Nyílt nap a MOGYE magyar tagozatán
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar karának 2012 óta húzódó, máig megoldatlan ügye mostanában ritkábban szerepel a sajtóban, mint két-három évvel ezelőtt. A magyar tagozat tanárai és diákjai - a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetséggel karöltve - viszont továbbra is azon dolgoznak, hogy minél több magyar hallgató tanuljon az orvosi, gyógyszerészeti illetve fogorvosi karokon. Tasnádi-Sáhy Péter székely középiskolásokat kísérve járta végig az egyetemet a könyvtártól a boncteremig az MMDSZ által szervezett nyílt napon.
A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) november 6-8. között immáron tizenkettedik alkalommal szervezte meg az Egyetemi Nyílt Napokat, hogy minél több magyar középiskolást csábítsanak a marosvásárhelyi felsőoktatási intézmények magyar nyelvű képzéseire. Pénteken és szombaton a partiumi, szombaton és vasárnap a székelyföldi középiskolásokat vezették körbe az MMDSZ önkéntesei a Sapientia, a MOGYE illetve a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kínálta programokon. Jómagam vasárnap, a székelyföldi diákok orvosi egyetemen tett látogatásához csatlakoztam, az egyik kis csapatot kísérve.
Mit számít a nyelv?
Némi késéssel érkezem a díszterembe hirdetett megnyitóra, mivel az egyetem utcáján munkagépek dolgoznak, és vagy negyedórába telik, amíg parkolóhelyet találok. Éppen Szabó Béla professzor, a magyar tagozat vezetője mesél az orvosi lét rejtelmeiről. Mint mondja, orvosnak, fogorvosnak, gyógyszerésznek lenni nem puszta szakma, hanem hivatás, melynek űzője elsősorban magának tartozik elszámolással, még csak azt sem várhatja senki, hogy a paciens hálás legyen, bár szerencsére elmondható, az orvosok még mindig nagy közmegbecsülésnek örvendenek.
Valamit sejthet a középiskolások érdeklődési köreiről, mivel nem csak ezzel érvel, hanem a diákélet szépségeivel is, mint például a bulik, és persze a legfontosabb, hogy a Romániában jelenleg elérhető 14 orvosi képzés közül egyedül Marosvásárhelyen lehet magyarul tanulni. Mármint legalább az elméletet, mert a gyakorlati képzés egyelőre csak románul folyik, pedig, mint mondja, egy szakmát kizárólag anyanyelven lehet elsajátítani. Az orvoslás ilyen tekintetben még ennél is speciálisabb, hiszen a páciensek is csak anyanyelvükön tudnak igazán hatékonyan a szükséges kezelésekről értekezni kezelőorvosukkal. Szabó professzor pozitív példát is említ: egy hajdani doktorandusza Manchesterben dolgozik, ahol a kórház minden pácienshez igyekszik tolmácsot hívni, amennyiben szükséges, pedig 147 nyelv képviselői élnek a környékem.
Dr. Molnár Claudiu, az általános orvosi kar dékánhelyettese beszéde elején megnyugtatja az egybegyűlteket, mind a városban, mind az egyetemen mindenki otthon van, legyen bármilyen nemzetiségű, „szakszóval élve” mindenki haver. Véleménye szerint az orvoslásban nem igazán számít a nyelv, hiszen úgyis gyorsan kell cselekedni. Szavait Szabó professzor annyival egészíti ki, hogy az orvoslás nem kizárólag sürgősségi ellátásból áll, és az orvos-beteg viszonyban igenis fontos, hogy mindenki az anyanyelvén beszélhessen.
Növekvő érdeklődés
Tubák Nimród a diákszövetség elnöke az MMDSZ nevében üdvözli a diákokat a 12. Egyetemi Nyílt Napokon, melyre idén 417 diák érkezett 17 városból, négyszer annyi, mint két évvel ezelőtt. Mint elmondja, a szervezet alapítása óta eltelt 25 év, most már az alapítók gyermekei járnak egyetemre, de még mindig a magyar diákok érdekvédelme a legfontosabb feladat, illetve az, hogy közösségi élményként élhessék meg a diákéveket, erre szolgálnak az MMDSZ kulturális, tudományos és szórakoztató programjai. Zárásképpen, kifejezetten jó dramaturgiai érzékkel átadja a felvételin tíz legjobb eredménnyel bejutó magyar gólya ösztöndíját, majd az önkéntesek megkezdik a diákok 10-15 fős csoportokba rendezését, hogy maguk is megkezdhessék menetelésüket az eredményes felvételi felé vezető úton.
A csoportban, amelyikhez én csatlakozom, brassói, nagyenyedi és csíkszeredai diákok vannak, illetve két temesvári lány, akik egyénileg utaztak, hogy részt vehessenek a körbevezetésen, mivel a Bánságból, az érdeklődők kis száma miatt, nem szerveznek csoportot. Vezetésünket egy hatodéves fiatalember és egy másodéves ifjú hölgy vállalta magára, akik bemutatkozás után felmérik, a csoportban kit melyik szak érdekel. A bizonytalanok és a tervszerűen a MOGYE-ra készülők fele-fele arányban képviseltetik magukat, utóbbiak körében az általános orvosi kar vezet, aztán jön a fogorvosi, de akad két gyógyszerész aspiráns is.
Séta az egyetemen
Ismerkedő túránk első állomása a könyvtárba vezet, ahol, mint megtudjuk, 300 ezer kötetet tartanak, kizárólag szakirodalomból, bár én az egyik polcon meglátok egy színes sorozatot L. Ron Hubbard, szcientológia alapító műveiből, de senki nem bír tudomással arról, miként került oda. Mivel rögtönzött felmérésem alapján senki nem hallott még Xenuról, a Galaxis uráról, nem kezdek el komolyan aggódni. Közben megtekintjük a könyvtár múzeumát felbecsülhetetlen értékű régi orvosi könyvekkel, orvosi eszközökkel, illetve az olvasótermeket is megnézhetjük az emeleten. Az egyikben rengeteg féle orvosi folyóirat fogad, köztük az egyetem saját lapja, az Acta Medica Marisiensis, amelyben 2010 óta kizárólag angolul jelennek meg tanulmányok, lévén ez az orvostudomány szaknyelve a latin mellett.
A könyvtárból átsétálunk a megyei kórházhoz a patológia tanszékre, ahol egy segítőkész doktorandusz fogad, formaldehides hengerek között. Első körben igyekszik eloszlatni azt a tévképzetet, hogy a patológusok fő feladata a boncolás lenne, hiszen ez csak a munka kis részét teszi ki. A patológusok, azaz a kórtan művelői a betegségek egyes fázisait, a beteg szervekben, szövetekben, sejtekben beállt változásokat vizsgálják, ezzel hidat képezve a kutatás, és a klinikai gyakorlat között. Itt is szóba kerül, hogy a gyakorlati képzés románul zajlik, a minket körbevezető fiatalember mindenkit megnyugtat, hogy szükség esetén mindent szívesen elmagyaráznak magyarul is, ez a kellemetlenség senkit se riasszon vissza. Itt tapasztalom először a „Lehet kérdezni!”-re beálló csendet, amit ekkor még csak az üvegekből ránk meredő embrióknak tulajdonítok, de mint kiderül, kis csoportomnak valóban nem erőssége, hogy érdeklődésének ilyeténképpen hangot adjon. A patológiáról a fiú bentlakás földszintjén található MMDSZ irodába megyünk, ahol remek érveket kapunk a diákszövetség munkájában való részvétel, azaz az önkéntesség mellett. Először is jó tartozni valahova, másodszor jó tenni másokért, harmadszor pedig az itt szerzett szervezői gyakorlat nagyon jól hasznosítható az életben. Az extra érv – így harmincasként – kicsit lelombozó: majd amikor az egyetem után dolgozni kezdesz, és egy fárasztó munkanap után lerogysz a pamlagra, jó lesz visszagondolni, hogy milyen színes volt az életed hajdanán.
Ájulás nélkül
Az MMDSZ-től visszasétálunk a megyei kórházhoz, ahol a szépen felújított sürgősségin nézhetünk körbe. Az egyik diák néhány másodpercnyi döbbenet után csak ennyit jegyez meg, ez nem olyan, mint otthon.
A fogorvosi kar épületeiben engem ér utol a döbbenet, sokkal jobban felszerelt, mint amire számítottam. A fogtechnikán kezdünk, aztán a fogorvosi szakok termeit járjuk be, mindenütt remek felszereltség, bár az a terem, ahol a székekben a gyakorláshoz szükséges bábuk, a fantomok ülnek, kicsit ijesztő.
A gyógyszerészeten mintha más lenne a helyzet, a körülmények inkább a XX. század közepét idézik, de már épül az új labor, ha minden jól megy, a jövő nyáron felvételizők már abban tanulhatnak. Itt is hangsúlyozzák, a gyógyszerészet nem szakma, hanem hivatás, hiszen minden döntésnek emberélet a tétje. Itt a csapat egyik tagja kihasználja a kérdezési lehetőséget: mi kell ahhoz, hogy az ember gyógyszer-ügynök legyen. A válasz: feltehetően jó üzleti érzék, de gyógyszerész szemmel nem árt a szaktudás sem, bár ennek hiánya sajnos sokakat nem gátol, hogy ezen a területen tevékenykedjenek. Sétánk innen az anatómia tanszékre vezet, ahol az önkéntesek első kérése: senki se fényképezzen, illetve senki se érjen semmihez, hiszen az anatómiai múzeumban az a szabály, ha valaki eltör egy preparátumot, saját testéből kell visszaadja az adott szervet... Nem mintha bármihez is kedvem lenne hozzányúlni a tanszék múzeumában, és mintha a csoport többi tagja is elég visszafogottan sétálna a kipreparált emberi testrészek, illetve embriók között. A boncterem előtt felhívják a figyelmünket, senki se hősködjön, aki nem szeretné az egész testes preparátumot megnézni, inkább maradjon kint. Senki sem él a lehetőséggel, de szerencsére idén rosszullét sincs, tavaly volt, aki elájult…
Nyelvi ízelítő
Ezután direkt felüdülés a Studium Alapítvány rövid bemutatkozása, amely a marosvásárhelyi állami felsőoktatásban résztvevő magyar diákok segítését tűzte ki céljául. A szervezők itt próbálnak visszajelzéseket szerezni a nyílt napon szerzett tapasztalatokról, de szokás szerint mindenki hallgat, csak egy bátortalan hang kérdezi meg, hol lehet a felvételi tételsort tartalmazó könyvet megkapni. A válasz: az interneten is megrendelhető.
Az immár közel 5 órásra nyúlt sétát a két éve átadott, közel egymillió eurós beruházással létrehozott Szimulációs Központban zárjuk, ahol a hallgatók speciális bábukon gyakorolhatják a legkülönfélébb beavatkozásokat páciens nélkül. Mivel ez már teljesen a gyakorlati oktatáshoz tartozik, így a körbevezetés nyelve is magyarról románra változik, mintegy ízelítőként.
erdelyiriport.ro

Tájházlátóban a Nyikó-mentén
A minap tájházlátogató körutat szervezett a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont. Egy olyan tapasztalatcseréről, vagy inkább helyszínbejárásról van szó – hiszen a mostani volt a kilencedik alkalom -, amikor a meglátogatott objektumok vezetői elmesélik az általuk létrehozott gyűjtemény történetét, bemutatják a mai állapotot és ejtenek pár szót a terveikről is.
Három állomása volt a tanulmányútnak: Székelyszentlélekre, Siménfalvára és Tordátfalvára jutottak el ezúttal a szakemberek. Balázsi Dénes nyugalmazott magyar szakos tanár röviden ismertette a kis szentléleki múzeum történetét, amely közvetlenül a műút mellett, a helyi római katolikus és az iskola szomszédságában, jól látható, könnyen megközelíthető helyen van. Az 1970-es években lezajlott gyűjtőmunka során sikerült megalapozni a gyűjteményt – az ünnepélyes megnyitóra 1977-ben került sor – a munkában részt vett az akkori tantestület és a tanulók jelentős része. Volt a pionírszövetségen belül a Kincskereső-mozgalom, amellyel felhívták a figyelmet a vidéken kallódó értékekre. Ebben az időszakban igen sok még fellelhető, olykor száz-kétszáz éves tárgyakat sikerült megmenteni, kiállítani és közkinccsé tenni. A tárgyak egy hármas osztatú, hagyományos parasztházban találhatók, többnyire a 19. századból valók, s nemcsak a község falvaiból, hanem szomszédos településekről, a Sóvidékről kerültek be a gyűjteménybe. A ház állaga megfelelő, Balázsi tanár úr családja nagy szeretettel gondozza; évente 250-300 turista és legalább ugyanennyi általános- és középiskolás tanuló látogatja meg. Korábban szerettek volna egy másik házat is a meglévő mellé. Kaptak adományként anyagot egy bogárfalvi házból, de az időközben annyira elkorhadt, hogy nem tudták használni. Nem kizárt azonban, hogy egy csűr, vagy legalább faragó-szín készüljön, mert lenne anyag a ház környéki hagyományos munkálatok, a népi mesterségek bemutatására. A múzeum gondnoka már olyan rutinra tett szert az évek során, hogy a belső megtekintése előtt kihozza azokat a tárgyakat, amelyekről bővebben kíván beszélni, hogy a látogatókat felkészítse a benti látnivalókra, hogy az illető eszközöket rendes előfordulások környezetében keressék. Ily módon élőnek tűnik a gyűjtemény, az embernek az az érzése támad, hogy egyik-másik szerszámot pár perce tette a helyére a gazdája, s bármikor újrakezdhető a hagyományos tevékenység, a szövés, fonás, a kályhában fellobbanhat a tűz, hogy étek készüljön a hazatérőknek…
Siménfalván is értékes, de jóval hányatottabb sorsú múzeum, pontosabban: muzeális anyag található. Valamikor a hetvenes években kezdtek itt is gyűjteni – tudtuk meg Sipos Irén kultúrigazgatótól. Létrejött a községhez tartozó Rugonfalván egy tájház a nyolcvanas évek elején, ott sok tárgyat ki lehetett állítani, de azt az épületet később vissza kellett adni a tulajdonosnak. Azt ott elhelyezett tárgyak visszakerültek a községközpontba, s hol a tanács, hol az iskola, hol pedig a kultúrház épületében kaptak helyet. Nem igazi tárlókban, hanem ládákban rejtőznek – most éppen a művelődési ház emeletén levő könyvtárban -, ahonnan csak egy-egy tematikus tárlat erejéig, bizonyos néprajzi és kulturális programok idejére kerülnek elő. A sok költöztetés megviselte a tárgyak egy részét, közülük jó pár megsemmisült, illetve megrongálódott, de főleg a textília-gyűjtemény ma is jelentős értéket képvisel.
Tordátfalván Pop Anna tanítónő ma már nyugdíjas, de egész életében gyűjtötte és őrizte azokat a tárgyakat, amelyek gyermekkora óta körülvették. Viszonylag egyszerű dolga volt, hiszen eladó volt a lakásukkal szomszédos bennvaló, amelyen két ház és egy csűr található. Anyagiakat nem sajnálva megvették ezt az ingatlant. A kisebb és régebbi ház tulajdonképpen egy igényesebb nyári lak – vagy zsellérház -, amely korábban egy kettős osztatú, pincével nem rendelkező lakóház lehetett, amelynek végében sütő is található. A nagyobb és újabb ház, amelynek pincéje is van, feltételezhetően később épült, abból a kényszerből, hogy két vagy három generáció élhetett egykor ezen a telken: fiatal házasok, szülők, még fel nem nőtt gyermekekkel, illetve egy vagy két nagyszülő. Ily módon az új tulajdonosnak lehetősége nyílott egy tisztaszoba, egy lakószoba és nyári-konyhaként is szolgáló sütő bemutatására. Mindhárom helyiséghez rendelkezésre állott a berendezés. A különböző gyűjtésekből, adományokból és vásárlásokból származó többi tárgy immár a csűrben kapott – ideiglenes – helyet. A pillanatnyilag üres, illetve modernebb berendezéssel rendelkező házban további szobákat lehet berendezni. Itt lehetőség van bizonyos népi mesterségek – szövés, fonás, varrás, hímzés – folyamatos bemutatására, kézműves táborok szervezésére. A tulajdonos él is ezzel a lehetőséggel, nyaranta kis létszámú csoportokat fogad, akik részben üdülésként, részben tanulmányútként felfogott itt tartózkodás során adja át az érdeklődőknek azt a tudást, amellyel rendelkezik.
Az a személyes tapasztalatunk, hogy ott működnek jól az ilyen helytörténeti gyűjtemények, ahol a kezdeményezők maguk képesek kézben tartani az általuk létrehozott intézményeket. A politikai községnek szükség lenne olykor a múlt bemutatására, hiszen ezt elvárják tőle időnként a külföldi látogatók, “felmerülnek” ilyen igények bizonyos alkalmakkor, de a gyűjteményt – főleg, ha elpusztult, vagy méltatlan körülmények közt tárgyalják – nem tudják egyik pillanatról a másikra előrántani. Ha a tulajdonosok tiszta telekkönyvvel rendelkező házat birtokolnak, amelyben gyűjteményt tartanak, ha ehhez jól működő egyesületet vagy valamilyen vállalkozást is üzemeltetnek, és – ráadásul – jók a kapcsolataik a helyi politikummal, az egyházakkal és a környéken fontos szerepet vállaló kulturális intézményekkel – múzeumok, szaktestületek, tanácsadó cégekkel, akkor magas színvonalon, biztonsággal működhetnek a tájházak. Ez a tapasztalatszerző kirándulás ennek tudatosítását is szolgálta.
Roppant fontos lenne, hogy a tájházak megőrzése mellett a helyi vezetők, a civil szervezetek és a tudatosan gondolkodó polgárok részt vállaljanak mindenütt a falukép megőrzésében, mert napról-napra pusztulnak az elődök által ránk hagyott építészeti emlékek.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Petru Filip: Miért nem lehet decentralizálni Romániát?
Ez a kérdés időről időre felmerül a fejünkben. A válasz is megvan. Csak éppen nem történik soha semmi. 1991 óta dolgozom a közigazgatásban. Az akkori közigazgatási törvény alapján neveztek ki nagyváradi polgármesternek. 2007-ig maradtam – négyéves kihagyással – ebben a tisztségben, különböző pozíciókat töltve be a romániai megyei jogú városok társulási struktúráiban, illetve egy sor, a decentralizálásról és újabban a szubszidiaritás elvéről szóló szemináriumon és kurzuson vettem részt.
Az a megtiszteltetés ért, hogy 1997 és 2000 között a washingtoni Urban Institute cég tanácsadója is lehettem a romániai közigazgatási reformmal kapcsolatosan, mely letette az igazi, valójában az első és törvényhozási téren egyetlen kézzelfogható romániai decentralizálási kezdeményezés alapjait. Ezenkívül megadatott számomra az esély, hogy első, 2008 és 2011 közötti szenátori mandátumom alatt a közigazgatási bizottság elnöke lehettem Románia szenátusában. Ezeket azért mondom el, hogy érhetővé váljon: mivel megszakítás nélkül részt vettem a romániai közigazgatási reformfolyamatban, és élőben, közvetlenül átéltem azt az utóbbi húsz évben, elég elméleti és gyakorlati tapasztalatra és érettségre tettem szert, hogy valós, politikai gúnyától megszabadított elemzést készíthessek arról, ami a dicsőséges forradalom utáni években nálunk történt. Először is, ha valaki azt kérdezné tőlem, miért nem történik valódi decentralizálás Romániában, határozottan kijelenteném: MERT NEM AKARJÁK! A második, ebből következő kérdés – nyilvánvalóan – az lenne, hogy miért nem akarják. És a hasonlóan határozott válaszom a következő lenne: MERT A HATALOM DECENTRALIZÁLÁSA A PÉNZHEZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS DECENTRALIZÁLÁSÁT JELENTI.
Az esetek többségében a szolgáltatások vagy a felelősség áthelyezése a központból a helyi szintekre a polgármesteri hivatalok komfortját hosszabb időszakra biztosító pénzügyi források kiszámítható átadása nélkül történt és történik.
Más szóval, nem tervezhető és a helyi közigazgatások által idővel maximalizálható jövedelemforrást biztosítanak, hanem csak egyéves pénztranszfert az állami költségvetésről szóló törvény alapján, mely évente elfogadott jogszabály, és melynek kiszámíthatósága az országos politikai döntéshozóitól függ.
Vagyis ha helyi közigazgatásba ma átkerül a te felelősséged alá egy olyan kihelyezett szolgáltatás, melyet állami költségvetésből finanszíroznak, akkor semmi sem szavatolja, hogy jövőre ugyanakkora összeg áll majd a rendelkezésedre a kérdéses szolgáltatásra, így azt már saját forrásaidból kell fenntartanod.
Sőt, az államháztartásról szóló törvény egy rendkívül perverz kifejezést használ, ugyanis a központtól helyi szintre áthelyezett szolgáltatás finanszírozása „az állam költségvetéséből és a helyi költségvetésből történik”.
A perverzitás abban áll, hogy nem rögzítették, mennyit fizet az állam és mennyit a helyi közigazgatás, így ha az állam a következő évben nem tud vagy nem akar adni, a felelősség a helyi szintnél marad, mert a törvény a felelősséget áthárította rá, de a finanszírozás relatív. Képzeljék el, hogy Romániában a helyi közösségek 75 százaléka esetében a saját (közvetlenül a közösségtől függő) bevétel mértéke a fenntartási szint (bérek és közüzemi költségek) szintje alatt áll – hosszú távú közösségi fejlesztési politikákról már ne is beszéljünk –, és száz százalékban az állami költségvetéstől, a pótköltségvetésektől és a többségi politikai döntéstől függ. Itt nem a megyei tanácstól vagy a kormánytól függő infrastruktúra-projektekről beszélek, hanem a helyi közigazgatás – olyannyira hangoztatott – minimális autonómiájáról. Rendben, és mit kellene tenni?
Először is egy szolgáltatást csak kiszámítható költségvetéssel decentralizáljanak, vagyis ha holnaptól hozzád kerül egy szolgáltatás, és az 100 lejbe kerül, amire a pénz az állami költségvetésből érkezik, az áthelyezésről szóló törvénynek biztosítania kell, hogy a 100 lej átutalása hosszú távon megmaradjon, és a költségvetési törvény nem fogja módosítani a forrásáthelyezési szabályokat. Másodsorban az állami költségvetés forrásaiból származó költségvetési pénzügyi támogatásokat egyértelmű, tárgyilagos és a többségi politikai döntéshozótól független szabályok szerint kell biztosítaniuk a helyi közigazgatásoknak, a politikai döntéshozatali szinttől – helyi vagy országos – függetlenül. A helyi közigazgatások saját forrásainak fedezniük kell a közösségek saját folyó költségeit a szolidaritás elve és az államilag szavatolt minimális jövedelemszint elve szerint.
Harmadsorban a román jogrendnek meg kellene határoznia a romániai közösségek társulhatóságának elvét, nemcsak a Helyi Fejlesztési Társulások esetében, melyek a közösségek társulási kérdéskörének csak kis részét fedik le, hanem a község gazdasági fejlesztése, a területi szintű településfejlesztés, a közösségi agglomerációk vagy a közösségi társulások adópolitikái szempontjából, a közösségi társulások oktatási vagy közegészségügyi politikái szempontjából is, és így tovább.
Negyedsorban a decentralizálásra vonatkozó törvényhozási és alkalmazási politikai döntésnek túl kellene lépnie a jó szándék szintjén, és hagynia kellene, hogy a decentralizálás tényleg valós legyen, és ne csak nyilatkozatokban létező.
Már átéltem Cozmâncă, Blaga, Dragnea decentralizálását, és azt hiszem, hogy ha kíváncsiak lennénk egy polgármester véleményére, bárhonnan Romániából, akkor azt tapasztalnánk, hogy a valódi világban nagy különbség van a nyilatkozatok és a tettek között. Romániában többtonnányi elemzés és tanulmány készült a decentralizálásról és a szolgáltatások kihelyezéséről, de – sajnos – többségük megrekedt az elmélet szintjén.
Nagyon nehéz másoknak átengedni azt a hatalmat, amely a pénzek elosztásából származik. Az utóbbi időben a közigazgatási döntéshozatali decentralizálásról szóló vitát legtöbbször a regionalizálás gondolata váltotta fel, ahol a meglévő helyi hiúságok, valamint az a kérdés, hogy miként néz majd ki a székely övezet – de nem csak ez –, odavezettek, hogy a folyamat már az elindulása előtt elakadt. Persze, egy decentralizálásról, a pénzek elosztásáról, a kritériumokról és más hasonló dolgokról szóló vita túl technikainak és merevnek tűnik, és nem vonzó a közvélemény számára, de a gond valóban létezik, közvetlenül befolyásolja életünket. Legtöbbször azt tapasztaljuk: ahelyett, hogy reményeinkkel azokhoz fordulnánk, akiket – a helyzet tudatában – helyi szinten megválasztottunk, a fővárosra vetjük a tekintetünket, mert – nem igaz?! – szeretjük azt mondani, hogy Bukarestben határozzák meg a pontos időt!
(Forrás: Adevărul/Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szórványban fogy leginkább a magyarság
A Kárpát-medence őshonos külhoni magyar közösségeit mindenütt érinti a szórványosodás jelensége, a magyarság ugyanakkor a szórványban fogy a legnagyobb arányban – mondta a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója az MTI-nek a vasárnapi magyar szórvány napja alkalmából.
Kántor Zoltán arra mutatott rá, hogy a szórvány nehezen definiálható fogalom, gyakorlatilag lehetetlen egy mindenki által elfogadott meghatározást találni, inkább nemzetpolitikai, mint tudományos kategória. A szórvány képezi a nemzet határait – fogalmazott, hozzátéve: ahol kevés kisebbségi él, ott kevesebb a kisebbségi identitást reprodukáló intézmény. Amikor szórványról beszélnek, a nemzeti kisebbség – nemzeti reprodukciós szempontból – legveszélyeztetettebb tagjaira, csoportjaira gondolnak. A szórvány a külhoni magyarságnak azon része, amely leginkább ki van téve az asszimilációnak.
A 2011-es népszámlálási adatok alapján a határon túli magyarok csupán 60 százaléka él magyar többségű településen, 40 százalékuk pedig kisebbségben. Ezen belül 20 százalékuk olyan településen él, amelyben a magyarok lélekszáma nem éri el a különböző kisebbségi jogokhoz általában szükséges 20 százalékot.
Kitért arra is, hogy Románia lakossága 2002 és 2011 között 12,2 százalékkal, a romániai magyarok lélekszáma pedig 13,6 százalékkal csökkent. 2002 és 2011 között a magyarság létszámának a csökkenése elérte vagy meghaladta a 25 százalékot. Azaz a külhoni magyarok körében megfigyelhető drasztikus népességfogyást nagyrészt a szórványközösségek egyre gyorsuló asszimilációs folyamata okozza – mutatott rá az igazgató.
Az asszimiláció folyamatának több tényezője van. Ezek között említette az általános, országos tényezőket, mint a társadalmi értékek, jogok és kötelezettségek, politikai kultúra, politikai intézmények, kormányzati politika, illetve a lokális tényezőket. Utóbbiak közé sorolta a demográfiai viszonyokat, a kulturális/oktatási intézmények helyi létét, a kisebbségi elitet és az etnikumközi hagyományokat. A szórványosodás folyamatában meghatározó a közvetlen környezet is: a család, baráti kör, iskola, munkahely – jegyezte meg Kántor Zoltán.
A lehetséges megoldásokról szólva kifejtette, hogy a szórványok fennmaradása, azaz az asszimiláció folyamatának lassítása az anyanyelvi oktatás, a közösségteremtés és a hitépítés erősítésével lehetséges. A nemzeti identitás ezen alappilléreinek hatékony támogatásához elsősorban szakpolitikai stratégiára, szakmailag alátámasztott döntésekre és a megfelelően kidolgozott szórványstratégia eredményeinek folyamatos kontrolljára van szükség. A szórványközösségek helyben maradása, azaz a külhoni magyarok demográfiai és társadalmi térvesztésének csökkentése érdekében elengedhetetlen továbbá a tömb és a szórvány közötti kapcsolat megerősítése – hangsúlyozta.
Kántor Zoltán ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a külhoni magyar társadalmak összetettebbek, mint hogy egyértelműen külön lehessen választani a tömbmagyarságot a szórványmagyarságtól. Éppen ezért ezeket a közösségeket célszerűbb a tágabb nemzetpolitikai stratégia keretdokumentumban lefektetett alapelvek keretében támogatni, a regionális és térszerkezeti jellegzetességeknek és helyi igényeknek megfelelően.
Az anyaországi támogatásokról szólva kitért a Kárpát-medencei szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor-programra, amelynek keretében a magyar állam ötven ösztöndíjast küld ki szórványterületekre, hogy a fogyásban lévő magyarság identitását megerősítse és segítse a közösségépítés folyamatait.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásainak egy jelentős része a szórványközösségekhez jut el – jelezte, hozzátéve: a nemzeti jelentőségű intézmények között is megtalálhatók a szórványkollégiumok, a szórványban működő intézmények. A nemzetpolitikai államtitkárság által meghirdetett tematikus évek külön figyelmet szentelnek a szórványközösségeknek, s a külhoni magyar közösségek, a magyar pártok kiemelten figyelnek a szórványra, és tömb-szórvány együttműködéseket támogatnak – közölte Kántor Zoltán.
Felidézte, hogy a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága 2013 májusában határozatot hozott, mely szerint november 15. – Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapja – a magyar szórvány napja.
MTI
Erdély.ma

