Premier és Vastaps díj
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata a színház nagytermében szombaton országos premierként mutatta be a Dés László, Geszti Péter és Békés Pál által szerzett A dzsungel könyve című musical román nyelvű változatát, Oana Leahu rendezésében.
Rudyard Kipling világhírű regényének adaptációja a Maugli nevű kisfiú kalandjait meséli el, akit a dzsungelbeli farkasok neveltek fel. Barátai: Balu, a medve, Bagira, a párduc és Ka, a piton segítségével Maugli megtanul a dzsungel törvényei szerint élni. Ám fokozatosan felismeri nemcsak az állatok törvényeit, hanem az emberekét is. A történet az életről szól, a túlélésről, a barátságról, a magányról, és egyúttal egy fiú sajátos életútjáról a gyermekkortól a felnőttkorig, egy olyan helyszínen, ahol a dolgok nem a megszokott módon zajlanak – áll a színház közleményében.
Maugli szerepében Claudiu Banciu és Lucian Banciu lépett színpadra, a szereposztás további tagjai: Ciugulitu Csaba, Luchian Pantea, Elena Purea, Costin Gavază, Mihai Crăciun, Rareş Budileanu, Georgiana Ghergu, Ion Vântu, Cristina Holtzli, Alexandru-Andrei Chiran, Cristian Iorga, Sergiu Marocico, Ştefan Mura, Tiberius Vasiniuc, Gabriela Bacali, Loredana Dascălu, Anca Loghin, Laura Mihalache, Delia Martin, Raisa Ané színművészek, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói, továbbá gyerekszereplők.
A hangszerelés Zeno Apostolache-Kiss munkája, a díszlet- és jelmeztervezésért Rodica Arghir felelt, az előadás koreográfusa Cristina Iuşan és Ruszuly Ervin; a művet Sándor László fordította románra, a light design Daniel Klinger munkája, a video designt Lucian Matei jegyzi, a zenei felkészítésért Teodora Sântean felelt. Díszlet- és jelmeztervező-asszisztens: Sikó Dorottya és Huszár Katalin; Video design asszisztens: Adrian Matei, ügyelő: Ilarian Varga, súgó: Laura Moldovan, hang: Jancsó Levente, fények: Kászoni Attila, felvétel és hangkeverés: ifj. Kacsó Tibor. A musicalt a Proscenium Szerzői Ügynökség közvetítésével mutatták be, az előadás magyar nyelvű felirattal követhető.
További, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal kapcsolatos hír, hogy az idei, immár 73. évad első premierje – Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája (Harsányi Zsolt rendezésében) – alkalmával átadták az előző év színészi teljesítményeit elismerő Vastaps díjakat.
A Vastaps díj többéves hagyományra tekint vissza, a legtöbb előadást játszott, valamint legtöbb próbán részt vett színésznő, illetve színész jogosult rá. Az idén Nagy Dorottya és Csíki Szabolcs vehette át az elismerést – a Tompa Miklós Társulat két színművésze a 2016/2017-es évadban 431, valamint 508 alkalommal lépett színpadra.
A díjak átadásakor Gáspárik Attila kihangsúlyozta: ezt a díjat azok kapják, akik számszerűen a legtöbbet dolgoztak.
– Az évad első bemutatójának ideje alatt a társulat másik fele Újvidéken játssza a Sirály című előadást egy nemzetközi színházi fesztiválon. Azért, hogy ez megtörténhessen, bizony sokat kell dolgozni – mondta a vezérigazgató.
A díjazottak az elismerő oklevél mellett a marosvásárhelyi Bioeel gyógyszer- és kozmetikai gyár, valamint a Kárásztelek Pezsgőpincészet által felajánlott ajándékcsomagokat vehették át. A díjazott Csíki Szabolcs legközelebb október 13-án, pénteken William Shakespeare Macbeth című tragédiájában, míg Nagy Dorottya 17-én, szerdán Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadásában lép közönség elé. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Olasztelken szerepelt a Renaissance Táncegyüttes
Olasztelken a késő reneszánsz jegyeit viselő, gyönyörűen felújított Daniel-kastélyban vendégszerepelt a napokban a dévai Renaissance Táncegyüttes. – A baróti Kájoni Consort meghívására érkeztünk Olasztelekre. Kapcsolatunk lassan tízéves múltra tekint vissza, a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság által szervezett kastélyfesztiválon láttuk először vendégül Hunyad megyében a baróti régizene-együttest, s ezt követően többször vettünk részt egymás rendezvényein. Kapcsolattartásunkat jelentősen segítette az időközben kiépült székely–szórvány partnerség. És külön köszönettel tartozunk Kovászna Megye Tanácsának, amely idén is támogatta a baróti együttes Hunyad megyei szereplését, illetve az olasztelki rendezvényt, melynek aktív részesei lehettünk – számolt be a Renaissance Táncegyüttes képviselője.
A baróti Kájoni Consort immár hetedik alkalommal szervezte meg az Erdővidéki Régizene-találkozót, melynek a pompásan felújított, kastélyszállóként üzemelő olasztelki Daniel-kastély biztosított teret. A rendezvényre már egy nappal korábban ráhangolódhatott a közönség, különösképpen a gyermekek, akik számára a Baróti Gaál Mózes Általános Iskolában szerveztek kézműves-foglalkozást és reneszánsz táncházat, az olaszteleki Cygnini ének- és táncegyüttes gyermek- és ifjúsági csoportjainak részvételével. Utóbbiak másnap az olasztelki Daniel-kastély nagytermében is felléptek, kecsesen járva a spanyol olasz és angol középkori táncokat. A Székelyudvarhelyről érkezett Riverenza régizene-együttes és az Arany Griffek táncegyüttes közösen vittek színpadra néhány középkori táncot, miközben a csoport vezetője szóban is ismertette az egyes tánclépéseket, a korabeli szokásokat, viseletet. A dévai Renaissance Táncegyüttes a Hunyadi János eredetéről szóló történelmi táncjátékával aratott sikert az erdővidéki közönség körében. Az estet a házigazda szerepét vállaló Kájoni Consort együttes zárta, akik Lőrinczi György marosvásárhelyi lantossal közösen szólaltatták meg a korabeli muzsikát. A tartalmas és jó hangulatú rendezvényt közös énekléssel zárták. Gyulai György Éva fő szervező kérésére a baróti és székelyudvarhelyi zenészek együtt húzták a Kájoni Codex egyik ismert dallamát, a dalolásba bevonva a közönséget is. Így záróakkordként előadók és közönségük együtt hajthattak főt a 330 éve elhunyt nagy tudású ferences szerzetes, nyomdász, botanikus, könyvkiadó orgonaépítő, énekszerző emléke előtt, akinek a nevéhez fűződik a 17. századi erdélyi zenetörténet egyik legfontosabb és legértékesebb dokumentumának, a Kájoni Codexnek a megalkotása. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

Hétvégén kezdődik az Erdélyi Művészek Hete rendezvénysorozat Budapesten
Szombaton kezdődik az Erdélyi Művészek Hete rendezvénysorozat, amelynek célja, hogy a lehető legszélesebb körben mutassa be a modern erdélyi kultúrát, különös tekintettel annak sokszínűségére.
A Transilvanum Alapítvány szervezte egyhetes sorozat megnyitóját az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében tartják, ahol a köszöntők után Juhász Anna irodalmár Bódi Attila íróval beszélget Lázadni veletek akartam című regénye kapcsán emlékezetről, diktatúráról, a szembenézés jogáról és kötelességéről. Az esten közreműködik Pircsuk Dániel operaénekes, a program végén erdélyi ételekből összeállított vacsora várja a vendégeket a könyvtár erkélyén – írták a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
Október 17-én Sólyom Katalin festett üveg, valamint Tiffany technikájú alkotásainak első önálló bemutatóját tartják a Duna Palotában. Az est során Józsa Judit szobrászművész, művészettörténész beszélget a művésszel. A kiállítás megtekintése után Antal Imola székelyudvarhelyi operaénekes ad szólóestet, amelyen opera- és operettáriák, dalok szólalnak meg az ifjú szoprán előadásában.
A Marczibányi Téri Művelődési Központban október 20-án tartják az Erdélyi Művészek Hete záró rendezvényét, amelyen fellép Struczuj Evelin Zsuzsa zongoristanövendék, majd a kolozsvári Octavian Stroia Balett és Színművészeti Líceum növendékei, valamint a Magyar Táncművészeti Főiskola erdélyi származású hallgatói mutatják be a legismertebb klasszikus és kortárs balettművek részleteiből összeállított előadásukat. Az estét és az Erdélyi Művészek hetét a Budapesti Operettszínház kolozsvári származású művésznője, Dancs Annamari előadása zárja, aki a színház legnépszerűbb opera-, operett- és musicalslágereit adja elő. MTI; maszol.ro

Díjátadó ünnepség a Teleki Oktatási Központban
Példaértékű életpályák, sikeres diákok
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Ezüstgyopár díjával tüntettek ki negyven hazai és egy határon túli pedagógust október 14-én, szombaton a szovátai Teleki Oktatási Központban. A szövetség kétévente megtartott kimagasló eseményén a Mákvirág gyémánt-, arany-, ezüst- és bronzfokozatával jutalmazzák a legjobb eredményt elért középiskolás diákokat, illetve Kós Károly-díjjal ismerték el a magyar nyelv és irodalomból, anyanyelvápolásból, valamint Bolyai Farkas-díjjal a matematikából kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulókat.
„Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad… Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.” Weöres Sándor gondolataival köszöntötte a jelenlevőket házigazdaként Szolláth Hunor, a Teleki Oktatási Központ vezetője.
„Emberekkel foglalkozni, a nyelvükhöz és kultúrájukhoz való kötődésüket megalapozni, az előző generációk által felhalmozott ismereteket átadni nem könnyű, de az egyik legszebb misszió.” Éppen ezért büszkeséggel tölti el pedagógustársai példaértékű életpályája, akik a tárgyi, szaktantárgyi ismeretek átadása mellett értékeink megismertetésére, a közösségi életre, az összefogásra és az összetartozásra sarkallták tanítványaikat – mondta Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke.
Oktatási módszertanuk alapját a szeretettel szeretetre nevelés, a tudás átadása, a tudásvágy felébresztése képezte, miközben saját életük példájával neveltek. A kitüntetett pedagógusok utat mutatnak értékkereső társadalmunkban azoknak, akik a nemeset keresik és akarják képviselni. A díj értékét növeli, hogy a kitüntetetteket pedagógustársaik javasolják és méltatják. Az Ezüstgyopár díj nem jár pénzjutalommal, erkölcsi elismerést jelent – folytatta az elnök, aki köszönetet mondott a kitüntetettek értékteremtő munkájáért, a jelölők figyelmességéért, az értékelők munkájáért, amelynek köszönhetően ismertté vált a díjazottak tevékenysége, amit a pedagógusok szövetsége egy szép, elegáns kiadványban jelentetett meg.
Majd a diákokhoz szólt, akiknek kiemelkedő teljesítményét a szövetség évente jutalomban részesíti az előző tanévben elért munkájukért. „A tehetség olyan érték és erőforrás, amely nem hasznosul önmagától, meg kell teremteni a támogató környezetet, amelyben kibontakozhat, növekedhet és gyümölcsözhet. Mert a tehetség nemcsak ajándék, hanem felelősség is diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak egyaránt. Akkor van jövőnk itthon, kisebbségben különösen, ha lesznek olyan fiatalok, akik kiemelkednek tehetségükkel, alkalmasak arra, hogy példát mutassanak, és közösségünk vezető egyéniségeivé formálódjanak, ami mindannyiunk felelőssége, sőt kötelessége” – gratulált a diákoknak, és köszönetet mondott felkészítő tanáraiknak, szüleiknek.
Kovács Irénke államtitkár Apáczai Csere János pedagógusi hitvallását idézve gratulált a pedagógusoknak, akik ellentmondásokkal teli világunkban példaértékű pályát futottak be, és töretlenül küzdöttek-küzdenek a minőségi oktatásért, a magyar nyelvű oktatásban érintettek érdekeinek védelméért. Beszédét, amelyben az RMPSZ és a kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet közötti együttműködés, folyamatos kapcsolattartás fontosságát emelte ki, Gál Kriszta kommunikációs tanácsadó tolmácsolta.
Mielőtt a hazai pedagógusok díjazására sor került volna, az RMPSZ első alkalommal ismerte el különdíjjal egy olyan pedagógus munkáját, aki a határokon túlról sokat tett az erdélyi oktatásügy felkarolásáért. Dr. Sipos Mihály, az egri Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium elismert igazgatójának munkásságát Lászlófy Pál, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnöke méltatta, kiemelve példaértékű erdélyi kötődését. A rendszerváltást követően testvériskolai kapcsolatot kezdeményezett a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziummal, újabban pedig a magyardécsei szórványkollégium létrehozásában és fenntartásában nyújt értékes segítséget.
Az Ezüstgyopár díjjal jutalmazott pedagógusok méltatásából Sarkadi Zoltán színművész olvasott fel részleteket, majd Siklódi-Burus Botond, a szövetség elnöke és Halász Ferenc, valamint Kiss Imre országos alelnökök adták át az elismerést. Megható volt hallgatni az Erdély különböző vidékeiről érkezett pedagógusok rendkívül gazdag munkásságát, akik Oklándtól Aradig, Bukaresttől Szilágynagyfaluig hasonló lelkesedéssel, fáradhatatlanul, sokszor erejükön felül gyakorolták a választott és szeretett hivatást. A jutalmazottak között sok volt a zene-, matematika-, anyanyelv-, sporttanár-, tanító- akik félreeső szórványfalvakban, vidéken vagy nagyvárosi környezetben tettek sokkal többet a kötelező órák megtartásánál, és vívták ki az elismerést. Megyénkből nyolcan részesültek az elismerésben: Dénes Mária Magdolna, Kovács Ibolya-Katalin, dr. Orosz-Pál József, Szabó Levente, Wellmann Richárd, Böjte Andor Vilmos, Reichemberger Ildikó, Zoltán Ildikó. Tevékenységüket részletesen ismertetni fogjuk.
A Kós Károly-díjban részesülő diákok eredményeit dr. Péter Sándor, a szövetség Kovászna megyei elnöke értékelte, majd a magyar nyelv és irodalom, valamint az anyanyelvápolás terén országos vagy nemzetközi rangú vetélkedőkön a legjobban teljesítő négy diáknak adták át az elismerést.
A Bolyaiak szellemisége ihlette Bolyai Farkas-díjra beérkezett pályázatok eredményét Dávid Géza, a program gondozója értékelte, majd a matematika terén kitűnő diákok vehették át a jutalmat.
A Mákvirág pályázatokat Lászlófy Pál értékelte. A díjra kiváló tanulmányi eredményt elért, a tantárgy-, kulturális és sportvetélkedőkön díjazott példás magatartású 9-12. osztályos tanulók pályázhattak, akiknek a szövetség örökös tiszteletbeli elnöke nyújtotta át a jutalmat. A díjazottak között szinte minden erdélyi középiskolának volt képviselője, akik számára az RMPSZ szovátai jutalomtáborozást biztosított, amelyről egy kisfilm is készült. Megyénkből négy diák kapott Mákvirág díjat, valamennyien a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanulói. Derzsi Dániel a bronzfokozatot, Ferencz Dániel és Puskás Dávid az ezüst- és a már egyetemi hallgató Szabó Ágnes-Kriszta, aki négy éven volt megyénk legeredményesebb diákja, a gyémántfokozatot érdemelte ki.
A kitüntetettek nevében dr. Orosz Pál-József mondott köszönetet az elismerésért, és tette szóvá a romániai zeneoktatás hiányosságait.
A díjkiosztó ünnepséget a szovátai pedagógusok Fülöp Judit vezette Intermezzo kamarakórusa és az Orosz Pál-József által alapított és vezényelt székelyudvarhelyi Camerata kórus nyitotta meg, végül a kitüntetett diákok közös műsora zárta. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)

