is sikerült megmozgatni a diákokkal, pedagógusokkal szervezett közös programok révén. Az igazgatónő felajánlotta segítségét mind a pályázatírásban, mind a keresztszülőprogram beindításában az induló besztercei szórványiskolának.
Nem szabad a gyermeket megvásárolni
Egy bentlakó diák havi 270, évi 2545 lejbe kerül – mondta Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Líceum igazgatója, aki szerint Besztercén is ingyenessé kell tenni a bentlakást és az ingázást, amit közadakozásból, alapítványi pénzekből lehet fedezni. Véleménye szerint a teljes ingyenesség nem jó, ezért Déván az államilag biztosított gyermeknevelési támogatás összegét elkérték a szülőktől, mert úgy vették észre, hogy jobban értékelik, amit kapnak, ha ők is hozzájárulnak a gyermekük taníttatásához. Mivel az utazási költségeket egy ideje csak részben fedezi az állam, néhány ingázó diákot elveszítettek, de a költségek 50 százalékos térítésével sikerült őket visszacsalogatni. Bár Hunyad megyében nagy a munkanélküliség, a keresztszülőprogram Déván nem járt sikerrel, mindössze négy esetben találtak olyan keresztszülőket, akik négy éven át vállalták egy-egy gyermek taníttatását. Diákjaik egy része viszont jelentős segítséget kap a Szent Ferenc Alapítványtól.
– Tanulmányi ösztöndíj annak a diáknak jár, aki előmenetele alapján megérdemli. Nem szabad a gyermeket megvásárolni csak azért, mert magyar iskolába jár – hangsúlyozta. A bentlakó, ingázó gyermekeknek az oktatás terén olyan komolyságot, szabad idejükben olyan programokat, tevékenységeket kell biztosítani, ami feledtetni tudja, hogy hátrányos helyzetben vannak. A külföldi testvériskolai kapcsolatok hasznosak, de óvatosan kell felvállalni, mert a nagy távolságok miatt költségessé válhatnak, egyébként lehet partneriskolákat találni Erdélyben is. A saját példájukból kiindulva arra figyelmeztette a beszterceieket, hogy a kezdeti három-négy évben megnyilvánuló lelkesedést követően számítsanak a megtorpanásokra is.
Demográfiai mutatók
Szeben megyében egyre kevesebb a magyar gyermek – figyelmeztetett a demográfiai mutatók fontosságára Orosz Csaba, aki a medgyesi Báthory István Általános Iskolát képviselte a besztercei tanácskozáson. A rendszerváltást követően megalakult iskolának az alapításkor 350 tanulója volt, számuk 2015-re a felére csökkent. Mivel a városban kevés az iskoláskorú gyermek, az egyetlen Szeben megyei önálló magyar iskolába, amelynek épületét 2010-ben újjáépítették, a környező településekről ingáztatnak 30 diákot. Az utazásukat biztosító két kisbusz fenntartása és működtetése óriási erőfeszítést igényel. Ezt az összeget pályázatokból, cégek, magánszemélyek adományából gyűjtik össze, besegít a városi és a megyei helyhatóság, a testvérváros és a testvériskola is. A tanulók egy része vegyes házasságból született, s a magyar iskolának fel kell vennie a versenyt szervezettség és minőség dolgában a német tannyelvű iskolákkal.
A fordított példáról tett említést Benedekfi Dávid, az épülő lupényi szórványközpont ötletgazdája, aki elmondta, hogy a bányavidéken a hajdani párhuzamos osztályok helyett mára már csak összevont osztályok működnek. A vegyes házasságbeli gyermekeket nem adják magyar iskolába, de néha mégis könnyebben meg lehet győzni a szülőket, mint egyes székely családokat, akik a román tagozat mellett döntenek.
A nyárádszeredai származású bányamérnök elmondta, hogy a túlélés megkönnyítését szolgálja a tervezett 1400 négyzetméter alapterületű szórványközpont, ahol egyéb rendezvények mellett táborokat, románnyelv-tanfolyamokat szerveznének a székely gyermekek számára például.
Támogassuk őket!
– Ne egymás ellen hadakozzunk – legyük jobbak, mutassunk példát, népszerűsítsük a tevékenységünket, a sajtó segítségét kérve juttassuk el a híreket minden szórványtelepülésre – hangzott el egymás felé a biztatás. A Magyar Ház termét megtöltő pedagógusok civilként aláírták a helyben megfogalmazott levelet, amelyben megbízták a Fehér Holló Médiaklub Egyesületet, hogy a nagyenyedi, dévai, lupényi, medgyesi és besztercei szórványiskolák túlélési költségvetésének vázlatával együtt adja át a levelet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőségének, hogy elemezzék és továbbítsák az iratokat a magyar Miniszterelnöki Hivatalnak.
– A Szórványtengely mozgalom újszerűen próbál közelíteni a megoldandó feladathoz, olyan közéleti személyiségeket kérve fel adakozásra, akik önszántukból és saját zsebükből szeretnének feláldozni egy keveset az ősztől induló besztercei magyar szórványiskola túlélési költségvetésébe, és ezen túlmenően a szórványoktatási intézményeknek, hogy az újonnan előállt versenyben helyt tudjanak állni, meg tudják mutatni értékeiket. Más szóval: támogassuk őket, hogy labdába tudjanak rúgni! A meccs végét úgysem befolyásolhatjuk – nyilatkozta Szabó Csaba.
– Jó érezni, hogy ennyire felfigyeltek és mellénk álltak – nyilatkozta a tanácskozás végén lelkesedéssel és örömmel a hangjában Antal Attila, aki a megelőlegezett bizalomért cserébe komoly, felelősségteljes munkát ígér.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 6.
"Legalább álmodban jársz-e néha otthon?"
Nagy Székely Ildikó
Székelykáliak találkozója
Gólyalábakon közlekedő gyerekek körvonalai, petróleumlámpák világánál töltött órák tükröződtek vissza, sorsformáló találkozások, tanítások elevenedtek fel szombat délelőtt a székelykáli iskola ünneplőbe öltözött termében. A Maros menti településen tizedik alkalommal megszervezett falutalálkozó az elszármazottak és az ott lakók, illetve egykori és mai oktatók múltidéző együttlétével kezdődött. A beszélgetést irányító Varga Enikő köszöntőjében a 2005-ben indított rendezvény megálmodójára, Ágoston Albertre, mindenki Berci bácsijára emlékezett, akinek szülőfalujához kapcsolódó verseiből és prózai írásaiból egy füzetecskét adtak ki erre az alkalomra. Varga Enikő kérésére a meghívottak közül elsőként a székelykáli származású, távolból hazatérő Dániel Szabó Ilona, a falu egykori tanítónője szólalt meg. "Strázsamester, uram,/ Nem illet ez engem" – idézte a Petőfi-sorokat a könnyeivel küszködő nyugalmazott pedagógus, majd így folytatta: – Van mindenkinek valahol egy kis padja, ahova elvonulhat, hogy elringassa a lelkét.
Ezt követően a szintén székelykáli dr. Marton József pápai prelátus, nagyprépost, egyetemi tanár, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Teológia Karának dékánja vette magához az emlékek fonalát. Dr. Marton végzős diákként éppen 50 évvel ezelőtt búcsúzott az iskolától, amely kiváló tanáraival nagymértékben meghatározta életpályáját, és 40 éve szentelte pappá Márton Áron püspök. Ez alkalomból az ünnep második napján, vasárnap jubileumi szentmisét tartott a káli katolikus templomban.
Faláb és csodacsengő
– A falu arculata megváltozott az évek során. Gyermekként a sáros utcákon falábakon jártunk iskolába... De belülről is változott a falu. Mindjárt nincs hova hazajönnöm, hiszen egyetlen rokon család él még Kálon... A település újjászületését a 25 évvel ezelőtti fordulat idézte elő. Azelőtt sokan elmentek innen, de ma már örömteli visszatérésekről is beszélhetünk – mondta Marton József a szombati együttléten, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy Székelykál nyolcszáz éves múltjának üzenete az, hogy ragaszkodni kell a faluhoz, és tovább kell fejleszteni.
A továbbiakban Dániel Szabó Ilona székelykáli emlékeit megörökítő Vallomás című könyvében lapozgatva egész képsorokat hívott elő az évtizedekkel ezelőtti falu életéből. Beszélt a nagyapja indítványozta virágszedésekről, amelyek mindig hancúrózással végződtek, így az édesanyjának szánt csokorból rendszerint egy szál sem maradt, a gombáról, amelyet a nagyapa egyszer majd megszólaló csodacsengőnek nevezett, így tanítva türelemre, a csodavárás gyönyörűségére az unokát, a kenyérsütés szertartásáról, az ághegyek vélt égi magasságában elfogyasztott mindennapiról és a falábról, amelynek viselése arra intette, hogy fel kell magasodni, a sárral nem szabad vegyülni, leesés után fel kell állni, meg kell tisztulni.
A székelykáli kötődésű Tamás Zsolt a történész szemével láttatta a 13. században már létező települést, amelynek az volt a sajátossága, hogy szabad székely faluból vált jobbágyfaluvá az idők során. A történész röviden összefoglalta a település életében bekövetkezett változásokat, külön kiemelve a kommunizmus, ezen belül a kollektivizálás romboló hatását, majd személyes káli élményeit idézte fel, a gyermekkori nyarakat, amikor megtanult tehenet vezetni és fejni, és amikor még mindenkit ismert a faluban. De szólt a régi búcsúk közösségformáló erejéről is, és hangsúlyozta, a hagyományos értékek tisztelete, a kötődések nélkül a falu megszűnik az lenni, ami volt.
"Itt nem felejtettek el..."
Az egykori pedagógusok közül Suba Klára nyugalmazott tanítónő a Székelykállal való első találkozásra emlékezett:
– 1967-ben kerültem ide, ez volt az első falu, amelyben életemben megfordultam. Az akkori kollégáim azt mondták, érkezett egy kisasszony, aki nem sokáig marad itt. És a kisasszony mégis itt ragadt. Sok mindent megtanultam azokban az években, például megrakni a fűrészporos kályhát. Villany nem volt, petróleumlámpával világítottunk. Az 1989-es fordulat után mehettem volna a városba tanítani, de nem akartam. Itt nem felejtettek el, ott senki sem emlékezett volna rám.
A székesi származású Kali Erzsébet is Székelykálon tanított. A nyugdíjas pedagógus a káli tanintézet jelenébe is bepillantást engedett, elmondta, hogy lassan kiürül az iskola, a szülők ugyanis most már inkább a városban taníttatják a gyermekeket, pedig az összevont falusi osztályoknak is megvan a hasznuk, a fontos ismeretek jobban megmaradnak, ha azokat több éven át hallja a diák.
Kilyén Emma jelenleg is a faluban oktat. 1984-ben került a székelykáli iskolába, ahol családias pedagógusközösség fogadta be, és több olyan diákja van, akinek a szüleit is tanította. Nagyapja, Kilyén Sándor boltos volt a faluban, a kommunizmus idején kitelepítették. Tőle és édesapjától tanulta Kilyén Emma, hogy "az egyetlen vagyon, amit nem vehetnek el tőled, amiből nem rakhatnak ki, az a tudás".
Ősztől megszűnik egy osztály
Hajdú Piroska, a székelykáli iskola igazgatónője a bizonytalan jövőt körvonalazta. Az intézményvezető elmondta, hogy a tanintézet alsó tagozatán működött két összevont osztályból az alacsony létszám miatt ősztől egy marad. Előkészítőtől negyedik osztállyal bezárólag 20 tanulóval indul majd az új iskolai év. A felső tagozatra negyvenegynéhány diák jár, ott egyelőre megmarad a két összevont osztály.
A találkozó végén a falubeliek idézték fel az életüket meghatározó székelykáli történéseket, majd a meghívottaknak szóló ajándék, a kézzel festett pohár, az ünnepi füzetecske és egy szál virág átnyújtása után a tíz évvel ezelőtt állított kopjafához vonultak az egybegyűltek. A koszorúzás előtti percekben Molnár Izabella Ágoston Albert Hazahívogató című versét mondta el: "Nem tudom, hogy néha jut-e még eszedbe a templom s az iskola és a sáros utca/ mely a lábadról a cipőt is lehúzta (...) Legalább álmodban jársz-e néha otthon..."
A székelykáli falutalálkozó jubileumi évfordulója mellett az is alkalmat szolgáltatott a kétnapos ünneplésre, hogy negyedszázaddal ezelőtt született meg a magyarországi Kál-Kompolt településsel ápolt testvérkapcsolat.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 8.
Kétséges a javítás
Ünnepli az ország az érettségi sikerét: évek óta ez a legjobb eredmény Romániában, és hitelességét senki nem vonja kétségbe. Voltak ugyan csalási kísérletek, de leleplezték őket, a Mehedinţi megyei politikus lánya is lebukott, Vaskohszikláson a fél évfolyamot kizárták, talán a tanárokat is eltiltják a katedrától, íme, működik a rendszer, hatékony volt a pár éve bevezetett szigor, a videokamerás felügyelet: a diákok többsége megértette és felkészült, a kevésbé szorgalmasak elhasaltak, ez is rendben van, nem kell mindenkinek diplomája legyen. De ha van, akkor legyen értékes.
Ilyenformán mutat kívülről az oktatási rendszer egyik legfontosabb eseménye. Csakhogy nehéz elhinni a javulást ott, ahol már 25 éve csak kapkodást és fejetlenséget látunk, ahol majdnem évenként cserélődik a miniszter, és a legutóbb tisztségbe lépett tárcavezető az érettségi szesszió közepén rukkolt ki a megyecserés dolgozatjavítás ötletével, amit sorsolásos alapon képzelt el, talán a nyugtalottóból ihletődve. Ez ugyan rögtön az első húzásnál nevetségessé vált, mégis megtartják, ahogy az érettségi kifehérítésére szolgáló keverésről sem mondtak le, csak a sors kezét irányították kissé. És ez máris gyanúok ebben a kies hazában – mert a különbség ugyancsak szembetűnő az egyes vidékek sikere és mások sikertelensége között.
Nagyon furcsa, hogy eddig átlagon felül teljesítő megyék hirtelen kétszer rosszabbul mutatnak, miközben másutt ugrásszerű javulást észleltek. Vajon a 78 százalék fölötti sikerrel büszkélkedő Bákó megyében tényleg kétszer jobbak a tanárok és a diákok, mint az alig 40 százalékot elérő Ilfovban? – kérdezi Ştefan Vlaston tanár (az Adevărul honlapján), és hozzáteszi: ha valóban így van, mit tett a minisztérium az esélyegyenlőség megteremtésére? A hullámzó adatokra egyébként rögtön magyarázatot is kínál: a korábban kiugróan magas átmenési arányokat produkáló, jelenleg utolsó helyen álló Giurgiu megyében 64 tanár, igazgató, tanfelügyelő került bíróság elé érettségi csalások miatt.
Más megyékben is indultak vizsgálatok, de ez az érettségizőket nem vigasztalja. Háromszéki diákok panaszolják, hogy a tételeket meglepően könnyűnek találták, jegyeik ennek ellenére egy-két fokkal rosszabbak a vártnál. Mi lehet az oka, hogy aranydiplomás, négy évig szintízes, rangos versenyeken díjazott, a nehezebb téli próbaérettségin is legmagasabb minősítést elérő mikósok hirtelen egyszerre gyengébben vizsgáztak? Tegyük hozzá azt is, hogy az anyanyelvi szinten megkövetelt román nagyon lehúzza a magyar fiatalok általánosát. Ami sok egyetemen számít...
