Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2001. június 13.
"Az RTDP jún. 11-én mélységes aggodalmát fejezte ki a készülő magyar státustörvény elfogadásának következményei miatt. Országos vezetőségének állásfoglalása különösen aggasztónak tartja azt, hogy a hivatalos magyar személyiségek "jóvátételi aktus" jelleget tulajdonítanak a készülő törvénynek az 1920. június 4-én aláírt trianoni béke-megállapodásokkal szemben. A kormánypárt véleménye szerint ez az álláspont nem felel meg a nemzetközi jogi keretnek, az Európa Tanács és az Európai Unió előírásainak. A készülő törvény kettős mércét alkalmaz, és nem felel meg az európai elvárásoknak, amit az is mutat, hogy nem mindegyik Magyarországgal határos államban élő magyar közösségre terjed ki: a már EU-tagállam Ausztriára nem vonatkozik - hangsúlyozta az állásfoglalás. Az RTDP szerint "a törvény alapján Magyarország a szomszédos országokban toborzott egy-két millió főnyi munkással számol, ami gyökeresen módosítja a törvény meghirdetett célját: annak egyértelműen gazdasági-szociális dimenziót ad". Az RTDP végezetül valamennyi felelős európai erőhöz, különösképpen a magyar parlamenti pártokhoz fordult azzal a felhívással, hogy a térségben kialakult jó megértés és bizalom megőrzésének tudatában cselekedjenek, mivel a térség stabilitása és biztonsága alapvetően függ attól, hogy milyen módon kezelik a nemzeti kisebbségek problémáját. Az RTDP vezetőségének ülése után Adrian Nastase miniszterelnök, a párt elnöke rövid nyilatkozatában azt hangsúlyozta: új elemek jelentek meg a törvény valódi céljairól. Nastase az új elemekről szólva rámutatott: Ausztria az Európai Unió észrevételei nyomán került ki a törvény hatálya alól, ami bizonyítja, hogy a jogszabály nem felel meg az európai elvárásoknak. Orbán Viktor magyar miniszterelnök legutóbbi kijelentése pedig Magyarország munkaerő-szükségletéről egyértelművé tette, hogy a törvény nem a határon túli magyarok kulturális önazonosságát kívánja megőrizni, hanem gazdasági célokat követ. Markó Béla RMDSZ-elnök szerint a kormánypárt alaptalanul túlértékeli a szomszédos államokban élő magyarokról készülő magyarországi státustörvényt. Markó teljesen megalapozatlannak nevezte az RTDP állásfoglalásának azt a kitételét, amely szerint a készülő törvény "jóvátételi aktus" lenne a trianoni szerződéssel szemben. /"Hátsó szándékai" vannak a magyar kormánynak. RTDP-állásfoglalás státustörvény ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./"
2001. június 13.
"A képviselőház jún. 12-i plenáris ülésén Garda Dezső képviselő politikai nyilatkozatban ítélte el Ion Iliescu államfőnek a földtörvénnyel kapcsolatos kijelentéseit. Az államfő úgy nyilatkozott, hogy csökkenteni kell a közbirtokosságnak visszaszolgáltatott területeket, amelyek szerinte nem tekinthetők magántulajdonnak. A kormánypárt szenátusi frakciójának elnöke, Ion Solcanu pedig arról beszélt, hogy egy még 1923-ból származó jogszabály szerint a közbirtokhoz tartozó erdőket és földeket még akkor állami tulajdonba helyezték, ezek tehát nem esnek a Lupu-törvény hatálya alá. Garda Dezső képviselő szerint diverzióról van szó, figyelembe véve, hogy az 1923-as "tulajdonmegfosztó elmélet" soha nem lépett érvénybe. Annak idején a román közbirtokosságok is tiltakozásukat fejezték ki a törvénytervezet ellen, amelynek következtében a jogszabályt nem sikerült elfogadtatni. Mindez elsősorban a romániai magyar kisebbség ellen irányul, de ugyanúgy sújtja a hegy- és dombvidéken élő románságot is - mondotta Garda Dezső. Adrian Nastase kormányfő tájékoztatása szerint a kormány még ezen a héten megtárgyalja a földtörvény módosításának tervezetét. Garda Dezső elmondta: az egyeztetések során a kormánypárt látszólag elfogadta az RMDSZ észrevételeit. A szövetség többek között azt javasolta, hogy magánerdőket tíz hektárig szolgáltassanak vissza a tulajdonosaiknak, a magán- és a közbirtokos erdőket pedig válasszák szét. Az utóbbi esetében pedig tíz hektárt szolgáltassanak vissza a közbirtokosoknak. /Papp Annamária: Újabb diverzió a Lupu-törvény körül. Garda képviselő elítéli Iliescu kijelentéseit. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./"
2001. június 14.
"A román kormány két évvel ezelőtt, 1999. július 1-jén egyoldalúan megszegte az előzőleg Magyarországgal is aláírt CEFTA-egyezményt, és a szerződésben szavatolt vámmentesség ellenére a magyar sertés- és baromfihús importját 45 százalékos védővámmal korlátozta. Azóta a magyar fél több ízben is szakértői tárgyalásokat kezdeményezett a CEFTA-tagországok gyakorlatában addig ismeretlen nagyságú védővámok mérséklésére, azonban mindannyiszor csak ígéreteket kapott, hogy a román illetékesek foglalkoznak az üggyel. Legutóbb május végén a román-magyar szakértői tárgyalások azzal értek véget, hogy a román illetékesek a minisztériumközi egyeztetéseket követően végleges választ adnak a magyaroknak. Az egyeztetésről azóta sincs hír, közben jún. 13-án Adrian Nastase miniszterelnök védelmébe vette a román baromfiágazatot, azzal vádolva meg a külügyminisztériumot, hogy az ellenőrizetlen húsbehozatallal veszélyezteti a hazai állattenyésztést. /Tovább tart a magyar húsáruk bojkottja. Egyoldalúan megszegett CEFTA-szerződés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./"
2001. június 15.