Túlélés a Nyír alatt
Nyír a neve, bár nyírbokor sincs már azon a legelőterületekkel borított hegynyúlványon, amely Nagypatak felől simul bele a felső-háromszéki síkságba. Ettől lett Nyíres a kisborosnyói lokálpatrióta kör is, amelynek minden olyan helybeli községi képviselő, falufelelős, egyházgondnok és nyugalmazott tanító a tagja, aki tehetősebb és falujának haladását akarja. Most mintha lejtőn lefelé haladna a faluközösség, amelynek gazdasági ereje és szociális helyzete még kimagasló volt a két világháború között, amikor a kisbirtokos is uralta vagyona kezelését, s fiatal munkaerőréteg élt a faluban.
A túlélés időszakát éli Kisborosnyó? Az érem másik oldala
Sokunkat aggodalommal tölthet el a kérdés: mi lesz a sorsa egy-egy háromszéki kis faluközösségnek mondjuk fél évszázad múlva? Van azonban az éremnek egy másik oldala is, ami kissé egyensúlyozza a jelen aggodalmait. Többek között az, hogy ebben a tanévben egy elemi osztállyal és egy tanítónővel többen nyitották meg itt az iskola kapuját. Az utánpótlást egyre inkább a helybeli roma közösség biztosítja, de anyanyelvük magyar, és ha lassan is, de haladnak az integrálódás ösvényein. Nem nő a magyar népesség lélekszáma, de legalább stagnál. Miként Bartha Árpád községi képviselő szavaiból kitetszik, a falu is részesül azokból a juttatásokból, amelyek ha nem csurrannak, legalább cseppennek a nagyborosnyói községvezetés irányából. S mert a nehézségek túléléséhez lelki erő, reményforrás kell, van egy fiatal lelkipásztora, tevékeny presbitériuma Kisborosnyónak, és ez mindenképpen kapaszkodó erőt jelent, nemkülönben egy sikeresen működő hagyományos erdő-közbirtokossága, amely tud segíteni, támogatni, és – ha az idén késve is – téli tüzelőt adni.
Ami cseppen
Mert a községközpont vezetőit nem találtuk a székhelyen, a falu pillanatnyi helyzete felől, hogy mi jelentette az előrelépést Kisborosnyón az elmúlt időszakban, Bartha Árpád tanácstagtól, falufelelőstől érdeklődtünk. Nagy horderejű dolgokra nem számítottunk, mert a sok évi lemaradás miatt még a községközpont infrastruktúrájának kiépítésére is csak ezután kerül sor, a Nagyborosnyóhoz tartozó falvak ilyetén öröme még várat magára. – A polgármester, Ilie Nicolae kaviccsal feljavíttatta a falu legjobban leromlott, a roma telepre tartó utcáját. S mert ott villanyáram sincs, napelemes égőket vitt az ott élő családoknak. Kértük támogatását, hogy valamilyen módon egy kerítést építhessünk az emlékpark köré, ezt megígérte. Az idén fejezték be a Kispatak felé tartó bekötőúton a leromlott híd felújítását. Most az út javítása következne, hiszen az erősen leromlott. Erre meg is lenne az anyagi fedezet, de eddig még nem jelentkezett kivitelező cég, amely vállalná a munkát. Bartha Árpád tevékeny emberként ismert a faluban, tizennégy esztendeje gondnoka a református egyházközségnek. Hajnalosan ő hordja szét a faluban a megyei napilapokat, a 18 Háromszéket és a 14 Székely Hírmondót. Fafaragóként, de emlékállítóként is ismert. Mint elmondta, az ő feladata, hogy emlékkövet állítson október 30-ig Kisborosnyó a reformáció 500. évfordulójának emlékére.
Küszöbön az ünnep
Székely Róbert Imrét, a 202 lelket számláló kisborosnyói és kispataki gyülekezet lelkipásztorát arról kérdeztük, hogyan készülnek az emlékünnepségre? – Úgy határoztunk a presbitériummal, hogy ez alkalomra október 29-én falutalálkozót szervezünk, amelyre meghívjuk a helybelieket és a faluból elszármazottakat. A meghívókat már el is küldtük. Ezt megelőzően, október 21-én, szombaton fogadjuk majd a Luther Márton 95 tételét hozzánk hozó ReforMaraton 500 csapatát, hogy itt is kifüggesszék a régi történelmi tételeket, s lelkünkben szülessenek meg azok az újak is, amelyekkel talán mi is reformálni tudhatnánk a közösségeinkhez való viszonyulásunkat. A falunapon 11 órakor úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi istentisztelet tartunk. A köszöntők és emlékbeszédek elhangzása után megáldjuk és megszenteljük az évforduló tiszteletére készülő kopjakövet, és elültetjük itt is a jelképes gyümölcsfacsemetéket, hadd emlegessék az utánunk jövő nemzedékek is sokáig, hogy ezek a reformáció emlékére ültetett fák! A kisborosnyói eklézsiában amúgy nem telnek tétlenül a napok. A tiszteletes vallást oktat az iskolában, megkezdte a felkészítését a jövőre sorra kerülő öt konfirmandusnak. Sikeresen léptek a ravatalozó épületének dolgában is, befejezték a külső-belső vakolást s egy részét a mázolni-festeni valónak is.
A falu nem a parlament
Ezt értettük ki Veress Kálmán beszédéből, ugyanis Kisborosnyónak és a szomszédos, zömében román ajkúak lakta Nagypataknak közös erdő-közbirtokossága van. Ennek dolgában azonban egyetértenek, nincs helye vitának és gyűlölködésnek, román–magyar ellentétnek, mint a bukaresti parlamentben dívik. Ez a 404 hektárnyi erdőbirtok ugyanis egy darab volt valamikor, de mert a rendszerváltás után Nagypatak önálló község lett, úgy döntöttek, marad továbbra is úgy a közbirtokosság, ahogyan volt: mindenki a maga erdődarabkájával. Veress Kálmánt arra kértük, szóljon a közbirtokossággal kapcsolatos gondokról, hiszen ő a pénzügyek felett őrködik. – Nagy szeretettel és odaadással birtokoljuk ezt az erdővagyont, amiből 121 hektár legelő, hiszen őseinktől örököltük. Az idén adódott vele egy kis baj, mert megkésett a bélyegzés, s emiatt megcsúszott a tűzifa kiadása is a tagoknak. A Magos erdőrészen bélyegezte ki a kovásznai állami erdészet szakembere a szigorúan jóváhagyott üzemterv alapján. A kitermelt tűzifát – sajnos nyers – kiosztottuk, a szerszámfát, mert az is volt, eladtuk. Szükség volt a pénzre is, mert azoknak az örökösöknek, akiknek kis erdőterületük volt, a jussot pénzben szoktuk kifizetni, és más kiadásainkat, például az őrzés költségeit, ily módon tudjuk egyenlíteni. Meg szokott történni, hogy hangoskodik, elégedetlenkedik néhány tag tőlünk is, a nagypatakiak közül is, de mindaddig, amíg a törvényt betartjuk, nincs és nem is lesz gond a közeljövőben – szögezte le Veress Kálmán.
Az elnök most a nagypataki Constantin Ion, az alelnök Nagy Sándor, az erdőgazda Abraham Ioan, a titkár pedig Jós Tibor. Neki van a legtöbb erdőbirtoka, s mint egykori gidófalvi jegyző, gyakorlott a hivatalos ügykezelések dolgában.
Gyarapodó gyermeklétszám
Meg se szólalt a déli harangszó Kisborosnyón, de még énekszó hallatszott az óvodából. Nagy Csongor, a borosnyói N. Bartha Károly Általános Iskola igazgató-tanára örömmel tájékoztatott, hogy nincsen különösebb gond a kisborosnyói iskolában, éppen ellenkezőleg: megnőtt a tanuló- és pedagóguslétszám. Immár négy tanerő dolgozik az iskolában. Csend és rend uralkodott mindenütt. Mi az előkészítősök és negyedikesek osztályát kaptuk lencsevégre. A gyerekek a kisborosnyói riport megjelenésének időpontja felől érdeklődtek, merthogy: „hozzánk is jár az újság!”
Őszbe öltözik az emlékpark
A platánok levelei színesedni kezdtek, őszbe öltözik az emlékpark. Bekopogtattunk a történelmi emlékpark ötletgazdájához, Damó Gyula nyugalmazott tanítóhoz és feleségéhez, Damóné Katona Irmához azzal a céllal, hogy egyfajta tájékoztatót kaphassanak olvasóink arról, milyen és hány emlékjel díszíti a parkot, ahol talán nincsen olyan történelmi esemény és jeles személyiség, akinek, amelynek neve ne lenne rögzítve. Jó tudni a mindenkori pedagógusoknak, hogy alkalomadtán, tanulmányi kirándulások során itt lehetne megtartani egy-egy tartalmas hely- és hontörténeti órát.
– Igazából befejeződött az idei tevékenységünk – tájékoztatott Damó tanító. – Örvendenék, ha a parkot be tudnánk keríteni az ősz folyamán. Az utolsó esemény a nyár derekán zajlott, amikor a Vitézi Rend erdélyi törzskapitánysága emlékkopját állított az idén elhunyt v. Szőts Dániel megyei tiszti főorvosnak, Úz völgye emlékhellyé emelése kezdeményezőjének. Az emlékkopját Bartha Árpád helybeli faragómester faragta. Az avatóünnepségen lelkészünk, Székely Róbert Imre köszöntötte a vendégeket. Ott voltak az elhunyt vitéz társai, a rokonok és a barátok, Borosnyó község alpolgármestere, Kanyó Antal és Székely Zsolt, a rend törzskapitánya. Damó Gyula segítségével próbáljuk ismertetni a park kínálatát. Az emlékkopják száma közel félszáz. Köztük áll a millennium emlékoszlopa, édes anyanyelvünk kopjafája, 1956 háromszéki áldozatainak emlékkopjája s egy másik emlékoszlop a nándorfehérvári győzelem emlékére. Ebben a parányi háromszéki faluban kapott emlékkopját Erdélyország minden fejedelme, s ami különleges, minden kopjának más és más a faragómestere. Emlékjelet kaptak Háromszék jeles személyiségei, a Nyerges-tető és Úz völgye hősei, a munkatáborok és gettók áldozatai. Elérte a tízet a parkban megépített emlékművek száma is: a Hősök emlékműve, az Összetartozás emlékműve, a Holokauszt emlékműve stb. Nem lehet megfeledkezni az élő emlékfákról sem, melyeket egy-egy arra érdemes személyiség ültetett el. Emlékfát kapott itt többek között Nyirő József, Wass Albert. Székely fenyő jelöli a Székely Nemzeti Tanács megalakulásának esztendejét. Damó Gyula tanító 1933-ban született Kisborosnyón. A Székely Mikó Kollégium után a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Intézetben szerzett tanítói oklevelet. Szülőfalujának gyermekeit-iskolásait 38 esztendeig nevelte oktatta. Élete a vidéki értelmiségiek sorsvállalásának hű mintázata. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Kaláka, Lackfi és a Shakespeare-ihletésű WH formáció lép fel novemberben a kolozsvári színházban
Novemberben három koncertnek is helyet ad a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyterme: a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárral együttműködésben november 15-én a WH formáció Shakespeare-koncertjére, míg november 17-én a Kaláka együttes gyermekeknek, valamint felnőtteknek szóló koncertjeire kerül majd sor.
A WH formáció, amely Márkos Albert csellista / zeneszerző kezdeményezésére alakult, a mai zenei világba emeli Shakespeare szonettjeit és dalait.
A zenekar tagjai a magyar zenei élet népszerű szereplői: Sena Dagadu, az Irie Maffia énekesnője, Márkos Albert, Gryllus Samu és G. Szabó Hunor. A megnevezés egy monogramot takar: Shakespeare nyomtatásban megjelent szonettjeit egy titokzatos Mr. W. H.-nak ajánlotta, kinek kiléte – akárcsak a szonettek tartalma – mindmáig viták tárgyát képezi. A versekből izgalmas és friss zenei feldolgozások születtek, ezúttal Nádasdy Ádám vendégszereplésével, aki több Shakespeare-darab fordítójaként szakértői idegenvezetéssel gazdagítja a koncertélményt. A koncerteken keveredik a kortárs improvizatív zene, a klangfarbe musik, a free jazz, a modern jazz, az absztrakt hip-hop, a spoken word és a különböző zenetörténeti utalások.
Lackfi János Kutyából szalonna című, legújabb gyermekverskötetének darabjait – amelyek jórészt szólásversek – a Kaláka együttes zenésítette meg, hozzáidomítva a dalokat a költő verseihez. Lackfi mesterien bánik a magyar nyelvvel, úgy fergetegesen játékos, hogy pillanatig sem erőlködő, ennek is köszönhető, hogy ezek a versek hangzásukban, ritmusukban és tartalmukban is tökéletesen érthetők, befogadhatók. Ezért nem csak a gyerekek, de a felnőttek is szeretni fogják majd az előadást. A Lackfi által írt szöveg – amelyből jó párat maga a költő mond el – és a dallamos, ritmusos zene egysége igazi élményt ígér. A koncertre november 17-én, pénteken 17 órától kerül sor a nagyteremben.
A Kaláka együttes – Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs – zenés estjén a 200 éve született Arany Jánosé a főszerep. A költő és a zsarnokság viszonyát taglaló A walesi bárdok című allegorikus költemény mellett Arany János legismertebb versei hangoznak el, egyebek között a Családi kör, az Epilógus, A tamburás öregúr. Az est meghívott vendége Lackfi János költő, akinek néhány Arany-átirata is bemutatásra kerül pénteken, november 17-én este 8 órától a nagyteremben. maszol.ro

Kis könyv egy hatalmas költő aradi emlékeiről
Ezúttal is megtelt a Jelen Ház nagyterme Ujj János Arany János és Arad című, az Irodalami Jelen Könyvek sorozatában az Arad Municípiumi Kulturális Központ támogatásával most megjelent könyvének bemutatóján. Az érdeklődők között nagy örömmel fedezhettük fel a szalontai Dánielisz Endrét, az Arany-életmű és főleg annak nagyszalontai vonatkozása legtudósabb kutatóinak egyikét, aki ma, 92 évesen, mintegy harminc, témába vágó tudományos munkájának megjelenése után is dolgozik a város nagy szülötte, Arany János életének, munkásságának feltárásán, a költő kultuszának ápolásán. Ujj János könyvének egyik forrásanyaga az ő könyveinek egyike. Aradra, ahol fiatal korában pár évig tanárkodott is, most egykori tanítványa, az immár szintén nyugdíjas korú Fazakas József történelemtanár jóvoltából jutott el, köszönet érte, hogy itt üdvözölhettük.
Ujj János könyve nem véletlenül jelent meg most, hiszen Arany-év van, a legnagyobbak közé tartozó költő születésének 200. évét ünnepli a magyarság. Maga a könyvbemutató egy másik jelentős évfordulóhoz is kötődik: Arany 1882. október 22-én, azaz 135 éve hunyt el.
Az Arany János és Arad c. kis, 90 oldalas kötet, mint címe is mutatja, a költő és a Maros menti város kapcsolatát mutatja be. Arany János, tudomásunk szerint, csupán egyszer járt Aradon, 1848 novemberében, immár országosan ismert költőként (Toldija már három évvel korábban megjelent). Aradra azonban nem az irodalom, hanem a forradalom hozta: Nagyszalonta városa két váltásban két-két hétre két-két nemzetőr-századot küldött az aradiak támogatására, akik a várban magukat bebástyázó császáriak kitörésétől tartottak, amelynek megfékezésére nem lett volna elég katonai erejük. A szalontaiak egyik vezetője maga a nótárius (jegyző) Arany János volt, aki mint barátja, Petőfi Sándor, a többiekkel együtt „fülényesen” (azaz fülével) hallhatta a várból kilőtt, s körülöttük is becsapódó ágyúgolyók süvöltését, sokszor a földön hasalva az aradi piactéren (később Szabadság tér, ma Avram Iancu – jó néhány, a környező házak falába csapódott lövedék mai napig megmaradt.)
Ujj János könyve ezzel a mozzanattal indul, és megtudjuk belőle azt is, hogy Aranyt melyik utcában szállásolták el, hogy esténként a Fehér Kereszt vendéglőben Csunkó Nácit hallgatták, hogy Aradra az ágyúzás során mintegy 45 ezer lövedéket lőttek ki, hogy a szalontaiak derekasan kivették részüket a Maros hídjának felégetésében – a császáriak kitörésének megakadályozása érdekében.
A könyv legnagyobb részét azonban az aradi Arany-kultusz ismertetése teszi ki: a szerző felkutatta korabeli és későbbi napilapokban, folyóiratokban, könyvekben, egyéb dokumentumokban, hogyan tartották elevenen, őrizték Aradon Arany János emlékét, kezdve a halálakor megjelent méltatásokkal, a különböző kulturális egyesületek, irodalmi körök (a Kölcsey Egyesület vagy a Tóth Árpád Irodalmi Kör, például). Programjukat is közölve beszámol emlékműsorokról, aradi (vagy itteni kötődésű) költők Aranyról írt verseit közli, a nagyszalontai, a Csonkatoronyban berendezett Arany János Emlékmúzeum aradiak általi felkereséséről stb. számol be, kiegészítésül Arany János műveinek romániai kiadásairól és az Aranyról szóló tanulmányokról ad közzé repertoárt.
A bemutató végén a szerző beszélt könyve megjelenésének körülményeiről.
Mi pedig azzal zárjuk: köszönet a szerzőnek, hogy általa Arad is letehette szerény hozzájárulását egy költőóriás emlékének megőrzéséhez. Nyugati Jelen (Arad)

Díjeső a szatmári bábosoknak a Puck fesztiválon
Négy díjat vitt el a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata a Kolozsváron az imént véget ért XVI. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiváljáról. Az ötnapos fesztiválon 4 meghívott külföldi társulat és 14 hazai bábszínház indult a díjakért.
A házigazda Puck Bábszínház közleményben tájékoztatott az öttagú bíráló bizottság – Slobodan Marković (a zsűri elnöke, a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója), Roxana Croitoru teatrológus, dr. Katona József rendező, dr. Ovidiu Pecican újságíró és dr. Epaminonda Tiotiu díszlettervező – döntéséről. A rendezvény zárógáláján, pénteken este az alábbi díjakat osztották ki.
A legjobb előadás díja: Történet a tálról és a kanálról(Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat, Brighella Bábtagozat).
A legjobb rendezés díja: Adela Moldovan, A hókirálynő (Aradi Marionett Színház) című előadás színpadra állításáért.
A legjobb díszlet díja: Eugenia Tărășescu Jianu, A négyszögletű mese díszletéért (brassói Arlechino Bábszínház).
A legjobb zene díja: Czapp Ferenc zeneszerző, a Történet a tálról és a kanálról (Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat, Brighella Bábtagozat) című előadás zenéjéért.
A legjobb dramaturgiáért járó díj: Történet a tálról és a kanálról(Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat, Brighella Bábtagozat). Az előadás szövegkönyvét Michael Ende nyomán Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó írta.
A legjobb bábokért járó díj: Eustațiu Gregorian, A hókirálynő (Aradi Marionett Színház).
A kollektív alakítási díjat A hókirálynő (Aradi Marionett Színház) előadás művészei kapták.
A legjobb női alakítás díját ex aequo Nagy Anikó vitte el a Történet a tálról és a kanálról (Szatmárnémeti, Brighella Bábtársulat) című előadásban bemutatott játékáért.
Női alakítási díjban részesül ex aequo Gabriela Lungu bábszínésznő is A virágok királykisasszonya (Guguță Állami Bábszínház, Moldova Köztársaság) című előadásban nyújtott alakításáért.
A legjobb férfi alakításért Daniel Stanciu, a bukaresti „Țăndărică” Színház bábszínésze kapott díjat, aki a farkast játszotta a Piroska és farkas című előadásban.
Oklevélben részült továbbá a színész-néző kapcsolatért Andreea Ajtai, a marosvásárhelyi Ariel Színház művésze és A kis boszorkány című előadás vizuális hatásáért a gyulafehérvári Prichindel Bábszínház. Szabadság (Kolozsvár)

Ketten megsérültek az éjjeli viharban
Bukarestben és Ilfov megyében összesen több mint 150 fát döntött ki a szél az éjszaka folyamán. Két személy megsérült, 81 autó megrongálódott – írja az Agerpres hírügynökség a katasztrófavédelem közlésére hivatkozva.
Daniel Vasile, a Bukarest–Ilfov területi katasztrófavédelem szóvivője arról számolt be a hírügynökségnek, hogy csapataik beavatkozására Bukarestben harminc, a fővárost övező Ilfov megyében pedig két esetben volt szükség az elmúlt éjszaka során. A fővárosban 146 fa dőlt ki az erős szél miatt, ezek közül nyolcvan személygépkocsikra esett. Két személy megsérült, kórházi ellátásra szorulnak. Ilfov megyében is kidőlt hét fa, egy autó megrongálódott, illetve egy udvar víz alá került a viharban.
Tizenegy megyében okozott károkat az éjszakai vihar Az ország tizenegy megyéjében okozott károkat az éjszakai vihar. A tűzoltóknak 25 udvarból és pincéből kellett kiszivattyúzniuk a vizet, 167 kidőlt fát kellett eltávolítaniuk – tájékoztatta az Agerprest az országos katasztrófavédelem (ISU). Bukarestben és Ilfov megyében 153 fát döntött ki a szél az éjszaka folyamán. Két személy megsérült, 81 autó megrongálódott. A területen illetékes ISU arról számolt be, hogy az elmúlt éjszaka folyamán 993-an kértek segítséget, ebből 424 helyszínre ki is szálltak csapataik, 186 esetet pedig a vihar és a szél idézett elő ezek közül. Összehasonlításképpen, egy átlagos nap során 220–250 alkalommal kell közbeavatkozniuk a fővárosi és az Ilfov megyei katasztrófavédelem csapatainak. Az utóbbi 24 órában harminc esetben kellett közbeavatkozniuk a fővárosi ISU csapatainak, hogy kidőlt reklámpannókat, oszlopokat, kerítéseket, tetőzeti elemeket vagy földre esett elektromos huzalokat távolítsanak el. Bukarestben két személy kórházba került a vihar okozta sérülések miatt. A vihar országszerte fákat döntött ki és jelentős károkat okozott, többek közt Argeş, Brassó, Călăraşi, Dâmboviţa, Giurgiu, Ialomiţa, Maros és Temes megyében. Brassóban például a Vöröskereszt udvarán két autóra zuhant egy fa. Dicsőszentmártonban egy utat tett járhatatlanná egy kidőlő fa, Temesváron építkezési elemeket sodort az úttestre a szél, Nagyszentmiklóson három oszlop dőlt ki. A tengeri kikötőket lezárták. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a beavatkozási munkálatok véget értek, de csapataik továbbra is készenlétben állnak. Székelyhon.ro

