Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. március 7.
Milyen nyelven beszélnek a gyerekkel? – kétnyelvű családtagok mesélnek
Erdélyben a vegyes házasságban élő párok választani kénytelenek vallást, templomot, az óvoda és iskola tannyelvét. Ezek a döntések pedig befolyásolják gyerekük gondolkodását, szocializációját, későbbi párválasztását. Marosvásárhelyen élő vegyes házasságban élő párokkal beszélgettünk arról, milyen nyelven élik meg a mindennapokat, illetve hogyan viszonyulnak a kettős nemzettudathoz gyerekeik.
Maros megye etnikai összetételéből adódóan sok a vegyes házasság. A legutóbbi szociológiai felmérések azt mutatják, hogy a vegyes házasság itt is, de főként a szórványban, illetve Kolozs és Bihar megyében emelkedő tendenciát mutat.
Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok Erdélyi magyar népesedés a XXI. század első évtizedében című, 2011-es népszámlálási tanulmányából kiderül, hogy míg Maros megyében 1992-2001 között 11 százalékos volt a román párú vegyes házasságot kötők aránya, addig 2007-re 13,9 százalékos lett. Ennek kapcsán beszélgettünk olyan vegyes házasságban élő marosvásárhelyi magyar édesanyával, aki gyerekével és férjével egyaránt románul beszél, magyar édesanyával, aki magyarul beszél gyerekeivel, a román édesapa pedig románul, és olyan párt is megszólaltattunk, akik magyarul beszélnek egymással és gyerekeikkel is.
Ahol mindketten románul szólnak a gyerekhez
Libeg Márta és férje, Claudiu úgy döntöttek, hogy mindketten románul beszélnek a kislányukkal, Mayával, aki hamarosan óvodás korú lesz. „A nagyszülők magyarul beszélnek vele, és mivel a kislányunk több mint fél napot tölt velük, ezért úgy gondoltam, ha én is magyarul beszélnék vele, nem tudna románul, de így mindkét nyelven megtanult. Ha mi és a nagyszülei is vele vannak, fordít nekünk. Tudja, hogy velünk csak románul beszél, a nagyszülőkkel pedig magyarul, és soha nem téved. Fontosnak tartjuk, hogy ismerje mindkét nyelvet, mert Vásárhelyen mindkettőnek hasznát veheti” – mondta el a Vásárhelyi Hírlapnak Libeg Márta.
Úgy döntöttek, hogy román nyelvű óvodát és iskolát választanak gyereküknek, mert úgy vélik, magyarul beszélni megtanul a nagyszülőktől, akárcsak olvasni és írni, az édesanya is segít neki ebben. Szerintük könnyebb lesz a jövőben a gyereknek, ha román tannyelvű oktatást választanak neki. „Nincs is igazán különbség a két kultúra között, legalábbis itt, Marosvásárhelyen. Lehet, hogy több vegyes nyelvű rendezvény közelebb hozná egymáshoz a románokat és a magyarokat, de azért elég összetartók vagyunk” – véli az édesanya.
Ahol aranyszabály a kétnyelvűség
Curticăpean Rékáék másképp döntöttek: náluk aranyszabály volt az, hogy egyik szülő csak egy nyelven beszél a gyerekekhez, azaz a saját anyanyelvén. A marosvásárhelyi édesanya úgy gondolja, nem hiába hívjuk anyanyelvnek az anyanyelvet, tehát egyértelmű volt számukra, hogy mindkét nyelvet megtanulják a gyerekek. Nem gondolta, hogy ennyire könnyen összejön, de mint elmesélte lapunknak, a gyerekek természetes könnyedséggel váltanak egyik nyelvről a másikra. „Az aranyszabály, amihez ragaszkodunk, hogy a férjem és én is mindig az anyanyelvünkön szólunk hozzájuk. Ha románul szólnék a lányaimhoz, akkor nagyon csodálkoznának. A játszótéren egyszer egy magyar anyuka kérte a nagyobbik lányomat, Íriszt, hogy beszélgessen románul az ő lányával, hogy tanulja a nyelvet. A lányom nem tudta megtenni, azt mondta, ez neki nagyon furcsa, kényelmetlenül érzi magát” – mesélte az óvónőként dolgozó édesanya. Hozzátette, szerencsére nem kellett különösen megharcolnia azért, hogy magyar tagozatra írassák a most harmadikos lányukat, talán azért sem, mert férje, Ovidiu maga is vegyes családból származik.
„A román nyelvet a magyar osztályban is tanulják a gyerekek, de fordítva nincs így. Úgy éreztem, túl sokat veszítene már az óvodában, ha például lemaradna a magyar népi gyermekjátékokról. Ha középiskola előtt úgy dönt, hogy váltani akar, támogatjuk abban is. Sok osztálytársának nehéz a román nyelv, neki nem. Barátságkötések szempontjából is jó neki, hogy mindkét nyelven tud kommunikálni, eddig tehát csak előnye volt annak, hogy magyar osztályba írattuk. Úgy érzem, nincs arra mentség vagy kifogás, hogy a gyerek ne tanulja meg a saját anyanyelvét” – fejtette ki az édesanya. Bevallotta, mivel ő maga magyarul gondolkodik, és mindig kell fordítson, ha kommunikál férjével, meglepte, hogy lányai kicsi koruktól kezdve már gyorsan váltottak egyik nyelvről a másikra, tehát gyorsan kialakult a két nyelven való gondolkodásuk is. Szerinte csak hátránya származna a vegyes házasságban élő gyerekeknek abból, ha nem tanítanák meg őket a szülők mindkét nyelven gondolkodni, kommunikálni.
Ahol a magyar nyelv felé billent a mérleg
Arra is van példa Marosvásárhelyen, hogy egy román-magyar vegyes házasságban mindenki magyarul kommunikál egymással, így az sem meglepő, hogy a most öt-, illetve hároméves gyerekeik nem beszélnek románul. Libeg Zsuzsa (csak névrokona fenti interjúalanyunknak – a szerk megj.) és férje, Marius – aki maga is vegyes családban nőtt fel – még a gyerekek születése előtt eldöntötték, hogy úgy lesz a legjobb, ha apa románul, anya pedig magyarul beszél velük, de hamar rájöttek, hogy nem tudják ezt betartani, mivel ők maguk is magyarul kommunikálnak egymással – vallotta be lapunknak az újságíróként dolgozó édesanya.
„A nagyobbik fiam most kezd érdeklődőbb lenni a román nyelv iránt, szeretné megértetni magát, ezért apósomat is arra kértem, hogy ne beszéljen magyarul a gyerekekkel, hogy tanulják meg a nyelvet” – mondta Libeg Zsuzsa, aki arról is mesélt, miért keresztelték gyerekeiket ortodoxnak. „Férjem ortodox, és neki fontosabb szerepet játszik a vallás az életében, ő mélyebben éli meg, mint én. Tudtam, hogy nála a gyerekek vallásos nevelése jobb kezekben van, mint nálam. Azt szerettem volna, hogy magyar iskolába járjanak, mert csak így tudnak megtanulni írni, beszélni helyesen, a román nyelvet intézményes keretek között is megtanulják, a magyart másképp nem. Ezt férjemmel szépen megbeszéltük, és megegyeztünk ebben, anélkül, hogy azt éreztük volna, hogy nagy kompromisszumokat hozunk” – fogalmazott az édesanya.
Az etnikai asszimiláció elkerülhetetlen?
Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok népszámlálási tanulmánya szerint 2002-ben Romániában összességében a vegyes családok csupán 32,3 százalékában regisztrálták a gyermekeket magyar nemzetiségűként, Maros megyében a vegyes párok 35,6 százaléka jegyeztette magyarnak gyerekét. A magyar többségű székelyföldi megyékben az etnikai szocializáció kiegyenlítettebb, vagyis a gyermekek mintegy felét regisztrálták magyarként, illetve románként. Ezzel szemben Brassó, Szeben, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény megyében, ahol a magyarok aránya nem éri el a tíz százalékot, a gyermekeiket magyarként regisztráltató családok aránya 25 százalék alatt marad. A legutóbbi felmérések szerint Székelyföldön 4,3 százalék a vegyes házasságot kötők aránya, Dél-Erdélyben ez 44,2 százalék, a Bánságban pedig meghaladja az 50 százalékot is. Szociológiai szempontból ezek a számadatok akár az etnikai asszimiláció forrásaként is értelmezhetők.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro
Erdélyben a vegyes házasságban élő párok választani kénytelenek vallást, templomot, az óvoda és iskola tannyelvét. Ezek a döntések pedig befolyásolják gyerekük gondolkodását, szocializációját, későbbi párválasztását. Marosvásárhelyen élő vegyes házasságban élő párokkal beszélgettünk arról, milyen nyelven élik meg a mindennapokat, illetve hogyan viszonyulnak a kettős nemzettudathoz gyerekeik.
Maros megye etnikai összetételéből adódóan sok a vegyes házasság. A legutóbbi szociológiai felmérések azt mutatják, hogy a vegyes házasság itt is, de főként a szórványban, illetve Kolozs és Bihar megyében emelkedő tendenciát mutat.
Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok Erdélyi magyar népesedés a XXI. század első évtizedében című, 2011-es népszámlálási tanulmányából kiderül, hogy míg Maros megyében 1992-2001 között 11 százalékos volt a román párú vegyes házasságot kötők aránya, addig 2007-re 13,9 százalékos lett. Ennek kapcsán beszélgettünk olyan vegyes házasságban élő marosvásárhelyi magyar édesanyával, aki gyerekével és férjével egyaránt románul beszél, magyar édesanyával, aki magyarul beszél gyerekeivel, a román édesapa pedig románul, és olyan párt is megszólaltattunk, akik magyarul beszélnek egymással és gyerekeikkel is.
Ahol mindketten románul szólnak a gyerekhez
Libeg Márta és férje, Claudiu úgy döntöttek, hogy mindketten románul beszélnek a kislányukkal, Mayával, aki hamarosan óvodás korú lesz. „A nagyszülők magyarul beszélnek vele, és mivel a kislányunk több mint fél napot tölt velük, ezért úgy gondoltam, ha én is magyarul beszélnék vele, nem tudna románul, de így mindkét nyelven megtanult. Ha mi és a nagyszülei is vele vannak, fordít nekünk. Tudja, hogy velünk csak románul beszél, a nagyszülőkkel pedig magyarul, és soha nem téved. Fontosnak tartjuk, hogy ismerje mindkét nyelvet, mert Vásárhelyen mindkettőnek hasznát veheti” – mondta el a Vásárhelyi Hírlapnak Libeg Márta.
Úgy döntöttek, hogy román nyelvű óvodát és iskolát választanak gyereküknek, mert úgy vélik, magyarul beszélni megtanul a nagyszülőktől, akárcsak olvasni és írni, az édesanya is segít neki ebben. Szerintük könnyebb lesz a jövőben a gyereknek, ha román tannyelvű oktatást választanak neki. „Nincs is igazán különbség a két kultúra között, legalábbis itt, Marosvásárhelyen. Lehet, hogy több vegyes nyelvű rendezvény közelebb hozná egymáshoz a románokat és a magyarokat, de azért elég összetartók vagyunk” – véli az édesanya.
Ahol aranyszabály a kétnyelvűség
Curticăpean Rékáék másképp döntöttek: náluk aranyszabály volt az, hogy egyik szülő csak egy nyelven beszél a gyerekekhez, azaz a saját anyanyelvén. A marosvásárhelyi édesanya úgy gondolja, nem hiába hívjuk anyanyelvnek az anyanyelvet, tehát egyértelmű volt számukra, hogy mindkét nyelvet megtanulják a gyerekek. Nem gondolta, hogy ennyire könnyen összejön, de mint elmesélte lapunknak, a gyerekek természetes könnyedséggel váltanak egyik nyelvről a másikra. „Az aranyszabály, amihez ragaszkodunk, hogy a férjem és én is mindig az anyanyelvünkön szólunk hozzájuk. Ha románul szólnék a lányaimhoz, akkor nagyon csodálkoznának. A játszótéren egyszer egy magyar anyuka kérte a nagyobbik lányomat, Íriszt, hogy beszélgessen románul az ő lányával, hogy tanulja a nyelvet. A lányom nem tudta megtenni, azt mondta, ez neki nagyon furcsa, kényelmetlenül érzi magát” – mesélte az óvónőként dolgozó édesanya. Hozzátette, szerencsére nem kellett különösen megharcolnia azért, hogy magyar tagozatra írassák a most harmadikos lányukat, talán azért sem, mert férje, Ovidiu maga is vegyes családból származik.
„A román nyelvet a magyar osztályban is tanulják a gyerekek, de fordítva nincs így. Úgy éreztem, túl sokat veszítene már az óvodában, ha például lemaradna a magyar népi gyermekjátékokról. Ha középiskola előtt úgy dönt, hogy váltani akar, támogatjuk abban is. Sok osztálytársának nehéz a román nyelv, neki nem. Barátságkötések szempontjából is jó neki, hogy mindkét nyelven tud kommunikálni, eddig tehát csak előnye volt annak, hogy magyar osztályba írattuk. Úgy érzem, nincs arra mentség vagy kifogás, hogy a gyerek ne tanulja meg a saját anyanyelvét” – fejtette ki az édesanya. Bevallotta, mivel ő maga magyarul gondolkodik, és mindig kell fordítson, ha kommunikál férjével, meglepte, hogy lányai kicsi koruktól kezdve már gyorsan váltottak egyik nyelvről a másikra, tehát gyorsan kialakult a két nyelven való gondolkodásuk is. Szerinte csak hátránya származna a vegyes házasságban élő gyerekeknek abból, ha nem tanítanák meg őket a szülők mindkét nyelven gondolkodni, kommunikálni.
Ahol a magyar nyelv felé billent a mérleg
Arra is van példa Marosvásárhelyen, hogy egy román-magyar vegyes házasságban mindenki magyarul kommunikál egymással, így az sem meglepő, hogy a most öt-, illetve hároméves gyerekeik nem beszélnek románul. Libeg Zsuzsa (csak névrokona fenti interjúalanyunknak – a szerk megj.) és férje, Marius – aki maga is vegyes családban nőtt fel – még a gyerekek születése előtt eldöntötték, hogy úgy lesz a legjobb, ha apa románul, anya pedig magyarul beszél velük, de hamar rájöttek, hogy nem tudják ezt betartani, mivel ők maguk is magyarul kommunikálnak egymással – vallotta be lapunknak az újságíróként dolgozó édesanya.
„A nagyobbik fiam most kezd érdeklődőbb lenni a román nyelv iránt, szeretné megértetni magát, ezért apósomat is arra kértem, hogy ne beszéljen magyarul a gyerekekkel, hogy tanulják meg a nyelvet” – mondta Libeg Zsuzsa, aki arról is mesélt, miért keresztelték gyerekeiket ortodoxnak. „Férjem ortodox, és neki fontosabb szerepet játszik a vallás az életében, ő mélyebben éli meg, mint én. Tudtam, hogy nála a gyerekek vallásos nevelése jobb kezekben van, mint nálam. Azt szerettem volna, hogy magyar iskolába járjanak, mert csak így tudnak megtanulni írni, beszélni helyesen, a román nyelvet intézményes keretek között is megtanulják, a magyart másképp nem. Ezt férjemmel szépen megbeszéltük, és megegyeztünk ebben, anélkül, hogy azt éreztük volna, hogy nagy kompromisszumokat hozunk” – fogalmazott az édesanya.
Az etnikai asszimiláció elkerülhetetlen?
Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok népszámlálási tanulmánya szerint 2002-ben Romániában összességében a vegyes családok csupán 32,3 százalékában regisztrálták a gyermekeket magyar nemzetiségűként, Maros megyében a vegyes párok 35,6 százaléka jegyeztette magyarnak gyerekét. A magyar többségű székelyföldi megyékben az etnikai szocializáció kiegyenlítettebb, vagyis a gyermekek mintegy felét regisztrálták magyarként, illetve románként. Ezzel szemben Brassó, Szeben, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény megyében, ahol a magyarok aránya nem éri el a tíz százalékot, a gyermekeiket magyarként regisztráltató családok aránya 25 százalék alatt marad. A legutóbbi felmérések szerint Székelyföldön 4,3 százalék a vegyes házasságot kötők aránya, Dél-Erdélyben ez 44,2 százalék, a Bánságban pedig meghaladja az 50 százalékot is. Szociológiai szempontból ezek a számadatok akár az etnikai asszimiláció forrásaként is értelmezhetők.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro
2017. március 7.
Székelyek és székelyek
A Városháza feliratért mintegy másfélszázan tiltakoztak. Már akkor féltettem a szervezőket, amikor a mindig „névtelen”, és mindig elvtelen kritikusok kezdték kommentálni. A „kik ezek, mit akarnak?, nocsak még egy vezér!” vélemények hallatán sejtettem, hogy nem sokan vesznek részt.
A gyülekezéskor több volt a rendőr és csendőr, mint tüntető. Aztán mégiscsak felsorakoztak a Székelyek Világszövetségének piros-fekete zászlói mögé. Mert ugyebár vannak piros-fekete és aranysávos kék lobogós székelyek, vannak ilyen meg olyan magyar pártok, azt már nem is részletezem, hogy ezen belül hányan és hányfélék. A tüntetés szervezőinek jelszavai mindenki számára vállalhatók voltak, nyugodtan be lehetett mögéjük sorakozni: a bíráktól a kettős mércét, az ügyészektől az elöljárók meghurcolását, a román hatalom képviselőitől az éppen hatályos Alkotmány 6. cikkelyét kérték számon, jelesül azt, amely az identitáshoz való jogot szavatolja: „Az állam elismeri és garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez”, majd a következő bekezdésben „A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek identitásának megtartását, fejlesztését és kifejezését célzó állami védőintézkedéseknek a többi román állampolgárhoz viszonyítva meg kell felelniük az egyenlőség és a megkülönböztetéstől való mentesség elveinek.”
A szervezőknek az is eszébe jutott, hogy a bírák ellen panaszt tegyenek, ha már nem hajlandók tudomásul venni sem a Román Akadémia égisze alatt kiadott román-magyar szótár, sem a nyelvészek véleményét arról a tényről, hogy bizonyos román kifejezéseknek pl. „primăria” mi lehet a magyar megfelelője. Szóval mind olyan követelések, amelyeket jogosan fogalmaznak meg, örülnünk kellene, hogy van valaki, aki megpróbálkozik igazunk kiharcolásával.
A szeredai polgárok mégis érdektelennek bizonyultak. Akik ott voltak valamiféle belső kényszernek engedtek. Volt, akik úgy vélekedett, már semmit nem lehet tenni, de azért ott van, mert bántja, hogy levétetik a magyar feliratot, volt, akinek a ’30-as éveket idézte, amikor éppen a mai Városházán ki volt írva mindenhol: Vorbiți românește! Ám a leghitelesebben az a polgártársunk fogalmazta meg részvételének imperatívuszát, hogy azért ment oda, mert „nyugodtan szeretne aludni”. És neki van igaza! Mert mi magyarok Erdélyben megtanulhattuk évtizedeken keresztül, hogy nemcsak a románokkal kell együtt élnünk, hanem magunkkal (lelkiismeretünkkel) is, ezért kell jó ügyek mellé állnunk, akkor is, ha nem a mi klikkünk szervezte.
Oláh-Gál Elvira
Székelyhon.ro
A Városháza feliratért mintegy másfélszázan tiltakoztak. Már akkor féltettem a szervezőket, amikor a mindig „névtelen”, és mindig elvtelen kritikusok kezdték kommentálni. A „kik ezek, mit akarnak?, nocsak még egy vezér!” vélemények hallatán sejtettem, hogy nem sokan vesznek részt.
A gyülekezéskor több volt a rendőr és csendőr, mint tüntető. Aztán mégiscsak felsorakoztak a Székelyek Világszövetségének piros-fekete zászlói mögé. Mert ugyebár vannak piros-fekete és aranysávos kék lobogós székelyek, vannak ilyen meg olyan magyar pártok, azt már nem is részletezem, hogy ezen belül hányan és hányfélék. A tüntetés szervezőinek jelszavai mindenki számára vállalhatók voltak, nyugodtan be lehetett mögéjük sorakozni: a bíráktól a kettős mércét, az ügyészektől az elöljárók meghurcolását, a román hatalom képviselőitől az éppen hatályos Alkotmány 6. cikkelyét kérték számon, jelesül azt, amely az identitáshoz való jogot szavatolja: „Az állam elismeri és garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez”, majd a következő bekezdésben „A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek identitásának megtartását, fejlesztését és kifejezését célzó állami védőintézkedéseknek a többi román állampolgárhoz viszonyítva meg kell felelniük az egyenlőség és a megkülönböztetéstől való mentesség elveinek.”
A szervezőknek az is eszébe jutott, hogy a bírák ellen panaszt tegyenek, ha már nem hajlandók tudomásul venni sem a Román Akadémia égisze alatt kiadott román-magyar szótár, sem a nyelvészek véleményét arról a tényről, hogy bizonyos román kifejezéseknek pl. „primăria” mi lehet a magyar megfelelője. Szóval mind olyan követelések, amelyeket jogosan fogalmaznak meg, örülnünk kellene, hogy van valaki, aki megpróbálkozik igazunk kiharcolásával.
A szeredai polgárok mégis érdektelennek bizonyultak. Akik ott voltak valamiféle belső kényszernek engedtek. Volt, akik úgy vélekedett, már semmit nem lehet tenni, de azért ott van, mert bántja, hogy levétetik a magyar feliratot, volt, akinek a ’30-as éveket idézte, amikor éppen a mai Városházán ki volt írva mindenhol: Vorbiți românește! Ám a leghitelesebben az a polgártársunk fogalmazta meg részvételének imperatívuszát, hogy azért ment oda, mert „nyugodtan szeretne aludni”. És neki van igaza! Mert mi magyarok Erdélyben megtanulhattuk évtizedeken keresztül, hogy nemcsak a románokkal kell együtt élnünk, hanem magunkkal (lelkiismeretünkkel) is, ezért kell jó ügyek mellé állnunk, akkor is, ha nem a mi klikkünk szervezte.
Oláh-Gál Elvira
Székelyhon.ro
2017. március 7.
A helyi újságírók védelmében
Divatja van nálunk annak, hogy ekézzük a helyi újságírókat. Mi volnánk azok, akik nem vagyunk elég bátrak megírni az évtized helyi botrányait, mi lennénk azok, akikről mindent el lehet mondani, ha egy helyi potentátot nem úgy „készítünk” ki, ahogyan azt például a nyugati, magyarországi médiában olvasni lehet, netán látni az amerikai filmekben.
Az erdélyi, székelyföldi magyar újságíró az eddigi 27 év alatt kialakult sztereotípia szerint mind-mind be van kötve valamelyik párthoz vagy gazdasági érdekcsoporthoz, mindig megmondják neki, hogy mit írhat meg s mit nem, sőt gyakran hangzik el az is, hogy előszeretettel cenzúrázzák is őket, tehát nem csak az öncenzúra miatt nem írnak Pulitzer-díjra alkalmas leleplező cikkeket. Na persze…
Csakhogy teljesen természetes, ha egy újságíró saját világnézete, értékrendje szerint rendelkezik valamilyen ideológiai nézettel is, mint ahogy az is helyénvaló, ha a neki munkát adó médiumot kiadó/tulajdonló vállalkozó, munkaadó értékrendjét is képviselnie kell, különben nem dolgozna éppen ott. Az viszont egy másik kérdés, hogy mi is mondható el a helyi sajtót birtokló vállalkozókról, tulajdonosokról, megbízott ügyvezetőkről, akik gyakran nézik karaktergyárnak az általuk vezetett médiumot, mellesleg kőbunkó (politikai) kóklerek, netán fehérgalléros bűnözők. De ők diszponálnak, diszponáltak a helyi média tartalmi viszonyai fölött. És bizony többnyire nem szakmai, médiapaci szempontok érvényesülnek, hanem politikai vagy gazdasági érdekek, attól függően, hogy nevezett tulajdonosok, vállalkozók, kóklerek és fehérgallérosok napi érdeke mit kíván(t) meg. Ezt a rögvalóságot ugyan figyelmen kívül lehet hagyni akkor, amikor egy helyi újságíró alsójának a „tartalmát” vizsgáljuk, de ez „animáliára” (szándékos elírás!), ha úgy tetszik, kőbunkóságra vall.
És a székelyföldi helyi médiaviszonyokról elmesélek egy történetet annak illusztrálására, miről is beszélünk. Történik székely szent Udvarhelyen, hogy egy helyi médiamunkás cikket írt az évtized közvilágítási mutyijáról, amiben természetesen egy helyi oligarcha az érintett. Sajtóper született belőle, most is zajlik, csak az az apróság nem került eddig nyilvánosságra, hogy annak a lapnak az (immár egykori) ügyvezetője, ahol a cikk megjelent s ahol az újságíró is dolgozik, nos, az újságíró saját munkaadója fizette az újságírót perbe hívó oligarcha ügyvédjét, sőt ő maga üzleti kapcsolatban volt a saját alkalmazottját perelő vállalkozóval: éppen annak rádióját vásárolta meg. Egyéb kapcsolatokról most ne is beszéljünk.
Szóval, milyen agyament viszonyokra utal az, hogy saját újságírója ellen lép fel annak munkaadója ilyen-olyan mutyik, megállapodások miatt? Költői kérdés, de hiszi azt bárki is, hogy ez eddig nem volt gyakorlat? Hát az volt! A saját lapjaikban dolgozó médiamunkásokat úgy adták-vették, áldozták be- és fel a tulajdonosok vagy azok képviselői, mint a vásári majmokat. Az Udvarhelyi Híradónál és a kiadóhoz tartozó lapoknál ennek vége, de nem mindenki ilyen szerencsés…
Szőke László
Székelyhon.ro
Divatja van nálunk annak, hogy ekézzük a helyi újságírókat. Mi volnánk azok, akik nem vagyunk elég bátrak megírni az évtized helyi botrányait, mi lennénk azok, akikről mindent el lehet mondani, ha egy helyi potentátot nem úgy „készítünk” ki, ahogyan azt például a nyugati, magyarországi médiában olvasni lehet, netán látni az amerikai filmekben.
