Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Draskovics, Vuk
133516 tétel
1995. február 27.
Adrian Nastase, a kormánypárt ügyvezető elnöke hasznosnak tartja az atlantai találkozót, a dialógust folytatni kell. Az RMDSZ képviselőkkel jól együtt dolgozik, Borbély Lászlóval soha nem volt vitája. Nastase elmondta, hogy pártja most dolgozza ki kisebbségpolitikáját. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./
1995. február 28.
Az SZKT nyilatkozata szerint kész tárgyalni az ellenzéki pártokkal, ugyanakkor a Társadalmi Demokrácia Pártjával is. Az RMDSZ nem fogadja el a Demokratikus Konvenció /DK/ felszólítását és az RMDSZ nélkül hozott határozatát. Amennyiben ez a feltétele a DK-n belüli együttműködésnek, akkor az RMDSZ új formát, a partneri viszonyt ajánlja a DK-nak.Végül az SZKT határozatában felhatalmazta az RMDSZ vezetőit. hogy kérjék fel az európai és más nemzetközi intézményeket, hogy megfigyelőik által vegyenek részt a román-magyar kerekasztal további tanácskozásain. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 28./
1995. február 28.
"Tőkés László püspök állásfoglalásában kifogásolta, hogy a Romániai Magyar Szó, nevezetesen Zsehránszky István újságíró febr. 20-i vezércikkében politikai támadást intézett ellene, a lap folytatja a mindenkori "Neptun-barát propagandáját." Tőkés László soha nem nevezte a neptunosokat árulóknak és fenntartja azt a megállapítását, hogy a romániai magyarság sohasem nyúlt erőszakos eszközökhöz. A Romániai Magyar Szó "azokhoz a - többnyire román - politikai erőkhöz és médiákhoz csatlakozik, amelyek Tőkés László és az általa képviselt politika lejáratásán fáradoznak." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 28./"
1995. február 28.
Nagyon ellentmondásos helyzetre vall a hét végi döntés. Az SZKT mindegyik frakciója elítélte Nagy Benedek képviselő minősíthetetlen megnyilvánulását, szennyiratát, ezzel szemben a szavazásnál százegy képviselőből harmincöten teljesen felmentették Nagy Benedeket - nyilatkozta Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. Nagy Benedek mögött rejtett erők húzódnak meg. Mély szakadék húzódik a romániai magyarság politikai képviselete és a romániai magyarság tömegei között, mondta a püspök. Időzített bomba van elhelyezve az RMDSZ-en belül. /Új Magyarország, febr. 28./
1995. február 28.
A román lapok a radikálisok győzelmének mondják, hogy Nagy Benedeket kizárták az RMDSZ-ből. /Magyar Nemzet, febr. 28./
1995. február 28.
Febr. 8-án Margittán a 19 éves Horváth Ferencet este fél tizenegykor a rendőrök bekísérték a rendőrségre, mert betört egy ablakot, éjjel 1,25-kor egy rendőr felkereste a fiú szüleit és közölte, hogy a fiú eszméletlenül fekszik. A rendőrség 1,30-kor hívta a mentőket, a szülők szerint fiuk ekkor már halott volt. A boncolás megállapította, hogy a mája valósággal szétrobbant, a szív és a főütőér leszakadt, a lép szintén, több bordája letört a gerincoszlopról, bal lába pedig két helyen eltörött. A rendőrök nem akarják elismerni, hogy agyonverték Horváth Ferencet, azt mondják, hogy valószínűleg elütötte egy autó, de akkor nincs magyarázat arra, hogyan kerülhetett egy panelház melletti sétányra. /Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 28./
1995. február 28.
Pécsi Ferenc képviselő elmondta, hogy Szatmárnémetiben kapcsolatteremtő találkozókat szerveztek a vállalkozók számára. Ápr. 25-ére Bécsben szervezik meg a vállalkozók találkozóját. Szatmárnémetiben egy hónapja beindult a Vállalkozást Élénkítő Központ, a bukaresti székhelyű ENSZ-központ biztosította a teljes felszerelést. Ez a központ segít a Phare-programokba való bekapcsolódásba. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 28./
1995. február 28.