"A Magyar Szocialista Párt küldöttsége, az RMDSZ meghívásának eleget téve kétnapos bukaresti látogatása során tárgyalásokat folytatott, elsősorban az Országgyűlésben megszavazott kedvezménytörvény kapcsán a szövetség vezetőségével, valamint a kormánypárt vezérkarával, akik meglehetős ellenszenvvel fogadták a határon túli magyarok jogállásáról szóló törvényt. Nagy Sándor frakcióvezető kifejtette: az MSZP támogatja a törvény egészét és alapgondolatát, bizonyos részletkérdésekben azonban különböző nézeteket ütköztetett a kormánypárt és az MSZP. A romániai magyarok helyzetére vonatkozóan az MSZP az úgynevezett igazolványok kiállítására legilletékesebb szervezetnek az RMDSZ-t tartja, s igen fontosnak vélik a szabad identitásvállalás tiszteletben tartását, az adatvédelmet, illetve az adómentességet. Nagy Sándor eltúlzottnak minősítette Adrian Nastase román kormányfő nyilatkozatát, hiszen a törvény azzal, hogy a romániai magyarok számára bizonyos kedvezményeket biztosít, nem érinti negatívan az ország román lakosságát. Tabajdi Csaba képviselő azt hangsúlyozta: Magyarország nem mondhat le arról az eszközről, hogy befolyást gyakoroljon a román kormánypártra az romániai magyarság érdekében. Tartalmilag nincs igazuk, formailag igazuk van - nyilatkozta Tabajdi - ugyanis az Orbán-kormány elmulasztott időben és megfelelő módón konzultáli az érintett országokkal. /(Szász Attila): A kedvezménytörvényről Bukarestben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 15./ A Magyar Szocialista Párt azt szeretné, ha az RTDP-vel tervezett együttműködési megállapodásba bekerülne az, hogy a román kormánypárt elfogadja a határon túli magyarokról szóló státustörvényt - jelentette ki Nagy Sándor, az MSZP alelnöke. Nagy Sándor jún. 14-én találkozott Viorel Hrebenciuckal, az RTDP egyik alelnökével, a kormánypárt képviselőházi csoportjának vezetőjével. Nagy Sándor a találkozón kifejtette, hogy az MSZP megütközéssel fogadta az RTDP állásfoglalását, amelyben a román kormánypárt vezetése élesen támadta a státustörvényt. Nagy Sándor javasolta, hogy a készülő megállapodás szövegét egészítsék azzal: az RTDP megértéssel fogadja a státustörvényt, és mivel az az alapszerződés szellemével összhangban áll, megvalósulását támogatja. /Hangulatváltást szorgalmaz Nagy Sándor. Hrebenciuckal tárgyalt az MSZP küldöttsége. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./ Szabédi-napok. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./"
2001. június 16.
"A román kormány képviselőinek eddigi optimista nyilatkozatai ellenére rendkívül kemény viták folynak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével zajló tárgyalásokon. Komoly ellentétek vannak az idei román költségvetési hiány, a bérpolitika, a kis- és középvállalatoknak, illetve a külföldi közvetlen beruházóknak szánt kedvezmények kérdésében. Az ellentéteket közvetve elismerte jún.15-n Adrian Nastase miniszterelnök is, aki kijelentette: a külföldi befektetőknek szánt kedvezményeket akkor is megpróbálja elfogadtatni a törvényhozással a kormány, ha ennek a lépésnek szükségességét "az IMF egyes képviselői" nem értik meg. /Komoly ellentétek az IMF-el. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 16./"
2001. június 18.
"Jún. 16-án Bukarestben Szociáldemokrata Párt (SZDP) néven egyesült a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP) és a vele eddig koalíciós partneri viszonyban álló Romániai Szociáldemokrata Párt. Az SZDP alakuló kongresszusán az új párt megalakulásáról egyhangú szavazattal döntöttek a küldöttek. Az új párt szimbóluma a Szocialista Internacionálé jelképe, a rózsát tartó kéz lesz. A kongresszus a kormánypárt eddigi vezetőjét, Adrian Nastase kormányfőt választotta az SZDP elnökévé. Nastase reményét fejezte ki, hogy az SZDP-hez csatlakozni fog a többi szociáldemokrata elveket követő román párt, mozgalom is. A pártelnök-kormányfő a kormányzás legfontosabb feladatai között a gazdasági és a társadalmi egyensúly helyreállítását, a hitelesség visszaszerzését nevezte meg. Ion Iliescu államfő az alakuló kongresszushoz intézett üzenetében az SZDP megszületését a román pluralista pártrendszer nagykorúsodásaként értékelte. - A jelenlegi kormánypárt kezdettől azt a célt tűzte ki, hogy bejusson a szociáldemokrata internacionáléba, ám a szocialista nevet eddig azért nem vehette fel, mert azt már korábban viselte a történelmi szociáldemokratáknak az 1989-es fordulat után újra működő formációja. A 40 tagú központi végrehajtó iroda tagjai között van Adrian Severin, egykori külügyminiszter és Cristian Dumitrescu, a román szenátus volt alelnöke, akik DP (PD) soraiból váltak ki. A testület tagja lett a Nagy-Románia Pártból nemrég kivált Dorin Lazar Maior is. Tagja a végrehajtó irodának Tudor Mohora is, aki a Verdet-féle Szocialista Munkapártból kivált és később az RTDP-be beolvadt Szocialista Pártnak volt az elnöke. Román elemzők felfigyeltek Adrian Paunescu költő és Adrian Casuneanu volt Kovászna megyei prefektus jelenlétére is az iroda tagjai között. /Ezentúl szociáldemokrata a kormánypárt. Adrian Nastase az új elnök. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./"
2001. június 20.
