Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Enuț, Dana
14869 tétel
2013. május 21.
A kisebbségi politika alakulása meghatározó lesz Európa fejlődése szempontjából
Az Európai Unió nem tesz eleget az európai kisebbségek kulturális és nyelvi sokszínűségének megőrzéséért, miközben nem adottak a legtöbb közösség megfelelő európai szintű közképviseletének feltételei sem. Ezen európai szintű nyomásgyakorlással kell változtatni – állapította meg a Schleswig-Holstein németországi tartomány székhelyén, Kielben tartott megbeszéléseiken Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Anne Spoorendonk, a tartományi kormány művelődési, igazságügyi és Európa-ügyi minisztere, és Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke.
A találkozó az utolsó volt abból a sorozatból, amelynek során a kisebbségi polgári kezdeményezés alapítói felkeresték azokat a közéleti személyiségeket, akik elfogadták a felkérést és a héttagú kezdeményező bizottság tagjaivá váltak. A találkozón jelen volt Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója és Vincze Loránt, az RMDSZ nemzetközi titkára.
Schleswig-Holstein, Németország legészakibb tartományában fríz, szinti roma és dán kisebbség él. A közel hárommillió lakosú tartományban mintegy ezer szinti roma, ötvenezer dán és tízezer fríz lakik. Utóbbi két kisebbség Dél-Schleswig Választási Egyesület – SSW néven politikai pártot alapított, amely koalíciós partnerként tavaly óta tagja a tartományi kormánynak, Anne Spoorendonk révén pedig a kisebbségeknek első ízben van miniszterük.
Kelemen Hunor szövetségi elnök megelégedéssel nyugtázta, hogy sikeres volt a kezdeményezés előkészítő szakasza, véleménye szerint azonban a neheze – a Minority SafePack regisztrálása és az egyéves aláírásgyűjtés – még csak ezután következik.
"Csupán az európai kisebbségek összefogása és aktív részvétele révén tudjuk összegyűjteni az egymillió aláírást. Azt tervezzük, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség erejénél és számarányánál fogva nagyobb erőfeszítést vállal, de az EU térképét lefedő, valamennyi kisebbségi közösség részvételére, támogatására szükség lesz. Nagyon örvendek annak, hogy Anne Spoorendonk miniszternek az a szándéka, hogy aktívan és közvetlenül kapcsolódjon majd a következő időszak tennivalóihoz" – fogalmazott a szövetségi elnök.
Anne Spoorendonk miniszter elmondta: "A kisebbségi polgári kezdeményezés révén most lehetőségünk van arra, hogy hallassuk a nemzeti kisebbségek hangját és növeljük európai befolyásukat. Meggyőződésem, hogy a kisebbségi politikák alakulása meghatározó lesz Európa fejlődése szempontjából. Meg kell győznünk Európát és Európa régióit arról, hogy a kisebbségek léte nem teher, és nem fenyegetés számukra, hanem olyan képességekkel rendelkező közösségekről van szó, amelyek minden társadalom javára és gazdagodására válnak".
"Két évvel ezelőtt, amikor először beszélgettünk a Lisszaboni Szerződés által nyújtott új jogi eszközről, kevesen gondolták volna, hogy ennyire erős támogatókat szerzünk. Az első időszak sikerét, az egyre növekedő számú partnerszervezetet látva, meggyőződésem, hogy a kisebbségi kezdeményezés valósággá válik" – hangsúlyozta a találkozón Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke.
Ugyancsak Kielben, a regionális parlament székhelyén találkozott a kisebbségi polgári kezdeményezés küldöttsége a dániai német kisebbség, a Sydslesvigsk Forening vezetőivel, Dieter P. Küssner elnökkel és Jens A. Christiansen főtitkárral. A németországi dán kisebbség ernyőszervezete aktív tagja a FUEN-nek, és a többi németországi kisebbségi közösséggel együtt elkötelezetten támogatják az őshonos nemzeti kisebbségek polgári kezdeményezését.
Népújság (Marosvásárhely),
2013. május 21.
„Boldog vagy, mert hittél”
A csíksomlyói zarándoklatok titka
Idén, a csíksomylói Mária-búcsú programja szerint péntek délutántól fogadták a vonattokkal, autóbuszokkal, személyautókkal vagy gyalogosan érkező keresztaljákat, 19 órától a kegytemplomban szentmisét celebráltak szentbeszéddel, majd ugyanott éjszakai virrasztást tartottak. Szombaton 5.30 órától a négyszögű udvarban 10-12 szerzetes, illetve pap közreműködésével folyamatos gyóntatás és áldoztatás zajlott. Eközben a kegytemplomban óránként celebráltak szentmisét, de egész nap véget nem ért a sor a csodatevő Szűzanya szobrához, hogy a zarándokok által hozott, beteg hozzátartozók bizonyos ruhaneműit a székely népviseletbe öltözött két csinos lány a magasban lévő szobor talapzatához érintve, azok gyógyító hatásúvá válhassanak. A keresztalják reggeltől folyamatosan vonultak, lobogókkal, feszülettel, helységnév-táblákkal az élen a nyeregbe, ahol elfoglalták a rendezők által nekik kijelölt helyeket. A székely népviseletbe öltözött fiatalok által övezett, a főpapságból álló kordon 10.30 órakor a kolostor bejárata elől indult a Hármashalom Oltárhoz a 12.30 órakor kezdődött ünnepélyes szentmisére. A programvezető hangosbemondón folyamatosan üdvözölte a nyeregbe érkező keresztaljákat, akik közül csak néhány érdekesebbet említünk meg: Erzsébet és Ibolya nevű hívek 420 kilométerről gyalog érkeztek a helyszínre; Budapestről 25-en, szintén gyalog zarándokoltak a templombúcsúra; a Boldogasszony zarándokvonattal 800-an; Bukarestből 100-an, Argentínából 10-en, Párizsból 18-an, a Délvidékről 43-an, Gátaljáról 10-en, Arad-Ségából 72-en érkeztek egy-egy kereszt nyomában.
A kordonban megérkezett a búcsú egyetlen meghívottja, ünnepi szónoka, nm. és ft. dr. Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke; nm. és ft. dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek; ft. Tamás József püspök; dr. Orbán Szabolcs ferences atya, az Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke számos pap és egyházi méltóság társaságában. A világiak közül megkülönböztetett tisztelettel köszöntötték Áder János magyar köztársasági elnököt és feleségét, Anita asszonyt; dr. Semlyén Zsolt miniszterelnök-helyettest; Harrack Péter frakcióvezetőt és a Keresztény-Demokrata Néppárt frakcióját, továbbá Csikszereda város polgármesterét és alpolgármesterét, minden zarándokot. Az Erdélyi Ferences Rendtartomány nevében előbb dr. Orbán Szabolcs tartományfőnök, majd nm. és ft. dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek köszöntötte a több százezer résztvevőt a „Boldog vagy, mert hittél” idézetből kiindulva. Mert a csíksomlyói Szűzanya hazavárja gyermekeit. Mi zarándokok minden évben eljövünk, immár 246. alkalommal, mert ott a hazánk, ahol édesanyánk van. Hálát adunk a múltért, anyai áldását kérjük a jövőnkre.
Szentbeszédében nm. és ft. dr. Ternyák Ferenc egri érsek ugyancsak a „Boldog vagy, mert hittél” idézetből merített ihletet. Mert e tengernyi nép azért érkezett, hogy Erzsébettel együtt, mi is boldognak hirdessük Szűz Máriát, akit már őseink himnuszában is Boldogasszonynak nevezünk. A hit zarándokútján nem csak hívők, hanem hit-keresők is járnak szép számmal, noha a hitet nem lehet megtalálni, az Isten ajándéka, ezért a hit kapuja minden ember előtt nyitva áll, mindenki meghívást kap a belépésre. A hit manapság sem a gyakorló hívek kiváltsága, ezért tegyük plébániáinkat tanúságtevő, befogadókká, hogy minden igaz keresztény lelki otthonává váljanak, hiszen mindnyájan a boldogságos Szűz Mária gyermekei vagyunk. Mária nem csak a múltban, de most is mellettünk áll, aki előbb megismerte a Szentlelket, mint maguk az apostolok, jobban ismerte Jézust, mint a tanítványok, többet tud a hitről és a boldogságról bárki másnál. Érdemes hát hallgatnunk rá, nem véletlenül nevezi ősi himnuszunk Boldogasszonynak, a Szentlélek mátkájának, aki az első pünkösd napján jelen volt az apostolok között. Mária abban találta meg boldogságát, hogy hitt Istennek, megtette, amit kért tőle. „Boldog vagy, mert hittél”. A Szentlélek szavai arról tanúskodnak, hogy a hit és a boldogság összetartoznak. Milyen szép az, amikor két áldott állapotban lévő asszony találkozik. Bárcsak Magyarországon, a Székelyföldön és a Kárpát-medencében is nagyon sokszor találkozna két vagy több áldott állapotban lévő asszony. A hitben arra van a legnagyobb szükségünk, hogy amint óráinkat is hozzáigazítsuk a pontos időhöz, úgy hitünket is igazítsuk egyházunk hitéhez – összegezte mondanivalóját az egri érsek. A szentmise végén a lengyelországi cestokovói perjel tört magyarsággal, de szívbemarkolóan szép beszédet mondott a lengyel–magyar barátságról, miközben visszavitte a szerecsen madonna képének a másolatát, illetve magával vitte a csíksomlyói Mária-szobor másolatát.
A felemelő szertartás végén több százezer ember mennydörögte el nemzeti imánkat és a székely himnuszt, ami sehol a világon nem hangozhat szebben, mint ekkora kórus ajkáról, a Szentlélektől áthatva. Talán ez a csíksomlyói zarándoklatoknak a titka.
Balta János
Népújság (Marosvásárhely)
2013. május 21.
A művészi tökély jegyében
Feszt László emlékezete
Van valami különleges, valami sajátos abban, ahogyan a legsötétebb terror is kitermeli a maga remekműveit, ahogy a szigorú korlátok sem képesek gátat szabni a művészetek kiteljesedésének, vérbő áramlásának. Sőt a tiltás mentén maradandó életművek formálódhatnak, remekművek születhetnek. Feszt László halálával egy ilyen életmű zárult le véglegesen, és egy ilyen életmű, az iskolateremtő egyetemi tanáré, művészpedagógusé folytatódik tanítványaiban.
Életműve – monográfiaírója, Banner Zoltán szavaival élve – „nyitott könyve a kortárs grafika történetének. (…) De életműve ugyanakkor diadalmas lázadás is a kor ellen, a szolgaság ellen, sőt éppen a technika eszközeivel emelkedik a nivellálódás, az öncélú esztétizálódás és a szellemi nihil fölé.”
Az önálló kezdeményezést, a korszerű kifejezésformákat zsigereiben elfojtani igyekvő korban, az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek Erdélyében született meg a messze földön híres kolozsvári grafikai iskola is, melynek „fogalmát és kibontakozását azért kapcsoljuk Feszt László nevéhez és alkotói, valamint művésznevelői tevékenységéhez, mert az ő kezében futottak össze az egyetemes kortárs grafika tendenciáinak szálai, majd innen, az ő műterméből áramoltak szét, tanítványain keresztül, az erdélyi vizuális művészeti kultúra hálózatába. (…) Meggyőződésünk, hogy ilyen átgondolt, módszeres, a grafikai kifejezés teljes vertikumára vonatkozó mesterségbeli alapozást akkoriban talán már egyetlen közép- vagy nyugat-európai főiskolában sem nyújtottak, mint Kolozsváron Andrásy Zoltán, a Varga Nándor Lajos-tanítvány Cs. Erdős Tibor, Kádár Tibor s főként Feszt László tanársága és tanszékvezetése idején. A (…) tanítványok a könyv-, folyóirat- és reklámgrafikától kezdve az animációs és az alkalmazott/sokszorosítható technikákon át az eszmegazdag táblaképgrafikáig és az elektronikus médiumig mesterségük bármelyik területét birtokba vehették és vették is, alkatuk szerint, mondjuk Kézdivásárhelytől Magyarországon át a német és más európai nagyvárosokig” – véli a neves művészettörténész, a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó gondozásában 2010-ben, a művész 80. születésnapjára megjelent monográfia szerzője.
A tehetséges tanítványok tehát részben szétszéledtek a nagyvilágban, ismert és elismert művészekké váltak, ezáltal is öregbítve a kolozsvári grafikai iskola hírét-nevét. Mesterük viszont, sikeres külföldi szerepléseit követően mindegyre visszatért, bár számtalan alkalma kínálkozott volna a kint maradásra. Tizenháromszor volt például Olaszországban, ahol munkásságát minden alkalommal rangos elismerésekkel, díjakkal honorálták. Svájci kiállításaival is nagy sikert aratott. 1972-ben pedig, a romániai magyar festők közül elsőként neki volt tárlata Budapesten, a Nemzeti Galériában. Kérték is, hogy maradna tanárként a pesti főiskolán, mégis hazajött. Úgy érezte, gyökerei ide kötik, itt érzi magát igazán itthon: sziléziai szobrász és oltárfestő ősei évszázadokkal ezelőtt választott hazájában, Erdélyben. Őseitől kapta örökbe különleges tehetségét, munkabírását, munka iránti igényességét is, és adta tovább fiainak, a szintén képzőművész ifj. Feszt Lászlónak és a botanikus Györgynek.
Feszt László kitartó következetességgel építette föl sajátosan komplex, a klasszikus rézmetszettől a kollográfián keresztül – amelynek hazai megalapítója és művelője –, a térbe kitüremlő plasztikákig terjedő művészi világát. A tehetsége mellett már diákkorában különleges szorgalmáról is híres művész mindent elsajátított elődeitől, amit csak lehetett, hogy aztán bravúros technikai tudásának birtokában ereszthesse szabadon képzelőerejét, és alkothassa meg a világnak ezen a kis eldugott szigetén, Erdélyben – korát jócskán megelőzve – a kortárs grafika és festészet remekműveit. Egyenesen felfelé ívelő pályája több szakaszra osztható ugyan, 1966-os első olaszországi útjától azonban, ami bizonyos értelemben határkőnek számított munkásságában, gyakorlatilag alkotásai mintha egymásból nőttek volna ki. Olyan sajátos öngerjesztés volt ez, ami elvezetett a végső tökélyig, az anyagok, technikák, ötletek, azaz a több évtizedes állandó művészi alkotómunka szintézisének végső stádiumáig, a grafika, festészet, kerámia és szobrászat konglomerátumaként is értelmezhető plasztikákig: a kései oltárfaragó, -festő utód tökéletes önmagára találásáig.
A 20. század képzőművészetében erőteljes művészi mitológiák épültek bizonyos alapmotívumok fétisére. Merthogy léteznek olyan elemi formák, amelyek különösképpen szuggesztívek, érzelemkeltők, feszültséghordozók. Nem véletlen kultikus szerepük, szimbolikus felértékelődésük. Feszt László egyedi formanyelvének egyik sajátossága is éppen ezeknek az elemi formáknak és a hozzájuk társított színkombinációknak a használatában rejlik. Az erőteljesen színezett nagy felületeket a művész sajátos jelsorokkal, motívumokkal, díszítőelemként alkalmazott geometriai alakzatokkal tölti ki. Ez a kettősség: elemi forma és a benne halmozódó jelsor érzelmi kapcsolat forrásává válik, és eredményezi azt a művészi formanyelvet, amely nemzetközi hírnevet, megbecsülést szerzett alkotójának.
A Feszt-féle jelrendszer kibontakozásának és kiteljesedésének kronológiáját 2010-ben, a kolozsvári Művészeti Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállításon követhettük nyomon. A retrospektív tárlat gondolata már tíz évvel ezelőtt, 70. születésnapján is foglalkoztatta a művészt, de egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a nagy anyagi ráfordítást és előzetes szervező, összegző munkát igénylő rendezvény létrejöhessen. Mert mint mindenben, Feszt László itt is tökéletességre törekedett. Sikerült is neki. Már folyamatosan romló egészségi állapotában ugyan, de barátai, művészetének tisztelői társaságában boldogan vehette akkor számba életművének színe-javát, melyből egy jelentős részt adományozott a kolozsvári Művészeti Múzeumnak. Az intézmény igazgatója, Călin Stegerean grafikusművész pedig az alkalomra képanyaggal gazdagon illusztrált katalógust jelentetett meg.
Teljes mértékben egyet kell értenünk Banner Zoltánnal, aki szerint Feszt László „nem hirdetett és nem írt programot a tökély iránti sóvárgásáról. De, hogy csupán a tökéletesség örökös ostroma visz közelebb a művészi alkotás értelméhez, arról olyan bizonyítékot és példát állított, ami megcáfolhatatlan, megkerülhetetlen, s amire sohasem volt annyira szükségünk, mint manapság.”
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 21.
Folytatódhat a román homogenizáció?
A kommunizmus idején elkezdett, a nemzetiségek beolvasztását célzó homogenizációs politika folytatásaként minősítik a Krónika által megkérdezett romániai magyar politikusok a kormány régiósítási terveit alátámasztó új szakértői tanulmányt.
Elfogadhatatlannak minősítik, és a kommunizmus idején elkezdett betelepítési politikának a folytatásaként jellemzik a romániai magyar politikusok azt a szakértői tanulmányt, amely a román kormány régiósítási terveit támasztja alá. Az akadémikusokból és egyetemi tanárokból álló szakértői bizottság által jegyzett, a napokban nyilvánosságra hozott 56 oldalas tanulmány azt javasolja, hogy a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régiót alakítsák közigazgatási régióvá.
A javaslat szerint Erdély három régióra oszlik, és mind a Székelyföldet, mind a partiumi magyar tömböt román többségű régióban oldaná fel. A tanulmány szerzői úgy vélik, a jelenlegi gazdasági régiók hangsúlyosabb „működési potenciállal" rendelkeznek, mint a történelmi régiók vagy a 2-3 szomszédos megyét összefogó kisebb régiók. A szakértők többek között a megyék közötti elvándorlási irányokat és a vándorlások gyakoriságát figyelembe véve tekintették optimálisnak a jelenlegi régiófelosztást. Úgy vélik, Erdélyben Brassó, Kolozsvár és Temesvár képezhetné a központját a három jól körülhatárolható régiónak.
