Szombaton családi nappal ünnepelnek
15 éves a TransylMania
Szombaton a vargyasi Daniel-kastélyban minden igényt kielégítő családi nappal ünnepli 15. születésnapját a „forrás vidékéről származó zenekar”, a határokon túl is jelentős sikereket elérő TransylMania csapata. A részletes programot az alábbiakban ismertetjük.
A nap a 11 órás hálaadó Istentisztelet rajtol a vargyasi református Makovecz-templomban. Délben hivatalos megnyitó, ezt gyermek-táncház követi István Ildikó és a Folker zenekar kíséretében. 13.30-tól örömzenélés, ezzel párhuzamosan kiállításmegnyitó (Könczey Elemér, Bajkó Attila). Előadások: Weithaler Walter: Betekintés a halak életébe, világába; Élő Kastély – baráti beszélgetés a WebKastély vetélkedő és a Formula táborok szervezőivel a Daniel-kastély jövőjéről.
Délután öttől borkóstoló Borbély Zsolt Attila borfilozófussal, ezzel párhuzamosan a Deep Height baróti alternatívrock-együttes koncertje zajlik, 18-tól a magyarbikali ifjúsági zenekar lép fel. 18.50-től az Örökségünk című ének előadása (IV. B. osztály), 19.30-tól TransylMania-koncert. 21.30-tól az Ismerj meg Európa turné kisfilm levetítése, 22 órától felnőtt táncház (Folker zenekar) szerepel a programban.?;;; Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Lecserélték Király Andrást
Leváltotta Király András oktatási államtitkárt Sorin Grindeanu távozó miniszterelnök, helyére Kovács Irén Erzsébet Szilágy megyei főtanfelügyelőt nevezte ki. A döntés hétfőn jelent meg a Hivatalos Közlönyben, Victor Ponta kormányfőtitkár ellenjegyezte. (Hotnews)
NYUGDÍJKEDVEZMÉNY SZENYNYEZÉS MIATT. Kihirdette Klaus Iohannis államfő az egységes nyugdíjrendszert szabályozó törvénymódosítást, így az általános nyugdíjkorhatárnál két évvel korábban vonulhatnak nyugdíjba azok a személyek, akik legalább 30 évet éltek az ásvány-kitermelés és -feldolgozás során visszamaradó anyagok által szennyezett településeken vagy azok 8 kilométeres körzetében. A képviselőházban május 23-án elfogadott jogszabály kimondja, hogy azok a személyek, akik legalább 30 évet éltek a réz, ólom, kén, kadmium, arzén, cink, mangán, fluor, klór, fémpor, kohókoksz, ammónia tartalmú ásványok kitermelése és feldolgozása miatt szennyezett településeken – Nagybányán, Kiskapuson, Zalatnán, Marosvásárhelyen, Slatinán, Turnu Măgurelén vagy Râmnicu Vâlceán –, illetve ezek 8 kilométeres körzetében, az átlagos nyugdíjkorhatár előtt két évvel kérhetik nyugdíjazásukat. (Maszol) ÁTSZAVAZOTT, KIRÚGTÁK. Kizárta az LDSZ központi politikai bürója Remus Borza képviselőt, mert a Grindeanu-kormány leváltását célzó bizalmatlansági indítványt nem szavazta meg – jelentette be tegnap Călin Popescu-Tăriceanu pártelnök. Borza – aki arról a kijelentéséről híres, hogy rongyos ezer euróért nem érdemes képviselőnek lenni – úgy reagált, hogy nemsokára már csak Tăriceanu marad a pártban, hogy leoltsa a villanyt. Az LDSZ-ből az utóbbi hónapban ugyanis már több politikust kizártak, még Daniel Constantin alelnöknek és körének sem bocsátották meg a különvéleményt. (Digi24) DRAKULA VONZÓ. Az On the Go Tours tette fel egy világtérképre az 50 legnépszerűbb helyszínt, ahonnan a legtöbb Instagram-fotót osztották meg a világon. Az első helyen nem meglepő módon a párizsi Eiffel-torony áll, a második a londoni Big Ben, a harmadik a Grand Canyon, a negyedik a London Eye és az ötödik helyen a New York és az Empire State Building áll. A top 50-be egy erdélyi helyszín is bekerült, vélhetően ez sem meglepő módon a törcsvári kastély, amely a Drakula-legenda miatt a legnépszerűbb romániai turistacélpont, és a 42. helyen végzett. (Transindex) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Oláh Emesét jelöli a következő tanácsülésen az alpolgármesteri tisztségre az RMDSZ Kolozsvári szervezete – tudatja az RMDSZ helyi szervezetének szombati közleménye. A döntést a március 31-én tartott választmányi ülésen hozta meg a kolozsvári szervezet, ezt követően az RMDSZ Megyei Állandó Tanácsa egyhangúan hagyta jóvá a javaslatot.
Március 31-én, délután ült össze az RMDSZ Kolozsvári Szervezetének választmánya. Az ülést a kolozsvári szervezet elnöke, Horváth Anna hívta össze, azt követően, hogy március 21-én hivatalosan is benyújtotta lemondását Kolozsvár alpolgármesteri tisztségéről. A kongresszusi küldöttek megválasztása és a jelenlegi politikai helyzet kiértékelése mellett, a harmadik napirendi pont az alpolgármester-jelölt nevesítése volt. Ugyancsak ezen gyűlés keretében nevesítették a városi RMDSZ-frakció új tagját is, hiszen Csoma Botondnak képviselővé történt megválasztása után le kellett mondania városi tanácsosi tisztségéről.
„Horváth Anna munkabírásának és városvezetői képességeinek köszönhetően a kolozsvári magyarok visszanyerték a városvezetésbe vetett bizalmukat. Ezt a bizalmat továbbra is meg kell őriznünk. A tisztség, melyre ma megbízást kaptam, hatalmas felelősséggel és sok munkával jár. Az elmúlt öt év városházi tapasztalatai segítenek a felelősség felvállalásában és az öt tagú frakció, Horváth Annával az élen segít majd a munkában. Csak így, csapatban tudunk érvényt szerezni a kolozsvári magyarok érdekeinek” – nyilatkozta Oláh Emese az ülést követően.
Döntés született arról is, hogy Csoma Botond parlamenti képviselő helyét a városi tanácsban Nistor Dániel, a tavaly júniusi választási lista hatodik helyén szereplő fiatal építőmérnök veheti át. A városi választmány nevesítéseit a soron következő városi tanácsülésen kell jóváhagynia a megyeszékhelyi tanács testületének. Szabadság (Kolozsvár)

Omladozik Kövesi hatalma?
A Legfelső Bírói Tanács igazságszolgáltatási felügyelete vizsgálatot indított a korrupcióellenes ügyészség és a Legfőbb Ügyészség ellen Tudorel Toader igazságügyi miniszter kérésére. A tárcavezető azt követően kezdeményezte a vizsgálatot, hogy az elmúlt hetekben egy hangfelvétel szivárgott ki, amelyen Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyész vitatható utasításokat ad alkalmazottainak.
A felvétel nyilvánosságra kerülése után Kövesi belső eljárást indított a DNA-n belül, hazugságvizsgálónak vetette alá az ülésen részt vett alkalmazottakat, ami több ügyész felháborodását váltotta ki. A korrupcióellenes ügyészségen belül pattanásig feszült a hangulat, az igazságügyi miniszter pedig tegnap kivizsgálást kért a hangfelvétel ügyében, valamint a DNA és a legfőbb ügyészség tevékenységét illetően.
Toader szerint a vizsgálat nem sérti az igazságszolgáltatás függetlenségét, az eljáró ügyész döntéseit senki sem kérdőjelezheti meg egy-egy konkrét esetben, de fontos, hogy az igazságszolgáltatás ne legyen szelektív, ezért megnézik, hogy a feljelentések sorrendjében indultak-e a bűnvádi vizsgálatok az egyes ügyekben. A miniszter szerint örvendetes a DNA eredményessége, ami a korrupcióért bíróság elé állított és elítélt vádlottak nagy számát illeti, de cseppet sem vet jó fényt az igazságszolgáltatásra, az érintettek számára pedig egyenesen tragédia, hogy egyre több embert igazságtalanul hurcolnak meg.
A történetnek az az újdonsága, hogy eddig Kövesit főleg a DNA által meghurcolt politikustársadalom, elsősorban a szociálliberális kormányszövetség, az RMDSZ és Traian Băsescu volt államfő támadta, most azonban egy belső lázadás jeleit mutatja, hogy a DNA munkaértekezletéről szivárgott ki a hangfelvétel. Ezen hallható, amint beosztottai teljesítményével elégedetlen Kövesi hatékonyabb munkát és több „fontos” ügyet követel a DNA ügyészeitől. Azt fejtegeti, hogy legalább egy újabb miniszter lebuktatására vagy más fontos ügyre van szükség ahhoz, hogy azok, akik nyilvánosan támadják a DNA-t, ne „másszanak rá” a vádhatóságra.
Az egyik hangfelvételen Kövesi – az azóta leváltott Sorin Grindeanura utalva kijelenti: azt szeretné, ha a DNA „eljutna a miniszterelnökig” egy gyanús ingatlan-visszaszolgáltatási ügyben. A DNA nem tagadta, hogy Kövesi hangja hallatszik a felvételen, de azt állította, hogy a felvételt megvágták és szavai közé olyan kifejezéseket ékeltek be, amelyek kiforgatják szavait.
Kövesi a hangfelvételen az alkotmánybíróságról és Daniel Morar alkotmánybíróról, volt DNA-főügyészről is megvető hangnemben beszélt. Szavaiból kiderül, hogy Kövesi nem fogadja el az alkotmánybíróság döntését, amely kimondta: a vádhatóság alkotmánysértően járt el, amikor a vitatott 13-as sürgősségi kormányrendelet ügyében eljárást indított. A DNA-n belül kitört konfliktus következtében nyolc ügyész kérte áthelyezését a DNA-tól, hármat a CSM elfogadott, hármat elutasított, további kettő esetében ma dönt az igazságszolgáltatás szakmai szervezete. Közöttük van az egyik legrégebbinek számító Doru Ţuluş, aki korábban fontos személyiségeket érintő aktákban ért el szakmai sikereket. Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár)

Új társaságban folytatja Ponta
Victor Ponta volt miniszterelnök bejelentette, hogy szeptembertől új pártban folytatja politikai pályafutását, miután a Szociáldemokrata Párt (SZDP) kizárta soraiból. A régebbi kormányfő kizárásáról június közepén döntött a párt vezetősége, miután Ponta kiállt a Sorin Grindeanu által vezetett kormány mellett azt követően is, hogy az SZDP megvonta a bizalmat a miniszterelnöktől.
Ponta csütörtökön egy közösségi oldalon tett bejegyzésben annyit közölt, hogy új pártban folytatja tevékenységét. Leszögezte, hogy nem a jelenlegi parlamenti pártok valamelyikéről van szó, hanem egy új politikai projektnek lesz a részese. „Soha nem voltam egyetlen pártnak sem tagja a Szociáldemokrata Párton kívül. 15 év munka után azért zártak ki az SZDP-ből, mert a Demokrata Pártból érkezett Liviu Dragneával szemben védelmembe vettem Sorin Grindeanut, aki 1996 óta tagja a pártnak” – fűzte hozzá bejelentéséhez Ponta. Liviu Dragnea, a szociáldemokrata alakulat vezetője gúnyosan reagált az egykori kormányfő bejelentésére: „megmondom őszintén, néhány napja úgy érzem, hogy meghűltem, és kezeltetni akarom magam. Pontosan ezt érzem. Kommentálni nem akarok, ez az ő döntése” – mondta. Victor Ponta 2012 és 2015 között volt miniszterelnök, 2010 és 2015 között pedig az SZDP elnöki tisztségét töltötte be. A 2014-es államfő-választáson – amelyet elvesztett Klaus Iohannissal szemben – Liviu Dragnea volt a kampányfőnöke. Az elvesztett küzdelem, majd 2015-ben Dragnea SZDP-elnökké választása után a kettejük viszonya fokozatosan megromlott, ami a volt kormányfőnek a pártból való kizárásában csúcsosodott. Május elején Daniel Constantin volt miniszterelnök-helyettest zárta ki soraiból az SZDP kisebbik koalíciós partnere, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ), amelynek addig Constantin a társelnöke volt. A politikus egykori pártjával többször alkotott választási szövetséget az SZDP-vel abban az időben is, amikor Ponta volt a szociáldemokraták elnöke, ezért elemzők elképzelhetőnek tartják, hogy Ponta a Constantin által alapított, jelenleg parlamenten kívüli Pro Románia Pártot választja. Ugyanakkor azt sem zárják ki, hogy a volt kormányfő új politikai erőt alapít. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Arany János, a nagy túlélő
(Beszélgetés Dánielisz Endre irodalomtörténésszel Szalonta Aranyáról)
A kétszáz éve született Arany János emlékének legismertebb nagyszalontai ápolója, Dánielisz Endre 92 éve az elmúlt közel egy évszázad zaklatott történetének lenyomata. Az ő „idegenvezetésével” igyekeztünk felfedezni Szalonta Aranyát.
– Nem sikerült megfejtenem, ezért a segítségét kérem: milyen eredetű név a Dánielisz?
– Az őseim ősei lengyelországi németek voltak, Danielek, ezt valamikor megfejelték egy -nak, -nek raggal, Petrus filius Danielis, azaz Daniel fia Péter. Az első, Nagyszalontára érkezett Dánielisz a nagyapám volt, Békéscsabáról jött, ahol több Dánielisz is élt, valamennyi fésűs kisiparos. Piacozni rándult át, aztán úgy döntött, itt telepszik le. Csabáról hozott feleséget, tizenhárom gyerekük született, tizenegy fel is nőtt. Köztük édesapám, aki kitanulta a mesterséget, igaz, míg a galíciai fronton harcolt, az apja dolgozott helyette. Rám meg úgy nézzen, hogy érettségizett fésűs segéd oklevelem van!
– Ezek szerint önt is fésűkészítőnek szánták?
– Nem feltétlenül, de dolgozni kellett, segíteni az édesapámnak, bár ő már gépesíteni is kezdett. Már Romániában éltünk, román nyelvű óvodába jártam, de egy tavaszi dalocskán és a „doamna” kifejezésen kívül semmi sem ragadt rám. Amúgy magyarul beszéltünk, magyarul játszottunk, magyar meséket hallgattunk. A református iskolába írattak be, de négy osztály elvégzése után, 1936-ban a szülők úgy döntöttek, hogy kezdjek el inaskodni, de azért folytassam a tanulást is az ismétlő iskolának nevezett román intézményben. Ott azonban csak mezőgazdaságot, gazdálkodást oktattak. Ezt azért mégsem, mondták a szüleim, menjek inkább gimnáziumba. Ma is csodálkozom, hogy négy magyar elemi után román nyelvű gimnáziumi osztályban hogyan voltam képes talpon maradni. Az oktatás azonban nem volt ingyenes, édesanyám igyekezett meggyőzni, hogy elégedjem meg a három gimnáziumi osztállyal, így lettem végül fésűs segéd. De jött akkor a kis magyar világ, én meg könyörögni kezdtem, hadd végezzem el a negyediket is, együtt jártam például Tőkés László püspök édesanyjával. Az iskola vége aztán már megint a román, sőt, a kommunista világba csúszott bele.
– Ennyi elég is volt a tanítóskodáshoz?
– Akkoriban igen. Előzményként azonban fontos megemlíteni, hogy mivel a fésűsségből már nem lehetett megélni, a szüleim korábban átvették a körösrévi Zichy-barlang melletti szálloda és étterem kezelését. A nyarakat barlangvezetőként töltöttem, szerettem is, pénzt is kerestem vele. A román-szovjet betörés elől azonban a szüleimnek menekülniük kellett, Élesden húzták meg magukat egy ideig, én is ott kötöttem ki. Egy vasárnapi ebéd alatt került a kezembe a kolozsvári Világosság című újság, azt olvastam benne, hogy nagy szükség van tanítókra, mivel sok fiatal maradt a háborúban, az anyaországból idetelepítettek pedig elmenekültek a román világ elől. Az is benne volt az újságban, hogy tanítókat fognak kiképezni, Kolozsváron kell jelentkezni. Kis híján otthagytam a vasárnapi ebédet, felültem az első arra jövő román katonai teherautóra, másfél hónap múltán pedig úgy jöttem haza Kolozsvárról, hogy okleveles tanító vagyok. Isten veled, fésűkészítő ipar!
– Az egyetemi tanulmányokat más kényszerítette ki, vagy saját belső igényessége?
– Egyértelműen én akartam tovább tanulni, előbb a teológián, aztán a Bolyai Egyetem pedagógia-lélektan szakán, bár a megszüntetéséig néprajzot is tanultam. Friss diplomásként Aradra helyeztek ki, a korábban elhanyagolt Dél-Erdély felemelése a kommunista világ első éveiben prioritás volt, 26 éves fiatalemberként tanítóképzőbe kerültem, csupa fiatal lány közé, egyiküket el is akartam venni, de ő mást szeretett. Szalontára visszakerülve a pedagógia-lélektan mellett orosztanárként is dolgoztam, majd miután a szovjetek elmenetelével megszűnt az orosz nyelv tanítása, átképeztem magam franciatanárnak, később latintanárnak. Sok esetben egyetlen órával jártam a tanítványaim előtt. Aztán elkezdtem magyar irodalmat is tanítani.
– Ebben a minőségében került az Arany-hagyaték környékére?
– A szalontai Arany-emlékápolást az Arany János Emlékegyesület kezdte, de azt a kommunisták felszámolták. Hazatérte után az illegális kommunista, Moszkvát is megjárt Bonczos István alapította az Arany János Irodalmi Kört, amely elsősorban a szocialista és szovjet irodalom népszerűsítésére jött létre, ennek vezetését bízták egy Aradról frissen érkezett tanárra – azaz rám. Tíz éven át művelhettem, amikor megjelent a Securitate az életemben, azt kifogásolva, hogy miközben valamennyi iskolai osztály kétnyelvű lett, micsoda dolog, hogy a színház és az irodalmi kör csak magyar nyelven működik. Besúgókat szerveztek be, aztán egyszer be is vittek, le kellett mondanom a kör vezetéséről, illetve az Arany Múzeum éléről. Nem adtam fel, a pionírházba mentem bábszínházat tanítani, mesekört vezetni. A líceumba az orosz, francia és a latin nyelv már említett oktatása hozott vissza, húsz év múlva pedig ki akartak nevezni aligazgatónak. Az ára az volt, hogy jelenteni kellett volna a Szekunak, s mivel nem vállaltam, másik iskolába, alsó tagozatra helyeztek. Onnan mentem nyugdíjba is.
– Mennyire élt Szalontán azokban az időkben az Arany-tudat?
– Jómagam elsősorban az emléktárgyak révén ismertem meg Arany Jánost, de mindig benne volt a levegőben. Mikó Pál tanító bácsi hívására lettem múzeumi idegenvezető, ő a földszinten várta a vendégeket, mi, diákok, harmadmagammal pedig egy-egy emeletre ügyeltünk fel. Gyerekkoromban azonban még csak vasárnap volt nyitva az emlékház, a kommunizmus hozta be, hogy egész héten nyitva tartó múzeummá váljon. A háború utolsó évében, amikor már nem tudták tartani Szalontát, a magyar parancsnok kiürítette a várost, a lakosság kétharmada elmenekült, a környékbeli románság, cigányság, no meg a szegényebb magyarok pedig kirámolták az üresen maradt lakásokat. Elsősorban élelemre vadásztak, de vittek, amit mozdíthattak. Akkor a múzeumot is kirabolták, de a Csonka-tornyot olyan masszív vaskapu védte, hogy gránáttal sem tudták berobbantani. Végül egy hátsó ablakon hatoltak be, és belülről robbantották ki a zárat. A nagyon szép Arany János-szobát tönkretették, pénz, kincs után keresve felvágták a párnákat, dunyhát, azóta sem került elő például a Gyulai Páltól kapott szőnyeg. Összesen 135 Arany János-emléktárgy veszett akkor oda. A könyvek, kéziratok szerencsére nem érdekelték őket.
– Múzeumigazgatóként hogyan igyekezett megismertetni nagy költőnk életének fontosabb állomásait, életművét?
– A földszintről felfelé haladtunk Arany életében is, míg a harmadik emeleten eljutottunk ahhoz a karosszékhez, amelyben kiejtette a pipát a kezéből, és meghalt. Elméletileg itt véget kellett volna érnie a tárlatvezetésnek, de a negyedik emeleten feltámasztottuk Arany Jánost. Mindezt művei fordításainak bemutatása révén, hogy a látogató lássa: Arany él, mi több, a világ minden pontján jelen van. A múzeum kialakításában jelentős momentum volt 1956 – persze még a magyar forradalom előtti hónapok –, amikor egyre többen érkeztek Magyarországról, a román kulturális minisztérium számára pedig fontos volt színvonalas Arany-múzeum kialakítása. Áldoztak is rá, öt lakóház árát fektették be az épület felújításába, az akkori múzeumtechnikának megfelelő, új tárlók beszerzésébe. Ezeket készülnek lecserélni a közeljövőben.
– Jól érzem, hogy az Arany-bicentenárium eseményei nem feltétlenül a kedve szerint valók?
– Ez már valóban nem az én világom. De ne aggódjanak, Arany János mindent túlél, és kizárólag ez számít.
DÁNIELISZ ENDRE
Irodalomtörténész, pedagógiai író, iskolapszichológus, Nagyszalontán született 1925. április 6-án. Szülőhelyén végezte a középiskolát, tanító volt Köröstárkányban, majd 1951-ben a Bolyai Tudományegyetemen megszerezte a pedagógia-lélektan szakos tanári diplomát. Középiskolai tanár Aradon; 1956-tól 1966-ig a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum igazgatója, majd ugyanitt iskolapszichológus, tanár. Több hazai és magyarországi kiadványban közölt, románul a Familia című nagyváradi folyóiratban. Szerkesztésében és előszavával jelent meg a Toldi és a Toldi estéje (1964, 3. kiadás Kolozsvár, 1976), valamint Tompa Mihály verseinek és leveleinek válogatása (Kolozsvár, 1977) a Tanulók Könyvtárában. Törös Lászlóval és Gergely Pállal sajtó alá rendezte Arany János Összes Művei XIII. kötetét (Hivatali iratok 1., Budapest, 1966) s a Könyvtári Szemlében (1972/2) bemutatta Arany János könyvtárát. A Mesetarisznya sorozat számára készült Kalevipoeg-feldolgozása (1970) németül is megjelent. Tevékeny szerepet tölt be Nagyszalonta irodalmi életében: a helytörténet, iskolatörténet, irodalmi folklórkutatás művelője. A Bonczos István és felesége, Nagy Ilona írók által alapított nagyszalontai Arany János Irodalmi Kör aktív szerzője és előadója volt (1955–1980), az újjáalakított kör tiszteletbeli örökös elnöke és aktív résztvevője. Fontosabb kötetei: Arany-emlékek Nagyszalontán. Tanulmányok, dokumentumok (Kriterion–Gondolat, Bukarest–Budapest, 1984), Arany János a szalontai iskolában (Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest, 1992), „Szülőhelyem, Szalonta...”. Tanulmányok, esszék Arany János köréből (Arany János Múzeum, Nagykőrös, 1992). Arany szellemében. Nagyszalonta művelődéséért (Arany János Művelődési Egyesület, Nagyszalonta, 2001), Nagyszalonta jeles szülöttei (1–3., Békés Megyei Levéltár, Gyula, 2001). Díjak, elismerések: Magyar Kultúra Lovagja (2005), Fényes Elek-díj (2007).
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

