Fő cél: a magyarok elvándorlásának megállítása
Az egyetlen olyan nem parlamenti erő az Erdélyi Magyar Néppárt, amely polgármesterjelöltet is indít a megyeszékhelyen is, és teljes listát is tudott állítani települési és megyei szinten is – tudatták tegnap. A jelöltjeikkel kapcsolatos fő részleteket ismertette két vezető jelöltjük.
Adatokkal és nevekkel állt a nyilvánosság elé tegnap az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), arról, kiket és hol indítanak a június 5-i önkormányzati választáson Bihar megyében.Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Csomortányi István a párt Bihar megyei szervezetének elnöke ismertette a részleteket. Az EMNP nagyváradi polgármesterjelöltje Zatykó Gyula, aki elmondta: fő célja a magyarok elvándorlásának megállítása, oly módon, hogy megérje itt maradni, és erre megoldásaik is vannak. „Ha sikerül a tisztségekbe kerülnünk, elkezdjük a változtatást” – mondta. A váradi városi tanácsosi jelöltlistájuk első 10 helyére különféle témakörök szakértőit tették, akik tapasztaltak, de még nem idősek. A jelölteket jövő héten kezdik el külön tájékoztatókon bemutatni.
A megyében
Csomortányi István, a párt Bihar megyei szervezetének elnöke egyben a megyei tanácsosi jelöltlistájuk vezetője is. Ő elmondta: a megyében 26 településen indít saját jelölteket az EMNP. Polgármesterjelöltjük és helyi tanácsosi listájuk is lesz Várad mellett Érmihályfalván, Székelyhídon, Nagyszalontán. Margittán csak helyi tanácsosi listát állítottak, ugyanis az ottani független magyar jelöltet támogatják a polgármesterségért folyó versenyben. További 15 polgármesterjelöltjük és összesen 330 helyi tanácsosi jelöltjük lesz a megye településein.
Megegyezés – másképp
„Négy helyen az RMDSZ annyira megfélemlítette a jelöltjeinket, hogy bár készen álltak a megmérettetésre, végül nem mernek indulni – itt Alsólugasról, Vedresábrányról, Telegdről és Keményfokról van szó” – fogalmazott Csomortányi István, hozzátéve: „De ott is támogatnak minket, csak a konfrontációt nem merték vállalni. Összességében pedig a támogató aláírások nagyon könnyen összegyűltek mindenütt, mert a lakosságnak elege van a korrupcióból, és végre valós érdekvédelmet szeretne”.
Mint ismeretes, az RMDSZ a saját megyei listáján felajánlotta a nem biztosan bejutó 8. helyet „egy másik magyar szervezetnek”, és ezt végül az MPP jelöltjével töltötte be. Az EMNP-s Csomortányi erről azt mondta, őket meg sem keresték. Hozzátette: „Ez is mutatja, hogy csak sima kampánymanőver volt a felajánlás, és csak a sajtóban tették meg, valójában nem. Aztán előszedték a naftalinból a hozzájuk közel álló MPP-t, és látszatból az ő egyik emberét is betették a listájukra. Komolytalan volt ez az egész, és csak látszat az összefogás”.
Ezzel szemben olyan példákat mondott, ahol helyi szinten az EMNP és az RMDSZ együtt fog működni. „Párbeszédet kezdtünk viszont mi mindenkivel, akivel lehetett. Az RMDSZ megyei vezetőivel lehetetlen. És például Váradon is kétszer is megkerestük írásban Huszár Istvánt, de nem is reagált. Viszont vannak helyi, települési vezetők, akikkel lehet tárgyalni. Így az ő polgármesterjelöltjüket támogatjuk majd Diószegen, Szentjobbon, Tamásiban és Várasfenesen. Saját helyi tanácsosi jelöltlistát viszont Diószeg kivételével e helyeken is állítunk. Íme tehát, ez a valódi összefogás útja, mi azon vagyunk” – mondta.
A megyei tanácsosi jelöltlistájukról elmondta: az első helyekre ott is szakembereket tett az EMNP, mérnök, építész, informatikus, egyetemi tanár is van ott, az átlagéletkor pedig 35 év.
A választóknak mindenütt azt üzenik: sokkal jobb eredményre számítanak, mint az előző választásokon, mert az elmúlt négy évben megismerhették az EMNP-t a polgárok. Négy céljuk van e voksoláson: minél több polgármestert tisztségbe juttatni, legalább 2-3 képviselőt a Megyei Tanácsba juttatni, Váradon legalább 2 helyi tanácsosi tisztséget elnyerni, és tovább növelni a többi településen a helyi tanácsosaik számát.
Jelöltek
Az EMNP megyei tanácsi jelöltlistájának első tíz helye, sorrendben: Csomortányi István Csaba, Nagy József Barna, dr. Szilágyi Ferenc, Kálmán Balázs, Varga Csaba, Pólik János Levente, Zatykó Gyula, Baricz-Nánási Ferenc, Balogh János, Rhédey Emília.
A nagyváradi lista: Zatykó Gyula, Moldován Lajos Gellért, Nagy Zoltán, Török Sándor, Balogh Árpád György, Holló-Csejtei László Barna, Varga Csaba, Tőtős Ilona, Bősze László Antal, Szabó Judit.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Há’ maga nem tud magyarul?
Klézsén Duma-István Andrással sétálunk a hegyre, ahol két „kálvár”-ja is van neki, amint arról egyik versében ír. Szent László királyhoz kapcsolódó dombneveket mutat, illetve azt, hogy hol térdelt a nagy király, három halmot alakítva ki, s hová hajtotta homlokát, majd arról is, hogy miként él a moldvai magyarok között – mert szerintük természetesen e vidéken történt – a kun vitéz legyőzéséről regélő legenda.
Aztán valamikori várról, barlangrendszerről mesél, majd a keresztúttal is megközelíthető domb sok-sok, fantáziadússágról valló történetéről, a „hegyről”, amelynek hátán a behorpadásokat az alant kialakított barlang, illetve folyosórendszer beomlásának tulajdonítja. Idegencsalogató, érdekes mesék, a költő merész képzettársításaival díszítve. Meg nem szakítanám a mesefolyamot. Mindig szerettem történeteket hallgatni, s bizony nemegyszer találtam már szembe magam olyan mesével, aminek száz évek múltán igazolódott be a valóságalapja.
A dombról le, más utat, egy kis kerülőt választottam. Hagytam Andrást, hogy Zsigmond Attilát szórakoztassa. Érdekes, máshol nem látott szőlőkarózást csodáltam ereszkedve. A tőke köré három egy méter – egy méter húsz centis karót szúrnak, azokat fent összekötik szomorúfűzággal, a megmetszett venyigéket pedig e karókhoz kötik. Mintha sátorkarók lennének… A kis szőlőskertekben a családok felnőtt tagjai dolgoztak. Asszonyok, férfiak. Látszott, hogy kalákáról van szó. Nem túl messziről figyeltem a szorgoskodást, a beszélgetésüket. Román nyelven váltották a szót. Ott kellett elmennem mellettük.
– Spor la treabă! – köszöntem. Mind a hatan egyszerre emelkedtek fel a munkából. – Há’ maga nem tud magyarul? Nyilván pontosan tudták, hogy kik lehetünk, ha a felvevőgéppel és Duma-István Andrással kapaszkodtunk nem messze tőlük a tetőre. – Azért köszöntem így, mert maguk egymás között románul beszéltek. – Tudunk mi magyarul es, oláhul es. Még beszélgettünk az épp aznap hazatért fecskékről is, aztán kifaggattak, hogy mi járatban vagyunk ott? – András új könyve, és a magyar nyelv itteni oktatása érdekelt – válaszoltam. Nem fűztek hozzá semmit. Magyarul köszönünk el egymástól. Ők pedig, hallottam, románul folytatták a tereferét. A gyermekeikre gondoltam, akik szépen énekelnek, magyar verset mondanak az iskolán kívüli oktatáson, s akik közül egyre többen tanulhatnak hivatalosan az iskolában is magyar nyelven, de akiknek – hacsak mámika és tátika nem él –, e középkorúak már aligha adják tovább a magyar szavakat. Ezért felmérhetetlen értékű az, amit Márton Attila, a moldvai magyar oktatásért felelő pedagógus és társai, a magyar nyelvet oktató tanerők, a magyar nyelvű rádiót működtető Lőrinc Celesztin tesz, ahogy az is, amit a mesélőkedvű költő, művelődésszervező, néprajzi gyűjtőmunkát is végző Duma-István András, és kicsit odébb dr. Nyisztor Tinka, Nyisztor Ilona és sokan mások tesznek nap mint nap Csángóföldön, otthon.
Bajna György
hargitanepe.eu

„Behavazott” kisebbségi ügyek (Tőkés Lászlóval a védhatalmi státus elő- és utóéletéről)
A magyar kisebbségi ügyek európai képviseletéhez akár a migránshullám farvizét is igénybe kell venni, tartja Tőkés László EP-képviselő, akivel kitüntetése visszavonásáról is beszélgettünk.
– Hogy érzi magát mostanában Brüsszelben?
– Mi tagadás, van bennem némi félsz, de inkább amolyan tudatalatti. Amikor legutóbb végigjártam az újra kinyitott brüsszeli Zaventem reptér mintegy másfél órás biztonsági akadályversenyét az autós sorompótól a beszállókapuig, megborzongtam: uramisten, ezután ebben lesz részünk? Körülöttem az emberek ugyanúgy itták a kólájukat, cipelték a csomagjaikat, előzékenyek voltak egymással, mosolyogtak, mint néhány héttel korábban. Mégis azt éreztem, hogy mindenre rányomja bélyegét a legutóbbi események nyomán kialakult félelem.
– És amúgy hogy érzi magát az unió fővárosában?
– Felemásan. Amikor az Európai Parlamentbe kerültem, azt hittem, saját gondjainkat vihetjük a világ elé, fórumra találnak saját erdélyi kisebbségi problémáink. Ezzel szemben bizonyos értelemben nekem is a nyakamba kellett vennem Európa, a világ problémáit, ilyen értelemben átrendeződtek a fejemben a nemzetközi gondok. Egyfajta globalizáció ment végbe bennem, más hierarchiába és összefüggésrendszerbe kerültek az aktuális problémák. Itt van például a migráció kérdése. Előtte Erdély Kárpátokon túlról érkező bevándorlóinak problémája kötötte le a figyelmünket, akik milliós nagyságrendben érkeztek térségünkbe új hazát keresni. Ezzel párhuzamosan viszont azzal kell szembesülnünk, hogy a világ különböző részeiről érkező migránsok hullámverésében a hagyományos, a nemzetek közösségére épülő Európa hasonló problémákkal küszködik, mint a mi nemzeti közösségünk otthon, Romániában. Egész életem hitünk őrzésében, egyházaink szabadságának és kisebbségi egyházaink védelmének jegyében telt. Most azt kell tapasztalnunk, hogy az egész európai kereszténység visszaszorulóban van, és nemcsak az államideológiai alapú ateista diktatúra, hanem a szekuláris, elvallástalanodott, álliberális, intoleráns Európa is hátrányos megkülönböztetéssel sújtja. – Mindez saját prioritáslistájának átrendeződését is magával hozta?
– Átalakulásról nincs szó, némi „nemzetköziesedésről” viszont igen. Hasonló problémákkal találkozom nemzetközi szinten, mint idehaza – másmilyen módon. Mert könnyű belátni, hogy míg hitünket, hagyományainkat, anyanyelvünket védjük, a kisebb-nagyobb európai nemzetek, közösségek érdekeivel találkozunk. Nekem hasonlóképpen fáj a német nemzeti öntudat háttérbe szorulása, mint a magyar nemzettudat sorvadása. Mert ma elképzelni sem lehet, hogy egy német kijelentse, amit itthon azért már egyre kevésbé szégyellünk: magyarnak lenni jó. De fájdalmas a találkozás a nivelláló típusú, az emberi jogok ügyét polgárjogi kérdésre szűkítő nézetekkel is, amikor a francia állampolgárság révén egyenlőségjelet tesznek a muszlim arab és a született francia közé. Mert miközben szeretettel nyújtok kezet a bevándorló muzulmánnak, Franciaországot a franciák és a francia kultúra hazájának tekintem. – A kettős mércét azonban igen mély beágyazottságból kell előrángatni... – Jómagam is a kettős mérce alkalmazását tartom Európa egyik legsúlyosabb problémájának. A Kárpát-medencei Képviselők Fóruma legutóbbi ülésén Szili Katalin tudatosította, hogy kétszer akkora az Európai Unió területén élő hagyományos kisebbségek létszáma, mint a migránsoké. Ennek ellenére az előbbiek ügye iránti figyelem eltörpül a bevándorlók egyéni jogai iránti aggódás mellett. Némi túlzással ma világbotrány lesz abból, ha a szerb–horvát határon rálépnek egy migráns lábára, tévéállomások tucatjai riogatják a világot, hogy nem tartják tiszteletben a hívatlanul ideérkező, netán gazdasági menekültnek számító migránsok emberi jogait.
– Nem lehet ebből tőkét kovácsolni? Elképzelhető, hogy a romániai magyarok tyúkszeme megtaposásának fájdalma is könnyebben elgyűrűzik Brüsszelig? – Akár így is kezelhetjük a kérdést, de érzéseim ebben a tekintetben is felemásak. Az unióban ugyanis még odáig sem jutottak el, hogy tudomásul vegyék a külhoni magyar kisebbség létét, kollektív jogait. Ezért aztán annak az alapvetően fonák helyzetnek is örülnünk kell, hogy Lomnici Zoltán azzal kampányolt a minap a brüsszeli restitúciós konferencián, hogy mivel nemcsak a kisebbségi keresztényeket sérti az ingatlan-visszaszolgáltatás kelet-európai akadályozása, hanem a cigányokat is, a rájuk való tekintettel is fel kell gyorsítani a restitúciót. Lomnici logikája szerint, mivel létezik egy erős hátszéllel rendelkező európai cigány stratégia, a magyar ügyet az vinné előbbre, ha a cigány érdekeket is csatlakoztatnánk. Nosza, hivatkozzunk a cigányokra, akkor több esélyünk van saját jogaink érvényesítésére. Ezzel párhuzamosan oda jutottunk, hogy a migránsügy farvizén próbáljuk bevinni Európába a hagyományos kisebbségek kérdését. Örüljünk neki? – Három évvel ezelőtt Tusnádfürdőn szorgalmazta, hogy Magyarország vállaljon védőhatalmi szerepet az erdélyi magyar kisebbség érdekében. Felvetése a Románia Csillaga érdemrend visszavonását hozta maga után. Megbánta netán? – Szó sincs róla. A becsületbíróság közel húszoldalas indoklást állított össze az érdemrend visszavonásának alátámasztására, amely tömörnek szánt foglalata a ceauşista-szekurista idők magyarellenességének. Mintha az iratot a volt Securitate Magyar irredenták ügyosztályának – volt ilyen! – szakértői állították volna össze. Ha valaki viszont akarja látni a hajdani horthysta-fasiszta ellenes frazeológiát, diskurzust, ez az indoklás ajánlott olvasmány. Elítélésemben a hajdani intézményes magyarellenesség nyer megfogalmazást, amely nem csak ellenem jelent fenyegetést. Ahol ilyesmi megtörténhet, ahol a bíróság igazat ad két volt titkosszolgálati vezető vádaskodásának, abban az országban senki sem érezheti biztonságban magát.
– A tusványosi segélykiáltás hirtelen felindulásból hangzott el, vagy előzetesen egyeztetett témafelvetés volt?
– Részemről teljesen tudatos volt, napokon át készültem rá, hiszen a védőhatalmi státust a dél-tiroli minta alapján nagyon hasznos politikai eszközként kezelem. Ugyanakkor semmiféle egyeztetés nem volt, attól tartottam ugyanis, ha kikérem a miniszterelnök úr környezetének véleményét, azt a bölcs tanácsot kapom, hogy ne vessem fel a kérdést. Hasonló okokból a román–magyar alapszerződés felülvizsgálata ötletének felvetését sem beszéltük meg előzetesen. Holott mindkettőt időszerűnek tartottuk. A védhatalmi státus felvetését megfogalmazásában sem Orbán Viktor, sem a Nemzetpolitikai Államtitkárság nem támogatta azóta sem, következményeitől azonban mindig megvédtek. Ebben az összefüggésben rendkívül nagyra értékelem a Magyar Becsületrend ideítélését, ez a kitüntetés gyakorlatilag teljesíti a védhatalmi státus kívánalmait személyem vonatkozásában. Nekem azonban az az elsődleges fontosságú, hogy az elszakított területek magyarjai szabadon élhessék meg magyarságukat a szülőföldjükön, és teljes értékű életet élhessenek.
– Úgy tűnik azonban, hogy mindig van lejjebb. A kisebbségi kérdésekben Romániában tapasztalható visszarendeződés körülményei között milyen stratégiai-taktikai átalakulásokat, módszereket, témafelvetéseket tart szükségesnek?
– Egyértelműen rendszerváltozásra van szükség a kisebbségpolitikában, az általános romániai rendszerváltozás ugyanis alig közelített ezen a téren a demokratikus követelményekhez. Románia a kommunista időkhöz hasonló kirakatpolitikát folytat a kisebbségpolitika tekintetében, legfeljebb némi demokratikus álcát öltve magára. Önálló magyar politizálás kell, ennek az igénynek azonban az RMDSZ messze nem akar vagy nem képes eleget tenni. De európai viszonylatban is áttörésre van szükség, az egyéni jogokon alapuló, a diszkrimináció tilalmának általános alapelvein nyugvó, szűkkeblű kisebbségpolitika tanúi vagyunk. Az unió „ostromát” egy pillanatig sem szabad abbahagyni, de kétségtelenül egyre szűkebb a tér: a migránsok kérdése egyértelműen „behavazott” minden kisebbségi kérdést. Fájdalmas a beismerés, de szükséges: ha elméleti szinten folyamatos is e problémák újrafogalmazása, gyakorlatilag helyben topogunk.
– Sokan azt tartják, a kelet-európai országok egyik tragédiája, hogy demokratikus átmenetük hőseit képtelenek voltak megvédeni – esetenként saját maguktól is. Önre is vonatkozhat ez a megállapítás?
– Neumann Ottó nagyváradi származású újságírót idézem a kilencvenes évek elejéről: maradtál volna szimbólum… Ha maradtam volna a még Ion Iliescu által is forradalmi hősnek nevezett státusban, biztosan semmi baj nem lenne most velem. Engem változó intenzitással, de gyakorlatilag folyamatosan le akartak vadászni az elmúlt bő húsz esztendőben. Hol politikai, hol egyházi, egyetemi alapítói-irányítói, de magánemberi minőségemben is karaktergyilkossági kísérletek célkeresztjében állok. A legnagyobb eddigi teljesítményemnek azt tartom, hogy képes voltam a felszínen maradni, mert amúgy nem terem fű a magamfajta politikai és nemzeti közszereplőnek. A hibáim felsorolására pedig nem lenne elegendő ez az újságfelület.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Faragott képek és ikerszobrok
Most a tengerben kell a cseppet megtalálnunk, azt a cseppet, amely valószínűleg csak később, otthon kristályosodik bennünk ki, mert itt, most eláraszt bennünket Miholcsa József faragott képeinek és ikerszobrainak áradata.
Itt mindennek üzenete van, annak is, hogy csaknem száz olyan művet láthatunk együtt, amelyek közül bármelyik egymaga is képes betölteni egy falat, egy szobát, és annak is, hogy valamennyi alkotás fából készült. Egyik-másikba komponált a művész vasat vagy üveget, de – milyen érdekes – a fa mindig hangsúlyozottan fa, a vas viszont inkább lánc vagy kereszt, korona vagy kard. A fának az anyaga dominál – ez a természet, a fémnek a szerepe, ami a feladat.
Ha azokat az elemeket nézzük, amelyekből sok mű felépül, akkor úgy érezzük, visszaröpülünk az időben, olyan messzire, mint a táltos hátán gyermekkorunkban a mesében, oda, ahol erőt meríthetünk a győzelemhez. De ha előbb az egészet öleljük magunkba, akkor közelinek, élőnek érezhetjük, olyan művészetnek, amely a mienk, amelyiket magunknak teremtjük, magunk használjuk, bennünket vidít, bennünket erősít, nekünk varázsol.
Aligha van a teremben, aki első pillanatra ne ismerné fel, akárhol is lát egy ilyen faragott deszkát, hogy az Miholcsa-alkotás. Annyira egyéni, sajátos. De aligha találunk valakit is, aki ne látná azonnal, hogy ezek magyar alkotások.
A magyar nép, a magyari népek, a pusztai, nagyállat- tartó népek hagyományainak, az ősi jelképeknek a használata a magyar képzőművészetben immár több mint 100 esztendős hagyománnyal büszkélkedhet. Miholcsa József is 30-40 esztendeje faragja a deszkát önálló alkotássá, olyan elemek felhasználásával, amelyeket azelőtt kizárólag a díszítőművészet tartozékainak véltek. De korántsem a valamikori, ősi művészet utánzásáról van szó.
Meglepődhetnek, hogy jó néhány alkotást nem lehet a mitikus-mágikus magyar ősművészethez sorolni. Minden vonaluk, a kialakított formák, a mozdulatot sugalló ívek a mai, XXI. századi dinamikát szolgálják, a digitális világban átlényegült formákat. Modern, inventív alkotások, amelyek formájukban hoznak újat, miközben hagyományos anyagot használnak föl, sőt, formanyelvük is közvetlen, érthető, mégis friss és újszerű. Mégsem pusztán formai játékok ezek, hanem abból a grafikai világból kinövő művek, amelyek mikor látható, mikor láthatatlan gyökerekkel kapcsolódnak a több ezer éves pusztai hagyományokhoz, a több száz éves keresztény szimbolikához és ahhoz a népművészethez, amelyet büszkén vallunk a magunkénak.
Ábrázolni tudják az odaadást, a vágyat, a lendületet, a bátorságot, a harckészséget, a reményt, még a karcsúságot, a kecsességet is.
Ezen a kiállításon találunk olyan alkotást, amely az egész világegyetemet tükrözi, de olyat is, amely csak egyetlenegy elemét jelenti ennek a világnak, de arról a rendkívül egyszerű ívelt deszkadarabról is látni, érezni, hogy ennek a világnak egyik jelentéses darabja.
Felfedezhetjük, hogy milyen tágas világot hódított meg Miholcsa József a számunkra, hogy a fa természetes adottságait – erezetét, színét, a fatörzs formáját, a deszka körvonalait – a műalkotás meghatározó részeivé tegye. Fehér karokat formáz az alulról szélesedő deszka, amelyen megmaradt az öreg kéreg szelete is, egy piciny páccal máris láthatóvá lesz a magasság felé törekvő ember, akinek két karját szétfeszítené a távolság, ha az égből a reménység zöld madara nem segítene.
Ezek az életerőtől duzzadó alkotások mintha az idők kezdetében gyökereznének. Halhatatlanok, tehát a régmúltat is ismerik – talán látták is, de halhatatlanok, tehát örökké fiatalok is. A népművészetből ismerős pogány vagy csak profán motívumok mellett ugyanolyan természetesen épülnek bele az alkotásokba a keresztény szimbolika elemei is, ahogyan a magyar népművészetnek is szerves tartozékai a keresztény hit elemei.
A kifejezetten keresztény jelképek, elsősorban a kereszt, vagy Boldogasszony csillaga, de néhány szoborszerkezeti forma vagy ábrázolt alaphelyzet is ide tartozik, egyértelműen mintegy 10-12 alkotásban láthatóak, tehát a kiállított művek 10%-ában. Aki feledi, hogy keresztény nép vagyunk, meglepődhet, hogy közösségi szokásaink, alapfokú jelképeink jelentős része a keresztény jelképrendszerből fakad, de még a korábbi hagyományainkat is átitatta a kereszténység, és valójában az lenne a furcsa, ha a magyar művelődés hagyományaiban gyökerező művészetben mindez nem együtt lenne jelen. Körülbelül ugyanilyen arányban találunk olyan műveket, amelyek rendkívül egyszerű szerkezetűek, és olyanokat, amelyek részleteikben nem kapcsolódnak a magyar művelődés mélyrétegeihez, tehát több különböző csoportot is elkülöníthetünk a kiállítás anyagából, pedig hihetetlenül egységes hangulatú az egész, ugyanazt a világot, a természet beszédes, egységes emberi, fenséges, mesés világát tükrözi.
És még nem szóltunk a szobrokról, amelyek mindegyike legalább kettős üzenetet hordoz, a formák kettősségét mutatják, a testek eggyé olvadását, egymás kiegészítését. Ló és lovas, férfi és nő, sólyom és solymász – két lény, két ember, és mégis csak egy test. Még a faragott, megmunkált, tehát szép, bár megrepedt, megsérült gerendadarabot is egybe tudja komponálni a nyers, kérges tönkdarabbal. Ikerszobrok ezek, a világ kettősségéről szólnak, ugyanakkor a világ egységéről, amelyben a tűz lángja és a madár tolla vagy a csillag fénye lehet ugyanolyan, mégis összetéveszthetetlen. Vagyis ez a világ érthető, ismerős és megismerhető, de legalább érezhető, szerethető, ezért gratulálok Miholcsa Józsefnek, és köszönöm ezt az élményt, amelyet ez a kiállítás jelent nekem.
* Elhangzott a kiállítás megnyitóján
Gáspár Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Moldva és Székelyföld az emlékekben
Egy Moldvában felnövő székely kisfiú története elevenedik meg Murvai Béla marosvásárhelyi magyartanár Szövevény című kisregényében, amelyet az őszi könyvvásáron mutatott be a szerző. Már az első fejezet megragadta az érdeklődésemet, ami az édesapa kalandjáról szól, aki 15-16 éves kamasz fiúként egy derűs nyári reggelen átgázolt a folyón, hogy megkapálja a túlsó parton levő törökbúzát. Közben kiderült, hogy határt sértett, Romániából útlevél nélkül ment át Magyarországra, a folyó ugyanis a negyvenes években országhatárrá vált, ami nem tudatosult a falusi emberekben, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy a földjüket megdolgozzák. A mezőn levőket elfogták, bezárták, de a székely lélekjelenlét nem hagyta cserben őket, és sikerült megszökniük. A kezdő történet és a későbbi emlékezés színhelyét jelentő két székely falu, az édesapa és édesanya szülőfaluja mellett a szerző bemutatja a Moldvában munkát vállaló székely család mindennapjait az onesti barakknegyedben, ahol az iparvárost építő munkások kaptak lakást.
A szerző ámulatra méltó alapossággal idézi fel a gyermekkor rengeteg apró eseményét, a gyermeki lélek eszmélését, és a kisfiú személyiségét alakító tanításokat két nagyon különböző világban, székely és román emberek között. Bár az olvasó azt hinné, hogy önéletrajzi regény, a szinte csipkeszerűen aprólékos visszajátszás részben fikció, a felnőtt író fantáziájának a szüleménye, ami a megőrzött és felidézett történéseket színesíti, egészíti ki. A könyvnek nincs lineáris cselekménye, emlékek szövevényéből bomlanak ki a történetek gyermekkori élményekről, kalandokról, amelyek kitörölhetetlen nyomot hagytak a felnőtt férfi emlékezetében. Mintha egy kaleidoszkópban nézné ezt a három világot, a szocializmus vívmányaként épülő és iparosodó moldvai város, Onest, az út menti székely falu, Víztelek és a félreeső, hagyományőrző kicsi település, Almaszeg képe kavarog színesen, érzékletesen, folyton váltva egymást fejezetről fejezetre.
Az édesapának, a fuvarosként dolgozó hetedik gyermeknek azért kell távoznia szülőfalujából, mert összekülönbözött a néptanács elnökével. Meg sem áll Moldváig, ahol családjával együtt két évtizedet tölt el a fából és stukatúranádból készült szoba-konyhás barakkban, ami a központi fűtésen és hideg vízen kívül egyéb kényelmet nem nyújtott lakóinak. A gyermek, aki egyéves korától ott élt, mégis szépnek látta ezt a világot, ahol egyszerre tanult meg két nyelvet: gyermekpajtásaitól, majd az óvodában és az iskolában a románt, szüleitől, különösen édesanyjától az anyanyel-vét. Példaértékűnek érzem, ahogy az anya fiával foglalkozik. Mesékkel, alkalmi játékokkal és a magyar irodalom kívülről ismert remekműveivel (a János vitézzel, a Toldival, a Nemzeti dallal, A megfagyott gyermekkel stb.), a történelmünk nagy személyiségeiről szóló történetekkel oltja be az anyanyelv szépségét, alakítja ki a nemzeti öntudat csíráját a kisfiúban, akit még az iskolába menetel előtt megtanít anyanyelvén olvasni és számolni. Édesapja pedig a tájékozódás igényével megáldott munkásemberként rendszeresen járatja az akkori országos napilapot, az Előrét, amelynek kalendáriuma a kisfiú első magyar olvasmányát jelenti, az anya gondosan megőrzött ábécéskönyve mellett. Igen, így is lehet, mondanám a külföldre kitelepedett édesanyáknak, akik közül sokan azért nem tanítják meg a saját nyelvükre is gyermeküket, nehogy zavaró tényező legyen az óvodában, iskolában.
Az út menti székely faluból az apai nagyapa emléke rajzolódik ki a legélesebben. Almaszegről a betegséget ráolvasással gyógyító, "istenfélő, jóságos természetű" nagyanya és a sokszor vicces nagybácsi alakja emelkedik ki a hagyományőrző falu sokféle, becsületes, néha furfangos, nagyravágyó vagy segítőkész lakóinak köréből. Almaszeg a titokzatos történések, a gyermekfejjel felfedezett titkok helyszíne, a "csodaszerű dolgok világa" – ahogy a szerző fogalmaz. Megismerjük a falu életét ünnepeken és hétköznapokon, a mindennapi teendőket, régebbi és újabb eseményeket, a gyermekkori nagy kalandokat. Olvashatunk a kollektivizálásról, a kenyérsütésről, a gyermeket elbűvölő kovácsműhelyről.
Vízteleken, ahol a későbbiekben házrészt vásárol a család, a kisfiú a postás nagynénivel járja a falut, s így válik szenvedélyévé a régi pénzek és egyéb régiségek gyűjtése.
Onestről Kosztika bá, a szabad parasztok lakta Szloboziáról tejet hordó segítőkész, értelmes, tisztességes jó gazdaember alakját mutatja be nagy szeretettel. Az édesanya korholó szavai pedig megtanítják, hogy az árnyékszéket takarító egykori elítéltet, Dedu bácsit sem szabad kicsúfolni. Ahogy a vizes istránggal kapott verés is jó lecke arra, hogy gyermekként sem szabad a máséhoz nyúlni. Érdekes élettapasztalatot gyűjt a székely városban élő örmény származású öregúrtól, aki már székelynek vallja magát, és arról is, hogy az állatokat, még a verebeket sem szabad bántani. A gyermek számára valódi traumát jelent a mandulaműtét, de a kórházban egy tudós geológus látja el értékes ismeretekkel a geológiáról és a világmindenségről.
A kisregényben a finom ecsetvonásokkal megrajzolt almaszegi falukép bemutatása mellett érdekes a fejlődő Onest képének a rögzítése a Sztálin-barokk típusú házaktól az egyszerűsödő kocka alakú, majd a tízemeletes tömbházakig, amelyek a ledózerolt falusi házak helyén épültek, az ipari tájé az ezüstszínű gömbtartályokkal, hűtőtornyokkal és a völgyben megmaradt csángó falu kéttornyú katolikus templomával. A moldvai település a könyv végére nemcsak régi házait veszíti el, hanem a nevét is, amikor a megyésítés idején Gheorghe Gheorghiu-Dej városra keresztelik.
Nemcsak tartalmában és stílusában, dokumentum jellegét tekintve is érdekes olvasmány a gyermek látószögéből megírt emlékezés. Ami egymástól távol eső, idegen világokat köt össze a kisfiú tudatában, aki fokozatosan, de biztosan ébred rá nemzeti hovatartozására, s közben az élmények, kalandok, félrelépések, a felnőttektől kapott útmutatások erősítik meg jellemét, személyiségét. Amikor becsukja a könyvet, az olvasónak olyan érzése támad, hogy a történet nem fejeződött be, így hát várjuk a folytatást. A kötet a Mentor Kiadónál jelent meg, reméljük, hogy a könyvesboltokban is kapható lesz.
*
Ízelítőül néhány sor A város neve című fejezetből: a kisfiúnak és a nagymama testvérének a találkozása.
"Befordultam jobbra a házba. Egy barna behemót szerkezettől alig lehetett belépni az ajtón. Hátulról fehér szálak százai, ezrei futottak felém, mint fénykévék a fényforrásból, ahol Zsuzsika néném ült ebben a megvénhedt faalkotmányban. A szálak fehéren villogtak, mintha nem is tőle, hanem belőle sugároztak volna szét az ajtó felé feszes, egyenes vonalakban. Az osztovátánál ült, bele volt merülve a szövésbe. Nyomkodta a lábítót, a nyüstök fel-le ugráltak, keze alatt jobbra-balra szállt a vetélő a szádnyílásban, ahogy a láncfonalak helyet cserélve fel- és alászálltak a vetülékfonalat tömörítő borda koppanásától kísérve. Valami nagy dolog készülhetett, kétsingnyi széles szőttest láttam előtte, a borda és a melldorong között, és elég sok fel volt már tekeredve a szövethengerre is. A hosszanti szálak fehérek voltak, len vagy pamut, már nem tudom, a vetélő pedigvilágos- és sötétkék gyapjúszálakat vitt be közéjük a minta szerint. Szögletes hullámvonalak futottak végig a szőttesen világoskék színben a sötétkék háttéren, a hullámvonalak felett pedig négyzetek és téglalapok váltakoztak egymással, világos és sötét, álló és fekvő téglalapok ügyesen egymásba illesztve, aztán megint hullámtaraj minták fáradhatatlan váltakozásban.Szinte hallottam a tenger morajlását az ultramarinkék ég alatt, amint himbálja a kockákat és a dereglyéket valami kezdet és vég nélküli vízi úton, ahol minden csak hullámzás és morajlás, de amelyen mégis áthatol, előbb halkan, alig érthetően, majd egyre kivehetőbben és hangosabban az emberi beszéd. S a szövőszék csak szőtte a hullámokat, a szavak is egyre hullámzottak felém, és egyre jobban lenyűgöztek a bordák kapogása közti rövid pihenőkben. – Hát itt vagy, aranyom? Rég nem láttunk!Hogy van nagymama? Vegyél onnan a konyhaasztalfiókból csörögét, még meleg. Most nem tudok innen fölállni, de papó mindjárt jő bé a pajtából, s tölt neked bodzalevet is. … Nekifogtam szőni az unokámnak terítőket, mert ősszel megy férjhez, s valamit én is akarok adni neki…"
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Istenem, mit éltünk meg! - Felavatták a szigetlankai egyházközség gyülekezeti termét
Nem véletlenül beszélt feltámadásról és új életről Nagy Róbert tiszteletes, a szigetlankai református egyházközség bizony igen komoly mélységeket élt meg az elmúlt években. Nem adták fel, segítségre találtak, vasárnap pedig felavatták a gyülekezeti termüket.
Egy héttel azután, hogy felavatták a Szamos-negyedi Református Egyházközség Diakóniai Központját, ismét ünnepelhetett Szatmárnémeti református közössége: átadták a gyülekezeti házat a szigetlankai egyházközségben. Mindezt ráadásul alig néhány évvel azt követően, hogy jelentős összegek tűntek el a közösség kasszájából.
„Sikerült támogatást szereznünk a román egyházügyi államtitkárságtól, valamint a magyarországi emberi erőforrások minisztériumától", árulta el a felavatást követően Kereskényi Gábor, aki teljes családjával részt vett az eseményen. A parlamenti képviselő kiemelte azonban, mindez csak egy részét képezi a teljes költségnek, amelyet adományokból , különféle támogatásokból sikerült kikerekíteni. Kereskényi elmondta, hamarosan személyesen tekinti meg a beruházást Soltész Miklós, a magyarországi emberi erőforrások minisztériumának vallásügyi államtitkára is.
„Istenem, mit éltünk meg", tört fel egy idősebb néniből, miután a felavatás után lefelé tartott a lépcsőkön. És bizony megélhették a meglopottság megaláztatása után a közösségi ház átadásának felemelő érzését. Mert ugyan a munka még nem véget, az épületet kívül még be kell pucolni, olyan ez, mint az ember: ha belül a lelke tiszta és használható, akkor vajmi keveset számít a külső.
A 10.00 órakor kezdődő istentiszteleten természetesen nem feledkeztek meg az anyákról sem, a gyerekek verssel köszöntötték őket anyák napja alkalmából. Ezt követően vonult át a közösség a gyülekezeti házba, amelyet Nagy Róbert lelkipásztor „az imádság házának nevezett, amelyet Isten azért adott nekünk, hogy megmentsen minket". A tiszteletes szerint mindenkinek meg kell találnia a választ a kérdésre: „Mit tett értünk Isten? Mit tett a Szigetlankáért?".
A kellemes zöld környezetben, a fák árnyékában megbújva az új épület szerves részévé vált a templomnak. A földszinten takaros konyha, mellékhelyiség - külön a fogyatékkal élőknek -, az emeleten pedig a gyülekezeti terem. „Igazi hiánypótló beruházás ez", véli Kereskényi. „Most már meg kell tölteni élettel a falakat", tette hozzá.
Az RMDSZ szatmárnémeti polgármester-jelöltje párhuzamot vont az egyházközség közelmúltja és saját vállalása között. „Nyugodtan mondhatom, a szigetlankai egyházközség újjászületett, feltámadt. Sikerült helyreállítani a bizalmat és valami hasonlóra készülök és is: helyreállítani Szatmárnémeti becsületét!", fogalmazott azt követően, hogy ő maga is köszöntötte az édesanyákat.
szatmar.ro