A tanulmány szerzői szerint a funkcionális szempontok azt kívánják meg, hogy a kisebb történelmi régiók (amilyen például a Székelyföld) nagyobb régiókba integrálódjanak. A kulturális különbözőségeket egyenesen a hatékony működést elősegítő tényezőként veszik számba. „A társadalmi-gazdasági működőképesség növelését a terület kulturális homogenitásának a csökkentése árán lehet elérni" – áll a tanulmányban. Az 56 oldalas tanulmány tulajdonképpen tudományos érveket sorakoztat fel azoknak a régióátalakítási elképzeléseknek az alátámasztására, amelyeket Liviu Dragnea, a közigazgatási régiók kialakításáért felelős miniszterelnök-helyettes már április elején megfogalmazott. Romániában jelenleg nyolc gazdasági fejlesztési régió működik.
A többségében magyarok lakta Hargita és Kovászna, valamint a mintegy felerészben magyarok által lakott Maros megye egy fejlesztési régióba tartozik, ugyanakkor ebben a régióban a magyar lakosság aránya csak körülbelül 30 százalék.
Kelemen: felháborító a tanulmány
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke felháborítónak minősítette a csütörtökön közzétett szakértői tanulmányt. Rámutatott: a bizottság egy migrációs térkép alapján fogalmazta meg a következtetéseit, sok mindent figyelmen kívül hagyott, és sok mindent félreértelmezett. „A szöveg logikai buktatói nem magyarázhatók másképpen, mint hogy valakinek a politikai szándékához próbáltak egy áltudományos tanulmányt hozzáfércelni" – mutatott rá az RMDSZ elnöke. Élesen bírálta azokat a passzusokat, amelyek a helyi identitások, kultúrák nagyobb régiókba való betagolásának a szükségességét magyarázták. Úgy vélte, a szövegben bújtatott formában Nicolae Ceauşescunak a nemzetiségek beolvasztását megcélzó, homogenizációs politikája jelenik meg. „Elfogadhatatlan és minősíthetetlen, hogy egy kormányzati portálon azt a konklúziót fogalmazzák meg, hogy a kulturális regionális identitásokat fel kell számolni, be kell olvasztani, hogy mindenkinek egyformának kell lennie, és akkor majd jól fognak menni a dolgok" – jelentette ki Kelemen Hunor.
Toró: nem lehet felülírni a közakaratot
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint nem lehet olyan tudományos érveket kreálni vagy egymás mellé sorakoztatni, melyek felülírnák a Székelyföldön tapasztalható közakaratot, hogy a térség sajátos jogállású, önálló fejlesztési és közigazgatási régió legyen. A pártelnök pozitívumnak nevezte, hogy a kormány megpróbálja tudományos igazolással alátámasztani elképzeléseit, mert a tudomány nyelvén könnyebb vitatkozni, mintha csak politikai érveket feszítenének egymásnak. „Szakértőink át kell tanulmányozzák a jelentést, de mindenképpen úgy tűnik, hogy politikai megrendelésre írt szöveggel van dolgunk, amely politikai cél igazolására született" – mondta lapunknak Toró T. Tibor.
Csutak István, az RMDSZ régiószakértője szerint a tanulmány hemzseg a csúsztatásoktól és a formai, tartalmi hibáktól. Úgy véli, a jelentésben nyilvánvaló homogenizációs szándék érhető tetten. Rámutatott: a tanulmányban megállapítják, hogy a jelenlegi régiók azért jók, mert a migrációs fluxusok a régiókon belül zajlanak. „Ha ez így igaz, akkor Románia néhány megyéjét a spanyol eperföldekkel kellene összekötni, mert a legerősebb migrációs fluxusok oda vezetnek" – jegyezte meg Krónikának a szakértő. Csutak szerint a tanulmányban szó nincs az EU kohéziós politikájáról vagy a közös agrárpolitikáról, viszont előfordul a szegénység elleni küzdelem, a város és a falu közötti különbségek eltüntetése, ami kísértetiesen emlékeztet a Román Kommunista Párt homogenizációs politikájára. Szerinte a jelentés alapján 25-30 év alatt „békés módszerekkel megoldódhatna a magyarkérdés".
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is úgy értékeli tegnapi blogbejegyzésében, hogy a régiósítási terv a kommunista diktátor betelepítési politikáján alapul. Izsák arra figyelmeztetett, hogy a kormány régiósítási elképzeléseit alátámasztó tanulmány a vándorlási áramlatokra hivatkozva ajánlja a magyarság számára kedvezőtlen, nyolcrégiós felosztást. Megemlíti, hogy a megyék közti nyilakat a 2002-es népszámlálás adatai alapján húzták meg, úgy, hogy a kiindulópont az egyének születési helyét, a nyíl hegye pedig állandó lakhelyüket jelöli. Az SZNT-elnök megállapítása szerint a tanulmány zömében azoknak a migrációjára épül, akiket a kommunizmus idején az etnikai arányok megváltoztatása céljával költöztettek más vidékekre.
Románok tüntettek az autonómiáért
Román ajkú tüntetők vonultak utcára Kolozsváron, Erdély pénzügyi önállósulását és egy elfogadható regionalizációs tervet követelve. A szombati megmozdulás résztvevői azt kérték, hogy az iskolákban Erdély valós történelmét tanítsák a diákoknak. „Azt szeretnénk, ha a gyerekeink többet tudnának meg Mátyás királyról és Hunyadi Jánosról, akik jelentősebb történelmi személyiségek voltak, mint az összes többi vezető együttvéve" – jegyezte meg Daniel Pâslaru besztercei tiltakozó.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)
2013. május 21.
Jogerős: Borboly Csaba szabadlábon védekezhet
Elutasította május 20-án, hétfőn este a legfelsőbb bíróság az ügyészség fellebbezését, így Borboly Csaba és három feltételezett tettestársa szabadlábon védekezhetnek az ellenük indított bűnvádi eljárás során. A vádhatóság a gyanúsítottak harminc napos vizsgálati fogságba helyezését kérte.
A politikus ügyvédje, Sergiu Bogdan a maszol.ro-nak elmondta, az ítélet még nem hivatalos, nem jelent meg a legfelsőbb bíróság honlapján sem. "Bírósági forrásaim azonban már közölték a jó hírt: védencem szabadlábon védekezhet" – magyarázta. Kérdésünkre elmondta, a továbbiakban a védelem "sorra megsemmisíti" Borboly bűnösségének feltételezett ügyészségi bizonyítékait.
A Marosvásárhelyi Táblabíróság május 14-én a korábban 24 órára őrizetbe vett gyanúsítottak szabadlábra helyezéséről döntött, ám lakhelyükat 30 napig nem hagyhatják el, tisztségeiket pedig nem gyakorolhatják.
Mit állít a DNA?
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) Hargita Megye Tanácsának elnökét folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel, csúszópénz folytatólagos elfogadásával, magánokirat-hamisításra való felbujtással, hamis irat felhasználására való felbujtással és hamis feljelentéssel gyanúsítja. A vádhatóság szerint Borboly Csaba indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket egy olyan cégnek, amely Pálffy Domokos megyei önkormányzati képviselő tényleges irányítása alatt működött. Ezzel - mint a DNA közleményében olvasható - közel 1,8 millió lej kárt okozott az államnak.
A DNA közleménye szerint Borboly Csaba megkövetelte egy cégtől, hogy az önkormányzat által kifizetett összeg tíz százalékával támogasson egy egyesületet. Az ügyészség úgy vélte, a tanácselnök a nyomok eltüntetése céljából követett el további törvénytelenségeket, így 2011-ben hamis iratok kiállítására bujtott fel másokat, hogy a Számvevőszék előtt igazolja a kifizetéseket, 2012-ben pedig - amikor az ügyészség vizsgálni kezdte az ügyet - egy rendőrségi feljelentéssel próbálta kendőzni az ügyet.
Pálffy Domokos megyei tanácsost érdekellentéttel és olyan, a tisztségével összeférhetetlen kereskedelmi-pénzügyi műveletek végrehajtásával gyanúsítják, amelyekből anyagi haszna származott. Csiszér Botondot, a megyei útügyi igazgatóság ügyvezetőjét is közérdek ellen elkövetett hivatali visszaélésben való bűnsegédkezéssel, okirat-hamisítással, magánokirat-hamisítására való felbujtással gyanúsítják. Sófalvi Lászlót közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, közérdek elleni hivatalbeli visszaélésre való felbujtással és hamisítással gyanúsítják.
Maszol.ro
2013. május 22.
Aggódnak a volt környezetvédelmi miniszterek (Szakértői döntés Verespatak-ügyben)
Korodi Attila és Borbély László volt környezetvédelmi miniszter is tiltakozik az ellen, hogy a verespataki aranybánya megnyitásáról kedvező szakértői véleményezés született. Mindkét egykori tárcavezető úgy véli, továbbra is számos megválaszolatlan kérdés maradt, a ciántechnológia biztonságos alkalmazására nem látnak elég garanciát.
Politikai nyilatkozattal tiltakozott Korodi Attila tegnap a képviselőházban a verespataki aranybánya megnyitásának engedélyezéséről információja szerint megszületett szakértői döntés ellen. Az RMDSZ-képviselő, aki volt környezetvédelmi miniszterként 2007-ben felfüggesztette a verespataki aranybánya-beruházás környezetvédelmi engedélyezését, elmondta: tudomása szerint a beruházás környezetvédelmi engedélyéről döntő kormányzati tárcaközi bizottság szakértői két héttel ezelőtt a bányanyitás mellett foglaltak állást, és a jelek szerint a tervezett beruházás a héten ugyanabban a bizottságban államtitkári szinten is megkapja a zöld jelzést.
A környezetvédelmi minisztérium közölte, hogy május 10-én valóban ülésezett a tárcaközi szakértői bizottság, amely a kitermeléssel kapcsolatos bányászati hulladék kezelésének a tervét elemezte, amit a vállalat márciusban nyújtott be. Emellett megvizsgálták a hatályos törvények tükrében a beruházó által ígért pénzügyi garanciákat, valamint azt, hogy a projekt mennyire felel meg az európai vízgazdálkodási irányelveknek. A tanácskozáson a bizottság újabb információkat vagy megoldásokat kért a beruházótól – olvasható a tárca közleményében, amely hozzáteszi, hogy a tárcaközi bizottság még nem döntött. Korodi Attila tegnapi napirend előtti felszólalásában emlékeztetett, hogy a beruházás Európa legnagyobb külszíni bányája lenne, amely ciántechnológia alkalmazásával termelné ki az aranyat és az ezüstöt, a projekt pedig egy 350 hektáron elterülő zagytározót is tartalmaz. Korodi szerint bárki örülhetne a beruházásnak, hiszen az gazdaságilag értékes, de nincs semmilyen gyakorlati bizonyíték arra, hogy a beruházást tervező Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) kanadai–román vegyes vállalat képes maradéktalanul betartani ígéreteit. Ezért Korodi szerint a beruházás veszélyt jelent a környezetre, és nem zárható ki a 2000-es tiszai ciánszennyezéshez hasonló, újabb környezeti katasztrófa lehetősége sem.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke ugyancsak tegnap kijelentette: a környezetvédelmi minisztérium elhamarkodta azt a döntését, hogy szakértői szinten rábólintott a verespataki bányaberuházásra, mert ez a tanulmány nincs olyan stádiumban, hogy a kormány vállalja a beruházásról szóló döntés felelősségét. „Nagyon aggaszt ennek az engedélyezésnek már csak a híre is” – mondta Borbély, hozzátéve: amikor környezetvédelmi miniszterként még ő felelt ezért a beruházásért, világosan kifejtette, hogy csak akkor ad engedélyt a kitermelésre, ha 101 százalékban meg lesz győződve arról, hogy az RMGC bányászati technológiája nem lesz romboló hatással a környezetre – erről azonban kétévi minisztersége alatt nem tudták meggyőzni. Kijelentette, meg fogja kérni a minisztériumot, hogy tisztázza ezeket a kérdéseket, hiszen a szakértői jóváhagyás komoly politikai felelősséget jelent. Borbély arra kérte a zöldszervezeteket, reagáljanak a kormány döntésére, hiszen szükség van arra, hogy a civil szféra is hallassa hangját a hasonló elhamarkodott döntésekkel szemben. A kormány április végén önálló cégbe szervezte a projektben birtokolt 19,3 százalékos részesedését azért, hogy közvetlenül tudja felügyelni az RMGC tevékenységét, és biztosítani tudja a haszon részarányos befizetését az állami költségvetésbe. A beruházást a Román Tudományos Akadémia, a román ortodox egyház és számos civil szervezet ellenzi, akárcsak Magyarország.
Az RMGC 1997-ben szerzett bányászati engedélyt Verespatak térségében, ahol a római kori emlékeket őrző település eltüntetésével, ciántechnológiás eljárással 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akar kitermelni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. május 22.
A folytonosság jegyében
Másfél tucat szülő heteken keresztül próbálta felhívni a figyelmet egy marosvásárhelyi általános iskola kétnyelvűségi hiányosságaira. Heteken keresztül egy bizonyos napon pár percig villámcsődületet rendeztek az iskola előtt, felmutatva az általuk elkészített és ingyen felajánlott egységes kétnyelvű táblákat. A kétnyelvű táblák azonban ingyen sem kellettek az iskola vezetőségének. Az ötödik villámcsődület és a ki tudja hányadik híradás után egy, az Illés Ildikóhoz, a Maros megyei főtanfelügyelő-helyetteshez címzett nyílt levél elérte a megyei főtanfelügyelő-helyettes ingerhatárát és "meglátogatta" az iskolát, hogy "tájékozódjon" az iskolán belüli állapotokról. Vele tartott érdekvédelmi szervezetünk megyei elnöke és városi alelnöke is.
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, hogy szívügye a magyar diákok sorsa, és hogy az érintett szülők mérgezik a hangulatot az efféle tiltakozásokkal.
Brassai Zsombor pedig azt nyilatkozta, hogy "Marosvásárhelyen európai szellemű kultúrát kell kialakítani, ahol a különböző nemzetiségek egymást iránti tisztelettel élnek. Meggyőződésem, hogy a törvény által szavatolt nyelvi jogok érvényesítése közelebb vinne ehhez a célhoz stb. stb. Meg azt is megtudtuk egy későbbi nyilatkozatából, hogy a magyar iskolák létrejötte gettósításhoz vezet.
Egy kicsit elbizonytalanodtam. Hogy is van ez? A főtanfelgyelő- helyettes szerint "korántsem olyan súlyos a helyzet". Tehát a szülők által igényelt valós kétnyelvűség hangulatmérgezés (megjegyzem, a villámcsődület eszközéhez többévi meddő hadakozás után nyúltak). E két, közösségünk szempontjából kulcsfontosságú személy nyilatkozatainak számomra a következő üzenete van: egyrészt nincs gond, kisebb félreértésről van szó, melyet néhány forrófejű szülő túldimenzionált, ezáltal fölöslegesen mérgezve a közhangulatot. A román és magyar tanerők közötti viszony harmonikus. Meg vigyázni kell, mert a különálló magyar iskolák gettósodáshoz vezetnek.
Személyes tapasztalataimat szeretném megosztani az oktatási intézmények kétnyelvűsége és a nemzetiségek közötti egyenlőség kapcsán:
A Dacia Általános Iskolában is több éven keresztül próbáltuk elérni a CEMO segítségével, hogy az iskola homlokzatán ne csak a "scoala", hanem az "iskola" szó is szerepeljen, illetve hogy az iskolán belül jelenjenek meg a kétnyelvű feliratok. Hasztalan volt a számtalan levél, feljelentés, és a Diszkriminációellenes Tanács iskolát elmarasztaló döntése, pozitív elmozdulás nem történt, csak a "hangulatot mérgeztük", és a magyar nemzetiségű aligazgató részéről is értetlenségbe ütköztünk. A külső táblákat a polgármesteri hivatal "magára vállalta", de így sem történt semmi. Pedig az akkori alpolgármester úr, Csegzi Sándor többször is megígérte, megnyugtatott, hogy várjuk ki. Azóta eltelt két és fél év.
– Két évvel ezelőtt a Művészeti Líceum magyar tagozatát az összevonás fenyegette. Nem a magyar, hanem a román diákok alacsony létszáma miatt. Mert azt mégse lehet, hogy több magyar osztály legyen. Illés Ildikó főtanfelőgyelő-helyettes személyes beszélgetésünk alkalmával próbált lebeszélni, hogy fölösleges kapálózni, mert a dolog el van döntve. Miután sikerült eléggé "megmérgezni a hangulatot", és a szülőket mobilizálni, online aláírásokat gyűjteni, akkor az összevonást "jegelték". Az idén az intézmény régi-új igazgatója újramelegítette az ügyet, ezúttal a szakmaiság felől támadva meg az intézményt. A tanfelügyelőség inspektorai megszállták az iskolát, kutatván a szakmaiatlanság lekisebb árnyéka után. Íme két példa a román iskolavezetés és a magyar tagozat közötti harmonikus együttélésre, és a demokratikus normák betartására. De sorolhanánk a példákat az Elektromaros Líceumból vagy máshonnan. Legkisebb lányom egy olyan óvodás csoportba jár, ahol harmincöt gyerek van bezsúfolva egy óvodai terembe. Nem indíthattak több magyar csoportot, mivel "nem volt keret". Se szeri se száma az ilyen jellegű visszaéléseknek. Álljon itt néhány tény, mert ugye "a tények makacs dolgok":
A város 13 általános iskolájából egyetlenegyet sem sikerült magyar személyiségről elnevezni.
A város 13 általános iskolájából jelen pillanatban kettőben van magyar többségű iskolaszék (2-es Számú Általános Iskola, 7-es Számú Általános Iskola), az összes többiben rólunk döntenek nélkülünk, általában a magyar nemzetiségű aligazgatók sűrű bólogatása közepette. Valami furcsa véletlen folytán e döntéseknél mindig mi húzzuk a rövidebbet. Még egy adat: a Tanfelügyelőség alkalmazottainak 17% -a magyar nemzetiségű, azaz 46 személyből 8 fő.
Véletlen egybeesések?