IX. Pusztinai Zenetábor
2017. július 3-8. között sikerült az idén es megszervezni kilencedik alkalommal a Pusztinai Zenetábort, ahol megadtuk a gyerekeinknek a lehetőséget olyan hangszereken tanulni, mint: furulya, kobza, citera, hedegű, dob.
Nem hagytuk ki a népdalokat és a táncokat sem, amit a szünetekben és a nap végén közösen gyakoroltunk. A tábor ünnepélyes megnyitóját a Kobzos Kiss Tamás emlékére Csoma Gergely által készített bronzplakett avatásával kezdtük, Isten nyugtassa békében a jó tanárunkat! A zenetábor létrehozása az Ő ötlete volt, hogy a pusztinai gyerekek helyben tanulhassanak a hagyományos moldvai hangszereken.
11.30-kor tízórai szünetet tartottunk, utána pedig ének-táncval folytattuk a programunkat 13 óráig. Délután 15 órától újra tanulás következett a hangszereken, tánc és táncházval zártuk a napi programunkat.
Tanáraink voltak:
furulyán Bolya Dániel és Katona Eduárd, citerán Kis Gergely Márton, kobzán Csenki Zalán, hedegűn Turi Rita és Kis Imola Villő, dobon Turi Andrea.
Táncot Kovács Zsuzsanna, éneket Nyisztor Ilona tanított. Játékokat Mátyás Mónika magyar tanárnénink tanított. Hálás köszönet neki, aki a tanulmányai után hazajött tanítani Pusztinába! Bartha Magdónét se hagyjuk ki, aki nagyon finomakat főzött nekünk, Nyisztor Demeter pedig a gondnokunk volt. A támogatóinkat sem felejtjük el, ők azok akik nélkül nem jött volna létre ez az eredményes jó tanulás: Hálás köszönet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek, a Communitas Alapítványnak, a Magyar Csodaszarvas Egyesületnek, valamint Kővári Róbertnek és feleségének Hegedűs Katalinnak! Nagy örömvel, Nyisztor Ilona pedagógus, népdalénekes / Erdély.ma

Segesvári Magyar Napok
Július 14-16. között szervezik meg Segesváron a magyar napokat. 14-én, pénteken a várszínpadon a Bojtorján együttes koncertezik. Szombaton 10 órakor a Gaudeamus Ház művelődési terme ad otthont a hivatalos megnyitónak és egy szimpóziumnak, miközben a várszínpadon 10 órától bábszínházat, a János vitézt és a Kőlevest láthatja a közönség. Délután 3 órától néptáncegyüttesek lépnek fel. Este fél kilenc órától Dalok szárnyán címmel operett- és nótaest lesz, fellépnek: Ferencz Orsolya, Koós Éva, Bor Klára és Dániel Kristóf. Vasárnap 10 órától istentiszteletekre kerül sor, majd estig tartó rendezvények következnek. Fellép többek között: az alsósófalvi fúvószenekar, a Riverenza régizeneegyüttes és az Arany Griff Rend táncosai. Este fél kilenctől a Póka Egon Experience játszik. Népújság (Marosvásárhely)

Értékelő Király András leköszönt államtitkárral
A délutáni foglalkoztatásban rejlő lehetőségek
Király András leköszönt oktatási államtitkárral dióhéjban megpróbáljuk összefoglalni az Oktatási és Nevelési Minisztériumban eltöltött közel nyolc évet, illetve Arad megyei anyanyelvű oktatásunknak a jelenét, a jövőbeli kilátásait tesszük mérlegre.
– Pontosan mennyi ideig volt oktatási államtitkár, és az idő alatt hány miniszter „dőlt ki” ön mellől?
– 2010. február 12-én foglaltam el a hivatalomat, a 2-3 nappal korábban megszületett kinevezésem után. Sem én, de szerintem más se gondolta volna, hogy egy ilyen hivatalban hét és fél évet el lehet tölteni. Ez egyrészt elégtétel az ember számára, hogy mégsem volt annyira hülye, nem követett el akkora hibákat, amik esetünkben, az anyanyelvű oktatás kérdésében jelentkezhettek. Az államtitkárságom idején közreműködött 11 oktatási miniszter kinevezésének, illetve menesztésének a kérdései külön sorozatot érdemelne, de ezt most ne boncolgassuk. Számomra teljesen újszerű munkakör volt, mert négyévi parlamenti tevékenység, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatói székében eltöltött félév után, volt bizonyos rálátásom a romániai magyar oktatásra. A jelzett szolgálatnak voltak jó és kevésbé jó időszakai.
– Talán kezdjük a jó időszakokkal.
– Megadatott, hogy jól kezdtünk, mert becsöppentünk egy munkának majdnem a közepébe, ami egy új tanügyi törvény kialakításával kezdődött. Merem állítani, hogy ez a törvény a mai napig az egyik legjobban összeállított jogszabály volt Daniel Funeriu miniszter részvételével. Ő olyan ember volt, aki a kollégákat hagyta dolgozni. Természetesen, voltak vitáink, ugyanakkor egy óriási előnye is volt ennek az időszaknak, hogy az RMDSZ erős kormánypozícióban volt. Markó Béla nemcsak idézőjelben volt miniszterelnök-helyettes, hanem kimondottan odafigyelt a tanügyi törvényre, ugyanakkor az RMDSZ-nek jó miniszteri csapata is volt Borbély László és Cseke Attila, továbbá sok államtitkár és vezérigazgató személyében. Tehát minden szinten érezték, hogy súlya van annak a csapatnak, amit a szövetség delegált. Egy nagyon jó tanügyi törvényt állítottunk össze, amiben két cikkely jut a kisebbségi oktatásnak, azon kívül elszórva cikkelyek vagy bekezdések, amelyek hivatottak voltak a kisebbségi oktatás fejlesztésére. Én a kisebbségi oktatás kifejezést használom, de le kell szögeznünk, hogy az a mi magyar nyelvű oktatásunkat jelenti, hiszen a kisebbségi oktatásban foglalkoztatott nagyjából 200 ezer diák közül 160-166 ezer között mozgott a magyar diákok létszáma az óvodától az érettségiig. Tehát a számokból is látszik, hogy a többi kisebbség a „futottak még” kategóriába sorolható.
– Ezzel párhuzamosan a német gazdaság vonzáskörében, a német nyelvű oktatás is felfutott.
– Az egy külön történet, ahol talán a németet tanítják németül, de a tantárgyak zömét már román nyelven oktatják. Ez a német gazdaság vezető szerepének a vonzatában lehetőséget kínál kitörni a romániai viszonyokból, illetve továbbtanulni, de ezzel most ne foglalkozzunk! Mi, természetesen, a magyar oktatásra figyeltünk oda, ezért jól láttuk, hogy a mi és a többi kisebbség oktatása között fajsúlyos eltolódások vannak. A Minisztériumban nehezen tudták felfogni, miért kell nekünk oktatási központ, miért akarunk beleszólni a tétel-összeállítás kérdésébe. Erre elmondtuk nekik, hogy nekünk komoly hagyományokkal rendelkező pedagógiai líceumaink, felsőoktatási intézményeink, egyetemeink vannak, ahol minőségi munka folyik. Funeriu ismerte a magyar rész műszaki kutatásainak az eredményeit, főként a fizika és a kémia terén, mert Lányi Szabolcsot szinte istenítette. Éppen ezért, támogatta az ilyen törekvéseinket. Elfogadtattuk velük, hogy nem csak vagyunk, hanem dolgozunk is.
Úgy táncolni a jégen, hogy kevésszer essünk el
– Sikerült-e a törvényt teljesen életbe léptetni?
– A nagy baj a törvénnyel, hogy két éve se volt, hosszú vita után, 2011 februárjában felelősségvállalással léptette életbe a kormány, mert a Szenátus bojkottálta a megtárgyalását, miközben a Képviselőház megszavazta. Félig sem igaz történet, hogy a parlament nem ismerte. A törvénynek szüksége lett volna még két évre ahhoz, hogy kiérje magát a működése. Sajnos, 2012 májusában megbukott az RMDSZ-t is magában foglaló koalíciós kormány. Utána jöttek a bal vagy bal-közép orientáltságú kormányok, amelyeknek érkeztek, illetve mentek az emberei. Én is folyamatosan vártam a miniszterelnöki „elbocsátó szép üzenetet”, amikor egy este telefonált Markó Béla, Verestóy Attila és Kelemen Hunor, akik elmondták: most jönnek a miniszterelnök úrtól, akivel megegyeztek, hogy olyan hivatalokban, mint a Tanügyi Minisztérium és a Kisebbségi Hivatal, ott maradnak az RMDSZ legmagasabb szintű emberei. Ez a felfogás bement a köztudatba, ezért a miniszterelnöktől függetlenül, továbbra is maradtak a tisztségviselőink. 2014. után az RMDSZ tartósan nem került vissza a kormányzásba, kivétel volt 6-7 hónap Victor Ponta miniszterelnöksége idején. A hatalomból való kimaradás megérződött a mi tevékenységünkön is. Végkövetkeztetésem: bárki, aki minisztériumban államtitkári tisztséget tölt be, annak szüksége van a pártjának a támogatására. Mivel a pártunk nem volt kormányon, megpróbáltunk a jégen úgy táncolni, hogy kevésszer essünk el.
– Véleménye szerint, a hét és fél évvel ezelőttihez viszonyítva, az anyanyelvű oktatásunk milyen pozícióban van?
– Történelemtanárként, folyamatosan figyelemmel kísértem a számokat és az eredményeket. Pozitívumként értékelhető, hogy a magyar oktatási hálózat szélesen kiterjedt, vagyis intézményekben nincs hiány, sőt a gyermekhiány miatt talán szűkíteni szükséges. Mert hiába van óvodánk és iskolánk bárhol, ha nincs benne gyermek. Tehát ez az egyik nagy kérdés, amit gyorsan meg kell oldani, és ami minőségileg is kihat anyanyelvű oktatásunkra. Úgy érzem, vannak előrelépéseink, mert az úgynevezett „veretes iskoláink” megerősödtek.
– A MOGYE-ügyet miért nem sikerült megoldani?
– Sok ügyet nem sikerült megoldanunk. A MOGYE ügyét minden normális államban megoldottnak tekinthettük volna, hiszen a törvény fehéren, feketén leírja, hogy melyek a kétnyelvű egyetemek, és a MOGYE benne van. A törvény tovább megy és elmondja: ahol akkreditált, tehát jóváhagyott oktatási program zajlik, ott a következő lépéseket kell betartani: az úgynevezett kutató igazgatóságokat (departamenteket) kell létrehozni, amelyek nem azért fontosak, hogy ott valaki igazgató legyen, hanem azért, mert az igazgatóság pénzügyi szervként is működik, ezért költségvetése van, meghatározza a saját tevékenységi területét, az állások meghirdetésének az időpontját vagy azt, mikor szűkítheti azokat. Ebbe a MOGYE nem ment bele. Itt Daniel Funeriu vagy kötött egy kompromisszumot vagy nem figyelt oda. Mert a törvény azt mondta, hogy az egyetemeknek meg kell szerkeszteniük kartájukat. Mi folyamatosan követtük, mindig az volt a válasz, hogy nincs karta vagy nem jött még meg, végül is túlment a 30 napon, ezért az úgynevezett hallgatólagos elfogadása következett. Akkor, újoncként érthetetlen volt számomra, miért is olyan nagy probléma, amikor vele szemben, szintén Vásárhelyen a Művészeti Egyetem külön magyar és román fakultásban dolgozott, a Babeş–Bolyain is sorozatban alakultak meg magyar vonalak. Idővel aztán kiderült, hogy Marosvásárhely akkor is, mai egy frontváros. Már Baba tanügyminiszter idején is a hajnali órákig végigültük azt a politikai egyeztetést, amely a Minisztérium és a MOGYE vezetősége között zajlott a méltányos rendezés érdekében. Ezzel együtt, zsákutcába jutott. Érdekes, hogy mennyire erős, mondhatnám a magyarellenes, de inkább azt mondom, a nemzeti vonal Vásárhelyen. Mert utána Victor Ponta miniszterelnökkel az élen, Andronescu oktatási miniszterrel, a felsőoktatásért felelős államtitkárral, RMDSZ-szel (legfelső szinten), helyben leírták a megoldásra váró 7 pontot, amelyeket a mai napig sem sikerült megoldani. Még hivatkozni sem igen akartak a 7 pontra, mert olyan válaszok érkeztek rájuk, hogy hajnali három órakor már nem tudom, mit írtam alá – mondta a rektor és a szenátuselnök. Tehát a MOGYE körül nem egészséges a hangulat. A MOGYE ügyében talán sebtapasz lehet a 2003-as miniszterelnöki rendelet, amely kimondja: a MOGYEn fele-fele arányban kerülnek be magyar, illetve román vonalra diákok, az a mai napig érvényes. Tehát 135 orvosi hely van magyar nyelven is, ahova ugyancsak anyanyelven felvételiznek, magyar nemzetiségű tanárok javítják a dolgozatokat. Hasonló a helyzet a Gyógyszerészeti és a Fogorvosi Egyetemen is. Ahol lefaragtak és ideologizálták, azok az úgynevezett fizetéses helyek, mondván: ha a diák fizet, akkor a tanulmányi eredményei döntsenek. Innen erednek azok a problémák, amelyekről senki nem beszél szívesen: vagyis, hogy a 215. román felvételizőnek jobb az átlageredménye, mint a 136. magyarnak. Tehát magyarok nem tudnak fizetős helyre bejutni, esetleg nagy ritkán 2-3-an. A fizetős helyek megállapítása és elosztása, teljesen szenátusi döntés alapján történik. Ezen úgy próbáltunk enyhíteni, hogy minden felvételi után összegyűjtik az el nem foglalt ingyenes helyeket, amelyeket országosan szétosztanak a jó egyetemek között. Így kap még 10-15 helyet a MOGYE magyar vonala is, de ugyanannyit kap a román vonal is, mert ingyenes helyek.
Nyugdíjasként is segítene
– Hogyan tovább a magánéletben?
– Nyugdíjas vagyok, az élet megy tovább. Ha igénylik, én nagyon szívesen segítem az érdekvédelmi szövetségnek azt a vonalát, amely a civilszervezetekkel foglalkozik. Úgy érzem, ehhez van egy adag tapasztalatom, amihez belföldi és külföldi ismeretségi kör is társul. Ha nem igénylik a segítséget, a Szabadság-szobor Egyesületben folytatom a munkát.
– Térjünk vissza az MKT-ülésen elhangzott kijelentésére, miszerint erdélyi szinten Arad megyében a legrosszabb a helyzet az iskolaigazgatók versenyvizsgája terén. Ezt hogyan értelmezi?
– Hosszú idő után az Oktatási Minisztérium kiírta az iskolaigazgatói versenyvizsgákat, amikre már régóta nagy szükség volt. Sajnos, éppen a technokrata kormány írta ki a versenyvizsgát, nagy helyzetismeret nélkül. A legnagyobb gond a Tanügyi Törvénynek a be nem tartásával van, ugyanis az világosan kimondja: az iskolaigazgatók versenyvizsgáját a tanfelügyelőségek szervezik meg, a helybeli polgármesteri hivatalok és tanácsok aktív segítségével. Ezúttal azonban teljesen központosították a vizsgát, amibe a szakszervezetek is többször beleszóltak. Éppen ezért, egy olyan lecsó lett belőle, hogy nem lehetett tudni, kinek, mi a szerepe. Mivel az akkori tanügyminiszter egy jó kutató, egy harmincoldalas tesztet állított össze, ami egyrészt túl összetett volt, de a mieink a román szöveg jó részét nem is értették pontosan. Az Arad megyei 12 magyar jelentkező közül egy igazgatónak és egy aligazgatónak sikerült a tesztje, ami magáért beszél, Erdély-szerte, a legrosszabb magyar eredmény. Átírták a főtanfelügyelők és a helyettesek módszertanát is, ami szintén hiba volt, mert a feltételek és a gondok ismerete hiányában történt. Mindent összevetve, jelenleg az Arad megyei magyar iskoláknak egy igazgatója és egy aligazgatója rendelkezik négyéves mandátummal. A többit kinevezték a versenyvizsgáig, ami július végén lesz. Megdöbbentő, hogy ezekre a tisztségekre nem jelentkeznek, noha nagyon fontos a nagy iskolák számára, ahol komoly magyar közösség él, hogy előrelátható tervezést lehessen készíteni.
– A mostani teszteket az előbbieknél jobban átgondolták?
– Tudtommal, még nem foglalkoznak velük. A versenyvizsga könyvészete azonban megvan, azon könnyítettek. Sajnos a Minisztériumban még most sem értik meg, hogy a tanügyben szükség lenne stabilitásra, amely jóvoltából legalább négy évre lehetne tervezni. Gimnáziumi szinten megvannak az új tantervek, már tudják, mit, hány órában fognak tanítani. Ehhez azonban olyan iskolai vezetőség szükséges, amely felkészíti a tanári karát, de a szülői közösséget is a diákokkal való foglalkozás hatékonyságának a növeléséért.
– Lesz-e komoly érdeklődés az igazgatói tisztségek iránt?
– A személyes beszélgetések alapján, nem gondolnám, hogy túl nagy verseny lenne az Arad megyei iskolákban az igazgatói tisztségekért. E hozzáállás a Csiky Gergely Főgimnázium, esetleg az erős vidéki iskoláknak a szintjén enyhén szólva megdöbbentő.
Vészes gyermekhiányban szenvedünk
– Több vidéki iskolánkban a gyermekhiány miatt az osztályok összevonásának a veszélye fenyeget. Kisperegen megszűnt a gimnáziumi rész. Hol fognak ezután tanulni a felső tagozatosok?
– A kisperegi történetbe minden évben belefolytam, mondván: addig tartjuk – és ebben támogatom is őket –, ameddig tartani akarják. Végül is, született egy olyan döntés, hogy a néhány felső tagozatos – mert az előkészítő osztálytól a nyolcadikig, talán 20 gyermek volt – Pécskára fog ingázni. Addig tartották a felső tagozatot, amíg arra igény volt. Ebben maximális támogatást kaptak, de hogy a továbbiakban milyen minőségű oktatás zajlik majd az összevont elemiben, az más kérdés. A kisperegi egy olyan esetnek a bizonyítéka, amikor a szülők nem érzik az egymásra utaltságot, hiszen azért járt oda olyan kevés gyermek, mert sok szülő Pécskára vitte a gyermekét.
– Melyik Arad megyei magyar iskola van még a kisperegihez hasonló, bizonytalan helyzetben?
– Visszakérdezek: melyik nincs? Mert ha szigorúan vesszük a törvény előírásait – amelyeken feltétlenül változtatni kell –, akkor marad a Csiky Gergely Főgimnázium és az Erdőhegyi Általános Iskola. Vegyük tudomásul: vészes gyermekhiányban szenvedünk, amit kezelni kellett volna. Sajnos, az Arad megyei nagyban hasonlít az országos helyzetképre, hiszen mindenhol drasztikusan csökkent a gyerekszám vagy túl sok az intézményünk. Erre székelyföldi példákat is hozhatnék. Példának okáért, Székelyudvarhely egy 30 ezer fős város, ahol azonban 5 líceum működik. Azokba a diákokat a környező falvakból gyűjtik be, azokban viszont diákhiány miatt veszélybe kerül az iskola. Úgy érzem, eljött az ideje, hogy őszintén beszéljünk anyanyelvű oktatásunknak az alapvető gondjairól. Egyik ilyen, hogy a vegyes lakosságú vidékeken, ha a szülő egy kicsit is elégedetlen az anyanyelvű oktatással, azonnal elviszi a gyermekét román iskolába.
– Mi lehetne az ellenszere a magyar diákok elvándorlásának?
– Amikor a legutóbbi parlamenti választáson a szenátori listán indultam, a kampányomban meghirdettem a délutáni oktatás minőségi javítását. Vagyis behozni olyan anyagi alapokat, meg kell találni olyan erőforrásokat, amelyekből nemcsak a diákok délutáni foglalkoztatását fedezzük, hanem a velük foglalkozó pedagógust is honorálhatjuk. Tehát délután minőségi munkának kell folynia, ami viszont nem a délelőtti munkának a folytatása. Felzárkóztatás, tehetséggondozás idegen-nyelv vagy számítógép kezelés terén. Tehát a szülőnek látnia kell, hogy a többlet, hasznos foglalkozást nem neki kell megfizetnie, ezért érdemes a gyereket abba az iskolába járatni.
– Hol lehetne ilyen anyagi erőforrásokat találni?
– E témában vannak megbeszéléseim, minden elismerésem a Magyar kormány erőfeszítéseiért, amelyeket a csángóoktatásért tesz. Ugyanakkor az anyaországiak is elismerik, hogy e tekintetben kissé „vizet hordunk a Dunába”. Én viszont állítom, hogy nem hiábavaló, hiszen a körülményesen beindított csángóoktatásban manapság több mint 1000 diák érdekelt, annyian tanulnak magyarul. Ha az megér ekkora erőfeszítést, ugyanúgy a szórványban is megérné a hasonló ráfordítás.
– Tegyük fel, hogy lesz pénz, de ki tudná e hatalmas munkát megszervezni, felvállalni?
– Szerintem adottak a feltételek, hiszen a Magyar Kormány az itteni helyzet felkarolásában a Pedagógus Szövetséget tekinti partnernek. Beszéltem az RMPSZ vezetőségével, ők nyitottak e munkára, mert érzik annak a halaszthatatlan szükségességét. Úgy érzem, ha e kérdésben előre tudunk lépni, akkor van perspektíva, mert a gyermekek délutáni programja, együttléte a közösségépítés szempontjából is fontos. Ha beindul, e munkában magam is szívesen részt veszek.
– Sok sikert kívánunk hozzá minden résztvevőnek, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Jó hangulatban zárult a marosszéki tábor
A szokásos számban, de több külföldivel
Vasárnap zárta kapuit a tizenkilencedik alkalommal megrendezett marosszéki népzene- és néptánctábor Jobbágytelkén. Idén is számos tánc, ének, hangszer várt a tanulni vágyókra, még több kézműves-foglalkozás, népi mesterség a gyerekekre. Esténként pedig fergeteges táncházba és folkkocsmába vártak mindenkit.
Nyár közepén szinte megkétszereződik a népesség Jobbágytelkén, népzenét és néptáncot kedvelő hazaiak és külföldiek lepik el az utcákat, vernek sátortábort a Nyíri utcában, de a tánctábor idején szinte minden helyi családhoz is jönnek vendégek, hazatérnek a rokonok, érkeznek a barátok, akik az oktatáson kevésbé vesznek részt, de esténként szívesen betérnek a kultúrotthonba megnézni egy táncot, esetleg részt venni a táncházban, elbeszélgetni ismerősökkel, falubeliekkel a kocsmában. A máskor csendesebb települést egy héten át ének- és zeneszó, jókedv és fergeteges tánc uralja, a napi munkában megfáradt helyieknek pedig választaniuk kell: esténként vagy a kultúrotthonban nézik végig, élik meg a jó hangulatot, vagy otthon párnára hajtva fejüket hallgatják elalvásig a zene taktusát, a tácos lábak dobbantását, a felszabadult éneklés ihaj-csuhaját. A szervező marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány két jelszóval hirdeti a tábort: „Ha pihenni jöttél, rossz helyre érkeztél” és „A pihenésre vágyók tartózkodjanak a táborban való részvételtől”.
Tanulni, szórakozni, tanulni
Egy héten át nyílt alkalmuk tanulni az ide érkezőknek. A kultúrotthonban és az iskolában László Csaba, László Ildikó, László Zsolt, Fazakas János, Molnár Rozália nyárádselyei és marossárpataki táncokat oktattak, és újdonságként idén a jobbágytelki táncokat helyi fiatalok – Orbán Csaba, Orbán Kálmán, Simó Rita, Bereczki Hajnal, Orbán Rita, Dániel Kinga, Bereczki Szilárd, Mosoni Csongor – tanították a kezdőknek és a haladóknak. A hangszeres oktatás is bővült az idén, a hegedű, brácsa, bőgő mellé a cimbalom is felsorakozott: a kezdőket Sinkó András, a haladókat a már 80 esztendős Csiszár Aladár által vezetett magyarpéterlaki cigány zenészek okították. Népdalokat ezúttal is Kásler Magda tanított az érdeklődőknek. Esténként a napi „táncmenü” egy többlettel bővült, „ínyencségként” mezőkölpényi táncokat is oktattak egy-egy órán át nemcsak haladóknak, hanem idéntől kezdőknek is, ugyanennyi időt szántak arra is, hogy a tanult vagy tanulandó táncrendet egy-egy pár bemutassa minden este. Majd kezdődhetett a fergeteges táncház, ahol a moldvaitól a nyárádmentin át a székiig, kalotaszegiig egyaránt ropni lehetett hajnalig, a folkkocsmában pedig nemcsak a sör, hanem a zenészek ereje és hangszereik húrjai is fogyatkozni kezdett hajnalra.
A tábor nemcsak a felnőtteknek szól, hanem a velük érkező gyerekeket is lefoglalják, a táncoktatás mellett megismerkedhetnek a falu számos jellegzetességével: a tóskerti vagy templom-közi csűrökben számos kézműves-foglalkozást tart számukra Szakács István és Szakács Júlia: sarlót, cséphadarót készítettek, ostort fontak, a három kismalac meséje példájára szalma-, fa- és kőházikókat építettek, agyagoztak, üveget díszítettek fonallal, különböző eljárásokkal festegettek, majd ellátogattak a kalapos és kovácsmesterek műhelyeibe, és kenyérsütést is tanultak. Délután a felnőtteknek is járt egy kis pihenő, de az sem tétlenkedésre, hanem beülhettek egy-egy előadásra: Kádár Elemér Marosszék táncairól, Csíki Emőke indiai barangolásairól, Györfi Zalán a mikházi ferences kolostorról mesélt nekik. Csütörtök este az Öves együttes tartott színpadi koncertet, szombaton délután pedig az esztenára kirándultak a táborozók, volt vetélkedő, tábortűz, hazatérve a gálaműsort a marossárpataki táncosok biztosították számukra, majd vasárnap kora reggelig még egy utolsó fergeteges táncháznak és mulatozásnak örülhettek mindannyian.
Sokan visszatérnek
Egy ilyen nyári táborban nagyon sokat lehet tanulni, de nyilván nemcsak tanulni érkeznek a résztvevők, hanem a vidékkel is ismerkednek, sokan elviszik csemetéiket kirándulni, ezért például a gyerekoktatáson részt vevők száma sem állandó – mondta el Fazakas János (Fazi), aki néhány évnyi szünetet leszámítva állandó oktató a táborban –, s hogy változatos legyen, idén nem jobbágytelki táncokat tanított a környékbeli és a táborbeli gyerekeknek, hanem gyermekjátékokat és csíki táncokat. Czerán Csaba szervező pedig azt emelte ki, hogy az előző évektől eltérően a mostani táborban a résztvevők meglepően nagyon pontosan és rendszeresen megjelennek az oktatáson, és ugyanezt elvárják társaiktól és az oktatóktól is. Puskás Attila szervező szerint idén is kétszáz körüli volt a táborozók száma, ami egy picivel kevesebb az elmúlt évekhez képest, de ők sosem a létszámot szándékoztak duzzasztani, inkább kicsi és hangulatos, mintsem nagy és élménytelen táborokra törekednek. Idén a résztvevők kevesebb mint fele hazai; legtöbben Magyarországról érkeztek, de egytizede nyugati vagy még távolabbi, hiszen jöttek résztvevők Németországból, Franciaországból, Finnországból, az Amerikai Egyesült Államokból, de a távoli Ausztráliából, Új-Zélandról és Hongkongból is. Ugyanakkor a Vajdaságból érkezők száma is megnőtt, hiszen eddig csak „Csalókáék” jártak ide, ők az első marosszéki táborokban voltak kitűnő hangulatzenészek, amikor a szerbiai háború idején Erdélyben dolgoztak. A tábor értéke a kultúra és a tanulás mellett a hangulatban rejlik, ennek köszönhetően járnak vissza évente az emberek, és jönnek újabbak is. Olyan nincs, aki mind a 19 táborban részt vett volna, hiszen néhány év után mást is kipróbálnak, de azért egy idő után szinte mindenki visszatér ide – részletezte a szervező.
Messze földről érkeztek
A hét forgatagában számos érdekes emberrel lehet itt találkozni, idén a távolabbról érkezőket kérdeztük meg. A finn és magyar szülőktől származó Heiler István harmadszor érkezett Jobbágytelkére, ahol nagyon jól érzi magát, nagyon jó a hangulat, az oktatók és az, hogy nincs zsúfoltság. Finnországban van egy kis magyar néptáncközösség, 2015-ben kezdett járni oda, s mivel kedvet kapott a táncoláshoz, azóta ide is eljön tanulni, szórakozni – mesélte. A kaliforniai John Rand (a „Doki”) viszont már hatodszor érkezett a magát „árnyéknak” nevező Debbyvel („Dokiné”). Ez már a huszonötödik alkalom, hogy erdélyi tánctáborban járnak, a zenéért és táncért jönnek ide, bár az étel is nagyon jó. Hazájukban sok magyar van, így járt magyar táncházban, és kétszer is szerveztek egyhetes tánctáborokat, ahová erdélyi és magyarországi táncoktatókat hívtak. Hasonló a Hongkongból érkező kínai John Yau esete is: először amerikai magyarokat hívtak Hongkongba táncot oktatni, később a marosvásárhelyi Fazakas János („Fazi”) és a budapesti Farkas Zoltán („Batyu”) is járt náluk, így került kapcsolatba és nagyon megszerette az erdélyi néptáncokat. Évente két néptánctáborba jön el a már nyugdíjas kínai férfi, járt már Válaszúton, Kalotaszentkirályon, Széken és Vajdaszentiványon, Jobbágytelkére viszont először érkezett. Az idénre három tánctábort tervezett be, így nem sok idő marad kipihenni a hét fáradalmait, hiszen várják az alsósófalvi és a kalotaszentkirályi néptánctáborokba is.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)

