A székelyudvarhelyi kódex kalandos vándorlása
A székelyudvarhelyi kódex szövegét pontosan a mohácsi vész esztendejében, 1526-ban kezdték el fordítani meg írni. A kódex az udvarhelyi római katolikus főgimnázium könyvtárában volt az 1876-os felfedezésétől egészen 1944-ig. A visszavonuláskor a műkincseket-műtárgyakat Erdély-szerte bevagonírozták, elmenekítették a közelítőfront elől. A szerelvényt lebombázták Szombathely határában, a rakomány szétszóródott a töltés két oldalán. Ma viszont már újra biztonságos helyen, a Tamási Áron Gimnázium páncélszekrényében őrzik a székelyudvarhelyi kódexet. A közel fél évezredes könyv kalandos vándorlásának és hazakerülésének jártunk utána.
A fiatal lány a klastrom cellájából nem láthatta a tornyot, amit Hunyadi János, a törökverő építtetett csaknem nyolcvan évvel korábban. Ez a torony még sokáig állni fog még azután is, hogy az oszmán porba gázolja a sereget, a királyt, az országot. Kis idő múlva a kertben látni, kezében egy imakönyvnél nem nagyobb, de vastagabb könyvecske. Belepillant olykor, csak hogy megállapítsa, a bátyjától kapott ajándék kétszeresen is Judit könyve, őt ugyanis úgy hívják, Nyújtódi Judit, s a kézzel írott munka is a Judit könyve a Bibliából. Amit a katolikusok deuterokanonikusnak mondanak, a protestánsok pedig apokrifnak, de csak majd jóval később. Erről most kár és vétek bölcselkedni, a reformátor vitairatát röpke tíz éve hogy kiszegezték a wittenbergi templom főkapujára. Judit a tövisi ferences kolostorban apáca, ami pedig Erdélyben van, távol a világtól, értelemszerűen még távolabb Luthertől. És egyébként akitől e nyelvbotlasztó elnevezés származik, Sziénai Sixtus, amikor Judit testvérbátyja kijelöli az első oldal tükrét és tintába mártja tollát, még csupán hatéves, egészen biztos, még a porban játszott és nem a második kánonhoz tartozó istenes irodalom könyvein agyalt. András viszont Szent Ferenc rendjének frátere Udvarhelyen. Igen, Nyújtódi András fordította, ő másolta és bevallottan húgának ezt a munkát. A liturgikus könyvek, a Szentírás mind latinul íródnak, testvérhúgát a szép magyar nyelvre fogja imigyen.
Mérgezett idők
Nem esik nehezemre bevallani, Szabó Gyula regényfolyamára, A sátán labdáira gondoltam miközben e tizenhatodik század harmadik évtizedére időzített helyzetvázlatot írtam. Amikor Judit apáca kezében először látni a könyvet, nagyjából két év eltelt már a mohácsi vésztől, addigra a középkori regionális nagyhatalom – s ez a magyar királyság – agonizál, majd kimúlik. Igen, a székelyudvarhelyi kódex szövegét pontosan a tragédia esztendejében, 1526-ban kezdték el fordítani meg írni, s e nem csekély munkára ráment a következő esztendő is. Keletkezésének története tehát fekete évhez kötődik, amire sokszor hivatkoznak mindmáig a hivatásos történészek, sőt, a huszadik meg a huszonegyedik század politikusai. A történelem madárjósai, az írók nemkülönben, és logikus, mind egyetlen jelentésében: hogy ott, akkor és azzal kezdődött a nemzet romlása.
A kódex vándorlásának krimibe illő fordulatait igyekszem értelmezni minduntalan, az ezekből adódó lehetséges következtetéseket és következményeket, ám csakhamar rájövök, a bűntény vagy a bűntényszerű helyzetmódosulás az, aminek az elmaradása miatt mégsem krimi a történet. Úgy tudom, senki nem halt meg ezért a bőrkötésű könyvért, bár tagadhatatlan, egész sor érdemtelen vagy hitvány dologért haltak s halnak meg emberek. A krimi tehát elmarad, és marad egy a maga huszadik századiságában jellemző vándorlástörténet. A kódex az udvarhelyi római katolikus főgimnázium könyvtárában volt felfedezésétől egészen 1944-ig. A visszavonuláskor a műkincseket-műtárgyakat Erdély-szerte bevagonírozták, elmenekítették a közelítőfront elől. A szerelvényt lebombázták Szombathely határában, a rakomány szétszóródott a töltés két oldalán. Kódexünket nagy szerencsénkre Jancsó Ádám, az ottani gimnázium igazgatója találta meg, és látva, hogy régi holmi, beadta a római katolikus plébániára, ahonnan átkerült az Országos Széchényi Könyvtárba.
Tizenöt esztendővel a történtek után megint Udvarhely jön képbe. Mészáros Imre, a katolikus státus egykori európai műveltségű tanára volt akkoriban a gimnázium igazgatója. Igen, akit még ma is Mészi tatának emlegetnek nagy rokonszenvvel az öregek. Honnan, honnan nem, ő tudta, hogy a gimnázium kódexe megvan s hol van. Mészáros Imre elmondta Albert Dávid történelemtanárnak-aligazgatónak a történetet, aki nekiállt, hogy visszaszerezze. Fiatal volt és bátor, teszi hozzá az emlékező, ám a bátorság hamar fogyó valami volt akkoriban, az 1956-ot követő időkben. Kint is, itthon, Erdélyben is. A nemrég még felekezeti iskolában szolgáló tanárokat megfélemlítették, egykettőre reakciós, osztályellenség, ellenforradalmár lett bárki már csak a gyanú okán is. Ebben a mérgezett időben az aligazgató olyat is csinált, hogy meghívta Szabó Dezső húgát, találkozzon a tanulóközösséggel. Az írót, aki az udvarhelyi főreál franciatanára is volt a múlt század elején négy kerek éven át, s aki Budapest ostromának napjaiban halt meg, csak a hetvenes években kezdték úgy-ahogy emlegetni, addig a harmadik utas koncepció (szerintem több, politikai doktrína) kidolgozóját horthyfasisztának mondták. S Albert Dávid, az akkori végzős évfolyamelső mondott díszbeszédet 1956. március 15-én a kolozsvári egyetem aulájában, mire Balogh Edgár, a rektor odalépett hozzá, köszönöm neked, fiam, gyönyörűen beszéltél, mondta neki könnyes szemmel. Mindezt nincs hogyan beleírni a közvetlen kódextörténetbe, ám beszélnünk kell róla, mert ez idő tájt, ilyen s hasonló hangulatú történetek közepette volt a fordulópont. Albert Dávid levelet írt az OSZK-nak, személyesen a könyvtár igazgatójának, dr. Jóború Magdának. Az üzenetváltás protokolluma szerint válaszra vártak, de semmi. Kis idő múlva, minden előzetes bejelentés nélkül, diplomáciai postán, kísérőlevéllel...
.. megérkezett a kódex.
Amit Albert Dávid annyi idő teltén elmond, hogy a történet végére jó darabig még nem lehet pontot tenni. Mert igaz, hogy kalandosan hazakerült a ritkábban Nyújtódinak, máskor meg Székelyudvarhelyinek mondott kódex, de a mindenható állam is közbeszólt ám, szokása szerint rendelkezett.
– Betettük a páncélszekrénybe a könyvet, de most más veszély környékezte. A levéltári törvényre hivatkozva ezt is be akarták gyűjteni, mire meggyőztem Boar Liviut, a megyei levéltár akkori igazgatóját, hogy változatlanul iskolánkban a helye, mert a mű nem levéltári műfaj. Sikerült megmentenünk a központosítástól, az album gymnasiit, a jezsuita iskola legrégibb anyakönyvét sajnos, be kellett szolgáltatnunk. Az így szabadított kódexszel lesétáltam Hubbes Évához, a dokumentációs könyvtár akkori vezetőjéhez, papírt írtunk, betettük a páncélszekrénybe. Aztán jött a rendszerváltás.
Derzsi András, a római katolikus plébánia gondnoka ezen a ponton folytatja: attól tartottunk, valami baja eshet a kódexnek. Azokban az időkben történt ez is, az is. Megbeszéltük Kovács Sándor főesperes úrral, kikértük a könyvtári állományból, itt, a plébánián helyeztük el. Egészen 2015 tavaszáig őriztük, akkor az iskola visszakérte.
Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója megerősíti, valóban így, konfliktus-, de nem érzelemmentesen zajlott le a visszakérés, előtte a múzeum gyakran és hosszasan kikölcsönözte, kiállításokra hordozták. Visszakérték, visszakapták. Úgy tervezi, idővel közszemlére kerül, ám hogy így legyen, a nagy könyvtárakéhoz-kiállításokéhoz hasonlóan megteremtik azt a sajátos mikroklímát, ami minden kockázati tényezőt kiszűrve óvja a becses nyelvemléket.
Amit tudunk, és amit nem
A vázolt vándorlástörténet természetesen nem teljes. Az is érdekelne, csak létező források híján nincs honnan megtudnom, hogyan került az udvarhelyi gimnázium könyvtárába, ahol aztán tiszta véletlenül Szabó Sámuel kolozsvári kollégiumi tanár fedezte fel 1876-ban, egy értekezlet napjaiban. Bejegyzés segít, Fancsali Dániel gyergyói plébános, később udvarhelyi tanár és igazgató hozta magával 1810-ben s elhelyezte az iskola könyvtárának polcán. Hogy került hozzá, és egyáltalán ki tulajdona lehetett a tizennyolcadik században, a tizenhetedikben, még találgatni sem lehet. Nyújtódi András személye sem sokkal élesebb, mint a néhány száz évvel korábban élt krónikásé, akit mindmáig úgy hívunk, a Névtelen, mert puszta létezését leszámítva szinte semmi egyebet nem tudni róla. Pedig Nyújtódi fordította le és írta meg könyv kétharmadát, a már említett Judit könyvét és a második részt kitöltő katekizmust, amely tulajdonképpen a magyar nyelv legelső katekizmusa. No igen, tudni róla, hogy Krakkóban tanult.
Lukinich Imre gimnáziumi tanár, aki az 1907-es kiadás bevezetőjét írta, kinyomozta, hogy a család a kézdiszéki Nyújtód községből származik. A középkor mozgalmasságában több ágra szakadt, a Székely Oklevéltárban udvarhelyszéki, rugonfalvi, keresztúri, szentdemeteri előnévvel szerepelnek. Lukinich azt is kiderítette, hogy egy keresztúri előnevet használó Istvánnak a fiát Andrásnak, lányát Juditnak hívták, másik fiát meg Demeternek, utóbbi a tizenhatodik század második felében királybíró is volt. Végül pedig Benkő Elek, aki feldolgozta Székelykeresztúr középkori kályhacsempeleleteit, nemesi kúriájuk nyomait Keresztúrfalván találja meg. Ez is a történethez tartozik, még az az epizód is, amely eléggé szubjektív, de hihető: bátyja ösztökélésére annyira megbarátkozhatott a magyar nyelven íródott bibliai történettel, hogy a kódex harmadik részét, ezt a halálról szóló példák gyűjteményét feltehetően Judit apáca másolta. Mindent egybevetve a hat tartalmi rész hat kéz írása, amiből ha igaz, kettőnek sikerült utánanyomozni.
Judit könyve
Judit története egy ókori sztori (emez újkori kifejezés minden értelmében), több ősi nyelven létezik még a Krisztus előtti időkből. A Biblia és az Ezeregyéjszaka bővelkedik a hasonlóan gyönyörű és félelmetes mesékben. Asszíria uralkodója, Nabukodonozor nagy sereget küldött az izraeliek leigázására. Ostromgyűrűbe fogták a várost, Bethuliát, és amikor a védők már-már feladták, a nagyon szép és istenfélő özvegyasszony átment az ellenség táborába, Holofernész hadvezér bizalmába férkőzött. Leitatta, majd fejét levágva visszament övéihez. Az ostromlók szedték a sátorfát és eltakarodtak. Ezt az idők folyamán sokat prédikált epizódot az öregebbik Lucas Cranach is megfestette, és (véletlen egybeesés, persze) nagyjából akkor, amikor a székelyudvarhelyi Kódexet írta és díszítette Nyújtódi András. A kép a bécsiSzépművészeti Múzeumban látható. 
Még egy megjegyzés, a kötetnek van legújabb kori kiadása. (Székelyudvarhelyi Kódex 1526–1528. Régi Magyar Kódexek, 15. szám. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata bevezetéssel és jegyzetekkel. Közzéteszi, a bevezetést és a jegyzeteket írta N. Abaffy Csilla. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 1993.)
Oláh István
Székelyhon.ro

Így gyarapszik a kolozsvári magyarság
magyar gyermek született 2016-ban Kolozsváron, írta meg a Transindexnek a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal a pontos adatokat. Ebből 192 volt kislány, míg 204 kisfiú. 2016-ban Kolozsváron összesen 6675 gyereket anyakönyveztek, közülük 3255 lányt és 3420 fiút. A leggyakrabban választott fiú és lány neveket is összesítették az önkormányzat munkatársai kérésünkre. A fiúk esetében a következő a sorrend: Dávid/David (15), Krisztián/Krisztian (11) Áron (10), Ákos (8), Kristóf (7), Péter (7), Ábel (6), Attila (6), Mátyás (6), Zalán (6), Bence (5), Dániel (5), Dominik (5), Erik (5), Hunor (5) és Márk (5). Néhány fiúnév ékezetes és ékezet nélküli formában is szerepelt a polgármesteri hivatal által küldött listában, ezeket mi vontuk össze. 
A lányoknál a következő nevek voltak a legnépszerűbbek: Anna (10), Emma (8), Zsófia (8), Eszter (7), Réka (6), Tímea (6), Dóra (5), Evelin (5), Hanna (5), Kata (5), Mária (5), Nóra (5) és Viktória (5). A múlt héten közöltük, hogy milyen volt a gyerekszaporulat Erdély-szerte, akkor belsős információra hivatkozva azt tudtuk megírni, hogy hány magyar gyerek született Kolozsváron. Ezt pontosította most a polgármesteri hivatal. A legnépszerűbb keresztnevek a városban a fiúk között az Andrei (410), David (310), Alexandru (293), Matei (221), Ștefan (196), Tudor (178), Mihai (143), Luca (117), Gabriel (113), Cristian (112), Ioan (93), Vlad (92) és Eduard (90) volt, míg a lányok esetében a következőket választották a leggyakrabban: Maria (742), Sofia (205), Elena (124), Ioana (121), Antonia (120), Oana (115), Alexandra (98), Andreea (94), Teodora (92), Daria (87), Ștefania (74), Sara (72), Irina (70). (hírszerk.)
Transindex.ro

Román „sajtó”: Trump és Putyin együtt rúgják fel a trianoni egyezményt
Őrület! Trump első dolga Erdély elszakítása lesz Romániától, sőt, addig már nem is kell olyan sokat aludni. Február 15-én Budapesten landol az Air Force One, de közben Putyin Orbánnal már szépen előkészíti a Nagy Tervet. Álhírek a javából, klikkek ezrei Romániában. Röhögjünk.
Nincs az az álhír a jelek szerint, ami nem jövedelmezne még mindig, főleg, ha az Egyesült Államok elnöke is szerepel benne – állapíthatjuk meg csak az elmúlt napok román terméseit áttekintve. Pillanatnyilag futótűzként terjed (persze, a Facebookon), hogy februárban nagyhatalmi játszmák színtere lesz Budapest, ahol Vlagyimir Putyin orosz- és Donald Trump amerikai elnök Orbán Viktor miniszterelnök asszisztenciája mellett újrarajzolják az európai érdekszférákat, mi több, elszakítják Erdélyt Romániától.
Íme az ördögi terv a főleg like-vadászatra szakosodott dcnews.ro portálról, bizonyos Alexandru Cumpănașu tollából, akit román újságíró-körökben is csak egy pofátlan csúsztatóként tartanak számon:– február másodikán Vlagyimir Putyin Magyarországra látogat
– tizenhárom nappal később az elnöki tisztségébe már beiktatott Donald Trump is felkeresi Budapestet – miután a magyar főváros „hirtelen világpolitikai csomóponttá nőtte ki magát”.
A szerző szerint „az amerikai elnök ma a világ tulajdonképpeni ura, akinek olyan ellenségei és partnerei vannak, mint a jelentős anyagi és politikai tőkével bíró Kína, Németország, Franciaország, Mexikó, India és Brazília”. Cumpanasu úgy véli, ezért is jogos a kérdés, hogy könyékig a hazai belpolitikai, valamint nemzetközi válságban (például az amerikai-kínai nyilatkozatháború idején) miért keresi fel Trump a Románia felét alig kitevő Magyarországot, a nem létező magyar GDP-ről és haderőről nem is beszélve?!”.
Persze, kapunk választ is a „jogos kérdésre”, naná! Kiderül, hogy Magyarország már rég lefőzte a diplomáciában, nemzetközi intrikákban és hírszerzésben egyébként nem labdaszedő románokat:„Februártól ÚJ IDŐSZÁMíTÁS kezdődik Európában. Putyin Budapestet (leglojálisabb EU-s partnerét) választotta a kontinens ismételt felszabdalásához helyszínnek. Ugyanakkor Trump ugyanoda és majdnem azonos időben tervezett látogatása azt jelenti, hogy az amerikai elnök elfogadta riválisa helyszínválasztását Európa feldarabolásához, amelyet majd kettejük személyes találkozóján véglegesítenek (tanácsadóik nyilatkozatai alapján). Ilyen módon Orbán Viktor és Magyarország felpörgeti a Nagy Tervet, főleg, hogy most a rendelkezésére áll minden hozzávaló, továbbá a kellő támasz országa revizionista ambícióinak megvalósításához. Ő pedig csak Erdélyt és Románia meggyengítését fogja kérni a két nagytól. Történik mindez Putyin törekvéseivel totális összhangban, miközben Trumpnak nem áll érdekében az ellenkezés. A republikánus magyar lobbi óriási, felépítése pedig rendkívül ambiciózus módon hosszú ideig tartott a Mata Hari-módszerrel”.
Eddig – és még tovább – tart tehát Cumpanasu agymenése, amit aztán rögtön átvett egy másik, amolyan mindenegybenblog-jellegű honlap is, ahol a szerzőnek, a legdákabb filmproducernek és bloggernek, Daniel Roxinnak is ama bizonyos néhány nap üt rögtön szöget a két füle közti teret kitöltő fűrészkorpába. Ez olvasható tőle a cunoastelumea.ro honlapon:
„Egy kis ország, amelynek Romániánál sokkal kisebb a lakossága és a hadserege, Oroszország és az Egyesült Államok érdekzónája lett Európa keleti részén. Nehezen érthető ugye, hogy a világ két legnagyobb katonai hatalmának vezetői alig pár napos eltéréssel pont ezt a kis országot akarják felkeresni?” – teszi fel a kérdést Roxin, majd velős geopolitikai elemzéssel magyarázza mindezt. „Magyarország az Orosz Birodalom egyik legfontosabb európai hídfőállása, Donald Trump pedig meg akarja változtatni az Egyesült Államok külpolitikáját, Orbán meg olyan vezető, akinek a diskurzusa bizonyos irányokban, főleg a migráció tárgyában, azonos az amerikai elnökével. Mivel pedig térségünk mindig alkudozás tárgya volt a nagyhatalmak között, és Magyarország mindig is kihasznált minden alkalmat a revizionizmusra, ezért rendkívül kellemetlen meglepetésekre számíthatunk! Ne feledjék, hogy az Egyesült Államok bukaresti nagykövete a székely lobogóval pózolt, chisinaui kollégája pedig Moldova Romániával való egyesülését szorgalmazta. Mi több, Putyin elnök Igor Dodon moldovai államfőnek egy, a Nagy Moldovát ábrázoló térképet ajándékozott, amely romániai területeket is magába foglal”.
Lehetne még folytatni mindkét ámokfutást, de nézzük a tényeket is:
– Vlagyimir Putyin valóban Budapestre látogat, és valóban február másodikán.Donald Trump nem jön – legalábbis egyelőre és belátható időn belül – Magyarországra.
– Senki nem beszélt arról, hogy az új amerikai elnök Budapestre készülne – nem nyilatkozott erről sem ő, sem semmilyen tanácsadója, de még a szabója sem.
– Orbán Viktor ellenben készül Washingtonba, személyesen Donald Trump hívta meg – erről a kormányfő karácsonykor nyilatkozott a Világgazdaságnak.
– Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, csak ártott, mint használt a székelységnek, és ezerszer megbánta az említett fotót – erről a Magyar Hírlapban hosszasan értekeztem.– Igor Dodon valóban kapott idegesítő térképet Putyintól.
A két idézett írás együtt mintegy tízezer megosztást produkált a Facebookon – az egyszerű románok közül már megint ennyivel többen nem fogják a székelyeket szeretni. Autonómiát viszont aligha fognak a székelyek kivívni maguknak a románok megnyugtatása nélkül.Kristály Lehel
stux.hu
Erdély.ma