Ki kell mondani: a marosvásárhelyi magyar oktatás helyzete érdekvédelmi szervezetünk súlyos mulasztása. Magatartásuk a Titanic zenekarához volt hasonlatos: probléma nincs, csak ha beszélünk róla. Mindeközben egyre zsugorodott és zsugorodik, és leépül a magyar oktatás élettere. Olvasom, hogy Brassai Zsombor úr szerint elnökletével "a történet folytatódik". Pedig reménykedtem, hogy (legalább) az oktatás területén lesz némi pozitív elmozdulás, határozottabb, következetesebb kiállás. Jelen nyilatkozataiból nem ezt olvasom ki. Harmónia van, megértés van, testvéri összeborulás, kétnyelvűség nincs, és szándék sincs rá. (Ezek a nyilatkozatok számomra a nyolcvanas évek végét idézik.) Na és vannak hangulatmérgező szülők. Akiknek még nem mindegy, hogy gyerekük milyen nyelvi környezetben nő fel. (Mert nem tanulhat mindenki gyereke a Bolyaiban ugye? Apropó, Brassai úr logikájával élve, a Bolyai a legnagyobb gettó.)
A szülők azok, akik hajlandók saját idejükből szakítani, hogy kiálljanak és kérjék azt, ami állítólag jár. Kellemetlenkednek. Mert emlékeztetik az érintetteket vállalt kötelezettségeikre, és mert emlékeztetik érdekvédelmi szervezetünket önmeghatározásukból adódó morális kötelességükre.
Egy rövid illusztráció Illés Ildikó viszonyáról a kétnyelvűséghez: A Tanfelügyelőség homlokzatán immáron magyarul is írja az intézmény megnevezését. Illés Ildikó ajtaján hosszú ideig mindössze románul szerepelt minden információ. Jelen pillanatban, a merjünk kicsik lenni mottóval összhangban, megjelent a főtanfelügyelő-helyettes magyar megnevezés is.
Ha lenne egy panaszfal, ahol büntetlenül felírhatnák a magyar nemzetiségű pedagógusok az őket ért sérelmeket, megkülönböztetéseket, ez hamar megtelne. De nagy úr a félelem: a közösség jogai mellett való kiállás hamar egy igazgatói "magánbeszélgetéssel" érhet véget, ami akár az egzisztenciáját fenyegetheti a "hangulatmérgező" pedagógusnak. A közös iskolák békés és demokratikus működéséhez két partner kell. Egy olyan viszonyt, melyben az egyik fél folyamatosan kiszorítja, minimalizálja, lealázza a másikat, semmiképp sem lehet demokratikusnak nevezni. És a marosvásárhelyi (és részben a megyei) oktatást egyértelműen ez jellemzi. Kivéve ugye a "nagy gettót", a Bolyait. Egy ilyen alaphelyzet egyértelműen olyan megoldást sugall, mely által külön iskolákat, iskolarendszert kell kialakítani. És ez nem ördögtől való. Minden megalázás, visszautasítás egy lépéssel közelebb visz az autonóm oktatási rendszer megteremtéséhez.
Kiss Lóránd
Népújság (Marosvásárhely)
2013. május 22.
Köszönetet mondott a ferences rend
„Istennek és a Szűzanyának hála, idén is rendben, gördülékenyen zajlott le a több százezer embert megmozgató csíksomlyói pünkösdi búcsú. Mindez a zarándok testvérek fegyelmezettségét dicséri, azt mutatja, hogy nem tévesztették szem elől a búcsú eredeti, vallásos célját és értelmét: a Szűzanya-tiszteletet, a lelki megújulás szándékát” – olvasható a búcsút évszázadok óta szervező csíksomlyói ferences rendi szerzetesek közleményében. A Böjte Mihály házfőnök és Urbán Erik templomigazgató által aláírt közleményben a ferencesek köszönetet mondanak Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának, a Hargita Megyei Mentőszolgálatnak, a Sürgősségi Esetek Felügyelőségének, a Caritas elsősegélynyújtó önkénteseinek, az Eco-Csík köztisztasági vállalatnak, a Mozgássérültek Egyesületének, a csíkszeredai rendőrségnek és csendőrségnek.
A ferences testvérek szerint önzetlen és önkéntes munkájukért köszönet illeti azokat a papokat, akik több napon át vállalták a zarándokok gyóntatását, továbbá a csíkszeredai Segítő Mária római katolikus gimnázium és a székelyudvarhelyi ferences kollégium diákjait, a csíksomlyói kegytemplom kórusát és a rendezőket.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 22.
Húsz rózsaszál Szent Erzsébet kötényéből a Gyimesekbe
Csíkszeredából a Gyimesek felé haladva ugyanaz a szokott kép fogad, mint a vidéken bárhol: szétlapított pillepalackok, édességes csomagolóanyag foszlányai, egyszóval jól megporosodott szemét az út szélén. Felsőlokra beereszkedve kellemes látvány a friss zöld színű hegyoldal, legelésző juhnyáj, lennebb, a faluban kertekbe zárt lovak látványa fogad. Itt is, mint például a Székelyföld legtöbb településén, látunk otromba és tájba nem illő lakóházakat, sőt élénk, például narancssárga színűeket is. A házak legtöbbje a hetvenes években épült vagy épült újjá, verandás változataik is megmaradtak. Faházak, nagy pajták, csűrök sűrűn egymás mellett. Az Ugra-pataki eltérőnél, a Szent Erzsébet nevét viselő iskola utcájában a kapu előtt állunk meg. Az udvaron ünneplőbe öltözött emberek, a színpadon népviseletben pompázó fiatalok: a diákok, akik az iskola alapkőletételének 20. évfordulója alkalmával tartott hálaadó szentmisén vesznek részt. Legtöbbje gyimesi viseletet hord, páran moldvai csángósat, néhányan székely ruhát.
A mise elkezdése után beállt csendben az út másik oldalán nőtt fenyőfákon éles hangon énekelnek a madarak, mintha beleszólnának ők is a szertartásba: mi is itt vagyunk! Berszán Lajos atya, az iskolaalapító a régi somlyai búcsúk hangulatát idézi meg, és a hívek akadályoztatásának valóban buta, erőszakos eszközeit is felemlegeti. Hogy miért? Mert éppen 20 évvel ezelőtt, 1993 pünkösdjén, május 28-án helyezték el az épület alapkövét, amit Bálint Lajos érsek áldott meg. Anyagilag támogatta az iskolaépítést a debreceni Keresztény Értelmiségiek Szövetsége.
Őseink hite, buzgósága nem veszett ki az emberi szívekből – tapasztalta meg 1990 után is Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános, bár úgy vélte, a vörös 45 év kimosta az emberekből a hitet is, meg az igényt is, hogy zarándokútra induljanak Somlyóra. Sőt idegenek, anyaországiak, debreceniek is számosan érkeztek, az meg senkinek sem tűnt fel, hogy nem is római katolikus vallásúak legtöbben.
A szertartás során röviden megismerkedhettünk a kezdetek eseményeivel is. A tervezés nem az iskolateremtéssel volt kapcsolatos. 1993-ban két autóbusznyi anyaországi zarándok szállt meg Felsőlokon. Azt határozták el vendéglátójukkal együtt: zarándokházat építenek. „Nekifogtunk, hogy megvalósítsuk ezt az álmot” – emlékezett Berszán atya. Közben Márton Áron püspök hatásáról esik szó a prédikációban: a püspök előszobájában az elvett, az állam által kisajátított egyházi iskolák fényképeit látta az ifjú Berszán Lajos. Mint akinek a házát kirabolták – hasonlítja a helyzetet.
Ennek a nevelésnek eredményeként „ki is alakult egy feje tetejére állított világ”. Az iskolateremtés ezért is vált fontossá. Bálint Lajos római katolikus püspök áldotta meg az alapkövet, rá múlt pénteken emlékeztek az iskola tanulói, akik a csíkdelnei régi templom melletti sírhelyét felkeresték, emléke előtt tisztelegtek. A püspök anyagilag és erkölcsileg is támogatta a felsőlokiak egyházi iskoláját, Berszán atya felemlegette: nem csupán ünnepeken, hanem hétköznapokon is eljött, beült a tanítási órákra is. Boldogan jött ide – sommázta az emlékező. Közben vonatzakatolás tölti meg a völgyet, és a nap kisüt, forróságát szétárasztja. Később a fény megfogyatkozik, beborul. Arra is választ kapunk, miért lett a tanintézet neve Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium. Részben azért, mert a magyar szent a szegények támasza, segítője volt, amint az iskola is a rászoruló gyermekeket fogadja be, hogy segítse majd elhelyezkedni a társadalomban. Személyes indítékok is álltak a háttérben: az iskolaalapító lelkész édesanyja is az Erzsébet nevet viselte, bár ő nem érhette meg még az építkezések elkezdését sem. Vallásossága példaként szolgált gyermeke számára is, aki úgy emlékezik rá: az olvasó mindig a kezében volt, amikor meg nem, akkor dolgozott. Plébánosként két templomot festetett, mindkettőben ott van a magyar szent képi ábrázolása. Az oltáron előtte ugyancsak a magyar szentre emlékeztet a gyönyörű rózsacsokor (egyik legenda szerint amikor a szegényeknek kötényében ételt vivő Erzsébetet férje, mások figyelmeztetésére, számon kérte, mit visz el hazulról, ő azt felelte: rózsát – és télidőben rózsává változott a kötényébe rejtett és az éhezőknek szánt élelem).
Dr. Keresztesné Várhelyi Ilona hazajön Felsőlokra, ezért az ünnepségen szerepet is szántak neki. Az elmúlt két évtizedre emlékezve így fogalmazott: „a kezdeti magocskát segítettünk kicsírázni. Ausztráliától Amerikáig, Japántól Hollandiáig mindenütt volt olyan magyar, aki hitte, hogy ez a mag kicsírázik.” Majd eredményként állapította meg: az épület áll, és 16 éve már, hogy végzősöket bocsát el az iskola minden tanév végén, felnőttként.
Az épület terveit lovag vitéz Haranghy Sándor okleveles építészmérnök készítette, a Történelmi szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend (Málta) KLJ lovagja, a magyar Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács tagja, később Gyimesfelsőlok díszpolgára. A szertartás során megszólalva, a meghatottságtól elcsuklott a hangja.
A mise után a szabadtéri színpadról hordják a székeket vissza az iskolába a diákok. Színes kavalkád, mosolygó vagy kipirult arcokkal. Berszán Lajos atya pedig kamera előtt nyilatkozik, ha az ő esetében lehetne ezt a szót használni… Pontosabban: emlékezik, és válaszol a kérdésekre.
Ő mondja el, hogy a végzős osztályok – mert jó ideje kettő van – létszáma kereken 60, de 94 a teljes létszám, ugyanis esti tagozat is működik Felsőlokon. Nem mellékes az sem, hogy a diákok mellett a kisebbekre is gondoltak, amikor első osztályt is indítottak, sőt ma már három óvoda is hozzájuk tartozik a falu különböző pontjain. Folytonos a növekedés a létszámot illetően.
Hogy kikre büszke? Tanítványaira. – Boldog voltam, amikor az első végzős esküvőjén prédikáltam. Egyik növendékem Rómában végez, részt vettem a szerpappá szentelésén. Most végzett az első gyógyszerész tanítvány, van színésznő is, és többen ebben a völgyben tanítanak. Egyikük kolleginám – visszajött saját iskolájába tanítani.
Az emlékek felidézésében a humor is szerepet kap. Magára gondolva mondta az atya: – Pappal is megeshet, hogy kórházba kerül, ott is vannak tanítványaim!
Aztán így összegzi a Szent Erzsébet nevét viselő tanintézmény és a maga munkájának szerepét: – A keresztény értékrendet szeretnénk a lelkükbe beírni – tekintetünk pedig követi az udvaron jövő-menő, csángós ruhájukban pompázó fiatalok lépteit.
– Jövőre szeretném, ha szerzetesrendet telepíthetnék ide. A folytonosságot, a lelkületet is megerősítenék – hangzik el a tervek közül. Valamint az a megállapítás is, hogy az iskolának kialakult már a légköre. Ezt megerősítették diákok is később, egyik végzős fiatalember úgy fogalmazott: ha nem itt tanulna, valószínűleg diszkókba járna és az alkoholt meg más tudatmódosító szert is kipróbált volna…
Ezzel a légkörrel kapcsolatosan az iskolaalapító plébános úgy fogalmazott: aki ide jön tanulni, az tudja, hogy katolikus iskolába jön, ahol imádkozunk, misére járunk. És a tudományokat kell művelnünk – teszi hozzá.
A Duna Televízió székelyudvarhelyi stábjának nyilatkozva elhangzik: az alapkőletételtől végigkövették az iskola történetét, a mai évfordulóig. Közvetítettek Gyimesfelsőlokról betlehemes pásztorjátékot és karácsonyi éjféli misét is.
A színes forgatag hamar megcsendesedik: a diákok szüleikkel, hozzátartozóikkal távoznak, hogy együtt, családi körben töltsék a késő délutánt. A kamera kedvéért még az iskolaépület előtti kis harangot is megkondítják.
Bemegyünk az új, iskolának tervezett épületbe. Rövid összefoglalás a múltról, sok fényképpel bal oldalt. A falképen, csángó és székely fiatalok körében, háttérben jellegzetes gyimesi tájjal Szent Erzsébetet ábrázolják, az egyik falra a tanulók rajzaiból állítottak ki, csaknem mindegyik Szent Erzsébettel kapcsolatos. A falakon kinagyított fényképek az intézmény életének kiemelkedő eseményeiről, ünnepeiről. Az osztálytermek üresek, a székek az asztalokra felrakva, az utolsó takarítás okán. Az épület négyszög alakú, kis udvarral a közepén, hogy minden folyosóra, terembe természetes fény jusson. Most nagyon csendes… mert nem tanítási nap a mai.
Miután látszólag minden elcsendesedett, dr. Keresztesné Várhelyi Ilonával az udvaron beszélgetünk. Felemlegeti az ötlet kipattanását: hogy zarándokházat terveztek kezdetben, ám az ötlet módosult, mert társaival együtt arra gondoltak, a gyimesi gyermekeknek meg kell adni a továbbtanulási lehetőséget. (A zarándokház ötlete sem merült felesésbe, mert az épület zarándokoknak biztosít szállást.) Ezt nem csupán az adományok folyamatos gyűjtésével és továbbításával segítették, hanem kétkezi munkával is. Ki gondolná, hogy a magasan képzett debreceni értelmiségiek szedték a követ a Boros patakából? Nosztalgia van a mondatokban, hivalkodás szemernyi se. Pedig e húsz év jogalapot adhatna ahhoz, hogy összegzően fogalmazzon a felsőloki középiskola jótevője. Adatokat sorol: 1992-ben jegyezték be a Sziklára Épített Ház Alapítványt, az APEH alkalmazottja nyilván nem ismerte a bibliai történetet, látszott ez a név feletti csodálkozásán. Segítettek több ízben is munkával: busznyi fiatallal jöttek, ő főzött, ittléteik gyümölcse a személyes kapcsolatok kialakulása volt. Folyamatosan szükség volt a pénzre, sosem tudhatták, éppen mire lesz elég. Száz forinttól pár millióig terjedő összegeket kaptak, említi, az összegek azt mutatják: mindenki pillanatnyi lehetősége, tehetsége szerint támogatta a felsőloki iskolaépítést. – Van olyan ismerősöm, aki 18 éven keresztül a kicsi nyugdíjából havonta kétezer forintot befizetett… – említ egyet a sok példa közül dr. Keresztesné Várhelyi Ilona. Másik támogatójuk vállalkozó fia a teljes vízvezetés és csatornázást kifizette. „Furcsa és sokszor megható módon” gyűlt a pénz. Volt, amikor már számítógépre, autóra gyűjtöttek… Koncerteket is szerveztek, hogy a bevételt a Gyimesekbe hozhassák. „Koldultam a világban, levelezés által” – hangzik el. Vagy prospektust tervezett, újságcikket írt, támogató családokat kerestek a diákok mellé, mikor amivel célt lehetett elérni. Most már ösztöndíjat tudnak felkínálni diáknak és tanárnak, utóbbiak közül a legpiacosabb, legkapósabb szakembereknek, akik elcsábíthatóak lennének, hogy a jobb kereset reményében ne menjenek máshová innen. Az itt tanuló diákoknak nagyobb része csángó, de egészen messziről is eljöttek ide tanulni. Szállásuk, ellátásuk költségeit ma is jórészt adományokból kell fedezni.
Aztán anekdotikus történetek hangzanak el, például arról a debreceni operatőrről, aki ittléte első éjszakáján az olajos deszkapadlón aludt a helyi viszonyokat már ismerő debreceniekkel, miközben egerek járkáltak a teremben, reggel pedig nem értette, miért a Tatros vizét ajánlják mosakodásra. Aztán ügybuzgó Gyimesekbe járó ember lett belőle. És szó esik a plébános úr Funar nevű macskájáról is.
A debrecenieknek – éppen otthon – azt is szemükre vetették, miért éppen gyimesieket, és miért nem hazájukbelieket támogatnak? Aki azonban ismeri a rászoruló fiatalok családi körülményeit, vagy részt vett rendezvényeiken, az iskola eseményein, bizonyára nem tesz fel többé ilyen kérdéseket.
Gyérül a fény a gyimesi völgyben, vacsorához sorakoznak a bentlakó diákok. Levetették pompázatos népviseletüket, ugyanolyan eleven gyermekek, mint bárki más a korosztályukból. Már nem érezni az ünnepi hangulatot, a meghatottság bennünk is oldódik, Berszán atya szíves invitálással búcsúzik: jöjjünk be feltétlenül, ha erre járunk. Dr. Keresztesné Várhelyi Ilona a kapuig kísér. Kibújik a nap a felhők mögül, hogy kellő fénybe vonja mindkettejük arcát.
1994. szeptember 15-én a gyimesfelsőloki plébániatemplomban kezdte az első tanévet a középiskola első osztálya. A szentmisét Bálint Lajos érsek végezte, majd harminc diákot szólítottak néven, akik az első évfolyam tanulói lettek. Tanterem, iskolaépület nem létezett, mégis beindult az Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett római katolikus líceum. Elkészült az épület tervrajza, és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének debreceni csoportja, dr. Keresztesné Várhelyi Ilona a közben bejegyeztetett Sziklára Épített Ház Alapítványon keresztül gyűjtötte az adományokat, támogatta az építkezést. Az oktatás a község klubtermében folyt, a harmadik tanév elejére fejezték be az épületet. Saját tanárai sem voltak az iskolának, a környékbeli iskolák igazgatói tanítottak be, később Angliából, Németországból jöttek nyelvtanárok. Közben újabb évfolyamokat indítottak minden évben, és az épület kezdett szűkké válni, „kinőtték” (most 120 férőhelyes bentlakásnak, étkezdének, fürdőnek ad helyet), újból építéshez fogtak: az akkor elkezdett iskolaépület az oktatás sajátos igényeit kellett kielégítse. A telek megvásárlását az Apáczai Közalapítvány segítette, az építkezésben pályázati úton az Illyés Közalapítvány, a Mocsáry Lajos Alapítvány és a magyar Kulturális Örökség Minisztériuma nyújtott több rendbeli segítséget. Két év alatt épült fel az új iskolaépület. Első évfolyamuk 1998-ban végzett, 2007-től esti tagozata is van az iskolának. 15.000 kötetes könyvtár szolgálja a diákokat és tanáraikat, valamint korszerűen felszerelt fizika, biológia–kémia és informatika szakterem. Az intézmény alapítója Berszán Lajos gyimesfelsőloki római katolikus lelkész, igazgatója Bálint Gergely, aligazgatója Ambrus István.
