Trianon ürügyén
A trianoni szerződés a világtörténelem legrosszabb, legkegyetlenebb, legördögibb békéje.
A wilsoni, a nemzetek önrendelkezési joga alapján hozott igazságos békére nem volt sem tér, sem akarat, mert a Monarchia feldarabolását már évekkel a háború befejezése előtt eldöntötték, sőt ezzel csalogatták a szomszédainkat.
A nemzetgyilkosság feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg a győztes nagyhatalmak. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot – teljesen hatástalanul. A békefeltételeket, az év májusában adták át, ezek olvastán a magyar küldöttség lemondott:
„…és nyíltan kimondom, hogy a békefeltételek úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanok […] ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene a béke elfogadása, vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék?”
A szerződés kimondta ugyan a harmadára zsugorított ország függetlenségét, azonban megtiltotta, hogy bárkivel államszövetségre lépjen a Népszövetség engedélye nélkül. A nyersanyagbázisaitól megfosztott országnak 30 éven át jóvátételt kellett fizetnie az okozott háborús károkért. A hadisarc összegét később határozták meg, de zálogul már azonnal lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. Ráadásként Magyarország köteles volt megadni a győztes hatalmaknak a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt is. A győztesek mindezt megtehették, mert a győztesek bármit cselekszenek is, nem lehetnek háborús bűnösök.
A békeszerződés aláírásáról, mint nemzeti gyásznapról, így írt a korabeli tudósító: „A budapesti templomokban megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat, és a borongós őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették. […] Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt, kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tették véreink közül sok millió hű és becsületes embert.”
Az elszakított országrészek magyar közösségei viszonylag hamar eszméltek a nemzeti gyászból, megtörve az akkori vezető körök hirdette passzivitást.
1921. január 23-án jelent meg a Kós Károly, Paál Árpád és Zágoni István jegyezte
Kiáltó szó. A magyarság útja. A politikai aktivitás rendszere című röpirat.
Kós a Kiáltó szó-ban olyan fundamentumot vázolt fel, melyen az önazonosság-tudat feladása nélkül lehetne beilleszkedni a megváltozott feltételek közé: „A régi Magyarország nincs többé a számunkra, de Erdély, Ardeal, Siebenbürgen, Transsilvania, vagy bármi nyelven nevezte és nevezi a világ, feltámadt és van. [...] Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája.”
Megrázó erejű írása nem egyszerűen kiáltott, hanem beleharsogta abba a tehetetlen, dermedt ájulásba a követendő utat, a jövő, a megmaradás két feltételét: munka és autonómia.
Egyik, Reményik Sándornak írt levelében ez áll: „Mi kevesen, néhányan megmarkoltuk a dolgot: belülről, alulról felépíteni – Erdélyt.” Szervezésében, 1921. június 5-én Kalotaszeg harmincöt községének képviseletében Bánffyhunyad piacán „Erdély az erdélyi nemzeteké!” jelszóval zászlót bontott az első erdélyi magyar politikai szervezet, az Erdélyi Néppárt.
Később, az erdélyi magyarság érdekét egyedül képviselni akaró Magyar Szövetség politikájában csalódott néppárti vezetők 1922. január 15-én, Kolozsvárott, új, önálló országos pártot alapítottak a bánffyhunyadi gyűlés egykori programjának felújításával és nevének Magyar Néppártra való módosításával. A tízpontos munkatervükben hangsúlyozottan szerepelt Erdély védelme „az erőszakos és soviniszta román törekvések ellen”, hogy Erdély „az erdélyi nemzetiségeké legyen”. A gyulafehérvári határozatokra való hivatkozással akarták megvalósítani „az erdélyi nemzetek és egyházak autonóm jogait”, valamint a „közoktatás ügyének és a kulturális intézményeknek nemzeti autonóm keretekbe vonását”.
Az erdélyi magyarság egysége jelszavával folytatott tárgyalások után megalakult újabb, a román kormánnyal paktáló politikai szerveződések elszigetelték, majd kibuktatták a vezetőségből a néppártiakat, ami visszavonulásra késztette Kós Károlyt.
1944 őszén, amikor látta az építkező munka lehetőségét és értelmét, engedett Balogh Edgár hívásának és ismételten bekapcsolódott a politikai, kulturális és művészeti életbe.
1946-tól 1948-ig a Magyar Népi Szövetség Kolozs megyei országgyűlési képviselője, aztán megint, akár a húszas évek nagy változásai után csalódnia kellett. Az erdélyi magyarság akkor sem vehette kezébe sorsa irányítását, mert a megválasztott vezetők elfelejtették ígéreteiket.
Kós Károly kiáltott szavai: munka és autonómia, ma is nemzeti megmaradásunk alapkövei.
Az autonómia reális cél annak, aki hisz benne, viszont utópia annak, aki nem. Középső út nem létezik. Aki mégis tudatlanságból, önös érdekből, vagy egyebek miatt erre az útra kényszeríti közösségét, vagy ezt az utat járja, az vak és tehetetlen.
Murvai Miklós
Nyugati Jelen (Arad)

Túllépni a traumán
Megszokottá vált 2010 júniusa óta, hogy a trianoni békediktátum aláírásának napjára a nemzeti összetartozás napjaként emlékezünk.
Vannak, akik bírálják a döntést. A szélsőjobb szerint aki ezen a napon ünnepel, az a Magyarországot megcsonkító igazságtalan békeszerződést ünnepli, mások szerint pedig az ilyen traumatikus emlékeket inkább el kéne temetni.
Pedig épelméjű ember nem gondolhatja komolyan, hogy bárki, aki részt vesz valamilyen megemlékezésen a mai napon, az ország szétdarabolását ünnepelné, és az sem lehet megoldás, hogy inkább ne is beszéljünk Trianonról. Attól ugyanis még létezni fog a trianoni trauma, hiszen az a diktátum, majd az azt újra hatályba léptető párizsi béke aláírásának pillanatától kitörölhetetlenül részévé vált minden magyar sorsának. Ezért Trianonnal foglalkozni kell, beszélni kell róla, meg kell próbálni feldolgozni. Hiszen elfelejteni amúgy sem lehetne – az utódállamok kormányai vagy hatóságai rendszerint gondoskodnak arról, hogy eszünkbe jussanak a kisebbségi sors velejárói.
Például épp a napokban viselkedett úgy Eugen Nicolăescu román egészségügyi miniszter, mintha a kisebbségi nyelvhasználat szavatolása valami förtelmes perverzió volna, amikor határozottan cáfolta, hogy az általa irányított minisztérium körlevélben fordult a megyei egészségügyi igazgatóságokhoz, felszólítva azokat a kisebbségi nyelvhasználati jogok tiszteletben tartására.
Persze nem elég, ha állandóan csak másokra mutogatunk – le kell győzni a belső Trianont is, fel kell számolni azt az áldatlan helyzetet, amely annak nyomán alakult ki, hogy egész generációk nőttek fel Magyarországon úgy, hogy a lehető legtermészetesebb módon románozzák az erdélyi vagy szlovákozzák a felvidéki magyart.
Trianon feldolgozása, a trauma felszámolása ugyanakkor ma természetesen nem azt jelenti, hogy „Mindent vissza!" Az elszakított nemzetrészek egymásra találásán túl ma nem a határok módosítása a fő cél, hanem az, hogy a román, a szlovák, a szerb kormányok maradéktalanul teljesítsék minden, a békediktátum aláírásakor és azóta tett, a kisebbségek jogainak biztosítására vonatkozó ígéretüket. Ebből viszont nem engedhetünk. Ha úgy tetszik: Nem, nem, soha.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

A román külügyminisztérium közleményben üdvözölte a trianoni békeszerződés évfordulóját
A román külügyminisztérium közleményben üdvözölte kedden a trianoni békeszerződés aláírásának 93. évfordulóját.
"A szerződés szentesítette az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnését, és elismerte Magyarországot független államként: ilyenként az etnikai határai közt létrejött, szuverén, modern Magyarország születési okirata" - állapította meg a román külügyi közlemény. A dokumentum szerint a békeszerződés azért is fontos, mert szentesítette "Erdély 1918. december elsején megvalósult egyesülését Romániával".
A közlemény megállapította, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia csaknem valamennyi utódállama ma már az Európai Unió tagja, és együttműködik egy olyan Európa kialakításában, amely képesnek bizonyult a békés együttélés feltételeinek megteremtésére.
Az Agerpres állami hírügynökség a kommünikéről szóló tudósításában megjegyzi: a román külügyminisztérium azt követően adott ki közleményét, hogy Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés Fideszes alelnöke június negyedikét gyásznapnak nevezte és úgy vélekedett, hogy a Magyarországot feldaraboló trianoni békediktátum a magyarok történelmének legnagyobb tragédiája, az európai hatalmaknak pedig a legnagyobb szégyenük.
Lezsák Sándor kedden, a nemzeti összetartozás napja alkalmából az Országgyűlésben kijelentette: nem mondhatunk le arról, hogy a trianoni, majd a második világháborút lezáró, újabb igazságtalanságokkal terhelt döntésekkel szemben újraépítsük és védjük nemzeti összetartozásunk tudatát.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-t. "A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme" - olvasható az erről szóló döntésben.
Baranyi László MTI

Meg kell látni az emberek áldozatát is
Áder János köztársasági elnök határon túli fiatalokat látott vendégül a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Sándor-palotában. 2013-ban a nemzeti összeomlás gyásza helyett a nemzet soha nem múló egységét ünnepeljük.
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon üzent. Mint írta: „Június 4. A nemzeti összetartozás napja. Trianon leckéje: az erősek összefognak, a gyengék széthullanak.”
Áder János köztársasági elnök szerint a trianoni döntés máig feldolgozatlan emlékként él a magyarokban. Az államfő erről a határon túlról érkezett magyar fiatalok fogadásakor beszélt kedden a Sándor-palotában. Áder János felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és őrvidéki fiatalokat látott vendégül hivatalában. A köztársasági elnök köszönetet mondott a fiatalok tanárainak és szüleinek, amiért segítséget nyújtanak a felnövekvő generációk magyar önazonosságának megőrzésében, a magyar történelmi hagyományok, emlékek, évfordulók ápolásában, továbbá a kulturális tradíciók továbbadásában.
A fiatalokban is feldolgozatlan emlékként él Trianon
Védjük nemzeti összetartozásunk tudatát
Nem mondhatunk le arról, hogy a trianoni, majd a második világháborút lezáró, újabb igazságtalanságokkal terhelt döntésekkel szemben újraépítsük és védjük nemzeti összetartozásunk tudatát – jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kedden a parlamentben a nemzeti összetartozás napján.
A köztársasági elnök hangsúlyozta, a Sándor-palotába látogató diákok leveleit olvasva azt a tanulságot vonta le, hogy még azokban a fiatalokban is feldolgozatlan emlékként él Trianon, akiknek nemhogy a két világháborúról, de a szocializmusról sincs személyes élményük. Aki erről nem vesz tudomást, aki képtelen meghallani a határon túli fiatalok hangját, és aki a kettős állampolgárság ellen kampányol, arra igazak Széchenyi István szavai: „akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember” – fogalmazott Áder János.
Az államfő a déli órákban személyesen vezette végig a Sándor-palotán a 38, határon túli középiskolást, akik a Budapestre érkező külföldi állami vezetőkhöz hasonlóan az épület erkélyéről is megnézhették a város panorámáját, majd együtt ebédeltek a köztársasági elnökkel.
A magyar nép ösztönszerűen egybeforrasztja magát
Répás Zsuzsanna a fővárosi Magyarság Házában, külhoni és anyaországi diákok részvételével tartott ünnepségen kiemelte: újrafogalmaztuk önmagunkhoz, a nemzethez való viszonyunkat, a nemzet fogalmához kapcsolódó elképzeléseinket. Korábban csak mély fájdalomként élt bennünk Trianon, de meg kellett látni a nemzet nagy teljesítményét, az emberek áldozatait a talpra állásban – fogalmazott. Hozzátette: Trianon után van mire büszkének lennünk. Az az erő, amely akkor újraformálta az országot, a talpra állás, az újjáalakulás iránti hit és akarat kiállta az idő próbáját. Nekünk, magyaroknak ez a stabil bástyánk, ezt támasztja alá történelmi tapasztalatok egész sora – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna.
Amikor nagy a baj, és törvényszerű lenne a széthúzás, az egyéni érdek elsőbbrendűsége, akkor a magyar nép ösztönszerűen rátalál saját egységére, egybeforrasztja önmagát. A problémák megsokszorozzák a magyarok erejét, összegzik képességeit, akaratukat és a legjobbat képesek kihozni magukból – mondta. Kiemelte: „ma egy új, ám ugyanolyan erős egységet formálunk annak ellenére, hogy végzetes szétszaggatatásra ítéltek minket”. Hozzátette, az összetartozás olyan teljesítmény, amelyre büszkének kell lenni, „a köldöknéző magatartás még sohasem vezetett sikerre, felemelt fejjel lehet csak meglátni azt az ösvényt, amely a gyarapodás felé visz”.
Az összetartozás fája
Az ünnepségen lelepleztek egy mintegy háromméteres, terebélyes fát, az összetartozás fáját, amelynek ágain egy-egy Kárpát-medencei tájegységi ház makettjét helyeztek el, és ezek oldalára, falára üzenetet fogalmaztak meg a külhoni és anyaországi diákok a nemzeti összetartozásról.
Répás Zsuzsanna elmondta: a fa azt jelképezi, hogy „a gyermekeink már egy olyan nemzedéket képviselnek, akik számára az összetartozás az alapélmény”. Azt jelképezi, hogy a több évtizedes küzdelem létünkért, önmagunkért, a magyar identitás újraértelmezéséért sikeres volt – közölte, kiemelve: a fiatal generáció a nemzet egységére már olyan adottságként tekint, amely érték és erőforrás a számára.
Arra van szükség, hogy a nyitott kérdéseket rendezzük
Trianon fájdalmas emlék, amíg lesz magyar a földön, nem tudja igazságosnak mondani azt, ami akkor történt – mondta a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke Tamásiban, a város trianoni emlékművének avatása alkalmából rendezett ünnepségen. Berényi József hangoztatta: jó, hogy a magyar Országgyűlés változtatott ennek a napnak a hangulatán. Az Országgyűlés üzenete az, hogy a búslakodás helyett „hirdessük meg az összetartozás ünnepét, és szimbolikusan fordítsuk meg a történelmet” – mondta.
A megemlékezésen, amelyen mintegy ötszázan vettek részt, az MKP elnöke arról beszélt, hogy a szlovák állam nagy hangsúlyt fektet a nemzetállam építésére, ennek ellenére még mindig ötszázezer magyar él Szlovákiában. Mint mondta, időnként magyarországi és szlovákiai politikusok arról beszélnek, hogy megbékélésre van szükség. „Úgy érzem, nincs szükség megbékélésre, mert béke van. Arra van szükség, hogy a nyitott kérdéseket rendezzük” – tette hozzá.
Miért akadályozzák Szlovákiában a magyar nyelvhasználatot?
„Ha szlovák barátainknak üzenünk, akkor nem a megbékélésről kell szólni az összetartozás napján, hanem arról, hogy miért van a mai napig kollektív bűnösség a szlovák jogrendben” – jelentette ki, utalva a második világháború után a csehszlovákiai magyarokat és németeket kollektív bűnösnek kimondó, Szlovákiában ma is sérthetetlennek tartott Benes-dekrétumokra.
Beszédét úgy folytatta, kérdés az is, hogy miért akadályozzák Szlovákiában a magyar nyelvhasználatot, és miért van az, hogy Nyugat-Európában természetes a kisebbségek autonómiája, a szlovák politikusok szerint ugyanakkor az ország szétverését célozza meg, aki erről beszél. „Csak a szavak szintjén vagyunk az országot gazdagító közösség Szlovákiában, valójában biztonságpolitikai tényezőként kezelnek bennünket” – fogalmazott, hangsúlyozva, a megbékélés akkor lesz őszinte, ha elfogadják, hogy a magyar közösség a magyar nyelvet használva, a magyar kultúrát élvezve, magyar állampolgársággal élhessen Szlovákiában.
„Nemzetgyilkossági kísérlet”
Morvai Krisztina európai parlamenti független képviselő a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében című konferencián arról beszélt, legyen vége annak, hogy lehajtott fejjel beszélünk Trianonról, emeljük fel a fejünket és követeljük a jogainkat. Megnyitóbeszédében a politikus fontos aktualitásnak nevezte, hogy a szerb európai uniós csatlakozási tárgyalások már megkezdődtek. Szerinte ez történelmi lehetőséget teremt arra, hogy a magyar állam követeléseket támasszon a délvidéki jogsértésekkel szembeni fellépés és a nemzeti önrendelkezés jogának érvényesítése érdekében.
Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője a konferencián azt mondta, a jog eszközével, az elcsatolt területeken élő magyarokkal közösen fogják kiharcolni az önrendelkezést minden magyar számára. A békediktátum több mint hárommillió embert taszított idegen sorsba, „ebbe nem fogunk soha belenyugodni” – hangsúlyozta, és „nemzetgyilkossági kísérletnek” nevezve a történteket. Gaudi-Nagy Tamás a konferencia sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a trianoni békediktátumot semmilyen körülmények közt nem fogadhatjuk el – sem érzelmileg, sem politikailag, sem jogilag.
Durva beavatkozás
Az LMP fiatalok számára hirdet pályázatot, amelyen a résztvevők ökopolitikai, természetvédelmi szempontból vizsgálnák a trianoni békediktátum máig tartó hatásait – jelentette be sajtótájékoztatón a párt emlékezetpolitikai szakszóvivője. Hajdu Mária az érkező árvízre is utalva azt mondta, a Duna összeköti a Kárpát-medencében élőket. A június 4-i dátumot gyásznapnak nevező Mile Lajos országgyűlési képviselő ehhez azt tette hozzá, hogy a trianoni diktátum után Magyarország erdőinek a 85 százalékát, illetve vízgyűjtő területeinek komoly részét elveszítette. Szavai szerint ebből is látszik, hogy a döntés környezeti szempontból is durva beavatkozást jelentett.
A Himnusz az a dal…
A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint a Himnusz az a dal, amelyik párthovatartozástól függetlenül összeköti a magyarokat – jelentette ki keddi, a fővárosi Olimpiai Parkban tartott sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes. A független képviselő arról beszélt, hogy a magyarok sokfélék, sokféle helyen élnek a Kárpát-medencétől Amerikán át egészen Ausztráliáig, de – mint fogalmazott – „sok minden összeköt bennünket, a nyelvünk, a történelmünk, a közmondásaink, a népmeséink és van egy ilyen dal is”. Szavai szerint a kormány mégis úgy gondolta, hogy „az adófizetők pénzén irat egy gagyi dalt” és megkéri az iskolásokat, hogy június 4-én este hatkor énekeljék el azt. Ezt követően a DK mintegy 80-100 szimpatizánsa, illetve politikusai, köztük Gyurcsány Ferenc, Szűcs Erika, Bauer Tamás, Kolber István, Niedermüller Péter és Debreczeni József a helyszínen felállított két magyar és egy európai uniós zászló mellett közösen elénekelték a Himnuszt.
Bajnai Gordon szerint a trianoni békediktátum igazságtalan és irracionális volt. A volt miniszterelnök közleményében azt írta: sem a hallgatás, a trauma szőnyeg alá söprése nem segíti a nemzet egységét, sem az, hogy bárki politikai ellenfelének a nemzetből való kirekesztésére használja fel Trianont. Véleménye szerint nem szolgálja a nemzet érdekét az sem, ha június 4-én „nem a valódi nemzeti összetartozás gondolatát hangsúlyozzuk, hanem a rezsimet ünneplő, a kormánypárt ideológiájára rímelő kampánydalt énekeltetünk óvodás és iskolás gyerekekkel”.
MNO.hu

