Premier és Vastaps díj
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata a színház nagytermében szombaton országos premierként mutatta be a Dés László, Geszti Péter és Békés Pál által szerzett A dzsungel könyve című musical román nyelvű változatát, Oana Leahu rendezésében.
Rudyard Kipling világhírű regényének adaptációja a Maugli nevű kisfiú kalandjait meséli el, akit a dzsungelbeli farkasok neveltek fel. Barátai: Balu, a medve, Bagira, a párduc és Ka, a piton segítségével Maugli megtanul a dzsungel törvényei szerint élni. Ám fokozatosan felismeri nemcsak az állatok törvényeit, hanem az emberekét is. A történet az életről szól, a túlélésről, a barátságról, a magányról, és egyúttal egy fiú sajátos életútjáról a gyermekkortól a felnőttkorig, egy olyan helyszínen, ahol a dolgok nem a megszokott módon zajlanak – áll a színház közleményében.
Maugli szerepében Claudiu Banciu és Lucian Banciu lépett színpadra, a szereposztás további tagjai: Ciugulitu Csaba, Luchian Pantea, Elena Purea, Costin Gavază, Mihai Crăciun, Rareş Budileanu, Georgiana Ghergu, Ion Vântu, Cristina Holtzli, Alexandru-Andrei Chiran, Cristian Iorga, Sergiu Marocico, Ştefan Mura, Tiberius Vasiniuc, Gabriela Bacali, Loredana Dascălu, Anca Loghin, Laura Mihalache, Delia Martin, Raisa Ané színművészek, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói, továbbá gyerekszereplők.
A hangszerelés Zeno Apostolache-Kiss munkája, a díszlet- és jelmeztervezésért Rodica Arghir felelt, az előadás koreográfusa Cristina Iuşan és Ruszuly Ervin; a művet Sándor László fordította románra, a light design Daniel Klinger munkája, a video designt Lucian Matei jegyzi, a zenei felkészítésért Teodora Sântean felelt. Díszlet- és jelmeztervező-asszisztens: Sikó Dorottya és Huszár Katalin; Video design asszisztens: Adrian Matei, ügyelő: Ilarian Varga, súgó: Laura Moldovan, hang: Jancsó Levente, fények: Kászoni Attila, felvétel és hangkeverés: ifj. Kacsó Tibor. A musicalt a Proscenium Szerzői Ügynökség közvetítésével mutatták be, az előadás magyar nyelvű felirattal követhető.
További, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal kapcsolatos hír, hogy az idei, immár 73. évad első premierje – Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája (Harsányi Zsolt rendezésében) – alkalmával átadták az előző év színészi teljesítményeit elismerő Vastaps díjakat.
A Vastaps díj többéves hagyományra tekint vissza, a legtöbb előadást játszott, valamint legtöbb próbán részt vett színésznő, illetve színész jogosult rá. Az idén Nagy Dorottya és Csíki Szabolcs vehette át az elismerést – a Tompa Miklós Társulat két színművésze a 2016/2017-es évadban 431, valamint 508 alkalommal lépett színpadra.
A díjak átadásakor Gáspárik Attila kihangsúlyozta: ezt a díjat azok kapják, akik számszerűen a legtöbbet dolgoztak.
– Az évad első bemutatójának ideje alatt a társulat másik fele Újvidéken játssza a Sirály című előadást egy nemzetközi színházi fesztiválon. Azért, hogy ez megtörténhessen, bizony sokat kell dolgozni – mondta a vezérigazgató.
A díjazottak az elismerő oklevél mellett a marosvásárhelyi Bioeel gyógyszer- és kozmetikai gyár, valamint a Kárásztelek Pezsgőpincészet által felajánlott ajándékcsomagokat vehették át. A díjazott Csíki Szabolcs legközelebb október 13-án, pénteken William Shakespeare Macbeth című tragédiájában, míg Nagy Dorottya 17-én, szerdán Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadásában lép közönség elé. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Előadások és könyvbemutatók a kommunizmus bűneiről Nagyváradon
A Polgári esték rendezvénysorozat keretében előadásra és könyvbemutatókra kerül sor a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ (Ezredévi emléktér / P-ța Libertății 40. szám) múzeumtermében október 25-én, szerdán 17 órától.
Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja mutatja be Recsk című kötetét, amelyben nem csak a Gulág néven ismert szovjet munkatáborok magyar megfelelőjét, Recsket mutatja be, hanem a kommunista megtorló, internáló gépezet létrejöttét, működését is.
Cseresnyés Magdolna, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány elnöke „A Kárpát-medence elveszített területeiről szovjet típusú táborokba hurcoltak kálváriája” – című kötetről beszél, amelyben a tavaly novemberben megszervezett konferencia anyagát olvashatják az érdeklődők.
Végül, de nem utolsó sorban Domonkos László író „Tito pokolszigete az Adrián" – című nemrég megjelent kötetét ismerteti. A nagy közép-európai titkok egyike rejtőzik azon a kis adriai földdarabon, amit Tito halálszigetének, horvát Alcatraznak és hasonlóknak neveztek azon kevesek, akik tudtak róla. A Goli Otok (kopár sziget) 1948 és 1981 között titkos börtön-sziget volt, ahol a jugoszláv kommunisták pokoli körülmények között tartottak fogva és kínozták halálra sok tízezer embert, köztük több száz magyart is. Ebbe a közelmúltbéli, de máig szinte teljesen ismeretlen világba, kalauzol ez az úttörő jellegű, tényfeltáró történészi, politikai, szociográfiai munka.
A Polgári esték szervezője, a Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezvényre, ahol a kötetek kedvezményes áron beszerezhetőek. itthon.ma/civilifi

Szilágyi Zsolt: „A mi feladatunk az 56-os hősök emlékét megőrizni”
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt rövid megemlékezést tartott október 23-án Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán található 56-os emléktáblánál, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján.
Az eseményen Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke beszédében elmondta: szomorú magyar sajátosság, hogy nemzeti ünnepeink a közelgő gyászra is emlékeztetnek, hiszen ahogy március 15-én október 6-ra is gondolunk, úgy október 23-án is eszünkbe jut a budapesti forradalom novemberi leverése. „Erdélyben azokra is emlékeznünk kell, akik Budapesttől távol, itthon, szűkebb szülőhazánkban szenvedtek a román kommunista hatalom megtorlása és folyamatos elnyomó politikája miatt. A mi feladatunk, hogy az ő emléküket is megőrizzük” – jelentette ki a Néppárt elnöke.
Az emlékező szavakat követően koszorút helyezett el Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke, Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke, Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke, Moldován Gellért Lajos, a Néppárt nagyváradi elnöke, valamint Nagy József Barna, az EMNT országos alelnöke és Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke.
Az októberi forradalommal kapcsolatos megemlékezés október 26-án folytatódik, amikor is előadásokra és könyvbemutatókra kerül sor Nagyváradon. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ (Ezredévi emléktér/P-ţa Libertăţii 40. szám) múzeumtermében 17 órától Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja mutatja be Recsk című kötetét, majd Cseresnyés Magdolna, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány elnöke A Kárpát-medence elveszített területeiről szovjet típusú táborokba hurcoltak kálváriája című kötetről beszél. Végül Domonkos László író Tito pokolszigete az Adrián című nemrég megjelent kötetét ismerteti. Az Erdélyi Magyar Néppárt sa jtóirodája; Nyugati Jelen (Arad)

A visszaszerzett méltóság ünnepe – 1956-os megemlékezések Erdélyben
A barátságtalan idő ellenére százak tisztelegtek hétfőn az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére rendezett erdélyi ünnepségeken.
Erdély számos településén tartottak ünnepi, kulturális műsorral egybekötött megemlékezést, ökumenikus istentiszteletet az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulója alkalmából. Kolozsváron a barátságtalan, esős idő ellenére több mint százan vettek részt a sétatéri ’56-os emlékműnél megtartott megemlékezésen a Kolozsvár Társaság és a Kolozs megyei RMDSZ szervezésében. Az ünnepségen felszólaló Oláh Emese alpolgármester úgy fogalmazott, bár az ’56-os forradalmat leverték, ’56 „a világ szemében is visszaadta az összmagyar nemzetnek, nekünk, Kárpát-medencei magyaroknak a méltóságot”.
Most, 61 évvel a forradalom után ebbe a méltóságba kapaszkodva vívhatjuk meg vértelen forradalmainkat, harcolhatunk jogainkért, közösségünkért. Akkor, amikor a szabadságunkból el akarnak venni, jogainkat csorbítani akarják, ennek a méltóságnak a birtokában sokkal könnyebben mondhatjuk ki: elég!” – fogalmazott Kolozsvár alpolgármestere.
Buchwald Péter, a Kolozsvár Társaság elnöke felidézte, 1956-ban 20 éves egyetemista volt, amikor a rádióban meghallotta a hírt a forradalom kitöréséről.
„Mámoros érzés volt, mi is büszkén vallottuk magunkénak a forradalom sikereit” – mondta Buchwald Péter. A Kolozsvár Társaság elnöke hangsúlyozta, hasonló pillanatot összesen háromszor élt át életében, de utána „egyszer sem váltak valóra a változáshoz fűzött remények”.
Először 1945-ben a világháború végének a híre volt az, amitől mindenki lelkessé vált, de nem gondolták volna, hogy a kommunista diktatúra vár rájuk. 1956 után a következő hasonló élményben 1989 decemberében volt része, azonban a forradalom után elérkező szabadság „nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna”.
„A Kánaán még nem érkezett el. Bizarr, eszement világban élünk, amelyről nem tudjuk, kinek jó” – fogalmazott Buchwald Péter, aki utópiának nevezte a magyar–román történelmi megbékélést Nagy-Románia születésének centenáriumi évében.
Csoma Botond parlamenti képviselő kiemelte, az 1956-os forradalmat sokan „győzedelmes vereségként” könyvelték el, mert bár hosszú távon, mégis hozzájárult a „kommunistának nevezett rendszer” megbukásához. Emlékeztetett: 1956-nak Erdélyben is komoly következményei voltak, a román hatalom ugyanis ennek ürügyén sikeresen hitette el a szovjet vezetéssel, hogy az erdélyi magyarok mind irredenták, ennek a következménye lett 1959-ben a Bolyai Egyetem megszűnése is. A sétatéri megemlékezést követően ünnepi ökumenikus istentisztelet zajlott az unitárius templomban és a program szerint gálaestet tartottak a magyar operában. A megemlékezés este fáklyás felvonulással ért véget.
„A kommunizmus maradványai még mindig jelen vannak”
Csíkszeredában három helyszínen is megemlékező ünnepséget tartottak hétfőn délelőtt. A csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar nyitotta meg a Kalász lakótelepi temető előtti téren felállított 1956-os kopjafánál, ahol többek közt Korodi Attila parlamenti képviselő szólt az egybegyűltekhez.
Kiemelte, 1956. október 23. minden magyar ajkú ember számára egybeforrott a szabadsággal és a szabadság szeretetével. „Van, akinek azért, mert végigélte a forradalmat. Van, akinek azért, mert megélte a kommunizmus éveit. Másnak azért, mert a szülei és a nagyszülei meséltek róla. Egyszerűen csak beépült a köztudatunkba a többi jelentős nemzeti ünnepünk, emléknapunk mellé” – fogalmazott a politikus.
Emlékeztetett, a magyar forradalom véres elfojtását követően a Szekuritáté soha nem hallott megtorlásokba kezdett. Jelentéseik szerint 1956 októbere és 1962 decembere között 28 ezer embert tartóztattak le, közülük 9978-at ítéltek el. Csak Csíkszeredában tízen haltak meg, valamint 30 szász, 30 román és 77 magyar fiatalt zártak börtönbe – mutatott rá az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Korodi szerint „a maradványaiban még mindig élő” kommunizmus elítélése ma sem elégséges. „Igazságot kell tennünk azokkal szemben, akik életüket adták a szabadságért, a változásért, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy nemet mondjanak a kommunizmus elnyomására. Őket már nem támaszthatjuk fel, de azokat az intézményeket, amelyek az 56-os forradalom, illetve a kommunizmus által teremtett körülményeknek estek áldozatul, rehabilitálni kell” – hangsúlyozta Korodi Attila.
A koszorúzást követően a résztvevők átvonultak az 1956-os térre, majd a Gloria Victis emlékműnél kulturális összeállítást tekinthettek meg a résztvevők. Az ünnepségeket követően a délutáni órákban a Csíki Moziban folytatódott a megemlékező rendezvénysorozat.
„A mi feladatunk az 56-os hősök emlékét megőrizni”
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) rövid megemlékezést tartott hétfőn délelőtt Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán található ’56-os emléktáblánál.
Az eseményen Szilágyi Zsolt, a néppárt elnöke beszédében szomorú magyar sajátosságnak nevezte, hogy nemzeti ünnepeink a közelgő gyászra is emlékeztetnek, hiszen ahogy március 15-én október 6-ra is gondolunk, úgy október 23-án is eszünkbe jut a budapesti forradalom novemberi leverése.
„Erdélyben azokra is emlékeznünk kell, akik Budapesttől távol, itthon, szűkebb szülőhazánkban szenvedtek a román kommunista hatalom megtorlása és folyamatos elnyomó politikája miatt. A mi feladatunk, hogy az ő emléküket is megőrizzük” – jelentette ki az EMNP elnöke.
Az októberi forradalommal kapcsolatos megemlékezés október 26-án, csütörtökön folytatódik, amikor előadásokra, könyvbemutatókra kerül sor Nagyváradon. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében 17 órától Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja mutatja be Recsk című kötetét, Domonkos László író pedig Tito pokolszigete az Adrián című nemrég megjelent kötetét ismerteti. Kiss Előd-Gergely, Iszlai Katalin / Szabadság (Kolozsvár)

