A fekete március után Sepsiszentgyörgyön (Visszajelzés)
Figyelmesen olvastam a Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéddel készült interjút a március 18-ai Háromszékben, és pontosítani szeretném, hogy mi is történt a valóságban Sepsiszentgyörgyön. Az interjúban az áll, hogy a Marosvásárhely fekete márciusának hírére felbolydult szentgyörgyieket „Király Károly nyugtatgatta”.
Az akkor történtekkel kapcsolatosan: Kátéórát tartottam Szemerján a gyermekeknek, amikor megszólalt a telefon. Orbán Árpád – aki akkor a Nemzeti Megmentési Front megyei elnöke volt – arra kért, hogy azonnal menjek a központba, mert az embereket le kellene csendesíteni. Rögtön indultam. A város központjában óriási embersereg gyülekezett, a szomszéd falvakból is sokan bejöttek Sepsiszentgyörgyre. A tömeg felháborodással tárgyalta, milyen szomorú események történtek Marosvásárhelyen azon a ,,fekete márciusi” napon. A megyeházán az akkori ideiglenes vezetőkből sokan voltak jelen. Király Károlyt én nem láttam, de ott volt nagytiszteletű Csató Béla plébános úr. Orbán Árpád arra kért, hogy szóljunk az emberekhez, próbáljuk lecsendesíteni őket. Először Csató Béla beszélt, utána én. A tömeg egyhangúan skandálta, hogy ,,csak az igazat!” Elmondtuk a felháborodott tömegnek, hogy ne a bosszúállás vezéreljen bennünket, hanem a szeretet és a megbocsátás érzülete, hogy békességben tudjunk élni. Az emberek lecsendesedtek és lassan hazafelé indultak. Alig fejeződött be a csődület Szentgyörgyön, jött az értesülés, hogy Baróton is nagy megmozdulás van. Valakiknek ki kellene menni Barótra, hogy a szintén felháborodott tömeget lecsendesítse. Nem nagyon volt jelentkező, végül Dali Sándorral ketten indultunk el Tóth József vállalkozó 104-es számú kocsijával. Barót felső vége felé találkoztunk a felvonuló tömeggel, és a köpeci letérőig mentünk együtt az erdővidékiekkel. Ott volt egy nagy halom vascső, arra felállva beszéltünk Dali Sándorral az emberekhez, akik lassan megnyugodtak. Megjegyzem, csak egy pár szó kellett volna, hogy irgalmatlan vérontás következzen a mi megyénkben is. Hála Istennek, sikerült ezt megakadályozni. Milyen jó lenne és szép, hogy amikor húsvét felé megyünk, újra és újra halljuk a feltámadott Jézus első szép szavait: ,,Békesség néktek”! Ne a robbantás, gyilkosság, gyűlölet vezéreljen a jövő felé vezető utunkon! Emlékszem a XX. század két világháborújának borzalmaira. Kérjük az Istent, soha ne a gyűlölet, az ellenkezés, hanem a békesség és szeretet lakozzon a szívekben!
Incze Sándor nyugalmazott ref. esperes
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Konklúzió
Heves vita színhelye volt csütörtökön az Európai Parlament, tárgya a romániai jogállamiság és az igazságügy helyzete volt. A vita egyik hangadója a volt kommunista ügyész, jelenleg EP-képviselő Monica Macovei volt, aki kritizálta a Btk. módosítását, kiemelte a rendeletet ellenző tüntetők nagy számát, arra is figyelmeztetett, hogy az ominózus sürgősségi kormányrendeletet az éj leple alatt fogadták el és jelentették meg az ország hivatalos közlönyében.
A kormányt maffiakormánynak, rablóbandának nevezte, és azt mondta, hogy a módosítások csupán arra lettek volna jók, hogy megmentsék úgymond a kormánypártok hivatali visszaéléssel vádolt vezetőinek a bőrét. Akik meg akarják szüntetni a korrupcióellenes ügyészséget (DNA), hogy ne tudja az ügyleteiket kivizsgálni. „Azért léptünk be az Európai Unióba, hogy a tolvajokat elítéljék” – jelentette ki.
Ugyanilyen hangnemben szólalt fel a civil szféra képviseletében Gabriel Liiceanu író, aki ugyancsak azt állította, hogy a kormány első számú célpontja a DNA és a főügyészség, és hogy a korrupciót már 2000 óta gyakorolják „profi szinten” a „szocialisták”. Úgy állította be, mintha kizárólag a jelenleg hatalmon lévők, főleg a szociáldemokraták lennének korruptak, kizárólag ők lopnák évtizedek óta a közpénzeket, gyakorolnák a nepotizmust, osztogatnák a tisztségeket. „Senki sem tudja pontosan megmondani, hány milliárd eurót loptak el 27 év alatt, és jelenleg is két elítélt irányítja a parlamentet, akik bármire képesek lennének, hogy megszabaduljanak a börtöntől” – mondta az író „gyakorló állampolgári” minőségben. Csak azt nem mondta, hogy 27 év alatt mások is voltak hatalmon, és mások is követtek el korrupciós bűncselekményeket.
Az egyoldalú vitától az az érzésünk erősödött meg, hogy máig sem nyugodtak bele a veszteségbe azok, akik a múlt év végi parlamenti választásokon vereséget szenvedtek.
Az egész forgatókönyv ezt mutatta: azt állították, hogy az országban azért mennek rosszul a dolgok, mert „Románia kormánya tolvajok gyülekezete”, akik hadat üzentek az igazság és becsület, a korrupció elleni harc (liliom)tiszta bajnokának. Mintha eddig jobban mentek volna... De rossz szájízt hagyott a román politikusok között feszülő gyűlölet is.
Pár hónappal ezelőtt egy magyarországi akadémikus egy beszélgetés során azt mondta, hogy román politikusokkal soha nem történik meg az, hogy például az Európai Parlamentben vagy más nemzetközi fórumon saját országukat vagy politikai ellenfeleiket szidják. Ez csak amolyan magyar kór. Nos, úgy látszik, valamit tanultunk a magyaroktól. A széthúzást, egymás pocskondiázását, vádolását „nemzetközi színtéren” is. Mert egyébként jót sem tőlük, sem mástól nem vettünk át.
Most anélkül, hogy azt feszegetnénk, kinek van vagy nincs igaza, ki a korrupt vagy még korruptabb, vagy azt próbálnánk megjósolni, hogy mikor lesz – ha lesz egyáltalán – jogállam Romániában, konklúzióként megfogalmazhatnánk: bármekkora az ellentét a különböző táborok között, egy dologban nagy az egyetértés. Nem számít sem politikai, sem gazdasági válság, az sem, hogy a lakosság közel kilencven százaléka tengődik a létminimum környékén, amikor a magyarokról, ne adj’ isten a székelyekről van szó, kevés kivételtől eltekintve nincs vita.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)

Helységnévtábla-per: megindokolták az ítéletet
A Minority Rights Egyesület az alapfokon újratárgyalt per kedvező ítéletét követően tegnap közölte: a Kolozs Megyei Törvényszék megindokolta döntését. Eszerint a bíró megállapítja, hogy az alperes, nevezetesen a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal nem tartotta be a 2001-ben elfogadott 215-ös számú törvény és a 2002-ben elfogadott 99-es számú tanácsi határozat előírásait, azaz nem helyezte ki a kétnyelvű helységnévtáblákat. Ugyanakkor, ami még fontosabb, kiemeli: a 2001-ben elfogadott 215-ös törvény 131-es cikkelye, amelyet a 2006-ban elfogadott 286-os törvény is magába foglal, megállapítja: a kétnyelvű helységnévtáblákat akkor is ki kell helyezni, ha különböző okokból, a kisebbségi lakosság aránya idő közben 20 százalék alá csökkent.
Az indoklás szerint alapvető fontosságú megállapítani, melyik népszámlálás adatai a mérvadók, a 2001-ben lefogadott 215-ös számú törvény előírásai ugyanis egyértelműek: amennyiben valamely nemzeti kisebbség aránya magasabb, mint 20 százalék, a kétnyelvű helységnévtáblákat kötelező kihelyezni – ugyanakkor ott, ahol az arány alacsonyabb, a helyhatóságnak kell mérlegelnie, kihelyezésük mennyire alkalmas, illetve célszerű.
Az ítélet indoklásának legfontosabb megállapítása a következő: a 2001-es és 2002-es intézkedések (helyhatósági törvény elfogadása, illetve a Kolozsvári Városi Tanács határozatának meghozatala) csakis az 1992-es népszámlálás adatait vehették figyelembe, a 2002-ben végzett népszámlálás végleges és hivatalos adatai ugyanis még nem voltak elérhetők. Megállapítják: még a 2002-es népszámlálás kezdete, illetve adatainak begyűjtése, feldolgozása és törvénybe foglalása előtt a kolozsvári helyhatóságnak érvényt kellett volna szereznie azoknak az imént említett normatíváknak, amelyek a 1992-es cenzus alapján kötelezővé tették a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését. Ilyen összefüggésben a bíró megalapozatlannak találja Emil Boc polgármesternek a városháza ügyvédjein keresztül közvetített érvelését, miszerint a 2002-es normatívák életbe léptetésekor a városházának az ebben az évben lebonyolított népszámlálás adatait kellett volna figyelembe vennie.
Érdemes megjegyezni azt is: a bíróság értetlenségének ad hangot annak kapcsán, hogy a városháza kérésére 2014. október 15-én az Országos Statisztikai Hivatal kolozsvári fiókja hivatalos átiratban azt közölte: 2001-ben, a közigazgatási törvény életbe lépésének esztendejében Kolozsváron a magyarság aránya csupán 18,96 százalék volt. Megjegyzik: Romániában 1992-ben és 2002-ben végeztek hivatalos népszámlálást, más adat tehát nem mérvadó. Az ügy szempontjából jogilag irrelevánsnak tekintik azt is, hogy 2015-ben a helyhatóság ötnyelvű üdvözlőtáblák elhelyezését tervezte.
A bíróság következtetése: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak az 1992-es népszámlálás adatait kell figyelembe vennie, és a 2001-ben elfogadott 1026-os számú kormányhatározat értelmében a kétnyelvű helységnévtáblákat a normatíva megjelenésének pillanatától számított maximum 90 napon belül ki kellett volna helyeznie, mert akkor a forradalom után két évvel végezett cenzus volt az egyetlen hivatalos és érvényes adat a magyarság számarányára nézve. Megállapítja ugyanakkor, hogy a Minority Rights Egyesület kérése csak részben teljesíthető, a német anyanyelvű lakosság számaránya 1992-ben ugyanis csupán 0,34 százalék volt.
A polgármester az indoklás közlésétől számított 15 napon belül fellebbezhet.
Kiss Olivér
Szabadság (Kolozsvár)

RMDSZ kolozsvári szervezet: a csendőrség saját hatáskörben járt el
„Saját hatáskörben járt el a csendőrség, amikor március 15-én három ünneplőt megbüntetett. Ismételten csak az tudjuk mondani, amit már korábban is, vagyis az igazat: március 13-án felszólítottak minket, hogy az Erdély-zászló diszkriminatív, majd 15-én felszólítottak, hogy tájékoztassuk azokat az ünneplőket, akiknél Erdély-zászló van” – olvasható Czirmay Zoltán, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnökének mai sajtóközleményében annak kapcsán, hogy a csendőrség ma újabb bírságolási jegyzőkönyvet postázott.
A dokumentum szerint március 15-én a Protestáns Teológiai Intézet előtt fiatalok egy csoportja több tucat Erdély címeres papírzászlót osztott szét a résztvevők között, melyeken az EMNT és az EMNP logója is rajta volt. A csendőrség munkatársai jelezték, hogy ezeket is be kellene gyűjteni. A közlemény kiemeli: a szervezők akkor is elmondták a rendfenntartó erők helyszíni munkatársainak, hogy semmilyen formában sem szeretnék megzavarni az ünneplést, éppen ezért nem fogják elkérni a zászlócskákat.
„A csendőrség felszólította Czirmay Zoltánt, hogy szervezőként kötelessége tájékoztatni azokat, akiknél Erdély-zászló van. „A csendőrségi felszólításnak eleget téve tájékoztattam az illetékes személyeket. Sem többet, sem kevesebbet nem tettem, szervezőként ennyi tartozott rám. A bírságolási jegyzőkönyveket nem írtam alá, az hogy a csendőrség a saját szabályai szerint játszik és a tudomásom nélkül kiállít egy dokumentumot, melyben rám hivatkozik, véleményem szerint helytelen, de legalábbis bizarr” – olvasható a szerkesztőségeknek ma küldött nyilatozatban.
Tudatják: a március 13-i csendőrségi megbeszélésen a szervezők részéről négy személy vett részt. Czirmay Zoltán mellett részt vett az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének egy munkatársa, a Protestáns Teológiai Intézet egyik hallgatója és a csendőrség által kért 30 önkéntes-szervező egyike. „Valamennyien hallották a csendőrség Erdély-zászlóra vonatkozó kifogásait és azt is, hogy milyen felelősség terheli a szervezőket. Ezek fényében továbbra is úgy gondoljuk, hogy a csendőrség egy dologról beszélt akkor, és teljesen másképpen járt el 15-én.” – fűzte hozzá Czirmay Zoltán. Az ügyvezető elmondta, szükséges lett volna hivatalos álláspontot kérni a csendőrség részéről már 14-én, sőt a nyilvánosság fele is jelezni azokat a kifogásokat, amelyeket megfogalmaztak, így nem lett volna lehetősége a rendfenntartóknak félreinformálni és valótlanságok alapján büntetgetni – áll a dokumentumban.
Szabadság (Kolozsvár)

Örökségünk, a Marianum katolikus leánynevelde épülete
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum örökségvédő csapata az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket vetélkedőben idén az egykori Marianum épületét választotta.
A Marianum egy szigorú szabályzattal rendelkező katolikus leánynevelő intézmény volt, négyféle tagozattal, ahol az azt működtető apácák mellett civil tanárok is tanítottak. Az első világháború előtti korszakban az egyik legmodernebb erdélyi iskolaépület volt, tornateremmel, fürdővel, internátussal. Kolozsvár első vasbeton épülete Hübner Jenő tervei alapján épült 1910–1911-ben, szecessziós stílusban. Az 1948-as államosítás után a Bolyai Egyetem működött benne, majd 1959-től napjainkig a Babeş-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkara. Éppen ezért elég nehéz dolgunk van, mert az épületbe való bejutáshoz és fényképezéshez engedély szükséges. Végül ez sikerült, bejártuk a hatalmas épületet, és még az egykori kápolnába is bemehettünk, sőt imádkoztunk az elhunyt tanárokért és diáklányokért.
A kutatómunkát olvasással kezdtük, természetesen leghamarább az olyan furcsaságokat jegyeztük meg, hogy kötelező volt az egyenruha viselése, ami nem volt a legkényelmesebb. A lányoknak nem volt szabad egyedül ácsorogniuk az épület folyosóján, a bentlakók csak ritkán utazhattak haza és ellenőrizték a levelezésüket. Az információkat a Marianum Kolozsvár nevű Facebook-oldalunkon osztottuk meg, több-kevesebb rendszerességgel három nyelven. Később olyan embereket kerestünk meg, akik jól ismerik a Marianum múltját, hagyatékát. Így jutottunk el Kovács Sándor főesperes-plébános, az intézményalapító főpap mai utódjának útmutatásával Fodor György piarista konfráterhez, aki mesélt nekünk a Marianum épületéről és a benne zajló egykori életről. A Házsongárdi temetőben is jártunk, ahol meglátogattuk és letakarítottuk többek között Hirschler József, a Marianum megalapítójának sírját, valamint a Miasszonyunkról elnevezett szegény iskolanővérek (napjainkban Boldogasszony iskolanővérek) sírkertjét.
Márciusban végre „megtaláltuk” Szász (Demeter) Enikő nénit, a Marianum egykori diákját, aki 1946-ban érettségizett. Mosollyal az arcán mesélt nekünk a marianumosok diákéletéről, internátusi élményeiről, az ott tanító apácákról. Büszke arra, hogy oda járt iskolába, mert olyan példaértékű nevelést kapott, amely egész életére kihatott. Nagy örömünkre Enikő néni rendelkezésünkre bocsátotta összes marianumos emléktárgyát és fényképeit.
Az általa és Fodor György által összegyűjtött tárgyi emlékek adták egy kiállítás szervezésének ötletét, hogy ezeket az értékeket minél többen láthassák. Erre az előadással egybekötött kiállításra március 21-én került sor a Marianum épületében, a Brassai teremben (hol máshol?). Életre szóló élmény volt az ott megjelent három marianumista diákkal beszélgetni – egyik társunk erre az alkalomra a néhai marianumista diáklányok egyenruháját öltötte magára.
A Marianum őrei
Szabadság (Kolozsvár)

