Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. március 17.
Együttműködő anyanyelvápolók
Megújítja együttműködési megállapodását az Anyanyelvápolók Szövetségének magyarországi és erdélyi szervezete.
Március 18-án, szombaton a két szövetség elnöke, Juhász Judit és Péntek János aláírásával újítja meg a tartalmában a mostani helyzethez igazított korábbi, még 2001-ből származó együttműködési megállapodást. Az aláírásra az Aranka nyelv- és beszédművelő verseny színhelyén, a kolozsvári Apáczai-gimnáziumban kerül sor. Az eseményen a két szövetség elnökségéből többen is jelen lesznek.
Az együttműködés indoklása alapvetően nem változott. „Abból a felismerésből kiindulva, hogy az anyanyelvvel és a nyelvhasználattal kapcsolatos gondok és tennivalók nem azonosak ugyan, de közösek az anyaországban és a külső régiókban, az anyanyelvi mozgalom két fő intézményének e megállapodásban hivatalosan is szentesített együttműködése a mozgalom nemzeti keretben megvalósuló összefogását szolgálja" – olvasható az indoklásban. A megállapodás a folyamatos együttműködést, a kölcsönös tájékoztatást, a kiadványcserét, valamint szakmai rendezvények, képzések közös szervezését tartalmazza.
Szabadság (Kolozsvár)
Megújítja együttműködési megállapodását az Anyanyelvápolók Szövetségének magyarországi és erdélyi szervezete.
Március 18-án, szombaton a két szövetség elnöke, Juhász Judit és Péntek János aláírásával újítja meg a tartalmában a mostani helyzethez igazított korábbi, még 2001-ből származó együttműködési megállapodást. Az aláírásra az Aranka nyelv- és beszédművelő verseny színhelyén, a kolozsvári Apáczai-gimnáziumban kerül sor. Az eseményen a két szövetség elnökségéből többen is jelen lesznek.
Az együttműködés indoklása alapvetően nem változott. „Abból a felismerésből kiindulva, hogy az anyanyelvvel és a nyelvhasználattal kapcsolatos gondok és tennivalók nem azonosak ugyan, de közösek az anyaországban és a külső régiókban, az anyanyelvi mozgalom két fő intézményének e megállapodásban hivatalosan is szentesített együttműködése a mozgalom nemzeti keretben megvalósuló összefogását szolgálja" – olvasható az indoklásban. A megállapodás a folyamatos együttműködést, a kölcsönös tájékoztatást, a kiadványcserét, valamint szakmai rendezvények, képzések közös szervezését tartalmazza.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 17.
Erdély-zászlóvivők: nem álltak ki mellettünk a szervezők
A március 15-ei kolozsvári ünnepi rendezvényen Erdély-zászlójuk miatt igazoltatott, illetve megbírságolt néppártos felvonulók a Krónikának elmondták, nem értik, a szervezők miért nem avatkoztak közbe a helyszínen. Fancsali Ernő nem fizeti ki az 500 lejes bírságot. A történtek Sabin Ghermant is felbosszantották.
Nem fizeti ki Fancsali Ernő a március 15-ei kolozsvári ünnepi felvonuláson Erdély-zászlója miatt kiszabott 500 lejes bírságot, és bíróságra viszi az ügyet. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári szervezetének elnöke a Krónikának elmondta, nem számítottak arra, hogy az idei március 15-ei felvonuláson is szemet szúr a lobogó. Fancsali ugyanis a 2016-os ünnepségen is hasonlóan járt: a csendőrök akkor is felszólították arra, hogy csavarja össze az Erdély-címeres, kék-piros-sárga zászlót.
„Mivel akkor beszédet kellett mondanom, és nem akartam elkésni, eleget tettem a felszólításnak” – magyarázta lapunknak a transzszilvanista mozgalom támogatója, aki ennek nyomán tavaly „megúszta” bírság nélkül. Rámutatott, más rendezvényeken nem okoz problémát a lobogó jelenléte: a március 10-ei marosvásárhelyi székely szabadság napi felvonuláson például gond nélkül lobogtathatták a jelenlévők a zászlót. Sőt szerdán ők maguk is probléma nélkül lesétálhattak a Hajnal lakónegyedből a kincses város központjában tartott ünnepségre, és miután távoztak a rendezvényről, akkor sem szúrt szemet senkinek a kibontott lobogó.
Fancsali azt is elmondta: nem fogadják el a Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök által felajánlott jogi segítséget, hiszen egyrészt van saját jogi képviseletük, másrészt úgy véli, az ünnepséget szervező szövetség tagjainak a helyszínen, a csendőri fellépéskor kellett volna kiállniuk mellettük, megakadályozva, hogy megbírságolják őket.
Az EMNP kolozsvári elnöke Facebook-oldalán közölte: a szervezők szerint a csendőrség egy nappal a rendezvény előtt értesítette őket, hogy „nemkívánatos Erdély zászlaja”. Ennek nyomán a március 15-ei felvonuláson a szervezők arról tájékoztatták őket, hogy a lobogókkal csak saját felelősségre vonulhatnak, jelenlétükről pedig értesíteniük kell a csendőrséget. Ezt követően a csendőrök kiragadták őket a tömegből a szervezők kérésére hivatkozva, illetve arra, hogy „nemkívánatos személyek a zászlókkal”. Fancsali nem írta alá a helyszínen a bírságolási jegyzőkönyvet, így még nem kapta kézhez a hivatalos iratot, de amint ez megtörténik, az ügyet bíróságra viszi, tehát a bírságot nem fizeti ki.
Közösen vonják kérdőre a belügyminisztériumot
A kolozsvári megemlékezésen kibontott Erdély-zászlóval vonult Soós Sándor, az EMNP Kolozs megyei szervezetének elnöke is, akit a csendőrök emiatt igazoltattak, egyelőre azonban nem tudni, rá kirónak-e bírságot. Soós a Krónikának kifejtette: összesen négy személyt állítottak elő, közülük egyvalaki figyelmeztetésben részesült, a hatóságok ugyanakkor a másik három személyre egyenként 500 lejes bírságot róttak ki – egyelőre csak azt tudni, hogy az egyik szankció Fancsalit „illeti meg”. Soós úgy fogalmazott: nem tud arról, hogy őt is megbírságolták volna.
Az EMNP megyei elnöke azt is elmondta: a március 15-ei ünnepség szervezői a felvonulás során több ízben is odamentek hozzá, és felszólították, hogy csavarja össze az Erdély-zászlót, mivel azt alkotmányellenesnek minősítették – ellenkező esetben kénytelenek lesznek értesíteni a csendőrséget. Az ügy azzal zárult, hogy a Főtér környékén több csendőr kiszólította a tömegből, és igazoltatta, egyébként Soós sem írta alá a jegyzőkönyvet.
Rámutatott: nem tudja, hogy az RMDSZ vezetői mennyire látták át a teljes rendezvényt, de tény, hogy Czirmay Zoltán, a szövetség kolozsvári szervezetének ügyvezető elnöke és csapata első ízben szervezett ilyen rendezvényt. Fancsalihoz hasonlóan a néppárt megyei elnöke is azt kifogásolja, hogy a szervezők a helyszínen nem álltak ki mellettük, illetve az Erdély-zászló használata mellett. Soós arról is beszámolt: egyeztettek az ügyben Csoma Botonddal, és abban állapodtak meg, hogy közösen – a szervezők és a sértett fél nevében – a belügyminisztériumhoz fordulnak, magyarázatot kérve a történtekre, majd Csoma interpellálni fog a képviselőházban.
Sabin Gherman szerint a hatóságoknak valamilyen okból mindig az Erdély-zászlóval gyűlik meg a bajuk, míg Bukovina, Moldva és a Bánság lobogója gond nélkül használható különféle rendezvényeken. „Vajon a dák farkast ábrázoló zászló nem 1918 előtti? Vagy a máramarosi lobogó, mely előtt még Tăriceanu is tisztelgett miniszterelnökként?” – tette fel a kérdést bejegyzésében a televíziós műsorvezető, aki szerint ismét a nacionalista logika érvényesült. Gherman megjegyezte, március 15-én a dési ünnepségen gond nélkül loboghatott a magyar és a román zászló mellett Erdély és az Európai Unió zászlaja.
Erdély-zászló: egymásra mutogat az RMDSZ és a csendőrség A román csendőrség kolozsvári mobil egysége közleményben tudatta: nem az Erdély-zászló lobogtatásáért bírságolta meg a kolozsvári március 15-ei felvonulás négy résztvevőjét, hanem azért, mert a szervezők felszólítása ellenére sem hagyták el a felvonuló tömeget. Eközben az RMDSZ magyarázatot vár a csendőrségtől az Erdély-zászlókkal kapcsolatos eljárás miatt.
Gyergyai Csaba, Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
A március 15-ei kolozsvári ünnepi rendezvényen Erdély-zászlójuk miatt igazoltatott, illetve megbírságolt néppártos felvonulók a Krónikának elmondták, nem értik, a szervezők miért nem avatkoztak közbe a helyszínen. Fancsali Ernő nem fizeti ki az 500 lejes bírságot. A történtek Sabin Ghermant is felbosszantották.
Nem fizeti ki Fancsali Ernő a március 15-ei kolozsvári ünnepi felvonuláson Erdély-zászlója miatt kiszabott 500 lejes bírságot, és bíróságra viszi az ügyet. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári szervezetének elnöke a Krónikának elmondta, nem számítottak arra, hogy az idei március 15-ei felvonuláson is szemet szúr a lobogó. Fancsali ugyanis a 2016-os ünnepségen is hasonlóan járt: a csendőrök akkor is felszólították arra, hogy csavarja össze az Erdély-címeres, kék-piros-sárga zászlót.
„Mivel akkor beszédet kellett mondanom, és nem akartam elkésni, eleget tettem a felszólításnak” – magyarázta lapunknak a transzszilvanista mozgalom támogatója, aki ennek nyomán tavaly „megúszta” bírság nélkül. Rámutatott, más rendezvényeken nem okoz problémát a lobogó jelenléte: a március 10-ei marosvásárhelyi székely szabadság napi felvonuláson például gond nélkül lobogtathatták a jelenlévők a zászlót. Sőt szerdán ők maguk is probléma nélkül lesétálhattak a Hajnal lakónegyedből a kincses város központjában tartott ünnepségre, és miután távoztak a rendezvényről, akkor sem szúrt szemet senkinek a kibontott lobogó.
Fancsali azt is elmondta: nem fogadják el a Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök által felajánlott jogi segítséget, hiszen egyrészt van saját jogi képviseletük, másrészt úgy véli, az ünnepséget szervező szövetség tagjainak a helyszínen, a csendőri fellépéskor kellett volna kiállniuk mellettük, megakadályozva, hogy megbírságolják őket.
Az EMNP kolozsvári elnöke Facebook-oldalán közölte: a szervezők szerint a csendőrség egy nappal a rendezvény előtt értesítette őket, hogy „nemkívánatos Erdély zászlaja”. Ennek nyomán a március 15-ei felvonuláson a szervezők arról tájékoztatták őket, hogy a lobogókkal csak saját felelősségre vonulhatnak, jelenlétükről pedig értesíteniük kell a csendőrséget. Ezt követően a csendőrök kiragadták őket a tömegből a szervezők kérésére hivatkozva, illetve arra, hogy „nemkívánatos személyek a zászlókkal”. Fancsali nem írta alá a helyszínen a bírságolási jegyzőkönyvet, így még nem kapta kézhez a hivatalos iratot, de amint ez megtörténik, az ügyet bíróságra viszi, tehát a bírságot nem fizeti ki.
Közösen vonják kérdőre a belügyminisztériumot
A kolozsvári megemlékezésen kibontott Erdély-zászlóval vonult Soós Sándor, az EMNP Kolozs megyei szervezetének elnöke is, akit a csendőrök emiatt igazoltattak, egyelőre azonban nem tudni, rá kirónak-e bírságot. Soós a Krónikának kifejtette: összesen négy személyt állítottak elő, közülük egyvalaki figyelmeztetésben részesült, a hatóságok ugyanakkor a másik három személyre egyenként 500 lejes bírságot róttak ki – egyelőre csak azt tudni, hogy az egyik szankció Fancsalit „illeti meg”. Soós úgy fogalmazott: nem tud arról, hogy őt is megbírságolták volna.
Az EMNP megyei elnöke azt is elmondta: a március 15-ei ünnepség szervezői a felvonulás során több ízben is odamentek hozzá, és felszólították, hogy csavarja össze az Erdély-zászlót, mivel azt alkotmányellenesnek minősítették – ellenkező esetben kénytelenek lesznek értesíteni a csendőrséget. Az ügy azzal zárult, hogy a Főtér környékén több csendőr kiszólította a tömegből, és igazoltatta, egyébként Soós sem írta alá a jegyzőkönyvet.
Rámutatott: nem tudja, hogy az RMDSZ vezetői mennyire látták át a teljes rendezvényt, de tény, hogy Czirmay Zoltán, a szövetség kolozsvári szervezetének ügyvezető elnöke és csapata első ízben szervezett ilyen rendezvényt. Fancsalihoz hasonlóan a néppárt megyei elnöke is azt kifogásolja, hogy a szervezők a helyszínen nem álltak ki mellettük, illetve az Erdély-zászló használata mellett. Soós arról is beszámolt: egyeztettek az ügyben Csoma Botonddal, és abban állapodtak meg, hogy közösen – a szervezők és a sértett fél nevében – a belügyminisztériumhoz fordulnak, magyarázatot kérve a történtekre, majd Csoma interpellálni fog a képviselőházban.
Sabin Gherman szerint a hatóságoknak valamilyen okból mindig az Erdély-zászlóval gyűlik meg a bajuk, míg Bukovina, Moldva és a Bánság lobogója gond nélkül használható különféle rendezvényeken. „Vajon a dák farkast ábrázoló zászló nem 1918 előtti? Vagy a máramarosi lobogó, mely előtt még Tăriceanu is tisztelgett miniszterelnökként?” – tette fel a kérdést bejegyzésében a televíziós műsorvezető, aki szerint ismét a nacionalista logika érvényesült. Gherman megjegyezte, március 15-én a dési ünnepségen gond nélkül loboghatott a magyar és a román zászló mellett Erdély és az Európai Unió zászlaja.
Erdély-zászló: egymásra mutogat az RMDSZ és a csendőrség A román csendőrség kolozsvári mobil egysége közleményben tudatta: nem az Erdély-zászló lobogtatásáért bírságolta meg a kolozsvári március 15-ei felvonulás négy résztvevőjét, hanem azért, mert a szervezők felszólítása ellenére sem hagyták el a felvonuló tömeget. Eközben az RMDSZ magyarázatot vár a csendőrségtől az Erdély-zászlókkal kapcsolatos eljárás miatt.
Gyergyai Csaba, Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 17.
Csak a városzászló maradhat Gyergyószentmiklóson
El kell távolítani a székely zászlót a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal homlokzatáról és az épület belső helyiségeiből, a város lobogója azonban a helyén maradhat a törvényszék alapfokú döntése szerint.
A Hargita megyei törvényszék alapfokú döntése értelmében el kell távolítani a székely zászlót a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal homlokzatáról és az épület belső helyiségeiből, a város lobogója azonban a helyén maradhat. A pert a Dan Tanasă nevével fémjelzett szervezet, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) kezdeményezte, amely számos székelyföldi település önkormányzatát beperelte hasonló témában. A gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatalra vonatkozó döntés annyiban nevezhető különlegesnek, hogy ellentétben az összes eddigi esettel, amikor az ítélet az adott település lobogójának az eltávolítását is előírta, ezúttal a városzászló kitűzését nem találta törvénybe ütközőnek a törvényszék.
„Megszületett tehát az első olyan ítélet, ami nem ad igazat mindenben az »európai méltóság élharcosának«, elutasítja az egyik kérését” – kommentálta lapcsaládunknak a döntést Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke, aki magánemberként – gyergyószentmiklósi lakosként – lépett be a perbe, sértett félként. Dan Tanasă keresetében azt kérte a törvényszéktől, kötelezze a székelyföldi polgármestert arra, hogy távolítsa el a városháza homlokzatáról, illetve az épület összes helyiségéből Székelyföld zászlaját, valamint a „napot és a holdat tartalmazó kék lobogót, ami »valószínűleg« a város zászlaja”. Azzal érvelt – mint minden korábbi esetben –, hogy a zászlótörvény szerint középületre csak az ország és az Európai Unió zászlaját szabad kitűzni, semmi mást.
„Ugyan a következő mondatában már ellentmond magának, mert leírja, hogy a törvények megengedik a város zászlajának a kitűzését is, de rögtön azzal folytatja, hogy ezt a napos-holdas kék zászlót nem fogadták el a törvény előírásai szerint, tehát nincs keresnivalója az épület homlokzatán – mutatott rá Árus. Elmondta továbbá, a törvényszéknek küldött levelében rámutatott, az a jogszabály, amelyre Dan Tanasă hivatkozik, nem tiltja más lobogók kitűzését, a város zászlaját pedig igenis törvényes módon fogadta el a helyi önkormányzat képviselő-testülete. Árus Zsolt szerint azáltal, hogy a törvényszék jóváhagyásával beléphetett a perbe lehetősége van arra, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához forduljon, amennyiben az önkormányzat fellebbezését követően nem születik kedvező ítélet. Az ügy addig is a marosvásárhelyi ítélőtáblán folytatódik, a következő tárgyalás időpontját egyelőre nem tűzték ki.
Amint arról beszámoltunk, sorozatban kerülnek le a középületekre, illetve közterületre kitűzött székely és városzászlók Csíkszeredában, a polgármesteri hivatal ugyanis több pert is elveszített a magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesülettel szemben.
Gergely Imre
Krónika (Kolozsvár)
El kell távolítani a székely zászlót a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal homlokzatáról és az épület belső helyiségeiből, a város lobogója azonban a helyén maradhat a törvényszék alapfokú döntése szerint.
A Hargita megyei törvényszék alapfokú döntése értelmében el kell távolítani a székely zászlót a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal homlokzatáról és az épület belső helyiségeiből, a város lobogója azonban a helyén maradhat. A pert a Dan Tanasă nevével fémjelzett szervezet, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) kezdeményezte, amely számos székelyföldi település önkormányzatát beperelte hasonló témában. A gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatalra vonatkozó döntés annyiban nevezhető különlegesnek, hogy ellentétben az összes eddigi esettel, amikor az ítélet az adott település lobogójának az eltávolítását is előírta, ezúttal a városzászló kitűzését nem találta törvénybe ütközőnek a törvényszék.
„Megszületett tehát az első olyan ítélet, ami nem ad igazat mindenben az »európai méltóság élharcosának«, elutasítja az egyik kérését” – kommentálta lapcsaládunknak a döntést Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke, aki magánemberként – gyergyószentmiklósi lakosként – lépett be a perbe, sértett félként. Dan Tanasă keresetében azt kérte a törvényszéktől, kötelezze a székelyföldi polgármestert arra, hogy távolítsa el a városháza homlokzatáról, illetve az épület összes helyiségéből Székelyföld zászlaját, valamint a „napot és a holdat tartalmazó kék lobogót, ami »valószínűleg« a város zászlaja”. Azzal érvelt – mint minden korábbi esetben –, hogy a zászlótörvény szerint középületre csak az ország és az Európai Unió zászlaját szabad kitűzni, semmi mást.
„Ugyan a következő mondatában már ellentmond magának, mert leírja, hogy a törvények megengedik a város zászlajának a kitűzését is, de rögtön azzal folytatja, hogy ezt a napos-holdas kék zászlót nem fogadták el a törvény előírásai szerint, tehát nincs keresnivalója az épület homlokzatán – mutatott rá Árus. Elmondta továbbá, a törvényszéknek küldött levelében rámutatott, az a jogszabály, amelyre Dan Tanasă hivatkozik, nem tiltja más lobogók kitűzését, a város zászlaját pedig igenis törvényes módon fogadta el a helyi önkormányzat képviselő-testülete. Árus Zsolt szerint azáltal, hogy a törvényszék jóváhagyásával beléphetett a perbe lehetősége van arra, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához forduljon, amennyiben az önkormányzat fellebbezését követően nem születik kedvező ítélet. Az ügy addig is a marosvásárhelyi ítélőtáblán folytatódik, a következő tárgyalás időpontját egyelőre nem tűzték ki.
Amint arról beszámoltunk, sorozatban kerülnek le a középületekre, illetve közterületre kitűzött székely és városzászlók Csíkszeredában, a polgármesteri hivatal ugyanis több pert is elveszített a magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesülettel szemben.
Gergely Imre
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 17.
Szabadságharc az igazságszolgáltatás ellen
A dicsőséges történelmi események azért jók, mert az évfordulókon mindig párhuzamba lehet őket állítani szinte bármely aktuális történéssel, illetve aktuálpolitikai törekvéssel.
Az 1848-as forradalom kitörésének évfordulóján például nagy ívű szónoklatokat lehet tartani a szabadság fölöttébb szükséges voltáról, kiemelve azt, miben látják a szónokok a szabadság maradéktalan megvalósulásának módozatait, illetve azt, hogyan küzdenek ők és pártjaik érte. Nem történt ez máshogy idén sem: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Nagyszalontán elmondott beszédében arról értekezett, hogy az autoriter politika gyomját, élősködőit el kell távolítani a szabadság kertjéből.
Úgy vélte, Romániában ma „kemény harcot vív a látható állam a láthatatlan állammal, a választott politikusok az erőszakszervezetek titkos koalíciójával”, és míg a látható hatalmat, a politikusokat le lehet váltani, az erőszakszervek titkos koalíciója nem váltható le parlamenti választásokon. Ennek nyomán kijelentette: Romániának választania kell a jogállam, a parlamentáris demokrácia és a láthatatlan, de autoriter hatalom között.
Ami szépen hangzik, és üdvösnek is tűnik, csak az a gond, hogy a beszédben alaposan összemosta a jelenlegi, szociáldemokrata-liberális kormánykoalíció által a korrupcióellenes ügyészség és általában az igazságszolgáltatás lejáratására kitalált összeesküvés-elméleteket a magyar közösséget a román hatalmi szervek – köztük az igazságszolgáltatás – részéről ért valós jogsérelmekkel. Mindez persze annak fényében, hogy az RMDSZ írásos megállapodást kötött a koalíció parlamenti támogatásáról, és államtitkárokkal rendelkezik, tehát másfél lábbal a kormányban van, nem csoda, ugyanakkor érdemes szétszálazni a dolgokat.
A kormányoldal, mint ismeretes, mindent megtesz annak érdekében, hogy lejárassa a korrupcióellenes küzdelmet. Erre minden oka meg is van, hiszen a nagyobbik kormánypárt egyik volt miniszterelnökét már kétszer is elítélték korrupció miatt, egy másik ellen két eljárás is zajlik, jelenlegi elnöke ellen pedig már szintén született jogerős ítélet választási csalás miatt, és hivatali visszaélés miatt is vádat emeltek ellene. A kisebbik kormánypárt elnökének hamis tanúzás vádja miatt kell a bíróságot járnia.
Ilyen körülmények között nem csoda, ha kézzel-lábbal azon igyekeznek, hogy egyrészt ellehetetlenítsék a korrupcióellenes ügyészség munkáját, másrészt csökkentsék a korrupciós bűncselekményekért kiróható büntetés mértékét, illetve részleges közkegyelmet hirdessenek. És mivel az RMDSZ több politikusa ellen ugyancsak korrupció gyanúja miatt indult eljárás, a magyar szervezet is csatlakozott hozzájuk.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a korrupcióellenes ügyészek nem követtek és követnek el hibákat, sőt visszaéléseket – a magyar iskolák elleni eljárások, illetve az újraállomosítás kikényszerítése is ezek közé tartozik. Még azt sem zárjuk ki, hogy valóban van olyan RMDSZ-es politikus, aki ártatlan az ellene megfogalmazott vádakban – de azért túlzás minden egyes esetben visszaélést, illetve magyarellenes lépést láttatni. Az meg igazából kormányhatáskör, hogy az RMDSZ-elnök által szintén említett marosvásárhelyi orvosi egyetemet akár peres úton is rákényszerítsék a magyar főtanszék létrehozását kötelezővé tevő törvény betartására – és ha jól emlékszünk, az annak elfogadása óta eltelt években is volt már kormányon az RMDSZ, mégsem vitte keresztül.
A kormányoldal amúgy most taktikát változtatott, és a jelek szerint megpróbálják az új igazságügy-miniszter segítségével meneszteni a korrupcióellenes főügyészt. Ennek – illetve az ügyészség elleni újabb támadások – igazolására az alkotmánybíróság ítéletét lobogtatják, miszerint a DNA túllépte a hatáskörét akkor, amikor a Btk. módosítását szolgáló, vitatott 13-as sürgősségi kormányrendelet elfogadásának törvényességét vizsgálta. Persze ebben is lehet igazság – ugyanakkor az alkotmánybíróság ítéleteinek hitelességét is megkérdőjelezhetővé teszi, hogy néhány hónapja a nagyobbik kormánypárt egyik volt politikusa áll az élén – nem mintha azelőtt sokkal hitelesebb lett volna, amikor a másik politikai oldal egykori parlamenti képviselője vezette a testületet.
(Apropó, ha kívülállóként megfogalmazhatnánk egy javaslatot: ha valóban az igazságszolgáltatás függetlensége és a hatalmi ágak szétválasztása a cél, akkor tiltsák meg, hogy a továbbiakban jelenlegi vagy volt pártpolitikusok az alkotmánybíróság tagjai lehessenek.)
Szóval most ott tartunk, hogy a még az ebben a kategóriában bivalyerős romániai mezőnyben is a legkorruptabbnak tartott posztkommunista párt az általa lélegeztetőgépen tartott, magát liberálisnak mondó minicsatlósával, az ALDE-val együtt ott üti a korrupcióellenes ügyészséget, ahol éri, ebbe az akcióba pedig az RMDSZ is kötésig beleállt.
Pedig amit szabadságharcnak szeretnének láttatni, az kívülről inkább úgy tűnik, mintha a politikum egész pályás letámadást indított volna a korrupcióellenes küzdelem és az igazságszolgáltatás ellen. És élünk a gyanúperrel, hogy valójában belülről is.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
A dicsőséges történelmi események azért jók, mert az évfordulókon mindig párhuzamba lehet őket állítani szinte bármely aktuális történéssel, illetve aktuálpolitikai törekvéssel.
Az 1848-as forradalom kitörésének évfordulóján például nagy ívű szónoklatokat lehet tartani a szabadság fölöttébb szükséges voltáról, kiemelve azt, miben látják a szónokok a szabadság maradéktalan megvalósulásának módozatait, illetve azt, hogyan küzdenek ők és pártjaik érte. Nem történt ez máshogy idén sem: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Nagyszalontán elmondott beszédében arról értekezett, hogy az autoriter politika gyomját, élősködőit el kell távolítani a szabadság kertjéből.
Úgy vélte, Romániában ma „kemény harcot vív a látható állam a láthatatlan állammal, a választott politikusok az erőszakszervezetek titkos koalíciójával”, és míg a látható hatalmat, a politikusokat le lehet váltani, az erőszakszervek titkos koalíciója nem váltható le parlamenti választásokon. Ennek nyomán kijelentette: Romániának választania kell a jogállam, a parlamentáris demokrácia és a láthatatlan, de autoriter hatalom között.
Ami szépen hangzik, és üdvösnek is tűnik, csak az a gond, hogy a beszédben alaposan összemosta a jelenlegi, szociáldemokrata-liberális kormánykoalíció által a korrupcióellenes ügyészség és általában az igazságszolgáltatás lejáratására kitalált összeesküvés-elméleteket a magyar közösséget a román hatalmi szervek – köztük az igazságszolgáltatás – részéről ért valós jogsérelmekkel. Mindez persze annak fényében, hogy az RMDSZ írásos megállapodást kötött a koalíció parlamenti támogatásáról, és államtitkárokkal rendelkezik, tehát másfél lábbal a kormányban van, nem csoda, ugyanakkor érdemes szétszálazni a dolgokat.
A kormányoldal, mint ismeretes, mindent megtesz annak érdekében, hogy lejárassa a korrupcióellenes küzdelmet. Erre minden oka meg is van, hiszen a nagyobbik kormánypárt egyik volt miniszterelnökét már kétszer is elítélték korrupció miatt, egy másik ellen két eljárás is zajlik, jelenlegi elnöke ellen pedig már szintén született jogerős ítélet választási csalás miatt, és hivatali visszaélés miatt is vádat emeltek ellene. A kisebbik kormánypárt elnökének hamis tanúzás vádja miatt kell a bíróságot járnia.
Ilyen körülmények között nem csoda, ha kézzel-lábbal azon igyekeznek, hogy egyrészt ellehetetlenítsék a korrupcióellenes ügyészség munkáját, másrészt csökkentsék a korrupciós bűncselekményekért kiróható büntetés mértékét, illetve részleges közkegyelmet hirdessenek. És mivel az RMDSZ több politikusa ellen ugyancsak korrupció gyanúja miatt indult eljárás, a magyar szervezet is csatlakozott hozzájuk.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a korrupcióellenes ügyészek nem követtek és követnek el hibákat, sőt visszaéléseket – a magyar iskolák elleni eljárások, illetve az újraállomosítás kikényszerítése is ezek közé tartozik. Még azt sem zárjuk ki, hogy valóban van olyan RMDSZ-es politikus, aki ártatlan az ellene megfogalmazott vádakban – de azért túlzás minden egyes esetben visszaélést, illetve magyarellenes lépést láttatni. Az meg igazából kormányhatáskör, hogy az RMDSZ-elnök által szintén említett marosvásárhelyi orvosi egyetemet akár peres úton is rákényszerítsék a magyar főtanszék létrehozását kötelezővé tevő törvény betartására – és ha jól emlékszünk, az annak elfogadása óta eltelt években is volt már kormányon az RMDSZ, mégsem vitte keresztül.
A kormányoldal amúgy most taktikát változtatott, és a jelek szerint megpróbálják az új igazságügy-miniszter segítségével meneszteni a korrupcióellenes főügyészt. Ennek – illetve az ügyészség elleni újabb támadások – igazolására az alkotmánybíróság ítéletét lobogtatják, miszerint a DNA túllépte a hatáskörét akkor, amikor a Btk. módosítását szolgáló, vitatott 13-as sürgősségi kormányrendelet elfogadásának törvényességét vizsgálta. Persze ebben is lehet igazság – ugyanakkor az alkotmánybíróság ítéleteinek hitelességét is megkérdőjelezhetővé teszi, hogy néhány hónapja a nagyobbik kormánypárt egyik volt politikusa áll az élén – nem mintha azelőtt sokkal hitelesebb lett volna, amikor a másik politikai oldal egykori parlamenti képviselője vezette a testületet.
(Apropó, ha kívülállóként megfogalmazhatnánk egy javaslatot: ha valóban az igazságszolgáltatás függetlensége és a hatalmi ágak szétválasztása a cél, akkor tiltsák meg, hogy a továbbiakban jelenlegi vagy volt pártpolitikusok az alkotmánybíróság tagjai lehessenek.)
Szóval most ott tartunk, hogy a még az ebben a kategóriában bivalyerős romániai mezőnyben is a legkorruptabbnak tartott posztkommunista párt az általa lélegeztetőgépen tartott, magát liberálisnak mondó minicsatlósával, az ALDE-val együtt ott üti a korrupcióellenes ügyészséget, ahol éri, ebbe az akcióba pedig az RMDSZ is kötésig beleállt.
Pedig amit szabadságharcnak szeretnének láttatni, az kívülről inkább úgy tűnik, mintha a politikum egész pályás letámadást indított volna a korrupcióellenes küzdelem és az igazságszolgáltatás ellen. És élünk a gyanúperrel, hogy valójában belülről is.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 17.
Máriás József: Az írás: szolgálat
Március 22-én, szerdán 17 órakor a Szatmári Református Egyházmegye Esperesi Hivatalának tanácstermében (a Szatmárnémeti Református Gimnázium épületében) mutatják be Máriás József Az írás: szolgálat című tanulmánykötetét. Az alábbiakban a szerzővel beszélgettünk
avaly e címmel jelent meg Máriás József tanulmánykötete a miskolci Felsőmagyarország Kiadónál. Lapunk sok olvasója emlékezhet e névre, hisz a szerző 1968–2002 között a Szatmári Hírlap, illetve a Szatmári Friss Újság munkatársa volt. Már ez idő alatt is előszeretettel írt irodalomnépszerűsítő írásokat — recenziókat, tanulmányokat, évfordulós megemlékezéseket — az egyetemes magyar irodalom, különösen az erdélyi magyar literatúra jeles alkotóiról, műveikről a napilapokban, a Korunkban, a Művelődésben. Írásai olvashatók a budapesti Hitel és Magyar Napló, a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle és Pedagógiai Műhely, a sárospataki Zempléni Múzsa, a csíkszeredai Székelyföld, a zilahi Hepehupa és több más folyóirat hasábjain. A címben jelzett könyve nem egyedüli, hisz azt megelőzően hat kötete jelent meg az Országos Széchenyi Könyvtár által patronált Magyar Elektronikus Könyvtár immár közel húszezer kötetet számláló sorozatában. Szerzőjük tagja a Magyar Írószövetségnek.
Máriás Józseffel a március 22-én, szedán 17 órakor az esperesi hivatal tanácstermében sorra kerülő szatmárnémeti bemutatója előtt készítettünk interjút irodalmi munkásságáról, az útról, amely idáig vezetett.
— Nem mondható jellemzőnek, hogy megyei napilap újságírója az elvárások teljesítése mellett irodalommal foglalkozzék. Téged mi ösztönzött erre?
— Egyfelől az, hogy pályakezdőként magyar irodalomtanár voltam. A katedrát elhagytam ugyan, de az irodalom szeretete továbbra is arra ösztönzött, hogy újságíróként tollal szolgáljam azt.
Másfelől tanulmányaimból tudtam, hogy a XX. század egyik legnagyobb magyar írója — Németh László — Nagybányán született, akiről Erdélyben jó másfél évtizedig szinte semmit nem hallhattunk, olvashattunk. Az életműkiadás kötetei vezettek el hozzá, ahhoz, hogy írásaimmal én is hozzájárulhassak erdélyi, jelesen pedig nagybányai kultuszának ápolásához.
Adott egy harmadik indíték is: a két világháború közötti magyar irodalom értékeinek az újrakiadása s az a szándék, hogy én is a népszerűsítők sorába álljak. Ugyancsak a hatvanas évek végéhez kötődik az erdélyi magyar irodalom felívelő szakaszának kezdete. Ebből Sütő András és Beke György munkássága hatott rám különösen, buzdított arra, hogy róluk, műveikről írjak.
Az első recenzióm 1965-ben jelent meg, azt követően pedig kétszáznál is több a hazai napi- és hetilapokban.
— A helyi napilapoktól hosszú út vezethet az irodalmi folyóiratokig…
— Valóban, hisz tanulmányt írni igen időigényes feladat. De nem megvalósíthatatlan. A katalizátor Németh László életművének megismerése, a mind elmélyültebb bemutatásának belső igénye volt. Születése 90., halála 20. évfordulója, a születési centenárium nagybányai ünnepségei alkalmából írott, a hazai és magyarországi irodalmi folyóiratokban, antológiákban közölt tanulmányaim adtak önbizalmat és bátorítást újabb s újabb irodalmi „kalandra”. A személyes ambíciókon túl volt még valami: a külső buzdítás. Jeles irodalomtörténészek, kritikusok bátorítottak, ösztönöztek további munkára. A nyugdíjas éveknek ez ad igazi értelmet, értéket.
— A lapokban „szétszórt” tanulmányok, recenziók miként szerveződtek kötetekké?
— A Csíkszeredában élő Cseke Gábor hívta föl a figyelmem a Magyar Elektronikus Könyvtár kínálta lehetőségre. Az elmúlt évek során az ő szerkesztésében jelent meg mind a hat kötet. A világhálón terjesztett, olvasható írások mindenki előtt nyitva állnak. Elég a kívánt témát a keresőbe beírni, aztán csak egy kattintás, és előttünk a bibliográfiai kínálat: kik s mit írtak az illető témában… Csak egy példát említek: a 2011-ben megjelent, a Németh Lászlóról írott tanulmányaimból válogatott kötetet és a műveinek romániai visszhangja bibliográfiáját közreadó — A magyar vigyázó — kötetembe mostanáig 4390 érdeklődő „lapozott bele”. A tavaly közzétett, Az író — korának lelkiismerete című kötetbe immár négyszázan.
- Bizonyára e kiadványoknak is szerepe volt abban, hogy az elmúlt évben a Felsőmagyarország Kiadó lehetőséget adjon az írott formában való megjelenésre, a most bemutatásra kerülő könyvre.
— 2001. december óta Nyíregyházán élsz. Miként bontakozott ki ott az életed?— Áttelepedésemért meg is kaptam a magamét. Pár évvel ezelőtt jött egy e-mail: „Soha nem lehetséges távolba költözni, hogy elbújhass önmagad elől.” Volt kolléga írta, akit szakmailag igen nagyra becsültem. Igaza volt. Soha nem lehet. Én sem bújtam el önmagam elől, hanem éppenséggel beköltöztem abba a világba — az irodalomba —, amelyet mindig oly nagyon szerettem, amely, ha bántás ért, biztos szellemi/lelki menedék volt számomra. Ő nyilván arra gondolt, hogy hűtlen lettem a szülőföldhöz. Nem lettem az! Az azóta megjelent írásaim a bizonyítékok rá. A most bemutatandó kötet is jelzi: recenzióim, esszéim, tanulmányaim többsége erdélyi kötődésű szerzőkről/alkotásokról szól. A hat MEK-kötet mintegy százötven írása irodalomföldrajzi megosztottsága a szónál is beszédesebb: az egyetemes magyar irodalom és az erdélyi irodalom témaköre 1:2 arányban dől el a hazaiak javára. Az előbbiekben is van olyan — Ady Endre, Kaffka Margit, Németh László, Szabó Dezső… —, akire születése okán/jogán a magunkénak tekinthetünk. Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Kós Károly, Fábián Ernő, Sütő András, Beke György életműve… mellett előszeretettel és nagyrabecsüléssel írtam a Szatmári Magyar Hírlap által kiadott kötetekről, az erdélyi irodalmi életről elkötelezett, avatott tollal író Pomogáts Béla, Bertha Zoltán köteteiről, a túrterebesi születésű dr. Cserháti Ferenc püspök könyveiről… Megannyi tanújel, tanúságtétel szellemi kötődésemről, szülőföldszeretetemről.
