Hősök téri 7 pont Bukarestnek címezve
Hősök téri 7 pont – Mit kíván a székely nemzet 2017-ben? című kiáltvánnyal fordulnak elsősorban magyarországi civil szervezetek Románia kormányához, arra kérve a Grindeanu-kabinetet, hogy legalább annyi joggal illesse az erdélyi magyarságot, mint amennyivel rendelkezik a magyarországi románság.
A kezdeményezők arra kérik Románia kormányát, hogy vegyen példát Magyarország kisebbségvédelmi törvénykezéséről, és biztosítsa azokat a jogokat a területén élő több mint 1,2 millió magyarnak, mint amit biztosítanak a magyar törvények a Magyarország területén élő kisebbségeknek, többek között a 0,36 százalékos románságnak.
A jogkörök bővítését kérik
A kiáltvány megfogalmazói már az első pontban azt kérik a román államtól, hogy az ország területén élő őshonos közösségeket az alkotmányban államalkotó tényezőnek ismerje el. Idézik Magyarország 2011-ben elfogadott alaptörvényét, melyben a következő mondat áll:
„Kinyilvánítjuk, hogy a velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők.” Kérik, hogy az állami intézmények biztosítsák az anyanyelv szabad használatát a gyakorlatban, mert ez egyelőre csak papíron érvényesül. „Az állam biztosítsa a szükséges anyagiakat ezen jogok gyakorlatba ültetéséhez, kapjanak célzottan forrásokat azok az intézmények, amelyekben a kétnyelvűséget garantálni kell” – olvasható a dokumentumban.
Felszólítják továbbá a bukaresti hatóságokat, hogy ne használják a bíróságokat a jogcsorbítás legfőbb eszközeiként. Emlékeztetnek, hogy az utóbbi időben futószalagon születnek a városháza és községháza feliratok eltávolításával kapcsolatos ítéletek. A negyedik pontban kitérnek a jelképhasználat engedélyezésére. „Amíg a székely zászlót Romániában pillanatnyilag csak a közintézményekről, közterületekről száműzik, addig például a magyar zászlót Romániában a jelenlegi törvényi értelmezés szerint még magánházra sem szabadna kitűzni. Ezzel szemben Magyarországon a román zászló szabadon loboghat bármelyik közintézmény homlokzatán” – figyelmeztetnek az aláírók.
A civilek azt is el szeretnék érni, hogy a hivatalosan elismert nemzetiségekhez tartozó személyek kétnyelvű hivatalos okmányokat kapjanak. Az anyanyelvhasználati küszöböt a jelenlegi 20 százalékról 10-re szeretnék csökkenteni. A hetedik és egyben utolsó pontban azt javasolják, hogy a magyar és román külügyminiszter találkozója után hangoztatott párbeszéd gyakorlatba ültetéseként a román kormány üljön tárgyalóasztalhoz egy székely küldöttséggel, amelyben helyet kapnak a civil szervezetek, egyházak és a politikum, „hiszen jó kapcsolatot csak párbeszéd útján lehet megvalósítani”.
„Románia vegyen példát Magyarországról!”
György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke hangsúlyozni kívánta, a dokumentumot ugyan lehetne követelésnek is nevezni, de az egy agresszív kifejezés, amit a párbeszéd kialakítása miatt kerülnek, ezért egyelőre kérésnek hívnak. Az elnök szerint a Hősök téri 7 pont – Mit kíván a székely nemzet 2017-ben? lényegében azokat a jogokat kéri az 1,2 millió Romániában élő magyarnak, mint amivel rendelkezik a 35 ezer Magyarországon élő román.
„Lehet, hogy minimalistának tűnök egyesek szemében, de én inkább realistának nevezem magam. Évek óta hangoztatjuk az autonómia szlogent, miközben annyit sem tudtunk elérni, mint amennyi a Magyarország lakosságának 0,36 százalékát kitevő románságnak jár. Amondó vagyok, ne kezdjük a ház építését a tetővel, induljunk el az alapoktól, próbáljuk rávenni a párbeszédre a román kormányt” – fejtette ki a gyergyóremetei származású, jelenleg a Budapest melletti Érden élő György-Mózes Árpád. Azért is kezdeményeznek párbeszédet, mert ennek szükségességét az utóbbi időben éppen a román fél vetette fel. A kezdeményezők ugyanakkor felhívással fordulnak a magyarországi románokhoz, segítsenek a párbeszéd létrejöttében, mondják azt, hogy igazunk van, mert, „ha erre mást mondanak, akkor hazudnak”.
A magyar fél le szeretné bontani azt a sztereotípiát, miszerint Románia példaértékűen oldotta meg a kisebbségi kérdést. György-Mózes szerint éppen Magyarország az, amelytől Románia e téren példát vehetne. Az aláírt kérvényt a kezdeményezők minél előbb eljuttatnák a román kormánynak, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatához és a magyar Országgyűlés román nemzetiségi szószólójához. Tájékoztatásképpen elküldenék a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak és a Nemzeti Összetartozás Bizottságának. A Székelyföldért Társaság vezetője nem csak a székely vagy erdélyi körök vezetőire, az erdélyi vagy Erdéllyel kapcsolatos egyesületek elnökeire számít: minden olyan civil szervezetet meg szeretne szólítani, amely fontosnak tartja az önrendelkezés ügyét.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Elvásik a veres csillag? Betehet a magyar kormány a Heinekennek
Az Igazi Csíki Sör gyártójával Romániában vitába keveredett holland Heineken lehet a magyar kormány által kidolgozott, az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról szóló törvényjavaslat első számú célpontja.
Megtiltaná a horogkereszt, az SS-jelvény, a nyilaskereszt, a sarló-kalapács, az ötágú vörös csillag haszonszerzés céljából való felhasználását a magyar kormány frissen beterjesztett, részben a büntető törvénykönyvet módosító javaslata. Magyarországi sajtóbeszámolók szerint ha a budapesti Országgyűlés elfogadja a Lázár János kancelláriaminiszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett törvénytervezetet, a jogszabály megakadályozná például a Heineken sörök szokásos címkével való árusítását, mivel vörös csillag látható rajtuk.
A 444.hu portál által ismertetett előterjesztés szerint az önkényuralmi jelképeknek kereskedelmi célból történő felhasználhatósága nem olyan jog, amely – a véleménynyilvánítás szabadságával ellentétben – magasabb rendű lenne az önkényuralmi jelképek tiltásához fűződő közérdeknél. A törvényjavaslat arra is kitér, hogy a kormány egyedileg felmentést adhatna a tilalom alól, ha a kérelmező bizonyítja, hogy „különös méltánylást érdemlő magánérdeke fűződik" a jelkép használatához. Viszont az indoklás szerint „önmagában az a tény, hogy a kérelmező önkényuralmi jelképet tartalmazó védjegy jogosultja, nem minősül sem különös méltánylást érdemlő magánérdeknek".
Lázár János kancelláriaminiszter a hódmezővásárhelyi közgyűlésen februárban Heineken-bojkottra szólította a fel a város lakóit, a vendéglátósoktól és a kereskedőktől pedig azt kérte: ne rendeljenek a holland multicég termékeiből. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt közölte, találkozót kezdeményeznek a Heineken vezetőjével és a holland nagykövettel. „Nyilvánvalóan ki fogunk állni a Tiltott Csíki Sör gyártója mellett, s a Heinekennek tudnia kell, mibe bocsátkozik bele" – mondta Lázár, hozzátéve: két hét múlva elutazik a Heinekennel perben álló Igazi Csíki Sör csíkszentsimoni sörfőzdéjébe, hogy személyesen is biztosítsa támogatásáról annak tulajdonosát.
Miután a Heineken februárban pert nyert Romániában az Igazi Csíki Sört gyártó Hargita megyei cég ellen, tulajdonosa megváltoztatta az Igazi Csíki Sör nevét, és immár Igazi Tiltott Sör néven folytatja a termék forgalmazását. A pereskedés azonban továbbra sem ért véget a Lénárd András vállalkozó tulajdonában lévő Lixid Project Kft. és a holland multi között, a Heineken ugyanis bíróságon támadja meg az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának másodfokú, jogerős döntését is, amely szerint – a marosvásárhelyi táblabíróság ítéletével ellentétben – bejegyezhető az Igazi Csíki Sör védjegy. Az uniós szabadalmi hivatal döntése alapján az Igazi Csíki Sör egy unikális márka és nem összetéveszthető a Heineken Románia által gyártott Ciuc Premiummal.
Krónika (Kolozsvár)

Kokárdát tűz a romániai magyarság
Erdély és a Partium valamennyi magyarlakta városában kulturális műsorok és megemlékezések keretében ünneplik az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörését kedden és szerdán.
Kolozsváron a többnyelvűségért harcoló Musai–Muszáj civil csoport a Facebookon közzétett bejegyzésben arra kéri Emil Boc polgármestert, hogy ha a városháza fellebbezni kíván a többnyelvű várostáblák kihelyezését elrendelő bírósági döntés ellen, akkor ne vegyen részt a március 15-ei ünnepségen „csak azért, hogy magát fölöslegesen tapsoltassa”. „Úgy gondoljuk, a város kulturális örökségének szellemében a Cluj-Napoca és Kolozsvár mellett a Klausenburg feliratnak is szerepelnie kell a városnévtáblákon. A Musai–Muszáj mozgalom ennek a bejelentését várja Öntől” olvasható a háromnyelvű – magyar, román és német – bejegyzésben.
A kincses városban a hagyomány szerint szerdán 12 órától ünnepi felvonulás kezdődik a protestáns teológia épületétől a Szent Mihály-templomhoz, ahol 13 órától ökumenikus istentiszteleten vehetnek részt az ünneplők. Ezt követően a Biasini szállóhoz vonulnak az ünneplők a 14 órakor kezdődő koszorúzási ünnepségre. Ezt követően megkoszorúzzák a Bem József Deák Ferenc (Eroilor) utcai emléktábláját, és a szamosfalvi 1848-as emlékművet is.
Nagyváradon – mint minden évben – az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az RMDSZ külön ünnepséget szervez március 15-én. Az eddigiektől eltérően a néppárt rendezvénye a Szent László téren kezdődik, hagyományőrző néptánccsoportok fellépésével, ezt követően, 17 órakor Szacsvay Imre mártír jegyző ezredévi emléktéri szobránál tartanak ünnepséget.
Az RMDSZ szervezésében kedden 19 órától kerül sor a Márciusi Ifjak Díjak átadására a Szigligeti Színház nagytermében, ahol a Szigligeti Társulat bemutatja Honnan és hová – Arany János költészete című előadását. Mácius 15-én 12 órától megemlékezést tartanak a várad-rogériuszi református templomban, majd 14 órától Rulikowski Kázmér síremlékét, ezt követően pedig Nicolae Bălcescu szobrát koszorúzzák meg. 17 órára ökumenikus imát terveznek a várad-olaszi református templomban, majd 18.15-től Szacsvay Imre szobránál folytatják a megemlékezést, ahonnan a résztvevők huszárok vezetésével vonulnak a Petőfi-szoborhoz.
Nagyszalontán szerdán 16.30-kor ünnepi istentiszteletet tartanak a református templomban, 18 órakor pedig a Kossuth-szobor előtt az Arany János Elméleti Líceum diákjainak ünnepi műsorát követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke mond beszédet. A rendezvény 19 órakor fáklyás felvonulással folytatódik, majd 20 órától a Zilahy Lajos Művelődési Házban a Kolozsvári Magyar Opera művészei lépnek fel az ünnepi gálaműsor keretében.
Marosvásárhelyen az 1848/49-es szabadságharc és forradalom emlékére szervezett ünnepség szerdán 16 órakor a Postaréten, a székely vértanúk emlékművénél kezdődik. A kulturális műsor és ünnepi beszédek után, 18 órakor a Könyv és gyertya ünnepi gálával folytatódik a rendezvénysorozat a Kultúrpalota nagytermében. Ez alkalommal átadják a Könyv és gyertya díjat, fellép a Tiberius Quartet és Ritziu Ilka Krisztina színművész. A gálát a neves magyarországi előadó, Herczku Ágnes és a banda koncertje zárja.
A magyar forradalom és szabadságharc emlékének tiszteletére a helyi önkormányzat kétnapos ünnepségsorozatot szervez Csíkszeredában. A rendezvénysorozat kedden a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykarának ünnepi előadásával kezdődik, amelynek helyszíne a Szent Kereszt barokk templom, 17 órától. Szintén kedden 19 órától a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes mutatja be a Táncoljatok! – táncosok a táncról című műsorát a csíki moziban.
A forradalom emléknapján délelőtt 11 órakor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán lévő Petőfi-szobornál emlékeznek meg a szabadságharc eseményeiről. A köztéri ünnepség 16 órakor kezdődik a Gál Sándor-szobornál, ahonnan a himnuszok eléneklése, az ünnepi beszédek elhangzása és a koszorúk elhelyezése után a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület lovas huszárai vezetésével a résztvevők átvonulnak a Vár térre. A rendezvénysorozat központi eseménye, a Vár téri megemlékezés 17 órától kezdődik a város zászlajának ünnepélyes felvonásával a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület közreműködésével.
Székelyudvarhelyen a központi ünnepség a Márton Áron téren lesz szerdán 12 órától. A huszárok felvonulását és tiszteletadását követően beszédet mond Gálfi Árpád polgármester, Soltész Miklós, Magyarország egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott követe tolmácsolja. 17 órakor a Haáz Rezső Múzeumban megnyitják az Erdélyi Panoráma – Egy elfeledett körkép című kiállítást, amelynek érdekessége, hogy a Bem–Petőfi-körkép féltve őrzött darabjait most láthatja először az erdélyi közönség. 19 órától a városháza Szent István termében a Székelyföldi Filharmónia ünnepi hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők.
Kézdivásárhelyen 11 órától kezdődik a felvonulók gyülekezője a Gábor Áron téren, 12 órától megemlékező ünnepséget tartanak a főtéri Gábor Áron-szobornál, majd 19 órától gálaműsorra várják az érdeklődőket a Vigadó Művelődési Házban.
Sepsiszentgyörgyön kedden 17 órakor a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja szervezésében megnyílik a Hátrahagyottak emlékezete című kültéri kiállítás a Szabadság téren, amelynek keretében Zákonyi Botond, Magyarország romániai nagykövete mond beszédet. Szerdán 15.15-kor leleplezik Berde Mózes 1848-as kormánybiztos, parlamenti képviselő szobrát az Erzsébet parkban. Az ünnepi lovas felvonulás a főtérre 14.30-kor indul a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától, illetve az eprestetői csata emlékművétől, a központi ünnepi műsor pedig 16 órakor kezdődik.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Március 15-i toborzó a Szent László téren
„Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje”. A nagyváradi március 15-i ünnepi megemlékezések délutáni sora az idei évben először indul a nemrégiben felújított Szent László térről.
Délután, 16 órás kezdéssel magyar dal és tánc fogják fogadni az érkező váradi polgárokat. A hagyomány szerint a berukkoló legények a magyar virtust leginkább kifejező verbunkot járták besorozásuk alkalmával. Toborzó célja főterünk jelképes birtokbavétele, hagyományaink felelevenítése és az ünnep lendületének visszaadása. A magyar nemzet együvé tartozásának kifejezésére a táncokat az egykori Biharország anyaországi feléből érkező berettyóújfalusi Cserbóka, Kökörcsin és Boróka tánccsoportok adják elő, majd közösen, a jelenlévő ünneplő közönséggel együtt vonulnak át a Szacsvay Imre mártír jegyző szobránál 17 órától kezdődő ünnepi megemlékezéshez.
A hagyományteremtés céljával szervezett esemény a Magyar Polgári Egyesület közreműködésével jön létre. A szervezők mindenkit szeretettel várnak. Ünnepeljünk szabadon március 15-én!
Magyar Polgári Egyesület
erdon.ro

Megemlékezések március 15-én
A szatmári megyeközpontban a hagyományokhoz hűen idén is a Villanyóránál, az Ormos-háznál veszi kezdetét az ünnepség jövő szerdán 16.30-kor. Megkoszorúzzák Petőfi Sándor emléktábláját, majd a diószegi huszárok vezetésével a résztvevők elindulnak az István tér irányába. A Petőfi szobornál 17 órakor veszi kezdetét a koszorúzással egybekötött megemlékezés, melyen imát mond Nm. Ft. Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök és Nt. Király Lajos szatmári református esperes, szavalnak a Hazafias Versek Versmondó Versenyének győztesei. Az esemény a felújított Északi Színházban zárul ünnepi műsorral 19 órai kezdettel, melynek keretében előadást tart Dr. Vesztróczy Zsolt történész, az Országos Széchenyi Könyvtár kutatója, kiosztják a Szatmárnémeti RMDSZ 2017. évi díjait és fellépnek a Harag György Társulat művészei.
Nagykárolyban március 15-én 16 órakor lesz megemlékezés és koszorúzás Petőfi Sándor szobránál. Tasnádon 17 órától a moziteremben tartanak megemlékezést. Sárközújlakon 14 órai kezdettel a Petőfi Sándor Iskolában emlékeznek a forradalom és szabadságharc kitörésére.
Több vidéki településen is 11 órától tartanak március 15-i ünnepséget. Szamosdobon, Szilágypérban, Szoporon, Börvelyben a református templomban ünneplik a forradalom hőseit. Érendréd községben az Irinyi templomban, Érkávson a helyi templomban, Hadadon a kultúrotthonban lesz megemlékezés. Szatmárpálfalván a református templomnál fognak koszorúzni, Kolcs községben Szamoskrassón tartanak istentiszteletet és megkoszorúzzák Bem József szobrát, majd este 19.00 órától Kiskolcson ünnepi istentisztelet és kopjafa-koszorúzás lesz.. Peleskén a római katolikus templom kertjében lesz megemlékezés.
Lázáriban 12 órától emlékeznek a Petőfi-emlékműnél, Kaplonyban 13 órától a kultúrotthonban lesz ünnepi műsor. Bogdándon szintén 13 órától lesz megemlékezés a művelődési házban. Kökényesden 15 órától, Mikolában 16 órától lesz ünnepi előadás a helyi kultúrotthonban.
Más településeken a nemzeti ünnep alkalmából március 19-én tartanak ünnepi programot.
szatmar.ro

Piros-fehér-zöldbe öltözött Udvarhely
Székelyudvarhelyen az önkormányzat és a kulturális intézmények háromnapos ünnepségsorozattal emlékeznek meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitöréséről. Idén a városközpont is ünneplőbe öltözött: magyar és székely zászlók, valamint kokárdák jelzik március idusát. A Művelődési Háztól a Márton Áron térig, valamint a Kossuth Lajos utcában már kedden kitűzték a lobogókat. A városvezetőség reméli, hogy az emberek is magukénak érzik az ünnepet, és szerdán nemcsak ők tűznek kokárdát, hanem a házak homlokzatára is kiteszik a nemzeti lobogót. Az ünnep alkalmából 50 magyar és 15 székely zászlót, valamint 30 nagyobb méretű kokárdát helyezett ki a polgármesteri hivatal, ugyanakkor 1400 papírzászlóval is készülnek a rendezvényre – tájékoztatott a városháza sajtóosztálya.
Dósa Ildikó
szekelyhon.ro