Bemutatókörúton a Gyergyói Szemle
A Gyergyói Szemle második lapszámát mutatták be a Salamon Ernő Gimnáziumban. Nagy József történész, a Szemle főszerkesztője és társszerkesztői ismertették a kiadványt, és biztatták a diákokat, lapozzák a tudományos és ismeretterjesztő folyóiratot, mely a gyergyói térség elvándorlási problémáját járja körül.
„A második Gyergyói Szemlét, akárcsak az elsőt, igyekeztünk tematikussá tenni. Míg az első szám az I. Világháború centenáriumi évfordulójára emlékezik, a második szám az elvándorlás kérdését dolgozza fel. Vándor székely hazatalál? – mottóval jelent meg a Gyergyói Szemle, melyben hét rovat, hét tanulmány szól az elvándorlásról, az elvándorlás következményéről. Tudni kell, országos szinten az elvándoroltak száma elérte a négymilliót, ennek következményei mindenkit érintenek, és beláthatatlan, milyen hatást gyakorol a jövőre. A folyamatra kistérségi szinten reagál a folyóirat, járja körül a témát” – ismertette Nagy József.
A Gyergyói Szemle hét rovatában történelem, gazdaság szempontjából, szociológiai néprajzi vonatkozásban, természettudományok felől nézve kapunk képet az elvándorlásról, melyet az irodalom és művészetek rovat egészít ki. Minden rovatnak külön szerkesztője van. A történelem és gazdaság rovatot a főszerkesztői teendőket is ellátó Nagy József vezeti, a néprajzi rovatot Portik Gabriella, az irodalom rovatért Borsos Gyöngyi, a folyóiratban helyet kapó művészeti rovatért Ferencz Zoltán, a természettudományok rovatért Csata Kinga, valamint a szociológiai és szociális munka nevet viselő rovatért Dániel Botond felel.
A bemutatón jelenlévő szerkesztők és közlők közül Kiss Gabriella mesélt a megjelent tanulmányáról, mely a demográfiai változások és migráció hatását vizsgálja az idősekre és a szociális ellátórendszerre vonatkozóan. A Szent Erzsébet Öregotthon munkatársa elmondta, jelenleg 62 lakónak él a családja külföldön, az idősek pedig a változásokat fel kell dolgozzák. Kihangsúlyozta, a tanulmányban megjelent számok mögött sorsok vannak.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro

