Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. december 10.
Érvénytelen volt a verespataki aranybánya megnyitásáról tartott népszavazás
Érvénytelen volt a verespataki aranybánya megnyitásáról tartott romániai helyi népszavazás, mivel a szavazati joggal rendelkezőknek kevesebb mint a fele járult az urnák elé.
A referendumot a Fehér megyei Verespatakon (Rosia Montana), a környékén lévő négy városban és harmincegy községben tartották meg, amelyeket közvetlenül érintene a beruházás. A Fehér megyei választási iroda közlése szerint a szavazati joggal rendelkezők 43,20 százaléka jelent meg az urnáknál, akiknek 62,40 százaléka a bányanyitás mellett voksolt, 35,90 százalék pedig ellene.
Verespatakon és környékén a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyesvállalat ciántechnológia alkalmazásával akar kitermelni aranyat és ezüstöt.
MTI
Erdély.ma

Egyértelmű többséget szerzett az USL a bukaresti törvényhozásban, az ARD a mandátumok 20 százalékára számít
Az RMDSZ 5 százaléka a célfotón dől majd el
Nagy előnnyel nyert a Szociálliberális Szövetség (USL). Öt exit poll igazolta vissza a közvélemény-kutatások előrejelzéseit, miszerint a Szociáldemokrata Pártból (PSD), a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) és a Konzervatív Pártból (PC) álló választási szövetség több mint 50 százalékos kényelmes többséget szerez a képviselőházban és a szenátusban. A második helyen a kisebb jobboldali pártokat és a Demokrata-Liberális Pártot (PDL) tömörítő Igaz Romániáért Szövetség (ARD) áll, a harmadik a Dan Diaconescu vezette Néppárt (PP-DD), majd az RMDSZ, amely néhány tizedszázalékkal haladja meg az öt százalékos parlamenti bejutási küszöböt. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerepléséről nincsenek adatok. A részvétel (36,54 százalék az országos átlag a 19.30-kor közreadott adatok szerint) néhány százalékkal nagyobb, mint 2008-ban (34,48 százalék.) Lapzártánkkor Victor Ponta kijelentette: ma tárgyal az RMDSZ-szel a parlamenti többség létrehozásáról.
Vasárnap egyfordulós parlamenti választásokat rendeztek Romániában, amelyen 315 képviselői és 137 szenátori választókerületben választották meg az ország kétkamarás parlamentjének törvényhozóit. A választásokon 12 párt és pártszövetség több mint 2400 jelöltje indult.
Tegnap valamennyi erdélyi megyében az országos átlagnál alacsonyabb arányban járultak az urnákhoz a választópolgárok a parlamenti választásokon, a székelyföldi megyék a sereghajtók között voltak a részvétel tekintetében.
Az esti órákban az RMDSZ-es politikusok SMS üzenetekben arra buzdították a magyar választópolgárokat, menjenek szavazni.
A voksolást leginkább az időjárási viszonyok – a havazás és hófúvás – akadályozták. Az első órákban tucatnyi szavazóhelyiség nem nyitott ki, mert még az urnabiztosok sem tudták megközelíteni a szavazóhelyiséget.
Megbüntették, mert alkoholt fogyasztott a mellékhelyiségben
Kolozsváron és Kolozs megyében eddig kisebb incidensekkel zajlott a szavazás. Az egyik szavazókörzetben eltűnt egy pecsét, Bánffyhunyadon pedig több helyen hosszú percekig szünetelt az áramszolgáltatás. Érdemes megjegyezni, hogy Kolozsváron az egyik szavazókörzet elnökének helyettesét megbüntették, ugyanis ittasan találták meg az egyik mellékhelyiségben.
Ehhez az is hozzáadódik, hogy szintén Kolozsváron két szavazókörzeti elnök és két helyettese kisebb közúti balesetet szenvedett: az egyikük által vezetett személygépkocsi megcsúszott az útfelületet borító hórétegen, és egy oszlopnak ütközött. A mentősök a helyszínen ellátták a sérülteket, így gond nélkül elértek a szavazókörzetekhez, s időben megnyitották azokat.
Leadták voksukat vasárnap a magyar pártok vezetői a parlamenti választásokon, és polgártársaikat is arra biztatták, járuljanak minél nagyobb számban az urnákhoz. A tegnapi parlamenti választásokon két magyar párt indult. Az RMDSZ az ország mind a 452 választókerületében, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – 77 – főleg erdélyi – választókerületben állított jelölteket. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szülőfalujában, a Hargita megyei Csíkkarcfalván szavazott, amely ahhoz a képviselői választókerülethez tartozik, amelyben a politikus negyedik mandátumára készül.
– Abban reménykedem, hogy olyan eredménnyel fogjuk zárni a mai napot, amely az erős parlamenti képviseletet megőrzi, és olyan parlamenti frakcióval fogunk rendelkezni, hogy a magyarság ne legyen megkerülhető a következő esztendőkben, ugyanis nagyon fontos döntések születnek a parlamentben. Arra kérek mindenkit, hogy a rossz idő ellenére is menjen el szavazni, hisz ma rajtunk múlik, ma minden magyar ember szavazatán múlik, hogy lesz erős parlamenti képviseletünk, vagy nem lesz – mondta a voksolást követően újságíróknak nyilatkozva az RMDSZ elnöke.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke Sepsiszentgyörgyön adta le voksát, abban a választókerületben, ahol szenátorjelöltként indul.
– Az autonómiára szavaztam és arra, hogy minden magyar nyerjen. Erre biztatok mindenkit, aki még nem választott. Remélem, elegendő sokan leszünk, és akkor minden magyar nyer” – mondta az EMNP elnöke a szavazóhelyiségből való távozásakor.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Nagyváradon voksolt. Rámutatott, egy öntudatos, romániai magyarnak erkölcsi kötelessége elmenni választani, hogy erősítse a magyar képviseletet a romániai parlamentben.
„Azzal lennék elégedett, ha szakítani tudnánk a romániai magyar politika két évtizedes engedményjogokkal megelégedő, araszoló, veszteglő politikájával, és új lendületet tudnánk adni a rendszerváltoztatásnak, amelyet 89-ben kezdtünk el Temesváron” – mondta Tőkés László.
Alacsonyabb részvétel Erdélyben
Délután 14 óráig a választási névjegyzékben szereplő 18 millió 300 ezer választópolgár 20 és fél százaléka adta le voksát. Brassó kivételével valamennyi erdélyi megyében az országos átlagnál alacsonyabb arányban járultak az urnákhoz a választópolgárok, a székelyföldi megyék is a sereghajtók között voltak a részvétel tekintetében.
A voksolást hófúvás és esőzés hátráltatta országszerte. A zord időjárás főleg az ország nyugati részén, a Bánságban okozott gondot. Az áramellátásban is fennakadások voltak: kora délután 180 szavazóhelyiség maradt több órára villanyáram nélkül az országban. Ezek a körülmények is közrejátszhattak abban, hogy az utóbbi két évtizedben először nem a falusiak, hanem a városlakók szavaztak nagyobb arányban.
A választásokon öt közvélemény-kutató cég készített országos exit pollt. A választóhelyiségekből távozók nyilatkozatai alapján készülő becslést 21 órakor, közvetlenül az urnazárás után ismertették. Az első részeredményeket a tervek szerint hétfő délelőtt teszi közzé az országos választási iroda.
Kelemen Hunor: az RMDSZ bejutott a parlamentbe
Az RMDSZ biztosan ott lesz a következő parlamentben, mind a képviselőházban, mind a szenátusban – jelentette ki az RMDSZ csíkszeredai kampányközpontjában exit poll mérések alapján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
Kelemen Hunor hozzátette: az RMDSZ nem egy „ötszázalékos” párt, amint azt a közvélemény-kutatások mutatják, hanem az erdélyi magyar közösség képviselője.
Crin Antonescu, a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnöke röviddel 21 óra után értékelte a pártszövetség által az exit poll eredmények szerint elért eredményét. Elsősorban köszönetet mondott azoknak a választópolgároknak, akik a sűrű hóhullás dacára elmentek szavazni, és az általa is vezetett politikai alakulatokra adták le a voksukat. Kifejtette: az 1989 előtti diktatorikus rendszer és a jelenlegi demokratikus államforma közötti alapvető különbség a szavazati jog biztosítása.
– Amennyiben Önök nem léteznének, nem lenne USL. 2012 az Önök támogatása révén lett a győzelem éve. A politikai ellenfeleink által megfogalmazott rágalmak, intrikák ellenére is jelentősen növeltük a népszerűségünket. A december 9-i voksolás által elért eredmény nem csupán egy politikai alakulat győzelme, ez a győzelem ugyanabban a pillanatban Traian Băsescu legyőzése – fogalmazott az USL társelnöke. Hozzátette: szerinte 2013-nak a válság elleni győzelem évének kell lennie.
Kijelentette: semmi kételye afelől, hogy Victor Ponta lesz továbbra is a kormányfő.
Ponta már beszélt Kelemen Hunorral
Victor Ponta, a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnöke kijelentette: már beszélt Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével, s ma elkezdik a tárgyalásokat egy parlamenti többség létrehozásáról. A hírt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök megerősítette.
– Stabilitásra, koherens döntésekre, s nem veszekedésre és steril politikai vitákra van szükség – nyilatkozta az érdekvédelmi szövetség vezetője.
Komoly munka áll az Igaz Romániáért Szövetség (ARD) által elért közel 20 százalék mögött – nyilatkozta Vasile Blaga, a jobboldali pártok szövetségének társelnöke, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) elnöke.
„Közel egy hónapja a Szociálliberális Szövetség (USL) kemény sajtókampányt indított ellenünk, mindent megtett, hogy eltorzítsa a valóságot, s a jobboldal ellen hergelje a közvéleményt. Ilyen körülmények között az Igaz Romániáért Szövetség által elért eredmények érthetőek”, nyilatkozta Blaga, aki szerint bizonyosak lehetünk afelől, hogy a szövetség a parlamenti mandátumoknak 20 százalékát tudhatja majd magáénak.
„Az ARD parlamenti képviselői hűek maradnak a kampányban tett ígéretükhöz, és mindvégig kiállnak a jogállam, az igazságszolgáltatás függetlensége, az európai Románia érdekében – idézi az Agerpres Vasile Blagát, aki maga is csak nagy nehézségek árán tudta leadni szavazatát. A Temes megyében voksoló politikus alig ért el a szavazókörzetbe a nagy havazás miatt.
Lapzártakor: Kisebb eltérésekkel, de valamennyi exit poll az USL győzelmét jelzi. A Realitatea hírtelevízió által bemutatott Geopol-felmérés alapján az USL 57 százalékot, az ARD 18 százalékot, a PPDD 14 százalékot, az RMDSZ 5 százalékot ér el.
Az Antena 3-as téváadó a CCSB adataira hivatkozott. Eszerint: USL 56,8 százalék a képviselőházban, 58,3 százalék a szenátusban, az ARD esetében 19 százalék- 19,6 százalék az arány, PPDD 13,8 százalék – 14,1 százalék, RMDSZ 5,1 százalék – 5,2 százalék. A TVR a CURS-ra alapoz: USL 56,96 százalék – 57,58 százalék, ARD 18,12 százalék – 18,27 százalék, PPDD 11,95 százalék – 13,09 százalék, RMDSZ 5,19 százalék – 5,16 százalék. A Romania TV szerint az USL a szavazatok 57 százalékát, az ARD 21 százalékát, a PPDD 11 százalékát, az RMDSZ pedig 5 százalékát szerezte meg. A B1 TV a CSOP exit pollját ismerteti: USL 54 százalék – 55 százalék, ARD 19 százalék – 19 százalék, PPDD 10 százalék – 10 százalék, RMDSZ pedig 5 százalék – 5 százalék.
A Központi Választási Bizottság (BEC) által 11 óra 30 perckor nyilvánossá tett, reggel 10 órára vonatkozó adatai szerint országos szinten a választópolgárok 5,52 százaléka adta le voksát. 14 órakor ez az arány 20,56 százalék volt, 18 órára 36,54 százalékra emelkedett.
A BEC 22 óra 30 perckor közölte a 21 órára vonatkozó országos adatokat: ekkor a részvételi arány 41,72 % volt.
Szabadság (Kolozsvár)

Parlamentben az RMDSZ
Az időjárás és a Néppárt megnehezítette az érdekszövetség dolgát
Nehéz választási kampány után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elérte és átlépte az ötszázalékos választási küszöböt. Urnazárás után, az exit poll eredmények tükrében nyilatkoztak a szövetség Maros megyei képviselői.
Az RMDSZ továbbra is megkerülhetetlen politikai tényező a romániai politikai palettán
Dr. Kelemen Atilla: – Ez a sajtótájékoztató természetesen egyelőre az exit pollokról szól, de nagy megelégedéssel konstatáljuk, hogy minden exit poll eredmény szerint az RMDSZ átlépte az 5%-os küszöböt, s ezzel továbbra is megkerülhetetlen politikai tényező a romániai politikai palettán. Elsősorban szeretném Maros megye magyar szavazóinak megköszönni a jelenlétet, hiszen az ő szavazatuk az, amely a Maros megyei RMDSZ tapasztalt politikusgárdáját ez alkalommal is támogatta. Azt hiszem, azt is hangsúlyozni kell, hogy Maros megye magyarsága, az RMDSZ választói nem engedtek a megosztó kísérleteknek, és jelenlétükkel bizonyították, hogy az RMDSZ most is az a politikai erő, amely a magyarság nagy részének bizalmát bírja. A részletes eredményeket valószínű, hogy valamikor késő éjszaka vagy csak holnap reggel fogjuk tudni, de mindenképpen úgy érzem, hogy az RMDSZ Maros megyében elégedett lehet ezzel a jelenléttel és ezzel az eredménnyel is, hiszen a huszonhárom év után az RMDSZ képviselete töretlenül tudja képviselni azokat a célokat, amelyeket valamikor 1989 után a szervezet alapítói maguk elé tűztek.
Az RMDSZ előzménytelenül nehéz körülmények között kampányolt
Markó Béla: – Legelőször is szeretnék köszönetet mondani a Maros megyei magyar választóknak és mindazoknak, akik az RMDSZ-re szavaztak. Azt gondolom, hogy ennek a bizalomnak az alapja az a több mint húszesztendős munka, amelyet az RMDSZ folyamatosan kifejtett a magyar közösség érdekeinek képviseletében és ugyanakkor egész Románia érdekeinek képviseletében. Ismétlem, nekik tartozunk köszönettel. Ugyanakkor én magam, aki egy nehéz kampány után vagyok kollégáimmal együtt, azt is szeretném elmondani, hogy az RMDSZ jelöltjei, a Maros megyei RMDSZ vezetői és mindenki, aki velünk együtt dolgozott ebben a kampányban, rendkívüli erőfeszítést tettünk azért, hogy a választókat mozgósítsuk és felmutassuk ezeknek a választásoknak a tétjét. Az RMDSZ előzménytelenül nehéz körülmények között kampányolt, és a választások is nehéz kihívás elé állították a szövetséget, hiszen ezúttal volt egy olyan versenytársa, egy magyar párt, amely mindent megtett azért, hogy csökkentse az RMDSZ támogatottságát, és íme, amint az exit poll eredmények is mutatják (természetesen meg kell várnunk a végleges eredményeket), ez nem sikerült. Az RMDSZ továbbra is stabil, megbízható szervezete a választóinak, a magyar közösségnek, és mint mondtam, egész Romániának, ezen belül pedig Erdélynek az érdekeit fogja következetesen képviselni a román parlamentben.
Nem sikerült nekik!
Frunda György: – Én is örvendek az eredménynek. Elsősorban azoknak köszönöm meg, akik az RMDSZ-re szavaztak, és megköszönöm a stábnak, akivel együtt dolgoztam, hálás vagyok nekik, mert nélkülük nem tudtuk volna ezt elérni. Remélem, hogy újra elnyerem a szenátori helyet, remélem, hogy kollégáim is, akik Marosvásárhelyen képviselőjelöltek voltak, Lokodi Emőke és Kerekes Károly bejutnak a képviselőházba, úgy néz ki, hogy Marosvásárhelyen a jelenlét ötven százalék alatt van, és remélem, hogy ez nekünk előnyös. Van bennem egy kis káröröm is, nem sikerült nekik! Tudniillik egyértelmű, hogy a Néppártnak az volt a célja, hogy ne jussunk be a parlamentbe. Ez az ötszázalékos küszöb a bejutás öröme mellett azt jelenti, hogy jövőre új stratégiákat kell kidolgozzunk, mert a Néppárt jelenléte arra kötelezi az RMDSZ-t, hogy átgondolja a dolgokat. De erről ezután kell beszéljünk. Egyelőre örvendünk az eredménynek, nehéz munka áll előttünk, remélem, eredményesen tudjuk majd képviselni a magyar közösséget.
"Már tudjuk, hol kell elkezdenünk a munkát"
Lokodi Edit Emőke: – Köszönöm szépen a szavazók bizalmát, nem fogok visszaélni vele. Ez a kampány megmutatta nekünk, hogy hol, milyen módon kell az elkövetkezendőkben változtassunk, javítsunk az RMDSZ stratégiáján. Sokat tanultunk, egységes kampány, jó csapatmunka volt, a csapatok együtt dolgoztak, úgyhogy én azt hiszem, hogy az elkövetkezendőkben azt mondhatjuk, hogy a jövő héten már tudjuk, hol kell elkezdenünk a munkát ahhoz, hogy négy év múlva ne legyenek majd gondjaink a választáson, és egy erősebb csapat méretkezzen meg. Biztos vagyok abban, hogy holnap délben (hétfőn, szerk. megj.) tudjuk majd a végleges eredményt, és akkor majd elkezdhetjük a következő négy év munkáját.
"Remélem, nem fognak csalódni bennünk"
Kerekes Károly: – Én is meg szeretném köszönni azoknak, akik az RMDSZ-re szavaztak, olyan körülmények között, amely összehasonlíthatatlan az előző két évtizedben történtekkel, hiszen most egy versenypárt is megjelent. Ha hihető, amit az exit poll eredmények mutatnak, hogy az RMDSZ elérte az ötszázalékos küszöböt, azt jelenti, hogy a magyar lakosság túlnyomó többsége továbbra is bizalmat szavazott annak a csapatnak, amely eddig is bizonyított, annak a csapatnak, amely tapasztalattal rendelkezik. Remélem, hogy nem fognak csalódni bennünk az elkövetkező négy évben sem.
"Köszönet a Fidesznek…"
Balogh József: – Én is meg szeretném köszönni a választóknak, hogy megértették, hogy az utóbbi huszonhárom évnek ez volt a legnehezebb időszaka. Ezzel a reménnyel köszönném meg a Fidesznek, hogy segítették azt a pártot, amely az RMDSZ-t ki akarta szorítani a parlamentből. Nem volt könnyű egy mezőségi kampányt végigcsinálni, de szót tudtunk érteni azokkal az emberekkel, akikkel ott találkoztunk, román és magyar emberekkel egyaránt. Sikerült feloldani az etnikai szavazást is, és ez hozzájárult ahhoz, hogy az RMDSZ elérje az öt százalékot. Szeretném, ha az elkövetkezőkben a most felálló csapat ugyanolyan konokul védené a magyarságot a parlamentben, ahogy eddig tette.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Báros és a pillangóvadász
E-MIL-díjak a Bulgakovben
A kolozsvári irodalmi élet hangulatát hozták el a marosvásárhelyi Bulgakov kávézóba az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) tizenegyedik díjkiosztó gálaestjének szervezői. A 2002-ben Kossuth-díjjal kitüntetett Méhes György által a díjalapból létrehozott debüt- és nagydíjat első alkalommal adták át Marosvásárhelyen. Az ünnep hangulatát Homonnai Varga András flamencogitáros játéka teremtette meg, majd Farkas Wellmann Endre, László Noémi, Fekete Vince, Orbán János Dénes, Vass Ákos Lajos, Karácsonyi Zsolt és Lövétei Lázár László olvastak fel legfrissebb alkotásaikból Színes tinták címszó alatt, melyet László Noémi, az E-MIL soros elnöke így indokolt meg:
– Amennyien vagyunk, annyi színűek, mégis egy csapatban szeretünk vagy legalábbis szoktunk felolvasni.
A díjazás előtti pillanatokban László Noémi a pályakezdő alkotó kitüntetésének motivációját foglalta össze.
– A Méhes György-debütdíj az idei legígéretesebben induló elsőkötetetes szerzőnek jár. Nem feltétlenül a megjelent könyvre mint soha nem látott, egyszeri, csodálatos alkotásra vonatkozik. A könyv mögött álló emberre figyelünk, és reménykedünk abban, hogy nem hull ki az irodalmi életből.
A Méhes György-debütdíjat a kolozsvári Bulgakovban bárosként dolgozó Vass Ákos Lajos kapta. A kilencvenes években született erdélyi költőnemzedék első verseskötetének alkotójáról Selyem Zsuzsa író, egyetemi tanár szólt az egybegyűltekhez. Laudációjából idézünk: "…Ez az önmagát egyszerre felmagasztaló és lesajnáló szerep, erre tényleg csak egy költő képes, aki fölvette vagy rányomták a költői maszkot, mert a nyárspolgár úgy szereti, ha messziről felismerheti a költőt. (…) Ha netán a Mire kőolaj lesz belőlünk című versig hezitáltam volna, hogy jó versek vannak-e Vass Ákosban, Vass Ákos és a világ, illetve a szavak találkozásában – de nem hezitáltam, mert láttam a szemináriumokon, hogyan bánik a szavakkal, milyen bensőséges viszonyban van velük, ezek azt csinálnak egymással, amit csak akarnak – ez a vers végleg meggyőzött. (…) Ezeknek a verseknek nem tesz rosszat egy Kányádi- vagy Pilinszky-utalás, ezeknek nem kell az ötelemes költőmaszk, mert nem kell félniük semmitől."
A Méhes György-nagydíjat Farkas Wellmann Endrének ítélte oda a Méhes család, illetve az E-MIL választmánya. A kitüntetett méltatója, Szálinger Balázs nem lehetett jelen a gálán, levélként küldött laudációját László Noémi olvasta fel.
"Nem tudom, a laudációk hány százaléka kezdődik a díjazott és a méltató megismerkedésének történetével. Ezek a történetek többnyire nem izgalmasak, a miénk szerencsére izgalmas, sajnos, annyira izgalmas, hogy el sem mesélhetem, de egy fontos részt ki kell emelnem belőle. Farkas Wellmann Endrét a kilencvenes évek végén olyan helyzetben ismertem meg, amikor éppen öngyilkos akart lenni. (…) Fiatalok voltunk, költők csak zárójelben, ennek megfelelően az volt a jelszavunk, hogy »írni nem muszáj, élni viszont muszáj«. Azóta lement vagy másfél évtized, barátom diplomás lett, tanár lett, olyan tanár, akit valószínűleg több generáció is emlegetni fog, és ebben a legkevesebb helye sincs iróniának, hiszen valójában nincs is ennél fontosabb. (…) A barátomnak sosem mondtam, hogy nemegyszer beugranak nekem sorok, rímek, vershelyzetek, és az ilyen foszlányaimnak igen komoly része az ő verseiből való. Ezek a versek hátba támadnak, visszamásznak a kályhakürtőn, ha tetszik egy vers, ha nem, otthagyja lábnyomát az agyamban. Előjön az utcán egy vers, örülök neki, aztán mire hazaérek, rájövök, hogy nem az enyém. A Wellmann-költészet ötletalapú költészet, pillangóvadászat. Vagy elkapja, vagy nem, ha csak a fél szárnya van meg, azzal már nem foglalkozik, vagy sikerül elsőre, vagy nem, nem ül le hozzá könyörögni. Iszonyatosan gőgös költő. (…) Nem szorgalmas költő, de ki a fenének kell egy szorgalmas költő?! A megírt versnél a megtalált vers mindig versebb lesz, amíg áll a világ. Könnyen lehet, hogy legutolsó könyve, a Néró az eddigi legjobb, de hogy az utolsó volna, mint ahogy azt ezerszer elmondja, kétlem. (…) Kíváncsi vagyok, hogy öregszik meg Farkas Wellmann Endre, és mit gondol közben. Tessék elkezdeni. Megfordult a jelszó, most már »írni« muszáj."
A díjazott a kitüntetés fontosságáról beszélt, elmondta, hogy 22 éves írói pályafutása során először részesül ilyen jellegű elismerésben, ugyanakkor külön örül annak, hogy díja annak az alkotónak a nevét viseli, aki gyermekkorát idézi vissza benne.
– A Méhes György-nagydíj szép múltra tekint vissza, és örülök annak, hogy azok sorában lehetek, akik az eddigi és későbbi díjazottak virtuális családját alkotják – mondta a költő, majd Vass Ákos kitüntetése kapcsán megjegyezte, az irodalmi történéseket figyelve úgy gondolja, amit a pályakezdő képvisel, az az új generáció költészete lesz.
nszi