Fiatal műszakiak nemzetközi fóruma Kolozsváron
Tizenhárom egyetemről és hat kutatóintézetből érkezett mérnökhallgatók és kutatók, valamint a versenyszférát képviselők részvételével tegnap Kolozsvár adott otthont a 22. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakának. A hagyományos rendezvény szervezője az idén is az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya, társszervezője pedig a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara; fővédnöke Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnöke Gyulai József, a Novofer Alapítvány kuratóriumi elnöke. A megnyitóval egybekötött plenáris előadások délelőtt a János Zsigmond Unitárius Kollégium Dávid Ferenc dísztermében zajlottak, a szekcióelőadások pedig délután az EME és a Sapientia EMTE épületeiben hangzottak el. A harmadízben adományozott Maros Dezső-díjat Máriás Nimród fiatal hőerőgépész mérnök érdemelte ki.
A résztvevő fiatalok Budapestről, Gödöllőről, Miskolcról, Debrecenből, Kecskemétről, Nyíregyházáról, Veszprémből, Pécsről, Nagyszombatról, Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról és Kolozsvárról érkeztek. Érdekesség, hogy első ízben megjelent néhány, a budapesti és miskolci egyetemeken angolul tanuló külföldi diák Azerbajdzsánból, Egyiptomból, Irakból, Mexikóból, Nigériából és Pakisztánból, akik szintén kutatómunkájuk eredményeit mutatták be. A számbavételen a műszaki területek (anyagtudományok, biztonságtudomány, gépészet, informatikai alkalmazások, környezetvédelem, építészet, járműipar, mechatronika, mezőgépészet, vegyészet, villamosságtan stb.), a műszaki oktatás, a tudomány- és technikatörténet, az interdiszciplináris kutatások kerültek terítékre – hangsúlyozta megnyitó beszédében Bitay Enikő, a szervezőbizottság elnöke, az EME főtitkára, a Műszaki Tudományok Szakosztályának vezetője.
Sipos Gábor EME-elnök arra emlékeztetett, hogy induláskor a műszaki tudományosság magyar nyelven való művelése volt az eredeti cél, aztán az évek során az ülésszak örvendetesen kinőtte magát, ma már fontos kapocs az anyaországgal. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora szerint csak egyetlen Kárpát-medencei tudományosság létezik, ehhez kell az élő kapcsolattartás. Gyulai József (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) kijelentette: a tudományban elsődleges szerep jut az anyanyelvnek, ha ez nem nyomja el a nemzetközileg elfogadott kommunikációs úzust. Roósz András (Miskolci Egyetem) és M. Csizmadia Béla (Gödöllői Szent István Egyetem) a szakképzettségen a fiatalok számára a tudást meghaladó világnézet kialakítását érti (ide értve a humán tudástárat is), amelyben a kutatási eredményeket el kell tudni helyezni. Rajnai Zoltán (Óbudai Egyetem) és Danyi József (Kecskeméti Egyetem) szerint van utánpótlás a kutatómunkában, amit a fiatalok szívesen vállalnak.
Az EME nevében Sipos Gábor Gr. Mikó Imre-emléklapot adományozott Roósz Andrásnak az erdélyi magyar műszaki tudományosság szíves és kitartó támogatása elismeréséül.
Délelőtt plenáris előadások hangzottak el, és – kiemelkedő kutatási tevékenységéért, sikeres előadásaiért – Maros Dezső-díjban részesítették Máriás Nimród fiatal hőerőgépész mérnököt. Délután a szekció-előadásokon összesen 163 szerző 95 munkáját mutatták be, amit konferenciakötetben jelentettek meg, de a tanulmányok külön-külön is elérhetők online az Erdélyi Digitális Adattárban (eda.eme.ro/handle/10598/29716).
Szabadság (Kolozsvár)

Orbán–Kelemen-tárgyalás a megvalósításokról
Folytatódik a romániai magyarság identitásának megőrzését és az oktatásfejlesztést segítő programok megvalósítása – állapodott meg egymással Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Budapesten, a Fidesz székházában folytatott csütörtöki egyeztetésükön.
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI-nek elmondta: Kelemen Hunor tájékoztatta a Fidesz elnökét a marosvásárhelyi római katolikus iskola helyzetéről, és megtárgyalták, hogy Magyarország milyen segítséget tud nyújtani az ügy megnyugtató rendezéséhez.
A két pártelnök megbeszélésén szó volt a magyar–román kétoldalú kapcsolatok normalizálásának lehetőségeiről is. Az RMDSZ hírlevele szerint a megbeszélésen hangsúlyt kapott az az Erdélyt is érintő gazdaság-élénkítő program, amely 2017-től Vajdaság és Kárpátalja után Romániában is elindul.
A találkozót követően Kelemen Hunor elmondta: a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki ülése lesz az első, amelyre a tavaly decemberi romániai parlamenti választásokat követően kerül sor, ezért kiemelt napirendi pontként tárgyalják a romániai magyarok helyzetét. A szövetségi elnök közölte: a zárónyilatkozatba az RMDSZ is megfogalmaz majd javaslatokat. „Számunkra fontos a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség – RMDSZ kapcsolatának ápolása, hiszen ugyanabba az európai politikai pártcsaládhoz tartozunk, az Európai Néppárthoz, amelynek jövő hét folyamán Máltán lesz a kongresszusa" – idézte az RMDSZ hírlevele Kelemen Hunort.
Krónika (Kolozsvár)

Csak románul „tud” a megújuló marosvásárhelyi állomás
Jócskán kifutottak a marosvásárhelyi pályaudvar korszerűsítésének eredeti, tavaly augusztusi határidejéből, úgy tűnik azonban, már csak napok kérdése, hogy az utasok használatba vehessék a megújult létesítményt, az ígéretek szerint ugyanis március végén, illetve legkésőbb április elején átadják a nagyállomást.
Roberta Cătărescu, az állami vasúttársaság (CFR) brassói regionális központjának szóvivője kifejtette: felújították és kibővítették a várótermet, elektronikus kijelzőket szereltek fel, amelyeken követni lehet a vonatok menetrendjét, az információs pultnál pedig maguk az utasok kereshetnek rá különféle információkra. Kicserélték a vágányokat is, a talpfákat vasbeton elemekkel helyettesítették, és egy gyalogosaluljárót is kialakítottak. A mozgássérült utasokra gondolva ugyanakkor akadálymentesítették a peronok környékét.
A szóvivő rámutatott: már csak az utolsó simítások vannak hátra. A hivatalos átadásig a volt áruraktár épületében lehet jegyet váltani, ez viszont nem mindig megy zökkenőmentesen, egy olvasónk elmondása alapján ugyanis többször próbálkoznia kellett, amíg Budapestre szóló jegyet tudott váltani, mivel az alkalmazottak szerint nem működött a nemzetközi informatikai rendszer. A jegyiroda munkatársai viszont most arról számoltak be, hogy minden az előírás szerint működik.
Nem lehet tagadni ugyanakkor a kétnyelvűség hiányát, leszámítva ugyanis a Târgu Mureş és a Marosvásárhely megnevezést tartalmazó helységnévtáblát, nyoma sincs a magyar nyelvű feliratoknak. Az ügyben egy helyi lakos, Rheinfelder Richárd már petíciót indított, amelyben azt kéri: vegyék figyelembe, hogy Maros megyének több mint 228 ezer, Marosvásárhelynek pedig mintegy 27 ezer magyar anyanyelvű lakosa van, „akik jogosan várják el, hogy minden tájékoztató tábla kétnyelvű legyen, s a hangosbemondóból anyanyelvükön is hallhassák a fontos tudnivalókat”.
Ennek kapcsán Roberta Cătărescu szóvivő mindössze annyit mondott: a helységnevet románul és magyarul is kiírták, a többi felirat esetében pedig a törvény által előírt standard vasúti feliratokat használták. Lapcsaládunk írásban kereste meg Szentes Józsefet, a vasúttársaság személyszállító részlegének (CFR Călători) igazgatóját, azonban szerda estig nem válaszolt.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

Vándorbölcső a szórványban
Vasárnap veheti birtokba első kis gazdája a bányavidéki vándorbölcsőt, melyet ebben a hónapban indított útjára a nagybányai Teleki Magyar Ház munkaközössége. Dávid Lajos, a ház vezetője szerint azt szeretnék, hogy minél több családhoz eljusson a Czotter András, a gyáli Ágymester Manufaktúra tulajdonosa által készített és felajánlott bölcső, amely szám szerint a 47. a Kárpát-medencében.
Közvetlen és tiszta ötlet
„Négy hónapot van egy családnál, majd folyamatos pályázat alapján továbbvándoroltatjuk” – mesélte a Krónikának Dávid Lajos, aki szerint a kis fehér bölcsőt március 15-én mutatták be a nagybányai közönségnek. „Kicsit párhuzamot vonva Gábor Áron „lesz ágyú” kijelentésével, úgy gondoljuk, hogy ma másmilyen jellegű forradalmi tettekre van szükség: gyermekek vállalására. Gyermekhiányról beszélünk folyamatosan, és az az érzésünk, hogy sokszor elakadunk a tudományos megközelítés mellett, holott sokkal közelebbről is megfogható. Ez az ötlet pont a közvetlenségével, a tisztaságával – mert fehér színű a bölcső –, szólítja, szólíthatja meg a családokat” – fogalmazott a Teleki Magyar Ház vezetője.
Elmondta, az ötletet pozitívan fogadták a bányaiak, konkrét visszajelzéseket kaptak családoktól, hogy a bölcsőt látva kedvet kaptak ahhoz, hogy újabb gyermeket vállaljanak. Szatmár és Szilágy megyéből is megkeresték őket, és segítségükkel felvették a kapcsolatot a mozgalom elindítójával, így már a szatmáriaknak is van saját bölcsőjük. „A következő lépés az lenne, hogy a mi asztalosmestereinket bátorítsuk, hogy munkához lássanak, és elkészítsék a család vándorbölcsőjét, mert remélhetőleg nem lesz elég egy” – jelentette ki Dávid Lajos.
Online pályázati űrlapot tettek közzé, melyre eddig hárman jelentkeztek. Olyan pályázókat várnak, akik már tudják, mikorra várható a baba. A bölcső első lakója múlt hétvégén született, vasárnap délután adják át a családnak az alvóhelyet az egyik katolikus templomban. „Ez is jelképes gesztus, hogy a közösség is a család mellé áll, és megpróbál segíteni” – fogalmazott a házvezető, aki szerint amint a baba kinőtte, megszületik a következő kis igénylő.
Átbillentenék a mérleg nyelvét
Dávid Lajos hangsúlyozta, mindent megtesznek, hogy népszerűvé váljon, folyamatos programként működjön a bölcső vándoroltatása, hiszen a gyereklétszám csökkenése az észak-erdélyi szórványban is egyre látványosabb. „Huszonöt éve élek Nagybányán, akkor 35 ezer magyar élt a városban, most 14 ezren vagyunk” – sorolta a beszédes adatokat, hozzátéve, hogy sokan külföldön vállaltak munkát, és nagy az elöregedés, kevesebb a gyerek, ami a magyar osztályok számára is kihat. A vándorbölcsővel azt szeretnék, hogy „valamiképp átbillentsék a mérleg nyelvét”. „Igyekszünk hasonló ötletekkel, kezdeményezésekkel arra biztatni a szülőket, hogy gyermeket vállaljanak, és örömmel látjuk, hogy egyre többen vannak, akik nem állnak meg kettőnél, hanem a harmadikat, negyediket is bevállalják” – mesélte Dávid Lajos. A házban számos programmal – kismamaklub, kézműves programok, táncház, nyári táborok – várják őket, arra törekszenek, hogy a nagybányai magyar közösséget a magyar kultúra közelében tartsák, közösségi élményt biztosítsanak számukra.
Az első vándorbölcsőt Czotter András, a gyáli Ágymester Manufaktúra tulajdonosa készítette 2009-ben, felajánlva a gyerekvállalást, nagycsalád-modellt népszerűsítő Három királyfi, három királylány mozgalomnak. Azóta számos bölcső készült és vándorol a Kárpát-medencében, Erdélyben Marosvásárhelyen, a vártemplombeli református gyülekezet működteti még a programot.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Súlyos börtönbüntetést és a HVIM betiltását kérte az ügyész
MTI - A maximálishoz közelítő börtönbüntetés kiszabását és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) betiltását kérte az ügyész pénteken a bukaresti táblabíróságon Szőcs Zoltán és Beke István, a HVIM erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője perében.
A két férfit azzal vádolják, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádé közben. Az utolsó tárgyalási napon a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) képviselője vádbeszédében azt állította, hogy a lefoglalt nagy mennyiségű pirotechnikai anyag alkalmas volt a testi épség vagy akár emberélet veszélyeztetésére, a HVIM pedig szerinte fasiszta jellegű, idegengyűlölő, rasszista szervezet, amelyet be kell tiltani Romániában. A védelem a vádlottak felmentését kérte. Az utolsó szó jogán Szőcs és Beke is ártatlannak mondta magát, képtelenségnek nevezve a feltételezést, hogy saját közösségükben, egy magyar többségű kisvárosban akartak volna a románság ellen irányuló merényletet elkövetni robbantásra alkalmatlan petárdákkal. A táblabíróság április 7-én hirdet ítéletet első fokon. Az első fokú ítélet ellen a legfelsőbb bíróságnál lehet fellebbezni. A HVIM erdélyi aktivistáit 2015 decemberében előzetes letartóztatásba helyezték, a kényszerintézkedést tavaly júliusban házi őrizetre, novemberben pedig hatósági felügyeletre enyhítették. A DIICOT tavaly májusban emelt vádat ellenük. Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják. A közösség elleni merényletet életfogytiglani börtönbüntetéssel, vagy 15-től 25 évig terjedő börtönnel bünteti a román Btk., a kísérletet pedig a végrehajtott bűncselekményért kiszabható büntetés felével – életfogytiglani esetén 10-től 20 évig terjedő börtönnel – bünteti. A HVIM székelyföldi aktivistái ellen azonban a terrorizmusra vonatkozó, 2004-ben hatályba lépett 535-ös törvény alapján emeltek vádat, amely szerint a büntetés időtartamának harmadával kell súlyosbítani a Btk. által előírt szabadságvesztést, ha a bűncselekmény a közösség megfélemlítését célozta.
Székelyhon.ro

Lázár János a magyar kormány támogatásáról biztosította a Csíki Sör Manufaktúrát
Csíkszentsimonba látogatott pénteken Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a magyar kormány támogatásáról biztosítsa a Csíki Sör Manufaktúrát. Reményei szerint a közeljövőben megegyezés születhet a felek között, ellenkező esetben azonban a magyar kormány kész további eszközök bevetésére a multinacionális cég ellen.
A csíkszentsimoni látogatás kezdetén többek között Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Hódmezővásárhely önkormányzati képviselői, Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra tulajdonosa, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, illetve Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere rövid megbeszélést tartottak a gyár székhelyén. A beszélgetést gyárlátogatás követte, amely során a miniszter megtekinthette a sör előállítási folyamatának egyes állomásait, végül pedig, noha az elmondása szerint nem fogyaszt alkoholt, megkóstolta az Igazi Tiltott Sör szűretlen változatát. A gyárlátogatás után ismét megbeszélést tartottak, ennek eredményeiről sajtótájékoztatón számoltak be.
Egy közösséghez tartozunk Bálint Gabriella hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő beszédének elején hangsúlyozta, február harmadikán született meg városukban az a határozat, amelyben szentesítették, hogy a csíki székelyek törekvései mellett állnak, és nem hagyják őket magukra a Heineken sörgyárral szemben vívott harcban. Tettük mindezt a székely-magyar összetartozás jegyében, és abban a hitben, hogy mindannyian egy közösséghez tartozunk, egy vérből valók vagyunk, és hisszük azt, hogy minden magyar felelős minden magyarért – hangsúlyozta Bálint Gabriella. Megtisztelőnek nevezte a magyar kormány hozzáállását Borboly Csaba és megköszönte, hogy felvállalták az Igazi Csíki Sör támogatását. „Ez a kiállás Székelyföld számára egy komoly üzenettel bír. Azt gondolom, hogy ott szövetségesek, ahol kell. Hargita Megye Tanácsát nem csak a becsület kötelezi, hanem a szerződés is, hiszen 2015 novemberétől az Igazi Csíki Sör a székely termék mozgalom tagja. Együttes erővel tudjuk megvédeni magunkat, még ha kevésnek is tűnünk, de nem vagyunk kevesen, hiszen ez a példa is jól mutatja, hogy az 1,3 milliós erdélyi magyarság mindig ki tud egészülni a 13 milliós Kárpát-medencei magyarsággal” – magyarázta Borboly.
Lénárd András megköszönte a hódmezővásárhelyi testület, valamint a magyar kormány teljes mellszélességű támogatását. „Köszönöm a miniszterelnök úrnak és az egész magyar kormánynak, hogy itt vannak velünk, amikor bajban vagyunk és segítő kezet nyújtanak. Ez nagyon jólesett, és már látunk abban lehetőséget, hogy a multinacionális céggel a következő napokban, hetekben tárgyalások által le tudjuk zárni ezt a vitát” – emelte ki Lénárd.
Minden magyar vállalkozás számít Lázár János beszéde elején humorosan leszögezte, hogy mivel sörivásra kényszerült, arra kéri a jelenlévőket, nézzék el, ha ez befolyásolja a mondanivalóját. „Ettől eltekintve mindenkit arra buzdítok, hogy igyon Igazi Csíki Sört, mert jó minőséget tapasztaltam, és jelentem, hogy rendben van. Orbán Viktor miniszterelnök úr megbízásából azért jöttem, hogy a magyar kormány segítségét Dávid és Góliát harcában felajánljam nemcsak az Igazi Csíki Sörnek, hanem minden hazai és határon túli magyar vállalkozásnak. A magyar kormány kötelessége, hogy minden vállalkozásnak az ország határain belül és kívül segítséget nyújtson, amennyiben azok bajban vannak vagy fejlődni akarnak. Meg kell védenünk minden nemzeti érdeket, magyar érdek nem sérülhet következmények nélkül. Védenünk kell a magyar vállalkozásokat abban az esetben, ha mások visszaélnek a hatalmukkal. Itt arról van szó, hogy egy nagyon nagy vállalat, a Heineken-csoport visszaélt a hatalmával, és kis híján térdre kényszerített egy magyar vállalkozást itt Csíkban. Azzal, hogy a miniszterelnök úr ideküldött és arra kért, hogy kérdezzem meg a tulajdonost, a cég dolgozóit, hogy miben tudunk segíteni, azt akarjuk üzenni, hogy minden magyar vállalkozás számít a kormánynak, minden magyar érdeket meg fogunk védeni – biztosított Lázár.
Élni és élni hagyni A miniszter továbbá hangsúlyozta, azt szeretnék, ha mindenki tudná Közép-Európában, hogy a magyar kormány célja egy erős nemzeti gazdaság felépítése, ebbe pedig a határon túli vállalkozások is beletartoznak. „Azt kérjük a Heineken-csoporttól, hogy az élni és élni hagyni elvet érvényesítsék. Reméljük, a Csíki Sör vezetősége és a Heineken-csoport között kialakul a párbeszéd, tárgyalások lesznek, és ezek eredménnyel végződnek. A magyar kormány azt tanácsolja az Igazi Csíki Sörnek, hogy folytasson tárgyalásokat, a Heinekentől pedig azt kérjük, hogy az élni és élni hagyni elv jegyében egy jó megállapodásra törekedjen. Reméljük, hogy a következő egy hónapban egy védjegyhasználati megállapodás születhet. Az az igazság, hogy ha a Heineken elutasítja az együttműködést és nem haladnak előre a tárgyalások, illetve nem lesz megegyezés, és továbbra is el akarják taposni az Igazi Csíki Sört, akkor a kormány kezében még számos olyan eszköz van, amelyet készen állunk a magyar nemzet érdekében bevetni. Magyarországon és az ország határain kívül szeretnénk erősíteni a sörmanufaktúrákat, ezért a miniszterelnök úr döntése alapján a kormány azt javasolja az országgyűlésnek, hogy a jövedéki adó kedvezményt még az idén emelje meg. Az Európai Unió irányelvei lehetővé teszik, hogy a manufakturális sörgyárak jövedéki adó kedvezményben részesüljenek. Ez az Igazi Csíki Sört is érinteni fogja, hiszen a magyarországi értékesítés kapcsán árusításkor a jövedéki adó felét kellene kifizetni” – tette hozzá a miniszter. Lázár János erdélyi látogatása során az Igazi Csíki Sör ügye mellett Borboly Csabával Hargita megye fejlesztési terveiről is tárgyalt, illetve a sörgyárnál tett látogatás után Sepsiszentgyörgyre utazott, hogy Antal Árpád polgármesterrel is egyeztessen.
-
A márkavitáról
A Heineken holland multinacionális társaság hazai leányvállalata szellemi tulajdon megsértésére hivatkozva perelte be a csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúra üzemeltetőjét az Igazi Csíki Sör márkanév használata miatt. A Marosvásárhelyi Táblabíróság január végén kiközölt jogerős ítélete szerint tilos a jövőben a termék gyártása és forgalmazása, emellett a táblabíróság elrendelte az Igazi Csíki Sör gyártásánál használt, ezzel a márkanévvel ellátott eszközök megsemmisítését is. Ezért a csíkszentsimoni manufaktúra vezetősége úgy döntött, ideiglenesen Igazi Tiltott Sör néven folytatják a termék forgalmazását.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Magyar alpolgármester nélkül maradt Négyfalu
Magyar alpolgármester nélkül maradt a Brassó megyei Négyfalu. A 19 tagú helyi tanács Szociáldemokrata és Liberális Párti képviselői összefogtak és leváltották Géczi Gellért RMDSZ-es alpolgármestert, helyette a Szociáldemokrata Párt által nevesített személyt választottak. A Brassó megyei városnak 17 éve először nincs magyar alpolgármestere.
A 35 ezer lakosú Négyfalu önkormányzatának egy alpolgármestere van, aki eddig hagyományosan RMDSZ-es volt, hiszen jelentős számú magyar él a városban, arányuk az összlakosság 20 százalékát teszi ki.
Az RMDSZ Brassó Megyei Szervezete megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a március 23-i tanácsülésen politikai üzérkedés mentén leváltották Géczi Gellértet – írják közleményükben. A helyi liberális tanácsosok felrúgták a megyei szinten kötött szövetségi-liberális együttműködést, ennek áldozata lett az RMDSZ négyfalusi alpolgármesteri tisztsége. A közlemény szerint liberálisok megyei vezetősége azt nyilatkozta, hogy megvonják a politikai bizalmat tanácsosaiktól.
Erdély.ma