Bernády György, a református főgondnok
500 éves a reformáció
Mindannyiunk számára ismert tény, hogy Marosvásárhely korszerűsítése, mai képének kialakítása, a vidéki település urbanizált központtá tétele a 20. század eleji mozgalmas időszakban következett be, azokban a boldog békeidőkben, ami a városlakók tudatában elválaszthatatlan Bernády György nevétől.
Bernády György 1864. április 10-én Bethlenben született, gyógyszerész családból származott. Családjával együtt gyerekkorában költöztek Marosvásárhelyre. Édesapja, Bernády Dániel megvásárolta a főtéri Aranyszarvas gyógyszertárat. Bernády György a marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett, majd Kolozsváron, végül Budapesten folytatta tanulmányait. Előbb gyógyszerészdoktori címet szerzett, majd az állam- és jogtudományok karon is ledoktorált. Tanulmányai után patikus lett. Ezután hamarosan országgyűlési képviselőként kapcsolódott be a közéletbe, 1890-ben törvényhatósági tag, 1900-ban pedig rendőrfőkapitányi pozíciót töltött be. Szakmai pályája egyfajta családi hagyomány folytatása volt. A gyógyszerészi hivatás mellett édesapjától örökölte a közélet iránti érdeklődést és elkötelezettséget is. Ifjúkorában számos alkalommal figyelemmel kísérte azokat a közösségi karitatív tevékenységeket, melyekben édesapja aktívan részt vett. A közügyekben való korai jelenléte miatt egyáltalán nem volt meglepő az, hogy 1902-ben polgármesterré választották. Első ízben 1913-ig volt polgármester, majd utána öt évig főispáni tisztnek örvendhetett. 1919 januárjában a város román közigazgatás alá került, aminek eredményeképpen a közintézményekből eltávolították a magyar tisztviselők zömét. Bernády György az 1918 és 1919 közötti időszakot Budapesten töltötte egyrészt jogtanácsosként, másrészt a későbbi karrierjének építésén fáradozva. 1920-ban tűnt fel ismét Marosvásárhelyen, részt vállalva az Országos Magyar Párt tevékenységéből. 1926–1929 között pártpolitikai egyezség alapján ismét őt választották polgármesterré. Ez alatt az időszak alatt saját bevallása szerint is legnagyobb megvalósítása a város hiteleinek, pénzügyi helyzetének rendezése volt. 1926-tól Maros-Torda vármegye parlamenti képviselője lett. 1930-ban kivált az Országos Magyar Pártból, és megalapította a Polgári Demokratikus Blokkot, így pár évig ellenzéki oldalt képviselt. 1933-ban lépett vissza az Országos Magyar Pártba, és itt folytatta munkáját haláláig. Saját nemzete, nemzetisége érdekében mindvégig hűségesen ügyködött, viszont az ebben az időszakban végzett tevékenysége már nem hozott látványos újításokat, így a marosvásárhelyiek többnyire az első polgármesterségének idejére emlékeznek.
Bernády György polgármesteri székének elfoglalása után megnövekedett Marosvásárhely lélekszáma, rendeződtek a város pénzügyei, és elkezdődtek azok a korszerűsítések, építkezések, amelyeket a marosvásárhelyiek ma is előszeretettel elevenítenek fel akár a városi ünnepségek nyilvános diskurzusaiban, akár napilapok hasábjain, akár a helytörténeti olvasmányaik során. Mindezzel a tevékenységével a polgármester európai rangra emelte a települést.
Az intézmények létrejöttével elkezdődtek a kulturális események is, így 1909-ben Bernády György közbenjárása révén felcsendült az első szimfonikus hangverseny, 1910-ben pedig megtartották a város saját filharmonikus zenekarának első koncertjét, melyet sok más követett. 1913-ban a Kultúrpalota orgonáját felavató hangversenyt tartottak, itt és ekkor kezdte el működését a mozi is. Egyre több színházi előadás került megrendezésre, ugyanakkor a sportélet is felvirágzott. A 19. század második felében létrejött egyletek és társulatok élete fellendült, és Bernády György dinamikus szervezőmunkájának köszönhetően újabbak jöttek létre. Amellett, hogy ezek a társulatok a korábbi városi kultúra részei is voltak, a polgármester vélhetően a társasági, közösségi életben látta a fellendülés, a kispolgári mentalitás megváltoztatásának lehetőségét, így próbálta demokratikus szellemiségét terjeszteni, és a város polgárságának különböző társadalmi rétegeit egymáshoz közelíteni. Az 1902 és 1912 közötti időszak sajtóanyagának egy részéből az derül ki, hogy Bernády György tagja, de legtöbbször hosszabb-rövidebb ideig elnöke is volt a Székely Társaságnak, a helyi verseny- és úrlovas szövetkezetnek, az önkéntes tűzoltóegyletnek, az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, a Társaskörnek és a Szépítő Egyletnek, melyeket ő maga alapított, a Dalkörnek, a Kaszinónak, mely ebben az időszakban a helyi intelligencia, az úri körök exkluzív klubjának számított, illetve a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Szabadkőműves Páholynak. Mindezek mellett iskolaszéki elnök volt és a Székely Játékgyár és Faipari Részvénytársaság elnöke. A városi polgárság egységét hivatottak biztosítani a rendszeresen megszervezett társas vacsorák is, amelyeken bárki részt vehetett és bármiről érdeklődhetett a városvezetéssel kapcsolatban. Bernády György polgármestersége előtt is volt példa ilyen jellegű összejövetelekre, de azok leginkább zárt elit körökben történtek. Az egyesületi és közösségi élet fellendítésével a polgármester megteremtette azt a horizontot, amelyen belül lehetségessé vált az ismerkedés és a közös élet. Célja a település lakóinak egységesítése volt, közös értékrend kialakítása, mely által az identitás erősíthető.
Mindenképp kiemelendő Bernády György iskola- és egyháztámogató tevékenysége, mely szintén az egységes közösségi mentalitás kialakításának jegyében történt. Református családban nevelkedve már gyerekkorától kezdve közel állt hozzá az egyház erkölcsi, szellemi értékrendje. Marosvásárhelyre költözésük után a Református Kollégium padjaiban tanult, ahol ugyancsak a hit megtartó erejének fontosságát ültették el benne. Amikor 70. születésnapja alkalmából köszöntő ünnepséget szerveztek neki, Nagy Endre igazgató – a kollégium elöljárósága és tanári kara nevében – így fogalmazta meg a kezdetet: „A lélek munkája több mint félszázaddal ezelőtt, 1878 szeptember 3-án vette kezdetét, amikor Őméltósága, mint V.-ik középosztályos tanuló, két fivérével egyszerre kollégiumunk kötelékébe lépett. Két közép és két bölcselmi osztály elvégzése után, 1882 junius 30-án lépett ki a kollégium kötelékéből, utolsó intelemként fogadva lelkébe az akkori igazgatótanár, néhai Horváth Gáspár búcsuszavait: »Választott pályátokon erélyesen, kötelességeitekről meg nem feledkezve törjetek elő s használjátok a reátok bizott talentumokat.« A 18 éves ifju lelkében a predestináció gondolatával megtisztult hittel, törhetetlen faj és nemzet szeretettel, Istentől gazdagon juttatott talentumokkal lépett az életbe”.
Hithű református ember lévén, valóban kötelességének tekintette az egyház és a kollégium ügyeiben való foglalatosságot. 1896 novemberéig a református egyház kerületi gondnoka volt, majd 1904 októberében a marosvásárhelyi egyházközség képviseleti közgyűlésén főgondnokká választották meg. Rendszeres tevékenysége jól nyomon követhető a fennmaradt írásos dokumentumokban, melyek a Református Egyházkerületi Levéltárban lelhetők fel Évrendezett iratok cím alatt, illetve itt őrzik az egyháztanácsi jegyzőkönyveket és az elöljárósági gyűlések jegyzőkönyveit is, melyekben az egyházközség mindennapi teendőiről szóló megbeszélések olvashatók. Bernády György 1921-ig töltötte be ezt a szerepet, majd a Református Kollégium gondnoka lett. 1925-től kezdődően, szintén az egyházmegye közgyűlésén született döntés értelmében a kollégium örökös tiszteletbeli főgondnokává nevezték ki, ezt a küldetését odaadással teljesítette késő öregkoráig. Néhai Keresztes Gyula építészmérnök, a kollégium egykori diákja így emlékezett vissza személyes találkozásukra: „a kollégiumban – mint főgondnok – többször volt benn az iskolában, s beszélgettünk, ugye mindig kérdezte, hogy hogy vagy, mint vagy, mit tanultok. Személyesen is. (…) mindig olyan nagy valakinek láttam, és az is volt, mert az iskolában is, mikor megjelent, mindenki tisztelettel volt vele szemben. Tanároktól elkezdve diákokig mindenki. (…) Mikor jött végig a folyosón például, akkor kiálltunk, tisztelegtünk, köszöntöttük. Hát, öreg úrnak néztük már ugye akkor mint diákok”. Tehát a szervezőmunka mellett Bernády György fontosnak tartotta a személyes találkozást is a kollégium diákjaival, tanáraival. Korábban említett 70. születésnapi ünnepségén Nagy Endre igazgató a következő megnevezéssel illeti: „a romániai összmagyarság és az erdélyi református egyházkerület egyik reprezentánsa, mint Marosvásárhely város ügyeiben ismételten tevékeny vezető és a mi kollégiumunk főgondnoka”.
Az egyházzal és kollégiummal való szoros kötelékének jeleként halálakor az iskola dísztermében ravatalozták fel. Az 1938. október 23-án megjelent Reggeli Újság így ír erről: „Bernády György dr. mindenkor tanujelét adta a fiatalság iránti szeretetének és áldozatkészségének. Ezért vonult vissza minden közéleti funkciótól, egyedül a Kollégium főgondnokságát tartotta meg és élete végéig hatványozott odaadással töltötte azt be. Ezért kivánkozott utolsó elvárásával még egyszer a Kollégium disztermébe, amelynek ujból való felépitésében oroszlánrésze volt. Az elhunyt ravatalát a diszteremben állitották fel már szombaton este s annak őrségét a Kollégium tanulóifjusága szolgáltatta. Idezarándokolt a város népe vasárnap és hétfőn s dacára az ólomsulyu esőnek, kicsinynek bizonyult a diszterem a temetésen résztvevő nagyközönség számára”.
Azt, hogy az egység, a közös értékrend kialakításáért tett munkája nem volt hiábavaló, bizonyítja a tény, hogy ravatalánál ugyanúgy megjelentek a polgári és katonai előkelőségek, mint a különböző felekezetű egyházak és iskolák képviselői, az iskolák tantestületei és diákjai, az egyesületek, társulatok elöljárói, illetve városlakók sokasága: „Ezután esernyő erdők alatt megindult a többszáz főből álló temetési menet a református sírkertig, ahol Bernády György dr elhunyt felejthetetlen leánya Györgyike mellett fog pihenni a feltámadásig. A harangok minden felekezet templomában zugtak, az üzletek lehuzták redőnyeiket, amig a kiséret beérkezett a református temetőbe. Itt sem volt bucsubeszéd és a cigányok sem adhatták a felajánlott kiséretet száztagu zenekarral »valamennyiünk apjá«-nak, mint mondották”.
Bernády György tehát amellett, hogy szívós tettrekészségének köszönhetően Marosvásárhelyből modern, az akkori nyugati elvárásoknak is megfelelő várost alakított, mélyen ragaszkodott azokhoz az egyházi hagyományokhoz, melyek határozott, gerinces felnőttet nevelnek a diákból, és melyek az embercsoportból közösséget kovácsolnak. György Veress Imola / Népújság (Marosvásárhely)

Kinyílt a rózsa…
A múlt hét végén ismét a Temes megyei Újszentesen rendezték meg az Őszirózsa országos magyar népdalvetélkedőt, amelyen általános iskolák diákjai vesznek részt négy korcsoportban.
A már kilencedik országos vetélkedő az Oktatási Minisztérium, a Temes Megyei Tanfelügyelőség, az Újszentesi Általános Iskola és az önkormányzat, valamint a Temes Megyei Tanács együttműködése révén zajlott. A rangos népdalvetélkedőn 13 hazai megyéből 122 magyar diák vett részt. A szombat reggeli megnyitó után minden korcsoport más-más helyszínen vetélkedett, minden résztvevőnek öt népdallal kellett jelentkeznie, amiből egyet maga választott ki, egyet pedig a zsűri jelölt ki előadásra. Délután, amíg a szakemberek kiértékelték és pontozták az előadásokat, a diákok és felkészítőik Temesvárra utaztak, a Béga-csatornán sétahajókáztak, majd megtekintették az óvárost. Este az újszentesi sportcsarnokban került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre.
Maros megyéből hat tanuló vett részt az Őszirózsán, ők a Kincseink című hagyományőrző fesztivál Nyárádkarácsonyon rendezett megyei szakaszán nyerték el az újszentesi vetélkedőn való részvétel jogát, és nem vallottak szégyent a Bánságban sem. A 0-2. osztályos korcsoportban a körtvélyfájai Szász Csanád László (felkészítő Szász Magdolna) dicséretet érdemelt ki, a legtöbb versenyző viszont a 3-4. osztályosok csoportjában volt, itt a 38 diák közül a dicsőszentmártoni Doszlop Tamás (felkészítő Szász Irénke) a második, a nyárádszeredai Siklódi Réka (felkészítő Kátai Judit) a harmadik díjat szerezte meg. Ugyanebben a csoportban további két megyénkbeli diák szerzett dicséretet, a göcsi Papp Dániel (felkészítő Pap Enikő) és a körtvélyfájai Antal Péter (felkészítő Antal Ibolya). Megyénk hatodik diákja a somosdi Gergely Sipos Nóra volt (felkészítő Fodor Krisztina), aki az 5-6. osztályos csoportban méretkezett meg. A nyárádszeredai Siklódi Réka a Romániai Magyar Dalosszövetség különdíját is megszerezte előadásmódjával, a 4. osztályos kislány már másodszor vesz részt az Őszirózsán, tavaly dicséretet érdemelt ki – tudtuk meg Kátai Judittól. A kisdiákok felkészítéséért a pedagógusoknak és a körtvényfájai Szász Péternek is köszönet jár, nemkülönben a szülőknek, akik nemcsak gyerekeik felkészülési munkáját támogatták, hanem a résztvevőknek a versenyre való utaztatásáról is gondoskodtak, ugyanis az oktatási tárca már nem vállalja ennek a megszervezését és a költségeket sem téríti meg – tudtuk meg a szülőktől, akiknek többnyire személygépkocsikat kellett útnak indítaniuk. Az utazást már tavaly sem támogatták a szervezők, akkor egy csíkfalvi kisbusz szállította a Maros megyeieket a versenyre.
Az Aradon megjelenő Nyugati Jelen régiós napilap beszámolója szerint valamennyi gyermek kiválóan szerepelt, a mezőny rendkívül erős volt, míg Tóth Guttmann Emese zenetanár, karnagy, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke, zsűritag úgy nyiltkozott, hogy „előremutatóan emelkedik az újszentesi verseny színvonala minden területen”. Most, amikor „Kodály születésének 135. évfordulóját ünnepeljük és halálának 50. évfordulójáról emlékezünk meg, elmondhatjuk, hogy Legyen a zene mindenkié! A mai nap tükrözte, hogy itt Erdélyben milyen szépen művelik a népdaléneklés műfaját” – tette hozzá a szakember. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)

Vértanú lelkészek az elmúlt században
A XX. század magyar református lelkészvértanúiról szól a Mártírok Százada című könyv, melyet első alkalommal a nagyvárad-újvárosi református templomban mutattak be. Tőkés László püspök, EP-képviselő hirdetett igét.
Sándor Lajos lelkipásztor köszöntötte vasárnap délelőtt az egybegyűlteket, majd Tőkés László hirdetett igét; kitért az 1957 évi szilveszter előestéjére, amikor a budapesti Országházban huszonhárom papi személy ünnepelt, s némelyikük kitüntetést kapott az államelnöktől az „ellenforradalom során tanúsított bátor helytállásért a népi hatalom mellett” – közben pedig, a siralomházban Gulácsy Lajos levéli lelkipásztor számlálta hátralévő óráit.
Akárcsak a Pilátus elé állított Krisztus, akit a főpapok adtak halálra és a világi hatalom sem kegyelmezett neki, vagy a tanítványok, akiket a tanács elé állítanak a mindenkori hatalom kollaboránsai, papok és írástudók. Hasonlóképpen Luther Márton, aki az 1521 évi birodalmi országgyűlésen kell számot adjon tanításáról, s V. Károly pallosa leng a feje fölött, vagy Mózes, amikor a Fáraóval szemben kell fellépjen, Dániel próféta a tüzes kemencében, vagy az oroszlánveremben – a helytállás megannyi példája, akárcsak a papok, akik életükkel és szabadságukkal fizettek azért, mert magyarok és reformátusok: Márton Áron, Ravasz László, Mindszenty József, Sass Kálmán – és még sorolhatnánk.
A legnagyobb kihívás
De az még csak hagyján, hogy szembeszállnak a hatalommal, a legnagyobb kihívás az, hogy hogyan állnak meg Isten színe előtt és hogyan tudnak megfelelni saját lelkiismeretüknek, hangzott el. Tőkés László arról is szólt: a napjainkban üldözött keresztyének száma meghaladja a Római Birodalomban üldözött őskeresztyénekét, s az európai szekularizáció világában egyre kényelmetlenebb keresztyénnek lenni. Megemlítette a temesvári eseményeket, melyek során ő maga is helytállt a hatalommal szemben, de az ige, miszerint Istennek kell inkább megfelelni, hogy nem az embereknek, feljogosítja a hívő keresztyént, hogy ellen álljon az istentelen hatalomnak.
Dr. Békássy N. Albert emeritus gyermekgyógyász tanár, a Mártírok százada című könyvet megjelentető Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat elnöke a szervezet megalakulásáról szólt. Mint elhangzott, Ravasz László, az Egyetemes Konvent lelkészi elnöke 1944-ben azzal a küldetéssel bízta meg vitéz Nagy Sándort, a Konvent titkárát, hogy szervezze meg a nyugatra menekülő magyar reformátusok lelkigondozását. A szervezet 1957-ben függetlenítette magát a Magyarországi Református Egyháztól – miközben az anyaországban az Állami Egyházügyi Hivatal dicstelen működésének ideje, majd az 1956-os forradalom megtorlása következett.
Amint a későbbiekben elhangzott: azok, akik a Kárpát-medencéből elvándorolnak, nem mindig érkeznek meg magyar református egyházi múltjába tudatosan kapaszkodó közösségeikbe, s az elvándoroltak nagy része aligha tér haza. A NYEMRLSZ feladata: református értékeink megőrzése és továbbvitele. Évente szerveznek hittudományi tanácskozásokat neves előadókkal, s a most megjelentetett kötetben első alkalommal állítják össze a Kárpát-medencei vértanú lelkészek névsorát. A 220 oldalas kötet első alkalommal dokumentálja a vértanúságukat – délvidéki, kárpátaljai, anyaországi mártírokét.
Özv. Lázárné Zahn Dalma-Enikő lelkipásztor, a szervezet lelkész elnöke, nürnbergi református lelkipásztor tevékenységeikről szólt, arról, hogy közreműködésükkel nyolcvan gyülekezetben szól magyarul az ige – a párizsi gyülekezetnek például húsz éve nincs lelkipásztora, de az ige magyarul szól náluk is.
Nincs ára
Orosz Otília kántornő alkalomhoz illó dalokat adott elő, majd vitéz Bereczki András nyugalmazott lelkipásztor, a szolgálat örökös tiszteletbeli tagja, a kötet szerkesztője emlékezett vissza Váradon eltöltött éveire, amikor hosszú éveken át a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egyházi sajtójának „kis csavarjaként” dolgozott. Egyúttal hírül adta: Münchenben, Malmőben, Londonban van református gyülekezet. Tőkés László kihangsúlyozta: az elvándorlás nagy gond, s az elvándoroltak egy része okkal ment el és biztos, hogy élő lelkiismerete volt, „az elvándorlók másik része azonban eltűnt a nagy nyugati temetőben”.
Mint megtudtuk, a kötet ezer példányban jelent meg, nincs ára, de jelképes adományokat elfogadnak – az összegyűlt pénzből egy magyar mártír emlékére állítanak majd emlékművet Németországban. Neumann Andrea / erdon.ro