Emlékkopját állítottak Szőts Dánielnek
Újabb emlékkopjával gazdagodott a kisborosnyói Történelmi Emlékpark. Ezúttal néhai dr. vitéz Szőts Dánielnek, a Vitézi Rend erdélyi törzse oszlopos tagjának állítottak emléket. A tegnap délutáni ünnepségen az elhunyt vitéz társai, rokonok, barátok, a Vitézi Rend eszméivel szimpatizáló polgárok vettek részt. A kopjafát Bartha Árpád faragta.
Székely Róbert lelkipásztor üdvözölte elsőként a jelenlevőket, „vitézeket, nemzetes hölgyeket és urakat, Nagyborosnyó alpolgármesterét, Kanyó Antalt, a vendégeket”. Elmondta, a kopjafa állításának ötlete Damó Gyulától – az emlékpark megálmodójától – származik. A nyugdíjas tanítóval folytatott beszélgetésekből vált számára tisztává a kopjafa állításának háttere: Dani bácsi sokat járt az emlékparkban, emlékfát is ültetett, de a Damó Gyulával tartott baráti viszonya, az egymás iránti tisztelet vezérelte leginkább az ötletgazdát, akinek kezdeményezését a Vitézi Rend erdélyi törzse is felvállalta.
Rövid áhítattal folytatódott a rendezvény, nem mindennapi módon az elhangzott egyházi énekek dallamát Márk Norbert vadászkürtből szólaltatta meg. Damó Gyula beszédében „Dani bátya” jelmondatát idézte: „cselekvésben kell élni és szolgálni nemzetünket”. Ennek szellemében élte életét tiszti főorvosként, a Vitézi Rend tagjaként is. A kopjafa jelzi, hogy földi élete véget ért ugyan, de az emlékezetben továbbra is élni fog – hangoztatta. Székely Zsolt, a Vitézi rend erdélyi törzsének főkapitánya így értékelte dr. Szőts Dániel életútját: a pályát megfutotta, a harcot megharcolta, a hitét megtartotta. 15 millió magyarnak volt testvére, s fájlalta a nemzet fogyását – méltatta az Úz völgyének veteránját. A Vitézi Rend a kopjafa állításával rója le tiszteletét – emelte ki.
Nyáguly Vilmos felelevenítette, tíz évvel ezelőtt járt először a kisborosnyói emlékparkban dr. Szőts Dániel társaságában. Melegedett a szíve, amikor látta, mire képes egy idős ember egy pár száz lelkes faluban. Jeleket állít arra érdemes, a nemzet asztalára valamit letevő embereknek, a magyar történelem sorsdöntő eseményeinek. Dani bácsi és Damó tanító bácsi ezért vált eszményképévé – jelentette ki. Nyilvánosan tett fogadalmat: ezentúl minden Dániel-napon ott lesz az emlékparkban. Mindezek után Búcsú Dániel barátomtól című versét olvasta fel. Az ünnepi beszédeket követően a kopjafa leleplezésére, majd koszorúzására került sor. A Vitézi Rend mellett a Szőts család, Kanyó Antal alpolgármester, az elhunyt ismerősei, barátai helyezték el az emlékezés koszorúit, virágait.
Az ünnepség végén Ferenc Botond és Tánczos András szavalt. Az áldás után a himnusz hangzott el, először vadászkürtből, majd a résztvevők torkából is.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ételelméletek az 5. Avantâge esztétikatáborban
Augusztus 7. és 12. között Sepsiszentgyörgyön újra megszervezik az Avantâge esztétikatábort. A Kónya Ádám Művelődési Ház és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatásával megvalósuló szakmai rendezvénysorozat témája idén az ételelméletek. Az egyhetes tábor során hazai és magyarországi filozófusok, esztéták, egyetemi oktatók tartanak majd előadásokat és szemináriumokat. A szervezők negyven résztvevő számára tudnak szállást és ellátást biztosítani, azok számára, akik ezt igénylik, a táborban való részvétel 150 lejbe kerül. Akik nem igénylik, azok számára ingyenes. A szervezők főként bölcsész szakos egyetemisták részvételére számítanak, de a tábor minden érdeklődő számára nyitott. A regisztrációval kapcsolatos tudnivalók a tábor Facebook-eseményén érhetők el: https://www.facebook.com/events/136691743551719/
Az étel mindig is foglalkoztatta a tudományokat, és ezen belül a filozófiát is. Az idei tábor témája a food theories (ételelméletek) hagyományosan azzal foglalkozik, hogy mit jelent az étel (metafizika), honnan tudjuk, hogy valami étel (episztemológia), hogy mit ehetünk meg (etika), hogy hogyan jön létre, miképpen dolgozzuk fel és milyen formában terjesztjük az ételt (politikai). A tábor egyik részét a zártkörűbb, elmélyültebb délelőtti szemináriumok alkotják, amelyeket Darida Veronika (ELTE BTK, Budapest), Szigeti Attila (BBTE, Kolozsvár) és Nemes Z. Márió (ELTE BTK, Budapest) egyetemi oktatók tartanak minden hétköznap délelőtt. A második részét a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben zajló délutáni előadások képezik, amelyek a tábor állandó résztvevői mellett minden érdeklődő számára nyitottak.
A szemináriumok különböző területeken felmerülő étel-elméletekkel, -értelmezésekkel és -reprezentációkkal foglalkoznak. Darida Veronika szemináriumán arról lesz szó, hogy hogyan jelenik meg a keleti és a nyugati színpadokon az ételfogyasztás, a hét folyamán a színpadi kannibalizmustól eljutunk egészen az eucharisztia színpadáig. Szigeti Attila szemináriumán a globális ételmennyiség illetve élelmiszer-ellátás paradoxonával indítunk a kapitalista gazdaság kontexusában, amelynek elsődleges célja nem a használati javak (jelen esetben: az étel) létrehozása, hanem a profit, a többletérték vég nélküli növelése. Nemes Z. Márió szemináriuma során az étkezés, bekebelezés, fogyasztás kulturális metaforáit vizsgáljuk majd az irodalom és a vizuális kultúra területén.
Az előadások közül Seregi Tamás (ELTE BTK, Budapest) Táplálkozásfilozófia, Ligetfalvi Gergely (Universität Wien – Institut für Kunstgeschichte, Bécs) Eat Art és konyhamávészet és Sepsi László (ELTE, Budapest) Tömegfilm és kannibalizmus című előadásait emelnénk ki. Seregi Tamás előadása a XX. század táplálkozásfilozófiai fogalmaival, az úgynevezett táplálkozás-metaforikával foglalkozik, Ligetfalvi Gergely előadásán Daniel Spoerri művészetével és az eat art fogalmával ismerkedhetünk, Sepsi László előadásán pedig a kannibalizmus amerikai tömegfilmekben való ábázolása kerül terítékre. Az előadásokat nyílt vita és beszélgetés követi.
A Közösségi részvétel évének jegyében a szervezők a tábor témáját igyekeznek közelebb hozni a széles közönséghez és a helyi vendéglátóipari, illetve élelemforgalmazó vállalkozásokhoz is. Így sor kerül majd parki piknikezésre, kerekasztalbeszélgetésre és a konyhaművészettel kapcsolatos előadásra is.
Az Avantâge partnerei: MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, Köntés Kávézó, Andrei Mureșanu Színház. Erdély.ma

