Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. április 1.
Óvom a szót, a hazulról hozottat”
Beszélgetés Bálint Márta Kossuth-díjas színművésszel
Legutóbb 2016 decemberében tapsolhattunk szülővárosában a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház egykori népszerű művésznőjének. A Marina Vlady életrajzi regényéből készült monodrámát adta elő nagy sikerrel. 1988-tól él, dolgozik Budapesten. Az idei március 15-én „az erdélyi magyarság megmaradását és a Kárpát-medence kulturális kincseinek továbbadását közel öt évtizede töretlen hittel és alázattal szolgáló, a magyar és világirodalom legnagyobb klasszikusait mély átéléssel és gazdag drámai eszköztárral közvetítő, kivételesen magas színvonalú művészi pályája elismeréseként” Kossuth-díjat vehetett át az Országházban. Kitüntetése után pár nappal tudtunk sort keríteni az interjúra.
– Ilyenkor akarva-akaratlanul közhelyek jutnak az ember eszébe. Én is gratulációval kezdem, és nem hagyom ki a szokásos kérdést: milyen érzés volt a meghatározó, amikor értesült a díjról?
– Nagy meglepetés volt, és a díj átvétele óta az öröm dominál. Egyúttal visszaigazolás is ez a díj, de egyelőre csak örömet érzek. Hogy miért visszaigazolás? Azért, mert a pályám két részre oszlik. Lehet, már hallotta valamikor tőlem, hogy egészen fiatal színésznő voltam, amikor az ifjabb Dumas gondolata, miszerint „a színház olyan, mint a szerelem, jó kedély, erő, egészség, fiatalság kell hozzá”, szinte az ars poeticámmá vált. Annyira szenvedélyesen szeretem a hivatásomat, hogy nekem a színjátszás tényleg olyan, mint a szerelem. Szeszélyes is. Szárnyakat tud adni, felemel, forrón dédelget, de mélybe is taszíthat. Megsebez. Ez a kettősség jellemzi az én pályámat is. Odahaza két évtizeden át szolgáltam Tháliát. Pályakezdőként Szatmáron, az Északi Színháznál kezdtem húsz és fél évesen, ahol nagy szeretettel fogadtak, megbecsültek és foglalkoztattak. Nekem akkor ez természetesnek tűnt, azt hittem, ez a pálya ilyen. Vásárhelyre kerülve is ringatott a színház. Erdélyben tehát húsz éven keresztül megbecsült színésznő voltam, csodálatos feladatokkal halmozott el mindkét színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti is. Magyarországon viszont sokáig az útkeresés jutott nekem, ezért beszélek kettősségről.
– Erre még hosszasabban kitérhetünk a beszélgetés folyamán, de ha már szóba hozta a kettősséget, a díjazása kapcsán egy másfajta kettősség gondolata is felmerült bennem. Kérem, ne értsen félre, örülök a rendkívüli elismerésnek, és biztos még nagyon sokan így éreznek Erdély-szerte. De tudtommal mindeddig egyetlen Erdélyben élő, ott dolgozó színészt se tüntettek ki Kossuth-díjjal. El kell jönni otthonról ahhoz, hogy ilyen megtiszteltetés érhesse a színészembert?
– Érdekes, amit mond, meg is fordult bennem hirtelen, hogy az első erdélyi színésznő vagyok, aki ezt a díjat megkapta, noha több erdélyi kollégám is részesült már rangos magyarországi elismerésben, és erdélyi költők, írók is kaptak Kossuth-díjat. Arra is gondoltam ugyanakkor, hogy bár a kitüntetés személy szerint nekem szól, egyben az erdélyi színjátszás elismerése is. Hiszen ott nőttem föl, a színjátszás ábécéjét ott sajátítottam el, Erdélyben ismert és szeretett meg a közönség. Hogy el kell-e jönni ahhoz, hogy ilyen díjjal is elismerjenek? Teljes bizonyossággal erre nem tudok felelni, viszont tény, hogy Magyarországon nagyon sok küzdelmen mentem keresztül. De mindig kész voltam vállalni a vívódást, az útkeresést. És most ezeket a küzdelmes magyarországi éveimet is megkoronázza a Kossuth-díj. Bennem egy percre se fordult meg a gondolat, hogy a munkámért, amit annyira szeretek, díjat kaphatnék. Csináltam, mert a mai napig szenvedélyem a hivatásom. Ez a rangos elismerés megerősít abban, hogy megéri küzdeni, értéket teremteni a magyar kultúra szolgálatában. És ha a szerelemhez hasonlítottam a színjátszást, akkor azt mondom, ez a díj számomra egy életen át tartó szerelem beteljesülése.
– A fiatalosságot, a belső energiák mozgósítását a feladatok is biztosíthatják. Gyakori manapság, hogy a színházak időnap előtt megválnak a korban előrehaladottabb művészeiktől, annak ellenére, hogy ők még sok örömet szerezhetnének a nézőknek. Ön elébe ment a feladatoknak, saját magának teremtett szereplési lehetőségeket.
– Két évig voltam Budapesten a Nemzeti Színház tagja, ami nem volt örömteli időszak. Magam vállaltam, hogy ezt abbahagyom. Nem főszerepekre vágytam, de arra se, hogy abban, amit csinálok, ne legyen semmi örömöm. Ha este bemész a színházadba, fellépsz a színpadra, és nincs egy mondatod, amivel valamit ténylegesen közölsz, ha csak ez adatik meg neked, azt nem érdemes csinálnod. Valamikor kissé nagyképűen én is hangoztattam, hogy nincs nagy szerep és kis szerep, csak rossz színész. Ez nem igaz! Igenis van kis szerep és nagy szerep, és van kis szerep is, amiben örömödet leled, de ha sorozatosan olyan feladatokat osztanak rád, hogy a tömegben álldogálsz, bármilyen képességed, tehetséged lehet, az abból nem fog kiderülni. Az öröm nélküli színjátszásnak pedig nincs értelme. Változtattam tehát, de nem tudtam, mit vállalok magamra.
– A sok főszerepet és szép sikert halmozó két otthoni évtized nem számított, amikor átjött Budapestre?
– Nem. De ez egyébként is olyan pálya, hogy az, amit tegnap csinált az ember, már nem számít. Tudtam, hogy mögöttem van egy csomó minden, mégis elölről kell kezdeni. Az új feladat új kihívás is, amit lehet, hogy nem oldasz meg olyan szinten, mint az azelőttit. Nem lehet abból élni, hogy mi van mögöttem.
– Új helyzet volt, hogy megválik a Nemzetitől, és önmagában bízva, egészen másba kezd, mint amihez azelőtt hozzászokott. Hosszabb idő után visszatekintve, hogy gondolja, nem hiányzott önnek a közös játék öröme?
– Dehogynem. Nem volt egyszerű önmagamra lelnem. Amikor megváltam a Nemzeti Színháztól, még nem sejtettem, hogy Budapesten nem tudok megkapaszkodni. Vidékre többfelé hívtak, de a gyerekem nyolcéves volt, a férjem a Bajcsy-Zsilinszky kórházban orvosként dolgozott. Hogy mehettem volna vidékre?! A családot választottam, arra gondolva, hogy azért Budapesten is sikerülhetnek a dolgok. Eszembe jut a költő Székely János gondolata, magamra vonatkoztatva is érvényes: olyan természetű ember vagyok, hogy ha valahol nem kellettem, szótlanul odébbálltam. Néhány felkérésem azért volt, játszottam több színházban, a Katona Józsefben, a Budapesti Kamaraszínházban, a Művész Színházban, és másfelé is hívtak. Igazi öröm a Dominó Színházban ért, ahol Strindberg Júlia kisasszonyának a címszerepére kértek fel. Nagyszerű előadás lett belőle, az alakításomnak is igen kedvező visszhangja volt. „Tehetséget jó felfedezni” – írta az egyik kritikus. De nem volt szerencsém, kilenc előadás után ez a magánszínház csődbe ment. Aztán mégis megsegített a Fennvaló, elindított azon az új úton, amely a sikerhez vezetett. Bécsből kértek fel egy egyéni estre. Nem akartam elvállalni, mert addig ilyet sohasem csináltam. Gergő fiam hallotta a telefonbeszélgetést, és kérte, hogy egy papírra írjam le az előadással kapcsolatos érveket és ellenérveket. Amikor átolvasta, mint egy felnőtt kijelentette, hogy az érvek erősebbek, meg kell csinálni. Igazat adtam neki, és akkor állítottam össze az első egyéni estemet Újkori fohász címen. Olyan sikere volt Bécsben, hogy egy ott élő 56-os magyar asszony valósággal a mecénásommá vált. Akkoriban nagyon sokat jártam a határon túli magyarlakta területekre, folyamatosan kaptam az előadandó anyagot, és 1999-ig páholyból néztem a magyarországi kulturális életet, mert elfoglaltságom volt, és jártam Európát. De a mecénás hölgy 99-ben elhunyt, az addigi csodálatos lehetőség megszűnt. A folytatás már sokkal nehezebb volt. Megint kezdődhetett a küzdelem.
– Kivel? Mivel? Önmagával?
– Magammal is, de leginkább a helyzettel. Akkorra ezt az utat már megszerettem. Verses estjeim voltak, Kosztolányi-, Áprily-, Lénárd Sándor-est. A Kosztolányi-műsorban egy német művésszel szerepeltem, én magyarul mondtam a verseket, ő németül. Nem én választottam a költeményeket, az estek anyagát készen kaptam. Úgy éreztem, hogy a sorozatot folytatnom kellene, de itt következett a neheze. Ki kellett találni, kit, mit válasszak. Nagyon bonyolult ez az egész, nem olyasmi, ami a színész dolga lenne. Egy produkcióhoz anyagi támogatás kell, pályázatot írsz, azt elutasítják, aztán próbálkozol másfele, helyet keresel, rendezőt keresel, mindez erőt, energiát fogyaszt, ideget rombol. Miközben az is bőven elég volna, hogy az anyagot kiválaszd, átgondold, összeállítsd, illő keretbe helyezd. Mégis nagyon megszerettem az egyéni esteket. Nem azt mondom, hogy nem hiányzott a csapatmunka, illetve az, amit az ember a színházban megkap, vagyis hogy semmi másra, csak a szerepedre kell koncentrálnod. Itt még a fellépőruhámat is magam vasalom, és utazom egyik helyről a másikra. Akár Dérynének is érezhettem volna magam. Csak nem ekhós szekéren, hanem kocsival jártam az országot, és járom a mai napig. A pályám pedig kiteljesedett és gazdagodott ezáltal. Mert hatalmas erőpróba egyedül kiállni a nézők elé. Összehasonlíthatatlan a csapatmunkával, ott a partnered kisegíthet, itt meg az se mindegy, hogy egy kötőszó miképpen hangzik el a szádból. Ha nem tudod a nézőt egymagad lekötni, ha nem vagy képes azzal a bizonyos láthatatlan fonallal egykettőre hozzá kapcsolódni, vesztettél. Ha egyedül állsz előtte, sokkal inkább megérzed, hogy magadra tudtad-e hangolni vagy sem. Ez a fajta megméretkezés végül is annyi örömet adott, hogy most már azt mondom, rátaláltam az igazi utamra. Nyilván egy különleges nagyszínpadi felkérésre bizonyára igent mondanék, persze csak miután megtudtam, hogy ki a rendező, kik lesznek a partnereim. Erre már sokkal jobban odafigyelnék, mint évtizedekkel ezelőtt.
– Feltételezem, hogy különleges elégtétellel olvashatta díjazása indoklásában azt a részt, amely szerint „mély átéléssel és gazdag drámai eszköztárral közvetítő, kivételesen magas színvonalú művészi pálya” az öné.
– Igen, mindig arra törekedtem, hogy mindenből, amit csinálok, kiérződjék az igényesség. Akár csapatban, akár egyénileg játszom, igyekszem értéket teremteni. És jólesett, hogy ezt a törekvésemet észrevették. Az is nagy elégtétel volt, amikor azt írta valaki, hogy az egyszemélyes színházammal műfajt teremtettem Magyarországon. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét és a Magyar Örökség díjamat is ennek köszönhetem. Mindez visszaigazolja, hogy a munkám és az, amit kemény küzdelmek árán a magyar kultúra szolgálatában létrehoztam, minőséget jelent.
– Ebben az egyszemélyes színházban a megszólaltatott költők a játszótársak?
– Költők és más tollforgatók. A Szegény Sudár Anna, a Jókai Anna regényéből készült monodráma már színház. Vagy A megszakított repülés, a Marina Vlady életrajzi regényéből dramatizált színpadi változat szintén nem költői mű, de lesz még olyan estem, ahol a költők kerülnek előtérbe. Ahogy korábban Székely János és Kenéz Ferenc lírájával is történt.
– Most, beszélgetésünk idején, még az öröm napjait éli. Az ünneplés a későbbiekben csitulni fog. Fájdalmak maradtak?
– Nem. Azokon szeretek túllépni. Ha voltak is a múltban, ez a díj feledteti azokat. Az elején említettem, hogy az ember úgy van a színházzal, mint a szerelemmel, az pedig meg tud sebezni. Sok erdélyi kollégámmal ellentétben én azt is mindig felvállaltam, hogy lent vagyok. Hogy nem vagyok a helyemen. Ez nyilván nem volt lélekemelő állapot, de mindig azon gondolkodtam, hogy tudom ezt a hasznomra fordítani. És büszke vagyok, hogy mindenféle segítség nélkül önmagam teremtettem meg mindazt, amit elértem. Egyedül. A nagyon elkeseredett kollégáimat is folyton biztattam, hogy találjanak ki maguknak valamit, amivel önmagukra találhatnak.
– Az otthoniakkal felhőtlen a kapcsolata?
– Nehezet kérdezett. Én a mai napig minden idegszálammal kötődöm a szülőföldemhez. Magánügy, de most elmondom, hogy ebben benne van az is, hogy majdnem válni akartam a férjemtől, amikor kierőszakolta, hogy áttelepedjünk. Ez a díj neki is rendkívüli elégtétel, mert szenvedett attól, hogy engem úgymond átrángatott Magyarországra. Nem akartam otthagyni Vásárhelyt, és most is vallom, hogy a szülőföldön van feladatunk. Nincs erkölcsi alapom ilyesmit mondani, hiszen Budapesten élek, de tudom, hogy nem lett volna szabad elhagynunk Erdélyt. A gyerekeink jövőjét féltettük, miközben a mi korosztályunk és több utánunk következő is hiányzik otthonról. Lélekben most is ott vagyok, elszakíthatatlan a kötődésem a szülőföldhöz. És lelkem mélyén néha vártam, hogy hátha hívnak, gyere haza, Márta, vagy gyere egy szerepre! Főleg, amikor a gyerekem már nagyobbacska volt, megtehettem volna. Amikor a Székely János-estemet Vásárhelyen adtam elő, Jászberényi Emese készített velem egy interjút, és megkérdezte, hogy nem hívtak-e az egykori színházamhoz. Ez akkor szíven ütött, és ez az érzés mindmáig megmaradt. Az otthon üzenete mindig felkavar. A napokban felhívott két néző Szatmárról. Valahogy megszerezték a telefonszámomat, és gratuláltak az elismeréshez. Negyvennyolc éve kerültem oda, az volt az első társulatom, három évig játszottam ott, és mégis emlékeznek rám és örülnek a sikeremnek. Pedig nagyon hosszú idő ez egy ember életében. Gondolhatja, mennyire megörvendtem a gesztusnak.
– A Kossuth-díj újabb lendületet adhat a továbbiakra, mert gondolom, a mostani kitüntetést nem tekinti pályalezárónak.
– Dehogy! Igaz, hogy nem ifjan ért ez a nagy megtiszteltetés, de még mindig időben. Mondtam már, tele vagyok lobogással, tervekkel. Ösztönző a díj. Nagyon sok mindent szeretnék még csinálni. Marosvásárhelyen a legsötétebb diktatúra idején voltam színész, és ott a pályatársaimmal együtt küldetést teljesítettünk a magyar nyelv, a magyar színház és kultúra ápolásáért, fennmaradásáért. Ma is azt szolgálják az ottani magyar színészek. Én ugyanebben a szellemben folytattam itt, az anyaországban a tevékenységem. Magyari Lajos mondja gyönyörűen, hogy „óvom a szót, a hazulról hozottat”. Én is ezt teszem változatlanul.
– Kívánom, hogy még sokáig tehesse!
NAGY MIKLÓS KUND / Népújság (Marosvásárhely)
Beszélgetés Bálint Márta Kossuth-díjas színművésszel
Legutóbb 2016 decemberében tapsolhattunk szülővárosában a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház egykori népszerű művésznőjének. A Marina Vlady életrajzi regényéből készült monodrámát adta elő nagy sikerrel. 1988-tól él, dolgozik Budapesten. Az idei március 15-én „az erdélyi magyarság megmaradását és a Kárpát-medence kulturális kincseinek továbbadását közel öt évtizede töretlen hittel és alázattal szolgáló, a magyar és világirodalom legnagyobb klasszikusait mély átéléssel és gazdag drámai eszköztárral közvetítő, kivételesen magas színvonalú művészi pályája elismeréseként” Kossuth-díjat vehetett át az Országházban. Kitüntetése után pár nappal tudtunk sort keríteni az interjúra.
– Ilyenkor akarva-akaratlanul közhelyek jutnak az ember eszébe. Én is gratulációval kezdem, és nem hagyom ki a szokásos kérdést: milyen érzés volt a meghatározó, amikor értesült a díjról?
– Nagy meglepetés volt, és a díj átvétele óta az öröm dominál. Egyúttal visszaigazolás is ez a díj, de egyelőre csak örömet érzek. Hogy miért visszaigazolás? Azért, mert a pályám két részre oszlik. Lehet, már hallotta valamikor tőlem, hogy egészen fiatal színésznő voltam, amikor az ifjabb Dumas gondolata, miszerint „a színház olyan, mint a szerelem, jó kedély, erő, egészség, fiatalság kell hozzá”, szinte az ars poeticámmá vált. Annyira szenvedélyesen szeretem a hivatásomat, hogy nekem a színjátszás tényleg olyan, mint a szerelem. Szeszélyes is. Szárnyakat tud adni, felemel, forrón dédelget, de mélybe is taszíthat. Megsebez. Ez a kettősség jellemzi az én pályámat is. Odahaza két évtizeden át szolgáltam Tháliát. Pályakezdőként Szatmáron, az Északi Színháznál kezdtem húsz és fél évesen, ahol nagy szeretettel fogadtak, megbecsültek és foglalkoztattak. Nekem akkor ez természetesnek tűnt, azt hittem, ez a pálya ilyen. Vásárhelyre kerülve is ringatott a színház. Erdélyben tehát húsz éven keresztül megbecsült színésznő voltam, csodálatos feladatokkal halmozott el mindkét színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti is. Magyarországon viszont sokáig az útkeresés jutott nekem, ezért beszélek kettősségről.
– Erre még hosszasabban kitérhetünk a beszélgetés folyamán, de ha már szóba hozta a kettősséget, a díjazása kapcsán egy másfajta kettősség gondolata is felmerült bennem. Kérem, ne értsen félre, örülök a rendkívüli elismerésnek, és biztos még nagyon sokan így éreznek Erdély-szerte. De tudtommal mindeddig egyetlen Erdélyben élő, ott dolgozó színészt se tüntettek ki Kossuth-díjjal. El kell jönni otthonról ahhoz, hogy ilyen megtiszteltetés érhesse a színészembert?
– Érdekes, amit mond, meg is fordult bennem hirtelen, hogy az első erdélyi színésznő vagyok, aki ezt a díjat megkapta, noha több erdélyi kollégám is részesült már rangos magyarországi elismerésben, és erdélyi költők, írók is kaptak Kossuth-díjat. Arra is gondoltam ugyanakkor, hogy bár a kitüntetés személy szerint nekem szól, egyben az erdélyi színjátszás elismerése is. Hiszen ott nőttem föl, a színjátszás ábécéjét ott sajátítottam el, Erdélyben ismert és szeretett meg a közönség. Hogy el kell-e jönni ahhoz, hogy ilyen díjjal is elismerjenek? Teljes bizonyossággal erre nem tudok felelni, viszont tény, hogy Magyarországon nagyon sok küzdelmen mentem keresztül. De mindig kész voltam vállalni a vívódást, az útkeresést. És most ezeket a küzdelmes magyarországi éveimet is megkoronázza a Kossuth-díj. Bennem egy percre se fordult meg a gondolat, hogy a munkámért, amit annyira szeretek, díjat kaphatnék. Csináltam, mert a mai napig szenvedélyem a hivatásom. Ez a rangos elismerés megerősít abban, hogy megéri küzdeni, értéket teremteni a magyar kultúra szolgálatában. És ha a szerelemhez hasonlítottam a színjátszást, akkor azt mondom, ez a díj számomra egy életen át tartó szerelem beteljesülése.
– A fiatalosságot, a belső energiák mozgósítását a feladatok is biztosíthatják. Gyakori manapság, hogy a színházak időnap előtt megválnak a korban előrehaladottabb művészeiktől, annak ellenére, hogy ők még sok örömet szerezhetnének a nézőknek. Ön elébe ment a feladatoknak, saját magának teremtett szereplési lehetőségeket.
– Két évig voltam Budapesten a Nemzeti Színház tagja, ami nem volt örömteli időszak. Magam vállaltam, hogy ezt abbahagyom. Nem főszerepekre vágytam, de arra se, hogy abban, amit csinálok, ne legyen semmi örömöm. Ha este bemész a színházadba, fellépsz a színpadra, és nincs egy mondatod, amivel valamit ténylegesen közölsz, ha csak ez adatik meg neked, azt nem érdemes csinálnod. Valamikor kissé nagyképűen én is hangoztattam, hogy nincs nagy szerep és kis szerep, csak rossz színész. Ez nem igaz! Igenis van kis szerep és nagy szerep, és van kis szerep is, amiben örömödet leled, de ha sorozatosan olyan feladatokat osztanak rád, hogy a tömegben álldogálsz, bármilyen képességed, tehetséged lehet, az abból nem fog kiderülni. Az öröm nélküli színjátszásnak pedig nincs értelme. Változtattam tehát, de nem tudtam, mit vállalok magamra.
– A sok főszerepet és szép sikert halmozó két otthoni évtized nem számított, amikor átjött Budapestre?
– Nem. De ez egyébként is olyan pálya, hogy az, amit tegnap csinált az ember, már nem számít. Tudtam, hogy mögöttem van egy csomó minden, mégis elölről kell kezdeni. Az új feladat új kihívás is, amit lehet, hogy nem oldasz meg olyan szinten, mint az azelőttit. Nem lehet abból élni, hogy mi van mögöttem.
– Új helyzet volt, hogy megválik a Nemzetitől, és önmagában bízva, egészen másba kezd, mint amihez azelőtt hozzászokott. Hosszabb idő után visszatekintve, hogy gondolja, nem hiányzott önnek a közös játék öröme?
– Dehogynem. Nem volt egyszerű önmagamra lelnem. Amikor megváltam a Nemzeti Színháztól, még nem sejtettem, hogy Budapesten nem tudok megkapaszkodni. Vidékre többfelé hívtak, de a gyerekem nyolcéves volt, a férjem a Bajcsy-Zsilinszky kórházban orvosként dolgozott. Hogy mehettem volna vidékre?! A családot választottam, arra gondolva, hogy azért Budapesten is sikerülhetnek a dolgok. Eszembe jut a költő Székely János gondolata, magamra vonatkoztatva is érvényes: olyan természetű ember vagyok, hogy ha valahol nem kellettem, szótlanul odébbálltam. Néhány felkérésem azért volt, játszottam több színházban, a Katona Józsefben, a Budapesti Kamaraszínházban, a Művész Színházban, és másfelé is hívtak. Igazi öröm a Dominó Színházban ért, ahol Strindberg Júlia kisasszonyának a címszerepére kértek fel. Nagyszerű előadás lett belőle, az alakításomnak is igen kedvező visszhangja volt. „Tehetséget jó felfedezni” – írta az egyik kritikus. De nem volt szerencsém, kilenc előadás után ez a magánszínház csődbe ment. Aztán mégis megsegített a Fennvaló, elindított azon az új úton, amely a sikerhez vezetett. Bécsből kértek fel egy egyéni estre. Nem akartam elvállalni, mert addig ilyet sohasem csináltam. Gergő fiam hallotta a telefonbeszélgetést, és kérte, hogy egy papírra írjam le az előadással kapcsolatos érveket és ellenérveket. Amikor átolvasta, mint egy felnőtt kijelentette, hogy az érvek erősebbek, meg kell csinálni. Igazat adtam neki, és akkor állítottam össze az első egyéni estemet Újkori fohász címen. Olyan sikere volt Bécsben, hogy egy ott élő 56-os magyar asszony valósággal a mecénásommá vált. Akkoriban nagyon sokat jártam a határon túli magyarlakta területekre, folyamatosan kaptam az előadandó anyagot, és 1999-ig páholyból néztem a magyarországi kulturális életet, mert elfoglaltságom volt, és jártam Európát. De a mecénás hölgy 99-ben elhunyt, az addigi csodálatos lehetőség megszűnt. A folytatás már sokkal nehezebb volt. Megint kezdődhetett a küzdelem.
– Kivel? Mivel? Önmagával?
– Magammal is, de leginkább a helyzettel. Akkorra ezt az utat már megszerettem. Verses estjeim voltak, Kosztolányi-, Áprily-, Lénárd Sándor-est. A Kosztolányi-műsorban egy német művésszel szerepeltem, én magyarul mondtam a verseket, ő németül. Nem én választottam a költeményeket, az estek anyagát készen kaptam. Úgy éreztem, hogy a sorozatot folytatnom kellene, de itt következett a neheze. Ki kellett találni, kit, mit válasszak. Nagyon bonyolult ez az egész, nem olyasmi, ami a színész dolga lenne. Egy produkcióhoz anyagi támogatás kell, pályázatot írsz, azt elutasítják, aztán próbálkozol másfele, helyet keresel, rendezőt keresel, mindez erőt, energiát fogyaszt, ideget rombol. Miközben az is bőven elég volna, hogy az anyagot kiválaszd, átgondold, összeállítsd, illő keretbe helyezd. Mégis nagyon megszerettem az egyéni esteket. Nem azt mondom, hogy nem hiányzott a csapatmunka, illetve az, amit az ember a színházban megkap, vagyis hogy semmi másra, csak a szerepedre kell koncentrálnod. Itt még a fellépőruhámat is magam vasalom, és utazom egyik helyről a másikra. Akár Dérynének is érezhettem volna magam. Csak nem ekhós szekéren, hanem kocsival jártam az országot, és járom a mai napig. A pályám pedig kiteljesedett és gazdagodott ezáltal. Mert hatalmas erőpróba egyedül kiállni a nézők elé. Összehasonlíthatatlan a csapatmunkával, ott a partnered kisegíthet, itt meg az se mindegy, hogy egy kötőszó miképpen hangzik el a szádból. Ha nem tudod a nézőt egymagad lekötni, ha nem vagy képes azzal a bizonyos láthatatlan fonallal egykettőre hozzá kapcsolódni, vesztettél. Ha egyedül állsz előtte, sokkal inkább megérzed, hogy magadra tudtad-e hangolni vagy sem. Ez a fajta megméretkezés végül is annyi örömet adott, hogy most már azt mondom, rátaláltam az igazi utamra. Nyilván egy különleges nagyszínpadi felkérésre bizonyára igent mondanék, persze csak miután megtudtam, hogy ki a rendező, kik lesznek a partnereim. Erre már sokkal jobban odafigyelnék, mint évtizedekkel ezelőtt.
– Feltételezem, hogy különleges elégtétellel olvashatta díjazása indoklásában azt a részt, amely szerint „mély átéléssel és gazdag drámai eszköztárral közvetítő, kivételesen magas színvonalú művészi pálya” az öné.
– Igen, mindig arra törekedtem, hogy mindenből, amit csinálok, kiérződjék az igényesség. Akár csapatban, akár egyénileg játszom, igyekszem értéket teremteni. És jólesett, hogy ezt a törekvésemet észrevették. Az is nagy elégtétel volt, amikor azt írta valaki, hogy az egyszemélyes színházammal műfajt teremtettem Magyarországon. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét és a Magyar Örökség díjamat is ennek köszönhetem. Mindez visszaigazolja, hogy a munkám és az, amit kemény küzdelmek árán a magyar kultúra szolgálatában létrehoztam, minőséget jelent.
– Ebben az egyszemélyes színházban a megszólaltatott költők a játszótársak?
– Költők és más tollforgatók. A Szegény Sudár Anna, a Jókai Anna regényéből készült monodráma már színház. Vagy A megszakított repülés, a Marina Vlady életrajzi regényéből dramatizált színpadi változat szintén nem költői mű, de lesz még olyan estem, ahol a költők kerülnek előtérbe. Ahogy korábban Székely János és Kenéz Ferenc lírájával is történt.
– Most, beszélgetésünk idején, még az öröm napjait éli. Az ünneplés a későbbiekben csitulni fog. Fájdalmak maradtak?
– Nem. Azokon szeretek túllépni. Ha voltak is a múltban, ez a díj feledteti azokat. Az elején említettem, hogy az ember úgy van a színházzal, mint a szerelemmel, az pedig meg tud sebezni. Sok erdélyi kollégámmal ellentétben én azt is mindig felvállaltam, hogy lent vagyok. Hogy nem vagyok a helyemen. Ez nyilván nem volt lélekemelő állapot, de mindig azon gondolkodtam, hogy tudom ezt a hasznomra fordítani. És büszke vagyok, hogy mindenféle segítség nélkül önmagam teremtettem meg mindazt, amit elértem. Egyedül. A nagyon elkeseredett kollégáimat is folyton biztattam, hogy találjanak ki maguknak valamit, amivel önmagukra találhatnak.
– Az otthoniakkal felhőtlen a kapcsolata?
– Nehezet kérdezett. Én a mai napig minden idegszálammal kötődöm a szülőföldemhez. Magánügy, de most elmondom, hogy ebben benne van az is, hogy majdnem válni akartam a férjemtől, amikor kierőszakolta, hogy áttelepedjünk. Ez a díj neki is rendkívüli elégtétel, mert szenvedett attól, hogy engem úgymond átrángatott Magyarországra. Nem akartam otthagyni Vásárhelyt, és most is vallom, hogy a szülőföldön van feladatunk. Nincs erkölcsi alapom ilyesmit mondani, hiszen Budapesten élek, de tudom, hogy nem lett volna szabad elhagynunk Erdélyt. A gyerekeink jövőjét féltettük, miközben a mi korosztályunk és több utánunk következő is hiányzik otthonról. Lélekben most is ott vagyok, elszakíthatatlan a kötődésem a szülőföldhöz. És lelkem mélyén néha vártam, hogy hátha hívnak, gyere haza, Márta, vagy gyere egy szerepre! Főleg, amikor a gyerekem már nagyobbacska volt, megtehettem volna. Amikor a Székely János-estemet Vásárhelyen adtam elő, Jászberényi Emese készített velem egy interjút, és megkérdezte, hogy nem hívtak-e az egykori színházamhoz. Ez akkor szíven ütött, és ez az érzés mindmáig megmaradt. Az otthon üzenete mindig felkavar. A napokban felhívott két néző Szatmárról. Valahogy megszerezték a telefonszámomat, és gratuláltak az elismeréshez. Negyvennyolc éve kerültem oda, az volt az első társulatom, három évig játszottam ott, és mégis emlékeznek rám és örülnek a sikeremnek. Pedig nagyon hosszú idő ez egy ember életében. Gondolhatja, mennyire megörvendtem a gesztusnak.