Hitvalló nappal zárta a reformáció emlékévét a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye
Bocskai István fejedelem szobrának leleplezésével és faültetéssel avatták fel Felsőboldogfalván a Reformációi emlékparkot, majd az udvarhelyi belvárosi református templomban úrvacsorai istentiszteleten adtak hálát a reformáció emlékévéért a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye hívei és vendégeik.
Sűrű sorokban érkeztek szombaton az egyházmegye kis és nagy gyülekezeteinek képviselői a felsőboldogfalvi református műemlék templom körül kialakított Reformációi emlékparkba. Nyitányként elhangzott a 90. Zsoltár majd Reményik Sándor Csendes csodák című versét szavalta el Lajos Ágnes.
Munka, melléállás
Eddig ha elmentek is az átutazók a műemlék templom mellett, most munkával, melléállással új megvilágításba került, és megállásra késztet – összegezte Moldovan Radu helyi református lelkipásztor.
A közösségi térbe érkezőt a nagy tettekről való elmélkedésre hívják a pannókon összefoglaltak, és végigkísérik a reformáció európai, magyar és erdélyi évszázadain. Ugyanakkor bepillanthatunk általuk a reformátorok és az erdélyi református fejedelmek életútjába. A szövegek létrehozásában közreműködött Bekő Anna, Benedek Tünde, Capcalo Dániel, László László, Fehér János, Sógor Géza, Magyari Hunor és Magyari Tünde – hangzott el az avatón. A munka nem ért véget, a gyepesítés tavasszal folytatódik, és két újabb szobor elhelyezését is tervezik. Az emlékpark feladatot is jelent: továbbvinni a reformációi örökséget.
Reformációi mérföldkövek
Dr. Bekő István Márton székelyudvarhelyi lelkipásztor címszavakba és lelkesítő gondolatokba foglalta mindazt, amire rátekintettek és amiért az 500. jubileumi évben hálát adtak: a világot megváltoztató reformációért. Kiinduló dátuma 1517. október 31-e volt, helyszíne a németországi Wittenberg, személye Luther Márton, irata a 95 tétel.
„A reformációt Isten Lelke továbbvitte.
Ezért aki Luthert mond, Kálvint, Zwinglit és Bullingert is mondania kell. Aki Wittenberget emlegeti, nem feledheti Genfet és Zürichet.
A reformáció megváltoztatta a magyarságot. Történelmet és jövőt formáló tényező lett a bibliás és zsoltáros hit – mondta Bekő István Márton. Történelem, nyelv, hit, kultúra, felemelkedés, jelen és jövendő, mindezek együtt benne vannak a reformációban. Az esemény és annak hatása összetartozik: megújította a 16. századi egyház hitbeli és teológiai életét, és évszázadokra meghatározta azt. Isten igazságosságának gondolata hozzájárult a felszabadulás, a megbocsátás és a kegyelem átéléséhez, amely teljes mértékű hitbeli-lelki változást eredményezett. A reformáció eredményezte az egyén Isten színe előtti személyes felelősségvállalását. Az egyetemes papság elve kihatott a kegyességre, az oktatásra, a politikára, a családra és az egyén életének változására. A Biblia kiemelt helyre került. Már nem pusztán forrása a kegyes életnek, hanem egyben mérőzsinór az egyház és hívő számára, hogy hite és cselekvése megfelel-e küldetésének.”
A bibliafordítások által a reformáció alapvetően hozzájárult a nyelv alakulásához, ezért nyelvesemény is.
Továbbvinni
Teljesen új, bibliai alapú egyházszervezet jött létre. Az iskolák alapítása is elválaszthatatlan a reformációtól. A reformáció mentén államszövetségek alakultak, amelyek egymás segítségére siettek veszedelmek és háborúk esetén. Hathatós politizálást és választ eredményezett az Oszmán Birodalom terjeszkedése idején. A református hit megtartó erőnek bizonyult a megszállások ideje alatt. „Magyarság és erdélyi lét tekintetében bátran állítjuk, hogy a reformáció egyházai mindenkor a nép megmaradásának szolgálatában álltak. Mit kezdünk ezzel az örökséggel ma? Amiképpen az egykoron megreformált keresztyén hit választ adott az emberek kérdésére és bibliai megoldást nyújtott égető problémáikra, azonképpen ma is. (…) Hűek maradunk a Krisztusban megjelent örömhírhez, a bibliai alapokhoz, és folyamatosan meg akarunk maradni és megújulni azon az örökségen, amelyet elődeink nekünk hátrahagytak. Alázatosan kérünk Istentől további kegyelmi időt és jövendőt e népnek. Mert tudjuk, hogy ma is igaz az apostol vallomása, amely Bethlen Gábor hagyatéka s egyházunk jelmondata: ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?
Szoboravatás
A visszaemlékezés után Farkas Balázs szavalt, majd Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke összefoglalta a jubileumi év lelki és hitéleti megvalósításait. Együttléteinkben erő van – nyomatékosította. A múlt és jövő határmezsgyéjén a park- és szoboravató áldásban kérte, tegyünk tanúságot a szüntelenül Istent kereső lelkületről.
Majd az egyházkerület és az egyházmegye főgondnoka leleplezte Bocskai István szobrát, Zavaczki Walter Levente székelyudvarhelyi művész alkotását. Zilinszki Nóra éneklése után köszöntőbeszédek hangzottak el. Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Erdélyi Osztályának vezetője a kilencszáz éves templom udvarának csendjében a reformáció öt tétele alapján az önmagunkra találást emelte ki. Nem a bezárkózás, hanem a jelenlét és a közösség felemelését jelentő cselekedetek teszik múlhatatlanná azt, amit elődeink megteremtettek. Köszöntőbeszédet mondott továbbá Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok, Sándor József polgármester, Verestóy Attila szenátor, Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja és Borbély István, Felsőboldogfalva község alpolgármestere.
Örömlakoma
A Református Diákotthontól az egyházmegye új zászlaja alatt vonult a sokaság a székelyudvarhelyi belvárosi református templomba. Az úrvacsoraosztásos istentiszteleten közreműködött a Fundamentum zenekar és a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium kórusa. Kató Béla püspök Ámosz prófétától választotta a reformáció alapigéjeként ismert isteni ígéretet: „felemelem Dávid leomlott sátorát, és kijavítom repedezéseit, és felemelem omladékait, és megépítem azt, mint volt hajdanán”. Eme sátor tartóoszlopa számunkra Krisztus – további építkezéseinknek erős és végleges megoldása. Az igeközpontú templomból kell kiáramolnia a hitvalló életnek a gyülekezetre, a családokra, a fiatalokra és mindenik közösségünkre, munkánkra. Szembe kell néznünk ugyanakkor a repedésekkel, betömnünk azokat, és az omlásokat Isten kőműveseiként kell újraraknunk. Erőt adó, fészekmelegű közösség tudja magához emelni a didergőt. Azért imádkozott, hogy új erőre kapjunk, adjuk át örökségünket, tudjunk közösen cselekedni az 501. évben is.
Úrvacsorai beszédében Pitó Zsolt bögözi lelkipásztor az örömlakomáról mint hálaadási alkalomról szólt. Azért, amit Isten tett ötszáz évvel ezelőtt, és hogy a jubileumon ennyien együtt emlékezhettek rá. Az öröm gyökere pedig, amit Isten mond és mutat az Úrasztalánál. Igaz életet ad. Amit tovább kell adnunk a családban és közösségeinkben, mert ott van a jövő, ahol Krisztus van.
Az istentisztelet után László Judit karnagy bemutatta a jubileumra készült lemezt, amelynek dalanyagát az új énekeskönyv alapján a gyülekezetek dalosainak közreműködésével a nyáron rögzítettek a székelyszenterzsébeti református templomban. A szeretetvendégség előtt mindent részvevőt megajándékoztak az egyházmegye templomait madártávlatból bemutató leporellóval, amely tartalmazza a református lét legfontosabb tudnivalóit is. Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Elhatárolódik a román újságíró-szervezet a magyarellenes hetilapjától
Elhatárolódik a Romániai Hivatásos Újságírók Egyesületének (UZPR) vezetőtanácsa az egyesület nevében elindított, Certitudinea (Bizonyosság) című, vadnacionalista hetilaptól. A testület a Maszol korábbi írása nyomán foglalt állást.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint az UZPR nem tekinti a lapot a saját kiadványának: az egyesület egy „szakadár” csoportja indította el, az egyesület nevében. E csoport élén Doru Dinu Glăvan, az UZPR volt elnöke áll, akit leváltottak a tisztségéből, nem ismeri el az új vezetőséget, és megtámadta a bíróságon a szeptember 2-i tisztújítás eredményét.
A vezetőtanács tájékoztatása szerint kihasználva azt, hogy a tisztújítás ügyében még nem született jogerős ítélet, Doru Dinu Glăvan az UZPR nevében együttműködési megállapodást kötött a Certitudinea hetilapot kiadó Art Verba Egyesülettel, így jelent meg a fejlécén az újságíró-szervezet neve.
A közlemény emlékeztet, hogy a „sovén, magyarellenes” hetilap főszerkesztője Manea Dumitru maga is az UZPR tagja, akárcsak az Art Verba Egyesület elnöke, Daniela Gîfu. A vezetőtanács fontolgatja annak a lehetőségét, hogy kizárják őket az újságíró-szervezetből.
„Kategorikusan elhatárolódunk a Certitudinea hetilapot elindító tagjaink magyarellenes és felelőtlen tevékenységétől” – szögezi le az állásfoglalás.
Mint korábban írtuk, a Certitudinea hetilap a szellemisége Mihai Eminescu nacionálsoviniszta politikai publicisztikájából merítkezik. Munkatársai között találhatjuk a nacionálkommunista költő és politikus Adrian Păunescu fiát, Andrei Păunescut, Dorel Vișan kolozsvári színészt, a „mélyromán” gondolatairól ismert Dan Puric rendezőt. De felbukkan egy magyar szerző is: Nagy Attila, aki korábban azzal vált ismertté, hogy sorra bepanaszolta a Kovászna megyei prefektúrán a székely zászlót kitűző önkormányzatokat. maszol.ro

Kodály-életút ápolása Gyergyószentmiklóson
Kodály Zoltánról elnevezett ének-zenei műveltségi vetélkedőt szerveztek a gyergyószentmiklósi Vaskertes iskolában. A házigazda iskola csapatai mellett Hargita megye másik két művészeti iskolájából és Békésről is érkeztek vendégek. Hat csapat vett részt a pénteki ünnepségen, versenyen.
A Vaskertes iskola díszterme adott otthont a Kodály-életút ápolása, nemzeti értékeink, hagyományaink megőrzése, felelevenítése és a népdaléneklés megszerettetése céljából szervezett vetélkedőnek. „Mivel a 2017-es év Kodály-emlékév, és művészeti iskola lévén úgy gondoltuk, hogy mindenképpen emléket állítunk a nagy zeneszerzőnek, az ének-zenei műveltségi vetélkedőt találtuk a legmegfelelőbbnek erre. Olyan intézményeket hívtunk meg, ahol szintén művészeti oktatásban részesülnek a gyerekek” – mondta Bernád Ildikó, a szervező Vaskertes iskola igazgatónője. A Vaskertes iskola három csapata mellett a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola és a békési dr. Hepp Ferenc Általános és Művészeti Iskola diákjai vettek részt a rendezvényen.
„A vetélkedő feladatait teljesen játékosra terveztük, és az volt a szándékunk, hogy ne csak számon kérjük a gyerekeket, hanem mindenképpen tudást kapjanak Kodály életéről, munkásságáról, megismerkedjenek azzal a gazdag hagyatékkal, amit nekünk ápolni, továbbadni kötelességünk. Igyekeztünk olyan feladatsort összeállítani a gyerekeknek, mely szórakoztató, de ugyanakkor fontos üzenete is van” – mondta Bernád Ildikó.
Felkészültek a gyerekek
A jó hangulatú vetélkedőn hat, egyenként háromfős csapat vett részt. A zsűri tagjaként Korpos Szabolcs zenetanár, Ferencz-Mátéfi Kriszta könyvtárigazgató és Fórika Sebestyén, a művelődési központ igazgatója pontozta a csapatok munkáit.
A legjobbnak a székelyudvarhelyi lányok bizonyultak, a Pallegrettó csapat – Gyerő Luca, Lászlóffy Anna és Vajda Beáta – nyerte meg a versenyt, második díjat kapott a csíkszeredai, Botár Márta, László Kamilla és Dániel Kunigunda alkotta Laboda csapat, a harmadik helyezést pedig a Vaskertes iskola Háry János csapata – Nagy Csaba, Márton Krisztina és Fodor Péter – érdemelte ki. Dicséretben részesült a Vaskertes iskola Három olasz madrigál csapata, tagjai: Sólyom Bíró Orsolya, Csata Sebestyén és Ilyés Balázs, a Vaskertes Zenepolitikusok csapata: Kiss Nikolett, Oláh Nóra, Nády Schöndorfer Szabolcs, illetve a békési Heppkék csapata: Juhász Kitti, Aleksza Fanni és Nyeste Lilla.
„Azt tapasztaltam, hogy a gyerekek nagyon komoly hozzáállást tanúsítottak, felkészültek voltak, meglátszott, nagyon sok információt szereztek Kodály szellemiségéről, munkásságáról” – összegzett Korpos Szabolcs zenetanár. Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro

Székelyföld nem eladó (Fórum Kézdivásárhelyen)
Székelyföld jelenéről és jövőjéről szervezett telt házas fórumot a Kézdiszéki Székely Tanács kézdivásárhelyi, illetve kézdiszéki magyar pártokkal és civil szervezetekkel – az RMDSZ-szel, az EMNP-vel, az MPP-vel, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületével és a Történelmi Vitézi Renddel – együttműködve szombaton Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház Színháztermében.
A háromórás rendezvény nyitányaként három közismert kuruc nóta hangzott el tárogatón Fórika Balázs kántor előadásában. A ceremóniamester szerepében Kónya Zita angoltanár, a Siculus Rádió főszerkesztője köszöntötte a mintegy kétszázötven résztvevőt, külön üdvözölve Gyergyó-, Udvarhely- és Csíkszék küldötteit, a környékbeli települések polgármestereit, önkormányzati képviselőit, Kézdi-Orbaiszék római katolikus plébánosait. A fórumot Fekete Miklós ny. zenetanár, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke, a rendezvény megálmodója és főszervezője nyitotta meg. Közölte: rövid, alig négy hónapos elnöki megbízatása alatt kétszer is végigjárta Kézdiszék településeit, és megdöbbenve tapasztalta, hogy a székely nép az önfeladás szélére sodródott. Ezért is választotta a meghívó mottójának Kossuth Lajos szavait: „Eltiport nemzet újjászülethet, de öngyilkos nemzetnek nincs feltámadás.”
Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármesternek a fórum résztvevőihez intézett üzenetét Kónya Zita tolmácsolta. Az első előadó Ambrus Ágnes ny. egyetemi adjunktus volt, aki az irodalmi műveltség és autonómia témában Tamási, Nyirő, Reményik, Wass Albert – avagy a székely fiatalok irodalmi műveltsége címmel tartotta meg előadását, majd Sántha Attila költő, nyelvkutató Kulyak, odor, pereszlen – honnan jövünk mi, székelyek? című, a székely nyelvjárásról szóló értekezése hangzott el. A szünet után Czirják Árpád pápai prelátus, ny. aranymisés kolozsvári plébános lépett a pulpitushoz, és megtartotta Székelyföld nem eladó! Lenni vagy nem lenni, az itt a kérdés! című előadását. A díszmeghívott felidézte azt az időszakot, amelyet Kézdivásárhelyen töltött. Negyvenkilenc évvel ezelőtt, 1968-ban érkezett a városba, ahol két évig segédlelkészként, majd egy év megszakítással plébánosként tevékenykedett 1984-ig, amikor Kolozsvárra helyezték át. Felidézte: amikor 1983-ban a temetőben felállították a kettős kopjafát, az akkori állambiztonsági szervek rászálltak, maga a megyei parancsnok jött el Kézdivásárhelyre, és megkérdezte, hogy milyen nevek szerepelnek a kopjafán (a hét vezér nevét véste rá az emlékmű készítője). Czirják Árpád válasza az volt, hogy hősi halottak, akik a kantai temetőben nyugszanak. Akkor a parancsnok ezt el is hitte – elevenítette fel az akkori eseményeket a pápai prelátus –, de később alaposabban tájékozódott, berendelte az akkori kézdivásárhelyi plébánost a megyeközpontba, és parancsba adta, hogy tüntesse el a kopjafát. Czirják Árpádnak kétnaponta kellett jelentkeznie a megyei Securitatén, de nem tudták megtörni, az volt a válasza: „nem azért tették oda, hogy onnan elvigyék, vigyék el önök, de ne tessék elfelejteni, hogy Háromszék nem alkuszik”. A végeredmény az lett, hogy a kopjafa a helyén maradt. Az előadó arra hívta fel a figyelmet, hogy városainkban, falvainkban járva egyre több ingatlanon látható az Ez a ház eladó felirat. Ha ez így folytatódik, előbb-utóbb idegenek tulajdonába kerülnek az ingatlanok, és akkor Székelyföld véglegesen gazdát cserél. „Székelyföld fennmaradásáért harcolunk, és egy székely zászlót nem merünk kitenni, a sokat emlegetett székely virtusból már csak ennyire futja” – kongatta meg a vészharangot. „A katalánok kikiáltották függetlenségüket, a skótok a szétválásért küzdenek, és a mi politikusaink az autonómia követelésébe maholnap belefulladnak” – jegyezte meg. A pápai prelátus Háromszék nagyjait – a dálnoki Dózsa Györgytől a torjai Apor Péterig – sorakoztatta fel követendő példaként a mai nemzedék számára. Felelevenítette az RMDSZ politikusainak a kolozsvári Szent Mihály-templomban tett esküjét is: „Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, küzdjek fennmaradásáért, amelynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés. Isten engem úgy segéljen!” „Azt vártuk és azt várta minden erdélyi magyar ezek után, hogy a belső önrendelkezés, az autonómia követelésével lép a román politika színpadára az RMDSZ, de válasz helyett a marosvásárhelyi véres március után magyarázkodás következett, hogy ne borzoljuk a kedélyeket, később, majd alkalmas időben tűzik a politika napirendjére ezt a kényes kérdést. (...) Később a mérleg nyelvéről szólt a fáma. Részt vesz az RMDSZ a kormányban, vagy távol marad. Részvétel vagy távolmaradás szinte egyre ment. A kisebbségi jogok kivívásában érdemleges változás nem történt, be kellett érni apró, jelentéktelen engedményekkel. Az RMDSZ megkésve vette be programjába az autonómiát. Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői hallathatták volna a hangjukat, de legtöbbször ők is a háttérben beérték egy-egy fejcsóválással” – ecsetelte az előadó. Nyomatékosította: ő maga nem az RMDSZ ellensége, hiszen tagja a szövetségnek, hanem az RMDSZ kritikusa, és ugyanolyan kritikusa a Magyar Polgári Pártnak és a Székely Nemzeti Tanácsnak is. „Nagy formátumú politikusokra van szükségünk, akik kilépnek árnyékukból, és nem csupán szélmalomharcot folytatnak a román parlamentben és Budapesten kilincselnek, hanem olyanokra, akik rendszeresen járják a nyugati fórumokat, kitűnő angolnyelv-tudással elpanaszolják az erdélyi, székelyföldi magyarság nyomorúságát, világgá kiáltják, hogy a legnagyobb európai kisebbséggel a román politika mit művel el” – javasolta a pápai prelátus. Leszögezte azt is: nem ért egyet azzal az egyházvezetéssel, amely szerint „a pap ne politizáljon, végezze egyházi teendőit”. Erre ellenpéldaként Márton Áron és Prohászka Ottokár püspököket hozta fel. Végezetül arra kérte a teremben levőket, hogy ismételjenek meg utána hangosan két fontos mondatot: „Székelyföld idegenek számára nem eladó! Háromszék nem alkuszik!”
Az előadás után több hozzászólás is elhangzott. Borsos Géza gyergyószéki küldött bejelentette, hogy a XVIII. Székely fórumot november 11-én 10 órai kezdettel Gyergyócsomafalván a Borsos Miklós Művelődési Házban szervezik meg, ahol a meghívott előadó ugyancsak Czirják Árpád pápai prelátus lesz. A fórumon fellépett a Cantus kamarakórus, a Református Kollégium versmondói, Fekete Dániel, Jánosi Zsolt és énekese, Babos Abigél, valamint a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes. A rendezvény himnuszaink közös eléneklésével ért véget. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Középkori régészet Erdélyben
Beszélgetés Csók Zsolttal, az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum archeológusával
Az erdélyi középkori telepkutatás még ma, fél évszázaddal Ferencziék cikke után is mostohalánya a hazai régészeti kutatásnak, hiszen eddigi középkori ásatásaink elsősorban az ispánsági várakra, plébániatemplomra, püspöki központok épületeinek látványosabb emlékeire koncentráltak. Mind a szakma, mind a nagyközönség ezektől a helyszínektől várja a nagy történelmi kérdések megválaszolását, de pont az elhanyagolt kicsi települések adhatnak választ az urbanisztikai és demográfiai kérdésekre – véli Csók Zsolt régész.
– Ferenczi István és Géza közel ötven éve írták meg paradigmatikusnak számító manifesztójukat az erdélyi településkutatás és középkorkutatás régészeti hiányosságairól. Hogyan jellemeznéd az azóta eltelt 50 évet, az erdélyi településkutatás régészeti perspektíváit?
– Az erdélyi középkori telepkutatás még ma, fél évszázaddal Ferencziék cikke után is mostohalánya a hazai régészeti kutatásnak, hiszen eddigi középkori ásatásaink elsősorban az ispánsági várakra, plébániatemplomra, püspöki központok épületeinek látványosabb emlékeire koncentráltak. Mind a szakma, mind a nagyközönség ezektől a helyszínektől várja a nagy történelmi kérdések megválaszolását, de pont az elhanyagolt kicsi települések adhatnak választ az urbanisztikai és demográfiai kérdésekre. Erdélyben Furu Árpád építesz munkáját emelhetjük ki a késő középkori és újkori településkutatás terén. Az eddig felfedezett középkori településeink mind mentőásatások során kerültek elő: autópályák, terelőutak, útszélesítések, befektetési projektek során. Kiemelendőek Zeno Karl Pinter szebeni régész ásatásai ilyen téren, de Aranyosgyéres környékén is sikerült egy Árpád kori falut találni, Magyarnádason pedig Árpád-kori falurészlet került elő.
Most készül egyébként egy paradigmatikusnak is mondható doktori tézis Dan Culic zilahi kollégánk kutatásaiból amely a teljes erdélyi, bánsági és partiumi XI–XIII. századi településfejlődést áttekinti. A téma monumentalitása egyben azt is mutatja, mennyire kevés adat áll a kutatók rendelkezésére. Szilágy megyében azért van már néhány jól dokumentált példa: Egrespatakon egy falurészlet került elő, Zilah központjában pedig egy középkori településmagot tártak fel. Egy másik téma amely terén nagyon rosszul állunk az irodalmi (levéltári) forrásokból ismert XIII–XIV–XV. századi eltűnt falvak esete: bár az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatóközpontjában Jakó Zsigmond és tanítványai – a Jakó-iskola – mára már óriási eredményeket ért el ilyen téren, egyelőre ezt nem tudjuk régészetileg is alátámasztani, nem létezik például egységes adatbázis ilyen téren. Ezeknek a súlyos hiányosságoknak az egyik fő oka az erdélyi szakemberhiány. Persze, a középkori régészet hiányosságai és problémái össze sem hasonlíthatóak a régészetnek olyan területeivel, amelyek jóformán hiányoznak Romániában mind az oktatásból, mint a gyakorlatból: mifelénk nem tanítanak urbánus (városi) régészetet, barlangrégészetet, iparrégészetet sem. Barlangrégész tudtommal 2-3 van az egész országban (Mihai Rotea és Călin Ghemiş emelendő ki itt).
– Jelenleg középkori régészetet kevés helyen és kevés embertől lehet tanulni. Hogyan áll jelenleg Romániában a középkori régészet oktatása és melyek a legsürgősebb teendők ilyen téren?
– Erdélyben jelenleg csak Szebenben lehet régészeti középkorkutatást tanulni. A középkorászképzés kolozsvári hiányából is fakad, hogy ma a mintegy 800 bejegyzett romániai régészből csak alig néhány magyar középkoros régész dolgozik Erdélyben: Botár István (Csíkszereda), Darvas Lóránt (Csíkszereda), Sófalvi András (Székelyudvarhely), Nyáradi Zsolt (Székelyudvarhely), Györfi Zalán (Marosvásárhely), László Keve (Marosvásárhely), Soós Zoltán (Marosvásárhely), Bence Ünige (Marosvásárhely), Bordi Zsigmond Lóránd (Sepsiszentgyörgy), Romat Sándor (Nagykároly), Szőcs Péter Levente (Szatmárnémeti), Mihálka Nándor (Nagyvárad), Köpeczny Zsuzsanna (Temesvár), Lupescu Radu (Kolozsvár), Demjén Andrea (Kolozsvár). Az erdélyi középkoros régészeink nagy többsége Magyarországon, az ELTE-n vagy a CEU-n tanult. Kiemelendő persze azoknak a magyarországi kollégáknak is a neve, akik kutatásaikban érintik Erdély területét is: Benkő Elek akadémikus, Mordovin Maxim (ELTE) neveit kell feltétlenül megemlíteni.
Természetesen, akad néhány jelentős román régész is, aki Erdély középkorával foglalkozik, ezek közül megemlítendő az iskolateremtőnek is mondható Adrian Andrei Rusu (Kolozsvár), Oana Toda (Marosvásárhely), Diana Iegar (Kolozsvár), Florin Mărginean (Arad), Anca Niţoi (Szeben), Zeno Karl Pinter (Szeben), Claudia Urduzia (Szeben) és Daniela Marcu Istrate (jelenleg a bukaresti Régészeti Intézet munkatársaként). Független régészként, cégével ő volt az egyébként, aki a legnagyobb középkori régészeti projekteket vezette Erdélyben: ő ásta például a kőhalmi várat, a szászkézdi templomot, Fogaras és Erdőd várát, Brassó és Szeben központját, a somlyói Báthori-várat és a gyulafehérvári román kori templomot is, amely Erdély legrégebbi keresztény templomaként vonult be a köztudatba. A régiek közül kiemelendő még Radu Popa, Petru Iambor (Kolozsmonostor és Doboka régésze), Ștefan Matei (kolozsmonostori ásatások) és Ștefan Pascu (Doboka vár) neve, bár utóbbit már a maga korában is élesen bírálta például Bóna István, a magyar régészettudomány egyik legjelentősebb alakja.
A szebeni oktatás mellett ma, Kolozsváron sajnos csak magyarországi vendégelőadóktól lehet néha régészeti alapismereteket elsajátítani. Ezekhez társul a kolozsvári középkorászok (Lupescu Mária, Rüsz-Fogarasi Enikő, az EME középkor szakos kutatói) kurzusai és szemináriumai. Sajnos talán ez is az oka annak, hogy ma a Történeti Intézet hallgatói közül tízből legfeljebb 1-2 ember választja kutatási területeként Erdély középkorát, bár az évi 10-12 elsőéves hallgatóból azért mostanában akadt 4-6, aki középkorra szakosodott, tehát egy feljövőben lévő szakmáról beszélhetünk. A századfordulós Pósta Béla-iskola és a román régészeti hagyományok miatt értelemszerűen mifelénk nagy hagyománya van a klasszikarégészetnek és a római provinciális régészeti oktatásnak, de fontos lenne a középkori régészet oktatása is, hiszen a legnagyobb jelenlegi műemlékvédelmi projektjeink középkori épületeink felújításához kötődnek és gyakorlatilag szakemberhiányban szenvedünk. T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Látogatás a végvidéken: Aldoboly
Más, különlegesebb Aldoboly hangulata, mint a megye felsőbb részén elterülő falvaké. Tiszta történelem históriájának minden szelete, tele kontrasztokkal. Túl voltunk, túl szakadtunk a hozzánk közel húzódó határon – idézik fel az idősek. Dél-Erdély darabkája lettünk, de legalább együtt az utolsó megyésítés előtt Brassó megyéhez leszakasztott Vámoshíd vidékével, amely szintén Aldoboly területéhez tartozott. Több erdőnk, több szántó- és kaszálóterületünk volt, hatalmas érvágást jelentett elcsatolása. Aldoboly, a vegyes lakosságú falu most Illyefalvához tartozik közigazgatásilag. A székelyföldi falvak életét éli, amely csak árnyalataiban különbözik a szomszédos településekétől.
Picinyke múlt
Tanulságképpen tolakodott elénk látogatásunk idején egy picinyke múlt. Csak picinyke, de sokatmondó, mert mesélője, Stanciu János ma is él. De mi lesz azzal a rengeteg Aldobolyhoz kötődő kultúrtörténeti érdekességgel, amit sürgősen össze kellene szedni, meg kellene írni akár egy rövid históriás, de a mát sem elkerülő – mondjuk – falufüzetbe. Sok érdekesség, jeles személyek kapcsolódnak a Hollaki családhoz, több kevésbé ismert negyvennyolcas személyiség nyugszik az aldobolyi temetőben, itt élt a Coșbuc-fordító, tehetséges tollforgató és jogász, Szánthó Vitus, előnévként használja a település nevét a jeles zeneszerző, Aldobolyi Nagy György. Utóbbi Szenes Ivánnal együtt szerezte az Ennyiből ennyi című filmdráma zenéjét, amely lapunk rendszerváltás előtti szerkesztője, a sepsiszentgyörgyi születésű néhai Csiki László novellájára épül, és idézi a hazai rendszerváltás kezdeti időszakának hangulatát, amely azóta is, jelenleg is kísérti az aldobolyiakat, főleg azokat, akik huszonhét esztendő után is várják vissza föld- vagy erdőjussukat. Mert ami nem kerül nyomdafesték alá, annak maradék nélkül pusztulnia kell, az belevész a feledés mocsarába. „Közvetlenül a romániai forradalom után játszódik a forgatókönyv alapjait adó Csiki László-novella. Egy kicsiny magyarlakta faluról (a Csiki László által jól ismert Aldobolyról – Kgy. Z. megj.) készít látleletet úgyszólván a változás pillanataiban – olvashatjuk a filmdráma recenziójában. – Valami van a levegőben, senki nem tud semmi bizonyosat a faluban, munkálnak a régi beidegződések, de az új lehetőségek sejtelmes ígérete is ott lebeg. Senki sem elég tájékozott, csak annyi világos, hogy itt változások lesznek, hogy megindul a küzdelem az újraosztásért. Ebben a kis faluban a várakozók közt, úgy tűnik, hárman kapnak esélyt. Klára, aki mint az elhanyagolt kastély bárói örököse jelenik meg a színen, az egykori termelőszövetkezet ambiciózus, lendületes, erőt mutató mérnöke és egy helyi vállalkozó, az egykori mozis, aki a változó idők újsütetű terméke. Hármójuk egyszerre tipikus és mégis sajátos küzdelme rajzolódik itt ki. Az asszony magányos, a történet során kiderül róla, hogy valahol Románia túlsó szegletében már férjnél volt, sőt, gyereke is van, akit váratlanul az ajtaja elé tettek. Ezenkívül semmi köze az egykori földbirtokos bárói családhoz. A mérnök helyi potentát, ő a legesélyesebb, de ugyanakkor gyengéjévé válik a »bárónő« mint a falu egyetlen elfogadható nője...”
Jakab István illyefalvi tanácstagot keresve volt alkalmunk megismerni Stanciu Jánost. Lánya, Jakabné Stanciu Irénke mutatta be a 86. életévébe lépő édesapját, aki éppen neki segített az őszi munkálatokban.
– Apám tehenet és három disznót gondoz, és mindenben segítségemre van – mondta a lánya. – A munka nem akadálya az erőnlétnek – így János bátyánk, aki tökéletesen beszéli a magyar nyelvet. – Megpróbáltatásokból volt elegem az életben, munka is volt mindig, a családot fenn kellett tartani. Apám román volt, ortodox és Tohánban dolgozott 1940-ben. Egy nap hazajött, s mert közel volt a román–magyar határ, átszökött Illyefalvára a magyar rokonokhoz. Itt, Dobolyban már uralkodtak a vasgárdisták, akik ezt megtudták, s minket elkísértek a határig és könyörtelenül áttettek. Menjetek, mondták, ha a magyarokhoz kívánkoztatok. Ide ne merjetek visszajönni. Közben lakásunkba máshonnan jövő regátiakat tettek be. Nem is mertünk volna visszamenni. Rokonoknál voltunk. A magyaroknak sem kellettünk. „Miért jöttetek ide, ’sze ti románok vagytok, menjetek haza. Majd mi itt munkára küldünk.” Senkinek sem kellettünk. Csak 1944 végén, amikor ismét változott a helyzet, csak akkor tudtunk visszajönni Dobolyba. Akkor azok, akik a házunkban voltak, mielőtt megérkeztünk volna, elmenekültek. Ez volt a mi keserves kálváriánk.
Vissza a jelenbe
A múlt kontrasztos megidézése után János bátyánk vejével, Jakab Istvánnal visszafordultunk a mába.
– A községi tanács tagjaként kérem, mondja el, hogy még milyen közösségi megvalósításokra volna szükség Aldobolyban, vázoljuk fel a közeljövőt.
– Örömmel mondom, hogy tegnap átvettük a teljesen felújított egykori aldobolyi faluházat, no meg azt a megyei rangú útszakaszt is, amely falunkon halad át Szászhermány irányába. Maradt még tennivaló. Lázárfalva Aldoboly szélső része. Sor kerül, mert kértük, a bekötőutca kavicsozására, ugyanis sártenger az a falurész. Tervben még a dobolyi Gödör utca rendbetétele. Mindkettőre jó lenne aszfaltburkolat a jövőben, mert a többi mellékutcában már mindenütt aszfaltoztak. Dobolynak van ivóvize, természetes, hogy a szennyvízhálózatra is sor kerül. Az illyefalvi önkormányzat már meg is vásárolt Lázárfalva mellett egy területet, ahová meg lehetne építeni az ülepítőt. Még ősszel megkezdik a helyi villanyhálózat fokozatos kicserélését, megszűnnek a viharok idején előforduló áramkiesések, s jövőre az új villanyórákat is kiteszik a kapuk elé. A községvezetés tud róla, hogy rendetlen állapotba került a falu déli kijáratánál levő hősök temetője, ahol román és orosz katonák nyugszanak. Községi tulajdonban a lassan romladozó műemlék Hollaki-kúria, arra is anyagiakat kellene szerezni, menteni. – Szép és teljesen korszerű lett az aldobolyi volt községháza – mondta Fodor Imre illyefalvi polgármester. – Az Országos Vidékfejlesztési Alap támogatásából épült a Pro Sanit tervei alapján. Felszerelték központi fűtéssel, belső bútorzata és a felszerelések is megérkeztek. Most, decemberben megtartjuk avató-szentelőjét is egy faluünnep részeként. Megkezdik a villanyhálózat cseréjét, amely szerepel a villanyszolgáltató vállalat tervében, a hősök temetője szakszerű rendezésének költségeire a Leader-programban szeretnénk pénzalapra pályázni. Évek óta harcot folytat a dobolyi erdő-közbirtokosság a jussaiért. Bár tulajdonjogát illetően utolsó látogatásunk óta különösebb változások nem történtek, a helyzet jelenlegi állásáról Csergő Máriától érdeklődtünk, aki elmondta, hogy perben állnak az illyefalvi önkormányzattal egy 113 hektárnyi, közbirtokossági tulajdonú legelő miatt, amely időközben a község tulajdonába került. A törvényszék szakember általi kivizsgálást kért, de a kivizsgálóra egy esztendeje várnak. Szakember nincs, a törvényszék pedig mindig azt feleli, hogy a visszaszolgáltatás nem járt le, mert határidejét minden év elején meghosszabbítják, a földosztók pedig a per végleges döntésére várnak.
– Nálunk nemcsak a közbirtokosságnak vannak gondjai, hanem több egyénnek is – tájékoztatott Muscalu Ágota. – Nekünk birtokunk volt Vámoshídon. Érdekes módon Brassó megye visszaadta, adott birtoklevelet és telekkönyvet is. Itthoni területeinket még a 18-as törvénnyel kértük, visszamérték, használjuk is, de az illyefalvi hivatal azóta sem állította ki a birtoklevelet.
Búcsú után
Kedves emlékezetű Deák József néhai aldobolyi református lelkipásztor többször nyilatkozta, hogy a bécsi döntés után Dél-Erdélyhez szakadt Aldobolyban soha nem került sor vehemensebb román–magyar ellentétekre, és ezért ő maga is sokat munkálkodott. „A Maniu-gárdák szeptember 14-én indultak Székelyföldre rendteremtést emlegetve (…) – jegyzi a lelkész. Olteanuról az a hír járja, hogy »nagy magyargyűlölő«. Amikor az önkéntesek fegyveres csoportjai megérkeznek Alsó-Háromszékre, ott már nyoma sincs a német és a magyar hadseregnek. Nincs kivel megütközni, de ők nem is azért jönnek, hanem a fegyvertelen székely-magyarság megfélemlítésére. Amikor egy székely településre érnek, első feladatuk, hogy a románellenesnek tartott magyarokról érdeklődjenek. Bár Aldobolyban is él kisszámú román közösség, feketelistát nem írnak, mert itt soha nem volt román–magyar ellentét. Olteanu azért sem kap halállistát ebben a faluban, mert – három héttel korábban – a református lelkész, a fiatal Deák József úgy veszi védelmébe a románokat, hogy a német katonai parancsnoknak, aki román túszokat követel, saját magát ajánlja fel” – írta Benkő Levente lapunk oldalain 2013. október 19-én. Ez ma is így van, hangoztatták a faluban, s elmondták, ennek egyik magyarázata az, hogy számos vegyes házasságú család él a településen, amely ápolja a békességet.
Búcsú volt a görögkeleti templomban – hírként jelezte számunkra több helybeli. A felújított községháza nagytermében tartották a búcsús Szent Demeter-napi ebédet. Az egyházközségnek új lelkésze van, Iosif Stoia, aki szintén a felekezeti békesség híve. Gondnokuk Iosif Rujoiu.
Szaloniki Szent Demeter vértanú az ortodox keresztény egyház egyik legtiszteltebb szentje. A keresztényüldöző Maximianus keletrómai társcsászár parancsára vértanúhalált halt Szaloniki városában, amelynek védőszentje lett. A hívek védelmezőjének tekintik, és karddal-pajzzsal ábrázolják. A Szent Koronán is szerepel. Az aldobolyi görögkeleti templomot 1895-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia idején építették, és a következő évben, a magyar millennium idején szentelték fel.
Bekopogtattunk az aldobolyi református parókiára is Vinczi Botondhoz, aki közel háromszáz helybeli lelkipásztora és a környéki szórványok lelkésze: Vámoshídon nyolc, Farkasvágón tizenegy és Prázsmáron húsz magyar református hívét látogatja. A helybeli református templom turisztikai látnivaló. Előbb egy régebbi, gótikus ízlésű épület állt itt, amely a bővítések, alakítások, majd újjáépítés áldozata lett, 1732-ben ugyanis tűzvész, 1802-ben földrengés pusztította. A mai épületegyüttes a második világháború rombolásainak kijavítása nyomán nyerte el formáját. A templombelső több érdekességet rejteget. Márványutánzatú, mellvédes karzatát 1804-ben készítette Cseh Izmael asztalosmester. A padelőkék ornamentikája Nagy Béla sepsikőröspataki népművész munkája (1973). Tavaly kijavították az épület tetőzetét, kicserélték a lécezetet és a cserepeket – mondotta a lelkész –, idén javításokat végeztek a prázsmári imaháznál és a helybeli gyülekezeti háznál. Kapcsolatokat ápolnak svájci testvérgyülekezetükkel, akik tavaly tavasszal látogattak el Aldobolyba, és anyagilag is besegítettek a templomi javításokba. Gondnokuk Bende Sándor, nőszövetségi elnökük Daniela Ardelean. A templomot övező cinteremben emlékműveket láthatunk: egy millecentenáriumi obeliszket és egy kopját, amely a kuruc és a negyvennyolcas szabadságharcra, a romániai rendszerváltás esztendejére és a két világháború áldozataira és borzalmaira emlékeztet (Akácsos Pál Botond munkája, 1996). Itt áll a vidék egyetlen Trianon-emlékműve (2002). Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Volt egyszer egy Szentháromság vagy Nits-féle patika (I.)
Egy patikának (régiesen apotékának, majd a nyelvújítás korától gyógyszertárnak) is lehet, sőt van története: Kolozsváron talán mindenki ismeri a Mauksch–Hintz-házat, ahol jelenleg a gyógyszertártörténeti múzeum működik, és amelyben 1766-ban nyitott nyilvános gyógyszertárat az akkori tulajdonos, Mauksch Tóbiás; és hasonlóan ismert a csodálatos Széki-palota a Széchenyi tér sarkán, amelyet 1893-ban építtetett Széki Miklós gyógyszerész, és amelynek földszinti délkeleti sarokhelyiségében nyitotta meg a Hunyadi Mátyás nevű gyógyszertárat. Szamosújvár is dicsekedhet egy nagyon régi gyógyszertárral és tiszteletre méltó patikusokkal: 1788-ban Karátsonyi Gratian részesült abban a kedvezményben, hogy a városi tanács kizárólag neki engedte meg, hogy gyógyszertárat nyithasson, Szentháromság néven. A történeti adatokból kiderül, hogyan került a patika a Placsintárok, majd a Nitsek tulajdonába.
Szamosújvár Főterén, a Sétatér bejáratától néhány lépésre, a 12. szám alatti műemlék ház földszinti részében van egy gyógyszertár, amelyet a régi szamosújváriak a Nits-féle patika néven ismernek. A patika (ma Pharma Net néven működik) története a 18. század végéig nyúlik vissza. Létrejötte az Erdélyi Királyi Kormányszék Szamosújvár Tanácsához intézett, 1786. január 27-én keltezett átiratával kezdődik, amelyben arra szólítja fel a város vezetőségét, hogy amennyiben egy gyógyszertár felállításának „szüksége csakugyan fennforogna, gyógyszerészről kellően gondoskodjanak és a kormányszéknek ilyeténképpen jelentést tegyenek”. A felszólításnak eleget téve a Városi Tanács, id. Jakabffy Kristóf elnöklete alatt, 1788. március 26-án megtartott ülésén a következő egyhangú határozatot hozta: „...minthogy Karátsonyi Gratian (magyarosítva Karácsonyi) úr plébánia templomunknak önként egyszer s mindenkorra 100 aranyat ígért ő egyedül és kizárólag állíthasson és nyithasson gyógyszertárt”. A patika a főtéri örmény katolikus székesegyház neve után a Szentháromság név alatt nyerte el működési engedélyét. Karátsonyi egyébként nem volt gyógyszerész – a tanács esküdt főorátora volt –, ezért a gyógyszertár vezetését képzett patikusra bízta.
Karátsonyiéktól a Placsintárokhoz, majd Nitshez kerül a patika
Karátsonyi Gratian halála után a reáljogú gyógyszertár tulajdonjogát özvegye, Lorántffi Katalin örökli. Nem sokkal később a patika a Placsintárok kezébe kerül, a Karátsonyi leány, Veronika, Placsintár Dávid gazdag kereskedővel kötött házassága révén. A Placsintár gyerekek közül ketten is, Gratian és Dániel gyógyszerész képesítést szereznek. A gyógyszertárat kezdetben Placsintár Gratian irányítja. Később fiát, Dávidot is bevonja ebbe a tevékenységbe. Placsintár Gratian egyéb elfoglaltságai miatt nem tudja teljes mértékben ellátni a patika vezetését, ezért 1842-ben gyógyszerészsegédet alkalmaz bizonyos Hrobonyi Pál személyében. A kivételesen szorgalmas patikus 50 éven keresztül dolgozik Placsintáréknak. Placsintár Dávid (1826–1901) 1872-ben történt polgármesteri megválasztása után a gyógyszertár vezetése gyakorlatilag az ő kezébe kerül.
A 20. század kezdete a szamosújvári gyógyszertár történetében is új fejezetet nyit. 1900-tól kezdődően a patika történetét Nits János gyógyszerész neve fémjelzi, aki kezdetben mint gondnok, később mint bérlő, majd 1918-tól mint tulajdonos irányítja a Szentháromságot. 1943-ban bekövetkezett halála után a gyógyszertár haszonélvezeti joga a feleségére, majd az ő 1948-ban bekövetkezett halála után az öt gyermekére száll. Az örökösök, akik közül Júlia és Gyula szintén gyógyszerészek, nem sokáig élvezhetik ezt a jogukat, 1949-ben a gyógyszertárat államosítják.
A Szentháromság gyógyszertár 20. századi története szorosan egybefonódik a Nits család történetével, amelyet a patika és a város történetével foglalkozó krónikások „ősi örmény katolikus” családként tartanak nyilván. Ez a megállapítás, legalábbis a család férfi felmenőit tekintve, nem annyira egyértelmű, és nem teljesen fedi a valóságot.
Családi gyökerek a távoli Mateócban
A Nits családfa férfiágú gyökereit kutatva utunk a távoli, a Trianon előtti Magyarország Szepes vármegyéjébe, annak is a Mateóc (szlovákul Matejovce, németül Matzdorf) nevű településéhez vezet. Ez, a Poprád folyó bal partján, Késmárktól nem messze elhelyezkedő, oklevélben először 1251-ben említett település nevét valószínű az alapító és birtokos Máté után kapta. Első lakói a III. Béla király uralkodása idején betelepített szász telepesek voltak, akiket a Szepesség német Zips elnevezése után cipszereknek hívtak. A történelmi Magyarország eme északi vármegyéje nemzetiségi, vallási szempontból igencsak változatos képet mutat. A már említett cipszereken kívül laktak, és laknak itt még ma is (igaz, számukat tekintve mára már nagyon megváltozott arányban) magyarok, tótok (szlovákok), gorálok (lengyelek), rutének és zsidók. A vármegye gazdasági, művelődési és társadalmi fejlődésének legmeghatározóbb nemzetiségi csoportja kétségkívül a szepességi szászoké. „A czipszerek értelmes, szorgalmas és mindenképpen hasznavehető népként, csakhamar felvirágoztatta azokat a telepeket, melyeket alapított és az uralkodó kegyét kiérdemelve, kiváltságos helyzetre tett szert” – írja róluk dr. Bruckner Győző (1877–1962) jogász, egyetemi magántanár, A Szepesség népe c. munkájában. A vármegye fejlődését negatívan érintette a tartomány 1412-ben, Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején, Lengyelországnak történt elzálogosítása. Bár gazdasági szempontból igencsak megérezték az 1772-ig tartó lengyel gazdasági fennhatóságot a megyében élő cipszerek is, a 16. században a lutheri evangélikus vallásra történt átállásnak köszönhetően némileg sikerült megőrizni nemzeti öntudatukat, és ellenállni az erőteljes elszlávosítási folyamatnak.
Ilyen gazdasági, társadalmi körülmények között éltek a ma Poprádhoz tartozó Mateócban az anyakönyvekben Nitch vagy Nitsch név alatt szereplő Nits ősök is. A Nitsch név igen elterjedt névnek számít a német nyelvterületen, ennélfogva nincsenek megbízható adatok arra nézve, hogy mikor és mely vidékről telepedtek Szepesbe az első Nitschek. A szlovákiai egyházak anyakönyveinek digitalizált változatai alapján azonban minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a szamosújvári Nits János egyenes ági dédapja a mateóci cipszer származású Johann Georg Nitsch volt. Az anyakönyvi bejegyzések tanúsága szerint J. G. Nitsch kétszer házasodott, mindkét házasságából két-két gyerek született. A Susanna Alexinnel kötött első házasságából 1799. augusztus elsején született Johann Nitsch, Nits János leendő nagyapja. Johann Nitsch a szintén mateóci születésű Chatarina Klein (sz. 1807. 10. 06.) nevű lányt vette feleségül, akitől bizonyíthatóan kilenc, a családi szájhagyomány szerint tizenegy gyereke született.
Munkát és megélhetést kerestek Erdélyben
A történelmi Magyarország északi megyéire jellemző bányaipar 19. század elejétől kezdődő fokozatos leépülése a munkahelyek számának drasztikus csökkenéséhez vezetett. Az ezzel párhuzamos, de különösen a század második felében tapasztalható demográfiai robbanás megélhetési válsághoz vezetett. Ennek következtében a munkát kereső fiatalok közül sokan a kontinens fejlettebb országaiban, vagy a kor egyik leggyorsabban iparosodó országában, a tengeren túli Egyesült Államokban próbáltak munkát keresni, de voltak olyanok is, akik csak az ország határain belül, közelebbi vagy távolabbi vidékein letelepedve igyekeztek maguknak és családjuknak megélhetést biztosítani. Ezt tették a Nitsch testvérek közül négyen: János (1824–?), Márton (1828–1884), Dániel (1839–1914) és Jakab (1844–?), akik Erdély felé vették útjukat. Az akkor még létező Kraszna vármegye – 1876-ban Közép-Szolnok vármegyével egyesülve Szilágy vármegye részévé vált – névadó helységében, Krasznán telepedtek le, valószínűleg a 19. század derekán. Ez idő tájt Krasznán az 1848/49-es szabadságharcot követő népességcsökkenés után újból a fellendülés jegyei mutatkoztak.
A mészáros Nitsch Dániel az örmény származású, de római katolikus vallású, gazdag mészárosmester és kereskedő, id. Beteg Márton 21 éves lányát, Juliannát vette feleségül. Ezzel az 1869. szeptember 16-án megkötött házassággal kezdődik a Nitschek tulajdonképpeni „örményesedése”. A házasságból két fiúgyermek született, János (1870) és Ödön (1872), akiket anyjuk vallásának megfelelően római katolikus szertartás szerint kereszteltek meg.
Kraszna–Kolozsvár–Szamosújvár
Nits János 1870. szeptember 3-án született Krasznán, az akkor még létező azonos nevű járás székhelyén. (Csak érdekességként hadd említsük itt meg, hogy Albach Géza, Kolozsvár későbbi polgármestere, közhivatali pályafutásának kezdetén itt tevékenykedett mint jegyző, majd mint szolgabíró.) Gyermekkora egybeesik a főszolgabírói hivatallal rendelkező járásszékhely egyre erőteljesebb gazdasági fellendülésével. Krasznán ebben az időszakban két malom is üzemelt, de volt szesz- és konyakgyára, és itt működött a Kraszna és Vidéke Takarékpénztár is. Az erős kézműipar mellett a lakosság egy része a krasznai nép ősi és kedvelt foglalkozását, a szőlőművelést is űzte. A gazdasági fellendülés magával hozta a város egyre fokozottabb polgáriasodását is, amelynek jeleként a városban kaszinó, olvasóegylet és önkéntes tűzoltóegylet alakult és működött.
Pályakezdés a Hunyadi Mátyás patikában
Nits János iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Zilahon az ősi Református Kollégiumban folytatta. Sikeres érettségi vizsga után a család jó anyagi helyzetének köszönhetően – apja ekkor földbirtokosként van számon tartva – úgy határozott, hogy tanulmányait Kolozsváron folytatja. Mivel gyógyszerésznek készült, 1888-ban beiratkozott a Ferenc József Tudományegyetemre. Ekkor külön gyógyszerészeti kar még nem volt, ezért a gyógyszerészképzés a Természettudományi és az Orvosi karon történt 2 éves időtartammal, amelyet gyógyszerész gyakorlati tanfolyam követett. Az egyetemi évek alatt olyan neves tanárok előadásait hallgatta, mint Fabinyi Rudolf és a „gyógyszerészek atyjának” tartott Nyíredy Géza, illetve a gyógyszerészképzésbe bekapcsolódó Hintz György és Issekutz Hugó gyógyszerészekét. A kötelező szigorlatok – vegytanból, növénytanból és természettudomány-történetből – letételét bizonyító oklevelet az 1890/91-es tanév végén szerezte meg. Az 1891. április 6-án kiállított 635-ös számú egyetemi oklevelét Abt Antal és Davida Leó dékánok valamint Lechner Károly igazgató aláírásai hitelesítik.
A gyakorlati tanfolyam elvégzése, illetve az ezt követő szakvizsga sikeres letétele után Kolozsváron maradt, és Széki Miklós Hunyadi Mátyás nevű gyógyszertárában helyezkedett el. A kezdetben a Széchenyi téren lévő jó hírű patika 1893-tól átköltözött az újonnan felépült Széki-palota földszinti sarokhelyiségeibe. Itt kezdte tulajdonképpen Nits János a gyógyszerészi pályafutását, ahol nemsokára a patika gondnoki tisztségét is betöltötte.
Minden gyógyszerésznek van egy álma
Minden gyógyszerésznek, így Nits Jánosnak is az volt az álma, hogy saját gyógyszertárát vezethesse. Majdnem tíz év után sajnos rá kellett jönnie, hogy Kolozsváron erre nem sok esélye van. Az 1900-as évek végén egy új gyógyszertár létrehozásának engedélyeztetését egy 1876-ban megalkotott törvény összesen 134 paragrafusa írta elő. Abban az időben, kisebb-nagyobb eltérésekkel, általában 5000 lakosként engedélyezték egy új patika megnyitását. A kincses városban a 19. század végén összesen 8 patika működött. Nagy Béla / Szabadság (Kolozsvár)