Dr. Andrei Marga professzor, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora az újságokból értesült egy magyar tagozat intézményesítési szándékáról. Az egyetemen működő magyar tannyelvű tanári, művészi és újságírói szakoknak már van intézményesített képviselete egy rektor-helyettes és az egyetemet vezető Szenátus magyar tagjai személyében. A rektor nem fogadj el egy etnikai alapú struktúra szerveződését az egyetemen. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./
1995. február 28.
Inczefi Tibor azt szorgalmazza, hogy a fiatalok az iskolában jól megtanuljanak románul, ne a katonaságnál kelljen, gúnyolódás közepette, megtanulni a nyelvet. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 28./
1995. február 28.
Ismét tolvaj járt a kolozsvári Szent Mihály templomban, csak két faliperselyt sikerült felnyitnia. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./
1995. február 28.
Nagyváradon felszentelték az ország legnagyobb baptista templomát. Az épületkomplexumban iskola, ebédlő, adminisztratív helységek és vendégszobák is vannak. /Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 28./
1995. február 28.
Két különös, a rendőrséggel összefüggésbe hozott haláleset felhívja a figyelmet a rendőrség módszereire. A 32 éves szatmári Kiss Istvánt jan. 23-án vitték be a rendőrségre, majd kórházba kellett vinni, ahol meghalt. Halála előtt még elmondta, hogy a rendőrségen összeverték. A margittai 19 éves Horváth Ferencet febr. 9-én este kísérték be a rendőrségre, néhány óra múlva meghalt. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 15. - a beszámolók a halálesetekről: Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 9., Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 17., Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 28./
1995. február 28.
"Cseke Gábor élesen bírálta az SZKT Nagy Benedek képviselő kizárására vonatkozó határozatát és visszautasította Tőkés László kritikáját, "mert egyik cikkünk megint nem a szája íze szerint íródott". A Romániai Magyar Szó nem Neptun-rajongó és nem Tőkés-ellenes, egyszerűen nem szeretik a kizárólagosságot. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 28./ "
1995. február folyamán
Romániának jó esélye van az EU-hoz és a nyugati biztonsági szervezetekhez való majdani csatlakozásra, ami rendbe teszi a gazdaságot, jelentette ki a Bukarestbe érkezett Rühe német védelmi miniszter. Volker Rühét fogadta Iliescu elnök. - Románia és az EU társulási megállapodása febr. 2-án lép hatályba. /MTI/
1995. február folyamán
Új köntösben, méreteiben kedvezően megváltozva, negyedik évfolyamába lép újságunk - jelentette be Kakassy Sándor főszerkesztő a Kis-Küküllő 1995/1-es számában, amely ezekben a napokban látott napvilágot. Segítséget kér a terjesztésben, mert Dicsőszentmártonban az újságárudákban ezt nem engedélyezik. A folyóiratból megtudjuk, hogy másodszor is megjelent a Nagykendi Kalendárium, továbbá a Sipos Domokos Művelődési Egyesület /Dicsőszentmárton/ januárban író-olvasó találkozót tartott, Majla Sándor /Székelyudvarhely/ költő, az Ablak folyóirat szerkesztője volt a vendégük. A nemzeti kisebbségeket bemutató Ablak utolsó, 6. száma a Hollandiában élő frízeket ismertette. /Kis-Küküllő (Dicsőszentmárton), 1. sz./
1995. február folyamán