P. Buzogány Árpád
székelyhon.ro
2013. május 22.
MOGYE-ügy - Marosvásárhelyen tájékozódott a miniszter
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) tájékozódott az egyetem magyar tagozata és román vezetése közötti nézetkülönbségekről szerdán Mihnea Costoiu felsőoktatásért és kutatásért felelős tárca nélküli miniszter, valamint Gigel Paraschiv, az oktatási minisztérium államtitkára.
Szilágyi Tibor, az egyetem magyar rektorhelyettese az MTI-nek elmondta: Szabó Béla tagozatvezetővel együtt számokkal bizonyították, hogy életképes lenne a magyar tagozat, ha önálló struktúrában szerveznék meg azt. Hozzátette, az egyetem vezetését képviselő Leonard Azamfirei rektor és Constantin Copotoiu szenátusi elnök nem hozott fel konkrét ellenérveket a magyar állásponttal szemben, de a tárgyalásokon semmilyen javaslat nem született a magyar problémák megoldására.
A magyar tagozat képviselői azért tartják elengedhetetlennek a sürgős megegyezést, mert az egyetem vezetése a magyar szempontokat figyelmen kívül hagyó akkreditációs dossziét küldött egyoldalúan Bukarestbe az illetékes hatóságnak. Félőnek tartják, hogy - ha ebben a formában hosszabbítják meg újabb öt évre az egyetem működési engedélyét - a magyar tagozat önállóságával nem számoló struktúra hivatkozási alap lesz a magyar kérések elutasítására. Május 15-én a bukaresti oktatásügyi minisztériumban eredménytelenül végződött a felek kibékítésére tett kísérlet. A rektorhelyettes szerint a magyar tagozatnak különálló álláskeretre lenne szüksége, ehhez viszont különálló csoportok kellenek, a magyar diákcsoportok létrehozásához pedig arra van szükség, hogy a magyar nyelvet is bevezessék a gyakorlati oktatásba, és a gyakorlati órák kétnyelvűek legyenek. "Erről pedig hallani sem akartak" - tette hozzá a rektorhelyettes. A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus kezelési kísérlete 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett. 2012 szeptemberében született egy hétpontos megállapodás az egyetem magyar gondjainak a megoldásáról, melyet a Ponta-kormány akkori tanügyminisztere is aláírt. A megállapodás pontjai csak részben teljesültek.
MTI
2013. május 22.
Tőkés: lassan, de szűnik és megfordul „nemzeti elidegenedés”
Tőkés László szerint gyógyul a 2004-es "népszavazási sokk" okozta trauma, és az alaptörvény megszületésével, a nemzeti összetartozás napjának, valamint az állampolgársági törvény jogrendszerbe iktatásával lassan, de szűnik a "nemzeti elidegenedés”", és teret hódít a nemzeti együvé tartozás. Erről az európai parlamenti képviselő Budafok-Tétény önkormányzat honlapjának adott interjúban beszélt, kitérve többek között arra is: még nem döntötte el, hogy jövőre újra ringbe száll-e az EP-választásokon.
Az erdélyi politikus úgy látja: a 2010-es magyar fordulatnak köszönhetően manapság egyre kevesebben "románozzák le" az erdélyi magyarokat.
Arról, hogyan győzné meg azokat a fanyalgókat, akik szerint értelmetlen "magyarkodni a székely zászlóval és követelni az autonómiát", azt mondta: aligha kell őket most már győzködni, hiszen a világméretű szolidaritási hullám és a több tízezres marosvásárhelyi autonómiatüntetés önmagáért beszél.
Tőkés László szerint néhány rossz beidegződés köszön vissza a fanyalgókban. Egyrészt a kommunista diktatúrából örökölt "be nem avatkozás" doktrinája él tovább bennük, amelyre ráadásul "bukaresti képviseleti monopóliumukkal visszaélő" RMDSZ-es honatyák még rá is erősítenek.
Másrészt ezek a képviselők akár a saját pártjuk kebeléből választott önkormányzati vezetőkkel szemben is érvényesítik a túlközpontosított román államhatalom pártutasításos tilalmi gyakorlatát - magyar "kiadásban" - vélekedett.
Teszik ezt annak ellenére, hogy az elmúlt két évtizedben ez az igazodó, opportunista politika, mely mindent egy többségi bukaresti logikára fűz fel, vitte zsákutcába az erdélyi magyar érdekérvényesítés ügyét - fejtette ki.
Az EP-képviselő szerint igenis, ki kell állni és hangos szóval kell követelnünk jogaikat és jussukat.
Meg kell mutatni Európának, az egész világnak, hogy egy közel kétmilliós nemzeti közösség otthont akar teremteni ősei szülőföldjén, hiszen az autonómia ennek eszköze. Ehhez pedig minden törvényes és alkotmányos eszközt igénybe kell vennünk - hangsúlyozta.
Tőkés László a budafokteteny.hu oldalon szerdán megjelent interjúban beszélt arról is, hogy az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt közötti alapvető különbség már a nevekből is kiolvasható: az egyik "Romániai", a másik "Erdélyi".
Az Erdélyi Magyar Néppárt az Erdély-központú politizálás szószólója, az autonómia ügyének következetes képviselője, ugyanakkor az első olyan országos politikai erő, amely érdemben fölvetette Románia föderalizálásának kérdését - fogalmazott Tőkés László.
Hozzátette: meglátásuk szerint Románia szövetségi köztársasággá való alakítása indíthatná el az ország igazi modernizációját, nem az a "teszetosza", megalapozatlan és már rövid távon is káros "regionalizálás", melynek magyarellenes, mögöttes célzata végképp elfogadhatatlan az erdélyi közösség számára.
Megjegyezte: az állampolgársági törvény módosítása, a Nemzeti Összetartozás Napjának kinyilvánítása, az alaptörvény ilyen szellemű gazdagítása mind abba az irányba hatottak, hogy a szakértők által "szétfejlődésként" leírt, főként az elszakított nemzetrészek által elszenvedett nemzeti elidegenedés folyamata megfordulni látszik, és - ellentétes előjellel - mindinkább a nemzeti együvé tartozás hódít teret. Noha ez egészen természetes, mindazonáltal ezen a téren még igen sok a tennivaló - jegyezte meg.
Hozzátette: nap mint nap tapasztalják ugyanis, hogy kicsinyes pártpolitikai, olykor személyes érdekek a nemzetpolitikai szempontok fölé emelkednek.
Kollektív önvizsgálatra volna szükség, és Makkai Sándort idézve, itt lenne az ideje egy újabb "magunk revíziójának" - fogalmazott Tőkés László.
Kérdésre válaszolva szólt arról, hogy a globalizáció nem az egyedüli oka az identitás "megfakulásának". Látni kell, hogy egész Európa irányt vesztett, "hajlamosak vagyunk arra, hogy megtagadjuk keresztény gyökereinket, illetve mindazokat az értékeket, amelyek Európát évezredeken át a nagyvilág vezető szellemi, kulturális és civilizációs erejévé tették".
Szerinte a dolgok mostani állása láttán talán megkockáztatható az az állítás, hogy a kereszténységet - ezt az ezredéves értékalapú világnézetet - egy új típusú, dogmatikus és életidegen "vallás" kezdi felváltani, melyet eufémikus kifejezéssel "az európai értékek" (és "az emberi jogok") vallásának nevezhetnénk.
Az Európai Parlamentben ülve az a benyomása az embernek, hogy általánosságban mozgó, tisztázatlan tartalmú és tetszetősnek ható fogalmak mögé bújva a ’68-as baloldali eszmék örökösei szabnak törvényt és mértéket fölöttünk - fejtette ki, kitérve arra is: ezeknek a politikusoknak a gyakorlatában folyamatosan tetten érhető a kettős mérce, és ezáltal még az is hiteltelenné válik, amiben netalán éppenséggel igazuk van.
Arra a kérdésre, hogy a jövő évi EP-választásokon újra ringbe száll-e, azt mondta: ezt még nem döntötte el.
"Nagy a nyomás rajtam, a választók, a harcostársaim közül egyre többen biztatnak a folytatásra, ugyanakkor azonban kezdek belefáradni. Ha jól megnézzük, akkor felnőtt életemet folyamatos küzdelemben éltem le. 1989 előtt a kommunista diktatúrával, annak erőszakszervezeteivel vívtuk csatáinkat, 1989 után pedig a visszalopakodó volt nómenklatúrával és örököseikkel kellett megküzdenünk a romániai demokráciáért és magyarságunkért" - mondta Tőkés László. Mindazonáltal hozzátette:
a közös ügy, a nemzet szolgálata mindig is előbbre való volt számára minden egyébnél.
Úgyhogy ha "hí a Haza", hát mennem kell - fogalmazott interjújában Tőkés László.
MTI
2013. május 23.
Horváth Matild vetőmagjai
Mindig megrázó torz világok túlélőit, igazságtalanul elítélt, meghurcolt embereket hallgatni, olvasni, és a befogadói élmény még erőteljesebb – vagy inkább felszabadítóbb –, ha a múltidéző egy fiatalos tekintetű, ápolt, jókedvet sugárzó hölgy, aki egyetlen rezzenésével sem utal arra, hogy nyomot hagytak volna benne léte felfoghatatlan történései. Horváth Matild, gyergyótekerőpataki származású volt politikai fogoly második önéletrajzi könyvét, a Földem, népem, életem című alkotást múlt pénteken mutatták be a marosvásárhelyi Bernády Házat zsúfolásig megtöltő publikumnak. A Mentor Kiadó gondozásában megjelent művet és szerzőjét Bajna György gyergyószentmiklósi újságíró méltatta.
– Horváth Matild nem vágyik sem irodalmi, sem más babérokra, ennek ellenére izgatja mások véleménye munkáiról, amivel jelzi: nem magának szánta könyveit. Üzenni óhajt velük arról a helyről, ahol született, s ahova állandóan visszatér erőt gyűjteni, feltöltődni, ami szívében ma is főhelyen van. (…) E könyvben a szerző alaposabban próbálja körüljárni mindazt, ami Tekerőpatakra jellemző, kezdve egy rövid egyháztörténeti kalandozással, amiben óhatatlanul helyet kap egy kurta iskolatörténet is, majd a Domus Historiát híva segítségül az első világháború néhány mozzanatát is bemutatja, sőt, az általa is nagyrabecsült Erzsébet királynéra, Sziszire is szán kétoldalnyit. A könyv második része kimondottan személyes. A család, sőt a leszármazottak bemutatása után az ő háromnegyed századának rövid leírása következik, börtönévek, korrajz 89 előttről, aztán a 89 utáni események bemutatása, kiemelten Marosvásárhely véres fekete márciusa – mondta a méltató, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a könyv szerzője még az öndicséret látszatától is óvakodik, így miközben bátran kimond olyan dolgokat, amelyekről a legtöbb ember nem beszél, saját erényeit nem részletezi.
– Egykori gyergyószárhegyi rabtársai érdeklődésemre úgy meséltek a lányról, aki kenyeréről is le tudott mondani, ha nálánál jobban szenvedőt látott az éhség miatt, mint egy földre szállt angyalról. Horváth Matild erről is hallgat – tette hozzá Bajna György, aztán a prózaszöveg és a gazdag képanyag között a kötet végén rejtőző 17 versről szólt, melyeknek keltezése elárulja, hogy Horváth Matild legtermékenyebb időszakát éppen a börtönévek jelentették.
– Versei alapján arra is gondolunk, hogy talán nem ártott volna gyakrabban a verseléshez menekülnie, mert kétségtelen rátermettség, költői véna sejlik sorai mögött – jegyezte meg az újságíró, aki méltatása végén a szerző 23-24 évesen édesapjához írt Ó, ha rágondolok… című versét olvasta fel az egybegyűlteknek.
– Elsősorban drága szüleim emlékére, szülőfalum utáni szüntelen vágyakozásban, népem iránti szeretetemben írtam ezt a könyvet. Arra gondoltam, hogy hagyni kellene valami vetőmagot magam után. A könyv a vetőmag, az olvasó a talaj, az el nem olvasott sorok pedig sárban maradt magok. Azt szeretném, hogy az olvasóim tanuljanak a múltból, éljenek a jelenben, és gondoljanak az itthon maradásra – mondta az alkotó, aki 1962 óta él Marosvásárhelyen, de lélekben soha nem szakadt el Tekerőpataktól. Horváth Matild azt is elárulta, hogy még csokornyi kiadatlan verse van, de nem tartja magát sem költőnek, sem irodalmárnak, egyszerűen kikívánkoztak belőle a leírt szavak, mondatok. Telt házas közönségétől így búcsúzott a dedikálások előtt:
– Örvendek, hogy szabad vagyok.
N. Sz. I.
Népújság(Marosvásárhely)
2013. május 23.
Lassan, de szűnik és megfordul „a nemzeti elidegenedés”
Tőkés László szerint gyógyul a 2004-es "népszavazási sokk" okozta trauma, és az alaptörvény megszületésével, a nemzeti összetartozás napjának, valamint az állampolgársági törvény jogrendszerbe iktatásával lassan, de szűnik a "nemzeti elidegenedés”", és teret hódít a nemzeti együvé tartozás.
Erről az európai parlamenti képviselő Budafok-Tétény önkormányzat honlapjának adott interjúban beszélt, kitérve többek között arra is: még nem döntötte el, hogy jövőre újra ringbe száll-e az EP-választásokon.
Az erdélyi politikus úgy látja: a 2010-es magyar fordulatnak köszönhetően manapság egyre kevesebben "románozzák le" az erdélyi magyarokat.
Arról, hogyan győzné meg azokat a fanyalgókat, akik szerint értelmetlen "magyarkodni a székely zászlóval és követelni az autonómiát", azt mondta: aligha kell őket most már győzködni, hiszen a világméretű szolidaritási hullám és a több tízezres marosvásárhelyi autonómiatüntetés önmagáért beszél.
Tőkés László szerint néhány rossz beidegződés köszön vissza a fanyalgókban. Egyrészt a kommunista diktatúrából örökölt "be nem avatkozás" doktrinája él tovább bennük, amelyre ráadásul "bukaresti képviseleti monopóliumukkal visszaélő" RMDSZ-es honatyák még rá is erősítenek.
Másrészt ezek a képviselők akár a saját pártjuk kebeléből választott önkormányzati vezetőkkel szemben is érvényesítik a túlközpontosított román államhatalom pártutasításos tilalmi gyakorlatát - magyar "kiadásban" - vélekedett.
Teszik ezt annak ellenére, hogy az elmúlt két évtizedben ez az igazodó, opportunista politika, mely mindent egy többségi bukaresti logikára fűz fel, vitte zsákutcába az erdélyi magyar érdekérvényesítés ügyét - fejtette ki.
Az EP-képviselő szerint igenis, ki kell állni és hangos szóval kell követelnünk jogaikat és jussukat.
Meg kell mutatni Európának, az egész világnak, hogy egy közel kétmilliós nemzeti közösség otthont akar teremteni ősei szülőföldjén, hiszen az autonómia ennek eszköze. Ehhez pedig minden törvényes és alkotmányos eszközt igénybe kell vennünk - hangsúlyozta.
Tőkés László a budafokteteny.hu oldalon szerdán megjelent interjúban beszélt arról is, hogy az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt közötti alapvető különbség már a nevekből is kiolvasható: az egyik "Romániai", a másik "Erdélyi".
Az Erdélyi Magyar Néppárt az Erdély-központú politizálás szószólója, az autonómia ügyének következetes képviselője, ugyanakkor az első olyan országos politikai erő, amely érdemben fölvetette Románia föderalizálásának kérdését - fogalmazott Tőkés László.
Hozzátette: meglátásuk szerint Románia szövetségi köztársasággá való alakítása indíthatná el az ország igazi modernizációját, nem az a "teszetosza", megalapozatlan és már rövid távon is káros "regionalizálás", melynek magyarellenes, mögöttes célzata végképp elfogadhatatlan az erdélyi közösség számára.
Megjegyezte: az állampolgársági törvény módosítása, a Nemzeti Összetartozás Napjának kinyilvánítása, az alaptörvény ilyen szellemű gazdagítása mind abba az irányba hatottak, hogy a szakértők által "szétfejlődésként" leírt, főként az elszakított nemzetrészek által elszenvedett nemzeti elidegenedés folyamata megfordulni látszik, és - ellentétes előjellel - mindinkább a nemzeti együvé tartozás hódít teret. Noha ez egészen természetes, mindazonáltal ezen a téren még igen sok a tennivaló - jegyezte meg.
Hozzátette: nap mint nap tapasztalják ugyanis, hogy kicsinyes pártpolitikai, olykor személyes érdekek a nemzetpolitikai szempontok fölé emelkednek.
Kollektív önvizsgálatra volna szükség, és Makkai Sándort idézve, itt lenne az ideje egy újabb "magunk revíziójának" - fogalmazott Tőkés László.
Kérdésre válaszolva szólt arról, hogy a globalizáció nem az egyedüli oka az identitás "megfakulásának". Látni kell, hogy egész Európa irányt vesztett, "hajlamosak vagyunk arra, hogy megtagadjuk keresztény gyökereinket, illetve mindazokat az értékeket, amelyek Európát évezredeken át a nagyvilág vezető szellemi, kulturális és civilizációs erejévé tették".
Szerinte a dolgok mostani állása láttán talán megkockáztatható az az állítás, hogy a kereszténységet - ezt az ezredéves értékalapú világnézetet - egy új típusú, dogmatikus és életidegen "vallás" kezdi felváltani, melyet eufémikus kifejezéssel "az európai értékek" (és "az emberi jogok") vallásának nevezhetnénk.
