Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. december 11.
Guruló szórványkavicsok
Elárvuló kövek
Prológus
Vannak helyek, ahol valamikor otthon voltunk. Aztán kisebbség lettünk, beszűkült a hazánk. A sors kegyetlensége-e ez, vagy a történelem osztotta ránk ezt a terhet, nem tudni. A nagy emberek felelős vagy felelőtlen politikai döntéseit mindig a kis emberek sorsa sínyli meg, legyen az háború, forradalom, országváltás, a hatalomátvétel bármely formája. A haza nemcsak országot, nemzetet jelent – mondják –, hanem a házat, a családot, a közvetlen környezetet, ahol élünk. A hangzatos beszédeken túl ott lent a mélyben, a kis közösségekben minden másként van. Mert a szabályokat, az együttélési normákat nem a törvényalkotók szabják meg, hanem maga az élet. Az (élet)történetek tanulságosak történelemcsinálóknak, közösségépítőknek, -rombolóknak, azoknak, akik törődnek vagy kevésbé figyelnek oda másokra, példaértékűek lehetnek nekünk, embereknek. Bárhol a világon.
Vannak vidékek, ahol lassan templomokba reked, elhalkul vagy kihal a magyar szó, ahol történelmi hagyatékunk halvány emlék lesz, ahol a kövek elárvulnak vagy romokká lesznek, ahol a magyar nevek levéltári dokumentumokba bújnak el, vagy gondozatlan sírkövek jelzései maradnak csupán, ahol kapaszkodnunk kell egymásba, hogy még megmaradjunk, ahol a sorsunk görög tragédiaként beteljesedni látszik.
Felesedünk
Vannak települések, ahol a hitet és a lelket a közösségekben szórványmissziós egyházi szolgálattal igyekeznek megtartani. A Maros völgyét elhagyva, az Egres-patak mentén haladunk, kopár mezőségi dombok között kanyarogva, a Mezőörményesi Református Missziós Egyházközség beszolgáló lelkészével, Szép Eduárd beresztelki református pappal. Elköszönni készül szórványgyülekezetétől, mert december elsejétől saját lelkésze annak a négy falunak, ahol alig néhány tucat magyar, református él. Átlépjük a Maros és Beszterce-Naszód megye közötti határt. Helyenként földúton haladunk. Jó látni, hogy egyes útszakaszokra a munkagépek is eljutottak, lesz aszfalt. A Nyulas-patak völgyébe jutunk, majd a hasonló nevet viselő községközponton áthaladva, Oroszfáját érintve, Komlódra érkezünk. Ez amolyan „zsákutca”, innen a műúton nem lehet továbbmenni. A falu ősi nemesi birtok volt. 1332-ben, Kökényesrenoldi Renold – a radnóti vár egykori tulajdonosa – halála után Károly Róbert a Kácsik nemzetséghez tartozó Mihály fia Simon székely ispánra hagyta a falut. 1504-ben a Radófi, Zalaházi, Zalai, Apafi, Ősi, komlódi Ősi, Jakabfi, Komlódi és Galaczi családok birtokolták. Apafi fejedelem 1684-ben Wesselényi Pálnak adományozta. Református gyülekezete 1766-ban 51 férfit és 40 asszonyt számlált, 1860-ig anyaegyházat alkotott. Közigazgatásilag Nyulas községhez tartozik. A 2011-es népszámlálás adatai szerint az 1559 lelket számláló községben 90,59%-ban románok, 4,67%-ban romák és 3,73%-ban magyarok laktak. A vallási elosztást illetően a lakosság 87,33%-a ortodox, 4,43%-a görögkatolikus, 3,73%-a református, 2,8%-a baptista. A jelenlegi egyházi nyilvántartás szerint Nyulason nincs magyar, Oroszfáján 26-an, Komlódon 19-en vannak. Az utóbbi faluban a templom gondnoka a 80. életévéhez közeledő Polgár Anna. Hozzá igyekszünk.
Két dombhát között szűk utca vezet Anna néni házához, amely nincs messze a dombtetőn levő templomtól. Kapujával szemben, gazos telken népi építészet jegyeit őrző ház áll romokban. Belépünk Anna néni rendezett udvarára. A házigazda a tornácon fogad. Mosolyogva szabadkozik: tudta, hogy jövünk, de még nem csinált rendet. Betessékel a házba, amely olyan, mint egy múzeum. Tűzifát tesz a kályhába, hellyel kínál. A falon családi képek, közöttük két színes katonai emléklap, amelyen Ferdinánd és Károly román királyok portréja között ugyanabba az egyenruhába öltözött férfi képe. A nagyapa, aki a román hadseregben szolgált. Az ágy melletti asztalról nem hiányzik az ablak a jelenbe: a televízió.
Az egyházi szolgálatról beszélgetünk. Anna néni elmondja, igencsak meg voltak elégedve a tiszteletes úrral, mert „olyan falusiasan beszélt az istentiszteleteken, és itt, ahol egy kicsit keveredünk, mindenki megérti”. Aztán a családra terelődik a szó. Anna néni édesapja a komlódi Szakács Mihály, édesanyja az oroszfájai Sóvárosi Anna volt, akiktől örökölte a „birtokot”. S bár jóval több magyar lakott a faluban, már a nagyapja korában a település vegyes etnikumú volt. „Annak idején megbarátkoztak a magyarok a románokkal. Régebb inkább barátságosak voltak az emberek, mint most. Egy-két kivétellel a szomszédok ma is jól egyeznek egymással.” A fia, Dezső Besztercén lakik. „Feles”, mert a menye román. Gyerekük nem lehetett, ezért árvaházból fogadtak örökbe egy lányt. Sajnos nem beszélnek vele magyarul. Ritkán jönnek látogatóba, akkor a „nagymama” próbálkozik.
– Mindig mondom a leánykának, na, most az apád nyelvén beszélek veled, hogy szokjad, de ő csak áll és gondolkodik. A fiamék szerint örvendeni kellene azért, hogy tud beszélni, mert amikor kivették az otthonból, alig tudott járni, pedig elég nagy volt már. Csak én beszélek vele magyarul. A fiam reggeltől estig dolgozik, nincs ideje a gyerekre. Amikor azt mondtam neki, hogy Dezsőke, miért nem foglalkozol vele, azt válaszolta, örvendjek, hogy nem maradt néma... A menyem ért mindent magyarul. Amikor összeálltak, Dezsőkém ábécéskönyvet is vett neki, hogy megtanuljon magyarul. Nem akart. Elkapott. Egy kicsit betyár fehérnép. Dezsőkémnek is mondtam: miért nem beszélsz te magyarul? Amikor konfirmált, azt írta nekem egy levélben, hogy édesagyám. Megmutattam neki, hogy ny betűvel kellett volna írja, és megszidtam: miért nem foglalkozol azzal, hogy magyarul írjál és olvassál! – meséli Anna néni, majd kezébe vesz egy magyar nyelvű egyházi könyvet, és büszkén újságolja, hogy minden este azt olvassa.