– A Kossuth-díj újabb lendületet adhat a továbbiakra, mert gondolom, a mostani kitüntetést nem tekinti pályalezárónak.
– Dehogy! Igaz, hogy nem ifjan ért ez a nagy megtiszteltetés, de még mindig időben. Mondtam már, tele vagyok lobogással, tervekkel. Ösztönző a díj. Nagyon sok mindent szeretnék még csinálni. Marosvásárhelyen a legsötétebb diktatúra idején voltam színész, és ott a pályatársaimmal együtt küldetést teljesítettünk a magyar nyelv, a magyar színház és kultúra ápolásáért, fennmaradásáért. Ma is azt szolgálják az ottani magyar színészek. Én ugyanebben a szellemben folytattam itt, az anyaországban a tevékenységem. Magyari Lajos mondja gyönyörűen, hogy „óvom a szót, a hazulról hozottat”. Én is ezt teszem változatlanul.
– Kívánom, hogy még sokáig tehesse!
NAGY MIKLÓS KUND / Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 1.
Ember és Föld
Az album, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány tavaly év végén megjelent tetszetős kiadványa a címbe emelt két fogalmat elsősorban a székelyvarsági tanyavilág szépségeivel és lakóinak mindennapjaival konkretizálja. 2016 augusztusában tizenhárom nemzetközileg is ismert fotóművész vett részt a marosvásárhelyi Bálint Zsigmond és a torontói Kralovánszky Balázs vezette fotótáborban, amelyet a Zsindelyes-tanya látott vendégül Székelyvarságon. Tevékeny jelenlétüket számos felvétel tanúsítja, ezek közül válogattak be jó néhányat a kötetbe, amelynek látványvilágát, szellemi töltetét Böjte Csaba ferences szerzetes gondolatai gazdagítják. Az Ember és Föld című könyvet tegnap este a Budapesti Unitárius Egyházközség dísztermében mutatták be ünnepélyes keretek között. Az alkotótáborozók fotóiból kiállítást is nyitottak. Az est, amelynek Böjte Csaba, Kászoni József unitárius püspöki helynök, dr. Zsigmond Barna Pál volt csíkszeredai főkonzul, dr. Bitay Márton államtitkár és a fotósok részéről Bálint Zsigmond volt a vendége, jótékonysági rendezvényként szólította meg a közönséget. Az összegyűlő támogatásokat arra fordítják, hogy Székelyvarságon felújítsanak egy régi csűrt, és közösségi élettérré alakítva, alkotótáborok fogadására, alkotások bemutatására, táncházak, hagyományőrző foglalkozások vendégül látására tegyék alkalmassá. Népújság (Marosvásárhely)
Az album, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány tavaly év végén megjelent tetszetős kiadványa a címbe emelt két fogalmat elsősorban a székelyvarsági tanyavilág szépségeivel és lakóinak mindennapjaival konkretizálja. 2016 augusztusában tizenhárom nemzetközileg is ismert fotóművész vett részt a marosvásárhelyi Bálint Zsigmond és a torontói Kralovánszky Balázs vezette fotótáborban, amelyet a Zsindelyes-tanya látott vendégül Székelyvarságon. Tevékeny jelenlétüket számos felvétel tanúsítja, ezek közül válogattak be jó néhányat a kötetbe, amelynek látványvilágát, szellemi töltetét Böjte Csaba ferences szerzetes gondolatai gazdagítják. Az Ember és Föld című könyvet tegnap este a Budapesti Unitárius Egyházközség dísztermében mutatták be ünnepélyes keretek között. Az alkotótáborozók fotóiból kiállítást is nyitottak. Az est, amelynek Böjte Csaba, Kászoni József unitárius püspöki helynök, dr. Zsigmond Barna Pál volt csíkszeredai főkonzul, dr. Bitay Márton államtitkár és a fotósok részéről Bálint Zsigmond volt a vendége, jótékonysági rendezvényként szólította meg a közönséget. Az összegyűlő támogatásokat arra fordítják, hogy Székelyvarságon felújítsanak egy régi csűrt, és közösségi élettérré alakítva, alkotótáborok fogadására, alkotások bemutatására, táncházak, hagyományőrző foglalkozások vendégül látására tegyék alkalmassá. Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 1.
Dévára érkezik a történelmi tárlat
„Hátrahagyottak emlékezete”
Hétvégén kerül bemutatásra Déván a „Hátrahagyottak emlékezete” című nagysikerű kiállítás, mely a Magyar Honvédelmi Minisztérium Rendezvényszervező Hivatalának megrendelésére készült és a Carola Egyesület szervezésében járja be a különböző erdélyi helyszíneket.
– Hunyad megyébe sepsiszentgyörgyi barátaink, a Székely–Szórvány kapcsolat révén jut el a kiállítás, a Nagyszebeni Magyar Kulturális Központ közvetítésével. Egyszóval sokan vállaltak munkát, áldozatot azért, hogy e tárlat itt is megtekinthető legyen – fogalmazott Kun-Gazda Gergely, a kiállítás dévai bemutatásának fő szervezője.
A tárlat újszerű témát dolgoz fel, az 1849-es aradi vértanúk szeretteinek állítva emléket. Nőknek és gyermekeknek, akik egy életen át hordozták férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának lelki és fizikai terheit, sokszor a legnehezebb körülmények között. A nagyméretű pannók egy-egy vértanú-feleség, -menyasszony alakját jelenítik meg, kétnyelvű (magyar és román) felirattal ismertetve életútjukat. A Hernádi Zsolt történész által megírt szövegek rávilágítanak, hogyan hordozták az özvegyek és gyerekeik életük végéig férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának lelki és fizikai terheit, sokszor a legnehezebb körülmények között.
A kiállítást Hunyad megyében elsőként a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál mutatják be vasárnap, 2017. április 2-án, a déli szentmisét követően. A megnyitón jelen lesz Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Balassi Intézet Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi képviselője. A szervezők azon dolgoznak, hogy a kiállítás a következő hetekben több Hunyad megyei helyszínen is megtekinthető legyen. Egyelőre, április 9-ig a Szent Ferenc Alapítvány biztosít teret a tárlatnak.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)
„Hátrahagyottak emlékezete”
Hétvégén kerül bemutatásra Déván a „Hátrahagyottak emlékezete” című nagysikerű kiállítás, mely a Magyar Honvédelmi Minisztérium Rendezvényszervező Hivatalának megrendelésére készült és a Carola Egyesület szervezésében járja be a különböző erdélyi helyszíneket.
– Hunyad megyébe sepsiszentgyörgyi barátaink, a Székely–Szórvány kapcsolat révén jut el a kiállítás, a Nagyszebeni Magyar Kulturális Központ közvetítésével. Egyszóval sokan vállaltak munkát, áldozatot azért, hogy e tárlat itt is megtekinthető legyen – fogalmazott Kun-Gazda Gergely, a kiállítás dévai bemutatásának fő szervezője.
A tárlat újszerű témát dolgoz fel, az 1849-es aradi vértanúk szeretteinek állítva emléket. Nőknek és gyermekeknek, akik egy életen át hordozták férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának lelki és fizikai terheit, sokszor a legnehezebb körülmények között. A nagyméretű pannók egy-egy vértanú-feleség, -menyasszony alakját jelenítik meg, kétnyelvű (magyar és román) felirattal ismertetve életútjukat. A Hernádi Zsolt történész által megírt szövegek rávilágítanak, hogyan hordozták az özvegyek és gyerekeik életük végéig férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának lelki és fizikai terheit, sokszor a legnehezebb körülmények között.
A kiállítást Hunyad megyében elsőként a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál mutatják be vasárnap, 2017. április 2-án, a déli szentmisét követően. A megnyitón jelen lesz Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Balassi Intézet Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi képviselője. A szervezők azon dolgoznak, hogy a kiállítás a következő hetekben több Hunyad megyei helyszínen is megtekinthető legyen. Egyelőre, április 9-ig a Szent Ferenc Alapítvány biztosít teret a tárlatnak.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)
2017. április 1.
AMMKAT-ülés a tervezgetés jegyében
Amint azt előzetesen közöltük, szerdán tartotta soros ülését az Arad Megyei Magyar Kulturális Autonómia Tanács, amelynek tagjait a megyében működő magyar civilszervezetek adnák.
A nyilvántartásban szereplő 34 civilszervezet tucatnyi képviselőjét dr. Túsz Ferenc AMMKAT-elnök köszöntötte, majd a napirend szerint véglegesíteni próbálták az AMMKAT-tagok névsorát. Onnan kihúzták az időközben megszűnt Romániai Magyar Drámapedagógiai Testület Arad megyei kirendeltségét. Véglegesíteni szerették volna a vezetőség névsorát is, csakhogy kvórum hiányában érdemi döntést nem hozhattak. A programok összeállítása terén sem igazán tudtak lépni, ugyanis szinte minden civilszervezet összeállította a maga programját. A tervezett közös programhoz való igazodást egy internetes naptár működtetésével próbálják előmozdítani. Ha ugyanis valamelyik tag szervezni kíván egy programot, előbb megtekinti az eseménynaptárra más civilszervezetek által felvitt programokat, elkerülendő az egymásra szervezést. Itt azonban felmerült a programot működtető személynek a kompenzálási kérdése. A pénzkérdés viszont felszínre hozta a tényt, miszerint a civilszervezetek közül csak nagyon kevés tud pályázatot írni. Éppen ezért ildomos lenne, ha az AMMKAT-nak alkalmazott pályázatíró szakembere lenne. A kialakult vitában felmerült a Temesvári Szórvány Alapítvány pályázatíró szakembereinek a meghívása iránti igény. Végül is abban egyeztek meg, hogy az elnök az Arad megyei civilszervezetek vezetőivel egyenként folytatott konzultáció eredményeként a jelzett Alapítvány szakembereit aradi előadásra hívná. Elképzelés szerint a pályázatíró sikerdíjat kapna, vagyis az elnyert pályázat bizonyos százaléka az övé lenne. Ennek az alapfeltétele azonban az lenne, hogy az Arad megyében nyilvántartott, immár 33-ra csökkent civilszervezetek komolyabb érdeklődést tanúsítanának az AMMKAT iránt. Az ülésen felmerült a civilszervezeteknek az RMDSZ Arad megyei szervezete által kidolgozott oktatási stratégiának a sikerre vitelében való közreműködése; a Csiky Gergely Főgimnázium előtti háznak a megvásárlása, illetve lebontása révén egy nagyobb udvarnak a kialakítása; az elesett idős magyaroknak a közös felkarolása; a fiatalságnak a civilszervezetek munkájába történő hatékonyabb bevonása stb.
A tervezgetés mentén lebonyolított AMMKAT-ülés abban a reményben zárult, hogy a vezetőség megtalálja az utat az általában 2-3, legfeljebb féltucatnyi aktív taggal, szűkös anyagi feltételek között működő civilszervezetekhez, amelyeknek a képviselőit legalább egy pályázatíró tanfolyam kedvéért össze lehet majd gyűjteni.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
Amint azt előzetesen közöltük, szerdán tartotta soros ülését az Arad Megyei Magyar Kulturális Autonómia Tanács, amelynek tagjait a megyében működő magyar civilszervezetek adnák.
A nyilvántartásban szereplő 34 civilszervezet tucatnyi képviselőjét dr. Túsz Ferenc AMMKAT-elnök köszöntötte, majd a napirend szerint véglegesíteni próbálták az AMMKAT-tagok névsorát. Onnan kihúzták az időközben megszűnt Romániai Magyar Drámapedagógiai Testület Arad megyei kirendeltségét. Véglegesíteni szerették volna a vezetőség névsorát is, csakhogy kvórum hiányában érdemi döntést nem hozhattak. A programok összeállítása terén sem igazán tudtak lépni, ugyanis szinte minden civilszervezet összeállította a maga programját. A tervezett közös programhoz való igazodást egy internetes naptár működtetésével próbálják előmozdítani. Ha ugyanis valamelyik tag szervezni kíván egy programot, előbb megtekinti az eseménynaptárra más civilszervezetek által felvitt programokat, elkerülendő az egymásra szervezést. Itt azonban felmerült a programot működtető személynek a kompenzálási kérdése. A pénzkérdés viszont felszínre hozta a tényt, miszerint a civilszervezetek közül csak nagyon kevés tud pályázatot írni. Éppen ezért ildomos lenne, ha az AMMKAT-nak alkalmazott pályázatíró szakembere lenne. A kialakult vitában felmerült a Temesvári Szórvány Alapítvány pályázatíró szakembereinek a meghívása iránti igény. Végül is abban egyeztek meg, hogy az elnök az Arad megyei civilszervezetek vezetőivel egyenként folytatott konzultáció eredményeként a jelzett Alapítvány szakembereit aradi előadásra hívná. Elképzelés szerint a pályázatíró sikerdíjat kapna, vagyis az elnyert pályázat bizonyos százaléka az övé lenne. Ennek az alapfeltétele azonban az lenne, hogy az Arad megyében nyilvántartott, immár 33-ra csökkent civilszervezetek komolyabb érdeklődést tanúsítanának az AMMKAT iránt. Az ülésen felmerült a civilszervezeteknek az RMDSZ Arad megyei szervezete által kidolgozott oktatási stratégiának a sikerre vitelében való közreműködése; a Csiky Gergely Főgimnázium előtti háznak a megvásárlása, illetve lebontása révén egy nagyobb udvarnak a kialakítása; az elesett idős magyaroknak a közös felkarolása; a fiatalságnak a civilszervezetek munkájába történő hatékonyabb bevonása stb.
A tervezgetés mentén lebonyolított AMMKAT-ülés abban a reményben zárult, hogy a vezetőség megtalálja az utat az általában 2-3, legfeljebb féltucatnyi aktív taggal, szűkös anyagi feltételek között működő civilszervezetekhez, amelyeknek a képviselőit legalább egy pályázatíró tanfolyam kedvéért össze lehet majd gyűjteni.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
2017. április 1.
Kányádi Sándor szavalóverseny Vajdahunyadon
Rigófüttynek lenni
A dévai, vajdahunyadi, szászvárosi és csernakeresztúri magyar oktatás képviseletében negyven kisdiák vett részt csütörtökön a Kányádi Sándor szavalóverseny Hunyad megyei szakaszán, a vajdahunyadi Matei Corvin Kollégiumban. Kiss Mihály András aligazgató bátorító szavai után népdaltanulással oldották a gyermekek a verseny izgalmait. Lengyel Izabella tanító, zenetanár a Tavaszi szél vizet áraszt ismert népdallal nyitotta meg a kis gyermekszájakat és -szíveket, majd egy tréfás csángó bolhadal következett, amitől a kísérő tanítóknak is kisimult és mosolyra derült az arcuk.
A tulajdonképpeni verseny szintén üdítőleg hatott gyermekekre, pedagógusokra, szülőkre egyaránt. Már a költemények – Kányádi Sándor, László Noémi, és Kovács András Ferenc játékos rímbe szedett sorai – jó kedvet sugároztak, ehhez jött még a sok csengő gyermekhang, bátortalan vagy épp önfeledt mosoly, ragyogó szemecske. Az elemista kisdiákok meglepően nagy figyelemmel kísérték egymás szavalatát és őszinte elismeréssel tapsolták meg társaikat. A zsűrizés időben szinte felülmúlta a versenyt. A Vajdahunyadon betanító magyar szakos tanárnők – Kun Gazda Kinga Viola, Dulinszky Izabella és Mészáros Enikő – saját bevallásuk szerint meglehetősen nehezen rangsorolták a kis előadókat. A díjkiosztás előtt Kun-Gazda Kinga zsűrielnökként szólt a gyermekekhez, felemlegetve a Kányádi Sándorral való személyes találkozás feledhetetlen élményét. Majd sor került a részvételi oklevelek, dicséretek és díjak kiosztására, utóbbiakhoz a Corvin Kiadó jóvoltából könyvjutalom is társult. A zsűri döntése nyomán a versenyen meghirdetett három korcsoportban Casian Enric, Boboc Eduard és Székely Beatrice nyerte el az első díjat és ezzel együtt a Varsolcon megrendezendő országos döntőn való részvétel jogát.
Gratulálunk a nyerteseknek és minden kicsi versmondónak, felkészítőiknek, illetve a lelkes szervezőknek, Bíró Czeczília és Pampu Anna vajdahunyadi tanítóknak.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)
Rigófüttynek lenni
A dévai, vajdahunyadi, szászvárosi és csernakeresztúri magyar oktatás képviseletében negyven kisdiák vett részt csütörtökön a Kányádi Sándor szavalóverseny Hunyad megyei szakaszán, a vajdahunyadi Matei Corvin Kollégiumban. Kiss Mihály András aligazgató bátorító szavai után népdaltanulással oldották a gyermekek a verseny izgalmait. Lengyel Izabella tanító, zenetanár a Tavaszi szél vizet áraszt ismert népdallal nyitotta meg a kis gyermekszájakat és -szíveket, majd egy tréfás csángó bolhadal következett, amitől a kísérő tanítóknak is kisimult és mosolyra derült az arcuk.
A tulajdonképpeni verseny szintén üdítőleg hatott gyermekekre, pedagógusokra, szülőkre egyaránt. Már a költemények – Kányádi Sándor, László Noémi, és Kovács András Ferenc játékos rímbe szedett sorai – jó kedvet sugároztak, ehhez jött még a sok csengő gyermekhang, bátortalan vagy épp önfeledt mosoly, ragyogó szemecske. Az elemista kisdiákok meglepően nagy figyelemmel kísérték egymás szavalatát és őszinte elismeréssel tapsolták meg társaikat. A zsűrizés időben szinte felülmúlta a versenyt. A Vajdahunyadon betanító magyar szakos tanárnők – Kun Gazda Kinga Viola, Dulinszky Izabella és Mészáros Enikő – saját bevallásuk szerint meglehetősen nehezen rangsorolták a kis előadókat. A díjkiosztás előtt Kun-Gazda Kinga zsűrielnökként szólt a gyermekekhez, felemlegetve a Kányádi Sándorral való személyes találkozás feledhetetlen élményét. Majd sor került a részvételi oklevelek, dicséretek és díjak kiosztására, utóbbiakhoz a Corvin Kiadó jóvoltából könyvjutalom is társult. A zsűri döntése nyomán a versenyen meghirdetett három korcsoportban Casian Enric, Boboc Eduard és Székely Beatrice nyerte el az első díjat és ezzel együtt a Varsolcon megrendezendő országos döntőn való részvétel jogát.
Gratulálunk a nyerteseknek és minden kicsi versmondónak, felkészítőiknek, illetve a lelkes szervezőknek, Bíró Czeczília és Pampu Anna vajdahunyadi tanítóknak.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)
2017. április 1.
Grindeanu: furcsa, meglep Johannis tempója
Sorin Grindeanu kormányfő csütörtök este a România Tv műsorában úgy nyilatkozott, „furcsának” tartja, hogy Klaus Johannis államfő még nem írta alá Daniel Constantinnak a kormánytisztségeiből történő visszahívásáról szóló rendeletet. Azt mondja, meglepi az elnök tempója.
„Hétfő délután továbbítottam neki javaslatainkat. Engem is meglep ez a tempó. Az államfő törvényes joga, hogy 45 napot várjon, ha nem tévedek. Igaz, hogy én nem ebben a tempóban dolgozom, és valószínűleg sokan nem ebben a tempóban dolgozunk. Furcsa” – értékelt a miniszterelnök.
Megjegyezte, Daniel Constantin visszahívása nem áll összefüggésben kormányfő-helyettesi és a környezetvédelmi miniszteri tevékenységével.
„Tudomásul vettük a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) politikai döntését, amelyet a vezetői testületükben meghoztak, miszerint visszahívják. Semmi köze nem volt Constantin úrnak a kormányban kifejtett tevékenységéhez” – fogalmazott.
Hozzátette: azért írta alá Constantin visszahívását, mivel nem mondott le a kormányban betöltött tisztségeiről.
Az ALDE politikai testülete vasárnap megvonta politikai támogatását Daniel Constantintól, az alakulat társelnökétől. Ezt 86-on szavazták meg, 12-en voksoltak ellene.
Románia kormányának működését szabályozó törvény 10. cikkelye értelmében kormányátalakításkor a miniszterelnök javaslatára Románia elnöke jelöli a kabinet új tagját. Nincs azonban konkrét határidő, hogy mennyi idő alatt kell az államfőnek aláírnia a vonatkozó rendeletet. Szabadság (Kolozsvár)
Sorin Grindeanu kormányfő csütörtök este a România Tv műsorában úgy nyilatkozott, „furcsának” tartja, hogy Klaus Johannis államfő még nem írta alá Daniel Constantinnak a kormánytisztségeiből történő visszahívásáról szóló rendeletet. Azt mondja, meglepi az elnök tempója.
„Hétfő délután továbbítottam neki javaslatainkat. Engem is meglep ez a tempó. Az államfő törvényes joga, hogy 45 napot várjon, ha nem tévedek. Igaz, hogy én nem ebben a tempóban dolgozom, és valószínűleg sokan nem ebben a tempóban dolgozunk. Furcsa” – értékelt a miniszterelnök.
Megjegyezte, Daniel Constantin visszahívása nem áll összefüggésben kormányfő-helyettesi és a környezetvédelmi miniszteri tevékenységével.
„Tudomásul vettük a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) politikai döntését, amelyet a vezetői testületükben meghoztak, miszerint visszahívják. Semmi köze nem volt Constantin úrnak a kormányban kifejtett tevékenységéhez” – fogalmazott.
Hozzátette: azért írta alá Constantin visszahívását, mivel nem mondott le a kormányban betöltött tisztségeiről.
Az ALDE politikai testülete vasárnap megvonta politikai támogatását Daniel Constantintól, az alakulat társelnökétől. Ezt 86-on szavazták meg, 12-en voksoltak ellene.
Románia kormányának működését szabályozó törvény 10. cikkelye értelmében kormányátalakításkor a miniszterelnök javaslatára Románia elnöke jelöli a kabinet új tagját. Nincs azonban konkrét határidő, hogy mennyi idő alatt kell az államfőnek aláírnia a vonatkozó rendeletet. Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 1.
Emlékeztető Jel-kép
Búcsútárlattal jelentkezett csütörtök délután az Apáczai-líceum Galériájában az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete. A kiállítás címe: Jel-kép – in memoriam Kassák Lajos, Hamvas Béla, Tamási Áron. Ötvennégy szerző hatvanöt alkotása idézi fel a képzőművészet eszközeivel a három magyar irodalmi nagyság életművét. A rendezvény apropója: Kassák 130, Hamvas és Tamási 120 éve született.
A megnyitón Vörös Alpár iskolaigazgató és Székely Géza képzőművész-tanár, EMME-irányító szavaiból kitűnt, hogy ez az utolsó kiállítás a díszteremben, remélhetőleg október-november tájékán már a felújított épületben folytatható az egyesület tevékenysége. A tárlat anyagát szakmai szempontból Németh Júlia műkritikus méltatta, emlékeztetve a három, a maga nemében géniusz úttörő szerepére. Marosán Csaba színművész részleteket adott elő az idézett irodalmárok műveiből.
Az EMME idei Székely Bertalan-díját Petea Ovidiu, a Tribuna grafikusa érdemelte ki, akinek Székely Géza nyújtotta át az elismerő kitüntetést. Végezetül pedig közölte: következő, immár őszi tárlattémájuk, Viszonylatok címmel, Arany János születésének 200., a Reformáció megalapításának 500. és Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója kapcsán szolgáltat ihletet a hazai magyar képzőművész-társadalomnak.
A mostani kiállítás április 30-ig munkanapokon 14-19, szombaton 8-19 óra között tekinthető meg.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)
Búcsútárlattal jelentkezett csütörtök délután az Apáczai-líceum Galériájában az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete. A kiállítás címe: Jel-kép – in memoriam Kassák Lajos, Hamvas Béla, Tamási Áron. Ötvennégy szerző hatvanöt alkotása idézi fel a képzőművészet eszközeivel a három magyar irodalmi nagyság életművét. A rendezvény apropója: Kassák 130, Hamvas és Tamási 120 éve született.
A megnyitón Vörös Alpár iskolaigazgató és Székely Géza képzőművész-tanár, EMME-irányító szavaiból kitűnt, hogy ez az utolsó kiállítás a díszteremben, remélhetőleg október-november tájékán már a felújított épületben folytatható az egyesület tevékenysége. A tárlat anyagát szakmai szempontból Németh Júlia műkritikus méltatta, emlékeztetve a három, a maga nemében géniusz úttörő szerepére. Marosán Csaba színművész részleteket adott elő az idézett irodalmárok műveiből.
Az EMME idei Székely Bertalan-díját Petea Ovidiu, a Tribuna grafikusa érdemelte ki, akinek Székely Géza nyújtotta át az elismerő kitüntetést. Végezetül pedig közölte: következő, immár őszi tárlattémájuk, Viszonylatok címmel, Arany János születésének 200., a Reformáció megalapításának 500. és Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója kapcsán szolgáltat ihletet a hazai magyar képzőművész-társadalomnak.
A mostani kiállítás április 30-ig munkanapokon 14-19, szombaton 8-19 óra között tekinthető meg.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 1.
Vetélkedőt szervez székelyföldi középiskolásoknak a Sapientia
Első alkalommal szervezi meg a Sulibörze – diákszemmel elnevezésű kreatív kommunikációs versenyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karának társadalomtudományi tanszéke a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével közösen – olvasható a felsőoktatási intézmény közleményében.
A szervezők célja ösztönözni a székelyföldi középiskolás hallgatókat, hogy kreativitásukat alkalmazva olyan bemutatókat, információs anyagokat készítsenek, amelyek azt tükrözik, hogy miként látják diákszemmel iskolájukat, szakjukat, osztályukat. A versenyre IX–XII. osztályos tanulók jelentkezését várják, a diákok 3 vagy 4 fős csapatokat alkothatnak egy pedagógus irányításával. A diákok bármilyen kombinációban szervezhetnek csapatokat (egy csapatban lehet IX–X–XI–XII. osztályos diák is), és ugyanazon iskolából több csapat is jelentkezhet. A jelentkezési határidő április 10., 18 óra. A prezentációk benyújtásának határideje május 7., 18 óra.
A verseny első szakaszában digitális formátumban benyújtott pályamunkákat kell elküldeni, majd május 12-én kerül sor a zárórendezvényre, ahol a csapatok személyesen is bemutathatják munkáikat. Jelentkezni online lehet a suliborze@uni.sapientia.ro címen. A beküldött pályamunkákat és a bemutatókat egybevetve a szakmai zsűri díjazza a legkreatívabb és legjobban összeállított anyagot.
Molnár Rajmond / Krónika (Kolozsvár)
Első alkalommal szervezi meg a Sulibörze – diákszemmel elnevezésű kreatív kommunikációs versenyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karának társadalomtudományi tanszéke a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével közösen – olvasható a felsőoktatási intézmény közleményében.
A szervezők célja ösztönözni a székelyföldi középiskolás hallgatókat, hogy kreativitásukat alkalmazva olyan bemutatókat, információs anyagokat készítsenek, amelyek azt tükrözik, hogy miként látják diákszemmel iskolájukat, szakjukat, osztályukat. A versenyre IX–XII. osztályos tanulók jelentkezését várják, a diákok 3 vagy 4 fős csapatokat alkothatnak egy pedagógus irányításával. A diákok bármilyen kombinációban szervezhetnek csapatokat (egy csapatban lehet IX–X–XI–XII. osztályos diák is), és ugyanazon iskolából több csapat is jelentkezhet. A jelentkezési határidő április 10., 18 óra. A prezentációk benyújtásának határideje május 7., 18 óra.
A verseny első szakaszában digitális formátumban benyújtott pályamunkákat kell elküldeni, majd május 12-én kerül sor a zárórendezvényre, ahol a csapatok személyesen is bemutathatják munkáikat. Jelentkezni online lehet a suliborze@uni.sapientia.ro címen. A beküldött pályamunkákat és a bemutatókat egybevetve a szakmai zsűri díjazza a legkreatívabb és legjobban összeállított anyagot.
Molnár Rajmond / Krónika (Kolozsvár)
2017. április 1.
Szilágyi Zsolt: az összefogásnak nincs alternatívája
„Ha igazi magyar összefogást akarunk, akkor ki kell terjeszteni a párbeszédet” – vallja Szilágyi Zsolt a Krónikának adott interjúban. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint téves az a koncepció, miszerint a román parlamentben nem lehet a nyelvi jogokért is harcolni, közben pedig az autonómiát is képviselni. A pártelnök szerint az RMDSZ országos politikája is igyekszik elkerülni azokat a témákat, amelyek esetleg ingerlik vagy kényelmetlenek a bukaresti többség számára.
– Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes múlt héten Budapesten kijelentette, hogy a határon túli magyarság megmaradása az autonómia elérésétől, a magyar érdekérvényesítés a magyar pártok választási sikerétől függ. Úgy vélte, különösen a parlamenti választásokon nem engedhető meg, hogy olyan pártok induljanak, amelyeknek nincs reális esélyük a parlamentbe való bekerülésre. Az RMDSZ versenypártjaként hogyan értékeli ezt a kijelentést?
– Egyetértek Semjén Zsolttal abban, hogy az autonómia elérése létkérdés, és abban is, hogy erős kell legyen a képviselet. És a megmaradásunk nyilván attól függ, hogy a képviselet felvállalja-e az autonómia ügyét, vagy sem. Nemcsak az a fontos, hogy húsz vagy harminc magyar ül-e a román parlamentben, hanem az is, felvállalják-e például a székely autonómia törvénytervezetének a benyújtását.
Az egyik legnagyobb problémának azt tartom, hogy a hivatalos képviselet az elmúlt 25 évben egyetlen törvénytervezetet sem nyújtott be a Székelyföld területi autonómiájáról, az erdélyi magyarok autonómiájáról. A törvénytervezeteket illetően széles körű társadalmi párbeszéd szükséges, és az is, hogy ne csak két párt fogjon össze, hanem egy széles körű, az erdélyi magyarok civil szervezeteire és politikai mozgalmaira is kiterjedő párbeszéd és összefogás nyomán szülessen egy olyan tervezet, amelyet a parlamenti képviselők beterjesztenek. Azzal egészíteném ki a Semjén Zsolt által mondottakat: aggasztó, hogy a nyelvi jogok vagy kulturális követelések képviselete mellett úgy tűnik, a hivatalos képviselet szintjén feledésbe merül az autonómia képviselete.