„Ki a magyarokkal az országból!”
A lelátókon megnyilvánuló magyarellenesség visszaszorítására hívta fel már több ízben is a romániai hatóságok figyelmét az erdélyi Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, több esetben feljelentést is tett. A jogszolgálat képviselői a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) néhány tagjával is találkoztak. Az együttműködés sikeresnek ígérkezik.
Az utóbbi időben megsokasodtak a magyarellenes megnyilvánulások. Valószínű, hogy ebben a „nagy egyesülés”közelgő évfordulója is közrejátszik, de talán inkább az, hogy a székelyföldi klubcsapatok egyre jobb eredményeket érnek el a különböző bajnokságokban. Legjobb példa erre a sepsiszentgyörgyi OSK, amely az idén nyáron harcolta ki a Liga 1-ben való indulás jogát, és ezzel a magyarellenes szurkolói attitűd is felerősödött. Az erdélyi magyarság ellen fokozódó ellenszenv megnyilvánulása adta az alapot arra, hogy a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat két tagja a Román Labdarugó-szövetség (FRF) képviselőivel találkozzék. A közösségünk elleni skandálások, erőszakos megnyilvánulások azonban nemcsak a focipályák lelátóin megszokottak, hanem már azon kívül is. Sőt, más sportágak esetében is.
Székelyföld román föld!
A múlt szezon végén a román női kosárlabda bajnoki döntőt a két nagy rivális, a kolozsvári U, valamint a szentgyörgyi Sepsi SIC vívta. A döntő harmadik, kolozsvári összecsapásán is felhangzottak a jól ismert magyarellenes rigmusok. Az U és a sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC összecsapásán a helyiek kemény magja egészen a lefújásig türtőztette magát. Amikor azonban a meccs a szentgyörgyi csapat győzelmével ért véget és a magyar szurkolók a székely himnuszt kezdték énekelni, elszakadt a cérna. Megszólaltak az ultrák, és a himnusz sorait válogatott trágárságokkal, magyarellenes rigmusokkal (Ki a magyarokkal az országból!, Székelyföld román föld!) próbálták elnyomni. Igyekezetük mégsem sikerült, mert a magyarok becsülettel végigénekelték a dalt.
Néhány hónappal később, ugyancsak Kolozsváron, a kosárlabda Európa-bajnokság csoportmérkőzéseinek román–magyar összecsapásán, szeptember 5-én hasonló eseményeknek lehettek szem- és fültanúi a nézők. A „kezdeményezők” ismét az U szurkolói voltak, akik a magyar himnusz ideje alatt hátat fordítottak a pályának, mérkőzés közben pedig többször is felhangzott a Kifelé a magyarokkal az országból! skandálás, de ennél többet is megengedtek maguknak, ugyanis a vulgáris szóhasználattól sem riadtak vissza. Természetesen a magyar kemény mag sem ijedt meg saját árnyékától, és válaszképpen felhangzott a Cigányok, cigányok! rigmus. Sokan valószínűleg a mai napig nem tudják, hogy a történet nem is a sportcsarnokban kezdődött, hanem a mérkőzés előtt az arénába való belépést megelőzően. Ekkor ugyanis az U szimpatizánsai egy magyar zászló elégetésével „hangolták”magukat a „sportszerű” szurkolásra. A helyszínen levő újságírók közül többen elmondták: az említett kemény mag sem a kosárlabda-, sem pedig a futballmérkőzésekre nem megy ki, csupán abban az esetben, ha a román csapatok magyar érdekeltségű együttessel kerülnek szembe. Ilyenkor „példamutatóan összefognak”, és nagy számban mennek ki a stadionba vagy a csarnokba, ahol elsősorban nem is a csapatukat buzdítják, hanem a magyarok elleni gyalázkodásra összpontosítanak.
Verekedés piknik közben
S ha már Kolozsvár, maradjunk a kincses városban. Az újabb magyarellenes – ezúttal tettlegességig fajuló – esetre nem is kellett sokat várni. Négy nap múlva ugyanis szeptember 9-én a magyar CFR-szurkolók piknikező, családi sportrendezvényt tartottak gyerekeikkel együtt. Az eseményre meghívták a debreceni és a felvidéki Dunaszerdahely csapatának a szurkolóit is. A kibérelt fellegvári sportpályán a békés flekkenezés közben egyszercsak megjelentek az U szurkolói mezeit viselő románok, behatoltak a területre és provokálni kezdtek. A szervezők felkérték őket a távozásra, az U-sok el is hagyták a területet, ám később visszamentek és verekedni kezdtek. Az első tettlegességre a magyar szurkolók grillrácsot ragadtak, így a kórházba végül csupán néhány U-szimpatizáns került. Ám nehogy azt gondolja a kedves olvasó, hogy ezek a skandálások, magyarellenes rigmusok elszigeteltek: a székelyföldi csapatok vagy a CFR mérkőzésein rendre felhangzanak. Legyen az futballmérkőzés, kézi- vagy kosármeccs, netán teremfoci. És akkor a híres Csíkszereda–Steaua hokimeccseken történtekről ne is írjunk, hiszen az külön oldalt igényelne.
Találkozás az FRF képviselőivel
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat nevében Benkő Erika és Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselői múlt héten Bukarestben tárgyaltak az FRF két osztályvezetőjével. A labdarúgó-szövetség székhelyén Adrian Stângaciu, a jogi osztály ügyvezetője, valamint Florin Sari, társadalmi felelősségvállalásért megbízott osztály ügyvezetője fogadta a szolgálat vezetőit. A párbeszéd kezdeményezésének előzménye, hogy a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat szeptember 14-én levélben fordult az FRF elnökéhez, Răzvan Burleanuhoz, azzal a kéréssel, hogy a kolozsvári U szurkolói bázis csapata, amiatt, hogy Kolozsváron magyarellenes rigmusokat skandálva magyar családokra támadt, a lehető legszigorúbb büntetést kapja –olvasható a szolgálat közleményében.
A találkozón a felek biztosították egymást együttműködési szándékukról, annak érdekében, hogy az idegengyűlöletet és a szimbolikus erőszakot visszaszorítsák a lelátókról. A román fél képviselői hangsúlyozták: határozottan elítélik az erőszak bármilyen formáját, a pályán, és azon kívül is. Kiemelték, hogy a sportnak mindenki számára a játék izgalmát és örömét kell jelentenie, ezért elhatárolódnak mindenféle rasszista, diszkriminatív és gyűlöletkeltő megnyilvánulástól. A román szövetség illetékesei készségesnek mutatkoztak együttműködni a lelátókon megnyilvánuló idegengyűlölet és a szimbolikus erőszak visszaszorítása érdekében.
„Nagyon örültem a Román Labdarúgó-szövetség meghívásának, ugyanis szerintem csak velük együttműködve lehet elejét venni annak, hogy a magyarokat becsmérlő inzultusok érjék sportesemények alatt. Szolgálatunk számos alkalommal fordult a szövetséghez, mert Romániában a magyarellenes törekvések az utóbbi időszakban aggasztó méreteket öltöttek. Tisztában vagyunk azzal, hogy történnek még hasonló esetek a sportban, viszont meggyőződésünk, hogy az agresszív idegengyűlöletet nem szabad eltűrni, főleg abban az esetben, amikor ez a fajta agresszió egy teljes közösséget érint, a mi esetünkben a magyar közösséget”–összegzett a találkozón elhangzottakról Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője. Hozzátette, a szövetségnek nagy szüksége lenne egy határozott álláspontra, mert ezáltal világossá tehetik, mi megengedett és mi nem a sportarénákban. „Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a sportnak a fair-playről kellene szólnia, nem a gyűlöletre való uszításról” – hangsúlyozta.
Határozottabb fellépést a gyűlöletkeltés ellen!
Csoma Botond parlamenti képviselő, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat kolozsvári vezetője jó kiindulópontnak tartja, hogy a szövetség a párbeszéd útját választotta e kérdésben. „Üdvösnek tartanám, ha a labdarúgó-szövetség határozottabban fellépne a gyűlöletkeltés ellen, főleg olyan esetben, amikor egy közösség, ebben az esetben a magyar közösség, folytonos célpontja ennek” – húzta alá álláspontjában a képviselő. Az RMDSZ-politikusok a tárgyaláson konkrét megoldási javaslatokkal is készültek, amelyeket átnyújtottak a szövetség képviselőinek. A javaslatok közé tartozik például az, hogy a játékvezető állítsa le a mérkőzést, ha kisebbségellenes rigmusok hangzanak el, vagy amennyiben valamelyik csapat szurkolótábora visszaeső, büntessék zártkapus mérkőzésekkel. Csomáék kérték, hogy az FRF minden esetben küldjön ki független megfigyelőt azokra a mérkőzésekre, amelynek kisebbségi vonatkozása is van.
A román fél megértőnek bizonyult
A szövetség különben pozitívan viszonyult az MJISZ leveléhez is. Rövid időn belül választ küldtek, amelyben teljes mértékben elítéltek mindenféle sportpályán vagy azon kívüli erőszakos, rasszista, diszkriminatív vagy gyűlöletkeltő megnyilvánulást, és elhatárolódtak ezektől. Ugyanakkor arra is kitértek, hogy a futballmérkőzéseknek a fair-play jegyében kell lezajlaniuk, és örömteli események kell, hogy legyenek – nyilatkozta lapunk megkeresésére Benkő Erika. A parlamenti képviselő elmondta: azt tapasztalták, hogy számos olyan sporteseményen, ahol székelyföldi csapatok vagy magyar vonatkozású csapatok vesznek részt – legyen szó a kosárlabdáról, kézilabdáról vagy akár jégkorongról –, a gyűlöletkeltő megnyilvánulások igen gyakoriak. Ezért ha a többi sportban is folytatódnak a magyarellenes megnyilvánulások, akkor a jogvédelmi szolgálat a többi szakszövetség segítségét is kérni fogja annak érdekében, hogy a magyarság jogai ne csorbuljanak a sporteseményeken.
„Az FRF belső szabályzata önmagában nem elég. Szükség van arra, hogy e rendelkezéseket olyan törvénybe foglaljuk, amelyben az ellenőrzési mechanizmusokat és a szankciókat is egyértelműsítjük, illetve figyelembe kell vennünk a nemzetközi szabályozásokat is. Meggyőződésünk, hogy e módosításoknak a meglévő sporttörvénybe kell bekerülniük. Ezt megelőzően konzultálni fogunk a sportklubok és egyesületek képviselőivel, valamint a sportszakemberekkel” –mondta Benkő Erika.
Arra a kérdésre, hogy amennyiben az országban eluralkodó nacionalista hangulat miatt a parlamentben a sporttörvény módosítása is elbukna, milyen más lehetőséget lát a sportpályákon dúló nacionalista megnyilvánulások megfékezésére, az RMDSZ képviselője azt válaszolta: „ebben az esetben az is lehetőség, hogy a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat nemzetközi fórumokhoz fordul, elsősorban a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA). Szövetségünk már korábban is sikerrel kérte a FIFA közbenjárását egy 2013-as román–magyar világbajnoki selejtezőn a román szurkolók által kifeszített magyarellenes transzparens miatt, amelynek nyomán a FIFA fegyelmi bizottsága 20 ezer svájci frank értékű büntetést rótt ki a román szövetségre”. Somogyi Botond / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kivonultak a magyarok (Tanácsülés Sepsiszentgyörgyön)
Hirtelen zárult le tegnap a sepsiszentgyörgyi tanács októberi soros ülése: a magyar tanácstagok testületileg kivonultak a teremből, mert Adrian Cochior egyik kijelentését sértőnek találták.
Már az utolsó napirendi pontnál, a különféléknél tartottak, ott is az utolsó hozzászólót hallgatták, miután előzőleg 22 tervezetet kérdés és vita nélkül, teljes egyetértésben megszavaztak. A jövő hónapi ülésvezető megválasztása után előbb Gheorghe Ion liberális tanácstag kért szót, kifogásolta a Bodok Szálló körül felnőtt bozótot, és azt, hogy a városháza részéről senki sem vett részt a román hadsereg napján, október 25-én szervezett ünnepségen. Felvetéseire Tóth-Birtan Csaba alpolgármester válaszolt: elmondta, hogy a szállót és környékét remélhetőleg az új tulajdonos fogja rendbe hozni, a katonai rendezvényre pedig nem kaptak meghívót. Az elhangzottakhoz Sztakics Éva alpolgármester hozzátette, hogy az is sajnálatos, ami a kommunizmus áldozatainak emlékkopjájára helyezett koszorúval történt (egy nappal korábban egy román hölgy tüntetően letépte és a szemétbe dobta a piros-fehér-zöld szalagokat), a jelen levő három román tanácstag azonban nem határolódott el a szélsőséges megnyilvánulástól. Ellenkezőleg: a szociáldemokrata Cochior azt kezdte fejtegetni, hogy a román katona szobra a város gondnokságában van, majd kijelentette, hogy ő „többször is járt Magyarországon, sajnos”, meg Németországban is, de mindenütt az illető ország törvényeit, alkotmányát, zászlóját kell tiszteletben tartani. Ekkor azonban a magyar tanácstagok és a csatolt falvak képviselői már mind felálltak és sorra ki is mentek. Cochior előbb nem értette, hogy mi történik, és még megkérdezte a távozóktól, hogy talán le kellene fejezni a szóban forgó hölgyet, de már nem figyeltek rá. Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarellenes lapot indított egy román újságíró-szervezet
Certitudine (Bizonyosság) címmel vadnacionalista hetilapot indított a 2018-as centenárium közeledtével a Romániai Hivatásos Újságírók Egyesülete (UZPR). Egyik munkatársa a székelyföldi Nagy Attila „Puli”.
Fejléce szerint a lap „spirituális és erkölcsi irányítója” Mihai Eminescu, és a szellemisége a nagy román költő nacionálsoviniszta politikai publicisztikájából merítkezik. Szó szerint is, mert a Certitudinea nulladik, illetve első számának „vezércikke” Eminescu egy-egy írása 1882-ből, illetve 1870-ből. Utóbbiban például a költő azt fejtegeti, hogy a magyarok semmit nem tettek hozzá az emberiség fejlődéséhez.
A hetilap az első számában két oldalon ismertet egy alkotmánymódosító tervezetet, amely többek között betiltaná az etnikai pártokat és a melegházasságot Romániában, illetve fenntartaná a román nép jogát arra, hogy a határok békés megváltoztatásával felszámolja a második világháború következményeit.
Egy másik írás „az 1945 utáni korszak legrománellenesebb törvényének” nevezi a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképeket tiltó 2015/217-es törvényt, mert előírásai a legionárius mozgalomra is vonatkoznak. A hetilap egy oldalt szentel az 1919-es budapesti eseményeknek, amikor „a román bocskort felaggatták a magyar parlament épületére”.
A Certitudinea munkatársai között találhatjuk a nacionálkommunista költő és politikus Adrian Păunescu fiát, Andrei Păunescut, Dorel Vișan kolozsvári színészt, a „mélyromán” gondolatairól ismert Dan Puric rendezőt. De felbukkan egy magyar szerző is: Nagy Attila, aki korábban azzal vált ismertté, hogy sorra bepanaszolta a Kovászna megyei prefektúrán a székely zászlót kitűző önkormányzatokat.
A palástjogától megfosztott volt unitárius lelkésszel korábban a Maszol interjút is készített. Ebben Nagy Attila „Puli” kijelentette, „amilyen magyar ügynek csak lehet, keresztbe tesz”, a románság iránt komoly kulturális szimpátiát érez. A kökösi férfit egyébként a környezete különcnek, notórius pereskedőnek ismeri, a lapunk által kérdezett politikusok pedig egyenesen „félnótásnak” nevezték.
A Romániai Hivatásos Újságírók Egyesülete (UZPR) amúgy az egyetlen hazai újságíró szervezet, amelyet a román állam közhasznúnak ismer el, és mint ilyen, tagjai pótnyugdíjban részesülnek. Az UZPR és a mögötte álló újságírók tevékenységéről Marian Petcu sajtótörténész itt írt részletes ismertetőt. maszol.ro