Lezsák Sándor: a magyarságnak ez a nemzeti gyász napja
Nem mondhatunk le arról, hogy a trianoni, majd a második világháborút lezáró, újabb igazságtalanságokkal terhelt döntésekkel szemben újraépítsük és védjük nemzeti összetartozásunk tudatát – jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kedden a parlamentben a nemzeti összetartozás napján.
Közölte, a magyarságnak ez a nemzeti gyász napja, míg az egykori európai döntéshozó politikusoknak csak egy történelmi tény, amelyről el lehet felejtkezni, amelynek következményeit úgy kell elfogadni, ahogy évtizedek során kialakult. Ezt “eurocinizmusnak” lehet nevezni – mondta.
Lezsák Sándor kitért arra, hogy októbertől legalább egymillió támogató aláírásra van szükség ahhoz az uniós polgári kezdeményezéshez, amellyel az Európai Bizottság speciális, kötelező érvényű szabályozással rendezheti a Kárpát-medencében az őshonos magyar kisebbségek jogos igényét, autonómiatörekvésüket.
Azt mondta, az igaz ismeretek birtokában ma már senki előtt nem lehet kétséges Európában, hogy a trianoni békediktátummal Magyarország feldarabolása a magyarok történelmének legnagyobb tragédiája, az európai hatalmaknak a legnagyobb szégyenük.
Szégyenletesen cinikusnak nevezte, hogy az eltelt közel egy évszázad alatt sem akarta senki legalább Európa nyilvánossága előtt elismerni a trianoni döntés erkölcstelen és ésszerűtlen voltát.
Hozzátette, senki sem kérte számon az utódállamokon a magyar kisebbségek jogainak védelmére kötött államközi szerződéseket. “Maga az unió sem nyújt kellő védelmet az elszakított területen élő magyarság számára” – értékelte.
Úgy vélte, az autonómiatörekvésekre is csak “nyögve nyelősen” reagálnak Brüsszelben, mintha a magyarok ezen követelése veszélyeztetné az európai egység megvalósulását.
Lezsák Sándor szerint ha nem az összetartozás látszatát akarjuk csak mutatni, akkor ez a nap jelentheti az egységünket a külvilágnak is, de legfőképpen önmagunknak, az elszakított nemzetrészeknek, a világban szétszóródott magyaroknak.
Úgy fogalmazott: “jelentheti az összetartozás napja, hogy az összetartozáshoz, az összefogáshoz nekünk végre nem Mohács kell, nem Trianon, hanem közös akarat, tartás, keresztény erkölcs, emberi minőség és céltudatos szervező erő”.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én tette a nemzeti összetartozás napjává a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-t. “A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme” – olvasható az erről szóló döntésben. (MTI)
Hirhalom.com

Arányosságot a kulturális-tudományos intézményekben! – Ülésezett a KAT elnöksége
Kedden, június 4-én Kolozsváron ülésezett az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának (KAT) elnöksége. A testület megvitatta az RMDSZ XI, csíkszeredai kongresszusán elfogadott dokumentumokat, a program és alapszabályzat módosítását. Megállapította, hogy a kongresszus döntései javítják a kulturális autonómia kiépítésének feltételeit.
A KAT elnöksége meghatározta a következő időszak cselekvési prioritásait. Ennek értelmében elkezdi a parlamentben elakadt kisebbségi törvény kulturális autonómia fejezetének aktualizálását, kidolgozza az egyes területek ágazati stratégiáit, ugyanakkor olyan konkrét, mindennapok gondjaira választ adó lépéseket tervez, amelyek a jelenlegi jogszabályi feltételek között is előrelépést jelentenek.
„Az építkezés érdekében talán újra kell gondolnunk az eddigi elképzeléseink egyes elemeit” – mondotta Székely István főtitkárhelyettes, a KAT elnöke. „A kilencvenes évek elején a kulturális autonómiát a civil társadalom irányából kívántuk felépíteni. Azt gondoltuk, ők fogják átvenni azokat az állami jogosítványokat, amelyek nemzeti identitásunk megőrzése, kultúránk fejlődése szempontjából meghatározóak. A civil társadalom ilyen mérvű feladatvállalása azonban Európa keleti felében sehol sem történt meg, a rendszerváltás egyik nagy adóssága továbbra is az államtalanítás, az autonóm világok térnyerése.”
A kilencvenes évek elején megfogalmazott elképzelések azonban nem számoltak a települési önkormányzatokkal, feladatvállalásuk növekvő mértékével. Most már egyértelmű, hogy tervezhető jövőt elsősorban az önkormányzatokra lehet alapozni, elkötelezettségükre, munkabírásukra. Itt vagyunk erősek, politikai széljárástól függetlenül.
A kulturális autonómia felépítése érdekében a realitásokból kell kiindulnunk. A székelyföldi önkormányzati intézményeket lehet magyar intézményekként működtetni, erre kell alapoznunk.
Az interetnikus környezet önkormányzati és állami fenntartású kulturális és tudományos intézményeiben etnikai arányunknak megfelelően kell jelen lennünk. Ez egyszerre vonatkozik az adott intézmény programstruktúrájára, költségvetésére, valamint főállású munkatársi körére. Ennek érdekében felmérjük, hogy az említett intézményekben jelenleg milyen ez az arány, és ott, ahol szükséges, kiemelt célként kezeljük a megfelelő struktúra kialakítását. Ennek elérése kiemelt feladat kell legyen az önkormányzati képviselet és a politika számára.
Interetnikus környezetben, valamint az önkormányzati háttér nélküli szórványban tovább kell erősítenünk a kulturális feladatokat vállaló civil szervezeteket. Olyan értékek hordozói ők, akik az eddigiekhez képest nagyobb odafigyelést, együttgondolkodást, támogatást érdemelnek.
A kulturális autonómia irányába történő előrelépést – a jelen feltételei között – e három elem, a székelyföldi, magyarként működtetett kulturális intézmények, az interetnikus környezet többségi intézményeinek magyar programjai, valamint a civil szervezetek intézményeinek szerződéses viszonyán alapuló, programszintű együttműködése jelenthet. Az együttműködés kialakításának koordinálását pedig a Kulturális Autonómia Tanácsában képzeljük el.
Erdély.ma

Június végén avatják fel Sütő András szobrát
Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány, illetve a Sütő András Baráti Egyesület székelyudvarhelyi tagjainak kezdeményezésére tavaly márciusban született az ötlet, hogy Sütő András tiszteletére szobrot emeljenek Székelyudvarhelyen. A talapzat építéséhez már hozzá is fogtak a Művelődési Ház melletti parkolóban, az ünnepélyes felavatás az író születésének évfordulója utáni vasárnapon, június 23-án lesz.
A kezdeményezők 2012 végén adománygyűjtő akciót rendeztek, melynek során hazai és külföldi irodalompártolókat ösztönöztek a szoborállítás támogatására. Az udvarhelyi bronzszobor elkészítésére eredetileg Hunyadi László szobrászművészt kérte fel a marosvásárhelyi székhelyű Sütő András Baráti Egyesület, de mivel a képzőművész a Marosvásárhelyre tervezett Sütő-szobor megalkotását korábban elvállalta, a székelyudvarhelyi Zawaczky Waltert kérték fel a helyi kezdeményezők.
„A vásárhelyi szoborállítást elutasította a helyi önkormányzat képviselő-testülete, így az országban az első Sütő András-szobrot Székelyudvarhelyen állítjuk majd” – magyarázta Lőrincz György, az EMIA elnöke. A szervező hozzátette: az alkotást már több ízben megtekintették a szerző hozzátartozói és barátai, a kész munkával pedig maradéktalanul meg vannak elégedve. A szoborállítás ügyének legfőbb pártolója Ferenczy Ferenc, Udvarhely valamikori polgármestere, aki mellesleg néhány éve utcanévadást is javasolt.
A Művelődési Ház Szejkefürdő felőli oldalán már hozzáfogtak a szobortalapzat építéséhez, az ünnepélyes felavatás június 23-án 18 órától lesz. A nagyszabású rendezvény délután 4 órakor a Művelődési Házban kezdődik, ahol az alkalomra kiadott emlékkönyvet a szerkesztők, Ferenczy Ferenc és Lőrincz György mutatják be, majd Székely Ferenc Sápadt fényben gyertya ég – Naplójegyzetek Sütő András utolsó éveiről című kötetének bemutatására is sor kerül. Az ünnepségen közreműködik a Székely Dalegylet Férfikórusa, jelen lesznek a történelmi egyházak képviselői, illetve beszédet mondanak a kezdeményezők és Székelyudvarhely elöljárói, meghívott Pomogáts Béla irodalomtörténész, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
Kovács Eszter
szekelyhon.ro