Persze, aki tudott, az átment, aki nem, az megbukott. De ahhoz, hogy valóban hiteles legyen az érettségi, átláthatóbb és következetesebb vizsgarendszerre van szükség.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 9.
Tizennégy református lelkészt szenteltek fel Székelyudvarhelyen
Tizennégy fiatal lelkészt bocsátottak önálló szolgálati útra szerdán délután a Székelyudvarhelyi Belvárosi Református Templomban, az Erdélyi Református Egyházkerület kihelyezett közgyűlése során. A lélekemelő esemény Udvarhely történetében mérföldkőnek számít, hiszen a helyi egyházi vezetők ismeretei szerint először szenteltek fel itt református lelkipásztorokat.
Nem ismert, hogy Udvarhelyen ezelőtt bármikor tartottak volna református lelkészszentelést – tudtuk meg a székelyudvarhelyi Bethlen-negyedi református egyházközség lelkipásztorától, Bekő István Mártontól. Az ünnepélyes eseményt ugyanis korábban hagyományosan a kolozsvári Farkas utcai református templomban tartották meg, tavaly azonban az esperesi kar már Sepsiszentgyörgyön áldotta meg az önálló szolgálatot kezdő lelkésztestvéreket. Az idei lelkipásztor-szentelést szerdán délután öt órakor tartották a Székelyudvarhelyi Belvárosi Református Templomban, ez nagy megtiszteltetés volt Székelyudvarhely református gyülekezeteinek – fejtette ki ünnepi beszédében Gede Ildikó, a belvárosi református gyülekezet lelki vezetője.
Az eseményen az Erdélyi Református Egyházkerület tizennégy fiatal lelkészét – köztük a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye négy lelkipásztorát, Soós Tímea Zsuzsanna bikafalvi lelkipásztort, Gilyénné Bóné Katalin Mária kőrispataki lelkipásztort, Ferkő Andor székelyudvarhelyi-belvárosi beosztott lelkipásztort és Bíró István csíkszeredai segédlelkészt – bocsátotta szolgálatra Kató Béla püspök az esperesi kar, a kihelyezett közgyűlés közel száz, az egyházkerület minden szegletéből érkezett egyházi és világi küldöttje, illetve az udvarhelyi belvárosi gyülekezet tagjai körében. A jelenlévők zsoltárok és imák révén áldást kértek a most megkezdődő hivatásokra, Kató Béla pedig prédikációjában kitartást kívánt nekik szolgálatukban.
Isten igéjeként a Királyok 2. könyvének 13. részéből a 14–19. verset olvasta – ennek vezérgondolataként kiemelte, a Bibliában az egyik legmegrendítőbb szó: abbahagyni. Rávilágított: tipikus emberi magatartás, hogy elkezdünk valamit, és ha az kezd komollyá vagy nehézzé válni, lemondunk róla.
A prédikáció és zsoltárok éneklése, a felszentelendők eskütétele után következett a lelkészszentelés megható mozzanata: a tizennégy fiatal térdepelve fogadta az esperesi kar tagjainak áldását. A magas rangú lelkészek a fiatalok fejére helyezték kezeiket, és Isten egy kiválasztott igéjét adták nekik útravalóul, hogy életpéldájukkal, szolgálatukkal azt adják tovább, hirdessék hitelesen híveik körében. A szolgálatra bocsátott fiatal lelki vezetők (Bartha Aladár, Bíró István, Dezső László Levente, Dénes Lajos Levente, Ferkő Andor, Gilyén Katalin Mária, Hajdó Tímea Andrea, Hideg István, Kötő Ferenc Barna, Márton Zoltán Barna, Simon-Kató Barna, Soós Tímea Zsuzsanna, Székely Róbert, Téglás Tibor Miklós) köszönetét Ferkő Andor tolmácsolta a tanároknak, nevelőknek. Kifejtette: a mai világnak egyre kevesebb a törvénye, nincs ma már fiú, lány, férfi, asszony, csak az egyén, a szabadosság, de hiszik, hogy az Ószövetség Istenére lehet támaszkodni.
Az Erdélyi Református Egyházkerület értékes könyvekkel, a székelyudvarhelyi református gyülekezetek igényesen kivitelezett térdeplőpárnákkal ajándékozták meg a frissen felszentelt lelkészeket. A párnákba a „Teljesítsétek be az én örömömet” igét hímezték – ennek kapcsán Gede Ildikó helyi református lelkipásztor örömmel végzendő szolgálatot kívánt ifjú lelkésztestvéreinek. Az egyházkerület zászlajának ünnepélyes átadása, valamint a magyar himnusz eléneklése után az egybegyűltek a templom előtti kis térre vonultak, ahol leleplezték és megáldották a lelkészszentelés emlékére állított kopjafát. A közgyűlést délutánra felfüggesztették – az ifjú lelkészek mentoraikkal és hozzátartozóikkal ünnepeltek –, ám csütörtök reggel a városháza Szent István Termében folytatódott.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
2015. július 11.
Elektronikus formában jelent meg a Régi(j)óvilág legújabb száma
A temesvári Szórvány Alapítvány székházában csütörtökön került sor a Régi(j)óvilág honismereti szemle legújabb számának a bemutatójára. A 2006 óta többé-kevésbé rendszeresen megjelenő Régi(j)óvilág most „csak” elektronikus formában jelent meg, elérhető és szabadon letölthető, akár ki is nyomtatható a Szórvány Alapítvány honlapjáról: www.diasporatm.ro.
Dr Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke megköszönte Mészáros Ildikónak, a Régi(j)óvilág főszerkesztőjének az eddig megjelent lapszámok megjelentetése érdekében kifejtett értékes munkáját, majd bemutatta Farkas-Ráduly Melániát, a honismereti szemle új főszerkesztőjét és mindenesét (interjúk szerzője, tördelő egy személyben). Az első digitális Régi(j)óvilág témája: bánsági sajtótörténet. A lapszám szerzői között van Bege Magdolna, Farkas-Ráduly Melánia, Hecser Zoltán, Makkai Zoltán, Puskel Péter, Rácz Éva, Szekernyés János, Vende Ernő. Szó esik benne a temesvári és az aradi magyar sajtó múltjáról és jelenéről, illetve a bánsági német- és szerb sajtó történetről és a Magyar Újságírók Romániai Egyesületéről is. Az Irodalmi Jelent Bege Magdolna, a folyóirat főszerkesztő-helyettese mutatja be a honismereti szemle olvasóinak.
A bemutatón azt is megtudtuk: sokkal több anyag fért az elektronikus Régi(j)óvilág-ba, mint a nyomtatott változatba, így 50 oldalasról 100 oldalasra bővült a kiadvány. Az évente két alkalommal megjelenő regionális honismereti szemle következő lapszámának témája a bánsági magyar nyelvű oktatás története lesz.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 11.
Szép nyári nap volt (és lesz) az operában
Van egy csapat, fiatalok. Dolgoznak becsülettel, elvégre a normát teljesíteniük kell, az sem baj, ha túlteljesítik.
A helyi termelőszövetkezet melléküzemágának vezetője árgus szemekkel követi, hogy minden „pontosan, szépen” történjék az építőtáborban, ahol a nyarat töltik, a hajnali tornától a paradicsomfeldolgozó üzembeli tevékenységükön át egészen lámpaoltásig, sőt lehetőleg még azután is. De ez többnyire mellékes (mintha kicsit a „melléküzemág-vezető” megnevezés is rájátszana a helyzetre), fontosabb, hogy nagyon szeretnek szórakozni ezek a fiatalok, ha alkalmuk adódik, énekelnek, táncolnak önfeledten. Jól érzik magukat. Értik a tréfát, szívesen ugratják egymást. Szerelmesek. Máskor meg komolyak: szembesülnek azzal, hogy az aktuális hatalmi berendezkedés „csápjai” sokfelé elérnek, lehetetlen tőlük szabadulni. A szocialista Magyarországra kitalált történet, amelyet Böhm György és Korcsmáros György kreált az ismert Neoton-slágerek köré – s amely jóval komplexebb annál, mint hogy néhány szóban/sorban „összefoglaljuk” –, mostantól Kolozsváron is megelevenedik, az Apáczai-líceum vegyeskarának előadásában.
A tavalyi Dzsungel könyve után Szabadi Ildikó, az iskola zenetanára ismét álmodott „egy merészet”, a Kolozsvári Magyar Operában csütörtök este tartott bemutatón pedig sokan megbizonyosodhattak: nagyon is volt értelme annak az áldozattal, lelkesedéssel és kitartással teli munkának, amely április közepe óta egyre intenzívebbé vált diákok és oktatóik – rendező: Gombár Annamária, zenei vezető: Szabadi Ildikó, koreográfus: Cristea Diana – (s talán még a szülők) számára is. Persze, amikor gyerekek szerepelnek nagyobb kaliberű előadásokban, hajlamosak vagyunk elsődlegesen a jót meglátni és szóvá tenni, de miért ne tegyük, amikor van mit.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. július 13.
Kézdivásárhely büszkesége (A 23. Incitato Művésztábor zárókiállítása)
Közös kiállítással ért véget tegnap délben a 23. Incitato Művésztábor. A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítási termében nagyszámú érdeklődő, képzőművész és művészetpártoló jelenlétében megtartott ünnepségen az idei tábor huszonhat alkotója közül huszonkettő vett részt.
Az idei tábor témája a lófajták volt, a kiállított munkák zöme helyben, Bálványoson készült. Idén a táborba huszonkét hivatásos művész mellett négy tehetséges középiskolás művészpalántát is meghívtak. Elsőként és házigazdaként Dimény Attila, a múzeum vezetője köszöntötte az alkotókat és a szép számban megjelent tárlatlátogatókat, majd felkérte Vincze László grafikust, a tábor művészeti vezetőjét, hogy mutassa be művészkollégáit. Ezt követően Czegő Zoltán költő méltatta a kiállítást, kiemelve: büszke lehet ez a kisváros, hogy immár 23 éve sorozatosan helyet adhat ennek a hagyományos tárlatnak.
A méltatást követően Nagy-Kopeczky Kálmán színművész Kányádi Sándor Jó két ló szolgája című versével köszöntötte az alkotókat. A tábor szervezőjeként Tóth Ildikó, néhai Tóth Ferenc legidősebb leánya mondott köszönetet a művészeknek és mindazoknak a mecénásoknak, akik évről évre támogatják a tábort, elsősorban a megyei és a helyi önkormányzatnak, valamint Daragus Attila és István András vállalkozó nevét emelte ki, akik a szállást és a képkeretezést biztosítják, a többi támogató felsorolásáról sem feledkezve meg.
A 23. Incitato kiállítás augusztus 30-ig tekinthető meg az Incze László Céhtörténeti Múzeum időszaki kiállítási termében.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 14.
Nem fenyegeti veszély jövőre a magyar osztályokat
Kedden zajlott a nyolcadikosok média szerinti számítógépes elosztása. Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes arról számolt be, elegendő a gyereklétszám ahhoz, hogy az általuk tervezett magyar osztályok elindulhassanak.
Betöltetlen helyek azonban maradtak: Marosludason hat hely a természettudomány osztályban, Dicsőszentmártonban a filológián 13, míg a természettudomány osztályban öt hely. A nyárádszeredai filológia osztályba 27-en iratkoztak és egy, míg a természettudomány osztályban 14 hely maradt betöltetlen. Utóbbi esetében, ha nem iratkoznak elegendően a következő elosztási körökben, az osztály működtetése kerül veszélybe. Segesváron nyolc hely maradt a filológia osztályban és 20-an iratkoztak, aminek a főtanfelügyelő-helyettes kimondottan örül, ugyanis köztudott, hogy a kisvárosban alacsony a gyereklétszám a magyar tagozaton. Ugyanitt a természettudomány osztályban hét hely maradt, a matematikai informatika szakon pedig egy.
A Ion Vlasiu Faipari Szakközépiskolában egy helyet nem foglaltak el, 27-en beiratkoztak, Szászrégenben a Lucian Blaga középiskolában hét hely maradt a kereskedelmi osztályban, 21-en beiratkoztak, olyan körülmények között, hogy tavaly az osztályt az alacsony gyereklétszám miatt nem tudták beindítani.
Illés Ildikó elmondta, a megye többi iskolájában is beindulhatnak az általuk tervezett elméleti osztályok. „Ugyanakkor aggódunk a szakosztályokért, ott még elég sok hely maradt betöltetlen, de ott is úgy gondolom, hogy el fognak indulni” – vélekedett Illés Ildikó, hozzátéve, hogy a keresettebb szakok osztályai már felteltek, de az augusztus eleji pótvizsgákkal reméli, hogy minden helyet betöltenek.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro
2015. július 16.
„Teljesítsétek be az én örömömet” – 14 református lelkészt szenteltek fel Udvarhelyen
Tizennégy fiatal lelkészt bocsátottak önálló szolgálati útra szerdán a székelyudvarhelyi belvárosi református templomban, az Erdélyi Református Egyházkerület kihelyezett közgyűlése keretében.
Az esemény Udvarhely történetében mérföldkőnek számít, hiszen a helyi egyházi vezetők szerint először szenteltek fel itt református lelkipásztorokat.
Dr. Bekő István Márton, a szé­kelyudvarhelyi Bethlen negye­di református egyházközség lelkipásztora elmondta, nem ismert, hogy korábban Székelyudvarhelyen református lelkészszentelést tartottak volna, ugyanis erre hagyományosan a kolozsvári Farkas utcai református templomban került sor.
Tavaly azonban az esperesi kar már Sepsiszentgyörgyön áldotta meg az önálló szolgálatot kezdő lelkészeket. Az idei lelkipásztor-szentelést pedig a székelyudvarhelyi belvárosi református templomban tartották, ami nagy megtiszteltetés a város református gyülekezeteinek – fejtette ki ünnepi beszédében Gede Ildikó, a belvárosi református gyülekezet lelki vezetője.
Abbahagyni: a Biblia legmegrendítőbb szava
Az eseményen az Erdélyi Refor­mátus Egyházkerület tizennégy fiatal lelkészét – köztük a szé­kely­udvarhelyi református egyházmegye négy lelkipásztorát, Soós Tímea Zsuzsanna bikafalvi lelkipásztort, Gilyénné Bóné Katalin Mária kőrispataki lelkipásztort, Ferkő Andor székelyudvarhely-belvárosi beosztott lelkipásztort és Bíró István csíkszeredai segédlelkészt – bocsátotta szolgálatra Kató Béla püspök az esperesi kar, a kihelyezett közgyűlés közel száz, az egyházkerület minden szegletéből érkezett egyházi és világi küldöttje, illetve az udvarhelyi belvárosi gyülekezet tagjai körében. A jelenlévők zsoltárok és imák révén áldást kértek a kezdődő hivatásokra, Kató Béla pedig prédikációjában kitartásra buzdította őket szolgálatukban.
Isten igéjeként a Királyok 2. könyvének 13. részéből a 14–19. verset olvasta fel, ennek vezérgondolataként kiemelte, hogy a Bibliában az egyik legmegrendítőbb szó: abbahagyni. Rávilágított: tipikus emberi magatartás, hogy elkezdünk valamit, és ha az kezd komollyá vagy nehézzé válni, lemondunk róla.
A lelkipásztori szolgálat – családlátogatás, lelki gondozás, ifjúsági munka – során is tapasztalható a fiatalos lendület hanyatlása, pedig a csüggedés megakadályozza Isten akaratának beteljesedését, intette a felszentelendő lelkészeket a püspök. A hosszútávfutókkal példázva hasonlatát azt kívánta a fiataloknak, hogy ha holtpontra jutnak életükben, ne álljanak meg, ne adják fel, hanem tartsanak ki, hiszen akkor biztosan átlendülnek a nehézségeken. Kató Béla ehhez kért Istentől áldást, az embertársaktól támogatást, segítséget, biztatást.