Aztán elmondja, hogy jelenleg 16-an fizetik az egyházadót. Vannak közöttük olyanok is, akik nem laknak a faluban. Anna néni 2001-től kurátor, lemondana megbízatásáról, átadná Polgár Gézának és feleségének, Rózának. „Mert Géza jól beszél románul, és az is kell, hogy tartsa a kapcsolatot a többségiekkel.” Megígérjük, hogy a Polgár családhoz is betérünk, de előtte Anna néni felajánlja, hogy nézzük meg a templomot és a mellette levő közösségi házat.
Kilépünk az ajtón. Kérdésünkre a kapuban elárulja, hogy a romokban álló szomszéd ház a korábbi harangozóé, Albert Sándoré volt, akinek a családja, leszármazottai végleg külföldre távoztak. Az árván maradt házat az idő megemésztette. Sándor bácsi után az Anna néni férje, Jancsi bácsi lett a harangozó, aki négy éve hunyt el. Közben autóba ülünk. A kurátor nem tart velünk. Azt mondja, „hamarabb akar odaérni”, mert úgy illik, hogy a házigazda fogadjon. S mire a szűk utcán odamanőverezünk, valóban tárt kaput és ajtót találunk a templomnál.
A kis templom tetőzete és falai újak, nemrég renoválták. Története a 14. századig nyúlik vissza. S bár a 19. században teljesen felújították, az avatottabb műépítészek észrevehetik a 15. századi gótikus stílus nyomait is. A harangtoronyhoz érdekes módon a karzatról lehet kijutni. Harangján középkori gót betűs felirat áll, nem véletlenül, hiszen a 16. század elejéről származik. A székek mögött, a falba építve címeres sírköveket találunk. Ez a Petrichevith Horváth család síremléke 1598-ból. Ide temették Petrichevith Horváth Kozmát, aki Báthory István királynak és utódainak szolgált, 1573-tól a fogarasi vár kapitánya, majd 1582-1587 között provizora és prefektusa volt, 1588-ban pedig „tanácsúr” lett. 1590. április 28-án hunyt el. Ugyanitt nyugszik felesége, Petki Borbála, aki 1595. február 7-én halt meg. A sírkövet Petrichevith Horváth Ferenc állíttatta szüleinek és Judit nevű kislányának, aki 1598. április 9-én távozott az élők sorából. A bejárat fölötti kő a családi címerekkel együtt a vargyasi Dániel Polixéniának és a hadadi Weselényi Istvánnak állít emléket.
Anna néni elmondta, hogy néhány éve három nagyváradi műemlékszakértő kutatta a templomot. Majd felemeli a szőnyeget, és a padlóköveken a mélyedést mutatja. Itt lehet a kripta lejárata, vagy azt is állítják egyesek, hogy innen alagút vezet a szomszédos dombtetőn álló kastélyhoz. A templom udvarán van a lelkészi lakás, amelyet az egyházközség és a görgényi egyházmegye közös hozzájárulásával felújítottak, és 2017. október 15-én egy kis ünnepség után avattak újra. Mivel nincs állandó lelkész, nem parókiaként használják, télen itt tartják az istentiszteletet. Nyáron cserkésztábort szerveznek itt.
Fele apă, fele víz
Ahogy ígértük Anna néninek, belépünk Polgár Gézához és feleségéhez, Rózához. A nyári konyhában szeretnénk leülni, de azonnal a tisztaszobába vezetnek. Róza néni büszkén mutatja a vetett ágyat, amelyen román hímzésmintájú párnák sorakoznak. Az ágy mögötti falon cseréptányérok, fölöttük díszes törölközők, a sarokban egy román népviseletbe öltöztetett, katrincás baba, mellette egy fényképen hasonló ruhát viselő kislány látható. A szobában van magyar vonatkozású tárgy is: kis pirospaprikás vászonzsák, amelynek zárszalagja piros-fehér-zöld.
Magyarul kezdünk el beszélgetni. Egyszer csak Géza bácsi román nyelvre vált. Elnézést kér, így jobban forog a nyelve. A Román Vasúttársaságnál (CFR) dolgozott, és ott csak románul beszéltek – mondja. Ennek ellenére mindketten magyaroknak vallják magukat, hiszen reformátusok. Róza néni az ortodoxokhoz is eljár. Ünnepnapokon tésztát süt, segít az előkészületekben. Házszenteléskor pedig az ortodox pap is eljön hozzájuk. A román asszonyok is bekapcsolódnak a református ünnepekkor a munkába, sütnek, főznek, mert így illik falun. Róza néni anyósa román volt, ezért ez az átjárás számára teljesen természetes.
– Nem tudok, hogy hogy mondják nekijek magyarul, én se tudak magyarul, úgy beszélek, hogy fele apă, fele víz... Amikor leány voltam, több volt a magyarság, mint a románság. Nem is fértünk a padokban a nagy ünnepeken, lábon álltunk a torony alatt. Most már a románok sincsenek olyan sokan, és mind idősek – mondja Róza néni, majd hozzáteszi, az 50-es években még volt I–IV. osztályos magyar nyelvű oktatás a faluban. Délelőtt a román, délután a magyar diákok jártak iskolába. (Sz. m.: Az állami iskolát 1896-ban alapították, Komlód és Oroszfája iskolaépülete Toroczkai Wigand Ede tervei alapján 1912-ben készült.)
Aztán lassan elvándoroltak a fiatalok. Aki egyszer városba költözött, az már nem tért haza. A fiuk is a faluban végezte a nyolc osztályt, majd Besztercén folytatta tanulmányait. Jelenleg is ott lakik, családot alapított. Géza bácsi mondja, hogy a besztercei börtönben dolgozott, nemrég nyugdíjazták. A mintegy 600 alkalmazott között ő volt az egyetlen magyar. Meg is becsülte a parancsnoka. Ő volt a magyar anyanyelvű fogvatartottak tolmácsa. Megtudjuk azt is, hogy míg a fiuk gyakran meglátogatja szüleit, lányuk, aki Brassóba került, ritkábban jár haza. Egyik unokájuk Angliában orvosi egyetemre jár. Valószínű, nem fog már hazajönni... – mondják Polgárék elkeseredve. Majd az egyházi feladatra terelődik a beszélgetés. Géza bácsi románul mondja, hogy ő a legidősebb presbiter, 16 éve szolgál, de nem akarja vállalni a gondnokságot, jöjjenek a fiatalok. Majd elgondolkodik és kifejti, öt fiatal család van a faluban, azok is 40 év fölöttiek, az átlagéletkor 70 év körül van – aztán hozzáteszi: kérjék fel Katona Jánost, az oroszfájai gondnokot, úgyis ott több a református (sz. m.: 26-an, de erről a későbbiekben).
(Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)

2017. december 15.
Aradi diákok Lakiteleken
Lakiteleken idén is megtartották a Tollas Tibor helyesíró versenyt, méghozzá november 16-án. Arad megyéből 18 III–IV. osztályos diák vett részt a Csiky Gergely Főgimnáziumból, illetve az Aurel Vlaicu Általános Iskolából. A gyermekek által közkedvelt verseny keretén belül sok érdekes programon vehettek részt: a tanulók nyelvi játékok segítségével hangolódhattak rá a versenyre, majd lazításként uszodába mehettek és habár elég télies volt az idő, kipróbálták a kinti termálvizes medencét is.
A versenyről szép eredményekkel tértek haza: egyéniben Budacsek Tímea II. hely (felkészítő tanító Almási Valéria Anna), Kovács Bence Dániel III. hely (felkészítő tanító Bálint Erika Vanda), csapatban pedig Budacsek Tímea, Lészay Sarolta Emese, Somodi Adrienn Szonja I. helyet szereztek (felkészítő tanító Almási Valéria Anna).
Köszönjük a Lakiteleki Népfőiskola vezetőségének a kifogástalan szervezést, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesületnek, hogy támogatta az utazási költségeket. Bálint Erika Vanda beszámolója / Nyugati Jelen (Arad)

2017. december 17.
Curtea De Argeșen eltemették románia volt uralkodóját, I. Mihály királyt
Katonai tiszteletadással eltemették szombaton a Curtea de Argeș-i új ortodox székesegyházban Románia 96 éves korában elhunyt volt uralkodóját, I. Mihály királyt.
A svájci rezidenciáján múlt héten meghalt volt királyt felesége, Bourbon Anna címzetes királyné és pármai hercegnő hamvai mellé temették a Bukaresttől 150 kilométernyire északnyugatra található kisvárosban, több középkori havasalföldi fejedelem székhelyén.
A király koporsójának elhelyezését a kriptában 21 tüzérségi díszlövéssel adták a gyászszertartásra összesereglett, a kolostor körül összegyűlt több ezer ember tudtára.
A román uralkodókat eddig a Curtea de Argeșen épült 16. századi kolostorban temették el, itt azonban nem volt már hely, ezért 2009-ben egy új királyi székesegyházat kezdtek el építeni a településen, amely mostanra készült el. Az épületben 24 kriptát alakítottak ki: 12-őt a királyi család, másik 12-őt pedig az argeși ortodox püspökség számára.
I. Mihály király koporsóját a felújított királyi vonattal szállították Curtea de Argeșbe a román fővárosból, ahol az állami méltóságok és az európai uralkodóházak vezető képviselői jelenlétében több tízezer ember vett részt búcsúztatásán. A gyászszertartást Daniel román ortodox pátriárka celebrálta a patriarchátus székesegyházában, ahova katonai jármű által vontatott ágyútalpon szállították a román hadsereg utolsó címzetes marsalljának koporsóját.
I. Mihály király temetésén többek között XVI. Károly Gusztáv svéd király és Szilvia királyné, Henrik luxemburgi nagyherceg, a spanyol trónról három éve fia javára lemondott I. János Károly király és felesége, Zsófia, Károly walesi herceg, brit trónörökös, II. Szimeon, Bulgária utolsó cárja és volt miniszterelnöke, Anna-Mária volt görög királyné vett részt, jelen volt a szerb, belga, orosz, albán, osztrák és több más uralkodóház számos magas rangú képviselője. A magyar kormányt Habsburg György utazó nagykövet képviselte.
A trónról hetven éve elűzött volt király temetésén Klaus Iohannis köztársasági elnök és a román állam valamennyi magas rangú tisztségviselője részt vett. Az országa iránt száműzetésében is elkötelezett, Románia európai és euroatlanti integrációja mellett következetesen kiálló Mihály király – történelmi szerepének, méltóságteljes és mégis szerény viselkedésének köszönhetően – hatalmas népszerűségnek örvendett Romániában.
Mihály király gyermekként 1927 és 1930 között, majd 1940 és 1947 között volt Románia uralkodója. Fontos szerepet játszott az 1944. augusztus 23-ai fordulatban, amikor a már hadszíntérré változott Románia szakított addigi szövetségeseivel, a tengelyhatalmakkal, és az antifasiszta koalíció oldalára állt át. Baranyi László / MTI; Erdély.ma

2017. december 18.
Elárvuló kövek
Guruló szórványkavicsok
(Folytatás december 11-i lapszámunkból)
Sírig tartó szerelem
A falu múltjáról érdeklődöm. Vendéglátóimmal a kollektivizálásnál előbbre nem jutunk. (Róza néni csoportvezető volt abban az időben.) Nem ismerik a múltat, felajánlják, hogy menjük át a szomszédba Bucur Teodorhoz, aki tudomásuk szerint hozzáfogott a falumonográfia szerkesztéséhez. Csak néhány házzal odébb lakik Ticu bácsi. Amint odaérünk, látjuk, hogy a kapu melletti kerítésen különös rajz és egy elkerített, feliratozott pad van. Egy-egy táblán, a kerítéshez rögzítve naivan ábrázolt férfi és női portré. A padon a két név: „Julcsika – Theo”, mögötte a kerítésre szegezett fémlapon román vers, amely szabad fordításban így hangzik: „nélküled üres, milyen boldogok voltunk, amikor együtt ültünk a padon”. Belépünk az udvarra, ahol a csűr gerendáira szegezett fémlapokon több, Julcsukához románul írt verset olvashatunk. A nyári konyha tornáca és a kis ház falai is mind Julcsukának állítanak emléket. Ticu bácsit a ház zsúfolt konyhájában találjuk. Asztalhoz ülünk, amelyen egy fényképtartóban családi fotók vannak. A monográfiáról érdeklődünk. Elmondja, egy szászrégeni mérnökkel fogott hozzá, de gyengélkedik, ezért nem folytatja. A másik ok, amiért abbamaradt a kutatás az, hogy a régmúltat ismerők meghaltak. Csak annyit tudott meg, hogy valamikor a település egy közeli dombtetőn állt, aztán a későbbiekben költözött jelenlegi helyére. Felfedi szomorúságának okát. 2000-ben veszítette el magyar feleségét, „Julcsukát”, akivel a „világ legjobb házasságában élt”. Az asszony paralízis miatt 20 évig ágyban feküdt, úgy gondozta haláláig. Azóta házának minden sarkában a szeretett asszonynak állított emléket. Több száz verset írt, amelyeknek nagy részét Julcsukához címezte – mondja Ticu bácsi, majd hozzáteszi, ahogy erejéből telik, a monográfiát is megírja, de fontosabbnak tartotta felesége emlékének ápolását. Ha nem is tudtunk meg sokat a falu múltjáról, azzal a gondolattal távozunk, hogy két ember közötti ragaszkodásnak, a szeretetnek ilyen kézzelfogható jeleit ritkán látni. Ráadásul a férj román, a feleség magyar volt.
