Antal Imola, a Népművészet Ifjú Mestere
Kiemelkedő népművészeti alkotó teljesítménye elismeréséért a Népművészet Ifjú Mestere-díjban részesült augusztusban Antal Imola vászonszövő. A fiatal csobotfalvi lánnyal a díjról, terveiről beszélgettünk.
Antal Imola a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban érettségizett, majd az elmúlt négy évben Magyarországon tanult. „Érettségi után majdnem az utolsó pillanatban ismerősöktől szereztem tudomást a Nádudvari Népi Kézműves Szakiskoláról, oda iratkoztam be, és ott szövést tanultam egy nagyon nagy tudású mestertől, Galánfiné Schmidt Teréztől. Az ott töltött négy év alatt két szakmát tanultam meg, a szőnyeg- és a vászonszövést. Nem egy hagyományos iskolát kell elképzelni, persze itt is megvannak a kötelező óraszámok, de én gyakorlatilag a hét öt napjából reggeltől estig szőttem. Kicsi az iskola, családias a hangulat, ahol intenzív műhelymunka zajlik. Nagyon szerettem ott, biztos még vissza fogok többször is járni” – meséli a 22 éves csobotfalvi lány.
A tanulás korántsem ért véget Imola számára, ősztől első évet kezd a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának néprajz szakán. Emellett pedig – fűzi hozzá– eltökélt szándéka, hogy továbbra is időt szentel a szövésnek. „Mindig azt hittem, hogy a testvérem lesz a kézműves, neki volt ehhez türelme, én magamról úgy tartottam, hogy nincs türelmem. Aztán miután elmentem Nádudvarra, rájöttem, hogy le kell ülni és időt szánni a kézműveskedésre, és akkor menni fog. Azoknak is ajánlom, akik azt mondják, nincs türelmük, tehetségük erre” – jegyzi meg Imola.
Azt mondja, őt elsősorban a ruhák érdeklik, azok készítésével szeretne foglalkozni, hiszen úgy érzi, fontos egy nőnek, hogy olyan ruhát tudjon felvenni, amit igazán szeret. „Ezt saját kezűleg is megvarrhatja, de az az igazi, ha az anyag is saját készítésű” – magyarázza. Így aztán Imola, ha ruhát akar varrni, nem az üzletbe megy anyagért, hanem maga szövi meg a különböző mintájú vásznat. Szívesen készít népi viseletet, de olyan népies stílusú ruhákat is, amelyeket a hétköznapokban is viselni lehet.
Antal Imola mestere javaslatára két, saját készítésű viselettel pályázott a Népművészet Ifjú Mestere-díj megszerzésére. „Az egyik egy székely viselet volt, a másik pedig egy olténiai román viselet alapján készült. Mindkettőnek minden egyes darabját én szőttem és terveztem. Egy hímes szövésű székely ruhát készítettem, amelyet kicsit átalakítottam a saját stílusmora. Ma már nem használnak szövött kötényeket, általában hímeznek a bolti anyagra, de őseink megszőtték, és olvastam is, hogy az alján a díszítés nem csipke volt, hanem rojtkötés, és azt is megcsináltam. Az általam készített székely viselethez tartozik az ing, pendely, alsószoknya, szoknya, kötény és mellény. Az olténiai viselet esetében a díszítést is módosítottam, idetartozik egy ing, egy szoknya, egy deréköv és egy nagyon vékony hosszú kendő” – mutatja be Imola a szakmai elismerést hozó viseleteket.
„Nem is gondoltam, hogy megkapom a díjat, de sikerült, és ez hatalmas öröm volt számomra. Köszönöm a mesteremnek, azoknak a csíkszentdomokosi és csíkkarcfalvi asszonyoknak, akiket felkerestem és a népviseletről, annak készítéséről meséltek. Hálásan köszönöm a családomnak és mindenkinek, aki támogatott. Bátorít ez az elismerés, ösztönzőleg hat rám, és remélem, másoknak is fog tetszeni az, amit én csinálok” – mondja lelkesen a fiatal lány.
Díj ifjú alkotóknak A Népművészet Ifjú Mestere-díj azoknak a fiatal (15–35 éves) alkotó- és előadóművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik az egyes népművészeti ágakban kiemelkedő egyéni teljesítményt értek el. Az 1961-ben alapított díjat évente, augusztus 20-án tizenöt személy kaphatja meg. A kitüntetett adományozást igazoló okiratot kap. A díj odaítélése pályázat útján, bírálóbizottság értékelése alapján történik.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

Itt állunk védtelenül
Magyarország bezárult az arab világ menekültjei számára, és most valószínűleg mindenki azt latolgatja, vajon mikor és hogyan fogják a jobb világot kereső tömegek a román határokon keresztülvezető utakat megtalálni és ellepni (a magyar–román határon a Magyarország által megépítendő kerítés ugyanis Romániát nem védi).
Halvány a remény, hogy megússzuk szárazon, mert nem igazán akarnak erre jönni: ha nem lesz más választásuk, kerülni fognak, és egy rendetlen országban még mindig több esélyük van a szabályok kijátszására, mint máshol.
Azt pedig nagyon is jól tudják, hogy milyen állapotok uralkodnak Romániában.
Az itt élők közel háromnegyede utasítja el a migránsok befogadását, és ez kivételes módon a hatóságok véleményével is egybecseng: van nekünk már elég bajunk, semmi szükség újabb terhekre, feszültségekre. Néhány riporter és emberi jogi aktivista próbálja a másik oldalról, az elüldözött, kisemmizett családok szemével láttatni az eseményeket, figyelnek is rájuk, sajnálkoznak elegen, egyesek segítenek is – de sokkal többen aggódnak, és nem csupán a láthatáron vonuló ezrektől félnek, hanem attól is, hogy a sornak nem lesz vége, senki nem fogja megfékezni ezt az új népvándorlást, és sokat szidott, de valahogy azért működő, nehezen felépített, szívünknek mégis kedves világunk veszélybe kerül.
Ki vagyunk szolgáltatva az ismeretlen, más földrészekről átsűvítő erőknek, és nincs, aki helytálljon a viharban: Victor Ponta kormányfő mindinkább egy betegesen hazudozó kisfiúra hasonlít, aki cselekvésnek hiszi a sértegetést, és a hétfőn elhunyt szélsőséges Vadim Tudorra emlékeztető otrombasággal diplomáciai feszültséget szít, ahol megfontoltságra és együttműködésre lenne szükség.
A székely zászló és a magyarnyelv-használat ellen mindig vitézül hadakozó Mircea Duşa védelmi miniszter hallgat, Gabriel Oprea belügyminiszter rögeszmésen ismételgeti a biztonság szót, de semmilyen konkrét intézkedésről nem számolt be, a közigazgatás szétesőben – az önkormányzati vezetők közel fele korrupciógyanús –, a parlamenti pártok egymással csatároznak, a szakszervezetek nagyszabású tiltakozásokra készülnek, elégedetlenek az orvosok, tanárok, betegek, diákok, a szárazság sújtotta gazdák és a drága zöldségeket befőző asszonyok, a bürokráciával küzdő vállalkozók és a rosszul fizetett munkavállalók, jóformán nincs egy nyugodt sarka az országnak.
És ha saját ügyeit is ilyen rosszul intézi, valószínűleg a bevándorlókat is felkészületlenül, szervezetlenül, rossz helyen pazarolva, illetve spórolva fogja ellátni a román állam. A kérdés az, hogy mi lesz. Eddig egyedül Klaus Johannis államfő mutatott határozottságot, elutasítva a Brüsszelből leosztott menekültkvótákat; ezt átvették a politikusok is, de azt nem tudjuk, hogy valójában mit tehet és mit fog tenni Bukarest a migránsok és az Európai Unió szorításában.
Demeter J. Ildikó Magyarország bezárult az arab világ menekültjei számára, és most valószínűleg mindenki azt latolgatja, vajon mikor és hogyan fogják a jobb világot kereső tömegek a román határokon keresztülvezető utakat megtalálni és ellepni (a magyar–román határon a Magyarország által megépítendő kerítés ugyanis Romániát nem védi).
Halvány a remény, hogy megússzuk szárazon, mert nem igazán akarnak erre jönni: ha nem lesz más választásuk, kerülni fognak, és egy rendetlen országban még mindig több esélyük van a szabályok kijátszására, mint máshol.
Azt pedig nagyon is jól tudják, hogy milyen állapotok uralkodnak Romániában.
Az itt élők közel háromnegyede utasítja el a migránsok befogadását, és ez kivételes módon a hatóságok véleményével is egybecseng: van nekünk már elég bajunk, semmi szükség újabb terhekre, feszültségekre. Néhány riporter és emberi jogi aktivista próbálja a másik oldalról, az elüldözött, kisemmizett családok szemével láttatni az eseményeket, figyelnek is rájuk, sajnálkoznak elegen, egyesek segítenek is – de sokkal többen aggódnak, és nem csupán a láthatáron vonuló ezrektől félnek, hanem attól is, hogy a sornak nem lesz vége, senki nem fogja megfékezni ezt az új népvándorlást, és sokat szidott, de valahogy azért működő, nehezen felépített, szívünknek mégis kedves világunk veszélybe kerül.
Ki vagyunk szolgáltatva az ismeretlen, más földrészekről átsűvítő erőknek, és nincs, aki helytálljon a viharban: Victor Ponta kormányfő mindinkább egy betegesen hazudozó kisfiúra hasonlít, aki cselekvésnek hiszi a sértegetést, és a hétfőn elhunyt szélsőséges Vadim Tudorra emlékeztető otrombasággal diplomáciai feszültséget szít, ahol megfontoltságra és együttműködésre lenne szükség.
A székely zászló és a magyarnyelv-használat ellen mindig vitézül hadakozó Mircea Duşa védelmi miniszter hallgat, Gabriel Oprea belügyminiszter rögeszmésen ismételgeti a biztonság szót, de semmilyen konkrét intézkedésről nem számolt be, a közigazgatás szétesőben – az önkormányzati vezetők közel fele korrupciógyanús –, a parlamenti pártok egymással csatároznak, a szakszervezetek nagyszabású tiltakozásokra készülnek, elégedetlenek az orvosok, tanárok, betegek, diákok, a szárazság sújtotta gazdák és a drága zöldségeket befőző asszonyok, a bürokráciával küzdő vállalkozók és a rosszul fizetett munkavállalók, jóformán nincs egy nyugodt sarka az országnak.
És ha saját ügyeit is ilyen rosszul intézi, valószínűleg a bevándorlókat is felkészületlenül, szervezetlenül, rossz helyen pazarolva, illetve spórolva fogja ellátni a román állam. A kérdés az, hogy mi lesz. Eddig egyedül Klaus Johannis államfő mutatott határozottságot, elutasítva a Brüsszelből leosztott menekültkvótákat; ezt átvették a politikusok is, de azt nem tudjuk, hogy valójában mit tehet és mit fog tenni Bukarest a migránsok és az Európai Unió szorításában.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2500 gyermeket "oltottak be" magyar néptánckultúrával
Maros megyében nincs a népi kultúrának és hagyományőrzésnek még egy olyan ága, amit olyan előszeretettel művelnének, mint a néptánc. Együttesek, csoportok, táncházak éltetik őseink tánckultúráját, amiben a legapróbb óvodás gyermekek, elemisták s a nagyobbak is nagyon jól feltalálják magukat. Azt is mondhatnánk, hogy mozgalommá nőtte ki magát a néptánc- oktatás, ami annál is örvendetesebb, mert ebben leljük a kapaszkodót, s nem szakadunk el végleg attól az örökségtől, amit sokszor önmagunktól adunk fel. Vannak lelkes emberek, akik ügyszeretetből felvállalják ezt a fáradságos munkát, és a gyermekekbe oltják a néptánc szeretetét. Ilyen Füzesi Albert is, aki húsz éve vezeti a Napsugár néptáncegyüttest, s aki két évtized alatt 2500 gyermeket tanított meg táncolni, egy egész "mozdulatországra".
Utánpótlásra volt szükség
– Az 1956-ban alakult Állami Székely Népi, majd Maros együttes mellett egy év múlva létrehoztak az ötvenes-hetvenes években egy gyermekegyüttest. Nagyon jól működő gyerek- és ifjúsági együttes volt. Többen is bekerültek a nagy együtteshez táncosnak. Több mint 20 év után megszűnt, majd újraalakult, de ötévnyi működés után valamiből kifolyólag ismét megszűnt. Pedig számos díjat nyertek belföldön és külföldön is. 1990-ben kerültem a Maros Művészegyütteshez, 1993-ban tánckarvezető lettem. Ekkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen nincs táncosutánpótlás. Mi, az új generáció, akik 1990-ben megfiatalítottuk a csapatot, s átvettük a stafétát, Lőrincz Lajos Forrás együttesében táncoltunk. Hét pár jött át a Maros Művészegyütteshez. A régi kollégákkal beszélgetve eszembe jutott, mi lenne, ha felélesztenénk a gyerekegyüttest, s egyúttal megoldanánk az utánpótlás problémáját is. Meg kellett kérdezzem a művészegyüttes akkori igazgatóját, Iosif Titi Boantat, hogy mit szól ehhez a projekthez? Ugyanis a gyermekegyüttessel ott kell tartani a próbákat, s ott kell működni, nyilván, az együttes égisze alatt. Úgy vetettem fel a kérdést, hogy mind a két tagozaton – a románon és a magyaron is – indítani kellene gyermekegyüttest. Átgondolta, valószínűleg meg kellett beszélje valakikkel, de rábólintott, mondván, nincs akadálya. Az együttes megalakítása jó ötletnek bizonyult, 1995 januárjában elindítottuk a csoportokat. Az igazság az, hogy az "övéké" három hónap alatt befuccsolt, mert nem voltak felkészülve sem lelkileg, sem szakmailag arra, hogyan kell gyerekekkel dolgozni, de aztán tíz évre rá újraindították az együttesüket, s azóta is működik.
Az első hirdetésre 250 gyermek jelentkezett
– Mi volt a folytatás?
– Akkor még 29 éves voltam, eszembe sem jutott, hogy milyen nagy fába vágtam a fejszémet. Az első hirdetésre 250 gyermek jelentkezett. Amikor bejöttek a próbaterembe, szinte elájultam. Édes jó istenem, mit csinálunk ennyi gyermekkel? Egyszerűen nem volt tér! Nem volt más megoldás, szelektálni kellett. Kapásból nyolcvan gyereket válogattunk ki a 250-ből. Azoknak, akik akkor nem jutottak be, gyermektáncházat szerveztünk, tehát senkinek sem vettük el a kedvét a tánctól. Aztán aki ügyesen táncolt ott, idővel bekerült a gyermekegyüttesbe. Annyira jól sikerült az indulás, hogy két évre rá hivatásos táncos került be a Maros Művészegyüttesbe ebből a csoportból. 1996. június elsején már bemutatkoztunk a szülők előtt, és 1997 márciusában a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban megtartottuk az első komolyabb előadásunkat. Ezeket az előadásokat Koszorús Kálmán, a Maros együttes akkori prímása és zenekara kísérte. Szenzációs sikerünk volt. Nagyon nagy volt a lelkesedés. Meg kell jegyeznem, hogy ’96 őszén koreográfusnak kértük fel a Maros Művészegyütteshez a sepsiszentgyörgyi Jánosi Józsefet. Idejött, és ő is beszállt a gyermekegyütteshez. Sőt, ő lett a Napsugár névadója. Azt szerettem volna, ha a Maros Művészegyüttes utánpótlás- együtteseként is tartanak számon, de ő azt mondta, hogy legyen ennek egy külön neve, s mert gyerekegyüttes, nagyon jól illik rá a Napsugár név.
