Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1992. december 8.
Dec. 6-án Kolozsváron a Szent Mihály templomban tartott ökumenikus istentisztelettel egybekötött tiltakozó megmozdulás volt. Funar polgármester betiltotta a Mátyás-szobor miatti tüntetést, ezért tartották a gyűlést a templomban, amelyen részt vett az RMDSZ KOT /Küldöttek Országos Tanácsa/ és az RMDSZ parlamenti frakciója is. Sokezer ember gyűlt össze a templomban és a téren. Megjelent és részt vett a téren tartott tiltakozó meneten Doina Cornea, Ovidiu Buracu és a román ellenzék több képviselője is. Az istentiszteleten az egyházfők /Csiha Kálmán és Tőkés László református, Tempfli József és Reizer Pál katolikus, Kovács Lajos unitárius, Mózes Árpád evangélikus-lutheránus püspök és Borzási István baptista vezető lelkész/ valamennyien síkraszálltak az önrendelkezésért, a szabad vallásgyakorlásért, a jogállamiságért, a történelmi szimbólumok megoltalmazásáért. A tiltakozás békés körülmények között történt, egy román csoport hangoskodott a téren. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./ Tőkés László püspök leszögezte, hogy a magyarság a provokációra nem erőszakkal, hanem határozott tiltakozással válaszol. Az ökumenikus istentisztelet után a tüntetők néma körmenetben megkerülték a templomot. /Tibori Szabó Zoltán: Az igazi Kolozsvár szemben a polgármesteri önkénnyel. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
1992. december 9.
Funar polgármester a dec. 6-i kolozsvári tiltakozó körmenet valamennyi résztvevője számára 10-50 ezer lej közötti pénzbírság kirovását tervezi. /Magyar Hírlap, dec. 9./
1992. december 11.
Kolozsváron megkezdődött az Állami Magyar Színház fennállásának 200. évfordulóját ünneplő, dec. 7-től 17-ig tartó rendezvénysorozata. A megnyitó egy részét közvetítette a televízió magyar adása is. Beszédet mondott - többek között - Kálmán Attila államtitkár. Dec. 8-án Andrásfalvy Bertalan magyar művelődési miniszter megkoszorúzta Kolozsváron a házsongárdi temetőben az erdélyi magyar színjátszás nagy művészeinek síremlékét, majd elhelyezte az Állami Magyar Színházban a háromnyelvű emléktáblát. A megnyitó nem sikerült igazán: félház volt, széksorok maradtak üresen. /Magyar Nemzet, dec. 9./ A rendezvénysorozat programja: Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 28-29. Funar polgármester nem engedélyezte, hogy a Farkas utcai egykori kőszínház falára emléktáblát helyezzenek el, kényszerű megoldásként a színház előcsarnokában leplezték a márványtáblát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./
1992. december 11.
A kolozsvári Állami Magyar Színház és az Opera felhívásában tiltakozásul aláírásgyűjtést kezdett. Funar polgármester ugyanis Bukarestben azt állította, hogy nem is 200 éves a magyar színjátszás Kolozsváron. /Ki mit kockáztat? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./
1992. december 12.
Kötő József, az RMDSZ kolozsvári szervezetének új elnöke szerint nincs jogalapja annak, hogy a dec. 6-i tiltakozás miatt Funar minden résztvevőre 20-50 ezer lejes pénzbírságot akar kiróni. A téren viszont megjelent egy zajos kis csoport, az ellentüntetők /egy román újságíró szerint köztük volt Liviu Medrea alpolgármester/, ők valóban rendzavaróknak nevezhetők. /Balló Áron: Szívünk joga. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./
1992. december 14.
Raffay Ernő honvédelmi államtitkár vezetésével magyar katonai küldöttség 8-ától 12-ig tartó hivatalos látogatáson volt Romániában, eleget téve Dumitru Cioflina altábornagy, nemzetvédelmi államtitkár, a román nagyvezérkar főnöke meghívásának. A küldöttség Paul Cheler tábornoknak, a 4. román hadsereg parancsnokának vendége volt Kolozsváron. Grigore Zanc prefektus és Funar polgármester is fogadta őket. Nicolae Spiroiu nemzetvédelmi miniszter 11-én tárgyalt a küldöttséggel. /Új Magyarország, dec. 12./ Raffay Ernő hazatérése után elmondta, hogy eredményes tárgyalásokat folytattak, sikerült megállapodni a katonasírok, katonai temetők gondozásáról, a katonai sajtóorgánumok hangvételének vizsgálatáról. Visszakérjük az 1956-os forradalomra vonatkozó dokumentumokat, jelentette ki az államtitkár. /Új Magyarország, Pesti Hírlap, dec. 14./
1992. december 15.