A síp immár a térparancsnoknak szólt
Búcsú dr. Szőts Dánieltől
Amikor a tavalyi augusztusi készülődésben a térparancsnoki tisztségről és hadtörténészek által ajándékozott tábornoki rangjáról lemondott, nem gondoltuk, hogy ilyen hamar neki szól egy másik parancsnoki síp: dr. Szőts Dánielt, mindannyiunk Dani bácsiját, az Úz-völgyi zarándoklat mindenesét, az orvost, a huszadik század családi krónikását, az egyházi és világi közélet mindig aktív szereplőjét immár a megnyugvás tereire szólítja az örökkévalóság parancsa.
Az a síp, amely annyi honfitársunkat emlékeztette arra, hogy eleink küzdeni akarásában önmagunk értékeit tudjuk táplálni, az a síp, amelynek hangjára „csatasorba” állt a megemlékezők serege az Úz-völgyi temetőben, hogy élő történelemmé formálódjon a haza védelmében hozott áldozat, az a sípszó, amely szervező erővé nemesülve az emlékezés tüzét csiholta, majd évtizedeken át fáklyaként tartotta magasba, az a sípszó mintegy átlényegülve lélekharangként kondul meg szívünkben: Dani bácsi nincs többé közöttünk.Nézem a fotókat, amelyek utolsó találkozásunkkor, épp a „lemondását” szentesítő pillanatokban készültek. Olyan természetességgel, olyan pátoszmentes nyugodtsággal, katonás tartással tette azt is, mint aki tudja: a harcot meg kell vívni, és soha nem szabad kibújni a felelősség alól. Mert erre tanította egész élete, s amikor tehette, szavaival, írásaival és cselekedeteivel erre tanított mindannyiunkat.„Ápoljátok és őrizzétek meg Úz völgye szellemét, adassék tisztelet a hősök emlékének és az életben maradtaknak, akik védték hazájukat, védik szülőföldjüket, anyanyelvüket, magyar nemzeti identitásukat” – írta Dani bácsi – mintegy végrendeletként – zarándok testvéreinek intézett üzenetében. Most, a búcsú pillanataiban ezt a hűséget tudjuk megköszönni neki.A harci síp ezen a parton immár nem szólal meg többé, de mintha látnánk, amint elköltözött egykori bajtársai felsorakoznak Szőts Dániel fogadására. 
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A katona örökre eltávozott
Dr. Szőcs Dániel nyugalmazott tiszti főorvos, a Sepsi Református Egyházmegye egykori főgondnoka, az Úz völgye hőse, majd térparancsnoka, a Vitézi Rend tagja, orvosi szakíró, író, közéleti szereplő, Sepsiszentgyörgy Pro Urbe és Pro Comitatu Covasnae díjas polgára, mindannyiunk Dani bácsija 2017. január 22-én örökre itt hagyott minket. Meggyőződésem szerint nem lehet véletlen, hogy éppen a magyar kultúra napján, vagyis nemzeti imánk megszületésének évfordulóján távozott körünkből, hanem Isten különleges kegyéből történhetett ez így. Hiszen életét emberként, katonaként, orvosként és íróként egyaránt hőn szeretett magyar nemzetének szentelte. 
Nagy múltú háromszéki székely nemesi család sarjaként jött a világra Marosvásárhelyen, 1925. január 31-én. Az elemi iskola elvégzése után édesapja hazahozta, és a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumba íratta, melynek 8 évig volt bentlakó diákja. Az itt eltöltött időszak irányt szabott további életének, hiszen saját szavaival élve „a mindenkori véndiák tarisznyájába útravalónak becsomagolták a munkaszeretetet, a tudománytiszteletet, a szülőföld, a haza és a nemzet iránti hűséget, az Istenben való hitet és egy hagyományőrző közösségi, egészséges szellemet.” Ezért válhatott dr. Szőcs Dániel a háromszéki székelység – és nem csak – oszlopos tagjává, a nemzet védelmezőjévé, honfitársai támaszává, Isten tántoríthatatlan szolgájává, múltunk tanújává, hagyományápolóvá és teremtővé.
Nemes és közösségépítő tettei közül kettőt emelek ki: a Székely Mikó Kollégiumban végzett diákok emlékét a várfal tövében őrző kopjafák állításának elindítását, valamint az Úz völgye nemzeti zarándokhellyé tételét. Személyéhez szoros kötelékek fűztek, ugyanis jó barátságban volt a már szintén eltávozott anyai nagyapámmal, akivel együtt keresték a választ nemzeti sorskérdéseinkre Gelencén, a vén diófa alatt. Így már gyermekfejjel hallhattam tőle az utolsó könyve bevezetőjében is fellelhető mondatot: „cselekvésben és hitben kell élni, és szolgálni nemzetünket.” Legyen ez számunkra az ő utolsó üzenete, melyet megfontolunk, magunkévá teszünk, és utódainknak továbbadunk. Isten veled, Dani bácsi!
Bedő Zoltán 
Dr. Szőcs Dániel /Marosvásárhely, 1925. jan. 31. – Sepsiszentgyörgy,2017. január 22./
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Dr. Vitéz Szőts Dániel, 1925–2017 (Orvosainkra emlékezünk)
Éppen egy héttel eltávozása előtt (január 15-én), szokás szerint vasárnap délelőtt még utoljára felhívott telefonon, s nagyon erőtlen hangon mondta: „Én többet nem írok, nem olvasok, mert igen-igen gyenge vagyok. A többit írd meg te!”. Nem mondta ki, de most már tudom, hogy egyféle búcsúzásnak szánta ezt a telefonhívást. Fél évszázadot jóval meghaladó ismeretségünk, kollegiális kapcsolatunk, barátságunk szakadt meg ezzel a beszélgetéssel.
* * *
Emlékezéseit megörökítő egyik könyvében írja egyebek között, hogy „boldog ember voltam”, annak ellenére, hogy életének háromnegyede abban a huszadik században telt el, amely a sok technikai csoda mellett annyi bajt és nyomorúságot zúdított az emberiségre. Neki a csodával határos módon sikerült kikerülnie a rá leselkedő csapdákból. Nagy múltú, jómódú család második gyermekeként született. Édesanyja híres marosvásárhelyi patikus lánya, apai ágon Szőts Mihályt és Szőts Bálintot 1614-ben a Bethlen Gábor-féle katonai összeíráskor Kőrösön nemesként (nobiles) jegyezték. Édesapja, Szőts Ernő erdészmérnök Bánffy báró erdőrengetege felügyelőjeként a Felső-Maros mentére került, az ottani virágzó fatelepeknek művelt polgári tisztviselői, jó iskolái voltak, s a két Szőts gyermeknek, Lalának és Daninak lehetősége német és francia nyelvet is tanulni és a román gyermekektől a román nyelv alapját is elsajátítani.Az elemi elvégzése után a kisdiákot a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba íratták, ahol nyolc évig bentlakó diákként ismerte meg a mikós szellemet, amely jó útravalónak bizonyult, hiszen egészséges közösségi magatartást, népéhez, hazájához és szülőföldjéhez hű, munkaszerető, Istenben hívő és bízó, tudományt kedvelő, hagyományt tisztelő szellemet jelentett. 1943 nyarán érettségizett.
Az édesapja pályáját szerette volna folytatni, be is iratkozott a soproni egyetem erdőmérnöki karára, de tervébe beleszólt a háború. 1943. október 4-én be kellett vonulnia katonának. A kiképzési idő és a tartalékos tiszti tanfolyam letétele után, 1944. július 31-én, 19 évesen az Úz völgyébe irányították, ahol ekkor még béke volt, de augusztus 26-án már megjelentek a Vörös Hadsereg katonái. Több napig tartott a harc Aklostól Csíkszentmártonig, és nagyon sok székely katona hősi halált halt. A fiatal tizedes állandóan utóvédharcokban küzdött mind Székelyföldön, mind Erdélyben, egészen megsebesüléséig. A kórházzal vitték nyugatra Szencig, onnan már felgyógyulva Németországba mint munkaszolgálatost. Aztán a Linz melletti Ebelsbergben amerikai fogságba esett. Kalandos körülmények után, 1945. november 19-én ért haza, megjárva e két év alatt a poklok poklát.
A kolozsvári Bolyai Egyetem Marosvásárhelyre költöztetett orvosi karára iratkozott be, ahol 1951-ben végzett. Megnősült, feleségül véve az ugyancsak háromszéki gyökerekkel rendelkező Botos Ibolyát, és mindketten Gyimesfelsőlokon lettek körorvosok. A kötelező két év körorvosi munka után közegészségügyi szakemberré képezte magát, és Csíkszeredában dolgozott. Közben született két gyermekük: Tünde, aki orvos, és Dániel, aki zenetanár lett.1959. november 1-jén költöznek Sepsiszentgyörgyre, ahol az akkor SANEPID-nek nevezett közegészségügyi intézetnek lett a szakorvosa, s néhány évvel később igazgatója egészen nyugdíjba vonulásáig, 1988-ig.
A nemsokára bekövetkezett változás után Háromszéken nagyon sok feladat várt megfelelő gazdára. Ezek közül ő meglehetősen sokat felvállalt és ellátott. Így lett a református vártemplomi egyház presbitere, majd a Sepsi Református Egyházmegye főgondnoka s egyházkerületi küldött. De elvállalta a budapesti Segítő Jobb Humanitárius Alapítvány Kovászna megyei főorvosi tisztségét is, és sok székely betegnek tette lehetővé a magyarországi gyógykezelést. Ellátta a Székely Mikó Kollégium Véndiák Társaságának elnöki tisztségét, tagja volt a gróf Mikó Imre szoborállító bizottságnak. Akár az előző években is, ezután is ő szervezte az osztálytalálkozókat. Egy ilyen találkozón kezdeményezte az elhunyt osztálytársak emlékét megörökítő kopjafa állítását a várfal mellé, amely aztán szép hagyománnyá nőtt, ma már több tucat kopja hirdeti a hajdani mikós diákok emlékét. Az illyefalvi Keresztyén Ifjúsági Diakóniai Alapítványnak is alapító tagja lett. Egy időben a háromszéki Vitézi Rend székkapitánya, s legfontosabb személyisége, kezdeményezője, szervezője az Úz-völgyi harcok megemlékezéseinek. Szinte élete utolsó percéig résztvevője és színes egyénisége a sepsiszentgyörgyi Szerdai Baráti Asztaltársaságnak. Munkásságát több kitüntetéssel jutalmazták, amelyek közül csak hármat említünk: Fogolyán Kristóf Fehér Angyal-díj, Pro Urbe-díj és Pro Comunitatu Covasnae-tagság.
* * *
A Közegészségügyi és Járványellenes központ igazgatóját, az egészségügyi törvények betartását ellenőrző, több mint száz tudományos dolgozat szerzőjét tudós bürokratának képzelhetnénk, csakhogy ez a tudós hivatalnok szinte elrejtőzött egyéniségének szeretetreméltóságában. Szép emberi tulajdonságai csodálatos harmóniában mutatkoztak: hivatalában lelkiismeretes, udvarias, de a pontos munkát megkövetelő igazgató. A természetben annak szépségeit csodáló, megőrzésére törekvő ellenőr. A családban gondos férj és apa, a társaságban hangulatos, nótázó, anekdotázó, víg cimbora. Mikós diákként boldog, együttműködő diák. Fiatal katonaként jó bajtárs, a hazáját védő jó katona. Az irodalmat passzívan és aktívan művelő, zenéhez, képzőművészethez, filozófiához értő ember. Úz-völgyi „szereplései” már-már a játékosságba átcsapó, de általa halálos komolysággal játszott alakítások voltak. Eltávozásával nagy űrt hagy maga után. Csak a tudat vigasztalhat, hogy szelleme, szülőföld- és hazaszeretete, Székelyföldhöz való ragaszkodásának példája megmarad, amíg a Kárpátok e kanyarjában magyar szó hallatszik. Amíg lesznek kopjafaállító fiak és unokák, akik az Úz völgyébe is elzarándokolnak, amíg lesz fogékony lélek múltunk befogadására – amelynek írásaiban, könyveiben annyi morzsáját összegyűjtötte és közölte –, addig ő is élni fog.A Vártemplom melletti református temetőben helyezték örök nyugalomra 2017. január 24-én.Dr. Nagy Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Temesvári beszélgetés Böszörményi Zoltánnal
„Sajnálom, hogy nem tudtunk többet tenni a temesvári magyarságért”
A temesvári Szórvány Alapítvány Baráti esték sorozatának idei első vendége Böszörményi Zoltán költő, író, az Irodalmi Jelen főszerkesztője volt. Az Új Ezredév Református Központban péntek este megtartott, nagy érdeklődést kiváltó beszélgetést dr. Bodó Barna egyetemi tanár, a Szórvány Alapítvány elnöke moderálta.
A bensőséges hangulatú, egy pohár bor mellett lefolytatott beszélgetés során megpróbáltatásokkal teli gyerek- és ifjúkoráról, a Kolozsvári Balettintézetben eltöltött éveiről, a kommunista börtönből való szökéséről és lágerélményeiről, torontói egyetemi tanulmányairól és rádiós tapasztalatairól vallott Böszörményi Zoltán. A beszélgetés során azt is megtudtuk, hogy Böszörményi Zoltán a szerencsés véletleneknek és a külföldről Romániába importált lámpatesteknek köszönheti, hogy sikeres üzletember, majd gyártulajdonos lett belőle, mielőtt végleg az irodalomnak szentelte volna az életét.
Az aradi magyar napilap megvásárlásáról, a Nyugati Jelen regionális napilap születéséről Böszörményi Zoltán elmondta: „Akkoriban rendelkezésemre állt az a pénzösszeg, hogy egy csődbe ment lapot megvásárolhassak, és továbbvihessem a magyar sajtót a szórványban. Ez nagy kihívás volt, másrészt úgy érzem, hogy szükség is volt erre, mert napilap nem lett volna ebben a régióban, kivéve talán Temesvárt, mert itt azért volt napilap, de nem volt, aki azt a lapot megmentette volna. Sajnálom, hogy nem tudtunk többet tenni a temesvári magyarságért, mert a Nyugati Jelennel, ezzel a regionális napilappal nagy ellenállásba ütköztünk, tulajdonképpen nem tudtunk betörni Temesvárra, pedig az első években olyan jól dolgozott a csapat, hogy ezer előfizetőnk is volt! Aztán lemorzsolódott minden, én elvesztettem a gyáraimat, megszűnt a háttér, ez is hozzájárult ahhoz, hogy már nem azzal az energiával, nem azzal a meggyőződéssel, nem azzal a lelkesedéssel és nem azzal a pénzmennyiséggel támogattam a magyar sajtót.”
Töretlen sikertörténet azonban a 2001-ben útjára indított Irodalmi Jelen független irodalmi újságé, amely a Nyugati Jelen havi mellékleteként indult és ma online újságként, nyomtatott folyóiratként és nyolcoldalas havi újságmelléklet formájában is megjelenik. „Másfél évtized alatt több mint 2700 szerző közölt az Irodalmi Jelenben, köztük Esterházy Péter és sokan mások, nem tudom, hogy ez sok vagy kevés – mondta Böszörményi Zoltán, az irodalmi újság főszerkesztője. – Úgy érzem, hogy abban, hogy egy Aradon alapított irodalmi lap mindezt véghezvihesse, abban semmiféle szenzáció nincs. Mi ugyanazt éltük meg, mint Nagy Dániel, aki a Periszkopot szerkesztette Aradon a két világháború között, vagy Franyó Zoltán, aki a Geniust és az Új Geniust adta ki. Az volt a szerencsénk, hogy az én pénzem nem fogyott el, és tovább tudtuk vinni az Irodalmi Jelent, ez a 15 év bizonyítja, hogy még mindig itt vagyunk.”
Dr. Bodó Barna felkérésére Böszörményi Zoltán novellákat, verseket olvasott fel a beszélgetésre magával hozott saját köteteiből, majd Eszteró István temesvári költő „provokálására” felolvasta „Soha véget nem érő szeretkezés” című versét is, amely nem kis meglepetésre valójában a mindent átható korrupcióról szól. A Baráti esték jeles vendége azt is bevallotta: bár az utóbbi két évtized alatt nyolc verseskötetet, három regényt és két novelláskötetet írt, mindezt kevesli és úgy érzi, hogy irodalmi pályáját megtörte az 1981 és 1999 között eltelt sok év, amikor üzleti és más tevékenységei annyira lekötötték, hogy nem volt ideje alkotni. „Egész másként indult költői pályám 1979-ben és 1981-ben megjelent első versesköteteimmel, és másként folytattam a 2000-re évek elején” mondta Böszörményi Zoltán, aki szerint az elveszített 20-30 év bepótolhatatlan.
A sikeres temesvári rendezvény végén Böszörményi Zoltán megajándékozta a temesvári olvasókat néhány kötetével, amelyeket dedikált is az érdeklődőknek. Az esemény sikeréhez és a jó hangulathoz ezúttal is hozzájárultak a Tamás Péter tiszteletbeli konzul által biztosított kiváló magyar borok.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Borbáth József visszaemlékezései
Újabb kötettel jelentkezett Iochom István 
Iochom István kézdivásárhelyi újságíró szerkesztésében jelent meg a fenti alcímmel, Az ozsdolai szabó, aki megélt két világháborút címmel az a kötet, amelyet a háromszéki (és nem csak) olvasók figyelmébe ajánlunk.
 Nem lehet elégszer hangsúlyozni, milyen meghatározó eleme önazonosság-tudatunk megőrzésének történelmünk ismerete. Annak változásai formálták elődeink életének alakulását, végső soron a történelem az előttünk élő milliók sorstörténeteinek összefonódása. Hogyha megismerjük egy elődünk életpályáját, képet kaphatunk az adott korról is, különösen érdekes lehet tehát ez a kiadvány az ozsdolaiak számára, hiszen szűkebb szülőföldünket is úgy tudjuk igazán, mélységeiben megérteni és megélni, ha tudunk annak múltjáról is.
A két világégést is megélt ozsdolai Borbáth József férfiszabó (1898. július 3. – 1979. szeptember 3.) felnőtt fejjel, a második világháború befejezése után három évvel fogott hozzá megírni visszaemlékezéseit. Önéletrajzát bal kézzel és családja tudta nélkül vetette papírra, előbb piszkozatban írta le a vele történteket, majd fekete tintával bemásolta két füzetbe, 173 oldalt töltve meg emlékeivel. A honvéd őrvezető mikor magyar, mikor román állampolgár volt, attól függően, hogy Erdély hová tartozott. 1916. május 28-án vonult be katonának Brassóba, a 24. zászlóaljhoz, ahonnan saját kérésére áthelyezték a marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezredhez. Az orosz fronton 1917-től 1918. március 23-ig harcolt, majd attól a dátumtól átvezényelték az olasz frontra, ahol mint tűzvonalbeli csatár harcolt.
Vitézségéért 1916. december 25-én megkapta a Károly Csapatkereszt kitüntetés bronz fokozatát. 1919-ben a Székely Hadosztály tagja volt. 1929-ben kényszerrel besorozták ismét katonának, ezúttal a román hadseregbe, dacára annak, hogy igazolta a tényleges szolgálatát. A második világháborút is végigharcolta, és nagy szerencséjére nem esett orosz hadifogságba. Elhunyt szülőfalujában nyolcvanegy éves korában. Naplója, mely 1905-től 1949-ig követi az eseményeket, halála után került elő. Egyik leánya, az 1949-ben született Fábián Angella (született Borbáth) bocsátotta rendelkezésre a naplót, amit Borbáth József egyik unokája, Fábián Dániel őriz féltő gonddal. 
Amint Iochom István a kötet előszavában fogalmaz: „Arra törekedtünk, hogy a napló megőrizze a szerző által használt régi szavakat, amikre a legtöbb esetben szómagyarázatot írtunk”. Ez a kötet egyik nagy erénye, hiszen azt fellapozva, beleolvasva valóságos nyelvi ínyencségekre bukkanhatunk. A szöveg maga – azon túl, hogy az elbeszélő fordulatos, izgalmas sorsát tolmácsolja –, pusztán a szóhasználat, a kifejezések, az ízes székely beszéd révén is élvezhető. Az olvasó végig úgy érezheti, hogy egy hosszú téli estén, duruzsoló tűz hangja mellett, a meleg konyhában ülve hallgatja „Jóska bácsit”, aki egy-két pohár jó bor kíséretében mesél azoknak, akiknek élete kalandosságban, megpróbáltatásokban, hősiességben nyomába sem ér az övének... Főhajtás jár a több ezer hozzá hasonlónak is, akiknek köszönhetjük, hogy ma is itt, saját szülőföldünkön békében élhetünk. 
A Kaláka könyvek sorozatban, a Hármas Alapítvány révén megjelent, a Zarah Moden és New Fashion készruhagyárak, illetve az ozsdolai Láros Erdő- és Legelőtulajdonosok Egyesülete által támogatott kiadvány megvásárolható az utóbbi székhelyén.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tüntettek az összevonás ellen (Az iskolákat, a tanulókat nem lehet számokban mérni)
Az érintett tanárok többsége már beletörődött a költözésbe, csak állásuk megmaradjon, a diákok egy része fenyegetőzik, ha menniük kell, abbahagyják a tanulást, másoknak fontos a szakma elsajátítása, minden áron folytatják a képzést, az iskolavezetés tovább küzd önállósága megmaradásáért. Vegyes a hangulat a városban is a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola felszámolása, a Puskás Tivadar Szakközépiskolába történő beolvasztása tekintetében: akik magyar tanoda bezárását ellenzik, azok közül néhányan részt vettek a tegnapi tüntetésen, akik egyetértenek az átszervezéssel, de az indokokat nem értik pontosan, azok is megálltak néhány percre a polgármesteri hivatal előtt tegnap összegyűlt közel kétszáz főnyi tömegben.
A Kós Károly Szakközépiskola időben bejegyeztette a tegnapi utcai tiltakozást, rendőri felügyelet mellett, rendbontás nélkül tartották meg akciójukat. A felvonultatott táblák egyikén Antal Árpád polgármestert idézték: „Aki iskoláinkat támadja, azt üzeni, nem akar az erdélyi magyarságnak jövőt ebben az országban.” (A városvezető ezt tavaly november 12-én mondta azon a sepsiszentgyörgyi tiltakozó megmozduláson, amit a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum megmaradása mellett tartottak.) Elsőként Komán László iskolaigazgató ismertette a lapunkban két ízben is közölt érveket az iskola önállóságának megmaradása mellett: megállt a diáklétszám-csökkenés, az ősztől induló új húsipari szak tanulókat vonz, a speciális osztályokat nem lehet máshová integrálni, az összevonás leépítésekkel jár, az általuk oktatott szakokra szükség van. Tordai Ernő, az iskolai szülőbizottság elnöke elmondta, megdöbbenve értesültek a helyi sajtóból arról a döntésről, amely gyermekeik iskoláját a Puskás Tivadar Szakközépiskolával olvasztja egybe. „A minden magyar számít szlogen ellenére még arra sem méltattak bennünket, hogy egy hosszú ideje meghozott döntést közös találkozó, egy fórum alkalmával hozzák tudomásunkra. Oly sokszor panaszkodunk, hogy odabent, Bukarestben a bennünket érintő dolgokról a fejünk fölött döntenek, a mi megkérdezésünk, esetleges véleménynyilvánításunk nélkül. És akkor hadd kérdezzem meg: Mit teszünk mi itt, helyben? Ugyanezt.” Nem tudja, mire lesz elegendő ez a tiltakozás, de neki kötelessége itt állni, az pedig szerinte biztos, hogy az iskola névadójának, Kós Károlynak a szavai örök érvényűek: „Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Aki ez alól kihúzza magát, az a népe árulója.” Az iskola volt tanára, Péter Sándor kérdéssel indította felszólalását: „Vajon az iskolát, a tanulókat csak számokban lehet kifejezni? Tudjuk, hogy a városi tanácsban leginkább könyvelők, közgazdászok, mérnökök ülnek, akiknek a számok adják az utasításokat. Viszont, ha iskoláról van szó, tanulókról van szó, akkor a számokat egy kicsit félre kell tenni. Talán még a veszteséget is vállalni, mert hiszen a diák, ahogy mondani szokás, a jövő.” Emlékeztetett: a rendszerváltozás után megszüntették Erdély egyik legjobb szakképző iskoláját, a sepsiszentgyörgyi építészetit, a megmaradt osztályait betagolták az akkor alakult Mikes Kelemen Líceumba, de még tanterem sem jutott nekik. „A kényszer vitte rá az akkori vezetőket, hogy létrehozzák a Perspektíva Szakközépiskolát, amely lassan feltápászkodott a szülők segítségével, diákok szorgalmával, a pedagógustársaim segítségével, kiváló szakképző tanodává vált. Aztán következett az egyesítés a textilipari szakközépiskolával, amely akkor leépülőfélben volt. És egy darabig úgy éreztük, hogy a csúcson vagyunk. Diákjaink jól teljesítettek, a pedagógusok és az iskola munkatársai közösen vállalták azt, hogy ezt az iskolát naggyá teszik. A tanulólétszám csökkenni kezdett, de ennek nem csupán az volt az oka, hogy kevesebb gyermek volt. Más iskolák bővültek, és ennek az iskolának a csökkenését eredményezte. (…) Hiszem azt, hogy a városi tanács jót akart, mert az ő érdekük is, hogy az iskolarendszer működjék. Talán nyugodtabban, tanácskozásokat, megbeszéléseket tartva, tapasztalt pedagógusok véleményét kikérve, lehet, hogy erre a tüntetésre nem került volna sor. Csodálkozom, hogy a tanácsban helyet foglaló pedagógusok nem szóltak az iskola érdekeiről. Ők csak egyet láttak: hogy ebből az épületből a Kós Károly-iskolának ki kell költöznie, és hogy milyen sorsa lesz, azt talán még ők sem tudják.”  Tóth-Gáspár Barnabás, az egykori Perspektíva Szakközépiskola igazgatója arra emlékeztetett, hogy amikor meg akarták menteni az iskolájukat, és kérték, hogy maradhassanak abban az épületben, ahol jelenleg a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum elemi osztályai működnek, nem engedték, hiába tanítottak keresett szakmákat, bocsátottak ki jól felkészült szakembereket, összeolvasztották a textilipari iskolával, most pedig ezt is megszüntetik. Szégyen, hogy a harmadik szakképző tanintézményt számolják fel Sepsiszentgyörgyön – mondotta.
A tüntetők közül kevesen válaszoltak kérdésünkre. A tanárok nem látják értelmét, hogy nevükkel mondják el véleményüket, ők már a kinevezésüket kapják a Puskás Tivadar Szakközépiskolába, tovább kell lépniük a helyzeten, mert nem maradhatnak állás nélkül. „Betyárbecsületből jöttünk tüntetni, de valahol tanítanunk kell tovább” – mondták. Incze Csaba fizika szakos tanár a 2001-es összevonással került az iskolába a Perspektívából: „Elég szomorú vagyok, hogy ez megtörténhet. Megtörtént úgy, hogy nem kérdezett meg minket senki, az újságból értesültünk az összevonásról. Már régebben lehetett hallani, hogy felszámolják, de az időpontot nem tudtuk. Nagyon gyorsan jött a döntés, nem tudom, miért. Kötődöm az iskolámhoz, és ha elkerülünk, ott is tanítani kell, a tanítványainkat éppen úgy oktatnunk kell.” Szász Zsolt, IX. osztályos, kőműves szakos diák azt mondta: neki tetszik ez az iskola, jól is érzi magát itt, nem szívesen megy máshova, még nem tudja, hol fogja folytatni. Tordai Melinda szülő: „Ezt az iskolát nem szabad egybeolvasztani, minden magyar iskolára szükségünk van.” Újságírói kérdésre Komán László igazgató elmondta: két ajánlatot tettek az önkormányzatnak, de egyiket sem fogadták el. Kérték, hogy önállóságuk megtartásával költözhessenek abba az épületbe, ahol jelenleg a két nagy elméleti középiskola elemi osztályai működnek, vagy egy kis bővítéssel elférnének a Gyár utcai műhelyépületben, ahol a gyakorlati képzés felületei mellett jelenleg tíz tanterem van, még kettő kellene. Bízik abban, hogy az oktatási törvény adta lehetőségek fényében a prefektus elutasítja a tanács határozatát, hisz az iskola teljesíti az önállóságra vonatkozó minimális diáklétszámot. „Hogy közigazgatási bíróságra adjuk az ügyet, ez egy alternatíva, s vannak itt okok, egy iskolaigazgató, Kondor Ágota személyében megszavazza, hogy a másik iskolát beolvasszák. Érzek érdekellentétet ebből a szempontból. A tanári kar és a vezetőtanács határozatát fogom végrehajtani, ez a feladatom.” A másfél órás akción közreműködött az étfalvi Szász Band zenekar, amelynek vezetője és több tagja az egykori textilipari iskolában érettségizett, a diákok közül verset mondott Balázs Dániel és Bakcsi Boglárka, énekelt Ruzsa Amanada. A megmozdulás közös imával és Petőfi Sándor Távolból című dalával zárult.
A prefektus mossa kezeit
A prefektus csak akkor léphet közbe a Kós Károly és a Puskás Tivadar Szakközépiskola összeolvasztásának ügyében, ha valamilyen törvénytelenséget talál az elfogadott két tanácsi határozatban – jelentette ki Sebastian Cucu, a bukaresti kormány helyi megbízottja. Elmondta, a Kós Károly-iskola vezetője petícióval fordult hozzá és tárgyalt Kiss Imre főtanfelügyelővel is. Egyelőre más lépést nem tehet, kiegészítést kért a helyi tanácstól határozatuk indoklásához, és Kiss Imrétől is írásbeli beszámolót vár arról, hogy mindenben megfelelt-e az előírásoknak az eljárás. (-kas)
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A név maradt a kisemmizett Bánffyaknak
Látványos talpra állás után visszaszerezte a helyi érdekeltségű üdülőtelep-státust Maroshévíz. A Hargita megyei város turisztikai húzóerejét a Bánffy-fürdőtelep jelenti, amely ismét az alapító magyar nemes család nevét viselheti. A Bánffy Dezső által kiépített fürdő leszármazottai méltányolják az önkormányzat hozzáállását, viszont nem tudják elfogadni, hogy a román hatóságok továbbra is elutasítják ingatlan-visszaigénylési kérelmeiket.
Öröm és remény tölti el a maroshévízieket, miután megtudták, hogy az Országos Turisztikai Hatóság – tizenegy további romániai településsel együtt – megadta városuknak a turisztikai település minősítést. A helybéliek az idegenforgalom fellendülésében bíznak, a városvezetők pedig a pályázási lehetőségekben. Egy városnak vagy községnek elsősorban azért jó a helyi érdekeltségű turisztikai településminősítés elnyerése, mert az jelentősen növeli a pénzforrásokat. Az üdülőtelepeknek rendelkezésükre áll a 2020-ig érvényes 7.1-es pályázási tengely, amelyen keresztül a turisztikai és a kulturális infrastruktúra bővítésére, illetve a természeti adottságok kiaknázására, bemutatására, népszerűsítésére igényelhetnek vissza nem térítendő uniós támogatást. A magyarság számára külön örömet jelent, hogy immár a hivatalos okiratokban is visszatér a nemzeti-kommunizmus által kiűzött Bánffy név, ez lett ugyanis a fürdőtelep hivatalos megnevezése.
A gyökértelen Fenyő
Czirják Károly – aki a hévízi magyarság kulturális életét mozgató Urmánczy Nándor Egyesület vezetője és egyben helytörténész – még jól emlékszik arra a 70-es évekbeli időszakra, amikor a hivatalos okiratokban a román pártvezetők nyomására egyre inkább Fenyőként, pontosabban annak a román megfelelőjén, Bradulként kezdték emlegetni a Bánffy-fürdőt. Mint meséli, hiába erőltették a mesterséges megnevezést, a helyiek és az ide látogatók köztudatában a termálvizű strand és környéke azóta is Bánffy-fürdő maradt. Ezt vallja különben Stelu Platon újraválasztott polgármester is, aki szerint a Bradul név a románság körében sem vetett gyökeret. Kettejük állítását mi sem támasztja jobban alá, mint az, hogy manapság olyanok is előszeretettel használják a Bánffy nevet, akiknek aligha van közük hozzá. A régi, Bánffy Dezső által a 19. század vége felé létesített strand mai tulajdonosa, egy marosvásárhelyi román vállalkozó, Bogdan Buda, Bánffyra keresztelte vissza a létesítményét. 2015-ben a strand szomszédságában befejezett wellnessközpontot a helyi önkormányzat szintén a báróról nevezte el. Mi több, a város egyik híres-hírhedt egykori szekustisztje, a ’89-es fordulat után a magánszférába átment Ioan Mureşan is a magyar nemes nevére cserélte át korábban a saját nevén futó panzióját. Ilyen körülmények közt már csak természetesnek tűnik, hogy a város elöljárója is a Bánffy-fürdőt jelöli meg saját, hárommargarétás panziója helyszíneként.
Bánffy Farkas: az erdőket is visszanevezhetnék
A Magyarországon született és a nagy nehézségek árán visszaszerzett ősi fugadi birtokán élő Bánffy Farkas örül, hogy Maroshévízen és környékén még mindig sokaknak és sokat mond családjuk neve. Úgy érzi, ezzel, ha közvetett módon is, de a románság elismeri a Bánffyak országépítő szerepét. „Ezek után az erdőket is visszakeresztelhetnék Bánffy névre, még a birtoklevélben is” – jegyzi meg iróniával. A család valamikor nyolcszáz hektárnyi erdőt birtokolt Maroshévízen, a Dédáig elterülő további harmincötezerről nem is beszélve. A Ratosnya-környéki erdők színe-java akkor került a Bánffyak tulajdonába, amikor az irodalom- és színházpártoló báró Kemény János a múlt század harmincas éveiben nehéz fába vágta a fejszéjét: a helikonista mecénás fejébe vette, hogy megmenti az adósságban fuldokló kolozsvári magyar színházat. Huszonhat esztendővel a demokrácia beköszöntése után a több ezer hektáros egykori jussukból a Bánffyak még egyetlen szál fát sem láttak viszont.
A család másik leszármazottja, a Bánffy Farkashoz hasonlóan szintén Magyarországról Erdélybe telepedett Galánthay Zsombor szerint is lehet örülni a név visszaszerzésének, de nincs ok hurráoptimizmusra, mert ez még távolról sem jár a birtok visszaszerzésével. A jogi diplomával rendelkező férfi tudja: számos, az övékénél jóval rendezettebb erdélyi visszaigénylési dosszié vergődik vagy már el is vérzett a hazai bíróságokon.
Az utcákról hiányzó márkanév
Hogy miért Bánffy és nem Bradul? Erre Stelu Platonnak három érve van. „Egyrészt azért, mert 1884-től a 70-es évekig ez volt a neve. Másrészt azért, mert Bánffy egy komoly védjegynek, ismert márkának számít Erdélyben, amit ki kell használnunk. Harmadrészt, de semmiképp sem utolsó sorban azért, mert minket nem fertőzött meg a nacionalizmus vírusa” – sorolja kapásból a polgármester, hozzátéve, hogy a hévízi románok korrekt viszonyt ápolnak az itteni és környékbeli magyarokkal. Állítását azzal próbálja igazolni, hogy egyetlen román emberről sem tud, aki valamiféle ellenvetést fogalmazott volna meg a fürdő visszakeresztelésével kapcsolatosan. Mindennek némileg csak az a forgalomjelző tábla mondott ellent, amely a főtéri elágazástól az irányt mutatja a két kilométerre lévő fürdő felé. Ezen megállt az idő a ’89 előtti korszakban: a tábla szerint, ha Marosvásárhely felől érkezel, jobbra, ha Borszékről vagy a Gyergyói-medencéből jössz, balra kell térned az úgynevezett Staţiunea Bradul irányába. A múlt év vége felé valaki a naptárra pillanthatott, és leszerelte a Ceauşescu-korszakot idéző táblát. Aki viszont már a belvárosba ér, észrevehette: Maroshévíz nem az a jellegzetes Hargita megyei település, ahol a kétnyelvűségre vonatkozó közigazgatási törvényt és az etnikumok közti kölcsönös tisztelet elvét maradéktalanul betartanák. A település bejáratánál rozsdás tábla hirdeti a Topliţa Română feliratot, mintegy jelezve, hogy ki az úr a városban. Bennebb elvétve még látni pár magyar feliratot, de a közigazgatás kirakattörvényében szereplő kétnyelvűség sem a kultúrotthon homlokzatáról, sem az iskolák külsejéről vagy belsejéről, sem az utcanévtáblákról nem köszön vissza. A strandhoz vezető sétány végében újból visszazökkenünk az időben: megkopott, egynyelvű táblák jelzik, merre van a Bradul Vendéglő és a Bradul Kemping. Pontosabban azt, ami még maradt belőlük.
A villa utolsó Bánffyja, fizetővendégként
Minden jel arra utal, hogy a magyarországi Leányváron élő báró Bánffy Miklós volt az utolsó Bánffy, aki a gyógyfürdő 1884-ben felhúzott főépületében lakott. Ő is csak két napot, és azt is fizetség ellenében. A történetet viszont szépíti a helyzet: a 70-es évek elején az akkor mindössze 25 esztendős fiatalember nászútra érkezett ősei földjére. „Kissé bosszantó volt, hogy mindössze turistaként léphettem át annak a villának a küszöbét, amit felmenőim építettek. De tudomásul vettem, sőt készültem rá. Éppen ezért ért kellemes meglepetésként a recepciós figyelmessége, aki a bejelentkezőlap láttán nagyot nézett, majd kedvesen visszakérte a már átadott szobakulcsot, és egy másikat nyújtott felém. Kiderült, hogy egy szélső, kisebb szobát a központi teraszra nyíló szobára cserélte, mondván: »a Bánffyban a Bánffyaknak a legjobbat kell adni!« Idősebb ember volt, később elmesélte néhány emlékét a háború előtti évekből. Istennek hála, szép idő volt, bár még egy kissé hűvös. Május vége lévén rajtam kívül senki nem vette igénybe a medencét, én is inkább csak »kötelességből«, családom és apám iránti nosztalgiából úszkáltam” – meséli az idősödő báró. Az elődei által épített villa a kommunizmus ideje alatt fejőstehénként működött. Gazdái csak a pénzszerzésre összpontosítottak, miközben hagyták, hogy magától pusztuljon el. Egy szép napon, mintegy tíz évre a ’89-es fordulat után aztán lebontották. Bánffy Miklósnak már csak az emlék, néhány megsárgult fénykép és egy sovány vigasz maradt belőle. „Valószínűleg én voltam az utolsó Bánffy, aki még lakott benne” – mondja szomorú öniróniával a hangjában.
A Magyarországon és Erdélyben is meghurcolt Bánffy Dániel
Bánffy Miklós apját, Bánffy Dánielt a román hatóságok ma is háborús bűnösként emlegetik. A nacionalista sajtó egyre inkább hemzseg a magyar nemeseket megbélyegző cikkektől. Számukra csak az rendes magyar, aki hallgat, bólogat, és nem igényel (vissza) semmit. Most is a fülembe cseng a Maros megyei kormányhivatal egyik jogászának a kijelentése, miszerint „Bánffyt az emberiség ellen elkövetett gyilkosságok miatt a törvényszék elítélte”. „Hát ezért nem kaphatja vissza a javait” – világosított fel évekkel ezelőtt bizonyos Ioana Rus. A Nagyenyeden született földbirtokosnak és politikusnak az volt a „bűne”, hogy 47 évesen 1940 októberében az Erdélyi Párt elnökeként bekerült a magyar képviselőházba, majd alig két hónap múlva Teleki Pál kormányfő felkérésére Budapestre költözött, és december 30-tól földművelési miniszter lett. Az egymást követő kormányokban 1944. március 22-ig töltötte be a tisztséget. „Aljas rágalom, hogy Bánffy Dániel háborús bűnös lett volna. Börtönben ült, mert nem akart együttműködni a nyilasokkal meg a nácikkal” – emeli fel a hangját az amúgy rendkívül higgadt és barátságos Bethlen Anikó, amikor nagyanyja testvérét ért vádak kerülnek szóba. A kor dokumentumaiból is ugyanaz derül ki, amit a grófnő állít: Bánffy Dániel már csak azért sem lehetett háborús bűnös, mert szem előtt tartva az erdélyi érdekeket 1944 szeptemberében haladéktalan fegyverszünetet követelt. Ezért a nyilasok halálra ítélték, és mindössze a nyilas álruhába öltözött barátainak köszönhetően tudott kiszabadulni a budapesti Margit körúti fogházból. A sors iróniája, hogy származása miatt a kommunisták is üldözték. Budapest ostroma után a „felszabadító” szovjetek elvitték három napra, a kihallgatás után pedig elnézést kértek tőle, hogy ilyen hosszú időre feltartóztatták. Ártatlansága tisztázása némi reményt adott a kitelepítések elkerülésére. A kommunista rendszer azonban más logika szerint működött. Hat évvel a háború befejezése után, 1951-ben Bánffy Dánielt családjával együtt a rózsadombi házából egy jászapáti húsraktárba vitték. Alig egy esztendő múlva, mintegy „ráadásként”, a bukaresti népbíróság nyolcévi kényszermunkára ítélte. A távollétében meghozott döntést nem lehetett végrehajtani: Bánffy Dániel nem tért vissza Erdélybe, mert időközben balesetet szenvedett, leesett a zsúfolt villamos lépcsőjéről, pechére egy villanyoszlopnak vágódott. A súlyos gerincsérülés következtében élete végéig a baloldala lebénult.
Agrárreform, államosítás és egyéb rablások
Kutatásai során Czirják Károly helytörténész kiderítette: a fürdő már 1228 óta a Bánffyak tulajdonát képezte. A 19. század közepéig csak a család tagjai és azok meghívottai használhatták, hiszen több villájuk, kúriájuk is volt. A feljegyzések szerint leginkább vadászatok alkalmával jártak ide. A strandhoz egy 17 hektárnyi erdős terület is tartozott. A medence a kezdetekben fából épült, majd 1937-ben megnagyobbították és betonmedencét készítettek. 1882-ben Bánffy Dániel apja, Bánffy Dezső egy szép villát épített, e villa az évek során a fürdőtelep jelképévé vált, hisz ahogy a turisták megmászták a Hévíz fölé magasodó Kereszt-hegyet, elsőként a villa épületét pillanthatták meg. Érdekes módon az 1948-as államosítás után is, egészen 1965-ig Dezső-villa néven ismerték, csak utána váltott a magyargyűlölő hatalom a semmitmondó Központi Villa névre keresztelve. „Sajnos ezt a jelképet eltüntették, mert 1999-ben tatarozás helyett 117 év után lerombolták, jelenleg egy szégyengödör tátong a helyén” – állapítja meg a helytörténész. 1896-ban itt két medence volt: egy a nőknek és egy a férfiaknak. Galánthay Zsombor úgy tudja, azért nem egyszerű a fürdő visszaszerzése, mert valamikor ugyan telekkönyvileg a Bánffyaké volt, de a múlt század húszas éveiben az agrárreform visszásságait megszimatoló tulajdonosok a Keményekkel, Farkasokkal, Mendelekkel, Éltetőkkel és Mikesekkel közösen alapított cégükre, a Bangra Részvénytársaságra íratták át. Ezért 1925 és 1928 között „mindössze” az erdeikről kellett lemondaniuk. Amint Galánthay meséli, a Palotailván bejegyzett Bangra tulajdonképpen egy közös vállalkozás volt, amely a Bánffy család és a Grassl, Schenk & Co. bécsi fakitermelő cég neveinek összevonásából származott. Főtevékenysége nem a fürdő működtetése, hanem a hévízi fűrészüzem fejlesztése, illetve a kitermelt faállomány eladása volt. Az újabb határmódosításkor a cég is nevet váltott: 1942-től Gödemesterháza Uradalmi és Grassl György Erdőipari Rt. lett belőle. A kétezres években hiába alakították újra a leszármazottak a korábbi cég jogutódjaként az erdőuradalmi részvénytársaságot, és hiába talált mindent rendben a szászrégeni bíróság, a Brăilára áthelyezett pert elveszítették.
A Trianont követő 1921-es agrárreformnak nevezett kizsákmányolással az állam csaknem száztíz, a fürdő körüli házhelyet juttatott idegen kézre. Az elkobzott telkek közül alig tizenhárom parcella jutott helyieknek, a többivel Marosvásárhely, Szászrégen, Beszterce, Kolozsvár, Brassó vagy az ókirályságbeli Karácsonykő, Ploieşti és Bukarest „arra érdemesült” családjait ajándékozták meg. A Bánffyak által épített villát a két világháború közötti hatalom meghagyta a családnak és ez szállodaként működött, ahol harminc elegáns szoba várta a vendégeket. „1936 őszén az eddigi famedencét lebontották, úgyszintén a medence körül levő öltözőket is, így 1937 nyarára a ma is látható betonmedencét építette a család, amelynek méretei: 33,5 × 18 méter. 1948-ban a kommunista hatalom elkobozta a családtól a strandot és a körülötte levő területeket. 1971-ig a turistaforgalom eléggé gyenge volt, de az említett évtől kezdődően több mint 70 házikót építettek, három bungalót, egy röplabdapályát betonlelátóval, egy kosárlabdapályát (a régi teniszpálya helyébe) és egy kisebb gyermekmedencét. Ezekben az években újból vegyelemezték a vizet. Ekkor megállapították, hogy a fürdő 26 fokos vize lehűtve számos betegség gyógyítására alkalmas (gyomorbántalmakra, máj- és vesebetegségekre), de még vízhajtóként is ajánlották. „Fürdésként a víz szívbántalmak ellen jó, vérbetegségek kezelésére kitűnően alkalmas, reumatikus betegségek kezelésére jó” – írja a Tapolczától Maroshévízig, avagy Hévíz monográfiája című kötetében Czirják.
A kommunizmus hetvenes-nyolcvanas éveiben az immár Bradul névre átkeresztelt fürdő ismét felkapottá vált. Nyáron sörre és miccsre kiéhezett, hűsölni vágyó tömegek lepték el, főként hétvégeken. A rendszerváltás előtt mintegy 350 ágyhely várta a telep egyre dohosabb szagú villáiba és kis faházikóiba a szerényebb jövedelmű, de a természethez ragaszkodó látogatókat. Nagy népszerűségnek örvendett a vendéglő és kerthelyisége, ahol akkor is lehetett aránylag hideg sört kapni, amikor a környéken sehol. Igaz, néhanapján egyebet is kellett hozzá rendelni: rákpehely és a halból készült, igencsak fura ízű fasírt volt a korszak országszerte menő kapcsolt árucikke. A pincérek a megmondhatói, milyen irdatlan mennyiségű halfasírt került vissza a konyhára vagy landolt egyenesen a szemetesládában. Közben a merészebbnél merészebb tervek már egy olimpiai medence kiépítéséről is szóltak. Ehhez képest a ’89-es fordulat után a rongálás, nemtörődömség, enyészet vált a három legtalálóbb jelszó a Bánffyra, pontosabban arra, ami maradt belőle. Az újabb fellendülést az ezredfordulót követő évek és az új tulajdonos hozták meg.
Az Urmánczyak is örülnek
Mind az üdülőtelep-minősítés elnyerésének, mind a Bánffy névre való visszatérésnek a város konkurens strandján is örülnek. A Bánffynál is régebbi Urmánczy-strand örököse és működtetője, Szabó Kálmán szerint a döntés mindkét létesítménynek kedvezhet. Az egykori alpolgármestert pedig kimondottan elégtétel tölti el, hallván, hogy a Felső Maros mentén igencsak népszerűnek számító Bánffyak nevét viselheti újból a fürdőtelep. „Az önkormányzatban mindenki megértette, hogy ez így jó, a polgármester pedig kimondottan ragaszkodott a Bánffy névhez. Az meg külön elégtétel számunkra, hogy az üdülőtelep határát úgy húzták meg, hogy a Maros jobb partjából is beleesik egy darab, mégpedig az, ahol a mi strandunk működik” – állítja a gyergyószárhegyi Lázárok által létesített és az Urmánczyak által 1869-ben megvásárolt fürdő jelenlegi mindenese. Szabó már csak tudja, mit jelent a visszatérés az ősi névre. Amint hosszas huzavona után visszaszerezte a szinte rommá pusztított fürdőt, a semmitmondó Ifjúsági strand nevét törölte, és Urmánczyvá