Isten törvényeire támaszkodnak
A prédikáció és zsoltárok éneklése, a felszentelendők eskütétele után következett a lelkészszentelés megható mozzanata: a tizennégy buzgó fiatal térdepelve fogadta az esperesi kar tagjainak áldását. A magas rangú lelkészek a fiatalok fejére helyezték kezeiket, és Isten egy kiválasztott igéjét adták nekik útravalóul, hogy életpéldájukkal, szolgálatukkal adják tovább, hirdessék hitelesen híveik körében.
A szolgálatra kibocsátott fiatal lelki vezetők (Bartha Aladár, Bíró István, Dezső László Levente, Dénes Lajos Levente, Ferkő Andor, Gilyén Katalin Mária, Hajdó Tímea Andrea, Hideg István, Kötő Ferenc Barna, Márton Zoltán Barna, Simon-Kató Barna, Soós Tímea Zsuzsanna, Székely Róbert, Téglás Tibor Miklós) köszönetét Ferkő Andor tolmácsolta a tanároknak, nevelőknek.
Kifejtette: a mai világnak egyre kevesebb a törvénye, nincs ma már fiú, lány, férfi, asszony, csak az egyén, a szabadosság, de hozzátette: hiszik, hogy az Ószövetség Istenére lehet támaszkodni. Az Erdélyi Református Egyházkerület értékes könyvekkel, a szé­kelyudvarhelyi református gyülekezetek igényesen kivitelezett térdeplőpárnákkal ajándékozták meg a frissen felszentelt lelkészeket. A párnákba a „Teljesítsétek be az én örömömet" igét hímezték, Gede Ildikó helyi református lelkipásztor pedig örömmel végzendő szolgálatot kívánt ifjú lelkésztársainak.
Az egyházkerület zászlajának ünnepélyes átadása, valamint a magyar himnusz eléneklése után az egybegyűltek a templom előtti kis térre vonultak, ahol leleplezték és megáldották a lelkészszentelés emlékére állított kopjafát. A közgyűlés csütörtök reggel a városháza Szent István Termében folytatódott.
Bálint Kinga Katalin
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 18.
Román és magyar kisiskolások barátkoztak Székelyszentkirályon
A korábbi év sikerén felbuzdulva idén is megtartották az interetnikus tábort a székelyszentkirályi Szent István Általános Iskolában, ahol a helybéliek ismét a Giurgiu megyei Oinacu település román ajkú diákjait látták vendégül. A rendezvény célja egymás kultúrájának megismerése volt.
A Szentkirályon második alkalommal megrendezett táborban hatvannégy 9–15 éves gyerek vett részt, akiknek többsége a Szent István Általános Iskola tanulója – tudtuk meg Ilyés Ildikó tanárnőtől, a tábor koordinátorától, aki hozzátette, a román és magyar anyanyelvű diákok egyhetes találkozóját a Székelyszentkirályért Szövetség szervezte, kihasználva a kormány interetnikus kapcsolatok terén meghirdetett pályázati lehetőségeit. Mint mondta, a Hargita Megye Tanácsa által is támogatott, kirándulásokat és más programokat is magában foglaló tábort könnyebb volt megszervezni a korábbihoz képest, hiszen már megvoltak a szükséges kapcsolatok, illetve a részt vevő gyerekek is ismerték egymást.
Ilyés Ildikó elmondta, az előző évhez viszonyítva láthatóan többet kommunikálnak egymással a diákok: már nemcsak kézzel-lábbal mutogatnak, hanem román nyelven is megszólalnak a helybéli gyerekek, illetve a vendégek is eltanultak egy-két magyar mondatot, szófordulatot. Hozzátette: a részvevők mindkét kultúra énekeiből megtanultak néhányat. Egy másik pozitív hozadéka a tábornak, hogy idénre már a diákok és szüleik is felvették a kapcsolatot egymással a közösségi médián keresztül – tette hozzá. A két nemzetiség közti kapcsolat megerősödését az is mutatta, hogy az oinacui tanintézmény olyan pólókat ajándékozott a szentkirályiaknak, amelyen a román zászló mellett a magyart is feltüntették.
Ha kicsi korban beleneveljük a gyerekekbe, hogy el kell fogadnunk egymást, akkor talán megszűnnek a két nép közti feszültségek. Ez azonban csak egymás megismerése által lehetséges” – jelentette ki Ilyés Ildikó. „Mindkét fél számára előnyös egy ilyen interetnikus tábor megszervezése: a helyieknek románnyelv-tudásuk fejlődik, az oinacui diákok pedig megismerhetnek egy másik kultúrát, szélesítve ezzel látókörüket.
Összességében a barátságok kialakulása és az ismeretek cserélődése a legfontosabb” – magyarázta Mădălini Oprişan, a Giurgiu megyei iskola igazgatónője. Mint mondta, előítéletek nélkül, nyitott lélekkel érkeztek Székelyföldre, talán ezért is mondható ennyire sikeresnek a tábor. Kollégájához hasonlóan meghatározó tényezőnek tartotta jobb ideológiák mentén nevelni a felnövekvő generációt, hiszen ezáltal mérséklődhet a két nemzet közti idegenkedés.
Székelyhon.ro
2015. július 19.
Véget ért a 23. Bolyai Nyári Akadémia
Képzőművészeti alkotások kiállításával, dalokkal és zenei előadással zárták pénteken a 23. Bolyai Nyári Akadémia részvevői azt a művészeti mesterkurzust, amelynek immár huszonegyedik alkalommal adott otthont a székelyudvarhelyi Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által életre hívott, immár huszonharmadik szakmai képzéssorozat Erdély huszonkét településén zajlik, szakonként más-más helyszínen. A székelyudvarhelyi művészeti iskola társszervezésével lebonyolított művészeti továbbképzőt július 13. és 17. között tartották meg. Ebben az időszakban a hegedű-, zongora- és képzőművészet, ének és általános zenetanítás terén mélyíthette el ismereteit mintegy hatvan részvevő, köztük művésztanárok, tanítók, óvodapedagógusok, illetve az udvarhelyi tanintézet kiemelkedő képességű diákjai.
A napi nyolcórás tevékenység (délelőtt szakmai képzés, délután próba, illetve alkotó foglalkozás szerepelt a programban) látható-hallható eredményét pénteken délután mutatták be az érdeklődőknek, két helyszínen. Délután öttől a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola Kossuth Lajos utcai épületének pincegalériájában nyílt képzőművészeti tárlat az elmúlt napokban készült munkákból – a kurzus részvevőinek többek közt oktatójuk, Erőss István grafikusművész is megköszönte a részvételt, méltatva a munkákat is.
Egy órával később a ferences templomban az ének- és zenekurzusok részvevői (gyerekek, felnőttek egyaránt) nyújtottak magas szintű zenei élményt a közönségnek: énekeltek kórusban és egyénileg, de hangszeres produkciókkal is megörvendeztették a hallgatóságot. Bodurian János, a házigazda tanintézet igazgatója és Burus-Siklódi Botond, a főszervező RMPSZ elnöke is kifejtette, örömükre szolgál a több mint két évtizede tartó együttműködés – a részvevőknek továbbra is sok sikert kívántak. Burus elmondta, mind az alkotásokon, mind az előadásokon látszik, hogy magas szintű képzésben részesülnek. Volt kitől jót tanulni: az idei képzés további oktatói Béres Melinda hegedűművész, Kirkósa Júlia operaénekes, Sőrés Ildikó zongoraművész, valamint Halkovics Ágnes karnagy voltak.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
2015. július 20.
Londonig tartó gyalogútra indult Bartha Ernő erdélyi képzőművész
Kísérőkkel indult el szombaton délután magyarfenesi birtokáról a Londonig tartó gyalogos zarándoklatára Bartha Ernő erdélyi képzőművész.
Amint a hátizsákjára rögzített zászlók felirataival is jelezte, a művészetért, a szabadságért és az igazságért indul útnak. A száznaposra tervezett gyalogos zarándoklat célja, hogy rendezze azoknak a nagy méretű szénaszobrainak a sorsát, amelyek a londoni olimpiai játékokkal egy időben tartott kulturális olimpiára kerültek 2012-ben a brit fővárosba.
A Román Kulturális Intézet által meghirdetett pályázat nyerteseként három szénából készült térplasztikáját vihette el Londonba. Az Időspirál című munkáját – melyet az egyik fő művének tekint – a londoni Pleasure Gardenben állította fel, de a park 2012-ben kiesett az olimpiai érdekeltség szférájából, és bezárt. Az alkotás egyáltalán nem került közszemlére. A Felhőkarcoló és a Madár című alkotását a Victoria parkban a tó vizén állították ki. E művek a mai napig is ott állnak, de ezeket sem mutatták be, nem tüntették fel az alkotó nevét, a munkák címét.
Bartha Ernő békalábakkal jelent meg az indulás előtti sajtóbeszélgetésen. Tréfásan jegyezte meg: a La Manche csatornára is gondolnia kellett. Az MTI kérdésére elmondta, 10-12 kilogrammos hátizsákot visz magával, melybe a legszükségesebb dolgait tette. Megjegyezte, mintegy 2025 kilométeres gyalogos útvonalon haladva tíz ország érintésével jut el a brit fővárosba. Hozzátette, nem kívánta túlszervezni az utat. Az indulás napján a 19 kilométerre levő Magyarkapusig kívánt eljutni, de azt sem tudta, hogy este elő kell-e vennie a sátrat a hátizsákból, vagy lesz hol megszállnia. Elmondta, hogy indulásáig tíz éjszakára ajánlottak fel szállást számára olyan településeken, amelyek az útjába esnek. Megjegyezte, útravalóul hamuban sült pogácsát csomagolt.
Bartha Ernővel gyalogol Londonig Bács Ildikó vizuális művész, filmrendező is, útjukról kisfilm készül. A magyarfenesi induláskor még ketten csatlakoztak hozzájuk, akik a túra első szakaszán kísérik el őket. Bartha Ernő elmondta, hogy útjuk során a lehetőségekhez mérten blogot vezetnek, melyen filmezett anyagokban számolnak be élményeikről, hiszen magát a zarándoklatot is egyfajta művészi kifejezőeszköznek tekintik.
A szobrászművész korábban az MTI-nek elmondta, vállalhatónak tartja, hogy a mulandó világban az alkotásai is mulandók legyenek. Szénaszobrai – ha nem mozdítják el arról a helyről, ahová felállította azokat – mintegy tíz évig képesek dacolni az időjárással. Bartha Ernő szénaszobraiból Budapesten is láthatott néhányat a közönség a 2008-as tavaszi fesztivál ideje alatt a Millenáris Parkban.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 20.
Előválogatót tartanak a Virtuózok Csíkszeredában
Székelyföldi turnéra készülnek augusztus elején a Virtuózok, a világ első, Magyarországon lezajlott komolyzenei tehetségkutató műsorának fiataljai. A jótékony célú koncertsorozat bevételét a Dévai Szent Ferenc Alapítvány pártfogoltjainak ajánlják fel. A Virtuózok stábja a koncertkörút során előválogatást is tart, lehetőséget adva az erdélyi tehetséges fiataloknak, hogy a tehetségkutató műsor második szériájában ők is bemutatkozhassanak.
A Virtuózok népszerűsége bizonyítja, hogy van igény a minőségi zenére, ugyanakkor lehetőséget biztosít a gyermekek számára a kibontakozásra, megerősíti őket abban, hogy érdemes kitartóan gyakorolni – fogalmazott Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a Virtuózok turnéját, valamint az előválogatást beharangozó sajtótájékoztatón.
A háromállomásos turné ötletgazdája, a Csíkszeredában nevelkedett Molnár Levente világhírű operaénekes, aki minden erejével azon volt, hogy a tehetségkutató műsor példaértékű és tehetségei kis zenészeit szülőföldjére is elhozza.
Előválogatás Csíkszeredában
Július 30-ig hosszabbították meg a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskolában megrendezendő 2016-os Virtuózok komolyzenei tehetségkutató előválogatóját. Az augusztus 5-én tíz órától sorra kerülő meghallgatásra eddig több mint húsz gyermek jelentkezett Erdélyből. A sajtótájékoztatón elhangzott, az előválogatást rögzítik és a későbbiekben műsorra tűzi a közszolgálati televízió. Molnár Levente szerint ez egy hatalmas lehetőség, amit ki kell használni. „Gyakoroljanak, jelentkezzenek" – biztatta a világhírű operaénekes a kis zenészeket. Jelentkezési lap és további információ a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában igényelhető.
„Amikor tehetségekre gondolok, elsősorban székelyföldi, erdélyi magyar tehetségekre gondolok, arra, hogy figyelni kellene rájuk, egy picit segíteni kellene nekik. Kellenek az ilyen lehetőségek, szükség van arra, hogy akár egy versenyen, akár egy ösztöndíjon keresztül a gyerekeket ösztönözzük. Úgy néz ki az egyik álmom megvalósult. Ritkaság az a csiszolatlan gyémántmennyiség, amely Székelyföldön, Erdélyben van. A pályára állítással van egy pici probléma, ezért minden tőlem telhető eszközt szeretnék megragadni a tehetséges gyermekek ösztönzésére” – fogalmazott Molnár Levente. Ugyanakkor kiemelte, számára példakép Böjte Csaba ferences szerzetes, és ezért is döntöttek úgy, hogy a fellépések bevételét az általa létrehozott Szent Ferenc Alapítványnak ajánlják fel. „Nagyon fontos lenne, hogy ezek a fellépő gyerekek példát mutassanak az itthoniaknak. Köszönöm, hogy a Virtuózok fiataljai eljönnek és csodát fognak tenni. Böjte atya hangszereket akar vásárolni a begyűlt pénzből azok számára, akik zenét akarnak tanulni. Úgy érzem egy szent missziót töltünk be” – fűzte hozzá.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke szerint fontos megismerni és megismertetni szerte a világban az erdélyi magyar, ezen belül a székelyföldi értékeket. „Ha arra gondolok, hogy sok székelyföldi, erdélyi magyar gyerek lehetőséget kap arra, hogy itthon és külföldön megismerjék, a mi nagyköveteink legyenek szerte a világban, akkor elmondhatjuk, hogy fontos dolgot értünk el” – fogalmazott. Merjenek a gyermekek nagyot álmodni, erről szól ez a turné – jegyzete meg Hegedüs Csilla. „Szeretnék, hogy ez ne csak egy egyedi esemény legyen, jó lenne hagyományt teremteni és ezáltal Székelyföldnek, Erdélynek egy olyan oldalát mutathatjuk meg, amely bebizonyítja, hogy mindig Európához tartoztunk, egy olyan kultúrnemzet voltunk, akire fel kell nézni”.
A csíkszeredai sajtótájékoztatón jelen volt Boros Misi zongorista, a tehetségkutató 6-13 éves korcsoportjának győztese, aki maga is arra biztatta a gyermekeket vegyenek részt a csíkszeredai meghallgatáson. „Anyai ágról csíkszentmiklósi vagyok, ezért nagy öröm számomra, hogy itt játszhatok. Én nagyon köszönöm ezt a versenyt, nagy öröm volt, hogy részt vehettem rajta” – mondta a kis zongorista, aki maga is fellép a turné során.