2012. december 11.
Kelemen Hunor: Minden erdélyi magyart képviselünk
"A Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltjei 12 képviselői és hat szenátori körzetben a szavazatok abszolút többségével megnyerték a versenyt" – jelentette ki hétfőn délelőtt Csíkszeredában Kelemen Hunor szövetségi elnök. Hozzátette, a megyei, valamint az országos visszaosztásból további mandátumokra számít a szövetség.
Az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke, Borboly Csaba, Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila képviselő is részt vett a csíkszeredai sajtótájékoztatón, ahol a részeredményeket foglalták össze.
"Az RMDSZ a részeredmények ismeretében hatalmas felelősséget érez a magyar választók iránt. Köszönjük a bizalmat, nekik köszönhető, hogy a szövetség átlépte az 5 százalékos küszöböt, és bejutott a parlamentbe. Köszönetet mondok ugyanakkor az RMDSZ megyei szervezeteinek, polgármestereinknek, tanácsosainknak, a kampánystáboknak, mindenkinek, aki az elmúlt hónapban segített" – mondott köszönetet Kelemen Hunor. A szövetség elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, nehéz időszak előtt áll Románia. "Komoly, megfontolt és felelős politikai magatartásra lesz szükség. Az RMDSZ a jogállam megerősítését, az alkotmány módosítását, a kiszámítható gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést, az európai integráció folytatását és a kisebbségi jogkörök bővítését tartja szem előtt" – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke figyelemreméltó gesztusnak nevezte Victor Ponta miniszterelnök ajánlatát a szövetségnek. "Értékelem Victor Ponta együtt- kormányzásra vonatkozó ajánlatát. Ez azt jelenti, hogy a román pártok előtt is világos, a magyarság érdekérvényesítő szervezete az RMDSZ, és a magyar közösség érdekeit kormányzati szinten is meg kell jeleníteni. Egyelőre keressük az együttműködés lehetőségét, a döntést azonban a Szövetségi Képviselők Tanácsa fogadja el" – szögezte le Kelemen Hunor.
A parlamenti választások kampányáról elmondta, ez volt az elmúlt 23 év legnehezebbike. "Minden olyan próbálkozás, amely a szövetség meggyengítésére irányult, kudarccal zárult. Azonban látnunk kell azt is, hogy lesznek olyan választókerületek Szatmár vagy Bihar megyében, ahol az ötven plusz egyes többség, a parlamenti mandátum néhány szavazaton bukik el. Az EMNP megtévesztő kampánya és a rossz időjárási viszonyok egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a romániai magyarok kisebb számban mentek el szavazni, bebizonyosodott, amit már az önkormányzati választások óta mondunk: a magyar-magyar verseny nem mobilizál, nem hozza vissza a bizonytalanokat. Ugyanakkor kiemelkedő a Hargita megyei választók magas részvétele, amelyet a Kovászna és a Maros megyei követ" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök.
"Az RMDSZ-en belül a legjobb szervezeti modell a csíki területi szervezeté" – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának és az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke. Mint kifejtette, előzetes adataik alapján a megyében Csíkban volt a legnagyobb részvételi arány, átlagban 49%-os. A tanácselnök külön méltatta a meghívottként jelen lévő Pál Pétert, Csíkszentlélek polgármesterét, mert a településen volt a legmagasabb részvételi arány a térséghez és a megyéhez is viszonyítva: 69,5 százalék. "Ha mindenütt ilyen arányban mentek volna el szavazni a magyarok, akkor az RMDSZ ma 9-10 százalékos parlamenti erő lehetne" – mondta Borboly Csaba, gratulálva a csíki jelölteknek és kampánycsapatuknak. Gratulált a gyergyószéki és udvarhelyszéki területi szervezeteknek, településeknek is, mert az ő kiváló eredményeikre is szükség volt ahhoz, hogy Hargita megye választási részvétel tekintetében Erdélyben az első, és országosan a 11. legyen. Szerinte a Hargita megyei részvétel jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a szövetség átlépte a parlamenti küszöböt.
"Az RMDSZ az önkormányzatokra épül, hiszen ha jól dolgoznak a szövetség polgármesterei, helyi tanácsosai, az az országos választások eredményein is meglátszik" – hangsúlyozta Borboly Csaba. Hozzátette: ami a más megyékben elért eredményeket illeti, azokat elemezni kell, és amelyik szervezet gyengén mozgósított, ott segíteni kell.
"Ma nem a győzelemről, hanem a felelősségről kell beszélnünk, illetve az előttünk álló feladatról. Bízom benne, hogy el tudjuk végezni a ránk bízott munkát, és négy év múlva eredményes csapattal állunk a választók elé" – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ győztes csíki szenátorjelöltje.
"December 9-én Csíkvidék ismét megmutatta, elég erős ahhoz, hogy saját maga döntsön jövőjéről. Falvaink, városaink lakói a hideg és a havazás ellenére olyan magas számban járultak a szavazóurnák elé, mint egy verőfényes nyári napon. Köszönöm mindenkinek, aki úgy érezte, nem hagyja, hogy mások döntsenek az életéről. Külön köszönöm az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének a munkáját, amelynek hatékonysága ma is megmutatkozott. Az itt elvégzett szervezeti munka példaértékű kell legyen Erdély más vidékein is. Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete nem harminc nappal ezelőtt, még csak nem is fél évvel ezelőtt, hanem ennél sokkal korábban fogott neki tudatosan építkezni, készülni a választásra" – hangsúlyozta Korodi Attila, az RMDSZ parlamenti képviselője.

Végleges megyei választási eredmények
A 2012. december 9-i parlamenti választások eredményeit tegnap közölte a Maros megyei választási iroda (BEJ).
A választási névjegyzéken szereplő választópolgárok száma: 484.889
A választáson részt vevő választópolgárok száma: 196.307
Pótlistákon szavazók száma: 3.496
Érvényes szavazatok száma: 194.714
Érvénytelen szavazatok száma: 4.462
Fehér szavazatok száma: 2.657
A választásokon részt vevő politikai pártok, választási szövetségek által elért eredmények:
1. Szociálliberális Unió (USL): 75.263 szavazat (38,65%)
2. RMDSZ: 67.519 (34,67%)
3. Igazságos Romániáért Szövetség (ARD): 23.358 (11,99%)
4. Dan Diaconescu Néppárt (PP-DD): 18.300 (9,39%)
5. Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP): 7.153 (3,67%)
6. Nagy-Románia Párt (PRM): 3.121 (1,60%)
Szenátus
1-es szenátori körzet:
1. Frunda György – RMDSZ: 22.888 szavazat (39,96%)
2. Somesan Stefan – USL: 19.925 szavazat (34,70%)
3. Pascan Emil-Marius – ARD: 8.611 (14,99%)
4. Gabor Ioan Gabriel – PPDD: 2.004 (3,49%)
5. Dragulet Razvan Laurentiu – PRM: 1.183 (2,06%)
6. Jakab István – EMNP: 2.799 (4,87%)
2-es szenátori körzet:
1. Markó Béla – RMDSZ: 30.144 (65,49%)
2. Duma Ioan Cosmin – USL: 8.649 (18,79%)
3. Schwartz Ladislau – ARD: 1.691 (3,67%)
4. Dogar Dorin-Ovidiu – PPDD: 2.125 (4,61%)
5. Padurean Sorin Pompei – PRM: 734 (1,59%)
6. Tőkés András – EMNP: 2.685 (5,83%)
3-as szenátori körzet
1. Csép Éva-Andrea – RMDSZ: 7.992 (17,21%)
2. Mora Ákos Daniel – USL: 22.536 (48,53%)
3. Basa Petru – ARD: 7.568 (16,29%)
4. Precup Valentin – PPDD: 7.448 (16,04%)
5. Máté János – EMNP: 886 (1,90%)
4-es szenátori körzet
1. Balogh József – RMDSZ: 6.495 (14,48%)
2. Fratean Petru Alexandru – USL: 24.153 (53,85%)
3. Matei Dumitru – ARD: 5.488 (12,23%)
4. Cocean Maria – PPDD: 6.723 (14,99%)
5. Diaconescu Maria – PRM: 1.204 (2,68%)
6. Varga Loránd Jenő – EMNP: 783 (1,74%)
Képviselőház
1-es körzet
1. Kerekes Károly – RMDSZ: 12.209 (43,88%)
2. Sîmpalean Dan-Stefan – USL: 8.965 (32,22%)
3. Roman Ioana-Dana – ARD: 3.322 (11,94%)
4. Tintosan Doina-Elena – PPDD: 928 (3,33%)
5. Amza Margarit-C-tin – PRM: 539 (1,93%)
6. Portik Vilmos-László – EMNP: 1.569 (5,63%)
2-es körzet
1. Lokodi Edit Emőke – RMDSZ: 10.463 (35,43%)
2. Buicu Corneliu-Florin – USL: 11.980 (40,56%)
3. Opriscan Mihai Doru – ARD: 4.414 (14,94%)
4. Presecan Alexandru – PPDD: 1.254 (4,24%)
5. Boros Zoltán-Ferenc – EMNP: 1.084 (3,67%).
3-as körzet
1. Kelemen Atilla-Béla – RMDSZ: 13.528 (57,30%)
2. Lukacs Lorand István – USL: 5.799 (24,56%)
3. Giurgea Teodor – ARD: 1.629 (6,90%)
4. Chiorean Anghel – PPDD: 1.562 (6,61%)
4-es körzet
1. Fodor Sándor-József – RMDSZ: 4.042 (16,57%)
2. Butiulca Manuel-Augustin – USL: 11.527 (47,26%)
3. Urcan Ionas-Florin – ARD: 4.204 (17,23%)
4. Ignat Mircea – PPDD: 3.086 (12,65%)
5. Man Tudor-Eduard – PER: 74 (0,30%)
6. Avram Ioan-Florin – PRM: 491 (2,01%)
7. Pálosi Csaba – EMNP: 303 (1,24%)
5-ös körzet
1. Borbély László – RMDSZ: 15.925 (72,96%)
2. Socotar Dinu-Gheorghe – USL: 2.281 (10,45%)
3. Meleg Victor – ARD: 509 (2,33%)
4. Gabor Tiberiu – PPDD: 633 (2,90%)
5. László György – EMNP: 1.744 (7,99%)
6-os körzet
1. Gogolák Hrubecz Csongor – RMDSZ: 3.640 (16,82%)
2. Juganaru Anne-Rose – USL: 9.129 (42,20%)
3. Stroian Toader – ADR: 3.758 (17,37%)
4. Sefer Cristian-George – PPDD: 3.519 (16,26%)
5. Ölvedi Zsolt – EMNP: 510 (2,35%)
7-es körzet
1. Sallai Imre – RMDSZ: 3.287 (14,86%)
2. Chirtes Ioan-Cristian – USL: 11.572 (52,33%)
3. Vasu Ioan – ARD: 2.921 (13,21%)
4. Curticapean Septimiu – PPDD: 3.097 (14,00%)
5. Hurdugaci Emanoil – PRM: 447 (2,02%)
8-as körzet
1. Erős Csaba – RMDSZ: 3.353 (14,98%)
2. Gliga Vasile-Gheorghe – USL: 13.145 (58,74%)
3. Todoran Liviu-Emil – ARD: 1.742 (7,78%)
4. Feier Ioan – PPDD: 2.754 (12,30%)
5. Jîrcan Ioan – PRM: 382 (1,70%)
6. Barabás Tibor – EMNP: 400 (1,78%)
Azok a képviselő- és szenátorjelöltek jutottak parlamenti mandátumhoz, akik a vasárnapi szavazás során 50% plusz 1 szavazatot szereztek.
Szenátori mandátumot szerzett:
Markó Béla (2-es választókerület)
Fratean Petru (4-es választókerület)
Képviselői mandátumot szerzett:
Kelemen Atilla (3-as körzet)
Borbély László (5-ös körzet)
Chirtes Ioan (7-es körzet)
Gliga Vasile (8-as körzet)
Az országos leosztásból Maros megye még két szenátori és négy képviselői helyet kap.

Semjén: összmagyar összefogásra van szükség Romániában – Kovács: kedden lesz az első találkozó Pontáékkal
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint összmagyar összefogásra van szükség a romániai magyar tömörülések között a jövőben a magyarság biztos parlamenti képviselete érdekében, és túl kell lépni a személyes konfliktusokon. Semjén Zsolt erről az m1 Az este című műsorában beszélt hétfőn a romániai választásokat értékelve. A műsorban Kolozsvárról kapcsolt Kovács Péter azt mondta, Victor Ponta román miniszterelnök már előző este megkereste őket, és az első találkozóra előreláthatólag kedden kerül sor.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kifejtette: összmagyar összefogás szükséges, amiben meg tud nyilvánulni a sokszínűség, és akkor ez garantálja, hogy a magyarság hat százalék körüli eredménnyel biztosan ott van a román parlamentben.
Vannak személyes konfliktusok, de ezek nem személyes kérdések, hanem az elmúlt évtizedekben a különböző politikai felfogásbeli különbségekből adódó vélt és valós sérelmek halmaza – mutatott rá Semjén Zsolt, aki hangsúlyozta: ezen túl kell lépni.
A miniszterelnök-helyettes szerint, ha az ottani magyar párt jótékonyan tudja a román bel- és külpolitikát befolyásolni, az „szerencsés csillagzatot jelent” a felvidéki és délvidéki magyarságnak, és az egyetemes magyarságnak is.
Arra a kérdésre, hogy kinek drukkolt, úgy válaszolt: a magyaroknak drukkolt, de mint a magyar kormány képviselője nem nevezheti meg, hogy melyik tömörülésnek. A magyar kormánynak nem tiszte és feladata, hogy kommentálja az erdélyi magyar szervezetek egymáshoz való viszonyát – jelentette ki.;;;?Semjén Zsolt megjegyezte: ha a jövőben az RMDSZ egyszer nem kerülne be a bukaresti parlamentbe, a következmény nem az lesz, hogy egy másik magyar párt létrejön, ami hasonló erőt képvisel, hanem rettenetesen nagy a veszélye, hogy a magyarság ideológiai alapon beintegrálódik a román pártstruktúrába, és „akkor vége a magyar érdekképviseletnek”.
Hazárdírozás, hogy néhány tizeddel alatt vagy felette van az RMDSZ az ötszázalékos küszöbnek – emelte ki, hozzátéve: a tanulságot mindenkinek le kell vonnia, ilyen kockázatot nem szabad többet vállalni.
A műsorban Kolozsvárról kapcsolt Kovács Péter, az RMDSZ kampányfőnöke azt mondta: lehet, hogy többet kellett volna dolgozni azon, ne erősítsenek rá kívülről a megosztásra. Hozzátette: Victor Ponta román miniszterelnök már előző este megkereste őket, és az első találkozóra előreláthatólag kedden kerül sor. Ők elvekről, választási programról fognak beszélni – jelezte.
Semjén Zsolt a megosztó politikáról szóló megjegyzésre úgy reagált: lehet, hogy az RMDSZ bizonyos köreinek ez az álláspontja, a magyar kormánynak viszont az az álláspontja, hogy minden magyar egyformán fontos, függetlenül a politikai hovatartozásától.
Szerinte mindenkinek önvizsgálatot kell tartania és valahogy „újragombolni a mellényt”, aminek egyetlen iránya lehet, az össznemzeti egység.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke – akit szintén Kolozsvárról kapcsoltak – azt mondta: az autonómia és a föderalizmus képviseletét tűzték zászlóra, és ezt sikerült a közbeszédbe bevinniük. Szerinte jó úton járnak, és növelni tudták a támogatottságukat a tavaszi önkormányzati választásokhoz képest.
A kormányfő helyettese az eredmények alapján a magyar kormány jövőben politikáját firtató kérdésre azt mondta: azt szeretnék, ha minél inkább egységes lenne a magyarság képviselete. Ugyanakkor Budapestről nem lehet megmondani az ottani szavazóknak, hogyan voksoljanak – hangsúlyozta Semjén Zsolt, aki ismét megerősítette: az autonómia gondolata kulcsfontosságú.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Az RMDSZ-közeli marosvásárhelyi Népújság 2012. december 6-i számában nem kevesebbet állít, mint hogy: „A magyar közszolgálati televízióban Sz. J., a Nemzetstratégiai Intézet vezetői minőségében azért tette le a garast az RMDSZ mellett, mert Orbán Viktorék erre kérték. Vagyis tolmácsolta a budapesti hatalom elvárását” (kiemelések tőlünk).
Tőkés László EMNT-elnök, az EMNP védnöke múlt heti székelyföldi korteskörútja során szintén nem egy esetben találkozott azzal, az MPP-és körökből származó, homályos állítással, hogy Szász Jenőnek titkos felhatalmazása van Orbán Viktor miniszterelnöktől az EMNP ellenében való fellépésre, ezáltal pedig az RMDSZ választási pozícióinak az erősítésére.
Ezen túlmenően az MPP volt elnöke a Tőkés család volt tagjai körében is terjeszti az előbbiekben előadott „értesülést”.
Mindezek hallatán Tőkés László telefon útján közvetlenül Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult – tájékozódás végett. 2012. december 8-i telefonbeszélgetésük rendjén „a magyarok Miniszterelnöke” magától értetődő természetességgel cáfolta a Vele kapcsolatban lábra kapott, alaptalan híreszteléseket. Ugyanakkor ezúton is megismételte, hogy Ő maga és Kormánya semmilyen formában nem kíván beavatkozni, illetve nem avatkozott be a romániai választásokba, és jókívánságai nyilvános tolmácsolására kérte fel Tőkés László elnököt az egész, az országos választásokon részt vevő erdélyi magyar közösség számára.
A folyamatban volt kampánycsend miatt Tőkés László most, utóbb hozza a közvélemény tudomására a történteket, az elhangzottakat.
Ugyanakkor sajnálattal erősíti meg Toró T. Tibor EMNP-elnök azon értékelését, mely szerint: az RMDSZ „demobilizáló kampánya” – destruktív kommunikációja –, ezzel együtt pedig a Szász Jenő és köre negatív megnyilatkozásai nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az erdélyi magyarok kisebb arányban vettek részt a választásokon. Ezzel szemben az EMNP pozitív kampányának alapvető célkitűzése mindvégig az volt, hogy: „Minden magyar nyerjen”. Sajnálatos, hogy a diverziós kampány súlyosan ártott a magyarság ügyének.
Strasbourg,
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
K Ö Z L E M É N Y