Lemondott tisztségéből Florin Jianu miniszter
Lemondott február 2-án, csütörtök reggel miniszteri tisztségéből Florin Jianu üzleti szféráért, kereskedelemért és a vállalkozókért felelős tárcavezető. „Leállok most a kormányzati munkával, mert így diktálja a lelkiismeretem, és erről semmiért a világon nem teszek le! Arra kérem mindazokat, akik kísértést éreznek arra, hogy politikai célokra, propagandaként vagy más uszító célokra használják fel gesztusomat, tartóztassák magukat. Technokrata vagyok és maradok, nem értek a politikához, a KKV-khez és a vállalkozásokhoz értek” – írta Facebook-oldalán a miniszter. „Felelősséggel gondolkodtam el azon, hogy mi lenne erkölcsös a jövőre nézve, és elsősorban nem a saját szakmai tisztességemért, mert az én lelkiismeretem tiszta, hanem a gyermekért, azért, hogy hogyan fogok a szemébe nézni, és mit fogok neki évek múlva mondani. Azt fogom mondani, hogy apa gyáva volt, és olyan cselekedetekhez kezeskedett, amikkel nem ért egyet, vagy hogy azt választotta, hogy emelt fővel távozik egy történetből, ami nem az övé?!” – hangsúlyozta Florin Jianu. Szerdán lemondott a kormányban betöltött tisztségéről Daniel Şandru államtitkár is, aki a centenáriumi osztályt vezette. Több tízezren tüntettek szerda este is Bukarestben és az ország több városában az ellen, hogy a kormány sürgősségi rendelettel módosította a büntető törvénykönyvet.
Nyugati Jelen (Arad)