Kitűzik a kokárdákat Gyergyószéken
Ma már lehetőség van arra, hogy nyíltan emlékezzünk az 1848–49-es eseményekre, a forradalomra és szabadságharcra. Nincsenek tilalmak, csak az szabhat határt az ünneplésnek, ha egy településen kevésbé tartják fontosnak a megemlékező eseményeket. A nemzeti ünnep megélése lehetőség, de nem kötelesség.
Az alábbiakban összegyűjtöttük a gyergyószéki települések programjait, hol, hogyan és mikor emlékeznek a magyar nemzet nagy eseményére.
Gyergyószentmiklós Több rendezvény is része a gyergyószentmiklósi megemlékezésnek. A Fogarasy Mihály Szakközépiskolából indul a diákság és az érdeklődők 11 órakor a városi temetőbe, Kiss Antal őrnagy sírjához. Beszédet mond Máthé Árpád Zoltán, szaval Györfi Andrea, zenés műveket ad elő Ferencz Levente és kórusa. A megemlékezést koszorúzás zárja a temetőben. Szintén 11 órától kezdődik a Salamon Ernő Gimnázium 1848-as megemlékező irodalmi és zenés műsora a díszteremben, ugyanekkor emlékeznek a Vaskertes iskolások is tanodájuk dísztermében. Déli 12 órától ünnepi szentmisét tartanak a Szent Miklós római katolikus templomban, 13 órától a templomtól indul a felvonulás a Petőfi Sándor-szoborhoz, ezt követi a történelmi eseményre való megemlékezés és koszorúzás. Jelen lesz a szervező gyergyószentmiklósi önkormányzat és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ képviselete mellett közreműködőként a Figura Stúdió Színház, a Gránátalma Egyesület, a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar, a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusa, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, a Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület.
Alfalu A diákönkormányzat szervezésében idén is Történelmi sétával kezdődik a március 15-i megemlékezés Alfaluban. 10 órakor indul a diákság az 1948-as feltárt síroknál virágot helyezve el a helyi temetőben. 11 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melyet követően a templomkertben lesz zászlófelvonás, műsor és koszorúzás. A községhez tartozó Borzonton 14 órától veszi kezdetét a megemlékezés, melynek helyszíne a templom. Szentmisét követően a helyi diákság ünnepi műsorára kerül sor, majd zászlófelvonás és koszorúzás lesz a Szent István-szobornál.
Csomafalva A nemzeti ünnep rendezvényei 9.40-kor zászlófelvonással kezdődnek a Borsos Miklós téren, tíz perc múlva, 9.50-kor a templomkertben is felvonják a zászlót, 10 órakor pedig az ünnepi szentmise kezdődik. 10.50-kor Tisztelet a hősöknek címmel lesz megemlékezés a Kossuth Lajos-szobornál méltató beszédekkel, diákok előadásával, majd koszorúznak a szobornál és a hősök emlékművénél. Szárhegy A községlakók 11 órakor találkoznak a plébániatemplomban, 12 órakor felvonulnak a hősök emlékművéhez, ahol az ünnep méltatásárára és koszorúzásra kerül sor. 12.30-kor a művelődési házban kezdődik az iskolások ünnepi műsora, 13.30-tól a Cika-terembe várják az érdeklődőket a Retrospektív grafikai kiállítás megtekintésére.
Ditró Déli 12 órakor ünnepi szentmise kezdődik a kéttornyú templomban, majd a templommal szemközti háborús emlékműhöz vonulnak koszorúzni a ditróiak. A megemlékezés a művelődési házban folytatódik a Puskás Tivadar Szakközépiskola szervezésében. A színes program részét képezik az ünnepi beszédek is.
Remete Reggel 8 órakor lovas toborzóval kezdődik a remetei megemlékezés, 11 órakor szentmise, majd utána koszorúzás lesz a hősök emlékművénél. A rendezvények kulturális műsorral folytatódnak a művelődési házban.
Újfalu Az ünnepi szentmise 11 órától kezdődik, melyet a templomkerti emlékmű megkoszorúzása és a diákság ünnepi műsora követ.
Kilyénfalván kedden emlékeztek az 1848-as eseményekre.
Tekerőpatakon csak az iskolában emlékeznek a szabadságharc eseményeire. Tavaly is csupán az iskola szervezett ünnepséget, a korábbi esztendőkben az akkori önkormányzati képviselők gondoskodtak a méltó főhajtásról. A szervezésben részt vett a helyi RMDSZ és az önkéntes tűzoltók is. Az iskolában szavalatok és énekek hangzanak el, de többen is jelezték, hiányolják a nemzeti ünnepen a faluszintű megmozdulásokat.
Balázs Katalin
szekelyhon.ro

Tánczos Barna: nagy szükség van a diszkriminációellenes tanácsra
A diszszkriminációellenes tanács működésére nagy szükség van, hiszen sajnos napjainkban is tapasztalható a társadalom intoleranciája, és gyakoriak a faji, etnikai, nemi, vallási, szociális és más természetű diszkriminációs esetek - hangsúlyozta Tánczos Barna Hargita megyei szenátor azt követően, hogy a szenátus plénuma véglegesen elutasította Bogdan Diaconu törvénytervezetét. „A szenátus döntő házként ma elutasította Bogdan Diaconu törvénytervezetét, amelyben az Országos Diszkriminációellenes Tanács felszámolását kéri azzal az indokkal, hogy az intézmény románellenes, és célja a hagyományos keresztény román értékek megsemmisítése. Ez a jogszabály a magyarellenességéről ismert volt képviselő utolsó „öröksége” a parlament asztalán. Reméljük, a jövőben nem lesznek hasonló, az egyenlő bánásmód és az emberi jogok védelmét biztosító intézmény ellen beterjesztett kezdeményezések. A diszkriminációellenes tanács működésére nagy szükség van, hiszen sajnos napjainkban is tapasztalható a társadalom intoleranciája, és gyakoriak a faji, etnikai, nemi, vallási, szociális és más természetű diszkriminációs esetek, ezért az RMDSZ ésszerűtlennek találja a diszkriminációellenes tanács felszámolására irányuló törvénytervezetet” – írta közleményében Tánczos. „Az Országos Diszkriminációellenes Tanács megalapítását többek között az a 43/2000-es uniós irányelv indokolta, amely azt szorgalmazza, hogy a tagállamok az emberi jogok védelmét, az esélyegyenlőséget népszerűsítő intézményeket hozzanak létre. 2002-ben Románia volt az első közép-kelet-európai ország, és az első, uniós csatlakozási tárgyalásokat folytató állam, amely diszkriminációellenes jogszabályt fogadott el, azt a kormányrendeletet, amely létrehozta a Diszkriminációellenes Tanácsot. Az intézmény működése teljes mértékben megfelel az említett irányelv elvárásainak: kivizsgálja az országban történő mindennemű diszkriminációs eseteket, közvélemény-kutatásokat és felméréseket készít a témában, illetve független jelentéseket készít, és javaslatokat fogalmaz meg a diszkriminációs esetek visszaszorítása érdekében” – magyarázta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője a plénumi szavazást követően. Kedden, a plénumi szavazást megelőzően az emberi jogi és a jogi szakbizottság együttes ülésén Derzsi Ákos és Császár Károly szenátorok tartották fenn az RMDSZ-nek a jogszabállyal szembeni álláspontját. (rmdsz tájékoztató)
Transindex.ro

Erdélyi írókat is díjaztak a magyar nemzeti ünnepen
Március tizenötödike alkalmából állami művészeti díjakat adtak át Budapesten.
József Attila-díjat vehetett át Molnár Vilmos író, a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője a Pesti Vigadóban kedden. Nem ő az egyetlen erdélyi származású szerző az idei József Attila-díjasok között: a Budapesten élő, de székelyudvarhelyi születésű Csender Leventét szintén a rangos állami irodalmi díjjal jutalmazták.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a díjátadón hangsúlyozta: a szabadság soha nincs ingyen, a szabadságért harcolni kell, és akik ma ezeket a kitüntetéseket kapják, azok képesek erre: szabadságban alkotni, másokat elvarázsolni a művészetükkel. Mint rámutatott: az, hogy milyen lesz egy ország, nagy mértékben a kultúrát művelő embereken múlik – tudósít az MTI.
A miniszter hozzátette, 1848 és a ma kérdései hasonlóak: hogyan őrizhetjük meg a hazát nyelvével, kultúrájával együtt, hogyan tudunk előrelépni mindahányan.
A válaszok megtalálásához nem elég a politika, az érvényes válaszok a kultúrában születnek – hangsúlyozta Balog Zoltán, aki Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárral együtt adta át a Magyarország Babérkoszorúja, a Magyarország Kiváló és Érdemes Művésze díjakat, valamint a művészeti középdíjakat, a Balázs Béla-díjat, a Balogh Rudolf-díjat, a Jászai Mari-díjat, a József Attila-díjat, Blattner Géza-díjat, a Harangozó Gyula-díjat, a Martin György-díjat, az Erkel Ferenc-díjat, a Liszt Ferenc-díjat, a Ferenczy Noémi-díjat, a Munkácsy Mihály-díjat, a Márai Sándor-díjat, a Táncsics Mihály-díjat, valamint a Bánffy Miklós-díjat.
A kitüntettek között van Deák Kristóf, a frissen Oscar-díjat kapott Mindenki című rövidfilm rendezője is, aki Balázs Béla-díjban részesült.
foter.ro
Erdély.ma