— Az írás: szolgálat című köteted hamarosan Szatmárnémetiben is bemutatásra kerül. Általa mit üzensz az olvasóknak? Mitől érzed szolgálatnak az írást?
— Minden emberi cselekedet legfőbb célja az élet jobbá, szebbé tétele. A költői, írói alkotásoké különösképpen az! Az irodalomtörténész, kritikus hivatása az, hogy segítsen az értékek felismerésében, hozzájáruljon az alkotói üzenet megismertetéséhez, megértéséhez, megszerettetéséhez, a művekbe kódolt szép, jó, igaz és szent eszmék szellemi kisugárzásának érvényesítéséhez, a nemzettudat elmélyítéséhez. Mélyen hiszek abban, hogy szellemi arculatunk, etikai és erkölcsi értékrendünk, esztétikai és ízlésvilágunk meghatározó eleme, döntő „eszköze”, közvetítője az irodalom. Sorsom különös ajándékának tartom, hogy a kapott talentumok révén, írásaimmal ennek a szolgálatára szegődhettem.
Elek György
frissujsag.ro
Március 22-én, szerdán 17 órakor a Szatmári Református Egyházmegye Esperesi Hivatalának tanácstermében (a Szatmárnémeti Református Gimnázium épületében) mutatják be Máriás József Az írás: szolgálat című tanulmánykötetét. Az alábbiakban a szerzővel beszélgettünk
avaly e címmel jelent meg Máriás József tanulmánykötete a miskolci Felsőmagyarország Kiadónál. Lapunk sok olvasója emlékezhet e névre, hisz a szerző 1968–2002 között a Szatmári Hírlap, illetve a Szatmári Friss Újság munkatársa volt. Már ez idő alatt is előszeretettel írt irodalomnépszerűsítő írásokat — recenziókat, tanulmányokat, évfordulós megemlékezéseket — az egyetemes magyar irodalom, különösen az erdélyi magyar literatúra jeles alkotóiról, műveikről a napilapokban, a Korunkban, a Művelődésben. Írásai olvashatók a budapesti Hitel és Magyar Napló, a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle és Pedagógiai Műhely, a sárospataki Zempléni Múzsa, a csíkszeredai Székelyföld, a zilahi Hepehupa és több más folyóirat hasábjain. A címben jelzett könyve nem egyedüli, hisz azt megelőzően hat kötete jelent meg az Országos Széchenyi Könyvtár által patronált Magyar Elektronikus Könyvtár immár közel húszezer kötetet számláló sorozatában. Szerzőjük tagja a Magyar Írószövetségnek.
Máriás Józseffel a március 22-én, szedán 17 órakor az esperesi hivatal tanácstermében sorra kerülő szatmárnémeti bemutatója előtt készítettünk interjút irodalmi munkásságáról, az útról, amely idáig vezetett.
— Nem mondható jellemzőnek, hogy megyei napilap újságírója az elvárások teljesítése mellett irodalommal foglalkozzék. Téged mi ösztönzött erre?
— Egyfelől az, hogy pályakezdőként magyar irodalomtanár voltam. A katedrát elhagytam ugyan, de az irodalom szeretete továbbra is arra ösztönzött, hogy újságíróként tollal szolgáljam azt.
Másfelől tanulmányaimból tudtam, hogy a XX. század egyik legnagyobb magyar írója — Németh László — Nagybányán született, akiről Erdélyben jó másfél évtizedig szinte semmit nem hallhattunk, olvashattunk. Az életműkiadás kötetei vezettek el hozzá, ahhoz, hogy írásaimmal én is hozzájárulhassak erdélyi, jelesen pedig nagybányai kultuszának ápolásához.
Adott egy harmadik indíték is: a két világháború közötti magyar irodalom értékeinek az újrakiadása s az a szándék, hogy én is a népszerűsítők sorába álljak. Ugyancsak a hatvanas évek végéhez kötődik az erdélyi magyar irodalom felívelő szakaszának kezdete. Ebből Sütő András és Beke György munkássága hatott rám különösen, buzdított arra, hogy róluk, műveikről írjak.
Az első recenzióm 1965-ben jelent meg, azt követően pedig kétszáznál is több a hazai napi- és hetilapokban.
— A helyi napilapoktól hosszú út vezethet az irodalmi folyóiratokig…
— Valóban, hisz tanulmányt írni igen időigényes feladat. De nem megvalósíthatatlan. A katalizátor Németh László életművének megismerése, a mind elmélyültebb bemutatásának belső igénye volt. Születése 90., halála 20. évfordulója, a születési centenárium nagybányai ünnepségei alkalmából írott, a hazai és magyarországi irodalmi folyóiratokban, antológiákban közölt tanulmányaim adtak önbizalmat és bátorítást újabb s újabb irodalmi „kalandra”. A személyes ambíciókon túl volt még valami: a külső buzdítás. Jeles irodalomtörténészek, kritikusok bátorítottak, ösztönöztek további munkára. A nyugdíjas éveknek ez ad igazi értelmet, értéket.
— A lapokban „szétszórt” tanulmányok, recenziók miként szerveződtek kötetekké?
— A Csíkszeredában élő Cseke Gábor hívta föl a figyelmem a Magyar Elektronikus Könyvtár kínálta lehetőségre. Az elmúlt évek során az ő szerkesztésében jelent meg mind a hat kötet. A világhálón terjesztett, olvasható írások mindenki előtt nyitva állnak. Elég a kívánt témát a keresőbe beírni, aztán csak egy kattintás, és előttünk a bibliográfiai kínálat: kik s mit írtak az illető témában… Csak egy példát említek: a 2011-ben megjelent, a Németh Lászlóról írott tanulmányaimból válogatott kötetet és a műveinek romániai visszhangja bibliográfiáját közreadó — A magyar vigyázó — kötetembe mostanáig 4390 érdeklődő „lapozott bele”. A tavaly közzétett, Az író — korának lelkiismerete című kötetbe immár négyszázan.
- Bizonyára e kiadványoknak is szerepe volt abban, hogy az elmúlt évben a Felsőmagyarország Kiadó lehetőséget adjon az írott formában való megjelenésre, a most bemutatásra kerülő könyvre.
— 2001. december óta Nyíregyházán élsz. Miként bontakozott ki ott az életed?— Áttelepedésemért meg is kaptam a magamét. Pár évvel ezelőtt jött egy e-mail: „Soha nem lehetséges távolba költözni, hogy elbújhass önmagad elől.” Volt kolléga írta, akit szakmailag igen nagyra becsültem. Igaza volt. Soha nem lehet. Én sem bújtam el önmagam elől, hanem éppenséggel beköltöztem abba a világba — az irodalomba —, amelyet mindig oly nagyon szerettem, amely, ha bántás ért, biztos szellemi/lelki menedék volt számomra. Ő nyilván arra gondolt, hogy hűtlen lettem a szülőföldhöz. Nem lettem az! Az azóta megjelent írásaim a bizonyítékok rá. A most bemutatandó kötet is jelzi: recenzióim, esszéim, tanulmányaim többsége erdélyi kötődésű szerzőkről/alkotásokról szól. A hat MEK-kötet mintegy százötven írása irodalomföldrajzi megosztottsága a szónál is beszédesebb: az egyetemes magyar irodalom és az erdélyi irodalom témaköre 1:2 arányban dől el a hazaiak javára. Az előbbiekben is van olyan — Ady Endre, Kaffka Margit, Németh László, Szabó Dezső… —, akire születése okán/jogán a magunkénak tekinthetünk. Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Kós Károly, Fábián Ernő, Sütő András, Beke György életműve… mellett előszeretettel és nagyrabecsüléssel írtam a Szatmári Magyar Hírlap által kiadott kötetekről, az erdélyi irodalmi életről elkötelezett, avatott tollal író Pomogáts Béla, Bertha Zoltán köteteiről, a túrterebesi születésű dr. Cserháti Ferenc püspök könyveiről… Megannyi tanújel, tanúságtétel szellemi kötődésemről, szülőföldszeretetemről.
— Az írás: szolgálat című köteted hamarosan Szatmárnémetiben is bemutatásra kerül. Általa mit üzensz az olvasóknak? Mitől érzed szolgálatnak az írást?
— Minden emberi cselekedet legfőbb célja az élet jobbá, szebbé tétele. A költői, írói alkotásoké különösképpen az! Az irodalomtörténész, kritikus hivatása az, hogy segítsen az értékek felismerésében, hozzájáruljon az alkotói üzenet megismertetéséhez, megértéséhez, megszerettetéséhez, a művekbe kódolt szép, jó, igaz és szent eszmék szellemi kisugárzásának érvényesítéséhez, a nemzettudat elmélyítéséhez. Mélyen hiszek abban, hogy szellemi arculatunk, etikai és erkölcsi értékrendünk, esztétikai és ízlésvilágunk meghatározó eleme, döntő „eszköze”, közvetítője az irodalom. Sorsom különös ajándékának tartom, hogy a kapott talentumok révén, írásaimmal ennek a szolgálatára szegődhettem.
Elek György
frissujsag.ro
2017. március 17.
Megkérdezte Csoma Botond és Soós Sándor a belügyminisztert, hogy illegális-e Erdély zászlója
Kérdést intézett Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, RMDSZ-es képviselő és Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke Carmen Dan belügyminiszterhez, amiben számon kérték a csendőrség március 15-i fellépését kolozsvári felvonuláson. A csendőrség ugyanis többek között Fancsali Ernőt, az EMNP kolozsvári elnökét és Soós Sándort is leigazoltatta, és felszólította őket, hogy vonják be az Erdély zászlót, illetve megrótta és bírságot állított ki. A levél írói megjegyezték, hogy a csendőrség azzal indokolta a zászlóbevonásra vonatkozó felszólítását, hogy ez a szervezők kérése volt. 2016-ban is történt hasonló eset - áll még a levélben. Azonban akkor a hatóságok azt állították, hogy az Erdély-zászló illegális, és azért kell azt bevonni, mert az alkalmas diszkrimináció- és gyűlöletszításra. Az ügyben elmarasztaltak magyarázatot kértek a rendőrségtől, azonban csak egy semmitmondó választ kaptak. A két politikus egyértelműsítette, hogy az Erdély zászlóját hordozóknak békés magatartásuk volt a tüntetés során, egy olyan zászlót vittek, amelynek címere részét képezi Románia hivatalos címerének. A levén írói azt is megjegyezték, azzal, hogy a csendőrség feltartóztatta az Erdély zászlót hordozókat, megakadályozta őket abban, hogy részt vegyenek a felvonulásban, ezzel megsértve alkotmányos jogaikat. Két kérdést tettek fel Carmen Dan belügyminiszternek, az egyikben azt kérdezik, hogy illegálisnak számít vagy sem Erdély zászlója, ha azt olyan személyek viszik, akik úgy érzik, a zászló őket képviseli, illetve megfelelőnek tartja vagy sem a csendőrség eljárását az ügyben. (agerpres)
Transindex.ro
Kérdést intézett Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, RMDSZ-es képviselő és Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke Carmen Dan belügyminiszterhez, amiben számon kérték a csendőrség március 15-i fellépését kolozsvári felvonuláson. A csendőrség ugyanis többek között Fancsali Ernőt, az EMNP kolozsvári elnökét és Soós Sándort is leigazoltatta, és felszólította őket, hogy vonják be az Erdély zászlót, illetve megrótta és bírságot állított ki. A levél írói megjegyezték, hogy a csendőrség azzal indokolta a zászlóbevonásra vonatkozó felszólítását, hogy ez a szervezők kérése volt. 2016-ban is történt hasonló eset - áll még a levélben. Azonban akkor a hatóságok azt állították, hogy az Erdély-zászló illegális, és azért kell azt bevonni, mert az alkalmas diszkrimináció- és gyűlöletszításra. Az ügyben elmarasztaltak magyarázatot kértek a rendőrségtől, azonban csak egy semmitmondó választ kaptak. A két politikus egyértelműsítette, hogy az Erdély zászlóját hordozóknak békés magatartásuk volt a tüntetés során, egy olyan zászlót vittek, amelynek címere részét képezi Románia hivatalos címerének. A levén írói azt is megjegyezték, azzal, hogy a csendőrség feltartóztatta az Erdély zászlót hordozókat, megakadályozta őket abban, hogy részt vegyenek a felvonulásban, ezzel megsértve alkotmányos jogaikat. Két kérdést tettek fel Carmen Dan belügyminiszternek, az egyikben azt kérdezik, hogy illegálisnak számít vagy sem Erdély zászlója, ha azt olyan személyek viszik, akik úgy érzik, a zászló őket képviseli, illetve megfelelőnek tartja vagy sem a csendőrség eljárását az ügyben. (agerpres)
Transindex.ro
2017. március 17.
HÁBORÚ A KORRUPCIÓ ÁRNYÉKÁBAN
A négy országos hírtelevízió harsány kínálatából tökéletesen lemérhető a politikai, jogi háborúvá fajult romániai vita a korrupcióellenes harcról és az igazságszolgáltatásról. A médiatulajdonosok érdekei alapján két csatorna a kormányzó szociáldemokraták (PSD) mellett sorakozott fel, és igyekszik naponta olyan eseteket tálalni, amelyek a korrupció felszámolásának céljával alapított ügyészség (DNA) által alkalmazott kettős mércét, illetve túlkapásokat igazolják. A másik páros viszont a jobbközép ellenzék, valamint az államfő jelszavait harsogja, a jogállamiságot félti napi huszonnégy órában a bőrüket menteni próbáló gaz baloldaltól. Bár korruptak mindegyik nagy romániai pártban vannak, és a DNA leleplezettjei között is nagyjából azonos számban találhatók bal-, illetve jobboldaliak (ha egyáltalán ráaggathatók még ezek a jelzők az ideológiai szempontból rugalmas bukaresti formációkra), mégis az eljárások időzítései inkább a PSD-t sújtják. Nem véletlenül.
A korrupcióellenes ügyészség és az azzal szorosan együttműködő belföldi titkosszolgálat vezetése a jelenlegi ellenzékhez köthető emberekből áll. A Brüsszellel kritikusabb szociáldemokratákkal szemben Klaus Johannis elnök és a jobbközép ellenzékhez sorolt pártok feltétlen támogatást kapnak az Európai Unió vezetőitől, így a korrupcióellenes harcra hivatkozva nyugati tapsvihartól kísérve tudják lejáratni a hatalmat. Ami persze nem nehéz. A tavaly decemberben magabiztos választási győzelemmel kormányra került PSD rekordidő alatt minden lehetséges hibát elkövetett, ami erősíthette azt a vádat, hogy számára a hatalmi pozíció megszerzésének egyik legfontosabb célja saját politikusainak kimentése a felelősségre vonás alól. A politikai háború jelenleg két színtéren zajlik: Bukarestben és Brüsszelben, ahol a leegyszerűsített kép alapján a tiszta kezű européerek (Johannisék) küzdenek a populista, korrupt PSD-vel, és uniós szemszögből van egy érinthetetlen intézmény, a DNA.
A most istenített és egyben átkozott korrupcióellenes ügyészség érdekes utat járt be. Az intézmény 2002-es létrehozása óta több száz minisztert, polgármestert, képviselőt, helyi választott tisztségviselőt vagy köztisztviselőt ítéltek börtönbüntetésre korrupció miatt, ezzel a hatóság kivívta a társadalom szimpátiáját, hiszen a korábban érinthetetlennek hitt elit tagjai is rács mögé kerülhettek. Mint azt Illyés Gergely erdélyi politikai elemző korábban lapunknak is elmondta, az idők során a kizárólag korrupcióellenes harcra létrehozott DNA túlságosan nagy hatalomra tett szert, gyakorlatilag ellenőrizhetetlenné vált a tevékenysége. Máig tisztázatlan, hogy a Romániában hagyományosan kiterjedt befolyással rendelkező belügyi titkosszolgálat (SRI) pontosan milyen kapcsolatban áll a DNA-val. Úgy tűnik, a büntetőügyek kivizsgálása során létezik egyfajta titkosított egyezséggel törvényesített megállapodás a két intézmény között. Ez azt jelenti, hogy a SRI nemcsak információt szolgáltat az ügyészségnek, hanem bizonyítékot is, és ennek nagy jelentősége van, hiszen a lehallgatások során rengeteg információhoz jutó hírszerzés akár zsarolásra és terhelő vallomás kicsikarására is használhatja ezeket az információkat, közvetlenül részt vállalva a korrupció elleni harcban, ezáltal a politikai küzdelmekben is.
De melyek a tétjei a bukaresti politikai háborúnak? A hatalmon lévő szociáldemokraták számára a tét, hogy valóban élni tud-e a kormányzás adta lehetőségekkel, avagy a DNA ebben esetenként akadályozni tudja. Erre vonatkozó próbálkozás ugyanis volt a korrupcióellenes ügyészség részéről, és azt az alkotmánybíróság törvénytelennek minősítette. Az ellenzéknek és Klaus Johannis államfőnek az az érdeke, hogy a román társadalomban megtartsa a korrupció elleni harc akadályozásában érdekelt PSD képét, egyben a DNA érinthetetlenségét. Mindeközben a legnagyobb ellenzéki formáción, a Nemzeti Liberális Párton belül is sokan kifogásolják a Laura Codruta Kövesi vezette hatóság ellenőrizhetetlenségét. Az viszont közös érdek a jobbközép oldalon, hogy a DNA-val szövetségben minden elképzelhető módon igyekezzenek gyengíteni a jelenlegi kabinetet.
A totális háborúban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kormányzat oldalán áll. Nemcsak azért, mert megállapodást kötött a két koalíciós párttal a kabinet eseti parlamenti támogatásáról, de számos korrupciós ügyben való érintettsége okán is. Az RMDSZ Bukarestben inkább a korrupcióellenes harc jogi, törvényi hátterének hiányosságait kifogásolja, a szavazói felé ugyanakkor nyíltan a DNA ellen kampányol. Az erdélyi magyarok többsége ugyanakkor a román többséghez hasonló élvezettel követi az érinthetetlennek hitt politikusok bilincsbe verését. Amikor viszont magyarokat, például települési elöljárókat érint a DNA vizsgálódása, gyorsan felemássá válik az intézkedés megítélése. A legtöbben magyarellenes hadjáratot látnak az akciókban, és erre játszik rá – érthető módon – a Kelemen Hunor vezette néppárt is. De jócskán vannak olyanok is, akik szerint az RMDSZ meggyanúsított polgármesterei korántsem ártatlanok. Nyilván minden eset különböző, az általánosítás pedig egyik irányban sem helyes. Olykor a kívülállónak is nyilvánvaló, hogy időzített és kettős mércét alkalmazó eljárások indulnak magyar választott vezetők ellen, ahogyan ahhoz sem fér kétség, hogy a marosvásárhelyi katolikus iskola visszaszolgáltatása körüli vihar sem a korrupcióról szól, mégis lépéskényszert érzett az ügyben a DNA.
Románia belpolitikája és közbeszéde az elkövetkező egy-két évben egészen biztosan az igazságügy körüli vitákról fog szólni. Eközben folytatódik a teljes politikai elit hitelvesztése, lejáratása. Egyre több elemző, véleményformáló hiányol egy olyan politikust vagy pártot, amely úgy kormányzóképes, hogy közben népszerű, hiteles, és van víziója az ország jövőjéről. A jelenlegi totális bukaresti belháború egyelőre a politikai válságot mélyíti, és a harc végső győztesére még tippelni is nehéz.
Pataky István
Magyar Idők (Budapest)
A négy országos hírtelevízió harsány kínálatából tökéletesen lemérhető a politikai, jogi háborúvá fajult romániai vita a korrupcióellenes harcról és az igazságszolgáltatásról. A médiatulajdonosok érdekei alapján két csatorna a kormányzó szociáldemokraták (PSD) mellett sorakozott fel, és igyekszik naponta olyan eseteket tálalni, amelyek a korrupció felszámolásának céljával alapított ügyészség (DNA) által alkalmazott kettős mércét, illetve túlkapásokat igazolják. A másik páros viszont a jobbközép ellenzék, valamint az államfő jelszavait harsogja, a jogállamiságot félti napi huszonnégy órában a bőrüket menteni próbáló gaz baloldaltól. Bár korruptak mindegyik nagy romániai pártban vannak, és a DNA leleplezettjei között is nagyjából azonos számban találhatók bal-, illetve jobboldaliak (ha egyáltalán ráaggathatók még ezek a jelzők az ideológiai szempontból rugalmas bukaresti formációkra), mégis az eljárások időzítései inkább a PSD-t sújtják. Nem véletlenül.
A korrupcióellenes ügyészség és az azzal szorosan együttműködő belföldi titkosszolgálat vezetése a jelenlegi ellenzékhez köthető emberekből áll. A Brüsszellel kritikusabb szociáldemokratákkal szemben Klaus Johannis elnök és a jobbközép ellenzékhez sorolt pártok feltétlen támogatást kapnak az Európai Unió vezetőitől, így a korrupcióellenes harcra hivatkozva nyugati tapsvihartól kísérve tudják lejáratni a hatalmat. Ami persze nem nehéz. A tavaly decemberben magabiztos választási győzelemmel kormányra került PSD rekordidő alatt minden lehetséges hibát elkövetett, ami erősíthette azt a vádat, hogy számára a hatalmi pozíció megszerzésének egyik legfontosabb célja saját politikusainak kimentése a felelősségre vonás alól. A politikai háború jelenleg két színtéren zajlik: Bukarestben és Brüsszelben, ahol a leegyszerűsített kép alapján a tiszta kezű européerek (Johannisék) küzdenek a populista, korrupt PSD-vel, és uniós szemszögből van egy érinthetetlen intézmény, a DNA.
A most istenített és egyben átkozott korrupcióellenes ügyészség érdekes utat járt be. Az intézmény 2002-es létrehozása óta több száz minisztert, polgármestert, képviselőt, helyi választott tisztségviselőt vagy köztisztviselőt ítéltek börtönbüntetésre korrupció miatt, ezzel a hatóság kivívta a társadalom szimpátiáját, hiszen a korábban érinthetetlennek hitt elit tagjai is rács mögé kerülhettek. Mint azt Illyés Gergely erdélyi politikai elemző korábban lapunknak is elmondta, az idők során a kizárólag korrupcióellenes harcra létrehozott DNA túlságosan nagy hatalomra tett szert, gyakorlatilag ellenőrizhetetlenné vált a tevékenysége. Máig tisztázatlan, hogy a Romániában hagyományosan kiterjedt befolyással rendelkező belügyi titkosszolgálat (SRI) pontosan milyen kapcsolatban áll a DNA-val. Úgy tűnik, a büntetőügyek kivizsgálása során létezik egyfajta titkosított egyezséggel törvényesített megállapodás a két intézmény között. Ez azt jelenti, hogy a SRI nemcsak információt szolgáltat az ügyészségnek, hanem bizonyítékot is, és ennek nagy jelentősége van, hiszen a lehallgatások során rengeteg információhoz jutó hírszerzés akár zsarolásra és terhelő vallomás kicsikarására is használhatja ezeket az információkat, közvetlenül részt vállalva a korrupció elleni harcban, ezáltal a politikai küzdelmekben is.
De melyek a tétjei a bukaresti politikai háborúnak? A hatalmon lévő szociáldemokraták számára a tét, hogy valóban élni tud-e a kormányzás adta lehetőségekkel, avagy a DNA ebben esetenként akadályozni tudja. Erre vonatkozó próbálkozás ugyanis volt a korrupcióellenes ügyészség részéről, és azt az alkotmánybíróság törvénytelennek minősítette. Az ellenzéknek és Klaus Johannis államfőnek az az érdeke, hogy a román társadalomban megtartsa a korrupció elleni harc akadályozásában érdekelt PSD képét, egyben a DNA érinthetetlenségét. Mindeközben a legnagyobb ellenzéki formáción, a Nemzeti Liberális Párton belül is sokan kifogásolják a Laura Codruta Kövesi vezette hatóság ellenőrizhetetlenségét. Az viszont közös érdek a jobbközép oldalon, hogy a DNA-val szövetségben minden elképzelhető módon igyekezzenek gyengíteni a jelenlegi kabinetet.
A totális háborúban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kormányzat oldalán áll. Nemcsak azért, mert megállapodást kötött a két koalíciós párttal a kabinet eseti parlamenti támogatásáról, de számos korrupciós ügyben való érintettsége okán is. Az RMDSZ Bukarestben inkább a korrupcióellenes harc jogi, törvényi hátterének hiányosságait kifogásolja, a szavazói felé ugyanakkor nyíltan a DNA ellen kampányol. Az erdélyi magyarok többsége ugyanakkor a román többséghez hasonló élvezettel követi az érinthetetlennek hitt politikusok bilincsbe verését. Amikor viszont magyarokat, például települési elöljárókat érint a DNA vizsgálódása, gyorsan felemássá válik az intézkedés megítélése. A legtöbben magyarellenes hadjáratot látnak az akciókban, és erre játszik rá – érthető módon – a Kelemen Hunor vezette néppárt is. De jócskán vannak olyanok is, akik szerint az RMDSZ meggyanúsított polgármesterei korántsem ártatlanok. Nyilván minden eset különböző, az általánosítás pedig egyik irányban sem helyes. Olykor a kívülállónak is nyilvánvaló, hogy időzített és kettős mércét alkalmazó eljárások indulnak magyar választott vezetők ellen, ahogyan ahhoz sem fér kétség, hogy a marosvásárhelyi katolikus iskola visszaszolgáltatása körüli vihar sem a korrupcióról szól, mégis lépéskényszert érzett az ügyben a DNA.
Románia belpolitikája és közbeszéde az elkövetkező egy-két évben egészen biztosan az igazságügy körüli vitákról fog szólni. Eközben folytatódik a teljes politikai elit hitelvesztése, lejáratása. Egyre több elemző, véleményformáló hiányol egy olyan politikust vagy pártot, amely úgy kormányzóképes, hogy közben népszerű, hiteles, és van víziója az ország jövőjéről. A jelenlegi totális bukaresti belháború egyelőre a politikai válságot mélyíti, és a harc végső győztesére még tippelni is nehéz.
Pataky István
Magyar Idők (Budapest)
2017. március 17.
Láng Zsolt
HERVAY GIZELLA TEMETÉSE
Gáll Ernő csak másnap reggel érkezik haza Bukarestből, és a reptérről egyenesen a szerkesztőségbe viteti magát. Amikor belép a szobájába, észreveszi a kartondobozt, megnézi közelebbről, és teljesen paffá lesz. Nem ért semmit, megijed. Behívja a mindenest, kikérdezi, idegesen toporog. Telefonálni nem mer, a dobozhoz hozzányúlni nem mer, a szobából kimenni nem mer. Kiles a dohányszagú függöny mögül, szemerkél a hideg őszi eső. Később behívja Szilágyi Júliát, volt feleségét, aki jóban volt Hervayval. Mit csináljunk? A helyzet valóságos voltát mérhetetlen döbbenetük hitelesíti. Át kellene csempészni az Utunk szerkesztőségébe, mégiscsak ők az Írószövetség Lapja, mondja Gáll Ernő. Szilágyi Júlia azt feleli, nem lehet ide-oda dobálni, tavaly halt meg, és még mindig nincs eltemetve. Ha már egész életében folyton lepasszolták, legalább most ne tologassuk.
Gáll Ernő még aznap együtt ebédel néhány pártposztot betöltő íróval, és hosszas egyeztetés után kérvényt intéznek a városi pártbizottság kulturális osztályához, továbbá a bukaresti Írószövetséghez, hogy Hervay hamvait volt férje, Szilágyi Domokos mellé temethessék a Házsongárdi temetőbe.
1983 nyarán a postás értesítőt dob a Házsongárdi temető gondnoki lakásának postaládájába. A gondnok azt hiszi, németországi unokatestvérétől kapott csomagot, elmegy az állomás melletti 2-es postára. Ott ráförmednek, átmegy az 1-es postához. Egészen hátul, a telefonpalota mögött megtalálja a sötét odút, ahol kiadják a csomagot. A Budapesten feladott, szakadozott dobozból egy másik doboz kerül elő, rajta kézzel írt nagybetűkkel: Hervay Gizella, továbbá egy pecsétes papír arról, hogy a hamvasztás hol és mikor történt, illetve egy másik fejléces papír a Magyar Írószövetségtől, amelyben arra kérik a temető munkatársait, gondoskodjanak a hamvak elhelyezéséről. A levél is, az igazolólap is elkoszolódott, alig lehet kisilabizálni a sorokat.
A temető gondnoka otthon újból átböngészi a papírokat, aztán az egész csomagot felrakja az irodában egy polcra, ilyen-olyan kimutatások mellé. Szól a néptanácsnál egy ismerősének, de az ügy elsikkad, semmi nem történik. Néhány hét után a gondnok odaadja a dobozt a vejének, aki sofőr a néptanácsnál, vigye be a hivatali ismerőshöz. Mivel a gondnok veje az Ady-Șincai líceumba járt, és az egyik osztálytársnőjétől hallott Hervayról, a csomagot nem viszi föl az irodába, hanem beadja a Korunk földszinti folyosó végében található szerkesztőségébe. A szerkesztőség mindenese fogja, berakja a főszerkesztő, Gáll Ernő szobájába.
Gáll Ernő csak másnap reggel érkezik haza Bukarestből, és a reptérről egyenesen a szerkesztőségbe viteti magát. Amikor belép a szobájába, észreveszi a kartondobozt, megnézi közelebbről, és teljesen paffá lesz. Nem ért semmit, megijed. Behívja a mindenest, kikérdezi, idegesen toporog. Telefonálni nem mer, a dobozhoz hozzányúlni nem mer, a szobából kimenni nem mer. Kiles a dohányszagú függöny mögül, szemerkél a hideg őszi eső. Később behívja Szilágyi Júliát, volt feleségét, aki jóban volt Hervayval. Mit csináljunk? A helyzet valóságos voltát mérhetetlen döbbenetük hitelesíti. Át kellene csempészni az Utunk szerkesztőségébe, mégiscsak ők az Írószövetség Lapja, mondja Gáll Ernő. Szilágyi Júlia azt feleli, nem lehet ide-oda dobálni, tavaly halt meg, és még mindig nincs eltemetve. Ha már egész életében folyton lepasszolták, legalább most ne tologassuk.
Gáll Ernő még aznap együtt ebédel néhány pártposztot betöltő íróval, és hosszas egyeztetés után kérvényt intéznek a városi pártbizottság kulturális osztályához, továbbá a bukaresti Írószövetséghez, hogy Hervay hamvait volt férje, Szilágyi Domokos mellé temethessék a Házsongárdi temetőbe. Később szólnak Domokos Gézának is.
Eleinte egyik szerv sem helyesli a temetést. Hervay több mint öt éve áttelepült Magyarországra, magyar állampolgár lett, azon kívül rég elvált Szilágyi Domokostól, közös gyereküket látogatóba sem szívesen engedte az apjához. Szilágyi Domokos a halála előtti években Nagy Máriával élt együtt, és csak azért nem tudtak összeházasodni, mivel a második felesége, Máté Julianna nem akart elválni tőle.
Nagy Mária egy nemrég készült interjúban elmeséli, milyen váratlanul érte őt a Hervay-temetés híre. Egyik délben Lászlóffy Aladár berobogott az Utunk szerkesztőségébe, ahol Nagy Mária is dolgozott. Akkor már mindenki tudott a hányódó „hamvvederről”. Hát, természetesen, oda hantoljuk el Szisz és Kobak mellé, mondta Lászlóffy. „Én nem fellebbeztem. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy mindegy volt, nem. Csak azt, hogy én is nyugalomra vágytam. Persze, ezzel a szimbolikus tettel a kultuszépítés elkezdődött: a Házsongárdi temető látogatói sosem fogják elemezni, hogy milyen volt a viszony e három ember között, amíg éltek. Őket ez a sír egyesítette. Most már örökre.”
A Nagy Máriával készült interjú szövege fölött Nagy Mária fotója látható. A tekintet szomorúan elnéz a távolba, mintha a jövőt fürkészné. Még inkább a megváltoztathatatlan múltat. Vajon ha ellenkezett volna, ha lobogtatja a búcsúlevelet, amit Szisz neki írt, vajon másfelé tudta volna téríteni a postán érkezett hamvvedret? Ha az életet állítja a hamvakkal szembe, ha az ő hátralévő életére hivatkozik, mindarra, ami továbbra is Sziszhez köti, ha beszél sorsszerű egymásra találásukról? Ha arra hivatkozik, hogy ha ő meghal, akkor őt már nem temethetik a mellé, akit a legjobban szeret? Miért akarják, hogy olyan legyen az élete, mint a fáé, amely alól kikaparják a földet?
Nem ellenkezett, nem lobogtatott semmit, nem hivatkozott semmire. Csak több mint harminc évvel később beszélt minderről az interjút készítő Víg Emesének. Szisz búcsúlevele is halála után tíz évvel, 1986-ban került nyilvánosságra a Kántor Lajos szerkesztette emlékkönyvben. „Kicsikém! / Én ma lelépek e világi életből. Ne kérdezd az okát – én sem tudom. / A nálam levő pénzt elküldtem postán. Írok Dósának is, hátha akad valami kibúvó, hogy ne nőm őnagysága happolja föl a pénzt. / Ezen már nem lehet segíteni. Ne legyen lelkifurdalásod – úgysem vagyok már jó semmire. Amint az utóbbi hetek bizonyították. / Mamát, tudom, leveri a dolog, de nincs más választásom. Nem tudom – próbáld vigasztalni. Ha lehet. Bár nem hiszem. / Nem vagyok részeg, és – ahogy mondani szokás – tiszta elmével írom e sorokat. Mint egy hülye gimnazista. / Máthé Julianna őnagyságának ne adj ki semmit. Ezt különben megpróbálom Dósával is elintézni. / Csókollak mindnyájatokat: / Szisz / Kolozsvár, 1976. okt. 27.”
Szokatlanul gyorsan megjött a bukaresti engedély, a városi pártbizottság sem ellenkezett tovább. Valószínűleg nem láttak okot az engedély megtagadására. Őrült nő volt, gondolhatták. Öngyilkossága nem lázadás, hanem a gyenge idegrendszer, a labilitás, a zaklatott életmód következménye, és mint ilyen, a temetés engedélyezése a szocialista rendszer elesettek iránti gondoskodásának fényes tanújele. Igen, az elvtársak szerettek a gondoskodó atya képében fellépni. Másrészt az őrültekkel mindig kesztyűs kézzel bántak. Tartottak tőlük, még holtukban is. Annak idején a Szilágyi Domokos temetését megpróbálták szűk körre korlátozni, végül engedtek a nyomásnak. Több százan jelentek meg az Egyetemiek Házában felravatalozott koporsónál, majd vonultak át a temetőbe. Nagy László mondta a sírbeszédet. Sem Hervay, sem közös gyermekük, Kobak, sem a papír szerinti felesége, Máté Julianna nem volt jelen.
Csak 2006-ban, öngyilkossága után harminc évvel került nyilvánosságra Szilágyi Domokos beszervezésének ténye. Az öccse, Szilágyi Kálmán, élettársa, Nagy Mária és Stefano Bottoni történész közösen, a Transindex hírportálon közzétett tizenhat Balogh Ferenc fedőnévvel írt jelentést. Az a sok-sok diák, egyetemi hallgató a halottas menetben semmit nem tudott erről. Ismerték a verseket, legtöbben ismerték a költőt személyesen is a rendszeres író-olvasó találkozókról, amikor az Utunk szerkesztőségével ő is el-ellátogatott az iskolákba. Egymás között Szisznek nevezték ők is, itták halk és megfontolt szavait, élvezték, hogy ő még azt is megengedheti magának, hogy egyfolytában cigarettázzon. Egész megjelenését, viselkedését a lázadás színtiszta formájának tartották, most meghatottan, az események megrendült tanújaként álltak a sír körül. A Szisz-kultusz építése már korábban elkezdődött, de a halálával teljesedett ki. Az 1986-ban megjelent emlékkötet tízezer példánya két nap alatt elfogyott, aztán kézről kézre járt. „Mert hittük, hogy a kanti kategorikus imperatívusz szerint írt és élt, s ha választani kellett, sohasem az erkölcsi alapértékek megtagadásával választott”, írta Pécsi Györgyi, amikor 2006-ban kiderült a szörnyű titok. Persze a bűn és bűnhődés sötét labirintusában bolyongó, teljes valójában soha nem látható titokból kihámozható egyéb is, nemcsak a könnyen ítélkezők által megfogalmazott gyávaság, cinizmus és közöny, hanem egy másféle természetű fájdalom, valamilyen ősi, eredendő emberi fájdalom is, az aszkéta sajgóan kemény és könyörtelen szerelme az ember iránt.
Ha valaki meghal, el kell temetni. Ha a halottnak volt valamilyen kifejezett kérése, az élőknek illik teljesíteni. Tudomásom szerint Hervay nem rendelkezett a temetéséről. (Sokszor írt búcsúlevelet, de végül mindegyiket összetépte.) Ha nem ír verseket, akkor valószínűleg Budapest valamelyik temetőjében hantolják el. Vajon ki és miért küldette a hamvakat Kolozsvárra? Egyenesen a temetőnek címezve. Temetés postai úton?
Halála előtt pár héttel kapta meg a hivatalos iratait, örömmel mutogatta barátainak, hogy megvannak, végre magyar állampolgár lett. És most visszaküldik? Kinek az ötlete lehetett, hogy Kolozsváron kell elhantolni? És vajon javaslata úgy szólt, hogy Kolozsvárra, vagy úgy, hogy Szisz mellé? Vagy úgy, hogy Szisz és közös gyermekük, Kobak mellé?
Nem esett még szó Kobak temetéséről. Erről lehet tudni a legkevesebbet. A fájdalom ismeretlen, néma szigete. 1977-ben a bukaresti földrengéskor halt meg. Akárcsak szülei, ő is egész életében ide-oda hányódott. A halakat szerette, meg erdész nagybátyját, akit egyik napról a másikra elvitt egy vírusos agyvelőgyulladás ’76 nyarán. Egy ideig, míg édesanyja szanatóriumban volt, Szisszel, Nagy Máriával és az ő két gyerekével élt Kolozsváron, de ahogy Nagy Mária meséli, Hervay nem engedte, hogy ott maradjon. (Tamás Gáspár Miklós Második nekrológ című írásában időrendben a Kobak halálát teszi első helyre, ami egy másféle magyarázat lehetőségét is felveti. „Azt hiszem, Szilágyi Domokos soha nem heverte ki ezt a csapást, Hervay Gizella bizonyosan nem; tudom.” Csakhogy a bukaresti földrengés egy évvel Szisz halála után volt.)