Szemléletváltást sürgetnek
Adóval a turizmusfejlesztésért
A megyei statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint több mint 97 ezer turista fordult meg Háromszéken az elmúlt év során, illetve 520 ezernél több éjszakát töltöttek különböző szálláshelyeken, ami indokolttá tenné az idegenforgalmi adó bevezetését, hiszen az ebből befolyó összegből a helyi turizmus fejlesztését, népszerűsítését lehetne támogatni. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a megyei önkormányzat és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület képviselői közösen lépnek fel az idegenforgalmi fejlesztésekért.
A jelek szerint sikerül követni az elmúlt években tapasztalt irányt, a megszálló turisták száma évről évre növekszik a megyében, és lassan eléri a célként meghatározott százezres létszámot – értékelte a statisztikai adatokat Grüman Róbert, a megyei önkormányzat alelnöke. Nem változott ugyanakkor a külföldi és belföldi turisták aránya, ez továbbra is tíz, illetve kilencven százalék megoszlást mutat. A céltelepüléseket illetően az első helyen tavaly is Kovászna városa állt, ide több mint 45 és fél ezer turista érkezett, második helyen Torja község áll (tulajdonképpen Bálványos és környéke) közel 18 ezer látogatóval, harmadik Sepsiszentgyörgy valamivel több, mint 13 ezer vendéggel. Az alelnök a kovásznai számmal kapcsolatosan hozzátette: itt még mindig jelen van az úgynevezett szociális turizmus, azaz az államilag támogatott gyógykezeltetési jegyekkel érkezők is belekerültek a statisztikába, de a fürdővárosban más jellegű idegenforgalom is jelen van, négycsillagos szállodák is megvetették a lábukat. Arra a kérdésre, hogy a szociális turizmussal élők hány százalékát teszik ki a Kovászna városba érkezőknek, nem rendelkeznek pontos adattal, de a teljes megyei vendégszámnak ez körülbelül a húsz százaléka lehet, ami nem egy számottevő arány. Torja és Sepsiszentgyörgy eddig is a preferenciák közé tartozott, ahogyan Kézdivásárhely is egyike volt az előkelő helyen álló turisztikai célpontoknak (tavaly több mint 6600-an fordultak meg a városban). A községek közül a már említett Torján kívül egyébként Bardoc községben volt látványos ugrás megfigyelhető, míg 2015-ben 678 szállásfoglaló turistát jegyeztek, addig tavaly ez a szám felugrott 1200 fölé. Grüman Róbert, valamint Édler András-György, a kamara elnöke véleménye szerint ennek oka az olaszteleki Daniel-kastély felkapottságában keresendő. Hasonló fejlesztésekre szükség lesz a továbbiakban, illetve a népszerűsítésre ezután is nagy hangsúlyt kell fektetni.
Ennek kapcsán Grüman Róbert, valamint László Endre, a kamara alelnöke, idegenforgalmi szakember úgy véli ideje lenne, ha Kovászna példáját követve, a megye többi településén is bevezetnék az idegenforgalmi adót. Ezt kizárólag a turisták fizetnék be, a helyi önkormányzatok költségvetésébe kerülne, és a szállás árához viszonyítanák, vagy egy szimbolikus összeg lenne, mint jelenleg a fürdővárosban: éjszakánként egy lej. Ez az adónem egyébként más térségekben sikeresen működik, külföldön már bevett gyakorlat. Tekintve, hogy Háromszéken tavaly több, mint  520 ezer éjszakát (ami személyenként 5 éjszakát jelent nagyjából) töltöttek a megszálló turisták, ha ezt csak egy lejjel szoroznánk be, az 520 ezer lejt jelentene, amit az idegenforgalom fejlesztésére lehetne fordítani helyi szinten, az európai gyakorlat szerint elsősorban a népszerűsítésre. Érdeklődésünkre, hogy ez az összeg aránytalanul magas lenne egyes közigazgatási egységekben, másokban pedig elenyésző, Grüman Róbert, valamint László Endre rámutattak: tekintve, hogy a népszerűsítés terén egyre szorosabb az együttműködés a különböző intézmények között, egy egységes felhasználási stratégiát is ki lehet alakítani ezen a téren. László Endre ugyanakkor arról is beszámolt, hogy már tárgyaltak az adónemről, de egyelőre több kifogás is felmerült például a behajtás körül, ezeket remélhetőleg sikerül rendezni. A fő gond az, hogy ez pár éve egy fakultatív adónem, és az önkormányzatoktól függ, hogy bevezetik-e vagy sem, és sokan nem akarnak többletmunkát vállalni. Az idegenforgalom egyébként továbbra is mintegy két százalékát teszi ki a megye gazdaságának, az ágazati vállalkozások 22 millió euró körüli forgalmat jegyeztek tavaly.
Ami 2017-et illeti, ez egyben a turizmus éve is Háromszéken, továbbra is érvényes, hogy szemléletváltásra van szükség, ami az idegenforgalmi szolgáltatásokat illeti, azaz csomagokban kell gondolkodni, helyspecifikus programokat nyújtva az idelátogatóknak. A cél, hogy minél hosszabb ideig itt lehessen tartani a turistákat, ehhez pedig emelt hozzáadott-értékkel kell az alapszolgáltatásokat ellátni. László Endre szerint emellett a szolgáltatások színvonalán is javítani kell, valamint az oktatást és továbbképzést is biztosítani kell. A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola elindult ezen az úton, de bővíteni kell ezeknek a képzéseknek a körét – tette hozzá. László Endre szerint idéntől alapvető változtatásokat vezetnek be a népszerűsítés vonalán, egységesítik az arculatot – eddig mindenki a maga feje után is végezte ezt –, illetve a szakkiállításokon igyekeznek túllépni a nonprofit népszerűsítésen (így a közös Székelyföld stand a soron kívül következő Romexpo kiállításon új helyszínen, a legerősebb idegenforgalmi irodák között jelenik meg). 
A népszerűsítés terén a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület több tervet is kidolgozott: a megyei turisztikai iroda megnyitása, az információs tanulmányutak folytatása bukaresti újságírókkal és bloggerekkel, egy megyei turisztikai applikáció kidolgozása, valamint budapesti, bukaresti kiállításokon és a hamarosan megrendezésre kerülő manchesteri Góbé Feszten való részvétel.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Áder János is jelen lesz az Arany-emlékév nagyszalontai nyitóünnepségén
Az Arany János születésének bicentenáriuma apropóján szervezendő emlékév nyitónapján, március 2-án Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is jelen lesz a költő szülővárosában, Nagyszalontán – közölte a Krónikával Patócs Júlia, a hajdúvárosi Arany János Közművelődési Egyesület elnöke. 
Mint rámutatott, az emlékév nyitányaként Szalontán tartandó eseményeket a hajdúváros önkormányzata közösen szervezi az egyesülettel. Március 2-án a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára, Török Ádám is ellátogat a költő szülővárosába, ahol ünnepi istentisztelet, tudományos előadások, könyvbemutató, megemlékezés, koszorúzás és színházi előadás is várja a közönséget.
A tudományos konferencián irodalomtörténészek, zenészek, helytörténészek szakmai előadásai járják körül a kétszáz éve született költő szellemiségét, életművét. Dánielisz Endre Az Arany-ősok letelepedése Szalontára, Korompay H. János Az Arany János által 1834-ben készített prédikáció, Hász-Fehér Katalin pedig Az Arany-arcképek ikonográfiája, Szörényi László Arany János kiadatlan jegyzetei címmel tart előadást. A városháza nagytermében Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, kultúrtörténész mutatja be az Arany Szalontája, Szalonta Aranya című albumot. Az emlékév keretében Nagyszalonta egyébként egész éves programsorozatot tervez, amelyről korábban már beszámolt Patócs Júlia a Krónikának.
Az 1817. március 2-án született legnagyobb epikus költő szülőhelye már 2014-ben elkezdett készülni a jubileum megünneplésére, amelybe bekapcsolódik a hajdúváros önkormányzatán és különféle szervezeteken, intézményeken kívül egy helyi emlékbizottság is. A bicentenárium alkalmából számos erdélyi és magyarországi helyszínen megemlékeznek a költőről. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) életre hívott egy országos Emlékbizottságot, amely már tavaly november 23-án megtartotta első találkozóját, feladata a tudományos rendezvények megszervezése, a különböző megemlékezések figyelemmel kísérése és információinak közvetítése. A magyar Országgyűlés és az MTA 2017-et Arany János-emlékévvé nyilvánította tavaly márciusban, az emlékév fővédnöke Lovász László, az Akadémia elnöke.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

A vargyasi Sütő család élő művészete
A préselt és műanyag bútorok korszakában, amikor minden az egyszerűségről, a könnyen kezelhetőségről és a funkcionalitásról szól, örvendetes módon egy másik irányzat is feltörekvőben van. Az újonnan   festett népi bútorok lassan teret hódítanak, bekerülnek a modern lakásokba. A régebbieket restaurálják, s régi pompájukban kerülnek vissza a parasztházakba, eredeti környezetükbe, követhető útját mutatva annak, hogy milyen pompás is a hagyományos festett bútor. Vargyason a híres bútorfestő Sütő család portáját, élő múzeumát látogattuk meg a Kovászna megyei turisztikai napok alkalmával. A portát sok népművészetet kedvelő és turista is felkeresi. Sőt, Károly walesi herceg is megfordult itt, és elismeréssel illette a hagyományőrző székely családot, amelyet több díjjal, köztük Magyar Örökség Díjjal is kitüntettek. 
A tizenhatodik bútorfestő nemzedék 
– A Sütő család története 1568-ig nyúlik vissza. Sütő János és József, két mesterlegény, az egyik asztalos, a másik ács, ekkor került Vargyasra a Székelykeresztúr mellőli Fiatfalváról. A helyi Daniel-kastélynál végeztek ács- és asztalosmunkát. Munkájuk végeztével megtelepedtek a faluban, és utána tizenöt nemzedéken keresztül apáról fiúra örökítették át a mesterséget. A fiaim és az unokatestvéreik a tizenhatodik nemzedékhez tartoznak már – mondta Sütő István, aki elárulta, hogy pár éves fiai már kézbe veszik a szerszámokat, amikor a műhelybe mehetnek.  
– Családunk történetének dr. Kós Károly nézett utána, és kiadta A vargyasi  festett bútor című könyvét. A családfánkat is Kós Károly készítette el, én csak az újabb „fertályt” toldottam hozzá, akik 1971 után születtünk. 2011-ben megjelent egy könyvecském a család történetéről, ez egy negyven évet átfogó kiegészítés. A korai történethez is sok érdekes dolgot sikerült hozzátenni. Pár éve újabb frissítésre érett meg az a könyv.
Festéktörő kő, mondószékek, kamarásasztal 
– A legrégebbi eszközünk a festéktörő kő,  ezen őrölték, porították elődeink a színes ásványokat. A festéktörő kőhöz van két kicsi őrlőkő, ezek segítségével  nyerték a festéket. Mai napig a hagyományos családi receptet használjuk a festékeink elkészítésére. A kő különlegessége, hogy az 1680-as évszám szerepel rajta, Sütő Józsefre utaló felirattal. Innen biztosan tudjuk, hogy festéssel is foglalkozott a család. A festés maga szabadkézi, az alapszínre jön a mintázás, a betéteknek először a  kereteit  rajzolom meg, de a mintázás, virágozás mindig teljesen szabadkézi. Mi a legfontosabb? Valamennyi darabot hagyományos mintákkal festünk, mindenik egyedi. Ha tükörből tizenötöt készítek egyszerre, úgyis mindegyik egyedi, s mindenik hagyományos. Na, ez a különlegessége a mi népművészetünknek!  Hiába kötött a forma, nagy teret enged a kreativitásnak.  A bútorok közül a székely háztartás elemeit készítjük, elsősorban ládát, kisebbet, közepest, nagyot. A legnagyobb a kelengyés- vagy hozományosláda. Nekünk is van belőle három is. A lány ládában vitte az összes holmiját az új házhoz. A hozományához tartozott a vetett ágy, ami aztán a tisztaszoba díszévé vált.  Érdekes, mert alvásra sohasem használták, a család anyagi helyzetét, státusát mutatta. Minél magasabb volt, annál gazdagabb volt a család. Aztán itt van a vendégváró pad, a falon a saroktékák. Vargyas, unitárius falu lévén, a tékát elsősorban italtárolásra használták, katolikus falvakban Bibliát tartottak benne. A fali téka őse a falban egy mélyedést takart, amolyan hűtőszekrényként működött az északi falon, és polcokkal volt ellátva.  Viccesen szoktuk mondani, hogy a kőház jó, mert nyáron hideg s télen hideg. Az élelmiszerek jól elálltak a fal mélyedésében. Aztán itt az állótálas, vagy a  legérdekesebb hagyományos darabjaink: a kontyos vagy mondószékek. A székelyek nem zárták a kaput, éjjel is nyitva volt, hogy ha bármi történik,  tudjanak egymáson segíteni.  Régen is összeveszett a férj és a feleség. Erről a székek állása beszélt. A székeket vagy a háttámlájukat úgy  cserélték meg, illetve kirakták a székeket a tornácba, hogy az érkező értesüljön:  nem a legjobb pillanatban érkezett. A vendég megfordult, s ment tovább. Ez volt a mondószékek „mondanivalója”. A jellegzetes székely asztal, a kamarásasztal mély kenyeresfiókkal volt ellátva. Alul pedig az úgynevezett  titoktartó, egy csúszólappal ellátott titkos rekesz volt. Általában egy ajtócska van ezen az asztaltípuson. Hogy titkos, kérdezik, ha mindenik így készült? Hát nem mindegyik egyformán készült. Nemcsak a mi családunk volt ilyen leleményes, a régi mesterek mindig építettek a bútorokba titkos rekeszeket. Az iratokat és a pénzt itt tartották.
A Sütő-bútorok egyediek, minden mástól megkülönböztethetőek
A Sütő család háza autentikus néprajzi múzeum. Bútoraik az 1800-as évekből valók. Mindeniken szerepel a készítés évszáma. Vannak újabb darabok is, a bölcsőt például István nagyapja készítette az unokáinak, de van hintaló is. Az eredeti bútordarabokat mai napig készítik. Van kereslet irántuk. A családban öten is dolgoznak, az István nagybátyja, az  édesapja és a két öccse.  
– A vargyasi Sütők bútorai minden más festett bútortól megkülönböztethetőek. De nem csak a Sütő-munkákat lehet megkülönböztetni, hanem még a családtagokéit is. Mindenkinek megvan a stílusa, az én tulipánjaim nem olyanok, mint az édesapáméi például.  Szép, kötött, szimmetrikus, szabályos vonalvezetésű mintákat festünk, a virágok arányosak a levelekhez. Egyedi a szegfű, a rózsa, de a legtöbb a tulipán. Nem a kék a legjellemzőbb a mi bútorainkra, hanem a bordó, a meggypiros, a barnás. Ez azért van, mert ennek az alapanyaga  nagy mennyiségben fellelhető a környéken. Persze,  használjuk a jobbágykéket is. Ha bemennek a vargyasi templomba, láthatják a templomkéket, ami egészen világos. Ritkán használunk zöld színt. Érdekes, ezt leginkább  a szászok használták alapszínnek, bár azt gondolnánk, hogy ez a magyar ízlésnek felel meg. Viszont ránk a barna és a kék jellemző. 
– Mivel kezdi a munkát? Mit fest meg először? – tettük fel a kérdést a mesternek. 
– Először elkészítem például a ládát, amit fecskefarok sarokillesztéssel fogok össze. Ez egy erős szerkezet, ez a titka, hogy rengeteg láda fennmaradt az évszázadok során.  Ma  is kézifűrésszel vágom be,  és kézzel vésegetem össze. A szerkezet, a vasalatok, a zárak is hagyományosak. Vargyason van egy fiatal kovácsunk, addig nézegette, tanulmányozta a 200 éves zárszerkezetet, amíg elkészítette. De kanyarodjunk a festésre: a szegélyek színeit húzom meg, utána jön  az alapozás. Ha betétek kerülnek rá, a körvonalakat megrajzolom. Ennyi csalás-ámítás van rajta. Utána megfestem a betét alapszínét, ugyanezt teszem a  külső részekkel is. Meghúzom a szegővonalat, s akkor következik a kiindulóminta. Kancsó, csokor, szív vagy margaréta. Ebből indul az úgynevezett erezés, a szárak és a levelek, ezután jön a virágozás, majd a virágoknak az árnyékolása, két színnel emeljük ki. Aztán következik a levelek és a szárak árnyékolása, majd a legvégén a viaszozás az egész felületen. Ha a bútort jó körülmények között tartják, míg a világ s két nap tart. A fát két ellenségétől kell megvédeni: a nedvességtől és a rovaroktól.
A bútoroknak Károly herceg is csodájára járt
A walesi herceg, akit gróf Kálnoky Tibor és felesége, Anna szoktak vendégül látni, köztudottan nagy tisztelője az erdélyi hagyományoknak, a kézművességnek és a hamisítatlan házi készítményeknek. Nem csoda hát, ha a Sütő család portáját is meglátogatta. Az udvaron ott áll egy kopjafa, amit nagyapám készített a család 400 éves múltjának emlékére, A Sütő dinasztia felirattal, a tizennégy nemzedékkel. Amikor megakadt rajta a herceg szeme, megjegyeztem, hogy „Felség, a mienk is dinasztia, igaz, nem királyi, csak kézműves”. Erre Károly herceg őfelsége egyet legyintett, s azt mondta: much better! Azaz: sokkal jobb!
MEZEY SAROLTA
Népújság (Marosvásárhely)

Népzenét rögzítettek és közben táncra perdültek Remetén
Egy CD őrzi, és adja tovább azt a bizonyosságot, hogy most, a 21. században is létezik autentikus, sajátos népzene. A Túl a vízen című gyűjtemény egyedisége, hogy nem a múltat kutatja, hanem a köztünk élő zenészek, énekesek folklórkincsét rögzíti.
Összesen 70 percnyi eredeti gyergyói népzenét, népdalt tartalmaz az a lemez, amelynek bemutatására szombat estére Gyergyóremetére hívták a hallgatóságot. Négy gyergyószéki zenész és énekes, és három Magyarországról érkezett vendég révén szólaltak meg a dalok. Már az összeállítás is egyedi volt, a fellépők ilyen összeállításban még sosem zenéltek együtt.
Dsupin Pál, a lemez összeállítója furulyával, mellette Szabó Dániel, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője cimbalomjátékkal, Kádár Ignác, a Veszprém-Bakony Táncegyüttes művészeti vezetője gardonnyal egészítette ki azoknak a játékát, akik révén a zenei kincs ma is él és hallható. Koszta István citerás és Koszta Vencel hegedűs Csomafalváról, Vizoli Demeter énekes Alfaluból, Szőcs János furulyás-énekes Orotváról jött a remetei színpadra.
Ők voltak azok, akik megismertették a közönséggel a lemez hanganyagát, de ők voltak azok is, akik zenéje, dalai hallhatók a lemezen. Ott lett volna a helye, de nem lehetett jelen a gyűjtésben közreműködő orotvai Csirilla János és az alfalvi Vizoli Miklós.
Az elhangzott dalok, furulyaszólamok önmagukban is élményt jelentettek, de Szőcs János még valamit bebizonyított: a népzenénk olyan, hogy nem mindig kell hozzá egy zenekarvezető utasításai, néha egyszerűen muszáj táncra kelni, énekelni. Nem volt betervezve a műsorba, de ropta a legényest, nagy tapsot érdemelve, és a műsorba betervezett dalokhoz még ösztönösen fűzött hozzá néhányat.
Korábbi a sejtés, hogy létezik az egyedi gyergyói népzene és tánc. Most már bizonyíték is van erre. Már csak az a kérdés, hogy ismerjük-e, műveljük-e? – vetette fel a kérdést Laczkó Albert Elemér remetei polgármester, a lemez kiadásának ösztönzője. Az igényes kivitelű, a nóták szövegekeit írott formában is tartalmazó zenei kiadványnak, a Túl a vízen című CD-nek az adna igazán értelmet, ha minél szélesebb körben ismertté válna annak tartalma, és nem csak megőrzött népdalkincs lenne, hanem a dalok visszatérnének a mindennapi „használatba” is, a zenét pedig játszanák a népzenészek.
Amint az Benedek Tibor Magor zenetanár méltatásában elhangzott, gyergyói népzenét már több hasonló kiadvány őriz, olyan is van, amely eredeti gyergyói dalokat tartalmaz, régi hangfelvételek rekonstrukciójaként, de ez az első, amely valóban köztünk élő, gyergyói zenészek, énekesek muzsikáját, nótáit rögzíti. A korábbiak azonban nem érték el azt a hatást, hogy az azokon hallható dalok visszakerüljenek a mai népzenei körforgásba.
A CD-n hallható furulyaszó, a muzsika egyedi abból a szempontból is, hogy a zenészek egyedül, vagy minimális létszámú együttesekként zenélnek, így az egyéniségük is jobban kidomborodik.
Bartók Béláék már „temették” az igazi értékes, autentikus népzenét, de a Túl a vízen című CD bizonyítja, most, 110 évvel később is létezik, él. Készülhetne az újabb hangfelvétel is – hangzott el – hiszen az elmúlt néhány évben gyűjtött zenei anyag sokkal bővebb annál, mint ami ebbe a 70 percbe belefért. Több zenész, énekes muzsikája, dalai maradtak ki. 
A szervezők a lemezbemutatóra meghívták Gyergyószék településeinek zenészeit, táncosait, az eseményt követően pedig máris élővé vált a népi kincs, „tánckalákával”, bállal folytatódott az esemény.
Gergely Imre |
Székelyhon.ro