A prímástól a Sörgyári capriccio-ig – a Magyar Fotóművészek Világszövetségének kiállítása az Ars Hungarica Fesztiválon
Népzenei hagyományainkat és Arany János költészetét mutatja be, de a sörfogyaszás örömeit is hirdeti az a fotókiállítás, amely az Ars Hungarica Fesztivál ötödik napján, csütörtökön nyílt meg nagyszebeni polgármesteri hivatal belső udvarán. A Magyar Fotóművészek Világszövetsége első alkalommal rendez kiállítást Nagyszebenben, a fotók azonban több erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és magyarországi helyszínen is láthatóak lesznek majd.
Nagyszebenből indul, és még tizenhat erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és magyarországi helyszínre jut el az a fotókiállítás, amely az Ars Hungarica Fesztivál ötödik napján nyílt meg a Polgármesteri Hivatal belső udvarán. A Magyar Fotóművészek Világszövetségének kiállítási anyaga Budapestről érkezett, és a XVII. Nemzetközi Magyar Fotószalon pályázatának legkiemelkedőbb alkotásaiból áll össze.
A kiállítást Dr. Patrus Sándor, a Magyarművészek Világszövetségének elnöke és Magdó István romániai alelnök nyitották meg, a nagyszebeni városvezetést pedig Bokor Corina alpolgármester asszony képviselte. Az Ars Hungarica Fesztivál részéről Serfőző Levente, a HÍD Egyesület elnöke, a fesztivál főszervezője méltatta a kiállítást, a képek szakmai értékelését pedig a nagyszebeni Image Art iskola igazgatója Daniel Bălțat adta.
– A Magyar Fotóművészek Világszövetsége a határon túli magyarság képviseletét különösen fontosnak tartja – mondta Patrus Sándor – hiszen nemcsak az anyanyelvünk és a kultúránk azonos, de a fotográfia is közös kifejezésmódunk lehet. Úgy gondolom, hogy az itt kiállított képek valódi fotóművészeti alkotásoknak tekinthetők, hiszen ezek mindegyike sokkal többet mond annál, mindhogy egyszerűen „jó képeknek” nevezzük őket.
A Magyar Fotóművészek Világszövetsége különösen fontosnak tartja, hogy az évente meghirdetett pályázatán a hagyományosnak tekinthető színes és monokróm kategóriákon túl a magyar kultúra értékeinek fotóművészeti megjelenítésére is lehetőséget biztosítson. A 2017-es év kiemelt témája a „magyar népzene”, az Arany-emlékév okán pedig „Arany János élete és költészete” voltak – a kiállításon pedig tucatnyi szebbnél szebb, falusi népzenészeket, hagyományőrző muzsikusokat, valamint Arany János balladái és lírai alkotásai által ihletett fotót láthatnak az érdeklődők. A pályázaton az idei évben először egy rendhagyó témával is lehetett jelentkezni, a sörfogyasztás örömeit hirdető, „S’örömre fel” kategória képei között pedig számtalan ötletes és szellemes képet is láthatunk
A Magyar Fotóművészek Világszövetségének kiállítása a tervek szerint november végéig tekinthető meg a nagyszebeni Polgármesteri Hivatal belső udvarában. Horváth Dóra / szeben.ro; Erdély.ma