A napfény lírikusa
Áprilyről a kastélykertben
A Trianon után született erdélyi magyar irodalom őrzőinek, formálóinak szellemiségét idézték meg a hét végén a marosvécsi kastélykertben. A múzsák kőasztalánál a fél évszázada elhunyt Áprily Lajos emléke előtt tisztelegtek a jelenlevők.
A Helikon – Kemény János Alapítvány szervezte találkozó első napján, péntek délután a kastélyban Kemény János emlékezete címmel nyílt meg a budapesti Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum emlékkiállítása. Szintén pénteken került sor az Áprily emlékére tartott konferenciára, amelyre egy későbbi lapszámunkban visszatérünk. A találkozó második napján, szombat délelőtt húszegynéhány fős társaság gyűlt össze a több évszázados fák alatt. A helikoni leszármazottakat, illetve az esemény iránt érdeklődőket H. Szabó Gyula, az alapítvány elnöke, majd Ördög Ferenc, Marosvécs polgármestere üdvözölte. A községgazda elmondta, büszke arra, hogy ezekben a napokban Marosvécsre irányul a figyelem, ugyanakkor sajnálattal vette tudomásul, hogy kevesen jöttek el a jelentős rendezvényre. Ezt követően Benkő Mihály marosvécsi református lelkipásztor tartott rövid áhítatot. „Őrizd a várat, figyeld az utat...” – hangzott fel a Szentírásból vett idézet, Náhum próféta intése, amelyet az igehirdető mai korunkra vonatkoztatott. – Kisebbségi sorsban mindent védeni kell, ami nemes, tiszta – mondta a lelkipásztor, majd a Tetőn című Áprilyverssel illusztrálta a történelmi időkön átívelő igazságot. – A Kós Károlynak ajánlott alkotás valóságát szinte mindennap átéljük. A tetőről, a várból minden másként látszott. Vallani, vállalni, ez volt a néző- pont, amikor lent minden összeomlott. Itt, a várban, a várkertben elődeink mertek álmodni, magasra emelték tekintetüket az értékvesztett világban, mertek Erdélyben maradni, alkotni, imádkozni. (...) Egy jól megépített várat nem a külső ellenség rombol le, hanem a félelem, a széthúzás, illetve az, ha elfogynak a tartalékok – hangsúlyozta a lelkész, a belső források, tartalékok meg- őrzésére intve hallgatóságát. A rendezvény forgatókönyve szerint a továbbiakban Takaró Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár értekezett volna Áprilyről. A meghívott hiányában Szabó Dániel helikoni leszármazott, az Ariel színház bábművésze Kuncz Aladár gondolatait szólaltatta meg, amelyek 1921-ben a fiatal Áprily Falusi elégia című verskötetének előszavaként születtek. Az erdélyi líra „kaotikus ködében” felsejlő tehetségek között Kuncz Aladár szerint elsősorban Áprily Lajos az, akinek a költészete „a magyar irodalom egyetemes szempontjaiból is maradandó értéket teremt”. Kuncz gondolatmenete elején inkább művészként, mint költőként említi a fiatal alkotót. Szót ejt fordításairól, arról, hogy „a német és francia lírikusokon keresztül a románokig mennyire hozzá tud simulni nemcsak a különböző műformákhoz, hanem azokhoz a lélekösszetételekhez (...), amelyek ezekben a versekben kifejezésre találnak”, majd erre a következtetésre jut: „költészete (...) mégiscsak elsősorban saját sorsának és rendeltetésének a bensőséges átélése... Igaz, hogy csak sóhajt ott, ahol más talán zokogna, igaz, hogy képekben vagy nyelvmodulációiban közvetve fejezi ki azt, amit talán más közvetlenül, szívének, idegeinek kitépett darabjaival hozna elénk, de mégiscsak költő, és első- sorban költő, mert egyéni életében, egyéni sorsfordulataiban látja és éli meg a kozmikus világ jelentőségét”. A továbbiakban így folytatódik az értékelés: „Témái legtöbbször nagyon egyszerűek, s költőivé éppen zenei megélésük teszi őket. Elmuzsikálja a fedélcsatorna tavaszi zubogását, az olvadást, a napfényt, a napsütésben halászó leányt (...), s ezeket az egyszerű élményeket (...) bele tudja kapcsolni az életnek s a természetnek nagy és örök ritmusába. (...) Egész költészetében kihangsúlyozva talán csak egyszer fordul elő az Erdély szó, de akkor az érzelmi lendületnek oly napsugaras csúcsán, hogy ez fényét egész költészetére szétszórja”. Lemez, könyv és Dsida hangja A továbbiakban a helyi iskola diákjai Áprily-verseket szavaltak, majd koszorúzásra került sor. A program a kastély udvarán a marosvécsi kis néptáncosok műsorával folytatódott, ezt követően a jelenlevők a Kis pipázóba vonultak, ahol Kilyén Ilka színművésznő készülő lemezének hanganyagából nyújtott ízelítőt. – Dédelgetett vágyam, hogy a helikonista költők írásait minél szélesebb körbe eljuttassam. Maroshévízen kérdezték meg tőlem, hogy hangfelvételen megtalálhatók-e ezek a költemények. Így született meg a lemezsorozat gondolata – ismertette a színművésznő a Helikon – Kemény János Alapítvány támogatásával elindított kezdeményezés előzményét. A sorozat Lisztóczky László irodalomtörténész javaslatára tematizálva szólaltatja meg a helikonisták alkotásait, az első lemez Istenhez írott verseiket. Kilyén Ilka a találkozón négy, kerek évfordulós alkotó – Bárd Oszkár, Jékely Zoltán, Olosz Lajos, Dsida Jenő – lírai világából villantott fel színeket. Ezt követően Pomogáts Béla Marosvécs (1926-1944) című, a helikoni irodalmi műhelybe bepillantást nyújtó kötetét ismertette H. Szabó Gyula, a könyv szerkesztője. A helikoni találkozók jegyzőkönyvét magába foglaló mű egyik fontos mozzanata az 1942-es vita, amely egyértelművé teszi, hogy az erdélyi irodalom építői akkor is transzszilvanisták voltak, amikor „nekik fújt a szél” – tudtuk meg az értékelőtől, aki a könyv végén található képes mutatóra is felhívta a figyelmet, amelyből az is kiderül, hogy az 51 szerző mely években vett részt a találkozón. A kétnapos rendezvény különleges színfoltja Marosán Csaba kolozsvári színművész Dsida-műsora volt. Az interaktív előadás előtt a színész elmondta, hogy célja újjáéleszteni a helikoni közösséget, ezért viszi el erdélyi templomokba, kastélyokba, illetve Magyarországra is a „jószívek falára” plakátot ragasztó költő üzenetét.
Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföld elfeledett fiáról
„Illyés Elemér (Torja, 1919. dec. 7 – Pieveli Tremisine, Olaszország) erdélyi születésű próza- és tanulmányíró. A kolozsvári egyetem jogi karán szerzett doktori diplomát, a római és heidelbergi egyetemen politikai és államtudományokból végzett kiegészítő tanulmányokat. A harmincas években részt vett az erdélyi falukutatásban, és több folyóirat munkatársa volt. A háború után hosszabb ideig élt dél-amerikai országokban, később Portugáliában telepedett le, jelenleg Münchenben él. Írásai főként az Új Látóhatárban és a Katolikus Szemlében jelennek meg. Érdeklődését elsősorban a romániai magyarság sorskérdései foglalkoztatják.”
E szöveg olvasható arcképe alatt a müncheni Auróra Kiadónál 1976-ban megjelent Erdély változása. Mítosz és valóság című könyvének második, bővített kiadása hátoldalán. Nem szorul találgatásra, erdélyi olvasóihoz miért csak néhány átcsempészett példánya juthatott el, ezért tervezi, tudomásom szerint, a Háromszéket támogató Hármas Alapítvány Kaláka Könyvek népszerű sorozatában hazai újrakiadását Farkas Árpád gondozásában. A szerzőről először Veress Dániel irodalomtörténész mesélt nekem a nyolcvanas évek közepén, amikor a Mikó kollégiumi lyukasóráimban fel-felugortam hozzá, a szembeni lakótoronyba. Később az élet más feladatokat rótt rám, nem tudtam az 1989 augusztusában elhunyt hazánkfia áldozatos munkásságával foglalkozni, de korlátolt tájékozottságom ellenére is feltűnt, hogy nem esik szó róla az erdélyi és a magyarországi sajtóban. Egy, a munkahelyemre, a Magyar Szemlébe érkezett Tófalvi Zoltán-tanulmány lábjegyzete irányította ismét figyelmemet felé. Megtudtam, hogy a hetvenes évek első felében sikerült ismét körbejárnia szülőföldjét – harmincévi távollét után. Minden lépését figyelte a Securitate és beszélgetőpartnereit később is zaklatta. Azzal a céllal látogatott haza, hogy rögzítse az őshonos magyar kisebbség helyzetét, összehasonlítva a két világháború közötti állapotokkal. A múlt kiváló ismerete, utazási élményei és a legfrissebb román nyelvű jogi-statisztikai közlönyök birtokában írta meg könyvét, amelynek első, 1975-ös müncheni kiadása hamar elfogyott. Munkásságának mottója: „Erdély története nélkül elképzelhetetlen nemzeti történelmünk megértése”. Nagynevű elődje és földije, altorjai Apor Péter munkájának címét vette kölcsön. Az említett könyve volt az első monográfia Erdélyről a háború óta. Imponáló dokumentációval mutatta be a romániai magyarság életét, retorikai hangvétel, a rekrimináló gondolkodásmód és a sérelmek drámai felhánytorgatása nélkül. A tényeinek elfogulatlan ismertetése azonban nem zárta ki a személyes hangvételt. Könyvének első része erdélyi „szerelmes földrajz”, amelyben szembesül a viszontlátott szülőfölddel: „Nevek szállingóznak vissza emlékezetembe, mint jóleső puha hópelyhek. Altorja, Karatna, Volál, Szent Ilona, Benkőszeg… És ahogy a hegyek belseje felé vitt az út, körülfogott valami meleg biztonság. A hegyek nem változtak, sem az erdők…” Könyve megjelent német és angol nyelven is. A rendszerváltásig az EU kisebbségi ügyekben alapdokumentumként kezelte. Illyés a magyar és a román mellett öt nemzetközi nyelven beszélt, nagy tekintélyű nemzetközi fórumokkal levelezett, hogy igazságot szerezzen annak a kisebbségnek, amelyből vétetett. 1988-ban New-Yorkban megjelent Ethnic Continuity in the Carpatho-Danubian Area című, 450 oldalas munkája, amelyben Délkelet-Európa utolsó évezredének történetét vizsgálja az írott források, a régészet és a filológia alapján; az angolul olvasó közönség tudományos cáfolatát kapja benne a dákoromán kontinuitási elméletnek. Élettársának, Annának köszönhetően – akinek a könyvét dedikálta – élete utolsó évtizedét a Garda-tó feletti Pieve di Tremosinében töltötte. Innen költözött el végleg közülünk. Itt, élete utolsó helyszínén kellene érdeklődni – ábrándoztam, amikor az Akadémiai Könyvtárban nézegettem könyvének első kiadását. Hogy létezik, hogy eddig még nem adták ki sem odahaza, sem Budapesten? – mérgelődtem egy sort. Csupán három nagy pesti könyvtárban kérhetjük ki olvasni, sietve, néhány órára, vagy fénymásolatban cipelhetjük a táska alján, mint titkos szerelmes leveleket... a Facebook kitárulkozó, ordénáré világában. Ahol a gasztrokultúra és az emésztéstechnika gyötrő kérdései töltik ki a fogyókúráról álmodozó nyugatiak és újsütetű keleti, kispénzű nyomkövetőik gondolatvilágát.
Aztán a gondviselés a segítségemre sietett. A klasszikus katolicizmus hagyományát őrző, gyakorló keresztényeket, értelmiségieket tömörítő Roman Forumon vehettem részt július elején egy Garda-tó parti üdülővárosban. Az amerikai házigazda, dr. John Rao, az oxfordi egyetem tanára, Bernard Dumont, a francia Catholica folyóirat főszerkesztője, Miguel Ayuso Torres, a madridi egyetem jogászprofesszora tanítványai, illetve barátai voltak Molnár Tamásnak, annak a magyar származású, francia műveltségű amerikai egyetemi tanárnak, akinek a Háromszékben is ismertettem egyik könyvét az ötven valahányból.
Már az első nap reggelén szálláshelyemtől, a Gardone Rivierától a harminc kilométernyire északra fekvő hegyvidéki községbe, Pieve di Tremosinébe igyekeztem, felkutatni Illyés Elemér házát, amely a polgármester üzenete szerint üresen áll. Ekkor érkezett segítségemre Barna Teréz és László Gábor, az Egyesült Államokban élő és Erdély iránt elkötelezett házaspár. Teréz olasz nyelvtudására és Gábor autóvezetői tapasztalatára igencsak szükség volt, hiszen nem készültem arra, hogy a sziklába fúrt, nyaktörő hajtűkanyarokon kell felkaptatni. Félórányi keresgélés után csöngettünk be az asszonyhoz, aki bejárónő volt Illyéséknél, és aki mindjárt útba- igazított. Megtaláltuk a kisméretű, gondozott temetőt, amelyben a scrittore ungharese nyugszik. Aztán kiderült, hogy Illyés élettársának halála után a gyönyörű és tóra néző villa barátnőjének tulajdonába került. Olga kedvesen invitált háztűznézőbe. A házról, az olajfákkal tűzdelt méretes kertről és a temetőről a fiam több képet készített. Hálával gondolok a háziasszonyra, aki megőrizte Illyés Elemér könyvtárát. Szinte érintetlenül maradt kis méretű dolgozószobája is. És mivel én voltam Olgánál az első érdeklődő a volt gazda iránt – nekem ajándékozta az Erdélyről írt főművét. Amelynek borítója olyan kék, mint mélyen alant a hatalmas tó maga.
„Énlaka felett, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a gondviselés” – írta volt Tamási Áron. Itt, a Garda-tó felett viszont éberen vigyáz, és útba- igazítja az érdeklődő magyarokat.
S. KIRÁLY BÉLA / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mezőkölpényi Nagy Pál emlékére
Az 1924. január 30-án született, 2015. szeptember 4-én elhunyt író, szerkesztő, irodalomtörténész, színházkritikus Nagy Pált szülőfaluja post mortem díszpolgári címmel tünteti ki a napokban zajló mezőkölpényi falunapokon. Érdemeit egy átfogó laudációban Bölöni Domokos író méltatja. Az ő írásának rövidített változatát adjuk közre mai mellékletünkben.
Nagy Pál szívbéli barátja volt Sütő Andrásnak, az író emlékét ápoló baráti egyesület alapítójaként, élete két utolsó évében pedig tiszteletbeli elnökeként munkálkodott irigylésre méltó munkabírással. Diákként láthatta Móricz Zsigmondot a református kollégiumban, személyes ismerőse volt Tamási Áronnak („úgy gondolok rá, mintha élne”), ismerőseinek, barátainak tudhatta a huszadik századi kortárs (és azon belül az erdélyi) magyar irodalom jeleseit és napszámosait, életkorban is előkelő helyezést ért el: Anavi Ádám, Kós Károly, Jánosházy György után következett a sorban.
A kilenc évtized mérlege mutatja, hogy voltaképpen szerencsés ember volt mezőkölpényi Nagy Pál: dolgos életét (a kényszerű háborús szünetet kivéve) azzal tölthette, amihez tanult irodalmárként a legjobban értett, és ami szíve szerint is leginkább a kedvére való volt: olvasással, írással, szerkesztéssel. „Azt szoktam mondani: nincs időm unatkozni, semmit tenni, képzelt babérokon üldögélni. A sors és a körülmények kegyes ajándékának tekintem, hogy öreg fejjel is tehetek egyet s mást a betűvetés mezején, irodalmunk, kultúránk szolgálatában” – vallotta egyik interjújában. Irigylésre méltó szerkesztői múlttal a háta mögött, nyugdíjas irodalmárként, csaknem élete végéig folyamatosan dolgozott. Éveivel vetekedik a válogatás, szerkesztés, elő– és utószó kategóriákba sorolható kötetek száma. Közülük a leglátványosabb a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál megjelent Wass Albert-életmű sorozat (27 cím, 36 kötet) szerkesztése. „A közös szülőföld, a Mezőség szomorú szépségekben bővelkedő világának vonzásában ébredt fel bennem annak idején, s szilárdult meg ez a láthatatlan szálakból szövődött kötődés.”
Dolgos élete során Nagy Pál hűséges közvetítője volt az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom maradandó értékeinek. Összefüggőnek, elválaszthatatlannak tartotta a tollal való munkálkodás valamennyi változatát. Emlékezéseiben, könyvismertetőiben, színibírálataiban mindig ott a távlat, a mű behelyezése ebbe a kettős mezőbe; és ha ízlés-preferenciái, kedvencei vannak is, miközben elutasítja a talmit, az értéktelen, cifra portékát, továbbgondolásra, párbeszédre serkentő recenzióiban nincs helye személyeskedő indulatnak, inkább a megértés, a megbecsülés, a tisztelet kristályosodik ki, a legnagyobbak és a kevésbé nagyok iránt is. Igen hosszú volna a névsor, mégis meg kell említenünk a szívéhez közel álló szerzők közül néhányat: Bánffy Miklós, Kós Károly, Makkai Sándor, Szentimrei Jenő, Molter Károly, Szabédi László, Bözödi György, Németh László,
Áprily Lajos, Vita Zsigmond, Horváth István, Tamási Áron, Nyirő József, Wass Albert, Sipos Domokos, Kemény János, Gellért
Sándor, Tompa László, Tomcsa Sándor, Kacsó Sándor, Kiss Jenő, Sütő András,
Székely János, Fábián Ernő, Veress Dániel, Kabós Éva, Bajor Andor, Fodor Sándor, Beke György, Szőcs Kálmán, Páll Lajos...
Érdeklődési körének két fontos témája a nyelvi szórványosodás és az anyanyelv romlása. „A Székely Mezőség egy kis falujában, Mezőkölpényben születtem, nem messzire Marosvásárhelytől. Ott cseperedtem fel, édesapám ott volt református kántortanító. Ennek a falunak a közösségében és a szomszéd falvaknak az ismeretében ragadt meg bennem a szórványkérdés iránti máig tartó komoly, mély érdeklődés. Ez abban is megnyilatkozott s megnyilatkozik talán manapság is, hogy irodalmárként, nem utolsósorban ennek a tájnak, ennek a szomorú, szépségekben oly gazdag világnak, a mezőségi magyar szórványvilágnak az embereit, íróit, jeles személyiségeit különös szeretettel kutassam föl a múltból, mutassam föl a jelenben. Így kötődött sírig tartó barátságom Sütő Andrással, aki a mezőségi magyar szórványvilág közepéről, Pusztakamarásról indult el világhódító útjára, így kapcsolódtam hozzá a Mentor Kiadó jóvoltából Wass Alberthez (...) Így érdekelt mindig például Kiss Jenő kolozsvári költő lírája, költői világa, és írtam is róla – s tovább sorolhatnám a jeles neveket. Váltig állítom, hogy a szórványkérdés a romániai magyarság legsúlyosabb, legkomolyabb, legmélyebb problémája a jelenben, és az lesz még inkább a jövőben. Szórványnak lenni Erdélyben, szórványnak lenni a Mezőségen, de nemcsak ott, hanem Dél-Erdélyben, Déva, Fogaras környékén, akárhol: történelmi kihívás. Ezt igyekeztem s igyekszem úgy, ahogy tudtam s ahogy tudom, a magam szerény tehetségével tudatosítani, és szolgálni. Amíg még mozgatni tudom a tollamat, a kezemet, addig váltig és továbbra is megmaradok ennek a szórványkérdésnek a bűvkörében, mert ez valóban mélyen hozzám tartozik.”
Publicisztikai jegyzetei a legkülönbözőbb lapokban és folyóiratokban láttak napvilágot. Célkitűzésétől nem tért el soha: „szabaduljunk meg végre a viszálygerjesztő gyanakvások, kihívások rögeszméitől, a gyűlölködés koloncaitól, a mellveregető kivagyiság szólamaitól, s nézzünk szembe bátran, ki-ki a maga háza táján: milyen gennyes gócokat kell eltakarítani az útból. És cselekedjünk felelősséggel, határozottan. Valóban rendezzük végre közös dolgainkat. Alapozzuk meg a jövőt – most, amikor a jóreménység nyílt tengerén hajózhatunk a Szabadság Birodalmának partjai felé.” Töretlen a törekvése, hogy a gondokkal való szembenézést a (sajnos) változatlanul érvényesülő, sőt gyakran sokasodó jogsértések, többségi szélsőséges nacionalista, magyarellenes megnyilatkozások számbavételét a kiútkereső reménykedés jeleivel együtt tárja fel. Ekként sikerült az itthoni történésekről, az erdélyi magyarság társadalmi, szellemi életének alakulásáról lényegi dolgokat megörökítenie a nyomtatott betűk mezején.
A kilencvenes évek után egymás után adhatta ki saját munkáit, kötetekben sorjáztak jegyzetei, recenziói, kritikái, emlékezései, ünnepi méltatásai, két válogatás gazdag levelezéséből. Utolsó, nagyon vágyott könyve 2014-ben került ki a nyomdából, Emlékek otthona: tegnapi színház címmel. Hiszen mindig is szíve csücske volt a színház, jelesen a marosvásárhelyi. „Ennek nézőterén érezhettem magamat valóban otthon”, vallotta. Ez a kötet immár színháztörténeti jelentőséggel bír.
Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész, aki a Romániai Írószövetség marosvásárhelyi fiókja, a Sütő András Baráti Egyesület, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány és íróbarátai, egykori munkatársai, olvasói nevében hajtott fejet az életének 92. évében elhunyt Nagy Pál emléke előtt, temetésén, 2015. szeptember 10-én, a marosvásárhelyi református sírkertben búcsúztatta a távozót: „Az iramosan változó időkben Nagy Pál a szorongató történelem különböző arcaival szembesült, olyan írástudóként, akit szüntelenül és szenvedélyesen érdekelnek, foglalkoztatnak, gondolkoztatnak az ‘élet, az irodalom és egyéb apróságok’. Olyan írástudóként, aki nemcsak tanú, szemlélő, hanem résztvevő, alakító, a világon igazítani próbáló ember. Tollal és szóval, az értéket felmutató és az értéktelenséget tagadó figyelemmel kutatta az értelmes lét és cselekvés nehezen felismerhető és még nehezebben járható ösvényeit az összekuszált, fenyegető világban.
Hosszan lehetne sorolni a közlésformákat, amelyekben biztonsággal mozgott. A pontos és igényes szerkesztő, az alapos és nagy tudású filológus, az irodalmat közvetítő, értékelő kritikus fürge tollú publicistaként, jegyzetíróként is szólt az olvasókhoz.”
A sokoldalú és ezer gondú Nagy Pálnak volt egy állandó, meghatározó ügye: a nyelv, amelyen gondolkodunk, beszélünk, írunk – élünk, mondotta Gálfalvi Zsolt. „Együtt töltött szerkesztőségi éveink során és közös ügyek gubancaival viaskodva megtanultam becsülni nyelvi tudatosságát és igényességét, amely írásaiban és bonyolult kéziratokat gondozó hozzáértésében is megtestesült. Gyümölcsöző lenne, ha életművére emlékezve az általa is képviselt nyelvi igényt általánossá tudnánk tenni sajtónkban.”
Tanító és magyarázó ember volt és maradt. A közeli munkatárs és jó barát, Sütő András írta: „A legfőbb ítésznek nevezett utókorral szembeszállni nem lehet. Segíteni viszont az eligazodásban: az írástudók mindenkori kötelezettsége.” Az „eligazító” írástudó Nagy Pál egyik legönérzetesebb, leghasznosabb munkása volt az erdélyi irodalomnak; és bár életében néhány valóban értékes oklevelet, díjat kivéve igazi szakmai elismerésben alig volt része, kortársai tisztelték tudását, adtak a véleményére. Nemcsak tanítványai, hanem a fiatalabb korosztályok tollforgatói, akik igényes szerkesztői támogatását élvezhették, igen nagyra becsülték.
Mezőkölpényi Nagy Pál a Teremtőjétől rá bízott tálentomokkal jól sáfárkodott. Munkásságát, személyiségét a szülőfalu holtában is nagyra értékeli és becsüli, post mortem díszpolgárává avatja.
Isten áldása legyen az emlékén, Isten áldása legyen a kedves szülőfalun!
(Bölöni Domokos) Népújság (Marosvásárhely)

Felmérik a fiatal alkotók lehetőségeit a Látó szépirodalmi folyóirat írótáborában
Az írói életmodellről, az irodalomhoz köthető pályák lehetőségeiről beszélgetnek az előadásokon és műhelymunkákon az első alkalommal, augusztus 10–13. között a Látó szépirodalmi folyóirat által Szilágybagoson szervezett írótáborban.
Az Irodalom a vidéken elnevezésű találkozóra olyan fiatal alkotókat kerestek, akiknek munkássága a Látóhoz (is) köthető. A szervezők megpróbálnak irányokat felvillantatni az alkotók számára, felmérik az irodalommal foglalkozni vágyó írók, költők és kritikusok lehetőségeit, buktatóit és a pálya kényszerhelyzeteit. Az előadásokon és műhelymunkákon – a hely szelleméhez igazodva – elsősorban a Szilágysághoz köthető alkotók (Ady Endre, Hervay Gizella, Szilágyi István, Mester Zsolt stb.) munkásságáról beszélgetnek, de a párbeszéd során igyekeznek jelenvalóvá tenni a saját tapasztalatokból eredő meglátásokat is.
A témák között szerepel az irodalomoktatás, olvasáskultúra, tehetséggondozás és az irodalom megváltozott szerepei, valamint megvitatják a centrum és periféria viszonyát.
A táborban bemutatják többek között Vida Gábor Egy dadogás története c. önéletírását/regényét, Szöllősi Mátyás Budapest-katalógusát – mindkét könyv életpályákról készített „felvételek” gyűjteménye. A tábor nyitott, egyénileg is csatlakozni lehet, szállás és ellátás a falu panzióiban napi 75 RON költséggel.
Meghívott vendégek: György Alida, Varga László Edgár, Szöllősi Mátyás, André Ferenc, Márton Evelin, Finta Klára, Kész Orsolya, Vida Gábor, Vida Krisztina, Demény Péter, Eperjesi Noémi, Szabó Róbert Csaba, Sárkány Tímea, Borbély András, Béres Norbert, Láng Zsolt, Birtalan Beáta, Nagy Hajnal Csilla, Balog Károly, Puskás Dániel, Tamás Dénes. Krónika (Kolozsvár)