Hatszáz végzős nem érettségizik
A megyei tanfelügyelőség által tegnap összesített adatok szerint a június 10-én kezdődő érettségire ezernégyszáznál kevesebb idei végzős jelentkezett, holott közel kétezren fejezik be középiskolai tanulmányaikat. A távol maradó diákok 88 százaléka magyar (míg a végzős osztályokban 66,43 százalék az arányuk).
Néhány szakközépiskolában a ballagók felét sem érdekli az érettségi, illetve pótvizsgára maradtak egy-két tantárgyból, de az is előfordul, hogy a korábbi esztendők sikertelen vizsgáitól elrettenve, augusztusig még készülnek, és a pótérettségin próbálnak szerencsét. Kirívóan kevesen jelentkeztek érettségire a kézdivásárhelyi Apor Péter, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly, Constantin Brâncuşi és Puskás Tivadar, valamint a bodzafordulói Nicolae Bălcescu Szakközépiskolában, egyedül a megyeközponti Székely Mikó Kollégiumban iratkozott be mindenki a vizsgákra.
Korábbi esztendők sikertelenül érettségizői közül 299-en próbálnak újból szerencsét, legtöbben csak abból a tárgyból, amiből nem érték el az ötöst, de olyanok is jelentkeztek, akik valamiből javítani szeretnének, hogy összesítettben meglegyen az átmenőnek számító hatos általánosuk.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bukarest üdvözölte a trianoni diktátumot
A román külügyminisztérium közleményben üdvözölte kedden a trianoni békeszerződés aláírásának 93. évfordulóját.
„A szerződés szentesítette az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnését, és elismerte Magyarországot független államként: ilyenként az etnikai határai közt létrejött, szuverén, modern Magyarország születési okirata” - állapította meg a román külügyi közlemény.
A dokumentum szerint a békeszerződés azért is fontos, mert szentesítette „Erdély 1918. december elsején megvalósult egyesülését Romániával”. A közlemény megállapította, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia csaknem valamennyi utódállama ma már az Európai Unió tagja, és együttműködik egy olyan Európa kialakításában, amely képesnek bizonyult a békés együttélés feltételeinek megteremtésére.
Az Agerpres állami hírügynökség a kommünikéről szóló tudósításában megjegyzi: a román külügyminisztérium azt követően adott ki közleményét, hogy Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés Fideszes alelnöke június negyedikét gyásznapnak nevezte és úgy vélekedett, hogy a Magyarországot feldaraboló trianoni békediktátum a magyarok történelmének legnagyobb tragédiája, az európai hatalmaknak pedig a legnagyobb szégyenük.
Lezsák Sándor kedden, a nemzeti összetartozás napja alkalmából az Országgyűlésben kijelentette: nem mondhatunk le arról, hogy a trianoni, majd a második világháborút lezáró, újabb igazságtalanságokkal terhelt döntésekkel szemben újraépítsük és védjük nemzeti összetartozásunk tudatát.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Megingathatatlan a szebb jövőbe vetett hit
A trianoni diktátum kilencvenhárom évvel ezelőtti aláírásának időpontjában, délután fél ötkor lovas felvonulással, a központi parkban szónoklatokkal, szavalatokkal, valamint a Mikó-vár előtt az Összefogás Tüzének meggyújtásával egybekötött megemlékezésre került sor Csíkszeredában.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Identitas Egyesület, a Minta, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) csíkszéki szervezete, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és Csíkszereda önkormányzatának szervezésében a Gloria Victis-szobornál egyperces néma csenddel vette kezdetét a megemlékezés, majd a huszárok irányításával a megjelentek a központi parkba vonultak.
A parkban az emelvény előtt félkörben álló több száz megemlékezőt Fülöp István, az EMI elnökségi tagja köszöntötte, majd Tőke Ervin helyi önkormányzati képviselő szólt az egybegyűltekhez. „Légy résen! – szól a cserkészek mottója. Nekünk is így kell most tennünk, amikor szellemi és gazdasági hadviselést folytatnak ellenünk. Most nem engedhetünk jogos követeléseinkből, őseink verejtékes munkájával szerzett földjét védelmeznünk kell, és meg kell akadályoznunk, hogy elherdálják erdeinket” – mondta Tőke. Hangsúlyozta, amennyiben a trianoni szerződésben foglalt önrendelkezési jogot nem tartják tiszteletben, úgy a paktum semmissé nyilvánítandó. Ezt követően vitéz Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének elnöke elszavalta József Attila Levegőt! című versét.
Petres Katalin, az EMI csíkszéki szervezetének alelnöke kiemelte, Trianon nemcsak a szétszaggatott magyarságról, határokról és városokról szól, hanem a nemzet múltjáról, jelenéről és jövőjéről is. „Erdélyben huszonhárom éve dolgozunk azon, hogy kisebbségi jogainkat elismerjék. Igen, haladunk, de nem ez a jó irány. Más értékekhez kell igazodni, felül kell írni a múltat, és megmutatni, hogy a magyarok szebb jövőbe vetett hite megingathatatlan” – emelte ki az alelnök. Szatmári Ingrid református lelkész nehezményezte, hogy „egyesek ünnepnek nevezik ezt a napot, holott ez nem más, mint egy mély seb, amelyben még mindig benne van a tőr”. „A trianoni diktátum égbekiáltó bűn volt nemcsak a kitervelők és végrehajtók, hanem a közömbösen figyelők részéről is. A bűn következménye pedig a romlás, a szenvedés. Nem történt bocsánatkérés, Európa pedig hallgat. De mi a hazáról, örökségünkről nem mondunk le, keresztényekként nem lehetünk reménytelenek” – nyomatékosította a lelkész.
Solymosi Alpár unitárius lelkész örvendetesnek tartotta, hogy „idén szemmel láthatóan többen jelentek meg, mint tavaly”, majd Pál apostol szavaival élve hozzátette, „ez is bizonyítja, hogy nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben, az pedig ott rejtőzik mindannyiukban”. Solymosi sérelmezte, hogy „kilencvenhárom év után egy elrabolt ország elrablói még mindig felfuvalkodottak”, és képtelenek megtenni a sebeket begyógyító lépéseket. Csapai Árpád egyetemi lelkész megköszönte a gyásznapi megemlékezést a szervezőknek, „akik fiatal koruk ellenére már tudják, mit jelent Trianon, és nem szégyellik felvállalni, hogy fáj nekik”. Az egyházak képviselőinek áldása után a jelenlévők elénekelték a székely és magyar himnuszt.
A keddi esemény zárásaként este kilenc órakor a Mikó-vár melletti parkolóban meggyújtották az Összefogás Tüzét. A kétnapos megemlékezés keretében szerdán 19 órától a Mikó-vár szabadtéri színpadán fellép a csíkzsögödi Harom Néptáncegyüttes, 19.30-tól pedig a szentegyházi Gold Band zenekar. Őket negyed kilenctől a Role követi.
Az Összefogás Tüze Csíkszéken
Bár az esős időjárás igencsak megnehezítette a szervezők dolgát, kedd este az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének kezdeményezésére Balánbányától Nagytusnádig húsz településen is készültek az összefogás lángjának meggyújtására. Madéfalván a Bogát-tetőn például a mostoha időjárás miatt elmaradt a tűzgyújtás, de a tervek szerint a plébánia udvarán pótolták. Csíkdánfalván sem lobogott még kilenckor a tűz, viszont Csíkszentmihályon a kultúrotthon udvarán sikerült meggyújtani az összetartozás lángját.
Pinti Attila
szekelyhon.ro

Alkotmánymódosítás: tilos a nemzetgyalázás és a melegházasság
Törvényellenes lesz az ország, a román nemzet és zászló gyalázása, a háborús felbujtás, a nemzeti, faji, osztály- vagy vallásellenes uszítás, a diszkriminációra való felbujtás, a területi szeparatizmus hirdetése, valamint a jó erkölcsöt sértő obszcén megnyilvánulás – az erre vonatkozó javaslatokat tegnap fogadta el az alkotmánymódosítással foglalkozó bizottság.
Azt is megszavazták, hogy a rádiók vagy televíziók tulajdonosai a jövőben nem lesznek felelősek az általuk birtokolt csatornák által sugárzott műsorok tartalmáért, a polgári felelősség a szerkesztőt és a szerzőt terheli. A tömegtájékoztatási eszközöket emellett kötelezni kívánják arra, hogy nyilvánosságra hozzák a működésüket biztosító anyagi források eredetét és a tulajdonosi kör összetételét. A közszolgálati televízió, rádió és hírügynökség autonóm módon működik majd. Módosul az alkotmány 29. cikkelye is, amelynek értelmében tilos lesz bárkit megakadályozni abban, hogy olyan vallási meggyőződést valljon, és olyan egyházhoz csatlakozzon, amilyenhez kíván, és tilos lesz az egyházak közötti ellenségeskedés is. Elutasították viszont az ortodox, illetve más egyházak történelmi szerepét elismerő javaslatot. Az ortodox egyház mégis elkönyvelhet egy sikert, elvetették ugyanis azt a módosítást is, amelynek értelmében a szülőknek jogukban állt volna, hogy a vallásóra helyett más tantárgyat válasszanak. A módosított alkotmány – az eddigi megengedő megfogalmazás helyett – garantálni fogja a kultúrához való hozzáférést, a saját kultúra gyakorlását azzal a feltétellel, hogy tiszteletben tartja az emberi jogokat és szabadságokat.
A választói korhatár 18 évről való lecsökkentését visszautasította a testület, de azt jóváhagyta, hogy a parlamenti vagy államfőjelöltek lakhelye legalább a választásokat megelőző hat hónapban Romániában legyen. Módosították a házasságra vonatkozó szakaszt is: eddig a szövegben házastársak szerepeltek, ezentúl „a férfi és a nő” alkot családot. Ezt a javaslatot tizenöt igenlő szavazattal és három tartózkodással fogadták el, és Remus Cernea független képviselő azonnal bírálta is, szerinte ezzel Románia a homofób országok listájára kerül, ha a parlament plénuma is megszavazza ezt a demokráciát nem kiterjesztő, hanem korlátozó megfogalmazást. Két szakasszal hátrább azonban már az európai elvárásokhoz igazodtak, a jövőben fogyatékos személy helyett fogyatékkal élő személyekről beszél az alkotmány. Háromszék
Erdély.ma

A néprajz szellemi régészkedés (Dr. Balázs Lajos indulása)
Jeles vendégelőadója volt nemrég a Székely Akadémiának Sepsiszentgyörgyön: az emberi sorsfordulatok szimbolikus rítusairól tartott előadást a székely és magyar néprajz évtizedek óta talán legeredményesebb kutatója, dr. Balázs Lajos nyugalmazott egyetemi tanár. A nagy sikerű kötetek íróját ez alkalomból kértük fel kis beszélgetésre személyes sorsáról, hogy emberi arcát, példáját is közelebb hozhassuk az olvasóhoz.
De előbb hadd idézzük, amit vállalt hivatásáról maga fogalmazott meg: „A tanári mesterség medréből ágazott ki és terebélyesedett néprajzkutatói szenvedélyem, illetve kötelességtudatom a magyarságtudomány művelésének, gyarapításának szolgálatában. A tanári pálya és egyéb elkötelezettségemmel párhuzamosan mintegy negyven esztendőt szenteltem az emberi élet sorsfordulóinak kutatására. Külön-külön monográfiát írtam egy általam tudatosan és körültekintően kiválasztott karakteres és reprezentatív székely falu, Csíkszentdomokos születési, házassági, elmúlással és halállal kapcsolatos szokásvilágáról, majd 800 oldalas könyvben foglaltam össze nemi kultúráját és erkölcsét. Több mint száz tanulmányt közöltem a fenti tárgykörök részkérdéseiről, melyekben elmélyítettem szokáskultúránk, szimbolisztikánk, rítusaink egészen ritka eseteit. Kutatásaim és tanulmányaim alapján vallom, hogy a székelység már a honfoglalás előtt rendelkezett összeálló, kiforrott beavató rítusrendszerrel, ami megóvta a szétzülléstől, és aminek köszönhetően részt vehetett a magyar nép legnagyobb vállalkozásában, a honfoglalásban.” A honfoglalás és honteremtés mint népünk kultúrájának próbája és bizonyítéka – íme az érdekes nézőpont, mely élénk figyelmet ébresztett előadása iránt is. Kérdéseink emberi indulására, választásai mozgatórugóira vonatkoztak, és ama szemléletbeli váltásra, melyben az alkotó erdélyi magyar értelmiség mintegy megerősítette, újrakötötte szövetségét népével a hatvanas-hetvenes években, a diktatúra begorombulása idején. Gondoljunk Sütő András nagy sikerű könyvére és annak jelképpé vált címére: Anyám könnyű álmot ígér. Igazi meglepetés, hogy első szakmai impulzusát kitől kapta a román szakos egyetemi hallgató Bukarestben.
Nálatok ez hogyan jelentkezik?
– Nem a megcsontosodott formula kedvéért mondom, de valóban egy román ember fordított a kutatás felé. És ez Mihai Pop (1907–2000) professzor, folklorista és antropológus volt, akinél doktoráltam is később a bukaresti egyetemen. Mai értelemben vett európai ember volt, máramarosi román nemesek, görög katolikus papok leszármazottja különben, aki magyarul, csehül és németül anyanyelvi szinten beszélt, s abszolút nyitottságot tanúsított minden nációval és kultúrával szemben. Egyetemi tanulmányai egy részét Prágában, Bonnban, Varsóban végezte, Dimitrie Gustinak is volt munkatársa. Nem hiszem, hogy ő tudatosan vezetett rá a kutatásra, egyszerűen tudományos kíváncsiságból azt kérdezte tőlem a vizsgán: az a bizonyos néprajzi szokás nálunk miként jelentkezik. „La voi asta cum e?” És én nem tudtam. Úgy éreztem, akaratlanul, de rám pirított. Nagyon elszégyelltem magam… Nos, engem már korábban foglalkoztatott, hogyan emelkedett fel az ember az állatvilágból, miként jutott el a közösségi szerveződés szintjére. Ebben a család és az egyén életében óriási szerepet játszott, hogy a három sorsfordulóhoz, a születéshez, a családalapításhoz és a halálhoz, temetéshez valamilyen módon viszonyulni kellett. Ennek törvényszerűen ki kellett alakuljon fokozatosan a kultúrája. Amúgy mindhárom esemény biológiai entitás, de egyben fantasztikus kultúrageneráló tényező is. Mert az embernek biztosítania kellett az emberi nagyságot mint méltóságot – pontosan e három eseményen keresztül. Nem akarom feltétlenül a vallásra terelni a témát, de azt mondom: Isten megteremtette az embert, de egy befejezetlen teremtményt hagyott itt, meggyúrta agyagból, lelket lehelt bele, de a további teremtés és alkotás az emberre maradt. Saját magának kellett kialakítania gondolkodását, a ráfigyelést arra, ami szép, és hogy ő is olyan szeretne lenni. Nos, én attól kezdve a magyar folklórt a románnal párhuzamosan kezdtem tanulmányozni. Belépőt szereztem a folklórintézet könyvtárába, ahol hatalmas magyar anyag volt: Bartók, Kodály nagy kötetei. Az Akadémiai Könyvtárban szintén rengeteg magyar anyagot találtam. Az öregúr elvitt Bukarest környékére gyűjteni, és nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy ne kérdezzen rám: ez magyarul hogy van? Annyira ment a kapcsolatunk, hogy amikor Ortutay Gyula néprajztudós, a budapesti egyetem rektora Bukarestbe látogatott, és előadást tartott a bölcsészkaron, behívott a tanszékre, és bemutatott Ortutaynak. Gondolom, büszkélkedni akart azzal, hogy magyar tanítványa is van. Ortutay szemináriumán különben én tolmácsoltam, és elég jól ment, akkorra ismertem már a magyar szakterminológiát is. Mit ad Isten, Ortutayval utána ugyan nem találkoztam, a műveit olvastam persze, de amikor első könyvem megjelent, Ortutay-emlékérmet kaptam Magyarországon, amiből kettő van Erdélyben, a másik a Faragó Józsefé.
Népszolgálat – A helyzet úgy hozta, hogy egyik vakációban a Kászonokba hívtak lakodalomra. Különben gyermekkorom Szentmártonban, Csíkszeredában telt. A Kászonok Csíkszentdomokoshoz hasonlít. Akkor döbbentem rá: a lakodalom színjátékszerű szokás. Akkor még ez ragadott meg, a további finomságokat később fedeztem fel. Mint színjátékra, mint dramaturgiai alkotásra figyeltem fel rá, s attól kezdve nagyon érdekelt. Fiatal voltam, valószínűleg a korom is közrejátszott. Annyira érdekelt a népi kultúra, hogy eljutottam oda: amikor ötödéves koromban megkeresett többek között engem is a Viaţa studenţească újságírója, és szándékaim felől kérdezett (ez 1965-ben történt), én azt feleltem: tanítani akarok, mégpedig a Székelyföldön. Mert én onnan vétettem, azt a népet akarom szolgálni, amelyből vétettem. Olvastam már Sütő András egyik-másik könyvét, Gárdonyi Géza A lámpás című műve hatott rám, Bródy A tanítónője mélyen megérintett. Később kis ravaszsággal úgy alakítottam a pályámat, hogy mindenütt szolgáljak is. Ahova helyeztek – tanár és iskolaigazgató voltam egy-egy évig Balánbányán és Szentsimonban, kulturális felügyelő a megyésítéskor megalakult művelődési bizottságnál, utána pionírtanácsi vezető –, mindenütt arra törekedtem, hogy megvalósítsam hitvallásomat, népemet szolgálhassam. Kezdeményeztem magunkért, titokban, csendben, ha másként nem lehetett. Hogy nem jelentettek fel? Ez számomra ma is nagy titok. Persze, intézményvezető voltam, de nem túl magas polcon. Megfigyelők mindenütt voltak. Amíg a kultúrbizottsághoz nem kerültem, nem volt lehetőségem terepre járni. Na, a megyét fel kell osztani! Jelentse be mindenki az óhaját. Gondolkodás nélkül rávágtam: Felcsík! Nem mertem megnevezni Szentdomokost, Madéfalvára, Dánfalvára, Karcfalvára kellett mennem, reggel elsőnek ott voltam, hamar elvégeztem a munkámat, és megálltam Szentdomokoson gyűjteni. Magnóval. A gyűjtést 1972-ben kezdtem el. Az öregek, Faragóék még publikáltak, a korábban összegyűjtött anyagaikat dolgozták fel, de a kutatást már nem nézték jó szemmel. Úgy gondoltam: nem muszáj tudniuk, mit teszek. Domokoson már megvolt az adatközlőim jelentős része, s az egyik hozta a másikat. Igen ám, de irányelv volt, hogy nem maradhat az ember sokáig egy helyen, mert megszokja. Átirányítottak Gyergyóba, menet vagy jövet megálltam Domokoson. Eltelt három esztendő, s elfelejtették, hogy Felcsíkon már voltam, megint oda kerültem.
Kiadványok – Első könyvem 1994-ben jelent meg, addig sokat közöltem, tanulmányokat a Művelődésben, a TETT-ben és a Népismereti Dolgozatokban. Emlékszem, a „lakodalmi perec” első ízben és változatban 1976-ban abban jelent meg. Ezeket számon tartották Magyarországon, annyira, hogy amikor 1990-ben kaptam egy levelezőlapot Gunda Béla professzortól Debrecenből, hogy vegyek részt a világkongresszuson, megkérdeztem: honnan ismer? Hát olvasta az írásomat. Ezek hitemben megerősítettek. Vagy Hoppál Mihály, a Folklórintézet igazgatója üzent, hogy küldeném el a könyveimet, s megírtam neki, Szilágy megyébe eljuttattam, hozassa el, ha tudja. Nos, ő pünkösdkor ott járt, és került egyet a könyveim kedvéért, tegnapelőtt azt írta: „a nagyobbikat nem tudtam letenni a kezemből”. Az Amikor az ember nincs es ezen a világon címűről van szó. (Lapunk sorozatot közölt a belőle vett szemelvényekből – szerk. megj.)
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Alkotmánytoldozás-foldozás
Hosszú lazsálás után teljes gőzre kapcsolt a parlament alkotmánymódosítással foglalkozó bizottsága, de nem akarja észrevenni, hogy már kezdettől fogva rossz síneken halad.
Ha a testület vezetője, Crin Antonescu arról álmodozik, hogy ő lesz Románia új alaptörvényének a tisztelt apukája – ahogy az előző alkotmány szülőatyjának Antonie Iorgovan úr tartotta és tarttatta magát –, az eddigi magas tisztségeinél is magasabbra, államelnökségre vágyó politikusunk, elődje sorsára juthat: az ő alkotmánya sem állja majd ki sokáig az idő próbáit, már születésekor elavult lesz.
Amit saját táborának környékéről is kezdenek észrevenni, nem beszélve politikai ellenfeleiről, akik már nem titkolják, hogy ha nem veszik figyelembe módosító javaslataikat, még az elfogadásukat szentesítő népszavazást is ellenezni fogják.
Tăriceanu volt miniszterelnök, Antonescu korábbi elődje a Nemzeti Liberális Párt elnöki székében még határozottabban fogalmaz: abbeli keserűségét fejezte ki, hogy utódja nem mert egy valóban új, a mai és a jövő körülményeit tükröző alaptörvény-testületet vezetni, megelégedett a toldozgatásokkal.
És foltozgatással, tegyük hozzá, hisz inkább az történik, hogy lyukakat stoppolnak egy elhasznált harisnyán.
És itt nem arról van csupán szó, hogy a bizottság már első kézből visszautasította az RMDSZ azon javaslatát, amely kivenné az alaptörvény első szakaszából a nemzetállam fogalmát. Az sem tetszik a bizottsági uraknak, hogy azokban a térségekben, melyekben nagy számban élnek kisebbségek, a román hivatalos nyelv mellett azok nyelvét is ismerjék el regionálisnak.
Még arról sem, hogy elfogadhatatlannak tartják azt a javaslatot is, amely szerint a román egyesülés gyulafehérvári nyilatkozatának nemzetiségekre vonatkozó tételeit is tartalmaznia kellene az alkotmánynak, pedig ezt nem az RMDSZ, hanem a Romániai Német Demokrata Fórum javasolta.
Újdonságok, persze, vannak: az elfogadott javaslatok között szerepel, hogy a nemzeti zászlóra felkerül Románia címere, az alkotmány tartalmazni fogja, hogy az ország nemcsak községekből, városokból és megyékből áll, hanem régiókból is, ez utóbbiak azonban igencsak kétes jellegűek lennének, valamilyen megyék fölötti szervek, eléggé bizonytalan hatáskörökkel, amelyek az önkormányzati jogot csorbítanák. A királyi család történelmi szerepének elismerését is be akarták vinni az alaptörvénybe, egyelőre úgy látszik, hogy erre legfeljebb csak a bevezető szöveg utalhat. Érdekes, hogy a külföldön élő románok is teret kapnak az alkotmányban, függetlenül attól, hogy saját hazájukban románoknak tartják-e magukat.
Helyszűke miatt a felsorolást itt most nem folytatjuk, első látásra mindesetre úgy tűnik, hogy az új alaptörvényt nem a népszavazással, hanem a parlamentben lesz nehéz elfogadtatni a javasolt formában, amelyben most is sok a mellébeszélés és értelmezési lehetőség.
Szerény véleményünk szerint egyik legnagyobb hibája azonban, hogy államformaként nem hajlandó bevezetni a parlamenti köztársaságot, megmarad a mostani fél-elnökinek nevezett formulánál.
Nagy kár, hogy kopott síneken halad a módosítás vonatja.
Hisz egy alkotmányt nem tíz-húsz évre, hanem legalább százra kellene tervezni.
Kilin Sándor
Nyugati Jelen (Arad)