Az Európai Parlamentben ülve az a benyomása az embernek, hogy általánosságban mozgó, tisztázatlan tartalmú és tetszetősnek ható fogalmak mögé bújva a ’68-as baloldali eszmék örökösei szabnak törvényt és mértéket fölöttünk - fejtette ki, kitérve arra is: ezeknek a politikusoknak a gyakorlatában folyamatosan tetten érhető a kettős mérce, és ezáltal még az is hiteltelenné válik, amiben netalán éppenséggel igazuk van.
Arra a kérdésre, hogy a jövő évi EP-választásokon újra ringbe száll-e, azt mondta: ezt még nem döntötte el.
"Nagy a nyomás rajtam, a választók, a harcostársaim közül egyre többen biztatnak a folytatásra, ugyanakkor azonban kezdek belefáradni. Ha jól megnézzük, akkor felnőtt életemet folyamatos küzdelemben éltem le. 1989 előtt a kommunista diktatúrával, annak erőszakszervezeteivel vívtuk csatáinkat, 1989 után pedig a visszalopakodó volt nómenklatúrával és örököseikkel kellett megküzdenünk a romániai demokráciáért és magyarságunkért" - mondta Tőkés László. Mindazonáltal hozzátette: a közös ügy, a nemzet szolgálata mindig is előbbre való volt számára minden egyébnél.
Úgyhogy ha "hí a Haza", hát mennem kell - fogalmazott interjújában Tőkés László.
MTI
Nyugati Jelen (Arad)
2013. május 23.
Méltó megemlékezés Winkler Lajosról
Május 21-én délután a Csiky Gergely Főgimnázium díszterme adott otthont az Alma Mater Alapítvány által szervezett Winkler Lajosra emlékező beszélgetésnek, előadásnak.
A nem túl népes közönség előtt dr. Paál Tamás emeritus egyetemi tanár, a Magyarországi Gyógyszerészeti Intézet Főigazgatósági Tudományos Tanácsának elnöke, dr. Herczegfalviné dr. Abonyi Etelka orosházi gyógyszerész, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Békés megyei szervezetének elnöke, valamint Biber Éva aradi gyógyszerész idézték meg a híres aradi vegyész szellemét.
Az eseményt Bognár Levente alpolgármester és Nagy Etelka, az Alma Mater Alapítvány elnöke koordinálták.
Az előadás elején a napokban elhunyt Czinczérné Pollák Ágnes – az Alma Mater Alapítvány egykori alelnöke – emlékének adóztak fél perces csenddel az iskola Tóth Árpád Termében összegyűltek.
Bognár Levente köszöntőjében elmondta, hogy az esemény Réhon József tanár kezdeményezésére jött létre, nagymértékben tehát neki köszönhető, hogy most első ízben megemlékező esttel ünnepeltük az aradi gyógyszerész születésnapját.
„Winkler az első magyar kémikus, akit világviszonylatban jegyeztek, aki Eötvös Loránd mellett a Nobel-díj közelébe került. (...) Kitűnően értett és beszélt németül, latinul, görögül, valamint románul. Ez utóbbi ismeretét természetes, hogy csak Aradról vihette magával” – tudhattuk meg Biber Éva előadásából.
Arról az időszakról, amikor Winkler a Rozsnyay Patikában (ma az Avram Iancu téri Arcatim gyógyszertár) gyógyszerészsegédként tevékenykedett, fénykép is maradt fent. „Valószínű, hogy kapcsolata a nála 30 évvel idősebb Rozsnyay Mátyással nem szakadt meg, de erről nem maradtak fent adatok, viszont 1895-ben, Rozsnyay halálakor Winkler írta a Gyógyszerészeti könyvben megjelent nekrológot és számolt be a temetésről. Az viszont csak feltételezés, hogy egy évvel később Aradon járt Rozsnyay síremlékének avatásán” – mondta továbbá Biber Éva, valamint megjegyezte, annak ellenére, hogy a nagy analitikus neve fogalommá vált a magyar tudományos életben, az aradi társadalom és diákság nagyon keveset tud e híres tudósról.
Dr. Herczegfalviné dr. Abonyi Etelka Winkler Lajos életútjáról szóló bemutatójában kiemelte, hogy az aradi magyarság jelenkori nemzedéke sokat tesz azért, hogy nagyjaink emléke ne halványuljon, megmaradjon a jövő számára is. Ez az emlékest is egyfajta tisztelgés Winkler Lajos előtt.
Az orosházi gyógyszerész mesélt Winklerről, aki nem volt más, mint a gyógyszerészet fejlődéséért munkálkodó, tiszteletet parancsoló komoly tudós, a szórakozott professzor, ugyanakkor különcködő, távolságtartó, sajátságos életvitelű ember egy személyben. Rozsnyay Mátyás mellett szívta magába a hivatás iránti szeretetet, a pontos és megbízható munkavégzést.
Disszertációja, a vízben oldott oxigén meghatározása olyan eredeti és kitűnő munka volt, hogy a Magyar Tudományos Akadémián is bemutatták. Ezzel az eljárással megcáfolta az addig használatos világtekintélyű Robert Bunsen német analitikus módszerét. A kísérletet Winkler a kazánok hűtésére alkalmazott víz oxigén tartalmának meghatározására dolgozta ki.
Winkler tudományos munkásságáról dr. Paál Tamás beszélt megjegyezvén, hogy Winkler egyes analitikai módszerei nem avultak el: pl. a Winkler-féle jodometriás meghatározás a mai napig mindenütt így szerepel, a világ különböző országaiban használják ezt az eljárást, amit minden idegen nyelvű forrás Winkler-módszernek nevez.
Réhon József az előadás végén elmondta, amit Winklerről lehetett tudni, az mind elhangzott az est folyamán, sajnálatát fejezte ki azonban, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium tanulói nem képviseltették magukat. Pedig ez egy lehetőség lett volna megismerni egy aradi származású tudóst, nem utolsó sorban pedig találkozni ilyen neves előadókkal, mint a meghívottak.
Az est végére biztossá vált, hogy Winkler Lajos öröksége mind a mai napig hat, módszereit tanítják az analitikai kémia klasszikus módszerei között, neve még most is szerepel a gyógyszerkönyvben.
Ahogy Bognár Levente bevezetőjében elmondta, az előadás végére kiderült, hogy ki is volt Winkler Lajos. Kár, hogy csak kevés érdeklődő számára.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
2013. május 23.
Tőkés: lassan teret hódít az együvé tartozás
Tőkés László szerint gyógyul a 2004-es „népszavazási sokk” okozta trauma, és az alaptörvény megszületésével, a nemzeti összetartozás napjának, valamint az állampolgársági törvény jogrendszerbe iktatásával lassan, de szűnik a „nemzeti elidegenedés”, és teret hódít a nemzeti együvé tartozás. Erről az európai parlamenti képviselő Budafok-Tétény magyarországi önkormányzat honlapjának adott interjúban beszélt, kitérve többek között arra is: még nem döntötte el, hogy jövőre újra ringbe száll-e az EP-választásokon.
A politikus úgy látja: a 2010-es magyar fordulatnak köszönhetően manapság egyre kevesebben „románozzák le” az erdélyi magyarokat. Arról, hogyan győzné meg azokat a fanyalgókat, akik szerint értelmetlen „magyarkodni a székely zászlóval és követelni az autonómiát”, azt mondta: aligha kell őket most már győzködni, hiszen a világméretű szolidaritási hullám és a több tízezres marosvásárhelyi autonómiatüntetés önmagáért beszél.
Az EP-képviselő szerint igenis, ki kell állni és hangos szóval kell követelnünk jogainkat és jussunkat.
Meg kell mutatni Európának, az egész világnak, hogy egy közel kétmilliós nemzeti közösség otthont akar teremteni ősei szülőföldjén, hiszen az autonómia ennek eszköze. Ehhez pedig minden törvényes és alkotmányos eszközt igénybe kell vennünk – hangsúlyozta.
Tőkés László beszélt arról is, hogy az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közötti alapvető különbség már a nevekből is kiolvasható: az egyik „Romániai”, a másik „Erdélyi”. Az EMNP az Erdély-központú politizálás szószólója, az autonómia ügyének következetes képviselője, ugyanakkor az első olyan országos politikai erő, amely érdemben fölvetette Románia föderalizálásának kérdését – fogalmazott Tőkés László.
Hozzátette: meglátásuk szerint Románia szövetségi köztársasággá való alakítása indíthatná el az ország igazi modernizációját, nem az a „teszetosza”, megalapozatlan. és már rövid távon is káros „regionalizálás”, melynek magyarellenes, mögöttes célzata végképp elfogadhatatlan az erdélyi közösség számára.
Megjegyezte: az állampolgársági törvény módosítása, a Nemzeti Összetartozás Napjának kinyilvánítása, az alaptörvény ilyen szellemű gazdagítása mind abba az irányba hatottak, hogy főként az elszakított nemzetrészek által elszenvedett nemzeti elidegenedés folyamata megfordulni látszik.
Az Európai Parlamentben ülve az a benyomása az embernek, hogy általánosságban mozgó, tisztázatlan tartalmú és tetszetősnek ható fogalmak mögé bújva a ’68-as baloldali eszmék örökösei szabnak törvényt és mértéket fölöttünk – fejtette ki, kitérve arra is: ezeknek a politikusoknak a gyakorlatában folyamatosan tetten érhető a kettős mérce, és ezáltal még az is hiteltelenné válik, amiben netalán éppenséggel igazuk van.
Arra a kérdésre, hogy a jövő évi EP-választásokon újra ringbe száll-e, azt mondta: ezt még nem döntötte el. „Nagy a nyomás rajtam, a választók, a harcostársaim közül egyre többen biztatnak a folytatásra, ugyanakkor azonban kezdek belefáradni. Ha jól megnézzük, akkor felnőtt életemet folyamatos küzdelemben éltem le. 1989 előtt a kommunista diktatúrával, annak erőszakszervezeteivel vívtuk csatáinkat, 1989 után pedig a visszalopakodó volt nómenklatúrával és örököseikkel kellett megküzdenünk a romániai demokráciáért és magyarságunkért” – mondta Tőkés László. Mindazonáltal hozzátette: a közös ügy, a nemzet szolgálata mindig is előbbre való volt számára minden egyébnél. Úgyhogy ha „hí a Haza”, hát mennem kell – fogalmazott interjújában Tőkés László.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 23.
In memoriam – „Ama nemes harcot megharcoltam, a hitet megtartottam”
Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspököt szerda délután helyezték nyugalomra a Házsongárdi temetőben. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök prédikációjában kifejtette: a földi szeretet kötődéseitől fájdalmas az elszakadás, de nem reménytelen, ha a halált nem elmúlásnak, hanem átmenetnek tekintjük. – Az isteni szeretet vigasztaló valóság is egyben. A lét értelmét az isteni szeretet megtapasztalása által foghatjuk fel – mondta a püspök, majd a viszontlátás reményében búcsúzott Mózes Árpádtól.
Szebik Imre, nyugalmazott evangélikus magyarországi püspök Pál apostolt idézve jellemezte Mózes Árpádot, amikor azt mondta: „ama nemes harcot megharcoltam, /…/, a hitet megtartottam”. – Mi is az élet? Harc, kemény küzdelem. Ám most olyan világban élünk, amikor az emberek minél kényelmesebben akarnak élni, szórakozni, és nem akarják vállalni a küzdelmet. Pedig Isten a küzdésre rendelt minket, még akkor is, ha néha önmagunkat kell legyőznünk – magyarázta a nyugalmazott püspök, majd a hit fontosságáról értekezett: „ha van hitünk, mindenünk van, ha nincs hitünk, semmink sincs”. Ezt követően Szebik Imre ismertette Mózes Árpád életének főbb eseményeit.
– Mózes Árpád soha nem lázadt nehéz élete és Teremtője ellen. Jó emberismerő, melegszívű lelkipásztor, kiváló egyházvezető, igaz magyar ember volt, aki sokat fáradozott az erdélyi magyar közösség megtartásáért. A magyarországi evangélikus egyházhoz is szoros kapcsolat fűzte: gyakran prédikált gyülekezeteinkben – jellemezte az elhunytat Szebik.
Zelenák József evangélikus püspökhelyettes, brassói esperes Lukács evangéliumából idézett. – Isten szolgái egy életen át bizonyságot tesznek Istenről. Boldog ember az, akinek ez megadatik. Mózes Árpád ilyen ember volt, nem élt tehát hiába – tette hozzá Zelenák, majd Reményik Sándor Viszontlátásra című versével búcsúzott a volt püspöktől.
Christoph Klein, a Szász Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke románul és németül szólt az egybegyűltekhez. Német beszédét Fehér Attila egyházkerületi főtanácsos fordította le magyarra. – Többéves értékes kapcsolat fűzött Mózes Árpádhoz, akinek megvolt az a képessége, hogy nagyon tudott örülni, örvendeni. Élete tele volt örömmel és szenvedéssel, munkával és imával. Mózes tudta, hogy az öröm Istentől jön, így szolgálta egyházát – mondta Klein.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke úgy vélekedett: Mózes Árpád azért lelt végső nyugalomra a Házsongárdi temetőben, hogy sírköve hosszú ideig hirdesse: voltunk és vagyunk. – Mózes Árpád az erdélyi magyar közösség kemény oszlopa volt, akit erős tartás, mély hit, példaadás jellemzett. Meghajtjuk fejünket nagysága előtt, és azt kívánom: Isten rendeljen hozzá hasonló erős oszlopokat, hogy Erdély megtartasson! – összegzett a református püspök.
A Magyar Unitárius Egyház püspöke, Bálint-Benczédi Ferenc elmondta: Mózes Árpád mindig Isten igaz szolgája volt, aki példát mutatott nekünk arra nézve, hogy Krisztusban mindenre van erő.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye részéről Nóda Mózes, a BBTE Római Katolikus Teológiai Karának oktatója szólalt fel. Mózes Árpádot állhatatos, és a megpróbáltatásokra készülő emberként jellemezte, akinél a szolgálat alázatot is jelentett.
Kiss Béla nyugalmazott kolozsvári evangélikus lelkész az 1956-ban elítélt teológustársak nevében, egy több mint fél évszázados barátság birtokosaként elevenítette fel Mózes Árpád emlékét. Megtudtuk: börtönéveikben együtt imádkoztak, szabadulásuk után pedig további vidám és szomorú eseményeket éltek meg együtt.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kifejtette: nehéz sorsa volt Mózes Árpádnak, de az átélt nehézségeket nem mindig tartotta panasznak, hiszen a nehézség szép is lehetett. – A szolgálat adott értelmet életének, az a szolgálat, amelyet a nacionalista-kommunista diktatúrában és az elmúlt két évtizedben végzett. A hat évi börtön megacélozta keresztény hitében és magyarságában. Egyházat és közösséget épített, aktívan szolgáló életet élt, amelynek az volt a mozgatórugója, hogy az erdélyi magyarságnak nem búsulni, hanem jövőt teremteni kell! – mondta beszédében az RMDSZ-elnök.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 23.
In memoriam – Aki számára a halál csak átmenet, és nem megsemmisülés
Több száz ember vett részt Guttman Mihály karnagy temetésén. Először négy énekkart hallgathattunk meg: a Kolozsvári Református Kollégium (karnagy: Székely Árpád), a Kolozsvári Magyar Pedagógusok (karnagy: Bedő Ágnes), a kolozsvári S. Toduţă Zenelíceum IX–XII. osztályos tanulóinak vegyeskarát (karnagy: Kállay-Miklós Tünde), és a Tordaszentlászlói Vegyeskart (karnagy: Balázs Ágnes).
Jakab Gábor római katolikus pap a gyászszertartáson Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt leveléből idézett, amelynek alapgondolata: „akár élünk, akár halunk, az Úré vagyunk”. – Guttman Mihály mindig Isten szent hite szerint élte tartalmas életét. Közéleti emberként, muzsikusként, karnagyként céltudatosan és elkötelezetten munkálkodott – hangsúlyozta Jakab Gábor, majd arra összpontosított, hogy istenhívő emberként Guttman Mihály számára a halál csak átmenet volt, és nem megsemmisülés.
Rövid román nyelvű fohász után Kállay-Miklós Tünde, a kolozsvári zenelíceum magyar igazgatóhelyettese szólalt fel magyarul és románul. – Művész volt, alkotó pedagógus. Ma már tudjuk, minek is voltunk boldog, szerencsés haszonélvezői annak idején. Zsigereinkbe építette a kodályi szellemiséget, zenei anyanyelvünk őrzésének fontosságát, megtanultuk megkülönböztetni a remekműveket a fércművektől. Példát mutatott mindannyiunknak kitartásból, szívós munkából, alázatból – mondta Kállay.
Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke szintén magyarul és románul szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében kiemelte: szerencsés embernek mondhatja magát, hiszen az elmúlt húsz évben Misi bácsi munkatársa lehetett. – Misi bácsi volt az, aki mellett rájöttem, a pihenés órái is közüggyé válnak. Az elmúlt húsz évben karmesteri pálcája varázsvesszővé vált, amikor életre keltette a Romániai Magyar Dalosszövetséget. Kevesen tudják, hogy ez mennyi munkát, álmatlan éjszakát, adminisztrációt, szervezést és utazást jelentett neki – hangsúlyozta. Misi bácsi hivatásszeretetére még sokáig szüksége lesz az EMKE-nek, amelynek továbbra is tiszteletbeli tagja marad.
Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera volt igazgatója felidézte 2012 decemberét, amikor új kiadvány jelent meg a kolozsvári hivatásos magyar nyelvű színjátszásról, és Misi bácsit is felkérték, hogy járuljon hozzá a kötet tartalmához. Simon felolvasott egy részt Guttman Mihály írásából, amelynek lényege az volt, hogy a magyar opera továbbra is nevelje, tanítsa, lelkesítse, gyönyörködtesse, vigasztalja nézőit, pártfogóit.
– Higgyünk abban, hogy van egy hivatásunk. Hozzunk létre egy iskolát, majd egy újonnan létrejött filharmónia művészeti életét irányítsuk. Az időjárással dacolva járjuk a falvakat, és vegyük rá az ottaniakat, hogy az egész napos mezei munka után az első pihenő a dalárda legyen. Szerencsések lennénk, ha legalább ennek egy részét sikerülne végigélnünk, ha példát vehetnénk attól, aki mindezt megtette – hangoztatta beszédében Marius Tabacu, a kolozsvári Transilvania Filharmónia igazgatója.