Megismertetni a Székely Mezőséget
A Maros Mezőségi Művésztelep képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban. Házigazdaként Lázár-Prezsmer Endre művelődésszervező köszöntötte az egybegyűlteket, elmondva, hogy Simó Enikő közvetítésével érkezett Háromszékre a tárlat.
Czirjék Lajos mezőmadarasi származású, Marosvásárhelyen élő festőművész, a 2009-ben alakult művésztelep vezetője közölte, tulajdonképpen öt önálló, a Székely Mezőség szomszédos falvaiban már működő alkotótábor összefogásáról van szó. A mezőpaniti, mezőmadarasi, mezőbándi, mezőbergenyei művésztáborokat és a csittszentiványi gyerek és ifjúsági kézművestábort fogták össze. Közös vonásuk, hogy mindenütt a református egyház támogatásával zajlanak. Jelen tárlat az utóbbi évek terméséből való válogatás. Céljuk a helyi értékek és a környék bemutatása a képzőművészet eszközeivel. A tárlatot Vetró B. Sebestyén András brassói képzőművész méltatta.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sepsiszentgyörgyi koszorúzók (Ezerkilencszázötvenhat Erdélyben)
A magyar forradalmi események hatására alakult meg a sepsiszentgyörgyi Gyertyánosi Gáborék Libóc részi lakásában a Székely Ifjak Társasága. Alapító tagok: Szalay Attila, Jancsó Csaba, Bordás Attila, Jancsó Sándor, Gyertyánosi Gábor, Gyertyánosi Csaba, Sándor Csaba, Molnár Béla és Szabó Lajos. Valamennyien a helybéli Székely Mikó Kollégium diákjai voltak. Később csatlakozott a szervezethez három lány a textiliskolából.
A forradalmi harcok nagyon foglalkoztatták a kisdiákokat, „edzették” magukat az eljövendő „nagy harcokra”: kést dobáltak, fejszével célba dobtak, közös kirándulásokat szerveztek. Romantikus lelkesedésüket, gyerekes naivságukat mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az uzsonnát is a kriptában fogyasztották el, hogy ezzel is edzzék magukat. Ezután már csak vérszerződés következhetett. Szabó Lajos karján még ma is látszik a sebhely. A szervezet tagjai esküt tettek, majd megválasztották a vezetőséget. Az elnök Szabó Lajos lett, mert ő volt az idősebb. Ezért kapott 15 évi börtönbüntetést. A másodrendű vádlott Bordás Attila volt, mert kidolgozták az alapszabályzatot is. A szervezkedés modelljéül az Ifjú Gárdát választották.
A magyar forradalom leverése után a szervezkedés fokozatosan megszűnt. Még el-eljártak kirándulni – (az ott készült fényképek corpus delictinek számítottak) –, tartották a barátságot, de már nem gyűléseztek. 1957. március 15-én, majd 1958. március 15-én a csoport néhány tagja megkoszorúzta a Sepsiszentgyörgy központjában lévő 1848–49-es emlékművet.
A vádirat a gyerekes dolgot óriásira fújta fel: „A Mikó Kollégium meggondolatlan, felelőtlen diákjai közül egynéhányan a magyarországi ellenforradalmi agitáció hatására arra vetemedtek, hogy a népi demokratikus rendszer ellen fegyveres szervezetet alakítsanak, amelynek tagjai – a magyarországihoz hasonlóan – fegyveres terrortámadásokat hajtanának végre hazánkban. A banda tagjai soviniszta elfogultságukban nem átallottak 1957. március 15-én titokban koszorút elhelyezni az 1848-as emlékmű talapzatára, az 1956-os magyar ellenforradalmárok emlékére. A tettüket megismételni akaró banditák azonban 1958. március 15-én lebuktak, s megkapták méltó büntetésüket.”
A szervezet legidősebb tagja Szabó Lajos volt, ő akkor töltötte a 26. életévét, Szarkay Attila 18 éves volt, a többiek 15–16 éves gyerekek. Később az alapító tagokhoz csatlakozott Szász Farkas, Szász János és Demeter Szabolcs, de ők hamar lemorzsolódtak, így a súlyos börtönbüntetést elkerülték. A gyerekek úgy képzelték el, hogy a SZIT név már önmagában is jelképes, tehát szítást, lázítást is jelent. A nevet a securitatén és a bíróságon SZISZ-re változtatták (Székely Ifjak Szövetsége), hogy mindenáron rájuk foghassák a tudatos rendszerellenes fegyveres szervezkedést. Az első koszorúzásnál Jancsó Csaba, Jancsó Sándor, Bordás Attila és Gyertyánosi Csaba volt jelen. Sepsiszentgyörgyön hamar elterjedt a hír: megkoszorúzták a negyvennyolcas emlékművet! A hatóságokat és a securitatét is annyira meglepte, hogy csak március 15-én délután szedték le az emlékműre március 14-én éjjel elhelyezett koszorút. A diktatúra nyomasztó éveiben valóban felemelő és bátor tett volt a kisdiákok koszorúzása. Az egész város és környéke megmozdult, a diákság körében nagy volt az izgalom. A parázs alatt izzott az elégedetlenség.
1958. március 15-én is hasonló körülmények között próbálták megkoszorúzni az 1848-as emlékművet. Ekkor is az 1956-os forradalom áldozataira akartak emlékezni és emlékeztetni. Hárman voltak a csoportban: Bordás Attila, Jancsó Sándor és Gyertyánosi Csaba. Amikor Bordás Attila a koszorút az emlékmű talapzatán elhelyezte, megszólalt a szekus sípszó, minden irányból rohantak feléjük, Bordás Attilát elfogták, a másik kettő elmenekült, csak később kerítették kézre őket. Bordás Attilát rettenetesen megverték, véres lett az arca, ruhája. Alig múlt tizenhat éves!
Miközben a kiskorú gyerekeket a marosvásárhelyi securitatén vallatták, a Székely Mikó Kollégiumban sor került a nagy „színjátékra”: összecsődítették a kollégium diákjait, s kemény szavakkal bélyegezték meg a letartóztatottak „ellenforradalmi” magatartását, s figyelmeztették valamennyiüket: ha valaki hasonló bűnt követ el, azonnal börtönbe zárják. A tárgyalásra Marosvásárhelyen 1958. június 3-án került sor. Ezúttal is a szadista Macskási Pál volt az elnök. Cazan ügyész fasiszta, horthysta, ellenforradalmi bandának nevezte a SZIT kilenc letartóztatott tagját, és halálbüntetést kért a gyerekekre.
Valóban elrettentő ítéleteket hirdettek ki: Szalay Attila 18 év (meghalt a börtönben! – T. Z.), Szabó Lajos 15 év, Gyertyánosi Csaba és Bordás Attila 12–12 év, Gyertyánosi Gábor és Jancsó Csaba 10–10, Jancsó Sándor 8, Sándor Csaba 7, Molnár Béla 6 évi szigorított börtönbüntetést kapott. Mindez kényszermunkával is párosult, függetlenül attól, hogy az elítéltek, kettő kivételével, kiskorúak voltak. A börtönben, a duna-deltai megsemmisítő táborokban, a kiskorúak nagyaknai börtönében a legkegyetlenebbül bántak a koszorúzó gyerekekkel. Jancsó Csabával a zsilávai börtönben készítettem tévéinterjút: közel negyven év távlatából is borzalommal emlékezett az elszenvedett kínzásokra, verésekre. A koszorúzók tettéhez szorosan kapcsolódott a sepsiszentgyörgyi Kossuth Kör nevű szervezkedés. A budapesti Petőfi Körhöz hasonlóan vitákat szerveztek a nép körében jelentkező elégedetlenségek kapcsán. Mindannyian lebuktak, a résztvevőket 15–20 évi börtönbüntetésre ítélték: Nagy Lászlót 20, Erőss Jánost 15, Csákány Zsigmondot 12, Tompa Editet 7 évi börtönbüntetéssel sújtották. Mindannyian értelmiségiek voltak.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A bánsági civilszervezetek új honlapja
A Temes megyei civilszervezeteket tömörítő Civil Tanács legutóbbi temesvári ülésén bemutatták a www.temesvaros.ro honlapot, amely beszámol a bánsági magyarság aktuális eseményeiről, meghirdeti a közelgő rendezvényeket, számba veszi a megye civilszervezeteit, oktatási és egyházi intézményeit, információkat szolgáltat a turistáknak és az érdeklődőknek.
A civilszervezetek új honlapját a Civil Tanács támogatásával az Integratio Alapítvány és a Szórvány Alapítvány működteti. A „minden ami magyar” mottóval elindított új honlap erőssége, hogy november végéig előzetesben meghirdeti a bánsági magyar közösség rendezvényeit. Az elképzelés szerint a honlapra felkerülő anyagokat, amelyek egy internetes archívumba is bekerülnek, a magyar civilszervezetek biztosítanák. A távlati tervek között szerepel egy Ki kicsoda Temesváron? menüpont kialakítása is ezen az internetes portálon, ahol a magyarul beszélő szakemberek (orvosok, ügyvédek, mesteremberek stb.) és lelkipásztorok listája fog szerepelni.
Bízunk benne, hogy a dicséretes kezdeményezés nem jut elődje, a www.temes.ro honlap sorsára, amely annak idején hasonló feladatokat látott el, de menet közben fokozatosan elsorvadt, majd teljesen kimúlt.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Apróka eszponka
Nem írok románul a táblára magyarórán, pedig román tannyelvű iskolában tanítom a magyar nyelvet a csángó gyerekeknek. Nem szeretem, ha fordítanak. Gondold ki magyarul, mondom megannyiszor, s ők próbálkoznak, kínlódnak sokszor, majd ahogy fogynak a hónapok a tanévből, úgy egyre gyakrabban ragyognak fel a tekintetek, egyre többször gördülődik magyarossá a beszéd. Olyan kincs ez, amiről se írni, se beszélni nem lehet, megélni kiváltság mindkét részről.
Ha ismeretlen szóval találkozunk, márpedig megtörténik ez, akkor csángósan írjuk le a jelentését. Úgy ahogy értik, úgy ahogy hallják a nagyszüleiktől, anyukájuktól, tátájuktól. Néhány kincset összegyűjtöttem a héten, fogadják nagy szeretettel.
összekucorodnak – esszegyű(j)tik magikat
fellép – felhág
kendő – ruha
törülköző – kendező, dörgölőző,
ünnep – innap
Íme, mindez hogyan áll össze szöveggé. A minap volt a születésnapom, aznap erről beszéltünk, írtunk a gyerekekkel. Meséltek, majd kérésemre le is írták. Ma őket idézem, a nyelvhasználatuk miatt, az értékeikért.
Bolog Andrea, VII. osztályos: Az in születésnapom 16 áprilisban van, innapolom vasárnap, mert akkor van innap. Én szeretem, mert tavaszval születtem, mert akkor a fák virágoznak és az emberek dugoznak a kertekben.
Nekem még van egy testvérem mikvel egynapon vajon a születésem.”
Vadana Péter, VII. osztályos: Én születtem szeptemberben. Utószor voltam a templomba, vittem tésztákat, miket vettem, megosztottam ottajan mindenkivel.
Osztán mentem játszodni, vasárnap volt.
Otthonjában is ettünk jókat, ettünk fagyi tortát és beszélgettünk jót.”
Bernát Gabi, VI. osztályos: Én mikor voltam 10 esztendős, apám adott egy biciklit, én boldog voltam. Én akarnék egy telefont, Samsung GalaxySIII-at. És még akarok egy biciklit, most hogy lészen 12 esztendőm, egy Montain Bike vóna jó.
Balázs Marius, VII. osztályos: Megtiszteltem a kollégjaimot. Kaptam ajándékokot. Mulatoztam.
Dávid Antal, VI. osztályos: Én mikor töltöttem az esztendőmet, akkor meghívtam hezzánk a kollégjaimat, most hetfün volt eppeg. Csiáltunk, ettünk tortát, ittunk koseperből levet (eperszörpöt), kaptam sok ajándékokat. Megtiszteltem tátámot és mámámot.
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