Kelemen Hunor: jól működő magyar–magyar kapcsolatra és biztos román–magyar állami viszonyra van szükség
„Be kell látnunk, hogy olyan látványos eszközöket használ ma Románia a kisebbségi jogfosztáshoz, amelyekre nem voltunk felkészülve: az igazságszolgáltatásban, ügyészségi eljárások során, bírósági döntéseken keresztül. Az RMDSZ feladata az, hogy a magyar közösséget ért jogtiprásokról minden romániai és nemzetközi szervezetet tájékoztasson. Olyan értékek mentén politizáljon, amelyek az erdélyi magyar közösség hosszú távú megmaradását garantálják: kidolgoztunk egy törvénytervezetet is a nyelvi jogok bővítésére, amelyet hamarosan a parlament elé terjesztünk” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök március 24-én, pénteken a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) budapesti ülésén. Az RMDSZ elnöke beszédében a jelenlegi romániai politikai helyzetre is reflektált. Azt mondta: az utcai tüntetéseken túl látni kell azt is, hogy ma Romániában a hatalmi ágak szétválasztása csak fikció, sérül a jogállam, a korrupcióellenes harc leple alatt sorozatos lejáratások indulnak magyar emberek, intézmények ellen. A Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetéről úgy vélekedett, a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ellehetetleníti a tanintézmény működését, alapjaiban rengeti meg a Romániában élő magyar közösség biztonságérzetét. „Elfogadhatatlan, hogy gyermekek jövőjével játszanak, szülőket félemlítenek meg a korrupció visszaszorításának címszavával tett intézkedésekkel. Ilyen körülmények között jól működő magyar–magyar kapcsolatra és biztos román–magyar állami viszonyra van szükség. Az RMDSZ abban érdekelt, hogy a jelenlegi helyzet kimozduljon a holtpontról, ezért minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy megerősítse a magyar közösség biztonságérzetét” – jelentette ki Kelemen. Kelemen Hunor felszólalásában – mérlegelve az elmúlt év két romániai választását – úgy vélekedett: ezek egyértelmű győztese a romániai magyar közösség, amely az önkormányzati választáson megerősítette képviseletét, az addigi két megyei önkormányzati elnöki tisztség helyett most ötöt birtokol. A parlamenti választás eredményét tekintve pedig bátran kijelenthető: a magyar közösség visszaszerezte bizalmát. „Ahhoz, hogy eljussunk idáig, a tavalyi évet megelőző esztendőkben jó döntéseket kellett meghoznunk. A Magyar Polgári Párttal való összefogás kiemelten hozzájárult a sikerhez, de Magyarország segítsége is mérvadó volt” – tette hozzá az RMDSZ elnöke, hangsúlyozva, hogy a mára megerősödött parlamenti frakció 21 képviselőből és 9 szenátorból áll, amely arányos képviseletet biztosít a magyar közösségnek. A Kárpát-medencei Képviselők Fórumán Kelemen Hunor szövetségi elnök mellett jelen voltak az RMDSZ parlamenti frakciói, európai parlamenti képviselői, az ülésen részt vett továbbá Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke is. A KMKF március 24-i plenáris ülésének résztvevői állásfoglalásban rögzítették aggodalmukat az erdélyi magyar közösséget ért jogsértések miatt. A Kárpát-medencei Képviselők Fóruma 2004-ben alakult, célja a Kárpát-medencében élő magyar közösségek képviseletét ellátó szervezetek munkájának összehangolása. (rmdsz tájékoztató)
Transindex.ro

Szabad Föld (Budapest)
Meddig leszünk magyarok?
KOSSUTH-NAGYDÍJAT KAPOTT minap Kallós Zoltán néprajzkutató, népzenegyűjtő. Példaértékű életútja során őseink hagyatékának, népi kultúránk legszebb kincseinek továbbörökítése mellett a szórványvidéken élő magyar gyermekek anyanyelvének és kultúrájának megőrzését is odaadóan szolgálta, valamint az erdélyi és az anyaországi táncházmozgalom elindításában is óriási szerepet vállalt.
– Győzi fogadni a gratulációkat?
– Sokan hívnak telefonon a határ mindkét oldaláról.
– Ez már a második Kossuth-díja…
– Igen, 2006-ban megkaptam a „rendeset”, most pedig a nagydíjat.
– A rendszerváltás után számos elismeréssel jutalmazták, hogy csak a Magyar Örökség-díjat, a Magyar Corvin-láncot és a Nemzet Művésze címet említsem.
– A néprajz iránti szeretet, a szenvedélyes gyűjtés a természetemből fakad. Soha nem tudtam nélküle meglenni. Eszembe sem jutott, hogy ezért bármiféle kitüntetést érdemelnék.
– Egyszer nemet is mondott. Miért utasította vissza 2005-ben a Csángó Kultúráért Díjat?
– Nyílt levélben fordultam Bozóki András akkori kulturális miniszterhez, hogy ne díjakat osztogassanak, hanem inkább támogassák a romániai szórványmagyar közösségek művelődési-oktatási rendszerét, amire azokban az időkben nemigen láttam megfelelő akaratot. Mivel késve, július végén hirdették meg a pályázatokat, a Kallós Alapítvány tizennégy esztendő után abban az évben nem tudott csángó gyerekeket táboroztatni. Ám hiába emeltem fel a szavam, semmi foganatja nem volt.
– Tavaly februárban a Hagyományok Háza átszervezése ellen tiltakozva Orbán Viktorhoz fordult. – Igen. Kértem, hogy gondolják át a dolgot.
– Tényleg pulikutyát kapott a miniszterelnöktől és feleségétől a 90. születésnapjára?
– Nem szeretek személyes dolgokról beszélni.
– Milyen a kapcsolata az anyaország folkloristáival?
– Sokan nincsenek már köztünk. Többekkel rendszeresen beszélek és találkozom. A Hagyományok Házával szinte napi kapcsolatban vagyok. Legutóbb Sebő Feri tartott előadást, Borbély Jolán etnográfus is járt nálunk. Sajnos az egészségi állapotom miatt én egyre kevesebbet tudok Magyarországra utazni.
– Sokan élő legendának, lélekmentőnek, korunk Bartókjának tartják önt. Mit szól ezekhez? – A papír mindent elbír.
– Még rekorder is: tizennégyezer népzenei alkotást gyűjtött, Bartóknál is többet, ezzel meghaladja a magyar néprajzkutatás eddigi összteljesítményét.
– És ehhez vegyük hozzá a néprajzi tárgyakat, melyekből a válaszúti múzeum tizenhat termében nyílik állandó kiállítás június 2-án. Többségük XIX. század végi, XX. század eleji mezőségi, kalotaszegi, moldvai magyar anyag. Felbecsülhetetlen értéket képviselnek. Eddig ládákban lapultak. Amikor Orbán Viktor Válaszúton járt, megígérte, hogy az alapítvány kap pénzt a múzeum bővítésére. Most ebből sikerült megduplázni a kiállítóteret.
– Úgy tudom, a csángó anyagot Pécsre vitte.
– A válaszúti múzeumot még a Ceauşescu-rendszerben kezdtem el szervezni a helyi lelkésszel, az üresen álló kántori lak épületét tartottuk megfelelőnek hozzá. Furcsa módon nem sokára kiszálltak a lakásomra a kolozsvári múzeumtól leltározni. Minden egyes néprajzi tárgyat nemzeti kincsnek tulajdonítottak, s erre hivatkozva közölték, hogy a gyűjtemény őket illeti. Nem adtam oda, azt mondtam nekik, inkább felgyújtom. Mivel a csángó anyagot előzőleg elrejtettem a padláson, Andrásfalvy Bertalan néprajztudós barátom javaslatára át tudtam menekíteni a pécsi múzeumba.
– Mára beteljesedett a küldetés, vagy lehetne még valahol néprajzi értékeket gyűjteni?
– Sok olyan hely van, ahol soha nem járt senki. Nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is. Az én generációm élő tagjai még tudnának mesélni. Amíg az 1970-es években öt kiadást megért Balladák könyvében 256, addig a 2014-es Balladás könyvben 550 tétel szerepel mintegy 250 adatközlő által. Talán húsz-huszonöten még élnek közülük.
– Mi történik, ha már ők sem lesznek?
– Könyvekben, hangfelvételeken élnek tovább.
– Érdeklik a mai fiatalokat az elődeik szokásai?
– Örömmel tapasztalom, hogy élénk az érdeklődés a népzene iránt, és egyre többen kapcsolódnak be a táncházmozgalomba is. Az egykor aktív szereplők hozzák a gyerekeiket, az unokáikat, akik továbbviszik a hagyományokat. Hogy mennyire nyitottak a fiatalok, azt a Fölszállott a páva sikersorozata bizonyítja. Határon túl is figyeltük az adásokat, magam is sok tehetséges énekest, táncost véltem felfedezni.
– Pályája során megannyi egyszerű ember tehetségét csodálhatta. Voltak emlékezetes találkozásai? – Életem legszebb pillanatait az adatközlők adták. Egyik legkedvesebb énekesem Moldvában, Klézsén élt, Miklós Gyurkáné Szájka Rózsa nem tudott írni-olvasni, még románul sem beszélt, életében csak egyszer mozdult ki a falujából. Viszont szívszorító balladákat és gyönyörű szerelmes dalokat énekelt magyarul, ami azokban az időkben nem kis bátorságra vallott. Repertoárját az Új guzsalyam mellett című könyvemben adtam közre. Kétszer találkoztam Kodály Zoltánnal. Kaptam tőle ajándékba egy magnót, amit vihettem magammal a gyűjtőútjaimra. Felhívta a figyelmemet arra, hogy táncfüzéreket és hangszeres zenét vegyek fel, melyeket addig felszerelés hiányában nem tudtam rögzíteni.
– Megvan még a magnó?
– Nincs. Egy házkutatás során szándékosan elrontották és elkobozták a szekusok.
– Sokat zaklatta a Securitate?
– Állandóan figyeltek. Egyik moldvai gyűjtésemen Lujzikalagorba utaztam, ahol a piacon szőtteseket árultak a csángó asszonyok. Amikor le akartam szállni a buszról, közölte a sofőr, hogy a hátsó ajtó nem nyílik. Elvitt a végállomásig, ahol már várt egy rendőr, és bekísért a Securitatére. Átkutatták a zsebeimet, felírták a nálam talált címeket, faggattak a kapcsolataimról. Végül megbüntették azokat, akiktől vásároltam.
– Börtönbe is került két évre...
– Megszenvedtem. Ne kérdezze, nem szeretek erről beszélni.
– Manapság nem kell gáncsoskodástól tartania a kutatás során?
Befejeztem a gyűjtést. Nem szívesen mozdulok ki itthonról. Válaszúton minden megtalál: például táborokat szervezünk gyerekeknek és felnőtteknek. A kézműves foglalkozások mellett népi játékokat, népdalokat és néptáncot is tanulnak a résztvevők. Alkotnak és szórakoznak egyszerre. – Régi álma vált valóra az oktatási központtal?
– A tízholdas családi birtokunkon álló épület a Bánffyak vadászháza volt, a szüleim 1933-ban vették meg. Az ingatlant 1950-ben elkobozták azzal a kreált indokkal, hogy apám többet vetett, mint ami a vetési tervben volt. Szabotázsért hat hónap elzárást is kapott. Egykori tulajdonunkat negyven évig bitorolták mások, az 1989-es változások után sem akarták visszaadni, mígnem 1992-ben sikerült visszaperelnem. Felajánlottam az erdélyi református egyházkerületnek. Csiha Kálmán püspök öregek otthonának szánta, de én ezt elutasítottam, mivel úgy gondoltam, a fiatalok nagyobb veszélyben vannak, mint az öregek.
– És az ön elképzelése győzött!
– Évekig nem történt semmi. Ez idő alatt három folyóvölgyben, húsz településen kerestünk fel magyar családokat, és kiderült, sehol sincs anyanyelvi oktatás. Ennek hatására indítottuk el 1999-ben a magyar óvodát és elemi iskolát bentlakásos rendszerben. Huszonöt év szünet után négy gyerekkel indultunk el! Ma már huszonkét eldugott faluból járnak ide. Később létrejött a kollégium, a mezőgazdasági szakiskola, a tangazdaság, a múzeum, a népművészeti központ, a zeneiskola. Intézményünket a magyar kormány nemzeti jelentőségűnek tartja, fenntartása javarészt pályázatokból történik.
– Sose gondolt arra, hogy Magyarországra költözzön?
– Meg sem fordult a fejemben. Erdélyben jobban meg tudom élni a magyarságomat. Magyarországon még mindig nem lehet kimondani, hogy magyar vagyok, mert azonnal nacionalistának bélyegeznek. Van egy társadalmi réteg, amelyik mindent megtesz azért, hogy ellehetetlenítse azokat, akik a magyarság ügyéért akarnak tenni.
– Addig leszünk magyarok, amíg magyarul táncolunk és magyarul énekelünk – mondta egyszer. – Ez nem vitás.
– A Kossuth-nagydíj átvételekor milyen népviseletben jelent meg?
– Nádasmenti cifrabujkában, melyet a kalotaszegi férfiak hordtak. A Türéből származó Bálint Tibor varrta, aki a Népművészet Mestere és a kolozsvári magyar színház szabója. Ezt viseltem az első Kossuth-díjam átvételekor is, direkt arra az alkalomra készült. Egyértelmű, hogy most sem vehettem fel mást.
– Március 26-án lesz 91 éves. Hogyan ünnepel?
– Szűk körben. Válaszúton, a rokonokkal.
– Milyen ajándéknak örülne?
– Ebben a korban már csak jó egészséget kívánhat magának az ember.
Borzák Tibor
szabadfold.hu