Az űrlap alja
Nem kerülhetnek ugyanarra a mérlegre
Az 1956-os októberi forradalomra emlékezve, a Polgári esték rendezvénysorozat keretében könyvbemutatókra került sor Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ (Ezredévi emléktér, ma Piaţa Libertăţii 40. szám) múzeumtermében október 26-án, csütörtökön. A bemutatott kötetek szerzői Bank Barbara, Cseresnyés Magdolna és Domonkos László voltak.
A Magyar Polgári Egyesület elnöke, Nagy József Barna köszöntötte a Kárpát-medence szovjet típusú kényszermunka-táborainak kutatásával foglalkozó történészeket és kutatókat, akik jártak már Nagyváradon azelőtt, ám mindhárman csütörtökön vettek részt első alkalommal egy közös könyvbemutatón.
A vendégekhez és az érdeklődőkhöz Szilágyi Zsolt, a Erdélyi Magyar Néppárt elnöke intézett néhány bevezető mondatot, amelyekben az emberiség ellen elkövetett bűntettekként, az emberi kultúrtörténet szégyeneiként határozta meg a kényszermunka-táborokat, utalva arra, hogy az Európai Unió fővárosa, Brüsszel, nem hajlandó ma sem emlékművet állíttatni a totalitarizmus áldozatainak, de egy európai nemzetközi büntetőbíróság felállítását is elutasítja, amely felkutatná és megbüntetné a kommunista rendszer valódi bűnelkövetőit. „A történelemnek ez a része nincs feldolgozva. Azok, akik öltek, kínoztak és fogva tartottak nem kerülhetnek ugyanarra a mérlegre, mint a megöltek, megkínzottak és fogva tartottak.” – fogalmazott a politikus.
A kötetbemutatók sorában először Cseresnyés Magdolna, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány elnöke kapott szót, aki A Kárpát-medence elveszített területeiről szovjet típusú táborokba hurcoltak kálváriája című munkájáról beszélt, amely egy tavaly novemberben megszervezett konferencia anyagát tartalmazza. Ismertetőjében a hamis jelentések alapján elítéltek mai rehabilitálásáról szóló törvény elégtelenségéről beszélt, amely elméletileg mindazok számára biztosítva van, akik ellen a kommunizmus idején nem született törvényes ítélet, azonban a gyakorlatban a rokonoknak kell megküzdeniük a neveik helyreállításáért, és valódi kártérítést még soha egyikük sem kapott.
Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja Recsk című kötetét mutatta be, amelyben nemcsak a Gulág néven ismert szovjet munkatáborok magyar megfelelőjét, Recsket tárgyalja, hanem a kommunista megtorló, internáló gépezet létrejöttét, működését is. A kutató, aki a jövőben szeretne többet foglalkozni a szovjet szisztémával – azaz eljárásokkal és módszerekkel, amelyek meghatározták a szovjet magatartást az elfoglalt (és nem felszabadított) területeken -, nehezményezte azt, hogy jóllehet Európában a háborús bűntett soha nem évül el, mégis kettős mércével mérik azt Nyugat-és Kelet-Európában.
Domonkos László író Tito pokolszigete az Adrián című kötetében arról a kis adriai földdarabról írt, amit Tito halálszigetének vagy horvát Alcatraznak neveztek azon kevesek, akik tudtak róla: a Goli Otok (Kopár sziget) 1948 és 1981 között működő titkos börtönszigetről, ahol a jugoszláv kommunisták pokoli körülmények között tartottak fogva és kínoztak halálra sok tízezer embert, köztük több száz magyart is, a jelenkor visszásságainak egyikeként említve meg azt, hogy bár a szigeten ma egy kereszten és a romokon kívül nincsen semmiféle emlékeztető a sötét múltra, a börtönturizmus egyik fő látványosságává vált Európában.
A meghívottak a bemutatók végén válaszoltak a közönség kérdéseire, aláhúzva annak a munkának a fontosságát, amelyet a ma történészei végeznek, akik forrásokkal, dokumentumokkal dolgoznak, és óriási felelősség terheli őket a kutatásaik során, hiszen általuk lehet megismerni azt a valóságot, amely eleve áldokumentumokra épült egy olyan rendszerben, amelyben tulajdonképpen senki nem volt bűntelen az állam szemszögéből.
A találkozó végén a köteteket meg is lehetett vásárolni, szerzőik pedig dedikáltak is azokat. Szamos Mariann / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Könyvek a kommunista munkatáborok borzalmairól
Október 26-án 17 órától a Polgári esték rendezvénysorozat keretében az 1956-os forradalomra emlékezve három könyvet mutattak be, amelyek a kommunista rezsim embertelen munkatáborait mutatják be.
A könyvek szerzőit és a megjelent közönséget Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke köszöntötte, majd Szilágyi Zsolt, az EMNP országos elnöke szólalt fel, rámutatva: a bűntettek nem évülnek el, a fasizmus, kommunizmus kegyetlenségei pedig az emberi kultúrtörténet olyan szégyenfoltjai, amelyeket mai napig nem dolgoztak fel teljes egészében. Hóhér és áldozat pedig nem szerepelhet egy lapon, ez ellen pedig tenni kell, fogalmazott.
Elsőként Cseresnyés Magdolna, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány elnöke A Kárpát-medence elveszített területeiről szovjet típusú táborokba hurcoltak kálváriája című kötetről beszélt, amely a tavalyi Gulág-év és 56-os emlékévi konferencián elhangzottak gyűjteményes kötete. A munkatáborok szélesen elterjedt „módszereknek” számítottak, Kárpátalján, Délvidéken, Felvidéken és Erdélyben is egyaránt megtalálhatóak voltak. A bírósági ítélet nélkül meghurcolt, koholt vádak alapján háborús bűnösöknek nyilvánított, vagy utólag annak bélyegzett embereket végeztek ki, ezek a rémtettek pedig igazságért kiáltanak.
Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsági tag könyvének címe csupán egy szóból áll, ám ez napjainkra egy hívó szóvá vált: Recsk. A bemutatott könyv egy 15 éves munka első kötete, 1945 – 1953 közötti anyagokat tartalmaz, a dokumentumok a visszaemlékezések tükrében vannak bemutatva, és a szovjet típusú kényszermunkatáborokba való internálás rendszerét tárja az olvasó elé. Magyarországon 1945–1946 között 200 munkatábor létesült, a rendszerellenségeseket gyárakban, földeken dolgoztatták, anélkül, hogy munkájukért bért kaptak volna, holott az állam a vállalatoktól pénzt kapott értük. Egyes táborokat idővel megsemmisítettek, a földdel tettek egyenlővé, így az emlékezés, az utókornak való szemléltető bemutatása szinte lehetetlen, a szerző elképzelése szerint a táborok számítógépes rekonstruálása által lehetne megismertetni a fiatal generációt a történelem e sötét szeletével.
Domonkos László író Tito pokolszigete az Adrián című könyvében Goli Otok („kopár sziget”), Tito halálszigetének ismert 1948 – 1988 működő börtönszigetét mutatta be, amely a „tájékoztató irodások” gyűjtőhelye volt, mindazoké, akik a Tito-féle kommunista vezetésre veszélyt jelentettek, de voltaképpen akárkié, akik valamilyen okból gyanúsak voltak. Ahogy a neve is jelzi, a sziget kopár, az életfeltételek csekélyek rajta, növényzete is alig van, az erős szél pedig szinte egész évben fúj. Ilyen körülmények között kellett az első raboknak felépíteniük az épületeket, amelyek mára romokká váltak, manapság a szigetet turistacsoportok látogatják. erdon.ro

Elhatárolódik a román újságíró-szervezet a magyarellenes hetilapjától
Elhatárolódik a Romániai Hivatásos Újságírók Egyesületének (UZPR) vezetőtanácsa az egyesület nevében elindított, Certitudinea (Bizonyosság) című, vadnacionalista hetilaptól. A testület a Maszol korábbi írása nyomán foglalt állást.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint az UZPR nem tekinti a lapot a saját kiadványának: az egyesület egy „szakadár” csoportja indította el, az egyesület nevében. E csoport élén Doru Dinu Glăvan, az UZPR volt elnöke áll, akit leváltottak a tisztségéből, nem ismeri el az új vezetőséget, és megtámadta a bíróságon a szeptember 2-i tisztújítás eredményét.
A vezetőtanács tájékoztatása szerint kihasználva azt, hogy a tisztújítás ügyében még nem született jogerős ítélet, Doru Dinu Glăvan az UZPR nevében együttműködési megállapodást kötött a Certitudinea hetilapot kiadó Art Verba Egyesülettel, így jelent meg a fejlécén az újságíró-szervezet neve.
A közlemény emlékeztet, hogy a „sovén, magyarellenes” hetilap főszerkesztője Manea Dumitru maga is az UZPR tagja, akárcsak az Art Verba Egyesület elnöke, Daniela Gîfu. A vezetőtanács fontolgatja annak a lehetőségét, hogy kizárják őket az újságíró-szervezetből.
„Kategorikusan elhatárolódunk a Certitudinea hetilapot elindító tagjaink magyarellenes és felelőtlen tevékenységétől” – szögezi le az állásfoglalás.
Mint korábban írtuk, a Certitudinea hetilap a szellemisége Mihai Eminescu nacionálsoviniszta politikai publicisztikájából merítkezik. Munkatársai között találhatjuk a nacionálkommunista költő és politikus Adrian Păunescu fiát, Andrei Păunescut, Dorel Vișan kolozsvári színészt, a „mélyromán” gondolatairól ismert Dan Puric rendezőt. De felbukkan egy magyar szerző is: Nagy Attila, aki korábban azzal vált ismertté, hogy sorra bepanaszolta a Kovászna megyei prefektúrán a székely zászlót kitűző önkormányzatokat. maszol.ro

Édes Munkács, itt vagyunk!
Három év múlva lesz Trianon 100. évfordulója. Nem lesz kellemes. Szomszédaink önfeledten ünnepelnek majd, és ahol lehetőségük adódik rá, bizonyára nem mulasztják el, hogy a velük élő – no meg az anyaországi – magyarok orra alá dörgöljék a tényt: egy évszázada ők győztek, és voltaképpen azóta is azt csinálnak a fennhatóságuk alá került kisebbségekkel, amit csak jólesik nekik. Bemelegítésképpen alkalmunk lesz végignézni jövőre a románok emlékévét: Gyulafehérváron 1918. december 1-jén tartották azt a nagygyűlést, amely deklarálta Erdély elszakadását Magyarországtól, és amelytől a mai Románia létét számítjuk. És amire – emlékezzünk – Medgyessy Péter akkori miniszterelnök 2002-ben Budapesten koccintott Adrian Nastaséval.
Medgyessy tizenöt évvel ezelőtti suta gesztusában mint pezsgőspohárban szálló buborékban sűrűsödik az az önfeladó és tragikus hozzáállás, amely oly sokáig jellemezte viszonyunkat az ország megcsonkításához. Az valahol természetes, hogy a Magyarország hajdani területéből részesülő államok nem igyekeznek megkönnyíteni magyar kisebbségük életét, és változó intenzitással ugyan, de alapvetően az asszimilálásukra törekszenek. Az azonban, ahogy a magyar politika és az anyaországi társadalom nagyon sokáig ehhez a törekvéshez és a határon túli magyarsághoz hozzáállt, korántsem ilyen magától értetődő. Trianonhoz fűződő viszonyunkat még a rendszerváltás után is a közöny határozta meg egyfelől, másfelől pedig az a belénk rögzült félelem, hogy ha csupán felvetjük a kérdést, az egyenlő a sovinizmussal.
Ebben a hozzáállásban a Fidesz 2010-es győzelme hozott alapvető változást. A kormánypárt tagadhatatlan erénye, hogy van politikai bátorsága. Ha valahol, ez a nemzetpolitikában kiválóan megmutatkozott. Első intézkedései egyikeként bevezette a kettős állampolgárságot, jelezve, hogy ezen a területen változások várhatók. Ne feledjük, mindez egy olyan időszak után történt, amelybe belefért a 2004-es kettős állampolgárság elleni kampánytól Sólyom László 2009-es szlovákiai kitiltásáig nagyon sok minden. Ahogy az is – sosem feledem –, hogy amikor Robert Fico átrándult a magyar oldalra Bajnai Gordonnal találkozni, gépfegyveres testőrei mikrobusza nyitott ajtajából fürkészték a tájat, demonstrálva az aktuális erőviszonyokat.
„Magyarország megvétózta a NATO–Ukrajna Bizottság ülését” – adta hírül néhány napja az InfoRádió. Az Origóra hivatkozó tudósítás szerint december 6-ra hívták volna össze a NATO–Ukrajna Bizottságot a NATO külügyminiszteri szintű találkozója alkalmából. A bizottság, szólt a hír, Ukrajnának nagyon fontos, hiszen ez mutatja, hogy a nyugati országok Ukrajnát támogatják az Oroszországgal szembeni konfliktusban, ráadásul Ukrajna a NATO tagja akar lenni, így a testület kétségkívül létfontosságú számára. Később valamelyest árnyalódott a kép: mint a Válasz.hu a külügyminisztériumtól megtudta, a NATO nagyköveteinek értekezletén szó volt arról, hogy magas szintű találkozóra kerüljön sor Ukrajnával, ám Magyarország ezen az ülésen egyértelművé tette, hogy mivel az ukrán oktatási törvény szerzett kisebbségi jogokat vesz el, jelenleg nem tud támogatni miniszteri szintű találkozót Ukrajnával. A szövetség a külügyminiszteri találkozó napirendjének egyeztetése során úgy döntött, hogy a partnerek közül Grúziával tart konzultációt a decemberi külügyminiszteri értekezleten. Nem vétóról van tehát szó – de a magyar érdek melletti határozott kiállásról igen.
A magyar külügy az ukrán oktatási törvény elfogadásakor meghirdette, hogy minden fórumon akadályozni fogja az Ukrajna számára fontos ügyeket. És most ezt teszi. Észre kell vennünk: a nemzetpolitika területén paradigmaváltás történt. Ebbe beleférnek olyan komikus és nyilvánvaló belpolitikai szándékot sejtető esetek is, mint az, amikor a magyar kormány beszállt a Csíki sör Heinekennel vívott háborújába – de közös érdekeink markáns, határozott és bátor képviselete is.
Ha egyszer véget ér a Fidesz kormányzása – mert egyszer véget fog érni, hiszen a kormány számos más területen negyedannyira sem teljesít fényesen, és egyébként is, egyszer minden véget ér –, jó lenne, ha ez a nemzetpolitikai minimum érintetlen maradna. Ha természetes lenne, hogy a magyarságot, éljen bárhol, egységként kezeljük. Ha továbbra is nyilvánvaló volna, hogy a határon túli közösségeket, óvodáikat, iskoláikat, intézményeiket anyagilag is támogatjuk. Ne tévedjünk: ez még nagyon messze van az irredentizmustól. A Fidesz az ukrán és határon túli ügyekben folytatott politikájával csupán azt teszi, amit bármelyik más ország magától értetődőn tenne a helyünkben. Ezt is megértük. Közeledve Trianon kerek évfordulójához, épp ideje volt. Wekerle Szabolcs / Magyar Nemzet