A média szerepe a szórványgondozásban
Ambrus Attila és Winkler Gyula A média szerepe a szórványgondozásban – Avagy érvek a szórvány médiaműhely(ek) működtetése mellett című tervezetét a Brassói Lapok főszerkesztője Vajdahunyadon mutatta be a MÚRE konferenciáján (A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban) november 14-én.
Kitekintés
A Finnországhoz tartozó ålandi svédek azonosságtudatának megőrzésében, illetve a sajátos ålandi identitás kialakításában központi szerepe volt és van a helyi svéd nyelvű médiának. Azért szólok ålandi identitásról svéd azonosságtudat helyett, mert a régió lakói nem svédként, hanem ålandiként határozzák meg önmagukat. (A párhuzam szembeszökő.) Az ålandi sajátos minőséget jelent: „svédebb a svédeknél”. A régió lakói nagyobb gondot fordítottak kultúrájuk, nyelvük, identitásuk megőrzésére, mint a svédországiak. A sajátos önazonosság megtartásában kiemelt szerepe volt és van az oktatásnak, a rendkívül jól teljesítő mikrogazdaságnak, és nem utolsó sorban a helyi „autonóm” médiának. Az utóbbi megállapítást erősíti, hogy az ålandi identitás alfája és ómegája a svéd nyelv megőrzésének és ápolásának igénye. Az anyanyelvű média iránti igényt jelzi az, hogy viszonylag kevés médiafogyasztó nagy számú helyi sajtókiadványhoz jut, a két rivális napilap példányszáma magas. A világháló megjelenésével újabb, rendkívül jelentős médiummal bővült az identitás-megőrzés eszköztára. Szinte minden ålandi háztartás rendelkezik szélessávú internet-hozzáféréssel, és ez újabb fontos és erős szállal köti őket az „összsvéd” kultúrához. A svéd nyelvű média fontosságát jelzi az is, hogy Ålandon – még az ezen a téren kiemelkedő eredményt produkáló skandináv térséghez viszonyítva is – kiugróan magas a rendszeres könyvtárhasználók, könyvet olvasók száma. A sajtó realfabetizációs szerepe ugyanis elsődleges. Erdélyi statisztikák szerint például a magyar lakosság 85 százaléka az érettségi elvégzése után egyáltalán nem olvas könyvet legfennebb újságot, sokan azt is csak rendszertelenül.
Miközben az ålandi média a XXI. század második évtizedében jelentősen fejlődött, az erdélyi magyar sajtó az utóbbi években elsorvadt. Nincs ma már nyomtatott országos napilap. A Krónika – minden próbálkozás ellenére is – helyi jellegű maradt, az Új Magyar Szó nyomtatott változata pedig megszűnt. (A világhálón sajnos azok nem érik el a tartalmát, akik a lap törzsolvasóinak számítottak, a szórványban élő negyven éven felüli, digianalfabéták – sokan vannak!) Nincs egész napos magyar rádió, a bukaresti rádió a magyar közösségekre figyelő, országos körképét pedig évekkel ezelőtt felszámolta az adás akkori főszerkesztője azzal, hogy megszűntette a tudósítói hálózatot – takarékossági okokból.
Ma emiatt a brassói magyar a dévai vagy temesvári, nagybányai magyarokról kevesebbett tud, mint muszlim világ történéseiről. A magyar sajtó az erdélyi magyar önazonosság megtartása szempontjából legalább annyira fontos, mint az ålandiaknak a svéd média. A szórványközösségek számára pedig létfontosságú.
A lehetőség
Az erdélyi magyar nyomtatott sajtó nehéz, szórványban sok helyen kilátástalan helyzetbe került. Nincs elegendő pénz a szerkesztőségek fenntartására az alacsony példányszám, a terjesztés ellehetetlenítése és a reklámpiac beszűkülése miatt.
Ez azért jelent gondot, mert a nyomtatott magyar sajtó a szórványközösségek számára létfontosságú.
Melyek azok a szórványgondozói feladatok, amelyek az anyanyelvű média segítségével végezhetőek el, hiányában azonban nem vagy csupán elégtelenül?
1. Fel lehet számolni, de legalábbis csökkenteni lehet az egymástól, az anyanyelvi közösségtől való etnikai elszigeteltséget és biztosítani lehet a helyi (kis)közösségi lét fennmaradásának feltételeit.
2. Biztosítani lehet a nemzeti kisközösségeknek a nagyobb egységéhez, az anyanyelvi régiókhoz való kapcsolódás lehetőségét.
3. Az önálló anyanyelvi rendszerek megteremtésével csökkenteni lehet a többségi társadalomba való asszimilálódást.
4. Meg lehet teremteni és vissza lehet adni a peremvidékeken élőknek a nyelvi önértékelést és önbizalmat. Vissza lehet adni a magyar nyelv használati és szimbolikus értékét a szórvány élettér egészében.
5. Biztosítani lehet a szórványban élőknek a jogát és lehetőségét a művelődéshez, a kultúrához, az anyanyelvi tájékoztatáshoz, információgyűjtéshez.
6. Kisebbségi életünk és egyetemes magyarságunk legnagyobbjainak, művészeknek, íróknak, tudósoknak, lelkészeknek, politikusoknak a rendszeres, egyes esetekben akár virtuális jelenléte a szórványtudatban, segítheti a szellemi vérkeringés felfrissülését, a kapcsolatok kiépülését, a (magas) kultúrának a hajszálerekig való leáramlását.
Ezért nem mondhatunk le a sajtó feladatának betöltéséről a szórványban. Ezek a feladatok:
1. Minden erdélyi magyarnak biztosítani kell a magyar nyelvű sajtóból való tájékozódás és az ehhez való hozzáférés jogát és lehetőségét.
2. Támogatni kell a sajátosan e területet szolgáló regionális lapkiadási, szerkesztési és működési tevékenységét.
3. Biztosítani kell a hazai magyar nyelvű írott sajtó terjesztését a szórványban.
A Szórvány Médiaműhely (SZMM) feladatai
Ingyenes tartalmat állít elő azoknak az egy vagy több személyes szerkesztőségeknek, amelyek ezt a tartalmat emberi és anyagi erőforrás miatt (már) nem tudják előállítani.
14-18 oldalnyi tartalom előállítása lehetséges hetente (belpolitika, külpolitika, társadalom, gazdaság, kultúra, közhasznú információk, szórakoztatás témakörben.)
Összesíti, szerkeszti a helyi információkat, híreket, 1, 2 vagy 4 oldal terjedelemben.
A betördelt oldalakat elektronikus formában juttatja el a társult szerkesztőségekhez.
Igénylés és a nyomdaköltség kiegyenlítése esetén vállalja a nyomtatást és a nyomtatott példányok elszállítását a postahivataloknak, RMDSZ helyi szervezeteinek stb.
Az eladott példányok árából biztosítható a helyi újságírók bére.
Az összegyűjtött híreket, információkat egy hírportálon teheti közzé, ezzel összekapcsolja a szórványokat, illetve hiteles, saját forrásból származó információkat nyújt a tömb és a politikai érdekképviselet számára is a szórványról
Az SZMM együttműködést vállal minden olyan szórványszerkesztőséggel, amely önkéntesen és ingyenesen csatlakozik a projekthez.
Anyagi vonzat
A médiaműhely működtetéséhez a Communitas Alapítvány támogatása szükséges. A szükséges támogatás egy médiaműhely esetében – a projektbe bekapcsolódók számától függően – évi 70 000 és 90 000 RON közötti összeg. Az összeg egy része a BGA különalapja révén, illetve uniós pályázatok révén is biztosítható.
A terv hatékonyságát egy pilot-projekt megvalósításával lehet igazolni. 2016-ban egy három-négy megyére kiterjedő programot kellene lebonyolítani. Ennek költsége 25 000 RON, a Communitas Alapítvány hozzájárulása 13 000 RON.
Winkler Gyula, Ambrus Attila
Déva–Brassó, 2015. október 20.
mure.ro

Udvarhelyszéki Tudományért-díjjal tüntették ki Egyed Ákos történészt
Különös színfolt a székelység történelme, amelyből tanulságot vonhatunk le mai életünkre és jövőnkre egyaránt – véli Egyed Ákos akadémikus-történész, akinek több mint hatvanéves munkásságát Udvarhelyszéki Tudományért-díjjal tüntették ki szombat délután, a kilencedik alkalommal megünnepelt magyar tudomány napja alkalmából Székelyudvarhelyen.
A magyar tudomány napját kilencedik alkalommal ünnepelte szombaton Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala az Areopolisz Egyesülettel és a Haáz Rezső Múzeummal. Az alkalomból a városháza Szent István Termében ismeretterjesztő konferenciát tartottak, melyen a hamarosan kiadásra kerülő Székelyföld története című háromkötetes kiadvány tartalmát mutatták be a szerzők és szerkesztők. „A délelőtti konferencián közel nyolcvan érdeklődő volt jelen, ami bizonyítja, hogy városunkban sokan érdeklődnek Székelyföld története, illetve a készülő kiadvány iránt. A konferencia első részében a kiadvány egyes fejezeteit ismertettük, második részében pedig a székelység történeti előadásai következtek” – mondta el Kolumbán Zsuzsanna programfelelős.
Szombat délután, a rendezvény zárómozzanataként Egyed Ákos történész professzor tudományos tevékenységét ismerték el Sánta Csaba szovátai szobrászművész bronz kisplasztikájával és a kutatói munkát méltató oklevéllel. Hermann Gusztáv Mihály, az Areopolisz Egyesület elnöke az Udvarhelyszéki Tudományért-díjról elmondta, a kezdeményezéskor benne volt a tervben, hogy olyan személyeket is kitüntetnének, akik nem Udvarhelyszéken élnek és dolgoznak, viszont kiemelten csatlakoznak az udvarhelyi kezdeményezésekhez. Mint mondta, Egyed Ákos nevezésekor egyből rábólintott, hiszen ő is csatlakozott az Udvarhelyszékről elindult munkához, munkássága gyümölcse itt fog beérni. „A vidéki tudománynak és a vidéki tudománnyal alkotó embernek hosszabb utakat kell bejárnia, hogy célba érjen” – tette hozzá Hermann Gusztáv Mihály. Az ünnepi díjátadón Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere is köszöntötte az egybegyűlteket, a díjazottról pedig elmondta, olyan tudós, aki sokéves munkásságával bizonyította, lehet és érdemes tenni, alkotni.
„Nem vagyok mai csirke, sok mindent megéltem, ezek a tudatomban vannak, és segítenek kérdéseket felvetni, ellenőrizni” – mondta Egyed Ákos. A nyolcvanöt éves történész a háromszéki Bodosban született, több mint hatvanéves kutatói munkáját pedig ma is aktívan folytatja. Megjelent cikkeinek, tanulmányainak és önálló köteteinek terjedelmes sora hűen türközi a Székelyföld és a székelység kutatásába fektetett energiáját. A díjazottról készült kisfilmben – amelyet a díjátadón vetítettek le – elhangzott, Udvarhelyszéket érintő írásai tanulmánykötetekben, ismeretterjesztő lapokban és nagyobb lélegzetvételű munkáiban is megjelentek, ám emellett nincs olyan Udvarhelyszéken élő történész, akinek tevékenységét közvetlenül baráti tanácsaival vagy tanulmányai, kötetei által ne befolyásolta volna. A székely anyavároshoz családja is szorosan köti, ugyanakkor a díj átvételekor elárulta, a tudományos munkán túl Székelyudvarhely érzelmileg is fontos számára, hiszen egykoron ide udvarolt.
A magyar és az erdélyi történelemben különös, rendkívüli színfolt a székelység – fejtette ki Egyed Ákos. A kisfilmben készített interjúban elmondta, a gyerekként megtapasztalt 1944-es események ösztönözték a történelem kutatására, munkája során több kérdésben rájött, hogy kevés a forrás, ezért sokféle interpretáció létezik. Továbbá kiderült számára, hogy sok kérdés nem eléggé kutatott, a nagy összefoglalók ellenére is hiányoznak azok a részletek, amelyek a székelyek sajátosságait tárják fel, ezért indítványozta egy nagy székely monográfia elkészítését. A háromkötetes kiadvány szerkesztőbizottságának elnöki tisztségét a székelyudvarhelyi városvezetés felkérésére vállalta el. Kolumbán Zsuzsanna programfelelős, a bizottság titkára elmondta, a mintegy kétezer oldalas kiadvány már az előkészítés utolsó fázisában van, a három kötet három különböző szakaszban tart, de év végén, legkésőbb jövő év elején már a kezükbe vehetik az érdeklődők a több magyarországi és erdélyi kutatóintézet, egyetem munkatársainak összefogásából létrejött monográfiát.
Tanulságot kell levonni a történelemből
„Fontos hangsúlyozni, hogy a hadi szolgálat, amire a székelység kötelezve volt, egyfajta tartást és gondolkodást nyújtott, a szabadságba vetett hitet erősítette. A hadi szolgálattal kivívott jogainak a székelység nagyon tudatában volt, azokat évszázadokon át megvédte, nemegyszer lázadni is tudott, hogy megtartsa szabadságát. Ezáltal tudott a székelység sajátos és érdekes lenni az összmagyarság történelmében, ami több figyelmet érdemel, amelyből tanulságot vonhatunk le mai életünkre és jövőnkre nézve is. E tanulság többek között arra is vonatkozik, hogy miként kell megvédeni szülőföldünket, jogainkat és anyanyelvünket, mindazt, amit az elődök hagytak ránk” – mutatott rá a díjazott történész professzor.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Magyari Tivadar: az oktatás minőségére mindenütt oda kell figyelnünk
Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök a tantárgyversenyek tapasztalatából leszűrt visszatérő élményével hívta fel a temesvári konferencia résztvevőinek figyelmét arra, hogy a szórványban élő diákok a székelyföldiekhez hasonlóan jeleskednek az országos megmérettetéseken. „Kiegyenlítettnek tűnik ez az oktatási körkép, amely azt is bizonyítja, hogy az oktatás minőségére mindenütt oda kell figyelnünk, biztosítanunk kell a feltételeket. Ki kell mondanunk azt, hogy megyénként, településenként mik a bajok, melyek a válságos helyzetek, és ezekre a konkrét helyzetekre kell megoldásokat találnunk” – szögezte le az ügyvezető alelnök, aki két olyan oktatási programról is említést tett, amelyet a szórványban bonyolítottak le az előző cselekvési tervben foglaltak alapján: a szórványkollégiumok létrehozását, működésének átvilágítását, illetve az RMDSZ anyanyelvű oktatásra vonatkozó beiskolázási kampányát.
Magyari Tivadar szerint ez utóbbi tudatosító, ösztönző akciónak sokkal inkább helyi fontossága volt, helyi igyekezetet erősített meg, mint „országos látszatot”. „Az új cselekvési tervben megpróbálunk egy naprakész tudásbázist kiépíteni. Az oktatás, szerencsénkre, még mindig nagy rendszernek számít országos szinten, de a magyar közösség ügyei között is” – jelentette ki az ügyvezető alelnök, és azt is hozzátette: az RMDSZ oktatási stratégiáját véglegesítették, a naprakész, pontosan terepadatokkal pedig az érdekvédelem különböző szintjein segítik a jó döntések megszületését. Magyari fontos tevékenységként emelte ki a magyar pedagógusok kataszterének összeállítását, egyfajta „munkaerő-mérlegének” elkészítését, amely a szükséges szakmai képzések irányvonalát is megmutatja.
„Meg fogjuk újítani a beiskolázási kampányunkat is, amely kiemelt társadalomszervezési tevékenységként szerepel további terveinkben. Ugyanakkor a pedagógusok hálózatának kialakításával a szakmai érdeklődést szeretnénk helyi szintről ország szintűvé emelni” – ismertette Magyari Tivadar, aki arról is tájékoztatott: a következőkben elkezdik az oktatási stratégia helyi szintű gyakorlatba ültetését, konkrét tennivalókra való lebontását.
Közlemény
Erdély.ma

Nemet mondott az RMDSZ a kétnyelvűségre
Második nekifutásra lesz szükség Koronkán, hogy a Marosvásárhely szomszédságában fekvő település magyar polgármestere, Takács Olga elfogadtassa a magyar többségű közgyűléssel a közérdekű hirdetések kétnyelvűsítését – adja hírül Szucher Ervin a kronika.ro-n.
Legutóbb ugyanis a magyar tanácsosok nemmel szavaztak az anyanyelv használatára, így az elöljáró e hónap végén kénytelen újból napirendre tűzni az október végén is beterjesztett, ám elgáncsolt határozattervezetet, miszerint a községháza lefordíttatja a közérdekű információkat. Ez egyébként a 2001-ben megjelent 215-ös számú helyhatósági törvény értelmében nem opció kérdése: azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, az önkormányzatok kötelesek lefordíttatni a tanácsi határozatokat.
A Marosvásárhely tőszomszédságában fekvő nagyközségben a kezdeményezés éppen a volt polgármester és jelenlegi tanácsos, Nagy Márton közbelépésére bukott el. Az RMDSZ politikusa szerint értelmetlen egy fordítóirodának fizetni, amikor a községben mindenki ért románul. A dolgok hátterét viszont nem csupán az anyagi kérdés képezi; a szövetség tanácsosait rendkívül zavarja, hogy a jelenlegi polgármester által beterjesztett javaslat lényegében attól a Daniel Cheşa liberális képviselőtől származik, aki az elmúlt három évben számtalanszor tett keresztbe az RMDSZ-nek.
Brassai: rossz és buta döntés
„A koronkai kollégák szerint Cheşa folyamatosan ostromolja és provokálja a magyar tanácsosokat – legalábbis ezt állítják ők. De az, hogy tőle érkezett az indítvány, nem ok egy ilyen rossz és buta döntés meghozatalára" – fakadt ki a lapunknak nyilatkozó Brassai Zsombor, aki szerint a józan észnek felül kellene írnia az indulatokat. Az RMDSZ megyei elnökét annál is inkább bosszantja a koronkai eset, hogy ellenszavazatukkal az RMDSZ-es tanácsosok lényegében nemcsak polgármesterükkel és egy tizenöt éve alkalmazásra váró törvénnyel, hanem az érdekvédelmi szövetség alapkövetelményeivel is szembementek.
„Ellentmondtunk saját magunknak, hisz negyed évszázada küzdünk a kétnyelvűsítésért! Egyben nevetséges és groteszk, hogy ilyen döntéssel lehetetlenítjük el a törekvésünket" – jellemezte a koronkaiak álláspontját Brassai. A megyei elnök méltányolta, hogy Takács Olga saját Facebook-oldalán elnézést kért a közösségtől, és ígéretet tett a csorba kiküszöbölésére.
Takács elismerte a hibát
„Nem adjuk fel nyelvi jogainkat! Hibáztunk. Valóban az anyanyelv használata a közigazgatásban olyan jog, amit az RMDSZ 25 éves kemény küzdelemmel vívott ki. Ez a jog nem képezheti költségvetési vita tárgyát, ugyanis ezen jogok többet érnek bárminél" – írta többek között Takács. Lapunknak nyilatkozva a polgármester megerősítette, hogy még e hónap végén visszatérnek a kérdés megvitatására. Elismerte ugyanakkor, hogy rosszul esett, hogy éppen az RMDSZ-es kollégái mondtak nemet az indítványra.
Az ülés jegyzőkönyve szerint Takács Olga elődje, Nagy Márton volt az, aki fölösleges pénzkidobásnak nevezte a határozatok lefordíttatását, hisz „baj, ha valaki nem ért románul". Míg a román tanácsosok tartózkodtak a szavazáskor, az RMDSZ és a Dan Diaconescu-féle néppárt két magyar nemzetiségű tagja a határozat ellen voksolt. Közösségi oldalán Takács Olga mégis Daniel Cheşára hárítja a felelőséget, mondván, hogy a tanácsos kollégája 2012 óta folyamatosan és következetesen zaklatja a testületet.
Cheşa nem érti az RMDSZ logikáját
A liberális tanácsos nem érti, hogy mi a zaklatás abban, ha számon kéri egy törvény alkalmazását. Cheşa, akit a koronkai RMDSZ-es tanácsosok korábban többször is vádoltak magyarellenes magatartással, úgy véli: kezdeményezését akár gesztusértékűnek is vehették volna a magyarok.
„Ortodox román létemre a kétnyelvűség híve vagyok, a faluban a magyarokkal magyarul beszélek. A feleségem magyar, a lányom két nyelven és kultúrán nevelkedett, és mindannyian közel egy évtizedig Magyarországon éltünk, a panziómban a tizenkét alkalmazott közül tíz magyar. Azt tudom, hogy egyes RMDSZ-es kollégáknak valami bajuk van velem, jövevénynek neveznek, akár egy szíriai menekültet, de azt végképp nem értem, miért mennek szembe az általuk kiharcolt törvénnyel és a magyarság érdekeivel" – fejtegette lapunknak a jogász végzettségű önkormányzati képviselő. Cheşa elmondta, az anyósa kérésére szólította fel a polgármester asszonyt, hogy készítsen elő egy határozattervezetet, amellyel szentesítenék a kétnyelvűséget. Szerinte van elég értelmes és felkészült ember a községházán, aki képes lenne kétnyelvűsíteni a település honlapját és lefordítani a lakosság számára legfontosabb közgyűlési határozatokat. A kezdeményezés ellenzői a fordítóirodának kifizetendő havi több mint 2500 lejt sokallták, Daniel Cheşa viszont úgy véli, egy olyan községnek, mint Koronka, amelynek az évi költségvetése akkora, mint egy kisebb városé, ez az összeg nem jelenthet akadályt.
Mivel a román tanácsos nem első ízben kérte az önkormányzati határozatok lefordítását, és a község vezetése elutasítóan viszonyult a kérdéshez, az egynyelvű honlap miatt Cheşa a bírósághoz fordult, október 29-én pedig panaszt nyújtott be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