A Deák házaspár életmű-kiállítása
Erdélyi művészeti központ
Deák M. Ria és Deák Barna képzőművészek közös tárlata nyílt meg tegnap délután a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMÜK). A kiállításon a művész házaspár egész életműve követhető, grafikák, festmények, drótlenyomatok, installációk, textilművészeti alkotások tekinthetők meg.
Otthon felforgattuk a házukat, mindent átnéztünk, életükben mindketten rengeteget dolgoztak, ebből született ez a kiállítás – köszöntötte a művészeket Vécsi Nagy Zoltán, az EMÜK vezetője, a kiállítás kurátora. Verset mondott Debreczi Kálmán színművész, a kiállítást Kányádi Iréne művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem előadótanára nyitotta meg. Elhangzott: Deák Barna és Deák M. Ria már a rendszerváltás előtt a sepsiszentgyörgyi, háromszéki művészeti szcéna jeles képviselői, két olyan művész, akik következetesen folytatták saját munkájukat, de ki is egészítették egymást. Kányádi Iréne szerint Deák Barna munkásságát, életét nagyban meghatározta a kommunista meghurcoltatás, ez is magyarázza erőteljes, szimbolikus töltetű motívumvilágát. „Munkáin főként állatfigurák láthatóak: kutyák, vaddisznók, sárkányok, madarak. Ezeket a motívumokat átvitt értelemben használja, és főként a társadalomban, a politikai életben való erőszak és hatalom önkényességét, irracionalitását fejezi ki velük. Ebben az értelemben joggal mondhatjuk, hogy erős társadalomkritikai üzenetet hordoznak magukban. Nem törekszik figuratív kifejezésmódra, alkotásai inkább a szimbolikus-expresszív kategóriába illeszkednek bele.” Deák Barna lázadó, erőteljes hangvitelű munkáival organikus egységet alkotnak Deák Ria kiegyensúlyozott, melegséget sugárzó alkotásai – hangsúlyozta Kányádi Iréne. Régebbi, főként földszínű síktextil munkái igényesen kivitelezett alkotások, színösszetételükben és domborulatainak megformálásában erős plasztikai hatásokkal. „Drasztikus mozzanat Deák M. Ria életművében a műalkotások síkból való kilépése, ezáltal meghatározva a körülötte levő teret. A horgolás technikával készült és izgalmas formaelemeket felhasználó alkotások inkább hasonlítanak speciális szobrokra, mint a dekoratív értelemben vett textilmunkákra.” „A kiállítás anyaga Deák Barna és Deák Ria álmaiba, vágyaiba egyaránt bepillantást enged. Egy olyan művész házaspár világába, akik egy belső tűztől, kényszertől hajtva az élet bármilyen zord körülménye között is az élet igazi tartalma, az alkotás mellett tették le voksukat” – összegezett Kányádi Iréne.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sabin Gherman: Mióta tiltott Romániában Erdély zászlója?
A tényállás a következő: fejenként 500 lejre büntettek néhány fiatalt, mert egy engedélyezett rendezvényen Erdély történelmi zászlójával vonultak fel. A csendőr a jegyzőkönyvben azzal indokolta a bírságot, hogy „Erdély 1918 előtti zászlója volt náluk”. Az utcákon haladó menetoszlopokban jelen volt az Európai Unió, Románia és Magyarország zászlója – az esemény Kolozsváron zajlott, március 15-én, a magyarok napján. A megbírságolt fiatalok azt mondják, maguk a szervezők hívták oda a csendőröket, a szervezők megijedtek, és azt állítják, hogy nem egészen így történt: a csendőrség arra hívta fel a figyelmüket, hogy drasztikusan felelősségre vonják majd őket a hatóságok, ha a menetoszlopokban megjelenik az az erdélyi zászló – tehát mit tehettek volna?
Nézzük meg a dolgot alaposan. 2015. november 28-án, Gura Humorului-on leleplezik III. (Nagy) István (Ştefan cel Mare) szobrát, és azóta Bukovina történelmi zászlója is az árbócon lobog. 2014. május 19-én Victor Ponta kormányfő Moldva történelmi zászlaját kapja ajándékba az SZDP megyei szervezeteitől. 2008. május 29-én, az akkori kormányfő, Tăriceanu tiszteleg a Nagybányán felvont máramarosi zászlónak, méghozzá egy hivatalos ceremónián. 2012. október 4-én Gorj megye akkori kormánymegbízottja bejelenti, hogy a térségbeli idegenforgalom népszerűsítése érdekében Victor Ponta kormányfő jelenlétében felvonja a Păpuşa-csúcsra a megye zászlóját. Ez év március 21-étől kezdve megünneplik Olténia napját – talán a művelődési minisztérium így tudomást szerez majd az összeomlás határán lévő olténiai bástyákról.
Bukovinában „szabad”. Olténiában és Moldvában szintén – egyeseknél – lassan mondom, hogy értsék – még az „1918 előttieket” is.
Mi lehet Erdély zászlajában, ami ennyire megijeszti őket? A színek ugyanazok, mint a román zászlón, de sárga–piros–kék sorrendben. Az, hogy 1918 előtti? Vagyis Erdélyben 1918-ig nem volt élet? December 1-jén örökbe vettek minket, és muszáj befognunk a szánkat, amikor az örökbefogadó szülők egy tálnyival kevesebb híg levest adnak nekünk, mint a többieknek? Egyaránt kapunk a tarkónkra a magyar és a román zsandártól is? Hékások, térjetek észhez, mert a történelem néha olyan, mint egy ostoba tehén, amely nekiront a fejeteknek… Erdély zászlójának színei egy híres per, a nagyszebeni kokárdaper ürügyéül szolgáltak – 1894. május 27-én a memorandisták perében érintett román hazafiak egy csoportja visszatérőben volt a szülővárosába, a helybéliek pedig háromszínű kokárdát viselve fogadták őket. A nagyszebeni tudósítókkal rendelkező hegyen túli újságok arról számoltak be, hogy a vádlottak és főleg öt fiatal lány közül senki sem hátrált meg a bíró előtt, és kiállt identitásához való joga mellett. És az 1895. február 13–25-ei bukaresti Universul literarból megtudhatjuk a fiatal román lányok érvelését: „A bíró kérdésére, hogy ismerték-e azt a törvényi rendelkezést, amely tiltotta ezen színek viselését, azt válaszolja, tudomása volt arról, hogy a törvény tiltja idegen színek viselését, de a sárga-piros-kék trikolór nem idegen trikolór, hiszen ezek a színek a mieink, románoké, ennek az országnak az őshonos lakóié, azon kívül pedig Erdély színei is. (…) Nem tartja úgy, hogy tettével bármilyen, törvény által tiltott bűncselekményt követett volna el, mert ezen ünnepi alkalomból csak jó románi érzését akarta kifejezni.” A nagyszebeni románok védője Erdély egyik ragyogó ügyvédje, dr. Amos Frâncu volt, akit az Erdélyi Szigethegység Tribunusának is neveztek – arról az Amos Frâncuról van szó, aki dr. Ioan Raţiut, a Román Nemzeti Párt vezetőjét védte a memorandisták perében, akiket azért helyeztek vád alá, mert a külföldi sajtóban ítélték el az erdélyi románok elnyomását. „A sárga-piros-kék trikolór azonban nem idegen trikolór, mert ezek a mi színeink, a románoké.” Most, a XXI. században oda jutottunk, hogy identitásunk miatt bírságolnak meg minket, mint hajdanán, de ezúttal a román csendőrök? Bármit viselni lehet Erdélyben az olasz vendéglőre kitűzött zászlótól egy cég vagy egy labdarúgócsapat zászlajáig – csak az erdélyiek zászlóját nem? Újra visszatérünk Brătianu ostobaságához, az „Erdély kell nekem, de erdélyiek nélkül”-höz? Ha Románia egy nagy család, akkor Erdély miért az a gyermek, akit bezárnak a pincébe, miközben a rokonság lagzin mulatozik? Hogyhogy nem ismered el az identitásomat? A te félelmeidtől függ az én létezésem? Ha erdélyi vagyok, ha Ionnak, vagy Jánosnak, vagy Johannak neveznek, akkor nem vagyok román állampolgár, ugyanolyan jogokkal, mint a bukovinai vagy a moldvai? Talán méltányolnunk kellene, hogy János és Johann is elfogadta Ion jelképét, a sárga-piros-kék zászlót – a közös értékek közös jelképét. Sem a politikusoknak, sem a csendőrségnek nincs honnan tudniuk (sic!), hogy az erdélyi románok ezt a zászlót vitték 1918. december 1-jén Gyulafehérvárra is, és hogy aztán 1968-tól kezdődően a Magazin Istoricban és minden ezt követő tanulmányban a zászló színeit vörös-sárga-kék sorrendbe helyezték, hogy jól mutasson a nemzeti egységi termelési versenyben. (Egyes vélemények szerint a fekete-fehér képeken egy ortokromáziának nevezett jelenség okozza a látszólagos sorrendváltást, bár ez még nem magyarázza meg, hogy az 1918-as zászlók miért vízszintes sávozásúak és nem függőlegesek, mint a mai román zászló – a szerk.). A forradalom után tisztséggel jól kibélelt történészek egész hordája termett, azok a Vatra Românească-bérletesek, akik tovább vitték azt az ostobaságot, hogy a románok Erdélyben csak gyermekgyártó szolgák voltak. Egyrészről a nemzetség vitézségéről áradoznak, másrészről a falu nyomorúságáról beszélnek. Most egyes nacionalisták Petőfi-verseket tanulnak meg kívülről, hogy jól fésült előadásokon szavalják el őket, miközben annak a „sajtónak” adnak interjúkat, amely azért pánikol, mert a magyarok el akarják lopni tőlünk Erdélyt. De ők sohasem tesznek majd említést a mócokról szóló 1996/33-as törvényről, például, amely már 21 éve létezik, és szintén 21 éve nem alkalmazzák – a mócok csak választási kampányban jók, nem igaz? Akárcsak Erdély. Én, az erdélyi román, miközben azt látom, hogy Románia és Magyarország zászlója szabadon loboghat, míg Erdély zászlója (félig-meddig) be van tiltva, a következőt gondolom: Erdély még mindig rettegést okoz Romániának, ahogy a múltban Magyarországnak is, évszázadokon keresztül. Bukarest sem érti, mint ahogy Budapest sem értette, hogy ennek a térségnek az identitása a „bună ziua, jó napot, guten tag”-ból született, hogy minden kultúra egyenlő, és mindegyik beleadott és kapott is ezt-azt az erőforrásaiból. Bukarest és Budapest sem fogja fel, hogy Erdély legnagyobb kincsét az aranyon, ezüstön, földgázon túl az emberek jelentik, akik éjfélkor és éjjel egykor is bontanak szilveszteri pezsgőt, akik két húsvétnak örvendenek, akik nem szoktak hozzá olyanféle breaking news-okhoz, hogy itt a tél és üres a kamra – itt nem a csendőröknek s bakáknak kell kenyérrel, hússal és lapáttal érkezniük a saját portánk körüli hó eltakarításához. És talán meg kellene emészteniük – a politikusoknak, zsandároknak és más félősöknek –, hogy elvihetik az aranyat, az ezüstöt, a gázt, a szénát a jászolból és a kotlós tyúkot a fészekből, de nem vehetik el tőlünk „a jó románi érzelem kifejezésének szándékát”. Miért kellene ezt megemészteniük? Mert a történelem néha úgy viselkedik, mint egy tehén. (România Liberă)
A Háromszék megjegyzése:
Legalább a saját tehenünket ismerhetnénk
Megbízható történészek szerint a három színt a lobogón úgy összegabalyították az egyre groteszkebbé és nevetségesebbé váló zászló- s felségjelcsatákban, hogy hiába fogadja el román is, magyar is, ma már sem rendőr, sem finánc ne tudja, miért is szabjon ki bírságot, ha nagyúri kedvében éppen büntetni akar. Mert akar.
Nem az Erdély-zászló miatt büntették meg Soós Sándort
A kézhez kapott jegyzőkönyv szerint az EMNP Kolozs megyei elnökét azért bírságolták meg március 15-én, mert ellenszegült a szervezők felkérésének, és nem hagyta el az ünneplő menetet. A szervezők felszólítása ellenére sem hagyta el a március 15-ei kolozsvári felvonulás helyszínét, és ezzel megsértette az 1991/60-as törvény 26. cikkely első bekezdésének f. pontját – áll a Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei elnöke büntetésének jegyzőkönyvében.
A március 23-án kézbesített, 500 lejes bírság jegyzőkönyve úgy hivatkozik Czirmay Zoltánra, a kolozsvári RMDSZ ügyvezető elnökére, mint arra a szervezőre, aki kezdeményezte a megbüntetett, illetve figyelmeztetésben részesített személyek eltávolítását a menetből. A büntetés meg sem említi az Erdély-zászlót mint kifogásolt jelképet.
Az EMNP Kolozs megyei szervezete közleményében azt írja: nem kételkedik abban, hogy a csendőrség akarattal szított feszültséget a szervezők és a résztvevők között, ezért a jegyzőkönyvek elleni fellebbezést követően beperli a csendőrséget.
A helyzet tisztázása érekében azonban felszólítják az RMDSZ-t, hogy
mutassa be a március 14-én a csendőrséggel tartott egyeztető gyűlés jegyzőkönyvét, amelyben a csendőrség felszólítja az RMDSZ-t az Erdély-zászló használatának tiltására;
mutassa be a március 15-e után leadott tiltakozását a csendőrség felé, amelyben a csendőrséget hazugsággal vádolja;
adja törvényszékre a csendőrséget, amiért megsértette az ünneplők jogait;
kérjen nyilvánosan bocsánatot a kolozsvári magyarságtól, amiért szervezési mulasztások miatt nem megfelelő keretek között zajlott le a nemzeti ünnep. (Forrás: Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Példaértékű tájház-felújítás Kisiratoson
Amikor Kisiratoson nagy izgalmak közepette vártuk Borbás Marcsinak és csapatának a látogatását, elbeszélgettünk az igen ízlésesesen felújított, komoly anyagi ráfordítással tájházzá varázsolt parasztház tulajdonosának, Misik Endrének az édesapjával, Misik Józseffel. Ő a gang végébe épített kemencében, vacsorát készített a Szalbek vegyes kórus tagjainak. Amint elmondta, sertés-oldalast, -csülköt és -tarját sütött, főtt, majd ugyancsak kemencében meg is sütött burgonyakörítéssel, savanyú káposztával tálalják majd fel a kóruspróba után a tagoknak. Misik Józsefnek mindkét fia hivatásos szakács, de maga is ért a főzéshez, ugyanis nyaranta a battonyai strandon szokott dolgozni. A kemence villanyfűtéssel működik, a sülés közben keletkezett füstöt, ventillátor fújja ki hátul.
Ami a házat illeti, az 100 évesnél is öregebb, néhai Korpa Józsefé és családjáé volt. A felújítás során meghagyták az eredetileg 80 centi vastag, döngölt földből készült falakat, a nagyszobában a kuckóval ellátott, búbos kemencét, amit viszont villanyfűtésre állítottak át. Eredeti, faragott támlájú falusi székekkel, bútorokkal szerelték fel az egész házat, amelynek a középső szobájában korszerű, női, illetve férfi illemhelyt alakítottak ki. A konyha is szebb, mint valaha lehetett, hiszen lakkozott deszkából gőzelszívó, szépen faragott, régi divatú konyhabútorba építve, korszerű gáztűzhely áll a háziasszony rendelkezésére. Mivel a tájházat egyre többen igénylik családi rendezvények számára, amikor a helyszínen jártunk, a végéhez a kertbe, gyalult fából készülő, ugyancsak szemrevaló nyitott terasz épült.
Amint Misik Endre feleségétől, Tímeától megtudtuk, a házat romos állapotban, ingyen kapták. A férje nagyon sokat dolgozott rajta, illetve költött rá, de szerinte megérte a befektetést, mert nem csak maguk, hanem a vendégeik is nagyon élvezik az ódon épület hangulatát, a szépségeit. Bárcsak minden régi házat a szóban forgóhoz hasonló műgonddal, hozzáértéssel mentenének meg az utókor számára.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Hatvan éve történet – Szomorú emlék (2.)
Egy iskolaigazgató halála – előzmények – következmények
Ha volt egyáltalán ennek a hányatott sorsú iskolának a XX. században „aranykora” akkor annak gyökerei a „Schön-korszakhoz” is kötődtek.
Akkor miért váltották le az 1957-es szeptemberi tanévkezdés előtt?
Hol keressük a jegyzőkönyveket? Nincsen már senki, akit szóra bírhatnánk.
Ugyanakkor megváltak a másik magyar gimnázium, a 4-es számú középiskola talpra esett fiatal igazgatójától, Schmidt Máriától is.
Mi latolgattunk, kombináltunk.
Az elbukott magyar forradalom és szabadságharc erdélyi utórezgéseivel hoztuk kapcsolatba a két magyar iskola igazgatójának a menesztését. A példastatuálás hatásos lépését láttuk a hatóságok intézkedésében. Mindezt kapcsolatba hoztuk a békéscsabai magyar gimnázium 1955. október 6-ai aradi látogatásával, amelynek fogadásában a két iskola lelkesen vett részt.
Közszájon forgott egy történet, miszerint Schőn igazgató úr (elvtárs) oda mondogatott az iskolájába látogató pártaktivistának. A vita zárásaként állítólag elhangzott a következő mondat is:
– Ha legközelebb belép az irodámba, illik levennie a sapkáját.
Kovách Géza több alkalommal is bizonygatta nekem, hogy a két igazgató együttes leváltásának prózaibb oka volt: véget akartak vetni a két magyar iskola rivalizálásának, az igazgatók közötti vitáknak.
Így volt-e vagy másként?
Bizonyos vagyok abban, hogy a súlyosan szívbeteg Schön István halálát nem a hat év igazgatói munka siettette. Kedvére való volt a vezetői munkakör, örömét lelte benne, eredményeket ért el.
Sokkal inkább a leváltásában végződő méltatlan eljárás, a tanári státuszba való visszahelyezése viselte meg.
Ebben a vonatkozásban már nem a szóbeszédre, hanem saját tapasztalataimra építve fogalmazom meg véleményemet.
Az újonnan kinevezett igazgatót, Kristóf Ilonát a 4-es középiskolából importálták a 3-ba. A tanárkodást (francia nyelv és irodalom) 1930-ban kezdte, leányiskolákban (tanítóképzőkben) működött. Felkészült, olvasott, művelt oktató volt, de már nem rendelkezett annyi rugalmassággal, hogy a meglehetősen zavaros helyzeten úrrá legyen. Az igazgatói munkát erőszakkal tukmálták rá. Nem lévén más választása, elhagyta Aradot, visszament Kolozsvárra a húgával, Sárival együtt. Az aligazgatóként mellé rendelt Mózer István elszegődött újságírónak, s csak félkatedrás tanárként maradt az iskolában.
A 4-es középiskola is új igazgatót kapott az orosz szakos, holokauszt túlélő, Berger Margit személyében, akit elsősorban kedvessége miatt hamar elfogadtunk. Ezt elősegítette a leváltott igazgatónk, Schmidt Mária nagyvonalú, sérelmektől mentes viselkedése is.
Azokban a napokban, amikor Kristóf Ilus menekülésszerű távozása miatt a 3-as középiskola ismét igazgató nélkül maradt, Berger Margit a következő kérdést tette fel nekem:
– Nem gondoltál még arra, hogy kérjed felvételedet a pártba?
Gyorsan és meggondolatlanul válaszoltam:
– Nézd Margó, én mindennel egyetértek, csak az osztályharc túlkapásait nem fogadom el. Én maradnék egyelőre csak a KISZ-ben.
Akkor még nem tudtam, hogy ezt a tapogatódzó kérdést a hatóságok utasítására tette fel nekem. Abban is biztos vagyok, hogy válaszomat nem az általam megfogalmazott formában továbbította, mert néhány nap múlva kézhez kaptam írásos igazgatói kinevezésemet a 3-as iskolába. Csak évek múlva tudtam meg, kiknek „köszönhettem”, hogy rám, a más városból jött, ismeretlen kezdő tanárra esett a választás. Határozott nemet mondtam, s ezért a Városi Pártbizottság propagandatitkára elé citáltak. Ő kiszámolta, hogy a négy egyetemi évem alatt összesen mennyit költött rám az állam. Figyelmeztetett, itt azt ideje, hogy törlesszek.
– Megy igazgatónak a 3-asba, vagy úgy rúgom fenéken, hogy a városból is repül.
Megijedtem! Bár sejtettem mi vár rám, mentem igazgatónak a 3-as számú középiskolába. Így pottyantam bele, akaratom ellenére, egy olyan helyzetbe, amit huszonhat évesen, tapasztalatlanul és felkészületlenül nagyon nehezen tudtam kezelni.
Jelen írásom szempontjából nincs jelentősége annak, hogy mint friss diplomás miért vállaltam vegyészi állást 1954 nyarán az aradi vagongyárban. Mindennel elégedett voltam, talán a gyár futballcsapatába is beverekedhettem volna magamat, jó volt a fizetésem, mégis szeptemberben az iskola felé vettem az irányt.
Okmányokkal felszerelve megjelentem Bognár Gergely tanfelügyelő előtt, aki egy cédulával a 3-as iskola igazgatójához, Schön Istvánhoz irányított, mint frissen kinevezett kémia–fizikatanárt.
Az igazgató úr közölte a katedrám összetételét: matematika, orosz nyelv és fizika az estiben.
A matematikára és a fizikára bólintottam, az orosz nyelv ellen tiltakoztam. Kértem néhány óra kémiát, jeleztem, hogy latinórákat is vállalok, de oroszt nem tudok tanítani.
– Én ismerem a maga feleségét, tanítottam. Maga örülhet, hogy egy ilyen nagy iskolába került. Ezek a lehetőségei.
Ez határozottan, megfellebbezhetetlenül hangzott.
Ma is sajnálom, magamtól is szégyellem azt a mondatot, amit az iskola méreteire és igazgatójának emberi nagyságára építve fogalmaztam meg.
Döntöttem: egyelőre marad a vagongyár. Elköszöntem. Illendőségből visszakerékpároztam Bognár Gergely tanfelügyelő irodájához.
Nem jutottam szóhoz, végighallgattam egy a sorsomat érintő telefonbeszélgetést s egy újabb cédulával a zsebemben a másik magyar középiskola felé karikáztam.
Akkor még nem tudtam, hogy tanári pályafutásomnak legszebb, legboldogabb három éve vette kezdetét. Olyan lehetőségek nyíltak meg előttem, hogy rövidesen akár imáimba is foglalhattam volna Schön István igazgató urat, amiért elfogadhatatlan feltételeket állított elém. Ebből az időből való két osztály, sok szép emlékem forrása, május 13-án tartja 60 éves érettségi találkozóját.
Beismerem, nincs miért szégyenkeznem miatta, szorosan felzárkóztam a Schmidt Mária-Czédly Károly igazgatói kettőshöz, s hatékony támaszuk lettem a másik magyar iskolával folytatott rivalizálásban. Annak, hogy milyen eredményeket mutattunk fel a testvériskolával folytatott „versengésben”, ma már nincs jelentősége.
A 3-asból való „kiebrudalásom” története ismert volt a magyar tanügyi berkekben, a következő beszélgetésről azonban kevesen tudtak.
Az 1954/55-ös tanévet követő nyári vakációban az iskolában dolgoztam. Az egyik teremben amfiteátrumszerű kémia–fizika előadót építettünk. Meglepetésemre az udvaron, az egyik deszkarakáson Schön igazgató urat pillantottam meg. Egyedüli tanárként voltam akkor jelen az iskolában. Odamentem, köszöntöttem. Maga mellé ültetett.
– Fiatalember! Hagyja itt a nőket! Jöjjön át hozzám!
– Igazgató úr! Ott voltam, nem kellettem.
– Rosszul informáltak.
Nem tudom, miért látogatott el a nyári vakáció közepén az ellenlábas igazgató iskolájába.
Két év múlva, 1957 novemberében, egy nyirkos őszi napon, a Kálvin utcai református templom falához támaszkodó, erős légszomjtól gyötört Schön tanár urat kísérhettem haza. Kísérhettem? Vittem, szinte a két karomban. Mentőt hívtunk. Semmi másról nem beszéltünk, csak a betegségéről.
Nem tudom, hogyan gondolt rám, csak sejtem mi volt a véleménye rólam. Egyszer nem sokkal a halála előtt, visszajutott hozzám egy megjegyzése:
– Annak a fiatalembernek legalább van modora.
Ilyen előzmények után, Fábián György és Gnandt János aligazgatóktól megtámogatva jött létre a 3-as iskola „Igazgatóság”-a. Ez az elnevezés Ficzay Dénesnek, iróniától csepegő szellemes tréfálkozásra is alkalmat adott. Három kihangsúlyozottan rendpártivezető fogott hozzá az iskola kormányzásához.
Eltekintve néhány idősebb, a katolikus gimnáziumból visszamaradt tanártól, a fiatalok, a „Schön-pártiak” meglehetősen tartózkodva fogadtak. Tartottak attól, hogy a korábban részben visszaszorított (?) „régi” tanárok törleszteni fognak a leváltott igazgatóval és híveivel szemben.
Urbán Jóska nagyváradi iskola- és kolozsvári egyetemi társam figyelmeztetett is:
–Jóskám! Csak arra vigyázz, ne te legyél az ököl, amivel mások ütnek.
Tapasztalatlanságomat, hiányosságaimat figyelembe véve is, ilyen célra engem senki sem használhatott volna fel. Azt hiszem igazgató társaimat sem vezette ilyen szándék. Az egyik tanári értekezleten, szigorúbb igazgató kollégám részéről mégis elhangzott egy megjegyzés.
– A szolgálatos tanárnak nem elég csak panyókára vetett kabáttal végigsétálni az első emeleti folyosón. Van az iskolának második emelete, földszintje, sőt udvara is.
Nyílván nem csak az erősen szívbeteg Schön tanár úrnak szólt ez a megjegyzés, de ő magára vette.
Magyarázkodásra nem kerülhetett sor, mert néhány nap múlva a leváltott igazgató egy szívrohamot követően elhunyt.
– Megöltétek az igazgatót!
Ezt Kovách Géza mondta. Nem a kocsmában, nem az utcasarkon, hanem a tanári szobában.
Innen kellett folytatnunk.
Nem lelkesedésből, inkább kényszerből, úrrá lett rajtam a bizonyítási vágy. Meg akartam felelni. Két mérce állt előttem: Schön István és két utolsó nagyváradi diákévem igazgatója, Péter Sándor.
A Csiky Gergely Főgimnázium épületének első emeleti folyosóján Schön Istvánnak emléktáblája van, néhány egykori „Schön-párti” és „ellenzéki” tanárkolléga márványlapja között.
Az 1957 decemberében történtek jelentősége 1959 szeptemberére – az iskola tagozattá minősült – szertefoszlott.
Ma, 60 év után is csak az emlékezésnek van jelentősége.
Azért is munkálkodtam ezzel az írásommal, hogy ne csak a nyolcvanasok és a hetvenesek tisztelegjenek az egykori Igazgató – Schön István – emléke előtt, tudjanak róla a fiatalabbak is.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad)