„Előbb-utóbb” lesznek többnyelvű helységnévtáblák Kolozsváron
Egyhamar nem reménykedhetnek a kolozsváriak többnyelvű helységnévtábla kihelyezésében: a megyei törvényszék alapfokon készül ítéletet hozni, eközben az RMDSZ-szel helyi szintű megállapodást kötött PNL megyei elnöke szerint az ügy „előbb-utóbb” rendeződik.
Miközben a Kolozs megyei törvényszéken alapfokon ítélet várható a kolozsvári kétnyelvű helységnévtábla ügyében indított perben, úgy tűnik, hogy a kérdésre egyhamar nem születik politikai megoldás. Noha a február elsejei tárgyaláson még arról volt szó, hogy a törvényszék 14-én hoz döntést első fokon, az ítéletet kedd estig nem közölték. Szőcs Izabella, a felperes Minority Rights Egyesület képviselője korábban a Krónikának úgy nyilatkozott: a pereskedés még további másfél évet eltarthat, ugyanis biztosra lehet venni, hogy bármilyen döntés is születik, a vesztes fél fellebbezni fog.
Lapunk megkeresésére eközben Daniel Buda európai parlamenti képviselő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kolozs megyei szervezetének elnöke semmilyen konkrétumot nem említett arra vonatkozóan, hogy az RMDSZ-szel a tavaly nyári helyhatósági választások után kötött koalíciós megállapodásnak megfelelően mikor kerülnek ki a többnyelvű helységnévtáblák Kolozsvár bejárataihoz. Buda kedden a Krónikának úgy fogalmazott: az intézkedésről „előbb-utóbb” döntés születik, dolgoznak az ügyön.
Az EP-képviselő kifejtette: a törvényes eljárás valamennyi lépcsőfokát végig kell járni, a táblák kihelyezése nem az RMDSZ vagy a PNL megyei elnökének egyszemélyes döntésén múlik. Hozzátette: jelenleg is folyamatban van a városháza által kiírt licit, amely arra vonatkozik, hogy hogyan nézzenek ki a kincses város bejáratai. „Ez nem csak a helységnévtáblákra vonatkozik, átfogóbb projektről van szó. A témában közmeghallgatást is kell tartani, amint ezek lejárnak, a gyakorlatban is megvalósul a projekt” – magyarázta Daniel Buda.
Kérdésünkre, hogy a román közösségnek lenne-e kifogása a többnyelvű helységnévtáblák ellen, az EP-képviselő Kolozsvár multikulturalitását hangsúlyozta, amelyet szerinte a kulturális rendezvények sokszínűsége is bizonyít. „A törvény által megfogalmazott szempontokat kell figyelembe venni, nem más jellegű kifogások miatt nincsenek még kihelyezve a táblák” – fogalmazott Buda. Úgy véli: többszörösen is bizonyították, hogy „igazi multikulturális városunk van, ennek a román, a magyar, a német, a szász és más közösségek egyaránt örülhetnek”.
Azzal kapcsolatban, hogy az RMDSZ országos szinten a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött a parlamenti együttműködésről szóló megállapodást, a PNL Kolozs megyei elnöke úgy nyilatkozott: természetes, hogy valamennyi politikai párt igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a lehetőségeiből. „Szerettünk volna országos megállapodást kötni az RMDSZ-szel, de ez nem jelenti azt, hogy jóvátehetetlen dolgok történetek. Engem kolozsváriként az érdekel, hogy jól működjünk együtt megyei és városi szinten, ami meg is történik” – magyarázta.
Az RMDSZ és a PNL által tavaly nyáron kötött megyei és helyi megállapodásban az szerepelt, hogy háromnyelvű, román–magyar–német helységnévtáblákat helyeznek el Kolozsváron és a többi Kolozs megyei településen, ahol a két politikai alakulat alkot többséget a helyi önkormányzatban. Az egyezség értelmében azokon a településeken is el kellett fogadni az erre vonatkozó tanácsi határozatokat, ahol a nemzeti kisebbségek számaránya nem éri el a közigazgatási törvényben rögzített húsz százalékos küszöböt. Ugyanebben a megállapodásban szerepelt egyébként, hogy Horváth Anna marad a kincses város alpolgármestere, és Vákár István lesz a Kolozs Megyei Tanács alelnöke. Az időközben parlamenti képviselővé választott Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke akkor úgy nyilatkozott: Kolozsvár nagyon sok tekintetben példa az ország települései számára, elérkezett az idő arra, hogy a nyelvi jogok érvényesítése terén is példává váljék. Kiss Előd Gergely
Kiss Előd-Gergely 
Krónika (Kolozsvár)

A nagy verslista – Jelenkor-szavazás kortárs magyar versekről
A Jelenkor szerkesztősége szerette volna felmérni, hogy mi számít ma legfontosabbnak a kortárs magyar irodalomban, ezért kritikusokat kértek fel, hogy „szavazzanak műnemenként, műfajonként művekre, árulják el, szerintük melyik a harminc legfontosabb regény, vers, verseskötet, novelláskötet, színpadi mű, értekező próza, műfordítás, magyar nyelven megjelent populáris mű az utóbbi három évtizedben”, olvasható a Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat online kiadásában (www.jelenkor.net)
Arról, hogy miért az elmúlt harminc évet veszik figyelembe, és miért harmincas a lista, a Jelenkor szerkesztősége így vélekedik:„Mivel a »kortárs« nem pontosan meghatározható időkeret, ezért úgy döntöttünk, az utóbbi harminc évet tekintjük az irodalomtörténet jelenkorának, és szimbolikus gesztussal az 1986-os évet, Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba és Nádas Péter Emlékiratok könyve című műveinek megjelenési évét tekintjük fordulópontnak. Szavazni tehát a következő évtől, azaz 1987 januárjától 2016 decemberig tartó időszakban megjelent művekre lehet. És azért 30 legjobb, mert az első tízet talán könnyebb megsaccolni-kitalálni, a második, harmadik tíztől több meglepetés várható”.
Megjegyzik továbbá, hogy természtesen tudják, „a kanonikus listák és rangsorok csak arra jók, hogy vitatkozzanak velük, és azt is, hogy az évszámhoz kötött korszakhatárok mindig megkérdőjelezhetők”, és azzal is tisztában vannak, hogy az esztétikai érték nem dönthető el szavazással. Mint írják, ajánlatnak, nem verdiktnek tekintik a listákat, és „a szavazások eredményét természetesen lehet bírálni, kiegészíteni”.
A „kiszámolás” módszeréről is megtudunk részleteket, e szerint „a kritikusok úgy szavaznak, hogy a 30-as listákat értéksorrendbe rendezik: kinek-kinek a listáján az első helyezett 30, a második 29 pontot kap stb., a szerkesztőség pedig egyszerű összeadással hozza létre az összesített listákat”.
A szerkesztőség arra is kitér, hogy miért kritikusokat kértek fel a szavazásra. Mint írják, „írókat, költőket, szerkesztőket, műfordítókat vagy éppen nem az irodalmi élethez tartozó jeles művészeket és értelmiségieket is felkérhetnénk szavazásra. Továbbá csinálhatnánk teljesen nyitott, internetes közönségszavazást. Elvégre a kortárs irodalom az olvasóké, nem a kritikusoké. Mi mégis kritikusokat kértünk fel, mert úgy gondoljuk, a kritikus az, akitől a leginkább elvárható, hogy szükség esetén esztétikai érvekkel is alá tudja támasztani értékítéleteit, és ő az, aki hagyományosan feladatának tekinti az irodalmi szempontokra tekintő, független műbírálatot. Szerintünk tehát az efféle ajánlatok összeállítása elsősorban a kritikusok dolga”.
A napokban megjelent az induló sorozat első darabja, íme tehát a 30 legjobb kortárs magyar vers a kritikusok szavazata alapján. (Megjegyzés: A 30/30-as verslista végül nem harminc, hanem harminckilenc címet tartalmaz. „Ez azért alakult így, mert sok lett a megosztott helyezett. Ha meghúztuk volna harmincnál a vonalat, akkor nem lehetett volna eldönteni, több egyforma pontszámú vers közül melyiket hagyjuk le a listáról”, olvasható a szerkesztői magyarázat a Jelenkor online-on).
Petri György: Hogy elérjek a napsütötte sávig (418)
Parti Nagy Lajos: Rókatárgy alkonyatkor (200)
Kemény István: Egy nap élet (187)
Tandori Dezső: Londoni Mindenszentek (181)
Tandori Dezső: A Semmi Kéz (139)
Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén (106)
Tolnai Ottó: Mi volt kérded a legszebb Dániában (94)
Tóth Krisztina: A világ minden országa (93)
Kemény István: Fel és alá az érdligeti állomáson (84)
Kántor Péter: Megtanulni élni (83)
Rakovszky Zsuzsa: Decline and fall (82)
Márton László: Bowen monológja sötétben (80)
Kovács András Ferenc: És Christophorus énekelt (67)
Rakovszky Zsuzsa: Egyirányú utca (64)
Szabó T. Anna: Elhagy (64)
Borbély Szilárd: Hosszú nap el (63)
Baka István: Farkasok órája (62)
Sziveri János: Bábel (60)
Tóth Krisztina: Kutya (58)
Térey János: A gyönyörű gyár (56)
Kemény István: A néma H (54)
Varró Dániel: Minden olyan mint minden (53)
Borbély Szilárd: Tenger könnyek csillaga (52)
Orbán Ottó: A magyar népdalhoz (52)
Kukorelly Endre: Azt mondja aki él (50)
Oravecz Imre: Közelítő nap (49)
Tóth Krisztina: Havak éve I-III. (48
Kukorelly Endre: Kicsit majd kevesebbet járkálok (47)
Kántor Péter: A könyvespolc előtt (45)
Parti Nagy Lajos: A Csorba-kert (45)
Tóth Krisztina: Kelet-európai triptichon (45)
Borbély Szilárd: Karácsonyi szekvenciák (44)
Borbély Szilárd: A tízezer (43)
Kemény István: Célszerű romok (43)
Petri György: Sár (43)
Tandori Dezső: Szakadj ki (43)
Térey János: Fagy (43)
Borbély Szilárd: Pegazus, szárnyak (40)
Parti Nagy Lajos: Nyár, némafilm (40)
A verslista az alábbi kritikusok szavazatai alapján jött létre: Balázs Imre József, Bedecs László, Bozsoki Petra, Csehy Zoltán, Csuhai István, Fekete Richárd, Görföl Balázs, Halmai Tamás, Harmath Artemisz, Károlyi Csaba, Kálmán C. György, Keresztesi József, Kőrizs Imre, Krupp József, Lapis József, Mekis D. János, Mohácsi Balázs, P. Simon Attila, Sántha József, Szénási Zoltán, Tarján Tamás, Turi Tímea. 
 