Üdvözölte a román külügy a trianoni évfordulót
A román külügyminisztérium közleményben üdvözölte kedden a trianoni békeszerződés aláírásának 93. évfordulóját.
„A szerződés szentesítette az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnését, és elismerte Magyarországot független államként: ilyenként az etnikai határai közt létrejött, szuverén, modern Magyarország születési okirata” – állapította meg a román külügyi közlemény. A dokumentum szerint a békeszerződés azért is fontos, mert szentesítette „Erdély 1918. december elsején megvalósult egyesülését Romániával”.
A közlemény megállapította, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia csaknem valamennyi utódállama ma már az Európai Unió tagja, és együttműködik egy olyan Európa kialakításában, amely képesnek bizonyult a békés együttélés feltételeinek megteremtésére.
A román külügyminisztérium azt követően adta ki közleményét, hogy Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés Fideszes alelnöke június 4-ét gyásznapnak nevezte, és úgy vélekedett, hogy a Magyarországot feldaraboló trianoni békediktátum a magyarok történelmének legnagyobb tragédiája, az európai hatalmaknak pedig a legnagyobb szégyenük.
Lezsák Sándor kedden, a nemzeti összetartozás napja alkalmából a magyar Országgyűlésben kijelentette: nem mondhatunk le arról, hogy a trianoni, majd a második világháborút lezáró, újabb igazságtalanságokkal terhelt döntésekkel szemben újraépítsük és védjük nemzeti összetartozásunk tudatát.
Amint arról lapunkban is beszámoltunk, Magyarországon június 4-én országszerte megemlékezéseket tartottak, amelyeken az összetartozásért, összefogásért emeltek szót közjogi méltóságok, kormánytagok, ellenzéki és parlamenten kívüli politikusok a nemzeti összetartozás napján.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. „A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme” – olvasható az erről szóló döntésben.
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar iskolát akarnak – ismét
Kétszeres sikertelen próbálkozás után újra nekilendül a dicsőszentmártoni és segesvári magyar közösség egy-egy önálló magyar tannyelvű iskola létrehozásának kiharcolására. A korábbi években mindkét Maros megyei város önkormányzata – figyelmen kívül hagyva az oktatási törvény előírásait – elutasította a szórványban élő magyarság kérését. A történtek tükrében az RMDSZ illetékesei óvatos derűlátásuknak adtak hangot.
Miután a nacionalista hangadók befolyására mind a dicsőszentmártoni, mind a segesvári román többségű önkormányzat az elmúlt években sorozatosan lesöpörte a helyi magyar közösségek iskolaalapító igényeit, a szülők és az RMDSZ illetékesei az idén is megpróbálnak érvényt szerezni az oktatási törvénynek. Bár az érdekeltek nem túlságosan optimisták, úgy érzik: kötelességük belevágni a szórványban élő közösség megmentését jelentő harcba.
Pingpong kipattanó labdával
„Nem tudom, hogy jelenleg milyen esélyeink vannak, annál is inkább, mivel a szociál-liberális szövetség abszolút többséggel rendelkezik a képviselő-testületben” – látta be Szabó Albert dicsőszentmártoni önkormányzati képviselő. Szabó egyike a mindössze két helyi magyar képviselőnek, aki szavazatával nem sokat tud változtatni a testület román tagjainak álláspontján.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke mégis reméli, hogy az USL-vel való egyeztetés nyomán a dicsői szociál-liberális városatyák ezúttal kedvezőn viszonyulnak a 20 százalék alá csökkent magyarság kéréséhez. „A mostani javaslatunk szerint csupán a város iskolahálózatán kellene módosítani, mégpedig úgy, hogy a Traian Gimnázium egyik épületébe gyűjtsük Dicsőszentmárton összes magyar gyerekét” – vázolta fel a helyzetet Brassai.
A Küküllő menti városban jelenleg három iskola rendelkezik magyar tagozattal. Kérdésünkre, hogy számíthatnak a szociál-demokrata pártvezér Ştefan Someşan támogatására, aki egyben a megye főtanfelügyelője is, az RMDSZ elnöke csak annyit mondott, hogy reménykedhetnek a korrekt hozzáállásába. Mint kifejtette, a főtanfelügyelő nem rendelheti el a magyar iskola létrehozását, ő csak ajánlatot tehet erre vonatkozóan. „A törvény egyértelműen kimondja, hogy ha igény mutatkozik a kisebbségi iskola létrehozására, azt kötelező módon meg is kell valósítani. Csakhogy az alkalmazási módszert még mindig nem készült el. Az önkormányzat és a tanfelügyelőség két éve pingpongozik a magyar szülők kérésével, a labda pedig lepattan az asztalról, ami arra vall, hogy a többség részéről hiányzik a politikai akarat” – fejtette ki érdeklődésünkre Brassai Zsombor.
Az elmúlt években a helyi önkormányzat a román nemzetiségű oktatók, a gyermekeik elűzését féltő szülők, az ortodox és a görög katolikus egyház magyarellenes nyomására szavazta le az RMDSZ és a magyar szülők kérését.
Inkább a szórványkollégiumra összpontosítanak
Segesváron is a pedagógusok voltak azok, akik a terv ellen hallatták a leghangosabban hangjukat. A román tanárok mindegyre azt hangoztatták, hogy a helyi kis magyarság ki akarja túrni őket a város egyik iskolájából. Gáll Ernő helyi RMDSZ-elnök szerint az eddigi eredménytelenség nyomán mára a magyar szülők egy része is meghátrált és nem tartja fontosnak aláírásával támogatni az új tanintézmény létrehozásának kérését. A segesvári magyar iskola annál is inkább ábránd marad egyelőre, mivel a kisebbségben élő közösség nem rendelkezik saját épülettel.
„Míg a szászok mindent visszakaptak, amit csak lehetett, nekünk azt az egy épületet sem adták vissza, amelyben hajdanán a református egyház iskolát működtetett. Ha az megvolna, gondolom egyszerűbb volna a magyar iskola létrehozása is” – mondta el Gáll. A Küküllő-híd melletti egyházi ingatlanban jelenleg a 2-es számú, vegyes tannyelvű általános iskola működik. Ezen kívül a város további két tanintézményében működnek magyar osztályok.
Értesüléseink szerint a magyar nemzetiségű oktatókat is némileg megosztja az iskolalétesítés terve. Egyesek közülük attól tartanak, hogy elveszítik állásukat, hisz jelenleg is csak néhány román tannyelvű osztály tanításával kerekedik ki a normájuk. „Egyesek azzal érvelnek, hogy a városban nagyon jól működik a Gaudeamus szórványkollégium, ahol a diákok valóban magyar környezetben szocializálódnak. Mindez szép és jó a vidékről behozott gyerekek számára, csakhogy ez még mindig nem oldja meg a segesvári gyerekek helyzetét” – vélekedett Brassai Zsombor.
Szucher Ervin
szekelyhon.ro

Nyakunkon a veszedelem
Vészes iramban gyúrja át a megbízott parlamenti bizottság az alkotmánymódosítás tervezetét, s bár sok a megmosolyogtató javaslat, minket, erdélyi magyarokat egyre inkább aggodalommal, keserűséggel tölthet el mindaz, ami a törvényhozásban történik.
Nem nagyon lehetett illúziónk, hogy a nemzetállam fogalom kikerül Románia alaptörvényéből, hisz mint életmentő szalmaszálba kapaszkodnak ebbe a román politikusok, úgy vélik, haza- és nemzetszeretetükön esne csorba, ha a valósághoz igazítanák az alkotmányt. Ám az, hogy akad olyan liberális (!) képviselő – Tudor Chiuariu volt igazságügyi miniszter –, aki a jelenlegi szövegben szereplő román népet egyenesen román nemzetre cserélné, azaz az alaptörvény csak a román nemzet tagjai számára biztosítana jogokat, számukra írna elő kötelezettségeket – az bizony megdöbbentő. Amit eddig jóváhagyott a bizottság, számunkra cseppet sem kedvező. Jogos és nehezen vitatható igényeinket – például, hogy társnemzetként kerüljünk be az alaptörvénybe, vagy anyanyelvünk regionális hivatalos nyelvi státuszt nyerjen az általunk többségben lakott térségekben – könnyedén elnapolják, s valami csodának kellene történnie, hogy a jelenlegi ugyancsak nacionalista, magyarellenes hangulatban nekünk is teremjen babér. Az alkotmánymódosító bizottság működése, az eddig elfogadott javaslatok tükrözik: a hatalom érvényesíti akaratát, s teszi ezt felgyorsított ütemben. Hihetetlennek tűnhet, de egyáltalán nem lehetetlen, hogy mire beköszönt a nyár, már a képviselőház is elfogadja az új alaptörvényt, s ősszel megtartják a népszavazást, egykettőre átgyúrják az új régiókat, immár közigazgatási jogkörrel. Tavaly júniusban négy nap alatt váltották le az államfőt, a parlament házelnökeit, és írták ki a referendumot – most nem napok, de hónapok alatt teljesen új Romániában ébredhetünk, melyet még annyira sem érezhetünk majd hazánknak, mint eddig.
Mindeközben a magyar politikum hallgat, időnként ejnyebejnyéznek, fél szájjal tiltakoznak választott és önjelölt vezetőink, de nem látni semmiféle tervet, stratégiát, mellyel akadályozni próbálnák a ránk váró igen veszélyes lépéseket.
Lehet, tárgyalnak Bukarestben? Sovány vigasz, hisz attól eredményt alig remélhetünk, már bebizonyosodott: a kétszínű román politizálás könnyedén ígér egyet és tesz mást. Főként, ha végre megvalósíthatja évszázados álmát, sikerre viheti, amit még Ceauşescunak sem sikerült: színromán földdé változtatja kies országát.
Késő lesz akkor tiltakozni, tüntetni, amikor már érvényes törvények lehetetlenítik el megmaradásunkat, alapozzák meg elvándorlásunk, beolvadásunk felgyorsítását. Ha jövőt akarunk a magyarságnak e tájakon, a döntések meghozatala előtt kellene megmutatni, hogy sokan vagyunk, egységesek és erősek.
Farkas Réka