Szőke Zoltán nyugalmazott református pap elmondta: Tordaszentlászló lakosainak szívébe beköltözött a fájdalom. Majd felelevenítette azt a húsz évet, amikor (1998–2009 között) Misi bácsi az ottani énekkart vezette. – Nem véletlenül lett Guttman Mihály Tordaszentlászló díszpolgára, hiszen mindnyájan szerettük. Azzal a hittel állok most itt, hogy Guttman Mihály örök hazára lelt Isten országában.
Felszólalt továbbá Kapdebó Ivó, aki Misi bácsi legöregebb, még élő tanítványának tartja magát. Kapdebó arra emlékezett, amikor az 1948–1949-es tanévben Misi bácsi 25-30 tagú zenekart állított össze a 2-es számú Magyar Fiúlíceum énektanáraként, amelynek a felszólaló is tagja volt.
Guttman Mihály egyik unokája, Zsolt, egy ismerősének, Sipos Áronnak a levelét olvasta fel, amelyben rávilágított arra, hogy Misi bácsitól mindenki megtanulhatta, hogy a magyar zenét nem lehet félvállról venni.
Jakab Gábor végül bejelentette, hogy vasárnap délelőtt a kerekdombi római katolikus templomban 9,30 órától gyászmisét tartanak Guttman Mihály emlékére.
A gyászoló menet ezt követően a Házsongárdi temetőbe vonult.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 23.
Majálisozik az RMDSZ
Hogy miért épp most készül az RMDSZ huszonhárom éves története legnagyobb és leglátványosabb kongresszusára, csak találgatni lehet. Valószínű, emígy kívánja meggyőzni híveit és ellenfeleit, hogy kicsi a bors, de erős, ám mintha ellentmondana annak a sokszor hangoztatott kijelentésüknek, miszerint „ellenzékben vagyunk, nem tárgyalunk senkivel”. Most mégis látványosan örvendeznek, hogy tanácskozásukat megtiszteli minden jelentős román politikai párt, s képviseltetik magukat határon túli magyar pártok is.
Jó, hogy van pénzük és kedvük rendhagyó, úgymond „huszonegyedik századi” fesztivizmusra, miközben két díszvendégük, jelesen Victor Ponta és Crin Antonescu a kirekesztés ezernyi rafinált módszerével próbálja megtörni közösségünk erejét. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem csak egy példa a sok közül, de kekeckednek a magyarokkal Szatmárnémetiben, ahol a városnapokon figyelemre sem méltatták őket, vagy Dorin Florea Marosvásárhelyén, de még Háromszéken és Csíkban is, hisz a román prefektusok naponta kétségbe vonják nemcsak a Székelyföld létezését, de hivatali nyelvhasználati jogainkat is, s győzelmet ülnek, ha egy-egy táblát kicseréltethetnek, hogy a román felül, a magyar felirat alul kerüljön. Ráadásul mint Damoklesz kardja függ fejünk fölött a régiósítás, mely asszimilálásunk pimasz és tudatos terve. Sokat még nem lehet tudni az Antonescu irányította alkotmánymódosításról, de ismerve e politikus kissé zavaros s nem ritkán agresszív nemzetpolitikáját, tartani lehet attól, hogy az ország homogenizálása nagy eszméjének rendelik alá e folyamatot is. Igaztalan lenne azt állítani, hogy az RMDSZ mindezekkel a veszélyekkel ne lenne tisztában, és hogy tizenegyedik kongresszusán ne tervezné a készülő törvények megszelídítését. Csak épp az kétséges, mennyit ér az majd Bukarestben. Most ugyanis hetvenszázalékos koalíció kormányoz, oda besorolni valóban fölösleges, de ha csődöt mond a nagy barátság, s Victor Ponta rászorul szolgálataikra, vajon kitartanak-e az ellenzéki politizálás mellett? Bizonyára nem. Máris körüludvarolják a miniszterelnököt, Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere tegnapig azzal az ürüggyel utasította el a marosvásárhelyi magyar orvosiért való tüntetést, hogy a sportcsarnokot és a körülötte lévő területet már kibérelte az RMDSZ. Szerencsére, vagy neki vagy másnak megjött a jobbik esze. Lehet bármily nagyszabású és pompás a kongresszus, megjelenhet ott a román, magyar és európai politikai élet színe-virága, szabhatnak régi-új utat maguknak, átirathatják az alapszabályukat és programjukat, alapíthatnak nőszervezetet és politikai műhelyekként tisztelt platformokat, ritkíthatják összejöveteleiket, kitetszik: újabb jelszavukat – Aki magyar, velünk van – olyannyira nem veszik komolyan, hogy épp a hazai magyar pártokat felejtették el meghívni kongresszusukra. Minden bizonnyal az egy irányba igyekvő autonómia-párbeszéd jegyében.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. május 23.
Magyarellenességre vágyom
Nálunk a magyarellenesség csak állítólagos. Tőkés László még áprilisban írt egy levelet Viviane Redingnek, amelyben felemlegette, hogy az utóbbi időben a román közéletben „újból eluralkodott a magyarellenes gyűlöletkeltés”.
És a biztos asszony azt válaszolta, hogy az unió Alapjogi Chartája tiltja az etnikai és nyelvi alapon való hátrányos megkülönböztetést. Ha tiltja, akkor meg nyilvánvalóan ilyen nincs is, mert az unió országaiban betartják az uniós szabályokat. (Szerinte állítólag csak Magyarországon nem.) Különben sincs lehetőség arra, hogy minden állítólagosan előforduló jogsérelem esetén eljárjanak – nyilatkozá. Ez bizonyítja, hogy csak állítólagos a romániai magyarellenesség. Csak állítólag nem engedik sok helyen a székely zászló kitűzését, és csak állítólag akadályozzák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti egyetem magyar karának működtetését. Csak állítólag működnek olyan tévécsatornák, ahol állandóan a magyarokat szapulják. Állítólag égettek magyar zászlót egy futballmérkőzésen, Kolozsváron. Állítólag törvénytelenek, és mindig megtámadják azokat a kiírásokat, amelyekben egy beosztás elnyerésénél olyan feltételt szab a versenyeztető, miszerint a versenyvizsgázónak ismernie kellene az ott többségben élő kisebbség nyelvét. Csak állítólag lesz olyan területi felosztás, ahol már mindenütt kisebbségben lesznek a magyarok. Csak állítólag támadták A székelység története című könyvet. Állítólag ellenőrizték a sepsiszentgyörgyi autonómiatanácskozást. Egy felmérésből az derült ki állítólag, hogy csak azért utálnak minket, mert: magyarul beszélünk, mert autonómiát akarunk, mert etnikai pártokat alakítottunk stb.... Állítólag volt, aki azt mondta, hogy ha magyarul akarunk beszélni, akkor menjünk Magyarországra. De olyanok is akadnak, akik Ázsiába küldenek, persze csak állítólag.
Állítólag mindezt csak mi állítjuk.
Lehet, hogy sokan utálnak bennünket, de hát mindenkit nem lehet szeretni. Ha sokszor szidnak vagy gyaláznak is minket, ahogy mondaná Reding asszony is: akinek nem (Red)inge ne vegye magára.
Olyan állítólagos cselekedetekkel meg aztán egyáltalán nem kell foglalkoznia az uniónak, amit sokszor hallunk a híradásokban, hogy a nem uniós Szerbiában verik a magyarokat, vagy hogy Kárpátalján sorozatosan meggyalázzák a vereckei honfoglalási emlékművet. Mindezt valószínű az irántunk való szeretetből teszik, nem magyarellenességből. Viszont például Magyarországon állítólag nemcsak állítólagos a zsidóellenesség és a cigányellenesség. Éppen ezért ezekkel a dolgokkal feltétlen kell foglalkozni. Magyarország olyannyira antiszemita, hogy ott rendezték meg a Zsidó Világszövetség kongresszusát, melyen Orbán Viktor zéró toleranciát hirdetett meg az antiszemitizmus ellen. Ezért szeretném, ha nálunk is lenne valami rendes magyarellenesség, nemcsak ilyen állítólagos, amit csak mi érzünk a saját bőrünkön, talán mert túl kényesek vagy csupán allergiásak vagyunk rá. Ha lenne rendes, becsületes magyargyűlölet, akkor a Magyarok Világszövetsége például Bukarestben megrendezhetné kongresszusát, és ott miniszterelnökünk, Victor Ponta meghirdethetné a zéró toleranciát a magyarellenesség ellen. Azon biztos felszólalna az európai biztos Viviane Reding, és elítélné az idegengyűlöletet is.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. május 24.
Székelyföld esélyei és lehetőségei (Szakemberek a régiósításról)
Élettér és mozgástér címmel szervezett kétnapos konferenciát, műhelymunkát a Domokos Géza Egyesület, jeles hazai és magyarországi szakemberek tartottak és tartanak ma is előadásokat az erdélyi, a székelyföldi magyarság megmaradása szempontjából is jelentős, rendkívül aktuális kérdésekről. Tegnap a jelen romániai valóság nagy slágere, a regionalizáció szerepelt napirenden, ma a nemzeti kisebbségügy a fő téma. A rendezvény illeszkedik az egyesület által kezdeményezett megmozdulások sorába, a névadó Domokos Géza előtt is tisztelegnek, aki múlt héten töltötte volna 85. évét.
A Kovászna és Hargita megyei önkormányzatok képviselői elsősorban a jelenlegi rossz régiós felosztás hibáira, a román kormány tervezetének veszélyeire hívták fel a figyelmet. Tamás Sándor megyei elnök az egy nappal korábbi szakszervezeti konferencián bemutatott és lapunk által is ismertetett előadását ismételte meg, ezúttal magyarul. Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke nem lehetett jelen, helyette András Zoltán, az önkormányzat elemző csoportjának képviselője sorakoztatta fel Románia jelenlegi fejlesztéspolitikájának kudarcait, melyek tükrében még érthetetlenebb, hogy a rosszul működő fejlesztési régiókat közigazgatási szerepkörrel is felruháznák.
Az 1998-ban létrehozott nyolc nagy régió valamelyest a statisztikai adatgyűjtési szerepnek tudott megfelelni, sem a tervezésben, sem a forráslehívásban, sem a területfejlesztésben nem voltak eredményesek, színlelt konzultáció folyt, megalapozatlan dokumentumok készültek – hívta fel a figyelmet.
Tóth Norbert nemzetközi jogász, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa rámutatott: sem a nemzetközi, sem az európai jogrend nem kedvez a kisebbségeknek, néhány jogszabály született, de ezek hatásköre szűk vagy számonkérhetőségük korlátozott. Az Európa Tanács dokumentuma, a helyi önkormányzatok regionális chartája például csak településekre vonatkozik, nem megyékre vagy régiókra, s az utóbbiakra is érvényes dokumentum elkészült ugyan, de a mai napig sem sikerült elfogadtatni. Az EU-ban született jogszabályok előírják, hogy regionális átszervezés esetén ki kell kérni az emberek véleményét, s vannak eszközök is ennek számonkérésére, az EB kötelességszegési eljárást vagy akár pert is indíthat egy-egy állam ellen. Kevés lehetőséget nyújt a nemzetközi jog, a kisebbségi jogokat az emberi jogok, így az egyéni jogok közé sorolják, egyetlen közösségi jogot ismernek el, az önrendelkezési jogot, de ezt is elsősorban államokra vonatkoztatva, államon belül csak föderális berendezkedés esetében fogadják el egy népcsoport ezen jogát – fejtette ki Tóth Norbert. Mindezek dacára van ok a bizakodásra – mondotta –, változik a világ, a XXI. század Európájában az államoknak egyetlen szövetségesük lesz, saját polgáruk, és minden polgárnak számítania kell kultúrától, anyanyelvtől függetlenül. Ennek jegyében fejlődik majd a nemzetközi jog is, s bővülnie kell az önrendelkezési jognak is – derült ki a előadásából.
Bottlik Zsolt, az ELTE földrajztudományi karának adjunktusa a magyarság területi megoszlását mutatta be, a Kárpát-medence etnikai térképének évszázadokon átívelő alakulásával tette egyértelművé: Székelyföldön a XV. század óta kompakt egységben élnek magyarok. Novák Zoltán Csaba történész az 1948–89 közötti Székelyföldet is érintő közigazgatási reformokról tartott előadást, arról, hogyan jött létre és mit jelentett 1952-ben szovjet nyomásra a Magyar Autonóm Tartomány, majd a helyi ellenállás miatt hogyan volt kénytelen Ceauşescu beleegyezni a magyar megyék kialakításába 1968-ban. Kolumbán Gábor egyetemi tanár a régió, regionalizáció, regionalizmus tudományos definíciójára építette előadását, és arra a következtetésre jutott: régiókat nem lehet létrehozni, azok önmaguktól léteznek, jó regionalizáció pedig nem lehetséges, ameddig nincsenek működő régiók. Románia felépítését a történelmi régiókra kellene alapozni, és ez a kérdéskör addig nem oldódik meg, amíg egy politikai elit nem vállalja fel az ország föderális átszervezését – fejtette ki. Kolumbán Gábor szerint ez lenne a székely kérdés megoldása is, etnikai alapú területi autonómia Erdély föderális tartományon belül elérhető, Bukaresttől azonban hiába várjuk, véleménye szerint a más jellegű ez irányú erőfeszítések nem vezetnek eredményre.
Csutak István Hargita megyei regionalizációs szakember Székelyföld áldatlan helyzetére, rendkívül rossz és folyamatosan romló gazdasági, társadalmi mutatóira irányította rá a figyelmet, s következtetése drasztikus: ha 25–30 éven belül nem érjük el az autonómiát, utána már fölösleges lesz, nem marad haszonélvezője.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. május 24.
Értékrend
Gigi Becali rácsok mögé küldésével nemcsak a hűvösre került – korábban érinthetetlen – politikai és üzleti nagyhalak gyűjteménye növekedett, hanem komoly kérdéseket is felvet a sajtó és a politikum értékrendjével kapcsolatosan.
A félanalfabéta juhászlegényt ugyanis a sajtó fújta fel mesterségesen: bármit mondott „breaking news”-ként tálalta számos médiacsatorna, minden lépést a nyilvánosság elé hozták, szinte a csapból is Becali folyt, sőt, 4 éve még kampányt is szerveztek előzetes letartóztatása ellen! Mindezek nélkül Becali ismeretlen maradt volna, a sajtó viszont országos sztárt csinált belőle. Milyen értékrend uralkodik a román sajtónál, hogy idáig süllyedtek a dolgok?
Az értékrend és a felelősség kérdése azonban nemcsak a sajtóra érvényes. Becali politikai karrierje nem csak a médiaszereplés eredménye, nem saját pártocskája révén került be a parlamentbe, hanem az USL révén, annak PNL-s oldaláról. Annak a Crin Antonescunak a személyes támogatásával, aki 2009-es elnöki kampányában „jóérzés forradalmat” ígért, s aki tétlenül nézte, amikor az új szerzemény Becali szenilisnek nevezte a PNL – kommunista börtönöket is megjárt – nagy öregjeit! Antonescunak semmilyen kifogása sem volt ez ellen, sőt, Becali a PNL javaslatára került be a parlament igazságügyi bizottságba! Milyen értékrend irányíthatja az államelnöki álmokat dédelgető Antonescut, amikor ilyen „erkölcsös” „szakértőt” segít nemcsak a parlamentbe, hanem annak igazságügyi bizottságába is?
Antonescu könyörtelen a kritikus hangokkal, a minap is 12 embert zárt ki pártjából, miközben kiáll a korrupció-gyanúsak (Becali, Fenechiu) vagy a szekus múltúak (Roşca Stănescu, Voiculescu) mellett – akár az USL létét is veszélyeztetve ezáltal!
Az USL vezetői megsiratták Becalit (Antonescu és Zgonea), illetve szimpatikusnak nevezték (Ponta). Egyáltalán milyen értékrend uralkodhat náluk, ha szimpatikusnak és sajnálatraméltónak tekintik az alpári modorú, jobbra-balra sértegető, számos törvénytelen ügybe keveredett, gazdagságával és vallásosságával kérkedőt?
Kiknek köszönhető, hogy a parlament hemzseg a szélhámosoktól? Kik állítják össze és milyen kritériumok alapján a jelöltlistákat?
S aztán felháborodnak, hogy a parlament presztízse a bányabéka szintjén.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)
2013. május 24.
Csak Bukarest
A héten több olyan hír is érkezett Bukarestből, amely a lehető leghátrányosabb Erdély és a Partium számára.
Egyrészt a verespataki ciános aranybánya-beruházás ügyében: egyes értesülések szerint a környezetvédelmi engedélyről döntő, kormányzati tárcaközi bizottság szakértői két héttel ezelőtt a bányanyitás mellett foglaltak állást.
Másrészt az is kiderült, hogy a kormány a jövő héten végleg felbontja a szerződést az észak-erdélyi autópályát építő amerikai Bechtel céggel. Harmadrészt azt is bejelentették, hogy zöld jelzést kapnak a palagáz utáni kutatások, amelynek nyomán – ha a kitermelés is elkezdődik – veszélybe kerülhetnek Bihar megyében a termálvízforrások.
A verespataki beruházás kapcsán már számtalanszor elhangzott, milyen környezetvédelmi veszélyeket hordoz magában. Ugyanakkor az eddigi hírek alapján úgy tűnik: a Ponta-kormány – annak ellenére, hogy a kormányfő korábban maga is a beruházás ellen foglalt állást – immár nem zárkózik el az elől, hogy megadja a kitermelési engedélyt a kanadai–román RMGC-nek. Hiszen a jelenlegi gazdasági helyzetben miért is mondana le egy olyan beruházásról, amely dollár százmilliókat hozhat a román államkasszába? Főleg olyan körülmények között, hogy nem Bukarest közvetlen szomszédságában marad mérgezett, holdbéli táj a kitermelés után, és nem Bukarestet fenyegeti egy esetleges környezeti katasztrófa, hanem több száz kilométerre fekvő vidékeket? Hasonló a helyzet a palagáz-beruházással is. Miért aggódjon Bukarest a félix- vagy püspökfürdői termálvízért, amikor a kutatást és az esetleges kitermelést végző cégek oda fizetik majd be a különböző illetékeket és járadékokat, az esetleges károkat viszont nem ő szenvedi majd el közvetlenül?