A magyar szórvány napján
Gyöngykoszorú- találkozó
Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának – hangzott el Kodály Zoltán felismerése, amelyet örökül hagyott az elkövetkező nemzedékeknek. Ennek tudatában kezdték el Maros megyében a Gyöngykoszorú-találkozókat, s ezért dolgoznak ma is, hogy a gyermekek, fiatalok saját kultúrájukban nőjenek fel, amit áthagyományozhatnak az új generációnak. Különösen a szórványban van óriási jelentősége a néphagyományok, népszokások parázson tartásának, mert ha egy nemzedékben kialszik a láng, a szórványmagyarság beolvadása visszafordíthatatlan lesz.
A megmaradásért – fenyő a Petőfi- szobornál
Marosludas olyan szórványtelepülés, ahol a magyarság számaránya húsz százalék alá esett, mégis az egyházak, az iskolák magyar tagozatai életerős közösségeket éltetnek. A Hajdina Hagyományőrző Egyesület a néptánc oktatását vállalta fel, s több generáción át vonta be a gyermekeket és a fiatalokat a magyar népi kultúra ápolásába. Az idei Gyöngykoszorú-találkozót talán nem véletlenül időzítették a magyar szórvány napjára, hiszen szórványban ünnepelni, s érezni a magyar szellemiség együvé tartozását felemelő érzés.
Az ünnepség a Petőfi-szobornál kezdődött, ahová kivonultak a tánccsoportok, a megmaradás jeléül egy tuját ültettek, majd egy-egy szál virágot helyeztek el a szobor talapzatán. Itt Kocsis Csaba, az RMDSZ kerületi elnöke köszöntötte a résztvevőket, elmondta, hogy a rendszerváltás után, amikor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet és néhány lelkes ember ezt a mozgalmat elindította, bíztak abban, hogy Erdély-szerte fel lehet éleszteni a szunnyadó népi kultúrát. Ezt a munkát azóta is küzdelmesen végzik. – Biztatni kell minden embert, aki ebben a munkában szerepet vállal. Ne hagyják abba, mert enélkül a XXI. század globalizálódó világában sokkal szegényebbek leszünk, mint elődeink. Magyar néptánc, népdal, magyar nyelv és kultúra nélkül identitásunk elvész. Jövőnket a múltra kell építenünk. Ennek jegyében jött létre és működik a marosludasi Hajdina néptáncegyüttes is, amely évről évre színvonalasabb fellépésekkel örvendeztet meg – mondta a kerületi elnök, aki hozzátette, hogy Andrássytelepen az iskola 13 évvel ezelőtt vette fel a Petőfi Sándor nevet. Sajnos, az oktatás átszervezése miatt a költő nevét viselő iskola már nem iskola, évek óta "lakatot tettek rá".
A részt vevő tánccsoportok a Petőfi- szobornál közösen énekelték el a Távolból című költemény zenés változatát, majd a Maros-hídon át elindultak a művelődési ház felé.
Táncosok, citerások a színpadon
A táncosok, mielőtt a terembe értek volna, megálltak a polgármesteri hivatal előtt, ahol Ioan Cristian Moldovan polgármestert tánccal köszöntötték. Az önkormányzat támogatta a rendezvényt, a szervezők ezzel a gesztussal fejezték ki köszönetüket.
A színpadon Tóth Sándor, a Hajdina vezetője és Kis István alpolgármester üdvözölte a résztvevőket. Majd a csoportok következtek: a Hajdina néptánc-együttes, amelyet Farkas Sándor Csaba és Kásler Magda oktat a táncra, nyárádmenti és kutasföldi táncokat mutatott be. Aztán jött a mohácsi Újhold együttes somogyi és szatmári táncokkal, vezetőjük Kiss Gábor, a felfalusi Bíborka néptáncegyüttes, amely kalotaszegi táncot járt, felkészítő Luka Szabolcs. A holtmarosiak saját táncaikkal léptek fel, Nagy Levente vezetésével. A medgyesi Gyöngyvirág küküllőmenti táncokat mutatott be, felkészítő Lukács Levente. A Hajdina kis "hajtásai", a Tatárka és a Pohánka is színpadra lépett, előbbiek a 3-6 évesek, gyermekjátékokat és felcsíki táncokat táncoltak, utóbbiak, a 6-12 évesek csoportja pedig nyárádmenti táncokat. Fellépett még a helyi Transilvania együttes Nelu Mihasan vezetésével. A rendezvény érdekes színfoltja volt a szilágysomlyói Szederinda citeraegyüttes, amelyet Gáspár Attila zenetanár tanít muzsikálni.
Szívesen jönnek, ha magyarul lehet énekelni
Gáspár Attila zilahi zenetanár elmondta, régóta tartják a kapcsolatot a marosludasi együttesekkel, sok helyen találkoztak már. – Szívesen elmegyünk mindenhova, ahol magyarul lehet énekelni, citerázni s a szilágysági népdalokat megismertetni. A szilágysági szórvány nem annyira ismert, sem az erdélyi, sem a magyarországi köztudatban nem él annyira, mint a Székelyföld. Pedig gyönyörű népdalaink, népszokásaink, népi hagyományaink vannak. A Szederinda citeraegyüttes hagyományőrző csoportja felvállalta, hogy tolmácsolja ezt a népi kultúrát. Magyarországon sokfelé léptünk fel, eljutottunk Bécsbe is. A Szilágyságban többen citeráznak, de nem olyan színvonalon, hogy azt iskolában tudnák tanítani. Én Dobán 1976 óta foglalkozom citeraoktatással. Emellett Szilágysomlyón, Zilahon, Szilágyperecsenben tanítom a gyerekeket citerázni. A Szilágyságban vannak tömbben élő magyarok, de vannak gyenge szórványtelepülések is. A Tövisháton a legtöbb falu magyar, elöregedett lakossággal. A Kraszna mentén vannak erős magyar települések, Szilágysomlyótól északkeletre ott van Szilágyperecsen, gazdaságilag is erős, életképes közösség, Varsolc, Szilágykraszna, Magyarkecel, Zovány, Ipp, Sarmaság, Szilágylompért, Selymesilosva. Mind olyan települések, amelyeket művelődéstörténeti szempontból érdemes lenne visszahozni a köztudatba – fogalmazott Gáspár Attila.
Kiváló alkalom a fiatalok nevelésére
A legmesszebbről a mohácsi Újhold néptáncegyüttes érkezett. Kiss Gábor, az együttes vezetője elmondta, hogy a 600 kilométer nincs is annyira messzi. – Félnapos út, és amit kapunk érte, az nagyon fontos számunkra: erdélyi magyar néptánc-együttesekkel léphetünk fel. Szeretünk közösségekkel együtt lenni, a fiatalokat ebben az élményben részesíteni. Kiváló alkalom a fiatalok nevelésére. A Hajdina a nyáron Mohácson szép műsorral szerepelt. A mo-hácsi néptáncegyüttesben jobban szeretjük az erdélyi táncokat, de Tóth Sándor kérésére "magyarországi anyagot hoztunk", somogyit és szatmárit. Mi mezőségi, kalotaszegi, küküllőmenti, székelyföldi táncokat, forgatósokat, legényeseket is táncolunk. Tulajdonképpen ezen nevelkedtünk. Vallom, hogy egy nemzet hite és kultúrája tartja egyben a népet. Ha elveszítjük e kettőt, mindent elveszítünk. Ide csatolnám az elmúlt hónapok válságát, amit Európa megél. Most nyíltan kell erről beszélni, nagyon oda kell figyelni, hogy megmaradjunk. A fiataljaink most kapnak észbe. Nemrégiben Törökországban jártunk, s hallották, hogy a török gyermekek milyen hangerővel, torkukszakadtából éneklik a himnuszt. Ez felrázta a gyermekeinket. Az ő harcuk következik, hogy helyretegyék a dolgokat – fogalmazott a mohácsi tánccsoport vezetője.
Táncház és szeretetlakoma
A Gyöngykoszorú-találkozó táncházzal és szeretetlakomával ért véget, amelyet a líceum éttermében tartottak. A helybeliek délutáni gyérebb részvétele estére népesebb mulatsággá gyarapodott, ahol szülők, nagyszülők együtt szórakoztak. Ezen, sajnos, nem lehettünk ott, de örülhetünk annak, hogy a szórványban mégiscsak van élet, megszólalt az együvé tartozás érzése, ahol több mint háromszáz ember gyűlt össze.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

„Aki a szórványt nem becsüli, a jövőt nem érdemli!”
Bethlen Gábor születésnapja, november 15-e immár nemcsak Erdélyben, de az Anyaországban is a Magyar Szórvány Napja. „Ez nem egy ünnep, nem egy megemlékezés, hanem egy kiemelt nap, amely próbálja a figyelmet a szórványra irányítani” – mondta a temesvári Szórványkonferencia résztvevőhez intézett köszöntője során Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke, aki Vetési László szavait idézte: „A szórvány egy nemzet öregkora. Aki a szórványt nem becsüli, sem a tömböt, sem a jövőt nem érdemli!”
Az RMDSZ temesvári Szórványkonferenciáján részt vett Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Hegedüs Csilla és Magyari Tivadar ügyvezető alelnökök, Winkler Gyula EP képviselő, valamint a házigazda Temes megyei RMDSZ képviselői mellett kilenc megyéből érkezett 55 küldött.
A temesvári magyar színházban megtartott Szórványkonferencia résztvevői egy perces néma felállással fejezték ki szolidaritásukat a franciaországi terrortámadások áldozataival. A Himnusz közös eléneklése után a Bokréta citerásai színes népdalcsokorral ajándékozták meg a vendégeket.
A konferencia résztvevőit Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke köszöntötte, aki a bevezetőben bemutatta, hogy Temes megye és Temesvár hogyan kapcsolódik a magyar történelemhez. Az elnök statisztikai adatokkal illusztrálta a bánsági magyarság drámai fogyását, amelynek lélekszáma 1977 és 2012 között 77 ezerről 35 ezerre csökkent. „Ennek ellenére van magyar élet Temes megyében – hangsúlyozta Halász Ferenc –, 13 iskolában és 23 óvodában 1300 gyerek tanul magyar nyelven, vannak intézményeink, sajtónk, színházunk, magyar elitünk és érdekképviseletünk 30 településen. 18 településen van önkormányzati képviselőnk, 3 polgármesterünk és 3 alpolgármesterünk, parlamenti képviselőnk és alprefektusunk, 4 igazgatónk. Szeretnénk identitásunkat megőrizni, megmaradni és ennek érdekében együttműködünk a történelmi egyházakkal és civil szervezetekkel.”
A magyar országgyűlés képviseletében mondott köszöntőjében Pánczél Károly hangsúlyozta: a magyar nemzetpolitika célja, hogy a magyarság megmaradjon a szülőföldjén és gyarapodjon. Ehhez a legfontosabb eszköz a szórványban a kulturális önrendelkezés, a tömbben a területi alapú önkormányzatiság, ami valójában autonómiát jelent, de ennek a szónak a használata vörös posztó a romániai többség szemében. „Ahhoz, hogy ezt az önrendelkezést elérjük, hogy megmaradjon a romániai magyarság, egyetlen módszer van: az összefogás és a párbeszéd” – mondta Pánczél Károly, a kárpátaljai választási sikert hozva fel követendő példának, amit közösségi összefogás nélkül nem lehetett volna elérni.
A következőkben Winkler Gyula EP-képviselő köszöntötte a konferencia anyaországi és a szórványmegyékből, de a Székelyföldről is összesereglett vendégeit. „Azért gyűltünk össze itt, hogy a másságot ünnepeljük és másoktól, így Európától is elvárjuk, hogy a másságot tiszteljék. A pénteki terrortámadások kapcsán óriási a veszélye annak, hogy az indulatok elszabadulnak. Ebben a helyzetben forduljunk lelki támogatásért és idézzük fel Böjte Csaba ferences atya üzenetét: Most adj Uram bölcsességet a hatalommal rendelkezőknek, hogy ne a vak gyűlölet, a kérlelhetetlen bosszúvágy, hanem a megfontolt, gyógyító szándék vezesse őket!” – mondta Winkler Gyula.
A temesvári konferencia a 2011-ben elfogadott Szórvány cselekvési terv ismertetésével folytatódott, amelynek eredményeit Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke értékelte. Hegedűs Csilla kulturális kérdésekkel foglalkozó alelnök a 2015–2019 időszakra szóló bővített Szórvány cselekvési tervet mutatta be, amelynek címe Nemzetstratégia a szórványban. Magyari Tivadar oktatási alelnök a magyar nyelvű oktatás területén jelentkező új kihívásokról beszélt, kiemelve, hogy a hangsúly a magyar nyelvű oktatás minőségének a javításán lesz.
A konferencia szünetében Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ elnök, Winkler Gyula EP képviselő és Hegedűs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke ismertették a helyi sajtó képviselőivel a Magyar Szórvány Napjának jelentőségét, a szórványban élő magyarság megmaradására, identitásának, anyanyelvének és hagyományainak megőrzésére tett erőfeszítéseket. Az RMDSZ továbbra is támogatni fogja az eddig sikeres szórványprogramokat, de a jövőben ezekbe be akarja vonni a 100 főnél kisebb magyar közösségeket is, ki szeretné terjeszteni a szórvány-tömbmagyarság együttműködéseket, javítani az oktatás minőségét, megszólítani a nagyvárosi szórványközösségeket, bővíteni a szórvány számára létfontosságú magyar sajtó támogatását, elősegíteni a fiataloknak a szülőföldjükön való boldogulását, szabadidejük hasznos eltöltését.
A konferencia a szórványmegyékben az elmúlt öt évben megvalósított sikertörténetek bemutatásával folytatódott. Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője a Bánsági Vándorszínház programot ismertette.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Kovács Péter: a szórványt nem temetni kell!
A szórványt nem temetni kell, hanem fel kell mutatni és meg kell őrizni az értékeit – hívta fel a figyelmet Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke vasárnap Temesváron, a szövetség magyar szórvány napi központi rendezvényén.
A Csiky Gergely Állami Magyar Színházban tartott rendezvényen az RMDSZ kiértékelte a szórvány cselekvési tervének eredményeit, és új irányelvekkel bővítette azt.
Kovács Péter beszédében rámutatott: a szórvány nem egy fakszni, nem egy múzeumi tárgy, az itt élők hús-vér magyar emberek, közösségek, akik csak számbelileg jelentenek kisebbséget, semmivel nem kevesebbek, mint a tömbmagyarságban élők. „A szórványnak nem konferenciákra van szüksége, hanem munkára és támogatásra. Fontos lehet a tanulmány, a konferencia, de – az egyik megyei elnök szavaival élve – attól még valaki meg kell tankolja az iskolabuszt, az ebédet meg kell főzze valaki a szórványkollégiumban, és mindezt valakinek ki kell fizetnie" – fogalmazott a politikus.
Kifejtette, amikor szórványcselekvési tervről, programokról van szó, a kulcsszó az összefogás kell legyen: a többségiek és a kisebbségben élők között, szórványmegyék, egyházak, civilek, réteg- és ifjúsági szervezetek között is, de a szórványban élő közösségek és Budapest között is.
„Nem elég politikai nyilatkozatot tenni a budapesti kormányzat szintjén, miszerint nem támogatják a gyöngyhalász-programot, meg is kell azt szüntetni. Ha Szász Jenőnek horgászni van kedve, menjen a Duna-deltába, ne a szórványmegyékbe, hiszen ez ártalmas a szórványnak, és az ott élő magyar közösségeknek" – jelentette ki Kovács Péter, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványbeli gyerekek székelyföldi iskoláztatását támogató projektjére utalva.
Az ügyvezető elnök a 2011-ben kidolgozott szórványcselekvési terv megvalósításait sorolva elmondta, a legnagyobb népszerűségnek örvendő program az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! vetélkedő volt, mint mondta, mára hét megye 34 magyar vonatkozású műemlékét karolták fel.
Külön kitért az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület együttműködésével lebonyolított magyar házak átvilágítására, a Kriza János Néprajzi Társaság segítségével összeírt, tájházakat, emlékházakat, helytörténeti kiállításokat összesítő adatbázisra, illetve az Összetartozunk székely–szórvány partnerségi program eredményeire. Az oktatásról beszélve kifejtette: a szórványban élő gyermekek anyanyelvű oktatása prioritás a szövetség számára, amire a Minden magyar gyermek számít országos beiskolázási kampány során is felhívták a figyelmet.
Célkeresztben a nagyvárosi szórvány
Az új szórványcselekvési tervről szólva Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök kifejtette: konkrét, megvalósítható, számon kérhető cselekvési tervet dolgoztak ki a következő négy évre, amely egyben a szövetség „szórványra vonatkozó nemzetstratégiája" is. Rámutatott: az új cselekvési tervet az „újratervezés" jegyében széles körű konzultációval dolgozták ki, melyhez hozzájárultak az RMDSZ megyei szervezetei, pedagógusok, civil és ifjúsági szervezetek, de számos egyéni hozzászólás, tanács is érkezett Brassótól Budapestig.
Az ügyvezető alelnök az új terv két különböző programtípusáról beszélt: a sikeres közösségépítő rendezvényeket továbbviszik, ugyanakkor az új programok között kiemelt helyet szánnak a minőségi magyar oktatás kiterjesztésének, a magyar közösségi terek kialakításának, a tartalmas ifjúsági programoknak, a magyar házak hálózatba szervezésének.
„A szórványban nincsenek egyéni sorsok, csak közösségi ügyek" – idézte fel Hegedüs Csilla egy nagyenyedi beszélgetés konklúzióját. Hozzátette: a következő négy évben kiemelt figyelmet fordítanak a nagyvárosi szórványra, mert ott a legnagyobb az identitásvesztés, a lemorzsolódás. „Vannak jó példák ebben a környezetben is: Temesváron például megoldották a gyermekek magyar iskolába való szállítását, máshol a cserkészeknek köszönhetően van közösségi élet, és van, ahol a nőszervezet által szervezett programok nyújtanak közösségi élményt" – mondta. Kifejtette: kísérleti jelleggel Kolozsváron ültetik gyakorlatba a nagyvárosra kidolgozott elképzeléseket, és a tapasztalatok alapján átfogó, pragmatikus programcsomagot dolgoznak ki.
Következnek a konkrét tennivalók
Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatás minőségére mindenütt oda kell figyelni, és biztosítani kell az ehhez szükséges feltételeket. „Ki kell mondanunk azt, hogy megyénként, településenként mik a bajok, melyek a válságos helyzetek, és ezekre a konkrét helyzetekre kell megoldásokat találnunk" – szögezte le az ügyvezető alelnök. Elmondta, az RMDSZ oktatási stratégiáját véglegesítették, a naprakész, pontos terepadatokkal pedig az érdekvédelem különböző szintjein segítik a jó döntések megszületését.
A következőkben elkezdik az oktatási stratégia helyi szintű gyakorlatba ültetését, konkrét tennivalókra való lebontását, tette hozzá az alelnök. Fontos tevékenységként emelte ki a magyar pedagógusok kataszterének összeállítását, egyfajta „munkaerőmérlegének" elkészítését, amely a szükséges szakmai képzések irányvonalát is megmutatja.
Ösztönző oktatási-nevelési támogatás
Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a magyar kormány oktatási-nevelési támogatásának szórványközösségek megmaradásában betöltött szerepéről beszélt. Hangsúlyozta: az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a szórványmegyékben élő szülők sokkal inkább igénybe veszik a támogatást, érdeklődésük konstans a tömbmagyar vidékeken élőkhöz képest. Legtöbb esetben ez a támogatás motiváló tényezőként hat a szórványban élő gyermekek beiskolázásakor, ezért fontos, hogy akár a program működtetésének újragondolásával ezeket a megyéket differenciáltan kezeljék, fejtette ki az oktatási szakember.
A temesvári konferencia második részében a sikeres szórványbeli közösségépítő rendezvényeket, tapasztalatokat ismerhették meg a jelenlévők. „Mindannyian ismerjük a demográfiai adatok negatív következményeit, tevékenységünk nehézségeit, azonban a bennük rejlő akarat, hit, reménység, összefogás bizonyítottan előbbre viheti szórványközösségeink jövőjét. Kívánom, hogy a ma bemutatott pozitív példák minél tovább fejlődjenek" – értékelte a konferenciát Winkler Gyula EP-képviselő. A rendezvény részeként a színházban A helység Kalapácsa című előadását tekintheti meg a közönség a Bánsági Vándorszínház előadásában, az est folyamán pedig Bartók Béla-kiállítást nyitottak meg.
Támogatást ígérnek a szórványsajtónak
Az RMDSZ intézményes keretet és anyagi forrást biztosít arra, hogy a szórványlapok megmaradjanak, és tartalmilag is megerősödjenek – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban című vajdahunyadi konferencián. „A sajtónak fontos szerepe van az aszszimiláció és a nyelvvesztés megfékezésében, ezért az RMDSZ partnere lesz minden olyan kezdeményezésnek, amelynek célja a szórványközösségek médiatermékeinek fennmaradása és támogatása" – hangsúlyozta a szövetségi elnök a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által szervezett konferencián. Rámutatott: a nyelvvesztés és az asszimiláció a szórványban az anyanyelvű oktatás és sajtó térvesztésével kezdődik.
Krónika (Kolozsvár)

A Mozdulatokba vésett gyökerek című projekt megvalósítása félidejébe érkezett
A Romániai Magyar Néptánc Egyesület idén áprilisban kezdte el a Mozdulatokba vésett gyökerek - A romániai magyar kisebbség kulturális szellemi örökségének digitális megőrzése című projektjét amelyet az Izland, Lichtenstein és Norvégia által létrehozott EGT Finanszírozási Mechanizmus támogat.
A projekt teljes költségvetése 247.485 lej, ennek 90%-át a megnyert támogatás teszi ki, 10%-a pedig a projektgazda önrésze.
A projekt fő célja a magánkézben levő, eddig feldolgozatlan és a projekt számára felajánlott folklórgyűjtések jegyzékbe vétele, digitalizálása, illetve egy folklórdokumentációs adatbázis létrehozása. Az eddig feldolgozott anyagokból válogatott videó felvételek, hanganyagok, illetve fényképek egy három nyelvű (magyar, román, angol) internetes felületen vannak közzétéve, hogy bárki számára megtekinthetőek legyenek. Az adatbázis a www.folkmedia.ro Médiatár menüpontja alatt érhető el. A feldolgozott anyagokból egy 30 lemezes DVD gyűjtemény készül, amely 120 különböző kulturális intézménynek lesz ingyenesen szétosztva.
A projekt futamideje összesen 13 hónap; jövő áprilisban, a munka befejeztével, a projekt Erdély öt városában közönségtalálkozók alkalmával lesz a nagyközönség előtt is bemutatva.
2015. októberig a projekt honlapján eddig megtekinthető 49 video, hanganyagok és fényképek mellett; azonban a feltöltött anyagok száma folyamatosan bővül.
A projekt fejlődését az érdeklődők Facebook-on is követhetik a Folkmedia.ro felhasználónév alatt.
A projektgazda csapata továbbra is szívesen fogadja azon személyek felajánlását, akik szeretnék saját néprajzi gyűjtéseiket digitális formában elérhetővé tenni az érdeklődők számára! Kapcsolattartás email-en az office@neptanc.ro címen történik.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