– Kivel dolgoztak még az évek során?
– A Napsugár együttessel való együttműködésre felkértem Bodor Ildikót, aztán őt "elvitte" a Duna együttes, majd jött helyette Ravasz Mária, akit szintén "elvitt" a Duna együttes Budapestre. Őt követte Lengyel Ildikó, akivel több mint tizenöt évig dolgoztunk együtt, szünetekkel, mert közben két gyermeket hozott a világra. 2012-ig dolgoztunk még Domokos Zsuzsannával is. Ekkor jött a lányom, Füzesi Tímea, aki 4 éves korától táncol az utánpótláscsoportban, most a kolléganőm.
– Hány gyermek fordult meg a Napsugár együttesben?
– Az évfordulóra készülve számvetést készítettem: az évek folyamán körülbelül 2500 gyermek és fiatal táncolt az együttesben. Jelenleg három csoportban 120 gyerek táncol, de ez a szám változó, mert van, aki lemorzsolódik, vannak újak, akik most kapcsolódnak be. A kiscsoportban vannak a 10-12 évesek, a középcsoportban a 13- 16 évesek korosztálya és attól felfele, egyetemista korú fiatalokig.
– Milyen jellegű rendezvényeken léptek fel az évek során?
– Évente 50-60 fellépésünk van bel- és külföldön. Olyan sok különálló előadásunk nem volt, viszont minden évben fellépünk farsangkor és karácsonykor. A farsangi műsorokba a farsangi szokásokat építettük be. Valamennyi műsorunkban három koreográfia szerepel. Minden nyáron elmegyünk edzőtáborba, ott egy hétig "gyúrjuk az anyagot", aztán elkezdjük az őszi szessziót, s a nyári anyagból karácsonyra elkészül egy új koreográfia. Ezt körbeöleljük karácsonyi kántálódalokkal vagy betlehemes szokásokkal. Évente kétszer van bemutató, de minden rendezvényen részt veszünk, ahová meghívnak és eljutunk. A Napsugárral részt veszünk a Gyöngykoszorú- találkozókon. Itt jegyzem meg, hogy az erdőcsinádi Gyöngykoszorú szervezésébe már a Napsugár születése előtt beszálltunk Fazakas Jánossal együtt. Minden esztendőben társszervezőként ott vagyunk, részt veszünk a fesztiválokon, város- és falunapokon. A kiscsoporttal nem járunk vidékre, a nagyobb műsoroknak részesei, de önálló műsoruk még nincs. Nem vagyok annak a híve, hogy nagyon sok előadást tartsunk, mert a színpad kiégeti a táncost. Minél több színpadi fellépésük van, annál hamarább belefáradnak. Az a jó, ha a gyermek kívánja a táncot, a szereplést, s nem én erőltetem rájuk a fellépést. Ha túl sok a fellépés, a gyermekek a családi programok miatt nem tudnak megjelenni, s akkor szétesik a csapat, aminek egységesnek kell lenni. Csak annyi előadást vállalunk, amennyit a csoport és a szülők "elbírnak". Nagyon fontos: a Napsugár a szülők hozzáállásával működik. A szülők vállalják az anyagi áldozatot, a vendégek fogadását. A mostani gálaműsorra is fogadjuk a külföldieket. Tavasszal voltunk mi, most ők jönnek. Ez csak a kölcsönösség alapján működhet.
– A gyermekek nemcsak a magyar tánckultúrát szívják magukba, egy nagyszerű életformát is elsajátítanak. Elmondható, hogy a Napsugárnak egyben közösségépítő szerepe is van?
– Igen, az előadásokra eljárnak a szülők, nagyszülők, megnézik a gyerekeiket, barátságok szövődnek. Szenzációs élmény, ahogyan belőlük egy nagy család alakult ki. Éveken át kosaras bált szerveztünk a szülőknek, megismerték egymást. Összejárnak több faluban, tíz- tizenöt család együtt sátorozik például Remetén, Panitban vagy Szőkefalván. Együtt szilvesztereznek, együtt járnak locsolni. Összetartó csapat vagyunk, szülők és gyermekek egyaránt. Nem csak a néptáncról meg a népdalról szól ez az egész. Elgondolkodtam, hogy mi is a Napsugár vonzereje, hogy húsz év elteltével is jönnek a gyerekek, holott én a táncpróbákon nem vagyok egy "puha gyerek". Nagyon sokat kell izzadni, dolgozni a próbateremben, hogy sikereket érjünk el, mégis ott vannak a próbákon. Mi tartja össze a csoportot? Azt gondolom, hogy a gyökereink mélyebbre nyúlnak, mint amit mi felfogunk. Ezek a gyökerek tudat alatt "bizgerálják" a fantáziánkat. Nem tudjuk, hogy mitől szeretjük, nem tudjuk, hogy miért kell nekünk a néptánc, de csináljuk. Menet közben jön meg az étvágy. Amikor látjuk ezt az összetartó erőt, akkor érezzük, hú, de jó helyen vagyunk! Ezt kell csinálni!
– Még sok éven át! Isten éltesse a Napsugarat!
Fergeteges jubileumi előadás – örömkönnyekkel
A jubileumi évfordulót méltón, fergeteges előadásokkal ünnepelte meg a hét végén a Napsugár Néptáncegyüttes.
Szombaton a győrújbaráti Csobolyó néptáncegyüttes, a soproni Pendelyes táncegyüttes és a Napsugár néptáncegyüttes előadását láthatta a közönség. A Pendelyes az Eltáncolt cipellőket, míg a Napsugár a Ludas Matyit vitte színre, azaz táncolta el, a közönség örömére. A vasárnapi gálaműsoron – lapzártakor zajlik – fellépnek a jelenlegi és volt napsugarasok és a vendég együttesek.
– Erős ma is a népdalhoz, a néptánchoz, a népzenéhez és az ünnepi szokásainkhoz való ragaszkodás. Mindenki tudja, érzi, hogy múlt nélkül nincs jövő. Ez az a hely, ahol rájövünk, mekkora nemzeti kincset hagytak ránk őseink. Ezt a hatalmas értéket ma már nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is megtanulni és továbbadni a fiatalabbaknak. Mi ezt tesszük.Közülünk nagyon sokan profi táncosok, oktatók és táncegyüttes-vezetők lettek, nemcsak Erdélyben, hanem külföldön is. A húsz esztendő kötelez a folytatásra. Reméljük, mindig lesz annyi magyar ember Marosvásárhelyen, hogy legyen kiért izzadni. Isten éltessen, Napsugár! – hangzott el a felvezető köszöntőben.
Barabási Csaba Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója elmondta, büszke, hogy az általa vezetett hivatásos intézménynek van utánpótlása. Ahhoz, hogy húsz évet megérjen egy együttes, sok mindent kell tenni, mint egy nagy családot, egyben tartani, a mindennapi gondokkal küszködve. Szükség van egy apára, aki összefogja ezt a nagy családot. Ez az apa nem más, mint Füzesi Albert – mondta az igazgató. A név hallatán tapsban tört ki a közönség, elismerésül Füzesi Albertnek az ügyszeretetéért, a szakértelméért és odaadásáért, amit a Napsugárért, a marosvásárhelyi és a környékbeli magyarságért, azért a 2500 gyerekért és fiatalért tett, akik tőle tanultak meg táncolni. – Füzesi nagyon korán felismerte, hogy e változó világban, amikor Európa megnyitotta kapuit, gyerekeinket nagyon odafigyelve, becsületesen, magyarként kell nevelnünk. Szükség van a gyermekekre, a táncosokra, de szükség van a szülőkre is, akik tagjai a nagy családnak. Büszke vagyok, hogy ilyen fiatalokat ismerhettem meg, elkísérhettem őket előadásokra, turnékra bel- és külföldön. Ott döbbentem rá, hogy mennyire szívből csinálják, amit a szülőktől, nagyszülőktől örököltek, és becsülettel, emelt fővel mentek fel a színpadra akár Szerbiában, akár Magyarországon, akár Szlovákiában, akár Ausztriában vagy Erdély bármely településén. A Napsugár mindig zászlóvivője volt népi kultúránknak. Akik részei voltak ennek a nagy családnak, legyenek büszkék, hogy Napsugár-tagok voltak! Vannak közöttük orvosok, tanárok, jó szakmunká-sok, építészek és diákok, akik előtt még ott az élet – hangzott el az igazgató ünnepi köszöntőjében.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Közszolgálat és sajtószabadság
Előre megmondta a román közszolgálati televízió elnök-vezérigazgatója, hogy le fogják váltani, és így is történt: a parlament visszautasította a tavalyi jelentést, és ideiglenes jelleggel új vezetőséget nevezett ki az egyik fontos állami intézmény élére.
A távozó Stelian Tănase politikai befolyásról beszélt: részletesen elmondta, hogy Gabriel Oprea tábornok hányszor és milyen módon – újságírókon, párttagokon, ismerősökön keresztül, telefonon, munkahelyen, még lakásán is – próbálta rábírni arra, hogy a számára kínos plágiumügyről ne beszéljenek az állami tévécsatornán. Oprea nem reagált e vádakra, a megkeresésekre sem válaszolt, de Victor Ponta kormányfő kiállt volt tanára és helyettese mellett, és kijelentette, hogy a tévéigazgató hazudik, mégpedig nem először.
És itt helyben is vagyunk. Egy olyan ember állítja ezt, akiről már hívei sem tudják, hogy mikor mond igazat, hiszen akkor is félrevezette őket, amikor nem volt tétje, hazudott pusztán megszokásból is, szemrebbenés nélkül, vidoran, a legkisebb szégyenérzetet sem mutatva, amikor újra meg újra rajtakapták. Nem is lenne érdemes figyelni rá, csakhogy még mindig övé a hatalom, és gyakorlásában, cselekedeteiben épp olyan gátlástalan, mint szavaiban: a kényelmetlenné vált igazgatónak – akit a volt szövetséges, ma ellenzéki liberális párt javaslatára neveztek ki – mennie kellett, az SZDP által irányított többség mukk nélkül megszavazta. A sajtószabadság nem fontos, vannak magasabb érdekek. Nem kell a választónak tudnia az adójából fizetett vezetők szennyeséről... Az RTV élére hirtelen kinevezett utód, Irina Radu ugyan azt ígérte, hogy ő sem fog beavatkozni a műsorokba, de ezt majd meglátjuk; amúgy is rövid időre szól a megbízatása. A sűrű vezetőcsere nem tesz jót az évek során egyre jobban eladósodott és egyre gyérebb nézettségű tévétársaságnak, de ennél sokkal többet árt, hogy a legfontosabb hírközlő és műsorszóró csatorna máig nem nyerte vissza szavahihetőségét, és még mindig a hatalom hivatalos szócsövének számít, mint 1989 előtt. Szépen hangzik, hogy a parlament felügyelete alatt működik, csakhogy ez azt jelenti, az uralkodó pártok embere ülhet a vezérigazgatói székben, akitől nem a közérdek tiszteletben tartását várják el és nem az elfogulatlan tájékoztatást követelik meg, hanem épp ellenkezőleg: a valóság bizonyos kozmetikázását, az egyéni és pártpolitikai ambíciók nyaklótlan kiszolgálását. Jól mutatja a törvényhozók véleményét a közszolgálatról az is, hogy a kereskedelmi csatornákhoz hasonló műsorokat és reklámbevételeket kérik számon, nem a tartásos és hiteles tartalmakat.
Természetesen fontosak az anyagiak, bizonyára lehet költségeket lefaragni és észszerűbben felhasználni a tévénél is, de valódi minőségi változást azt hozna, ha az alkotmányban garantált sajtószabadság nem írott malaszt, hanem napi valóság lenne.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Demeter Zsuzsa kapta az EME Debüt-díját
Demeter Zsuzsának ítélte oda a bíráló bizottság (Gábor Csilla és Keszeg Vilmos) az Erdélyi Múzeum-Egyesület Debüt-díját, az elismerést Sipos Gábor EME-elnök adta át kedden a Jókai/Napoca utcai székházban. A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály által első tudományos teljesítményekre kiírt díjat Keszeg Vilmos szakosztályi elnök javaslatára 2006-ban hozták létre. Azóta több mint negyven pályázat érkezett be elbírálásra, és megszakítás nélkül minden évben gazdára is talált a kitüntetés.
Idén hárman nyújtottak be egy-egy művet: Demeter Zsuzsa (Költői tradíció és könyvkiadás. Gyöngyösi István példája), Zabán Márta (Salamon Ferenc szakmai életútja. Hivatástörténeti esettanulmány) és Zörgő Ildikó Noémi (erdélyi #magyar #fiatalok #szavazás. A politikai kampányok speciális célcsoportjainak befolyásolása).
Szabadság (Kolozsvár)

Népesedési konferencia Temesváron: Áldás, népesség!
Áldás, népesség! – Letelepedés-elvándorlás a Bánságban címmel szervezett konferenciát Temesváron szeptember 24–25-én a hollandiai Juhász István Alapítvány, az Új Ezredév Református Egyházközség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Partiumi Keresztény Egyetem Teológiai Tanszéke és Tőkés László európai parlamenti képviselő budapesti irodája. Az eszmecsere helyszíne a még mindig épülőfélben lévő Új Ezredév Református Központ volt.
A kétnapos rendezvény keretében levetítették a Népesség Istentől! című dokumentumfilmet, amelynek főmunkatársa az a néhai Csép Sándor volt, akinek a neve összeforrott az Áldás, népesség! mozgalommal. A televíziós szerkesztő, újságíró, író ötletgazdája volt a 2004-ben megindított mozgalomnak, 2007-ben jogi személyként is bejegyeztették az Áldás, Népesség – Binecuvăntare társaságot, amelynek célkitűzése volt egyebek mellett „a népesedés drámai állapotának a közbeszédbe való bevitele, a családbarát életfilozófia terjesztése, a gyermekvállalás fontosságának hirdetése, a közvélemény ráirányítása eme fontos nemzeti sorskérdésre”.
A két nap során tucatnyi előadás, számos üzenet, hozzászólás és kérdésfelvetés hangzott el, többször tartottak igei alapú áhítatot, bemutattak több könyvet, megnyitottak egy ad hoc kiállítást. Énekszolgálattal az Új Ezredév Kórus működött közre. A konferencia előadói között volt Soltész Miklós, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Toró T. Tibort, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Juhász Tamás teológiai professzor, Vetési László református lelkipásztor, szórványügyi előadó, Bodó Barna politológus professzor, Szekernyés János közíró, helytörténész, Erdei Ildikó, a Bartók Béla Gimnázium igazgatója, Mihai Androne filozófus, professzor, Alin Gavreliuc szociológus, professzor, Stevan Bugarski kutató, Hermán M. János teológiai professzor.