Középkori régészet Erdélyben
Beszélgetés Csók Zsolttal, az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum archeológusával
Az erdélyi középkori telepkutatás még ma, fél évszázaddal Ferencziék cikke után is mostohalánya a hazai régészeti kutatásnak, hiszen eddigi középkori ásatásaink elsősorban az ispánsági várakra, plébániatemplomra, püspöki központok épületeinek látványosabb emlékeire koncentráltak. Mind a szakma, mind a nagyközönség ezektől a helyszínektől várja a nagy történelmi kérdések megválaszolását, de pont az elhanyagolt kicsi települések adhatnak választ az urbanisztikai és demográfiai kérdésekre – véli Csók Zsolt régész.
– Ferenczi István és Géza közel ötven éve írták meg paradigmatikusnak számító manifesztójukat az erdélyi településkutatás és középkorkutatás régészeti hiányosságairól. Hogyan jellemeznéd az azóta eltelt 50 évet, az erdélyi településkutatás régészeti perspektíváit?
– Az erdélyi középkori telepkutatás még ma, fél évszázaddal Ferencziék cikke után is mostohalánya a hazai régészeti kutatásnak, hiszen eddigi középkori ásatásaink elsősorban az ispánsági várakra, plébániatemplomra, püspöki központok épületeinek látványosabb emlékeire koncentráltak. Mind a szakma, mind a nagyközönség ezektől a helyszínektől várja a nagy történelmi kérdések megválaszolását, de pont az elhanyagolt kicsi települések adhatnak választ az urbanisztikai és demográfiai kérdésekre. Erdélyben Furu Árpád építesz munkáját emelhetjük ki a késő középkori és újkori településkutatás terén. Az eddig felfedezett középkori településeink mind mentőásatások során kerültek elő: autópályák, terelőutak, útszélesítések, befektetési projektek során. Kiemelendőek Zeno Karl Pinter szebeni régész ásatásai ilyen téren, de Aranyosgyéres környékén is sikerült egy Árpád kori falut találni, Magyarnádason pedig Árpád-kori falurészlet került elő.
Most készül egyébként egy paradigmatikusnak is mondható doktori tézis Dan Culic zilahi kollégánk kutatásaiból amely a teljes erdélyi, bánsági és partiumi XI–XIII. századi településfejlődést áttekinti. A téma monumentalitása egyben azt is mutatja, mennyire kevés adat áll a kutatók rendelkezésére. Szilágy megyében azért van már néhány jól dokumentált példa: Egrespatakon egy falurészlet került elő, Zilah központjában pedig egy középkori településmagot tártak fel. Egy másik téma amely terén nagyon rosszul állunk az irodalmi (levéltári) forrásokból ismert XIII–XIV–XV. századi eltűnt falvak esete: bár az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatóközpontjában Jakó Zsigmond és tanítványai – a Jakó-iskola – mára már óriási eredményeket ért el ilyen téren, egyelőre ezt nem tudjuk régészetileg is alátámasztani, nem létezik például egységes adatbázis ilyen téren. Ezeknek a súlyos hiányosságoknak az egyik fő oka az erdélyi szakemberhiány. Persze, a középkori régészet hiányosságai és problémái össze sem hasonlíthatóak a régészetnek olyan területeivel, amelyek jóformán hiányoznak Romániában mind az oktatásból, mint a gyakorlatból: mifelénk nem tanítanak urbánus (városi) régészetet, barlangrégészetet, iparrégészetet sem. Barlangrégész tudtommal 2-3 van az egész országban (Mihai Rotea és Călin Ghemiş emelendő ki itt).
– Jelenleg középkori régészetet kevés helyen és kevés embertől lehet tanulni. Hogyan áll jelenleg Romániában a középkori régészet oktatása és melyek a legsürgősebb teendők ilyen téren?
– Erdélyben jelenleg csak Szebenben lehet régészeti középkorkutatást tanulni. A középkorászképzés kolozsvári hiányából is fakad, hogy ma a mintegy 800 bejegyzett romániai régészből csak alig néhány magyar középkoros régész dolgozik Erdélyben: Botár István (Csíkszereda), Darvas Lóránt (Csíkszereda), Sófalvi András (Székelyudvarhely), Nyáradi Zsolt (Székelyudvarhely), Györfi Zalán (Marosvásárhely), László Keve (Marosvásárhely), Soós Zoltán (Marosvásárhely), Bence Ünige (Marosvásárhely), Bordi Zsigmond Lóránd (Sepsiszentgyörgy), Romat Sándor (Nagykároly), Szőcs Péter Levente (Szatmárnémeti), Mihálka Nándor (Nagyvárad), Köpeczny Zsuzsanna (Temesvár), Lupescu Radu (Kolozsvár), Demjén Andrea (Kolozsvár). Az erdélyi középkoros régészeink nagy többsége Magyarországon, az ELTE-n vagy a CEU-n tanult. Kiemelendő persze azoknak a magyarországi kollégáknak is a neve, akik kutatásaikban érintik Erdély területét is: Benkő Elek akadémikus, Mordovin Maxim (ELTE) neveit kell feltétlenül megemlíteni.
Természetesen, akad néhány jelentős román régész is, aki Erdély középkorával foglalkozik, ezek közül megemlítendő az iskolateremtőnek is mondható Adrian Andrei Rusu (Kolozsvár), Oana Toda (Marosvásárhely), Diana Iegar (Kolozsvár), Florin Mărginean (Arad), Anca Niţoi (Szeben), Zeno Karl Pinter (Szeben), Claudia Urduzia (Szeben) és Daniela Marcu Istrate (jelenleg a bukaresti Régészeti Intézet munkatársaként). Független régészként, cégével ő volt az egyébként, aki a legnagyobb középkori régészeti projekteket vezette Erdélyben: ő ásta például a kőhalmi várat, a szászkézdi templomot, Fogaras és Erdőd várát, Brassó és Szeben központját, a somlyói Báthori-várat és a gyulafehérvári román kori templomot is, amely Erdély legrégebbi keresztény templomaként vonult be a köztudatba. A régiek közül kiemelendő még Radu Popa, Petru Iambor (Kolozsmonostor és Doboka régésze), Ștefan Matei (kolozsmonostori ásatások) és Ștefan Pascu (Doboka vár) neve, bár utóbbit már a maga korában is élesen bírálta például Bóna István, a magyar régészettudomány egyik legjelentősebb alakja.
A szebeni oktatás mellett ma, Kolozsváron sajnos csak magyarországi vendégelőadóktól lehet néha régészeti alapismereteket elsajátítani. Ezekhez társul a kolozsvári középkorászok (Lupescu Mária, Rüsz-Fogarasi Enikő, az EME középkor szakos kutatói) kurzusai és szemináriumai. Sajnos talán ez is az oka annak, hogy ma a Történeti Intézet hallgatói közül tízből legfeljebb 1-2 ember választja kutatási területeként Erdély középkorát, bár az évi 10-12 elsőéves hallgatóból azért mostanában akadt 4-6, aki középkorra szakosodott, tehát egy feljövőben lévő szakmáról beszélhetünk. A századfordulós Pósta Béla-iskola és a román régészeti hagyományok miatt értelemszerűen mifelénk nagy hagyománya van a klasszikarégészetnek és a római provinciális régészeti oktatásnak, de fontos lenne a középkori régészet oktatása is, hiszen a legnagyobb jelenlegi műemlékvédelmi projektjeink középkori épületeink felújításához kötődnek és gyakorlatilag szakemberhiányban szenvedünk. T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Johannis kezében Kelemen Hunor állami kitüntetésének sorsa
Megfosztaná Kelemen Hunort a Románia csillaga kitüntetéstől az érdemrend becsületbírósága a december elsejei román nemzeti ünneppel kapcsolatos kijelentése miatt. A testület szerdán hozta meg döntését.
Costin Georgescu, az érdemrend becsületbíróságának elnöke – a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori igazgatója – szerdán este az Antena 3 hírtelevíziónak elmondta, a testület továbbította javaslatát Klaus Johannis államfőnek. Georgescu hozzátette, az elnöknek jogában áll dönteni arról, hogy visszavonja-e az állami kitüntetést az RMDSZ elnökétől.
„Kelemen Hunort a nyilatkozatai miatt javasoljuk kitüntetése visszavonására, mert nem tartja tiszteletben december elsejét, ami számunkra nemzeti ünnep. Ez az érdemrend Románia legmagasabb kitüntetése, amit tisztelnie kellene” – állapította meg Georgescu. Egyébként a becsületbíróságnak tagja Ionel Haiduc, a Román Akadémia volt elnöke, Constantin Degeratu volt vezérkari főnök, Șerban Brădișteanu orvos, Mircea Geoană volt külügyminiszter, Gabriela Firea, Bukarest szociáldemokrata főpolgármestere és Ecaterina Andronescu PSD-s szenátor, volt oktatási miniszter. Georgescu nyilatkozata szerint a testület szerdai ülésén Haiduc egészségi okok miatt nem vett részt, a becsületbíróság többi tagja közül öten az érdemrend visszavonása mellett voksoltak, egy személy tartózkodott.
Kelemen Hunor a kolozsvári Szabadság napilapnak augusztusban adott interjúban tett kijelentéseivel vívta ki maga ellen román politikusok és véleményformálók haragját. Az RMDSZ elnöke akkor kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”. „Az elmúlt évszázadban folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól” – állapította meg akkor a politikus.
Nyilatkozata miatt a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció (CNMR) a Kelemen Hunornak 2000-ben adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonását kezdeményezte. A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság élesen bírálta az RMDSZ-elnök által a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó kijelentéseit.
A CNMR emlékeztetett, hogy a román állam legmagasabb rangú kitüntetését „olyan románok” birtokolhatják, akik „elismerik, értékelik az országot és a történelmét, és feltétel nélküli lojalitást tanúsítanak a román állam iránt”.
A társaság szerint az RMDSZ elnökének nyilatkozata „a román állam megtagadásáról, a román történelem, kultúra és a románok alapvető jogainak az elvitatásáról szól, és Kelemen Hunor kiírta magát a román állampolgárok sorából”.
Nem Kelemen lenne amúgy az első erdélyi magyar politikus, aki véleménynyilvánításáért megfosztanak román állami kitüntetésétől. Tőkés László európai parlamenti képviselőtől ugyancsak az érdemrend becsületbíróságának javaslatára vonta vissza Klaus Johannis államfő 2016 márciusában a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapott meg az esemény huszadik évfordulóján. A kitüntetés visszavonását Victor Ponta korábbi kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
Alaposan megkérdőjelezi egyébként az érdemrend becsületbíróságának hitelességét, hogy a testületnek ma is tagja egy jogerősen elítélt személy. Șerban Brădișteanu szívsebész, egykori szociáldemokrata szenátort 2015-ben jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották bűnpártolásért, amiért kórházi beutalással próbálta megakadályozni, hogy az öngyilkosságot megkisérlő Adrian Năstase volt kormányfő esetében végrehajtsák a letöltendő börtönbüntetéséről szóló ítéletet.
Arról nem beszélve, hogy a volt szociáldemokrata miniszterelnök a mai napig birtokosa a magas rangú állami kitüntetésnek, holott erre nyilvánvalóan méltatlanná vált. Adrian Năstasét – aki 2002-ben kapta meg a Románia Csillaga nagykereszti fokozatát – két alkalommal ítélték el illegális kampányfinanszírozásért, zsarolásért és kenőpénz elfogadásáért összesen hat évre, amiből tizenöt hónapot letöltött. Bár a jogszabályok értelmében ő sem méltó már az érdemrendre, néhány bukaresti véleményformálón és a Temesvár Társaságon kívül soha senki sem vetette fel, hogy meg kellene fosztani a kitüntetésétől. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

