Templom, mint épület, avagy templom, mint Isten háza. Hol a határ?
Válasz Kerekes Edit Divatbemutató a templomban, avagy miért mondjon le Kató Béla? című írására
A Farkas utcai templomban szervezett divatbemutatóról olvasva, és az ott készült fényképeket végignézve az első reakcióm az volt, hogy a történteket nem szabad szó nélkül hagyni. Vállalva, hogy egyesek rám sütik a jól ismert billogok bármelyikét – netán az összest –, úgy döntöttem, hogy hozzászólok a témához.
Miközben megpróbáltam összeszedni az ide vágó gondolataimat, a Facebookon kitört egy virtuális magyar–magyar szópárbaj, amelyben egyesek a verbális fegyverarzenáljuk minden létező eszközét bevetették. A briliánsabbnál briliánsabb címkézések csattogása-ropogása közepette lassan elvesztettem az ihletet, és jobb belátásra térve, letettem a hozzászólásról. Minek belekeveredni egy olyan vitába, amelyben a velem hasonlóképpen gondolkodók egy része is Isten nevében, de istentelen módon üti-vágja a másikat, hiteltelenné téve ezáltal az amúgy helytálló véleményét? Jobb ebből kimaradni – mondtam magamban, majd elül ez is, mint annyi más csörte, és akinek van hozzá elég esze és érzékenysége, levonja majd a megfelelő következtetéseket. Ennyiben is hagytam volna a dolgot, ha nem kerül a kezembe a Szabadság keddi lapszáma, benne Kerekes Edit ide vonatkozó írásával.
Mindamellett, hogy több ponton vitathatónak tartom a szerző megállapításait, a cikk egyetlen igazán visszatetsző gondolatának a bevezetőben megfogalmazottakat tartom, amelyben a Kerekes Edit sommásan „kommenthuszároknak” aposztrofálja mindazokat, akik a közösségi hálókon hangot adtak nemtetszésüknek. Nem tett különbséget stílus és mondanivaló alapján, nem próbált a felháborodás mögé nézni, csak általánosított. Ez az, amit nem tartok helyénvalónak. Túl sok őszinte, jó szándékú, és joggal felháborodott embert mosott össze a valóban elmarasztalható hőbörgőkkel.
Meggyőződésem szerint a szerző sem gondolhatja komolyan, hogy a nemtetszésüknek kulturált módon hangot adók „csak egy apró lépésre vannak attól, amit az ortodox egyház a bukaresti Colectiv-tragédia kapcsán mondott az áldozatokról, akik a pópák szerint megérdemelték a sorsukat, mert sátáni rockzenét hallgattak”. A teljesen megalapozatlan párhuzam kapcsán megjegyzem, hogy számomra legalább annyira evidencia az, hogy a papoknak – templomon belül és kívül – a szenvedők mellett a helye, mint az, hogy a templom – mint Isten háza – összeférhetetlen bizonyos tevékenységekkel, és engedtessék meg sokunknak, hogy a magunk szubjektív módján a nevezett divatbemutatót is ide soroljuk. Itt jutunk el ahhoz a ponthoz, amely miatt mégis írni kezdtem.
Kerekes Edit egy másik gondolatában a következőket írja: „A néhány évtizede gyakorló lelkész talán mégis jobban ismeri az egyház megannyi írott törvényét és etikettjét, sokkal illetékesebb átérezni és eldönteni, hogy milyen rendezvényt enged be abba a templomba, amelynek alighanem minden egyes kövét bármelyikünknél jobban ismeri.”
Nos, ezzel a megállapítással tökéletesen egyetértenék, ha a felsorolásból nem hiányozna egy kihagyhatatlan elem: a gyülekezet. A gyülekezet, azaz az egyházközséghez tartozó hívő emberek közössége nélkül értelmét veszti az Isten háza. Értük írattak törvények, s értük rakattak egymásra a kövek. A templom mindenekelőtt az övék. Nem utolsósorban a lelkész is értük van, hogy a nyájat jó pásztorként összetartsa. Fazekas Zsolttal, az egyházközség lelkipásztorával és Nagy Péter főgondnokkal meglehetősen közeli – mondhatnám, baráti – viszonyban vagyunk, és az őszinte barátság jegyében jegyzem meg, hogy véleményem szerint ezúttal tévedtek. Nem azért, mert rábólintottak egy szokatlan megkeresésre (az elnökségnek joga van hasonló döntések meghozatalához), hanem azért, mert egy kiszámíthatóan kényes és megosztó kérdésben nem voltak elég körültekintőek, és nem kérték ki a presbitérium, netán a gyülekezet véleményét. A döntésüket kétségtelenül a jó szándék vezette, de a gyülekezet jelentős részét mégis megbotránkoztatta az, ami történt. A várható következményeket kellett volna az elöljáróknak alaposabban felmérni, és az udvarias megkeresést nem kevésbé udvariasan visszautasítani, vagy a presbitérium elé terjeszteni. Egy esetleges visszautasítás esetén sem dőlt volna össze a világ, s a rendezvényt is megtartották volna más, arra alkalmas helyen. Felháborodás ide, megbotránkozás oda, most kellene higgadtan újragondolni a történteket, és a tévedéseken – a megfelelő tanulságokat levonva, és egymásban minél kevesebb kárt okozva – túllépni.
Fazekas Zsoltot a Farkas utcai gyülekezet elöljáróival egyetemben sokkal inkább segíteni, mintsem támadni kellene. Meglehet, hogy ezúttal hibáztak, de kötve hiszem, hogy bárki komolyan gondolná, hogy a döntésüket rossz szándék vezérelte. Az egyházi szolgálaton túl számos alkalommal nyitották meg a templom kapuját, és teljes odaadással segítették különböző közösségi rendezvényeink megszervezését, legyen az komolyzenei koncert, felolvasóest, vagy – horribile dictu – ruhakiállítás a Farkas utcai templomban, amelynek magam is szervezője voltam.
Igen. 2011. áprilisában, a frissen restaurált Mátyás-szobor átadásának alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében reneszánsz ruhakiállításnak adott otthont a Farkas utcai református templom. Igaz, modellek helyett bábuk viselték egy régmúlt kor divatos ruhakollekcióját, és a magyar nemzetiségű ruhatervező sem számolt be másnap az eseményt és a templomot összekötő erotikus fantazmagóriáiról, de a lényegen ez semmit sem változtat: ruhabemutató helyszíne volt a Farkas utcai templom. Számos aggály vetődhetett volna fel a rendezvény kapcsán, de nem tudok róla, hogy bárkiben visszatetszést keltett volna a kiállítás. Pedig a mostani közfelháborodásból kiindulva, talán akkor is megfogalmazódhattak volna az aktuális alapkérdések, kritikák. Mi köze van egy ruhakollekciónak az Isten házához?
Számos egyéb kérdés, vélemény és felháborodott megjegyzés mellett úgy érzem, a lényegi kérdés a következő: hol a határ? Minek van, és minek nincs helye a templomban, amelyre nem pusztán egy monumentális, ritka szépségű, ódon műemlékként, vagy egyszerű, belakható épületként, hanem Isten házaként tekintünk. A kultúrának, a művészeteknek helye van – mondják egyesek, szerintem túlságosan nagyvonalúan. Kétségtelen, hogy vannak olyan kulturális, művészeti értékeink, amelyeknek – akár kizárólagosan is – a templomban van helyük, de vannak mások, nem kevésbé fontosak, amelyeknek nem. A kultúra és művészet fogalma egyaránt túlságosan tág ahhoz, hogy egy világos választóvonal szerepét betöltse. A botrányt kavaró ruhakollekció is a modern kultúránk része, sőt, amennyire laikusként, a fotók alapján meg tudom ítélni, az ott bemutatott alkotások semmiképpen sem sorolhatók a bóvli kategóriába. Mindezek ellenére a templomban – amennyiben arra Isten házaként tekintünk – véleményem szerint nincs helyük, mint ahogy – utólag belátom – normális körülmények között az általunk szervezett reneszánsz viseletbemutatónak sem. Fontos hozzátenni, hogy az elutasításnak semmi köze a tervező, a szervező, vagy éppenséggel a közönség nemzetiségéhez. Játszottak már nem egyszer román orgonaművészek a templomainkban, és tartott már közös koncertet a Kolozsvári Református Kollégium és az Ortodox Szeminárium énekkara is a Farkas utcai templomban anélkül, hogy bárkinél kiverték volna a biztosítékot. Az, hogy az úrasztala köré koreografált divatbemutató túlságosan világi, és a hívők jelentős részének öszszeegyeztethetetlen az Isten házával, nem mond ellent, inkább egybecseng a keresztény tanítással. Vajon nem elegendő érv ez ahhoz, hogy a jövőben a hasonló rendezvények kimaradjanak a repertoárból? Csendben jegyzem meg, hogy érzésem szerint a sokak által lesajnált egyszerű emberek számára – legyenek hívők, vagy sem – ez a válasz sokkal természetesebb, mondhatni evidencia, mint a globális értékváltságot jóval nehezebben emésztő elitnek.
És minek van helye a Templomban?
Szerencsénkre, ezt a kérdést továbbra is legilletékesebbek fogják eldönteni, a történtek után várhatóan még nagyobb körültekintéssel.
A krisztusi tanítás alapján, a gyülekezetek érdekében.
Végezetül, appendixként:
A templomok hajdanán gyakran töltöttek be védelmi funkciót. A „vártemplom” összetett szavunkat, akárcsak annak funkcióját, a kényszer szülte. Gyakorta megesett, hogy a faragott kövek nem csupán szemeket gyönyörködtettek, hanem védelmeztek nyíltól, golyótól. Templomokba menekült a közösség, ha jött a tatár, a török. Sajnos nem túlzás: olyan világot élünk ma is Erdély-szerte, amelyben a kultúránknak nem mindig akad otthona, s annak hiányában sokszor az egyházainkra támaszkodunk, templomokba menekítve a közösségünket összekötő értékeket. Világi értékeket is, amelyeknek nem feltétlenül ott a helyük. Pozitív diszkrimináció ez, amelyet egyházaink a mostoha helyzetre való tekintettel alkalmaznak. Nem más, mint egy természetes és életszerű önvédelmi reflex, amely azonban nem válhat általánossá. Épp ellenkezőleg: jó lenne olyan államban, olyan törvényi környezetben élni, amely minden tekintetben szavatolja a közösségeink létének biztonságát, kulturális kiteljesedését, s megteremti egy közel másfél milliós őshonos nemzet számára a továbbfejlődés lehetőségét, templomon kívül és belül egyaránt.
Gergely Balázs
Szabadság (Kolozsvár)

Kiál(lí)tás a családokért, fiatalokért
Eddig már kétszer volt alkalmam megtekinteni a Kontrasztkiállítást. Először zokogva, papír zsebkendőért kapkodva hagytam el a termet, annyira mélyen érintett. Második alkalommal már tudtam, mire kell számítanom, de még így is elmorzsoltam egy-két könnycseppet. A Kisvárdai Református Ifjúság által megálmodott, és a rendőrség közreműködésével megvalósított kiállítást, amelynek az elmúlt egy évben több erdélyi város adott otthont, az elsők között tekinthettem meg (immáron harmadik alkalommal) Kolozsváron. Az a tervem, miszerint most csupán gyorsan végigfutom, arra hivatkozva, hogy elegendő alkalommal láttam, hamar csődöt mondott. Egyszerűen nem lehet elégszer megnézni ahhoz, hogy az embernek ne tudna valami újat mutatni, vagy ne váltana ki benne kavargó érzéseket, gondolatokat újra és újra. Nagyon különös, hogy a mai modern XXI. században a hasonló témák, mint a függőségek, családon belüli erőszak, abortusz, öngyilkosság még mindig tabunak számítanak, és senki sem beszél róluk szívesen. Tudjuk, hogy körbevesz minket, benne élünk, sokszor saját magunk próbáljuk megkeresni a választ kérdéseinkre, de a társadalom megpróbálja takargatni szennyesét. Egyszerűen egy torzkép alakul ki bennünk már fiatal korunkban a nemi életről, a családalapításról, a szenvedélybetegségekről, mely gyakran kihat életünk további részére. Érezzük, hogy valami nincs rendben, de mégis csináljuk, mert a fogyasztói társadalom ezt várja el tőlünk. Ennek ellenszereként érdemes megtekinteni a kiállítást, amely kiragadja az embert a hétköznapi rutinból, a kényelmes komfortzónából, és sarkalatos, elrettentő példákkal próbálja felhívni figyelmünket a problémára. Nem csak vizuális és auditív elemekkel, hanem konkrét statisztikai adatokkal döbbent rá, hogy az elmúlt évtizedben mennyire megnőtt az abortuszok száma, vagy arra, hogy mennyire gyakori a családon belüli erőszak nőkkel és gyerekekkel szemben, amely sok esetben halállal végződik. Ugyanakkor az öngyilkossági esetek is sokkal gyakoribbak napjainkban, amelynek 70%-át férfiak követik el. S ha ez még nem hozott volna ki eléggé a sodrunkból, azt szajkózva, hogy „ez nekem sok”, ott van a házasság előtti nemi életről szóló téma, amely sokunkat talán megbotránkoztat, de olyan konkrét tényekre mutat rá, amelyeket nem áll jogunkban megkérdőjelezni. S akkor hogy is állunk a drogfogyasztással? Kipróbáljuk, mert menő? Belekóstolunk, mert abba még nem halunk bele? Az ajánlat nagyon csábító, hisz eufóriát, lebegést, rózsaszín felhőket ígér az anyag, és igen, az elején tényleg ezt tudja nyújtani. Rövid időn belül viszont lassan, észrevétlenül, akár a tolvaj, meglopja az embert szabad akaratától és szolgájává teszi. Elképzelhetetlen, szörnyű, hogy milyen cselekedetekre tudja kényszeríteni a függőt. Ha kell, lop, csal, hazudik, éhezik, mindenkit becsap csak azért, hogy az agyon szurkált vénáján keresztül újabb adagot tudjon bejuttatni elvonási tünetektől gyötrődő testébe. Erőszakkal, megfélemlítéssel próbáljuk hát magunkhoz láncolni szeretteinket, vagy a békés családi életet választjuk? Drogokba, alkoholba menekülünk, vagy szembenézünk a nehézségekkel? Abortuszt, öngyilkosságot követünk el, vagy értelmet adunk az életnek? Engedünk a csábításnak, vagy komolyan vesszük a holtig tartó hűséget? Létezik-e még egyáltalán hűség, kitartás a nehézségek árán is? Merjünk hát szembenézni félelmeinkkel, gyengeségeinkkel! Ne szégyelljük beismerni problémáinkat! Okuljunk az elrettentő példákból, a pozitívakat pedig kövessük! Éljük meg a mélységeket és a szárnyalást! Éljük át a kontraszthatást!
A Kontraszt kiállítás látogatása előzetes bejelentkezéshez kötött, november 4. – december 20. között látogatható a Bocskai (Avram Iancu) tér 15. szám alatt található IKE Klubban.
Kismihály Boglárka
Krónika (Kolozsvár)

Mi tehető a szórványoktatásért? Kolozsvári kerekasztal a megoldásokról
Szakemberek beszélgettek a szórványoktatásról november 20-án, pénteken délelőtt, Kolozsváron a Kulturális Autonómia Tanács által elindított Nemzetpolitikai kerekasztal rendezvény első állomásaként.
A beszélgetésen Ferenc Viktória, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, Magyari Tivadar, a BBTE oktatója, Morvai Tünde a budapesti MTA TK Kisebbségkutató Intézetmunkatársa vett részt, illetve – moderátorként – Papp-Zakor András, a Kolozsvári Rádió újságírója.
Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke elmondta, öt intézményt, két egyetemet és három kisebbségkutató intézetet kértek fel, hogy vegyenek részt a beszélgetésen. A Sapientia EMTE-t technikai okokból végül nem képviselte szakember.
Szórványban élő fiatalok számára valójában kiegészíti egymást a többségi társadalomba valló integráció és az identitásmegőrzés. Fiataljaink nagy része olyan gondokkal küzd, hogy viszonylag szűk földrajzi környezetben tud dolgozni – fogalmazott Magyari Tivadar.
A fiatalok román nyelvtudása gyengül, ez leginkább Székelyföldre és Partiumra érvényes. Kolozsváron is mostanában jelentkezik a probléma, hogy olyan gyerekek kerülnek be a tömegoktatásba gyerekek, akik egy hangot nem tudnak románul – mutatott rá Kiss Tamás kiemelve azonban, hogy Kolozsvárt nem tartja szórványnak. Morvai Tünde elmesélte: terepmunkák során tapasztalta, hogy magyar nyelvű óvoda nincs, csak magyar csoportok Szlovákiában, így előfordult, hogy a szórványtelepülésről óvodába kerülő hároméves kisfiú megkérdezte az apukájától: miért beszél vele angolul a (szlovák) óvónő?