Vádaskodva békülne az RMDSZ
Háromszéken fölényesen győzött az RMDSZ a vasárnapi parlamenti választásokon. Három képviselői és két szenátori helyet nyertek el jelöltjeik, de a negyedik mandátum elvesztéséért továbbra is az EMNP-t okolják.
Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnök szerint a néppártiak becsapták a választókat, és „jobb, ha meghúzzák magukat”, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnök osztja ugyan Tamás Sándor véleményét (a becsapást illetően), de úgy véli, „mától fehér lappal kell mindenkinek kezdenie”, a következő hetekben, hónapokban az a feladatuk, hogy „valahogy elvarrják” ezeket a rossz ügyeket, és megpróbáljanak „olyan konstrukciót kitalálni, amely nem hozza többé ilyen helyzetbe a magyarokat”. Győzelem ide vagy oda, Tamás Sándor elég indulatosan kezdte az RMDSZ választási eredményeinek kiértékelését, felidézte, a kampány zárásakor igaza volt, a Néppárt egyetlen körzetben sem végzett első helyen, „szédítették hónapokon keresztül az embereket”, és „az alkalmi kis politikus (Sánta Imre – szerk. megj.) most előlépett politikai elemzővé”, pedig igenis, az EMNP-nek köszönhető, hogy 22 év után most sem sikerült magyar képviselői helyet szerezni Orbaiszéken. Tamás Sándor kitartott álláspontja mellett annak dacára, hogy a számok mást mondanak: az RMDSZ-es Thiesz János 6162 szavazatot kapott, az EMNP jelöltjére, Szakács Zoltánra 654-en voksoltak, még ha az összes érvénytelen voksot (525) hozzáadjuk, akkor is csak 7341 szavazat jön ki, ami kevesebb, mint a körzetben leadott érvényes szavazatok (14 796) fele. Az RMDSZ vezetői szerint azonban a Néppárt a hibás, ha másért nem, azért, mert nem mozgósítottak Nagyborosnyón, a megyében itt volt ugyanis a legalacsonyabb, alig 20 százalékos a részvételi arány. A „legszorosabb” küzdelem Sepsiszentgyörgyön dúlt, itt valamivel több, mint 500 szavazaton múlott, hogy Markó Attila megszerezte a többséget. A szavazatok 52,6 százalékát kapta, Sánta Imre 19,85 százalékot. A sepsiszéki-erdővidéki szenátori körzetben Klárik Lászlóra a szavazók 56,6 százaléka voksolt, Toró T. Tiborra, a Néppárt elnökére 19,6 százalék. Az erdővidéki-sepsiszéki képviselői körzetben 59,8 százalék Márton Árpádra szavazott, 19,2 százalék a néppárti Derzsi Sámuelre. A megye másik szenátori körzetében Olosz Gergely diadalmaskodott 61,8 százalékkal, Kovács István állatorvos 11,1 százalékot szerzett, Kézdiszéken Fejér László Ödön lesz a képviselő, a szavazók 74,55 százalékának támogatását élvezi, míg ellenfele, Johann Taierling 15,6 százalékot kapott. Az RMDSZ-nek vélhetően majdnem ugyanannyi képviselője, szenátora lesz, mint eddig, de sokkal nagyobb parlamentben, így kisebb erőt képvisel majd, és érdekérvényesítési képessége is csökken. Ennek azonban nem annyira a Néppárt, mint inkább a román politikai helyzet az oka – fejtette ki Antal Árpád. Ugyanakkor az természetes, hogy Kelemen Hunor azonnal válaszolt Victor Pontának, „semmi rossz nincs abban, hogy tárgyalunk” – fejtegette, s hozzáfűzte, „nekünk az a jó, ha bele tudunk szólni a dolgokba”. Tamás Sándor hangsúlyozta, „egyik pártba sem vagyunk szerelmesek, de érdekeink vannak, egyrészt a magyar közösség jogainak bővítése, másrészt településeink, Székelyföld fejlesztése”. Ha ezt bármelyik demokratikus párt felvállalja, akkor „igen, koalícióra kell lépni”. Mindketten hangsúlyozták, a tárgyalások nagymértékben függnek attól, hány százalékot szerez a Szociál-Liberális Szövetség (USL), szüksége lesz-e az RMDSZ-re, hogy meglegyen az alkotmányozó többsége. Tamás Sándor leszögezte: Inkább kormányon szeretné tudni az RMDSZ-t, mint ellenzékben.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. december 12.
Szekusblog és emberiesség
Most, hogy lecsengett ez a borzasztó választási kampány, talán el kellene gondolkodnunk arról, kiket és milyen módon pécézünk ki mint szekus besugókat, és meddig hagyjuk büntetlenül lébecolni a zsaroló, erőszakoskodó tartótiszteket.
A romániai magyar írók ügynökügyeivel kapcsolatos mondanivalómat két történet felelevenítésével kezdem.
A tudomásom szerint egyetlen romániai-erdélyi magyar szamizdat, az Ellenpontok felszámolása után kézen fogva felkeresett ügyvédi irodámban egy házaspár azzal, hogy válni szeretnének. Néhány nap múlva, a válókereset benyújtása után a felperes feleség a következőket mondta: láttam, hogy az ügyvéd úr nagy szemeket meresztett, mivel kézen fogva jöttünk válni. Azért kell elválnom, mert férjemet, Molnár János református lelkészt az Ellenpontok szerkesztésében való részvételéért Papp László püspök megfosztotta palástjától. (Ugyanarról a kollaboráns püspökről van szó, aki a Tőkés László elleni kilakoltatási pert kezdeményezte 1989 tavaszán.) Férjemet azzal fenyegette a szekuritáté, hogy ha nem hagyja abba szamizdatos tevékenységét, akkor kapunk egy tízkilós húscsomagot (ez volt gyerekük testsúlya...). A tanárnő feleségnek pedig azt mondták, ha nem válik el, kirúgják a tanügyből, s ez esetben semmilyen jövedelmük sem lett volna. Végül is kitelepedtek Magyarországra.
Az általam áttanulmányozhatott szekus megfigyelési dossziém csak az 1972–1986-os időszakot öleli fel – tehát amikor 1989-ben Tőkés Lászlót képviseltem a temesvári felkeléshez vezető kilakoltatási perben, állítólag nem álltam megfigyelés alatt. Erre azért hívom fel a figyelmet, mivel környezetemben elsősorban nem magyar irodalmárok forgolódtak, akiknek akár utólagos lejáratásához bizonyos ultranacionalista román körök érdeke fűződhet, hanem olyan emberek, akik a román hatalomnak jelenleg is politikai szolgálatot tehetnek. Szekusdossziémban található egy ügynöki jelentés, miszerint a gyűléseken újabban nagyon elvszerű hozzászólásaim vannak. Ha csak annyit tudnék, hogy az illető besúgott, akkor Könczei Csilla stílusában blogbejegyzésben ki kellene pécézzem néhai ügyvédkollégámat, és családja kétségbeesetten olvashatná, hogy milyen hitvány apjuk volt.
A Ceausescu-korszak második felében három politikai perben láttam el ügyvédi képviseletet, tehát közvetlenül tapasztaltam, mire is volt képes a szekuritáté azért, hogy megtörje, megalázza, emberi méltóságától megfossza a politikai ellenállókat. Ezenkívül a tíz kivégzéssel és 47, átlag 17 éves börtönbüntetéssel járó Szoboszlai-per anyagát is megismertem, a túlélőkkel elbeszélgettem. Ezek alapján meggyőződéssel vallhatom azt, hogy volt politikai elítéltet, ha történetesen megtörték és besúgásra kényszerítették, csak olyan embernek van joga megbélyegezni, aki hasonló körülmények között ellenállt. De azt is tudni kell, hogy mit jelentett, ártott-e vele a besúgottnak, hiszen például az elvszerű hozzászólás ismertetése aligha árthatott valakinek – legfeljebb magának a besúgónak, akiről a tartótiszt megállapította, hogy hasznavehetetlen.
A nacionál-kommunista román hatalomnak volt még egy igen perfid húzása. 1964-ben elkezdték különutasnak számító politikájukat, kijelentvén, hogy a szovjet–kínai vitában semlegesek. Küldöttséget menesztettek az Egyesült Államokba és politikai-gazdasági támogatásért folyamodtak. Az USA mindezt a politikai foglyok szabadon bocsátásától tette függővé. Az Államtanács azonban nem egyetlen kegyelmi rendelettel engedte szabadon a politikai foglyokat, hanem, ahogy ez mostanra kiderült, hónapokon át szotyogtatta a kegyelmi rendeleteket. Ezt a helyzetet sok esetben arra használták fel, hogy megzsarolják a politikai foglyokat, mondván, hogy csak akkor engedik őket szabadon, ha vállalják, hogy besúgók lesznek. Nem lehet csodálkozni azon, hogy legkevesebb hétévi borzasztó börtön után egyesek aláírtak – de ez még nem bizonyítja azt, hogy szabadlábra kerülve ártottak valakinek, ehhez meg kell ismerni a jelentéseket!
Huszonkét évvel a fordulat után a szekuritátés tartótiszteket kellene előállítani, nagy nyugdíjuktól megfosztani őket, és feltétlen el kellene kerülni azt, hogy ehelyett a börtönviselt, megzsarolt, megalázott, időközben elhunyt, tehát védekezni képtelen volt politikai elítéltek becsületébe gázoljunk. Erre még a szeretett apa emlékének ápolása sem jogosít fel senkit!
Kincses Előd

A jelenkori misztikus
Kettős könyvbemutató Marosvásárhelyen
Szinte teljesen megtelt a Kultúrpalota kisterme azon a hétfő délutáni könyvbemutatón, amelyen két újonnan lefordított, magyar nyelvterületen magyar nyelven először megjelent kötetet ismertettek, amelyek kiegészítik egymást. Mindkettő David R. Hawkins ismert amerikai pszichiáter, elme- és tudatkutató, jelenkori misztikus munkája: a vaskosabbik címe Isten jelenlétének felfedezése, a zsebkönyvként is hordozható kisebbiknek A megvilágosodás útján címet adta a szerző.
A köteteket Rácz Virág-Lilla, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara fordító szakának végzett hallgatója fordította le magyar nyelvre, az igen szép számban megjelent közönséget tanárai – dr. Gál Noémi és dr. Sárosi Márdirosz Krisztina, a kötetek lektorai – fogadták, a méltatóval, dr. Benő Attilával, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanárával egyetemben.
– Először az Isten jelenlétének felfedezése című kötetről szólok. A szerző magyar nyelven frissen megjelent könyvében belső utazásra hív, a csend és nyugalom megtapasztalására. A szellemiség útja ez. A nagy dolgok, amelyek megváltoztatták a világot, mindig csendben születtek. Ez a csend hiányzik napjainkból. A kötet másfajta szellemiséget közvetít. Hétköznapjainkat uralja az önző és bizalmatlan egónk, amely a legfőbb akadálya a harmonikus emberi kapcsolatok megtapasztalásának, valódi Énünk tényleges kibontakoztatásának. A legfőbb akadály idebent van: az egó ebben az értelemben az állati ösztönök és reflexek világa, uralma szemben áll mindennel, ami szellemi. Hatástalanításának legjobb módja, ha megmondjuk róla az igazat, hiszen jobb boldogulni, mint nyerni. Az egót nem tudjuk erőszakkal legyőzni, hiszen az egó a szerzésen alapszik, és ez azt jelentené, hogy öngyilkosságra kényszerítjük. Feloldani csak szeretettel lehet. Az egó elengedéséről van szó, amely által megláthatjuk Istent a mindenekben. Az egó a spiritualitás szöges ellentéte, a spiritualitás pedig szubjektív, saját létezésünk felfedezését jelenti. Az egó az akadálya annak, hogy megismerjük saját Énünket, amely nem azonos azzal, amit hiszünk magunkról. Annál sokkal mélyebben van. A másik kulcsszó a Power, amely nemcsak Erőt, hanem Hatalmat is jelent, valamint a Jelenlét. A valódi Erő És Jelenlét megtapasztalásának útja pedig a meditáció, amelyen keresztül tudatosíthatjuk valódi szükségleteinket. Amelyek nélkül csak sietünk és nincsen tudatos, valódi életünk. Azért sietünk, mert túl sokat akarunk, és aki sokat markol, keveset fog. A meditáció célja ez esetben nem eljutni az Üresig, a Semmiig. A keleti tanokhoz hozzátesz valamit a szerző: nem ez a megvilágosodás útja. Az ennél is több: eljutni a feltétel nélküli szeretetig. Ez a megvilágosodás legfelsőbb szintje. Amely nem érdekfüggő, és amely mindenkire egyformán árasztja a szeretetet – nem válogat, számára nem létezik kettősség. Emiatt ajánlom mindenkinek ezt a kötetet, hitbeli és felekezeti hovatartozás nélkül. Ez a meditáció az őszinte, elkötelezett igazságkeresést jelenti, hiszen a "nem tudom" sokkal termékenyebb, mint a "tudom". Az utóbbi soha nem látja meg azt, amit nem tud. A válasz a bennünk lévő Jelenlétből sugárzik felénk, megérinti létünk legmélyét – vallja a szerző, aki egy évet szánt a 91. zsoltár tanulmányozására, és végül megtapasztalta a benne leírtakat. A keresztény misztikusok, kontemplatív szerzetesek nyomában jár, Anthony de Mello szellemi rokona. Megtapasztalta, hogy a végső igazság nem adható át szavakkal, az egész megértése egyfajta szellemi éberséget jelent: meglátni a változásokat, a jeleket, amelyek nekünk szólnak. Az ember tenni akar, de nem ismeri a belső cselekvést, a meditációt. Utóbbi megérti az egó tévelygéseit. Ez a hermeneutikához kapcsolja Hawkinsot: "Bennetek van Isten országa". Ez a könyv egyik mottója. A másik: "Keressétek először Isten országát". Először, mindenekelőtt. Több évezredes út ez, amelyet a szerző újszerűen, saját tapasztalatain keresztül oszt meg az olvasóval. Nem a lineáris, ok-okozati, hétköznapi gondolkodás módja ez, hanem a holisztikus gondolkodásé, amely intuitív, meditatív és az egészet egyszerre látja át.
E kötet párja A megvilágosodás útján című könyv, amely 365 napi elmélkedést tartalmaz, mindennapra jut belőle egypár mondat. Mindkét kötetet először adták ki magyar nyelvterületen, nagyon szép kivitelezésben. Öröm és büszkeség számunkra, hogy megjelentek – hallottuk dr. Benő Attilától.
Dr. Sárosi Márdirosz Krisztina a fordításról szólt a szerző videofelvételeivel, illetve a Kardos Eszter hegedűjátékával egyaránt gazdagított könyvbemutató végén. Mint mondta, a fordítás nagyon jó: egyaránt jellemzi az érzés, a szellemiség, a fordítói alázat. Rácz Virág-Lilla tudta, hogy az eredeti szöveg retextualizációját végzi, mégis sikeresen vált társszerzővé.
Kaáli Nagy Botond

2012. december 13.
Vége
Amikor a továbbra is széles körű támogatottságot élvező politikusaink szívében elcsitul a káröröm, amikor alábbhagy a sikeres sárdobálás eredményeinek diadalittas kikiáltása, amikor már mindenki lerágta, kiszívta a neki járó velős csontot, amikor a bársonyszék varázslatos süppedéséből kikászálódva a legtöbbjük ép ésszel felméri a képviselt közösség egyre kilátástalanabb helyzetét, talán majd akkor érdemi beszélgetések kezdődnek egyre magasabb szinten és egyre szélesebb körben az idei választások előtt oly sokat, de mindhiába hangoztatott összefogásról.
Merthogy e sorok 2012 decemberében születnek, akkor, amikor – mérget lehet venni rá – először és utoljára bizonyosodott be, hogy legrégibb érdekvédelmi szervezetünk a maga külön, egyre több buktatóval teli útját járva is bebiztosíthatja a bukaresti parlamenti képviseletet. Most még elég volt az erdélyi magyarság több mint harmadának a támogatása: 380 ezer szavazat a millióból.
Most még azoknak volt igazuk, akik azt vallják, hogy a magányos, de megtörhetetlen szárúnak hitt tulipánra szavazók saját kezükben tartják a közösség sorsát. Akik kertelés nélkül kijelentik, hogy a magyar pecsétnyomók nyolc és fél tizede elég. Most, utoljára még azoknak áll a zászló, akik azt merik állítani, hogy ez a nyolc és fél tized, a 85 százalék legalább annyit, sőt többet ér, mint a teljes egész, már említést sem téve arról a több mint félmillió erdélyi magyarról, aki egy ideje kiábrándult a magyar politikai képviseletből, vagy pedig immár román pártok jelöltjeire adja voksát.
Ennek azonban vége. És ha ezt nem ismerik fel időben azok, akik most még a magabiztos győzelem fényében tetszelegnek, akkor négy év múlva két út marad: a parlament kapuján kívüli jajveszékelés, vagy pedig a szlovákiai Híd-Most mintájára létrehozott vegyespárt megalapítása. Az első változat a jogérvényesítés csődjét jelentené, a második pedig a beolvadás folyamatát pörgetné maximális fordulatszámra. Nos, kedves politikus barátaink, melyik feküdne jobban? Lehet választani.
Páva Adorján

Nem támogatják a magyar kultúrát
A helyi tanács indítványozta, hogy a Dicsőszentmártonban működő művelődési csoportok kössenek együttműködési szerződést a polgármesteri hivatallal, amelyben leszögezik azokat a feltételeket, amelyek szerint az önkormányzat a 350/2005-ös törvény alapján a helyi költségvetésből támogatja a kulturális tevékenységeket, illetve az is szerepeljen az egyezségben, hogy miben segítik a várost a különböző együttesek.
Fodor Sándor József, az RMDSZ önkormányzati képviselője társával együtt a Kökényes néptánc-együttest "ajánlotta a polgármesteri hivatal figyelmébe." Azt az együttest, amely 2004 óta immár az unitárius egyház támogatása révén önálló székházzal rendelkezik, több korosztályban foglalkoztat csoportokat, több szakmai elismerést és díjat nyert hazai és nemzetközi megmérettetéseken. Jelenleg is öt táncszínházi produkciójuk van, ezenkívül népszokásokról állítottak össze műsort, és egyaránt táncolják a küküllőmenti magyar, román és cigány táncokat, 2007-től pedig házigazdái a Kiöntött a Kis-Küküllő című nemzetközi néptánctalálkozónak. Hetente kétszer rendszeresen próbákat tartanak, akár egy félhivatásos együttes. A Kökényest jelenleg az Alsó Kis-Küküllő Menti Ifjúsági Szervezet (ALKISZ) működteti. Az ő nevükben nyújtottak be támogatási kérvényt október 21-én a polgármesteri hivatalba, amelyben elsősorban azt kérték, hogy a város tegye lehetővé a művelődési ház színpadának ingyenes használatát és nyújtson némi támogatást kiszállásokra, amiért cserébe a város kérésére díjmentes programot, műsort mutatnak be. Külföldi kiszállásokra a helyi tanács, illetve a polgármesteri hivatal egyik képviselőjét is magukkal viszik annak érdekében, hogy népszerűsítse a várost.
Fodor szerint míg más néptánc- és folkegyüttesekkel megszületett az egyezmény, addig a Kökényes kérvényét – amely az egyetlen magyar művelődési csoport, amely támogatást igényelt, mivel a gazdasági helyzet miatt állandó szponzoruk sincs – nem tűzték napirendre. Mi több, az új összetételű önkormányzat hat hónap alatt nem nyújtott támogatást. Emiatt az együttes több év után az idén először nem tudja megszervezni a hagyományos évadzáró decemberi előadást, amelyet december 27-ére terveztek.
Fodor Sándor elmondta: azt tervezik, hogy az együttes jövőtől leválik az ALKISZ-től és önálló jogi személyiséget nyer, s így azt a kételyt is kizárják, hogy a támogatás más célt szolgál. Mindemellett ez fontos lépés, hiszen így jobban tudják majd menedzselni a komoly repertoárral rendelkező együttest, amely akár a helybéli magyarok egyik fontos művelődési intézményévé válhat.
Meghesan Nicolae Sorin polgármester szerint azért nem került napirendre a Kökényes kérése, mivel hiányos volt, nem tartalmazta konkrétan azokat az igényeket, amelyeket a néptánccsoport megfogalmazott, ezért arra kérte a csoportvezetőt, illetve a helyi tanácsost, hogy "fogalmazzák újra" kérvényüket és így nyújtsák be újra a dokumentumot.
Tegyük hozzá, ez enyhén szólva csúsztatás, mert tudomásunk szerint az átirat pontokba szedve konkrétan tartalmazta mindazt, amit a polgármester kért…
Vajda György