Az erdélyi, székelyföldi magyar újságíró az eddigi 27 év alatt kialakult sztereotípia szerint mind-mind be van kötve valamelyik párthoz vagy gazdasági érdekcsoporthoz, mindig megmondják neki, hogy mit írhat meg s mit nem, sőt gyakran hangzik el az is, hogy előszeretettel cenzúrázzák is őket, tehát nem csak az öncenzúra miatt nem írnak Pulitzer-díjra alkalmas leleplező cikkeket. Na persze…
Csakhogy teljesen természetes, ha egy újságíró saját világnézete, értékrendje szerint rendelkezik valamilyen ideológiai nézettel is, mint ahogy az is helyénvaló, ha a neki munkát adó médiumot kiadó/tulajdonló vállalkozó, munkaadó értékrendjét is képviselnie kell, különben nem dolgozna éppen ott. Az viszont egy másik kérdés, hogy mi is mondható el a helyi sajtót birtokló vállalkozókról, tulajdonosokról, megbízott ügyvezetőkről, akik gyakran nézik karaktergyárnak az általuk vezetett médiumot, mellesleg kőbunkó (politikai) kóklerek, netán fehérgalléros bűnözők. De ők diszponálnak, diszponáltak a helyi média tartalmi viszonyai fölött. És bizony többnyire nem szakmai, médiapaci szempontok érvényesülnek, hanem politikai vagy gazdasági érdekek, attól függően, hogy nevezett tulajdonosok, vállalkozók, kóklerek és fehérgallérosok napi érdeke mit kíván(t) meg. Ezt a rögvalóságot ugyan figyelmen kívül lehet hagyni akkor, amikor egy helyi újságíró alsójának a „tartalmát” vizsgáljuk, de ez „animáliára” (szándékos elírás!), ha úgy tetszik, kőbunkóságra vall.
És a székelyföldi helyi médiaviszonyokról elmesélek egy történetet annak illusztrálására, miről is beszélünk. Történik székely szent Udvarhelyen, hogy egy helyi médiamunkás cikket írt az évtized közvilágítási mutyijáról, amiben természetesen egy helyi oligarcha az érintett. Sajtóper született belőle, most is zajlik, csak az az apróság nem került eddig nyilvánosságra, hogy annak a lapnak az (immár egykori) ügyvezetője, ahol a cikk megjelent s ahol az újságíró is dolgozik, nos, az újságíró saját munkaadója fizette az újságírót perbe hívó oligarcha ügyvédjét, sőt ő maga üzleti kapcsolatban volt a saját alkalmazottját perelő vállalkozóval: éppen annak rádióját vásárolta meg. Egyéb kapcsolatokról most ne is beszéljünk.
Szóval, milyen agyament viszonyokra utal az, hogy saját újságírója ellen lép fel annak munkaadója ilyen-olyan mutyik, megállapodások miatt? Költői kérdés, de hiszi azt bárki is, hogy ez eddig nem volt gyakorlat? Hát az volt! A saját lapjaikban dolgozó médiamunkásokat úgy adták-vették, áldozták be- és fel a tulajdonosok vagy azok képviselői, mint a vásári majmokat. Az Udvarhelyi Híradónál és a kiadóhoz tartozó lapoknál ennek vége, de nem mindenki ilyen szerencsés…
Szőke László
Székelyhon.ro
2017. március 7.
Méltó helyet eleink örökségének (Székely kapuk régen és ma)
A régi székely kapukat meg kell menteni, az újakat a hagyományos szerkezet és mintakincs alapján kell megépíteni, az utóbbi másfél évtizedben elburjánzott falukapu-készítést pedig olyan irányba kell terelni, hogy azok ne a települések közötti versengés eszközei legyenek, hanem minél jobban jelképezzék az eredeti székely kapu sajátos helyi vonásait – fogalmaztak az előadók szombaton a székely kapukról szóló tudományos ülésszakon, amelyet a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartottak. Az eseményen bemutatták Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amelyhez hasonlóan az elhangzott ismertetők is történetiségében követték a székelykapu-jelenséget.
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében talán soha nem ült annyi fafaragó egyszerre, mint szombat délután, a neves előadók mellett ez is emelte az esemény rangját. Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntőjében elmondta, 2009-ben indította Kovászna és Hargita megye önkormányzata a székelykapu-programot annak érdekében, hogy számba vegyék, milyen helyzetben vannak a régi kapuk, és kapufaragásra, a régi értékek felújítására ösztönözzenek. Megjegyezzük, a háromszéki székelykapu-állomány felújítása, megőrzése tekintetében eddig jóval kevesebb beavatkozás történt, mint amire szükség lenne, pedig felmérés, leltár már 1989 előtt is készült.
A szakmai előadások előtt Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja átadta Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatónak a Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját a székely népköltészet és népélet, valamint a cigány kultúra kutatásában és dokumentálásában elvégzett kiemelkedő munkásságáért.
Védeni kaput és településképet
Furu Árpád, a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány (TTA) népi építészeti szakosztályának irányítója, az erdélyi népi építészet inventarizációs programjainak vezetője a bevezetőben elmondta, hogy a jelenkori számbavételezési projektek alapját a XIX. századi kutatások képezik, s bár helyzet- és állapotfelmérések 1989 előtt is születtek, a leltározás 1990 után újra fellendült. Kiemelte a TTA és a Szentendrei Néprajzi Múzeum közösen indított inventarizációs, valamint a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska és csapata kapuörökség-védelmet célzó programját, a Székely Nemzeti Múzeummal együtt elkészített falukép-védelmi stratégiát, de beszélt a Nyárád menti és csíki felmérésekről is.
A háromszéki kapufaragás történetébe vezetett be Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának irányítója. Elmondta, hogy az első világháború utáni öntudatra ébredés eredményeként székely ruhás felvonulásokat tartottak Háromszéken, de a későbbi, magyar megmozdulások elleni román fellépések miatt ez nem tartott sokáig, ami a kapufaragást is érintette. Háromszéken már a XVIII. század első felében készültek székely kapuk, a legrégebbi, jelenleg is álló az 1733-ban faragott dálnoki Veress-kapu, amelyet a zetelaki, Dávid Mózes faragta (1875-ben) kapuval együtt építettek be a Székely Nemzeti Múzeum utcai kerítésébe Kós Károly tervei alapján. Gazda Enikő beszélt a XIX. század végi és a századfordulón megnyílt szakiskolákról, a Kézdivásárhelyen, Vargyason, Bitán indított faragótanfolyamokról, a Kalot Népfőiskoláról, amelyek az iskolai kézimunkaórákkal együtt hozzájárultak a faragás és a népi díszítőművészet újabb térhódításához. A magyar honvédek 1940-es bevonulására díszkapukat készítettek a települések határába, parókiák bejáratát kezdték díszíteni székely kapuk, új minták, új ácsolási szokások jöttek be, és megváltozott a fafaragók státusza is, értelmiségiek is faragnak – mondta a szakember, gazdag képanyaggal illusztrálva előadását.
Vérlázító a pusztítás
Dimény-Haszmann Orsolya a székelykapu-állítás hagyományairól szólva elmondta: az 1960-as években Csernátonban nyolc Napóleon korabeli székely kapu állt, Dálnokon, Páván és egész Felső-Háromszéken voltak még akkor régi kapuk, amelyek azóta részben vagy egészben elpusztultak. Megemlékezett idős Haszmann Pál szerepéről a csernátoni népfőiskola indításában, elmondta, hogy az általa 1942-ben faragott székely kapu jelenleg a Bod Péter Népház előtt áll.
Akit egykor a népfőiskola szelleme megcsapott, az folytatta – hangsúlyozta Haszmann Pál, a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott vezetője. Elmondta: a két világháború között elnyomorították a székely népművészetet, a székelyek életét, műveltségét, „ami ott izzott, mint parázs a hamu alatt, és amint lehetett, újból feltámadt”. Huszonöt esztendő alatt majdnem lebontottuk Felső-Háromszék összes falvának épített örökségét, ami által átalakult, rossz irányba mozdult el a falukép – mondotta. Haszmann Pál szerint a székely épített örökség, a székely falukép pusztulása vérlázító, ellene tenni kötelességünk.
A székely kapuk egyik alapvető szerepe a tértagolás, elhatárolnak különböző helyeket, elválasztják a közösségi és a családi, továbbá a szakrális és a profán teret – hangsúlyozta Pozsony Ferenc a Székely kapuk új terekben és kontextusokban című előadásában. A kapuk visszatükrözik egy közösség értékrendjét, mentalitását és azt, hogy mennyire nyitott vagy zárt egy adott közösség. Beszélt arról, hogy a millenniumi évtizedben megjelent a székely kapu történelmi emlékhelyeken, országos kiállításon, így jutott el a budapesti Városligetben felépített millenniumi falu bejáratához is. Pozsony Ferenc kitért a változó életmód okozta károkra: a Székely Nemzeti Múzeum kerítésébe épített két történelmi székely kapuról azt mondta, azokat le kell másolni és védett helyre költöztetni, mert a kipufogógáz és a nagy gépjárműforgalom miatti rezgések ártanak a kapuknak.
Az előadó a székely kapu szimbolikájának különböző korszakait ismertette. 1896–1920 között a magyar nemzeti azonosságtudat kifejezője volt, a szecessziós törekvésekkel összhangban. 1940-ben épültek a díszkapuk, de ezek ideiglenesek voltak. 1968 és 1972 között, a román ideológiai lazítás idején a székely kapuk múzeumi reprezentációja figyelhető meg, 1972 és 1989 között elsősorban családi és szakrális térben jelenik meg, ekkor a passzív rezisztencia jelképe. 1990 után temetők, parókiák bejáratát díszítik, és megjelennek a társadalmi szimbolikával rendelkező monumentális kapuk is, megkezdődik a települések közötti versengés.
Ormótlan falukapuk
Pozsony végszavához kötődött Kinda István Falukapuk Háromszéken című előadása, amelyben a néprajzkutató a székely kapuk kezdeti funkciójától elvezet a jelenkori falukapukig. Utóbbiakról elmondta, a Római Birodalomban meghonosodott diadalív méretű kapukat Székelyföldön az 1940-es magyar bevonuláskor kezdték építeni, ezek mintájára és gyakran ezek helyére állítják 2003-tól a hatalmas falukapukat. Gelencén kezdték faragni az elsőt, mégis a zabolait állították fel hamarabb, majd az ötletet követte Papolc, Szörcse, Torja, Haraly, Kommandó, Lemhény, Szentkatolna, Imecsfalva, Márkosfalva, Futásfalva, Kézdiszentlélek, Dálnok, és így sorolhatnánk. Aztán következett a versengés, hogy melyik a legnagyobb, a legszebb. Végül az előadó ecsetelte a valóságot a falukapuk többségéről: a közösséget vezetők státusszimbóluma, politikai és gazdasági erőfitogtatás, kifogásolható a nyersanyag, szerkezetük nem tükrözi a hagyományos kapuk arányait és szerkezetét (pl. „négylábú” székely kapu – két kiskapu), megjelenik a gépi faragás, zábékra szerelt faragott lapok, kevert motívumkincs, a díszítés túlzsúfoltsága, a holdkaréj nem a növekvő, hanem a fogyó holdat jeleníti meg – „ez már nem székely kapu, inkább székelyek által faragott díszkapu”. Kinda István beszélt a testvértelepüléseknek ajándékozott székely kapukról, a fura, hagyománytalan avatókról, a falukapuk utóéletéről, ami leginkább arról szól, hogy a hatalmas építmény lábazata elgörbül, a nyers fa gombásodik, olykor balesetet okoz egy-egy leomló szerkezet. Mindezekért Kinda István úgy véli, nagyobb megfontoltságra van szükség a falukapuk és a faragott térplasztikai alkotások állítása terén. Világörökségi védelmet kérnek
Tavaly a szakértői kormány megváltoztatta a Románia által benyújtott várományosi listát, szabotálta, hogy a csíksomlyói búcsú az UNESCO szellemi örökségi listájára kerüljön, és rövid határidőre megnyílt a lehetőség újabb jelölésre – ismertette a székelykapu-jelölés első lépéseit Hegedüs Csilla volt kulturális államtitkár, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Elmondta, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársai nagyon gyorsan előkészítették a dokumentációt, és ha az országos műemléki bizottság megszavazza, ha a kulturális miniszter egyetért, akkor a székely kapu a várományosi listára kerülhet – ez ellenben csak egy szándéknyilatkozat, utána össze kell számolni a kapukat, amelyek a szakemberek által felállított feltételrendszernek megfelelnek.
Hegedüs Csilla szerint, ha a székely kapu felkerül a várólistára, úgy fogjuk érezni, hogy végre méltó helyen van mindaz, amit az őseink teremtettek, és mi magunk is jobban odafigyelünk értékeire, amikor például falukapukat tervezünk, meggondoljuk, hogy azok szakmailag hitelesek legyenek. Azt is jelenti majd, hogy az önkormányzatok tudják támogatni mindazokat, akik eredeti helyükön akarják megőrizni és szakszerűen felújítani a székely kapukat. Emellett azzal, hogy megismerjük saját értékeinket, a közelebbről és távolabbról érkező turistáknak is lehetőséget tudunk teremteni erre – mondotta az örökségvédelmi szakember. Buzogány Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont művelődésszervezője méltatta a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska székelykapu-mentő tevékenységét, Süveg Éva, Hargita Megye Tanácsának munkatársa pedig bemutatta a Hargita megyei székelykapu-programot, amely révén korábban hetvenkét kaput újítottak fel a megyei önkormányzat támogatásával, 2013-tól pedig újabb huszonegyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság finanszírozásával. Az ülésszak végén Gazda Enikő bemutatta Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amely a székely kapuk felfedezésétől a jelenkori helyzetig fogja át a székely kapuk világát, beleértve a Kárpát-medencében és a nagyvilágban felállított kapuk történetét. A bemutató után a szerző (akinek édesapja volt az első szakképzett néprajzos muzeológusa a Székely Nemzeti Múzeumnak) dedikált.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A régi székely kapukat meg kell menteni, az újakat a hagyományos szerkezet és mintakincs alapján kell megépíteni, az utóbbi másfél évtizedben elburjánzott falukapu-készítést pedig olyan irányba kell terelni, hogy azok ne a települések közötti versengés eszközei legyenek, hanem minél jobban jelképezzék az eredeti székely kapu sajátos helyi vonásait – fogalmaztak az előadók szombaton a székely kapukról szóló tudományos ülésszakon, amelyet a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartottak. Az eseményen bemutatták Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amelyhez hasonlóan az elhangzott ismertetők is történetiségében követték a székelykapu-jelenséget.
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében talán soha nem ült annyi fafaragó egyszerre, mint szombat délután, a neves előadók mellett ez is emelte az esemény rangját. Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntőjében elmondta, 2009-ben indította Kovászna és Hargita megye önkormányzata a székelykapu-programot annak érdekében, hogy számba vegyék, milyen helyzetben vannak a régi kapuk, és kapufaragásra, a régi értékek felújítására ösztönözzenek. Megjegyezzük, a háromszéki székelykapu-állomány felújítása, megőrzése tekintetében eddig jóval kevesebb beavatkozás történt, mint amire szükség lenne, pedig felmérés, leltár már 1989 előtt is készült.
A szakmai előadások előtt Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja átadta Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatónak a Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját a székely népköltészet és népélet, valamint a cigány kultúra kutatásában és dokumentálásában elvégzett kiemelkedő munkásságáért.
Védeni kaput és településképet
Furu Árpád, a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány (TTA) népi építészeti szakosztályának irányítója, az erdélyi népi építészet inventarizációs programjainak vezetője a bevezetőben elmondta, hogy a jelenkori számbavételezési projektek alapját a XIX. századi kutatások képezik, s bár helyzet- és állapotfelmérések 1989 előtt is születtek, a leltározás 1990 után újra fellendült. Kiemelte a TTA és a Szentendrei Néprajzi Múzeum közösen indított inventarizációs, valamint a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska és csapata kapuörökség-védelmet célzó programját, a Székely Nemzeti Múzeummal együtt elkészített falukép-védelmi stratégiát, de beszélt a Nyárád menti és csíki felmérésekről is.
A háromszéki kapufaragás történetébe vezetett be Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának irányítója. Elmondta, hogy az első világháború utáni öntudatra ébredés eredményeként székely ruhás felvonulásokat tartottak Háromszéken, de a későbbi, magyar megmozdulások elleni román fellépések miatt ez nem tartott sokáig, ami a kapufaragást is érintette. Háromszéken már a XVIII. század első felében készültek székely kapuk, a legrégebbi, jelenleg is álló az 1733-ban faragott dálnoki Veress-kapu, amelyet a zetelaki, Dávid Mózes faragta (1875-ben) kapuval együtt építettek be a Székely Nemzeti Múzeum utcai kerítésébe Kós Károly tervei alapján. Gazda Enikő beszélt a XIX. század végi és a századfordulón megnyílt szakiskolákról, a Kézdivásárhelyen, Vargyason, Bitán indított faragótanfolyamokról, a Kalot Népfőiskoláról, amelyek az iskolai kézimunkaórákkal együtt hozzájárultak a faragás és a népi díszítőművészet újabb térhódításához. A magyar honvédek 1940-es bevonulására díszkapukat készítettek a települések határába, parókiák bejáratát kezdték díszíteni székely kapuk, új minták, új ácsolási szokások jöttek be, és megváltozott a fafaragók státusza is, értelmiségiek is faragnak – mondta a szakember, gazdag képanyaggal illusztrálva előadását.
Vérlázító a pusztítás
Dimény-Haszmann Orsolya a székelykapu-állítás hagyományairól szólva elmondta: az 1960-as években Csernátonban nyolc Napóleon korabeli székely kapu állt, Dálnokon, Páván és egész Felső-Háromszéken voltak még akkor régi kapuk, amelyek azóta részben vagy egészben elpusztultak. Megemlékezett idős Haszmann Pál szerepéről a csernátoni népfőiskola indításában, elmondta, hogy az általa 1942-ben faragott székely kapu jelenleg a Bod Péter Népház előtt áll.
Akit egykor a népfőiskola szelleme megcsapott, az folytatta – hangsúlyozta Haszmann Pál, a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott vezetője. Elmondta: a két világháború között elnyomorították a székely népművészetet, a székelyek életét, műveltségét, „ami ott izzott, mint parázs a hamu alatt, és amint lehetett, újból feltámadt”. Huszonöt esztendő alatt majdnem lebontottuk Felső-Háromszék összes falvának épített örökségét, ami által átalakult, rossz irányba mozdult el a falukép – mondotta. Haszmann Pál szerint a székely épített örökség, a székely falukép pusztulása vérlázító, ellene tenni kötelességünk.
A székely kapuk egyik alapvető szerepe a tértagolás, elhatárolnak különböző helyeket, elválasztják a közösségi és a családi, továbbá a szakrális és a profán teret – hangsúlyozta Pozsony Ferenc a Székely kapuk új terekben és kontextusokban című előadásában. A kapuk visszatükrözik egy közösség értékrendjét, mentalitását és azt, hogy mennyire nyitott vagy zárt egy adott közösség. Beszélt arról, hogy a millenniumi évtizedben megjelent a székely kapu történelmi emlékhelyeken, országos kiállításon, így jutott el a budapesti Városligetben felépített millenniumi falu bejáratához is. Pozsony Ferenc kitért a változó életmód okozta károkra: a Székely Nemzeti Múzeum kerítésébe épített két történelmi székely kapuról azt mondta, azokat le kell másolni és védett helyre költöztetni, mert a kipufogógáz és a nagy gépjárműforgalom miatti rezgések ártanak a kapuknak.
Az előadó a székely kapu szimbolikájának különböző korszakait ismertette. 1896–1920 között a magyar nemzeti azonosságtudat kifejezője volt, a szecessziós törekvésekkel összhangban. 1940-ben épültek a díszkapuk, de ezek ideiglenesek voltak. 1968 és 1972 között, a román ideológiai lazítás idején a székely kapuk múzeumi reprezentációja figyelhető meg, 1972 és 1989 között elsősorban családi és szakrális térben jelenik meg, ekkor a passzív rezisztencia jelképe. 1990 után temetők, parókiák bejáratát díszítik, és megjelennek a társadalmi szimbolikával rendelkező monumentális kapuk is, megkezdődik a települések közötti versengés.
Ormótlan falukapuk
Pozsony végszavához kötődött Kinda István Falukapuk Háromszéken című előadása, amelyben a néprajzkutató a székely kapuk kezdeti funkciójától elvezet a jelenkori falukapukig. Utóbbiakról elmondta, a Római Birodalomban meghonosodott diadalív méretű kapukat Székelyföldön az 1940-es magyar bevonuláskor kezdték építeni, ezek mintájára és gyakran ezek helyére állítják 2003-tól a hatalmas falukapukat. Gelencén kezdték faragni az elsőt, mégis a zabolait állították fel hamarabb, majd az ötletet követte Papolc, Szörcse, Torja, Haraly, Kommandó, Lemhény, Szentkatolna, Imecsfalva, Márkosfalva, Futásfalva, Kézdiszentlélek, Dálnok, és így sorolhatnánk. Aztán következett a versengés, hogy melyik a legnagyobb, a legszebb. Végül az előadó ecsetelte a valóságot a falukapuk többségéről: a közösséget vezetők státusszimbóluma, politikai és gazdasági erőfitogtatás, kifogásolható a nyersanyag, szerkezetük nem tükrözi a hagyományos kapuk arányait és szerkezetét (pl. „négylábú” székely kapu – két kiskapu), megjelenik a gépi faragás, zábékra szerelt faragott lapok, kevert motívumkincs, a díszítés túlzsúfoltsága, a holdkaréj nem a növekvő, hanem a fogyó holdat jeleníti meg – „ez már nem székely kapu, inkább székelyek által faragott díszkapu”. Kinda István beszélt a testvértelepüléseknek ajándékozott székely kapukról, a fura, hagyománytalan avatókról, a falukapuk utóéletéről, ami leginkább arról szól, hogy a hatalmas építmény lábazata elgörbül, a nyers fa gombásodik, olykor balesetet okoz egy-egy leomló szerkezet. Mindezekért Kinda István úgy véli, nagyobb megfontoltságra van szükség a falukapuk és a faragott térplasztikai alkotások állítása terén. Világörökségi védelmet kérnek
Tavaly a szakértői kormány megváltoztatta a Románia által benyújtott várományosi listát, szabotálta, hogy a csíksomlyói búcsú az UNESCO szellemi örökségi listájára kerüljön, és rövid határidőre megnyílt a lehetőség újabb jelölésre – ismertette a székelykapu-jelölés első lépéseit Hegedüs Csilla volt kulturális államtitkár, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Elmondta, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársai nagyon gyorsan előkészítették a dokumentációt, és ha az országos műemléki bizottság megszavazza, ha a kulturális miniszter egyetért, akkor a székely kapu a várományosi listára kerülhet – ez ellenben csak egy szándéknyilatkozat, utána össze kell számolni a kapukat, amelyek a szakemberek által felállított feltételrendszernek megfelelnek.
Hegedüs Csilla szerint, ha a székely kapu felkerül a várólistára, úgy fogjuk érezni, hogy végre méltó helyen van mindaz, amit az őseink teremtettek, és mi magunk is jobban odafigyelünk értékeire, amikor például falukapukat tervezünk, meggondoljuk, hogy azok szakmailag hitelesek legyenek. Azt is jelenti majd, hogy az önkormányzatok tudják támogatni mindazokat, akik eredeti helyükön akarják megőrizni és szakszerűen felújítani a székely kapukat. Emellett azzal, hogy megismerjük saját értékeinket, a közelebbről és távolabbról érkező turistáknak is lehetőséget tudunk teremteni erre – mondotta az örökségvédelmi szakember. Buzogány Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont művelődésszervezője méltatta a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska székelykapu-mentő tevékenységét, Süveg Éva, Hargita Megye Tanácsának munkatársa pedig bemutatta a Hargita megyei székelykapu-programot, amely révén korábban hetvenkét kaput újítottak fel a megyei önkormányzat támogatásával, 2013-tól pedig újabb huszonegyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság finanszírozásával. Az ülésszak végén Gazda Enikő bemutatta Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amely a székely kapuk felfedezésétől a jelenkori helyzetig fogja át a székely kapuk világát, beleértve a Kárpát-medencében és a nagyvilágban felállított kapuk történetét. A bemutató után a szerző (akinek édesapja volt az első szakképzett néprajzos muzeológusa a Székely Nemzeti Múzeumnak) dedikált.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 7.
Elutasították a csendőrség fellebbezését
Megszületett az első jogerős ítélet a Maros Megyei Törvényszéken
Március 3-án a Maros Megyei Törvényszék elutasította a marosvásárhelyi csendőrség azon fellebbezését, amelyben azt kérte, hogy a Simon Zsoltra kiszabott ezerlejes büntetést tekintse törvényesnek, és vonja vissza a szabálysértési jegyzőkönyv megsemmisítésére vonatkozó bírósági ítéletet – tájékoztatott hétfőn Kincses Előd ügyvéd.
Elmondta, hogy tavaly március 10-én, a székely szabadság napja alkalmával a Siculitas Egyesület a csendőrséggel közölte annak az ötven személynek a listáját, akik segítik őket a rendfenntartásban.
Miután a szóvivő az eseményt követően azt nyilatkozta, hogy semmiféle rendbontás nem történt, a csendőrség ezerlejes büntetéseket kezdett kibocsátani az illető személyek címére, akik tulajdonképpen a munkájukat segítették.
– A szabálysértési büntetések ellen mind az ötven személy panasszal élt, és a bíróság első fokon valamennyi esetben eltörölte azokat.
– Az elsőfokú döntést a csendőrség valamennyi esetben megfellebbezte. A mai napig egyetlen jogerős határozat született: folyó év március 3-án a Maros Megyei Törvényszék elutasította a csendőrség fellebbezését, amelyben azt kérte, hogy a Simon Zsoltra kiszabott ezerlejes büntetést tekintse törvényesnek, és vonja vissza a szabálysértési jegyzőkönyv megsemmisítésére vonatkozó bírósági ítéletet.
– Az ítélet csak Simon Zsoltra vonatkozik?
– Csak Simon Zsoltra jogerős. Ötven embert büntettek meg ezer lejre, az első fokú döntés helyt adott a panasznak, eltörölte a jegyzőkönyvet és a büntetést. A csendőrség minden esetben fellebbezett, de a mai napig csak egyetlen fellebbezést bírált el a megyei törvényszék. Március 3-án hozott jogerős ítéletet a Simon Zsolt ügyében, hogy szabálysértő volt a büntetések kiszabása.
– És mi van a többi 49-cel?
– Az ügyük még folyamatban van. Negyvenkilenc fellebbezési tárgyalás még hátravan ezzel kapcsolatban. Ezenkívül még lesz kb. negyven tárgyalás azokkal, akik állítólag hangoskodtak a felvonulás alkalmával. Vagyis csendháborítók, noha az Európai Emberjogi Bíróság kimondta, hogy természetes, hogy egy tüntetésen az emberek kiabálnak.
Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a székely szabadság napján 2016-ban és 2017-ben tartandó felvonulást és tüntetést még 2015 márciusában jelentette be a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban a Siculitas Egyesület. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg. Ezért utasította a bíróság jogerős ítéletben a tiltakozások tudomásulvételére a polgármestert.
A csendőrök tavaly márciusban arra hivatkozva bírságoltak, hogy a demonstráció szerintük nem rendelkezett engedéllyel, és a bírságokat már csak a bíróság semmisítheti meg, azok esetében, akik óvást emeltek ellene.
A csendőrség a felvonulás után egy héttel közölte, hogy a videofelvételek tanulmányozása után nyolcvannégy ember bírságoltak meg összesen 70 800 lej értékben: a résztvevőket csendháborításért, a szervezőket azért, mert „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek; szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor azt tapasztalták, hogy a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedetek történtek”.
A csendőrség szóvivője szerint a csendőrség törvényesen járt el, az érintettek többsége azonban ezt kétségbe vonta, és a közigazgatási bírósághoz fordult, kérve a bírságolási jegyzőkönyvek megsemmisítését.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
Megszületett az első jogerős ítélet a Maros Megyei Törvényszéken
Március 3-án a Maros Megyei Törvényszék elutasította a marosvásárhelyi csendőrség azon fellebbezését, amelyben azt kérte, hogy a Simon Zsoltra kiszabott ezerlejes büntetést tekintse törvényesnek, és vonja vissza a szabálysértési jegyzőkönyv megsemmisítésére vonatkozó bírósági ítéletet – tájékoztatott hétfőn Kincses Előd ügyvéd.
Elmondta, hogy tavaly március 10-én, a székely szabadság napja alkalmával a Siculitas Egyesület a csendőrséggel közölte annak az ötven személynek a listáját, akik segítik őket a rendfenntartásban.
Miután a szóvivő az eseményt követően azt nyilatkozta, hogy semmiféle rendbontás nem történt, a csendőrség ezerlejes büntetéseket kezdett kibocsátani az illető személyek címére, akik tulajdonképpen a munkájukat segítették.
– A szabálysértési büntetések ellen mind az ötven személy panasszal élt, és a bíróság első fokon valamennyi esetben eltörölte azokat.
– Az elsőfokú döntést a csendőrség valamennyi esetben megfellebbezte. A mai napig egyetlen jogerős határozat született: folyó év március 3-án a Maros Megyei Törvényszék elutasította a csendőrség fellebbezését, amelyben azt kérte, hogy a Simon Zsoltra kiszabott ezerlejes büntetést tekintse törvényesnek, és vonja vissza a szabálysértési jegyzőkönyv megsemmisítésére vonatkozó bírósági ítéletet.
– Az ítélet csak Simon Zsoltra vonatkozik?
– Csak Simon Zsoltra jogerős. Ötven embert büntettek meg ezer lejre, az első fokú döntés helyt adott a panasznak, eltörölte a jegyzőkönyvet és a büntetést. A csendőrség minden esetben fellebbezett, de a mai napig csak egyetlen fellebbezést bírált el a megyei törvényszék. Március 3-án hozott jogerős ítéletet a Simon Zsolt ügyében, hogy szabálysértő volt a büntetések kiszabása.
– És mi van a többi 49-cel?
– Az ügyük még folyamatban van. Negyvenkilenc fellebbezési tárgyalás még hátravan ezzel kapcsolatban. Ezenkívül még lesz kb. negyven tárgyalás azokkal, akik állítólag hangoskodtak a felvonulás alkalmával. Vagyis csendháborítók, noha az Európai Emberjogi Bíróság kimondta, hogy természetes, hogy egy tüntetésen az emberek kiabálnak.
Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a székely szabadság napján 2016-ban és 2017-ben tartandó felvonulást és tüntetést még 2015 márciusában jelentette be a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban a Siculitas Egyesület. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg. Ezért utasította a bíróság jogerős ítéletben a tiltakozások tudomásulvételére a polgármestert.
A csendőrök tavaly márciusban arra hivatkozva bírságoltak, hogy a demonstráció szerintük nem rendelkezett engedéllyel, és a bírságokat már csak a bíróság semmisítheti meg, azok esetében, akik óvást emeltek ellene.
A csendőrség a felvonulás után egy héttel közölte, hogy a videofelvételek tanulmányozása után nyolcvannégy ember bírságoltak meg összesen 70 800 lej értékben: a résztvevőket csendháborításért, a szervezőket azért, mert „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek; szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor azt tapasztalták, hogy a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedetek történtek”.
A csendőrség szóvivője szerint a csendőrség törvényesen járt el, az érintettek többsége azonban ezt kétségbe vonta, és a közigazgatási bírósághoz fordult, kérve a bírságolási jegyzőkönyvek megsemmisítését.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 7.
„Profi” időzítés
Miután a múlt héten a székelyföldi románok tettek közzé egy magyarellenes nyílt levelet, a hét végén újabb magyarellenes ügy borzolta fel a kedélyeket. Egy PSD-s képviselő törvénytervezetéről van szó, aki akár hároméves börtönbüntetéssel is sújtaná az autonómiára törekvőket. Egyelőre nem sok sikerrel, ugyanis még saját pártja is elhatárolódik tőle.
A képviselő szerint a törvénytervezet kizárólag „a szélsőséges, revizionista és szeparatista megnyilvánulások ellen irányul, amelyek megsértik az alkotmány 1. cikkelyét, amely arról szól, hogy Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan”, és „a magyar önrendelkezési törekvések elleni fellépésként” határozza meg, kiemelve a székely szabadság napi marosvásárhelyi rendezvényeket, amelyeken „Székelyföld autonómiáját követelik”.
Az agitáló képviselő politikai karrierje sokat elárul a jelleméről: a PSD színeiben lett parlamenti képviselő 2008-ban, 2010-ben átnevezett a Dan Diaconecu-féle néppártba, 2012-ben „visszatért” a PSD-be, 2015-ben a Románia Haladásáért elnevezésű formációba iratkozott be, egy ideig független képviselő volt, a 2016-os választások pedig újra a PSD listáján találták.
Magyarellenességben is „visszaesőnek” számít: 2014-ben volt már egy hasonló törvénytervezete, amellyel ugyancsak a magyaroktól akarta „megvédeni” Romániát. Hadat üzent a székely zászlónak, és már akkor börtönbe zárta volna azokat, akik „merényletet követnek el az alkotmányos rend ellen”. „Nem fogjuk eltűrni, hogy az árulás törvényerőre emelkedjék Romániában” jelszóval tiltakozott az RMDSZ kormányba való belépése ellen is.
Az eset egyébként csupán egy kis szelete a romániai diszkriminációs ügyeknek. Nem csoda, ha a kisebbségekkel szembeni diszkrimináció és a korrupció miatt (is) bírálja Romániát az USA külügyminisztériumának 2016-os éves emberjogi jelentése.
A pénteken nyilvánosságra hozott jelentés kitér a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítására, arra, hogy az egyházak és a nemzeti kisebbségek esetében a kommunizmus idején elállamosított tulajdonok visszaszolgáltatása aránytalanul lassú ütemben halad, hogy tavaly februárban a Maros megyei Táblabíróság megtagadta a Székelyföld népszerűsítését célzó szövetség bejegyzését.
A dokumentum megemlíti az RMDSZ jelentését a kisebbségi nyelvek európai chartájának hiányos alkalmazásáról, felemlegeti, hogy a román kormány továbbra is megtagadja a magyar nyelvű állami egyetem létrehozását, azt, hogy a magyar diákok rosszabbul teljesítenek a különböző vizsgákon, mivel nem idegen nyelvként tanítják számukra a románt. Szóvá teszi azt a múlt februári kolozsvári esetet, amikor egy orvos agresszívan reagált arra, hogy egy balesetet szenvedett lány nem beszélt jól románul. De egyebek mellett szerepel a jelentésben a székely zászló és a székely jelképek elleni román hatósági hadjárat is. Tegyük hozzá, hogy a jelentés születésekor még nem tudtak a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum körüli visszaélésekről…
Profi módra történt az időzítés, a törvénytervezet „kibuktatása”, hiszen pár nap múlva kerül sor a székely szabadság napi rendezvényekre. Tovább lehet borzolni a kedélyeket.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
Miután a múlt héten a székelyföldi románok tettek közzé egy magyarellenes nyílt levelet, a hét végén újabb magyarellenes ügy borzolta fel a kedélyeket. Egy PSD-s képviselő törvénytervezetéről van szó, aki akár hároméves börtönbüntetéssel is sújtaná az autonómiára törekvőket. Egyelőre nem sok sikerrel, ugyanis még saját pártja is elhatárolódik tőle.
A képviselő szerint a törvénytervezet kizárólag „a szélsőséges, revizionista és szeparatista megnyilvánulások ellen irányul, amelyek megsértik az alkotmány 1. cikkelyét, amely arról szól, hogy Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan”, és „a magyar önrendelkezési törekvések elleni fellépésként” határozza meg, kiemelve a székely szabadság napi marosvásárhelyi rendezvényeket, amelyeken „Székelyföld autonómiáját követelik”.
Az agitáló képviselő politikai karrierje sokat elárul a jelleméről: a PSD színeiben lett parlamenti képviselő 2008-ban, 2010-ben átnevezett a Dan Diaconecu-féle néppártba, 2012-ben „visszatért” a PSD-be, 2015-ben a Románia Haladásáért elnevezésű formációba iratkozott be, egy ideig független képviselő volt, a 2016-os választások pedig újra a PSD listáján találták.
Magyarellenességben is „visszaesőnek” számít: 2014-ben volt már egy hasonló törvénytervezete, amellyel ugyancsak a magyaroktól akarta „megvédeni” Romániát. Hadat üzent a székely zászlónak, és már akkor börtönbe zárta volna azokat, akik „merényletet követnek el az alkotmányos rend ellen”. „Nem fogjuk eltűrni, hogy az árulás törvényerőre emelkedjék Romániában” jelszóval tiltakozott az RMDSZ kormányba való belépése ellen is.
Az eset egyébként csupán egy kis szelete a romániai diszkriminációs ügyeknek. Nem csoda, ha a kisebbségekkel szembeni diszkrimináció és a korrupció miatt (is) bírálja Romániát az USA külügyminisztériumának 2016-os éves emberjogi jelentése.
A pénteken nyilvánosságra hozott jelentés kitér a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítására, arra, hogy az egyházak és a nemzeti kisebbségek esetében a kommunizmus idején elállamosított tulajdonok visszaszolgáltatása aránytalanul lassú ütemben halad, hogy tavaly februárban a Maros megyei Táblabíróság megtagadta a Székelyföld népszerűsítését célzó szövetség bejegyzését.
A dokumentum megemlíti az RMDSZ jelentését a kisebbségi nyelvek európai chartájának hiányos alkalmazásáról, felemlegeti, hogy a román kormány továbbra is megtagadja a magyar nyelvű állami egyetem létrehozását, azt, hogy a magyar diákok rosszabbul teljesítenek a különböző vizsgákon, mivel nem idegen nyelvként tanítják számukra a románt. Szóvá teszi azt a múlt februári kolozsvári esetet, amikor egy orvos agresszívan reagált arra, hogy egy balesetet szenvedett lány nem beszélt jól románul. De egyebek mellett szerepel a jelentésben a székely zászló és a székely jelképek elleni román hatósági hadjárat is. Tegyük hozzá, hogy a jelentés születésekor még nem tudtak a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum körüli visszaélésekről…
Profi módra történt az időzítés, a törvénytervezet „kibuktatása”, hiszen pár nap múlva kerül sor a székely szabadság napi rendezvényekre. Tovább lehet borzolni a kedélyeket.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 7.
Pálfi Gedeon közérdekű törekvése
Átadni a magyar nótákat a fiatalságnak
Érdekes kéréssel keresett meg a szerkesztőségben az arad-gáji 82 éves Pálfi Gedeon. Az volt a kívánsága, hogy valaki leírjon néhányat az általa ismert magyar nótákból. Maga ugyanis rendszeresen eljár az arad-gáji Caritas Házban Khell Levente és Homolka Ervin által csütörtök esténként szervezett nótaestekre. A sornóták alkalmával, rendszeresen el szokott énekelni egyet-kettőt az általa ismert 25-30 nóta közül, amelyeket szeretne megismertetni az oda járókkal, de a fiataloknak is szeretné átadni tudását. Hallomásból egy keveset már megtanultak belőlük, csakhogy az alapos tanuláshoz, szükség lenne a leírt változatra is, amit a csapat repertoárját tartalmazó dossziéba kapcsolnának.
Amint elmondta, Nagyszebenben született, de a szülei a II. Bécsi döntés után hazaköltöztek a Szováta melletti Siklódra. Ott nőtt fel, ott végezte el az általános iskolát, majd beállt pékinasnak. Fiatal korában a náluk működött füstös kocsmákban egymástól tanulták a szép nótákat. Nem csak nótázni, táncolni is nagyon szeretett és tudott, ezért az 1950-es években szervezett táncversenyen is indult siklódi partnerével, Szilveszter Zsuzsával, akivel a Marosvásárhelyen megszervezett zónaközi döntőt is megnyerték páros táncban. A pékségben azonban nagyon melege volt, ezért miután kitöltötte a katonaságot, em ment vissza oda, hanem 1970-ben Aradra költözött, ahol az akkor jól működött bútorgyárban kitanulta a bútorasztalos mesterséget. Mivel a felesége 17 éve elhunyt, társaságot keresett magának, ahova az apjától tanult énekeket is elvihesse. Nagy bánatára, sem a leánya, sem a veje, sem az unokái nem tudnak énekelni, ezzel együtt, valakiknek mindenképp tovább akarja adni a tudását. Nagyon örvend, amiért a nótás társaságba járhat, ahol maga is megmutathatja a szép hangját, az énektudását. Még manapság is szeret táncolni, főként keringőzni, ami 82 évesen is elég jól megy számára, ezért el szokott járni a havonta Arad-Ségában megszervezett táncestekre is – mondta el Pálfi Gedeon, aki a magyar nótatudást szeretné átadni a fiataloknak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Átadni a magyar nótákat a fiatalságnak
Érdekes kéréssel keresett meg a szerkesztőségben az arad-gáji 82 éves Pálfi Gedeon. Az volt a kívánsága, hogy valaki leírjon néhányat az általa ismert magyar nótákból. Maga ugyanis rendszeresen eljár az arad-gáji Caritas Házban Khell Levente és Homolka Ervin által csütörtök esténként szervezett nótaestekre. A sornóták alkalmával, rendszeresen el szokott énekelni egyet-kettőt az általa ismert 25-30 nóta közül, amelyeket szeretne megismertetni az oda járókkal, de a fiataloknak is szeretné átadni tudását. Hallomásból egy keveset már megtanultak belőlük, csakhogy az alapos tanuláshoz, szükség lenne a leírt változatra is, amit a csapat repertoárját tartalmazó dossziéba kapcsolnának.
Amint elmondta, Nagyszebenben született, de a szülei a II. Bécsi döntés után hazaköltöztek a Szováta melletti Siklódra. Ott nőtt fel, ott végezte el az általános iskolát, majd beállt pékinasnak. Fiatal korában a náluk működött füstös kocsmákban egymástól tanulták a szép nótákat. Nem csak nótázni, táncolni is nagyon szeretett és tudott, ezért az 1950-es években szervezett táncversenyen is indult siklódi partnerével, Szilveszter Zsuzsával, akivel a Marosvásárhelyen megszervezett zónaközi döntőt is megnyerték páros táncban. A pékségben azonban nagyon melege volt, ezért miután kitöltötte a katonaságot, em ment vissza oda, hanem 1970-ben Aradra költözött, ahol az akkor jól működött bútorgyárban kitanulta a bútorasztalos mesterséget. Mivel a felesége 17 éve elhunyt, társaságot keresett magának, ahova az apjától tanult énekeket is elvihesse. Nagy bánatára, sem a leánya, sem a veje, sem az unokái nem tudnak énekelni, ezzel együtt, valakiknek mindenképp tovább akarja adni a tudását. Nagyon örvend, amiért a nótás társaságba járhat, ahol maga is megmutathatja a szép hangját, az énektudását. Még manapság is szeret táncolni, főként keringőzni, ami 82 évesen is elég jól megy számára, ezért el szokott járni a havonta Arad-Ségában megszervezett táncestekre is – mondta el Pálfi Gedeon, aki a magyar nótatudást szeretné átadni a fiataloknak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 7.
Beszélgetés Böszörményi Zoltán József Attila-díjas költővel, íróval
Mindent az íráson keresztül látok
Mikor megkaptam kérdéseidet, Karinthy Frigyes 1938-ban megjelent kiadatlan Naplóját és leveleit lapozgattam. A Nyugat Kiadó és Irodalmi Rt. gondozásában látott napvilágot, Asher Oszkár rendezte sajtó alá, Babits Mihály írt hozzá előszót. Nem emlékszem, mikor került hozzám a kötet, csak arra, hogy predeáli villámban találtam rá újra. Ezt azért említem meg, mert számtalan értékes dolgot gyűjt össze az ember az évek alatt, s ha többlaki, mint magam, hajlamos a feledés bugyraiban elhagyni értékeit. Talán azért is kötődöm annyira Karinthy Frigyeshez, mert gyermekkori olvasmányaim egyik legnagyobb élményét jelentette az Így írtok ti stílusparódia-kötete. Még ma is kuncogva emlékezem, miként szólt Jónás könyvének szerzőjéről, Dante fordítójáról, akit Babits Bihálynak nevezett: Született Szekszárdon: néhány nappal születése előtt ugyanis titkos figyelmeztetéssel rávette édesanyját, hogy utazzék Szekszárdra, nehogy »Szekszárdon Születtem, Színésznőt Szerettem« című leendő versében az alliterációt elrontsák.
- Szeretted az iskolát?
- Aradon, a Kapa (ma Căpitan Ignat) utcai iskolába, a Kilin-akadémián kezdtem az első osztályt. Mindig is szerettem iskolapadban ülni, de soha nem voltam kitűnő tanuló.
A hatvanas évek végén kerültem vissza Aradra, mert hét évig a Kolozsvári Balettintézet növendéke voltam. Ott sem voltam kimagasló táncos, de koreográfusnak, gondolom, jó lettem volna. Kiváló tanároknak örvendhettem: Szántó Andrásnak, Dombi Istvánnak, Valkay Ferencnek, többek között. Életem legszebb és mondhatnám, legmozgalmasabb hét évét töltöttem Kolozsváron. Két színházba jártam, két operába, minden héten kötelezően hangversenyekre, mert Zsizsmann zongoratanárnőm ezt szigorúan megkövetelte. Művészet- és balett-történetet tanultunk, történelmi és karaktertáncot. Két irodalmi kört látogattam, és akkor kezdtem el verseket és novellákat írni. A Napsugár szerkesztőségében Lászlóffy Aladár, Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Fodor Sándor foglalkozott velem. A hatvanas évek elején jelentek meg első verseim és karcolataim a fent említett gyermeklapban. Büszkén mutattam osztálytársaimnak, tanáraimnak. Azt hittem, van valami különleges abban, ha az ember írásait kinyomtatják. Sokkal később fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy nem a dicsőségért írunk, hanem mert valami fontos mondanivalónk van, s ezt – élményt, sorsot, mágiát – másokkal is meg akarjuk osztani. Azt, hogy mit gondolunk minderről, s azokról, akik megélik mindezt. Nemcsak az írást tanuljuk, hanem az írás is tanít bennünket. Nietzsche mondta valahol, ha sokáig nézi az ember az örvényt, egy idő múltán az örvény is visszanéz rá. Az ide vezető gondolat-ösvényeken akkoriban kezdtem el járni.
- Miért nem lettél balett-táncos?
- Apám hét év után kivett a balettintézetből. Szobafestőt akart belőlem faragni, mert az jól keres. Bár ő is íróember volt, remek riporter, annyira megkeserítették személyes tapasztalatai, teljesen kiábrándult az idealizmusból, az álomszerű vágyódásból, sikertelen próbálkozásaiból, fontosabbnak tartotta az anyagiakat, ontológiailag feleslegesnek a művészetet. Nem balett-kóristának, hanem sikeres, jól menő szobafestőnek szeretett volna látni. Végül egyikből sem lett semmi.
Aradra 1968-ban kerültem vissza. Mivel napközben különböző építőtelepeken dolgoztam, a líceum utolsó két osztályát esti tagozaton végeztem a mostani Csiky Gergely Főgimnáziumban. Tizenhét és fél évesen ott is érettségiztem. Nagyon jó tanáraim voltak: Sántha Alajos, Erdélyi Károly, Réhon József, Nagy Olga, Kapostyák Veronka, Amigó Sándor, Steinhübel Magda, Husztik Katalin, Kálnoky Ágnes. Emlékszem, érettségi előtt Jámbor Gyula, az akkori Vörös Lobogó napilap munkatársa – később kollégák lettünk – ellátogatott az osztályunkba, s megkérdezett engem is, mi szeretnék lenni, ha végeztem? Ahányszor eszembe jut ez e jelenet, elmosolyodom, mert akkor egy álmodozó, József Attilát, Radnóti Miklóst, Juhász Ferencet, Nagy Lászlót, Váci Mihályt, Somlyó Györgyöt, Bari Károlyt olvasó siheder górcsövével a világot a költészeten, irodalmon keresztül láttam, nem sejtettem, mennyi megpróbáltatás, küzdelem, csalódás – és valljam be, öröm is – vár rám.
- Miként és mikor kerültél Kanadába?
- Ezt elmondani egy regényt kellett megírnom. A Regálban erről részletesen szólok. Írás közben igen fájdalmas és lélekfárasztó élmény volt újra megtapasztalnom, amit egyszer már átéltem. Igen nehezen haladtam előre a szöveggel. Nem naplót, hanem a valóság és az álom keverékéből fikciót akartam alkotni. Messze elkerülni a személyes tapasztalatot, a traiskircheni menekülttábort, kívülről tekinteni magamra, mintha nem velem, hanem valaki mással történnének a dolgok. Az ámokfutásról, a félelemről, a kilátástalanságról, de ugyanakkor a reményről is akartam szólni. Arról is, hogy a mindenkori politikai hatalom – az én esetemben a diktatúra – ideig-óráig legyőzi az embert, de ha valami csoda folytán szorításából élve szabadul, akkor bizakodhat, remélhet.
Traiskirchenben regisztrálnia kellett a menekültnek. Három lehetősége volt: Amerika, Ausztrália és Kanada. Én minél messzebbre, Ausztráliába akartam menni. A véletlen vagy a sors végül is nem oda irányított, hanem Kanadába.
- Mit csináltál ott, mivel foglalkoztál?
- Calgary-be, Alberta provincia egyik legnagyobb városába kerültem 1984. április 12-én. Éppen véget ért a kőolajboom, nagy volt a munkanélküliség. Mégis sikerült munkát találnom. Igaz, majdnem éhbérért, három dollár húsz cent órabérért sikerült egy városszéli hatalmas szállodában elhelyezkednem. Abban az időben három dollár ötven centbe került egy üveg sör. Adófizető lettem. Beadhattam a kérelmem a családom kihozataláért. Az éj puha teste című regényemben Tamás alteregóm tapasztalatait írom meg. Az ő sorsát alakítom, mintha az enyémet.
Szeptemberben azonban tovább kellett állnom, mert bizonytalanná vált munkahelyem, s nem akartam, hogy nekem mondjanak fel, inkább én adtam be a felmondásomat. Kegyetlen, gazdaságilag labilis világban éltem. Megtörtént egyszer, hogy munkába menet, a szemközti járdára egy test zuhant. Valaki levetette magát a tizedik emeletről, mert a gazdasági válságban mindenét elvesztette. Ezt és azt is, hogy ki volt az illető, másnap az újsághírből tudtam meg.
Tehát felmondtam, és Torontóba autóztam egy lengyel családdal, a tulajnak volt gépkocsija, de nem volt jogosítványa. Nekem igen. Emlékszem arra a szeptemberi napsütötte délutánra, amikor megérkeztünk, a Concord szuperszonikus gép tartott bemutató repülést a város felett, este pedig Brian Mulroney, a Kanadai Progresszív Konzervatív párt színeiben az ország 18. miniszterelnöke lett. Ettől a naptól kezdve felfelé ívelt a pályám. Hat dollár ötven centes órabérrel munkát találtam egy autóalkatrészeket gyártó Magna-leányvállalatnál. A következő évben, nagy szerencse folytán megérkezett családom is. Ugyanis a szocialista Romániának a Most Favored Nationstátusáért teljesítenie kellett a kivándorlási kvótát, így feleségem és Melinda lányom több ezer más szerencsés emberrel együtt gyorsított eljárással elhagyhatta az országot. Később munkahelyet cseréltem, egy Chevrolet-Oldsmobile autószalonban kereskedő, majd menedzser lettem. Beiratkoztam a York Egyetemre, melyet négy év után el is végeztem. A Torontói Magyar Ház rádióadásait szerkesztettem és vezettem három évig, majd a Canadian Broadcasting Corporation nemzetközi rádió magyar adásának torontói tudósítója voltam. Az egyetem elvégzése után (1991) marketingcéget alapítottam.
- Mikor jöttél vissza, miért?
- Nyáron, 1991-ben vettem a bátorságot, hogy visszatérjek Aradra. Anyámat, apámat, testvéreimet látogattam meg. Mondanom sem kell, hogy a kürtösi állomásra érkezve torkomban dobogott a szívem, s csak akkor nyugodtam meg kissé, amikor a vonat újra elindult. Nem tartóztattak le! Az év decemberében, László öcsémmel kft.-t alapítottam, s Tungsram-termékek kereskedelmével kezdtünk foglalkozni. Akkoriban a romániai fényforrásgyárak szegényesen látták el a hazai piacot, mert kifizetődőbbnek tartották majdnem egész termelésüket külföldön értékesíteni, mivel a kapott valuta beváltásával, az évi öt-hatszáz százalékos infláció mellett, jobban tudtak gazdálkodni. Az első áruszállításunkon tizennégyezer dollárt kerestünk. A következő tizennégy hónap alatt készpénzben és áruban több mint kétmillió kétszázezer dollár hasznunk volt. Ebből vettük meg Bukarestben a csőd szélén álló, a Phare-programban felajánlott Electrofar lámpagyártó céget. Ebből lett aztán a Luxten Lighting Rt. Csodálatos évek voltak. Megtanultam a fényforrásgyártás technikáját, gépeket vettünk, a nemzetközi piacon a világ legnagyobb lámpagyártó cégeivel versenyeztünk. Megvettük a temesvári AEM mérőműszereket gyártó vállalatot. Rendkívül tehetséges mérnökökkel, munkásokkal dolgoztam együtt, olyan technikai megoldásokra és bravúrokra voltunk képesek, amelyekre ma is büszke vagyok.