Ingázás helyett intézményesült nagymamák
Pedagógusok és oktatásszervezők egyetértenek abban, hogy nyolcadik osztályig jobb nem ingáztatni a gyerekeket, és a kollégiumot is jobb elkerülni, mutatott rá Magyari Tivadar. Kárpátalján az ingázás nem gyakorlat, elsősorban helyben oldanák meg a problémákat, de sajnos a pedagógusok nehezen vállalják, hogy adott településen maradjanak. Így „intézményesült nagymamák” vállalják a magyar nyelvoktatást – vázolta fel Ferenc Viktória.
A hazai szórványoktatás problémája éppen a szűkösség - véli Kiss Tamás. Mint mondta: az osztályok összevonása, a szakok kínálatának szűkössége okoz gondokat, így pontosan a választási lehetőségek hiánya tereli olyan pályára a diákokat, amely a magyar oktatási rendszeren kívül esik. Magyari Tivadar hozzátette, a vasárnapi iskolák, délutáni foglalkozások a már román iskolákba került diákok esetén merülnek fel, és az okoz konfliktusokat. Beszélni kell a már román oktatásban részesülők kulturális felzárkóztatásáról is – szögezte le.
Mi a fontosabb?
Ki hoz hasznot a magyar közösségnek inkább: aki a pályáján érvényesül, de nem magyarul végezte iskoláit, vagy aki az identitásmegőrzés-központú kényszerpályán elindulva a szűkös kínálatból választ? – tette fel a kérdést Papp-Zakor András. Kiss Tamás azt mondta, a magyar oktatásból való kikerülés gyors asszimilációt jelent gyakran, így lehet, hogy egy sikeres emberről beszélhetünk majd, de nem a magyar közösségben maradóról.
Ferenc Viktória rávilágított, Kárpátalján számos ukrán gyerek is tanul magyarul, hiszen a nyelvtudás haszonnal járhat. Ha az anyanyelvű oktatásban versenyképes akar lenni egy iskola, akkor extra kínálatot, jobb oktatást kell kínálnia, tette hozzá.
Morvai Tünde elmondta, Szlovákiában gyakran azért íratják a magyar nyelű roma és a magyar szülők többségi iskolába a gyerekeiket, mert meglátásuk szerint jobb a szlovák nyelvű oktatás.
Vannak, akiknek fontos a magyar nyelv tanulása és használata, van aki nem érti, miért szükséges ez, és van aki még otthon sem beszél magyarul – vázolta fel Magyari Tivadar kihangsúlyozva, az opciók ennek mentén is alakulnak. A magyar közösség azon része, amelyik nem tartja a családi életen kívül fontosnak az anyanyelvhasználatot, gyakran a román iskolát választja, amelyik általában ráígér a magyar intézmények kínálatára, mondta.
Az oktató mint kulturális menedzser
Egy rossz minőségű, de nem összevont osztályokkal dolgozó román nyelvű oktatás verseng a magyar nyelvű, rossz minőségű, ráadásul összevont osztályokkal dolgozó oktatással, hangzott el. Kiss Tamás elmondta, a kolozsvári elit líceumokat lehet összehasonlítani a román elit líceumokkal, de ha ezeket más oktatási intézményekhez hasonlítjuk, a köztük levő egyenlőtlenségek miatt rosszul közelítjük meg a szórványoktatás problémáját. Eszközök ugyan lennének arra, hogy fellendítsük egy kisebb iskola, vagy magyar tagozat presztízsét, de a szórvány még a helyi elit vagy pedagógusok tekintetében is szűkös, tette hozzá.
Egy szórványoktatónak kulturális menedzsernek is kell lennie, de ezzel nincs mindig tisztában, pedig sokat lendíthet az oktatás minőségén – egészítette ki Ferenc Viktória.
öbb ezer vagy tízezer gyerek morzsolódik le a tízedik osztály környékén, létezik egy kényszeres iskolába járás, a gyerekek és a pedagógusok is várják, hogy megszabaduljanak egymástól – fogalmazott Magyari Tivadar. Sokszor a hátrányos helyzetű családokban más az iskolához való viszonyulás, mint máshol, ezen a területen pedig durva oktatási rendszert működtet az állam: a darabszám számít nekik. Az egyházi képzések segítik ki a hiányosságokat, de kérdés, hogy mennyire nőtték ki saját határaikat, tette hozzá.
Mi a teendő?
Ijesztően keveset tudunk tenni a szórványoktatásért – fogalmazott Magyari Tivadar. Ott lehet segíteni a leghamarabb, ahol a legkevesebb elemet kell megmozdítani, mondta, például a pedagógusképzés feljavításán, hiszen csak néhány intézményen belüli változásról van szó. Ugyanakkor beszélni kell a témáról, pontos helyzetelemzést adni.
Kiss Tamás azt mondta, a kérdés, hogy kinek kell tennie a szórványoktatásért? „Folyamatos monitorizálásra van szükség, hogy pontosan tudjuk, hol van szükség iskolabuszra, presztízsnövelő intézkedésre, hová kell szórványkollégium, mi a következménye annak, ha valahol alapítunk egyet” – fogalmazott a szociológus.
A szórvány veszélyeztetett állapota azt jelenti, hogy a szűkülő lehetőségeken osztoznak, és ez konfliktusokhoz vezet, mutatott rá Magyari Tivadar. Elindult ugyanakkor egy konkrétabb, higgadtabb párbeszéd, a koordináció is az információk találkozásával, és kollektív, jó rálátással bíró testületek által tud megvalósulni. Mindehhez természetesen elengedhetetlen a közösségekkel való egyeztetés – szögezte le.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Németh Zsolt Kolozsváron: erős Közép-Európát szeretnénk látni
A II. Visegrádi Ifjúsági Konferencia pénteki reggelén Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke, Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja és Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke köszöntötte a résztvevőket.
Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke üdvözölte a MIÉRT és a Fidelitas kezdeményezését, hogy a közép-európai együttműködést ifjúsági szinten is igyekeznek építeni. „Egy erős Közép-Európát szeretnénk látni és mindannyiunknak fontos, hogy úgy közösségként, mint pedig egyes alkotórészekként is erősek legyünk.” Résztvevői kérdésre elmondta „a Schengen jövője Európa külső határainak védelmén múlik. Ahhoz, hogy egy működőképes Schengen-zónánk legyen, meg kell védenünk a külső határainkat”.
A külügyi bizottság elnöke a magyar közmédiának nyilatkozva kiváló ötletnek nevezte, hogy a szervezők Kolozsvárt választották a konferencia helyszínéül, mert a visegrádi országok és Románia között ki kell alakulnia egy szorosabb együttműködésnek, és ebben fontos szerepük van a magyaroknak, ők kötik össze ugyanis a visegrádi térséget és Romániát - mondta. Rámutatott: Közép-Európának hivatása van Európában, hiszen olyan értékeket vall, mint a multikulturalitás, a kisebbségek tisztelete, a hagyományok vállalása, a keresztény Európa gondolata. "Bízom benne, hogy a régió képes lesz ezt a szemléletmódot Európában megjeleníteni és érvényesíteni" - mondta Németh Zsolt.
Kifejtette, hogy a tusnádfürdői Nyári Szabadegyetem és Diáktábor a Fidesznek és a magyar nemzetpolitikának olyan intézményi kerete, amely kialakította a Közép-Európáról való gondolkodás hangsúlyait az említett értékek mentén. Ezért ami Kolozsváron történik szoros kapcsolatban van Tusványossal - magyarázta. Hozzátette: a Fidelitasszal megállapodtak, hogy a következő Tusványoson visegrádi tematikájú sátrat fognak működtetni.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem aulájában Emil Boc, Kolozsvár polgármestere üdvözölte elsőként a fiatalokat. Kiemelte, hogy Kolozsvár jelenleg az Európa Ifjúsági Főváros cím birtokosa és közel százezer egyetemista otthona. Ez biztosítja város gazdasági, kulturális és akadémiai fejlődését.
„Városunk egy kis leképezése az Európai Uniónak, Kolozsvár mindenki otthona lehet. Igaz, hogy létszámban nem előzhetjük meg Bukarestet, de életszínvonalban Kolozsvár az első helyen áll Romániában. Elhihetjük, hogy az ország fővárosa lehetünk”.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja külön üdvözölte a polgármester urat, aki első alkalommal tartózkodott az épületben. Megköszönte Németh Zsoltnak, hogy itt ülhetünk az épület falai között – a Sapientia kolozsvári karának egyik alapító atyjaként nevezve meg őt. Végül büszkeségét fejezte ki, hogy a Sapientia kolozsvári karának soraiból olyan fiatalok kerültek ki, akik fontos szereplői az ifjúsági közéletnek.
maszol.ro

Razzia vagy erőfitogtatás a rockkoncerten
Félbeszakította az Ismerős Arcok sepsiszentgyörgyi koncertjét csütörtök este a rendőrség: nagy erőkkel bevonultak a terembe, ahol a rockzenekar fellépett, és kiterelték, majd visszaterelték a hallgatóságot. Az együttes tagjait bekísérték a rendőrségre, és hajnali négyig bent tartották, eladásra szánt lemezeiket, reklámtrikóikat elkobozták.
A rendőrségi közlemény szerint csak egy szokásos ellenőrzés volt, amely a polgárok védelmét és a bűncselekmények megelőzését szolgálja. Csütörtök este Kézdiszentléleken és Sepsiszentgyörgyön volt razzia, ennek során összesen 270 személyt igazoltattak, és 21 kihágásért – az erdészeti, közlekedési és kereskedési szabályok megsértéséért, valamint rendbontásért – bírságoltak, összesen tízezer lejre, ugyanakkor elkoboztak 15 ezer lej értékű árut és 1,5 köbméter tűzifát. Megkeresésünkre a rendőrségi szóvivő igen kevés pontosítással szolgált: tudomása szerint a koncertnek helyet adó Baroque Klubban két bírságot a pénztárjegy nélkül árult termékek, hármat pedig rendbontás – sértő kifejezések elhangzása – miatt róttak ki, a 15 ezer lej értékű árut azért kobozták el, mert nem szabályszerűen forgalmazták. Az ellenőrzésen a rendőrség több részlegének emberei vettek részt, akik sok személyt igazoltattak, néhányat be is kísértek, de senkit sem tartottak bent. Az egyik néző lapunknak elmondta: jó hangulatban kezdődött a koncert, de közel egy óra után kezdtek beözönleni a fekete ruhás rendőrök, mellettük pedig mások is, becslése szerint hatvan-hetven hatósági személy. A zene félbeszakadt, egy tűzoltótiszt kiállt a színpadra, és elmondta, hogy nem ellenük vannak ott, hanem a biztonságuk érdekében. A rendőrök ott álltak az ajtóban, és nem engedtek ki senkit, később azonban mindenkit kitereltek, és egyenként engedték vissza a közönséget. Egy másik szemtanú lapunknak arról számolt be: igen erőteljes volt a hatósági fellépés, a koncert résztvevőiben félelmet keltett a maszkosokkal is erősített rengeteg egyenruhás, szerinte egyértelműen megfélemlítési szándékkal léptek fel. A résztvevőket kiterelték, majd egyenként számolva engedték vissza csak a terembe. Az események nyomán az együttes nem folytatta a félbeszakadt koncertet, már csak a szokásos záró számait játszotta el, aminek különös hangulatot adott a lezajlott razzia. A jelenlevők szerint egyértelmű erőfitogtatás történt, hiszen más városokban alig néhány emberrel végeznek hasonló ellenőrzéseket. A koncert résztvevői felháborítónak tartják a karhatalmi fellépést, többen azt fontolgatják, panaszt emelnek a hatóságok ellen.
Az Ismerős Arcok zenekar Határon túlról és szívektől innen... mottóval kéthetes turnét tart Erdély és a Felvidék hét városában. A Csak a zene... című koncertsorozatot a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával szervezték meg, szerdán Marosvásárhelyen, csütörtökön Sepsiszentgyörgyön, tegnap Csíkszeredában léptek fel, ma Székelyudvarhelyen várják őket a nemzeti rock rajongói. Az együttes közleményében jelzi, hogy a bukaresti Colectiv Klubban történt tragédia miatt két helyszínváltoztatásra volt szükség (Sepsiszentgyörgyön az Energy helyett a Baroque Charme Klubban zenéltek), de nagy örömmel készültek a határon túli magyarsággal való találkozásokra...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A véget ért küzdelem (Kádár Gyula emlékezete)
Talán a Székely Akadémia utolsó rendezvényének színhelye volt szerdán a Székely Nemzeti Múzeum, ahol az október 13-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Kádár Gyula történészre, újságíróra, pedagógusra emlékeztek Székelyföld ostroma című könyvének bemutatóján, melynek megjelenését ő maga, sajnos, nem érhette meg.
Nehéz pillanatok ezek, hiszen nemrég még együtt terveztük a Székely Akadémia újabb könyvbemutatóját, de sajnos, a sors közbeszólt – köszöntötte a szép számban összegyűlt családtagokat, tisztelőket, ismerősöket Tóth-Birtan Csaba, az előadás-sorozat társszervezője. „Nem tudni, mikor ki veheti majd át a stafétát Kádár Gyulától, aki elkötelezett hazafiként, ízig-vérig székelyként, csatára készen, és a népéért, nemzetéért nem csak tenni akart, de róla vitát nyitni is, embereket meghallgatni, a fontosságáról pedig sokakat meggyőzött. Nem hoztuk magunkkal az akadémia logóját, hiszen megteremtőjével együtt ennek a sorozatnak is megszűnt a szíve dobogni” – zárta felvezetőjét Tóth-Birtan Csaba.
Kádár Gyula 1953-ban kezdődött életútjába Szekeres Attila történész, lapunk munkatársa nyújtott betekintést, az illyefalvi indulástól a Székely Mikó Kollégiumban töltött diákéveken, a kolozsvári egyetemi éveken, illetve a pedagógusként több háromszéki településen végzett oktatói munkán keresztül egészen a párhuzamosan megteremtett, fejlődő tudományos munkásságig, melyet az utolsó pillanatig állhatatosan végzett. Felsorolni is nehéz publicisztikáit, tanulmányait, szakmunkáit, melyek a középiskolai évekig vezethetők vissza, szülőfaluja monográfiájának összeállításáig. Pályája a Megyei Tükörben, illetve később több helyi és országos lapban rendszeresen megjelenő néprajzi, történelmi és kulturális írásokkal folytatódott, illetve a rendszerváltást követően csúcsosodott ki olyan szaktanulmányokban, mint az Adalékok a romániai magyarság történetéhez, illetve ennek folytatásaként megjelent kétkötetes A romániai magyarság rövid története. Energiái összpontosításának tekinthető az 1996-ban Történelmünk néven indított, majd két évvel később Történelmi magazinra átkeresztelt kiadvány, mely 2013-ban forráshiány miatt megszűnt létezni. Amint Kádár Gyula maga megfogalmazta: fájó szívvel lemondott a lapról, de a küzdelemről nem – a Háromszék állandó külső munkatársaként rendszeresen közölt lapunkban. A 2010-ben indított könyvsorozat – melynek hetedik darabja a most bemutatott – ennek a meggyőződésnek, illetve egész hitvallásának kifejezése volt. Kádár Gyula szerint „történelmünk, kultúránk ismerete nélkül nem maradhatunk meg őseink földjén, ezért fel kell vállalnunk egy olyan magyar értelmiség és ifjúság nevelését, amely képes lesz kiharcolni Románia területén mindazokat a közösség jogokat, amelyek az őshonos magyarságot megilletik”.
A Székelyföld ostroma akár a 2013-ban megjelent Prés alatt a magyarság (Nemzeti elnyomás Romániában) című munka folytatásaként is felfogható, hisz míg utóbbi a román nacionalizmus másfél évszázadának története, előbbi a napjainkban felerősödő szélsőséges nemzeti mozgalom lenyomata – ismertette Szekeres Attila. A történész szerint a két korszak külön kezelendő ugyanis „újabban nemcsak a hőzöngő szélsőséges funarióta nacionalisták uszítanak a magyarság és a kollektív jogok ellen, de tanúi lehetünk a hatóságok kettős mércéjű, diszkriminatív döntéseinek is”. A kötet első felét képező írások tulajdonképpen a székely nép és az erdélyi magyarság megmaradásáért folytatott mindennapos küzdelmét tárják fel, történelmi és aktuálpolitikai témakörökbe (alfejezetekbe) rendezve az időben jócskán szétágazó jelenség különböző aspektusait, múltbeli hátterének ismertetésével párhuzamosan. A közzétett írások olyan súlyos kérdésköröket feszegetnek, mint az erdélyi magyarság és a székelység háttérbe szorulása, az eltiprás, elnyomás különböző formái – a felirat- és szimbólumháborútól az egyházi ingatlanok visszaállamosításáig –, az ellenállás lehetőségei. A kötet Kádár Gyulának az általa „politikai kalandornak” tekintett Andrei Șaguna makedón-aromán családból származó ortodox püspök életét végigkövető – lapunkban folytatásokban közölt – szakmunkájával zárul, amely külön fejezetként került a könyvbe. A történelmi szakmunka a kizárólag személyes érdekei mentén cselekvő, köpönyegforgató, sőt talán árulónak is minősíthető püspök kapcsán kitér arra, hogy a székelység, magyarság szempontjából milyen veszélyeket rejt Șaguna emlékének ápolása, örökségének elfogadása az erdélyi városokban.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dali Sándor emlékére
Sok mindent tudnék papírra vetni az emberről, ki több mint huszonhét esztendőn át nevelt, tanított, taníttatott, pallérozta elmémet és utat mutatott az életben. Fénysebességgel telt el az elmúlt öt esztendő, talán hiánya gyorsította fel az idő múlását, de lehetséges, hogy csak gyorsul a világ – viszont jómagam, családom és mindazon emberek, kiknek életében némi szerepet kapott, vállalt Ő, még őrizzük a kőtömbből faragott ember, Dali Sándor emlékét.