Az özvegyek mint hősök
A sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja idén kiemelt kulturális rendezvénysorozattal tiszteleg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt, melynek részeként tegnap délután a Szabadság téren tartották a Carola Egyesület által kezdeményezett Hátrahagyottak emlékezete című rendkívüli kültéri tárlat megnyitóját. A kiállítás a szabadságharc aradi mártírjai után maradt özvegyek sorsával foglalkozik.
Az érdeklődőket Szebeni Zsuzsa, az intézet vezetője köszöntötte, aki elmondta, azért nagy öröm számára ez a kiállítás, mert a forradalom azon résztvevőinek állít emléket – honleányoknak és gyermekeknek –, akikről gyakran megfeledkezünk.
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Kőrösi Viktor Dávid konzul szólt az egybegyűltekhez, aki szerint a bemutatott életutak két dologra tanítanak meg bennünket: arra, hogy meg kell becsülnünk a családunkat, szeretteinket – ugyanis csak rajtuk keresztül kaphatunk erőt a hétköznapok küzdelmeihez –, és arra, hogy a szülőföld és a szabadság védelméhez, a szimbólumainkért, anyanyelvünkért való kiálláshoz nélkülözhetetlenül fontos a honleányok életéből is sugárzó bátorság. A család és a nemzet elválaszthatatlan egymástól, mondta a konzul, „a család jóléte egyben a nemzet jóléte, prosperáló család nélkül nincs prosperáló nemzet, de egyén sem” – fogalmazott.
Kőrösi Viktor Dávid konzul után Molnár-Bánffy Kata, a kiállítás ötletgazdája és támogatója szólalt fel, beszámolt arról, hogy a történészek, fotósok, grafikusok munkájának közreműködése nyomán létrejött kiállítást 2015. október 6-án mutatták be először Budapesten a honvédelmi minisztérium felkérésére. Mint elmesélte, amikor a felkérés érkezett, már régen foglalkoztatta a történelem női szemmel való láttatása, de nagyon nehéz volt az özvegyek mint hősök koncepciójának az elfogadtatása a megbízókkal. Az ötletgazda a kiállítást létrehozó Carola Egyesületet is bemutatta röviden a közönségnek, mely egyesület Bornemiszáné Szilvássy Karoláról, Bánffy Miklós múzsájáról kapta a nevét, és amelynek tagjai között olyan „talpraesett nők” vannak, mint Szebeni Zsuzsa, Ugron Zsolna vagy Gergely Erzsébet, a Házsongárdi temető őrangyala. Mint mondta, az aradi hősök mellett igazi nagy formátumú nőket találtak, akik kivétel nélkül mindnyájan érdemesek arra, hogy az utókor emléket állítson nekik. A vértanúkból tizenegy volt nős, ennek a tizenegy nőnek az életútját mutatják be a rövid szövegek, melyek Hernádi Zsolt történész munkáját dicsérik.
A téren látható forgó pilonokon modellek személyesítik meg a nőket, akiket egyik oldalon életük teljében, díszruhában, a másik oldalon pedig gyászruhában, már özvegyként láthatunk. Azokról a honleányokról, akikről nem készültek fotók, a háttérben látható nagy közös pannón olvashatnak az érdeklődők. Az életutakat bemutató szövegekből kiderül, hogy a forradalom után mindegyik özvegy és gyerekeik is életük végéig hordozták férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának lelki és fizikai terheit, sokszor a legnehezebb körülmények között.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rövidítik a rabságot
A túlzsúfolt börtönökben raboskodó elítéltek büntetésének lerövidítéséről fogadott el törvénytervezetet hétfőn a szenátus. Az új jogszabály szerint – amelyet még a képviselőháznak is meg kell szavaznia – minden elítéltnek, akit olyan közös cellában tartanak fogva, ahol nem jut legalább négy négyzetméter egy rabra, harminc naponként három nappal rövidülne a büntetése.
A könnyítés nem vonatkozik azokra, akiknek már kárpótlást ítélt meg az embertelen fogvatartási körülményekért az Emberi Jogok Emberi Bírósága (EJEB). A tervezetet még a Dacian Cioloş vezette szakértői kormány dolgozta ki, miután az EJEB 2012-ben egy modellként szolgáló, úgynevezett pilótaítéletet hozott Románia ellen, ami azt jelenti, hogy a többi háromezer hasonló ügyben automatikusan a román állam ellen fog dönteni, ha Bukarest záros határidőn belül nem javít a börtöneiben uralkodó siralmas állapotokon.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ha fellebbez, üljön otthon
Ha a kolozsvári városházának szándékában áll, hogy fellebbezzen a többnyelvű helységnévtáblákra vonatkozó törvényszéki ítélet ellen, a Musai–Muszáj akciócsoport felkéri Emil Boc polgármestert, hogy ne vegyen részt a március 15-én rendezett ünnepélyen „csak azért, hogy magát fölöslegesen tapsoltassa”. Hétfőn közzétett felhívásában a többnyelvűséget szorgalmazó mozgalom emlékeztet arra, hogy a város kulturális örökségének szellemében a Cluj-Napoca és Kolozsvár mellett a Klausenburg feliratnak is szerepelnie kell a városnévtáblákon. A Musai–Muszáj mozgalom ennek a bejelentését várja a polgármestertől, és számítanak a jelenlétére március 15-én – írják. Kolozsvár polgármestere még nem döntötte el, hogy fellebbez-e a Kolozs megyei törvényszék alapfokú ítélete ellen, amely szerint magyarul is ki kell írni a város nevét a helységnévtáblákra. (Maszol)
VÍZÁGYÚKKAL TISZTOGATNÁ EL A TÜNTETŐKET Cătălin Rădulescu Argeş megyei SZDP-szenátor a bukaresti Győzelem térről. Szerinte el kell venni a kedvüket a tiltakozástól azoknak, akik „minden este maflán ülnek” kint, mert a manipuláló multinacionális cégek kivitték őket. Azt is kijelentette: megvan az a géppuskája, amelyet az 1989-es forradalomban kapott, és meg is tartja, sőt „mindjárt, mindjárt” használni is kész, ha „valaki át akarja alakítani azt az országot, amiért mi harcoltunk”. Rădulescu természetesen diplomás forradalmár, és fel is veszi havi járandóságát, mert ez jár neki, noha csak „nyomorúságos” összeg, mit sem ér. Ugyanez a véleménye ötezer lejes szenátori alapbéréről is, szerinte ezért a semmi pénzért épp eleget dolgozik. A politikust a legfelsőbb bíróság tavaly decemberben másfél évi felfüggesztett börtönre ítélte megvesztegetés miatt, most pedig többen is feljelentették a tüntetők elleni fellépésre vonatkozó nyilatkozatai miatt. (Digi24)
BORZASZTÓ FELFEDEZÉS. Három csecsemő holttestét találták meg egy beszterceborgói tömbház padlásán a múlt héten. Az egyik lakó, egy nő bukkant rájuk ruhateregetés közben, de minden jel szerint évek óta ott voltak, és legalább egyiküket megfojtották. A tetemek boncolását tegnap fejezték be, az első adatok szerint kettő több mint hét éve, a harmadik pedig legalább három éve halott. Azt már tudni, hogy különböző években születtek, és rögtön születésük után ölték meg őket, de azt még nem, hogy testvérekről van-e szó; egyelőre a nemüket sem sikerült megállapítani, a DNS-vizsgálattól várnak pontosabb eredményeket. A rendőrök a helyszínen vizsgálódtak, kihallgattak minden szomszédot, akik egybehangzóan azt nyilatkozták, hogy évek óta nem lakott terhes asszony az épületben, a faluban azonban élt egy asszony, akinek több férjétől több gyermeke volt, és most Németországban dolgozik. A hatóságok szerint legalább egy cinkosa kellett hogy legyen a gyilkosnak, mert a felső emeleten négy lakás van, és a padlásra falétra vezet, nehezen hihető, hogy egy vajúdó kismama vagy egy zsákot cipelő nő egyedül, észrevétlenül fel tud jutni rajta. (ProTv)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyed Ákos: Berde Mózsa, az önvédelmi harc szellemi vezetője
Mi történt Háromszéken az agyagfalvi gyűléstől az önvédelem elhatározásáig? Ezzel a kérdéssel azért is foglalkoznunk kell, mivel mind az irodalmi feldolgozások, mind a tudományos igényű munkák hallgatnak róla. E hallgatás oka a források hiánya, s nem valami szándékosság, de végül is a dolgok nem ismerése megbosszulta magát: a szerzők nem láthatták és nem láttathatták valóságos fejlődésében az önvédelmi háború kibontakozását, ez pedig a véletlenek, a szubjektív tényezők túlértékeléséhez vezetett. Csodát láttak ott is, akkor is, ahol és amikor tudatos szervezőmunka és cselekvés vitte előre a dolgokat.
Lelkesültség, hősiesség, virtus
Természetesen, mint minden igazságos háborúban, Háromszék önvédelmi harcában is nagyon nagy szerepe volt a lelkesültségnek, a hősiességnek és a virtusnak. Ebben a forradalmi harcban – s nem csak ebben – a ráció és lélek, a körültekintő józanság és forradalmi lelkesültség, az önkéntes áldozatvállalás, a kellőképpen érvényesített hatalmi erély, az őstehetség géniusza és a szakmai tudás, a hősies egyéni bravúr és az egész közösség elszánt helytállása egymást egészítette ki, és ez volt a siker titka is. S látnunk kell, hogy mindez a hónapok óta érlelődő társadalmi összefogásban talált megfelelő erőre, s egyetlen nagy célban jelölte meg létjogosultságát: a szülőföld és a forradalmi eredmények védelme a császári Habsburg-hatalommal szemben. De térjünk vissza az események elemzéséhez.
Mielőtt Háromszék vezetői az agyagfalvi nemzetgyűlésbe elindultak, ideiglenes széki tisztséget neveztek ki, amely Gidófalvi János széki jegyzőből, Pap Mihály nyugalmazott hátőri őrnagyból állt; előbbi a főkirálybíró, utóbbi a katonai főparancsnok tisztét töltötte be. Ez a vezetőség állandó kapcsolatban állt az agyagfalvi gyűléssel, s annak határozatai szellemében gyors és megfelelő intézkedéseket hozott. Különösen fontosnak tartjuk az október 19-i rendelkezést, amely felszólította a helységek „minden fegyvert vagy bármilyen védeszközt fogható” népét: legyen készen az ellenséges támadás visszaverésére. Október 20-án már sor került a tartalék fegyverek kiosztására. Mindezek nyomán megmozdult a szék társadalma; az otthon maradt nemzetőrök vidékenként nagyobb központokba gyűltek össze, s fegyvergyakorlatokat végeztek. Ebből az időszakból elsősorban Pap Mihály tűnt ki, mert – amint Orbán Balázs írja – főként az ő kiáltványai és beszédei tudatosították a veszélyt s lelkesítették fel a népet. Egyéni életpályája jól példázza, hogyan lett a megváltozott körülmények hatására a 65 éves volt császári tisztből forradalmár, szabadságharcos. Vészjelzővé vált Puchner tábornok október 19-i, Háromszék vezetőihez intézett sürgönye is, amely bejelenti: hír szerint Havasalföldön 40 000 főből és 80 ágyúból álló cári hadsereg állomásozik. Következésképpen, amikor október 23-án Berde Mózsa (a szerző Berde Mózest használ – szerk. megj.), Horváth Albert és Demeter József, Sepsiszentgyörgy főbírája visszaérkezett Agyagfalváról, s átvette az ügyek intézését, nem egy félelemtől megdermedt társadalmat talált, hanem egy mozgásban, forrongásban levő közösséget. Az említett vezetők nem csökkentették, hanem fokozták az előkészületeket.
Központi kormány alakul
A teendők összehangolása érdekében október végén megalakult Sepsiszentgyörgyön Berde Mózsa vezetésével, Nagy Imre és Demeter József részvételével a háromtagú központi kormány. Nagy Imre katonai főparancsnoki tisztet kapott, Demeter József élelmezési biztos lett. Mivel a vezetésben teljes mértékben Berde Mózsa politikája érvényesült, lássuk, mi volt a jellemzője ennek. Említettük, hogy Háromszéken az agyagfalvi gyűlés előkészületeit ő irányította, s kiemelkedő, vezető szerepet vitt Agyagfalván is. Ott a leghatározottabban szembefordult Berzenczey elgondolásával, amelyet felelőtlennek tartott. Meg szerette volna akadályozni a székely katonai tábor kiindulását; ezt ugyan nem sikerült elérnie, viszont nem vállalt szerepet a táborozásban; hazasietett Háromszékre. Ha minderre a népe iránti szolidaritás hiánya vagy a félelem késztette volna, a történész akkor sem térhetne napirendre személye fölött. Csakhogy a kérdés sokkal bonyolultabb; Berde híve volt, és az is maradt, az önvédelmi harcnak, amelynek ügyét 1848-ban hűséggel és felelősséggel szolgálta. Berde október 23-án érkezett vissza. Demeter József országgyűlési képviselő és kormánybiztos, valamint Horváth Albert főkirálybíró hazaérkezésük után nyomban újabb intézkedéseket hoztak a szék biztonságának növeléséért. Mindenekelőtt küldöttséget alakítottak, s az Horváth Albert vezetésével Brassóba indult, hogy a szászok vezetőivel s természetesen a Főhadikormány (gyakran nevezték így is a General Commandót) képviselőjével a békés megegyezés lehetőségéről tárgyaljanak. A küldöttség menesztése azért volt annyira sietős, mert friss hír érkezett a szász és román felkelők támadási szándékáról. A másik intézkedés katonai jellegű volt, amelyről már október 24-én értesítették Vay főkormánybiztost, akinek ezeket írta Berde: ,,Mindent elkövetünk arra, éjjel-nappal lankadatlan fáradozván, hogy a személy- és vagyonbátorság és törvényeink iránti tisztelet fenntartassék. E végre már honnmaradott férfiainkat rendezni és a kezükbe(n) lévő kevés fegyverrel és láncsákkal gyakoroltatni megrendelők. És azt hiszem, hogyha ezen erőt elrendelhetjük, egy derék kis seregünk lesz, mely elébe álland kétszer akkora erőnek is, mint maga.”
„A késedelem halál”
Berdét és társait az agyagfalvi nemzetgyűlés lelkes és bizakodó szelleme: bátorság és elszántság vezette. „Gyáván elvesznünk nem szabad – írta Berde –, ezért csak fegyvert, pénzt és munitiot kell előteremtenünk. (…) Népünk el van szánva. Azokat állítom, ha szükség, sorba, kik az ausztriai császárért a francia háború alatt becsülettel, de elismerés és hála nélkül küzdöttek. A késedelem halál. Méltóztassék jelen tudósításomat, ha szükségesnek itélendi, Pestre a minisztériumnak megküldeni.” Lelkesedéssel és bátorsággal dolgozott és segítette a felkészülést az önvédelemre Demeter József kormánybiztos is. (…)
Berde Mózsa fő politikai koncepciója az volt, hogy minden erőt a császári csapatok elleni védelemre kell összpontosítani.
Ilyenformán az önvédelmi harc társadalmi tömegalapját az egész nép alkotta; ezt minden idézetnél s részadatnál jobban bizonyítják a tények: november utolsó napjaiban és decemberben 10–12 ezer ember állt fegyverben a szék határainál, s ha kellett, harcolt a császáriak ellen. S emellett a nép állította elő, nagyrészt a maga erején, az élelmet és ruházatot, a hadianyagot, biztosította a szállítást, az összeköttetést a vezetők és a falvak, a haderő és a front mögötti területek között. (…)
Viszont Berde olyan időben lett Háromszék politikai vezetője, amikor politikai felfogása, említett személyi kapcsolatai s egyéni tulajdonságai mind jól érvényesültek. Hogy rendkívüli szolgálatokat tehetett a szabadságharc ügyének, részben a körülményeknek tudható be. Röviden szólva: 1848 őszén a feladatok e kis társadalom belső kohéziójának erősítését, az osztályok szövetségét tették szükségessé, s éppen ezt szolgálta Berde. Személye addig volt nélkülözhetetlenül hasznos, amíg a szövetséget képes volt biztosítani. Amint látni fogjuk, amikor az egységben felütötte fejét a zavar, Berde is megingott.
Katonanépemet segíteni
Berde politikai programjának kialakulását nagymértékben befolyásolta családi öröksége. A háromszéki Laborfalváról származott; családja az elmúlt századokban lófő rangú volt, de később gyalogkatonai státusba süllyedt. Apját – s ez igen lényeges volt a fiatal Berde fejlődése szempontjából – a 2. székely gyalogezred kormánya erőszakkal vette ki a székelyudvarhelyi gimnáziumból, s akadályozta meg örökre (akárcsak, mint láttuk, Gábor Áront) iskolai tanulmányainak folytatásában. Az apa a reformmozgalmak idején petíciós mozgalmat szervez a határőri intézmény megváltoztatásáért, de eredménytelenül. Az ifjú Berdének szerencsésebben indult a pályája, mert sikerült a határőri keretekből kitörnie, de meg kellett fogadnia, hogy utódai visszatérnek oda; erre ugyan nem került sor, mert a történelem közben elseperte a katonáskodásnak ezt a feudális formáját, de Berdének tanulságként szolgált apja és saját tapasztalata. 1848 tavaszán mint a székely határőri rend képviselője kapcsolódik be a forradalomba; népszerűségéről e réteg szemében több forrás megemlékezik. Mint rövid börtönnaplójában vallja: „1848 márciusa, amikor a politikai körülmények 8 éves pályámról leszorítottak, és Háromszék követjévé választatám, anélkül hogy kerestem volna; azon hitben, mintha mostan lenne ideje rabigába görbesztett székely katonanépem segíteni és a százados jármát szétrombolni; és azon meggyőződésben, hogy nekem jutand a szerencse hozzájuk azon örvendetes üzenettel hazatérni szabadok vagytok, vége szolgaságtoknak, elvállaltam...” Hogy ezt a fogadalmat nem utólag találták ki, a tények bizonyítják: mind a kolozsvári, mind a pesti országgyűlésen következetesen kérte a Habsburg-érdekek védelméért létrehozott s a madéfalvi események által a székelység szemében eleve kompromittált határőri intézmény megszüntetését. Több főnemesi képviselővel hadakozva, akik az adott körülmények miatt ellenezték a székelység e jogos követelésének teljesítését, kijelentette: a székelység „magára nézve kivételt nem kíván, ő alkotmányellenes, igazságtalan, szerénytelen lenni nem kíván. Egyenlő jogokat, egyenlő kötelességeket óhajt.” Majd a további érvekre is frappáns feleletet ad: ,,Legyünk igazságosak, ez a legjobb politika.” (…)
Berde bölcsessége abban állt, hogy a nagy székely tábor kudarcából levonta a megfelelő következtetéseket, s jól látta: a sikerhez nem elég a lelkesültség, harci felszerelés is kell. Ebbéli törekvéseit és eredményeit Orbán Balázs méltatta. „Berdének – írta – mind a rend és egyetértés fenntartásában, mind a hadkészületek és a hadviseléshez szükséges mindennemű kellékek előállításában kétségtelenül nagy érdemei vannak.”
Berde már Agyagfalván kutatta a lehetőségeket, s egyik – még további megerősítésre szoruló – adat szerint már ott találkozott Gábor Áronnal. Miután Agyagfalváról visszaérkezett Háromszékre, a legsürgősebb feladatának tartotta a lőszer- és ágyúgyártás megszervezését. November 4-én értekezett Gábor Áronnal és Turóczi Mózessel az ágyúöntésről, „s ott állapították meg az ágyúöntés körüli eljárások módozatait.” Abban az időben bízta meg Szacsvait is, hogy szervezze meg a puskaporgyártást. Mint ismeretes, ezekből a kezdeményezésekből szökkent szárba a székely hadiipar.
Az elmondottakból kitűnik, hogy az önvédelmi harc társadalmi-politikai és technikai feltételei nem a semmiből alakultak ki egyik pillanatról a másikra, ahogyan a romantikus történetszemlélet állította, hanem a társadalmi erők és csoportok, egyes kiemelkedő vezetők harca nyomán valósultak meg. Ennek eredményeként létrejött a társadalmi erők szövetsége, egységes fellépése, ami biztosította, hogy az önvédelem elhatározása ne legyen megalapozatlan lelkesedés vagy egyszerűen a kétségbeesés következménye, hanem józanul, a viszonyokhoz mérten jól előkészített forradalmi tett
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyi grófok, bárók a politikában és a harctéren
Sikerek és tragédiák
Március 10-én érdekes, színes előadás hangzott el az erdélyi arisztokráciának az 1848–49-es forradalom előkészítésében és a szabadságharcban vállalt szerepéről, továbbá pályájuk alakulásáról 1849 után. Kálmán Attila történész 26 arisztokrata arcképét mutatta be. Bár különböző politikai nézeteket vallottak – az ókonzervatívtól a konzervatívon, a mérsékelt liberálison át a vadliberálisig –, a reformok szükségességével valamennyien egyetértettek, csakhogy a konzervatívok a birodalom keretén belül, forradalmi megmozdulás nélkül képzelték el a változásokat.
Sokuk számára a forradalom személyes tragédiát jelentett, mivel különböző nézetű családtagok álltak szemben egymással. Voltak közöttük politikusok, akik a reformok előkészítésében vállaltak szerepet, és az erdélyi országgyűlés megszűnése után Budapestre távoztak, ahol hangjukat kevésbé hallatták. 1848 közepétől az arisztokrata tisztek, katonák kerültek előtérbe, akik részt vettek a szabadságharc küzdelmeiben, egyesek hadvezérként, mások egyszerű honvédként. Sorsuk a forradalom leverése után a fogság, a vagyonelkobzás, a rangvesztésre ítélés, a külföldre menekülés volt. Akiknek sikerült kivárniuk, amnesztiában részesültek, és újra politikai, közigazgatási szerepet vállalhattak. Gróf Mikes Kelemen, aki a Kossuth önkéntes csapat szervezője, majd a Mátyás huszárezred parancsnoka, később dandárparancsnok volt Bem seregében, 1849. január 21-én hősi halált halt Nagyszeben ostrománál. Gr. Esterházy Kálmán, aki szintén a Mátyás huszárezredben volt őrmester, majd hadnagy, Nagyszeben ostrománál a fél karját veszítette el. A kiegyezés után viszont országgyűlési képviselő, a felsőház tagja, Kolozs megye főispánja lett.
A politikában
De térjünk vissza a politikusokra. Id. gróf Bethlen János az előadó szerint a reformkor legfontosabb és legérdekesebb alakja volt, aki Erdély egyesülését a Habsburg-birodalom keretén belül, forradalom nélkül, az uralkodó engedélyével látta megvalósíthatónak. A forradalom kitörésének hírére a liberális és konzervatív arisztokraták közös programot dolgoztak ki Kolozsváron, amelynek az országgyűlés összehívása, az unió, az alkotmányos monarchia, közteherviselés, törvény előtti egyenlőség, sajtószabadság voltak a legfontosabb pontjai. Báró Jósika Samut az 1846-os kolozsvári országgyűlésen választották Erdély udvari kancellárjává. A forradalom kitörése, Erdély Magyarországgal való egyesítése után lemondott kancellári tisztségéről és visszavonult. A Bach-korszak idején országgyűlési képviselőként bátran felszólalt az uralkodó rendszer tévedései ellen, majd tudományos tevékenységének szentelte idejét. Nagy érdeme, hogy a Mikó Imre iránti barátságból testvérével, br. Jósika Lajossal együtt jelentős anyagi támogatást nyújtott az alakuló Erdélyi Múzeumnak.
Báró Wesselényi Miklósnak, akit a reformkor jelentős személyiségének ismerünk, érdekes szerepe volt a forradalomban. Saját birtokán a jobbágyfelszabadítást már korábban megvalósította, eltörölte a dézsmát és a robotot, és a földesúri önkényeskedés ellen foglalt állást, de nem értett egyet a parasztság által indított küzdelemmel. Gróf Teleki József egyik alapító tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, ami a Teleki család közadományából indult. A mérsékelt konzervatív nézeteket valló gróf 1844-től Erdély kormányzója volt. 1848-ban összehívta az országgyűlést, ahol nem akadályozta a liberális ellenzék működését, engedélyezte az erdélyi románoknak a balázsfalvi gyűlés összehívását, ahol kimondták az unióval való szembefordulást. A forradalom után visszatért tudományos munkájához. Báró Kemény Dénes, aki a 1848-as pesti országgyűlésen Alsó-Fehér vármegye képviselője volt, kiállt az unió mellett, szerepet vállalt a Batthyány-kormányban, majd az Országos Honvédelmi Bizottmányban. Gróf Teleki Domokos, aki Küküllő vármegye képviselőjeként vett részt a pesti országgyűlésben, mérsékelten liberális politikusként fontosnak tartotta a román–magyar viszony rendezését, és szerepet vállalt a székely katonaság megnyugtatásában a határőrség megtartása kapcsán. Hamar kivonult a politikai életből, és gernyeszegi kastélyában történelmi tanulmányainak szentelte életét, tagja volt a tudományos akadémiának. Gróf Mikó Imre, 1848-ban Erdély helyettes kormányzója, elvállalta az agyagfalvi országgyűlés elnöki tisztségét, hogy meggátolja a fölösleges vérontást. 1848-ben Bécsbe utazott, ahol házi őrizetbe vették, és 1849-ben szabadult. Későbbi szerepe Erdély kulturális életében, az Erdélyi Múzeum megalapításában közismert. Gróf Teleki László báró Jósika Miklóssal együtt Kossuth híve volt. Teleki László, aki a Védegylet és a Nemzeti Kör elnöki tisztségét töltötte be, Kossuth követeként járt Bécsben és Párizsban, ahol megbízatását nem ismerték el. 1849-ben Magyarországot föderatív államként képzelte el, ennek érdekében Bălcescuval tárgyalt, aktív szerepet vállalva az emigrációban. A korszak színes egyénisége báró Nopcsa László. 1848-ban az erdélyi országgyűlés képviselője, majd részt vett a románok balázsfalvi gyűlésén, ahol a császárhoz menesztett biztosság alelnökének választották. Az unió szentesítése után elhagyta a román küldöttséget, és a magyar kormánynak ajánlotta fel hazafias szolgálatát.
A harctéren
Az arisztokrácia képviselőinek egy része hadvezérként küzdötte végig a szabadságharcot, és olyan is volt, aki közhonvédnek állt be. Köztük említhetjük a Petőfit és Szendrey Júliát vendégül látó gr. Teleki Sándort, aki Nagybecskereken harcolt a szerbek ellen, majd később lett őrnagy, ezredes, az erdélyi hadsereg felügyelője. Az aradi fogságból sikerült kimenekülnie, s több országon át tartó útja során eljutott Jersey-szigetére, ahol Victor Hugo barátja lett. Harcolt a Garibaldi-mozgalomban és 18 évi száműzetés után került vissza Magyarországra, ahol a Kisfaludy és a Petőfi Társaság tagja volt.
Gróf Teleki Ádám honvéd tábornokként a drávai sereg főparancsnoki tisztségét töltötte be, s bár 1848 végén kilépett a honvédségből, ’49-ben rangvesztésre ítélték. Gr. Gyulai Ferenc az osztrák haditengerészet parancsnoka volt 1848-ban, ’49-ben osztrák hadügyminiszter, aki a császár oldalán vett részt a győri csatában. Báró Kemény Farkas 1848-ban a Torda megyei nemzetőrség őrnagya, később ezredesként a gyulafehérvári ostromsereg, majd a kolozsvári hadosztály parancsnoka volt, harcolt az érchegységi felkelők ellen és az orosz támadás során Kolozsváron. Gróf Bethlen Gergely a 15. Mátyás huszárezred szervezője és parancsnoka, az erdélyi sereg lovassági parancsnoka, később ezredes volt. Kolozsvár feladásától Nagyszeben bevételéig végigharcolta az erdélyi hadjáratot. Görgey seregéhez csatlakozva Világosnál kapitulált. Aradon hadbíróság elé állították, majd 1849-ben szabadon engedték. Később külföldre menekült, és tovább harcolt az itáliai magyar légióban, a szárd királyi hadseregben, a poroszországi magyar légióban. 1867-ben kapott amnesztiát és térhetett haza. Gróf Lázár Dénes 1848 októberétől a marosszéki dandár, később a nemzetőrség parancsnoka volt. Harcolt az oroszok ellen és Komáromban tette le a fegyvert. A fehéregyházi Haller grófok a segesvári csatában való részvétel mellett, amelyben József egyszerű honvédként, Ferenc Segesvár parancsnokaként vett rész, a későbbiekben Petőfi elestének helye és körülményei felkutatásában tevékenykedtek. Haller Ferenc lánya, Lujza nevéhez fűződik a tömegsír fölötti turulmadaras emlékmű felállíttatása.
Végül a szabadságharc színes egyéniségéről, John Pagetről kell szólnunk, akit a szerelem hozott Erdély földjére, ahol teljes mértékben erdélyi magyar lett. Aranyosgyéresen vásárolt birtokot és hozott létre mintagazdaságot, s közben könyvet írt Erdélyről, Magyarországról. 1848-ban Bem szárnysegédje lett, és a harcokról az angol sajtónak küldött beszámolókat. Többek között Nagyenyed feldúlásáról is, ahol kis csapatával a menekülő magyarok védelmére kelt. A szabadságharc után feleségével Angliába menekült, ahonnan 1855-ben tért vissza aranyosgyéresi kastélyába, ahol újjászervezte a gazdaságát. Alapítója volt az Erdélyi Gazdasági Egyletnek és tevékeny híve az Erdélyi Unitárius Egyháznak.
Említhetnénk még neveket az adatokban gazdag előadásból, de talán ennyi is elég ahhoz, hogy képet alkossunk az arisztokrácia szerepéről az 1848–49-es eseményekben.
Összességében pedig elmondhatjuk, hogy kellemes délutánt tölthettek a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak és tanárainak társaságában mindazok, akik a Női Akadémia meghívására pénteken ellátogattak a Deus Providebit Házba. Az ünnepre való hangolódásként a Női Akadémia képviselői a hagyományos kokárda készítésének technikájára oktatták az érdeklődő gyermekeket, fiatalokat.
Kálmán Attila előadását megelőzően pedig a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai verses-zenés összeállítással köszöntötték március 15-ét. Az elhangzott verseket Brandner Emőke magyartanárnő válogatta, a kórust Gyárfás Kinga zenetanárnő vezette. Ha százszor is szavalták már, ez alkalommal nem lehetett meghatódás nélkül hallgatni Reményik Sándor intését, ami a helyzetet tükröző drámaisággal hangzott el a műsor végén: „Ne hagyjátok a templomot,/ A templomot s az iskolát”.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)