"Jún. 19-én Kolozsvárra érkezett Adrian Nastase miniszterelnök, a repülőtér belföldi és külföldi termináljának ünnepélyes átadására. A kormányfőt elkísérte Ioan Rus belügy-, Ioan Mircea Pascu honvédelmi, Vasile Dancu tájékoztatási miniszter is. A repülőtér új épületszárnyainak felavatását követően Nastase a Műegyetemre látogatott. Gheorghe Lazea, a Műegyetem rektora arról számolt be, hogy a felsőoktatási intézmény keretén belül 10 ezer diák tanul, a különböző PHARE-projektek révén pedig mintegy 4 millió dollár támogatást nyertek. - Inkább szolidaritásról és együttműködésről tennénk tanúbizonyságot ahelyett, hogy lövészárkokat ásnánk és egymás ellen harcolnánk - utalt Gheorghe Funar polgármester nyilatkozataira a kormányfő. Nastase sajtóértekezletén ismertette Kolozsvár gyenge gazdasági mutatóira vonatkozó adatokat. - Gheorghe Funar polgármesternek le kell vonnia a következtetéseket. Egy gerillaövezetben senki nem fektet be. Amennyiben a polgármester ezt nem érti meg, akkor a megye és Kolozsvár lakói is szenvedni fognak. A kormányfő meggyőződése, hogy a polgármester végül is alkalmazni fogja a törvényt. Az ország mintegy háromezer polgármesteréből ő az egyetlen elöljáró, aki nem értette meg a jogszabály előírásait. Nastase a sátustörvényről kifejtette: a kormány nem akadályozhatja meg, nem befolyásolhatja a magyar törvények elfogadását és alkalmazását Magyarországon. A státustörvény nem vonatkozik Ausztriára, amely az Európai Unió állama, holott ott is élnek magyarok. Ez azt igazolja, hogy a jogszabály nem egyeztethető össze az európai szellemmel. Ahogy a törvény nem vonatkozik az ausztriai magyarokra, mi is azt mondhatjuk, hogy a romániai magyarokra nem alkalmazandó. Egyetlen Budapesten elfogadott törvény sem alkalmazható Románia területén. Ez az alapszerződésre természetesen nem vonatkozik - mondta. "A törvény jellege diszkriminatív és ellentmond az idevágó nemzetközi dokumentumoknak. A román fél maximális hajlandóságot mutatott arra, hogy megfelelő szöveg szülessen meg. Elejétől kifejtette: nem kíván egyezkedni a törvény előírásait illetően, hisz ez magyar belső jogszabály, de azt szeretné, ha észrevételeit figyelembe veszik annak érdekében, hogy a kétoldalú egyeztetések ne csupán formálisak legyenek." /Kiss Olivér: Román kormánynyilatkozat a státustörvény ellen. Kolozsvárra látogatott a miniszterelnök. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./"
2001. június 22.
"Annak ellenére, hogy a jún. 21-i román sajtó első számú témájának a magyar státustörvény bizonyult - a tucatnyi országos terjesztésű román napilap összesen 63 tudósítást, kommentárt, jegyzetet közölt e témáról -, észrevehető hangsúlyváltás történt. Adrian Nastase miniszterelnök legújabb nyilatkozatában leszögezte, hogy a román kormány nem tesz azonnali lépéseket, válaszul az inkriminált törvényre, lehetőséget adva a magyar kormánynak, hogy azt a saját szuverén térségére tegye át. "Bukarest nem kíván túl ideges lenni" - fogalmazott, s hasonló állásponton volt Mircea Geoana külügyminiszter is: Románia a törvény hatályba lépésének időpontjáig - 2002. január elsejéig - készen áll a tárgyalások és konzultációk folytatására, annál is inkább, mivel a törvényhez szükséges végrehajtási utasításokban van még mód a kényes pontok helyrehozatalára. /Bukaresti visszalépések státustörvény-ügyben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 22./"
2001. június 22.
"A román kormány nem tesz azonnali lépéseket válaszul a magyar státustörvényre, Bukarest lehetőséget akar adni a magyar kormánynak arra, hogy a törvényt saját szuverén térségére méretezze át - jelentette ki Adrian Nastase miniszterelnök. Mircea Geoana külügyminisztert idézte, aki kifejtette, hogy Románia a törvény hatályba lépésének időpontjáig - 2002. január 1-jéig - készen áll a tárgyalások és a konzultációk folytatására. /Bukarest nem kíván "túlságosan ideges" lenni Magyarország méretezze át saját térségére a státustörvényt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./"
2001. június 23.
"Adrian Nastase miniszterelnök jún. 21-én kijelentette, hogy Románia - az 1996-ban kötött alapszerződésen kívül - kész felbontani az összes kétoldalú megállapodását Magyarországgal a státustörvény miatt. Románia nem gyarmati terület, ahonnan Magyarország munkaerőt biztosíthat magának. Románia társulási szerződést írt alá az Európai Unióval. Léteznek a diszkriminációt tiltó szabályok, amelyeket Románia és Magyarország kapcsolataiban is alkalmazni kell. A kormányfő emellett egy sor intézkedést helyezett kilátásba: a szövetségek és alapítványok alapszabályzatának felülvizsgálatától kezdve adó- és vámintézkedéseken át a foglalkoztatási és társadalombiztosítási viszonyokat érintő kérdésekig. A pénzügyi intézkedések között konkrétan azt említette, hogy a Romániában folyósított munkanélküli segélyek és nyugdíjak mellett a személyi jövedelemadó rendszerében figyelembe fogják venni a határokon túlról kapott támogatást. /Retorzióval fenyeget Nastase. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./"
2001. június 23.