Székely József: túl nagy a csend az egyházban
„Az egyházban nem szabadna semminek titokban történnie. Miért, nem tartozik az egyházi nyilvánosságra az, hogy legalább hatévente, választások idején, önkritikát gyakorolunk?" – fogalmazott a maszol.ro-nak adott interjúban Székely József, a Kolozsvár alsóvárosi gyülekezet lelkésze, aki Kató Béla püspökhelyettes vetélytársa lesz az Erdélyi Református Egyház pénteken tartandó kerületi választásán. Kató Béla nem kívánt interjút adni lapunknak.
Pénteken tartják az egyházkerületi választásokat az Erdélyi Református Egyházkerületben. A tisztújítást nem előzte meg kampány, nagy volt a csend. Ennek így kell lennie?
Szerintem az egyházi választás nem csak azokat érinti, akiket valamilyen tisztségre jelölnek és esetleg megválasztanak, hanem az egész református egyházat, és itt gondolok arra a 350 ezer reformátusra, aki Erdélyben él. Meglepődve tapasztalom, hogy az egyházi média teljesen hallgat, a világi sajtóorgánumok közül is csak néhány szólalt meg a kérdésben. Nyilván itt nem a választással kapcsolatos részletkérdésekre gondolok, hanem arra, hogy a református egyháztagokat is megillet annyi információ, hogy egyáltalán mit képzelnek el az egyház jövőjéről azok, akik valamilyen vezetői tisztséget vállalnak. Ezelőtt egy évvel megkérdezték tőlem egy lelkészértekezleten, hogy ha valamelyik egyházmegye jelölne püspöki tisztségre, elvállalnám-e. Azt feleltem, hogy igen, de szeretném, ha lenne egy nyílt és nyitott beszélgetés erről. Az egyházban nem szabadna semminek titokban történnie. Miért, nem tartozik az egyházi nyilvánosságra az, hogy tervezünk, hogy akarunk valamit, legalább hatévente, választások idején, önkritikát gyakorolunk?! Ez a világ legtermészetesebb dolga.
Az nem természetes, ha a református egyházban nem beszélgetünk ezekről a kérdésekről. Ez a közhangulat megromlásának a felszabadult légkör hiányának a jele. A magyarországi evangélikus egyházban a püspökjelöltek együtt mentek gyülekezetről-gyülekezetre, nálunk párbeszédre sem volt lehetőség. A mezőbergenyei, székelyudvarhelyi, most december 4-én pedig a marosvásárhelyi lelkésztalálkozóra meghívtunk minden lelkipásztort és presbitert, viszont az egyházkerület hivatalos vezetői nem jöttek el, a lelkészeknek is csak egyötödét sikerült mozgósítani. Rajtam biztos nem múlik: ha arról van szó, hogy meg kell beszélni az egyház ügyeit, vagy bármit, ami a közösség javát szolgálja minden lelkipásztorral, gondokkal, presbiterrel és gyülekezeti taggal kész vagyok tárgyalni.
Az egyház jelenében a kommunikáció hiányán túl milyen problémákat lát még?
Egyik legfontosabb kérdés az, hogy ma mennyire tölti be a hivatását a református egyház. Azt a hivatását, amelyet a Szentírásból kell megérteni, ez pedig a misszió: „Tegyetek tanítványokká minden népeket". Ez határoz meg mindent.
Az a kérdés tehát, hogy a református egyháznak fontos-e a misszió kérdése, hogy hogyan éri el azt a 90 százaléknyi reformátust, aki hátat fordított az egyháznak, nem jár templomba, nem kell neki a gyülekezeti közösség, csak alkalmanként, kereszteléskor, temetéskor és házasságkötéskor kell a lelkipásztor „szolgáltatása" de az egyház nem kell.
Nem hivatkozhatunk arra, hogy Magyarországon csak öt, Hollandiában pedig egy százalék a templomlátogatás, mi pedig hátradőlhetünk, mert nálunk még tíz százalék. Ebből is nagyon hamar lehet öt, vagy akár egy. A mi népegyházi helyzetünkben rendkívül fontos egy átfogó missziói stratégia. Nyilván tudjuk, nem csak emberi tényezőktől függ, hogy miként alakul az egyház élete, de az, hogy mit tűzünk napirendre, és mit tartunk fontosnak, az tőlünk függ. Ha csak arra rendezkedünk be, hogy mentsük át az épületeinket – nagyon fontos! –, ha csak erre szánunk anyagiakat, akkor nagyon rossz úton járunk.
Milyen változtatásokra lenne elsősorban szükség?
Készítettünk egy tíz pontba foglalt programtervezetet, amelynek három pillérét így fogalmaztuk meg: gazdagító jelenlét, erősödő közösség, megújuló lelkiség. Gazdagító jelenlét, vagyis úgy legyen jelen református egyházunk a társadalomban, hogy értékei által kovászként hassa át a társadalmat, gondolok elsősorban az erdélyi magyar kisebbségre, amelyről tudjuk, hogy egyre inkább kifut a talaj a lába alól, szüksége lenne az egyház támogatására, példamutatására. Érzékenyen részt kellene venni a közgondolkodás alakításában úgy, hogy a magunk értékeivel aktívabban vagyunk jelen a társadalomban. Erősödő közösség, mert a gyülekezetekben erre van szükség. Aki jár templomba, az tudja, mit jelent: innen kapok új erőt, motivációt, itt érzem azt, hogy testvérek közt vagyok. Sok lelkipásztor, presbiter és gyülekezeti tag van, akiket jobban be kell vonni az egyház életébe, mert az emberek tudnak és szeretnek is tenni, ha megkapják a bizalmat és az indíttatást. Például ha kidolgozna az egyház egy ifjúsági programot, tegyük fel, kihirdetnénk, hogy jövőben az ifjúság éve lesz, és akkor Kommandótól Kolozsvárig minden református gyülekezetben erről beszélnénk. Ott van a konfirmáció kérdése: folyamatosan arról panaszkodunk, hogy nem jó a konfirmációs rendszerünk, mert kikonfirmáljuk a fiataljainkat. Ezt elmondjuk minden évben, minden jelentésben megjelenik, és semmit nem teszünk annak érdekében, hogy valami változzon. Gondoljuk át, beszéljük át. Nyilván ez következetes, hosszú távú munkát jelent, és azzal kezdődik, hogy néven kell nevezni a problémákat, aztán megkeresni azokat, akik segíthetnek abban, hogy ezt bölcsen megváltoztassunk.
Kató Béla püspökhelyettes a maszol.ro-val közölte: csak a püspökválasztás után áll majd a sajtó rendelkezésére. „Ez elvi kérdés. Az egyházban nem szokás olyan kampányt szervezni, mint a politikában. Az egyházban ugyanis a múltjukért, nem az ígéreteikért választják meg a tisztségviselőket” – jelentette ki. Amikor tudattuk vele, hogy Székely József interjút adott lapunknak, Kató kijelentette: „a fiatalabb nemzedék valószínűleg másképp látja ezeket a kérdéseket”.
A harmadik pont: a megújuló lelkiség. Erős közösség ott van, ahol megújult lelkű emberek vannak együtt. Nyilván tudjuk, hogy ezt Isten Szentlelke végezheti el, de nekünk ezért könyörögni kell, hogy Isten újítson meg bennünket lélekben, gondolkodásunkban, mert akkor a beszédünk, cselekedetünk, az életvitelünk is más lesz. E nélkül a megújulás nélkül, csak egy akármilyen intézményként adminisztráljuk az egyházat. És elmaradt a kisugárzás, az a lelki erő, amelyre szüksége van minden református gyülekezeti tagnak és nekünk is, lelkipásztoroknak. Erre van szüksége minden espereseknek és a püspöknek is, hogy vidámabban és reménykedve végezze a szolgálatát.
Milyen kompetenciákkal kell rendelkeznie egy püspöknek?
Elsősorban olyan kompetenciákkal, amelyekkel egy lelkipásztornak kell rendelkeznie. A lelkipásztornak az igehirdetésen, lelkigondozáson túl a kapcsolatteremtés-tartás is a feladata. A személyes kapcsolatok kiépítése, a talentumok kamatoztatása, beépítése, az erők gyülekezeten belüli összefogása, a hívek jó értelemben vett ösztönzése és segítése. Az egyházban rengeteg érték van parlagon, éppen azért, mert nincs kellő odafigyelés, ösztönzés. Ha valaki esperes vagy püspök lesz, ugyanezt kell végeznie, csak más szinten. A püspöknek nyilván az egész egyházra kell hogy rálátása legyen. Nagyon fontos, hogy ismerje a lelkipásztorokat, megtalálja velük a hangot, mert ugye a pásztorok pásztorának is lennie kell valakinek. De sajnos a jelenlegi egyházi helyzetünkben inkább az adminisztrációra álltunk rá, annyira, hogy most már senkinek sincs elegendő ideje arra, hogy a lelkipásztorokkal foglalkozzon, az ő lelki vezetőjük lehessen – ezt én nagyon fontos szempontnak tartom. Az adminisztrációt végezzék adminisztrátorok, a püspök figyeljen oda a lelkipásztorokra, a gyülekezetekre, legyen ő az, aki ezt a nagyon fontos lelki szolgálatot végzi.
A jelölések számát tekintve nagyok a különbségek. Milyen eredményeket remél a december 14-i választásoktól?
A jelöléseket az egyházmegyei tanácsok terjesztették fel. Sajnos több egyházmegyei tanács úgy fogadta el a felülről érkező javaslatlistát, hogy meg sem beszélték, hogy az azon szereplő személyek alkalmasak lennének-e egyházkerületi vagy zsinati tisztségek betöltésére. Örülök annak, hogy néhány tanács mégis felelősen elgondolkozott, és csak azután jelölt. Jó lett volna, ha az év során összeállt volna egy közös jelöltlista, ha letisztult volna, kik azok a személyek a református egyházban – függetlenül attól, hogy adott esetben Kató Bélát szimpatizálják vagy Székely Józsefet –, akik olyan értékeket képviselnek, olyan talentumokkal rendelkeznek, amelyek biztosan az egyház javát fogják szolgálni.
Amikor Domahidi Bélával, Papp Bénivel együtt összehívtuk a mezőbergenyei, székelyudvarhelyi találkozókat, azt reméltük, hogy beindul egy egészséges párbeszéd, amelynek éppen ez lett volna egyik gyümölcse. A jelölések számát tekintve valóban nagyok a különbségek. Ez azzal is magyarázható, hogy nagyon rossz a kommunista rendszerből örökölt választási szabályzat. Nyilván itt nem csak arról van szó, hogy ki lesz a püspök. Nagyon fontos a főgondnokok személye, az igazgatótanács összetétele és egy bölcs, tekintélyes zsinat megválasztása. Az egyház élete, a mi létünk és a választások eredményei is Isten kezében vannak. Ő a keveset is fel tudja használni.
Maszol.ro

Kulcsár Terza: az EMNP-nek romboló hatása volt
„Az Erdélyi Magyar Néppárt parlamenti választásokon való indulásával többet rombolt, mint amennyi pozitívumot hozott", állapította meg csütörtöki sajtótájékoztatóján Kulcsár Terza József. Az MPP Kovászna megyei elnöke szerint a parlamenti választásokban résztvevő mindkét magyar párt felelőtlenül politizált.
„Azért haragszunk az EMNP-re mert először megosztotta a nemzeti oldalt, most a választásokon megosztotta az erdélyi magyarokat is", mutatott rá a politikus, aki szerint a Néppárt vezetői már induláskor tudták, hogy nem tudják, hogy nem tudják elérni a 6:3-as alternatív választási küszöböt, de félrevezették a polgárokat.
A polgári párt háromszéki elnöke elítéli Toró T. Tibor EMNP elnököt, amiért nem vonta vissza orbaiszéki jelöltjét, holott tudta, hogy esélytelen, és most emiatt továbbra is Horia Grama szociáldemokrata politikus képviseli az ottani magyar embereket.
Szerinte Toró T. Tibor nem megfelelő személy az autonómia küzdelem képviseletére. Ezt azzal magyarázta, hogy míg a Székely Nemzeti Tanács népszavazásán 220 ezer ember mondott igent az autonómiára, addig a Néppárt autonómia kampányát alig több mint 50 ezren támogatták.
Kulcsár szerint az RMDSZ azért hibáztatható, mert elutasította a „nemzeti válogatott" létrehozását, a közös indulást. „Vannak helyzetek, amikor nem szabad erőből politizálni, hanem a magyar közösség érdekét kell szem előtt tartani. Összefogás hiányában az RMDSZ-nek hajszálon múlott, hogy elérte a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt" – jelentette ki.
A Magyar Polgári Párt háromszéki vezetője szerint januárban az RMDSZ, EMNP és az MPP el kellene kezdeniük a tárgyalásokat arról a jogi formát, ami révén a 2014-es jövő évi európai parlamenti választásokon közösen indulnának.

Sapi, PKE: ne égessétek a pofánkról a bőrt!
Elszakadt a cérna Magyarországon, utcára vonultak a magyar egyetemisták. Erdélyben, a magyar állam által finanszírozott egyetemeken csend van. Kínos ez, gyerekek.
Napok óta tiltakoznak a magyarországi diákok, kormányhivatalokat foglaltak el, utcára vonultak: nem bírják már az újabb és újabb megszorításokat a hallgatók. Jövőre újra megnegyedelik az államilag finanszírozott helyek számát, alig valamivel több, mint tízezer hallgató tanulhat tovább ilyen támogatással.
(Az elmúlt két évben már megszüntettek 25 ezer államilag finanszírozott helyet, mindenki azt hitte, nem jöhet új megszorítás. És jött.) Ezzel párhuzamosan nőnek a képzésért fizetendő díjak, ez évente több százezer-millió forint kiadást jelenthet a családoknak.
A tervek szerint 2013-ban 23 milliárd forinttal jut kevesebb a magyar felsőoktatásnak, mint egy évvel korábban. Tanszékek esnek szét, tanárok, diákok százai hagyják el az egyetemet, a pályát, az országot.
Az egyetemi lázadást Budapesten
hídfoglalással kezdték, és nem állnak meg itt, hosszú távra terveznek. A tüntetők tiltakoznak a „röghözkötés”, az egyetemi autonómia megsértése, a keretszámok csökkentése ellen. A helyzet tarthatatlan, nemcsak a szülői szervezetek támogatják a diákokat, a magyarországi tüntetőkkel szolidarizál az Európai Diákok Uniója is.
Csak Erdélyben van csend, holott két hazai egyetem, a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem magyar állami támogatásból működik. Az erdélyi diákok helyzete elvileg ugyanolyan, mint a magyarországiaké – és mégsem. Egyrészt ezeket az intézményeket nem a mi adólejeinkből tartják fent. Ajándékba kapjuk ezeket, mint a kimérős cukorkát, kilóra. Megdolgoztunk érte? Nem. Adták, elvettük. (Éghet a pofánk.)
Orbán Viktor idén ősszel itt nem forráskivonást, hanem forráskiegészítést ígért: 4 milliárd forint plusztámogatást. Cserébe az egyetemvezetés egyáltalán nem volt finnyás, nem féltette az egyetemi autonómiát, hálásan lefejedelmezte a bőkezű miniszterelnököt, Bocskai-díjjal tüntette ki. Orbán meg tudja becsülni a helyet, ahol még szívesen várják (egyre kevesebb az ilyen, lehet hogy hamarosan ide költözik): beszédet mondott, viszonthálálkodott.
A Budapesten tüntető diákok is meghívták, egyelőre azonban úgy tűnik, ott nem vállalja a nyilvános szereplést, nem olyan bőbeszédű, mint Marosvásárhelyen. A koronkai kampuszon viszont megeredt a nyelve: a plusztámogatott erdélyi intézményeket Magyarország sikereinek nevezte, további segítséget és odafigyelést ígért.
Az erdélyi hallgatók pedig csak mosolyogtak, és lelkesedtek, senkinek eszébe sem villant egy bátrabb ejnyebejnye, egy merészebb szemöldökráncolás. Pedig – már ha komolyan vesszük, hogy egy a nemzet, hogy az erdélyi felsőoktatás a teljes magyar intézményhálózat része, és nem csak darutoll a magyar kormány kalpagján, hogy van összefüggés, kölcsönös odafigyelés és támogatás – akkor gyerekek, nincs mese.
Akkor lépni kéne, mielőtt végleg lejáratnánk magunkat.
Négy milliárd forint ide vagy oda, fel kell tennünk a kérdést: tényleg kell nekünk ez a sok kis erdélyi egyetem, ahova – szó a ház elejét ne érje – nagyon sok szakon lasszóval kell fogni a diákokat? Tényleg megengedhetjük magunknak a Babeş-Bolyai árnyékában (ahol a teljes magyar nyelvű képzés a román állam pénzén biztosított), hogy megannyi külön, egymásra licitáló, egymást ismétlő kar létezzen?
Nem kéne erre mifelénk kicsit ésszerűsíteni a teljes magyar felsőoktatás érdekében, némi szerénységgel és áldozatvállalással? Csak kell legyen valakiben annyi becsület, hogy azt mondja: nem kell a négymilliárd adomány, ha Magyarországon hatszor ennyit vesznek el az egyetemektől.
Tudom, kedves sapientiás, PKE-s diákok, hogy nagyon nehéz helyzetben vagytok. Mert oktatóitokban sincs annyi gerinc, hogy kiálljanak a mundér becsületéért, a magyarországi kollégák mellett, állást foglaljanak a magyar felsőoktatásért, amelynek állítólag, a szép szavak szintjén ők is a részesei és haszonélvezői.
Tudom, hogy nem csak a Sapientia és a PKE házatáján burjánzik az önzés és a gyávaság. Hogy a Babeş-Bolyai hallgatóit sem lehet jó példaként elétek állítani, mert amikor forrongott az idei év elején az ország, akkor pont Kolozsváron kushadtak a BBTE-es diákok.
És biztos vagyok benne, hogy Ti, akiket tanáraitok ahhoz szoktattak, hogy kezetcsókoljatok és hozzádörgölőzzetek a hatalmasakhoz, megköszönjétek szépen, amit kaptok, szóval ti se fogtok most utcára rohanni, hogy felszaggassátok az utcakövet. De legalább érezzétek magatokat Erdélyben kényelmetlenül a magyar állami pénzen jólfűtött kis egyetemi fészkeitekben. Odaát az utcai harcolók fáznak.
Parászka Boróka
Manna.ro

2012. december 14.
Szakadék a tanfelügyelőség és a szülők szándéka között
Veres Valér: az iskolaválasztás függ a szülők foglalkozásától
A nyolcadikos gyerekek szüleinek többsége (80 százalék) elméleti líceumban taníttatná tovább gyermekét, második vagy harmadik opcióként 35–37 százalék tartja elképzelhetőnek, hogy szakiskolába írassa gyermekét, főleg ha létezne megfelelő minőségű szakoktatást biztosító magyar nyelvű osztály. A Kolozs megyei magyar nyolcadikosok szüleivel készített, a gyerekek iskolaválasztási opcióit feltérképező felmérés adatait tegnap ismertette Veres Valér és Szabó Júlia szociológus, Iskolaválasztás Kolozs megyében 2012-ben címmel. A kérdőíves felmérést a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Szociológia Tanszékének hallgatói végezték Kolozs megyében az ősz folyamán. A tény, hogy a szülők közel kétharmada elméleti líceumba íratná gyermekét, ellentmond a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség ama szándékának, hogy a megyében 50–55 százalékra csökkentsék az elméleti líceumban tanulók arányát.
Veres Valér és Szabó Júlia szociológus a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség felkérésére készítette el idén ősszel azt a felmérést, amelyben ismertették a Kolozs megyei magyar nyolcadikos gyerekek szüleinek az iskolaválasztásra vonatkozó opcióit.
Péter Tünde főtanfelügyelő elmondta: a megyében idén 603 magyar nyolcadikost tartanak számon, akiket 22 osztályban lehet elhelyezni. – Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő feltett szándéka, hogy az elméleti líceumokban tanuló gyerekek aránya nem haladhatja meg az ötven százalékot. Ha ezt a magyar nyolcadikosokra vonatkoztatjuk, akkor azt jelenti, hogy 11 elméleti és 11 szakiskolai kilencedik osztály indulhatna a 2013/2014-es tanévben. A megyében a szakoktatás jelenleg három és fél magyar tannyelvű osztályban zajlik. Nyilvánvaló, hogy a magyar szakoktatást bővítenünk kell. A felmérés azért készült el, hogy megtudjuk: a szülők milyen szakmákra taníttatnák gyermeküket – magyarázta Péter Tünde.
Király András oktatásügyi államtitkár elmondta: a 2011/1-es oktatási törvény nem szabályozza az elméleti és a szakoktatás arányát. Viszont az államtitkár is azt hangoztatta: az elméleti líceumban tanulók arányának nem kellene meghaladnia az ötven százalékot egy-egy megyében.
A felmérést ismertetve Veres Valér elmondta: a 603 gyerek közül 481 gyerek szülője válaszolt (80%). – A továbbtanulásra vonatkozólag első opcióként a szülők 80 százaléka elméleti líceumot jelölt meg; szakiskolába 20 százalék íratná a gyerekét. Második opcióként 25%, harmadik opcióként pedig a szülők 35%-a íratná gyerekét a szakiskolába. Amennyiben viszont a tanuló településén vagy ahhoz közel létezne magyar nyelvű szakiskola, akkor a megkérdezettek 37 százaléka ezt választaná. A kérdőívben felsorolt tizenhat szakma közül a legkeresettebb az autó-villanyszerelő, szakács és élelmiszeripari szakmunkás, a fodrász és szépségápolási, lakatos és szerelő szak. Gyér volt az érdeklődés a mezőgazdasági szakoktatás iránt. Az iskolaválasztást döntő módon befolyásolta a szülők végzettsége. Minél képzettebbek a szülők, annál inkább ragaszkodnak az elméleti líceumhoz, míg a kevésbé iskolázottak érdeklődése inkább a szakoktatás felé irányult – magyarázta Veres, majd hozzátette: a szülők iskolaválasztáskor 74 százalékban veszik figyelembe a gyerek opcióját. A szakember örvendetesnek tartotta, hogy a megkérdezettek 92%-a magyar osztályba íratja a gyereket. Szabó Júlia arra figyelmeztetett: a szülők 75%-ának nagyon fontos, hogy a gyerek magyarul tanuljon tovább, olyan szakon, ami megfelel adottságainak, elképzeléseinek.
NAGY-HINTÓS DIANA