Méltóságteljes megemlékezés a győrödi obeliszknél
„A szabadság számunkra kötelesség!”
Március 15. elindította az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot, amely meghatározó eseményévé vált Magyarország újkori történetének, s mára a világ összmagyarságának ünnepévé, a nemzeti összefogás jelképévé, a magyar identitás egyik alapkövévé vált.
Temesvár – A magyar forradalom és szabadságharc 169. évfordulóján, a temesvári megemlékezések sorát, mint az előző években, a Győrödi úti honvéd emlékműnél megtartott koszorúzási ünnepség nyitotta meg március 14-én. A Bartók Béla Elméleti Líceum diákjai, a Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubja és Győrödi RMDSZ közös megemlékezésén részt vett Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke, Fazakas Csaba művelődési alelnök és Daróczi Csaba, az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság helyettes vezetője.
Az 1848-as hősökre, szabadságharcosokra emlékező gyárvárosi és győrödi magyarokat Pál Krisztina tanítónő köszöntötte, akinek idézünk ünnepi gondolataiból: „Ha erősen él bennünk egy szebb, szabadabb jövő reménye, és képesek vagyunk együtt, egymásra támaszkodva nekirugaszkodni a megvalósításnak, méltók lehetünk, méltók leszünk 1848 örökségéhez. (...) Mit jelent nekünk a szabadság? A szabadság kötelesség. Kötelesség a család, a haza, és az egész emberiség felé. Kötelesség édes anyanyelvünk felé.”
Ünnepi beszédében Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ elnök, történész felidézte az 1848–49-es magyar szabadságharc temesvári vonatkozású eseményeit és a 48-as megemlékezések történetét, amelyek 40 évig tartó csend után, a forradalom 45. évfordulóján kezdődtek Temesváron. A győrödi obeliszket, akárcsak a Sági úti temetőben álló honvéd emlékművet 1894. november 1-jén avatta fel a temesvári magyarság. „Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 165 évvel ezelőtt, 1852-ben járt először Temesváron a forradalmat leverő Ferenc József császár és ez alkalommal avatták fel a Hűség – számunkra gyalázat – emlékművét, amelynek visszaállításáról sok vita folyt az elmúlt években.” – mondta Halász Ferenc, aki beszéde során 1848 aktualitására hívta fel a figyelmet. Az RMDSZ elnöke szerint a szabadságunk állandóan sérül, gondok vannak az igazságszolgáltatással, a korrupcióellenes harccal, amelyet támogatunk, de ezzel gyakran vissza is élnek, nemzetiségre való tekintet nélkül. Néhány héttel ezelőtt százezrek vonultak az utcára Romániában azért, hogy az igazság és a szabadság győzzön. „Nekünk, magyaroknak külön problémáink vannak: belekötnek a szimbólumaink használatába, megvádolják a tisztségviselőinket, majd bizonytalanságban tartják őket, de támadás indult egyházaink és a magyar oktatás ellen is. Attól aktuális ma is március 15.-e, hogy mindig van miért harcolni – hangsúlyozta Halász Ferenc. – A szabadságért való küzdelem állandó folyamat, csak az eszközök változnak. Rendkívüli időkben rendkívüli eszközökhöz folyamodunk, mint a forradalom, békeidőben tüntetéssel, parlamenti vitával harcolunk a jogainkért, a szabadságunkért.”
A győrödi megemlékezés a Bartók Béla Líceum II. H. osztályának szívet melengető ünnepi műsorával folytatódott: a kisdiákok Tamási Emese tanítónő irányításával Petőfi verseket szavaltak és Kossuth-nótákat adtak elő, nagy lelkesedéssel. Hegedűn kísért Nagy Áron és Pál Zoltán. Fazakas Bence, a Bartók Béla Líceum diákja elszavalta Vörösmarty Mihály Szózatát.
A kegyelet koszorúit helyezték el a győrödi honvéd emlékmű talapzatán a Temes Megyei RMDSZ, a Gyárvárosi és a Győrödi RMDSZ, a Bartók Béla Elméleti Líceum és a Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubjának képviselői. A méltóságteljes ünnepség nemzeti imánk eléneklésével ért véget.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

KOLOZSVÁRI KRONOLÓGIA 1848. március 21-én a kolozsvári százfős városi tanács ülésével, továbbá a reformokat, valamint az uniót követelő, a Főkormányszékhez intézett feliratának megfogalmazásával, utcai tüntetésekkel kezdetét vette az erdélyi forradalom. 1848. május 29. és július 8. között tartják az utolsó erdélyi országgyűlést kolozsvári székhellyel; ezen a várost Grois Gusztáv főbíró és Gyergyai Ferenc jegyző képviseli;
május 30-án a Redut nagytermében egyhangúan kimondják az uniót Magyarországgal; az erre vonatkozó törvénycikket az uralkodó július 4-én szentesíti.
1848. július 2-ára összehívott „népképviseleti országgyűlés”-re Kolozsvár Méhes Sámuel tanárszerkesztőt és gróf Széchenyi István közlekedésügyi minisztert választja követéül.
1848. június 19-től 1849. január 2-ig báró Vay Miklós az erdélyi királyi biztos.
1848. július 7-én újabb követválasztást tartanak, mert Széchenyi nem fogadta el a tisztséget: Gyergyai Ferencet választják meg.
1848. augusztus 16-án Szász Károly javaslatára az unióbizottság kimondja, hogy a Kolozsvári Akadémiai Líceumot egyetemmé kell kiegészíteni és a pesti egyetem mintájára megszervezni. 1848. november 14-től december 22-ig gróf Mikó Imre az Erdélyi Főkormányszék elnöke. 1848. november 17-én Grois Gusztáv főbíró javaslatára feladják a várost, másnap bevonulnak Kolozsvárra az August Wardener tábornok és Karl Urban alezredes vezette császári csapatok. 1848. december 25-én Bem tábornok felszabadítja Kolozsvárt.
1848–1849-ben több, hosszabb-rövidebb életű politikai lap jelenik meg a városban: Jelen, Ellenőr, Honvéd, Szabadság.
1849. január 2-án báró Kemény Ferenc elnök – az unióra való tekintettel – felfüggeszti a Főkormányszék működését.
1849. május 11-én a Fellegvárban kivégzik a rögtönítélő bíróság által halálra ítélt, szász nemzeti érdekekért küzdő Stephan Ludwig Roth evangélikus tanárt.
1849. július 17. és 23. között Nicolae Bălcescu és Cezar Bolliac havasalföldi román író-politikusok a Biasini szálló vendégei.
1849. július 11-től 1851. április 18-án bekövetkezett haláláig Ludwig von Wohlgemuth császári és királyi altábornagy Erdély katonai és polgári kormányzója.
1849. augusztus 14–15-én a magyar csapatok kivonulnak Kolozsvárról, feladva azt az orosz és osztrák csapatoknak.
1849. szeptember 24-én Erdélyt hat katonai vidékre osztják, Kolozsvár-vidékhez (székhelye Kolozsvár) tartozik Kraszna, Közép-Szolnok, Aranyosszék, Torda-Doboka, Kővár-vidék, Belső-Szolnok egy része.
1849. október 18-án Kolozsvár Szamosfalva felőli határában kivégeznek két magyar honvédtisztet: Tamás András alezredest és Sándor László őrnagyot.
1849 novemberétől 1852 júniusáig jelenik meg a forradalom vérbefojtása utáni első hírlap, a Makoldi Sámuel szerkesztette Kolozsvári Lap.
(Forrás: Gaal György – Kolozsvár a századok sodrában: várostörténeti kronológia)
Szabadság (Kolozsvár)

„Haladéktalanul hívják össze Erdély országgyűlését…”
Ez a követelés 1848 tavaszán a pesti 12 pont nyomán sokfelé elhangzott, de sehol sem olyan sürgetően, mint Kolozsvárt és Székelyudvarhelyen. Erdély fő- városában azért, mert az itt összegyűlt politikusok ettől a fórumtól várták az országos problémák megoldását, a székely anyavárosban pedig elsősorban azt remélték az illetékesek, hogy ezáltal békés mederbe terelhető a szék területén már-már veszélyessé váló népforradalom. Nem volt véletlen, hogy Kolozsvárt a március 21-i nagy tüntetésen, amelyet a kortársak e város március tizenötödiké- jének neveztek, a főszónok, Méhes Sámuel, a Református Kollégium tanára, az Erdélyi Híradó főszerkesztője azt hangsúlyozta, hogy a küszöbön álló változások békés, törvényes jellegét csak a haladéktalanul összeülő országgyűlés biztosíthatja. Ilyen értelmű határozatot nyújtottak át Teleki József főkormányzónak, aki ennek érdekében nem késlekedett kérni a királytól: hirdessen Erdélyben országgyűlést. De a bécsi válasz késett, ezért egyre nagyobb nyomás nehezedett a kormányzóra, hogy – akár a királyi döntés nélkül – önhatalmúlag lépjen fel s kezdeményezze a rendek összehívását. Ilyen céllal határozta el Udvarhelyszék közgyűlése is küldöttség indítását Kolozsvárra a Kormányszékhez, s annak elnökéhez. (Erről a kérdésről tanulmányt közöltem a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Lustra című folyóiratában 2005-ben, egyes adatait itt is felhasználom.) A több mint harminc tagú bizottságot Pálffy János, a szék legjelesebb politikusa, az előbbi országgyűlések udvarhelyszéki képviselője (követe – ahogy akkor nevezték), a magyar népképviseleti országgyűlés későbbi alelnöke vezette, akit olyan tekintélyes személyiségek kísértek el, mint Keller János, Mikes Benedek, Gálffy Mihály és mások. Amikor a 16 szekérből álló karaván a Feleki-tetőre április 8-án megérkezett, ott már nagyszámú – főleg fiatalokból álló – kolozsvári csoport köszöntötte a székelyeket. A Jelen című lap szerint, amikor a két csoport találkozott, „lobogóikat öszveértették, kölcsönösen idvezelték egymást s baráti jobbot szorítának.” Ez a barátkozás előrevetítette a további együttműködés lehetőségét és hangulatát is. A Biasini, Pávics és a Csillag fogadókban megszálló küldötteket már aznap sorra köszöntötték, és tá- mogatásukról biztosították a kolozsváriak. Aztán ifj. Bethlen János lakásán nyílt tanácskozáson Pálffy János és Keller János tájékoztatta a jelenlevőket és a sajtó képviselőit az udvarhelyszéki eseményekről. Ott olyan népgyűlésekre s összejövetelekre került sor, amelyeken nem kevesebbet javasoltak egyes szónokok, mint azt, hogy el kell foglalni a bányákat, sóaknákat, mert azok a nemzet tulajdonai, s ne engedjék, hogy azok jövedelmét, „Bécsbe csempésszék” s az adókat az eddigi szokás szerint használják fel. Az már a közigazgatás rendjét veszélyeztette, hogy az egyik szónok a nép által királybíróvá választatta magát. Pálffyék azt sem feledték el felvetni, hogy ők nemcsak Udvarhelyszék ügyében jöttek Kolozsvárra, hanem „az egész ország” érdekeit szem előtt tartják, de igyekeztek nyomatékosan kifejezni azt is, hogy a székelység múltja és jelene „külön figyelmet érdemel”. Ezzel összefüggésben szemrehányások hangzottak el a Kormányszéket és a kormányzó magatartását illetően. Szerintük a kormányzónak az új helyzetben már cselekednie kellett volna azért is, hogy az általa vezetett intézményt, a Kormányszéket kiszabadítsa Bécsnek alávetett helyzetéből, mert addig az erdélyi Kormányszék „csak kiadóhivatala volt a (bécsi) kancellária parancsainak.” Tennie kellett volna ezt azért is, mert Bécsben a bürokrácia megbukott ugyan, de nem szűnt meg parancsot küldeni Erdélybe. A bírálat nem kis vitát váltott ki, mert több kolozsvári politikus védelmébe vette Teleki Józsefet. Amint az Erdélyi Híradó beszámolt róla, idős és ifjú Bethlen János, valamint többen má- sok sem helyeselték a kormányzó késlekedését, de nem feledkeztek meg korábbi érdemeiről, s visszautasították azt a bírálatot is, hogy az erdélyi Kormányszék – ahogy mondták: a kormányzó hivatal –, csak közve títője lett volna a bécsi kancellária parancsainak. Szerintük a Kormányszék sohasem vált a bécsi bürokrácia vak eszközévé. A vita végül is békésen ért véget. Az udvarhelyiek árnyalták bírálatuk élét: ők sem vonják kétségbe a kormányzó addigi érdemeit, de nyomban hozzátették, ha az alkalommal nem cselekszik, s kérésük teljesítésével nem nyugtatja meg a háborgó kedélyeket, el fogja veszíteni tekintélyét. De ehhez nyomban hozzáfűzte Pálffy János, hogy ők (az udvarhelyszékiek) nem állnak el a követelésüktől, s kijelentette: „Most harmincan jöttünk országgyűlésért, de ha nem kapunk, eljövünk mi 30 ezren is” (Erdélyi Híradó. 1848. április. 11.). Amint rövidesen kiderült, ennek már nem kellett bekövetkeznie. Kolozsvár lakossága erőteljesen felkarolta a székelyek kérését, ennek többször jelét adta tömegtüntetések által is. Egyik ilyen megmozdulásra már április 8-án este sor került a Farkas utcában, ahol főleg az ifjúság volt tevékeny, s elhatározták, hogy a következő napon, amikor a kormányzó fogadja az udvarhelyi küldöttséget, ha szükségesnek mutatkozik, kolozsváriak is csatlakoznak ahhoz. A Farkas utcából a tüntetők fáklyákkal és nemzeti zászlókkal a Főtérre, onnan a Biasini szállóhoz vonultak, ott ilyen kiáltások hangzottak el: „Éljen a székely nemzet, unió és országgyűlés!” Gyulai Pál fiatal, de már ismert író beszédet mondott, azt hangsúlyozva, hogy Magyarország kivívta szabadságát, s Európa több országában a nép engedményeket kapott, miközben Erdély még hallgat, pedig már itt is cselekedni kellene, amire a székely küldöttség is buzdít. Gyulai Pál után a tömeg Pálffy Jánost és az udvarhelyiekhez csatlakozott Berzenczey László marosszéki politikust kérte fel beszéd tartá- sára. Pálffy örömének adott kifejezést amiatt, hogy a kolozsvári ifjúság lelkesedik a szabadságért, és bízott abban, hogy rövidesen kihirdetik az országgyűlést, amely meg fogja oldani a székelyek problémáit is. Berzenczey is országgyűlést követelt, hogy elkerülhető legyen az erőszakos fellépés. A tüntetés késő este ért véget. Kolozsvár támogatása nem merült ki a tüntetésekben és szónoklatokban, ugyanis a politikusok közvetlenül a kormányzóhoz fordultak a közös ügy érdekében. Április kilencedikén reggel idős Bethlen János és Zeyk József felkereste Teleki kormányzót, ismertették vele a székelyföldi forradalmi mozgalmakat, s arra kérték, hogy vegye fontolóra a küldöttség kérésének teljesítését. Ezt követően fogadta Teleki József az udvarhelyi küldöttséget, meghallgatta kérését, de még nem mondott igent annak teljesítésére. Ezért a tüntetések folytatódtak a következő napon is. Tizedikén már a reggeli órákban a Kormányszék udvarán gyűlt össze a tömeg, s követelte az országgyűlés napjának kitűzését. Nemsokára megjelent báró Kemény Ferenc, az előző országgyűlés elnöke, valamint Degenfeld Ottó és Szabó Lajos kormányszéki tanácsosok, akik a következőket adták hírül: a Kormányszék „megbízta kormányzó ő nagyméltóságát, hogy törvényadta jogánál fogva folyó május 29-re országgyűlést hirdessen”. Világos tehát: az említettek 10-én nyilvánosságra hozták az országgyűlés kezdetének időpontját, ezt a kormányzó 11-én hivatalosan kihirdette. Tette ezt annak ellenére, hogy Bécsből az akkor megérkezett leirat nem határozott meg időpontot az országgyűlés elkezdésére, csak azt ígérte, hogy az uralkodó „az országgyűlést még ezen esztendő lefolyása alatt összehívni szándékozik.” Ezt azonban nem vette tekintetbe Teleki kormányzó, aki az országgyűlés meghirdetésével kétségtelenül bátor és történelmi jelentőségű lépést tett meg. Nem fér kétség ahhoz, hogy a Kormányszék és a kormányzó döntésének megszületéséhez hozzájárult az általános közhangulat, amihez a döntő lökést mégis az udvarhelyszéki küldöttség megjelenése adta meg. Kellett ehhez Kolozsvár kiállása is. Udvarhelyszék és Kolozsvár közös fellépése példás és sikeres volt. Ezért az udvarhelyszékieknek nem kellett üres kézzel hazamenni- ük. Azért sem, mert 11-én este átvehették a kormányzótól azt a lepecsételt iratot, amely Udvarhelyszék meghívását tartalmazta a május 29-én Kolozsvárt megnyitandó erdélyi országgyűlésre. Ez bizonyosan nem kis elégtételt és örömet jelentett a kifejtett küzdelemért. Köztudott, hogy a kitűzött napon, 1848. május 29-én megnyílt az utolsó erdélyi rendi országgyűlés, amelyet július 18-án zártak be. Ezalatt 11 törvénycikket szavaztak meg a követek. Ezek kimondták a régi rendi jogok megszűntét, amit beiktattak az uniótörvénybe, ezzel eltörölték a nemesség privilégiumait, s meghirdették a közös teherviselést, a törvény előtti egyenlő- séget, sajtószabadságot, röviden szólva, megteremtették a polgári rendszer jogi kereteit. Mindezek alapvető változásokat eredményeztek Erdély politikai s társadalmi helyzetében.
Egyed Ákos
Szabadság (Kolozsvár)