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Őszinte" gyűlölet vagy kampányfogás?
Corina Cretu európai parlamenti képviselő, az EP szocialista csoportjának alelnöke minapi közleményében kivágta a rezet nacionalizmusból. Olyan szöveget juttatott el a sajtóhoz, amelyet akár a volt kolozsvári bíró, vagy az ugyancsak Brüsszelben székelő nagyromániás pártelnök is aláírhatott volna.
A szocialista képviselő haragját a trianoni megemlékezések váltották ki. Európa fővárosából kürtölte világgá nemes felháborodását az "extrémista magyarok" ellen, akik szerinte "nem képesek lépést tartani a 21. századdal, és képtelenek elszakadni az osztrák-magyar dualista monarchia nosztalgiájától, ahelyett, hogy erőfeszítéseket tennének a múlt sebeinek a begyógyítására és a közös jövő felépítésére". A képviselő dühét különösen Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester nyilatkozata váltotta ki, aki azt mondta, hogy a trianoni békeszerződés emléknapja gyásznap a magyarok számára, akik "este Magyarországon feküdtek le, és reggel Romániában ébredtek fel". Ez a közleményben anakronisztikusnak nevezett felvetés a képviselő szerint azt jelenti, hogy "olyan emberek élnek közöttünk, akiknek az agya az évszázaddal korábbi valóságban rekedt, képtelenek elfogadni a történelmi valóságot, és veszélyes erőfeszítéseket tesznek a múlt kísérteteinek a felélesztésére". Mi több, úgy gondolja, és ki is mondja, hogy a polgármester nyilatkozata "a román nemzet iránti tiszteletnek, illetve a románság által a Habsburg- korona alatt elszenvedett trauma iránti megértésnek a legelemibb szikráját sem érezteti".
Végül azzal tette fel az i-re a pontot, hogy kijelentette: ezek az álláspontok akadályozzák meg a történelem sebeinek begyógyítását és a közös jövő kiépítését célzó európai erőfeszítések sikerét, ugyanis, jelenti ki, "az olyan megnyilatkozások, mint a trianoni szerződés alkalmából szervezett gyászszalagos megemlékezések, illetve az úgynevezett székely zászló tüntető kitűzése, árt az interetnikus kapcsolatoknak", és csupán "sovén-nacionalista provokációk, amelyek ellentmondanak az európai szellemiségnek, de a béke eszméjének is, amely a trianoni békeszerződéssel győzedelmeskedett, lezárva a második világháborút".
Ha valaki azt hitte, hogy eleget mondott, tévedett, mert az európai képviselő felhánytorgatta, hogy a Nagy-Magyarország iránti nosztalgiát a budapesti hatóságok a legmagasabb szinten támogatják, sőt szítják. Véleménye szerint az, hogy Magyarország elnöke kijelentette, a trianoni békediktátum olyan emlék, amelyet a magyarok máig sem tudtak feldolgozni, azt mutatja, hogy "Magyarország egyre jobban eltávolodik az európai értékektől és azoktól a törekvésektől, amelyek a békés együttélést szolgálják az öreg kontinensen".
Bevallom, meglepett a vehemens szitkozódás, ennél azért többet vártam volna el a mindeddig megfontoltnak, kiegyensúlyozottnak ismert képviselőtől. A kérdés az, hogy vajon mindig is így érzett, és két évtizeden át sikeresen leplezte, és most ezzel a közleménnyel mutatta ki igazi énjét, vagy kampányfogás az egész, hiszen egy év sincs már az európai parlamenti választásokig, és a magyar kártya ismét jól jöhet...
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Trianon: a magyarság tragédiája
Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a nemzeti összetartozás napja – 2010. május 31-ei ülésén döntött erről az Országgyűlés. „A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme” – áll többek között a jogszabályban.
A magyarok részvétele nélkül határozták meg az első világháború után a béke feltételeit az 1919–20-as párizsi békekonferencián, ahol a győztes hatalmak Európa új rendjét állították fel. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva. A bemutató azonban teljesen hatástalannak bizonyult, a békefeltételeket 1920 májusában adták át a magyar delegációnak, amely a dokumentum láttán lemondott. A szerződést ezután Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és megbízott látta el kézjegyével 1920. június 4-én a versailles-i Nagy-Trianon-kastélyban. Az aláírás percében Magyarországon megkondultak a harangok, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.
Bilincsbe zárva
A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződés első része a Nemzetek Szövetségének (Népszövetség) egyezségokmányát tartalmazta, amely valamennyi békeegyezményben helyet kapott. A békediktátum kimondta az ország függetlenségét, meghatározta határait, és megtiltotta, hogy a Népszövetség engedélye nélkül Magyarország bárkivel államszövetségre lépjen. A magyar haderő létszámát 35 ezerben maximálta, megtiltotta az általános hadkötelezettséget és a nehézfegyverzet tartását, korlátozta a fegyvergyártást. Az országnak 1921. május elsejétől 30 éven át jóvátételt kellett fizetnie az általa okozott háborús károkért, zálogul lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. A békeszerződés betartását nemzetközi katonai ellenőrző bizottság felügyelte. A szerződés rögzítette azt is, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, aminek következményeként Magyarország területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánság Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánság, Zala megye nyugati pereme, a Muraköz és a baranyai háromszög a Szerb–Horvát–Szlovén királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország pedig északon Szepes és Árva megyéből kapott területeket. A magyar állam elveszítette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910-es népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra, fele összefüggő tömbben a határok mentén. A békeszerződés a kisebbségek jogaira vonatkozóan is tartalmazott előírásokat: ezek szerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket, biztosítani kulturális, vallási életük zavartalanságát. A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta a békeszerződést, amelyet az 1921. július 26-i XXXIII. törvénycikk hirdetett ki. Az 1921. december 14–16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke Magyarország része maradt, északon pedig Somoskő és környéke (kivéve a somoskőújfalui várat) 1923-ban tért vissza.
A trianoni sokk
A döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közötti években az ország meghatározó külpolitikai célja lett Trianon revíziója. Az 1938-as első bécsi döntéssel Magyarország visszakapta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, 1939-ben Kárpátalját, 1940-ben pedig, a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és Székelyföldet, majd Jugoszlávia 1941-es német megszállása után Délvidéket. A területgyarapodások nyomán Magyarország Trianonban megállapított területe csaknem kétszeresére nőtt, a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része ismét határai közé került. A világégést és az ismételt háborús vereséget követően Magyarország 1947. február 10-én írta alá az újabb párizsi békét, amely lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a két világháború közötti területi változásokat, sőt, Csehszlovákia további három, Pozsony környéki falut kapott a Duna jobb partján.

Múltfoglalás
Mindennap meg kell küzdenünk hagyományainkba ágyazott jövőnkért. A térfoglalási játékban nálunk dörzsöltebb betelepültek mindegyre el akarják bitorolni értékeinket. A pillanatnyi politikai helyzet függvényében van, amikor erőszakkal veszik el, máskor kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre apellálva kinézik szánkból a sajtot. Most is arra készültek némelyek, hogy a Marosvásárhely jelképének számító két Bernády-épületbe sunyi módon becsempésszék a román múltigazolás jelképének számító Dandeát. Első látásra bagatellnek tűnhet egy gyűlésterem elnevezése. Mégsem lehet egy napon emlegetni a Trianon után kinevezett polgármester ténykedését a modern várost megalapozó városvezetőével. Az sem mellékes, hogy így csapdába futva legitimizálhatjuk ezt a párost a sokat halogatott iskolai névadáshoz is. Persze, a politikusoknak mérlegelniük kell, hogy mit nyer vagy veszít a közösség a kompromisszumos alkuból. De a két évtizedes húzd meg-ereszd meg játékból már annyi következtetést levonhattunk, hogy csak mi nem vagyunk szószegők. A nemrég tartott RMDSZ-kongresszuson újfent elmondta ezt minden román politikai párt szónoka. Ami azt jelenti, rájuk nem vonatkozik. Ezért született egy csiki-csuki oktatási törvény és számos „ha akarom, megadom” kisebbségi jogosítvány. Itt, az egykori székely fővárosban úton-útfélen arra törekednek, hogy marginalizáljanak bennünket. Mert kapott ugyan Bernády szobrot egy tenyérnyi parkban, ahol egy tisztességes megemlékezést sem lehet megtartani, míg Dandea a központban pöffeszkedik. Nekünk, magyaroknak itt nincs helyünk Avram Iancutól és a kétes eredetű, sorozatgyártott anyafarkastól. Petőfit kilökték az egykori úri kupi közelébe. Tőlünk kompromisszumkészséget várnak el, miközben ők az egykori katolikus fiúgimnáziumban létrehozandó magyar iskola ötletére kígyó-békát rámondanak. Tegnap a mérsékeltnek mondható román napilap majdnem egész oldalas írásban bizonygatta, hogy miért rossz az ujabb magyar iskola. Állításuk szerint az épületet most bitorló Unirea (Egyesülés) nevű líceumban európai szellemiség uralkodik. Szülőként és évbúcsúztatókra járó magyarként nem ezt tapasztaltuk. Sőt, azt éreztük, hogy megint kiszorítottak a térről, mint közösségünk jelképeit, a szobrokat. Tudom, ígérgetik: lesz majd Sütő András-szobor a Színház téren. Remélem, megérjük, csak túl nagy árat ne fizessünk érte! A kompromisszumos megoldásokat kereső választott tisztségviselők ne csak választásokkor bízzanak a sajtó erejében. Most is bebizonyítottuk, hogy nem a szenzációhajhászás késztetett a Dandea névadás megszellőztetésére, hanem közösségi értékeink védelme.
Karácsonyi Zsigmond

Népújság (Marosvásárhely)

Gulág-idézés fiataloknak: megismertetni múltunkat
Túlélők, hősök, áldozatok. Kolozsváriak a Gulágon címmel tartottak megemlékező előadást a szovjet birodalomba kényszermunkára elhurcolt áldozatok emlékére középiskolás fiataloknak csütörtök délután a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum zsúfolásig megtelt fizikumában.
Murádin János Kristóf történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa röviden ismertette a diákokkal a második világháború után a megszálló szovjet hadsereg által az utcáról vagy otthonaikból ártatlanul összeszedett, és a Szovjetunióba „csak egy kis munkára”, azaz „málenkij robotra” elhurcolt magyar emberek ezreinek történetét, ahol embertelen körülmények között dolgoztatták őket, és nagyon sokan közülük belehaltak a szenvedésekbe. Erdélyt a hatalom ellenséges területként kezelte, és bosszúvágy hajtotta őket, következésképpen összefogdosták a magyar és német nevű embereket, és foglyokként marhavagonokban a szovjet lágerekbe hurcolták el. Kolozsvárról körülbelül ötezer férfit és serdülőkorút vittek el, a halottak száma 36 százalékra (1600-1700 főre) tehető. Volt, aki egy év után szabadult, míg mások csak jó pár év múlva, vagy soha nem tértek haza. A témát a kommunista hatalom tabuként kezelte, sokan még rokonaiknak sem mertek panaszkodni, a hazatérők visszailleszkedése a társadalomba pedig akadozott.
A „málenkij robot” két túlélője is megjelent a találkozón, hogy meséljen személyes élményeiről. Bitay Lászlót tizenhat évesen kapta el egy járőr a Széchenyi téren, és szerencséjére egy év múlva betegsége miatt szabadon engedték. Mile József pedig láboperáción esett át hihetetlenül primitív körülmények között, így őt is felmentették. Jóska bácsi azt üzeni a mai fiataloknak, hogy ne a számítógép mellett ülve éljék le életüket, hanem tartózkodjanak minél többet a szabadban, mert ő is sokat köszönhet természetszeretetének.
A rendezvényen Papp Annamária és Benkő Levente gulág-kutatók is megosztottak néhány gondolatot a fiatalokkal. Lapunk szerkesztője, Papp Annamária arról kérdezte az iskolásokat, hogy családjukban akadtak-e olyanok, akiket meghurcoltak, és a téma feltárásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Benkő Levente arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy a múlt században a fasizmus és a kommunizmus egyformán embertelennek bizonyult, mindkettő számláját több millió áldozat terheli.
A hallgatóság körében kézről kézre járt néhány eredeti tárgyi bizonyíték a szovjet fogságban szenvedők utókornak átmentett személyes tárgyai közül: csajka, kulacs, kanál, dohányszelence, sőt még egy világháborús nyomokat magán viselő sisak is, amelyet többen fel is próbáltak. A fiatalok ugyanakkor fellapozhattak több, az adott témakörben eddig megjelent kötetet is, amelyet a többi emléktárggyal együtt a szervezők a helyszínen kiállítottak.
Az áldozatokra való méltó megemlékezést és a további kutatómunkát szolgálja a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága (www.gknt.hu), amely legutóbbi, Miskolcon megtartott ülésén egy emlékbizottság megalakításáról döntött. Ennek célkitűzései között szerepel egy önálló, független kutatóintézet és múzeum létrehozása, magas szakmai színvonalú tanulmánykötet kiadása 2014 áprilisáig, továbbá szeretnék, ha a történelemtankönyvekbe a II. világháború témájánál kerüljön be a „málenkij robot”. A tervek között szerepel emléktáblák és emlékhelyek létrehozása az elhurcolások, a gyűjtőhelyek és az egykori céltáborok színhelyein, a „,málenkij robot”-ban érintett települések, szervezetek és személyek felkutatása, a velük való együttműködés kialakítása, az egymás közötti információáramlás elősegítése, közös megemlékezések szervezése. Az emlékbizottság tagjai fontosnak tartják dokumentum-, ismeretterjesztő és játékfilm készítését a történtekről. További célkitűzésük a „málenkij robot” emlékév megtartása a Kárpát-medencében 2014–2015-ben, e tragikus események 70. évfordulója alkalmából a témában érintett önkormányzatokkal, civil szervezetekkel és magánszemélyekkel összefogva.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Romsics Ignác: álhírekre nem lehet építkezni
Nemrég a Kolozsvár Társaságnál tartott előadást – Mérlegen a 20. század címmel – Romsics Ignác történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Ez alkalommal sikerült villáminterjút készítenünk a neves magyarországi történész professzorral.
– A történelem során a magyar toleráns, befogadó nemzetnek tartotta és tartja ma is magát. Minek köszönhető ez a magatartás, illetve hova vezethetők vissza ennek gyökerei?
– A magyarok befogadó jelleme István király intelmeire vezethető vissza, amelyek között az szerepel, hogy annál értékesebb egy nemzet, minél több idegennek nyújt otthont, mert gyenge az, amelyiknek csak egy nyelve és szokása van. Ez persze nem az akkori Kárpát-medencei szláv, oláh, vlah vagy más lakosságra vonatkozott, hanem az olasz építőmesterekre, a német papokra és lovagokra, akik a kereszténységet meggyökereztették Magyarországon. A későbbiekben is mindig érkeztek Magyarországra, és hívtak be szászokat, más nemzetiségűeket. Hogy ez az állítás mennyire hosszabbítható meg a huszadik századig, ez más kérdés, mert akkor már történtek olyan fejlemények egész Európában, amelyek nem teljesen a befogadó magatartásra utaltak. Régebben befogadott népcsoportokkal szemben elég kegyetlenül lépett fel a német, a magyar, a román állam is, itt a zsidókra vagy a második világháború után a sváb lakosság kitelepítésére gondolok. Ami pedig a napjainkat illeti, nem tudom, hogy Magyarországon az idegen szellemiség most jobban jelen lenne, mint Romániában vagy Lengyelországban, mert én azt nem érzékelem.
– Akadt-e a történelem folyamán hozzánk hasonló példa, amikor nemzetközi megkülönböztetési kampányt indítottak egy nép ellen? Gondolok itt a Brüsszelből jövő folyamatos „megfigyelésre” és „intésekre”, amelyeket sokszor otthonról irányítanak.
– A történelemben azért nincs erre példa, mert Brüsszel új keletű fejlemény, az EU-nak Magyarország 2004 óta tagja. Hogy egy ország hírét mi alapozza meg, mi kelti külföldön, tudatos propaganda vagy ellenpropaganda, ez is bonyolult kérdés. A történelemben voltak idők, amikor Magyarországnak jó híre volt, és máskor rossz. Például az első világháború előtt angol és francia történészek meglehetősen kritikus képet festettek a magyar nemzetiségi politikáról, amit mi talán jobbnak gondoltunk, mint amilyen volt. 1848–49-ben pozitívnak tekinthető külföldi megítélésünk, míg a Horthy-korszakban ellentmondásosnak. Azok az országok, amelyek a revízióban nem voltak érdekeltek, nem figyelték rokonszenvvel a magyar törekvéseket, Németországban és Olaszországban viszont annál inkább. A későbbiekben 1945 után az 1956-os forradalom és szabadságharc váltott ki rokonszenvet a világban. Ha napjainkra gondolunk, ezeket a korábbiakkal azért nehéz párhuzamba állítani, mert ma olyan technikai civilizációban élünk, amely olyan híráramlást tesz lehetővé, mint korábban soha. Magyarországgal kapcsolatban kétségtelenül sok kritikus vélemény hangzott el az elmúlt időszakban különböző amerikai és más nyugati hírcsatornákon. Azt hiszem, ez összefügg a magyar politika egyes lépéseivel.
– Vagyis manapság a hírek és az álhírek egyformán gyorsan terjednek?
– Igen, ez teljesen igaz. Tőlem is kérdeztek külföldön olyant, ami elképesztett, és tudom, hogy nem provokáló céllal kérdezték, hanem őszinte tájékozódásból: igaz-e, hogy Magyarországon utcai harcok vannak, és hogy verik a zsidókat? Természetesen tagadtam, hiszen nem igaz, létezik viszont antiszemitizmus, úgy ahogyan más országokban is. Sok hír torzítottan, fölnagyítva jelenik meg.
– Mi várható ezen a téren?
– Az Európai Unió tagja vagyunk, tehát ha nagyon feszítjük a húrt, és nagymértékben teszünk olyan lépéseket, amelyek nem felelnek meg egyesek elvárásainak, akkor elképzelhető, hogy még többször fognak rólunk még több rossz hírt kelteni.
ÖRDÖG IMRE BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