2010. november 21-én távozott el közülünk, s a mélységes űr, fájdalom mellett mást is hagyott maga után: mindazt a jót és becsületességet, amit képviselt.
Oldalakon keresztül számolhatnék be életútjáról, személyiségéről, tetteiről, ám ehelyett inkább egy rövid történetet osztanék meg, egy fiatal, lázadó tini és nagytatája kapcsolatáról. Történt mindez a kilencvenes évek derekán, mikor jómagam még csupán tizenharmadik életévemet koptattam, lázadoztam, nem volt ínyemre a társadalom mindennemű elvárása, így tettekkel is alá szerettem volna támasztani „törvényen kívüli” létemet. A megkezdődött nyári szünet első hétvégéjén egy tágabb baráti társasággal mulattuk az időt. Fittyet hányva a szabályokra egymással versenyeztünk: ki tud nagyobb butaságot művelni. Kis idő múltán a „lónál” találtuk magunkat, átmentünk a felső gangon, az ottani parkolóban pihenő autók közé. Folytattuk a mulatságot, majd kipattant fejemből az est nyerő ötlete: felmászom egy autó tetejére, és eljárom kedvenc táncom. Csodás pillanat volt, akkor így éreztem, nem törődve az okozott károkkal. Két nap után ebédelni mentem nagyszüleimhez, kik éppen az ominózus parkoló szomszédságában laktak. Felérve köszöntem, aztán meghallottam nagyapám nyugodt, de határozott hangját. Éreztem, hogy valami baj van. Kint ücsörgött az erkélyen, és kérte szépen, hogy csatlakozzak. Megtettem, hisz sokszor tanácskoztunk, beszélgettünk kint a padon. Mikor leültem mellé, az első kérdése az volt, ismerem-e azt a zöld autót a parkolóból – s rámutatott a hétvégi táncparkettemre. Persze, egyből tagadtam, mire Ő elmondta a sánta kutyás közmondást. Tudtam, bukta van! Vártam egy nagyon csúnya letolást vagy nyaklevest, hisz a produkcióm után a haverok elmondták, hogy őket megnyúznák, ha otthon rájönnének erre. Az „öreg” Dali azonban még a hangját sem emelte fel, teljes nyugalommal elmagyarázta, beláttatta velem a hibát, aztán rátért az orvoslás részleteire. Elküldött egy csokor virágért meg egy üveg borért, amit a szintén nyugdíjas autótulajdonosoknak kellett elvinnem. Természetesen egyedül. Bocsánatot kértem tőlük, addigi életem során még sosem szégyelltem magam annyira. Ők, természetesen, megbocsátottak. Azt gondoltam, hű ezt könnyen megúsztam, ám ekkor nagytatám is belépett az ajtón, s közölte a szomszédokkal, hogy a fiatalember vállalja a javítás költségeit. Erre nem számítottam, kilépve az ajtón kérdőre is voltam Bajusz Tatát – így szólítottam kiskoromban –, hogy ezt mégis miként gondolta. Ugyanazon a nyugodt, határozott hangon felvilágosított: dolgozni fogsz a nyáron, a megkeresett pénzből megtéríted a károkat. Gondolom, nem kell ecsetelnem, milyen rosszul esett a dolog, de nem volt más választásom. Két hét munka után ébredtem rá, hányszor hallottam nagyapámtól korábban, hogy tetteink nem maradnak büntetlenül, de legalább megtanított tiszteletben tartani mások értékeit, és ezzel egy időben saját értékrendem alapköveit is lerakni.
Számos hasonló történetet mesélhetnék, sőt, biztos vagyok benne, többen is számos anekdotát tudnának mesélni szeretett Dali Sándorunkról. Sajnos, ezeket már csak nélküle tudjuk elmesélni, nincs már köztünk, hogy hozzábiggyesszen még egy tanulságot, még egy tanácsot, még egy bölcsességet. Nem volt városunk szülötte, viszont örökbe fogadták egymást Sepsiszentgyörggyel, megtettek mindent, amit lehetett, hogy szebbek legyenek napjaink, írott magyar sajtót teremtettek, színvonalas színházat szolgáltattak a város lakóinak, és tanították a tisztelettudó viselkedést. A városért végzett munkája elismeréseként Pro Urbe-díjjal jutalmazták. Ezt is, mint minden más elismerést, szerényen fogadta, mondván, hogy Sepsiszentgyörgy többet nyújtott neki, mint egy díj, hisz otthonra talált itt. Szováta volt a szülőhelye, majd Kolozsvár, Marosvásárhely és Bukarest érintésével került Háromszékre, ám sosem feledkezett meg településéről, mely felnevelte, utat mutatott neki. Minden egyes szovátai sorsát magán viselte, az ott élőkét, és azokét is, kik Háromszék csodás tájaira tévedtek. Munkatársait védelmezte az elnyomás idején, ott segített, ahol tudott, és olykor ott is, ahol nem volt rá esély, mindig fontosabbak voltak számára a családtagjai, barátai, ismerősei, mint saját érdekei.
Ő nemcsak az én nagytatám volt, hanem mindenki Dali Sándorja! Egy magasztos, ám mára már sajnos kihalt nyelven emlékezek róla: Memoria eius fiat in aeternum benedicta! Emléke legyen örökkön áldott!
Dali Csongor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb kötettel gazdagodott a kolozsvári kottakiadás
Nemrégiben látott napvilágot az Arpeggione kiadó jóvoltából Könczei Árpád Zongoraművek című kottagyűjteménye. Jelen partitúra Buzás Pál művész-zongoratanár és Könczei Árpád, az egykori tanítvány máig tartó baráti-művészi kapcsolatának gyümölcse. Árpádot, zeneiskolás növendékként Buzás nemcsak zongorázni tanította, hanem tudatosan, de meglehet a kisdiák számára szinte észrevétlenül, játékosan a zene szeretetére is nevelte. Buzás Pál, több muzikális, kitűnő zenei hallással rendelkező diákját irányította a zeneszerzés művészete felé. Talán ennek az ösztönzésnek (is) köszönhető, hogy Könczei a főiskolán zeneszerzésből diplomázott. Kompozícióit – a véleményezés egyfajta igényével – nemcsak megmutatta, hanem a kéziratokból „emlékül”, egy-egy példányt ajándékozott egykori zongoratanárának, aki gondos „gyűjtögetőként”, éveken keresztül őrizgette a „zenés ajándékokat”.
Az 1989-es fordulatot követően Buzás Pál az Arpeggione kiadónál megkezdte, és azóta is folyamatosan szorgalmazza az erdélyi, hangsúlyozottan a kolozsvári zeneszerzők műveinek gyűjteményes megjelentetését. Így születettek meg többek között a Szórakaténusz kötetek, valamint Vermesy Péternek, a gyermek- és felnőttkori barátnak szentelt kiadványok. Az évek folyamán, a Buzás gondozásában napvilágot látott kották többsége zongoradarabokat tartalmazott, de időnként kamarazenét is közreadott. Jelen kötet szintén a fekete-fehér billentyűk birodalmába vezeti a zongorázni vágyókat és tudókat. Könczei Árpád játékos, táncos, humoros fordulatokban gazdag palettájú, sokszínűségről tanúskodó zongoradarabjai, az egyszerűtől a bonyolultabb kompozíciókig úgy sorjáznak egymás után a partitúrában, hogy a tanulmányaik kezdetén lévők és az érett művészek is megtalálhassák az ízlésüknek, felkészültségüknek megfelelő darabot.
Kulcsár Gabriella
Szabadság (Kolozsvár)

Zavarodottság és mellébeszélés az EU-ban
A székelyudvarhelyi művelődési ház koncerttermében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezete és a Civil Kurázsi Egyesület szervezésében Migrációs válság Európában címmel tartott előadást az ismert budapesti biztonságpolitikai szakértő, Földi László november 19-én este, a Magyar Állampolgárok Klubja rendezvénysorozat keretében.
Másnap, pénteken Nagyváradon a református egyházkerületi székház dísztermében találkozott az érdeklődőkkel, szintén az EMNT, valamint Tőkés László EP-képviselő parlamenti irodája szervezésében.
Földi László a magyarországi hírszerzés műveleti igazgatója volt, napjainkban szakértőként tevékenykedik, illetve konferenciákon, egyetemeken tart előadásokat főként a terrorizmus témakörében. Biztonságpolitikai szakértőként számos alkalommal megszólalt a médiában, írásai különböző sajtóorgánumokban voltak olvashatók. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke mutatta be őt a hallgatóságnak, majd fel is tett neki három kérdést, amelyek megválaszolása során Földi átfogó helyzetelemzéssel szolgált. A migrációs válság és a terrorizmus bizonyos összefüggéseire rámutatva kijelentette: az európai államokat egyrészt felkészületlenül érték ezek a jelenségek, másrészt úgy tűnik, hogy rá is ébresztették a keserű valóságra: a kontinens, illetve az Európai Unió védekező képessége megrendült.
Az Iszlám Állam és más fundamentalista, szélsőséges csoportok agressziója ma már valóságos háborúvá eszkalálódott, amely előre kitervelt, jól végrehajtott hadműveletekben csúcsosodott ki, lásd a párizsi merényletsorozatot. Mivel a több százezres migránstömeg, ami az elmúlt hónapokban elárasztotta kontinensünket, szűretlenül és regisztrálatlanul jelent meg a térségben, az elhárítás sem lehetett megfelelő. A jogállamok működése megbicsaklott, mivel a törvényességet és joguralmat helyenként felülírták a humanitárius vagy egyéb, obskurus megfontolások. A szakértő az ok-okozati összefüggések, a fenyegetettségi fokozatok, a megoldási lehetőségek, a várható nemzetvédelmi intézkedések, az uniós kohézió esélyeinek latolgatása közben többször is utalt rá: napjaink fegyveres konfliktusai mögött szűk politikai érdekcsoportok és meghatározott hadiipari klikkek machinációi állnak, cél a folyamatos nyerészkedés. A milliós tömegmozgások – amelyeknek csak az elejét láthattuk eddig – a tönkretett életterek helyrehozatalával, élhetővé tételével mérsékelhetők, s ez a világot jó ideje uraló tőkecsoport feladata lenne – fogalmazott konklúzióként Földi László.
A Brüsszelből Budapesten át éppen megérkezett EP-képviselő, Tőkés László, az EMNT elnöke maga is nyugtázni volt kénytelen: egyeduralkodóvá vált napjainkra a migrációs kérdés és vele összefüggésben a terrorfenyegetettség az európai közbeszédben, igaz, a kettőt egyesek szeretnék külön tárgyalni és kezelni, főleg a balliberális politikai oldal. A kisebbségi kérdés ilyen körülmények között óhatatlanul háttérbe szorul, sőt, az autonómiaküzdelmet egyesek megpróbálják összemosni az erőszakkal, s ezáltal megbélyegezni a közösségi jogok szószólóit. Erdélyi képviselőnk beszélt arról a véleményterrorról, amely a migránskérdés biztonságpolitikai vonatkozásait feszegető, nemzetük és országuk, hitük és hagyományaik védelmében szót emelőket sújtja az internacionalista eurobürokraták részéről, akik a sajtónak is képesek befogni a száját. Amikor pedig gyilkolásig fajult a helyzet, akkor zavarodottság, összevisszabeszéd uralkodott el nyugaton, majd gyásszal próbálták elfedni a korábbi mulasztásokat és a felelősök keresését. Tőkés László szerint a román társadalom hamarabb reagálta le a bukaresti kollektív tragédiát a korrupt, inkompetens politikai osztály leváltását követelve, mint például az EU vezetői az iszlamista terjeszkedést és hadüzenetet. A bomlás jelei mutatkoznak a keresztény Európában, az Unió falán pedig repedések – értettek egyet Tőkés László és Földi László, majd a közönség soraiból érkezett kérdések hallatán is nyugtázhatták, hogy régiónkban sokkal tájékozottabbak a polgárok, mint bárhol másutt.
Ugyanakkor többen aggodalmaikat is megfogalmazták, mire mind a szakértő, mind a püspök kifejtette: a száraz szakmai és a politikai realitások ellenére is helye van a reménykedésnek, hiszen a saját és utódaink sorsáért mi magunk tehetünk a legtöbbet. Tőkés László ebből kiindulva emlékeztetett: Romániában is támogathatja aláírásával bárki a Magyarországon megfogalmazott, Védjük meg az országot! című petíciót, amely az illegálisan bevándoroltak országainkban történő szétterítését és betelepítését utasítja el.
itthon.ma//erdelyorszag

A nagy kihívás
Sokan sokszor elmondták, leírták az elmúlt napokban, hogy milyen nehéz feladat vár az új kormányra. Legtöbben a parlamenttel megvívandó csaták, a politikai osztály ellenállása miatt aggódnak, mások a Ponta-kabinet által hátrahagyott költségvetési katyvasz kibogozását vélik jelentős kihívásnak, és nagyon gyakran elhangzik az is, szűk év áll a szakértő miniszterek rendelkezésére, ez idő alatt aligha alkotható maradandó, visszafordíthatatlan.
Politikai csatáit majd csak megvívja valahogy a kormány, vasárnap reggel első interjújában maga Dacian Cioloş is úgy nyilatkozott: vannak közvetlen eszközei a kormánynak, és nem ódzkodnak majd használni ezeket, ha a politikum ellenállásába ütköznek változtatási javaslataik. Remélhetőleg megbirkóznak valahogy a költségvetési egyensúllyal is, a legnehezebb azonban az egy szűk esztendő lehetőségeinek felmérése lesz: mérlegelni, mivel kellene kezdeni, mi a legsürgetőbb, hol indítható be úgy a változás, hogy egy következő, immár politikai kormány is vállalja a folytatást. Döbbenetes számvetést készített egy bukaresti gazdasági napilap, öt olyan adatot elemez, amely megmutatja, milyen mély gödörbe süppedt Románia. Az országban található hétmillió háztartás közül kétmilliót még mindig nem sikerült csatornarendszerre csatlakoztatni, a munkaképes lakosság egyharmada (kb. 2,6 millió) foglalkozik mezőgazdasággal, ám olyan kis területen, amely a túlélést is alig biztosítja, a nyugdíjalap hiánya elérte a 40 százalékot (évi 20 milliárd lejt), a gyermekszaporulat vészes mértékben csökkent (egy nő átlagosan 1,3 gyermeket vállal Romániában), és a végzős diákok egyharmadának nem sikerül az érettségije. Öt olyan mutató, mely rávilágít: huszonöt évvel a rendszerváltás után milyen távol állunk az oly nagyon vágyott nyugati jóléttől, az utóbbi három tétel pedig a vészes jövőt is körvonalazza. A nyugdíjasok emelkedő száma, az egyre fogyatkozó népesség és az oktatási rendszer csődje fekete képet fest az elkövetkező évtizedekről. Mindez csak egy szeletkéje a román valóságnak, de jól mutatja, mennyi mindent hanyagoltak el az eddigi kormányok. Hol a gazdasági válságokból való kilábalással, hol a növekedés mámorával voltak elfoglalva, és mindig háttérbe szorultak vagy megrekedtek a hosszú távon fontos dolgok.
Csodákat nem várhatunk az új kabinettől sem, de ha valóban oly jeles szakembereket gyűjtött maga köré a miniszterelnök, talán sikerül helyes mederbe terelniük néhány megfeneklett vagy tévútra térített folyamatot. Valós terveiket, szándékaikat december közepén ismertetik, akkor kiderül, vegetálásra, tűzoltásra vagy komoly alapok kiépítésére rendezkednek be. Majdani politikai pályát alapoznak – ahogy rossz nyelvek ezt már előrevetítik –, vagy valóban tenni akarnak, maradandót alkotni? Legkésőbb egy év múlva már tisztán látszik, újabb kudarcos kísérlet volt Johannis szakértői kormánya, vagy mégis van esélye Romániának kimászni a nagyon mély gödörből.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lakossági fórumok a migrációs válságról
A székelyudvarhelyi művelődési ház koncerttermében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezete és a Civil Kurázsi Egyesület szervezésében Migrációs válság Európában címmel tartott előadást az ismert budapesti biztonságpolitikai szakértő, Földi László, pénteken pedig Nagyváradon a református egyházkerületi székház dísztermében találkozott az érdeklődőkkel, szintén az EMNT, valamint Tőkés László EP-képviselő parlamenti irodája szervezésében – tájékoztatott az erdélyi politikus sajtóirodája.