Gothár Péter rendez Nagyváradon – évadot hirdetett a Szigligeti Színház
Kaukázusi krétakör, Szegény Dzsoni és Árnika, Senki madara – többek között ezeket az előadásokat tervezi színpadra állítani a Szigligeti színház három társulata a következő évadban. A Szigligeti Társulat, a Lilliput Társulat és a Nagyvárad táncegyüttes kedden tartott évadhirdető sajtótájékoztatót Nagyváradon.
Szakmai, gazdasági és infrastrukturális szempontból egyaránt fejlődik a színház, összegzett Czvikker Katalin főigazgató, aki elmondta: az előző évadhoz képest 50 425-ről 54 810-re (8,7%) nőtt a nézők száma, az előadások száma 300-ról 314-re, a bérleteké 4105-től 4781-re (15,5%) nőtt, a színház saját bevétele pedig 767 675 lejről 902 923 lejre (17.6%) emelkedett. Szállítójárművet vásároltak, a Szigligeti Stúdiónál mosodát létesítettek, a stúdió megkapta a végleges tűzvédelmi engedélyét is, melynek beszerzését színház épületére szintén vállalták.
A Szigligeti Színház idéntől tagja a Magyar Színházi szövetségnek és a Magyar Színház Technikai Szövetségnek is, utóbbival közösen a színházi műszaki személyzet számára szerveznek majd workshopokat, mondta Czvikker Katalin.
Októberben FuxFeszt
Szeptemberben Szutyejev Kispipi és Kisréce című előadásának adaptációjával kezdi a Lilliput Társulat az évadot. A Szabó Attila rendezte előadás a testvérféltékenység kényes témáját dolgozza fel.
A Lilliput október 3–7. között harmadik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját, a FuxFesztet, mondta Botházy-Daróczi Réka művészeti vezető. A fesztivál programjában hazai bábtársulatok mellett magyarországi vendégprodukciók is helyet kaptak. Az előadásokat korcsoportok szerint osztották el, hangzott el. Az áldott állapotban lévő Botházy-Daróczi Réka azt is elmondta: októbertől a művészeti vezető feladatait Lélek Sándor Tibor társulatvezető látja majd el.
Decemberben Csató Kata rendezésében mutatják be Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét, valamint Oscar Wilde Boldog herceg című (rendező: Vadas László), illetve az Én, a kis herceg (írta: Szabó Attila, rendezi és játssza: Daróczi István) című előadásokkal készülnek. Utóbbi Antoine de Saint-Exupéry életét és levelezését dolgozza fel.
Az Arany-emlékév jegyében felújítják Toldi című előadásukat, a SZITA Tanoda programja is folytatódik, az iskolaprogramra jövő februárban tartanak válogatást, a 2018/19-es évadban pedig Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című írását mutatják be.
A táncosok is emlékeznek Arany Jánosra
A Nagyvárad Táncegyüttes folytatja megkezdett útját, tavaly például a Barbárok című előadással illusztrálták, milyen változásokat képzelnek el, mondta Dimény Levente a táncegyüttes művészeti vezetője. Ebben az évadban két előadással, de három koreográfiával mutatkoznak be. Senki madara című nagyszínpadi bemutatójukat Szabó T. Anna alkotása, valamint magyar és keleti népmesék ihlették. A darabot Tóth Tünde rendezi, koreográfusa Györfi Csaba és Tőkés Imola, zeneszerzője pedig Cári Tibor lesz.
Stúdiótermi keretek között mutatják be a két említett fiatal, tehetséges koreográfus egész estés előadását, Györfi Csaba Idegen címmel, Tőkés Imola pedig Vakfolt címmel rendez egy-egy egyfelvonásost, mint elhangzott, az őket, fiatalokat foglalkoztató kérdésekről.
A táncegyütteshez egyébként két, a Budapesti Táncművészeti Egyetemet végzett táncos érkezik ebben az évadban mivel két táncosuk édesanyává válik.
Az iskolaprogram keretében Arany János születésének 200. évfordulóját is megünneplik. A bicentenárium alkalmából a táncegyüttes művészei Bihar megyei néptánccsoportokkal a nagyszalontai költőóriás balladáit dolgozzák fel táncban, Hídavatás címmel,
Október 12–15. között ismét a Nagyvárad Táncegyüttes a házigazdája az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozójának, ezt legutóbb 2012-ben tartották Nagyváradon, hangzott el.
Brecht, Rejtő, Hubay
Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője szerint az idei „kiegyenlített” évad lesz, a változatos igényű közönség tagjai megtalálják a nekik tetsző darabokat.
Az idei évad harmadik nagyszínpadi bemutatójának sorsa szeptember elején dől el, hangzott el. Amennyiben ugyanis Gothár Péter, világhírű filmrendező tud vállalni nagyváradi rendezést, akkor ő Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci című darabját viszi színre. Amennyiben ebben az évadban nem lesz ideje Gothár Péternek, akkor Tarnóczi Jakab, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem ígéretes tehetsége William Shakespeare Szentivánéji álom című komédiáját viszi színre.
Mivel ebben az évadban csak az egyik előadást állítják színpadra, a másik darabot az ezt követő évadban láthatja majd a közönség, pontosított Novák Eszter.
A szigligetisek egyébként már elkezdték Körmöczi–Kriván Péter Kapufa és öngól című drámájának olvasópróbáit – ezt a váradi közönség felolvasószínházi előadásként már megismerhette. A Drámázat drámapályázat Debüt-díjas szövegét Tasnádi-Sáhy Péter viszi színre a Szigligeti Stúdióban, az előadást szeptember 21-én, a magyar dráma napján láthatja a közönség Nagyváradon.
Újra Nagyváradon rendez Anca Bradu (legutóbb A mi osztályunk című előadást rendezte Váradon), aki Bertolt Brecht és Paul Dessau klasszikusát A kaukázusi krétakört állítja színpadra. Az előadás a „megkerülhetetlen, egyszerű döntésekről” szól, amelyeket mégis meg kell hozni, fogalmazott a művészeti vezető.
A Szigligeti Társulat Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényének musical-adaptációjával készül majd szilveszterre. A Hamvai Kornél, Varró Dániel és Darvas Benedek szerzőhármas zenés előadásának rendezője Porogi Dorka lesz.
A nagyváradi születésű Kossuth-díjas drámaíró, Hubay Miklós születésének centenáriumát az Egy szerelem három éjszakája című alkotás bemutatójával ünneplik. Az első magyar musicalként számon tartott előadást Novák Eszter rendezi.
Az évad második felében két stúdióelőadást is bemutatnak amelyekben pályakezdő rendezők kapnak lehetőséget. Botos Bálint Csehov Apátlanul (Platonov) című drámáját, Hunyadi István pedig Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának következő részét, a Bányavakságot viszi színre a Szigligeti Stúdióban.
Jövő március 21–25. között hatodik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Társulat a HolnapUtán Fesztivált, ebben az évadban pedig Nagyváradra látogat például a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, az Esztergomi Várszínház, illetve az egri Gárdonyi Géza Színház is.
Fried Noémi Lujza / maszol.ro

Irodalom a vidéken – a Látó első írótábora
Vasárnapig tart Szilágybagoson a Látó szépirodalmi folyóirat Irodalom a vidéken című első írótábora beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal, felolvasásokkal. A tábor nyitott, egyénileg is csatlakozni lehet.
A műhelymunkákon és előadásokon az írói életmodell, az irodalomhoz köthető pályák lehetőségeiről beszélgetnek, megpróbálnak közösen irányokat felvillantani a fiatal alkotók számára, felmérik az irodalommal foglalkozni akaró írók, költők és kritikusok lehetőségeit, buktatóit és a pálya kényszerhelyzeteit. Az előadásokon és műhelymunkákon, a hely szelleméhez igazodva, elsősorban a Szilágysághoz köthető alkotók (Ady Endre, Hervay Gizella, Szilágyi István, Mester Zsolt stb.) munkásságáról beszélgetnek, de a párbeszéd során igyekeznek jelenvalóvá tenni a saját tapasztalatokból eredő meglátásokat is. Szó lesz irodalomoktatásról, olvasáskultúráról, tehetséggondozásról és az irodalom megváltozott szerepeiről, megvitatják a centrum és periféria viszonyát – olvasható a Látó közösségi oldalán.
Pénteken bemutatták Vida Gábor Egy dadogás története című önéletírását/regényét, Szöllősi Mátyás Budapest katalógusát – mindkét könyv életpályákról készített „felvételek” gyűjteménye. Meghívott vendégek: György Alida, Varga László Edgár, Szöllősi Mátyás, André Ferenc, Márton Evelin, Finta Klára, Kész Orsolya, Vida Gábor, Vida Krisztina, Demény Péter, Eperjesi Noémi, Szabó Róbert Csaba, Sárkány Tímea, Borbély András, Béres Norbert, Láng Zsolt, Birtalan Beáta, Nagy Hajnal Csilla, Barlog Károly, Puskás Dániel, Tamás Dénes.
Szombaton 10 órától a Pince-szemináriumok keretében beszélgetések zajlanak majd (előadók: Vida Gábor, Láng Zsolt, Béres Norbert, Demény Péter, Márton Evelin, Borbély András. Témák: Irodalom a vidéken – vidékiség, periféria és centrum; Szilágysághoz köthető alkotók, alkotói életpályák bemutatása). 12 órától bemutatják Barlog Károly: Kovács Istenke álmodik című könyvét, fél 1-től beszélgetés Demény Péter: Vadkanragyogás című kötetéről, majd 13 órától Tamás Dénes: Minden egész kötete kerül terítékre. Ebéd után szabadprogram és pálinkakóstolás, 19 órától a szilágyborzási kultúrotthonban tartanak gálaestet, felolvas: Vida Gábor, Láng Zsolt, Demény Péter, Varga László Edgár, Márton Evelin. 22 órától a Perseidák meteorraj teleszkópos megfigyelésére kerül sor Nagy Róbert vezetésével, felolvas: Szöllősi Mátyás. A tábor vasárnap zárótanácskozás után zárul. Szabadság (Kolozsvár)

Megoldhatatlannak látszó ügyek Vásárhelyen
Két éve tart az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bűnvádi eljárása a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében. A hatósági zaklatások ellehetetlenítették az iskolát. Jogászszemmel foglaljuk össze az elmúlt időszak történéseit.
Két évvel ezelőtt, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi kirendeltsége bűnvádi eljárást indított a Maros megyei tanfelügyelőség akkori főtanfelügyelője, Ştefan Someşan, valamint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium azóta tisztségéből felfüggesztett igazgatója, Tamási Zsolt József ellen folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés és az igazgatói tisztség jogtalan felhasználásának gyanúja miatt a korrupciós cselekmények megelőzéséről, felderítéséről és büntetéséről szóló 2000. évi 78-as törvény rendelkezései alapján. A bűnüldöző szervek szerint a marosvásárhelyi gimnázium létrehozása nem a törvényes keretek tiszteletben tartásával történt, noha a líceum a helyi tanács 2014/271-es számú határozata alapján törvényesen létező oktatási intézményként szerepelt a Tanügyminisztérium által kibocsátott országos tájékoztatási útmutatóban.
A marosvásárhelyi DNA által végrehajtott hosszadalmas nyomozati eljárás következtében kialakult az általános félelem légköre.
Talán ennek következtében a Maros megyei tanfelügyelőség (ISJM) közigazgatási tanácsa 2017. február 27-én meghozta a 70-es számú törvénytelen határozatát, amely szerint az intézményben a „2017–2018-as tanévben egyetlen cikluskezdő – előkészítő, ötödik és kilencedik – osztály indítása sem engedélyezett”.
Az első baklövések
A líceum létrehozása során az első, pusztán adminisztratív jellegű baklövést – amelyik a korrupció gyanúját mindenképp kizárja – a helyi tanács követte el azzal, hogy a 2014/271. számú határozatában az alapító okirat bemutatásának feltételéhez kötötte a gimnáziumnak az iskolai hálózatba való besorolását – tehát az iskola alapításának elrendelése helyett csak javaslat jellegű döntést hozott. A második, szintén közigazgatási jellegű tévedés a Maros Megyei Főtanfelügyelőség számlájára írható. 2014. szeptember 12-ei 115-ös számú határozatával elrendelte a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium, mint új, jogi személyiséggel rendelkező tanintézmény létrehozását. Csakhogy a 2011. évi 1-es számú közoktatási törvény 61. cikkelyének (2) bekezdése értelmében az iskolahálózatok megszervezése, az intézmények létrehozása „a helyi közigazgatási hatóságok feladata, az utólagos megyei tanfelügyelőségi egyetértés (=aviz conform) elnyerésével”. Sajnos, a tanfelügyelőség az egyetértő láttamozás fogalma helyett a létrehozás kifejezést használta, noha az iskolaalapítás a helyi tanács hatáskörébe tartozik.
Egyszerűen nem tudom megállapítani, miben áll ez esetben is az a korrupciós bűncselekmény, amelynek alapján a DNA ügyészei évek óta zaklatják a szülőket, sőt újabban a gyermekeket is (!!), akiknek pedig semmi közük sincs az iskola alapításához. A tanfelügyelőség által jogalap nélkül elrendelt beiratkozási tilalom miatt sajnos a folyamatos oktatási tevékenység megakadályozásáig fajult el a helyzet, annak ellenére, hogy a líceum önálló jogi személyiséggel rendelkezik és jelenleg is törvényesen működik. Ezt a tényt a Romániai Közoktatás Minőségét Szabályozó Ügynökség (ARACIP) 2017. február 27-i 179-es számú átiratával is megerősítette, és a Tanügyminisztérium által kibocsátott idei rendeletek is alátámasztják. Figyelmen kívül hagyva ezt az egyértelmű jogi helyzetet, valamint az ártatlanság vélelmének az elvét, a Tanfelügyelőség vezető tanácsa meghozta a 2017/70-es számú határozatát, amellyel megtiltotta a tanulóknak a cikluskezdő osztályokba való beiratkozását. A vitatott határozat jogellenes, és sérti a tanintézmény jogait és azoknak a gyermekeknek az érdekeit, akik az iskola cikluskezdő osztályaiba szerettek volna beiratkozni.
Barátságtalan hozzáállás
A határozat kibocsátását követően azonnal elindítottuk a közigazgatási bírósági eljárást. Az előzetes panaszunkat március 2-i dátummal iktattuk. Ebben felhívtuk a tanfelügyelőség figyelmét, hogy az előkészítő osztályba való beiratkozási időszak március 17-ig tart. Az illetékesek barátságtalan hozzáállását jellemzi az is, hogy panaszunk visszautasítását csak március 31-én közölték, megvárván az előkészítő osztályokba való beiratkozási időszak lejártát. A visszautasítást azzal indokolták, hogy a „DNA a 2015/P/174-es ügyben a főtantanfelügyelő (Ştefan Someşan) és a szóbanforgó intézmény igazgatója (Tamási Zsolt) ellen elrendelte a nyomozati eljárás elindítását, ezért a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megalapítására és működésére vonatkozóan fennállhat a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja”. Csakhogy a cikluskezdő osztályokba való beiratkozást tiltó határozat indoklását, amely szerint „a DNA az oktatási folyamatokba beavtkozása miatt kellett meghozni, megcáfolta a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz tartozó (CSM) Bírókat és Ügyészeket Ellenőrző Igazságszolgáltatási Felügyeletének 1947/II/363/DIP/2017-es számú határozata! A CSM Ellenőrző Felügyeletének határozata meállapította azt, hogy a Maros Megyei Tanfelügyelőség által a gimnázium cikluskezdő osztályaiba való beiratkozást tiltó intézkedéseit nem a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyésze rendelte el. Ezzel az indoklással a CSM ellenőrző felügyelete eldöntötte azt, hogy az illetékes ügyész nem követte el a 2004/303-as a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény által büntetendő fegyelmi vétséget, mivel nem lépte túl nyomozói hatáskörét, nem befolyásolta az oktatási tevékenységet. Tehát a vitatott tanfelügyelőségi határozat indokolása, miszerint a DNA-nak az oktatási folyamatba való beavatkozása miatt rendelte el a beiratkozás tiltását, nem igaz, ez pedig azt jelenti, hogy a közigazgatási döntés kötelező megindoklására vonatkozó törvényes előírás hiányzik, nem teljesült. Amennyiben a közigazgatási határozat nincs megindokolva, akkor a közigazgazgatási törvény értelmében semmis. Az érvénytelenségét pedig közigazgatási bírói eljárásban kell megállapítani.
Folyamatos halasztások
A Maros Megyei Törvényszék sajnos nem tartotta tiszteletben a sürgősségi eljárásra vonatkozó perrendtartási rendelkezéseket, és a június 30-án érdemben letárgyalt ügyben a semmiségről szóló ítélethozatalt állandóan elhalasztja. Mindaddig amíg nem születik olyan végleges bírósági ítélet, amelyik kimondja, hogy a líceum törvénytelenül működik, a tanfelügyelőség nem akadályozhatja az iskola működését oly módon, hogy megtiltja a tanulók beiratkozását a cikluskezdő osztályokba.
A beiratkozás megtiltása hivatali visszaélésnek minősül. Érthetetlen a tanfelügyelőség érvelése, miszerint azáltal, hogy megtiltja a beiratkozást, megakadályozza, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amelyik súlyosan károsítja a tanulók iskoláztatását. Eszerint a cikluskezdő osztályokba beiratkozott tanulókat kedvezőtlenül befolyásolná az, ha a gimnáziumban folytatnák tanulmányaikat, ám a többi tanuló a továbbiakban is akadálytalanul „fejlődhetne”.
A líceum ellen indított harc kiagyalói szem elől tévesztették azt a tényt, miszerint az ingatlant 2005. december 9-én visszaszolgáltatták a katolikus egyháznak. A visszaszolgáltatás idején fennálló tevékenység megtartását előíró ötéves kötelezettség már 2010. december 9-én lejárt. Ennek következtében az Unirea Nemzeti Kollégium további működése a római katolikus egyház tulajdonában álló ingatlanban, kizárólag a tulajdonos nagyvonalúságának köszönhető. A katolikus gimnázium megszüntetése a 25 évre megkötött bérleti szerződés megszüntetését vonhatná maga után, aminek következtében az Unirea kilakoltathatóvá válna. Természetesen nem az a cél, hogy a szomszéd kecskéje is elpusztuljon.
Kettős mérce
Ha összehasonlítjuk, hogyan viszonyult a román igazságszolgáltatás a tanügyi törvény betartatásához a líceum és a MOGYE esetében, akkor a kettős mérce alkalmazásának kirívó esetével állunk szemben. A líceum létrehozásánál az a gond, hogy az önkormányzat helytelenül fogalmazott, és határozatában csak javasolta az iskola létrehozását, de nem döntötte el, tehát megsértette a tanügyi törvény vonatkozó előírásait. E törvény viszont kijelölt három multikulturális egyetemet, amelyet arra köteleztek, hogy a nemzeti kisebbségek részére az egyetem keretében önálló tagozatokban, oktatási vonalakban biztosítsák a teljes körű anyanyelvi oktatást. A két másik multikulturális egyetem (a kolozsvári Babeş-Bolyai és a marosvásárhelyi Művészeti) a tanügyi törvény kisebbségi rendelkezéseit tiszteletben tartva alkotta meg az egyetemi chartát. A MOGYE-n a kétharmados román többségű szenátus elutasította a törvénynek az anyanyelvi oktatás kiterjesztésére vonatkozó szabályozásnak az egyetemi chartában történő rögzítését. Számos tevékenység esetén a román nyelv kizárólagos használatát írták elő. Ennek következtében a törvényt beterjesztő Daniel Funeriu, az Ungureanu-kormány oktatási minisztere törvényellenesnek nyilvánította a MOGYE chartáját és elutasította annak jóváhagyását. Az Ungureanu-kormányt a MOGYE-üggyel megbuktató Victor Ponta az előző kormány megalapozott törvényességi kifogásait semmibe véve jóváhagyta a törvénysértő egyetemi chartát. A jelenleg hatályos charta előírásai szerint a tanagyag 30 százaléka magyar, 70 százaléka pedig román nyelven kerülhet elsajátításra. A világon sehol nem létezik az a megoldás, hogy az előadásokon egyik nyelven leadott tananyagot a szemináriumokon és a gyakorlatokon egy másik nyelven kelljen visszaadni. Sérül tehát a magyar hallgatók joga, akik a tananyag tökéletesebb elsajátítása érdekében választották az anyanyelvi oktatást. A MOGYE szabályzata egyáltalán nem tartalmazza a tanügyi törvény kisebbségi nyelven történő oktatást szabályozó rendelkezéseit, amelyek előírják az anyanyelvi oktatást és az önálló anyanyelvi tagozatok létrehozását. Ennek következtében a 2011. évi 1-es tanügyi törvény 128 szakaszának rendelkezéseit kellene alkalmazni, miszerint a törvénytelen előírásokat tartalmazó egyetemi charta semmis. Ezt azonban a bíróságok nem voltak hajlandóak kimondani, sőt azt állapították meg: az egyetemi charta törvényes. Ebből egyértelműen kiderül: a bíróságok a romániai magyarság jogfosztása érdekében aszerint értelmezik a törvényt, hogy a kitűzött cél, vagyis jogaink további korlátozása megvalósulhasson.
dr. Kincses Előd
A szerző a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyvédje / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Személyes történetek, nem számadatok”
Bemutatták Lőwy Dániel új kötetét
A második világháború alatt Kolozsvárról elhurcolt zsidókról, emberi sorsokról, viszonyulásokról írt Lőwy Dániel Sárga csillag Kolozsváron című könyvében, a kötet bemutatójára a 8. Kolozsvári Magyar Napok alatt került sor a Koffer kávézóban. A barátságos kis helyiség szűknek bizonyult a rengeteg érdeklődő számára. A szerzővel Rostás-Péter István rádiós újságíró beszélgetett.
– A könyv elkészülése huszonöt évet vett igénybe, az 1990-es évek elején fogtam neki az íráshoz. Az elkészült részeket havonta egészítettem ki új adatokkal, hiteles és megbízható forrásból származó történetekkel. Ez a kötet abban különbözik eddig megjelent könyveimtől, hogy az előbbiekben tematikus összegzés által, több tanúságtételből ragadtam ki egy-egy gondolatot, itt pedig teljes élettörténeteket mutatok be. Interjúalanyaim azt mesélik el, hogyan élték meg azt, amikor zsidó nemzedéktársaikat elvitték a lágerekbe. A szakkönyvek számadatokat közölnek, ám ez a kötet megrendítő eseményeket, személyes történeteket mutat be, amelyek minden résztvevőt mélyen megdöbbentettek – részletezte Lőwy Dániel a könyv keletkezésére vonatkozó kérdésre válaszolva.
A szerző elmondta: interjúalanyait felkavarta a régi, fájdalmas emlékek felidézése, és olyasmi is előfordult, hogy a lágert megjárt személy olyan történeteket mondott el, amelyekről még a közvetlen családnak sem volt tudomása. A könyvben 36 személlyel közöl interjút, közülük 29-en már nincsenek az élők sorában.
A koncentrációs táborból kiszabadult zsidók aztán igyekeztek családot alapítani, gyermekeikkel és unokáikkal szoros kapcsolatot kialakítani és fenntartani, hiszen „az élet megy tovább, minden túlélhető és feldolgozható” – tette hozzá Lőwy Dániel.
Rostás-Péter István kérdésére, miszerint milyen volt Kolozsvár lakosságának viszonyulása a zsidók elhurcolásához, Lőwy Dániel megjegyezte: „abban a szélsőséges helyzetben vált el a gyöngy a magtól”. Az igaz emberek fájdalommal és szégyenérzéssel viszonyultak a zsidók elhurcolásához, de sajnos, sokan hasznot is húztak ebből.
Az eseményen kiderült: Lőwy Dániel jövőt illető tervei között szerepel, hogy Halmos György zongoraművész családja által Kolozsvár belvárosában működtetett, európai szintű könyvesbolt történetét könyv formájában bemutasssa.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