Távozásunkkor szembeötlik a csűrkapura szegzett román versek között két magyarul írt sor, amelyen ez áll: „Julcsuka/ Gyere viszsza, téged várlak, mint egy angyalt az égből/ Maragy vellem mind halálig, mert ha nem jösz, megyek én/ Ticu –”
Épületváltás
A falu egykori múltjának néma tanúja a komlódi Teleki-kastély, legalábbis ami megmaradt belőle. Az épület tetőzetének nagy része beomlott. A két szint közötti mennyezet is eltűnt. A tetőgerendák a pincében hevernek. Az ablakokon, ajtókon rács van ugyan, és a kapun tiltó tábla áll, azonban erre már semmi szükség. A kiürített helyiségekben csak a törmelék maradt és a több méteres gaz. A falak téglái közül jókora fák nőttek ki. A vakolat nélküli homlokzaton címeres, feliratos kövek, a főbejárat kőszeglete halványan utal egykori pompájára. A kőfelirat latin és magyar nyelven tudatja az utókorral, hogy a kastélyt 1756-ban építette hadadi Wesselényi István (1708–1757) és neje, vargyasi Daniel Polixénia (1720–1775), akiknek a nevével és családi címerével találkoztunk a templomban is. Megtudom, hogy a barokk épület homlokzatán levő rózsát tartó szirén a Wesselényi család, a nyílvesszővel átszúrt hattyút ábrázoló pedig a Dániel család címere, Anton Schushbauer kolozsvári kőfaragó mester művei. A család utódai kihaltak, így került a Telekiek birtokába az épület, amelyet 1951-ben államosítottak. Miután a helybéliek évekig kultúrotthonként használták, az 1989-es rendszerváltást követően a néhai tulajdonosok leszármazottai nem igényelték vissza az épületet, így ez átkerült a Beszterce-Naszód Megyei Tanács birtokába. A leromlott állagú épületet először 2015 tavaszán árverésen próbálta értékesíteni a megyei önkormányzat. Akkor a 14 szobás, mintegy 400 négyzetméter felületű, kétszintes ingatlant a hozzá tartozó 0,78 hektáros telekkel együtt egy szakbizottság 494 ezer lejre becsülte fel. A jelentkezőknek előlegben 15 ezer lej garanciát kellett befizetniük. A licit sikertelen volt. Érdeklődésemre a Beszterce-Naszód Megyei Tanács illetékes szakosztályától tájékoztattak, hogy mivel nem találtak vásárlót 2016-ban, úgy döntött a megyei tanács, hogy hosszú távra bérbe adja az épületet. Nemrég jelentkezett egy érdeklődő sem, ezért újra napirendre tűzik az értékesítését. Ehhez szükség lesz egy olyan kormányrendeletre is, amely az épületet a megyei tanács magántulajdonából köztulajdonba helyezi át. A megyei tanácsnak a műemlékvédő törvény által megszabott feltételek alapján ki kell dolgoznia a bérbeadási eljárást. A dokumentációnak tartalmaznia kell egy megvalósíthatósági tanulmányt arról, hogy a bérlő milyen célra használja majd az épületet, ugyanakkor – többek között – azt is kérik, hogy jelölje meg a renováláshoz szükséges forrásokat. A feladatfüzetet láttamoznia kell a művelődési minisztérium műemlékvédő osztályának is, csak ezután hirdethetik meg a versenytárgyalást. A kastéllyal foglalkozó ügyosztály munkatársa szerint a megyei önkormányzat decemberi ülésének napirendjére tűznék a licit szervezését előirányzó határozattervezetet. Így is, bármennyire igyekeznek értékesíteni az „erdélyi történelem referenciaértékkel bíró ingatlanját”, törvényesen több mint három hónap múlva adhatják bérbe a kastélyt a hozzá tartozó területtel együtt. A település határában levő magaslaton a kastély udvarán egy nemrég épített ortodox templom áll, amely a múlt és a jövő néma párbeszédeként farkasszemet néz a szomszédos dombtetőn levő református templommal.
Romokban álló református iskola
Folytatjuk mezőségi utunkat Oroszfája felé. A távolból látszik a falu református temploma. Mintha a komlódi hasonmása lenne. Ugyanúgy dombtetőn áll, a két épület formája, mérete messziről egyformának tűnik. Az okiratokban 1297-ben Oruzfaya, majd 1504-ben Oroszfayya néven említett település középkori katolikus lakói Komlódhoz tartoztak. Az 1600-as években saját templomuk volt. Erre utal félköríves szentélye is. A hívek a későbbiekben áttértek a református vallásra. A 19. század elejétől Erked fíliája volt. Ma a Mezőörményesi Református Missziós Egyházközséghez tartozik, Mezőörményes, Mezőseptér és Komlód mellett. E négy gyülekezet csupán az 1970-es évek óta alkot egy adminisztratív közösséget, hiszen régen jóval nagyobb magyar közösségek éltek ezeken a településeken – tudjuk meg az egyházi krónikákból. Az egyházközség lélekszáma 2010-ben 55 volt, jelenleg 26-an vannak. A templomdombra gyalog kapaszkodunk fel. Ott vár bennünket Katona János, aki négy éve gondnok, több mint 10 éve presbiter. A templom múltját a kémény repedt falába erősített márványtábla idézi fel. Nehezen kivehető az írás:
Ezerötszázban már a templom fennállott
Melyet akkor ali basa megis szállott
Könyörületlen szív tűzzel elégette.
Ártatlan köveit hamvába temette.
Romlott kőfalait egy lévita rakta,
Ujra és mostanig minden abbahagyta.
Tekintetes Néb Istvánt rendelte
Most a gondviselés, ki híven szentelte
Szerzett javainak egy részét e házra,
Testamentum szerint ment ezerötszázra.
Tekintetes Simon Péter urra nézett
E pénz, melyet ipja jó czélra intézett.
Nem kivánja vissza, ott hagyja jó szivvel,
Tudja, hogy e tér még több interessivel.