"Mivel Gheorghe Funar többszöri beidézés ellenére sem jelent meg a kihallgatáson, a rendőrség előállítási parancsot bocsátott ki. A továbbra is tiltakozó-fenyegetőző polgármestert jún. 22-én négy, az erőszaktól sem visszariadó rohamrendőr kísérte be. A városházi alkalmazottak összecsaptak a rendfenntartókkal. - Rendőrök jöttek értem, hogy bekísérjenek. Én nem vagyok bűnöző, nem követtem el semmilyen gonosztettet, mégis le akarnak tartóztatni. Sajnálatos, hogy Kolozsvár megválasztott polgármesterével szemben így viselkednek a belügy emberei - hangoztatta Funar a rögtönzött sajtóértekezleten. Funart gépkocsiba tuszkolták, és elvitték azt a "hívét" is, aki durván meglökdöste és szidalmazta a rendőrparancsnokot. Puscas ezredes a következőket nyilatkozta a sajtónak: Gheorghe Funar polgármestert ki fogjuk hallgatni azoknak a dossziéknak az ügyében, amelyeket a sajtó és a közvélemény már ismer. Azért folyamodtunk erőszakhoz, mert számtalanszor küldtünk neki idézést, de nem tett ezeknek eleget. Az utcán trikolóros zászlóval a kezében megjelent Popa Eugen NRP-s városi tanácsos, több nagy-romániás társaságában. Egyikük, bizonyos Cheregi Ioan tartalékos ezredes, közelről szidalmazni kezdte a rendőrparancsnokot, amiért "bekísértette Kolozsvár legjobb emberét". Erre letartóztatták az ezredest. A rendőrség épülete előtt eközben gyülekeztek a Nagy-Románia Párt hívei, akik kiabálva kérték a város polgármesterének szabadon engedését. Funar a rendőrségről távozva rögtönzött sajtótájékoztatón kijelentette: nem érti, hogyan engedte meg magának a rendőrség, hogy úgy bánjon a város polgármesterével, mint egy közönséges bűnözővel. Parancsnokukkal az élen ezért nagy árat fognak fizetni. Véleménye szerint az egész felhajtásért az RMDSZ és a Demokrata Párt tehető felelőssé, annál is inkább, mivel az ügyészt, aki a parancsot kiállította, Szőcs Sándornak hívják. - Meggyőződésem, hogy az ügynek politikai háttere van - jelentette ki a polgármester. - Csak a kolozsváriaknak okoz gondot a polgármester azzal, hogy cirkuszt rendez a városban - jelentette ki a sajtónak Adrian Nastase kormányfő. /Ördög I. Béla-Nánó Csaba: Rendőrök kísérték be Funart a kihallgatásra. Erőszakos jelenetek a polgármesteri hivatalban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./"
2001. június 26.
"Adrian Nastase miniszterelnök jún. 25-én kijelentette, hogy a magyar státustörvényt addig fel kell függeszteni, amíg Magyarország be nem fejezi a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. Elmondta: a kormány már megtett minden szükséges lépést annak érdekében, hogy a törvény alkalmazását román területen megakadályozzák. A kormányfő, aki egyben a Szociáldemokrata Párt elnöke is, leszögezte, hogy pártja egyetért a Demokrata Párt (PD) kezdeményezésével. Traian Basescu, a PD elnöke a hét végén arra szólította fel a román politikai pártokat, hogy egységes állásponttal lépjenek fel a magyar státustörvénnyel szemben. Corneliu Ciontu, a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt első alelnöke jún. 25-én bejelentette, hogy pártja már törvényjavaslatot terjesztett elő a képviselőházban arról, miként lehet a magyar státustörvény hatásait megakadályozni Románia területén. Andrei Marga, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke szerint a státustörvény negatívan befolyásolhatja a románok és a magyarok közt a viszonyt, amely az elmúlt években oly jelentősen javult. Vasile Lupu parasztpárti alelnök kijelentette: Romániának nincs erkölcsi alapja tiltakozni a státustörvény ellen, mivel szép számmal vannak hasonló jogszabályok szerte a világon, lásd Németország, Izrael, vagy akár Nagy-Britannia példáját. /Fokozódik a státustörvény elleni tiltakozás Fokozódik a státustörvény elleni tiltakozás. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./"
2001. június 26.
"Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának küldöttsége Szent-Iványi István (SZDSZ) bizottsági elnök vezetésével június 27-29. között hivatalos látogatást tesz Romániában. A delegációt fogadja Valer Dorneanu, a képviselőház elnöke. A küldöttség találkozik a képviselőház és a szenátus külügyi bizottsága tagjaival, a képviselőket fogadja Adrian Severin, az EBESZ parlamenti bizottság soros elnöke, Ioan Mircea Pascu védelmi miniszter, Markó Attila kisebbségügyi helyettes államtitkár és Mircea Geoaa külügyminiszter és Nicolae Vacaroiu, a szenátus elnöke. /Magyar külügyi bizottság Bukarestben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./"
2001. június 26.
"Adrian Paunescu kormánypárti szenátor jún. 25-én "felelőtlennek és szerencsétlen gondolatnak" nevezte, hogy Ion Iliescu államfő a hét végén Iasi-ban egyszerűen háborús bűnösnek titulálta Ion Antonescut. Paunescu kijelentette, bár nem tartja példaképének az egykori tábornagyot, és nem ért egyet az "akkori időszakban elkövetett hibákkal és gyilkosságokkal", illetve együttérez a zsidó néppel, helyteleníti az elnök "egyszerűsítő kijelentését". /Paunescu leckét ad Iliescunak. = Krónika (Kolozsvár), jún. 26./"
2001. június 26.
"Egyre gyakoribbak a kormánypárthoz közelálló lapok támadásai Mircea Geoana külügyminiszterrel szemben. A bírálatok eddig főként a magyar státustörvénnyel kapcsolatban hangzottak el, jún. 25-én viszont a kormánypárti gazdasági körökhöz közelálló Bursa című gazdasági napilap hivatali befolyással való üzérkedés vádját fogalmazta meg a külügyminiszterrel szemben. A lap szerint a külügyminiszter Adrian Sirbu üzletember, a legnagyobb román sajtócsoport, a Media Pro elnöke érdekeit képviselte Ausztriával szemben. A kormánypárt egyik legmegbízhatóbb szócsövének számító Curierul National név szerint a külügyminisztert tette felelőssé azért, hogy a román diplomácia hónapokon át tudomást sem volt hajlandó venni a Budapesten készülő törvényről. Hasonló véleményt fogalmazott meg az erőteljesen nacionalista és magyarellenes Jurnalul National is. /Sajtóhadjárat Geoana ellen. A státustörvényt a kolozsvári Media Pro nyomda miatt támadják. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./"
2001. június 26.
