Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Cigărean, Adrian
2665 tétel
2001. január 17.
"Jan. 16-án a parlament alsóházának plénuma elfogadta az államosított ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvényt. Márton Árpád képviselő plénum előtti felszólalásában kifejtette az RMDSZ állásfoglalását: az RMDSZ-frakció megszavazza az ingatlantörvényt, annak ellenére, hogy az hiányos - mivel nem rendezi az egyházi és közösségi javak helyzetét. /RMDSZ Tájékoztató, jan. 16. - 887. sz./ Az RMDSZ, mint korábban is, kifogást emelt a törvény 16. szakasza ellen, amely azoknak az ingatlanoknak a sorsáról rendelkezik, amelyekben állami intézmények működnek, és amelyeket nem szolgáltatnak vissza volt tulajdonosaiknak, hanem csupán kárpótlást próbálnak jóváhagyni, tájékoztatott Kónya-Hamar Sándor képviselő. Adrian Nastase miniszterelnök elmagyarázta, hogy valójában egy jogi keretet akartak létrehozni annak érdekében, hogy a tulajdonosok visszakaphassák javaikat. Székely Ervin Bihar megyei képviselő ismertette a törvényt: mindazok a magán-, valamint jogi személyek, akiktől 1945. március 6-a és 1989. december 22-e között elkobozták az ingatlanjaikat, visszakaphatják ezeket, vagy méltányos kárpótlásban részesülnek. A törvény szabályozásai nem vonatkoznak az egyházi ingatlanokra. Ezek jogi helyzetét ugyanis külön törvényben fogják szabályozni, mindaddig azonban az érintett ingatlanok rendeltetésén nem lehet módosítani, és nem lehet ezeket elidegeníteni sem. Ami a jogi személyeket illeti, ezek csak akkor tarthatnak igényt elkobzott ingatlanjaikra, ha az elkobzástól a mai napig megszakítás nélkül működtek. Ez lehetetlenné teszi esetükben a visszaszolgáltatást, hiszen a diktatúra ezeket a jogi személyeket megszüntette - mondta Székely Ervin. Itt az a lehetőség adódik csupán, hogy a volt egyesületek tagjai magánszemélyként kérjék vissza a saját ingatlanrészüket. Megszorítás az is, hogy azok a bérlők, akik az 1995-ben életbe lépett, az állam tulajdonába átvett lakások visszaszolgáltatásáról szóló 112. számú törvény alapján jóhiszeműen megvásárolták az általuk bérelt lakást, megtartják ezeket a lakásokat, a volt tulajdonosok pedig csak kárpótlásban részesülhetnek, természetbeni visszaszolgáltatásban már nem. Ha az ingatlanokban intézmények, pártszékházak, civil szervezetek székelnek, szintén csak kárpótlásra számíthat a tulajdonos. Abban az esetben, ha állami tőkével működő gazdasági társaság, vagy állami intézmény által működtetett kereskedelmi társaság, szövetkezet tevékenykedik egy valamikor elkobzott ingatlanban, a volt tulajdonosok csak akkor részesülhetnek a természetbeni visszaszolgáltatásban, ha az illető gazdasági társaság ilyen értelemben dönt. A törvényt egy ideig az is alkalmazhatatlanná teszi, hogy a kárpótlás értékét külön jogszabályban fogják szabályozni, illetve egy ezután létesített minisztériumközi bizottság döntheti el az ehhez való jogot. Székely Ervin szerint ez egy visszás helyzetet idéz elő, hiszen egy alanyi jogon járó kárpótlást nem dönthet el egy politikai alapon szervezett bizottság. Az RMDSZ úgy gondolta, hogy ez a kezdete lehet az igazságszolgáltatásnak, és remélik, hogy rövidesen módosíthatják a törvényt. /Elfogadták az államosított ingatlanokról szóló törvényt. Kezdete lehet az igazságszolgáltatásnak. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./"
2001. január 17.
"Megoldódni látszik az RMDSZ Kolozs megyei szervezete és a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP) között nemrég kirobbant konfliktus, amely az alprefektusi tisztség igénylése során kialakult nézeteltérés miatt állt elő. Kónya-Hamar Sándor megyei elnök elmondta: jan. 16-án megbeszélést folytatott Adrian Nastase kormányfővel, Viorel Hrebenciuc-kal, a képviselőház alelnökével, és Miron Mitrea szállításügyi miniszterrel, akik egyetértettek azzal, hogy az RMDSZ Kolozs megyében tíz, a kormány hatáskörébe tartozó közintézmény vezetői tisztségét kapja meg. Kónya-Hamar tájékoztatása szerint a nevesítés már megtörtént, a jelöléskor elsősorban szakmai és nem politikai feltételeket vettek figyelembe. /Rendeződhet az RTDP és az RMDSZ helyi szervezetei közötti konfliktus. Tíz vezetői tisztség jutna a szövetségnek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./"
2001. január 19.