Virtuózok Erdélyben
A jótékony célú koncertsorozat első állomása augusztus 6-án Székelyudvarhely, a koncert a Digital 3 Stúdióteremben lesz. Másnap, 7-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében, 8-án Csíkszeredában a Szakszervezetek Művelődési Házában lépnek fel a Virtuózok fiatal tehetségei. Mindhárom helyszínen a koncert este hét órakor kezdődik. Fellép: Boros Misi, Kéringer Dávid, Kiss Zoltán, Csaba Zsuzsanna, Szűts Apor és Váradi Gyuszi. Közreműködik a Csíki Filharmonikus Zenekar. Vezényel: Héja Domonkos.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro
2015. július 21.
Tinédzser lett a gyerekből
A 17. jobbágytelki népzene- és néptánctábor
Akkor, amikor egyre inkább elborít a globalizált világ kulturális Bábelje, jó tudni, hogy vannak még olyan lelkes emberek, akik a magyar népzene és néptánc gyökereibe kapaszkodnak, és évente legalább egyszer egy kis szigetet hoznak létre erről Erdély szívében.
A marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány azért jött létre, immár közel két évtizede, hogy a diktatúra béklyóiból kiszabadulva erősítse magyar népi identitásunkat, kultúránkat, amely nem tűnt el ugyan, de a hatalom ördögi politikája miatt csak mutatóban, takaréklángon "üzemelt". Néhány fiatal 1989-et megelőzően táncházakban, dacolva a tiltásokkal, kóstolt bele abba, hogy mit jelent máshova tartozni, mint amit akkor kijelöltek nekünk. Aztán jött a kapunyitás. A ki- és beözönlő áramlatok közepette verődött össze az a társaság, amely immár nyíltan – városiként – szervezhetett táncházat, és beindult a jobbágytelki tánctábor. Soha jobb helyen. Ott, ahol a néhai Balla Anti bácsi felvállalta, hogy a kommunista diktatúrával dacolva megőrzi a néptáncba, dalba zárt örökséget. Tizenhét év alatt könyvnyi élmény gyűlt össze a táborból, ahol – valahogy úgy, ahogy hajdanában – a tánc, a dal mezsgyéjén szerelmek szövődtek, életsorsok fordultak meg, emberek jöttek, mentek határon innen, de még az Óperencián is túl, és hűsöltek abból a forrásból, amelyet évente egyszer feltöltöttek a szervezők.
Puskás Attilával, az alapítvány alelnökével megállapítottuk, hogy nem az a nehéz, amikor valaki kitalál egy rendezvényt és először megszervezi, hanem az, amikor azt hosszú távon fenn kell tartani, emberi és anyagi erővel, az ellenvélemények és kritikák áradatával szemben, a segítő szándékúak elgyengülő hátszelével. S hogyan lehet mindezt tenni – a Jobbágytelkén szervezett marosszéki népzene- és néptánctábor esetében – tizenhét évig? Válasza egyszerű: szívből. "Olyan ez, mint a gyerek: szép vagy csúnya, buta vagy okos – nem számít, a tiéd, és ezért ragaszkodsz hozzá" – mondja a táborszervezők egyike. És mindig kell valami apró újdonság, amiért egy kicsit más az egész.
Az előző években a népi kultúrához kötődő tudományos előadások, vetítések voltak, az idén egy kicsit a környék történelmi múltjába tekintettek be a táborlakók. Eljött Novák Ferenc Tata, A magyar tánc évszázadai címmel tartott érdekes előadást, amit a Rendhagyó történelemórán is bemutatott. Dr. Kálmán Attila történész a Teleki család történetét ismertette. Az előadáson jelen voltak a gernyeszegi kastély tulajdonosai, Teleki Kálmán és nővére, Teleki Erzsébet, Kádár Elemér a "botos táncok" múltjába tekintett be az őskortól szinte napjainkig, ismertetve a hajdútáncok szimbolikáját. Az RTV magyar adásának köszönhetően pedig alkalom volt arra is, hogy az 1970-es években Jobbágytelkén készült riportfilmből visszaköszönjön Balla Anti bácsi vagy dr. Sólyom Péter, a megye elismert mezőgazdásza, állattenyésztője.
A helyi, jobbágytelki táncok mellett a táborlakók az idén is mezőkölpényi, zselyki, gernyeszegi táncokkal ismerkedhettek meg, amelyeket a haladóknak Fazakas János és Emese, László Csaba, László Zsolt és László Ildikó, az "ínyenceknek" Kádár Elemér és Molnár Rozália, a gyerekeknek Balázs Bécsi Csaba és Fekete Orsolya oktattak. A zenét is "igazi" prímások húzták reggeltől napestig: a marospéterlaki Szapora banda tagjai, Csiszár Aladár, Lunka Albert, Ötvös János, de besegítettek a Maros Művészegyüttes zenészei és az Öves együttes tagjai is, s fellépett az Üver és a Magos zenekar is. A zeneoktatás sem maradt el, ennek a szakirányítója Sinkó Ádám, szintén a péterlaki zenekar tagja volt. A gyönyörű szép népdalokat Kásler Magdától lehetett megtanulni, aki immár több esztendeje jelen van oktatóként a táborban. A gyerekekkel mindennap játszóházban foglalkoztak, és volt kézműves-tevékenység is, ezt Szakács Mikes Júlia vezette. A fiúk a hagyományos magyar íjazást is kipróbálták, ezt a foglalkozást a Reflex Íjászklub tagja (Szakács Mikes István György) vezette.
Az idén is fotókiállítás egészítette ki a kínálatot, ezúttal Fekete Kristóf (Chris Black) Amerikában élő fotós – aki immár több esztendeje rendszeresen visszatérő vendége a tánctábornak – az előző esztendők krónikáját mutatta be a nosztalgiázók örömére. Most is hagyományőrző tánccsoportok mutatták be műsoraikat a kultúrház színpadán, amelynek deszkái néha óceánjáró hajó padlójaként vették át a ritmust. Mert sajnos azt is tapasztaljuk, hogy az idegenforgalmi vonzerővel is bíró rendezvény nem igazán mozgatja meg a helyi hatóságokat. A fő helyszín, a kultúrotthon évek óta egyre rosszabb állapotban van. Pedig 2016-ban nagykorú lesz a rendezvény. Megérdemelne a helyi önkormányzattól egy szép születésnapi ajándékot – mondják a főszervezők.
Mielőtt elbúcsúznék a szervezőktől, a jövő évi programokról is szót ejtenek. Bár ez még nem jubileumi, hiszen van még a kerek, 20. rendezvényig, valami különlegeset szeretnének a főszervezők. Akik, bár városi srácok, a "civil életben" sem állnak távol a népi kultúrától. Az egyesület elnöke Ferencz Zsolt, aki bőrdíszművesként alkalmazza az évezredes motívumokat, Czerán Csaba pedig az Öves együttes vezetőjeként a moldvai csángó zenét tolmácsolja együttesbeli társaival. Ígérik – ameddig tudják, tovább "nevelik" a közös gyereket: a marosszéki népzene- és néptánctábort.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 22.
Vándorszínház-vizitben Végváron
A legnagyobb kánikulai forróságban, második szórványturnéjára készül a Bánsági Vándorszínház, amely idén Végváron, a régi iskolában állította fel főhadiszállását. Aszalos Géza rendező irányításával gőzerővel zajlanak a próbák, lassan összeállnak a díszletek is Petőfi Sándor A helység kalapácsacímű komikus eposzának vándorszínház-előadásához. A „nemzetközi” társulat ezúttal dunaszerdahelyi, szegedi, marosvásárhelyi, kolozsvári és temesvári színészekből és színész-növendékekből állt össze, ketten közülük immár másodszor tagjai a csapatnak.
Az elmúlt hét végén vándorszínház-vizitben jártunk Végváron: a délutáni forróságban a régi iskolaépület hűvös folyosóján sziesztázott a csapat, szöveget tanultak, pihentek a fiatalok. „Egy hét után ma megvolt az első összpróbánk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Aszalos Géza temesvári színművész, az előadás rendezője. – Egy hét alatt sikerült felállítani a darabot, a holnap megérkezik, ami még hiányzik a díszletből, és hétfőtől teljes gőzzel neki tudunk állni a próbáknak. Azt mondom, hogy nagyon jól állunk, nagyon jó a hangulat, ezt még a 40 C-fokos kánikula sem tudja elrontani!”
A vándorszínház kilenctagú társulata: Hodu Péter és Pignitzky Gellért (Szeged), Mihály Csongor és Mihály Péter (Marosvásárhely), Lanstyák Ildikó (Dunaszerdahely), Vincze Tímea (Kolozsvár), Aljoscha Cobeţ, Orbán Enikő és Aszalos Géza (Temesvár). „Visszaeső” vándorszínészek Mihály Csongor és Lanstyák Ildikó, ők sokat segítettek az „újaknak” beilleszkedni a házirendbe. Negyedik tanyaszínházi, vándorszínházi évadját tapossa Aszalos Géza, aki immár kétszer volt a vajdasági Tanyaszínház társulatának a tagja és kezdeményezője a bánsági Vándorszínháznak, a több mint harminc éve működő Tanyaszínház „kistestvérének”, amelynek második alkalommal tagja és rendezője is a temesvári színművész. Majdnem megfeledkeztünk a társulat tizedik tagjáról: ő Morzsa kutya, Vincze Tímea házi kedvence, aki elkísérte gazdáját, így saját kutyája is van a társulatnak.
Hogyan zajlik a vándorszínészek élete Végváron? „Igyekszünk úgy időzíteni a próbákat, hogy senki ne kerüljön napszúrással kórházba – nyilatkozta lapunknak Aszalos Géza. – Délelőtt a korai órákban, este meg későn próbálunk. A műhelymunka része az esti próba után Mihály bátyánk kocsmája, szemben az iskolával”. Láthattunk egy rövid részletet az előadásból is, amelynek fő cselekménye szintén a kocsmában zajlik, a díszletek mozgatható, különböző funkciók betöltésére alkalmas részét pedig a (sajnos üres) söröshordók jelentik. A kocsma már Petőfi idejében is fontos szerepet töltött be a falu társadalmi életében.
Hogyan „ízlik” Petőfi régies szövege a fiataloknak? „Petőfi szövege sokszor nem az, ami a szánkra jönne, van, amikor a fiatalok egy kicsit harcolnak a költő által megírt szöveggel – mondja a rendező –, szerencsére napközben elég sok idő marad szövegtanulásra, a szerepükkel foglalkozni a színészeknek. Van, aki nagyon jól áll a szöveggel és van, aki később tanul, mi próbálunk úgy dolgozni hogy kiegyensúlyozott legyen a munka”.
A vándorszínészek egyöntetűen azt mondják: nagy élmény számukra a csapatmunka, egy hét alatt jól összerázódtak, nagyon jól érzik magukat Végváron! Minden körülmény adott ahhoz, hogy egy kiváló előadás szülessen: a helybéliek nagyon jól fogadták a társulatot, segítőkészek, Csáki Károly polgármester és Păştean Erika iskolaigazgató mindennel ellátták a színészeket, amire szükségük volt. Augusztus elsején este 9 órától lesz A helység kalapácsa című vidám előadás bemutatója a végvári piactéren. Utána kéthetes Temes és Arad megyei szórványturnéra indul a társulat, amelynek során 13 településen mutatják be a darabot. A Bánsági Vándorszínház program a Temes megyei RMDSZ és a Bánsági Közösségért Egyesület szervezésében, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatásával valósul meg.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 25.
Késő?
Gyakorlatilag életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a 90 éves Alexandru Vişinescu volt börtönparancsnokot a kommunizmus első éveiben elkövetett kegyetlen kínzásokért. A legalább 12 ember haláláért közvetlenül felelős pribék idős korára is harcias maradt, csúnya szavakkal és gesztusokkal támadt az újságírókra, akik háborgatni merték igen jól megfizetett nyugalmában.
Még reménykedhet, hiszen az ítélet nem végleges, és már hatvan év fölötti korban harmadolható, illetve – könyvek írásával – tovább is csökkenthető a kirótt szabadságvesztés, de ez most mellékes: a lényeg az, hogy huszonöt évvel a rendszer bukása után született egy ilyen ítélet Romániában, az első, amely a diktatúra egyik gyilkosát egykori kegyetlenségéért bünteti. Nem gondoltuk 1989 decemberében, hogy ilyen sokat kell várni rá, hogy a legtöbben meg sem érik ezt a kései igazságszolgáltatást. Sokan meg is kérdőjelezik az eljárás értelmét, hiszen az elveszett éveket, a kényszerű szenvedéseket nem adja vissza és nem semmisíti meg, ha egy mérges öreg rács mögé kerül: őt nem fogják megverni, éheztetni, megalázni, mert ma sokkal jobbak a körülmények, és az sem biztos, hogy a megítélt kárpótlást megkapják a 75 éve mindenükből kisemmizett politikai foglyok, illetve örököseik. Mégis értékelni kell, mert az ítélet annak a jele, hogy valami csakugyan történt, nem csupán széplelkű gondolkodók és konok civil szervezetek igénye a romániai társadalom megtisztítása, szilárd erkölcsi alapokra való helyezése, hanem már állami intézmények szintjén is érezhető ez irányú elmozdulás. Bármilyen késő és bármennyire kis elégtétel – hiszen Vişinescu csak egy a sok ezer bűnös közül –, fontos lépés ez, még a korrupciós pereknél is lényegesebb. Azokban csak kisebb-nagyobb pénzlenyúlásokról, hivatali visszaélésekről van szó, a kommunizmus le nem tárgyalt pereiben az emberiség és az emberi jogok elleni súlyos vétségekről. És ahhoz, hogy Románia a valódi demokrácia és jogállamiság felé haladjon, szüksége van a múltjával való egyenes szembenézésre, ködösítésre és hazudozásra ugyanis nem lehet építeni. Illetve lehet, de az ilyen kártyavárak még a meséket sem bírják el. Láthatjuk, hogyan omlik össze lassan a posztkommunista hatalom is, pedig mindent átmentettek, amit akartak. A világos, etikus elvek szerinti cselekvés nyilván nem volt köztük, de ez most vissza is üt. Persze nem kell illúziókat táplálnunk: az ellenállás továbbra is erősebb a számonkérésnél, és valószínűleg lesznek, akik megússzák. Egy ítélet nem jelenti a kommunizmussal való leszámolást, a visszaszolgáltatásokkal, rehabilitációkkal, jóvátételekkel, még a hiteles történelemtanítással is jócskán adósak nekünk.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 28.
Térségi és városnapok egyidőben
Sok apró, de érdekes programponttal bővül az egyidőben zajló hétvégi Nyárádszeredai Városnapok és a Nyárádmenti Napok szórakoztató ajánlata.
Az eddigi megszokott programpontok – mint kézműves vásár, néptánc, koncertek, szépségverseny és tűzijáték – mellett újabbakat is találhat magának az érdeklődő. Augusztus 1-jén délben a lovak és a lovassportok kedvelőit Nyárádszereda Marosvásárhely felőli kijáratánál található Butyurka-tanyára várják, ahol lovas bemutatóra kerül sor. Az érdeklődők a nemrég lovasíjász-rekordot döntött Pászka Lehel produkcióinak örülhetnek, de szombaton reggel bevonulnak a településre a 15. Mátyás huszárezred havadi lovasai is, akik ugyancsak ezen a helyen pihennek meg.