„Közméltóságnak kötelező az ünnep” – Costin Georgescu volt SRI-igazgató a Románia Csillagáról, a katalán „tabutémáról”
Egy „egyszerű” román állampolgárnak nem, egy közjogi méltóságnak azonban kötelező megünnepelni Románia nemzeti ünnepét – jelentette ki a Krónikának Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatója annak kapcsán, hogy a Románia Csillaga érdemrend általa vezetett becsületbírósága méltatlannak találta Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt a kitüntetésre.
– Milyen indokok alapján kezdeményezték Klaus Johannis államfőnél, hogy vonja meg Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől a Románia Csillaga kitüntetést?
– Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, mert a becsületbíróság szavazása titkos volt, az indoklást pedig hamarosan közzétesszük. De a fő indok ugyanaz volt, mint amit panaszában az érdemrend egyik birtokosa is megállapított: Románia alkotmányának be nem tartása.
Rendkívül súlyos dolog a Románia Csillaga érdemrenddel kitüntetett személy esetében, ha nem tartja tiszteletben az alkotmányt. Sok más érv is szól a kitüntetés megvonása mellett, de nem áll módomban részleteket elárulni most.
– Csakhogy az alkotmány szavatolja a szólás szabadságát is.
– Az egy dolog, de ha nem tartod tiszteletben az alkotmányt, azt jelenti, nem tartod tiszteletben a szólás szabadságát sem, nem tartasz tiszteletben semmit. Az alkotmányt az ország valamennyi polgárának be kell tartania, az állami kitüntetetteknek pedig annál inkább.
– Mégis miképpen sértett alkotmányt Kelemen Hunor, amikor azt mondta: az erdélyi magyarok nem fogják és nem is akarják megünnepelni december elsejét?
– Magával a kijelentéssel. De nem akarok erről hosszan nyilatkozni, nem állok én most törvényszék előtt, hogy megindokoljam a határozatot. Majd a testület valamennyi tagja személyesen megindokolja a döntését.
– Ezek szerint Romániában mindenkinek kötelező megünnepelni a nemzeti ünnepet?
– Ha valaki a román állam közméltósága, parlamenti mandátumot szerezve felesküdött a román alkotmányra, és tagja lett a kormánynak, elhiheti, hogy kötelező. Ellenkező esetben nincs mit keresnie az állami közméltóságok sorában. Én is voltam képviselő, felesküdtem Románia alkotmányára, senki sem teheti meg, hogy nem tartja tiszteletben az alaptörvényt. Ha mégis, nincs mit keresnie a törvényhozásban. De az RMDSZ elnöke nyilvánvalóvá tette: nem arról van szó, hogy nem tiszteli a nemzeti ünnepet, hanem hogy a magyaroknak nincs mit ünnepelniük december elsején és a centenáriumon.
– Testületünk első ülésén megbeszélést folytattunk Hunor úrral, nem akartunk eljutni ehhez a végkifejlethez. Abban reménykedtünk, hogy tisztázni fogja a dolgokat, de ez sajnos nem sikerült neki, sőt további akciói nem arról győztek meg bennünket, hogy egy kicsit is sajnálja a korábbi nyilatkozatait. Mondok két példát. Nemrég Tőkés Lászlóval együtt végigkísérte Magyarország miniszterelnökét úgynevezett nemhivatalos romániai látogatása során, és hallottuk, miket nyilatkozott Orbán úr. És ne feledjük Hunor úr régebbi nyilatkozatait Katalóniáról és a Románia közepén fekvő megyékről. Lehet valakinek véleménye, de vannak dolgok, amiket a román állam tisztségviselőjeként nem tehet meg. Hál’ istennek hosszú évekig éltem Erdélyben, Medgyesen, Marosvásárhelyen, Brassóban, Kolozsváron is, ott jártam elemi iskolába, később nagyon sok magyar munkatársam volt, sok magyar, tatár barátom van, szerb gyereket kereszteltem. Számomra nem létezik magyar vagy román ember, kizárólag román állampolgár, tehát fel se merül a nemzetiségi kérdés, arról van szó, hogy valamennyien egyenlők vagyunk, és tisztelnünk kell ezt az országot, ahogy teszik például az amerikaiak. Együtt kell élnünk. Nem is azt mondom, hogy testvérekként, hanem barátokként.
– Márpedig ha olyan sokat élt Erdélyben, talán észrevette, hogy nagyon sok olyan magyar nemzetiségű román állampolgár van, aki nem tekinti ünnepnek december elsejét. Velük mi történjen?
– Én tiszteletben tartom azokat a polgárokat, akik nem tartják ünnepnek, nincs velük semmi bajom. De attól a pillanattól, hogy valaki a román állam közjogi méltósága, és egy számos alkalommal kormányzati pozícióban lévő párt elnöke... Tudja meg, hogy egyike voltam azoknak, akik küzdöttek azért, hogy az RMDSZ 1996-ban tagja legyen a Demokratikus Konvenciónak (CDR) és a pártszövetség alkotta kormánynak. Sokat dolgoztam az RMDSZ-szel, és kiálltam amellett, hogy nemcsak a parlamentben kell ott lennie, hanem a kormányban is, hiszen ehhez az országhoz tartozik. Nos, amikor közeleg Trianon százéves évfordulója, és látjuk, mi minden történik a nagyvilágban, az RMDSZ elnökének nem kellett volna ilyesmit nyilatkoznia. Még ha nem értesz egyet, akkor is visszafogod magad. Nem jelensz meg nyilvánosan Orbánnal, és nem teszel utalást Katalóniára Románia vonatkozásában.
Bizonyos dolgokat megértek, például a dolgok érzelmi töltetét, de szerintem ennek véget kellene már vetni, száz év elteltével ugyanis mindez már történelem, ilyen alapon visszamehetnénk Burebistáig, Attiláig, Ádámig és Éváig. Ha tetszik, ha nem, valamennyien ugyanannak az országnak vagyunk a polgárai, előre kell tekintenünk, nem hátra.
– De Kelemen egyértelművé tette, hogy Katalónia jelenlegi autonómiáját szeretné például a székelyföldi megyék számára, de nem kér a katalánok által szorgalmazott függetlenségből.
– Nem használhatod a Katalónia kifejezést Romániában, hiszen Katalónia függetlenséget követel, nem mást. De álljunk itt meg, inkább hangsúlyozom: nem rosszindulatból vagy gyűlöletből hoztuk ezt a döntést, ellenkezőleg, nagyon sajnálom, hogy ez történt. Mi amúgy csak javaslatot tettünk, a döntés Románia államelnökéé.
– A Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának tagja Șerban Brădișteanu szívsebész is, aki két évvel ezelőtt felfüggesztett börtönbüntetést kapott bűnpártolás miatt. Ő méltó még a kitüntetésre?
– Nem tudom megmondani, mert nem ismerem a dossziéját. Gondoljon bele, hogy a román képviselőház jelenlegi elnökét is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték korábban. Tisztázni kell mindezeket a dolgokat, addig azonban nem akarok véleményt mondani.
– Adrian Năstase volt kormányfő úgy birtokosa most is az állami kitüntetésnek, hogy kétszer is letöltendő szabadságvesztéssel sújtották.
– Őszintén megmondom, halvány gőzöm nincs, hogy megvan-e még neki. Nem ismerhetek minden egyes ügyet, nem az én dolgom. Ezt kérdezze meg az elnöki hivataltól. Nekünk az a dolgunk, hogy elemezzük a mostanihoz hasonló eseteket, és javaslatot tegyünk az államfőnek, ami sok esetben fájó.
– Korábban azt hangoztatta, hogy létezik egy, Erdély Romániától való elszakítását célzó terv. Ma is fenntartja ezt? – Nyilvánvalóan létezik ilyen terv, amikor Vlagyimir Putyin orosz államfő tavaly Nagy-Moldova térképével ajándékozta meg a Moldovai Köztársaság frissen választott elnökét, Igor Dodont kettejük találkozóján. Mindez azt feltételezné, hogy Moldva Romániától való elcsatolása útján új állam jönne létre. Tekintettel az Európában és a nagyvilágban végbemenő folyamatokra, nagyon figyelmeseknek kell lennünk. Szeretném, ha tévednék, viszont az is tény, hogy az 1989-es forradalom idején egyértelműen létezett egy Románia szétdarabolását célzó terv, amelyet olyanok dolgoztak ki, akik nem szerettek minket az évszázadok során. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Együttműködési megállapodást írtak alá a nők
A Kárpát-medencei magyar néppárti politikai alakulatok nőszervezetei együttműködési megállapodást írtak alá az RMDSZ Nőszervezet fórumán.
A dokumentum a következő szöveget tartalmazza: a Kárpát-medencében, az anyaországtól elválasztva, különböző országokban élő, de egy nemzetként érző és gondolkodó magyar közösség vagyunk, történelmünkre épülő hagyományaink közösek, keresztény értékrendünk azonos. Az Európai Néppárt értékeinek a szabadság, a jogállamiság, az igazságosság és a szolidaritás mentén való, továbbá közös törekvéseinket a keresztény Európa és kultúránk megőrzése érdekében meggyőződésünk, hogy magyar anyanyelvünk használata nemzeti identitásunk megőrzésének, kultúránk fejlődésének alapfeltétele. Kiemelt fontosságúnak tartjuk megmaradásunk és nemzetünk erősödését, amelynek feltétele a szülőföldön maradás és érvényesülés, az összefogás, együttgondolkodás és együtt cselekvés. Tudatában vagyunk annak, hogy közösségünk összetartásában, gyermekeink nevelésében, időseink gondozásában, de ugyanakkor politikai érdekképviseletünk hatékonyságában, gazdasági függetlenségünk biztosításában felelősségteljes, igen kemény, kihívásokkal teli szerepet kell felvállalniuk a nőknek. Tekintettel a felsoroltakra, érzékelve és elemezve mindazokat a veszélyeket, amelyek a jelenlegi nemzetközi és európai geopolitikai helyzetből adódnak, szükségét érezzük annak, hogy politikai alakulataink nőszervezeteiként, illetve tagozataiként, szoros együttműködési kapcsolatot építsünk ki az elkövetkezendőkben, s ezáltal közös úton haladjunk alapcélkitűzéseink megvalósítása, közösségeink összekapcsolása céljából.
Célok
Jelen együttműködési megállapodás, keretet biztosít közös feladataink megfogalmazására, melyek – figyelembe véve sajátos prioritásainkat és helyzetünket – megvalósításához esetenként eltérő stratégiák vezethetnek, de a célok azonosak: erős nemzeti öntudattal rendelkező, összetartó, versenyképes közösség kialakítása, mely a szülőföldön maradás és érvényesülés akaratával építi a jövőt; az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása, az országos és az európai uniós jogrendszer által, amelynek megfelelően a korlátok nélküli anyanyelven történő oktatás, az anyanyelv közéletben való használatának valósága, a szimbólumaink használatának szabadsága, a hagyományaink és kultúránk megőrzése és gyarapítása biztosított; a keresztény értékeken alapuló, családközpontú, történelmi személyiségeinek nagyságát őrző, más nemzetekkel békében együtt élő, de saját értékeiből nem megalkuvó közösségi élet biztosítása minden Kárpát-medencében élő magyar ember számára; a nők társadalmi elismertségének növelése, a nők és férfiak közötti valós esélyegyenlőség kialakítása, a család és karrier összehangolása, a döntéshozatalban való részvételi arány növelése. Hangsúlyozzuk: a nők, családot, közösséget megtartó, önzetlen erejére kiemelt szüksége van a Kárpát-medencében élő közösségünknek. Meggyőződésünk, hogy a magyar egyházak nőszervezeteivel együtt tevékenykedve, mindennapjaink felelősségteljes döntései, cselekedetei a közös magyar jövő építését szolgálják.
Jelen megállapodást aláíró magyar nőszervezetek azon meggyőződésüknek adnak hangot, hogy a Kárpát-medencében minden magyar ember felelős minden magyar emberért és felkérik közösségük nőtagjait, hogy tudásukkal, szeretetükkel és munkásságukkal összefogják és életerőssé tegyék azt.
Az aláírók: Rónaszékiné Keresztes Mónika, elnök – Fidesz Nőtagozat, Biró Rozália elnök – RMDSZ Nőszervezet, dr. Juhász Hajnalka – KDNP Nőképviselet,
Gergely Papp Adrianna, elnök – MKP Erős Nők Polgári Társulása, Balogh Lívia – KMKSZ Nőképviselet, Kovács Elvira, alelnök – VMSZ Női Fórum. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Johannis esete Románia (hulló)csillagaival
Pár napja iktatták a Legfelső Bíróságon Tőkés László fellebbezését a Románia csillaga érdemrend visszavonása ügyében. Teljesen véletlenül aznap este, november 15-én döntött az érdemrend becsületbírósága egy másik magyar politikus, Kelemen Hunor „csillagtalanításáról”. Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság megerősíti a Bukaresti Táblabíróság ítéletét, a „forradalom szikrájaként” is emlegetett egykori temesvári lelkész lehet az első romániai kitüntetett, akit megfosztanak az érdemrendjétől. A sors iróniájaként is felfogható, hogy Tőkés – akárcsak Kelemen – egy német ajkú államfő döntése nyomán maradhat román állami kitüntetés nélkül.
A két ügy egyébként több szempontból is hasonlít, ezért nem teljesen alaptalan találgatni az előbbi alapján az utóbbi kimenetelét. A magam részéről nem vagyok túlságosan optimista Kelemen Hunor csillagát illetően, miután visszakerestem, és elolvastam újra azt a nyilatkozatot, amelyet 2016. március 3-án tett Klaus Iohannis.
Az elnök kevesebb mint egy percet, egészen pontosan 59 másodpercet szentelt arra, hogy megindokolja a jelentős horderejű, és mint említettem, nem éppen mindennapi gesztusát. Magára az indoklásra pontosan 475 karaktert szánt, szóközökkel együtt. (A téma felvezetésére körülbelül ugyanennyit.) Ekkora terjedelmű szöveget egy átlagos rádiós bemondó 30 másodperc alatt olvas fel. Persze sokkal fontosabb, hogy mit mondott, de a terjedelem is eléggé beszédes. Nézzük:
„Véleményem szerint figyelembe kell venni néhány dolgot, amikor ezt a vitás kérdést elemezzük: aki a kitüntetést adja, honorálni akarja, elismerni a kitüntetett egy bizonyos érdemét; aki kapja és elfogadja a kitüntetést, annak nyilvánvalóan el kell ismernie Romániát és Románia alkotmányát. Becsülnie kell az értékeket, amelyekre Románia alkotmánya épül. Mindezeket figyelembe véve úgy döntöttem, hogy visszavonom Tőkés László úrtól a Románia csillaga érdemrendet.”
Egyszerre szűkszavú és sokatmondó, ha a sorok között olvasunk. A mai napig nem derült ki például, honnan vette az elnök, hogy Tőkés László nem ismerné el Romániát, és az sem, hogy milyen alkotmányos alapértékeket nem „becsül” (jelentsen ez bármit).
A nyilatkozat arra utal, hogy az alkotmány tanulmányozásában Klaus Iohannis az első cikk végéig sem jutott el, hanem elakadt az első bekezdésnél. Hiszen amikor azt állítja, hogy Tőkés László nem „becsüli az alkotmány alapjául szolgáló értékeket”, nyilvánvalóan nem tudja, hogy melyek ezek az értékek. Pedig erről is szól az alaptörvény első cikke, amelyből az államfő előszeretettel idézi az első bekezdést – azt, amely kimondja, hogy „Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam”.
A 3. bekezdés szerint Románia demokratikus és szociális jogállam, amelyben „legfőbb érték az emberi méltóság, az állampolgárok jogai és szabadságai”, köztük a gondolat és a szó szabadsága (29-30. szakasz). Az 1. cikk 5. bekezdése szerint „kötelező az alkotmány, az alkotmány felsőbbsége és a törvények betartása”. Az Általános elvek címet viselő fejezet rendelkezik a továbbiakban, többek között, az állampolgárok egyenlőségéről és az indentitáshoz való jogról, aminek része a diszkrimináció tilalma „fajtól, nemzetiségtől, etnikai eredettől, nyelvtől, vallástól, nemtől, véleménytől, politikai hovatartozástól, vagyontól vagy társadalmi származástól függetlenül”.
Azért soroltam fel mindezeket, mert a már említett, 2016. márciusi nyilatkozatból egyértelműen kiderül: Iohannis tisztában van azzal, hogy az érdemrend becsületbírósága egy nyilatkozat miatt javasolta Tőkés kitüntetésének a visszavonását, mégis jóváhagyja javaslatot. Ezt azért is fontos felidézni továbbá, mert Kelemen Hunort szintén egy kijelentése, a Szabadságban 2017. augusztus 4-én megjelent interjú miatt terjesztették fel csillagtalanításra, a legmagasabb állami kitüntetésről szóló 1998. évi 11. számú sürgősségi rendelet 17. szakasza alapján. Eszerint a Románia csillaga visszavonható attól, akit jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélnek, vagy olyasmit tesz, ami összeegyeztethetetlen a becsületrend tagságával, azzal a többi tag becsületébe gázol.
A két ügy – sőt már önmagában a Tőkésé is – azért problémás, mert a törvény értelmében az elnöknek már régóta meg kellett volna fosztania számos kitüntetettet az érdemrendjétől. A törvény világos e tekintetben: egy elítélt ügyében nem kell összeülnie a becsületbíróságnak, az Elnöki Hivatal mondhatni saját hatáskörben rendezheti az ügyet. A nevek ismertek. Adrian Năstase volt miniszterelnök például kétszer is ült, Miron Mitrea bebörtönzéséről is tonnaszám írt a sajtó, és a sor folytatható.
Klaus Iohannis legfeljebb azzal védekezhetne, hogy nem olvas újságot. Csakhogy ez sem volna mentség, ugyanis túl azon, hogy nevetségessé tenné magát, ha máshonnan nem, a Temesvár Társaság petíciójából tudomást szerzett a Románia csillagával kitüntetett börtöntöltelékek kilétéről. A szervezet több mint egy éve – a Tőkés-ügy felülvizsgálata mellett – név szerint kérte a szabadságvesztésre ítéltek, valamint egykori besúgók kitüntetésének a visszavonását. Iohannis a füle botját sem mozgatta. Ezzel nem feltétlenül sértett törvényt, hiszen a már említett sürgősségi rendelet nem annyira pontos, hogy nyilvánvaló kötelezettséget rójon az államfőre, ugyanakkor a jogszabály egyértelműen mérlegelési lehetőséget ad az elnöknek. Csak tőle függ, hogy elveszi-e Năstase, Mitrea vagy Stănoiu asszony (besúgóként Sanda) érdemrendjét, vagy nem.
Apropó, a Temesvár Társaság listáján szereplő rovott múltú egyéneket kivétel nélkül korrupció miatt ítélték el. És Iohannis állítólag rühelli a korrupciót. Vagy mégsem? Mindenesetre nem annyira, mint a centralizált nemzetállammal kötözködő magyarokat. Szőcs Levente / maszol.ro