"Adrian Nastase miniszterelnök szerint az RTDP és az RMDSZ helyi szervezetei között kialakult együttműködés tette lehetővé a két politikai alakulat országos szintű megállapodását. A miniszterelnök a bukaresti Adevarul című román lap jan. 18-i számában megjelent interjújában úgy vélekedett, hogy ez az együttműködés nem szül olyan elégedetlenséget az RTDP táborában, ami a tagság egy részét a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt irányába vinné. Natase szerint az a felhívás, amelyet nyolc Kovászna és Hargita megyei román civil szervezet tett közzé a napokban az ott élő románokat fenyegető veszélyről, csak az ″ottani közösség egy szegmensének véleményét tükrözi, nem az egész közösségét″. - Nastase hozzátette, hogy a két szervezet között egyezség született bizonyos helyi posztokról is, de az RTDP már a választások előtt meghirdette, hogy bizonyos posztokat a nemzeti kisebbségek képviselőinek szán. /Az RMDSZ-RTDP közötti együttműködés a helyi szervezeteknek köszönhető. Nastase: Bukarestben másképp látszott... = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./"
2001. január 23.
"Jan. 23-25-ke között Adrian Nastase kormányfő Strasbourgba és Brüsszelbe látogat. A munkalátogatás során találkozni fog: Romano Prodival az Európai Bizottság elnökével, Günther Verheugenel, az EU bővítéséért felelős biztossal, Javier Solanaval, az ET főtitkárával és George Robertson NATO-főtitkárral. A kormányfő munkalátogatása során ismerteti a román kabinet euro-atlanti integrációs elképzeléseit, valamint gazdasági programját. /RMDSZ Sajtófigyelő, jan. 23. - 13. sz./"
2001. január 24.
"Adrian Nastase kormányfő felszólította a prefektusokat és a megyei tanácsok elnökeit, hogy mielőbb csökkentsék 30%-kal a közigazgatási apparátus létszámát. /Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 24./"
2001. január 24.
"Az ET parlamenti közgyűlésén felszólaló Adrian Nastase román miniszterelnök elmondta a kisebbségügyi raportőr kérdésére, hogy Románia elegendő jogot biztosít a magyar kisebbségnek, beleértve az oktatási jogokat. /Adrian Nastase a kisebbségi jogokról. = RMDSZ Sajtótájékoztató, jan. 24. - 14. sz./"
2001. január 25.
"Adrian Nastase miniszterelnök első kormányrendeleteinek egyikével a Kisebbségvédelmi Hivatalt lefokozta főosztállyá és a Tájékoztatásügyi minisztérium hatáskörébe utalta. Ez ellen az RMDSZ vezetősége egy árva szóval sem tiltakozott. Eckstein Kovács Péter szenátor, volt kisebbségvédelmi miniszter volt az egyetlen, aki sajtóértekezletén tiltakozott a döntés ellen. A Brassói Lapoknak elmondta, hogy erre a döntésre még az RMDSZ-szel megkötött protokollum előtt került sor, az RMDSZ megkérdezése nélkül. A hivatalt tulajdonképpen megszüntették azzal, hogy eltűntek a legfontosabb osztályok az új struktúrából. - Egy tavalyi kormányrendelet szentesítette a Kisebbségi Kutatóintézet létrehívását. Az intézmény létrehozása pénzügyi akadályokba ütközik, ezzel hárította el a rendelet életbe lépését a volt pénzügyminiszter, Decebal Traian Remes. /Béres Katalin: Lefokozva. Kisebbségvédelmi Hivatalból - Főosztály. = Brassói Lapok (Brassó), jan. 25./"
2001. január 26.
"Romániának esélye van arra, hogy még ebben az évben lekerüljön a ″fekete listáról″ - jelentette ki Adrian Nastase kormányfő, aki Antonio Vitorino igazságügyi európai biztossal folytatott megbeszélést. A találkozón szó volt arról, hogy Romániát mielőbb levegyék a vízumköteles országok listájáról. /Lekerülhetünk a ″fekete listáról″? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 26./"
2001. január 26.