Megjött tehát az engedély, lehetett temetni. Kevesen mentek ki a temetőbe. Lapszerkesztők, tanárok, néhány magyar szakos egyetemi hallgató (akkoriban tizenketten jártak a magyar szakra, de csak hárman jöttek el). Kevés beszéd hangzott el. Több okból is érződött némi feszültség. Elsősorban Nagy Mária jelenléte miatt. Ő mégiscsak Sziszhez tartozik, nem lehet könnyű neki. A jeges kitaszítottság rettenetét és egyben e stádiummal való megbékélést olvasták ki testtartásából. Ott állt a sírnál Szilágyi Júliába kapaszkodva, akit felkavart és meghatott a mellette álló nő jósága, és ebből a meghatottságból tisztelet született, a tiszteletből pedig erő sugárzott, amit Nagy Mária támaszként kapott vissza, nem is sejtve, hogy az őt támogató erő belőle táplálkozik.
Nagy Mária nem írt verseket. Hogy mi játszódhatott le benne Hervay temetésén, az interjúban sem fedi fel, mégis annyira tiszta gesztussal tárja elénk, mint aki behunyja szemét, nehogy a maga mértékével mérje azt, ami őt meghaladja. Szisz a Pogány zsoltárokat neki írta: „Vagy, vagyok, vagyunk a szentség, / külön-külön nincsen mentség, / mindig kettős a mindenség.”
Nem könnyű rekonstruálni azokat az időket. Legtöbben ösztönösen eltakarták szemüket, becsukták fülüket, nemcsak a rossztól elfordulva, hanem mindentől, ami körülvette őket. A kultusz néhol átírja a tényeket, átszabja az ok-okozati viszonyokat. Akiket a kortársak közül megkérdeztem, mit tudnak a Hervay temetéséről, végül a versekre hivatkoztak: a versekből egyértelmű, Gizi hova akart temetkezni. Különben pedig, ha mindent félreteszünk, a felelet magától értetődő: hova temessék az anyát, ha nem a gyermeke mellé. (És talán végrendeletként lehet értelmezni, hogy Szilágyi Domokos születésnapján, július 2-án vette be a halálos adag nyugtatót. „Bocsájts meg, szerelmes társam. Ami rád méretik, az méressen rám is. Osztozni akarok a szenvedésedben.”)
„Hamarabb felfedeztek, mint ahogy én felfedeztem magamat” – írja Hervay magáról. Élete csupa sodródás, csupa véletlen, csupa látszattörténés. Aminek történnie kell, nincs tere, ami megtörténik, nincs alakítója. Azt írja magáról, hogy Diósadon született, 36 éves korában. Miért pont akkor? Mert ráébredt, hogy onnan el kell mennie. Amikor élete alakításában ő döntött, akkor sem ő döntött. Miért vándorolt ki Magyarországra? „Mert a fiam négyéves korában azzal jött haza az óvodából, hogy a Télapó román vagy magyar?” – írja a Hazulról haza. Öninterjú című vallomásában. A fiát akarta kivinni. Aztán mégsem vitte. Ott akart lenni Szilágyi Domokos temetésén, aztán mégsem ment el. Amikor tizennyolc évesen kiderült, hogy nincsenek papírjai, megkérdezték a kolozsvári rendőrségen, mi akar lenni, azt felelte, magyar, mégis román állampolgár lett. Színművészetire járt, költőt csináltak belőle, mert „szükség volt tehetséges fiatalokra”. Később ők lettek „a gyom, amit irtani kellett”.
A kortársak szerint nem volt jó feleség, sem jó anya, de ezt igazán nem tudhatjuk. Rendetlenség, sok veszekedés? Semmit nem bizonyít. A versek mennyboltja és a cselekedetek pokla között felmagasztosulás és alávetettség is megfér. Szisz: „Ráztál is, mint csörgőt a gyermek, / óvtál is, mint anya fiát; / bűn volt az is, ha megölellek, / s bűn volt távolról nézni rád? / táncoltam én is és te is, / sírtál értem, s miattad is, / szemünkben zöldellt a harag, / míg egyszer rajtakaptalak, / hogy szeretsz; s én is tettenérten / pirultam el. Azóta értem, / hogy kettőnk kölcsönös dühe / nem fog elmúlni sohase.”
Akinek feltettem a kérdést, kinek ötlete volt Hervay hamvainak postázása, mindenki másképp emlékezett, de mindenki idézett néhány Hervay-sort, amellyel az önkényesnek és improvizatívnak látszó döntést igazolta. Hervaynak három Utolsó levél Szilágyi Domokoshoz című verse is van. Egymásnak és egymás szavaival írtak. Ez a Hervay-vers a Szilágyi Domokosé is lehetne: „Se ember se asszony csak vádirat / Alultáplált vendégmunkás / Érvénytelen érveréssel / Szükséghazában szükséghalott / Itt fekszem / Só a számon / Már csak a hallgatás jöhet / Harmadik honfoglalásom.” Hervay is elbúcsúzott a trópusoktól: „Ősz van. / És semmi más. / Semmi dolgom az ősszel, / mióta nem írok hasonlatokat. / Semmi sem szép önmagában, az ősz sem. / Nincs tája a fájdalomnak.”
Amíg bírta, mint könnyed drótkötéltáncos egyensúlyozott, a kiábrándultságot játékossággal ellensúlyozva, ahogy Szisz is tette: „Játszani, amíg a játék holtsúlyossá komolyodik, / megrendeltként szabadnak lenni az utolsó hangjegyig.” Hervaynál a játékosság talán mégis inkább gyermeki hit: hitt a csodában. „Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.”
Nagy Mária nem írt verseket, és ritkán mesélt Szilágyi Domokosról. A nemrég megjelent interjúja mellett néhány korábbi fotó is látható, akkoriból, amikor együtt éltek Szisszel. Melegség a tekintetében, már-már boldogság. Valami elindult, valami mintha kezdene begyógyulni. Látjuk a népes Szilágyi család körében, úgy tűnik, befogadták. Még Szisz szigorú édesanyja is. Az egyik képen Szisz az előtérben, mellette, és kicsit mögötte Nagy Mária fia, a kép bal szélén pedig ő maga, Sziszre néz. Tekintetében sugárzó bizalom. Mint akinek nem kell behunynia a szemét, hogy ne lássa a rosszat.
Élet és Irodalom
HERVAY GIZELLA TEMETÉSE
Gáll Ernő csak másnap reggel érkezik haza Bukarestből, és a reptérről egyenesen a szerkesztőségbe viteti magát. Amikor belép a szobájába, észreveszi a kartondobozt, megnézi közelebbről, és teljesen paffá lesz. Nem ért semmit, megijed. Behívja a mindenest, kikérdezi, idegesen toporog. Telefonálni nem mer, a dobozhoz hozzányúlni nem mer, a szobából kimenni nem mer. Kiles a dohányszagú függöny mögül, szemerkél a hideg őszi eső. Később behívja Szilágyi Júliát, volt feleségét, aki jóban volt Hervayval. Mit csináljunk? A helyzet valóságos voltát mérhetetlen döbbenetük hitelesíti. Át kellene csempészni az Utunk szerkesztőségébe, mégiscsak ők az Írószövetség Lapja, mondja Gáll Ernő. Szilágyi Júlia azt feleli, nem lehet ide-oda dobálni, tavaly halt meg, és még mindig nincs eltemetve. Ha már egész életében folyton lepasszolták, legalább most ne tologassuk.
Gáll Ernő még aznap együtt ebédel néhány pártposztot betöltő íróval, és hosszas egyeztetés után kérvényt intéznek a városi pártbizottság kulturális osztályához, továbbá a bukaresti Írószövetséghez, hogy Hervay hamvait volt férje, Szilágyi Domokos mellé temethessék a Házsongárdi temetőbe.
1983 nyarán a postás értesítőt dob a Házsongárdi temető gondnoki lakásának postaládájába. A gondnok azt hiszi, németországi unokatestvérétől kapott csomagot, elmegy az állomás melletti 2-es postára. Ott ráförmednek, átmegy az 1-es postához. Egészen hátul, a telefonpalota mögött megtalálja a sötét odút, ahol kiadják a csomagot. A Budapesten feladott, szakadozott dobozból egy másik doboz kerül elő, rajta kézzel írt nagybetűkkel: Hervay Gizella, továbbá egy pecsétes papír arról, hogy a hamvasztás hol és mikor történt, illetve egy másik fejléces papír a Magyar Írószövetségtől, amelyben arra kérik a temető munkatársait, gondoskodjanak a hamvak elhelyezéséről. A levél is, az igazolólap is elkoszolódott, alig lehet kisilabizálni a sorokat.
A temető gondnoka otthon újból átböngészi a papírokat, aztán az egész csomagot felrakja az irodában egy polcra, ilyen-olyan kimutatások mellé. Szól a néptanácsnál egy ismerősének, de az ügy elsikkad, semmi nem történik. Néhány hét után a gondnok odaadja a dobozt a vejének, aki sofőr a néptanácsnál, vigye be a hivatali ismerőshöz. Mivel a gondnok veje az Ady-Șincai líceumba járt, és az egyik osztálytársnőjétől hallott Hervayról, a csomagot nem viszi föl az irodába, hanem beadja a Korunk földszinti folyosó végében található szerkesztőségébe. A szerkesztőség mindenese fogja, berakja a főszerkesztő, Gáll Ernő szobájába.
Gáll Ernő csak másnap reggel érkezik haza Bukarestből, és a reptérről egyenesen a szerkesztőségbe viteti magát. Amikor belép a szobájába, észreveszi a kartondobozt, megnézi közelebbről, és teljesen paffá lesz. Nem ért semmit, megijed. Behívja a mindenest, kikérdezi, idegesen toporog. Telefonálni nem mer, a dobozhoz hozzányúlni nem mer, a szobából kimenni nem mer. Kiles a dohányszagú függöny mögül, szemerkél a hideg őszi eső. Később behívja Szilágyi Júliát, volt feleségét, aki jóban volt Hervayval. Mit csináljunk? A helyzet valóságos voltát mérhetetlen döbbenetük hitelesíti. Át kellene csempészni az Utunk szerkesztőségébe, mégiscsak ők az Írószövetség Lapja, mondja Gáll Ernő. Szilágyi Júlia azt feleli, nem lehet ide-oda dobálni, tavaly halt meg, és még mindig nincs eltemetve. Ha már egész életében folyton lepasszolták, legalább most ne tologassuk.
Gáll Ernő még aznap együtt ebédel néhány pártposztot betöltő íróval, és hosszas egyeztetés után kérvényt intéznek a városi pártbizottság kulturális osztályához, továbbá a bukaresti Írószövetséghez, hogy Hervay hamvait volt férje, Szilágyi Domokos mellé temethessék a Házsongárdi temetőbe. Később szólnak Domokos Gézának is.
Eleinte egyik szerv sem helyesli a temetést. Hervay több mint öt éve áttelepült Magyarországra, magyar állampolgár lett, azon kívül rég elvált Szilágyi Domokostól, közös gyereküket látogatóba sem szívesen engedte az apjához. Szilágyi Domokos a halála előtti években Nagy Máriával élt együtt, és csak azért nem tudtak összeházasodni, mivel a második felesége, Máté Julianna nem akart elválni tőle.
Nagy Mária egy nemrég készült interjúban elmeséli, milyen váratlanul érte őt a Hervay-temetés híre. Egyik délben Lászlóffy Aladár berobogott az Utunk szerkesztőségébe, ahol Nagy Mária is dolgozott. Akkor már mindenki tudott a hányódó „hamvvederről”. Hát, természetesen, oda hantoljuk el Szisz és Kobak mellé, mondta Lászlóffy. „Én nem fellebbeztem. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy mindegy volt, nem. Csak azt, hogy én is nyugalomra vágytam. Persze, ezzel a szimbolikus tettel a kultuszépítés elkezdődött: a Házsongárdi temető látogatói sosem fogják elemezni, hogy milyen volt a viszony e három ember között, amíg éltek. Őket ez a sír egyesítette. Most már örökre.”
A Nagy Máriával készült interjú szövege fölött Nagy Mária fotója látható. A tekintet szomorúan elnéz a távolba, mintha a jövőt fürkészné. Még inkább a megváltoztathatatlan múltat. Vajon ha ellenkezett volna, ha lobogtatja a búcsúlevelet, amit Szisz neki írt, vajon másfelé tudta volna téríteni a postán érkezett hamvvedret? Ha az életet állítja a hamvakkal szembe, ha az ő hátralévő életére hivatkozik, mindarra, ami továbbra is Sziszhez köti, ha beszél sorsszerű egymásra találásukról? Ha arra hivatkozik, hogy ha ő meghal, akkor őt már nem temethetik a mellé, akit a legjobban szeret? Miért akarják, hogy olyan legyen az élete, mint a fáé, amely alól kikaparják a földet?
Nem ellenkezett, nem lobogtatott semmit, nem hivatkozott semmire. Csak több mint harminc évvel később beszélt minderről az interjút készítő Víg Emesének. Szisz búcsúlevele is halála után tíz évvel, 1986-ban került nyilvánosságra a Kántor Lajos szerkesztette emlékkönyvben. „Kicsikém! / Én ma lelépek e világi életből. Ne kérdezd az okát – én sem tudom. / A nálam levő pénzt elküldtem postán. Írok Dósának is, hátha akad valami kibúvó, hogy ne nőm őnagysága happolja föl a pénzt. / Ezen már nem lehet segíteni. Ne legyen lelkifurdalásod – úgysem vagyok már jó semmire. Amint az utóbbi hetek bizonyították. / Mamát, tudom, leveri a dolog, de nincs más választásom. Nem tudom – próbáld vigasztalni. Ha lehet. Bár nem hiszem. / Nem vagyok részeg, és – ahogy mondani szokás – tiszta elmével írom e sorokat. Mint egy hülye gimnazista. / Máthé Julianna őnagyságának ne adj ki semmit. Ezt különben megpróbálom Dósával is elintézni. / Csókollak mindnyájatokat: / Szisz / Kolozsvár, 1976. okt. 27.”
Szokatlanul gyorsan megjött a bukaresti engedély, a városi pártbizottság sem ellenkezett tovább. Valószínűleg nem láttak okot az engedély megtagadására. Őrült nő volt, gondolhatták. Öngyilkossága nem lázadás, hanem a gyenge idegrendszer, a labilitás, a zaklatott életmód következménye, és mint ilyen, a temetés engedélyezése a szocialista rendszer elesettek iránti gondoskodásának fényes tanújele. Igen, az elvtársak szerettek a gondoskodó atya képében fellépni. Másrészt az őrültekkel mindig kesztyűs kézzel bántak. Tartottak tőlük, még holtukban is. Annak idején a Szilágyi Domokos temetését megpróbálták szűk körre korlátozni, végül engedtek a nyomásnak. Több százan jelentek meg az Egyetemiek Házában felravatalozott koporsónál, majd vonultak át a temetőbe. Nagy László mondta a sírbeszédet. Sem Hervay, sem közös gyermekük, Kobak, sem a papír szerinti felesége, Máté Julianna nem volt jelen.
Csak 2006-ban, öngyilkossága után harminc évvel került nyilvánosságra Szilágyi Domokos beszervezésének ténye. Az öccse, Szilágyi Kálmán, élettársa, Nagy Mária és Stefano Bottoni történész közösen, a Transindex hírportálon közzétett tizenhat Balogh Ferenc fedőnévvel írt jelentést. Az a sok-sok diák, egyetemi hallgató a halottas menetben semmit nem tudott erről. Ismerték a verseket, legtöbben ismerték a költőt személyesen is a rendszeres író-olvasó találkozókról, amikor az Utunk szerkesztőségével ő is el-ellátogatott az iskolákba. Egymás között Szisznek nevezték ők is, itták halk és megfontolt szavait, élvezték, hogy ő még azt is megengedheti magának, hogy egyfolytában cigarettázzon. Egész megjelenését, viselkedését a lázadás színtiszta formájának tartották, most meghatottan, az események megrendült tanújaként álltak a sír körül. A Szisz-kultusz építése már korábban elkezdődött, de a halálával teljesedett ki. Az 1986-ban megjelent emlékkötet tízezer példánya két nap alatt elfogyott, aztán kézről kézre járt. „Mert hittük, hogy a kanti kategorikus imperatívusz szerint írt és élt, s ha választani kellett, sohasem az erkölcsi alapértékek megtagadásával választott”, írta Pécsi Györgyi, amikor 2006-ban kiderült a szörnyű titok. Persze a bűn és bűnhődés sötét labirintusában bolyongó, teljes valójában soha nem látható titokból kihámozható egyéb is, nemcsak a könnyen ítélkezők által megfogalmazott gyávaság, cinizmus és közöny, hanem egy másféle természetű fájdalom, valamilyen ősi, eredendő emberi fájdalom is, az aszkéta sajgóan kemény és könyörtelen szerelme az ember iránt.
Ha valaki meghal, el kell temetni. Ha a halottnak volt valamilyen kifejezett kérése, az élőknek illik teljesíteni. Tudomásom szerint Hervay nem rendelkezett a temetéséről. (Sokszor írt búcsúlevelet, de végül mindegyiket összetépte.) Ha nem ír verseket, akkor valószínűleg Budapest valamelyik temetőjében hantolják el. Vajon ki és miért küldette a hamvakat Kolozsvárra? Egyenesen a temetőnek címezve. Temetés postai úton?
Halála előtt pár héttel kapta meg a hivatalos iratait, örömmel mutogatta barátainak, hogy megvannak, végre magyar állampolgár lett. És most visszaküldik? Kinek az ötlete lehetett, hogy Kolozsváron kell elhantolni? És vajon javaslata úgy szólt, hogy Kolozsvárra, vagy úgy, hogy Szisz mellé? Vagy úgy, hogy Szisz és közös gyermekük, Kobak mellé?
Nem esett még szó Kobak temetéséről. Erről lehet tudni a legkevesebbet. A fájdalom ismeretlen, néma szigete. 1977-ben a bukaresti földrengéskor halt meg. Akárcsak szülei, ő is egész életében ide-oda hányódott. A halakat szerette, meg erdész nagybátyját, akit egyik napról a másikra elvitt egy vírusos agyvelőgyulladás ’76 nyarán. Egy ideig, míg édesanyja szanatóriumban volt, Szisszel, Nagy Máriával és az ő két gyerekével élt Kolozsváron, de ahogy Nagy Mária meséli, Hervay nem engedte, hogy ott maradjon. (Tamás Gáspár Miklós Második nekrológ című írásában időrendben a Kobak halálát teszi első helyre, ami egy másféle magyarázat lehetőségét is felveti. „Azt hiszem, Szilágyi Domokos soha nem heverte ki ezt a csapást, Hervay Gizella bizonyosan nem; tudom.” Csakhogy a bukaresti földrengés egy évvel Szisz halála után volt.)
Megjött tehát az engedély, lehetett temetni. Kevesen mentek ki a temetőbe. Lapszerkesztők, tanárok, néhány magyar szakos egyetemi hallgató (akkoriban tizenketten jártak a magyar szakra, de csak hárman jöttek el). Kevés beszéd hangzott el. Több okból is érződött némi feszültség. Elsősorban Nagy Mária jelenléte miatt. Ő mégiscsak Sziszhez tartozik, nem lehet könnyű neki. A jeges kitaszítottság rettenetét és egyben e stádiummal való megbékélést olvasták ki testtartásából. Ott állt a sírnál Szilágyi Júliába kapaszkodva, akit felkavart és meghatott a mellette álló nő jósága, és ebből a meghatottságból tisztelet született, a tiszteletből pedig erő sugárzott, amit Nagy Mária támaszként kapott vissza, nem is sejtve, hogy az őt támogató erő belőle táplálkozik.
Nagy Mária nem írt verseket. Hogy mi játszódhatott le benne Hervay temetésén, az interjúban sem fedi fel, mégis annyira tiszta gesztussal tárja elénk, mint aki behunyja szemét, nehogy a maga mértékével mérje azt, ami őt meghaladja. Szisz a Pogány zsoltárokat neki írta: „Vagy, vagyok, vagyunk a szentség, / külön-külön nincsen mentség, / mindig kettős a mindenség.”
Nem könnyű rekonstruálni azokat az időket. Legtöbben ösztönösen eltakarták szemüket, becsukták fülüket, nemcsak a rossztól elfordulva, hanem mindentől, ami körülvette őket. A kultusz néhol átírja a tényeket, átszabja az ok-okozati viszonyokat. Akiket a kortársak közül megkérdeztem, mit tudnak a Hervay temetéséről, végül a versekre hivatkoztak: a versekből egyértelmű, Gizi hova akart temetkezni. Különben pedig, ha mindent félreteszünk, a felelet magától értetődő: hova temessék az anyát, ha nem a gyermeke mellé. (És talán végrendeletként lehet értelmezni, hogy Szilágyi Domokos születésnapján, július 2-án vette be a halálos adag nyugtatót. „Bocsájts meg, szerelmes társam. Ami rád méretik, az méressen rám is. Osztozni akarok a szenvedésedben.”)
„Hamarabb felfedeztek, mint ahogy én felfedeztem magamat” – írja Hervay magáról. Élete csupa sodródás, csupa véletlen, csupa látszattörténés. Aminek történnie kell, nincs tere, ami megtörténik, nincs alakítója. Azt írja magáról, hogy Diósadon született, 36 éves korában. Miért pont akkor? Mert ráébredt, hogy onnan el kell mennie. Amikor élete alakításában ő döntött, akkor sem ő döntött. Miért vándorolt ki Magyarországra? „Mert a fiam négyéves korában azzal jött haza az óvodából, hogy a Télapó román vagy magyar?” – írja a Hazulról haza. Öninterjú című vallomásában. A fiát akarta kivinni. Aztán mégsem vitte. Ott akart lenni Szilágyi Domokos temetésén, aztán mégsem ment el. Amikor tizennyolc évesen kiderült, hogy nincsenek papírjai, megkérdezték a kolozsvári rendőrségen, mi akar lenni, azt felelte, magyar, mégis román állampolgár lett. Színművészetire járt, költőt csináltak belőle, mert „szükség volt tehetséges fiatalokra”. Később ők lettek „a gyom, amit irtani kellett”.
A kortársak szerint nem volt jó feleség, sem jó anya, de ezt igazán nem tudhatjuk. Rendetlenség, sok veszekedés? Semmit nem bizonyít. A versek mennyboltja és a cselekedetek pokla között felmagasztosulás és alávetettség is megfér. Szisz: „Ráztál is, mint csörgőt a gyermek, / óvtál is, mint anya fiát; / bűn volt az is, ha megölellek, / s bűn volt távolról nézni rád? / táncoltam én is és te is, / sírtál értem, s miattad is, / szemünkben zöldellt a harag, / míg egyszer rajtakaptalak, / hogy szeretsz; s én is tettenérten / pirultam el. Azóta értem, / hogy kettőnk kölcsönös dühe / nem fog elmúlni sohase.”
Akinek feltettem a kérdést, kinek ötlete volt Hervay hamvainak postázása, mindenki másképp emlékezett, de mindenki idézett néhány Hervay-sort, amellyel az önkényesnek és improvizatívnak látszó döntést igazolta. Hervaynak három Utolsó levél Szilágyi Domokoshoz című verse is van. Egymásnak és egymás szavaival írtak. Ez a Hervay-vers a Szilágyi Domokosé is lehetne: „Se ember se asszony csak vádirat / Alultáplált vendégmunkás / Érvénytelen érveréssel / Szükséghazában szükséghalott / Itt fekszem / Só a számon / Már csak a hallgatás jöhet / Harmadik honfoglalásom.” Hervay is elbúcsúzott a trópusoktól: „Ősz van. / És semmi más. / Semmi dolgom az ősszel, / mióta nem írok hasonlatokat. / Semmi sem szép önmagában, az ősz sem. / Nincs tája a fájdalomnak.”
Amíg bírta, mint könnyed drótkötéltáncos egyensúlyozott, a kiábrándultságot játékossággal ellensúlyozva, ahogy Szisz is tette: „Játszani, amíg a játék holtsúlyossá komolyodik, / megrendeltként szabadnak lenni az utolsó hangjegyig.” Hervaynál a játékosság talán mégis inkább gyermeki hit: hitt a csodában. „Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.”
Nagy Mária nem írt verseket, és ritkán mesélt Szilágyi Domokosról. A nemrég megjelent interjúja mellett néhány korábbi fotó is látható, akkoriból, amikor együtt éltek Szisszel. Melegség a tekintetében, már-már boldogság. Valami elindult, valami mintha kezdene begyógyulni. Látjuk a népes Szilágyi család körében, úgy tűnik, befogadták. Még Szisz szigorú édesanyja is. Az egyik képen Szisz az előtérben, mellette, és kicsit mögötte Nagy Mária fia, a kép bal szélén pedig ő maga, Sziszre néz. Tekintetében sugárzó bizalom. Mint akinek nem kell behunynia a szemét, hogy ne lássa a rosszat.
Élet és Irodalom
2017. március 18.
A magyar zászlót és címert ünnepelték Sepsiszentgyörgyön
Igazán méltóképpen ünnepelhették meg március 16-át, a magyar zászló és címer napját mindazok, akik csütörtök délután részt vettek Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke előadásán a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A Magyarország címere és zászlaja című előadás időrendben követte végig magyar jelképeink fejlődéstörténetét, több tévhitre is rávilágítva.
2014 decemberében határozott úgy a magyar Országgyűlés, hogy március 16. napját a magyar zászló és címer napjává nyilvánítja tiszteletadásként azok előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták, vagy bármilyen sérelmet, hátrányt szenvedtek a magyar nemzetért. Az új ünnepnap bevezetése annak az 1848-as törvénynek az emlékére is történt, melynek határozata szerint „ősi jogaiba visszaállíttatik a nemzeti szín, és ország czímere”, hogy azt minden magyar hajó, a nyilvános ünnepek alkalmával pedig a középületek s közintézetek is használják. Szekeres Attila István a nevezett határozat kapcsán egy érdekes cikkelyre is felhívta a figyelmet előadásában, mely azt bizonyítja, hogy a negyvennyolcas forradalmárok jóval európaibb módon gondolkoztak, mint a jelenkori bukaresti kormányok, prefektusaikkal: „egyébiránt a kapcsolt Részeknek szabadságukban hagyatván, hogy az ország színei és czímere mellett, saját színeiket és czímerüket is használhassák”.
A heraldikus a már megszokott módon, vetített képek segítségével mutatta be, hogy a különböző magyar királyok hogyan használták zászlóikon, pénzérméiken, egyes épületek bizonyos elemein a címert, hogy a magyar zászló díszítése, színei, címerének összetétele hogyan változott annak függvényében, hogy éppen ki volt Magyarország királya, s mely más államnak is volt egyben uralkodója, és hogy az ország területe miként változott az évszázadok során. Amint megtudtuk, a kettős kereszt nem III. Béla idejében (1172–1196) jelent meg, mint ahogyan elterjedt, hanem I. András korában (1046–1060), és IV. Béla uralkodása idején (1235–1270) állandósult, a vörös-ezüst sávozott címer Imre király 1202-es aranybulláján jelent meg először, és valójában ettől kezdve állandósult, Magyarország címere pedig a ma ismert és elfogadott alakban a Szent Koronával 1618-ban jelent meg először. A sávozott jelkép az Árpád-ház címere, a kettős kereszt a királyi hatalmat jelképezi.
Igazán méltóképpen ünnepelhették meg március 16-át, a magyar zászló és címer napját mindazok, akik csütörtök délután részt vettek Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke előadásán a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A Magyarország címere és zászlaja című előadás időrendben követte végig magyar jelképeink fejlődéstörténetét, több tévhitre is rávilágítva.
Az előadásból és az azt követő hozzászólások-kérdések nyomán kialakult élénk beszélgetésből kiderült, sok tévhit kering a köztudatban nemzeti jelképeinkkel és azok szimbolikai jelentéseivel kapcsolatosan, a zászló és a címer egyes elemeinek megjelenéséről sokkal kevesebb információ maradt fenn, mint amennyit az utókor ezekbe belemagyarázott. Azonban, ha a jelképekből nem is lehet mindent kiolvasni, ami jellemez bennünket, ezek folyamatos változásán, alakulásán keresztül a teljes magyar történelmet végigkövethettük Szekeres Attila István előadásában. Múltunk ismerete pedig minden bizonnyal segít abban, hogy tisztábban lássuk a jelent, jövendőt. Nagy B. Sándor
Háromszék
Erdély.ma
Igazán méltóképpen ünnepelhették meg március 16-át, a magyar zászló és címer napját mindazok, akik csütörtök délután részt vettek Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke előadásán a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A Magyarország címere és zászlaja című előadás időrendben követte végig magyar jelképeink fejlődéstörténetét, több tévhitre is rávilágítva.
2014 decemberében határozott úgy a magyar Országgyűlés, hogy március 16. napját a magyar zászló és címer napjává nyilvánítja tiszteletadásként azok előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták, vagy bármilyen sérelmet, hátrányt szenvedtek a magyar nemzetért. Az új ünnepnap bevezetése annak az 1848-as törvénynek az emlékére is történt, melynek határozata szerint „ősi jogaiba visszaállíttatik a nemzeti szín, és ország czímere”, hogy azt minden magyar hajó, a nyilvános ünnepek alkalmával pedig a középületek s közintézetek is használják. Szekeres Attila István a nevezett határozat kapcsán egy érdekes cikkelyre is felhívta a figyelmet előadásában, mely azt bizonyítja, hogy a negyvennyolcas forradalmárok jóval európaibb módon gondolkoztak, mint a jelenkori bukaresti kormányok, prefektusaikkal: „egyébiránt a kapcsolt Részeknek szabadságukban hagyatván, hogy az ország színei és czímere mellett, saját színeiket és czímerüket is használhassák”.
A heraldikus a már megszokott módon, vetített képek segítségével mutatta be, hogy a különböző magyar királyok hogyan használták zászlóikon, pénzérméiken, egyes épületek bizonyos elemein a címert, hogy a magyar zászló díszítése, színei, címerének összetétele hogyan változott annak függvényében, hogy éppen ki volt Magyarország királya, s mely más államnak is volt egyben uralkodója, és hogy az ország területe miként változott az évszázadok során. Amint megtudtuk, a kettős kereszt nem III. Béla idejében (1172–1196) jelent meg, mint ahogyan elterjedt, hanem I. András korában (1046–1060), és IV. Béla uralkodása idején (1235–1270) állandósult, a vörös-ezüst sávozott címer Imre király 1202-es aranybulláján jelent meg először, és valójában ettől kezdve állandósult, Magyarország címere pedig a ma ismert és elfogadott alakban a Szent Koronával 1618-ban jelent meg először. A sávozott jelkép az Árpád-ház címere, a kettős kereszt a királyi hatalmat jelképezi.
Igazán méltóképpen ünnepelhették meg március 16-át, a magyar zászló és címer napját mindazok, akik csütörtök délután részt vettek Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke előadásán a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A Magyarország címere és zászlaja című előadás időrendben követte végig magyar jelképeink fejlődéstörténetét, több tévhitre is rávilágítva.
Az előadásból és az azt követő hozzászólások-kérdések nyomán kialakult élénk beszélgetésből kiderült, sok tévhit kering a köztudatban nemzeti jelképeinkkel és azok szimbolikai jelentéseivel kapcsolatosan, a zászló és a címer egyes elemeinek megjelenéséről sokkal kevesebb információ maradt fenn, mint amennyit az utókor ezekbe belemagyarázott. Azonban, ha a jelképekből nem is lehet mindent kiolvasni, ami jellemez bennünket, ezek folyamatos változásán, alakulásán keresztül a teljes magyar történelmet végigkövethettük Szekeres Attila István előadásában. Múltunk ismerete pedig minden bizonnyal segít abban, hogy tisztábban lássuk a jelent, jövendőt. Nagy B. Sándor
Háromszék
Erdély.ma
2017. március 18.
Űzött vad a béke apostolából
Beszélgetés Kincses Előddel, Marosvásárhely „fekete márciusának” koronatanújával A Marosvásárhelyre készülő székelyudvarhelyiek lebeszélését tartja élete legnagyobb fegyvertényének. A „fekete március” után az országból elmenekülni kényszerülő Kincses Előd ügyvéddel a 27 évvel ezelőtti, polgárháborúval fenyegető események előéletéről is beszélgettünk.
Egy 1990. január 12-én mondott beszédében így fogalmazott: „Ebben az országban, azt hiszem, a történelemben először megtörtént az a csoda, hogy a sofőr már rég meghalt, de a gépezet tovább gyilkol!” Honnan ez a jövőbe látás a nagy egymásra találás heteiben? – Az 1989. december végi események után néhány napig valóban azt hittük, végre bekövetkezik az a román–magyar történelmi megbékélés, amelyre immár közel száz éve hiába vártunk. De hamar érzékelni lehetett, hogy a véleményformálók és politikusok korántsem annyira magyarbarátok, mint az utca embere. Feltűnő volt például, hogy noha a legtöbb segély Magyarországról érkezett, azokról egyáltalán nem számoltak be a román nyelvű híradások. Aztán fokozatosan elkezdődött a kampány, amelynek célja az volt, hogy a forradalom utáni magyarbarát hangulatot magyargyűlölővé változtassa. A vásárhelyi Bolyai Farkas Líceum magyar jellegének, az orvosi és gyógyszerészeti egyetem önálló magyar tagozatának visszaállítására irányuló törekvéseinkkel való szembenállás mind-mind ezt jelezte. A magyarok destabilizálni akarják az országot, hangzott mindenhonnan, az állandó román félelem – Erdély elvesztése – meglovaglása zajlott.
– Mit gondol, az éledező hatalom miért épp Marosvásárhelyt jelölte ki a Securitate aktiválásának legitimálását célzó események helyszínéül?
– Marosvásárhely csak a második opció volt, eredetileg Szatmárnémetiben terveztek etnikai összetűzéseket kirobbantani a március 15-i megemlékezések alkalmával. A Vatra Românească nevű szervezet által felheccelt tömeg körbevette a szatmári Bălcescu-szobrot, a koszorúzások egyik tervezett helyszínét, így a koszorúkat végül a katolikus székesegyház melletti Krisztus-szobornál helyezték el. Román–magyar összetűzésre ugyan nem került sor, de a román tömeg a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának megyei alelnöke, Formanek Ferenc és Pécsi Ferenc lemondását követelte, akik ellen etnikai uszítás és pénzügyi visszaélések ügyében névtelen feljelentés is érkezett. Mivel azokban a napokban az RMDSZ alelnökeként Formanek volt a legmagasabb rangú itthon tartózkodó magyar vezető – Domokos Géza és a többiek épp egy román–magyar megbékélés témájában rendezett budapesti értelmiségi találkozón vettek részt –, Király Károly kíséretében március 19-én Bukarestbe utazott, hogy tájékoztassa Ion Iliescut a történtekről. Másnap reggel Iliescu előszobájában találkozott Gelu Voican Voiculescuval, aki már tudott arról, hogy bányászokkal teli vonatok várakoznak Székelykocsárdon, míg Zalatnán a mócokat tartják készenlétben. Vásárhelyen akkor már dúlt a csata.
– Ön pedig lemondott a Nemzeti Megmentési Front (NMF) alelnöki tisztségéről. Mit remélt ettől a döntéstől: hogy ily módon sikerül elejét venni a további atrocitásoknak?
– Miután március 19-én Király Károly hiányában a legmagasabb rangú helyi vezető voltam, román tömegek követelték a lemondásomat. Azt sem tudták, ki vagyok, de ezt kellett kiáltaniuk, amint a tömegben elvegyült egyik családi barátunk kiderítette. A székház erkélyéről azt mondtam nekik, hogy nem akarok a megbékélés útjába állni, és ha a választó testület levált, alávetem magam a döntésnek, de semmiképp sem az utca nyomásának. Úgy gondolkodtam, ne félemlíthessék, ne alázhassák meg általam a magyarságot. Az NMF ideiglenes tanácsának román tagjai – a vatrás Dumitru Poppal az élen – arra kértek, ne hozzam őket abba a helyzetbe, hogy ellenem kelljen szavazniuk, hiszen jól ismerik a munkásságomat. Inkább mondjak le. Belenyugodtam, lemondtam, és aznap este már el is utaztam Székelyudvarhelyre, ahol másnap tárgyalásom volt, az ügyvédi praxisomat ugyanis csak Maros megye területére függesztettem fel. – Sokak szerint sorsdöntő pillanatban a legjobb helyen volt, hiszen az események hírére fél Székelyföld készült indulni a vásárhelyi magyarok védelmére, ami polgárháborús következményekbe is torkollhatott volna. Ön is annyira súlyosnak érzékelte a helyzetet?
– Még annál is riasztóbbnak. Székelyudvarhely főterén és két gyárban tízezer embert igyekeztem meggyőzni, hogy maradjanak otthon, miközben már rengeteg busz, több ezer ember állt indulásra készen. Hasonló módon sikerült helyben tartani a csíkszeredaiakat és székelykeresztúriakat is, a szentgyörgyieket pedig Király Károly nyugtatgatta. Meggyőződésem, hogy hatalmas vérontást sikerült megelőznünk, tudván a Székelykocsárdon már várakozó bányászokról s a Zalatna főterén összegyűjtött mócokról. Ezt tartom életem legnagyobb fegyvertényének. Amúgy meg téveszme, hogy a Securitatét – utódnevén SRI-t – akkor hozták volna újra létre, a decemberi események után a szekusokat maga Iliescu helyezte a hadsereg védelme alá, küldte őket háromhavi fizetett szabadságra, míg el nem érkezik a megfelelő pillanat az újraaktiválásukra. A fekete március kirobbantását inkább az indokolta, hogy a magyar veszéllyel riogatott román közvélemény fogadja el a gyűlölt Szeku visszaállítását. – A „béke apostolából” hogyan lett mégis űzött vad? Miért kellett Magyarországra menekülnie?