Raffay Ernő /sz. 1948/ történész könyvei ismertek /Erdély 1918-1919-ben, A vajdaságoktól a birodalomig, Az újkori Románia története (angolul és franciául is megjelent), Trianon titkai, avagy hogyan bántak el országunkkal/. A történészt 1990-ben honvédelmi minisztériumi politikai államtitkárnak nevezték ki. Államtitkárként látogatott magyar katonai vezetőkkel dec. 8-12-e között Romániába. Két héttel előtte Dumitru Cioflina altábornagy, a román nagyvezérkar főnöke, államtitkár, korábban Spirou védelmi miniszter, szeptemberben pedig Paul Cheler vezérezredes, a IV., erdélyi hadsereg parancsnoka járt Magyarországon. Raffay hét problémát vetett fel, a kapcsolatok továbbépítésével kapcsolatban. Ezek között van az egymás országában levő katonai temetők gondozása, egymás nemzeti ünnepeiről való kölcsönös megemlékezések, annak elérése, hogy a hadseregben szolgáló nemzetiségiekkel szemben ne legyen megkülönböztetés, a tévé katonai adása ne mutassa be sötét színben a másik országot /a román tévé Pro Patria műsora/. A tárgyalások pozitív légkörben zajlottak. Egyedül Kolozsváron Funar polgármester volt a kivétel, aki Raffay Ernő üdvözlőbeszédét törvénysértőnek minősítette. Az államtitkár ugyanis Kolozsvárt mondott. Funar szerint ilyen helység nem létezik, csak Cluj-Napoca van. A polgármester azt is hozzátette: amikor Raffay beszédében bírálta a román és magyar szélsőségeseket, akkor bizonyára az RMDSZ szélsőségeseire gondolt, akik törvénytelenül háromnyelvű táblát akartak a színháznál elhelyezni. - Paul Cheler vezérezredes elmondta, hogy ő sok mindenben egyetért Funarral. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./
1992. december 21.
Gheorghe Funar polgármester betiltotta Kolozsváron a Főtéren dec. 21-re tervezett, az 1989-es forradalomra emlékező gyűlést, arra hivatkozva, hogy a téren munkálatok folynak. /Új Magyarország, dec. 21./
1992. december 22.
Az Országos Műemlékvédelmi Bizottság felhívta Funar polgármester figyelmét arra, hogy nem engedélyezi a Mátyás-szobor körüli ásatásokat. Funar utasítására ugyanis a szobor körül gödröket ástak, ebbe elhelyezték a hatalmas zászlótartókat. /B. Á.: Nem engedélyezték az ásatásokat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./
1992. december 24.
Emil Constantinescu professzor, az ellenzék elnökjelöltje a legtöbb erdélyi megyében többséget szerzett. A Magyar Hírlapnak nyilatkozott: a hatalom ellenőrzi az igazságszolgáltatást, a televíziót. Iliescu elnök csak a szélsőséges nacionalista pártok támogatásával győzött. Részletezte Funar szerepét, látványos jogsértéseit. Funar az RMDSZ teljes energiáját leköti, a párt védekezésre kényszerül. Liviu Maior oktatásügyi miniszter Funar pártjának embere. /Magyar Hírlap, dec. 24./
1993. január 5.
Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere 30 ezer lejes pénzbüntetést szabott ki a Báthory Líceumnak, mert engedélye nélkül kétnyelvű névtáblát tettek ki. A középiskola vezetősége fellebbezett a törvényszékhez, igazat is adtak nekik, törölték a büntetést. Azonban Funar újabb jegyzőkönyvet készíttetett és - noha szövege azonos az előzővel -, ezt már helybenhagyták. Az iskola újból fellebbezést nyújt be. /B. Á.: Folytatódik a feliratháború a Báthoryban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./
1993. január 8.
Bukarestbe látogatott Jean Pierre Massaret, az Európa Parlamentben részt vevő francia küldöttség elnöke. Melescanu külügyminiszterrel tárgyalt, majd nyilatkozott a román rádiónak. Románia stabilizáló tényező a nyugati és keleti határain túl folyó események között, állapította meg. - Európának fontos Románia integrálása. A francia delegáció szeretné, ha Románia 1993-ban csatlakozna az Európa Tanácshoz. /Francia vendég Romániában. = Pesti Hírlap, jan. 9./ Massaret tárgyalt a kisebbségi képviselőkkel is. Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője erről nyilatkozott. Ismertették a magyar kisebbség helyzetét, a magyar egyetem hiányát, a szaporodó szélsőséges megnyilvánulásokat, amelyek ellen nem lép fel a hatalom. Massaret Funar polgármesterrel is találkozik. /Bogdán Tibor: Markó Béla szenátor nyilatkozata a Magyar Hírlapnak. = Magyar Hírlap, jan. 8./
1993. január 9.