Visky Ferenc gyűjtő volt a könyvtár meghívottja
Szól a rádió, szól a rádió
Amint azt tegnapi lapszámunkban is olvashatták, az aradi rádiózás és a rádiógyártás múltjáról zajlott érdekes előadás csütörtökön délben, az Arad Megyei A. D. Xenopol Könyvtár Concordia Termében.
Florin Didilescu igazgató néhány évvel ezelőtt indította útnak az Aradi személyiségekcímen népszerűvé vált rendezvénysorozatot, melynek keretén belül havonta egy-egy olyan ismert aradit mutatnak be a nagyközönségnek, aki munkásságával, életútjával hozzájárult a város kultúrájának, szellemi örökségének a megőrzéséhez, ápolásához. Legutóbbi vendégként Visky Ferenc mérnök, szenvedélyes gyűjtő, rádióamatőr és lokálpatrióta mutatkozott be a közönség előtt. A régi, ún. nosztalgia rádiók, illetve általában a rádióelektronika iránt már kicsi kora óta nagy érdeklődést mutató mérnök az aradi rádiógyártás szinte egész történetét felölelte és szemléltető eszközökkel illusztrálta. A jelenlevőknek alkalmuk nyílt megtekinteni féltve őrzött gyűjteményének néhány becses darabját is, köztük az első, Aradon gyártott IRON rádió-készüléket vagy az Aradi Műszaki Üzemekben gyártott izzólámpákat.
A nagyszalontai születésű Visky Ferenc kalandos ifjúkori emlékeinek felelevenítésével kezdte vetítéssel egybekötött mondandóját – heten voltak testvérek –, diplomáját a temesvári Műszaki Egyetem Elektrotechnikai Fakultásán szerezte. Tanulmányainak befejezése után, kiváló eredményeire tekintettel 1974-ben került az Aradi Vagongyárba, ahol hosszú évekig kutatási-fejlesztési munkát végzett az elektronika területén.
1989-től vállalkozóként tevékenykedik, egy műanyag termékekkel dolgozó cég sorsát egyengeti. Elsőként alapította meg 2007-ben a „Pro Radio Antic” Egyesületet, melyet a romániai rádiógyűjtők számára hozott létre, és amellyel többek között az amatőr gyűjtőket igyekszik közelebb hozni a szakmához. Ezenkívül a Román Akadémiával is együttműködik, rendszeresen közöl műszaki cikkeket, továbbá az Admira Rádióklub Arad elnöke (fedőneve: YO2MHF).
Visky Ferenc nagy álma egy rádiómúzeum megnyitása Aradon. Ezt az ötletét annak idején egyébként az Arad Európa Kulturális Fővárosa – 2021 Egyesületnek is bemutatták, de mivel a kulturális főváros projekt csúfosan megbukott Aradon, a múzeum terve is feledésbe merült. A mérnök szerint azóta sem foglalkoztak a témával, javaslatát egyetlen városvezető sem karolta fel, és sok más örökségmegőrző kezdeményezéshez hasonlóan, ezt se veszi senki komolyan. A Concordia Teremben megtartott előadáson a jelenlevők megtudhatták többek között milyen híres rádió és elektrotechnikai eszközöket gyártó cég (Flesch, Geller, Hirschmann, Kalmár, Koch, Rosenfeld, Vértes stb.) működött Aradon 1924–1944 között. Az első volt az Atelier Flesch Arad (AFA), az egyetlen cég, mely az alkatrészeket szinte teljes egészében Aradon állította elő.
Visky Ferenc pontos címekkel támasztotta alá, hogy Arad mely utcáiban nyíltak meg ezek a vállalatok, és kiábrándultan jegyezte meg, hogy a város elöljárói nem voltak képesek legalább egy-egy emléktáblát kihelyezni az egykori forgalmazóknak helyet adó, ma még megtalálható épületeikre. Megtudtuk, például, hogy az AFA Admira készüléket Aradon szerelték össze, továbbá, hogy az első, rádió- és elektrotechnikai készülékeket gyártó vállalat, az IRON gyár 1936-ban létesült a Radnai úton. Ennek egyik készülékét ki is állították a könyvárban.
Visky Ferenc elmondta, abban az időben a rádió óriási népszerűségnek örvendett, az emberek ki voltak éhezve a friss hírekre, a készülékek pedig az egyetlen biztos összeköttetést jelentették a külvilággal.
Kár, hogy az előadást csak kevesen látták, azok is zömmel a vendég ismerősei, rádióamatőrök, az idősebb generáció képviselői. Florin Didilescu igazgató szerint azért választották a déli 1 órát az Aradi személyiségek rendezvénynek, mert úgy gondolták, ez egy alkalmas időpont az iskolákból hazatérő fiataloknak. Mert elsősorban őket szerették volna megérinteni. A visszajelzések alapján azonban ez nem sikerült. Néhány szervezett csoporton kívül ugyanis a déli rendezvényeket – melyek meghívottjaitól nagyon sokat tanulhatnának – fiatalok ritkán látogatják. A 30-40-50-es korosztály pedig abban az időpontban javában dolgozik. Nem ártana talán átgondolni a szervezést, hiszen nagy kár, hogy az ilyen és ehhez hasonló előadások tartalma, üzenete nem jut el azokhoz, akikért tulajdonképpen mindezt szervezik.
Visky Ferencről még sokat lehetne írni – talán majd egy másik cikkben –, addig is, írásait megtalálhatják többek között az általa kiadott Pro Radio Antic folyóiratban, továbbá a www.proradioantic.ro honlapon.
A könyvtárban megtartott előadás végén Didilescu igazgató a rendezvény hagyományaként egy oklevelet nyújtott át a meghívottnak.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Goțiu: Ionuț Țene „szabadidejében” folytatott gyalázkodásai Boc-ra és a tanácsra is rossz fényt vetnek
Újabb nyílt levél Kolozsvár polgármesteréhez
Emil Boc polgármesterhez intézett nyílt levelet tett közzé ma Mihai Goțiu, a Menstük meg Romániát (USR) Kolozs megye szenátora is, amelyben felszólítja a városvezetőt: álljon el attól a szándékától, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottját, a szélsőségesen nacionalista nézeteiről ismert Ionuț Goțiu t a hivatal művelődési, vallási, sport és társadalmi kérdésekkel foglalkozó igazgatóságának élére nevezze ki.
Hétfőn Kolozsváron aláírásgyűjtés indult ebben az ügyben, a kezdeményező Szakáts István, az AltART alapítvány elnöke. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy polgármesterünk egy hírhedt vasgárda-szimpatizánst akar a nemsokára megüresedő vezető tisztségébe helyezni, akinek gyűlöletkeltő, az etnikai, vallási és nemi kisebbségek irányába tanúsított sértő magatartása összeegyeztethetetlen közalkalmazotti státusával. Értesülések szerint a petíciót aláírók száma máris több száz.
Mihai Goțiu levelében kifejti: a történelem során, de az elmúlt évtizedekben is nagyon sok feszültség terhelte a helyi nemzeti és vallási közösségek viszonyát, amelyet a várost vezető elitek rendszerint mesterségesen gerjesztettek és tartottak fenn. „Úgy tűnt, hogy az utóbbi időszak a békét és nyugalmat hozta el városunkba, önnek megadatott az a történelmi lehetőség, hogy irányítása alatt létrejöjjön a különböző helyi közösségek közti megbékélés” – fogalmaz a szenátus alelnöke, aki szerint ez aligha valósulhat meg, ha olyan személyek kerülnek vezető pozícióba, Țene, aki mind Boc-ra, mind a városi tanácsra rossz fényt vet, még akkor is, ha úgymond magánemberként, szabadidejében fejti ki ilyen irányú tevékenységét. Goțiu emlékeztet: Țene cikkeiben kifejtett véleményét több civil szervezet, köztük az APADOR-CH is elítélte, amikor az Országos Diszkriminációellenes tanácsi tagságot megpályázta.
Kedden a Főtér arról tájékoztatott, hogy Hans Hedrich civil aktivista, a Neuer Weg Egyesület alelnöke panaszokat nyújtott be az egyesület nevében több intézménynél Ionuţ Ţene, a kolozsvári városháza oktatási, kulturális, egyházi és sportügyekkel foglalkozó szakosztályának felügyelője, valamint Emil Boc polgármester ellen. A Főtér által megszerzett öt panasztevés kiindulópontja az, ahogy az ultranacionalista napocanews.ro portál – amelynek Ţene alapító kiadója és vezető publicistája – egyértelműen gyűlöletkeltő és magyarellenes szándékkal tájékoztatott a 2016-os Kolozsvári Magyar Napok Beatrice-koncertjéről. A portál jóval az után is – szeptemberben – ferdítve írt a koncertről, hogy kiderült: a közszolgálati televízió (TVR) augusztusi manipulatív riportja előre eltervezett manipuláció – idézi a dokumentumot a kolozsvári hírportál.
Szabadság (Kolozsvár)