A kisebbségeknek is ígér (Elkészült a kormányprogram)
A kulturális és etnikai identitás megőrzésére irányuló politikát, az etnikumközi párbeszéd és tolerancia bátorítását ígéri a kisebbségeknek a beiktatásra váró új kormány programja, amelyet tegnap tettek közzé.
Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnök egyéves mandátumra készülő szakértői kormánya 13 oldalas, vázlatos programban foglalta össze prioritásait. A dokumentum főleg a Ponta-kormány bukásához vezető társadalmi elégedetlenségekre próbál gyors választ adni, a korrupcióellenes szigorra, a közigazgatás hatékonyságának növelésére és a jövő évi választások tisztességes megszervezésére helyezve a hangsúlyt. Az új kormány beiktatásáról ma szavaz a parlament, a miniszterjelölteket tegnap hallgatták meg a szakbizottságokban. A vallási közösségeknek és kisebbségeknek szentelt három- bekezdésnyi alfejezet alapelveket szögez le, de nem tér ki konkrétumokra. A dokumentum szerint a Cioloş-kormány fel fog lépni a szélsőséges megnyilvánulások ellen, pályázati alapon támogatja az etnikai és kulturális sokszínűség értékeire összpontosító programokat, a vallási felekezeteknek pedig méltányos és átlátható finanszírozást ígér. A kormányprogram három nagy fejezetre oszlik: vízióra, prioritásokra és cselekvési tervre. A prioritások között szerepel az igazságszolgáltatás függetlenségének feltétel nélküli támogatása is. A cselekvési terv 13 alfejezettel rendelkezik: a választási demokrácia és a jogállam megerősítése, amely a politikai rendszer újraindításának premisszáit jelenti, a gazdasági stabilitás, az államreform folyamatának felgyorsítása, oktatásügy és egészségügy, mezőgazdaság és halászat, energia, közlekedés és infrastruktúra, kultúra, média, kisebbségek, ifjúság és sport, állam és nemzetbiztonság, külügy és európai ügyek, európai alapok, külföldi románok, illetve IT. Dacian Cioloş szerint az új kabinetnek „nyitottnak és átláthatónak kell lennie, folyamatos kapcsolatot kell tartania a központi és a helyi közigazgatási intézményekkel, a civil társadalommal és az állampolgárokkal”. Az új kormány tíz évre szóló befektetési tervet készül kidolgozni a politikai pártok jóváhagyásával, a magánszférával, a szakemberekkel és a civil társadalommal való egyeztetés nyomán. Arra törekszik, hogy a beruházások ütemezését tárgyszerű mutatók alapján tegye meg, a hazai forrásokból támogatott beruházásokat pedig a fejlesztési prioritások alapján hangolja össze az európai finanszírozású beruházásokkal. Kiemelten figyelnek a közlekedési nagyberuházásokra, az öntözőrendszerekre, a gáz- és villamosenergia-hálózatok rehabilitációjára, a csúcstechnológiák behozatalára, európai pénzalapok bevonására és a tőkepiac fejlesztésére. Tervezik egy nemzeti fejlesztési alap és egy hazai fejlesztési bank alapítását is. A következő időszakban közvitára bocsátanak egy olyan politikai tervezetet, mely a foglalkoztatottság javítását, a külföldön dolgozó román polgárok hazavonzását célozza, továbbá a városok és a mezőgazdaság fejlesztését és iparosítását a román gazdaság versenyképességének emelésére. Bár egy korábbi alkotmánybírósági döntés szerint Romániában a voksolást megelőző utolsó 12 hónapban már nem változhat a választási szabályozás, a kormányprogram több sürgős módosítást javasol a jövő tavaszi önkormányzati választások előtt. Cioloş kétfordulóssá tenné a polgármesterek és megyei tanácselnökök megválasztását, ami hátrányos lehet a magyarság számára, az viszont képviselethez segítheti a szórványközösségeket, hogy az önkormányzati választásoknál eltörölnék a bejutási küszöböt. Megkönnyítenék a független jelöltek mandátumhoz jutását, a jövőre nézve pedig előkészítik azokat a törvény- és alkotmánymódosító tervezeteket, amelyek – az európai parlamenti és államfői mandátumhoz hasonlóan – öt évben egységesítenék az önkormányzati és parlamenti mandátumokat, hogy „minimálisra csökkentsék a választásoknak az ország társadalmi és gazdasági életére gyakorolt negatív hatásait”; ezt a javaslatot azonban többen kivitelezhetetlennek ítélték, és már törölték is a kormányprogramból. Az új kormány egyik célja, hogy sürgősségi eljárással digitalizálják a szavazólistákat, és a választási csalások megelőzése céljából számítógépesítsék a választási eljárást, illetve szigorúan betartassák a politikai pártok és a választási kampányok finanszírozására vonatkozó törvényeket. A külpolitikát illetően a Cioloş-kormány programja az európai uniós döntéshozatalban való aktív részvételt, az Egyesült Államokkal kötött stratégiai partnerség erősítését, a Moldovai Köztársaság európai integrációjának támogatását, a Nyugat-Balkán és „főleg a keleti szomszédság” demokratizálásához és stabilizálásához való hozzájárulást és a külföldön dolgozó románoknak biztosított konzuli szolgáltatások javítását említi. A cselekvési tervben szerepel még a törvényjavaslatok benyújtásának megkönnyítése a civil szervezetek számára. Az elsődleges cél az, hogy összhangba kerüljön a törvényjavaslat benyújtásához, illetve egy parlamenti mandátum megszerzéséhez szükséges aláírások száma. A dolog logikája, hogy amennyiben egy honatya bizonyos számú választót képvisel, ugyanaz a számú választó közvetlenül is nyújthasson be törvényjavaslatot civil kezdeményezéssel. Románia 18. kormányának beiktatása több szempontból is premier lesz: 1989 óta Cioloş lehet a harmadik független kormányfő (Mugur Isărescu és Mihai Răzvan Ungureanu után), és az első, akinek kabinetje kizárólag politikailag el nem kötelezett emberekből áll; Vasile Dâncu és Lazăr Comănescu kivételével, akik a fejlesztési, illetve a külügyi tárcát vehetik át, egyik sem volt még soha miniszter. Achim Irimescu földművelésügyi miniszterjelölt volt államtitkár. A tegnapi meghallgatások zöme simán lezajlott, csak az igazságügyi tárca élére jelölt Cristina Guseth esetében volt feszültebb a hangulat, Vasile Dâncu meghallgatását pedig mára halasztották, személyes okokból (rosszullét miatt). A független szakértői kormány megalakítását a nagyobb pártok – az SZDP, az NLP, az Oprea-féle haladáspárt, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciója – is támogatják, de azt minden politikai vezető leszögezte, hogy ez csak pillanatnyi döntés, a kabinet minden más kezdeményezéséről külön-külön mérlegelés után döntenek. Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök kivétel: pártjával együtt ellenzékbe vonul, nem szavaz a szakértői kormányra, és államtitkárai felmondanak. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök túlságosan általánosnak tartja a kormányprogramot, a benne levő kevés konkrétumot pedig megvalósíthatatlannak. Az RMDSZ-irodából távozó Dacian Cioloş a kisebbségi jogok terén a legsürgősebb teendőnek a létező törvények alkalmazását jelölte meg, mert úgy véli, hogy Romániának nagyon jó kisebbségvédelmi szabályozása van; említette még a regionális fejlesztési programokat, amelyek a kisebbségek érdekeit is szolgálják.
Román termék lehet a kürtőskalács Hagyományos román termékként jegyeztetné be a kürtőskalácsot a mezőgazdasági tárca élére jelölt Achim Irimescu az Európai Unióban. Parlamenti meghallgatásán elmondta: beszélt a magyarországi illetékesekkel, és együtt állapodtak meg abban, hogy román termékről van szó, de még nem került egy egyesület, amely a levédési eljárást elindítsa. A kürtőskalács román termékként való bejegyeztetését a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület ellenzi, amely előbb megpróbálta hungarikumként elismertetni, de nem járt sikerrel. Románia eddig csak egyetlen hagyományos terméket, a topoloveni-i szilvalekvárt tudta levédeni az EU-ban, de Irimescu a szebeni szalámit és az ibăneşti-i juhsajtot (telemeát) is bejegyeztetné. A szakbizottságok egyöntetű szavazattal hagyták jóvá jelölését a minisztérium élére.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kádár Gyula: Székelyföld ostroma
Kádár Gyula illyefalvi-sepsiszentgyörgyi történész Székelyföld ostroma című legújabb könyve a szerző hirtelen elhunyta utáni napokban került ki a nyomdából. Része annak a sorozatnak, amelyet 2010-ben indított a történész, publicista, ez a Székelyföld határán című kötettel kezdődött, majd folytatódott a Székely hazát akarunk (2011), Múltunk kötelez (2012), Sepsiszentgyörgy korai története és népessége – Székely vértanúk (2013), Prés alatt a magyarság – Nemzeti elnyomás Romániában (2013) című kötetekkel, tavaly a Gábor Áron-évben a Gábor Áron életútja című könyve jelent meg.
Jelen kötet első részét tematikájában a Prés alatt a magyarság folytatásának tekinthetjük. A történelmi-publicisztikai írásokban olyan időszak elevenedik meg, amelyben a nacionalista cinizmus és a nemzeti kizárólagosság nem ismer határt. A nemzeti türelmetlenség a már megszerzett minimális nemzetiségi jogokkal való élést is korlátozza. A szerző felleltározza a „törvényes törvénytelenségek” sorát. Törvényes, mert a hatalmi intézmények a nemzetiségi jogok korlátozásakor a román állam törvényeire hivatkoznak, és emellett – akárcsak a kommunista diktatúra idején – különböző kreált ürügyekkel büntetnek. Így például a székely zászlót reklámzászlónak minősítik. A középületeken egy-egy magyar szó is pereskedések, fenyegetések sorát vonhatja maga után. Például Gidófalván a polgármesteri hivatal 1904-ben épült székhelyén a Községháza felirat többévi per tárgyaként szolgált, és súlyos pénzbüntetések fenyegetéseként letakarva várja a demokratikus törvényalkotás megvalósulását. A dr. Benedek Géza világhírű magyar orvosról elnevezett kórház nevét is megváltoztatnák, mindegy, hogy kiről, csak román legyen. A háromszéki református székelyektől egyszerűen elveszik a Református Székely Mikó Kollégiumot... A szerző a nyílt diszkrimináció alkalmazásáról is ír. Hatalmas pénzbírsággal fenyegetik a magyarokat, ha tiltakozni, tüntetni akarnak az autonómiáért. Erre példa a 2015. március 10-re Marosvásárhelyre meghirdetett autonómiatüntetés megtiltása. Teszik ezt akkor, amikor a szélsőséges Új Jobboldal hívei magyarellenes jelszavakat harsogva masíroznak a székely városokban, és évek óta erős rendőri védelem mellett büntetlenül gyalázzák az őshonos székelységet, fasiszta ideológiára jellemző szlogeneket kiabálnak. A magyarok hiába fordulnak jogorvoslatért az ügyészséghez, mert ott úgy döntenek, hogy a kelta keresztes zöldingesek felvonulásai nem törvénysértőek. Ez is mutatja – állítja a szerző –, hogy az államhatalom intézményei egyetértenek a magyarok megfélemlítésével, megalázásával. A könyvből világossá válik, hogy Romániában a magyarellenesség nem partizánakció, nem szélsőséges hőbörgők, nem a román sajtó nacionalista vonulatának szereplése, hanem egy jól megtervezett nacionalista hatalmi „vasgyámságáról”, nemzetiségi elnyomásról van szó. Az úgynevezett igazságszolgáltatás diszkriminatív döntéseit, a prefektusok ténykedéseit minden bizonnyal felülről irányítják – írja a szerző. Az államvezetés legmagasabb szintjén pedig akadnak olyan miniszterek, akik tevőlegesen, magyarellenes kijelentésekkel is bátorítják a szélsőségeseket. Figyelemre méltó a Román Hírszerző Szolgálat 2014. évi jelentése, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy az országban „etnikai alapú” veszélyforrás alakult ki. A megerősödő autonomista mozgalom oka szerintük Bukarest magyarellenes politikája.
Kádár Gyula rávilágít, hogy a történelmi és nemzetiségi jogra alapozott autonómiaharc jogos. Éberen kell figyelni az államhatalom intézményeire és a szélsőségesek mesterkedéseire, mert a diktatúrában jól ismert húzd meg-ereszd meg taktikát alkalmazva ügyködnek, csak a kedvező pillanatra várnak. Nagy tervükről, Székelyföld egy román többségű régióba való betagolásáról nem mondtak le. A szerző rámutat arra is, hogy a partiumi magyarságot is megilleti a kollektív jog, a szórványban élő magyarságot a kulturális autonómia.
A kötet második része olvasmányosan megírt szakdolgozat: Andrei Şaguna püspök életét és tevékenységét mutatja be. Kádár objektíven felsorolja a püspök érdemeit is, de tudja, hogy Şaguna politikai kalandor, karrierista. Láthatjuk, hogy egy tehetséges fiatalember hogyan válik gátlástalan politikussá, ha karrierjét építeni akarja. Megismerhetjük a főpap 1848–1849-es szerepét, mellyel máig ható kárt okozott. 1849 januárjában a püspök egy küldöttség élén Bukarestbe ment, hogy a megszálló cári hadsereget behívja a magyar szabadságharc leverésére. Érvként az erdélyi magyarokat a románok tömeges lemészárlásával rágalmazta meg. Ebben gyökerezik ma is a Kolozsváron felállított uszító, gyűlöletkeltést tápláló tábla, melyet a szélsőséges Gheorghe Funar polgármestersége idején állítottak.
Az ellentmondásos személyiségű Şaguna életrajzát azért kell ismerni – írja a szerző –, mert a főpapban Erdély egyik legnagyobb személyiségét tisztelő román politikusok hatására utcákat, tereket neveznek el róla, szobrokat állítanak. Kádár Gyula ismerteti azoknak a demokratikusan gondolkodó román értelmiségieknek a véleményét, akik az erdélyi románok és magyarok békés együttélésének hívei.
Kádár Gyula könyve nemcsak a magyarság jogaiért folyó küzdelem tükre, hanem olyan ismeretek közvetítője, melyekre e küzdelemhez szükség van.
Kádár Gyula Székelyföld ostroma című könyvét a Székely Akadémia rendezvénysorozat részeként szerdán 18 órától mutatjuk be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A könyv – mint a sorozat többi kötete is – megvásárolható lesz a helyszínen, kapható a Háromszék lapterjesztő standjain, a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, valamint a Tortoma Könyvesházban.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Divatbemutató a templomban, avagy miért mondjon le Kató Béla?
Divatbemutató volt a Farkas utcai református templomban. Gótikus térbe illeszkedő, félig művészet jellegű műsor, nem voltak csilivili fények, fülgyilkoló diszkódecibelek, hanem áriaest volt zongorával és erőteljes visszafogottság, elegancia. Mégis szentségtörést kiabáltak a közösségi hálók kommenthuszárjai, megfeddték a lelkészt, és követelni kezdték, hogy a püspök mondjon le. Mit számít, hogy a véleményezők nagy többsége nem is látta az inkriminált divatbemutatót? Ez a viszonyulás csak egy apró lépésre van attól, amit az ortodox egyház a bukaresti Colectiv-tragédia kapcsán mondott az áldozatokról, akik a pópák szerint megérdemelték sorsukat, mert sátáni rockzenét hallgattak.
Nem járunk templomba. Most éppen mindegy, hogy ki miért nem jár, de tény, hogy jeles ünnepeken is túl sok az üres padsor. Elnyugatiasodtunk, bár ott még éppen nem tartunk, hogy templomaink százai csupán műemlékként funkcionáljanak, ami Nyugat-Európában évtizedek óta megszokott jelenség. Nem, nálunk sokkal szomorúbb a helyzet: templomaink százai romok csupán, a hívek kihaltak, a falak olykor már menthetetlenül szétmorzsolódtak. Kisebbségi sorsban ez fokozottan fájdalmas. Mint ahogy tízszeres az öröm, amikor olyan igényesen újul meg egy-egy templom, mint nemrég a széki vagy a kolozsvári Farkas utcai, ahol merész újításokkal is éltek a tervezők, nagyon sok modernséget vittek be úgy, hogy a templom műemlék jellege nemhogy sérült volna, hanem még hangsúlyosabbá vált. Rendeltetése is bővült, a megnyitott kerengővel együtt a legkülönfélébb kulturális rendezvények helyszínéül szolgálhat.
Kereles Edit
Szabadság (Kolozsvár)

Interjú – A második bécsi döntés: történészek és túlélők szemével
Lénárd Dénes: Kolozsvár alig látszott a füsttől és a portól
Lénárd Dénes Szamosfalván született 1938-ban. Apró gyerekként élte meg a bécsi döntést, emlékeket főleg a világháború éveiről őriz. Vele beszélgetett a II. bécsi döntés évfordulója kapcsán Szegedi Csaba. Az Agnus rádió interjúsorozata utolsó részének szerkesztett változatát olvashatják. Ma délután 5 órától a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus rendezvénytermében tartják az interjúsorozat zárórendezvényét, ahol felszólal Mile Lajos főkonzul, majd Murádin János Kristóf történész a II. bécsi döntés történelmi hátteréről tart előadást.
Nagyon szép idők lehettek
– A bécsi döntésre nem emlékszem, mert akkor még kicsi gyerek voltam, de a közvetlenül utána jövő években kezdtem aztán odafigyelni egyes dolgokra. Itt Szamosfalván éltük át a bécsi döntést is, ahol visszamenőleg 200-250 évre elődeim éltek. Arra konkréten nem emlékszem, de azt tudom, hogy édesapámat valamikor nagyon korholta édesanyám, hogy egy bizonyos szeptemberi napon, ősszel, mikor annyi munka volt, és ő szabadnapot kapott a vasúttól, elment, hogy a magyar hadsereget fogadja. Elment reggel, és csak késő éjszaka vagy talán korán reggel felé érkezett haza. Édesanyám későbben is mondta, milyen disznóságot csinált, hogy olyan dologidőben ilyesmivel töltötte el a szabadnapját.
Utána édesapám elmondása szerint nagyon szép idők lehettek. De ez is csak egy ideig tartott. Amire már én is emlékszem, az 1943-ban vagy talán ’44-ben történt. Nagyon ünnepélyes volt itt a hangulat. Például annak idején, hát olyan 5 éves lehettem, mikor édesanyámmal elmentünk édesapám munkahelyére. Ebédet vittünk édesapámnak az állomásra, mert édesapám a kolozsvári állomáson volt vonatvezető, és a szamosfalvi állomásra érkezett egy déli órában. Vártuk a vonatot, amely Dés felől érkezett. Kellett egy kicsit várjunk, édesanyámmal leültünk egy hosszú padra. Édesanyám az ebédet hozta egy szatyorral és egy füles fazékkal. Megérkezett a vonat, és láttam azt a nagy mozdonyt. Nekem gyerekként inamba szállt a bátorságom, amikor láttam, hogy nagy pöfékeléssel, zakatolással érkezett. Valósággal megijedtem. De amikor megláttam édesapámat a poggyászkocsiba, a mozdony után levő vagonba, egyből bátorság és büszkeség öntött el, hogy édesapám ezen a nagy vonaton dolgozik. Addig nemigen láttam akkora vonatot. Akkor édesapám nemcsak az eledelt vette fel, hanem bennünket is felvett egy pár perc erejéig a vonatra. Számomra ez egy felejthetetlen emlék!
Szabadság (Kolozsvár)