1806-ban fundamentumából
Épült a jóltévök hív vigyázásából,
Kik magok is híven segedelmeztenek
Tudván a fő pénzen semmitse vesztenek
Vegyed késő nemzet e példát tükörül
Ha valaha ez ház romlásába merül
Az az isteni kéz mely ezt segítette,
Őrizetét tartja fenn mellette.
Nemes Kovács Ferencz és József hívek alatt,
Emelkedett nagyra e dicső foglalat.
Építetett Pergő Sándor egyházfiságába,
Kindl Mihály kolozsvári pallér vigyázása alatt
AHLER József és Újfalusi János kőművesek által.
Anno 1806.
Alatta pedig ez is olvasható: 1895-be megreperáltatta az oroszfái refegyház… Szrégeni Sipos Péter által. A karzat alatt egy régi, fából készült perselyt fedezünk fel tartójával együtt. Régi (középkori) felirat látható rajta, kopottsága miatt azonban nem lehet kiolvasni. Ebben a környezetben az oroszfáji magyarok jelenéről, jövőjéről faggatom a kurátort, aki elárulja, felesége ortodox román. De emiatt sohasem volt baj a családban, nagyon jól egyeznek.
– Édesapám felesége is román volt, ebben a környezetben nőttem fel, ez volt a természetes. Mindenki tartja magát az ő vallásához, segítünk egymáson. Kölcsönösen eljárunk mindkét templomba. Feleségem nem igazán érti a nyelvünket, de azért csak marad valamivel. Az istentisztelet után, amikor hazamegyünk a templomból, megmagyarázom neki az ige lényegét – mondja Katona János, majd kérdésemre válaszolva kifejti, az egyházi alkalmakon kívül nem nagyon járnak össze a magyarok. Nincs idő rá, a közösség pedig idős, és nem igazán teremtenek erre alkalmat. A 26 fizető egyháztag közül sokan nem is laknak a faluban. A fiatalok mind elmentek. Nagyobbik fia Kolozsváron jár egyetemre. Visszajönne gazdálkodni, de csak akkor, ha a helyzet úgy hozza, hogy modernebb eszközökkel lehetne megdolgozni a földet. De ez csupán távoli elképzelés. Kicsi fia hatodik osztályos, Nyulason jár román osztályba, mert Oroszfáján megszűnt az iskola. Magyar oktatás nincs a környéken, legközelebb talán Szászrégenben van, de a távolság miatt nem szívesen engednék kollégiumba. Pedig volt felekezeti oktatás Oroszfáján. Ma a felekezeti iskola egykori impozáns épülete romokban áll.
– Abban az iskolában végeztem a négy elemi osztályt. 1976 volt az utolsó év, amikor 12 tanulóval összevont, I–IV. osztályos magyar csoport indult. Aztán kezdtek családostul elköltözni a faluból a magyarok, és megszűnt az oktatás. Utoljára 13 évvel ezelőtt tartottak naponta két magyar nyelvű órát, amelyre még románok is jártak. Igaz, ezért valami pénzbeli támogatás is járt. A rendszer olyan volt, hogy nem nagyon akarták megtartani a magyar oktatást, és átvitték a diákokat a román iskolába. A mi osztályunk tagjai is nyolcadik után szászrégeni, besztercei középiskolákban folytatták tanulmányaikat román nyelven – mondja a kurátor. Szép Eduárd lelkipásztor hozzáfűzi: az egyház visszaigényelte az épületet, de még nem sikerült tisztázni a tulajdonjogot. Legutóbb 2013-ban fordultak az országos ingatlanügynökséghez a folyamat megsürgetéséért, ennek ellenére még nem született döntés a visszaszolgáltatásról. Az épület használhatatlanná vált, az egykori iskola udvarán ma szarvasmarhák legelnek. Katona János is gazdálkodik, fogadásunkra is traktorával érkezett. Búcsúzás előtt arról kérdezem, hogy milyen jövőt jósol a közösségnek?
– Próbáljuk tartani a lépést a világgal, ahogy lehet, de ha szegény a falu, a közösség, akkor igencsak lemaradunk. Nem nagyon van reménység arra, hogy itt nagyobb maroknyi magyar összegyűljön – mondja, miközben átveszi a faluban lakó magyaroknak szánt 2018-as református falinaptárakat. Legalább ez emlékeztesse őket arra, hogy lelkileg hova tartoznak – mondja, majd elköszönünk. (Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)

Magyarokat és székelyeket is bevonna a „sötét erők” elleni harcba a SRI volt ezredese
„Büszkeség. Szuveranitás. Igazság” jelszóval indította útjára Daniel Dragomir, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt ezredese vasárnapi sajtóértekezletén a Románia 3.0 elnevezésű kezdeményezést, amelynek keretében magyarokra és székelyekre is számít.
A volt hírszerző tiszt szerint Romániát ma a román néptől idegen „sötét erők” irányítják. „A sajtó ezt párhuzamos államnak nevezi, én úgy hívom, hogy Szekuritáte 2.0 – ezt az alakot vette fel 1989 után a volt Szekuritáte. Ma egy harc kezdődik Románia és a Szekuritáte 2.0 között, és a végén csak egyik fél marad majd talpon. Ha a Szekuritáte 2.0 győz, akkor nagyon szomorú jövő vár erre az országra. Ha veszít, akkor a népnek esélye van, hogy visszanyerje büszkeségét, szuverenitását és az igazságba vetett hitét” – hangoztatta Daniel Dragomir. Közölte, a kezdeményezést egyelőre saját forrásból finanszírozza, de később számít a támogatók segítségére.
„Ez a platform nyitott minden román, valamint magyar és székely testvéreink, illetve más etnikumúak számára” – hangoztatta a kezdeményező. Dragomir azt mondja: a sajtónak köszönhetően elmondhatta azokat a történeteket, amelyeken akkor ment keresztül, amikor a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) aktív tisztje volt.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a kezdeményezés szerint népszavazással kell dönteni az államformáról, meg kell erősíteni a parlament ellenőrzését a titkosszolgálatok fölött, vissza kell vonni az igazságszolgáltatásban, az ellenőrző szerveknél és a sajtóban tevékenykedő titkosszolgálati ügynököket, be kell tiltani a titkosszolgálatok által „álca alatt” végzett gazdasági tevékenységet. Továbbá szerinte korlátozni kell, hogy a titkosszolgálatok az ország saját állampolgárait megfigyelés alatt tartsák, drasztikusan csökkenteni kell a titkosszolgálatok költségvetését, amelyet szigorúan a nemzetbiztonságot valóban fenyegető terrorizmus, kémkedés és szervezett bűnözés elhárítására kell fordítani.