Selmeczi György: csak az életről lehet zenét írni
Operakomponálásáról, a közönség és a kortárs zene közti kapcsolatról, az egyházi zene „modernizálásáról” beszélgetett Selmeczi György Erkel-díjas zeneszerzővel, operarendezővel Jakabffy Tamás a Györkös Mányi Emlékház márciusi ZeneSzó rendezvényén.
– Amikor 1990-ben felhívott Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera akkori igazgatója, és megkért, hogy állítsam színre Vermesy Péter Ördögváltozás Csíkban című operáját, a sírás kerülgetett, természetesen az örömtől. Örömet szerzett, hogy abban az operában dolgozhatok, ahova úgymond beleszülettem –mondta a beszélgetés elején Selmeczi György.
Az ismert zeneszerző esetében az operához való kötődés szorosan összefügg a családi háttérrel: édesapja, id. Selmeczi János az opera karmestere volt, akit történelmi és politikai okokból sérelmek értek, ezt követően pedig Selmeczi Györgyben az édesapjáért való helytállás éltette azt a késztetést, hogy a Kolozsvári Magyar Operával együttműködjön. Selmeczi azt is felelevenítette, hogy „János vitézben verhetetlen”, mivel kisgyerekkorától számtalanszor látta a darabot.
Mint a későbbiekben kiderült, Selmeczi György azért nem választotta a zongoraművészi karriert, mert akkoriban Magyarországon olyan versenytársakkal kellett volna „megküzdenie”, mint Ránki Dezső, Schiff András, Kocsis Zoltán, és ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy érdeklődése az opera műfaja fele forduljon. Amúgy lelkileg nem tartotta magát alkalmasnak arra a feladatra, hogy zongoraművészként egy-egy versenyművet rövid időn belül többször előadjon.
Karrierjének alakulásában, a siker kibontakozásában nagy szerepet játszott, hogy 1975-ös budapesti letelepedése után filmzeneírással vált gyorsan országos hírűvé: tizenöt év alatt 56 magyar nagyjátékfilm zenéjét komponálta.
Az operakomponálásra az is ösztönözte, hogy átélhette „az élet nagy kalandját”, amikor egy-egy irodalmi élményt a zene nyelvére fordított le, és ezzel megteremtette a különböző művészi dimenziók közti átjárást.
– Az operaíráshoz tehát sok indíték létezik, amit az ember begyűjt, és archetípussá változtathat. A lényeg az, hogy a szerző és a közönség között létrejöjjön egy gesztusközösség, azaz a közönség tudjon azonosulni a művel. Az 1980-as évek második felében az európai zeneszerzők egy részének azzal kellett szembesülnie, hogy a közönség elfordult tőle. Erre lehetett ugyan magyarázatot találni, de amikor az előadók is elfordultak a kortárs zeneszerzőktől, akkor nem lehetett azt felhozni indokként, hogy az előadók nem tudnak a korral haladni. A korral való haladást én álságosnak is tartom, mert a progresszió kártékony is lehet. Visszatérve az operakomponáláshoz: mindenféle operatípust ki akartam próbálni, ezért operáim nagyon különböznek egymástól. Érdekelt, hogyan lehet történelmi operát, mélylélektani drámát és vígoperát írni – magyarázta Selmeczi György, aki vígoperája bemutatójára is készül.
– Azt kell írni, amit az ember tud és akar. Budapesti nagy sikereim annak köszönhetőek, hogy azt írtam, amit kértek, azaz tudtam azt írni, amit kértek – vélekedett a meghívott, aki szerint a mai szerzőnek meg kell valósítania az egyensúlyt a barokk és a romantikus operaszerző-típus között. A barokk operaszerző ugyanis rendelésre írt, és az opera szempontjából elhanyagolható volt a személye, míg a romantikus szerző hérosszá, „önálló intézménnyé” változott, aki „megírta azt, ami belülről fakadt”. Selmeczi kifejtette: nincs abban semmi pejoratív, ha egy zeneszerző megrendelésre dolgozik, mivel a megrendelés erős impulzus, ami ösztönzi az embert. Azt sem hallgatta el, hogy szerzői sikeréhez szükséges alapos zenei felkészültségét kolozsvári és bukaresti tanárainak köszönheti.
Szimfonikus kompozícióiról a szerző elmondta: ebben a műfajban is az élet adta élményekből ihletődik. – Csak az élet számít. Csak az életről lehet zenét írni – tette hozzá.
Az egyházzenei művek kapcsán Selmeczi hangsúlyozta: nem tartja jónak, hogy nincs kapcsolat az egyházak és a kortárs egyházi művek között. – A második világháború után Közép- és Kelet-Európában az egyházakat a művészekkel megkötött hagyományos szövetség felbontására kényszerítették. Megszűntek az egyházi kórusok, zenekarok. Megszűntek azok a pénzügyi lehetőségek, amelyek biztosították a templom zenei életét. Ez a katasztrófa Magyarországon a kodályi zeneoktatás miatt kevésbé volt érzékelhető. A rendszerváltás után szenzációs zeneművek keletkeztek, de a magyar zeneszerzők esetében az egyházzenei forma kimaradt. Pedig az egyházzene teremtette meg azt a lehetőséget, hogy a maradiság vádja nélkül lehetett muzikális zenét írni. A probléma az, hogy a kortárs egyházzenei repertoár alig tud „bejutni” a templomba, és csak koncerttermekben hallgathatjuk meg ezeket a műveket – mondta Selmeczi György, ám később ellenpéldával is szolgált: nyolcadik miséjét két Budapest melletti vidéki településen, Pilisborosjenőn és Ürömben mutatják be húsvétkor.
Zárszóként filmzenéjének egy részét énekelte el Selmeczi, saját magát kísérve a zongorán.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Időkapszulába zárták őrei a Státus-palotákat
Keressen meg – áll az egyik levélben, amelyet a Státus-paloták őrei helyeztek el ma a főtéri templom tornyában ideiglenes otthonra lelt időkapszulában.
2067-be üzennek így az Örökségünk Őrei vetélkedő keretében az Apáczai-líceum kilencedikeseiből álló csapat tagjai, akik mind személyes üzenetet is küldtek a jövőbe. A kulacson háromnyelvű – angol, magyar és román – felirat kéri, hogy csak ötven év múlva bontsák fel megtalálói az időkapszulát, a csapattagok aláírásukkal is ellátták, Státus-palota matricát ragasztottak rá, majd piros viasszal lezárták a kulacs dugóját. Az időkapszulában egy pendrive tartalmazza mindazt az anyagot, amit a paloták októberi örökbefogadása óta a csapat készített, felkutatott: videókat, a Facebook-oldaluk bejegyzéseinek szövegeit, fényképeket, videointerjút Mile Lajos főkonzullal arról, milyennek látná ötven év múlva Kolozsvárt.
A kapszulában levő pendriveon van egy magyar nyelvű Biblia, mintegy 20 perces videó arról, mi történt 2016-ban a világban, 5, 10, 50 banis, 1 lejes, egy gitárpengető, cserkészkitűző, macskaszem nyakék, Könczey Elemér Státus-palotákat ábrázoló rajzának egy harmadikos elemista által kifestett példánya, grafitceruza, egy szál cigaretta és gyufa. Továbbá egy levél, amely leírja és elmagyarázza az időkapszula tartalmát – hiszen, ahogy a diákok elmondták: lehet, hogy már írni sem fognak 2067-ben, csak diktálnak majd tabletjeiknek az emberek. A Státus-paloták őrei szerint a kétkarikás játékok egyik legjelentősebb hozadéka számukra az, hogy megismerhették egymást, csapattá kovácsolódtak egy új osztályközösségben. Bár némi kételyeink támadtak azt illetően, hogy 2067-ben mindannyian megbirkózhatunk a templomtorony számtalan lépcsőfokával, kívánjuk, hogy a csapatból minél többen ott legyenek az időkapszula kibontásánál!
Ilyés Zalán
Szabadság (Kolozsvár)

Nemzetépítő állam — nemzetállam
Szatmárnémetibe látogatott Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, aki a Szatmár-Németi Református Egyházközség gyülekezeti termében egyházi, politikai és közéleti személyiségekkel, valamint érdeklődőkkel találkozott.
A magas rangú vendéget Sipos Miklós házigazda lelkipásztor köszöntötte, az előadást és a beszélgetést pedig Kereskényi Sándor meghívó, a találkozó szervezője moderálta.
Németh Zsolt Magyarországnak az Európai Unióhoz való viszonyáról beszélt. Felsorolta azokat a vádakat, amelyek Magyarországot érték az elmúlt évek során és azt, hogy mi volt ezekre Magyarország válasza. Az egyik igazán kemény vád az, hogy Magyarország nem támogatja az Európai Unió közösségi hatáskörének a megerősítését, azt a gondolatot, hogy az Unió legyen egy erős intézménye a kontinensnek. A magyarok soha nem mondták azt, hogy az Európai Unió hatásköreit lebontanák és vissza akarnának építeni valamilyen kezdeti dolgokat, a magyarok mindig azt mondják, hogy a közösségi hatásköröket érdemes lenne bővíteni, különösen a biztonságpolitika területén kellene lépéseket tenni, magyarázta a politikus. Az Európai Unió minden évben felveti az európai hadsereg létrehozásának ötletét, erre sok a pró és kontra vélemény, mint ahogyan a digitális Európa létrehozására is. Egy másik vád Magyarország ellen, hogy nem támogatja a többsebességes Európa gondolatát. Amikor elkezdtek néhány hónapja arról tárgyalni, hogy merre kellene Európának haladnia, akkor Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöki minőségében megfogalmazta az ő javaslatát, bár erre neki nem volt felhatalmazása, ugyanis az EB a szerződéseknek az őre, nem pedig egy politikai testülete az Európai Uniónak. Utána viszont többen megfogalmazták, a visegrádi országok is, később Versailles-ban megfogalmazta a négy legnagyobb európai ország is (Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország), és ennek lett a végkonklúziója a többsebességes Európára vonatkozó javaslat. Az EU azzal vádolja Magyarországot, hogy ezt nem támogatja. Ez sem igaz. De mit jelent a sebesség gondolata? Az egy sebesség azt jelentené, hogy mindenki ugyanabban a keretben vesz részt egyenlő jogokkal, egyenlő kötelezettségekkel. A két sebesség az, ami igazán ravasz megfogalmazás, mert ez egy kicsit arra emlékeztet, mint ami régen a centrumnak és a perifériának volt a megkülönböztetése. Az elmúlt években erre vonatkozóan megfogalmazódott a „mag Európa” gondolata. Ez azt jelenti, hogy ha nem megy minden tagállamnak előre a szekere, akkor a magnak kell mennie, ezeknek az országoknak kell együttműködniük. Ez az, amit Magyarország nem támogat. Ezt lehet két sebességnek, de lehet „mag Európának” is hívni. Ha megerősödik a mag, de nem fejlődik a periféria, akkor az a végét jelenti annak az EU-nak, aminek egykor indult. Magyarország azokat a lépéseket támogatja, amelyek az európai integrációt nem gyengítik, hanem erősítik. Ha az Európai Unió vívmányait hangsúlyozni akarjuk, akkor a legfontosabb az egység, az európai egyenjogúság megteremtése. Ha ezt feladjuk, az egy kegyelemdöfés lehet az integráció számára. A franciák például a „mag Európa” gondolatot támogatják, véleményük szerint a lejtő ott indult el, amikor elkezdődött a bővítés, főként akkor, amikor Románia és Bulgária is csatlakozott. Magyarország számára azért volt fontos Románia csatlakozása, hogy a romániai magyarság jobb lehetőségekhez jusson, és Magyarország számára hasonló okok miatt az is fontos, hogy azok az országok, ahol magyarok élnek, csatlakozhassanak az Európai Unióhoz, hiszen a Kárpát-medencei magyarságnak mély európai gyökerei és hagyományai vannak. Ugyancsak sok bírálat éri Magyarországot, mert nem fogadja el a kvótákat a menekültek befogadására vonatkozóan. A magyaroknak az a véleményük, hogy a kvótarendszer bevezetése hosszú távon egész Európának ártana. Elindulna egy olyan folyamat — lásd a legutóbbi londoni merényletet —, aminek nagyon fontos kockázatai vannak.
Nagyon sok vita alakul ki az EU és Magyarország között a nemzet kontra Európa, nemzet kontra európai identitás, nemzeti szuverenitás-európai hatáskör, nemzeti identitás-európai identitás témakörökben. A magyarok azt gondolják, hogy az európai és a nemzeti kötődésnek az egymással való folyamatos ütköztetése és szembeállítása, alá- és fölérendelése egy hiba. Azt a benyomást kelti, hogy a nemzet alacsonyabb rendű, mint az európai identitás. Ha valaki nagyon fejlett, akkor meghaladja a nemzetéhez való kötődést, akkor ő már európai. Ez a nézet nagyon kártékony. A magyarok nem szeretnék lebecsülni az európai kulturális hagyományokat, hiszen abból táplálkoznak a magyarok is, de nem úgy vetődik fel a kérdés, hogy magyarok vagyunk vagy európaiak, hanem mellérendelő módon. A kettő nem jelent konfliktust, nem értékesebb egyik a másiknál, hanem egy szerves egységet alkot a magyar identitásban. A nemzeti identitás és a nemzetállam kérdése egy csónakban eveznek. A magyarságnak sajátos a helyzete, mert Magyarország a nemzetállam, de a nemzet szerteágazik. A magyar több állam területén élő nemzet. A nemzetépítő állam hatáskörének védelme ugyanolyan fontos, mint a nemzetállam hatáskörének a védelme — mutatott rá a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)