– Az egyre erősödő fenyegetettségérzés miatt. A hatalom számára ugyanis mindezt követően is veszélyes ember maradtam, aki bármikor képes maga mögé állítani az embereket. Plusz, hogy nem voltam hajlandó besorolni a magyar díszpintyek közé. Miután az utolsó pillanatban nem került adásba egy interjú a televízió magyar műsorában, amelyben román nyelven részletesen elmeséltem a történéseket – s amelytől azt reméltem, hogy a román nyilvánosság előtt is egyértelművé teszi a dolgokat –, úgy éreztem, nem vagyok biztonságban. Autóval menekítettek előbb Nyárádszeredába, onnan Gyergyóditróba, majd az aradi NMF-vezető, Hosszú Zoltán segítségével Nagylaknál Magyarországra. Közben körözést adtak ki ellenem, de mielőtt az értesítés a határőrző szervekhez ért volna, én már a túloldalon voltam. A körözés tényét amúgy báró Kemény János éppen akkor kitelepedő fia, Kemény Árpád erősítette meg, aki a borsi átkelőnél látta a nevemet a körözöttek listáján. Egy ideig bizony Budapesten sem éreztem magam túl jól, ha valaki hosszasan jött mögöttem.
– Miközben a „fekete márciust” követően sokan végleg elhagyták az országot, ön 1995-ben mégis a hazatérés mellett döntött. Miben bízott? Hiszen még mindig Iliescu és csapata volt hatalmon… – Elsősorban abban, hogy 1994-ben Románia csatlakozott a mifelénk CEDO-ként ismert Emberi Jogok Európai Egyezményéhez. Ezt követően kérést nyújtottam be tisztázandó, hogy zajlik-e ellenem bármilyen vizsgálat Romániában, amire azt a választ kaptam, hogy lezártnak nyilvánították azt a vizsgálatot, amelyet a közlemény szerint el sem kezdtek, noha marosvásárhelyi lakcímemre időközben több idézést is kikézbesítettek. Ezt követően úgy terveztem, hogy három hónapi kivárás után hazamegyek, végül azonban édesanyám műtétje miatt korábban indultam. Az édesapám temetésén ugyanis az ellenem folytatott eljárás miatt nem tudtam jelen lenni, azt a pillanatot örök fájdalomként hordozom magamban.
– Itthon szembesült bármilyen retorzióval?
– Nem, bár a hazatérésem hírére a Maros megyei főügyész újságírói kérdésre még úgy válaszolt, hogy ha rajta múlna, letartóztatna. Volt évfolyamtársam, a Văcăroiu-kormány külügyminisztere, Teodor Meleșcanu révén diplomata-útlevéllel jöhettem haza. Az iratot egy Ioan Oancea nevű konzultól vettem át, aki még tíz dollárral is megkölcsönzött, ennyibe került ugyanis az útlevél kibocsátása. Megkérdezte, mivel utazom, mire én azt válaszoltam neki, hogy vonattal. A nyomon követésemet jelzi, hogy amikor később találkoztunk, pontosan tudta, hogy a határt ugyan vonattal léptem át, utána azonban autóval utaztam tovább. Részben biztonsági okokból ugyanis a Magyar Televízió egy forgatócsoportjának kíséretében mentem haza.
– Ma Tőkés László jogi képviselete mellett a hazai magyarság egy sor fontos ügyének képviseletét is ellátja a MOGYE-ügytől a marosvásárhelyi Római katolikus Gimnázium és a Székely Nemzeti Tanács peres dolgaiig. Mennyiben segíti munkájában, hogy annak idején a bukaresti egyetemen végezte a jogi tanulmányait?
– Azontúl, hogy néha belebotlom egyik-másik évfolyamtársamba, nem nagyon. Annak idején két okból mentem egyetemre Bukarestbe, és nem Kolozsvárra, ahogy az erdélyi fiatalok többsége tette. Az egyik a román nyelv megtanulásának célkitűzése – az évfolyam egyetlen magyar diákja voltam –, másrészt válogatott atlétaként is szerettem volna kihasználni a fővárosi egyetemistalét előnyeit. Ami meg a magyarság ügyeinek jogi képviseletét illeti, annak sikere hullámzó, elsősorban azért, mert kiszámíthatatlan a román igazságszolgáltatás ezekhez a kérdésekhez való viszonyulása. Egyetlen példa: a székely zászló a Maros Megyei Törvényszék ítélete szerint nem reklámzászló, Nagyváradon viszont reklámzászlóként kategorizálták. Ettől függetlenül nem adjuk fel, minden jogi lehetőséget igyekszünk kipróbálni, ismerjük és igyekszünk használni a nyilvánosság erejét is. És bízom benne, hogy minden ellenérdekeltség ellenére előbb-utóbb a „fekete március” ügye is – amelyben Menyhárt Gabiella nagyváradi ügyvédnő idén februárban az 1990-ben halálra gázolt magyar áldozatok özvegyei és Sütő András gyermekei képviseletében a Legfelső Ítélőtábla Melletti Ügyészséghez fordult – az illetékes bíróság elé kerül, ahogy a forradalom és a bányászjárás ügyével már megtörtént. Én tanúként tenném a dolgomat.
KINCSES ELŐD
Marosvásárhelyen született 1941. október 2-án. Testvérei: Emese és Elemér. Középiskoláit szülővárosában a Bolyai Farkas Líceumban végezte (1959), a bukaresti egyetemen szerzett jogi diplomát (1964). Szülővárosában jogtanácsos, majd ügyvéd lett. Ő volt 1989-ben Tőkés László védője abban a kilakoltatási perben, amely a romániai forradalomhoz vezetett. 1990. január 2-ától Király Károly helyetteseként a Nemzeti Megmentési Front és a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnöke. Kulcsszerepet játszott az 1990. március 19–20-i marosvásárhelyi pogromkísérlet, a „fekete március” eseményeinek alakításában. Az etnikai összecsapások után Magyarországon keresett menedéket, ő lett az Iliescu-rezsim első politikai menekültje. 1991 decemberétől 1992 augusztusáig a Magyarok Világszövetségének főtitkára volt. A marosvásárhelyi eseményeket, azok közvetlen előzményeivel együtt, Marosvásárhely fekete márciusa címmel írta meg, a könyv románul, angolul és franciául is megjelent. Ma ügyvédként dolgozik Marosvásárhelyen. Díjak, kitüntetések: Berzsenyi-díj, Báthori István-díj, a Magyar Tisztikereszt lovagi fokozata. Jogász, jogi szakíró, közíró, többszörös román és Balkán-bajnok vágtázó.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Beszélgetés Kincses Előddel, Marosvásárhely „fekete márciusának” koronatanújával A Marosvásárhelyre készülő székelyudvarhelyiek lebeszélését tartja élete legnagyobb fegyvertényének. A „fekete március” után az országból elmenekülni kényszerülő Kincses Előd ügyvéddel a 27 évvel ezelőtti, polgárháborúval fenyegető események előéletéről is beszélgettünk.
Egy 1990. január 12-én mondott beszédében így fogalmazott: „Ebben az országban, azt hiszem, a történelemben először megtörtént az a csoda, hogy a sofőr már rég meghalt, de a gépezet tovább gyilkol!” Honnan ez a jövőbe látás a nagy egymásra találás heteiben? – Az 1989. december végi események után néhány napig valóban azt hittük, végre bekövetkezik az a román–magyar történelmi megbékélés, amelyre immár közel száz éve hiába vártunk. De hamar érzékelni lehetett, hogy a véleményformálók és politikusok korántsem annyira magyarbarátok, mint az utca embere. Feltűnő volt például, hogy noha a legtöbb segély Magyarországról érkezett, azokról egyáltalán nem számoltak be a román nyelvű híradások. Aztán fokozatosan elkezdődött a kampány, amelynek célja az volt, hogy a forradalom utáni magyarbarát hangulatot magyargyűlölővé változtassa. A vásárhelyi Bolyai Farkas Líceum magyar jellegének, az orvosi és gyógyszerészeti egyetem önálló magyar tagozatának visszaállítására irányuló törekvéseinkkel való szembenállás mind-mind ezt jelezte. A magyarok destabilizálni akarják az országot, hangzott mindenhonnan, az állandó román félelem – Erdély elvesztése – meglovaglása zajlott.
– Mit gondol, az éledező hatalom miért épp Marosvásárhelyt jelölte ki a Securitate aktiválásának legitimálását célzó események helyszínéül?
– Marosvásárhely csak a második opció volt, eredetileg Szatmárnémetiben terveztek etnikai összetűzéseket kirobbantani a március 15-i megemlékezések alkalmával. A Vatra Românească nevű szervezet által felheccelt tömeg körbevette a szatmári Bălcescu-szobrot, a koszorúzások egyik tervezett helyszínét, így a koszorúkat végül a katolikus székesegyház melletti Krisztus-szobornál helyezték el. Román–magyar összetűzésre ugyan nem került sor, de a román tömeg a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának megyei alelnöke, Formanek Ferenc és Pécsi Ferenc lemondását követelte, akik ellen etnikai uszítás és pénzügyi visszaélések ügyében névtelen feljelentés is érkezett. Mivel azokban a napokban az RMDSZ alelnökeként Formanek volt a legmagasabb rangú itthon tartózkodó magyar vezető – Domokos Géza és a többiek épp egy román–magyar megbékélés témájában rendezett budapesti értelmiségi találkozón vettek részt –, Király Károly kíséretében március 19-én Bukarestbe utazott, hogy tájékoztassa Ion Iliescut a történtekről. Másnap reggel Iliescu előszobájában találkozott Gelu Voican Voiculescuval, aki már tudott arról, hogy bányászokkal teli vonatok várakoznak Székelykocsárdon, míg Zalatnán a mócokat tartják készenlétben. Vásárhelyen akkor már dúlt a csata.
– Ön pedig lemondott a Nemzeti Megmentési Front (NMF) alelnöki tisztségéről. Mit remélt ettől a döntéstől: hogy ily módon sikerül elejét venni a további atrocitásoknak?
– Miután március 19-én Király Károly hiányában a legmagasabb rangú helyi vezető voltam, román tömegek követelték a lemondásomat. Azt sem tudták, ki vagyok, de ezt kellett kiáltaniuk, amint a tömegben elvegyült egyik családi barátunk kiderítette. A székház erkélyéről azt mondtam nekik, hogy nem akarok a megbékélés útjába állni, és ha a választó testület levált, alávetem magam a döntésnek, de semmiképp sem az utca nyomásának. Úgy gondolkodtam, ne félemlíthessék, ne alázhassák meg általam a magyarságot. Az NMF ideiglenes tanácsának román tagjai – a vatrás Dumitru Poppal az élen – arra kértek, ne hozzam őket abba a helyzetbe, hogy ellenem kelljen szavazniuk, hiszen jól ismerik a munkásságomat. Inkább mondjak le. Belenyugodtam, lemondtam, és aznap este már el is utaztam Székelyudvarhelyre, ahol másnap tárgyalásom volt, az ügyvédi praxisomat ugyanis csak Maros megye területére függesztettem fel. – Sokak szerint sorsdöntő pillanatban a legjobb helyen volt, hiszen az események hírére fél Székelyföld készült indulni a vásárhelyi magyarok védelmére, ami polgárháborús következményekbe is torkollhatott volna. Ön is annyira súlyosnak érzékelte a helyzetet?
– Még annál is riasztóbbnak. Székelyudvarhely főterén és két gyárban tízezer embert igyekeztem meggyőzni, hogy maradjanak otthon, miközben már rengeteg busz, több ezer ember állt indulásra készen. Hasonló módon sikerült helyben tartani a csíkszeredaiakat és székelykeresztúriakat is, a szentgyörgyieket pedig Király Károly nyugtatgatta. Meggyőződésem, hogy hatalmas vérontást sikerült megelőznünk, tudván a Székelykocsárdon már várakozó bányászokról s a Zalatna főterén összegyűjtött mócokról. Ezt tartom életem legnagyobb fegyvertényének. Amúgy meg téveszme, hogy a Securitatét – utódnevén SRI-t – akkor hozták volna újra létre, a decemberi események után a szekusokat maga Iliescu helyezte a hadsereg védelme alá, küldte őket háromhavi fizetett szabadságra, míg el nem érkezik a megfelelő pillanat az újraaktiválásukra. A fekete március kirobbantását inkább az indokolta, hogy a magyar veszéllyel riogatott román közvélemény fogadja el a gyűlölt Szeku visszaállítását. – A „béke apostolából” hogyan lett mégis űzött vad? Miért kellett Magyarországra menekülnie?
– Az egyre erősödő fenyegetettségérzés miatt. A hatalom számára ugyanis mindezt követően is veszélyes ember maradtam, aki bármikor képes maga mögé állítani az embereket. Plusz, hogy nem voltam hajlandó besorolni a magyar díszpintyek közé. Miután az utolsó pillanatban nem került adásba egy interjú a televízió magyar műsorában, amelyben román nyelven részletesen elmeséltem a történéseket – s amelytől azt reméltem, hogy a román nyilvánosság előtt is egyértelművé teszi a dolgokat –, úgy éreztem, nem vagyok biztonságban. Autóval menekítettek előbb Nyárádszeredába, onnan Gyergyóditróba, majd az aradi NMF-vezető, Hosszú Zoltán segítségével Nagylaknál Magyarországra. Közben körözést adtak ki ellenem, de mielőtt az értesítés a határőrző szervekhez ért volna, én már a túloldalon voltam. A körözés tényét amúgy báró Kemény János éppen akkor kitelepedő fia, Kemény Árpád erősítette meg, aki a borsi átkelőnél látta a nevemet a körözöttek listáján. Egy ideig bizony Budapesten sem éreztem magam túl jól, ha valaki hosszasan jött mögöttem.
– Miközben a „fekete márciust” követően sokan végleg elhagyták az országot, ön 1995-ben mégis a hazatérés mellett döntött. Miben bízott? Hiszen még mindig Iliescu és csapata volt hatalmon… – Elsősorban abban, hogy 1994-ben Románia csatlakozott a mifelénk CEDO-ként ismert Emberi Jogok Európai Egyezményéhez. Ezt követően kérést nyújtottam be tisztázandó, hogy zajlik-e ellenem bármilyen vizsgálat Romániában, amire azt a választ kaptam, hogy lezártnak nyilvánították azt a vizsgálatot, amelyet a közlemény szerint el sem kezdtek, noha marosvásárhelyi lakcímemre időközben több idézést is kikézbesítettek. Ezt követően úgy terveztem, hogy három hónapi kivárás után hazamegyek, végül azonban édesanyám műtétje miatt korábban indultam. Az édesapám temetésén ugyanis az ellenem folytatott eljárás miatt nem tudtam jelen lenni, azt a pillanatot örök fájdalomként hordozom magamban.
– Itthon szembesült bármilyen retorzióval?
– Nem, bár a hazatérésem hírére a Maros megyei főügyész újságírói kérdésre még úgy válaszolt, hogy ha rajta múlna, letartóztatna. Volt évfolyamtársam, a Văcăroiu-kormány külügyminisztere, Teodor Meleșcanu révén diplomata-útlevéllel jöhettem haza. Az iratot egy Ioan Oancea nevű konzultól vettem át, aki még tíz dollárral is megkölcsönzött, ennyibe került ugyanis az útlevél kibocsátása. Megkérdezte, mivel utazom, mire én azt válaszoltam neki, hogy vonattal. A nyomon követésemet jelzi, hogy amikor később találkoztunk, pontosan tudta, hogy a határt ugyan vonattal léptem át, utána azonban autóval utaztam tovább. Részben biztonsági okokból ugyanis a Magyar Televízió egy forgatócsoportjának kíséretében mentem haza.
– Ma Tőkés László jogi képviselete mellett a hazai magyarság egy sor fontos ügyének képviseletét is ellátja a MOGYE-ügytől a marosvásárhelyi Római katolikus Gimnázium és a Székely Nemzeti Tanács peres dolgaiig. Mennyiben segíti munkájában, hogy annak idején a bukaresti egyetemen végezte a jogi tanulmányait?
– Azontúl, hogy néha belebotlom egyik-másik évfolyamtársamba, nem nagyon. Annak idején két okból mentem egyetemre Bukarestbe, és nem Kolozsvárra, ahogy az erdélyi fiatalok többsége tette. Az egyik a román nyelv megtanulásának célkitűzése – az évfolyam egyetlen magyar diákja voltam –, másrészt válogatott atlétaként is szerettem volna kihasználni a fővárosi egyetemistalét előnyeit. Ami meg a magyarság ügyeinek jogi képviseletét illeti, annak sikere hullámzó, elsősorban azért, mert kiszámíthatatlan a román igazságszolgáltatás ezekhez a kérdésekhez való viszonyulása. Egyetlen példa: a székely zászló a Maros Megyei Törvényszék ítélete szerint nem reklámzászló, Nagyváradon viszont reklámzászlóként kategorizálták. Ettől függetlenül nem adjuk fel, minden jogi lehetőséget igyekszünk kipróbálni, ismerjük és igyekszünk használni a nyilvánosság erejét is. És bízom benne, hogy minden ellenérdekeltség ellenére előbb-utóbb a „fekete március” ügye is – amelyben Menyhárt Gabiella nagyváradi ügyvédnő idén februárban az 1990-ben halálra gázolt magyar áldozatok özvegyei és Sütő András gyermekei képviseletében a Legfelső Ítélőtábla Melletti Ügyészséghez fordult – az illetékes bíróság elé kerül, ahogy a forradalom és a bányászjárás ügyével már megtörtént. Én tanúként tenném a dolgomat.
KINCSES ELŐD
Marosvásárhelyen született 1941. október 2-án. Testvérei: Emese és Elemér. Középiskoláit szülővárosában a Bolyai Farkas Líceumban végezte (1959), a bukaresti egyetemen szerzett jogi diplomát (1964). Szülővárosában jogtanácsos, majd ügyvéd lett. Ő volt 1989-ben Tőkés László védője abban a kilakoltatási perben, amely a romániai forradalomhoz vezetett. 1990. január 2-ától Király Károly helyetteseként a Nemzeti Megmentési Front és a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnöke. Kulcsszerepet játszott az 1990. március 19–20-i marosvásárhelyi pogromkísérlet, a „fekete március” eseményeinek alakításában. Az etnikai összecsapások után Magyarországon keresett menedéket, ő lett az Iliescu-rezsim első politikai menekültje. 1991 decemberétől 1992 augusztusáig a Magyarok Világszövetségének főtitkára volt. A marosvásárhelyi eseményeket, azok közvetlen előzményeivel együtt, Marosvásárhely fekete márciusa címmel írta meg, a könyv románul, angolul és franciául is megjelent. Ma ügyvédként dolgozik Marosvásárhelyen. Díjak, kitüntetések: Berzsenyi-díj, Báthori István-díj, a Magyar Tisztikereszt lovagi fokozata. Jogász, jogi szakíró, közíró, többszörös román és Balkán-bajnok vágtázó.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 18.
Márciusi tárlat – 2017 (Kézdivásárhely)
A kézdivásárhelyi márciusi tárlat szépsége az alkotók lázas erejében, egymást inspiráló közelségében, a régió zártságát bontogató vendégszeretetben és az ünnepre készülődés várakozásában jelenik meg. Mesterek és tanítványok együtt vállalnak közösséget, hogy tárlatukkal éves csoportos kiállítást hozzanak létre.
KOSZTÁNDI JENŐ (1930–2017), a baráti ragaszkodás és a művészi elkötelezettség nagymestere az idei tárlaton hiányzik közülünk. Életműve képről képre felidézhetően bennünk él. Ötletgazdag képei, kifinomult színtanulmányai és szilárd arányai mutatták az utat a teljesség felé, a művészi létezés emeltebb szintű hite felé. A fiatalokat mindig megszólította, segítő szándékát felajánlotta. Halála napján befejezte és címet is adott az utolsó képének: Díszben. Mondta, ennek a képnek befelé hívogató, nagyobb mélységet adott. Kosztándi Jenőtől tanulni lehetett az életöröm felemelő derűjét, az elkötelezett barátságot és a holnapba vetett hitet. Művészete a köztudatban él, hatása alakítja és formálja az utána érkezőket. KOSZTÁNDI B. KATALIN Gömbcsoda című képe szelíd szemlélődéssel jeleníti meg a pitypang beteljesedésében rejlő összhangot, megjelenik benne a lelki béke és az elrendezett világ hite.
IFJ. KOSZTÁNDI KATALIN Csendéletével olyan képet választott, amellyel felmutatja festészeti kötődését szüleihez és kifinomult egyéni ábrázolókészségét. ÁBRAHÁM IMOLA motívumainak új variációja dinamikus frissességével kontrasztokban élő játékokat ábrázol, s kérdez a cselekvő ember jövőképére vonatkozóan. SIPOS-GAUDI TÜNDE tollrajzainak leegyszerűsített formavilága a körkörös ismétléssel a középpont kérdését járja körül. Az egymásra épülő árnyalatok és feltűnő figurák körforgása az egyensúly vélhető lehetőségére utal. ÁBRAHÁM JAKAB, az erdélyi grafika kiemelt alkotója Fénysugár című képén is egyetemes rangra emeli a véletlenszerűt. A részelem az egész komplexitását mutatja, és a véletlenszerűhöz őserő társul. CSUTAK LEVENTE Kós Károly erdélyiségét állítja az értékőrző ember példaképeként. A szépen rajzolt arc derűs mosolyával az öntudatos ember töretlen hitét közvetíti. MIKLÓSSY MÁRIA Afrodité örök című műve az új médium kipróbálását (C-print) a festői hatás elnyerésének szolgálatába állítja. Képén a művész kulturális elkötelezettsége és a művészet egyetemes jellege teremt folytonosságot a múlt és jelen között. ALBERT LEVENTE régebbről ismert fehér-fekete világa barna tónusok gazdag árnyalatai felé nyit. Számomra ez az öntörvényű világ nem öncélú kísérletezés, az anyaggal való kapcsolat folyamatából egzisztenciális meditációkat tár fel. BARTHA ÁRPÁD a kivágás jelértéke köré épít stilizált világot. A közelmúltban ebben a kiállítótérben egyetlen zárt vonallal megrajzolt képeivel mutatkozott be. Az alkotás a variáció képzeletgazdag tárháza nála. BARTHA BORÓKA motívumtára egy sík kimerevített tervrajzával idősíkokat és élettereket vetít egymás mellé. Egy letűnt világkép nosztalgiája kerül előtérbe. VETRÓ B. SEBESTYÉN ANDRÁS tusrajza a tárgy megörökítése által az utazó rácsodálkozó tekintetével a kulturális lenyomatok szép-élményét ragadja meg. DEÁK BARNA drótnyomata szerepek és pózok ironikus leleplezése. Figurái esendősége szerethető, és önreflexív felismerésekre késztet. SÁROSI CSABA Elíziuma szerephelyzetben felértékelt figurája közösséget vezet a kényszeredett boldogság felé. Fanyar iróniával kétkedik az alkotó a közösségi szerepvállalásban. DEÁK M. RIA kísérletezik az anyag elrendezésével, amelynek során mély tartalmakat és jelentésgazdag tereket hív elő. Hasonló alkotásain is misztikus átalakulás és a véletlenszerű fölé kerülő időtlenség társul. KÖLLŐ MARGIT nemezelt gyapjú (Vi-zes ne-mez, ne-mes víz ez) alkotásán az erezetként derengő grafikus vonalak az oldott kék mezőben drámai erejűek. BARTOS JENŐ Kék Madonnája az ikonográfia kulturális tradícióját adaptálva alakít ki erős individuális képnyelvet. A transzcendens értékszférába beépített székely jelkép az egyetemes üzeneten belül a regionális kötődést erősíti fel. VAJNA LÁSZLÓ Káprázatán a szigorú kompozíció ellenére öntörvényű szabadság jelenik meg. Ezért is tűnik képe egyszerre játéknak és komor életbölcseletnek. VETRÓ B. ZSUZSA Bontunk? Építünk? kétkedő magatartással a részelemekre szétszedett világképpel a várakozásra reflektál. ALBERT SÁNDOR durva ecsetvonásai, erős színei mindig lenyűgöznek. Kikelet című képének friss lendülete és világos színfoltjai derűs életérzést közvetítenek. BALÁZS ISTVÁN képein az „egy álló porszem el nem hibban” (József Attila) teljesség megragadására törekszik. A virágkehely izzó képmezőben az illúzió megragadását villantja fel. HAJDU ENIKŐ szürreális világa totemek, ősképek ábrázolásával a mitikus életérzést társítja az ábrázolás szférájához. GYULAI NAGY MARGIT bábuja a kiszolgáltatottság bénító erejét mutatja az erős színekkel izzó világban. CSILLAG MÓNIKA először jelentkezik a régió képzőművészei között. A portrérajzolást kedvelő rajztanár a kisplasztika finom és kecses vonásaival jelzi művészi érzékenységét. SZÁSZ EDIT szintén először állít itt ki. A kezek gesztusrendszerével a közösség történelemtudatára reflektál, amelyben a múlt felidézése mellett a jelenben a fennmaradásért vívott erős emóciók jelennek meg. JAKABOS-OLSEFSZKY IMOLA Tűzkristályok című alkotásán a feltörő láva érzelemgazdag kisugárzásával és az ősrobbanás formai szépségével felfokozott tettértékű vágyat közvetít. KOSZTA ERVIN a forradalom áldozatainak a kulturális emlékezetben való megőrzését jeleníti meg. HASZMANN JÚLIA RÉKA Generációk című képe a népi motívumkinccsel harmonikusan összecsengő színek hangulatában kel életre. VALEAN TÜNDE dekoratív oázisa az emlékezésben átlényegülő lófej által érzelemgazdag és álomittas emlékképpé válik. SIMÓ ENIKŐ képén a variációs játékok emelt szintű kivitelezése az összhang dicséreteként régi templomok kazettás mennyezetének kortárs folytatása is lehetne. HERVAI KATALIN Jézus és Júdás képe az életmű vallásos identitásának felmutatása. SÁROSI MÁTYÁS Babilonjában a kaotikus felhalmozásban megmutatkozó birtokvágy az életteret számolja fel, és az embert szorítja ki az általa rombolt világból. TOMOS TÜNDE szürreális álmai, női jelképei egy új ciklus születését jelzik, amelyek „rejtelmekben zengenek”, de nagyon izgalmasnak tűnnek. MÁTHÉ LÁSZLÓ felbontja a tradíciót, hogy nagy méretű alkotásain szintéziseket teremtsen annak tapasztalatából. Gyerekportréja egy munkafolyamatba nyújt betekintést. MATTIS-TEUTSCH WALDEMAR sztereogramja és PÉTER ESZTER installációja a művészet alternatív formáival mozdít ki beidegződéseinkből, és ad impulzusokat a játszótárs szerepének elfogadására. ÜTŐ GUSZTÁV felvállalja, hogy a művésznek aktív jelenlétben kell jelen lennie a társadalomban. A székelyföldi szobrászok munkáin jelentős a tradícióba ágyazottság. A mester és tanítvány kapcsolatrendszer köt össze több művészt, amely erős sorsközösséget teremt. VETRÓ ANDRÁS heroikus küzdelemmel az erdélyi értelmiségi élet nagy szellemiségeinek arcmását törekszik a köztudatban megerősíteni. Szárnyaszegett című alkotásán az organikus anyag adottságainak elfogadásával esendő szépséggel egészítette ki faszoborsorozatát. PETROVITS ISTVÁN monumentális szobrai mellett a plakettek személyes és életközeli kapcsolatba hozzák a nagy elődöket. Finom arcvonásokkal avatják ismerőseinkké a kultuszok hőseit. VARGHA MIHÁLY többpilléres szobrászatában a faszobrok alkotásakor a véletlenszerűben rejlő gazdag képzettársítást teszi láthatóvá. Az alkotás révén a korrózió vagy annak hasonlósága a kortársban rejlő archaikust emeli ki. Ennek hasonlóságát látjuk ILLÉS-MUSZKA RUDOLF alkotásán is. ÉLTES BARNA a népi építészet analógiájára épít szobrokat, amelyek részben jelzik egy világképhez való igazodásukat, ugyanakkor autonómiájukat is mutatják. Ezzel szemben VINCZEFFY LÁSZLÓ A gumó titka című térplasztikája zárt jelentéshálót teremt maga köré. Újszerűsége mellett egy őslény szürreális időtlenségét is közvetíti. KOVÁCS GÉZA Kiáltás című plasztikája az újrahasznosítás és elrendezés játéka által kap üzenetet. A kézdivásárhelyi tárlat a régió (Kovászna és Brassó megye) alkotóinak találkozási fórumot teremt. A művész közösségformáló szerepe lényeges, hiszen szép-élménnyel felül lehet emelkedni a gátakon, és igazságérzettel vállalható a holnap. DEÁK FERENC LORÁND
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A kézdivásárhelyi márciusi tárlat szépsége az alkotók lázas erejében, egymást inspiráló közelségében, a régió zártságát bontogató vendégszeretetben és az ünnepre készülődés várakozásában jelenik meg. Mesterek és tanítványok együtt vállalnak közösséget, hogy tárlatukkal éves csoportos kiállítást hozzanak létre.
KOSZTÁNDI JENŐ (1930–2017), a baráti ragaszkodás és a művészi elkötelezettség nagymestere az idei tárlaton hiányzik közülünk. Életműve képről képre felidézhetően bennünk él. Ötletgazdag képei, kifinomult színtanulmányai és szilárd arányai mutatták az utat a teljesség felé, a művészi létezés emeltebb szintű hite felé. A fiatalokat mindig megszólította, segítő szándékát felajánlotta. Halála napján befejezte és címet is adott az utolsó képének: Díszben. Mondta, ennek a képnek befelé hívogató, nagyobb mélységet adott. Kosztándi Jenőtől tanulni lehetett az életöröm felemelő derűjét, az elkötelezett barátságot és a holnapba vetett hitet. Művészete a köztudatban él, hatása alakítja és formálja az utána érkezőket. KOSZTÁNDI B. KATALIN Gömbcsoda című képe szelíd szemlélődéssel jeleníti meg a pitypang beteljesedésében rejlő összhangot, megjelenik benne a lelki béke és az elrendezett világ hite.
IFJ. KOSZTÁNDI KATALIN Csendéletével olyan képet választott, amellyel felmutatja festészeti kötődését szüleihez és kifinomult egyéni ábrázolókészségét. ÁBRAHÁM IMOLA motívumainak új variációja dinamikus frissességével kontrasztokban élő játékokat ábrázol, s kérdez a cselekvő ember jövőképére vonatkozóan. SIPOS-GAUDI TÜNDE tollrajzainak leegyszerűsített formavilága a körkörös ismétléssel a középpont kérdését járja körül. Az egymásra épülő árnyalatok és feltűnő figurák körforgása az egyensúly vélhető lehetőségére utal. ÁBRAHÁM JAKAB, az erdélyi grafika kiemelt alkotója Fénysugár című képén is egyetemes rangra emeli a véletlenszerűt. A részelem az egész komplexitását mutatja, és a véletlenszerűhöz őserő társul. CSUTAK LEVENTE Kós Károly erdélyiségét állítja az értékőrző ember példaképeként. A szépen rajzolt arc derűs mosolyával az öntudatos ember töretlen hitét közvetíti. MIKLÓSSY MÁRIA Afrodité örök című műve az új médium kipróbálását (C-print) a festői hatás elnyerésének szolgálatába állítja. Képén a művész kulturális elkötelezettsége és a művészet egyetemes jellege teremt folytonosságot a múlt és jelen között. ALBERT LEVENTE régebbről ismert fehér-fekete világa barna tónusok gazdag árnyalatai felé nyit. Számomra ez az öntörvényű világ nem öncélú kísérletezés, az anyaggal való kapcsolat folyamatából egzisztenciális meditációkat tár fel. BARTHA ÁRPÁD a kivágás jelértéke köré épít stilizált világot. A közelmúltban ebben a kiállítótérben egyetlen zárt vonallal megrajzolt képeivel mutatkozott be. Az alkotás a variáció képzeletgazdag tárháza nála. BARTHA BORÓKA motívumtára egy sík kimerevített tervrajzával idősíkokat és élettereket vetít egymás mellé. Egy letűnt világkép nosztalgiája kerül előtérbe. VETRÓ B. SEBESTYÉN ANDRÁS tusrajza a tárgy megörökítése által az utazó rácsodálkozó tekintetével a kulturális lenyomatok szép-élményét ragadja meg. DEÁK BARNA drótnyomata szerepek és pózok ironikus leleplezése. Figurái esendősége szerethető, és önreflexív felismerésekre késztet. SÁROSI CSABA Elíziuma szerephelyzetben felértékelt figurája közösséget vezet a kényszeredett boldogság felé. Fanyar iróniával kétkedik az alkotó a közösségi szerepvállalásban. DEÁK M. RIA kísérletezik az anyag elrendezésével, amelynek során mély tartalmakat és jelentésgazdag tereket hív elő. Hasonló alkotásain is misztikus átalakulás és a véletlenszerű fölé kerülő időtlenség társul. KÖLLŐ MARGIT nemezelt gyapjú (Vi-zes ne-mez, ne-mes víz ez) alkotásán az erezetként derengő grafikus vonalak az oldott kék mezőben drámai erejűek. BARTOS JENŐ Kék Madonnája az ikonográfia kulturális tradícióját adaptálva alakít ki erős individuális képnyelvet. A transzcendens értékszférába beépített székely jelkép az egyetemes üzeneten belül a regionális kötődést erősíti fel. VAJNA LÁSZLÓ Káprázatán a szigorú kompozíció ellenére öntörvényű szabadság jelenik meg. Ezért is tűnik képe egyszerre játéknak és komor életbölcseletnek. VETRÓ B. ZSUZSA Bontunk? Építünk? kétkedő magatartással a részelemekre szétszedett világképpel a várakozásra reflektál. ALBERT SÁNDOR durva ecsetvonásai, erős színei mindig lenyűgöznek. Kikelet című képének friss lendülete és világos színfoltjai derűs életérzést közvetítenek. BALÁZS ISTVÁN képein az „egy álló porszem el nem hibban” (József Attila) teljesség megragadására törekszik. A virágkehely izzó képmezőben az illúzió megragadását villantja fel. HAJDU ENIKŐ szürreális világa totemek, ősképek ábrázolásával a mitikus életérzést társítja az ábrázolás szférájához. GYULAI NAGY MARGIT bábuja a kiszolgáltatottság bénító erejét mutatja az erős színekkel izzó világban. CSILLAG MÓNIKA először jelentkezik a régió képzőművészei között. A portrérajzolást kedvelő rajztanár a kisplasztika finom és kecses vonásaival jelzi művészi érzékenységét. SZÁSZ EDIT szintén először állít itt ki. A kezek gesztusrendszerével a közösség történelemtudatára reflektál, amelyben a múlt felidézése mellett a jelenben a fennmaradásért vívott erős emóciók jelennek meg. JAKABOS-OLSEFSZKY IMOLA Tűzkristályok című alkotásán a feltörő láva érzelemgazdag kisugárzásával és az ősrobbanás formai szépségével felfokozott tettértékű vágyat közvetít. KOSZTA ERVIN a forradalom áldozatainak a kulturális emlékezetben való megőrzését jeleníti meg. HASZMANN JÚLIA RÉKA Generációk című képe a népi motívumkinccsel harmonikusan összecsengő színek hangulatában kel életre. VALEAN TÜNDE dekoratív oázisa az emlékezésben átlényegülő lófej által érzelemgazdag és álomittas emlékképpé válik. SIMÓ ENIKŐ képén a variációs játékok emelt szintű kivitelezése az összhang dicséreteként régi templomok kazettás mennyezetének kortárs folytatása is lehetne. HERVAI KATALIN Jézus és Júdás képe az életmű vallásos identitásának felmutatása. SÁROSI MÁTYÁS Babilonjában a kaotikus felhalmozásban megmutatkozó birtokvágy az életteret számolja fel, és az embert szorítja ki az általa rombolt világból. TOMOS TÜNDE szürreális álmai, női jelképei egy új ciklus születését jelzik, amelyek „rejtelmekben zengenek”, de nagyon izgalmasnak tűnnek. MÁTHÉ LÁSZLÓ felbontja a tradíciót, hogy nagy méretű alkotásain szintéziseket teremtsen annak tapasztalatából. Gyerekportréja egy munkafolyamatba nyújt betekintést. MATTIS-TEUTSCH WALDEMAR sztereogramja és PÉTER ESZTER installációja a művészet alternatív formáival mozdít ki beidegződéseinkből, és ad impulzusokat a játszótárs szerepének elfogadására. ÜTŐ GUSZTÁV felvállalja, hogy a művésznek aktív jelenlétben kell jelen lennie a társadalomban. A székelyföldi szobrászok munkáin jelentős a tradícióba ágyazottság. A mester és tanítvány kapcsolatrendszer köt össze több művészt, amely erős sorsközösséget teremt. VETRÓ ANDRÁS heroikus küzdelemmel az erdélyi értelmiségi élet nagy szellemiségeinek arcmását törekszik a köztudatban megerősíteni. Szárnyaszegett című alkotásán az organikus anyag adottságainak elfogadásával esendő szépséggel egészítette ki faszoborsorozatát. PETROVITS ISTVÁN monumentális szobrai mellett a plakettek személyes és életközeli kapcsolatba hozzák a nagy elődöket. Finom arcvonásokkal avatják ismerőseinkké a kultuszok hőseit. VARGHA MIHÁLY többpilléres szobrászatában a faszobrok alkotásakor a véletlenszerűben rejlő gazdag képzettársítást teszi láthatóvá. Az alkotás révén a korrózió vagy annak hasonlósága a kortársban rejlő archaikust emeli ki. Ennek hasonlóságát látjuk ILLÉS-MUSZKA RUDOLF alkotásán is. ÉLTES BARNA a népi építészet analógiájára épít szobrokat, amelyek részben jelzik egy világképhez való igazodásukat, ugyanakkor autonómiájukat is mutatják. Ezzel szemben VINCZEFFY LÁSZLÓ A gumó titka című térplasztikája zárt jelentéshálót teremt maga köré. Újszerűsége mellett egy őslény szürreális időtlenségét is közvetíti. KOVÁCS GÉZA Kiáltás című plasztikája az újrahasznosítás és elrendezés játéka által kap üzenetet. A kézdivásárhelyi tárlat a régió (Kovászna és Brassó megye) alkotóinak találkozási fórumot teremt. A művész közösségformáló szerepe lényeges, hiszen szép-élménnyel felül lehet emelkedni a gátakon, és igazságérzettel vállalható a holnap. DEÁK FERENC LORÁND
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 18.
12 szó
A gondolat, hogy a slam poetry iránt mindig van érdeklődés, akkor kezdett el motoszkálni a fejemben, amikor alig találtam parkolóhelyet az épület előtt. Odabent, az András Lóránt Társulat székhelyén, az egykori zsinagóga lépcsőházában, folyosóin egyre több ismerős arc üdvözölt, a nagyterem pedig kellemes meglepetést tartogatott: vidám, (nem csak) fiatal, és teljes telt ház várta, hogy elkezdődjön az ,,előadás”, avagy a slammerek (slam költészetet művelők) estje.