"Az Etnikumközi Hivatalt nem érinti a kormányfő által kezdeményezett létszámcsökkentés. Adrian Nastase miniszterelnök több ízben hangsúlyozta, hogy a közeljövőben harminc százalékkal csökken a kormányapparátus és a minisztériumok alkalmazottainak száma. Markó Attila államtitkár-helyettestől viszont közölte, hogy a hivatal új formájában is megőrzi húsznál több munkatársát. /Nem lesz létszámcsökkentés az Etnikumközi Hivatalnál. = Krónika (Kolozsvár), jan. 26./"
2001. január 29.
"Adrian Nastase miniszterelnök kifejtette, hogy kormánya egyetértene a ″self management″-tel, tehát a magyar tagozat saját szenátussal és anyagi autonómiával rendelkezne. Szerinte az állami magyar egyetem kérdése már csak azért is összetett, mert míg a federációs országokban működnek kisebbségi egyetemek, a nemzetállamokban ezek nem honosodtak meg. /Önrendelkezést kaphat a BBTE magyar tagozata. = Krónika (Kolozsvár), jan. 29./"
2001. január 30.
"Elképzelhető, hogy az RTDP törvénytervezetet terjeszt a parlament elé, amely az elkobzott erdők és termőföldek visszaszolgáltatásáról szóló jogszabály módosítására lenne hivatott - jelentette ki jan. 29-én Adrian Nastase kormányfő. Hangsúlyozta: a módosítás nem érinti a visszakért földterületek hektárainak számát. Nastase közölte: az ügyben egyeztetni fognak a Nemzeti Liberális Párttal és az RMDSZ-szel is. - Valeriu Stoica, az NLP-alelnök kijelentette: amennyiben az RTDP valóban módosítani akarja a földtörvényt, a liberálisok újragondolják a kormánypárttal kötött együttműködési egyezményt. Markó Béla szerint az RMDSZ nem ismeri, hogy az RTDP módosító indítványai mit céloznak, s csak akkor tud érdemben is nyilatkozni az ügyről, amikor konkrét formát öltenek ezek a javaslatok. Petre Roman, a DP elnöke szerint a demokraták egyetértenek abban, hogy a földtörvény módosításokra, kiegészítésekre szorul, a földvisszaszolgáltatás ugyanis nem társult megfelelő erdővédelmi intézkedésekkel. /Nastase egyeztetni kíván földtörvény-ügyben az RMDSZ-szel és a liberálisokkal. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 30./"
2001. február 1.
"Az Európa Tanács januári parlamenti közgyűlésén Frunda Györgyöt újraválasztották a jogi bizottság alelnöki tisztségébe. Frunda György szenátor az egyedüli, aki több mint hét éve folyamatosan tagja ennek a küldöttségnek. Megállapította, hogy szakmai szempontból a mostani román küldöttség jóval gyengébb a korábbinál. Viorel Hrebenciuc a jelenlegi román küldöttség elnöke. Frunda György dokumentumcsomagot készített Vadim Tudor kijelentéseiből, a Nagy-Románia Párt cikkeiből, amelyet letett az ET jogi bizottságban és az ET elnökségénél. - Adrian Nastase kormányfő búcsúlátogatáson vett részt /azelőtt az ET román küldöttségének tagja volt./ A miniszterelnök elmondta, hogy az új kormány vállalja azokat a kötelezettségeket, amelyeket '93-94-ben is vállalt, és teljesíteni is fogja azokat. A kérdésre, hogy mi lesz a magyar egyetem sorsa, Nastase azt mondta, a kormány úgy érzi, hogy tovább kell fejleszteni a jelenlegi helyzetet új magyar fakultások létrehozásával, és meg kell oldani, hogy a Babes- Bolyai Egyetem magyar tagozatán a magyarok döntsenek a menedzsment, illetve beiskoláztatási kérdésekben. Adott autonómiáról beszélt. Ezt az Európa Tanácsnak ígérte. - Frunda beszámolt arról, hogy a nemzeti kisebbségek kérdésében több javaslatot sikerült átvinnie az ET-ben jogi bizottsági szinten. - Az ET kérte a tagországokat, alkalmazzák a keretegyezményt, alkalmazzák a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. Frunda javaslatára elfogadták, hogy a kisebbségeket képviselő legitim szervezetek is az Európai Bírósághoz fordulhassanak. Végül ez az ajánlás két melléklet elfogadását javasolja az Európa Tanácsnak. /Mózes Edith: Elmúlt az ígéretek órája. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 1./"
2001. február 3.