„Divatjamúlt” civil felháborodás a Farkas utcában?
Felháborodást váltott ki a kolozsvári magyarok körében, hogy pénteken divatbemutató helyszínéül szolgált a Farkas utcai református templom.
Több közéleti személyiség a Facebook közösségi oldalon adott hangot nemtetszésének. A belvárosi református egyházközség elnöksége tisztázó közleményében elnézést kért mindazoktól, akiket megbotránkoztatott a rendezvény, azonban leszögezik: a templomfelújításra elnyert európai uniós pályázattal azt is vállalták, hogy különböző kulturális rendezvényeknek is helyet biztosítanak.
Hangsúlyozták: az egyházközségnek semmilyen anyagi haszna nem származott a rendezvényből, a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros programsorozatot támogatták ily módon. A divatbemutatón Ovidiu Pop és Irina Voinea tervezők őszi-téli kollekcióját mutatta be a ZAIN – Design Expressions.
„Átvert” hívek?
„Ovidiu Pop divattervező »erotikus álma teljesült« azáltal, hogy a Farkas utcai református templomban mutatta be divatkreációit... Úgy érzem, hogy nagyon átvertek!” – kommentálta az esemény hírét a Facebookon Fekete Emőke, a Kolozs megyei közgyűlés korábbi RMDSZ-es alelnöke, aki azt is kijelenti, „bármelyik felekezet templomában kufárkodásnak tartom a divatbemutatót”.
Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke egyenesen szégyenletesnek nevezi az eseményt. „Szégyen! Én szégyellem. Remélem az(ok) is, aki(k) engedélyezték” – írja a politikus. Az egyik kolozsvári hozzászóló a következőképpen értékel: „ami manapság megy a divat terén, az már sajnos több, mint paráznaság. Mindenesetre nem templomunkba való egy divatbemutató.” Mások Reményik Sándor Templom és iskola című versével szólítanak az istenháza védelmére.
Ha valaki bekopog, beengedik
A kolozsvár-belvárosi református egyházközség elnöksége közleményben reagált a felháborodott megjegyzésekre. „Az elnökség mindenekelőtt elnézést kér azoktól, akiket ez az esemény sértett, megbotránkoztatott – meg vagyunk győződve róla, hogy sem a szervezőknek, sem a helyet biztosító elnökségnek nem ez volt a célja. Leszögezzük ugyanakkor, hogy a rendezvény az egyházközség elnökségének jóváhagyásával és az Erdélyi Református Egyházkerület illetékes tanácsosának tudtával jött létre” – áll a kommünikében.
Ennek szerzői arra is felhívják a figyelmet, hogy a nemrég felújított Farkas utcai templom évek óta nemcsak istentiszteletek, gyülekezeti alkalmak színtere, hanem Kolozsvár kulturális életének egyik meghatározó helyszíne, ahova nemzeti, felekezeti hovatartozástól függetlenül bárkit szívesen látnak. „Augusztus 16-án, amikor a templomot újra megnyitottuk a nagyközönségnek, nyitottságot, befogadást ígértünk” – emlékeztet az elnökség. Az uniós forrásokból korszerűsített istenháza a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt folyamatosan nyitva állt a látogatók előtt, orgonakoncertekkel vonzva a zeneértő közönséget.
Az egyházközség elnöksége fenntartja, hogy a templom továbbra is az imádság és Isten háza, a gyülekezet otthona, de mint fogalmaznak, kötelességüknek tartják, hogy ezt a közkincset megmutassák azoknak, akik ezt értékelik. „Ez egy olyan hajlék, amelybe ha valaki bekopog, és tisztességes szándékkal érkezik, akkor beengedjük. Szeretnénk ezt a teret emberközelivé tenni, hogy a gyülekezet lelkisége legyen az, amely biztosítja, hogy a templom nem lesz oda nem illő rendezvények helyszíne. Hisszük, hogy a mindenkori presbitérium tagjai felelősen őrködnek efelett” – olvasható a közleményben.
A Farkas utcai református templom Kolozsvár híres gótikus műemléke, a kolozsvár-belvárosi református egyházközség temploma. Az egyhajós, kereszthajó nélküli templom hatalmas támpilléreivel, nagy háromszöges oromfalával, erőt és nyugalmat árasztó egyszerűségével, zordon megjelenésével az erdélyi magyar gótika legjellegzetesebb példája. A köztudat az erdélyi református egyház főtemplomának tartja, mivel hagyományosan itt iktatták be a püspököket.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Bizalom a szakértőknek (Beiktatták a Cioloş-kabinetet)
Nagy többséggel szavazta meg a parlament tegnap Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását, amelyben a miniszteri posztok többségét a pártoktól független – a magánszférából, európai intézményekből és a civil társadalomból érkező – szakértők töltik be. Este az új kormány huszonkét tagja letette a hivatali esküt Klaus Johannis előtt, az államfő beszédében arra figyelmeztetett, a jövő őszi parlamenti választásokig lehetősége van a romániai politikai osztálynak a megújulásra, és „nagyon jó volna”, ha ezt az esélyt kihasználnák.
A Cioloş-kabinet még el sem kezdte munkáját, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma máris nyílt levélben kéri a miniszterelnököt, hogy a kormányprogramba foglaljanak be több olyan intézkedést, amely a három megyében kisebbségben élő román közösségek védelmét szolgálja. Parlamenti támogatás
A Cioloş-kormánynak és programjának a szükséges 274 helyett 389 törvényhozó szavazott bizalmat. A technokrata kormány beiktatását a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Nemzeti Liberális Párt (NLP), az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciója is támogatta, a titkos voksoláson mégis 115 ellenszavazat gyűlt össze, kétszer annyi, mint ahány mandátummal a szakértői kormány ellen nyíltan állást foglaló kisebb pártok, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége és a Román Demokrata Párt rendelkezik. A parlamenti szavazáson nem vett részt Victor Ponta lemondott miniszterelnök, a nagy hiányzók közt tartják számon még a volt liberális pártvezért, Crin Antonescut. Liviu Dragnea, az SZDP elnöke arra figyelmeztette Cioloşt, hogy a szociáldemokraták addig támogatják kormányát, amíg megőrzi politikai semlegességét. Kijelentette: a Ponta-kormány megemelt fizetéseket és nyugdíjakat, kisebb adókat és az általa örököltnél kevesebb adósságot hagy utódjára. A NLP társelnöke, Alina Gorghiu kifejtette: azt várja a Cioloş-kormánytól, hogy vessen véget a közpénzek politikai célokra való felhasználásának, de nem kéri tőle, hogy az SZDP embereit az NLP embereire cserélje a közigazgatásban. Gorghiu szerint, azért volt szükség technokrata kormányra, mert az emberek csalódtak a politikusokban, és a választásokig hátra lévő évben a politikustársadalomnak meg kell újulnia. Az NLP partnerséget és szükség esetén „őszinte kritikát” ígért Cioloşnak. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor is arra figyelmeztette a parlamentet, hogy a társadalmi elégedetlenség a képviseleti demokráciát veszélyezteti, és erre nem lehet más válasz, mint azoknak a korrekcióknak a meghozása, amelyeket az emberek joggal kérnek számon a politikusokon. Kijelentette: a Cioloş-kormánytól a hatályos törvények betartatását várja, beleértve a kisebbségvédelemre vonatkozókat, ugyanakkor olyan kormányzati intézkedéseket, amelyek révén a lakosság érezheti a gazdasági növekedés előnyeit. Az RMDSZ megszavazza a Cioloş-kabinet beiktatását, a további támogatásról pedig az egyes tervezetekről folytatandó egyeztetések alapján esetenként fognak dönteni – tette hozzá. Cioloş parlamenti beszédében kifejtette: kormánya a közigazgatás hatékonyságát akarja javítani, valamint visszaszerezni a társadalom bizalmát az állami intézmények számára, és megerősíteni a demokráciát. Azt ígérte, hogy a kabinet munkáját az átláthatóság, a felelősségvállalás, a párbeszédre való nyitottság fogja vezérelni. A technokrata miniszterelnök a jövő évi választások korrekt megszervezését, a társadalmi párbeszédet, a korrupció elleni harcot, a költségvetési egyensúly és gazdasági növekedés fenntartását és az emberi erőforrások menedzsmentjének javítását nevezte prioritásainak. Az új kormány
A Cioloş-kormánynak 22 tagja van, ezek a következők: Vasile Dâncu miniszterelnök-helyettes, fejlesztési és közigazgatási miniszter; Costin Grigore Borc miniszterelnök-helyettes, gazdasági, kereskedelmi és turisztikai miniszter; Lazăr Comănescu külügyminiszter; Petre Tobă belügyminiszter; Mihnea Ioan Motoc védelmi miniszter; Anca Dana Dragu Paliu pénzügyminiszter; Achim Irimescu földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter; Victor Vlad Grigorescu kis- és középvállalkozásokért és üzleti szféráért felelő miniszter; Adrian Curaj oktatásért és tudományos kutatásért felelős miniszter; Vlad Alexandrescu művelődésügyi miniszter; Aura Carmen Răducu európai alapokért felelős miniszter; Raluca Prună igazságügyi miniszter; Cristina Paşca Palmer környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter; Claudia Ana Moarcăş munkaügyi, családügyi, szociális védelemért és idősekért felelős miniszter; Marius-Raul Bostan informatikai miniszter; Patriciu Achimaş-Cadariu egészségügyi miniszter; Elisabeta Lipă ifjúsági és sportügyi miniszter; Marian Dan Costescu közlekedésügyi miniszter; Victoria-Violeta Alexandru társadalmi párbeszédért felelős miniszter; Dan Stoenescu határon túli románokkal való kapcsolattartással megbízott miniszter; Ciprian Bucur parlamenttel való kapcsolattartással megbízott miniszter; Ioan Dragoş Tudorache a miniszterelnöki kancellária vezetője. Esély a megújulásra
A miniszterelnök és a miniszterek esti eskületétele után tartott beszédében Klaus Johannis kiemelte, a román társadalom megváltozott, mások elvárásai is, mint huszonöt vagy akár tíz évvel ezelőtt, és a krízis oka éppen e társadalmi változásban keresendő. A parlamentben elhangzott beszédekre utalva kifejtette, sem kormányzati, sem parlamentáris, sem politikai jellegű krízisbe nem került az ország, hanem a választópolgárok bizalma rendült meg a politikai osztályban, és ez a legsúlyosabb formájú válság. Ezért felszólította a pártokat, az elkövetkező egy évben, míg a Cioloş-kormány vezeti az országot, lehetőségük lesz visszafordulni választóikhoz, és reményét fejezte ki, hogy ezt a rendkívüli alkalmat nem szalasztják el. Az új kormány tagjainak egyébként azért is gratulált, hogy a jelen körülmények között volt bátorságuk elvállalni a különböző tárcák irányítását. Románok kisebbségben
Miután október 3-án a Hargita megyei románok marosfői találkozóján a Székelyföldön számbeli kisebbségben élő románok egy memorandumot fogadtak el, melyben az ügyeikkel foglalkozó kormányhivatal felállítását követelték, most ugyanezzel a kéréssel nyílt levélben fordultak Dacian Cioloş miniszterelnökhöz. A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma azt kívánja, a kormányprogramba foglaljanak be több olyan intézkedést, amely a három megyében élő román közösségek védelmét szolgálja. Egy saját költségvetéssel rendelkező kormányfőosztályt kérnek, amelyet a miniszterelnöknek közvetlenül alárendelt államtitkár vezet, és amelynek feladata a székelyföldi románság támogatása. Azt is kérik, hogy a központi költségvetésből biztosítsanak számukra finanszírozást kulturális és vallási projektekre. A fórum vezetői gazdasági-fejlesztési stratégia kidolgozását is sürgetik Kovászna és Hargita megye számára, rámutatva: csak új munkahelyek teremtésével és a meglevők megtartásával lehet megállítani a román fiatalok elvándorlását. Hangsúlyozzák, a térségben élő 400 ezer román nevében szólalnak fel 33 Kovászna, Hargita és Maros megyei román civil szervezet ernyőszervezeteként.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdély fejedelmeire emlékeztek
Áhítattal kezdődött kedden a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium által szervezett Fejedelmi Nap, majd koszorúztak a résztvevők. Tárlatnyitóval folytatódott, s előadások is elhangzottak.
Már hagyomány, hogy a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban Erdély fejedelmeire emlékeznek a Fejedelmi Nap során. Az idei megemlékezés az olaszi templomban, áhítattal kezdődött, melyet Forró László egyházkerületi főjegyző tartott. Ezékiás király imádságából kiindulva arról szólt: miközben a „kicsik” egyedüli reménye Isten, a „nagyok” felfuvalkodottan úgy gondolják, nekik nincs szükségük Istenre, s csúfot űzhetnek belőle. Van, aki így akar naggyá lenni, gátlástalanul és hamis önbizalommal eltelve, de aki az élő Istent megtapasztalta, az másképp látja a világot. A kicsi és az alázatos megtapasztalja, hogy Isten segítő Isten, s erről szól Ezékiás imádsága is. Mint bizonyítást is nyer, van segítség a kicsik számára, az asszír sereg elvész – a történelem erről úgy számol be, hogy valószínűleg valami járvány végzett a sereggel. Mert a kicsi és alázatos hívő megtapasztalja az élő Isten segítségét, a káromló pedig csapások által tapasztalja meg Istent – hangzott el.
Tündérkert
A későbbiekben Forró László Bethlen Gáborról szólt, arról a fejedelemről, aki hívő református emberként élt az igével, s bár abban a világban kicsinynek számított, ő maga és országa is megtartatott. Azok számára, akik valóban hiszik, hogy Istennek hatalma van, az egyedüli értelmes dolog imádkozni, Isten előtt meghajolni és segítségét hívni, mondta Forró László. Szakács Zoltán iskolalelkész röviden szólt Bethlen Gáborról, arról, hogy az az Erdély, melyet az árvaságra jutott fejedelem gyermekkorában megtapasztalt, kicsi, szegény és elesett volt, éhínség és betegség pusztította, de ő valóságos tündérkertté tette. Ő volt az, aki lehetővé tette, hogy az emberek vessenek, hogy majd arathassanak is, fegyelmezett hadsereget hozott létre és ezzel egyidejűleg a kultúrát is ápolta – olyan Erdélyt teremtett, ahol meggyökerezhetett a reformáció. Bethlen Gábor volt az, aki halálos ágyán azt mondta: Ha Isten velünk, ki ellenünk? „Ezt az erős hitet kell vallanunk, gyakorolnunk, példáznunk az életünkkel, és akkor az élő Isten és az ő segítsége lesz a mindennapi megtapasztalásunk” – mondta az iskola lelkésze. Az áhítat előadással folytatódott: Szakács Zoltán vezetésével az iskola Arbores Vitae reneszánsz furulyaegyüttese adott elő három reneszánsz éneket – ezek közül kettő olyan kódexekből származik, amelyek Bethlen Gábor korának zenéjét örökítették meg, a harmadik pedig egy reneszánsz kori virágének volt, Balassi Bálint egy versének szövegével.
Örök értékek
Az ünnepség Lorántffy Zsuzsanna szobránál folytatódott. Az iskola kórusának fellépését követően Takács Zoltán történelemtanár szólt a fejedelemasszonyról, aki egész életében adott, akinek házassága példa arra, hogy a hűség, a szeretet és a tisztelet nem idejét múlt, akinek a Szentírás jelentette a vezérfonalat akkor is, amikor férjét és négy gyermekét eltemette. Az iskola diákjai koszorút helyzetek el a szobornál, majd az ünnepség három helyszínen folytatódott. Az V-VIII osztályosoknak Veres-Kovács Attila lelkipásztor mutatta be a református múzeumot a Lorántffy Központban, majd Pálffy József lelkipásztor tartott előadást a Nagyváradi Bibliáról, később Bethlen Gábor szobrát koszorúzták meg. A IX-XII osztályosok többek között Visky István lelkipásztor előadását hallgathatták meg a reformációról; ezzel párhuzamosan zajlott a Középiskolások Országos Képzőművészeti Kiállításának megnyitója, magyarországi meghívottakkal.
Tárlatnyitó
A tárlatnyitón többek között reneszánsz zeneköltemények hangzottak el az Arbores Vitae tolmácsolásában, majd Meleg Vilmos színművész szavalta el Babits Mihály Magyarnak lenni, Arany János Az örökség, valamint Gábor Ferenc Így adta a születésem című versét. Ady Endre két verse is elhangzott az iskola egy diákjának tolmácsolásában. Zsíros Anikó iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, ezt követően felszólalt Molnár Csaba, a debreceni Suliszervíz Pedagógiai Intézet vezetője, Berényiné Szilaj Ilona, a hajdúszoboszlói Kovács Máté városi művelődési központ igazgatója. Komiszár János Holló László-díjas festőművész értékelte az alkotásokat. Mint elhangzott, a tizedik alkalommal megszervezett versenyre, melyen hazai és magyarországi középiskolások egyaránt részt vettek, 304 alkotás érkezett be; ezek közül a legsikerültebb hatvan alkotás tekinthető meg az első emeleti díszteremben, november 27-ig. Az ünnepség az iskola tánccsoportja által előadott reneszánsz táncokkal ért véget.
Neumann Andrea
erdon.ro

Az új kormány érje el, hogy tartsák be a törvényeket – Kelemen Hunor beszéde a parlament együttes ülésén
„Tudatában vagyunk annak, hogy egy év nagyon kevés a reformok, mélyreható intézkedések, bonyolultabb procedúrákat igénylő befektetések elindítására. De egy év éppen elég megbizonyosodnunk arról, hogy nem lehet parlament nélkül kormányozni” – jelentette ki a szövetségi elnök.
„Szavazatunkkal küldetésünk könnyebbik részét teljesítjük: bizalmat szavazunk a Dacian Cioloș által javasolt kormánynak. A nehezebbik része a szavazás után kezdődik, de nem a kabinetre vonatkozik, hanem ránk, a parlament tagjaira. Alázatosan, de erős meggyőződéssel, hitelesen kell tudatosítanunk azt, hogy parlament és politikai pártok nélkül nem működik a demokrácia. Hiszen jelenleg azt a látszatot keltjük, hogy a törvényhozás és a többpártrendszer csupán alkotmányos akadálya a tökéletes kormányzásnak”– hangsúlyozta parlamenti felszólalásában Kelemen Hunor november 17-én, kedden azt megelőzően, hogy a plenáris ülésen a szenátorok és képviselők 389 „igen” és 115 „nem” szavazattal felhatalmazták a Dacian Cioloș miniszterelnök-jelölt által javasolt kormányt tevékenysége megkezdésére.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szavazatával támogatja a kormányt, hangsúlyozta a szövetségi elnök. „Tudatában vagyunk annak, hogy egy év nagyon kevés a reformok, mélyreható intézkedések, bonyolultabb procedúrákat igénylő befektetések elindítására. De egy év éppen elég megbizonyosodnunk arról, hogy nem lehet parlament nélkül kormányozni” – jelentette ki a szövetségi elnök, aki szerint az új kabinet a rendelkezésére álló idő alatt nem tud csodákat tenni, ellenben Románia egy fontos pillanatában erőfeszítést tehet a stabilitás megteremtésére. Az RMDSZ elnöke szerint a parlamentre is fontos és nehéz feladat hárul a továbbiakban, hiszen be kell bizonyítania azt, hogy végre tudja hajtani a szükséges korrekciókat, amelyeket az emberek joggal követelnek meg tőle. „Kötelességünk megmagyarázni azt, hogy ez egy soron kívüli, szokatlan helyzet, nem egy tartós állapot. Világossá kel tennünk, hogy továbbra sem mondtunk le és nem is akarunk lemondani a parlamenti demokráciáról, azaz arról, hogy a választók akarata és felhatalmazása alapján teljesítsük kötelességünk” – nyomatékosította Kelemen Hunor, aki szerint a törvényhozásnak vissza kell adni eredeti szerepét és súlyát, amelynek része a kormányzás hatékony ellenőrzése. „Románia, a teljes hazai társadalom különleges helyzetben találja magát. Miután 25 évig sikerült felépítenie a demokrácia intézményeit és egy működő parlamentáris rendszert, amely kétségtelenül tökéletesíthető, javítható – és amely reményeim szerint a jogállam alappillére marad –, most szédületes gyorsasággal és a teljes politikai osztály beleegyezésével zárójelbe tesszük ezeket az alapintézményeket. Ha valaki távolról és objektíven szemlél bennünket, akkor olyannak láthat, akár egy óriási, üzemanyag nélkül maradt járművet, amely a tehetetlenségi erőnek köszönhetően halad tovább” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki szerint a demokrácia alapvető intézményei mellett a közéletben továbbra is szükség van az árnyalatokra.
„Van arra vonatkozó miniszterelnöki ígéretünk, hogy december 15-ig a kabinet tagjai az ágazati intézkedéseket és programokat ismertetik. Ha szigorúak vagyunk, akkor feltesszük a kézenfekvő kérdést: mi lesz a demokráciával, a parlamenti eljárásokkal? Hogyan lehet kiegészíteni egy kormányprogramot? Milyen szavazási procedúrával, kinek a jóváhagyásával? Vagy azt fogjuk gondolni, hogy annyira kedvezőek a program irányelvei, hogy nincs okunk elveszni a részletekben. Esetleg úgy értelmezzük, hogy minden további részlet, bővebb ágazati program illeszkedik a ma megszavazott irányelvekhez” – fogalmazott beszédében a szövetségi elnök. Hozzátette: a beterjesztett kormányprogram tömörítve tartalmazza azokat az elveket, amelyekkel mindenki egyetérthet, és egy sor intézkedést is a választások előtti évre. „Szerencse, hogy a miniszterek önéletrajzai egyenként is tartalmasabbak, mint maga a kormányprogram” – tette hozzá az RMDSZ elnöke, aki továbbá leszögezte: az általa vezetett politikai alakulat azt várja el a kormánytól, hogy betartassa a törvényeket, beleértve a kisebbségvédelemre vonatkozókat, ugyanakkor olyan kormányzati intézkedéseket vár, amelyek révén a lakosság érezheti a gazdasági növekedés előnyeit. „Azt várjuk el, hogy a döntéshozás folyamat kiszámítható legyen, a közigazgatás működése pedig átlátható és emberközeli: a helyi döntések helyben szülessenek, a decentralizáció a szubszidiaritás elvén alapuljon. Ugyanakkor olyan kritériumrendszert és procedúrákat is várunk, amelyek következtében a közigazgatás hatékonyabb és vonzóbb lesz azok számára, akik az emberekért akarnak dolgozni ” – sorolta Kelemen Hunor az RMDSZ elvárásait.
2015. november 17.
erdon.ro

Rendhagyó történészkonferencia zajlik Gyergyószentmiklóson
„A Magyar Tudomány Napja fontos ünnepség, hisz ezzel tudjuk magyarságunkat erősíteni” – jelentette ki a főszervező, Garda Dezső történész a szerdán kezdődött, kétnapos Nemzetközi történészkonferencia megnyitóján.
Az Erdélyi Múzeum Egyesület gyergyói fiókszervezete és a Gyergyói Népfőiskolai Társaság hagyományos gyergyószentmiklósi rendezvényét rendhagyóként említette Garda, hiszen ez alkalommal régészek és történészek osztották meg tapasztalataikat, és a székelység múltjának részletezése mellett teret kapott az előadásokban Gyergyószentmiklós egyik legfontosabb családja, a Blénessyek története is.
„Az igazság egy olyan dolog, hogyha hegyet hordanak rá, akkor is kibújik alóla” – idézte a nagyapjától hallott népi bölcsességet Lukács Bence Ákos konzul, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának, a rendezvény támogatójának képviselője. A székelység történelmére sokan próbáltak hegyet hordani, a szakértők feladata az, hogy a halom alól napvilágra hozzák az igazságot – fejtette ki üdvözlő beszédében.
A székelység 12-17. századi története és a Blénessy család címet viselő konferencia első napján a régészeké volt a főszerep. A Korona vendéglő nagytermében a sepsiszentgyörgyi Székely Zsolt egyetemi tanár édesapja kutatásait folytatva osztotta meg következtetéseit. Felhívta a figyelmet, hogy a bizonyítási kényszerből származó elméletek nem állják ki az idő próbáját. Tény, hogy a hun eredet fogalma a székelységnél él a legerősebben, de azt is el kell fogadni a kutatások eredményeként, hogy a székelyek nem őshonosak Erdélyben. Az édesapa, Székely Zoltán munkájának nyomán azt is kijelentette: Erdély – a székelyek betelepítése előtt (11-12. század) – a magyarok által lakott volt nagy valószínűség szerint a 8-9. századtól. Hozzátette, a régészeti anyagok között nincs olyan, amelyik a 12. század előttre, illetve pogány temetkezési szokásokra utalna.
A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum régésze, Demjén Andrea a szentmiklósi és alfalvi feltárásokról beszélt. A Both-váránál végzett ásatások, valamint a Debreceni Atomkutató Intézetbe küldött csontminták vizsgálata arra szolgálnak bizonyítékként, hogy Gyergyószentmiklós területén már a 13. században volt vár és templom. Hasonló eredményt várnak az alfalvi templom esetében is. A halotti sírokból küldött csontmintákat még elemzik Debrecenben. A válasz közelebb vihetné az embereket annak megválaszolásához is, hogy a templomtornyon látható 1213-as felirat eredeti-e.
Botár István régész, a Csíki Székely Múzeum munkatársa a Csíkszéken munkálkodó régészet nehézségeiről is említést tett. Itt nagy értékkel bír egy maréknyi Árpád-kori cserép, és nagyon óvatosan kell bánni a bizonyítéknak vélt leletekkel. Nem elég, hogy a régész hisz valamiben, az sem, hogy vannak hozzá adatok, mert azok még nem biztos, hogy szilárd alapjai a teljes igazságnak. A cserepek kapcsán jelentette ki: lehet, hogy bizonyos darabok honfoglalás koriak, de készítői etnikai hovatartozásáról nem beszélnek. „A cserépnek nincs nyelve” – szögezte le, kitérve a település névadásának „divatjára” is a Régészeti adatok a Csíki-medence Árpád-kori történetéhez című előadásában.
Zsoldos Attila, a Magyar Tudományos Akadémia tagja Székelyek Biharban címmel értekezett. Kifejtette, a székelyudvarhelyi székelyek közül sokak ideérkezési útvonala Baranyavalkóból Biharon át történt Erdélybe. A 11. században Biharba érkező székelyek a 12. század végén kerültek Udvarhelyszékre. A helyváltoztatásuk a határőri feladataikkal van összefüggésben, és szorosan összefonódik a dukátus, azaz a hercegségek történelmével is.
A történelmi konferencia előadásai csütörtökön 9 órától folytatódnak, a Blénessy családról Garda Dezső tart előadást, a családfát Illyés Kincső, a család tagja mutatja be.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