Az Áldás, népesség! Letelepedés – elvándorlás a Bánságban című konferencia elsősorban a bánsági kisebbségek demográfiai helyzetével kívánt foglalkozni, de az előadók az Európára zúduló migránsáradatra is kénytelenek voltak kitérni mint napjaink egyik legégetőbb problémájára, legsúlyosabb kihívására. Soltész Miklós államtitkár szerint például fontos lenne megértetni a világgal, hogy nem a migránsokkal van bajunk, hanem azzal, aki küldi, aki csábítja és aki csempészi őket. Arra biztatta a részvevőket, hogy személyes kapcsolataikon keresztül próbálják a románokkal is megértetni, hogy a menekültáradat közös ügy, amely őket is ugyanúgy érinti, és a zsidó-keresztény kultúrkörben kialakult értékeket veszélyezteti. Úgy vélte: „azért van nagy baj, mert Európa egyes vezetői nem fogják fel, hogy mekkora a baj”. Ráadásul a migránsáradat olyan népek, országok között kelt feszültségeket, amelyek eddig békében éltek egymás mellett, bár eme feszültségek nagyrészt szintén a migrációs hullám veszélyeit nem látó politikusok miatt keletkeztek.
Tőkés László a konferenciát záró előadásában elmondta: nem véletlenül választotta ennek mottójául Ady Endre egyik versének vészjósló címét: „A szétszóródás előtt”. Európa történelmének újkori hullámverésében nagyon megingott a mi kis magyar világunk is, hiszen a migránsáradat kontinentális instabilitást és elbizonytalanodást okozott. Aggodalom tölti el az egyént éppúgy, mint a családi, baráti, nemzeti közösséget az, ami most történik, és aminek korántsem sejtjük a végét. Pláne, hogy azt látjuk: e modernkori népvándorlás, világmozgás, nyugtalanság, a gyökérszakadás és diszlokáció nem most kezdődött, hiszen például a kommunizmus bukása után is magyar emberek százezrei éltek a szabadság új lehetőségeivel anélkül, hogy belegondoltak volna a távlati következményekbe. S fölolvaszt a világ kohója – mondja Ady, mintegy ráerősítve a herderi jóslatra: szétszóródunk, felszívódunk, eltűnünk. Így válik nemzeti lét- és sorskérdéssé a helytállás ügye, ami túlmutat a puszta népesedéspolitikán – vélte Tőkés László. Nagyon meg kell vetnünk a lábunkat ebben a mostani helyzetben, nagyon erős hitre és nagyon komoly tisztánlátásra van szükségünk, közös politikai akaratra, de erkölcsi erőre is, hogy megérdemelhessük az isteni áldást abban az értelemben, ahogy a konferencia címe is utal rá. Áldást, békességet, gyarapodást óhajtunk és remélünk a magyar népnek – mondotta az EP-képviselő, megemlítve: a nemzeti együttműködés rendszerében való összefogás a magyarországi és külhoni nemzetrészek között elengedhetetlen ahhoz, hogy a megmaradást és felemelkedést célként kitűző nemzetpolitikai stratégia sikeres legyen, és hogy a ránk leselkedő pusztító változásokat fel tudjuk tartóztatni.
Tőkés László beszédében kitért arra is, hogy milyen vélemények, irányzatok, érdekek dominálnak napjainkban az európai politikában, milyen viták osztják meg még az unión belül is az országokat és kormányokat, holott semmi kétség, hogy a migránsválságban nagy szükség lenne az európai összefogásra és a közös érdekvédelemre. (Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája)
vajma.info

Ahol Erdély védőhálóját fonják
Több száz "lámpást" indított útjára a Székelyföld és a – sokszor teljes elsötétüléssel fenyegetett – szórvány iskoláiba, egyházi gyülekezeteibe az elmúlt negyedszázadban a marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola. A jubileumi évfordulón a tanintézetet több mint két évtizeden át vezető dr. Barabás Lászlóval idéztünk múltat és körvonalaztunk jövőt.
– Milyen szükséglet hívta életre 1990-ben a marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskolát?
– A magyar művelődéstörténetben, kultúrában mindig fontos hivatásuk volt a lelkipásztor és az iskolamester között elhelyezkedő, mind egyházi, mind világi szolgálatot végző kántortanítóknak. A változást 1949-ben a kommunista hatalom hozta, amikor a tanügyi reform bevezetése után felszólították a kántortanítókat, hogy vagy az egyházi szolgálatot vállalják, vagy a tanítóit. Nyilván nagyon sokan ez utóbbit választották, és így megritkultak a kántorok a gyülekezetekben. A negyvenesztendős erőszakos homogenizálás során egyre több helyen alakult át az iskolarendszer is, és nem képeztek annyi tanítót és tanárt, amennyire magyar közösségünknek szüksége lett volna. Így érte meg az erdélyi magyarság a változások idejét, amikor csak Maros megyében 200 magyar tanítóra, oktatóra és Erdély-szerte nagyon sok kántorra lett volna szükség. A kommunista időszak politikája hozzájárult ahhoz, hogy a fiatal nemzedék "Isten nélkül" nőjön fel, és történelmi hagyományaitól is eltávolodjon. Így óriási feladat tornyosult az egyház képviselői előtt: a lelkipásztorok mellé munkatársakat, népnevelő, keresztény értelmiségieket kellett nevelni. Ezt ismerték fel Marosvásárhelyen is a történelmi magyar egyházak képviselői, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Maros megyei szervezetével közösen röviddel a rendszerváltás után, még 1990 őszén létrehozták az akkor még Zenepedagógiai Főiskolát, a mai Kántor- Tanítóképzőt. Az iskola vezetésére az alapító marosvásárhelyi egyházak képviselőiből és szaktanárokból kuratórium alakult, amely Fülöp G. Dénest, a marosvásárhelyi Vártemplom néhai lelkipásztorát választotta elnöknek, és Varga Erzsébet pedagógia-lélektan szakos tanárnőt bízta meg az intézet ügyvezetésével. 1993-ban vettem át tőle a főiskola igazgatását.
– Hány diákkal indult a főiskola?
– Két osztályban 60 hallgató kezdte a tanévet, közülük húszan már helyettes tanítóként dolgoztak. Az első két osztályba inkább Marosvásárhelyről és környékéről jöttek diákok. Az 1991–92- es és az 1992-93-as tanévben évfolyamonként egy-egy újabb osztályt indítottunk 30-30 diákkal. A létszám 1993-ra így 112-re emelkedett. Az iskola megismerésével fokozatosan bővült a kör, Erdély minden vidékéről jöttek hozzánk fiatalok: Sepsiszentgyörgytől Nagybányáig, Nagyenyedtől Csíkszeredáig, a székelységből és a szórványvidékekről is.
– Milyen akadályokba ütköztek az induláskor és az azt követő években?
– Az első években az iskola fennmaradását a felekezeti összefogás, a tanárok és lelkészek önzetlen hozzáállása, a hallgatók kitartása és nem utolsósorban a külföldi testvéregyházak, gyülekezetek és magánszemélyek támogatása biztosította. Az első évben 35 szaktanár és négy lelkész díjmentesen, a második és harmadik évben szimbolikus óradíjért vállalta a tanítást. A legfőbb gondot az állami jóváhagyás késése jelentette, amelyet az iskola alapítói még az indulásnál, 1990 szeptemberében kérvényeztek, az engedély azonban csak 1993-ban érkezett meg. A diákjaink helyzetét a végzettség szempontjából addig is jogilag rendezni kellett. Ebben a nehéz helyzetben sietett a segítségünkre a Nagykőrösi Református Tanítóképző, amely szintén a ’90-es évek elején alakult újjá. A nagykőrösi, illetve a marosvásárhelyi református gyülekezet testvérgyülekezeti kapcsolata alapján még 1992-ben testvériskolai kapcsolatot létesítettünk a nagykőrösi tanintézettel, amely a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara. A szakmai képesítés megszerzésében, illetve az oklevelek biztosításában is segítettek. Iskolánk a tanítói szakot illetően jelenleg is a Nagykőrösi Református Tanítóképző Főiskola kihelyezett tagozata, annak 2002-ben akkreditált, majd 2005-ben a bolognai folyamatnak megfelelően újból minősített képzése. A kántor szakot az Erdélyi Református Egyházkerület és a Marosvásárhelyi Református Vártemplomi Egyházközség működteti. Nemcsak református, hanem katolikus, evangélikus, unitárius és baptista fiatalokat is képezünk, így az iskola belső élete egyházi szempontból ökumenikus jellegű.
– Beszéljünk egy kicsit a negyedszázad sikereiről.
– Azt hiszem, maga a főiskola léte annak tekinthető. Az, hogy e viharos negyedszázad sok küzdelmében fenn tudott maradni, és minden évben új generációt adott az erdélyi magyarságnak, azt hiszem, már önmagában nagy eredménynek számít, és hálát adhatunk érte a Jóistennek. Ezért tarthatjuk az elmúlt negyedszázadot kegyelmi időnek, amint azt az évfordulóra megjelent jubileumi könyv címében is jelezzük. Arról nincs számadatokkal mérhető kimutatásunk, hogy diákjainknak, közösségünknek mit jelentett a főiskola, de vallanak öregdiákjaink, tanárkollégáink. Tanintézetünk jellegzetességei közül kiemelném hiánypótló jellegét az első évtizedben, "templom és iskola" szellemiségét, lelkiségét, ökumenikus egyházi jellegét, közösségi, kultúrafenntartó népművelői, nemzetnevelői törekvéseit. Fontos volt számunkra a népi tehetségek ösztönzése, a hátrányos helyzetű fiatalok elindítása, a családias belső légkör megteremtése. Hozzánk nem a felső tízezer, hanem főleg a vidéken élő, nehezebb anyagi helyzetben levő családok gyermekei, árvák, félárvák jöttek, akik egy egyházi iskolától vártak segítséget.
"Minden végzettünk egy intézmény"
– Hány diákja volt a huszonöt év alatt a főiskolának?
– A jelenlegi fiataljainkat is beleértve közel ezer diák fordult meg nálunk, és mintegy 800-an diplomáztak. Az erdélyi egyházaknak 300 diplomás kántort adtunk, egyházi és világi zenei szolgálatuk Gyimesközéploktól Nagyváradig, Nagyenyedtől, Szászvárostól Székelyudvarhelyig, Sepsiszentgyörgytől Kolozsvárig, Aranyosegerbegytől Segesvárig és Medgyesig behálózza az egyházközségeket, iskolákat, művelődési intézményeket, nem beszélve Marosvásárhelyről és környékéről. Ezek nem óriási számok, de úgy gondolom, hogy az erdélyi magyarság számára számottevőek, és mindenik végzettünk nemcsak egy statisztikai adat, hanem egy intézmény a maga nemében. Hiszen akik régen végeztek, ma már az erdélyi magyar pedagógustársadalom derékhadához tartoznak, iskolaigazgatók, pedagógiai vezetők, a kulturális, művészeti élet irányítói. Egyik legfőbb célkitűzésünk volt a szórványvidéken élőket is megszólítani, hogy ne csak a tömbmagyarságból, a Székelyföldről, hanem Erdély egész területéről jöjjenek hozzánk felsőfokú végzettséggel nem rendelkező tanítók. Itt olyan képzést biztosítottunk számukra, amelynek köszönhetően a szakmájukban maradtak, és többnyire oda tértek vissza, ahonnan jöttek. Más kérdés, hogy jelenleg az óvodapedagógusi, tanítói állások telítve vannak, de a kántori állások nincsenek telítve, a református erdélyi egyházkerület gyülekezeteinek csak 25 százalékában van diplomás kántor.
– A marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskolát gyakran említik a szülőföld iskolájaként.
– A végzettjeink 90 százaléka itthon maradt, mi ugyanis nem a Nyugatnak képeztünk diákokat. Aki pedig elment, valamiképpen szintén a szülőföld felé tekint. Van olyan végzettünk, aki Londonban él, de ott is magyar óvodát vezet.
– Hogyan látja a főiskola jelenét, jövőjét? Úgy tudom, az utóbbi években csökkent a diáklétszám.
– Az új nemzedékeknél mentalitásváltás következett be, amely bennünket is újabb kihívások elé állított. A frissen érettségizettek közül az utóbbi években egyre kevesebben jelentkeztek főiskolánkra nappali tagozatra, és egyre népesebbek lettek a levelező tagozatos csoportok. Ugyanakkor egyre kevesebben szerették volna a tanítói mellett a kántori szakot is vállalni. Ebben a helyzetben újra kellett gondolnunk a képzési rendet, elkülönítve a kántor szakot a tanítóitól, jobban meghatározva mindkettő egyediségét és képzési szintjét. A kántor szak megmentésére többszintes képzésben gondolkoztunk. Egyrészt folytattuk a nappali tagozatos főiskolai kántortanítói képzést, másrészt elindítottuk a külön kántori, egyszakos képzést a Károli Gáspár Református Egyetem keretében, amely egyetemi, egyházzenészi oklevelet biztosít a sikeresen vizsgázóknak. Harmadsorban: már helyettes kántorként vagy műkedvelőként kántorizáló egyháztagoknak biztosítottunk lehetőséget arra, hogy kétéves posztliceális tanulmányi rendben szakmailag felkészüljenek a kántori szolgálatra. Az óvodapedagógus tanítóképzést illetően az erdélyi magyar gyermeklétszám csökkenését látom a legnagyobb fenyegetésnek, ennek következtében ugyanis egyre kevesebb óvónőre és tanítóra van szükség főleg a szórványvidékeken, de a tömbmagyarság körében is.
88 diákból 21 gólya
Szombaton délelőtt a Vártemplomban tartott ünnepi istentisztelet keretében nyitották meg a Kántor- Tanítóképző Főiskola új tanévét. Hány diákkal indul az év? – kérdeztük Gál József református lelkipásztort, tagozatvezetőt, aki tavaly vette át a Kántor- Tanítóképző Főiskola igazgatását.
– A 2015–16-os iskolai évben 88 hallgatónk van, közülük 42-en nappali tagozatú tanítói, kilencen nappali kántor szakon tanulnak. Levelező tagozaton 37 diákunk végzi a tanítói képzést. Emellett négyen a posztliceális kántor szakra járnak. Az idei tanévben 21 gólyánk van – tájékoztatott Gál József, aki azt is elmondta, hogy tavaly, a kezdeti lelkesedésben három új szak indítását is tervezte. Ez egyelőre nem valósulhatott meg, de továbbra is töretlen kedvvel irányítja az intézményt, és a háromból két új szak létrehozásán az elkövetkezőkben is munkálkodni szándékszik.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Barabás László új könyvének bemutatója
Otthon lenni önmagunkban
Füttyögtetésről és asszonyszínházról, királynékereső pünkösdi virágozásról és csutakhúzásról, farsangtemetésről és betlehemes játékról mesél egyebek mellett dr. Barabás László néprajzkutató Az otthonosság gyökerei című új könyvében, amelyet péntek délután a 25 éves marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola jubileumi rendezvénysorozata keretében mutattak be a vártemplomi diakóniai otthon Bocskai-termében. Az erdélyi szokásvilágot körbejáró könyvről Káli Király István, a kötet kiadója beszélgetett a szerzővel.