"A polgármesterek felfüggesztési lehetőségéről szóló tervezetet az előző kormánykoalíció dolgozta ki: a prefektus csak az ügyész indokolt kérésére függesztheti fel a polgármestert. Mindez összhangban áll a román törvényekkel, illetve az Európa Tanács elvárásaival és gyakorlatával - mondta Cosmanca közigazgatási miniszter. Szerinte a törvénytervezet elfogadásáért nem a mostani RTDP-s képviselőket és szenátorokat kell vádolni, a felelősség a volt kormánykoalícióé. - Kolozsvár, Temesvár és Jászvásár polgármestere tiltakozó találkozót szervezett febr. 3-ra Brassóban ezen törvénytervezet ellen. Gheorghe Funar polgármester úgy nyilatkozott, a találkozót követően "Európát sokkoló" tiltakozó akcióra kerülhet sor. - Adrian Nastase kormányfő kijelentette, hogy kérte a közigazgatási minisztériumot, állítsa össze a helyi közigazgatási törvényt módosító törvénytervezetet, amely változtatna ezen a szövegen. - Gheorghe Funar polgármester nyílt levelet intézett Adrian Nastase kormányfőhöz, amelyben többek között arra kéri, rendelje el, hogy minden megyében számolják össze a román nyelvet nem ismerő különböző nemzeti kisebbségekhez tartozó felnőtteket. Ugyanakkor azt szeretné, ha a kormány román nyelvtanfolyamokat tartana "azon román állampolgároknak, akik nem ismerik az állam nyelvét". Funar szerint az RMDSZ kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó "követelése" nem felel meg az európai normáknak. /Kiss Olivér: A kormány a volt koalíciót vádolja a közigazgatási törvény miatt. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./"
2001. február 5.
"Febr. 3-án Brassóban találkoztak a romániai nagyvárosok polgármesterei, a helyi közigazgatási törvénytervezet ellen tiltakoznak. Közös nyilatkozatukban leszögezték: a helyi közigazgatási törvénytervezet súlyosan megszegi az alkotmányt, illetve a Helyi Autonómiák Európai Chartáját. Antidemokratikusnak ítélték a törvénytervezet azon cikkelyét, melynek értelmében büntető eljárás indítása esetén a kormány által kinevezett prefektus felfüggesztheti a választott polgármestert. Szerintük a felfüggesztésre csak a bírósági döntést követően kerülhet sor. Feltehetőleg Gheorghe Funar kolozsvári polgármester nyomására a romániai nagyvárosok vezetői leszögezték: a helyi közigazgatási szervekkel történő kapcsolatuk során a polgároknak kizárólag az állam hivatalos nyelvét, a románt kell használniuk. A közleményt Constantin Simirad jászvásári, Gheorghe Funar kolozsvári, Ioan Ghise brassói, Tudor Pendiuc pitesti, Petru Filip nagyváradi, Adrian Orza temesvári, illetve Mircea Molot dévai polgármester látta el kézjegyével. A találkozó során Gheorghe Funar, aki egyben a Nagy-Románia Párt főtitkára, kifejtette: pártja még ezen a héten elkezdi az aláírásgyűjtést a bizalmatlansági indítvány benyújtása érdekében. /Kiss Olivér: Az anyanyelv használata ellen is tiltakoznak a nagyvárosok polgármesterei A közigazgatási törvénytervezet módosítását kérik. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./"
2001. február 5.