Földi László a magyarországi hírszerzés műveleti igazgatója volt, napjainkban szakértőként tevékenykedik, illetve konferenciákon, egyetemeken tart előadásokat főként a terrorizmus témakörében. A migrációs válság és a terrorizmus bizonyos összefüggéseire rámutatva kijelentette: az európai államokat egyrészt felkészületlenül érték ezek a jelenségek, másrészt úgy tűnik, hogy rá is ébresztették a keserű valóságra: a kontinens, illetve az Európai Unió védekező képessége megrendült. Az Iszlám Állam és más fundamentalista, szélsőséges csoportok agressziója ma már valóságos háborúvá eszkalálódott, amely előre kitervelt, jól végrehajtott hadműveletekben csúcsosodott ki, mint a párizsi merényletsorozat. Mivel a több százezres migránstömeg, amely az elmúlt hónapokban elárasztotta kontinensünket, szűretlenül és regisztrálatlanul jelent meg a térségben, az elhárítás sem lehetett megfelelő. A jogállamok működése megbicsaklott, mivel a törvényességet és joguralmat helyenként felülírták a humanitárius vagy egyéb, obskurus megfontolások. A szakértő az ok-okozati összefüggések, a fenyegetettségi fokozatok, a megoldási lehetőségek, a várható nemzetvédelmi intézkedések, az uniós kohézió esélyeinek latolgatása közben többször is utalt rá: napjaink fegyveres konfliktusai mögött szűk politikai érdekcsoportok és meghatározott hadiipari klikkek machinációi állnak, cél a folyamatos nyerészkedés. A milliós tömegmozgások – amelyeknek csak az elejét láthattuk eddig – a tönkretett életterek helyrehozatalával, élhetővé tételével mérsékelhetők, s ez a világot jó ideje uraló tőkecsoport feladata lenne – fogalmazott konklúzióként Földi László.
Tőkés László, az EMNT elnöke maga is nyugtázta: egyeduralkodóvá vált napjainkra a migrációs kérdés és vele összefüggésben a terrorfenyegetettség az európai közbeszédben, igaz, a kettőt egyesek szeretnék külön tárgyalni és kezelni, főleg a balliberális politikai oldal. A kisebbségi kérdés ilyen körülmények között óhatatlanul háttérbe szorul, sőt, az autonómiaküzdelmet egyesek megpróbálják összemosni az erőszakkal, s ezáltal megbélyegezni a közösségi jogok szószólóit. Tőkés László szerint a román társadalom hamarabb reagálta le a bukaresti Colectiv-tragédiát a korrupt, inkompetens politikai osztály leváltását követelve, mint például az EU vezetői az iszlamista terjeszkedést és hadüzenetet. Tőkés László emlékeztetett: Romániában is támogathatja aláírásával bárki a Magyarországon megfogalmazott, Védjük meg az országot! című petíciót, amely az illegálisan bevándoroltak országainkba történő szétterítését és betelepítését utasítja el.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szépséget és értéket láttató tudomány
„Az az egyik legjelentősebb eredménye a magyar tudomány napja alkalmából szervezett konferenciáknak, hogy az itt bemutatott tudományos eredmények könyv formájában is megjelennek, később pedig a világhálón is elérhetőek lesznek” – mondta el lapunk kérdésére Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke az immár 14. alkalommal, a hétvégén tartott Magyar Tudomány Napja Erdélyben című kolozsvári rendezvénysorozat kapcsán.
Mivel az egyesület akadémiai feladatokat lát el Erdélyben, ezért indokoltnak látták, hogy ünnepélyes kereteket biztosítsanak a tudományok bemutatkozásának – mutatott rá Sipos Gábor.
Mint részletezte, az eddigi konferenciák és a mostani, A tudomány evolúciója: a valóság és virtuális világok című rendezvény is részben a friss tudományos eredmények bemutatását szolgálják, másrészt egyfajta tudománynépszerűsítés is céljuk. „Erre egyébként a tudósok körében is szükség van, ugyanis ilyen alkalmakkor van lehetősége egy matematikusnak, hogy történészt hallgasson meg, vagy irodalmár és muzeológus megismerje egymás tevékenységét” – tette hozzá.
Ne vonuljanak a tudósok elefántcsonttoronyba
A rendezvény szakkonferenciáin szakmai jellegű megbeszélésekre van módjuk a tudományok erdélyi magyar képviselőinek, a plenáris üléseknek pedig hangsúlyosan tudománynépszerűsítő a jellege. „Ez igenis fontos, hiszen nem jó, ha a tudósok elefántcsonttoronyba vonulnak, és úgy érzik, hogy eltartja őket a társadalom, és nem jó, ha végzik a maguk dolgát, a társadalom pedig nem sejt erről semmit. Az alkalmazott tudományok hasznát nyilván mindenki tudja, ugyanakkor vannak tudományágak, amelyeknek csak áttételesen lehet a hasznát látni. Egy érdekes ismeretterjesztő előadás esetén pedig felcsillan a hallgatóság szeme: milyen kár, hogy ezt eddig nem tudtuk” – fejtette ki lapunknak Sipos Gábor.
A magyar tudomány napján a tudományok seregszemléjét tartották, azoknak az egyetemeknek, múzeumoknak, kutatóintézeteknek a tevékenységét vették lajstromba, ahol tudományossághoz kapcsolódó magyar kutatások folynak. Az elnök rámutatott, természetesen akadnak olyan intézmények, amelyeket a román állam finanszíroz, és a magyar közösséget érintő tudományos munkát végeznek.
„Persze azon is lehet vitatkozni, hogy egy természettudományos kutatás mitől erdélyi és magyar, hiszen ez a tudományág valóban határok nélküli. A válasz az, hogy azért, mert erdélyi magyar műveli” – magyarázta Sipos. Kifejtette, az olyan honismerethez köthető tudományterületek esetében, mint amilyen a néprajz, irodalom, történelem, teljesen világos, hogy valóban kötődnek egy-egy néphez vagy nemzethez.
„A seregszemle azt is bizonyította, hogy a tudományhoz köthető intézmények hál’istennek megújultak. Ha régen a tudományos kutatás és a tárgyak őrzése volt a múzeumok feladata, most amellett, hogy ezt a feladatukat jobban ellátják, nyitottak a társadalomtudományok felé, a múzeumpedagógia irányába” – fejtette ki Sipos Gábor.
Szellemi elit nélkül nincs közösség
A rendezvénysorozat nyitányán Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja rámutatott, az újjáéledő rendezvény, amely mintegy koordinálja és összefogja a tudományos életet, kihat a közösségi életre is. Mint mondta, az EME 1859-es alapításakor a cél a tudománypártolás volt, és ez ma sem változott.
A főkonzul úgy fogalmazott, egy, a MOGYE jövőjéről folytatott vitán hallotta egy román szakembertől, hogy ha egy kisebbségben élő közösségnek nincs szellemi elitje, akkor az a közösség erodálódik, márpedig az erős közösség szellemi elit nélkül elképzelhetetlen. „A tudomány annak leképezése, ahogyan a civilizáció viszonyul az emberi teljességhez. A tudományos fejlődés nyomán egyszerre kibővült és összehúzódott a világ: a napi információk egyszerre lehetnek hasznosak és manipulatívak, így az egyén kiszolgáltatottá válik, a tudomány viszont segítséget nyújt a hétköznapi embernek, értéklátást biztosít” – mutatott rá a főkonzul.
Kifejtette, a fejlődés kényelmet és gyorsaságot biztosít, viszont ezzel párhuzamosan a fenyegetettség is megjelenik, példa erre a mostani migránsválság, ugyanakkor a nyelvvesztés, klímaváltozás is új „feladványt” jelent a tudomány számára. Mile Lajos arra is kitért, örül, hogy Magyarország intenzívebbé teszi a tudományos kapcsolatokat, így a határon túli hallgatókat, kutatókat, oktatókat is bevonja a tudományos vérkeringésbe.
Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke szerint a magyar társadalom gyakorlatilag naponta szembesül a tudományosság szerepével, erre példa, hogy a 2000 forintos bankjegy hátoldalán Bethlen Gábor erdélyi fejedelem látható tudósai körében. „A határon túli magyar tudományossággal kapcsolatot tartani köteles testület húszéves, és míg 1993-ban 18 határon túli magyar tudományos intézményről tudtunk, napjainkban közel 90 ilyen intézet működik. A régiók közt e tekintetben Erdély kiemelkedő jelentőségűnek számít és az egyesület 156. születésnapján, ezen a különleges alkalmon köszöntjük az EME tagjait” – fogalmazott Kocsis Károly.
Mitől szép a matematika?
A megnyitót követő, Szépség és matematika című plenáris előadást Lovász László világhírű matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a rendezvény fővédnöke tartotta. Mint mondta, fontos, hogy a tudomány élő kapcsolatokat építsen ki; a magyar tudomány ünnepe éppen az ismeretek tágításáról szól.
„A szépség fogalma nem véletlenül kapcsolódik a művészethez, kérdés, hogyan jelenik meg ez a száraznak, unalmasnak tartott matematikában, amit a diákok egy része utál?”– tette fel derültséget kiváltó kérdését Lovász László. A szakmai körökben közismert angol matematikus, G. H. Hardy szavaival élve „nincs hely a csúnya matematikának”, de filozófus (B. Russell), fizikusok (R. Feynman, L. Boltzmann) is fogalmaztak már meg a tudományág szépségfogalmára vonatkozó idézeteket. Persze nemcsak a szakma képviselői használják a „gyönyörű” vagy „elegáns” szavakat hivatalos tudományos jelentésekben vagy egyetemi előadásokon, de az internetes fórumozók is.
„Mitől lehet valami szép a matematikában? Egy formulában, képletben, szabályban például az egyszerűség vagy az, ahogy az össze tudja kapcsolni a matematika különböző területeit – ilyen az alapvető matematikai állandókat összefoglaló Euler-féle összefüggés: eiπ+1=0” – mondta a tudós.
Lovász László szerint a szép bizonyítás első lépése váratlan, meglepetésszerű kell legyen, de még jobb, ha a bizonyítás vizuálisan levezethető egyszerű geometriai alakzatok (mint szabályos sokszögek) és fogalmak (aranymetszés) segítségével – ezeket az ókori görög matematikusok és művészek előszeretettel alkalmazták. Ha már a mértan szóba került, akkor az előadásból nem hiányozhattak a fraktálok sem észbontó tulajdonságaikkal.
Ezek a látványos, önmagukat rekurzívan tartalmazó minták gyakran előfordulnak a természetben. A minták kapcsán a hallgatóság szembesült az úgynevezett csempézés (kövezés) nagyon is gyakorlati problémájával, vagyis köznyelven fogalmazva azzal, hogy milyen alakzatokkal lehet a fürdőszoba padlóját teljesen lefedni. Például mindenki kérheti ezután a csempézőt, hogy ne az unalmas háromszögeket meg négyszögeket rakja fel, hanem szimmetrikus Penrose-deltoidokat.
A szimmetriák világa természetesen a térre is kiterjeszthető, elég, ha csak a különböző kémiai vegyületeket jelképező kristályokra gondolunk. Az előadás leglátványosabb része a forgalommodell volt, amelyben az akadémia elnöke egy hálózaton (például városi forgalom, internet) belüli dugók kialakulásának lehetőségét mutatta be: meglepő volt a véletlenszerűen érkező autók önszerveződési képessége. A modell egyben bizonyíték arra, mitől hasznos a matematika: attól, ahogyan össze tudja kapcsolni a különböző tudományokat.
Kiss Előd-Gergely, Ferencz Csaba-Levente
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi dallam a Szélről, Vízről
„Nagyon örülünk, hogy a Legszebb Erdélyi Magyar Dal első kiírásán a mi dalunk lett a cím birtokosa” – mondta Tatár Ata, a Bagossy Brothers Company (BBC) gitáros-vokalistája.
A Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet a gyergyószentmiklósi együttes Elviszlek című dala kapta. Az elismerés által megerősítést nyertek az együttes tagjai abban, hogy félreérthetetlenül tükrözi törekvésüket, hogy erdélyi, székelyföldi zenekarként érvényesüljenek a magyar együttesek palettáján.
Tatár Ata elmondta, hogy a díjátadó november 14-ei kolozsvári gáláján a BBC-tagokat egyik barátjuk képviselte, ők ugyanis újabb dalaik stúdiófelvétele miatt Magyarországon tartózkodtak. „SMS-ben kaptuk a jó hírt, később a szervezők is értesítettek” – mesélte a gitáros. Magyar nyelven írt saját szerzeménnyel 23 erdélyi zenekar nevezett a kiírásra összesen 46 dallal. Ezek közül választotta ki az André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár és Zilahi Csaba rádiós műsorvezető alkotta zsűri a legjobb hat dalt.
Az Elviszlek szövegét Bagossy Norbert, a zenekar énekese írta. „Az alternatív zeneszámok esetében sokszor a pillanat, a hangulat inspirálja a szöveget. Így történt ez az Elviszlek esetében is: kitalált »mese«, amelyben nem véletlen, hogy leírva nagybetűvel szerepel a Szél, a Víz: az elemek a nőt és a férfit jelképezik” – mondta Tatár Ata. A dal hangszereléséről szólva kifejtette, „tipikusan BBC-s”, azaz ebben a számban is teret kap az akusztikus gitár, a tangóharmonika, a refrénbe bekapcsolódó három énekhang.
„Az Elviszlek lemezünk címadó dala: 2014 őszén lett kész, azóta játsszuk. Igen népszerű, internetes látogatottsága 70 ezer fölé emelkedett az utóbbi napokban, vélhetően a díj hírének hatására. Úgy érezzük viszont, hogy dalaink közül ez az, amely Erdély hangulatát leginkább tükrözi, hiszen szövegében megjelenik a természet motívuma, a refrén dallamában pedig fellelhető egyfajta népiesség” – fogalmazott a zenekar tagja.
Hozzátette, azért is örülnek a most elnyert címnek, mert rengeteget tesznek azért, hogy zenéjük erdélyi zeneként váljon népszerűvé az egész Kárpát-medencében, vagy bárhol, ahol kíváncsiak rá az emberek. „Nemhogy nem szeretnénk elhallgatni, de hangoztatjuk is, hogy erdélyi, székelyföldi zenekar vagyunk. Bár szövegeinkben, zenénkben nem közvetítünk tájegységjelleget, patriotizmust, büszkék vagyunk származási helyünkre” – összegzett Tatár Ata.
A Bagossy Brothers Company zenekar 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson több éve együtt zenélő tagokból. Az indie/alternatív/folk hangzásvilág az előző évek tapasztalatai alapján kialakult és újragondolt zenei irányvonal eredménye. Hét saját szerzeményt tartalmazó kislemezük 2013 decemberében készült el Ha rólad szólna címmel. 2014 novemberében a zenekar rögzítette első nagylemezének anyagát.
Legnépszerűbb dalaik rendszeresen hallhatóak az erdélyi és a magyarországi rádiókban. A 2014-es esztendőben több mint 70 élő koncertet adott a zenekar erdélyi és magyarországi helyszíneken, állandó szereplője volt a legfontosabb erdélyi zenei rendezvényeknek, fesztiváloknak. Idén márciusban megjelent az együttes első nagylemeze, az Elviszlek, mely az első héten már vezette a Deezer romániai, és magyarországi toplistáit.
A zenekar nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).
Pethő Melánia
Krónika (Kolozsvár)

Ostromgyűrűn belül
Ennek a 2015-ös évnek az elején töltötte be Cseke Péter kolozsvári sajtó- és irodalomtörténész, szerkesztő, megbecsült egyetemi ember – a hajdani költőjelölt, majd elismert riporter – 70. életévét.
Közös folyóiratunkban, a Korunkban rövid köszöntőmet ezzel kezdtem: Hogy milyen költő lett volna Cseke Péterből, ha a Vitorla-ének antológia megjelenése, 1967 után nem hagyja abba a versírást – már nem tudhatjuk. Ő az alkatához jobban illő riporterkedést, a tényfeltáró újságírást választotta, ebből pedig a szociográfia felé közeledve, könyvek sorozata született; majd újságíróképzés és sikeres egyetemi pálya.
És ugyancsak innen ismétlem: amikor elérte a tekintélyes hetvenet – még nem a könyvei számát, hanem életkorát tekintve –, illene egymás mellé rakni az általa írottakat és a szerkesztettek gyűjteményeit, ám ez nagyobb feladat volna, mint amire egy nála idősebb pályatárs alkalmilag vállalkozhat. Ehelyett egy Kapuściński-idézetet választottam az egyik Cseke-könyv A tényszemlélet tipológiája című fejezetéből, amely így szól: „Arról, hogy hogyan halnak meg az emberek a fronton, nem lehet egy komfortos szállodában, a csatától távol írni. Honnan tudhatom, hogy milyen a helyzet az ostromgyűrűn belül, milyen körülmények között zajlik a harc, milyen a katonák fegyvere, öltözéke, mit esznek, mit éreznek? Meg kell értenünk más emberek méltóságát, el kell fogadnunk erőfeszítéseiket, osztoznunk kell azokban.”