A lendületes Szent Korona
A Szent Korona 2001. augusztus 20. óta nem mozdult túl sokat, ennélfogva a magyarság legszentebb, legemblematikusabb szimbólumát aligha nevezhetnénk manapság „lendületesnek”. Ellenben több évszázados és misztikussá lett története tucatnyi várost, országot és kontinenst kötött össze, itineráriuma jelenlegi őrzési helyéig, a Parlament kupolacsarnokáig igen hosszú és kalandos volt. Bár a legismertebb szimbóluma a magyar államiságnak és történelemnek, mégis eddig nem kutatta senki a korona pragmatikus, használati kontextusát, azaz a magyar királyi koronázások történetét. Ezt a tudománytörténeti hiátust igyekszik pótolni prof. dr. Pálffy Géza történész és kutatócsapata, aki a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének egyik legnagyobb projektjét, a Lendület Szent Korona kutatócsoportot vezeti 2012 óta.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik záróakkordjaként került bemutatásra a Pálffy Géza által felügyelt és Bárány Dániel, valamint testvére, Bárány Krisztián által rendezett dokumentumfilm (A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában, Filmever Stúdió, 2017), amely az eddigi legfrissebb eredményeket ismertette a Szent Korona-kutatásról.
A Sapientia Erdélyi Tudományegyetem és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem közreműködésével létrejött esemény nagyrészt Lupescu-Makó Mária és Lupescu Radu történészek közbenjárásának köszönhető, akik meghívták a Kolozsváron egyébként gyakran járó és előadó Pálffy Gézát. A neves történészt, kutatótársa és az utolsó magyar királyi koronázás kutatásának szaktekintélye, Maczó Ferenc kísérte el. A Bárány Krisztián és Dániel által viszonylag szerény költségvetésből, de kiválóan megrendezett és kivitelezett 65 perces alkotás az első részletes és tudományos igényű dokumentumfilm a magyar koronázások 1526 utáni történetéről. A kutatás azért foglalkozik csak a Mohács utáni koronázásokkal, mivel a korai időszakra vonatkozóan olyan sok a bizonytalanság és a tudományelméleti feltételezés, ami nem teszi lehetővé, hogy a felmerülő kérdésekre megnyugtató választ adjunk. Pálffy Géza a filmvetítést követően többször hangsúlyozta, hogy a Szent Korona keletkezéséről és korai történetéről ő maga nem tud érdemben nyilatkozni – annyi bizonyos, hogy ma csupán azt tudjuk, hogy a jelenleg Szent Koronaként ismert szimbolikus erejű tárgy bizonyosan nem létezett ilyen formában Szent István korában és valószínűleg a XII. században keletkezett. Első, ilyen néven ismert említése csak a XIV. századból származik. Ahogy a koronázási ékszerek többsége, így a koronán lévő kereszt is jóval későbbi, elferdülése pedig a legújabb kutatások szerint a XVII. századra tehető.
Míg a korai keletkezéstörténetről sokféle tudományelméleti bizonytalanság és megannyi megválaszolatlan kérdésünk van, a Mohács utáni időszak kutatása azért is biztosabb, mert egyrészt a Szent Korona első, hiteles ábrázolása 1555-ből, Augsburgból származik, másrészt a koronázásokra vonatkozó részletes leírások is csak ezt követően jelennek meg. Az írott és tárgyi források együttléte adja tehát ennek a projektnek az erősségét, ám mégis, a Szapolyai János és IV. Károly koronázása között eltelt időszak óriási feladatot jelent és érthető, hogy a projekt 5 év után sem állt le és az eddig megjelent tucatnyi kötet ellenére további nagy munkák közlését igényli még a témában.
A dokumentumfilm számos új részletet közölt a Lendület Szent Korona projekt eredményeiből. Megtudhattuk többek között, hogy Pálffy Géza és csapatának köszönhetően sikerült azonosítani a fraknói Esterházy várban őrzött Magyarország legrégebbi koronázási zászlaját, amely azóta hivatalos nemzeti kincsként őriznek, de ugyanitt található a legrégebbről fönnmaradt, Horvátország-zászló is, amit a XVII. századi koronázásokon hordoztak a magyar arisztokraták. Zászlót vinni, koronázási pálcát hordozni, ceremónia-mesternek lenni vagy netalán koronaőri címet kapni a legnagyobb megtiszteltetések egyike volt évszázadokon keresztül, amiért a nemesek valósággal harcoltak. Olyan is előfordult, hogy a nádor vagy épp az esztergomi érsek már betegen, hordszékben tudott csak részt venni a koronázáson, de semmi áron nem mondta volna le élete nagy eseményét. A kutatócsapat megtalálta az egyetlen koronázási pálcát is, amelyet a Pálffy család őrzött évszázadokon keresztül, de sikerült felfedezni a Nemzeti Múzeum alagsorában az Orsován 1849-ben elrejtett koronázási kincsek közzé tartozó királyi cipellőt is. Előkerült ugyanakkor egy festmény is, amely azt a magyar történelemben egyedülálló pillanatot ábrázolta, amikor Szent László hermája és a Szent Korona egy helyen tartózkodott.
A kutatás az ilyen apró, de annál fontosabb részletek mellett ugyanakkor számos más, jóval jelentősebb történelmi következtetésre is jutott. Az öt éves projekt bebizonyította, hogy az iskolában tanultak (lásd a magyar király érvényes koronázásának három feltétele: esztergomi érsek, Székesfehérvár, Szent Korona) nem mindig helytállóak. Az érvényes koronázásnak ez a három, hagyományos tétele nagyon ritkán valósult meg egyszerre. A helyszín változott a legtöbbször, főleg Mohács után: többször volt koronázás Pozsonyban, Sopronban majd végül Budán is. Bár az esztergomi érsek jelenléte alapkövetelmény volt, ez nem mindig valósult meg: előfordult, hogy a rangidős főpap (például a nyitrai püspök) vezette az eredetileg vallásos szertartásként létrejött koronázási ceremóniát. Megtudhattuk azt is, hogy míg a középkorban a koronázás mélyen vallásos jellegű szertartás volt, a XVI. század óta fokozatosan telítődött világi jegyekkel és elemekkel, majd később az arisztokrácia versengési színhelyévé és a hatalomjátékok színpadias ceremóniájává lett.
Ahogy közeledünk a modern korhoz, úgy tudunk egyre többet a koronázások legapróbb részleteiről is, egészen a koronázási lakoma menüjéig vagy annak ausztriai szakácslistájáig, akik a magyaros ételeket készítették. Pálffy Géza megemlítette a Szent Koronához kötődő erdélyi történéseket és az itt található koronázási emlékeket is: Kolozsváron, a Történeti Múzeumban található az a XVII. századi koronázási emlékérem, amelyből egyetlen darab ismert jelenleg a világon, így az valóságos nemzeti kincsnek számit.
Az előadást követően kialakult beszélgetésből megtudhattuk például azt is, hogy furcsa módon egyetlen királynéi korona sem maradt fönt Mohács után, annak ellenére, hogy ebből többet is készítettek az elmúlt öt évszázadban. A legutolsó, már fotókon és videón is dokumentált koronázáson a Zita királyné fejét díszítő hatalmas korona állítólag 1920 után eltűnt.
Pálffy Géza – az akadémiai álláspontok ellen hevesen küzdő ember megrökönyödésére – eloszlatott néhány alapvető tévhitet is a Szent Koronáról: bizonyíthatóan nincs köze szkíta-ősmagyarokhoz, a Kheopsz piramishoz és nem valószínű, hogy a Kalapos király (II. József) tette Dukász Mihály bizánci császár arcképét a koronára. A történész azt is elmondta, hogy a Szent Koronát két koronázás között egy értékes vasládában őrizték, amely több alkalommal nem nyílott fel, így azt fel kellett feszíteni. Ilyen esetekben a korona akár meg is sérülhetett.
A legutolsó ilyen eset – amelyről a sajtó akkor nem számolt be – 2000-ben történt, amikor a Szent Koronát és a koronázási ékszereket a Nemzeti Múzeumból átvitték a Parlament épületébe és ott helyezte el a most is kormányzó (sic!) miniszterelnök. Arra, a közönség soraiból érkező kérdésre, miszerint hol lenne a történész szerint legméltóbb helyen a Szent Korona, Pálffy Géza elmondta: személyes véleménye szerint az összes koronázási ékszerrel, így az azóta előkerült cipellővel, koronázási pálcával, koronázási zászlókkal, emlékérmékkel együtt egy grandiózus kiállításban lenne a helye a Budai Várban. Erre azonban – ahogy a korona története során mindig – csakis a politika fog végső választ adni.
Szabó T. Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Bernády György apja, a mintául szolgáló gyógyszerész
„E percekben jut eszembe, hogy ma 42 éve temettük el szegény áldott emlékű édesapámat. Adjon neki az Úr csöndes nyugodalmat” − írta 1926 augusztusában Bernády György feleségének, a félixfürdői nyaralása közben. Megemlékezése azt jelzi, hogy az igencsak elfoglalt marosvásárhelyi polgármester életére, későbbi pályájára az édesapja mély hatással volt.
Bár elhalálozása hirtelen történt, az éppen jogilag nagykorúvá váló Bernády György számára az addigi apai neveltetés és gondoskodás meghatározta későbbi tevékenységét is. 1912-ben a városi aggmenház részére, édesapjáról elnevezett ágyalapítványt hozott létre. Bár a néhai Bernády Dánielről igencsak kevés információval rendelkezünk, rövid életpályájával és marosvásárhelyi tevékenységével érdemes megismerkedni.
Besztercéről Pestre távozott
Bernády Dániel 1839. május 5-én született Szolnok-Doboka vármegyében, Oláhlápos községben. A szülei áldozatkész neveltetésében részesült, 8-9 éves korában Nagybányára vitték, ahol beíratták a római katolikus gimnáziumba. A vármegyei tisztiorvos édesapját nyugdíjazási kérelmére szolgálatilag Magyarláposra helyezték, ahova családja is követte. A gimnáziumi tanulmányait befejező ifjú Dánielt a szülők a község gyógyszertárába adták gyakornokoskodni. A hároméves gyakornoksága végeztével Besztercére került ugyancsak gyógyszerész-gyakornoknak. Itt a patikában rábízott feladatok mellett a német nyelvet is elsajátította. Szorgalmával, igyekezetével népszerűségre tett szert főnöke és kliensei körében, akik sajnálattal vették tudomásul Pestre való távozását. Az ifjú Dániel ugyanis édesapja támogatásával 1854-ben a Pesti Tudományegyetemen gyógyszerészi tanfolyamot végzett, amely után megkezdte egyetemi tanulmányait.
Egyetemi tanulmányai mellett gyógyszertárban segédkezett, és a „gyógyszerészettan-hallgatók között is kedvelt egyéniség volt.” Több ifjúsági mozgalomban vett részt.
Az egyetlen róla készült ismert fénykép, amelyen díszmagyarban, karddal és sastollasan volt megörökítve, ebből az időszakból származott. A fotót a családja őrizte, viszont az idők során elkallódhatott. A gyógyszerészmesteri oklevelét végül 1860-ban szerezte meg, tanulmányai mellett kapcsolatokat épített a szakmai körökkel is: a Királyi Magyar Természettudományi Társulat 1869-ben rendes tagjává választotta.
Visszatérés Erdélybe
Budapestről Erdélybe visszatérve, több városban is megfordult okleveles segédpatikusként. Ezek közül kiemelendő Kolozsvár, ahol Wolf János gyógyszerésznél, majd Désen, Roth Pál mellett segédkezett. A Kolozsvártól és a szülei lakóhelyétől nem túl messze eső Szolnok-Doboka vármegyei bányavárosban ismerkedett meg Mike Juliannával. A város egyik előkelő családjának húszéves leányával 1863-ban házasodott meg. Ugyanebben az évben jogot kért gyógyszertár nyitására, amelyet rövidesen meg is kapott. 1863-ban nyitotta meg a Megváltó nevű gyógyszertárát a Déstől 26 kilométerre fekvő Bethlen községben. Bernády Dániel így az 1857-től közigazgatásilag mezővárosnak számító, alig 1600 lakosú és etnikailag igen vegyes településen, Bethlenben telepedett le. A településen elsőként nyitott gyógyszertárának forgalmi köre egyre növekedett, ezáltal jó vagyoni helyzetbe kerülve, a város előkelőségei közé tartozott. Bernády Dániel felesége, Mike Julianna a kis György születését (1864) követően gyermekágyi lázban elhunyt. Bernády Dániel ezt követően újranősült, új életet kezdve, családját gyarapítva. Felesége, Johanna (vagy Zsanett), a tehetős bikafalvi (Udvarhelyszék) Máthé családból származott. Bernády Dániel második házasságából két fia, Dániel (1865) és Lajos (1870), valamint egy leánya, Margit (1868) született.
Társadalmi megbecsülés
Bernády Dániel a nyereségesen működő családi gyógyszertár mellett igyekezett a község társadalmi, ipari és kereskedelmi fejlesztését is előmozdítani. Így lett az egyik alapítója, később pedig igazgatója a bethleni Takarékpénztárnak, valamint vezető tagja a községi társalkodó körnek. Társadalmi megbecsülés szempontjából mindent elért, amit gyógyszerészként a módos polgári lehetőségeihez mérten elérhetett, az adott kis község keretein belül. Erre utal, hogy nagyobb városba való költözés lehetőségeit vizsgálta. Szem előtt tartotta gyermekei felsőbb szintű iskoláztatását, amit egy iskolavárosba költözéssel gondolt megoldani, így próbálván kímélni őket az ingázás, vagy a családi háztól való tartós távollét okozta kellemetlenségektől. Első alkalommal Kolozsvárra gondolt, ahol két ottani gyógyszertár megvásárlásával is próbálkozott, sikertelenül. Ez a korabeli gyógyszerész szakma belterjes viszonyaival magyarázható; vidékről nehéz volt betörni a hagyományosan nagyobb települések gyógyszerész-dinasztiái által uralt körzetekbe, a korábbi ismeretségei ellenére is.
A Kolozsvárral való próbálkozás után Marosvásárhely mellett döntött. Ott sikerült kibérelnie, majd megvásárolnia az Aranyszarvas gyógyszertárat. Esküt tett Vásárhelyen
A Bernády család így 1878 júliusa körül költözött Marosvásárhelyre. Ugyanezen év novemberében Bernády Dániel esküt tett, ezáltal bekerült a marosvásárhelyi polgárok közé. A gyógyszertárat augusztustól vette át és rendezte be, és a továbbiakban is gondosan kezelte. Szakmai hozzáértése, a városi orvostársadalommal ápolt jó kapcsolata is kedvezett a patika forgalmának. Előrevitte a környék gyógyszerészettel kapcsolatos dolgait azáltal is, hogy 1878-tól elvállalta a magyarországi gyógyszerészegylet 22. járásának igazgatóságát. Emellett pénztárosa volt a Vöröskereszt-egyletnek, valamint presbiterként szolgálta a városi református egyházat. Városi szinten rövid időn belül népszerűségre tett szert, amit az bizonyít, hogy a város politikai és egyleti életében is tevékenyen részt vett, mint törvényhatósági tag, nőegyleti pénztárnok. Továbbá politikai téren a szabadelvű párt mellett kötelezte el magát, mint a városi választókerületi elnök.
Munkásságát 1884. augusztus 2-án bekövetkezett korai és váratlan halála szakította félbe. Családja, mivel szünidő volt, minden bizonnyal az ifjú Bernády Györgyöt is beleértve, Homoródfürdőn üdült. A 45 éves Bernády Dániel hazahozatalukra igyekezvén lett rosszul, így betért a felesége rokonságához Bikafalvára, ahonnan rögtön értesítették a családot is. Halálának oka fülbajból eredő gyulladás volt, amelynek szövődményeként agyvelőgyulladása lett. Családja bár gyorsan megérkezett, már nem találta életben. Temetése két napra rá, augusztus 4-én, a marosvásárhelyi református temetőben volt. Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára, sírja fölött a gyógyszerészegylet nevében dr. Hintz György kolozsvári gyógyszerész mondott búcsúbeszédet. Síremléke ma is ott található. Akárcsak családjának, a 20 éves Bernády Györgynek is súlyos veszteség volt édesapja váratlan halála, amely sok tekintetben átírta jövőbeli terveit. „Szilárd jellem, rendíthetetlen becsületesség, kitartó szorgalom, páratlan kötelességérzet és végül ritka tapintat és jó bánásmód” − így jellemezte egykori gyógyszerész-pályatársa emlékbeszédében Bernády Dánielt. Minden tekintetben szellemi és morális iránytűként szolgált a város jövendőbeli polgármestere számára édesapja hagyatéka.
Fodor János / liget.ro