"Bihar megyének nemhogy magyar alprefektusa, de a közhivatalok élén vezető funkciót betöltő RMDSZ-es tisztségviselője sem marad. A kormánypárt megyei bizottsága legutóbbi ülésén eldöntötte: minden közhivatal élére PDSR-s tagot állít. A Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) Bihar megyei szervezetének terve szerint a Fogyasztóvédelmi Hivatal eddigi vezetője, Lengyel György helyére Marcel Baltaret kerül. A Bihar Megyei Egészségügyi Igazgatóságot Ritli László helyett ezentúl Adrian Maghiar, a Nagyváradi Egyetem rektorának fia fogja vezetni. A Munkaügyi Igazgatóság éléről Szarka Árpádot már az év elején áthelyezték a Nyugdíjpénztár élére. A PDSR megyei politikusai eldöntötték: Szarka ebben a pozíciójában sem maradhat meg. A PDSR-politikusoknak a közhivatalok élére történő kinevezése mindemellett visszafordíthatatlan folyamatot kezdeményez. A prefektúra 43 tagú adminisztratív bizottságában mutatóban sem marad magyar nemzetiségű. Ebben a bizottságban a Bihar megye lakóinak 30 százalékát kitevő magyarságot ezentúl senki sem képviseli. Szilágyi Zsolt Bihar megyei parlamenti képviselő elmondta, eddig csupán hallomásból szerzett tudomást a PDSR terveiről, emellett aggasztónak tartja, hogy a kormánypárt területi szervezete nem tartja tiszteletben az országos vezetés ígéretét. Az RMDSZ és a kormánypárt által kötött egyezményben ugyanis az szerepel, hogy a Szövetségnek a közintézmények élén álló emberei továbbra is helyükön maradhatnak. "Ha ez nem történik meg, és a közintézmények éléről valóban eltávolítják az érdekképviseleti szövetség szakembereit, akkor a PDSR egyezségszegőnek bizonyul, és az RMDSZ országos vezetősége is át kell, hogy értékelje konstruktív ellenzéki státusát" - fejtette ki a tervezett tisztogatásról Szilágyi Zsolt. /Gergely Gizella: Egyetlen RMDSZ-es sem marad a Bihar megyei közhivatalok élén. = Krónika (Kolozsvár), febr. 5./"
2001. február 7.
"George Pruteanu és Adrian Paunescu RTDP-s szenátorok magyarázatot követeltek a párt vezetőségétől, amiért egyetértettek a helyi közigazgatási törvénytervezetnek az anyanyelvhasználatról szóló cikkelyeivel. Más RTDP-s szenátorok azt javasolták: mindaddig halasszák el a végső szavazást a törvényről, amíg az RTDP pontosan nem méri fel, milyen hatással lesz a párt népszerűségére ennek a jogszabálynak az elfogadása. /Pruteanu és Paunescu a helyi közigazgatási törvény ellen. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./"
2001. február 7.
"Febr. 5-én Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke és Adrian Nastase kormányfő a földtörvényről egyeztetett. A találkozóról Kelemen Attila képviselőházi frakcióvezető elmondta: Nem hivatalos megbeszélés történt, szó esett az ingatlantörvényről, a helyi közigazgatási törvénytervezetről, illetve a Lupu-féle földtörvényről. Megállapodtak abban, hogy a földtörvény esetében két, RTDP- és RMDSZ-szakértő csapat elemzi a kérdést. Az RMDSZ részéről Kelemen vezeti a csapatot. A helyi közigazgatási törvényt illetően az RTDP egy része más irányba akarja elmozdítani a dolgokat. Kelemen remélte, hogy ezt a próbálkozást is sikerül kivédeniük. /Kelemen: Az RTDP számára nem elég világos a közbirtokosság kérdése. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./"
2001. február 8.
"A helyi közigazgatási törvénynek az anyanyelvhasználatra vonatkozó szakaszai minden szempontból helyesek" - nyilatkozta Ion Iliescu elnök. A közigazgatásban való anyanyelvhasználat biztosítása nyitás a kisebbségek felé, amit ezeknek a közösségeknek a számaránya indokol. Iliescu kifejtette: véleménye szerint ez a cikkely egyáltalán nem jelenti a román nyelv helyzetének aláásását, és ígérte: az egyeztetést követően aláírja a törvényt. Előzőleg Adrian Paunescu és George Pruteanu RTDP-s szenátorok számonkérték a párt vezetőségétől, hogy támogatják a helyi közigazgatási törvényt, és annak a kisebbségek anyanyelvhasználatára vonatkozó szakaszát. - Pruteanu különvéleményt fogalmazott meg: csak azokon a településeken kellene megengedni az anyanyelv használatát, ahol a kisebbség aránya meghaladja az 50 százalékot. /Kiss Olivér: Iliescu aláírja a helyi közigazgatási törvényt. Pruteanu nem fél az RTDP-ből való kizárástól. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./"
2001. február 9.