MDSZ megyei küldöttgyűlés Aradon
Régi, új elnök: Bognár Levente
Szombaton 10 órától az aradi Kultúrpalota nagytermében szervezték meg az RMDSZ Arad megyei szervezetének a küldöttgyűlését, amelyiket Faragó Péter választmányi elnök köszöntője nyitott meg.
A kvórum ellenőrzését követően szabályosnak találta a fórumot, amelyiknek a levezetését egyhangú szavazással a jómaga, Hadnagy Dénes és Ménesi Melinda összeállítású Állandó Tanács-tagokra bízták.
Elnöki beszámoló
Miután Faragó Péter ismertette a napirend 13 pontját, felkérte Bognár Levente leköszönő elnököt beszámolójának a megtartására. Ebben hallgatóságát végigvezette az elmúlt két év legfontosabb eseményein. A tavaly nyári helyhatósági választások eredményeinek az értékelése során elmondta: az 5 polgármesteri, illetve 4 alpolgármesteri tisztség elnyerésével elégedettek lehetnek, csakhogy nagyon hiányzik az elveszített megyei tanácsosi harmadik hely. Ha az meglenne, a fórumban a mérleg nyelvét képezhetnék, sokkal eredményesebben dolgozhatnának. Még ennél is nagyobb baj, hogy a tavaly téli parlamenti választásokon nem tudták megtartani az Arad megyei RMDSZ-es képviselői mandátumot, amit a szavazatszámlálás kiszámíthatatlansága ezúttal Temes megyének juttatott, noha ott az Arad megyei 8300 szavazattal szemben, alig 6000-et tudtak begyűjteni. A sikertelenségből tanulva, olyan stratégiát kell kidolgozni, hogy még egyszer a szervezet ne jusson a jelenlegihez hasonló helyzetbe, amikor a képviselői mandátummal járó anyagi háttér hiányában, át kellett alakítani az ügyvezetést, ráadásul a székház fenntartását is csak a megyei RMDSZ-es tisztségviselők, illetve gazdálkodók támogatásával sikerül biztosítani, amiért ezúton is köszönetet mondott. Év eleje óta a megyei tagszervezetekben megtartották a tisztújításokat, de 8 területi szervezet folyamatos odafigyelést igényel. A csíkszeredai kongresszuson a megyét 18 tagú küldöttség képviselte. Az országos fórum munkáját dióhéjban összegezve, a szórványvédelmet, a gazdaságélénkítő intézkedéseket, illetve annak az egymillió aláírásnak a begyűjtését említette, amivel az Európai Parlamentben kezdeményezni lehet az őshonos nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvénynek a kidolgozását. A romániai magyarság előtt álló legfontosabb feladatoknak az év végén esedékes fejlesztési régióknak a számunkra kedvező változatban történő kivitelezését, illetve a jövőre esedékes EP-választásokon való sikeres szereplést nevezte meg. Noha az RMDSZ-nek a régiók átszervezésére vonatkozó javaslatait a kormány eddig elutasította, szerencse, hogy két magyar államtitkár, köztük egyik éppen az aradi Király András a tisztségét megőrizhette. Helyi szinten fontosnak tartja a Megbékélési Park különleges státusának az elnyerését, ami megakadályozhatja a március 15-eihez hasonló, ellenséges megnyilvánulásokat. Az anyanyelvű oktatás terén továbbra is kiemelt támogatás illeti meg a Csiky Gergely Főgimnáziumot, noha az oly régóta várt megyei oktatási stratégia még mindig nem készült el.
Régiós elképzelések
A napirend következő pontjaként megjelölt, a választmányi elnök beszámolójában, Faragó Péter ismertette a megyei választmány hatáskörét, a programjában megjelölt prioritásokat, mint az anyanyelvű oktatás jelenlegi intézményeinek a megtartását, a bővítését szolgáló elképzeléseket, a szakbizottságokban zajló munkát. A megyei önkormányzati konferencia elnöke, Almási Vince a beszámolójában ismertette a minden megyei választott tisztségviselőt magában foglaló fórum, illetve a polgármestereket, az alpolgármestereket, valamint az aradi, illetve a megyei tanácsosokat tömörítő önkormányzati tanács hatáskörét, munkáját. A továbbiakban a fejlesztési régiók ügyében Temesváron, Liviu Dragnea miniszter által összehívott találkozó tapasztalatait ismertette, amelyekből világosan kitűnik a kormány szándéka, hogy Arad megyét a Temesvár központú, Temes, Hunyad és Krassó-Szörény megyékkel együtt alkotott régióhoz kívánja csatolni. Jó hírnek számít, hogy a községeket nem kívánják felszámolni.
Oktatási stratégia szükséges
A továbbiakban Király András oktatási államtitkár beszélt a munkájáról, miszerint az országban élő 18 nemzeti kisebbség oktatásáért felel, ami nagyjából 230 ezer diákot feltételez az óvodától az egyetemig. 16 nemzetiség nyelvén folyik valamilyen szintű oktatás, de a mienkhez fogható, teljes szintű oktatást csak a németek, a szlovákok, valamint az ukránok szerveznek. Magyarul hozzávetőleg 166 ezer fiatal tanul, közülük 4000 nem magyar iskolába jár, de tanulja a magyar nyelvet. Az oktatási forma biztonságának a szemszögéből leépülő, veszélyeztetett, illetve gond nélküli kategóriákba sorolhatók az oktatási intézmények. Példának okáért, Krassó-Szörény, Szeben és Temes megyékben leépülő, míg Arad megyében veszélyeztetett helyzetben van az anyanyelvű oktatás. Az államtitkár szerint, a magyar szavazótábor is az oktatási intézmények köré csoportosul, hiszen ha példának okáért, Arad megyében beszorozzuk a 2100-2200 magyarul tanuló diák számát 2-3 hozzátartozóval, nagyjából kijön a parlamenti választásokon begyűlt szavazatoknak a száma. Arad megyében az anyanyelvű oktatás tekintetében fehér foltoknak számít a Maros-völgye, illetve a keleti kisvárosok. Nagy szükség van az egész Erdélyt átfogó, megyénként részletesen kidolgozott oktatási stratégiára, mert a tanügyi törvény parókiákon vagy vasárnapi iskola formájában zajló anyanyelvű oktatásra is lehetőséget nyújt. A Csiky Gergely Főgimnázium hosszú távú működése csak az egész megyében megszervezett utánpótlás-neveléssel biztosítható. Hogy kinek kellene elkészítenie a több mint két évtizede várt oktatási stratégiát, az államtitkár nem nevezte meg.
Beszámolók vitája
Folytatásként az Etikai és Fegyelmi Bizottság rövid beszámolóját Bátkai Sándor, míg a Szabályzat felügyelő, valamint a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság ugyancsak nyúlfarknyi beszámolóit Faragó Péter ismertette.
A beszámolók vitája során Sipos György megyei tanácsos elgondolkodtatónak ítélte, amiért a 234 küldött közül csak 175 volt jelen. Hozzászólása végén megköszönte az RMDSZ polgármestereinek, a zimándújfalui alpolgármesternek, valamint a majláthfalvi gazdáknak, amiért támogatásukkal biztosítják a központi székház működését. Király András államtitkár hozzászólásában irányadónak nevezete az RMDSZ XI. kongresszusát, amelyik az építkezést az önkormányzatokra vagy a szervezetekre alapozná. Maga úgy érzi, ez csakis a szervezetekre történő építkezéssel lehet hatékony. Papp Attila nagyiratosi polgármester köszönetet mondott az RMDSZ-nek, illetve megyei tanácsosainak, amiért hosszú kihagyás után községe is hathatós támogatást kapott infrastruktúra fejlesztésére. Javasolta, hogy az RMDSZ támogassa, amennyivel tudja az olyan települések magyar rendezvényeit is, ahol nincs megfelelő képviselet. Erdélyi István hozzászólásában ravasznak nevezte az 1923-ban elfogadott alkotmányt, amiből kihagyták az 1918. december 1-jén megfogalmazott, az autonómiára vonatkozó tételeket. Most az erdélyi magyarság két tűz közé szorult, ezért soha nem volt akkora szükség az összefogásra, mint jelenleg. Kocsik József AMMGE-elnök kifejtette: Cziszter Kálmán, Király András és Horváth Levente, illetve az RMDSZ Arad megyei szervezete sokat segített a gazdatömörülésnek. Az országos szervezet is mindent megígért, a támogatás viszont még várat magára. Bölöni György megyei tanácsos elmondta: többen hangoztatták, hogy a két választás után két nyugodt év lesz az építkezésre. Ha viszont a helyhatósági választáson elért döntetlent, továbbá a parlamenti megmérettetésen elszenvedett vereséget, az EP választások, illetve az elnökválasztás vereségei is követik, kevés esély marad a valós építkezésre, ezért az összes tartalékot mozgósítani kell. Horváth Levente kormányzati tisztségviselő hozzászólásában hiányolta a kihelyezett intézmények magyar vezetőit. Véleménye szerint, a szervezet három pillérre építkezve dolgozhat a leghatékonyabban: működőképes gazdasági és mezőgazdasági stratégia; a vállalkozók bevonása, illetve hatékonyabb ifjúsági stratégia támogatásával. Mindehhez a központi székházat magyar házként kell működtetni, ahova minden magyar hazamehessen. Zámbori Magdolna az erdélyi, benne az Arad megyei magyarság sorsdöntő gondjainak a megoldásában a társadalom legkisebb sejtjére, a családra történő építkezést javasolta. A hozzászólások végén Király András az érintettség okán, Bognár Levente elnöki minőségben válaszolt az elhangzottakra.
Választások
A további napirendi pontok, az RMDSZ Arad megyei szervezete elnökének, illetve a Megyei Választmány olyan tagjainak a megválasztása, akik nem alanyi jogon jutnak a fórumba Faragó Péter ismertetője szerint, a választás a május 16-án megtartott Állandó Tanácson készült jegyzőkönyv alapján történik. Eszerint három ívet osztottak ki a résztvevőknek: az elsőn a megyei elnöki tisztségért induló Bognár Leventére vagy ellene, másodikon az elhangzott jelölések közül 10 aradi, míg a harmadikon ugyancsak 10 vidéki jelöltet lehetett a szavazatok alapján megválasztani. A 3 urnában egybegyűlt voksok megszámlálása alatt megtartották Faragó Péter közreműködésével az alapszabályzat-módosítási javaslatok, míg Hadnagy Dénes közreműködésével a programmódosító javaslatok vitáját. Ugyancsak javaslatok alapján, betöltötték a felügyeleti szervekben megüresedett helyeket. Az eredményhirdetéskor megtudhattuk, hogy az elnökválasztás során Bognár Levente egyedüli indulókánt 150 igen, 25 nem, illetve 2 tartózkodás mellett újabb két évre nyert megyei elnöki mandátumot. A 10 aradi választmányi tag Hadnagy Dénes, Szabó Mihály, Tóth Csaba, Albert László, Kocsik József, Erdélyi István, Pintér Mária, Tóth Piroska, Derzsi Csaba és Fekete Károly. A vidékiek közül Almási Gábor, Bányai Mónika, Andó László, Péter Dalma, Kocsik Imre, Ménesi Melinda, Kádár Vilmos, Rédi Csaba, Tóth Mihály és Salamon Ferenc nyert választmányi tagságot. A megyei választmány 62 tagú névsora a június 27-én sorra kerülő alakuló ülésig áll össze az alanyi jogon, tisztségüknél fogva tagságot nyert személyekkel.
Elnöki nyilatkozat
Amint a tisztségében megerősített megyei elnök, Bognár Levente rövid nyilatkozatában a Nyugati Jelennek elmondta, felelősen folytatni kívánja azt a munkát, amit az Arad megyei magyar közösség érdekében két évvel ezelőtt elvállalt. Ugyanakkor meg kell találni mindazokat az eszközöket is, amelyek a közösség boldogulását, megmaradását szolgálják. Mivel e munkát csak együtt lehet felvállalni, számít mindazoknak a támogatására, akik a küldöttgyűlésen részt vettek, de azoknak a támogatására is, akik nem jöttek el, de eddig is a szövetségért dolgoztak. Maga jól tudja: nem leányálom a feladat, magasak az elvárások. Éppen ezért, szeretne mindenkit bevonni, akik a közösségért tenni akarnak. Azt szeretné, ha mindeni a magáénak érezné a szervezetet. Legfontosabb cél, folytatni a szervezetépítést, megtalálni azokat az eszközöket, amelyekkel érvényesíthetik a magyarságot szolgáló érdekeket országos, megyei, valamint helyi önkormányzati szinten.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Az űrlap alja
Itthagyott árnyékvilág
Meghalt Tüzes Bálint (Nagyvárad, 1951. december 11. – Nagyvárad, 2013. június 8.). Szombatra virradóra megállt a ketyegője – ahogy ő mondaná keserédes (ön)iróniával. Minden különösebb felhajtás nélkül. Egy csomó váradi és nem váradi embernek már nem fog megcsörrenni a telefonja, már nem fog senkit „zaklatni” kényszerű bezártságából, amelyre a gyerekkorában tragikus körülmények között szerzett fogyatékosságát tetéző otthoni balesete ítélte. Talán épp örmény gyökereiből eredő férfias dacossága és hitvalló helytállása segítette egész élete során abban, hogy felül tudjon emelkedni testi elesettségén, és úgy végezze tanári munkáját és önként vállalt közéleti feladatait, mint bárki közülünk.
Tüzes Bálint nemcsak pedagógus, költő, közíró és egyben átlagpolgár (fiú és szülő, élettárs és barát, kolléga és szomszéd) volt, hanem ténylegesen is Várad egyik emblematikus figurája, aki erején felül nyújtott maradandót: az Ady-emlékmúzeum őrével, Tóth Jánossal összehozott, 2006-ban megjelent Forró századelő című „beszélgetőkönyve” egyszerre irodalomtörténeti kuriózum és dokumentum, amely korántsem csak Ady Endrének állít sajátos emléket. Elsőnek és utolsónak szánt versgyűjteményét pár évvel korábban adta ki a szavatartó költő: önálló kötetként valóban az első volt, és lám, immár tényleg az utolsó, ami életében megjelenhetett (Életfaárnyék címmel). Persze azelőtt és azután is publikált még Bálint itt meg ott meg amott, a Reggeli Újságnak például indulása óta külmunkatársa volt, de legutóbb akkor kapta fel a nevét a „világsajtó”, amikor tavaly nyáron magyar állampolgári esküt tett az észak-magyarországi Borsodszentgyörgyön. Ami olyan messze van Váradtól, mint ide Szamosújvár. Hogy miért pont ott? „Úri passzióból”, és mert ott született Fehér Dezső, Ady egyik mentora. „Boldog vagyok” – ezek voltak Tüzes Bálint első szavai magyar állampolgári esküjét követően. A nagyváradi pedagógus-költő hozzátette: „az eskü akkor igazán eskü, ha közösségben mondja az ember, ezért választotta keretnek a szentmisét, mert a hívek közössége az ő közössége is”. Így tudósított egy miskolci hírportál az eseményről.
Nos, Bálint barátunknak nem adatott meg még egy évnyi magyar állampolgárság sem, ahogyan sok minden más sem 1951-ben történt világrajötte óta. Irigylésre méltó szellemi fölénnyel, esendőségét leplező kivagyisággal tudta túltenni magát a szorult helyzeteken. Az egri Agriában 2010 őszén megjelent pár soros versében, az Utószóban így villantotta meg azt az arcát, amit meg fogunk őrizni: „a győzd le – győzd meg között / gyémánthíd feszül / alatta mélység / középen Isten / és te egyedül”.
Dénes László
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Más olvasatban – könyvröptetés és Moldávia erdélyi gyökerei
Könyvröptetés és rácsodálkozás címmel szervezett a Kolozsvári Könyvhéten rendhagyó olvasásnépszerűsítő kerekasztalt a Fehér Holló Médiaklub. A rendezvényen közéleti személyiségek egyszerű olvasóként csodálkoztak rá az újságírósorozat köteteire.
Másnap az EME-székházban román nyelvű kerekasztallal rukkolt elő a médiaklub, melynek címe Határtalan anyanyelv – Limba maternă fără hotare volt, és amelynek fő témái a székelység, a gagaúzok, a moldávok illetve ezek kisebbségi státusza, szokásvilága, anyanyelvi gondjai voltak Mindkét rendezvényen megteltek az otthont adó termek: a Sapientia Óváry-terme illetve az EME-székház előadója. A kerekasztal-beszélgetések díszvendége Aurelian Lavric, a Kisinyovi Állami Egyetem történésze volt.
„Ideje arról is beszélni, hogy a könyvek olvasók nélkül elvesztik önmagukat, és a legjobb esetben is csak szervezett pótcselekvésként könyvelhetők el” – mondta Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub alapítója. Hozzátette: nincs nagyobb öröm egy (köz)író számára, mint az, ha valaki elolvassa könyvét. Ennél már csak az az élmény nagyobb, ha az olvasó megjegyzéseket is fűz azokhoz, vagy – és ez a az író-olvasó intim kapcsolatának netovábbja -, ha másodszor elolvasva a könvet kijelenti: „másodszorra mintha más olvasata lenne, mint először”.
A rácsodálkozók sorát Guttmann Szabolcs nyitotta meg, aki nagyszebeni emlékei tükrében villantotta fel Kalmár Zoltán: Nagyszeben a vörös város és hajdani magyarjai című kötetének témakörét, és számtalan saját élménnyel „írta tovább” azt. Kuszálik János Lőwy Dániel: Két világ között című publicisztika-kötetét tartva kezében vallotta be, hogy másodszorra olvasva a könyvet, nemcsak a felnőtt Lőwy Dániel képe sejlik fel előtte, hanem a diák is, aki egykoron a kéményekről tartott előadást kedves iskolájában.
Demény Péter Mihály István: Örömszakadtáig című publicisztika-füzéréről beszélt, vagy inkább annak szerzőjéről, akinek családias hangnemben „felrótta”, hogy túl gyakran pesszimista. – Mihály Istvánt először az Ifjúmunkásból ismertem meg. Két szerkesztő volt, akit feltétlenül elolvastam, ha megjött az iskolába a lap: Bodor Gy.Tamást és Mihály Istvánt – mondta. Megjegyezte: nagy kár, hogy a szerző egyre ritkábban közöl az írott sajtóban, irodalmi lapokban.
Horváth Gabriella Szabó Csaba – Ambrus Attila: Folyópartok – Újnomádok című közös kötetéről beszélt, annak első felét szinte jelzős szerkezetekig elemezve. Elmondta: olyan tájleírások és megszemélyesítések is vannak a szövegben, hogy az a filológusoknak külön csemege, az olvasónak meg valóságos „rácsodálkozás, röptetési kísérlet”. Aurelian Lavric, a Kisinyovi Állami Egyetem tanára a Fehár Holló Újságírósorozat román nyelvű válogatását, a NOI_MI-t mutatta be, külön hangsúlyt fektetve arra a regényes nyomozásra, amely Alexandru cel Bun első, erdélyi magyar felesége nyomán ered a két Moldva alapítása nyomába.
„Moldova Köztársaságban nem újdonság az, hogy a két országrész máramarosi eredetű, de Bedőházi Drágosnak (olacos de Bedeuhaza) és Izakonyhai Bogdánnak (Bogdan de Cuhea) a magyar államhoz és szokásvilághoz való szoros kapcsolata nem közismert. Történész kollégáimmal beszéltük, hogy a Jó Sándor Margarétái című regényes nyomozást Kisinyovban be kellene külön mutatni, már csak azért is, mert a magyar és lengyel regényekben megjelenő Moldova-kép újdonságszámba menne a moldáv olvasók körében” – mondta a történész.
Az erdélyi-moldáv kapcsolatok feltérképezése volt a vezérfonala a Határtalan anyanyelv – Limba maternă fără hotare román nyelvű kerekasztalnak is, amelyet a Médiaklub az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen szervezett. Szabó Csaba hivatalos médiaanyagok vetítése által támasztotta alá azon meggyőződését, hogy Erdély és Moldova Köztársaság között egyre szorosabb kapcsolat alakul ki. Meglátásában ennek a kapcsolatnak a gyökerénél a közös történelem kell hogy álljon, hiszen Nagy Lajos magyar király Magyarországa nélkül soha nem születhetett volna meg a történelmi Moldva. Szabó Csaba hazai román történészeket idézett, akik szerint „a kezdetek Moldvája Erdély nyúlványaként fogható fel”.
Aurelian Lavric egyetemi tanár elmondta: több hangsúlyt kellene fektetni a 14.századi történésekre, a magyar-moldáv kapcsolatokat más szinekben is fel kellene tüntetni, hiszen egyértelmű,hogy mindkét Moldva megmaradásának egyik titka az a szervezeti rendszer, amit Drágos illetve Bogdán az akkori Magyarországról hozott.
„Moldávia Székelyföldjéről”, az autonóm státust kiharcoló Gagaúziáról valamint magánakMoldáviának a jövőjéről beszélve Aurelian Lavric elmondta: jelenleg nagyon erősek azok az erők, amelyek a régiót nem az Európai Únióhoz, hanem az Orosz-Ukrán-Kazah vámúnióhoz szeretnék kapcsolni. Ehhez az általános horizontvesztéshez az is hozzájárul, hogy az egyszerű emberek tömegei moldovánokként határozzák meg magukat, és az alkotmányban is az áll, hogy a köztársaság nyelve nem a román, hanem ennek tájszólása (grai), a moldován.
A kerekasztal-beszélgetésen részt vett Nagyenyed román nemzetiségű polgármestere, Horatiu Josan is, aki nem a moldáv-magyar, hanem az erdélyi román-magyar kapcsolatok gyakorlati vetületeiről beszélt. A polgármester elmondta: a városi tanácsban folyó munka, együttműködés rendkívül fontos. – Nagyenyeden 16-17 százalék a magyarság arányszáma, így a román tanácsosok minden leszavazhatnának, ha akarnák. Enyeden viszont másképpen van ez, ezért jut pénz mindig a Bethlen Gábor Kollégiumnak is. Az együttműködés a kulcsa az együttélésnek – mondta.
A rendezvény végén stílszerűen moldáv borospalackot és tokajit bontottak meg, jelezve, hogy a moldáv-magyar közeledést a bor is segíteni fogja. A médiaklub meglepetésként az Eurovízió moldáv és magyar „félignyertes” zeneszámainak klippjét vetítették ki, hangsúlyozva, hogy – Romániával ellentétben – mindkét nép saját nyelvén énekelt Malmöben.
Maszol.ro