Sorin Mitu történész: megünneplem december elsejét, örülök március 15-ének
Toleráns, európai szemszögből a románok a nemzetépítés momentumaként tekinthetnek 1918-ra, egy jobb jövő megalapozásaként a maguk, valamint Románia és Erdély valamennyi lakója számára – állapította meg a Krónikának adott interjúban Sorin Mitu kolozsvári történész. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára úgy véli, a románoknak meg kell érteniük, hogy a magyaroknak nem jelent örömet 1918-ra vagy Trianonra emlékezni, szerinte ugyanakkor a magyarok részéről is szép volna, ha felfognák, hogy a románok valami olyasmit ünnepelnek december elsején, ami fontos számukra.
– Közeledik Románia nemzeti ünnepe, ennek apropóján arra kérem, idézzük fel kicsit a Románia és Erdély egyesülését kimondó 1918. december elsejei gyulafehérvári román nagygyűlést. Milyen mértékben sikerült teljeskörűen tisztáznia a román történetírásnak a 99 évvel ezelőtt történt eseményt megelőző társadalmi-politikai folyamatokat? Vagy esetleg maradtak „fehér foltok” Románia modern kori történelmében?
– Annak ellenére, hogy ebben az értelemben mindig előrelépésre törekszenek, a történészeknek soha nem áll módjukban tisztázni valamennyi társadalmi-politikai folyamatot egy adott történelmi időszakban. Fehér foltok mindig létezni fognak bármilyen tudományban, hiszen az igazság keresése sohasem szűnik meg. Ami az 1918-as egyesülést illeti, a legjelentősebb tények és események meglehetősen ismertek. Történészek közötti viták elsősorban ezeknek a tényeknek az értelmezése mentén alakulhatnak ki. De léteznek a történelmi ismeretnek olyan területei is, amelyeken még lehetséges igazán fontos előrelépéseket tenni, mint például megérteni az adott korban, az első világháború és az egyesülés idején élő egyszerű emberek gondolkodásmódját, érzelmeit és magatartását. Engem például lenyűgöz az egyéni lelkiismeret szintjén egy forradalmi időszakban végbemenő lojalitásváltás jelenségének megértése. Meg is próbáltam írni arról, vajon miként volt lehetséges, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia idején élő, ahhoz hűséges, a császárért harcoló emberek rövid idő leforgása alatt átruházzák a lojalitásukat az 1918 után született nemzetállamok irányába.
– Miközben a román történészek többsége szerint a románok lakta területek egyesítésének igénye a középkorból eredeztethető, akadnak olyan szakemberek is, akik amondók, hogy az első világháború után az erdélyi románok tulajdonképpen megelégedtek volna a régió autonómiájával is, illetve azzal, ha egyenlő jogokat kapnak Magyarország területén. Ön szerint mi a történelmi igazság?
– Nem hiszem, hogy a komoly történészek többsége képes azt állítani, hogy a románok egyesülésre törekedtek (vajon mivel?) a középkorban. Természetesen a középkorban is léteztek etnikai érzékenységek, ezek azonban politikai viszonylatban kevésbé voltak jelentősek a Moldvát és Havasalföldet irányító bojárok és vajdák számára. Az egyesülés nemzeti projektje csupán a modern korban, a 19. században – a „nemzetiségek századában” – nyilvánult meg, és mindez egyaránt érvényes a románokra, az olaszokra vagy a németekre. Ami az erdélyi románokat illeti, 1918-ig közülük a legtöbben minél szélesebb autonómiát akartak elérni a Habsburg-birodalom keretében, és azért mindössze ennyit, mert egész egyszerűen nem hitték, hogy a birodalom belátható időn belül összeomolhat. 1918 után a helyzet megváltozott. Igaz, hogy az erdélyi románok egy része a két világháború között időnként bírálta Bukarestet, de a nemzeti, a „saját” állam eszméje sokkal jobban vonzotta őket, mintsem hogy ezzel az eszmével szemben komoly kihívást jelentett volna egyfajta erdélyi autonómia. Az az elképzelés, miszerint az új feltételek között a románok „megelégedtek” volna kevesebbel is, magyar illúzió csupán, annak az illuzórikus reménynek a megnyilvánulása, hogy – bizonyos „jóravaló” románok segítségével – meg lehetett volna menteni valamit a történelmi Magyarországból.
– Az utóbbi időben egyre többször elhangzik, hogy Nagy-Románia létrejötte után száz évvel sem sikerült autópályával összekötni Erdélyt az ország többi részével, és hogy a különböző régiók egyenlőtlenül fejlődtek. Ilyen körülmények között miben áll az egyesülés centenáriumának jelentősége, fő üzenete a román társadalom számára napjainkban?
– Egy történelmi esemény jelentőségét mindazok építik, akik felidézik. Minthogy ők meglehetősen különbözőek lehetnek, annak módozata is többféle lehet, ahogy megértik az egyesülés centenáriumát. Egy primitív nacionalista számára (amilyenből elegendőt találni a románok és a magyarok soraiban egyaránt) 1918 konfliktusokkal és nemzeti gőggel terhes időszakként értelmezhető. Olyan pillanatként, amikor „mi, románok” bosszút álltunk az évezredes ellenségen, történelmi elégtételt vettünk, és egy évvel később kitűztük az oláh bocskort a magyar parlament épületére. Toleráns és európai szemszögből a románok a nemzetépítés momentumaként tekinthetnek 1918-ra, egy jobb jövő megalapozásaként a maguk, valamint Románia és Erdély valamennyi lakója számára, legyenek azok románok vagy magyarok. Lehet vitatkozni arról, hogy mennyit sikerült cselekednünk ennek érdekében. De az emberek ilyenkor, ünnep idején különösen szeretnek reménykedni, hinni valami jóban. Kétségtelenül ezt fogják tenni a románok is a századik évfordulón.
– Az amerikaiak büszkék július 4-ei nemzeti ünnepükre, a franciák július 14-ére, a magyarok március 15-ére. Miként jellemezhető a románok nemzeti érzülete, büszkesége, amikor a saját nemzeti ünnepükről van szó, miként tekintenek december elsejére? Véleménye szerint miként zajlik majd a nemzeti ünnep és az egyesülést fémjelző centenáriumi év, vajon többre is futja majd a hagyományos katonai parádénál és a nacionalista töltetű politikai díszbeszédeknél?
– Abban a korban, amelyben élünk, amikor a globalizáció folyamata ellentétes előjelű identitásbeli reakciókat eredményez, nem annyira a nemzeti büszkeség érzése hiányzik mindannyiunknak, főleg, amikor a politikusok szónoklatait hallgatjuk. A nemzeti büszkeség arra ösztönzi a katalánokat és a kurdokat, hogy autonómiáról és elszakadásról álmodjanak, a nemzeti büszkeség mondatja Donald Trumppal, hogy „Amerika ismét nagy lesz”, Vlagyimir Putyin pedig ennek okán annektálja a Krím félszigetet, a nemzeti büszkeség veszi rá Orbán Viktort, hogy ellenálljon Brüsszelnek és Soros konspirációjának, Liviu Dragneát pedig ugyanez ösztönzi arra, hogy megkíséreljen a magyar kollégája nyomdokaiba lépni. Mint bármely más dolog ezen a világon, a nemzeti büszkeség is csak addig jó, amíg mértékkel nyilvánul meg, és amikor a másik iránti tisztelettel, értelemmel és józansággal társul. Az ünnepek – még a nemzetiek is – akkor válnak sikeressé, amikor az utca embere is hitelesen éli meg őket. Sajnos a politikusok nagyon sokszor csak arra használják fel az ünnepeket, hogy némi szavazatra tegyenek szert.
– A romániai magyar közösség alapvető céljait és követeléseit – beleértve az autonómiát – éppen az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári nyilatkozatba foglalt ígéretekre alapozza. A határozat egyik legtöbbet idézett passzusa: „Teljes nemzeti szabadság valamennyi együtt élő népnek.” Viszont a román többség úgy véli, hogy ezeknek a követeléseknek nincs jogalapjuk ennek a történelmi dokumentumnak az alapján. Végül is mit ígértek hát a romániai nemzeti kisebbségeknek 99 évvel ezelőtt?
– Véleményem szerint a románoknak a magyar kisebbséghez fűződő viszonya nem a Gyulafehérvári nyilatkozaton, hanem a jelenkori kisebbségvédelmi irányelveken kellene alapulnia. Ha ad litteram alkalmaznánk mindazt, amit 1918-ban megígértek, egy időben jelentene túl keveset és túl sokat. A világ megváltozott azóta. Márpedig a románok teljes mértékben meg vannak győződve arról, hogy – legalábbis napjainkban – Románia egy paradicsom a magyar kisebbségek számára, miközben a magyarok úgy látják, hogy nemzetiségi jogaikat sohasem tartották kellőképpen tiszteletben. Amit viszont nem ígértek meg a románok és a magyarok 1918-ban, és nem is tehették meg egy évszázadnyi nemzeti összetűzés után, az az, hogy igazából megpróbálják megértetni magukat a másikkal. Nemcsak hogy „tolerálják”, „megóvják”, elfogadják, hogy nekik is jogukban áll élni a föld színén, legfőképpen itt Erdélyben; ezeket a dolgokat jól, rosszul, de képességeink szerint megvalósítottuk. Egy valamit azonban szinte egyáltalán nem sikerült megtennünk: nem teremtettük meg a feltételeit annak, hogy ne nevezzünk fehérnek valamit, amiről a másik azt állítja, hogy fekete; hogy a románok a Duna déli részéről érkeztek, miközben a többiek azt mondják, Decebaltól származnak; hogy december elsején gyászszalagot kell tűznünk, amikor a többiek pezsgőt bontanak, hogy aztán március 15-én felcseréljük a szerepeket. Beszéljük meg ezeket a dolgokat őszintén, de a másik iránti empátiával is, józanul, ugyanakkor jóindulattal, tisztázzuk végre ezeket, és értsük meg egymást civilizált módon. Persze a magyaroknak is, a románoknak is jogukban áll védeni és őrizni identitásukat, ha ezt kívánják ebben az egyre inkább globalizált világban. De legalább ugyanilyen fontos, hogy megértsék egymást emberként vagy európaiként, szomszédként vagy erdélyiként, környezetvédőként vagy liberálisként. Vagy tudom is én, illiberálisként – ha már ennyira dívik manapság ez a politikai identitástudat – az oroszokkal és a szingapúriakkal együtt.
– Ahogy az elmúlt időszakban is megtapasztaltuk, a nemzeti ünnepek problematikája roppant kényes és érzékeny kérdés Romániában. A magyarok a pokolba kívánják Trianont, szerintük nincs mit ünnepeljenek december elsején, eközben a románok erős fenntartásokkal viseltetnek március 15. iránt. Képes lesz megszabadulni valaha a két nép a történelmi előítéletektől? Miként juthatnánk közös nevezőre annak érdekében, hogy a román és a magyar ne váljék – amint egy korábbi értekezésében fogalmazott – rémálomba illő párossá?
– Történészként tudom, miként jutottunk el idáig, de nem tudom, miként lehetne túllépni ezen a helyzeten. Prófétaként és mágusként fognám a varázspálcámat, és addig fenekelném vele a két szomszédos és baráti népet, amíg megtanulnák szeretni és értékelni egymást. A nacionalista politikusok szerencséjére nem rendelkezem ezzel a két tulajdonsággal. Egyszerű erdélyi emberként meg tudom ünnepelni december elsejét, és hasonlóképpen képes vagyok örülni március 15-ének is.
Emlékszem, hogy az első nemzeti ünnep, amelyiken a kommunista augusztus 23-a után 1990-ben részt vettem, az éppen Magyarországon, Ópusztaszeren volt a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. És csodálatosan éreztem magam! Románként miért ne ünnepelhetném meg egy szomszédos, ma szövetséges, az Európai Unió tagállamának számító ország hivatalos ünnepét? Miért ne érzékenyülhetnék el én is egy kicsit, ha megtörténik, hogy egy magyar templom vasárnapi istentiszteletén azt hallom énekelni a hívektől, hogy Isten, áldd meg a magyart! Vajon leszárad a nyelvem, ha velük együtt dúdolok valamit, és én is átélek egyfajta érzést még akkor is, ha nem az én himnuszom, és Isten nem magyarnak teremtett, hanem románnak? A románoknak kétség kívül meg kell érteniük, hogy a magyaroknak nincs okuk ugrabugrálni örömükben, amikor Trianonra vagy akár 1918. december elsejére emlékeznek, hiszen akkor más uralom, más zászló alá került az az ország, amelyet dédapáik örökre magyarnak hittek. Ez nem volt más, mint történelmi tragédia. De a magyarok részéről is szép volna, ha megértenék, hogy romániai szomszédjuk, erdélyi honfitársaik valami olyasmit ünnepelnek december elsején, ami fontos számukra. Ez az ő ünnepük, amit nem szép mellőzni, vagy ami még rosszabb: bojkottálni! Elhangzott néhányszor: nekünk, magyaroknak nincs mit ünnepelnünk december elsején! Ami igaz is, én sem tartom méltányosnak, hogy egy magyar megünnepelje Erdély elvesztését. De nem erről kell megemlékezni ilyenkor, hanem a románok nemzeti ünnepéről, mint ahogy július 4-én vagy 14-én és március 15-én a szomszédok és barátok ünnepére. Nem hallottam arról, hogy az angolok haragosak lennének július 4-én, habár mintha ők is veszteséget szenvedtek volna abból az alkalomból. Mindez viszont nem akadályozza meg őket abban, hogy az amerikaiak legközelebbi szövetségesei legyenek. Ha más nem is, legalább az illendőség arra int, hogy megszorítsd valakinek a kezét, ha kinyújtja feléd, és hogy koccints, ha megkínál egy pohár itallal (annál inkább, ha az nem sör). Ennek megfelelően megkérhetem arra a tisztelt magyar olvasókat, hogy legalább egy pillanat erejéig örvendjenek december elsején, a románok örömének? Itt, a „Kárpát szent bércén”, ahol a magyarok és románok istene együttélésre teremtett bennünket!
Sorin Mitu 1965. április 2-án született Aradon, szülővárosában érettségizett, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán évfolyamelsőként szerzett diplomát 1989-ben, ugyanitt doktorált 1996-ban. Az erdélyi történelem, összehasonlító imagológia és nacionalizmus tanulmányozásának szakértője, a BBTE modernkori történelem tanszékének tanára és igazgatója. Számos kötet, tanulmány, szakcikk, továbbá egyetemi és iskolai tankönyv szerzője. 1998-ban megjelent, a romániai nemzeti kisebbségeket nem jövevényekként, hanem a románsággal egyenrangú sorstársakként bemutató XII. osztályos történelemkönyve rengeteg bírálatot kapott román körökben, többen azzal vádolták, hogy „lábbal tiporja a nemzeti érzelmeket”. Adrian Năstase volt kormányfő a szemére vetette, hogy „a tanulók öntudatát beoltja a magyar revizionizmus eszméivel, amelynek célja Erdély autonómiája és a román állam megcsonkítása”. Sorin Mitu bevallottan büszke arra, hogy egyik felmenője, Oprea Cornea 1628-ban nemesi oklevelet kapott Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől, elismerésül a hadjáratokban szerzett érdemeiért. Felesége, Mitu Melinda a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum muzeológusa. Rostás Szabolcs / kronika.ro

December elseje: katonai parádét tartottak a bukaresti Diadalívnél
Körülbelül 3.500 román és más nemzetiségű katona vonult át a bukaresti Diadalív alatt a december elsejei katonai parádén, amelyet több ezren követtek figyelemmel – írja az Agerpres.
Az ünnepi felvonuláson részt vett Klaus Iohannis elnök, Traian Băsescu és Emil Constantinescu volt államfő, Mihai Tudose kormányfő, Mihai Fifor védelmi miniszter, Carmen Dan belügyminiszter, Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyész, Augustin Lazăr legfőbb ügyész, Valer Dorneanu, az Alkotmánybíróság elnöke, Victor Ciorbea ombudsman, a Bukarestben szolgálatot teljesítő diplomáciai testület tagjai, pártvezetők, a hadsereg és a veteránok képviselői.
A katonai parádét Adrian Tonea altábornagy, vezérkari főnökhelyettes vezette. A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az idegen katonák között Bulgária, Nagy-Britannia és Észak-Írország, Kanada, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, a Moldovai Köztársaság, Lengyelország, Portugália, Szlovákia, az USA, Törökország és Ukrajna hadseregének képviselői vonultak fel, összesen több mint 300-an. Megjelent több, a nyugat-balkáni, iraki és afganisztáni küldetésekben megsérült, valamint a kanadai Invictus 2017 paralimpiai játékokon részt vevő katona is az ünnepségen.
Az ünnepi ceremónia végén Klaus Iohannis kezet fogot Mihai Tudose kormányfővel és a kormány több tagjával, majd a parádét figyelemmel kísérő sokaság néhány tagját is személyesen üdvözölte. maszol.ro

Szobrot állíttatnának és újíttatnának a románok Sepsiszentgyörgyön
Szobrot állítanának a sepsiszentgyörgyi önkormányzat román képviselői Grigore Bălan tábornoknak a nevét viselő sugárúton. Erről Gheorghe Ion liberális tanácsos beszélt a testület rendkívüli ülésén, és sürgette a polgármesteri hivatal hivatalos álláspontját az ügyben.
Grigore Bălan részt vett 1944-ben azokban a harcokban, amelyek során a román hadsereg elfoglalta Sepsiszentgyörgyöt, a közeli Árkos határában megsebesült, majd néhány nap múlva meghalt. A különböző veteránszövetségek már december elsején fel akarták avatni a mellszobrát, ám túl későn kezdeményezték az engedélyeztetést.
Antal Árpád polgármester korábban elmondta, a veteránok a katonai központ raktárában tartják a mellszobrot, ám az nem felel meg egy köztéri alkotásnak. Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a hétfői tanácsülésen kifejtette, úgy tudja, a városrendezési szakbizottság véleményezte a kérést, ám nincs tudomása annak tartalmáról. Egy másik szobor miatt szólalt fel Adrian Cochior szociáldemokrata önkormányzati képviselő is: ő a román katona Állomás negyedi szobrának felújítását sürgette.
A szobor helyreállítására 220 ezer lejt különített el az önkormányzat, a kivitelezésre háromszor is hirdettek közbeszerzést, ám egyetlen cég sem jelentkezett, ennek következtében a román politikusok felvetették, hogy emelni kellene az árat. Tóth Birtan Csaba alpolgármester lapunknak elmondta, a tervező céggel egyeztettek, kérték az ár aktualizálását, ám erre még nem került sor.
A helyiek által Bronz Bélaként emlegetett szobrot 1974 szeptemberében leplezték le, annak a harminc éves évfordulójára, hogy a román hadsereg elfoglalta a várost, az avatáson Nicolae Ceauşescu is jelen volt. Bíró Blanka / Székelyhon.ro