„Déván vár a Téglás Gábor”
A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban címmel rendezett kétnapos konferenciát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) Vajdahunyadon a Corvin Savaria Társaság közreműködésével. A találkozó szakmai vonatkozásait és kiegészítő programját Szilágyi Aladár és Szűcs László foglalja össze.
Nem előzmény nélküli a MÚRE számára, hogy a szórványvidékek közösségeivel foglalkozzék, az utóbbi időben több riporttábort szerveztek ilyen környezetben, s most Vajdahunyadon is bemutattak ilyen tematikájú kötetet, Szucher Ervin Toronyba zárt anyanyelvünk című, a Krónikában megjelent szórványriportjait összegyűjtő művét.
Komoly várakozás előzte meg annak a felmérésnek a mostani találkozóra időzített bemutatását, amely elsősorban a rádiós, televíziós kollégák számára szolgáltatott a hallgatottságokra, nézettségekre vonatkozó érdekes adatokat. (Erre a témára egy külön anyagban hamarosan visszatérünk.) Egyébként a bemutatott grafikonok adatait, az időbeni változásokat Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa ismertette.
Az Erdélyi Riportban, még nyomtatott hetilap formájában jelentek meg a később négy kötet anyagát szolgáltató Etnosz-riportjai Szilágyi Aladárnak, aki a vajdahunyadi találkozón elsősorban a nem magyar hazai kisebbségek helyzetéről tartott összefoglaló előadást. Az „egységes román nemzetállam” közel húsz, nem magyar etnikumát – néhány ukrán, szerb, horvát, szlovák, lipován tömb kivételével – a teljes asszimiláció fenyegeti. A két-három ezres lélekszámú, falusi, városi szórványokban élő kisebbségek néhány évtized múlva teljesen eltűnnek, Bukovina, Dobrudzsa, a Bánság hajdan tarka szőnyege egyszínűvé válik – hangzott el.
Médiaműhelyt a szórványnak
A találkozó tematikájához a leginkább Ambrus Attila és Winkler Gyula tervezete kapcsolódott, A média szerepe a szórványgondozásban – avagy érvek a szórvány médiaműhely(ek) működtetése mellett című projektet a Brassó Lapok főszerkesztője ismertette. A MÚRE internetes oldalán olvasható anyag egy Szórvány Médiaműhely létrehozását szorgalmazza, amely ingyenes tartalmat állítana elő azoknak a szerkesztőségeknek, amelyek emberi és anyagi erőforrás miatt (már) nem tudják ezt kellő színvonalon elkészíteni. Összesíti, szerkeszti a helyi információkat, híreket, 1, 2 vagy 4 oldal terjedelemben, s a betördelt oldalakat elektronikus formában juttatja el a társult szerkesztőségekhez. A felvetés vegyes fogadtatása azt jelzi, hogy szakmai indokoltsága ellenére sem lesz könnyű a megvalósítás, ám a későbbi egyeztetések nyomán egy életképes kezdeményezés ereszthet gyökeret.
Mindenképpen a téma fontosságát jelzi, hogy Winkler Gyula EP-képviselő mellett a projekt ismertetésén jelen volt az RMDSZ részéről Hegedüs Csilla és Kelemen Hunor is. Utóbbi emlékeztetett egy korábbi, a napilapok közötti együttműködést célzó, sikertelen kezdeményezésre.
Érdekes bejelentést tett a házigazda Winkler Gyula, aki ezer eurós pályázatot hirdetett a MÚRE tagjai számára egy, a román nyilvánosságban a szórvány kifejezés pontosabb, könnyebben értelmezhető román megfelelőjének kidolgozására. Politikai szövegekben jelenleg leginkább a diaspora interna kifejezést használják, ami félreértésekre adhat okot. (A Corbii Albi – Fehér Hollók román-magyar kontakt portál a comunități risipite kifejezést használja.)
„Ez a várunk, ide járunk”
A szakmai program elhúzódása miatt némi késedelemmel érkezik Dévára a MÚRE-csapat, mire betoppanunk a Téglás Gábor Elméleti Líceum zsúfolásig megtelt aulájába, már elkezdődött a Magyar Szórvány Napjának ünnepi műsora, a helybeli Szivárvány Nyugdíjasklub kórusának utolsó zengzeteit hallani. Őket a Csernakesztúri Hagyományőrző Egyesület tánccsoportjának fergeteges produkciója követi, majd a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság Renaissance Együttese teremt muzsikában-táncban a 17. századi fejedelmi udvarok légkörét idéző hangulatot. Az iskola énekkarának többszöri szereplése és az ünnephez illő szavalatok teszik változatossá a műsort. „Csaba atya gyermekei” – a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta néptánccsoportjának fiataljai – mutatják be igényes műsorukat, majd a líceum harmadikos kisdiákjai vidám Márton-napi gyermekjátékkal gyönyörködtetik a publikumot.
A rendezvény ünnepi szónoka, Winkler Gyula EP-képviselő lokálpatrióta büszkeséggel emlékeztet arra, hogy négy esztendővel ezelőtt Déván, éppen itt, ebben a teremben rendezték meg először a Magyar Szórvány Napját, mely azóta az egész Kárpát-medencében elterjedt, mi több: idén november elején a Magyar Országgyűlés is hivatalos ünneppé nyilvánította. A szónok Bethlen Gábor alakját felidézve, kérdez rá: „Vajon mi Bethlen életművének legfőbb üzenete a mához? Elsősorban az, hogy nincsen olyan reménytelen helyzet, amelyből ne lenne feltámadás. Jó példa erre a Hunyad megyei magyar oktatás. A kilencvenes évek végén szerteszét működő tagozatok mára, másfél étized elmúltával Erdély egyik legfiatalabb intézményévé nőtték ki magukat. (…) Bebizonyította azt, hogy egy népnek, egy közösségnek nem kell számarányaiban nagynak lennie ahhoz, hogy számottevő legyen. Erdély azóta is a csodák földje, mert Bethlen Gábortól a Téglás Gábor Elméleti Líceumig voltak mindig álmodók, akik maradandót akartak építeni.” A líceum kórusa az immár elmaradhatatlan „Téglás-himnusz”-szal zárja a műsort: „Ez a várunk, ide járunk, /Az a vágyunk, hogy helytálljunk, /Ne maradj hát te se távol, /Déván vár a Téglás Gábor!”
Az étkezdében elfogyasztott ízletes ebéd után Balogh-Botár Károly aligazgató intézménytörténeti bevezetővel egybekötött iskolaszemlére invitálja az újságírók csapatát. Akár Noé bárkájába, Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű líceumába is mindent és mindenkit „begyűjtöttek” a szórványokból: a kisóvodásoktól az érettségiző nagydiákokig. A Hunyad megyei magyar nyelvű oktatás biztosításának kérdését a Geszthy Ferenc Társaság vállalta fel. Az építkezést 2004-ben kezdték el, a Communitas Alapítvány az első pillanattól a terv mellé állt (egy félig elkészült ingatlan megvásárlásával), és folyamatosan támogatta a felszerelés és a bútorzat beszerzésével is. A magyar és a román kormány kétoldalú megállapodás értelmében jelentős összegekkel járult hozzá az oktatási központ létrehozásához. A 2005 óta működő, jelenleg mintegy 550 fős diáklétszámú tanintézmény 30 osztályteremmel, szaklaboratóriumokkal, kabinetekkel, 120 férőhelyes korszerű bentlakással, valamint konyhával és 120 személyes étkezdével is rendelkezik. A Déva környéki diákokat naponta ingáztatják, a bentlakókat az iskola kisbusza segítségével szállítják hétvégeken haza, illetve vasárnap este vissza az iskolába.
Hosszabban elidőzünk az épület előcsarnokában, amelynek főfalán dicsőségtábla: az eddig érettségizettek tablói mellett díszhelyen látható az augusztus 19-én kapott Külhoni Magyarságért Díj, mellyel az iskola tíz éves kiemelkedő munkáját jutalmazta a magyar parlament. Körülötte rekeszes polcok sora, megannyi serleg, érem, díszoklevél, melyeket a különböző tantárgyversenyeken, sportvetélkedőkön nyertek az iskola diákjai. Az aligazgató elmondása szerint újabb polcokat kell felszerelni, mert el sem férnek a „trófeák”. A líceum tartalmas-elegáns honlapja is beszédesen bizonyítja, hogy – rövid múltja ellenére – hány diák öregbítette eddig az alma mater hírét-nevét. Például az iskolakrónika október 14-i feljegyzése szerint a Téglás Gábor Líceum három Mákvirág-díjassal dicsekedhet: kiváló tanulmányi előmenetelük mellett, a tizedikes, bronzfokozatot nyert Stelczner Norbert matematika, fizika, kémia tantárgyversenyeken, nővére, a tizenegyedikes, ezüstfokozatos Stelczner Britta matematika vetélkedőn és szavalóversenyeken jeleskedett, a tizenkettedikes, aranyfokozatot kiérdemelt Gáspár-Barra Szilárd pedig sokoldalúságával tűnt ki, hiszen irodalmi, történelmi, matematikai versengéseken szerepelt sikerrel, a reneszánsz együttes és a cserkészcsapat tevékeny tagja, atlétaként legutóbb sikeresen futotta végig Budapesten a maratoni távot. Még frissebb, október 27-i keltezésű hír: ezüstéremmel tért haza a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum röplabdacsapata az első ízben megrendezett Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiáról.
Otthonosság és „iskoladiplomácia”
Az előcsarnok tágasságát néhány funkciótlannak tűnő oszlop töri meg. Kísérőnk elmagyarázza: egy már meglévő, harmadában elkészült lakóépületet kellett folytatniuk az iskola építésekor, a nem túl esztétikus betonoszlopokra emelve a további szinteket, viszont az egyik anyuka – a spácium merevségét enyhítendő – lendületes, színes növényornamentikát varázsolt az oszlop- és a falfelületekre.
A földszint az óvodások és a kisiskolások birodalma. Már a folyosókon is, majd egy-egy osztályba bepillantva az otthonosság változatossága gyönyörködtet. Minden óvó néni, minden pedagógus „szabad kezet kapott”: odabent semmi sem emlékeztet a hagyományos óvodai-iskolai osztálytermekre, a székek-asztalok nem sorakoznak katonás rendben, a falakon színek kavalkádja, a polcok roskadásig telve játékokkal, szemléltető eszközökkel, könyvekkel, a gyermekek ügyeskedte tárgyakkal. Családias fészek a napközis kicsik hálószobája, az étkezdében „liliputi” székek-asztalok várják az aprónépet. Ki is másolom a heti menüből a hétfői kínálatot. Reggeli: félszáraz szalámi, vaj, dzsem, tea; ebéd: húsleves, sült csirkecomb zöldséges tarhonyával, desszert; vacsora: párolt káposzta disznóhússal, tea. – Semmi sem emlékeztet hajdani diákkorom nyomorúságos internátusi étrendjére…
Az „iskoladiplomácia” fontos pászmája a Téglás Gábor tevékenységének. A külkapcsolatok számos lehetőséget kínálnak, a diákok, tanárok jönnek-mennek, táboroznak a testvérintézmények meghívására, októberben például „egyetemkóstolón” forgolódtak Kolozsváron, a Babeş-Bolyain. A líceum honlapján megjelent „Málta téged is vár!” című pályázati felhívás az Erasmus-program keretében kínál páratlan lehetőséget a turisztikai osztályok diákjai és tanárai számára. A részvételhez angol írásbeli és szóbeli nyelvvizsga, sikeres szakmai készség-teszt kelletik. Itt, Déván bevett gyakorlat a gyakori vendégvárás. Legutóbb a tiszafüredi Bán Zsigmond Református Iskola és Óvoda tizenhat diákját látták vendégül az itteni nyolcadikosok.
2015. június elsején immár a tizedik alkalommal szólalt meg a búcsúcsengő a Téglás Gábor Líceumban. Három osztály 44 diákját bocsátották útjára. A ballagási hagyományok egyedi mozzanata: az évfolyamelsők minden esztendőben az iskola egyik, korán elhunyt megálmodójának emlékére Hauer Erich jutalomban részesülnek. Sokatmondó és elgondolkodtató az idei legkiválóbb maturandusok neve: László Imola, Todor Franceska és Turcu Cătălina Alexandra. E nevek egy része mögött „félmagyar”, „negyedmagyar”, az anyanyelv számára visszanyert szórványbáránykák jósorsa feltételezhető. Az is, hogy mindehhez „köze van” látogatásunk következő helyszínének, a Böjte Csaba atyai irányításával működő Szent Ferenc Alapítvány áldásos tevékenységének is…
(Folytatjuk)
Téglás Gábor (1848-1916) régész, iskolaigazgató, az erdélyi turisztika egyik úttörője 1871–1904 között volt a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója
erdelyiriport.ro/riport