Egész napos új programot szervez a fiataloknak a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet ugyancsak szombaton. Az Ifjúsági Udvar nevű rendezvény színhelye az önkormányzat megújult udvara lesz. Tóth Sádor polgármester szerint a fiatalok képesek megszervezni a maguk mást stílusú programjait, és ezek kiegészítik a városnapi rendezvényeket. Így 11 órától kiértékelik Az én varázskertem című rajzpályázatra beérkezett legjobb munkákat, s ezúttal az alkotók újabb munkákat is készíthetnek, amelyet helyi tárlaton is bemutatnak majd a szervezők. 12 órától zumba-partin lehet zenére mozogni a közismert Bogival, 15 és 16 órától Bencze Ildikóval beszélgethetnek el az érdeklődők a tanulás új módszereiről és a kommunikációról, a meggyőzés erejéről, míg 17 órától Kraft Hunor nőgyógyásszal. 18 órától lazább programra hívják azokat, akik nevetni is szeretnek, ugyanis a klasszikus stand-up komédia képviselőit, Kun Zsoltot és a nyolcadik erdélyi humorfesztivál győztesét, György Botondot is meghívták a szervezők. A jó zenehangulatról az Elgé lokál fog gondoskodni, majd a főtéri esti koncertek és szépségverseny után a szórakozni vágyók visszatérhetnek a önkormányzat udvarára, ahol éjféltől szabadtéri buli lesz, a hangulatról a Pikowatt zenelovasa gondoskodik.
De aki nem szeretne bulizni, és aludni sem tud, azt a futballpályára várják, ahol éjszakai focitornát szerveznek megvilágított füves pályákon. A szervezők tizenhat csapat részvételére számítanak a Nyárád, Maros és Kis-Küküllő térségéből, akik négy csoportban küzdenek meg, mindenikből kettő jut tovább a döntő körökbe. Amúgy fociból nem lesz hiány a hétvégén, és nem csak éjszaka: szombaton 17 órától a futballpályán Székelyföld válogatottját és az egykori ASA öregfiú csapatát látja vendégül Nyárádszereda, míg vasárnap délután a műfüves pályán a papok, polgármesterek és vállalkozók csapatai rúgják majd a bőrt.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2015. július 29.
Bukásra áll az oktatási rendszer
Ellehetetleníti az oktatást a minisztérium újabb leépítésekre vonatkozó rendelete, állítják a tanfelügyelőségek, a tanintézetek vezetői, akik szerint már így is minimumon működnek az oktatási intézmények.
Király András oktatási államtitkár a Krónikának elmondta, hogy az RMDSZ öszszeállított egy jelentést, és a szabadságolások után tárgyalnak majd Sorin Cîmpeanu miniszterrel, megpróbálva enyhíteni a megszorítások mértékét. „Az oktatási minisztérium keze is kötött, európai uniós normákra hivatkozva ezt a keretet irányozta elő a pénzügyminisztérium, a közpénzből élők számát folyamatosan csökkenteni próbálják” – tette hozzá a szakpolitikus. Elmondta, hogy az év elején két ízben is egyeztettek a főtanfelügyelőkkel, a tanfelügyelőségek főkönyvelőivel, majd közölték a sarokszámokat, például városon 14,5-nél kevesebb diákra nem számolhatnak pedagógusállást, 56 gyerek után jár nem didaktikai személyzet, például könyvtáros vagy könyvelő, és 120 diák után lehet takarítót alkalmazni.
A sarokszámok alapján a tanfelügyelőségek az elmúlt hetekben megkapták az átiratot, hogy hány állást kell megszüntetni, és szeptembertől már ez alapján kapják a csökkentett finanszírozást. „A megyék többsége nem fér bele ebbe az új költségvetésbe, Kovászna, Hargita, de több déli megye is különösen nehéz helyzetben van” – ecsetelte Király András. Hangsúlyozta, már rég racionalizálni kellett volna az oktatási hálózatot, ám ez sem egyszerű, mert sok iskolához történelmi múltja, a hagyományai miatt ragaszkodik az adott közösség, miközben a fenntarthatósága veszélybe került. „Amit lehet, azt meg kell menteni, de az összevonások is személyzetcsökkenést eredményeznek” – mondta az államtitkár. Hozzátette, bár a tanügyi törvény előírja, hogy az oktatási hálózat kialakításánál figyelembe kell venni a földrajzi, nyelvi elszigeteltséget, a finanszírozási képlet ezzel nem számol. Az államtitkár rámutatott: mivel az oktatás közügy, az önkormányzatoknak is ki kellene venniük a részüket az iskolák fenntartásából, de minden településen más a helyzet, így más-más megoldásra van szükség. Az azonban biztos, hogy az egymásra mutogatás nem segít, szögezte le Király András.
Nem vált be a fordított elv
Kovászna megyében a minisztérium által előirányzott létszámcsökkenést már az elmúlt tanévre sem sikerült teljesíteni, csak az elvárt karcsúsítás 60–70 százalékát tudták megvalósítani, mondta el lapunknak Kiss Imre. A Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint megkapták a további leépítésekre vonatkozó átiratot, és több elemzést is végeztek, de újabb leépítéssel már nem tudnának dolgozni. „Szeptemberig újra számba veszszük, hogy hány gyerek iratkozik be az óvodákba, hány ötödik vagy kilencedik osztály nem alakul, és valószínű, hogy így néhány állás megszűnik, de semmiképpen nem annyi, amennyit a minisztérium »ránk sózott«” – mondta a főtanfelügyelő. Hangsúlyozta, egyelőre nem közöl számokat, mert nem akar pánikot kelteni, és különben is abban bízik, hogy ezek szeptemberig megváltoznak, hiszen folyamatosan egyeztetnek a minisztériummal és a helyi önkormányzatokkal az ügyben.
Emlékeztetett, hogy amennyire lehetett, már az elmúlt években átszabták a rendszert, a tanügyi törvény pedig előírja, hogy az oktatást minden településen biztosítani kell. Falvakon már nem tudnak további leépítést eszközölni, hiszen jelenleg is negyed- és félállásban dolgozik a nem didaktikai személyzet. Ha pedig az elvárt létszámcsökkentést kizárólag városon hajtanák végre, kénytelenek lennének felére csökkenteni az itteni alkalmazottak számát, mutatott rá.
Kiss Imre a fejkvótarendszert okolta a kialakult helyzetért, rámutatva: a diáklétszám alapján nem lehet finanszírozni a rendszert, az osztályok száma szerint kellene kiszámolni a finanszírozást. „Egy osztályt akkor is ki kell takarítani, ha nem 28, hanem csak 12 gyerek tanul benne. Hiába kötik gyereklétszámhoz a takarítói állásokat” – mutatott rá a probléma lényegére a főtanfelügyelő. Úgy vélte, nem lehet minőségi oktatást szavatolni, ha a finanszírozás fordított elv alapján működik, vagyis előbb a keret adott, és abba be kell férni, nem pedig a feladat nagyságához mérik az összeget.
Bajban a napközik és a bentlakásos iskolák
Hargita megyében a szaktárca rendelete értelmében 161 állást kell szeptember elsejéig megszüntetni, és mivel a kisegítő személyzet száma magasabb az országos átlagnál, ezen a területen várható a csökkentés. Görbe Péter főtanfelügyelő elmondta, az elmúlt időszakban lezajlott elemzések és egyeztetések után a napokban elkezdték értesíteni a tanintézeteket, hogy szeptembertől melyik óvoda, iskola hány állással rendelkezhet, hány oktatói állás lehet, és mekkora lehet az oktatói és a nem oktatói tevékenységű kisegítő személyzet létszáma. Hozzáfűzte, a kereten belül a tanintézetek maguk döntenek, hogy melyik állásról tudnak lemondani. Az oktatói állásokhoz szeptemberig nem kell hozzányúlni, mondta a főtanfelügyelő. Nem zárta ki viszont annak a lehetőségét, hogy ha például egyes kilencedik osztályok nem telnek meg, tanévkezdés után az oktatói szférában is lesz leépítés. Görbe Péter szerint tervezik, hogy az önkormányzatokat is értesítik a kialakult helyzetről, hogy segíthessenek az óvodáknak, iskoláknak, hisz ezek inkább tartoznak az önkormányzathoz, a helyi közösséghez, mint a tanfelügyelőséghez, vélte.
A főtanfelügyelő szerint egyébként az oktatási rendszerben vannak olyan beosztások, amelyek esetében a munka nagysága nem igazolja az állások számát. Ugyanakkor van lehetőség egyes tevékenységek kiszervezésére is, például egy napközi esetében alig néhány banival kerülne többe kintről rendelni az ételt, mint amennyiből a saját konyha állítja elő, hozta fel példaként. Valóban nagy gondot a napközikben, egyes, bentlakással rendelkező szakközépiskolákban és néhány, több épülettel rendelkező iskolában okozna a leépítés, mutatott rá a főtanfelügyelő, aki szerint ezen tanintézetek számára megpróbálnak enyhítést kérni a tárcától.
Hargita megyében 93,5 diákra jut egy oktatói kisegítő személyzeti állás, az országos átlag pedig 125,1 diák. A nem oktatói kisegítő személyzet esetében 43,11 diákra jut egy állás, míg az országos átlag 59,1, sorolta a számokat a főtanfelügyelő, melyek azt mutatják, hogy a székelyföldi megyében összességében több állás van az oktatási rendszerben, mint máshol az országban. „Az elrendelt csökkentéssel sem érnénk el az országos átlagot, de közelebb kerülnénk hozzá” – tette hozzá Görbe Péter, aki szerint ahhoz, hogy szeptember elsejétől működhessen a bérezési rendszer, végre kell hajtaniuk a leépítést.
Sok kicsi sokra megy
Maros megyében jóval kisebb az „érvágás”, Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes szerint a 2015– 2016-os tanévre 8616 állást hagyott jóvá számukra a minisztérium, 79-cel kevesebbet, mint tavaly. „Csökkent a gyereklétszám, és csökkent a jóváhagyott állások száma is” – mutatott rá, hozzátéve, hogy mindenkit megpróbálnak megmenteni, áthelyezni.
Horváth Gabriella, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Maros megyei elnöke rámutatott: a színvonalas, minőségi oktatáshoz pénz szükségeltetik, és a hiány kezelésére nem a tantestület és a kisegítő személyzet csökkentése a megoldás. „Ez a 79 állás az egész megyére nézve nem óriási szám, ha viszont arra gondolunk, hogy minden évben van egy ilyen csökkentés, akkor az néhány éven belül jelentőssé nő, és sok helyen megérzik majd a tanintézetekben” – fogalmazott az oktatási szakember.
Bihar megyében nagyjából 300 munkahelyet kell beszüntetni tanévkezdésig, tájékoztatta lapunkat Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, aki szerint mindenhol százalékarányosan kell csökkenteni az állások számát. „Kisegítő személyzet terén már amúgy is rosszul áll Bihar megye, onnan nehéz lesz csökkenteni” – figyelmeztetett a szakember. Elmondta: mindenik iskola megkapta a felszólítást, hogy mennyivel kell csökkentenie a munkahelyek számát, a megoldásról nekik kell dönteni. „Van akinek ez sikerül, van akinek nem” – mondta Kéry.
Bíró Blanka, Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 29.
Tovább csökken a tanügyi állások száma Maros megyében
A tanügyben dolgozók (pedagógusok és kisegítő személyzet egyaránt) minden évben ki vannak téve a létszámcsökkenés okozta stressznek. Maros megyében a 2015–2016-os tanévre összesen 8616 állást hagytak jóvá, ez a szám tavaly 8695 volt. Az idei leépítés alapvetően nem nevezhető drámainak, de a szakemberek szerint a létszámcsökkentés az évek során összeadódik, és éreztetni fogja hatását.
A tanfelügyelőség vezetői azt állítják: megtesznek minden tőlük telhetőt, de úgy tűnik, szélmalomharcot vívnak. A végeredmény: osztályokat kell megszüntetni vagy összevonni, miközben a pedagógusok egyre terheltebbek lesznek.
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes elmondta: az állások számát a gyerekek létszámának függvényében állapítják meg, és ahhoz, hogy a tanügyben dolgozók megkaphassák teljes fizetésüket, ehhez a megadott kerethez kell igazodniuk. A tanügyminisztérium a 2015–2016-os tanévben a megyének 8616 állást hagyott jóvá, tavaly ennél 79-cel többet, a 2013–2014-es tanévben pedig 442 állással volt több, mint az idén szeptemberben kezdődő tanévben.
„Csökkent a gyereklétszám és csökkent a jóváhagyott állások száma is” – mutatott rá Illés Ildikó. Hozzátette: mindenkit próbálnak megmenteni, próbálnak áthelyezni. Viszont pontos képet csak szeptember elején alkothatnak, mert még lesznek versenyvizsgák, a meghatározatlan időre szóló állások elosztása is most zajlik, osztályokat vonnak össze, és majd utána leltároznak, viszont az tény: mindenképpen bele kell férniük a megadott keretbe.
A főtanfelügyelő-helyettes elmondta: azt próbálják kisakkozni, hogy senkit ne kelljen elbocsátani, különösen odafigyelve azokra a pedagógusokra, akik meghatározatlan időre szóló állást töltenek be („titulárisok”), közben pedig a helyettesítő tanári posztokat próbálják csökkenteni.
Horváth Gabriella, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Maros megyei elnöke kifejtette: a színvonalas, minőségi oktatáshoz pénz szükségeltetik, és a hiány kezelésére nem a tantestület és a kisegítő személyzet csökkentése a megoldás. „Azt mondom, ez a 79 megszüntetett állás az egész megyére nézve nem egy óriási szám, ha viszont arra gondolunk, hogy minden évben van egy ilyen csökkentés, akkor az néhány éven belül jelentőssé nő, és sok helyen megérzik majd a tanintézetekben” – fogalmazott a szakmai tantestület megyei vezetője. Kérdésünkre, hogy az intézkedés a magyar vagy a román nyelven folyó oktatást befolyásolja-e leginkább, elmondta, nem nemzetiségfüggő dologról van szó, mert ott szűnnek meg állások, ahol csökken a gyereklétszám.
A nagyernyei Apafi Mihály Általános Iskola igazgatója, Hajdó Piroska elmondta: a létszámcsökkentés őket is érinti. A községközpontban tavaly két előkészítő osztály indult, harminc tanulóval, viszont az idén ezeket összevonták, és csak egy első osztály indul. Az Ernyéhez tartozó Székelykálban is elkeserítő a helyzet: a 2014–2015-ös tanévben két párhuzamos osztály működött, 24 tanulóval. Szeptembertől azonban már csak húsz gyerek marad, és egy pedagógus fogja oktatni az előkészítősöket és elemistákat. Ernyében nem kell tanerőt elbocsátani, mert egy tanító nyugdíjba megy, viszont az ősszel induló harmadik osztályban a jelek szerint több mint harminc gyerek lesz, és az igazgató azt reméli, hogy ősszel kapnak még egy tanítót. A székelykáli összevonás sem érinti egyelőre egyik pedagógust sem, mert egyikük óvodában szeretne továbbtanítani. „Nagyon stresszelő ez a helyzet, sosem lehet tudni, hogy ki marad állás nélkül” – foglalta össze az évek óta tartó helyzetet az igazgató.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro
2015. július 30.
Élményekkel telve, hitben növekedve (Egyházmegyei jutalomtábor Angyaloson) (Református hírnök)
„Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé választott az Úr, meghallja az Úr, ha hozzá kiáltok!” (Zsolt. 4,4)
Az angyalosi református közösségi ház adott otthont idén annak a jutalomtábornak, amelyet a Sepsi Református Egyházmegye és a református vallástanárok pedagógiai köre szervezett olyan diákok számára, akik a nemrég véget ért tanévben kiemelkedő eredményeket értek el a bibliaismereti vetélkedők egyházmegyei és egyházkerületi szakaszain. Ebben élen jártak a Mikes Kelemen Líceum, a Székely Mikó Kollégium, a Váradi József Általános Iskola és a sepsibodoki Henter Károly Általános Iskola diákjai.