"Teodor Pop-Puscas, a városi rendőrség parancsnoka jún. 25-i sajtótájékoztatóján közölte: nem fél semmilyen megtorlástól, sem a polgármester, sem hívei részéről, hiszen az általa vezetett intézmény az akció során szigorúan betartotta a törvény előírásait. Puscas emlékezetett: 1998 óta, az Alimentara ügytől kezdődően a polgármester számtalan alkalommal nem tett eleget a rendőrségi idézésnek. Eddig 24 ügyben kellett hogy kihallgassák, a 22., már lezárult ügy esetében erre a polgármesteri hivatalban került sor - hosszas huzavonák után. Most is ő maga kérte telefonon a polgármestertől, hogy fogadja az üggyel megbízott Adrian Pop alezredest a hivatalban, de a tiszt körülbelül húsz alkalommal hiába ment el a polgármesterhez, az nem volt hajlandó időt szakítani számára. A rendőrparancsnok azt is elmondta, hogy jún. 22-én négy közlemény érkezett a rendőrségre a polgármesteri hivatalból, amelyek gúnyt űznek a rendőrségből. Az egyikben Funar ismeretlen tettesek ellen tesz feljelentést, akik ellopták az üvegteremből a kiállított tárgyakat (a csontokat és a háromszínű fogpiszkálókat). Ezekből a közleményekből kitűnik, hogy a polgármester gúnyt űz a rendőrségből. Ráadásul az elmúlt évben mintegy 300 olyan feljelentést tett, amelyek esetében a rendőrség úgy döntött, hogy nem érdemes bűnvádi nyomozást kezdeményezni. /Balázs Bence: Újabb bűnvádi eljárás a polgármester ellen. Puscas: Funar csúfot űz a rendőrségből. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./"
2001. június 28.
"Meggondoltságra és visszafogottsága intette a román vezetést a státustörvényről Magyarországgal folytatott vitában Adrian Severin volt külügyminiszter, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet parlamenti közgyűlésének soros elnöke. A budapesti döntés, még ha a legjobb szándék vezérelte is, azt jelenti, hogy Magyarország politikai instabilitást exportál és társadalmi nehézségeket importál - fogalmazott Severin. Figyelmeztetett: ha az etnikai kapcsolatok területén olyan politikáról van szó, amelynek jelentősége van Románia területén is, nem szabad elfelejteni, hogy a román választópolgárok majd egyharmada a Nagy-Románia Pártra adta szavazatát, a jelenleg hatalmon lévő kormány pedig nem élvez többséget a törvényhozásban. Ebben a helyzetben egy kisebbségben lévő kormány késztetést érez arra, hogy éppen a nacionalista beszéddel próbáljon úrrá lenni a nacionalistákon. Ez viszont nehéz helyzetbe hozza a romániai magyar kisebbséget, akkor, amikor a kormányzás stabilitása az RMDSZ lojális, ésszerű és konstruktív ellenzéki álláspontjától függ. A kormánypárt számára egy radikalizálódó RMDSZ azt jelentené, hogy elveszítené a fájdalmas reformokhoz elkerülhetetlenül szükséges egyensúlyt. Ez a helyzet azonban nem Magyarország bűne, hanem azé a román politikai osztályé, amely tíz év alatt képtelen volt az állam és a társadalom belső kohézióját megteremteni olyan gazdasági fejlődéssel és olyan életszínvonallal, ami azt eredményezte volna, hogy egyetlen román állampolgárt se érdekeljenek azok a kedvezmények, amelyeket a szóban forgó törvény helyez kilátásba - szögezte le Adrian Severin. /Severin visszafogottságra inti Romániát. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./"
2001. június 28.
"Adrian Nastase kormányfő bejelentette: egyetért azzal, hogy a román-magyar alapszerződés nyomán létrejött román-magyar kormányközi vegyes bizottság Budapesten üljön össze a státustörvénnyel kapcsolatos konzultációra. Egy nappal korábban Németh Zsolt, magyar külügyi államtitkára Budapesten kijelentette: a magyar konzultációs készség kinyilvánítása érdekében a magyar-román kisebbségi vegyes bizottság magyar társelnöke, Szabó Tibor államtitkár román partneréhez fordult a bizottság összehívása érdekében. Nastase Markó Bélával, az RMDSZ elnökével sorra került jún. 27-i találkozó után nyilatkozott. Elmondta: ismertette a román kormány álláspontját az RMDSZ elnökével. A miniszterelnök szerint egy adott ország területén élő nemzeti kisebbség problémáival az adott ország foglalkozik. Markó Béla úgy nyilatkozott: nem annyira a törvény tartalmáról, hanem a törvény körül kialakult helyzetről beszéltek. Markó Nastasénak is elmondta, hogy rendkívüli módon eltúlozták ennek a jelentőségét, és kérte, hogy keressék a két ország közötti párbeszéd módját. /Összehívják a román-magyar vegyes bizottságot. Markó-Nastase találkozó a státustörvény ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./"
2001. június 28.