Nos Cseke Péternek az ostromgyűrűn belül élve, folyamatosan alkalma volt és alkalma van megismerni a katonák, egész pontosan a civilek fegyverét, étkezését, érzéseit Az emberek – mieink és mások – méltóságát és mindazt a méltatlanságot, amelyben részünk van. És persze azt a teljesítményt, amely az ostromgyűrűn belül meg a látszólagos békeidőkben megvalósult, amire büszkék lehetünk.
Most viszont már nem bújhatok a kiváló lengyel író szavai mögé – meg kell próbálnom legalább a kétezres évek olvasói emlékeire alapozva szólni Cseke Péter irodalom- és sajtótörténeti jelentkezéseiről, elismerésre méltó könyveiről, fáradhatatlan gyűjtőmunkájáról, szervező és szerkesztői sikereiről. Nyilván tudom, hogy jóval korábbról illene kezdeni a méltatást, az Erdélyi Fiatalok című, két világháború közti fontos lap kutatásával és a Makkai Sándor által megfogalmazott „Nem lehet” továbbgondolásával.
Mégis A magyar szociográfia erdélyi műhelyeivel, ezzel a 2008-ban könyvvé érett, az egyetemi újságíró-oktatásban és a mesterképzésben alaptárggyá előlépett problémacsomaggal kezdem, hiszen Cseke valójában ezzel alapozta meg korábbi tapasztalatainak tudományos értékű általánosítását, készítette el a maga szintézisét. A témával a jövőben foglalkozók számára megkerülhetetlen összefoglalás született, amelynek kiadására a pesti Magyar Napló kiadója vállalkozott. És noha műfajilag más természetű könyv, egy 2011-es Kriterion-kiadvánnyal folytatom a számbavételt: a Védjegyek – alcíme, azaz tartalmi jelölése szerint: Íróportrék – ellenfényben – egy-egy kiemelkedő erdélyi életműbe világítva be, olvasmánynak is érdemleges, de szintén hasznos segédkönyv az erdélyi magyar irodalom, kultúra kutatóinak.
Innen pedig a Cseke Péter életében és munkásságában különösen termékeny 2015-ös évre ugorhatunk: Erdélyi értékhorizontok (Újabb eszmetörténeti tanulmányok), Borongós ég alatt (Sajtótörténeti tanulmányok 1980–2014), illetve egy románra fordított tanulmány- és esszékötet, a Valori ale presei maghiare din România sorakozik egymás mellett az én Cseke-polcomon. Mellettük a még 2014-re jelzett forráskiadás: Jancsó Béla levelezése, az 1914 és 1930 közt született levelek, az első kötet, Cseke Péter gondozásában.
Ha most mindehhez hozzáadom a Korunk szerkesztőségében változatlanul dolgozó embert, aki az utóbbi tizenegy hónapban három különszámot szerkesztett: a Határon túli román közösségek (2014. december), Magyarok a szétszórtságban (2015. március), októberre pedig a Magyar szigetek és szórványok a Kárpát-medencében tárgykörében – azt kell mondanom, ez az időszerű sorozat hihetetlenül ambiciózus fiatalembert mutat. Érdemes szólni erről, amikor a szórványkérdés közéletünk, a média érdeklődésének előterébe került.
Kántor Lajos
A szerző irodalomtörténész, a Korunk című folyóirat szerkesztője
Krónika (Kolozsvár)

A tömeges kilépés oka
Olvasói levél
Március 15-én, Maksán együtt ebédeltünk Szilágyi Zsolt EMNP-elnökkel. A beszélgetésen szó esett a választásról. Az elnök azt mondta: mindenki a maga körzetében választja meg az elnököt, majd ők maguk közül a megyei elnököt. Ezt hallották Zakariás Zoltánék és Szakács Zoltánék is. A március 30-i gyűlésen jelen voltak ők is, és a szabály felolvasása után megtörtént a választás, Zakariás és Szakács urak nem tettek ellenvetést. Miért utólag, az újságon keresztül lendültek alaptalan támadásba, és miért nem jöttek el semmilyen beszélgetésre?
Az volt a cél, hogy egy jól működő szervezetet szétbomlasszanak, hogy az EMNP-nek ne legyenek támogatói? Ezt bizonyítja Benedek Erika szavahihetősége is. Nekem, tanú előtt háromszor mondta: a sok tevékenységemért egy kirándulási lehetőséget kapok. Ezt a kirándulást egy kézdivásárhelyi hölgyike kapta meg.
Zakariás Zoltán alelnökék ilyen módszerrel kezelték a Bedő Zoltán ügyét is. Nem beszélve arról, hogy Szilágyi Zsolt utasításakor, jobban mondva: amikor a javaslatot tette, a következő személyek is jelen voltak: Zakariás Zoltán, Szakács Zoltán, Czegő Zoltán, Bedő Zoltán, Váncsa Albert, Kátai Zsuzsa és jómagam. Tehát a Zakariás bandának így lehet hinni.
Nagyon jól jönne, ha Zakariás úr és társai elvonulnának a senki földjére, hogy senki ne tudja megzavarni őket bűneik vezekelése közben.
Id. Bogyó Imre, Sepsiszentgyörgy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Bizottsági nem a Trianon-törvényre
A szélsőséges nézeteiről ismert Bogdan Diaconu parlamenti képviselő, az Egyesült Románia Párt elnöke már hozzászoktatta a közvéleményt magyarellenes megnyilvánulásaihoz, a legutóbbi tervezete azonban minden eddigi javaslatán túltesz.
A képviselő "Június 4-e Trianon és a magyar elnyomás elleni harc napja" címmel terjesztett be jogszabály-tervezetet, mely többek között kötelezővé tenné a trianoni békeszerződés aláírásának (1920. június 4.) állami pompával történő megünneplését országos és helyi szinten egyaránt. Diaconu ugyanakkor 1-től 5 évig terjedő börtönbüntetést róna ki azokra, akik Trianon jogosságát megkérdőjelezik, a békeszerződést negatív jelzőkkel illetik, valamint kétségbe vonják azt a „tényt", mely szerint a magyarok az erdélyi románokat évszázadokon át elnyomták.
A törvénytervezetet véleményezte a képviselőház Emberjogi, egyházügyi és nemzeti kisebbségi bizottsága is. Erről kérdeztük Kereskényi Gábor parlamenti képviselőt, a bizottság titkárát. „A Trianon-törvénytervezetet benyújtó kolléga Vadim Tudor egy gyengére sikeredett, kicsinyített mása. Szerencsére nem kellett túl sokat érvelni e felháborító kezdeményezés ellen, a szakbizottság ugyanis egyhangú szavazatával negatív véleményezést bocsátott ki annak kapcsán. Remélhetőleg ugyanígy fog dönteni a Képviselőház plénuma is. Fel kell ugyanakkor figyelnünk arra, hogy a romániai magyarság elleni törvénykezdeményezések és közigazgatási intézkedések igenis léteznek, jelen vannak, s valószínűsíthető, hogy a választások közeledtével egyre gyakoribbá válnak. Nekünk az a kötelességünk, hogy minden ilyen kezdeményezést elhárítsunk, hogy megvédjük közösségünket, hiszen erre kaptunk felhatalmazást" - hangsúlyozta az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke.
szatmar.ro

„Mesékkel helyükre kerülnek a dolgok”
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg Nagyváradon az Aranytoll című F. Diósszilágyi Ibolya meseíró emlékversenyt. Változatos programok zajlottak a hétvégén, gálával ért véget a vetélkedő.
Maga a verseny szombat délelőtt zajlott: a különböző megyékből, valamint Magyarországról érkezett negyedikes diákoknak a megadott szavak alapján kellett mesét írniuk, a zsűri többek között az eredetiséget, kifejezőkészséget, ötletességet, fordulatokat értékelte. Amint a szombat esti gálaműsoron Zsigmond Emese zsűrielnök, a Napsugár és a Szivárvány főszerkesztője elmondta, a meseíró gyerekek bebizonyították, hogy helyén van a lelkük, a történetekben ugyanis az igazság és a becsületesség győzedelmeskedett, nem hiányzott a humor sem és szinte mindenki nagyszerű helysírásról, gazdag szókincsről tett tanúbizonyságot. A zsűri tagjai voltak továbbá Alföldy Andrea, Búzási Noémi és Tankó Veronika Zita tanítónők.
Feszültség, oldás
A verseny után kézműves műhelyek zajlottak, majd városnézésre mentek a gyerekek és a pedagógusok, ezt követően pedig Ferge Béla budapesti zenetanár tartott kreatív zenei foglalkozást gyerekeknek és felnőtteknek. Szó esett arról, hogy a gyerekkorunkban hallott zene egész életünkre belénk vésődik, hogy a gyerekeknek nem „hígított művészetet” kell adagolnunk, hanem igazit, hogy a zene célja – amint az Yehudi Menuhin is megfogalmazta – az, hogy örömet szerezzen és egyúttal megmondja az igazat. A magyarországi pedagógus példákkal illusztrálta, hogy van zene, amely a világban lévő erőszakra mutat rá, de nem szerez örömet és csak részigazságot fejez ki, és van zene, mely mindent valószerűtlenül rózsaszínnek mutat be. A jó zene viszont feszültséget kelt és fel is oldja azt, dallammal, ritmussal és harmóniával – ez a kettősség egyébként egész életünkre jellemző, hangzott el. A műsor közös énekléssel folytatódott, a gyerekek vihart produkáltak különböző hangszerekkel, majd különböző zenei fogalommal ismerkedtek meg játékos módon.
Elismerés
Szombat délután díjkiosztó gálával folytatódott a vetélkedő. Tunyogi Katalin szervező, a Pertinax Egyesület vezetője elmondta: a verseny is a feszültség és az oldás jegyében zajlott, hiszen a meseírást szórakoztató programok követték, és egyetlen résztvevő sem megy el jutalom nélkül. A rendezvény támogatói között külön kihangsúlyozta a Bihar megyei Tanács, valamint a Communitas Alapítvány segítségét, majd átadta a szót Szabó Ödön parlamenti képviselőnek, aki elismerő szavakkal illette az immár nagykorú meseíró verseny szervezőit, s kiemelte a vendéglátó szülőknek az érdemeit – ők a mai egoista világban ajánlották fel saját családi fészküket a más megyékből, illetve a határon túlról érkező gyerekek számára. A verseny jó hírneve nagyrészt nekik köszönhető, hangzott el. A mesevilág menekvés és egyben terápia, s a gyerekek alkotásai egyúttal társadalmunkról vallanak majd ötven, száz, vagy kétszáz év múlva, tette hozzá.
„Hazugság”
Leszák Ferenc, a diósdi Eötvös József Általános Iskola igazgatója a testvériskola, illetve a diósdi lakosok üdvözletét hozta el, s megerősítve Szabó Ödön szavait kifejtette, hogy az önzőségen túl kell lépni, s ők itt Nagyváradon minden alkalommal a meleg, emberséges segítőkészséget tapasztalták. A gálaműsor fellépésekkel folytatódott – a mezőtelegdi Pacsirták néptánccsoport többek között Küküllő-menti és kalotaszegi táncokat mutatott be, s fellépett a Francisc Hubic művészeti iskola balett csoportja, továbbá a Szacsvay Imre , valamint a diósdi Eötvös József általános iskola több diákja. Zsigmond Emese zsűrielnök felszólalása során kihangsúlyozta, hogy igazságszertettel mindent helyre lehet hozni, s hogy a mese egyik szerepe pont az, hogy segítsen helyre tenni a dolgokat, olyan „hazugság”, melynek szerepét csak a nagyon földhözragadt emberek nem értenek. „Azt kívánom, hogy ezekből a nagy-nagy hazugságokból pár év múlva a körülöttünk lévő világot helyre tevő igazságok legyenek”- mondta végül.
Nyertesek
A meseíró verseny az iskolai szakasszal kezdődött október elején, a határon átívelő döntőn pedig mintegy harminc negyedikes diák vett részt, Bihar megye mellett Arad, Hajdú-Bihar, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Szilágy, Szatmár megyékből, továbbá Pestről. A zsűri Dénes Pálma sepsiszentgyörgyi tanuló munkáját ítélte a legjobbnak, a második díjat Linzenbold Frida szatmárnémeti diák, a harmadik díjat pedig Máté Dóra szatmárnémeti diák nyerte el.
Neumann Andrea
erdon.ro

Csíkkozmáson a héten eltávolítják a „Községháza” feliratot
Törvényszéki végzés kötelezi Bodó Dávidot, Csíkkozmás polgármesterét, hogy levegye a polgármesteri hivatalnak, közbirtokosságnak és községi óvodának is helyet adó épület homlokzatáról „Községháza” feliratot. Az elöljáró szerint nem ők az elsők ezzel Székelyföldön.
Ezen a héten veteti le Bodó Dávid polgármester a csíkkozmási községháza homlokzatán levő „Csíkkozmás Községháza” feliratot, miután pert veszített a Méltóságot Európában Polgári Egyesület (ADEC) képviseletében őt feljelentő Dan Tănasă ellen. A felirat betűi a 2002-es restaurálások során, az 1943-as eredeti formájukban kerültek vissza az épületre, melyet akkoriban a közbirtokosság építtetett közösségi házként, ma pedig a polgármesteri hivatal mellett a jelenlegi közbirtokosságnak és az óvodának is helyet ad.
A Hargita Népe beszámolója szerint feljelentő azt kifogásolta, hogy a Községháza kifejezésnek nincs románra lefordítható formája, mivel azt csak Magyarországon használták, így törvénytelenül került fel helyenként egyes erdélyi épületre. Ezzel szemben a lapnak a polgármester jelezte: román államelnököt és miniszterelnököt is fogadott a felirat alatt, és senki nem rótta fel a feliratot. S mivel nem ez az első ilyen eset, az elöljáró a romániai magyarság elleni sértésnek értékeli a bírósági döntéssorozatot.
„Tisztességesen ki van írva románul és magyarul is a bejáratoknál minden itt működő intézmény neve, meg lehet nézni, mégis, nekünk igazat nem adnak” – mondta a Maszolnak a polgármester. Szavai szeerint a "személyesen ellene" zajló pereskedésre a helyi jogásszal készültek fel. Az elsőfokú döntést megfellebbezték, sikertelenül. Későbbi már nem kívántak fellebbezni, Bodó Dávid ugyanis teljesen reménytelen tartja a számukra esetleg kedvező döntés meghozatalának esélyét.
„Igazat nekünk nem adnak. Tudomásom szerint legalább 10 ilyen feliratot szedettek le eddig, csak Kovászna megyében” – mondta az elöljáró. A polgármester közölte: a héten állványokat ácsolnak leveszik a kifogásolt feliratot. Ezt a későbbiekben az épület belsejében helyezik el.
maszol.ro

Jönnek
Ismét jönnek tehát. Itt vonulnak majd december elsején Sepsiszentgyörgy utcáin, itt üvöltik majd torkukszakadtából, hogy ki a magyarokkal az országból, hogy Székelyföld nem létezik, hogy ősi román földet taposnak, itt lobogtatják vasgárdista jelképeiket, rendőrök, csendőrök védelmező gyűrűjében provokálnak majd, mint tették azt az előző években.
Az immár párttá alakult Új Jobboldal ismét Sepsiszentgyörgyre várja híveit és szimpatizánsait, hogy úgymond szolidaritásukról biztosítsák és megvédjék a helyi románságot a szeparatista magyarok elnyomásától. Ez utóbbi passzust értelemszerűen nem részletezik nagyon, még a végén kiderülne, híján vannak az olyan érveknek, amelyek az itt élő románság elnyomását támasztanák alá. A soviniszta szervezet sepsiszentgyörgyi masírozása ellen foglalt állást ismét az itt élő s emiatt a magyar–román együttélés mindennapjait jól ismerő Mădălin Guruianu liberális tanácstag, aki ezúttal is közös nyilatkozatra szólította a helyi román önkormányzati képviselőket – félő azonban, hogy az amúgy értékelendő gesztus ezúttal sem lesz elég a gyűlölet seregének leállításához. Nem véletlenül említi Mădălin Guruianu is a december elsejei ünnepség szervezőinek felelősségét: valakinek egyszer már tényleg fel kellene lépnie e nyilvánvaló provokáció ellen, melynek újabban minden évben kiteszik az itt élő románokat és magyarokat. Valakinek egyszer már le kellene állítania, haza kellene utasítania ezt a csürhét, mielőtt az etnikai gyűlölködés lángja elharapózna és felemésztene mindent. S hogy mely intézmény lenne a legalkalmasabb erre a feladatara, az teljesen egyértelmű: a kormány meghosszabbított karjának, a december elsejei ünnep szervezőjének, a prefektúrának kellene beavatkoznia mielőbb és minél határozottabban. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ugyanis teljesen egyértelmű: nem ünnepelni, provokálni jönnek, nem szolidarizálni akarnak a helyi románsággal, hanem viszályt kelteni, nem büszke hazafiak ők, hanem hőzöngő soviniszták – minden feltétel adott tehát, hogy Kovászna megye kormányhivatala elejét vegye, megakadályozza sepsiszentgyörgyi felvonulásukat. Ha nem ezt teszi, akkor bizony arról tesz tanúbizonyságot – ismét! –, hogy egy húron pendül eme bandával, s valódi célja nem a rend fenntartása és a békés együttélés ösztönzése, hanem ugyanaz, mint az Új Jobboldalnak: feszültségkeltés, az itt élő nemzeti közösségek egymásnak uszítása, a gyűlölet terjesztése. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Unitárius Találkozó Temesváron
„Szórvány vagyunk a szórványban, kisebbség a kisebbségi létben”
November 22-én, vasárnap unitárius találkozót tartottak a temesvár-belvárosi református templomban. Az istentisztelet keretében Bálint Róbert Zoltán unitárius lelkész, közigazgatási előadótanácsos szolgált, a rendkívüli eseményen részt vett Koppándi-B. Zoltán, a Dél-Nyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség lelkésze, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő, a történelmi egyházak képviselői, unitárius hívek és hozzátartozóik, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
A szép számú egybegyűltet Koppándi-B. Zoltán dévai unitárius szórványlelkész köszöntötte. „A temesvári Unitárius Találkozónak kettős célja van – mondta Koppándi-B. Zoltán –, az egyik célunk az, hogy a Temesváron és a megyében élő unitáriusokat megszólítsuk, egy kicsit fölrázzuk, hiszen hitünk és meggyőződésünk, hogy minden egyes egyén fontos. A másik célunk egyfajta kéznyújtás, köszönetnyilvánítás a történelmi magyar egyházak képviselői felé” – mondta a dévai unitárius lelkész, aki külön megköszönte a helyi evangélikus és református lelkészeknek a támogató munkát, illetve azt, hogy az ökumenizmus jegyében ezt ennyire természetes módon teszik meg. Koppándi-B. Zoltán azt is elmondta: két évvel ezelőtt megalakult a Dél-Nyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség, és ő szórványlelkészként négy megyében élő unitárius hívek számára tart istentiszteleteket, látja el őket lelki támasszal.