"A Kelet-Nyugat első száma 1990. febr. 9-én jelent meg. Nagyváradnak a fordulat utáni első irodalmi-művészeti lapja népszerű lett, a "hőskorban" elérte a 24-26 ezres példányszámot, felelős szerkesztője Tőke Csaba volt. Neves hazai és külföldi írógárda gyűlt a lap köré, emlékezik a kezdetre Indig Ottó. Az infláció azonban egyre nagyobb lett, míg azután 1991. nov. 23-án /a II. évfolyam 33. számában/ Fábián Imre főszerkesztő kénytelen volt bejelenteni, hogy a lap szünetelteti megjelenését. Nyolc hónap múlva Fábián Imre megkísérelte újraéleszteni - kéthetenkénti megjelenéssel - a lapot, 1992. aug. 6-án, 27-én, majd szeptemberben napvilágot látott három szám, de több nem ment az anyagi gondok miatt. 1993 májusától folyóiratként újra megjelent a Kelet-Nyugat, Horváth Andor egyetemi tanár lett a főszerkesztő. Újra veszélybe került a lap 1995 elején. Szőcs Géza segítségével utcára kerülhetett az újabb, összevont szám. Horváth Andor kivált a lapból, a felelős szerkesztő Indig Ottó. /Kelet-Nyugat (Nagyvárad), jan.-febr./"
1995. február folyamán
Beczásy István önéletírása Bekerített élet /Literator Könyvkiadó, Nagyvárad, 1995/ címmel a közeljövőben jelenik meg, ebből olvashatunk egy részletet. Beczásy János dálnoki földbirtokos tizenhárom évet töltött Dobrudzsában, kényszermunkán. A földbirtokos családok megpróbáltatásai, szenvedései tárulnak fel a könyv lapjaiból. Elhurcolás, fizikai bántalmazás, embertelen körülmények hosszú éveken át. Beczásy a szenvedés mélységeiben is megőrizte emberségét, becsületét. /Kelet-Nyugat (Nagyvárad), jan.-febr./
1995. február folyamán
A Délnyugat folyóirat 1994-ben indult, első évfolyamában /1994-ben/ tíz száma jelent meg. Felelős szerkesztője, aki egyben a cikkek zömét írja, Makay Botond református tiszteletes. A többi cikk Dercze Ferenc szerkesztőségi titkártól és Szánthó Lehel főszerkesztő-helyettestől van. Még Fülöp Lívia mondható rendszeresen közlőnek, amint a lap statisztikájából kitűnik. A Délnyugat költségeit a dévai Corvin Magazin Bt. és a magyarországi Pro Professione Alapítvány vállalta magára /akárcsak a Hunyadvármegye folyóiratot/, hogy újsághoz jussanak a szórványban élő magyarok. /Délnyugat (Resicabánya), febr. - II. évf. 2. sz./
1995. február folyamán
A Hunyadvármegye felelős szerkesztője Barra Réka. A mostani számból megtudhatjuk, hogy a csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület febr. 11-én nagy sikerrel vendégszerepelt a lakodalmas jelenettel Pusztakalánban, majd Igazfalván. /Hunyadvármegye (Déva), febr. - II. évf. 2. sz./
1995. február folyamán
"A Hunyad Megyei Hírmondót Hauer Erich szerkeszti. A vajdahunyadi RMDSZ vezetősége jan. 5-re rendkívüli ülést tartott, melyre meghívtak minden olyan tagot, aki az elmúlt öt évben választmányi tag volt. Emlékeztek a megtett útra, megállapítva, hogy a kezdeti lelkesedésből kevés maradt, a tervekből sok minden nem valósult meg. Zudor Endre tanár, az RMDSZ vajdahunyadi szervezetének első elnöke a közösségek önrendelkezésének fontosságáról beszélt. A folyóiratban Nits Árpád cikkét olvashatjuk /A diverzió nagymesterei/ az évek óta szüntelenül folyó Tőkés László elleni hangulatkeltésről. A forradalom szikrájából először "az a pópa" lett, nemsokára magyarbérenc, KGB-ügynök, CIA-ezredes, végül - szekus. /Hunyad Megyei Hírmondó (Déva), jan. - II- évf. 1. sz./ "
1995. február folyamán
A Besztercei Híradó a negyedik évfolyamába lépett, a februári a 25. száma. Felelős szerkesztője Fazekas István, a lap megjelenését a Beszterce Művelődési Alapítvány segíti. /Besztercei Híradó (Besztercebánya), febr. - IV. évf. 2. sz./
1995. március 1.
"Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa /SZKT/ Marosvásárhelyen ülésezett febr. 25-26-án. Markó Béla elemezte a decemberi tanácskozás óta eltelt, az RMDSZ elleni példátlan kampány által jellemzett időszakot. Rámutatott, hogy az RMDSZ nem oka, hanem tárgya a méltatlan támadásoknak. A kisebbségi kérdés csak nemzetközi garanciákkal kezelhető, s ebbe a kétoldalú garanciák is beleszámítanak. Javasolta, hogy az RMDSZ erősítse meg az alapszerződéssel kapcsolatos igényeit. Az SZKT elemezte a DK-hoz való viszonyát. A jövőben az RMDSZ nem a DK tagjaként, hanem egyenjogú partnereként működik. Az SZKT leszögezte, hogy az Országos Önkormányzati Tanács döntései nem mondanak ellent az ország alkotmányának. Az SZKT többórás vita és szavazás után jóváhagyta az etikai bizottság jelentését, amely a Tőkés László tiszteletbeli elnök ellen körözött röpirat ügyében elmarasztalta Nagy Benedek képviselőt, és kizárta az RMDSZ-ből. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./ Ötvennégyen a kizárásra szavaztak, tizenketten visszautalták volna az ügyet újratárgyalásra, harmincöten a kizárás ellen voksoltak, a kérdés lezárását sürgették. Nagy Benedek több kifogást emelt az ellene indított eljárással kapcsolatban. Frunda György túl szigorúnak tartja az ítéletet, szerinte ez a döntés "súlyos károkat fog okozni az RMDSZ számára". Tokay Györgynek komoly fenntartásai vannak "azzal a módszerrel és gyakorlattal szemben, ahogy az RMDSZ-en belül a politikai kérdéseket megoldják." Szerinte listák készülnek a politikai ellenfelekről és ezek az Etikai Bizottság elé kerülnek. Tőkés László felszólalásában elmondta, hogy megbocsátott Nagy Benedeknek. Szerinte azok szavazhattak a képviselő felmentése mellett, akik eszközként használták fel Nagy Benedeket politikai irányvonaluk érvényesítésére. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 28., Magyar Nemzet, febr. 27., Markó Béla felszólalása: Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 1./Tőkés László bejelentette, hogy visszavonja nemrég tett nyilatkozatát a visszavonulásról, ezután vállal közszereplést. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 1./A Szórvány, a Partium, a Magyar Demokrata Frakció a büntetés enyhítésére, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, a Szabadelvű Kör, a Bethlen Gábor és a Gaudeamus Frakció, a Reform Tömörülés a kizárás mellett foglalt állást. /Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 28./Az SZKT ülésének zárónapján Cs. Gyimesi Éva, az RMDSZ Oktatási Főosztályának vezetője előterjesztette a Cselekvési irányelvek a romániai magyar oktatás fejlesztésére című oktatásstratégiai dokumentumot, amelyet az SZKT tagjai elfogadtak. Cs. Gyimesi Éva elmondta, hogy a közeljövőben részletes oktatásstratégiát dolgoznak ki a szórványban élő magyarok számára. Markó Béla megkérdezte, miért kellett öt évig várni e dokumentum kidolgozására. /Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 1./"
1995. március 1.
Az SZKT határozatot adott ki az alapszerződésről. Ebben szerepel, hogy az alapszerződésnek integrálni kell a két országban élő kisebbségek legitim képviselőinek véleményét, részletesen kidolgozott kisebbségvédelmi megállapodást is kell tartalmaznia, amely garantálja az autonómia jogát, továbbá kötelezettségvállalást mindezek biztosítására. /Határozat az alapszerződésről. = RMDSZ Tájékoztató, febr. 27., 480. sz., Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 1./
1995. március 1.
Kolozsváron a febr. 27-i rendkívüli tanácsülés egyetlen napirendi pontja: Molnos Lajos és Boros János RMDSZ-tanácsosok leváltása, mert tagjai az RMDSZ önkormányzati tanácsának. A javaslatot egyszerű többséggel elfogadják, mire Kölnből hazatér Funar polgármester, jelenthetik neki, hogy a döntés megszületett, kérheti a prefektustól a tanácsosok fölmentését. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 1./
1995. március 1.
"A Salajul és a Graiul Salajului arról írt, hogy "elrabolták" Zilahon az amerikai konzulátus diplomatáját, Nathal M. Bluhmot. Az egyik "támadót" azonosították Fekete Károly, az RMDSZ zilahi szervezete alelnöke személyében. Valójában szó sem volt elrablásról, ismertette a történteket Katona Sándor, az RMDSZ zilahi elnöke. A konzulátusról előzőleg jelezték, hogy a diplomata szeretne ellátogatni az RMDSZ zilahi székházába. A találkozót tehát nem az RMDSZ szervezte. Az említett lapok viszont kimerítik a rágalmazás esetét, nem adnak példát újságírói etikából. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./ Maga Nathal M. Blum cáfolta ezt a képtelen vádat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 1./"
1995. március 1.