– Semjén Zsolt nyilatkozatának fényében – miszerint csak biztos siker esetén indokolt, hogy egy határon túli magyar párt induljon a parlamenti választásokon – hogyan látja az erdélyi magyar politikai pluralizmus jövőjét?
– A politikai pluralizmusról folyó vita már több mint 20 éve zajlik Erdélyben. Örülök, hogy Semjén Zsolt is úgy látja: az erdélyi magyarok kell megfogalmazzák saját maguknak azt az utat, amelyen járniuk kell a politikai képviselet vagy az autonómia képviselete terén. Bebizonyosodott, hogy a helyhatósági választásokon jótékony hatása van a versenynek, és az is bebizonyosodott – például a 2007-es európai parlamenti választásokon –, hogy abban az esetben, ha valóban össze tud fogni az erdélyi magyarság, a lakosság etnikai részarányánál nagyobb politikai erőt képes felmutatni, szavazatszámot tud elérni.
A tavalyi parlamenti választások alkalmával két párt között született együttműködés, sem az Erdélyi Magyar Néppártot, sem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, sem a Székely Nemzeti Tanácsot, sem más civil szervezetet nem kívántak bevonni ebbe az együttműködésbe. Azt gondolom, hogy a magyar–magyar együttműködésnek nincs alternatívája, és az is világos, hogy ha igazi összefogást akarunk, akkor a párbeszédet és az összefogást ki kell terjeszteni. Nemcsak két párt kétoldalú ügye, hanem valóban az erdélyi magyarok szervezeteinek az ügye kell legyen.
– Amennyiben mégsem valósulna meg az Ön által javasolt összefogás, az EMNP megelégedne-e a helyi, önkormányzati szintű képviselettel?
– Én amellett vagyok, hogy a román választói törvényt alakítsuk át úgy, hogy a magyarok számára is megadassék a választásokon való verseny lehetősége. Ugyanis méltánytalan, aránytalan és teljes mértékben hátrányba hoz bennünket az ötszázalékos országos küszöb, amelyet a román pártok számára találtak ki, de totális egyenlőség alapon az erdélyi magyarokra is alkalmaznak. 2003-ban beterjesztettünk egy alkotmány- és törvénymódosító javaslatot, mely lakosságarányos részvételt biztosítana a nemzeti közösségeknek a román parlamentben, és a magyar szervezetek között megvalósítandó versenyben kellene elérni az ötszázalékos küszöböt, nem pedig az országos ötszázalékos küszöböt teljesíteni. Sokkal inkább arra kellene koncentráljunk, hogy közös erővel a román törvényeket a magyar közösség számára elfogadható, megélhető, kényelmes formára változtassuk, és nem azzal kellene foglalkozzunk, hogyan élünk vagy élünk vissza az országos öt százalék teljesítésével együtt járó kényszerrel.
Meg kell mondanunk őszintén, az RMDSZ abban érdekelt, hogy az országos ötszázalékos küszöb kényszere alatt azt hangoztassa: a kicsik ne is induljanak. Ha ezen a vonalon mennénk, akkor mutatis mutandis azt mondhatnánk: Magyarországon se induljon a választásokon csak a legnagyobb párt, mert a kicsik úgysem képesek többséget szerezni. Mindez a politikai monopol és egypártrendszer logikájához vezetne. A politikai sokszínűséget úgy kell megéljük Erdélyben, hogy ne gyengítse, hanem erősítse a politikai képviseletet.
– A tavalyi parlamenti választásokon az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt között létrejött az együttműködés. Hogyan látja az ennek nyomán létrejött magyar parlamenti képviseletet, mennyire sikerül érvényesíteniük az erdélyi magyarság érdekeit?
– Ezt a jövő fogja eldönteni. Eltelt bő három hónap a választások óta, és nem láttam különösebb változást az RMDSZ politikájában. Ezért attól tartok, hogy az autonómia parlamenti képviseletét továbbra sem fogják vállalni.
– Nem csak az autonómia kérdésére gondolok, hanem más, az erdélyi magyarság számára fontos témákra, mint a nemzeti jelképek vagy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügye, melyek kapcsán egyesek szerint határozottabban kellene fellépni.
– Teljesen egyetértek azzal, hogy mindig van sürgősség, és azokkal is egyetértek, akik azt mondják: nem a vagy-vagy, hanem az is-is logikája mentén kell a képviseletet megvalósítani mind politikailag, mind pedig az összetéte¬lét tekintve. Nem gondolom, hogy nem lehet a nyelvi jogokért harcolni, ha közben az ember képviseli az autonómiát. Az RMDSZ eddigi 25 évéből az derül ki, hogy sokan úgy gondolják, nem lehet a nyelvi jogokért, kulturális jogokért, oktatási jogokért harcolni, ha az autonómia különböző formáinak a képviseletét felvállalják. Ez egy téves koncepció. Nem hinném, hogy Semjén Zsolt azt támogatná, a képviselet Bukarestben legyen nagyszámú, és nem kell támogassa a magyarok, az autonómia ügyét. A szavaiból azt olvasom ki, hogy erős képviselet kell, és fel kell vállalni az autonómia képviseletét is.
– Többször is megfogalmazódik, hogy az önrendelkezés csak a többséggel való párbeszéd révén érhető el. Beszélhetünk-e előrelépésről ezen a téren, jelenleg van-e párbeszéd a román közösséggel az autonómia kapcsán?
– Nincs reális párbeszéd, az RMDSZ országos politikája is igyekszik elkerülni azokat a témákat, amelyek esetleg ingerlik, vagy kényelmetlenek a bukaresti többség számára. Azonban őszinte párbeszéd nélkül ezt nem lehet megvalósítani. És ha mi nem kezdeményezzük a párbeszédet, a kormánytöbbség, a román többség nem fogja. Ha az RMDSZ vagy a hivatalos parlamenti képviselet csak a nyelvi jogok betartását kéri, senki nem fog területi autonómiát biztosítani a Székelyföldnek. Ahhoz, hogy ezt elérjük, párbeszédet és törvénytervezetet kell kezdeményezni erről.
Ezt várom tulajdonképpen, és ebben várom Semjén Zsolt és az anyaország segítségét, hogy ezt meg tudjuk valósítani. Mivel a magyar–román párbeszéd nem egy kétoldalú, hanem sokkal inkább egy háromoldalú viszonyrendszer, ezért az erdélyi magyarság jóléte nélkül nem nevezhető jónak az államközi viszony. Magyarország is abban érdekelt, hogy stabilitás, béke, jólét legyen nemcsak a határokon belüli magyarok közösségén belül, hanem a szomszédos államokban is, és ezek szerint joggal várjuk el nemcsak a saját parlamenti képviseletünktől, hanem a kétoldalú viszonyt alakító vezetőktől is, hogy ezt az őszinte párbeszédet ne kerüljék el.
– Az elmúlt időszakban változások voltak a néppárt megyei szervezeteiben. Melyek a fő célok a következő időszakra?
– Az év első hónapjaiban több szervezet tartott megyei küldöttgyűlést és tisztújítást, ez egy természetes folyamat, ugyanis április 22-én Székelyudvarhelyen kongresszust tartunk, amely új elnökséget fog megszavazni, és amennyiben szükséges, mind az alapszabályt, mind a programot módosítjuk, kiigazítjuk, változtatjuk. Ezenkívül új lendületet fog kapni az Országos Önkormányzati Tanácsunk, melynek élére Bálint József sepsiszentgyörgyi politikust választottuk, és arra koncentrálunk, hogy a helyhatóságokban jelen lévő 232 képviselőnk betöltse küldetését, és a helyi közösség ügyeinek felvállalásával előrébb vigye annak életét.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
„Ha igazi magyar összefogást akarunk, akkor ki kell terjeszteni a párbeszédet” – vallja Szilágyi Zsolt a Krónikának adott interjúban. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint téves az a koncepció, miszerint a román parlamentben nem lehet a nyelvi jogokért is harcolni, közben pedig az autonómiát is képviselni. A pártelnök szerint az RMDSZ országos politikája is igyekszik elkerülni azokat a témákat, amelyek esetleg ingerlik vagy kényelmetlenek a bukaresti többség számára.
– Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes múlt héten Budapesten kijelentette, hogy a határon túli magyarság megmaradása az autonómia elérésétől, a magyar érdekérvényesítés a magyar pártok választási sikerétől függ. Úgy vélte, különösen a parlamenti választásokon nem engedhető meg, hogy olyan pártok induljanak, amelyeknek nincs reális esélyük a parlamentbe való bekerülésre. Az RMDSZ versenypártjaként hogyan értékeli ezt a kijelentést?
– Egyetértek Semjén Zsolttal abban, hogy az autonómia elérése létkérdés, és abban is, hogy erős kell legyen a képviselet. És a megmaradásunk nyilván attól függ, hogy a képviselet felvállalja-e az autonómia ügyét, vagy sem. Nemcsak az a fontos, hogy húsz vagy harminc magyar ül-e a román parlamentben, hanem az is, felvállalják-e például a székely autonómia törvénytervezetének a benyújtását.
Az egyik legnagyobb problémának azt tartom, hogy a hivatalos képviselet az elmúlt 25 évben egyetlen törvénytervezetet sem nyújtott be a Székelyföld területi autonómiájáról, az erdélyi magyarok autonómiájáról. A törvénytervezeteket illetően széles körű társadalmi párbeszéd szükséges, és az is, hogy ne csak két párt fogjon össze, hanem egy széles körű, az erdélyi magyarok civil szervezeteire és politikai mozgalmaira is kiterjedő párbeszéd és összefogás nyomán szülessen egy olyan tervezet, amelyet a parlamenti képviselők beterjesztenek. Azzal egészíteném ki a Semjén Zsolt által mondottakat: aggasztó, hogy a nyelvi jogok vagy kulturális követelések képviselete mellett úgy tűnik, a hivatalos képviselet szintjén feledésbe merül az autonómia képviselete.
– Semjén Zsolt nyilatkozatának fényében – miszerint csak biztos siker esetén indokolt, hogy egy határon túli magyar párt induljon a parlamenti választásokon – hogyan látja az erdélyi magyar politikai pluralizmus jövőjét?
– A politikai pluralizmusról folyó vita már több mint 20 éve zajlik Erdélyben. Örülök, hogy Semjén Zsolt is úgy látja: az erdélyi magyarok kell megfogalmazzák saját maguknak azt az utat, amelyen járniuk kell a politikai képviselet vagy az autonómia képviselete terén. Bebizonyosodott, hogy a helyhatósági választásokon jótékony hatása van a versenynek, és az is bebizonyosodott – például a 2007-es európai parlamenti választásokon –, hogy abban az esetben, ha valóban össze tud fogni az erdélyi magyarság, a lakosság etnikai részarányánál nagyobb politikai erőt képes felmutatni, szavazatszámot tud elérni.
A tavalyi parlamenti választások alkalmával két párt között született együttműködés, sem az Erdélyi Magyar Néppártot, sem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, sem a Székely Nemzeti Tanácsot, sem más civil szervezetet nem kívántak bevonni ebbe az együttműködésbe. Azt gondolom, hogy a magyar–magyar együttműködésnek nincs alternatívája, és az is világos, hogy ha igazi összefogást akarunk, akkor a párbeszédet és az összefogást ki kell terjeszteni. Nemcsak két párt kétoldalú ügye, hanem valóban az erdélyi magyarok szervezeteinek az ügye kell legyen.
– Amennyiben mégsem valósulna meg az Ön által javasolt összefogás, az EMNP megelégedne-e a helyi, önkormányzati szintű képviselettel?
– Én amellett vagyok, hogy a román választói törvényt alakítsuk át úgy, hogy a magyarok számára is megadassék a választásokon való verseny lehetősége. Ugyanis méltánytalan, aránytalan és teljes mértékben hátrányba hoz bennünket az ötszázalékos országos küszöb, amelyet a román pártok számára találtak ki, de totális egyenlőség alapon az erdélyi magyarokra is alkalmaznak. 2003-ban beterjesztettünk egy alkotmány- és törvénymódosító javaslatot, mely lakosságarányos részvételt biztosítana a nemzeti közösségeknek a román parlamentben, és a magyar szervezetek között megvalósítandó versenyben kellene elérni az ötszázalékos küszöböt, nem pedig az országos ötszázalékos küszöböt teljesíteni. Sokkal inkább arra kellene koncentráljunk, hogy közös erővel a román törvényeket a magyar közösség számára elfogadható, megélhető, kényelmes formára változtassuk, és nem azzal kellene foglalkozzunk, hogyan élünk vagy élünk vissza az országos öt százalék teljesítésével együtt járó kényszerrel.
Meg kell mondanunk őszintén, az RMDSZ abban érdekelt, hogy az országos ötszázalékos küszöb kényszere alatt azt hangoztassa: a kicsik ne is induljanak. Ha ezen a vonalon mennénk, akkor mutatis mutandis azt mondhatnánk: Magyarországon se induljon a választásokon csak a legnagyobb párt, mert a kicsik úgysem képesek többséget szerezni. Mindez a politikai monopol és egypártrendszer logikájához vezetne. A politikai sokszínűséget úgy kell megéljük Erdélyben, hogy ne gyengítse, hanem erősítse a politikai képviseletet.
– A tavalyi parlamenti választásokon az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt között létrejött az együttműködés. Hogyan látja az ennek nyomán létrejött magyar parlamenti képviseletet, mennyire sikerül érvényesíteniük az erdélyi magyarság érdekeit?
– Ezt a jövő fogja eldönteni. Eltelt bő három hónap a választások óta, és nem láttam különösebb változást az RMDSZ politikájában. Ezért attól tartok, hogy az autonómia parlamenti képviseletét továbbra sem fogják vállalni.
– Nem csak az autonómia kérdésére gondolok, hanem más, az erdélyi magyarság számára fontos témákra, mint a nemzeti jelképek vagy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügye, melyek kapcsán egyesek szerint határozottabban kellene fellépni.
– Teljesen egyetértek azzal, hogy mindig van sürgősség, és azokkal is egyetértek, akik azt mondják: nem a vagy-vagy, hanem az is-is logikája mentén kell a képviseletet megvalósítani mind politikailag, mind pedig az összetéte¬lét tekintve. Nem gondolom, hogy nem lehet a nyelvi jogokért harcolni, ha közben az ember képviseli az autonómiát. Az RMDSZ eddigi 25 évéből az derül ki, hogy sokan úgy gondolják, nem lehet a nyelvi jogokért, kulturális jogokért, oktatási jogokért harcolni, ha az autonómia különböző formáinak a képviseletét felvállalják. Ez egy téves koncepció. Nem hinném, hogy Semjén Zsolt azt támogatná, a képviselet Bukarestben legyen nagyszámú, és nem kell támogassa a magyarok, az autonómia ügyét. A szavaiból azt olvasom ki, hogy erős képviselet kell, és fel kell vállalni az autonómia képviseletét is.
– Többször is megfogalmazódik, hogy az önrendelkezés csak a többséggel való párbeszéd révén érhető el. Beszélhetünk-e előrelépésről ezen a téren, jelenleg van-e párbeszéd a román közösséggel az autonómia kapcsán?
– Nincs reális párbeszéd, az RMDSZ országos politikája is igyekszik elkerülni azokat a témákat, amelyek esetleg ingerlik, vagy kényelmetlenek a bukaresti többség számára. Azonban őszinte párbeszéd nélkül ezt nem lehet megvalósítani. És ha mi nem kezdeményezzük a párbeszédet, a kormánytöbbség, a román többség nem fogja. Ha az RMDSZ vagy a hivatalos parlamenti képviselet csak a nyelvi jogok betartását kéri, senki nem fog területi autonómiát biztosítani a Székelyföldnek. Ahhoz, hogy ezt elérjük, párbeszédet és törvénytervezetet kell kezdeményezni erről.
Ezt várom tulajdonképpen, és ebben várom Semjén Zsolt és az anyaország segítségét, hogy ezt meg tudjuk valósítani. Mivel a magyar–román párbeszéd nem egy kétoldalú, hanem sokkal inkább egy háromoldalú viszonyrendszer, ezért az erdélyi magyarság jóléte nélkül nem nevezhető jónak az államközi viszony. Magyarország is abban érdekelt, hogy stabilitás, béke, jólét legyen nemcsak a határokon belüli magyarok közösségén belül, hanem a szomszédos államokban is, és ezek szerint joggal várjuk el nemcsak a saját parlamenti képviseletünktől, hanem a kétoldalú viszonyt alakító vezetőktől is, hogy ezt az őszinte párbeszédet ne kerüljék el.
– Az elmúlt időszakban változások voltak a néppárt megyei szervezeteiben. Melyek a fő célok a következő időszakra?
– Az év első hónapjaiban több szervezet tartott megyei küldöttgyűlést és tisztújítást, ez egy természetes folyamat, ugyanis április 22-én Székelyudvarhelyen kongresszust tartunk, amely új elnökséget fog megszavazni, és amennyiben szükséges, mind az alapszabályt, mind a programot módosítjuk, kiigazítjuk, változtatjuk. Ezenkívül új lendületet fog kapni az Országos Önkormányzati Tanácsunk, melynek élére Bálint József sepsiszentgyörgyi politikust választottuk, és arra koncentrálunk, hogy a helyhatóságokban jelen lévő 232 képviselőnk betöltse küldetését, és a helyi közösség ügyeinek felvállalásával előrébb vigye annak életét.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. április 1.
Motoros banda támadt a romákra: gyújtogatások Gyergyószentmiklóson
Az M1 úgy tudja: öt különböző helyen támadtak roma családokra ismeretlenek, Gyergyószentmiklóson.
A hirado.hu szombati beszámolója szerint több ház kiégett és többen meg is sérültek az incidens során. A gyergyószentmiklósi romák azt mondták: a motoros-autós banda percek alatt kikergette őket a házaikból, és felgyújtotta a lakásaikat, ezért nagyon félnek.
Az M1 tudósítójának a helyi rendőrkapitány azt mondta: majdnem biztos, hogy leszámolás történt, az elkövetők kilétét ugyanakkor egyelőre homály fedi. A rendőrség egy 20-30 tagú csoportot keres. A városvezetés és az illetékes intézmények kríziscsoportot alakítottak, amely a kialakult helyzetet hivatott kezelni.
“Sajnálatosnak tartom a helyzetet, egyáltalán nem örvendünk neki, kellemetlen. Sajnos, az utóbbi időben elharapódzott agresszió, sorozatos lopások jellemezték a zónát, ahol kitört a botrány. Ezt inkább megelőzni kellett volna, mint a helyzettel szembesülni” – fogalmazott György István, Gyergyószentmiklós alpolgármestere. maszol.ro
Az M1 úgy tudja: öt különböző helyen támadtak roma családokra ismeretlenek, Gyergyószentmiklóson.
A hirado.hu szombati beszámolója szerint több ház kiégett és többen meg is sérültek az incidens során. A gyergyószentmiklósi romák azt mondták: a motoros-autós banda percek alatt kikergette őket a házaikból, és felgyújtotta a lakásaikat, ezért nagyon félnek.
Az M1 tudósítójának a helyi rendőrkapitány azt mondta: majdnem biztos, hogy leszámolás történt, az elkövetők kilétét ugyanakkor egyelőre homály fedi. A rendőrség egy 20-30 tagú csoportot keres. A városvezetés és az illetékes intézmények kríziscsoportot alakítottak, amely a kialakult helyzetet hivatott kezelni.
“Sajnálatosnak tartom a helyzetet, egyáltalán nem örvendünk neki, kellemetlen. Sajnos, az utóbbi időben elharapódzott agresszió, sorozatos lopások jellemezték a zónát, ahol kitört a botrány. Ezt inkább megelőzni kellett volna, mint a helyzettel szembesülni” – fogalmazott György István, Gyergyószentmiklós alpolgármestere. maszol.ro
2017. április 1.
Erdély-zászlót adományozott az EFA elnökének Szilágyi Zsolt
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke Erdély-zászlót adott át François Alfonsinak, az Európai Szabad Szövetség (EFA) elnökének a lengyelországi Katowicéban tartott EFA-küldöttgyűlés alkalmával.
Pénteken tartotta küldöttgyűlését az Európai Szabad Szövetség. Az Európa-szerte az autonómiáért küzdő pártokat tömörítő szervezet legnagyobb éves gyűlésével a sziléziai önrendelkezési törekvésekre is fel kívánták hívni a figyelmet. Az eseményen jelen volt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, valamint Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.
A közgyűlésen több mint 200 delegált vett részt, melyek a 41 EFA-tagpárt képviseletében voltak jelen. A tanácskozáson olyan kiemelkedően fontos témákról esett szó, melyek nagyban befolyásolhatják Európa és az európai politika jövőjét. Ilyenek voltak a katalóniai és skóciai függetlenedési törekvések, a Brexit utáni politikai helyzet, a menekültválság, vagy épp az energiapolitika.
Szilágyi Zsolt felszólalásában kitért az erdélyi magyar kisebbséget ért sorozatos jogsérelmekre, s felhívta a megjelentek figyelmét a nemrégiben elkészült Transylvanian Monitor legfrissebb kiadására, mely a 2014-2016-os időszakban történt magyarellenes eseményeket gyűjti össze. A Néppárt elnöke ugyanakkor megköszönte az EFA vezetőségének, hogy következetesen kiállnak az erdélyi magyarság mellett, s támogatják jogérvényesítési- és önrendelkezési küzdelmeiket. Emlékezve az idén március 15-én Kolozsváron történtekre, Szilágyi Zsolt elmondta: nem csak a nyelvjogi és oktatásügyi kérdésekben éri súlyos diszkrimináció az erdélyi magyarságot, de szabad szimbólumhasználatában is korlátozzák, épp ezért egy Erdély-zászlót ajándékozott François Alfonsinak, az EFA elnökének. A Néppárt elnöke hangsúlyozta: az EFA-val ápolt jó kapcsolat erőt ad az otthon folytatott munkához is. itthon.ma/erdelyorszag
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke Erdély-zászlót adott át François Alfonsinak, az Európai Szabad Szövetség (EFA) elnökének a lengyelországi Katowicéban tartott EFA-küldöttgyűlés alkalmával.
Pénteken tartotta küldöttgyűlését az Európai Szabad Szövetség. Az Európa-szerte az autonómiáért küzdő pártokat tömörítő szervezet legnagyobb éves gyűlésével a sziléziai önrendelkezési törekvésekre is fel kívánták hívni a figyelmet. Az eseményen jelen volt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, valamint Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.
A közgyűlésen több mint 200 delegált vett részt, melyek a 41 EFA-tagpárt képviseletében voltak jelen. A tanácskozáson olyan kiemelkedően fontos témákról esett szó, melyek nagyban befolyásolhatják Európa és az európai politika jövőjét. Ilyenek voltak a katalóniai és skóciai függetlenedési törekvések, a Brexit utáni politikai helyzet, a menekültválság, vagy épp az energiapolitika.
Szilágyi Zsolt felszólalásában kitért az erdélyi magyar kisebbséget ért sorozatos jogsérelmekre, s felhívta a megjelentek figyelmét a nemrégiben elkészült Transylvanian Monitor legfrissebb kiadására, mely a 2014-2016-os időszakban történt magyarellenes eseményeket gyűjti össze. A Néppárt elnöke ugyanakkor megköszönte az EFA vezetőségének, hogy következetesen kiállnak az erdélyi magyarság mellett, s támogatják jogérvényesítési- és önrendelkezési küzdelmeiket. Emlékezve az idén március 15-én Kolozsváron történtekre, Szilágyi Zsolt elmondta: nem csak a nyelvjogi és oktatásügyi kérdésekben éri súlyos diszkrimináció az erdélyi magyarságot, de szabad szimbólumhasználatában is korlátozzák, épp ezért egy Erdély-zászlót ajándékozott François Alfonsinak, az EFA elnökének. A Néppárt elnöke hangsúlyozta: az EFA-val ápolt jó kapcsolat erőt ad az otthon folytatott munkához is. itthon.ma/erdelyorszag
2017. április 1.
MAKKAI BÉLA BUKAREST MAGYARSÁGÁRÓL, AZ IDEGENGYŰLÖLŐ KÖZEGRŐL ÉS A REGÁTI KENYÉRRŐL
MUNKÁS BARMOK
Hogyan kerültek Bukarestbe a magyarok? Hallgatott-e vészjósló híreikre a magyar kormányzat? Volt-e mozgásterük egy idegengyűlölettel teli környezetben? Makkai Béla történész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense az első világháború előtti bukaresti magyar sajtót kutatta: Határon túli magyar sajtó – Trianon előtt című új kötetéből az egész közösség élete körvonalazódik.
– Mióta van számottevő magyar közösség Bukarestben?
– A Kárpátok vonulata nemcsak természetes határként, hanem áteresztő hártyaként is működött. Az évszázadokon át tartó román bevándorlás közben a magyar népesség kiáramlása is zajlott, a XIX. században főleg a Székelyföldről. Korábban vallási okokból, szabadságuk védelmében vagy a törvény szigora elől menekülve távoztak. A mai Berceni negyed (Bercsényi) is őrzi a kurucok emlékét. Bukarestben az első modern kori magyar közösség 1814-ben jött létre, ekkor Sükei Imre református gyülekezetet szervezett, és fatemplomot építtetett. Sokan az 1848–49-es politikai emigrációval érkeztek, és velük a románok is jól jártak, hiszen életerős nemzedék volt, elég csak Fialla Lajos szemészprofesszort, a román Vöröskereszt helyettes elnökét, a királyi kitüntetéssel honorált Veress Sándor mérnököt vagy az udvari festővé és fényképésszé váló Szathmáry Pap Károly és Mándly Ferenc nevét említeni.
– De zömük mégsem értelmiségi volt…
– Valóban. Az 1880-as években indult meg a tömeges kivándorlás. A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a tengerentúlra tántorogtak ki tízezrek, hanem a szomszédos délszláv ,,Drávántúlra” és a román régióba is. Ezt a megélhetési válság okozta, hiszen az iparosodásunk nem tartott lépést a demográfiai robbanással, az itthoni idénymunkák csak ideiglenesen tudták felszívni a munkaerőt. A vámháború következtében főleg iparosok települtek ki, akiktől az agráriusok követelésére hermetikusan elzárták hagyományos román piacukat. Jellemző, hogy az 1878-as párizsi világkiállításon a féderes kocsit gyártó székely kocsikészítők Grand Prix-t nyertek az új hazának.
– Tárt karokkal várták őket? Mire számíthattak a Balkán feltörekvő fővárosában, amelyet sokan a második legnagyobb magyar városnak mondtak?
– Idegengyűlölő közegbe kerültek. A hiányszakmákban végül is szívesen fogadott vendégként látták őket, de állampolgárságra tíz évet kellett várniuk, nem úgy, mint az Erdélyből áttelepült románoknak, akik automatikusan megkapták, s birtokot is csak ők szerezhettek. Aki Románia felemelkedését szolgáló valódi vagy szellemi tőkét hozott, annak esetében természetesen eltekintettek ettől. De a magyarok zöme mezőgazdasági idénymunkás vagy házi cseléd volt. Ijesztő mértéket öltött az emberkereskedelem is, a lányokat már 13 éves kortól csempészték a zöldhatáron, ezért nehéz a statisztikákra hagyatkozni. Hegedüs Lóránt közgazdász, későbbi pénzügyminiszter 1904-ben azt írta egy bukaresti útja során, hogy ,,manapság Bukarestben már alig látni szép arcú székely cselédlányokat, mert elragadta őket a prostitúció”. A Leonida Colescu-féle 1899-es népszámlálás 50 ezer magyart mutatott ki Romániában. Ez a létszám azonban legfeljebb a magyar ajkú csángókat fedte le, miközben Hegedüs Lóránt úgy vélte, hogy a román ókirályságban mintegy 150 ezer magyar él. Az viszont téves tétel, hogy Budapest után Bukarestben élt a legtöbb magyar a századfordulón, hiszen az alig háromszázezres román fővárosnak „csak” minden tizedik lakója lehetett magyar. Az erdélyi kivándorlók kétharmada román volt, ők foglalták el a bukaresti kulturális pozíciókat: újságírók, egyetemi tanárok, politikai vezetők lettek, akik frusztráltságukat magyarellenességként fecskendezték a túloldali román közvéleménybe.
– Mikortól és milyen újságaik voltak a bukaresti magyaroknak?
– Az első lapot, a Bukuresti Magyar Közlönyt 1860-ban azzal a szándékkal alapították, hogy ápolják a kinti magyarság nemzeti tudatát, és hidat verjenek a két egymásra utalt nemzet fiai között, ám gyakorlatias érzékkel foglalkoztak a magyarellenes hírverésekkel is, mert az 1849-es emigráns szerkesztő, Oroszhegyi Józsa meglátása szerint ellenkező esetben ragályszerűen elterjedtek volna, és bomlasztanak a közvéleményben. A hetvenes-nyolcvanas években az egyik leghosszabban fennálló lap a Bucuresti Híradó, amelynek egy időben román változata is volt. Megjelenését több esetben is hatalmi eszközökkel akadályozzák. A lap 1885-ös végleges elnémulása után megjelent alkalmi vállalkozások a magas írástudatlanság és a katolikus–református ellentétek miatt igen szűkös kulturális piacon életképtelennek bizonyultak. A legígéretesebb az 1900-ban megjelent Romániai Magyar Néplap volt, amelyet hazafias, közhasznú hetilapként a kétkezi kivándoroltak ízlése és igénye szerint szerkesztett a székely katolikus pap, Bálinth János. Ez annál is inkább örvendetes fejlemény volt, mivel Márffy-Mantuano Rezső kereskedelmi tudósító szerint Romániában nem volt olyan orgánum, amely elfogulatlanul írt volna a szomszédos Magyarországról
– A román sajtó képviselői mit gondoltak magyar kollégáikról?
– Az egyik román lap szerkesztője „báránybőrbe bújtatott farkasnak” nevezte magyar kollégáit, akik szándékosan akarják megzavarni a csángók tudatát. A román posta mint nemzeti intézmény vélhetően emiatt nem továbbította moldvai címekre a példásan tárgyilagos magyar hetilapot. Úgy tűnik, a magyarok már-már rögeszmés lojalitását is hódító szándékaik átlátszó álcájának ítélték. A magyarul jól tudó történész, Nicolae Iorga a sajtószabadsággal való visszaélésnek tartotta a bevándoroltak anyanyelvű lapjainak megjelenését. Ez a veszély már azért sem volt valós, mert a bukaresti sajtó berkeiben népes számú, több nyelven is értő erdélyi kivándorolt működött, és rendszeresen szemlézték a magyar újságokat.