Nyelvromlás vagy romló nyelvhasználat Erdélyben – „nem még” tudunk magyarul?
Fülelve az utcát járva úgy tűnik, a szórványosodással párhuzamosan romlik a magyar köznyelv minősége, ám kutatást egyelőre nem szenteltek a jelenségnek. Valószínűleg igényesebben beszélnénk az anyanyelvünket, ha az elnyerné a regionális hivatalos nyelvi státust. Nyelvészeket is kérdeztünk.
„Nem még játszom” - hárította el focimeccsre való invitálásomat szilágysági szórványvidékről származó évfolyamtársam 1987-ben, amit nagyváradiként őszinte meglepetéssel hallgattam, lévén, hogy korábban nem találkoztam ezzel a románból, tükörfordítással átvett kifejezéssel. Ott, akkor büszkén állapítottam meg magamban, hogy mi, nagyváradi magyarok, szórványbeli honfitársainkhoz képest mennyire szabatosan beszéljük anyanyelvüket.
Azóta, sajnos, kénytelen voltam átértékelni a nagyváradi magyarok által használt köznyelvre vonatkozó, fölöttébb kedvező értékítéletemet. Napjainkban a Pece-parti Párizs magyar nyelvi viszonyait hűen érzékelteti a „Be kell menjek a primöriára, utána meg keresek kiriát” mondat, amit néhány évvel ezelőtt, félfüllel hallottam a váradhegyaljai buszon, egy dominánsan magyar szűkebb környezetben élő, magyar középiskolában érettségizett fiatalember szájából.
Emlékeim szerint még a 90-es évek elején is a lakással nem rendelkező váradi magyarok albérletben, esetleg kóvártélyban laktak, a rommagyarrá nyomorított kiria szót életemben először valamikor az évezred elején hallottam. Napjainkban hallom aztán nyakra-főre.
A kolozsvári autóbuszok szintén eszményi terepet kínálnak annak, aki rommagyar nyelvi szörnyszülöttekre vadászik. Nagyon elégedetlen volt az orvossal, akit felkeresett, mert „szkürbából tratálta”, közölte telefonon, fülem hallatára egy fiatal magyar nő, úton a monostori lakótelep felé. Pedagógus ismerősöm az egyik kolozsvári elitiskola leányöltözőjében kapta el az „Adtam magam autóbronzánttal” kijelentést. Másik kedvencem egy nagyváradi vállalatnál hangzott el, s így szól: „Ez az olaj azért piros, mert kiégett belőle a gröszime, ami aszigurálja az undzserét”.
Miért árdé a paprika?
Székelyföldi kiruccanásaim alkalmával meggyőződtem róla, hogy a román kölcsönszavak burjánzó használata nem feltételezi az államnyelv alapos ismeretét. „Sportbázis”, olvastam elképedve Udvarhely egyik külvárosában, egy sporttelep bejáratán, attól meg egyenesen leesett az állam, hogy kézdivásárhelyi ismerősöm töltött árdét keszített. Megrökönyödésemet látva magyarázattal is szolgált a szó meggyökeresedésére a székely köznyelvben: állítólag azért lett árdé a paprikából, mert helyben nem terem meg, a székely ember szinte kizárólag románoktól vásárolja. Az első látásra tetszetős elmélet nem győzött meg teljesen, ilyen alapon ugyanis a Székelyföldön szintén meg nem termő narancs portokál, a citrom lömüja, a görögdinnye pedig lubenyica lehetne.
Nyelvromlás vagy félnyelvűség?
Tudományosan nem bizonyított, hogy az Erdélyben jelenleg kevésbé szabatosan, szépen beszélnénk a magyar nyelvet, mint 25 vagy 50 évvel ezelőtt, mivel ilyen jellegű kutatásokat nem végeztek. Bár a szociolingvisztika kimondja, hogy egy kisebbség számarányának csökkenése, a szórványosodás negatívan hat a nyelvhasználatra, erodálja a köznyelvet, egyes szakemberek tagadják a nyelvromlás létezését.
„A témával foglalkozó nyelvészek többsége, így magam is, nem a nyelvromlás jelének tekintjük a román szavakat. Ezek következményei a beszélő alacsony szintű kétnyelvűségének (félnyelvűségének), velejárói magának a kétnyelvűségnek és kísérőjelenségei a nyelvcserének, az egyik nyelvből a másik nyelvbe való átmenetnek. Nem a nyelvvel vannak gondok, hanem a nyelvhasználattal, a nyelvhasználat körülményeivel” – nyilatkozta a Maszolnak Péntek János, a filológiai tudományok doktora, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke.
A legtöbb román jövevényszót a különböző szaknyelvekben használjuk, például a közigazgatásiban, ami érthető, mivel az adminisztráció nyelve a román, mondja Benő Attila, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsésztudományi karának tanszékvezetője. Az is fontos szempont, hogy az erdélyi magyarok jelentős hányada román nyelven végezte az iskolát, az egyetemet, s így nem volt módja elsajátítani egy sor szakkifejezést.
„Nem kérhetünk számon embereken olyasmit, amit nem tanultak. Létezik egy elitista, nyelvművelői hozzáállás, amely elvárja, hogy mindenki nagyon magas szinten beszélje a nyelvet, s ennek a nevében elítélik az erdélyi magyarok 90 százalékát” – nyilatkozta a Maszolnak a filológus szakember. Véleménye szerint elsősorban a hivatásos beszélőktől – tanároktól, újságíróktól, politikusoktól - lehet elvárni, hogy magas színvonalon beszéljék az anyanyelvüket.
Internet és szórványosodás
Bár személyes tapasztalatok alapján egyértelműnek tűnhet a jelenség megléte, a román jövevényszavak térnyerése az idehaza beszélt magyar nyelvben nem bizonyított, de kutatások hiányában cáfolni sem lehet a létezését, magyarázza Benő Attila. A szórványosodás erősítheti a román hatást, mivel a magyar nyelv háttérbe szorul, szűkül a használati színtere, s bár a kedvezőtlen demográfiai folyamatok tagadhatatlanok, ezekből nem következik feltétlenül a nyelvromlás.
Általánosságban beszélni nem szerencsés, véli interjúalanyunk, mert Erdélyen belül is számos nyelvváltozat van, s különböző közegekben ezek eltérően alakulnak: székely falvakban valószínűleg keveset változott a beszélt nyelv, az ellenben könnyen elképzelhető, hogy a kolozsmonostori magyar köznyelvben több a román jövevényszó most, mint 30 évvel ezelőtt.
A szórványosodás okozta esetleges nyelvi leépülést részben ellensúlyozza egy ellentétes folyamat, a Magyarországgal, az ottani köznyelvvel való, korábbinál sokkal intenzívebb kapcsolat, ami részben az internetnek tudható be. „Ha ez nem lenne, eléggé reménytelen volna a helyzet” - véli Benő Attila, de hangsúlyozza, nem lehet elvárni, hogy egy erdélyi ugyanúgy beszéljen, mint egy anyaországi.
A szociolingvisztika álláspontja szerint egy kisebbség nyelvhasználatának a színvonala függ az adott nyelv jogi státusától, a magasabb presztízs ugyanis az igényesség irányába hat a köznyelvre. A magyar jelenleg támogatott nyelvnek minősül Erdélyben, ha azonban sikerülne elérni, hogy regionális hivatalos nyelvvé váljon, az jótékonyan befolyásolná a mindennapi anyanyelvi kommunikáció filológiai minőségét.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Tiltakozik a Fidelitas a marosvásárhelyi katolikus líceum ellehetetlenítése ellen
MTI - Tiltakozik a Fidelitas a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Teológiai Líceum ellehetetlenítésére irányuló, a Securitate módszereit és a kommunista időket időző törekvések ellen - jelentette ki a Fidelitas országos elnöke pénteken, a Román Köztársaság budapesti nagykövetsége előtt tartott sajtótájékoztatón.
Böröcz László úgy vélekedett: a két ország közötti békülékeny hangulat ellenére Romániában egyre-másra érik atrocitások a magyar iskolákat, legutóbb a marosvásárhelyi katolikus líceum került célkeresztbe. Felidézte, hogy több magyar politikus, így Navracsics Tibor uniós biztos és Szijjártó Péter külügyminiszter is szóvá tette az iskola ügyét. A román korrupcióellenes ügyészség ugyanis a múlt év novemberében őrizetbe vette a Maros megyei főtanfelügyelőt és a líceum igazgatóját, azt állítva, hogy törvénytelenül hozták létre a magyar nyelven oktató egyházi iskolát.
Nem lehet nem arra gondolni - folytatta a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke -, hogy az akció a magyarság elleni nyomásgyakorlásra, a marosvásárhelyi magyarság megtörésére irányul. Ez annál is inkább hátrányos, mert amíg nem tisztázott az intézmény jogi státusza, a hatóságok nem engedélyezik, hogy a szülők beírassák a gyermekeiket az intézménybe a 2017/18-as tanévre - fűzte hozzá.
Böröcz László szerint sokan gondolják úgy, hogy az ügy nem csupán egy intézmény, hanem a magyarság elleni támadás, hiszen Marosvásárhely az 1970-es évek óta amolyan frontváros a magyar-román viszonyban.
Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezetének elnöke úgy vélekedett, hogy az iskola elleni támadás tökéletesen illeszkedik abba az immár csaknem száz éve tartó román nemzetpolitikába, ami minden magyar intézmény elsorvasztására irányul. Mivel a román nacionalista pártoknak az utóbbi időben egyre kevesebb szavazatot hoz a magyarellenesség, ez a "tevékenység" átkerült a román titkosszolgálathoz, és minden jel szerint a korrupcióellenes ügyészséghez - mondta az erdélyi politikus, hozzátéve, hogy ebben a helyzetben az anyaország segítsége szükséges.
Varga-Bajusz Veronika, a Fidelitas budapesti elnöke arról szólt: követelik a "fekete március", vagyis az 1990. március 19-21. közötti marosvásárhelyi véres események újbóli kivizsgálását. Fontos lenne tudni, hogy a magyarok ellen felheccelt tömeget szándékosan ösztönözték-e a halálos áldozatokkal járó összecsapásra a hatóságok - fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy az események újbóli kivizsgálását kérte a hatóságoktól Bíró Zsolt, a román parlament képviselője, a Magyar Polgári Párt elnöke is. A Fidelitas ezúton csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez - mondta a szervezet budapesti elnöke.
A nagykövetség előtt a Fidelitas mintegy ötven tagja gyűlt össze, petíciót kívántak átadni a román nagykövetnek. Az épületből többszöri csengetés után sem jött ki senki átvenni a levelet, ezért Böröcz László a nagykövetség levélszekrényébe dobta be a petíciót.
maszol.ro

Felbontja felesége cégével kötött szerződését az RMDSZ-alapítvány elnöke
Szerződést bont az RMDSZ Iskola Alapítványa azzal a kolozsvári kereskedelmi társasággal, amelynek társtulajdonosa a szervezet elnökének a felesége – adta hírül pénteken a Főtér portál.
A vitatható bérleti szerződést nemrég az Átlátszó Erdély hozta nyilvánosságra. Az oknyomozó portál feltárta, hogy Nagy Zoltán kuratóriumi elnök a felesége vállalkozását támogatta, amikor az általa vezetett Iskola Alapítvány bérbe vett, majd minimális nyereséggel továbbadott egy 200 négyzetméteres üzlethelyiséget a Kolozsvár főterén álló Jósika-palotában.
A Videbor kft. – amelynek társtulajdonosa Nagy Debreczeni Hajnal, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök korábbi sajtótanácsosa, Nagy Zoltán felesége – a tavalyi év végén nyitotta meg a L'Alchimiste éttermet a kincses város szívében található helyiségben, amelyet az Iskola Alapítvány 2015 októberében vett bérbe tíz évre, majd 2016 februárjában továbbadta albérletbe cégnek.
„Úgy érzem, hogy a feleségem jelenléte garantálja a cég működését és a szerződésben vállaltak teljesítését" – nyilatkozta az Átlátszó Erdély összeférhetetlenséget firtató kérdésére a Kelemen Hunor szövetségi elnök kabinetigazgatójaként, valamint az RMDSZ ügyvezető alelnökeként tevékenykedő Nagy Zoltán. Az Iskola Alapítvány kuratóriumi elnöke közölte, a szervezet 10 év alatt összesen 622 275 eurót fizet ki a főtéri helyiségért, miközben 642 ezer euró jövedelme származik annak bérbeadásából, így az alapítvány adózás után ebből az üzletből 16 569 euró nyereségre tesz szert.
A Főtér portál megkeresésére Nagy Zoltán közölte: az üzlethelyiség bérbeadása a törvényeknek és az alapítvány alapszabályzatának is megfelelt, minden szempontból szabályos volt. Hozzátette, nem közpénzt használtak, hanem az alapítvány 20 éves tevékenysége alatt képződött saját pénzügyi tőkéjének egy részét fektették be, az alapítványt kár nem érte, sőt szerinte a Videborral kötött szerződés anyagilag előnyös. „Az elmúlt hetek fejleményei azt mutatják, hogy jelen bérleti ügylet alkalmas arra, hogy olyan látszatot keltsen, mintha a tisztán üzleti szempontok mellett egyéb, személyi szempontok is közrejátszottak volna annak létrejöttében" – válaszolta a Főtérnek Nagy Zoltán, hozzátéve, kezdeményezte az azonnali hatályú szerződésbontást a bérlővel és a tulajdonossal egyaránt, amelyről tájékoztatta a kuratóriumot.
Nagy Zoltán szerint a Videbor kft. szerződésben vállalta, hogy még idén megtéríti az alapítvány befektetését. Utóbbi számos azonnali kiadást átvállalt a kft.-től, így a szerződés megkötésekor fizetendő, 30 ezer eurót kitevő első hat hónapnyi lakbért, illetve a 15 ezer eurós garanciát, sőt az épület meggyengült boltozatait is megerősíttette – 31 ezer euróért. Nagy-Debreczeni Hajnal cége ezeket a befektetéseket apránként térítette volna meg az alapítványnak úgy, hogy valamivel magasabb lakbért fizet neki, mint az Iskola Alapítvány a tulajdonosnak. Ennek megfelelően a Videbor kft.-nek 2017 végéig 76 ezer eurót kell visszafizetnie az alapítványnak.
Az Iskola Alapítványt 1996-ban hozta létre az RMDSZ, 2003. és 2010. között a szervezet bonyolította le a magyar kormány által folyósított oktatási-nevelési támogatás romániai pályáztatását és kifizetését. A szervezet 2009-ben avatta fel a kincses városban egyetemi oktatóknak szánt, 21 lakást tartalmazó oktatási központját, amely a magyar kormány 1,3 millió eurós támogatásából építtetett.
[Forrás: Krónika]
itthon.ma/erdelyorszag

Apropó: Szent László-emlékév
A 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította a magyar kormányzat a lovagkirály” trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából. Az alábbi interjú is ehhez kapcsolódva jelent meg a Présház.eu portálon Szent László csodája címmel.
Ez év június 27-én, László napján a huszadik Szent László-vacsorát tartja egy budapesti értelmiségi kör. Idén az állam is felzárkózott a civilekhez: Szent László-évet hirdetett erre az esztendőre a Miniszterelnökség. Dénes László újságírónak, szerkesztőnek, a nagyváradi Szent László Egyesület korábbi sajtóreferensének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
– Dénes úr, szó szerint csodálatos Szent László-legendák is dúsítják az erdélyi magyar kultúrkincset. A Tordai-hasadék isteni beavatkozással mentette meg királyunkat és seregét az ellenség túlerejétől. Hogyan kell elevenné tenni Erdélyben a nemes magyar mítoszokat?
– Tekintettel arra, hogy ezek a mítoszok többé-kevésbé elevenek, élnek és „működnek” manapság is, akár azt is mondhatnánk: nincs különösebb feladatunk ezen a téren. De ez persze némi önáltatás lenne, hiszen ma már talán köztudott: hatalmas erők munkálkodtak az elmúlt években, évtizedekben, sőt mondhatnék akár másfél évszázadot is, ha a szekularizáció, a liberális ateizmus, a magyarellenesség és egyéb „ciók”, „ségek” és „izmusok” lábra kapását és terjedését, reánk uszulását nézem, szóval hatalmas erők szövetkeztek és iparkodtak azon, hogy „nemes magyar mítoszok”-ról beszélni se lehessen Erdélyben. Ma már lehet, kell és igyekszünk is, a kérdés ma az, hogy tudunk-e, van-e, aki tudjon, no és hogy lesz-e kinek.
– A Szent László-vacsora a szakralitást ötvözi a historikussággal. Az európai kulturális fősodor mindkét értéket elmosni igyekszik. Hogyan védekezhetünk, sőt: hogyan indíthatunk ellentámadást a szélsőséggel, benne a hungarofóbiával szemben?
– Lehet, hogy nem jól érzékelem, de mintha az említett európai kulturális fősodor a szükséges, óhatatlan és elkerülhetetlen modernizáció jegyében igyekszik – ha elmosni tán nem is – háttérbe szorítani a mi felfogásunk szerint hagyományos és értékőrző, identitásképző és közösségmegtartó szakralitást és historikusságot. S ha belegondolunk, hogy a magyar történelem legnagyobbjai szinte mind a modernizáció emberei voltak az ő korukban, akkor ezt mi nem használhatjuk szitokszóként, ugyanakkor azt sem engedhetjük, hogy ennek örve alatt forgassák ki sarkaiból azt a világot, aminek mi magunk – egyen-egyenként és keresztény magyar nemzetként – sarokkövei, fundamentumai vagyunk. Védekezés, ellentámadás? E katonai fogalmakra hadd rímeltessek egy etikait: helytállás. Mindenkinek a maga helyén kell elvégeznie azt, amit a tehetsége és képességei szerint reá rótt a Sors. A mindent elrendelő isteni akarat. Ami pedig a hungarofóbiát illeti: az így érzőket mindig valamilyen kisebbrendűségi érzés motiválja, no meg a rossz lelkiismeret. Sztoikus nyugalommal és nagyon sok és alapos tudással kell felvérteznünk magunkat, de hinnünk is kell a magyarok Istenében, hiszen hozzá fohászkodunk, amikor azt kérjük és várjuk, hogy ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká minket.
– Fedezd föl saját kultúrádat – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Szent László a mai mércével mérve is európai formátumú politikus volt, aki – mint a montecasinói apátnak írt levele tanúsítja – ma is jellemző belső konfliktusokkal is küzdött. Önök a nagyváradi egyesülettel mit képesek tenni azért, hogy a szent király alakja a Lajtától a Berecki-havasokig, sőt az Atlanti-óceántól az Urálig felragyogjon?
– A nagyváradi Szent László Egyesület önmagában csak apró kavicsokat tud hozzátenni a városalapító szent király kultuszához, amely kultusz amúgy különösképpen Erdélyben virágzik a valós történelmi tényeknek és az említett csodálatos legendáriumnak betudhatóan. A 2011-ben bejegyzett egyesület rendszeresen szervez különböző kulturális és közösségformáló rendezvényeket, amelyek sorában fő helyen állnak a királyi születésnaphoz kötött minden évi Szent László Napok. Idén már ötödik alkalommal rendezik meg Váradon – jórészt a lovagkirály végső nyughelye fölött, a rekonstrukción átesett híres várban – a Partium fővárosának „magyar napjait”, a Szent László Emlékév keretei közé illesztve. Ezen egyhetes népünnepélynek ezúttal is lesz egy elmenyitogató-horizonttágító-bizalomgerjesztő célja a velünk élő, más nemzetiségű, kultúrájú, vallású és felfogású polgártársaink irányába. Ugyanakkor hadd jegyezzem meg: a Szent László Egyesület csak egyike azon szereplőknek, amelyek nagy királyunk alakjának felragyogtatásán munkálkodnak mifelénk ez évben, hiszen a történelmi magyar egyházak, más civil és kevésbé civil szervezetek is ezt ígérik tenni, néha egymástól függetlenül és egymással konkurálva. Ha az átkos viszálykodást sikerül a politikusi parádézással együtt háttérbe szorítani, akkor – kerülve a nagy szavakat – emlékezetes emlékévünk lesz, reményeink szerint.
itthon.ma

Fiatalokra építő, erős Kárpát-medencét remélnek a magyar ifjúsági szervezetek
KISVÁRDA. Közös nyilatkozatot adtak ki pénteki megbeszélésüket követően a Kárpát-medencei fiatalokat tömörítő ifjúsági szervezetek, a Via Nova ICs, a magyarországi Fidelitas és az IKSZ, az erdélyi MIÉRT és a kárpátaljai KMKSZ ISZ vezetői. „A közös jövőt egy fiatalokra épített, erős Kárpát-medencében képzeljük el. Felelősségünk van abban, hogy az anyaországban és a nemzetrészeken élő fiatalok lehetőséghez juthassanak” - fogalmaznak a nyilatkozatban, amelyet a továbbiakban változtatások nélkül közlünk.
Mi, kárpát-medencei fiatalokat tömörítő politikai szervezetek vezetői a mai napon, megbeszélésünk után a következő nyilatkozatot kívánjuk kiadni.
Politikai ifjúsági szervezetekként a jövőnkért és a generációnk jövőjéért szeretnénk dolgozni. Ezt a közös jövőt egy fiatalokra épített, erős Kárpát-medencében képzeljük el. Felelősségünk van abban, hogy az anyaországban és a nemzetrészeken élő fiatalok lehetőséghez juthassanak, hogy megfelelő gazdasági környezetben legyen bátorságuk vállalkozni, ötleteiket, álmaikat megvalósítani.
Olyan helyekért dolgozunk, ahová megéri hazajönni, ahol sok munkával és szorgalommal igenis lehet sikeresnek lenni. Készek vagyunk arra, hogy alakítói legyünk a közéletünknek és képviseljük a fiatalokat és igényeiket a döntéshozók felé. Minden kormányzati intézkedést a nemzeti parlamentekben és bármely fórumon támogatni fogunk, amely a fiatalok életét jobbá teszi, és nem rombolja nemzeti egységünket.
Elutasítjuk a nacionalista, magyarellenes megmozdulásokat, döntéseket, mi Közép-Európában erőt és egységet látunk, amely szilárdan tudja védeni értékeit és jövőjét, ez fontosabb, mint a széthúzás.
A mostani egyeztetésen átbeszélt aktuálpolitikai témákban a következőket szeretnénk leszögezni:
Ukrajnának biztosítania kell a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati garanciáit, ezek szűkítése elfogadhatatlan!
A marosvásárhelyi katolikus gimnázium tanárainak, szülőinek és diákjainak vegzálását meg kell szüntetni és biztosítani kell a Líceum zavartalan és jogszerű működését!
Az anyanyelven megszerzett tudás a biztos jövő és a sikeres életpálya alapja. Ezért bátorítjuk a kisgyermekes felvidéki magyar családokat, hogy az áprilisban kezdődő beiratkozási időszakban döntsenek magyar iskola mellett.
Fontosnak tartjuk a Visegrád+ országok ifjúságpolitikai együttműködését, melyet idén is tovább erősítünk.
Üdvözöljük Magyarország Kormányának azon döntését, miszerint a határokon túl is létrehoznak közösségi tereket magyar fiataloknak anyaországi minta alapján.
Antal Lóránt (elnök) - MIÉRT
Böröcz László (elnök - Fidelitas
Dobsa István (elnök) - KMKSZ ISZ
Gubík László (elnök) - Via Nova ICS
Nacsa Lőrinc (elnök) - IKSZ
hirek.sk