A tábor megszervezését három évvel ezelőtt Roth Levente egyházmegyei katekétikai előadó kezdeményezte, mivel úgy gondolta, hogy lehetőséget kell adni a tantárgyversenyeken díjazott gyermekeknek, hogy alkalmuk legyen együtt kirándulni, játszani, barátkozni egymással, de ugyanakkor imádkozni és énekelni is. Ahhoz, hogy a táborban megforduló diákok jól érezzék magukat, gondos előkészítő munkára volt szükség, hiszen színvonalas gyermekprogramokat kellett szerveznünk 11–12 éves tanulók számára.
Reggeli tornával indult minden nap, amelyet áhítat követett, majd a játék vette át a főszerepet. A játékos vetélkedők győzteseit apró ajándékokkal jutalmaztuk. A tábor résztvevői megismerkedhettek a népi bútorfestés technikájával, a minták, motívumok világával, és néhány órán belül máris változatos kézművesmunkák készültek el. Nagy élményt jelentett a filmvetítés, az élő zenei előadás és énektanulás, a csocsóbajnokság, illetve a különböző eszközök felhasználásával szervezett élménypedagógiai játékok. Maradandó emlék lett, hogy Váncsa Jenő vállalkozó jóvoltából lovas kocsin járhatták be Angyalos utcáit és a falu környékét. A tábor istentisztelettel zárult, amelyen igét hirdetett Müller Loránd Bálint fotosmartonosi lelkipásztor, aki igehirdetésében szemléletes módon bátorította, biztatta és lelkesítette a résztvevőket. A záró istentiszteletre egyébként meghívást kaptak a szülők, nagyszülők, az osztályfőnökök, iskolaigazgatók, a tanulók gyülekezeteinek lelkipásztorai, hogy ezáltal is ünnepélyesebbé tegyük ezt az alkalmat és együtt örüljünk gyermekeinkkel. A díjak kiosztását, a lelkészek áldását, a közös imádságot és éneklést követően szeretetvendégség tette teljessé az együttlétet és annak örömét.
Gyakran hallunk olyan véleményeket, hogy lassan eltűnnek a minták, az úgynevezett Z generáció tagjai, akik 1996 után születtek, már nem úgy tekintenek a felnőttekre, mint akik példaképek lehetnek számukra, mert már nem vonzó az általuk közvetített értékrend. Szervezőként azonban azt tapasztaltam, hogy ez nem minden esetben igaz. Ifjaink, akik virtuális barátságokat kötnek és egy online világban élnek, erősen kötődnek a valóságos élményekhez is. Személyiségüknek ezt az oldalát közelítve meg, igyekeztünk igényeiket felmérni és azokhoz igazodni. Bízunk abban, hogy ez a néhány nap hozzásegítette őket ahhoz, hogy közelebb kerüljenek Isten csodálatos vezetéséhez és a keresztyén értékekhez. Ebben a tekintetben visszaigazolásnak számítanak azok a búcsúzás előtt írt rövid élménybeszámolók, amelyekben a legtöbbször előforduló fogalmak a következők voltak: játék, barátok, ének, imádság, hit, öröm, hála, élmény és emlék. Ezek mind találkoznak pedagógiai célkitűzéseinkkel. Ennek nyomán elmondhatjuk, hogy mindannyian élményekkel telve, lélekben gazdagodva térhettünk haza, és már most türelmetlenül várjuk a folytatást. Köszönettel tartozunk mindazoknak a lelkipásztoroknak és vallástanároknak, akik a jutalomtábor megszervezésében önzetlen segítőink voltak, akik szabadidejüket áldozták a gyermekek foglalkoztatása és szórakoztatása érdekében. Továbbá köszönjük Handra Levente mérnök adományát, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Bon Sweet Bon támogatását, amellyel hozzájárultak a tábor lebonyolításához.
Isten áldása kísérjen bennünket.
Bocz Ildikó Rita
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 30.
Holnap rajtol a Nyárádmenti Napok
Július 31 – augusztus 2. között tartalmas és változatos program várja a Nyárádszeredába látogatókat. A hagyományos Nyárádmenti Napok rendezvénysorozat már pénteken kezdetét veszi, amikor délben felavatják a helyi idősotthon kibővített épületét, majd 18 órától a nyárádszeredai városi könyvtár megnyitójára kerül sor. Augusztus 1- jén, szombaton délelőtt 10 órától a Bocskai téren nyílik a hagyományos termékek vására, ugyanitt a gyerekeknek kézművesműhely lesz. 12 órától a Szereda Vásárhely felőli kijáratánál lévő Butyurka- tanyán lovas bemutatóra kerül sor, a lovasíjász-rekordot döntött Pászka Lehel látványos mutatványokkal örvendezteti meg a közönséget. A délutáni autós, motoros parádét és a barátságos futballmeccset követően este a koncerteké lesz a főszerep, 19 órától Kalapács&Rudán és az Akusztika szórakoztatja a magyar heavy metal kedvelőit. 22 órakor Baricz Gergő lép színpadra, illetve elkezdődik a nagy népszerűségnek örvendő Bekecsalja szépe szépségverseny. Vasárnap 12 órától a szeredai gátnál off-road versenyt tartanak, 15 órától gyerekelőadások és futballmérkőzések zajlanak. 17 órától Buta Árpád és Boros Emese operettslágereket ad elő, 18 órától pedig a Bekecs Néptáncegyüttes előadását tekinthetik meg az érdeklődők. Ezt követi 20 órától a Vecker, 21.30-tól az Ördögök koncertje. 22 órától kezdődik az Atilla Fiai társulat és a Bekecs Néptáncegyüttes közös műsora, magyar rocklegendákat adnak elő. Éjfélkor tűzijáték zárja a Nyárádmenti Napokat.
Ifjúsági udvar
A Nyárádmenti Napok keretében első alkalommal lesznek fiataloknak szóló külön programok, augusztus 1- jén, szombaton a helyi polgármesteri hivatal udvarán. Kezdeményező a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet. 11 órától Az én varázskertem című rajzpályázat munkáinak kiértékelésére kerül sor, ezt követően pedig fergeteges zumbapartit tartanak. 15 órától Bencze Ildikó a tanulási módszerekről, valamint a kommunikációról tart előadást, majd 17 órától dr. Kraft Hunor nőgyógyásszal várják beszélgetésre az érdeklődőket. 18 órától a humoré a főszerep, György Botond és Kun Zsolt humoristák stand-up comedyval szórakoztatják a fiatalokat, éjféltől szabadtéri bulival zárul a program.
(menyhárt)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 30.
Ipó László-emlékkiállítás nyílt a Művészeti Múzeumban
Robusztus egyénisége, lángoló szelleme, csupaszív lelke most is itt van köztünk, önarcképeiről felénk sugárzik határozottságával, magabiztosságával, tisztaságával. Az embert kereste, és megmutatta belső lényünket, népét, szülőföldjét, mindazt, ami körülvette – hangsúlyozta Ferenczy Miklós református lelkipásztor kedden délután a Művészeti Múzeumban, Ipó László emlékkiállításának megnyitóján.
Az 1911 és 1991 között élt festő, muzsikus és költő vallomását idézte továbbá a méltató: „számomra nem adatott más gazdagság, csak az isteni szikrából fakadt tehetségé – és ti, a négy gyermekem – ez minden vagyonom”.
A tárlat, amely a Gy. Szabó Béla Galériában 1998-ban szervezett kiállítás után ismét a kolozsváriak elé tárja a székelykeresztúri alkotó munkásságát, az unoka, Ipó Ildikó és az Ipó László Alapítvány kolozsvári fiókja kezdeményezésére jött létre. Bevezetőjében Alexandra Sârbu muzeológus kifejtette: a család tulajdonában lévő festmények mellett a székelykeresztúri Molnár István Múzeumból, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetből, barátoktól, ismerősöktől származó képeket vehetnek szemügyre a betérők.
F. Zs.
Ipó László (Felsőboldogfalva, 1911. március 4. – Székelykeresztúr, 1991. március 22.)
Szabadság (Kolozsvár)
2015. július 31.
Táborozó – Tizenharmadszor szerveztek alkotótábort Kalotaszentkirályon
A kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskolában szevezett XIII. Gyarmathy Zsigáné Alkotótábor keretében a fiatalok öt kézműves foglalkozás világába nyerhettek betekintést az oktatók irányításával július 20.–24. között.
A faragást Pálfi Csaba, Both-Máté János, Both-Máté Dénes és Gábora András (az iskola volt diákjai), a gyöngyözést Böndi Katalin, Kolcsár Ildikó tanítónők és Máté Éva-Enikő (volt diák), a vagdalásos varrást Vincze-Jancsi Tímea tanítónő, az írás utáni varrást Laczi Júlianna-Zsófia tanítónő, a fonalgrafikát pedig Márton Ildikó-Beáta (szintén volt diák) segítségével sajátíthatták el a kíváncsi táborozók. A bevállalósabbak Péter Mónika-Mária tanárnő vezetésével igazi antik darabokat gyűjthettek be a falu lakosaitól, hogy lassan, de biztosan létrejöhessen Kalotaszentkirály első tájháza. Az esték igazi kalotaszegies hangulatát a már fentebb említett Máté Éva-Enikő és Gábora Zoltán (volt diák) biztosította népdal és néptánc oktatással. Időtlen idők óta hagyomány a táborban, hogy a táborozók együttes erővel nagy közös szőnyeget szőnek Kispál Katalin és Okos Katalin vezetésével, amelyet a tábor legvégén kettévágnak, és az egyik felét a szilágylompérti táborozók vihetik haza iskolájukba a testvérkapcsolat jelképeként.
Csete Melinda
Szabadság (Kolozsvár)
2015. július 31.
Korunk, Művelődés, Székelyföld
Lehet uborka- és falunapszezon, az erdélyi kultúra meghatározó havi kulturális kiadványai rendületlenül megjelennek; ha kánikula van, s ha éppenséggel szabadságon van a nép színe-java, akkor is elvihetők ezek a folyóiratok a hegyekbe, a tengerek martjára, de bármilyen külföldi helyszínre, vagy akár a szénaboglya tövébe is, hiszen vannak még honfitársaink páran, akik a szénagyűjtés és az olvasás klasszikus módozatait művelik.
A Székelyföldnél éppenséggel külön lapszám-bemutatót is tartottak, amelynek Balla Zsófia volt a vendége.
Korunk – 2015. augusztus
Történelem – (történelmi) regény
Mennyiben kellett már életében szentnek lennie István királynak, és miként viszonyulhatott a „pogány” nemzeti múlthoz? Hol végződik a nemzeti hősök iránti tiszttelet és hol kezdődik a gyalázkodás? Krónikás és Agatha Christie – mik a hasonlóságok és különbözőségek? Miért olvassuk ma is Krúdy királyregényeit? Mi a valóságalapja „Egör vára summájának”? Miként rajzolta meg Móricz a Tündérkertet, mi késztette Bánffy Miklóst az Erdélyi történet megírására? Hogyan esett Jókai „találkozása” a csíki székely krónikával? Miként értelmezhető a Wass Albert-jelenség? Mi a Hollóidő lét- és világértelmezési horizontja? Ezekre és hasonló kérdésekre keresik a választ a súlypont-tömb szerzői – Szegedy-Maszák Mihály, Veszprémy László, Zsoldos Attila, Kasza Péter, Oborni Teréz, Horn Ildikó, Hermann Gusztáv Mihály, Szász Zoltán, Pomogáts Béla, Romsics Ignác –, akik a történelem és történelmi regény közti kapcsolódásokat vizsgálják.
Művelődés – 2015. július
„Az erdélyi magyarság körében a népihez való időnkénti visszatérés nem pusztán divat, mint Magyarországon, hanem szükséglet: a megmutatkozás, azonosságunk megfogalmazásának és felmutatásának szükséglete, kényszere erősíti. A kisebbségi lét ad többlettartalmat, többletjelentést neki” – írja a Művelődési júliusi száma vezércikkében Sarány István. Írásában a szerző az első alkalommal 1931 júliusában megszervezett, manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Ezer Székely Leány Napja tartalmi-eszmei vonatkozásait ecseteli. A Közösség rovat hasábjain Horváth Sz. István a nyugatra vándorolt ember szemével boncolgatja az erdélyiség mivoltát, Dávid Lajos pedig a Krasznagyöngyről Csíksomlyóra gyalogosan elzarándokoló Szaniszló Józseffel beszélget. Kálóczy Katalin Berky Annával készített interjújából megtudhatjuk a szovátai Teleki Oktatási Központ létrejöttének körülményeit. A Kibeszélő rovatban Laczkó Vass Róbert Boros Loránd idegenvezetővel és a gábor-cigány kultúra szenvedélyes kutatójával beszélget. Az Enciklopédia rovatban Murádin Jenő a kolozsvári egykori Iparmúzeumot és gyűjteményeit mutatja be, a Galéria rovatban pedig Pásztor Csenge Bíborka a több évtizedes elzártság után előkerült erdélyi magyar portrékról értekezik. A Könyvesház rovatban Lakatos Artur a Killyéni András által szerkesztett többszerzős Retro-Sport, 2014 című kötetet ajánlja az olvasóknak. A Vadrózsák rovatban Szűcs György Áron érmelléki tájházakat és gyűjteményeket mutat be, Nyisztor Ilona pedig a nemrég Pusztinában lezajlott hetedik zenetáborról számol be. A lapszám színes borítóin Ádám Gyula és Pozsony Ferenc felvételei láthatók.
Székelyföld – 2015. július
A folyóirat a kánikula közepén is érdekfeszítő írásokkal örvendezteti meg az olvasót. Akár szabadság idejére is elvihető ez a lapszám, amely értékes és emlékezetes tartalommal töltheti ki pihenésünket, illetve újból és újból felhívhatja figyelmünket kultúránk sokoldalúságára és múltunk egy-egy szeletére. A Szépirodalom rovatban Markó Béla, Vajda Anna, Ferencz Imre, Bogdán Emese, Horváth Benji, Selyem Zsuzsa, Farczádi Róbert újabb írásait találjuk. A Disputában Fekete Vince: Balla Zsófia székfoglalója elé címmel ír köszöntőt, a továbbiakban pedig Balla Zsófia közöl saját írást. A Nobile Officiumban „A nemesi származás nem érdem, hanem következmény” címmel Oláh-Gál Elvira beszélgetés Bánffy Fruzsinával. Nagy Szabolcs: A gondok hullámai közt (Egy 1919. áprilisi jelentés Erdély védelmének kulcspontjából), Kis Krisztián Bálint: Adalékok a székelyföldi levente-egyesületek történetéhez címmel olvashatunk az Irattárban. A Ködoszlásban Hencz Hilda: Magyar Bukarest a kommunizmus alatt című írását találjuk (János András fordításában). Az Ujjlenyomatban Ambrus András: „Szivárvány havasán felnőtt rozmaringszál…” (Lejegyezte: Bálint Csaba). A Szemlében Báthori Csaba: Minden belülről származik (Markó Béla: Elölnézet), Adorjáni Anna: Csörömpöl a szó (Michel Houellebecq: Behódolás) címmel néhány közelmúltban megjelent kötetről közöl kritikákat a lap. A szerkesztők pedig Michel Houellebecq, Tóásó Előd, Rainer Maria Rilke és Ernest Hemingway egy-egy könyvéről, friss olvasmányélményeikről írnak. A Székely Könyvtár egyik pünkösdre megjelent kötetét (Csiki László Titkos fegyverek), a pályatárs, Vári Attila ajánlja. Végül ismételten felhívják a figyelmet a Márton Áron-pályázatra. A lapszámot Koter Vilmos munkáival illusztrálták.