A tematika és az időpont – március 15-e – immár hagyománnyá vált a marosvásárhelyi slames körökben is, mégis a meglepetés erejével hatott a nagy lélekszámú közönség. Miközben a különböző irodalmi esteken, könyvbemutatókon – kevés kivételtől eltekintve – épp csak lézeng az ifjú publikum, a slam poetry mindig telt házat vonz. És ez jó dolog. Mert népszerűvé, trenddé emeli az irodalmat, mert közvetlen, gyakran interaktív és a régmúlt korok kérdéseit kortárs aktualitássá képes emelni azzal, hogy nemigen tiszteli a műfaji, tematikai, avagy generációs határokat.
Ez alól a március 15-i est sem volt kivétel. A 12 szó című audiovizuális ünnepi slamprodukció a Nest és az András Lóránt Társulat közös produkciója volt a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, a Vox Novum és az RMDSZ Maros megyei szervezetének közös szervezésében.
A rendezvény kezdetén elsötétülő színpadtér mögötti falra dinamikus illusztrációként kivetített fekete-fehér rövidfilm tovább fokozta az est hangulatát, amelyet a fellépő slammerek – Fazakas Zsolt, Járai Richárd, Tófalvi Előd, Vass Márton – költeményeik és különböző közjátékok segítségével teremtettek meg. A háttérvetítés (Banga Szilárd, Same URL) mindvégig pörgött, a nonfiguratívból kiemelkedő utcarészletek, szimbólumok, ‘56-os, ‘89-es forradalmi pillanatképek előtt párban olvasták fel írásaikat az előadók. Március 15., ünnep, forradalom, jelen, napjaink problémái, kilátástalanság, szójátékok, humor. A lázadás mint eszmény, amely immár távoli és el nem érhető. Egykori áldozatkészség, bátorság és áldozathozatal, versus mai trendek és felszínesség. Hallottunk elvont és kimondottan szókimondó slameket, gyakori áthallásokat másoktól, ismert szerzőktől, klasszikusoktól. Venné-e ma a bátorságot valaki, hogy kiszabadítsa a börtönből Táncsics Mihályt, vagy csak dobnánk a lájkokat a Facebookon? Nagyjából ez volt a központi kérdés, amelyet számtalan variációban jártak körül az előadók, miközben napjaink terminológiájával és szociális problematikáinak kérdésfeltevéseivel járták körül az eszményített kort, amelyben a fiatalság – az ő korosztályuk – mindennel dacolva megváltoztatta az ismert világot.
A slamek között az András Lóránt Társulat táncosai léptek a színpadra, az est pedig – hogy minden a helyén legyen – jókora bulival ért véget. A slam lehozta az irodalmat az elefántcsonttoronyból, a hatalmas érdeklődés pedig jelezte: igény van rá idelent, a vadászmezőkön is.
K. NAGY BOTOND
Népújság (Marosvásárhely)
A gondolat, hogy a slam poetry iránt mindig van érdeklődés, akkor kezdett el motoszkálni a fejemben, amikor alig találtam parkolóhelyet az épület előtt. Odabent, az András Lóránt Társulat székhelyén, az egykori zsinagóga lépcsőházában, folyosóin egyre több ismerős arc üdvözölt, a nagyterem pedig kellemes meglepetést tartogatott: vidám, (nem csak) fiatal, és teljes telt ház várta, hogy elkezdődjön az ,,előadás”, avagy a slammerek (slam költészetet művelők) estje.
A tematika és az időpont – március 15-e – immár hagyománnyá vált a marosvásárhelyi slames körökben is, mégis a meglepetés erejével hatott a nagy lélekszámú közönség. Miközben a különböző irodalmi esteken, könyvbemutatókon – kevés kivételtől eltekintve – épp csak lézeng az ifjú publikum, a slam poetry mindig telt házat vonz. És ez jó dolog. Mert népszerűvé, trenddé emeli az irodalmat, mert közvetlen, gyakran interaktív és a régmúlt korok kérdéseit kortárs aktualitássá képes emelni azzal, hogy nemigen tiszteli a műfaji, tematikai, avagy generációs határokat.
Ez alól a március 15-i est sem volt kivétel. A 12 szó című audiovizuális ünnepi slamprodukció a Nest és az András Lóránt Társulat közös produkciója volt a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, a Vox Novum és az RMDSZ Maros megyei szervezetének közös szervezésében.
A rendezvény kezdetén elsötétülő színpadtér mögötti falra dinamikus illusztrációként kivetített fekete-fehér rövidfilm tovább fokozta az est hangulatát, amelyet a fellépő slammerek – Fazakas Zsolt, Járai Richárd, Tófalvi Előd, Vass Márton – költeményeik és különböző közjátékok segítségével teremtettek meg. A háttérvetítés (Banga Szilárd, Same URL) mindvégig pörgött, a nonfiguratívból kiemelkedő utcarészletek, szimbólumok, ‘56-os, ‘89-es forradalmi pillanatképek előtt párban olvasták fel írásaikat az előadók. Március 15., ünnep, forradalom, jelen, napjaink problémái, kilátástalanság, szójátékok, humor. A lázadás mint eszmény, amely immár távoli és el nem érhető. Egykori áldozatkészség, bátorság és áldozathozatal, versus mai trendek és felszínesség. Hallottunk elvont és kimondottan szókimondó slameket, gyakori áthallásokat másoktól, ismert szerzőktől, klasszikusoktól. Venné-e ma a bátorságot valaki, hogy kiszabadítsa a börtönből Táncsics Mihályt, vagy csak dobnánk a lájkokat a Facebookon? Nagyjából ez volt a központi kérdés, amelyet számtalan variációban jártak körül az előadók, miközben napjaink terminológiájával és szociális problematikáinak kérdésfeltevéseivel járták körül az eszményített kort, amelyben a fiatalság – az ő korosztályuk – mindennel dacolva megváltoztatta az ismert világot.
A slamek között az András Lóránt Társulat táncosai léptek a színpadra, az est pedig – hogy minden a helyén legyen – jókora bulival ért véget. A slam lehozta az irodalmat az elefántcsonttoronyból, a hatalmas érdeklődés pedig jelezte: igény van rá idelent, a vadászmezőkön is.
K. NAGY BOTOND
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 18.
Regélt a Bekecsalja
Kisiskolások regemondó versenyének volt a házigazdája március 11-én Nyárádmagyarós község.
Nyárádmagyarós és Székelybere községek tanítói közössége munkáját dicsérte a szépen feldíszített, népi ruhába „öltöztetett” selyei kultúrotthon, amely 39 kis regemondót, azok szüleit és felkészítő tanítóit fogadta, látta vendégül a harmadik osztályos diákok regemondó versenyének megyei szakaszán. A vendégeket Ozsváth István alpolgármester, majd Iszlai Tünde Andrea községi igazgatónő üdvözölte, azokat, akik fontosnak tartják a múlt felidézését, tiszteletét, a hagyományok életben tartását. A rege bűvös szó, amelynek üzenete az, hogy Isten teremtése örök, a rege nyelvünk, történelmünk, hagyományaink része, kincse. „Őseink vagyona, múltja, öröme, bánata, szenvedése, kivirágzása, nemzeti büszkesége, halálmegvető félelme, gyászos napjainak megszámlálhatatlansága, s valamennyi csokorba kötve, melynek neve legenda, monda, rege.”
Ahol minden történelem
A selyei színpadon fonóba vonultak a gyerekek, ahol Bekecs alatti mondákkal, népdalokkal, táncokkal ismerkedhettek, majd mindenki mesélni kezdett: Attila királytól Szent Lászlóig, a honszerző Árpádtól a szabadságszerző Rákócziig elevenedtek meg a regék, mondák, ott „vonult” Mátyás király szegény embere, csillagásza és cinkotai kántora, a várépítő és forrásfakasztó tündér, Rapsóné várától Csala tornyáig barangolhattunk képzeletünkben a Székelyföldön, hegyeken-völgyeken tündérek lebegtek, majd alig némult el Lehel kürtje, a tündérek felsorakoztak a nyárádszentimrei Paladomb alatt, hogy elűzzék a falura törő lidérceket, majd tatárok verekedtek Almástól Vargyasig, de a Gyilkos-tótól a Medve-tóig is mindent legendák, regék fűznek egybe, és Bodrog is csak akkor lehetett boldog kedvese, Tisza mellett, ha legyőzhette a púpos óriást. Aki pedig mindezt elmesélte, mellére vagy kalapjára selyei bokrétát kapott, mellé dicséretet a zsűritől, amelynek tagjai voltak Fejes Réka, a Maros megyei magyar tanítók szaktanfelügyelője, Bárdosi Ilona ny. tanítónő, a verseny megálmodója, védnöke, Hátsek Kinga csíkszeredai tanítónő, Sajgó Melinda és Simon György marosvásárhelyi magyar szakos tanárok.
Simon György szerint „leckét kaptunk”, Fejes Réka magát a rendezvényt egy élő regének tartja, míg Iszlai Tünde igazgató szerint „elődeink nagy tetteinek felelevenítése által erősödtünk hitben, ember- és hazaszeretetben”. Bárdosi Ilona szerint az anyanyelv ünnepe volt a vetélkedő, de bármennyire is sikeres volt, még mindig sok a tennivaló: a gyerekeket úgy kell kézen fogni, hogy le ne térhessenek az anyanyelv útjáról, de fel kell keresni mondáink helyszíneit is, újra kell tanulni régi szavainkat, történeteinket, dalainkat, mert „amíg nem ismerjük történelmünket, nem vagyunk azok, akiknek lennünk kellene”.
Következik az országos döntő
A zsűri döntése értelmében a marosvásárhelyi Fülöp Ábel, Mihály Róbert, Lengyel Dániel, a szászrégeni Újfalusi Boglárka, az ákosfalvi Nagy Szabolcs Botond, a marosvécsi Tóth Pál Előd és a nyárádszeredai Siklódi Réka dicséretben részesültek, a dobogóra a backamadarasi Fejér Johanna (3. díj, tanítónő Kőműves Edit), a vásárhelyi Nagy Izabella (2. díj, tanítónő Szatmári Zsuzsánna) és az erdőszentgyörgyi Nagy Paula Ibolya (1. díj) került. A legjobb regélőnek bizonyuló kisdiák tanítónője kérdésünkre elárulta: nagyon örülnek a díjnak, és úgy érzik, megérdemelten kapták. Tanítványa egyszerű családból származó, de nagylelkű, mindig mosolygó, derűs kislány, aki megértette a követelményeket, így nem jelentett nehézséget a megyei szakaszra való felkészülés, de az országos megmértettetés előtt még dolgozniuk kell egy picit – mondta el Kovrig Ildikó. Paula is nagyon örült az eredménynek, hisz nem számított rá, sok munkával járt a felkészülés, de úgy érzi, megérte.
*
A regemondó vetélkedő országos szakaszára április 7–8-án kerül sor a marosvásárhelyi Ariel színházban. A megnyitóünnepséget 7-én, pénteken 19 órai kezdettel tartják. A tulajdonképpeni verseny 8-án, szombaton 9 órakor kezdődik, a záróünnepségre 16.30-tól kerül sor.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ
Népújság (Marosvásárhely)
Kisiskolások regemondó versenyének volt a házigazdája március 11-én Nyárádmagyarós község.
Nyárádmagyarós és Székelybere községek tanítói közössége munkáját dicsérte a szépen feldíszített, népi ruhába „öltöztetett” selyei kultúrotthon, amely 39 kis regemondót, azok szüleit és felkészítő tanítóit fogadta, látta vendégül a harmadik osztályos diákok regemondó versenyének megyei szakaszán. A vendégeket Ozsváth István alpolgármester, majd Iszlai Tünde Andrea községi igazgatónő üdvözölte, azokat, akik fontosnak tartják a múlt felidézését, tiszteletét, a hagyományok életben tartását. A rege bűvös szó, amelynek üzenete az, hogy Isten teremtése örök, a rege nyelvünk, történelmünk, hagyományaink része, kincse. „Őseink vagyona, múltja, öröme, bánata, szenvedése, kivirágzása, nemzeti büszkesége, halálmegvető félelme, gyászos napjainak megszámlálhatatlansága, s valamennyi csokorba kötve, melynek neve legenda, monda, rege.”
Ahol minden történelem
A selyei színpadon fonóba vonultak a gyerekek, ahol Bekecs alatti mondákkal, népdalokkal, táncokkal ismerkedhettek, majd mindenki mesélni kezdett: Attila királytól Szent Lászlóig, a honszerző Árpádtól a szabadságszerző Rákócziig elevenedtek meg a regék, mondák, ott „vonult” Mátyás király szegény embere, csillagásza és cinkotai kántora, a várépítő és forrásfakasztó tündér, Rapsóné várától Csala tornyáig barangolhattunk képzeletünkben a Székelyföldön, hegyeken-völgyeken tündérek lebegtek, majd alig némult el Lehel kürtje, a tündérek felsorakoztak a nyárádszentimrei Paladomb alatt, hogy elűzzék a falura törő lidérceket, majd tatárok verekedtek Almástól Vargyasig, de a Gyilkos-tótól a Medve-tóig is mindent legendák, regék fűznek egybe, és Bodrog is csak akkor lehetett boldog kedvese, Tisza mellett, ha legyőzhette a púpos óriást. Aki pedig mindezt elmesélte, mellére vagy kalapjára selyei bokrétát kapott, mellé dicséretet a zsűritől, amelynek tagjai voltak Fejes Réka, a Maros megyei magyar tanítók szaktanfelügyelője, Bárdosi Ilona ny. tanítónő, a verseny megálmodója, védnöke, Hátsek Kinga csíkszeredai tanítónő, Sajgó Melinda és Simon György marosvásárhelyi magyar szakos tanárok.
Simon György szerint „leckét kaptunk”, Fejes Réka magát a rendezvényt egy élő regének tartja, míg Iszlai Tünde igazgató szerint „elődeink nagy tetteinek felelevenítése által erősödtünk hitben, ember- és hazaszeretetben”. Bárdosi Ilona szerint az anyanyelv ünnepe volt a vetélkedő, de bármennyire is sikeres volt, még mindig sok a tennivaló: a gyerekeket úgy kell kézen fogni, hogy le ne térhessenek az anyanyelv útjáról, de fel kell keresni mondáink helyszíneit is, újra kell tanulni régi szavainkat, történeteinket, dalainkat, mert „amíg nem ismerjük történelmünket, nem vagyunk azok, akiknek lennünk kellene”.
Következik az országos döntő
A zsűri döntése értelmében a marosvásárhelyi Fülöp Ábel, Mihály Róbert, Lengyel Dániel, a szászrégeni Újfalusi Boglárka, az ákosfalvi Nagy Szabolcs Botond, a marosvécsi Tóth Pál Előd és a nyárádszeredai Siklódi Réka dicséretben részesültek, a dobogóra a backamadarasi Fejér Johanna (3. díj, tanítónő Kőműves Edit), a vásárhelyi Nagy Izabella (2. díj, tanítónő Szatmári Zsuzsánna) és az erdőszentgyörgyi Nagy Paula Ibolya (1. díj) került. A legjobb regélőnek bizonyuló kisdiák tanítónője kérdésünkre elárulta: nagyon örülnek a díjnak, és úgy érzik, megérdemelten kapták. Tanítványa egyszerű családból származó, de nagylelkű, mindig mosolygó, derűs kislány, aki megértette a követelményeket, így nem jelentett nehézséget a megyei szakaszra való felkészülés, de az országos megmértettetés előtt még dolgozniuk kell egy picit – mondta el Kovrig Ildikó. Paula is nagyon örült az eredménynek, hisz nem számított rá, sok munkával járt a felkészülés, de úgy érzi, megérte.
*
A regemondó vetélkedő országos szakaszára április 7–8-án kerül sor a marosvásárhelyi Ariel színházban. A megnyitóünnepséget 7-én, pénteken 19 órai kezdettel tartják. A tulajdonképpeni verseny 8-án, szombaton 9 órakor kezdődik, a záróünnepségre 16.30-tól kerül sor.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 18.
Méltó megemlékezés Kisjenő-Erdőhegyen
A hagyományoknak megfelelően, nemzeti ünnepünk délutánján idén is együtt emlékezett Kisjenő magyarsága, tisztelegve múltja és történelme előtt. A Református Egyházközség Közösségi Házábana Szózat eléneklésével vette kezdetét az ünnepség. Papp József tiszteletes úr tartalmas igehirdetésében hangsúlyozta, hogy az emberi természet örök tulajdonsága a szabadság és az igazság utáni vágy, így volt ez 1848-ban és napjainkban is. Az igehirdetés után, köszöntötte a gyülekezetet, Groza Dániel plébános urat, az Erdőhegyi Általános Iskola jelenlévő pedagógusait, valamint az érdekvédelmi szervezetek képviselőit.
A kisjenői magyarság megemlékezése a református egyházközség presbiteri kórusának dalcsokrával folytatódott, Papp József tiszteletes irányításával. Forradalmi és katonadalokat szólaltattak meg, éneklésre serkentve a közösséget.
Az Erdőhegyi Általános Iskola jelenetét idén is Kiss Csilla tanárnő segítségével sajátították el a tanulók, akik az elmúlt hetekben már lázasan próbáltak. A bevezetőben Sime Judit történelemtanár megköszönte a megjelenteknek az együtt ünneplés örömét, majd Petőfi Sándor naplójából idézett.
A katolikus ifjúság kórusa zárta az előadást Molnár Márton kántor gitárkíséretével, friss, csengő hangjukkal, alkalomhoz illő énekekkel örvendeztették meg a közönséget.
Az ünneplés szeretetvendégséggel zárult. Köszönjük a meleg fogadtatást és a szíves vendéglátást a református egyházközösségnek!
Délelőtt az Erdőhegyi Általános Iskolában szűkebb körben, pedagógusok és tanulók jelenlétében elevenítették fel a március 15-én történteket. A tornateremben kicsik és nagyok figyelemmel hallgatták az előadást. A találkozó közös énekléssel zárult.
Mindkét előadás összefoglalóját megtekinthetik a Youtube-on, Sime Ioan Sorin tanár úr összeállításában.
A katolikus és a református egyházközösség, valamint iskolánk együtt készült erre a napra. Öröm volt együtt lenni, öröm volt együtt ünnepelni, öröm volt méltón emlékezni!
Sime Judit
Nyugati Jelen (Arad)
A hagyományoknak megfelelően, nemzeti ünnepünk délutánján idén is együtt emlékezett Kisjenő magyarsága, tisztelegve múltja és történelme előtt. A Református Egyházközség Közösségi Házábana Szózat eléneklésével vette kezdetét az ünnepség. Papp József tiszteletes úr tartalmas igehirdetésében hangsúlyozta, hogy az emberi természet örök tulajdonsága a szabadság és az igazság utáni vágy, így volt ez 1848-ban és napjainkban is. Az igehirdetés után, köszöntötte a gyülekezetet, Groza Dániel plébános urat, az Erdőhegyi Általános Iskola jelenlévő pedagógusait, valamint az érdekvédelmi szervezetek képviselőit.
A kisjenői magyarság megemlékezése a református egyházközség presbiteri kórusának dalcsokrával folytatódott, Papp József tiszteletes irányításával. Forradalmi és katonadalokat szólaltattak meg, éneklésre serkentve a közösséget.
Az Erdőhegyi Általános Iskola jelenetét idén is Kiss Csilla tanárnő segítségével sajátították el a tanulók, akik az elmúlt hetekben már lázasan próbáltak. A bevezetőben Sime Judit történelemtanár megköszönte a megjelenteknek az együtt ünneplés örömét, majd Petőfi Sándor naplójából idézett.
A katolikus ifjúság kórusa zárta az előadást Molnár Márton kántor gitárkíséretével, friss, csengő hangjukkal, alkalomhoz illő énekekkel örvendeztették meg a közönséget.
Az ünneplés szeretetvendégséggel zárult. Köszönjük a meleg fogadtatást és a szíves vendéglátást a református egyházközösségnek!
Délelőtt az Erdőhegyi Általános Iskolában szűkebb körben, pedagógusok és tanulók jelenlétében elevenítették fel a március 15-én történteket. A tornateremben kicsik és nagyok figyelemmel hallgatták az előadást. A találkozó közös énekléssel zárult.
Mindkét előadás összefoglalóját megtekinthetik a Youtube-on, Sime Ioan Sorin tanár úr összeállításában.
A katolikus és a református egyházközösség, valamint iskolánk együtt készült erre a napra. Öröm volt együtt lenni, öröm volt együtt ünnepelni, öröm volt méltón emlékezni!
Sime Judit
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 18.
Korkép drámai sorsokkal – bemutatták Csíkszeredában Cseke Gábor olvasónapló-kötetét
A Magyar Sajtószabadság Napjához kötődő könyvismertetőn mutatták be péntek este Hargita Megye Tanácsa galériájában a megyei önkormányzat által működtetett Hargita Kiadó friss kiadványait, illetve Cseke Gábor rangidős újságíró-szerkesztőnek a sorozatban megjelentkönyvét.
A Sorsok könyve címmel 2016-ban kiadott kötet péntek esti, csíkszeredai bemutatóján, bevezetőként Tókos-Bethleni Pál kiadóigazgató, a Hargita Népe megyei napilap nevével fémjelezett sorozatát, illetve a kiadó könyvkiadási programját ismertette a jelenlevőkkel. A közszolgálati feladathoz híven, főként újságírói műfajokban született, de a napilap olvasói körén túlmutató munkák, művek megjelentetését kitűző program a kulturális értékek megőrzését, vagy helytörténeti-, történelmi dokumentumok felkutatását és kötetben közlését egyaránt fontosnak tartja. Mint kiderült: a közeljövőben a Dózsa címmel megjelent, dr. Balázs Lajos által írt tanulmánykötet bemutatóján vehetünk majd részt.
Sarány István főszerkesztő, a bemutatandó kötet előszavát jegyző házigazdaként-szerkesztőként ajánlta a napilap munkatársainak korábbi, szintén kötet formáját öltő munkáit is.
Az 1941-ben Kolozsváron született, bukaresti lapszerkesztőként, majd Csíkszeredába visszavonuló Cseke Gábor legújabb kötetét Ady András publicista elemezte a könyvbemutatón. Mentorának nevezve a szerzőt, ismertetőjében úgy fogalmazott: az irodalmi riportokból és olvasónaplókba oltott esszékből állókönyv három nagy tematikai csoportba tartozó írásokat tartalmaz, amelyek valamilyen módon összekapcsolódnak az emberi sorsküzdelmekkel, a jelenkori sorstragédiákkal, illetve sorsvállalással.
A kötetbe foglalt írások nagy része a Hargita Népe napilap hasábjain és az Új Magyar Szó Kisebbségben mellékletében jelentek meg, illetve könyvbemutatókon hangzottak el. A kötet egyik érdekessége a térségben élő orvosok sorstörténeteinek füzére, melyet a szerző a megyei könyvtár általa vezetett olvasóköre biztatásra kutatott fel és jegyzett le. Szintén kordokumentumként is izgalmas fejezete kötetnek a Zsigmond Márton helyi szobrászművész naplójegyzeteit is közreadó „óriásmozaik”, melyet a szerző, mint azt a bemutatón bevallotta: a kötet fő irányát adja meg.
A kibontakozó történet az 1990-es évek elejétől követi a Csíki Mozi homlokzatán levő mozaik megalkotásának viszontagságos létrejöttét. A kirajzolódó történet érzékeny korkép is: ma élő, akkoriban pozícióban levő közéleti személyiségek hathatós, vagy visszahúzó hatású gesztusait is rögzíti, a drámai személyesség mellett.
Gellért Edit
maszol.ro
A Magyar Sajtószabadság Napjához kötődő könyvismertetőn mutatták be péntek este Hargita Megye Tanácsa galériájában a megyei önkormányzat által működtetett Hargita Kiadó friss kiadványait, illetve Cseke Gábor rangidős újságíró-szerkesztőnek a sorozatban megjelentkönyvét.
A Sorsok könyve címmel 2016-ban kiadott kötet péntek esti, csíkszeredai bemutatóján, bevezetőként Tókos-Bethleni Pál kiadóigazgató, a Hargita Népe megyei napilap nevével fémjelezett sorozatát, illetve a kiadó könyvkiadási programját ismertette a jelenlevőkkel. A közszolgálati feladathoz híven, főként újságírói műfajokban született, de a napilap olvasói körén túlmutató munkák, művek megjelentetését kitűző program a kulturális értékek megőrzését, vagy helytörténeti-, történelmi dokumentumok felkutatását és kötetben közlését egyaránt fontosnak tartja. Mint kiderült: a közeljövőben a Dózsa címmel megjelent, dr. Balázs Lajos által írt tanulmánykötet bemutatóján vehetünk majd részt.
Sarány István főszerkesztő, a bemutatandó kötet előszavát jegyző házigazdaként-szerkesztőként ajánlta a napilap munkatársainak korábbi, szintén kötet formáját öltő munkáit is.
Az 1941-ben Kolozsváron született, bukaresti lapszerkesztőként, majd Csíkszeredába visszavonuló Cseke Gábor legújabb kötetét Ady András publicista elemezte a könyvbemutatón. Mentorának nevezve a szerzőt, ismertetőjében úgy fogalmazott: az irodalmi riportokból és olvasónaplókba oltott esszékből állókönyv három nagy tematikai csoportba tartozó írásokat tartalmaz, amelyek valamilyen módon összekapcsolódnak az emberi sorsküzdelmekkel, a jelenkori sorstragédiákkal, illetve sorsvállalással.
A kötetbe foglalt írások nagy része a Hargita Népe napilap hasábjain és az Új Magyar Szó Kisebbségben mellékletében jelentek meg, illetve könyvbemutatókon hangzottak el. A kötet egyik érdekessége a térségben élő orvosok sorstörténeteinek füzére, melyet a szerző a megyei könyvtár általa vezetett olvasóköre biztatásra kutatott fel és jegyzett le. Szintén kordokumentumként is izgalmas fejezete kötetnek a Zsigmond Márton helyi szobrászművész naplójegyzeteit is közreadó „óriásmozaik”, melyet a szerző, mint azt a bemutatón bevallotta: a kötet fő irányát adja meg.
A kibontakozó történet az 1990-es évek elejétől követi a Csíki Mozi homlokzatán levő mozaik megalkotásának viszontagságos létrejöttét. A kirajzolódó történet érzékeny korkép is: ma élő, akkoriban pozícióban levő közéleti személyiségek hathatós, vagy visszahúzó hatású gesztusait is rögzíti, a drámai személyesség mellett.
Gellért Edit
maszol.ro
2017. március 18.
Elítéli a nemzetpolitikai államtitkárság a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc líceum elleni eljárást
A nemzetpolitikai államtitkárság elítéli a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) „túlkapásait" és a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum "ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket" – közölte az államtitkárság szombaton az MTI-vel.
A közleményben úgy fogalmaztak: egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, mert egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket. Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte – tették hozzá.
Az államtitkárság egyetért azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus líceum ügye szervesen illeszkedik abba a folyamatba, amely arra irányul, hogy a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozzák. A közlemény ezek között említi, „a magyarság számára nagy horderejű, máig megoldatlan ügyeket, mint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának kérdését vagy a történelmi egyházakat megillető igen fontos ingatlanok - Székely Mikó Kollégium, a gyulafehérvári Batthyáneum - visszaszolgáltatását".
„Közismert, hogy a MOGYE szenátusa - élén a rektorral -, az erre vonatkozó törvényes kötelezettség ellenére, immár évek óta nem hajlandó dönteni az egyetem önálló magyar karának létrehozásáról. Ellenük mégsem indult ügyészségi vizsgálat, őket nem zaklatja a DNA. Mindeközben, noha az egykori katolikus leánygimnázium épülete visszakerült az egyház tulajdonába, mégis folyamatos külső akadályokba ütközik a líceum működése" – írták.
A nemzetpolitikai államtitkárság jelezte: a magyar kormány kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett, szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére is vállalják, hogy kiállnak jogaikért és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen.
„Abszurd, hogy a XXI. században, az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat, hogy egy keresztény egyház a saját ingatlanában felekezeti iskolát tarthasson fent. Mindez összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével" – írta az államtitkárság.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert az ügyészség szerint annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
A DNA február végén az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet miatt nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba.
Hétfőtől péntekig tüntetéssorozatot tartott a marosvásárhelyi prefektusi hivatal előtt a létbizonytalanságba sodort marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szüleinek egy csoportja.
[Forrás:MTI]
itthon.ma/karpatmedence
A nemzetpolitikai államtitkárság elítéli a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) „túlkapásait" és a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum "ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket" – közölte az államtitkárság szombaton az MTI-vel.
A közleményben úgy fogalmaztak: egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, mert egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket. Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte – tették hozzá.
Az államtitkárság egyetért azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus líceum ügye szervesen illeszkedik abba a folyamatba, amely arra irányul, hogy a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozzák. A közlemény ezek között említi, „a magyarság számára nagy horderejű, máig megoldatlan ügyeket, mint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának kérdését vagy a történelmi egyházakat megillető igen fontos ingatlanok - Székely Mikó Kollégium, a gyulafehérvári Batthyáneum - visszaszolgáltatását".
„Közismert, hogy a MOGYE szenátusa - élén a rektorral -, az erre vonatkozó törvényes kötelezettség ellenére, immár évek óta nem hajlandó dönteni az egyetem önálló magyar karának létrehozásáról. Ellenük mégsem indult ügyészségi vizsgálat, őket nem zaklatja a DNA. Mindeközben, noha az egykori katolikus leánygimnázium épülete visszakerült az egyház tulajdonába, mégis folyamatos külső akadályokba ütközik a líceum működése" – írták.
A nemzetpolitikai államtitkárság jelezte: a magyar kormány kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett, szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére is vállalják, hogy kiállnak jogaikért és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen.
„Abszurd, hogy a XXI. században, az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat, hogy egy keresztény egyház a saját ingatlanában felekezeti iskolát tarthasson fent. Mindez összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével" – írta az államtitkárság.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert az ügyészség szerint annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
A DNA február végén az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet miatt nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba.
Hétfőtől péntekig tüntetéssorozatot tartott a marosvásárhelyi prefektusi hivatal előtt a létbizonytalanságba sodort marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szüleinek egy csoportja.
[Forrás:MTI]
itthon.ma/karpatmedence
2017. március 19.
Csíkszékiek szerepe a szabadságharcban
Tudományos ülésszakot tartottak pénteken a csíkszeredai Hargita Megyei Kulturális Központban, ahol történészek mutatták be az 1848-as forradalom és szabadságharc csíkszéki vonatkozásairól szóló kutatások legújabb eredményeit.
Pál-Antal Sándor csíkmadarasi születésű, Marosvásárhelyen élő levéltáros, akadémikus, a konferencia főszervezője a megnyitón elmondta, az ötletet Süli Attila magyarországi hadtörténész adta, akivel két éve közösen dolgoznak a csíki ’48-as események kutatásán. Úgy vélték, hogy az eredményeket elsősorban a csíkiakkal kell ismertetni. „Nem egy általános megemlékezéssel kapcsolatos múltfelidézést szerettünk volna, hanem az volt a célunk, hogy a legújabb kutatások eredményeit mutassuk be. Nagyon régi tervem volt a székelyföldi ’48-as események forrásainak közlése. Úgy gondoltam, hogy öt szék – öt kötet. 2001-ben sikerült a marosszékit kiadni, rá két évre az udvarhelyszékit, és ott elakadtam. Pedig a csíki eseményekre vonatkozóan ezelőtt több mint ötven éve kezdtem gyűjteni a forrásokat, nagyon sok iratot átmásoltam abból a csíki levéltárból, amelyiknek az anyaga mindmáig nem kutatható. Levéltáros lévén, alkalmam volt kezembe venni mindegyiket. A forráskötet összeállítása során meglepődtem, hogy milyen sok forradalmi eseményre vonatkozó tényről nincs tudomásunk, a múlt homályába vesztek. Ezek közzétételével igazán fel lehet vetíteni a múlt eddig elfelejtett részeit is” – mutatott rá Pál-Antal Sándor, aki Csíkszereda az 1848-as forradalomban című előadással nyitotta meg az ülésszakot. Ezt követően Süli Attila budapesti hadtörténész és Komán János maroshévízi történelem szakos tanár Bodor Ferencről szóló előadásai következtek, majd a gyergyószentmiklósi Garda Dezső a gyergyóiak részvételét mutatta be a forradalom és szabadságharc jelentősebb eseményeiben.
Azért fontos ez a konferencia, mert eddig egyféleképp ismertük a székelység részvételét a ’48-as forradalomban és szabadságharcban. Azt az irányvonalat Imre István és Egyed Ákos kutatásai szabták meg, Pál-Antal Sándor és Süli Attila kicsit másfelé és másképpen közelítik meg ezeket az eseményeket – magyarázta Garda Dezső, aki az ülésszak első részét vezette le.
Mihály János lövétei történész Magyar nemzeti színek Székelyföldön 1848–1849-ben címmel értekezését Tamási Zsolt marosvásárhelyi történelem szakos tanár előadása követte, aki arról beszélt, hogy milyen mértékben vett részt a csíkszéki római katolikus papság a ’48-as történésekben. Orbán Zsolt csíkszeredai történelem szakos tanár 1848 – a székely identitás vége? című előadásában arra kereste a választ, hogy igaz-e az az elmélet, amely szerint ’48-ban a székelység feladja a teljes, nációval járó előjogait, része lesz a magyar nemzetnek, integrálódik, és ezzel vége lesz a székely identitásnak. Az ülésszakot a csíkszeredai Forró Albert történelem szakos tanár Az 1848-as csíkszéki események a história tükrében című előadása zárta.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Tudományos ülésszakot tartottak pénteken a csíkszeredai Hargita Megyei Kulturális Központban, ahol történészek mutatták be az 1848-as forradalom és szabadságharc csíkszéki vonatkozásairól szóló kutatások legújabb eredményeit.
Pál-Antal Sándor csíkmadarasi születésű, Marosvásárhelyen élő levéltáros, akadémikus, a konferencia főszervezője a megnyitón elmondta, az ötletet Süli Attila magyarországi hadtörténész adta, akivel két éve közösen dolgoznak a csíki ’48-as események kutatásán. Úgy vélték, hogy az eredményeket elsősorban a csíkiakkal kell ismertetni. „Nem egy általános megemlékezéssel kapcsolatos múltfelidézést szerettünk volna, hanem az volt a célunk, hogy a legújabb kutatások eredményeit mutassuk be. Nagyon régi tervem volt a székelyföldi ’48-as események forrásainak közlése. Úgy gondoltam, hogy öt szék – öt kötet. 2001-ben sikerült a marosszékit kiadni, rá két évre az udvarhelyszékit, és ott elakadtam. Pedig a csíki eseményekre vonatkozóan ezelőtt több mint ötven éve kezdtem gyűjteni a forrásokat, nagyon sok iratot átmásoltam abból a csíki levéltárból, amelyiknek az anyaga mindmáig nem kutatható. Levéltáros lévén, alkalmam volt kezembe venni mindegyiket. A forráskötet összeállítása során meglepődtem, hogy milyen sok forradalmi eseményre vonatkozó tényről nincs tudomásunk, a múlt homályába vesztek. Ezek közzétételével igazán fel lehet vetíteni a múlt eddig elfelejtett részeit is” – mutatott rá Pál-Antal Sándor, aki Csíkszereda az 1848-as forradalomban című előadással nyitotta meg az ülésszakot. Ezt követően Süli Attila budapesti hadtörténész és Komán János maroshévízi történelem szakos tanár Bodor Ferencről szóló előadásai következtek, majd a gyergyószentmiklósi Garda Dezső a gyergyóiak részvételét mutatta be a forradalom és szabadságharc jelentősebb eseményeiben.
Azért fontos ez a konferencia, mert eddig egyféleképp ismertük a székelység részvételét a ’48-as forradalomban és szabadságharcban. Azt az irányvonalat Imre István és Egyed Ákos kutatásai szabták meg, Pál-Antal Sándor és Süli Attila kicsit másfelé és másképpen közelítik meg ezeket az eseményeket – magyarázta Garda Dezső, aki az ülésszak első részét vezette le.
Mihály János lövétei történész Magyar nemzeti színek Székelyföldön 1848–1849-ben címmel értekezését Tamási Zsolt marosvásárhelyi történelem szakos tanár előadása követte, aki arról beszélt, hogy milyen mértékben vett részt a csíkszéki római katolikus papság a ’48-as történésekben. Orbán Zsolt csíkszeredai történelem szakos tanár 1848 – a székely identitás vége? című előadásában arra kereste a választ, hogy igaz-e az az elmélet, amely szerint ’48-ban a székelység feladja a teljes, nációval járó előjogait, része lesz a magyar nemzetnek, integrálódik, és ezzel vége lesz a székely identitásnak. Az ülésszakot a csíkszeredai Forró Albert történelem szakos tanár Az 1848-as csíkszéki események a história tükrében című előadása zárta.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2017. március 19.
Pályázat a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány programjában való részvételre
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségkutató projektje első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű 16-30 éves fiatalok jelentkezését, akikre az alábbi kritériumok közül legalább egy jellemző:
- kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek
- országos, illetve nemzetközi tanulmányi-, sport-, művészeti versenyeken dobogós helyezést értek el,
- kutatási eredményeiket publikálták,
- motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek céljaik megvalósításában,
- nem voltak, illetve nem szereztek dobogós helyet tanulmányi versenyeken, de úgy érzik kiemelkedően tehetségesek.
Az alapítvány által kiválasztott fiatal tehetségek egyénre szabott támogatásban részesülnek, mindenki azt kapja, amire leginkább szüksége van a tehetsége kibontakoztatásához. Ez minden esetben tartalmaz mentori támogatást, ezen túl pedig esetlegesen ösztöndíjat, képzést, konferencián való részvételt, kulturális és sportprogramokon való részvételt, stb. A jelentkezéseket a www.kmta.hu/regisztracio címen várják.
Erdély.ma
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségkutató projektje első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű 16-30 éves fiatalok jelentkezését, akikre az alábbi kritériumok közül legalább egy jellemző:
- kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek
- országos, illetve nemzetközi tanulmányi-, sport-, művészeti versenyeken dobogós helyezést értek el,
- kutatási eredményeiket publikálták,
- motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek céljaik megvalósításában,
- nem voltak, illetve nem szereztek dobogós helyet tanulmányi versenyeken, de úgy érzik kiemelkedően tehetségesek.