Buia Simon, a Hivatalos Közlöny magyar nyelvű kiadásának szerkesztője elutasította Funar polgármester azon javaslatát, hogy ez a kiadvány ne jelenhessen meg magyarul. A közlöny 1951 óta létezik, magyarul hozza a legfontosabb törvényeket. /Nits Árpád: Véletlen időzítések? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./
1993. január 9.
Kolozsváron az ellenzéki tanácsosok tiltakoztak amiatt, hogy a Mátyás-szoborra elhelyezett tábla ügyét nem tárgyalták meg a tanácsban. Funar polgármester önkényesen cselekedett. /A KDNPP, NLP, RMDSZ, NLP Fiatal Szárnymunicípiumi tanácsosai: Közlemény.= Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./
1993. január 11.
Kónya Sándor Kolozs megyei parlamenti képviselő elmondta, hogy az RMDSZ Kolozs megyei szervezete beperelte Funar polgármestert a szoborgyalázásért. /Szondy Zoltán, Csíkszereda: RMDSZ kontra Funar. = Pesti Hírlap, jan. 11./
1993. január 12.
Gheorghe Funar polgármester újabb átiratot intézett az ugyanabban az épületben, a városházán működő Korunk folyóirat szerkesztőségéhez, ebben figyelmeztette őket, hogy amennyiben nem költöznek el a városháza által felajánlott helyiségbe, jan. 15-től nem léphetnek be az épületbe. Kónya-Hamar Sándor képviselő, aki megválasztása előtt a Korunk szerkesztője volt, Grigore Zanc prefektus közbelépését kérte. A polgármester által felajánlott helység alkalmatlan a szerkesztőségi munkára. /Funar ultimátuma. = Pesti Hírlap, jan. 12./
1993. január 14.
"Funar polgármester a Román Nemzeti Egységpárt elnökeként követelte az RMDSZ törvényen kívül helyezését, mivel az RMDSZ szerinte Budapestről irányított szervezet. Az RMDSZ és a magyar kormány titkos munkája nyomán megalakult Erdély Vezetésének Tanácsa. Funar kérte, ezügyben hívják össze a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, a parlament rendkívüli ülésszakát, továbbá szüntessék be a rádióban és a tévében az RMDSZ-re vonatkozó adásokat. /Funar követeli.= Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./ Gheorghe Funar kolozsvári polgármester, a Román Nemzeti Egységpárt elnöke Románia elnökéhez, kormányához, valamennyi politikai pártjához szóló üzenetében ismét a "magyar veszélyre" figyelmeztetett: az RMDSZ programja, kongresszusa a "román nép egysége és méltósága meggyalázása", az RMDSZ Erdély elszakítására készül. Ezért az RMDSZ-t be kell tiltani, törvényen kívül kell helyezni. Funar nyilatkozatának részleteit az Evenimentul Zilei napilap közölte. /Kiss Zsuzsa, Bukarest: Funar-hisztéria az RMDSZ harmadik kongresszusának előestéjén. = Magyar Nemzet, jan. 14./ Funar nyilatkozatát a bukaresti rádió kommentár nélkül sugározta jan. 12-én. /MTI/"
1993. január 15.