Arany-ballada ihlette képregény-sorozat is készült
Udvartér Alkotótábor – már nem utópia
Utópia címmel zajlott le a Kézdiszékért és Strázsa egyesületek szervezésében az első Udvartér Olvasó- és Alkotótábor július 31. és augusztus 12. között a Hargita megyei Sopárkút panzióban. A magyarországi példákból építkező, azokat megújító kéthetes eseményen 12 önkéntes táborvezető és 38 középiskolás táborozó vett részt Erdélyből, Moldvából és Magyarországról.
Amint azt a tábor neve is jelzi, a tevékenységek gerincét az udvarterek céhműhelyeinek mintájára kialakított műhelygyakorlatok alkották, az itt született alkotások képezték a táborzáró munkabemutató szabadtéri kiállítás és előadás alapját. Keresztes Ágnes és Léstyán Attila színművészek, valamint Balogh Attila rendező drámafoglalkozásokat tartott a táborozóknak, a zeneműhely meghívottjai Fazakas Etele sepsiszentgyörgyi zenész és Fazakas István műkedvelő zenész (civilben filozófus) voltak. Barabás Ágota a stúdióműhelyt irányította, a médiaműhelyt Németh Szabolcs Előd, az Erdély FM műsorszerkesztője és Antal Szabolcs, az M5 operatőre.
A „scriptórium” műhelyt Benedek Zsolt dramaturg, Deme Johanna egyetemi hallgató és Ferencz Éva tanár vezették. A tábor adminisztrációs teendőit Ferencz Attila, a Kézdiszékért Egyesület elnöke látta el. A műhelyvezetők mellett meghívott előadók is tartottak előadásokat. A tábor vendégei voltak Marosán Csaba színművész, T. Szabó Levente egyetemi docens, Kocsis István hatvani ny. könyvtárigazgató, a Fábián Zoltán Olvasótábor alapítója, Szabó Kriszta és Sárosi Mátyás, a Fantomatika képregény szerzőpárosa, Ruszka Sándor református lelkész, Petres László lujzikalagori magyartanár, Borcsa János kritikus, könyvkiadó, Borcsa Imola író, Kerekes Emőke fotográfus, Golicza Előd műépítész, díszlettervező, Gál Zoltán műépítész, Ürmösi-Incze Mária és Hunor néptáncosok és Ardeleanu Daniel, alias GRID, aki dj-partival szórakoztatta a táborozókat.
A tábor utolsó előtti napján mintegy 50 érdeklődő, szülő, barát jelenlétében összegezték a táborban tanultakat, tapasztaltakat. Az Arany János-emlékév jegyében esett a választás a Tengerihántás című balladát feldolgozó összműhely-bemutatóra.
A magyarországi Magyartanárok Egyesülete és a Balassi Intézet ajánlásával működő tábort a Nemzeti Kulturális Alap, a Pillangó Alapítvány, Hargita Megye Tanácsa, a Julius Meinl Románia, Kézdivásárhely önkormányzata és a Fuel Management Kft. támogatta.
F. É. / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Borvíznagyhatalom?
Székelyföld borvíznagyhatalom – hangzott el A Kárpát-medence ásványvizei című, immár tizenharmadszor megszervezett, ezúttal Háromszéken tartott nemzetközi tudományos konferencia beharangozóján a megyeházán. A konferencia előadásai ma zajlanak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi központjában.
Amikor első ízben Székelyszáldoboson jártam, azzal reklámozták az ottani borvízforrást, hogy még Bethlen Gábor fejedelem is annak vizével gyógyította magát. Aztán az olaszteleki Daniel-kastély meglátogatásakor azzal is tarkították a bemutatót, hogy a hátsó udvarházban szállt meg Bethlen Gábor, amikor székelyszáldobosi borvízzel kúrálta baját. Utánanéztem, mikor is lehetett ez. Kiderült, a kezelés után egy hónappal a nagy fejedelem elhunyt. Minden bizonnyal nem a székelyszáldobosi borvíz okozta halálát, csak túl nagy lehetett a nyavalya, és megkésett a kezelés. Háromszék mint ásványvíz- és szén-dioxid-nagyhatalom a címe annak az előadásnak, melyet ma tart Kisgyörgy Zoltán geológus az említett konferencián. Kedves újságíró kollégám és barátom, Zoli bácsi sokat mesél és ír a borvizekről, 2013-ban könyve jelent meg a háromszéki ásványvízkincsről. Főleg a régi nagyságot emlegeti, azt az időszakot eleveníti fel, amikor Háromszéken virult a fürdőélet, palackozták a híres ásványvizeket.
De nézzük a jelent. A kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórháznak és főleg a szív-és érrendszeri betegségek kezelésének és az abban szenvedők rehabilitációjának módszerét kidolgozó névadónak köszönhetően működik a gyógyturizmus Háromszéken. Az eredményekről Tatár Márta szívszakorvos előadást tart. Beindult a népi feredők felújítását célzó mozgalom. A borvíz útja program sokaknak okozott bosszúságot, de mára működik, igaz, nem az eredeti elképzelés szerint. Főleg az előpataki és bölöni központot látogatják, leginkább brassóiak. Hatolykán is éldegél a gyógyturizmus. Gyógyvizeket palackoznak Sugásfürdőn, Málnásfürdőn és Előpatakon, asztali ásványvizet Szentkatolnán. Ezek elenyésző mennyiségek. De mi a helyzet a híres-neves borvizekkel, Bibarcfalván, Bodokon, Málnáson...?! A töltödék idegen kézbe kerültek, utóbbi kettő áll, előbbi éppen döcög, üveges borvizet szotyogtat a brassói piacra.
A jóindulat megvolna, az akarat is, és az is dicséretes, hogy az ásványvíz-konferenciával – de nem csak – Háromszékre igyekeznek terelni a figyelmet. Igen, az ásványvíziparban lenne keresnivaló. Mivel vannak itt kiaknázatlan lehetőségek, ott a potenciális borvíznagyhatalommá válás képe – csak ne délibábja legyen! –, minél szélesebb összefogással ki kellene ezt használni, úgy pezsegjen Háromszék, ahogyan egykoron, nehogy félezer borvízforrásával úgy járjon Kovászna megye, mint Bethlen Gábor fejedelmünk a székelyszáldobosi borvízzel. Túl későn kerüljön saját poharába.
Szekeres Attila / Háromszék; Erdély.ma

Dákopátia
Nemrég egy érdekes dologra lettem figyelmes: az egyik legabsztraktabb, már-már a józan ész határát súroló összeesküvés-elméletekkel telezsúfolt dákopát oldalt osztotta meg Ioan Bolovan történész, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese saját Facebook oldalán. A neves kutató és történész, aki egyben a hallgatókkal való kommunikációért is felelős az egyetemen, Ioan Aurel Pop akadémikus, egyetemi rektor azon interjúját osztotta meg, amelyben Kelemen Hunor centenáriumról tett kijelentését méltatlannak tartja és az ország elhagyását javasolja neki. A jelenség fölöttébb aggasztó, két oknál fogva is: egyrészt bizonyítja, milyen mélyen behálózta a romániai közgondolkodást ezeknek az oldalaknak a jelenléte, másrészt aggodalomra ad okot az is, hogy a tudomány legszentebb templomában, fellegvárában még annak vezetői is áltudományos oldalakat osztanak meg, közvetett módon népszerűsítve az áltudományos híreket és az elburjánzani látszó dákomán mozgalmakat.
Ioan Bolovan Facebook posztjával nem az a gond, hogy sajátjának érzi az egyetem rektorának kijelentését: talán munkaköri kötelesség ez, baráti kiállás, véleményszimpátia. Ez az ő személyes döntése, joga van hozzá azt gondolni, hogy Kelemen Hunornak ünnepelnie kellene, vagy ha nem, akkor hagyja el az országot. Nem épp a legdemokratikusabb gondolkodás, de aligha meglepő a történésztől, akinek több közös könyve van Ioan Aurel Poppal. Ám ami számomra aggasztó és egyenesen elszomorító, az a tény, hogy az ország egyik legnagyobb egyetemének rektor-helyettese, a tudományosság fellegvárának egyik hivatalos méltósága, taláros képviselője egy áltudományos, nemegyszer xenofób és Holokauszt-tagadó hírportált népszerűsít közvetett módon. Nem tudni, hogy szándékosan ezt az oldalt akarta megosztani, vagy elsősorban a Ioan Aurel Poppal készült interjú miatt tette ezt, ellenben figyelmesebb is lehetett volna, hiszen az interjút minden hivatalos román sajtóorgánum lehozta, így lett volna miből válogatni, politikai nézeteitől függetlenül. Az, hogy ő magánszemélyként ilyen oldalakat is kedvel és követ sajnos igen aggasztó, ám az hogy meg is osztja ezt a nagyközönséggel, már-már elfogadhatatlan és etikailag kifogásolható.
Míg az egyetem másik rektor-helyettese, Daniel David neves pszichológus hosszú interjúban ecsetelte, milyen lépéseket kellene meghonosítani az egyetemi oktatásban és kutatáspolitikában a nemzetközi tudományos világban való nagyobb jelenlét érdekében, addig az egyetem másik rektor-helyettese sajnos elfelejti, hogy oldalát ezrek nézik, hallgatók százainak jelenti ő a tudományos etalont, példaképet és a tanár, oktató szerepét. Sajnos ezek az apró, talán nem is szándékos, de mégis létező jelenségek rámutatnak egy rendszer és a kollektív mentalitás súlyos problémáira. Jól jelzik azt az Emanuel Copilaş által újkonzervativizmusnak nevezett jelenséget, amelynek gyökerei a Ceauşescu-féle nacionál-kommunista történetírásban eredeznek. A neves temesvári politológus szerint, a kortárs romániai értelmiség egy része akarva, vagy akaratlanul, de velejéig megfertőződött azzal a nacionál-kommunista eszmevilág újfajta változatától, amelynek előzményével évtizedeken át hamis történelem-oktatást gyakoroltak 1968 és 1990 között. Magyarán: a hivatalos, akadémiai román történetírásban alig változott a helyzet 1990 után, legfeljebb árnyaltabb lett a paletta, de sajnos pontosan az ilyen apró források mutatnak rá arra, hogy mit is olvas egy román történész magánemberként csendes magányában, otthon. Dák oldalakat? Összeesküvés-elméleteket? Mégis mit keresett Ioan Bolovan azon a bizonyos dák honlapon, ahol Holokauszt-tagadás, magyar-gyűlölet és megannyi más, a legionárius mozgalmak eszméit követő írás jelenik meg? Rejtély marad számunkra és csak remélni tudjuk, hogy mindez a véletlen műve és nem kell egy ártatlan Facebook-bejegyzésben a román történész-elit eltévelyedését és válságát látnunk.
Az esetet követően Ioan Bolovan saját Facebook oldalán elnézést kért.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Felvidéki küldött is tárgyalt a csíkszeredai háromoldalú találkozón
PÁRKÁNY, CSÍKSZEREDA. Retkes János, a Magyar Közösség Pártja Párkányi Helyi Szervezetének elnöke képviselte a Felvidéket azon a szerdai Hargita megyei háromoldalú találkozón, amelyen rajta kívül a magyarországi Komárom-Esztergom megyei küldöttség tagjai és a csíkszeredai házigazdák a három térség közti együttműködés elmélyítésének lehetőségeit vitatták meg.
A Hargita megyébe látogatott küldöttség tagja volt Retkes János mellett Popovics György, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke, továbbá Turi Bálint, a megyei közgyűlés képviselője és Komárom város alpolgármestere, valamint Zoltai Dániel, a Komárom-Esztergom megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára. A vendégeket Gálfi Árpád, Csíkszereda polgármestere, Hargita Megye Tanácsának két alelnöke: Bíró Barna Botond és Barti Tihamér, valamint Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ügyvezető konzulja, Csige Sándor vezető konzul, továbbá Albert Mátyás és Salamon Zoltán megyei tanácsos társaságában fogadta – mondta el portálunknak szombaton a párkányi MKP-elnök, hozzátéve: több időszerű témáról tájékoztatták egymást, s az egyes régiók sajátosságait is figyelembe véve egyeztettek az aktuális cselekvési pontokról.
„Szívesen tettem eleget a felkérésnek, hogy régiónkat, illetve a Magyar Közösség Pártját (MKP) képviseljem ezen a találkozón. Azon egyebek mellett terítékre került az autonómia, illetve az önkormányzatiság kérdésköre is – melyik fél hol tart a vonatkozó folyamatban és ez idő tájt melyek a legégetőbb teendőink“ – fejtette ki Retkes.
Az idegenforgalmi együttműködés kapcsán szó esett az egyes térségek fürdővárosainak fejlesztéséről is.
„Barti Tihamér a borszéki wellness-központtal kapcsolatos beruházás részleteit ismertette. E létesítmény a tervek szerint 2018 tavaszán nyitja meg kapuit a vendégek előtt. Én pedig a párkányi Vadas fürdő fejlesztéséről számoltam be. Továbbá a turizmus kapcsán felvetődött az ötlet, hogy a jövőben a felvidéki diákoknak esetleg a Székelyföldre is szervezhetnénk síkirándulásokat, az ottani gyerekeket pedig az itteni hegyvidékeken üdültethetnénk“ – mondta.
A vendégek élénken érdeklődtek a Hargita megyében beindult inkubációs program iránt is.
„Az inkubációs program tekintetében vendéglátóink a magyarországi félnél is előbbre tartanak, tőlünk pedig sokkal előbbre, tehát jócskán tanulhatunk tőlük. A székelyudvarhelyi Harghita Business Center inkubátorház kapcsán megtudtuk, hogy eddig 36 vállalkozás költözött be a teljes infrastruktúrával, szükséges számítógépparkkal és egyéb eszközökkel felszerelt, illetve jogi, pénzügyi és egyéb szolgáltatásokat is egy helyen nyújtó épületbe, amelynek két hét múlva lesz a hivatalos átadása. Ez a szám is jelzi a program iránti nagy érdeklődést. Részletesebben meg kell majd vizsgálni a Hargita megyei jó példát s annak Magyarországon és a Felvidéken való alkalmazhatóságát. Örvendetes lenne, ha a jövőben egy-egy hasonló inkubátorházat sikerülne megnyitnunk Nyugat-, Közép- és Kelet-Szlovákia magyarlakta vidékein is“ – véli Retkes János.
Ez esetben nem gyártó részlegekről, üzemegységekről, hanem egy helyen működő cégirodákról van szó, amelyek éppen a közelségük miatt szoros kapcsolatokat tudnának kiépíteni egymással. Az inkubátorház üzemeltetője ingyenes szolgáltatásként biztosítana számukra jogászokat, fordítókat és más szakembereket – tudtuk meg.
További együttműködési pontot jelenthetne a hulladékgazdálkodás és a szelektív hulladékgyűjtés. Ez a témakör annak kapcsán jött szóba, hogy a székelyudvarhelyi és a párkányi hulladékszolgáltató ugyanaz a cég.
„Arról beszélgettünk, hogy sokkal hatékonyabb lehetne, ha a hulladékgazdálkodással nem több kisebb cég foglalkozna, hanem azt valamiképp sikerülne központosítani. Ez ügyben szerzett tapasztalatainkat és elképzeléseinket is megosztottuk egymással“ – foglalta össze tömören a lényeget Retkes János.
Majd portálunk kérdésére, hogy lesz-e folytatása a tartalmas csíkszeredai tanácskozásnak, elárulta: a tervek szerint 2018 tavaszán valószínűleg Komárom-Esztergom megyében, ősszel pedig Párkányban találkoznak majd egymással.
„Vélhetően 2018 tavaszán, még a magyarországi országgyűlési választások előtt Komárom-Esztergom megyében, az őszi szlovákiai helyhatósági választások előtt pedig Párkányban ülünk majd ismét tárgyalóasztalhoz. Addig minden érintett fél igyekszik teljesíteni a Csíkszeredán kapott feladatait. Én a közeljövőben a Nyitra Megyei Önkormányzat MKP-s frakciójának tagjaival ismertetem a Hargita megyei találkozónk és teendőink részleteit, amelyeket remélhetőleg a 15 megyei képviselőnk közreműködésével sikerül majd megvalósítanunk“ – zárta tájékoztatását a Nyitra Megyei Önkormányzat külső tanácsadójának szerepét vállaló párkányi politikus. hirek.sk

Üzenet a múltból (Úz-völgyi megemlékezés)
Az egyre nehezebbé váló utazási körülmények ellenére is évről évre mind többen tartják fontosnak részt venni az augusztus 26-i Úz-völgyi, immár zarándoklatszámba vehető megemlékezésen: idén is több autóbusz szállította a résztvevőket nemcsak Háromszékről, Csíkszékről, Udvarhelyszékről, de az anyaország különböző vidékeiről, sőt, Felvidékről, Kárpátaljáról is érkeztek kisebb-nagyobb csoportok. Az évek során rendbeszedett, kiépített katonatemető pedig idén is újabb emlékjelekkel gyarapodott, ezúttal az eddig beazonosított első világháborús Úz-völgyi hősi halottak névsorát tartalmazó feliratokkal. Az Úz-völgyi megemlékezés az 1994-es emlékműavatás óta kialakult rítus szerint 12 órakor, az itt nem hallható déli harangszókor nemzeti himnuszunk eléneklésével és nemzeti lobogónk felvonásával kezdődik. Az ünnepség első részét az egyházi ceremónia képezi, melyet idén a szigetszentmiklósi Hutóczky Béla plébános és a sepsiszentgyörgyi Bucsi Zsolt Tamás református lelkipásztor tartott – utóbbi a Prédikátorok Könyvéből a Mindennek megszabott ideje van kezdetű verseket ajánlotta a jelenlevők figyelmébe. Áldozás és úrvacsoraosztás után Gergely András csíkszentmártoni polgármester, a rendezvény szónoka örömmel állapította meg, hogy a 23 éve elvetett mag bőséggel terem, hiszen az ünnepségre egyre több helyről és egyre többen jönnek el, köztük sok fiatal, gyerek is. Akiknek meg kell ismerniük igaz történelmünket, hogy továbbadhassák azt a következő nemzedékeknek, mondta a polgármester. Felelevenítette az első és a második világháború Úz-völgyi történéseit, kiemelve, a két világégés során a völgyben és környékén sok-sok katona adta életét: s hogy ez a haza már nem az a haza, amit ők védtek, nem rajtuk múlott, hiszen ők megtették kötelességüket. De ha most letekintenek onnan fentről, nyugodtak lehetnek: tetteik nem merültek feledésbe – jelentette ki. A temető nemcsak emlékeztet, hanem figyelmeztet is, hogy a háború csak keserűséget, könnyet, szenvedést, fájdalmat okoz. A hadi eseményeket túlélők közül is sokan már az égi dimenziókba költöztek, még köztünk tisztelhetünk néhányat közülük, ők azok, akiktől tanulnunk kell, hiszen az idő malmai nem jó búzát őrölnek, figyelmeztetett a polgármester, reménykedve téve hozzá: ha ilyen szép számban gyűlünk össze az Úz völgyében, van magyar jövő. A kovásznai férfikórus előadását követően megható pillanat következett: a nagyborosnyói Pakucs Etelka könnyek közt idézte fel, hogy 63 évvel ezelőtt az úziakkal együtt kellett menekülnie a völgyből, és most, kilencvenévesen eljött búcsút venni e helytől. Az ünnepségen nem először, de talán utoljára szavalta el az Úz-völgyi hősi halottak emlékére írott versét. A megemlékezés egyfajta számvetés is – folytatta beszédét Gergely András polgármester. 2017 kegyetlen év volt, többeket is elszólított az Úr azok közül, akikkel 1994-ben együtt álmodták meg ennek az emlékhelynek a kialakítását: V. dr. Szőts Dániel örökös térparancsnokot, Pál Samut, és alig néhány napja Incze Pált is. Dani bácsinak gondja volt arra, hogy még idén is eljuttassa gondolatait az Úz-völgyi megemlékezőknek: utolsó üzenetét Gergely András olvasta fel. Szőts Dánielnek kopjafát állítottak tisztelői a temetőben, ennek megáldásával, megkoszorúzásával folytatódott a megemlékezés, majd a temető belső falára rögzített, az első világháborúban itt elesett, 745 magyar, német, orosz, román katona nevét tartalmazó táblák megszentelése következett. Az ünnepség záró momentuma az emlékmű megkoszorúzása: hagyományosan az egykori frontharcosok helyezhetik el elsőként koszorújukat, idén már csak a sepsiszentgyörgyi Bartha Mihály és a kápolnásfalui Lőrincz Gábor hajthatott fejet a kőtömbös-kopjafás emlékműnél. A csíkszentmártoni Poszogó zenekar kíséretével hosszan sorakoztak a koszorúzó szervezetek, települések képviselői, a sort – szintén a hagyománynak megfelelően – az ünnepséget szervező, házigazdai szerepet is betöltő Csíkszentmárton elöljárósága zárta. A székely himnusz közös eléneklését követően Gergely András polgármester búcsúszavai zárták a megemlékezést: minden jó szándékú magyar embert áldjon meg az Isten, találkozzunk jövőben ugyanitt. Váry O. Péter / Háromszék; Erdély.ma

Célkeresztben az ifjúság a IX. magyarlapádi falunapokon
Idén is főszerep jutott a népzenének, néptáncnak
Magyarlapád az elsők között volt Fehér megyében, ahol falunapot szerveztek, idén augusztus 26-27 között került sor az eseményre. A környék „legrusztikusabb” falunapján idén a huszárbemutató és Marosán Csaba előadása nyerte el leginkább a közönség tetszését.
A Magyarlapádi Ifjúsági Szervezet minden évben nagy izgalmak közepette lát hozzá a falunapi program összeállításához, hiszen kizárólag az anyagiaktól függ, mennyire lehet változatossá tenni a kínálatot, milyen előadókat tudnak kifizetni. Tulajdonképpen Fehér megyében Magyarlapád a legnépesebb magyarlakta település, mégis a legkevesebb pénzt utalják ide kulturális programjaikra. Az, hogy egyáltalán bevállalják az anyagilag kockázatos megvalósítást, a sikeres pályázásoktól függ, ez az egyetlen kapaszkodó, ehhez járul hozzá menet közben néhány helyi cég, elsősorban a Biomilk támogatása is.
Pedig a rendezvény általában nagy érdeklődésre számít, a falu apraja-nagyja mindig nagy számban megjelenik a réten, azaz a programok helyszínén, de a környékbeli településekről és Nagyenyedről is sok érdeklődő érkezik.
A cserkészek is bemutatták főzőtudományukat
A Magyarlapádi Ifjúsági Szervezet elnöke, Szabó Dániel tanár, ötletgazda kiemelte: idén nagy hangsúlyt fektettek az ifjúsági programokra, egész évben, így a falunapokon is. Idén szerveztek már megyei gyermekszínjátszó-találkozót, Föld-napot, megünnepelték március 15-ét, és ezen a hétvégén is igyekeztek minél több foglalkozást kitalálni számukra. Abszolút újdonságnak számított, hogy a 10 gulyásfőző versenyre benevezők között idén első alkalommal állítottak fel külön üstöt a fiatalok. A cserkészek mindenkinek be akarták mutatni „újdonsült” főzőtudományukat, amelyet a tíznapos kőközi cserkésztáborban sajátítottak el, főzőgetés közben is ízletesen mesélték a magas sziklák között szerzett élményeiket.
Elkápráztatott a lovasbemutató
Szintén az ifjúság körében keltett nagy érdeklődést a szombat esti lovasbemutató. A magyarországi meghívottak érdekeseket meséltek a huszárok szerepéről, bemutatták az egyenruhát, majd a bravúros bemutatón többek között a tökvágós, karika-elkapós számokkal, vágtázással kápráztatták el a nézőket. Ez volt egyik legkedveltebb, a falunapokon első ízben szereplő programpont.
Lapádon nagy hagyománya van a focinak, az itteni csapatok általában minden évben megnyerik a megyei magyar focibajnokságot, így természetes volt, hogy a falunapokról ez sem hiányozhatott. Két kategóriában volt megmérettetés, 14 év alatt és fölött, összesen 8 csapat nevezett be, a legjobbakat pedig a marosvásárhelyi Smart Soft cég jóvoltából díjazhatták. Más sporttevékenységek, így az egyperces játékok, a szekértoló és a kötélhúzó verseny valamint a beerpong is közkedveltnek bizonyult.
A lapádi gyerekek nagyon szeretnek kézimunkázni,ezért idén is volt kézműves sátor, ahol a kőfestést, papírhajtogatást, sógyurmázást gyakorolhatták.
Főszerep a népzenének és néptáncnak
A népzene és néptánc egyik erdélyi fellegvárában magától értetődő, hogy központi szerepet szánnak ezeknek a falunapokon. A színpadon a helyi táncegyüttes mellett a Vajasdi Margaréta Néptánccsoport és Zenekar, a Miriszló Gyöngye Néptánccsoport és a magyarpéterfalvi Hanga Néptánccsoport mutatkozott be, a szünetekben pedig népdalok csendültek fel. Jelen volt a környék leghíresebb népdalénekese, Boros Erzsébet Csombordról, aki mezőségi és kalotaszegi népdalokat adott elő, a fiatalságot Szilágyi-Székely Zsófia képviselte, aki válaszúti népdalokat tolmácsolt, az idősebb korosztály részéről pedig Simon Imre magyarlapádi nótacsokorral kedveskedett a közönségnek.
Prímástalálkozóból zenésztalálkozó
Három éve került a falunapok listájára a prímástalálkozó, melyből az idén zenésztalálkozó lett. Kevés falu van Erdélyben, ahol annyi muzsikust találhatunk egy településen, Magyarlapádon közel harmincra tehető a számuk, közös produkciójuk egészen különleges és lenyűgöző, legutóbb a szórványkollégium avatóján vonták magukra a magyar sajtó figyelmét.
A vasárnap ünnepi istentisztelettel kezdődött, amelynek keretében 3 aranylakodalmas és 7 ezüstlakodalmas párt köszöntötték, ezt követően közös ebédre hívták meg őket. A gyülekezet a templomból kijövet az ETNO-ART tábor marosvásárhelyi diákjai által rendezett kiállítását tekinthette meg, amely annyira látványos volt, hogy néhányan meg is könnyezték a falu értékeivel való másfajta, művészi szembesülést.
A kétnapos rendezvény jó hangulata Marosán Csaba előadásán érte el a tetőfokot: a kolozsvári színész a paraszti kultúra házassági és udvarlási szokásairól tartott rendhagyó humorestet, fellépése végén pedig – komolyra fordítva a szót - felsorolta a 2017-es év jubileumait is.
A falunapon természetesen koncertek is voltak: a szűkös anyagi keretek miatt nem sikerült meghívni egyetlen közismertebb előadót sem, így két helybéli zenés produkciót tűztek műsorra: szombaton Szabó Zoltán, vasárnap este pedig a HóHányók koncertjére került sor. A falu becsületére legyen mondva, hogy – még ezt is, mint annyi minden mást - sikerült önerőből összehozni, és nem is akárhogy!
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)