- Honnan a mecénási ötlet?
- Torontóban azt láttam, hogy a szórványban, kisebbségben élő magyarok szívesen mennek egy olyan központba, mint a Magyar Ház. Innen született a Jelen Ház ötlete. Januárban volt tizenhat éve, hogy átvettük. Kimondottan kulturális központnak gondoltam, nyomdával az alagsorban, de menet közben változtak a dolgok, azért lett terasza, vendéglője, multifunkcionális, esküvőknek, keresztelőknek, más rendezvényeknek otthont adó terme. Színházat is indítottam, de megfúrták, sőt még ország-világ előtt meg is feddtek érte, mondván, ne összpontosuljon túl sok kulturális erő a kezemben. De ugyanazok, akik ellenem gondoltak, nem nyúltak a zsebükbe, amikor a Jelen napilapot kellett volna megmenteni, nagy gálánsan rám bízták. Ezt nem rosszallóan mondom, de ha már erről esett szó, nem álltam meg, hogy meg ne jegyezzem. Tizennyolc éve finanszírozom a Nyugati Jelent. Kezdetben nagy erővel, sok pénzzel fogtam munkához. Újságíró kollegáim segítettek, tanáccsal, sok-sok, nagyon sok munkával, egyéni áldozattal. Az, hogy ma is van Aradon napilap, az ő önfeláldozásuk nélkül nem sikerült volna. Tizenhatodik évébe lépett az Irodalmi Jelen. Önálló, országhatárokon túllépő, irodalmi-kulturális havilappá nőtte ki magát. Digitális kiadása naponta frissül, havonta két nyomtatott száma lát napvilágot. Az egyik a Nyugati Jelen nyolcoldalas irodalmi melléklete, a másik könyvformátumú, 120-150 oldalas irodalmi lap. Igen, mindez pénzbe kerül. Az évi kiadások kis részét vendéglátói tevékenységünkből fedezzük, a többit én állom. Ez évi százhúsz-százharminc ezer eurót tesz ki, de ez az összeg nem tartalmazza a Jelen Ház állandó karbantartási-fejlesztési költségeit. Tehát itt haszonról nem is beszélhetünk. Szívesen költekezem, hiszen az Isten megajándékozott, nekem is kötelességem ebből a magyar közösségnek valamilyen formában adni. Nem tudom, hogy a város magyarsága mennyire becsüli ezt, de gondolom, nem teszek kedvük ellenére.
- Miért váltál meg gyáraidtól?
- Ebben is van valami sorsszerű, amit én egyéni tragédiaként éltem meg. A hivatalos, újságokból ismert verzió szerint 2003 decemberében eladtam a részvényeimet a gyáraimat menedzselő kollégáimnak potom tizenöt millió dollárért. De ez a változat nem tartalmazza azt a tényt, hogy negyvenhat millió dollárnyi nekem járó osztalékot nem vettem fel, valamint azt sem, hogy részvényeim harminchét százaléka, a gyárak és ingatlanok piaci értéke barátok között is negyvenmillió dollárt ért. A bibliai Jóbbal együtt elmondhattam, Isten adta, Isten vette el.
- Ekkor tértél vissza az irodalomhoz?
- Igen, ez volt az a fordulópont, amikor felhagytam az üzleti élettel, s visszatértem első szerelmemhez, az irodalomhoz. Eleinte igen nehezen fogadtattam el környezetemmel a paradigmaváltást. Mindenki gyárosként ismert, s nem mint versfaragót. Bebizonyosodott, az irodalom is olyan mesterség, amelyet sokáig kell űzni, hogy megismerjenek. Vannak szerencsések, akiknek egy csapásra ez sikerül. Én ennek ellentéte vagyok. Nagyon sok munkával kevés babért szereztem. Talán azért is, mert későn, majdnem ötvenöt évesen kezdtem el újra. Amit valamikor úgy hittem, megtanultam, újra kellett tanulnom. Léteznek őstehetségek, én nem tartozom közéjük. Tizenkét év alatt három regényt, két novellás-, hét verseskötetet írtam. Díjakat is kaptam. Az éj puha testéért Gundel-díjat. Krasznahorkai László és Grecsó Krisztián elől vittem el a trófeát. Szinetár Miklós a díjátadón elismeréssel szólt regényemről. A temesvári Romániai Írók Szövetségétől is két kitüntetést kaptam, József Attila-díjat is az elmúlt években, s irodalmi munkásságomért a Magyar Köztársaság Érdemrendjének középkeresztjével ajándékoztak meg.
- Tudtommal külföldön is kiadták regényeidet.
- Az első román nyelvű verseskötetem, O sumă de sonete (Szonett-csokor) Șerban Foarță és Gábos Ildikó fordításában jelent meg. Ildikó fordította románra két regényemet, Az éj puha testét és a Regált is. Mindhárom a temesvári Brumar Kiadónál jelent meg. Idén, szintén Gábos Ildikó fordításában Fum (Füst) című novelláskötetem van a nyomdában. Kanadában a torontói Exile Editions kiadásában angol nyelven, az amerikai Sohár Pál fordításában a Far from nothing (Vanda örök, Gondolom, hogy létezem) című regényem jelent meg. Dublinban pedig két évvel ezelőtt Club at Eddy’s Barcímmel Az éj puha teste látott napvilágot. Megjelenésekor a londoni Goodreads legnépszerűbb könyvismertető honlapon a hónap legjobb könyve elismerést kapta. Oroszországban három regényemet adták ki Jurij Guszev fordításában. Franciául Manolita Dragomir-Filimonescu átköltésében a párizsi L’Harmattan Kiadónál La peau du rien (A semmi bőre) című verskötetem jelent meg, tavaly pedig Németországban a hallei Mitteldeutscher Kiadó gondozásában, Hans Henning Paetzeke fordításában Regál c. regényemet adták ki In den Furchen des Lichts ( A fény barázdáiban) címmel.
- A verset vagy a prózát szereted jobban?
- Mindkét irodalmi műfajnak megvannak a kihívásai. Nagyon kevésszer fordult elő velem, hogy regényírás közben verset írtam, s ez fordítva is igaz. Ha az ember benne él a regényben, akkor csak azzal foglalkozik, egész léte a történet körül forog. A regényt írja az ember, s aztán azt veszi észre, hogy a regény is írja az író életét. Amolyan máraisándoros szindróma ez, mágia, amely rátelepszik gondolataira, cselekedeteire, egész életére. Miközben az író alakítja szereplőinek életét, azon kapja magát, hogy ők is befolyásolják a sajátját. Átveszik rögeszméit, töprengéseit.
A vers is külön világ. A forma pedig meghatározó szerepet játszik benne. Szerintem nincs olyan, hogy modern költészet. Csak egyféle költészet van, s az maga a költészet. Persze kirándulni minden műfajban lehet, bejárni a magaslatokat, és mély szakadékokba zuhanni. A repülés, a zuhanás maga az élet. S ezzel lehet játszani, bíbelődni, fontoskodni körülötte. Az író meghatározza művét, de műve is visszahat rá. Kohézióban, szimbiózisban élnek.
- Prózai világunkban van-e létjogosultsága a lírának?
- Mindennek van létjogosultsága, aminek értelmes haszna van. A versben is éppúgy lüktet a gondolat, mint a prózában. Ha eszközökben, formában különböznek is egymástól, üzenetben kéz a kézben járnak. Az ember azért olvas, hogy olyan világokat, tájakat ismerjen meg, ahol előtte nem járt. Egzotikumaiban, látásmódjában a jó irodalom nemcsak szórakoztat, de ugyanakkor munkát is ad. Az olvasásnak, az írásnak rituáléja van, szentsége, törvénye és szabadsága. Van, aki nem szereti Dosztojevszkijt, például, vagy Thomas Mannt, urambocsá’ Krasznahorkai László regényeit. Nem a műben van a hiba. Az olvasónak be kell fogadnia az írást, rá kell hangolódnia, be kell lépnie abba a világba, mely előtte kitárul. Ha ez valamilyen okból nem sikerül, újra kell próbálkoznia. Ezért minden műnek több olvasata van, s ez függ a befogadó lelki, nyugalmi, érzelmi és értelmi állapotától.
- Milyen a viszonyod pályatársaiddal?
Sajnos keveset élek otthon, Erdélyben és Magyarországon. Monaco és Barbados között ingázom. Messze esem a magyar irodalmi történésektől, így szereplőitől is. Ez az önkéntes száműzetés, elszigeteltség sokszor rányomja kedvemre a bélyegét. Az ember barátokat csak úgy tud szerezni, ha közöttük él, együtt szívja velük a levegőt. Könyveiket, megjelent dolgaikat olvasom, de kevés alkalmam van arra, hogy nyugodtan el is beszélgessek velük. Pedig nekem, a tollforg
Mindent az íráson keresztül látok
Mikor megkaptam kérdéseidet, Karinthy Frigyes 1938-ban megjelent kiadatlan Naplóját és leveleit lapozgattam. A Nyugat Kiadó és Irodalmi Rt. gondozásában látott napvilágot, Asher Oszkár rendezte sajtó alá, Babits Mihály írt hozzá előszót. Nem emlékszem, mikor került hozzám a kötet, csak arra, hogy predeáli villámban találtam rá újra. Ezt azért említem meg, mert számtalan értékes dolgot gyűjt össze az ember az évek alatt, s ha többlaki, mint magam, hajlamos a feledés bugyraiban elhagyni értékeit. Talán azért is kötődöm annyira Karinthy Frigyeshez, mert gyermekkori olvasmányaim egyik legnagyobb élményét jelentette az Így írtok ti stílusparódia-kötete. Még ma is kuncogva emlékezem, miként szólt Jónás könyvének szerzőjéről, Dante fordítójáról, akit Babits Bihálynak nevezett: Született Szekszárdon: néhány nappal születése előtt ugyanis titkos figyelmeztetéssel rávette édesanyját, hogy utazzék Szekszárdra, nehogy »Szekszárdon Születtem, Színésznőt Szerettem« című leendő versében az alliterációt elrontsák.
- Szeretted az iskolát?
- Aradon, a Kapa (ma Căpitan Ignat) utcai iskolába, a Kilin-akadémián kezdtem az első osztályt. Mindig is szerettem iskolapadban ülni, de soha nem voltam kitűnő tanuló.
A hatvanas évek végén kerültem vissza Aradra, mert hét évig a Kolozsvári Balettintézet növendéke voltam. Ott sem voltam kimagasló táncos, de koreográfusnak, gondolom, jó lettem volna. Kiváló tanároknak örvendhettem: Szántó Andrásnak, Dombi Istvánnak, Valkay Ferencnek, többek között. Életem legszebb és mondhatnám, legmozgalmasabb hét évét töltöttem Kolozsváron. Két színházba jártam, két operába, minden héten kötelezően hangversenyekre, mert Zsizsmann zongoratanárnőm ezt szigorúan megkövetelte. Művészet- és balett-történetet tanultunk, történelmi és karaktertáncot. Két irodalmi kört látogattam, és akkor kezdtem el verseket és novellákat írni. A Napsugár szerkesztőségében Lászlóffy Aladár, Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Fodor Sándor foglalkozott velem. A hatvanas évek elején jelentek meg első verseim és karcolataim a fent említett gyermeklapban. Büszkén mutattam osztálytársaimnak, tanáraimnak. Azt hittem, van valami különleges abban, ha az ember írásait kinyomtatják. Sokkal később fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy nem a dicsőségért írunk, hanem mert valami fontos mondanivalónk van, s ezt – élményt, sorsot, mágiát – másokkal is meg akarjuk osztani. Azt, hogy mit gondolunk minderről, s azokról, akik megélik mindezt. Nemcsak az írást tanuljuk, hanem az írás is tanít bennünket. Nietzsche mondta valahol, ha sokáig nézi az ember az örvényt, egy idő múltán az örvény is visszanéz rá. Az ide vezető gondolat-ösvényeken akkoriban kezdtem el járni.
- Miért nem lettél balett-táncos?
- Apám hét év után kivett a balettintézetből. Szobafestőt akart belőlem faragni, mert az jól keres. Bár ő is íróember volt, remek riporter, annyira megkeserítették személyes tapasztalatai, teljesen kiábrándult az idealizmusból, az álomszerű vágyódásból, sikertelen próbálkozásaiból, fontosabbnak tartotta az anyagiakat, ontológiailag feleslegesnek a művészetet. Nem balett-kóristának, hanem sikeres, jól menő szobafestőnek szeretett volna látni. Végül egyikből sem lett semmi.
Aradra 1968-ban kerültem vissza. Mivel napközben különböző építőtelepeken dolgoztam, a líceum utolsó két osztályát esti tagozaton végeztem a mostani Csiky Gergely Főgimnáziumban. Tizenhét és fél évesen ott is érettségiztem. Nagyon jó tanáraim voltak: Sántha Alajos, Erdélyi Károly, Réhon József, Nagy Olga, Kapostyák Veronka, Amigó Sándor, Steinhübel Magda, Husztik Katalin, Kálnoky Ágnes. Emlékszem, érettségi előtt Jámbor Gyula, az akkori Vörös Lobogó napilap munkatársa – később kollégák lettünk – ellátogatott az osztályunkba, s megkérdezett engem is, mi szeretnék lenni, ha végeztem? Ahányszor eszembe jut ez e jelenet, elmosolyodom, mert akkor egy álmodozó, József Attilát, Radnóti Miklóst, Juhász Ferencet, Nagy Lászlót, Váci Mihályt, Somlyó Györgyöt, Bari Károlyt olvasó siheder górcsövével a világot a költészeten, irodalmon keresztül láttam, nem sejtettem, mennyi megpróbáltatás, küzdelem, csalódás – és valljam be, öröm is – vár rám.
- Miként és mikor kerültél Kanadába?
- Ezt elmondani egy regényt kellett megírnom. A Regálban erről részletesen szólok. Írás közben igen fájdalmas és lélekfárasztó élmény volt újra megtapasztalnom, amit egyszer már átéltem. Igen nehezen haladtam előre a szöveggel. Nem naplót, hanem a valóság és az álom keverékéből fikciót akartam alkotni. Messze elkerülni a személyes tapasztalatot, a traiskircheni menekülttábort, kívülről tekinteni magamra, mintha nem velem, hanem valaki mással történnének a dolgok. Az ámokfutásról, a félelemről, a kilátástalanságról, de ugyanakkor a reményről is akartam szólni. Arról is, hogy a mindenkori politikai hatalom – az én esetemben a diktatúra – ideig-óráig legyőzi az embert, de ha valami csoda folytán szorításából élve szabadul, akkor bizakodhat, remélhet.
Traiskirchenben regisztrálnia kellett a menekültnek. Három lehetősége volt: Amerika, Ausztrália és Kanada. Én minél messzebbre, Ausztráliába akartam menni. A véletlen vagy a sors végül is nem oda irányított, hanem Kanadába.
- Mit csináltál ott, mivel foglalkoztál?
- Calgary-be, Alberta provincia egyik legnagyobb városába kerültem 1984. április 12-én. Éppen véget ért a kőolajboom, nagy volt a munkanélküliség. Mégis sikerült munkát találnom. Igaz, majdnem éhbérért, három dollár húsz cent órabérért sikerült egy városszéli hatalmas szállodában elhelyezkednem. Abban az időben három dollár ötven centbe került egy üveg sör. Adófizető lettem. Beadhattam a kérelmem a családom kihozataláért. Az éj puha teste című regényemben Tamás alteregóm tapasztalatait írom meg. Az ő sorsát alakítom, mintha az enyémet.
Szeptemberben azonban tovább kellett állnom, mert bizonytalanná vált munkahelyem, s nem akartam, hogy nekem mondjanak fel, inkább én adtam be a felmondásomat. Kegyetlen, gazdaságilag labilis világban éltem. Megtörtént egyszer, hogy munkába menet, a szemközti járdára egy test zuhant. Valaki levetette magát a tizedik emeletről, mert a gazdasági válságban mindenét elvesztette. Ezt és azt is, hogy ki volt az illető, másnap az újsághírből tudtam meg.
Tehát felmondtam, és Torontóba autóztam egy lengyel családdal, a tulajnak volt gépkocsija, de nem volt jogosítványa. Nekem igen. Emlékszem arra a szeptemberi napsütötte délutánra, amikor megérkeztünk, a Concord szuperszonikus gép tartott bemutató repülést a város felett, este pedig Brian Mulroney, a Kanadai Progresszív Konzervatív párt színeiben az ország 18. miniszterelnöke lett. Ettől a naptól kezdve felfelé ívelt a pályám. Hat dollár ötven centes órabérrel munkát találtam egy autóalkatrészeket gyártó Magna-leányvállalatnál. A következő évben, nagy szerencse folytán megérkezett családom is. Ugyanis a szocialista Romániának a Most Favored Nationstátusáért teljesítenie kellett a kivándorlási kvótát, így feleségem és Melinda lányom több ezer más szerencsés emberrel együtt gyorsított eljárással elhagyhatta az országot. Később munkahelyet cseréltem, egy Chevrolet-Oldsmobile autószalonban kereskedő, majd menedzser lettem. Beiratkoztam a York Egyetemre, melyet négy év után el is végeztem. A Torontói Magyar Ház rádióadásait szerkesztettem és vezettem három évig, majd a Canadian Broadcasting Corporation nemzetközi rádió magyar adásának torontói tudósítója voltam. Az egyetem elvégzése után (1991) marketingcéget alapítottam.
- Mikor jöttél vissza, miért?
- Nyáron, 1991-ben vettem a bátorságot, hogy visszatérjek Aradra. Anyámat, apámat, testvéreimet látogattam meg. Mondanom sem kell, hogy a kürtösi állomásra érkezve torkomban dobogott a szívem, s csak akkor nyugodtam meg kissé, amikor a vonat újra elindult. Nem tartóztattak le! Az év decemberében, László öcsémmel kft.-t alapítottam, s Tungsram-termékek kereskedelmével kezdtünk foglalkozni. Akkoriban a romániai fényforrásgyárak szegényesen látták el a hazai piacot, mert kifizetődőbbnek tartották majdnem egész termelésüket külföldön értékesíteni, mivel a kapott valuta beváltásával, az évi öt-hatszáz százalékos infláció mellett, jobban tudtak gazdálkodni. Az első áruszállításunkon tizennégyezer dollárt kerestünk. A következő tizennégy hónap alatt készpénzben és áruban több mint kétmillió kétszázezer dollár hasznunk volt. Ebből vettük meg Bukarestben a csőd szélén álló, a Phare-programban felajánlott Electrofar lámpagyártó céget. Ebből lett aztán a Luxten Lighting Rt. Csodálatos évek voltak. Megtanultam a fényforrásgyártás technikáját, gépeket vettünk, a nemzetközi piacon a világ legnagyobb lámpagyártó cégeivel versenyeztünk. Megvettük a temesvári AEM mérőműszereket gyártó vállalatot. Rendkívül tehetséges mérnökökkel, munkásokkal dolgoztam együtt, olyan technikai megoldásokra és bravúrokra voltunk képesek, amelyekre ma is büszke vagyok.
- Honnan a mecénási ötlet?
- Torontóban azt láttam, hogy a szórványban, kisebbségben élő magyarok szívesen mennek egy olyan központba, mint a Magyar Ház. Innen született a Jelen Ház ötlete. Januárban volt tizenhat éve, hogy átvettük. Kimondottan kulturális központnak gondoltam, nyomdával az alagsorban, de menet közben változtak a dolgok, azért lett terasza, vendéglője, multifunkcionális, esküvőknek, keresztelőknek, más rendezvényeknek otthont adó terme. Színházat is indítottam, de megfúrták, sőt még ország-világ előtt meg is feddtek érte, mondván, ne összpontosuljon túl sok kulturális erő a kezemben. De ugyanazok, akik ellenem gondoltak, nem nyúltak a zsebükbe, amikor a Jelen napilapot kellett volna megmenteni, nagy gálánsan rám bízták. Ezt nem rosszallóan mondom, de ha már erről esett szó, nem álltam meg, hogy meg ne jegyezzem. Tizennyolc éve finanszírozom a Nyugati Jelent. Kezdetben nagy erővel, sok pénzzel fogtam munkához. Újságíró kollegáim segítettek, tanáccsal, sok-sok, nagyon sok munkával, egyéni áldozattal. Az, hogy ma is van Aradon napilap, az ő önfeláldozásuk nélkül nem sikerült volna. Tizenhatodik évébe lépett az Irodalmi Jelen. Önálló, országhatárokon túllépő, irodalmi-kulturális havilappá nőtte ki magát. Digitális kiadása naponta frissül, havonta két nyomtatott száma lát napvilágot. Az egyik a Nyugati Jelen nyolcoldalas irodalmi melléklete, a másik könyvformátumú, 120-150 oldalas irodalmi lap. Igen, mindez pénzbe kerül. Az évi kiadások kis részét vendéglátói tevékenységünkből fedezzük, a többit én állom. Ez évi százhúsz-százharminc ezer eurót tesz ki, de ez az összeg nem tartalmazza a Jelen Ház állandó karbantartási-fejlesztési költségeit. Tehát itt haszonról nem is beszélhetünk. Szívesen költekezem, hiszen az Isten megajándékozott, nekem is kötelességem ebből a magyar közösségnek valamilyen formában adni. Nem tudom, hogy a város magyarsága mennyire becsüli ezt, de gondolom, nem teszek kedvük ellenére.
- Miért váltál meg gyáraidtól?
- Ebben is van valami sorsszerű, amit én egyéni tragédiaként éltem meg. A hivatalos, újságokból ismert verzió szerint 2003 decemberében eladtam a részvényeimet a gyáraimat menedzselő kollégáimnak potom tizenöt millió dollárért. De ez a változat nem tartalmazza azt a tényt, hogy negyvenhat millió dollárnyi nekem járó osztalékot nem vettem fel, valamint azt sem, hogy részvényeim harminchét százaléka, a gyárak és ingatlanok piaci értéke barátok között is negyvenmillió dollárt ért. A bibliai Jóbbal együtt elmondhattam, Isten adta, Isten vette el.
- Ekkor tértél vissza az irodalomhoz?
- Igen, ez volt az a fordulópont, amikor felhagytam az üzleti élettel, s visszatértem első szerelmemhez, az irodalomhoz. Eleinte igen nehezen fogadtattam el környezetemmel a paradigmaváltást. Mindenki gyárosként ismert, s nem mint versfaragót. Bebizonyosodott, az irodalom is olyan mesterség, amelyet sokáig kell űzni, hogy megismerjenek. Vannak szerencsések, akiknek egy csapásra ez sikerül. Én ennek ellentéte vagyok. Nagyon sok munkával kevés babért szereztem. Talán azért is, mert későn, majdnem ötvenöt évesen kezdtem el újra. Amit valamikor úgy hittem, megtanultam, újra kellett tanulnom. Léteznek őstehetségek, én nem tartozom közéjük. Tizenkét év alatt három regényt, két novellás-, hét verseskötetet írtam. Díjakat is kaptam. Az éj puha testéért Gundel-díjat. Krasznahorkai László és Grecsó Krisztián elől vittem el a trófeát. Szinetár Miklós a díjátadón elismeréssel szólt regényemről. A temesvári Romániai Írók Szövetségétől is két kitüntetést kaptam, József Attila-díjat is az elmúlt években, s irodalmi munkásságomért a Magyar Köztársaság Érdemrendjének középkeresztjével ajándékoztak meg.
- Tudtommal külföldön is kiadták regényeidet.
- Az első román nyelvű verseskötetem, O sumă de sonete (Szonett-csokor) Șerban Foarță és Gábos Ildikó fordításában jelent meg. Ildikó fordította románra két regényemet, Az éj puha testét és a Regált is. Mindhárom a temesvári Brumar Kiadónál jelent meg. Idén, szintén Gábos Ildikó fordításában Fum (Füst) című novelláskötetem van a nyomdában. Kanadában a torontói Exile Editions kiadásában angol nyelven, az amerikai Sohár Pál fordításában a Far from nothing (Vanda örök, Gondolom, hogy létezem) című regényem jelent meg. Dublinban pedig két évvel ezelőtt Club at Eddy’s Barcímmel Az éj puha teste látott napvilágot. Megjelenésekor a londoni Goodreads legnépszerűbb könyvismertető honlapon a hónap legjobb könyve elismerést kapta. Oroszországban három regényemet adták ki Jurij Guszev fordításában. Franciául Manolita Dragomir-Filimonescu átköltésében a párizsi L’Harmattan Kiadónál La peau du rien (A semmi bőre) című verskötetem jelent meg, tavaly pedig Németországban a hallei Mitteldeutscher Kiadó gondozásában, Hans Henning Paetzeke fordításában Regál c. regényemet adták ki In den Furchen des Lichts ( A fény barázdáiban) címmel.
- A verset vagy a prózát szereted jobban?
- Mindkét irodalmi műfajnak megvannak a kihívásai. Nagyon kevésszer fordult elő velem, hogy regényírás közben verset írtam, s ez fordítva is igaz. Ha az ember benne él a regényben, akkor csak azzal foglalkozik, egész léte a történet körül forog. A regényt írja az ember, s aztán azt veszi észre, hogy a regény is írja az író életét. Amolyan máraisándoros szindróma ez, mágia, amely rátelepszik gondolataira, cselekedeteire, egész életére. Miközben az író alakítja szereplőinek életét, azon kapja magát, hogy ők is befolyásolják a sajátját. Átveszik rögeszméit, töprengéseit.
A vers is külön világ. A forma pedig meghatározó szerepet játszik benne. Szerintem nincs olyan, hogy modern költészet. Csak egyféle költészet van, s az maga a költészet. Persze kirándulni minden műfajban lehet, bejárni a magaslatokat, és mély szakadékokba zuhanni. A repülés, a zuhanás maga az élet. S ezzel lehet játszani, bíbelődni, fontoskodni körülötte. Az író meghatározza művét, de műve is visszahat rá. Kohézióban, szimbiózisban élnek.
- Prózai világunkban van-e létjogosultsága a lírának?
- Mindennek van létjogosultsága, aminek értelmes haszna van. A versben is éppúgy lüktet a gondolat, mint a prózában. Ha eszközökben, formában különböznek is egymástól, üzenetben kéz a kézben járnak. Az ember azért olvas, hogy olyan világokat, tájakat ismerjen meg, ahol előtte nem járt. Egzotikumaiban, látásmódjában a jó irodalom nemcsak szórakoztat, de ugyanakkor munkát is ad. Az olvasásnak, az írásnak rituáléja van, szentsége, törvénye és szabadsága. Van, aki nem szereti Dosztojevszkijt, például, vagy Thomas Mannt, urambocsá’ Krasznahorkai László regényeit. Nem a műben van a hiba. Az olvasónak be kell fogadnia az írást, rá kell hangolódnia, be kell lépnie abba a világba, mely előtte kitárul. Ha ez valamilyen okból nem sikerül, újra kell próbálkoznia. Ezért minden műnek több olvasata van, s ez függ a befogadó lelki, nyugalmi, érzelmi és értelmi állapotától.