Dánielisz Endre lépteinek nyomában
Kedden este a PKE új épületének dísztermében vetítették le a Lépteim nyomában című, Dánielisz Endre helytörténészről és Arany-kutatóról idén szeptemberben forgatott életpálya-filmet.
Az érdeklődőket Villányi Zoltán rendező-operatőr köszöntötte, kiemelve azt: a 92. életévében járó Dánielisz Endre ragaszkodott ahhoz, hogy a hétfői nagyszalontai bemutató után a váradin is jelen legyen. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Református Egyházkerület az a két intézmény, amelyeknek a megbízásából elkészítették a filmet, kolléganője, Lakatos Balla Tünde volt a szerkesztő-forgatókönyvíró és Cseke Péter az asszisztens. Igazából maga a forgatás körülbelül egy hétig tartott, melyből 2-3 nap volt az intenzív interjúkészítési időszak. Sikerült megismerni egy rendkívül gazdag életművet, életpályát, és a gyermekkorától követték végig a Tanár úr életét egészen a jelenkorig, mondhatni a „fiatalkoráig”, hiszen tiszteletreméltó kora ellenére szerencsére még mindig nagyon aktív, tele van energiával, nehezen lehet lépést tartani vele. A filmnek ugyanakkor van még egy alkotója, Szathmári Klára magyarvistai lelkipásztor, aki a család rokona, és sok jó tanáccsal segített. Villányi Zoltán felidézte: 1992 óta ismerik egymást Dánielisz Endrével, hiszen akkor indult a Duna Televízió, és mint Arany-kutatót és helytörténészt már akkoriban megkeresték, azóta folyamatosan szerepel a különféle riportokban, tehát nem voltak idegenek egymásnak. Amúgy a mostani, A Magyar Református Egyház elmúlt száz éve életinterjúk tükrében című projekt keretében a Tanár urat kérték fel arra, javasoljon egy stábot, amely forgathat nála több napon keresztül, és nagyon kedvesen rájuk gondolt.
Érdekesség
A film érdekessége, hogy nincs narráció, mert úgy vélték, a főszereplő ízes beszédét, gazdag szókincsét nem tudták volna überelni. Ugyanakkor valamilyen szinten irodalomtörténeti jelentőségű, mert ők voltak az utolsók, aki az annak idején Dánielisz Endre által 1956-ban megálmodott Arany-múzeumot úgy tudták dokumentálni, ahogy több mint 60 éven keresztül fogadta a látogatókat, hiszen az Arany-év alkalmából a Magyar Kormány jelentős támogatást szánt a korszerűsítésre, és kívül-belül elkezdődött a felújítás.
Lakatos Balla Tünde megjegyezte: aki ismeri Dánielisz Endrét, tudja róla, hogy egy polihisztor, rengeteg dologgal foglalkozik, így az volt a gond, hogy egy félórába kellett kilenc évtized történetét belesűríteni, gyömöszölni. Ez sikerült is, meg nem is, hiszen nyolc órányi felvett anyagot kellett megszerkeszteni, melyből aztán a vágás után lett másfél, majd egy óra, és így tovább, például a szekuritátés fejezet közös megegyezéssel kimaradt.
Dánielisz Endre felelevenített néhány jelentősebb mozzanatot az életéből. „Az életem szép volt, sokat dolgoztam, amit bizonyít az is, hogy 62 könyvnek vagyok a szerzője, illetve írtam én is ezekbe” – fogalmazott. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Megakadályozták az országzászló felvonását
Az országzászló sepsiszentgyörgyi felvonásának 75. évfordulójára, tegnapra újabb zászlófelvonást tervezett a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezete. Az Erzsébet park szélére felállított országzászló-maketten előkészítették az őrfát, amelyre az egykori országzászló hasonmását szerették volna felvonni, ám a román hatóságok megakadályozták azt.
Több százan gyűltek össze a főtéren a történelmi kiállításként engedélyezett Országzászló-makett és az eseményt ismertető pannók előtt. A parkban több tíz csendőr – a közelben minden bokorra három jutott –, a környéken mindenütt voltak belügyesek, sokan civilben. A park körül több csendőrfurgon állt, a színház előtt a hírszerző szolgálat térkamerával felszerelt gépkocsija őrködött. A meghirdetett kezdési időpontban még csendőrségi vezetők és szervezők tárgyaltak a makett mögött. Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, a hatóságok felszólították őt is, meg Antal Árpád polgármestert is, hogy ne vonják fel a magyar lobogót.
A megemlékezés lebonyolítója, az ötletgazda Miklós András, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő irodavezetője köszöntőjében felelevenítette, 75 évvel ezelőtt annak ellenére, hogy dúlt a második világháború, örömünnep volt Sepsiszentgyörgyön, hiszen a huszonkét éves elnyomó hatalom markából szabadult erdélyi magyarság ismét hallhatta az anyaország lüktető szívét, szabadon megélhette a magyar nemzethez való tartozását. Azzal zárta szavait, szülőföldünk nem eladó, jövőnkről nem mondunk le. József Álmos nyugalmazott tanár, helytörténész az egykori országzászló-mozgalomról és -avatásról tartott előadást (olvasható lapunk tegnapi számában: Az országzászló-emlékmű avatása Sepsiszentgyörgyön).
Következett volna a zászlófelvonás. Ekkor Kulcsár-Terza József azt mondta, nézzék meg, a háttérben mi történik: nem engedik, hogy felhúzzák a zászlót. Felszólították őt is, a polgármestert is, amennyiben felhúzzák, irredentának, sovénnek és terroristának tekintik őket. A zászlót megőrzik, mondotta, nem adják meg „azt az élményt senkinek, hogy zászlónkhoz nyúljon”, s hozzátette, beszéltek a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójával, az intézményben helyezik azt el a kiállítással együtt.
Bedő Zoltán, a Magyar Megmaradásért Mozgalom vezetője jelezte, nem kívánt szólani, de a helyzet megköveteli. Románia azt hirdeti úton-útfélen, hogy jogállam, megoldotta a nemzeti kisebbségek helyzetét, sőt, példamutatóan oldotta meg. Az a tény, hogy a zászlót nem vonhatjuk fel, bizonyítéka annak, hogy Románia nem jogállam, és üldöz mindent, ami magyar. Szívünkből a szülőföld szeretetét sem gumibottal, sem géppisztollyal nem lehet kitépni! – hangoztatta. Nem azért nem húzzák fel a zászlót, mert félnének. Nem félnek, itt állnak. Ha mégis megtennék, egyrészt bajt okoznának olyanoknak, akik nevüket adták a rendezvényhez, másrészt a zászlót megszentségtelenítenék azzal, hogy kitépnék a kezükből, amikor fel akarnák vonni. Megcsókolta a lobogót, majd felkiáltott: Éljen Székelyföld! A tömegből többen kiáltották: Vesszen Trianon! Bancea Gábor, a Gyöngyvirág utcai Református Egyházközség lelkipásztora elmondta, különös alkalom a mai, a megemlékezés nagyszerű pillanat, nemcsak azért meg egy nép régi dicsőségét keressük, hanem mert újrafogalmazzuk identitásunkat, kik vagyunk, és megállunk csendben a teremtő Isten színe előtt. A magyar keresztény nép, Isten népe és követe a világban, a nagy kérdés az, hogy betölti-e hivatását. Ha jóban vagyunk Istennel, nincs az a hatalom, ország, politikai irányzat, amely térdre kényszeríthet. A lelkész hangsúlyozta, csak igaz keresztény hívő magyarként győzhetünk, hitetlenül elvész a nép. Idézte a 126. zsoltárt, mely a szabadult foglyok éneke. Igemagyarázatában Bancea Gábor kiemelte, a visszanyert ország Isten ajándéka. Velünk is az történt, mint azokkal a foglyokkal: nemzedékek jöttek, pusztultak, romlás és elhajlás fenyegette a népet. A foglyokhoz egyszer megérkezett a perzsa király üzenete: tiétek az ország, mehettek haza, tűzzétek ki a zászlót, Isten nem hagyott el. A másik bibliai idézet Dániel könyvéből származik. Ennek magyarázataként hangsúlyozta, a nemzet akkor nyer országot, amikor átalakulni nem akaró hívei vannak. Ha nyerni akarunk, az csak úgy lehetséges, ha lesznek hívő magyar gyermekeink, akik kiimádkozzák az országot, és lesznek hívő magyar édesanyák, akik teleszülik az országot. Dániel azt mondta, önmaga akar maradni, nem akar más lenni, mint aminek teremtette az Isten. Lényünk magva, egyéniségünk csírája nem eladó, nem elárulható, és mássá nem tehető fenyegetés által sem. Ez a belső mag, az ősminta, amire az Isten teremtett, ami a sast sassá, a magyart magyarrá teszi. Nemzeti mivoltunk létkérdés, és ez a végzetünk, mert csak magyarként tudunk létezni, alkotni igazán, mondotta a lekipásztor. Dániel példája nagy erkölcsi megújulást igényel minden egyes embertől. Az egyetlen igazi zászló a szívben van felállítva, onnan virágzik ki kokárda formájában, és onnan hozza a jövő ígéretét. Oda kell kitűzni a zászlót, s elmondani Isten segítségével, erdélyi magyar, keresztény, hívő ember vagyok, és ha Isten úgy akarja, az maradok. Imádkozzunk: Uram, jöjjön el a te országod. A tömeg elénekelte a magyar és a székely himnuszt. Közben egy sepsiszentgyörgyi polgár egy székely zászló rúdjára tűzte a címeres magyar lobogót, a fel nem vont országzászlót, és az emlékmű makettje előtt magasba emelte és lengette azt a himnuszok éneklése alatt. A rendezvényen közreműködött Gyenge Tímea, a Plugor Sándor Művészeti Líceum és Szabó Fruzsina, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum tanulója. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Luther asztalánál Arannyal, Szent Lászlóval
Azt hiszem, senki (a magukat valamelyes mértékben tájékozottnak tartókról beszélek) nem örül annak, ha műveletlensége letagadhatatlan jeleivel szembesül. Jó, vigasztalhatja magát – egy jó kifogás soha nem rossz –, ma már talán senki sem tudja (ha csak nem egészen kivételes zseni) átfogni az emberi műveltség mérhetetlen mértékű ismereteit.
Magam azonban, mi tagadás, valósággal megdöbbentem azon, hogy mindeddig nem is hallottam Luther Márton „asztali beszélgetéseiről”. Ezernyi jelentős (általam, sajnos, el nem olvasott) könyvről legalább hallottam, arról azonban, hogy a reformáció atyja félezer esztendeje türingiai otthonában tanítványai, barátai, hívei társaságában, a felesége, Katherina von Bora előteremtette asztal, vacsora mellett-után a hitélet, a Biblia és az abban felvetett emberi kérdések százait vitatta meg, nem tudtam. (Ezeket a beszélgetéseket – egy részüket legalábbis – az azon résztvevők jegyezték fel és őrizték meg az utókornak.) S ha az eredeti műveket a maiak bizonyára abszolút döntő többsége nem is tudja elolvasni – módja, ideje sincs rá –, egy művész munkája nyomán alkalma van legalább nagyvonalakban és lényegében megismerkedni velük.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház (maga mondta!) legfiatalabb művésze most Aradra is elhozta ezt a kiváló műsort, miután azt már 66 erdélyi magyar iskolában, meg külföldön is bemutatta.
Kedden délután a Jelen Ház nagytermében nt. Baracsi Levente, az est házigazdája, az Arad Belvárosi Református Egyházközség lelkésze vezette fel a műsort, a reformáció 500. évfordulójára és Luther Márton „asztalaira” emlékezve. Aztán a műsor összeállítója és előadója ismertette az előadóest megszületésének előzményeit, és vezette fel a kb. húszperces filmet, amely Arany János születésének 200. évfordulójáról, valamint Szent László királyról (trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulójáról) emlékezik meg. A film Nagyszalontáról (immár nem eredeti, csak újjáépített szülőházától) indul – itt a kalauz a nemrég Aradon is járt, egykori itteni tanár, jeles Arany-kutató Dánielisz Endre), majd Debrecenben, a híres kollégiumban, Ady szerint a kálvinista Rómában (Arany tanulmányainak színhelyén), Nagykőrösön (tanárkodása helyszínén), végül a Budapesti Nemzeti Könyvtárban folytatódik a Toldi estéje eredeti kéziratának megtekintésével. Ennek ötödik énekében szerepel a Szent László-legenda, amely arról szól, hogy több évszázaddal halála után a nagy magyar király, sírjából kikelve hogyan segíti győzelemre a székelyeket a betörő tatárok ellen.
Az idei jelentős évfordulók között (néhányat nem is említettem) Marosán Csaba nagyon ügyesen (képileg is dokumentált) összefüggést teremt. Szép munka, gratulálok!
A Luther asztalánál c. összeállítás e tekintetben nem illeszkedik a sorba, de abszolúte aktuális, hiszen egy (a kereszténység, az emberi vallás- és kultúrtörténet szempontjából) rendkívüli eseménynek állít emléket, és annak elindítóját emberi, mindenki számára elfogadható közelségbe hozza. Miközben Luther tanítványainak, híveinek a Szentírás értelmét, a hit, család, nő, gyermek és az élet számtalan más vonatkozását magyarázza és értelmezi, többek között ilyeneket mond (feljegyzői szerint): Egyszer egy nemes úrtól megkérdezte a felesége, hogy szereti-e. Az pedig így felelt: „Úgy szeretlek, mint egy jó szarást”. Ettől megharagudott az asszony. Egy idő múlva a nemesember lóra ültette az asszonyt, és arra kényszerítette, hogy egy egész nyári napon át mögötte lovagoljon, és nem engedte leszállni, hogy elvégezhesse szükségét. Végül az asszony így szólt hozzá: Kedves tekintetes uram, szeret engem épp eléggé, csak ennél jobban ne szeressen!”
Ez, meg a hasonlók, szerintem, valóban szeretni és tisztelni való Martin Lutherben (Mártonban). Egy ember arcát mutatja. Aki akár szent is lehetett volna, ha megmarad a régi hitben, és nem válik a reformáció atyjává. Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)

Megmutatják Erdővidék kincseit
Az Erdővidéki Közművelődési Napok szervezői jelentős mérföldkőhöz érkeztek: a régió kulturális életét megmozgató eseménysorozatra huszonötödik alkalommal kerül sor. A program előadóestet, könyvbemutatót, koncertet, színjátszó előadást foglal magában, s átadják az Erdővidék Kultúrájáért díjat is.
Hétfőn Csadi Zoltán budapesti színművész Petőfi Sándor Úti levelek Kerényi Frigyeshez című művéből szerkesztett előadását mutatja be a baróti nagyérdeműnek a városi művelődési ház Bodosi Dániel Termében.
Kedden Incze László muzeológus-történész emléke előtt tisztelegnek, azt követően Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi kirendeltségének igazgatója a Bánffy Miklós pályaképe című kiállítást nyitja meg az Erdővidék Múzeumában.
Szerdán Egyed Emese egyetemi tanár Verses találkozások című kötetét, illetve az általa szerkesztett Baróti Szabó Dávid: Kisded szótár és Lukáts István: Andalgj hát, citerám című könyvet mutatják be.
Csütörtökön Erdővidék Múzeumának vendégei Ségercz Ferenc és barátai lesznek, pénteken Miklósváron az Erdővidék Kultúrájáért díjat adják át a kistérség, Erdővidék kulturális örökségének védelméért, a vidék hírnevének öregbítéséért gróf Kálnoky Tibornak. Az alkalomból a Kálnoky-kastélyban fellép a Codex és Kájoni Consort régizene-együttes, illetve közreműködőként a csíkszeredai Györfi Erzsébet és a marosvásárhelyi Lőrinczi György.
Szombat reggel Fehér János művészettörténész vezetésével Szent László nyomában Háromszéken címmel autóbuszos kiránduláson keresik fel a lovagkirály emlékét falképeken őrző templomokat. Hecser László / Háromszék; Erdély.ma

Györffi Kálmán: Válogatott novellák
Vajon a tizenévesek miért örülnek jobban azoknak az íróknak-költőknek, akiket „csak úgy”, mintegy mellékesen, a magyarórákat széles ívben elkerülve fedeznek fel maguknak? A választ nem tudom, de középiskolás koromban, az 1980-as évek végén nekem is volt legalább két ilyen olvasmányélményem: Sütő István én, Dániel című verseskötete, illetve Györffi Kálmán Johannes című hosszú novellája a Mézízű napjainkból. Sütő István verseiből tíz év múlva államvizsga-dolgozatot írtam a kolozsvári BBTE bölcsészkarán, Györffi Kálmán novelláiból pedig, íme, egy vékonyka kötetre valót válogattam a Székely Könyvtár sorozatba. A kör bezárult, mondhatnám elégedetten, csakhogy ifjúkorom nagy kedvence, a Johannes most hiányzik a válogatásból. Milyen szempontok szerint válogattam ki tehát mindössze 7 darab novellát a Györffi-írásokból?
Általában lenni szokott valami a levegőben, amit okos emberek, jobb szó híján, „korszellem”-nek neveznek, s amivel meg is magyarázzák, hogy egymástól távol alkotó, egymásról mit sem sejtő írók miért kerülnek egymás mellé egy-egy olvasó fejében. Itt és most mindössze három könyvcímet említek: 1973-ban jelent meg Györffi Kálmán első kötete, a Csendes hétköznapok, 1975-ben Hajnóczy Péter A fűtő című első kötete, illetve 1976-ban az amerikai Raymond Carver első igazi kötete, a Will You Please Be Quiet, Please? Ma már tudjuk, hogy azokban az években főleg a metafikciónak, a szövegirodalomnak volt „konjunktúrája” a világirodalomban, de azt is tudjuk, hogy minden csoda három napig tart, s a „történet”, az „elbeszélés” (legyen bármennyire minimális) előbb-utóbb megtalálja a maga olvasóját.
De a történeten kívül mi a közös ebben a három szerzőben? Nos, mintha ugyanaz az életszagúság, életközelség lenne jellemző mindegyikükre (legalábbis szerintem): csendes (vagy ironikusabban: mézízű) napokról, teljesen hétköznapi emberekről írnak, jóformán ugyanazon az objektív, szenvtelen, tárgyiasan leltározó nyelven. Aztán: nem tudom, miért, de az itt olvasható Györffi-novellákról (a már említett kortársakon kívül) nekem folyton Csehov semmi-történetei, nagy magányosai jutottak eszembe. Mert miről is ír Györffi Kálmán? Megszületünk, gyerekek vagyunk, néha szeretnénk megszökni egy másik, sokkal szebb világba (Integetsz majd a túlsó partról), majd lassan felnövünk, szerelmesek leszünk (Mézízű napjaink), családot alapítunk, aztán vagy szétesik a család (Elrohanásaim), vagy együtt maradunk (Csendes hétköznapok), de ebben sincs semmi köszönet, hiszen így is, úgy is egyedül vagyunk (Játékaim, Nagytakarítás).
„…reggel felkelek, veszem a cipőmet, hogy felhúzzam, kimászik belőle egy marokra való svábbogár, délben hazamegyek, az asztalon nyüzsögnek a svábbogarak, este bemegyek a fürdőszobába, és megengedem a csapot, hogy megfürödjek, hörög a csap, kövér svábbogarakat pottanyt ki magából, nézem, ahogy lassan telik a kád ezekkel a páncélos hátú, fekete bogarakkal, levetkőzöm és elzárom a csapot, benyúlok a kádba, felkavarom őket, és csendesen belefekszem. Hát ez a magány” – olvashatjuk Györffi Kálmán Az otromba férfiak magányossága című hosszú novellájában (amelyre amúgy maga a szerző hívta föl a figyelmemet, s amelyik most jelenik meg kötetben először!).
Vigasztalan világ-e Györffi Kálmán prózájának világa? Szívesen válaszolnám, hogy csak annyira, mint Csehov (vagy Carver, vagy Hajnóczy) világa, de ezzel nem mondanék semmit. Inkább arra kérem a T. Olvasót, hogy – miután elolvasta ezt a Györffi-kötetet – mutasson nekem egy... nem, nem egy igaz embert, hanem egy olyan világot, ahol nem vagyunk menthetetlenül egyedül, „egyedül, akár a sarki fény”… Lövétei Lázár László / Népújság (Marosvásárhely)