– Megdöbbentő volt olvasni könyvében, hogy nemcsak a semleges, de még a jó hírek is bombaként robbanhattak Bukarestben…
– A Monarchia külügyminisztere, ifjabb Agenor Gołuchowski mindezek ismeretében arra intette Széll Kálmán miniszterelnököt, hogy a hazai sajtó még csak jó hírt se közöljön a romániai diaszpóra életéből, mert még annak is káros diplomáciai következményei lehetnek. Hát még ha konfliktusokról volt szó! A Pesti Hírlap egyik híradása például azzal tüzelte a hazai közvéleményt, hogy elrománosítják a diaszpóra magyar iskoláit, például növelik a kötelező román óraszámot, és Vlad Ţepeş, azaz Drakula képével kell díszíteni a tantermek falait, s a külképviselet mit sem tesz ez ellen. Az erdélyi és regáti román sajtó természetesen össztűzzel válaszolt minden ilyen esetben. Az 52 milliós Monarchia birodalmi méretétől és erejétől megittasult politikusok és sajtómunkások önhitt és felelőtlen szóvirágai kétségtelenül sokat ártottak a diaszpóramagyarságnak, de ugyanannyit a szomszédsági politikában a magyar érdekek képviseletének.
– Változtatott-e bármit a románok magyarságképén a kinti újságok működése?
– A regáti magyar sajtó pontosan tükrözte a románok magyarságról rajzolt aktuális képét, aminek egészséges visszahatásai voltak. A Bukaresti Magyar Társulat tiszteletbeli elnöke, Veress Sándor írta egyik publicisztikájában, hogy a bevándorló magyaroknak többet és jobban kell dolgozniuk, tisztességesebbnek kell lenniük, mint a befogadó új haza népének. De a gyakorlatban mit látunk? A magyar egyesületek a román bíróságra viszik peres ügyeiket. Vége sincs a korrupciós eseteknek. Számos közéleti fórumon kalandorok a hangadók. Az igazi szellemi vezetés és erkölcsi példamutatás égető hiányáról Barabás Endre írta, hogy kamaszkorában látott először lakkcsizmás, díszmagyarba öltözött tekintélyes férfit, s szinte sokkolta az élmény, hogy a magyar is lehet úr, nem csak a román. A tíz év távollét után állampolgárságukat vesztő hazátlan bozgorok a szabadabb élet illúziójával fokozatosan kivetkőztek hagyományos kötődéseikből, s a beolvadás útjára léptek.
– És a világháború közeledtével egyre romlott a magyarok helyzete…
– A románok nemzetközi tekintélye megnőtt a második Balkán-háborút lezáró bukaresti béke (1913) után, amikor Dél-Dobrudzsát is bekebelezték. Beszédes, hogy az eseményt a Romániai Magyar Újság „visszacsatolásként” ünnepelte! Miközben a háborús mozgósításhoz főként a magyar személyszállítók lovait rekvirálták, s szaporodtak a magyarellenes atrocitások. A győzelmi mámor túlkapásai jórészt az egyetemi ifjúsághoz, illetve a nyíltan irredenta egyesületekhez kötődtek. Összetépték az ellenzéki lapokat, megverték a rikkancsokat. Cselédlányokat pofoztak fel magyar beszédért a fővárosi kispiacon, de egy Konstancán üdülő magyar bárónőt is inzultált Gradisteanu szenátor, akivel az ottani pincér anyanyelvén merészelt beszélni.
– Tehát mégsem volt derült égből villámcsapás a román hadba lépés. A magyar vezetők pedig kételkedtek ebben.
– Az 1916-os román betörésre a bukaresti magyar sajtó jó előre figyelmeztetett. Például arra, hogy ezrével adnak el Erdélyről nagy felbontású katonai térképeket. Erről a románok cinikusan azt állították, hogy turisztikai célból nyomtatják. Döbbenetes módon ezeket a híreket nem vette komolyan a hazai titkosszolgálat. Magyarország még mindig nem értette, hogy a kis szomszéd nagy támogatók oldalán háborúra készült, és továbbra is csak csendőrök és szerény határvadász-alakulatok őrizték a kárpáti szorosokat… A magyar elit politikai tisztánlátásának hiányát jórészt a birodalmi léptékből eredő önelégültség magyarázza. Kevesen érezték, például Tisza István, az Erdélyre leselkedő veszélyt, de ő sem mérte fel a délszláv fenyegetés valódi súlyát. A románok mindig nemzetközi politikai kontextusban szemlélték a helyzetüket, a magyarok azt gondolták, hogy érdekeik biztos fedezete a birodalom és saját erejük.
– A világháború elvesztésével lezárult egy korszak a bukaresti magyar sajtó és közösség életében is. Sikerként vagy kudarcként fogták fel az elmúlt évek magatartásmintáit?
– Dél-Erdély románok általi elözönlésének napjára megszűnt a Romániai Magyar Újság, és minden ellenzéki hangot egy szempillantás alatt elfojtottak. Szerkesztőségeket dúltak fel, csak mert nem a román hadsereg elvárásai szerint áramoltatták a híreket. 1918-ban, amikor a Monarchia erői német támogatással elfoglalták Bukarestet, jelent meg háborús papíron a Feleky József szerkesztette Bukaresti Magyar Hírlap. A kormányzat közvetlen szócsövének tekinthető lapnak két szerkesztősége is volt: Bukarestben és Budapesten. Az újság mindenekelőtt a hazatelepedést, a vagyon és az élet mentését szorgalmazta. Ugyanakkor markáns nézőpontváltással megállapította, hogy megdőlt a román vendégszeretetről felállított tétel. Az új hazában „munkás barmokként”, jogfosztottan éltek mindig is. A józan önreflexió eredményeként levonták azt a következtetést, hogy nem feltétlenül ott a haza, ahol a kenyér, mert a Regátban csak két lehetőségük volt: a hazavándorlás vagy a beolvadás.
Pataki Tamás / Magyar Idők (Budapest)
MUNKÁS BARMOK
Hogyan kerültek Bukarestbe a magyarok? Hallgatott-e vészjósló híreikre a magyar kormányzat? Volt-e mozgásterük egy idegengyűlölettel teli környezetben? Makkai Béla történész, a Károli Gáspár Református Egyetem docense az első világháború előtti bukaresti magyar sajtót kutatta: Határon túli magyar sajtó – Trianon előtt című új kötetéből az egész közösség élete körvonalazódik.
– Mióta van számottevő magyar közösség Bukarestben?
– A Kárpátok vonulata nemcsak természetes határként, hanem áteresztő hártyaként is működött. Az évszázadokon át tartó román bevándorlás közben a magyar népesség kiáramlása is zajlott, a XIX. században főleg a Székelyföldről. Korábban vallási okokból, szabadságuk védelmében vagy a törvény szigora elől menekülve távoztak. A mai Berceni negyed (Bercsényi) is őrzi a kurucok emlékét. Bukarestben az első modern kori magyar közösség 1814-ben jött létre, ekkor Sükei Imre református gyülekezetet szervezett, és fatemplomot építtetett. Sokan az 1848–49-es politikai emigrációval érkeztek, és velük a románok is jól jártak, hiszen életerős nemzedék volt, elég csak Fialla Lajos szemészprofesszort, a román Vöröskereszt helyettes elnökét, a királyi kitüntetéssel honorált Veress Sándor mérnököt vagy az udvari festővé és fényképésszé váló Szathmáry Pap Károly és Mándly Ferenc nevét említeni.
– De zömük mégsem értelmiségi volt…
– Valóban. Az 1880-as években indult meg a tömeges kivándorlás. A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a tengerentúlra tántorogtak ki tízezrek, hanem a szomszédos délszláv ,,Drávántúlra” és a román régióba is. Ezt a megélhetési válság okozta, hiszen az iparosodásunk nem tartott lépést a demográfiai robbanással, az itthoni idénymunkák csak ideiglenesen tudták felszívni a munkaerőt. A vámháború következtében főleg iparosok települtek ki, akiktől az agráriusok követelésére hermetikusan elzárták hagyományos román piacukat. Jellemző, hogy az 1878-as párizsi világkiállításon a féderes kocsit gyártó székely kocsikészítők Grand Prix-t nyertek az új hazának.
– Tárt karokkal várták őket? Mire számíthattak a Balkán feltörekvő fővárosában, amelyet sokan a második legnagyobb magyar városnak mondtak?
– Idegengyűlölő közegbe kerültek. A hiányszakmákban végül is szívesen fogadott vendégként látták őket, de állampolgárságra tíz évet kellett várniuk, nem úgy, mint az Erdélyből áttelepült románoknak, akik automatikusan megkapták, s birtokot is csak ők szerezhettek. Aki Románia felemelkedését szolgáló valódi vagy szellemi tőkét hozott, annak esetében természetesen eltekintettek ettől. De a magyarok zöme mezőgazdasági idénymunkás vagy házi cseléd volt. Ijesztő mértéket öltött az emberkereskedelem is, a lányokat már 13 éves kortól csempészték a zöldhatáron, ezért nehéz a statisztikákra hagyatkozni. Hegedüs Lóránt közgazdász, későbbi pénzügyminiszter 1904-ben azt írta egy bukaresti útja során, hogy ,,manapság Bukarestben már alig látni szép arcú székely cselédlányokat, mert elragadta őket a prostitúció”. A Leonida Colescu-féle 1899-es népszámlálás 50 ezer magyart mutatott ki Romániában. Ez a létszám azonban legfeljebb a magyar ajkú csángókat fedte le, miközben Hegedüs Lóránt úgy vélte, hogy a román ókirályságban mintegy 150 ezer magyar él. Az viszont téves tétel, hogy Budapest után Bukarestben élt a legtöbb magyar a századfordulón, hiszen az alig háromszázezres román fővárosnak „csak” minden tizedik lakója lehetett magyar. Az erdélyi kivándorlók kétharmada román volt, ők foglalták el a bukaresti kulturális pozíciókat: újságírók, egyetemi tanárok, politikai vezetők lettek, akik frusztráltságukat magyarellenességként fecskendezték a túloldali román közvéleménybe.
– Mikortól és milyen újságaik voltak a bukaresti magyaroknak?
– Az első lapot, a Bukuresti Magyar Közlönyt 1860-ban azzal a szándékkal alapították, hogy ápolják a kinti magyarság nemzeti tudatát, és hidat verjenek a két egymásra utalt nemzet fiai között, ám gyakorlatias érzékkel foglalkoztak a magyarellenes hírverésekkel is, mert az 1849-es emigráns szerkesztő, Oroszhegyi Józsa meglátása szerint ellenkező esetben ragályszerűen elterjedtek volna, és bomlasztanak a közvéleményben. A hetvenes-nyolcvanas években az egyik leghosszabban fennálló lap a Bucuresti Híradó, amelynek egy időben román változata is volt. Megjelenését több esetben is hatalmi eszközökkel akadályozzák. A lap 1885-ös végleges elnémulása után megjelent alkalmi vállalkozások a magas írástudatlanság és a katolikus–református ellentétek miatt igen szűkös kulturális piacon életképtelennek bizonyultak. A legígéretesebb az 1900-ban megjelent Romániai Magyar Néplap volt, amelyet hazafias, közhasznú hetilapként a kétkezi kivándoroltak ízlése és igénye szerint szerkesztett a székely katolikus pap, Bálinth János. Ez annál is inkább örvendetes fejlemény volt, mivel Márffy-Mantuano Rezső kereskedelmi tudósító szerint Romániában nem volt olyan orgánum, amely elfogulatlanul írt volna a szomszédos Magyarországról
– A román sajtó képviselői mit gondoltak magyar kollégáikról?
– Az egyik román lap szerkesztője „báránybőrbe bújtatott farkasnak” nevezte magyar kollégáit, akik szándékosan akarják megzavarni a csángók tudatát. A román posta mint nemzeti intézmény vélhetően emiatt nem továbbította moldvai címekre a példásan tárgyilagos magyar hetilapot. Úgy tűnik, a magyarok már-már rögeszmés lojalitását is hódító szándékaik átlátszó álcájának ítélték. A magyarul jól tudó történész, Nicolae Iorga a sajtószabadsággal való visszaélésnek tartotta a bevándoroltak anyanyelvű lapjainak megjelenését. Ez a veszély már azért sem volt valós, mert a bukaresti sajtó berkeiben népes számú, több nyelven is értő erdélyi kivándorolt működött, és rendszeresen szemlézték a magyar újságokat.
– Megdöbbentő volt olvasni könyvében, hogy nemcsak a semleges, de még a jó hírek is bombaként robbanhattak Bukarestben…
– A Monarchia külügyminisztere, ifjabb Agenor Gołuchowski mindezek ismeretében arra intette Széll Kálmán miniszterelnököt, hogy a hazai sajtó még csak jó hírt se közöljön a romániai diaszpóra életéből, mert még annak is káros diplomáciai következményei lehetnek. Hát még ha konfliktusokról volt szó! A Pesti Hírlap egyik híradása például azzal tüzelte a hazai közvéleményt, hogy elrománosítják a diaszpóra magyar iskoláit, például növelik a kötelező román óraszámot, és Vlad Ţepeş, azaz Drakula képével kell díszíteni a tantermek falait, s a külképviselet mit sem tesz ez ellen. Az erdélyi és regáti román sajtó természetesen össztűzzel válaszolt minden ilyen esetben. Az 52 milliós Monarchia birodalmi méretétől és erejétől megittasult politikusok és sajtómunkások önhitt és felelőtlen szóvirágai kétségtelenül sokat ártottak a diaszpóramagyarságnak, de ugyanannyit a szomszédsági politikában a magyar érdekek képviseletének.
– Változtatott-e bármit a románok magyarságképén a kinti újságok működése?
– A regáti magyar sajtó pontosan tükrözte a románok magyarságról rajzolt aktuális képét, aminek egészséges visszahatásai voltak. A Bukaresti Magyar Társulat tiszteletbeli elnöke, Veress Sándor írta egyik publicisztikájában, hogy a bevándorló magyaroknak többet és jobban kell dolgozniuk, tisztességesebbnek kell lenniük, mint a befogadó új haza népének. De a gyakorlatban mit látunk? A magyar egyesületek a román bíróságra viszik peres ügyeiket. Vége sincs a korrupciós eseteknek. Számos közéleti fórumon kalandorok a hangadók. Az igazi szellemi vezetés és erkölcsi példamutatás égető hiányáról Barabás Endre írta, hogy kamaszkorában látott először lakkcsizmás, díszmagyarba öltözött tekintélyes férfit, s szinte sokkolta az élmény, hogy a magyar is lehet úr, nem csak a román. A tíz év távollét után állampolgárságukat vesztő hazátlan bozgorok a szabadabb élet illúziójával fokozatosan kivetkőztek hagyományos kötődéseikből, s a beolvadás útjára léptek.
– És a világháború közeledtével egyre romlott a magyarok helyzete…
– A románok nemzetközi tekintélye megnőtt a második Balkán-háborút lezáró bukaresti béke (1913) után, amikor Dél-Dobrudzsát is bekebelezték. Beszédes, hogy az eseményt a Romániai Magyar Újság „visszacsatolásként” ünnepelte! Miközben a háborús mozgósításhoz főként a magyar személyszállítók lovait rekvirálták, s szaporodtak a magyarellenes atrocitások. A győzelmi mámor túlkapásai jórészt az egyetemi ifjúsághoz, illetve a nyíltan irredenta egyesületekhez kötődtek. Összetépték az ellenzéki lapokat, megverték a rikkancsokat. Cselédlányokat pofoztak fel magyar beszédért a fővárosi kispiacon, de egy Konstancán üdülő magyar bárónőt is inzultált Gradisteanu szenátor, akivel az ottani pincér anyanyelvén merészelt beszélni.
– Tehát mégsem volt derült égből villámcsapás a román hadba lépés. A magyar vezetők pedig kételkedtek ebben.
– Az 1916-os román betörésre a bukaresti magyar sajtó jó előre figyelmeztetett. Például arra, hogy ezrével adnak el Erdélyről nagy felbontású katonai térképeket. Erről a románok cinikusan azt állították, hogy turisztikai célból nyomtatják. Döbbenetes módon ezeket a híreket nem vette komolyan a hazai titkosszolgálat. Magyarország még mindig nem értette, hogy a kis szomszéd nagy támogatók oldalán háborúra készült, és továbbra is csak csendőrök és szerény határvadász-alakulatok őrizték a kárpáti szorosokat… A magyar elit politikai tisztánlátásának hiányát jórészt a birodalmi léptékből eredő önelégültség magyarázza. Kevesen érezték, például Tisza István, az Erdélyre leselkedő veszélyt, de ő sem mérte fel a délszláv fenyegetés valódi súlyát. A románok mindig nemzetközi politikai kontextusban szemlélték a helyzetüket, a magyarok azt gondolták, hogy érdekeik biztos fedezete a birodalom és saját erejük.
– A világháború elvesztésével lezárult egy korszak a bukaresti magyar sajtó és közösség életében is. Sikerként vagy kudarcként fogták fel az elmúlt évek magatartásmintáit?
– Dél-Erdély románok általi elözönlésének napjára megszűnt a Romániai Magyar Újság, és minden ellenzéki hangot egy szempillantás alatt elfojtottak. Szerkesztőségeket dúltak fel, csak mert nem a román hadsereg elvárásai szerint áramoltatták a híreket. 1918-ban, amikor a Monarchia erői német támogatással elfoglalták Bukarestet, jelent meg háborús papíron a Feleky József szerkesztette Bukaresti Magyar Hírlap. A kormányzat közvetlen szócsövének tekinthető lapnak két szerkesztősége is volt: Bukarestben és Budapesten. Az újság mindenekelőtt a hazatelepedést, a vagyon és az élet mentését szorgalmazta. Ugyanakkor markáns nézőpontváltással megállapította, hogy megdőlt a román vendégszeretetről felállított tétel. Az új hazában „munkás barmokként”, jogfosztottan éltek mindig is. A józan önreflexió eredményeként levonták azt a következtetést, hogy nem feltétlenül ott a haza, ahol a kenyér, mert a Regátban csak két lehetőségük volt: a hazavándorlás vagy a beolvadás.
Pataki Tamás / Magyar Idők (Budapest)
2017. április 1.
Esterházyra és az 1956-os szabadsághősökre emlékeztek Rozsnyón
Rozsnyón ért véget az 1956-os koncert-, kiállítás- és előadássorozat március 31-én, ez alkalomból a forradalom mártírja, Esterházy János halálának 60. évfordulójáról is megemlékeztek
Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára emlékévet hirdetett a magyar kormány. A Pozsonyi Magyar Intézet ebből az alkalomból Vadkerti Imrével és zenészbarátaival közösen egy 1956-os koncert-, kiállítás- és előadássorozatot állított össze, amely Dél-Szlovákia több jelentős településén került bemutatásra a megnyitó óta.
Az „1956 – A szabadságért és a függetlenségért “című kiállítást Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Marek Maďarič kulturális miniszter nyitották meg 2016. október 20-án Pozsonyban. Ugyanezen a napon Az 1956-os magyar forradalom és (Cseh)Szlovákia címmel történész konferenciát, valamint a Magyar Művészeti Akadémia 1956-2016 című kiállításának megnyitóját tartották a Pozsonyi Magyar Intézetben.
A rendezvény utolsó állomása volt Rozsnyó. „Mivel március van, és ebben a hónapban van az évfordulója Esterházy János halálának, ezért ez a két évforduló, két emlékév ebben a hónapban keresztezi egymást, ezért itt Rozsnyón külön megemlékeztünk Esterházy János mártírhalálának 60. évfordulójáról is. Annál is inkább, mert őt az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége 1957-ben, halála után az 1956-os forradalom mártírjává avatta. A mírovi börtönben bekövetkezett halála egybeesett a magyar forradalmárok kivégzésének, letartóztatásának, börtönbe zárásának időszakával. Közös volt bennük, hogy Esterházy és a sok-sok 1956-os vértanú az életüket áldozták a szabadságért, azért, hogy nekünk ma jobb életünk, szebb jövőnk, szabad körülményeink legyenek. A kérdés az, hogy tudunk-e ezzel a szabadsággal élni. Meg tudjuk-e ezt úgy becsülni, ahogy ezt az 1956-os forradalmárok megbecsülték, vagy pedig Deák Ferenc szavaihoz leszünk hasonlóak, hogy „nem lehet tőlünk elvenni, csak akkor, ha magunk, önként mondunk le róla“ – fejtette ki Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója.
A rozsnyói rendezvény teltházasra sikerült, amelyet a Csemadok Rozsnyói Alapszervezetének rendezésében, Magyarország Kassai Főkonzulátusának támogatásával tekinthettek meg az érdeklődők. Molnár Imrének, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatójának történelmi előadását követően a dalok szóltak az időszak eseményeiről. „2016-ban az 1956-os forradalom 60. évfordulójára, Molnár Imre megkeresésére állítottuk össze a zenés műsort. A műsor mély üzeneteket hordoz. Az ´56-os Kormorán- és Korzár-dalok mellett Jónás Csaba, Wass Albert-díjas szavaló előadásában verseket is tartalmaz. Rengeteg szép dal van benne, amelyek nekünk sokat jelentenek” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Vadkerti Imre.
A koncerten közreműködött Jónás Csaba – versmondó, Madarász András – gitár, zongora, Sipos Dávid – szaxofon, Vadkerti Imre – ének, gitár, Zsapka Attila – ének, gitár. A csapat az összeállított műsort nyolc felvidéki helyszínen mutatta be. Többek között Kolonban, Komáromban, Rimaszombatban, Királyhelmecen, Nyitrán, majd fél év után Rozsnyón zárták a turnét.
Beke Beáta / Felvidék.ma
Rozsnyón ért véget az 1956-os koncert-, kiállítás- és előadássorozat március 31-én, ez alkalomból a forradalom mártírja, Esterházy János halálának 60. évfordulójáról is megemlékeztek
Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára emlékévet hirdetett a magyar kormány. A Pozsonyi Magyar Intézet ebből az alkalomból Vadkerti Imrével és zenészbarátaival közösen egy 1956-os koncert-, kiállítás- és előadássorozatot állított össze, amely Dél-Szlovákia több jelentős településén került bemutatásra a megnyitó óta.
Az „1956 – A szabadságért és a függetlenségért “című kiállítást Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Marek Maďarič kulturális miniszter nyitották meg 2016. október 20-án Pozsonyban. Ugyanezen a napon Az 1956-os magyar forradalom és (Cseh)Szlovákia címmel történész konferenciát, valamint a Magyar Művészeti Akadémia 1956-2016 című kiállításának megnyitóját tartották a Pozsonyi Magyar Intézetben.
A rendezvény utolsó állomása volt Rozsnyó. „Mivel március van, és ebben a hónapban van az évfordulója Esterházy János halálának, ezért ez a két évforduló, két emlékév ebben a hónapban keresztezi egymást, ezért itt Rozsnyón külön megemlékeztünk Esterházy János mártírhalálának 60. évfordulójáról is. Annál is inkább, mert őt az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége 1957-ben, halála után az 1956-os forradalom mártírjává avatta. A mírovi börtönben bekövetkezett halála egybeesett a magyar forradalmárok kivégzésének, letartóztatásának, börtönbe zárásának időszakával. Közös volt bennük, hogy Esterházy és a sok-sok 1956-os vértanú az életüket áldozták a szabadságért, azért, hogy nekünk ma jobb életünk, szebb jövőnk, szabad körülményeink legyenek. A kérdés az, hogy tudunk-e ezzel a szabadsággal élni. Meg tudjuk-e ezt úgy becsülni, ahogy ezt az 1956-os forradalmárok megbecsülték, vagy pedig Deák Ferenc szavaihoz leszünk hasonlóak, hogy „nem lehet tőlünk elvenni, csak akkor, ha magunk, önként mondunk le róla“ – fejtette ki Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója.
A rozsnyói rendezvény teltházasra sikerült, amelyet a Csemadok Rozsnyói Alapszervezetének rendezésében, Magyarország Kassai Főkonzulátusának támogatásával tekinthettek meg az érdeklődők. Molnár Imrének, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatójának történelmi előadását követően a dalok szóltak az időszak eseményeiről. „2016-ban az 1956-os forradalom 60. évfordulójára, Molnár Imre megkeresésére állítottuk össze a zenés műsort. A műsor mély üzeneteket hordoz. Az ´56-os Kormorán- és Korzár-dalok mellett Jónás Csaba, Wass Albert-díjas szavaló előadásában verseket is tartalmaz. Rengeteg szép dal van benne, amelyek nekünk sokat jelentenek” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Vadkerti Imre.
A koncerten közreműködött Jónás Csaba – versmondó, Madarász András – gitár, zongora, Sipos Dávid – szaxofon, Vadkerti Imre – ének, gitár, Zsapka Attila – ének, gitár. A csapat az összeállított műsort nyolc felvidéki helyszínen mutatta be. Többek között Kolonban, Komáromban, Rimaszombatban, Királyhelmecen, Nyitrán, majd fél év után Rozsnyón zárták a turnét.
Beke Beáta / Felvidék.ma
2017. április 1.
„Benzint, benzint a tűzoltóknak”
Szándékos gyújtogatás miatt lobbanhatott lángra egy romák lakta ház és annak melléképülete Gyergyószentmiklós alfalvi határában. A rendőrség szerint: még zajlott az oltás, kármentés, amikor a helyi zárt facebook csoportban további gyújtogatásra, a roma közösséggel való leszámolásra biztattak a csoporttagok. Parászka Boróka írása.
A több órán át tartó internetes beszélgetésben különböző vélemények is megjelentek, volt olyan, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy jó tapasztalatai vannak a roma telepi ismerőseivel. A többség azonban rendkívül élesen és ellenségesen fogalmazott. A tűzesetről szóló poszt az esti órákban jelent meg a közösségi hálón, valamivel éjfél után már több mint kétszáz hozzászólás volt a bejegyzés alatt. Bár a csoport zárt, de igen népes, több mint 5500 ember értesül az itt megjelenő üzenetekről. Az alábbiakban szemlézzük a tűzeset utáni komment-folyamot. Nem közöljük sem a hozzászólók nevét, sem az interneten használt fotóját – célunk nem az, hogy bárki további internetes konfliktusok érintettjévé váljanak. De jelezzük, hogy a teljes dokumentációt, a 240 hozzászólást tartalmazó képernyőmentést eljuttatjuk az illetékes hatóságoknak.
A nyilvánosságot látott hatósági nyilatkozatok és a sajtóértesülések arról szólnak, hogy egy korábbi nagyértékű lopás miatti bosszú a gyergyószentmikósi gyújtogatás, az általunk szemlézett fórumon nagyon hamar megjelentek a további agresszióra felbujtó bejegyzések. „Benzint, benzint a tűzoltóknak” – írja az egyik csoporttag replikaként a „Mehet a többi is” bejegyzésre. Volt olyan vélemény, amely a lángoló ingatlanokat szórakoztató látványosságnak minősítette („Megy-e valaki tábortűzre”), volt aki „élőbe” nézte volna a katasztrófát, és volt aki úgy vélte a hogy majd „DVD-n” hozzáférhető lesz a „látványosság”. A zárt facebook csoportban vélhetően a lángoló házról készült képet is közzétett valaki, ezzel a kommentárral: „szépen ki vannak világítva”.
Visszatérő motívum, hogy az emberek az áldozatok megégetéséről beszélgetnek, azt találgatják lesz-e „cigánypecsenye”, esetleg „cigánypecsenye székelyesen”. Egy bejegyzés pedig azt találgatta, hogy a megsült (ember)húst házhoz szállítják-e, más azután érdeklődött, hol kell az (ember) húsra feliratkozni. „Pergelt roma nyam-nyam” – írja valaki ugyanerre a témára, válaszában a beszélgető társa hozzáteszi: a kutyájának sem adna ebből az (ember) húsból.
A vitában résztvevők több szélsőjobboldali propagandaanyagot is belinkeltek (például a Betyárseregtől). „Minden nap kéne egy ilyent csinálni” – reagál a gyergyói csoport másik tagja a felvetésekre, volt olyan, aki szerint a gyújtogatásnak már hamarabb be kellett volna következnie.
A hatóságok eljárásával kapcsolatban is megjelentek találgatások. Volt aki úgy vélte, hogy a tűzoltók „direkt félre lőttek” (csak imitálták a tűzoltást), volt aki abban reménykedett, hogy a katasztrófa elhárítás szabadságon volt. (Ehhez valaki kommentként hozzáfűzte: „boldog égést”). A Közösen Gyergyószentmiklósért nevű csoport eredetileg a Gyergyószentmiklós nem a cigányoké címet viselte, nem ez az első eset, hogy ilyen jellegű internetes hozzászólások jelennek meg itt.
A térségben évtizedek óta nagyon súlyos problémákkal küzdenek a helyi (illetve környékbeli) roma közösségek, és ugyancsak több évtizedes a magyar-roma konfliktusok története is. A péntek esti felbujtó üzenetek megjelenésekor jeleztem, hogy újságíróként követem az ott írtakat, és 12 óra múlva publikussá kívánom tenni, milyen típusú bejegyzések születtek. Arra kértem a csoporttagokat, hogy aki ennek függvényében megváltoztatná, korrigálná korábbi véleményét, jelezze. A felvetésre korrekciós üzenet nem érkezett, néhány érintett arról írt magánüzenetet: a véleményét fenntartja, de nem szeretné ezt nyilvánosan vállalni. Az eredeti poszt bejegyzője, Egyed Zsolt, kilenc órával később keresett meg. „Ne fenyegetőzzem” azzal, hogy nyilvánosságra hozom, mi zajlott az 5500 fős csoportban – írta - mert nem „tesz jót neked sem és a cigány közösségnek sem”. Azt, hogy mit kell érteni azon, hogy „nem tesz jót” a konfliktusról való nyilvános beszéd nem részletezte. A csoportból 11 órával a bejelentkezésem után kitiltottak, így arról értesülésem nincs, hogy a felbujtó üzenetek további sorsa mi. Egyed Zsolt úgy nyilatkozott: 17 embert tiltott ki ebből a facebook közösségből, és 11 óra után több üzenetet törölt.
A gyergyószentmiklósi roma-magyar konfliktusokkal részletesen foglalkozott Kertész Melinda és az Erportnak nyilatkozott az a telepen dolgozó szociális szakértő, aki az elmúlt évtizedben éveken át követte az úgynevezett „téglagyári romák” helyzetét. Forrásunk úgy nyilatkozott: mára „cementesedtek” a helyi rasszizmus és szegregáció által okozott problémák. A konfliktusokat több éve követve és elemezve úgy véli: a helyi hatóságok viszonyulása is hozzájárul ahhoz, hogy a krízis mélyül. „Jellemző például, hogy a rendőrség nem ugyanúgy jár el a roma és a nem roma lakosok esetében, előbbieket a legkisebb kihágás, szabályszegés – például utcán gomba, erdei gyümölcs árusítás esetén is büntetik”.
A roma-magyar konfliktusoknak sajátos kontextust teremt, hogy a most kigyulladt házaktól néhány kilométerre tartja éves nyári rendezvényét a Jobbik, az EMI táborban szokott rendszeresen beszédet mondani Vona Gábor is. A szervezetnek kiterjedt hálózata van nem csak Gyergyószentmiklóson, de az egész gyergyói medencében is. erport.ro/lokal
Szándékos gyújtogatás miatt lobbanhatott lángra egy romák lakta ház és annak melléképülete Gyergyószentmiklós alfalvi határában. A rendőrség szerint: még zajlott az oltás, kármentés, amikor a helyi zárt facebook csoportban további gyújtogatásra, a roma közösséggel való leszámolásra biztattak a csoporttagok. Parászka Boróka írása.