Az észak-erdélyi autópálya kapcsán valóban véget kellett vetni a patthelyzetnek, ami amiatt alakult ki, hogy a román állam nem fizetett a kivitelezőnek. Most felbontják a szerződést, de a jövő homályba vész – a kormánynak egyelőre semmilyen konkrét elképzelése nincs arról, mikor és hogyan épül majd tovább a Nagyváradot Kolozsváron és Marosvásárhelyen keresztül Brassóval összekötő sztráda. És vélhetően nem is prioritás. Elvégre a bukarestiek nem ezen autókáznak a tengerpartra.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2013. május 24.
Forgách András ősbemutatója Váradon
Egy izgalmasnak ígérkező dráma, A fiú ősbemutatójával zárja a színházi évad premierjeinek sorát a nagyváradi Szigligeti Színház.
A ma este debütáló darabot a Jászai Mari-díjas dramaturg, Forgách András jegyzi szerzőként és rendezőként is.
„Öt évvel ezelőtt írtam, pontosabban akkor fejeztem be. Egy fél évet töltöttem egy svájci kolostorban, ott írtam meg. De én kéretlenül nem szeretem sehova se elküldeni a munkáimat, várom, hogy hívjanak” – mesélte az író a tegnapi sajtótájékoztatón. Szabó K. István, a társulat igazgatója megkereste Forgáchot az új drámák bemutatását támogató Katona József pályázat kapcsán és bevallása szerint egyből megtetszett neki a mű. A történet három tragikus figura sorsáról szól, az Öregasszony, a Lelkész és a Fiú sorsa fonódik össze. Forgách a Krónika érdeklődésére elmondta, hogy ezt a fiút valójában nem ő találta ki, egy barátnője története inspirálta. Az ő egyik ismerőse kábítószerfüggő volt, majd olymódon lett öngyilkos, hogy felakasztotta és benzinnel leöntve felgyújtotta magát. Azóta foglalkoztatta a kérdés, hogy mitől lesz valaki ennyire elkeseredett, hogy ilyesmit elkövessen.
A rendezésre is Szabó kérte őt fel, s bár magát nem tartja rendezőnek, korábban már több művet is színpadra vitt. „Ha létezik reneszánsz alkat, akkor Forgách András a színház reneszánsza. Kevés olyan embert ismerek, mint ő. Dramaturg, író és rendező” – mondta a társulatvezető, aki már az elején biztos volt abban, hogy termékeny és izgalmas lesz az együttműködésük. Lapunk érdeklődésére Forgách elmondta, hogy egyéniségükkel a színészek sokat tettek hozzá a darabhoz, mi több, helyenként még a szövegen is változtatott miattuk. „Egyiküknek nem jutott eszébe az én mondatom és sokkal jobbat mondott helyette” – mesélte. A darab amúgy az év végén nyomtatásban is megjelenik majd Forgách válogatott drámakötetében. Az ősbemutató a 35 férőhelyes Studióban lesz péntek este 19 órától, majd szombaton és vasárnap szintén 19 órától lehet ismét megtekinteni az előadást.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2013. május 24.
Szatmárnémeti napok magyarok nélkül
A több mint negyven százalékban magyarok lakta Szatmárnémeti városünnepének három napja alatt a 66 fellépő közül csupán három magyar: Surányi Botond, Caramel és egy néptáncegyüttes – derült ki az önkormányzat szerdai ülésén, melyen a városnapok programját véglegesítették. A konferansziék közül egyetlen személy sem beszél magyarul.
Pataki Csaba szenátort, az RMDSZ Szatmár megyei elnökét ez már nem is lepte meg. "Egy éve, a helyhatósági választások óta az újonnan választott szociéáldemokrata városvezetés módszeresen megsérti a mindenkori együttélés zálogait Szatmárnémetiben" – nyilatkozta a maszol.ro-nak. A politikus szerint a helyi önkormányzat vezetői és a többségi tanácsosok nyilvánvaló elnyomási politikát folytatnak. "Szatmárnémeti magyar lakossága meghaladja a 40 százalékot, ennek ellenére úton-útfélen negatív diszkrimináció áldozata a közösség valamennyi területen: gazdaság, oktatás, közigazgatás, szociális háló, kultúra, környezetvédelem" – jelentette ki.
Pataki emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hónapokban a közigazgatási intézményekben új személyeket alkalmaztak, ám sehol egyetlen magyarral sem szerződtek, az oktatási tevékenységekből kihagyják a magyar iskolákat, de a városigazgatás gazdasági területein is negatív diszkriminációt alkalmaznak. „Az önkormányzati gyűléseken az RMDSZ-es tanácsosok szavazata nélkül is át tudnak vinni bármilyen döntést, hiszen a 22 tanácsosból csak kilencen vagyunk ellenük” – fogalmazott Pataki a maszol.ro-nak. Hozzátette, társadalmi kultúra hiánya jellemzi a szatmárnémeti vezetést minden területen.
Pataki szerint volt még példa hasonló magatartásra a többségi nemzet részéről Szatmáron, ezért a magyar közösség számos civil kezdeményezéssel igyekszik jogainak gyakorlására. Idén is megszervezik a Partiumi Magyar Napokat, immár tizenkettedik alkalommal. Erre a rendezvényre a helyi és a megyei költségvetésből is létezik elkülönített támogatás.
„Ha a költségvetési év lezárul és meglesz a költségvetési végrehajtás, összegzést készítünk, aminek alapján minden jogi lehetőséget kihasználunk majd arra, hogy panasszal éljünk” – fogalmazott a tanácselnök. Hangsúlyozta, csakis hivatalos papírokkal van értelme igazolni az elnyomási politikát, amit a jelenlegi városvezetés alkalmaz a magyar közösség ellen, de ha kilóg a lóláb, tervezik az országos diszkriminációellenes tanácsnál is bepanaszolni Szatmárnémeti városvezetését.
Maszol.ro
2013. május 24.
Az „egy közös magyar ügy” hite
Szeretünk beszélni Trianon meghaladásáról, gyógyításáról, a Trianonon való túllépésről. Léteznek is olyan lépések, technikák, amelyek ebbe az irányba mutatnak lelki öncsonkítás nélkül (lásd a magyar állampolgárság kiterjesztése, június 4-nek a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítása), ettől függetlenül kőkemény tény, hogy Trianon negatív következményei máig hatnak, és több síkon érvényesülnek.
Sok szó esett a rendszerváltás után – amikor egyáltalán nyíltan lehetett beszélni e kérdéskomplexumról – az anyagi lelki, lélekszámbeli veszteségről, annál kevesebb arról, hogy Trianon szétválasztotta az anyaországban az állami és nemzeti érdeket. A szocializmus, majd a szocialista kormányzat idején a nemzeti érdek egyértelműen háttérbe szorult, és a helyzet perverzitása folytán még az államérdek sem érvényesült. Az egyes, egymástól elszakított nemzetrészek számára potencialitássá tette az egyedi fejlődési utat, elméletileg és gyakorlatilag lehetővé tette a Kárpát-medencei magyar „szétfejlődést”, az elcsatolt nemzetrészekhez tartozó egyének számára pedig a kettős identitást. Ép öntudatú magyar számára evidencia, hogy a rákényszerített idegen, elnyomó hatalom és állampolgárság nem jelenthet azonosulási pontot, önazonossági mintát. De a nemzeti öntudat megélésétől sokak számára mentes hétköznapok az elszakított nemzetrészek egyes rétegeiben bizony okoznak hasonló deformációkat, amelyek extrém esetben odáig juthatnak, hogy akad, aki ezt normaként állítja be. A többes identitás egyébként az első lépcső a más identitás, vagyis a többségbe való nyelvi, kulturális majd érzelmi beolvadás irányába.
Fenyővíz és szójaszalámi
Ebben a helyzetben fokozott jelentősége van a magyar politikai elit iránymutatásának, nemzeti felelősségtudatának, hiszen egyedül ez képes valamelyest ellensúlyozni a spontán szétfejlődést és az egyéni szintű asszimilálódást. A politikai elit szintjén két egymást kizáró paradigma uralkodik ebben a kérdésben. Az egyik a „be nem avatkozás” teóriája, amit az elmúlt húsz évben legtöbbször és legnagyobb hatással Markó Béla fogalmazott meg. Eszerint az anyaországnak nincs más dolga, mint hogy támogassa az egyes elszakított nemzetrészek politikai törekvéseit, bármilyen irányba is mutassanak azok. Hivatalos keretek között megélt személyes élményem Markó Béla sajátos reakciója, amikor az SZKT egyik őszi ülésén 2002-ben hozzászólásomban Markó expozéjához idéztem Csoóri Sándort, aki nyílt levelében többek között ezeket írta: „Mondd, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége mikor lép ki a szűkösnek bizonyult parlamenti politizálás keretei közül, és mikor szánja el magát olyan, vagy csak valamennyire is hasonló ellenállásra, életrevalóbb kulturális és gazdasági szerveződésre, mint amilyenre az erdélyi románok a 19. század harmadik negyedétől kezdve elszánták magukat?”
Markó akkor azt mondta, hogy jómagam aradiként elmondhatom, ha más irányt képzelek el az RMDSZ politikájában, de Csoóri Sándor előbb költözzön Erdélybe, és ne csak látogatóba jöjjön hozzánk székely fenyőt nézni és borvizet inni, majd azután „szóljon bele” a dolgainkba. Méltatlan válasz volt az őszinte aggodalmait megfogalmazó nemzetféltő Csoóri Sándornak, de az a szemlélet érdekes benne igazán, ami mögötte van. Kísértetiesen emlékeztet arra a román viszonyulásmintára, amely mentén a kilencvenes évek elején azzal próbálták egyesek hitelteleníteni a ’40-’50-es évek elején külföldre kényszerített, majd hazatérő, a kommunizmus által meg nem fertőzött gondolkodású emigránsokat, hogy akik nem ettek velünk szójás szalámit, ne akarjanak irányt mutatni az országnak. Vagyis aki nem eszi velünk együtt a kisebbségi lét keserű kenyerét, ne okoskodjon a jövőnk felől.
Ezzel a gondolkodásmóddal áll szemben a szabó dezsői paradigma, miszerint „minden magyar felelős minden magyarért”. Nagyon sokan, sokhelyütt idézték már e gondolatot, de a nagy igazságok értelmes emberek előtt soha nem kopnak közhellyé. Érdemes belegondolni e aforizmatikus gondolat mélységeibe. Ezt akarjuk? Hogy együtt lélegző organizmus, együtt reagáló közösség legyünk? Aki magyarul érez, nem akarhat mást. Sokan elmondták Szász Jenőtől kezdve – aki teljesen mindegy, hogy milyen szerepet töltött be az erdélyi politikai életben, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet élén olyan pozícióban van, hogy politikai pártállástól függetlenül csak drukkolni lehet neki, hogy megállja a helyét – Kövér Lászlón keresztül Semjén Zsoltig: csak egy magyar ügy van.
Be- vagy be nem avatkozni?
A „be nem avatkozás” paradigmája különösen akkor ütközik az „egy közös magyar ügy” szemléletével, ha feltesszük a kérdést: mit kell tennie a nemzet sorsáért felelős magyar kormánynak, ha azt látja, hogy a határon kívül rekedt nemzeti közösségek politikai elitjének egy része elcsábulva a többségi szirénhangoktól egyre inkább klikkérdekű komprádorpolitikát folytat, azaz nem a magyar érdeket képviseli az elnyomó hatalommal szemben, hanem az elnyomó hatalom imázsát ápolja külföldön? Az Orbán-kormány opciója egyértelmű: elsősorban azokat a szervezeteket támogatja, amelyek magyar jövőt képzelnek el szülőföldjükön, amelyek a magyar autonómia hívei.
Ugyanez a kérdés megfordítva: e paradigma szerint mi dolga van az idegen uralom alatt élő magyarnak, elsősorban Erdélyben? A Felvidékről most nem beszélnék, mert ott aránytalanul nagyfokú joghátrány éri a magyar állampolgárságukat vállalókat, hasonló a helyzet a Kárpátalján, a Délvidékre viszont vonatkozik az, ami az erdélyiekre.
A magyar állampolgárság igénylése egyszerre közösségi és egyéni imperatívusz. Trianon óta a státustörvény hozott létre először jogi viszonyt az elszakított nemzetközösséghez tartozó egyén és az anyaország között. Az ellenünk elkövetett bűnöket nekünk megbocsátani nem képes, még mindig a magyarságot vádoló Kisantant nem értékelte a magyar önmérsékletet. Az állampolgárság olyan jogi viszony az állam és annak polgára között, amely nemzetközi jogilag elismert, odaítélése az állam szuverén akaratán múlik, s amely alapesetben érzelmileg is telített. Optimális esetben a polgár hazájának érzi azt az államot, amelyhez az állampolgárságon keresztül kötődik. Erre most, Trianon óta először, nekünk is lehetőségünk van. Ezen túl a magyar választójogi törvény módosításával jogosulttá váltunk szavazni is. A közös magyar Kárpát-medencei sorsformálás immár nem szépen hangzó metafora, hanem tényleges lehetőség.
A választójoggal élni éppoly közösségi és egyéni imperatívusz, mint az állampolgárság vállalása. Ez következik a szabó dezsői „egy közös magyar ügy” hitéből.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. május 24.
Hol írják az erdélyi traumát?
Általában a totalitárius rendszer visszaéléseinek koronatanújaként szólaltatják meg a 84 esztendős Dávid Gyulát, az EMKE újraalapító elnökét, a Polis Könyvkiadó vezetőjét, a 19. századi magyar irodalom egyik erdélyi szakemberét. Lapunknak aktuális közéleti dilemmák kapcsán fejtette ki véleményét.
– Mi a véleménye az alternatív magyar pártok létjogosultságáról Erdélyben?
– Demokratikus társadalomban természetes igény, hogy az ország polgárai különböző politikai alternatívák között választhassanak. Ezeknek az alternatíváknak – és persze különböző gazdasági érdekeknek – a kifejezői a pártok. A kisebbségi helyzet azonban merőben más, ott ezt az igényt felülírja, hogy érdekeit – számbeli kisebbsége miatt – csak egységben van esélye érvényesíteni. A különböző jövőképeknek, gazdasági és egyéb érdekeknek pedig ebbe az egységbe kell betagozódniuk, az elkülönülés itt az egész közösség érdekét veszélyeztető luxus. A romániai magyar társadalom 1918 óta folyton rákényszerült ennek felismerésére: a két világháború között is, amikor egy erős Magyar Párt mellett csak rövid időre – nem egyszer egységbontó céllal, román kezdeményezésre – léptek porondra más ideológiákat vagy célokat kitűző magyar politikai pártok. A bécsi döntés utáni Észak-Erdélyben is, amikor az itteni magyarság érdekeit korábbi kisebbségi szerepvállalásuk alapján kiválasztott, és a magyar parlamentbe behívott férfiak képviselték. És még az 1989 utáni első időkben is, amikor a különböző alternatívák platformok formájában tagolódtak be az RMDSZ-be. Egyébként – negatív formában – ugyanez volt nyilvánvaló a legutóbbi parlamenti választásokon: az alternatív pártok a magyarság parlamenti képviseletének esélyeit csökkentették. Egy parlamentáris demokráciára berendezett államban ugyanis, ahol a parlamenti szavazások eredményeként megszületett törvényektől függ minden kérdés, a kisebbségek számára a parlamentáris út az egyetlen, amely eredményhez vezet. A romániai magyarság érdekeinek érvényesítését kizárólag az újabban megalakult pártok együttműködésének útján látom megvalósíthatónak.
– Mit gondol az erőteljesen polarizált magyarországi politika Erdélybe való beszüremkedéséről?
– Egyértelműen veszélyesnek tartom. Ez ugyanis a magyarországi politikai táborok, csatározások áthurcolását jelenti a kisebbségi magyar társadalomba, s annak további polarizálódását. Teret hódítanak ezáltal olyan politikai törekvéseknek, amelyek céljaikban, tetteikben távol esnek tőlünk, s csak még több zavart keltenek az emberek fejében. Érthető, hogy a magyarországi politikusok elsősorban Székelyföldre összpontosítanak, mert ott szerepelhetnek zavartalanul, onnan erősíthetik saját magyarországi táboruk önbizalmát. A magyarországi politikai pártharcok Erdélybe telepítésének kísérleteivel egyébként szintén találkozhattunk a bécsi döntés utáni években Észak-Erdélyben. Voltak, akik itt is megszervezték volna a választásokat az akkori magyarországi pártstruktúrának megfelelően, s különböző jobboldali – sőt, szélsőjobboldali – magyar pártok azután is szervezkedtek itt, miután a „behívott képviselők” előbb említett rendszerével az észak-erdélyi magyar politikai képviselet megoldódott. Az egyetlen stabil magyar politikai erő azonban akkor itt az Erdélyi Párt volt, őhozzá tartoztak a „behívott képviselők”, az tudta képviselni egységesen Erdély akkori elképzeléseit. A romániai magyar közösség problémái szerintem ma is másfajta stratégiát igényelnek. Céljaink elérése érdekében csak a romániai politikai erőviszonyok ismeretében és azokkal számolva politizálhatunk eredményesen.
– Indokoltnak tartja az anyaországi politika Székelyföldre összpontosulását?
– Szerintem semmiféle magyar politizálás, sem kisebbségi, sem többségi nem szűkítheti le magát Székelyföldre. A romániai magyarság számbeli többsége Székelyföldön kívül él. E tömb mellett, amelyet szeretnek „belső anyaországnak” is nevezni, van egy jelentős számú, igaz, már kisebbségben, olykor szórványban élő közép-erdélyi és partiumi magyarság is. Aztán ott vannak az abszolút szórványok: Máramaros, Beszterce-Naszód, Hunyad, Fehér megye, a Bánság. Különböző problémákkal küszködünk itt és ott. Nem lehetséges – nem szabad, hogy az legyen – olyan kisebbségi stratégia, amelyik csak az egyikre érvényes, a másikat pedig „elhanyagolhatónak” tekinti, pláne fölöslegesnek ítéli. A román politikai közgondolkozás sarkalatos pontja az 1859-es egyesülés óta az egységes nemzetállam megteremtése. A kisebbségek beolvasztására irányuló – főképp az iskolapolitikában érvényesített – törekvés már az első világháborút megelőző évtizedekben markánsan érvényesült a Regátban. Folytatódott aztán az egységes nemzetállam megteremtése után, pedig a Párizs környéki békékkel Romániához csatolt országrészekben jelentős számban éltek kisebbségek. Új lendületet kapott a totalitárius rendszerre épülő szocializmusban, amely a homogén nemzetállam megteremtését tűzte ki céljául, és munkálta tűzzel-vassal – ez a törekvés ma is meghatározó. Ebben a helyzetben számunkra sürgető volna olyan stratégia kialakítása, amely egyszerre jó az abszolút szórványnak, ugyanakkor nem hozza hátrányos helyzetbe a székelyföldi tömböt. Nálunk ez a fajta gondolkodás 23 évvel a diktatúra bukása után is végzetesen hiányzik intézményesen és a civil társadalom köreiben egyaránt. Ha Székelyföld ennyire felértékelődik a politikusaink szemében, ha folyton annak autonómiájáról beszélünk, az még inkább mélyíti a távolságot a romániai magyarság különböző régióiban felvetődő különböző problémák és megoldási kísérleteik között.