– Barabás László saját jó hagyományaihoz zárkózott fel, ez ugyanis a negyedik kötete, amely a régi-új Mentor Kiadó gondozásában jelent meg. Bevallom, ez a kötet tűnt számomra a legérdekesebbnek – mondta elöljáróban Káli Király István, majd a maga változatosságában is egységes, négy fejezetre osztott gyűjtemény szerkezetéről szólt, amely régebbi és új tanulmányokat, illetve riportszerű írásokat is magába foglal. Ennek kapcsán a méltató arra is felhívta a figyelmet, hogy Barabás László a nyolcvanas években egészen más szempontrendszer szerint viszonyult egy szokásrendhez, mint a 21. század első és második évtizedében, és ez így is van rendjén.
– Hihetetlenül közel hozza azt a világot, amit mi is ismerünk, de amelyet nem voltunk képesek megközelíteni – tette hozzá Káli Király István, majd arról faggatta a szerzőt, hogy miért találta fontosnak elvinni olvasóit ebbe a világba?
– Elég sokat jártam a falvakat, és azt tapasztaltam, hogy a városiakat is érdekli ez a világ. Ezt az érdeklődést nem is fogjuk levetkőzni, Kányádi szavaival élve viseljük, "akár a bőrt a testemen".
A beszélgetőtárs a továbbiakban a kötet egyes figuráinak, jeleneteinek felidézésére kérte a szerzőt. Szó esett Andrásról, aki a Szováta környéki erdőben úgy közvetített füttyszóval gondolatokat, érzelmeket, hogy a néprajzkutató úgy vélte, akinek ilyen tudása van, "azzal valami nagy dolog lesz az életben".
A farsangi játékok kapcsán a figyelem az alsósófalvi asszonyszínházra terelődött, amely egyedinek számít a maga nemében, a télűző felvonulást ugyanis nemcsak nálunk, de más kultúrákban is rendszerint férfiak rendezik, nőknek is ők öltöznek be. Alsósófalván akkor vették át az asszonyok ezt a szerepet, amikor az 1950-es években, a kollektivizálás időszakában a férfiaknak elment a kedvük a mulatozástól, már "nem fogta őket a figura". Így végre az asszonyoknak is lehetett egy napjuk – fejtette ki a néprajzkutató.
A székelyföldi asszonyok "szen- vedéstörténeténél" maradva, a beszélgetés izgalmas mozzanatát képezte a szolgálni szegődő székely leányok felidézése, akik igen keresettek és megbecsültek voltak az elit román, sváb és zsidó családok körében. Ha anyagilag nem volt rászorulva a család, akkor is elküldték a lányokat szolgálni, hogy tanuljanak, világot lássanak – tette hozzá Barabás László, majd arról is szólt, hogy nagyon érdekes megfigyelni, ahogy a zsidóüldözés éveiben a zsidó családoknál szolgáló lány megsajnálja kenyéradóját, és lassan ő maga kezd gazdaként viselkedni vele.
A beszélgetés utolsó perceiben a Nyárádtőtől Sáromberkéig terjedő történelmi, illetve a sokkal tágabb értelemben vett néprajzi Marosszékről is szó esett. A kötetben Kriza János és Petőfi Sándor nevével is találkozhatunk. A nagy költővel kapcsolatosan a szerző megjegyezte, hogy a Biblia mellett a Petőfi-kötet is mindig ott van a falusi ember ágya mellett, a magyarói fonóban pedig a János vitézt énekelték boldogságra vágyó lélekkel, úgy, hogy a patakparti jelenet után rögtön Tündérország következett.
– Fog-e még minket a figura? – kérdezte legvégül Káli Király István, Barabás László korábbi munkájának címét idézve.
– Azt hiszem, igen. Amíg imádkozva, vagy úgy, hogy "űzzük az eszünket", le tudjuk a bánatunkat gyűrni, ez így is marad – mondta a néprajzkutató.
A könyvből kiáradó világ hangulatát erdélyi népdalokat énekelve Diós Brigitta, a Kántor-Tanítóképző Főiskola III. éves diákja teremtette meg a bemutató előtti percekben.
– Ez a kislány otthon van a tájban és önmagában, és szimbolizálja mindazt, amit a könyv jelent – jegyezte meg Káli Király István. A rendezvény előtti beszélgetésünkkor Barabás László elmondta, hogy a főiskola diákjait néprajz szakos tanárként évről évre népismereti táborokba, tanulmányutakra viszi a tömbmagyarság és a szórvány falvaiba, hogy megtanulják, megtapasztalják, hogy a mi erdélyi világunk sok kis világból lesz egységes egész.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Egy sárkányt legyőztünk
A normalitás jeleként is értelmezhetjük a himnuszperben született ítéletet, amely messze túlmutat egy egyszerű jogi eljáráson: román bíróság alighanem először mondja ki a trianoni döntés óta, hogy a magyar himnusz szabadon énekelhető Romániában is, ezért senki nem büntethető.
Ünnepelhetjük a döntést azért is, mert végre mi, magyarok is győzelmet arathattunk az életünket oly sokszor megkeserítő prefektusok fölött: végre igazság tétetett azoknak is, akik nem egészen egy évvel ezelőtt mindennap kiálltak a kormánymegbízott ablaka alá himnuszt énekelni – idős nyugdíjasok, akik otthonuk kényelmes melege helyett a hidegben való álldogálásra vállalkoztak, munkából hazatérők, akik fáradtan és éhesen kanyarodtak az ellenséges hivatal felé, kisgyermekes szülők, akik a játszótérről szaladtak át egy barátságosabb jövőért harcolni.
Azért is, mert a tegnapi határozatot most már az orra alá nyomhatjuk bárkinek, aki egy imádságot próbál betiltani. De főleg azért ünnepelhetjük az ítéletet, mert reményt ad. Jelzi, hogy mégsem kilátástalan a helyzetünk, és ha nem hagyjuk magunkat, nem tudnak eltiporni és földbe döngölni. Még ebben a balkáni erkölcsű államban is vannak demokratikus törvények, illetve alkalmazásukra hajlandó állami tisztségviselők, s ez már csak azért is örvendetes, mert eddig inkább a szabályok rosszindulatú kiforgatását tapasztaltuk, főleg a magyar közösséget érintő ügyekben.
Ritka siker ez, és jóleső, hogy nem valamelyik párté, hanem mindenkié, akinek fontos a vélemény szabadsága, a polgárok egyenlősége. Lehetünk más véleményen egy-egy történelmi eseményről, beszélhetünk más nyelvet, de a jog nem ezen különbségek ledorongolására szolgáló eszköz, akkor sem, ha sokan erre használják. Tömérdek lenyelt és erőszakkal belénk tukmált keserűségünk után ez az ítélet egy korty tiszta vizet jelent – de azért maradjunk a földön: hétköznapi gondjaink ugyanazok maradnak, és nem valószínű, hogy egy elveszített per végleg elveszi az ügyeletes sárkányok kedvét attól, hogy megpróbálják leperzselni a bőrünket: lehet, hogy csak feltüzeli őket. Erre mutató jelek vannak bőven, s noha most inkább saját gondjaikkal vannak elfoglalva a jobb- és baloldali politikacsinálók, lassan választási évbe érünk, amikor a teljesítmények hiányait és hibáit mindig megpróbálják a magyar kártyával eltakarni.
Nem tudjuk, mi lesz a következő per, amely anyanyelvünk és jelképeink ellen irányul, de azt biztosra vehetjük, hogy nem ez volt az utolsó. Most csak egy csatát nyertünk, végleg akkor nyerjük meg a háborút, ha az ilyen perek el sem kezdődnek, a prefektusok és segítőik pedig nem a feszültségek szításán, hanem azok elsimításán dolgoznak majd. Ezt csak úgy tudjuk elérni, ha a következő alkalommal is a sarkunkra állunk. A mi dolgunk az, hogy ne hátráljunk meg.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetközi diákprogram (Kézdivásárhely)
Múlt héten, hétfőtől vasárnapig az Erasmus+ csereprogram keretében hetvenkilenc magyarországi, török, görög, olasz és katalán diák és tanár tartózkodott Kézdivásárhelyen a Bod Péter Tanítóképző vendégeként. A csereprogram lényege, hogy a legkevesebb öt partnerországból érkező fiatalok adott témában tapasztalatot cseréljenek egymással. Az európai uniós projekt 2014 és 2016 között zajlik, és hat ország hat intézménye vesz részt benne. Koordinátora Baumgartner Szilvia, a budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium angoltanára, és a Bod Péter Tanítóképző mellett egy rodostói, egy olaszországi, egy athéni és egy katalóniai iskola részese a pályázatnak. Témája az életre való felkészítés a 21. században, és a tanítóképzőből hatvan tanuló vesz aktívan részt kivitelezésében, illetve a hat országban sorra kerülő projekttalálkozókon.
A program célja elsősorban az iskolák közti partnerség kialakítása és az együttműködés fenntartása, az angolnyelv-tanulás fejlesztése (a közös nyelv az angol), közös programok kivitelezése stb. A kézdivásárhelyi a második diáktalálkozó, az elsőre Budakeszin került sor, majd jövő év tavaszán Spanyolországba utaznak, végül Rodostóban zárul a látogatássorozat. A programban két tanár- és négy diáktalálkozó szerepel.
Deme Ildikó angoltanár, a kézdivásárhelyi projekt felelőse arról számolt be, hogy a hat ország tanulói nemzetközi csoportokba osztva közösen dolgoznak a naponta kijelölt feladatokon. A vendégek Brassóba, Prázsmárra, Sepsiszentgyörgyre, Csernátonba, Bálványosra és a Szent Anna-tóhoz látogattak. A kézdivásárhelyi csereprogram kiállítással zárult, a tanulók által készített fotókat állították közszemlére. Szombaton sporttevékenységeket tartalmazott a program.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Amikor a Szent Korona is megmelegszik
Nem tekinthetjük percig sem véletlen egybeesésnek, hogy az 1944. szeptemberi szárazajtai gyilkosság évfordulóján került sor a magyar Országházban a Márton Áron-emlékkonferenciára; nem véletlen, ugyanis mindennapi élményünk máig mind a számos gyilkolászás a második világháború végén az ingatag Romániában, mind a nemzeti gyűlölet a román pártok, kormányok részéről. Huszonhárom diákcsapat vetélkedett, a díjazottak fönn ültek az Országház felsőházi üléstermének elnökségi részén. A győzteseket „az ország legszebb munkahelyén” díjazták. Vaszi Levente gyimesi fiatal tanár, nagyszerű tenorénekes azzal vezette be rövid műsorát, hogy „Gyimesben mi is ilyen magasban lakunk, azért nem szédülök itt fenn”.
Megragadó volt látnunk, hogy a csíki, gyergyói székely asszonyok minden alkalommal, amikor hallották Márton Áron egykori püspök nevét, zsebkendőhöz nyúltak. A székelység erkölcsi tartásában nevelkedett a nagy ember, és maga is gazdagította mindazt, ami őt fölemelte kisebbségi, nemzeti politikussá. Ezért is van, lesz nagy értéke annak, talán hagyományként is, hogy a szórványból, az elnyomottak világából jött civilek, fiatalok szólalhattak a magyar Országházban. A szónokokat is beleérthetem mindebbe, ha kijelentem, hogy a konferencia fölért egyetemi szintig tartalmában, megragadó voltában.
Kányádi Sándor életes, megkönnyeztető és derítő elbeszélgetése a szószéken igazi élményt jelentett. „Amikor Márton Áron még a földön járt” – és azt is hozzátehetjük: ma is itt jár köztünk.
A díjakat Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke adta át. Záróakkordként csendült fel Vaszi Levente éneke, az úgynevezett régi székely himnusz, majd az új, a mostani. Kifelé menet azt is hallottam egy székely asszonytól, hogy „még a Szent Korona is megmelegedett itt ma”.
Czegő Zoltán
(A Csíkszeredában megjelenő Székelyföld folyóirat és a Lakiteleki Népfőiskola által Márton Áron emlékére hirdetett irodalmi pályázaton lapunk főmunkatársa, Czegő Zoltán a Lakiteleki Népfőiskola különdíjában részesült. Az I. díjat Tar Ildikónak, a II. díjat Oláh Gál Elvirának, a III. díjat pedig Nagy Zoltánnak ítélték oda – a szerk.)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

DráMA: betekintés az írástól a látásig tartó folyamatokba
Tíz előadásra, szakmai beszélgetésekre, közönségtalálkozókra, koncertekre és könyvbemutatóra vár vasárnaptól a Tomcsa Sándor Színház a hetedik DráMA kortárs színházi találkozón. A részletekről sajtótájékoztatón számolt be Nagy Pál színházigazgató, Csurulya Csongor művészeti vezető és Demeter Kata dramaturg.
„Olyan színházakat hívtunk meg, amelyek román és magyar kortárs szerző művét játsszák. A korábbi kiadásokhoz hasonlóan igyekeztünk olyan előadásokat beválogatni, amelyek már elismerésben részesültek” – magyarázta Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója. Elmondta, tavaly pénzhiány miatt maradt el a kortárs színházi találkozó, idén viszont a Román Nemzeti Kulturális Alap, az Uniter és a Bethlen Gábor Alap támogatásával gazdag programot állítottak össze. Az előadások közül az Újvidéki Színház Bánk bán című produkcióját emelte ki az intézményvezető. Mint elmondta, elsőre talán kakukktojásnak tűnik, hiszen nem egy erdélyi magyar színház viszi színre a teljesen más megközelítésű Bánk bán-előadást. A színházigazgató szerint a klasszikus szöveget határon túli magyarokként értelmezték át, és úgy véli, az udvarhelyi közönség megérdemli, hogy hasonló produkciót lásson. Csurulya Csongor művészeti vezető elmagyarázta, noha szövege nem kortárs, az előadás megközelítése és feldolgozása kortárs szemléletet tükröz. Az Urbán András rendezte Bánk bán-előadás egyébként a Pécsi Országos Színházi Találkozón botrányt okozott, többen elhagyták a nézőteret. Nagy Pál szerint akkor többen nem értették meg, hogy az előadás a nemzetről és a magyar kisebbség sorsáról szól.
A program próbálja követni a korábbi rendezvények felépítését, igyekeztek olyan szerzőket meghívni, akikkel lehet az előadások előtt beszélgetni a T. E. A. – Találkozás Egy Alkotóval néven zajló közönségtalálkozókon, amelyeket Lőkös Ildikó dramaturg és Köllő Kata színikritikus fog vezetni. Hétfőn Sardar Tagirovsky rendezővel, kedden Alina Nelega és Kincses Réka rendezőkkel, pénteken pedig Székely Csabával és Sinkó Ferenccel találkozhatnak a rendezvény részvevői – mondta el Demeter Kata dramaturg. Csütörtökön lesz a dráMÁzat II. című kiadvány könyvbemutatója, amely tartalmazza a nagyváradi Szigligeti Színházzal és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Karával együtt meghirdetett dráMÁzat II. pályázatra érkezett alkotásokat. Hétfőn este a pályázat Debüt kategóriájának győztes alkotását, a váradi származású Szíjgyártó Tímea Aletta Az eset című művét adja elő a nagyváradi Szigligeti Színház, Sardar Tagirovsky rendezésében. A rendezvény alatt a dráMÁzat-felolvasó névre keresztelt felolvasó-színházi esteken a drámapályázat másik két nyertes pályázatát is előadják.