"A 2000/1-es földtörvényt módosító sürgősségi kormányhatározat-tervezet szerint az erdőt visszaigénylő közösségi szervezetek (közbirtokosságok) tagonként 25 hektáros felső határig kaphatnak vissza területeket, nyilatkozta Marian Ianculescu szociáldemokrata képviselő. Az elfogadás előtt álló kormányhatározat azt is kimondja, hogy erdők esetében nem veszik figyelembe a tanúvallomást: a bizonyítási eljárás kizárólag írásos bizonyítékok (telekkönyvi kivonat stb.) alapján történhet. További megszorítás, hogy erdészeti kutatóintézetek vagy rezervátumok területe nem igényelhető vissza: ilyen esetben lehetőség szerint a megye más területén mérnek ki erdőterületeket, vagy pénzbeni kártérítést kapnak a volt tulajdonosok. Markó Béla Adrian Nastase miniszterelnökkel folytatott jún. 27-i megbeszélése után úgy nyilatkozott: az RMDSZ számára megnyugtatóan rendeződik a földtörvény helyzete, a kormánypárt ugyanis elfogadta az RMDSZ javaslatait a közbirtokossági erdők visszajuttatása ügyében. Ezzel szemben a liberálisok tegnap bejelentették: még ezen a héten törvénytervezetet nyújtanak be a szenátusban, amely az egyházak teljes erdőtulajdonának visszaállítását szorgalmazza, a többi igénylő esetében pedig a felső határt 30 hektárban határozza meg. /Visszaadják a közbirtokossági erdőket. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./"
2001. június 28.
"Jún. 25-én elkezdődött érettségi, jún. 27-én volt az anyanyelv és irodalom vizsga. Országos szinten több mint 7500 nemzetiségi diák vizsgázik, jelentette be Adrian Stoica, az Országos Felmérő és Vizsgáztató Bizottság igazgatója. A jelöltek közül legtöbben, 6988-an magyar nyelv- és irodalomból érettségiznek, 609 diák német, 37 ukrán, 36 török, 32 szlovák, 30 szerb és 13 horvát nyelv- és irodalomból vizsgáztak. - Az Apáczai Llíceumban /Kolozsvár/ érettségiző 245 diák közül román nyelv- és irodalom szóbelin mindössze két tanuló bukott meg. A jún. 27-i magyar szóbelin a diákok újra bizonyították felkészültségüket. A Brassai Líceumban /Kolozsvár/ érettségiző 222 diákból 141 a magyar anyanyelvű nappali tagozatosok száma. 15-en nem jelentkeztek vizsgára, román nyelv- és irodalomból 20 tanulónak nem sikerült a szóbeli, kettő közülük nappali tagozatos. A diákok magyarból is jól felkészültek. /(köllő): Folytatódik az érettségi. Felkészültek a magyar diákok. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./"
2001. június 30.
"A Kisebbségekért-Pro Minoritate Alapítvány idei műsorfüzetében szerepel, hogy Orbán Viktort és román partnerét, Adrian Nastasét meghívták Tusnádfürdőre a július 22-től 29-ig tartó XII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor utolsó előtti napjára, július 28-ára. Részvételük egyelőre bizonytalan. Orbán Viktor 1995 óta minden évben ott volt és előadást tartott a tusnádfürdői rendezvényen. Tervek szerint Orbánt és Nastasét a Délkelet-európai nemzeti vágyak és célok az euroatlanti integráció tükrében című vitára hívták meg, amelyen a moderátor Adrian Severin, az EBESZ parlamenti közgyűlés jelenlegi elnöke lenne. /A tusványosi meghívás megtörtént, válasz majd ezután. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 30./"
2001. július 2.
"Jún. 29-én a Szocialista Internacionálé lisszaboni tanácsülésén kétoldalú megbeszélést tartott Adrian Nastase miniszterelnök, a nemrég alakult Szociáldemokrata Párt első embere és Kovács László, a Magyar Szocialista Párt elnöke. Egyetértettek abban, hogy a státustörvény okozta feszültség kétoldalú magas szintű találkozó segítségével, valamint a kisebbségi vegyes bizottság keretein belül feloldható. Kovács László elmondta, hogy az MSZP megszavazta a határokon túli magyarokról szóló törvényt, egyetért támogatásunk szükségességével. Kovács sajnálatosnak minősítette, hogy a törvénnyel kapcsolatban Magyarországon és egyes szomszédainál nézeteltérés alakult ki, és a vita nemzetközi méreteket öltött. Nastase hangsúlyozta, hogy Bukarest is érdekelt a kétoldalú kapcsolatok erősítésében, majd röviden érintette a törvénnyel kapcsolatos román kifogásokat. A miniszterelnök egyetértett azzal, hogy a vitát kétoldalú keretek között kell rendezni. Kovács szerint a törvény elfogadásának megfelelő nemzetközi előkészítésével, magas szintű és érdemi véleménycserékkel elkerülhető lett volna Magyarország nemzetközi megítélésének károsodása. - A találkozón Adrian Nastase megköszönte az MSZP támogatását új pártja nemzetközi elfogadtatásához, és további segítségét kérte ahhoz, hogy a Szociáldemokrata Párt mielőbb az SZI teljes jogú tagja legyen. /A státusvitát kétoldalú keretek között kell rendezni Nastase-Kovács megbeszélés Lisszabonban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2./"
2001. július 2.
"Sajtóértekezleten ismertette tapasztalatait a Szocialista Internacionálé vezetőtestületi ülésén részt vevő Adrian Nastase, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Nastase tájékoztatásából kiderül, Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével folytatott megbeszélésén eltérően ítélték meg a státustörvény hatását: míg Kovács szerint kedvezményekről van szó, Nastase azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségek jogainak védelme arra az országra tartozik, amelyben azok élnek, tehát a státustörvény megszegi a nemzetközileg elfogadott normákat és értékeket. Mindazonáltal a román vezető rendkívül barátinak nevezte a beszélgetést Kováccsal. - Lisszabonban a Demokrata Párt külön felhívással szándékozott a Szocialista Internacionáléhoz fordulni a magyar státustörvény ügyében. Nastase elmondta, hogy a román demokraták velük, vagyis a szociáldemokratákkal erről nem konzultáltak, ezzel szemben felhívásuk nem tesz egyebet, mint megismétli a PSD korábbi nyilatkozatában foglaltakat. A két párt viszálya tehát "nemzetközi terepen" is tovább tart; mint ismeretes, a PD rendes tagja az Internacionálénak, míg a PSD éppen Lisszabonban, egy nappal korábban nagy sikerként elérte az állandó meghívotti státust, s minden esélye megvan rá, hogy a jövő évben megrendezendő kongresszuson rendes taggá választják. /Á. H.: Állandó meghívotti státust kapott Nastase pártja. A PD külön folyamodik a státustörvény ellen. = Krónika (Kolozsvár), júl. 2./"
2001. július 3.