Beszélgetés Bognár Levente RMDSZ megyei elnökkel
Aradon az élet megy tovább
Tekintve, hogy már ismeretesek a vasárnap lebonyolított parlamenti választások végeredményei, köztük az is, hogy a rendszerváltás óta Arad megyének első ízben nincs RMDSZ-es parlamenti képviselője, az eredmények elemzése, illetve az új helyzetben való politizálás módjának a megvitatása céljából megkerestük Bognár Leventét, az érdekvédelmi szövetség megyei elnökét.
– Valószínűleg a legtöbb ember ismeri a végeredményeket, de nem árt, ha a megyei elnök kommentálja azokat. Mit tart érdemesnek elmondani róluk?
– Mielőtt bármiről is beszélnénk, még egyszer szeretném megköszönni mindazoknak, akik a szavazataikkal támogatták a jelöltjeinket, a szervezetünket, amely iránt a bizalmat a régióban begyűlt legtöbb szavazat bizonyítja. Megalapozott reményünk, hogy a megye magyarsága megőrzi a parlamenti képviseletet, sajnos, nem teljesült. Mivel számos vidéki településről még nem kaptuk meg a pontos kimutatást a Szövetség jelöltjeire leadott szavazatokról, még nem tudtuk elvégezni a megyei pontos kiértékelést. Ezeket az adatokat fontos összevetni a nyáron megtartott helyhatósági választások eredményeivel. Számításunk szerint ugyanis, ha hoztuk volna a megyei tanácselnök-jelöltünkre akkor leadott 13 025 szavazatos eredményt, mindenképp kaptunk volna parlamenti képviselői mandátumot. Ehhez képest, a képviselőinkre a 7 választókörzetben összesen 8319 szavazatot kaptunk.
– Mivel magyarázzák a sikertelenséget?
– Megyei szervezeti szinten elemeztük az okokat: a választás nem megfelelő időpontban, vagyis télen, zord időjárás közepette történt, ami sok embert, főként az időseket otthon tartotta. Másik kérdés, a kiszámíthatatlanul bonyolult visszaosztási rendszer. Mert ugye a PP DD nem érte el az egyetlen képviselői mandátumhoz szükséges 18 721 szavazatot sem, a visszaosztáskor mégis két mandátumot kapott, miközben mi egyet sem. Tehát a jelenlegi választási rendszer egy sor kiszámíthatatlan helyzetet teremt, minek következtében Temes megye a 6000 szavazatával, örömünkre kapott, miközben mi a több mint 8000 voksunkkal nem. Országos szinten a hozzánk hasonló szórványmegyék közül Máramaros kapott, Brassó viszont nem. Hasonló megyei furcsaság, hogy az USL által szerzett 66 ezer szavazattal 1, míg az ARD a 42 ezer szavazatával 2 szenátori mandátumot szerzett. E rendellenességekkel együtt, elmondhatjuk, hogy az Arad megyei magyar szavazatok nem vesztek el, azok valahol az országos kosárba gyűltek, szövetségi mandátummá váltak. Más számítások szerint, ha mintegy 800 szavazattal többet kaptunk volna, talán meglett volna a mandátum.
– Ezzel arra akar utalni, hogy az EMNP által begyűjtött 857 szavazattal meglett volna a mandátum?
– Az EMNP szenátorjelöltjeire begyűlt szavazatoknak a párja nem jelentkezik az RMDSZ képviselőjelöltjeinél, ami azt jelenti, hogy akik a szenátorjelöltjeikre szavaztak, nem támogatták a mi képviselőjelöltjeinket. Ha viszont a mi jelöltjeink helyett másokat támogattak, az rossz hatással volt az eredményünkre.
– Zárjuk le a választási eredményeknek az elemzését, inkább tekintsünk előre. Hogyan tovább?
– Mielőtt továbblépnénk, le kell szögeznünk: a parlamenti képviselet hiánya nem csak országos, hanem helyi szinten is gyengíti a tárgyalási pozícióinkat. Annak mindenképp örülünk, hogy az RMDSZ a törvényhozásban van, nekünk a megyebeli magyarság érdekeinek a minden szinten történő további képviseleti formáit kell felkutatnunk, biztosítanunk. Tehát parlamenti, megyei, illetve helyi szinten is támogatnunk kell a közösségeket. A tisztségviselőinknek, a polgármestereinknek ugyanis támogatásra van szükségük ahhoz, hogy a közösségeiket ki tudják szolgálni, érvényesíteni tudják az érdekeiket, hogy folytathassák az elkezdett fejlesztéseket. Hasonlóképpen történik Aradon is vagy máshol, ahol csak alpolgármestereink vannak, működtetni kell a magyar érdekeltségű intézményeket, így Aradon is a Csiky Gergely Főgimnáziumot. Továbbra is támogatnunk kell az anyanyelvű kulturális programokat, amelyek garantálják a közösségi életet. A képviselői irodának e közösségépítő munkában komoly szerepe volt, ezért a hiányát nagyon érezni fogjuk, ezért valamilyen formában pótolnunk kell.
– Tehát eddig Bukarestben tartózkodott a mindenkori parlamenti képviselő, akit a kiépített összeköttetései révén meg lehetett kérni bizonyos közösségi érdekű dolgoknak az elintézésére, kijárására. Nélküle van-e valamilyen elképzelés az efféle közbenjárásokra?
– E kérdésről már Kovács Péter főtitkárral, de Kelemen Hunor szövetségi elnökkel is beszéltem, melynek során jeleztem, hogy a megyei választási iroda jegyzőkönyvét nem írtuk alá, mert nem tartjuk helyesnek a kialakult helyzetet. Az óvásnak viszont nem látjuk értelmét, mert a jogászok szerint, semmi eredményre nem számíthatnánk. Felfelé jeleztem, hogy a képviselő kiesése nekünk komoly gondot jelent, de a holnapi TEKT (Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa) és a szombaton összeülő SZKT (Szövetségi Képviselők Tanácsa) ülésen is felvetjük. E kérdéseket a sürgősen összeülő Opretív Tanács is megvitatja, mihelyt rendelkezünk a szükséges adatokkal, összehívjuk a megyei szervezet legmagasabb fórumát, a választmányt is. A kiesés pótlásához jobban össze kell fognunk, jobban fel kell használnunk helyi lehetőségeinket, ugyanakkor az országos szervezettől is hathatósabb támogatást kérünk a székház fenntartásához, intézményeink működtetéséhez. Közben támogatást kértem a Temes megyei új képviselőtől, Molnár Zsolttól is, aki szórványmenedzserként eddig is felelt Arad megyéért. Ugyanakkor a régiónkhoz kötődő Winkler Gyula EP-képviselő is támogatást ígért, ahányszor szükséges a helyszínre jön.
– Fenn tudják-e tartani a megyei székházat?
– A fenntartási költségekből is hiányozni fog a képviselői iroda hozzájárulása, ennek ellenére, megpróbáljuk a feltételeket biztosítani az itt folyó tevékenységekhez. Mivel a székház nem az elnöké, hanem a megye magyarságáé, annak működnie kell. Jómagam minden hétfőn 17 órától fogadóórát tartok, de a kollégák is folytatják a szokásos programjukat. Bízom benne, hogy a székház működtetéséhez meg fogjuk találni a szükséges pénzforrásokat. Tekintve, hogy tagsággal rendelkező érdekvédelmi szervezet vagyunk, a tagsági díjak befizetésére is fokozottan odafigyelünk, azok a székház fenntartásának a költségeit fogják szolgálni. Tehát az RMDSZ Arad megyei szervezetében, saját parlamenti képviselő nélkül is az élet megy tovább.
Köszönöm a beszélgetést.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

MPP: Toróék mondjanak le
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezérkarának le kellene mondania, mert nem tudták hitelesen képviselni az autonómiát, jelentette ki csürtörtöki sajtótájékoztatóján Kulcsár Terza József.
A Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke szerint Toró T. Tibor alkalmas az autonómia képviseletére, hiszen míg a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) népszavazásán több mint 220 ezren mondtak igent az önrendelkezésre, az EMNP autonómiaprogramját kevesebb mint 60 ezren támogatták. A polgári párt háromszéki politikusa mindkét politikai riválisát bírálta, szerinte a másik két alakulat felelőtlenül politizált. Az RMDSZ rosszul mérte fel a helyzetet, amikor nem támogatta az MPP által szorgalmazott nemzeti válogatott létrehozását, így alig szerezte meg a bejutáshoz szükséges 5 százalékot. Kulcsár Terza József a néppárt vezetőinek azt rója fel, hogy megosztották a magyarságot.
Ha az önkormányzati választások előtt összefog a nemzeti oldal, közösen az RMDSZ-t is tárgyalásra bírhatták volna, véli az MPP háromszéki elnöke. Az MPP támogatja az SZNT kezdeményezését, hogy hívják össze a Székely Önkormányzati Nagygyűlést. Szerintük márciusig a három magyar párt, valamint civilek és egyházak szervezésében újabb autonómiatüntetést kell tartani. Kulcsár ugyanakkor elmondta: januárban a három magyar párt meg kell hogy találja a jogi formát, hogy az EP-választásokon közösen induljon. Az RMDSZ kormányra kerülése kapcsán leszögezte, reméli nem bársonyszék, hanem az autonómia és a magyar nyelv hivatalossá tétele lesz az ára.
Bíró Blanka

Több gyűjtés is indult Magyarországon Böjte Csaba árvái javára
Egész napos műsorfolyamban mutatja be december 16-án, vasárnap a Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány áldozatos munkáját a Duna Tv és az m1. Az MTVA még december 2-án, advent első vasárnapján indított akciót az alapítvány támogatására. A Jónak lenni jó elnevezésű kampány nyitóeseménye Csobánkán, az alapítvány első, Magyarországon létrehozott, bentlakó gyermekotthonában zajlott.
Az eseményen az MTVA vezérigazgatója, Böröcz Miklós, valamint a közmédia több műsorvezetője is részt vett, akik ajándékkal kedveskedtek az ifjú házigazdáknak, valamint az adventi dekoráció készítésében is segítettek. Böjte Csaba köszöntőjében rámutatott: a magyar emberek segítsége nélkül nem lehetne naponta enni adni 2300 gyereknek.
A kéthetes akció zárul most vasárnap. Mint a közmédia közleményéből kiderül, az egész napos műsorfolyamban fellép többek között Sebestyén Márta, Balázs Péter, Rátóti Zoltán, Kálid Artúr, Szentpéteri Csilla, Hobo, Eszenyi Enikő, Szent Martin és Kovács Katalin olimpiai kajakozó is. A műsor idején is Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekmentő missziója várja az adományokat. Vásárhelyi Tamás, az alapítvány magyarországi elnöke elmondta, hétfőig már csaknem hárommillió forint érkezett. A pénzadományok mellett tartós élelmiszereket és ruhákat várnak az alapítvány munkatársai. Az adománygyűjtésről bővebben a televízió honlapján találhatnak információt az érdeklődők.
Elindult a cipősdoboz szállítmány
Nem ez az egyetlen gyűjtés egyébként az erdélyi árvák számára. Idén immár hetedik alkalommal visznek Böjte atya és a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében cipősdobozokba csomagolt, karácsonyi ajándékokat Parajdra. Ennek keretében idén 2500 nehéz sorsú gyermeknek kerül biztosan ajándék a fa alá. Két iskola diákjai is állítottak össze ajándékcsomagokat, amelyeket szombaton Parajdon, egy karácsonyi ünnepség keretében adnak át a gyermekeknek.
Böjte: az ajándék gyógyít
„Az ajándék az, ami gyógyít, nyugtat, bátorít, erőt ad, a közelgő szent karácsony pedig jó alkalom, hogy Mennyei Atyánk példájára, aki fiát küldte el nekünk a Földre, mi magunk legyünk szeretteinknek az áldás, az igazi ajándék” – vallja Böjte Csaba, aki karácsony előtti gondolatairól az MTI-Press megkeresésére beszélt. „Ha ilyenkor, az ünnepek közeledtével mindenki a saját családjában, portáján igyekezne harmóniát teremteni, kitakarítani, az egész világ sokkal szebb és békésebb lenne” – jegyezte meg a főként adományokból már 2350 elárvult gyerekről gondoskodó, Déván élő ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány életre hívója. Megítélése szerint harmónia azonban csak a szívből jövő szeretet igaz érzésével teremthető meg. E nélkül a méregdrága ajándék is legfeljebb – akár egy harsogóan díszes, de üres doboz kibontva – csalódást kelt. „A jótett, az erény gazdagabbá, örvendezővé tesz bennünket, márpedig jónak lenni – mint tudjuk – örömteli dolog. A jó példa pedig ragadós, meglepően sok követője akad, akár a rossznak, ami viszont inkább lehúzza az embert – szögezte le. – A belső békénket, nevezzük akár boldogságnak, nem a javak felhalmozásával, tapsok kicsikarásával, egymás fölé kerekedéssel teremthetjük meg – elég hozzá jót tenni.”
Mindenki tehet szeretetteljes gesztust
A maga szerepéről szólva hangsúlyozta, hogy Isten megbízottjaként ő egyfajta „reklámhordozónak” tekinthető, aki a szolidaritás érzését igyekszik felerősíteni, amerre jár. Szerinte az állam és az egyház a szociális kérdéseket nem tudja megoldani, ehhez elengedhetetlen az emberekben meglévő nagylelkűség ébrentartása. „Megannyi Böjte atyaként mindenki tehet a környezetében, az utcájában valami olyan apró, szeretetteljes gesztust, amellyel a rászoruló gyerekeken, családokon lendíthet. Amit alighanem más pénzért sem csinálna meg, de mi ezzel a cselekedetünkkel kedvező irányba terelhetjük a dolgokat – magyarázta. – Sok ilyen kis pozitív impulzus pedig összeadódva elérheti a kritikus tömeg szintjét. Amikor a közömbösség helyét a segítőkészség, a gyámolítás szelleme hatja át, a közhangulat, az általános életérzésünk is nagyot javulhat.”
A válságról, az élet nehézségeiről eközben úgy vélekedett, hogy nem a világgal van a baj, hanem az emberekkel. „Gyakran úgy járunk, mint a kapatos székely ember, aki hazafelé a sötétben nekimegy egy oszlopnak, aztán körbetapogatja, és bosszúsan megállapítja: csapdába kerültem, be vagyok zárva. Bódult állapotban nem érzékeli, hogy több irányba is folytathatná az útját. Nyafogunk, pánikolunk, holott jobb körülmények között élünk, mint a középkorban akár egy király – fejtette ki a szerzetes. – Az elmúlt ezer évben például soha annyi ruhája nem volt elődeinknek, mint nekünk, a hűtőszekrényünk tele van mannával. Sok az egészségtelenül kövér ember, miközben a Kárpát-medencében mindenütt megkapálatlan, gazos kerteket, leszűretlenül hagyott almafákat, üres ólakat látni. Pedig megmaradásunk jórészt azon múlik, hogy az őseink által megművelt földeket újból termővé tegyük. Igazi bajok persze időről időre óhatatlanul ránk törnek, de ennek hozadékai is vannak: ilyenkor gyönyörű, szép emberi vonások kerülhetnek elő.”
Szépülő világban élünk
A ferences szerzetes ugyanakkor nem osztja azok álláspontját, akik szerint rossz irányba halad az emberiség, szerinte kibontakozó, szépülő világban élünk, még akkor is, ha a „gonosz lélek ezerrel próbálja gyalázni”. Példaként említette, hogy az elmúlt 20 évben – szemben a korábbi évszázadok gyakorlatával – a Kárpát-medencében senkit nem öltek meg hite, világnézete vagy nemzeti identitása miatt. „A mai emberből leginkább a hit hiányzik. Hit nélkül pedig a napi élet is nehezen működik – hangsúlyozta. – Még a földműves sem kezdheti a tavaszi szántást anélkül, hogy hinne abban: erőfeszítése eredményéből ősszel kenyér készülhet. Az ember tévedhet, a politikusok vagy a kormányok a szeg mellé üthetnek, de hinnünk kell benne, hogy a világ jó kézben van. Isten dolgozik, gondoskodik rólunk. Ha azonban a fiókja rángatása miatt egy szekrény a fejünkre borul, a balesetért nem hibáztathatjuk az asztalost.”

Csúnya fejlemények a szomszédban: Íme az új „magyar átok”
És a harc megy tovább...
És virul a „magyar átok”; magyar magyarnak ellensége, összefogás helyett a választás lezárultával is megy a csörte az erdélyi magyar pártok között - derült ki a Magyar Külügyi Intézetben tartott beszélgetésen. A fórum résztvevői szerint összefogásra esély sincs, hosszú távon se, pedig a szociáldemokrata-liberális unió kétharmadától nagyon félnek mindannyian.
Kormányzati szereplő lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A felkérés a legtöbb szavazatot szerzett Szociálliberális Szövetség (USL) miniszterelnök-jelöltjétől, Victor Pontától érkezett, amit az RMDSZ elfogad. Kelemen Hunor pártelnök a jövő héten kezd tárgyalni arról, hogy „mire szerződjön a párt” – mondta a Heti Válasz Online-nak Tamás Sándor, Kovászna megye RMDSZ-es tanácselnöke.
Matematikai értelemben az USL-nek, amely a parlamenti mandátumok több mint kétharmadát (67 százalékát) szerezte meg, és ezáltal alkotmányozó erővé vált, nincs szüksége az RMDSZ-re. Ami miatt mégis beemelheti a kormányba, az egyrészt egy „védőpajzs” emelése Brüsszellel szemben; az uniós vezetők nyáron élesen kikeltek Pontáék akkori ténykedése, elsősorban a Traian Basescu elnök elmozdítására tett kísérlet ellen. Beemelni egy szövetségen kívüli pártot a kormányba – pláne ha annak etnika színezete is van – jó pont az európai vezetők szemében. A másik ok – fejtette ki a Magyar Külügyi Intézetben tartott beszélgetésen Bakk Miklós politológus – hogy a kétharmad könnyen erodálódhat. Az USL szövetségben az a megállapodás, hogy a szociáldemokraták adhatják a kormány többségét, cserébe a liberálsi társelnök Crin Antonescu lesz az államfő – már ha sikerül elmozdítani Basescut – véli Bakk. Az erodálódás ellen pedig tartalékokat kell keresni. Erre is jó lehet az RMDSZ.
Sándor Tamás szerint a pártnak két fő célja van: a magyar közösség jogainak bővítése, valamint Erdély és Székelyföld fejlesztése. „Aki ezt képviseli, azzal együttműködünk” – jelentette ki. A megyei tanácselnök nem használta az autonómai szót; forrásaink szerint az utóbbi időben az RMDSZ-es politikusok nyilatkozataiban elvétve, már-már véletlenül bukkant csak fel ez a kifejezés.
Az USL kétharmados győzelmét, és az együttműködést taglalva Tamás Sándor elmondta: nem jó a kétharmad, „az volt a cél mindig, hogy nélkülünk ne tudjanak dönteni”.„Beszűkült a politikai piac” az együttműködést illetően – tette hozzá.
Magyar magyarnak nem barátja
Az mindenesetre látszik, hogy a magyar pártok nem hajlanak az összefogásra. Pedig akár az alkotmánymódosítást – melynek ki nem mondott célja lehet az egypártrendszer bebetonozása – akár a regionális átszervezést illetően jó lenne az egység. Székelyföld esetén még Bakk Miklós politológus is elképzelhetőnek tartja, hogy „az utcára kell vinni az embereket”. Azt pedig együtt sokkal könnyebb – lenne. Ha ugyanis átalakítják a jelenlegi megyerendszert, közigazgatásilag szétdarabolhatják az egy tömbben élő székelyföldi magyarokat.
A kampányidőszakra jellemző durva hangnem nem ért véget. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által vázolt jövőkép, miszerint bejuthat egy alig több mint egy éve alakult párt a törvényhozásba az RMDSZ állásfoglalása szerint „nem volt reális, és nem volt eredményes”. Az RMDSZ a négy elvesztett képviselőt (ráadásul egy megnövekedett létszámú parlamentben) is az EMNP számlájára írja, már a kampány során is azzal „riogattak” – idézve az EMNP szóhasználatát – hogy a Tőkés László nevével fémjelzett politikai pártra leadott szavazatokat végül a románok viszik el. Az EMNP az RMDSZ-t vádolja azzal, hogy feljelentették őket, ami miatt a pártot támogató idős embereket hallgatott ki a rendőrség és az ügyészség.
Bár a mostani választáson el sem indult, a „csörtéből” nem marad ki a Magyar Polgári Párt (MPP) sem. Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke és kampányfőnöke kifogásolta, hogy bár a közös indulásról is tárgyaltak, az MPP egy héttel a választás előtt végül az RMDSZ-re való szavazásra buzdított. A Heti Válasz Online tudósítóját a beszélgetés végén megkereső MPP-s párttag határozottan visszautasította, hogy a néppárt miattuk ért el olyan alacsony eredményt, és azt is, hogy a közös indulás a korábbi pártelnök, Szász Jenő személye miatt bukott meg.
A román törvények értelmében ha egy párt két egymást követő választáson nem szerez ötvenezer szavazatot, az ügyészség kezdeményezheti a feloszlatását. Szilágyi Zsolt szerint bár kevesebb szavazatot kaptak, mint amire számítottak, az EMNP a most szerzett 59 ezer vokssal bebiztosította magát, és mint megtudtuk, előre tekint, készül a 2014-es európai parlamenti választásra. Az MPP viszont – tette hozzá Szilágyi – feloszlatható. A gyakorlatban erre még sosem került sor, most sem számítanak rá a politikai pártok képviselői. MPP-s forrásunk sem tart ettől.
Mint azt Tamás Sándor kifejtette: azt várják el, hogy „Budapestről segítsék, amit szeretnénk megcsinálni, ne mondják meg, mit csináljunk”. Abban mindkét pártpolitikus egyetértett, hogy Erdélyben Orbán Viktor és a Fidesz népszerűsége töretlen, a Jobbik üzenetei – annak ellenére, hogy ott is egyre több a radikális fiatal – nem gyökereztek meg. Abban is egyetértés volt, hogy egy a Híd-Most magyar-szlovák vegyespárthoz hasonló formáció Erdélyben nem jöhetne létre.
És az is egyértelműnek tűnik, hogy a jövő egyik kérdése az erdélyi magyar pártok számára az lesz, hogy ismét megszólítsák azt a mintegy hatszázezer magyart, aki vélhetően annyira kiábrándult a közéletből, hogy nem szavazott végül senkire.
A számok
A vasárnapi választásokon győztes USL 273 képviselői és 122 szenátori mandátumot szerzett, ami azt jelenti, hogy a két ház, a képviselőház és a szenátus együttes ülésén 67 százalékos többsége van.
Az RMDSZ-nek a négy évvel korábbihoz képest néggyel kevesebb, 18 képviselője lesz, szenátusi frakciója változatlanul 9 tagú lesz. A párt az országos voksok öt százalékát meghaladó szavazataránnyal jutott be a román törvényhozás mindkét házába, de a törvényhozók létszámának növekedése miatt parlamenti súlya 4 és fél százalékra csökkent. Az RMDSZ képviselőjelöltjei 380 656 szavazatot (5,13%), szenátorjelöltjei pedig 388 528 szavazatot kaptak (5,23).
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőjelöltjeire 47 955-en (0,64%), szenátorjelöltjeire 58 765-en (0,79%) voksoltak. Az EMNP nem jutott be a parlamentbe.
Hegedűs Zsuzsa
Heti Válasz (Budapest)