Vasárnap este hét órától Gajai Ágnes egyéni előadásával, az Edith Piaf et Agnessel kezdődik a találkozó. Mivel az előadások többségét stúdiótérben játsszák, a helyek száma korlátozott. A talákozó előadásaira felnőtt-, diák- és nyugdíjasjegyeket lehet váltani, előadásonként 5, 10, 15, illetve 25 lejes áron. Kedvezményesebb, és az összes előadás megtekintésére feljogosít a dráMA-bérlet, amelyet korlátozott számban 80 lejért lehet megvásárolni.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Gazdag programkínálat a Fux Feszten
Az október 5–10. között Nagyváradon tartandó II. Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiváljának lesz egy versenyprogramja és egy versenyen kívüli programja is.
A két évvel ezelőtt megrendezett I. Fux Feszthez képest változások lesznek az október 5-én kezdődő, és 10-ig tartó II. Fux Feszt szerkezetében. Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy az első bábfesztivállal kapcsolatban felmerült igényeket, észrevételeket beépítették a II. Fux Fesztbe. Elárulta, hogy legutóbb volt olyan társulat, amelyik elégedetlen volt azzal, hogy ez egy versenyfesztivál. Ebből az észrevételből kiindulva döntöttek úgy a szervezők, hogy a mostani fesztiválnak lesz egy versenyprogramja, és egy versenyen kívüli programja is, ugyanakkor minden egyes előadást szakmailag is kiértékelnek. A főigazgató szerint a Fux Feszt egy hiánypótló rendezvény, mely bemutatkozási lehetőséget nyújt a hivatásos erdélyi magyar bábtársulatok számára, emellett pedig a társulatok jobban megismerkedhetnek egymással ennek a fesztiválnak a keretében. Czvikker Katalin hozzátette: az erdélyi magyar hivatásos bábtársulatok mellett az eseménybe bekapcsolódik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is, melynek növendékei három előadást is elhoznak, ami azért is külön kiemelendő, mert a váradiak a következő időszakban bábszínészeket akarnak alkalmazni.
Nemzetközi fórum
A továbbiakban Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója ismertette a legfontosabb tudnivalókat. Elmondta, hogy a fesztivál minden napján négy előadás és szakmai kiértékelés lesz. A hat erdélyi magyar hivatásos bábtársulat – a nagyváradi Lilliput Társulat, a kolozsvári Puck Bábszínház, a szatmárnémeti Brighella Bábszínház, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínház, és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház – egy-egy előadásukkal szerepelnek a versenyprogramban, és versenyprogramon kívül is bemutatnak egy előadást, a temesváriak kettőt. Mellettük, és a marosvásárhelyi egyetem növendékein kívül fellép a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Cókmók című darabjával, és a nagyváradi Mária Királyné Színház Arcadia Társulata Aladdin című román nyelvű előadásával, Magyarországról pedig a debreceni Vojtina, a nyírbátori Szárnyas Sárkányok, a kaposvári BábSzínTér, a Budapest Bábszínház és a kecskeméti Ciróka Bábszínház hozza el egy előadását a fesztiválra. Botházy Daróczi Réka hangsúlyozta: Magyarországról európai rangú társulatok szakmai szempontból kiemelkedő előadásait hívták meg, etekintetben külön kiemelte a kecskemétiek Hamupipőke előadását, valamint a Budapest Bábszínház Tíz emelet boldogság című darabját. Érdekes színfoltja lesz a fesztiválnak a Szárnyas Sárkányok gólyalábas utcaszínháza, mely október 5-én délután öt órától kezdődik a Holnaposok szoborcsoportjánál, innen vonulnak majd a szereplők és a nézők a Szigligeti Stúdióig.
Zsűrik
A II. Fux Feszt szakmai zsűrijének tagjai Kozsik Ildikó bábszínész, teatrológus, Zsigmond Andrea kritikus, Sardar Tagirovsky rendező, színész, bábszínész és Horányi László színész lesznek. Emellett felállítanak egy pedagógus zsűrit, amely az előadásokat – mint azt a zsűri neve is mutatja – pedagógiai szempontból fogja értékelni. Ezt a testületet Farkas Tünde, az Orsolya óvoda igazgatója, Veszprémi Emőke tanítónő és Pető Csilla tanfelügyelő alkotják majd. Ugyanakkor lesz egy gyerekzsűri is, amely egy nyolc, egy tizenegy és egy tizenhat éves ifjúból fog állni. Ez utóbbi zsűri tagjait pályázat útján választották ki a szervezők, mondta Czvikker Katalin főigazgató, hozzátéve, hogy a szakmai zsűri kiválasztása során ügyeltek arra, hogy annak tagjai egyetlen a versenyprogramban szereplő előadás alkotógárdájában se szerepeljenek.
Díjak
Kérdésünkre válaszolva Czvikker Katalin elmondta: nem lesz mód arra, hogy a legnagyobb érdeklődésre számot tartó előadásokat többször is bemutassák a fesztivál keretében, jelezte viszont azt, hogy a pedagógus zsűri és a gyerekzsűri által legjobbnak tartott előadásokat vissza fogják hívni Nagyváradra. Ha már zsűrizésnél tartunk: a szakmai zsűri három díjat fog odaítélni: a Fesztivál Nagydíját a legjobb előadásnak, a legjobb látványtervért járó Fux Pál Díjat, valamint a Legjobb Alakítás Díját. Emellett a pedagógus zsűri és a gyermekzsűri is odaítéli a maga által legjobbnak tartott előadás díját. Minden egyes társulat egy Jankó Szép Noémi alkotta kisplasztikát is kap ajándékba. Az előadásokra jegyek elővételben kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online. Czvikker Katalin azt ajánlja az érdeklődőknek, hogy vásároljanak jegyet elővételben, mert máris több olyan előadás van, amelyre már alig vannak jegyek. A II. Fux Feszt összköltségvetése mintegy negyvenezer lej, a rendezvény támogatója a Bihar Megyei Tanács, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal, a Román Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő zrt.
Pap István
erdon.ro

Dr. Bencze Mihály méltatása
Bencze Mihály 1954. november 20-án született Csernátfaluban, Bencze Mihály (1919. szeptember 25.–2009. december 18.) és Tomos Ilkó Anna (1926. január 1.–2011. november 23.) egyetlen gyerekeként. 1961–1968 között a csernátfalusi 3-as iskolában járt, 1968–1973 között pedig a hosszúfalusi Elméleti Líceum diákja. 1973–1974 között Bodzán teljesíti a katonai szolgálatát. 1974–1978 között a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Matematika Karának diákja. Egyetemistaként több tudományos konferencián a matematikai cikkeit díjazták, feladatait külföldi lapok is közölték, matematikai kört tartott diákoknak, egyetemistáknak matematikai faliújságot szerkesztett, és részt vállalt a kolozsvári Visszhang diákrádió adásainak a szerkesztésében. 1978–1990 között a brassói Vörös Zászló Középiskola matematikatanára volt. Itt szerkesztette 1978–1990 között az évharmadonként megjelenő Gamma matematikai lapot, ami egy néhány szám megjelenése után az országban és külföldön egyaránt szakmai elismerésben részesült. Hónaponként szervezte az interdiszciplináris Matematikai Szakkört, melyre diákok, egyetemisták, művészek, zenészek, egyetemi tanárok is eljártak előadást tartani. Ezt a szakkört a hatóságok tíz év működtetés után betiltották. 1984-ben vezette a Kockafej Matematika Versenyt az Ifjúmunkás országos lapban, de a hatóságok fél év után betiltják. Ezt majd 1989-ben Kobak név alatt a Brassói Lapokban indítja újra. Diákjaival 1985–1990 között szerkesztette a Hipstern szamizdat lapot. 1989 májusában a kommunista hatóságok betiltják a Gamma matematika lapját, és eljárást indítanak a szerkesztője ellen. Romániában 1980. december 11-én ő szervezi meg az első Rubik-kockát forgatók bajnokságát. A díjazottak a brassói Vörös Zászló diákjai. Őket meghívják Bencze Mihállyal együtt a Budapesten rendezett Rubik-kockát forgatók Világbajnokságára, de a szocialista hatalom nem engedi sem őt, sem diákjait szerepelni. Azóta is minden évben megszervezi ezt a bajnokságot. 1984-ben feleségül vette Lécz Ildikót, házasságukat három gyerekkel áldotta meg a teremtő. Ünige lányuk Marosvásárhelyen régész, Nimród fiuk Krizbán evangélikus lelkész, és Mikolt lányuk Felvidéken néprajzos. Csanád, Magor és Hunor unokáik a család büszkeségei. Az 1989-es változások aktív résztvevője. Az RMDSZ egyik alapító tagja, a Zajzoni Rab István középiskola egyik alapítója és névadója, az Áprily Lajos Főgimnázium egyik alapítója, és 1990-től a brassói Áprily Lajos Főgimnázium matematikatanára. A Hipstern folytatása lesz a Brassói Füzetek, aminek főszerkesztője. A betiltott Gamma matematika lapot most már Octogon Mathematical Magazin néven szerkeszti, angol nyelven, nemzetközi elismert matematikusokkal. 1990-ben megalapítja az Erdélyi Magyar Matematika Versenyt, ami folyamatosan működik napjainkban is, és a román tanügy minisztérium elismert versenye. Megalapítja a Wildt József Tudományos Társaságot, ami a diákok matematikai, irodalmi, tudományos tevékenységét támogatja. A Wildt József Tudományos Társaság jelentette meg a Visszhang, Szimfónia, Szemfog, Galaxis, Pegazus, Üzenet, Erdélyi Bumeráng, Erdélyi Matematikai Lapok és Vadrózsák diáklapokat, valamint működtette a fotókört és a zenekört is. A Fulgur Könyvkiadó alapításával, és működtetésével, a magyar könyvek kiadását támogatta. Több mint 10 irodalmi könyvet, szakfolyóiratot, több mint 20 matematikai könyvet jelentetett meg. Újraindítja a matematikai szakköröket Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, majd a Kárpát-medencére is kiterjeszti. 1992-ben megalapítja a Nemzetközi Magyar Matematika Versenyt, ami azóta is a Kárpát-medence elismert szakversenye, – és Erdős Pál világhírű matematikus szerint – egyben a legfontosabb tehetségápoló fóruma. 1990-től szervezi a József Wildt International Mathematical Competition versenyt, majd a Neumann János Matematika Versenyt és a Benkő József Matematika Emlékversenyt. Több mint 20 nemzetközi matematika szaklap szerkesztőségi tagja. Több mint 200 nemzetközi matematika konferencián vett részt Romániában, Magyarországon, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján, Németországban, Hollandiában, Svájcban és Franciaországban. Az erdélyi magyar könyvtárakat több mint 10 000 könyvvel támogatta. 2010. december 18-án doktorált a Craiovai Egyetemen, Dr. Constantin P. Niculescu egyetemi professzor volt a témavezető tanára. A doktori tézisének címe: New Inequalities based on Convexity. Ezt elismert könyvként Németországban a Lap Lambert Academic Publishing jelentette meg. Több mint 900 szakdolgozata és 15 ISI-s cikke jelent meg hazai és nemzetközi matematikai lapokban, mint például: Libertás Mathematica (USA), Research Report Collection (RGMIA, Ausztrália), Mathematics Magazine (USA) stb.
Több, mint 23 000 matematikai javasolt feladatot és nyitott kérdést közölt hazai és nemzetközi matematikai szaklapokban. Több, mint 20 szakkönyvet szerkesztett, és referált. 2005-ben megalapította a Zajzoni Rab István díjat, amit először 2006-ban osztottak ki, és azóta is folyamatosan rendezi ezen ünnepséget a négyfalusi Szent Mihály Napok keretén belül. 2013-tól a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum igazgatója, és a bukaresti Petőfi Ház igazgatóhelyettese. Szintén 2013-tól szerkeszti a Bukaresti Magyar Élet havilapot. Egykori diákjai országunk elismert szakemberei, tanárai, közülük kiemelkedő és világhírű egyetemi tanárok valamint kutatók lettek hazai és külföldi egyetemeken egyaránt. Verseit, irodalmi és történelmi cikkeit a következő lapok közölték: Kilátó (Belgium), Látó (Marosvásárhely), Brassói Lapok, Romániai Magyar Szó, Krónika, Erdélyi Napló, A Céh (Budapest), Katedra (Pozsony), Erdélyi Toll, Ifjúmunkás, Székelyföld, Honlevél (Budapest), Bécsi Napló, Panoráma (USA), Hungarian Santinel (USA), Hétfalu, Bukaresti Magyar Élet, Közoktatás, Mikes International (Hága) stb. A következő könyvei jelentek meg: A Cenk árnyékában (Brassói Költők Antológiája, 1995), Lélekvándorlás (versek 1972–1996), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (1984–1997), Pogány Madonna (versek 1996-1998), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (1997–2002), Zajzoni Rab István összegyűjtött írások (2004), Tóthpál Dániel élete és irodalmi munkássága (2006), Scientific Elements (USA, 2007), A Mathematical Problem Book (Szarajevó, 2008), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (2003–2008), The International Conference - Mathematical Education in the Current Europen Context (2011), Selected Chapters of Mathematical Analysis (2011), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2012), New inequalities based on convexity (Németország, 2012), An introducction to quadrilateral geometry (2013), Selected Problems and Theorems of Analytic Inequalities (2012), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2013), Visszapillantó tükör (2013), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2014), Mathematical Contest Notebook (2015), Selected Problems for Mathematical Contests (2015).
A következő díjakban részesült: Man of the year (American Biographical Institute, USA, 2003-tól folyamatosan), Ezüstgyopár díj (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Teleki Oktatási Központ, 2005), Farkas Gyula emlékérem (Kolozsvár, 2006), Apáczai díj (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2006), Gheorghe Lázár diploma (I. fokozat, 2007, Brassó), Beke Manó Emlékdíj (Bolyai János Matematikai Társaság, Budapest, 2008), Apáczai dicséret (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2008), Apáczai díj – ezüst fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2010), Diploma de excelenta (Tanügyminisztérium, Bukarest, 2010), Miniszteri Elismerő Oklevél (Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, Dr. Réthy Miklós, Budapest, 2011), Apáczai díj – arany fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2012), Diploma de excelenta (Tanügyminisztérium, Bukarest, 2012), az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kun Kocsárd-díja (2013), A Magyar Művészetért Ex Libris-díja (2013), Bonis Bona-díj (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2013), Apáczai díj – gyémánt fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2014). 2013. április 1-től Bencze Mihály az American Romanian Academy of Arts and Sciences (ARA) levelező tagja.
Tisztelt Bencze Mihály, kedves Misi barátom, a barcasági csángó népért, az erdélyi és a Kárpát-medencei magyarságért kifejtett hatalmas munkád elismeréseként fogadd el népedtől a jól megérdemelt Zajzoni Rab István díjat. Isten éltessen!
Magdó István Hétfalu
(Független művelődési és helytörténeti havilap)

„Jó érzésű magyar emberek kézfogása, elismerése, bátorítása a meghozott döntésért”
Átadták a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjait
A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum dísztermében szerdán délután került sor az előkészítő osztályosok Rákóczi ösztöndíjának ünnepélyes átadására. A Rákóczi Szövetség az ősz folyamán a Kárpát-medence 5800 magyar iskolakezdőjét részesíti ösztöndíjban Beiratkozási Programja keretében, közöttük van a 93 Temes megyei magyar előkészítő osztályos kisdiák is.