Holtvágányra terelt mezőségi kisvasút
Mindig van egy vonat az utolsó után – hirdeti magyar nyelven is egy idén avatott emléktábla a tekei állomás falán. A felirat jobb helyre nem is kerülhetett volna: idén október 23-án száz éve annak, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia idején felavatták a Marosvásárhely–Kolozsnagyida 82 kilométeres, keskeny nyomtávú vasútvonalat. Aztán a kis magyar világban még hozzáépítettek majdnem húszat, áttolva a végállomást Szászlekencére. A sínpár és a rajta naponta kétszer is átpöfékelő kis gőzös túlélte a két világégés borzalmait, a többszörös, hol a románoknak, hol a magyaroknak kedvező határtologatást, a kommunista rendszer szűkös világát, de bedöglött és holtvágányra került a ’89 utáni eredeti demokráciánkban. Az „utolsó sípszót” 1997 tájékán a volt államfő, Traian Băsescu fújta meg közlekedésügyi miniszter korában. Azóta a mintegy száz kilométeres szakaszon a sínpárok egy része eltűnt és ócskavasként végezte, máshol benőtte a bozót, a vagonokat és a mozdonyokat megette a rozsda, a felszedett talpfákat már rég eltüzelték, az állomásépületek és indóházak egy részét téglánként lopkodták szét, a megmaradtakat már csak néhány lelkes vasutas és a Fennvaló óvja az összeomlástól.
Vonat kisiklatva, pénz elsikkasztva
„Hej, micsoda élet volt itt a tekei állomáson ilyenkor őszidőben! – kalandozik vissza a múltba a Beszterce-Naszód megyei nagyközség egykori forgalmistája, Vékony Sándor. – A tekei asszonyok naponta hatvan-hetven zsák hagymát is felpakoltak a kis vicinálisra, s úgy mentek be a vásárhelyi piacra. Aztán a vonal két végén ott volt a két cukorgyár: a vásárhelyi meg a szászlekencei. Ez napi két tehervonatot is jelentett.” Ma már minden a múlté: a vasút, a piacoló kofák, a cukorgyárak. Hagyma még terem úgy ahogy, de mindenki örül, ha családját el tudja látni, nemhogy még értékesíteni próbálná. A lejtmenet 1990 körül kezdődött, amikor a szabadság szele elfújta a szombati és vasárnapi munkanapot. „Mi már nem kellett dolgozzunk a hét végén, így a jegyet nem az állomáson, hanem közvetlenül a kalauztól vette meg a felszálló utas. Akarom mondani, hogy nem vette meg. Inkább a zsebébe csúsztatott valamit. Amikor az egyik vásárhelyi gyűlésen elmondtam, hogy ennek nem lesz jó vége, a többség lehurrogott” – meséli Sándor bácsi, aki még vasutasként érte meg a nyugdíjazást, de fiatalabb és pénzéhesebb kollégáinak már csak a munkanélküli segélyből jutott. De azért nem a kalauzok vagy legalábbis nem csak ők tették tönkre a vasutat – állítja. Mint mondja, a főnökök is kivették a részüket: egyrészt a kisiklatásból, másrészt a sikkasztásból. „Az egész arról szólt, hogy a kalauz Marosvásárhelyen leszállt, és osztozott a vezetőivel. Aztán visszaült és kezdte az egészet elölről” – magyarázza a csúszópénz útjának mechanizmusát a nyugalmazott vasutas. Ugyanez mehetett végbe Marosvásárhelytől keletre is, a nyárádmenti útvonalon, amelynek sorsa azonos volt a mezőségivel.
A vicinális már rég nem közlekedik, de a lopás még mindig tart. Igazán csak most éli fénykorát, hisz az „illetékesek” nem holmi borravalón osztoznak, hanem kilométernyi síneket szednek fel és adnak el. Az „üzletről” mindenki tud a környéken, de senki nem beszél. Az emberek ugyan háborognak, de ugyanakkor félnek is. A névtelenség mögé bújva mindegyre a néhány évvel ezelőtt még megmentőnek hitt Cristian Răspopa nevét emlegetik. Azt mondják, a szárnyvonal bérlője, a nem éppen jó hírnévnek örvendő, börtönt is megjárt középkorú vállalkozó könyökig benne van a sínek eltüntetésében. A besztercei vasúti rendőrség szerint a hatóságok a vásárhelyi üzletember alkalmazottait is rajtakapták Teke és Szászlekence között, amikor főnökük utasítására éppen a vasút elbontásán dolgoztak. Răspopa utólag azzal magyarázta húzását, hogy csak így mentheti meg a fémtolvajok elől. A hatóság emberei viszont a cég vásárhelyi telephelyén nem találták a „megmentett” síneket. Ioan Mureşan, a besztercei vasúti rendőrség parancsnoka szerint ezek már rég valamelyik ócskavasbegyűjtőhöz kerültek. A rendőrfőnök azt is gyanúsnak tartja, hogy a szárnyvonal és a rajta közlekedő vonatok tulajdonosa, a vasúti vagyoneszközök ügykezelésével megbízott fővárosi székhelyű állami társaság, a SAAF teljes közömbösséggel viszonyul a kérdéshez. Annak dacára, hogy a CFR-ből leválasztott cég arra kötelezte Răspopát, állítsa vissza a teljes száz kilométeres szakaszt, az évek során sem a SAAF, sem a vele szerződésben álló vásárhelyi cég még csak feljelentést sem tett a sínlopások miatt. Így vált Beszterce irányába Teke végállomássá, míg Marosvásárhely felé Mezőrücs. A két település közti mindössze 35 kilométeres pályán még senki nem állt neki garázdálkodni, pedig már sokan fenik rá a fogukat.
A sétavonatozás menthetné meg
A megkegyelmezett szakasznak a sétavonatozás lehetne a megmentője. Néhány vállalkozó neki is lendült: feljavítottak két csukott és egy nyitott vagont, beszereztek egy régi, közel hetven éves, Lengyelországban gyártott gőzöst és egy dízelmozdonyt. A nyáron négyszer mozdították ki a szerelvényt Rücs irányába, akkor, amikor sikerült megfelelő számú kirándulót összegyűjteni. Programról is gondoskodtak: Tekén bort kóstoltak, Komlódon Teleki-kastélyt látogattak, valahol Teketanya környékén pedig sátort vertek, tüzet raktak, szabadtéri eszem-iszommal összekötött zenés mulatságot szerveztek. Végül a befizetett ötven lejéért mindenki elégedetten távozott. A gond, hogy a kezdeményezésnek nincs folytonossága. Naponta meg-megáll valaki a főút menti állomáson, megcsodálja a régi mozdonyt és a hozzácsatolt vagonokat, de arra már nem kap választ, mikor sétálhatna velük egyet. A mintegy száz érdeklődő kirándultatására alkalmas szerelvény akkor telik meg, amikor valamelyik turisztikai társaság vendégeket küld a valamikor messzeföldön híres bortermő vidékre. Pedig amióta a Billion Star Hotel egyes jeleneteit a tekei állomáson forgatták, a helyszín és a vasút népszerűsége magasra ugrott – még így, a filmes stáb távozása után maradt csendélet közepette is.
Vonat helyett hajtány
Ha a vonat nem is áll indulásra készen, egy napsütéses őszi napon úgy döntünk: pár kilométeres próbát mégiscsak tennénk Oroszfája irányába. Újdonsült lekencei ismerősünk, a vasút egyik megszállottjának számító Alexandru Demeter egy saját kezűleg eszkabált motoros hajtányt kap elő a tekei egykori kollektív gazdaság udvaráról, két-három keménykötésű legény segítségével sínre helyezi, a hat személy sétakocsikázását szolgáló szerkentyű fél évszázados IZS szovjet motorkerékpárból kiszerelt blokkját megtankolja, berúgja, aztán néhány másodpercnyi pöfékelés és lefulladás után még egyszer megismétli a mozdulatot, és máris azon vesszük észre magunkat, hogy a hűvös, de napsütéses szép őszben lassan, de biztosan kapaszkodunk a teketanyai dombon fölfelé. Hol kutyák, hol tyúkok szaladnak át a fülsiketítően kerregő-burrogó masina előtt, a domboldalon kíváncsian bámuló nyulat is látunk, a távolban pedig őzek nyugalmát zavarjuk meg. Alkalmi vezetőnk elárulja, a múltkori kiruccanásakor, valahol Teke és Oroszfája között félúton, Mezőakna környékén, az erdő szélén ő egy, a bocsaival sétáló, jókora anyamedvével is találkozott, de szerencsére a vadnak nem támadt vonatozhatnéka. Mire mi is az erdő szélére érnénk, már az óránkénti 30 kilométeres sebességet súroljuk, amit a 350 köbcentis, húsz lóerős motor teremtette hangzavar és a rázkódás miatt százhúszasnak érzékelünk.
A Besztercén élő férfi szinte minden hétvégét drezinázva tölti. A pálya egy részét barátaival tisztította meg és tette rendbe, annyira, hogy ha időnként ki is siklik a járgány, senkinek ne essen semmi baja. Mint meséli, tőlünk nyugatabbra komoly kultúrája van a motoros hajtányozásnak vagy vágány-gépkocsikázásnak, ahogy még nevezik. A jómúltkorjában huszonöt magyarországi állította az anyaországból hozott hat drezináját a mezőségi pályára. „Nagyon tetszett nekik. Általában a külföldieknek tetszik, hisz bármerre nézel, csodálatos tájat látsz. Bezzeg száz évvel ezelőtt a magyarok meg tudták építeni ezt a vasutat, mi meg megőrizni sem vagyunk képesek” – sopánkodik a magyar nevű román férfi. A gond, hogy a CFR levette a kezét róla, a SAAF-ot hidegen hagyja, bérlőjét pedig csak a gyors meggazdagodás érdekli. Demeter szívesen berendezne egy vasúttörténeti múzeumot is a tekei állomáson. Már jó pár tárgyat be is szerzett, a többit meg ott találta. Lenne kinek, de nincs kivel – Cristian Răspopa személyében nem lelt partnerre. „Kár, mert nagyon elkelne ide egy kis múzeum” – kapcsolódik vissza a beszélgetésbe Vékony Sándor. A nyugdíjas vasutas 1972. április elsejétől az emeleti szolgálati lakásban lakik, feleségével együtt most is szívesen egyenruhát ölt és besegít bárkinek, aki a vonatozás vagy hajtányozás kapcsán hozzá fordul. A kerekek kattogása olyasvalami nála, mint a szívdobogás: amíg él, addig hallja. Nem is csoda, hisz apja, nagyapja, de még az apósa is vasutas volt. Közel fél évszázaddal ezelőtt végezte a brassói forgalmista iskolát, pályáját Hargita megyében kezdte, aztán a széles nyomtávú vasútról átkérette magát a 760 milliméteresre. Előbb Rücsön, majd Tekén szolgált egy olyan időszakban, amikor az állomásfőnökön kívül öt forgalmista és két váltókezelő dolgozott, és a szászlekencei végállomásig három pályafenntartó csapat gondoskodott a sínek épségéről. Most a szeme előtt megy tönkre a pontosan egy évszázaddal korábban épített kisvasút utolsó, még létező néhány tíz kilométeres szakasza.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mindenki vigyen el egy könyvet!
Ötven kiadó több ezer ajánlata fogadta idén azokat, akik ellátogattak a 21. alkalommal megrendezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra. A hatalmas könyvkínálat mellett számos könyvbemutató, kerekasztal-beszélgetés, irodalmi vetélkedő, gyerekeknek szóló koncert és foglalkozás közül válogathattak a könyvbarátok.
Minden magyar számít – fogad a marosvásárhelyi színház épületében a már megszokott piros–fehér–zöld molinó, s nem is kérdés számomra, ez a kijelentés egy könyvvásár életében fokozottan érvényes. Márpedig ami a 21. nemzetközi könyvvásár második napján, pénteken a kora déli órákban szembetűnik, az a látogatók, vásárlók sokasága. A színház épületének földszintjén még úgy-ahogy lehet nézelődni, egyes könyvstandokhoz – főleg, ahol ifjúsági és gyerekirodalmat árulnak – nehezen lehet hozzáférni. Az emeleten azonban már áthatolhatatlan a tömeg, kiadók küzdenek négyzetméterekért, nagy a zsúfoltság, a Koinónia Kiadó és a Gutenberg standjánál több tucat iskolás próbál eligazodni a hatalmas felhozatalban, az erdélyi fiatal szerzőket publikáló Előretolt Helyőrség Kiadó és a Sétatér Kiadó jó pár friss könyvvel képviseli a kortárs erdélyi irodalmat. A könyvvásárra jelent meg az Előretolt Helyőrség vaskos antológiája, amelyben az elmúlt huszonöt év terméséből válogatnak. Anyukák keresnek angyalfiát, a kreatív adventi kalendáriumok percek alatt elfogytak, de nagy keletje van a kortárs magyar gyerekirodalom bestsellereinek is, Berg Judit, Bartos Erika könyvei, a Hűvösvölgyi suli sorozata, különböző enciklopédiák majd minden nagyobb kiadó és könyvterjesztő standján fellelhetők. Aki pedig másra vágyik, bőven talál magának gyönyörű kivitelezésű gyerekkönyvet. Az erdélyi gyerekirodalomra, Balázs Imre József, Gergely Edó, Zágoni Balázs könyveire is sokan kíváncsiak. De nem panaszkodnak az úgymond felnőtt irodalmat publikáló kiadók sem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadójának vezetője, Biró Annamária szerint nekik évről évre egyre inkább megéri részt venni a vásárhelyi könyvvásáron, s bár szakkönyveket árulnak, mind a könyvbemutatóikon, mind a standjuknál nagy az érdeklődés, a kolozsvári könyvhéten jóval kevesebb könyvet adnak el, igaz, a fesztivál jellege és közönsége is más.
Csókos könyv – amit a fiatalok olvasnak
Igaz, a kiadók igyekeznek kedvezményeket is nyújtani egy-egy frissen megjelent könyvre, 10–20 százalékkal is olcsóbban adják új könyveiket. S bár kétségtelenül ott lehet hagyni fél vagyont is egy-egy könyvstandnál, sok frissen megjelent könyv elérhető áron vásárolható meg a könyvvásár ideje alatt.
„Egy könyvet muszáj venniük” – mondja egy Csíkszentgyörgyön tanító magyartanár, aki az Olvass és játssz velünk vetélkedőre hozta el tanítványait. Akik elveszve a hatalmas kínálatban, végül egyik társukra hallgatva Csipkerózsika modern kori, tűzpiros borítójú feldolgozását választják, mindhárman ugyanazt. Csókos könyv, mondja egyikük picit pironkodva, majd elindulnak megnézni a Kultúrpalotát és a Teleki Tékát, délután öttől pedig a színház egyik termében mérik össze tudásukat hat másik erdélyi csapattal – mint később kiderül, a Harmatocska néven induló csapat megnyeri a vetélkedő utolsó, döntő szakaszát, jöhet tehát a jól megérdemelt pihenés, a vaskos csókos könyv olvasgatása.
A könyvvásár sokunk számára tehát nem csak a könyvről szól – olyan esemény, amelyre megéri elutazni, szétnézni, rég nem látott barátokkal beszélgetni, könyvet vásárolni. És a hatalmas érdeklődés láttán nyugtázni, a könyv és az olvasás talán mégsem egy letűnt kor avíttas szokásrendjéhez tartozik.
Átlag fölötti folyóiratok
Igaz, az erdélyi irodalmi és kulturális folyóiratok beszélgetésén Kovács András Ferenc költő, a Látófőszerkesztője épp arról faggatja a jelen lévő főszerkesztőket és lapszerkesztőket, mennyire van jövője a nyomtatott sajtónak, mi a hátránya és előnye az online megjelenésnek – a probléma tehát nem ördögtől való, a közönség között már jóval kevesebb a fiatal, mint az egyes standoknál, s maguk a szerkesztők sem tudnak közös nevezőre jutni. Főként a tömbmagyar vidéken megjelenőSzékelyföld főszerkesztője, Lövétei Lázár László véli úgy, amíg „János bácsi hozza az éves előfizetésre a pénzt, igény van a lapra”. Másként vélekednek erről már a Várad és az Irodalmi Jelenszerkesztői, utóbbi, Bege Magdolna, esküszik, az online újságírásé a jövő, még akkor is, ha még igény mutatkozik a nyomtatott lapra is. Hangos könyvnek nincsen szaga – mondja Tasnády-Sáhy Péter, a Várad folyóirat szerkesztője. Szerencsére abban mindannyian egyetértenek, szakavatott szerkesztőre mindig szükség lesz, főként egy olyan kultúrában, mint a magyar, mely elsősorban folyóirat-irodalomként írható le. Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztő-helyettese úgy véli, a folyóiratoknak a kortárs irodalom átlag feletti színvonalát kell tükrözniük, ehhez pedig elengedhetetlen a szerkesztő, illetve bizonyos értelemben a nyomtatott lapformátum is.
Kapu a lélekhez
Az erdélyi könyvolvasási szokások eklektikusságáról, az irodalom sokarcúságáról azonban mi sem árulkodik jobban, mint hogy hangos könyvet, cd-ket alig látok a polcokon, a Látó színház számának bemutatójakor azonban már a folyóirat szerkesztői igyekeztek életre kelteni, hangot adni a folyóiratnak: Székely Csaba Ezek állatok című, a lapban megjelent dramolettóját olvasták fel a lap szerkesztői, a szerző közreműködésével. A számtalan, gyakran ugyanabban az időpontban zajló esemény közül nem egyszer választani kényszerül a nagyérdemű, vagy inkább csak egyszerűen be-benéz mindenhova, meghallgatja Markó Béla jogos méltatlankodását Fekete Vince könyvbemutatóján a Magyar Írók Estjével kapcsolatban (ahol csak magyarországi írók szerepeltek, mintha az erdélyi szerzők nem lennének magyarok), Vida Gábor beszélgetését Márton Evelinnel, dedikáltatja gyorsan két erdélyi, immár Magyarországon élő szerzővel, Tompa Andreával és Papp Sándor Zsigmonddal a könyveit. S ahogy a hatalmas könyvkínálat között sem lehetséges eligazodni, s az egyes programpontokból választani és a rendezvényekre eljutni sem egyszerű, már a pénteki napon meggyőződhetünk arról, a 21. kiadását elért könyvfesztivál igencsak kinőtte – legalábbis helyszín és programok tekintetében – a kereteit. Kényelmes nézelődésre, csendes lapozgatásra nincs mód, ajánlatos az első tetszetős könyvet megvenni, mert lehet, fél órával később már nem lehet megtalálni. Az egyes rendezvények helyszínei ugyan a programfüzetben fel voltak tüntetve, de a színház labirintusszerű épületében eligazodni mindenféle irányítás nélkül igencsak nehéznek bizonyult. A lényeg azonban talán nem is ezen van, hanem a találkozásokon: ismerősökkel, könyvekkel, ismeretlen világokkal. Ahogy az idei fesztivál mottója is hirdette: a könyvvásár „csak” kapu a lélekhez. S aki itt belép, hagyjon fel minden reménnyel.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Romániában ennyi jogod van, ha magyar vagy
Vagyis semmi. Sajnos még van ilyen, 2015-ben, az Európai Unióban. Igaz, a mioritikus változatról van szó.
Csaknem 100 évvel az összes etnikai kisebbségnek egyenlő jogokat ígérő Gyulafehérvári Kiáltvány után, no meg azután, hogy Románia kisebbségi elnököt választott magának, hazánk távol áll attól, hogy minden polgárának biztosítsa ezeket a jogokat. Exempli gratia: Liszkay Piroska asszony esete, akitől, miután a román kommunista állam megtagadta az oktatáshoz való jogot, ugyanezen állam, a Nagyváradi Bíróságon keresztül, megtagadja az anyanyelvhez fűződő jogát!
Fel szoktuk panaszolni, hogy a világba szétszéledt románokat üldözik az ottaniak és nem bánnak velük tisztelettel, de a sovinizmus és a fasizmus ma jobban dagasztja a román kebleket, mint Ceauşescu idejében (mely korszakból, különben, a nemzeti-kommunizmus vészterhes ideológiája is származik, melytől még jó sokíg nem fogunk megszabadulni). Ez főleg Erdélyben érzékelhető, ahol a három együtt élő nemzetiség érintkezése sok súrlódáshoz vezet, a hivatalosságok pedig, természetesen, mindig a többségiek pártját fogják, ahogy ahhoz 1918 óta hozzászoktak. (Annak ellenére, hogy önök állandóan mást hallanak egyes igazság manipulálására és torzítására szakosodott tévéktől és médiatrösztöktől, ezektől a sokszor bűzös nacionalizmusú instanciáktól.)
Az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Kiáltványban, melynek éppen a 100. évfordulóját készülünk megünnepelni, a Romániával való Egyesülést (így! – a szerk.) eldöntők ígéretet tettek arra, hogy egyenlő jogokat biztosítanak a megnövelt területű állam minden polgárának, de úgy tűnik, hogy ez – néha – üres szó, megvalósíthatatlan ideál maradt. Sőt, egy kisebbségi, nevezetesen szász elnök megválasztása e téren is reményeket keltett, de akárcsak más területeken, ezek is meddőknek bizonyultak. Hallatszik, Klaus Johannis?
Egy semmit sem bizonyító ítélet
És van még valami azzal kapcsolatosan, amit a továbbiakban be szeretnénk mutatni. Csaknem 9 év telt el a Románia Parlamentjében elhangzott nyilatkozat óta, melyben az ország akkori elnöke, Traian Băsescu hivatalosan is elítélte a hazánkban létezett kommunista rezsimet (2006. december 18.), magáévá téve egy Vladimir Tismăneanu vezette, a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Bizottság (sic!) nevet viselő testület által összeállított „Végleges” (?!) Jelentést. Milyen következményekkel járt ez az elítélés, mi történt konkrétan e csaknem egy évtizedes időszak alatt?
Megjelent néhány dokumentumokat és elemzéseket tartalmazó kötet, szintézisek és tankönyvek a kommunizmus történelméről, lépések történtek kommunizmusról szóló múzeumok létrehozásáért, bűnvádi nyomozás indult és bíróság elé került a Securitate néhány pribékje – sőt, közülük az egyiket, aki még nem halt meg, első fokon börtönbüntetésre is ítéltek – és sokat beszéltek a volt kommunistaellenes politikai foglyok életkörülményeinek javításáról, megnövelve a juttatásaikat, de ezek közül kevés dolog valósult meg.
Miközben sok különböző irányultságú és politikai befolyásnak engedelmeskedő, különböző pártokkal szimpatizáló, vagy éppenséggel azok tagságával rendelkező történész az áldozatok hátára kapaszkodva jutott előre, pénzért, tisztségekért, kitüntetésekért és ösztöndíjakért és/vagy könyveket írva és jelentetve meg azután, hogy részt vettek Traian Băsescu elnöki bizottságaiban, a kommunizmus áldozatai közül sokaknak nem nagyon változott a helyzete. Egy olyan országban, ahol a kommunizmust unalmas hivatalos diskurzusokban, nagy csinnadrattával (és elég sok pénzért) elítélték, az áldozatok, illetve a politikusok és közhatóságok mentalitása és viselkedése miatti kétségbeesésben újra utcára vonult széles közvélemény soraiban a megdöbbenés, a felháborodás, a frusztráció és a manipulálás az általános érzés, hiszen még mindig a korrupció, a visszaélés, az igazságtalanság és a felületességgel és az etnocentrikus nacionalizmus előítéleteivel keveredő rosszindulat uralkodik.
A politikai osztály összessége a kommunista „bűnös totalitárius rezsim” elítélése óta eltelt 9 év alatt képtelen volt kidolgozni és elfogadni legalább egy egyszerű törvényt a politikai ítéletek megsemmisítéséről, mely törvényhozási és jogi normával Románia adós volt és erkölcsileg maradt is a polgáraival szemben, és melyet más volt kommunista állam már rég elfogadott.
Igazság, kisírt szemek…
E helyzet ábrázolására a továbbiakban röviden bemutatunk egy esetet, mely nemcsak a politikusok és a tanácsadóik, az egész társadalmi-közigazgatási rendszer tisztviselői többségének közömbösségét és alkalmatlanságát mutatja be tökéletesen, hanem a romániai igazságszolgáltatás visszaéléseit és maliciózusságát 2015-ben, 8 évvel azután, hogy az országot felvették az EU-ba és annak ellenére, hogy még mindig érvényben van az Egyetértési és Ellenőrzési Mechanizmus (EEM).
Egy egyszerű asszony történetéről van szó, aki a román politikai elit által látszólag elítélt kommunista totalitárius bűnös rezsim áldozata lett, és akitől nemcsak az igazságot és a kommunizmus áldozata (politikai fogoly) minőséget tagadják meg, hanem a Románia alkotmánya és az Emberi Jogok Európai Egyezménye által szavatolt elemi jogait is, sőt még egy emberséges bánásmódot és egy normális polgári hozzáállást is.
Liszkay Piroska (románul Paraschiva) egy Bihar megyei magyar családból származik. Apja 1961-ben halt meg a Poarta Albă börtönben, a Gheorghe Gheorghiu-Dej által vezetett román kommunista rezsim politikai ítélete nyomán.
Néhány évvel ezelőtt, amikor Liszkay asszony megpróbált igazságot tenni a politikai rabságban meghalt apjának, olyan bírók vakságába és elkeseredett ellenállásába ütközött, akiket nem tarthatunk másnak, mint túlzottan nacionalistáknak, ha nem éppenséggel sovéneknek. Ezáltal bebizonyosodott – és semmi sem tud az ellenkezőjéről meggyőzni –, hogy ha Romániában egy meghalt ember magyar volt, még akkor is, ha Poartă Albă-n, tehát a kommunizmus áldozataként halt meg, kétszer is börtönbe kerülve a kommunizmus itthoni bevezetése után, akkor minimális figyelmet és elismerést sem érdemel, vagy másképp mondva, Romániában semmit sem ér egy magyar élete, még akkor sem, ha antikommunista harcos volt. Miért mondom ezt? Éppen azért a diszkriminatív bánásmódért, amiben ez az öregasszony részesült a bíróságokra járó többi felpereshez képest.
Az állam elvett, és folytatja
Maga Liszkay asszony is közvetlenül megszenvedte a kommunista üldözést, ugyanis 15 évesen egy évet töltött a nagyváradi börtönben. Két évvel ezelőtt szintén megpróbált némi igazságtételt kapni azért, mert a román kommunista totalitárius elnyomó rezsim áldozata volt, de újra a jogi obskurantizmusba, egy olyan igazságszolgáltatás abszurd és csökönyös elutasításába ütközött, melyet a nyilvánvaló tények könyörtelennek és igazságtalannak, gondatlannak, erkölcstelennek és korruptnak mutatnak.
A román törvények szerint Liszkai asszony, egy volt politikai fogoly lányaként, a 118/1990. számú törvény alapján bizonyos díjmentességekre lenne jogosult, de megpróbálta közvetlenül a saját nevében, közigazgatási úton kérni ezeket a kárpótlásokat, éppen azért, mert a kommunista román állam miatt tudta csak az elemi iskolát elvégezni. Az eredmény: a Nagyváradi Nyugdíjpénztár szégyentelenül és túl sok magyarázat nélkül elutasította a kérvényét, de a döntés, természetesen, megtámadható volt a Bihar Megyei Törvényszéken. A Bihar Megyei Törvényszék tavaly, 2014-ben elutasította a kérését, arra hivatkozva, hogy nem tett előzetes panaszt, ami azt bizonyítja, hogy a bírók vagy nem olvassák el a peranyagokat, vagy teljes mértékben rosszindulatúak, vagy tudatlanok.
Az előrehaladott korú Liszkay asszony nem tud túl jól románul (nem is tanulhatott meg, hiszen a román állam, annak kommunista változata, tönkretette ifjúságát, börtönbe vetve és megfosztva őt a tanulási lehetőségtől) és még kevésbé járatos a jogban, de Nagyváradon, a törvény szerint joga lett volna magyarul szólni a bírósághoz, hogy legalább megérthesse a bíróság elvárásait és a tennivalóit. De a bíróság semmilyen segítséget nem nyújtott neki és nem teljesítette aktív szerepét, valójában mélységes és – joggal hihetjük, hogy éppen – etnikai származása miatt (de talán társadalmi, vagy vallási eredete miatt is) teljes lenézést és közömbösséget tanúsítva e peres féllel szemben.
Az egyik hős, a másik nyomorúságban
Reméljük, hogy legalább szerdán, 2015. november 18-án, a Nagyváradi Táblabíróságon zajló másodfokú tárgyaláson tisztességesebb bánásmódban, több emberségben és kevesebb gondatlanságban, előítéletbe, vak és értelmetlen nacionalizmusban lesz része.
Rendkívül relevánsnak tartjuk megemlíteni, hogy Liszkay Piroska asszonyt ugyanazon büntető törvénykönyvi cikkely alapján ítélték el, mint Petre Mihai Băcanu urat. Ennek ellenére óriási különbség volt abban, hogy milyen bánásmódban volt részük: Băcanu urat ma nemzeti hősnek tartják Romániában, Liszkay asszony viszont csak egy egyszerű, alig-alig írástudó magyar vénasszony, akinek az apját a Poartă Albă-i tömlöcben gyilkolták meg és aki nem érdemel semmit, még azt sem, hogy a bírók részéről megkapja a minimális figyelmet és segítséget ahhoz, hogy megértse, miért nem kap abszolút semmit az általa és a családja által a kommunizmus éveiben elszenvedett összes kín után.
Doinel Tronaru
Adevarul
foter.ro/cikk

Hálaadó istentisztelet a templomért
Akár a pislákoló mécses, élni akar a szabédi református közösség
Új templomuk építésének és felszentelésének tizedik évfordulóját ünnepli a hétvégén a mezőszabédi református közösség. A hányatott sorsú kis, de lelkes közösség évszázados álma vált valóra tíz évvel ezelőtt, amikor végre birtokba vehették a saját templomot, ezért adnak hálát Istennek a vasárnapi ünnepi istentiszteleten.
Imreh Jenő, a Mezőkölpényi-mezőszabédi Református Egyházközség fiatal lelkipásztora, aki idén októbertől szolgál a településen, elmondta, nagy jelentőséggel bír a szabédi reformátusok számára a hétvégi évforduló, ugyanis évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül dédelgetett álmuk volt, hogy saját templomuk legyen, egy méltó helyszín, ahol áldhatják az Úr nevét. – 1895-ben megadatott a lehetőség, hogy a szabédi templomhegyen egy vályogépítmény szolgáljon Isten házaként. Ez a templom évtizedeken át, a két világháború és a kommunizmus nehézségei közepette 1977-ig szolgálta a közösséget, biztosította a bölcsőt ahhoz, hogy lelkiekben épülni tudjon. 1977-ben azonban egy földcsuszamlás miatt omladozni kezdett, és a hívek szomorúan nézték, ahogy tönkremegy. Már nem volt alkalmas arra, hogy istentiszteletet tartsanak benne, így a nyolcvanas években családi házakban gyűltek össze a hívek, hogy meghallgassák Isten szavát. A kilencvenes évek elejére nagyon tönkrement a templom, és egy magraktárt vásároltak, ahol az istentiszteletet megtarthatták, viszont ezzel nem volt elégedett a közösség. 2001-ben összeomlott a templom. Sokan megsiratták, az emberek nem is akartak többé templomba járni, mert úgy érezték, ez annak a jele, hogy lelkiekben nem tudnak épülni, fejlődni. 2002-ben sikerült lerakni az új templom alapkövét, ebben nagy szerepe volt az akkori lelkésznek, Rácz Gyulának, aki a gyülekezettel karöltve a munkálatokat az első lépéstől az utolsóig végigkísérte. A gyülekezet mindvégig anyagilag és munkaerővel is nagyban hozzájárult az építkezéshez. A 2005-ös esztendő mérföldkő volt a közösség életében, akkor szentelték fel az újonnan épült templomot. A gyülekezet élni akar, kevesen vannak ugyan – hatvan református van bejegyezve –, de fontos számukra az Istennel való kapcsolat ápolása. Hisszük, hogy ahogyan eddig is az Úr gondviselőként jelen volt a gyülekezet életében, ezután is ott lesz. A kis pislákoló mécsest, amely eddig is égett szívünkben, ezután sem hagyja kialudni. A templom építésében oroszlánrészt vállaló Rácz Imre lelkipásztor gyakran emlegette, hogy a pislákoló kis mécseshez hasonló gyülekezetet az Isten éltette, és amikor a gyertya lángja kezdett kisebb lenni, egy kis lépéssel mindig megsegítette a közösséget – világított rá az évforduló fontosságára a lelkész.
A 2005. évig havonta egyszer volt református istentisztelet a településen, 2005–2015 között, Zöld Imre lelkipásztor szolgálata idején kéthetente, viszont a gyülekezet lelki igénye fokozatosan növekedett a bibliaórák iránt is, családi házaknál gyűltek össze a szomszédok, és ezeket ott tartották meg. – Idén október elején kerültem a gyülekezethez, és a szolgálatom egyik első lépése, a közösség, valamint a presbitérium kérésére, az volt, hogy minden vasárnap tartsuk meg az istentiszteletet – számolt be a lelkipásztor, aki jövőbeli tervei kapcsán elmondta, lelki, közösségi és anyanyelvi síkon szeretné építeni a szabédi közösséget, hogy az istentiszteletek ünnepet jelentsenek a gyülekezetnek, illetve lehetőséget teremteni minden korosztálynak, gyerekeknek, fiataloknak, házasoknak és időseknek egyaránt, hogy alkalomadtán találkozzanak. Egy másik dédelgetett álom egy közösségi ház felépítése, ahol helyet kaphatnak a különféle közösségépítő rendezvények, illetve a külföldi vendégeket el tudják szállásolni.
A hálaadó istentiszteletre november 22-én 13 órától kerül sor a szabédi református templomban. Igét hirdet Jakab István, a Maros- mezőségi Református Egyházmegye esperese, köszöntőbeszédet mondanak többek között Jenei Sándor szabédi unitárius lelkipásztor, dr. Farkas Béla konzul, Szabó József Levente polgármester és fellép a Musica Humana női kórus.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)