Torockó 1848-as hőse, Zsakó István „A haza nem címet, de embert kér”
Ki volt Zsakó István, akiről mintázta Jókai Mór regényének fő- hősét, Manassét az Egy az Isten című művében, és akit Borbély István történelmi írásában „Vasember”-nek nevezett (Torockó története 1848–49-ben), a torockói emberek pedig Torockó megmentőjeként emlegetik? Hogyan, miként válik egy ember hőssé? Valóban hős volt-e? Ennek a titkát kerestem a róla megjelent dokumentumokban, visszaemlékezésekben. Az értelmező szótár szerint: hős (…) az a férfi vagy nő, aki egy népcsoport, kultúra rendkívüli önfeláldozó, végrehajtó neves személyisége. Olyan valaki, aki egy átlagnál lényegesen kiválóbb ké- pességei által alkalmassá válik, hogy különleges tetteket vigyen végbe, (…) nemes eszmények hordozója, embereket menthet meg a biztos halálból, legtöbbször élete kockáztatásával. ’Sakó István – ahogy az akkor még szokásos írásmóddal írta a nevét – „rátarti” ember volt: egész életében népviseletben járt, nem barátkozott bárkivel, nagyon vigyázott a saját, de a közösség pénzére is, mint városbíró vagy egyházgondnok. A kincsesládát hárman három kulccsal nyitották és még tizenheten voltak jelen. Jó barátságban volt a szintén torockói (torockószentgyörgyi) születésű Brassai Sámuellel. Így emlékeznek reájuk: mikor összeölelkeztek a torockói „piacon”, ősz hajukat egy magasságban borzolta a szél. Mindketten magas növésűek voltak. Zsakó István 1809-ben született jómódú bányász családban. Iskoláit Torockón és Tordán eminensként végezte. Hazatérve betanult a bányász gazdák nehéz életébe apja bányájában. Fiatalon megnősült, négy gyerekéből egy leány, Judit, és egy fiú, István maradt életben, aki törvényszéki bíró lett. Torockón a település földrajzi fekvése (a mócvidék közvetlen közelsége), gazdasági helyzete, etnikai elszigeteltsége miatt a történelmi esemé- nyek (a forradalom majd szabadságharc, végül a polgárhá- ború) sajátosan, másképpen játszódtak le, mint Erdély többi részén. Három megye határán és a különböző érdekcsoportok találkozási pontján feküdt. Még a két szomszédos unitárius falu is egymásra utalva ugyan, de más gazdasági érdekek mentén mozgott. (Torockó gazdag bányászváros, Torockószentgyörgy évszázados jobbágyfalu volt, a szentgyörgyi vár urainak jobbágyai lakták.) Zsakó István a város megválasztott bírája és nemzet- őr parancsnoka a nehéz időkben is minden levelet megőrzött a híres leveles ládájában. Ezekből tudunk idézni Mikó Imre könyvéből (Akik előttem jártak). Br. Kemény Farkas tordai megyei parancsnok levele: „Örömmel fogadlak hát én úgymond titeket zászlóm alá (…) (Ehhez) hütletétel szükséges, mely annyit teszen, hogy parancsolatomnak engedelmeskedni fogtok.” Ezt üzente a szentgyörgyieknek is, hogy nehogy átálljanak az ellenséghez, mert „jaj nekik.” Közben már megkapták a felszólítást a környék román irreguláris csapatának vezetőjétől is (magyarul írta): „Felszólítom tehát önöket, hogyha a békének barátai és békekedvelők, a kezekben levő fegyvereket minden hozzátartozó municióval rakják le, a béke jelét (fehér zászlót) azonnal tüzzék ki, és fehér szalagot viseljenek, … ellenkező esetben faluikot felgyújtatom, az ellenállókat keményen megbüntetem és még egyéb károktól is tarthatnak.” Így folytak a fenyegető levélváltások, később egyre több követeléssel: 300, majd 500, 800 kenyér leszállítása 160 és egyre több vágómarhával együtt. Avram Iancu leveléből tudjuk, hogy „a mócvidéken nagy az éhinség, mert a – 24 fokos hideg miatt befagytak a folyóvizek, még a pincék is, nem működnek a malmok.” Érkeztek a borzalmasabbnál borzalmasabb hírek: Jára, Hegyalja elpusztítva, a magyar lakosság legyilkolva. Torockót is elfogta a rettegés. Menekülni készültek egyesek, amikor is Zsakó végigjárta a falut és megállította az embereket határozott kiállással: „Hová menekülnétek?” Megszervezte, hogy az alkalmas bányákat felszereljék élelmiszerrel és az asszonyokat, gyerekeket odarejthessék. Prodán Probu (Simion Probu Prodan, ortodox pópa) is levelezett Zsakóval, az ő martalóc serege Enyed mellett táborozott. Levelében arról írt, hogy milyen jó volna, ha a magyarok a balázsfalvi „csődületükön” részt vettek volna, és ha megértenék, hogy ők mit akarnak, mit szeretnének. Zsakónak sikerült a Torockón átvonuló, támadóan viselkedő osztrák parancsnokkal is úgy tárgyalnia, hogy annak kézfogás lett a vége. Az 1849. január 8-án Nagyenyedet ért, Axente Sever (Ioan Axente) vezette szörnyű pusztítás, bestiá- lis öldöklés elől az ártatlan lakosság egy része Torockóra menekült. Bem tábornok dicsőséges csatái meghozták a reményt, Torockó fiatal bányászai is lelkesen felcserélték a csákányt a fegyverre. Az orosz seregek betörésének hírére újra éledt a mócvidék, Enyedet újra felégették, és a bistrai pap vezetésével Torockószentgyörgyöt is. Zsakó István küldöttséggel indult elé- bük, de társai lemaradtak, ő vállalta egyedül a tárgyalást. Bátorsága, diplomáciai tehetsége még az ellenségben is tiszteletet ébresztett. A tárgyalásról kijövet már kézfogással búcsúztak. Torockó megmenekült! Ezt követően még a portyázó, rabolni vágyó kisebb csoportokat a Székelykő-oldali „furfanggal”, a megjátszott csatazajjal sikerült elriasztani. Zsakó István igazi hős volt, annak minden jellemvonásával rendelkezett. Istenbe vetett erős hite, ebből adódó bátorsága rendíthetetlen volt, ez adott neki erőt a vállalt nehéz, felelősségteljes feladatok véghezviteléhez. Nem tévesztette szem elől azt sem, hogy a két együtt élő népcsoportot komoly gazdasági érdekek kapcsolják össze. A román szomszéd parasztgazda állította elő a kohókba szükséges szenet, mert enélkül nincs „vaskenyér.” A torockói vaseszközökre pedig a Mócvidéknek is égető szüksége volt, érthető tehát az egymásra utaltság és a békesség a két nép között.
Bakó Irén
Szabadság (Kolozsvár)