"Hónapokig tartó huzavona után máj. 17-én végül aláírták a szovátai fürdővállalat magánosítására vonatkozó szerződést. Az új tulajdonos, a Salina Invest Rt. a részvények 83 százalékát birtokolja. A tavaly ősszel bejegyzett társaság fő részvényese a magyarországi Danubius Hotels Group, amely nemrég döntött úgy, hogy Romániában is terjeszkedni fog. További részvényesek a szintén szállodaláncolatot működtető Cívis Hotels, a turizmus terén komoly tapasztalatokkal bíró Aktív Konferencia Rt., a turisztikai létesítmények tervezésére és kivitelezésére szakosodott Alfa Invest, valamint az egyik legjelentősebb magyarországi befektetői társaság, a Corvinus. Még meg sem száradt a tinta a szerződésen, a szélsőséges román politikai erők és a szolgálatukban álló román média máris magyarellenes kampányba kezdtek. Ceausescu udvari költője, a jelenleg kormánypárti szenátor Adrian Paunescu egyenesen Erdély és a románság ellen elkövetett bűntettnek minősítette az esetet, s az "elkövetők" felelősségre vonását követelte, amiért Szovátát "magyar kézre játszották". Állítólagos törvénytelenségekre hivatkozva a szállodák bérlői pert indítottak a privatizációs ügynökség (APAPS) ellen, követelve a szerződés semmissé nyilvánítását. A pert az ügynökség a Legfelsőbb Bíróságon idén márciusban megnyerte. A május 17-én lebonyolított versenytárgyaláson pedig a Salina Investtel kötötték meg a privatizációs szerződést. A privatizációs szerződésben foglaltak szerint az új tulajdonos az első öt esztendőben 7 millió dollár befektetésére vállalt kötelezettséget. Első lépésként a kezelőbázis felújítását szeretnék befejezni, ami pénzhiány miatt 1997-ben abbamaradt. A hosszabb távra tervezett befektetések összege eléri a 20 millió dollárt. Az új tulajdonosok remélik, hogy ezáltal sikerül az európai normáknak megfelelő szintre emelniük szolgáltatásaikat, ami az utóbbi évtizedben vészesen megcsappant szovátai idegenforgalom felélénküléséhez vezethet. /Szentgyörgyi László: Szováta. Privatizáció és magyarellenes kampány. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 3./"
2001. július 5.
"Adrian Nastase miniszterelnök júl. 4-én Németországban Gerhard Schröder kancellárral tárgyalt. A kancellár lehűtötte Románia reményeit a gyors EU-belépésre, további átfogó gazdasági erőfeszítésekre szólította fel a balkáni ország miniszterelnökét. Schröder szerint ha a román állam valóban biztonságosabbá teszi határait, Románia az év végéig lekerülhet a vízumköteles országok feketelistájáról. Nastase találkozott a német nagybefektetőkkel is, akikkel összesen egymilliárd márkás szerződést írt alá a vasúti szállítás, az energetikai-, hőenergiafejlesztés és gázipar területén. /Adrian Nastase Németországban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./"
2001. július 5.
"Július első napjaiban Adrian Nastase miniszterelnök Portugáliában részt vett a Szocialista Internacionálé 50. évfordulóján. A portugál Publico nevű lapnak adott interjújában a Magyarország parlamentje által elfogadott státustörvényről nyilatkozva kifejtette, hogy ennek meghozásával Magyarország a Romániában élő magyarok védelmét, támogatását vállalta fel, holott ez ellenkezik az Európai Unió által szabályozott törvényekkel, hiszen a nemzeti kisebbségekért az az ország felelős, amelyikben élnek. A lap riporterének arra a felvetésére, hogy a magyarok anyaországa három hónapos munkavállalási engedély kibocsátását, az orvosi ellátás biztosítását szögezi le ebben a törvényben, Adrian Nastase azt válaszolta, hogy ezt Románia állampolgárainak etnikai megkülönböztetése nélkül kellene megtegye. "Szerintünk ez a törvény nemzetiségi megkülönböztetésen alapul, és a 19. századot idézi." A román miniszterelnök furcsállta, hogy azok az államok, amelyek annak idején részt vettek Prága lerohanásában, már NATO-tagok, míg Románia nem. Nastase szerint a Balkánon Románia a legnagyobb és legstabilabb ország. Arra a kérdésre, hogy hogyan vélekedik Milosevicsről, akit nemzetközi törvényszék elé állítottak mint háborús bűnöst, azt válaszolta, hogy a politika Milosevicset feláldozta, bár ő volt az, aki öntörvényűen meghatározta Jugoszlávia és az európai hatalmak valamint az amerikaiak közti tárgyalások kimenetelét. "De ez a jugoszláviai politikai pártok ügye: én erről nem mondhatok határozott véleményt, nem kommentálhatom" - hangzik Nastase ez ügyben tett óvatos nyilatkozata, aki reméli, hogy nemsokára Románia NATO-tagállam lesz. /B. B. J.: Nastase szerint a volt jugoszláv elnök áldozat. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 5./"
2001. július 6.