Simó Márton
Székelyhon.ro
2015. július 31.
Több évtizedes elzártság után előkerült erdélyi magyar portrék
Egy műalkotás kettős történetiséggel rendelkezik. Az egyik vetülete az alkotás mozzanatának felel meg, visszavezethető az alkotóművész személyére, az alkotás idejére és helyszínére. Ugyanakkor a műalkotás beilleszkedik a jelenbe, részévé válik a jelenkor tudatának. A köztes idősíkot pedig, amely az alkotás mozzanatát összeköti a folyamatosan előrehaladó jelennel, megannyi múlttá vált történeti jelen alkotja, s azok állandó gördülésük során rajta hagyják nyomaikat a műalkotáson. Minderről Cesare Brandi értekezik Theory of Restoration című, 2005-ben megjelent könyvében.
Mi történt azokkal a portrégyűjteményekkel, amelyek egykor erdélyi kastélyok falait díszítették, az erdélyi nemesi családok ősgalériáiként? Mi történt azokkal a portrékkal vagy portrégyűjteményekkel, amelyek egyházak, kollégiumok, kaszinók és különböző egyesületek tulajdonát képezték? Mi történt azokkal a portrékkal, amelyek magán vagy hivatali megrendelésekre készültek? Hol lelhetőek fel ma ezek Erdélyben, és milyen állapotban lehetnek? A megannyi múlttá vált történeti jelen hogyan alakította a portrégyűjtemények sorsát? Miként mentettek meg, vagy éppen pusztították el műalkotásokat a 20. század „felfordulásaiban”? Az 1940-es évek második felének körülményeit tekintetbe véve a válasz világosan körvonalazható: a második világháborúról, frontátvonulásról és a szovjet megszállásról beszélünk.
Köztudott, hogy az erdélyi kastélyok gyűjteményei (családi levéltárak, könyvtárak, ősgalériák) számára a második világháború vége a pusztítás, az eltulajdonítás vagy a széthordás időszaka volt, s ebben döntő szerepük volt a katonáknak, a falusiaknak és a mozgalmároknak egyaránt. Ezért beszélhetünk nem kevés esetben az említett gyűjtemények mentéséről, így képmentésről is.
1945-ben, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) megbízásából felmérték az erdélyi kastélyok menthető értékeit, számos ősgalériát így sikerült az EME gondozásába helyezni. Esetenként mégis visszafordíthatatlan volt egy-egy portré sorsa. Teleki Mihály például egy gernyeszegi ház konyhájában találta meg nagyapjának Vastagh György által festett portréját, aminek már csak a fele volt meg, az is az asztalra szegezve viaszosvászon gyanánt. (Bővebben lásd: Marosi Ildikó: Örökbe hagyott beszélgetés gróf Teleki Mihállyal. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2004.)
Az EME államosítása után (az 1948-as rendelet értelmében) az egyesület oklevél-, irat- és képtári gyűjteménye a Román Tudományos Akadémia birtokába került, pontosabban az Akadémiai Levéltárat nevezték meg az EME Levéltárának az utódintézményeként. Az EME megszűntetését tárgyaló 1950. február 12-i ülésen az intézőbizottság egybegyűlt tagjai, Gaál Gábor, Jakó Zsigmond, Szabédi László és Török Zoltán kénytelenek voltak belátni, hogy az „EME tulajdonát képező javak kezelését illetően” a jogosultságuk megszűnt. [Jegyzőkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület önkényes megszüntetéséről (1950). Erdélyi Múzeum LIII. (1991) 1–4. sz. 183.]
Az Akadémiai Levéltárból 1971-ben helyezték át a képtári gyűjteményt a Bánffy-palotában működő Kolozsvári Művészeti Múzeum tulajdonába, a máshonnan is elkobzott javakkal egyetemben. A beérkező anyag egy részét a Történeti Múzeumba begyűjtöttek közül utalták át. 1974-ben Kovács András művészettörténész még láthatta a négyszázegynéhány darabból álló képanyagot. Jakó Zsigmond történész kezdeményezésére néhány művészettörténet szakos magyar egyetemi hallgató segítségével leltárt készítettek róla, azután évtizedekig homály borította a festményeket. A portrék javarészét az úgynevezett Dokumentációs gyűjteményben helyezték el, eredetük miatt nem voltak kiállíthatók, és csak különleges engedéllyel lehetett hozzájuk férni. Valójában ez az állag a régi (főként 18–19. századi) erdélyi képanyagot tartalmazza, a festmények jórészt az egykori erdélyi kastélyokból és udvarházakból származnak.
A következőkben a Kolozsvári Casino portréinak sorsát ismertetjük tömören.
Az erdélyi nemes családok képviselői 1833-ban alapították meg a Kolozsvári Casinót 19. századi angol klubok mintájára. Az első világháború végétől a második világháború végéig a Kolozsvári Casino több alkalommal a különböző hadseregek – román, magyar, szovjet – parancsnokságainak volt a székhelye. Míg az első kettő idejéből a székház (Deák Ferenc / Eroilor utca, 16. szám) berendezésének megkárosításáról nincs tudomásunk, a szovjet jelenlét és a kommunista hatalomátvétel végzetes volt a kaszinó berendezésére.
Az 1946-os évvel kezdődően előbb felfüggesztették, majd megszüntették a Kolozsvári Casino választmányának a hatáskörét. A képek szovjet katonák által véghezvitt rongálását és a papírnemű eltüzelését a Kolozsvári Casino képanyagának és megmaradt könyvtárának az EME levéltárába való menekítése követte, az utóbbi államosítása azután végleg megpecsételte a kaszinó megmaradt javainak a sorsát.
Ma már nem tudjuk megállapítani, hogy valójában hány festmény díszítette a kaszinó falát annak virágkorában, de akár 1940 és 1944 között. Ma csak arról van tudomásunk, hogy Wass Ernő, az EME titkára 1947-ben eredetileg tíz képet vett át megőrzésre a Kolozsvári Casino képviselőjétől. Az EME egykori képgyűjteményének rekonstruálása során Murádin Jenő művészettörténész a kaszinó tíz festményéről tesz említést. (Murádin Jenő: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület képtára = Az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményei. Szerk. Sipos Gábor. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2009. 315.)
A hosszú ideig elveszettnek hitt kaszinói képek az 1947-es jegyzék sorrendjében a következő személyeket ábrázolják: báró Bánffy Dániel (1812–1888), gróf Kendeffy Ádám (1795–1834), báró Wesselényi Miklós (1795–1850), báró Wesselényi Ferenc (1807–1885), gróf Mikó Imre (1805–1870), báró Kemény Domokos (1807–1885), gróf Lázár Miklós (1819–1889), gróf Széchényi István (1791–1860), Bölöni Farkas Sándor (1795–1842).
Az említett portrék – Széchenyi kivételével – kaszinótagokat, pontosabban alapító tagokat ábrázolnak. A rendeltetésük feltehetőleg az volt, hogy emléket állítsanak a kaszinó „alapító atyáinak”. A Széchenyi-portré arról a rendkívüli megbecsülésről tanúskodik, amely „a nemes grófot” övezte a kaszinó tagjai részéről. Ők egyrészt tudatában voltak annak, hogy Kendeffy Ádám, Béldi Ferenc, Bethlen János, Bethlen Ádám, Mikes János, Bethlen Pál és Bölöni Farkas Sándor révén valójában Széchenyinek és Wesselényinek köszönhetik a Kolozsvári Casino létrejöttét, ugyanis ők ketten Angliában jártukban ismerték meg azt a társas életi intézményt, amelyet ott klubnak neveztek az odajáró nemesek, és amelyet legelőször Széchenyi honosított meg Magyarországon, nevezetesen Pesten 1827-ben (Pesti Casino). Hat évvel később pedig valószínű az ő ösztönzésére alakult meg a pesti intézmény hasonmása Erdélyben. Az sem zárható ki, hogy a Habsburg-ellenes dac a Széchenyi-portré által emlékezett az első felelős magyar kormány egykori közlekedésügyi miniszterére és ekként a 1848-as forradalomra.
Évenkénti munkáinak felsorolásában, Barabás Miklós (1810–1898) a kaszinó megrendelésére festett portrét is feljegyezte, ebben az 1742. tétel: „Gróf Széchenyi István nagy o. [olaj] térdkép a Kolozsvári Casinónak”. (Márkosfalvi Barabás Miklós önéletrajza. Jegyz., bevezető Bíró Béla. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1944. 274.) Ez nyilván nem az első portré, amit Barabás Széchenyi Istvánról festett. A magyar hivatalos portréfestészet fő tárgyát már az 1830-as években a reformkori politikai elit jelentette. Tiszteletük jeléül, politikai állásfoglalásuk kifejezésére a vármegyeházák vagy éppen kaszinók portrékat rendeltek olyan közéleti személyiségekről, akiknek munkásságát példaértékűnek tartották, s így az Erdélyben is közméltóságként tisztelt grófról.
Bihar vármegye rendjei például, már 1836-ban elhatározták, hogy megrendelik Széchenyi portréját a megyeház közgyűlési terme számára. Széchenyi 1836. május 7-én kelt levelében elfogadta a felkérését modellülésre, és a pályája kezdetén álló fiatal Barabást ajánlotta a megbízásra. Barabás 1835 novemberében Pestre érkezésekor a Nemzeti Casino (korábban Pesti Casino) által látta megvalósíthatónak pesti megrendelői körének kialakítását. A művészetekért rajongó, költő és politikus Szemere Miklós (1804–1881) ajánlólevele révén sikerült kapcsolatba lépnie Tasner Antallal (1808–1861), Széchenyi titkárával, aki bemutatta őt principálisának: „Tasner Antal gróf Széchenyi Istvánt vezette hozzám. A gróf ekkortájt házasodott meg s később, mikor egy nagyobb ebédet adott, a hol az aristocratia több tagja hivatalos volt, engem is meghívott s többeknek bemutatott. Így aztán egyszerre ismeretségre tettem szert az aristocratia körében…”. (Barabás: i. m. 137–138.) Az 1835-ös évről 1836-ra fordulóan egyre több megbízásnak örvendhetett. Tulajdonképpen ekkor döntötte el, hogy letelepedik Pesten. Barabás tehát elsősorban Széchenyi pártfogásának köszönhette a budapesti arisztokrata körökbe való bevezetését.
Széchenyi azáltal, hogy a 19. század egyik legtöbb megrendeléssel megbízott magyar portréfestőjének egyedülállóan népszerű pályafutásához maga is hozzájárult kapcsolatszerzéssel, a hivatalos portréfestészetben új fejezetet nyitott: a hazai művészek felkarolását és – egyetemesebb értelemben – a nemzeti festészet megteremtését szorgalmazta. (Szvoboda Dománszky Gabriella: A közélet szereplője = Barabás Miklós 1810–1898, Előadások a művész halálának 100. évfordulójára szervezett konferencián (Sepsirákos 1998. június 21.). Szerk. Jánó Mihály. Charta, Sepsiszentgyörgy, 2001. 122.)
A kutatói munka mellett célba vettük a portrék restauráltatását és közönség elé tárását is. A Széchenyi István, Wesselényi Miklós és Bánffy Dániel portréinak többnyire felületi szennyeződései és karcolásai enyhébb sérüléseknek számítanak a többi portré lerongyolt állapotához képest. A kegyetlenül áthasított vásznak komoly és sürgős restaurátori beavatkozásra szorulnak.
Arra törekszünk, hogy 2016-ban megvalósítsuk a közel három éves kutatói munka, a tömérdek megpróbáltatást kiállt felmérés régóta dédelgetett álmainak egyikét, A Kolozsvári Casino portréi című kiállítás megrendezését.
Pásztor Csenge Bíborka Művelődés (Kolozsvár)
2015. augusztus 1.
Az utolsó vízdrágítás
Hat év alatt két és félszeresére dagadt a víz ára Sepsiszentgyörgyön, és nemsokára újra megdrágul, de ez már az utolsó növekedési részlet lesz, ezentúl csak az éves inflációhoz igazítják hozzá a legfontosabb számlánkat. A Közművek honlapjának adata szerint jelenleg 3,58 lej a víz és 2,7 a szennylé köbmétere, összesen tehát 6,28 lejt fizetünk. Szeptembertől várhatóan 3,79 lejbe kerül ezer liter vezetékes víz, és 3,12 lej lesz a szennycsatornadíj, azaz összesen 6,91 lejt kell kifizetni minden elhasznált köbméter után. A küszöbön álló mintegy tízszázalékos áremelésről a megyeszékhelyi Közüzemeknél érdeklődtünk, és Kozsokár Attila igazgatóhelyettes részletesen beszámolt a döntés hátteréről.
A Sepsiszentgyörgy város tulajdonában levő vállalat 2010-ben kezdte „reális növekedés” szerint emelni az árakat, amire a a vízhálózat korszerűsítéséről szóló pályázata kötelezettséget vállalt. A regionális vízszolgáltatóvá vált cég 2012-ben egységesítette a víz- és 2013-ban a szennycsatornadíjakat azokon a településeken, ahol – a részt vevő önkormányzatok által alapított Aquacov Közösségfejlesztő Egyesületen keresztül – átvette a szolgáltatást. Ez nem az egész megyét jelenti, hanem négy várost (Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna és Bodzaforduló) és – egyelőre – hat községet (Bodok, Gidófalva, Uzon, Zágonbárkány, Szentkatolna és Kézdiszentlélek); további hat önkormányzattal jelenleg tárgyalásokat folytatnak. Az áraknak az európai szolidaritási elv szerint egy szolgáltatón belül egyformáknak kell lenniük, noha a körülmények településenként különböznek. Ez lényegében a falvak támogatását jelenti, mert egy megfelelő rendszert ötszáz fogyasztóval gazdasági és műszaki szempontból nehezebb fenntartani, mint ötvenezerrel, a falvakon befizetett vízdíj még a berendezések működtetésére elhasznált villamos energia árát sem fedezi – magyarázta Kozsokár, aki szerint a köbméterenként 1–2 lejes vízdíj (van ilyen az Aquacovhoz nem csatlakozott helyeken) nem a reális költségeket tükrözi, valószínűleg más forrásból is pótolnak a vízszámlába. Egy kicsit visszásnak hat, de a környezetszennye­zés kivédésére megépített új hálózatok nagyon energiaigényesek, az eddigi egy-két átemelő állomás helyett tíz továbbítja a vizet; még a szakembereket is meglepte, hogy egy kisebb falu ötvenezer lejes vízfogyasztására hetvenezer lejes villanyszámlát kaptak.
A megyében jelenleg csak a sepsiszentgyörgyi derítőállomás rendelkezik saját, biogázalapú áramfejlesztővel, de ebből csak a telep szükségleteinek négyötödét tudja előállítani. Mégis, országszinten a 33., a szomszédos megyék közül pedig az utolsó helyen állunk, ami a víz árát illeti, eddig minden alkalommal a lehető legkisebb mértékben drágított rajta a Közüzemek – hangsúlyozta az igazgatóhelyettes. Elismerte, hogy a munkabérek nem emelkedtek ilyen arányban (2009-ben még 1,89 lej volt a víz- és 0,87 a csatornadíj, azaz összesen 2,76 lejt fizettünk köbméterenként!), de azt is elmondta: ez az utolsó ilyen jellegű áremelés, jövő évtől már csak az inflációval igazítják ki a vízdíjakat, évente egyszer. Ezzel a részlettel valószínűleg két hónapot nyerünk: szabály szerint júliustól kellett volna az új tarifát alkalmazni, de a bürokrácia miatt megkésett az eljárás, így szeptembertől számláznak majd többet a vízfogyasztásért.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 4.