A magyar líceum dísztermében összegyűlt szülőket és gyermekeket dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója köszöntötte, aki az anyanyelvű oktatás ünnepének nevezte a Rákóczi ösztöndíjak átadását, hiszen ez egy olyan lelki támogatás, amely megerősíti a gyereküket magyar iskolába íratott családok identitástudatát. A Bartók Béla Elméleti Líceum furulyásai és citerásai rövid műsorral örvendeztették meg az egybegyűlteket. A magyar népmese napján Kovács Melinda és Tóth Gimi Róbert, az iskola mesemondásban jeleskedő diákjai mondtak el egy-egy szép magyar népmesét. Kiss Ferenc magyar oktatásért felelős tanfelügyelő köszöntője során hangsúlyozta: az ösztöndíj szimbolikus értékén túlmenően az igazi érték a magyar iskolában anyanyelven megszerzett alapos tudás lesz az előkészítő osztályokba most beíratott kisdiákok számára.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára a jelenlevőknek elmondta: a Beiratkozási Program 2004-ben a Felvidéken indult és azóta zajlik annak érdekében, hogy minél több külhoni magyar család merje vállalni gyermeke magyar tannyelvű iskolába íratását, vállalva ezzel a magyar közösségek megmaradását is. Csáky Csongor örömmel nyugtázta a jó hírt, hogy Temes megyében az utóbbi 8 évben nem volt ilyen sok magyar előkészítő osztályos, mint éppen most. Az idén 4 gyerekkel többet írattak magyar előkészítő osztályba Temes megyében, mint a tavaly, és ez a létszámnövekedés egy kicsit talán a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjának is köszönhető.
Következett a szerződések aláírása és a Rákóczi ösztöndíjakat tartalmazó borítékok ünnepélyes átadása a gyermeküket magyar iskolába íratott szülőknek és gyermekeiknek. A Beiratkozási Program keretében 58 temesvári és 35 vidéki magyar család részesült a 10 000 Ft. értékű ösztöndíjban. A vidéki települések közül Dettán, Igazfalván, Nagyszentmiklóson, Lugoson, Pusztakeresztúron, Óteleken, Ötvösdön, Újszentesen, Zsombolyán és Végváron indult magyar előkészítő osztály. Temesváron a Bartók Béla Elméleti Líceumban induló két osztály mellett idén a Gerhardinum Teológiai Líceumban is sikerült elindítani a magyar előkészítő osztályt.
„Idén tavasszal végigjártuk az összes olyan óvodát, ahol magyarul is beszélnek a gyerekek és egy szimbolikus ajándékcsomagot adtunk át azoknak a családoknak, akik iskolakezdés előtt álltak – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára. – Ígéretet tettünk, hogy amennyiben magyar iskolában találkozhatunk szeptemberben a gyermekükkel, akkor számíthatnak arra, hogy elhozzuk a magyarországi emberek, civilek és önkormányzatok összefogásából született ösztöndíjat.
Most sikerült több mint 90 magyar iskolakezdőnek ezt a szimbolikus, de annál sokkal nagyobb eszmei értékű ösztöndíjat átadni. Igyekeztünk kihangsúlyozni a szülőknek, hogy bár tudjuk, hogy ez a boríték összesen 10 ezer forintot tartalmaz, ne a pénzt és ne az összeget nézzék, hanem azt, ami mögötte van. Nagyon sok jó érzésű magyar embernek a kézfogása, elismerése, bátorítása ez a boríték, hálául azért a döntésért, amit meghoztak!”
A Rákóczi Szövetség főtitkára lapunknak azt is elmondta: a Bartók Líceumban évek óta működik a szervezet ifjúsági csoportja. A középiskolásoknak különböző nyári táborokat, diákutazásokat, vezetőképzőket, vetélkedőket kínálnak és a temesvári diákok nagyon aktívan részt vesznek ezekben a programokban minden évben.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Állítsák meg az uszítót!
Nem az első magyarellenes megnyilvánulása Mircea Diacon fogyasztóvédelmi igazgatónak a tegnapi közleménye, hanem csak folytatása annak a sornak, amely azzal kezdődött, hogy az általa irányított iskolai vetélkedőt (az országos gyakorlatra és a világnapra való hivatkozással) március 15-ére időzítette, és ezzel gyakorlatilag kizárta a magyar diákokat (a megyei mezőny kétharmadát) a versenyből.
Következett a magyar feliratok és vállalkozók elleni hadjárat, amely a székely ízek kifogásolásában csúcsosodott ki. Erre még mindig volt papírfedezet, a törvények és szabályok szigorú számonkérésével ki lehetett magyarázni a túlkapásokat, és következmények nélkül maradt az unitárius egyház magánrendezvényének megzavarása is.
És most itt a legújabb történet: egy állami intézménynek a törvényesség bajnokaként fellépő vezetője kocsmai afférba keveredik, és ahelyett, hogy hallgatna róla, etnikai üldöztetésnek próbálja beállítani, hogy betörték az orrát. A testi sértés bűntény, de a nemzetiség szerinti megkülönböztetés is törvénybe ütköző cselekedet, ennek alapján Mircea Diacon fogyasztóvédelmi igazgató ellen is eljárást kellene indítani. Türelmetlenül várjuk az illetékes hatóságok határozott fellépését...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szabályon kívüli iskola Sepsiszentgyörgyön – Van ahol nem hajlandók kitenni a kétnyelvű feliratot
Nem először teszik szóvá a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ülésén, hogy a Constantin Brâncuşi-szaklíceum nem hajlandó kitenni a kétnyelvű feliratot, s bár Czegő Zoltán néppárti tanácstag szeptember végén újra megkérdezte, hogy mikor lehet érvényt szerezni a törvénynek ebben az iskolában is, konkrét választ most sem kapott.
Sztakics Éva alpolgármester elmondta: a volt igazgatóval nem sikerült betartatni az amúgy mindenkire érvényes szabályt, utódját azonban felkérték a – városszinten egységes külsejű – névtábla kihelyezésére; ő a vezetőtanácsra hárította a döntést, ezt még megvárják, de ha nincs más hátra, végrehajtóval fogják felszereltetni a feliratot, amely a város címerén kívül csak az iskola elvnevezését tartalmazza román és magyar nyelven. Hozzátette: szerették volna elkerülni ezt a megoldást, de nem fognak az iskolavezetés akadékoskodása miatt lemondani egy törvény adta jog érvényesítéséről.
„A kérdéses táblát majd akkor fogjuk kitenni, amikor a városvezetés példát mutat a törvények betartásában, és a polgármesteri hivatal tornyára visszakerül a román zászló” – jelentette ki nem is titkolt megvetéssel Rodica Pârvan, aki a Brâncuşi-líceum igazgatója volt idei nyugdíjazásáig, most pedig az önkormányzat részéről kinevezett vezetőtanácsi tagja ugyanannak a tanintézménynek. 2004-ben ő vezényelte ki a diákokat az utcára, és ő irányította a lexikonszerkesztő Lósy Schmidt Edének emléket állító háromnyelvű tábla elleni tiltakozásokat is, de akkor csak néhány héttel sikerült elodáznia a felszerelést.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fesztiválon szerepelnek a marosvásárhelyi bábszínészhallgatók
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábszínész és teatrológia szakos hallgatói október 5–10. között részt vesznek a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata által szervezett II. Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján, ahol három alkalommal is bemutatkoznak a fesztivál- és szakmai közönség előtt.
Az egyetem bábművészetet tanuló diákjai a Vásári játékok (III. év alapképzés, osztályvezető tanár Kozsik Novák Ildikó), és a Kézzel-lábbal, valamint a Papírmese (II. év magiszteri, osztályvezető tanár Máthé Rozália) című vizsgaanyagokkal kaptak meghívást a fesztiválra. Az előadások október 8-án lesznek megtekinthetők a nagyváradi helyszíneken.
Dr. Kozsik Novák Ildikó idén második alkalommal lesz jelen a fesztivál zsűrijében.
Ugyanezekkel a vizsgaanyagokkal október 26–30. között Pécsre is elutazik a két évfolyam, ahol a Bóbita Bábszínház meghívásának tesznek eleget. Az előadások bemutatására október 28- án kerül sor, ezenkívül a bábművészet szakon oktató tanárok, dr. Kozsik Novák Ildikó és dr. Máthé Lőrinczi Rozália október 29-én közös workshopot tartanak a Bóbita Bábszínház stúdiósai és a marosvásárhelyi diákok számára.
Népújság (Marosvásárhely)

Szabadságszobor emlékérméket adtak át Aradon
25 éves az aradi Szabadságszobor. 1890. október 6-án adták át Aradon Zala György alkotását. Az évforduló előestéjén az aradi színházban tartottak ünnepi rendezvényt, amelyen több közéleti személyiséget tüntettek ki.
Az ünnepséget Fekete Károly, a Kölcsey Egysület titkára vezette és felszólalt Faragó Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei elnöke, Király András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
A beszédek után Kelemen Hunor és Király András, az alkalomra készült jubileumi emlékérméket adott át.
Emlékérmét kapott:
Markó Béla, volt RMDSZ-elnök
Intézmények RMDSZ, országos elnökség; RMDSZ, Arad megyei szervezet; Szabadságszobor Egyesület; Szent Erzsébet magyar és erdélyországi konventuális minorita rend; Aradbelvárosi református egyházközség; Aradi evangélikus lutheránus egyház; Aradbelvárosi magyar baptista gyülekezet; Csíky Gergely Főgimnázium; Nyugati Jelen szerkesztőség; Rákóczi Szövetség
Magánszemélyek Szép Gyula, Szepesi László, Kocsis Rudolf, Kolozsi Tibor, a szobor restaurátora, Matúz András, az emlékérem alkotója, Böszörményi Zoltán laptulajdonos, Bálint György
A Szabadságszobor Egyesület munkatársai közül Pataki Ildikó, Péró Tamás, Szabó Irén, Szabó Mihály, Darida János, Arad volt alpolgármestere, Bognár Levente Arad alpolgármestere, Bölöni György, megyei képviselő, Cziszter Kálmán, aradi képviselő, Horváth Levente, volt alprefektus, Matekovits Mihály, Módi József, református esperes, Nagy Gizella, Nagy István, Tokay György, Ujj János, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Krály András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke, Communitas Alapítvány, Teleki Alapítvány, RMDSZ képviselőházi frakció, RMDSZ szenátusi frakció, Magyarország Miniszterelnöki Hivatala, Takács Csaba, Nagy Zsolt, Orbán Viktor miniszterelnök, Medgyessy Péter, a szobor újraállításakori magyar miniszterelnök, Dávid Ibolya volt igazságügy-miniszter, Szabó Vilmos volt államtitkár, Bálint Pataki József, Verestóy Attila, Borbély László, Kelemen Attila
Az emlékérmék átadása után a résztvevők megtekintették a Tizenhárom – az Aradon kivégzett tábornokok emlékére című táncjátékot, amelyet az Aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes adott elő a szabadkai Juhász zenekar kíséretével. Koreográfus Farkas Tamás, rendezte Farkas Tamás és Tapasztó Ernő.
nagyistvan.pecska.ro
Erdély.ma

Sok kicsi ... táncra megy
Fehér megyei néptánccsoport-vezetők konferenciája Nagyenyeden
Szórványtalálkozót rendezett szombaton a Fehér megyei RMDSZ Nőszervezete Nagyenyeden. A rendezvényen, amelyre a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban került sor, a megye amatőr néptáncegyütteseinek képviselői voltak jelen. A konferenciát megelőzően tisztújításra került sor, a Fehér megyei RMDSZ Nőszervezetének új elnöke Szakács Ildikó kollégiumi tanítónő lett.
A találkozó témája a Fehér megyei magyar amatőr néptáncegyüttesek tevékenységének helyzetelemzése volt. A konferencián – szakmai tanácsadóként és lelkesítőként – részt vett a Maros Művészegyüttes igazgatója, Barabási Attila Csaba és három munkatársa is.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

„A magyar kultúra ismét teret kap”
Ünnepélyesen is megnyitották tegnap délben az Árkádia Bábszínházban a Nagyváradon immár másodízben megszervezett Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját, a II. Fux Fesztet.
Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat vezetője köszöntötte a jelenlévő gyerekeket, felnőtteket, az eseményen résztvevő bábtársulatok tagjait. Külön üdvözölte Seres Lajos bábművészt, akinek a nagyváradi bábjátszásban fontos szerepe van, és szívükhöz közel áll, illetve Jankó Szép Noémi képzőművészt, aki az idei Fux Pál-díj megalkotója. A szakértő zsűrit is bemutatta, melynek tagjai – Kozsik Ildikó bábszínész, teatrológus, Zsigmond Andrea kritikus, Sardar Tagirovsky rendező, színész, bábszínész és Horányi László színész, előadóművész – a versenyprogramban szereplő előadásokat értékelik. Egyébként a Fux Feszt programjában összesen hat verseny- és tizennégy vendégelőadás szerepel. Mint elhangzott, újdonságnak számít, hogy az idei, hatnapos rendezvénysorozaton pedagógusokból – Farkas Tünde, az Orsolya óvoda igazgatója, Veszprémi Emőke tanítónő és Pető Csilla tanfelügyelő – és gyermekekből– Kiss Virág Sára (8 éves), Boros Dóra (11 éves) és Tamás Gergely (16 éves) – álló zsűri is értékeli a bábelőadásokat. A diákokat pályázat révén választották. A feladatuk az volt, hogy röviden meg kellett fogalmazniuk, szerintük milyen egy jó bábelőadás.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház igazgatója beszédében azt hangsúlyozta, hogy ez a találkozó kiváló lehetőség arra, hogy a hivatásos bábtársulatok megtekinthetik a végzős bábszakos diákokat, ugyanakkor lehetőség a fiatal pályakezdők bemutatkozására és a tapasztalatcserére is.
Huszár István nagyváradi alpolgármester közvetlenül, humorosan szólt a jelenlévőkhöz, jókedvre derítve mindenkit. „Kerestem, hol van a zsűri, de aztán rájöttem, hogy tagjai gyakorlatilag itt ülnek az első sorokban, hiszen úgy gondolom, hogy ebben a hivatásban a gyerekeknek kell megfelelni” – fogalmazott. Felelevenítette azt az időszakot is, amikor kb. 40 éve még gyermekként lépett ebbe a bábszínházba, és azt tapasztalta, hogy azóta igen sok bútordarab és kellék azért még ugyanaz… „Úgy gondolom, hogy ez a rendezvénysorozat bizonyítéka annak, hogy a nagyváradi magyar kultúra ismét teret kap. Teret a gyermekek számára, a tánc számára és a kulturális rendezvények számára is. Mi sem jobb bizonyítéka ennek az, amit a Szigligeti Társulat, a Lilliput Társulat és a Nagyváradi Táncegyüttes tesz, és nemcsak a nagyváradi magyarságért, hanem hírünket viszik a határon túlra is”– hangsúlyozta Huszár.
A zsűri három kategóriában díjaz: a fesztivál nívódíját a legjobb előadásért, a Fux Pál-díjat a legszebb látványért, illetve a legjobb alakításért ítélik oda. A pedagógusokból és a gyermekekből álló zsűri pedig szubjektív véleménye szerint fog majd választani.