Elsöprő baloldal, koalícióra törekvő RMDSZ
Mindent elsöprő szociálliberális győzelem és a jobboldali pártszövetség súlyos veresége jellemzi a december 9-i romániai parlamenti választások eredményeit. Az 5 százalék fölötti eredményt elérő RMDSZ elveszített néhány képviselői mandátumot, az Erdélyi Magyar Néppárt pedig nem jutott be a parlamentbe.
A kormányzó Szociálliberális Unió (USL) tarolt a december 9-i parlamenti választásokon. Pártszövetség esetében a közel 4,5 millió szavazat a rendszerváltás óta a legjobb eredmény, amely kétharmados képviselőházi és szenátusi többséget biztosít az USL-nek. Ezzel párhuzamosan padlóra került a jobboldal, az Igaz Románia Szövetség (ARD) a szavazatoknak mindössze a 16,5 százalékát kapta. Az egykori Demokrata-Liberális Párt (PDL) és néhány kisebb, parlamenten kívüli párt szövetségeként a választások előtt létrejött politikai tömörülés kevesebb mint 1,3 millió voksot kapott. Az ARD ugyanakkor egyetlen választókörzetben sem nyert fele plusz egy szavazattal, így valamennyi parlamenti és szenátusi mandátumát visszaosztásból kapja meg, ami egyelőre bizonytalanná teszi a törvényhozásba bekerülő politikusok listáját. Harmadik helyen a populista Dan Diaconescu Néppártja (PPDD) végzett: közel 1,1 millió szavazattal 14 százalékon áll. A parlamenti küszöböt átlépő utolsó pártra, az RMDSZ-re leadott 388 ezer szavazat 5,25 százalékot jelent. Az Erdélyi Magyar Néppárt nem jutott be a parlamentbe: egyetlen választókörzetben sem nyert, az országosan elért szavazataránya a parlament esetében 0,64, a szenátusban 0,79 százalék. A választásra jogosult állampolgárok 41,72 százaléka járult az urnák elé, legtöbben a déli megyékből, legkevesebben Erdélyből.
Magyar eredmények
Az RMDSZ 12 képviselői és 6 szenátori körzetben nyert abszolút többséggel, azaz 50 százalék plusz egy szavazattal. Első körben 18 képviselőt juttatott be a román törvényhozásba. Lapzártakor a megyei és a töredékszavazatokból történő újraosztás nyomán a szövetség vezetői további 9-10 képviselői és szenátori helyre számítottak, ami a négy évvel ezelőtti eredményhez képest legalább 3-4 mandátumnyi veszteséget jelent. Az RMDSZ 50 ezer szavazattal kapott kevesebbet mint 2008-ban, az EMNP a helyhatósági választásokon szerzett voksokhoz arányítva valamivel többet, közel 60 ezer szavazatot könyvelhet el.
Alkotmányozó kétharmad
Az USL alkotmányozó többséget szerzett az 550 fősre duzzadó parlamentben. A hozzávetőleg 80 honatyával népesebb új román törvényhozás a jelenlegi választási rendszer nyomán duzzad fel. A választási törvény szerint a mindenkori ellenzéknek azokból a megyékből is jár mandátum, ahol a taroló párt az összes képviselői és szenátori körzetben nyert. A több mint 20 déli és moldvai megyében győzedelmeskedő USL-képviselet így ellenzéki mandátumokkal is kiegészül. Victor Ponta, a kormányfői tisztség várományosa szerint azonban a törvényhozás jövő évi költségvetése nem növekszik. Ponta már a választások estéjén bejelentette, kész koalícióra lépni az RMDSZ-szel, ami másnap nagy vihart kavart a liberálisok körében. Elemzők szerint azonban semmi meglepő nincs az RMDSZ esetleges kormányzati szerepvállalásában, még akkor sem, ha az USL nem feltétlenül szorul magyar segítségre. Aromán elemzők egyféle stabilitást látnak az RMDSZ kormányrészvételében, többségük szerint ez elsősorban külföld számára jó üzenet.
Széteső jobboldal
A PDL fennállásának legnagyobb válságát éli. Több területi szervezet az országos tanács sürgős összehívását, illetve Vasile Blaga pártelnök leváltását követeli. Elena Udrea szerint hibás döntés volt a jobboldali pártszövetség megalakítása. Elemzők azonban a jobboldal vereségének okát abban látják, hogy a PDL hagyományos erdélyi szavazótábora cserbenhagyta a pártot, nem ment el szavazni. A hagyományosan demokrata-liberális elkötelezettségű Kolozs, illetve Arad megye idén országos kullogó volt a szavazási részvétel tekintetében.
Az RMDSZ képviselői és szenátorai
Háromszék: Králik László és Olosz Gergely szenátor, Markó Attila, Márton Árpád és Fehér László Ödön képviselő.
Hargita megye: Verestóy Attila és Táncos Barna szenátor, valamint Kelemen Hunor, Korodi Attila, Moldován József és Antal István képviselő.
Maros megye: Markó Béla szenátor, Borbély László és Kelemen Atilla képviselő.
Bihar megye: Biró Rozália szenátor és Cseke Attila képviselő
Szatmár megye: Pataki Csaba szenátor és Kereskényi Gábor képviselő
Szilágyság: Seres Dénes képviselő
A leadott szavazatok visszaosztásából Erdei Dolóczki István (Szatmár), Szabó Ödön (Bihar), Bónis István (Máramaros), Kerekes Károlz (Maros), Máté András (Kolozs) és Molnár Zsolt (Temes) jutott be a képviselőházba. A visszaosztásból mandátumot kapott szenátorok: Végh Sándor (Szilágy), Pataki Csaba (Szatmár) és László Attila (Kolozs).
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2012. december 15.
Folytatódik a testvérharc (A Néppártot bírálja Kulcsár)
Az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) bírálta Kulcsár-Terza József, sőt, Toró T. Tibor és a vezetőség lemondását kérte, mert véleménye szerint ártottak a székelyföldi autonómia ügyének. Elsősorban az RMDSZ-vezetők által már elmondott vádakat ismételte, a szövetség választások utáni politizálásáról csak újságírói kérdésre ejtett szót, s mindössze annyit mondott: majd, ha eljön az ideje, arról is elmondja véleményét.
Kulcsár-Terza József szerint a választásokon induló mindkét magyar politikai alakulat felelőtlen politizálást folytatott. Az RMDSZ azért, mert nem vette figyelembe a polgáriak javaslatát, és nem volt hajlandó létrehozni a Szász Jenő által javasolt „nemzeti válogatottat”, az EMNP pedig amiért indult, és így „csak kevésen múlott, hogy nem csúszott öt százalék alá a magyar képviselet”. „A Néppárt olyan volt, mint a testvérünk, nem véletlenül mondták többször, hogy egy tőről fakadtunk, ezért fáj annyira, hogy cserbenhagytak, nemcsak minket, de az erdélyi magyarságot is” – fejtette ki az MPP háromszéki elnöke. Felidézte, hogy az önkormányzati választások előtt Szász Jenő miatt nem akarták a néppártiak a közös indulást, a kongresszus után, amikor Szász távozott a párt éléről, csak úgy egyeztek volna bele a közös listába, ha azon a Néppárt jele szerepel. „Átvették az RMDSZ erőpolitikáját” – vélekedett a megyei elnök, aki szerint jelen helyzetben tiszta szerencse, hogy ők legalább nem állítottak jelölteket. „Haragszunk a Néppártra, mert előbb megosztották a nemzeti oldalt, utána pedig az erdélyi magyarságot” – fejtegette. Kulcsár szerint a néppártiak hibásak amiatt, hogy nem lett magyar képviselő Orbaiszéken, szinte szó szerint ismételte el Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök hétfői nyilatkozatát.
Az MPP megyei elnöke számon kéri azt is a néppártiaktól, hogy megnegyedelték az autonómiatámogatók sorát, az SZNT pár éve 220 000 aláírást gyűjtött, most azonban alig pár tízezren „voksoltak az autonómiára”. Ezért Toró T. Tibornak és a párt vezetőinek le kellene mondaniuk – vélekedett. Az autonómia ügyében további lépések szükségesek, és ezért közösen kell tenniük a magyar szervezeteknek – ismerte el újságírói kérdésre. Az MPP támogatja az SZNT kezdeményezését a Székelyföldi Önkormányzati Tanács összehívása ügyében, és úgy vélik, még március előtt újabb autonómiatüntetést kell szervezni. Kulcsár-Terza József szerint a három magyar politikai alakulatnak januárban tárgyalóasztalhoz kellene ülnie, és a „nemzeti válogatott” létrehozataláról egyeztetnie, mert 2014-ben újabb választás lesz, és csak közösen juttathatnak erős képviseletet az Európai Parlamentbe.
Újságírói kérdésre válaszolva mondta el, a párt elnöksége semmilyen együttműködésről nem döntött, nem hagyott jóvá, s szavaiból kitetszett, tulajdonképpen érvénytelennek tekintik a kézdivásárhelyi MPP és EMNP megállapodását, „az csak afféle helyi dolog”

Kincses Kolozsvár Polgára: Kiss András köszöntése
A kiváló személyiségeknek járó Kincses Kolozsvár Polgára címmel tüntette ki idén a Kolozsvár Társaság Kiss András levéltárost, Kolozsvár múltjának jeles kutatóját, az Erdélyi Múzeum-Egyesület korábbi alelnökét és főtitkárát. A december 12-én, a társaság székhelyén szervezett ünnepségen Egyed Ákos történész köszöntötte az ünnepeltet, aki idén töltötte be 90. életévét.
A már különböző helyeken elhangzott több köszöntő után, a Kolozsvár Társaság is felsorakozik közéjük, hogy megünnepelje, megünnepeljük a 90 éves barátunkat, Kiss Andrást, a történészszakma kiemelkedő tagját. A Kolozsvár Társaság mint Kolozsvár történelmi öröksége őrzőjének elhívatott intézménye, nem véletlenül tűzte napirendjére ennek a kis, bensőséges rendezvénynek a megtartását, hogy köszönthesse e város történelmének igen kiváló kutatóját.
Idők folyamán sokan és sokat írtak Kolozsvár történelméről, de utánuk még bőven maradtak fehér foltok, űrök, megoldatlan kérdések a város múltjában. Ezeknek a fehér foltoknak az eltüntetésére, a kérdések megoldására vállalkozott Ünnepeltünk hosszú kutatói pályája során, s eredményei immár megkerülhetetlenek minden kutató és Kolozsvárt szerető polgára számára. Ez azért is érdekes, mert Kiss András a Bánság szülöttje (Facsád, 1922. október 5.) s „bánságiságát” nem tagadja meg, és mégis kevés olyan polgára van Kolozsvárnak, aki jobban szeretné ezt a nagy múltú erdélyi várost, mint Ő.
Ezért is köszöntjük Kiss Andrást körünkben.
És köszöntjük az egész életműért, amely – sietek hangsúlyozni – hála Istennek még mindig gyarapszik, gazdagszik. Ebben az életműben benne van a sok évtizedre visszanyúló kutatás, feldolgozó munka, az eredmények, az Erdélyi Múzeum-Egyesületben végzett főtitkári-alelnöki tevékenysége, és még sorolhatnók működésének tereit. Hivatott történészi-levéltári tevékenysége életmódjának is meghatározója volt. Mindent ennek a munkának rendelt alá életvitelében.
Kevés, ünnepeltünkhöz fogható tagja volt és van a mi szakmánknak olyan, aki annyira megtalálta a maga helyét az elődök sorában és a kortársak között, mint Ő. És aki mégis annyira tudatosan építette volna a maga egyéni műhelyének a programját.
Az 1994-ben közölt Források és értelmezések című kötetét bizonyára sokan ismerik és használják, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy mindenki felfigyelt az Előszó helyett írt Confessiójának dátumára, amit szerzőnk 1985. szeptember 7-én írt le. Ebből idézem: „Levéltárosi pályám véget ért, ez az életmű lezárult. És ezzel eddig elkészült írásaim után is pontot tettem. Seregszemléjük azt mutatja, hogy jó részük további munkák jelzései, előtanulmányok. Ezt, a még nekem kiszabott idő alatt, most már kutatóként igyekszem elvégezni (…). Mint kutató, további napjaimat is az annyira szeretett történeti források mellett szeretném eltölteni. Kézirataimat, céduláimat forgatva, eddigi kutatásaim fonalát folytatva a további tervek már kialakultak: Kolozsvár belső életére, az egykori városlakók mindennapjaira vonatkozó kutatásaim befejezése és kézirattá alkotása, a már összeállított kolozsvári boszorkányperek anyagát tartalmazó kötetem véglegesítése és jegyzeteinek elkészítése, a szatmári költő-nótárius, Kölcsey Ferenc általam már feltárt, de még ismeretlen, jegyzői munkássága nyomán keletkezett iratok lemásolása és kötetbe foglalása”.
Az előbbi idézetből meggyőződhettünk arról, hogy Kiss András kutatási terve a nyugdíjazásakor valóban készen volt.
Azóta 27 év telt el, és hála Istennek, Kiss Andrásnak juttatott a sors annyi időt és erőt, hogy vállalását teljesíthesse. Ezért is köszöntjük Őt.
A teljesítmény értékét növeli az, hogy nem akármilyen szakmai sorba illeszkedik Ünnepeltünk és életműve, olyanokéba, akik sokat, nagyon sokat tettek Kolozsvár és Erdély történelmének feltárásáért. Az említett Confessióban is olvashatunk azokról, akiket elődjeinek tart. Kezdve Diósi Gergely Kolozsvár egykori jeles nótáriusával, aki 1592-ben írta le a következőket: „Én is nem magam mutogatásáért, hanem a közönség javáért” végeztem munkámat.
Ünnepeltünk sem szerette soha, s ma sem szereti a magamutogatást és a magamutogatókat. Aminthogy megvallott elődei: Kelemen Lajos és Szabó T. Attila sem szerette. És azért is örömmel sorakozott fel melléjük, utánuk, mert a történészi és levéltári szakmát a lehető legmagasabb színvonalon művelték, akárcsak Jakó Zsigmond professzor, akinek közvetlen munkatársa volt.
És mégis: nagy elődök nyomdokain járva s nagy kortársak mellett dolgozva, Kiss András meg tudta őrizni saját egyéni habitusát és munkastílusát. Amiről a Források és értelmezések és Más források – más értelmezések című két nagy kötetéből bárki meggyőződhet. Nézzük meg a kötetek néhány tanulmányának címét: Kalandosok – Kalandos temető Kolozsvárt, Farsangolás Kolozsvárt – 1582-ben, Kolozsvári ötvös háza, A Pata utca száz éve, Polgárok respublikája (Kolozsvár), Szelleműzés a „hóhér házából” levéltári anyaggal, Beszélő kövek, A Házsongárdi temető, Kolozsvár város önkormányzati fejlődése az 1458-as „unióig” és kiteljesedése az 1568-as királyi ítélettel, és tovább idézhetnénk a Kolozsvárról szóló írásokat. És természetesen a Tordával, Zilah várossal, Nagyváraddal, Szatmár megyével, a különböző erdélyi intézményekkel, a román kultúra és történelem kiemelkedő személyiségeivel foglalkozó tanulmányait, közleményeit.
Tanulságos az a figyelemfelhívása, amely a történészszakma szabályainak megsértéséből, könnyelmű kezeléséből következhet a szerzőre és az olvasóközönségre. Kiss András azok közé a történészek közé tartozik, akik a múlt megismerését és megismertetését mindenekelőtt szakmai munkának tartják, olyan foglalkozásnak, amelynek szabályait századok során alkották meg az elődök. És az első szabály szerinte az, hogy valós történelmet csak megbízható forrásokból lehet és szabad írni. Ez az ars poétikája természetesen összefügg azzal, hogy élete nagy részét történeti források között, levéltárban töltötte. Utalok a hiteles forrásokról vallott felfogásával kapcsolatban a Kincses Kolozsvártól – romlott Kolozsvárig című tanulmányára, amelyben ezeket írja: „Városunkat immár nap mint nap a szövegkörnyezettől függetlenül szinte modorosan kincses Kolozsvárként emlegetik. Ehhez mindenkinek joga van, nem találunk benne kivetnivalót, még ha az alkalmazott jelzőnek nincs is már meg az az értékfedezete, mint akkor, amikor a 16–17. században a város kiérdemelte ezt az értékelést. Viszont használatához, úgy véljük, odaillenék az egykori” jelző. Ugyanis, amint írja, már Misztótfalusi Kis Miklós, majd Bethlen Miklós a kincses várost már csak a múlt emlékeként idézi, a város elöljárói már 1698-ban „romlott Kolozsvár” városáról tettek jelentést, ami II. Rákóczi György szerencsétlen lengyelországi hadjáratát megtorló török–tatár pusztításokkal kezdődött, és más kedvezőtlen történelmi eseménnyel folytatódott.
Ne csapja be senki önmagát és az olvasóközönséget azzal, hogy egy operettszövegnek nagyobb forrásértéket tulajdonít, mint a reális történelmi kútfőknek – így szól a tudós történészünk megszívlelendő intelme.
És Kiss András nem volna önmaga, ha nem tudná és hangsúlyozná: a levéltár közkincseket őriz, ebből következően hozzáférést kell biztosítania az érdeklődőknek. Mert a levéltári munka szolgálat a közösségért. Ez nála szabály volt a diktatúra idején is, amikor megtett minden megtehetőt ennek érdekében, és szabály maradt azóta is: mindenkinek segítséget nyújtani a tájékozódásban. Különösen áll ez a felnövekvő új történésznemzedékre, mert Kiss András felelősséget érez azok szakmai képzéséért: azért, hogy hitelesen, teljes felelősséggel nyúljanak a történelem feltárásához, műveléséhez.
Az ő nevükben is – utólagos felhatalmazásukat kérve –, illesse ezért köszöntés és köszönet a levéltártudományban és a történettudományban egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtó mestert. Aki még sokáig éljen és alkosson, amit szívből és szeretettel kíván a Kolozsvár Társaság minden tagja. András, Isten éltessen s adjon erőt a továbbiakhoz.
EGYED ÁKOS

Félszárnyú egység
A kívülálló számára nem volt jó hangulatú a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem téli ünnepsége, amely azt az üzenetet közvetítette, hogy az intézményben "visszaállott a rend". Ezt erősítette meg egyébként az alkalomra készített műsorfüzet is, amelyből jobbára az ékezetüktől megfosztott és helytelenül leírt magyar neveken kívül semmi más, a tanácskozást színesítő műsor sem jelezte, hogy egy többnyelvű felsőoktatási intézmény rangosnak tekintett rendezvényéről van szó.
Akár legyinthetnénk is, hogy ilyen apróság mit számít ahhoz képest, hogy a multikulturális marosvásárhelyi egyetem ünnepségének prezídiumában az egyetlen magyar az asztal túlsó szélén ülő tudományos kutatásért felelős rektorhelyettes volt. Rajta kívül a helyi hivatalosságok, a dékánok, a szenátus elnöke, a meghívott társegyetemek képviselői, akik beszédet mondtak vagy oklevelet adtak át a színpadon, mindenki a többséghez tartozott. Az egyértelmű célozgatások mellett pedig hiába hangzottak el a toleranciára, a másság elfogadására, a kölcsönös tiszteletre utaló kifejezések, mert a valóság azt bizonyítja, hogy a többségiek sajátosan értelmezik ezeknek a szavaknak a jelentését. Az ő felfogásukban minden intézményben egy vékony, de lehetőleg sok munkával járó alvezetői tisztség jár nekünk, magyaroknak, még ott is, ahol a diákok létszámát tekintve többségben vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy ezen a téren a törvény előírásai sem számítanak, s csakis a kisebbséget okolják azért a "felfordulásért", amit egy érvényes jogszabály betartásának a számon kérése okoz. S akik szeretnének már ebből a félszárnyú egységből önálló lábra állni, azonnal kéznél van a szeparatizmus és a diverzió vádja, az érdekvédelem bekapcsolódása pedig manipulációt jelent. A liberális megyei tanácselnökön nem kellene csodálkoznunk, hisz a pártjának mind hangosabb magyarellenes gyűlöletbeszéde már valósággal kicsorog a televízióadásokból. Csakhogy esetünkben egy jogi végzettségű politikusról van szó, akinek ismernie kellene a törvények hierarchiáját. Azon viszont eltűnődhetünk, hogy Ecaterina Andronescu békítési szándékát miért kell az angol vaslady visszafoglalásához hasonlítani. Ez ugyanis olyan érzést keltett a hallgatóban, hogy diadalmaskodtak a törvényesen biztosított függetlenségéért kiálló magyar tagozat képviselőin. Ami valahogy nem illik a korrektségéért sokat dicsért tárcavezető képéhez, aki talán ki is kérhette volna magának ezt a "megtisztelő" összehasonlítást. A hallottak és látottak után nem kell csodálkoznunk azon, hogy a kényszernyugdíjazások után mindinkább fogyó magyar tanárok közül az idei "kitüntetettek" sem kívánták átvenni az oklevelet.
Bodolai Gyöngyi