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár: ki kell helyezni a kétnyelvű táblákat
A többnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére kötelezi a Kolozs megyei törvényszék keddi alapfokú ítéletében a kolozsvári polgármesteri hivatalt. A városháza fellebbezni készül, a Musai–Muszáj akciócsoport viszont nyomást gyakorolna ennek megakadályozása érdekében.
Alapfokon pert nyert a kolozsvári polgármesteri hivatallal szemben a Minority Rights Egyesület: a Kolozs megyei törvényszék keddi ítéletében kimondta, hogy a kincses város bejárataihoz ki kell helyezni a kétnyelvű, magyar és román megnevezést is tartalmazó helységnévtáblákat. A Clujust.ro portál ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az ítélet csak részben teljesíti a felperes kérését, az egyesület ugyanis háromnyelvű – román, magyar és német – táblák kihelyezését kérte, a törvényszék viszont a román mellett csak a magyar megnevezés feltüntetését kötelezi.
Szőcs Izabella, a Minority Rights Egyesület képviselője a Krónikának röviden úgy jellemezte a fejleményeket, hogy nagyon örülnek az ítéletnek, ugyanakkor egy focis hasonlattal magyarázta a helyzetet. „Az első félidő döntetlennel ért véget, most viszont mi vezetünk 1–0-ra, és már csak 20 perc van hátra a mérkőzésből” – fogalmazott, utalva arra, hogy az ügyben egyszer már meghozták ezt az ítéletet alapfokon, a pert azonban elölről kellett kezdeni, mivel az akkori eljárást a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány, tehát nem romániai szervezet kezdeményezte.
Június közepén kezdődhet a fellebbviteli tárgyalás
Oana Buzatu, a városháza szóvivője eközben a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a polgármesteri hivatal mindenképpen fellebbez a döntés ellen. Szőcs Izabella lapunknak rámutatott: számítottak arra, hogy ez lesz a polgármesteri hivatal lépése. A jogász kifejtette: a bírónak 30 napon belül kell közzétennie a döntés indoklását, a fellebbezést pedig 15 napon belül lehet benyújtani. Az ilyenkor szokásos eljárás szerint a felperes értesítést kap az óvásról, majd válaszlevelet kell küldenie a bíróságnak, hogy tudomásul veszi. A fellebbviteli tárgyalás így legkésőbb június közepén kezdődik el.
Szőcs Izabella ugyanakkor érthetetlennek tartja, hogy a városháza fellebbez, hiszen a tavaly nyári helyhatósági választások után a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megyei és helyi szinten is megállapodást kötött az RMDSZ-el, az ebben szereplő egyik feltétel pedig a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése volt. Ezzel kapcsolatban egyébként nemrég Daniel Buda, a PNL Kolozs megyei elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott: a többnyelvű táblák „előbb-utóbb” kikerülnek.
„Morális szempontból tarthatatlan a fellebbezés”
Bethlendi András, a kincses város valós többnyelvűségéért küzdő Musaj–Muszáj civil akciócsoport képviselője eközben a Krónikának leszögezte: nyomást fognak gyakorolni a polgármesteri hivatalra, hogy ne fellebbezzenek a döntés ellen, ugyanis ezt morális szempontból tarthatatlannak tartják. A mozgalom Facebook-oldalán közzétett álláspontja szerint egyszerűen nem kérdőjelezhető meg a kolozsváriak többnyelvű helységnévtáblákhoz való joga az EU tagországának kozmopolita, interkulturális városában, az anyanyelv nemzetközi napján, amelyet február 21-én tartanak, éppen azon a napon, amikor a törvényszék kihirdette az ítéletet. Szőcs Sándor, a Minority Rights Egyesület elnöke az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, igazságos döntés született. Hozzátette: nagyon megküzdöttek a kedvező ítéletért.
Mint ismeretes, a kolozsvári polgármesteri hivatalt eredetileg a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány perelte be, hogy helyezze ki a többnyelvű helységnévtáblákat a város bejárataihoz. Első fokon a bíróság helyt adott a keresetnek, kötelezve a városvezetést, hogy a település öt bejáratánál lévő helységnévtáblákon magyar nyelven is tüntesse fel a város nevét. Később a táblabíróság helyt adott a hivatal kifogásának, miszerint egy külföldi szervezetnek nincs perbeli minősége, ezért a civilek újabb pert indítottak, immár a Romániában bejegyzett Minority Rights Egyesület nevében. Tavaly decemberben a kincses város többnyelvű helységnévtábláinak dossziéját a kolozsvári táblabíróság újratárgyalásra visszaküldte az első fokon eljáró Kolozs megyei törvényszéknek.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Ref500: Könyvritkaságok az Akadémiai Könyvtárban
Többszázados bibliákat és teológiai tárgyú könyveket tekinthetünk meg március 31-ig az Akadémiai Könyvtár előcsarnokában, hétköznap reggel 8 és délután 4 óra között. A könyvtár legféltettebb kincseit tette közszemlére azon a kiállításon, amelyet a Reformáció 500 éves évfordulója kapcsán tegnap nyitottak meg. Sorin Crisan egyetemi tanár, a könyvtár igazgatója kifejtette: Luther reformációja nemcsak az egyházat reformálta meg, hanem az ember és az egyház közötti kapcsolatot is, és ezáltal újfajta attitűdöt honosított meg. Ioan Aurel Pop, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora elmondta: a reformáció által új vallás született, amely hatással volt a romániai ortodoxiára is.
– Kolozsvárnak kötelessége foglalkozni a reformációval, és megemlékezni róla, hiszen több vallású és több kultúrájú Európában élünk – magyarázta a rektor.
Bogdan Ivanov ortodox egyházi tanácsos hangúlyozta: itt már több évszázada öt keresztény egyház él békében, az ökuménia szellemében.
A kiállított bibliák és vallásos könyvek kapcsán Daniel Avram görögkatolikus lelkész a könyvek fontosságát ecsetelte. – Vajon milyen hatással vannak ma ránk a könyvek? – vetette fel a kérdést. – Biztos vagyok abban, hogy a most kiállított könyvek soha nem tűnnek el, hanem a mi életünket és gondolkodásmódunkat is nagyban befolyásolják – magyarázta a pap.
Kovács Sándor római katolikus főesperes a bibliának a római katolikus egyházban betöltött szerepére összpontosította mondanivalóját. Majd Ferenc pápát idézte, aki Lutherhez hasonlóan úgy vélekedett, hogy Isten nélkül semmit sem tehetünk. – Mindig Isten a kezdeményező, és megelőz bármiféle emberi választ. Több mint negyvenéves papi pályám alatt többször éreztem a keresztényeknek az egységre vonatkozó óhaját. Ezt Márton Áron püspökünk már 1939-ben is megfogalmazta, amikor azt mondta, a krisztusi evangélium az együttműködést, a testvériséget segíti elő – összegzett a főesperes.
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök a reformáció áldásaként említette a biblia több nyelvre való lefordítását, ami az emberek szellemi fejlődését eredményezte. – A keresztények számára a biblia a kiteljesedés felé vezető út, amely által megismerjük a teremtőt és a világot. A mi feladatunk, hogy megőrizzük ezt a gazdagságot, éljük meg szabadon a hitünket, és legyünk nyitottak a párbeszédre – fogalmazott az unitárius püspök, majd arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy jövőre az unitárius egyház ünnepli fennállásának 450. évfordulóját.
Ioan Chirilă egyetemi professzor, a BBTE szenátusának elnöke nemcsak a kiállítást ajánlotta a figyelmünkbe, hanem arról is tájékoztatott, hogy márciusban csütörtökönként vallásos tárgyú előadásokra kerül sor: március 9-én az ortodox, 16-án a római katolikus, 23-án a görögkatolikus, míg 31-én a református teológiai kar oktatói tartanak előadást a reformációval kapcsolatosan. Megkeresésünkre Sorin Crişan könyvtárigazgató elmondta: az eseményre meghívták a református és az evangélikus-lutheránus egyház vezetőit is, de azok elfoglaltságukra és korábban leszögezett eseményeken való részvételük miatt nem lehettek jelen a rendezvényen.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Áder Szalontán: szent aggodalommal is lehet óvni és menteni
Áder János köztársasági elnök részvételével csütörtökön Nagyszalontán elrajtolt a költő születése 200. évfordulója alkalmából meghirdetett Arany-emlékév. Az államfő beszédében feltette a kérdést: ismerjük-e Arany Jánost igazán, vagy csak iskolai tanulmányaink kötelező tételeit tudjuk felmondani? A bicentenárium alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia konferenciát rendezett a hajdúvárosban, és az előadásokon kevésbé ismert adatok, információk hangzottak el „a teljes magyarság hordozójának" is nevezett költő életével, pályájával kapcsolatban.
Arany János ma is velünk, hatása bennünk van. Emberöltőkre a magyar irodalom mércéjévé vált, szállóigévé lettek sorai – jelentette ki Áder János köztársasági elnök csütörtökön Nagyszalontán, a költő születésének kétszázadik évfordulója alkalmából meghirdetett Arany-emlékév hivatalos megnyitóján.
A hajdúváros polgármesteri hivatalának nagytermében elmondott méltatásában az államfő kijelentette: Arany nélkül szegényebbek lennénk, szegényesebben tudnánk kifejezni magunkat édes anyanyelvünkön. A költő pályáját, a Magyarországon a 19. században „összesűrűsödött történelmi időt" ismertetve a köztársasági elnök úgy vélekedett: Arany műveiben halála után is velünk marad, mert maradandót hozott létre: hidat, verset, újító szerkezetet, szobrot, tudományos tételt, regényt, békét és szabadságot. „Arany János kerülte a nyilvánosságot, óvatos aggodalommal tekintett a kéretlen népszerűségre. Alkotó életével, visszahúzódó alkatával azonban mégis részesévé vált a 19. század legnagyobb vállalkozásának: a magyar nemzet újraalapításának" – jelentette ki Áder János, aki szerint ma Arannyal mérjük és számoljuk azt az időt, amikor a magyar név s a magyar nyelv új becsületet szerzett magának.
Az államfő úgy vélte, a költő még a hazaszeretetben is annyira szemérmes volt, hogy régmúlt korok hőseivel mondatta el, mit jelent tartozni valahova, vagy meghalni egy eszméért. A köztársasági elnök elmondta, születésének 200. évfordulóján joggal tesszük fel a kérdést: ismerjük-e Arany Jánost igazán, vagy csak iskolai tanulmányaink kötelező tételeit tudjuk felmondani? „Egy nemzeti mítoszt tisztelünk-e benne, vagy értjük igényességét, bizonytalanságát, lelkének indulatait? Engedtük-e már közel magunkhoz szellemét? Ízlelgettük-e mondatait. Csodáltuk-e szóképeit? Milyennek látjuk Arany Jánost?" – tette fel a kérdést Áder, aki felhívta a figyelmet, hogy közös jövőnk, a haza sorsa nemcsak az anyagi jóléten, a nemzeti összterméken, vagy látványos sikereinken múlik, hanem azon is, megbecsüljük-e nagyjaink teljesítményét, emlékezünk-e rájuk, és tanulunk-e tőlük.
A köztársasági elnök megállapította, Arany János alakja azt üzeni az utókor számára, hogy a méltósággal, szerényen végzett munka is ér annyit, mint a zajos siker. Rövid szalontai látogatása során az államfő ellátogatott a helyi Csonka-toronyban működő Arany-emlékmúzeumba és a költő egykori szülőháza, az egykori bogárhátú öreg viskó helyén álló tájházba, és megkoszorúzta a poéta egész alakos ülőszobrát is.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az emlékév egyházi fővédnökeként a megnyitón örömének adott hangot, hogy a reformáció 500. évfordulóján úgy tudjuk ünnepelni Arany születése bicentenáriumát, hogy közben a mai világra, a magyar nemzet jelenlegi helyzetére tekinthetünk. Az egyházfő szerint reménnyé kell váljon az emlékezet, a jelen társadalmának pedig akár 200 esztendőre kell programoznia önmagát. Patócs Júlia, a szalontai Arany János Művelődési Egyesület (AJME) elnöke elmondta, három éve, pontosan ezer napja kezdte el a jeles és kerek évfordulóra, az Arany-évre való készülődést a szülőváros, amely az egész évet betöltő programsorozattal tiszteleg legnagyobb szülötte előtt.
A bicentenárium alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) csütörtökön konferenciát rendezett a hajdúvárosban, és az előadásokon a nagyközönség számára kevésbé ismert adatok, információk hangzottak el „a teljes magyarság hordozójának" is nevezett Arany életével, pályájával kapcsolatban. Az egyik kései utódnak számító Török Ádám, az MTA főtitkára felidézte: titoknokként, azaz főtitkárként a költő kiemelkedő gondossággal dolgozott 12 éven át, ez idő alatt például 3490 levélfogalmazvány és több mint 300 ülési jegyzőkönyv fűződik a nevéhez. Dánielisz Endre szalontai helytörténész, Arany-kutató elmondta, 1716-os összeírásban szerepelnek először Aranyok a hajdúvárosban, ekkoriban telepedtek meg a környéken. A költő első fennmaradt, 17 évesen írt munkájaként mutatta be Korompay H. János tudományos tanácsadó, Arany összes műveinek sorozatszerkesztője az Arany által 1834-ben készített prédikációt, amely későbbi verseiben visszatér, sőt Vörösmarty forrásául is szolgálhatott. Kiderült az is, hogy Arany arcviselete és portréi nemcsak személyes stílust és ízlést tükröznek, hanem politikai gesztusnak számítottak. Hász-Fehér Katalin szegedi egyetemi tanár elmondta, a költő értelmezte is a róla készült portrékat, „beszélt" is általuk, ugyanakkor egyetlen szoborhoz ült modellt, Izsó Miklós alkotásához.
Az emlékév nyitánya keretében csütörtökön bemutatják az Arany Szalontája, Szalonta Aranya című, a költő életútját felölelő kötetet is. Délután erdélyi és anyaországi meghívottak részvételével megemlékezést és ünnepi műsort tartanak a szalontai szoborparkban, amelyet gyertyás menet követ, majd Honnan és hová – Arany János költészete címmel a nagyváradi Szigligeti Színház bemutató előadása zárja a hajdúvárosi programsorozatot.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Megalakul a magyarságügyi albizottság
A magyar nyelv és szimbólumok használatával foglalkozó albizottságot hoz létre a képviselőház emberi jogokért, felekezetekért és a nemzeti kisebbségek ügyeiért felelős bizottsága. A testület arról tájékoztatta a házbizottságot, hogy a megalakítandó albizottság feladata lesz keretet biztosítani az etnikai diszkrimináció megakadályozásának, valamint megoldani a magyar nyelv és a kisebbségek szimbólumainak használata során felmerülő problémákat.
A testület összetétele a következő lesz: Kulcsár-Terza József elnök, Benkő Erika alelnök, Daniel Vasile és Petre-Florin Manole tagok. Amint arról lapunkban beszámoltunk, a testület létrehozását az elnökjelölt Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő javasolta. A honatya február 23-án Benkő Erikával közösen jelentette be, hogy a képviselőház emberi jogi, egyházi és nemzeti kisebbségügyi bizottsága ellenszavazat nélkül, egyhangúlag hagyta jóvá a kezdeményezést. Kulcsár-Terza az albizottság kiemelt feladataként a magyarság jogaival kapcsolatos gondok feltárását, illetve a magyar–román párbeszéd államközi szinten történő előmozdítását jelölte meg. Hozzátette: a magyarságot ért diszkriminációs esetekkel, oktatási, anyanyelvhasználati, szimbólumokkal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozna, de akár az autonómiaigényről is szeretnének civilizált keretben beszélgetni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb félrevezetés és gyűlöletkeltés egy román televízióban
Dák leletek Zabolán?
A Marosvásárhelyi Televízió (TVR Mureș) február 16-án sugározta a Dák maradványok Zabolán, Kovászna megyében (Vestigii dacice în Zăbala, judeţul Covasna) című riportfilmet. Ennek nem csak az alcíme – Több mint 100, a dák korszakból származó tárgy van elrejtve a nyilvánosság elől (Peste o sute de obiecte din perioda dacică stau ascunse de ochii publicului) – utal félreérthetetlenül egy újabb székelyföldi románellenes ármánykodásra, hanem a narrátor is ezt sugallja.
A Zăbala nevű Facebook-oldalon megosztott, alig négyperces felvételen elhangzottak szerint a Zabola és Tamásfalva között emelkedő Tatárhalmon ásatásokat kellene végezni, amint ezt Ion Hagiu tette az ehhez szükséges engedélyek birtokában 1965 és 1969 között. Ennek során ugyanis ott bronzkorszakbeli dák sírokra és leletekre bukkant, melyek sajnálatos módon azóta is rejtve vannak a nyilvánosság elől. A filmen megszólaltatott Daniel Cioată marosvásárhelyi régész, dák szakértő ezekről azt feltételezi, hogy egy sepsiszentgyörgyi múzeum birtokában lehetnek.
Az ásatási engedéllyel kapcsolatban ugyanakkor azt állították, hogy annak beszerzése nehézségekbe ütközött, mert a sepsiszentgyörgyi múzeum akkori vezetősége és a helyi hatóság válaszra sem méltatta Ion Hagiu ilyen irányú kérését. Éppen ezért kénytelen volt Constantin Daicoviciu kutatóhoz és a fiához fordulni segítségért, akik ezt számára meg is szerezték, a munkálatok elvégzéséhez szükséges anyagi alappal együtt. Végezetül azt sem felejtették el megjegyezni, hogy a zabolai Tatárhalom közel esik Kovásznához, ahol egy dák vár található.
Mindezzel kapcsolatban megkerestük Ion Hagiu fiát, Dan Hagiu helyi tanítót (lásd kertes írásunkat). A látottak és hallottak bennünket is kíváncsivá tettek, ezért dr. Székely Zsolt régészhez, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatójához fordultunk. Elsősorban azért őhozzá, mert a téma szakavatott ismerője, továbbá az ő édesapja, dr. Székely Zoltán régész volt az, aki ásatásokat végzett a szóban forgó területen, és ott kiemelt fontosságú felfedezéseket tett (41 éven keresztül az ügyben szintén érintett Székely Nemzeti Múzeum nagyhírű és tudományos berkekben sokra becsült igazgatóját tisztelhették és tisztelték is a személyében).
Nem dák, hanem magyar!
A múlt század hatvanas éveinek a derekán Ion Hagiu zabolai tanító engedély nélkül turkálni kezdett a falu határában található Tatárhalmon, melynek nyomán jó pár őskori cserepet sikerült összegyűjtenie. Ezek egy részét magához véve, felkereste dr. Székely Zoltánt, a Székely Nemzeti, illetve akkori hivatalos nevén Kovászna Megyei Múzeum igazgatóját, hogy bebizonyítsa, a Tatárhalmon dák leletekre bukkant. Az igazgató úr pedig anélkül, hogy a bemutatott tárgyak eredetét vitatta volna, megígérte, hogy feltérképezik a lelőhelyet.
Szavát betartva, miután megszerezte a Román Tudományos Akadémia ehhez szükséges engedélyét, a következő évben nekifogott az ásatásoknak, melynek során 1969-ben és 1970-ben régészeti szempontból kimerítően feltárták a Tatárhalmot. „Ennek eredményeképpen egy kora-bronzkori település, valamint egy késő Árpád-kori, mintegy 192 sírból álló temető maradványaira bukkantak. Az ily módon felszínre került anyag alapján pedig egyértelműen megállapítást nyert, hogy a település esetében egy addig ismeretlen kultúra maradványaira akadtak, mely Zabola-csoport néven vonult be a régészeti szakirodalomban. A temetőben viszont etnikailag a székely-magyar népességhez tartozó, II. Géza magyar király korától (1141–1162) III. Béla idejéig (1173–1196) ide elhantolt közemberek temetkeztek” – magyarázta dr. Székely Zsolt.
A kutatás tudományos eredményeiről első alkalommal Székely Zoltán számolt be az 1973-as Korunk Évkönyvben megjelent tanulmányában, mely miatt a magyar történelemmel kapcsolatos anyagot hosszú évtizedekig nem közölhetett. „Azóta viszont Régészeti kutatások az orbaiszéki Zabolán címmel az én tollamból is megjelent egy kismonográfia, melyben bemutatom és elemzem mindkét lelet anyagát, kiemelvén ezek jelentőségét is. Összegezve: a Tatárhalmon dák kori lelet nem került elő” – fejtette ki dr. Székely Zsolt, miután arra kértük, hogy nyilatkozzon nekünk a Marosvásárhelyi Televízió által sugárzott riportfilmben elhangzottakkal és Dan Hagiu állításaival kapcsolatban.
Hagiu magyar leletet rejteget?
Ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy amint azt a filmben maguk is beismerik, a Hagiu családnál Tatárhalomról származó cserepek, valamint egy ép állapotban lévő hengeres fülű amfora is található. Sajnálatos módon azonban ez utóbbit is csak fényképről ismerik, mert felkérésre sem bocsátották a rendelkezésükre, hogy megvizsgálhassák. Annak ellenére sem, hogy mindezt törvénytelenül birtokolják, ugyanis engedély nélküli turkálásért a hatóságoknak még egy szakember ellen is bűnügyi eljárást kellett volna indítaniuk. E bűntettet ráadásul az így talált tárgyak visszatartása súlyosbítja, hiszen a régészeti anyag közkincsnek minősül, az állam tulajdonát képezi, és ezért az illetékes múzeumban van a helye.
Ezek után dr. Székely Zsolt a filmben megszólaltatott Daniel Cioată marosvásárhelyi régésszel is kapcsolatba lépett Facebook-on, aki levélváltásuk során hangsúlyozta, hogy ő csak feltételezte, hogy amennyiben a Tatárhalmon ásatásokat végeztek, akkor az ott feltárt anyag a sepsiszentgyörgyi múzeumban került elhelyezésre. És ez annak idején meg is történt – tesszük mi hozzá, csak éppen nem dák, hanem teljesen más jellegű leletekről van szó, amint az a dr. Székely Zsolt által elmondottakból is egyértelműen kiderül. Ennek tényét különben Cioată is elismerte, vagyis teljes bizonyosságot nyert, hogy az említett riportban hamis állítások hangzottak el, melyek segítségével félrevezették és tudatosan a székelyek ellen hangolták a román ajkú nézőket.
Végezetül a Tündér Ilona váraként ismert rom eredetével kapcsolatban feltett kérdésünkre válaszolva a sepsiszentgyörgyi szakember nem rejtette véka alá, hogy ott valóban találtak dákok jelenlétére utaló régészeti anyagot is. Pontosabban, a Tündérvölgyben található Várdombon először a kora-bronzkorból kerültek elő letelepedésre utaló nyomok, az élet folytatódott a közép-bronzkorban is. Az erődítmény kőfallal való megerősítése a kora-vaskorban kezdődött, majd a késő-vaskorban vagyis a La Téne korban éli virágkorát. A késő-vaskor anyagi kultúráját pedig a mi vidékünkön etnikum szerint a géta-dákokhoz kötjük. Továbbá azt is fontos megjegyeznünk, hogy a Várdombon az utolsó római–dák háború (Kr. u. 105-106) után az élet megszűnt.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sepsiszentgyörgy: Cselekedni a szabadságért (Székely szabadság napja)
Ki kell állnunk jogainkért, hogy a román hatalom megértse, csak az autonómia szavatolja megmaradásunkat, kevesebbel nem érjük be. A hazáért, szabadságért életüket adó hősök előtt akkor tisztelgünk igazán, ha hajlandóak vagyunk kilépni a közönyből, cselekvően szót emelni az élhetőbb jövőért – ezt az üzenetet fogalmazták meg a felszólalók tegnap Sepsiszentgyörgyön a székely szabadság napi megemlékezésen.
Sepsiszentgyörgyön a turulszobornál gyűlt össze mintegy kétszáz megemlékező, azon a téren, amelynek a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére a Székely szabadság tér nevet kellene viselnie. Gazda Zoltán sepsiszéki elnök elmondta, a szükséges lépéseket megtette, mint fogalmazott: a névadó bizottság térfelén pattog a labda. A sepsiszentgyörgyi turulszobornál negyedik éve szervezik meg a székely szabadság napját. „Ebben a nem Európához méltó környezetben teljesen magunkra hagyottan kell példát merítenünk a székely vértanúk bátor kiállásából, áldozatvállalásából, tudatosítanunk kell, hogy ma is, ha nem is hasonló módon, de mindnyájunk cselekedetére szükség van” – ezekkel a szavakkal vezette fel a megemlékezést Gazda Zoltán. Nem szabad közömbösnek, fásultnak lennünk, az nem hozza el autonómiánkat, amely egyetlen módja megmaradásunknak. Ha hagyjuk, hogy a diktatórikus hatalom a fejünkre nőjön, csak bátorítjuk még szörnyűbb megalázásunkban – hangsúlyozta. Kifejtette, ez a nap próbatétel is, „ha nem leszünk elég sokan, az ellenséges hatalom látja, hogy velünk bármit megtehet. Ha nem emeljük fel hangunkat elég határozottan, hiába várjuk, hogy a román hatóságok figyelembe vegyenek.” És hozzáfűzte, az SZNT teljesen korlátozott lehetőségei között nem kér sokat: egy évben kétszer-háromszor mozduljunk meg, határozottan mutassuk fel akaratunkat gyermekeink, unokáink élhetőbb jövőjéért. Felkérte az önkormányzatokat: választott testületekként, cselekvő háttérként támogassák akcióikat, hisz ezek nem öncélúak.
Az évek során a székely szabadság napja az összetartozás, a közös fellépés és az önrendelkezésért folytatott küzdelem szinonimájává vált – hangsúlyozta ünnepi beszédében Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, aki felsorolta a székelyföldi magyarság sérelmeit, és leszögezte, a XXI. századi Európában nem képezheti vita tárgyát, hogy egy nemzeti közösségnek szabad-e önrendelkezésről beszélnie. „Nekünk a székely szabadságról, önrendelkezésről beszélnünk kell, és tennünk is érte, jelenlétünkkel, szülőföldhöz szabott létünkkel. (…) Vértanúink emlékéhez akkor leszünk igazán hűek, ha mi is kiállunk közösségi jogainkért, ha minden hatalmi visszaélés ellenére vállaljuk követeléseinket úgy, ahogy azt a Marosvásárhelyen kivégzett mártírok tették” – hangsúlyozta. Bancea Gábor református lelkész áldásában Dániel próféta könyvéből idézett, Istenről, aki ki tud szabadítani az égő, tüzes kemencéből, a mindenkori királyok uralma alól, és India nagy prófétája, Gandhi egyik történetét elevenítette fel a fiókáiért tűzben életét áldozó madárról. A hatalom és megtorlás szomorú valósága azóta jelen van világunkban, amióta ember létezik – hangsúlyozta, és felidézte az 1848–49-es forradalom utáni megtorlásokat, a szabadságért életüket adó hősöket. „Azok az emberek Marosvásárhelyen és itt, Sepsiszentgyörgyön is valami emberfeletti hittel, elszántsággal, bátorsággal és szeretettel pontosan azt tették, mint az anyamadár, meghatározó döntést hoztak, hogy életük árán is védelmezik ezt a kincset, a szabadságot. Császárok, demagógok és idegengyűlölők sosem értették, és ma sem értik. Erdőirtók és gyújtogatók, soha nem tanultak belőle, hogy a vértanúk véréből ezer és ezer élet támad, mert a szabadság szent madara soha nem ég el a tűzben, mindig újraéled” – hangsúlyozta Bancea Gábor lelkész.
A hol csendesebben, hol erősebben szemerkélő esőben elsősorban azok voltak jelen, akik Marosvásárhelyre is továbbutaztak a szentgyörgyi megemlékezés után. Háromszékről öt autóbusz és több személygépkocsi utasai tették meg a kétszáz kilométert, hogy csatlakozzanak az ottani központi ünnephez és tiltakozó felvonuláshoz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhely: Szabadságot a székely népnek! (Székely szabadság napja)
A kitartóan szemerkélő eső ellenére a Székely vértanúk emlékművénél több ezer székely nyilvánította ki: a román kormánytól nem a lehetetlent követeljük, hanem csak azt, tegyen eleget a közel száz esztendeje tett vállalásának, s közösségünk számára biztosítsa az autonómiát Székelyföldön. A székelység által megfogalmazottak jogosságáról, harcának támogatásáról biztosítottak az eseményen vendégként jelen levő anyaországi, flamand és baszk politikusok. Tőkés László európai parlamenti képviselő elítélően szólt az RMDSZ-ről: nemcsak a szavaiknak, hanem a cselekedeteiknek kellene arról szólniuk, hogy eleget akarnak tenni a programjukban lefektetett vállalásaiknak.
A meghirdetett időpontban, pontosan délután négy órakor felcsendült a Fejérváry-induló, majd felvételről bejátszva a marosvásárhelyi vártemplom és a csíksomlyói kegytemplom harangja szólalt meg.
Ötvös József vártemplomi református lelkipásztor az 1854-ben a Postaréten kivégzett Habsburg-ellenes felkelők – Gálffy Mihály, Török János, Horváth Károly, Benedek Dániel és Bertalan László – mártíromságáról beszélt, majd úgy fogalmazott: elődeink példáját nem feledve kell tennie a ma nemzedékének is, s akkor szülőföldünk nem vész el. A betegség miatt az eseményről hiányzó Izsák Balázs helyett Szűcs Péter, a Marosszéki Székely Tanács alelnöke szólalt fel. Méltatta azokat, akik a székelységért tenni akarnak, s megszólította a szabadságot kiteljesítő fiatalságot is. Elmarasztalta a román államot, amely nemhogy nem teljesíti az 1918-ban tett ígéretét, de még csak párbeszédre sem hajlandó ez ügyben. Úgy vélte, ha közösségünk egységesen lép fel, képes lesz nemcsak az autonómiát kivívni, de akár hegyeket is megmozgathat erejével. Építjük azt a szabadságot, amely még nincs, de lesz – mondotta Szűcs Péter.
Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke arra emlékeztetett, hogy a szabadság nem jár ingyen, tennünk kell érte. Bátran ki kell állnunk igazunkért, követlenünk kell, hogy jogainkat biztosítsák, a közel száz esztendeje tett ígéretek megvalósuljanak, s azért, hogy Székelyföldet ne olvasszák be mondvacsinált okokra hivatkozva az általuk elképzelt gazdasági régiókba. Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott levelét is tolmácsolták a szervezők. Az Országgyűlés volt elnöke úgy vélte, Európa nem mehet el érzéketlenül és válaszok nélkül a székelység követelései mellett.
Szabolcs Attila magyar országgyűlési képviselő kijelentette: minden őshonos közösségnek – így a székelységnek is – joga van az önrendelkezéshez, s ha azt nem biztosítják számára, küzdhet annak érdekében.
Tőkés László köszönetet mondott a székely szabadság napját megszervezőknek, amiért lehetővé tették, hogy minden évben kifejezhessük autonómiaigényünket. Az európai parlamenti képviselő arra bátorított, az árulás, az önfeladás és a hatalombarát opportunizmus árnyékában is folytassuk küzdelmünket, ne engedjük, hogy a székelység elleni fellépések hatásosak legyenek, s Székelyföldet megszüntessék, beolvasszák. „A jelen körülményei között, az unió békerendszerén felépült Európában, az egyesült Európa egyik tagállamában, Romániában nemes egyszerűséggel azt mondhatjuk, hogy másra nincs is szükség, hanem csak arra, hogy az országunkkal unióbeli szövetséges magyar nemzet tagjaiként állhatatosan kiálljunk azért, ami nekünk egy demokratikus jogállamban alanyi jogon kijár” – mondta.
Tőkés László az RMDSZ-t arra szólította fel, tegyen eleget a választási programjában foglaltaknak, s igyekezzen a törvényhozásban tenni azért, hogy Marosvásárhelyen a római katolikus iskola és az orvosi egyetem, Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Református Kollégium ügye békésen és méltányosan rendeződjék.
Wouter Patho, az Európai Szabad Szövetség alelnöke támogatásáról biztosította a székelyek harcát: autonómiaigényünket fogalmazzuk meg, s a jövő nemzedék érdekét nézve cselekedjünk megvalósítása érdekében. A flamand politikus sajnálatát fejezte ki, hogy az unió a tagállamok fővárosainak érdekeit követi, de úgy vélte, ezen lehet változtatni. Aitor Esteban baszk politikus arról beszélt, hogy a Spanyolország és Franciaország által megosztott Baszkföldön is kitartó küzdelemmel el lehetett érni: az erősen centralizált Franciaország – amelyet Románia példájának tekint – is biztosította számukra az autonómiát. Miért ne lehetne itt, Romániában is hasonló eredményt elérni? – kérdezte. A Románia kormányának és parlamentjének címzett petíciót Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács tájékoztatási alelnöke olvasta fel, az ünneplő közösség Autonómiát! Autonómiát! felkiáltással fogadta el.
A többezres, zászlókkal és jelszavakkal felfegyverzett tömeg rendezett sorokba szerveződve a csendőrség és a helyi rendőrség szoros felügyelete mellett – ötméterenként állt egy egyenruhás, a mellékutcákban pedig látványosan sok hivatalos autó állt még – felvonult a főtérre, az egykori városháza, ma prefektúra elé. Ott elénekelték a székely és a magyar himnuszt, majd az SZNT képviselői a prefektus egyik tanácsadójának átadták a kormánynak címzett petíciót. Este a Kultúrpalota dísztermében ünnepélyes keretek között átadták a Székely Nemzeti Tanács kitüntetését, a Gábor Áron-díjat az Európai Szabad Szövetség képviselőinek.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Regélt a Bekecsalja
Kisiskolások regemondó versenyének volt a házigazdája március 11-én Nyárádmagyarós község.
Nyárádmagyarós és Székelybere községek tanítói közössége munkáját dicsérte a szépen feldíszített, népi ruhába „öltöztetett” selyei kultúrotthon, amely 39 kis regemondót, azok szüleit és felkészítő tanítóit fogadta, látta vendégül a harmadik osztályos diákok regemondó versenyének megyei szakaszán. A vendégeket Ozsváth István alpolgármester, majd Iszlai Tünde Andrea községi igazgatónő üdvözölte, azokat, akik fontosnak tartják a múlt felidézését, tiszteletét, a hagyományok életben tartását. A rege bűvös szó, amelynek üzenete az, hogy Isten teremtése örök, a rege nyelvünk, történelmünk, hagyományaink része, kincse. „Őseink vagyona, múltja, öröme, bánata, szenvedése, kivirágzása, nemzeti büszkesége, halálmegvető félelme, gyászos napjainak megszámlálhatatlansága, s valamennyi csokorba kötve, melynek neve legenda, monda, rege.”
Ahol minden történelem
A selyei színpadon fonóba vonultak a gyerekek, ahol Bekecs alatti mondákkal, népdalokkal, táncokkal ismerkedhettek, majd mindenki mesélni kezdett: Attila királytól Szent Lászlóig, a honszerző Árpádtól a szabadságszerző Rákócziig elevenedtek meg a regék, mondák, ott „vonult” Mátyás király szegény embere, csillagásza és cinkotai kántora, a várépítő és forrásfakasztó tündér, Rapsóné várától Csala tornyáig barangolhattunk képzeletünkben a Székelyföldön, hegyeken-völgyeken tündérek lebegtek, majd alig némult el Lehel kürtje, a tündérek felsorakoztak a nyárádszentimrei Paladomb alatt, hogy elűzzék a falura törő lidérceket, majd tatárok verekedtek Almástól Vargyasig, de a Gyilkos-tótól a Medve-tóig is mindent legendák, regék fűznek egybe, és Bodrog is csak akkor lehetett boldog kedvese, Tisza mellett, ha legyőzhette a púpos óriást. Aki pedig mindezt elmesélte, mellére vagy kalapjára selyei bokrétát kapott, mellé dicséretet a zsűritől, amelynek tagjai voltak Fejes Réka, a Maros megyei magyar tanítók szaktanfelügyelője, Bárdosi Ilona ny. tanítónő, a verseny megálmodója, védnöke, Hátsek Kinga csíkszeredai tanítónő, Sajgó Melinda és Simon György marosvásárhelyi magyar szakos tanárok.
Simon György szerint „leckét kaptunk”, Fejes Réka magát a rendezvényt egy élő regének tartja, míg Iszlai Tünde igazgató szerint „elődeink nagy tetteinek felelevenítése által erősödtünk hitben, ember- és hazaszeretetben”. Bárdosi Ilona szerint az anyanyelv ünnepe volt a vetélkedő, de bármennyire is sikeres volt, még mindig sok a tennivaló: a gyerekeket úgy kell kézen fogni, hogy le ne térhessenek az anyanyelv útjáról, de fel kell keresni mondáink helyszíneit is, újra kell tanulni régi szavainkat, történeteinket, dalainkat, mert „amíg nem ismerjük történelmünket, nem vagyunk azok, akiknek lennünk kellene”.
Következik az országos döntő
A zsűri döntése értelmében a marosvásárhelyi Fülöp Ábel, Mihály Róbert, Lengyel Dániel, a szászrégeni Újfalusi Boglárka, az ákosfalvi Nagy Szabolcs Botond, a marosvécsi Tóth Pál Előd és a nyárádszeredai Siklódi Réka dicséretben részesültek, a dobogóra a backamadarasi Fejér Johanna (3. díj, tanítónő Kőműves Edit), a vásárhelyi Nagy Izabella (2. díj, tanítónő Szatmári Zsuzsánna) és az erdőszentgyörgyi Nagy Paula Ibolya (1. díj) került. A legjobb regélőnek bizonyuló kisdiák tanítónője kérdésünkre elárulta: nagyon örülnek a díjnak, és úgy érzik, megérdemelten kapták. Tanítványa egyszerű családból származó, de nagylelkű, mindig mosolygó, derűs kislány, aki megértette a követelményeket, így nem jelentett nehézséget a megyei szakaszra való felkészülés, de az országos megmértettetés előtt még dolgozniuk kell egy picit – mondta el Kovrig Ildikó. Paula is nagyon örült az eredménynek, hisz nem számított rá, sok munkával járt a felkészülés, de úgy érzi, megérte.
*
A regemondó vetélkedő országos szakaszára április 7–8-án kerül sor a marosvásárhelyi Ariel színházban. A megnyitóünnepséget 7-én, pénteken 19 órai kezdettel tartják. A tulajdonképpeni verseny 8-án, szombaton 9 órakor kezdődik, a záróünnepségre 16.30-tól kerül sor.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ
Népújság (Marosvásárhely)