A több órán át tartó internetes beszélgetésben különböző vélemények is megjelentek, volt olyan, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy jó tapasztalatai vannak a roma telepi ismerőseivel. A többség azonban rendkívül élesen és ellenségesen fogalmazott. A tűzesetről szóló poszt az esti órákban jelent meg a közösségi hálón, valamivel éjfél után már több mint kétszáz hozzászólás volt a bejegyzés alatt. Bár a csoport zárt, de igen népes, több mint 5500 ember értesül az itt megjelenő üzenetekről. Az alábbiakban szemlézzük a tűzeset utáni komment-folyamot. Nem közöljük sem a hozzászólók nevét, sem az interneten használt fotóját – célunk nem az, hogy bárki további internetes konfliktusok érintettjévé váljanak. De jelezzük, hogy a teljes dokumentációt, a 240 hozzászólást tartalmazó képernyőmentést eljuttatjuk az illetékes hatóságoknak.
A nyilvánosságot látott hatósági nyilatkozatok és a sajtóértesülések arról szólnak, hogy egy korábbi nagyértékű lopás miatti bosszú a gyergyószentmikósi gyújtogatás, az általunk szemlézett fórumon nagyon hamar megjelentek a további agresszióra felbujtó bejegyzések. „Benzint, benzint a tűzoltóknak” – írja az egyik csoporttag replikaként a „Mehet a többi is” bejegyzésre. Volt olyan vélemény, amely a lángoló ingatlanokat szórakoztató látványosságnak minősítette („Megy-e valaki tábortűzre”), volt aki „élőbe” nézte volna a katasztrófát, és volt aki úgy vélte a hogy majd „DVD-n” hozzáférhető lesz a „látványosság”. A zárt facebook csoportban vélhetően a lángoló házról készült képet is közzétett valaki, ezzel a kommentárral: „szépen ki vannak világítva”.
Visszatérő motívum, hogy az emberek az áldozatok megégetéséről beszélgetnek, azt találgatják lesz-e „cigánypecsenye”, esetleg „cigánypecsenye székelyesen”. Egy bejegyzés pedig azt találgatta, hogy a megsült (ember)húst házhoz szállítják-e, más azután érdeklődött, hol kell az (ember) húsra feliratkozni. „Pergelt roma nyam-nyam” – írja valaki ugyanerre a témára, válaszában a beszélgető társa hozzáteszi: a kutyájának sem adna ebből az (ember) húsból.
A vitában résztvevők több szélsőjobboldali propagandaanyagot is belinkeltek (például a Betyárseregtől). „Minden nap kéne egy ilyent csinálni” – reagál a gyergyói csoport másik tagja a felvetésekre, volt olyan, aki szerint a gyújtogatásnak már hamarabb be kellett volna következnie.
A hatóságok eljárásával kapcsolatban is megjelentek találgatások. Volt aki úgy vélte, hogy a tűzoltók „direkt félre lőttek” (csak imitálták a tűzoltást), volt aki abban reménykedett, hogy a katasztrófa elhárítás szabadságon volt. (Ehhez valaki kommentként hozzáfűzte: „boldog égést”). A Közösen Gyergyószentmiklósért nevű csoport eredetileg a Gyergyószentmiklós nem a cigányoké címet viselte, nem ez az első eset, hogy ilyen jellegű internetes hozzászólások jelennek meg itt.
A térségben évtizedek óta nagyon súlyos problémákkal küzdenek a helyi (illetve környékbeli) roma közösségek, és ugyancsak több évtizedes a magyar-roma konfliktusok története is. A péntek esti felbujtó üzenetek megjelenésekor jeleztem, hogy újságíróként követem az ott írtakat, és 12 óra múlva publikussá kívánom tenni, milyen típusú bejegyzések születtek. Arra kértem a csoporttagokat, hogy aki ennek függvényében megváltoztatná, korrigálná korábbi véleményét, jelezze. A felvetésre korrekciós üzenet nem érkezett, néhány érintett arról írt magánüzenetet: a véleményét fenntartja, de nem szeretné ezt nyilvánosan vállalni. Az eredeti poszt bejegyzője, Egyed Zsolt, kilenc órával később keresett meg. „Ne fenyegetőzzem” azzal, hogy nyilvánosságra hozom, mi zajlott az 5500 fős csoportban – írta - mert nem „tesz jót neked sem és a cigány közösségnek sem”. Azt, hogy mit kell érteni azon, hogy „nem tesz jót” a konfliktusról való nyilvános beszéd nem részletezte. A csoportból 11 órával a bejelentkezésem után kitiltottak, így arról értesülésem nincs, hogy a felbujtó üzenetek további sorsa mi. Egyed Zsolt úgy nyilatkozott: 17 embert tiltott ki ebből a facebook közösségből, és 11 óra után több üzenetet törölt.
A gyergyószentmiklósi roma-magyar konfliktusokkal részletesen foglalkozott Kertész Melinda és az Erportnak nyilatkozott az a telepen dolgozó szociális szakértő, aki az elmúlt évtizedben éveken át követte az úgynevezett „téglagyári romák” helyzetét. Forrásunk úgy nyilatkozott: mára „cementesedtek” a helyi rasszizmus és szegregáció által okozott problémák. A konfliktusokat több éve követve és elemezve úgy véli: a helyi hatóságok viszonyulása is hozzájárul ahhoz, hogy a krízis mélyül. „Jellemző például, hogy a rendőrség nem ugyanúgy jár el a roma és a nem roma lakosok esetében, előbbieket a legkisebb kihágás, szabályszegés – például utcán gomba, erdei gyümölcs árusítás esetén is büntetik”.
A roma-magyar konfliktusoknak sajátos kontextust teremt, hogy a most kigyulladt házaktól néhány kilométerre tartja éves nyári rendezvényét a Jobbik, az EMI táborban szokott rendszeresen beszédet mondani Vona Gábor is. A szervezetnek kiterjedt hálózata van nem csak Gyergyószentmiklóson, de az egész gyergyói medencében is. erport.ro/lokal
2017. április 2.
Szigorítja a határellenőrzést az uniós határain Románia
Április 7-től Románia szigorítja a határellenőrzést valamennyi határátkelőjén az EU tavaly elfogadott, most életbe lépő új schengeni határellenőrzési kódexe alapján, ami a húsvéti forgalomnövekedés körülményei között nagyobb várakozási időt eredményezhet a határátlépésnél – közölte vasárnap a határrendészet.
A rendelet értelmében az unióban szabad mozgási joggal rendelkező polgárok úti okmányait is ellenőrizni kell mind belépéskor, mind kilépéskor, és összevetni a Schengeni Információs Rendszerrel, illetve az Interpol lopott, vagy elveszett dokumentumainak adatbázisával, hogy a hatóságok meggyőződjenek arról, az illető nem jelent biztonsági kockázatot, vagy közegészségügyi kockázatot az Európai Unióban.
A szigorítás nemcsak az unió külső határaira vonatkozik, hanem minden olyan belső határra, ahol a tagállamok még nem állapodtak meg a határellenőrzés megszüntetéséről.
A román határrendészet arra figyelmeztet: a magyar és a bolgár határon az uniós partnerszervekkel közösen kell végezniük az ellenőrzést, így a közös határátkelőkön nem nyithatnak meg több ellenőrzőpontot, mint amennyihez a magyar, illetve bolgár fél is határrendészeket mozgósít. A román határrendészet arra kéri az utazókat, hogy a politiadefrontiera.ro honlapon elérhető mobilalkalmazás segítségével idejében tájékozódjanak a határátkelőkön tapasztalható várakozási időről és válasszanak kevésbé zsúfolt átkelőt.
MTI; Erdély.ma
Április 7-től Románia szigorítja a határellenőrzést valamennyi határátkelőjén az EU tavaly elfogadott, most életbe lépő új schengeni határellenőrzési kódexe alapján, ami a húsvéti forgalomnövekedés körülményei között nagyobb várakozási időt eredményezhet a határátlépésnél – közölte vasárnap a határrendészet.
A rendelet értelmében az unióban szabad mozgási joggal rendelkező polgárok úti okmányait is ellenőrizni kell mind belépéskor, mind kilépéskor, és összevetni a Schengeni Információs Rendszerrel, illetve az Interpol lopott, vagy elveszett dokumentumainak adatbázisával, hogy a hatóságok meggyőződjenek arról, az illető nem jelent biztonsági kockázatot, vagy közegészségügyi kockázatot az Európai Unióban.
A szigorítás nemcsak az unió külső határaira vonatkozik, hanem minden olyan belső határra, ahol a tagállamok még nem állapodtak meg a határellenőrzés megszüntetéséről.
A román határrendészet arra figyelmeztet: a magyar és a bolgár határon az uniós partnerszervekkel közösen kell végezniük az ellenőrzést, így a közös határátkelőkön nem nyithatnak meg több ellenőrzőpontot, mint amennyihez a magyar, illetve bolgár fél is határrendészeket mozgósít. A román határrendészet arra kéri az utazókat, hogy a politiadefrontiera.ro honlapon elérhető mobilalkalmazás segítségével idejében tájékozódjanak a határátkelőkön tapasztalható várakozási időről és válasszanak kevésbé zsúfolt átkelőt.
MTI; Erdély.ma
2017. április 3.
Tanúvallomások ideje Rádulyék perében
Az ügy szempontjából tisztázó jellegű nyilatkozatokat tett a bíró előtt a kihallgatott három tanú – így értékelte Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester védőügyvédje a Marosvásárhelyen védence ellen zajló büntetőper hétfői tárgyalását.
Több mint ötórás tárgyalást tartottak hétfőn a Maros Megyei Törvényszéken a Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester, illetve Szőke Domokos alpolgármester ellen zajló büntetőper soron következő tárgyalásán. Első alkalom volt, amikor tanúkat is kihallgattak, Ráduly ügyvédje elégedett volt az elhangzottakkal. „Megkezdődött a bírói vizsgálat az ügyben, és három tanút hallgattak ki. Közülük egy személy a Hargita Megyei Számvevőszék alkalmazottja, két másik személy pedig a polgármesteri hivatalé. A tanúk nyilatkozatot tettek az ügycsomóban összefoglalt esetekről, elmondták, amit ismernek ezekről. Az ügy szempontjából jól jöttek ezek a nyilatkozatok, és lassan-lassan sok minden tisztázódik az eredeti vádakkal kapcsolatban. Ez egyelőre még a kirakós egy kis darabja, de meg vagyunk győződve arról, hogy miután az összes tanú vallomást tesz, minden vádpont esetében tisztázzák a vádlottakat, egyúttal cáfolva a vádpontokat is” – említette kérdésünkre a Ráduly védelmét ellátó kolozsvári ügyvédi iroda ügyvédje, Milu Timoce. Mint megtudtuk, hétfőn a tanúkat a csíktaplocai, Rét utcai játszótér és park építése nyomán Szőke Domokos ellen megfogalmazott hivatali visszaélés vádja kapcsán, illetve a polgármesteri hivatal által korábban megrendelt és kifizetett kataszteri felmérést érintően hallgatták ki – ez utóbbi miatt a polgármestert hivatali visszaéléssel vádolták meg. Ugyanakkor a tanúk a Szőke Domokos elleni további vádpont kapcsán is vallomást tettek – egy csíkszeredai, kereskedelmi célú ingatlan bérleti szerződésének törvénytelen módosítása és okirat-hamisításra való felbujtás is szerepel az alpolgármester elleni vádak között. A következő tárgyalási időpont május közepén lesz, akkor újabb tanút hallgatnak ki. Közel két éve kezdődött Mint ismert, a 2015 áprilisában végrehajtott házkutatások után a két elöljárót őrizetbe vették, majd hatósági felügyelet alá kerültek, júniusban pedig a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Ráduly Róbert Kálmánt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg. A pert tavaly március óta a DNA kérésére a Maros Megyei Törvényszék tárgyalja, mert a vádhatóság fenntartásokat fogalmazott meg a Hargita Megyei Törvényszék bíráinak pártatlanságával kapcsolatban. Az elöljárók alaptalannak tartják és elutasítják az ellenük felhozott vádakat.
Kovács Attila / Székelyhon.ro
Az ügy szempontjából tisztázó jellegű nyilatkozatokat tett a bíró előtt a kihallgatott három tanú – így értékelte Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester védőügyvédje a Marosvásárhelyen védence ellen zajló büntetőper hétfői tárgyalását.
Több mint ötórás tárgyalást tartottak hétfőn a Maros Megyei Törvényszéken a Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester, illetve Szőke Domokos alpolgármester ellen zajló büntetőper soron következő tárgyalásán. Első alkalom volt, amikor tanúkat is kihallgattak, Ráduly ügyvédje elégedett volt az elhangzottakkal. „Megkezdődött a bírói vizsgálat az ügyben, és három tanút hallgattak ki. Közülük egy személy a Hargita Megyei Számvevőszék alkalmazottja, két másik személy pedig a polgármesteri hivatalé. A tanúk nyilatkozatot tettek az ügycsomóban összefoglalt esetekről, elmondták, amit ismernek ezekről. Az ügy szempontjából jól jöttek ezek a nyilatkozatok, és lassan-lassan sok minden tisztázódik az eredeti vádakkal kapcsolatban. Ez egyelőre még a kirakós egy kis darabja, de meg vagyunk győződve arról, hogy miután az összes tanú vallomást tesz, minden vádpont esetében tisztázzák a vádlottakat, egyúttal cáfolva a vádpontokat is” – említette kérdésünkre a Ráduly védelmét ellátó kolozsvári ügyvédi iroda ügyvédje, Milu Timoce. Mint megtudtuk, hétfőn a tanúkat a csíktaplocai, Rét utcai játszótér és park építése nyomán Szőke Domokos ellen megfogalmazott hivatali visszaélés vádja kapcsán, illetve a polgármesteri hivatal által korábban megrendelt és kifizetett kataszteri felmérést érintően hallgatták ki – ez utóbbi miatt a polgármestert hivatali visszaéléssel vádolták meg. Ugyanakkor a tanúk a Szőke Domokos elleni további vádpont kapcsán is vallomást tettek – egy csíkszeredai, kereskedelmi célú ingatlan bérleti szerződésének törvénytelen módosítása és okirat-hamisításra való felbujtás is szerepel az alpolgármester elleni vádak között. A következő tárgyalási időpont május közepén lesz, akkor újabb tanút hallgatnak ki. Közel két éve kezdődött Mint ismert, a 2015 áprilisában végrehajtott házkutatások után a két elöljárót őrizetbe vették, majd hatósági felügyelet alá kerültek, júniusban pedig a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Ráduly Róbert Kálmánt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg. A pert tavaly március óta a DNA kérésére a Maros Megyei Törvényszék tárgyalja, mert a vádhatóság fenntartásokat fogalmazott meg a Hargita Megyei Törvényszék bíráinak pártatlanságával kapcsolatban. Az elöljárók alaptalannak tartják és elutasítják az ellenük felhozott vádakat.
Kovács Attila / Székelyhon.ro
2017. április 3.
Tanasă szerint változni fog a helyzet Hargita és Kovászna megyében
A Hargita, Kovászna és Maros megyei románok képviselőinek hétvégi székelyudvarhelyi találkozóján a különböző szónokok főként az autonómiatörekvések ellen érveltek, illetve a Hargita és Kovászna megyei településeken meghozott, majd a törvényszéken érvénytelenített önkormányzati autonómiapárti határozatokról értekeztek, nem utolsósorban pedig a székelyföldi román közösségek elnyomásának kérdéséről és a közösség nehézségeiről tárgyaltak.
„Itt nehezebb a helyzet, hiszen a lakosságnak csak 2,48 százaléka román, de nekik is tudniuk kell, hogy számon tartjuk őket, és a közgyűléssel jelezzük, hogy mellettük vagyunk” – fogalmazott Ioan Sabău-Pop, a fórum elnöke. A megbeszélésen jelen volt Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa, Gheorghe Baciu Kovászna megyei szenátor (PMP) és Octavian Goga kovásznai képviselő (PMP), valamint Dumitru Acu, az ASTRA (Asociația Transilvană pentru Literatura Română și Cultura Poporului Român) vezetője. A mintegy ötven részvevő között a három megyéből érkezett román polgármesterek és önkormányzati képviselők mellett civil szervezetek képviselői is voltak, és eljött Dan Tanasă blogger is. Noha Lucian Goga Maros megyei prefektust is meghívták, ő nem tudott megjelenni az eseményen, néhányan ezt nehezményezték is, miként azt is, hogy a székelyudvarhelyi románok sem vettek részt a közgyűlésen. „Kiegyensúlyozott, de ugyanakkor határozott és alkotmányos állást kell foglalnunk az úgynevezett Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezettel kapcsolatosan, amelyet január 26-án publikáltak Románia Hivatalos Közlönyében” – fogalmazott Sabău-Pop. Szerinte az autonómiát előirányzó törvénytervezetnek csak a közbeszédben és legfeljebb ötlet szintjén kellene megmaradnia. Az állampolgári kezdeményezésről több átfogó tanulmányt is készítettek, többek közt a Román Tudományos Akadémia kutatói, ezeket kinyomtatva kapták meg a részvevők, és a közgyűlésen röviden be is mutatták a kutatások eredményeit.
„Reméljük, a parlament nem hagyja jóvá. Olyan információink is vannak, hogy még a kezdeményezői sem reménykednek ebben, de azt akarják, hogy forró legyen a helyzet. Ez románellenes pszichózist eredményez” – fogalmazott Ioan Sabău-Pop, aki szerint az autonómiával egy párhuzamos állam alakulna ki, amely rátelepedne a román államra. Képzeljék el, ha most ennyi panasz és elégedetlenség érkezik a román közösségektől, amelyek önállóan nem tudnak védekezni, mi történne, ha létrejönne egy állam az államban? – tette fel a kérdést. Szerinte meg kell előzni az autonómiát.
Veres Réka / Székelyhon.ro
A Hargita, Kovászna és Maros megyei románok képviselőinek hétvégi székelyudvarhelyi találkozóján a különböző szónokok főként az autonómiatörekvések ellen érveltek, illetve a Hargita és Kovászna megyei településeken meghozott, majd a törvényszéken érvénytelenített önkormányzati autonómiapárti határozatokról értekeztek, nem utolsósorban pedig a székelyföldi román közösségek elnyomásának kérdéséről és a közösség nehézségeiről tárgyaltak.
„Itt nehezebb a helyzet, hiszen a lakosságnak csak 2,48 százaléka román, de nekik is tudniuk kell, hogy számon tartjuk őket, és a közgyűléssel jelezzük, hogy mellettük vagyunk” – fogalmazott Ioan Sabău-Pop, a fórum elnöke. A megbeszélésen jelen volt Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa, Gheorghe Baciu Kovászna megyei szenátor (PMP) és Octavian Goga kovásznai képviselő (PMP), valamint Dumitru Acu, az ASTRA (Asociația Transilvană pentru Literatura Română și Cultura Poporului Român) vezetője. A mintegy ötven részvevő között a három megyéből érkezett román polgármesterek és önkormányzati képviselők mellett civil szervezetek képviselői is voltak, és eljött Dan Tanasă blogger is. Noha Lucian Goga Maros megyei prefektust is meghívták, ő nem tudott megjelenni az eseményen, néhányan ezt nehezményezték is, miként azt is, hogy a székelyudvarhelyi románok sem vettek részt a közgyűlésen. „Kiegyensúlyozott, de ugyanakkor határozott és alkotmányos állást kell foglalnunk az úgynevezett Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezettel kapcsolatosan, amelyet január 26-án publikáltak Románia Hivatalos Közlönyében” – fogalmazott Sabău-Pop. Szerinte az autonómiát előirányzó törvénytervezetnek csak a közbeszédben és legfeljebb ötlet szintjén kellene megmaradnia. Az állampolgári kezdeményezésről több átfogó tanulmányt is készítettek, többek közt a Román Tudományos Akadémia kutatói, ezeket kinyomtatva kapták meg a részvevők, és a közgyűlésen röviden be is mutatták a kutatások eredményeit.
„Reméljük, a parlament nem hagyja jóvá. Olyan információink is vannak, hogy még a kezdeményezői sem reménykednek ebben, de azt akarják, hogy forró legyen a helyzet. Ez románellenes pszichózist eredményez” – fogalmazott Ioan Sabău-Pop, aki szerint az autonómiával egy párhuzamos állam alakulna ki, amely rátelepedne a román államra. Képzeljék el, ha most ennyi panasz és elégedetlenség érkezik a román közösségektől, amelyek önállóan nem tudnak védekezni, mi történne, ha létrejönne egy állam az államban? – tette fel a kérdést. Szerinte meg kell előzni az autonómiát.
Veres Réka / Székelyhon.ro
2017. április 3.
Az RMDSZ a kisebbségvédelmi keretegyezmény folyamatos megsértéséről tájékoztatta az egyezmény szakértőit
MTI - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kisebbségvédelmi keretegyezmény ratifikálásakor vállalt romániai kötelezettségek folyamatos megsértéséről tájékoztatta Kolozsváron az Európa Tanács (ET) szakértői küldöttségét.
Amint a szövetség hírlevelében közölte: a keretegyezmény négytagú szakértői bizottsága hétfőn találkozott az RMDSZ ügyvezető elnökével és a szövetség szakpolitikusaival, akik fenntartották és kiegészítették a szövetség tavaly benyújtott árnyékjelentésének a megállapításait. Az árnyékjelentés a román kormány két és fél év késéssel tavaly márciusban benyújtott jelentésére reflektál. Országunk következetesen ideális képet fest a kisebbségek itthoni helyzetéről, de nem veszi komolyan sem saját törvényeit, sem a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit – idézte a hírlevél Porcsalmi Bálintot, a szövetség ügyvezető elnökét, aki azt is kijelentette: a román kormány jelentése „sok pontatlanságot és ferdítést tartalmaz, és hamis képet sugall” a kisebbségi jogok betartásáról.
Az ügyvezető elnök felidézte: a román kormány jelentése úgy készült el, hogy a dokumentumot véglegesítő külügyminisztérium nem konzultált a magyarság képviselőivel, és a kormány struktúrájában működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának az észrevételeit sem vette figyelembe. Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök arról tájékoztatta a küldöttséget, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) annak ellenére sem kapott döntéshozási jogköröket a magyar tagozat, hogy 2012. január elsejétől törvény írja ezt elő. A szakpolitikus a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium működését ellehetetlenítő hatósági intézkedésekről is tájékoztatott. Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöki tisztségének a várományosa arról tájékoztatta a szakértőket, hogy a helyi közigazgatásban is súlyos problémák észlelhetőek: az intézményekről magyar feliratokat távolítanak el, hiányoznak a kétnyelvű utca- és helységnévtáblák, formanyomtatványok, a közérdekű információkhoz magyarul nem lehet hozzáférni, és az ügyintézést sem lehet magyarul végezni. Elmondta: bár két bírósági döntés kötelezi Kolozsvár polgármesteri hivatalát a kétnyelvű várostábla kihelyezésére, a polgármester továbbra is elzárkózik ettől.
Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy „Románia ellenkampányának köszönhetően” a csíksomlyói búcsút nem vették fel az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára. Elmondta: bár törvény írja elő a magyar vonatkozású műemlékek többnyelvű feliratozását, az ilyen jellegű műemlékek csupán egy százalékán áll magyar felirat. Azt is felrótta, hogy lelassult, majd teljesen leállt a kommunista rezsim által jogtalanul elkobozott ingatlanok visszaszolgáltatása. Benkő Erika Kovászna megyei parlamenti képviselő arról tájékoztatta a szakértőket, hogy Romániában országszerte bátorítják és támogatják a regionális identitás megerősödését, Székelyföldön viszont megtagadják az identitás kinyilvánítását a magyar közösségtől. Míg Románia más régióiban, Moldvában és Dobrudzsában használhatják a regionális szimbólumokat, a székely zászló használata ellen valóságos hadjárat folyik. Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök az RMDSZ törvényhozási törekvéseiről is tájékoztatta a bizottságot. Megemlítette a március 15-ét hivatalos ünnepé nyilvánító törvénytervezetet, valamint azt a hamarosan benyújtandó törvénymódosítást is, amely a helyi közigazgatásban húszról tíz százalékra csökkentené azt a küszöböt, amely fölött biztosítani kell a kisebbségek anyanyelvhasználati jogait.
A jelentésről
A román kormány 2016 márciusában, mintegy két és fél év késéssel nyújtott be az Európa Tanácshoz jelentést arról, hogy miképpen teljesítette a kisebbségvédelmi keretegyezmény ratifikálásakor, 1996-ban tett vállalásait. A 270 oldalas román kormányjelentés a 2010 és 2013 közötti időszakot öleli fel, és a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a kiterjesztéséről számol be. A jelentéshez az RMDSZ és több erdélyi magyar jogvédő szervezet is árnyékjelentést csatolt. Székelyhon.ro
MTI - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kisebbségvédelmi keretegyezmény ratifikálásakor vállalt romániai kötelezettségek folyamatos megsértéséről tájékoztatta Kolozsváron az Európa Tanács (ET) szakértői küldöttségét.
Amint a szövetség hírlevelében közölte: a keretegyezmény négytagú szakértői bizottsága hétfőn találkozott az RMDSZ ügyvezető elnökével és a szövetség szakpolitikusaival, akik fenntartották és kiegészítették a szövetség tavaly benyújtott árnyékjelentésének a megállapításait. Az árnyékjelentés a román kormány két és fél év késéssel tavaly márciusban benyújtott jelentésére reflektál. Országunk következetesen ideális képet fest a kisebbségek itthoni helyzetéről, de nem veszi komolyan sem saját törvényeit, sem a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit – idézte a hírlevél Porcsalmi Bálintot, a szövetség ügyvezető elnökét, aki azt is kijelentette: a román kormány jelentése „sok pontatlanságot és ferdítést tartalmaz, és hamis képet sugall” a kisebbségi jogok betartásáról.
Az ügyvezető elnök felidézte: a román kormány jelentése úgy készült el, hogy a dokumentumot véglegesítő külügyminisztérium nem konzultált a magyarság képviselőivel, és a kormány struktúrájában működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának az észrevételeit sem vette figyelembe. Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök arról tájékoztatta a küldöttséget, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) annak ellenére sem kapott döntéshozási jogköröket a magyar tagozat, hogy 2012. január elsejétől törvény írja ezt elő. A szakpolitikus a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium működését ellehetetlenítő hatósági intézkedésekről is tájékoztatott. Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöki tisztségének a várományosa arról tájékoztatta a szakértőket, hogy a helyi közigazgatásban is súlyos problémák észlelhetőek: az intézményekről magyar feliratokat távolítanak el, hiányoznak a kétnyelvű utca- és helységnévtáblák, formanyomtatványok, a közérdekű információkhoz magyarul nem lehet hozzáférni, és az ügyintézést sem lehet magyarul végezni. Elmondta: bár két bírósági döntés kötelezi Kolozsvár polgármesteri hivatalát a kétnyelvű várostábla kihelyezésére, a polgármester továbbra is elzárkózik ettől.
Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy „Románia ellenkampányának köszönhetően” a csíksomlyói búcsút nem vették fel az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára. Elmondta: bár törvény írja elő a magyar vonatkozású műemlékek többnyelvű feliratozását, az ilyen jellegű műemlékek csupán egy százalékán áll magyar felirat. Azt is felrótta, hogy lelassult, majd teljesen leállt a kommunista rezsim által jogtalanul elkobozott ingatlanok visszaszolgáltatása. Benkő Erika Kovászna megyei parlamenti képviselő arról tájékoztatta a szakértőket, hogy Romániában országszerte bátorítják és támogatják a regionális identitás megerősödését, Székelyföldön viszont megtagadják az identitás kinyilvánítását a magyar közösségtől. Míg Románia más régióiban, Moldvában és Dobrudzsában használhatják a regionális szimbólumokat, a székely zászló használata ellen valóságos hadjárat folyik. Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök az RMDSZ törvényhozási törekvéseiről is tájékoztatta a bizottságot. Megemlítette a március 15-ét hivatalos ünnepé nyilvánító törvénytervezetet, valamint azt a hamarosan benyújtandó törvénymódosítást is, amely a helyi közigazgatásban húszról tíz százalékra csökkentené azt a küszöböt, amely fölött biztosítani kell a kisebbségek anyanyelvhasználati jogait.
A jelentésről
A román kormány 2016 márciusában, mintegy két és fél év késéssel nyújtott be az Európa Tanácshoz jelentést arról, hogy miképpen teljesítette a kisebbségvédelmi keretegyezmény ratifikálásakor, 1996-ban tett vállalásait. A 270 oldalas román kormányjelentés a 2010 és 2013 közötti időszakot öleli fel, és a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a kiterjesztéséről számol be. A jelentéshez az RMDSZ és több erdélyi magyar jogvédő szervezet is árnyékjelentést csatolt. Székelyhon.ro
2017. április 3.
Verestóy Attila a második leggazdagabb politikus Romániában
Tizenötödik alkalommal hozta nyilvánosságra Románia leggazdagabb személyeinek névsorát a Capital nevű gazdasági lap. A 2016-os adatok szerint Hargita megyéből egyedüliként Verestóy Attila szerepel a listán.
Verestóy a második leggazdagabb politikus Romániában, csupán a lista 34. helyén szereplő, 130-132 millió eurós vagyonnal rendelkező Sebastian Ghiță előzi meg.
A Capital összeállítása szerint az RMDSZ-es szenátornak két hatalmas, 200 négyzetméteres lakása van a fővárosban, továbbá a Bukarest közelében található Vlădiceascában a mellékelt területekkel együtt egy 1000 négyzetméteres lakóháza is van. Ezeken kívül Hargita megyében is van két örökölt tulajdona, illetve 93 ezer négyzetméternyi szántóföldje és egyéb városi területe a megyében és Bukarestben. Ékszergyűjteményét 58 ezer euróra, festményeit pedig 25 ezer euróra becsülik, de vagyonának jelentős része neves vállalatok részvényeiben, illetve bankszámlákon található. Emellett Verestóy a Bukaresti Értéktőzsde egyik legnagyobb játékosa is, a tulajdonában levő részvények értéke meghaladja a 30 millió lejt. Ţiriac a leggazdagabb A Capital szerint Románia leggazdagabb embere a 77 éves Ion Ţiriac. Az egykori teniszcsillag sokrétű üzleti vállalkozása (biztosítás, autókereskedés, ingatlan, kőolajipar) révén az elmúlt évben 8,3 százalékos gyarapodást könyvelhetett el, így vagyonát 1,6–1,65 milliárd euróra taksálják. Az összeállítás második helyén a Csíkszeredában is jelen lévő Dedeman barkácsáruház tulajdonosai, a bákói Dragoş (50 éves) és Adrian (48 éves) Pavăl testvérpár áll 920–950 millió eurós vagyonnal, harmadik a Teleormanból származó, 62 éves Ioan Niculae, aki mezőgazdaságból, labdarúgásból, vegyiparból tett szert 600–700 millió euróra. Ötödik a jászvásári Iulian Dascălu (47 éves, ingatlan és retail, 450–460 millió euró), hatodik a bukaresti Gruia Stoica és Vasile Didilă (48 és 46 éves, vasúti szállítás, gördülő eszközök gyártása, 380–400 millió euró), hetedik a temesvári Marius és Emil Cristescu testvérpár (47 és 48 éves, ipar, turizmus, ingatlan, 350–360 millió euró), nyolcadik a bukaresti Gabriel Popoviciu (57 éves, ingatlan és vendéglők, 340–360 millió euró), kilencedik a Bukarestben élő George Becali és családja (58 éves, ingatlan és labdarúgás, 280–300 millió euró), tizedik pedig a bukaresti Radu Dimofte (57 éves, ingatlan és vendéglők, 280–300 millió euró).