Megkezdődtek a Hunyad Megyei Magyar Napok
Hivatalosan is rajtolt május elsején, vasárnap a Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata. Rendhagyó módon Lupényban, a Szakszervezetek Házában tartották a hetedik alkalommal megszervezett magyar napok nyitórendezvényét, amelyre a megye többi, magyarok által is lakott településéről érkeztek vendégek, de részt vettek magyarországi és franciaországi küldöttségek is – számoltak be hétfőn a szervezők.
Megnyitóbeszédében Kocsis Attila főszervező, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója elismerte, hét évvel ezelőtt, 2010-ben, amikor a magyar napokat elindították, még ők maguk sem remélték, hogy ennyire sikeres lehet egy rendezvény a szórványban, és korosztálytól függetlenül ilyen nagy mértékben meg tudja szólítani a magyar közösséget.
Házigazdaként Benedekfi Dávid, az RMDSZ Lupényi Szervezetének elnöke méltatta, hogy idén a Zsil-völgyéből indulnak a Hunyad Megyei Magyar Napok, majd utalva a helyi közösség bányászathoz kötődő gazdag múltjára, kiemelten köszöntötte a dorogi és a belforti küldöttséget, mindkét település ugyanis híres bányavidéken található. Közös pontokat keresve, elmondta, a bányászok életét mindenhol meghatározta az összetartás, szolidaritás, ezt az összefogást kell a magyar közösségnek továbbvinnie a Zsil-völgyében.
Winkler Gyula megnyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a hetedik Magyar Napok az identitás, anyanyelv, kultúra címszavak köré szerveződnek, és a Zsil-völgyében az itt élő emberek identitásának részét képezi a bányászat hagyománya, ezért is fontos, hogy két olyan bányavidékről érkezett küldöttség, amelyektől gazdasági és közösségépítés terén is lehet tanulni.
Belfort és környékén hajdanán híres sóbányák működtek, innen érkezett az egyik küldöttség, amelynek tagjai a Kereskedelmi Kamara elnöke mellett a Volt Bányászok Egyesületének képviselői. Belfort és Hunyad megye közötti kapcsolat kiépítésén évek óta dolgoznak, kiemelt szerepet vállalt ebben Winkler Gyula EP-képviselő is, hiszen a belforti Energia-Völgye klaszter követendő modell lehet a Zsil-völgyében is, ahol még mindig zajlik az ipar szerkezeti átalakulása. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület dorogi szervezetének képviselői alkották a magyarországi küldöttséget, tevékenységük két irányban zajlik, az ipari szerkezeti átalakítás mellett a bányaipari emlékek ápolásával is foglalkoznak.
„Kétezer kilométer távolságban, Dorogon és Belfortban is ugyanazon modell mentén történt meg az ipari övezetek szerkezeti átállása, a települések modernizációja, azt láttuk, hogy ez akkor lehet sikeres, ha valós alternatívákat mutatnak fel. Ezt akarjuk mi is megvalósítani a Zsil-völgyében, a jó példát eltanulni a magyarországi és franciaországi partnereinktől. A gazdasági átalakulás mellett figyelnünk kell az ipari emlékek ápolására is, közösségi kérdés, hogyan őrizzük meg az ipari értékeket is, hogy lesz-e amit továbbadni a következő nemzedékeknek" – emelte ki Winkler Gyula.
Ez alkalommal kiosztották a Barcsay-Ákos díjakat, amelyet évente három, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap meg. A díjazottakról a helyi közösségek javaslata alapján egy kuratórium határoz. Idén Deák Piroska dévai nyugalmazott tanárnő, Zsargó János református esperes kapott díjat, valamint a Menyhárt házaspár, Rita és Ernő, akik a Böjte atya hálózatához tartozó, szászvárosi Jézus Szíve Gyermekotthont vezetik rendkívüli odaadással.
A 7. Hunyad Megyei Magyar Napokat tematikus napokra bontották, vasárnap a Közösség Napja volt, Lupényban a nyitórendezvényt követően szabadtéri programot szerveztek a parkban, délután Déván közösségi majálisra várták a magyar közösség tagjait. Vajdahunyadon a várban batyus majálist tartottak, ahol fellépett a Szivárvány Nyugdíjas Klub, a Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjai néptáncot, a Renaissance Együttes korabeli táncokat mutatott be. Csernakeresztúron a bukovinai székely közösség régi hagyományát éltetik, május első napján a szokásoknak megfelelően májusfát állítottak.
maszol.ro

Búcsún kértek áldást a kibővített zeteváraljai templomra
„Úgy koptassák, hogy tíz év múlva felújításra szoruljon, és akkor a restaurált templomot jövünk megáldani – mondta Jakubinyi György érsek a megnagyobbított zeteváraljai templom vasárnapi búcsúján. Az új orgonára és az elvégzett munkálatokra Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök kért áldást, majd hatvanöt bérmálkozó részesült a Szentlélek ajándékaiban.
Bár lényegesen többen férnek el a korszerűsített imádság házában, az áldó szentmisét mégis nagyon sokan a templomkertben hallgatták végig. A két főpásztorral együtt miséztek a környék papjai is, továbbá jelen volt számos világi elöljáró, valamint a testvértelepülés, Balatonfenyves küldöttsége. A magyar kormányt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára képviselte, a megyei tanácsot Borboly Csaba elnök. Az egyházközség kórusát Olti Attila vezényelte.
Soltész Miklós államtitkár (fotó) emlékeztetett, milyen csodát volt képes létrehozni a garázsból-műhelyből ez a közösség, amelyben a következő évtizedekre is lehetőségük van megerősíteni a hitet. Mert ahol élünk, az örök hit csak a kereszténységgel tud fennmaradni. Sok-sok szép örömet kívánt az egyházközségnek, Mátyás Gábor szentszéki tanácsosnak pedig, hogy őrizze meg vidámságát. Kiss-Rigó László megyés püspök az áldáskérelmek után a vízhintés szertartását végezte.
Homíliájában kiemelte: a szenteknek, így Józsefnek sem volt könnyű az élete. A szent család tagjai mégis békét tapasztaltak meg. Az ő példájára keressük Isten szándékát, nem a könnyebb ellenállást. A bérmálkozóknak, akik hűségesen kitartanak Jézus és egyháza mellett, szintúgy „nem kínál tejben-vajban életet”. De a saját felelősségre hozott döntés, hogy Jézussal szellemi-lelki kapcsolatban élnek, olyan értékek mentén vezeti majd őket, amelyet szüleiktől és a közösségtől eltanultak. Jakubinyi György érsek vallja: a bérmálás a reménység jele. Kívánta: tudjanak úgy élni, hogy a következő nemzedéknek is képesek legyenek átadni a hitet.
Kiss-Rigó László a neves bibliatudós, Jakubinyi érsek 70. születésnapja alkalmából hetven újszövetségi szentírást ajándékozott a bérmáltaknak, a több évfordulót ünneplő jubilánsnak pedig egyházmegyéje nevében egy Szűzanya-szobrot nyújtott át.
Nagy Attila, Zetelaka polgármestere Jókait idézte: „Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki látta honnan indultunk el”. Műhelyépületből előbb imaház, a tanyatelepüléseken, Ivóban, Sikaszóban, Libánban templomok épültek. Ha az embereknek szűkös is a családi költségvetésük, kiszorították a hozzávalókat. Határokon inneni és túli támogatók önzetlenül segítettek. Mátyás Gábor atya neve összeforrt a völgy népének életével. Jakubinyi György érsek köszönetet mondott az egyházközség plébánosának, amiért a sok jóakaratot összefogta. A megújuló templom jövőt jelent.
A templom felújításáról
András Alpár és Lőrincz Barna mérnökök tervei alapján rekordidő, öt és fél hónap alatt korszerűsítették a zeteváraljai plébániatemplomot. Száz négyzetméterrel nagyobbították meg a templombelsőt, harminccal a kórus-, illetve hittantermet, kazánházat építettek, padlófűtést szereltek be. Új a faberendezés is. A jelentősen megnövelt belmagasságú épület üvegtetős. A tíz festett vitrálé Csíksomlyón, az ötvenkét színes fóliás ablak Székelyudvarhelyen készült. A templomáldásra megújult a plébániaépület, a kerítés, a kapu és a szent hajlék előtti tér is. Az új orgona Székelyudvarhelyen, Pap Zoltán orgonaépítő műhelyében készült, két manuálja, pedálja, tizenöt regisztere, három segédregisztere és összesen kilencszáz sípja van. Magassága hat méter és húsz centiméter. Leghosszabb sípja három méter, míg a legrövidebb csak két centiméter.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Mentor – „Nagy álmom posztulátumokra alapozva fényre szabni a fizikát”
Beszélgetés Néda Zoltán fizikussal, a BBTE professzorával
Univerzumról és a vastaps fizikájáról is beszélgettünk egyetemi irodájában Néda Zoltán professzorral, az MTA külső tagjával, mégis mindvégig emberközelségben éreztem. Nem szállt el az éterben, nem várt vastapsot, kivételes teljesítményeiről is alázattal nyilatkozott. Az interjú után még pingpongoztunk is.
– Kiemelkedő élmény vagy netán egy személy, mentor hatására döntött a fizika mellett?
– Már nagyon korán, azt hiszem, öt-hat-hetedikben eldöntöttem, hogy fizikus leszek. Ez annak tulajdonítható, hogy apukám is fizikus volt, megszerettette velem az érdekes fizikai kísérleteket. Ugyanakkor nagy szerencsém volt az iskolában, mert olyan fizikatanárom volt, Tellmann Jenő, aki tényleg úgy tudta tanítani a fizikát, hogy meg is értsük. A matematikatanáraim is olyanok voltak, Kürthy Katalin és Libál Ilona, akiktől olyan alapot kaptunk, hogy az egyetemen probléma nélkül megálltuk a helyünket. A Báthory-líceumban, ahol végeztem, különleges hangulat volt, különleges elhivatottság a fizika és matematika irányába. Tellmann Jenő tanítványai közül például körülbelül 60-70 fizikát végzett, amiből közel húsz doktori fokozatot is szerzett.
Fényre szabott fizika
– Azóta már az ön irányítása alatt is felnevelkedett egy generáció. Ez idő alatt sok témával foglalkozott, kutatási területeinek nagyon széles a spektruma. Van-e olyan téma, ami közelebb áll a szívéhez?
– Két témát emelnék ki. Az egyik a spontán rendeződési problémák témaköre, amit úgy is neveznek, hogy emergens, spontánul kialakuló mintázatok, önszerveződések. Interdiszciplináris kutatásokat végzek, megkeresem azokat a területeket, ahol ilyen spontán rendeződéseket, önszerveződéseket tapasztalok. Ez lehet biológia, közgazdaságtan, szociális jelenségek, kémia… Azok a módszerek, amiket a fizikusok használnak, alkalmasak az ilyen jelenségek tanulmányozására. Tehát az, hogy annyi irányban dolgoztam, azért van, mert ezt a témakört kerestem minden területen. Ez a szívemhez legközelebb álló téma.
Egy másik téma, amelyikben sajnos még nem sokat publikáltam, de a szívemhez talán még közelebb áll, az a fizika alapjainak a posztulátumokon keresztüli lefektetése és annak a kimutatása, hogy az egész fizikai gondolkodásunk, a fizika tér és ideje a fényre épül. Ebből írtam egy könyvecskét, A fényre szabott fizikát. Ott még ezeknek a gondolatoknak csak a csíráját vetettem el. A nagy álmom, hogy logikusan, posztulátumokra alapozva építsem fel a modern fizikát, és egy olyan fizikát mutassak be a nagyközönségnek, amiben minden logikusan következik. A fizikát ezáltal közelebb akarom hozni a matematikához. Azt szeretném, hogy a rigorózus matematikai gondolkodásmód, amely az elfogadott posztulátumokra vezet vissza minden kijelentést – amikor tudom, hogy mit fogadtam el és miből mi következik –, a fizikában is állandóan végigkísérjen minket.
Jól eladható vastaps a Nature-ben
– A vastaps kialakulását leíró tanulmánya megjelent a Nature szakfolyóiratban. Nem sokan büszkélkedhetnek hazánkban ilyennel.
– A Nature-cikk szerintem túlságosan fel van értékelve. Manapság a Nature és a Science a vezető tudományos folyóiratok. Sajnos az alakult ki, hogy az ezekben való publikálás jelenti a tudományos teljesítményben a maximumot. Én ezzel nem teljesen értek egyet. Csak a Nature és Science publikáció alapján nem ítélnék meg embereket, mert ezek kirakat-folyóiratok, ahol a szenzációs eredményeket publikálják, amelyek nem feltétlenül a jelenkori tudomány legnagyobb eredményei.
Habár tényleg büszke vagyok arra a cikkemre, amelyben a vastapsnak a kialakulási mechanizmusát magyaráztuk egy egyszerű fizikai modellen keresztül, de az, hogy ezt a Nature-ben tudtuk publikálni, főleg annak köszönhető, hogy az egy olyan cikk, amely mindenkit érdekel és jól eladható. A vastapsos cikkre például mindenki felfigyelt, a BBC, a Discovery Chanel, sok mindenkit érdekelt. Ilyen szempontból jó reklám volt a Nature-nek is. Egy másik cikket is publikáltunk a Nature-ben, amiben spirálalakú töréseknek a kialakulását figyeltük meg vékony rétegekben. Szerintem szintén különlegesen érdekes téma, de az nem kapott akkora médiavisszhangot, mint a vastapsos cikk.
A Nature és a Science tényleg nagyon komoly szaklapok, de sokszor abba a hibába esnek, hogy csak a szenzációhajhász cikkeket publikálják. Nagyon sok olyan tudományos eredmény születik manapság, ami jóval túlmutat az említett lapok cikkein, de nem publikálhatók ott, mert a nagyközönség számára nem annyira szenzációsak. A cikkeim közül én sem a vastapsosra vagyok a legbüszkébb, habár tényleg sok hivatkozást hozott és elég nagy volt a médiavisszhangja.
Einstein relativitáselmélete talán nem a végső igazság
– A mai fizikát többnyire a fénysebesség állandóságára alapozzák. Korábban egy előadáson izgalmas kérdést vetett fel: mi van, ha ez a posztulátumunk téves?
– Inkább úgy fogalmaznám ezt meg, hogy a fizikában a teret és az időt a fényre építjük, amiben nagyon fontos pont a fénysebesség állandósága. Ahhoz hogy a teret és az időt fel tudjuk építeni, előtételezzük, hogy a fénysebesség minden vonatkoztatási rendszerből nézve ugyanakkora. Ez azt is jelenti, hogy nem létezik egy abszolút vonatkoztatási rendszer (éternek nevezték korábban). A kérdésemmel azt próbáltam feszegetni, hogy mi van, ha mégis van egy ilyen vonatkoztatási rendszerünk: összeomlik-e ettől a fizika, teljesen más fizikánk lesz-e? A válaszom, hogy nem. Az a fizika, ami most van, nagyon helyesen van felépítve. A posztulátumrendszerünk helyes, de egyáltalán nem biztos, hogy a végső igazság.
Úgy látom, az lesz a következő „nagy bumm” a fizikában, ha ki tudunk mutatni egy abszolút vonatkoztatási rendszert. Ahogy a newtoni fizika után fantasztikus lépés volt az Einstein által alkotott téridőben levő relativitáselméletre épített fizika, úgy ez is hatalmas lépés lenne. Mi fizikusok hallgatólagosan már tudjuk, hogy ez mi, de egyelőre, mivel nem tudjuk konzisztensen értelmezni a mai fizika keretében, hallgatunk róla.
– Mégis mi lenne az?
– Az a vonatkoztatási rendszer, amelyben a kozmikus háttérsugárzás egyenletes. A kozmikus háttérsugárzás egy olyan sugárzás, ami minden irányból éri a Földet. Ezt Arno Penzias és Robert Woodrow Wilson mutatta ki az 1960-es években nagy rádióteleszkópokkal. Azt találták, hogy van egy „zaj”, ami minden irányból érkezik az univerzumból, egy kb. három Kelvines feketetest-sugárzásnak megfelelő elektromágneses sugárzás, ami uniform módon érkezik minden irányból.
Ezt a háttérsugárzást manapság már nagyon pontosan tudjuk mérni, nem csak Kelvines, hanem mikro Kelvines pontossággal. Ebben a háttérsugárzásban ma már látunk egy erős anizotrópiát. Tehát nem igaz, amit Wilson és Penzias annakidején állított, miszerint teljesen egyenletes ez a sugárzás: van olyan irány, amelyből magasabb hőmérsékletű a sugárzás és az ezzel elentétes irányból alacsonyabb hőmérsékletű.
Ha egy olyan vonatkoztatási rendszerből nézzük ezt az egészet, amely 600 km/s sebességgel mozog a Földhöz viszonyítva, az Oroszlán és a Vízöntő csillagképek irányában, akkor ott tényleg egyenletes ez a sugárzás. Azt jelenti, hogy van egy, az elektromágneses sugárzások terjedéséhez kapcsolódó kitüntetett vonatkoztatási rendszerünk. Ez ellentmond az Einstein-féle relativitáselméletnek, ami azt mondja, hogy minden tehetetlenségi vonatkoztatási rendszer egyenértékű és nincs az elektromágneses sugárzásoknak egy kitüntetett vonatkoztatási rendszere. Ez most olyasmi, amit az éternek hittünk, és ami nagyon jó kiindulópont egy új fizika felé.
Sablonfeladatok rontják el a gyerekek érdeklődését
– Aktívan részt vesz a Kísérletszombatok szervezésében, gyakori résztvevője és előadója a fizika vagy a tudomány népszerűsítésével foglalkozó konferenciáknak. Hogyan ítéli meg a társadalom ma a fizikát? Hol a helye a fizikának a társadalomban?
– Nagyon fontos erre választ adnunk. Azt látom, hogy a gyerekek, amíg kicsikék, addig nyílt szemekkel közelednek minden, fizikával kapcsolatos érdekes jelenséghez. Sajnos ahogy növekednek, elveszítik ezt az érdeklődést. A káprázó, csillogó szemek eltűnnek, aminek okát abban látom, hogy elkezdünk velük olyan absztrakt matematikára épített fizikával dolgozni, ami számukra már érthetetlen. Nem csak a fizikusoknál látom ezt a hibát, hanem a matematikusoknál is, akik sablonfeladatokon keresztül próbálják a matematikát tanítani, ezért amikor valami újjal találkozik a gyerek, megijed. A fizikában pedig mindig valami újjal találkozik. A túl absztrakt matematika miatt elveszítik a fiatalok az érdeklődésüket a fizika iránt, és a szép és érdekes jelenségek is megközelíthetetlenné válnak számukra, ami miatt inkább más tudományágak felé fordulnak. A fizikaóra rendszerint a sablonfeladatokról szól, a lejtővel és az RLC áramkörrel kapcsolatos feladatokat oldatunk nyakra-főre, mert a versenyekre sajnos ezt kérik. Versenyorientált lett az egész tudomány, ahol nem az a fontos, hogy a gyerek érdeklődő legyen, hanem hogy díjakat hozzon el, és ezzel elrontjuk a fizika iránti érdeklődést. Ezen javítanunk kell.
A Kísérletszombatokon, a tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő előadásokon pont ezt szeretnénk kiküszöbölni. A fizikának az érdekes oldalát igyekszünk odahozni a közönség elé, hogy egy kicsit lássák, milyen szép és mennyire érdekes feladatok vannak ott, amiket nem feltétlenül kell nagy matematikával megközelíteni. Az igazi tudomány tényleg az, amikor komoly matematikával közelítem meg a problémákat, de ha a gyereket megnyerem ezekkel és megtartom 9., 10., 11. osztályban is, akkor majd az egyetemen szerintem megtanulja azt a matematikát, ami ehhez kell. Nemrég például kivittünk Sztánára 17 gyereket, fizikatáborba. Igaz ugyan, hogy ezek a gyerekek mind kiváló fizikatanároktól jöttek, de engem nagyon meglepett az a hangulat, ami ott volt. Éjjel egykor sem hagytak minket lefeküdni, ahelyett, hogy pingpongozzanak, bulizzanak vagy szaunázzanak, inkább kérdésekkel bombáztak.
Jusson idő mindenre
– A fizika mellett szeret túrázni, sízni. Mi az a teljesítmény, amire a legbüszkébb?
– Síben elég jó voltam fiatalon, országos egyetemista versenyeken mindig nyertem. Az „öregversenyek” nem profi kategóriájában még időnként nyerek. De azt mondom, hogy igazán nagy eredményeim a sportban nem voltak. Viszont minden sportot élveztem, amit csináltam és nem is arra hajtottam, hogy nyerjek, hanem hogy jól csináljam az adott sportot. Tehát síben, teniszben, pingpongban, tollaslabdában, úszásban, amiket űzök, valahol a közepes kategóriába sorolom magamat, viszont nagyon élvezem őket.
– Nemrég írtunk a lányai eredményeiről, akik versenyszerűen sportolnak. Hogyan fér össze a fizika a családdal és minden mással?
– A lányaimra nagyon büszke vagyok, főleg a sportteljesítményeikre, mindkettő nagyon ügyes a tájfutásban. Nekem olyan jó eredményeim, mint nekik, semmilyen sportágban nem voltak. Az összeegyeztetés szerintem időbeosztás kérdése. Ha valaki túlzásba visz valamit, legyen az sport, művészet, bármi, a természet úgy alkotott meg minket, hogy visszaüt abba az irányba. Én ezt tapasztaltam magamon: amikor túl sokat foglalkoztam csak fizikával, akkor azonnal láttam, hogy a teljesítményem lankad, és egészségileg sem éreztem olyan jól magam. Úgy gondolom, az életet úgy kell megszervezni, hogy idő jusson mindenre: tudományra, oktatásra, sportra és a családra is. Ezt tényleg nagyon nehéz beosztani. Ennek általában az a következménye, hogy az ember semmiben sem lesz nagyon jó, tehát mindenből csak jó középszinten tud lenni, de az életben szerintem ez fontosabb, minthogy valamiben nagyon kiváló legyen és a többit elhanyagolja. Egy kiegyensúlyozott, minden irányban jó közepest alkotó egyén lehet, hogy hosszú távon többet tud elérni, mint egy olyan valaki, aki valamire ráfókuszál és esetleg az a valami nem megy úgy, ahogy szeretné, és állandó csalódással él. Én próbálok egy kicsit kiegyenlíteni mindent.
Néda Zoltán
1964. április 14-én született Kolozsváron • doktorátusvezető egyetemi professzor a Babeş– Bolyai Tudományegyetem Fizika Karán • Fontosabb kitüntetései, díjai:
• Ifjúsági Bolyai Díj (vezető tanár), MTA, 2003 • Ștefan Procopiu-díj, Román Tudományos Akadémia, 2004 • Az MTA külső tagja, MTA, 2007 • A Kolozsvári Akadémiai Bizottság Teleki József díja, az Erdélyi Tudomány Mestere kategória, 2013 • Az OTDT Mestertanári aranyérme, 2013
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Emléket állítottak Bözödújfalunak
Az elszármazottaknak még mindig fáj
Házak, utcák, patakok, dombok – amelyek már csak azoknak az emlékeiben élnek, akik Bözödújfaluban születtek, nevelkedtek – köszönnek vissza az élethű maketten, Berze Imre székelyudvarhelyi szobrászművész alkotásán, ami az elárasztott falunak állít örök emléket. A hétvégi Szent György-napok keretében szombaton az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban felavatták a vízzel elöntött településnek szentelt emlékszobát.
A ma már láthatatlant kellett láthatóvá tenni
Kívülállóként is megható volt megtapasztalni azt a példaértékű összetartozást, a szülőfalujuk iránti erős ragaszkodást, ami a falu még életben lévő szülöttjeit jellemzi. Ahogyan az emlékszobába lépve, könnyeikkel küszködve fedezték fel szülőházukat, az egykori jó szomszédokéit, kedves emlékeik helyszíneit a maketten, valamint a falakon lévő képeken. Hiába élnek a világ legtávolabbi pontjain, a kötődés ma is ugyanolyan erős. Akárcsak a fájdalom, hiszen költözni kellett, kényszer alatt elhagyni az ősi portát és egész addigi életüket.
Orbán László, az emlékszoba létesítését felvállaló Erdélyi Utakon Egyesület elnöke hangsúlyozta, az emlékszoba, valamint a makett által nem a tragédiára szerették volna fektetni a hangsúlyt, hanem Bözödújfalu kulturális örökségét, történetét kívánták bemutatni, azt, ahogyan példás egyetértésben élt ott együtt hat vallási felekezet. Akárcsak egy magzat fejlődése az anyaméhben, kilenc hónapba telt, amíg "megszületett" a makett, és alapos kutatómunka eredményeképpen sikerült láthatóvá tenni a láthatatlant. Az emlékszobában a térplasztika, illetve a tó kimerevített mása mellett a falu szülötteitől származó használati tárgyakat, fényképeket – mellettük háromnyelvű ismertető szöveg – helyeztek el, egy képernyőn pedig helybéliek mesélnek a falu életéről, hogy milyen volt a húsvét, a szüreti bál, mi történt, amikor egy csűrben összegyűltek a falubeliek. Különlegesség az egyedi fénytechnika, az árnyékok játéka a napfelkeltét és naplementét idézi fel. A makett fehér színű, hiszen egy mennybéli falunak az élethű mása – ismertette a látványanyagot Orbán László.
Csibi Attila polgármester, aki a kezdetektől fogva oroszlánrészt vállalt a Bözödújfalu emlékének ébren tartását célzó projektben, elismerte, bár családi szálak nem kötik a településhez, mégis kialakult egy olyan kötődés a faluhoz, ami őt is újfalusivá tette. – Megismertem azt a fájdalmat, amit az ott élők éreztek, és megpróbáljuk ezt a sebet nem feltépni, hanem szemléltetni, hogy minél jobban megértse mindenki, mi is történt ott. Ezek az emberek hihetetlen módon kötődnek a településhez, ami már nem létezik, olyan fájdalomként élik meg az emlékezés minden pillanatát, hogy nekünk, nemcsak erdőszentgyörgyieknek, hanem a világon élő minden embernek, kötelességünk erre figyelni. Itt van ez az emlékszoba, amelybe belépve, mintha én is jártam volna a falunak az utcáin, mintha én is megéltem volna ezt a fájdalmat – fogalmazott a városvezető.
– A falu makettjében nem egy épületegyüttest felidéző tárgyat kell látni, hanem sokkal inkább a közösségi életet, életformát, ami a nehézségek mellett évszázadokon át sikeres tudott lenni – mutatott rá dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki szerint ennek a sikernek az volt a legfontosabb feltétele, hogy az itt élők mertek álmodni, ide álmodták a sorsukat, jövőjüket. – Ma is az a legfontosabb, hogy itthon merjünk jövőt álmodni, családot alapítani. Ez a legfőbb feltétele annak, hogy elnéptelenedett falvaink ismét gyerekzsivajtól legyenek hangosak – fűzte hozzá.
Péter Ferenc hangsúlyozta, Szováta polgármestereként örül, hogy egy ilyen színvonalas kiállítás látott napvilágot Erdőszentgyörgyön, ugyanis a fürdőváros egyik legnagyobb gondja, hogy mit mutassanak a környéken a több százezer turistának, akik évente Szovátára érkeznek.
Falunkat nem kapjuk vissza, de legalább az emléke megmarad
Bölcsőjét Bözödújfaluban ringatták, és gyermekkorát is ott töltötte a jelenleg Ausztriában élő Sükösd Árpád, akinek a jóvoltából 1995-ben felépült a siratófal, ahol évente találkoznak az elszármazottak. – Ennyi idő után is ritka az a nap, amikor valami kapcsán ne jutna eszembe Bözödújfalu, hiszen azt mondják, az ember oda való, ahol született és nevelkedett, függetlenül attól, hogy hol éli az életét. Aki kénytelen elhagyni szülőhelyét, előbb-utóbb érzi, hogy hiányzik valami. Nem leli a helyét, nincs amibe kapaszkodnia, nincsenek szülők, testvérek, szomszédok, gyermekkori barátok a közelben, akikkel örömét, bánatát megoszthatná. Éppen azért azt üzenem a fiataloknak, hogy jól gondolják meg, mielőtt elhagynák a szülőföldjüket, és ha mégis erre kényszerülnek, ne felejtsék el ápolni a gyökereket, amíg van mit. Mi, a falu szülöttei a kezdetekben a legmerészebb álmainkban sem gondoltuk, hogy meglesz mindaz, amit ma magunkénak tudhatunk: van emlékhelyünk siratófallal, van kopjafafalunk, és most emlékszobánk falumakettel, kegytárgyakkal. A falunkat nem kapjuk vissza soha, de így picit megnyugodhatunk, hogy legalább az emléke megmarad – fogalmazott Sükösd Árpád, majd megköszönte Csibi Attilla polgármesternek, az erdőszentgyörgyieknek, hogy lelkiismeretesen felvállalták az ügyüket.
Édes otthon, ahová álmaikban ma is visszajárnak
Zsúfolásig telt a Rhédey-kastély a szombati avatóünnepségen, de szinte nem akadt olyan személy, akinek ne csaltak volna könnyeket a szemébe Szombatfalvi József esperesnek, a falu szülöttjének a szavai. A projekt mintegy mentoraként végig ott állt a kivitelező csapat mellett, hogy emlékeinek köszönhetően minél valósághűbben tudják visszaadni a falu és az ott élők mindennapjait.
– Nekünk, akik ott születtünk, még fáj, mert ott volt egy otthon. Fenyőfa gerendás, kopott küszöbű, kerek kővel kirakott bejáratú otthon. Az édes otthon. Ahová álmainkban ma is visszajárunk. Mert ott volt olyan szomszédunk, aki mindig tudta, hol a ház kulcsa, tudta, hogy félreveheti az ajtóba állított seprűt, és elviheti, amire szüksége van. Nekünk még fáj, mert ott voltak azok a gyermekkori pajtások, akikkel együtt lógtunk meg órákról, együtt barangoltunk a hegyre fel, együtt játszottunk és később együtt dolgoztunk, együtt kísértük szüleinket a mezőre, és boldogok voltunk, amikor ők délben pihentek és mi a Küsmöd-patakában fürödhettünk. Nekünk még fáj, mert volt egy falusi közösség, ami messze földön híres volt. Híressé Bözödújfalut nem a tóba süllyesztés tette, hanem az a lelkület, ami évszázadokon keresztül élhető életet jelentett abban a faluban hat felekezet számára. Élhető életet, mert békességben éltek. Nekünk még fáj, de boldogok vagyunk, mert ha tóba is süllyedt a falu, a szellemisége ma is üzen, és a jövőben is fog, mindaddig, amíg siratófal, kopjafafalu, makett és emlékhelyek vannak, és odafigyelnek az emberek arra, hogy igenis lehet élni békességben, egymást szeretve, megértésben. Boldogok vagyunk, hogy hazajárhatunk, hogy helyünk van legalább a falu határában, és helyünk lett itt is, Erdőszent-györgyön. És olyan társakra találtunk, többek között egy polgármester személyében, aki azt mondja, hogy bözödújfalusinak érzi magát – hangzottak az esperes szívhez szóló szavai.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar ünnep a Zsil völgyében
Rendhagyó módon a Zsil völgyében, Lupényban tartották meg vasárnap a 7. Hunyad Megyei Magyar Napok nyitórendezvényét.
A szakszervezetek művelődési házában tartott ünnepségre a dél-erdélyi megye többi, magyarok által is lakott településéről érkeztek vendégek, de magyarországi és franciaországi küldöttségek is részt vettek.
Kocsis Attila főszervező, a dévai Téglás Gábor-gimnázium igazgatója nyitóbeszédében elismerte, hogy 2010-ben, amikor a magyar napokat elindították, még ők maguk sem remélték, hogy a szórványban ennyire sikeres lehet egy rendezvény, és korosztálytól függetlenül ilyen nagy számban meg tudja szólítani a magyar közösséget.
Házigazdaként Benedekfi Dávid, az RMDSZ Lupényi szervezetének elnöke adott hangot abbéli örömének, hogy idén a Zsil völgyéből indulnak a Hunyad Megyei Magyar Napok, majd utalva a helyi közösség bányászathoz kötődő gazdag múltjára, kiemelten köszöntötte a szintén nagy bányászati hagyományokkal rendelkező dorogi és a belforti küldöttséget. Hangsúlyozta, hogy a bányászok életét mindenhol meghatározta az összetartás, szolidaritás, és úgy vélte, az összefogást kell a magyar közösségnek továbbvinnie a Zsil völgyében.
Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke megnyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a hetedik magyar napok az identitás, anyanyelv, kultúra címszavak köré szerveződnek. Ő is hangsúlyozta, hogy a Zsil völgyében az itt élő emberek identitásának részét képezi a bányászat hagyománya, ezért is fontos, hogy két olyan bányavidékről érkezett küldöttség, amelyektől gazdasági és közösségépítés terén is lehet tanulni. A franciaországi Belfortban és környékén hajdanán híres sóbányák működtek, a francia város és Hunyad megye közötti kapcsolat kiépítésén évek óta dolgoznak, hiszen a belforti Energia Völgye klaszter követendő modell lehet a Zsil völgyében is, vélte Winkler.
A magyarországi küldöttséget az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület dorogi szervezetének képviselői alkották, akik az ipari szerkezeti átalakítás mellett a bányaipari emlékek ápolásával is foglalkoznak. „Kétezer kilométer távolságban, Dorogon és Belfortban is ugyanazon modell mentén történt meg az ipari övezetek szerkezeti átállása, a települések modernizációja, azt láttuk, hogy ez akkor lehet sikeres, ha valós alternatívákat mutatnak fel. Ezt akarjuk mi is megvalósítani a Zsil völgyében, a jó példát eltanulni a magyarországi és franciaországi partnereinktől. A gazdasági átalakulás mellett figyelnünk kell az ipari emlékek ápolására is, közösségi kérdés, hogyan őrizzük meg az ipari értékeket is, hogy lesz-e amit továbbadni a következő nemzedékeknek” – emelte ki Winkler Gyula.
Ez alkalomból a Barcsay Ákos-díjat is kiosztották, amelyet évente három, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap meg. A helyi közösségek javaslata alapján a kuratórium idén Deák Piroska dévai nyugalmazott tanárnőnek, Zsargó János református esperesnek, valamint Menyhárt Ritának és Ernőnek ítélte a díjat, akik a Böjte Csaba hálózatához tartozó szászvárosi Jézus szíve gyermekotthont vezetik rendkívüli odaadással.
A 7. Hunyad Megyei Magyar Napokat idén tematikus egységekre bontották, a közösség napjának nyilvánított vasárnapon Lupényban számos szabadtéri programot szerveztek a parkban, míg délután Déván közösségi majálisra várták a magyar közösség tagjait. Vajdahunyadon, a várban batyus majálist tartottak, Csernakeresztúron pedig a bukovinai székely közösség régi hagyományát éltetve májusfát állítottak. Hétfő délután, a képzőművészetek napján Vajdahunyadon képzőművészeti és fotókiállítást nyitottak, illetve irodalmi estre került sor.
Krónika (Kolozsvár)