Az alapítvány által kiválasztott fiatal tehetségek egyénre szabott támogatásban részesülnek, mindenki azt kapja, amire leginkább szüksége van a tehetsége kibontakoztatásához. Ez minden esetben tartalmaz mentori támogatást, ezen túl pedig esetlegesen ösztöndíjat, képzést, konferencián való részvételt, kulturális és sportprogramokon való részvételt, stb. A jelentkezéseket a www.kmta.hu/regisztracio címen várják.
Erdély.ma
2017. március 19.
Választmányi és ügyvezető elnököt választott a Magyar Polgári Párt
A kilenc éves Magyar Polgári Párt március14.-én elnökségi ülést tartott Marosvásárhelyen, ahol a szatmárnémeti kongresszuson elfogadott alapszabályzat értelmében megalakult a párt választmánya. Az ünnepi alakuló ülésen Mezei Jánost választották az újonnan létrejött testület elnökének, Salamon Zoltán pedig a jövőben a párt ügyvezető elnöki tisztségét tölti be. Salamon Zoltán közleményében azt írta: „Összébb kell húznunk a teret a testületeink között. Feladatunk, hogy összehangoljuk a helyi és megyei szervezeteink tevékenységét, a Választmány és az Elnökség munkáját. Keretprogramunkban foglaltak szerint szeretnénk eljárni a jövőben is – az MPP kezdeményezője és cselekvő részese kíván lenni a magyar nemzeti integráció, a magyar megújulás politikájának. Szövetségese kíván lenni minden olyan kárpát-medencei magyar pártnak, amely osztozik a nemzeti integráció felelősségében és munkájában. Szükségesnek tartjuk a kárpát-medencei magyarság lelki, szellemi és anyagi erőforrásainak összpontosítására irányuló magyar nemzeti integráció politikájának megvalósítását. Mindez akkor lehetséges, ha megvan bennünk a tisztánlátás, a jó szándék, a tenni akarás, ugyanakkor az összefogás készsége és képessége is. Célunk továbbra is az, hogy az értékek és érdekek sokszínűsége jegyében a közéleti és politikai pluralizmus, az őszinte és tisztázó vita, valamint az elszámoltathatóság és teljesítményelvűség váljon közéletünk újjáépítésének alapjává. A közös célok elérése több lehetséges módon képzelhető el, ami nem egymás ellehetetlenítésére kell irányuljon, hanem kiegészítésére. Sajátos történelmi és jelenkori helyzetünkben ez hatványozottan érvényes. Az MPP az erdélyi magyar politikai vitákban konszenzusorientált politikát követ. Vitorláinkat egy irányba kell állítanunk, még ha méreteik, formájuk és szerepük különbözőek is! Összehangolt vitorlák nélkül nem halad a hajó, nincs célba érés! Cselekvési tervünket ennek szellemében fogalmaztuk meg és következetesen ezt képviseljük megalakulásunk óta. Ezt kell követnünk a jövőben is, amelynek elérésében minden partnerszervezet számíthat rám és az általam is képviselt Magyar Polgári Pártra!” (közlemény)
Transindex.ro
A kilenc éves Magyar Polgári Párt március14.-én elnökségi ülést tartott Marosvásárhelyen, ahol a szatmárnémeti kongresszuson elfogadott alapszabályzat értelmében megalakult a párt választmánya. Az ünnepi alakuló ülésen Mezei Jánost választották az újonnan létrejött testület elnökének, Salamon Zoltán pedig a jövőben a párt ügyvezető elnöki tisztségét tölti be. Salamon Zoltán közleményében azt írta: „Összébb kell húznunk a teret a testületeink között. Feladatunk, hogy összehangoljuk a helyi és megyei szervezeteink tevékenységét, a Választmány és az Elnökség munkáját. Keretprogramunkban foglaltak szerint szeretnénk eljárni a jövőben is – az MPP kezdeményezője és cselekvő részese kíván lenni a magyar nemzeti integráció, a magyar megújulás politikájának. Szövetségese kíván lenni minden olyan kárpát-medencei magyar pártnak, amely osztozik a nemzeti integráció felelősségében és munkájában. Szükségesnek tartjuk a kárpát-medencei magyarság lelki, szellemi és anyagi erőforrásainak összpontosítására irányuló magyar nemzeti integráció politikájának megvalósítását. Mindez akkor lehetséges, ha megvan bennünk a tisztánlátás, a jó szándék, a tenni akarás, ugyanakkor az összefogás készsége és képessége is. Célunk továbbra is az, hogy az értékek és érdekek sokszínűsége jegyében a közéleti és politikai pluralizmus, az őszinte és tisztázó vita, valamint az elszámoltathatóság és teljesítményelvűség váljon közéletünk újjáépítésének alapjává. A közös célok elérése több lehetséges módon képzelhető el, ami nem egymás ellehetetlenítésére kell irányuljon, hanem kiegészítésére. Sajátos történelmi és jelenkori helyzetünkben ez hatványozottan érvényes. Az MPP az erdélyi magyar politikai vitákban konszenzusorientált politikát követ. Vitorláinkat egy irányba kell állítanunk, még ha méreteik, formájuk és szerepük különbözőek is! Összehangolt vitorlák nélkül nem halad a hajó, nincs célba érés! Cselekvési tervünket ennek szellemében fogalmaztuk meg és következetesen ezt képviseljük megalakulásunk óta. Ezt kell követnünk a jövőben is, amelynek elérésében minden partnerszervezet számíthat rám és az általam is képviselt Magyar Polgári Pártra!” (közlemény)
Transindex.ro
2017. március 19.
Közös állásfoglalásban állnak ki a vásárhelyi katolikus líceumért Maros, Hargita és Kovászna megye tanácselnökei
Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsainak elnökei is részt vettek március 18-án, szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán. Péter Ferenc, Borboly Csaba és Tamás Sándor elnökök a templomi imát követően közös állásfoglalást fogalmaztak meg, melyben szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják a katolikus iskola tanárait, diákjait és szülői közösségét: „A Római Katolikus Teológiai Líceum fennmaradásáért folytatott küzdelem a gyermekeink jövőjéről szól. Amit kérünk, a katolikus iskola helyzetének tisztázása és a tanintézet működésének biztosítása, közösségünk jogos igénye. Nem valaki ellenében szeretnénk fellépni, hanem egy felekezeti iskola mellett foglalunk állást, és meggyőződésünk, hogy az iskola létrehozása körüli esetleges adminisztratív hibák jószándékkal kijavíthatók. Nem hagyjuk magunkat sem megfélemlíteni, sem elbizonytalanítani, a végsőkig kitartunk a katolikus iskola mellett. Minden békés és törvényes eszközt megragadunk, hogy a tanintézet megmaradását biztosítsuk. Egy olyan küzdelem ez, amelyet csak együtt, az egyház, a politikum és a civilek összefogásával tudunk megnyerni.
Péter Ferenc, Maros megye tanácselnöke
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke"
Transindex.ro
Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsainak elnökei is részt vettek március 18-án, szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán. Péter Ferenc, Borboly Csaba és Tamás Sándor elnökök a templomi imát követően közös állásfoglalást fogalmaztak meg, melyben szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják a katolikus iskola tanárait, diákjait és szülői közösségét: „A Római Katolikus Teológiai Líceum fennmaradásáért folytatott küzdelem a gyermekeink jövőjéről szól. Amit kérünk, a katolikus iskola helyzetének tisztázása és a tanintézet működésének biztosítása, közösségünk jogos igénye. Nem valaki ellenében szeretnénk fellépni, hanem egy felekezeti iskola mellett foglalunk állást, és meggyőződésünk, hogy az iskola létrehozása körüli esetleges adminisztratív hibák jószándékkal kijavíthatók. Nem hagyjuk magunkat sem megfélemlíteni, sem elbizonytalanítani, a végsőkig kitartunk a katolikus iskola mellett. Minden békés és törvényes eszközt megragadunk, hogy a tanintézet megmaradását biztosítsuk. Egy olyan küzdelem ez, amelyet csak együtt, az egyház, a politikum és a civilek összefogásával tudunk megnyerni.
Péter Ferenc, Maros megye tanácselnöke
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke"
Transindex.ro
2017. március 20.
Különös érdekképviselet
Zajlik a belső vita az RMDSZ frakcióiban a jelképhasználatot rendező és a nyelvi jogokat bővítő törvénytervezetről, ez lesz a szakítópróbája annak a parlamenti megállapodásnak, amelyet a magyar szervezet a kormánypártokkal kötött – nyilatkozta a hétvégén Korodi Attila. Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője azt mondta: a dokumentum tartalmát nem szeretné ismertetni addig, amíg ezt a belső vitát le nem folytatják, ugyanis túl fontos kérdésről van szó.
És ebben egyet is érthetünk a politikussal: jelképeink szabad használata, nyelvi jogaink tiszteletben tartása valóban nagyon fontos kérdés. Olyannyira az, hogy nem győzünk csodálkozni: mégis miről lehet még mindig vitatkozni „házon belül”?! Miként lehetséges az, hogy a rendszerváltozás után eltelt 27 év kőkemény érdekképviseleti munkája során nem sikerült még kidolgozni ezt a tervezetet? Hogyhogy nem állt már benyújtásra készen a parlament megalakulásával egy időben? Hogy nem holmi általános elvek, de konkrétumok mentén lehessen tárgyalni a választásokon győztes Szociáldemokrata Párttal? Miféle tárgyalási technika az, hogy állandóan mi adunk előbb – parlamenti támogatást például a kormány beiktatásához vagy az éjszakai lopáson ért kabinet megbuktatásának elgáncsolásához –, és csak utána kezdünk el belső vitát folytatni arról, hogy mit is kérjünk pontosan cserébe? Nem kellett volna beterjeszteni azt a bizonyos jogszabályt lehetőleg még az ellenzék bizalmatlansági indítványa előtt, ha már korábban támogatták szavazatukkal a Dragnea–Grindeanu-kormányt? Nem ott kellene már lennie a jogszabály angol nyelvű fordításának minden európai és nyugati nagykövetségen? Hogy most, amikor oly sokan figyelnek Romániára, lehessen felmutatni: lám, nemcsak az igazságszolgáltatás fölötti ellenőrzés megszerzéséért vívott küzdelem, de a nemzeti kisebbségeket ért jogsérelmek miatt is oly ingatag a jogállamiság helyzete az országban? És nemcsak azért felháborító a magyar szervezet tétovázása, időhúzása, mert egyre-másra szalasztunk el kecsegtető tárgyalási alkalmakat, mondunk le önként jónak ígérkező alkupozíciókról, hanem azért is, mert közben azt látjuk: meglehetősen kiforrott, határozott, belső vitákra nem szoruló álláspontja van a szövetségnek az igazságszolgáltatás működését érintő kérdésekben. Hozzászólnak képviselőink a büntető törvénykönyv módosításához, a közkegyelmi jogszabályhoz, sőt, kész tervezetekkel állnak elő ezekben a kérdésekben – persze, ez is fontos, és bizonyos vonatkozásokban akár igazuk is lehet, de mégiscsak meglehetősen különös érdekvédelem az, amely felkészültebbnek bizonyul bonyolult igazságszolgáltatási kérdésekben, mint a magyar közösség céljainak és igényeinek ismeretében. Pedig hagyhatnák az igazságszolgáltatást másra, vannak elegen, akik fenik rá fogukat – nyelvi jogaink bővítése, jelképeink szabad használata viszont aligha szerepel más politikai erő programjában. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Zajlik a belső vita az RMDSZ frakcióiban a jelképhasználatot rendező és a nyelvi jogokat bővítő törvénytervezetről, ez lesz a szakítópróbája annak a parlamenti megállapodásnak, amelyet a magyar szervezet a kormánypártokkal kötött – nyilatkozta a hétvégén Korodi Attila. Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője azt mondta: a dokumentum tartalmát nem szeretné ismertetni addig, amíg ezt a belső vitát le nem folytatják, ugyanis túl fontos kérdésről van szó.
És ebben egyet is érthetünk a politikussal: jelképeink szabad használata, nyelvi jogaink tiszteletben tartása valóban nagyon fontos kérdés. Olyannyira az, hogy nem győzünk csodálkozni: mégis miről lehet még mindig vitatkozni „házon belül”?! Miként lehetséges az, hogy a rendszerváltozás után eltelt 27 év kőkemény érdekképviseleti munkája során nem sikerült még kidolgozni ezt a tervezetet? Hogyhogy nem állt már benyújtásra készen a parlament megalakulásával egy időben? Hogy nem holmi általános elvek, de konkrétumok mentén lehessen tárgyalni a választásokon győztes Szociáldemokrata Párttal? Miféle tárgyalási technika az, hogy állandóan mi adunk előbb – parlamenti támogatást például a kormány beiktatásához vagy az éjszakai lopáson ért kabinet megbuktatásának elgáncsolásához –, és csak utána kezdünk el belső vitát folytatni arról, hogy mit is kérjünk pontosan cserébe? Nem kellett volna beterjeszteni azt a bizonyos jogszabályt lehetőleg még az ellenzék bizalmatlansági indítványa előtt, ha már korábban támogatták szavazatukkal a Dragnea–Grindeanu-kormányt? Nem ott kellene már lennie a jogszabály angol nyelvű fordításának minden európai és nyugati nagykövetségen? Hogy most, amikor oly sokan figyelnek Romániára, lehessen felmutatni: lám, nemcsak az igazságszolgáltatás fölötti ellenőrzés megszerzéséért vívott küzdelem, de a nemzeti kisebbségeket ért jogsérelmek miatt is oly ingatag a jogállamiság helyzete az országban? És nemcsak azért felháborító a magyar szervezet tétovázása, időhúzása, mert egyre-másra szalasztunk el kecsegtető tárgyalási alkalmakat, mondunk le önként jónak ígérkező alkupozíciókról, hanem azért is, mert közben azt látjuk: meglehetősen kiforrott, határozott, belső vitákra nem szoruló álláspontja van a szövetségnek az igazságszolgáltatás működését érintő kérdésekben. Hozzászólnak képviselőink a büntető törvénykönyv módosításához, a közkegyelmi jogszabályhoz, sőt, kész tervezetekkel állnak elő ezekben a kérdésekben – persze, ez is fontos, és bizonyos vonatkozásokban akár igazuk is lehet, de mégiscsak meglehetősen különös érdekvédelem az, amely felkészültebbnek bizonyul bonyolult igazságszolgáltatási kérdésekben, mint a magyar közösség céljainak és igényeinek ismeretében. Pedig hagyhatnák az igazságszolgáltatást másra, vannak elegen, akik fenik rá fogukat – nyelvi jogaink bővítése, jelképeink szabad használata viszont aligha szerepel más politikai erő programjában. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 20.
Elítélik az egyházi iskola elleni eljárást
A nemzetpolitikai államtitkárság elítéli a romániai korrupcióellenes ügyészség túlkapásait és a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket – közölte a budapesti államtitkárság szombaton.
Úgy fogalmaztak: egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, mert egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket. Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte – tették hozzá Az államtitkárság egyetért azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus líceum ügye szervesen illeszkedik abba a folyamatba, amely arra irányul, hogy a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozzák. A közlemény ezek között említi „a magyarság számára nagy horderejű, máig megoldatlan ügyeket, mint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának kérdését vagy a történelmi egyházakat megillető igen fontos ingatlanok – Székely Mikó Kollégium, a gyulafehérvári Batthyáneum – visszaszolgáltatását”.
„Közismert, hogy a MOGYE szenátusa – élén a rektorral –, az erre vonatkozó törvényes kötelezettség ellenére, immár évek óta nem hajlandó dönteni az egyetem önálló magyar karának létrehozásáról. Ellenük mégsem indult ügyészségi vizsgálat, őket nem zaklatja a korrupcióellenes ügyészség. Mindeközben, noha az egykori katolikus leánygimnázium épülete visszakerült az egyház tulajdonába, mégis folyamatos külső akadályokba ütközik a líceum működése” – írták. A nemzetpolitikai államtitkárság jelezte: a magyar kormány kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett, szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére is vállalják, hogy kiállnak jogaikért, és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen. „Abszurd, hogy a XXI. században az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat, hogy egy keresztény egyház a saját ingatlanában felekezeti iskolát tarthasson fent. Mindez összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével” – írta az államtitkárság.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A nemzetpolitikai államtitkárság elítéli a romániai korrupcióellenes ügyészség túlkapásait és a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket – közölte a budapesti államtitkárság szombaton.
Úgy fogalmaztak: egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, mert egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket. Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte – tették hozzá Az államtitkárság egyetért azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus líceum ügye szervesen illeszkedik abba a folyamatba, amely arra irányul, hogy a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozzák. A közlemény ezek között említi „a magyarság számára nagy horderejű, máig megoldatlan ügyeket, mint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának kérdését vagy a történelmi egyházakat megillető igen fontos ingatlanok – Székely Mikó Kollégium, a gyulafehérvári Batthyáneum – visszaszolgáltatását”.
„Közismert, hogy a MOGYE szenátusa – élén a rektorral –, az erre vonatkozó törvényes kötelezettség ellenére, immár évek óta nem hajlandó dönteni az egyetem önálló magyar karának létrehozásáról. Ellenük mégsem indult ügyészségi vizsgálat, őket nem zaklatja a korrupcióellenes ügyészség. Mindeközben, noha az egykori katolikus leánygimnázium épülete visszakerült az egyház tulajdonába, mégis folyamatos külső akadályokba ütközik a líceum működése” – írták. A nemzetpolitikai államtitkárság jelezte: a magyar kormány kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett, szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére is vállalják, hogy kiállnak jogaikért, és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen. „Abszurd, hogy a XXI. században az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat, hogy egy keresztény egyház a saját ingatlanában felekezeti iskolát tarthasson fent. Mindez összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével” – írta az államtitkárság.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 20.
Új lehetőség a magzati diagnosztikában (A Czeizel Intézet Sepsiszentgyörgyön)
A húsz éve működő budapesti Magzati Diagnosztikai Központ, amely – tisztelegve a neves magyar genetikus, Czeizel Endre szakmai hagyatéka előtt, 2016. április 1-jétől felvette a Czeizel Intézet nevet – diagnosztikai kirendeltséget nyitott Sepsiszentgyörgyön dr. András Pál szülész-nőgyógyász közreműködésével. A Czeizel Intézet első romániai egységének megnyitásáról tavaly decemberben szakmai fórumon tájékoztatták a háromszéki nőgyógyászokat, az első várandósvizsgálatokat februárban végezték, majd múlt pénteken és szombaton újból rendeltek Sepsiszentgyörgyön a budapesti intézet szakorvosai. A hazai várandósgondozásról és a kirendeltségnek köszönhetően immár Háromszéken is elérhető diagnosztikai lehetőségről dr. András Pállal beszélgettünk.
A hazai egészségügy általános helyzetéhez hasonlóan a terhesgondozásban is van lehetőség fejlődésre. Nincs egy jól meghatározott várandósgondozási protokoll, a terhesség kilenc hónapja alatt csak bizonyos alapvizsgálatok elérhetők, és jobbára az akut problémákat oldják meg egészségbiztosítási térítéssel, vagyis a páciens számára ingyenesen, a gondozás igazi lényegét jelentő terheskövetés leginkább magánrendelőkben és az anya költségén történik. Ezt azonban nem minden kismama engedheti meg magának, és a szociálisan hátrányos közegekben hiányzik a várandósok felelősségérzete saját és leendő gyermekük egészsége iránt. Nemrég írtunk arról, hogy az egészségügyi minisztérium statisztikai összesítése alapján 2015-ben országosan 187 ezer szülést jegyeztek, az esetek közel 10 százalékában kiskorú hozta világra az újszülöttet, 41 ezer kismama szülés előtt egyetlenegyszer sem volt terhesvizsgálaton, a csecsemőhalandóság meghaladja a 8 ezreléket. Háromszéken ugyanabban az esztendőben ezer szülésből 80–90 esetben volt kiskorú az anya, a megyében 2050-en születtek, és tizenhat csecsemő vesztette életét egyéves kora előtt, közel ötszáz várandós nem vett részt egyetlen terhesvizsgálaton sem. Januárban a szaktárca elrendelte egy munkacsoport létrehozását, amelynek feladata olyan protokollok, illetve útmutatók kidolgozása, amelyek alapján a védőnők bevonhatóak a terheskövetésbe, valamint az újszülött és a kismama állapotának felügyeletébe, de gyakorlati lépés azóta sem történt, a helyzet változatlan.
Javasolt vizsgálatok
– A szakorvos szerint már a családtervezés időszakában javasolt egy találkozó a nőgyógyásszal, amikor elmondják a leendő kismamának, miként készüljön a terhességre. Dr. András Pál: – A felkészülés időszakában nőgyógyászati szűrővizsgálatokat végzünk bizonyos kórokozók kiszűrésére, amelyek ártalmasak lehetnek a magzatra, illetve a várandósságra általában. Ha minden rendben van, indulhat a babaprojekt. A következő találkozó akkor ajánlott, amikor a terhességi teszt pozitív. Ilyenkor az orvos megállapítja, hogy a terhesség hol van beágyazódva, hiszen ritkán ugyan, de előfordulhat, hogy méhen kívüli terhességről van szó. Két hét múlva már kimutatható a kis embrió szívműködése is. Az első három hónapban van egy általános laboratóriumi vizsgálat is, amelyet a családorvos ír fel. A 12. hét körül esedékes az a nagy jelentőségű, részletes vizsgálat, amely elsősorban a fejlődési rendellenességek kiszűrésére irányul. Az ultrahangvizsgálat során megfigyeljük a magzat szívműködését, látjuk, ha valamilyen nagy fejlődési rendellenességgel állunk szemben, például koponyahiány, végtaghiány. Ilyenkor mérjük a tarkóredő vastagságát, nézzük az orrcsont meglétét, ezek fontos információval szolgálnak bizonyos kromoszóma-rendellenességek, mint például a Down-kór esetleges jelenlétére. A terhességnek ebben a szakaszában vagy egy kicsit később már jó eséllyel meg tudjuk állapítani a magzat nemét is. Az úgynevezett genetikai ultrahangvizsgálat a 18–24. hét között történik, amikor a magzat mérete már lehetőséget nyújt arra, hogy alapos ultrahangvizsgálattal minden látható rendellenesség azonosítható legyen, hogy fel tudjuk készíteni az anyukát az esetleges problémákra. Ilyenkor észrevehető a vízfejűség, a nyitott hátgerinc, mellkasi malformációk, szívmalformációk, rekeszizomsérv, gyomorhiány, a kiválasztórendszer patológiája, húgyhólyagprobléma. Ellenőrizni kell a végtagok hosszú csontjait, a magzatvíz és a méhlepény állapotát. Ma már ott kellene tartanunk, ha valaki átesik egy ilyen részletes magzati vizsgálaton, nyugodt lelkiállapotban távozhat a rendelőből, mivel nagy valószínűséggel a baba morfológiai szempontból teljesen rendben van. Ez azért nagyon fontos, mert ha észreveszünk valamilyen elváltozást, felhívjuk az anya figyelmét az adott fejlődési rendellenességre, és elmondjuk, hogy a probléma születéskor azonnali beavatkozást igényelhet. Minél jobb az echográf és felkészültebb az orvos, annál biztosabban ki tudjuk szűrni a rendellenességeket.
A 20. hetet követő találkozó a magyarországi protokoll szerint később lenne, de az alapellátás hiányosságai miatt mi havonta visszahívjuk a várandóst. A harminchatodik héttől hetente vizsgáljuk a kismamát és a magzat életfunkcióit.
– Ártalmas-e a gyakori echográfvizsgálat az anyára vagy a babára?
– Sok felmérés történt ezzel kapcsolatban, és a jelenlegi szakmai álláspont szerint az ultrahanghullám nincs káros hatással a magzatra. A baba észleli a vizsgálatot, és egy kicsit jobban mozgolódik.
– Ebből a sok vizsgálatból melyek költségét fedezi az egészségbiztosító pénztár?
– Az egészségbiztosítási rendszerben, ha a várandós akut problémával vagy családorvosi küldőpapírral jelentkezik a járóbeteg-rendelésben, kötelező megvizsgálni, viszont a speciális vizsgálatok nincsenek benne a támogatott vagy térített csomagban. Ezekhez az alapos, speciális vizsgálatokhoz sajnos önköltséges alapon juthat hozzá a várandós.
– Egy jól végigkövetett terhesség után indokolt-e a császármetszéses szülés? – Nem, annak megvannak a megfelelő okai, ha császármetszést kell végrehajtani. Az ember természetes szülésre van teremtve, és csak abban az esetben kellene beavatkozni, ha a szülészeti helyzet megköveteli.
Rendellenességek szűrése magas színvonalon
– Napjainkban a gyermekvállalás egyre inkább kitolódik a harmincon túli anyai életkorra, és ezzel növekszik a kockázata a különböző magzati rendellenességeknek. Az anyai életkorral összefüggő rendellenesség a Down-kór. Nemzetközi adatok szerint huszonöt év alatt ezerötszázból egy a Down-kór-rizikó, harmincévesen 910-ből egy, harmincöt évesen 380-ból egy esetre lehet számítani. A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóságnak a családorvosoknál nyilvántartott esetekre alapozó adatai szerint 2013-ban 26 Down-szindrómás gyermeket és 20 felnőttet tartottak nyilván, tavaly 43 kiskorú és 24 felnőtt szerepelt a statisztikában. A számok értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a gyermekek időközben betöltik a tizennyolcadik életévüket, és a felnőtt kategóriába sorolják, illetve lehet olyan eset, hogy az érintett elköltözik a megyéből. A gyermekjogvédelmi igazgatóságnál tavaly három Down-kóros gyermek besorolását kérték hátrányos helyzetű kategóriába, mindhárman 2015-ben születtek, és nyolcan jelentkeztek szívmalformációval született kisbabával, közülük öten 2015-ben jöttek világra. Nem minden szülő kéri a besorolást, a hatóság nyilvántartásában csak a hátrányos helyzetűként bejegyzettek szerepelnek. Az elmondottak rávilágítanak, hogy mennyire fontos a szűrés, éppen ezért mérföldkőnek számít a háromszéki terheskövetésben a Czeizel Intézet sepsiszentgyörgyi diagnosztikai kirendeltsége. – Ezelőtt tíz-tizenegy évvel a Down-szűrést vettem be elsőként a praxisomba, a Czeizel Intézeten keresztül kerültem kapcsolatba az angol Wolfson Betegségmegelőzési Intézettel, amely világvezető a Down-kór várandósság alatti szűrésének széles körű alkalmazásában, és ahová jelenleg is vizsgálatra küldjük a várandósok vérét kockázatbecslés érdekében. Ez azt jelenti, hogy anyai vérből olyan fehérjéket vizsgálnak meg, amelyekkel pontosítani tudjuk a magzat Down-kór-kockázatát, és így az adott terhességre adhatunk információt. A Czeizel Intézet által Sepsiszentgyörgyre kihelyezett nagy felbontású ultrahangkészüléknek köszönhetően pedig a három hónapos várandósnál olyan morfológiai elváltozások azonosíthatóak, amelyek segítik az adott szűrés hatékonyságát. Ez egy általános ultrahangvizsgálat során nagyon nehezen észrevehető. A nagy egyetemi központokban működnek hasonló teljesítményű echográfok, de oda az anyának el kell utaznia.
– Miért fontos, hogy a 12. hét körül végezzék el ezt a szűrést?
– A hazai törvények szerint tizennégy hét után csak abban az esetben lehet terhességet megszakítani, ha megállapítható, a magzat olyan súlyos rendellenességgel sújtott, hogy állapota nem összeegyeztethető a méhen kívüli élettel, vagy a terhesség veszélyezteti az anya életét. Ezért nagyon fontos, hogy ezeket a szűréseket a tizennegyedik hétig végezzük el, ha pozitív az eredmény, az anya dönthessen, hogy megtartja-e a babát vagy sem. A Down-kór-szűrés esetében, ha magas kockázatot állapítunk meg, vagy egyéb genetikai vizsgálatra lenne szükség a magzatban, ajánljuk az anyának a magzatvízvizsgálatot, vagy a terhesség korábbi szakaszában a lepényképződmény-biopszia is szóba jöhet, azonban ezek orvosi beavatkozással járnak, és vetélési kockázatuk 0,5–1 százalék. 2013-tól egy olyan új vizsgálati módszert tudtunk bevezetni a Czeizel Intézetnek köszönhetően, amellyel a magzat genetikai állományát az anyai vérben tudjuk vizsgálni. A terhesség 9. hetétől végezhető az anyai vérmintából a PrenaTest-vizsgálat, amely jó alternatívája az amniocentézisnek a magzati Down-kór kimutatására. Romániában elsőként a mi rendelőnk révén tudják elvégeztetni a hazai partnereink – sepsiszentgyörgyiek, marosvásárhelyiek, kolozsváriak, bukarestiek, dévaiak – ezt a korszerű vizsgálatot. A vérmintát a németországi LifeCodexx laboratóriumba küldjük a Czeizel Intézet segítségével. Világviszonylatban nem sokkal hazai bevezetése előtt, 2012-ben kezdték alkalmazni ezt a vizsgálati eljárást. Rájöttek arra, hogy a várandós vérében keringő DNS-részek 10 százaléka a magzattól származik. Ezek a DNS-arabkák szerkezetük alapján beazonosíthatóak, hogy mely kromoszómáról származnak, és ezután egy mennyiségi értékeléssel kimutathatóak az olyan számbeli kromoszóma-rendellenességek, mint például a Down-kór. A mi rendelőnkben tíz év alatt háromezer Down-szűrést végeztünk, mely esetekben az angliai Wolfson Intézetben vizsgáltattuk meg az anyai vért, és több mint tíz pozitív eredményt szűrtünk ki. A kismamák reakciója változó, volt, aki megtartotta a terhességet, és volt, aki megszakította.
Babás élmény a képernyőn
– A Czeizel Intézet által Sepsiszentgyörgyre telepített GE Voluson E8-as ultrahangkészülék egy nagyon nagy felbontású echográf, amellyel apró részletekben lehet a magzatot vizsgálni. Azt reméljük, ez a magas színvonalú diagnosztikai lehetőség segíti a megyében folyó magzati diagnosztikai munkát. Például, hogy húszhetesen meg tudjuk számolni a kisujjban lévő három ujjpercet, ami azért fontos, mert a Down-kóros babának csak két ujjperce van a kisujjában. Látjuk az epehólyagot, amely egy gyengébb felbontású készüléken nem látható, és már a tizenkettedik hét végén észrevehető a nyílt hátgerinc, jól megfigyelhető az orrcsont.
– Mennyibe kerül a vizsgálat, és mit kap érte a kismama?
– Az ultrahangvizsgálat huszonöt perces, a Czeizel Intézet magasan képzett ultrahang-specialistája alaposan átnézi a magzatot, az idegrendszert, a hátgerincet, a mellkast, a szívműködést, gyakorlatilag mindent, erről a kismama kap egy DVD-felvételt és részletes leírást, valamint egy színes fotót a baba arcáról. Az értéke száz euró. Kérdésünkre, hogy a Czeizel Intézet Sepsiszentgyörgyre kihelyezett magzati diagnosztikai kirendeltsége hozzáférhető-e a megye nőgyógyászai számára, dr. András Pál elmondta: a rendelő nyitott a kollégái előtt, aki a páciensét ott szeretné megvizsgálni, megteheti. Hangsúlyozta, a munkapont idetelepítésével azt szeretnék elérni, hogy a várandós székely asszony azt az ellátást kapja meg, amelyet egy budapesti vagy akár nyugat-európai kismama.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A húsz éve működő budapesti Magzati Diagnosztikai Központ, amely – tisztelegve a neves magyar genetikus, Czeizel Endre szakmai hagyatéka előtt, 2016. április 1-jétől felvette a Czeizel Intézet nevet – diagnosztikai kirendeltséget nyitott Sepsiszentgyörgyön dr. András Pál szülész-nőgyógyász közreműködésével. A Czeizel Intézet első romániai egységének megnyitásáról tavaly decemberben szakmai fórumon tájékoztatták a háromszéki nőgyógyászokat, az első várandósvizsgálatokat februárban végezték, majd múlt pénteken és szombaton újból rendeltek Sepsiszentgyörgyön a budapesti intézet szakorvosai. A hazai várandósgondozásról és a kirendeltségnek köszönhetően immár Háromszéken is elérhető diagnosztikai lehetőségről dr. András Pállal beszélgettünk.
A hazai egészségügy általános helyzetéhez hasonlóan a terhesgondozásban is van lehetőség fejlődésre. Nincs egy jól meghatározott várandósgondozási protokoll, a terhesség kilenc hónapja alatt csak bizonyos alapvizsgálatok elérhetők, és jobbára az akut problémákat oldják meg egészségbiztosítási térítéssel, vagyis a páciens számára ingyenesen, a gondozás igazi lényegét jelentő terheskövetés leginkább magánrendelőkben és az anya költségén történik. Ezt azonban nem minden kismama engedheti meg magának, és a szociálisan hátrányos közegekben hiányzik a várandósok felelősségérzete saját és leendő gyermekük egészsége iránt. Nemrég írtunk arról, hogy az egészségügyi minisztérium statisztikai összesítése alapján 2015-ben országosan 187 ezer szülést jegyeztek, az esetek közel 10 százalékában kiskorú hozta világra az újszülöttet, 41 ezer kismama szülés előtt egyetlenegyszer sem volt terhesvizsgálaton, a csecsemőhalandóság meghaladja a 8 ezreléket. Háromszéken ugyanabban az esztendőben ezer szülésből 80–90 esetben volt kiskorú az anya, a megyében 2050-en születtek, és tizenhat csecsemő vesztette életét egyéves kora előtt, közel ötszáz várandós nem vett részt egyetlen terhesvizsgálaton sem. Januárban a szaktárca elrendelte egy munkacsoport létrehozását, amelynek feladata olyan protokollok, illetve útmutatók kidolgozása, amelyek alapján a védőnők bevonhatóak a terheskövetésbe, valamint az újszülött és a kismama állapotának felügyeletébe, de gyakorlati lépés azóta sem történt, a helyzet változatlan.
Javasolt vizsgálatok
– A szakorvos szerint már a családtervezés időszakában javasolt egy találkozó a nőgyógyásszal, amikor elmondják a leendő kismamának, miként készüljön a terhességre. Dr. András Pál: – A felkészülés időszakában nőgyógyászati szűrővizsgálatokat végzünk bizonyos kórokozók kiszűrésére, amelyek ártalmasak lehetnek a magzatra, illetve a várandósságra általában. Ha minden rendben van, indulhat a babaprojekt. A következő találkozó akkor ajánlott, amikor a terhességi teszt pozitív. Ilyenkor az orvos megállapítja, hogy a terhesség hol van beágyazódva, hiszen ritkán ugyan, de előfordulhat, hogy méhen kívüli terhességről van szó. Két hét múlva már kimutatható a kis embrió szívműködése is. Az első három hónapban van egy általános laboratóriumi vizsgálat is, amelyet a családorvos ír fel. A 12. hét körül esedékes az a nagy jelentőségű, részletes vizsgálat, amely elsősorban a fejlődési rendellenességek kiszűrésére irányul. Az ultrahangvizsgálat során megfigyeljük a magzat szívműködését, látjuk, ha valamilyen nagy fejlődési rendellenességgel állunk szemben, például koponyahiány, végtaghiány. Ilyenkor mérjük a tarkóredő vastagságát, nézzük az orrcsont meglétét, ezek fontos információval szolgálnak bizonyos kromoszóma-rendellenességek, mint például a Down-kór esetleges jelenlétére. A terhességnek ebben a szakaszában vagy egy kicsit később már jó eséllyel meg tudjuk állapítani a magzat nemét is. Az úgynevezett genetikai ultrahangvizsgálat a 18–24. hét között történik, amikor a magzat mérete már lehetőséget nyújt arra, hogy alapos ultrahangvizsgálattal minden látható rendellenesség azonosítható legyen, hogy fel tudjuk készíteni az anyukát az esetleges problémákra. Ilyenkor észrevehető a vízfejűség, a nyitott hátgerinc, mellkasi malformációk, szívmalformációk, rekeszizomsérv, gyomorhiány, a kiválasztórendszer patológiája, húgyhólyagprobléma. Ellenőrizni kell a végtagok hosszú csontjait, a magzatvíz és a méhlepény állapotát. Ma már ott kellene tartanunk, ha valaki átesik egy ilyen részletes magzati vizsgálaton, nyugodt lelkiállapotban távozhat a rendelőből, mivel nagy valószínűséggel a baba morfológiai szempontból teljesen rendben van. Ez azért nagyon fontos, mert ha észreveszünk valamilyen elváltozást, felhívjuk az anya figyelmét az adott fejlődési rendellenességre, és elmondjuk, hogy a probléma születéskor azonnali beavatkozást igényelhet. Minél jobb az echográf és felkészültebb az orvos, annál biztosabban ki tudjuk szűrni a rendellenességeket.
A 20. hetet követő találkozó a magyarországi protokoll szerint később lenne, de az alapellátás hiányosságai miatt mi havonta visszahívjuk a várandóst. A harminchatodik héttől hetente vizsgáljuk a kismamát és a magzat életfunkcióit.
– Ártalmas-e a gyakori echográfvizsgálat az anyára vagy a babára?
– Sok felmérés történt ezzel kapcsolatban, és a jelenlegi szakmai álláspont szerint az ultrahanghullám nincs káros hatással a magzatra. A baba észleli a vizsgálatot, és egy kicsit jobban mozgolódik.
– Ebből a sok vizsgálatból melyek költségét fedezi az egészségbiztosító pénztár?
– Az egészségbiztosítási rendszerben, ha a várandós akut problémával vagy családorvosi küldőpapírral jelentkezik a járóbeteg-rendelésben, kötelező megvizsgálni, viszont a speciális vizsgálatok nincsenek benne a támogatott vagy térített csomagban. Ezekhez az alapos, speciális vizsgálatokhoz sajnos önköltséges alapon juthat hozzá a várandós.
– Egy jól végigkövetett terhesség után indokolt-e a császármetszéses szülés? – Nem, annak megvannak a megfelelő okai, ha császármetszést kell végrehajtani. Az ember természetes szülésre van teremtve, és csak abban az esetben kellene beavatkozni, ha a szülészeti helyzet megköveteli.