"Gheorghe Funar polgármester nagyszabású tiltakozó népgyűlés szervezését kezdeményezte Kolozsváron. Febr. 8-i sajtóértekezletén elmondta: a megmozdulásra, amelyre február 17-én vagy 18-án délben kerül sor, meghívta Ion Iliescu államelnököt, Adrian Nastase kormányfőt, az RTDP elnökét, Nicolae Vacaroiut, a szenátus elnökét, Valer Dorneanut, a képviselőház elnökét is. Funar 100 ezer résztvevőre számít, és reméli, hogy "a román nyelv védelmére" összegyűlt tömeget Corneliu Vadim Tudor is megtiszteli jelenlétével. Szerinte az RMDSZ-nek azért sikerül zsarolnia a mindenkori román kormányfőt és államelnököt, mert háta mögött a Nemzetközi Valutaalap áll. A polgármester levelet intézett Ion Iliescu államelnökhöz és Adrian Nastase kormányfőhöz, amelyben arra kéri őket, hogy február 12-ig közöljék vele a népgyűlés számukra megfelelő időpontját. "Ugyanakkor arra kérjük Önöket, szólítsák fel a prefektúrákat, megyei tanácsokat és a Vatra Romaneasca Egyesületet arra, készítsék elő és biztosítsák a szállítást Kolozsvárra mindazoknak a románoknak, akik részt akarnak venni a román nyelv védelmére összehívott történelmi megmozduláson" - áll a levélben. Funar nem tart attól, hogy a népgyűlés során incidensekre kerül sor. - Nem kell félni az 1990-es marosvásárhelyi események megismétlődésére. Ezt még 1918-ban készítették elő. A románoknak nem lesz szükségük védelemre, mi itthon vagyunk és nem tartunk semmitől - mondta Funar. /Kiss Olivér: Kisebbségellenes nagygyűlésre készül a polgármester. Számít a kormányfő és az államelnök részvételére is. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./"
2001. február 12.
"A román Antena 1 televízióban Adrian Paunescu szenátor, Ceausescu házi költője, nemzeti bárd vitatkozott egy cingár székely fiúval, Ráduly Róbert parlamenti képviselővel. Ráduly Róbert alaposan ismerte a nemrég elfogadott közigazgatási törvényt /erről szólt a vita/, habogó partnerénél szebben és érthetőbben beszélt románul, ő, a székely. Kiderült, hogy Paunescu Románia alkotmányát sem ismeri megfelelően. Azt hitte, hogy a nemzeti alaptörvényben csupa kötelezettségek vannak a román nyelv ismeretével kapcsolatban. Valóságos arculcsapásként vette Paunescu, amikor Ráduly példákkal bizonyította, hogy az Európai Unióban igenis helye van a föderalizálásnak - Németország, Ausztria... - s az unió messze nem a nemzetállamok konglomerátuma. /Sike Lajos: Ezért szavaztunk rájuk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./"
2001. február 14.
"A Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP) vezetői febr. 12-én találkoztak a kínai kommunista párt küldöttségével. A delegáció RTDP-s meghívásra látogatott Romániába, vezetője Cai Wu, a kínai kommunista párt központi bizottságának külkapcsolatokkal foglalkozó osztályának miniszterhelyettese. A küldöttség Adrian Nastase kormányfővel is találkozott. /Kínai kommunisták Bukarestben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./"
2001. február 14.
"A képviselőház febr. 13-án nevezi ki a helyi közigazgatási törvénytervezetről egyeztető parlamenti bizottság tagjait. A bizottságba három RTDP-s, két NRP-s, valamint egy-egy liberális és RMDSZ-es szenátor került. A bizottságban az RMDSZ-t képviselő Seres Dénes elmondta: George Pruteanut és Adrian Paunescut kizárták a testületből. /Alakulóban az egyeztető bizottság. Pruteanut és Paunescut kizárták. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14/"
2001. február 15.
"Adrian Nastase kormányfő febr. 13-án azt nyilatkozta, hogy a végleges döntés meghozatala előtt felül kell vizsgálni az új magyar konzulátusok romániai létrehozásának célszerűségét. Véleménye szerint meggondolandó a csíkszeredai magyar konzulátus felállítása. Tisztázni kell, hogy egy magyar konzulátus Csíkszeredában nem az RMDSZ képviseletét szolgálná-e" - tette fel a kérdést Nastase. /Nastase: Megkérdőjelezhető a magyar konzulátusok létjogosultsága. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 15./"
2001. február 15.
"Febr. 14-i sajtóértekezletén Gheorghe Funar polgármester bejelentette: megtartja a 16-i tiltakozó népgyűlést. Elmondta, hogy a 8 tájékoztató jellegű tábla 16 millióba került, a költségeket egy magáncég állta. Szerinte abszurdum az, hogy elhelyezésükre a művelődési minisztérium engedélyét is ki kellett volna kérnie. Beszámolt arról, hogy a népgyűlésre minden valószínűség szerint eljön Traian Basescu, Bukarest főpolgármestere, Zeno Opris, a Vatra Romaneasca képviseletében, Ioan Salajan, hargitai és kovásznai ortodox püspök, valamint az Avram Iancu Egyesület, a Mihai Viteazul Egyesület, a Hargita, Kovászna és Maros Megyéből Elűzött Románok Egyesületének képviselői. Sajnálattal közölte, hogy Adrian Paunescu RTDP-s szenátor nem lesz jelen a megmozduláson. Biztosította az aggódó polgárokat: a rendőrség, csendőrség és a Román Hírszerző Szolgálat mellett a rendet a polgármesteri hivatal, illetve a Nagy-Románia Párt helyi szervezetének tagjai is felügyelik. /Kiss Olivér: Nincs akadálya a tiltakozó népgyűlésnek - jelentette ki Kolozsvár polgármestere. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 15./"
2001. február 17.