Kopácsi-vetélkedő a magyar reformáció bölcsőjében
Öt egyházmegye tizennégy csapata vett részt az V. Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedőn, amit ez alkalommal a Reformáció Emlékéve keretén belül szerveztek meg. Az ifjúsági találkozóra más gyülekezetből is csatlakoztak. A régiekről tanultak, történelemből írtak és remélhetőleg a történelmet írják mindazok, akik részt vettek.
Szombaton délelőtt 10 órakor kezdődött a gazdag programmal tarkított ifjúsági nap. Kánya Zsolt Attila, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ifjúsági előadó tanácsosa nyitotta meg az alkalmat áhítatával, melyben Gedeonról szólt, aki kilépett a csűrből, a közönyből, a félelemből és hitte, hogy Istennel együtt győzni fog. Kovács Sándor esperes is köszöntötte az ifjakat, bátorítva őket, hiszen már azzal nyertek, hogy jelentkeztek a vetélkedőre.
A versenyzők ezután megkapták az ötven kérdést tartalmazó feladatlapokat, amit Fórizs Enikő magyartanárnő állított össze. Öt egyházmegyéből tizennégy négy tagú csapat mérte össze erejét egyháztörténetből, Arad megyétől Szatmárig. Az aradi egyházmegyéből Kispereg, Pécska és Szentleányfalva, a bihari egyházmegyéből Nagyvárad- Velence és Jákóhodos, az érmellékiből Jankafalva és Nagykágya, a szilágysomlyóiból Szilágyborzás és Kraszna, a szatmáriból pedig Pusztadaróc (2 csapattal), Mikola, Szárazberek és a házigazda Erdőd. A csapatversenyen kívül egy egyéni feladatot is kaptak, melyben megadott címek alapján esszét/ fogalmazást/ jegyzetet írhattak. Egyébként idén is, a fontosabb évfordulókhoz kötötték a tananyagot a szervezők. 450 éve íródott a Második Helvét Hitvallás, a Református Egyház egyik alapirata. Viszonylag kerek évfordulója van idén a Szatmárnémeti Nemzeti Zsinatnak, 370 éve történt. Kerek fél évezrede született Drágffy Gáspár, a reformációt az első között befogadó főúr, ezért a Drágffy-családdal is megismerkedhetnek azok, aki felkészültek a vetélkedőre.
A megszépült erdődi református templomban ifjúsági istentisztelettel folytatták az együttlétet, melyben Kurta Szabolcs érendrédi lelkipásztor hirdetett Igét. A prédikátor egyháztörténeti szempontból kétszeresen is kötődik az erdődi református gyülekezethez. Egyrészt volt dobrai lelkészként tevékenyen részt vett a gyülekezeti szövetség (Erdőd-Dobra-Magyargéres-Szatmárhegy-Kismajtény) létrehozásában, másrészt érendrédi lelkipásztorként utóda annak a prédikátornak, aki a gyülekezet elüldözése miatt kényszerült elmenni Érendrédre 1769-ben. Az ifjúsági nap igei mottója alapján szolgált: "Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjálett minden." (2Kor 5,17) Az igehirdető az állandóan változó világban a soha el nem múló dolgokra hívta fel a figyelmet: Isten élő szavára a Tőle kapott bölcsességre. Ez az, ami Kopácsiék és Petőfiék idejében is megtartó erő volt, de jelentkezhetett minden kor fiataljainak szívében. Ha valaki saját magáról mondja, hogy bölcs, az hazudik, akiről mások mondják, arról valószínű, elhihetjük - mondta a predikátor. Ősz Sándor Előd kolozsvári egyháztörténész Szenczi Molnár Albert zsoltárfordítótól és az egyháztörténeti kutatás fortélyairól tartott lendületes és érdekfeszítő előadást. A Bízz Band és az Erdődi Dicsőítő Csapat hangulatos koncertje mutatta meg, hogy lehet az Istent felszabadulva és örömmel dicsérni.
Ezután került sor az eredményhirdetésre. Az első díj Érmellékre, a jankafalvaikhoz került, akik a lehetséges 100 pontból 97-et értek el. Második lett a mikolai csapat Szatmárból (95), a harmadik pedig a szilágysági Kraszna (90,5). Az esszéíró egyéni díjat Magyar István nyerte Mikolából, második a nagykágyai Horvát Irénke, harmadik pedig Komori Viktória Szentleányfalváról. Mindkét kategóriában a győztesek Buzogány Dezső teológiai professzor díját is átvehették a rengeteg más jutalom mellett.
Az eredményhirdetést követően Titoktalanított világ címmel színvonalas, tanulságos, épületes, üzenet-teljes, humorral tarkított előadást tartott a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség ifjúsági színjátszó csapata. Kása Melinda és Kása Zsolt néptánc-tanítással vezette le az együttlétet.
A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Reformáció Emlékbizottság által támogatta. A projekt címe: Erdőd, a magyar reformáció bölcsője. A bölcső előremutat, reményt sugároz, általában, az életről beszél. Ami Erdődön volt, az a szépen szóló jelen és jövő, tehetséges fiatalokkal. Lelki szemekkel lehetett látni azt is, hogy a református templom előtt Petőfi Sándor és Szendrey Júlia össze is mosolyogtak, több mint száz magyar fiatalt láttak, értelmet és bölcsességet. A régiek elmúltak, semmiképpen sem értelmetlenül.
szatmar.ro

Rajt előtt a Háromszéki Diáknapok
Több mint 250 versenyzővel rajtol pénteken a Háromszéki Diáknapok. Ügyességi és kreatív versenyszámok várják három nap alatt a tizennégy csapatot.
A vetélkedő tizenkettedik kiadását Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület, valamint önkéntes diákok közös szervezésében tartják péntektől vasárnapig különböző sepsiszentgyörgyi helyszíneken.
„A rendezvény célja, hogy a 14–25 év közötti háromszéki fiataloknak lehetőséget teremtsen a szabadidő hasznos és értelmes eltöltésére, kialakítsa a társadalomban való aktív részvételi igényüket, csapatvezetőket és diákszervezőket neveljen ki, akik az önkéntesség jegyében személyiségüket formálják és kisközösségeket építenek” – tartják a szervezők az évek óta nagy sikernek örvendő háromszéki rendezvényről.
Összesen 11 sepsiszentgyörgyi csapat nevezett be 12 helyre idén, illetve négy csoport más háromszéki városokból. Egyet közülük még márciusban „kirostáltak”. A fiatalok a hétvégi rendezvényre csapatpólóval, himnusszal és kabalákkal kell készüljenek.
A májusi, döntő fordulóban résztvevő 11 csapat Sepsiszentgyörgyről: We-kings, Grove Street, Tabula Rasa, Mihasznák, M1(egy), Dandana, Diszkó Patkányok, The Bombers, TAGMEN, HeroInn és a MAHAKALA. A mezőnyt három KOBAKÉ, azaz kovásznai, baróti, kézdivásárhelyi jelentkezőket számláló csapat egészíti ki, így idén az ICEameg, a Hullámreccsentők és a TranSZILVAnikum is versengeni fog Háromszék legügyesebb diákcsapata címért a hétvégén. Nem csupán az első heyen végzett fiatalokat díjazzák, ez mellett a szervezők kinevezik a saját megítélésük és a csapatok javaslatai alapján a három nap alatt legsportszerűbben játszó együttest is, amely a Háromszék legsportszerűbb diákcsapata címet nyeri el.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Egyfordulós marad a polgármester-választás
Elhárította az állásfoglalást az alkotmánybíróság szerdán a tavaly elfogadott önkormányzati választási törvény azon cikkelye ügyében, amelynek alapján június 5-én egyfordulós polgármester-választást készülnek tartani.
Mint ismeretes, a taláros testülettől a bukaresti törvényszék kért utólagos normakontrollt az Adevărul című központi lap Bukarest főpolgármesteri címére pályázó főszerkesztő-helyettese, Liviu Avram által benyújtott alkotmányossági óvás nyomán. Az újságíró hiányos támogatói listával, mindössze három támogató aláírással függetlenként kérte felvételét a bukaresti szavazólapra, amikor pedig ezt elutasították, alkotmányossági kifogást emelt.
Avram a szerdai ülésen kifejthette álláspontját az alkotmánybíróság előtt. Azzal érvelt, hogy míg a törvény értelmetlenül szigorú feltételeket támaszt a polgármester-jelöltekkel szemben, addig a polgármesterek megválasztásakor nem gondoskodik a képviseleti demokrácia egyik alapelvének érvényesüléséről.
A helyhatósági választási törvény szerint a polgármester-jelölteknek a választók 1 százalékának támogatását meg kell szerezniük ahhoz, hogy felvételüket kérjék a szavazólapra: ez Bukarest esetében 18 ezer támogató aláírást feltételez. „Másfelől az egyfordulós választás nyomán egy jelölt a voksok akár 20-30 százalékával is polgármester lehet, annak ellenére, hogy a szavazók 70-80 százaléka valamelyik ellenjelöltjére akarta bízni a település vezetését" – idézte az újságírót az MTI.
A testület megalapozatlanként elutasította az óvás azon részét, amely a jelöléshez szükséges támogató aláírások számára vonatkozott. Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke rövid sajtónyilatkozatában rámutatott: a választási törvények kidolgozása a parlament hatásköre, ennek részleteibe a bíróság sosem szólt bele.
Arról pedig, hogy egy- vagy kétfordulós legyen-e a választás, azért nem foglalt állást az alkotmánybíróság, mert csak azokat a törvénycikkelyeket vizsgálhatja, amelyek az adott panaszos ügyét közvetlenül érintik. Zegrean szerint az óvás arról szólt, sérültek-e a panaszos alkotmányos jogai, amikor elutasították jelöltségét, de ennek semmi köze ahhoz, hogy hány fordulós a választás.
A második legerősebb parlamenti frakcióval rendelkező jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) fél éve sürgeti a kétfordulós választáshoz való visszatérést, de nem tudta rávenni a Dacian Cioloş vezette szakértői kormányt, hogy erről sürgősségi rendelet hozzon. Az egyfordulós választás a tisztségben lévő elöljárók újraválasztását segíti, így főleg a szociáldemokratáknak kedvez, akiknek a legtöbb polgármesterük van.
MTI