Daniel Dragomir amerikai mintára létrehozna egy, a parlament ellenőrzése mellett működő egységes felügyeleti/lehallgatási rendszert, amely tiszteletben tartja az állampolgári jogokat, csökkenti a titkosszolgálatok számát. Előirányozná – ugyancsak amerikai modell alapján – az ügyészeket közvetlen választását, létrehozná a vizsgálóbíró intézményét, támogatná Románia csatlakozását a visegrádi csoporthoz, hogy csökkentsék a brüsszeli hatalmat a tagállamok fölött, elutasít minden bevándorlási kvótát, és sürgeti, hogy rögzítsék az alkotmányban, miszerint a házasság egy nő és egy férfi szabad elhatározásából jön létre. Krónika (Kolozsvár)

Váradi kincseket bemutató kiállítás nyílt Bukarestben
A Szent László Emlékév lezárásaként a váradi Római Katolikus Püspökség egyedülálló lehetőséget kapott alapító szent királya és a magyar katolicizmus évezredes történelmi és egyházművészeti hagyatékának bemutatására a bukaresti Nemzeti Történeti Múzeumban.
Az elődjeinktől örökölt értékek ápolása, ismertetése és továbbadása, de ugyanakkor az értékteremtés is fő motívumai között szerepeltek a bukaresti Románia Nemzeti Történeti Múzeumában tartott, Felix Terra – a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye történelme és egyházművészete című kiállítás megnyitója alkalmával elhangzott beszédeknek, 2017. december 14-én. A Szent László Emlékév lezárásaként ugyanis, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség egyedülálló lehetőséget kapott alapító szent királya és a magyar katolicizmus évezredes történelmi és egyházművészeti hagyatékának bemutatására. A bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeum meghívására és a két intézmény közös szervezésében három hónapon át tartó kiállítás jött létre a Szent László alapította egyházmegye történelmi és művészeti kincseiből, Románia fővárosának e magas rangú kulturális intézményében. Ernest Oberländer-Târnoveanu múzeumigazgató szerint, ritkán talált ennyire nagy közreműködő készségre partnereknél, amikor közös kiállítások szándékával felkereste őket, mint a Nagyváradi Püspökség elöljárója, és munkatársai esetében.
A csütörtökön megnyílt kiállítás, a múzeum egy nagyobb és már néhány éve zajló projektjének a részét képezi – Oberländer elmondása szerint – amely által „az ország felé szándékoznak fordulni” a „Mindenki együtt!” mottó jegyében, lehetőséget nyújtva ezáltal egyházaknak, és kisebbségi csoportoknak is, hogy az országos szintű kultúrintézményben a nagyközönség elé tárhassák látogatás céljából értékeiket. Többen a felszólalók közül az intézmények közötti összefogás és közreműködés szükségességét és természetes voltát, normalitását emelték ki egy olyan 21. századi Európában, ahol egyre jobban tombol az értékrombolás, és ahol ezt csak közös értékeink ismertetésével lehet megfékezni, határok és korlátok nélkül, előítéletek és ellenségeskedések kerülésével. A kiállított tárgyak – Szent László öröksége – olyan értékeket képeznek, amelyek az embernek az Istennel való találkozásából születtek: minden kor embere, függetlenül attól, hogy ki uralta egy adott időben azt a bizonyos földet, amikor rátalált Istenre és kapcsolatba lépett vele, értékeket alkotott, maradandóakat, amelyeket nekünk kötelességünk megőrizni, ismertetni, továbbadni és mindebből megtanulni, hogy mi magunk is hivatottak vagyunk értékeket teremteni – hangsúlyozta nyitóbeszédében Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök. Egy elszemélytelenedő félben levő, egyre arctalanabb társadalomban meg kell mutatni azt, hogy nekünk van arculatunk, nem is akármilyen, hanem egy nagyon értékes, egy olyan, ami kötelez – folytatta az egyházi elöljáró.
Elismerés
A rendezvényen szót kapott továbbá Miguel Maury Buendia bukaresti apostoli nuncius, Lucian Romaşcanu a kulturális és nemzeti identitásért felelős miniszter, Sergiu Nistor államelnöki tanácsos, Varlaam Ploieșteanul segédpüspök, Daniel pátriárka képviselője, Victor Opaschi államtitkár, Földesi Ferenc a Széchényi Nemzeti Könyvtár különgyűjteményi igazgatója, valamint Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója. Mindenki egyöntetűen elismerését fejezte ki a múzeum, illetve az egyházmegye vezetői iránt, a rendkívüli együttműködésért, és pozitív bírálatban részesítették a kezdeményezést. Amikor nincs béke, az értékeket nem mutatják meg, nem teszik ki, hanem elrejtik, féltik, fejtette ki gondolatait Opaschi államtitkár. A tény, hogy egy római katolikus egyházmegye Bukarestben állíthatja ki értékeit azt bizonyítja, hogy békés állapotok uralkodnak, a román állam biztosítja a vallási és nemzetiségi kisebbségek számára a szükséges feltételeket ahhoz, hogy kibontakozhassanak, és megfelelő körülmények között éljék meg identitásukat. A társszervező intézmények vezetői – Földesi Ferenc valamint Aurel Chiriac – a kultúra érdekében való, minden határt átívelő közreműködés fontosságát emelték ki.
Számos vendég
Számos egyházi személy fogadta el a kiállítás megnyitó ünnepségére való meghívást. Jelen voltak a rendezvényen Ioan Robu bukaresti római katolikus érsek és segédpüspöke Cornel Damian, Mihai Frățilă bukaresti görög katolikus püspök, Roos Marton temesvári római katolikus püspök, Virgil Bercea, nagyváradi görög katolikus püspök. Parlamenti képviselők és más közéleti szereplők is megtisztelték jelenlétükkel a szervezőket, közöttük nagyváradiak is. A kiállítás kurátora a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye kulturális referense, Lakatos Attila muzeológus, őt segítette munkájában és a bukaresti múzeumban dolgozó munkatársakkal való közreműködésében Lakatos Balla Tünde.
A több mint 1000 négyzetméteres tárlaton közel 150 jelentős kiállítási tárgy van bemutatva, köztük számos olyan, amelyet az ország területén még sosem állítottak ki, mint Luxemburgi Zsigmond nagyváradi sírjának ékszerei, a Váradon keletkezett és a Szent László legendahagyomány számára felbecsülhetetlen értékű Dubnici Krónika, vagy az egyházmegye talán legértékesebb művészeti hagyatéka, a flamand késő reneszánsz egyik remekműveként számon tartott belényesi Szűz Mária-kegykép.