- Milyen a viszonyod pályatársaiddal?
Sajnos keveset élek otthon, Erdélyben és Magyarországon. Monaco és Barbados között ingázom. Messze esem a magyar irodalmi történésektől, így szereplőitől is. Ez az önkéntes száműzetés, elszigeteltség sokszor rányomja kedvemre a bélyegét. Az ember barátokat csak úgy tud szerezni, ha közöttük él, együtt szívja velük a levegőt. Könyveiket, megjelent dolgaikat olvasom, de kevés alkalmam van arra, hogy nyugodtan el is beszélgessek velük. Pedig nekem, a tollforg
2017. március 7.
Terra magica – Palkó Ernő kiállítása a Bánffy palotában
Első alkalommal állítja ki munkáit a Művészeti Múzeumban Palkó Ernő keramikus, a Bánffy Palota emeleti termeiben március 2-án megnyílt kiállításon számos érdeklődő volt kíváncsi a művész Terra magica című tárlatára.
Az egybegyűlteket Lucian Nastasă-Kovács, a múzeum igazgatója köszöntötte, aki bevezetőjében elmondta: Palkó Ernő személyében egy végtelenül szerény embert ismert meg, aki nem nyomul előtérbe, mint megjegyezte, a megnyitón való felszólalását is „ki kellett kényszerítse”. Amint elhangzott, a tárlatot tavaly óta készítik elő, a múzeum igazgatója külön kiemelte azt a körültekintő hozzáállást, amit Palkó Ernő tanúsított az előkészítő munkálatok során, de arra is kitért, hogy a művész saját kezűleg helyezte el a munkáit, gondosan megtervezve mindegyik alkotás helyét a térben.
Dan Breaz műkritikus, a múzeum munkatársa úgy vélte, Palkó Ernő esetében a „művészetért hozott áldozat” ezúttal nem csupán metafora, hiszen a művész lépésről lépésre építette fel a kiállítást már a kezdeti elgondolástól fogva. – Azt is megfigyeltem a megnyitó előtti napokban, hogy mennyi odafigyeléssel rakta össze a tárlatot. Mindeközben sokat beszélgettünk az alkotás folyamatáról, sok mindent megtudtam a keramikusi műhelymunkáról – jegyezte meg a műkritikus.
Dan Breaz véleménye szerint a kiállított munkákon nagyszerűen összefonódnak az archaikus és a kortárs elemek, „némelyek torzóban maradva, némelyek a legapróbb részletekig kidolgozva”. – Palkónak sikerült olyan egyedi formákat felmutatni, olyan vizíó-töredékeket, amelyek segítségével kicsit megértünk valamit abból, ami „más szférákban” történik – hangsúlyozta a méltató.
– Ha Palkó Ernő művészetét kellene korszakolnom, azt mondhatnám: alkotói pályája új, eddigi legösszetettebb, legkomplexebb szakaszához érkezett. S bár mindaz, amit itt nekünk fekínál, következetes folytatása, kiteljesítése eddigi munkásságának, az összhatás valóban sokkoló. A művész ugyanis a kerámia határait döngeti – mondta Németh Júlia műkritikus a megnyitón. A méltató szerint a művész sokéves tapasztalatait felhasználva alakította ki „markánsan kifejező, választékos fordulatokban bővelkedő, egyedi kerámia nyelvezetét, sajátos stílusát”. Megjegyezte, Palkó Ernő az újrafelfedezett ősrégi technika, a raku alkalmazásával jut el „a figuralitást csak enyhén sejtető formáktól a konkrétumokig, a hangsúlyos domborulatokat megjelenítő, lírai hangvételű női torzókig és gunyorosan komor karneváli maszkokig”.
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusát Albertné Simon Edina konzul képviselte, aki átadta Mile Lajos főkonzul üdvözletét, a külképviselet vezetője ugyanis a nagyszalontai Arany János-ünnepség miatt nem lehetett jelen a megnyitón. – Palkó Ernő jó megérzéssel a régi korok emlékeit kapcsolta össze a mai világgal, az anyagi világot a természet lelki világával. Az új és hagyományos kerámiai technikák alkalmazása és ötvözése formailag és színben is újdonságot hozott, ösztönösen kísérletezve az anyaggal, formákkal – hangsúlyozta a konzul.
Az eseményen ugyanakkor jelen volt és náhány szóban méltatta a kiállítást valamint az alkalomra megjelent katalógust Benoît Bavouset, a Francia Kulturális Intézet igazgatója is.
Végül Palkó Ernő köszönetet mondott mindenkinek, aki a tárlat megszervezésében segítséget nyújtott, kiemelve Vákár István nyitottságát, mint mondta, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke első megkeresésére biztosította támogatásáról.
A megnyitón egyébiránt Lucian Nastasă-Kovács bejelentette: aznaptól a múzeum emeleti termeit a mozgáskorlátozott személyek is könnyebben látogathatják, sikerült ugyanis működésbe helyezni azt a szerkezetet, amelyet már jó ideje terveznek, de adminisztratív okok miatt elakadt. Az igazgató külön köszönetét fejezte ki Vákár Istvánnak, a megvalósításban nyújtott segítésért.
A tárlat március 19-ig látogatható a Bánffy Palotában.
Köllő Katalin
Szabadság (Kolozsvár)
Első alkalommal állítja ki munkáit a Művészeti Múzeumban Palkó Ernő keramikus, a Bánffy Palota emeleti termeiben március 2-án megnyílt kiállításon számos érdeklődő volt kíváncsi a művész Terra magica című tárlatára.
Az egybegyűlteket Lucian Nastasă-Kovács, a múzeum igazgatója köszöntötte, aki bevezetőjében elmondta: Palkó Ernő személyében egy végtelenül szerény embert ismert meg, aki nem nyomul előtérbe, mint megjegyezte, a megnyitón való felszólalását is „ki kellett kényszerítse”. Amint elhangzott, a tárlatot tavaly óta készítik elő, a múzeum igazgatója külön kiemelte azt a körültekintő hozzáállást, amit Palkó Ernő tanúsított az előkészítő munkálatok során, de arra is kitért, hogy a művész saját kezűleg helyezte el a munkáit, gondosan megtervezve mindegyik alkotás helyét a térben.
Dan Breaz műkritikus, a múzeum munkatársa úgy vélte, Palkó Ernő esetében a „művészetért hozott áldozat” ezúttal nem csupán metafora, hiszen a művész lépésről lépésre építette fel a kiállítást már a kezdeti elgondolástól fogva. – Azt is megfigyeltem a megnyitó előtti napokban, hogy mennyi odafigyeléssel rakta össze a tárlatot. Mindeközben sokat beszélgettünk az alkotás folyamatáról, sok mindent megtudtam a keramikusi műhelymunkáról – jegyezte meg a műkritikus.
Dan Breaz véleménye szerint a kiállított munkákon nagyszerűen összefonódnak az archaikus és a kortárs elemek, „némelyek torzóban maradva, némelyek a legapróbb részletekig kidolgozva”. – Palkónak sikerült olyan egyedi formákat felmutatni, olyan vizíó-töredékeket, amelyek segítségével kicsit megértünk valamit abból, ami „más szférákban” történik – hangsúlyozta a méltató.
– Ha Palkó Ernő művészetét kellene korszakolnom, azt mondhatnám: alkotói pályája új, eddigi legösszetettebb, legkomplexebb szakaszához érkezett. S bár mindaz, amit itt nekünk fekínál, következetes folytatása, kiteljesítése eddigi munkásságának, az összhatás valóban sokkoló. A művész ugyanis a kerámia határait döngeti – mondta Németh Júlia műkritikus a megnyitón. A méltató szerint a művész sokéves tapasztalatait felhasználva alakította ki „markánsan kifejező, választékos fordulatokban bővelkedő, egyedi kerámia nyelvezetét, sajátos stílusát”. Megjegyezte, Palkó Ernő az újrafelfedezett ősrégi technika, a raku alkalmazásával jut el „a figuralitást csak enyhén sejtető formáktól a konkrétumokig, a hangsúlyos domborulatokat megjelenítő, lírai hangvételű női torzókig és gunyorosan komor karneváli maszkokig”.
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusát Albertné Simon Edina konzul képviselte, aki átadta Mile Lajos főkonzul üdvözletét, a külképviselet vezetője ugyanis a nagyszalontai Arany János-ünnepség miatt nem lehetett jelen a megnyitón. – Palkó Ernő jó megérzéssel a régi korok emlékeit kapcsolta össze a mai világgal, az anyagi világot a természet lelki világával. Az új és hagyományos kerámiai technikák alkalmazása és ötvözése formailag és színben is újdonságot hozott, ösztönösen kísérletezve az anyaggal, formákkal – hangsúlyozta a konzul.
Az eseményen ugyanakkor jelen volt és náhány szóban méltatta a kiállítást valamint az alkalomra megjelent katalógust Benoît Bavouset, a Francia Kulturális Intézet igazgatója is.
Végül Palkó Ernő köszönetet mondott mindenkinek, aki a tárlat megszervezésében segítséget nyújtott, kiemelve Vákár István nyitottságát, mint mondta, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke első megkeresésére biztosította támogatásáról.
A megnyitón egyébiránt Lucian Nastasă-Kovács bejelentette: aznaptól a múzeum emeleti termeit a mozgáskorlátozott személyek is könnyebben látogathatják, sikerült ugyanis működésbe helyezni azt a szerkezetet, amelyet már jó ideje terveznek, de adminisztratív okok miatt elakadt. Az igazgató külön köszönetét fejezte ki Vákár Istvánnak, a megvalósításban nyújtott segítésért.
A tárlat március 19-ig látogatható a Bánffy Palotában.
Köllő Katalin
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 7.
Demény Péter nehezményezi, hogy nem válaszolt a Progress az ER megszüntetése ellen indított petícióra
Egy levelet juttatott el szerkesztőségünknek Demény Péter, az Erdélyi Riport megszüntetése ellen indított petíció kezdeményezője. Az író-publicista beszámol róla: február elsején lezárult az aláírásgyűjtés, a petíciót egy hónap alatt 875-en írták alá. A petícióban azt kérték az Erdélyi Riportot kiadó Progress Alapítványtól, hogy gondolja át az Erdélyi Riport megszüntetésére vonatkozó döntését, és álljon el ettől a szándékától. Demény Péter a petíciót egy levél kíséretében elküldte a kiadónak. A levélben azt írta, mivel az azóta eltelt időszakban megjelent nyilatkozatokból úgy értették, hogy valójában nem az Erdélyi Riport végleges megszüntetéséről, hanem csak megjelenésének időleges felfüggesztéséről volt szó, tájékoztatást kérnek arról, hogy a Progress Alapítványnak mi a további szándéka, és mikorra számíthatnak a portál újraindítására. Demény nehezményezi, hogy megkeresésére nem érkezett válasz, és úgy véli, ebből arra lehet következtetni, hogy az Erdélyi Riport tényleg megszűnt, vagy hogy az alapítvány nem szeretne nyilvánosan kommunikálni a terveiről. Utóbbi lehetőséget szintén különösnek és fájdalmasnak tartja. (hírszerk.)
Transindex.ro
Egy levelet juttatott el szerkesztőségünknek Demény Péter, az Erdélyi Riport megszüntetése ellen indított petíció kezdeményezője. Az író-publicista beszámol róla: február elsején lezárult az aláírásgyűjtés, a petíciót egy hónap alatt 875-en írták alá. A petícióban azt kérték az Erdélyi Riportot kiadó Progress Alapítványtól, hogy gondolja át az Erdélyi Riport megszüntetésére vonatkozó döntését, és álljon el ettől a szándékától. Demény Péter a petíciót egy levél kíséretében elküldte a kiadónak. A levélben azt írta, mivel az azóta eltelt időszakban megjelent nyilatkozatokból úgy értették, hogy valójában nem az Erdélyi Riport végleges megszüntetéséről, hanem csak megjelenésének időleges felfüggesztéséről volt szó, tájékoztatást kérnek arról, hogy a Progress Alapítványnak mi a további szándéka, és mikorra számíthatnak a portál újraindítására. Demény nehezményezi, hogy megkeresésére nem érkezett válasz, és úgy véli, ebből arra lehet következtetni, hogy az Erdélyi Riport tényleg megszűnt, vagy hogy az alapítvány nem szeretne nyilvánosan kommunikálni a terveiről. Utóbbi lehetőséget szintén különösnek és fájdalmasnak tartja. (hírszerk.)
Transindex.ro
2017. március 7.
Meddig terjedhet a naivitás?
Az RMDSZ autonómista pályaíve az 1996-os kormányzati szerepvállalással tört meg, ezt vélhetően még azok sem tagadják, akik átállították több mint húsz esztendeje a történelem váltóit. A Neptunt megjárt Tokay György ennek a politikának az egyik szorgalmazója, exponense és haszonélvezője volt.
Tokay lemondásakor arra hivatkozott, hogy Tőkés László úgymond legazemberezte az RMDSZ kormányzati tisztségviselőit. Akkor a szövetség tiszteletbeli elnöke valójában azt mondta a Demokratának adott interjújában, hogy a többség balek, akik viszont tudván tudva, hogy zsákutcába vezet a kisstílű alkupolitika, önös érdektől vezérelve vesznek részt ebben az önfeladási manőverben, azaz gazemberek. Nem idéztem szóról szóra, de a gondolati ív sértetlen.
Azóta is állandó dilemma azoknak, akik meg akarják érteni az egyes szereplők belső motivációit az, hogy vajon hányan követik azért ezt a sehova nem vezető, jövőkép nélküli kurzust, mert nem látnak más lehetőséget, hányan egyszerű megfelelési kényszerből, a betöltött szerep által formálva s hányan önző karrierizmusból.
Ha napjaink legfőbb problémáját, a migránskérdést nézzük (más megközelítésben Európa a mesterséges, tervszerű kiszínesítését, új honfoglalókkal való betelepítését, muszlim megszállását) akkor egy fokkal egyszerűbb a képlet.
Itt ugyanis, aligha lehet már bárki naiv.
Amikor nap mint nap érkeznek a hírek, hogy Párizsban a nők nem mernek egyes negyedekben felszállni tömegközlekedési eszközökre normális európai öltözékben, a német nők többsége nem érzi magát biztonságban közterületen, amikor sorra borulnak lángba európai városok negyedei, amikor statisztikáink vannak már arra nézve, hogy a jövevények elenyésző töredéke hajlandó dolgozni, s dokumentált tény az is, hogy megjelenésükkel megugrik a bűnözés, aligha nevezhető bárki naivnak, ha még mindig a „wilkommenskultur” szlogenjeit ismételgeti szájzsibbadásig.
Aki a betolakodókat menekülteknek nevezi, az hazug. A valódi menekültek nem hazudnak kilétükről, nem semmisítik meg a papírjaikat, nem követelőznek, hanem minden erejükkel azon vannak, hogy beilleszkedjenek s nem utolsósorban fegyelmezetten várják a törvény által kijelölt helyen, hogy sorsukról döntsenek. Lásd az egykori kommunista országok valódi menekültjeit.
Aki emberi jogokat emleget a muszlim betolakodók kapcsán amikor tudjuk jól, hogy ahol többségbe bekerülnek, lábbal tiporják a befogadók emberi jogait, az álszent, farizeus, szemforgató. Aki európaiságra hivatkozva tárná ki az Unió kapuit a nem kis részben hódító szándékú megszállók előtt, az az európai eszme árulója.
Nem lehet emberségből utat nyitni az embertelenség előtt. Nem kétséges, túltolta a kormány a tavaly a bevándorlás ügyében a népszavazási kampányt, de ez a kampány az ellenzék propagandájával ellentétben nemhogy gyűlölködő nem volt, de a valósághoz képest rendkívül mérsékelt és visszafogott volt.
A jogi határzár mára tervezett szigorítása, és a határkerítés folyamatban levő megerősítése nemzeti és európai érdek egyszerre. Aki pedig ezt tagadja, az nem naiv, hanem aktív támogatója a létünkre törő globális háttérhatalomnak.
Borbély Zsolt Attila
http://itthon.ma/szerintunk
Az RMDSZ autonómista pályaíve az 1996-os kormányzati szerepvállalással tört meg, ezt vélhetően még azok sem tagadják, akik átállították több mint húsz esztendeje a történelem váltóit. A Neptunt megjárt Tokay György ennek a politikának az egyik szorgalmazója, exponense és haszonélvezője volt.
Tokay lemondásakor arra hivatkozott, hogy Tőkés László úgymond legazemberezte az RMDSZ kormányzati tisztségviselőit. Akkor a szövetség tiszteletbeli elnöke valójában azt mondta a Demokratának adott interjújában, hogy a többség balek, akik viszont tudván tudva, hogy zsákutcába vezet a kisstílű alkupolitika, önös érdektől vezérelve vesznek részt ebben az önfeladási manőverben, azaz gazemberek. Nem idéztem szóról szóra, de a gondolati ív sértetlen.
Azóta is állandó dilemma azoknak, akik meg akarják érteni az egyes szereplők belső motivációit az, hogy vajon hányan követik azért ezt a sehova nem vezető, jövőkép nélküli kurzust, mert nem látnak más lehetőséget, hányan egyszerű megfelelési kényszerből, a betöltött szerep által formálva s hányan önző karrierizmusból.
Ha napjaink legfőbb problémáját, a migránskérdést nézzük (más megközelítésben Európa a mesterséges, tervszerű kiszínesítését, új honfoglalókkal való betelepítését, muszlim megszállását) akkor egy fokkal egyszerűbb a képlet.
Itt ugyanis, aligha lehet már bárki naiv.
Amikor nap mint nap érkeznek a hírek, hogy Párizsban a nők nem mernek egyes negyedekben felszállni tömegközlekedési eszközökre normális európai öltözékben, a német nők többsége nem érzi magát biztonságban közterületen, amikor sorra borulnak lángba európai városok negyedei, amikor statisztikáink vannak már arra nézve, hogy a jövevények elenyésző töredéke hajlandó dolgozni, s dokumentált tény az is, hogy megjelenésükkel megugrik a bűnözés, aligha nevezhető bárki naivnak, ha még mindig a „wilkommenskultur” szlogenjeit ismételgeti szájzsibbadásig.
Aki a betolakodókat menekülteknek nevezi, az hazug. A valódi menekültek nem hazudnak kilétükről, nem semmisítik meg a papírjaikat, nem követelőznek, hanem minden erejükkel azon vannak, hogy beilleszkedjenek s nem utolsósorban fegyelmezetten várják a törvény által kijelölt helyen, hogy sorsukról döntsenek. Lásd az egykori kommunista országok valódi menekültjeit.
Aki emberi jogokat emleget a muszlim betolakodók kapcsán amikor tudjuk jól, hogy ahol többségbe bekerülnek, lábbal tiporják a befogadók emberi jogait, az álszent, farizeus, szemforgató. Aki európaiságra hivatkozva tárná ki az Unió kapuit a nem kis részben hódító szándékú megszállók előtt, az az európai eszme árulója.
Nem lehet emberségből utat nyitni az embertelenség előtt. Nem kétséges, túltolta a kormány a tavaly a bevándorlás ügyében a népszavazási kampányt, de ez a kampány az ellenzék propagandájával ellentétben nemhogy gyűlölködő nem volt, de a valósághoz képest rendkívül mérsékelt és visszafogott volt.
A jogi határzár mára tervezett szigorítása, és a határkerítés folyamatban levő megerősítése nemzeti és európai érdek egyszerre. Aki pedig ezt tagadja, az nem naiv, hanem aktív támogatója a létünkre törő globális háttérhatalomnak.
Borbély Zsolt Attila
http://itthon.ma/szerintunk
2017. március 8.
Brüsszelben számolt be a romániai magyarok helyzetéről Kelemen Hunor
Kelemen Hunor, az RMDSZ S szövetségi elnöke azt nyilatkozta kedden Brüsszelben, hogy Európának nem szabad elfogadnia az olyan intézkedéseket, amelyek kisebbségellenesek, amelyek a jogállamiságot akarják felszámolni.
„Amikor azt kérdezik, hogy mit tehet az Európai Unió, mit tehet Brüsszel a kisebbségekért, én mindig azt mondom, hogy a jogállamisághoz kell ragaszkodnia, azokhoz az értékekhez, amelyek Európát gazdagítják. Nem szabad elfogadnunk az olyan eljárásokat, intézkedéseket, amelyek első látásra ugyan tetszetősek, de gyakorlatilag kisebbségellenesek, az emberi jogok, a tulajdonjog és a vallásszabadság ellen irányulnak, amelyek a jogállamiságot akarják felszámolni" – hangsúlyozta az elnök.
Az RMDSZ elnöke Sógor Csaba európai parlamenti képviselő meghívására vett részt a Bocskor Andrea, a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség- Keresztény Demokrata Néppárt európai parlamenti képviselője által kezdeményezett eseményen.
Kelemen Hunor tájékoztatójában kiemelt helyet kapott a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügye is, amely ellen 2016 novemberében indított eljárást a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), és amely kapcsán azzal vádolják az intézmény igazgatóját és a főtanfelügyelőt, hogy visszaélt hatalmával az iskola elindításakor.
A közlemény szerint Kelemen Hunor azt mondta: a törvényes előírásoknak megfelelően indították el a tanintézményt, a római katolikus egyház senkit sem károsított meg, visszakapta azt az épületet, amelyet a diktatúra idején koboztak el tőle. '2015-ben a történelmi magyar egyházak megállapodást írtak alá a tanügyi minisztériummal, amely előírja: az Alkotmány és a törvényes rendelkezéseknek megfelelően konzultálni kell a beiskolázási számokról, illetve tantervekről. Ezt a protokollumot is felrúgva indított eljárást az ügyészség, amely az elmúlt hetekben kihallgatásra hívta az iskolába járó gyermekek szüleit. A DNA rákérdezett arra is, hogy milyen vallásúak ők és gyermekeik, az iskolaválasztás apropójáról is érdeklődött, illetve azzal fenyegetett, hogy a gyermekek tanulmányait nem ismerik el a továbbiakban' – részletezte az RMDSZ elnöke.
Mint hangsúlyozta: a kommunizmusban a Securitate nem engedett meg magának hasonló eszközöket, olyanokat, amelyekkel nyomást gyakorolhatott egy egész közösségre. Ma már, amikor a cikluskezdő osztályokba elkezdődött a beiratkozás, több száz gyermek nem tudja Marosvásárhelyen, mihez kezdjen a 2017-es tanévtől: 'egy ügyészi eljárás tulajdonképpen a megszűnés peremére tolt egy erős iskolát. A román társadalom egy jelentős része pedig elfogadja, hogy végleges bírói ítélet nélkül, ügyészi eljárással meg lehessen szüntetni egy intézményt. Az, hogy az iskola alapításakor történt-e adminisztratív hiba, azt ki kell vizsgálni, de korrupcióról semmiképpen sem beszélhetünk.' – jelentette ki Kelemen.
Kelemen Hunor szerint az eset arról is árulkodik, hogy a politikai szándékon, előrelépéseken túl milyen eszközöket képes használni egy hatalom akkor, amikor az anyanyelv használatát, az anyanyelvű oktatást akarja korlátozni. Egy politikus pedig nem szólhat bele abba, hogy mit tesz az ügyészség, a bíróság, nem is kereshet megoldásokat.
Egy másik tapasztalatként Kelemen Hunor kiemelte: abban az időszakban, amikor Románia az európai uniós integráció előtt állt, a román társadalom és politikai osztály könnyebben, a kényszernek is engedve fogadott el kompromisszumos javaslatokat. Ezt követően viszont egyre inkább megpróbálta az oktatási intézményekben az anyanyelvhasználatot, az anyanyelvű oktatást korlátozni. 'Azt is kell látni, hogy a legutolsó törvénymódosításnál bár aprót, de sikerült előrelépni a magyar oktatás kiteljesítésében: a földrajzot és történelmet is lehet ma magyarul tanítani' – emelte ki az RMDSZ elnöke.
A 2011-es törvénymódosításkor továbbá elfogadták azt is, hogy a román nyelvet speciális tankönyvek szerint lehessen tanítani az 1-12. osztályban. Kiemelte: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatást mindmáig nem lehetett önállósítani, ezért pedig senkit sem vonnak felelősségre.
Összegzésként rámutatott: ma egy olyan helyzettel szembesülnek Romániában, amely megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan egy jogállamban.
Közlemény
Erdély.ma
Kelemen Hunor, az RMDSZ S szövetségi elnöke azt nyilatkozta kedden Brüsszelben, hogy Európának nem szabad elfogadnia az olyan intézkedéseket, amelyek kisebbségellenesek, amelyek a jogállamiságot akarják felszámolni.
„Amikor azt kérdezik, hogy mit tehet az Európai Unió, mit tehet Brüsszel a kisebbségekért, én mindig azt mondom, hogy a jogállamisághoz kell ragaszkodnia, azokhoz az értékekhez, amelyek Európát gazdagítják. Nem szabad elfogadnunk az olyan eljárásokat, intézkedéseket, amelyek első látásra ugyan tetszetősek, de gyakorlatilag kisebbségellenesek, az emberi jogok, a tulajdonjog és a vallásszabadság ellen irányulnak, amelyek a jogállamiságot akarják felszámolni" – hangsúlyozta az elnök.
Az RMDSZ elnöke Sógor Csaba európai parlamenti képviselő meghívására vett részt a Bocskor Andrea, a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség- Keresztény Demokrata Néppárt európai parlamenti képviselője által kezdeményezett eseményen.
Kelemen Hunor tájékoztatójában kiemelt helyet kapott a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügye is, amely ellen 2016 novemberében indított eljárást a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), és amely kapcsán azzal vádolják az intézmény igazgatóját és a főtanfelügyelőt, hogy visszaélt hatalmával az iskola elindításakor.
A közlemény szerint Kelemen Hunor azt mondta: a törvényes előírásoknak megfelelően indították el a tanintézményt, a római katolikus egyház senkit sem károsított meg, visszakapta azt az épületet, amelyet a diktatúra idején koboztak el tőle. '2015-ben a történelmi magyar egyházak megállapodást írtak alá a tanügyi minisztériummal, amely előírja: az Alkotmány és a törvényes rendelkezéseknek megfelelően konzultálni kell a beiskolázási számokról, illetve tantervekről. Ezt a protokollumot is felrúgva indított eljárást az ügyészség, amely az elmúlt hetekben kihallgatásra hívta az iskolába járó gyermekek szüleit. A DNA rákérdezett arra is, hogy milyen vallásúak ők és gyermekeik, az iskolaválasztás apropójáról is érdeklődött, illetve azzal fenyegetett, hogy a gyermekek tanulmányait nem ismerik el a továbbiakban' – részletezte az RMDSZ elnöke.