„Első célunk volt Dévát, mint központot megerősíteni – mondta a szórványlelkész –, hiszen számunkra nagyon fontos Déva, egyházalapító püspökünk ott halt mártírhalált. Ezt a fontos lépést megtettük. Havonta tartok istentiszteleteket a temesvári unitárius hívek számára, itt kialakult egy mag, és most azt akarjuk, hogy ezt kibővítsük. Következő célunk pedig az, hogy mindezt Aradon is megtegyük, ezért örömmel hallottam, hogy Aradról is érkeztek képviselők. Nekünk kötelességünk mindent megtenni azért, hogy a szórványban élő unitárius híveket is összetartsuk. Ha ezen a vidéken magyarságként szórványról beszélünk, akkor unitáriusokként szórvány vagyunk a szórványban, kisebbséget alkotunk a kisebbségi létben” – mondta befejezésül Koppándi-B. Zoltán.
A temesvári unitárius közösség színvonalas ünnepi műsorral lepte meg a találkozó résztvevőit. Szilágyi Borbála zenetanárnő orgonán Bach-menüettet adott elő, Illés Izabella szavalt, furulyán játszott Illés Sándor és Fóris Zoltán, trombitán Fóris András és Szabó Ferenc, a verset betanította Bakó Ágnes, a zeneműveket Szabó Ferenc tanító. A templomi ünnepség a Himnusz közös eléneklésével ért véget, majd a szervezők ünnepi ebédre invitálták az unitárius találkozó résztvevőit.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Kevés diák, fokozódó reformigény
Kerestély Irma korábbi főtanfelügyelő az oktatás égető gondjairól
Háromszék megye nemrég leköszönt főtanfelügyelője az alábbiakban a tanügyi rendszer várható, nemegyszer drámai változásairól mond őszinte véleményt. A szakképzés, a tanulói létszámcsökkenés, a fejkvóta-rendszer mind-mind szóba kerül, végül a követendő külföldi példákat ajánlja a szülők, a diákok és a hatóság figyelmébe. Újabb részletek egy hosszabb interjúból.
– Lemondásával kinek a kezére jut, amit épített?
– Én tudatosan készítettem elő a vezetés átadását egy kollégámnak. Nem bíztam a véletlenre, és remélem, nem fogok csalódni Kiss Imrében. Ő kezdő matematikatanár volt, amikor engem kineveztek főtanfelügyelőnek, és személyes példám által is nevelgettem, amíg iskolaigazgató volt. Ővele egyesítettük az Olt Textiliskolát és a Perspektíva Szakiskolát, így fejlődött fel a Kós Károly Szakközépiskola. Hogy most gondjai vannak, az azzal magyarázható, hogy egy ideje évente 500–800-zal kevesebb a tanulók létszáma a megyében.
– Ez azt jelenti, hogy egyes iskolák a tanulólétszám drasztikus csökkenése miatt meg fognak szűnni?
– Igen, és ez hangsúlyosan a szakiskolákat fogja érinteni, ha nem történik meg a közeljövőben a szakképzés új alapokra helyezése, presztízsének visszaállítása. Másrészt, amiről a statisztikai felmérések egyelőre hallgatnak: a cigánygyermekek száma gyarapodik, a magyar cigányoké jobban, mert többen vannak. A mi „kozmetikázott” statisztikánkat a cigányok mentik meg. A szomorú persze az, hogy óvodába és elemibe még elmennek, de ötödiktől „eltűnnek”, a cigánygyermek nem tanul tovább. A népszámláláskor kevés cigányt írtak össze, de sok községben már többen vannak, mint a magyarok. Távlatilag ez kihat az iskolák jövőjére. Ha iskolát kell bezárni, a tanárokat is el kell majd bocsátani. A megoldás az lenne, ha sikerülne az oktatásban megtartani ezeket a cigány gyermekeket is.
Fejkvóta és szórvány
– Nem túl nagyok az osztálylétszámok? A fejkvóta-rendszerre is, amit pár éve vezettek be, sok a panasz. Bár a kisebbségi iskolákban némileg más kulcs szerint számolják ki, mennyi pénzt osztanak le egy-egy gyerekre.
– Az egész fejkvóta-rendszer tévedés. Mi mindig húsz év eltolódással követünk másokat. Nagyon sok európai ország már lemondott erről a finanszírozási modellről. Magyarországon már rég rájöttek, hogy a normatív rendszer a csőd szélére vitte a közoktatást, és ezáltal működésképtelenné vált sok település iskolája, óvodája. És akkor egy éve mit tettek? Minden újság tele volt azzal, hogy Orbán Viktor „újracentralizálta” az iskolákat. Hogy erre miért volt szükség? Mert így a gyereklétszám csökkenéséből fakadó problémákat hatékonyabban tudták kezelni, a nevelésre fordított pénzt felhasználni. A tanyasi iskolákat az önkormányzatok nem tudták eltartani. Most kisbusszal beviszik őket a központba, ahol szaktanár foglalkozik velük. Ez nálunk is gond. Szórványból hozzuk be ide? Ha otthon hagyjuk, román osztályba íratják, és elvész a magyar közösség számára.
– És akkor mi lenne erre nézve a megoldás?
– Most dolgozunk a romániai magyar oktatási stratégián. De a meghallgatásokon egyértelműen az derült ki, hogy gyermeklétszámtól függetlenül kell megoldást találni, hogy minden gyermek anyanyelvén tanulhasson. Otthon vagy egy szórványkollégiumban? Erre nem születtek még egységes megoldások. Mert nem is lehet egységességben kezelni az egyedi, sajátos eseteket. Nekünk magyarként, Romániában, nem szabad megfeledkeznünk egy lényeges dologról: a romániai magyar oktatás amellett, hogy a munkaerőpiacra, az ott elfoglalt pozícióra felkészítő folyamat, egy másik, rendkívül jelentős funkcióval is bír: a magyar identitás megőrzésének eszköze, illetve a család, az egyház mellett annak legfontosabb színtere.
A duális képzés
– Amit a szászok 2012-ben vezettek be a brassói Kronstadt Német Szakiskolában, a duális képzés megszívlelendő tanulságokat kínál?
– Bizony! Tulajdonképpen egy három pilléren alapuló partnerség keretében létrehozták azt a német duális képzéshez hasonló szakképzést, amely 100%-ban biztosítja a hároméves képzés végén a fiatal munkahelyi alkalmazását. A partnerség a Német Ipari Kamara, a brassói önkormányzat és a megyei tanfelügyelőség között jött létre. Célja a 2012-ben létrehozott iskola működtetése. A bevezetett képzés nem teljesen azonos a német modellel, de amit a romániai jogrendszeri keretek lehetővé tettek, az megvalósult. Egy-két nap elméleti képzés az iskolában, három nap üzemi képzés, gyakorlat. A gyakorlati képzést biztosító cégek szerződést kötnek az iskolával, illetve gyermekekkel, és ösztöndíjat biztosítanak minden tanuló számára a képzés teljes idejére, ami 200 lej készpénz, a gyakorlat idején ingyenes szállítás és ingyenes étkeztetés formájában biztosított. Felszerelést, munkaruhát is biztosít a cég. Ehhez még 200 lej ösztöndíjjal járul hozzá az önkormányzat.
– Melyek a kézzelfogható előnyei a duális jellegű képzésnek az előbb említetteken kívül?
– A gyakorlati képzés a három év alatt nagyrészt azon cégeknél zajlik, ahol az alkalmazás is biztosított. A három év után a tanuló egy nemzetközileg elismert szakképzési oklevelet kap, amelyet bármely országban érvényesíthet. Elsőbbséget kap az alkalmazáskor, de ugyanakkor nincs kötelezettsége a gyakorlati képzést biztosító céggel szemben. Szabadon választhat munkahelyet. Bejár az iskolába ingyenes elméleti oktatásra, a cégnél a gyakorlati oktatás folyik, ösztöndíjban részesül az önkormányzat, azaz az állam részéről. Már hat osztály végzett 200 tanulóval, s minden gyereknek van munkaszerződése. Nyolcadik osztályt követően lehet beiratkozni. Főleg Brassóban és környékén működő külföldi cégek számára képez szakembereket (INA Schaeffler, Dräxlmaier, Stabilus, Elmas stb.). Olyan a szakképzésük, hogy már másnap munkába tudnak állni.
Nem multikra van szükségünk
– Más országokban is van erre példa?
– Több országban tanulmányoztam a duális képzést, Németországban, Belgiumban, Dániában, Spanyolországban. Főleg a németek és a belgák nagy hagyományokkal rendelkeznek, és kitűnő eredményeket mutatnak fel a szakképzés területén. A duális képzés nem csak a képzéssel kezdődik. A vállalkozói szféra megfogalmazza és az ipari kamarák által előterjeszti a tananyagot, az elvárásaikat és azt, hogy milyen képességekkel kell rendelkezniük a tanulóknak, illetve milyen készségeket kell elsajátítaniuk a három év alatt. Visszatérve hozzánk: ne álmodozzunk arról, hogy a multik Kovászna megyébe fognak letelepedni. Nekünk az nem is lenne jó. Brassónak már 400 ezer lakosa van, ott van mire alapozni. Nálunk kis családi vállalkozásokban kellene gondolkodni. Olyan mesterségeket oktatni, melyeknek ezekben vennék hasznát a tanulók. Belgium nemzeti jövedelme 80 százalékát kis- és közepes vállalatok termelik meg! A középréteghez tartozó emberek munkaerőigényét kellene nekünk is kielégítenünk. Ez nem teljesen új ötlet, Romániában már működött hasonló.
– Közelítünk mi ehhez valamelyest?
– Apránként. A megyeszékhelyi inkubátorházban az ASIMCOV sok ilyen jellegű kezdeményezéssel dicsekedhet. Létrehozták a különböző szakmai területeket összetartó/összefogó klasztereket. A jövőt illetően ezen klaszterek, az ipari kamara és a szakközépiskolák együtt kell, hogy megfogalmazzák, milyen szakmai képzésre van igény a munkaerőpiacon, és milyen támogatások által próbálják a nyolcadik osztályt végzetteket megnyerni a szakképzés érdekében. De a hazai vállalkozók is nehéz helyzetben vannak. Egyrészt egy vállalkozás profitorientált, másrészt a romániai törvények nem támogatják kellőképpen a vállalkozót abban, hogy befektessen a képzésbe. Egyrészt megfelelő törvényeket kell alkotni, melyek a vállalkozókat segítik a szakképzés támogatásában, másrészt a vállalkozóknak is fel kellene ismerniük, hogy a haszon később jelentkezik, amikor a képzett fiatalok náluk állnak munkába. Tehát saját leendő alkalmazottaikat nevelnék ki. Méghozzá úgy, hogy hasznukat vehessék. Hogy van-e példa rá a megyében? Kimondottan a duális jellegű képzésre, sajnos, nincs. Vannak együttműködési szerződések iskolák és vállalkozók között, amely a gyakorlati képzés egy részét kihelyezi a céghez, de nincsenek a duális rendszerre vonatkozó megállapodások, belefoglalva a többi juttatást és lehetőségeket is. Próbálkoztak a konfekcióiparban, de az nem igazi duális képzés. A Kós Károly-iskolának is vannak tanulói nadrággyárban, de a cégek ezért nem tudnak fizetni, mert nem tudják leírni adójukból, hiányoznak a törvényes keretek. A gyerek ímmel-ámmal dolgozik, mert nem látja hozadékát. Partneri szerződés van az oktatói központ és a szakcég között, de hiányzik a harmadik pillér, a gyerek és a szülő, e nélkül sántít a dolog.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Románia és a „magyar elem”
Hogy a hazai primitív nemzeti elnyomás még keserűbb legyen számunkra, azt is megértük, hogy fiatalabb vagy idősebb román történészek, nem tudván elviselni a hazudozást, a tudományos történeti adatokat pakolják ki az asztalra. Amúgy százötven éve a hamis nemzettudat kialakítása és fölpuffasztása érdekében a román történészek és a nemzeti mitológia konyhaművészei olyan iramban gyártják a hamis „dokumentumokat”, mint manapság Törökországban a szír útleveleket.
Lucian Boia legújabb könyve, a Románia elrománosodása (Koinonia Kiadó, Kolozsvár, 2015, fordította Rostás-Péter István) előző, valóságot föltáró könyveinek csapásán halad. Igen kockázatos az út, bozótos, ám a külföldeken is számon tartott történészt már nem lehet elhallgattatni.
Az első világháború utáni új Európa és a párizsi békeszerződés (nekünk Trianon-diktátum) rettenetes következményeit épp ezekben a hónapokban, majd években (!) szenvedi a Közel-Kelet beözönlésével Európa. Ez lett belőle, és sok háború. Lucian Boia igazságtalannak tartja Trianont. Ami az 1918. december 1-jei gyulafehérvári „nemzetgyűlést” illeti, kijelenti, hogy Erdélyre Romániának nem volt történelmi joga.
Nála egy fejezetcím így hangzik: Történelem, ideológia, mitológia. Ezt nevezhetjük történelmi boszorkánykonyhának. És kimondja: Erdélyben a románok 1918-ban jobban örültek volna az autonómiának is Románián belül, és jobban egy föderatív Habsburg-monarchiában is, ugyanannak. Kijelenti, 1918-ban az összerántott népgyűlés nem pótolhatta a népszavazást. Ugyanis az erdélyi románok nem voltak ott jelen, s nem is akartak „egyesülni”. Az 1916-os erdélyi román betörést Boia árulásnak nevezi!
Távol áll tőlem, hogy a fordító munkáját illetéktelenül vizsgálnám. Rostás-Péter István nagyszerű munkájában néhol lábjegyzeteli a más fordítási lehetőséget. Ám én a címet első olvasáskor is „módosítottam” magamban, ilyenre: Románia elrománosítása. Ugyanis ez az elrománosítás mai napig is tart, mesterségesen, kar- és államhatalmi szinten. Mindezt magas szinten, népszámlálások számtalan (hamis vagy valós) adataival is bizonyítja a könyv.
Viszont 1859-ben még nem is volt Románia, csak Egyesült Fejedelemségek. A népszámlálások idején viszont csak állampolgárságuk és vallásuk szerint írták össze a lakosokat, nemzetiségük és anyanyelvük szerint NEM. Így sikkadnak el százezrek a magyarság, a zsidók, no meg a többszázezres cigányság körében. „Nagy-Románia átveszi az ó-királyság (fejedelemségek) centralizáló filozófiáját; szó sincs a régiós (nemzetiségi – Cz. Z.) sajátosságok tiszteletben tartásáról. Ezek az egyénítő jegyek mégis léteznek...” – írja a történész.
Boia úgy is fogalmaz, hogy a románok nem mindannyian ugyanazt a Romániát akarták. Megállapítása valós abban is, hogy az erdélyi, bánsági és másmilyen Kárpát-medencei románok közelebb álltak a nyugati, európai civilizációhoz, mint Olténia, Havasalföld. Na, hogyan is lehetett „annyi szerencsés fordulat” után (Boia és más román történészek megfogalmazása – Cz. Z.) egységes nemzetállamot elképzelni, mely ma is benne van tételesen az Alkotmányukban? És jött az „akcióprogram”: új román elemi iskolák és templomok létesítése, az „elnemzetietlenített” románság közhivatalokba való kinevezése, betelepítések, elsősorban Székelyföldön.