"Tőkés László püspök válaszolt Ágoston Vilmos írására: nem igaz, hogy ő Budapesten az autonómia gáncsolója, Kolozsváron viszont a kezdeményezője lett volna. A püspök mindig is elkötelezett híve volt az önrendelkezésnek, a kisebbségi autonómiának. Visszautasította Ágoston Vilmos állítását, hogy Magyarországon kormánypárti tévét követelt, továbbá, hogy értelmetlen kifejezés az RMDSZ belső autonómia-megfogalmazása, végül azt, hogy Ágoston Vilmos szerint "az autonómia-törekvések fegyveres konfliktushoz vezettek. Ennek oka a kisebbségek türelmetlensége...". Tőkés László leszögezte, hogy Románia alkotmánya nem tiltja az autonómiát. Bántó, hogy erdélyi származású anyaországi a "kisebbségek türelmetlenségéről" példálózik, "nekünk, türelmes megalázatosítottaknak."- írta Tőkés László. Ezt egy vatrás is írhatta volna. Ismerős motívum. Legutóbb Iliescu elnök Párizsban nyilatkozta, hogy Funar polgármester és társai intoleráns nacionalizmusa csupán válasz a szélsőséges kisebbségi megnyilvánulásokra. /Tőkés László: Helyesbítés és hozzászólás. Cs. Gyimesi Évának és körének. = Erdélyi Híradó (Nagyvárad), jan. 7./ Ágoston Vilmos cikke: Köztársaság (Budapest), 1992. nov. 27. - 29. sz. 104. p./ Mindkét írást /Tőkés Lászlóét és Ágoston Vilmosét/ egymás mellett közölte: Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 9-10. 5. p. A Köztársaság is közölte Tőkés László írását "Tőkés László hozzánkszólása" című rövid kommentárral. Nem értik, hogy Tőkés László miért közölte a "hozzánk írt levelét előzetesen máshol" és miért ajánlotta Cs. Gyímesi Évának és körének? "Egyesek úgy vélik, hogy ezzel szeretné megfenyegetni az RMDSZ-választások előtt az irányítható egységtől eltérő "máskéntgondolkozókat". /Köztársaság (Budapest), jan. 15./"
1993. január 16.
Grigore Zanc Kolozs megye prefektusa jan. 14-én érkezett átirata elmarasztalta az RMDSZ és az Országos Műemlékvédelmi Hivatal tiltakozását Mátyás király szobrának ügyében. Funar polgármester törvényesen járt el, állítja a prefektus. A román államhatalom tehát nyíltan támogatja Funar kisebbségellenes lépéseit. /(makkay): Zanc-Funar koalíció. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./
1993. január 20.
Jan. 15-én Kolozsváron a Korunk szerkesztőit nem engedték be munkahelyükre. Kiutaltak számukra egy szobát, de azt nem lehet szerkesztőségnek használni. /(N. J.): Az utcán a Korunk szerkesztői. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./ Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármesterének utasítására a rendőrök nem engedték be a Korunk munkatársait a városháza épületében található szerkesztőségbe. Funar így akarja rákényszeríteni a szerkesztőséget arra, hogy költözzön el. Az általa felajánlott helyiség azonban nem megfelelő. A törvényességre jellemző, hogy rendőrök segédkeztek, ezzel a törvénytelenség bűnrészesei lettek. /Szondy Zoltán, Csíkszereda: Kántor Ljais a Korunk szerkesztőségéről. = Pesti Hírlap, jan. 20./
1993. január 20.
Az Erdélyi Szövetség /Budapest/ elnöksége felháborodva tiltakozik az ellen, hogy Funar kolozsvári polgármester bezáratta a kolozsvári Korunk folyóirat szerkesztőségi irodáját. /(Transinfo): Állítsátok meg Funart! = Új Magyarország, jan. 20./
1993. január 21.
Romániában javult az emberjogi helyzet, de továbbra is megkülönböztetik a magyar kisebbséget, állapította meg az amerikai külügyminisztérium jelentése. A szabad gyülekezéshez való jogot megsértették. A jelentés felsorolta Funar, Kolozsvár polgármesterének jogsértő intézkedéseit, köztük a Mátyás-szobor feliratával kapcsolatosat, rámutatva, hogy Funar lépései ellen a nemzetközi emberjogi szervezetek is tiltakoztak. A Securitate utódszervezete, az SRI részére parlamenti felügyeletet előírtak, de kibúvókat is hagytak: a szervezet költségvetését a parlament nem ellenőrizheti és a szervezet nemzetbiztonsági indoklással tehet egyébként tiltott lépéseket. /Amerikai emberjogi jelentés. = Népszava, jan. 21./
1993. január 22.
A Korunk főszerkesztője, Kántor Lajos és Funar kolozsvári polgármester jan. 21-én tárgyaltak. Megegyeztek abban, hogy a szerkesztőség használhatja irodáit, de a polgármester fenntartja szándékát, hogy a szerkesztőséget kiköltöztesse. /A Korunk egyelőre marad. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./
1993. január 22.
Funar polgármester újból betiltotta a kolozsvári Állami Magyar Opera magyar nyelvű plakátjainak kiragasztását. Simon Gábor igazgató Grigore Zanc prefektushoz fellebbezett, de jan. 19-én onnan is elutasító választ kapott: csak román nyelvű lehet a plakát. /Németh Júlia: Kolozsvári plakátnyelv. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./
1993. január 22.