„Mindig kíváncsi voltam a világra”
Jósa Piroska kör- és üzemorvos, helytörténetíró és utazó Váradpósán (Păuşa) született 1934. március 14-én. Az apai ágon háromszéki eredetű család tagjaként ma Váradszőllősön élő, a 83. életévét ünneplő Piri nénit az általa előszeretettel „Nufărul City”-nek becsmérelt, villamosok és gépkocsik zajától terhes városrészben, háromszobás lakásán látogattuk meg. Életének történelmi jelentőségű állomásairól és arról a hosszú évszázadról mesélt, amelyekben ezek felépültek.
Csodaszép bútorok, könyvszekrények és a mennyezet felé törő kötetek oszlopai, és öt jól megtermett macska fogadja Piri néni oldalán a meglehetősen gyakori látogatókat, akik az életkorát meghazudtoló asszony frissességét jól ismerve nem minden esetben érkeznek előre megbeszélt időpontban, mint én. Piri néni szívesen fogad látogatókat, és előfordul, hogy a szomszédok is nyomósabb okkal néznek le hozzá, mint szomszédok általában szoktak: ha például rosszul érzik magukat, megkérik, hogy vizsgálja meg őket, írjon fel nekik valamit – amit a doktornő előzékenyen meg is tesz: megméri a vérnyomást, meghallgatja a tüdőt, felméri a tüneteket és receptet ír. Bevásárlás, főzőcskézés és estébe nyúló beszélgetés jellemezte a gazdag napot, amelyhez kétkezi segítségként és beszélgetőpartnerként, két generációt összekapcsolva, Jósa M. Levente is hozzájárult. „Apámnak volt a nagynénje Piri” – közli elsőkben, a rokonság szerteágazó szálait tisztázva.
– Meséljen a származásáról, a családjáról!
– Nagyapámnak, Leventének a dédapja Háromszéken volt tanító, úgy hívták, mint édesapámat: Jósa Gábor. Nagyapámnak kilenc gyereke volt, hatan érték meg a felnőttkort, köztük Leventének a nagyapja és az én apám is. Apámnak is megvolt a tanítói diplomája. Én Váradpósán születtem, kisbaba voltam, amikor Szőllősre jöttünk, édesanyámnak pedig a nagyapja volt itt katolikus kántortanító. Húgom, Ibolya, aki másfél évvel volt fiatalabb nálam, már Váradszőllősön született. Tanítócsalád volt tehát a Jósa is, meg az anyai Kuglis is, akik Szatmár megyeiek voltak. Apám igazi gazdaember volt, sok földünk volt akkoriban az úgynevezett Külső Határban, és még volt Mezőbottyánban is (ami Szakadáthoz tartozik). Nagy portánk volt, még a ház körüli földet is lovakkal szántotta fel apám, mert túl nagy volt ahhoz, hogy felássa, és mindenfélét veteményeztünk, amit a jószágok ettek.
– Történelmi pillanatokban élt. Kezdjük az 1940-es évekkel, amelyeket később kutatott is, és helytörténeti könyvekben írt róluk.
– Hatéves voltam, amikor 1940-ben bejöttek a magyarok, akkor kezdtem az elemi iskolát. Apám református volt, anyám katolikus, engem is katolikusnak kereszteltek. Református és katolikus iskolába is jártam, a magyar leánylíceumban érettségiztem 1952-ben.
Tízéves voltam, amikor elkezdtek hullani a bombák 1944 júniusában, majd szeptemberében, kétszer is. Emlékszem, apám fogta a fejét, és hívta anyámat: „Nézzétek, hogy hullnak a bombák!” (Itt félbeszakítom, és rákérdezek a deportálásokra). Szőllősön nem nagyon voltak zsidók, de hallottuk, mi történik Váradon. Nagynéném mondta: „Elvitték a zsidókat, nincs már becsületes kereskedelem!” Én jártam Auschwitzban, még a kommunista rendszerben. Borzalmas volt.
Az oroszok bevonulásakor itt község volt, nem voltak tömbházak. Nagyon kiürült Szőllős, sokan elmentek, mert féltek. Szegény apám azt mondta, mi nem menekülünk. Hát maradtunk, és az oroszok nem bántottak minket, a húgomat játékosan feldobálták a levegőbe. Mongoloknak néztek ki, a gyerekeik képeit mutogatták, kedvesek voltak, de az egyik szobát oda kellett adni nekik, és persze agyonlőtték a disznónkat, a nagynéném pedig finom paprikást készített nekik belőle. Nagynéném aztán elszántan vasalta utánuk az ágyneműt, félt a tetvektől.
– Meséljen az orvosi pályafutásáról, milyen volt orvosnak lenni vidéken a kommunizmus éveiben?
– Marosvásárhelyen magyarul végeztem el az egyetemet, és 1958-ban szereztem általános orvosi diplomát. Utána egy évig gyakorló orvos voltam Váradon a Szülészeti és Nőgyógyászati Kórházban, aztán kikerültem falura, Köröskisjenőbe, Telegd mellé, ott dolgoztam 15 évig mint falusi körorvos. Tíz évig két körzetet láttam el, hat falut, Köröskisjenőt, Köröskisújfalut és Bottyánt, Szakadátot, Szabolcsot és Borsát, hozzáteszem, egy fizetéssel. Állandóan úton voltam, és az volt a szerencsém, hogy volt ott egy kordé egy félszemű lovacskával, és a kocsis örvendett, hogy a doktornő tud bánni a lovacskával. Tudtam hajtani, gyerekkoromtól ismertem és szerettem az állatokat, hiszen volt tehenünk, disznónk is. Köröskisjenőn, ahol kicsi volt a református közösség, még villany sem volt. Volt egy román cigánynegyed, és itt nem volt olyan család, ahol ne kereszteltem volna gyermeket, sőt volt, ahol hármat is kereszteltem. Kétévente mindig át kellett vizsgálni az egész lakosságot: házhoz mentem, megmértem a vérnyomást, meghallgattam a szívet, megkérdeztem, ki hogy érzi magát. Mindig volt egy szanitécem és egy felcsernőm, és volt bábaasszony is, mert sokszor otthon szültek az asszonyok. A legszigorúbban a csecsemők (nullától egyéves korig) vizsgálatát és felügyeletét vették és a várandós asszonyokét. Gyerekeknél kis korban a vírusos tüdőgyulladás volt gyakori, de előfordult, hogy az egyévesnél fiatalabb gyerekek balesetben haltak meg. A cigányfaluban például petróleumlámpa miatt kigyulladt egy kunyhó, és mire kicipelték ágyastól, füstmérgezésben meghalt egy öreg bácsi. Volt olyan, hogy egy 18 éves fiú belefulladt a Körösbe, de volt egy öreg cigány, Murvai Józsi bácsi, aki például százegy évet élt, és mindig azt mondogatta: „Tetszik tudni, én mindig kisbíró voltam, amikor jött Horthy, azt is én doboltam ki a faluban”. Szerettem falun lenni, ez az igazság, jó levegő volt, és engem is mindenki szeretett, sokat kereszteltem, románt, reformátust is. Minden cigányasszony meghívott komaasszonynak, néha egyik-másik még ma is meglátogat.
Végül a rendszerváltás után vonultam vissza, mert hamarabb elengedtek. Tizenöt évig voltam falusi orvos, aztán tíz évig Nagyváradon üzemorvos. A visszavonulás után az RMDSZ székházában rendeltem körülbelül 2007-ig, amíg baj nem lett a szememmel.
– Visszatekintve ezekre az évekre, mi volt a legmegrendítőbb önnek?
– Volt egy húgom, Ibolya, aki másfél évvel volt fiatalabb. Ő matematika-fizika karon járt egyetemre Kolozsvárra, a Bolyai Egyetemre. Első éven kiküldték őket a Szamoshoz, amelyen megakadtak a nagy jégtáblák, hogy dobálják ki azokat, és szívreumát kapott. Nem tudta befejezni az első évet sem, mert kórházba került, és abban az időben szívbillentyűműtétet nem nagyon végeztek itt, még gyerekcipőben járt az operáció. Én 1956-ban negyedéves voltam, és átküldtek egy hónapra kórházi gyakorlatra Pécsre, aztán Budapestre. Rendes volt a professzorom, akinek elmeséltem a húgom esetét, és ő közölte, hogy ők már operálják a szívet, és adott is egy beutalót a húgom számára. De aztán jött ’56, és nem tudtunk kimenni, lezárták a határokat. Itt Romániában pedig félt a műtéttől, és addig félt, hogy huszonnyolc éves korában meghalt. Borzasztó volt látni. Csak kaptam egy táviratot. Ennyi volt. Apám akarta, hogy hazahozzuk, de itt Szőllősön se tudott nyugodni, mert ugye felszámolták ezt a temetőt.
Szőllősön aztán nagyon sokan belehaltak a bánatba, amikor kisajátították a telkeket, és lebontották az egészet. Apám is kórházba került. Virágoztak a gyümölcsfák, és mindent szétbontottak, azt a szép nagy kertet, alma, diófa, szőlő… Apám nem bírta nézni. Nagynéném azt mondta, hogy nem kell bánkódni, legalább majd folyik a víz, nem kell a kútra járni. Azért is élt 98 évig, mert mindig fantasztikusan optimista volt. De apám belerokkant, hiába vigasztalták. Aztán jött a temető, amit felszámoltak. Itt voltak a nagyszüleim, akiket nem ismertem, anyám és a húgom. A katolikus pap szervezett egy temetőmentő akciót: a templom mögött közös sírba kerültek azok, akiknek a még itt élő hozzátartozói igényt tartottak erre. Egy tábla néhány névvel és sok sírkő. Ennyi maradt belőlük. „Fiam, még a temetőt is megölték!” – mondogatta nagynéném.
– Hogyan lett világutazó, helytörténész, közíró?
– Az irodalom vonzott, szerettem írni. Egészségügyi felvilágosításokat írtam először, fiatal orvosként az akkori Fáklyának. Később, mivel sokat jártam a világban, megkértek, hogy írjak ezekről az utakról is. Ekképpen írtam meg a könyvet is belőlük, kibővítve.
A világjárás volt a hobbim, a mániám, mindig kíváncsi voltam a világra, és fontosnak tartottam, hogy ezt megosszam, és kaptam adottságot az Istentől, hogy le tudjam írni.
Az első kirándulásaim itt Romániában voltak, a Nyomdászklubbal, aztán ők szerveztek csoportos utakat a szocialista országokba, Csehszlovákiába, Magyarországra, a Szovjetunióba. Hatszor voltam Moszkvában, elég jól gagyogtam oroszul is. Mindenütt minden ki volt írva oroszul. Odáig voltak értünk például Szamarkandban, ahol ízletes sárgadinnyét lehetett kapni, mert európaiak voltunk. A legérdekesebb számomra Egyiptom volt és Észak-Korea. A Kheopsz-piramisba bemászni, negyven méter magasan a sírkamra belsejében lenni nagy élmény volt, vagy II. Ramszeszt látni a kairói múzeumban. Aztán Koreában például, a vendéglőben, ahol étkeztünk, a maradékot mindig az éhezők ették meg, akiket beengedtek az asztalokhoz, miután mi végeztünk.
Jártam Svájcban, a rendszerváltás előtt és után is, az egyik asszisztensnőm innen ment ki Zürichbe, ő a Félixfürdőn ismerte meg a férjét, aztán ’89 után jártam náluk ismét: elküldték a jegyet, vendégül láttak. A férje valamilyen északi származású volt, franciául beszéltünk egymással, jópofa volt, és nagyon sok kiállítást néztünk meg. Aztán persze ott volt még Párizs, Olaszország és sok más csodás világ. Közben mindig gondolkoztam azon is, hogy írjak valami mást is, ne csak az utakról, és így az elmúlt években öt helytörténeti kötetem látott napvilágot, amelyekre büszke vagyok, és amelyekhez közösen kutattunk Leventével. Jelenleg is dolgozunk egy újabb könyvön, amely a régi Szőllőst lesz hivatva megörökíteni visszaemlékezések, történetek, anekdoták révén.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az erdélyi magyarság 12 követelésének RMDSZ-es listája
Az RMDSZ március 15-ére a honlapján tette közzé az erdélyi magyarság 12 legfontosabb aktuális követelésének listáját. A szövetség már a 2017-es kívánságlista fejlécébe beleírta, amit a legfontosabbnak tart: legyen béke, szabadság és egyetértés!
A kiáltványban azt írják, az erdélyi magyarság új alkotmányt kíván, amely államalkotó tényezőként ismeri el a romániai, az erdélyi magyar közösséget. Ugyanakkor jogállamot is kíván: a hatalmi ágak szétválasztását, a törvények betartását. A harmadik pont egy etnikumközi szerződés szükségességéről szól, amely tartósan biztosítja a békés román-magyar együttélést. A negyedik pontban azt kéri, hogy az alkotmány mondja ki: Románia többnyelvű, több kultúrájú ország.
Az RMDSZ által megfogalmazott aktuális erdélyi magyar követeléslista ötödik pontja a személyi és közösségi jogok intézményének széleskörű biztosítását kéri, a hatodik pedig arra vonatkozik, hogy legyen a magyar a második hivatalos nyelv Erdélyben, és a magyarok szabadon használhassák közösségi szimbólumaikat, jelképeiket.
A szövetség ugyanakkor több tiszteletet kér a helyi közösségeknek, nagyobb hatásköröket az önkormányzatoknak. A nyolcadik pontban a kommunizmus idején elkobzott javak visszaszolgáltatásának gyorsítását és befejezését kéri. A kilencedik a minőségi anyanyelvi oktatás biztosítására vonatkozik minden magyar gyermek számára a bölcsődétől az egyetemig. A kiáltvány tizedik pontja az erdélyi autópályák befejezését, az utak és vasúti pályák korszerűsítését kéri. A 11. pont jóléti államot, és tisztes megélhetést kér minden korosztálynak. A 12. pont rögzíti azt a követelést, hogy legyen március 15. hivatalos ünnep Romániában.
Amint a követeléslista végén a szövetség közölte: „A szabadságharc üzenete örök értékű. A 12 pontban megfogalmazott célok évről-évre alkalmazkodnak a jelenhez. Hiszen ma is küzdenünk kell jogainkért, szabadságunkért. A végső cél nem változik, az akadályok és eszközök igen. Ezekhez kell alkalmazkodnunk".
Amint a követeléslistát közzétevő Főtér.ro portál felhívta rá a figyelmet: az RMDSZ nem sorolta az erdélyi magyarság 12 legfontosabb aktuális törekvése közé az autonómia elérését. Erre a célra csak utal néhány pontban a kiáltvány.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Molnár Vilmos író a Krónikának a frissen kapott József Attila-díjról
József Attila-díjjal ismerték el Budapesten Molnár Vilmos csíkszeredai író, a Székelyföld folyóirat szerkesztője munkásságát. Molnár Vilmos a Krónika megkeresésére úgy fogalmazott, nagyon örül az elismerésnek, amely pozitív visszajelzés, mintegy megerősíti az alkotói szándékot.
József Attila-díjat adott át kedden Molnár Vilmos csíkszeredai írónak, a Székelyföld folyóirat szerkesztőjének Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Balog a Pesti Vigadóban a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából nyújtotta át a művészeti díjakat a magyar kultúra területén nyújtott kiemelkedő teljesítmények elismeréseként. Szintén József Attila-díjban részesült Csender Levente székelyudvarhelyi születésű, Magyarországon élő író.
Molnár Vilmos a Krónika megkeresésére úgy fogalmazott, nagyon örül az elismerésnek, amely pozitív visszajelzés, mintegy megerősíti az alkotói szándékot. „Természetesen nagyon örvendek a díjnak, ez azt is jelenti, hogy Budapesten is odafigyelnek a határon túli szerzőkre, irodalomra, ugyanakkor megtiszteltetés, hogy pont a március 15.-i nemzeti ünnep alkalmából tüntettek ki. Az író számára mindazonáltal az olvasói visszajelzések a legfontosabbak talán, mondhatom azt is: az olvasó mindenekfölött" – fogalmazott kérdésünkre Molnár Vilmos. Hozzátette, az igazi díj az író számára az, ha olvassák a műveit, ő pedig nem panaszkodhat, hiszen például Az ördög megint Csíkban című kötetéből is utánnyomás készült.
Molnár Vilmos 1962. március 31-én született Csíkszeredában, a Márton Áron gimnáziumban végezte az iskolát filológia-történelem szakon. A kilencvenes években irodalmi szerkesztője volt a Zabhegyező című romániai magyar ifjúsági havi folyóiratnak. 1997-es alapításától kezdve a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld kulturális havi folyóirat szerkesztőjeként dolgozik. 1999-től tagja a Magyar Írószövetségnek, 2002-től alapító tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának.
Elnyerte többek közt a Marosvásárhelyi Írói Egyesület díját, a Látó irodalmi folyóirat nívódíját két ízben is, a Tokaji Írótábor Kuratóriumának Díját, valamint a Márai Sándor-díjat. Kötetei: Levél Szingapúrból (novelláskötet, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1993.), Az értelmetlen csoda (novelláskötet, Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 1999.), Az olvasó fizetéséről ( novelláskötet, Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2000.), Postakocsi (versek, Erdélyi Híradó, Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, Kolozsvár - Ráció Kiadó, Budapest, 2010), Az ördög megint Csíkban (novelláskötet, Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2013).
A művészeti díjak keddi átadóján Balog Zoltán elmondta, 1848 márciusának napjaiban csak nagyon kevesen voltak, akik előre látták a harcot, a háborút, de a szabadságért harcolni kellett, és 1848-49 megmutatta, hogy a magyarok képesek harcolni a szabadságért. A miniszter kiemelte, 1848 legnagyobb eredménye, hogy a szabadságban újjászületett magyar nemzet nemcsak túlélte a harcot, hanem meg is erősödött benne, majd a kiegyezés józan és méltányos kompromisszumként megteremtette a nemzet fejlődésének kereteit. „A szabadság soha nincs ingyen, a szabadságért harcolni kell. Akik ma ezeket a kitüntetéseket kapják, azok képesek erre: szabadságban alkotni, másokat elvarázsolni a művészetükkel" – idézte Balogot az MTI. Mint rámutatott: az, hogy milyen lesz egy ország, nagy mértékben a kultúrát művelő embereken múlik.
Balog Zoltán kedden Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárral együtt adta át a Magyarország Babérkoszorúja, a Magyarország Kiváló és Érdemes Művésze díjakat, valamint a művészeti középdíjakat, a Balázs Béla-díjat, a Balogh Rudolf-díjat, a Jászai Mari-díjat, a József Attila-díjat, Blattner Géza-díjat, a Harangozó Gyula-díjat, a Martin György-díjat, az Erkel Ferenc-díjat, a Liszt Ferenc-díjat, a Ferenczy Noémi-díjat, a Munkácsy Mihály-díjat, a Márai Sándor-díjat, a Táncsics Mihály-díjat, valamint a Bánffy Miklós-díjat.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Irodalomelmélet helyett élő nyelv az új román tantervben
Szakemberek szerint a kommunikációra, a beszédértésre helyezi a hangsúlyt a magyar diákoknak kidolgozott román tanterv. Az új tanterv akkor is életbe lép, ha szeptember közepéig nem készülnek el az új tankönyvek.
„Bár kivitelezése mögött hosszú és göröngyös út áll, az 5–8. osztályos magyar diákok számára készült új román tanterv nagyszerű lehetőséget kínál az iskolák számára, hiszen új szemléleten alapszik, amely új gondolkodásmódot feltételez” – nyilatkozta a Krónikának Tódor Erika Mária egyetemi docens, a Sapientia EMTE csíkszeredai kara humán tudományok tanszékének vezetője, az új, kimondottan a magyar diákok számára készített román nyelv és irodalom tantervet kidolgozó bizottság munkatársa.
Az oktatási minisztérium múlt héten jelentette be, hogy jóváhagyta az új elemeket tartalmazó tanterveket, a következő lépés, hogy tankönyveket dolgozzanak ki ezek alapján – mondta el kérdésünkre Király András oktatási államtitkár. A segédeszközök először az 5. osztály számára készülnek el, ugyanis ez az évfolyam fog elsőként az új tanterv alapján tanulni, majd következnek a 6., 7. és 8. osztályosoknak szóló tankönyvek. „Az lenne a legjobb, ha egyszerre, de legalábbis gyorsabban lépne életbe a specifikus tanterv minden évfolyam számára, mindez ugyanakkor az elemi ciklusban is fokozatosan valósult meg. Ilyen a romániai tanügyi reformra vonatkozó elképzelés, a román tannyelvű osztályok is évenként lépnek előre az új tantervvel és tankönyvekkel, sajnos ezt nekünk is be kell tartani” – magyarázta az RMDSZ szakpolitikusa.
Elmondta, az új tankönyvekre vonatkozó licitet már kiírták, és bár – okulva abból , hogy a hosszas procedúra miatt korábban nem készültek el határidőre a kiadványok – a szaktárca próbálta felgyorsítani a folyamatot, a Versenytanács ellenkezése miatt maradt a korábbi rendszer. Ami könnyítésnek számít, hogy eddig az ár volt a meghatározó szempont, most pedig a tankönyv minősége számít nagyobb, 85 százalékos arányban, hívta fel a figyelmet az államtitkár. „Remélem, a munkacsoportnak a tanterven dolgozó tagjai közül sokan felvállalják a tankönyvek megírását is” – mondta Király András, hozzátéve, kiadót is kell találniuk, a tenderre ugyanis csak ezek jelentkezhetnek. Ha nem is készülnek el időben az új tanterv alapján írt tankönyvek, a minisztérium döntése értelmében akkor is az új tanterv szerint kell tanulniuk a diákoknak a magyar tannyelvű iskolákban.
Fontos szerepet kap a beszédértés
Jelenleg a magyar elemisták speciális tanterv és tankönyvek szerint tanulják a románt, ötödiktől viszont óriási a szakadék, hiszen a román anyanyelvűeknek szánt tanterv szerint kell számot adniuk tudásukról. Tódor Erika kifejtette: a tervezés folyamatában abból kellett kiindulni, hogy milyen szintre jut el a magyar tannyelvű iskolában tanuló diák negyedik osztály végére, és olyan, a kommunikációs készség fejlesztését célzó módszert kellett felkínálni, amely folytatása az előző szintnek. „Az eddigi visszajelzések alapján úgy tűnik, a törekvés észszerűen alakult” – mondta a szakember.
Mint fogalmazott, az új tantervben foglalt elvek és elképzelések sajátos szemléletet kívánnak érvényesíteni, amelyben az elsajátítandó nyelv státusa (második nyelv, nem anyanyelv) határozza meg a módszertani feldolgozást, pedagógiai kivitelezést. Mindez oly módon történik, hogy a cél a többnyelvű személyiség kialakítása a mellérendelő kétnyelvűség (többnyelvűség) jegyében, a tanterv arra alapoz, amit a diák tud, magával hoz anyanyelvi kultúrájából, eddigi tanulási tapasztalataiból – fejtette ki Tódor Erika.
Hozzátette, az új tanterv kompetencia-alapú szemléletet követ és közvetít, ami azt jelenti, hogy a pedagógusnak, tankönyvírónak nem a lexikális tudásátadás megtervezéséből kell kiindulnia a tanulás tervezésében és irányításában (tehát nem abból például, hogy hány órában tanítson bizonyos tartalmakat), hanem arra kell választ keresnie, hogy a különböző készségek – beszédprodukció, értő olvasás, szövegalkotás – elsajátítását mely tartalmak, jelentésalkotási kísérletek révén éri el. „Különösen fontos, hogy az 1–4. osztályos tantervhez hasonlóan és a jelenleg alkalmazott, a román anyanyelvűeknek szánt tantervtől eltérően lényeges szerepet kap a beszédértés, a különböző audiovizuális anyagok révén megteremtett nyelvi környezet szimulációja, az élő, pragmatikus beszédhelyzetek megértése” – magyarázta a tantervíró munkacsoport tagja.
Tódor Erika kitért arra is, szintén újszerű eleme a tantervnek az úgynevezett interkulturális kompetencia (érzékenység) is, ugyanis mostanig a magyar diákok elsősorban a irodalmi szövegeken keresztül „láthatták” a másik kultúrát. „Abból a meglátásból indultunk ki, hogy a jelentésalkotás nyelv- és kultúraspecifikus, így egy nyelv elsajátítása a szókincs és nyelvtani formák mellett bizonyos kulturális elemek ismeretét is feltételezi. Ebben az összefüggésben célravezetőnek tartottuk, hogy a diákok halljanak, olvassanak a másik kultúra reprezentatív értékeiről, művészetéről, hagyományairól” – fejtette ki.
Regionalizmusok helyett Harry Potter
A kommunikációs készség kialakításában az egyik legfontosabb pillér a szókincs gazdagítása, ebből a célból fokozatosságon alapuló, tematikus struktúrát kínál az új tanterv. A nagyobb témák (például Én és a családom, Én és a környezetem, A megismerés horizontjai stb.) több kisebb témát foglalnak magukban, ezek a mindennapi élethelyzetekkel kapcsolatosak – részletezte a szakember, rámutatva, ezáltal a tankönyvíróknak, de főképp a tanulási folyamatot tervező, szervező, irányító pedagógusoknak lehetősége nyílik arra, hogy rugalmasan, a diákok nyelvi adottságaiból, akár kommunikációs igényeiből kiindulva tervezzenek.
„A témákhoz kapcsolódóan változatos szövegtípusok vannak megjelölve, ugyanakkor fontos újításnak számít, hogy a szövegek hosszúságát és jellemzőit is szabályozták. Itt például a diákok érdeklődési és életkori sajátosságait vettük figyelembe, így olyan ajánlott szerzői lista is van, amely a román és a világirodalom ismert szerzőit vonultatja fel. Ha egy adott témához például éppen a Harry Potterből a legtalálóbb egy részlet, akkor érdemes a szöveg adta lehetőségeket kihasználni. A diákok számára ez is izgalmas gyakorlat lehet: hogyan olvasható újra kedvenc könyvük egy másik (ez esetben román) nyelven. Természetesen a szövegválasztás a tanár és a tankönyvszerző szabadsága, ami azt is jelenti, hogy nem kell, nem kötelező például regionalizmusokkal teletűzdelt szöveget olvastatni a nyelvelsajátítás ezen szakaszában” – fejtette ki a szakember.
Nem merev szabálykészlet a nyelvtan
A tantervben megjelennek a nyelvtani fogalmak is, és fontos figyelni a mellettük található zárójeles magyarázatra. „A nyelvtani fogalmakat nem merev szabálykészletként kell felfogni, hanem olyan stratégiák készleteként, amelyeket azért alkalmaznak a beszélők, hogy érthető közléseket hozzanak létre, hatékonyan érvényesíthessék beszédszándékaikat. E célból az adott fogalom mellett megjelenik a megközelítési, feldolgozási mód is” – részletezte a szakember. Rámutatott, a tanterv természetesen csak keret, kiindulópont, gyakorlati kivitelezése a pedagógusok feladata.
„Ebben az összefüggésben mindenképpen fontosnak tartom kiemelni, hogy a pedagógus hozzáállása, kreativitása a meghatározó, hiszen a szemléletmód alapos megértése mellett elengedhetetlen az állandó készülés, gondolkodás, tervezés ebben az új helyzetben, viszont lehetősége van a szabad, észszerű tervezésre, a diákok sajátosságaiból kiindulva. Bízom abban, hogy a most ötödik osztályba készülő generációnak, amelyet a »reformgenerációnak« (R generáció) is nevezhetünk – hiszen sok, többé-kevésbé jól sikerült változtatást és kísérletet átélt – élményszerű, kreatív, gondolkodtató tanulási tapasztalat lesz a román nyelv tanulása, megerősíti őket a tudatos nyelvhasználatban, az igényes nyelvi magatartás fejlesztésében” – magyarázta Tódor Erika.
„A román nem idegen nyelv”
„A kisebbségiek számára készült 5–8. osztályos román tanterv fő újdonsága, hogy nem azonos a többségiekével” – mondta el a Krónikának Mariana Norel, a román tantervet a kisebbségiek számára kidolgozó bizottság elnöke, a magyaroknak szóló tantervet készítő munkacsoport irányítója. A brassói Transilvania Egyetem tanára – aki maga is hosszú ideig tanította a román nyelvet magyar diákok számára Kézdivásárhelyen – rámutatott: ahhoz, hogy a kisebbségi gyerekek jól megtanuljanak románul, a legfontosabb, hogy a tanár aktív módszereket használjon, olyanokat – ha nem is pont úgy –, amelyeket idegennyelv-tanításnál alkalmaznak. „A román nem idegen nyelv, hiszen az ország nyelve, normális, hogy meg kell tanulja a diák, és véleményünk szerint az új program pont ebben fog segíteni, mivel az irodalomelméleti elemek helyett a kommunikációra fekteti a hangsúlyt. Minket az érdekel, hogy helyesen tudja használni a diák a nyelvet”– hangsúlyozta Mariana Norel.
Kifejtette, az új tanterv legfőbb célja, hogy a kisebbségi diákok intuitívan és alkalmazhatóan tanulják a románt, főleg 5. osztályban. „Játszva akarjuk felébreszteni a gyerekek érdeklődését a román nyelv, az irodalmi olvasmányok iránt” – összegzett a szakember. Elmondta, romántanárként volt olyan magyar anyanyelvű diákja, aki román tantárgyversenyen vett részt. „Tehát igenis lehetséges hatékonyan tanítani a magyar diákot románra” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a különböző térségek sajátosságai alapján ez más-más módon kell történjen. „Például Hargita és Kovászna megyében – magam is Kovászna megyei vagyok – nagyon oda kell figyelni arra, hogy milyen módszerek alapján segítjük a gyereket, mert román szót csak az iskolában hall” – részletezte a különbségeket.
Szabad kezet kapnak a tanárok
Mariana Norel hangsúlyozta, az oktatási minisztérium, illetve a szaktárca illetékesei támogatták az új tanterv elkészítését, és arra is felhívta a figyelmet, hogy ma már külön román tantárgyversenyt is szerveznek a kisebbségi diákok számára. „Ezzel is azt próbálják elősegíteni, hogy a diák legyen érdekelt abban, hogy megtanuljon románul” – magyarázta a munkacsoport irányítója, aki szerint a jövőben sok minden függ majd attól, hogy a tanárok mennyire tartják be a tantervben foglaltakat. „A lényeg, hogy kövessék a tantervet, mert a tankönyv csak egy eszköz a sok közül. Az a cél, hogy a tanárok figyelme elsősorban a tantervre irányuljon, hiszen például könnyen talál egy másik szöveget, ha úgy véli, a tankönyvben lévő túl nehéz” – mutatott rá az oktatási szakember. Elmondta, nem az a cél, hogy a gyerek egyszerűen szöveget fordítson, hanem azon a nyelven próbáljon gondolkodni, amelyiken éppen beszél: magyarul gondolkodik, amikor magyarul beszél, és románul vagy angolul fogalmazza meg magában a mondanivalóját, amikor azon a nyelven szólal meg.
Mariana Norel hangsúlyozta, a most megjelent tanterv kifejezetten a magyar kisebbség számára készült, a többi kisebbségnek szánt tervet ezután dolgozzák ki. „A magyar kisebbség a legtöbb tagot számláló, ezért fontos volt, hogy elsőként a nekik szóló stratégia készüljön el” – magyarázta az illetékes, aki szerint mivel nem lehetett külön programot kidolgozni a szórvány, a vegyes lakosságú és a tömbmagyar térségek számára, olyanra volt szükség, amely mindegyik régiónak megfelel. A „testreszabás” a tanáron múlik, ahogy az is, hogy az általános és speciális készségeket 8. osztály végére kifejlessze a diákban.
Kiss Judit, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Beszélgetés Pál-Antal Sándor akadémikussal – Kitűzték a lobogót „wárosunk tanácsházára”
Bodor Ferenc a központi témája annak a tudományos ülésszaknak, amelynek március 17-én a Hargita Megyei Kulturális Központ ad otthont, és amelynek előadói Csíkszék szabadságharcával foglalkoznak a legújabb kutatások tükrében. A tudományos ülésszak házigazdája Pál-Antal Sándor akadémikus, levéltáros, aki előadóként az 1848-as csíkszeredai eseményeket foglalja össze. Őt kérdeztük a legújabb kutatási eredményekről. Amint kiderült, a szabadságharc kutatása még bőven tartogat meglepetéseket.
– Mi adta a konferencia apropóját?
– Csíkszereda mindmáig ritkán volt kimondottan történelmi tárgyú konferencia helyszíne, ’48-cal kapcsolatos pedig egyszer sem. Mivel Süli Attila hadtörténésszel az utóbbi időben együtt dolgoztunk Bodor Ferenc életének, csíki ágyúöntő és lőporgyártó tevékenységének feltárásán, alaposabb kutatást folytattam a forradalom csíki vonatkozásait illetően. A feltárt forrásanyag alapján megismerhettem az események, főként a változások meglepően sok, a feledés homályába veszett vetületét. Én személy szerint ezekből szeretnék egy kis ízelítőt nyújtani a pénteki konferencián. Két előadás Bodor Ferenc tevékenységére és az ezzel kapcsolatos több mint egy évszázados vitára összpontosul. Elhangzik egy-egy ismertetés a csíki papság szerepéről a forradalomban, a gyergyóiak részvételéről a szabadságharcban, a forradalom szimbólumainak elterjedéséről a Székelyföldön, a székely identitás kérdéséről, a csíki események historiográfiájáról, valamint Csíkszeredáról.
– Azt hinnénk, az 1848–49-es szabadságharc már agyonkutatott, lezárt téma – lehet mégis újat mondani? Milyen meglepetésekkel szolgálhatnak a kutatási eredmények?
– Valóban, a szabadságharcra vonatkozóan elég sok írás megjelent mostanig: visszaemlékezések a harci eseményekre, tanulmányok a szabadságharcról, valamint feldolgozások Gál Sándor tevékenységéről. De magáról a forradalomról édeskeveset tudunk. Mindeddig két kérdésről készült kielégítőnek tekinthető ismertetés: a forradalom kezdeteiről, valamint a szék 1848 őszi „pacifikálásáról”. Mivel összegyűjtöttem és kiadásra készítem elő a korabeli levéltári forrásokat, volt alkalmam megismerni azok tartalmát. Rendkívül sok újdonsággal szolgálnak. Azok feldolgozása révén válik lehetővé egy tudományos igényeket kielégítő átfogó munka megírása. Nem néhány tucat dokumentumról van szó, hanem több százról. Lesz meglepetés a javából.
– Milyen események zajlottak Csíkszeredában 1848–49-ben? Talált „újdonságot”, bukkant eddig nem ismert adalékra kutatásai során a csíkszeredai vagy a csíki részvételt illetően?
– Tudtommal, a csíkszeredai városi események mindeddig nem kerültek a kutatók érdeklődési körébe. Gondolom, azért, mert hiányzott a szükséges forrásanyag. Éppen ebből a meggondolásból választottam a számomra már ismert levéltári adatok alapján ezt a kérdést. Nem maradt meg sok várostörténeti korabeli forrás, de arra elegendő, hogy felelevenítsük az eseményeket. Nyomon követhetjük itt is a forradalom hírének a fogadtatását, a háromszínű zászló kitűzése körüli csatározást, a változást ellenző katonarendűek és a forradalom vívmányainak az elfogadásáért kiállók közötti szembenállást, a városvezetésért való személyeskedéseket és egyebeket. A csíkszeredai események illusztrálására álljon itt egy példa: az 1848. április 5-i városi közgyűlésen az országgyűlés összehívása ügye mellett tanácskozás tárgya lett az unió szimbólumát képező nemzeti zászló kitűzésének a kérdése is. Míg az előbbiről ellenkezés nélkül egyöntetű határozatot hoztak, a nemzeti zászló kitűzését, amit bizonyosan a váratlanul megjelent Gecző János javasolt, az idősebb katonarendű tanácsosok és az esküdt testületi tagok leszavazták. De a javaslatnak hamar híre ment, és az általános felbuzdulásra a főbíró még aznap délután kénytelen a gyűlést újból összehívni. „Azonban később jobban meggondolkozván városunk közönségének egy része – olvasható Bartos Imre főbíró április 8-i jelentésében –, délutánra a nép öszvehívását mind addig követelte, míg én ellent nem állhatván, a Tanács és Esküt közönséget öszvehívni kéntelen voltam, mely másodszori gyűlésben a nemzeti három színű lobogót wárosunk tanácsházára, az Egyesülés és Éljen Ferdinánd cím reáírásával kitűzetni határozta. Határozatát töstént teljesedésbe is vette, és a lobogó kitűzésekor Ferdinánd ő Felségét és az Egyesülést háromszor-háromszor éljeneztetvén, a nép minden csend és rendzavarás nélkül szép csendben szétoszlott, és az ólta a legjobb csendesség uralkodik wárosunkban.”
– Foglalkozott kiemelten Gecző János vagy Veres Ádám személyével? Úgy tartják, hogy a forradalom hírét ők hozták el Csíkszeredába és mindvégig aktív szerepet vállaltak a szabadságharcban. Vagy hogyan látja Boros Ignác személyét – egyes vélekedések szerint ő az egyik legjelentősebb csíkszeredai szabadságharcos, de alig tudunk valamit róla…
– Csak sorjában. Én mindenekelőtt levéltáros vagyok. Felmérve a csíkszéki események kérdéskörét, rájöttem, hogy a kutatásokat új alapokra kell helyezni. Első a forrásfeltárás. És remélem, hogy az év végéig a forráskötet a kutatók asztalára kerül. Ezután következik a forrásfeldolgozás. Ebből is szeretném kivenni a részem, lehetőségeimhez képest. De ez nem egyemberes munka. Az említett személyek megérdemelnek egy alaposabb írást, de ahhoz kutató is kell.
– Vajon mi a magyarázata, hogy az idén, amikor éppen Gál Sándor születésének kétszázadik évfordulóját ünnepelhetjük, nem szerepel a konferencia napirendjén kifejezetten Gál Sándorra vonatkozó előadás? Hogyan látja ma Ön Gál Sándor alakját, a közismert forradalmárét, aki tábornok is volt, meg nem is…
– A válasz egyszerű. Nem volt a ki. Az ülésszakunk címéből is kitűnik, hogy ez alkalommal a forradalmi eseményekre vonatkozó legújabb kutatások eredményeivel foglalkozunk. Tehát nem egy egyszerű ünnepi megemlékezés. Gál Sándor egyébként is megérdemel egy külön ülésszakot. Én vele személyesen nem foglalkoztam, és nem is szándékozom. Értékelését másra bízom.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