Mint hangsúlyozta: a kommunizmusban a Securitate nem engedett meg magának hasonló eszközöket, olyanokat, amelyekkel nyomást gyakorolhatott egy egész közösségre. Ma már, amikor a cikluskezdő osztályokba elkezdődött a beiratkozás, több száz gyermek nem tudja Marosvásárhelyen, mihez kezdjen a 2017-es tanévtől: 'egy ügyészi eljárás tulajdonképpen a megszűnés peremére tolt egy erős iskolát. A román társadalom egy jelentős része pedig elfogadja, hogy végleges bírói ítélet nélkül, ügyészi eljárással meg lehessen szüntetni egy intézményt. Az, hogy az iskola alapításakor történt-e adminisztratív hiba, azt ki kell vizsgálni, de korrupcióról semmiképpen sem beszélhetünk.' – jelentette ki Kelemen.
Kelemen Hunor szerint az eset arról is árulkodik, hogy a politikai szándékon, előrelépéseken túl milyen eszközöket képes használni egy hatalom akkor, amikor az anyanyelv használatát, az anyanyelvű oktatást akarja korlátozni. Egy politikus pedig nem szólhat bele abba, hogy mit tesz az ügyészség, a bíróság, nem is kereshet megoldásokat.
Egy másik tapasztalatként Kelemen Hunor kiemelte: abban az időszakban, amikor Románia az európai uniós integráció előtt állt, a román társadalom és politikai osztály könnyebben, a kényszernek is engedve fogadott el kompromisszumos javaslatokat. Ezt követően viszont egyre inkább megpróbálta az oktatási intézményekben az anyanyelvhasználatot, az anyanyelvű oktatást korlátozni. 'Azt is kell látni, hogy a legutolsó törvénymódosításnál bár aprót, de sikerült előrelépni a magyar oktatás kiteljesítésében: a földrajzot és történelmet is lehet ma magyarul tanítani' – emelte ki az RMDSZ elnöke.
A 2011-es törvénymódosításkor továbbá elfogadták azt is, hogy a román nyelvet speciális tankönyvek szerint lehessen tanítani az 1-12. osztályban. Kiemelte: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatást mindmáig nem lehetett önállósítani, ezért pedig senkit sem vonnak felelősségre.
Összegzésként rámutatott: ma egy olyan helyzettel szembesülnek Romániában, amely megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan egy jogállamban.
Közlemény
Erdély.ma
2017. március 8.
Csak tíz személy felvonulását engedélyezte a vásárhelyi polgármesteri hivatal
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a székely szabadság pénteken tartandó napjára csak a székely vértanúk emlékműve melletti megemlékezést hagyta jóvá, a résztvevők felvonulását nem, és még kevésbé azt, hogy a résztvevők az úttesten vonuljanak – közölte egy közleményben a hivatal szerdán.
A polgármesteri hivatal a dokumentumban megjegyezte: a szervezők rendelkezésére bocsátja a Mihai Eminescu Központ nagytermét, „hogy ott kulturális rendezvényeket tartsanak a székely szabadság napja alkalmából". Azt is hozzátette, hogy a polgármesteri hivatal „jóváhagyta hogy legfeljebb tíz résztvevő a prefektusi hivatalhoz menjen, és ott petíciót nyújtson be, amint azt a törvény írja" – áll a közleményben. A hivatal álláspontja szerint a székely szabadság napja résztvevői kizárólag a járdán távozhatnak a megemlékezés helyszínéről.
Kincses Előd ügyvéd, a megmozdulás szervezőinek a jogi képviselője az MTI-nek elmondta, a városháza nem is tájékoztatta a székely szabadság napja szervezőit, csupán a sajtóközleményben rögzítette álláspontját. Az ügyvéd egyértelműen hivatali hatalommal való visszaélésnek tekintette a városháza állásfoglalását.
Emlékeztetett rá, hogy tavaly júniusban jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a 2016-os és 2017-es demonstráció 2015 elején tett bejelentése jogszerű volt, és a bíróság arra kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy vegye tudomásul a bejelentést. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg.
Kincses Előd átiratban kérte a csendőrséget, hogy járjon el a szervezőkkel múlt pénteken kötött megegyezésnek megfelelően. László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta: arról állapodtak meg, hogy a csendőrség biztosítja a tiltakozók felvonulását az úttest egyik sávján.
Lucian Goga prefektus egy szerdai sajtóbeszélgetésen elmondta: a belügyminisztériumnak alárendelt rendfenntartó egységek mindent megtettek azért, hogy a megmozdulás normális körülmények között, a törvények betartásával folyjon le. A prefektus ugyanakkor nyugalomra, megértésre szólította fel a résztvevőket. „Mindenkinek jogában áll hangot adni a vágyainak, gondolatainak, de csakis a törvény betartásával, a közrend és a csend háborítása nélkül" – jelentette ki a prefektus.
Lucian Goga ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a megmozdulás a kölcsönös tisztelet jegyében fog lezajlani, hiszen – mint megemlítette – Marosvásárhelyen több etnikum él együtt.
A Székely Nemzeti Tanács pénteken délután helyi idő szerint 16 órára hívta a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékműve mellé a székelyeket, hogy ott a Habsburg-ellenes székely szervezkedés miatt 1854. március 10-én kivégzett vezetőire emlékezzenek, majd a prefektusi hivatal elé vonuljanak kinyilvánítani a székelység autonómiaigényét.
MTI
Erdély.ma
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a székely szabadság pénteken tartandó napjára csak a székely vértanúk emlékműve melletti megemlékezést hagyta jóvá, a résztvevők felvonulását nem, és még kevésbé azt, hogy a résztvevők az úttesten vonuljanak – közölte egy közleményben a hivatal szerdán.
A polgármesteri hivatal a dokumentumban megjegyezte: a szervezők rendelkezésére bocsátja a Mihai Eminescu Központ nagytermét, „hogy ott kulturális rendezvényeket tartsanak a székely szabadság napja alkalmából". Azt is hozzátette, hogy a polgármesteri hivatal „jóváhagyta hogy legfeljebb tíz résztvevő a prefektusi hivatalhoz menjen, és ott petíciót nyújtson be, amint azt a törvény írja" – áll a közleményben. A hivatal álláspontja szerint a székely szabadság napja résztvevői kizárólag a járdán távozhatnak a megemlékezés helyszínéről.
Kincses Előd ügyvéd, a megmozdulás szervezőinek a jogi képviselője az MTI-nek elmondta, a városháza nem is tájékoztatta a székely szabadság napja szervezőit, csupán a sajtóközleményben rögzítette álláspontját. Az ügyvéd egyértelműen hivatali hatalommal való visszaélésnek tekintette a városháza állásfoglalását.
Emlékeztetett rá, hogy tavaly júniusban jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a 2016-os és 2017-es demonstráció 2015 elején tett bejelentése jogszerű volt, és a bíróság arra kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy vegye tudomásul a bejelentést. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg.
Kincses Előd átiratban kérte a csendőrséget, hogy járjon el a szervezőkkel múlt pénteken kötött megegyezésnek megfelelően. László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta: arról állapodtak meg, hogy a csendőrség biztosítja a tiltakozók felvonulását az úttest egyik sávján.
Lucian Goga prefektus egy szerdai sajtóbeszélgetésen elmondta: a belügyminisztériumnak alárendelt rendfenntartó egységek mindent megtettek azért, hogy a megmozdulás normális körülmények között, a törvények betartásával folyjon le. A prefektus ugyanakkor nyugalomra, megértésre szólította fel a résztvevőket. „Mindenkinek jogában áll hangot adni a vágyainak, gondolatainak, de csakis a törvény betartásával, a közrend és a csend háborítása nélkül" – jelentette ki a prefektus.
Lucian Goga ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a megmozdulás a kölcsönös tisztelet jegyében fog lezajlani, hiszen – mint megemlítette – Marosvásárhelyen több etnikum él együtt.
A Székely Nemzeti Tanács pénteken délután helyi idő szerint 16 órára hívta a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékműve mellé a székelyeket, hogy ott a Habsburg-ellenes székely szervezkedés miatt 1854. március 10-én kivégzett vezetőire emlékezzenek, majd a prefektusi hivatal elé vonuljanak kinyilvánítani a székelység autonómiaigényét.
MTI
Erdély.ma
2017. március 8.
Gyakorlatias és nem megterhelő (Új romántanterv ötödiktől)
Az V–VIII. osztály számára írt új romántanterv az idegen nyelv tanításának szempontjait követi, a funkcionális kommunikációs modellt alkalmazza, interaktív módszereket javasol, célja, hogy a diákok megtanuljanak kommunikálni, és azokat a nyelvi formákat, amelyeket az iskolában elsajátítanak, az életben is tudják használni – foglalta össze a nemrég elfogadott tanterv lényegét lapunk számára Szép Helga, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium román szakos tanára, aki az országos tantervkészítő bizottság tagjaként részt vett a tervezet összeállításában. A szakember szerint a magyar diákok számára írt program jó, a tankönyvírókon és a pedagógusokon múlik, miként hasznosítják az adott lehetőséget.
Az újszerű sajátos romántanterv és -tankönyv bevezetése elérkezett az ötödik osztályig, a jelenlegi negyedikesek lesznek az elsők, akik a nemrég elfogadott tanterv alapján tanulják a román nyelvet. Az oktatási minisztérium folyamatosan kívánja bevezetni az új programot, ami azt jelenti, hogy idén csak az ötödikesek tankönyveit készítik el, majd ők tanulnak először hatodikban, hetedikben és nyolcadikban is a szóban forgó tanterv alapján. Ezért fontos, hogy említett dokumentumot olyanok készítsék el, akik ismerik a különböző korosztályok nyelvi teherbírását, érdeklődését és a kisebb osztályokban szerzett ismereteiket. Szép Helga éppen ilyen jellegű tapasztalataira alapozva jelentkezett a tantervkészítők közé. A tanítóképző elvégzése után nyolc évig tanított elemiben a Plugor Sándor Művészeti Líceumban, az egyetemi alapképzést és mesterit követően vált a Székely Mikó Kollégium tanárává, ahol tizenkét éve tanít román nyelv és irodalmat ötödiktől tizenkettedikig. A tantervkészítő testületben általános és középiskolai pedagógusokkal, egyetemi tanárokkal együtt dolgozott, köztük olyan kollégáival is, akik részt vettek azokban a minisztériumon kívüli munkacsoportokban, amelyek korábban már készítettek sajátos romántantervet magyar diákok számára.
Az új ismeret épüljön a régire
A szakember lapunknak elmondta, hogy tematikusan csoportosítottak olyan témákat, amelyek a gyermekek érdeklődését felkeltik, ilyen például a közvetlen környezet, az egyén és a környezet, a család, a barátok, az állatvilág, az olvasás mint hobbi, a világ dolgaihoz való viszonyulás, és ezekhez szorosan fűződnek az egyén és a mások értékei, ami által megjelenik a multikulturalizmus is a tantervben. Meghatározták a feldolgozásra kerülő szövegek számát, és követték, hogy a szókincsbővítés koncentrikus legyen, az új mindig épüljön a régire. Szép Helga elmondta, az ötödikes diáknak nem javasolnak másfél oldalasnál hosszabb szöveget olvasásra, mert megijed a szöveg nagyságától, és attól, hogy sok benne az ismeretlen szó. Meghatározták, hogy ötödikben 450–500 szóból álljanak a szövegek, hatodikban 550 és 650 között, hetedikben 650 és 750 között, nyolcadikban 750 és 850 között. Újdonság, hogy a szövegekhez javasolt szerzők között a klasszikus irodalom mellett posztmodern írók is szerepelnek, és nemcsak román szerzők jelennek meg a listán, hanem a gyermekeknek írt világirodalomból is válogattak.
Azt is előírták, hogy milyen nagyságú legyen a szövegalkotás: ötödikben száz-százötven szóból álljon, és nyolcadikig fokozatosan növekszik legtöbb háromszáz szóig. Az nem szerepel a tantervben, hogy egy szöveg hány új szót tartalmazhat, mert a szakemberek szerint ez függ attól, hogy milyen a román szóbősége a diákoknak, ami vidékenként nagyon változó, hisz nem mindegy, hogy a gyermek csak az iskolában tanul románul, vagy lehetősége van a környezetében iskolán kívül is beszélni a nyelvet. A tanterv megadja a szabadságot a tanárnak, hogy a saját osztályára mérve, a saját módszereivel formálhassa a kommunikációs készségeket – véli Szép Helga.
Kérdésünkre, hogy mennyire ismerték a tankönyvírók az elemi osztályosok új romántantervét, és mennyire vették figyelembe, hogy onnan folytassák az ötödikes elvárásokat, a pedagógus elmondta: a tantervíró bizottság minden tagja megkapta az I–IV. osztályos új romántantervet, és nemcsak a magyar diákok számára megszerkesztett tantervet, hanem a német kisebbségét is, ezeket áttanulmányozták, ebből indultak ki és ezt követték. Kifejtette, legfontosabb a beszédértés és a szóbeli kifejezés, ezért az olyan általános kompetenciák kialakítására helyezték a hangsúlyt, mint a szóbeli szövegértés, a szóbeli szöveg alkotása, az írásbeli szöveg értése és az írásbeli szöveg alkotása, és ehhez hozzájön a multikulturális fogékonyságra való hajlam fejlesztése, ami már az elemisek tantervében is helyet kap. Szem előtt tartották, hogy a nyelvi tartalmak először intuitív módon épüljenek be, aztán gyakorlati úton, és csak azután elméleti síkon – mondotta. „Az V–VIII. osztályos nyelvtan nem különálló, beépül a szövegalkotásba, a szövegértésbe, és azt szeretnénk elérni, hogy először gyakorlati úton sajátítsák el a nyelvi struktúrákat, és csak azután tanítsuk meg az elméletet. Nem a szófajtából indulunk ki, hanem a mondattanból, mert a gyermek mondatokban beszél. Nagyon sok a gyakorlat, interaktív feladat, beszéltetés. Újdonság, hogy a hallott szövegre nagy hangsúlyt fektetünk, sok a szöveghallgatás hangfelvételről, és a tanár választhatja ki, hogy milyen műfajban hallgatnak szövegeket. Ezek lehetnek párbeszédek, könnyebb szövegek, természetesen az életkornak megfelelően. A tantervíróknak az volt a céljuk, hogy olyan tantervet készítsenek, amely alapján a tanárok maguk is boldogulhatnak, kiválaszthatják a megfelelő szövegeket” – mondta Szép Helga. A következő lépés az, hogy jó tankönyveket szerkesszenek, és hogy szeptemberben ott legyen a munkaeszköz minden magyar ötödikes asztalán, annak a nemzedéknek a kezében, amely negyedikesként idén kapott először romántankönyvet, korábban új tanterv alapján tanultak régi könyvből, illetve könyv nélkül.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az V–VIII. osztály számára írt új romántanterv az idegen nyelv tanításának szempontjait követi, a funkcionális kommunikációs modellt alkalmazza, interaktív módszereket javasol, célja, hogy a diákok megtanuljanak kommunikálni, és azokat a nyelvi formákat, amelyeket az iskolában elsajátítanak, az életben is tudják használni – foglalta össze a nemrég elfogadott tanterv lényegét lapunk számára Szép Helga, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium román szakos tanára, aki az országos tantervkészítő bizottság tagjaként részt vett a tervezet összeállításában. A szakember szerint a magyar diákok számára írt program jó, a tankönyvírókon és a pedagógusokon múlik, miként hasznosítják az adott lehetőséget.
Az újszerű sajátos romántanterv és -tankönyv bevezetése elérkezett az ötödik osztályig, a jelenlegi negyedikesek lesznek az elsők, akik a nemrég elfogadott tanterv alapján tanulják a román nyelvet. Az oktatási minisztérium folyamatosan kívánja bevezetni az új programot, ami azt jelenti, hogy idén csak az ötödikesek tankönyveit készítik el, majd ők tanulnak először hatodikban, hetedikben és nyolcadikban is a szóban forgó tanterv alapján. Ezért fontos, hogy említett dokumentumot olyanok készítsék el, akik ismerik a különböző korosztályok nyelvi teherbírását, érdeklődését és a kisebb osztályokban szerzett ismereteiket. Szép Helga éppen ilyen jellegű tapasztalataira alapozva jelentkezett a tantervkészítők közé. A tanítóképző elvégzése után nyolc évig tanított elemiben a Plugor Sándor Művészeti Líceumban, az egyetemi alapképzést és mesterit követően vált a Székely Mikó Kollégium tanárává, ahol tizenkét éve tanít román nyelv és irodalmat ötödiktől tizenkettedikig. A tantervkészítő testületben általános és középiskolai pedagógusokkal, egyetemi tanárokkal együtt dolgozott, köztük olyan kollégáival is, akik részt vettek azokban a minisztériumon kívüli munkacsoportokban, amelyek korábban már készítettek sajátos romántantervet magyar diákok számára.
Az új ismeret épüljön a régire
A szakember lapunknak elmondta, hogy tematikusan csoportosítottak olyan témákat, amelyek a gyermekek érdeklődését felkeltik, ilyen például a közvetlen környezet, az egyén és a környezet, a család, a barátok, az állatvilág, az olvasás mint hobbi, a világ dolgaihoz való viszonyulás, és ezekhez szorosan fűződnek az egyén és a mások értékei, ami által megjelenik a multikulturalizmus is a tantervben. Meghatározták a feldolgozásra kerülő szövegek számát, és követték, hogy a szókincsbővítés koncentrikus legyen, az új mindig épüljön a régire. Szép Helga elmondta, az ötödikes diáknak nem javasolnak másfél oldalasnál hosszabb szöveget olvasásra, mert megijed a szöveg nagyságától, és attól, hogy sok benne az ismeretlen szó. Meghatározták, hogy ötödikben 450–500 szóból álljanak a szövegek, hatodikban 550 és 650 között, hetedikben 650 és 750 között, nyolcadikban 750 és 850 között. Újdonság, hogy a szövegekhez javasolt szerzők között a klasszikus irodalom mellett posztmodern írók is szerepelnek, és nemcsak román szerzők jelennek meg a listán, hanem a gyermekeknek írt világirodalomból is válogattak.
Azt is előírták, hogy milyen nagyságú legyen a szövegalkotás: ötödikben száz-százötven szóból álljon, és nyolcadikig fokozatosan növekszik legtöbb háromszáz szóig. Az nem szerepel a tantervben, hogy egy szöveg hány új szót tartalmazhat, mert a szakemberek szerint ez függ attól, hogy milyen a román szóbősége a diákoknak, ami vidékenként nagyon változó, hisz nem mindegy, hogy a gyermek csak az iskolában tanul románul, vagy lehetősége van a környezetében iskolán kívül is beszélni a nyelvet. A tanterv megadja a szabadságot a tanárnak, hogy a saját osztályára mérve, a saját módszereivel formálhassa a kommunikációs készségeket – véli Szép Helga.
Kérdésünkre, hogy mennyire ismerték a tankönyvírók az elemi osztályosok új romántantervét, és mennyire vették figyelembe, hogy onnan folytassák az ötödikes elvárásokat, a pedagógus elmondta: a tantervíró bizottság minden tagja megkapta az I–IV. osztályos új romántantervet, és nemcsak a magyar diákok számára megszerkesztett tantervet, hanem a német kisebbségét is, ezeket áttanulmányozták, ebből indultak ki és ezt követték. Kifejtette, legfontosabb a beszédértés és a szóbeli kifejezés, ezért az olyan általános kompetenciák kialakítására helyezték a hangsúlyt, mint a szóbeli szövegértés, a szóbeli szöveg alkotása, az írásbeli szöveg értése és az írásbeli szöveg alkotása, és ehhez hozzájön a multikulturális fogékonyságra való hajlam fejlesztése, ami már az elemisek tantervében is helyet kap. Szem előtt tartották, hogy a nyelvi tartalmak először intuitív módon épüljenek be, aztán gyakorlati úton, és csak azután elméleti síkon – mondotta. „Az V–VIII. osztályos nyelvtan nem különálló, beépül a szövegalkotásba, a szövegértésbe, és azt szeretnénk elérni, hogy először gyakorlati úton sajátítsák el a nyelvi struktúrákat, és csak azután tanítsuk meg az elméletet. Nem a szófajtából indulunk ki, hanem a mondattanból, mert a gyermek mondatokban beszél. Nagyon sok a gyakorlat, interaktív feladat, beszéltetés. Újdonság, hogy a hallott szövegre nagy hangsúlyt fektetünk, sok a szöveghallgatás hangfelvételről, és a tanár választhatja ki, hogy milyen műfajban hallgatnak szövegeket. Ezek lehetnek párbeszédek, könnyebb szövegek, természetesen az életkornak megfelelően. A tantervíróknak az volt a céljuk, hogy olyan tantervet készítsenek, amely alapján a tanárok maguk is boldogulhatnak, kiválaszthatják a megfelelő szövegeket” – mondta Szép Helga. A következő lépés az, hogy jó tankönyveket szerkesszenek, és hogy szeptemberben ott legyen a munkaeszköz minden magyar ötödikes asztalán, annak a nemzedéknek a kezében, amely negyedikesként idén kapott először romántankönyvet, korábban új tanterv alapján tanultak régi könyvből, illetve könyv nélkül.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 8.
Iohannis: Aggasztóak az ügyészség elleni támadások
Aggasztónak tartja Klaus Iohannis államfő a bírák és ügyészek függetlensége elleni támadásokat, amelyek szerinte az igazságszolgáltatás függetlenségét és a jogállamiságot veszélyeztetik. Az elnök a legfőbb ügyészség évértékelő értekezletén beszélt erről tegnap, kimondatlanul is arra reagálva, hogy a szociálliberális kormánytöbbség – és főként Călin Popescu Tăriceanu szenátusi házelnök – hatalmi visszaéléssel vádolja az ügyészeket, és valamilyen „civil ellenőrzés” bevezetését szorgalmazza.
Iohannis a demokrácia érettségének jeleként értékelte az igazságszolgáltatásba vetett bizalom növekedését, és úgy vélekedett: a közelmúltban lezajlott tüntetések is egyértelművé tették, hogy az emberek korrupciómentes, korrekt országot akarnak, amelyben a törvénysértést büntetik, és nem tűrik el a visszaélést. Ezt csak a politikai befolyásoktól független igazságszolgáltatás képes biztosítani, mutatott rá az államfő, aki szerint az Európai Bizottság csak akkor fogja lezárni a román igazságügyi rendszer folyamatos ellenőrzését, ha a reformok visszafordíthatatlanná válnak. Călin Popescu Tăriceanu házelnök egy vasárnap esti tévéinterjúban azt nyilatkozta: a korrupcióellenes ügyészség önkényes, minden civil kontroll alól elszabadult intézménnyé vált. „Amint láthatjuk, az ügyészek nem szentek, egyeseknek közülük súlyos erkölcsi, értékítéleti hiányosságaik vannak, nem bízhatunk vakon ezekben az intézményekben. A visszaélésekre már több ízben felhívtam a figyelmet, de egyesek nem hajlandóak ezt megérteni, amíg ők maguk nem válnak ezek áldozataivá” – mondta a szenátus elnöke. Ügyészségi visszaélésekre panaszkodtak az utóbbi időben több ízben az RMDSZ vezetői is. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint a vádhatóság az egykori kommunista titkosrendőrség, a Securitate módszereivel próbálja megfélemlíteni a magyar közösséget a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megalapítása ügyében, más esetekben pedig – például a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium – az igazságszolgáltatás az egyházi ingatlanok újraállamosításának eszközévé vált.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Aggasztónak tartja Klaus Iohannis államfő a bírák és ügyészek függetlensége elleni támadásokat, amelyek szerinte az igazságszolgáltatás függetlenségét és a jogállamiságot veszélyeztetik. Az elnök a legfőbb ügyészség évértékelő értekezletén beszélt erről tegnap, kimondatlanul is arra reagálva, hogy a szociálliberális kormánytöbbség – és főként Călin Popescu Tăriceanu szenátusi házelnök – hatalmi visszaéléssel vádolja az ügyészeket, és valamilyen „civil ellenőrzés” bevezetését szorgalmazza.
Iohannis a demokrácia érettségének jeleként értékelte az igazságszolgáltatásba vetett bizalom növekedését, és úgy vélekedett: a közelmúltban lezajlott tüntetések is egyértelművé tették, hogy az emberek korrupciómentes, korrekt országot akarnak, amelyben a törvénysértést büntetik, és nem tűrik el a visszaélést. Ezt csak a politikai befolyásoktól független igazságszolgáltatás képes biztosítani, mutatott rá az államfő, aki szerint az Európai Bizottság csak akkor fogja lezárni a román igazságügyi rendszer folyamatos ellenőrzését, ha a reformok visszafordíthatatlanná válnak. Călin Popescu Tăriceanu házelnök egy vasárnap esti tévéinterjúban azt nyilatkozta: a korrupcióellenes ügyészség önkényes, minden civil kontroll alól elszabadult intézménnyé vált. „Amint láthatjuk, az ügyészek nem szentek, egyeseknek közülük súlyos erkölcsi, értékítéleti hiányosságaik vannak, nem bízhatunk vakon ezekben az intézményekben. A visszaélésekre már több ízben felhívtam a figyelmet, de egyesek nem hajlandóak ezt megérteni, amíg ők maguk nem válnak ezek áldozataivá” – mondta a szenátus elnöke. Ügyészségi visszaélésekre panaszkodtak az utóbbi időben több ízben az RMDSZ vezetői is. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint a vádhatóság az egykori kommunista titkosrendőrség, a Securitate módszereivel próbálja megfélemlíteni a magyar közösséget a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megalapítása ügyében, más esetekben pedig – például a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium – az igazságszolgáltatás az egyházi ingatlanok újraállamosításának eszközévé vált.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 8.
Elutasítják a közkegyelmi javaslatot
Şerban Nicolae szociáldemokrata szenátor hétfőn nyújtotta be a jogi bizottsághoz az egyes szabadságvesztéssel járó büntetések és nevelő jellegű intézkedések közkegyelemben részesítésére vonatkozó törvénytervezet-módosító javaslatát, melynek értelmében közkegyelemben részesülnének a három évig terjedő börtönbüntetések, valamint azok a legtöbb hét évre kiszabott börtönbüntetések, amelyekből már több mint négy évet letöltött a fogvatartott. A módosító javaslatot több magas rangú politikus és a főügyész is elutasította.