A saját gyűjteményből származó, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár és nagyváradi Körösvidéki Múzeum által kölcsönzött műkincsekből összeállított tárlat nem csak a Nagyváradi Egyházmegye történetének legjelentősebb múzeumi eseménye, hanem az erdélyi katolicizmus talán legnagyobb hatású és minden szempontból Szent László nagyságához méltó megnyilvánulása Románia egyik országos jelentőségű kulturális intézetében. A kiállítás 2018. április 1-ig lesz látogatható. erdon.ro

2017. december 27.
Pénzzel és vérrel épült 60 éve az irisztelepi templom
Különös eseményt ünnepelt az idén a Kolozsvár-irisztelepi református gyülekezet: 60 éves templomát. A templom az 1950-es évek végén épült, a kommunista államrendszer pedig nem arról volt híres, hogy támogatta volna az egyházakat. Hogyan is lehetett véghezvinni egy ekkora munkálatot azokban az időkben? Miért kellett kaszárnya méretű és felosztású parókiát építeni? Miért nem volt tornya a templomnak? Hogyan emlékeznek a gyülekezetben a 60 évvel ezelőtti építkezésre? Ezekről faggattuk Farkas László irisztelepi református lelkészt.
Beszélgetésünk során érdekességekre is fény derült: például, hogy Kós Károly építészmérnök, egyházkerületi főgondnok és Debreczeni László főiskolai tanár, egyházmegyei műszaki előadó nem tudtak kiegyezni az ablakok méreteiben. Míg Kós a kicsi, addig Debreczeni a nagy ablakok híve volt – így lettek aztán a templom ablakai különböző méretűek.
Reformátusok unitárius templomban
Az irisztelepiek és a kerekdombiak mind a Hidelvéhez tartoztak régen. Amíg ki nem nőtték a templomot.
– A hidelvei gyülekezet több mint hatezer lelket számlált, a létszám az iparosodással még jobban megnőtt. Ekkora közösséget nem igazán lehetett pásztorolni. Nagyon jó munkát végzett a katolikus egyház ezen a téren, jól megszervezte a gyülekezeti tagokat, istentiszteleti életet, olyannyira, hogy a reformátusok ezt megirigyelték. Így indult a történet 1926 körül, amikor Surányi Erzsébet tanítónő elkezdte a református gyülekezeti élet szervezését: hely híján magánházakban szervezett istentiszteleteket. Surányi Erzsébetet támogatta munkájában Rácz Eszter és Wágner Istvánné, aki a gyülekezet első kántora, 1932-től 1965-ig, 33 éven keresztül. Surányi Erzsébet nagyon jó kapcsolatot ápolt Borbáth Dániel teológiai tanárral és Imre Lajossal, mindketten hidelvei segédlelkészek voltak, így az ő segítségükkel, illetve a teológiai tanárok és hallgatók szolgálatával beindul az egyházi élet az Irisztelepen. Kezdetekben magánházaknál volt az istentisztelet: a Porcelán utcában kibérelték Horváth Vasile magánházát, majd a Kardos Károly lakóházát a Külkajántói úton, később a Szigeti lakóházat a Máramaros utcában. Ezt követően vásárolták meg a napköziotthont, ahol szintén tartottak istentiszteleteket. Érdekes módon még az unitárius templomban is zajlottak istentiszteletek, az unitárius egyház is befogadta az irisztelepi reformátusokat. Nagy neveket sorol fel a Historia Domus, akik itt szolgálatot végeztek: Imre Lajos, Borbáth Dániel, Nagy Géza, Gönczi Lajos, Maksay Albert és Nagy András teológiai tanárok, de teológiai hallgatókat is, köztük Nagy Zoltánt, aki a megalakulást követően a gyülekezet első lelkipásztora lesz. A magánházaknál tartott istentiszteletekre és bibliaórákra az emberek házszentelő istentiszteletekként tekintettek. Ezeknek is megvan a maguk dinamikája, családiasabbak. A magánházakban egy istentiszteletet tartottak vasárnaponként, ezért 60 év múltán se szokta meg a gyülekezet, hogy vasárnap délután is van istentisztelet.
A pap talicskázta a téglát és zsoltárokat énekelt
– A házaknál tartott istentiszteletek alatt született meg az igény arra, hogy templomot építsenek. Ekkor összevásárolták a szükséges területeket, a Kajántói út 101. és 109. szám közti kicsi telkeket. Kós Károly és Debreczeni László tervei alapján 1949 és 1955 között épült fel a templom, amely a mai napig nincs kész: a kazettás része még mindig nincs befejezve. A templomot 1957-ben Vásárhelyi János püspök szentelte fel. Az állami szervek december elsejére, román ünnepre tűzték ki a templomszentelés dátumát. Egészen megerőltető volt a gyülekezet számára a templom felépítése, hiszen földműves és kiskeresetű emberek laktak itt, segítségükre siettek rengeteg közmunkával a Hidelvén és a Kerekdombon lakók – mondta a lelkész.
Bustya Dezső nyugalmazott lelkipásztor, egykori irisztelepi egyháztag így emlékezett az építkezésre a 60. évforduló kapcsán tartott december eleji ünnepségen: „A második világháború kegyetlen rombolásai utáni helyreállítás rendjén fogant meg a gondolat: templomot kell építeni az iriszi gyülekezetnek. Gyermekkoromban a vasárnapi-ünnepi istentiszteleteket a Porcelángyárral szemközt fekvő református iskolában tartották, magam is oda jártam. Az államosítással, sajnos, ez a lehetőség megszűnt; ez a tény annál inkább indokolttá tette egy önálló istentiszteleti hely megépítését. (…) Hálás vagyok Istennek, hogy magam is részt vettem benne, fizikai munkával is. Emlékszem, hogy lelkipásztorunk maga is buzgón talicskázta a téglát, építőanyagot – közben zsoltárokat énekelt. Páratlan élmény volt! (...) Dr. Bíró Mózes lelkipásztor beszámoló bizonyságtételéből csak két mozzanatot emelek ki. Elmondta: a templom a gyülekezet imádságaiból és önkéntes adományaiból épült fel. Volt, aki többet, volt, aki kevesebbet adott. Egy idősebb nőtestvér, akinek semmiféle állandó jövedelme nem volt, adott 60 lejt. Honnan, kérdezte a lelkész? Vért adtam, volt a felelet.”
– Miként volt lehetséges, hogy a kommunista időben, amikor az egyházakat meghurcolták, engedélyt kaptak egy templom építésére?