Magyar az országos negyedik Románia leggazdagabb magyarja az országos összesítés negyedik helyét elfoglaló nagyváradi Teszári Zoltán, az RCS&RDS (Digi) telekommunikációs hálózat alapító tulajdonosa. A médiában és az energiaiparban is érdekelt 46 éves üzletember vagyona mintegy 500–520 millió euró.
Iszlai Katalin / Székelyhon.ro
Tizenötödik alkalommal hozta nyilvánosságra Románia leggazdagabb személyeinek névsorát a Capital nevű gazdasági lap. A 2016-os adatok szerint Hargita megyéből egyedüliként Verestóy Attila szerepel a listán.
Verestóy a második leggazdagabb politikus Romániában, csupán a lista 34. helyén szereplő, 130-132 millió eurós vagyonnal rendelkező Sebastian Ghiță előzi meg.
A Capital összeállítása szerint az RMDSZ-es szenátornak két hatalmas, 200 négyzetméteres lakása van a fővárosban, továbbá a Bukarest közelében található Vlădiceascában a mellékelt területekkel együtt egy 1000 négyzetméteres lakóháza is van. Ezeken kívül Hargita megyében is van két örökölt tulajdona, illetve 93 ezer négyzetméternyi szántóföldje és egyéb városi területe a megyében és Bukarestben. Ékszergyűjteményét 58 ezer euróra, festményeit pedig 25 ezer euróra becsülik, de vagyonának jelentős része neves vállalatok részvényeiben, illetve bankszámlákon található. Emellett Verestóy a Bukaresti Értéktőzsde egyik legnagyobb játékosa is, a tulajdonában levő részvények értéke meghaladja a 30 millió lejt. Ţiriac a leggazdagabb A Capital szerint Románia leggazdagabb embere a 77 éves Ion Ţiriac. Az egykori teniszcsillag sokrétű üzleti vállalkozása (biztosítás, autókereskedés, ingatlan, kőolajipar) révén az elmúlt évben 8,3 százalékos gyarapodást könyvelhetett el, így vagyonát 1,6–1,65 milliárd euróra taksálják. Az összeállítás második helyén a Csíkszeredában is jelen lévő Dedeman barkácsáruház tulajdonosai, a bákói Dragoş (50 éves) és Adrian (48 éves) Pavăl testvérpár áll 920–950 millió eurós vagyonnal, harmadik a Teleormanból származó, 62 éves Ioan Niculae, aki mezőgazdaságból, labdarúgásból, vegyiparból tett szert 600–700 millió euróra. Ötödik a jászvásári Iulian Dascălu (47 éves, ingatlan és retail, 450–460 millió euró), hatodik a bukaresti Gruia Stoica és Vasile Didilă (48 és 46 éves, vasúti szállítás, gördülő eszközök gyártása, 380–400 millió euró), hetedik a temesvári Marius és Emil Cristescu testvérpár (47 és 48 éves, ipar, turizmus, ingatlan, 350–360 millió euró), nyolcadik a bukaresti Gabriel Popoviciu (57 éves, ingatlan és vendéglők, 340–360 millió euró), kilencedik a Bukarestben élő George Becali és családja (58 éves, ingatlan és labdarúgás, 280–300 millió euró), tizedik pedig a bukaresti Radu Dimofte (57 éves, ingatlan és vendéglők, 280–300 millió euró).
Magyar az országos negyedik Románia leggazdagabb magyarja az országos összesítés negyedik helyét elfoglaló nagyváradi Teszári Zoltán, az RCS&RDS (Digi) telekommunikációs hálózat alapító tulajdonosa. A médiában és az energiaiparban is érdekelt 46 éves üzletember vagyona mintegy 500–520 millió euró.
Iszlai Katalin / Székelyhon.ro
2017. április 3.
Nem önfeladás, ha adunk románjainknak – és nem pofont!
Annak ellenére vélem igaznak a címben megfogalmazott állítást, hogy a székelyföldi románok udvarhelyi fórumán elhangzottak vérlázítóak. Nem csak a felszólalók, előadók rázzák egyre fokozottabban azt a bizonyos pofonfát, hanem felháborító maga az a tény is, hogy ezeken a magyarellenes és szélsőséges rendezvényeken részt vesznek a magyar megyék prefektusai is. Akik még csak kísérletet sem tesznek arra, hogy saját hülyeségeikkel szembesítsék a Dan Tanasă féléket, de legalább utalnának arra, hogy teljesen párhuzamos világot építenének a hazug üzenetek mellett, vagy éppen azoknak köszönhetően. De visszafogom magam, mert zsákutca az övék... Mondom is, hogy miért.
Tanasă szerint változni fog a helyzet Hargita és Kovászna megyében Azért harcolok, hogy Romániában betartsák az alkotmányt és a törvényt. Ezt csak azért, hogy bizonyítsam, nem vagyok tehetetlen – mondta Dan Tanasă szombaton a székelyföldi románok udvarhelyi fórumán, akit idefelé jövet igencsak felbosszantott, hogy magyar, székely zászlókat és „idétlen feliratokat” látott. Elismerem, nagyon nehéz kilépni abból az értelmezési tartományból, mely népszerű, divatos, zsigerből jönne és a másik ellenében határoz meg minket, azaz igencsak kényelmes. Márpedig téves út kizárólag az ellenféllel, ellenséggel(?) szemben meghatározni önmagunkat. És ez akkor is tévút, ha a „másik” oldal/fél ezt teszi – több mint egy évszázada.
Románok civil fóruma: érvényesültek a gyulafehérvári kiáltványban tett ígéretek A romániai magyar pártoknak és civil szervezeteknek címzett, az interetnikus kapcsolatok normalizálására vonatkozó határozatot fogadtak el szombaton Székelyudvarhelyen a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma közgyűlésének résztvevői.
Én nem vagyok a politikai korrektség (pc) vívmányainak megszállottja, az elhallgatás, szőnyeg alá söprés álságos, és nem is kenyerem. Mégis, ha többségben vagyunk, pozitívan kell diszkriminálnunk kisebbségeinket itt, Székelyföldön.
Akkor is, ha ezt ők (vagy bárki más) gyengeségnek tartaná, netán győzelemként élné meg. Akkor is, ha a román (nemzet)állam számára mi nemzetbiztonsági kockázatot jelentünk csak azért, mert magyarok/mások vagyunk. Kapjanak meg mindent, amit nem ellenünkben kérnek – tőlünk. Meggyőződésem, hogy nem lesznek többek, ha mi kevesebbek leszünk, és fordítva. Nemcsak lélekszámra gondolok most, hanem jogokra és mindarra, ami őshonos nemzetiségként a jussunk. Gesztusokat kell tennünk akkor is, ha emberöltői léptékben nem számíthatunk viszonzásra, ha szándékainkat félreértik – szervezett-tervezetten és készakarva. Nem miattuk, magunk miatt kell így eljárnunk, ha remélni akarjuk, hogy egyszer – a távoli jövőben – ez majd megtérül. Akkor lehet hitelesen érzékelni bármelyik kisebbség problémáit, ha azokat nem a többség, hanem maga az adott kisebbség fogalmazza meg. A többi csak intrika és szemfényvesztés.
Szőke László / Székelyhon.ro
Annak ellenére vélem igaznak a címben megfogalmazott állítást, hogy a székelyföldi románok udvarhelyi fórumán elhangzottak vérlázítóak. Nem csak a felszólalók, előadók rázzák egyre fokozottabban azt a bizonyos pofonfát, hanem felháborító maga az a tény is, hogy ezeken a magyarellenes és szélsőséges rendezvényeken részt vesznek a magyar megyék prefektusai is. Akik még csak kísérletet sem tesznek arra, hogy saját hülyeségeikkel szembesítsék a Dan Tanasă féléket, de legalább utalnának arra, hogy teljesen párhuzamos világot építenének a hazug üzenetek mellett, vagy éppen azoknak köszönhetően. De visszafogom magam, mert zsákutca az övék... Mondom is, hogy miért.
Tanasă szerint változni fog a helyzet Hargita és Kovászna megyében Azért harcolok, hogy Romániában betartsák az alkotmányt és a törvényt. Ezt csak azért, hogy bizonyítsam, nem vagyok tehetetlen – mondta Dan Tanasă szombaton a székelyföldi románok udvarhelyi fórumán, akit idefelé jövet igencsak felbosszantott, hogy magyar, székely zászlókat és „idétlen feliratokat” látott. Elismerem, nagyon nehéz kilépni abból az értelmezési tartományból, mely népszerű, divatos, zsigerből jönne és a másik ellenében határoz meg minket, azaz igencsak kényelmes. Márpedig téves út kizárólag az ellenféllel, ellenséggel(?) szemben meghatározni önmagunkat. És ez akkor is tévút, ha a „másik” oldal/fél ezt teszi – több mint egy évszázada.
Románok civil fóruma: érvényesültek a gyulafehérvári kiáltványban tett ígéretek A romániai magyar pártoknak és civil szervezeteknek címzett, az interetnikus kapcsolatok normalizálására vonatkozó határozatot fogadtak el szombaton Székelyudvarhelyen a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma közgyűlésének résztvevői.
Én nem vagyok a politikai korrektség (pc) vívmányainak megszállottja, az elhallgatás, szőnyeg alá söprés álságos, és nem is kenyerem. Mégis, ha többségben vagyunk, pozitívan kell diszkriminálnunk kisebbségeinket itt, Székelyföldön.
Akkor is, ha ezt ők (vagy bárki más) gyengeségnek tartaná, netán győzelemként élné meg. Akkor is, ha a román (nemzet)állam számára mi nemzetbiztonsági kockázatot jelentünk csak azért, mert magyarok/mások vagyunk. Kapjanak meg mindent, amit nem ellenünkben kérnek – tőlünk. Meggyőződésem, hogy nem lesznek többek, ha mi kevesebbek leszünk, és fordítva. Nemcsak lélekszámra gondolok most, hanem jogokra és mindarra, ami őshonos nemzetiségként a jussunk. Gesztusokat kell tennünk akkor is, ha emberöltői léptékben nem számíthatunk viszonzásra, ha szándékainkat félreértik – szervezett-tervezetten és készakarva. Nem miattuk, magunk miatt kell így eljárnunk, ha remélni akarjuk, hogy egyszer – a távoli jövőben – ez majd megtérül. Akkor lehet hitelesen érzékelni bármelyik kisebbség problémáit, ha azokat nem a többség, hanem maga az adott kisebbség fogalmazza meg. A többi csak intrika és szemfényvesztés.
Szőke László / Székelyhon.ro
2017. április 3.
Nyílt levelet küldött Balog Zoltánnak az erdélyi értelmiségiek egy csoportja
Száz erdélyi magyar egyetemi oktató, kutató és véleményformáló kéri egy hétfőn nyilvánosságra hozott nyílt levélben Balog Zoltán minisztert, hogy vonja vissza a Közép-európai Egyetem (CEU) működését veszélyeztető törvénymódosítási javaslatot.
Az aláírók emlékeztetik az emberi erőforrások miniszterét, hogy több évszázados hagyománya van annak, hogy erdélyi diákok hazaviszik szülőföldjükre a nyugati egyetemeken szerzett tudásukat. A külföldi tanulmányok után hazatérő fiatalok jelentős mértékben hozzájárultak a magyar tudományosság fellendüléséhez, de „az erdélyiség és a magyarság megőrzéséhez, megmaradásához" is.
„Az 1990-es rendszerváltást követő időkben a Közép-európai Egyetemről hazatérő fiataljaink hasonló értéket képviselnek az erdélyi magyar társadalomban. (...) A hazahozott tudás – akárcsak elődeink esetében – közösségi létünk garanciája, és úgy gondoljuk, ez a megállapítás a XXI. századi történelmi körülmények között nemcsak az erdélyi, hanem a többi határon túli magyar közösségre is érvényes a szóban forgó oktatási intézmény vonatkozásában is" – áll az MTI-hez is eljuttatott nyílt levélben.
Az aláírók aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítási javaslata olyan helyzetet teremt, amelyben a Közép-európai Egyetem budapesti működése ellehetetlenül.
„Arra kérjük, vizsgálja felül és vonja vissza törvénymódosítási javaslatát! Meggyőződésünk, hogy ezzel jó ügyet támogat, hiszen nekünk létfontosságú érdekünk, hogy benne maradjunk a nemzetközi tudományos vérkeringésben, amelynek fontos központja a budapesti székhelyű Közép-európai Egyetem" – áll az erdélyi magyar egyetemi oktatók, kutatók és véleményformálók Balog Zoltán miniszternek címzett nyílt levelében.
A levelet többek között Bakk Miklós politológus, a Sapientia EMTE tanára, a csíkszeredai születésű Barabási Albert-László hálózatkutató, Egyed Emese, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) egyetemi tanára, Kiss Tamás szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója, Salat Levente politológus, a BBTE tanára, Szilágyi N. Sándor nyelvész, a BBTE nyugalmazott tanára írta alá.
MTI; Erdély.ma
Száz erdélyi magyar egyetemi oktató, kutató és véleményformáló kéri egy hétfőn nyilvánosságra hozott nyílt levélben Balog Zoltán minisztert, hogy vonja vissza a Közép-európai Egyetem (CEU) működését veszélyeztető törvénymódosítási javaslatot.
Az aláírók emlékeztetik az emberi erőforrások miniszterét, hogy több évszázados hagyománya van annak, hogy erdélyi diákok hazaviszik szülőföldjükre a nyugati egyetemeken szerzett tudásukat. A külföldi tanulmányok után hazatérő fiatalok jelentős mértékben hozzájárultak a magyar tudományosság fellendüléséhez, de „az erdélyiség és a magyarság megőrzéséhez, megmaradásához" is.
„Az 1990-es rendszerváltást követő időkben a Közép-európai Egyetemről hazatérő fiataljaink hasonló értéket képviselnek az erdélyi magyar társadalomban. (...) A hazahozott tudás – akárcsak elődeink esetében – közösségi létünk garanciája, és úgy gondoljuk, ez a megállapítás a XXI. századi történelmi körülmények között nemcsak az erdélyi, hanem a többi határon túli magyar közösségre is érvényes a szóban forgó oktatási intézmény vonatkozásában is" – áll az MTI-hez is eljuttatott nyílt levélben.
Az aláírók aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítási javaslata olyan helyzetet teremt, amelyben a Közép-európai Egyetem budapesti működése ellehetetlenül.
„Arra kérjük, vizsgálja felül és vonja vissza törvénymódosítási javaslatát! Meggyőződésünk, hogy ezzel jó ügyet támogat, hiszen nekünk létfontosságú érdekünk, hogy benne maradjunk a nemzetközi tudományos vérkeringésben, amelynek fontos központja a budapesti székhelyű Közép-európai Egyetem" – áll az erdélyi magyar egyetemi oktatók, kutatók és véleményformálók Balog Zoltán miniszternek címzett nyílt levelében.
A levelet többek között Bakk Miklós politológus, a Sapientia EMTE tanára, a csíkszeredai születésű Barabási Albert-László hálózatkutató, Egyed Emese, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) egyetemi tanára, Kiss Tamás szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója, Salat Levente politológus, a BBTE tanára, Szilágyi N. Sándor nyelvész, a BBTE nyugalmazott tanára írta alá.
MTI; Erdély.ma
2017. április 3.
Unicum és unikum
Jónás Tamás magyar nyelven alkotó roma (nemrég még cigány) származású költő, író, programozó és Kürti László (születési nevén Kovács) költő, szerkesztő, tanár legújabb köteteinek bemutatója (kellett volna hogy legyen).
A Teinben, azaz a Tein teraszán, merthogy e váratlan jött szombat délutáni nyári igézetben mindenki kikívánkozik. Nem igényelvén moderátort, a két költő maguk kitalálta forgatókönyv szerint („mert megegyeztünk, ez nem Budapest”) kívánta lerendezni az előadást. Jópofának szánt (egymás szavába vágó, egymást túlbeszélő, egymásra – már amennyire kivenni lehetett a szókavalkádban – rálicitáló) indítással. Kevéske vallomással is (Jónás: „ha steril az életünk, hiába éltünk és hiába halunk meg”, Kürti: „aki normális, az baromi unalmas”), csak úgy, mellékesen. Némi felolvasással (ki nem tudta, annak számára – majdnem – kiderült, hogy Jónás költészete unikum, a Kürtié pedig – wikipédiásan fogalmazva – „alanyi vallomásos líra”), mert azért mégis. Aztán egy kicsit a lejtőn. Aztán még jobban a lejtőn. A sokadik Unicum után már ellenőrizetlenül a lejtőn. Míg végül kocsmaasztali bohózat. Ebben azonban semmi különleges.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Jónás Tamás magyar nyelven alkotó roma (nemrég még cigány) származású költő, író, programozó és Kürti László (születési nevén Kovács) költő, szerkesztő, tanár legújabb köteteinek bemutatója (kellett volna hogy legyen).
A Teinben, azaz a Tein teraszán, merthogy e váratlan jött szombat délutáni nyári igézetben mindenki kikívánkozik. Nem igényelvén moderátort, a két költő maguk kitalálta forgatókönyv szerint („mert megegyeztünk, ez nem Budapest”) kívánta lerendezni az előadást. Jópofának szánt (egymás szavába vágó, egymást túlbeszélő, egymásra – már amennyire kivenni lehetett a szókavalkádban – rálicitáló) indítással. Kevéske vallomással is (Jónás: „ha steril az életünk, hiába éltünk és hiába halunk meg”, Kürti: „aki normális, az baromi unalmas”), csak úgy, mellékesen. Némi felolvasással (ki nem tudta, annak számára – majdnem – kiderült, hogy Jónás költészete unikum, a Kürtié pedig – wikipédiásan fogalmazva – „alanyi vallomásos líra”), mert azért mégis. Aztán egy kicsit a lejtőn. Aztán még jobban a lejtőn. A sokadik Unicum után már ellenőrizetlenül a lejtőn. Míg végül kocsmaasztali bohózat. Ebben azonban semmi különleges.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 3.
A bolondját járatják velünk
Olvasom a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának határozatát, amelyet április 1-jén fogadtak el székelyudvarhelyi közgyűlésükön. Az etnikumok közötti kapcsolatok rendezésére vonatkozó határozatot a romániai magyar pártoknak és civil szervezeteknek címezték. Első gondolatként örülnünk kellene annak a felismerésnek, amely szerint észreveszik, hogy valami nincsen rendben, ami kihat a román lakosságra is. A három megyéről kialakult kép a határozat szerint olyan gazdasági veszteségeket okoz, amely mindkét közösséget negatívan érinti. Az a tény, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye „potenciális konfliktusos” övezetnek számít, évek óta Románia más vidékei felé tereli a vállalkozók többségét.
A kellő komolysággal elolvasott bevezető után azon kezdek gondolkozni, hogy román polgártársaink (a IV. 1-jei keltezést figyelembe véve) valószínűleg áprilisi tréfának szánták a nyilatkozatot. A magyar olvasó számára, aki azt várná, hogy az aggodalomból olyan felismerés születik, amely szerint a jövőben a száz évét töltő gyulafehérvári nyilatkozat minden megígért előírásának a betartására fognak törekedni, kiderül, hogy a magyar közösség okolható a kialakult helyzetért. Nekünk kellene ugyanis elismernünk, hogy Románia a nemzetközi szerződésekben vállalt összes kötelezettségét teljesítette: képviseletünk van a törvényhozásban, az ország kormányzásában, a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és a közoktatásban. E területeken korlátok nélkül használhatjuk anyanyelvünket, továbbá, hogy teljes felekezeti szabadságot élvezünk. Minden lehetőségünk adott etnikai és kulturális identitásunk megőrzésére, ami a számbelileg kisebbségben levő románoknak okoz nagyobb problémát, akik az autonómiatörekvéseinkkel soha nem fognak egyetérteni.
Mielőtt még számos jogosultságunkat olvasva túlságosan meghatódnánk, sajnos meg kell állapítanunk, hogy meglévő, de sohasem egyféleképpen értelmezhető törvények érdekes módon mindig a többségnek kedveznek. Ezért nem jöhetett létre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata, amit törvényes előírások tettek lehetővé, de az egyetem vezetőségének ellenállása és a félelmetesen egyszínű bíróságok döntése a többség érdekeit szolgálta.
Rendkívüli jogainkat a közoktatásban, a felekezeti szabadságban a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzete bizonyítja. Alattomos erők feljelentése és szervezett összjátéka miatt fél éve tartó lelki terrorban él több mint 400 diák és közel ezer szülő, pedagógus. Ez román szemmel a „vállalt kötelességek” teljesítése.
És folytathatnánk a sort a határozott közszereplést vállaló képviselőink gyanúba keverésével és helyzetének ellehetetlenítésével. A magyar többségű gazdasági vállalkozásokra rótt indokolatlanul magas büntetésekkel, a közintézmények, közszolgáltatások alkalmazotti körének a „sterilizálásával”, a magyar alkalmazottak kiszorításával, ami az egyik közszolgáltató esetében éppen most van folyamatban.
Ami pedig a kultúrát illeti, hadd említsük meg a gróf Batthyány Ignác erdélyi római katolikus püspök által 1798-ban alapított gyulafehérvári könyvtárat, amelynek értékes gyűjteményét 1950-ben államosította a román állam. A kormányrendelet ellen, amely 1998-ban kimondta, hogy a könyvtárat visszaszolgáltatják a püspökség jogutódjának, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, a Szociáldemokrata Párt városi szervezete nyújtott be keresetet, azzal az indokkal, hogy Batthyány Ignác az intézményt a püspökségre és Erdélyre hagyta. Az érvelésnek 2003-ban helyt adtak.
És ki tudja, hány ilyen feljelentő tesz eleget hazafias kötelességének, hogy a nagy nehézségek árán kivívott jogaink érvényesítését lehetetlenné tegye. Ha erre gondolunk, nem nehéz kitalálni, hogy nemcsak legutóbb, immár közel száz éve április bolondját járatják velünk.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
Olvasom a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának határozatát, amelyet április 1-jén fogadtak el székelyudvarhelyi közgyűlésükön. Az etnikumok közötti kapcsolatok rendezésére vonatkozó határozatot a romániai magyar pártoknak és civil szervezeteknek címezték. Első gondolatként örülnünk kellene annak a felismerésnek, amely szerint észreveszik, hogy valami nincsen rendben, ami kihat a román lakosságra is. A három megyéről kialakult kép a határozat szerint olyan gazdasági veszteségeket okoz, amely mindkét közösséget negatívan érinti. Az a tény, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye „potenciális konfliktusos” övezetnek számít, évek óta Románia más vidékei felé tereli a vállalkozók többségét.
A kellő komolysággal elolvasott bevezető után azon kezdek gondolkozni, hogy román polgártársaink (a IV. 1-jei keltezést figyelembe véve) valószínűleg áprilisi tréfának szánták a nyilatkozatot. A magyar olvasó számára, aki azt várná, hogy az aggodalomból olyan felismerés születik, amely szerint a jövőben a száz évét töltő gyulafehérvári nyilatkozat minden megígért előírásának a betartására fognak törekedni, kiderül, hogy a magyar közösség okolható a kialakult helyzetért. Nekünk kellene ugyanis elismernünk, hogy Románia a nemzetközi szerződésekben vállalt összes kötelezettségét teljesítette: képviseletünk van a törvényhozásban, az ország kormányzásában, a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és a közoktatásban. E területeken korlátok nélkül használhatjuk anyanyelvünket, továbbá, hogy teljes felekezeti szabadságot élvezünk. Minden lehetőségünk adott etnikai és kulturális identitásunk megőrzésére, ami a számbelileg kisebbségben levő románoknak okoz nagyobb problémát, akik az autonómiatörekvéseinkkel soha nem fognak egyetérteni.
Mielőtt még számos jogosultságunkat olvasva túlságosan meghatódnánk, sajnos meg kell állapítanunk, hogy meglévő, de sohasem egyféleképpen értelmezhető törvények érdekes módon mindig a többségnek kedveznek. Ezért nem jöhetett létre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata, amit törvényes előírások tettek lehetővé, de az egyetem vezetőségének ellenállása és a félelmetesen egyszínű bíróságok döntése a többség érdekeit szolgálta.
Rendkívüli jogainkat a közoktatásban, a felekezeti szabadságban a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzete bizonyítja. Alattomos erők feljelentése és szervezett összjátéka miatt fél éve tartó lelki terrorban él több mint 400 diák és közel ezer szülő, pedagógus. Ez román szemmel a „vállalt kötelességek” teljesítése.
És folytathatnánk a sort a határozott közszereplést vállaló képviselőink gyanúba keverésével és helyzetének ellehetetlenítésével. A magyar többségű gazdasági vállalkozásokra rótt indokolatlanul magas büntetésekkel, a közintézmények, közszolgáltatások alkalmazotti körének a „sterilizálásával”, a magyar alkalmazottak kiszorításával, ami az egyik közszolgáltató esetében éppen most van folyamatban.
Ami pedig a kultúrát illeti, hadd említsük meg a gróf Batthyány Ignác erdélyi római katolikus püspök által 1798-ban alapított gyulafehérvári könyvtárat, amelynek értékes gyűjteményét 1950-ben államosította a román állam. A kormányrendelet ellen, amely 1998-ban kimondta, hogy a könyvtárat visszaszolgáltatják a püspökség jogutódjának, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, a Szociáldemokrata Párt városi szervezete nyújtott be keresetet, azzal az indokkal, hogy Batthyány Ignác az intézményt a püspökségre és Erdélyre hagyta. Az érvelésnek 2003-ban helyt adtak.
És ki tudja, hány ilyen feljelentő tesz eleget hazafias kötelességének, hogy a nagy nehézségek árán kivívott jogaink érvényesítését lehetetlenné tegye. Ha erre gondolunk, nem nehéz kitalálni, hogy nemcsak legutóbb, immár közel száz éve április bolondját járatják velünk.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 3.
Ha mi, erdélyi magyar emberek nem, akkor ki?
Románia nem mintaállam
A váltakozó kihívásokkal szembesülő Európában ha mi, erdélyi magyar emberek nem beszélünk elég hangosan, érthetően és tényszerűen ügyeinkről, a bennünket ért jogsérelmekről, más nem fogja megtenni helyettünk. Az Európai Néppárt kongresszusa jó alkalom volt arra, hogy ismertessük partnereinkkel az elmúlt hónapok történéseit, a következő időszak kihívásait. Kontinensünk legnagyobb őshonos kisebbségeként pedig olyan értékekre hívjuk fel a figyelmet, amelyek révén Európa a nemzetek, a nemzetközösségek és régiók Európája lehet” – számolt be Kelemen Hunor szövetségi elnök azt követően, hogy az RMDSZ az EPP tagjaként 12 fős küldöttséggel képviseltette magát a máltai eseményen.
„A kongresszuson kétségkívül olyan témák szerepeltek, amelyek nagymértékben meghatározzák és befolyásolják Európa jövőjének alakulását. A napirenden túl kollégáimmal együtt alkalmat teremtettünk arra, hogy kétoldali találkozókon, munkamegbeszéléseken és tárgyalásokon előtérbe helyezzük a romániai magyar közösség ügyét, hogy személyesen is ismertessük azokat a problémákat, amelyekkel az elmúlt időszakban nekünk, magyar embereknek szembesülnünk kellett. A kisebbségi jogok akadályoztatása mellett a marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetére is felhívtuk a figyelmet” – utalt a Manfred Weberrel, az EPP képviselőcsoportjának elnökével folytatott megbeszélésre Kelemen Hunor. Mint elmondta, a Szövetség a hamarosan benyújtandó anyanyelv-használati törvénymódosítási csomag tartalmát is ismertette, Antonio Lopez Isturiztól, az Európai Néppárt főtitkárától pedig a Minority SafePack polgári kezdeményezéshez kért támogatást, aki erről biztosította is az RMDSZ-t és a FUEN-t.
Kelemen Hunor értékelőjében úgy fogalmazott: Európa 60 millió őshonos kisebbségének – így a magyar közösségnek is – a következő egy évben az európai polgári kezdeményezés révén be kell bizonyítania, hogy elszánt törekvése mellett, és nem kerülhető meg akkor, amikor a feje felett döntenek. Az Európai Bizottság ugyanis lehetővé tette, hogy aláírásgyűjtés induljon, majd elkezdődjön a jogalkotás az európai kisebbségvédelemről. „Ha azt akarjuk, hogy az erős Európa az őshonos kisebbségek, a romániai magyar emberek otthona, ne csak lakóhelye legyen, akkor hangosan kell hallatnunk a hangunkat, olyan változásokat kell eszközölnünk, amelyektől nekünk jobb lesz Európában élni. A máltai kongresszuson is azt tapasztaltuk, ha mi, magyar emberek nem hívjuk fel a európai politika alakítóinak figyelmét a hazai jogsérelmekre, más nem teszi meg helyettünk. Az RMDSZ eltökélt szándéka, hogy elvigye Erdélyt Európába, hogy felhelyezze az erdélyi magyarok ügyét Európa térképére” – tette hozzá a Szövetség elnöke, akinek az a tapasztalata: a rendszeres tájékoztatás előbb-utóbb beérik, hiszen az amerikai külügy 2016-os országjelentése is azt bizonyítja, az Egyesült Államok ma jobban figyel a romániai magyarok ügyére, tisztában van azzal, hogy koránt sincs rendezve a kisebbségek helyzete, Románia pedig nem mintaállam. rmdsz.ro; Nyugati Jelen (Arad)
Románia nem mintaállam
A váltakozó kihívásokkal szembesülő Európában ha mi, erdélyi magyar emberek nem beszélünk elég hangosan, érthetően és tényszerűen ügyeinkről, a bennünket ért jogsérelmekről, más nem fogja megtenni helyettünk. Az Európai Néppárt kongresszusa jó alkalom volt arra, hogy ismertessük partnereinkkel az elmúlt hónapok történéseit, a következő időszak kihívásait. Kontinensünk legnagyobb őshonos kisebbségeként pedig olyan értékekre hívjuk fel a figyelmet, amelyek révén Európa a nemzetek, a nemzetközösségek és régiók Európája lehet” – számolt be Kelemen Hunor szövetségi elnök azt követően, hogy az RMDSZ az EPP tagjaként 12 fős küldöttséggel képviseltette magát a máltai eseményen.