Méltó megemlékezés Kisjenő-Erdőhegyen
A hagyományoknak megfelelően, nemzeti ünnepünk délutánján idén is együtt emlékezett Kisjenő magyarsága, tisztelegve múltja és történelme előtt. A Református Egyházközség Közösségi Házábana Szózat eléneklésével vette kezdetét az ünnepség. Papp József tiszteletes úr tartalmas igehirdetésében hangsúlyozta, hogy az emberi természet örök tulajdonsága a szabadság és az igazság utáni vágy, így volt ez 1848-ban és napjainkban is. Az igehirdetés után, köszöntötte a gyülekezetet, Groza Dániel plébános urat, az Erdőhegyi Általános Iskola jelenlévő pedagógusait, valamint az érdekvédelmi szervezetek képviselőit.
A kisjenői magyarság megemlékezése a református egyházközség presbiteri kórusának dalcsokrával folytatódott, Papp József tiszteletes irányításával. Forradalmi és katonadalokat szólaltattak meg, éneklésre serkentve a közösséget.
Az Erdőhegyi Általános Iskola jelenetét idén is Kiss Csilla tanárnő segítségével sajátították el a tanulók, akik az elmúlt hetekben már lázasan próbáltak. A bevezetőben Sime Judit történelemtanár megköszönte a megjelenteknek az együtt ünneplés örömét, majd Petőfi Sándor naplójából idézett.
A katolikus ifjúság kórusa zárta az előadást Molnár Márton kántor gitárkíséretével, friss, csengő hangjukkal, alkalomhoz illő énekekkel örvendeztették meg a közönséget.
Az ünneplés szeretetvendégséggel zárult. Köszönjük a meleg fogadtatást és a szíves vendéglátást a református egyházközösségnek!
Délelőtt az Erdőhegyi Általános Iskolában szűkebb körben, pedagógusok és tanulók jelenlétében elevenítették fel a március 15-én történteket. A tornateremben kicsik és nagyok figyelemmel hallgatták az előadást. A találkozó közös énekléssel zárult.
Mindkét előadás összefoglalóját megtekinthetik a Youtube-on, Sime Ioan Sorin tanár úr összeállításában.
A katolikus és a református egyházközösség, valamint iskolánk együtt készült erre a napra. Öröm volt együtt lenni, öröm volt együtt ünnepelni, öröm volt méltón emlékezni!
Sime Judit
Nyugati Jelen (Arad)

Történelmi városnéző séta a Kölcsey Egyesülettel
Az 1848-as forradalomhíre két nap késéssel érkezett a kor postakocsiján Aradra.
A delizsánsz, amely a Fehér Kereszt Szálló előtt állt meg, izgalomba hozta Arad akkori lakosságát. Kitört a forradalom! Azt a tényt, hogy hogyan és miként zajlott le Aradon, a városnéző és emlékező séta alkalmával elevenítette fel a Kölcsey Egyesület.
A belvárosi minorita templomban gyülekezett a több mint húsz várostörténetéért rajongó és érdeklődő. Dr. Muntean Tibor, a Csiky Gergely Főgimnázium újdonsült igazgatója rövid, átfogó ismertetőt tartott mind a város, mind a vár akkori életéről, tevékenységéről és részletesebben tért ki a városközpont eseményeire. Fekete Károly, az RMDSZ kulturális bizottságának elnöke a minoriták szerepéről beszélt, hogyan vettek részt a forradalomban, miként segítették a város lakosságát, hogyan keveredtek gyanús pénzügyekbe az adott pillanatban, majd a templom belső értékeit ismertette. Erdélyi István, a Kölcsey Egyesület elnökségi tagja a forradalom kitöréséről, a Fehér Kereszt Szállóról, a Szabad Sajtó utcáról, a Bohus palotáról és Reform utcáról, a régi városházáról és sok egyéb, az akkori város központját ért eseményről mesélt. Fekete Károly és Erdélyi István egymástól vették át a szót, mindeniküknek akadt kiegészítésre való részlete, egy-egy anekdotája aszerint, hogy merre jártunk. Mindehhez képest Berecz Gábor a város egyes épületeiről – Bing ház, Rozsnyay patika, Lang vendéglő, New York kávéház, Stadtvine kávéház – ismertetett mondatai szinte elvesztek az érdeklődők kérdészáporában. Végigsétáltunk az egykori Szabadság téren, megemlékeztünk az Asztalos Sándor és Boczkó Dániel vezette 1849. február 8-i hőstettről, a régi színházról, a Vaslakat épületéről (itt székelt az osztrák csendőrség), az abc (a tulajdonos lányai neveinek kezdőbetűi nyomán), Gárdonyi Géza lakásáról, majd a Korona és Hal téren át eljutottunk a Csernovics házig, amelyen a Kölcsey Egyesület 2006-ban emléktáblát avatott Damjanich János tiszteletére és örök emlékére.
Az esős idő ellenére a lelkes csapat végig kitartott, a másfél órára tervezett ismertető és városséta több mint két és fél órásra sikeredett. Ez alkalommal több fotóis készült.
A hűvös, esős idő legszívmelengetőb eseménye, hogy Pálfi Kinga tévériporter néhány hónapos babájával végig mellettünk volt, reméljük, hogy a picuri így korán helytörténet-kedvelővé válik.
A városnéző séták folytatódnak.
Becz Gábor
Nyugati Jelen (Arad)

A belügyminisztertől kért magyarázatot az Erdély-zászlók körül kialakult incidens miatt az RMDSZ
Interpellációt fogalmazott meg Carmen Daniela Dan belügyminiszter felé Csoma Botond, amelyben a március 15-i kolozsvári csendőri eljárás jogosságáról kér felvilágosítást. Mint ismeretes, a csendőrség gyűlöletkeltésre és diszkriminációra hivatkozva figyelmeztette a szervezőket: ne legyenek Erdély-zászlók a felvonuláson. „A csendőrség hazudik, rá akarja kenni a március 15-i kolozsvári ünnepségen Erdély-zászlóval vonuló személyek vegzálását az RMDSZ-re – nyilatkozta Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének elnöke.
Csoma Botond elmondta: Czirmay Zoltán szervezőként vett részt azon a múlt hétfői egyeztető gyűlésen, amelyen a csendőrség képviselőivel megbeszélte a két nappal későbbi, március 15-i felvonulás részleteit. Ezen a gyűlésen Czirmaynak azt mondták a csendőrök, hogy őt teszik felelőssé, ha valamilyen törvénysértés történik, továbbá elismételték neki azon álláspontjukat, miszerint az Erdély-zászló alkalmas a gyűlöletkeltésre és a diszkrimináció generálására. „Egyértelmű, hogy megpróbálta megfélemlíteni Czirmayt a csendőrség" – mondta a képviselő.
Az interpellációban két kérdést fogalmaztak meg, egyik a csendőri eljárás hasznosságára és jogosságára vonatkozik, a másik pedig az erdélyi zászló használatának jogosságát hivatott tisztázni.
Szabadság (Kolozsvár)

Interpellált az Erdély-zászlók körül kialakult incidens miatt Csoma Botond
Írásban interpellált Carmen Daniela Dan belügyminiszterhez Csoma Botond. Az RMDSZ Kolozs megyei képviselője a március 15-i kolozsvári csendőri eljárás jogosságáról kér felvilágosítást. Mint ismeretes, a csendőrség gyűlöletkeltésre és diszkriminációra hivatkozva figyelmeztette a szervezőket: ne legyenek Erdély-zászlók a felvonuláson.
„A csendőrség hazudik, rá akarja kenni a március 15-i kolozsvári ünnepségen Erdély-zászlóval vonuló személyek vegzálását az RMDSZ-re – nyilatkozta Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs Megyei szervezetének elnöke. A politikus elmondta: Czirmay Zoltán szervezőként vett részt azon a múlt hétfői egyeztető gyűlésen, amelyen a csendőrség képviselőivel megbeszélte a két nappal későbbi, március 15-i felvonulás részleteit.
Ezen a gyűlésen Czirmaynak azt mondták a csendőrök, hogy őt teszik felelőssé, ha valamilyen törvénysértés történik, továbbá elismételték neki azon álláspontjukat, miszerint az Erdély-zászló alkalmas a gyűlöletkeltésre és a diszkrimináció generálására. „Egyértelmű, hogy megpróbálta megfélemlíteni Czirmayt a csendőrség" – mondta a képviselő.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, a március 15-i rendezvényt megelőző tájékoztató gyűlésen a csendőrség felhívta a szervezők figyelmét arra, hogy Erdély-zászlóval tilos vonulni, mert az 1918 előtti erdélyi zászló a jelenlegi többségi nemzetet nem képviseli. Azt is tudomásukra hozták, hogy ha valaki ilyen zászlóval érkezik a felvonulásra, a szervezőknek kötelesség figyelmeztetni őket arra, hogy csomagolják össze ezeket a zászlókat.
"Nem én, nem mi kértük azt, hogy emeljék ki az erdélyi zászlót vivőket a tömegből. Ahogy az az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének korábbi közleményében olvasható, mi kizárólag a felvonulás helyszínére és időpontjára vonatkozóan küldtünk tájékoztatást a csendőrségnek, sem zászlók felvonultatására, sem zászlók bevonására nem kértünk engedélyt. A csendőrség azon állítása, miszerint jómagam vagy az RMDSZ mint az esemény szervezője kértük volna, hogy távolítsák el az erdélyi zászlókat vagy az erdélyi zászló vivőket a felvonulásról, valótlan” – részletezte Czirmay Zoltán, az esemény főszervezője.
Csoma úgy vélekedett, hogy múlt kedden kellett volna elejébe menni a visszaélésnek, és egy közleményben kellett volna nyilvánosságra hozni a csendőrség hozzáállását az Erdély-zászlóhoz. A képviselő hozzátette: interpellációt nyújt be, amelyet a képviselőházban is fenntart. Az interpellációban két kérdést fogalmaztak meg, egyik a csendőri eljárás hasznosságára és jogosságára vonatkozik, a másik pedig az erdélyi zászló használatának jogosságát hivatott tisztázni.
maszol.ro