Erdély.ma

Aki lefestette Petőfit és Bem tábornokot
Egy verseskötet elején levő ajánlás indította arra a csíkszeredai Nagy Gyöngyvért, hogy utánanézzen, ki is a kötet szerzője. Mint kiderült, az üknagymamája testvéreként számon tartott Mezei József nem is annyira költőként, hanem festőként jeleskedett.
„Édesanyám kapott ajándékba édesapámtól egy kis verseskötetet, mely Mezei József magánkiadásában jelent meg 1870-ben, s melyet a költő ajándékozott a lánytestvérének, az én ükanyámnak, amit ajánlósorai is igazolnak: Murin Andrásné, született Mezei Mária kedves húgomnak, emlékül Mezei József, 1870. Utánanéztem interneten, hogy ki ez a Mezei József költő, de nem találtam róla semmit, aztán, ahogy kezdtem olvasgatni a verseit, felfigyeltem azokra a sorokra, hogy »hol vagy szép múzsám, festészet múzsája, elpártoltál-e tőlem hűtlenül?«. Akkor jöttem rá, hogy ő festő volt, és ez alapján kezdtem keresni” – elevenítette fel a két évvel ezelőtt kezdődő kutatás első lépéseit Nagy Gyöngyvér.
Akkor még nem tudta biztosan, hogy az ő rokona azonos-e a festő Mezeivel. Kutatni kezdett hát, levéltáraknak, plébániáknak, muzeológusoknak írt, helytörténészekkel vette fel a kapcsolatot. Minél jobban beleásta magát a témába, annál több ösztönzést kapott arra, hogy folytassa a kutatást.
„Fontosnak tartottam, hogy az anyakönyvét meglássam. Mivel Kislétán született, írtam a nyíregyházi római katolikus egyházmegyének, hogy keresem az anyakönyvi nyilvántartását, azt a választ kaptam, hogy keresték, de a környező falvakban sem találják. Végül Pócspetriben találtuk meg egy véletlen folytán. A festőművész utolsó éveit Budafokon élte, egy ottani helytörténésszel, Bartos Mihállyal is felvettem a kapcsolatot, aki több esetben is segítségemre volt a kutatásban, tőle kaptam meg Mezei József gyászjelentőjét. Ő mindvégig biztatott és hasznos tanácsokkal látott el” – mesélte Nagy, aki aztán a festő több képét is felkutatta, valamint a Vasárnapi Újságban a visszaemlékezéseit is megtalálta.
Az akkor mérnökként dolgozó Mezei 1846-ban ismerkedett meg Petőfi Sándorral Szatmáron, akit még abban az évben meg is festett. Barátságukról több feljegyzésben is olvashatunk. 1880-ban a Vasárnapi Újság közli a képet, olvasói visszajelzések szerint Petőfinek ez az egyik leghitelesebb portréja. Mezei a szabadságharcban tüzértisztként harcol Bem tábornok csapatában. Petőfi és a tisztikar biztatására Bem tábornokot is meg akarja festeni, ám a tábornokot nem lehetett rávenni. A tábornok portréját 1860-ban, emlékezetből festi meg, melyet 1867-ben sokszorosítanak, ezeket a reprodukciókat eladták és a befolyt összeggel az akkor már vak festőt segítették pártolói.
„Nagyon termékeny festő volt, a forradalom után, az ötvenes évek elején kezdett festegetni. Nagybányán rendelést kapott, a máramarosszigeti templom főoltárképe az ő festménye, Csomaközön négy oltárképe van. Orbán Balázzsal bejárta Székelyföldet és együtt fényképeztek, a Székelyföld leírása első három kötetében találhatók a fotói. Szembetegsége gátolta meg, hogy a későbbiekben Orbán Balázzsal dolgozzon. Ekkor még látott, Péczeli Ignác professzor kezelte, aki Kodály Zoltán feleségének volt a dédapja. Sok ilyen érdekes dolgot találtam, ismerte Arany Jánost, Szendrey Júliát például. Tíz éven keresztül Jókai nagynénjének lakásában lakott. Sok-sok örömmel járt ez a kutatás, és azt hiszem, ezt csak abbahagyni lehet, befejezni nem” – véli Nagy Gyöngyvér.
A kutatásról és Mezei Józsefről bővebben május 6-án tudhatnak meg többet az érdeklődők. A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében délután 18 órától Nagy Gyöngyvér Mezei József megtalálása címmel tart előadást a csíkszeredai polgármesteri hivatal gyűléstermében.
Mezei Józsefről
Mezei József 1823. május 11-én született Kislétán. Gimnáziumi tanulmányait az 1830-as évek elején kezdte Máramarosszigeten, később Szatmárnémetiben folytatta. Ekkor már arcképeket is készített. A fővárosban tanult tovább, 1846-ban mérnöki vizsgát tett, és visszatért Szatmárnémetibe. Itt ismerkedett meg Petőfivel is. Rá egy évre Itáliába ment tanulmányútra, majd 1848-ban részt vett a szabadságharcban, az erdélyi hadjáratban Bem tábornok seregében volt tüzértiszt.
1850-ben Pesten tanulmányozta a festészetet, '51-ben pedig megfestette egyetlen önarcképét, amely a Magyar Nemzeti Galériában látható. 1852-ben Nagybányán megnősült, Pestre költözött, oltárképeket kezdett festeni. 1861-ben meghalt egyetlen kislánya nyolcéves korában. 1862-ben kiújult a szembetegsége, 1863-ban készítette el az utolsó ismert festményét, a nagybányai Szentháromság-templom nagyméretű főoltárképét. Utolsó éveit Budafokon töltötte, 1882. szeptember 8-án halt meg, a Kerepesi temetőben temették el.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Vesztett és nyert ügyek között
Ki lehet tenni a kétnyelvű utcanévtáblákat!
Nemrég tudósítottunk arról, hogy a fővárosi legfelsőbb bíróságon elutasították a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség(MMDSZ), a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), az Erdélyi Magyar NemzetiTanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fellebbezését. A fellebbezés a Felsőoktatás Minőségét BiztosítóHatóság (ARACIS) azon előírásának a jogszerűségét kérdőjelezte meg, hogy a gyakorlati órák és a kórházi gyakorlat nyelve a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) csak a román lehet. A rossz hír mellett jónak számít, hogy a megyei törvényszéken végleges ítélet született a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében.
– Kezdjük a rosszabbikkal! Hogyan indokolta az elutasítást a legfelsőbb bíróság? – kérdeztük Kincses Elődtől, aki a két ügyet képviselte az igazságügyi fórumok előtt.
– A vesztes ügy okának megértése érdekében vissza kell nyúlnunk a Ceausescu-rendszerbe, amikor a magyar oktatás visszaszorítása elkezdődött. Ennek következményeként 1989 decemberében, a "nacionálkommunista" diktatúra bukásakor a MOGYE Általános Orvosi Karának hatodévén még fele-fele volt a román és magyar diákok aránya, az elsőéves magyar hallgatók száma viszont még a húsz százalékot sem érte el. A felszámolás alatt álló Gyógyszerészeti Karon pedig már csak a negyed- és ötödév működött. Ez volt az oka annak, hogy 1990-ben mind a magyar diákság, mind az oktatói kar határozottan elkezdte a küzdelmet a teljes körű magyar oktatás visszaállításáért. Miközben a kezdeti sikertelenség láttán ülősztrájkot folytattak, a román nacionalista erőknek annyira fontos volt, hogy megakadályozzák ennek a jogos követelésnek az érvényesítését, hogy 1990. március 19- én a Görgény völgyéből Marosvásárhelyre beszállított, félrevezetett román embereket először a MOGYE-ra vitték, hogy megleckéztessék a diákságot. Szerencsére előző nap sikerült meggyőzni a hallgatókat, hogy függesszék fel a sztrájkot, így nem volt kit megleckéztetni, ezért az RMDSZ akkori székházának ostromára vezényelték a Görgény-völgyieket, nehogy dolgukvégezetlenül kelljen hazamenniük.
– Sokaknak úgy tűnt, hogy a 2011. évi közoktatási törvény megnyugtatóan rendezi a helyzetet.
– Sajnos, nem így történt. Amikor kitudódott, hogy a törvénytervezetben multikulturálisként megjelölt három egyetemen, a kolozsvári Babes–Bolyain, a MOGYE-n és Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen teljes körű anyanyelvi oktatást kell bevezetni, az ARACIS 2010 októberében hozott egy határozatot, amelyben megfogalmazta az a szabályt (sztenderdet), hogy a klinikai gyakorlatokon kizárólag a román nyelvet lehet használni. Ezt a "sztenderdet", noha a vonatkozó jogszabály érvényességi feltételként előírja, 2010 októbere óta nem hagyta jóvá a tanügyminisztérium, és nem foglalták kormányrendeletbe sem, tehát jogilag nem létezik. Ezenkívül nem a törvényeknek megfelelően tették közzé, nincsen aláírva, számozva és keltezve, ráadásul nem az ARACIS honlapján olvasható, hanem a 12 tagozat egyikét jelentő orvostudományok tagozat honlapján jelenik meg. A többi tagozat honlapján egyetlen rendelkezést sem tettek közzé. Így ez már a második érvénytelenségi indokot jelenti.
A harmadik – ahogy a Népújságban is megjelent –, hogy a 2011. évi 1-es tanügyi törvény ötödik szakasza kimondja, hogy a rendelkezéseivel ellentétes valamennyi jogszabályt hatályon kívül helyezi. Mivel a tanügyi törvény 135. szakasza a teljes körű anyanyelvű oktatás biztosításáról rendelkezik, az ismertetett speciális ARACIS-előírás három okból is érvénytelen, semmis. Mindez nem zavarta a Marosvásárhelyi Táblabíróságot, amikor két évvel ezelőtt ezekkel az indokokkal kértük az egyetemi charta jogsértő szakaszainak megsemmisítését. Ebben a perben felperesként a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség és az RMOGYKE szerepelt, támogatásunk érdekében beavatkozott az RMDSZ, az EMNP, EMNT és az MPP. A tárgyaláson 2/1 arányban utasították el a fellebbezésünket, úgy, hogy a tanács magyar nemzetiségű bírája a törvénytelen elsőfokú döntés hatályossága mellett szavazott, Mona Baciu bírónő pedig rendkívül megalapozott különvéleményt fogalmazott meg. Látván, hogy itt, Marosvásárhelyen képtelenség a MOGYE ellen pert nyerni, hiszen minden perben, még a román kormánnyal szemben is, sikerrel jár az egyetem, Bukarestben indítottunk eljárást az MMDSZ és az RMOGYKE nevében. Ebbe a perbe az EMNT és az EMNP avatkozott be, az RMDSZ és az MPP már nem.
A kérésünk az volt, hogy az idézett ARACIS- előírást semmisítsék meg, hisz teljesen egyértelmű, hogy jogszabálysértő, és tulajdonképpen érvénytelen is. Még első fokon az a nagy meglepetés ért, hogy a perbe beavatkozott a MOGYE, vagyis a jogszabályt alkalmazó a jogszabály védelmében lépett fel. Hasonló esetről nem tudok, hiszen a jogszabályt alkalmazónak nincsen olyan jogosítványa, hogy azt mondja: nekem nagyon tetszik ez a jogszabály, nehogy azt a törvényhozó hatályon kívül helyezze! Ez mégsem zavarta a Bukaresti Táblabíróságot, helyt adott a MOGYE beavatkozási kérelmének, és elutasította a keresetünket azzal, hogy a magyar oktatást ellehetetlenítő rendelkezés törvényes. A fellebbezésünket csak több mint másfél év után tárgyalta le a bukaresti legfelsőbb bíróság, és noha az előzetes eljárásban elvileg megalapozottnak tekintette fellebbezésünket, legnagyobb meglepetésemre és felháborodásomra ezt az abszolút megalapozott fellebbezést elutasította.
Az indoklást nem ismerjük, kézhezvétele után természetesen az Európai Emberjogi Bírósághoz fordulunk. Remélem, hogy nem rosszul használom a többes számot, ugyanis az RMOGYKE és az MMDSZ élén változás történt, és az új elnökök közötti viszony nem nevezhető felhőtlennek. Itt azonban olyan érdekről van szó, amelyben a személyes ellenszenvet feltétlenül félre kell tenni.
Hogy milyen gyenge lábakon áll az elsőfokú ítélet megindokolása, arra példaként felhozom: annak érdekében, hogy csökkentse annak látszatát, hogy a magyar oktatást diszkriminálják a marosvásárhelyi orvosin, egy szemenszedett hazugságot írtak be az ítélet indoklásába, miszerint az oktatás során az elmélet 70 százalékot, a gyakorlat pedig csak 30-at tesz ki. Noha a tanügyminisztérium által jóváhagyott és a kormányrendeletbe foglalt előírások kimondják, hogy 30 százalék az elmélet, ami magyarul folyhat, és 70 százalék a többi aktivitás, aminek a nyelve kizárólag a román lehet. Hozzá kell tennem, hogy a román kétharmad által jóváhagyott egyetemi charta nemcsak a sztenderdben rögzített klinikai gyakorlatokra alkalmazza a román nyelv kizárólagos használatát, hanem kibővíti minden, az elméleti oktatáson kívüli tevékenységre. Például az anatómiagyakorlaton sem lehet használni a magyar nyelvet, holott köztudomású, hogy a boncasztalon már nem szokás megszólalni.
– Az egyelőre sikertelen próbálkozás után szóljunk arról a perről is, amit Kincses Előd megnyert nemrégiben.
– Szeretném a marosvásárhelyiek tudomására hozni, hogy nyugodtan ki lehet tenni a kétnyelvű utcanévtáblákat. A két civil aktivista, Barabás Miklós és Benedek Lehel Csaba ügyében a szabálysértési jegyzőkönyvet, amellyel a fejenkénti 5.000 lejes pénzbüntetést kirótták, jogerősen hatályon kívül helyezték. A Maros Megyei Törvényszék a napokban jogerősen elutasította a Valentin Bretfelean vezette helyi rendőrség által benyújtott fellebbezést. Az elsőfokú ítélet indoklásában benne van, hogy teljesen szabálytalanul rótta ki a büntetést a helyi rendőrség. A kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését semmilyen jogszabály nem tiltja, ezért a helyi rendőrség igazgatója sem kreálhat szabálysértést ott, ahol az nem létezik, mondja ki az indokolás.
Ennél sokkal "bájosabb" az az indoklás, amelyet a Maros Megyei Törvényszék abban az ítéletében fogalmazott meg, amellyel elutasította annak a 12 személynek a kártérítési követelését, akik kérték, hogy Valentin Bretfeleant és a helyi rendőrséget egyetemlegesen kötelezzék egyenként 50.000 lej erkölcsi kártérítésre (fájdalomdíj kifizetésére) a félelemkeltő, fenyegető felszólítások miatt. A CEMO kimutatása szerint az 50.000 lejes büntetéssel való fenyegetés következtében több mint 50 személy vette le a kétnyelvű utca-névtáblákat. Az ítélet indoklásában az áll, hogy az a mód, ahogy Valentin Bretfelean értelmezte a reklámtörvényt, és az a tény, hogy reklámtáblának tekintette az utcanévtáblákat, az inkompetencia és a hivatali visszaélés határán mozog. Végül azzal az indokkal utasították el Bretfeleanék fájdalomdíjra kötelezését, hogy az a 12 személy, aki panaszt tett, tulajdonképpen nem szenvedett pszichés traumát, hiszen képes volt teljes mellszélességgel kiállni jogai védelmében. Az okfejtés azt jelenti, hogy csak olyan embernek jár erkölcsi kártérítés, fájdalomdíj, aki a rendőrségtől annyira megijed, hogy "összecsinálja" magát, ahelyett, hogy jogait érvényesítené.
Remélem, hogy a kétnyelvű utcanévtáblákkal kapcsolatos ítéletnek meglesz a hozadéka, nem mint a székely zászlóval kapcsolatosnak. Ez utóbbi esetben sajnos hiába nyertem meg a pert, egyetlen politikai erő sem tűzi ki a székely zászlót.
– Végül arról szeretnék érdeklődni, hogy mi a helyzet a székely szabadság napján a csendőrség által kirótt büntetésekkel?
– A Székely Nemzeti Tanács által alapított és a székely szabadság napját szervező Siculitas Egyesület megbízásából bűnvádi feljelentést tettünk a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) a Maros Megyei Csendőrség parancsnoka, Iulius Cenan ezredes ellen és azok ellen a csendőrök ellen, akik hamisított szabálysértési jegyzőkönyveket állítottak ki. Nyolc olyan személyről tudunk, akiket megbüntettek mint szervezőket vagy résztvevőket, és az adott időpontban nem is voltak Marosvásárhelyen! A másik vádpont a hivatali hatalommal való visszaélés, mivel egy bejelentett és a gyülekezési törvény által megszabott 48 órás jogvesztő határidőn belül be nem tiltott, tehát szabályos tüntetés résztvevőit zaklatják. Ráadásul szervezőként nem a megmozdulást bejelentő és szervező Siculitas Egyesületet büntették meg, hanem azokat a személyeket, akik a csendőrség kérésére és a törvénynek megfelelően felügyelték a rendet. Ahelyett, hogy megköszönték volna hozzájárulásukat ahhoz, hogy a felvonulás gond nélkül lezajlott, fejenként 1.000 lejre büntették meg őket! Két évvel ezelőtt a csendőrség még ismerte a törvényt, mert akkor csak a Siculitasra róttak ki szervezési szabálysértési bírságot. A nyilvánossággal megpróbálják elhitetni, hogy Valentin Bretfelean által vezetett véleményező bizottság hozott egy – megkésve közölt – tiltó határozatot. A gyülekezési törvény viszont egyértelműen rögzíti, hogy a bejelentett tüntetést kizárólag a polgármester közigazgatási határozata tilthatja be, a törvény által szigorúan meghatározott esetekben, amelyek a Maros Megyei Törvényszék ítélete szerint természetesen nem álltak fenn. Még annyit, hogy 80 személy képviseletében megtámadtam a szabálysértési jegyzőkönyveket is, reményeim szerint a megalapozatlan büntetéseket el fogja törölni a Marosvásárhelyi Bíróság.
– Mi is reméljük.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Erről jut eszembe
Atlantisz harangoz a mélyben? Erdély talán? "Elmerült székely faluk hangja szól"? Az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély hétvégén avatott bözödújfalusi emlékkiállításán óhatatlanul megcsendülnek az emberben Reményik Sándor látomásos verssorai. De a jelképes költemény ismerete nélkül is garantált a megrendülés. Nem csak azokat érinti meg az emeleten nyílt tárlat, akik közvetlenül vagy közvetve lettek az elárasztott falu tragédiájának részesei. Az emlékszoba több eszközzel is áttör a közömbösség falán. A különleges látvány és hanghatás hamar leköti a látogató figyelmét, s a rendhagyó összbenyomást maga is fokozhatja, ha az elpusztított történelmi település egykori katolikus templomának harangját is megszólaltatja. A harangot abejárattal szemben falhoz rögzített hat magas faoszlopra szerelték. A gerendákba, a béke és egyetértés szimbólumaként, a faluban és környékén harmóniában élt hat felekezet hagyományos köszönését vésték. Mindaz, ami az állandó kiállításon található, Bözödújfaluhoz köthető, onnan kimenekített tárgyi, szellemi, képi emlék. Térkép, fotók, dokumentumok, régi bútordarabok, szerszámok, népművészeti cikkek tanúsítják, milyen életrevaló közösség munkálkodott több évszázadon át ezen a szép helyen, amelyet 450 évvel ezelőtt említettek először az okiratok. De a termet középen egy hatalmas makett uralja. A hajdanvolt székely szombatosok fontos központjaként számon tartott falu és természeti környezetének hű mása ez a hófehér gipsz dombormű. Egy a négyszázhoz léptékű, 3,5 m hosszú, 1,6 m széles a relief. A közel három évtizede elsüllyesztett település minden épülete, építménye megtalálható rajta ugyanott, ahol valamikor állt. A falu, a környék kicsinyített mása fölött másfél méternyire fenyegetőn ott függ a víz, a gyűjtőtó sötét felülete, amelynek síkját megannyi bemélyedésként a lenti házak negatívja töri meg. Az önmagában is lenyűgöző látványt ötletes fény- és hangjáték egészíti ki. Az emlékszoba kivitelezésével megbízott projektmenedzser, Orbán László, a csíkszeredai Erdélyi Utakon Egyesület elnöke elmondta, kilenc hónapi munka eredménye az, amit az érdeklődők itt láthatnak. Ha akarjuk, ebben is találhatunk szimbólumot. A látványtervező György Zoltán műépítész is csíki, a szobrász, Berze Imre székelyudvarhelyi, a bútorzat pedig a sepsiszentgyörgyi Szőcs József elképzelését tükrözi. A dicséret viszont még hatványozottabban illeti azokat a helyieket, akik a mind szebbé és vonzóbbá váló műemlék épületet kultúrával, tudással, a helyi tradíciókba ágyazódó újító szellemmel igyekeznek megtölteni. A pincétől a padlásig restaurált Rhédey- kastély egyre inkább betöltheti hivatását. Jó, hogy Bözödújfalu ügyét is felkarolták, a köztudatot ilyen vonatkozásban is ébren kell tartani. Immár nem csak a kopjafafalu szolgál mementóul a Küsmöd-patakából felduzzasztott tó felett. A közeli kisváros is felmutatja, mennyire szívügye közösségi értékeink, az elődök tisztelete. Mindezt végiggondolva, sajnos nekem más is eszembe jutott: vajon a világ végezetéig így lesz, hogy a mi számottevő megemlékezéseink mindig valamilyen veszteséghez kapcsolódnak?!
(N.M.K.)
Népújság (Marosvásárhely)

Barcsay Ákos-díjak átadásával
Megkezdődtek a Hunyad Megyei Magyar Napok
Dévai sportos „bemelegítő” után vasárnap hivatalosan is rajtolt a Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata. Idén a nyitórendezvényre a Zsil-völgyében került sor, pontosabban Lupényban, melyre nemcsak a megye többi településéről érkeztek magyarok, hanem magyarországi és franciaországi küldöttségek is részt vettek.
Rúgták, de nem egymást
A hetedik alkalommal szervezett magyar napokról természetesen a sport sem hiányozhatott, akárcsak az előző években idén is sor került a kispályás focikupára. Kemény küzdelem után a csernakeresztúriak csapata diadalmaskodott a dévai Keresztesek, illetve a szintén dévai magyar ifjak csapata előtt. Az évről évre visszatérő kolozsvári vendégek, a lupényi Barbárock, illetve a dévai Szent Ferenc Alapítvány csapata számára az idei torna aligha szerepel különleges élményként, hiszen nem jutottak a dobogóra. Részvételüket azonban egy pillanatig sem bánták meg, a hangulat most is nagyszerű volt.
Sűrített összerdélyi hagyományok
A kezdet fénypontja kétségtelenül a vasárnapi lupényi rendezvény volt, melyen Kocsis Attila fő szervező, a dévai Téglás Gábor elméleti líceum igazgatója hivatalosan is megnyitotta a Hunyad Megyei Magyar Napokat. Köszöntő beszédében elismerte, hogy 2010-ben, amikor a rendezvényt elindították, még a szervezők sem remélték volna, hogy ennyire sikeres lehet a többnapos rendezvénysorozat a szórványban.
Benedekfi Dávid, a lupényi RMDSZ elnöke házigazdaként üdvözölte a vendégeket, hangsúlyozván, hogy a Zsil-völgyi magyarság az iparosítás révén került a bányavidékre a Székelyföldről, Szilágyságból és Erdély szinte minden magyarok által lakott csücskéből, ezért szinte egész Erdély hagyományait magában hordozza. A bányászat viszont rendkívüli szolidaritással kovácsolta össze és gazdagította mindezeket.
Winkler Gyula EP-képviselő, a megyei RMDSZ elnöke emlékeztetett, hogy idén a magyar napok az identitás, anyanyelv, kultúra címszavak köré szerveződnek, és a Zsil-völgyében az itt élő emberek identitásának részét képezi a bányászat hagyománya, ezért is fontos, hogy két olyan bányavidékről érkezett küldöttség, amelyektől gazdasági és közösségépítés terén is lehet tanulni. A magyarországi Dorog és a franciaországi Belfort küldöttségei szintén jelentős bányavidékekről érkeztek, s az ottani közösségek életére ugyancsak a szolidaritás jellemző. Winkler Gyula már évek óta kiemelkedő szerepet vállal a Belfort és Hunyad megye közötti kapcsolat kiépítésében, a Belforti Energia-Völgye klaszter követendő modell lehet a Zsil völgye számára, ahol még mindig zajlik az ipar szerkezeti átalakulása. A Magyar Országos Bányászati és Kohászati Egyesület dorogi szervezete – melynek képviselői Benedekfi Dávid meghívására érkeztek Lupényba – az ipari szerkezeti átalakítás mellett a bányaipari emlékek ápolásával is foglalkozik.
Barcsay-díj, avagy szórványünnep nemzetközi környezetben
Az ünnepségen kiosztották a Dézsi Attila egykori prefektus javaslatára 2014-ben elindított Barcsay Ákos-díjakat, amelyet évente három, a közösségépítő munkában egyházi, pedagógiai és civil téren kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap meg. Az idei díjazottak Deák Piroska dévai nyugalmazott tanárnő, Zsargó János református esperes, valamint a Menyhárt házaspár, Rita és Ernő, akik a Böjte atya hálózatához tartozó, Szászvárosi Szent Erzsébet Gyermekotthont vezetik rendkívüli odaadással.
Az ünnepségen csak Deák tanárnő vett részt személyesen, aki meghatódva mondott köszönetet számos egykori tanítványának, a Hunyad megyei magyarságnak és különösképpen férjének, Leventének és két leánygyermeküknek, akik évekig mellette álltak a magyarság művelésének és felemelésének áldozatos és nehéz, de annál szebb munkájában. Amikor a hatvanas évek elején Hunyad megyében került, a tősgyökeres kolozsvári fiatal tanárnő nem is gondolta volna, hogy fél évszád múlva annyira kötődik új szűkebb pátriájához. A kötődés kölcsönös, a Hunyad megyei magyarság a Barcsay Ákos-díjjal fejezte ki elismerését több évtizedes tevékenységéért.
Az ünnepség felemelő mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint a külföldi vendégek meghatottsága: a magyarországiak a Hunyad megyei szórvány kitartása és élni akarása előtt hajtottak fejet, míg a franciák a – későbbi beszélgetések alapján – az összetartás erejét sejtették, az ünnepség ezen részén nem volt magyar–francia fordítás.
Közösségi nap
Azaz mégis volt tolmácsolás, a díjak átadása és a csernakeresztúri hagyományőrző egyesület néptánc előadása után Benedekfi Dávid humoros szöveggel, télapószerűen ajándékozta meg a vendégeket, méghozzá saját 26 éves bányásztevékenysége egykori munkaeszközeivel.
Mivel a 7. magyar napokat tematikusan állították össze, vasárnap pedig a közösség napja volt. Lupényban a nyitórendezvényt követően szabadtéri programot szerveztek a városi parkban, ahol a helyi szakácsmesterek és Maros megyei vendégek finomabbnál finomabb gulyással kényeztették el az egybegyűlteket, majd a Marshall- és DJ Pongrácz-koncertekre került sor, a nap pedig lézerjátékkal végződött.
Chirmiciu András

Nyugati Jelen (Arad)

Az erdélyi irodalmi lapokat is megviseli a forráskivonás
Irodalmi szervezetek tiltakoznak a területet érintő „radikális forráskivonás” ellen, amely álláspontjuk szerint különösen érzékenyen érinti az irodalmi folyóiratokat és szerzőiket. Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke lapunk megkeresésére elmondta, a jelentős forráscsökkentések az erdélyi magyar irodalmi, művészeti folyóiratok működését is megnehezítik.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör, a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága által aláírt közleményben kiemelték: a kiszámítható működés érdekében elengedhetetlennek tartják, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) biztosítson megfelelő összeget a folyóiratok megjelenésére, és pótolja „a szakmai kollégiumok által véghezvitt átcsoportosítással kieső forrásokat”.
Felidézték: az NKA bizottsága idén mindössze 350 millió forintot szánt folyóiratok támogatására, ez az összeg megítélésük szerint még a kiemelt lapok megjelentetésére sem elegendő. Azt írták: az idei indítókeret jelentősen kevesebb, mint a folyóirat-kiadás kollégiumának tavaly rendelkezésére álló 655 millió vagy a tavalyelőtti 633 millió forint. Hozzátették: az NKA szakmai kollégiumai az elmúlt hetekben saját keretükből kicsivel több, mint 158 millió forinttal egészítették ki a megítélt 350 milliót, hogy elkerüljék a folyóiratok „azonnali ellehetetlenülését”. Felhívták a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a szakmai kollégiumok által végrehajtott kényszerű átcsoportosítás „egyéb fontos területektől, a többi között az irodalmi ösztöndíjaktól von el forrásokat”. Kárpát-medencei probléma
Karácsonyi Zsolt a Krónikának elmondta, egyrészt a most megítélt támogatások eleve késtek (a megszokott gyakorlat szerint a folyóirat-támogatási pályázatok eredményeinek már 2015 decemberében meg kellett volna születniük), a lapok így az utóbbi hónapokban már nehezen tudták rendezni a költségeiket, másrészt a megítélt összeg csökkenése Karácsonyi szerint az egész magyar folyóirat-kultúrát veszélyezteti nemcsak Erdélyben, de Kárpát-medence-szerte.
„A mostani helyzet egyes irodalmi lapok helyzetét jelentősen, másokét súlyosan megnehezíti, de mindenképpen érinti az erdélyi lapokat is, sőt más jellegű kulturális tevékenységek sorvadásához is vezethet” – fogalmazott Karácsonyi Zsolt. Rámutatott, hogy sok folyóirat saját irodalmi esteket, rendezvénysorozatokat is működtet, így a forráskiesés ezeket is veszélyeztetheti, hiszen egy másik városból vagy éppen országból meghívott író úti- és szállásköltségét, illetve legalább jelképes honoráriumát is biztosítani kell.
„Szándékoltan fogalmazok így: remélem, hogy csak tévedés történt, és az írószervezetek hamarosan tisztázni tudják ezt a félreértést az illetékesekkel” – fogalmazott az E-MIL elnöke, hozzátéve, hogy rég volt ennyire egységes álláspontja és fellépése az írószervezeteknek, már csak emiatt is reménykedik a probléma mielőbbi megoldásában.
Az írószervezetek a közleményben hangsúlyozták: a forráskivonás alapjaiban érinti a kortárs irodalom közvetítését, jelenét és jövőjét, ugyanis olvasók nélkül nem létezhet kortárs irodalom. A színvonalas határon túli és vidéki folyóiratok ellehetetlenülése ráadásul nem pusztán egy sajtótermék, szellemi műhely megszűnéséhez vezethet, hanem „a helyben gondozott, Kárpát-medencei fókuszú kultúraközvetítés és értékteremtés felszámolásához is”.
Álláspontjuk szerint az NKA ez idáig a magyar nemzeti kultúra, így a magyar irodalom legfőbb támogatója volt, az alap „szellemiségével ellentétes intézkedés” azonban veszélybe sodorja a hazai és határon túli magyar folyóiratok megjelenését, a művészeti portálok működését. „Irodalmi életünk, ezen belül folyóirat-kultúránk fenntartása alapvető nemzetstratégiai érdek, nem leépítésére, hanem nagyarányú fejlesztésére volna szükség” – olvasható a közleményben.
Több lap bejelentette a megszűnést
A folyóirat-támogatási pályázatok jelentős késlekedése egyébként annak tulajdonítható, hogy az NKA szerkezeti felépítését jelentősen módosították. Az NKA szakmai kollégiumait – több művészeti szervezet, köztük a Szépírók Társasága, a Magyar Írószövetség, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója vagy a Magyar Színházi Társaság tiltakozása ellenére – úgy alakították át, hogy a döntőbizottságok harmadát az Emberi Erőforrások Minisztériuma, harmadát a Magyar Művészeti Akadémia delegálja, a fennmaradt helyekre pedig a többi szakmai szervezet közösen javasoljon szakembereket. A szakmabeliek attól tartanak, hogy ezáltal veszélybe kerül az NKA függetlensége, hiszen a minisztérium és az MMA által delegált tagok egységes szavazatai politikai döntésekhez vezethetnek a kulturális területen.
A jelen helyzetben több magyarországi folyóiratnak nem vagy alig jutott támogatás, így több szerkesztőség bejelentette a megszűnést. Támogatás hiányában megszűnik például a kortárs költészet jelentős fórumának számító 2000 című lap, a csaknem fél évszázada működő Színház folyóirat pedig fél évre elegendő támogatást kapott, így ők is bejelentették, hogy abbahagyják a munkát. A lap főszerkesztője, Tompa Andrea a HVG-nek nyilatkozva elmondta, az eddigi támogatás is csak szűkösen volt elég, a mostani helyzet pedig már tarthatatlan. „Harcolunk a lapért, de ha azt kérik, menjünk le kutyába, nemet mondunk” – fogalmazott.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Párbeszéd kialakítása a cél
Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal került megszervezésre Nagyváradon 2016. április 28. és 29. között az I. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferencia.
Az ülésszak témája: Új kihívások és válaszok az erdélyi történelemkutatásban volt. A rendezvényt a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar Megyei Szervezete a Nagyváradi Egyetem, Történelem tanszékével közösen szervezte.
A magyar és román nyelvű konferencia megnyitójára április 28-án 14 órától került sor a Nagyváradi Egyetem, Egyetemi Könyvtárának konferenciatermében. A meghívottakat Tőtős Áron, történész, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője köszöntötte. Megnyitó beszédében elmondta “híd kívánunk lenni, amely összekapcsolja az Erdély történetével foglalkozó román, magyar, illetve más nyelven beszélő kutatókat. E mellett tettük le a voksunkat, akkor amikor két nyelven szerveztük meg a konferenciát. Célunk a szakmai alapon nyugvó párbeszéd és a közös munka kialakítása.” Hozzátette, hogy nem „sok olyan rendezvény létezik, amely kimondottan az Erdély történetét kutató személyeket, azon belül pedig a doktoranduszokat célozza meg, függetlenül attól, hogy ki milyen nyelvét beszél”. A Nagyváradi Egyetem Történelemtudományi Tanszékének részéről az egybegyűlteket dr. Gabriel Moisa egyetemi tanár köszöntötte. A román történetírásra és Románia 1945 utáni időszakára specializálódott történész rámutatott „nem kis dolog, hogy azon koordináták mentén tallálkozzunk, amelyek összekötnek bennünket”, utalva azokra a történészekre, „akik lelkiismeretesen, szakmai kritériumok mentén vizsgálják a történelmet”. Beszédében kiemelte, hogy „nem járhatunk külön utakon, ha tisztességesen vizsgáljuk a történelmet”. Az általa tartott plenáris előadás témája Erdély története a román historiográfiában volt, különös tekintettel az 1945 utáni időszakra. Állítása szerint az 1945 utáni időszak Erdélyre vonatkozó történetírásának irányát többé-kevésbé a hatóságok határozták meg. A nemzeti eszmék terjesztésére, politikai célokra használták fel. A korszakban Erdély története a kommunista ideológia nyomása alatt íródott.
A résztvevő doktorandusz és néhány még felvételi előtt álló végzős magiszteri hallgató egy-két kivételtől eltekintve erdélyi születésű vagy kötődésű, akik tanulmányaikat, kutatásaikat a Babeș-Bolyai és Eötvös Lóránd Tudományegyetemeken, a Nagyváradi Egyetemen, a Román Tudományos Akadémia, George Barițiu Történettudományi Intézetében, nem utolsó sorban pedig az Eszterházy Károly Főiskolán végzik. A sokszínű előadások tematikájukat tekintve felölték úgy az állam és egyház, mint az urbanizáció, térszerkezet, építészettörténet, népesedési folyamatok, társadalom, elit vagy épen a hadtörténet témakörét.
Kétnyelvű előadások és élénk vita
A rendezvény folytatásaként sor került az 1. és a 2. szekció előadásaira. A tagozatokat a rendezvény meghívottja dr. Pál Judit egyetemi tanár, történész a Babeș- Bolyai Tudományegyetem oktatója vezette. Az előadásokat a hallgatóság részéről élénk érdeklődés fogadta. Az előadások úgy magyar, mint román nyelven zajlottak. Minden szekció után lehetőség volt a kérdések feltevésére, a szakmai kérdések megvitatására. A résztvevők ki is használták ezt az időt. Olyannyira, hogy a legutolsó előadás elmaradása miatt nyert közzel fél órával is okosan sáfárkodtak a résztvevők: egyaránt jutott idő minden felmerült kérdés megválaszolására, illetve a problémák megvitatása sem maradt el. A rendezvény szakmai részének zárásaként egy rövid belvárosi séta, majd vacsora következett.
Erdély a magyar historiográfiában
A konferencia, másnap a Continental Hotel konferencia termében folytatódott. A napot dr. Bárdi Nándor, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének osztályvezető plenáris előadása nyitotta meg. Előadásának középpontjában Erdély, Románia és a romániai magyar kisebbség történetével foglalkozó 1989 utáni magyar nyelvű szakirodalom nagy témái és kutatásai programjai álltak. Expozéjában elsőként Erdély helyzetét körvonalazta a magyar historiográfiában. Szerinte 1918 előtt Erdély a magyar történetírás szerves részét képezte. 1918 után pedig úgy a magyar, mind a román historiográfiát erősíti. Az 1989 utáni időszak kapcsán kiemelte a forráskiadások jelentőségét, amely elsősorban az Erdélyi Múzeum Egyesület nevéhez köthető, de itt is elsősorban a középkor és a koraújkor dominál. Kitért az általa „demitizálóknak” nevezett történészek munkásságára is. Megindultak vagy folytatódtak a különböző problémák feltárása, úgy mint intézménytörténet, helyi közösség működése, emlékezet, örökségesítés, történeti demográfia stb. Az előadás folytatásában röviden összegezte, hogyan tematizálódik Erdély, a románok, az erdélyi magyarság; 1920 után hogyan alakult a román-magyar viszony, a romániai magyar kisebbség története. Bárdi Nándor kifejtette azon álláspontját is, miszerint a román- és magyartörténetírás közötti párbeszéd kialakításáért sokat tehetne a társadalomtörténet, a magyar szakkönyvek román nyelvű megjelentetése. A plenáris előadás után a szekcióelőadások kerültek sorra.
Lesz folytatás
A konferencia résztvevőinek aktív érdeklődése mellett nem maradhatott el a beígért várlátogatás sem. A várat Mihálka Nándor nagyváradi régész-történész mutatta be. Az érdeklődő közönség megtekinthette a nemrég felújított és funkciójában is megujúlt történelmi örökséget.
A kétnapos tudományos ülésszakot Tőtős Áron főszervező és Székely Tünde a Romániai Magyar Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke zárta. Előbbi miután röviden összegezte a rendezvény tapasztalatait, ígéretet tett, hogy amennyiben szakmailag színvonalas munkák születnek az előadásokból, úgy tanulmánykötet formájában is közzéteszik azokat. A konferenciát jövőre is megkívánják szervezni. Utóbbi röviden ismertette a RODOSZ felépítését, célját illetve kitért a legfontosabb rendezvényekre is, amelyek jelen konferenciával is gazdagodtak.
A rendezvény nem valósulhatott volna meg Magyarország Kormányának Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium támogatása nélkül.
RODOSZ Bihar sajtóközlemény
erdon.ro