Tízéves a báb szak az egyetemen
2002-ben egyetemünkön új és merész kísérlet kezdődött: professzionális szinten, felsőoktatási keretek között elindult a bábszínészet, illetve bábművészet oktatása. Az első évfolyamok vezetői és oktatói (román és magyar tagozaton egyaránt) az egyetem addigi hallgatói, tanárai és a hazai bábszínészet ismert és elismert személyiségei közül kerültek ki. A frissen indult szak első évfolyamvezetői román tagozaton dr. Oana Leahu és Viorel Meraru rendezők, magyar tagozaton pedig Palocsay Kisó Kata, Barabás Olga rendező, valamint B. Fülöp Erzsébet voltak. Az évek során olyan nemzetközileg elismert személyiségek is bekerültek állandó vagy meghívott munkatársként az egyetem életébe, mint dr. Cristian Pepino rendező, Lénárt András bábművész, illetve Lengyel Pál rendező, az egri Harlekin Bábszínház néhai igazgatója.
A szak célja nem csak az alapvető mozgási és mozgatási technikák elsajátítása, továbbadása. Ezek mellett a megfelelő és erőteljes színészképzésre is hangsúlyt fektetnek, fejlesztik a testi, fizikai kifejezőerőt, valamint az elméleti tantárgyak révén történeti, tudományos megalapozást is kapnak a hallgatók, a báb- és színházművészet különböző területeit befogva. Ennek a sokoldalú képzésnek az eredményességét egyértelműen bizonyítják a sikeres és szakmailag elismert előadások. Hallgatóink részt vettek a nagykárolyi, kaposvári, aradi, budapesti, pécsi, avignoni (off program), craiovai, sepsiszentgyörgyi, szabadkai, kolozsvári, kisinyovi nemzeti, illetve nemzetközi bábfesztiválokon, ahonnan nem egy esetben díjakkal tértek vissza. Legutóbb például a 2010-es Légzés című előadás több kategóriában is elnyerte a szakma elismerését. A hatékonyság másik fokmérője, hogy az itt végzett hallgatóknak mind sikerült valamilyen hazai vagy külföldi társulatnál elhelyezkedniük.
*
Az idei évad első bábos újdonsága is bemutatásra került már: kettős szereposztással, Máthé Rozália rendezésében vitték színre az egyetem hallgatói Urbán Gyula zenés mesejátékát. A Minden egér szereti a sajtot nemcsak a gyerekeknek, de az idősebb korosztály számára is élvezetes, tanulságos élményt nyújthat. Az előadásban jól tetten érhető a hallgatók többrétű képzése, hiszen hagyományos értelemben vett színészként és bábszínészként egyaránt helyt kell állniuk és helyt is állnak a színpadon. Itt ráadásul részben még a látványtervező szakos diákok tantárgyait és mesterségbeli fogásait is el kell sajátítaniuk: gyakran ők maguk készítik el bábjaikat, maszkjaikat.
A fentebb említett előadás izgalmas találkozása a felnőtt- és gyerekirodalomnak, a mesék és a nagy tragédiák világának. Örök érvényű történet, amely függetlenül helytől, kortól és kultúrától, mindig tud újat, mást, másként mondani. Két ellenséges család. Két fiatal, akik feltétel nélkül és őszintén szeretnek. Akik nem félnek meghozni a legnagyobb áldozatot sem, ami végül is mindent megváltoztat. A képlet ismerős. Hallottuk már ezerszer, most mégis valahogy másként, mással és mások mesélik el ezt az örök érvényű, a végletekig emberi, jelen esetben egéri történetet. Az Urbán Gyula mesejátékából készült egérmese a commedia dell’arte és a bábszínészet határán mozgó előadás, amely izgalmas újragondolása Shakespeare klasszikus tragédiájának. A másságról és az elfogadásról beszél olyan stilizált, könnyed és érthető formában, amely képes megszerettetni és emberivé tenni a figurákat, és egyszersmind elgondolkodtatni közönségét. Vajon elég-e a szerelem ahhoz, hogy áthidalja a másság és a máshova tartozás szakadékát? Van-e értelme a gyűlöletnek, és milyen árat kell fizetnünk érte? Függetlenül bőr-, illetve (jelen esetben) szőrszíntől, neveltetéstől és származástól, mik azok a szálak, amelyek összefűznek, és amelyek mentén elindulva rádöbbenhetünk, hogy mélyen a felszín mögött és az egérbunda alatt, ahol a szívnek kellene lennie, mindannyian ugyanattól félünk, és ugyanarra vágyunk.
Felnőttmese ez, mégis van benne valami a gyerekkor, a régi mesék varázsából. Nehéz megtalálni a két világ és gondolkodásmód közötti egyensúlyt, a báb szakos hallgatók azonban sorra veszik az akadályokat, táncolnak, énekelnek, játszanak és mesélnek, úgy, ahogyan az egy báboshoz illik. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, a saját eszközeikkel, a bábokat éltre keltő saját testükkel, saját lelkükkel.
A bábtagozat létezik, dolgozik, alkot, és ahogy mindenki más is: hisz abban, amit csinál. Írásom elején azt mondtam, hogy merész kísérlet volt egy professzionális és intézményes keretek között működő báb szak létrehozása. Elnézve azokat az eredményeket, melyeket létezésének tíz éve alatt sikerült elérnie, mindenképpen érdemes volt.
Orbán Enikő

Farkas Árpád: Válogatott versek (Székely Könyvtár)
A ritkán megszólaló, „szűken mért” szavú, versben keveset beszélő költőink közé tartozik. Teljesen készen, abszolút teljes fegyverzetben érkezett, „panyókára vetett kabáttal”, kamaszos lendülettel, ám érett férfiúra jellemző komolysággal, komorsággal és felelősségtudattal; a „politikum gerjesztette mámorból” való kijózanodás utáni „másnaposság” érzésének keserű tapasztalatával, összeszorított fogakkal, sziszegve sem szolgáló makacs elhatározással. Talán innen jöhet, a genetikai meghatározottságon túl, az a dacos konokság, ami ennek a költészetnek az egyik alapvető meghatározója.
Alig létezik a korosztályából még költő, aki annyira a székely nép, e föld, e vidék, e táj fia lenne, mint ő. Egy olyan zárt székely világból jött, ahol gyermekkorában még „szalontai nyelven, Arany János nyelvén beszéltek”, szigorú törvények és erkölcsök alapján működő közösségből, a rend és a hagyományok világából. Petőfi-verseket (is) tudó, szavaló apai nagyapja hatására vágott bele a költői mesterségbe, és ezt a gyerekkorban minden pórusával magába szívott világot versbe, költészetbe transzponálva hozta magával az irodalomba. Az ő költői nemzedékének még egészen más volt a viszonya a szülőföldjéhez; még létezett, és nem csak elvétve – olvasom a vele készült interjúkötetben – az úgynevezett transzszilván ember; még értéke volt az emberi szónak, és egyáltalán: érték volt embernek lenni. Mostanában az a kitartás, az a nekifeszülés, együtt cselekvés (és persze: helytállás), közös akarat jut eszembe szinte mindig, amikor Farkas Árpád-verseket olvasok, ami Tompa László Lófürösztés című versében (olyan szépen) benne van: „…ha öröm helyett / tüzes mennykövek szakadnak is itt le, / – Míg gyászosan évek százai húznak el – / Ők örömtelenül is, ha kínba tébolyodottan: / Itt fognak állni, örökké –, hogy Imre szorítja, / Áron pedig… Áron nem hagyja magát!” Ilyenkor – ki tudja, miért – megidéződik bennem a (Nagy) Imre, a (Tamási) Áron alakja mellé harmadiknak a Farkas Árpádé, az ő emberi habitusa is. Úgy érzem, ez az a magatartás, és valahol itt kereshető az a hang is, amit továbbvitt Farkas, amit a nagy elődök, Áprily, Tompa, Reményik hoztak – őseik, felmenőik révén – valahonnan nagyon messziről, az idők mélyéről; csak ezekből ő gyúrt egy sajátosan Farkas Árpádi-t, olyanformán, hogy tett hozzá még egy kis Vörösmartyt, Arany Jánost, Ady Endrét. Így lett aztán az ő sajátosan Farkas Árpád-i hangja, ha hasonlíthatom egyáltalán valamilyen természeti jelenséghez, az égiháborút ígérő, dörgést-villámlást megelőző, fojtott feszültségtől majd szétpattanó, kitörni készülő égzengésé; a fogak között szűrt szóé, ami emelkedett, ünnepélyes, patetikus (a szó jó értelmében), de dörgő, dübörgő is ugyanakkor, olyan, amire nagyon oda kell figyelni, hiszen egy nemzeti közösség lelki sajátosságainak a közvetítője (is). Nézése pedig, világot figyelése: a szűkre húzott, összehúzott szemű tekinteté. A világmegváltás, a jobbítás szándékával érkező hetyke költő aztán s a konok, dacos akarat – természetszerűen – az évek során, a diktatúrák, kormányváltások és új rendszerek ferde tapasztalatai után megkeseredik. Az a világ, melyet Farkas Árpád oly nagy lendülettel, tisztasággal magával hozott, amelyet addig dédelgetett, az erdélyi tájak, az erdélyi emberek zárt világa, a kisebbségbe szorult létezők szülőföldszeretete, embersége, gerincessége jelentős változásokon ment át az utóbbi néhány emberpróbáló, változásos évtized során. Az is lehet, hogy azok a típusok, amelyeket ő felmutatott, kiveszőfélben vannak, ha ki nem vesztek már teljesen. Azonban amikor emberségről, tisztességről, helytállásról, és igen – soha jobbkor, mint most –, megmaradásról szeretnének jó verseket olvasni egy mai, kortárs költő hangján, és egyben erőt gyűjteni emberségükben, magyarságukban, székelységükben, nemzeti hovatartozásukban, akkor – a nagy elődök mellett – Farkas Árpád-kötetekért (is) bátran nyúlhatnak a könyvespolcukra a mindenkori olvasók. Vagy ha – mondjuk – egy kicsit villámokat szóró dörgésben-égzengésben szeretnének állni, dideregni (akár a lét partjain vagy a „semmi ágán”), egymagukban, egy, a Fennvalóhoz közelebbi, s mert költői, hát magasabbacska, világtól elzárt, tiszta levegőjű, még minden szépségét megőrző hegy tetején.
(Könyvbemutató december 21-én, Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban)
Fekete Vince

Otthonosan népi örökségünk kincsestárában (Fölszállott a páva)
Védnökséget vállalt az UNESCO a Fölszállott a páva versenyműsor felett, ezzel ismerve el a magyar hagyományőrzők és a közmédia közös munkáját. Tavaly a magyar táncházmozgalom mint módszer bekerült az UNESCO szellemi-kulturális örökségébe. E két kitüntetés az eddigi legnagyobb elismerése mindannak, ami az elmúlt negyven esztendőben történt nemzeti kultúránk legősibb darabjainak megőrzése érdekében.
A negyven évvel ezelőtt indult táncházmozgalomnak ma több mint százezer követője van a Kárpát-Medencében, az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza által szervezett Fölszállott a páva című 2012-es népzene- és néptáncvetélkedőnek pedig több száz résztvevője és több millió nézője. E kettő elválaszthatatlan egymástól. Utóbbi nem így lenne, ha Magyarországon Sebő Ferenc, Halmos Béla, Erdélyben Kallós Zoltán, Pávai István, Pap István Gázsa, Könczei Árpád és még sokan mások nem indultak volna el Bartók Béla és Kodály Zoltán, Martin György és Lajtha László nyomában gyűjteni, és amit megtanultak, nem vitték volna tovább. Gombamód szaporodtak a táncházak, majd egyiket-másikat a kommunizmus utolsó éveiben betiltották, de mint kiderült, a szívekből nem lehetett kitiltani népzenei és néptáncanyanyelvünket. Mára nemcsak hivatásos együttesek, zenekarok révén él a magyar népzene és néptánc, éppen a Fölszállott a páva verseny mutatta meg, az egész magyar nyelvterületen vannak őrzői és továbbvivői népi kultúránknak. Függetlenül attól, ki nyeri meg a versenyt, az elmúlt hetekben olyasmit láttunk és hallottunk a magyar köztelevízióban, ami felér egy népzenei és néptánctanfolyammal, mert a látvány mellett a zsűri értékeléséből kikerekedett több évszázad magyar népi kultúrájának története, alakulása. A szakma legkiválóbbjai – Agócs Gergely népzenész, népzenekutató, Diószegi László koreográfus, néptánckutató, Tímár Erzsébet néptáncművész, oktató, Sebestyén Márta népdalénekes, hangszeres előadóművész, Sebő Ferenc zenész, énekes, dalszerző, népzenekutató, Zsuráfszki Zoltán néptáncművész, koreográfus – elemezték, méltatták a produkciókat, illetve mutattak rá a hibákra, ugyanakkor azt is hangsúlyozták: a televíziós műsorokban is látható, hallható bemutatkozások az elődöntőkben és a középdöntőkben olyan minőséget képviselnek, ami a műfaj amatőr világában a legmagasabb színvonal. Zenekaroktól, táncegyüttesektől, egyéni, illetve páros előadóktól láttuk Erdély, a mai Magyarország, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja legszebb táncait, hallottuk hagyományőrző vidékek muzsikáját, néhány hét alatt bejártuk velük az egész Kárpát-medencét kelettől nyugatig, északtól délig. Ennél szebb szellemi utazásra aligha vágyhatunk.
Fekete Réka

Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt (9.)
Az erdélyi kérdés
Szoboszlai Aladár az 1958. január 31-i kihallgatási jegyzőkönyvben a román–magyar konföderációra vonatkozó tervezetének keletkezéséről is vallott: 1955-ben Alexandru Fîntînaru aradi ügyvéddel, a Iuliu Maniu vezette Nemzeti Parasztpárt egyik prominens aradi vezetőjével „az erdélyi kérdés megoldását” célzó beszélgetések nyomán fogalmazta meg.
Olyan alternatívát dolgozott ki, amely Kossuth Lajostól kezdve számos, felelősen gondolkodó, az „erdélyi kérdés” megoldását az európai stabilitás szempontjából is halaszthatatlan és elodázhatatlan feladatnak tekintő magyar és román értelmiségit foglalkoztatott: „Az Erdélyi kérdés: nincs ember, aki a kérdést nemzeti alapon megoldhatná. Ezért volt mindkét fél tudatában annak, hogy a másikat ki kell irtania, ha nemzeti Erdélyt akar. Hogy mire mentek ezzel a bölcsességgel, jól tudjuk. Egy alkalom volt, hogy a nagyhatalmak alázatos szolgákat neveljenek maguknak e két népből.
(…) Ha a magyarok és a románok tényleg meg akarják tartani függetlenségüket, ha komoly szándékuk kiépíteni gazdaságukat s nemzeti kultúrájukat, ezt csak úgy tehetik meg tartósan, ha egy új államközösségben összefognak. Ez az új dunai állam, főképp, ha még Ausztria is csatlakozna hozzá, egy komoly közép-európai hatalmat képezne. A tervezett állam csak akkor maradandó, ha a nemzetek tudatosan építenék. Ha mindhárom fél annak tudatában van, hogy az »ő« életét biztosítja az új állam, az »ő« függetlenségéért alakult. Hogy ezen új államközösség érdekeit nem árulhatja el, mert akkor elárulja önmagát.
(…) Ha confederatiós alapon magyarok s románok megegyeznének, megmaradna igazán nemzeti önállóságuk, függetlenül orosztól, némettől, angoltól, mindenkitől függetlenül lehetnének románok, magyarok, s megmaradna olajuk, az aranyuk s nemzeti bankjuk. A sovinizmus már rég elrabolta józan látásukat. Kevesen látják, hogy az 1 millió magyarnak Erdélyben kisebb ellenfele a 3 millió román, mint a 180 millió orosz vagy a 80 millió német.” (Géppel írt magyar nyelvű dokumentum) Szoboszlai Aladár tanulmányában kora Erdélyének etnikai összetételéről téves adatokat közölt. Amikor említett két tanulmányát elkészítette, Erdélyben – beleértve a történelmi Erdélyt, a Partiumot, a történelmi Máramarost – 1956-ban az összlakosság száma 6 232 312. Az anyanyelvi megoszlás szerint: román 4 081 080, magyar 1 616 199, német 372 806, egyéb 162 227. Erdély népességének nemzetiségi megoszlása: román 4 051 603, magyar 1 558 631, német 368 255, egyéb 253 823. Észak-Erdély népességének anyanyelv szerinti megoszlása 1956-ban – az 1941. évi közigazgatási határok között –: román 1 460 280, magyar 1 193 940, német 18 040, egyéb 60 360. (Forrás: Varga E. Árpád: Népszámlálások a jelenkori Erdély területén. Jegyzetek Erdély és a kapcsolt részek XX. századi nemzetiségi statisztikájának történetéhez. Régió, az MTA Történelemtudományi Intézetének kiadása, Bp. 1992)
Az Észak-Erdélyre vonatkozó 1956. évi demográfiai adatokat elsősorban azért közöljük, hogy bebizonyítsuk: az „erdélyi kérdés” megoldására 1955 és 1957 között kidolgozott négy tervezet nem rugaszkodott el a korabeli realitásoktól, hiszen Észak-Erdélyben a románság részaránya 53,1 százalék, a magyarságé 43,7 százalék, a német anyanyelvűeké 0,7, a más nemzetiségűeké pedig 2,2 százalék volt. Az 1956-tól eltelt 55 évben a magyarság részaránya olyan drasztikusan csökkent – az iparosítás ürügyén az Ókirályságból történt nagyarányú román betelepítés következtében –, hogy az „erdélyi kérdés” 1955–1957 közötti tervezeteihez hasonló elméleti felvetés is teljesen értelmetlen, felesleges lenne.
Szoboszlai Aladár a román–magyar konföderáció, a Keresztény Dolgozók Pártja programjának megvalósítását – akárcsak dr. Dobai István és Fodor Pál – egy nemzetközi szervezet, az ENSZ égisze alatt, irányításával képzelte el. Úgy értékelte: „Ma talán az USA népe áll legközelebb alkotmányos életével, mérsékelt kapitalizmusával (prémiumos), rendszerével a KDP politikai és gazdasági elgondolásaihoz. (...) A KDP törekvése, hogy a Parlament fölé egy pártokon fölül álló, »Legfelsőbb jogi bizottság« működését honosítsa meg, amely megváltoztatja az emberi jogok ellen hozott törvényeket. A felsőház tagjait a képviselők válasszák maguk közül.” Szoboszlai Aladár tehát korát messze megelőzve javasolta az alkotmánybíróság bevezetését, amely nemcsak megváltoztatja az emberi jogok ellen hozott törvényeket, hanem őrködik azok betartása felett. 1957. október 4-én Parascan Ioan százados, a belügyminisztérium Temesvár tartományi igazgatósága bűnügyi osztálya parancsnokhelyettesének vezetésével házkutatást tartottak Wirth Gabriella lakásában, ahol megtalálták Szoboszlai Aladár dolgozatainak nagy részét: Nagyhatalom, Feldúlt otthonok, Stratégia, A vezérkar, Stratégia a romok felett, A fix pontig, XXX., Áldozatok és áldozottak, Kevesek uralma, Confederatio és A KDP (Laborista Párt). Bár torzóban maradt, mégis imponáló életmű.
Szoboszlai Aladár a kommunista diktatúra béklyóiból a kitörési lehetőségeket kereste. Nem megreformálni akart, hanem a rendszert teljesen megváltoztatni. Arra kereste a választ: milyennek kellene lennie a társadalomnak, az államnak, hogy a polgárok számára elfogadható legyen, hogyan lehetne a regnáló politikai hatalmat megdönteni, s végezetül: hogyan lehetne a román–magyar kérdésben mindkét fél számára elfogadható megoldást találni? Mintegy válaszként dolgozta ki a Keresztény Dolgozók Pártjának programját, illetve a román–magyar konföderáció tervezetét. Szoboszlai Aladár emberi nagysága a kivégzés előtt mutatkozott meg igazán. Kivégzése előtt a fegyőr megkérdezte: „Nem félsz? Meg fogsz halni!” Csak annyit válaszolt: „Miért félnék? Mi, papok hirdetjük a mennyeknek országát!” Minden emberi alkotás, érték végül a maga helyére kerül, az utókor pedig fejet hajt azok előtt, akik élhetőbbé akarták tenni az emberek közötti kapcsolatot, „naivnak, irreálisnak” tartott terveikkel a magyar és a román népet, nemzetet évszázadok óta foglalkoztató „erdélyi kérdés”-t próbálták megoldani. Tizenkét elítélt esetében a legdrágábbat, az életüket oltották ki, a „szerencsésebb”-nek tartott kilencven egykori politikai fogoly pedig többévi börtönbüntetéssel fizetett. Róluk, értük szól ez az emlékezés.
Vége
Tófalvi Zoltán