RMDSZ: legyen március 15. hivatalos ünnep Romániában
Legyen március 15. hivatalosan is minden magyar ünnepe! – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök azt követően, hogy az RMDSZ szerdán reggel, 9.12 órakor törvénytervezetet iktatott arra vonatkozóan, hogy hivatalos ünneppé nyilvánítsák március 15-öt Romániában.
„Március 15. a romániai magyar közösség számára örök értékű üzenettel bír. Ez a mi kisebbségi jogainkért és szabadságunkért vívott örökös küzdelmünk szimbóluma. Éppen ezért azt akarjuk, hogy az állam hivatalosan is ismerje el nemzeti ünnepünket. Legyen március 15. hivatalosan is minden magyar ünnepe!” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök azt követően, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szerdán reggel, 9.12 órakor törvénytervezetet iktatott arra vonatkozóan, hogy hivatalos ünneppé nyilvánítsák március 15-öt Romániában. A Szövetség képviselői és szenátorai által jegyzett tervezet szerint hivatalos munkaszüneti nap lenne az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe.
A Szövetség által iktatott törvénykezdeményezés előírná: igény szerint, a magyar közösség tagjai szabadnapot vehetnének ki, amennyiben részt vesznek az ünnep alkalmából szervezett eseményeken. Március 15-én a helyi és megyei önkormányzatok megemlékező eseményeket szervezhetnek ott, ahol magyar közösségek élnek – a finanszírozást helyi és megyei költségvetésből támogatnák. Az RMDSZ továbbá kéri, hogy a közszolgálati televízió és rádió különkiadású műsorokban tűzze műsorra a megemlékezéseket.
A szövetségi elnök rámutatott: 2017-ben a forradalom ünnepe az erdélyi magyarok számára a jogaikért és szabadságukért folytatott harc egyik fontos pillanata. „Ahol nincs jogállam, ott nincs szabadság. Az a közösség, amelynek vezetőit félreállítják, amelynek iskolái ellen lejárató kampányt folytatnak, nem szabad. Az a közösség, amelyet megfosztanak jogaitól, előbb-utóbb eléri béketűrésének határát, és küzdeni fog. Ezt kell tennünk nekünk is. Ha meghátrálunk, eltipornak. Küzdenünk kell céljainkért, ki kell állnunk egymásért, ki kell állnunk önmagunkért” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, akinek meggyőződése: a magyar közösség célja 2017-ben is ugyanaz, az akadályok viszont változnak – az RMDSZ-nek ezekhez kell alkalmazkodni, ezekhez kell igazítania eszközeit és törekvéseit.
A törvénytervezet először a szenátusba kerül, ahol a szakbizottságokban, majd a plénum előtt megvitatják. Ezt követően a tervezetről a képviselőház plénuma szavaz döntő házként a szakbizottsági vitákat követően. A törvénytervezet szövege ITT érhető el.
A Szövetség március 15. alkalmából megfogalmazta legfontosabb törekvéseit, az erdélyi magyarok 12 pontját.
maszol.ro

Antal Árpád: a magyar közösség most játssza legfontosabb mérkőzését
„Székelyföld a miénk és a legjobb helyen, a székelyek kezében van” – mondta ünnepi beszédében Antal Árpád sepsiszentgyöri polgármester.
Sepsiszentgyörgyön egy újabb köztéri szobor avatásával kezdődött az március 15-i ünnepség. Az Erzsébet parkban, a Bod Péter Könyvtár fele vezető lépcső előtt leplezték le Berde Mózsa volt kormánybiztos, a háromszéki szabadságharc kiemelkedő személyisége egész alakos szobrát.
Amikor Kovács István unitárius lelkész megáldotta a szobrot, felsütött nap és a gyönyörű időjárás az ünnepség végéig kitartott. Hagyományőrző huszárok főtérre való bevonulásával kezdődött a központi ünnepség, amelyen több ezer sepsiszentgyörgyi és környékbeli vett részt.
Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármester ünnepi beszédében rámutatott: „Minden forradalom, minden szabadságharc olyan, mint azok akik csinálják. A mi márciusi forradalmunk olyan tiszta, mint Petőfi Sándor szerelmes versei”. Az elöljáró beszéde egyfajta évértékelő is volt, amelyben megvizsgálta az erdélyi magyar-magyar viszonyt, a székelyek és Magyarország valamint Székelyföld és Románia helyzetét.
„Székelyföld a miénk”
„Mi Székelyföldet nem ajándékba kaptuk, nem szerencsejátékon nyertük és nem azért vagyunk itt, mert fizetéspótlékot kapunk, mint a román belügy alkalmazottai. Székelyföld a miénk és a legjobb helyen a székelyek kezében van”, mondta Antal Árpád, aki szerint sajnos sokan az erdélyi magyarság vezetői közül megtapasztalták az utóbbi időben, hogy mit jelent az üldöztetés. „Az igazi célpont az maga az erdélyi magyarság, a mi közösségünk gerincét akarják megroppantani! Ez nem fog sikerülni”, szögezte le a polgármester.
Antal Árpád emlékeztetett, hogy az elmúlt egy évben történtek jó és rossz dolgok, majd rámutatott: az a tény, hogy ma itt áll a sepsiszentgyörgyi közösség előtt, és a szomszéd vármegyében Ráduly Róbert polgármester ott áll a csíki székelyek előtt azt jelzi, hogy a székelyföldi önkormányzatok elleni puccs nem sikerült.
Hozzátette: Sajnos Románia és Székelyföld viszonyáról sok jót nem lehet mondani, mert egyre erőteljesebb támadások érik közösségünket az erőszakszervezetek részéről. Példaként említette a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyét, ahol szülőket hívtak be és félemlítettek meg. Antal Árpád felkérte az ünneplő sepsiszentgyörgyi közösséget, hogy erőteljes tapssal fejezzék ki szolidaritásukat a meghurcolt marosvásárhelyi iskola igazgatójával, diákjaival és szüleikkel.
„A mérkőzés még tart”
Sepsiszentgyörgy polgármestere a román állam és székelyek viszonyáról szólva rámutatott: „száz év után sem ismernek, és nem értik, hogy milyen szellemben neveljük a gyermekeinket. Nem ismernek, és nem tudják, hogy ha ütnek minket, mi nem megfutamodunk, hanem ellenkezőleg: kitartóbbak és keményebbek leszünk”.
Antal Árpád beszéde végén futball hasonlattal élve kifejtette: „Semmi nincs elveszve addig, amíg nincs megnyerve! Itt Székelyföldön semmit sem vesztettünk el, mert a mérkőzés még tart! Mi most közösségünk legnagyobb és legfontosabb mérkőzését játszuk és közös erőfeszítésünk árán tudjuk megnyerni ezt a mérkőzést. Higgyünk a közösségünk alkotó és teremtő erejében, együtt. Meg tudjuk csinálni!”, zárta beszédét Antal Árpád.
A sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepségen felszólalt Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete. Az ünnepség a magyar és székely himnuszok eléneklésével ért véget.
Kovács Zsolt
maszol.ro