Dózsa-monodráma a Vigadóban
Ki áll ma ki közös érdekeinkért?
Kézdivásárhelyre érkezik Sebestyén Aba, ezúttal Dózsa György szerepébe bújva. A Török Viola által rendezett, Székely János szerző tollából származó Dózsa című előadást május 6-án, pénteken 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában tekinthetik meg. Ennek kapcsán kérdeztük a színész-rendezőt.
– Nem először áll közönség elé monodrámával, amely nem a populáris, könnyen emészthető műfajok közé tartozik, mi indokolja a választást?
– Nagyon érdekel ez a műfaj szakmailag, művészileg, hiszen egy színésznek hatalmas kihívás, hogy egy–másfél órán keresztül érdemben fenntartsa a figyelmet, érvényes dolgokat tudjon közölni. Másrészt izgat a téma is: a Dózsa is a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Történelmi személyiségek a Yorick színpadán projektjének keretében valósult meg. Az első a Tér című produkció volt, amely Bolyai János gyötrelmeiről és szerelmeiről szólt. Úgy érzem, az előadások által folyamatosan tanulok én is, színészileg gyarapodom.
– Miért tartja fontosnak nagy személyiségek bőrébe bújni? Nagyságukat vagy éppen emberi mivoltukat tartja hangsúlyozandónak?
– Éppen ez a kettősség izgat: hogy lehet megfogni egy zseni, egy kivételes személyiség lényegét, emberi oldalról. Bolyaiban is ez csigázott fel: mi a zseniség, milyen ember volt ő maga? Ugyanakkor Dózsáról nagyon sok minden fennmaradt, igaz és hamis is, ellentmondásos írások születtek róla. Vitathatatlanul karizmatikus személyiség volt, de az érdekelt: mikkel küszködött, hogyan lett ő vezér? Miként bukott vagy buktatták meg, milyen csapdákkal és felelősséggel jár, ha az ember vezető személyiséggé válik? Továbbá: mit tud ma üzenni nekünk Dózsa története, mit jelent tulajdonképpen vezéregyéniségnek lenni? Aktuális kérdés ez a mai napig, hiszen bizonyos dolgokat valakinek, valakiknek föl kell vállalni, élre kell állni, ki kell mondani, ha valami nem tetszik, vagy éppen tetszik. Az érdemi kritikát meg kell fogalmazni, ez örök téma.
– Hogyan zajlik a színész felkészülése, amikor történelmi személyiséget, illetve, amikor hétköznapi figurát alakít?
– Nyilván a dokumentálódás, szakkönyvek olvasása a felkészülés alapja, de az eszközök ugyanazok: az emberi oldal által tudok a nézőhöz is közel kerülni, nem a karakter heroikus mivoltát igyekszem megmutatni, az megfoghatatlan. Lényeg, hogy én, Sebestyén Aba, milyen emberi gondolatokat tudok közölni valakiről, aki valószínűleg hasonló gondokkal küszködött, mint egy mostani ember. Nem egy hősi póz mögé bújva közelítem meg, hanem az igazi emberi gondolatok, kétségek felől. Dózsa olyasmiért állt ki, ami mai napig az emberiség vesszőparipája, az egyszerű dolgokért, például a szabadságért.
– Milyen közönségnek ajánlja, kik tudják befogadni az előadást?
– Zseniális a szöveg. Székely János rendkívül érzékletesen fogalmazza meg Dózsa gondolatait. Akit érdekel az irodalom, a történelmünk, a múltunk, amely nélkül nincs jelenünk, nincs jövőnk, az jöjjön el az előadásra. Természetesen a diákoknak is ajánlom, hiszen a tanagyaghoz is kapcsolható, de nem csak nekik. Bárkinek, akit érdekel: hogyan is állunk mi ma a vezéregyéniségekkel, van-e ma közöttünk olyan, aki képes kiállni közös érdekeinkért, jogainkért, és vajon mit kockázat az, aki ezt érdemben meg is teszi?
Sebestyén Aba 1973. december 8-án született Brassóban, színész, rendező, egyetemi tanár. 1996-ban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szerzett színész diplomát, 2005 és 2008 között pedig rendező szakon magiszteri fokozatot. 2010-ben doktorált a bukaresti I. L. Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetemen. 1996-tól a szatmárnémeti, nagyváradi, debreceni és marosvásárhelyi színházakban játszott. 2002 és 2013 között óraadó tanárként, majd 2013-tól az intézmény docenseként, színészmesterséget és rendezést tanít a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. 2002-től a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja, 2004-ben megalapította a Yorick Stúdió kortárs színházi műhelyt, amelynek azóta is a vezetője, rendezője.
Farkas Imola
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Polgármester-választás Kolozsváron: átnéznek a magyar szavazókon a román jelöltek
Kolozsvár magyarsága szempontjából sok újdonságot nem ígérnek a helyhatsági választások, a jelöltek esélyeit tekintve a következő négy évben is a 2012-től újra a városvezetői székben ülő, a liberálisok jelöltjeként induló Emil Boc marad a polgármester. Nem zárható ki azonban a meglepetés sem, a nagyobb pártok ugyanis egyetlen közös jelöltet támogatnak: Octavian Buzoianu üzletembert, az egykori Ursus sörgyár vezetőjét. A magyar szavazatokra Horváth Anna (RMDSZ) és Fancsali Ernő (EMNT) hajt.
A kolozsvári választási irodánál 13-an iktatták polgármesteri jelölésüket, hármukat azonban kizárták a versenyből – közöttük a hamisított egyetemi diplomája miatt politikai téren csúfosan leszerepelt, a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) is kiebrudalt Mihai Seplecan korábbi megyei tanácselnök. A szavazatokért így tíz jelölt kampányol: a magyar lakosság szempontjából fontosabb kérdéseket messze elkerülő politikusok és üzletemberek mellett két magyar jelölt is versenyez a magyar ajkú szavazók bizalmáért.
Emil Boc: a „szalonmultikulti” úttörője
A kolozsvári magyarságnak az alig pár napja indult választási kampányban még semmit nem ígérő Emil Boc nem fogadta Traian Băsescunak azt a tanácsát, hogy adja át a stafétát a volt államfő pártja jelöltjének. „A barátság megmarad, a jó tanács nem szükséges” – üzente Boc egykori felettesének. A városvezető azt állítja: a következő négy évben Kolozsváron jön majd létre a legtöbb munkahely, ezzel a város Bukarest legfőbb vetélytársává válhat.
Nem fejtette még ki, hogy ezt miként valósítja meg, de tény az, hogy Kolozsvár már több téren beelőzte a fővárost. Gazdasági lapok elemzése szerint a kincses város az életszínvonal tekintetében már kezd Bukarest mellé felzárkózni. Boc javára szól az is, hogy már fontos nemzetközi sporteseményeket is Kolozsváron szerveznek meg, ezek mellett pedig az országszerte híres Untold zenei-fesztiválnak is a kincses város biztosít helyet. Nem beszélve arról, hogy Kolozsvár tavaly Európa ifjúsági fővárosa volt, és egy lépésre van attól, hogy kulturális fővárosa is legyen.
Emil Bocot – akinek pártja 70 százalékos győzelmet jósol – 2004-ben választották először Kolozsvár polgármesterévé, miután a második fordulóban a Szociáldemokrata Ioan Rus ellenében a Gheorghe Funar volt városvezető szavazótáborát is maga mellé tudta állítani. 2008-ban újraválasztották, ám ugyanezen év decemberében már miniszterelnök lett. A polgármesteri széket 2012-ben foglalta el ismét.
Kérdéses, hogy az egyre inkább elmérgesedő többnyelvűség-vitákat követően mennyi szavazatra számíthat Emil Boc a magyar lakosságtól. A helyi román politikusok ugyanis most is attól tartanak, hogy jelentős mennyiségű szavazatot veszíthetnek, ha a magyar szavazók felé nyitnak. Így a városvezetés egyrészt ma is határozottan elutasítja a 2002-ben megszavazott többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, másrészt elzárkózik minden olyan kezdeményezéstől, ami a valós multikulturalitást felé mutatna. A többnyelvűségért küzdő Musai-Muszaj akciócsoport a „szalonmultikulti” jelzővel illette a polgármestert, miután a március 15-i nyilvánosan elhangzott ígérete után sem hajlandó a többnyelvűségről tárgyalni.
Az ellenzék reménye: Octavian Buzoianu
A jelöltségét mindössze március végén bejelentő Octavian Buzoianu pár nap alatt maga mögé tudta sorakoztatni a PNL-vel szemben álló román pártok egy részét, megszerezve így a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), illetve kisebb pártok (PNŢCD és PND) támogatását.
Buzoianu ismert kolozsvári üzletember. Neve az egykori Ursus sörgyárhoz kötődik, ez azonban a kampányban csak hátrányára válik, mivel ellenfelei azt róják fel neki, hogy Bukarestbe költöztette a jó nevű vállalatot.
Független jelöltként való színre lépése átrajzolta a helyi erőviszonyokat: a PSD ekkor megvonta támogatását addigi jelöltjétől, sajtóértesülések szerint egyebek között azért, mert Aurelia Cristea képviselő a szavazók egy része számára népszerűtlen dohányzásellenes törvény kezdeményezőjeként vált ismerté, a szervezet pedig attól tartott, hogy így jelentős voksmennyiségtől eshet el. Ugyanígy tett a PNŢCD is, aki saját jelöltje visszavonása után jelentette be Buzoianu támogatását.
Buzoianu kampánya a „Kolozsvár, egymillió ember városa” szlogennel indult, a független jelölt az IT-szektor, illetve a vállalkozásokat támogató szolgáltatások fejlesztésével és az egyetemekkel való együttműködéssel képzeli el a város következő négy évét.
Horváth Anna leküzdené a bizalmatlanságot
Az önkormányzatnak ugyanúgy kell szolgálnia a kolozsvári magyarokat, mint a román embereket – véli az 1973-ban született Horváth Anna. Az RMDSZ-en belül nem volt vita arról, hogy 2000-től a kincses városban élő csíkszeredai születésű kolozsvári alpolgármester legyen-e a szövetség polgármesterjelöltje. Horváth Anna szerint az elmúlt négy évben sok minden megoldódott a városban, az eredmény nem rossz, de akár jobb is lehetne.
„Egyre több fiatal, egyre több befektetés van. Az elmúlt évek munkájának köszönhetően nemcsak azt mondhatjuk el, hogy jó Kolozsváron élni, hanem, hogy ma jobb kolozsvári magyarnak lenni. Jobb, de van még rajta, amit javítani” – sorolta az RMDSZ kampányindítóján az alpolgármester, aki a kétnyelvű táblák helyzetének orvoslásán túl kiemelt feladatának tekinti a romén és magyar közösség közötti bizalmatlanság leküzdését.
Horváth Anna úgy véli, június 5-én eldől Kolozsváron és egész Erdélyben, hogy a magyar ügyeknek mennyire lesz erős, megkerülhetetlen képviselete: hogy amikor a kétnyelvű tábláról, a magyar nyelv használatáról, a magyar kultúra, oktatás, önkormányzati befektetések támogatásáról kell tárgyalni a román többséggel, mekkora közösségi támogatást látnak az RMDSZ mögött. „Én azért fogok dolgozni, hogy Kolozsvár a kreatív, vállalkozó és életszerető magyar fiatalok városa legyen, ahol jól érzik magukat és biztonságban tudják jövőjüket. Én azt szeretném, hogy a kincses város az új, nyertes generáció fellegvára legyen” – hangsúlyozta Horváth Anna.
Fancsali: „nem vagyok tenyésztett politikus”
Fancsali Ernőt indítja a kolozsvári magyarok szavazatiért az Erdélyi Magyar Néppárt. Az EMNP helyi elnökének jelölése azt követően került napirendre, hogy az RMDSZ és az EMNT nem tudott kiegyezni a helyhatósági választásokon való együttműködésen, ugyanakkor Gergely Balázs, az EMNP volt országos alelnöke a történelmi magyar egyházak javaslatára az RMDSZ tanácsosi lista második helyére került. Fancsali magát rendszeren kívüli politikusnak tartja, mivel nem vett részt az elmúlt 25 év politikai csatározásaiban, s állítása szerint így kompromisszumok nélkül, hitelesen képviselheti a közösség ügyeit. „Nem vagyok tenyésztett politikus, akit hosszú évek során neveltek ki a pártérdek szolgálatára. Eddig többnyire civil aktivistaként végeztem munkámat, s akkor szerzett tapasztalatomat polgármester-jelöltként, majd tanácsosként is kamatoztatni szeretném” – mondta korábban a jelölt, aki egyben az EMNP kolozsvári szervezetének a vezetője.
Sajtóhadjárattal kampányol Liviu Alexa
„Kolozsvárért” (Pentru Cluj) párttal indult volna a választásokon, terve azonban csődbe ment az aláírások körüli rendellenességek miatt elutasított pártbejegyzésen. Az újságíróként is ismert Liviu Alexa így a Liberális Mozgalom Pártba beiratkozva nyújtotta be jelölését. Saját tulajdonában levő ismert helyi hírportálján hevesen támadja politikai ellenfeleit.
A város magyar ajkú lakosságát is megpróbálta magához csábítani azzal, hogy a helyi magyar közösség igényeire kínál megoldásokat, agresszív és populista stílusa azonban nem segített a népszerűségének növelésében. A helyi sajtó szerint azonban pártjának összehozhat egy helyet a helyi önkormányzatban.
Băsescu kegyeltje: Adrian Gurzău
A Népi Mozgalom (PMP) jelöltje Traian Băsescu támogatásával indul a megméretkezésen. Habár hosszú évek óta aktívan politizál, a román sajtó ingerküszöbét is csak a szokatlan választási pannókkal tudta elérni, amely fejjel lefele ábrázolja a jelöltet. Szlogenje megközelítőleg így fordítható: „Nem estem a fejem tetejére, csak másképp látom a világot”. Adrian Gurzău a Demokrata Párt színeiben nyert először képviselői mandátumot 2000-ben, 2005 és 2008 között helyi tanácsosként tevékenykedett, majd ismét visszaülhetett a képviselőház padjaiba.
Futottak még
A jelöltek között van még Mircea Giurgiu. A volt szakszervezeti vezető a Nagy-Románia Pártban (PSD) kezdte politikai karrierét, majd a képviselőházban a demokraták és szociáldemokraták padsorait is kipróbálva most a Mircea Geoană nevével fémjelzett PSRO színeiben indul a polgármesteri tisztségért.
A 31 éves ügyvédnő, Irina-Maria Pop, a Monica Macovei volt igazságügyi miniszter megalapította M10-színeiben, Bruno Roschnafsky egykori kosárlabdázó a PPU színeiben pályázza meg a polgármesteri széket. Versenyben van ugyanakkor David Ilie gyerekorvos is, aki függetlenként nyerné el a polgármesteri tisztséget.
maszol.ro

Megtartotta kampányindító küldöttgyűlését a háromszéki RMDSZ
Megvalósítások, beszámolók a közös munkáról, polgármester- és tanácsosjelöltek bemutatása, tervek és Áprily Lajos: Pisztrángok kara című verse – így indult az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének kampányindító küldöttgyűlése kedden a Kovásznai Művelődési Központban több mint 250 résztvevő jelenlétében.
Gyerő József, Kovászna város polgármesterjelöltje az elmúlt évek megvalósításainak ismertetése után terveiről is beszámolt. „Városunk egy erős és dinamikus helyi közösséggé kell váljon, a hazai és a nemzetközi turizmus ismert és elismert helyszíne kell hogy legyen. Olyan turisztikai desztináció, amely a versenyképesség alapvető kritériumainak megfelel. A jövőben a turizmus minden formája a város lakosságának érdekeit kell szolgálja. 16 év helyi tanácsosi tevékenység után be kellett látnom, hogy a polgármesteri tisztséghez rendelt hatáskörök gyakorlása biztosíthat csak igazán esélyt megtalálni és kiaknázni azokat a város és közösségépítési lehetőségeket, melyek közelebb vihetnék városomat az említett jövőkép beteljesedéséhez.”
A jelölt kiemelte, csapatával, a Szövetség helyi tanácsosjelöltjeivel olyan fejlesztési programok elindításáért és kivitelezéséért fognak dolgozni, amelyek az infrastrukturális befektetéseket, a városképjavítást, a gazdaságot és agráriumot, a turizmus fellendítését, a gyógyítási-rekreációs szolgáltatások modernizálását, a munkaerő-piaci gondok kezelését, a kultúrát és közösségfejlesztést, a város regionális szerepének növelését célozzák meg.
„Azokat az elvárásokat szeretném teljesíteni, amelyeket a lakosság az életminőség, a foglalkoztatottság, a saját jövőkép tekintetében megfogalmazott. Tenni szeretnék azért, hogy a kovásznai fiatalok itthon teremthessenek otthont maguknak. Összefogásra van szükség.
Olyan projekteket akarunk véghezvinni, amelyekhez minden támogatóra szükség van. Kell a városlakók támogatása, de kell a Szövetség helyi, széki, megyei, országos szintű képviseletének segítsége.”
Kovács Péter: bátor vezetőkre van szükség
„Bátorságra van szükség, hiszen láthatjuk, olyan időket élünk, amikor sarokba akarnak minket szorítani. Bátor vezetőkre van szükség, akik megvédik a közösséget, megteremtik a magyarok biztonságát, akik nem hátrálnak meg a hatósági visszaélések láttán, akik akkor is mennek előre, amikor az energiájuk egy részét a gáncsoskodások visszaverésére kell fordítaniuk. Itt a teremben egytől egyig bátor emberek ülnek. Azok a vezetők, akikre a helyi közösségek a sorsukat rábízzák. Azok a vezetők, akiket összeköt egy Szövetség, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az az RMDSZ, amely az egyetlen erős és felelős politikai alakulat, amely eddig is a magyarlakta települések fejlesztéséért dolgozott, építette a közösséget” – hangzott el Kovács Péter ügyvezető elnök beszédében a kampányindítón.
Meggyőződése szerint 2016-ban az RMDSZ jelöltjei szolgálatra jelentkeznek: szolgálni akarják az erdélyi magyar embereket, Székelyföldet, azokat a helyi közösségeket, akik megbíznak bennük. „Itt, Háromszéken büszke és szorgalmas emberek élnek, akik tudnak jövőt építeni. Ha valaki végigmegy a településeinken, biztosan látja azokat a változásokat, amelyek az elmúlt évek munkájának az eredményei. Ez azért volt lehetséges, mert a mi csapatunk mögött ott állt a magyar közösség elsöprő többsége” – hangsúlyozta, majd hozzátette, „Új ember, új lendület" áll a zászlaján azoknak a kollégáknak, akik első mandátumukra vállalkoznak, „Kiszámítható fejlődés. Biztos jövő", mondják azok, akik mögött már több éves munka áll. „Meg fogjuk szerezni a célul kitűzött több mint 50 ezer szavazatot Háromszéken, nyerni fogunk abban a 40 közigazgatási egységben, ahol a saját színeinkben, vagy az összefogás égisze alatt indítunk polgármesterjelöltet. Növelni fogjuk a megyei tanácsosaink számát. Sikerülni fog, mert szeretjük Székelyföldet, élhető és szerethető településekért dolgozunk. Hajrá magyarok, hajrá székelyek, hajrá Erdély, hajrá Székelyföld!“ – buzdított Kovács Péter.
Tamás Sándor: hiszünk abban, amit csinálunk!
„Eljött a számadás ideje is. Az elmúlt évek alatt sok minden történt: vannak eredményeink, amelyekre büszkék vagyunk, vannak megkezdett munkák, amelyeket folytatni akarunk. Vannak olyan terveink is, amelyeket korábban elkaszáltak, de nem adjuk fel: ezeket is véghezvisszük, mert azt akarjuk, hogy Székelyföld olyan hely legyen,
ahol érdemes élni” – fogalmazott beszámolójában Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.
A küldöttgyűlésen az elnök hangsúlyozta a politikai összefogás eredményességét is. „Nagy szervezet vagyunk, aminek nem csak pozitív következményei vannak. Sokan sokfélék lettek a szervezetben, sok helyen a belső ellentétek megnőttek, ez az óvatosságunkat kell hogy megerősítse. Úgy tűnik, van, aki elfáradt. Barátság az barátság, de eredményt kell elérni. A választással nem széket, hanem munkát kapunk. Választást nyerni jó dolog, erre készülünk, de a győzelem csak belépő. Belépő, hogy tettekre válthassuk a szavakat, hisz régi törvény: végül mindig a tettek számítanak. Talán azért is ilyen sikeres és hosszú a történetünk, mert az emberek tudják, mi vagyunk azok, akik cselekednek, akik teljesítik, amit vállaltak. Akik megoldják azokat a problémákat, amelyeket az emberek ránk bíznak. Sokan azt is gondolják, ez a siker kulcsa. Meglehet, de legalább ilyen fontos, hogy mi jól ismerjük azokat, akiket képviselünk. Jól ismerjük a saját fajtánkat, erényeit, hibáit, erősségeit és gyengeségeit. És mert hiszünk abban, amit csinálunk. Hiszünk Székelyföldben!”
Antal Árpád: tudjuk, hogy félelemre nem lehet jövőt építeni
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere Bethlen Gábor erdélyi fejedelem gondolataival indította beszédét, azt kívánva az egybegyűlteknek, hogy ezek vezéreljék munkájukat: „Nem lehet mindent megtenni, amit, kell, de mindent meg kell tenni, amit lehet.” Antal kiemelte: „sokszor többet szeretnénk megtenni, valószínű választóink is sokszor többet várnak el tőlünk. Azt hiszem, ha minden este úgy fekszünk le, hogy tudjuk, mindent megtettünk, amit lehet, akkor elérjük azt, amit mindannyian szeretnénk, hogy egy sikeres közösséget képviseljünk. A mi harcunkat nem fogja más megvívni helyettünk, csak rajtunk múlik az, hogy milyen lesz Székelyföld, az erdélyi magyarság jövője.”
A polgármester szerint a székelyföldi embereknek oda kell figyelniük arra, hogy megmaradjanak magyarnak és kiálljanak közösségükért. „Számunkra a politika hivatás, a közjó érdekében cselekszünk, és nem engedjük el annak a kezét, aki bajban van. Megtanultuk az elmúlt években, hogy együtt kell dolgozni, e nélkül nem tudunk eredményesek lenni. Tudjuk, hogy a félelemre nem lehet jövőt építeni. A világ is megváltozott körülöttünk, nem elég erősnek és okosnak lenni, fogékonynak kell lenni a változásra. Fontos az, hogy hitet adjunk az embereknek. Minél nagyobb dolgokat álmodunk, annál nagyobb erők fognak megmozdulni ellenünk, de nekünk nagy dolgokat kell álmodnunk és ezekért az álmokért dolgoznunk kell. Jövőbeli céljaink, hogy rendezett településeink legyenek, erős munka-morállal, szülőföldjüket szerető, öntudatos és környezetüket tisztelő emberek éljenek itt Székelyföldön.”
Az RMDSZ háromszéki kampányindító rendezvényét Áprily Lajos: Pisztrángok kara című verse színesítette Nagy Alfréd előadásában.
maszol.ro