Sorin Grindeanu miniszterelnök a Radio România műsorában tegnap azt nyilatkozta: a kabinet által a parlament elé küldött jogszabálytervezet nem tartalmazza a Şerban Nicolae által megfogalmazott javaslatokat, és a kormány nem is támogatja azokat. Nem lenne szabad közkegyelemben részesíteni a korrupcióért elítélt személyeket – jelentette ki az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze, Laura Codruţa Kövesi. „Nem akarom parlamenti képviselők módosító javaslatait kommentálni. Azt mondhatom csak, hogy a közkegyelmi tervezettel kapcsolatban elküldtük a Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács álláspontját, amelynek minden pontjával azonosulunk. Véleményünk szerint nem lenne szabad közkegyelemben részesíteni azokat, akik korrupciós tetteket követtek el, és azokban az esetekben sem volna szabad közkegyelmet gyakorolni, amikor az államnak okozott károk nem térültek meg” – mondta a korrupcióellenes ügyészség vezetője. Tudorel Toader igazságügyi miniszter úgy nyilatkozott, Şerban Nicolae szenátor javaslata személyes kezdeményezés, nem az igazságügyi minisztériumé, ezért neki kell megvédenie álláspontját. Nem támogatja egy olyan közkegyelmi törvény elfogadását, amely a korrupciós tettek miatt elítéltekre is kiterjed – jelentette ki tegnap Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök, és ugyanígy nyilatkozott a módosító javaslatról Klaus Iohannis államfő is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Şerban Nicolae szociáldemokrata szenátor hétfőn nyújtotta be a jogi bizottsághoz az egyes szabadságvesztéssel járó büntetések és nevelő jellegű intézkedések közkegyelemben részesítésére vonatkozó törvénytervezet-módosító javaslatát, melynek értelmében közkegyelemben részesülnének a három évig terjedő börtönbüntetések, valamint azok a legtöbb hét évre kiszabott börtönbüntetések, amelyekből már több mint négy évet letöltött a fogvatartott. A módosító javaslatot több magas rangú politikus és a főügyész is elutasította.
Sorin Grindeanu miniszterelnök a Radio România műsorában tegnap azt nyilatkozta: a kabinet által a parlament elé küldött jogszabálytervezet nem tartalmazza a Şerban Nicolae által megfogalmazott javaslatokat, és a kormány nem is támogatja azokat. Nem lenne szabad közkegyelemben részesíteni a korrupcióért elítélt személyeket – jelentette ki az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze, Laura Codruţa Kövesi. „Nem akarom parlamenti képviselők módosító javaslatait kommentálni. Azt mondhatom csak, hogy a közkegyelmi tervezettel kapcsolatban elküldtük a Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács álláspontját, amelynek minden pontjával azonosulunk. Véleményünk szerint nem lenne szabad közkegyelemben részesíteni azokat, akik korrupciós tetteket követtek el, és azokban az esetekben sem volna szabad közkegyelmet gyakorolni, amikor az államnak okozott károk nem térültek meg” – mondta a korrupcióellenes ügyészség vezetője. Tudorel Toader igazságügyi miniszter úgy nyilatkozott, Şerban Nicolae szenátor javaslata személyes kezdeményezés, nem az igazságügyi minisztériumé, ezért neki kell megvédenie álláspontját. Nem támogatja egy olyan közkegyelmi törvény elfogadását, amely a korrupciós tettek miatt elítéltekre is kiterjed – jelentette ki tegnap Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök, és ugyanígy nyilatkozott a módosító javaslatról Klaus Iohannis államfő is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 8.
Erről jut eszembe
Szobra áll, sírhelye jeltelen. Furcsa helyzet, különös utóélet. Aranka György, Marosvásárhely közmegbecsülést érdemlő jelese, a felvilágosodás eszméinek kitartó híve és mindenese 200 esztendeje, 1817. március 11-én hunyt el. Nyolcvan évvel korábban, 1737-ben született. Idén kettős évforduló is arra késztet tehát, hogy a vásárhelyiekben felfrissítsük az emlékezetét. A Nemzeti Színház épülete mögött, a járókelők és az ide látogató turisták szeme elől kissé eldugva, a főtérhez mégis közel, magához vonz cselekvést sugalló bronzmása, Gyarmathy János impozánsan is emberközeli, 2008-ban avatott, megnyerő alkotása. Az egykori fáradhatatlan művelődésszervező, író, történész, filozófus, a magyar akadémiát megelőző tudós testület, az Erdélyi Nyelvmívelő Társaság létrehozásának fő szorgalmazója egyik kezében könyv és fénysugárzó gyertya. Másikkal – igazi magvetőként – betűket szór maga köré. Kis dombocskán örökítette meg a szobrász, kemény kockakövek formázzák a halmot, a magyar ábécé véletlenszerűen szétszórt, bronzból mintázott betűit szorítják magukhoz a szikladarabok szerves összetartozásban. Aranka György jól elvan a kis parkban. Lábainál né- hány viharvert, őszi koszorú még a tavalyi drámanapi tisztelgést juttatja eszünkbe, karján vidáman lengeti a vékony piros-fehér-zöld szalagocskát a tavaszi szél. A református temetőben, ahova halála után két nappal temették, a nyughelyét hiába keresem. A sírkert ravatalozója, Erdély legrégebbi és legszebb cinterme oldalfalán márványtábla hirdeti, hogy Zágoni Aranka György, az EMNYT alapítója itt lelt örök nyugalmat. Halálával kapcsolatos információkban nem bővelkedünk, a krónikák többnyire beérik azzal, hogy jeltelen sírba temették. Hogy „Erdély Kazinczyja” miért nem kapta meg a kellő megbecsülést utódaitól, követőitől a távozása utáni években, évtizedekben, nehéz megmondani. Talán a nagy kortárs, a költő Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versében találunk rá magyarázatot? „Múzsák, most oly helyen elmélkedem, amely/a Világ abroszán legkritikusabb hely”... Vásárhely már akkor is olyan volt! Noha a szándék, hogy maradandó jel emlékeztessen az emberre és értékes életművére, időnként fel-felmerült. A Kemény Zsigmond Társaság például 1934-ben mozgalmat indított, hogy emlékművet állítsanak Aranka György jeltelen sírjára. Születésének 200. évforduló-ján is külön előadás foglalkozott a kérdéssel. De a reformátustemetőről megjelentetett tanulmányok, amelyekhez hozzáfértem, ilyen vonatkozásban konkrétumot nem tartalmaznak. Azt reméltem, ha nincs is kő, a temetőben mégiscsak rátalálok a sírra. Meddő próbálkozás. Az új gondnok igyekezett minden ide vonatkozó adatot előkeríteni, a régi is segített, ő talált rá végül is egy gépírásos dolgozatra, amelyben az áll, hogy az Erdélyi Kéziratkiadó Társaságot is létrehozó Arankát a sírkert I-es parcellájába, a mai 36-os sírba temették. Talán igen, talán nem. A megnevezett helyen gondozott, szép síremlék található. A sírkő mindkét oldalán nevek, az ott nyugvóké. Egyik sem utal Aranka Györgyre. Nyilván a leszármazottak, ha ők vették át a nyughelyet, minderről többet tudhatnak. Ha mások, akkor már csekély az esély, hogy valaha is tisztázódjanak a dolgok. De jó volna, ha egyszer mégis kiderülne, anyanyelvünk e megszállott pallérozóját hova helyezték végső nyugalomra. Nyomtatásban közzétett, illetve kéziratban maradt több mint félszáz munkája és műfordítása figyelemre méltó hagyaték. A tanulmánycímek közt tallózva ma az egyik kevésbé ismert külön is kiemelendő: „Hogy a’ nemzeti nyelvnek kipallérozása és kimívelése egy hazában igen hasznos és a’nnak minden jó hazafira ‘s léányira nézve érzékeny dolog légyen, azt az Europai Keresztény Nemzeteknek szembe tünö példái bizonyitják.” A helyesírás persze mára elavult, de a több mint két évszázad teltével megfogalmazott szándék, hogy az oktatásba, képzésbe a lányokat is vonják be, csakis dicséretet érdemel. Ennek alapján is bátran kijelenthetem, ha élne, Aranka György lelkesen köszöntené a szebbik nem képviselőit ma, a nőnapon. Én is ezt teszem. Hölgyeim, csakis a legjobbakat!
(N.M.K. )
Népújság (Marosvásárhely)
Szobra áll, sírhelye jeltelen. Furcsa helyzet, különös utóélet. Aranka György, Marosvásárhely közmegbecsülést érdemlő jelese, a felvilágosodás eszméinek kitartó híve és mindenese 200 esztendeje, 1817. március 11-én hunyt el. Nyolcvan évvel korábban, 1737-ben született. Idén kettős évforduló is arra késztet tehát, hogy a vásárhelyiekben felfrissítsük az emlékezetét. A Nemzeti Színház épülete mögött, a járókelők és az ide látogató turisták szeme elől kissé eldugva, a főtérhez mégis közel, magához vonz cselekvést sugalló bronzmása, Gyarmathy János impozánsan is emberközeli, 2008-ban avatott, megnyerő alkotása. Az egykori fáradhatatlan művelődésszervező, író, történész, filozófus, a magyar akadémiát megelőző tudós testület, az Erdélyi Nyelvmívelő Társaság létrehozásának fő szorgalmazója egyik kezében könyv és fénysugárzó gyertya. Másikkal – igazi magvetőként – betűket szór maga köré. Kis dombocskán örökítette meg a szobrász, kemény kockakövek formázzák a halmot, a magyar ábécé véletlenszerűen szétszórt, bronzból mintázott betűit szorítják magukhoz a szikladarabok szerves összetartozásban. Aranka György jól elvan a kis parkban. Lábainál né- hány viharvert, őszi koszorú még a tavalyi drámanapi tisztelgést juttatja eszünkbe, karján vidáman lengeti a vékony piros-fehér-zöld szalagocskát a tavaszi szél. A református temetőben, ahova halála után két nappal temették, a nyughelyét hiába keresem. A sírkert ravatalozója, Erdély legrégebbi és legszebb cinterme oldalfalán márványtábla hirdeti, hogy Zágoni Aranka György, az EMNYT alapítója itt lelt örök nyugalmat. Halálával kapcsolatos információkban nem bővelkedünk, a krónikák többnyire beérik azzal, hogy jeltelen sírba temették. Hogy „Erdély Kazinczyja” miért nem kapta meg a kellő megbecsülést utódaitól, követőitől a távozása utáni években, évtizedekben, nehéz megmondani. Talán a nagy kortárs, a költő Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versében találunk rá magyarázatot? „Múzsák, most oly helyen elmélkedem, amely/a Világ abroszán legkritikusabb hely”... Vásárhely már akkor is olyan volt! Noha a szándék, hogy maradandó jel emlékeztessen az emberre és értékes életművére, időnként fel-felmerült. A Kemény Zsigmond Társaság például 1934-ben mozgalmat indított, hogy emlékművet állítsanak Aranka György jeltelen sírjára. Születésének 200. évforduló-ján is külön előadás foglalkozott a kérdéssel. De a reformátustemetőről megjelentetett tanulmányok, amelyekhez hozzáfértem, ilyen vonatkozásban konkrétumot nem tartalmaznak. Azt reméltem, ha nincs is kő, a temetőben mégiscsak rátalálok a sírra. Meddő próbálkozás. Az új gondnok igyekezett minden ide vonatkozó adatot előkeríteni, a régi is segített, ő talált rá végül is egy gépírásos dolgozatra, amelyben az áll, hogy az Erdélyi Kéziratkiadó Társaságot is létrehozó Arankát a sírkert I-es parcellájába, a mai 36-os sírba temették. Talán igen, talán nem. A megnevezett helyen gondozott, szép síremlék található. A sírkő mindkét oldalán nevek, az ott nyugvóké. Egyik sem utal Aranka Györgyre. Nyilván a leszármazottak, ha ők vették át a nyughelyet, minderről többet tudhatnak. Ha mások, akkor már csekély az esély, hogy valaha is tisztázódjanak a dolgok. De jó volna, ha egyszer mégis kiderülne, anyanyelvünk e megszállott pallérozóját hova helyezték végső nyugalomra. Nyomtatásban közzétett, illetve kéziratban maradt több mint félszáz munkája és műfordítása figyelemre méltó hagyaték. A tanulmánycímek közt tallózva ma az egyik kevésbé ismert külön is kiemelendő: „Hogy a’ nemzeti nyelvnek kipallérozása és kimívelése egy hazában igen hasznos és a’nnak minden jó hazafira ‘s léányira nézve érzékeny dolog légyen, azt az Europai Keresztény Nemzeteknek szembe tünö példái bizonyitják.” A helyesírás persze mára elavult, de a több mint két évszázad teltével megfogalmazott szándék, hogy az oktatásba, képzésbe a lányokat is vonják be, csakis dicséretet érdemel. Ennek alapján is bátran kijelenthetem, ha élne, Aranka György lelkesen köszöntené a szebbik nem képviselőit ma, a nőnapon. Én is ezt teszem. Hölgyeim, csakis a legjobbakat!
(N.M.K. )
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 8.
Arad megyei kisnyelvészek és kismatematikusok
Minden díjat elhoztak
A megye nyolc iskolájából utaztak kisdiákok március elején Lakitelekre, hogy részt vegyenek a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesülete szervezésében sorra kerülő „Kismatematikus” és „Kisnyelvész” versenyen. A III. és IV. osztályosok számára rendezett megmérettetésnek a Lakitelek Népfőiskola ad otthont minden évben.
A döntőben a romániai kisdiákok mellett magyarországi és szerbiai diákok is részt vettek. Arad megyét a Csiky Gergely Főgimnázium, az Aurel Vlaicu Általános Iskola, az Aron Cotruş Általános Iskola, a Pécskai 2-es Számú Általános Iskola, a Nagyiratosi Általános Iskola, a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, a Majláthfalvi Általános Iskola, valamint a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola diákjai képviselték – ismertette lapunkkal Vincze Német Julianna, az Aron Cotruş Általános Iskola tanítónője.
A kellemes, kétnapos „kiruccanás” első napján, a döntő előttin az Alma Mater Alapítvány jóvoltából a diákok meglátogathatták a szegedi Vadasparkot, majd a kirándulás után részt vettek a hivatalos megnyitón, aztán estig szórakoztató tevékenységeken vettek részt: játszóház, uszoda… stb.
A döntőre március 2-án reggel került sor, maga a megmérettetés 60 perc volt, aztán következett a díjkiosztó, ahol az aradi diákok valósággal taroltak – ahogy Vincze Német Julianna is fogalmazott.
A harmadik osztályosok közül a Kisnyelvész kategóriában 3. díjat kapott Horváth Hanna Orsolya kisiratosi diák, felkészítő tanítója Gulyás Gabriella Csilla. A harmadikosoknál maradva két Kismatematikus-díjat is elhoztak: 2. díjat kapott Almási Áron szintén kisiratosi diák, Gulyás Gabriella Csilla felkészítő pedagógus diákja, míg a 3. díjat Budacsek Tímea hozta el, ő a Csiky Gergely Főgimnázium tanulója, felkészítője pedig Cirják Izabella Márta tanítónő.
A negyedik osztályos Kisnyelvészeka dobogó mindhárom fokát elfoglalták: 1. díj Kis Eszter – Aron Cotruş Általános Iskola, felkészítő tanító Vincze Német Julianna, 2. díj Tekeres Dénes – Simonyi Imre Általános Iskola, felkészítő pedagógus Péter Dalma, 3. díj Rudolf Barnabás – Csiky Gergely Főgimnázium, felkészítő tanító Kurunczi Enikő.
A negyedikes Kismatematikusokaz első és második díjat „seperték be”: 1. Timiş Marc – Aron Cotruş Általános Iskola, felkészítő tanító Vincze Német Julianna, 2. díj Nyári Tamás – Csiky, Csiky Gergely Főgimnázium, felkészítő tanító Kurunczi Enikő.
Gratulálunk a diákoknak, felkészítő pedagógusaiknak, és dicséretet érdemel mindenki, aki hozzájárult e nem mindennapi sikerhez!
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
Minden díjat elhoztak
A megye nyolc iskolájából utaztak kisdiákok március elején Lakitelekre, hogy részt vegyenek a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesülete szervezésében sorra kerülő „Kismatematikus” és „Kisnyelvész” versenyen. A III. és IV. osztályosok számára rendezett megmérettetésnek a Lakitelek Népfőiskola ad otthont minden évben.
A döntőben a romániai kisdiákok mellett magyarországi és szerbiai diákok is részt vettek. Arad megyét a Csiky Gergely Főgimnázium, az Aurel Vlaicu Általános Iskola, az Aron Cotruş Általános Iskola, a Pécskai 2-es Számú Általános Iskola, a Nagyiratosi Általános Iskola, a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, a Majláthfalvi Általános Iskola, valamint a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola diákjai képviselték – ismertette lapunkkal Vincze Német Julianna, az Aron Cotruş Általános Iskola tanítónője.
A kellemes, kétnapos „kiruccanás” első napján, a döntő előttin az Alma Mater Alapítvány jóvoltából a diákok meglátogathatták a szegedi Vadasparkot, majd a kirándulás után részt vettek a hivatalos megnyitón, aztán estig szórakoztató tevékenységeken vettek részt: játszóház, uszoda… stb.
A döntőre március 2-án reggel került sor, maga a megmérettetés 60 perc volt, aztán következett a díjkiosztó, ahol az aradi diákok valósággal taroltak – ahogy Vincze Német Julianna is fogalmazott.
A harmadik osztályosok közül a Kisnyelvész kategóriában 3. díjat kapott Horváth Hanna Orsolya kisiratosi diák, felkészítő tanítója Gulyás Gabriella Csilla. A harmadikosoknál maradva két Kismatematikus-díjat is elhoztak: 2. díjat kapott Almási Áron szintén kisiratosi diák, Gulyás Gabriella Csilla felkészítő pedagógus diákja, míg a 3. díjat Budacsek Tímea hozta el, ő a Csiky Gergely Főgimnázium tanulója, felkészítője pedig Cirják Izabella Márta tanítónő.
A negyedik osztályos Kisnyelvészeka dobogó mindhárom fokát elfoglalták: 1. díj Kis Eszter – Aron Cotruş Általános Iskola, felkészítő tanító Vincze Német Julianna, 2. díj Tekeres Dénes – Simonyi Imre Általános Iskola, felkészítő pedagógus Péter Dalma, 3. díj Rudolf Barnabás – Csiky Gergely Főgimnázium, felkészítő tanító Kurunczi Enikő.
A negyedikes Kismatematikusokaz első és második díjat „seperték be”: 1. Timiş Marc – Aron Cotruş Általános Iskola, felkészítő tanító Vincze Német Julianna, 2. díj Nyári Tamás – Csiky, Csiky Gergely Főgimnázium, felkészítő tanító Kurunczi Enikő.
Gratulálunk a diákoknak, felkészítő pedagógusaiknak, és dicséretet érdemel mindenki, aki hozzájárult e nem mindennapi sikerhez!
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 8.
Megbeszélés-sorozat indult az AMMGE szervezésében
2017. március 3-án, pénteken délután az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének Püspökség utcai irodájában sor került egy megbeszélés-sorozat első találkozójára.
A megbeszélés-sorozat indító okának az országos kongresszusára készülődő RMDSZ programjának módosítására vonatkozó felkérését tekinthetjük, vonatkozóan a mezőgazdaságra és a területfejlesztésre. Ehhez kapcsolódott a jogi, illetve természetes személyként tevékenykedő gazdálkodók gondjainak, problémáinak, kérdéseinek a megbeszélési lehetősége – ami e találkozókon tűnik megvalósíthatónak.
A péntek délutáni találkozón a gazdaegyesület vezetősége bemutatta a résztvevőknek a Magyar Földművelésügyi Minisztérium által nyújtott támogatási pénzből alkalmazott fiatal falugazdászt, Nagy Zsoltot, aki friss agrármérnöki végzettséggel, maga is gazdálkodik a családi föld szeretetéhez és megműveléséhez kapcsolódó hagyományt folytatva.
Gál Tamás Mihály, az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság, Szaktanácsadó részlegének vezető munkatársa fontos, a szerződéskötésekhez kapcsolódó témával indította a vitafórumot, majd más támogatási formákhoz kapcsolódó kérdések, valamint a törvény értelmezésére és annak lehetséges változtatására vonatkozó kérdések is megvitatásra kerültek. Az egybegyűlteket Kocsik József AMMGE-elnök is tájékoztatta a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a közvetítésével adódó gazdasági lehetőségekről.
Az érdeklődő, résztvevő gazdálkodók – ha nem is túl sokan – véleményekkel és érvekkel felvértezve képviseltették a mezőgazdaságban tevékenykedőket.
A megbeszélés-sorozat folytatódik, a várható egyeztetett időpontokat a Nyugati Jelenben közölni fogjuk.
Pozsár Ibolya, az AMMGE ügyvezető igazgatója
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 3-án, pénteken délután az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének Püspökség utcai irodájában sor került egy megbeszélés-sorozat első találkozójára.
A megbeszélés-sorozat indító okának az országos kongresszusára készülődő RMDSZ programjának módosítására vonatkozó felkérését tekinthetjük, vonatkozóan a mezőgazdaságra és a területfejlesztésre. Ehhez kapcsolódott a jogi, illetve természetes személyként tevékenykedő gazdálkodók gondjainak, problémáinak, kérdéseinek a megbeszélési lehetősége – ami e találkozókon tűnik megvalósíthatónak.
A péntek délutáni találkozón a gazdaegyesület vezetősége bemutatta a résztvevőknek a Magyar Földművelésügyi Minisztérium által nyújtott támogatási pénzből alkalmazott fiatal falugazdászt, Nagy Zsoltot, aki friss agrármérnöki végzettséggel, maga is gazdálkodik a családi föld szeretetéhez és megműveléséhez kapcsolódó hagyományt folytatva.
Gál Tamás Mihály, az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság, Szaktanácsadó részlegének vezető munkatársa fontos, a szerződéskötésekhez kapcsolódó témával indította a vitafórumot, majd más támogatási formákhoz kapcsolódó kérdések, valamint a törvény értelmezésére és annak lehetséges változtatására vonatkozó kérdések is megvitatásra kerültek. Az egybegyűlteket Kocsik József AMMGE-elnök is tájékoztatta a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a közvetítésével adódó gazdasági lehetőségekről.
Az érdeklődő, résztvevő gazdálkodók – ha nem is túl sokan – véleményekkel és érvekkel felvértezve képviseltették a mezőgazdaságban tevékenykedőket.
A megbeszélés-sorozat folytatódik, a várható egyeztetett időpontokat a Nyugati Jelenben közölni fogjuk.
Pozsár Ibolya, az AMMGE ügyvezető igazgatója
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 8.
A kultúra kimegy Csombordra...
..mondhatnánk, bármiféle iróniát mellőzve, hiszen a jó boráról és újabban a rózsafesztiváljáról elhíresült települést mostanában a színvonalas előadásai miatt keresik fel az érdeklődők, s történik mindez a nagyenyedi művelődési ház felújítási munkálatai miatt. A jó állapotban levő csombordi kultúrotthon megfelelő infrastruktúrával rendelkezik a nagyobb rendezvények befogadására. A helyiek örülnek a lehetőségnek, az enyediek számára pedig nem okoz különösebb gondot a 3 kilométeres kiszállás, a szervezők ingyenes buszokat fogadnak és a belépés is általában díjtalan.
A Marosvásárhelyi Székely Néptáncosok szólították egybe a környék magyarságát A virágzó Maros mentén című előadásukkal, Benő Barna koreográfiájában 2017. március 2-án. A közkedvelt előadóművészek (Ábrám Tibor, Boros Emese, Buta Árpád Attila, Gyepesi László, Ritziu Ilka Krisztina) humorral fűszerezett zenés, táncos, operett gáláját vastapssal jutalmazta a közönség.
Másnap a Bocskai Zarándoklat 2017 program keretében a hajdúnánási Naná Színház lépett a csombordi színpadra Hajdú rege című produkciójával. A 2000-ben alakult magyarországi amatőr színjátszó társulat jelenleg 35 aktív taggal működik, megalakulásuk óta sok sikert, szakmai elismerést mondhat magáénak. Egyike azon kevés társulatnak, amely csak saját darabot, a tagok egyéni karakterére írt figurát játszik. Mindenik művet a színpad vezetője, Marth P. Ildikó írta, aki az előadást követően készségesen nyilatkozott lapunknak. Elmondása szerint 2005-ben műve megírására két időben egymáshoz közel eső esemény ihlette: a hajdúnánási 400 éves letelepedés évfordulója, valamint az akkori népszavazás általi kettős állampolgárság elutasítása.
A hazaszeretetet, a magyar múlt iránti tiszteletet már az előadás első perceiben érezhette a néző. A Hajdú regét alkotója egy olyan zenés történelmi játékként határozta meg, amely igen fennkölt témát dolgoz fel: a magyarok mindmáig egyetlen győztes szabadságharcának állít emléket sajátos módon. A Hajdú rege egy kitaszított, keményszívű nép otthonra találásának történetét mondja el, az ész és a szív szavaival, miközben ugyanolyan erőteljes hangsúllyal a jelen problémáira reflektál. A téma választásában majd sikerében nem kis szerepe volt annak is, hogy Hajdúnánáson erőteljes Bocskai-kultusz él, tavaly itt rendezték meg a hajdúk világtalálkozóját is.
A történelmi tárgyú alkotást a kitalált, ám korabeli családneveket viselő szereplők drámai fordulatokkal teli szerelmi története teszi izgalmasabbá, érthetőbbé. A nézők a darabban fellelhették mindazt, amihez „klasszikusan” hozzászoktak: hűség, árulás, csalódás, félelem, várakozás, kicsinyesség, ugyanakkor a becsület, az igaz szerelem, a felelősségvállalás morális példái sem hiányoztak. A helyi legendák, népszokások, babonák felvillantása, a humoros népnyelvi fordulatok a darab minőségi ráadásai, mindezek az ízlésesen kivitelezett jelmezek és díszletek segítségével az autentikusság hatását keltették. A zenei aláfestés, az érzelmi tonalitást kiélező dalbetétek is hozzájárultak a darab sikeréhez, mindez Kazár Pál zeneszerző, a nyíregyházi színház zenei vezetőjének érdeme.
A színházi előadás remek alkalom volt a hajdúnánásiakkal való találkozásra, hiszen a gyulafehérváriak, a magyarlapádiak, a vajasdiak is régi kapcsolatot ápolnak az ottaniakkal. A csombordi telt házas produkció után a vendégek Gyulafehérváron is bemutatták, hasonló sikerrel, a nemzetünk sorsproblémáin elgondolkodtató darabot.