AJÁNLÓ
KÖNYVBEMUTATÓ
* Ma 17 órától a maksai református egyház imatermében bemutatják dr. Kerekes Jenő háziorvos Rendhagyó családtörténet és napló című könyvét, valamint Köntés György, a maksai iskola egykori tanárának verseskötetét.
* Holnap 18 órakor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében mutatják be Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek című könyvet, amelyet a Hargita Kiadóhivatal jelentetett meg a Székely Könyvtár 51. köteteként, és az orientalista nyelvtudós legfontosabb nyelvészeti tanulmányait, az akadémiának készített jelentéseit, ázsiai útinaplóját tartalmazza, valamint válogatást publicisztikai írásaiból. A kötetet Lövétei Lázár László, a Hargita Kiadóhivatal igazgatója és dr. Borcsa János ismerteti, valamint megtekinthető lesz a tudós kéziratos hagyatékának az a része, amelyet a Székely Nemzeti Múzeum őriz. A kötet a helyszínen megvásárolható.
KÖZMŰVELŐDÉSI NAPOK
* Ma 18 órától a baróti Városi Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében Útirajzok. Petőfi Sándor Úti levelek Kerényi Frigyeshez című művéből szerkesztette és előadja: Csadi Zoltán színművész (Budapest). Kedden 17 órától tisztelgés Incze László muzeológus, történész, tanár sírjánál a baróti római katolikus temetőben, emléktábla-avatás, 18 órától Bánffy Miklós pályaképe – kiállításmegnyitó Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár-termében.
DESIGNHÉT
A november 20–24. között Sepsiszentgyörgyön zajló 3. Design Week keretében ma 17 órától a 2. Csernátoni Design Táborban készült terveket mutatják be a Magmában. 18 órától TWIST, a 3D-ékszerek világa – Török Réka jelmeztervező, ékszerkészítő, a REKKO brand tulajdonosa és Simon Norbert divatfotós közös kiállítása a Lábas Házban. 18.30-tól: „Mesélő jelmezek” – kiállítás, könyvbemutató, filmvetítés a Lábas Házban. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ahol az iskola közel van a templomhoz...
Szombaton 24 tanintézmény diákjainak részvételével tartottak egyháztörténeti vetélkedőt a marossárpataki Adorjáni Károly Általános Iskolában. Az ismeretek felmérése mellett, a szervezők színes és változatos programról gondoskodtak, hogy az esemény felejthetetlen emlék maradjon a résztvevők számára.
A reggeli gyülekező a marossárpataki iskola információs és dokumentációs termében volt, ahol teával és friss kaláccsal fogadták a tanulókat, pedagógusokat, lelkészeket.
Később a református templomba vonultak át a csoportok, ahol Bíró János pókakeresztúri lelkipásztor, a Görgényi Egyházmegye katekétikai előadója tartott nyitóáhítatot. A vetélkedő főszervezője, Fazakas Imola marossárpataki vallástanár egy igeverssel köszöntötte a vendégeket: „Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban” (2 Pét 3, 18), majd ismertette a vetélkedő mozzanatait.
Hárompróbás megmérettetés
Az iskola épületében megtartott vetélkedő feladatainak megoldására két óra állt rendelkezésre. A csoportok egyháztörténeti tudásának felmérése három részből állt. A zenei résznél a csoportok azt a feladatot kapták, hogy az Erős várunk nékünk az Isten kezdetű zsoltárt elénekeljék. Rend Tamás zenetanár véleménye szerint nagyon sok ügyes, jó hangú tanulót hallottak énekelni, nehéz volt különbséget tenni közöttük az értékelésnél. Az elméleti résznél Luther Márton és Kálvin János reformátorok életével és munkásságával kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk a résztvevőknek. „Változatos, sokrétű feladatokat kellett megoldaniuk a tanulóknak: időrendi sorrendbe tenni eseményeket, kiegészíteni mondatokat, megtalálni a kakukktojást és egyebeket. Itt hasznosnak bizonyult a csoportmunka, egymást kiegészítették, segítették a csapatok tagjai” – nyilatkozta Fazakas Imola. A harmadik próba kreatív feladat volt: egy reformációval, református egyházzal kapcsolatos jelmondattal vagy jelképpel díszített reformációs zászlót kellett készítsenek a résztvevők papírból. Ötletes, tartalmas munkák születtek, itt is több csapat kapott maximális pontszámot.
A versenyt követően szeretetvendégségre került sor az iskola sportcsarnokában, a református nőszövetség tagjai ízletes, meleg fánkot hoztak, de szendvicsből és teából is bőven jutott mindenkinek.
A napi program következő mozzanata a történelmi szoborpark meglátogatása volt, ahol Berekméri Edmond pedagógus beszélt a szoborpark megvalósításának, elkészülésének részleteiről, az itt látható alkotásokról, illetve a település nevezetesebb épületeiről, műemlékeiről (Teleki-kasély, Teleki-kripta).
Kézműves-foglalkozás, Sófár-koncert
A délután négy helyi pedagógus irányításával kézműves-foglalkozásokkal kezdődött. Szalvétatechnikával ceruzatartók készültek, illetve irisztechnikával, papírhajtogatással szíveket alkottak a tanulók a kézműves-tevékenységek műhelyében. Ezt követően a Sófár ifjúsági keresztyén zenekar koncertjére került sor a református templomban. A csoportvezető Banga Gáspár Attila (a Szászrégeni Református Egyházközség kántora) érdeklődésünkre elmondta, hogy zenekarukkal 2008-ban kezdték el nem hagyományos stílusú zenével dicsérni Istent. „A sófár a Biblia legrégebbi hangszere, ezért választottuk zenekarunknak ezt a nevet. Erdély számos településén felléptünk már, s külföldön is énekeltünk. Csapatunk tagjai az évek során változtak, ez a harmadik generáció. A mai koncerten Banga Virág Sára, Banga Dávid Krisztián, Silló Beatrix, Banga Dániel Gábor, Nagy Attila, Banga Márta és jómagam zenéltünk, énekeltünk” – mondta a zenekarvezető.
A paniti csapat végzett az élen
Az eredményhirdetést mindenki nagy izgalommal, kíváncsisággal várta. Az értékelőbizottságban lelkészek és tanárok vettek részt. A legtöbb pontot a mezőpaniti Kádár Márton Általános Iskola csapata (Mátyus Evelyn, Kovács Dorottya, Sikó Beáta) gyűjtötte, akiket Nagy Ilona vallástanár készített fel a versenyre. A második helyen a Marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskola tanulói (Bálint Izabella, Szövérfi Kinga Boglárka, Nagy András) végeztek, akiket Bodó Irén-Edith vallástanár készített fel és kísért el a vetélkedőre. Harmadikok lettek a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola diákjai (Barabás Hanga Abigél, Nagy Zsuzsa, Simon Csenge Alexandra, felkészítő tanár Simon Imola). További hét csapat kapott dicséretet, minden résztvevő ajándékot és emléklapot kapott.
A záróáhítaton Stupár Károly helyi református lelkipásztor imádkozott a résztvevőkért.
A versenyről Mózes Sándor marossárpataki iskolaigazgatót is megkérdeztük, aki külön kiemelte a tanulók alapos egyháztörténeti ismereteit. „Isten segedelmével tartalmas napot tudunk magunk mögött, jól megtervezett programsorozattal. Elismerés és köszönet a szervezőbizottságnak, a környékbeli lelkészeknek, a helyi nőszövetségnek, a kisegítő személyzetnek, s gratuláció és dicséret a részt vevő diákoknak, felkészítő tanároknak. Nálunk az iskola közel van a templomhoz, és az önkormányzati épület sincs távol. Szoros együttműködés jellemzi ezeket az intézményeket, érezzük a lelki közelséget, s azt hiszem, ennek köszönhetően minden téren eredményes munkáról beszélhetünk” – nyilatkozta az intézményvezető.
Az egyháztörténeti vetélkedő támogatói az Erdélyi Református Egyházkerület, a Görgényi Egyházmegye, a marossárpataki, tekei és beresztelki egyházközségek, valamint a marossárpataki iskola volt. Berekméri Edmond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar irodalmat világszerte megismertetni...
Conflux sorozat
A vasárnap délben véget ért 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron minden alkalommal – szerencsére – a bőség zavara fogadja a látogatót. Igaz ez a megvásárolható könyvek mennyiségére és sokszínűségére és a kiegészítő rendezvényekre is: a vásár három napja alatt egymást érték a különböző könyvbemutatók, beszélgetések, kiadói bemutatkozások, illetve időhiány miatt több eseményre egy időben került sor, emiatt a több alkalommal is tapasztalt, a szokásosnál kisebb lélekszámú közönség sem játszott elkeserítő jellegű tényezőt, hiszen a mélyen tisztelt figyelme megoszlik, egyszerre több helyen pedig nem lehetünk jelen.
A magyarországi PONT Kiadó szombat délutánra időzítette idei könyvvásáros estjét, amelyen – három szerzőjének részvételével – a kiadó történetének elmúlt évtizedeit, az ezekben az években folyamatosan megjelentett Conflux sorozatot és a legutóbbi, magyarul, illetve idegen nyelveken megjelent köteteket egyaránt ismertették. A Bernády Házban megrendezett eseményen Szávai Géza író, a Pont Kiadó szerkesztője mutatta be a szerzőket: Markó Béla és Fekete Vince költőket, valamint Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatóját, aki ezúttal színművészként és szerzőként is jelen volt.
– A PONT Kiadó a saját identitását úgy határozza meg, hogy az újdonságot jelentsen a szerzők és a közönség számára is: budapesti székhelyű kiadó vagyunk, 25 évvel ezelőtt indultunk, és kísérletet tettünk arra, hogy mindvégig szerzőelvűek maradjunk – mondta Szávai Géza. – Két-három olyan kiadó maradt még rajtunk kívül, amelyet nem vásároltak fel a könyvterjesztők. Ezelőtt 20 évvel, amikor elindítottuk a Conflux című sorozatot, a sorozat keretében egyik szerzőnk Leonard Cohenről írt egy CD-méretű könyvecskét, amelynek különböző nyelveken megjelent kiadásaihoz előszót írattunk. A magyar nyelvű fordításhoz Cseh Tamás írt előszót, a Suzanne című világhírű dal szövegét pedig az akkor 19 éves Varró Dániel fordította le és tette magyarul is énekelhetővé. Fontosnak tartottam, hogy a jelen lévő szerzők lássák, milyen környezetben forognak a könyveik, hiszen egészen elképesztő és egyedi a kiadónk elmúlt két és fél évtizedes teljesítménye. Ide tartozik például a Tadao Ando japán sztárépítészről szóló kétnyelvű kötetünk, amelynek a példányai japán könyvtárakban is megtalálhatók. Polcz Alaine egyik kötetét oroszra fordítva adtuk ki, az én egyik regényem is megjelent oroszul. Ez a fordítói kezdeményezés nem véletlenül indult Kelet-Európában, és ide tartozik az is, hogy tizenkét ország kiadói közös projektjének keretében Magyarországon mi szerkesztettünk egy sikeres cigány tematikájú kötetet A romák Európában címmel. Úgy véljük, hogy nem szabad a magyar kultúrát gyarmatosítani, ezért nálunk fontos a kölcsönösség: kiadunk magyar szerzőket más nyelven, és külföldi írók műveit lefordíttatjuk magyarra. Markó Béla verseit például kiadtuk két nyelven, angol fordításban, a diplomácia világában névjegyként adta őket, ugyanakkor Markó Richard Wagner német író magyarra fordított könyvéhez írt előszót. Esszé címen többnyelvű sorozatot is indítottunk, Mészöly esszéit például román nyelvre fordítottuk le, és most készül egy japán és magyar nyelvű kötetünk. Azzal a feltétellel adjuk át a köteteink kiadási jogát egy külföldi kiadónak, hogy a szóban forgó könyvet egy újabb nyelvre kell lefordíttatnia. Szeretünk gyerekkönyveket is kiadni, a Markó Béla egyik kötetét például gyerekek illusztrálják, és az Erdélyi szász népmesék című kiadványunkat is gyerekrajzok színesítik.
A régóta futó Conflux című sorozatunk egy szerzőtől három könyvet vesz be, ezen sorozatban jelent meg a Fekete Vince egyik kötete is. A világ újra című könyve olyan kötet, amely beleilleszkedik a sorozatba, Tokiótól az Egyesült Államokig bármelyik polcra ki lehet tenni. Budapesten Tarján Tamás mutatta be, a kiadó egyik alapszerzője volt. A Gáspárik Attila által írt A színház kiterjedése című kötetet is több nyelven szeretnénk kiadni, a szerző színészként, direktorként is írta a könyvet, és már írja a következő kötetét.
– A színész munkája és alkotóképessége nagy változáson megy keresztül. Eddig azt vártuk el tőle, hogy egy irodalmi mű szolgálatában álljon, minket is úgy tanítottak, hogy eleinte el kell olvasni az elemzéseket például az előadandó versről, bele kell képzelnünk magunkat a szerző szerepébe, hiszen őt is eljátsszuk. Én arra gondolok – és erről próbálok írni az új kötetemben –, hogy a színészi alkotás nagyobb fontosságot kap ennél. A vers az én hangomon szólal meg, soha nem lesz olyan, mint amilyennek a szerző szerette volna. A szerző ott marad a polcon, az unokák olvashatják, de az én művészetemből, a felolvasásomból például semmi sem marad – mondta a kötet kapcsán az est folyamán a Markó Béla és Fekete Vince verseit is felolvasó Gáspárik Attila, végül a Szávai Géza a Szávai Ilona által írt, Az egyke című kötetről szólt: – Érdekes és fontos jelenség az egyke. Olyan köztes terület ez, amelyről alig tudunk valamint, holott itt, a jövőbeni gyerekvállalások kapcsán dől el, hogy merre fordul az emberi történelem. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Akik szeretik a szót és a könyvet
Csütörtökön a Darvas-házban elkezdődött a Várad Kulturális Folyóirat és a Holnap Kulturális Egyesület által IX. alkalommal szervezett Nagyváradi Könyvmaraton Bazárral és Gyújtóponttal.
A Darvas-LaRoche-házban csütörtök este megjelent érdeklődőket a Holnap Kulturális Egyesület nevében Simon Judit köszöntötte. Angela Lupşea, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet: az épületet hamarosan bezárják, mert kívül-belül restaurálják, de reméli, hogy amikor újból kinyit majd, ismét számos kulturális rendezvény helyszínéül fog szolgálni. Hozzátette: örül a Könyvmaratonnak, és jó olvasást kívánva mindenkinek, gratulált a szervezőknek, mert szerinte amit csinálnak, az a város hasznára van.
Az Europrint Kiadót képviselő Derzsi Judit azt mondta: türelmetlenül várja, hogy bemutassa a kiadó elmúlt évi termékeit. Az idei Könyvmaraton programját Szűcs László, a Várad Kulturális Folyóirat főszerkesztője ismertette, kiemelve azt: úgy döntöttek, hogy ezúttal nem a klasszikus, megszokott könyvbemutatókat tartják, mert a szerzők joggal sérelmezték azt, hogy a nagy jövés-menésben, a futószalagon egymás után következő bemutatók miatt nem kapnak elég figyelmet. És egyébként is, vannak még olyan kiadványok, melyeken még dolgoznak, tehát csak ezután fognak megjelenni.
Könyvbazár
Simon Judit két kötetet ismertetett. Mátyás Zsolt Imre színművész Diógyerek című novelláskötetét már korábban bemutatták, míg Fazekas Csaba Protestantizmus és közélet a XIX. századi Bihar vármegyében: Szilágyi Lajos életútja című könyve aznap jött ki a nyomdából. Id. Szilágyi Lajos (1784-1865) Bihar vármegyei nemes, a Bihari Református Egyházmegye világi ülnöke nem volt különösebben jelentős közéleti személyiség, történelemformáló politikus, viszont érdeklődött a helyi és országos közélet iránt, a protestánsokat az 1830-as években ért sérelmek miatt felekezeti egyenjogúságot követelt, például a házasságkötéskor, többek közt erről is lehet olvasni a kiadványban. Derzsi Judit azoknak ajánlotta az Europrint által megjelentetett, vagy a kiadótól megrendelt köteteket, „aki szeretik a szót, a szépet és a könyvet”. Felmutatta például a Murádin László nyelvész: Az asszony nem ember?, Bihari Csaba: Falusi mesék, Nemlaha György: Kabaré A Holnap városában című kiadványokat. Szűcs László, Móra László A román kézilabda magyar legendái című könyvet és a már bemutatott Dánielisz-kötetet állította fókuszba, illetve jelezte: előkészületben Keresztesi József naplója, Mozog Nagy Imre postamester visszaemlékezése, az Élő Várad antológiája, a MÚRE riportkönyve és a Karácsony a Szilágyságban.
Gyújtópont
A könyvismertetők után a Gyújtópont című sorozat következő részével folytatódott a rendezvény. A Fiatal Írók Szövetsége elnökével, Korpa Tamással, és az élővárados Ozsváth Zsuzsával Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett, felolvasásokkal tarkítva. A Várad folyóirat egy hónappal ezelőtt Ady 140 címmel meghívásos pályázatot kezdeményezett Ady Endre születési évfordulójához kapcsolódva, a folyóirat szerzői holdudvarától versben vagy prózában kérve parafrázisokat, stílusgyakorlatokat, a költő életművéhez formai vagy tartalmi megközelítésből kapcsolódó szövegeket. A találkozó befejezéseként ezekből olvastak fel ízelítőt maguk a szerzők, valamint Mátyás Zsolt Imre színművész, a temesvári színtársulat tagja, aki maga is költeménnyel jelentkezett a játékos, díjak, versengés nélküli kihívásra. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Tollas Tibor helyesíró verseny
Tizennyolc diák képviselte a megyét
Lakiteleken idén is megtartották a Tollas Tibor helyesíró versenyt. Arad megyéből tizennyolc III–IV. osztályos diák vett részt a Csiky Gergely Főgimnáziumból, illetve az Aurel Vlaicu Általános Iskolából.
A gyerekek által közkedvelt rendezvényen sok érdekes programon lehetett részt venni: a tanulók nyelvi játékok segítségével hangolódhattak rá a versenyre, majd lazításként uszodába mehettek, és habár elég télies volt az idő, kipróbálták a kinti termálvizes medencét is.
A versenyről szép eredményekkel tértünk haza: egyéniben Budacsek Tímea II. helyet ért el (felkészítő tanító: Almási Valéria Anna), Kovács Bence Dániel III. helyezett lett (felkészítő tanító: Bálint Erika Vanda), csapatban pedig Budacsek Tímea, Lészay Sarolta Emese és Somodi Adrienn Szonja I. helyezést ért el (felkészítő tanító: Almási Valéria Anna).
Köszönjük Lakitelek Népfőiskola vezetőségének a kifogástalan szervezést, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesületnek pedig az utazási költségek támogatását. Bálint Erika Vanda, tanító / csikygergelyarad.ro; Nyugati Jelen (Arad)