A nyitóünnepséget a szatmárnémeti Brighella Bábszínház Cseresznyevirág című, japán népmesét feldolgozó bábelőadás koronázta meg.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nívódíjas lett A helység kalapácsa
Az Árkádia Bábszínházban ért véget a Nagyváradon október 5-10 között megszervezett II. Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja.
A II. Fux Feszt szombati zárónapja igen gazdag programot kínált kicsiknek és nagyoknak egyaránt, ugyanis négy előadást is láthatott a közönség, a kecskeméti Ciróka Bábszínház rendezvényzáró Hamupipőke előadása előtt pedig kiosztották a fesztivál szakmai-, pedagógus- és gyerekzsűrije által odaítélt díjakat. A szombati nap eseményeit a Budapest Bábszínház Tíz emelet boldogság című előadása nyitotta meg az Árkádia Bábszínház nagytermében. Gimesi Dóra meséjét Kovács Petra Eszter rendezésében Hannus Zoltán játszotta. Két budapesti tömbház lakóinak élete elevenedett meg a színpadon, és a mese végén a panelek kocklakásaiba zárt emberei ugyanúgy egymásra találnak, mint a két szerelmes tömbház, amelyek valójában békés óriások, akik az embereknek otthont nyújtó építményekké váltak. Déli tizenkét órától a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház mutatta be a Szigligeti Stúdióban A hétfejű tündér című meséjét, délután két órától pedig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház produkcióját, a Cókmók, avagy a morgolódó szekrénymanó című előadást láthatta a közönség az Árkádia kistermében.
Díjkiosztás
Délután öt órakor kezdődött meg a díjkiosztó ünnepség. A pedagógus zsűri nevében szóló Pető Csilla kifejtette, hogy azt az eelőadást díjazták, amely a leginkább figyelembe vette a gyerekek életkori sajátosságait, amely atémaválasztásában és megjelenítésében a legközelebb állt a gyerekekhez, és amelyben a színészek párbeszédet folytattak a gyerekekkel. Mindezeket figyelembe véve a pedagógus zsűri a díjat a kolozsvári Puck Bábszínház Ha én lennék Mátyás király című előadásának ítélte oda. A gyerekzsűri a tenesváriak Csomótündér című darabját ítélte a legjobbnak. Ugyanakkor Simon Judit újságíró is különdíjat osztott ki, ő szintén a Csomótündér című előadás alkotóit díjazta. A továbbiakban a szakmai zsűri díjai következtek. Kozsik Ildikó bábszínész, teatrológus a legszebb látványért járó díjat adta át, szintén a Csomótündér című előadás alkotóinak. Zsigmond Andrea kritikus a legjobb alakításért járó díjat adta át. Elmondta, hogy a szakmai zsűri nagyon sok jó egyéni alakítást látott a fesztiválon, éppen ezért végül azt az előadást díjazta, amelyikben a legtöbb jó alakítás volt: így eset a választás nem egy bábszínészre, hanem a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház Verstől versig című előadására. A legjobb előadásnak járó nívódíjat Horányi László színművész, előadóművész hirdette ki: a szakmai zsűri a hazai pályán játszó Lilliput Társulat A helység kalapácsa című előadását ítélte a legjobbnak. A díjat az előadásban szereplő bábszínészek: Oláh Anikó, Csepei Róber, Daróczi István, Hanyecz Debelka Róbert és a muzsikus Varga Imre vették át.
Hamupipőke
A II. Fux Fesztet a kecskeméti Ciróka Bábszínáz Hamupipőke című előadása zárta. A klasszikus és közismert mesét újszerű feldolgozásban láthatta a közönség, hiszen a bábszínészek bábok helyett mindenféle kacattal – papírdarabokkal, dobozokkal, szemétkukákkal, kiszuperált kályhacsövekkel, szatyorral, nejlonzsákkal – játszották azt el. Az előadók a zenei aláfestés egy részét is ezekkel a kacatokkal szólaltatták meg, és a lepusztult városi gettóra emlékeztető színpadkép is szokatlanul hatott még a felnőtteknek is. A nagyon érdekes, mindazonáltal olykor talán egy kissé már tulságosan is hangos előadás elnyerte a nagyobbak és a felnőttek tetszését, a kisebbek viszont nem feltétlenül élvezték felhőtlenül a produkciót.
A II. Fux Feszt díjazottai:
Nívódíj: Lilliput Társulat – Nagyvárad: A helység kalapácsa; Látványdíj: Csiky Gergely Állami Magyar Színház – Temesvár: Csomótündér; Legjobb alakítás díja: Cimborák Bábszínház – Sepsiszentgyörgy: Verstől versig; Pedagógusok zsűrijének díja: Puck Bábszínház – Kolozsvár: Ha én lennék Mátyás király; Gyerekzsűri díja: Csiky Gergely Állami Magyar Színház – Temesvár: Csomótündér.
Pap István
erdon.ro

Csernátoni burrogtató
A VI. Székelyföld Napok programsorozat részeként a Csernátoni burrogtatóra szombaton került sor. A sikeres rendezvény két éve indult azzal a szándékkal, hogy évről évre megrendezendő őszi eseménye legyen a csernátoni Haszmann Pál Múzeumnak.
A burrogtató elsősorban gépésztalálkozó, ahol az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény érdekes darabjai kerülnek látogatóközelbe. Magyarországi és hazai szakemberek közreműködésével kínáltak szombaton egész napos programot, a szakmai rész mellett az egész család számára biztosítottak elfoglaltságot. Idén a gyűjteményből a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek által gyártott traktor volt a középpontban. A szombati nap folyamán volt traktorfelvonulás, gépbemutató, előadás, kiállítás és családos program. D. Haszmann Orsolya, a múzeum vezetője elmondta: ezek a gépek egy-egy falusi közösségben fontos szerepet töltöttek be, és a mai fiataloknak is tudniuk kell, hogy a régi gépeknek nemcsak hangjuk, hanem lelkük is van, nem ócskavasak, amelyek a gépszínek alatt állnak, hanem működőképes, „lelkes” gépek. Azt is bejelentette, hogy a burrogtató nem jöhetett volna létre két nagyon fontos partner nélkül, akiknek a buzdítására és segítségével zajlott a rendezvény, egyik a gyöngyösi Lévay Sándor vállalkozó, gépgyűjtő, aki magával hozta szakembereit és Magyarország legnagyobb Hofherr-gyűjteményének négy múlt századbeli traktorát is, másik pedig Kádár Zoltán, a mezőkövesdi Hajdu-Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum igazgatója. Idén már nemcsak a magyarországiak hozták el régi, működőképes gépeiket Csernátonba, hanem felső-háromszékiek, helybeliek, szentkatolnaiak, csíkszeredaiak és székelyudvarhelyiek is. A múzeum vezetője azt is elárulta, hogy a burrogtatót megelőzően az intézmény szakemberei darabokra szedték és összerakták a Hofherr-traktort, és el is indították, majd a gyöngyösi és mezőkövesdi szakemberekkel együtt készítették elő a „megszólaló” gépeket a szombati napra.
A rendezvény egyik fénypontját a veterán traktorok felvonulása jelentette. A sort a csernátoni múzeum százéves Hofherr-traktora vezette a Hősök emlékművéig, majd a tiszteletkör megtétele után a tíz traktor és a szintén százéves székelyudvarhelyi eke visszatért a skanzen udvarára, ahol a gépszínben megnyílt a Faekétől a Hofherr-gépig – Álomból lett valóság című vándorkiállítás. Ezt követően Kádár Zoltán és Lévay Sándor tartott a múzeum főépületében rövid előadást a bemutatott gépekről, a mezőkövesdi, illetve a gyöngyösi gyűjteményekről.
A szervezők gyermekprogramokról is gondoskodtak, voltak kézműves-foglalkozások és népi gyermekjátékok, illetve táncház a Folker együttessel, ugyanakkor bemutatták István Ildikó és barátai Utamra indulok című legújabb lemezét. A rendezvény végén a házigazdák mindenkit bográcsban készült tokánnyal kínáltak meg.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A minőségi oktatáshoz több kell
Régi adósságát törleszti a román állam a tanügyi bérek emelésével, és nem is teljes egészében, hiszen a hétfőn jóváhagyott 15 százalékos növelés jócskán elmarad attól az 50 százaléktól, amit 2008-ban egy emberként szavazott meg a parlament, csakhogy azt a törvényt nem alkalmazták, sőt: 2009-ben kormányhatározattal érvénytelenítették. Ez a módszer nem csupán a törvényhozó és a végrehajtó hatalom felelőtlenségét, hanem a hazai jogrendszer fonákságait is mutatja, és ne higgyük, hogy most a jobb belátás vezérelte a döntéshozókat: ismét választások következnek, így újra megpróbálják megvásárolni a pedagógusok jóindulatát.
Más emelésekkel együtt ugyanis idén összesen 26,7 százalékkal nő a tanügyiek bére, egy kezdő tanáré 200 lejt ugrik (havi 1580 bruttóra), a már hosszabb ideje oktató, jól képzett kollégáké pedig 3500 lejig, és azért ez már tisztes jövedelem Romániában, ha nem is nyugati színvonal. De hát mi az? Az oktatási rendszer biztosan nem, és ezt kellene végre belátni Bukarestben is. Fontos a tanítók, tanárok megbecsülése, de a tudásalapú társadalomhoz nem csupán pénz kell, és nem csak a bérekre. Hosszú távú tervezésre, kiszámíthatóságra, hatékonyságra van szükség az iskolai munkában, és eddig sokkal többet foglalkoztak a külsőségekkel, mint a lényeggel. Huszonöt évvel a kommunizmus bukása után a gyermekek többé-kevésbé szépen felújított épületekben töltik napjaikat, és ingyen tízórait kapnak, de a tanterv vajmi keveset változott, és ha igen, akkor sem mindig javára. A kisiskolások tízkilós táskák súlyától nyögnek, a tizenöt éves kamaszok pedig napi nyolc órát ülnek a padban (heti egy tornaóra mellett, aminek súlyos egészségügyi következményei már látszanak), és otthon még négyet görnyednek a házi feladatok fölött. Minden tanévkezdéskor hiányzik valamelyik tankönyv, a végzős évfolyamok számára sokszor tanév közben változnak a vizsgafeltételek, az érettségiig jutó diákok igen nagy hányada funkcionális analfabéta, a legkiválóbbak pedig nagyon jól tudják, hogy a beléjük sulykolt tananyag mennyire elavult és hasznavehetetlen. Ezzel kellene valamit kezdeni! A hazug román történelemoktatást már nem csupán a magyarok unják, és van más rendeznivaló is. Jó lenne előbb a történelemből megismerni a korszakokat, és csak utána foglalkozni ezek irodalmával, jó lenne előbb anyanyelven megbarátkozni a nyelvtani fogalmakkal, és csak azután románul, és azzal is jobban járna tanár és diák, ha a kilencedikes informatika és a tizedikes fizika megértéséhez szükséges matematikával nem tizenegyedik és tizenkettedik osztályban foglalkoznának. A sor folytatható, de minek? Ezekkel a visszásságokkal minden család szembesül, csak épp azok nem akarják látni, akik tehetnének is valamit azért, hogy javítsanak a helyzeten...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Váradi diákok az országgyűlés felsőházában
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat öt éve indult kezdeményezésének köszönhetően szerdán 11 váradi gyermek is részt vehetett a budapesti Országház felső termében zajlott V. Gyermek- és Ifjúsági Országgyűlés munkálatain. Hasznos tapasztalatokkal tértek haza.
Szerda hajnal, negyed 6 óra körüli az időpont. Korainak és szokatlannak tűnhet egy átlagos gyermek számára ilyenkor a gyülekezés, de a csoportnak, mellyel Budapestre tartunk, nem átlagos II–V. osztályos gyermekek a tagjai (szinte valamennyien a 11-es suliba járnak, illetve szacsvays is van köztük), hanem olyanok, akik arra készülnek, hogy néhány óra múlva kérdéseket tegyenek fel a magyar országgyűlés felső házi termében magas rangú állami vezetőknek, közéleti személyiségeknek. És ezen a ponton ugorjunk vissza néhány hónapot a múltba. Még májusban hirdetett pályázatot a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Ha miniszter lennék címmel, melynek az volt a lényege, hogy a gyermekek feltehettek különféle kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy milyen válaszokat várnak a tárcavezetőktől, államtitkároktól, valamint magától Orbán Viktor kormányfőtől a magyar országgyűlésben bizonyos témákban. Meg kellett tehát írják a kérdéseiket legkésőbb május 31-ig, ezeket pedig az illetékesek továbbították a Gyermekmentők budapesti irodájához. Körülbelül 110 kérdés érkezett be, a legtöbb a 11. számú Általános Iskolából, ahol Perecz-Simó Annamária tanító néni foglalkozott a Facebookon, illetve a Gyermekmentők oldalán meghirdetett pályázattal. A központi vezetőség végül kiválasztott mindegyik csoportból egy-két kérdést, Váradról pedig Szabó Patrik és Pál Antónia várhatta izgalommal azt, hogy miként fogja majd tudni interpellálni a miniszterelnököt, illetve a helyettesítésére kijelölt államtitkárt.
Komoly kérdések
Lassan megvagyunk mindannyian, így Szántó Ildikó, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat országos ügyvezető elnökének, Perecz-Simó Annamária tanító néninek és Lucaciu Ramóna aligazgató társaságában indulhat a kis társaság. A pihenővel tarkított út természetesen jó hangulatban telik, s szinte perce pontosan érkezünk az Alkotmány utcához, ahol az Országgyűlési Őrség egyik munkatársa fogad kedvesen bennünket, s kísér az Országház XII. számú kapujához. Ahogy arra számítani lehetett, nem vagyunk egyedül, hiszen közel 300 gyermek vesz még részt ezen az eseményen, nem csupán Magyarországról, hanem külhoni területekről is. Mindenki kedves és előzékeny velünk, tényleg zökkenőmentesen zajlik minden. Jól esik a kakaó, a túros táska és a gyümölcslé, amivel várnak bennünket. Minden rendben van tehát, itt az ideje, hogy a gyermekek elfoglalják helyeiket az amúgy egykamarás országgyűlés felsőházi üléstermében Hegedűs Viktória, a Gyermekmentő Szolgálat rendezvényszervezőjének segítségével, majd dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke tart eligazítást a szavazógombok használatáról. Elsőre nem minden világos – legalábbis erre enged következtetni, hogy a jelenlevők 33 százaléka örülne az ülés utáni verésnek –, de a második próbálkozás már sikerrel jár. Mint mondja, a cél, hogy a fiatalok is tudják: mindenki részt vehet az ország életében, lehet véleménye, és ez eljuthat a legmagasabb szintig.