Rendellenességek szűrése magas színvonalon
– Napjainkban a gyermekvállalás egyre inkább kitolódik a harmincon túli anyai életkorra, és ezzel növekszik a kockázata a különböző magzati rendellenességeknek. Az anyai életkorral összefüggő rendellenesség a Down-kór. Nemzetközi adatok szerint huszonöt év alatt ezerötszázból egy a Down-kór-rizikó, harmincévesen 910-ből egy, harmincöt évesen 380-ból egy esetre lehet számítani. A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóságnak a családorvosoknál nyilvántartott esetekre alapozó adatai szerint 2013-ban 26 Down-szindrómás gyermeket és 20 felnőttet tartottak nyilván, tavaly 43 kiskorú és 24 felnőtt szerepelt a statisztikában. A számok értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a gyermekek időközben betöltik a tizennyolcadik életévüket, és a felnőtt kategóriába sorolják, illetve lehet olyan eset, hogy az érintett elköltözik a megyéből. A gyermekjogvédelmi igazgatóságnál tavaly három Down-kóros gyermek besorolását kérték hátrányos helyzetű kategóriába, mindhárman 2015-ben születtek, és nyolcan jelentkeztek szívmalformációval született kisbabával, közülük öten 2015-ben jöttek világra. Nem minden szülő kéri a besorolást, a hatóság nyilvántartásában csak a hátrányos helyzetűként bejegyzettek szerepelnek. Az elmondottak rávilágítanak, hogy mennyire fontos a szűrés, éppen ezért mérföldkőnek számít a háromszéki terheskövetésben a Czeizel Intézet sepsiszentgyörgyi diagnosztikai kirendeltsége. – Ezelőtt tíz-tizenegy évvel a Down-szűrést vettem be elsőként a praxisomba, a Czeizel Intézeten keresztül kerültem kapcsolatba az angol Wolfson Betegségmegelőzési Intézettel, amely világvezető a Down-kór várandósság alatti szűrésének széles körű alkalmazásában, és ahová jelenleg is vizsgálatra küldjük a várandósok vérét kockázatbecslés érdekében. Ez azt jelenti, hogy anyai vérből olyan fehérjéket vizsgálnak meg, amelyekkel pontosítani tudjuk a magzat Down-kór-kockázatát, és így az adott terhességre adhatunk információt. A Czeizel Intézet által Sepsiszentgyörgyre kihelyezett nagy felbontású ultrahangkészüléknek köszönhetően pedig a három hónapos várandósnál olyan morfológiai elváltozások azonosíthatóak, amelyek segítik az adott szűrés hatékonyságát. Ez egy általános ultrahangvizsgálat során nagyon nehezen észrevehető. A nagy egyetemi központokban működnek hasonló teljesítményű echográfok, de oda az anyának el kell utaznia.
– Miért fontos, hogy a 12. hét körül végezzék el ezt a szűrést?
– A hazai törvények szerint tizennégy hét után csak abban az esetben lehet terhességet megszakítani, ha megállapítható, a magzat olyan súlyos rendellenességgel sújtott, hogy állapota nem összeegyeztethető a méhen kívüli élettel, vagy a terhesség veszélyezteti az anya életét. Ezért nagyon fontos, hogy ezeket a szűréseket a tizennegyedik hétig végezzük el, ha pozitív az eredmény, az anya dönthessen, hogy megtartja-e a babát vagy sem. A Down-kór-szűrés esetében, ha magas kockázatot állapítunk meg, vagy egyéb genetikai vizsgálatra lenne szükség a magzatban, ajánljuk az anyának a magzatvízvizsgálatot, vagy a terhesség korábbi szakaszában a lepényképződmény-biopszia is szóba jöhet, azonban ezek orvosi beavatkozással járnak, és vetélési kockázatuk 0,5–1 százalék. 2013-tól egy olyan új vizsgálati módszert tudtunk bevezetni a Czeizel Intézetnek köszönhetően, amellyel a magzat genetikai állományát az anyai vérben tudjuk vizsgálni. A terhesség 9. hetétől végezhető az anyai vérmintából a PrenaTest-vizsgálat, amely jó alternatívája az amniocentézisnek a magzati Down-kór kimutatására. Romániában elsőként a mi rendelőnk révén tudják elvégeztetni a hazai partnereink – sepsiszentgyörgyiek, marosvásárhelyiek, kolozsváriak, bukarestiek, dévaiak – ezt a korszerű vizsgálatot. A vérmintát a németországi LifeCodexx laboratóriumba küldjük a Czeizel Intézet segítségével. Világviszonylatban nem sokkal hazai bevezetése előtt, 2012-ben kezdték alkalmazni ezt a vizsgálati eljárást. Rájöttek arra, hogy a várandós vérében keringő DNS-részek 10 százaléka a magzattól származik. Ezek a DNS-arabkák szerkezetük alapján beazonosíthatóak, hogy mely kromoszómáról származnak, és ezután egy mennyiségi értékeléssel kimutathatóak az olyan számbeli kromoszóma-rendellenességek, mint például a Down-kór. A mi rendelőnkben tíz év alatt háromezer Down-szűrést végeztünk, mely esetekben az angliai Wolfson Intézetben vizsgáltattuk meg az anyai vért, és több mint tíz pozitív eredményt szűrtünk ki. A kismamák reakciója változó, volt, aki megtartotta a terhességet, és volt, aki megszakította.
Babás élmény a képernyőn
– A Czeizel Intézet által Sepsiszentgyörgyre telepített GE Voluson E8-as ultrahangkészülék egy nagyon nagy felbontású echográf, amellyel apró részletekben lehet a magzatot vizsgálni. Azt reméljük, ez a magas színvonalú diagnosztikai lehetőség segíti a megyében folyó magzati diagnosztikai munkát. Például, hogy húszhetesen meg tudjuk számolni a kisujjban lévő három ujjpercet, ami azért fontos, mert a Down-kóros babának csak két ujjperce van a kisujjában. Látjuk az epehólyagot, amely egy gyengébb felbontású készüléken nem látható, és már a tizenkettedik hét végén észrevehető a nyílt hátgerinc, jól megfigyelhető az orrcsont.
– Mennyibe kerül a vizsgálat, és mit kap érte a kismama?
– Az ultrahangvizsgálat huszonöt perces, a Czeizel Intézet magasan képzett ultrahang-specialistája alaposan átnézi a magzatot, az idegrendszert, a hátgerincet, a mellkast, a szívműködést, gyakorlatilag mindent, erről a kismama kap egy DVD-felvételt és részletes leírást, valamint egy színes fotót a baba arcáról. Az értéke száz euró. Kérdésünkre, hogy a Czeizel Intézet Sepsiszentgyörgyre kihelyezett magzati diagnosztikai kirendeltsége hozzáférhető-e a megye nőgyógyászai számára, dr. András Pál elmondta: a rendelő nyitott a kollégái előtt, aki a páciensét ott szeretné megvizsgálni, megteheti. Hangsúlyozta, a munkapont idetelepítésével azt szeretnék elérni, hogy a várandós székely asszony azt az ellátást kapja meg, amelyet egy budapesti vagy akár nyugat-európai kismama.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 20.
Elhangzott a magyar kormány üzenete
Az ima erejével a római katolikus iskoláért
Kéz a kézben, élő láncolatot alkotva mondott közös imát a belvárosi Keresztelő Szent János-plébániatemplom hajóját megtöltő gyülekezet a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban tanuló gyermekekért, fiatalokért, szüleikért, a tanítókért, tanárokért, hitoktatókért, az iskola igazgatójáért és „azokért is, akiknek bölcs döntése nyomán a tanítás ismét zavartalanná válhat”.
A közös imán jelen volt Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes vezetője, a magyar kormányt képviselő Szilágyi Péter helyettes államtitkár, Novák Zoltán Csaba RMDSZ-szenátor, Biró Zsolt és Vass Levente parlamenti képviselők, Péter Ferenc, Maros, Borboly Csaba, Hargita és Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, valamint Borbély László, a Katolikus Státus Alapítvány képviselője.
Legfontosabb és legszentebb ügyünkért, a jövő nemzedék, az anyanyelvi oktatás bölcsőjét jelentő iskoláért fordulunk Istenhez az imádság minden lehetséges formájával, hangzott el Oláh Dénes római katolikus esperes igeliturgiájában. Minden keresztény ember kérő imája mellett hálával tartozunk őseinknek, akik gazdag épített örökséget hagytak ránk. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség büszke a nyolc státusiskolára, ami a felnövekvő nemzedék iránt érzett felelősségből áldozatok árán épült, és amelyeket 1948-ban államosítottak, évszázadok kincsét semmisítve meg. Népünk legidőtállóbb erőssége a templom mellett az iskola volt, ezért építtette mindkettőt újra minden dúlás után. A templomban erőt gyűjtött, az iskola pedig a gyermekek nevelését, testi és szellemi kiteljesedését szolgálta, ma pedig szent kötelességünk megtölteni élettel. A közbenjáró ima, mint a felebaráti szeretet legszentebb példája, a közös ügyért kell szóljon, a fölfele irányulóval a főesperes erőt kért a felvállalt harc folytatásához. Nemcsak egyet akarunk, egyként akarjuk ezt – jelentette a két a kézben elmondott Miatyánk, amitt Tamás Csilla imája követett.
Közös akarattal és törekvéssel jutottunk arra az elhatározásra, hogy imádkozzunk azért, hogy a tanítás ismét zavartalan legyen a katolikus iskolában, legfőképpen pedig azokért, akiket jogtalanul meghurcoltak, Tamási Zsolt igazgatóért, a megfélemlített szülőkért és gyermekekért – tolmácsolta Farkas Balázs, a csíkszeredai főkonzulátus ideiglenes vezetője Soltész Miklós egyházügyi államtitkár üzenetét, aki édesanyja súlyos állapota miatt kényszerült távol maradni. „A közös imádság nem irányul senki ellen, ahogy a katolikus iskola sem valakik ellen, hanem valakikért tevékenykedik.” Hiszem és mindannyiunknak hinnünk kell, hogy sok-sok ilyen alkalom a Szentlélek erejével hat azokra, akik vagy félelmükben, vagy rossz szándék miatt eddig az iskola vezetése és annak fennmaradása ellen cselekedtek” – idézte az államtitkár szavait Farkas Balázs.
A magyar kormány üzenetét dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár közvetítette: „A leghatározottabban elítéljük a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) túlkapásait és a Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket. Véle-ményünk szerint egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, hogy egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket. Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte” – hangzott el a Miniszterelnökség és a Nemzetpolitikai Államtitkárság közleményében. Egyetértenek azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzete is szervesen illeszkedik a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozó folyamatba, mint a MOGYE magyar karának ügye, amelyről a szenátus és a rektor a törvényes előírások ellenére sem hajlandó dönteni, továbbá olyan fontos ingatlanok, mint a Székely Mikó Kollégium és a gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatásának kérdése.
„Magyarország kormánya kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett. A magyar állam teljes szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére vállalják, hogy kiállnak jogaikért, és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen.” A közlemény abszurdnak nevezi, hogy „az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat”, hogy egy keresztény egyház saját tulajdonú ingatlanjában a katolikus szellemben történő oktatást felvállaló iskola működhessen. Ennek ellehetetlenítése összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével – hangzott el a közleményben, majd nemzeti imánkkal zárult a szombat délelőtti szentmise.
Székelyföldi összefogás a katolikus iskoláért
Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsainak elnökei is részt vettek március 18-án, szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán. Péter Ferenc, Borboly Csaba és Tamás Sándor a templomi imát követően közös állásfoglalást fogalmazott meg, amelyben szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják a katolikus iskola tanárait, diákjait és szülői közösségét.
„A Római Katolikus Teológiai Líceum fennmaradásáért folytatott küzdelem a gyermekeink jövőjéről szól. Amit kérünk, a katolikus iskola helyzetének tisztázása és a tanintézet működésének biztosítása, közösségünk jogos igénye. Nem valaki ellenében szeretnénk fellépni, hanem egy felekezeti oktatást biztosító iskola mellett foglalunk állást, és meggyőződésünk, hogy az iskola létrehozása körüli esetleges adminisztratív hibák jó szándékkal kijavíthatók. Nem hagyjuk magunkat sem megfélemlíteni, sem elbizonytalanítani, a végsőkig kitartunk a katolikus iskola mellett. Minden békés és törvényes eszközt megragadunk, hogy a tanintézet megmaradását biztosítsuk. Egy olyan küzdelem ez, amelyet csak együtt, az egyház, a politikum és a civilek összefogásával tudunk megnyerni.”
Péter Ferenc, Maros megye tanácselnöke
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke
Ígéret egy újabb tanácskozásra
Több napon át tüntettek a régi Városháza előtti parkban az elmúlt héten a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak szülei. A Civilek a Katolikus Iskoláért csoport tagjai ugyanakkor felszólították Marosvásárhely polgármesterét, az általa vezetett hivatalt és a városi tanácsot, hogy „haladéktalanul tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek”, és záros határidőn belül állítsák össze és hagyják jóvá Marosvásárhely iskolahálózatát, amelyben önálló jogi személyiséggel bíró iskolaként szerepel a Római Katolikus Teológiai Líceum. Tették ezt azokra az átiratokra hivatkozva, amelyeket a tanügyminisztérium küldött a polgármesteri hivatalnak. Ugyanakkor felszólították a polgármestert, hogy bizonyítsa be, amit a szülők előtt két tanácsülés alkalmával is kijelentett, miszerint a katolikus iskolával minden rendben van, továbbá azt a gyakran hangoztatott kijelentést is, hogy Marosvásárhely a tolerancia és a harmónia városa.
A tüntető szülők ígéretet kaptak, hogy Dorin Florea március 17-én fogadja őket, de a találkozón csak a tanácsadója, Claudiu Maior és a hivatal jegyzője jelent meg. Ott a szülők újabb ígéretet kaptak, amiről Csíki Csengele, a csoport vezetője számolt be:
– Kezdeményezésünkre a polgármesteri hivatal egy újabb nagyszabású tanácskozást hív össze március 21-re, amelyen részt vesz a prefektus, a polgármester és tanácsosa, a Városháza jegyzője, Horaţiu Lobonţ, az iskolákért felelős szakigazgatóság aligazgatója, a megyei tanfelügyelőség, a városi tanács, valamint a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői közösség képviselői. Reményeink szerint a beszélgetésen tisztázódni fog iskolánk helyzete, és megszületik a megoldás, amelynek kulcsát eddig egyik intézmény dobálta a másiknak – nyilatkozta Csíki Csengele, a szülői csoport vezetője.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)
Az ima erejével a római katolikus iskoláért
Kéz a kézben, élő láncolatot alkotva mondott közös imát a belvárosi Keresztelő Szent János-plébániatemplom hajóját megtöltő gyülekezet a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban tanuló gyermekekért, fiatalokért, szüleikért, a tanítókért, tanárokért, hitoktatókért, az iskola igazgatójáért és „azokért is, akiknek bölcs döntése nyomán a tanítás ismét zavartalanná válhat”.
A közös imán jelen volt Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes vezetője, a magyar kormányt képviselő Szilágyi Péter helyettes államtitkár, Novák Zoltán Csaba RMDSZ-szenátor, Biró Zsolt és Vass Levente parlamenti képviselők, Péter Ferenc, Maros, Borboly Csaba, Hargita és Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, valamint Borbély László, a Katolikus Státus Alapítvány képviselője.
Legfontosabb és legszentebb ügyünkért, a jövő nemzedék, az anyanyelvi oktatás bölcsőjét jelentő iskoláért fordulunk Istenhez az imádság minden lehetséges formájával, hangzott el Oláh Dénes római katolikus esperes igeliturgiájában. Minden keresztény ember kérő imája mellett hálával tartozunk őseinknek, akik gazdag épített örökséget hagytak ránk. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség büszke a nyolc státusiskolára, ami a felnövekvő nemzedék iránt érzett felelősségből áldozatok árán épült, és amelyeket 1948-ban államosítottak, évszázadok kincsét semmisítve meg. Népünk legidőtállóbb erőssége a templom mellett az iskola volt, ezért építtette mindkettőt újra minden dúlás után. A templomban erőt gyűjtött, az iskola pedig a gyermekek nevelését, testi és szellemi kiteljesedését szolgálta, ma pedig szent kötelességünk megtölteni élettel. A közbenjáró ima, mint a felebaráti szeretet legszentebb példája, a közös ügyért kell szóljon, a fölfele irányulóval a főesperes erőt kért a felvállalt harc folytatásához. Nemcsak egyet akarunk, egyként akarjuk ezt – jelentette a két a kézben elmondott Miatyánk, amitt Tamás Csilla imája követett.
Közös akarattal és törekvéssel jutottunk arra az elhatározásra, hogy imádkozzunk azért, hogy a tanítás ismét zavartalan legyen a katolikus iskolában, legfőképpen pedig azokért, akiket jogtalanul meghurcoltak, Tamási Zsolt igazgatóért, a megfélemlített szülőkért és gyermekekért – tolmácsolta Farkas Balázs, a csíkszeredai főkonzulátus ideiglenes vezetője Soltész Miklós egyházügyi államtitkár üzenetét, aki édesanyja súlyos állapota miatt kényszerült távol maradni. „A közös imádság nem irányul senki ellen, ahogy a katolikus iskola sem valakik ellen, hanem valakikért tevékenykedik.” Hiszem és mindannyiunknak hinnünk kell, hogy sok-sok ilyen alkalom a Szentlélek erejével hat azokra, akik vagy félelmükben, vagy rossz szándék miatt eddig az iskola vezetése és annak fennmaradása ellen cselekedtek” – idézte az államtitkár szavait Farkas Balázs.
A magyar kormány üzenetét dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár közvetítette: „A leghatározottabban elítéljük a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) túlkapásait és a Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket. Véle-ményünk szerint egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, hogy egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket. Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte” – hangzott el a Miniszterelnökség és a Nemzetpolitikai Államtitkárság közleményében. Egyetértenek azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzete is szervesen illeszkedik a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozó folyamatba, mint a MOGYE magyar karának ügye, amelyről a szenátus és a rektor a törvényes előírások ellenére sem hajlandó dönteni, továbbá olyan fontos ingatlanok, mint a Székely Mikó Kollégium és a gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatásának kérdése.
„Magyarország kormánya kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett. A magyar állam teljes szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére vállalják, hogy kiállnak jogaikért, és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen.” A közlemény abszurdnak nevezi, hogy „az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat”, hogy egy keresztény egyház saját tulajdonú ingatlanjában a katolikus szellemben történő oktatást felvállaló iskola működhessen. Ennek ellehetetlenítése összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével – hangzott el a közleményben, majd nemzeti imánkkal zárult a szombat délelőtti szentmise.
Székelyföldi összefogás a katolikus iskoláért
Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsainak elnökei is részt vettek március 18-án, szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán. Péter Ferenc, Borboly Csaba és Tamás Sándor a templomi imát követően közös állásfoglalást fogalmazott meg, amelyben szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják a katolikus iskola tanárait, diákjait és szülői közösségét.
„A Római Katolikus Teológiai Líceum fennmaradásáért folytatott küzdelem a gyermekeink jövőjéről szól. Amit kérünk, a katolikus iskola helyzetének tisztázása és a tanintézet működésének biztosítása, közösségünk jogos igénye. Nem valaki ellenében szeretnénk fellépni, hanem egy felekezeti oktatást biztosító iskola mellett foglalunk állást, és meggyőződésünk, hogy az iskola létrehozása körüli esetleges adminisztratív hibák jó szándékkal kijavíthatók. Nem hagyjuk magunkat sem megfélemlíteni, sem elbizonytalanítani, a végsőkig kitartunk a katolikus iskola mellett. Minden békés és törvényes eszközt megragadunk, hogy a tanintézet megmaradását biztosítsuk. Egy olyan küzdelem ez, amelyet csak együtt, az egyház, a politikum és a civilek összefogásával tudunk megnyerni.”
Péter Ferenc, Maros megye tanácselnöke
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke
Ígéret egy újabb tanácskozásra
Több napon át tüntettek a régi Városháza előtti parkban az elmúlt héten a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak szülei. A Civilek a Katolikus Iskoláért csoport tagjai ugyanakkor felszólították Marosvásárhely polgármesterét, az általa vezetett hivatalt és a városi tanácsot, hogy „haladéktalanul tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek”, és záros határidőn belül állítsák össze és hagyják jóvá Marosvásárhely iskolahálózatát, amelyben önálló jogi személyiséggel bíró iskolaként szerepel a Római Katolikus Teológiai Líceum. Tették ezt azokra az átiratokra hivatkozva, amelyeket a tanügyminisztérium küldött a polgármesteri hivatalnak. Ugyanakkor felszólították a polgármestert, hogy bizonyítsa be, amit a szülők előtt két tanácsülés alkalmával is kijelentett, miszerint a katolikus iskolával minden rendben van, továbbá azt a gyakran hangoztatott kijelentést is, hogy Marosvásárhely a tolerancia és a harmónia városa.
A tüntető szülők ígéretet kaptak, hogy Dorin Florea március 17-én fogadja őket, de a találkozón csak a tanácsadója, Claudiu Maior és a hivatal jegyzője jelent meg. Ott a szülők újabb ígéretet kaptak, amiről Csíki Csengele, a csoport vezetője számolt be:
– Kezdeményezésünkre a polgármesteri hivatal egy újabb nagyszabású tanácskozást hív össze március 21-re, amelyen részt vesz a prefektus, a polgármester és tanácsosa, a Városháza jegyzője, Horaţiu Lobonţ, az iskolákért felelős szakigazgatóság aligazgatója, a megyei tanfelügyelőség, a városi tanács, valamint a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői közösség képviselői. Reményeink szerint a beszélgetésen tisztázódni fog iskolánk helyzete, és megszületik a megoldás, amelynek kulcsát eddig egyik intézmény dobálta a másiknak – nyilatkozta Csíki Csengele, a szülői csoport vezetője.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 20.
Történelmi városnéző séta a Kölcsey Egyesülettel
Az 1848-as forradalomhíre két nap késéssel érkezett a kor postakocsiján Aradra.
A delizsánsz, amely a Fehér Kereszt Szálló előtt állt meg, izgalomba hozta Arad akkori lakosságát. Kitört a forradalom! Azt a tényt, hogy hogyan és miként zajlott le Aradon, a városnéző és emlékező séta alkalmával elevenítette fel a Kölcsey Egyesület.
A belvárosi minorita templomban gyülekezett a több mint húsz várostörténetéért rajongó és érdeklődő. Dr. Muntean Tibor, a Csiky Gergely Főgimnázium újdonsült igazgatója rövid, átfogó ismertetőt tartott mind a város, mind a vár akkori életéről, tevékenységéről és részletesebben tért ki a városközpont eseményeire. Fekete Károly, az RMDSZ kulturális bizottságának elnöke a minoriták szerepéről beszélt, hogyan vettek részt a forradalomban, miként segítették a város lakosságát, hogyan keveredtek gyanús pénzügyekbe az adott pillanatban, majd a templom belső értékeit ismertette. Erdélyi István, a Kölcsey Egyesület elnökségi tagja a forradalom kitöréséről, a Fehér Kereszt Szállóról, a Szabad Sajtó utcáról, a Bohus palotáról és Reform utcáról, a régi városházáról és sok egyéb, az akkori város központját ért eseményről mesélt. Fekete Károly és Erdélyi István egymástól vették át a szót, mindeniküknek akadt kiegészítésre való részlete, egy-egy anekdotája aszerint, hogy merre jártunk. Mindehhez képest Berecz Gábor a város egyes épületeiről – Bing ház, Rozsnyay patika, Lang vendéglő, New York kávéház, Stadtvine kávéház – ismertetett mondatai szinte elvesztek az érdeklődők kérdészáporában. Végigsétáltunk az egykori Szabadság téren, megemlékeztünk az Asztalos Sándor és Boczkó Dániel vezette 1849. február 8-i hőstettről, a régi színházról, a Vaslakat épületéről (itt székelt az osztrák csendőrség), az abc (a tulajdonos lányai neveinek kezdőbetűi nyomán), Gárdonyi Géza lakásáról, majd a Korona és Hal téren át eljutottunk a Csernovics házig, amelyen a Kölcsey Egyesület 2006-ban emléktáblát avatott Damjanich János tiszteletére és örök emlékére.
Az esős idő ellenére a lelkes csapat végig kitartott, a másfél órára tervezett ismertető és városséta több mint két és fél órásra sikeredett. Ez alkalommal több fotóis készült.
A hűvös, esős idő legszívmelengetőb eseménye, hogy Pálfi Kinga tévériporter néhány hónapos babájával végig mellettünk volt, reméljük, hogy a picuri így korán helytörténet-kedvelővé válik.
A városnéző séták folytatódnak.
Becz Gábor
Nyugati Jelen (Arad)
Az 1848-as forradalomhíre két nap késéssel érkezett a kor postakocsiján Aradra.
A delizsánsz, amely a Fehér Kereszt Szálló előtt állt meg, izgalomba hozta Arad akkori lakosságát. Kitört a forradalom! Azt a tényt, hogy hogyan és miként zajlott le Aradon, a városnéző és emlékező séta alkalmával elevenítette fel a Kölcsey Egyesület.
A belvárosi minorita templomban gyülekezett a több mint húsz várostörténetéért rajongó és érdeklődő. Dr. Muntean Tibor, a Csiky Gergely Főgimnázium újdonsült igazgatója rövid, átfogó ismertetőt tartott mind a város, mind a vár akkori életéről, tevékenységéről és részletesebben tért ki a városközpont eseményeire. Fekete Károly, az RMDSZ kulturális bizottságának elnöke a minoriták szerepéről beszélt, hogyan vettek részt a forradalomban, miként segítették a város lakosságát, hogyan keveredtek gyanús pénzügyekbe az adott pillanatban, majd a templom belső értékeit ismertette. Erdélyi István, a Kölcsey Egyesület elnökségi tagja a forradalom kitöréséről, a Fehér Kereszt Szállóról, a Szabad Sajtó utcáról, a Bohus palotáról és Reform utcáról, a régi városházáról és sok egyéb, az akkori város központját ért eseményről mesélt. Fekete Károly és Erdélyi István egymástól vették át a szót, mindeniküknek akadt kiegészítésre való részlete, egy-egy anekdotája aszerint, hogy merre jártunk. Mindehhez képest Berecz Gábor a város egyes épületeiről – Bing ház, Rozsnyay patika, Lang vendéglő, New York kávéház, Stadtvine kávéház – ismertetett mondatai szinte elvesztek az érdeklődők kérdészáporában. Végigsétáltunk az egykori Szabadság téren, megemlékeztünk az Asztalos Sándor és Boczkó Dániel vezette 1849. február 8-i hőstettről, a régi színházról, a Vaslakat épületéről (itt székelt az osztrák csendőrség), az abc (a tulajdonos lányai neveinek kezdőbetűi nyomán), Gárdonyi Géza lakásáról, majd a Korona és Hal téren át eljutottunk a Csernovics házig, amelyen a Kölcsey Egyesület 2006-ban emléktáblát avatott Damjanich János tiszteletére és örök emlékére.
Az esős idő ellenére a lelkes csapat végig kitartott, a másfél órára tervezett ismertető és városséta több mint két és fél órásra sikeredett. Ez alkalommal több fotóis készült.
A hűvös, esős idő legszívmelengetőb eseménye, hogy Pálfi Kinga tévériporter néhány hónapos babájával végig mellettünk volt, reméljük, hogy a picuri így korán helytörténet-kedvelővé válik.
A városnéző séták folytatódnak.
Becz Gábor
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 20.
Kerek évfordulós köszöntések az Írószövetség székházában
A Romániai Írószövetség temesvári székházában egyszerre három, 75. születésnapját ünneplő írót-költőt köszöntöttek fel március 17-én, pénteken: Pongrácz P. Mária írót, műfordítót, lapunk munkatársát, akit a napokban Temesvár díszpolgárává avatott a helyi önkormányzat, valamint Achimescu Ildikó írót, újságírót és Eugen Dorcescu költőt, akinek erre a jeles alkalomra egy kötetet is dedikáltak az író kollégák.
Az Írószövetség tanácskozó terme szűknek bizonyult a három köztiszteletben álló tollforgató barátai, ismerősei, tisztelői számára, akik valamennyien részt szerettek volna venni a családias hangulatú eseményen. Az ünnepelt írókat Cornel Ungureanu, a Romániai Írószövetség helyi fiókszervezetének elnöke köszöntötte. Az alkotók munkásságát többek között Marcel Tolcea, Gábos-Foarță Ildikó, Alexandru Ruja, Ion Marin Almăjan méltatták. Gábos Ildikó költő, műfordító elismerő szavakkal beszélt Pongrácz P. Mária műveiről, amelyekkel közeli kapcsolatba került, hiszen ő fordította le román nyelvre az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent A kopasz város című kötetét.
A Despre Eugen Dorcescu című évfordulós kötetet, amely Mirela-Ioana Borchin szerkesztésében jelent meg és a költő munkásságáról szóló írásokat gyűjt egy kötetbe, Cornel Ungureanu, Ion Marin Almăjan, Radu Ciobanu, Ivo Muncian, Viorel Marineasa és mások tollából, a kötet egyik szerzője, Alexandru Ruja mutatta be a hallgatóságnak.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
A Romániai Írószövetség temesvári székházában egyszerre három, 75. születésnapját ünneplő írót-költőt köszöntöttek fel március 17-én, pénteken: Pongrácz P. Mária írót, műfordítót, lapunk munkatársát, akit a napokban Temesvár díszpolgárává avatott a helyi önkormányzat, valamint Achimescu Ildikó írót, újságírót és Eugen Dorcescu költőt, akinek erre a jeles alkalomra egy kötetet is dedikáltak az író kollégák.
Az Írószövetség tanácskozó terme szűknek bizonyult a három köztiszteletben álló tollforgató barátai, ismerősei, tisztelői számára, akik valamennyien részt szerettek volna venni a családias hangulatú eseményen. Az ünnepelt írókat Cornel Ungureanu, a Romániai Írószövetség helyi fiókszervezetének elnöke köszöntötte. Az alkotók munkásságát többek között Marcel Tolcea, Gábos-Foarță Ildikó, Alexandru Ruja, Ion Marin Almăjan méltatták. Gábos Ildikó költő, műfordító elismerő szavakkal beszélt Pongrácz P. Mária műveiről, amelyekkel közeli kapcsolatba került, hiszen ő fordította le román nyelvre az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent A kopasz város című kötetét.
A Despre Eugen Dorcescu című évfordulós kötetet, amely Mirela-Ioana Borchin szerkesztésében jelent meg és a költő munkásságáról szóló írásokat gyűjt egy kötetbe, Cornel Ungureanu, Ion Marin Almăjan, Radu Ciobanu, Ivo Muncian, Viorel Marineasa és mások tollából, a kötet egyik szerzője, Alexandru Ruja mutatta be a hallgatóságnak.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 20.
Rendhagyó történelemóra a magyar színházban
Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a temesvári március 15-ei megemlékezések csúcspontja volt a szerdán este a temesvári magyar színházban bemutatott „JELEN! – rendhagyó történelemóra” című ünnepi műsor, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Bartók Diákszínpad közös produkciója. Az erőteljes üzenetet megfogalmazó, fiatalos előadást Molnos András Csaba temesvári színművész állította színpadra.
Az ünnepi előadás közönsége egy rendhagyó történelemórán vett részt, amelynek során a „petőfisen” öltözött, de ezúttal nem Petőfi Sándort alakító Molnár Bence színművész idézte fel egy honfoglaláskori, jövőbelátó sámán látomásait, István király trónralépésétől a mobiltelefonos, furcsa jelenig. A rendhagyó történelemórán a magyar história nevezetes momentumai elevenedtek meg, kiváló zeneszámokkal illusztrálva, a Shake Kvartett – Borbély B. Emília, Éder Enikő, Kiss Attila, Molnos András Csaba – előadásában. A Bartók Diákszínpad diákjai remekül jelenítették meg az István korában testvérharcot vívó magyarságot, a történelemformáló 1848-as márciusi ifjakat és az 1956-os magyar forradalmárokat. A látványos koreográfia része volt Pál Tímea és Telbisz Csaba (Eszterlánc néptánccsoport) méltóságteljes tánca, az ünnepi műsort Dragalina Cristian Csaba mesteri hegedűjátéka színesítette. Az előadás befejező jelenete, a szereplők és a közönség alkotta élő lánc az összetartozás érzését erősítette, a magyar összefogás szükségességét sugallta. Az ünnepi előadás a Temes Megyei RMDSZ, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Várbástya Egyesület és a Bartók Béla Elméleti Líceum támogatásával valósult meg. Nagy kár, hogy ezt a színvonalas produkciót csak 150-200 néző láthatta, egyetlen alkalommal!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a temesvári március 15-ei megemlékezések csúcspontja volt a szerdán este a temesvári magyar színházban bemutatott „JELEN! – rendhagyó történelemóra” című ünnepi műsor, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Bartók Diákszínpad közös produkciója. Az erőteljes üzenetet megfogalmazó, fiatalos előadást Molnos András Csaba temesvári színművész állította színpadra.
Az ünnepi előadás közönsége egy rendhagyó történelemórán vett részt, amelynek során a „petőfisen” öltözött, de ezúttal nem Petőfi Sándort alakító Molnár Bence színművész idézte fel egy honfoglaláskori, jövőbelátó sámán látomásait, István király trónralépésétől a mobiltelefonos, furcsa jelenig. A rendhagyó történelemórán a magyar história nevezetes momentumai elevenedtek meg, kiváló zeneszámokkal illusztrálva, a Shake Kvartett – Borbély B. Emília, Éder Enikő, Kiss Attila, Molnos András Csaba – előadásában. A Bartók Diákszínpad diákjai remekül jelenítették meg az István korában testvérharcot vívó magyarságot, a történelemformáló 1848-as márciusi ifjakat és az 1956-os magyar forradalmárokat. A látványos koreográfia része volt Pál Tímea és Telbisz Csaba (Eszterlánc néptánccsoport) méltóságteljes tánca, az ünnepi műsort Dragalina Cristian Csaba mesteri hegedűjátéka színesítette. Az előadás befejező jelenete, a szereplők és a közönség alkotta élő lánc az összetartozás érzését erősítette, a magyar összefogás szükségességét sugallta. Az ünnepi előadás a Temes Megyei RMDSZ, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Várbástya Egyesület és a Bartók Béla Elméleti Líceum támogatásával valósult meg. Nagy kár, hogy ezt a színvonalas produkciót csak 150-200 néző láthatta, egyetlen alkalommal!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 20.
Hamuban sült pogácsa a Napsugár gyermeklap
Hatvanéves születésnap ezer kis olvasóval
Míg a szombat délutáni Napsugár találkozóra a felnőtteket várták a közös emlékezés, méltatás és köszönet ünnepi alkalmára, vasárnap a gyermeklap olvasóié és szerzőié volt a főszerep: a kép, zene, tánc anyanyelvén szólhattak a közönséghez, és az irodalom sem szorult háttérbe a gálaműsoron. A gyermeklap 12500 olvasóját ugyan nem tudták vendégül látni a kerek évfordulón, de ezer kis olvasóval együtt ünnepelhettek a lap egykori és jelenlegi munkatársai tegnap délelőtt. A Kolozsvárról, Kolozs megyéből – Aranyosgyéresről, Magyarlónáról, Szamosújvárról, Tordaharasztosról, Désről, Körösfőről, Mérából – érkezett olvasókon kívül olyan távolabbi települések iskoláiból is eljöttek, mint Szamosardó, Zilah, Magyarlapád és Nagyenyed. A vasárnapi gála a Napsugár-illusztrátorok kiállításának megnyitójával indult, az ünnepi beszédeket színvonalas műsor követte.
D.I – Ú.I.
Erdélyben nincs kisdiák, aki ne olvasta volna
Mindhiába árasztott szomorkás hangulatot szombaton a borús, esős idő, mégis igazi napsugaras délutánban volt részük azoknak, akik elmentek a 60. születésnapját ünneplő Napsugár gyermeklap rendezvényére a kolozsvári Báthory István Líceumba. A kerek évfordulóra szervezett kétnapos programsorozat keretében a szombat délután a felnőtteké volt, és meg is telt a líceum díszterme az Erdély számos településéről, több megyéből érkezett vendégekkel.
Bárdos Réka népdalénekes, a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanítónője mezőségi népdalokkal, Imets Levente színművész pedig Nagy László versével köszöntötte az ünneplőket: a folyóirat író, költő, grafikus munkatársait, pedagógusokat, tanfelügyelőket és a sajtó munkatársait. Timár Ágnes iskolaigazgató, aki gyermekkorában szintén hűséges Napsugár-olvasó volt, megjegyezte: bár a lap a kommunista diktatúra alatt élte le eddigi életének több mint felét, mindig igyekezett megőrizni az igényességét, Erdélyben nem volt kisdiák, aki ne olvasta volna. Az igazgató hozzáfűzte, hogy a világ változásai, az anyagi nehézségek ellenére is van remény a jövőre nézve, hiszen a gyerekek napjainkban is szeretnek olvasni. Az írott kultúra úgyszólván visszaveszi a jogait, s akkor majd a Napsugárt is könnyebb lesz megjelentetni.
Zsigmond Emese főszerkesztő hangsúlyozta: nevét és lelkét is folyamatosan megőrizte a Napsugár. Célja továbbra is ugyanaz: igényes olvasóvá, öntudatos, értékeit ismerő és vállalni merő, igaz emberré nevelni a gyerekeket. Ebben segít mostanság is a mese, a vers, a játék, a sok szín, az illusztráció, munkájukhoz pedig állandóan erőt adnak a gyerekek és a pedagógusok részéről érkező visszajelzések. Eddig összesen 677 lapszám jelent meg, ez körülbelül 17 ezer oldalt jelent.
A 60. évforduló alkalom volt arra is, hogy a főszerkesztő megköszönje a lap jelenlegi és volt munkatársainak tevékenységét, és mindenki segítségét a folyóirat terjesztésében, népszerűsítésében, emléklappal jutalmazva: tanfelügyelőket, pedagógusokat, szakmai intézményeket. A meghitt, igazi baráti hangulatba illeszkedtek a hozzászólások, versfelolvasások, amelyek közös jellemzője volt a gyermeklaphoz kapcsolódó személyes emlékek, élmények mindenki részéről. Fóris-Ferenczi Rita tanár az egyetemisták körében a Napsugárról végzett felmérésről beszélt, Murádin Lovász Noémi képzőművész rajztanár a lap grafikai megjelenítését értékelte, majd költők, prózaírók olvastak fel alkotásaikból, többek között László Noémi, Jancsik Pál, Markó Béla, Cseh Katalin, Balázs Imre József. Markó Béla elismerően szólt Zsigmond Emese főszerkesztő nagyszerű, heroikus munkájáról, és kiemelte, hogy a lap nélkül szegényebb lett volna gyermekirodalmunk, képzőművészetünk.