Eredeti helyére kerül a templomtorony
Visszaállítják Bözödújfalu jelképét
A kopjafafalu felállítása, valamint a Bözödújfalunak szentelt emlékszoba Rhédey- kastélyban való kialakítása után akövetkező lépés a két évvel ezelőtt leomlott bözödújfalui katolikus templom újjáépítése lesz – hangzott el a hét végén Erdőszentgyörgyön az emlékszoba-avató ünnepségen. Az utóbbi évek során bebizonyosodott, sokaknak szívügye, hogy a víz alá süllyesztett falu emléke megmaradjon.
Dr. Busch Balázs, a 2007-ben alakult Székely- Hargita Alapítvány elnöke elmondta, a bözödújfalui templom, Székelyföld egyik meghatározó szimbóluma pusztul, amit nem tudnak tétlenül nézni, segíteni szeretnének abban, hogy az elárasztott falu jelképe, a templomtorony újra kiemelkedjen a vízből. Elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, ebben az építészeti iroda több változatát is felvázolta az új templomnak, és a közösségre bízzák a választást, ugyanis nem szeretnének bármit is rájuk erőltetni. Azt tervezik, hogy augusztus első szombatjára, amikor az elszármazottak találkoznak a tónál felállított siratófalnál, készüljön el a részletes műszaki kivitelezési terv, hogy minél előbb megtehessék az első lépéseket annak érdekében, hogy a templomtorony újra kiemelkedjen a vízből.
Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta, amikor két évvel ezelőtt leomlott a katolikus templom tornya, éppen arra készültek, hogy megerősítsék az alapzatát. Ezt követően Ausztráliától Kanadáig a világ minden tájáról szervezetek, magánszemélyek keresték meg, akik arra biztatták, ne adják fel, építsék újjá a tornyot, és többen anyagi támogatásukról is biztosították őket. A Bözödújfaluért Egyesület tavaly téglajegyek formájában kezdett adománygyűjtésbe. A városvezető elismerte, valójában lenne lehetőségük arra, hogy bizonyos forrásokból olyan méretű anyagi támogatást szerezzenek, amellyel visszaállítható a torony, de nem szeretnék, ha bárki is kisajátítaná ezt a projektet, ami sokaknak fontos.
– Az a célunk, hogy mindenkinek megadjuk a lehetőséget, hogy hozzájáruljon, mert valójában akkor van ennek értéke, ha bárki bármit hozzá tud tenni, a legmesszebb élő magyar ember is, aki kötődést érez Bözödújfalu iránt – fogalmazott Csibi Attila, hangsúlyozva, a templomtorony a vízben, az eredeti helyén fog újra állni.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Bognár Leventével – nyakkendő nélkül
Bírni kell cérnával
– Tősgyökeres aradi vagy.
– Igen. Aradon születtem, itt jártam iskolába, itt dolgozom, itt élek. Óvodától érettségiig aradi oktatási intézmények padjait koptattam. Az elemit az 1-es számú általános iskolában, az V–VIII. osztályt a 2-esben, a középiskolát pedig a 3-as Líceumban. Azután Temesváron a Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karát végeztem el.
– Iskolai éveid során voltak-e kedvenc tanáraid?
– Meghatározó tanáraim voltak, akik a hozzánk való viszonyukkal nyomatékosan befolyásolták, mennyire tudtunk közösségben gondolkozni. Egyikük Erdélyi Károly, aki osztályfőnökünk volt. Nagyon jó közösségi osztályszellem alakult ki nálunk. Szintén meghatározó volt Kovách Géza szerepe, akivel osztálykirándulásokon vettünk részt, együtt nótáztunk, meglátogattunk jelentősebb, erdélyi történelmi emlékeket...
– Ki tanította a kémiát?
– Az iskolában Urbán József volt a kémiatanárom, de vakációkban foglalkozott velem Réhon József is: laboratóriumi gyakorlatokat végeztünk együtt, országos olimpiára készültem vele. Tehát nekem a kémia jutott, pedig rajzolgattam is, és kacsingattam a műépítészet felé. Végül is engem érdekelt mind a makro-, mind pedig a mikrokozmosz. És a kémia arról szól, hogy miből áll az anyag, hogyan épült fel a természet...
– Manapság jut még időd nyomon követni a kémia legújabb eredményeit?
– Elfoglaltságom miatt, sajnos, nincs túl sok időm erre, de szívesen nézek a tévében ismeretterjesztő műsorokat. Mindig felkapom a fejem, amikor valami új, korszakalkotó felfedezésről ad hírt a média. Az ember kultúrájához tartozik, hogy ismerje környzetét, azt a világot, amelyben él.
– Hogy érezted magad a Temesvári Műszaki Egyetemen?
– Számomra egyfajta csalódás volt az egyetem. Az anyagszerkezet érdekelt molekuláris szinten, viszont a műszaki egyetem inkább technikai információkat közölt. Hamar rájöttem, hogy az akkori tanítás nem eléggé ösztönözte a kreativitást. A kommunizmusban eléggé beszűkült típusú intézmény volt az egyetem. Ez a felfedezés először megdöbbentett.
– Nem okozott nehézséget a román nyelvű egyetemen az, hogy iskoláidat magyarul végezted?
– Nem volt borzasztó nehéz az átmenet. Igaz, hogy felkészülésem során kénytelen voltam sok román nyelvű szakkönyvet, szaklapot, példatárat lapozgatni. Mondhatnám, hogy az iskolában kétnyelvű volt a felkészülésem. És ez mindenképpen előnyömre szolgált.
– Nehéz volt az egyetem?
– Előtte a kilenc hónap katonaság volt számomra rendkívül nehéz. Az értelmetlen idővesztés teljesen lehangolt. Pozitívumként mondhatom, hogy ott sok mindent sikerült megszoknom, nőtt a tűrőképességem...
– Hova helyeztek az egyetem elvégzése után?
– A temesvári egyetem szigorúbb osztályozása miatt Aradra, a Vegyipari Kombinátba a Kolozsváron végzettek kerültek, akik általában nagyobb jegyeket kaptak, és így magasabb átlagokat értek el. Aradiaknak nem járt elsőbbség. Így nekem Craiova jutott. Egyébként, az Aradra helyezettek sem akartak itt maradni... Rövid idő után megkaptam az áthelyezésemet, hazajöttem a Vegyipari Kombinátba. Hamar szembe találtam magam a rideg valósággal. Mivel megszakítás nélküli termelés folyt, olykor reggeltől-reggelig kellett dolgozni. Nagy felelősséggel járó munka volt. Marosvásárhelyen láttam egyszer egy ittenihez hasonló berendezés robbanását; akkor megértettem, mire képes a 160 atmoszféra. A fizetés is gyenge volt, mindent a párt felügyelt, sokszor nem volt gáz, nem lehetett termelni, messze is volt otthonomtól a kombinát. Négy év után, az első adódó alkalommal eljöttem onnan. Annak ellenére, hogy Romániában a legjobban felszerelt ammóniagyár volt. Egyes berendezések magasabb technikai színvonalúak voltak, mint azok, amelyekről az egyetemen tanultunk.
– Az egészségre nem volt ártalmas ott dolgozni?
– Erős volt az ammóniaszag, nagy volt a zajszint. Végül átlyukadt orrsövénnyel jöttem el. Az óragyárban folytattam, a galvanizálásnál. Érdekes munka várt ott is. Tetszett, csak az volt a gond, hogy a kommunizmus vége felé export minőséget kellett létrehozni teljesen minősíthetetlen anyagokból.
„Mindig tisztelettel néztünk fel az iskolára”
– Azt tapasztaltam, hogy szívügyednek tekinted a Csiky Gergely Főgimnázium támogatását, rendkívüli módon kötődsz az iskolához. Mi késztetett erre?
– Elsősorban egykori alma materem emléke. Mi mindig tisztelettel néztünk fel az iskolára. Aradon a magyar iskola jelkép is. Fontosnak tartottuk, hogy arra a szintre hozzuk fel, amilyennek lennie kell Aradon egy középiskolának… Ezt az iskolát meg akarták szüntetni, lépésről-lépésre leépítették, elvették a státuszát… Arra gondoltunk, hogy annak idején, Trianon után, miután elvették a magyar oktatási hálózatot, elődeink a semmiből teremtettek egy iskolát. A forradalom után, bízva a szabadságban és a lehetőségekben, mint tisztségviselő, feladatomnak tekintettem, hogy ezen a területen a lehető legtöbbet tegyük meg. Kezdve az iskola státuszának a kérdésétől az épület belső és külső modernizálásáig, hogy azt mondhassuk, ez az oktatási intézmény, amelyhez kötődünk, minden szempontból vonzó és megfelel a modern kor követelményeinek. Azért harcoltunk, hogy az egyedüli aradi magyar iskola egy bizonyos szintet képviseljen. Elsődleges feladat volt: az oktatás, a kultúra és az egyházak támogatása. Hisz ezek a közösség tartópillérei, amelyek meghatározzák identitásunk megmaradását.
„Nagyon bíztunk a változásokban”
– Hogy kerültél kapcsolatba a politikával?
– Először is az a kérdés, hogy mit nevezünk politikának. Azt mondom, hogy az is politika, ha az ember megvallja a magyarságát. A ’89 előtti nacionalista–kommunista helyzetben népszámláláskor vagy a magyar rendezvényeken kisebbségi politikai hozzáállásunkat fejeztük ki. Avval is, hogy magyar iskolába adtuk gyerekeinket.
– ’89 előtt párttag voltál?
– Nem voltam párttag, de voltak élményeim. És nem pozitívak. Volt alkalmam megutálni a diktatúrát, az elnyomó rendszert, amely nem a szabadságról szólt.
– Értek kellemetlenségek?
– ’74-ben, amikor a 125 éves megemlékezés volt a Vesztőhelyen, amikor először hallottam köztéren a magyar himnuszt, amikor elhelyezték a vértanúk földi maradványait a Vesztőhelyen, végzős diákként, mi is kimentünk oda, majd este be akartunk jutni a Kultúrpalotában tartott ünnepi rendezvényre, amelyre a színészóriás, Bessenyei Ferenc is eljött Budapestről. Nem engedtek be. Egy ismerősünk azt mondta, be tudunk menni hátulról is. Megpróbáltuk. Megjelent a rendőrség. Leigazoltattak, és azzal fenyegettek meg, hogy ha nem húzzuk el azonnal a csíkot, a rendőrségen fogunk aludni... Akkor jöttem rá, hogy – bár betöltöttük a 18. évet – nem hagyják, hogy szabadon mozogjunk. Később, a katonaság idején, majd az egyetemen rájöttünk, milyen módon kell bizonyos dolgokat elfogadnunk. A párttag kollégáknak, például, előnyeik voltak; még a kihelyezésnél is plusz pontokat kaptak a párttagok.
– Politizáltál az egyetemen?
– Volt egy mai napig tartó baráti kapcsolatom egy görög fiatalemberrel, csoporttársammal, aki úgy jött ide Görögországból, hogy ott harcoltak a katonai diktatúra ellen, és megbuktatták azt. Elindult náluk a demokratizálódás. Legalább ezer görög egyetemista tanult akkoriban Temesváron. El is mentem egy ülésükre; elnököt kellett választaniuk. Alkalmam volt látni, hogyan működik egy valódi demokrácia. Kiabáltak is, ütköztették a véleményeket, és mindenki érvelt... Éjszakába nyúló beszélgetéseink voltak, amelyeken kifejtettük, mit kellene tenni, hogy egy diktatúrát meg lehessen buktatni, hogyan kéne működnie egy demokratikus társadalomnak, milyen elvek alapján, hogyan kéne lebonyolítani a választásokat? Tehát már egyetemista koromban kialakult egy elképzelésem a demokráciáról... Görög barátom meggyőződéses kommunistaként jött Romániába. Amikor hazament, megmondta, hogy látta, mit jelent a kommunizmus, és visszaadta a pártkönyvét; nem akart részt venni abban, ahogy tönkreteszik az országát. Tisztán látta nálunk, hogy hova vezetett a kommunizmus.
– Ezenkívül milyen események alakították politikai fejlődésedet?
– Sokat hallgattuk a Szabad Európa Rádiót. A csehszlovák események idején, ’68-ban még kicsi voltam, a lengyelországi megmozdulásokat már egyetemistaként éltem meg, azután volt nálunk, Brassóban a munkásfelkelés… Nagyon bíztunk a változásokban. Egy demokráciát szerető embernek két alternatívája volt: vagy elmegy az országból, vagy várja a pillanatot, amikor ő is beleszólhat…
– Hogy élted meg ’89 decemberét?
– Az óragyárban ért a változás kezdete. December 21-én reggel, amikor lőni kezdtek, bezárták a gyár kapuját, senkit sem engedtek ki. Bentről úgy hallatszott, hogy több ezren haltak meg az utcán. Kitódultunk az ablakokon keresztül, vagy átugorva a kerítést, óriási eltökéltséggel. Rendkívül optimisták voltunk. Az óragyárban a város első vállalati szakszervezetét én jegyeztettem be. Már akkor láttuk, hogy Iliescuék elkezdik maguk alá gyűrni az országot. A gyáron belül is megjelentek az Iliescu-féle párt emberei. Ők akkor azt ígérték, hogy nem vesznek részt a választásokon. Amikor láttuk, mennyire nő a befolyásuk, ellenszervezkedésbe kezdtünk. Jóba lettem az akkori mérőműszergyár képviselőjével és más román meghatározó személyekkel, akikkel eldöntöttük, hogy a Temesvári Kiáltvány szellemében harcolni fogunk a valódi változás eléréséért. Azután a tragikus marosvásárhelyi pogromot látva, megállapítottam: ahhoz, hogy változás legyen országos szinten, mindenkinek saját helyén kell dolgoznia a változásért.
– Megalakult az RMDSZ...
– Az első napokban beiratkoztam az RMDSZ-be, úgy mint több ezer ember Aradon. Arra gondoltam, hogy együtt kell működni a románokkal, nem tekinthetjük kizárólag sajátunknak a forradalmat, ha egyáltalán az volt. Fontosnak tartottam, hogy ne szigetelődjünk el.
– ’92-ben részt vettél az első szabad helyhatósági választásokon.
– Akkor kezdtem komolyabban odafigyelni a feladatokra, és tanácsosjelöltként indultam, Moisescu volt a polgármesterjelölt. Közös listát indítottunk a román pártokkal, én is rajta voltam a sor vége felé óragyári mérnök minőségben. Sokat dolgoztam együtt kollégáimmal azért, hogy ne az Iliescu-párt jelöltje, hanem Moisescu nyerjen. És ő nyert. Annak ellenére, hogy a második fordulóban megjelentek a városban olyan szórólapok, amelyek szerint: „aki Moisescut támogatja, az a magyar tankok bejövetelére szavaz”. Kiéleződött a harc, mert mi is ott álltunk Moisescu mellett, aki igazi demokrata volt; számomra ő volt a helyi demokrácia szimbóluma.
– Akkor tanácsos lettél?
– Nem lettem tanácsos. Év vége felé Cziszter Kálmán, az RMDSZ Arad megyei elnöke felkért, hogy jelentkezzem a megyei ügyvezető elnöki választásra. Én is jelentkeztem a megmérettetésre, és odakerültem. Ki szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem annyira politikai, mint inkább kisebbségpolitikai feladat, érdekvédelmi munka volt. Lévén hogy akkor 15% (ma már csak 10%) a magyarság aradi jelenléte, a harcunk nem szólhatott a hatalom megszerzéséről. Mindig el szoktam mondani, hogy a tisztség nem hatalom, hanem közösségi szolgálat, egy felvállalt felelősség.
– Milyen feladatokat kaptál?
– Mint ügyvezető, a szervezési feladatokat vettem át, ami az egész megyét átfogta, ezen kívül Hosszú Zoltán szenátori irodáját vezettem ’96-ig. Később az Arad megyei RMDSZ elnöki tisztét is elfoglaltam 2011–2015 között.
– Ott kellett hagynod az óragyárat.
– Nem volt könnyű döntés. Két hét gondolkodási idő után történt meg. Nem volt akkor már felhőtlen a feladat. De arra gondoltam, hogy elődeink nehezebb körülmények között is vállalták a magyarságért való kiállást. Akkor, ha most ezt elvárják tőlem, ne zárkózzam el. Nekünk, értelmiségieknek, akik változást akarunk, felelősséget kell vállalnunk a közösségért.
– Hogyan folytatódott pályád?
– Amikor eljött a Constantinescu-éra, azt gondoltam, most már biztosan elért Romániába is a változás szele.
– Többször éreztük így az utolsó évtizedek során...
– Országos szinten is kormányzati felelősséget vállalt az RMDSZ. Akkor lettem alprefektus. ’96-tól 2000-ig foglaltam el ezt a tisztséget. 2000-től városi tanácsos vagyok és alpolgármester.
– Nem lehet könnyű feladatod.
– Nem egyszerű. A tanácsban két szavazattal a 23-ból nem mi vezetjük ezt a várost. De mindig próbálunk olyan megoldásokat találni, hogy lépésről-lépésre el tudjuk érni kisebbségi céljainkat.
– Úgy tudom, hogy mint alpolgármester, elsősorban a város kulturális életével foglalkozol.
– Is, mert nincsenek annyira leosztva a feladatok. Hozzám tartozik a költségvetés végrehajtása, a vagyonkezelés is bizonyos szempontból és egyéb társadalmi szektorok felügyelete.
– Milyen politikai sikereket értél el eddig?
– Úgy érzem, az a siker, ha a közösség asztalára le tudunk tenni valamit. Az a siker, ha a munkának eredménye van.
– Felsorolnál néhány konkrétumot?
– Megemlítem elsősorban, hogy hosszú küzdelem után sikerült önállóvá tenni, és fejleszteni a magyar iskolát, de megjegyezném, hogy a kerületi tanintézményeket is korszerűsítettük. Kulturális örökségünk szempontjából pár dolgot megmentettünk, illetve helyre tettünk. Sikerült jobban kihangsúlyoznunk azt, hogy még mindig itt vagyunk, és ez a város azon értékek összessége, amelyeket különböző etnikai és vallási közösségek hoztak létre, és ebben az aradi magyarság fontos szeletet mondhat magáénak. De több olyan kezdeményezésem volt, amit már az önkormányzatban megvalósítottunk, ami a városfejlesztésére vonatkozik és uniós pályázati finanszírozást nyert, vagy már hagyománnyá vált sport- és kulturális rendezvények.
– Nevezz meg, kérlek, néhány konkrétumot!
– ’99-ben, több éves előkészületek után, kihoztuk a várból a Szabadság-szobrot, a Szabadság-szobor felállításának folyamatában is megtettem a kötelességemet. Ne felejtsük el a Szentháromság-szobor visszaállítását, a Nepomuki Szent János-szobor megmentését. Megemlíteném, hogy harcoltam azért, hogy magyar utcaneveket fogadjanak el, emléktáblákat helyeztünk ki, szobrot állítottunk Fábián Gábornak, Salacz Gyulának, felújítottuk az újaradi Szentháromság-szobrot, kialakítottuk a gáji Gizella teret és el is fogadtattuk ezeket. Mindig fontosnak tartottam meggyőzni polgártársaimat, és bebizonyítani, mennyire fontos személyiségei voltak a városnak ezek az emberek. Ezért is hangoztatom gyakran, hogy értékeinket kétnyelvű kiadványokban kell megismertetnünk a többséggel. Annak is nagyon örülök, hogy október elsejétől sikerült viszontlátni a múzeumban a ’48–‘49-es ereklyéket. Huszonöt éves munka van e siker mögött. Ez csapatmunkát igényelt.
– Szerintem említést érdemel az Aradi Kamaraszínház is.
– Mindenképpen. Az Aradi Kamaraszínház egyik aradi sikertörténetünk, amely a lelkes aradi fiatal színházi szakemberek hozzáértését dicséri. Biztosítani kellett a magyar színjátszás támogatási kereteit. Itt mondanám el, mennyire fontosnak tartom, hogy a magyar adófizető polgárok pénzéből jusson a mi kultúránkra is. Ehhez politikai lobbi kell. Szerintem addig, amíg a mi identitásunkat a kultúra határozza meg, ezt a feladatot a továbbiakban is nagyon fontos felvállalni.
– Hogy érzed, mennyire becsülik meg a munkádat?
– Nekem az az igazi elismerés, ha egy-egy rendezvényre sokan eljönnek. Ez lehet a jól végzett feladat nyugtázása. És mindenképpen közösségi élmény, ha tudunk együtt örülni.
– Milyen rendezvényekre gondolsz?
– Majális a gokartpályán, magyar bál az Expóban, iskolai ünnepélyek, egy-egy színházi előadás, könyvbemutató vagy képzőművészeti kiállításmegnyitók, templombúcsúk, szoboravatás, és még sorolhatnám civilszervezeteink rendezvényeit.
– Vannak díjaid is. Nemrég kaptad meg, elsőként, az EMKE Kötő József-díját.
– A sor elején áll a Fényes Elek-díj, amelyet a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság ítél oda. A Pécsi Pro civitate, a Gyula Város díszpolgára cím vagy a tavaly átvett magyar állam által adományozott Magyar Érdemrend tisztikeresztje is igen megtisztelő. A legfontosabb azonban az, hogy a közösség legyen megelégedve. A közösséget szolgálni csak a közösséggel együtt lehet.
„Ebben a városban minden kő és tégla jelent nekem valamit”
– Mi az, ami legjobban köt ehhez a városhoz? Miért szereted Aradot?
– Először is szülővárosom. Nagyon sok emlék köt hozzá, az értékek, amelyek a városképhez tartoznak, egyedi, gyönyörű homlokzatú épületei. Ebben a városban minden kő és tégla jelent nekem valamit. A hangulatos Maros-part, ami immár aradikum. Ezek tettek engem aradivá. Ezáltal azonosulok a városommal. Ez talán több mint szeretet.
– Milyen utakon jutnak el hozzád az állampolgárok visszajelzései?
– Ma is volt fogadóórám, voltam kint egy kerületben is. Részt szoktam venni kerületi találkozókon, ha szünet van a színházban vagy bálban vagyunk, az emberek kérdezgetnek, beszélgetünk...
– Jellemzi-e az aradiakat a lokálpatriotizmus?
– A lokálpatrióta magáénak érzi a várost. Az a jó, ha az emberek nem a városból, hanem a városért élnek. Ahhoz, hogy jól működjön a város, szükség van az elhivatott lokálpatriótákra, s úgy látom, még szép számban vagyunk.
– Milyen a viszonyod általában az emberekkel? Tisztelnek?
– A kölcsönös tiszteletnek vagyok híve. Tiszteletet csak akkor várhatsz el, ha te is tiszteled a másikat. Fontos, hogy az ember állandó jó viszonyt tudjon ápolni a közösség tagjaival.
– Vannak példaképeid?
– Mindig az elhivatott és az elvhű embereket tiszteltem.
– Vannak-e igazi barátaid?
– Az az igazi barát, aki önzetlen. Az egyik például Görögországban él, kollégám volt az egyetemen. Néhány volt osztálytársammal nagyon közeli kapcsolatban vagyok; rendszeresen találkozunk. És több igazi bajtársam van, akikkel együtt dolgoztunk, dolgozunk a közösség érdekében. Mások, sajnos, már nincsenek az élők sorában.
– Vannak irigyeid?
– Nem tudom, de lehet, akadnak olyanok, akik nem tudják elképzelni sem, milyen sokrétű munkát kell végeznem. Benne van a pakliban, hogy egyesek egyenlőségjelet tesznek a felelőtlen és az elhivatott politikus között. Sajnos sok a rossz példa napjainkban. Az alázattal végzett feladat megóv az irigyektől.
– Érzel tiszteletet az aradiak részéről?
– Különböző alkalmakkor, amikor találkozom az emberekkel, azt látom, hogy nem fordulnak el tőlem, el tudunk beszélgetni, tisztelettel tudunk szót váltani egymással, megkérdezik, hogy vagyok...
– Románok részéről érzel rokonszenvet?
– Egyesek részéről igen. Van olyan eset, amikor kimondják, jó hogy itt a Bognár, mert vele meg fogjuk oldani a problémánkat. Hallottam már olyan véleményt, hogy „habár magyar, de rendes ember!” Ebben a tisztségben, amit az ember elvállalt román közegben, feltételezhető, hogy rajta keresztül a magyarságról is képet alkotnak, beazonosítják. Kisebbségi sorban az embernek tudnia kell, hogy mikor mit engedhet meg magának.
„Nem kötöm magam egyfajta ideológiához”
– Politikai beállítottságod?
– RMDSZ-es politikusként élek a köztudatban, de számomra a szövetség egy érdekvédelmi szervezet. Nem kötöm magam egyfajta ideológiához. A magyarság érdekei melletti kiállás eleve nemzeti vonal. Egyébként demokratikus beállítottságú ember vagyok. Úgy érzem számunkra fontos a nemzeti középvonal.
– Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről?
– Más a hétköznapi politika nálunk, és más például Svájcban, pedig ugyanazon a kontinensen élünk. Nálunk a kommunizmus után bekövetkezett szabadságot sokan szabadosságnak élik meg. Az átmeneti időszak nem fejeződött be, folytatódik. Nem kristályosodott ki az az értékrend, amit vártunk. Ebben az országban nem mondható el, hogy a politika megóv minket. Adott pillanatban mindegyik párt kijátssza a magyar kártyát, eleresztik a bennünket támadó nyilakat. Mi, aradiak, ebben a városban kell hogy megkeressük azokat a partnereket, akik megértik, hogy mit akarunk. Nemzetközi szinten jelenleg az a legfontosabb kérdés, hogy Európa hogyan tudja megőrizni identitását és ebben az Európában mi is. Ehhez előbb el kell érni azt, hogy földrészünk mindegyik szegletében ugyanazt a civilizációs szintet hozzák létre. Az integrált Európa-kép szerint, mindegy, hol vagy, mindenütt jól kéne érezned magad. Amíg ilyen nagy különbségek vannak életszínvonalban, életminőségben és mentalitásban, addig ez elég nehezen kivitelezhető.
„A korzózás is nagy élményt jelentett”
– Következik a család. Elárulnál-e valamit róla?
– Szüleim pedagógusok voltak, engemet is tanítottak. Nem volt ez egyszerű helyzet számukra. A szülő–gyerek viszony más az iskolában és más otthon. Éreztem, hogy az iskolában nagyobb az elvárás irányomban. Nagyon tiszteltem őket, mert amit felvállaltak a közösség érdekében – édesanyám tanítóként, édesapám iskola-aligazgatóként, tanfelügyelőként is – kötelességtudattal végezték. Munkám során azt próbáltam én is átadni, amit otthonról kaptam, az erkölcsi hozzáállást, a tisztességet. Nem volt könnyű dolog a jelenlegi társadalmi közegben, mert igencsak felhígultak ezek az értékek.
– Munkád során megkapod családodtól a megfelelő megértést, segítséget?
– Egyértelműen. El kellett fogadni, hogy keveset vagyok otthon. Sokszor reggeltől estig lefoglal a közigazgatási, a közösségi munka. A családnak, feleségemnek is áldozatot kellett hoznia.
– Gyerekeidről?
– Két fiam van: Zoltán és Endre. Zoltán Kolozsváron dolgozik, társadalmi feladatokat is vállal, Endre még tanul.
– Vannak-e olyan gyerekkori emlékeid, élményeid, amelyek nyomot hagytak szívedben?
– Különleges hangulata volt annak, amikor lementünk fürödni a Marosra. A cukorgyártól átmentünk a komppal a Port Arthurhoz, a szabad strandra. Szintén kellemes emlékeim közé tartoznak a kirándulások a Csálai erdőbe. A korzózás is nagy élményt jelentett. Közösségi élet volt a városban. Az emberek köszöntek egymásnak, ha bementem nagyapámmal egy üzletbe, kalapot emeltek, úgy köszöntöttek.
– Hiányzik ez a hangulat?
– Ez a város már nem az a város. Pedig akkor kommunizmus volt.
– Vajon nem a lakosság felhígulásának tudható be ez?
– Dehogynem! Viszont a város hangulatát mi a fiatalabb generációkkal együtt alakíthatjuk úgy, hogy mindannyian itthon érezzük magunkat benne...
„Vannak még terveink”
– Hogy állsz egészségileg? Úgy látom, jó bőrben vagy.
– Rendben vagyok. Üzemképes állapotban.
– Mintha lefogytál volna egy kicsit az utóbbi években.
– Őrzöm az ideális testsúlyomat... A napokban itt járt Oxfordból Gróf László térképtörténész, aki elmesélte, hogy Angliában van egy olyan város, ahol a polgármestert mérlegre állítják tisztség előtt és tisztség után. Ha meghízott, azt mondják, hogy nem dolgozott eleget a közösség érdekében. Ez nálam nem merül fel. Bírni kell cérnával, van gyűrődés. Bízom benne, hogy folytatni tudom; vannak még terveink...
– Milyen a viszonyod a polgármesterrel?
– Kölcsönös tiszteleten alapszik. A többségi politikusokkal igyekszem korrekt kapcsolatot tartani. Ez néha kompromisszumokkal is jár. Számomra a cél mindig a város és közösségünk érdeke.
– Ha megvan az egészség, biztosan vannak terveid.
– Bízom benne, hogy folytatni tudom, és még egy mandátumot végigviszek. Van néhány olyan terv, amelyet beindítottunk, de még nem sikerült megvalósítani. Meg kell várni a megfelelő konjunktúrát. Nekünk nagyon fontos lenne, hogy sikerüljön létrehoznunk Aradon egy magyar kulturális intézményt, multifunkcionális céllal, mert a magyarságnak – fiatalnak, idősnek – találkozási hely kell, például táncház, de kellene egy állandó színjátszó terem... Ideális lenne a Studió mozi termét erre a célra átalakítani. Ehhez önkormányzati jóváhagyás szükséges, dolgozni, egyeztetni kell... Beindítottuk az „egészséges város” programot. Azt szeretnénk, hogy mindenki egészségesen éljen ebben a városban. Kevesebb legyen a stressz, megoldódjék a közlekedés, létesítsünk újabb zöldövezeteket. Régi terv a történelmi belváros felújítása. Folytatni kell az iskola régi épületének a felújítását. Jól szeretnénk együttműködni az egyházakkal; arányos támogatástkieszközölni. Fontosnak tartom, hogy a támogatásokat mindig százalékarányunknak megfelelően osszák le.
– Melyek azok az álmaid, amelyek még nem valósultak meg?
– Mindig álmodtam egy olyan társadalomról, amely az értékekre épül, és a kölcsönös tiszteletre... Olykor mérleget készítek, és azt látom, hogy többet akartunk, de lassabban mennek a dolgok. De hát, amíg élünk, remélünk! És álmodozunk. Mert álmok nélkül nem lehet jövőképünk.
– Egy politikusnak, közéleti személyiségnek szüksége van-e Istenre, általában a hitre?
– Hit nélkül nem lehet élni. Ez egyértelmű. Olyan családból származom, amelyben ez értékrend volt. Én is kötődöm ezekhez az értékekhez.
– Mit csinálsz legszívesebben szabadidődben?
– Kikapcsolódásként, ha összejön, kimegyek a kutyámmal sétálni a Maros-partra. Friss levegőt szívok, lazítok. Szívesen megiszom társaságban egy jó pohár bort, és próbáljuk megoldani a világ dolgait...
– Pihenőszabadságra szoktál menni?
– Igen, de rövidre. Huszonvalahány napom van még, amelyeket nem tudtam kivenni. Mindig egyeztetnem kell a polgármesterrel meg a másik alpolgármesterrel. A hivatalban mindig kell lennie valakinek.
– Hogyan telnek szabad szombatjaid?
– Ha kerül szabad szombatom, akkor arra használom, hogy bepótoljak valamit abból, amit a hét folyamán nem tudtam otthon elvégezni. Vannak olyan feladatok a családi ház körül, amelyeket más nem csinál meg. Szeretek kiülni a kertbe a fenyőfák alá, és hallgatni a madarakat, olvasgatni. Van ott egy zöld szigetünk, ami betonmentes övezet.
– A majálisról jut eszembe: szeretsz rövidnadrágban, nyakkendő nélkül járni?
– Igen, jólesik néha levenni a „munkaruhát”.
– Szereted a zenét?
– Amikor van egy kis időm, bekapcsolom a CD-lejátszót és hallgatom a zenét. Fiatal koromban is gyűjtöttem a klasszikus zenét, még megvannak a bakelitlemezeim is. Szívesen járok koncertekre. Sokat jelent számomra a klasszikus zene.
– Ismersz Beatles-számokat?
– A klasszikus zene mellett vannak még nagy élményeim, mint az LGT, az Omega. És a Pink Floyd, amely szerintem a csúcs a hozzám eljutott könnyűzene területén. A Beatlesről annyit, hogy azért szeretem őket, mert számaik nem csak ritmust, hanem érzelmeket is közvetítenek.
– Láttalak már sirtakit táncolni, cigánytáncot ropni bálokon, hallottalak nótázni. Szeretsz mulatni?
– Ha elmegyek feleségemmel egy közösségbe, ahol szórakoznak, rá kell hangolódnom az ottani hangulatra. Ez fontos. Meg kell élni az élményt! Egy görög bölcs szerint, az élet szórakozás nélkül olyan, mint egy hosszú út pihenők nélkül.
– Jut-e időd tévénézésre? Milyen műsorokat kedvelsz?
– Kötelezően megnézem-hallgatom naponta a híreket mind a román, mind pedig a magyar tévében. Mi, aradiak a Kossuth Rádión nőttünk fel: „Moha bácsi, a törpe”, „Nyitnikék”, „Miska bácsi levelesládája” – ezek olyan műsorok voltak, amelyekre most is szívesen emlékezem vissza. A tévében jól emlékszem a „ Tenkes kapitányára”, a „Híradót” mindig megnéztem, nem felejtettem el a „Panorámát”, hiányolom a „Deltát”... A mai műsordömpingben nehéz választani, de egy jó Oscar-díjas filmet szívesen megnézek. A humoros filmeket is kedvelem, ha jut rá idő.
– Sportközvetítéseket szoktál nézni?
– Inkább csak az európai és világbajnoki küzdelmekre szoktam időt szakítani.
– Szoktál kijárni focimeccsekre?
– Odafigyelek. Egy meccs végignézéséhez idő kell, és ez ritkán jön össze.
Kötéltánc az ellenszélben
– Standard kérdés: Milyen a hangulatod mostanában?
– Vegyes. Úgy tűnik olykor, hogy amit csinálok, kötéltánc az ellenszélben. De igyekszem pozitívan hozzáállni a dolgokhoz.
– Optimista vagy?
– Úgy mondanám, hogy probléma-, feladatmegoldó vonalon gondolkozom. Ha van egy feladat, meg kell rá találni a megoldást, ha van egy kérdés, azt meg kell válaszolni. Ehhez, persze fel kell mérni a valóságot, tudnunk kell, hol állunk. Különben az elindított folyamat kudarcba fullad. ’89 óta egyfolytában optimista vagyok...
– Mennyire vonz a képzőművészet?
– Szeretem, mert magam is rajzoltam gyerekkoromban. Nyolc évig tanultam a Művészeti Népiskolában. Rajzolni Lia Cott, agyagozni pedig Ioan Tolan tanított. Európaiságunkhoz hozzátartozik a képzőművészet, az alkotás. Ezt szem előtt tartom a testvérvárosi kapcsolatok terén is.
– Mostanában már nem rajzolgatsz?
– Nem jut rá időm. Meg a megfelelő hangulatom is hiányzik. De szívesen elmegyek kiállításokra.
– Jut időd olvasásra?
– Régebben sokat olvastam. Ma kevés időm jut irodalomra.
– Napilapokat és folyóiratokat lapozgatsz?
– Rendszeresen.
– Papíron vagy online formában, interneten?
– Is, is. Nosztalgiával forgatom a nyomtatott sajtótermékeket, szeretem az illatukat. De a lexikonokat csak olykor veszem le a polcról, a Google átvette szerepüket... Rohanó világunkban ritkán akad alkalom a könyvolvasás intim pillanataira.
– Amikor hazaérsz, kikapcsolod a telefonodat?
– Soha. A hivatali telefonom állandó készenlétben áll. Bármi történik bárhol, hívhatnak, tudnom kell róla.
– Van-e hiányérzeted általában tevékenységeddel, környezeteddel, munkatársaiddal kapcsolatban?
– Miután húsz évet eltöltöttem a közigazgatásban, látom, hogy sok olyan terület van, ahol javítani kéne. Túlságosan bürokratikus az adminisztrációnk, rengeteg időt vesz igénybe. Sokszor órák hosszat kell ülnöm az irodámban, hogy aláírjak különféle iratokat. És nem jut elég időm kimenni az emberek közé. Egyébként nagyon kevés a motivált ember bent a hivatalban, mert kicsik a fizetések. Nehéz ott tartani a megfelelő munkatársakat. Megtörténik, hogy kiadok egy utasítást, és nem történik semmi. Megesik az is, hogy kiírnak valamit közbeszerzésre, jelentkezik több cég, az egyik megnyeri, a többi meg óvást nyújt be. Emiatt áll az egész. Odajutunk, hogy nincs, aki levágja a füvet, nem tudjuk befejezni időben a különféle köztéri munkálatokat, és így tovább. Ezek a kellemetlenségek őrlik az embert. El szoktam mondani, hogy én senkinek sem vagyok az alkalmazottja a hivatalban; az én főnökeim az aradi választó polgárok. Nagyon lassan haladnak a munkálatok a Megbékélési parkban is; hasonló, égbekiáltó, bürokratikus okok állnak a háttérben. Ilyen és hasonló problémák miatt van hiányérzetem.
– Jogállamban léteznek törvények, szabályok, amelyeket be kell tartani. Nemde?
– Nálunk a törvényeket és a jogszabályokat lépten-nyomon módosítják, nem világosak és ellentmondóak. Felteszem a kérdést, hogy nálunk, Aradon 16 000 magyar miért nem használhatja anyanyelvét a közigazgatásban akkor, amikor egy 2000 lélekszámú község 500 magyar anyanyelvű lakosának joga van hozzá? Mert ott, a községben a magyarok a lakosságnak több mint 20%-át teszik ki, és ennek alapján kijár. Ilyen anomáliák vannak az alkotmányban az említett jogok és a gyakorlat között.
– Van-e még valami, amit ennek a beszélgetésnek a végén hozzátennél az elmondottakhoz?
– Azt kell tevékenységem során elfogadtatni a környezetemben, hogy én a magyar közösséget képviselem és természetesen a várost mi is fontosnak tartjuk. Például azokat a fejlesztéseket, amelyek a mi jólétünket is elősegítik messzemenően támogatom. Mi, városalapítók is és városalakítók is vagyunk. Politikai hitvallásom mindenképpen az: Ne tegyek olyasmit, amiért azelőtt másokat bíráltam, s ha már nem leszek tisztségben, bárkivel bátran szembe tudjak nézni, tetteim bármikor felvállalhatók legyenek, maradjon meg emberi méltóságom!
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)