Miért emilyen Románia? - a román „másmilyenség” sajátosságai
Mostanában a román politika és akadémiai diskurzus lépten-nyomon Románia kivételes jellegéről beszél, folytatva ezáltal az 1930-as évek óta folyamatossá lett nacionalista mantrát. Ez alól sajnos még Lucian Boia, a mítoszromboló román történész sem kivétel.
Vintilă Mihăilescu az egyik legnépszerűbb román szociológus, politológus aki kiváló kutatóként egyben az amerikai „public intellectual” azaz közértelmiség (közíró) szerepét is nagy sikerrel gyakorolja. Az ő gondozásában és szerkesztésében jelent meg idén az a 18 írást (könyvrecenziót, esszét, tanulmányt) tartalmazó kötet, amely Lucian Boia, a román történetírás "ügyeletes mítoszrombolójának" „Miért más Románia? 2013-ban megjelent kötetére ad vaskos választ (Vintilă Mihăilescu (szerk.), De ce este România astfel? Avatarurile exceptionalismului românesc, Iași, 2017).
Tényleg kivételes Románia?
Az excepcionalizmus jelenségéről A „Miért emilyen Románia?” kérdés frappánsan forgatja meg Boia nagy botrányt és közvitát kavart felvetését. A dekonstruktivista történész magyar nyelvre is lefordított nagyesszéjében azzal érvel, hogy Románia történelme során végig más utakat járt, a környező országok és Európa többi részéhez képest lemaradva, elkésve taktikázott és rohant az elment vonat után. Boia olyan Románia képet fest le munkájában, amely egy komplexusos, önbizalomhiányban szenvedő népléleknek aligha kedvez, sőt, tovább növeli a kollektív mentalitás szindrómáit. Vintilă Mihăilescu szerint, ezzel a nagyesszéjével Boia nem eltávolodik a hagyományos, nacionalista román történetírástól (amely mottó már a védjegyévé vált), hanem beáll a sorba és Románia kivételességéről, másmilyenségéről beszélve nem lesz jobb, mint a dákopátiát, nemzeti felsőbbrendűséget és a mindennél dicsőbb román történelmet hirdető kollégái. Mihăilescu ezt a jelenséget – egy ország, egy nemzet, nép, etnikum – másmilyenségét, kivételes jellegét hirdető eszmerendszert (excepcionalizmus) egy rég létező, az Egyesült Államok történetírásában már a XIX. század elején létrejött folyamatra vezeti vissza (American exceptionalism), amely gyökeret vert Közép-Kelet Európa kis nemzetei körében is.
Ebbe, a másmilyenség, egyedülállóság és kivételesség jegyeit hirdető eszmerendszerbe illeszkedik be a román történetírás római-latin, majd dák eredetmítosza, de ide sorolhatjuk bátran a magyar turanizmus történetét is. Ezek, mint tudjuk, nemegyszer összeesküvés-elméletekké és pszeudo-történeti mítoszokká avanzsálódnak és a románokból Japánt hódító dákok, a magyarokból szíriuszi földönkívüliek lesznek. Boia „Miért más Románia?” kötetére nemcsak Vintilă Mihăilescu irt egyébként válaszkötetet: megtették ezt már 2015-ben Voicu Bogdan és szociológus szerzőtársai is (Este România altfel? Societatea și sociologia...încotro?, Szeben, 2015). –
A Mihăilescu szerkesztette kötet első része rövid recenziókat közöl Boia 2013-as botrányt keltett kötetéről. A recenziók döntő többsége bíráló, azzal érvelnek, hogy Boia kliséket használva általánosít és sarkít amely tudománytalan módszertan miatt válhat kötetében Románia oly kivételessé, másmilyenné. Daniel Dăianu például Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff közgazdászok 2009-es kötetét hozza fel példaként, akik bebizonyították, hogy a gazdasági válság valójában nem igazán „egyedülálló” jelenség, hanem sokkal komplexebb és ismétlődő folyamat, melynek legfeljebb bizonyos szereplői másmilyenek vagy egyedülállóak (C. Reinhart- K. Rogoff, This Time Is Different: Eight Centuries of Financial Folly, New York, 2009). Ezek a példák jó iránymutatók a nacionalizmusok és közép-kelet európai történelem-képek másmilyenségének lerombolására is. Vintilă Mihăilescu ugyan birálja tehát Boia álszent mítoszrombolását, ám maga is – igaz, Boiánál sokkal tudományosabb eszközökkel – mítoszt-rombol: leépíti a román másmilyenség mítoszát.
A kötetben több esettanulmányt is találunk, amely a Boia-féle román másmilyenség néhány példáját veszi részletes elemzés alá és bizonyítja be, hogy valójában Románia nem radikálisan más, mint szomszédai vagy bizonyos tekintetben, Európa többi társadalma. Valentin Naumescu például Románia uniós integrációját veszi górcső alá és hasonlítja össze a környező országok narratíváival és gazdasági helyzetével 1990 és 2007 között. Octavian Groza tanulmányában Románia földrajzi „másmilyenségét” és kartográfiai lemaradását elemzi és a román térképtörténeten keresztül érvel arról, miért alakult ki a románok körében ez a nagyfokú „másmilyenség” érzet Európa többi részéhez képest.
Kivételesen jó tanulmány a kötetben Vintilă Mihăilescu és Mirel Bănică irása a Román Ortodox Egyház és a romániai szekularizáció és deszekularizáció viszonyáról. A bukaresti falumúzeum volt igazgatója – aki meglepően ellentétes nézeteket vall a mostani aligazgató, Mihai Gheorghiuhoz képest – a román falusi világ lassú eltűnésével és felszámolódásával magyarázza az ortodox egyház fokozatos gyengülését, amely a Colectiv tragédia idején kirobbant botrány óta fénysebességgel veszíti el híveit. Míg tíz évvel ezelőtt a román lakosság több, mint 80%-a tartotta hiteles intézménynek a BOR-t (Román Ortodox Egyház), addig 2016-ban már csak 58%-a a lakosságnak bízik az egyházban, mint intézményben. Ennek ellenére, a románság döntő többsége mélyen vallásos és istenhívő, 41%-uk pedig babonás és magán viseli a tradicionális, népi vallásosság jegyeit is. Az ortodox egyház, mint a román másmilyenség és kivételesség egyik fő hirdetője és népszerűsítője történelmi múltja miatt karolta fel ezt a narratívát, amellyel kitűnni akart a katolicizmus és a többi ortdox-keleti vallás mögül és ugyanakkor, a románság önvédelmi mechanizmusait így monopolizálta a nehéz időkben, többek között a kommunizmus idején is, amikor szövetséget kötött a diktátorral. Az egyházat megtépázó botrányok egész sora – a Colectiv tragédia idején tett elfogadhatatlan kijelentéseik, a pedofíliával vádolt papok esete vagy a Népmegváltás Katedrálisának csillagászati költségei – kiábrándították az embereket az egyházból, mint intézményből és ezzel a román másmilyenség egyik legfőbb faktora is meggyengült. A szekularizáció, mint társadalmi jelenség tehát felgyorsult, ám ez sajnos nem jár egyelőre kéz a kézben a szekularizussal, azaz egyház és politika szétválasztásával. Mi több, a Koalició a Családért és több, ehhez hasonló konzervativ mozgalmak felerősitették a deszekuarizáció folyamatát is.
Mihăilescu egy másik írásában a román paraszt excepcionalizmusának mitoszáról is ír. Sajnálatosnak tartja, hogy úgy a román parasztságot lejárató és arról negatívan értekező munkák, mint a parasztságot felmagasztaló, a románság eszenciájaként és a román identitás hordozójaként leíró narratívák elferdítik a valóságot és csak azt eredményezik, hogy a tízmilliós román parasztságot a politika elhanyagolja és nem válhat valódi, részletes elemzés és politikai, gazdasági vagy szociológiai programterv főszereplőjévé.
Emanuel Copilaș tanulmányában Boia könyvének azt a fejezetét darabolja fel, amely a Ceaușescu érát elemzi. Boia szerint az 1968 utáni „Aranykor” nacionál-kommunista narrativája sajátos, egyedülálló jelenség volt Európában és ez tette Romániát olyanná, amilyen – mássá, másmilyenné. Copilaș szerint ez sarkítás és csak részelemeiben igaz, hisz a nacionalizmusnak és excepcionalizmusnak ugyanilyen formáját és egyházzal karöltve fejlődő jelenségét látjuk a Szovjetúnióban és annak tagállamaiban is. A szerző ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a Ceaușescu korszak történetírásának jellemzői gyakorlatilag törés nélkül folytatódnak mai napig akadémiai körökben és a politikában is nagyon sokszor. Copilaș azt is kiemelte, hogy míg a kommunizmus korát joggal, sokan elítélik, addig a tranzíció korszakát (1990-2004) sokan felmagasztalják, ami szerinte indokolatlan.
Cătălin Augustin Stoica az 1990 utáni román kapitalizmus sajátosságait elemzi és hasonlóan kollégáihoz, ő is arra a következetesre jut, hogy bár néhány aspektusában sajátos utat jár Románia a Közép-Kelet európai régióban, alapstruktúráiban nem más, mint a többi ország ezen a vidéken.
Mihăilescu kötete kiválóan végigvezeti, hogyan alakult ki a románság másmilyenségének, egyedülállóságának mítosza az elmúlt 1,5 évszázadban és hogyan él ez tovább még a mítoszrombolónak ismert történészek munkáiban is. A neves szociológus persze nem akarja Románia helyzetét leegyszerűsíteni, „globalizálni”: a tanulmányok jól mutatják, hogy nagyon sok sajátossága van persze a régió történetének, gazdaságának, de ezek még nem teszik Romániát egyedülállóvá. Ugyanez elmondható persze a magyarok másmilyenség-mítoszáról is: attól, hogy nyelvileg ugyan kakukktojások vagyunk és a IX. század óta szakadatlanul keressük utunkat Kelet és Nyugat között, a Koppány-István féle kettészakad mentalitású nép szindrómája még nem teszi a magyarokat feltétlenül egyedülállóvá Európában.
A Mihăilescu-féle munkák fontosságát felesleges lenne agyondicsérni, hisz a kiváló írások magukért beszélnek, csak el kellene olvasni legalább ugyanannyi embernek, ahányan elolvasták Boia könyvét. Csakhogy míg Boia vagy Ioan Aurel Pop sztártörténészek nagyközönségnek szánt munkáit tízezrek olvassák, addig a Mihăilescu -féle munkák legfeljebb néhány száz, talán néhány ezer emberhez jutnak el, így hatásuk minden bizonnyal elenyészőbb sajnos ami miatt a Renan-féle másfél évszázados megállapítás a nemzeti mítoszok és pszeudo-történelmek fontosságáról sajnos, tovább él és virágzik Romániában 2017-ben is. És igy lesz ez, 2018-ban is.
T. Szabó Csaba
(a szerző történész, az Erdélyi Figyelő munkatársa) Transindex.ro

Koncertek, főzőverseny, élő szobrok, kiállítás
Huszadszor ünnepelt Kovászna
Péntektől vasárnapig tartotta 20. városünnepét Kovászna. A három nap alatt kulturális rendezvények, szórakoztató programok, remek koncertek tömkelege és vásárok közül választhattak az érdeklődők. Az alábbi összeállításban a hétvégi rendezvény néhány pillanatát ragadtuk ki.
Együttműködés mindenekfelett
A kovásznai városnapokon első alkalommal ültek össze közös tanácsülésre a fürdőváros és testvértelepüléseinek vezetői, Gyerő József kovásznai polgármester kezdeményezésére. Csengert Erdős Tamás alpolgármester, Pápát Unger Tamás alpolgármester, Gyulát Görgényi Ernő polgármester, Nagykanizsát Termecz Marianna aljegyző, Călărași-t Victor Ambroci alpolgármester képviselte. Az ülésen az elöljárók bemutatták a településeiken történt megvalósításokat. Gyerő József megjegyezte: a testvértelepülések közötti kapcsolat eredményességét tükrözi az iskolák, kórusok, színjátszók, sportolók, vagy épp a nyugdíjasok között kialakult együttműködés, és szeretnék, ha e barátságok a jövőben még tovább erősödnének.
Évtizedek óta együtt
A városnapok egyik visszatérő, megható rendezvénye az arany- és gyémántlakodalmasok köszöntése. Idén Balea Dumitru és Steluța, Mátéffy Attila és Anna Ida, valamint Csoma Géza és Erzsébet arany-, illetve Kerekes Árpád és Terézia gyémántlakodalmasok tettek eleget a meghívásnak. Az egybegyűlteket Gyerő József polgármester köszöntötte, majd két nyelven kívánt minden jót a kitartásból jelesre vizsgázó pároknak. A hangulat fennköltségét Vasilica Enea jegyzőnő szavalata, valamint Szabó Tamás és Kiss Eszter diákok zenés összeállítása fokozta. Az idősek köszöntése ajándékozással, és Dancs Ibolya anyakönyvvezető pezsgős, süteményes kínálmációjával zárult. Meglepetésként a kézdivásárhelyi Három csillag nevű együttes adott elő bajor dalokat.
Szakácsok mérkőztek
Szombaton a jókedvé, a lelkes szakácsoké és finom étkeké volt a főszerep a Dózsa György parkban, ahol a helyi önkormányzat, az ASIMCOV vállalkozói szövetség és a Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Rendje szervezésében megtartották a hagyományos főzőversenyt. A sátrakban mindenki igyekezett valamilyen ételkülönlegességet előállítani. Nemcsak a felnőttek vettét kézbe a fakanalat, hanem a fiatalok is, és nem vallottak szégyent. A zágoni, megyeszékhelyi és illyefalvi fiatalokból álló Lovasokk (Bokor Anna, Muntean Zsolt és Incze Kolbert Adrien) például olyan csikós babgulyást rittyentettek, hogy még a szomszédos versenyzők is átmentek megkóstolni a munkájukat. A rendezvényen jelen volt a Katrosa Vadászegyesület, melynek tagjai mintegy 80 személynek adományoztak vaddisznópörköltet.
Az idei megmérettetésre 17 csapat nevezett be, és Bagoly Miklós, a zsűri elnöke szerint a csapatok olyan finomat főztek, hogy legszívesebben az összesnek első helyezést adtak volna. Első helyen a Szabad-fű-szer-ész-ők (Kovászna) végeztek, őket követte a Lányos Asszonyok (Kovászna) és a Szörcsei csapat. 4. helyezést ért el a Lovasokk, míg a szakmai különdíjat és a Karcsi Csárdája díjat a Pódium csapat (Kovászna) kapta.
Friss és művészi
Az élő szobrok jelenléte évek óta a városnapok szerves része, de mégis minden évben újdonságként hat, hiszen a Molnár János tanár, a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad vezetője és diákjai által kiötölt témák mindig frissek és művésziek. A szoborparkban idén is a mindennapi események, hírek, történések részét képező témák köszöntek az arra látogatókra. Az egyik jelenet pl. a terrorizmust, a másik a fiatalok körében pusztító Kék bálnát mutatta, de ugyanígy a napjainkban oly aktuális medvekérdés is feldolgozásra került. Deák Dániel István, a KCSS Diákszínpad tagja kérdésünkre elmondta: a közönség főként a könnyed témákra volt fogékony, de azért akadtak sokan, akik az elvontabb jelenetek is értékelték.
Menő logó a központi parkban
Olyan, mint Hollywood – mondta sok vendég a központi parkban elhelyezett, kétnyelvű Kovászna-lógóra, amely hamar a fotózkodók kedvenc hátterévé vált. Gyerő József polgármester lapunknak elmondta, az önkormányzat pár éve sikeresen pályázott egy uniós és kormányprojekt keretében, melynek értelmében támogatást kaptak a turisztikai rendezvényeken való részvételre, ugyanakkor ezen pályázat részeként készült el a városnapokon felállított névtábla is, rajta többek között a mofettákban levő széndioxidra (CO²) utaló logóval.
Társadalomkritika
Pénteken a kovásznai Kádár László Képtárban megnyílt Deák M. Ria és Deák Barna közös tárlata. A művészházaspár életműkiállítását méltató Gazda József műkritikus kifejtette, a két alkotó szemmel láthatóan különböző stílusban fejezi ki érzéseit, meglátásait a mai társadalomról.
– Deák Barna műveivel kimondja az igazságot, megmutatja a ránk leselkedhető rosszat, bemutatja az emberi gonoszság megtestesítőit, mely dúl a világban. Deák M. Ria más oldalról közelíti meg a valóságot. A művészet csendjét nyújtja ebben a szörnyű világban. Egyikük felhangosítja a valóságot, a másik egy „csendszigetet” hoz létre – mondta Gazda megjegyezve, örül, amiért Kovásznán ilyen szépen virágzik a művészet minden ága, hozzátéve, szeretné, ha ez az érdeklődés megmaradna a kis fürdőváros lakóiban. Az eseményen közreműködött a Hozsanna kamarakórus és Kurta Béla gitároktató tanítványai.
Vásár mindenkinek
A városnapok, nem lenne az igazi a különböző vásárok nélkül, amelyekből idén gazdag volt a felhozatal. Akik inkább a piaci termékekre vágytak, vagy a bóvlira, megtalálhatták ezeket a szokásos helyükön, az 1918. December 1. utca végén, akiket meg inkább a kézműves termékek érdekeltek, a központi parkban választhattak a gazdag kínálatból. Utóbbi helyszínen a kovásznai és csomakőrösi kézművesek (többek között Fábian Irma, Ferencz Sándor) is felsorakoztak portékájukkal. Fábián Irma lapunknak elmondta, ezúttal többnyire a helyiek vásároltak tőle barkácsmunkákat. Ferencz Sándor megjegyezte, bár az által készített szalmakalapok szezonja lejárt, mégis szép számmal akadtak vevői.
Váratlan esemény
A szombaton megrendezett főzőversenyen egy váratlan esemény szakította meg a rendezvényt: lakodalmas vendégsereg masírozott végig annak helyszínén. Illetve csak vonultak volna, mert az ifjú párnak és a násznépnek útját állták a főzőverseny szervezői, és bizony addig nem engedték tovább őket, amíg adományt nem kaptak, és egy-egy pohár pálinkát el nem koccintottak egymással. A spontán esemény mindenkit jókedvre derített, mind a főzőverseny résztvevőit, mind az érdeklődőket, és nem utolsó sorban a násznépet.
Koncertek mindenkinek
Esténként koncerteken tombolhatott a városnapok közönsége. A szervezők munkáját dicséri, hogy a színpadon a nagy nevek mellett, mint a Pokolgép és az Edda, a helyi együtteseknek is teret biztosítottak, így a nagyérdemű a SIC Ton, a Pinceband és a Background produkcióit is végignézhette. Hogy pontosan hányan fordultak meg a városnapokon, azt nem a mi tisztünk megállapítani, de az biztos, hogy esténként egy tűt sem lehetett volna elejteni a színpad előtt.
Nagy Sz. Attila, Szőke Zsuzsa / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)