Bárányi Ferencet választotta elnökévé az RMDSZ képviselőcsoportja. Eddig Tokay György töltötte be ezt a tisztséget. Bárányi 14, Tokay 13 szavazatot kapott. A szenátusi RMDSZ-frakcióban a szavazás nem hozott változást, Verestóy Attila maradt az elnök, Szabó Károly az alelnök, Buchwald Péter a titkár. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 2., Népszava, márc. 1./
1995. március 1.
A képviselőház febr. 28-án elvetette az ellenzék indítványát, amely alkotmánysértőnek minősítette a polgármesterek tömeges felmentését. A szavazás eredménye azt jelenti, hogy a felmentések érvényesek. /Az ellenzék indítványának szövege: Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 27., Népszava, márc. 1./
1995. március 1.
"Eörsi Mátyás /SZDSZ/, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke febr. 28-án a Naptévé adásában arra a kérdésre, hogy a nemzet részének tekinti-e a határon túli magyarságot, azzal hárította el a választ, hogy ez filozófiai kérdés. A pártok képviselői sorra elutasították ezt az álláspontot. Mécs Imre /SZDSZ/ sem értett egyet vele. Kövér László /Fidesz/: A fiatal demokraták természetesen a nemzet részének tekintik őket. "Az viszont meglehet, hogy az SZDSZ számára ez filozófiai kérdés." "...régi keletű a szabaddemokraták idegenkedése ettől a kérdéstől." /Esti Hírlap, márc. 1./"
1995. március 1.
"Mindvégig csapdahelyzettől való aggodalommal gondoltam Atlantára" - jelentette ki Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, a vele készült interjúban. Fenntartásai vannak a PER-rel és tárgyalópartnereivel szemben. A PER a farkast és a bárányt akarja összebékíteni. A román hatalomnak el kell szánnia magát arra, hogy a romániai magyarság helyzetét megoldja. Atlantában határozottan fölvetették, hogy a romániai magyarságnak joga van egyetemre. Kifelé a román hatalom a dialógus kedvező képét mutatta, miközben otthon az RMDSZ elnökét kiáltották ki szélsőségesnek. Ezért született még ott, Atlantában a nyilatkozat, felkérve a román kormányt és a pártokat, hogy belpolitikai szinten tegyék lehetővé, hogy párbeszédet folytathassanak. /Orient Expressz (Bukarest), márc. 1./"
1995. március 1.
"Bíró Béla, a Brassói Lapok munkatársa ismét jelentkezett szokott fórumában, a Magyar Hírlapban, hogy támadja Tőkés Lászlót, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét. "Okos volt-e Tőkés László részéről nimbuszának mindenáron való védelme, az ellenfél lebecsülése?" A Tőkés László-Nagy Benedek ügyről kijelentette: "Az ügyet mindkét tábor nacionalistái önös politikai céljaikért próbálták meg - nem is eredménytelenül - kihasználni." Az ellenségesség megmarad. A Funar-párti igazságügy-miniszter az RMDSZ betiltását követeli. "A magyar álláspont is radikalizálódik." A cikkíró idéz a romániai sajtóból, hozzátéve, hogy azokhoz nem kell kommentár. Sütő András beszédéből idéz: "Orbán Balázs szobrának állítása alkalmából azért vagyunk mi élők - öregek és fiatalok - itt, hogy mindazt, amitől megfosztottak bennünket több évszázadon keresztül, visszaszerezzük akkor is, ha a legtragikusabb áldozatot kell hoznunk érte." /Brassói Lapok, 6. sz./, majd Adonyi Nagy Mária vezércikkéből: "Az RMDSZ számára (...) az autonómiáért folytatott küzdelem élethalálharcot kell hogy jelentsen. Hosszan tartó kemény csatát, melynek tétje sokkal nagyobb, kimenetele fontosabb, mint ama vásárhelyié volt." /Erdélyi Napló (Nagyvárad), 7. sz./. Bíró Béla befejezésül Tőkés Lászlót idézi, aki Atlantából hazatérve azt hányta a találkozót szervező amerikai alapítvány szemére, hogy a farkast és a bárányt akarja összebékíteni. /Jó románok, jó magyarok. = Magyar Hírlap, márc. 1./"