Kolozsvári diáknapok: a közösségi élmény a legfontosabb
Maratoni hosszúságú bemutatkozóval kezdődött a kolozsvári diáknapok majdnem egyhetes versenysorozata, sőt: a világ legjobbjai ennyi idő alatt két maratont is le tudnának futni.
Ezúttal a Krónikát is felkérte zsűrizni a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), így a Törökvágásban megtartott szerdai rendezvényen saját szemünkkel győződhettünk meg arról, hogy szerencsére nem veszett ki a kreativitás az erdélyi magyar ifjúságból.
Az immár 23. alkalommal megszervezett, szerdától vasárnapig tartó diáknapoknak 58 csapata állt rajthoz, és ahhoz képest, hogy elvileg mindössze két perc állt rendelkezésükre, ötletes koreográfiákkal rukkoltak elő a fiatalok.
A „retró” jegyében bemutatott minielőadásokból egyértelműen kiderült számunkra, hogy ha a hatvanas évekről van szó, még mindig Elvis a király, ugyanis a legtöbbször – legalább hétszer – a Jailhouse Rock örökzöld slágerből halhattunk részleteket. Mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy korunk ifjúsága számára óriási jelentőséggel bír a termelékenység mint szimbólum.
Persze az is kiderült, hogy elsősorban a közösségi élmény miatt vesznek részt a fiatalok a diáknapokon. Az egyik diák, aki névtelenül nyilatkozott, lapunknak elmondta, csapatuk úgy érkezett meg a diáknapokra, hogy elosztották a feladatokat, így mindenki olyan programokon vehet részt, amilyenhez kedve van.
„Tulajdonképpen az a vagány a diáknapokban, hogy a buli és a szórakozás mellett a kulturális és sportvetélkedőkön úgy tudunk részt venni, hogy maradandó élménnyel gazdagodunk” - magyarázta. Hozzáfűzte, csapatuk arra törekszik, hogy valamennyi versenyszámban részt vegyenek.
Molnár Ildikó, az Ignore csapat tagja elmondta, számára is leginkább a közösségi élmény a lényeges a diáknapokon. Hozzáfűzte, természetesen igyekeznek összefogni a csapatot, hogy minél lelkesebben vegyenek részt a különböző versenyszámokban.
„A legjobb a közönség reakciója volt, az, hogy mindenki annak a csapatnak szurkolt, amely éppen a színpadon volt. Mindig jól esik, ahogy hallod, hogy kiáltják a csapatod nevét, ahogy lelkesen tapsolnak” – magyarázta Molnár Ildikó, aki a kolozsvári műszaki egyetemen gépészmérnök szakon mesterképzős hallgató, ráadásul az alapképzést követően rögtön munkát is vállalt. „Nem tudom, hogy mekkora a kereslet a gépészmérnökökre, de az első állásinterjú után, amire elmentem, már fel is vettek” – válaszolta lapunk kérdésére Molnár Ildikó.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

A négyszáz éves Marosvásárhely kincsei
Marosvásárhely szabad királyi városi rangra emelésének 400. évfordulójára szervezett tudományos értekezletet a marosvásárhelyi történészeket tömörítő Borsos Tamás Egyesület. A jeles előadók a várossá válás történelmi tudnivalóit taglalták.
A Bethlen Gábor által adományozott kiváltságlevél másolata, a város akkortól használatos címere és pecsétje, illetve azok leírása a város 400. éves évfordulójára nyílt kiállításon látható a Vármúzeumban. A Marosvásárhely történetében legértékesebb dokumentumot az Állami Levéltárban őrzik, amely a belügyminisztérium fennhatósága alá tartozik, ezért csak a másolatát lehetett kiállítani.
Az 1616. április 29-én kelt kiváltságlevelével Bethlen Gábor fejedelem a székelység legnépesebb települését – a 17. század elején Marosvásárhely lakossága nem több, mint 2000-2500 fő – kiemelte a mezővárosok sorából és jogi értelemben egyenrangúvá tette az erdélyi nagyvárosokkal, Brassóval, Nagyszebennel, Besztercével és Kolozsvárral. Marosvásárhely már korábban is rendelkezett kiváltságokkal, amelyeket a magyar királyoktól és az erdélyi vajdáktól, valamint fejedelmektől kapott, és a város vezetésének sikerült is időről időre megújítani a privilégiumokat.
A szabad királyi városi rang tulajdonképpen joghitelesítést jelentett a város és lakói számára. Ezt a helyzetet elemezte Simon Zsolt történész, a Román Akadémia tudományos munkatársa, aki előadásában a rangemelés előzményeit ismertette.
A város kiváltságai
Pál-Antal Sándor akadémikus az 1616. április 29-én kelt szabadalomlevelet elemezte, pontról pontra. A rendkívül összetett és tömör, latin nyelven írott oklevélnek máig sincs hiteles, teljes fordítása – mutatott rá. A nyugalmazott levéltáros is egy 1863-ban készült tartalmi fordításra hivatkozva ismertette azokat a kiváltságokat, amelyeket a város elnyert: címer, zászló, pecsét, szabad vásártartási jog – a város polgárai peres ügyekben végső fellebbezésként egyenesen a fejedelemhez fordulhatnak, saját ügyvédeik lehetnek, a települést fallal lehet körülkeríteni, és amennyiben a városban laknak, a nemeseknek is adózniuk kell. Ezt azonban a nemesek sérelmezték, így a 31 nemesi telek továbbra is adómentes maradt, csak annyiban kellett adót fizetniük, amennyiben a várban is volt lakásuk.
A pestisjárványtól megtizedelt város
Soós Zoltán régész, a Maros Megyei Múzeum igazgatója a marosvásárhelyi várban végzett többéves ásatás eredményeit vetített képes előadásban ismertette, megjegyezve, hogy a várban működő egykori ferences kolostor maradványainak feltárása olyan mesterségek és műhelyek meglétére derített fényt, amelyekről írásos források nem maradtak fenn. Sikerült több középkori lakóház helyét meghatározni, a kolostort alaprajzában helyreállítani, a vártemplom freskótöredékeit feltárni, és láthatóvá tenni. A munkálatok még hosszú évekig tarthatnak és sok érdekességet felszínre hozhatnak, hiszen ez a vár abban a különleges helyzetben van, hogy a lebontott középkori épületekre (a 18. században beköltöző császári hadsereg elűzte a várban lakókat) nem építettek rá semmit, tehát csupán a rárakódott földréteget kell eltávolítani. Soósnak azt is sikerült tisztáznia – részben az írott források alapján (krónikák, oklevelek), részben a régészeti feltárások, falkutatások nyomán – hogyan épült a marosvásárhelyi vár, milyen szakaszai voltak az 50 évig tartó munkálatoknak. Előadásában részletesen beszélt az építkezésről, a teherről, amely a városlakókat sújtotta, hiszen „felsőbb” támogatás nélkül, saját erejükből kerítették fallal körbe városukat, hogy megóvják a különféle támadásoktól. Várkatonai védelmi szempontból csupán a portyázó hadaknak tudott ellenállni, egy szisztematikus ostrom azonban tragikus lett volna. Erre azonban nem került sor, az 1658-as tatárdúlás elkerülte a várost. A középkori városlakókat sokkal inkább megtizedelték a járványok – elsősorban a pestis –, mint a háborúk, ugyanis a köztisztaságra nem fordítottak figyelmet, gyakran megesett, hogy a szemét, az emberi ürülék a házak ablakáig ért. Ezért is eshetett meg az, hogy az első pestisjárvány az ittlakók egynegyedét vitte sírba.
Bethlen Gábor türelme
Bethlen Gábor művelődéspolitikáját Spielmann Mihály elemezte a legfrissebb szakmunkák és saját kutatásai alapján. A történész Bethlen Gábor könyvszeretetét, nyomdapolitikáját, könyvkiadását ismertette, kitérve a fejedelem korában külföldön tanuló akadémiták (peregrinusok) tanulmányidejére és a diákok népességére is. Bethlen vallási türelme gyakorlati türelmi politika volt, ugyanis sem a szombatosokkal szemben nem járt el, sem erőszakos térítésekre nem volt hajlandó – mutatott rá a kutató. Az uralkodó református vallás számára is az ideológiai támaszt jelentette uralkodásában, de nem tudta és nem is akarta nélkülözni a tanult katolikus főnemesség tagjait, akiket az udvari elit sorába emelt. Ami a románsággal szembeni magatartását illeti, igyekezett a román, ortodox papság működését támogatni. Fölszabadította a román papokat a jobbágyi sorból és a gyulafehérvári püspökség fennhatósága alá rendelte valamennyi ortodox vallású alattvalóját. Román források feltételezik, hogy végső szándéka a kálvinista vallásra való áttérítés lett volna, ezt azonban az oklevelek nem igazolják.
Bethlen volt az első olyan erdélyi uralkodó, aki tudatos művelődéspolitikát folytatott, egyenrangúnak tekintve a gazdasági vagy a hadi szükségletekkel. Erőfeszítéseket tett, hogy megszerezze Mátyás király Corvináit, ezt az erőfeszítését azonban nem koronázta siker. (A híres fejedelmi könyvtárból csupán két könyv maradt az utókorra, a többit elpusztította a már említett 1658-as tatárdúlás.)
Bethlen Gábor akadémiát alapított Gyulafehérváron 1622-ben, amit 1658-ban a tatárok elpusztítottak, de 1662-től újjáéledt Nagyenyeden, ugyanis Bethlen még életében a gyulafehérvári akadémiának ajándékozta Nagyenyedet minden tartozékával együtt. Az akadémia irányítására, valamint a tanulóifjúság oktatására külföldi tanárokat hívott, elsősorban a Német- Római Birodalomból, akik tevékenységük java részét már Bethlen halála után, I. Rákóczi György idejében fejtették ki
incs végleges döntés szoborügyben
Kettőt választott ki a zsűri a Maros megyei RMDSZ által februárban meghirdetett Bethlen Gábor egész alakos, köztéri szobor-pályázatára beérkező nyolc pályamunka közül – a terveken kisebb változtatásokat kell eszközölniük az alkotóiknak, hogy végül eldőljön, a kettő közül melyiket állítják ki Marosvásárhely főterén.
A Béke és az Aranykor jeligét viselő szoborpályázatok – Harmath István székelyudvarhelyi és Deák Árpád nagyváradi szobrász alkotásai – váltották ki a héttagú zsűri – Nagy Miklós Kund író, Keresztes Géza műépítész és az öt szobrászművész, Hunyadi László, Bocskai Vince, Gyarmathy János, Kiss Levente és Gheorghe Mureşan – tetszését. A nyolc pályaművet a Köpeczi-Teleki házban állították ki, és a közönség is kifejthette véleményét. A végső döntés egyharmadát a közönség szavazata tette ki, míg a kétharmadát a zsűrié. A közönség a legtöbb szavazatot a Consilio firmata Dei és a Kassiopeia című munkákra adta, 943, illetve 928 szavazatot. Őket a Szülőföld című alkotás követte 748 szavazattal és az Aranykor 684 szavazattal.
Az eredményhirdetésre a Kultúrpalota nagytermében azon az ünnepségen került sor, amelyet a 400. évfordulóra szerveztek. Négy évszázaddal ezelőtt ugyanis ezen a napon, 1616. április 29-én Bethlen Gábor, Erdély fejedelme aláírta azt a dokumentumot, amely szabad királyi városi rangra emelte a várost, hivatalosan is Marosvásárhelynek nevezve Székelyvásárhelyt. A rendezvényen a Szentegyházi Gyermekfilharmónia lépett közönség elé, a szoborpályázaton meghozott döntést Soós Zoltán független polgármesterjelölt hirdette ki, ünnepi beszédet mondott dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja.
A nyolc beérkezett pályamű: Fejedelem – Sánta Csaba, Szováta Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – Baróthi Ádám, Szászrégen Kassiopeia – Zavaczki Walter Levente, Székelyudvarhely Consilio firmata Dei – Makkai István, Marosvásárhely K – Pokorny Attila, Marosvásárhely Szülőföld – Nagy Benedek, Budapest Béke – Harmath István, Székelyudvarhely Aranykor – Deák Árpád, Nagyvárad
Antal Erika |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Sikertelen az a társadalom, amely nem bízik polgáraiban - beszélgetés Kelemen Hunorral
kérdezett: Kertész Melinda
Az RMDSZ elnökét a belpolitikában új erőre kapott és egyre erősebben érezhető magyarellenesség kapcsán kérdeztük.
Egyre gyakrabban nyújtanak be a parlamentben olyan tervezeteket, amelyeknek a címzettje burkoltan vagy kevésbé burkoltan a magyar közösség. Súlyosbítja a helyzetet, hogy ezek a jogszabálytervezetek lassan nem magánakcióba menő törekvések: a román törvényhozók tucatjai írják alá ezeket.
Egyre gyakrabban születnek a magyar közösségi szimbólumok ellen bírósági határozatok, és amikor éppen nem az ingatlan-visszaszolgáltatást gátolják, akkor a székelyföldi elöljárók ellen az igazságszolgáltatás eszközeivel lépnek fel.
A december 1-jei kézdivásárhelyi történések azt mutatják, hogy a hatóságok – a hírszerzés, az ügyészség – attól sem riadnak vissza, hogy a show-műsor, a látványosság eszközét is bevessék. A parlament pulpitusától pedig legionárius költők sorait szavalják, a PNL egy legionárius nézeteket valló főpolgármester-jelölttel rukkolt elő – igaz, vissza is vonta, de ezzel az esetet nem tette meg nem történtté. Persze, mondhatnánk azt, hogy választási év van, azonban ezt a kisebbségellenes trendet jó ideje a mainstream politika sem „szégyelli” diskurzusába beépíteni. Az utóbbi időszakban szinte kivétel nélkül minden RMDSZ-rendezvényen elhangzik: megrendült a magyarok biztonságérzete. Az új kisebbségellenes hullámról, okairól és az elmozdulási lehetőségekről Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével beszélgettünk.
- Hogyan értelmezhető ez a hangulat a román állam viszonyulását tekintve: a román hatóságok az RMDSZ megerősödésétől tartanak, és erre érkezik a válasz, vagy ellenkezőleg, inkább az az oka a támadásoknak, hogy úgy érzik, megtehetik, mert meggyengült az érdekképviselet?
Kelemen Hunor: – Szerintem nem az a kérdés, hogy ők azt érzik, hogy meggyengült vagy megerősödött az RMDSZ, mert mindkét állításra lehet érveket találni: arra is, hogy erősebb, mint máskor, és arra is, hogy gyengébb. A 2012-es választások után 120 emberrel lett magasabb a parlament létszáma, ennek következtében az RMDSZ parlamenti súlya lecsökkent. Ez az egyik ok, a másik az, hogy nem vagyunk kormányon, s bár ez a saját döntésünk volt – de emiatt egyesek szemében gyengébbnek tűnhet az RMDSZ, de nem gyengébb.
Másrészt pedig az RMDSZ az összes támadást, amit az elmúlt 10 évben innen vagy onnan ellenünk intéztek, nemcsak, hogy túlélte, hanem bizonyos értelemben, azt gondolom, meg is erősödött.
Másrészt folyamatban van egy újratervezés, egy fiatalítás, nagyon sok új ember jön be, harmadrészt, a nemzetközi kapcsolatainkat újravettük, újragondoltuk és megerősítettük. Ez, azt gondolom, hogy az RMDSZ súlyát megemelte, erősebbé tette az RMDSZ-t, hogyha csak a washingtoni látogatásainkra és az azt követő történésekre gondolok, akkor az már elegendő érv lenne, de ez igaz akkor is, ha az európai, különböző szintű kapcsolatépítési próbálkozásainkat és eredményeinket nézzük a FUEN-en keresztül – hiszen a FUEN-ben alelnökünk van, ilyesmi nem volt az előző huszon-akárhány évben. Bár a polgári kezdeményezésünk a luxemburgi bíróságon várja a tárgyalást, mégiscsak fel tudtunk mutatni egy olyan szolidaritást az őshonos kisebbségek között, amelyre nem volt példa az elmúlt negyed században, illetve Brüsszelben különböző szinteken, parlamentben, bizottságokban folyamatosan jelen vagyunk az erdélyi magyar közösség problémáival, akár a visszaszolgáltatásról, akár a közösségi, kollektív jogokról, autonómiáról, nyelvhasználatról, oktatási problémákról beszélünk és vannak partnereink. Tehát nem ez az igazi kérdés.
Az igazi kérdés az, hogy Románia az Európai Uniós csatlakozást követően és azt követően, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal megerősödött a stratégiai partnersége, amit mi magunk támogattunk, mert úgy éreztük, és úgy érezzük, hogy biztonságpolitikai szempontokból még mindig az Egyesült Államok jelent garanciát arra, hogy ne sodródjon Románia az orosz érdekszféra irányába. De hát ez annyira megerősítette Romániát, hogy úgy gondolták egyesek, hogy ennek a partnerségnek az ernyője alatt megengedhetnek maguknak bármit. Én inkább ezt az értelmezést tartom helyesnek.
Fokozatosan próbálkoznak, újabb és újabb kísérletet tesznek arra, hogy visszavonják azokat a kisebbségi jogokat, amiket a román politikusok jelentős része engedménynek tekint. Nem szeretnék általánosítani, nem azt mondom, hogy a román politika összességében, de egy jelentős számú román politikus úgy gondolta, hogy engedményeket tettek a magyaroknak akkor, amikor a NATO-csatlakozás, az EU-csatlakozás előtt a kisebbségi és nyelvi jogok területén elfogadtak egyébként jó és fontos szabályokat. Úgy vélik, hogy most ezeket az engedményeket vissza lehet venni, mert nincs elvárás, kész, bejutottunk az elit klubba, az Észak-Atlanti Szövetségbe, az Európai Unióba, és ha már bent vagyok, szankció nem létezik az ejnye-bejnyén kívül, és megengedhetjük magunknak, hogy ezeket az engedményeket immár lenullázzuk.
Én inkább ezt az olvasatot tartom helyesnek, erre a konklúzióra jutottam, nem ebben az esztendőben, hanem tavaly-tavalyelőtt, ezt megfogalmaztam, és ezért is tartottam aggályosnak mindazt, ami történik. Az igazságszolgáltatás döntéseit beszélünk – és ez az egyik szelete a történetnek, beleértve a Mikó-ügyet, de beleértve a nemzeti kisebbségek szimbólumhasználatának tiltására vonatkozó bírósági döntéseket is – végrehajtják minden rendszerben. Egy politikus a bírósági döntésekkel egy rendszerben nem tud mit kezdeni.
Másrészt pedig a törvénykezdeményezések – akár egyéni, akár csoportos kezdeményezések – mindkét irányból jönnek: jön a liberálisoktól is és a szociáldemokratáktól is, ne legyünk naivak, ne gondoljuk azt, hogy egyik vagy másik helyen nagyobb empátiával figyelnek ránk. Esetleg vannak olyan politikusok, egyének mindkét pártban, akik nyitottabbak, de összességében, ha az összképet nézzük, akkor gond van. Nyilván, ilyen törvénytervezetekkel tele van a parlament, az összképpel van a baj.
Mert ha csak az ingatlanokkal lenne a probléma, ha csak a Mikó-ügy lett volna, akkor azt mondanánk, és mindenki így értelmezné Washingtontól Brüsszelig és Budapestig, hogy ez egy egyedi eset. Ha csak a nyelvi jogok esetében lett volna valami, vagy csak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tekintetében nem alkalmaznák a törvényt, de minden jól menne egyébként, akkor azt lehetne mondani, hogy ez egy egyedi eset, nézzük meg. Viszont itt az összkép romlott el, mert minden egyes területen látszik a visszarendeződés szándéka, illetve azok a kezdeményezések, amelyek arra vonatkoznak, hogy amit el lehetett az első húsz-egynéhány évben érni, azt most próbálják visszavenni.
Ezért mondom azt, hogy a erdélyi magyar embereknek a biztonságérzete rendül meg akkor, amikor az etnikai kérdésekről, az identitáshoz való jogról beszélünk egyrészt, másrészt pedig a kisebbség-többség viszonyt az a bizalmatlanság jellemzi, ami nem tesz jót hosszútávon sem a többségnek, sem a kisebbségnek. - A bizalom és a biztonság hiányára az RMDSZ egyre gyakrabban tesz utalást a kampányrendezvényein, a kampány kulcsszavaivá avanzsáltak. Miért fontosak ezek a kulcsszavak a szövetségnek? – Egy amerikai filozófus a bizalomra utal, amikor a sikeres társadalmakról beszél. Bizalomra épülnek a gazdasági értelemben vett sikeres társadalmak. Például Japán vagy Németország a bizalomra épül, és a bizalom határozza meg a társadalmon belüli viszonyokat. Minden olyan társadalom esetében, amely hosszútávon sikertelen, amely bizonytalan, ez arra a bizalomhiányra vezethető vissza, amely a társadalmat jellemzi, akár az egyének, akár kisebb-nagyobb csoportok között. Ha nincs bizalom, nem lehet egy társadalom sikeres, és a bizalom alapja a biztonság. De ez igaz az egyszerű emberi, baráti, családi kapcsolatokra is: amelyik nem bizalomra épül, az előbb-utóbb szétesik, megszűnik, nem fog működni. És ez igaz a táradalomra is, és ebből kell kiindulni.
Ezért mondom azt, hogy a többség-kisebbség viszony rendezése hosszútávon másképp nem képzelhető el, csak ha egymásban megbíznak. Akkor bíznak meg egymásban a románok és a magyarok, ha egy pillanatig sem érzik azt, hogy a másik el akar tőlük valamit venni. Sem Erdélyt, sem a boldogulásukat, sem a szabadságukat, és én azt gondolom, hogy ezt milliószor bebizonyítottuk, elmondtuk, de még mindig létezik ez a bizalmatlanság a többségi társadalom részéről.
Illetve ha a magyarok elhiszik, hogy a románok nem akarják asszimilálni őket, nem akarják az etnikai identitásuktól megfosztani, és erre, ugye, még nem kaptak elég garanciát, mert volt egy hosszú, több, mint negyven esztendős diktatúra, ami egészen határozottan arra törekedett, hogy a másságot megszüntesse, és egy homogén etnikai államot hozzon létre. Az elmúlt 25-26 esztendőben pedig volt példa arra, hogy elindultak a dolgok jó irányba, de megakadtak, és az emberek kollektív emlékezetében rögzült, hogy hányszor próbálkozott a román állam azzal, hogy az etnikai biztonságukat megkérdőjelezze.
Most nem abban az időszakban vagyunk, amikor a bizalom visszaállításának, megerősítésének kísérletét látnánk, hanem pont ellenkezőleg, a leépítését látjuk mindazon keresztül, ami körülöttünk, velünk történik néhány esztendeje.
- Nem hagyhatjuk ki a PNL legutóbbi próbálkozásait, amikor szélsőséges, nacionalista tömegeket akart a szavazótáborának részévé tenni. Ez a választási kampány számlájára írható csupán, vagy a választások után is folytatódhat ez a tendencia? A kampányfogáson túl komolyan gondolja ezt az irányt a Nemzeti Liberális Párt?
- Ma nem lehet jósolni, hogy a választások után mi lesz. Azt látni lehetett, hogy a szociáldemokrata párt néhány esztendővel ezelőtt a Nagyrománia Pártot integrálta. A PSD számos politikusa a PRM-ből jön, de a liberális pártban is megtalálhatóak ezek az emberek. A liberális párt teljesen tévesen arra a következtetésre jutott, hogy akkor veheti fel a versenyt a PSD-vel, ha ő maga is hasonló retorikát folytat. Másrészt nem szabad elfelejteni, hogy a volt demokrata pártban (PD, PDL) és a volt liberális pártban mindig voltak hasonló tendenciák a 90-es évek második felében és a 2000-es években is, de ezek soha nem voltak uralkodó eszmék. Volt arra példa, hogy a PSD a PRM-vel, az akkor még vezérként jelen levő Vadim Tudorral kötött megállapodást, abból egyértelműen látszik, hogy mire számítottak. Másrészt Traian Băsescu 2004-ben a Nagyrománia Párt szavazataival nyerte meg a választást, tehát azt láthatjuk, hogy mindkét oldalnak van kapcsolata a szélsőségesekkel.
A legnagyobb probléma akkor van, amikor ez a hangulat az egész pártot eluralja, és a liberálisok olyan politikusokat próbálnak bekebelezni, magukhoz vonzani, akik a két világháború közötti nagyon rossz ideológiai hagyományhoz, a legionárius hagyományokhoz nyúlnak, amely nemcsak kisebbségellenes, hanem antiszemita, szélsőséges, és minden benne van abból, ami tragédiához vezetett a múlt században. Ha ők ezzel a retorikával mennek tovább, akkor a választók 70%-a ezt fogja hallani, és ez előbb-utóbb visszhangra talál a társadalomban. Ez a legnagyobb kockázat.
Nagyon fontosnak tartom azt a döntést, hogy ők végül Marian Munteanuról lemondtak, és nem őt indítják főpolgármesternek Bukarestben, de nem elegendőnek. Ez ugyanis azt mutatja, hogy a párton belül vannak olyanok, nem is kevesen, akik el tudják képzelni, hogy a liberális párt ideig-óráig egy ilyen retorikát, ideológiát, attitűdöt a magáévá tegyen. Ezzel az a baj, hogy ha egyszer erre a pályára ráálltál, akkor nagyon nehéz erről leszállni. De azt, hogy ez az irány a választások után ki fog-e tartani, nem tudom megmondani, csak remélni tudom, és bízni abban, hogy nem.
- Milyen kiutat lát az RMDSZ ebből a fokozódó magyarellenes hangulatból?
– Az RMDSZ egyrészt fenntartja a párbeszédet azokkal a politikai szereplőkkel, akikkel érdemes, függetlenül attól, hogy melyik oldalon vannak, és nem engedi, hogy elszigeteljék: az elmúlt évtizedekben mindig volt erre kísérlet, szándék.
Másrészt figyel arra, hogy fenntartsa az erdélyi magyar közösségnek azt a fajta ébrenléti állapotát, ami szükséges ahhoz, hogy a közösségi szolidaritás megmaradjon. Mert azt látni kell, hogy ha a dolgok egy kicsit jó irányba kezdenek menni, akkor az emberek hajlamosak azt hinni, hogy most már baj nem történhet. És amikor a baj kezd megtörténni, még mindig nem hiszik el, csak akkor ébrednek fel, amikor tragédia van.
Amikor mi azt mondjuk, hogy rossz irányba megy az ország, azt nem azért mondjuk, hogy mi a sérelmeinket felsoroljuk. Azt akarjuk felmutatni mindenkinek, a románoknak, magyaroknak, és a nemzetközi partnereinknek is, hogy Románia tér le a jó útról, a jogállamiság útjáról. Ha megnézzük az árnyékjelentést, annyi példa van benne, hogy nem lehet azt állítani, hogy egy-két baleset történt az elmúlt öt-hat évben, azt lehet látni, hogy egy tudatos, vagy tudatosnak tűnő jogsértés-sorozat az, ami egy rossz összképpé összeállt.
- Az a tény, hogy a SRI egyre inkább jelen van a Székelyföldön, hogyan hat azokra a dolgokra, amelyek a többség-kisebbség viszonyát meghatározzák?
– Legalább két dolgot érdemes tisztán látni. Mi, akik Székelyföldön élünk, tapasztaljuk, érezzük, látjuk ezt. De az egész országban ez van egyébként, bár lehet, hogy a Székelyföldön inkább érezhető. Akár egy kis rendezvényen is egyértelmű, hogy ott vannak, lefilmeznek. Tudják a szervezők, tudjuk mi is, hogy ki az, aki nem a sajtónak, nem nekünk rögzíti, filmezi az eseményeket.
Másrészt, ha megnézzük a szolgálat költségvetését, és arányosan összehasonlítjuk a brit, a franciaországi vagy a németországi belügyi hírszerzés költségvetésével, akkor azt látjuk, hogy Romániában arányaiban nagyobb költségvetésről beszélhetünk. Ez azt mutatja, hogy nagyobb létszámmal, nagyobb figyelemmel próbálják ellenőrizni a társadalmat. Ezt nem lehet cáfolni.
A legnagyobb probléma az én megítélésemben az, hogy egyrészt az erdélyi magyar közösségnek ez a megerősített jelenlét is azt bizonyítja, hogy a román állam nem tekinti partnernek, hanem problémának, rizikófaktornak, kockázati tényezőnek tekinti, és folyamatosan az ellenőrzése alatt akarja tartani. De ugyanezt teszi a román társadalom tagjaival is. A román társadalom igazi nagy gondja az, hogy az állampolgárait az állam nem tekinti partnernek, hanem egy olyan entitásnak tekinti, amely ki kell szolgálja az államot, és az államnak cserébe nem kell neki semmit adnia. Az állam polgárait olyan bűnözőnek tartja, akiről meg van győződve, hogy hibázott, bűnt követett el, és még nem kapta el, de ez csak idő kérdése. A magyar közösségre nézve ez fokozottan érvényes, és ezt tartom a legnagyobb problémának.
Ezt a viszonyulást elárulta az a közbiztonsági stratégia is, amelyet ezelőtt egy évvel közvitára bocsátott, és amely kiverte a biztosítékot nálunk is és másoknál is, aztán néhány hónap múlva vissza is vonták a belügyminisztérium honlapjáról. Ebben a dokumentumban egy az egyben le volt írva, hogy az erdélyi magyar közösség törekvései kockázatot jelentenek a közbiztonságra. Ha egy ilyen stratégiában ezt leírják, és a közvitára bocsátott változatban ez megjelenik, akkor az, amit én mondok, ezzel alátámasztható. Én ezt látom a legsúlyosabbnak, a legnehezebben megváltoztathatónak. És itt ismét a bizalomhoz térünk vissza: hogy a román állam kockázati tényezőnek tekinti a kisebbségeket, elsősorban a romániai magyar kisebbséget.
Transindex.ro