„A kongresszuson kétségkívül olyan témák szerepeltek, amelyek nagymértékben meghatározzák és befolyásolják Európa jövőjének alakulását. A napirenden túl kollégáimmal együtt alkalmat teremtettünk arra, hogy kétoldali találkozókon, munkamegbeszéléseken és tárgyalásokon előtérbe helyezzük a romániai magyar közösség ügyét, hogy személyesen is ismertessük azokat a problémákat, amelyekkel az elmúlt időszakban nekünk, magyar embereknek szembesülnünk kellett. A kisebbségi jogok akadályoztatása mellett a marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetére is felhívtuk a figyelmet” – utalt a Manfred Weberrel, az EPP képviselőcsoportjának elnökével folytatott megbeszélésre Kelemen Hunor. Mint elmondta, a Szövetség a hamarosan benyújtandó anyanyelv-használati törvénymódosítási csomag tartalmát is ismertette, Antonio Lopez Isturiztól, az Európai Néppárt főtitkárától pedig a Minority SafePack polgári kezdeményezéshez kért támogatást, aki erről biztosította is az RMDSZ-t és a FUEN-t.
Kelemen Hunor értékelőjében úgy fogalmazott: Európa 60 millió őshonos kisebbségének – így a magyar közösségnek is – a következő egy évben az európai polgári kezdeményezés révén be kell bizonyítania, hogy elszánt törekvése mellett, és nem kerülhető meg akkor, amikor a feje felett döntenek. Az Európai Bizottság ugyanis lehetővé tette, hogy aláírásgyűjtés induljon, majd elkezdődjön a jogalkotás az európai kisebbségvédelemről. „Ha azt akarjuk, hogy az erős Európa az őshonos kisebbségek, a romániai magyar emberek otthona, ne csak lakóhelye legyen, akkor hangosan kell hallatnunk a hangunkat, olyan változásokat kell eszközölnünk, amelyektől nekünk jobb lesz Európában élni. A máltai kongresszuson is azt tapasztaltuk, ha mi, magyar emberek nem hívjuk fel a európai politika alakítóinak figyelmét a hazai jogsérelmekre, más nem teszi meg helyettünk. Az RMDSZ eltökélt szándéka, hogy elvigye Erdélyt Európába, hogy felhelyezze az erdélyi magyarok ügyét Európa térképére” – tette hozzá a Szövetség elnöke, akinek az a tapasztalata: a rendszeres tájékoztatás előbb-utóbb beérik, hiszen az amerikai külügy 2016-os országjelentése is azt bizonyítja, az Egyesült Államok ma jobban figyel a romániai magyarok ügyére, tisztában van azzal, hogy koránt sincs rendezve a kisebbségek helyzete, Románia pedig nem mintaállam. rmdsz.ro; Nyugati Jelen (Arad)
2017. április 3.
Fellángoló bosszú? – Romák házát gyújtották fel Gyergyószentmiklóson
Minden valószínűség szerint szándékos tűzokozás miatt kapott lángra pénteken este egy roma család háza Gyergyószentmiklóson. A hatóságok szerint az ügy összefügghet az egy nappal korábban a városban elkövetett nagy értékű lopással.
„Úgy tűnik, a csütörtöki nagy összegű pénzlopás következménye az eset. Gyújtogatás gyanúja áll fenn" – nyilatkozta érdeklődésünkre Filip Gheorghe, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a péntek esti gyergyószentmiklósi tűzesetek kapcsán. A kora esti órákban lobbant lángra a cigányok lakta Malmoknál – Gyergyószentmiklós Alfalu felé vezető határában – egy szalmabála, illetve a Kaufland melletti ház és melléképülete. A tűzoltóság és rendőrség nagy erőkkel vonult mindkét helyszínre, a lángokat sikerült megfékezni. Az égő ház lakói menekülésre kényszerültek, a tűzeseteknek nincsenek áldozatai.
Gyergyószentmiklós polgármestere higgadtságra inti a közösséget . Nagy Zoltán a pénteki tűzesetkor nem tartózkodott az országban, de telefonon tartotta a kapcsolatot késő éjszakáig a prefektúrával, illetve a rendfenntartó hatóságokkal. A Gyergyói Hírlapnak nyilatkozva kijelentette: meggyőződése, hogy a Kaufland mellett élő családok előidézői voltak a történteknek. „Rég izzik hamu alatt a parázs, ezek a családok sok bosszúságot okoznak" – jelentette ki a város első embere. Több eset volt, amikor a bevásárlóközpont parkolójában lopás történt, de mivel ezt kiskorúak követték el, a törvényes eszközök kevésnek bizonyultak a folyamat megállításához. „A kialakult helyzet sajnálatos. Ha a bűnmegelőző szerveknek több eszköz van a kezükben és hatékonyabban tudtak volna eljárni, nem jutunk el idáig" – vélekedett Nagy Zoltán.
Olyan esetről is beszámolt, amikor valaki határozottan elutasított egy kiskorú kéregetőt, a gyermek felnőtt rokonai azonban megfenyegették az adakozást megtagadó személyt. Ugyancsak az említett család támadt rá egy rendőrautóra, amikor a megfékezésükre rendőrség szállt ki a helyszínre. Betörték a járőrautó szélvédőjét, a rendőrök erősítést kellett hívjanak. A polgármester szerint a kevés következménnyel járó tettek kelthették a szóban forgó családokban azt az érzetet, hogy nekik bármit szabad. Szerinte ennek eredménye a pénteki gyújtogatás.
„A történtekből mindkét félnek le kell vonnia a következtetéseket. A lakosságot arra kérem, hogy bár megértem indulataikat, semmi olyat ne tegyenek felindulásból, aminek csak káros következményei lehetnek. Nem vezet jóra, ha családokat, illetve a teljes gyergyószentmiklósi lakosságot megbélyegzik" – összegzett a polgármester. Gyergyószentmiklóson továbbra is a hatóságok felügyelik a cigányok lakta övezeteket, hogy megelőzze a sérüléseket, újabb konfliktus kirobbanását. A kivizsgálást az ügyészség végzi a rendőrség jelentése alapján. Egyelőre csendháborítás és előre megfontolt szándékkal elkövetett rongálás tetteseit keresik.
Közösségi oldalakon megjelent hozzászólásokban felmerült, hogy a gyújtogatáshoz köze lenne a csütörtöki lopás áldozata, L. E. családjának. Az érintettek érdeklődésünkre határozottan leszögezték: elhatárolódnak ettől az esettől, nem gyújtogattak és nem buzdítottak senkit erre. Az említett lopást a rendőrség szerint két 15 éves követte el, harmincezer lejnyi készpénzt emeltek el egy autóból.
Balázs Katalin / Krónika (Kolozsvár)
Minden valószínűség szerint szándékos tűzokozás miatt kapott lángra pénteken este egy roma család háza Gyergyószentmiklóson. A hatóságok szerint az ügy összefügghet az egy nappal korábban a városban elkövetett nagy értékű lopással.
„Úgy tűnik, a csütörtöki nagy összegű pénzlopás következménye az eset. Gyújtogatás gyanúja áll fenn" – nyilatkozta érdeklődésünkre Filip Gheorghe, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a péntek esti gyergyószentmiklósi tűzesetek kapcsán. A kora esti órákban lobbant lángra a cigányok lakta Malmoknál – Gyergyószentmiklós Alfalu felé vezető határában – egy szalmabála, illetve a Kaufland melletti ház és melléképülete. A tűzoltóság és rendőrség nagy erőkkel vonult mindkét helyszínre, a lángokat sikerült megfékezni. Az égő ház lakói menekülésre kényszerültek, a tűzeseteknek nincsenek áldozatai.
Gyergyószentmiklós polgármestere higgadtságra inti a közösséget . Nagy Zoltán a pénteki tűzesetkor nem tartózkodott az országban, de telefonon tartotta a kapcsolatot késő éjszakáig a prefektúrával, illetve a rendfenntartó hatóságokkal. A Gyergyói Hírlapnak nyilatkozva kijelentette: meggyőződése, hogy a Kaufland mellett élő családok előidézői voltak a történteknek. „Rég izzik hamu alatt a parázs, ezek a családok sok bosszúságot okoznak" – jelentette ki a város első embere. Több eset volt, amikor a bevásárlóközpont parkolójában lopás történt, de mivel ezt kiskorúak követték el, a törvényes eszközök kevésnek bizonyultak a folyamat megállításához. „A kialakult helyzet sajnálatos. Ha a bűnmegelőző szerveknek több eszköz van a kezükben és hatékonyabban tudtak volna eljárni, nem jutunk el idáig" – vélekedett Nagy Zoltán.
Olyan esetről is beszámolt, amikor valaki határozottan elutasított egy kiskorú kéregetőt, a gyermek felnőtt rokonai azonban megfenyegették az adakozást megtagadó személyt. Ugyancsak az említett család támadt rá egy rendőrautóra, amikor a megfékezésükre rendőrség szállt ki a helyszínre. Betörték a járőrautó szélvédőjét, a rendőrök erősítést kellett hívjanak. A polgármester szerint a kevés következménnyel járó tettek kelthették a szóban forgó családokban azt az érzetet, hogy nekik bármit szabad. Szerinte ennek eredménye a pénteki gyújtogatás.
„A történtekből mindkét félnek le kell vonnia a következtetéseket. A lakosságot arra kérem, hogy bár megértem indulataikat, semmi olyat ne tegyenek felindulásból, aminek csak káros következményei lehetnek. Nem vezet jóra, ha családokat, illetve a teljes gyergyószentmiklósi lakosságot megbélyegzik" – összegzett a polgármester. Gyergyószentmiklóson továbbra is a hatóságok felügyelik a cigányok lakta övezeteket, hogy megelőzze a sérüléseket, újabb konfliktus kirobbanását. A kivizsgálást az ügyészség végzi a rendőrség jelentése alapján. Egyelőre csendháborítás és előre megfontolt szándékkal elkövetett rongálás tetteseit keresik.
Közösségi oldalakon megjelent hozzászólásokban felmerült, hogy a gyújtogatáshoz köze lenne a csütörtöki lopás áldozata, L. E. családjának. Az érintettek érdeklődésünkre határozottan leszögezték: elhatárolódnak ettől az esettől, nem gyújtogattak és nem buzdítottak senkit erre. Az említett lopást a rendőrség szerint két 15 éves követte el, harmincezer lejnyi készpénzt emeltek el egy autóból.
Balázs Katalin / Krónika (Kolozsvár)
2017. április 3.
Hivatalos: jogutóda az EME gr. Mikó Imre tudóstársaságának
További fiatalítást szorgalmaztak az évi közgyűlésen
A hagyománytól eltérő módon a Jókai utcai székhely ülésterme adott otthont április 1-jén, szombaton délelőtt az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi közgyűlésének, amelyen 2016 mérlegét és 2017 célkitűzéseit vették számba, továbbá díjakat adtak át, és új választmányi tagokra voksoltak a megjelent tagok. A változtatásra azért került sor, mert – amint azt megnyitójában Sipos Gábor EME-elnök közölte – a rendezvény szokásos színhelyét, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermét most renoválják. A közgyűlésen az egyik magyarországi vendég szakmai vezető tisztségviselő szájából többek között elhangzott: az anyaországgal fennálló nagyon szoros és eredményes kapcsolattartás szellemében a magyar kormánynak támogatást kell nyújtania abban, hogy a határon túl különböző akadályok között munkálkodó magyar fiatal kutatók, tanárok, diákok könnyebben hozzáférhessenek az informatikai úton elérhető tudományos tartalmakhoz.
Elnöki megnyitó beszédében Sipos Gábor átlagosnak nevezte az elmúlt esztendőt, ami szerinte a mai viszonyok között elismeréssel felérő értékelés. Jó teljesítményt mondhattak magukénak a kutatási programok, a konferenciák, a szakosztályok rendezvényei, viszont az alkalmazottak bérei változatlanul alacsony szintre kényszerültek.
Sok fiatal csatlakozott tavaly
Köszöntőt mondott Kocsis Károly, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke, aki a tisztújítás elé néző MTA és az erdélyi magyar tudományos élet szoros kapcsolatát méltatta, melynek eredményeképp az EME teljesítménye évek óta emelkedő tendenciát mutat. Polonyi Géza, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja azt hangsúlyozta, hogy az EME nemcsak tudományos, hanem közművelődési értékeket is szolgál. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke kiemelte, hogy 2016-ban 186 új taggal bővült az EME, köztük sok fiatallal, akik Amerika és Nyugat-Európa óriási elszívó erejének ellenállva itthon maradtak. Korábban közzétett főtitkári jelentéséből Bitay Enikő néhány adatot ragadott ki. 103 rendezvény, 47 kiadvány, 31 kutatási program, 4 szakmai képzés szerepel a tavalyi megvalósítások listáján, amit 13 főállású és 33 külső munkatárs segítségével szerveztek meg, bonyolítottak le. „Felelősek vagyunk a munkatársaink jövőjéért, kutatásaink minőségéért, működésünk átláthatóságáért, ugyanakkor a korszerű szervezet kialakításáért is. Az évek során az intézményt sokrétű tudományos tevékenységgel, minőségi tartalommal töltöttük meg, ideje, hogy intézményi rendszerünk erős bázisát és a méltányos jövedelmeket hosszú távú tevékenységre építsük ki. Ennek jegyében készült el ősszel a regionális tudásközpont tervezete, mely által stratégiai céljainkat kívánjuk megvalósítani, intézményünket stabil alapokra állítani” – mondta a főtitkár.
Új fejezet a gyűjtemények, ingatlanok visszaigénylésében
Fábián Botond gazdasági tanácsos jelentéséből kiderült, hogy az EME bevételei 4,25%-kal, kiadásai 2,28%-kal nőttek, a tételek döntő része támogatásokból valósult meg, és ez így lesz az idén is. Imecs Veronka az ellenőri jelentést ismertette, Bányai József jogtanácsos pedig arról számolt be, hogy megszületett a végleges bírósági ítélet, melynek értelmében hivatalosan elismerik, hogy az EME a gróf Mikó Imre által alapított társaság jogutódja. Ennek pozitív szerepe lehet az eltulajdonított ingatlanok és gyűjtemények visszaszerzésében.
Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója arra figyelmeztetett, hogy kérdőjeles a digitális könyvtárak megőrizhetősége, ezért nem szabad megszüntetni a papíralapú könyvtárakat, legfeljebb csak csökkenteni azokban a példányszámot. Ő pedig javasolja a magyar kormánynak, hogy támogassa a külhoni magyar fiatalokat a digitálisan terjesztett tudományos tartalmakhoz való jobb hozzáférésben.
Ki kapott Apáthy-díjat, Mikó-emléklapot?
A jelentések és az idei munkaterv elfogadása után az EME választmányába kerültek a következők: Kis Boglárka Mercedesz, Kisfaludi-Bak Zsombor, Talpas János. Az Apáthy István-díjat az EME és a Gróf Mikó Imre Alapítvány ötévente adományozza kiemelkedő kutatómunkáért, egyfajta életműdíjként. Legutóbb anyagi okokból ez elmaradt, most viszont két személy is részesülhetett benne: Kolumbán József (laudációt mondott Kása Zoltán) a matematika, Sipos Emese (laudálta Bódis György) pedig a gyógyszerészet terén kifejtett munkájáért kapta az elismerést. Gróf Mikó Imre-emléklappal jutalmazták Egyed Emesét az irodalomtudomány terén végzett egyetemi oktatói tevékenységéért és kutatómunkájáért, Garda Dezsőt a történelemtudományban kifejtett munkájáért, és Vincze Máriát a közgazdaságtudományban végzett oktatói tevékenységéért. Külön köszöntötték a nyugdíjba vonulás előtt álló Tarnóczi Mariannt, a Határon Túli Magyarok Hivatala Titkárságának osztályvezetőjét, aki hosszú éveken keresztül lelkesen és hathatósan támogatta az EME-t. Az ünnepelt megnyugtatónak nevezte a Kárpát-medencei fiatal tudósnemzedék kapcsolattartásra irányuló törekvését, és elárulta: keresik megfelelő utódját.
Zárszavában Sipos Gábor célként említette meg a hazai tehetősebb rétegek bevonását támogatások reményében, valamint az EME ingatlanjainak jobb kihasználását. Szabadság (Kolozsvár)
További fiatalítást szorgalmaztak az évi közgyűlésen
A hagyománytól eltérő módon a Jókai utcai székhely ülésterme adott otthont április 1-jén, szombaton délelőtt az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi közgyűlésének, amelyen 2016 mérlegét és 2017 célkitűzéseit vették számba, továbbá díjakat adtak át, és új választmányi tagokra voksoltak a megjelent tagok. A változtatásra azért került sor, mert – amint azt megnyitójában Sipos Gábor EME-elnök közölte – a rendezvény szokásos színhelyét, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermét most renoválják. A közgyűlésen az egyik magyarországi vendég szakmai vezető tisztségviselő szájából többek között elhangzott: az anyaországgal fennálló nagyon szoros és eredményes kapcsolattartás szellemében a magyar kormánynak támogatást kell nyújtania abban, hogy a határon túl különböző akadályok között munkálkodó magyar fiatal kutatók, tanárok, diákok könnyebben hozzáférhessenek az informatikai úton elérhető tudományos tartalmakhoz.
Elnöki megnyitó beszédében Sipos Gábor átlagosnak nevezte az elmúlt esztendőt, ami szerinte a mai viszonyok között elismeréssel felérő értékelés. Jó teljesítményt mondhattak magukénak a kutatási programok, a konferenciák, a szakosztályok rendezvényei, viszont az alkalmazottak bérei változatlanul alacsony szintre kényszerültek.
Sok fiatal csatlakozott tavaly
Köszöntőt mondott Kocsis Károly, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke, aki a tisztújítás elé néző MTA és az erdélyi magyar tudományos élet szoros kapcsolatát méltatta, melynek eredményeképp az EME teljesítménye évek óta emelkedő tendenciát mutat. Polonyi Géza, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja azt hangsúlyozta, hogy az EME nemcsak tudományos, hanem közművelődési értékeket is szolgál. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke kiemelte, hogy 2016-ban 186 új taggal bővült az EME, köztük sok fiatallal, akik Amerika és Nyugat-Európa óriási elszívó erejének ellenállva itthon maradtak. Korábban közzétett főtitkári jelentéséből Bitay Enikő néhány adatot ragadott ki. 103 rendezvény, 47 kiadvány, 31 kutatási program, 4 szakmai képzés szerepel a tavalyi megvalósítások listáján, amit 13 főállású és 33 külső munkatárs segítségével szerveztek meg, bonyolítottak le. „Felelősek vagyunk a munkatársaink jövőjéért, kutatásaink minőségéért, működésünk átláthatóságáért, ugyanakkor a korszerű szervezet kialakításáért is. Az évek során az intézményt sokrétű tudományos tevékenységgel, minőségi tartalommal töltöttük meg, ideje, hogy intézményi rendszerünk erős bázisát és a méltányos jövedelmeket hosszú távú tevékenységre építsük ki. Ennek jegyében készült el ősszel a regionális tudásközpont tervezete, mely által stratégiai céljainkat kívánjuk megvalósítani, intézményünket stabil alapokra állítani” – mondta a főtitkár.
Új fejezet a gyűjtemények, ingatlanok visszaigénylésében
Fábián Botond gazdasági tanácsos jelentéséből kiderült, hogy az EME bevételei 4,25%-kal, kiadásai 2,28%-kal nőttek, a tételek döntő része támogatásokból valósult meg, és ez így lesz az idén is. Imecs Veronka az ellenőri jelentést ismertette, Bányai József jogtanácsos pedig arról számolt be, hogy megszületett a végleges bírósági ítélet, melynek értelmében hivatalosan elismerik, hogy az EME a gróf Mikó Imre által alapított társaság jogutódja. Ennek pozitív szerepe lehet az eltulajdonított ingatlanok és gyűjtemények visszaszerzésében.
Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója arra figyelmeztetett, hogy kérdőjeles a digitális könyvtárak megőrizhetősége, ezért nem szabad megszüntetni a papíralapú könyvtárakat, legfeljebb csak csökkenteni azokban a példányszámot. Ő pedig javasolja a magyar kormánynak, hogy támogassa a külhoni magyar fiatalokat a digitálisan terjesztett tudományos tartalmakhoz való jobb hozzáférésben.
Ki kapott Apáthy-díjat, Mikó-emléklapot?
A jelentések és az idei munkaterv elfogadása után az EME választmányába kerültek a következők: Kis Boglárka Mercedesz, Kisfaludi-Bak Zsombor, Talpas János. Az Apáthy István-díjat az EME és a Gróf Mikó Imre Alapítvány ötévente adományozza kiemelkedő kutatómunkáért, egyfajta életműdíjként. Legutóbb anyagi okokból ez elmaradt, most viszont két személy is részesülhetett benne: Kolumbán József (laudációt mondott Kása Zoltán) a matematika, Sipos Emese (laudálta Bódis György) pedig a gyógyszerészet terén kifejtett munkájáért kapta az elismerést. Gróf Mikó Imre-emléklappal jutalmazták Egyed Emesét az irodalomtudomány terén végzett egyetemi oktatói tevékenységéért és kutatómunkájáért, Garda Dezsőt a történelemtudományban kifejtett munkájáért, és Vincze Máriát a közgazdaságtudományban végzett oktatói tevékenységéért. Külön köszöntötték a nyugdíjba vonulás előtt álló Tarnóczi Mariannt, a Határon Túli Magyarok Hivatala Titkárságának osztályvezetőjét, aki hosszú éveken keresztül lelkesen és hathatósan támogatta az EME-t. Az ünnepelt megnyugtatónak nevezte a Kárpát-medencei fiatal tudósnemzedék kapcsolattartásra irányuló törekvését, és elárulta: keresik megfelelő utódját.
Zárszavában Sipos Gábor célként említette meg a hazai tehetősebb rétegek bevonását támogatások reményében, valamint az EME ingatlanjainak jobb kihasználását. Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 3.
Oláh Emese: csapatban tudunk érvényt szerezni a kolozsvári magyarok érdekeinek
Oláh Emesét jelöli a következő tanácsülésen az alpolgármesteri tisztségre az RMDSZ Kolozsvári szervezete – tudatja az RMDSZ helyi szervezetének szombati közleménye. A döntést a március 31-én tartott választmányi ülésen hozta meg a kolozsvári szervezet, ezt követően az RMDSZ Megyei Állandó Tanácsa egyhangúan hagyta jóvá a javaslatot.
Március 31-én, délután ült össze az RMDSZ Kolozsvári Szervezetének választmánya. Az ülést a kolozsvári szervezet elnöke, Horváth Anna hívta össze, azt követően, hogy március 21-én hivatalosan is benyújtotta lemondását Kolozsvár alpolgármesteri tisztségéről. A kongresszusi küldöttek megválasztása és a jelenlegi politikai helyzet kiértékelése mellett, a harmadik napirendi pont az alpolgármester-jelölt nevesítése volt. Ugyancsak ezen gyűlés keretében nevesítették a városi RMDSZ-frakció új tagját is, hiszen Csoma Botondnak képviselővé történt megválasztása után le kellett mondania városi tanácsosi tisztségéről.
„Horváth Anna munkabírásának és városvezetői képességeinek köszönhetően a kolozsvári magyarok visszanyerték a városvezetésbe vetett bizalmukat. Ezt a bizalmat továbbra is meg kell őriznünk. A tisztség, melyre ma megbízást kaptam, hatalmas felelősséggel és sok munkával jár. Az elmúlt öt év városházi tapasztalatai segítenek a felelősség felvállalásában és az öt tagú frakció, Horváth Annával az élen segít majd a munkában. Csak így, csapatban tudunk érvényt szerezni a kolozsvári magyarok érdekeinek” – nyilatkozta Oláh Emese az ülést követően.
Döntés született arról is, hogy Csoma Botond parlamenti képviselő helyét a városi tanácsban Nistor Dániel, a tavaly júniusi választási lista hatodik helyén szereplő fiatal építőmérnök veheti át. A városi választmány nevesítéseit a soron következő városi tanácsülésen kell jóváhagynia a megyeszékhelyi tanács testületének. Szabadság (Kolozsvár)
Oláh Emesét jelöli a következő tanácsülésen az alpolgármesteri tisztségre az RMDSZ Kolozsvári szervezete – tudatja az RMDSZ helyi szervezetének szombati közleménye. A döntést a március 31-én tartott választmányi ülésen hozta meg a kolozsvári szervezet, ezt követően az RMDSZ Megyei Állandó Tanácsa egyhangúan hagyta jóvá a javaslatot.
Március 31-én, délután ült össze az RMDSZ Kolozsvári Szervezetének választmánya. Az ülést a kolozsvári szervezet elnöke, Horváth Anna hívta össze, azt követően, hogy március 21-én hivatalosan is benyújtotta lemondását Kolozsvár alpolgármesteri tisztségéről. A kongresszusi küldöttek megválasztása és a jelenlegi politikai helyzet kiértékelése mellett, a harmadik napirendi pont az alpolgármester-jelölt nevesítése volt. Ugyancsak ezen gyűlés keretében nevesítették a városi RMDSZ-frakció új tagját is, hiszen Csoma Botondnak képviselővé történt megválasztása után le kellett mondania városi tanácsosi tisztségéről.
„Horváth Anna munkabírásának és városvezetői képességeinek köszönhetően a kolozsvári magyarok visszanyerték a városvezetésbe vetett bizalmukat. Ezt a bizalmat továbbra is meg kell őriznünk. A tisztség, melyre ma megbízást kaptam, hatalmas felelősséggel és sok munkával jár. Az elmúlt öt év városházi tapasztalatai segítenek a felelősség felvállalásában és az öt tagú frakció, Horváth Annával az élen segít majd a munkában. Csak így, csapatban tudunk érvényt szerezni a kolozsvári magyarok érdekeinek” – nyilatkozta Oláh Emese az ülést követően.
Döntés született arról is, hogy Csoma Botond parlamenti képviselő helyét a városi tanácsban Nistor Dániel, a tavaly júniusi választási lista hatodik helyén szereplő fiatal építőmérnök veheti át. A városi választmány nevesítéseit a soron következő városi tanácsülésen kell jóváhagynia a megyeszékhelyi tanács testületének. Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 3.
Gally Katalin meséje a csendről
Festészeti és grafikai kiállítás a Györkös-emlékházban
„Gally Katalin nyitottsággal és elemző precizitással figyeli a világ, az élet rezdüléseit, amelyeket csendes kitartással és nem szűnő következetességgel fogalmaz meg képeiben”, állapította meg Portik Blénessy Ágota a Györkös Mányi Albert Emlékház múlt heti eseményén. A fiatal művészettörténész az emlékház által szervezett tárlaton méltatta Gally Katalin képzőművész munkáit, a megnyitón közreműködött Oláh Orsolya fuvolaművész.
Portik Blénessy Ágota egy Ady Endre vers – Mesélj a csendről – részletéből kiindulva kezdte méltatását, mint mondta, ez a néhány verssor visszhangzott benne Gally Katalin legfrissebb grafikai és festészeti munkáit nézegetve. Úgy vélte, a képzőművész sajátosságához tartozik „a csendről beszélni szavak nélkül és mégis mindent elmondani... az emberről, az emberi lét nehézségeiről és apró kis örömeiről, az emberi kapcsolatokról, a múltról és jelenről, a szaladó idő könyörtelenségéről, ugyanakkor a maradandó értékekről, kultúráról”.
– Gally Katalin képei visszafogottságukkal, szűkszavúságukkal és kimértségükkel késztetnek megállásra, gondolkodásra. Személyiségéből adódó érzékenysége és visszafogottsága képein is jól nyomon követhető, de komolyságuk nem téveszthető össze a komorsággal. Annak ellenére, hogy munkáiban visszatérő tematika az idő múlása, az élet körforgása, amely sokszor elégikus hangvétellel párosul, gyakran ezt éppen a címadás vagy egy becsempészett részlet játékossága oldja fel és teszi életszerűvé. S éppen e tartalom és megfogalmazás közötti paradoxon adja művészetének sajátos hangvételét – hangsúlyozta a művészettörténész.
Gally Katalin legfrissebb grafikai és festészeti munkáiból született tárlat anyaga Unipan Helga kurátor rendezésében tekinthető meg a Györkös-emlékház székhelyén (Majális/Republicii utca 5 szám). A kiállítás április 21-ig látogatható, hétfőn, kedden és pénteken 9-13, szerdán és csütörtökön 13-17 óra között, valamint a rendezvények alkalmával.
Köllő Katalin / Szabadság (Kolozsvár)
Festészeti és grafikai kiállítás a Györkös-emlékházban
„Gally Katalin nyitottsággal és elemző precizitással figyeli a világ, az élet rezdüléseit, amelyeket csendes kitartással és nem szűnő következetességgel fogalmaz meg képeiben”, állapította meg Portik Blénessy Ágota a Györkös Mányi Albert Emlékház múlt heti eseményén. A fiatal művészettörténész az emlékház által szervezett tárlaton méltatta Gally Katalin képzőművész munkáit, a megnyitón közreműködött Oláh Orsolya fuvolaművész.
Portik Blénessy Ágota egy Ady Endre vers – Mesélj a csendről – részletéből kiindulva kezdte méltatását, mint mondta, ez a néhány verssor visszhangzott benne Gally Katalin legfrissebb grafikai és festészeti munkáit nézegetve. Úgy vélte, a képzőművész sajátosságához tartozik „a csendről beszélni szavak nélkül és mégis mindent elmondani... az emberről, az emberi lét nehézségeiről és apró kis örömeiről, az emberi kapcsolatokról, a múltról és jelenről, a szaladó idő könyörtelenségéről, ugyanakkor a maradandó értékekről, kultúráról”.
– Gally Katalin képei visszafogottságukkal, szűkszavúságukkal és kimértségükkel késztetnek megállásra, gondolkodásra. Személyiségéből adódó érzékenysége és visszafogottsága képein is jól nyomon követhető, de komolyságuk nem téveszthető össze a komorsággal. Annak ellenére, hogy munkáiban visszatérő tematika az idő múlása, az élet körforgása, amely sokszor elégikus hangvétellel párosul, gyakran ezt éppen a címadás vagy egy becsempészett részlet játékossága oldja fel és teszi életszerűvé. S éppen e tartalom és megfogalmazás közötti paradoxon adja művészetének sajátos hangvételét – hangsúlyozta a művészettörténész.
Gally Katalin legfrissebb grafikai és festészeti munkáiból született tárlat anyaga Unipan Helga kurátor rendezésében tekinthető meg a Györkös-emlékház székhelyén (Majális/Republicii utca 5 szám). A kiállítás április 21-ig látogatható, hétfőn, kedden és pénteken 9-13, szerdán és csütörtökön 13-17 óra között, valamint a rendezvények alkalmával.