1935-ben jött az elképzelés és a valóság Sabin Manuilă fejéből: „A nyugati határ kérdését ennek a határnak 100 kilométeres körzetben való megtisztításával lehet megoldani, amit nem lehet másképp elképzelni, mint a magyar elem kiirtásával.” Eleddig sosem létezett román falvakat hoztak létre a határon, betelepítésekkel. Erre jött még a Ceaușescu-féle „zárt város” fogalma is, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad területére magyar nem költözhetett az 1960-as évektől, csak román. És ama központosítás ma is tart, az erdélyi, székelyföldi románok követelik szabadságjogaikat, mint kisebbségiek! Mindez nem cinizmus, hanem teljes nemzeti elnyomás, beolvasztás, a „magyar elem” kiirtása.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

A Guzsalyas húsz éve
Visszatekintő kiállítással, mesterségbemutatóval és játszóházas foglalkozásokkal ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas. A Míves Házban pénteken 18 órakor kezdődő rendezvényt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere nyitja meg, a mesterségbemutatóhoz Melkuhn Róbert és barátai biztosítják a zenei aláfestést. A rendezvényről és főleg az elmúlt húsz esztendőről az est házigazdáját, Tóth-Birtan Tinkát, a Guzsalyas Alapítvány vezetőjét kérdeztük.
– Hogyan ünnepeltek?
– Munkával... A polgármestert kértük fel, hogy nyissa meg a rendezvényt, mivel a városháza folyamatosan, létrejöttétől támogatja a Guzsalyast. Előbb helyet adott, később Phare-pályázattal létrehozta a Míves Házat, amely a 2002-es Szent György Napok óta otthont biztosít nekünk. A megnyitón az elmúlt húsz évből válogatott fényképek váltakoznak majd a kivetítőn. Megnézhetik magukat azok, akik egykor gyerekként tértek be hozzánk, s ma már ők hozzák kisgyerekeiket a táncházba, illetve akik a húsz év folyamán bekapcsolódtak tevékenységeinkbe. Párhuzamosan mesterségbemutatókat tartunk azokból a foglalkozásokból, amelyeket oktattunk, ezeket elsősorban a most aktív tanítványaink mutatják be. Gyerekeknek kézműves-foglalkozások lesznek a fazekasműhelyben, kipróbálhatják a korongozást, az emeleti műhelyünkben nemez- és agyagmarokedény-készítés lesz.
– Elfértek?
– Hát... sok jó ember kis helyen is elfér. Főként a falakra kerül a kiállítási anyag, amely egyfajta visszatekintés az elmúlt évekre, korábbi mestermunkákat is kiállítunk. A „földön” mesterségbemutatók lesznek, ezekre helyezzük a hangsúlyt.
– Hogyan kezdődött húsz évvel ezelőtt?
– Az úgy volt, hogy Benkő Éva hazaköltözött Budapestről, és mivel állami intézményekben nem talált munkahelyet, közben meg készült bezárni az Olt utcai német magánóvoda, Éva azt átvette. Időközben megismerkedett Kolozsi Attilával és Bajka Máriával, akik szintén láttak fantáziát a magánóvoda működtetésében. Ők főként a délutáni szabadidős tevékenységekben vettek részt, Éva igazgatta a tizenegy fős óvodai csoportot. A délutáni tevékenységekre szabadon jöhetett bárki, akit érdekelt a népi játszóházas foglalkozás. 1995 őszétől indult a gyermek táncház is, Éva vezette, a városi művelődési ház adott helyet.
– A kezdetkor Guzsalyas Játszóháznak hívták. Honnan jött a név?
– Kolozsi Attila a keresztapa. A mai gyerek úgy képzeli el, hogy a játszóház olyan hely, ahol színes labdák között ugrabugrálhat. Akkor ezt a fogalmat nálunk még nem ismerték, Magyarországon igen, s ott népi játszóházat jelentett, azaz tapasztalati úton játékosan elsajátítani ismereteket a népi kultúráról, anyagokról, kézművességről. A guzsalyasban az emberek összeülnek, közösen végeznek dolgokat, közben énekelnek, jól érzik magukat. A Guzsalyas óvoda felépítése, módszertana ezeken az elveken alapult: a gyerekek természetes anyagokat felhasználva ismerkedjenek meg a tananyaggal, emellett Éva hangsúlyt fektetett a népdalokra, népi gyermekjátékokra, a foglalkoztatásra, a mozgáshoz kötődő népi kultúrára.
– Te mikor csatlakoztál?
– Az óvoda és játszóház egy évig működött az említett felállásban. Akkor Bajka Mária kimaradt, helyette bejöttem én. Már korábban is segédkeztem, amíg gyereknevelési szabadságon voltam. 1996 őszétől én is ott vagyok.
– Meddig működött óvodaként a Guzsalyas?
– Egy kft. működtette az óvodát, a városházától bérelte a termet. A fenntartási, működtetési költségeket a tandíj nem tudta fedezni. Emlékszem, két-három évig nem vittünk haza egyetlen lejt sem. Amikor megkaptuk a legelső 100 lejt – ami akkor aprópénz volt –, nagyon nagy dolognak éreztük, hogy fizetést tudtunk hazavinni. Időközben mindenki tanulgatott, egyre több technikát tudtak mutatni, de még mindig gyerekcipőben jártunk. A gyermekekkel együtt szülők is jöttek, leültek segíteni, és egyre nagyobb igény mutatkozott a felnőttoktatásra. Ahhoz, hogy helyt tudjunk állni, képeznünk kellett magunkat. Elkezdtünk kijárni Magyarországra tanulni, Attila 1997-ben, én 1998-ban. Amint az iskolákban megismerkedtek tevékenységeinkkel, nőtt az igény, mind többen és többször akartak bejönni délutánonként, egyre többen hívtak el az iskolákba foglalkozást tartani. Részben emiatt, részben meg azért, mert azon a helyszínen tizenegy főnél nagyobb óvodai csoport működtetésére nem adtak közegészségügyi engedélyt, négy év után megszüntettük az óvodai oktatást. Valójában fenntartható sem volt az óvodai rész. Így délelőttönként is tudtunk fogadni iskolai csoportokat, és mi is el tudtunk járni iskolákba, szervezetekhez foglalkozásokat vezetni. – Mikor született meg a Guzsalyas Alapítvány?
– Bejegyeztetését már 1996-ban elindítottuk, de a bíróság állandóan visszautasította, amíg az illető akadékoskodó bíró nyugdíjba nem vonult. Végül 1998 augusztusában jegyezték be. Nagyot léptünk előre, mert már tudtunk pályázni és fejleszteni. Nemcsak a bevételből és a férjünk keresetéből otthonról elhozott pénzből, hanem külső segítséggel, pályázati pénzekből tudtunk fejleszteni, színvonalasan működtetni a tevékenységet. Időközben Attila elment Kolozsvárra, a Waldorf-iskolában oktatott, közben kijárt Budapestre tanulni. Hozzánk csatlakozott Szász Csilla, vele három évig dolgoztunk együtt, majd elment Moldvába csángókat tanítani. Kolozsi Attila visszajött, ekkor már Ildikóval, aki szintén beállt a csapatba.
– Tömegrendezvényeitek is voltak...
– ... amelyek kötődtek a népi ünnepkörhöz. Hatalmas rendezvények voltak. Az első tojásírást mi szerveztük. Gyimesből hívtunk tojásíró asszonyt, akitől mi is tanultunk hagyományos tojásírást, -festést és kesicekészítést. Ugyanígy megszerveztük a farsangi felvonulást meg a szüreti bált. Kezdetben még nagyon sok szülő beállt, a farsangi felvonulásokban a maskarás szerepeket mind felnőttek játszották. Ma már egyre nehezebb felnőtteket bevonni, akkor még a játszókedv nagyobb volt, 400–500 személy vonult fel. Húsz éve regölünk is. Eleinte kis létszámú csapattal, most már 100–120-an járunk. A gyerekek ráharaptak az ízére, és nagyon sokan jönnek. Eleinte még a városházán bent fogadtak, befértünk, most már csak az ajtó előtt regölünk.
– Kézművestáborokat is szerveztek...
– A táborok kimondottan gyerektáborként indultak már 1995 nyarán. A Guzsalyas tevékenysége tulajdonképpen a táborral kezdődött, akkor még nem volt kézművestábor az országban. A szülők fantáziát láttak benne, 120–130 gyermekkel dolgoztunk. Olyan sokan voltak, hogy felnőtteket fogadtunk felügyelőnek. A Csernátoni Népfőiskolánál szerveztük az elsőket. Katonai sátrakban laktunk, a szabad ég alatt tartottuk a tevékenységeket. Akkor egyetlen szülőnek nem okozott gondot, hogy 60–70 gyerek szállt meg egy nagy sátorban. Azért izgultak, hogy gyerekük férjen be a keretbe, és tudjon részt venni. Miután a Cosys Kft. és a városháza felépítette a Benedek-mezei tábort, ide költöztünk. Itt már vannak faházak, és ettől kezdve gondot jelentett, hogy ki hol alszik, ki sátorban és ki faházban. Ezelőtt 15–20 évvel az emberek sokkal természetközelibbek voltak, mint most. Akkor az sem volt gond, ha a nagy katonai sátorba befolyt a víz a zuhogó esőben, senkit nem érdekelt, se szülőt, se gyereket. Most is van lehetőség sátorral jönni a táborba, és kevesebbe is kerülne, de csupán az oktatók laknak sátorban, senki más nem akar. Megváltoztak a szülők is, a gyerekek is. De visszatérve: egy idő után két tábort kellett szerveznünk, annyian jelentkeztek. 1997-ben tartottunk egy 120 személyes, majd egy 60 személyes gyermektábort. Ahogy teltek az évek, egyre több kamaszkorú és felnőtt vett részt, nem lehetett már a programot egyeztetni. A nagyokat nem lehetett ágyba parancsolni, s így a gyerekek sem akartak lefeküdni. Közben Kolozsi Attila Bikkfalván szervezett egy fazekastábort felnőtteknek, az nagyon jól sikerült. Akkor határoztuk el, hogy váltunk. Gyerekeknek nem lehet szakmát tanítani, hanem sokféle mesterségből ízelítőt nyújtani. A felnőtt táborokban szakmai oktatásban részesültek a kamaszok és felnőttek. – Milyen mesterségeket oktattok?
– Az évek folyamán változott. Hosszú időn keresztül Tölgyesi Béla rézművességet oktatott, bútorfestést és bőrművességet Szász Judit, tűzzománckészítést eleinte Koszecz Sándor, aki Békéscsabáról járt ide, ám időközben munkahelyet váltott, és nem távozhatott ilyen hosszú időre, helyette Csókási Katalin Nóra lépett be, továbbá ötvösséget Vass Endre tanít. Gyerektáborban fafaragást Kun Péter, Ferencz Tamás és Nagy Jenő oktatott, fazekasságot Kolozsi Attila, négy éve meg Máthé-Szentkirályi Imola, időnként bevontunk más oktatókat, mint legutóbb Csuporné Angyal Zsuzsát. Nemezkészítést Benkő Éva, Kolozsi Ildikó meg én oktatunk.
– Milyen tanfolyamok zajlanak a Míves Házban?
– Felnőtteknek állandó fazekastanfolyam Máthé Szentkirályi Imola vezetésével, tűzzománckészítés az én irányításommal, gyerekeknek nemezkészítés és agyagozás keddenként Imola és Éva irányításával, csütörtökön szövés és nemezkészítés Éva és Ildikó, kedden gyermektáncház Benkő Éva vezetésével. Nem feltétlenül népi szakma, de nagyon hasznos a Vargyasi Melinda szabó-varró tanfolyama, az ott szerzett tudás segítségével állítottuk össze nemezruháinkat is.
– Hogyan összegeznéd az elmúlt húsz évet?
– Azt gondolom, nagyon nagy érési folyamaton mentünk keresztül. Amikor elkezdtük, nagyon fiatalok voltunk. Együtt értünk be: a Guzsalyas és a mi személyiségünk. Másrészt itt tanultunk szakmát. A húsz év alatt teljesedtünk ki mindannyian valamilyen területen. Itt nőttek fel a gyermekeink. Sajátjaim mindketten olyan irányba mozdultak el, ahol az itt szerzett tapasztalatokat továbbviszik. Itt születtek a Kolozsi-gyerekek. Összefonódott életünk a Guzsalyas fejlődésével. A térségre nagy hatással volt ennek az intézménynek a léte. Amikor elkezdtük, még sehol nem volt kézművesoktatás, nem szerveztek farsangot, kézművestáborokat. Ma már nincs olyan iskola vagy óvoda Sepsiszentgyörgyön, ahol ne tartanának farsangi vagy szüreti mulatságot, jobbára azokat az énekeket és táncokat játsszák, amiket tőlünk tanultak. Azokon kívül, akik a Csángóföldről származtak, senki nem ismerte a tojásírást. Ma rengetegen írják a tojást. Ha nem nálunk, akkor otthon vagy más intézményeknél, ahol a mi példánkra indították be ezt a tevékenységet. Ugyanilyen ráhatással volt a Guzsalyas jelenléte a táncoktatásra vagy a kézművesség oktatására. Ha ma valamely iskolában tábort szerveznek, biztos, hogy van ott kézműves-foglalkozás. Ez itt már természetes, de ha elmész egy másik városba, nem találod ezt meg.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Támogatják Şova letartóztatását
A szenátus jogi bizottsága támogatja, hogy a törvényhozás engedélyezze a korrupcióval gyanúsított Dan Şova szociáldemokrata szenátor – Victor Ponta volt kormányfő feltételezett bűntársa – előzetes letartóztatását.
A korrupcióellenes ügyészség a múlt héten közölte, hogy újabb ügyben indított bűnvádi eljárást Şova ellen, akit Pontával együtt szeptemberben állítottak bíróság elé. Şovát most ismét befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják: állítólag közbenjárt a govorai (Vâlcea megye) hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől minden hónapban megkapta a pénz felét. A jogi bizottság tegnapi – öt szavazattal kettő ellenében, három tartózkodás mellett elfogadott – állásfoglalása ajánlás jellegű, a szenátus plénuma várhatóan december másodikán titkos szavazással dönt arról, hogy hozzájárul-e Şova őrizetbe vételéhez, illetve előzetes letartóztatásához.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kisebbségvédelmi keretszabályozást sürgetett Sógor Csaba az EP-ben
Rendkívül sok még a tennivaló a nemzetközi egyezmények kisebbségvédelmi passzusainak életbe ültetése és alkalmazása terén – erről beszélt Sógor Csaba hétfő este a strasbourgi plenáris ülésen, ahol azt sürgette, hogy az Európai Unió intézményei fogadjanak el egy jogi kötőerővel bíró kisebbségvédelmi keretszabályozást.
Az RMDSZ-es politikus november 23-án az Európai Parlament plénumában két jelentős európai dokumentum évfordulójára emlékeztetett: idén negyven éve fogadták el az emberi jogok, beleértve a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását alapelvként leszögező Helsinki Záróokmányt, továbbá húsz éve Strasbourgban írták alá a keretegyezményt a nemzeti kisebbségek védelméről.
Sógor Csaba beszédében hangsúlyozta: "jó alkalom ez a kettős évforduló arra, hogy mérleget vonjunk az eredményekről." Véleménye szerint nyíltan ki kell mondanunk, hogy a keretegyezmény számos pontját egyszerűen nem hajtják végre a részes államok. – Ezen a helyzeten az segíthetne, ha az Európai Unió intézményei elfogadnának egy jogi kötőerővel bíró kisebbségvédelmi keretszabályozást. Bár a kezdeményezést a Bizottság részéről várnánk, a Parlament mint az európai polgárok érdekeinek megjelenítője is az élére állhatna ennek a folyamatnak – fogalmazott az erdélyi képviselő. Hozzátette: ez a kérdés közvetlenül érint mintegy 40 millió uniós polgárt, az EU-nak tehát foglalkoznia kell a nemzeti kisebbségek problémáival.
Sógor Csaba szerint annál is inkább megkerülhetetlen ez a kérdés, mivel az Európai Unióról szóló szerződés második cikke is kimondja, hogy az unió a kisebbségek jogainak tiszteletben tartásán alapszik.
Népújság (Marosvásárhely)

Sok még a tennivaló a kisebbségvédelem terén
Rendkívül sok még a tennivaló a nemzetközi egyezmények kisebbségvédelmi passzusainak életbe ültetése és alkalmazása terén – erről beszélt Sógor Csaba hétfő este a strasbourgi plenáris ülésen, ahol azt sürgette, hogy az Európai Unió (EU) intézményei fogadjanak el egy jogi erővel bíró kisebbségvédelmi keretszabályozást.
Az RMDSZ-es politikus az Európai Parlament plénumában két jelentős európai dokumentum évfordulójára emlékeztetett: idén negyven éve fogadták el az emberi jogok, beleértve a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását alapelvként leszögező Helsinki Záróokmányt, továbbá húsz éve itt Strasbourgban írták alá a Keretegyezményt a Nemzeti Kisebbségek Védelméről.