"Mircea Geoana román külügyminiszter levelet küldött Martonyi János magyar külügyminiszternek, hangsúlyozva: Románia őszinte vitát kíván folytatni a magyar státustörvény alkalmazásával kapcsolatos kérdésekről az 1996-ban aláírt román-magyar alapszerződésnek megfelelően, az alapszerződés értelmében létrehozott kormányközi vegyes bizottság keretében. - A kormányközi vegyes bizottság román társelnökét a kormány struktúrájának átszervezése nyomán nem erősítették meg e tisztében, a tájékoztatási minisztérium bejelentette: a társelnök kinevezése a jövő hétre várható. - Mircea Geoana levelére reagálva a magyar külügyi szóvivő elmondta, hogy a kinyilvánított magyar szándék eddig is az érdemi párbeszéd fontosságát húzta alá. Mircea Geoana válaszlevele közelebb hozza az érdemi megbeszélés konkrét időpontját. - Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke szerint a magyar kormány gondoskodása a szomszédos országokban élő magyar kisebbségekről ""legitim és dicséretes dolog", és a kormánynak minden joga megvan ahhoz, hogy támogassa a három milliónyi külföldön élő magyarságot. Az Európai Parlament legnagyobb pártcsoportjának, elnöke Brüsszelben kiadott nyilatkozatában túlreagálásnak nevezte a román szocialista kormány tiltakozásait a törvény miatt, főleg ahogy Adrian Nastase miniszterelnök a kétoldalú megállapodások felmondásával fenyegetőzött az Európa Tanács előtt. "Ez meglehetősen aggasztó egy olyan kormány részéről, amely egyértelműen önkényuralmi hajlamokat mutat. Senki sem maradhat közömbös ama sok magyar iránt, aki 1919 vagyis a trianoni szerződés után egyszerre egy másik országban találta magát. Azok jártak a legrosszabbul, akik Romániában voltak és következésképp ez a törvény különösen rájuk vonatkozik." Martens hozzátette, hogy tíz évvel Ceausescu bukása, meg sok szép beszéd után még egy magyar nyelvű egyetem sincs Romániában. /A státustörvényről - szelídebb hangfekvésben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./ Salzburgban a nemrég lezajlott Világgazdasági Fórum alkalmából külön megbeszélést tartott Iliescu államfő osztrák kollégájával. Iliescu kijelentette, hogy Thomas Klestil hozzá hasonlóan vélekedik a státustörvényről. Emlékezetes, hogy a román államfő ismételten demokráciaellenesnek és diszkriminatívnak minősítette a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényt. A Magyar Távirati Iroda felkérésére a bécsi elnöki hivatal sajtóosztályának vezetője júl. 5-én nyilatkozott az ügyről. Hans Magenschwab kijelentette, hogy Thomas Klestil nem osztja a státustörvénnyel kapcsolatos román álláspontot, és nem is mondott olyasmit a kétoldalú találkozón, amit így lehetne értelmezni. /M. Zs.: Nyugaton nem bírálják a státustörvényt. Bécs cáfolja Iliescu szavait. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 6./"
2001. július 6.
" Adrian Nastase kormányfő arra kérte Günther Verheugent, az Európa Unió bővítéséért felelős biztosát, hogy támogassa a román kormánynak azt a javaslatát, hogy mindaddig ne léptessék életbe a státustörvényt, amíg Magyarország nem fejezi be a csatlakozási tárgyalásokat az Európa Unióval. Az európai biztoshoz intézett levelében Nastase kifejtette: a román fél által ajánlott kompromisszumos megoldás összhangban van a koppenhágai csúcsértekezleten hozott döntésekkel, ennek értelmében Magyarországnak az európai normákhoz kell igazítania törvényhozását. /Kompromisszumot ajánl Nastase. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./"
2001. július 7.
"A júl. 6-i telekonferencián Adrian Nastase miniszterelnök beszámolt egyiptomi és németországi látogatásáról. Szerinte a jövő év első felétől a román állampolgároknak sem kell schengeni vízum európai utazásaikhoz. Németországban Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével is tárgyalt a román-magyar kapcsolatokról. (Daczó Dénes): Útjairól számolt be Nastase kormányfő. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./ Nastase bejelentette: jelen pillanatban Kolozsvár az egyetlen romániai település, amelynek nincs költségvetése. Octav Cozmanca közigazgatási miniszter kijelentette. A jövő héten a tanácsnak el kell fogadnia a város költségvetését függetlenül attól, hogy mit akar Funar polgármester. A kormányfő adatai szerint az év első öt hónapjában nőtt az ipari termelés (11 százalékkal az előző év ugyanazon időszakához viszonyítva), csökkent a munkanélküliség (jelenleg 9,3 százalék a tavalyi 11 százalékhoz képest). /Kiss Olivér: Cozmanca ultimátuma: Jövő hétre legyen költségvetés! = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./"
2001. július 7.
"Adrian Nastase román miniszterelnök szerint Romániának felértékelődött a szerepe a délkelet-európai térségben, miután a Visegrádi Csoport államai már természetes gazdasági és politikai kerékvágásban haladnak, geostratégiai szempontból pedig kevésbé fontosak. A román Mediafax hírügynökség jelentése szerint erről a hivatalos németországi látogatáson tartózkodó román kormányfő német bankárokkal és üzletemberekkel tartott találkozóján beszélt. Nastase szerint Jugoszlávia szétesése után Románia maradt a régió legerősebb és legfontosabb országa. Gerhard Schröder német kancellár elismerően szólt Románia eddig elért eredményeiről, de arra hívta fel Adrian Nastase figyelmét, hogy az országnak még hosszú utat kell megtennie az Európai Unióig, Románia NATO-tagságának lehetséges időpontjáról pedig nem kívánt nyilatkozni. Adrian Nastase mindenesetre a német vezetőkkel folytatott tárgyalások után közölte: Bukarest most már azt a célt fogalmazta meg, hogy az ország egy évvel korábban, 2006-ban felvételt nyerjen az Európai Unióba, ne pedig 2007-ben, mint ahogy az eddigi elképzelésekben szerepelt. /Felértékelődött Románia szerepe? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./"