– Az autonómia fogalma, említése frusztrációt ébreszt a többségi nemzetben. Miben gyökerezik ez?
– Egyrészt már korábban is, de különösen a szocializmus idején sikerült elültetni a románságban azt a történelemtudatot, miszerint van ez a szegény, őshonos román nép, amelyre rátelepedtünk mi, barbárok, évszázadokon át elnyomtuk őket, s még ma sem átallunk mindenféle kiváltságokat követelni. Létezik ugyanakkor a román többségben egy trauma, amit a bécsi döntés időszaka mélyített el, hiszen ők akkor szembesültek azzal, hogy Erdélyt akár el is lehet veszíteni. E fenyegetéssel azóta bármikor manipulálni lehet őket. Egyvalamit senki sem tudatosított kellőképpen: az autonómia – a frusztráltsági reflexen túl – azért hangzik teljesen idegenül a román füleknek, mert Nagy-Románia megvalósulása után kialakult egy központosított román államhatalmi struktúra, s az emberek nagy többsége hozzászokott ahhoz, hogy kizárólag ebben gondolkozzék. Az első világháború nyomán Romániához csatolt területek voltak társadalmilag és gazdaságilag a leggazdagabbak és legfejlettebbek. Az elején létezett egy olyan román politikai elképzelés is, hogy a csatolt területeken élő magyar, német, zsidó polgári rétegek aktív közreműködésével kellene felemelni a Regátot az újonnan kapott részek színvonalára. Ezt azonban ejtette az akkor uralmon lévő liberális párt, amely egyfajta gyarmatként tekintett ezekre a gazdaságilag fejlettebb, természeti kincsekben gazdag területekre. Így alakult ki a Bukarest központú államberendezés, olyannyira, hogy a hatalomból 1920 után még a Nagy Egyesülést létrehozó Erdélyi Román Nemzeti Pártot is kiszorították. És ez azóta is így működik. Amikor ma napirendre kerül a regionalizálás kérdése, szerintem lényegében arról folyik a vita: hogyan lehet megcsinálni a régiókat a korábbi központosított leosztási rendszer fenntartásával. És persze a tömbmagyar vidékek további bomlasztásával. A mi sokat emlegetett autonómia-törekvéseinket illetően olyasfajta politizálásnak látnám az esélyét, amely megkeresi a történelmi román régiók (Olténia, Moldva, Bukovina, Dobrudzsa) decentralizációban érdekelt erőit, és autonómia helyett decentralizációról beszél. Ebben a formában talán az autonómiának is nagyobb kitörési esélyei volnának.
– Hangzatosabb az autonómia gondolata, de vajon tisztázottabb is?
– Nem vagyok az autonómia-kérdés szakembere, de tudom, hogy az RMDSZ-nek van valamiféle elképzelése, amely talán egy évtizede ott lapul a fiókban, és olvasom az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt nyilatkozatait az autonómia témájában. Ezek azonban mind az általánosságok szintjén mozognak, s főképp a megvalósítás valós menetrendje hiányzik belőlük. Pedig minden politikai jelszónak az a mércéje, hogy mi és milyen módon valósul meg belőle. Az élet persze produkál meglepő fordulatokat is, az albánok is belekényszerültek egy szerb autonómia elismerésébe Koszovóban. Én is fellelkesedtem, amikor erről olvastam. A gond viszont megint csak az, hogy Koszovó és a Székelyföld nemzetközi súlya, megítélése korántsem azonos, nem beszélve a háttérben meghúzódó nagyhatalmi érdekekről. A kilencvenes évek elején akadt nyugati politikus, aki azt magyarázta nekünk, hogy áldozatok nélkül nem megy semmi: majd ha egy kicsi vér folyik itt is, a világ ránk figyel, megoldja a problémáinkat. Aztán vér folyt Marosvásárhelyen, Baszkföldön, az íreknél, de megoldás sehol sem született. Márpedig ha az européernél is européerebb Angliában sem tudnak elvergődni odáig, hogy elfogadják egy kisebbség jogos igényét, milyen alapon képzeljük azt, hogy az angolok vagy akár a nemzetállamot kitaláló és a Nagy Forradalomban azt tűzzel-vassal megvalósító franciák kényszerítik majd rá Romániát Székelyföld autonómiájának elismerésére?
Dávid Gyula
Irodalomtörténész, szerkesztő, a Petőfi Erdélyben és a Jókai Erdélyben népszerű kötetek szerzője, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztője. 1928. augusztus 13-án született a háromszéki Árapatokon. Egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem magyar szakán végezte. 1957-ben bebörtönözték egy 1956-os halottak napi házsongárdi temetőlátogatás ürügyén, ’64-ben szabadult. 1970-től a Kriterion munkatársa, nyugdíjazása óta a Polis Kiadó vezetője.
Serestély Zalán
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. május 25.
Izsák Balázs tiltakozik a román közigazgatás tervezett átalakítása ellen
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint a román kormány által tervezett közigazgatási átalakítás megvalósítását – jelen formájában – nem szabad megengedni.
Izsák Balázs pénteki budapesti előadásában kifejtette: a román kormány kettős játékot űz, bár Victor Ponta miniszterelnök korábban megígérte, hogy minden nemzetközi kötelezettségvállalást tiszteletben tartanak és szakmai kritériumokat helyeznek előtérbe az átalakításkor, a tervezet nem ezt mutatja.
Közölte: az elképzelések megvalósulásával sérülne a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartája is.
Látszatkonzultáció ugyan folyik a témában, de egyértelmű, hogy amit a kormányfő ezzel kapcsolatban Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén ígért, nem kívánja betartani – mutatott rá. Izsák Balázs szerint nem szabad megengedni, hogy Székelyföldet olyan közigazgatási régióba sorolják, ahol a magyarság aránya 30 százalék alatt van. Ezt minden demokratikus, erőszakmentes eszközzel meg kell akadályozni – jelentette ki. Az elnök ilyen lehetséges eszközként említette többi között a félpályás útlezárásokat.
Izsák Balázs közölte: az általuk indított európai polgári kezdeményezés olyan szakaszába érkezett, hogy hamarosan az Európai Bizottság elé kerülhet. Tervezetük kész van, ismert, most jöhet a következő lépés – ha a bejegyzés megtörténik – az egymillió aláírás összegyűjtése. Az SZNT azt javasolja, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Jelezte, felajánlotta az együttműködést a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), és arra jutottak a megbeszéléseken, hogy kölcsönösen támogatják egymás európai polgári kezdeményezéseit.
Az RMDSZ az európai polgári kezdeményezés eszközével arra kívánja rávenni az Európai Uniót, hogy alkosson jogszabályt az EU kisebbségeinek védelméről. Izsák Balázs szerint az uniónak alapvető értéke a kulturális sokszínűség, és az unió kohéziós politikájának úgy kell megvalósulnia, hogy közben a regionális szempontok és Európa sokszínűsége ne sérüljön. Az európai polgári kezdeményezés lényege, hogy az Európai Unió polgárai – egymillió támogató aláírás összegyűjtésével – közvetlenül is kezdeményezhetik uniós jogszabályok megalkotását vagy módosítását. Az aláírásgyűjtést azt követően lehet elindítani, hogy az Európai Bizottság megállapítja: az unió jogkörébe tartozik a jogalkotás az adott kérdésben.
MTI
Erdély.ma
2013. május 25.
Kovács Péter: társadalomszervezés és szervezetépítés – ez a kulcsa egy sikeres RMDSZ-nek
Kovács Péter főtitkár a 2013. május 25-i, 11. RMDSZ Kongresszusán elhangzott felszólalásában a két évvel ezelőtti nagyváradi Kongresszus döntése nyomán megalakult Főtitkárság társadalomszervezési és a szervezetépítési szerepére világított rá, majd az ebben a vonatkozásban elért eredmények egy részéről beszélt: „Mi, közösen, szövetségben, partnerségben, erdélyi konzultációt szerveztünk, népszámlálással kapcsolatos tájékoztató és tudatosító folyamatot bonyolítottunk le, az anyanyelven való tanulás fontosságát hangsúlyozó kampányt indítottunk.
Kezdeményeztük a családbarát önkormányzatok programot, előterjesztettük a gyerekvállalás ösztönzésére vonatkozó terveinket, beindítottuk a Fogadj örökbe egy műemléket örökségünk védelmét szolgáló programot, alkalmaztuk a szórvány felemelkedését célzó cselekvési tervünket. Civil partnereinkkel együtt megkezdtük a magyar házak hálózatba kapcsolását, megalapítottuk a Kulturális Autonómia Tanácsot. Értékeink elismerése érdekében különböző díjakat hoztunk létre. Mindemellett folytattuk a közösségi intézmények és programok finanszírozását.”
Kovács Péter beszédében hangsúlyozta, hogy bár az RMDSZ a mindennapi politika szintjén pártként viselkedik, de a romániai magyar közéletben ennél sokkal több, hiszen olyan feladatokat lát el, amelyek nem tartoznak egy klasszikus értelemben vett politikai párt hatáskörébe. „Egy nagybetűs Szövetségnek, mint amilyen a mi Romániai Magyar Demokrata Szövetségünk, kötelessége a partnereivel együtt a helyi közösségek felkarolása és megerősítése, a kisrégiós identitás és az ezzel járó jellegzetességek előtérbe helyezése, az Erdélyiség hangsúlyozása. Egy pártnak mindezek nem számítanak”- fejtette ki az RMDSZ főtitkára.
A jövőbeli prioritásokat tekintve Kovács Péter elmondta: meg kell erősíteni a nyitottságon és a folyamatos párbeszéden alapuló, a helyi elvárásokat és gondokat feltáró, megoldó Szövetséget, közelebb hozva a önkormányzatokat a mindennapi szervezeti élethez, hangsúlyt fektetve a humán erőforrás politikára, bővítve a civil partnerekkel lebonyolított országos, megyei és helyi programokat, új, lendületes külső és belső kommunikáció nyomán.
A közvetlen kapcsolatépítést, a szervezetépítés legfontosabb elemének nevezte a főtitkár, kiemelve: „Ebben az irányadó elv az kell legyen, hogy minden szavazat, minden pecsét mögött, egy személy, egy sors, egy élet van. Amelyen nekünk, amennyiben igény van rá, segítenünk kell. A szavazatok nem számok, a szavazástól távolmaradók nem statisztikai adatok, hanem hús-vér emberek, akiket nekünk kötelességünk megismerni, meghallgatni, és válaszolni a problémájukra. Nem kampányban, hanem folyamatosan, kampánytól kampányig.”
„Társadalomszervezés és szervezetépítés. Ez a kulcsa egy sikeres RMDSZ-nek, egy sikeres Szövetségnek. És egy eredményes Romániai Magyar Demokrata Szövetség meghatározó módon hozzá tud járulni a magyar közösség eredményeihez, sikereihez, fejlődéséhez” – zárta beszédét Kovács Péter, a Főtitkárság vezetője.
Népújság (Marosvásárhely)
2013. május 25.
II. Aradi Magyar Könyvnapok – Könyvbemutatók és irodalmi körök seregszemléje a második napon
A kopasz várostól Borossebesen át Tóth Árpádig
Csütörtökön délután a Jelen Ház nagytermében sokan voltak kíváncsiak Pongrácz P. Mária A kopasz város című könyvének bemutatójára, és a szerzőre egyaránt. Az írónő azonban nem tudott jelen lenni az eseményen. Kötetét – mely az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában jelent meg – Jámbor Gyula mutatta be.
A II. Aradi Magyar Könyvnapok megnyitóján Bognár Levente alpolgármester objektív okokból nem vehetett részt, de a második napon meglátogatta a rendezvényt és köszöntötte az egybegyűlteket.
„Egy ilyen rendezvény számunkra, a város számára, a magyar közösség számára nagyon fontos esemény. Bízunk benne, hogy az olvasást, a könyv szeretetét sikerül átadni a következő generációnak is. Ezek a napok a könyv szeretetéről szólnak, sok sikert kívánok a szervezőknek, hogy jövőre is találkozzunk ennek apropóján” – mondta Bognár Levente.
Jámbor Gyula A kopasz város című kötettel kapcsolatban elmondta, hogy a könyv 14 novellát tartalmaz, ebből 13 tragédiával végződik, a szereplők fizikai és erkölcsi bukásával. Az egyetlen látszólagos kivétel, mely nem végződik tragédiával, az 1989-es forradalomról szóló Szerencsegolyó című írás.
A kopasz város szereplőinek nincs neve, legfeljebb fantázianeveik vannak, és ez a név nélküliség még sejtelmesebbé teszi az írásokat, melyekből kiderül, hogy a múlt bűnei, mulasztásai elől nincs menekvés, vétségei alól nincs feloldozás. Az ember a gondolatai, érzelmei alapján cselekszik és reagál a világra, ilyen emberek a kötet szereplői is. A kopasz jelző a város mellett alighanem az érzelmi sivárságot hivatott érzékeltetni.
„Végigolvasva a 14 novellát, semmiképp nem lehet a szerzőre azt mondani, hogy rózsaszínben látja a világot. (…) Nem mondanám, hogy Pongrácz P. Mária olyan írónő, mint amilyennek ebben a kötetben mutatkozik, ugyanis ez a könyv a tragédiák könyve. Más regényeiben, már írásaiban más arcát mutatja be a szerző” – összegezte Jámbor Gyula.
Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője részleteket olvasott fel a Ködmalom című novellából, majd sorsolás útján gazdára lelt két Pongrácz P. Mária-kötet.
Ezt követően egy másik könyv is terítékre került: Kiss László – Képek és szemelvények Borossebes város múltjából című könyvét az Aradi Kölcsey Egyesület jóvoltából veheti kezébe az olvasó.
A jelen lévő szerzőt Jankó András, az egyesület elnöke mutatta be, majd a szerző ismertette a könyv tartalmát. Amint azt a könyv címe is sejteti, képekkel gazdagon illusztrált (150 fotó, néhány archív képeslap, térkép) kiadványról van szó: „Borossebes magyarságának és e téma iránt érdeklődőknek készült el ez a válogatás, zömmel a helyi témákat helyezve előtérbe. Kivétel a húsz kilométerre fekvő Menyháza-fürdő, amit nemcsak az egykori kisvasút emléke köt össze Borossebessel, hanem a lakosság fiatalkori élményei is” – írja a szerző az könyv előszavában.
A 184 oldalas kötet anyagát Kiss László válogatta és szerkesztette, ez a könyv a Kölcsey Egyesület Fecskés könyvek sorozatának huszonnegyedik darabja.
Az est második részében a környékbeli irodalmi körök seregszemléjére került sor dr. Brauch Magda „műsorvezetésével”.
Első ízben a borosjenői dr. Vajda Sándor Diószeghy László festőművészről tartott vetítéssel egybekötött előadást.
A Lippai Olvasókör szorgosan tevékenykedő stabil 10–15 fős csapatot tudhat magáénak, rendszeresen szerveznek szavaló- és felolvasó esteket, tanulmányi kirándulásokat. Czernák Ferenc beszélt a kör tevékenységéről, végezetül elszavalta Fejér György János Számla című költeményét.
A Körösmente Irodalmi Kört Csanádi János mutatta be, céljuk megismerni, megismertetni és terjeszteni Olosz Lajos költészetét, aki Tóth Árpád után Arad vidékének a második legnagyobb költője. A kör három hölgytagja Olosz Lajos költeményeit – Futórózsák alatt, Feloldozás, Novemberi vasárnap – szavalta el.
Az est utolsó fellépői, a helybéli Tóth Árpád Irodalmi Kör tagjai saját alkotásaikkal szórakoztatták a közönséget. Szavaltak: Hevesi József, Brittich Erzsébet, Regéczy Éva, Regéczy Szabina Perle (két műfordítását olvasta fel), Katona Béla, Lovász Miklós, Mester József.
II. Aradi Magyar Könyvnapok második napjának rendezvényeit nagy érdeklődés övezte.
Nyugati Jelen (Arad)
2013. május 25.
Semjén és Rogán: természetes, hogy itt vagyunk
Ahol a magyarság, a magyarság képviselői ott vannak, nekünk is ott a helyünk – szögezte le Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese az RMDSZ kongresszusának megkezdése előtt.
„Számunkra minden magyar egyaránt fontos, függetlenül a párt szimpátiájától és minden mástól, tehát természetes az, hogy ahol a magyarság képviselői együtt vannak, és a magyarság együtt van, nekünk is ott a helyünk” – nyilatkozta Semjén Zsolt.
„Az RMDSZ-t tartom a Kárpát-medencén belül a magyarság legerősebb és legnagyobb politikai érdekvédelmi szervezetének, ezért a legtermészetesebb, hogy itt vagyunk az RMDSZ kongresszusán. Azt szeretném hozzátenni a magam részéről, a Fidesz nevében is, hogy a nemzeti összetartozás üzenetét hoztam el. Többek között, annak idején, Románia példáját követve alkottuk meg azt a törvényt, amely a határon túli magyarok számára megnyitja az állampolgárság megszerzésének lehetőségét. Ahogyan a román nemzet egyesítette a határon túl élő románokat, ugyanezt tette meg Magyarország néhány évvel ezelőtt. Éppen ezért fontos, hogy a közelgő magyar választások előtt beszéljünk arról, hogy az RMDSZ olyan fontos politikai szervezet, mely segítheti és ösztönözheti az itt élő magyarokat, hogy éljenek azzal a jogukkal, hogy ne csak erdélyi politikai viszonyokban, hanem a magyarországi politikai viszonyokban is hallassák a hangjukat” – nyilatkozta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.
Barabás Hajnal
szekelyhon.ro