A románok története – Neagu Djuvara nyomán
Bő harminc esztendővel ezelőtt mondta egyik kedves tanárom, hogy „a történettudomány a nemzetek szemétládája”. Ez még egy olyan korban hangzott el, amikor csak egyfajta, ferde és ellenőrzött történelmet tanítottak nálunk, amelyet alávetettek a dákoromán kontinuitásnak és a marxista dialektikának. A magyar tannyelvű iskolák számára kiadott tankönyvek semmire nem voltak alkalmasak, hiszen ideológiát szajkóztak, s a román iskolákban használt, a „kanonizált” változat szöveghű fordításai voltak. Ha kellőképpen elhivatottnak érezte magát egy-egy pedagógus, ha megfelelő elszántság volt benne, hogy felkeltse a kisebbségi tanítványokban a tiszta tények és a források iránti igényt, akkor – ezt némi kockázattal – akár életre szólóan is megtehette már akkor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, az elsötétített fénykorszakban is.
Bizonyára voltak még ilyen elhivatott tanárok másutt is.
De vajon mi történhetett a többségi berkekben, ahol lehámozva az ideológiai burkolatot, végül is egy tetszetős, romantikus és kereknek látszó áltudomány-féleséget kaptak a felnövekvő generációk? Olyan komfortosított történelmet, amellyel akár élethosszig el lehet lenni, s természetesen akár úgy, hogy a következő generációk is ezt a fertőzött és torz szemléletet viszik tovább.
Történt egy és más azonban a román oktatás berkeiben is, alternatív tankönyvek hatnak és működnek a középiskolákban, az egyetemeken és főiskolákon úgyszólván mindenről szó eshet, s a kinyílott világban lehetőség van arra, hogy európai kontextusban vizsgálják az ifjú értelmiségiek a régebbi és a közelmúlt eseményeit, s ilyenformán kezeljék a forrásokat is.
Neagu Djuvara személye garancia arra, hogy A románok rövid története (Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár, 2012. Ford. Horváth Andor. 380 oldal. Ára: 28 RON/2400 HUF) című könyv valóban hiánypótló legyen, és azt a célt szolgálja, amelyért annak idején íródott.
Kiderült, hogy 1989 után is jórészt ugyanazon a bükkfanyelven megszólaló, torz történelmet terjesztették, nehezen indult el az erjedés, s a „hivatalos” álláspontot a tanügy felelősei és az értelmiségiek nem tudták vagy nem voltak képesek kimozdítani a megkövült klisék közül.
A kötet nem a hagyományos módon keletkezett. Nem kell, s nem szabad itt holmi szakállas, hatalmas láb- és végjegyzet-apparátusra gondolni.
A bojári családból származó, diplomáciai tapasztalatokkal rendelkező, hosszú évtizedeket nyugati emigrációban és az európai tudományosság élvonalában eltöltő szerző hangszalagra mondta a románok történetét. Emiatt is rendhagyó, de saját bevallása szerint elsősorban azért járt el így, hogy „teljesen közérthető legyen, s nem csupán a történelem rajongói, hanem azok számára is, akiknek múltunk megismerése némiképp érdektelennek tűnt.” A kézirat szerkesztésekor csak az élő beszéd következetlenségeit és a stiláris buktatókat igyekeztek áthidalni. Ez idáig tizenegy kiadása látott napvilágot 1999 óta a bukaresti Humanitas Kiadónál. A szerző és szerkesztője – Irina Nicolau, aki az etnológia és a szóbeliség történetének szakembere – minden egyes kiadás alkalmával végzett még apróbb módosításokat a könyvön.
„Hazugságra nem lehet egy másik hazugsággal válaszolni – írja Djuvara az előszóban –, az egyedül érvényes válasz a maradéktalan intellektuális tisztesség. Csakis így tudjuk önmagunkat elfogadtatni a nemzetközi tudományos életben, elfoglalni a minket megillető helyet Európában és a nagyvilágban. Megőriztem – pedig némiképp megtévesztő – a „románok története” címet, jóllehet manapság egyre inkább Románia történelméről beszélnek. Először azért, mert hagyománya van, de amiatt is, hogy a románok lakta országot csak az 1859-es egyesülés után nevezték Romániának – akkor pedig alkalmazhatjuk-e a középkorban erre a területre?”
Amikor az érdeklődést felkeltő rövid ismertetőt írunk a műről, tulajdonképpen alig tudjuk megállni, hogy mindjárt ne a teljes kötetet adjuk minden potenciális olvasó kezébe. Több mind két évezredet fog át Djuvara munkája. Nem lehet abból bizonyos részleteket kiragadni, s csak úgy ajánlgatni. Talán a szerző őszinte szavait mellékelve érünk el igazán célt, hiszen külön előszót mellékelt a Koinónia-féle kiadáshoz: „Magyar olvasóimat arra kérem, legyenek meggyőződve arról, hogy e könyv írása közben a legőszintébb óhaj vezetett, hogy annak szelleme legyen a lehető legkevésbé részrehajló és egyben a lehető megértőbb a románokkal együtt vagy a szomszédságukban élő népek iránt.
Most pedig vágjanak bele bátran a románok történetébe – úgy, ahogyan én azt megfejtettem.”
Simó Márton
Neagu Djuvara 1916. augusztus 31-én született Bukarestben a román eredetű bojár családban. A Sorbonne-on történelem szakon végzett (1937), majd ugyanott jogi doktorátust is szerzett (1940). Tartalékos tisztként a keleti fronton harcolt, ahol az Ogyessza környéki hadműveletek során megsebesült.
Katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították, így 1943-ban, pályázat útján került a román külügyminisztérium szolgálati állományába. 1944. augusztus 23-án reggelén diplomáciai futárként küldték Stockholmba, ahol külügyi titkárként feladata volt elkezdeni a Románia kiugrását előkészítő tárgyalásokat a szovjetellenes háborúból. Svédországi állomáshelyén 1947-ig maradt, amikor a kommunista hatalomátvétel elleni tiltakozásként az emigránslétet választotta. A párizsi román emigráció militáns tagjaként, íróként, a Szabad Európa Rádió újságírójaként tevékenykedett 1961-ig, amikor Nigerbe hívták nemzetközi jogot és gazdaságtörténetet tanítani a Niameyi Egyetemre. Ez idő alatt folytatta filozófiai tanulmányait a Sorbonne-on, ahol 1972-ben – a jeles szociológus és filozófus Raymond Aron irányításával – doktorált. Mintegy húsz francia nyelvű kötetet publikált a románok történelméről, a szovjetek európai tévedéseiről és a „amerikai hegemóniáról”, amellyel oly hosszú időn át befolyásolták a „demokratikus világ” alakulását. Az 1989-es fordulat után hazatért szülőhazájába, 1991 és 1998 közt a Bukaresti Egyetem óraadó tanára. Számos állami díj kitüntetettje. Egyike a legaktívabb közéleti szereplőknek, és talán a legismertebb és legelismertebb szerző, akit főleg azok a nemzedékek tisztelnek és becsülnek, akik csak az emigrációból való visszatérése után ismerkedhettek meg munkásságával és azzal az európai szellemi kisugárzással, amely a született szellemi arisztokraták sajátja.
Találtunk egy 2011-es Djuvara-interjút a Román Televízió portálján. Megadjuk az elérhetőséget:
interviu-cu-neagu-djuvara-tvr-24-septembrie-2011
Amennyiben lesz rá lehetőségünk, a közeljövőben feliratozzuk a videó-felvételt vagy egyszerűen lefordítjuk a Mirela Nagâț által készített mindössze negyedórás, ám a megszólaló életének minden jelentősebb periódusát érintő beszélgetést, hogy a románul nem tudó olvasóink is értsék.
Az interjú magyar változata itt olvasható.
A románok története Neagu Djuvara nyomán
Ahogyan Djuvara látja
A Román Televízió által 2011. novemberében sugárzott Neagu Djuvara interjú némiképp rövidített és szerkesztett változata sokat segít a jeles alkotó emberi tulajdonságainak és az általa képviselt intellektuális álláspont megértésében.
„Törökország belépése az Unióba, az európai eszme elvetélését jelentené…”
A mai nap rendkívüli, nagy öröm számunkra, hogy rendhagyó interjút készíthetünk Neagu Giuvara, íróval, történésszel. Köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat! Ön a ’40-es években már fiatal diplomataként komoly választás elé került. Amikor 1947-ben a kommunisták átvették a hatalmat, Ön a száműzetést választotta. Franciaországban, majd sokáig Afrikában élt. Csak a rendszerváltozás után, a ’90-es években tért vissza Romániába. Hogyan látja, milyen változások következtek be az akkor viszontlátott és lepusztult országban? Hová jutott el Románia a 2010-es évek elején?
Nagyon nehéz erre válaszolni. Én a véleményemet, a benyomásaimat leírtam már az Amintiri din pribegie (Emlékek a számkivetettségből) című könyvemben. Egyébként nem éreztem erre elég elhivatottságot. Én egy túl diplomatikus alkat vagyok, hiszen túl sokat éltem diplomaták közt. A nagyapám, a nagyapám testvére, aki külügyminiszter is volt, a nagybátyám is.
Ők azt mondogatták, hogy hagyjak fel a diplomáciával, mert ott az igazi feladatokat a politikusoknak adják, s igaziak, a karrierdiplomaták csak a másodrendű szerepeket kapják. Nekem az volt a szerencsém, hogy kedvelt és megbízott bennem az a kis csoport, amely a háborúból való kiugrást, az augusztus 23.-i akciót készítette elő. Úgyhogy az a tény, hogy engem küldtek ki Stockholmba a Szovjetunióval való tárgyalások elkezdésére, tulajdonképpen egy véletlennek számít.
És következett a negyvenéves száműzetés…
Igen. Én erre nem gondoltam. Ha sejtem azt, hogy nem tudok negyvennyolc órán belül visszatérni, akkor én nem megyek oda. Itthon maradt a feleségem és a gyermekem. Ki gondolt akkor arra, hogy az a rövid küldetés, a futárszolgálat tulajdonképpen negyven évet fog tartani?! Gondolt-a vajon valaki arra, hogy negyven éves lesz a szovjet- és vele együtt a kommunista uralom?!
Milyennek látta viszont Romániát 1990-ben?
Napirenden voltam az országban lezajló eseményekkel kapcsolatosan. Csalódtam viszont abban a vonatkozásban, hogy a románok fejet hajtanak majd, s kirázzák a hajukból a tetveket, amelyek a kommunizmus idején telepedtek meg rajtuk a negyvenöt éves kommunizmus idején. És ehhez még hozzá kell számítanom azt az „autentikus demokráciát”, amely utána mintegy 10-15 éven át tartott az Iliescu-rezsim idején. Ez a hosszú időszak teljesen átalakította a román népet.
És mit lát 2011-ben?
Nem rendeződtek a dolgok. Éppen a napokban néztem ezt a „drámát” a televízióban, hogy két ország van Európában, amely nem támogatja, hogy belépjünk a Schengeni-övezetbe, Németország és Franciaország. Egy évvel ezelőtt azt mondta az államelnökünk, Traian Băsescu, hogy ez a két állam tulajdonképpen zsarol minket, hiszen gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy minket kirekesszen. Néhány héttel később, amikor razziát tartottak a határátkelőkön, kiderült, hogy minden egyes határállomáson korrupt határ-rendészek és vámosok szolgálnak, akik csúszópénz ellenére bárkit és bármit hajlandók ki- és beengedni az országhatárokon. Ez az ország jelen pillanatban egy drámát él át, s ez a dráma legalább ötven esztendeje tart. Nem mi voltunk a becsületesség modellje Európában, de nem voltunk utolsók sem! A román parasztban és a hétköznapi állampolgárban volt némi erkölcsi érzék. A paraszt mégiscsak tartott a pópától, valamelyest hallgatott a tanítóra, nem foglalkozott rendszeresen és életvitelszerűen lopással. A kommunizmus két dologra tanította meg… Először is: mindenüket elvették… Korábban azt hangoztatták, hogy a földművestől a kizsákmányolók vettek el mindent, hiszen az, akinek nem volt birtoka a termény ötven százalékáért dolgozott az uraságnak. A kommunisták azonban nem a termény felét vették el, hanem legalább nyolcvan százalékát. Úgyhogy a parasztnak is lopnia kellett. A lopás volt az egyetlen eszköz a túlélésre, a család fenntartására. Úgy terjedt el ez a szokás, hogy teljesen logikus, teljesen helyénvaló volt a túléléshez. Ez a jelenség nem tűnt el 1989 és 1990 után sem. Sőt, még inkább elterjedt, mint valami ragály, mint a tarlótűz futott szét az egész országra. Nálunk a püspöktől a bocskorosig mindenki lop. És ezt jól tudják a szomszédos és a távolabbi országokban is. Az európai hivatalokban jól ismerik a mindent elárasztó korrupciót, ami nálunk dívik.
Azt tartja Ön, hogy a Schengen-kérdésben az elzárkózást jórészt a bizalmatlanság okozza?
Teljesen. Bár nem mondják ki nyíltan, de valóban bizalmatlanok. A finnek azt mondták, hogy oldjuk meg magunk a cigánykérdést, pedig köztudott, hogy egész Európában problémát jelent a cigány kisebbség helyzete. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik nem tudunk mit kezdeni ezzel az etnikummal! Ez is egy európai ügy lenne. A hollandok nem mondanak semmit, pedig talán ők a legnagyobb befektetők újabban, ami azt jelenti, hogy bizonyos fokig mégiscsak bíznak bennünk, hiszen érdekük, hogy tudjanak itt kereskedni…
Azt nyilatkozták, hogy Romániai teljesíti a Schengeni alapfeltételek technikai részét…
Lehetséges. De ez nem elég! Itt működnie kell az igazságszolgáltatásnak. Látott-e bár egy minisztert, akit elítéltek volna? Vagy, ha nem ítéltek is el, legalább a törvényszék elejébe idézték volna? Húsz év óta nem lehet ilyenről hallani. Abban a pillanatban, amikor találkozunk ilyen esettel, akkor elmondhatjuk, hogy történik valami. Ha, mondjuk, Adrian Năstase volt-miniszterelnököt elítélik és lecsukják, akkor a nyugati fő-tisztségviselők talán felkapják a fejüket, hogy elkezdődtek nálunk a jó irányú átalakítások.
Időközben a korábbi miniszterelnök rács mögé került. Ez közelebb hozhatja Schengent?
Amikor Voinea tábornok – a forradalmi eseményeket vizsgáló ügyészek vezetője – azt mondja, hogy kilométernyi hosszúságú vádiratok vannak a birtokában Ion Iliescu elnök és társai 1989. decemberi tetteire, a Ceușescu-féle terroristákkal való rémhírekre, a népet félrevezető kampányra vonatkozóan – ezek el nem évülő bűnök –, s az ügyekben mégsem történik semmiféle előrelépés, addig bizalmatlanul viseltetnek irántunk a nyugati demokráciák.
Mostanában sokat beszélnek az euro-zóna válságáról, a gazdasági pangásról, de túl ezen, Ön milyennek találja az Európai Unió jövőjét?
Bevallom, hogy én személyesen is nagyon vártam az EU kibővítését. Mindig reményeket tápláltam egy igaz európai parlament iránt, amely igazi és hiteles, s amelynek valódi elnöke is van. Ez azonban nem vált valósággá még mostanra sem. Én köntörfalazás nélkül meg szoktam mondani, s egyáltalán nem rejtem véka alá a véleményemet, a tervezett későbbi bővítéssel kapcsolatban.
Ha Törökországot beveszik ebbe a közösségbe, ha kitolják az Európai Unió határát Iránig, ha Európa lélekszáma 70 millió muzulmánnal gyarapodik – hiszen így is van már 25 millió, akiket az elmúlt évtizedekben integráltunk –, amikor a keresztények már nem igazi keresztények, hiszen húsz százalékuk sem gyakorolja a vallását, nem jár templomba, akkor az európai értékrendnek örökre búcsút inthetünk.
Mi a baj az euróval?
Leginkább a görögök hibásak. Nagyon komolytalanok. Fel is vetették a franciák, hogy jelentsenek államcsődöt, töröljék el az adósságaikat és állítsák vissza a nemzeti valutájukat, a drachmát.
És ez a tartós gazdasági válság nem ingathatja meg Európa teljes szerkezetét is?
Nem. Nem hiszem. Minden fennálló rendszer, ha tetszik, minden birodalom, így például a római is, hány és hány válságot élt át! Hányszor gondolhattak arra a vezetői, hogy összeomlik, s mégis hosszú századokon át virágzott és gyarapodott! Kilábalunk, minden bizonnyal megszabadulhatunk a válságból, ha kissé minden európai nemzet és nemzetiség bölcsebben viselkedik.
Tisztelt Djuvara úr, Ön igen nagyrabecsült és ismert személyiség, főleg a fiatalabb olvasók kedvelik, akiknek körében A románok rövid története című munkája majdhogynem általános mértékben ismert és valóságos bestsellerként terjed és hat. Vélhető, hogy Ön egy űrt tölt be azoknak a generációknak a tudatában, amelyek úgy érzik, hogy őket egy hazug és misztifikált történelemmel vezették félre. Vajon, a románok ismerik-e manapság a saját történelmüket?
Én most súlyos dolgokat mondok. A kommunizmus idején történt hamisítás nagyon súlyos, de a bajok nem akkor kezdődtek. Ha azt a történelmet nézzük, amelyet Nicolae Iorga és más neves történész-elődök írtak, bizony, abban is találunk kozmetikázást. Én ellene vagyok ezeknek a dolgoknak. Én azt szeretném, hogy az általam írt történelem minél inkább megközelítse az igaznak vélt és az igazi valóságot.
Hogyha mérleget készítenénk a történelemi események terén, Ön szerint melyek lennének a legsúlyosabb hibák, amelyekre nem szívesen szoktunk gondolni?
Én nem válaszolok közvetlenül erre a kérdésére. Tudja, mit ajánlok? Vásárolja meg és olvassa el a Răspuns criticilor mei… című könyvemet, amelyben – úgy vélem – bebizonyítottam, hogy Havasalföld első vajdája kun származású. Honfitársaim azonban ezt a tényt a mai napig sem képesek elfogadni.
Mégis, melyek a legsúlyosabb történelmi tévedéseink, amelyekről nem szívesen beszélünk?
Sok ilyen van. Én egyet most felidézek, mert ez is olyan, hogy nem nagyon szeretik emlegetni. Nagy bűnünk, hogy 1913-ban bekebeleztünk két megyét Dobrudzsától délre, ez volt a Cadrilater. Egyáltalán nem lehetünk büszkék arra, hogy a görögök és a szerbek oldalán háborúztunk Bulgária, egy olyan ország ellen, amelyhez évezredes jó viszony köt. Nekünk arra a földre egyáltalán nem volt szükségünk. Amikor Romániához került a terület, a Bulgáriával fenntartott határunk volt a leghosszabb egész Európában.
Azt írja Ön az Amintiri din pribegie című önéletrajzi könyvében, amikor életének legkülönbözőbb szakaszairól vall, hogy még kémügyekbe is belebonyolódott. Az Afrikában eltöltött hosszú idők révén pedig Önt egyfajta egzotikum is körüllengi. Andrei Pleșu szerint, amikor Önről beszélünk, nem helytálló, ha azt mondjuk, hogy Neagu Djuvarával sok minden, hanem minden elképzelhető megesett.
Ez ellen én határozottan tiltakozom! Soha nem kerestem a bajt! Illetve vannak olyan dolgok, amelyeket képtelen voltam visszautasítani. Amikor Afrikába kerültem, eleinte attól féltem, hogy két hónap múltán elmenekülök onnan. Két év és a két évre járó szabadság után azonban – hiszen már majdnem ötvenéves voltam – arra gondoltam, hogy vén vagyok, Európában már nem tudok elhelyezkedni. Kétévente megújítgattam a szerződésemet. Így sikerült 1971-ig ott maradnom állásban.
Mi hiányzott leginkább Európából?
Néhány szobron és képzőművészeti alkotáson, a bűnön és a szenvedésen kívül, majdnem semmi nem látszik a kultúrájukból. Ez egyébként nem csak az afrikaiak hibája! Amikor szabadságra jöttem, azonnal Toszkánába, Dél-Franciaországba utaztam, hogy lássak szép épületeket, igazi falvakat és nagyszerű városokat, emlékműveket és katedrálisokat. Afrikában nem látni az ember keze által létrehozott műveket.
Ha lehet, meséljen arról a kémhistóriáról, amelyben benne volt…
Ez egy tökéletes bukás volt! Nem feledhetjük azonban el azt, hogy 1951-1952-ben, a hidegháború idején mindannyian azt gondoltuk, hogy nyakunkon a harmadik világháború… Az emigráns Román Nemzeti Tanács, a New Yorkban tartózkodó polgári árnyékkormány képviselői kerestek meg azzal az ötlettel, hogy vegyem fel a kapcsolatot a CIA-vel és a francia titkosszolgálattal. Az volt a meggyőződésem, hogy ezzel nagyon nagy jó teszek a hazámnak, de amikor kiderült, hogy a Románia területére ledobott ejtőernyősöket napokon belül elfogta a szeku, akkor nekem óriási bűntudatom támadt.
A mai Romániában alig tudnak valamit a jó ízlésről, az arisztokráciáról, a bojárokról. Ön több román történelmi család sarja, tanulmányozta is felmenői életét…
Igen, sokat foglalkoztam az őseimmel. Mi maradt belőlünk? Annyi, hogy megtanultunk egyfajta viselkedésmintákat és némi erkölcsi tartást. Gyakorlatilag azonban ennek már nincsen semmi értéke. Ne köpjük le a múltunkat, hogy úgy mondjam… Fizikailag is eltűnt nálunk az igazi arisztokrácia. A havasalföldi és a moldvai bojári családokban 1900 óta alig születtek gyermekek…
Ha fizikailag eltűntek, akkor már csak a szellem arisztokráciájáról beszélhetünk?
Adná a Jóisten! Gyakran még ez sem maradt meg nálunk… Tudja, nekem az az érzésem, hogy igen sok személyes titkot elárultam ebben az interjúban, úgyhogy, javaslatom, vessünk itt véget ennek a beszélgetésnek.
Köszönöm a lehetőséget!
Simó Márton fordítása
Székelyhon.ro