– A templom a legsötétebb időkben épült, ezért nem lehetett például tornya. Lakott a szomszédban egy híres román ügyvéd, Tufan Alexandru, akinek a feleségét már Tufan Sándornénak hívták. Amikor elkezdett itt mocorogni a nép, hogy legyen saját istentiszteletük, ez az ügyvéd segített az építkezési engedélyek beszerzésében. Később be is iratkozott a református egyházközségbe. El kell képzelni milyen szava lehetett ennek az ügyvédnek az akkori időben, a világháború után. Valamilyen módon lenyelték a templomépítést. Abból, amit ki tudtam én fürkészni az emberekből és a Historia Domusból rájöttem: ez az ember összeköttetésein keresztül, derekasan részt vett ebben a harcban. Azt csak sejteni lehet, hogy s mint intézte el a szükséges dolgokat – mondta Farkas László.
A templom huszártornya 1996-ban épül meg, az eredeti Kós-tervek szerint
Kaszárnyapaplak lesz
– A gyülekezet csak később, 1958. április elsején alakult. A gyülekezet presbitériuma kérte Vásárhelyi János püspöktől Nagy Zoltán hidelvei segédlelkész kinevezését, aki 1968-ig volt a közösség lelkipásztora. Szolgálata alatt vakoltatták ki a templomot és kapta mostani formáját, kivéve a tornyot (ez 1996-ban épül meg, az eredeti Kós-tervek szerint). A templom építésével egyidőben a parókia nem épült fel, bár volt erre is két Kós Károly terv. Nem tudni, miért maradt ez el, egyetlen indok lehetséges: Nagy Zoltánnak volt ahol laknia, s így a gyülekezet nem volt rákényszerülve, hogy lelkészi lakot is építsen.
Nagy Zoltán munkássága alatt formálódik az irisztelep gyülekezetté, majd 1968-ban, betegnyugdíjba vonulását követően az ő megüresedett lelkészi állására Sógor Sándor búzásbocsárdi lelkipásztort választják meg. Az akkori törvények szerint zárt város volt Kolozsvár, csak az vállalhatott itt munkát, akinek kolozsvári személyazonosságija volt. Ám nagyon ügyesen megoldották ezt: az akkori főgondnok családja, a Balogh család befogadta a lelkészt, és így készítettek neki személyazonosságit. Az állami és központi szervek csak akkor engedélyezték, hogy lelkésze legyen a közösségnek, ha felépíti a parókiát, így a lelkészi lak felépítése Sógor Sándorra maradt, aki egy év alatt készítette ezt el. Ennek az épületnek is megvan a maga története: nem a Kós Károly tervek szerint, hanem egészen másképp készült el. Az állami szervek csak emeletes lakás építésére adtak engedélyt. Több huzavona után emeletes vidéki rendőrlakra emlékeztető papilak épülhetett. Egy „kaszárnyát” engedélyeztek, aminek semmi értelme nem volt, de így kérték. Bizony nem kis fáradságba került Sógor Sándornak míg ezt meg tudta oldani.
Sógor Sándor 1987-ig volt a gyülekezet lelkésze, őt követte Nagy Levente kecsedkisfaludi lelkipásztor 1988. április elsejétől. Az akkori választásba igyekeztek beleszólni az állami szervek is, sikertelenül, igaz, fél év késéssel érkezett csak meg a lelkész, körülményes utak és tárgyalások után. Az ő munkássága alatt és az 1989-es változások után kezdett a gyülekezet gazdasági élete fellendülni, akkor kezdték az épületeket visszaperelni. Visszakapták az egyik iskolarészt, felújították, ott most gazdasági tevékenység folyik, ebből tartja fent magát az egyház, hiszen ma is szegények az emberek ezen a vidéken, kiskeresetűek, többnyire idősek, nyugdíjasok. Nagy Levente 2007-ig volt a lelkipásztor, őt én követtem 2008. április elsejétől.
– Az elődeinek is számos problémával kellett megküzdeniük, ma milyen feladatok hárulnak a lelkészre?
– A visszaigénylés sok szövevényes útját járjuk végig ma is. Van még visszaigénylés alatt álló épületrészünk, de a meglévő épületek karbantartása is fontos. Próbáljuk megtölteni termeinket tevékenységekkel, rendezvényekkel, otthonossá és elérhetővé tenni őket minden korosztály számára, foglalkozásokat tartunk gyerekeknek, fiataloknak, az idősebbeknek is. Igyekszünk a gyülekezeti életet úgy szervezni, hogy otthona legyen a gyülekezetnek ez a hely. Szabadság (Kolozsvár)

2017. december 29.
Zenés évkezdés a Szigligeti Színházban
Az új év első hónapjában igazi zenés színházi és zenei csemegékkel készül közönségének a nagyváradi Szigligeti Színház: januárban zenés vígjáték, operett és a debreceni Kodály Filharmónia vendégjátéka várja a nézőket.
A Rejtő Jenő regényéből Hamvai Kornél, Darvas Benedek és Varró Dániel által színpadra vitt, Vesztegzár a Grand Hotelben című, szilveszterkor bemutatandó előadásunk négy alkalommal lesz látható januárban: január másodikán, 19 órától, a január 6-án, 17 órától (Papp Magda-bérlet), a január 7-én 19 órától (Halasi Gyula-bérlet), illetve a január 31-én, 19 órától (Ady Endre-bérlet).
Csókos asszony című, tavaly debütált operettjével érkezik Nagyváradra a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az olyan közismert slágereket, mint a Csókos asszony, az Éjjel az omnibusz tetején, a Los Angeles, a Mi muzsikus lelkek, a Gyere, te nímand!, vagy a Van a Bajza utca sarkán egy kis palota, felvonultató előadást január 13-án (Tanay Emil-bérlet), illetve 14-én (Bessenyei György-bérlet) láthatja a közönség.
Január 22-én, 18 órától, a magyar kultúra napján a Kodály Filharmónia vendégeskedik a Szigligeti Színházban. A Bihar Megyei Tanács és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának, illetve a megye és a cívisváros kulturális intézményeinek együttműködése keretében Nagyvárad testvérvárosának klasszikus zenei formációi a névadó, Kodály Zoltán, olyan zeneműveivel lép színpadra, mint a Budavári Te Deum, a Galántai táncok, avagy a Psalmus Hungaricus. A koncerten közreműködnek a Kodály Kórus, illetve a Kodály Filharmonikusok.
Az előadásokra és az ünnepi koncertre jegyek válthatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon. A nagyváradi Szigligeti Színház sajtóközleménye; Erdély.ma

Vízkereszt napi zenei est a Posticumban
Január 6-án, szombaton 17 órától a nagyváradi Posticumban (Teiului/Nagyatádi Szabó István utca 26. szám) vízkereszt napi zenei est lesz Szép violácska, kedves rózsácska… címmel. Előadók: Bajusz Krisztián Dániel – ének, Szeghalmi Emese – ének, zongora. Reggeli Újság (Nagyvárad)