Szívvel-lélekkel a nemzetért
A szórványban szervez magyar napot egy baróti fiatal
A baróti, 23 éves Bokor Csongor jelenleg a Babeș- Bolyai Tudományegyetem mesteriző hallgatója területfejlesztés és turizmus szakirányon. Nincs ebben semmi különleges, mondanánk, ám ha utánanézünk, emellett mennyi mindennel foglalkozik még ez a fiatalember, az már egészen biztosan leköti figyelmünket. Csak egyet említünk: ő a főszervezője az I. Fogarasi Magyar Napnak, melyet szombaton tartanak a fogarasi református egyházközség udvarán.
Miként kerül egy baróti fiatal Fogarasra, magyar napot szervezni? Bokor Csongor Baróton született és nőtt fel, ott végezte a középiskolát is. Végig tevékeny tagja volt az intézmény diáktanácsának, szerette a néptáncot, zenélt, szavalt, sok egyházi és városi esemény szervezésébe bekapcsolódott. Ebben az időszakban szerzett zenei szakdiplomát a Művészeti és Népiskolánál, Sepsiszentgyörgyön. Aztán Kolozsváron folytatta tanulmányait, 2014 júliusában diplomázott a Babeș-Bolyai Tudományegyetem földrajz karán. 2010 óta tevékeny tagja a II. Rákóczi Ferenc Alapítványnak, melynek fő tevékenysége a határon túli magyar fiatalok számára évente megrendezett magyarságismereti mozgótábor.
Minden évben részt vett, csoportvezetői minőségben, a táborok szervezésében, lebonyolításában. Emellett önkéntes szervezője az alapítvány közösségépítő munkáját gyakorlatba ültető Családi Kör-találkozóknak is. Önkéntese továbbá a sepsiszentgyörgyi Kun Kocsárd Egyesület dél-erdélyi szórványmagyarságot felkaroló programjainak. A fent említett tevékenységeken kívül még számos szabadegyetemen és vezetőképzőn vett részt.
Tavaly jelentkezett a magyar kormány által meghirdetett, a szórványmagyarság revitalizációját célzó Petőfi Sándor Programba, és elnyerte annak ösztöndíját. Így került 2015 szeptemberében a Baróttól 85 km-re fekvő Fogarasra, hogy az egykor még többségben levő, ma már azonban a város összlakosságának mindössze 3%-át kitevő magyarok identitástudatába egy kis lelket, színt öntsön. És ez sikerült is neki!
Mint mondja, Fogarason az egykori magyar kultúra hagyatékát ma már csak egy maroknyi ember őrzi, akik azonban annál inkább szomjaznak a magyar kultúrára, a magyar szóra, és minden, ezek ápolását felkaroló programért lelkesednek. Így például egyre több látogatója van az általa elindított Babits Mihály Önképző Körnek, melynek nem egy alkalommal erdővidéki meghívott előadói voltak. Az önképző kör nem véletlenül vette fel a költő nevét: Babits az egykori fogarasi Magyar Állami Főgimnáziumban tanított. Ma már nincs magyar oktatás Fogarason, de a fogarasi magyar fiatalok, ugyancsak Csongornak köszönhetően, hetente több alkalommal fakultatív magyar órákra, foglalkozásokra járhatnak, magyar ifjúsági klub is alakult a településen.
Az önképző kör sikerén felbuzdulva határozta el Csongor, hogy a Székelyföld–Szórvány Partnerségi Program keretében, Kovászna megye anyagi támogatásával megszervezi az I. Fogarasi Magyar Napot. Az esemény – melynek társszervezője a helyi református egyházközség és a helyi RMDSZ – programját főként erdővidéki előadókra, szervezetekre alapozta. A Csala kürtje fúvószenekar, a Syncron táncegyüttes, Kolumbán Sándor énekes érkezik Barótról Fogarasra, kiegészülve a Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesület tagjaival, akik egész napos gyerekfoglalkozást tartanak majd. A fogarasi magyarság részéről is több fellépő lesz, délután táncház, este koncert tarkítja a programot.
– Óriási összefogás és rengeteg háttérmunka áll a rendezvény mögött. Remélem, sokan eljönnek, és az idő is kegyes lesz hozzánk – mondta Csongor, bizakodóan tekintve a szombati nap elé.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Fiatal történészek tanácskoztak Nagyváradon
Kétnyelvű előadásokkal kezdték lebontani a magyar és román történetírás közti falat.
Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg Nagyváradon 2016. április 28-29. között az I. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferenciát. Az ülésszak témája: Új kihívások és válaszok az erdélyi történelemkutatásban volt. A rendezvényt a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar Megyei Szervezete a Nagyváradi Egyetem Történelem tanszékével közösen szervezte.
Párbeszéd kialakítása a cél
A magyar és román nyelvű konferenciát a Nagyváradi Egyetem Egyetemi Könyvtárának konferenciatermében nyitották meg. A meghívottakat Tőtős Áron, történész, doktorandusz (ELTE), a rendezvény ötletgazdája és főszervezője köszöntötte. Megnyitó beszédében elmondta “híd kívánunk lenni, amely összekapcsolja az Erdély történetével foglalkozó román, magyar, illetve más nyelven beszélő kutatókat. E mellett tettük le a voksunkat azzal, hogy két nyelven szerveztük meg a konferenciát. Célunk a szakmai alapon nyugvó párbeszéd és a közös munka kialakítása.” Hozzátette, hogy nem „sok olyan rendezvény létezik, amely kimondottan az Erdély történetét kutató személyeket, azon belül pedig a doktoranduszokat célozza meg, függetlenül attól, hogy ki milyen nyelvét beszél”. A Nagyváradi Egyetem Történelemtudományi Tanszékének részéről az egybegyülteket dr. Gabriel Moisa egyetemi tanár köszöntötte. A román történetírásra és Románia 1945 utáni időszakára specializálódott történész rámutatott „nem kis dolog, hogy azon koordináták mentén találkozzunk, amelyek összekötnek bennünket”, utalva azokra a történészekre, „akik lelkiismeretesen, szakmai kritériumok mentén vizsgálják a történelmet”. Beszédében kiemelte, hogy „nem járhatunk külön utakon, ha tisztességesen vizsgáljuk a történelmet”. Az általa tartott plenáris előadás témája Erdély története a román historiográfiában volt, különös tekintettel az 1945 utáni időszakra. Állítása szerint az 1945 utáni időszak Erdélyre vonatkozó történetírásának irányát többé-kevésbé a hatóságok határozták meg. A nemzeti eszmék terjesztésére, politikai célokra használták fel. A történelem a kommunista ideológia nyomása alatt íródott.
A résztvevő doktorandusz és néhány még felvételi előtt álló végzős magiszteri hallgató egy-két kivételtől eltekintve erdélyi születésű vagy kötődésű, akik tanulmányaikat, kutatásaikat a Babeș-Bolyai és Eötvös Lóránd Tudományegyetemeken, a Nagyváradi Egyetemen, a Román Tudományos Akadémia George Barițiu Történettudományi Intézetében vagy az Eszterházy Károly Főiskolán végzik. A sokszínű előadások tematikájukat tekintve felölelték mind az államot és egyházat, mind az urbanizációt, térszerkezetet, építészettörténetet, népesedési folyamatokat, mint a társadalmat, eliteket vagy éppen a hadászatot.
Kétnyelvű előadások és élénk vita
A rendezvény folytatásaként sor került az 1. és a 2. szekció előadásaira. A tagozatokat a rendezvény meghívottja, dr. Pál Judit egyetemi tanár, történész a Babeș- Bolyai Tudományegyetem oktatója vezette. Demjén Andrea, a Román Akadémia George Bariţiu Történeti Intézet Doktori Iskola ( Kolozsvár) doktorandusza és egyben a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton múzeum munkatársa a történetírás egyik elhanyagolt területét, az erdélyi vesztegintézeteket mutatta be. Részletesebben a Gyergyószentmiklóshoz közeli, Moldva felé vezető úton elhelyezkedő pricskei intézet adatait rekonstruálta bevonva a georadaros felméréseket, a régészeti kutatásokat (2009-2013, 2015), az archeozoológiai vizsgálatokat, az írott forrásokat, grafikai megjelenítéseket. Mint kiderült, a 18. század második felében virágzó pricskei vesztegintézet fontos adatokkal szolgál a Habsburg-kori Kelet-Erdély anyagi kultúrájának megismeréséhez, valamint a kevéssé népszerű újkori régészet fontosságára is felhívja a figyelmet.
Cristian Culiciu, a Nagyváradi Egyetem történész doktorandusza a sajtó hírközléseire alapozva a nagyváradi felsőoktatás 1963-1989 közötti helyzetét vázolta fel. Az 1780-1934 közt működő váradi Jogi Akadémia mellett a helyi Tanítóképzőről (1963-1974) és technikai (mérnöki, mechanikai) képzésről (1974-1989) is szó esett, felvillantva a diákok melléktevékenységeit (kulturális és sportélet, irodalmi körök, újságírás).
Bartha Zoltán, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Ökumené Doktori Iskola (Református Hitoktatói Kar) hallgatója a 18. századi erdélyi nemesség felekezetváltási okait vizsgálta meg, kiemelve a rang, hivatal könnyebb megszerzése, vallási meggyőződés helyett a szerelmet indító tényezőket. Példaként a korabeli botrányhős, Macskási Krisztina esetét hozta fel, aki válóperbe kezdett első férjével, Bethlen Istvánnal, mert beleszeretett Váradi Istvánba. Bethlen halála után hozzá is ment Váradihoz, de ez a házasság se tartott sokáig. A protestáns Macskási Bécsben áttért a katolikus vallásra, így házasságát érvénytelenítették és hozzá mehetett harmadik és egyben utolsó férjéhez, Dósa Mihályhoz. Macskási Krisztina lánya, Julianna lemásolta anyja hibáit.
Ladó Ágota, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója és a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum munkatársa az 1876-os megyerendezés okán falusias jellegét leküzdő Csíkszereda két főutcájának – az egykori és mai Kossuth –, illetve az egykori Vár–, majd Apafi–, mai Petőfi utcának – a századfordulón történt átalakulását igyekezte körvonalazni 1916–ig, esettanulmányként kiemelve dr. Fejér Antal ügyvéd Vár utcai házának építését.
Erdély a magyar historiográfiában
A konferencia másnap a Continental Hotel konferencia termében folytatódott. A napot dr. Bárdi Nándor, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének osztályvezető plenáris előadása nyitotta meg. Előadásának középpontjában Erdély, Románia és a romániai magyar kisebbség történetével foglalkozó 1989 utáni magyar nyelvű szakirodalom nagy témái és kutatási programjai álltak. Expozéjában elsőként Erdély helyzetét körvonalazta a magyar historiográfiában. Szerinte 1918 előtt Erdély a magyar történetírás szerves részét képezte, 1918 után pedig mind a magyar, mind a román historiográfiát erősíti. Az 1989 utáni időszak kapcsán kiemelte a forráskiadások jelentőségét, amely elsősorban az Erdélyi Múzeum Egyesület nevéhez köthető, de itt is elsősorban a középkor és a koraújkor dominál. Kitért az általa „demitizálóknak” nevezett történészek munkásságára is. Megindult vagy folytatódott a különböző problémák feltárása, úgy mint intézménytörténet, helyi közösség működése, emlékezet, örökségesítés, történeti demográfia stb. Az előadás folytatásában röviden összegezte, hogyan tematizálódik Erdély, a románok, az erdélyi magyarság; 1920 után hogyan alakult a román-magyar viszony, a romániai magyar kisebbség története. Bárdi Nándor kifejtette azon álláspontját is, miszerint a román- és magyar történetírás közötti párbeszéd kialakításáért sokat tehetne a társadalomtörténet, a magyar szakkönyvek román nyelvű megjelentetése.
A plenáris előadások után a szekciók kerültek sorra. Kajtár Gyöngyvér, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója 1600/1601 telének kolozsvári koldusválságát ismertette a hallgatósággal. A 15 éves háború, a rossz időjárás rengeteg menekültet szabadított Kolozsvárra. A város szegénygondozó politikáját ebben az időszakban már nem az egyház, hanem a százférfiak tanácsa és az egyházi vagyon adminisztrátorai (egyházfiak) irányították (koldusokról való lista készítése, ispotályok működtetése, adománygyűjtés és -osztás, temetés), emellett a reformáció is átalakította a szegénységgondozás kérdéséről való elképzeléseket.
Markaly Aranka, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója és egyben a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum , az MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoport munkatársa, doktorandusz előadásában rámutatott arra, hogy az egyes mikroközösségek termékenységtörténete egyre népszerűbb kutatási téma. Ezúttal a borsa-völgyi Kide református közösségének házas termékenységét vizsgálta meg a 20. századra fókuszálva. Az elemzéshez népszámlálási kiadványokon túl az egyházközösség anyakönyveit és családkönyveit is felhasználta. Ismertette Kide alapvető demográfiai mutatóit: a népességszám változását, a születések, a halálozások és a vándorlás alakulását, majd a családrekonstitúciós módszer alkalmazásával rámutatott a gyermekvállalás csökkenésének helyi folyamatára. Szabó Csongor, az ELTE doktorandusza a magyarság a két világháború közötti (1919–1939) romániai választásokon történt szerepléséről értekezett. Szó esett a választási rendszerekről (egyéni kerületi, „prémiumos”, korporatív választási rendszerről), választási törvényekről, kampányokról, választási visszaélésekről, eredményekről, szavazóbázisokról.
Lőrinczi Dénes, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója az impériumváltás folyamatát mutatta be-munkatársa a 17. századi csíkszéki nemességről nyújtott átfogó képet, kiindulva az 1562-es segesvári országgyűlés határozataitól, eljutva 1685-ig. Értelmezte a primor (főnép) fogalmát, családi/rokoni kapcsolatokat, hatalmaskodásokat, az erdélyi fejedelmek székely nemességgel szembeni politikáját, a kor anyagi kultúráját.
Koloh Gábor 20. századra fókuszálva. Az elemzéshez népszámlálási kiadványokon túl az egyházközösség anyakönyveit és családkönyveit is felhasználta. Ismertette Kide alapvető demográfiai mutatóit: a népességszám változását, a születések, a halálozások és a vándorlás alakulását, majd a családrekonstitúciós módszer alkalmazásával rámutatott a gyermekvállalás csökkenésének helyi folyamatára. Háromszéken, kitérve a Magyar Nemzeti Tanács háromszéki tagozatára, a román katonai megszállásra, a román Kormányzótanács háromszéki működésére, a helyi elit és közigazgatási apparátus átalakítására, a város arculatának átfestésére, iskolákat és egyházakat érintő intézkedésekre, a Magyar Szövetség háromszéki szervezetének megalakulására.
Balogh Zsuzsánna, az ELTE doktorandusz hallgatója Bornemissza Kata, egy 17. századi nemesasszony életét mutatta be (elsősorban leveleinek tartalmára támaszkodva), akit a történetírás háttérbe szorított testvére, a fejedelemasszony Bornemissza Anna, valamint második férje, Bánffy Dénes és fia, a későbbi gubernátor, Bánffy György alakja miatt. Bornemissza Kata kétszer házasodott, első férje Bethlen Mihály, második férje Bánffy Dénes. A politikai kérdésekben meglehetősen jól informált volt, gazdaságát hozzáértéssel irányította, sokat utazgatott birtokain, második férjéhez mindvégig hű maradt.
Bélfenyéri Tamás-János, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója I. Imre, az utolsó Árpád-házi váradi püspök (1297–1317) életútját vizsgálta meg. Útja (származás, egyetemjárás, papi pálya) a püspöki székig csak feltételezésekbe bocsátkozva rajzolható meg. Püspökként előbb III. Andrást, majd a cseh Vencelt, végül I. Károlyt támogatta. Hozzá köthető a káptalan vásárvámjogának megvédése, a belényesi aranybányák 1/3 jövedelmének a káptalannak juttatása, Várad város lakóinak terményadó csökkentése, a püspöktársak megvédelmezése (Csák Máté hatalmaskodásával szemben, fellép Máramaros vármegye erdélyi püspökséghez tartozása érdekében), tanúskodás az erdélyi káptalan és a plébánosok, szász dékánok közti 1308-as peren, a debreceni Szent András templom felszentelése és építtetése (?).
Nagy Andor, az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Intézet tudományos segédmunkatársa a 17. századi brassói szász családok, különösen az elit történetének rekonstruálása érdekében a Joseph Trausch (1795–1871) brassói irodalomtörténész által összegyűjtött alkalmi szövegek gyűjteményét elemezte, amely jelenleg a brassói Fekete-templom Levéltárában (Evangelische Kirche Augsburgischen Bekenntnisses (A.B.) Kronstadt - Archiv der Honterusgemeinde) található. Az alkalmi nyomtatványokat az emberi élet különféle eseményei kapcsán készítették (peregrináció, házasság, haláleset, stb.) és maguk a kortársak (hozzátartozók, barátok) írták.
Izsák Anikó-Borbála, az ELTE BTK MA-s hallgatója rámutatott arra, hogy a történetírásban a romániai katolikus egyházról folyó diskurzust eddig az egyházi vagyon és a hitvallásos iskolák ellen intézett támadások uralták. Előadásában sematizmusok, naptárak, repertóriumok, egyházi lapok, jegyzőkönyvek segítségével az 1930-as évek katolikus egyházi elitjének, az egyház világi önkormányzatának, az Erdélyi Római Katolikus Státusnak (1932-től Egyházmegyei Tanács), Erdélyi Katolikus Akadémiának, Erdélyi Egyházmegyei Cenzúrahivatal, Erdélyi Tudósító vizsgálatára vállalkozott a pápai tanítások bevonásával is.
Hámori Péter, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet tudományos kutatója Észak-Erdély 1940-1942 közötti gazdasági helyzetét járta körül előadásában. A visszacsatolásnál felmerülő pénzügyi, jogi, a tulajdonosi és felügyeleti köri problémákra; a részvénytárságok kérdésére, és mindenekelőtt a nyersanyag-ellátás és a termelés ügyeire tért ki oral history kutatásait felhasználva.
Ladó Árpád-Gellért, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója a XIV. századi (Anjou-kori) magyar katonai felszereléseket (sisak, páncél, kard, tőr stb.) mutatta be, különös tekintettel az e században lezajló nagy, páncélzatfejlődési folyamatra, többek között a Szent László legenda fennmaradt freskói és a Képes Krónika miniatúrái alapján. Írott forrásokat, régészeti leleteket, művészettörténeti értelmezéseket, európai tárgyi analógiákat egyaránt felhasznált kutatásában. Megállapította, hogy a XIV. századi magyar sereg legütőképesebb eleme, a nehézlovasság, felszerelésében szinkronban volt az európai fejlődési trendekkel, a könnyűlovasság pedig egyedi vonásaival tűnt ki.
Folytatást is terveznek
A konferencia résztvevőinek aktív érdeklődése mellett nem maradhatott el a várlátogatás sem. A várat Mihálka Nándor nagyváradi régész-történész mutatta be. Az érdeklődő közönség megtekinthette a nemrég felújított és funkciójában is megújult történelmi örökséget.
A kétnapos tudományos ülésszakot Tőtős Áron főszervező és Székely Tünde, a Romániai Magyar Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke zárta. Előbbi, miután röviden összegezte a rendezvény tapasztalatait, ígéretet tett, hogy amennyiben szakmailag színvonalas munkák születnek az előadásokból, úgy tanulmánykötet formájában is közzéteszik. A konferenciát jövőre is meg kívánják szervezni. Utóbbi röviden ismertette a RODOSZ felépítését, célját, illetve kitért a legfontosabb rendezvényekre is, amelyek jelen konferenciával is gazdagodtak. A rendezvényt Magyarország Kormányának Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Balassi Intézet Márton Szakkollégium támogatta.
Bélfenyéri Tamás
Transindex.ro