Szabadság (Kolozsvár)

Búcsú Gábor Katitól
Istenem, azok a régi turnék, ősz és szeptember és tele születésnapokkal. Minden este előadás után valakit felköszöntöttünk, énekeltünk, táncoltunk és vidámak voltunk. Mennyi szép élményünk volt a sokat szidott turnékon. Mert igaz, hogy hideg volt és rossz volt az autóbusz, de a közönség mindenütt szeretett bennünket és tapssal sokat fizetett… Hány és hány öltözőben fordultál meg, Kati, életedben, hiszen jóval a mi korosztályunk előtt már színpadon voltál, és akkor a színház nagybetűs Ünnep volt, különösen, mikor elmentünk az állandó társulattal nem rendelkező városokba, falvakba.
Jó volt akkoriban együtt játszani az előttünk járókkal, átvenni a tapasztalást, még akkor is, ha néha bölcsebbnek éreztük magunkat az elődöknél. Mert ilyen a világ rendje: az új s új nemzedékek mindig másképpen fogalmaznak, másképpen mondják az igét, s csak mikor már sokasodnak a ráncok és gyérül a hajkorona, akkor értjük meg, hogy mennyire fontos volt, amit kaptunk az elődeinktől. Igazán itt érezted magad itthon, a Körös-parti városban, ahol a Fő utcán volt otthonod, és te jártad a napi utat a színház és a család között. Mert a színház mellett a család volt számodra a legfontosabb, Jóska bácsi, a férjed és partnered és rendeződ, és Kati lányod, aki a nyomdokaitokba lépett. Úgy is hívtunk: most jön a nagy Kati, mert a kicsi a lányod volt, akivel gyönyörűen éltél egész életedben.
Most már az égi társulatnál vagy, s biztosan találkozol a régi nagyokkal, elsőre Gábor Jóska köszöntött téged, aztán Csekéék, Papp Magda és Belényi Feri, Halasi Gyasza és Erzsike… Hosszú a sor és egyre gyarapodik az égi társulat. Hát vigyázzatok Ti ott mireánk, küldjetek apró jeleket, hogy emlékezzünk. És akkor újra lesznek szép szeptember végi előadások, benépesülnek az öltözők és a Játék sem áll meg soha. Gábor Kati, nyugodj békében!
Kiss Törék Ildikó
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Alaphármast építenek
Közösségfejlesztés magyar kormányzati segítséggel
Játékokat és gyerekkönyveket tartalmazó Csodasarkot adott át tegnap a Váradi József-iskolának és a Székely Mikó Kollégiumnak Potápi Árpád. A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ezt követően részt vett a Studium Orvosi Szolgálati Lakások átadó ünnepségén, miután ezek felépítését a magyar kormány 340 ezer euróval támogatta.
A Váradi József Általános Iskola dísztermében Fekécs Károly igazgató és mintegy ötven fehéringes-nyakkendős kisiskolás fogadta a magyar küldöttséget. A történelem szakos tanári alapvégzettségű államtitkár, aki „kedves kollégáknak” tekintette a megjelent pedagógusokat, közvetlen hangú beszédben gratulált A mi városunk pályázat győzteseinek (összesen több mint 3000 intézmény versengett), és „az első hóval elébe menve a Mikulásnak”, átadta az innovatív játékokból és könyvekből álló, százezer forint értékű csomagokat.
A Csodasarkot Zsigmond Katalin nyerte (I. osztály, tanítónő Domokos Zsuzsanna), díjat kapott Berde Blanka (IV., Tankó Blanka), Gáspár Dániel (I., Bardócz Ildikó), Szonda Regő (II., Saica Enikő), Gáspár Hanna Petra (Gulliver óvoda, Bódi-Bartos Laura). A versenyben egyénileg vettek részt a gyerekek, de az elismerés az osztályaiknak dukál. Az ajándékcsomagokat helyben, fülig érő szájjal és remegő kézzel fel is a nyitották!
Ezt követően átadták a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház udvarán mintegy 450 ezer euróból épített hat orvosi lakást.
– Ez egy olyan eszköz, amivel itt tudjuk tartani az orvosainkat, és biztonságos egészségügyi ellátást tudunk biztosítani a lakosságnak. Előremutató kezdeményezés, amelynek nemsokára Szatmárnémetiben lesz folytatása – nyilatkozta Potápi Árpád.
A lakások alapkövét két éve rakták le a marosvásárhelyi Studium Prospero Alapítvány kezdeményezésére.
– Az a tapasztalatunk, hogy nagy igény van ilyen jellegű segítségre, és mi ezzel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy magyar emberhez magyarul szóljon az orvos – mondta dr. Vass Levente, az alapítvány elnöke.
Antal Álmos, a kórház orvos-igazgatója szerint „a kezdő orvos tíz gondjából kettőt megoldottak”: munkahelyet és lakást ajánlottak.
Dr. Ráduly Orsolya rezidens labororvos jó szívvel el is fogadta ezeket, annál is inkább, mert „nem a pénzt tekinti elsődlegesnek, hanem azt, hogy segítsen saját közösségének”.
Antal Árpád szerint „kár, hogy a román kormány kimaradt ebből a projektből”, amelynek nagy részét a magyar kormány állta. A megyei és a városi önkormányzat olyan munkát végzett el, „ami nem lenne feltétlenül a feladata” – jelentette ki a megyeszékhelyi polgármester.
Tamás Sándor megyetanácselnök az „alaphármasnak” számító híd-út-kórház-fejlesztés részeként tekint erre a beruházásra, amelyhez még a 18 millió eurós kórházfelújítás is tartozik, benne 4 millió eurónyi új berendezéssel. Incze Zsolt református esperes nem hazudtolta meg önmagát, áldása előtt azt kívánta: „Itt üldögéljenek naphosszat, és unatkozzanak az orvosok, semmi dolguk ne legyen.”
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Vissza a templomba!
Bizony mondom, ha tehetném, és énekkarban énekelhetnék, csakis valamelyik kamarakórust választanám. Persze itt, Sepsiszentgyörgyön. Mert hát egyik kedves pécsi barátom, aki immár negyedszázada legalább kétévente megfordul Háromszéken és városunkban a Pécsi-Komlói Pedagógus Kamarakórus igen lelkes tagjaként, a minap éppen azt boncolgatta, hogy Sepsiszentgyörgy kétségtelenül a kamarazene fellegvára lett, már ami a közös éneklést illeti. És nem az udvariasság fogalmaztatta meg vele ezt a kinyilatkoztatást, hanem főleg az, amit esetről esetre észlel: nem csupán számbelileg gyarapodott itt a kis létszámú éneklő csapatok száma, de színvonalban is igen nagy a növekedés.
A legutóbbi seregszemlén is a tíz fellépő együttesből négy sepsiszentgyörgyi volt, s a Vox Humana hiányzott! A Krisztus király templom rendkívül előnyös helyszínnek bizonyult most is, hangzásbeli, akusztikai feltételei megfelelnek a legigényesebb elvárásoknak is. Ezért is jó ötlet rendre visszavinni ezeket a hangzásban igen kényes és igényes zenei műfajokat a templomba, ahol egyébként sok száz zenerajongó tapsolhat önfeledten a kiváló teljesítményeknek. A csoda is megtörtént, s bár a rendezvényre korábban került sor, érdemes utólag is említést tenni, hogy ezen a találkozón immár nem csupán a megjelent több mint kétszázötven kórustag örvendezett egymás bemutatkozásának, hanem rajtuk kívül ott örülhetett a nagyszerű művészi élménynek még legalább háromszáz kíváncsi. Olyan időpontban, amikor a Tamási Áron Színházban egy másik rangos zenei esemény zajlott.
A megjelent tíz kórus – innen a szemerjai református, a Kriza János unitárius, a Pro Musica, a Krisztus király templom Laudate kórusa és kamarazenekara, Udvarhelyről, Kézdivásárhelyről, Brassóból, Csíkszeredából, Kovásznáról, Komlóról egy-egy – tényleg gyöngyszemeket válogatott, s ami különösen felemelő volt, az előadott művek nagyobb része magyar nyelven hangzott el, magyar szerzőktől. Sokszor megfeledkeznek, megfeledkezünk arról, hogy a magyar zenei kultúra a világ élenjárója, a magyar alkotók művei jelen vannak nap mint nap a nagy zenei rendezvényeken. Jól emlékszünk még: nem is olyan rég a bukaresti Madrigál-kórus az irántunk való tiszteletük jeléül a Szent György-napokon magyarul énekelte el Kodály Esti dal című zenekölteményét!
Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

A milkói püspökség és a szászok erdélyi letelepedése
A Kárpátokon túli, a mai Vrancea megyében székelő Milkói püspökség megalapításának időpontja több mint kétszáz éve heves viták tárgyát képezi. 1781-ben teszi közzé Benkő József Lőrincz milkói püspök egy 1096-os levelét. Ezt hosszú időn keresztül vagy hamisítványnak tartották, vagy azt mondták róla, a dátumból spórolt meg a másoló legalább két C-t, azaz latin százast, mivel más dokumentumok szerint csak 1227-ben alapították. Legújabban viszont egy erdélyi szász kutató, Horst Klusch azt állítja, nemzettársai első pillanattól kezdve (11-12. század) a Milkói püspökséghez tartoztak – azaz a levél mégis hiteles. Minket, erdélyi magyarokat azért érdekel e püspökség története, mert a szászok mellett a székelyek jó része is hosszú időn keresztül ennek fennhatósága alá tartozott.
A jelenlegi, általánosan elfogadott nézet szerint a püspökséget 1227-ben hozta létre Róbert esztergomi érsek pápai legátusként a kunok megtérítésére, és mivel a Milkov (Milkó) folyó partján volt a székhelye, milkóinak is nevezték. 1241-ben a tatárok tönkreteszik, majd kísérletek történnek újraélesztésére. Állítólag 1512-ben szűnt meg véglegesen, amikor Bakócz Tamás esztergomi érsek kieszközölte a II. Gyula pápánál a püspökség és az esztergomi érsekség kánoni egyesítését. (Ugyanakkor ismerünk egy 1518-as szinódusi összehívó levelet is.)
Az egyesek által Benkő József hamisítványának tartott levél ezzel szemben 1096-ban arról beszél, hogy Lőrincz milkói püspök felszólítja a kézdi/kézdi(i), orbai/orbói és sepsi/sepsi(i) székelyek papjait, hogy a milkói lerombolt székesegyház még be nem fejezett helyreállítására a néptől adományt gyűjtsenek, s buzdítsák a lófőket és gyalogokat, hogy a Szentföldnek a pogányoktól leendő visszavételére fogjanak fegyvert. Eszerint volt egy korábbi székesegyházuk, amit egyesek szerint a besenyők rombolhattak le az 1070-es években (a püspökség alapítása így tényleg az idők ködébe vesz). Most nem célom e levél elemzése, hanem egy olyan kutatást ismertetek, amely teljesen más oldalról érinti a kérdést.
A Kárpátokon túlról jöttek?
A már említett Horst Klusch (Az erdélyi szászok betelepedéséről. Ford. Szenkovics Enikő. Kolozsvár, Kriterion, 2009) meglepő elméletet fogalmaz meg a szászok erdélyi betelepedésével kapcsolatban. Ennek egyik alappillére az, hogy az erdélyi szászoknak a milkói püspökséghez tartozása csak azzal magyarázható, hogy azok már 1154 előtt e püspökség keretein belül éltek. A szászok nem nyugatról települtek be Erdélybe, mondja Klusch, hanem körülbelül 50 éves ott-tartózkodás után a Déli-Kárpátokon kívülről. Szerinte a szászok erdélyi betelepülése a milkói püspökség 11-12. századi létezésének tételezése nélkül nem magyarázható kielégítően.
Klusch így foglalja össze elméletét: „Az új elmélet azokon a számos dokumentummal alátámasztott tényeken alapszik, miszerint 1096-ban több mint 10 000 német és vallon parasztcsaládot, akik az Amiensi Péter által vezetett keresztes hadjáratban vettek részt, Nišnél (50 km-re délre a Dunától) a bizánci zsoldosok Konstantinápoly felé vonulásukban meggátoltak, és történelmi szempontból kikerültek az ellenőrzés alól. Sok minden szól azon feltevés mellett, hogy ezek a parasztok a következő télen átkeltek a Dunán, a Kárpátok déli lankáin megfelelő településhelyeket találtak, és a római egyház által vezetett milkói (Vrancea vidéke) püspöki székhelynek rendelték alá magukat.
1154-ben a Kárpátoktól délre feltételezhetően letelepedő németek részt vettek a II. Géza által Mánuel bizánci császár ellen vezetett hadjáratban, és mivel a kunok által erősen fenyegetve érezték magukat, elfogadták II. Géza meghívását és áttelepültek Erdélybe. Ehhez pedig az Olt-szoros jelentette a legrövidebb utat, mely télen kocsikkal és szánokkal is járható volt. Habár a később sinki, újegyházi és szebeni székeknek nevezett területekre települtek át, a 15. századig továbbra is a milkói egyházmegyéhez tartozónak érezték magukat.
A kereszténység határán
Arra nézve, hogy szász egyházközségek a milkói püspökséghez tartoztak már jóval 1227 előtt, és miért kell hitelesnek lennie az 1096-os oklevélnek, Klusch számos dokumentumot hoz fel érvként, közülük kettőt ragadok ki:
1.) „A szebeni káptalan 1351-es statútumából is az derül ki, hogy a szebeni káptalani területhez tartozó székek (Újegyház, Sink, Szeben) vallási és világi képviselői, illetve az egész lakosság azt állítja, hogy ez a káptalan eddig a milkói püspökséghez tartozott, és mostantól kezdve, vagyis a bekövetkezett pusztítást követően, az esztergomi érsekségnek rendeli alá magát.”
2.) „1436-ban például Christian szebeni esperes arról tájékoztatja IV. Jenő pápát, hogy az ő egyházközségi körzete, amely a kereszténység határán található, a kezdetektől fogva (ab olim, vagyis a letelepedés óta) a milkói egyházmegyéhez tartozott, »mivel azonban a püspökség a hitetlenek kezében volt, e körzetnek a papjai azért, hogy a hívők ne maradjanak elöljárók nélkül, saját esperest választottak maguknak«, akit az esztergomi érsek is jóváhagyott, és ez az esperes jogainak kibővítését kérte. Az abolim kifejezés Karl Reinerth szerint »egy régmúlt, pontosabban meg nem határozható« időre utal, »egy olyan kezdetre, melyhez nem nyúlhat vissza semmiféle emberi emlékezet.«”
Utánanéztem, hogy az okirattal kapcsolatban merült-e fel a hamisítás lehetősége. A pápai levél, amelyben IV. Jenő pápa hivatkozik Christian szebeni esperes levelére (voltaképp idézi azt), eredetiben megvan a szebeni levéltárban, az eredeti okirat alapján a szövegét közli a monumentális, hétkötetes Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen (Az erdélyi szászok történetére vonatkozó oklevéltár) negyedik kötete, minden jel szerint abszolút hiteles...
Az „átcsatolás” elmélete
Kluschtól teljesen függetlenül egy magyar egyháztudós, dr. Borbély István az erdélyi szászok lutheranizmusáról írva így summáz: „Az egész szász föld egyházkormányzatilag két részre oszlott. A szebeni és brassói káptalan eredetileg a milkói püspökség területe volt; 1441-ben a püspökség elpusztulása után az esztergomi érsek hatáskörébe került, olyképpen, hogy az érsekséget csupán a felügyeleti jog illette meg. A többi szász káptalanok a gyulafehérvári püspök fennhatósága alá tartoztak s dézsmájukat, valamint egyéb egyházi adójukat is annak fizették.”
Ezek szerint szász egyházközségeknek valamikori milkói püspökséghez tartozása kétségtelen. Egyes kutatók ebből nagyon óvatosan csak addig a pontig mennek el, hogy feltételezik, valamikor az 1230-as években ezeket a területeket a milkói püspökséghez csatolták. Ugyanakkor erre az átcsatolásra az égvilágon semmi adatunk nincsen, ha így történt volna, annak valamilyen nyoma mindenképp lenne akár a 13., akár a későbbi századokból. Márpedig a szászok tudatában az van, hogy ők a kezdetektől a milkói püspökséghez tartoznak.
Jómagam ezek után voltaképpen nem is értem, hogy IV. Jenő pápa 1436-os levelének 1937-es, minden próbát kiálló közlése után, az óriási mennyiségű adattal szemben, amely a szebeni prépostságnak a milkói püspökséghez kezdetektől való tartozását alátámasztja (maga Klusch is még számos adatot idéz), miképpen lehet egy átcsatolást akár feltételezni is az 1230-as évekre. Hogy megnyugtató megoldást kapjunk, el kell fogadnunk, hogy a milkói püspökség már jóval korábban fennállott, és a szebeni prépostság első pillanattól kezdve (talán 1154-től) a milkói püspökséghez tartozott (mint ahogy a szászok maguk mondják). El kell fogadnunk, hogy 1227-ben csupán átnevezték a milkói püspökséget kunra, mint ahogy azt Benkő József Milkoviájában első pillanattól megállapítja. Csak hát a történészek malmai lassan, nagyon lassan őrölnek...
Erdélyi Napló (Kolozsvár)