Interpellációk
És eljön a pillanata annak is, hogy bevonuljanak az illusztris személyiségek, a megjelent 11 kormánytag csapatát (mások mellett Simicskó István, Pótápi Árpád, Kovács Zoltán, Fónagy János, Novák Katalin, Czunyiné Bertalan Judit, Rétvári Bence, Kontrát Károly ül az első sorban) főbíró, ombudsman és médiatanácsi tag egészíti ki. Kövér László házelnök (aki egyébként a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezetője is, tehát úgymond családi körbe jött) megjelenését felállással tisztelik meg az egybegyűltek, majd következhet két órán keresztül a kérdések özöne. Mivel különleges alkalomról van szó, megengedett néhány esetben a házszabálytól való eltérés is, hiszen normál körülmények közt például a házelnököt nem lehet interpellálni, illetve ha a kérdező elfogadja a választ, akkor a testület nem kell szavazzon. Bár lazább a hangulat, azért fontos, akár a felnőttek becsületére is váló kérdések hangzanak el, a megkérdezettek pedig szintén komolyan veszik a dolgukat, ami abból is kitűnik, hogy számon tartják, sőt, szinte versenyeznek, hogy ki büszkélkedhet azzal, hogy a legtöbb feleletét elfogadták. Olyan vitára alkalmas interpellációk hangzanak el, az Európai Uniótól kezdve, a magyar határokon átlépő menekülteken keresztül a magyar oktatási rendszer problémájáig, mint például: miért kell a képviselőknek szapulniuk egymást, vagy a sajtó kedvéért teszik ezt, és valójában haverok? Miért szabad hazudni és káromkodni a médiában? A rendőrök miért nem tudják regisztrálni a migránsokat? Miért sok a visszaélés az uniós pályázati pénzekkel? Milyen érvek szólnak a paksi atomerőmű továbbfejlesztése mellett? Mekkora Magyarország államadóssága? stb. De ugyanígy a génmanipulált élelmiszerek, a szelektív hulladékgazdálkodás, a kettős állampolgárság és a fogyatékkal élők helyzete is szerepelnek a palettán. A nap első humoros beszólása talán akkor csendül fel, amikor Kövér László az egészségtelen táplálkozással kapcsolatban megjegyzi: azért az nem törvénybe ütköző, ha valaki kövér… Orbán Viktor sajnos nem lehet jelen, viszont válaszait írásban megkapják a kérdezők, Pál Antónia és Szabó Patrik is kap egy kék bársonyba kötött hivatalos válaszlevelet a miniszterelnöktől.
Optimista tekintettel
Az ebéd ízletes, a váradi gyerekek arra lehetnek büszkék, hogy Novák Katalin családért és ifjúságért felelős államtitkár társaságában, a felnőttek meg arra, hogy dr. Simicskó István honvédelmi miniszter társaságát élvezhették. „Még a felnőtt képviselők közt is megállnák a helyüket a diákok, sőt, talán sok esetben még sokkal fegyelmezettebben, tisztelettudóbban is viselkedtek, mint a honatyák. Nagyon ügyesek voltak, komoly kérdéseket tettek fel, megdolgoztatták a kormány tagjait, tehát én mindenképpen hasznosnak ítélem ezt a napot. A gyermekek bejöttek a világ egyik legszebb épületébe, és látták, hogy a magyar politikusok hogyan dolgoznak, milyen kérdésekre kell válaszolniuk, milyen célkitűzéseik vannak, milyen programokat akarnak végrehajtani” – értékelt a Bihari Naplónak a tárcavezető. Még valami hátravan: a Szent Korona megtekintése, illetve a díszőrség magyarázatokkal fűszerezett bemutatója. Vonzó a látvány, viszont bizonyára sokakat elrettent ezen pálya választásától az a mondat, hogy „optimista tekintettel négy órán keresztül mozdulatlanul vigyázva kell állni”. Sajnos az idő csúnyára fordult, ezért a budai várat csak futtában lehet megcsodálni, de így is marandó örök élményt nyújt, akárcsak az ezt megelőző néhány óra. Azért arra még jut idő, hogy a kisbusszal tegyünk egy kört Budapesten, amihez sofőrünk, Fenesi Ferenc nyújt szakszerű idegenvezetői tájékoztatást. Kellemes, hasznos információkkal, élménnyel, és a Gyermekmentőktől kapott batyuval távozunk a magyarok fővárosából.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Üllő, kalapács és tűzhely
A csíkszeredai Nagy István Gábor festő, grafikus és díszműkovács. Tagja a Csíki Kézműves Egyesületnek, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetségnek és alapító tagja a Lépések Színekben és Formákban a Művészetért Alapítványnak.
„Szépvízen nevelkedtem, a szomszédunkban lakott egy kovács, akinek volt egy velem egyidős fia. Mivel ő nem mehetett játszani, amíg a feladatait el nem végezte, mi, a játszótársai is segítettünk. Szeget egyengettünk, szenet törtünk, apró feladatokat láttunk el, bár akkor még nem is szerettük. Időközben megkedveltük, s már oda jutottunk, hogy versenyeztünk, ki nyomhatja a fúvót az öreg mesternek. Nekem voltak különböző elképzeléseim, hogy mi leszek, ha nagy leszek, de a kovácsmesterség nem is jött szóba. Aztán bekerültem 1980-ban Csíkszeredába, és úgy hozta az élet, hogy kovács szakiskolába jártam, majd az iskola elvégzése után ipari kovácsként dolgoztam 21 évig. Akkor változott a helyzet, a cég bebukott, nyolc hónapig a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnél voltam díszlettervező, de egyre gyűlt bennem az ötlet, az elképzelés, hogy még mi mindent lehetne kipróbálni a kovácsolás terén” – meséli Nagy István Gábor.
A fiatalember időközben a Hargita megyei Művészeti Népiskolánál elvégzett egy hároméves festészet-grafika szakot, kapcsolatba került Máté Jenő kozmási kovácsművésszel, és egy alkalommal, amikor Gyergyószárhegyen részt vett a Széptermető Kalákában és kovácsolást tanult, „megfertőződött" a díszkovácsolással.
Nagy István Gábor ma már Csíksomlyón egy kis műhelyben készíti az egyedi kovácsoltvas dísz- és használati tárgyakat. Bár – mint megjegyzi – a jelenlegi kovácsműhely műteremként indult, festmények születtek itt, aztán úgy hozta az élet, hogy ablakrácsokra volt valakinek szüksége. „Előkerült a szomszédos műhelyből egy porszívó, a földön két tégla között tüzet csináltunk, s ott kezdtük hajlítani a vasat, kísérleteztünk, a végén elkészültek az ablakrácsok. Aztán egyik munka hozta a másikat” – eleveníti fel. Azt mondja, útja bármerre is vezetett, egy adott pillanatban mindig a kovácsoláshoz érkezett, nem csoda, ha már nagyon megszerette, bár tudja, ez olyan szakma, amely gyakorlásához mindig tanulni kell.
A díszműkovács elméletileg mindent készít – korlátok dísztárgyak, tűzszerszámtartók –, ami vasból létezhet, díszít és használható is – mondja, amikor arról kérdezem, mi kerül ki a somlyói műhelyből. Nagy népszerűségnek örvendenek a szálfegyverek – fokosok, kardok, kések, bárdok –, melyeket a hagyományőrzők, a huszárok használnak. Most – jegyzi meg – egy segítővel dolgozik, de bizony volt idő, amikor a felesége fogta meg a vas végét.
Azt mondja, bármit is készít, minden ütésbe beleviszi a szívét, lelkét, tudását, szeretettel csinál minden egyes darabot. Ma már megrendelésre dolgozik, de megengedheti magának, hogy nem vállal el bármit. „Sokszor van az, hogy a megrendelővel még vitába is kerülünk, mert giccset kér. Az ilyent kihagyom, vagy máshová irányítom. Nem vállalom. Az ilyen dolgokhoz nem adom a nevem. Lassan odajutottam, hogy megengedhetem ezt magamnak. Ehhez idő kellett, eleinte bármit vállaltam, mert kellett a pénz, most is kell, de már nem mindenáron” – mondja elszántan.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

Erdélyi Művészek Hete Budapesten
Múlt vasárnap a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata vendégjátékával kezdődött az először megszervezett Erdélyi Művészek Hete Budapesten, az ünnepélyes megnyitót kedden a Magyar Tudományos Akadémián tartották, díszvendég volt Abodi Dóra, erdélyi származású világhírű divattervező és Bánffy Farkas báró.
Csütörtökön Józsa Judit szobrászművész tartott rendhagyó történelemórát és tárlatvezetést a kizárólag erre az alkalomra összeállított kiállításán a Magyarság Házában. Ezt követően pedig Keresztes Ildikó koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők. Szombaton a Marczibányi Téri Művelődési Központban mutatkozik be a kilencéves zongorista tehetség, Struczuj Evelin Zsuzsa, a Transilvanum Alapítvány nehéz sorsú fiatalokat segítő mecénásprogramjának támogatottja. A szatmárnémeti ifjú tehetség után Cristina Sabau-Trifu képzőművész tart előadást a világ számos táján készített alkotásairól és a szakrális művészetről. Az est lezárásaként a Franciaországban élő neves zongoraművész, Horváth Izabella ad hangversenyt Koppándi Jenővel, a Nemzeti Filharmonikusok szólóhegedűsével közösen. A programsorozat részeként a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata múlt vasárnap átvette a Transilvanum Alapítvány Erdélyi Közösségi Élet Kiválósága elnevezésű díját.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Találkozás Kolozsvár ipari múltjával fényképeken keresztül
A kérdés egyszerű: ki hol dolgozott?
Kiállítással egybekötött találkozónak, vagy találkozóval kezdődött tárlatbemutatónak is nevezhetnénk azt az újszerű, figyelemfelkeltő rendezvényt, amelynek a Tranzit Ház adott otthont.
A kiállítási terembe belépő látogató Kolozsvár egykori ipari korszakában érezhette magát, az érzést és emlékezést az évtizedekkel ezelőtt virágzó gyárakról szóló korabeli kiadványok, régi fényképekről készült kitűnő minőségű nyomtatványok, vetített filmek idézték fel. A megnyitó összetett programot kínált: a Minerva Archívumából előkerült számtalan régi sajtófotót lehetett szemügyre venni a felismerés szándékával, hatalmas pannón kaptak helyet Cornel Rus nyugdíjas gépkarbantartó emlékezetből készített műszaki rajzai; mozizásra is alkalom nyílott – Fischer István 1971-ben készített riportfilmjét és a szervezők, Miklósi Dénes és Miklós Szilárd felvételeit sugározták. A találkozóra eljött idős emberek szívesen meséltek személyes emlékeikről.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)

Szegények vagyunk
Sikerült ismét utolsó helyre kerülnünk Európában: a legfrissebb nemzetközi statisztikák szerint Románia lakosságának negyven százalékát fenyegeti a közvetlen elszegényedés veszélye, azaz tízből négy személyt bármilyen váratlan esemény – akár egy gyomorrontásnál komolyabb betegség – kibillenthet pénzügyi helyzetéből, és olyan lejtőre taszíthatja, amelyről nagyon keveseknek sikerül visszakapaszkodniuk. Magyarul: legalább ötmillióra rúg azoknak a száma, akiknek jövedelme épp a mindennapi betevőre és az esedékes számlákra elég.
Ez már a kormányfő ingerküszöbét is elérte: Victor Ponta szerint határozott baloldali intézkedésekre van szükség, mert így felgyorsítható a jelenség visszaszorítása. Természetesen nem mulasztotta el kiemelni, hogy az elmúlt években közel négy százalékot javult a helyzet, hála a kormány kitartó erőfeszítéseinek. Távolról – és felülről – nézve valóban örvendetesnek tűnhet ez a kis előrelépés, csakhogy közelről kicsit másként festenek a dolgok. Mert mi történt itt 2008-tól kezdve? A Dâmboviţa partján előbb tagadták a pénzügyi válságot – választási év volt –, majd két év múlva drasztikus bércsökkentésekhez folyamodtak, és új, illetve megemelt adókat vezettek be a költségvetés kiegyensúlyozására. Az Euroins felmérése tavalyig terjed, de azóta lényeges változások történtek: csökkent az élelmiszerek áfája, nőtt a kötelező minimálbér és elkezdődött az egyes rétegek javadalmazásának emelése. Nagyobb jövedelem, olcsóbb élelem: máris az az érzésünk, hogy jobban élünk. Pillanatnyilag így is van, de milyen áron?
Az államháztartásnak sok rejtett bugyra van – a be nem hajtott adósságoktól bizonyos vállalatok és szervezetek indokolatlan és aránytalan támogatásáig –, ahova közgazdászok sem mind látnak be, de egyet-mást azért mindenki észrevesz, mert lépten-nyomon beleütközik. Az egyik legkirívóbb pénzeltérítés – amiért még csak kivizsgálást sem indítanak, noha világos átverésről van szó – az üzemanyag megemelt jövedéki adója, amit új utak építésére való hivatkozással vezettek be, és egyévi bevételből futotta volna 80 kilométer autópályára (azaz a sok éve vajúdó Brassó–Comarnic és a lebontásra ítélt Szelistye–Konca szakaszra is), de nem erre, hanem a nyugdíjak és a szociális segélyek kifizetésére fordították.
Ami azt is jelzi, hogy munkából, termelésből nincs fedezetük a népjóléti kiadásoknak, és azt is, hogy a kormány nem a hosszú távú fejlődésben érdekelt, hiszen habozás nélkül lemondott már elkezdett beruházásokról is, pénzosztással próbálja fogyó népszerűségét növelni a választások előtti időszakban. Ezen az úton azonban nem a szegénység felszámolása, hanem elmélyítése felé haladunk...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kitüntetés a LAM Alapítványnak (Orbán Balázs-díj)
Átadták a székelyföldi megyei önkormányzatok által alapított Orbán Balázs-díjat, amelyet idén Lányi Szabolcs professzor, Bakó Béla ferences szerzetes és a LAM Alapítvány kapott.
A VI. Székelyföld Napok keretében Csíkszeredában átadott díjat azoknak a magán- és jogi személyeknek adományozzák, akik sokat tesznek a közös székelyföldi ügyekért, valamint elévülhetetlen érdemeket szereznek az egységes Székelyföld-kép kialakításában, a térség sajátos hagyományaira alapozott modernizációjában.
Hargita megyéből Lányi Szabolcs professzort, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai oktatási helyszínének első vezetőjét, Kovászna megyéből a LAM Alapítványt, Maros megyéből Bakó Béla (Pál atya) ferences szerzetest díjazták.
A LAM Alapítványt B. Kovács András újságíró méltatta. Az alapítvány történelmi jelentőségű regionális modernizációs kísérletet kezdeményezett Székelyföldön, ugyanis az ezredfordulón gazdasági és társadalomfejlesztési mozgalmat indított, (...) amely alaposan kivette részét a vidékfejlesztésből, és mára Kolozsvárig terjedő hálózattal segít az övezeti felzárkóztatásban – mondotta. Miklóssy Ildikó, a Sapientia adjunktusa laudációjában Lányi Szabolcsról úgy fogalmazott: a professzornak nagy érdeme van a székelyföldi egyetemi központ megteremtésében, ami hozzájárult a térség oktatási hálózatának megerősödéséhez.
Tamási Zsolt, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója méltatásában Pál atyáról kijelentette: Székelyföld nehéz helyzetbe kerülő társadalmi rétegeit, csoportjait segíti folyamatosan a méltó emberi élethez. A vállalt börtönpasztoráció és cigánypasztoráció mellett az általa megálmodott és működtetett Szent Erzsébet Társulat keretében árva és félárva gyerekeknek nyújt lehetőséget a szeretet megtapasztalására.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)