Dobogós helyen a magyar üzletember a leggazdagabb romániaiak toplistáján
Továbbra is Ion Ţiriac a leggazdagabb üzletember Romániában a Capital szerint. A nagyváradi Teszári Zoltán már „dobogós” helyre került, a harmadik a gazdasági lap 300-as toplistáján. Tavaly még a negyedik volt.
Negyedik esztendeje uralja Ion Ţiriac a leggazdagabb romániaiak 300-as toplistáját, amelyet a Capital évente összeállít. A teniszezőből lett üzletember vagyonát 1,7-1,8 milliárd euróra becsüli a gazdasági lap. Ez az összeg 7,6 százalékkal nagyobb a tavaly ismertetett számoknál.
A második helyen az 1992-ben elindított Dedeman barkácsáruházlánc tulajdonosai állnak. A moldovai testvérpár, Dragoş és Adrian Pavăl vagyona 1,1-1,2 milliárd euró, a tavalyi becsült adat 920-950 millió euró volt.
Teszári Zoltán a harmadik a Capital toplistáján. Az RCS&RDS többségi tulajdonosának vagyonát 550-570 millió euróra becsülik, tavaly ez az összeg 500-520 millió euró volt. A nagyváradi üzletember a brassói Ioan Niculaét szorította le a dobogóról, akinek a vagyona a tavalyi 600-700 millió euróról 500-600 millió euróra csökkent.
A további sorrend (zárójelben a tavalyi adatok):
Iulian Dascălu: 480-500 millió euró (450-460 millió euró).
George Becali: 400-500 millió euró (280-300 millió euró)
Gruia Stoica és Vasile Didilă: 400-420 millió euró (380-400 millió euró)
Frank Timiş: 380-400 millió euró (270-280 millió euró)
Radu Dimofte: 370-400 millió euró (280-300 millió euró).
Marius és Emil Cristescu: 340-350 millió euró (350-360 millió euró)
A leggazdagabb romániai személyek toplistájára idén 20-22 millió eurós vagyonnal lehet felkerülni. Ebben az évben 22 személy vagy család lépte át ezt a küszöböt, a Top 300 klub egykori tagjai közül pedig ötnek sikerült újjáélesztenie vállalkozását oly módon, hogy visszakaerült a „reflektorfénybe” – írja az Agerpres.
A Capital a leggazdagabb romániaiak robotképét is elkészítette. Eszerint az ország milliomosa jellemzően 56 éves, férfi, átlagosan 77 millió eurós vagyonnal rendelkezik és Bukarestben vannak a vállalkozásai. maszol.ro

Összetalálkoztak a világvándorok és a Gyergyószentmiklóson gyökeret eresztők
„Köszöntünk mindenkit, aki gyergyószentmiklósinak érzi magát, legyen elszármazott, itthon élő, vagy ideszármazott lakos!” – hangzott el a Szent Miklós Napok központi rendezvényén. Mert idén a szentmiklósiak találkozóját hozta ajándékként a püspök.
Gyergyói Seregszemle, Szent Miklós püspök érkezése, tűzijáték és örömzenélés képezte a kedd délutáni, főtéri programot. Olyan mulatság, amelyik egyszerre idézte fel a gyerekkort, az egykor hallott muzsikákat, és a mai slágereket. Több mint hetvenen álltak a színpadon, és több ezren énekelték együtt a szentmiklósi himnusszá vált Örökségünk című éneket.
Szentmiklósinak lenni jó!
A városnapok korábbi éveinek egyik látványos rendezvényét idénre új köntösbe bújtatták. A Seregszemlén a benevező civilszervezetek, összesen huszonhárom csapat vállalta, hogy az eseményre kapott lemezt sajátosan kidíszíti, a csapatra jellemző színeket, formákat, anyagokat felhasználva. Szent Miklós vándorszobrát a Gyilkostó Adventure Egyesület őrzi egy évig
A csapatoknak azt kellett szem előtt tartaniuk, hogy a betűkből fűzött mottót advent ideje alatt kifüggesztik a város főterére. Így, a városban sétálva bárki betekintést nyerhet ezen színes, dinamikus betűket látva az itt folyó aktivitásokba, közösségi életbe.
Idén Szent Miklós vándorszobrát a Gyilkostó Adventure Egyesület érdemelte ki.
A zsűri tagjainak, Ferencz-Mátéfi Krisztának, Nagy Zoltánnak, Gyergyószentmiklós polgármesterének, Pál Lórántnak és Siófok alpolgármesterének, Potocskáné Kőrősi Anitának nem volt könnyű dolga. A legötletesebb betűt, a legtalálóbb bemutatkozást értékelték, de emellett a csapatok létszámát is figyelembe vették.
A Szentmiklósinak lenni jó! mottó a Step Dance Sportklub, Gránátalma Egyesület, Hóvirág Néptáncegyüttes, Napsugár az esőben Egyesület, Vaskertes Általános Iskola, Százszorszép Napközi, Tanulók Házának ritmikus torna szakosztálya, a VUK és a Dancurás Hegyimentő Egyesület, Fogarasy Mihály Műszaki Líceum, Gyilkostó Adventure Egyesület, Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, Kós Károly Általános Iskola, Fogarasy Mihály Általános Iskola, Szent Anna Ház, Salamon Ernő Gimnázium, Erdélyi-Kárpát Egyesület, gyergyószentmiklósi Vöröskereszt, Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács, Gyermekotthon a szivárvány alatt, Ugly Bears, Progym, Body House és a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar alkotása.
Tűzijátékot hozott a püspök
Mint az utóbbi években, idén is Miklós püspök ajándékozott Gyergyószentmiklóson, de a Mikulást váró gyerekek sem maradtak hiányérzettel, hisz a püspökváró mesejátékban megelevenedett alakja. Igaz, lelepleződött a nagy szakállú kiléte: Hopp és Hepp, a két krampusz derítettek fényt arra, hogy a képzeletbeli ajándékokat osztogató piros ruhás valójában a társuk. A megtört varázst Szent Miklós megjelenése oldotta fel. Jóságos gondolatokat osztott meg a rá várókkal, beszélt arról a mesés világról, ahonnan érkezett, és hangsúlyozta, mennyire örül, hogy találkozhat a gyergyói gyerekekkel.
Hiszek benne, hogy a találkozás öröme a legnagyobb erő, a legnagyobb csoda. Nem számít, hogy mennyire van hideg, ha együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk. Az a kívánságom, hogy az év minden napján érezzétek a szeretetet, és örülni tudjatok minden találkozásnak, mert ettől lesz igazán ünnep minden pillanat. A mostani is – szólt a gyerekekhez a püspök. Ajándékként tűzijátékot hozott a város minden lakójának.
Gyergyószentmiklós a mi örökségünk
Sorban álltak színpadra azok, akiket régen nem láttunk már itthon, azok, akik országon belül bár, de más településen élnek, és akik velünk együtt élik a gyergyói hétköznapokat – nem kevesebb, mint negyvenhárom zenész szórakoztatta az egybegyűlteket.
Az eseményre összeállt formáció, a Gyergyói Zenészek – Korpos Szabolcs, Csibi András, Fülöp Lóránd, Mihály Csaba, Pál Andor, Molnár Cs. Attila – vállalták, hogy a hazatérő, saját bandával nem rendelkező énekeseknek muzsikálnak. Színpadra lépett a jelenleg Kolozsváron élő Teleki Zoltán, „akinek gyergyóisága abban áll, hogy minden alkalommal új körülményeket teremt a már ismert daloknak” – hangzott a köszöntő, és felcsendült az Ünnep, a Zene nélkül mit érek én.
Gyergyószentmiklóshoz kötődik sok közismert dobos. A kedd este Cserei Csaba és Horváth Kornél kísérte György Lászlót, aki „ugyanolyan lelkesen énekli a kicsiponki faházban, mint Erdély legnagyobb színpadán, többezres közönség előtt az Egészen egyszerű dalt.”
Női énekeseink lényegesen kevesebb szerephez jutnak, ezért a feléjük áradó szeretetünk még erőteljesebb – közölte Barabás Árpád színművész, és a világvándorságról lemondó, az itthon mellett döntő Szentjobbi Boglárkát és a Szállj fel magasra dalt konferálta fel.
Magyarországról érkezett haza Szabó-Nagy Attila, aki énekes-dalszerző, dalait őszinte és frappáns szöveg, és tempós zene jellemzi. Az eseményen az idén megjelent kislemezéről osztott meg egy dalt, a Litánia 2016-ot.
Az est fellépői közül a legifjabbak az Alteregó tagjai voltak. Fodor László, Csóka Lóránd, Péter Gellért autodidakta módon fejlődik, ennek ellenére, amint elhangzott: Úgy tűnik, az Erdély Legszebb Dala versenyt direkt Gyergyónak szervezik, hiszen már harmadik alkalom, hogy gyergyói zenekar kap komoly elismerést: a Bagossy Brothers Company és a No Sugar után idén az Alteregó is díjazott lett. Tőlük hallhatták a Zűrzavart és a Nem számít című dalt.
És ha már nevüket említették, színpadra léptek, akik a tavaly és idén is állandó szereplői voltak a legfontosabb magyar és erdélyi fesztiváloknak, zenei rendezvényeknek, akik túl vannak már második nagylemezükön, folyamatosan új dalokkal és új ötletekkel állnak elő. A Bagossy Brothers Company: Bagossy Norbert, Bagossy László, Tatár Attila, Bartis Szilárd, Kozma Zsombor a Harmonikás és a Valahol itt dalaikat adták elő.
Négy kamaszkorú fiú és egy kislány zenélni kezdett, így indult az Álarc a nyolcvanas évek végén. Kiadtak egy kazettát, a Karácsony című dal videoklipje is elkészült. A zene hívása Franciaországig is eljutott, így jött haza az énekes, Dali József, Peló, és a régi bandatagok mellé a rokonok, barátok is csatlakoztak e koncertre. A színpadon állt Pelóval együtt Baricz Tamás Csaba, Bíró Zoltán, Gergely Ármin, Szabó Zsófia, Bereczky Botond, Szabó Zsolt, Baricz Tamás Boróka, Kedves Tamás Hanga, az Évezredek béklyója, és az Álarc dalt idézve. Az Álarcból alakult Lovenet két dala, a Vissza hozzád és a Könyörgés is elhangzott úgy, hogy Boeriu Adrian, és Bereczky Botond is hozzáadta zenei tudását.
1988-at írtunk, amikor a gyergyószentmiklósi Faipari vállalatnál dolgozó ifjak, év végi rendezvénnyel kellett a közönséget szórakoztassák. Innen indul az Incognito története. A kilátástalanságból a zenébe menekültek, egy külön világot teremtettek maguknak, és az akkori közönségüknek.
Az egykori énekes mostanra hazarepült, így állt színpadra Bicsak Tibor, Bicska, Ferencz József, Balázs Bolivár, Barabás Attila, Zsák, és újra lehetett hallani a Mégis várlak, valamint a Sivár az élet dalokat.
Közelítve a jelenhez egy „ízig-vérig gyergyói és ízig vérig vándor zenekar” lépett színpadra, melynek alapítója Bereczky Botond. Ővék is volt már Erdély legszebb dala, nyertesei voltak a Cseh Tamás programnak is.
Vendégelőadókkal lépett fel ezúttal a No Sugar együttes: Boeriu Adrian, Basilidesz László, Ferenczi Zoltán, Bereczky Botond, Portik Lívia együtt Bicsak Tiborral és Gáspár Zoltánnal.
Gáspi, az egykori Metrum zenekar énekese is igennel válaszolt a hazahívásra, hisz itthon találja azt a két dolgot, amit nagyon szeret: a zenét és a hegyeket. Portik Lívia és Szentjobbi Boglárka volt társa Az utolsó rock and roll, majd a Miskolc előadásában.
Végül a közös zenélés örömeként együtt énekelt Bicska, Peló, Teleki Zoltán és Gáspi, valamint mindenki, akinek kedvence A zöld, a bíbor és a fekete, majd felcsendült színpadon és nézőtéren egyaránt az Örökségünk, és az ígéretként is felfogható szentmiklósi üzenet azoknak, akik most nem lehettek jelen az egybegyűltek között: Összetartozunk. Balázs Katalin / Székelyhon.ro

Mintegy 30 tűzoltó oltja a lángokat egy nagymajtényi gázszondánál
Tűz ütött ki vasárnapról hétfőre virradóan egy gázszondánál Nagymajtény településen. A helyszínre több mint 30 tűzoltót vezényeltek ki, hogy megfékezzék a lángokat, nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a Szatmár megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője, Adriana Pop. Az idézett forrás szerint nagy a tűz, a lángok néhány méterig az égbe csaptak, azonban a balesetnek nincsenek áldozatai, és nem áll fenn annak a veszélye sem, hogy a tűz átterjedjen a településen található lakóházakra. 34 tűzoltó próbálja megfékezni a lángokat, egy SMURD rohammentős csapat is a helyszínre érkezett, hogy szükség esetén azonnal orvosi segítséget nyújthassanak. Agerpres; Transindex.ro

A váradi bazilika a Nagy Magyarország Anno naptárban
Ötödik évfolyamába lépett a Nagy Magyarország Anno ismeretterjesztő naptár. A jubileumi kiadvány már megtalálható a nagyváradi Illyés Gyula, a Dávid, valamint a Libris Antica könyvesboltokban.
A 2018-as esztendőre szóló falinaptár a régi magyar királyságba röpít minket, és ezúttal a nagyváradi római katolikus székesegyház is szerepel benne egy 107 éves felvételen.
Ez a hiánypótló kalendárium nemcsak a Trianonban igazságtalanul elcsatolt térségekből, de a mai értelemben vett háromszor kisebb csonka országból is felvonultat megnagyított régi képeslapokat. A budapesti Országház a történelmi nagy magyar állam számára épült, ezért is került a mostani jeles évfolyam címlapjára.
A székesfőváros és Várad mellett feltűnik a naptárban Dobogókő, Bártfa, Kassa, Trencsénteplic, Feled, a Magas-Tátra, Vajdahunyad vára, Kolozsvár és Pancsova is. Még a régi balatoni vízparti életbe is belekóstolhatunk egy 102 éves felvétel segítségével, illetve egy fölöttébb ritka képeslapon az is látható, amint a valódi magyar tengeren, az Adrián közlekedő Pannónia gőzős kiköt a magyar tengerhajózás bölcsőjében, Fiumében.
A kiadvány kinyitott állapotban 60×30 centiméteres, a benne felvonultatott régi képekhez pedig érdekes magyar és angol nyelvű ismeretterjesztő szövegek társulnak. A kiadványt Balázs D. Attila, a Szent László és Nagyvárad régi képeslapokoncímű történelmi album írója és szerkesztője jegyzi.
Váradi könyvözön
Felfigyeltünk a Bookline.ro önálló erdélyi ajánlójára, amit a legnagyobb magyar internetes könyváruház egyenesen a címoldalán népszerűsít. A Közelebb Erdélyhez című könyv és naptárválogatásban mintegy 115 erdélyi vonatkozású kiadvány közül lehet válogatni. A nagy merítés különös érdekességgel bír számunkra, mert több váradi szerző műve is bekerült a sorba, ennyi itthoni szerzőt egy csokorban talán még sosem kínáltak. A listán szerepel Gittai István, Bökös Borbála, Fleisz János, Szilágyi Aladár, Tóth Ágnes és Balázs D. Attila több könyve is. Tehát, irány a legközelebbi könyvesbolt, vagy a Bookline, kerüljön váradi könyv a karácsonyfa alá! Reggeli Újság (Nagyvárad)