Gálaműsorral köszöntötték az örökifjú Napsugárt
Húsz Napsugár-illusztrátor alkotásaiból nyílt kiállítás vasárnap délelőtt a Kolozsvári Magyar Színház emeleti előterében, amelyen a Napsugárban megjelent munkák mellett felnőtteknek szóló képzőművészeti alkotások is megtekinthetők.
– Már az első lapszám is színes volt, és ez azóta sem változott, az évek során számos híres illusztrátor dolgozott a Napsugárnak. Némelyikük kiforrott illusztrátorként érkezett hozzánk, mások a lap hasábjain kaptak szárnyra. Akadt köztük olyan is, aki a gyermeklap arculatán dolgozott, de olyan is, aki saját rovatot vezetett – összegzett röviden Müller Katalin a Napsugár szerkesztője.
– Gyakorló művészpedagógusként csak azt tudom mondani, hogy a művészeti nevelés jobbá teszi az embert, és ezt érzem a Napsugár oldalain, a sugárzó színek és változatos formák világában is – mutatott rá méltatásában Murádin Lovász Noémi képzőművész.
– Akik vállalják a mesék illusztrálását, azok jól kiismerik magukat nem csak a grafikában, hanem a gyermeklélektan útvesztőjében is. Fontos, hogy milyen minőségű képekkel találkoznak gyermekeink első éveikben. Ahogy az igényes szöveg az irodalomban, úgy a minőségi kép is belépőül szolgálhat a képzőművészet világába. A gyerekkönyv-illusztráció, jelen esetben a Napsugár gyermeklap, a gyermekek képzőművészeti ízlésének alakítója – fogalmazott a képzőművész.
– Ahogy az első mesék, az első dalok, úgy az első években látott képek is formálják a gyerek képi kultúráját. A kiállított munkák alkotói ezt nagyon jól tudják és érzik. Ezért munkáikban a mondatok mögött rejtőző világ megelevenedik, látható csodává válik. Ahány stílus, annyi csoda és megannyi fénysugár, ami együtt mind egy-egy ragyogó Napsugár – hangzott el.
Zsigmond Emese a Napsugár főszerkesztője ünnepi beszédében hamuban sült pogácsának nevezte a Napsugárt.
– A magyar népmesék tele vannak csodálatos jelképekkel, egyik ilyen nagyon gazdag jelkép a hamuban sült pogácsa. A szegény asszony összekaparja a ládából az utolsó marék lisztet, és abból süti meg az útravalót a nagy megpróbáltatás elé néző főhősnek, a fiának. A hamuban sült pogácsa a világ legfinomabb, legcsodásabb eledele. Az egyik csodája, hogy az út végéig nem fogy el, miközben többen is esznek belőle. Egy másik csodája, hogy romolhatatlan. Többet ér a bankkártyánál, mert megosztásával másoknak nyújt segítséget felajánlója. De többet ér a mobiltelefonnál is, mert kapcsolatot teremt készítője és elfogyasztója között. Az édesanya nemcsak az utolsó marék lisztjét, hanem szeretetét, karjának erejét is belesütötte a pogácsába, az útravalót becsületből, tartásból, reményből, küzdeni tudásból, mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy a megpróbáltatásokat, akadályokat leküzdjük. Ilyen a Napsugár, szeretnénk belecsomagolni mindazt, amiről úgy érezzük, hogy egy életre útravaló lehet nektek – mondta a főszerkesztő.
És hogy honnan fakad az erőnk e megpróbáltatások legyőzésére? – Abból a tisztaságból és erőből, ami népünk sajátja évtizedek óta, az anyanyelvünk. A Napsugár ezen a nyelven csomagolja be minden ősi kincsünket, erőnket oldalaiba. És amíg ezt az üzenetet kiolvassátok és megértitek, amíg az ünnepi műsor minden kis morzsáját magatokkal viszitek, rendelkeztek azzal az erővel, ami legyőzhetetlenné tesz benneteket – beszélt anyanyelvünk megtartó erejéről a főszerkesztő.
– Amikor úgy érzitek, nincs miből merítenetek a biztos tudathoz, akkor a Napsugár segít abban, hogy megerősödjön ez a hitetek. Remélem, az ünnep morzsái kitartanak a következő Napsugár ünnepig, amelyre visszatéve ugyanazt az erőt érzitek majd. Vigyetek haza magatokkal a hamuban sült pogácsából – tanácsolta Zsigmond Emese.
A tegnapi Napsugár gálaműsoron a 60 éves gyermeklap kis olvasóit köszöntötték alkotó munkatársai, jeles írók, költők egy-egy verssel, gitárzenével. Felléptek a lap mai és egykori olvasói: a kolozsvári Zenelíceum gyermekkórusa, a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny győztesei, a mérai Cifra néptáncegyüttes, a székelyszenterzsébeti Cickom népdalcsoport, Gorzó Boglárka népdalénekes. A szamosújvári kisiskolások toborzót, a kolozsvári Octavian Goga Iskola elemistái reneszánsz táncokat, a Karaván együttes megzenésített gyermekverseket adott elő.
Szabadság (Kolozsvár)
Hatvanéves születésnap ezer kis olvasóval
Míg a szombat délutáni Napsugár találkozóra a felnőtteket várták a közös emlékezés, méltatás és köszönet ünnepi alkalmára, vasárnap a gyermeklap olvasóié és szerzőié volt a főszerep: a kép, zene, tánc anyanyelvén szólhattak a közönséghez, és az irodalom sem szorult háttérbe a gálaműsoron. A gyermeklap 12500 olvasóját ugyan nem tudták vendégül látni a kerek évfordulón, de ezer kis olvasóval együtt ünnepelhettek a lap egykori és jelenlegi munkatársai tegnap délelőtt. A Kolozsvárról, Kolozs megyéből – Aranyosgyéresről, Magyarlónáról, Szamosújvárról, Tordaharasztosról, Désről, Körösfőről, Mérából – érkezett olvasókon kívül olyan távolabbi települések iskoláiból is eljöttek, mint Szamosardó, Zilah, Magyarlapád és Nagyenyed. A vasárnapi gála a Napsugár-illusztrátorok kiállításának megnyitójával indult, az ünnepi beszédeket színvonalas műsor követte.
D.I – Ú.I.
Erdélyben nincs kisdiák, aki ne olvasta volna
Mindhiába árasztott szomorkás hangulatot szombaton a borús, esős idő, mégis igazi napsugaras délutánban volt részük azoknak, akik elmentek a 60. születésnapját ünneplő Napsugár gyermeklap rendezvényére a kolozsvári Báthory István Líceumba. A kerek évfordulóra szervezett kétnapos programsorozat keretében a szombat délután a felnőtteké volt, és meg is telt a líceum díszterme az Erdély számos településéről, több megyéből érkezett vendégekkel.
Bárdos Réka népdalénekes, a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanítónője mezőségi népdalokkal, Imets Levente színművész pedig Nagy László versével köszöntötte az ünneplőket: a folyóirat író, költő, grafikus munkatársait, pedagógusokat, tanfelügyelőket és a sajtó munkatársait. Timár Ágnes iskolaigazgató, aki gyermekkorában szintén hűséges Napsugár-olvasó volt, megjegyezte: bár a lap a kommunista diktatúra alatt élte le eddigi életének több mint felét, mindig igyekezett megőrizni az igényességét, Erdélyben nem volt kisdiák, aki ne olvasta volna. Az igazgató hozzáfűzte, hogy a világ változásai, az anyagi nehézségek ellenére is van remény a jövőre nézve, hiszen a gyerekek napjainkban is szeretnek olvasni. Az írott kultúra úgyszólván visszaveszi a jogait, s akkor majd a Napsugárt is könnyebb lesz megjelentetni.
Zsigmond Emese főszerkesztő hangsúlyozta: nevét és lelkét is folyamatosan megőrizte a Napsugár. Célja továbbra is ugyanaz: igényes olvasóvá, öntudatos, értékeit ismerő és vállalni merő, igaz emberré nevelni a gyerekeket. Ebben segít mostanság is a mese, a vers, a játék, a sok szín, az illusztráció, munkájukhoz pedig állandóan erőt adnak a gyerekek és a pedagógusok részéről érkező visszajelzések. Eddig összesen 677 lapszám jelent meg, ez körülbelül 17 ezer oldalt jelent.
A 60. évforduló alkalom volt arra is, hogy a főszerkesztő megköszönje a lap jelenlegi és volt munkatársainak tevékenységét, és mindenki segítségét a folyóirat terjesztésében, népszerűsítésében, emléklappal jutalmazva: tanfelügyelőket, pedagógusokat, szakmai intézményeket. A meghitt, igazi baráti hangulatba illeszkedtek a hozzászólások, versfelolvasások, amelyek közös jellemzője volt a gyermeklaphoz kapcsolódó személyes emlékek, élmények mindenki részéről. Fóris-Ferenczi Rita tanár az egyetemisták körében a Napsugárról végzett felmérésről beszélt, Murádin Lovász Noémi képzőművész rajztanár a lap grafikai megjelenítését értékelte, majd költők, prózaírók olvastak fel alkotásaikból, többek között László Noémi, Jancsik Pál, Markó Béla, Cseh Katalin, Balázs Imre József. Markó Béla elismerően szólt Zsigmond Emese főszerkesztő nagyszerű, heroikus munkájáról, és kiemelte, hogy a lap nélkül szegényebb lett volna gyermekirodalmunk, képzőművészetünk.
Gálaműsorral köszöntötték az örökifjú Napsugárt
Húsz Napsugár-illusztrátor alkotásaiból nyílt kiállítás vasárnap délelőtt a Kolozsvári Magyar Színház emeleti előterében, amelyen a Napsugárban megjelent munkák mellett felnőtteknek szóló képzőművészeti alkotások is megtekinthetők.
– Már az első lapszám is színes volt, és ez azóta sem változott, az évek során számos híres illusztrátor dolgozott a Napsugárnak. Némelyikük kiforrott illusztrátorként érkezett hozzánk, mások a lap hasábjain kaptak szárnyra. Akadt köztük olyan is, aki a gyermeklap arculatán dolgozott, de olyan is, aki saját rovatot vezetett – összegzett röviden Müller Katalin a Napsugár szerkesztője.
– Gyakorló művészpedagógusként csak azt tudom mondani, hogy a művészeti nevelés jobbá teszi az embert, és ezt érzem a Napsugár oldalain, a sugárzó színek és változatos formák világában is – mutatott rá méltatásában Murádin Lovász Noémi képzőművész.
– Akik vállalják a mesék illusztrálását, azok jól kiismerik magukat nem csak a grafikában, hanem a gyermeklélektan útvesztőjében is. Fontos, hogy milyen minőségű képekkel találkoznak gyermekeink első éveikben. Ahogy az igényes szöveg az irodalomban, úgy a minőségi kép is belépőül szolgálhat a képzőművészet világába. A gyerekkönyv-illusztráció, jelen esetben a Napsugár gyermeklap, a gyermekek képzőművészeti ízlésének alakítója – fogalmazott a képzőművész.
– Ahogy az első mesék, az első dalok, úgy az első években látott képek is formálják a gyerek képi kultúráját. A kiállított munkák alkotói ezt nagyon jól tudják és érzik. Ezért munkáikban a mondatok mögött rejtőző világ megelevenedik, látható csodává válik. Ahány stílus, annyi csoda és megannyi fénysugár, ami együtt mind egy-egy ragyogó Napsugár – hangzott el.
Zsigmond Emese a Napsugár főszerkesztője ünnepi beszédében hamuban sült pogácsának nevezte a Napsugárt.
– A magyar népmesék tele vannak csodálatos jelképekkel, egyik ilyen nagyon gazdag jelkép a hamuban sült pogácsa. A szegény asszony összekaparja a ládából az utolsó marék lisztet, és abból süti meg az útravalót a nagy megpróbáltatás elé néző főhősnek, a fiának. A hamuban sült pogácsa a világ legfinomabb, legcsodásabb eledele. Az egyik csodája, hogy az út végéig nem fogy el, miközben többen is esznek belőle. Egy másik csodája, hogy romolhatatlan. Többet ér a bankkártyánál, mert megosztásával másoknak nyújt segítséget felajánlója. De többet ér a mobiltelefonnál is, mert kapcsolatot teremt készítője és elfogyasztója között. Az édesanya nemcsak az utolsó marék lisztjét, hanem szeretetét, karjának erejét is belesütötte a pogácsába, az útravalót becsületből, tartásból, reményből, küzdeni tudásból, mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy a megpróbáltatásokat, akadályokat leküzdjük. Ilyen a Napsugár, szeretnénk belecsomagolni mindazt, amiről úgy érezzük, hogy egy életre útravaló lehet nektek – mondta a főszerkesztő.
És hogy honnan fakad az erőnk e megpróbáltatások legyőzésére? – Abból a tisztaságból és erőből, ami népünk sajátja évtizedek óta, az anyanyelvünk. A Napsugár ezen a nyelven csomagolja be minden ősi kincsünket, erőnket oldalaiba. És amíg ezt az üzenetet kiolvassátok és megértitek, amíg az ünnepi műsor minden kis morzsáját magatokkal viszitek, rendelkeztek azzal az erővel, ami legyőzhetetlenné tesz benneteket – beszélt anyanyelvünk megtartó erejéről a főszerkesztő.
– Amikor úgy érzitek, nincs miből merítenetek a biztos tudathoz, akkor a Napsugár segít abban, hogy megerősödjön ez a hitetek. Remélem, az ünnep morzsái kitartanak a következő Napsugár ünnepig, amelyre visszatéve ugyanazt az erőt érzitek majd. Vigyetek haza magatokkal a hamuban sült pogácsából – tanácsolta Zsigmond Emese.
A tegnapi Napsugár gálaműsoron a 60 éves gyermeklap kis olvasóit köszöntötték alkotó munkatársai, jeles írók, költők egy-egy verssel, gitárzenével. Felléptek a lap mai és egykori olvasói: a kolozsvári Zenelíceum gyermekkórusa, a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny győztesei, a mérai Cifra néptáncegyüttes, a székelyszenterzsébeti Cickom népdalcsoport, Gorzó Boglárka népdalénekes. A szamosújvári kisiskolások toborzót, a kolozsvári Octavian Goga Iskola elemistái reneszánsz táncokat, a Karaván együttes megzenésített gyermekverseket adott elő.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 20.
Fodor Sándor és „a szerénység ereje”
„Nem nézte el a világnak azt, amilyen, de megpróbálta úgy megközelíteni, hogy az emberség kerüljön ki győztesen. A szelídség ereje volt az övé" – így jellemezte Fodor Sándort Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész azon a szombat esti kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen, melyen az öt éve elhunyt író-műfordítóra emlékeztek kortársai, tanítványai.
Az Erdélyi Magyar írók Ligája (EMIL) – melynek Fodor volt az első elnöke – egész napos konferenciát szervezett, melyen felidézték alakját, munkásságát, annak újraértékelését, életműve súlypontjainak újragondolását is megkísérelték az előadók. Míg napközben tudományos szempontból vizsgálták életművét, a Magyarország főkonzulátusának rendezvénytermében tartott esti beszélgetésen – melyen az író özvegye és leánya is jelen volt – a személyes emlékeké volt a főszerep.
Karácsonyi Zsolt EMIL-elnök köszöntője után Vallasek Júlia egyetemi docens a beszélgetés moderátorként arra hívta fel a figyelmet, hogy Fodor Sándor szellemisége ma is jelen van közöttünk. Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész rámutatott: azt a nemzedéket, melyhez Fodor Sándor tartozott, nem szabad elfelejteni, és mostoha körülmények között is születhet élő, eleven irodalom, mely gazdagíthat, segíthet élni, elviselni az újabb zord időket. Az író kortársaként személyes élményét osztotta meg a jelenlévőkkel. 1954-ben, amikor Fodor első kötete megjelent, egy nagyüzemben mutatták volna be, de kiderült, a vezetőség a munkaidő lejárta után kötelezné a haza készülő munkásokat az irodalmi eseten való részvételre, akik okkal zúgolódtak emiatt. Fodor Sándor kérte végül, hogy engedjék haza őket, és a gesztus hatására jóval többen maradtak, mind tervezték. „Ebben a meghiúsult irodalmi estben benne volt az, hogy lehet emberségesen, okosan viselkedni a legnehezebb helyzetben, erőszak esetén is" – jelentette ki Gálfalvi Zsolt.
Gálfalvi György irodalomkritikus a második Forrás-generáció tagjaként emlékezett a nála idősebb íróra, kifejtve, lázadó fiatalokként semmibe vették az idősebbek javaslatait, Fodor Sándor volt az egyetlen, aki a lelkükhöz tudott szólni, akinek a tanácsait meg is fogadták. Az író segítőkészségét illusztrálandó elmesélte, hogy kezdő kritikusként nem tudva írógépen írni, Fodor Sándor kérte, hasson oda, hogy a beírónő gépelje be a cikkét, de az író maga ajánlkozott a feladatra, amit utána többször is megismételt. „Néhány évig nekem Fodor Sándor volt a gépírónőm" – fogalmazott Gálfalvi György, annak fiatalok iránti gondoskodását hangsúlyozva.
Molnár Vilmos író, a Székelyföld szerkesztője Fodor emberekbe vetett bizalmát emelte ki, elmondva: miközben a sajtó tele volt Csibi István csíkszeredai vállalkozó – akit Fodor árvaházi gyerekként ismert meg – törvénytelenségeivel, az író képes volt arra, hogy személyesen megkérdezze tőle, honnan van a hatalmas vagyona, és elhitte a választ, miszerint „garast garasra rakosgatva" gyűjtötte. Novelláinak, műveinek jó része is a bizalomról, vagy a bizalom hiányáról szól, mutatott rá.
Sántha Attila irodalomkritikus, aki az EMIL ügyvezető elnökeként dolgozott együtt az írószervezetet vezető Fodorral, elmondta, sokakat meglepett, hogy a vallásos író miért vállalta el a feladatot, hiszen „a társaság nem a visszafogottságáról volt híres", Tempfli József egykori nagyváradi megyéspüspök egyenesen azzal vádolta őket, hogy műveikkel megrontják az ifjúságot. Fodor Sándor ellenben úgy vélte, hogy „ez a fajta szabadszájúság is egyfajta istenkeresés", mondta Sántha Attila.
Bár a jelenlévők Csipike írójának emberségét, empátiáját, gondoskodását, emberekbe vetett bizalmát hangsúlyozták, rámutattak arra is, hogy „a jámbor Fodor Sándor” tudott kemény is lenni, ez volt jámborságának a fedezete. Erre A hétben több mint egy évtizedig közölt publicisztikai írásai a bizonyítékok, mesélte az őt erre felkérő Gálfalvi Zsolt, aki szerint „végig írta a harcos publicisztikát, miközben hadakozott az ellen, hogy ő politizál". Rámutatott, Fodor Sándor mindig próbálta értelmes, okos szívvel elősegíteni az emberek megértését, és másoknak is fogódzókat adott ehhez.
Pap Melinda
Szabadság (Kolozsvár),
„Nem nézte el a világnak azt, amilyen, de megpróbálta úgy megközelíteni, hogy az emberség kerüljön ki győztesen. A szelídség ereje volt az övé" – így jellemezte Fodor Sándort Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész azon a szombat esti kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen, melyen az öt éve elhunyt író-műfordítóra emlékeztek kortársai, tanítványai.
Az Erdélyi Magyar írók Ligája (EMIL) – melynek Fodor volt az első elnöke – egész napos konferenciát szervezett, melyen felidézték alakját, munkásságát, annak újraértékelését, életműve súlypontjainak újragondolását is megkísérelték az előadók. Míg napközben tudományos szempontból vizsgálták életművét, a Magyarország főkonzulátusának rendezvénytermében tartott esti beszélgetésen – melyen az író özvegye és leánya is jelen volt – a személyes emlékeké volt a főszerep.
Karácsonyi Zsolt EMIL-elnök köszöntője után Vallasek Júlia egyetemi docens a beszélgetés moderátorként arra hívta fel a figyelmet, hogy Fodor Sándor szellemisége ma is jelen van közöttünk. Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész rámutatott: azt a nemzedéket, melyhez Fodor Sándor tartozott, nem szabad elfelejteni, és mostoha körülmények között is születhet élő, eleven irodalom, mely gazdagíthat, segíthet élni, elviselni az újabb zord időket. Az író kortársaként személyes élményét osztotta meg a jelenlévőkkel. 1954-ben, amikor Fodor első kötete megjelent, egy nagyüzemben mutatták volna be, de kiderült, a vezetőség a munkaidő lejárta után kötelezné a haza készülő munkásokat az irodalmi eseten való részvételre, akik okkal zúgolódtak emiatt. Fodor Sándor kérte végül, hogy engedjék haza őket, és a gesztus hatására jóval többen maradtak, mind tervezték. „Ebben a meghiúsult irodalmi estben benne volt az, hogy lehet emberségesen, okosan viselkedni a legnehezebb helyzetben, erőszak esetén is" – jelentette ki Gálfalvi Zsolt.
Gálfalvi György irodalomkritikus a második Forrás-generáció tagjaként emlékezett a nála idősebb íróra, kifejtve, lázadó fiatalokként semmibe vették az idősebbek javaslatait, Fodor Sándor volt az egyetlen, aki a lelkükhöz tudott szólni, akinek a tanácsait meg is fogadták. Az író segítőkészségét illusztrálandó elmesélte, hogy kezdő kritikusként nem tudva írógépen írni, Fodor Sándor kérte, hasson oda, hogy a beírónő gépelje be a cikkét, de az író maga ajánlkozott a feladatra, amit utána többször is megismételt. „Néhány évig nekem Fodor Sándor volt a gépírónőm" – fogalmazott Gálfalvi György, annak fiatalok iránti gondoskodását hangsúlyozva.
Molnár Vilmos író, a Székelyföld szerkesztője Fodor emberekbe vetett bizalmát emelte ki, elmondva: miközben a sajtó tele volt Csibi István csíkszeredai vállalkozó – akit Fodor árvaházi gyerekként ismert meg – törvénytelenségeivel, az író képes volt arra, hogy személyesen megkérdezze tőle, honnan van a hatalmas vagyona, és elhitte a választ, miszerint „garast garasra rakosgatva" gyűjtötte. Novelláinak, műveinek jó része is a bizalomról, vagy a bizalom hiányáról szól, mutatott rá.
Sántha Attila irodalomkritikus, aki az EMIL ügyvezető elnökeként dolgozott együtt az írószervezetet vezető Fodorral, elmondta, sokakat meglepett, hogy a vallásos író miért vállalta el a feladatot, hiszen „a társaság nem a visszafogottságáról volt híres", Tempfli József egykori nagyváradi megyéspüspök egyenesen azzal vádolta őket, hogy műveikkel megrontják az ifjúságot. Fodor Sándor ellenben úgy vélte, hogy „ez a fajta szabadszájúság is egyfajta istenkeresés", mondta Sántha Attila.
Bár a jelenlévők Csipike írójának emberségét, empátiáját, gondoskodását, emberekbe vetett bizalmát hangsúlyozták, rámutattak arra is, hogy „a jámbor Fodor Sándor” tudott kemény is lenni, ez volt jámborságának a fedezete. Erre A hétben több mint egy évtizedig közölt publicisztikai írásai a bizonyítékok, mesélte az őt erre felkérő Gálfalvi Zsolt, aki szerint „végig írta a harcos publicisztikát, miközben hadakozott az ellen, hogy ő politizál". Rámutatott, Fodor Sándor mindig próbálta értelmes, okos szívvel elősegíteni az emberek megértését, és másoknak is fogódzókat adott ehhez.
Pap Melinda
Szabadság (Kolozsvár),
2017. március 20.
A civilek forradalma
A kelet-közép-európai térségben beindultak a rendszerváltás utáni politika legerőteljesebb tömegmozgalmai, és létrejött a minden eddiginél aktívabb és szervezettebb civil mozgalmi szektor. A térség országaiban egymást követik a forradalmi méretű tiltakozások.
Lengyelországban milliós nagyságú tömeg tüntetett decemberben az alkotmányos jogrend és a sajtószabadság védelmében, Romániában február első napjai óta több mint 700 ezer ember özönlött országszerte a nagyvárosok utcáira, és kényszerítette a kormányt a korrupt politikusok mentelmére alkotott botrányos rendelet visszavonására, Magyarországon pedig az önszerveződő Momentum Mozgalom fiatal aktivistái a budapesti olimpia pályázatáról szóló népszavazás tárgyában gyűjtött negyedmillió aláírással késztették meghátrálásra a kormányt.
Torzóban maradt „demokráciaépület”
A tiltakozó mozgalmak okait a súlyos feszültségekkel terhes autoriter kormányzatok iránti bizalmatlanságban, a társadalmi konfliktusok kezeléséhez elengedhetetlen társadalmi legitimáció és hitelesség hiányában, valamint abban a cinikus kormányzati stílusban kell keresni, amellyel a hatalmat gyakorló politikusok gyakran az emberek megkérdezése nélkül döntenek az életüket alapjaiban befolyásoló kérdésekben. Régi, többnyire kezeletlen, lappangó konfliktusok ezek, amelyek most robbannak az utcákon. Térségünkben ugyanis a rendszerváltás után nyugati mintára megalkotott képviseleti demokrácia intézményrendszerére támaszkodó épület befejezetlen maradt a részvételi demokrácia nélkül. Így jött létre a politika legszűkebb terepe és fogalma, ami csak a pártpolitikát és az állami-kormányzati tevékenységet fogja át. A társadalmi közép ki van zárva a politikai akaratnyilvánításból, holott éppen ez a szféra köti össze a társadalmat az állammal.
Az emberek elégedetlenek a kiüresedett képviseleti demokráciával, hiszen már maga az is csapdahelyzet, hogy a politikai részvételük kizárólag mint négyévenkénti választási részvétel jelenik meg. A demokratikus deficitet sem a jól működő hatalommegosztás, sem a népszavazás gyakorisága nem oldja meg, hiszen az emberek az új rendszert sem fogják a magukénak érezni, ha nem vehetnek részt a politikai akaratnyilvánításban. Egyre többen érzik úgy, mintha a pártok azt mondanák: „a kormányzás a mi dolgunk, ti csak válasszatok, ennél többet ne akarjatok”. Az eredmény a politikai elit elszakadása a választóktól, a klasszikus intézmények pedig súlyos legitimációs problémákkal küzdenek. Következésképpen a kelet-közép-európai térségben a társadalmi kontroll hiányában felerősödött üzleti-politikai klientúra révén nemcsak az állam, hanem az egész demokratikus rendszer foglyul ejtése ment végbe, melyben a demokratikus intézményrendszer paravánná válik. Ezért nevezik „Patyomkin-demokráciáknak” az autoriter rendszereket.
Fél demokrácia az, ahol a demokrácia fél
A civil társadalom megfélemlítését célzó, egyre erősödő kormányzati törekvések és a társadalom kontrolláló mechanizmusát kiiktatni igyekvő kormányzati akciók tovább rontják a tekintélyelvű rendszerekben amúgy is leépülőben lévő demokrácia minőségét. Az erős civil szféra éppen olyan fontos alappillére a demokráciának, mint a választott közhatalom, ezért az előbbi támadása a demokrácia támadása, tehát a civil társadalmat zaklató kormány csupán a saját alkalmatlanságát, gyengeségét bizonyítja, amikor nem tűri az ellenvéleményt, fenyegeti az embereket, valamint a civil szervezeteket. Mi több, a civil kontrolltól való félelmükben a társadalmi mozgalmakat gyakran a jogrend elleni támadásnak, a civil szervezeteket pedig külföldi okkult erők által felbérelt ügynököknek tüntetik fel. Erre mondható, hogy fél demokrácia az, ahol a demokrácia fél.
A kelet-közép-európai térségben lezajlott tömeges tiltakozások, melyeknek először voltak látványos eredményei, a részvételi demokrácia erőteljes megnyilvánulásai, melyeket az autoriter kormányok sem tudtak megakadályozni. A részvételi demokrácia az európai modell szerves része, a nép közügyekben való részvételének olyan megoldása, amikor a választásra jogosultak az eldöntendő ügyekben közvetlenül véleményt tudnak nyilvánítani, illetve részt venni a döntésekben. A lisszaboni szerződés hivatalosan is elismeri a képviseleti demokrácia és a részvételi demokrácia egymást kiegészítő jellegét, és kimondja, hogy a döntéseket a lehető legnyilvánosabban és a polgárokhoz legközelebb álló szinten kell meghozni. Így a részvétel polgári joggá, a demokrácia egyik pillérévé vált. A képviseleti demokrácia csak ott és annyiban működik jól, ahol kiegészül ikertestvérével, a fejlett civil társadalom intézményrendszerére épülő részvételi demokráciával, a civil szféra pedig csak úgy töltheti be az egyensúly szerepét és az ellenőrzés funkcióját, ha beépül a demokrácia össztársadalmi rendszerébe, és képes a mobilizációra annak tapasztalataival és erőforrásaival.
Be kell fejezni a rendszerváltást
A részvételi demokrácia alapelve, hogy mindenki szervezkedhet, és állampolgárként vagy szervezeten keresztül részt vehet a politikai vagy társadalmi közösségi folyamatokban. Lényege, hogy el kell foglalni és részvétellel kell kitölteni a „köztereket” a szó fizikai és szimbolikus értelmében egyaránt. Így egészül ki fokozatosan a képviseleti demokrácia a részvételi demokráciával, különösen a mostanság színre lépő középosztály révén, bár a protesztmozgalmak korántsem redukálhatók a középrétegek megmozdulására. A modernizáció és az urbanizáció mindenütt a részvételi jogok követelését váltja ki, különösen a fiatalabb korosztályban, így főleg ifjúsági mozgalmakként jelentkeznek.
Az utóbbi hónapok revelációja kétségtelenül a legfiatalabb generáció betörése a politika színterére. Jellemző, hogy a 20–30 év közötti, zömmel városi, ideológiáktól független, kifejezetten EU-párti ifjak nem a meglévő pártokat és a fennálló struktúrákat választották, hanem saját politikai formációikat hozzák létre, a modern internetes technika segítségével kommunikálnak és szervezkednek. Fő élményüknek tekintik a globalizációt, viszont egyre égetőbb problémának tartják a munkanélküliséget, és köreikben mindennapos nyomasztó érzés a „menni vagy maradni” dilemma. Ezért sem lehetnek közömbösek a hazai állapotok iránt, és meggyőződésük, hogy be kell fejezni a rendszerváltást, és új fejezetet kell nyitni. A most színre lépő politikai generáción múlik, hogy képesek-e magukat erős társadalmi mozgalmakká – netán új pártokká – megszervezni, amelyek mozgósítani tudják a lakosságot, új perspektívát kínálva a látszatdemokráciákkal szemben. A fő feladat olyan társadalmat építeni, melyet nem ideológiai harcok osztanak meg, hanem közös célok tartanak össze.
dr. Gulyás József
A szerző nagyváradi jogtanácsos
Krónika (Kolozsvár)
A kelet-közép-európai térségben beindultak a rendszerváltás utáni politika legerőteljesebb tömegmozgalmai, és létrejött a minden eddiginél aktívabb és szervezettebb civil mozgalmi szektor. A térség országaiban egymást követik a forradalmi méretű tiltakozások.
Lengyelországban milliós nagyságú tömeg tüntetett decemberben az alkotmányos jogrend és a sajtószabadság védelmében, Romániában február első napjai óta több mint 700 ezer ember özönlött országszerte a nagyvárosok utcáira, és kényszerítette a kormányt a korrupt politikusok mentelmére alkotott botrányos rendelet visszavonására, Magyarországon pedig az önszerveződő Momentum Mozgalom fiatal aktivistái a budapesti olimpia pályázatáról szóló népszavazás tárgyában gyűjtött negyedmillió aláírással késztették meghátrálásra a kormányt.
Torzóban maradt „demokráciaépület”
A tiltakozó mozgalmak okait a súlyos feszültségekkel terhes autoriter kormányzatok iránti bizalmatlanságban, a társadalmi konfliktusok kezeléséhez elengedhetetlen társadalmi legitimáció és hitelesség hiányában, valamint abban a cinikus kormányzati stílusban kell keresni, amellyel a hatalmat gyakorló politikusok gyakran az emberek megkérdezése nélkül döntenek az életüket alapjaiban befolyásoló kérdésekben. Régi, többnyire kezeletlen, lappangó konfliktusok ezek, amelyek most robbannak az utcákon. Térségünkben ugyanis a rendszerváltás után nyugati mintára megalkotott képviseleti demokrácia intézményrendszerére támaszkodó épület befejezetlen maradt a részvételi demokrácia nélkül. Így jött létre a politika legszűkebb terepe és fogalma, ami csak a pártpolitikát és az állami-kormányzati tevékenységet fogja át. A társadalmi közép ki van zárva a politikai akaratnyilvánításból, holott éppen ez a szféra köti össze a társadalmat az állammal.
Az emberek elégedetlenek a kiüresedett képviseleti demokráciával, hiszen már maga az is csapdahelyzet, hogy a politikai részvételük kizárólag mint négyévenkénti választási részvétel jelenik meg. A demokratikus deficitet sem a jól működő hatalommegosztás, sem a népszavazás gyakorisága nem oldja meg, hiszen az emberek az új rendszert sem fogják a magukénak érezni, ha nem vehetnek részt a politikai akaratnyilvánításban. Egyre többen érzik úgy, mintha a pártok azt mondanák: „a kormányzás a mi dolgunk, ti csak válasszatok, ennél többet ne akarjatok”. Az eredmény a politikai elit elszakadása a választóktól, a klasszikus intézmények pedig súlyos legitimációs problémákkal küzdenek. Következésképpen a kelet-közép-európai térségben a társadalmi kontroll hiányában felerősödött üzleti-politikai klientúra révén nemcsak az állam, hanem az egész demokratikus rendszer foglyul ejtése ment végbe, melyben a demokratikus intézményrendszer paravánná válik. Ezért nevezik „Patyomkin-demokráciáknak” az autoriter rendszereket.
Fél demokrácia az, ahol a demokrácia fél
A civil társadalom megfélemlítését célzó, egyre erősödő kormányzati törekvések és a társadalom kontrolláló mechanizmusát kiiktatni igyekvő kormányzati akciók tovább rontják a tekintélyelvű rendszerekben amúgy is leépülőben lévő demokrácia minőségét. Az erős civil szféra éppen olyan fontos alappillére a demokráciának, mint a választott közhatalom, ezért az előbbi támadása a demokrácia támadása, tehát a civil társadalmat zaklató kormány csupán a saját alkalmatlanságát, gyengeségét bizonyítja, amikor nem tűri az ellenvéleményt, fenyegeti az embereket, valamint a civil szervezeteket. Mi több, a civil kontrolltól való félelmükben a társadalmi mozgalmakat gyakran a jogrend elleni támadásnak, a civil szervezeteket pedig külföldi okkult erők által felbérelt ügynököknek tüntetik fel. Erre mondható, hogy fél demokrácia az, ahol a demokrácia fél.
A kelet-közép-európai térségben lezajlott tömeges tiltakozások, melyeknek először voltak látványos eredményei, a részvételi demokrácia erőteljes megnyilvánulásai, melyeket az autoriter kormányok sem tudtak megakadályozni. A részvételi demokrácia az európai modell szerves része, a nép közügyekben való részvételének olyan megoldása, amikor a választásra jogosultak az eldöntendő ügyekben közvetlenül véleményt tudnak nyilvánítani, illetve részt venni a döntésekben. A lisszaboni szerződés hivatalosan is elismeri a képviseleti demokrácia és a részvételi demokrácia egymást kiegészítő jellegét, és kimondja, hogy a döntéseket a lehető legnyilvánosabban és a polgárokhoz legközelebb álló szinten kell meghozni. Így a részvétel polgári joggá, a demokrácia egyik pillérévé vált. A képviseleti demokrácia csak ott és annyiban működik jól, ahol kiegészül ikertestvérével, a fejlett civil társadalom intézményrendszerére épülő részvételi demokráciával, a civil szféra pedig csak úgy töltheti be az egyensúly szerepét és az ellenőrzés funkcióját, ha beépül a demokrácia össztársadalmi rendszerébe, és képes a mobilizációra annak tapasztalataival és erőforrásaival.
Be kell fejezni a rendszerváltást
A részvételi demokrácia alapelve, hogy mindenki szervezkedhet, és állampolgárként vagy szervezeten keresztül részt vehet a politikai vagy társadalmi közösségi folyamatokban. Lényege, hogy el kell foglalni és részvétellel kell kitölteni a „köztereket” a szó fizikai és szimbolikus értelmében egyaránt. Így egészül ki fokozatosan a képviseleti demokrácia a részvételi demokráciával, különösen a mostanság színre lépő középosztály révén, bár a protesztmozgalmak korántsem redukálhatók a középrétegek megmozdulására. A modernizáció és az urbanizáció mindenütt a részvételi jogok követelését váltja ki, különösen a fiatalabb korosztályban, így főleg ifjúsági mozgalmakként jelentkeznek.
Az utóbbi hónapok revelációja kétségtelenül a legfiatalabb generáció betörése a politika színterére. Jellemző, hogy a 20–30 év közötti, zömmel városi, ideológiáktól független, kifejezetten EU-párti ifjak nem a meglévő pártokat és a fennálló struktúrákat választották, hanem saját politikai formációikat hozzák létre, a modern internetes technika segítségével kommunikálnak és szervezkednek. Fő élményüknek tekintik a globalizációt, viszont egyre égetőbb problémának tartják a munkanélküliséget, és köreikben mindennapos nyomasztó érzés a „menni vagy maradni” dilemma. Ezért sem lehetnek közömbösek a hazai állapotok iránt, és meggyőződésük, hogy be kell fejezni a rendszerváltást, és új fejezetet kell nyitni. A most színre lépő politikai generáción múlik, hogy képesek-e magukat erős társadalmi mozgalmakká – netán új pártokká – megszervezni, amelyek mozgósítani tudják a lakosságot, új perspektívát kínálva a látszatdemokráciákkal szemben. A fő feladat olyan társadalmat építeni, melyet nem ideológiai harcok osztanak meg, hanem közös célok tartanak össze.
dr. Gulyás József
A szerző nagyváradi jogtanácsos
Krónika (Kolozsvár)