Köllő Katalin / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 3.
Színház és árnyoldala
Bizonyára szinte senki előtt nem ismeretlen az a történet, amiről az alábbiakban írni fogok, hiszen a Kolozsvári Állami Magyar Színházban március 24-én este történt incidens híre az elmúlt napokban, kis túlzással, körbejárt országot-világot. Úgy gondolom tehát, hogy nincs szükség az előzmények ismertetésére. Megjegyzem, eddig ódzkodtam bármit is írni az esettel kapcsolatban, vártam, hátha letisztulnak a dolgok, és érthetővé válik, mi és hogyan történt. Reméltem, hogy a szerdai televíziós (kolozsvári magyar adás) beszélgetés végre fényt derít erre a történetre. De úgy érzem, több csúsztatás is történt, ezért megpróbálom, leginkább a magam számára tisztázni azt, amit nem tudok logikusan összerakni, akármennyire is igyekszem.
Az alapot természetesen a már említett televíziós interjú szolgáltatja, amelyet Víg Emese készített a színház igazgatójával, Tompa Gáborral, hiszen, amint itt elhangzott, „ragaszkodjunk a tényekhez, ahhoz, hogy mi történt, mert eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában... Na, most itt az igazság a következő...”.
Én is ragaszkodom tehát ahhoz, hogy az itt elhangzottak alapján megpróbáljak tisztázni néhány dolgot, vagy inkább elmondani, milyen kétségek–kérdések merültek fel bennem az elhangzott „igazságokkal, tényekkel” kapcsolatban.
Hát akkor, lássuk.
1. „Eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában”, mondja Tompa Gábor az első pillanatokban. Ezt a kijelentést azért érzem kissé csúsztatásnak, mert a március 26-án, vasárnap este a Krónika online-, majd 27- én a lap nyomtatott változatában megjelenő cikk szerzői azt írják: „Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója megerősítette lapunknak, hogy incidens történt...” stb., stb. Ergo, valaki(k) kíváncsi(ak) volt(ak) a laptól arra, hogy „mi történt valójában”, hiszen feltételezhetően ezért keresték meg az igazgatót. Aminthogy az érintett színésznőt is, aki, mint írják, „nem kívánt nyilatkozni az ügyről... stb., stb.”.
És mivel itt jelent meg legelőször bármi is arról, hogy pénteken este incidens történt a bemutató alatt, ez lett volna az ideális alkalom arra, hogy a lap által megkérdezett igazgató elmondja az igazságot, és ezáltal elejét vegye a további találgatásoknak és ferdítéseknek. Feltételezésem szerint a cikk vasárnap készült, tehát péntek estétől vasárnap délig volt idő arra, hogy az intézményvezető aprólékosan tájékozódjon a történtekről, és elmondja a tényeket. Ehelyett azonban leginkább maszatolás folyt.
2. „Volt egy incidens, és szeretném leszögezni, hogy semmiféle agressziónak nincs létjogosultsága, nem próbálunk és nem is lehet igazolást találni”. „...semmiképpen nem fogadható el semmiféle agresszív vagy bántalmazó magatartás, erre semmiféle igazolást nem akarok, és nem kell találnunk”, hangzik el a televíziós beszélgetés elején Tompa Gábor részéről.
Ehhez képest, végighallgatva a szinte negyven perces műsort, folyton az az érzésem, hogy mégiscsak igazolásokat próbál találni, és úgy „ítéli el” az agressziót, hogy közben minduntalan felmenti az agresszivitást elkövető Andriy Zholdakot, hol azzal indokolva a történteket, hogy a rendező köztudottan „szenvedélyes megszállott”, hol felmagasztalva őt, hogy milyen nagyszerű rendező, akiről úgy hallotta, a próbafolyamatban részt vevő színészek azon része is, „akik nem maradtak a szereposztásban, azt mondták, hogy életük egyik legmeghatározóbb élménye volt” a vele való találkozás. Annak ellenére, hogy „nagyon kemény volt, és nagyon igénybe vette őket”. Hol pedig azzal, hogy hát ilyesmi, vagy ehhez hasonló dolgok máskor és másvalakikkel is megtörténtek... Például Harag György is nagyon keményen bánt a színészekkel, „Sebők Klárát minden próbán megsiratta, minden próbán meggyötörte” az Éjjeli menedékhely próbafolyamata alatt, jegyzi meg Tompa.
3. „Tehát, ő [mármint a rendező, Andriy Zholdak] bement szünetben, és az egyik színésznőt vállon ragadta, kiabált, megrázta, és fölemelte a kezét”, mondja az igazgató. Később pedig: „Nem történt semmi olyan atrocitás, vagy komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig... nem tudjuk, hogy eljutott volna, vagy sem, de megakadályozták”. Ez a pont kicsit kapcsolódik még az előzőhöz, hogy akkor hogy is van ezzel az agresszióval, amit elítél az igazgató. Azt ajánlom, olvassuk el még egyszer, lassan, hogy megértsük. Lássuk csak: kiderül, hogy történt ugyebár atrocitás, de nem esett „komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig...”. Andriy Zholdak „csak” megrázta a színésznőt, „csak” kiabált és „csak” fölemelte a kezét. (Gondolom, integetni akart). Egyéb atrocitás nem történt ugyebár. Mert megakadályozták. És nyilvánvalóan ebből kifolyólag nem tudjuk, hogy eljutott volna-e odáig a dolog, hogy „komolyabb testi bántalmazás” is megessen. A többit csak ideidézem kommentár nélkül: „azután rögtön az ott lévő színészek, később a technikai igazgató, aki ott volt és akinek szóltak, megjelent, szétválasztották, elvitték a színésznőt, Zholdákot kihozták az udvarra, lecsillapították”. „Nem tudjuk, hogy folytatódott volna-e vagy sem, mert megakadályoztuk”. „Ha valóságos agresszió lett volna...”
4. Ennél a pontnál kénytelen vagyok hosszasabban idézni Tompa Gábort, mert nem egyszerre hangzottak el ezek a dolgok a beszélgetésen, így nem biztos, hogy felfigyelnek rá azok, akik végighallgatják.
„Ez történt [mármint az incidens] háromnegyed 8-kor, az előadás szünetében...” „Nekem is szöveges üzenetem érkezett, én is kimentem az udvarra, megkérdeztem mi történt...” „Az előadás folytatódott”. „Az előadás végigment, de a rendőrséget kihívta az egyik munkatársunk háromnegyed tízkor. Két órával az incidens után. Az előadás végéhez közel”. „Nem tudtam, hogy kihívódott a rendőrség”. „Az előadás után azonnal lementem az öltözőbe, és körülbelül 40 percet töltöttem ott a színészekkel, akik ott voltak, ezért kezdődött ké- sőbb a protokoll, mert eléggé ki voltak borulva, mert lehordást kaptak és nem tudták, hogy miért...”. „Én éjjel négy órakor tudtam meg, hogy a rendőrséget kihívták, mert akkor közölte az illető személy írásban, hogy kihívta a rendőrséget”.
Vegyük tehát sorra. Az incidens háromnegyed nyolckor történt, az előadás szünetében (a bemutató 6 órakor kezdődött). Tompa Gábort szöveges üzenetben értesítik erről, ő is kimegy az udvarra. Addigra természetesen az incidens már lezajlott a kulisszák mögött, az udvaron már csak a „szenvedélyes” rendezőt csillapítják. Ezután folytatódik az előadás. Mint az igazgató mondja, a rendőrséget a munkatárs (vagyis az előadás ügyelője) háromnegyed tízkor hívta ki. A második rész szinte két órát tart, tehát a kb. nyolc órakor kezdődő második rész vége fele. Menjünk tovább. Azt mondja Tompa Gábor, hogy az előadás után azonnal lement az öltözőbe, és 40 percet töltött ott a színészekkel beszélgetve, csak azután ment fel a büfébe, ahol megtartották a protokollt. Amennyiben a rendőrséget háromnegyed tízkor hívták ki, az előadásnak pedig tíz óra körül volt vége, akkor az igazgatónak feltételezhetően találkoznia kellett volna velük, hiszen negyven percen át ott tartózkodott az öltözőkben, a rendőrfőkapitányság szóvivője szerint pedig, aki a Krónikának nyilatkozott, „a helyszínre érkezett rendőrök nem tudtak közvetlenül a sértett féllel beszélni, mivel a művész időközben a második felvonásban már ismét a színpadon játszott. A szóvivő elmondta, a riasztás nem az áldozattól, hanem annak egyik kollégájától származott, a rend- őröknek pedig ugyancsak más színészek írták le a történteket”.
Erre csak annyit lehet mondani, jelentkezzen, aki érti.
5. A beszélgetés elején Víg Emese próbál utalni arra, hogy Andriy Zholdakot „megelőzte a híre”, „van egy előtörténete”. Nincs, mondja Tompa. Nincs tekintettel a színészekre, mondja Víg Emese. Az igazgató erre azt válaszolja, hogy nem tud ilyesmiről. Később elmondja, hogy a színház „meghozta a maga lépéseit”, kivizsgálta az ügyet, és azt is megvizsgálták, hogyan lehet a rendezőt „egyfajta következmény elé állítani”. A rendező szerződésében, mondja Tompa, „van egy olyan pont, amely azt mondja ki, hogy bármilyen konfliktusos helyzetre a vezetőség közvetítésével keressen megoldást. Ezt ő megszegte, és emiatt levontunk a honoráriumából egy jelentős összeget, amit ő alá is írt, jegyzőkönyvvel”.
Nem tudom, hogy általában mi foglaltatik bele ezekbe a szerződésekbe, de meglepő ez a fogalmazás, hogy „bármilyen konfliktusos helyzetre a vezető- ség közvetítésével keressen megoldást”. Feltételezhetően valamit azért mégiscsak kellett tudniuk Zholdak „előtörténeteiről”, ha a szerződésbe foglaltatott egy ilyen kitétel.
6. A beszélgetés alatt sokszor elhangzik az igazgató részéről, hogy előbb menjenek el az emberek, nézzék meg az előadást, és azután ítélkezzenek. Ezzel teljesen egyetértek, ez elemi követelmény. Csakhogy itt nem arról kell beszélgetni, hogy milyen az előadás, hanem arról, hogy hogyan történhetnek meg ilyen dolgok, és ha már megtörténtek, akkor miért nem lehetett már a kezdet kezdetén elmondani vilá- gosan a történteket, a már említett első cikk megjelenésekor. És akkor valószínűleg elejét lehetett volna venni a „rémtörténeteknek” és „összeesküvés-elmé- leteknek”. Vagy legalábbis hivatkozási pont lehetett volna.
A „tessék megnézni, utána lehet bírálni, végezzük el a bírálatnak az érvelésen alapuló munkáját”-részhez pedig csak annyit fűznék hozzá, többször megtapasztaltam már – és más kritikus kollégáim is – ennek a kijelentésnek a következményeit az intézmény vezetője részéről.
„A párbeszédre szükség van”, mondja az igazgató. Valóban szükség van. De nemcsak ilyenkor, amikor „baj van”, hanem folyamatosan, erre alapulna a színház és közönség, színház és újságírók, kritikusok közötti kapcsolat. Ehhez azonban mindkét félnek nyitottnak kell lennie.
*
Végül még annyit, sokatmondó az a nyilatkozat, amit a társulat egy része aláírt. Ennél beszédesebb üzenetet, hogy valami nagyon nincs rendben, nem hiszem, hogy meg lehetett volna fogalmazni.
És akkor itt térnék ki ennek a történetnek a legfontosabb részére: a színészekre. Ha egy rendező csak úgy tud alkotni, hogy folyamatosan megalázza, agyongyötri, sárba tiporja, olyan lelki – vagy akár testi – agressziónak veti alá a színészt, amitől esetleg tartós sérülést is szenvedhet, és komoly következményei lehetnek, akkor engem nem biztos, hogy érdekel, hány nemzetközi fesztiválra hívták meg az előadást. Akkor csak azt tudom mondani, nem is érdekelnek az oly sokat hangoztatott „tények”. (Zárójelben megjegyzem, érdekes módon alig volt meg a bemutató, és az igazgató, mint elmondta a televíziós interjúban, már konkrétan tudja, hogy öt nemzetközi fesztiválra meghívták a produkciót. Gondoljuk vajon azt, hogy netalán előre „le volt zsírozva” a dolog?)
Láttam az előadási főpróbát. Elképzelni sem tudom, hogy a szünetbeli incidens után a szí- nészek, és különösképpen a közvetlenül érintett színésznő milyen lelkiállapotban ment(ek) vissza, lejátszani az iszonyatosan kemény, hatalmas energiákat és koncentrációt követelő szinte kétórás második részt. Ha valamiről, akkor erről kéne beszélni. A megaláztatásról. A lelki terrorról. Az igazgató hozzáállásáról. A hogyan továbbról. Mert Andriy Zholdak elment. De a színészek, a társulat marad...
Nyilatkozat
Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen n és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár, Molnár Levente. Valamint: Hatházi András, Bíró József.
Köllő Katalin / Szabadság (Kolozsvár)
Bizonyára szinte senki előtt nem ismeretlen az a történet, amiről az alábbiakban írni fogok, hiszen a Kolozsvári Állami Magyar Színházban március 24-én este történt incidens híre az elmúlt napokban, kis túlzással, körbejárt országot-világot. Úgy gondolom tehát, hogy nincs szükség az előzmények ismertetésére. Megjegyzem, eddig ódzkodtam bármit is írni az esettel kapcsolatban, vártam, hátha letisztulnak a dolgok, és érthetővé válik, mi és hogyan történt. Reméltem, hogy a szerdai televíziós (kolozsvári magyar adás) beszélgetés végre fényt derít erre a történetre. De úgy érzem, több csúsztatás is történt, ezért megpróbálom, leginkább a magam számára tisztázni azt, amit nem tudok logikusan összerakni, akármennyire is igyekszem.
Az alapot természetesen a már említett televíziós interjú szolgáltatja, amelyet Víg Emese készített a színház igazgatójával, Tompa Gáborral, hiszen, amint itt elhangzott, „ragaszkodjunk a tényekhez, ahhoz, hogy mi történt, mert eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában... Na, most itt az igazság a következő...”.
Én is ragaszkodom tehát ahhoz, hogy az itt elhangzottak alapján megpróbáljak tisztázni néhány dolgot, vagy inkább elmondani, milyen kétségek–kérdések merültek fel bennem az elhangzott „igazságokkal, tényekkel” kapcsolatban.
Hát akkor, lássuk.
1. „Eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában”, mondja Tompa Gábor az első pillanatokban. Ezt a kijelentést azért érzem kissé csúsztatásnak, mert a március 26-án, vasárnap este a Krónika online-, majd 27- én a lap nyomtatott változatában megjelenő cikk szerzői azt írják: „Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója megerősítette lapunknak, hogy incidens történt...” stb., stb. Ergo, valaki(k) kíváncsi(ak) volt(ak) a laptól arra, hogy „mi történt valójában”, hiszen feltételezhetően ezért keresték meg az igazgatót. Aminthogy az érintett színésznőt is, aki, mint írják, „nem kívánt nyilatkozni az ügyről... stb., stb.”.
És mivel itt jelent meg legelőször bármi is arról, hogy pénteken este incidens történt a bemutató alatt, ez lett volna az ideális alkalom arra, hogy a lap által megkérdezett igazgató elmondja az igazságot, és ezáltal elejét vegye a további találgatásoknak és ferdítéseknek. Feltételezésem szerint a cikk vasárnap készült, tehát péntek estétől vasárnap délig volt idő arra, hogy az intézményvezető aprólékosan tájékozódjon a történtekről, és elmondja a tényeket. Ehelyett azonban leginkább maszatolás folyt.
2. „Volt egy incidens, és szeretném leszögezni, hogy semmiféle agressziónak nincs létjogosultsága, nem próbálunk és nem is lehet igazolást találni”. „...semmiképpen nem fogadható el semmiféle agresszív vagy bántalmazó magatartás, erre semmiféle igazolást nem akarok, és nem kell találnunk”, hangzik el a televíziós beszélgetés elején Tompa Gábor részéről.
Ehhez képest, végighallgatva a szinte negyven perces műsort, folyton az az érzésem, hogy mégiscsak igazolásokat próbál találni, és úgy „ítéli el” az agressziót, hogy közben minduntalan felmenti az agresszivitást elkövető Andriy Zholdakot, hol azzal indokolva a történteket, hogy a rendező köztudottan „szenvedélyes megszállott”, hol felmagasztalva őt, hogy milyen nagyszerű rendező, akiről úgy hallotta, a próbafolyamatban részt vevő színészek azon része is, „akik nem maradtak a szereposztásban, azt mondták, hogy életük egyik legmeghatározóbb élménye volt” a vele való találkozás. Annak ellenére, hogy „nagyon kemény volt, és nagyon igénybe vette őket”. Hol pedig azzal, hogy hát ilyesmi, vagy ehhez hasonló dolgok máskor és másvalakikkel is megtörténtek... Például Harag György is nagyon keményen bánt a színészekkel, „Sebők Klárát minden próbán megsiratta, minden próbán meggyötörte” az Éjjeli menedékhely próbafolyamata alatt, jegyzi meg Tompa.
3. „Tehát, ő [mármint a rendező, Andriy Zholdak] bement szünetben, és az egyik színésznőt vállon ragadta, kiabált, megrázta, és fölemelte a kezét”, mondja az igazgató. Később pedig: „Nem történt semmi olyan atrocitás, vagy komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig... nem tudjuk, hogy eljutott volna, vagy sem, de megakadályozták”. Ez a pont kicsit kapcsolódik még az előzőhöz, hogy akkor hogy is van ezzel az agresszióval, amit elítél az igazgató. Azt ajánlom, olvassuk el még egyszer, lassan, hogy megértsük. Lássuk csak: kiderül, hogy történt ugyebár atrocitás, de nem esett „komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig...”. Andriy Zholdak „csak” megrázta a színésznőt, „csak” kiabált és „csak” fölemelte a kezét. (Gondolom, integetni akart). Egyéb atrocitás nem történt ugyebár. Mert megakadályozták. És nyilvánvalóan ebből kifolyólag nem tudjuk, hogy eljutott volna-e odáig a dolog, hogy „komolyabb testi bántalmazás” is megessen. A többit csak ideidézem kommentár nélkül: „azután rögtön az ott lévő színészek, később a technikai igazgató, aki ott volt és akinek szóltak, megjelent, szétválasztották, elvitték a színésznőt, Zholdákot kihozták az udvarra, lecsillapították”. „Nem tudjuk, hogy folytatódott volna-e vagy sem, mert megakadályoztuk”. „Ha valóságos agresszió lett volna...”
4. Ennél a pontnál kénytelen vagyok hosszasabban idézni Tompa Gábort, mert nem egyszerre hangzottak el ezek a dolgok a beszélgetésen, így nem biztos, hogy felfigyelnek rá azok, akik végighallgatják.
„Ez történt [mármint az incidens] háromnegyed 8-kor, az előadás szünetében...” „Nekem is szöveges üzenetem érkezett, én is kimentem az udvarra, megkérdeztem mi történt...” „Az előadás folytatódott”. „Az előadás végigment, de a rendőrséget kihívta az egyik munkatársunk háromnegyed tízkor. Két órával az incidens után. Az előadás végéhez közel”. „Nem tudtam, hogy kihívódott a rendőrség”. „Az előadás után azonnal lementem az öltözőbe, és körülbelül 40 percet töltöttem ott a színészekkel, akik ott voltak, ezért kezdődött ké- sőbb a protokoll, mert eléggé ki voltak borulva, mert lehordást kaptak és nem tudták, hogy miért...”. „Én éjjel négy órakor tudtam meg, hogy a rendőrséget kihívták, mert akkor közölte az illető személy írásban, hogy kihívta a rendőrséget”.
Vegyük tehát sorra. Az incidens háromnegyed nyolckor történt, az előadás szünetében (a bemutató 6 órakor kezdődött). Tompa Gábort szöveges üzenetben értesítik erről, ő is kimegy az udvarra. Addigra természetesen az incidens már lezajlott a kulisszák mögött, az udvaron már csak a „szenvedélyes” rendezőt csillapítják. Ezután folytatódik az előadás. Mint az igazgató mondja, a rendőrséget a munkatárs (vagyis az előadás ügyelője) háromnegyed tízkor hívta ki. A második rész szinte két órát tart, tehát a kb. nyolc órakor kezdődő második rész vége fele. Menjünk tovább. Azt mondja Tompa Gábor, hogy az előadás után azonnal lement az öltözőbe, és 40 percet töltött ott a színészekkel beszélgetve, csak azután ment fel a büfébe, ahol megtartották a protokollt. Amennyiben a rendőrséget háromnegyed tízkor hívták ki, az előadásnak pedig tíz óra körül volt vége, akkor az igazgatónak feltételezhetően találkoznia kellett volna velük, hiszen negyven percen át ott tartózkodott az öltözőkben, a rendőrfőkapitányság szóvivője szerint pedig, aki a Krónikának nyilatkozott, „a helyszínre érkezett rendőrök nem tudtak közvetlenül a sértett féllel beszélni, mivel a művész időközben a második felvonásban már ismét a színpadon játszott. A szóvivő elmondta, a riasztás nem az áldozattól, hanem annak egyik kollégájától származott, a rend- őröknek pedig ugyancsak más színészek írták le a történteket”.
Erre csak annyit lehet mondani, jelentkezzen, aki érti.
5. A beszélgetés elején Víg Emese próbál utalni arra, hogy Andriy Zholdakot „megelőzte a híre”, „van egy előtörténete”. Nincs, mondja Tompa. Nincs tekintettel a színészekre, mondja Víg Emese. Az igazgató erre azt válaszolja, hogy nem tud ilyesmiről. Később elmondja, hogy a színház „meghozta a maga lépéseit”, kivizsgálta az ügyet, és azt is megvizsgálták, hogyan lehet a rendezőt „egyfajta következmény elé állítani”. A rendező szerződésében, mondja Tompa, „van egy olyan pont, amely azt mondja ki, hogy bármilyen konfliktusos helyzetre a vezetőség közvetítésével keressen megoldást. Ezt ő megszegte, és emiatt levontunk a honoráriumából egy jelentős összeget, amit ő alá is írt, jegyzőkönyvvel”.
Nem tudom, hogy általában mi foglaltatik bele ezekbe a szerződésekbe, de meglepő ez a fogalmazás, hogy „bármilyen konfliktusos helyzetre a vezető- ség közvetítésével keressen megoldást”. Feltételezhetően valamit azért mégiscsak kellett tudniuk Zholdak „előtörténeteiről”, ha a szerződésbe foglaltatott egy ilyen kitétel.
6. A beszélgetés alatt sokszor elhangzik az igazgató részéről, hogy előbb menjenek el az emberek, nézzék meg az előadást, és azután ítélkezzenek. Ezzel teljesen egyetértek, ez elemi követelmény. Csakhogy itt nem arról kell beszélgetni, hogy milyen az előadás, hanem arról, hogy hogyan történhetnek meg ilyen dolgok, és ha már megtörténtek, akkor miért nem lehetett már a kezdet kezdetén elmondani vilá- gosan a történteket, a már említett első cikk megjelenésekor. És akkor valószínűleg elejét lehetett volna venni a „rémtörténeteknek” és „összeesküvés-elmé- leteknek”. Vagy legalábbis hivatkozási pont lehetett volna.
A „tessék megnézni, utána lehet bírálni, végezzük el a bírálatnak az érvelésen alapuló munkáját”-részhez pedig csak annyit fűznék hozzá, többször megtapasztaltam már – és más kritikus kollégáim is – ennek a kijelentésnek a következményeit az intézmény vezetője részéről.
„A párbeszédre szükség van”, mondja az igazgató. Valóban szükség van. De nemcsak ilyenkor, amikor „baj van”, hanem folyamatosan, erre alapulna a színház és közönség, színház és újságírók, kritikusok közötti kapcsolat. Ehhez azonban mindkét félnek nyitottnak kell lennie.
*
Végül még annyit, sokatmondó az a nyilatkozat, amit a társulat egy része aláírt. Ennél beszédesebb üzenetet, hogy valami nagyon nincs rendben, nem hiszem, hogy meg lehetett volna fogalmazni.
És akkor itt térnék ki ennek a történetnek a legfontosabb részére: a színészekre. Ha egy rendező csak úgy tud alkotni, hogy folyamatosan megalázza, agyongyötri, sárba tiporja, olyan lelki – vagy akár testi – agressziónak veti alá a színészt, amitől esetleg tartós sérülést is szenvedhet, és komoly következményei lehetnek, akkor engem nem biztos, hogy érdekel, hány nemzetközi fesztiválra hívták meg az előadást. Akkor csak azt tudom mondani, nem is érdekelnek az oly sokat hangoztatott „tények”. (Zárójelben megjegyzem, érdekes módon alig volt meg a bemutató, és az igazgató, mint elmondta a televíziós interjúban, már konkrétan tudja, hogy öt nemzetközi fesztiválra meghívták a produkciót. Gondoljuk vajon azt, hogy netalán előre „le volt zsírozva” a dolog?)
Láttam az előadási főpróbát. Elképzelni sem tudom, hogy a szünetbeli incidens után a szí- nészek, és különösképpen a közvetlenül érintett színésznő milyen lelkiállapotban ment(ek) vissza, lejátszani az iszonyatosan kemény, hatalmas energiákat és koncentrációt követelő szinte kétórás második részt. Ha valamiről, akkor erről kéne beszélni. A megaláztatásról. A lelki terrorról. Az igazgató hozzáállásáról. A hogyan továbbról. Mert Andriy Zholdak elment. De a színészek, a társulat marad...
Nyilatkozat
Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen n és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár, Molnár Levente. Valamint: Hatházi András, Bíró József.
Köllő Katalin / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 3.
Jövő péntektől szigorúbb határellenőrzési szabályok
Jövő péntektől Románia szigorítja a határellenőrzést valamennyi határátkelőjén az EU tavaly elfogadott, most életbe lépő új schengeni határellenőrzési kódexe alapján, ami a húsvéti forgalomnövekedés körülményei között nagyobb várakozási időt eredményezhet a határátlépésnél - közölte ma a határrendészet.
A rendelet értelmében az unióban szabad mozgási joggal rendelkező polgárok úti okmányait is ellenőrizni kell mind belépéskor, mind kilépéskor, és összevetni a Schengeni Információs Rendszerrel (SIS), illetve az Interpol lopott, vagy elveszett dokumentumainak adatbázisával (SLTD), hogy a hatóságok meggyőződjenek arról, az illető nem jelent biztonsági kockázatot, közrendvédelmi, vagy közegészségügyi kockázatot az EU-ban. A szigorítás nemcsak az unió külső határaira vonatkozik, hanem minden olyan belső határra, ahol a tagállamok még nem állapodtak meg a határellenőrzés megszüntetéséről.
A kommüniké szerint a hazai határrendészet minden tőle telhetőt megtett, hogy csökkentse a várakozási időt és az ellenőrzés gördülékeny legyen, de arra figyelmeztet: a magyar és a bolgár határon az uniós partnerszervekkel közösen kell végezniük az ellenőrzést, így a közös határátkelőkön nem nyithatnak meg több ellenőrzőpontot, mint amennyihez a magyar, illetve bolgár fél is határrendészeket mozgósít.
A közlemény szerint a 2001-2002-es időszakhoz képest az utasforgalom 280, a teherforgalom pedig 300 százalékkal nőtt Románia közúti határátkelőin. A határrendészet arra kéri az utazókat, hogy a politiadefrontiera.ro honlapon elérhető mobilalkalmazás segítségével idejében tájékozódjanak a határátkelőkön tapasztalható várakozási időről és válasszanak kevésbé zsúfolt átkelőt.
Jelenleg átlagosan két percet vesz igénybe egy-egy utas ellenőrzése, és 10-15 percet egy-egy kamion átvizsgálása, amihez még hozzáadódik a vámügyi, közútkezelő, állategészségügyi és növényvédelmi ellenőrzések ideje, így az unió külső határain naponta átlagosan 200 kamion halad át egy-egy határállomáson. Összehasonlításképpen a vámellenőrzés nélküli belső határokon napi ezer kamiont tudnak leellenőrizni egy-egy átkelőnél a román hatóságok - derül ki a határrendészet közleményéből.
MTI; Szabadság (Kolozsvár)
Jövő péntektől Románia szigorítja a határellenőrzést valamennyi határátkelőjén az EU tavaly elfogadott, most életbe lépő új schengeni határellenőrzési kódexe alapján, ami a húsvéti forgalomnövekedés körülményei között nagyobb várakozási időt eredményezhet a határátlépésnél - közölte ma a határrendészet.
A rendelet értelmében az unióban szabad mozgási joggal rendelkező polgárok úti okmányait is ellenőrizni kell mind belépéskor, mind kilépéskor, és összevetni a Schengeni Információs Rendszerrel (SIS), illetve az Interpol lopott, vagy elveszett dokumentumainak adatbázisával (SLTD), hogy a hatóságok meggyőződjenek arról, az illető nem jelent biztonsági kockázatot, közrendvédelmi, vagy közegészségügyi kockázatot az EU-ban. A szigorítás nemcsak az unió külső határaira vonatkozik, hanem minden olyan belső határra, ahol a tagállamok még nem állapodtak meg a határellenőrzés megszüntetéséről.
A kommüniké szerint a hazai határrendészet minden tőle telhetőt megtett, hogy csökkentse a várakozási időt és az ellenőrzés gördülékeny legyen, de arra figyelmeztet: a magyar és a bolgár határon az uniós partnerszervekkel közösen kell végezniük az ellenőrzést, így a közös határátkelőkön nem nyithatnak meg több ellenőrzőpontot, mint amennyihez a magyar, illetve bolgár fél is határrendészeket mozgósít.
A közlemény szerint a 2001-2002-es időszakhoz képest az utasforgalom 280, a teherforgalom pedig 300 százalékkal nőtt Románia közúti határátkelőin. A határrendészet arra kéri az utazókat, hogy a politiadefrontiera.ro honlapon elérhető mobilalkalmazás segítségével idejében tájékozódjanak a határátkelőkön tapasztalható várakozási időről és válasszanak kevésbé zsúfolt átkelőt.
Jelenleg átlagosan két percet vesz igénybe egy-egy utas ellenőrzése, és 10-15 percet egy-egy kamion átvizsgálása, amihez még hozzáadódik a vámügyi, közútkezelő, állategészségügyi és növényvédelmi ellenőrzések ideje, így az unió külső határain naponta átlagosan 200 kamion halad át egy-egy határállomáson. Összehasonlításképpen a vámellenőrzés nélküli belső határokon napi ezer kamiont tudnak leellenőrizni egy-egy átkelőnél a román hatóságok - derül ki a határrendészet közleményéből.
MTI; Szabadság (Kolozsvár)