Egy komoly párt két hétig sem tartana meg olyan elnököt, mint amilyen Gheorghe Funar, jelentette ki sajtóértekezletén Nicolae Manolescu, a Polgári Szövetség pártjának elnöke. A kolozsvári helyzetről megállapította, hogy felesleges a feszültség szítása. A brassói RMDSZ-kongresszus jól zajlott le, a radikálisok a háttérbe kerület. Most mit akar Funar, kérdezte. Manolescu, egyetért az RMDSZ kolozsvári szervezetének tiltakozásával a főtér újabb megcsúfolása ellen. /Nits Árpád: Sajtóértekezlet és tiltakozás. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./
1993. február 2.
Gheorghe Funar kolozsvári polgármester a tanácsülésen bejelentette legújabb tervét: írjanak ki népszavazást arról, hogy Mátyás király szobrát egyszerűen beolvasszák, és a bronzból öntsék ki Avram Iancu szobrát. /Németh Júlia: Népszavazás a Mátyás-szobor beolvasztásáról? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./ A szobrot mindenképpen eltávolítják a főtérről, hogy a helyére Baba Novac szobrát állíthassák. /(Botos): Népszavazás szoborolvasztásról? = Új Magyarország, febr. 2./
1993. február 2.
Gheorghe Funar kolozsvári polgármester Bukarestbe utazott, a tévé új elnökétől, Paul Everactól követelte, hogy a magyar adást ne az RMDSZ használja fel, helyette 5 perccel több műsoridőt biztosítsanak a román érdekeket kifejező pártoknak. /Funar Bukarestben is vádol. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./
1993. február 3.
Frunda György RMDSZ-képviselő, a román delegáció tagja, Románia Európa Tanácsba /ET/ való fölvétele tárgyalásakor dokumentumot adott át az ET titkárságának. A dokumentumban az RMDSZ rögzíti, hogy a román alkotmány nem biztosítja kielégítően a nemzetiségi jogokat. Szükség van arra, hogy kisebbségi törvény biztosítsa a szabad nyelvhasználatot, a személyi és kulturális autonómiát. Az ET parlamenti közgyűlésén a román képviselő, Adrian Severin kifejtette, hogy Románia elfogadja a kisebbségi jogokról szóló kiegészítést. Ugyenezen az ülésen Adrian Motiu, a Román Nemzeti Egységpárt képviselője átnyújtotta a Funar polgármester és Zanc Kolozs megyei prefektus által aláírt levelet, amelyben megmagyarázzák a Mátyás-szoborral kapcsolatban történeteket. /Magyar Hírlap, febr. 3./ A felszólalásokat követően az ET közgyűlése elfogadta a kisebbségi jogok jegyzőkönyv-tervezetét. Ez többek között tartalmazza az anyanyelv használatát, a pártalapítás és az autonómia alakításának jogát. Ezt a dokumentumot csatolják az Európai Jogok Chartájához és a szervezet tagállamai az októberi csúcstalálkozó után írják majd alá. /Népújság (Marosvásárhely), febr. 3./
1993. február 6.
Funar polgármester kijelentette: ha az RMDSZ továbbra is úgy viselkedik, mint eddig, akkor szobor nélkül marad /a Mátyás-szoborra gondolt/. Szerinte a történelmi igazságot vissza kell állítani, ezt a magyaroknak be kell látniuk. /Németh Júlia: A törvényesség jegyében? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./
1993. február 9.
Febr. 6-án Marosvásárhelyen hároméves fennállását ünnepelte a Vatra Romaneasca. Iliescu elnök a szövetségnek küldött üzenete burkolt figyelmezetésnek is tekinthető a nacionalisták számára, amikor az idegengyűlölettől és a türelmetlenségtől való elhatárolódást sürgette. Megintette a magyar kisebbséget is, hangsúlyozva, hogy Románia egységes nemzetállam, a területi autonómia pedig elképzelhetetlen. Ötezres tömeg gyűlt össze a Vatra Romaneasca ünneplésére. Zeno Opris elnök a szövetséget méltatva rámutatott arra, hogy szükség van a Vatrára, hiszen a magyarok Székelyföldön borzalmas mészárlást rendeztek, elkergetik az iskolákból, a munkahelyekről a románokat. Az RMDSZ-t horthysta-kominternes szervezetnek nevezte. /B. T., Bukarest: Hároméves a Vatra Romaneasca. = Magyar Hírlapm febr. 8./ Funar, Vatra Romaneasca alelnöke biztosította a hallgatóságot, hogy Mátyás király kolozsvári szobra nem sokáig lesz a magyarok szimbóluma. Befejezésül a jelenlevők lelkesen skandálták: Ki a magyarokkal az országból! /(mózes): Ünnepelt a Vatra Romaneasca. Funáriáda Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 9., Magyar Nemzet, febr. 9./