Sikeres a korrupció elleni fellépés
Az elemi logika és a történelmi tények is azt mutatják: az olasz, és a többi hasonlóan korrupt „régi pártrendszert” a korrupció, és nem a korrupció-ellenes föllépés zilálta szét - írja egyebek között Magyari Nándor László az olasz történész, Stefano Bottoni Szép Szóban megjelent interjújára reagálva. A Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója szerint a romániai közéleti korrupció visszaszorítását célzó politikák és azok civil társadalmi, mozgalmi támogatása megalapozott, sőt hatékony és sikerrel kecsegtet.
Hosszú és szokatlanul ellentmondásos interjút adott Stefano Bottoni a korrupciókérdésköréről. Mivel Romániára fókuszál, illetve nem először nyilatkozik elítélő módon a román korrupcióellenes föllépésről, korrupció-kutatóként kihívásnak érzem szövegeit, ezért megpróbálok reflektálni arra, amit megérteni véltem kijelentéseiből.
Ezekben az interjúkban Stefano Bottoni mint jelenkor-történész van bemutatva, ő maga is történészként beszél, mégis problematikus, hogy a bevezetőként és egyféle összehasonlítási alapként használt olasz Mani Pulite-t (Tiszta Kezek), a 25 évvel ezelőtti korrupció-ellenes ügyészségi föllépést csupán személyes (a szerző akkor 15 éves volt) tapasztalat és élmény, valamint emlékei alapján írja le és értelmezi. Ezért sem szeretnék kitérni annak értékelésére, legfeljebb néhány apró megjegyzés kívánkozik ide. Bottoni a régi, korrupt olasz politikai pártrendszer összeomlását – mely fölött magánemberként fájdalmat érez – a korrupció-ellenes, véleménye szerint elhibázott föllépésnek tulajdonítja.
Fordított logika
Számomra viszont ez fordított logikának tűnik, hiszen az ok minden bizonnyal a korrupció és nem az ellene való föllépés volt, akárcsak az időben és térben beomló rendszerek, mint Ukrajna, Moldávia, vagy a távolabbról ismert dél-amerikai korrupt rendszerek esetében, ahol semmiféle összehangolt korrupció-ellenes föllépés nem történt. Azután meg az olyan erős és summás kijelentéseinek, mint „az igazságszolgáltatáson keresztül próbálták leváltani a politikai elitet”; és hogy az akkor megvádoltak kétharmadát „később felmentették” sincs analógiája Romániában. A román ügyészség zárójelentései szerint a fölmentettek aránya 2015-ben kevesebb mint 10, illetve 2016-ban csupán 13 százalék. Bottoni elmondja, hogy tucatnyi megvádolt politikus és menedzser öngyilkosságot követett el Olaszországban, de Romániában semmi ilyesmiről nem tudunk. ”Ezt a sokkot soha nem heverte ki Olaszország” állítja Bottoni, és az egészet oda csatornázza be, hogy Silvio Berlusconi az antikorrupciós harc farvizén nyert volna választásokat. Arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy akárhányszor az analógia romániai érvényességére tér ki, éppen a különbségeket sorolja és nem a hasonlóságokat, akár a geopolitikai „helyzet” felé viszi, akár az okkult titkosszolgálati összefonódást vizionálja, vagy a nagyszámú fölmentettet tekinti, egyik sem talál esetünkre.
Azt a nagyon sarkas kijelentést is, hogy a román DNA (Korrupcióellenes Ügyészség) tevékenysége a „társadalom immunrendszerét gyengíti” csupán a „deep state" (mély állam), a formális hatalom mögött láthatatlanul működő hatalom, Amerikában elterjedt konteójára alapozza. E mögött az a feltételezés áll, hogy a román állam „mélyén” az „intézményesített korrupció” és politika végzetes összefonódása áll, amit minden kutatás és szociológiai elemzés cáfol. Nem több ez egy megrögzött előítéletnél, és olykor egzotikumot hajszoló folklór-kutatások kiindulópontjánál. Az elemi logika és a történelmi tények is azt mutatják: az olasz, és a többi hasonlóan korrupt „régi pártrendszert”, a korrupció, és nem a korrupció-ellenes föllépés zilálta szét. Romániában a „régi pártrendszer” egyes nosztalgikus/anakronisztikus maradványai, amelyek megpróbáltak a második világháború előtti – amúgy is vitatható habitusú, nacionalista, és szélsőjobboldali – hagyományokhoz kapcsolódni, már egy évtizede kikoptak a politikai palettáról (a Parasztpárt eltűnt, a Nemzeti Liberális Párt csak nevében ugyanaz), tehát ezért is más a helyzet, mint Olaszországban. A különbségeken és lényegi eltéréseken azzal siklik át Bottoni, hogy „valami hasonlót látok most Romániában is”, holott maga is csak a különbségeket írja le, így az olasz példa nem releváns a román korrupció, illetve annak visszaszorítására indított politikák szempontjából.
Bottoni, valamilyen csak általa ismert okból, „antipolitikának” nevezi a korrupció visszaszorítására irányuló politikákat, és immár egész Európára kiterjesztve ítéli el azokat. Megjegyzi, hogy ő maga jobban szereti a strukturált pártokat, szakszervezeteket, mint a „civil” szervezeteteket, azzal együtt, hogy mint maga mondja: „azok a pártok loptak, de olyan tömegpártok voltak, amelyek adtak is cserébe a lakosságnak”. Mindezen túlmenően nem vitatom a történész interjúalany alternatív tények, illetve igazság utáni konzervatív ideológiához (alt-right) való ragaszkodásának jogát, okát, és motívumait, a paternalizmus és a pártpatronátusi rendszer amúgy is divatos manapság.
Olvasatomban az interjúalany gondolatmenete egy konzervatív ideológia, mégpedig a tények utáni konzervativizmus irányába mutat, amikor a paternalizmust (a régi, beágyazott, viszont korrupt pártok dicsérete), és a pártpatronátust (a pártok zsákmányszerzők, illetve közméltóságokat osztanak szét) tartja kívánatosnak, szemben az új civil mozgalmakkal, a tapasztalatlan politikusokkal. Viszont...
Az egyetlen koherens program
Viszont a romániai közéleti korrupció visszaszorítását célzó politikák és azok civil társadalmi, mozgalmi támogatása megítélésem és a rendelkezésre álló információk alapján megalapozott, sőt hatékony és sikerrel kecsegtet. Nem tévedés azt sem kijelenteni, hogy az egyetlen koherens és következetes politikai program, az ideológiák alapján strukturált politikai mezőny ellehetetlenülése után. Azok a nagyszabású békés utcai tüntetések, amelyek az elmúlt években spontán módon szerveződtek országszerte, főként Bukarestben és a nagyobb városokban, céljaikat tekintve is koherensek és egyáltalán nem a Bottoni által mintegy mellékágon fölvetett szélsőségesség és nacionalizmus, valamint illiberális demokrácia malmára hajtották a vizet. Ezek a mozgalmak a korrupció-ellenesség mellett, illetve annak zászlaja alatt a liberális demokrácia védelmére keltek. Egyfelől a) a román demokratikus „átmenet” fő sodrába helyezkedtek, annak „eredeti programját” igyekeztek fölvetni és kiteljesíteni, másfelől b) a „Rezist” („Ellenállok”) mozgalom illeszkedett abba a sorozatba, amelyek a „korrupció öl” jelszóval, közveszélyesen korrupt ügyekben jelentek meg, és voltak sikeresek.
A mostani, az 1989 decemberi forradalmat követő legnagyobb méretű romániai tüntetéseknek nem is egy, hanem két meghirdetett programja is ismert. Az első ilyen, a Románia 2017+ Kiáltvány a híres Temesvári Kiáltványt (1990) követi, s a közélet tisztaságának megteremtésére irányul. Ez már nem a régebbi szekusoktól és kommunistáktól akar megszabadulni, hanem az új korrupt politikusok felelősségre vonását követeli. Ez a kiáltvány 8 pontban aktualizálja a 27 évvel ezelőtt, Temesváron megfogalmazott követelményeket, foglalja össze az ezzel kapcsolatos álláspontokat, és ad követhető programot a mozgalomnak. Az újabb, „Rezist 2.0” címet viselő program, amely az első kiegészítéseként jelenik meg, és amelyet szakértők dolgoztak ki és bocsájtottak közvitára, a jó kormányzás és a demokratikus képviselet elveit rögzíti, nem csak a korrupció felszámolásával kapcsolatban, hanem a liberális demokrácia romániaikiteljesítésének igényével.
Ugyanakkor a mostani nagyszabású utcai mozgalmak mintegy – szociológiai értelemben – „természetes örökösei” a Colectiv-diszkóban 2015 október végén történt tűzeset kapcsán kirobbant, kormánybukáshoz vezető mozgalmaknak, amelyek megalapozottan tették a korrupciót az ott történt tragédia okának. De közvetlen előzményként kapcsolódnak a verespataki aranybánya megnyitása elleni környezetvédőmozgalmakhoz is.
A megmozdulásoknak régebbi hagyománya is van. „Szimbolikus hatékonyságukat” az adja, hogy az elmúlt lassan három évtizedben, a ’89-es, és főként az azt követő ’90-es évek eleji hasonló tüntetés-sorozatok, közülük is leginkább a bukaresti Egyetem téri "Golaniádaként" ismertté vált megmozdulás-sorozat (a golan huligánt jelent), időről-időre megerősítést nyernek. Bár a „Golaniádát” véresen elfojtották (Ion Iliescu volt államfőt és Petre Roman volt kormányfőt éppen ezekben a hetekben citálták ügyészségre és jelentették fel bíróságon akkor viselt dolgaikért), a modell, a forma fennmaradt és minden újabb alkalommal megerősödik, új kifejezőeszközökkel gazdagodik, de motivációit, hangulatát és érzelmi töltetét tekintve „ismétli magát”. A mozgósítás, a részvétel tapasztalata, a kreatívok és jelszavak, az „indulók” és kiáltványok, olyan kohéziót termelnek, mely azt sugallja, hogy a tüntetők a „jó, a progresszív” oldalon állnak. Ezt az érzést és magatartást nyugodtan nevezhetjük civil alapú társadalmi kohéziónak (vagy állampolgári nacionalizmusnak), mely túlmutat a szokványos „nemzeti kohézión”/nacionalizmuson. Fontos megfigyelni, hogy egy új generáció, megváltozott körülmények között, és megváltozott élettapasztalattal, no meg újfajta mozgósítási, kommunikációs eszközök segítségével stb., képes megismételni és ezzel kontinuitást biztosítani az eredeti, immár lassan történelmivé öregedő mozgalomnak, az akkor spontán módon kialakult paradigmának. Mi más lenne ez, mint egy alulról szerveződő „kitalált hagyomány”, sajátosan fölépített tradíció, amelyhez szívesen és önként kapcsolódnak fiatalok?
Minden magyar politikus ártatlan?
Nem mellékes, hogy a kisebbségek, mindenekelőtt a romániai magyar közösség fiataljai is szívesen megmártóznak a hangulatban, egyenlő partnerként, részvevőként érezték/érzik benne magukat. Igaz, hogy ez leginkább csak a nagyobb városokban - különösen Kolozsváron - volt jellemező, és kevésbé az elszigetelt, etnikailag homogén Székelyföldön, de azt hiszem az itteni állampolgári kohézió megtapasztalása mégis fontos társadalmi tapasztalat az egész romániai magyar közösség számára. Egy új nemzedék is megtapasztalhatta az eredeti mozgalmak nagyjából megőrzött hangulatát.
Ezzel kapcsolatban Bottoninak igaza van, amikor a romániai magyar sajtóban ez ügyben megnyilvánuló véleményvezér újságírásról, mint sajátos műfajról beszél, csak éppen maga ellen beszél. A romániai magyar politikai mainstream és a neki alárendelt média minden kritika nélkül megismétli azt a Bottoni által is sugallt, a tapasztalatnak és a tényeknek ellentmondó nézetet, hogy minden korrupciós ügyben meggyanúsított, megvádolt, sőt elítélt romániai magyar politikus ártatlan, és csupán a „román hatalom, titkosszolgálatok, stb.” nacionalista támadásainak az áldozata. Márpedig ez a politikai attitűd tarthatatlan és nem az esetlegesen, sőt valószínűsíthetően politikai okokból megvádolt romániai magyar elöljárók érdekeit szolgálja, hanem a valóban korruptakét, akiket összemosnak, egyként kezelnek az előbbiekkel. Ez a magatartás nemcsak a tényekkel ellenkezik, hanem megakadályozza a tisztánlátást, az ártatlanság vélelmének tévesen értelmezett elve alapján próbálja menteni az arra nem érdemeseket, miközben éppen a megmentendőket ássa alá.
Bottoni szerint a „befolyással való üzérkedés” mint büntetőjogi kategória „csak egy rossz vicc”, (erre a kijelentésére máshol is reflektáltam), viszont a rossz vicc büntetésének eltörlési kísérlete miatt több mint félmillióan vonultak utcára országszerte, és mozgalmuk egyáltalán nem a jó öreg korrupt pártokat, hanem a megújulást és a közélet tisztaságát szolgálta, és nagy valószínűséggel, fogja szolgálni. Bottoni fordított logikája szerint viszont a tüntetőket, a civil társadalmat, az ügyészséget, a román államfőt (akinek szavazói adják az utca hangjának sűrűjét), sőt az ifjabb és politikailag tapasztalatlanabb, viszont jól képzett, idegen nyelvet beszélő, a politikai nyugatot értő fiatalokból álló mozgalmakat kellene fölszámolni és visszaterelni a régi jó korrupt pártok akol-melegébe. Ilyesmit viszont a korrupcióellenes tüntetők elképzelni sem tudnak, mint azt egy frissen, a tüntetők körében végzett felmérés mutatja. Ez bizony nagyon is abszurdnak tűnik Románia esetében, ahol a korrupció-ellenes megmozdulások ellenében a hatalom megpróbálkozott ellentüntetések szervezésével, olyan nacionál-kommunista jelszavakkal és módszerekkel, melyek már többször elbuktak és amelyekre lasszóval sem lehet résztvevő polgárokat szerezni.
Magyari Nándor László
Magyari Nándor László 1960-ben született Csíkszeredán. 1984-ben diplomázott a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) filozófia-történelem szakán, ugyanott szerezte doktori fokozatát szociológiából. 1992 óta Kolozsváron él. - 1992 óta a Kolozsvári BBTE oktatója, szociológiaelméletet és kulturális-, valamint politikai antropológiát tanít, politikai elemző. - 2011-től a systemcritic.blogspot.ro blog szerzője, és a Bukaresti Rádió heti jegyzetének készítője
Kutatási területei: interetnikus kapcsolatok Erdélyben, a politika mint folyamat, a közéleti korrupció mintázatai, oktatáspolitikák
Népszava

Megnyitották Szépvízen a Szent László-emlékévet
Ünnepi szentmise keretében nyitotta meg Tamás József római katolikus püspök a Szent László-emlékévet Szépvízen vasárnap délután. Szentbeszédében arra kérte a híveket, hogy – akárcsak a nagy lovagkirály – hitüket sziklaszilárdan éljék meg.
Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága a 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából – a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa kezdeményezésére. A Szent László-emlékévbe kapcsolódott be Szépvíz is, Szent László ugyanis a szépvízi egyházközség védőszentje. „Ezt az egyházközséget és minden erdélyi egyházközséget – hiszen Erdély fővédőszentje Szent László – őneki ajánljuk ebben a szentmisében, hogy járjon közben értünk, és mi tudjunk őseink hitében megerősödni” – fogalmazott Tamás József a szentmise elején. Rámutatott, minden olyan rendezvény, amely az emlékév keretében zajlik, azt célozza meg, hogy a nagy király lelkületét, tanítását, példáját megértsük és kövessük.
Szent László a hit megélésében sziklaszilárddá vált. És nem csak ő maga élte meg ezt a hitet, hanem terjesztette is, hogy az ő népe is részesedjen benne, és megerősödjön benne az a mag, amit elhintett Szent István királyunk, hogy kicsirázzon, szárba szökkenjen és termést hozzon. – fejtette ki.
A püspök beszédében hangsúlyozta, hogy Szent László példa arra, hogy mi is lovagjai legyünk a nemzetünknek, de lovagjai legyünk a mi hitünknek is. „Számunkra a Szent László-év különleges. Igen nagy felelősséget ró ránk, mert úgy érdemes nekünk is - ahogy érdemes volt Szent István királyunknak és Szent László királyunknak is -, védenünk a hazát és a hitünket. Éppen ezért járjon közben értünk nagy királyunk, hogy valóban ez az emlékév elmélyítse bennünk Szent László lelkületét, és tudjunk mi is úgy élni ezért a népért, a mi népünkért, és úgy tudjunk élni a mi hitünkért, egyházunkért, ahogy ő tette.”
A szentmise után Sebestyén Péter szépvízi születésű, marosvásárhelyi plébános a Gyergyószentmiklóson szolgáló, szintén a falu szülötte Gál Hunor örmény katolikus plébános Múltba rejtett örökség című, a falu múltját felelevenítő kötetét mutatta be.
Péter Beáta
Székelyhon.ro