"Adrian Nastase kormányfő részt vehet az NRP által benyújtott bizalmatlansági indítvány szenátusi vitáján, hogy személyesen hozza a testület tudomására: egyes parlamenti képviselők próbálják meggátolni a közigazgatási törvény elfogadását - jelentette ki Octav Cozmanca közigazgatási miniszter. A miniszter rámutatott: azok a személyek, akik nem ismerik a román nyelvet, fordítót igényelhetnek, ami Cozmanca szerint nem jelenti az alkotmány megsértését, illetve a román nyelv mellett újabb hivatalos nyelv bevezetését. Cozmanca emlékeztetett, hogy Funar korábban szervezett már hasonló "infantilis" megmozdulást: amikor aláírták a román-magyar alapszerződést, Kolozsváron jelképesen "végigsétáltatott" egy koporsót. A miniszter hozzáfűzte: a polgármester akciója a törvényesség határát súrolja, akárcsak az engedély nélkül elhelyezett "sárga táblák" felszerelése a városban. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./"
2001. február 19.
"Kudarcnak bizonyult Funarék kolozsvári tiltakozása, felsültek a Nagy-Románia Párt hívei, százezer ember helyett csak ötezer személyt sikerült összeverbuválnia a kolozsvári polgármesternek magyarellenes tüntetéséhez - ilyen értékelések jelentek meg másnap, febr. 17-én az országos román napilapokban a kolozsvári polgármester kezdeményezte akcióról. A Ziua szerint "körülbelül 3000 ember" , más lapok "körülbelül 5 ezer személy" volt jelen. Azok jórészét is más megyékből, nemcsak Erdélyből, hanem Dél-Moldvából, Olténiából és Bukarestből szállították Kolozsvárra, mintegy 40 autóbusszal. Tudor beszédéből a lapbeszámolók - a magyarellenes felhangok mellékes és sommás említésén kívül - főleg a Ion Iliescu államfő és Adrian Nastase miniszterelnök elleni támadásokat emelték ki. Ezek szerint Iliescu "elmeszesedett agyú", "élő hulla", "a nőies allűrökkel" megvádolt Nastase pedig "szabadkőműves máltai lovag" . /Kudarcot vallott tiltakozás: felsültek az NRP hívei. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./ A mostani nagygyűlésen a román himnusz közben a román tüntetők "vígan köpködték a tökmaghéjat", írta Németh Júlia helyszíni tudósításában. A legkevesebb, amit valaki megtehet, hogy tisztelje saját népét, saját himnuszát. Ehhez nem elegendő azt ordítozni, hogy ki a magyarokkal Romániából. Az egyértelműen fasiszta jellegű tüntetésen a beharangozott százezres tömeg helyett mindössze három-négyezren voltak a téren. A helyi hatóságok egymásnak ellentmondó intézkedéseikkel tették lehetővé az egyébként törvénytelennek minősített népgyűlés megrendezését. Ebben benne van a nagy-romániások és egyes társadalmi demokraták cinkos összekacsintása is. /Németh Júlia: Himnusz a tökmaghoz. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./"
2001. február 20.