Ünneplő tömeg a Patkóban
Több ezren gyűltek össze Székelyudvarhely központjában, a Márton Áron téren szerdán délben, hogy megemlékezzenek az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról. A március 15-ei események 169. évfordulóján ünnepi beszédekkel, énekléssel és koszorúzással tisztelegtek a hősök, a márciusi ifjak eszméi és emléke előtt.
Tisztelet a bátraknak! mottóval tartotta meg Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából szervezett megemlékező ünnepséget. A világ magyarságával együtt a Márton Áron téri megemlékező tömeg is a szabadságharc hőseinek önzetlen, megalkuvást nem tűrő bátorsága előtt tisztelgett. Számtalan magyar és székely zászló, megannyi kokárda díszítette a Patkót, ahol hármas kopjafa őrzi a helybéli forradalmi hősök emlékét. A huszárok felvonulását és tiszteletadását követően Dakó Tibor, a Székelyudvarhelyi Hagyományőrző Székely Huszárezred kapitánya adott ünnepi jelentést a város polgármesterének, Gáfi Árpádnak. Ezt követően a magyar és székely lobogókat lengető, kokárdákat viselő tömeg a Székely Dalegylet, a Balázs Ferenc Vegyeskar és az Alla Breve Vegyeskar egyesített kórusával együtt, valamint az Udvarhelyszéki Fúvószenekarral elénekelte a magyar és a székely himnuszt.
Bajkó Norbert római katolikus, Hegyi Sándor nyugalmazott református lelkipásztor és Kedei Mózes unitárius lelkész mondott imát és ünnepi beszédet az eseményen, szóltak az erdélyi magyar kisebbség nehézségeiről és az udvarhelyi társadalom kihívásairól, arra biztatva a jelenlévőket, hogy merítsenek példát az 1848-as honvédek kitartásából, hitéből és felebaráti szeretetéből. Ezt követően Baricz Gergő borzonti énekes dalban adta elő Petőfi Sándor Talpra, magyar! című költeményét.
Ünnepeljük a nemzet születésnapját, a magyarok szabadságvágyát, ami azóta is ott van minden magyar szívében, és ezt tudja rólunk az egész világ – mondta ünnepi beszédében Gálfi Árpád polgármester. Emlékezésre és ünnepelésre buzdította a jelenlévőket, hangsúlyozva: összefogásra és bizalomra van szükség ahhoz, hogy egy közösség jól működjön. Ezt követően Osváth Ildikó népdalénekes a Kedves zenekar kíséretében katonadalokat énekelt.
Soltész Miklós, Magyarország egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a 169 évvel korábbi eseményeket felidézve emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy nemcsak Pesten és Budán, hanem Székelyudvarhelyen is csatlakoztak a forradalmi követelésekhez. Hangsúlyozta, hogy Székelyudvarhelyről harminctagú küldöttség indult Kolozsvárra az egyesülést kikiáltó országgyűlés megtartását kérve.
Az udvarhelyszékiek nyomására május 29-ére összehívták az országgyűlést, másnap pedig kimondták Erdély újraegyesítését Magyarországgal.
Az Udvarhely Néptáncműhely udvarhelyszéki táncait követően Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi üzenetét tolmácsolta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott követe. „Hét esztendővel ezelőtt ismét lehetőséget kaptunk arra, hogy újraalkossuk és megszilárdítsuk a magyar nemzet egységének fundamentumát. (…) Rajtunk áll, hogy élve a kapott eséllyel összefogásunkkal és kitartásunkkal valóra váltjuk-e '48-as hőseink álmait, büszkén hirdetve: a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez” – közvetítette Orbán Viktor üzenetét Szász Jenő.
Végül Pál Emil középiskolás diák osztotta meg kortársai nevében az egybegyűltekkel, hogy 2017-ben mit kívánnak az udvarhelyszéki magyar fiatalok: egyebek mellett tiszta és egyenes beszédet, korrupciómentességet, tisztességes munkabéreket, valamint szabadságot és egyenlőséget. Az ünnepséget koszorúzással zárták.
Veres Réka
Székelyhon.ro

„A szabadság a helyi közösségek döntési szabadságát jelenti”
A magyar nemzet ünnepnapján, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulójának tiszteletére a csíkszeredai ünneplő közösség megkoszorúzta Gál Sándor, majd Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobrát.
A csíkszeredai köztéri ünnepség Gál Sándor honvéd tábornok szobránál kezdődött, ahonnan a himnuszok eléneklése, az ünnepi beszédek, majd a koszorúk elhelyezése után a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület lovas huszárai vezetésével a résztvevők átvonultak a Vár térre.
Az ünnepnap központi eseménye a fúvószenekar előadásával kezdődött, ezután pedig a huszárok közreműködésével a város zászlajának ünnepélyes felvonása következett. A himnuszok eléneklése után elsőként Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szólt a szép számban összegyűlt ünneplőkhöz.
„Szeretem ezt az ünnepet, mert ilyenkor másképp hangzik a himnuszunk. Büszke vagyok arra, hogy székely vagyok, magyar vagyok. Március tizenötödike a dicsőségről, az egymásra utaltságról, az egymásra figyelésről, a testvériségről és a jogaink melletti kiállásról szól. Arra kérem önöket, legyünk partnerek, vegyük vállunkra a zászlónkat, emeljük magasba, védjük meg feliratainkat, az anyanyelvünket, az iskoláinkat és a földünket. Mi tudjuk, Székelyföld volt, van, és tennünk kell azért, hogy Székelyföld legyen” – hangsúlyozta Ráduly.
A polgármestert követően Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának megbízott vezetője tartott beszédet. „1848-49-ben az alapvető emberi, nemzeti szabadságjogok kivívása volt az elsődleges cél. Jóllehet, a forradalmat leverték, de egy idő után a hatalom kénytelen volt törvénybe iktatni ezeket a jogokat, amelyek ma minden magát korszerűnek tekintő európai ország törvényes működésének pilléreit képezik. A kitartó küzdelem árán megszerzett jogok azonban csak annyiban érnek valamit, ha azokat valóban tiszteletben tartják, ha azokat hagyják gyakorolni. Ma a jogok gyakorlatáért vívott küzdelem ugyanolyan bátorságot kér, mint akkor, csak most nem fegyverre, hanem megfontoltságra, kitartó és következetes munkálkodásra van szükség″ – emelte ki Farkas.
A Vár téri megemlékező ünnepségen felszólalt Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője is. Számunkra a szabadság alapfeltétele a jogállam. Enélkül nem lehet elképzelni szabad országot. (...) Számunkra a szabadság szabad nyelvhasználatot, szabad szimbólumhasználatot, hagyományaink szabad gyakorlását, a helyi közösségek döntési szabadságát jelenti – húzta alá Korodi.
Az ünnepi beszédek között a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykara és a Nagy István Művészeti Középiskola vegyes kara előadásában Kossuth-nóták és kórusművek csendültek fel, illetve Mihó Attila Junior Prima-díjas prímás és barátai autentikus magyar népzenét játszottak.
A beszédeket követően Tamás József püspök áldását adta a jelenlévőkre. Az ünnepség Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobrainak koszorúzásával zárult.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Kossuth-nagydíjat kapott Kallós Zoltán néprajzkutató
MTI „Mindig a magyarságért akartam tenni, soha nem a díjakért csináltam” – mondta az MTI-nek Kallós Zoltán erdélyi magyar néprajztudós, népzenegyűjtő, aki Kossuth-nagydíjat vehetett át szerdán a Parlamentben a nemzeti ünnep alkalmából.
Kallós Zoltán példaértékű életútja során őseink hagyatékának, népi kultúránk legszebb kincseinek továbbörökítése mellett a szórványvidéken élő magyar gyermekek anyanyelvének és kultúrájának megőrzését is odaadóan szolgáló értékmentő munkája, valamint az erdélyi és az anyaországi táncházmozgalom elindításában és fenntartásában vállalt szerepe elismeréseként részesült a Kossuth-nagydíjban. Mint felidézte, még gyerek volt, amikor a szülőfalujában, a Kolozs megyei Válaszúton a helyi népdalokat, a magyar, a román és a cigány népszokásokat gyűjteni kezdte. „A kolozsvári Református Kollégiumban, ahová jártam, nagy divatja volt a falujárásnak, kiváló felügyelőtanárom volt, aki ebbe ez irányba terelte az érdeklődésemet. Anyám feketelaki volt, apám válaszúti, kezdetben a rokonság körében gyűjtöttem Szék környéki falvakban, Észak-Mezőségben” – mondta a 90 éves Kallós Zoltán. Gyűjtőmunkáját előbb tanítói, majd zeneakadémiai végzettsége mellett végezte, és azután is kitartott, hogy az ötvenes években koholt vádak alapján börtönbe került. Eredményeire Magyarországon is felfigyeltek. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatót 1956-ban ismertem meg. Akkor Moldvában tanítottam, ő egy csoporttal egyetemi kiránduláson járt Romániában, és a tengerparti út helyett eljött hozzám. Később rajta keresztül ismertem meg Martin Györgyöt, Pesovár Ferencet, egy budapesti út során Kodály Zoltánnal is találkoztam. Kaptam tőle egy magnót ajándékba, és felhívta a figyelmemet arra, hogy táncfüzéreket vegyek fel és hangszeres zenét, amit addig felszerelés hiányában nem gyűjtöttem – emlékezett Kallós Zoltán.
Hosszú évtizedeket átívelő munkája során négy nagy gyűjtőterülete volt: Kalotaszeg Nádas menti falvai, Észak-Mezőség falvai, a Gyimes és a moldvai csángók. „Ezek voltak a legkevésbé feltárt területek, a Mezőséget elkerülték a gyűjtők, mert vegyes nemzetiségű terület volt, sokan azt gondolták, itt nem maradtak meg magyar javak, pedig még sokkal jobban, mint más területeken. A kincs leginkább a zenei anyagot jelentette. Még mindig vannak olyan helyek, ahol soha senki nem járt gyűjtési szándékkal. Szerencsére a táncházmozgalommal a hetvenes években Magyarországon is elindult a fiatalok érdeklődése”. A néprajzkutató fő műve, a Balladák könyve 1970-ben jelent meg először, a kötet újrakiadásai hoztak kedvező változást a finanszírozás, a megélhetés szempontjából. „Domokos János, az Európa Könyvkiadó korábbi vezetője nagyon támogatott. A Balladák könyve öt kiadást élt meg, 1989-ben Budapesten jelent meg a Tegnap a Gyimesben jártam népdalgyűjteményem is”. Kallós Zoltán egyszer azt mondta, addig maradhatunk meg magyarnak, amíg táncolunk és magyarul énekelhetünk. Mint most kifejtette, bízik a romániai magyar kisebbség megmaradásában, és ebben nagyon fontos a zene és a tánc. A Kossuth-díjas néprajztudós, népzenegyűjtő, a nemzet művésze saját vagyonából 1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, amely a szórványvidéken élő magyar gyermekek oktatására Válaszúton bentlakásos kollégiumot is működtet. Több mint kétszáz diák került ki már a négyosztályos iskolánkból, innen a szamosújvári Téka Alapítványhoz mehetnek tovább a gyerekek, ahol beindítottuk a mezőgazdasági szakiskolát. Főleg vegyes nemzetiségű házasságokból származó gyerekekről van szó, sokan egyáltalán nem tudtak magyarul, amikor hozzánk kerültek, itt tanultak meg – mondta Kallós Zoltán az MTI-nek.
Székelyhon.ro

Király András: léphet a minisztérium iskolaügyben
Király András, a tanügyminisztérium államtitkára úgy véli, a Maros megyei tanfelügyelőség ügyészségi nyomásra, de törvénytelenül járt el akkor, amikor megtiltotta a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak, hogy a 2017/18-as tanévben cikluskezdő osztályokat indítson. A szakpolitikus viszont a leginkább a marosvásárhelyi önkormányzatot okolja az iskolahálózat körüli botrányért. A hónapokkal ezelőtt zajlott minisztériumi vizsgálat eredményéről Király semmit nem tud. Ugyanakkor elismeri, hogy a katolikus iskola alapításakor bizonyos formai hibák csúsztak be.
– Mennyire tartja törvényesnek a Maros megyei tanfelügyelőség döntését, miszerint egy folyamatban lévő ügyészségi kivizsgálás miatt megtiltja a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak, hogy az ősztől cikluskezdő osztályokat indítson?
– Azt látom, hogy a tanfelügyelőség nem merte felvállalni azt, amit fel kellett volna vállalnia. Nem értem a döntés törvényes alapját. Az, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vizsgál egy bizonyos ügyet, hát Istenem, végezze a dolgát. De a nyomozástól a jogerős ítéletig még egy hatalmas lépés van. Addig, amíg a bíróság ki nem mondta az utolsó szót, az ártatlanság vélelmének kellene érvényesülnie.
– A tanügyminisztérium felülbírálhatja a tanfelügyelőség döntését?
– Az új miniszter, Pavel Năstase már mandátuma elején „belenyúlt” a helyzetbe: új főtanfelügyelőt nevezett ki, akinek megszabta, hogy minél előbb ideiglenes igazgatót állítson az iskola élére, ugyanakkor elismerte a DNA által vizsgált és hatósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt sikeres versenyvizsgáját. A nagy gondot most az önkormányzat tétovázása jelenti, mégpedig az, hogy nincs egy érvényes tanácsi határozat az iskolahálózat elfogadásáról.
– Ilyen alapon az ősztől nem csak a katolikus iskola nem indíthatna újabb osztályokat, a többi is lebénulna.
– Valóban, ilyen alapon egyetlen marosvásárhelyi iskola sem indíthatna újabb osztályokat. – Akkor visszatérnék a kérdésre: a minisztérium felülbírálja a tanfelügyelőség igencsak különleges döntését? – Remélem, hogy a szaktárca lépni fog.
– Ugyanakkor ön azt hangsúlyozza, hogy az ügy a városházán akadt el.
– Az oktatási törvény tisztán kimondja, hogy az iskolahálózat elfogadásához három lépést kell megtenni. Az elsőben a helyi tanács felkéri a tanfelügyelőséget, hogy adja meg a jóváhagyást az iskolahálózatra. Következik a tanfelügyelőség lépése, mely közli az önkormányzattal, hogy jóváhagyta a felterjesztett javaslatot vagy módosításokat eszközölt rajta. Harmadjára pedig a tanács szavaz a tanfelügyelőség döntéséről.
– A marosvásárhelyi tanács szavazott, a kormányhivatal mégis elkaszálta a döntést.
– A prefektúra nem is tehetett volna egyebet, hiszen a tanácsosok nem tartották be a törvényes procedúrát. A kormánybiztos lényegében segíteni próbált az önkormányzati képviselőknek, hiszen kiegészítést kért, és egy sor jogi megjegyzéssel küldte vissza a határozatot. Nem két elutasító mondattal válaszolt, hanem aprólékosan leírta, megmutatta, miként kell kinéznie egy törvényes tanácsi határozatnak.
– Az elmúlt évben egy minisztériumi ellenőrző csoport is járt az iskolában. Mi áll a vizsgálóbizottság jelentésében?
– Nem tudom, mert nem láttam. Az előző miniszter küldte ki a bizottságot, ő kaphatta meg a jelentést.
– A tárca nemzetiségi oktatásért felelős államtitkáraként nem láthatta a jelentést?
– Nem, egyszerűen nem adták ide.
– Az új miniszter sem látta?
– Nem tudom, nem tett róla említést. Azok viszont, akik az iskola ügyével foglalkozunk, nem ismerjük a tartalmát.
– A DNA bekopogott a minisztériumhoz?
– Tanúként kettőnket, a közoktatásért felelős államtitkár asszonyt meg engem ki is hallgattak.
– Bukarestben?
– Nem, képzelje, Marosvásárhelyre citáltak.
– Mi érdekelte a vásárhelyi ügyészeket?
– Az iskola alapítása. Többet erről nem mondhatok.
– A DNA hívta fel a figyelmét, hogy a kihallgatásról ne beszéljen?
– Nem, ilyesmiről nem volt szó. Egyébként egy korrekt, civilizált és nyugodt hangnemű beszélgetés volt, amelynek során kifejtettem a véleményemet. Nem tettek fel célzatos, tendenciózus kérdéseket.
– Ön szerint egy iskolaalapítás, amelynek során senki nem kényszerített vagy kenyerezett le senkit, miként lehet korrupciós ügy?
– Nem vagyok jogász, de a hatalommal való visszaélés is korrupciót jelenthet.
– Ily módon jött volna létre a katolikus gimnázium?
– Ezt nem mondtam. Azt viszont látom, hogy becsúsztak procedurális hibák. Hogy ez törvénytelenséget jelent vagy sem, nem tudhatom, hisz, ismétlem, én nem vagyok jogász. – Államtitkárként viszont egyetért azzal, hogy a DNA által vagy segítségével kreált műbotrány Erdély-szerte jócskán visszavetheti a magyar oktatás helyzetét? – Ne a vásárhelyi esetből induljunk ki! Inkább figyeljünk jobban oda, a kéréseinkhez, kérdéseinkhez próbáljunk sokkal professzionálisabban hozzányúlni.
– És RMDSZ-es szakpolitikusként mit üzen a vásárhelyi szülőknek? – Azt, hogy tartsanak ki. Remélem, hogy a józan ész fog diadalmaskodni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Berde Mózsa közénk érkezett
Berde Mózsa egykori kormánybiztos, a háromszéki önvédelmi harcok szellemi vezetője szobrát tegnap délután leplezték le Sepsiszentgyörgyön, az Erzsébet park egyik központi helyén, a Bod Péter Megyei Könyvtár felé vezető lépcsősor előtt. A szoboravató ünnepségen Egyed Ákos történész, akadémikus méltatta Berde Mózsa életútját, majd a szentivánlaborfalvi Berde Mózsa Általános Iskola diákjainak ünnepi műsorát és Kovács István unitárius lelkész imáját-áldását hallgatta meg a népes gyülekezet.
„Az igazi példakép nem bálvány, hanem olyan személyiség, aki tevékenysége, társadalmi hatása, magatartása alapján mérce minden ember számára” – közölte nyitányként Nagy-Kopeczky Kristóf műsorvezető, emlékeztetve, hogy Berde Mózsa alakjában igazi példaképet tisztelhet Háromszék népe, majd Antal Árpád polgármester, Bálint Benczédi Ferenc, az erdélyi unitárius egyház püspöke és Kisgyörgy Zoltán helytörténész leleplezte Berde Mózsa szobrát. A szobor – amelyet a sepsiszentgyörgyi Hármas Alapítvány a helyi önkormányzat segítségével állíttatott – Harmath István székelyudvarhelyi születésű, Baján élő és alkotó szobrászművész alkotása, és Lakatos Pál Sándor szatmári származású kecskeméti szobrász, vállalkozó öntödéjében készült.
Egyed Ákos történész összefoglalta Berde Mózsa életének mindazon eseményeit, amelyek által a Laborfalván régi unitárius katonacsalád sarjaként született politikus az 1848-as forradalom és szabadságharc egyik vezető személyiségévé vált, elmondva, hogy Berde jogtudományt végzett, de a szó legjobb értelmében vett politikus volt, aki azt vallotta és hangoztatta: „legyünk igazságosak, mert ez a legjobb politika”, és ehhez az elvhez igazodott ő maga is képviselőként, Háromszék önvédelmi harcának választott vezetőjeként, majd nagyszebeni kormánybiztosi tisztségében is. A történész szerint az agyagfalvi gyűlésen ő volt egyik kezdeményezője a székely határőrség elszakadásának a császári hadparancsnokságtól, támogatta gróf Mikó Imrét abban, hogy békés felhívást intézzenek az erdélyi románokhoz, szászokhoz, később pedig, a harcok sikerében döntő tényező volt jó együttműködése Gábor Áronnal. Mindezeken túl egyik fő érdeme az volt, hogy létrehozta a társadalom egységét, fontos lépéseket tett annak érdekében, hogy megszűnjön a székely társadalom évszázados rendi megosztottsága. „Mához szóló üzenete, hogy minden körülmények között keresni kell a megmaradás eszközeit és lehetőségeit” – összegzett a történész.
Kovács István, a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség lelkésze fohászában ezekkel a szavakkal zárta a szoboravató ünnepséget: „Emberi létünk véges, de álmaink, eszményeink, szabadságvágyunk örökkévaló. Ez a legyőzhetetlen lélek ölt újból és újból testet emberek fölé emelkedő, kimagasló szobrokban és a szobrokra feltekintő csecsemőkben, gyermekekben, akik újból és újból megtanulhatják általuk, hogy a szabadság elvehetetlen, hogy a szabadon született ember gerince hajthatatlan.”
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)