Kárpát-medencei összefogás kell a cianidos aranybányászat ellen
Tőkés László erdélyi EP-képviselő kezdeményezésére ma, 2013. június 10-én, Budapesten egy Kárpát-medencei informális találkozó keretében egyeztettek a cianidos technológiával folyó bányászat elleni közös fellépés lehetőségeiről. Mint ismeretes, a verespataki bányaberuházás kapcsán elhíresült ciánalapú aranybányászat nem csupán Erdélyben jelent valós veszélyt a környezetünkre, épített és kulturális örökségünkre, de hasonló tervekről és kezdeményezésekről kapunk híreket Szlovákiából és Ukrajnából is.
A találkozón a leginkább érintett régiók képviselői vettek részt: Körmöcbánya (Felvidék, Szlovákia) polgármesterét, Zuzana Balážovát elkísérte Ľuboš Kürthy, a Kremnica Nad Zlato (kb. „Körmöcbánya többet ér az aranynál”) Polgári Társulás elnöke; Kárpátaljáról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Városi Szervezetének elnöke, Bocskor László ismertette a Nagymuzsaly melletti aranybánya újranyitásának terve körül kialakult helyzetet; Erdélyből Kovács Csongor, a Zöld Erdély Egyesület, illetve Para Zoltán, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Környezetvédelmi Bizottsága elnökének szakértői anyagaira támaszkodva Király Melinda torockói önkormányzati képviselő, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke a verespataki bányanyitás veszélyeiről számolt be.
A találkozó elején, felvezetésképpen Tőkés László leszögezte: az európai polgárok joga (beleértve az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó Ukrajna állampolgárait is) a tiszta környezethez, a magántulajdonhoz, illetve a víz- és tájvédelem minden gazdasági érdeknél, rövid távú haszonnál előbbre való. Ezt követően az európai érdekérvényesítés nehézségeit és buktatóit foglalta össze. Az erdélyi képviselő emlékeztetett arra, hogy 2010-ben Áder Jánossal, Magyarország jelenlegi elnökével, akkori EP-képviselővel közösen a cianidos bányászat európai betiltását követelő határozatot nyújtottak be, amelyet az Európai Parlament majdhogynem egyöntetűen elfogadott. Ám a határozatnak kevés foganatja volt: az Európai Bizottság illetékesei minden további nélkül lesöpörték a témát az asztalról, és az azt követő sorozatos intervencióknak sem lett foganatjuk.
Pedig a veszély igen nagy, hívták fel a figyelmet a cianidos bányászat veszélyeinek kitett térségek képviselői, – a teljesség igénye nélkül – a következőkre hívva fel a figyelmet: a környezetvédelmi károk mellett a körmöcbányaiak példának okáért attól félnek, hogy a bányanyitás tönkreteszi a kis- és középvállalatokat, illetve a turizmusra épülő gazdaságukat. Megjegyzésre méltó, hogy Szlovákiából Körmöcbánya nyerte el Biodiverzitás Fővárosa címet, az uniós tagállamok környezetvédelmi és területfejlesztési szervezetei által meghirdetett versenyen. Az egymással vetélkedő, homályos hátterű külföldi cégek kapzsi önérdekének esne áldozatául a környék és a város, a Garam és a Duna vizének esetleges szennyezéséről nem is beszélve.
A Beregszászi járásban található Nagymuzsaly lakói viszont testközelből már elszenvedhették a felelőtlen bányanyitás következményeit: az 1996-tól kezdődött és 2006-ban – csődhelyzet miatt – leállt, két szakaszban megvalósított bányászat a keleti vadkapitalizmus összes jegyét magán viselte. Bocskor László beszámolója szerint 1996-tól a bányától 1300 kilométerre lévő Dnyeper mellé hordták az üledékanyagot – nyitott teherautókon! –, 2003 óta pedig a szennyeződésekkel terhelt hulladékanyagot mindenfajta védelem nélkül tárolják Beregszász és vidékének kiváló mezőgazdasági területén.
Király Melinda a verespataki bányanyitás legújabb fejleményeiről tájékoztatta a beszélgetés résztvevőit, és a tavalyi választási kampány időszakában megszervezett népszavazásra hívta fel a figyelmet, amely a térség lakossága körében kifejtett hazugságpropaganda ellenére érvénytelenül végződött.
Az informális és tájékozódó jellegű találkozó végén a felek megegyeztek a folytatásban: túl azon, hogy mandátumot adtak Tőkés Lászlónak ügyeik európai parlamenti képviseletére, közös cselekvési terv is körvonalazódott. Első lépésként mindhárom településre ellátogatnak, hogy a helyszínen tájékozódjanak a fennálló állapotokról. Hasonlóképpen folyamatosan tájékoztatják egymást a fejleményekről.
Abból a felismerésből kiindulva, hogy csak az ügy nemzetköziesítése révén nyílik esélyük a sikerre, az erdélyi képviselő szervezésében az ősz folyamán nyilvános közmeghallgatás keretében tárják elő problémáikat az Európai Parlamentben, ezzel együtt pedig Janez Potočnik környezetvédelmi biztossal is találkozót szerveznek, és közös memorandumban fordulnak José Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez.
A találkozó alkalmával újból bebizonyosodott, hogy ellentétek által megosztott európai országainkat és polgárainkat sokkal több közös érdek – és érték – kapcsolja össze, mint amennyi elválasztja egymástól őket.
Budapest, 2013. június 10.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája

Kővel, betonnal…
Vannak, akik el akarják homályosítani Várad történelmét, dicső múltját. Mihály vajda lovas szobra a Szent László téren előreszegezi a fejét, farkát felkunkorítja, a lovas feláll a nyeregben, tekintetét előreszegezi és ugrásra készül. Talán az első célpont az Olaszi temető helyén lévő park lenne, ahol őseink nyugodtak, a csend szigete, a csend parkja. Kár lenne, ha nem oda való lópaták zaja felverné ezt a szent nyugalmat.
Mihály vajdának erdélyi vesszőfutása mindössze egy évig tartott, nem hiszem, hogy jelenléte a városban változtatna a történelem tényein, hogy ezt a várost a mai divatos szóval élve „kisebbségi építészek” építették, akik nagyot, monumentálist alkottak. Elég, ha csak a Rimanóczyakra gondolunk.
Lapozgatva Péter I. Zoltánnak a napokban bemutatott, A két Rimanóczy című könyvét, 42 épületegyüttest számoltam össze, amit apa és fia épített. Nagyon nagy szám, ez a sok épület egy utcát is kitenne. Jogosan vetődik fel a gondolat, hogy egy utcát is el lehetne nevezni róluk, valamint egy köztéri szobrot is felállíthatnának az emlékükre.
Szép a Bihar Megyei RMDSZ-től, hogy létrehozta a Rimanóczy-díjat és egy, Deák Árpád szobrászművész munkáját dicsérő féldomborművet helyezett el volt házuk falán. Magasra tették a mércét, magasra a domborművet, aminek leleplezése sem ment könnyen. Aki ártó vagy más szándékkal akar felé közeledni, az is magasra kell tegye a mércét…
A Rimanóczyak, apa és fia művészei voltak a mesterségüknek, valamennyi stílusirányzatban otthonosan mozogtak. Abban az időben a társadalom az építészetbe, a művészetbe fektette szellemi és anyagi erejét. A két Rimanóczy teljes mértékben kielégítette ezeket az igényeket.
A Mihály vajda lovas szobra közelében lévő városháza épülete a könnyedségén, a légiességén túl monumentális alkotás, egy örökéletű, bevehetetlen vár benyomását is kelti. Könnyűlovassággal nem lehet bevenni. Ifjú Rimanóczy Kálmán egyik legsikerültebb alkotása. A Rimanóczyak kővel, betonnal írták bele nevüket Várad történelmébe. (A betont 1904-től alkalmazták.)
V. Szilágyi István
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A Székely Nemzeti Tanács nyílt levele Magyarország önkormányzataihoz
Nemrég elhúzódó „zászlóháború" zajlott Székelyföldön, melyet a hatóságok és a nacionalista román sajtó indított Székelyföld jelképei ellen. Ez idő alatt számos magyarországi önkormányzat tett bizonyosságot szolidaritásáról, kitűzve hivatalos épületeikre Székelyföld zászlaját. Hadd köszönjem meg elöljáróban a szolidaritásnak ezeket a megnyilvánulásait, amelyek megerősítettek a kitartásban, és a meggyőződésben: nem vagyunk egyedül.
A múlt század nyolcvanas éveiben, amikor Nicolae Ceausescu bejelentette a hírhedt falurombolási programot, Európa-szerte, így Magyarországon is tömegesen mozdultak meg az önkormányzatok, s neveztek meg testvértelepüléseket a halálra ítélt romániai falvak között. Ma Románia, egy olyan közigazgatási átalakításra készül, amely a 75%-ban magyar többségű Székelyföld szempontjából, történelmi léptékben csak a falurombolási tervvel hasonlítható össze. Románia kormánya – megszegve nemzetközi kötelezettségvállalásait – nem kéri ki Székelyföld 800.000 lakosának a véleményét a közigazgatási határok kialakításáról, hanem épp ellenkezőleg, az itt élők akaratával ellentétben, egy román többségű nagy régióba kívánja beleerőltetni Székelyföldet. Elszántak vagyunk, hogy az erőszakmentes tiltakozás eszközeivel, nagyon határozottan lépjünk fel a megsemmisítésünket célzó állampolitika ellen, és számítunk továbbra is Magyarország önkormányzataira.
A Székely Nemzeti Tanács nemcsak tiltakozik, de keresi a párbeszéd lehetőségét is. Ez év március tizedikén, a Székely Szabadság Napján tartott marosvásárhelyi tüntetésen harmincezer ember által közfelkiáltással elfogadott beadvánnyal fordultunk Románia kormányához. Ezt követően a beadványt negyvenezer ember erősítette meg az aláírásával, kérve Románia kormányát, hogy fogadja a tüntetők, Székelyföld képviselőit. Erre a beadványra a mai napig nem érkezett válasz.
A székelyek nemcsak tiltakoznak, nemcsak párbeszédet szorgalmaznak, de építkeznek is. Olyan autonómia-statútumot terjesztettünk Románia parlamentje elé, amely nemcsak a székelységnek biztosítaná hosszú távon a megmaradást a szülőföldjén, hanem a működő európai-autonómiák mintájára Románia számára is tartós stabilitást és gazdasági fellendülést jelentene. Ebben a pillanatban erősebbnek tűnik azonban Romániában a '89 előttről maradt magyarellenes örökség, a törvénytervezetet ugyanis két alkalommal is vita nélkül utasította el Románia Parlamentje.
Ez azonban minket nem fog letörni. Kedvező jogi környezetet akarunk teremteni a székely törekvéseknek az Európai Unióban. Ehhez kerestünk, és találtunk szövetségeseket szerte Európában, olyan közösségek tagjai között, akik megéltek a miénkhez hasonló történelmi tapasztalatokat. Élni kívánunk az európai polgári kezdeményezés eszközével, az erre vonatkozó tervezetünk már jó ideje megtalálható a www.nemzetiregiok.eu címen. A kezdeményezés sikere érdekében egymillió aláírást kell majd összegyűjtenünk szerte az Európai Unió országaiból. Nem titok, hogy ezek jelentős részét Magyarországról szándékozunk összegyűjteni. Ebben nagy segítséget jelenthetnek az önkormányzatok. Az elmúlt hónapokban sikerült több önkormányzat vezetőivel tárgyalni és megszerezni a támogatásukat, ezek névjegyzéke, élén Budapest székesfővárossal megtalálható a kezdeményezés honlapján. Be kellett azonban látnunk, hogy fizikai képtelenség mindenhova eljutnunk, ezért most, amikor már csak napok, esetleg hetek vannak a kezdeményezés benyújtásáig, ezúton fordulunk minden magyarországi önkormányzathoz, kérve az erkölcsi, politikai támogatásukat, illetve kinek-kinek konkrét önkéntes segítségét ebben az ügyben.
1989. előtt Európa legkegyetlenebb diktatúráját sikerült megállítani a falurombolási terv végrehajtásában. Az akkorihoz hasonló szolidaritásra van szükség most is, hogy a terveinket sikerre vigyük, és rombolás helyett az építkezésé legyen a jövő. Marosvásárhely, 2013. június 9.
Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