"Febr. 20-án Bukarestbe érkezik Németh Zsolt külügyminisztériumi politikai államtitkár. Romániai látogatásán elkíséri Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Lőrincz Csaba helyettes és Szilágyi Mátyás külügyi tanácsos. A magyar küldöttséget Markó Béla szövetségi elnök fogadja. Az államtitkár febr. 21-én tárgyalást folytat román kollégájával, Cristian Diaconescuval és Vasile Puscas miniszteri rangú integrációs tárgyalóbiztossal, majd Mircea Geoana külügyminiszterrel és Hildegard Puwak integrációs miniszterrel. A magyar küldöttség találkozik a parlament külügyi bizottságainak a vezetőivel, valamint Adrian Severinnel, az EBESZ elnökével is. A megbeszélés témája: a román-magyar kapcsolat. A küldöttség febr. 21-én Sepsiszentgyörgyre utazik, ahol a prefektúra, a polgármesteri hivatal és a megyei tanács képviselőivel, valamint a Székely Mikó Kollégium vezetőivel folytatnak tárgyalásokat. Németh Zsolt este Kolozsvárra érkezik. Febr. 22-én a Sapientia Alapítvány kuratóriumi ülésén vesz részt, ezt követően Pap Gézával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével és Takács Csabával, az RMDSZ ügyvezető elnökével találkozik. /Romániai körúton Németh Zsolt. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./"
2001. február 21
"Febr. 20-i ülésén a szenátus alkotmányellenesnek minősítette és elvetette azt az egyszerű bizalmatlansági indítványt, amelyet a Nagy-Románia Párt nyújtott be a készülő közigazgatási törvény ügyében. A szavazáskor a NRP elhagyta a termet. Az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt mellett a Romániai Társadalmi Demokrácia Párt és a Demokrata Párt szenátorai is úgy vélték, az indítvány alkotmányellenes, jóllehet Petre Roman DP-elnök előző nap úgy nyilatkozott: nem lenne szabad elvetni az indítványt csak azért, mert valakiknek alkotmányossági aggályai vannak vele szemben. Az RTDP két szenátora, Adrian Paunescu és George Pruteanu a helyi közigazgatási törvény ellen, az indítvány mellett foglaltak állást. Ennek ellenére mindketten az NRP-kezdeményezés alkotmányellenességére szavaztak. Corneliu Vadim Tudor szenátor, az NRP elnöke a vitában leszögezte, hogy pártja indítványa valójában nem a kormány, hanem az RMDSZ ellen irányult. Tudor szerint az RMDSZ "törvénytelen, nemzet- és Európa-ellenes" szervezet, amely képes volt rávenni a kormánypártot "a magyar irredentizmussal szembeni kapitulációra". A sajtóértekezleten Tudor kijelentette: jóllehet a szenátus alkotmányellenesnek minősítette az indítványt, az NRP elérte célját, mert a szenátus mégis tárgyalta a kezdeményezést. A szenátusi vitában felszólalt Adrian Nastase kormányfő is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a készülő közigazgatási törvény összhangban áll az ország alkotmányával és megfelel a Románia által ratifikált nemzetközi megállapodásoknak. /Alkotmányellenes az NRP indítványa. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21/"
2001. február 21.
"Seres Dénes, a szenátus közigazgatási bizottságának elnöke elmondta, hogy a képviselőház csak idén januárban szavazta meg a helyi autonómia törvényét. A két házbeli szöveg között különbségek vannak, ezeket egyeztetni kell. A magyarságot érintő cikkelyek többsége ugyanolyan mindkét házbeli változat esetében, ezeket tehát nem kell megtárgyalni, elfogadottak. A 20 százalékos arányt például, hogy a nemzetiségek használhatják anyanyelvüket, nem kell újratárgyalni. Február végén már megszülethetne a törvény, de valószínűleg ezt a jogszabályt is alkotmánybíróság elé viszi a Nagy Románia Párt, ezzel tovább húzódik az érvénybe lépésének az ideje. Adrian Nastase kormányfő az Európa Tanácsban azt mondta, hogy ez a törvény már érvényben van. Ezért majd mindent megtesznek, hogy mihamarabb alkalmazhassák a kész jogszabályt. /Magyar Balázs: Seres Dénes, a szenátus közigazgatási bizottságának elnöke elmondja: Milyen lesz az autonómiatörvény. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./"
2001. február 22.
"Adrian Paunescu RTDP-s szenátor törvénykezdeményezést nyújtott be a szenátus állandó bürójához, amelyben azt javasolta, hogy az oktatási intézményekbe vezessék be a himnusz naponta történő eléneklését. Paunescu javaslatát az RMDSZ, az RTDP és az NRP képviselői is aláírták. Puskás Bálint szenátor elmondta: Paunesu indítványa a román himnusz és zászló használatát szabályozó törvény módosítására vonatkozik. Az RMDSZ részéről a kezdeményezést Kelemen Hunor képviselő és Kereskényi Sándor szenátor írta alá. Kelemen Hunor az indítványnak csak az első részével ért egyet, amely szerint a himnusznak csak az első három szakaszát kell elénekelni, ez az előző jogszabályhoz képest pozitív döntést jelent. /Kötelező lesz a himnusz eléneklése? = Szabadság (Kolozsvár). febr. 22./"