Huszonnyolc év után sincsenek tettesei a marosvásárhelyi gyilkosságoknak
Pontosan huszonnyolc évvel ezelőtt este dördültek el az első lövések Marosvásárhely központjában. Hat halott maradt az előtte is, most is Győzelemnek nevezett téren. A hősi halottak hozzátartozóit, árváit magukra hagyták. A December 21. Egyesület helyi elnöke szerint Araddal és Temesvárral ellentétben Marosvásárhelyen a helyi hatóságok részéről teljes a közöny.
A temesvári „események” már napok óta lázban tartották a lakosságnak azt a részét, amely külföldi tévéadókból, a Szabad Európa Rádióból, vagy ismerőseitől értesült az ottani eseményekről.
Nagyvonalakban mindenkinek volt némi tudomása a dolgokról, ha máshonnan nem is, hát a hivatalos romániai sajtóból, amelyben az ország teljhatalmú ura nyilatkozatokban ítélte el a temesvári huligán (fasiszta, nacionalista, revizionista és más hasonló kedvességekkel megbélyegzett) elemeket, akik külső biztatásra, sőt, felbujtásra az államrend megdöntésére tettek kísérletet
Ennyi már elég is volt az értő embernek, aki megszokta, hogy a „nép legszeretettebb fia, a Kárpátok géniusza” általában hazudik. Közben pedig folytak a temesváriakat elítélő nagygyűlések a város iparvállalataiban, ahol szónokok olvasták fel a pártfőtitkár utasításait, meg a megyei pártbizottság táviratait, amelyekben biztosították a géniuszt, hogy egy emberként...
Másfél hónappal korábban egy fiatal „metalotehnikás” mérnök, Emil Târnăveanu a pártfőtitkár újraválasztása ellen szavazott. Kizárták a pártból, figyelni kezdték az állambiztonságiak, de a példája bizalmat és bátorságot adott az embereknek.
Akik szégyellték, hogy a temesvári „huligánokat” el kellett ítélniük. Egy kicsit ez is vezetett el a december 21-i megmozdulásokhoz. Mondom, egy kicsit, mert ott volt a temesvári példa, a korábbi, ’87-es brassói, a ’77-es Zsil-völgyi megmozdulások, amelyek már rést ütöttek a kommunizmus pajzsán.
Amikor betelt a pohár
Azon a december 21-i csütörtöki napon betelt a pohár. Az embereknek elegük lett a szójás szalámiból, a tej-, hús-, cukor-, olaj és ki tudja még milyen sorokból, az áramkorlátozásból, a jegyre-húszliter-benzinből, az abortusztörvényből és még számtalan sokoldalúan fejlett szocialista vívmányból, s a munkások elindultak a város központja felé.
Az ipari negyedből jöttek, az imatexesek, irások, metalotehnikások és a többi gyár munkásai, amire válaszul a megyei pártbizottság két teherautónyi milicistát és kiskatonát küldött eléjük. Akkor még fegyver nélkül. Ám azt a hömpölygő tömeget már nem lehetett megállítani.
Legfeljebb eltéríteni.
Az Állomás tér környékén eltérültek a kövesdombi utcák felé, hogy nemsokára a Hosszú utcai tömbházak közül bukkanjanak elő, s tömött sorokban menjenek a főtér, a tornyos városháza irányába. A postapalota melletti katonai kordon szétnyílt a tömeg előtt, s az emberek elárasztották a városháza előtti teret.
A katonai kordonnak ez a meghátrálása bátorságot adott az embereknek.
Oszlatás vízágyúkkal
A délután folyamán hol fogyatkozott, hol felduzzadt a tömeg. Időről időre könnyfakasztó gránátokkal, vízágyúkkal próbáltak oszlatni, de már nem sikerült.
Ha el is szaladtak a vízsugarak, meg a fojtó füstfelhők elöl, nemsokára visszatértek az emberek. Estére újabb tömegek érkeztek a térre. Egy szomszédasszonnyal, s annak Daciájával éreztünk annak idején a tüntetésre, hely már nem volt a parkolókban, így aztán a Bălcescu szobor mögött, a járda mellett hagytuk az autót, s az épp ott posztoló Lengyel nevű közismert milicistának szóltunk, mi megyünk egy kicsit tüntetni, vigyázzon egy cseppet az autóra. Ő bólintott, mi meg mentünk a postapalota épülete felé. Nyolc óra körül katonai és rendőrségi (milíciai) kordonok kezdték volna kiszorítani a tömeget a térről, ám ez nem sikerült. Saját tapasztalatomból tudom, hogy a rendőrtisztek sem vették komolyan a felsőbb parancsot. Elszakadtam a postapalota melletti ad-hoc csoportomtól, s valahonnan a katonaszobor mellöl próbáltam visszatérni. Egy milicista őrnagy megállított, hogy nem lehet átmenni a téren, de ugyanő mondta – ha a postapalotához akarok jutni, menjek fel a szülészet felé, kerüljek le a Grand mögé, s a vízügyi igazgatóság kerítése mellett visszajuthatok a postához. Úgy tettem. A vízügyi igazgatóság kerítésén belül kiskatonák álltak. A sötétben is látni lehetett, hogy valósággal reszketnek a félelemtől.
És lőttek az emberekre
Kilenc óra körül a városháza előtti téren lekapcsolták a világítást. Ma sem tudom honnan, de szinte mindenkinek gyertya került a kezébe.
Az emberek biztatták egymást, Libertate! (Szabadságot!), Jos Ceauşescu! (Le Ceauşescuval!), Fără violenţă! (Erőszak nélkül!), zengtek a jelszavak.
A sötétséget kihasználva néhányan betörték a Romarta üzlet vastag üvegből készült ablakait. A különleges anyagból készült üvegtáblák tompa morajjal omlottak le. Kilenc óra körül lövések kezdtek ropogni. A tér fölött nyomjelző lövedékek szálltak át, a háborút csak filmekről ismerő embernek különös érzése támadt.
Nem halálfélelem, inkább a kiszolgáltatottság tehetetlenségének fura érzése kerített hatalmába, miközben a tömeg rohanni kezdett a golyók elől a Hosszú utca irányába. Fel-felnéztem az ég felé, s akkor láttam, hogy a postapalota tetejéről is lőnek, feltehetően a Grand, meg a Romarta tetejéről is, a világító nyomjelző lövedékek pedig valahonnan a városháza elöl szálltak felfele s íveltek a kövesdombi lakótelep irányába. Legalábbis a postapalota mellől így látszott. Később tudtam meg, hogy a közvetlen közelünkben emberek haltak meg.
Hat marosvásárhelyi kapott halálos lövést: a 21 éves Adrian Hidoş, a 25 éves Hegyi Lajos, a 33 éves Pajka Károly, a 30 éves Ilie Muntean, a 33 éves Bodoni Sándor és a 38 éves Tamás Ernő. Egy az úttest szélén hagyott traktor-utánfutó kerekei mellé hasaltunk le, s amikor a lövöldözés alábbhagyott, egy Budai negyedbeli tömbházlakás konyhájában, néhánnyal többen, mint ahányan oda beférhettek, ismeretlen ismerősök között vártuk ki a háborús állapot megszűntét.
Az új élet reménye
Másnap új élet kezdődött. Legalábbis úgy hittük. Az első magyarázatok szerint akik lőttek – hogy kik, az soha nem derült ki hivatalosan –, nem emberekre, hanem a levegőbe lőttek. Ennek ellentmond, hogy a Romarta üzlet oszlopainak travertin-burkolatán a mai napig látszanak a golyó-ütötte nyomok.
És a szemközti oldalon levő fém-villanyoszlopon is ott volt egy golyó-ütötte lyuk, mellmagasságban. Később a katonai ügyészség úgy látta, a karhatalmi szervek törvényszerűen jártak el, elsődleges szándékuk a tüntetők szétoszlatása volt, a karhatalmi szervek vezetői nem adtak külön tűzparancsot. A halálos áldozatokat „állítólag” követelő sortüzekre a helyzet okozta zűrzavarban került sor.
Tény, hogy a sokszor emlegetett, a forradalom áldozatainak emlékműállítására vonatkozó terv megvalósítására máig sem került sor, 28 év után is az akkor készített fakeresztekből összeállított emlékhely áll a Győzelem téren.
Magukra hagyott áldozatok
Hamar Alpár Benjamin, a December 21. Egyesület helyi elnöke a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta – a hősi halottak hozzátartozóit, főként árváit teljesen magukra hagyták. Értelmes gyerekek, de saját magukat kell fenntartaniuk, csak egyiküknek sikerült felsőfokú iskolát végeznie. Semmi segítséget nem kaptak és nem kapnak az államtól, annak ellenére, hogy 2014-től van egy erre vonatkozó kormányrendelet, amelyet nem alkalmaznak. Nálunk Marosvásárhelyen nagyon mostohán bánnak a forradalmárokkal. Volt lehetőségem tapasztalni Aradon és Temesváron a helyi hatóságok vezetőinek, prefektusnak és polgármesternek a teljesen normális, segítő szándékú hozzáállását. Itt teljes a nemtörődömség, a semmibevevés, és csak remélni lehet, hogy egyszer megszűnik az egykori forradalmárokat is célkeresztbe állitó nacionalista hullám egyes újságokban – mondta Hamar. A forradalmár-emlékművel kapcsolatban csak reméli, hogy a sok ígérgetés után a harmincadik évfordulóra sikerül méltó emlékművet emelni a hat áldozatnak és a sebesülteknek. Bakó Zoltán / Székelyhon.ro

Jó úton a megyei tárlat
Elvárásközelben
A 2017-es Téli Szalon nem okozott csalódást, a megye képzőművészeinek közös kiállítása olyan lett, amilyennek régóta szerettük volna látni: friss, ütős, a jövőre nézve is ígéretes. Nem felülmúlhatatlan, szó sincs róla, láthatunk középszerű vagy még jelentéktelenebb munkákat is, ami valószínűleg zsűrizés esetén is elkerülhetetlen, de egészében színvonalas, megkapó a felvonultatott műegyüttes, a szokásosnál jóval több a kiemelkedő, a figyelmet ellenállhatatlanul magára vonzó, nézőmarasztaló alkotás. És ami külön hangsúlyozandó: az eltelt tizenkét hónapban született, új műveket ismerhet meg a közönség. Ez lehet egyébként az ilyenszerű éves jelentkezések egyik fő célja is. Ily módon az alkotók reális képet formálhatnak arról, hogy adott időpontban hol, merre tart a közösségük, s a művészetkedvelők is lépést tarthatnak a változásokkal. Érthető, hogy a képzőművészeti szövetség helyi fiókjának vezetősége kitartóan szorgalmazza, hogy a tagok ne régebbi munkákkal próbáljanak benevezni a hivatásos művészek seregszemléjére. Érdemes megőrizni ezt a most bevált részvételi kritériumot, még ha emiatt egyesek olykor ki is maradnak a tárlatról. Számszerűen így is bőséges a felhozatal, pedig vannak, akik elvi megfontolásból nem vállalják a közös megmérettetést, mások azért, mert nemrég egyéni kiállításon mutatkoztak be, vagy kényszerhelyzet tartotta távol őket a Szalontól.
Több mint 60 kiállító munkáival találkozhatnak a látogatók a marosvásárhelyi Kultúrpalota Art Nouveau Galériájában, négyen megyén kívülről, vendégként vesznek részt az eseménnyé előlépett rendezvényen. Ez is jelez valamit. Nem csak lelki, családi kötődések késztették itteni szereplésre a budapesti Benedek Józsefet és B. Laborcz Flórát, illetve a kolozsvári Forró Ágnest, Károly-Zöld Gyöngyit, szakmai kihívásként is tekinthettek a vásárhelyi kiállítási lehetőségre. Na meg az is vonzerőként működhetett, hogy a Szalon megannyi alkotó nemzedéket, a helyi művészeti líceum számos kiváló végzettjét képes összehozni ilyenkor. Vajon a továbbiakban erősödik majd ez a tendencia? Előfordulhat, és ettől még változatosabbá válhat a nézők elé tárt anyag. A veszteségek amúgy elkerülhetetlenek. Az utóbbi pár esztendőben kiváló alkotóegyéniségek hunytak el. Haller József, Siklódi Zsolt, Adrian Chira halála fájdalmas veszteség, a korábban távozott Fekete Zsolté, Szabó Zoltán Judókáé is az. A tárlaton ez is tudatosul a megye művészeti mozgalmának ismerőiben. Chirára néhány kiállított festménye is emlékeztet. Judóka portréja a lépcsőfeljáró tetején torpantja meg a felfelé igyekvőt. Akárha élne, éppen csak meg nem szólal a festő. Özvegye, Schneller Mária örökítette meg így egy remek arckép-kompozíción. Lánya, Szabó Anna Mária a lenti nagyteremben bizonyítja újra különleges festői kvalitásait.
A festészeti anyag idén is domináns. Abban pillanatig sem kételkedtünk, hogy a korban előbbre járó mesterek, akik országosan és nemzetközi vonatkozásban is jól kiérdemelt elismerésnek örvendenek, ismét legjobb szintjükön nyűgözik le a nézőket. Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Kuti Dénes, Major Gizella, Moldovan Mircea, Şerban Mariana, Szép György és a textilművészet mellett folyamatosan a piktúrában is bizonyító Hunyadi Mária, Sajgó Ilona, Csíky Szabó Ágnes, Nagy Dalma alkotókedve és inventivitása kiapadhatatlannak tűnik. Arra viszont talán kevesebben számítottak, hogy a fiatalok ekkora súllyal, ilyen markánsan gyarapítják a tárlat értékeit. Igen sokat ígér az utánpótlás, újabb színeket, látásmódot, vizuális kiteljesedést hozhat a kiállítótermekbe. Kuti Botond, Căbuz Andrea, Căbuz Annamária, Csupán Eduárd, Marin Victor, a már említett Szabó Anna Mária erre már bizonyosság. A tehetség persze a köztes generációk joggal népszerű képviselőihez is hozzászegődött. Bíró Kálmán Enikő, Csatlós Levente, Radu Florea, Dorel Cozma, Puskai Sarolta, Gergely Erika, Pop Călin, Mihai Frunză, Căpriţă Petre ugyancsak jó példát szolgáltatnak erre saját stílusukhoz hű munkáikkal. Ahogy a kilencedik X-éhez közeledő Szotyori Anna is megörvendeztet fiatalosan üde, színes grafikáival. Nem véletlenül hiányoltuk, amikor nem volt ott a Szalon felhozatalában.
Talán az olvasók is észrevették: sok a női név a felsoroltak között. Igen, mind nagyobb a művésznők részaránya a megye képzőművészeti életében. Nyugodtan nyereségnek tekinthetjük ezt a tendenciát. Az eddigieknél is nagyobb érzékenységgel, empátiával, szépérzékkel gyarapszik általa az amúgy is széles alkotói paletta. Pláne, ha a díszítő- és iparművészetet is bevonjuk ebbe a körbe. A Téli Szalon téma- és látványvilágát megkapóan dúsítják Mana Bucur és Olteanu Mariana Cara finom mívű kerámiái, Nagy Zsuzsánna faliszőnyege, Vidra Birtalan Éva színpompás tűzzománcai is. És kétségtelen nyereség a karakteres fotóművészeti jelenlét a tárlaton, Jakab Tibor, Mihai Stoica és Fekete Zsolt vizuális remeklése.
A festészet mellett azonban a kiállítás másik, igazán mély benyomást keltő és nagy elismerést kiváltó műfaja a szobrászat. A megye ebben is kivételes talentumú művészekkel büszkélkedhet. Az életkori spektrum ezen a téren is igencsak széles. Nem beszélve arról a szemléleti sokféleségről, amit ez a kiállítás is tanúsít. Elsősorban a kisplasztika, a mintázás terén, de forma- és méretgazdagságában, anyaghasználatában, technikai megoldásaiban is meglepő az a változatosság, amely a maga egészében humánus fogantatású harmóniát sugároz a befogadók felé. Kiss Levente, Gyarmathy János, Bocskay Vince, Gheorghe Mureşan, Miholcsa József, Sánta Csaba, Szőcs Zoltán Zörgő, Nagy Attila, Pop Gheorghe, Makkai István, Kovács Tibor, Veres Gábor Hunor, Gábor Barna nagyszerű szobrászati válogatása bárhol megállná a helyét. És ne feledjük, az utóbbiak még reménykeltő pályájuk elején igyekeznek kitaposni saját útjukat! Érdemes nyomon követni, mindez hova vezet. Népújság (Marosvásárhely)