Zajlik a 20. Minimum Party alkotótábor
Már hét napja zajlik a 20. Minimum Party alkotótábor és szakmai fórum Kászonaltíz mellett, a Tiszás-patak torkolatánál. A késő délutánonként és esténként sorra kerülő szakmai fórum előadásai, illetve a nap többi részében működő tíz alkotóműhely a memória fogalmát próbálja körüljárni, annak okán, hogy immár 20. alkalommal szerveződik ez az alkotótábor. A táborban azonban a memóriát a bizonytalan oldaláról vizsgálják, arra kerül a hangsúly, hogy mennyire alakítjuk át az emlékeinket az idő teltével. Mire emlékezünk másként, mint a többiek, mit felejtünk el, milyen részletek esnek ki a képből, illetve mi kap túl nagy hangsúlyt, vagy éppenséggel mi van akkor, amikor valójában meg sem történt dolgokra emlékezünk.
A július 29. és augusztus 9. között zajló alkotótábor műhelyvezetői az érkezési napot követően, július 30-án reggel ismertették a tábori résztvevőkkel, hogy miképpen, miből és mit alkotnának a csoportmunka során. Az előző évi alkotótáborokban az építészműhely résztvevői által kialakított hangulatos tábortűz körül helyet foglalók nagy része ezen a műhelybemutatón dönti el, melyik alkotóműhelyben szeretne munkálkodni.
Pálfalusi Zsolt budapesti filozófus, esztéta, aki 2002 óta jár a Minimum Partyra, a filozófiaműhely felvezetőjében többek között arra is kitért, hogy Sigmund Freud miképpen fejti ki A hisztéria c. művében, hogy mi az, amire valaki hajlandó, és mi az, amire nem hajlandó emlékezni. A filozófiaműhelyben tehát a memória fogalma egy kritikusabb megközelítésben nyer fényt. Az íróműhelyben a Minimum Partyn első alkalommal részt vevő Lövétei Lázár László költő és szerkesztő irányításával az irodalomtörténet memoárjainak különféle olvasatait vizsgálják meg, és ezek mentén írják meg várhatóan tábori emlékeiket. A vizuális művészeti műhely Szigeti Gábor Csongor budapesti/csíkszeredai képzőművész, előadótanár és kurátor irányításával a környék bejárásával indult. A műhelyben részt vevők elkezdték megkeresni azokat a helyeket, amelyek valamilyen módon valamire emlékeztetnek, próbálták megtalálni azokat a szálakat, amelyek az adott helyhez, természeti környezethez kapcsolódnak, fotókkal és videókkal dokumentálják, majd létrehozzák ezek rekonstrukcióit, és azokat elhelyezik egy virtuális múzeumban, egy on-line is működő adatbázisban. A zeneműhely idén Miquèu Montanaro okcitán muzsikus irányításával indult, a köré csoportosuló résztvevők megkeresik a tábor helyszínének jellegzetes hangjait – az erdő, a patak, a tücsökciripelés stb. hangjait –, és a különféle zajokból megpróbálnak zenét létrehozni úgy, hogy azt kiegészítik saját hangjukkal és hangszereik hangjával. A fotóműhely Kónya István kolozsvári származású budapesti fotográfus irányításával szintén a memória témakörére épít azáltal, hogy a fénykép visszahozza az emlékeket. A táborban celluloidfilmre dolgoznak, majd különféle előhívási technikákkal kísérletezve manipulálják az eredményt. A mozgásszínházműhely Kocsis Andrea és Lukács Ádám miskolci táncosok irányításával a test emlékezetét helyezi előtérbe: kérdések és válaszok, oltás és kapcsolás, villanások és megvilágítások, vonalak, dinamika, könnyedség, zeneiség, mozdulatok szabadsága, a testek közt áramló hullámok, amint benépesítik az ürességet – mindezek kapcsán a test nem hazudik…, emlékszik. A filmes műhely résztvevői egyrészt vállalják Schneider Tibor kolozsvári rendező és operatőr irányításával, hogy dokumentálják az egész tábort, a többi műhelyben zajló munkát, másrészt a memória tematika kapcsán írják meg forgatókönyveiket Fogarasi Gergely budapesti filmes alkotóművész segítségével. Leforgatandó filmjeikhez kiindulópontul használják az emlékezés nagymestere, Krúdy novelláit, valamint a digitális memóriát, illetve az emlékek és az álmok lehetséges változatait. Idén is van kísérleti színház műhely a kolozsvári/miskolci Szabó Attila rendezővel, aki naponta létrehozott vicces és öntörvényű produkcióiba bárkit, adott esetben az egész tábort is bevonja. Az építészműhely Márton Ildikó csíkszeredai építész irányításával egy adott kor gondolkodását térré formáló műemlékek felől közelíti meg a tábori tematikát, és a természeti környezetben megépítendő munkáik létrehozása során azt is megvizsgálják, mi az a plusz, ami az építészeti konstrukcióhoz kapcsolódik. E felsorolásból, illetve a mindenkori Minimum Partykból nem maradhat ki a kézművesműhely sem, amelyet idén a csíkszeredai Lázár Mónika vezet, aki a füvek emlékezetét eleveníti fel a növényfestési folyamatban, előcsalogatva mindazt, ami a vadon élő növények levelei és virágai memóriájából előhívható. A fent felsorakoztatott tíz alkotóműhelyben általában 8-12 amatőr avagy profi alkotó vesz részt, a szakmában elismert műhelyvezetők mellett. Az ő, illetve a műhelyek közti együttműködés eredményeit a tábor utolsó napjain mutatják majd be.
A táborban működő szakmai fórum előadói: Fekete Zsolt, Kádár Elemér, Kónya István, Mester Béla, Miquèu Montanaro, Pálfalusi Zsolt, Szigeti Gábor Csongor és mások, akik vetítéssel egybekötött előadásaikon saját munkáikat, illetve a tábori tematika valamely művészeti ághoz kötődő megközelítését mutatják be, majd vitatják meg a szakmai fórumon részt vevő táborlakókkal.
A huszadik alkotótábor támogatói: a román kormány Etnikumközi Kapcsolatok Főosztálya (DRI), Nemzeti Kulturális Alapprogram (Budapest), Bethlen Gábor Alap (Budapest), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány (Kolozsvár).
(Partnerek: Kászonaltíz Polgármesteri Hivatala, Kazun Kulturális Egyesület, Dr. Lukács Mihály Általános Iskola.)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 6.
Kis művészek együttléte
110 gyermek az ötödik MaKiTában
Több mint száz gyermekhang tölti be ezekben a napokban a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia környékét. Ahelyi Szent Cecília egyesület szervezésében ötödik alkalommal énekelnek, zenélnek, táncolnak, rajzolnak itt egy hétig a MaKiTa-tábor résztvevői. A marosszentgyörgyi kis művészek nemzetközi táborába idén kétszer annyian jöttek, mint a korábbi években, az 53 helyi gyermek, illetve fiatal mellett 23-an Kecskemétről, 30-an pedig Zalaszentgyörgyről érkeztek – tudtuk meg Simon Kinga főszervezőtől.
"Széllyel tündökleni nem ládd-é ez földet gyönyörű virágokkal?" – csendült fel tegnap délelőtt többször is a megzenésített Balassi-vers a plébánia udvarán levő iskola termében. A szomszédos teremben egy moldvai népdalra – Lérem, lérem, utolérem. Száz kutyával összetépem! – dobbantak a lábak. A plébánia udvarán, a filagóriában fehér-fekete és színes rajzokon körvonalazódott egy templom, a tanácsteremben textilanyagokból kis pingvinek születtek. Aztán begördült a kapun a fagylaltosautó, és elkezdődött a fagyiszünet. Simon Kingát ezekben a percekben kérdeztük a tábor öt évvel ezelőtti születéséről és fejlődéséről.
– A különböző művészcsoportjaink már régebben megvoltak, számukra Borzonton szerveztünk táborokat. Fél évtizeddel ezelőtt azért döntöttünk úgy, hogy Marosszentgyörgyön táboroztatunk, mert úgy gondoltuk, hogy így több gyermeket tudunk megszólítani. Már az első MaKiTában is voltak magyarországi vendégeink, csak sokkal kevesebben – mondta a főszervező, aki arról is tájékoztatott, hogy az idei táborban hatévestől 25 éves korúakig vannak résztvevők, az anyaországi gyerekek természetesen felnőttek kíséretében érkeztek. Az énekcsoportot a Szent Cecília együttes tagjai vezetik, a hangszeroktatásban a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia hallgatói, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum pár diákja, illetve helyi népzenészek vesznek részt. A reneszánsz és népi táncot Simon Imre tanítja, a rajzcsoportot Albert Katalin grafikusművész irányítja, hímezni pedig a kecskeméti csoportvezető, Szakál Klára tanítja a gyerekeket.
– A nap reggel fél 8-kor a rózsafüzér elmondásával kezdődik, 8 órától szentmise. A mai misén a zalaszentgyörgyi Örömzene kórus énekelt, holnaptól azonban ezeken az együttléteken mind a 110 gyermek hangja felcsendül – mondta Simon Kinga, majd a tábori napok körvonalazása közben arra is kitért, hogy a csoportos foglalkozások reggeli után kezdődnek, délben pedig mindenki átmehet egy másik csoportba, az érdeklődési körének megfelelően.
– Ma az esti reneszánsz koncertre és táncházra készülünk, ahol a csíkszeredai Codex együttes is fellép. Ebéd után tartjuk a főpróbát. A kecskemétiek korhű ruhákat is hoztak, nemsokára elkezdődik a "turkálás", hogy mindenki megtalálja a kedvére való viseletet – tette hozzá a tábor főszervezője.
Határon túli barátságok születnek
A MaKiTának régi és új résztvevői is vannak. A marosszentgyörgyi 23 éves Iszlai Brigitta minden évben eljött a táborba.
– Tagja voltam a Jubilate kórusnak, amiből aztán kinőtt a Szent Cecília együttes. Elsősorban az énekcsoport foglalkozásain veszek részt – mondta Brigitta, majd azt is megfogalmazta, hogy szerinte miért jó ez a tábor.
– Nagyon változatos a program, mindenki megtalálja azt, ami érdekli. Ugyanakkor új barátságok is születnek. Nemcsak magyarországi ismeretségekkel gazdagodom, hanem a marosszentgyörgyiek közül is több gyereket és fiatalt megismerek. Ez azért is jó, mert mióta egyetemre kerültem, ritkábban tartózkodom itthon.
Kasza Dániel második alkalommal vesz részt a marosszentgyörgyi kis művészek táborában. A 15 éves kecskeméti fiú leginkább rajzolni szeret, de a citerázást is kipróbálta, beszélgetésünkre éppen a hangszeresek csoportjából érkezett.
– Az idei tábor talán a múlt évinél is jobb. Leginkább a közösség tetszik – jegyezte meg Dániel.
Standi Barnabás első alkalommal jött a MaKiTába, az ének- és tánccsoportba jelentkezett.
– Tavaly a marosszentgyörgyi csapat járt nálunk, most mi is viszonoztuk a látogatást. Nagyon tetszik a tábor hangulata, már új barátságok is alakulnak. Ami pedig a leginkább megfogott, az az erdélyi táj. Útban errefelé megálltunk a Királyhágón, csodálatos volt – mondta a 16 éves zalaszentgyörgyi fiú, aki az Örömzene kórusban énekel. Szerinte az a legjobb a MaKiTában, hogy közösséget kovácsol, határon túli barátságokat teremt.
A kisebb táborozók közé tartozik a 8 éves Tercsi Borbála, aki Izsákon él, és a kecskeméti csoporttal érkezett.
– A tavaly is eljöttem ide. Leginkább hímezni szeretek, meg játszani a barátnőimmel. A múlt évben a "pacs-pacs" volt a kedvencünk, az olyan, mint a bújócska, csak pár új szabály is tartozik hozzá – mesélte a kislány, majd azt is elárulta, hogy jövőre is szívesen eljönne a táborba, mert a vendéglátók nagyon kedvesek.
Ma délelőtt a bekecsi kápolnában szentmisén vesznek részt a táborozók, majd jótékonysági koncertet tartanak a kápolna javára. Szombaton a marosszentgyörgyi malommúzeumba látogatnak el, aztán a kürtőskalácssütés titkaiba is bepillantanak. A táborzáró ünnepség szombaton este 8 órakor kezdődik a kultúrotthonban, ahol kiállítás nyílik a kis művészek munkáiból, a tábor énekcsoportja koncertezik, és a táncosok is színre lépnek. Vasárnap délelőtt hálaadó szentmisével zárul az ötödik MaKiTa.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 7.
TatrospART Feszt a Gyimesekben
A Gyimesek völgyében élő zenészek, táncosok és énekesek találkozóját tartják vasárnap Hidegségen az első alkalommal megszervezett TatrosArt Feszten.
„Több mint száz meghívottunk van, olyan emberek, akik az ötvenes évektől napjainkig szórakoztatták, mulattatták a gyimesi csángókat. Úgy érzem, a régiekről kicsit megfeledkeztünk, most ők is meghívást kaptak, hogy újra hangszert fogjanak a kezükbe. Ez lesz a fesztivál egyik színfoltja” – mesélte portálunknak Antal Tibor gyimesi zenész, szervező.
A fellépések vasárnap délután három órától kezdődnek a hidegségi Fatányéros és Csángó Panzióban, este nyolc órától pedig a budapesti Válaszút Táncegyüttes Magyar néptánc és népzene a Kárpát-medencéből című előadását lehet megtekinteni, közreműködik Antal Tibor és a Heveder Zenekar. A napot hagyományos bál zárja.
„Több olyan jelzés is érkezett a zenészek részéről, hogy jó lenne újra találkozni az idősebbekkel. Örömzenélés lesz a Gyimesekben, lehetőség adódik megismerni és szórakoztatni is egymást. Van olyan idős zenész, aki 25-30 éve nem fogott hangszert a kezébe, most meg örömmel készül a vasárnapi fellépésre” – mondta Antal. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott fesztivál nyitott a nagyközönség számára is.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro
2015. augusztus 10.
A kalotaszegi népzene és néptánc bölcsőjévé vált egy hétre Kalotaszentkirály
A kalotaszegi népi hagyományok varázslatos világában találhatták magukat mindazok, akik az elmúlt héten kilátogattak Kalotaszentkirály-Zentelkére, a huszonötödszörre megszervezett nemzetközi kalotaszegi népzene és néptánctáborba.
A technológiafüggőség, illetve a virtuális térben való kapcsolattartás világában a szentkirályi tábor „igazgyöngye” a népzene és táptánc, és aki ezeket egyszer felfedezi magának, az nem bír megválni tőlük, inkább évente visszatér, hogy egy hét alatt egész évre elegendőt raktározzon el belőlük. A tábor sikere is azt bizonyítja, hogy van igény a népi kultúra továbbörökítésére, a tábor lelkes résztvevői naponta többször is fáradhatatlanul ropják a táncot, fújják a népdalokat és tépik a hegedűhúrokat. – A táborban csakis kalotaszegi néptáncokat oktatnak, így egy hét alatt mindenki elsajátíthatja a tájegységre jellemző alaplépéseket – mesélte Szép Gyula az Archívum Kulturális Alapítvány elnöke és a tábor szervezője. Hozzátette: volt olyan év is, amikor többféle tájegység néptáncait is oktatták a táborban, de rájöttek, hogy nem túl célravezető ez a módszer, mert egy hét intenzív gyakorlás épphogy elég egyetlen tánctípus elsajátításához.
DÉZSI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)