Amikor jön az ár
Döbbenettel vegyes csodálattal követjük a magyarországi árvízhelyzetről szóló híreket, riportokat a médiában: a hatalmasra nőtt Duna látványa félelmetes, belegondolni sem merünk, mekkora károkat okozhat a megáradt folyó – de ezúttal a televízió képernyőjén valami más is átsüt.
És nem csak a rendkívüli szervezettség megdöbbentő számunkra, akik hozzászoktunk már a romániai vezetők és hatóságok nemtörődömségéhez, akik csak keserűen mosolygunk az illetékesek magyarázkodásán, valahányszor váratlanul, „felkészületlenül” éri őket a téli havazás, tavaszi hóolvadás, nyári aszály. Nem csak azon kapjuk föl a fejünket, hogy mennyire pontosan lépnek működésbe a különféle védelmi mechanizmusok, hogy egyszerre ragad mindenki lapátot, buzdítás nélkül jelentkeznek munkára az önkéntesek, fegyelmezetten, rendbontások nélkül zajlanak a kitelepítések ott, ahol ezt is megköveteli a helyzet, hogy nem kocsmában decizgetők siránkoznak és szidják vezetőiket a kamerák előtt, hanem gátakon dolgozó, homokzsákot töltő helyieket látni minden érintett településen. Ami viszont leginkább szembetűnő, az a szolidaritás, az összefogás oly gyakorlati és mégis felemelő élménye. Az, ahogy e napokban mindenki egy nyelvet beszél, mindenki a maga helyén és a maga lehetőségei szerint igyekszik kivenni részét a munkából. Mintha még a politikai csatározások is leálltak volna Magyarországon, az ellenzék felhagyott a kormány bírálatával, a miniszterelnök maga irányítja az árvízvédelmet, a civil szervezetek közösen lépnek fel, százezrek adományoznak kisebb-nagyobb összeget a károk enyhítésére. És igen, mondjuk ki: jóleső érzés látni, tudni, hogy eme kritikus pillanatokban ott vannak az erdélyiek, székelyföldiek, kárpátaljaiak is, mert bizakodásra ad okot, hogy legalább vészhelyzetben képesek vagyunk összezárni sorainkat, és valós nemzeti összefogás bontakozik ki. Csakhogy rögvest kijózanodunk, ha hazai dolgainkat vesszük számba. Hogy a bukaresti hatalom egyre eltökéltebb a Székelyföld beolvasztásával járó régiósítás ügyében, az alkotmánymódosítás után akár a parlament megkerülésével, kormányzati felelősségvállalással is készek elfogadtatni az erről szóló törvényt. A közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes pedig attól sem riad vissza, hogy nyilvánvalóan kettős mércét alkalmazva, arrogánsan jelentse ki: Dobrudzsát el tudja képzelni önálló régiónak, de Székelyföldről hallani sem akar. Közeleg hát mifelénk is az ár, de vajon mi képesek leszünk-e szervezetten, egyként kiállni érdekeinkért, Székelyföld védelmében?
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A görögországi törökökkel tanácskozott az RMDSZ- küldöttség
A görögországi nyugat-trákiai török kisebbség képviselőivel, a Barátság, Egyenlőség és Béke Pártjának elnökével, Mustafa Ali Cavusszal, Kelet-Makedónia és Trákia régió kormányzójával, Aristides Giannukidisszel, a görögországi Xanti és Komotini városok választott muftijával, Ahmet Metével és Ibrahim Seriffel, valamint a görög Radikális Baloldali Koalíció (SYRIZA) török nemzetiségű képviselőjével, Ayhan Karayusuffal találkozott a hétvégén Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke és Vincze Loránt, a nemzetközi kapcsolatokért felelős titkár a görögországi Komotini városában.
A találkozók fő célja – amelyeken Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója is részt vett – az Európai Polgári Kezdeményezés (EPK) részleteinek és folyamatának ismertetése volt, hiszen az indítványt az egyetlen görögországi török nemzetiségű politikai alakulat, a Barátság, Egyenlőség és Béke Pártja (DEB) is támogatja. A találkozók során az RMDSZ küldöttsége részletesen tájékozódott a görögországi török kisebbség helyzetéről.
Mustafa Ali Cavus, a DEB elnöke a találkozón a görögországi nyugat-trákiai török kisebbség problémáit, kihívásait ismertette. "Az 1991-ben alapított párt nagyon aktív volt a ’90-es években, de sajnos olyan antidemokratikus választási rendszer van érvényben, főleg ha a 3%-os választási küszöbre gondolunk, amely teljesen ellehetetleníti, hogy induljunk a választásokon. A görög állam szisztematikusan hátrányos megkülönböztetéssel sújtja kisebbségi csoportunkat, nem nevezhetjük magunkat török kisebbségnek se, a görög többség következetesen úgy utal ránk, mint »muszlim vallási kisebbségre«" – magyarázta Cavus. Hozzátette, 2010-ben ismét aktiválták a pártot, és sikerült 5500 új tagot beszervezni. "Sajnos a lakosságnak mi így is csak az 1%-át tesszük ki, tehát a 3%-os küszöb elérése lehetetlen. Nyelvi, oktatási és vallási problémákkal küzdünk évek óta, és a megoldás még mindig nagyon távolinak tűnik. A görög hatóságok nem engedélyezik nyelvünk használatát, sem a hivatalos ügyekben, sem az óvodákban, iskolákban, másrészt pedig a török vallási vezetőket, a muftikat a görög állam önkényesen nevezi ki, a kisebbség véleményének figyelembevétele nélkül" – mondta el a DEB elnöke, hozzátéve, mindezeket figyelembe véve ki lehet jelenteni, hogy a nyugat-trákiai török kisebbség a leghátrányosabb helyzetben lévő európai kisebbség.
Fehim Ahmet, a Komotini választott mufti helyettese a romániai küldöttségnek elmondta: azt szeretnék, ha a görög állam elismerné és támogatná a török kisebbségi közösséget, és azt is, hogy a nemzetközi szervezetek nyomást gyakoroljanak a görög államra, hogy legalább a közösséget vezető vallási vezetőket ismerje el az állam. "Komotini tartományában két mufti van: egyiket az állam nevezte ki, a másikat a helyi közösség választotta meg, amely el is tartja őt. A kinevezett mufti házasságkötésekkel, illetve válásokkal foglalkozik, mert az általunk választott vallási vezetőknek nincs erre engedélyük" – magyarázta Ahmet, hozzátéve, a két mufti között semmilyen kommunikációs kapcsolat nem létezik, ami nyilván csak mélyíti a problémákat.
Ayhan Karayusuf, a görög Radikális Baloldali Koalíció (SYRIZA) török nemzetiségű képviselője elmondta: szerinte azzal, hogy a nyugat-trákiai törökök még csak nem is nevezhetik magukat etnikai közösségnek, hanem csak vallási kisebbségnek, mindent elmond a helyzetükről. "A politikai problémákat az is mélyíti, hogy Komotiniben a török és a görög közösség teljesen párhuzamos életet él, nincsenek közös ünnepeik, közös pontjaik, amelyek összeköthetik őket, tehát az emberek mentalitásának megváltoztatása kellene az első lépés legyen" – fogalmazott Karayusuf.
A történelmi kisebbségek uniós érdekvédelmet érdemelnek
Borbély László hangsúlyozta: nem gondolta volna, hogy ezt kell mondania, de a hallottak alapján ki kell jelentenie, hogy a görög állam egyes intézkedései alapvető kisebbségi és vallási jogokat sértenek, ami számára azért is meghökkentő, mert az iskolában a demokráciáról tanulva mindig Görögország példája lebegett a szemük előtt. "Itt van a demokrácia bölcsője, mi pedig mint történelmi kisebbségek nem hagyhatjuk, hogy leseperjenek minket az asztalról. Mi nem költöztünk az idők során egyik országból át egy másikba, hanem a határok változtak a fejünk fölött. Azt kell megértessük a többségi nemzetekkel, hogy egy kisebbség értéket és nem ellenséget jelent az ország számára, hogy a nyelvi és a kulturális sokszínűség erősít egy államot, nem pedig megoszt" – hangsúlyozta az alelnök.
Elmondta, a romániai magyarság is átélt hasonló időket a kommunizmus ideje alatt, és ezekből az egyetlen kiút az összefogás. "Mind európai uniós országoknak, mind Romániának és Görögországnak többet kell tennie a jövőben kisebbségei helyzetének rendezésére. El kell ismernünk, hogy 23 év után a romániai magyarságnak fontos jogokat sikerült kivívnia, részben nemzetközi nyomásra, de alapjában a folytonos politikai párbeszédnek köszönhetően. Ez alatt az idő alatt több politikai párttal is kormányon voltunk, vannak magyar iskoláink, egyetemeinken közel 12 ezer magyar diák saját anyanyelvén tanul, de még nagyon sok kisebbségi kérésnek kell eleget tegyen a román állam" – fogalmazott a szövetség alelnöke. Hozzátette, a polgári kezdeményezés a bizonyítéka annak, hogy az európai kisebbségek nincsenek magukra hagyva, a látogatásukkal pedig szolidaritásukról biztosítják a Barátság, Egyenlőség és Béke Pártját, amely június 19–23. között a FUEN- kongresszuson Dél-Tirolban a FUEN-család teljes jogú tagja lesz.
Délután a nyugat-trákiai török kisebbség konzultatív tanácsának tagjaival Vincze Loránt ismertette az európai polgári kezdeményezés, illetve a kezdeményező bizottság megalakulásának folyamatát. "Sok közösségben ismertettem az elmúlt két évben a kezdeményezésünket, de a görögországi törökök helyzete kétségtelenül a legnehezebb és a legnyomasztóbb mindenek között. Az Európai Unió az újonnan csatlakozott államoktól megkövetelte kisebbségi kritériumok teljesítését, miközben Görögország, egy régi tagállam elnyomja a saját kisebbségét, el sem ismeri létét. Az Önök közössége bennem erős támaszra és érdekeik képviselőjére lelt" – fogalmazott az RMDSZ külügyi titkára.
Népújság (Marosvásárhely)

Régiók: utcára hívnak a magyar pártok
Az RMDSZ kész utcára hívni szimpatizánsait, ha a bukaresti kormány a régióátszervezés során a környező román megyékbe olvasztja be a Székelyföldet – közölte kedden Kelemen Hunor. Az EMNP a napokban jelentette be, hogy a következő hetekben köztéri demonstrációt szervez a régióátszervezési terv ellen.
Az autonómiakövetelések nyomatékosítása végett az elmúlt években rendezett megmozdulások mintájára ismét tüntetni hívják szimpatizánsaikat az erdélyi magyar politikai alakulatok, ezúttal a régióátszervezés tárgyában. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kedden a Radio France Internationale (RFI) bukaresti adásában a közigazgatási régiók kialakításának tervét kommentálva úgy fogalmazott: a Székelyföldet Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor sem merte beolvasztani a környező román megyékbe.
„Az emberek utcára vonultak 1968-ban. Ha valaki azt hiszi, hogy 2013-ban nem fognak kivonulni, az téved” – válaszolta a politikus arra a kérdésre, mit tesz a szövetség, ha a régiók kialakításánál nem veszik figyelembe a Székelyföldre vonatkozó javaslatát.
Kelemen a rádióműsorban kifejtette: a román politikusoknak túl kéne tenniük magukat a Székelyfölddel kapcsolatos „paranoián”, mert senki sem fogja Hargita és Kovászna megyét „zsákban elhordani, fekete lyukat hagyva az ország közepén”.
Az RMDSZ elnöke rámutatott: a Mócföldhöz, vagy Dobrudzsához hasonlóan a Székelyföld is sajátos történelmi, kulturális hagyományokkal, gazdasági és társadalmi kötelékekkel rendelkezik, úgyhogy ebben a térségben nem lehet eltekinteni az etnikai szempontoktól. „Amikor Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes arról beszél, hogy Románia problémáit a regionális és kulturális különbségek eltörlése oldaná meg, akkor persze, hogy a Hargita, Kovászna és Maros megyében élők egy nagyon perverz beolvasztástól tartanak. Attól, hogy olyan közigazgatási átszervezést hajtanak végre, amely a közösséget megfosztja a beleszólás lehetőségétől minden regionális intézményben” – magyarázta Kelemen Hunor.
Nyilatkozatára reagálva Liviu Dragnea „inkorrektnek és elég veszélyesnek” minősítette, hogy a szövetségi elnök demonstrációkat helyezett kilátásba Székelyföld beolvasztása esetében. A kormánynak a régiók kialakításával megbízott tagja szerint a régiók kialakítása nem jelent „útlevél-ellenőrzést” az országon belül, a régiók a regionális fejlesztés területén fogják összehangolni a megyei tanácsok tevékenységét, továbbá a magyaroknak szerinte nincs miért tartaniuk ettől.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége a hét végén bejelentette, aláírásgyűjtésbe kezd, hogy a magyar közösség tagjai önálló politikai szereplőként nyilváníthassanak véleményt a kormány régióátalakítási terveiről.
szekelyhon.ro