Csombordon a következő kiemelt eseményre március 18-án kerül sor, amikor a Tavaszi szél vizet áraszt megyei néptáncfesztiválra várják az érdeklődőket.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)
..mondhatnánk, bármiféle iróniát mellőzve, hiszen a jó boráról és újabban a rózsafesztiváljáról elhíresült települést mostanában a színvonalas előadásai miatt keresik fel az érdeklődők, s történik mindez a nagyenyedi művelődési ház felújítási munkálatai miatt. A jó állapotban levő csombordi kultúrotthon megfelelő infrastruktúrával rendelkezik a nagyobb rendezvények befogadására. A helyiek örülnek a lehetőségnek, az enyediek számára pedig nem okoz különösebb gondot a 3 kilométeres kiszállás, a szervezők ingyenes buszokat fogadnak és a belépés is általában díjtalan.
A Marosvásárhelyi Székely Néptáncosok szólították egybe a környék magyarságát A virágzó Maros mentén című előadásukkal, Benő Barna koreográfiájában 2017. március 2-án. A közkedvelt előadóművészek (Ábrám Tibor, Boros Emese, Buta Árpád Attila, Gyepesi László, Ritziu Ilka Krisztina) humorral fűszerezett zenés, táncos, operett gáláját vastapssal jutalmazta a közönség.
Másnap a Bocskai Zarándoklat 2017 program keretében a hajdúnánási Naná Színház lépett a csombordi színpadra Hajdú rege című produkciójával. A 2000-ben alakult magyarországi amatőr színjátszó társulat jelenleg 35 aktív taggal működik, megalakulásuk óta sok sikert, szakmai elismerést mondhat magáénak. Egyike azon kevés társulatnak, amely csak saját darabot, a tagok egyéni karakterére írt figurát játszik. Mindenik művet a színpad vezetője, Marth P. Ildikó írta, aki az előadást követően készségesen nyilatkozott lapunknak. Elmondása szerint 2005-ben műve megírására két időben egymáshoz közel eső esemény ihlette: a hajdúnánási 400 éves letelepedés évfordulója, valamint az akkori népszavazás általi kettős állampolgárság elutasítása.
A hazaszeretetet, a magyar múlt iránti tiszteletet már az előadás első perceiben érezhette a néző. A Hajdú regét alkotója egy olyan zenés történelmi játékként határozta meg, amely igen fennkölt témát dolgoz fel: a magyarok mindmáig egyetlen győztes szabadságharcának állít emléket sajátos módon. A Hajdú rege egy kitaszított, keményszívű nép otthonra találásának történetét mondja el, az ész és a szív szavaival, miközben ugyanolyan erőteljes hangsúllyal a jelen problémáira reflektál. A téma választásában majd sikerében nem kis szerepe volt annak is, hogy Hajdúnánáson erőteljes Bocskai-kultusz él, tavaly itt rendezték meg a hajdúk világtalálkozóját is.
A történelmi tárgyú alkotást a kitalált, ám korabeli családneveket viselő szereplők drámai fordulatokkal teli szerelmi története teszi izgalmasabbá, érthetőbbé. A nézők a darabban fellelhették mindazt, amihez „klasszikusan” hozzászoktak: hűség, árulás, csalódás, félelem, várakozás, kicsinyesség, ugyanakkor a becsület, az igaz szerelem, a felelősségvállalás morális példái sem hiányoztak. A helyi legendák, népszokások, babonák felvillantása, a humoros népnyelvi fordulatok a darab minőségi ráadásai, mindezek az ízlésesen kivitelezett jelmezek és díszletek segítségével az autentikusság hatását keltették. A zenei aláfestés, az érzelmi tonalitást kiélező dalbetétek is hozzájárultak a darab sikeréhez, mindez Kazár Pál zeneszerző, a nyíregyházi színház zenei vezetőjének érdeme.
A színházi előadás remek alkalom volt a hajdúnánásiakkal való találkozásra, hiszen a gyulafehérváriak, a magyarlapádiak, a vajasdiak is régi kapcsolatot ápolnak az ottaniakkal. A csombordi telt házas produkció után a vendégek Gyulafehérváron is bemutatták, hasonló sikerrel, a nemzetünk sorsproblémáin elgondolkodtató darabot.
Csombordon a következő kiemelt eseményre március 18-án kerül sor, amikor a Tavaszi szél vizet áraszt megyei néptáncfesztiválra várják az érdeklődőket.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 8.
Paksi atom: Orbán Viktort dicséri Victor Ponta
Facebook-bejegyzésben gratulált Magyarországnak és Orbán Viktor miniszterelnöknek Victor Ponta volt román kormányfő, miután az Európai Bizottság is hozzájárult a paksi atomerőmű orosz finanszírozással történő bővítéséhez.
A Bravó, Magyarország! Bravó, Orbán Viktor! felütéssel kezdődő bejegyzésben Ponta bírálja a Dacian Cioloș vezette előző, szakértői kormányt, amiért az nem foglalkozott a cernavodai atomerőmű bővítésével.
A szociáldemokrata politikus emlékeztetett: még miniszterelnökként megállapodást írt alá a kínai China General Nuclear Power Group állami céggel a cernavodai atomerőmű hármas és négyes reaktorának megépítéséről, amelynek hatmilliárd eurós költségeit teljes egészében Kína finanszírozta volna. Az erről szóló memorandumot 2015 novemberében írta alá Andrei Gerea akkori energiaügyi miniszter. „Aztán jött a szakértői kormány, és gúnyt űztek a projektből – és most őszintén nem táplálok vérmesebb reményeket az energiaügyek terén az új kormánnyal szemben sem. Úgyhogy felejtsük el az új cernavodai blokkokat" – fogalmaz Ponta.
Ezzel szembeállítva emlékeztet: Magyarország ez idő alatt a paksi bővítés orosz közreműködéssel és finanszírozással történő megvalósításáról tárgyalt. „Most pedig megkapták az Európai Bizottság engedélyét. Munkához látnak, és olcsó energiát termelnek, amit kinek adnak el? Eltalálták: Romániának!" – írta Ponta. Ezt azzal indokolta, hogy Romániában 2016-ban visszatértek a vajdahunyadi és olténiai szénüzemű erőművek felszámolásának ötletéhez, így az ország Ponta szerint kénytelen lesz Erdélyt az orosz technológiával előállított magyar árammal ellátni. „Most igazat adnak nekem abban, hogy Magyarország és Orbán Viktor dicséretet érdemel? Az, hogy mi belehalunk a saját ostobaságunkba, nem az ő dolguk" – fogalmazott Ponta, aki miniszterelnökként többször is keményen bírálta Orbán Viktort.
Orbán-Putyin telefonbeszélgetés
A paksi atomerőmű-beruházásról tárgyalt telefonon Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő kedden, egy nappal azután, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta: az építkezés magyar állami támogatást kapjon – közölte a budapesti Miniszterelnöki Sajtóiroda. A megbeszélést a magyar kormányfő kezdeményezte. Putyin és Orbán megvitatták a kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseit, beleértve azon megállapodások teljesítését, amelyekről az orosz elnök február 2-ai budapesti látogatásán állapodtak meg. „Kifejezték egyebek mellett elégedettségüket az Európai Bizottság döntésével kapcsolatban, amely elhárította az akadályokat a Roszatom állami vállalat részvételével zajló, a magyar Paksi Atomerőmű két új blokkal való bővítésének megvalósítása elől" – áll a közleményben.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
Facebook-bejegyzésben gratulált Magyarországnak és Orbán Viktor miniszterelnöknek Victor Ponta volt román kormányfő, miután az Európai Bizottság is hozzájárult a paksi atomerőmű orosz finanszírozással történő bővítéséhez.
A Bravó, Magyarország! Bravó, Orbán Viktor! felütéssel kezdődő bejegyzésben Ponta bírálja a Dacian Cioloș vezette előző, szakértői kormányt, amiért az nem foglalkozott a cernavodai atomerőmű bővítésével.
A szociáldemokrata politikus emlékeztetett: még miniszterelnökként megállapodást írt alá a kínai China General Nuclear Power Group állami céggel a cernavodai atomerőmű hármas és négyes reaktorának megépítéséről, amelynek hatmilliárd eurós költségeit teljes egészében Kína finanszírozta volna. Az erről szóló memorandumot 2015 novemberében írta alá Andrei Gerea akkori energiaügyi miniszter. „Aztán jött a szakértői kormány, és gúnyt űztek a projektből – és most őszintén nem táplálok vérmesebb reményeket az energiaügyek terén az új kormánnyal szemben sem. Úgyhogy felejtsük el az új cernavodai blokkokat" – fogalmaz Ponta.
Ezzel szembeállítva emlékeztet: Magyarország ez idő alatt a paksi bővítés orosz közreműködéssel és finanszírozással történő megvalósításáról tárgyalt. „Most pedig megkapták az Európai Bizottság engedélyét. Munkához látnak, és olcsó energiát termelnek, amit kinek adnak el? Eltalálták: Romániának!" – írta Ponta. Ezt azzal indokolta, hogy Romániában 2016-ban visszatértek a vajdahunyadi és olténiai szénüzemű erőművek felszámolásának ötletéhez, így az ország Ponta szerint kénytelen lesz Erdélyt az orosz technológiával előállított magyar árammal ellátni. „Most igazat adnak nekem abban, hogy Magyarország és Orbán Viktor dicséretet érdemel? Az, hogy mi belehalunk a saját ostobaságunkba, nem az ő dolguk" – fogalmazott Ponta, aki miniszterelnökként többször is keményen bírálta Orbán Viktort.
Orbán-Putyin telefonbeszélgetés
A paksi atomerőmű-beruházásról tárgyalt telefonon Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő kedden, egy nappal azután, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta: az építkezés magyar állami támogatást kapjon – közölte a budapesti Miniszterelnöki Sajtóiroda. A megbeszélést a magyar kormányfő kezdeményezte. Putyin és Orbán megvitatták a kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseit, beleértve azon megállapodások teljesítését, amelyekről az orosz elnök február 2-ai budapesti látogatásán állapodtak meg. „Kifejezték egyebek mellett elégedettségüket az Európai Bizottság döntésével kapcsolatban, amely elhárította az akadályokat a Roszatom állami vállalat részvételével zajló, a magyar Paksi Atomerőmű két új blokkal való bővítésének megvalósítása elől" – áll a közleményben.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 8.
Tizenhárom éve az olvasókért
Ma, a nők nemzetközi napján, március 8-án éppen 13 éve annak, hogy napvilágot látott és az olvasók kezébe került a Reggeli Újság első lapszáma. Történelmi léptékkel mérve tizenhárom esztendő nagyon kevés, ám nekünk, akik naponta dolgozunk azon, hogy másnap legyen tartalmas olvasnivaló, ez a tizenhárom esztendő jelentős időszak: megannyi öröm és boldogság aranyozta be napjainkat, de legalább annyi bosszúsággal is szembe kellett néznünk.
Az olvasók, barátaink visszajelzései azonban mindig erőt adnak ahhoz, hogy másnap újult erővel lássunk munkához. Éppen ezért ma, a Reggeli Újság születésnapján elsősorban az olvasóknak, az előfizetőknek jár a köszönet. Másodsorban azoknak a szakembereknek, egykori és mai kollégáknak tartozunk hálával, akik annak idején elindították a lapot és éjt nappallá téve fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy az olvasói elvárások és visszajelzések alapján formálták a kiadványt. Közülük sokan már nincsenek közöttünk, de szeretettel gondolunk rájuk, őrizzük emléküket és rendszeresen felidézzük tanácsaikat.
Tudjuk, vannak sikeresebb, tartalmasabb, vagy éppen gyengébb lapszámaink… Túl sok tényező befolyásolja a munkánkat és sokszor túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy jobbak legyünk. A beszűkölő médiapiaci lehetőségek a kiadó dolgát is megnehezítik, de – bár sokan az ellenkezőjét állítják – kitart a lap megjelentetése mellett.
Tizenhárom esztendő eseményeit nem könnyű összefoglalni, s talán most nem is feladatom. Ma egy kicsit nosztalgiázunk, felidézzük az emlékeket és megyünk tovább azon az úton, ami kijelöltetett számunkra. Sok külső és belső hatás befolyásolja az útirányt, de nekünk csakis az lehet a célunk, hogy az olvasókhoz jussunk el és „vigyük házhoz” azokat a Bihar megyei és nagyváradi híreket, beszámolókat, amelyek közérdeklődésre számot tarthatnak.
Folytatjuk a munkát, amire vállalkoztunk.
Isten éltesse a hölgyeket, a mai név- vagy születésnaposokat, a velünk együtt ünneplőket!
Borsi Balázs
főszerkesztő
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Ma, a nők nemzetközi napján, március 8-án éppen 13 éve annak, hogy napvilágot látott és az olvasók kezébe került a Reggeli Újság első lapszáma. Történelmi léptékkel mérve tizenhárom esztendő nagyon kevés, ám nekünk, akik naponta dolgozunk azon, hogy másnap legyen tartalmas olvasnivaló, ez a tizenhárom esztendő jelentős időszak: megannyi öröm és boldogság aranyozta be napjainkat, de legalább annyi bosszúsággal is szembe kellett néznünk.
Az olvasók, barátaink visszajelzései azonban mindig erőt adnak ahhoz, hogy másnap újult erővel lássunk munkához. Éppen ezért ma, a Reggeli Újság születésnapján elsősorban az olvasóknak, az előfizetőknek jár a köszönet. Másodsorban azoknak a szakembereknek, egykori és mai kollégáknak tartozunk hálával, akik annak idején elindították a lapot és éjt nappallá téve fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy az olvasói elvárások és visszajelzések alapján formálták a kiadványt. Közülük sokan már nincsenek közöttünk, de szeretettel gondolunk rájuk, őrizzük emléküket és rendszeresen felidézzük tanácsaikat.
Tudjuk, vannak sikeresebb, tartalmasabb, vagy éppen gyengébb lapszámaink… Túl sok tényező befolyásolja a munkánkat és sokszor túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy jobbak legyünk. A beszűkölő médiapiaci lehetőségek a kiadó dolgát is megnehezítik, de – bár sokan az ellenkezőjét állítják – kitart a lap megjelentetése mellett.
Tizenhárom esztendő eseményeit nem könnyű összefoglalni, s talán most nem is feladatom. Ma egy kicsit nosztalgiázunk, felidézzük az emlékeket és megyünk tovább azon az úton, ami kijelöltetett számunkra. Sok külső és belső hatás befolyásolja az útirányt, de nekünk csakis az lehet a célunk, hogy az olvasókhoz jussunk el és „vigyük házhoz” azokat a Bihar megyei és nagyváradi híreket, beszámolókat, amelyek közérdeklődésre számot tarthatnak.
Folytatjuk a munkát, amire vállalkoztunk.
Isten éltesse a hölgyeket, a mai név- vagy születésnaposokat, a velünk együtt ünneplőket!
Borsi Balázs
főszerkesztő
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. március 8.
Dragnea: nem tárgyalunk a párton belül az RMDSZ kormányzásba való bevonásáról
Nem tárgyalnak a Szociáldemokrata Párton (PSD) belül arról, hogy az RMDSZ-t is bevonják a kormányzásba, mondta Liviu Dragnea pártelnök kedd este az Antena3 televíziócsatorna műsorában.
Dragnea úgy fogalmazott: jelenleg nem tárgyalnak az RMDSZ kormányzásba való bevonásáról az általa vezetett párton belül, de ‘általában semmit nem zár ki’, ha politikáról van szó. ‘A parlamentben nagyon jó az együttműködésünk az RMDSZ-es kollégákkal, és remélem, ez egyre hatékonyabbá válik. Ők megszavazták a kormányt, nem szavazták meg a bizalmatlansági indítványt, és sok törvényjavaslat esetén úgy szavaznak, ahogy mi. Tehát nagyon jó velük a kapcsolatunk. Politikai alakulatként és a tagok egyenként is meglehetősen komoly embereknek tűnnek nekem a parlamenti tevékenységet illetően’ – mondta Liviu Dragnea az Antena3 műsorában arra a kérdésre, felkérné-e az RMDSZ-t, hogy vegyen részt a kormányzásban.
erdon.ro
Nem tárgyalnak a Szociáldemokrata Párton (PSD) belül arról, hogy az RMDSZ-t is bevonják a kormányzásba, mondta Liviu Dragnea pártelnök kedd este az Antena3 televíziócsatorna műsorában.
Dragnea úgy fogalmazott: jelenleg nem tárgyalnak az RMDSZ kormányzásba való bevonásáról az általa vezetett párton belül, de ‘általában semmit nem zár ki’, ha politikáról van szó. ‘A parlamentben nagyon jó az együttműködésünk az RMDSZ-es kollégákkal, és remélem, ez egyre hatékonyabbá válik. Ők megszavazták a kormányt, nem szavazták meg a bizalmatlansági indítványt, és sok törvényjavaslat esetén úgy szavaznak, ahogy mi. Tehát nagyon jó velük a kapcsolatunk. Politikai alakulatként és a tagok egyenként is meglehetősen komoly embereknek tűnnek nekem a parlamenti tevékenységet illetően’ – mondta Liviu Dragnea az Antena3 műsorában arra a kérdésre, felkérné-e az RMDSZ-t, hogy vegyen részt a kormányzásban.
erdon.ro
2017. március 8.
Székely szabadság napja – a törvények betartására szólít fel az SZNT és a csendőrség
Mind a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), mind pedig a marosvásárhelyi csendőrség mobil egysége arra kérte a pénteki marosvásárhelyi megemlékezésre, felvonulásra és autonómiapárti tüntetésre készülő embereket, hogy tartsák tiszteletben a törvényeket.
László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke egy szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatón elmondta, hogy idén problémamentes volt a megmozdulás előkészítése, és reményei szerint ez alkalommal a karhatalom is partnere, nem pedig ellenfele lesz a szervezőknek. “Egyértelmű, hogy tavaly csendőrségi túlkapások történtek. A román bíróságok azonban nekünk adtak igazat. Ma már a csendőrök is megértették, hogy nem lehet kettős mércét alkalmazni” – mondta a sajtótájékoztató után a magyar közmédiának László György. A megmozdulás szervezői nevében László György elmondta: 20-30 ezer embert várnak a megmozdulásra, és arra kérte a résztvevőket, hogy ne hozzanak magukkal kihegyezett zászlórudakat, szúró-, vágóeszközöket. “Elhatárolódunk minden olyan szlogentől és bekiabálástól, ami nem az SZNT által megfogalmazott gondolatokat tükrözi” – jelentette ki László György. Hozzátette, volt rá már példa a korábbi években, hogy egyesek revizionista vagy antiszemita szlogenekkel próbálkoztak. Úgy vélte, hogy ezeknek nincsen helyük az SZNT megmozdulásán. A csendőrség marosvásárhelyi mobil egysége közleményben figyelmeztetett szerdán a szervezők és a résztvevők törvényben előírt kötelezettségeire. Emlékeztetett arra, hogy a szervezők bejelentése szerint a tömegrendezvényre pénteken helyi idő szerint 16 és 19 óra (közép-európai 15 és 18 óra) között kerül sor. “A csendőrség a feladatainak megfelelően biztosítja és védi az állampolgárok tömegrendezvények szervezéséhez fűződő jogát mindaddig, amíg ezek a rendezvények békésen zajlanak” – áll a közleményben. A csendőrség azt tanácsolta a résztvevőknek, hogy viselkedjenek civilizáltan, ne legyenek részesei a közrend megsértésének vagy csendháborításnak, határolódjanak el a fizikai vagy nyelvi erőszak minden formájától. Az SZNT 2004 óta szervez megemlékezést Marosvásárhelyen a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél, a vértanúk kivégzésének évfordulóján, amelyet a székely szabadság napjává nyilvánított. A 2013-as, a 2014-es és a 2016-os rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által részben betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt. 2015-ben Dorin Florea polgármester hivatalosan is betiltotta a demonstrációt, melynek megtartásától el is álltak a szervezők. A csendőrség a 2016-os felvonulást is betiltottnak tekintette, és mintegy száz szervezőt és résztvevőt bírságolt meg, “be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvény” szervezéséért, illetve ilyen rendezvényen való részvételért. A marosvásárhelyi táblabíróság azonban 2016. július elején jogerős ítéletben mondta ki, hogy érvényes volt a demonstráció 2015-ös bejelentése, és az első fokon eljáró bíróság eddig 66-ot érvénytelenített a bírságolási jegyzőkönyvek közül.
(MTI)
erdon.ro
Mind a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), mind pedig a marosvásárhelyi csendőrség mobil egysége arra kérte a pénteki marosvásárhelyi megemlékezésre, felvonulásra és autonómiapárti tüntetésre készülő embereket, hogy tartsák tiszteletben a törvényeket.
László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke egy szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatón elmondta, hogy idén problémamentes volt a megmozdulás előkészítése, és reményei szerint ez alkalommal a karhatalom is partnere, nem pedig ellenfele lesz a szervezőknek. “Egyértelmű, hogy tavaly csendőrségi túlkapások történtek. A román bíróságok azonban nekünk adtak igazat. Ma már a csendőrök is megértették, hogy nem lehet kettős mércét alkalmazni” – mondta a sajtótájékoztató után a magyar közmédiának László György. A megmozdulás szervezői nevében László György elmondta: 20-30 ezer embert várnak a megmozdulásra, és arra kérte a résztvevőket, hogy ne hozzanak magukkal kihegyezett zászlórudakat, szúró-, vágóeszközöket. “Elhatárolódunk minden olyan szlogentől és bekiabálástól, ami nem az SZNT által megfogalmazott gondolatokat tükrözi” – jelentette ki László György. Hozzátette, volt rá már példa a korábbi években, hogy egyesek revizionista vagy antiszemita szlogenekkel próbálkoztak. Úgy vélte, hogy ezeknek nincsen helyük az SZNT megmozdulásán. A csendőrség marosvásárhelyi mobil egysége közleményben figyelmeztetett szerdán a szervezők és a résztvevők törvényben előírt kötelezettségeire. Emlékeztetett arra, hogy a szervezők bejelentése szerint a tömegrendezvényre pénteken helyi idő szerint 16 és 19 óra (közép-európai 15 és 18 óra) között kerül sor. “A csendőrség a feladatainak megfelelően biztosítja és védi az állampolgárok tömegrendezvények szervezéséhez fűződő jogát mindaddig, amíg ezek a rendezvények békésen zajlanak” – áll a közleményben. A csendőrség azt tanácsolta a résztvevőknek, hogy viselkedjenek civilizáltan, ne legyenek részesei a közrend megsértésének vagy csendháborításnak, határolódjanak el a fizikai vagy nyelvi erőszak minden formájától. Az SZNT 2004 óta szervez megemlékezést Marosvásárhelyen a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél, a vértanúk kivégzésének évfordulóján, amelyet a székely szabadság napjává nyilvánított. A 2013-as, a 2014-es és a 2016-os rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által részben betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt. 2015-ben Dorin Florea polgármester hivatalosan is betiltotta a demonstrációt, melynek megtartásától el is álltak a szervezők. A csendőrség a 2016-os felvonulást is betiltottnak tekintette, és mintegy száz szervezőt és résztvevőt bírságolt meg, “be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvény” szervezéséért, illetve ilyen rendezvényen való részvételért. A marosvásárhelyi táblabíróság azonban 2016. július elején jogerős ítéletben mondta ki, hogy érvényes volt a demonstráció 2015-ös bejelentése, és az első fokon eljáró bíróság eddig 66-ot érvénytelenített a bírságolási jegyzőkönyvek közül.
(MTI)
erdon.ro
2017. március 8.
Kelemen Hunor: Európának nem szabad elfogadnia kisebbségellenes intézkedéseket
Európának nem szabad elfogadnia a jogállamiság felszámolásárára irányuló, kisebbségellenes intézkedéseket – jelentette kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök egy brüsszeli konferencián.
„Amikor azt kérdezik, hogy mit tehet az Európai Unió, mit tehet Brüsszel a kisebbségekért, én mindig azt mondom, hogy a jogállamisághoz kell ragaszkodnia, azokhoz az értékekhez, amelyek Európát gazdagítják. Nem szabad elfogadnunk az olyan eljárásokat, intézkedéseket, amelyek első látásra ugyan tetszetősek, de gyakorlatilag kisebbségellenesek, az emberi jogok, a tulajdonjog és a vallásszabadság ellen irányulnak. Amelyek a jogállamiságot akarják felszámolni” – jelentette ki kedden Brüsszelben Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök a Anyanyelv vs. államnyelv – Nyelvi problémák az európai oktatási rendszerekben című konferencián szólalt fel, és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő meghívására vett részt a Bocskor Andrea, a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség- Keresztény Demokrata Néppárt európai parlamenti képviselője által kezdeményezett eseményen.
Kelemen Hunor tájékoztatójában kiemelt helyet kapott a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügye is, amely ellen 2016 novemberében indított eljárást a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), és amely kapcsán azzal vádolják az intézmény igazgatóját és a főtanfelügyelőt, hogy visszaélt hatalmával az iskola elindításakor. Szerinte a törvényes előírásoknak megfelelően indították el a tanintézményt, a római katolikus egyház senkit sem károsított meg, visszakapta azt az épületet, amelyet a diktatúra idején koboztak el tőle.
A megszűnés peremére toltak egy erős iskolát
„2015-ben a történelmi magyar egyházak megállapodást írtak alá a tanügyminisztériummal, amely előírja: az alkotmány és a törvényes rendelkezéseknek megfelelően konzultálni kell a beiskolázási számokról, illetve tantervekről. Ezt a protokollumot is felrúgva indított eljárást az ügyészség, amely az elmúlt hetekben kihallgatásra hívta az iskolába járó gyermekek szüleit. A DNA rákérdezett arra is, hogy milyen vallásúak ők és gyermekeik, az iskolaválasztás apropójáról is érdeklődött, illetve azzal fenyegetett, hogy a gyermekek tanulmányait nem ismerik el a továbbiakban” – részletezte az RMDSZ elnöke.
Mint hangsúlyozta: a kommunizmusban a Securitate nem engedett meg magának hasonló eszközöket, olyanokat, amelyekkel nyomást gyakorolhatott egy egész közösségre. Ma már, amikor a cikluskezdő osztályokba elkezdődött a beiratkozás, több száz gyermek nem tudja Marosvásárhelyen, mihez kezdjen a 2017-es tanévtől.
„Egy ügyészi eljárás tulajdonképpen a megszűnés peremére tolt egy erős iskolát. A román társadalom egy jelentős része pedig elfogadja, hogy végleges bírói ítélet nélkül, ügyészi eljárással meg lehessen szüntetni egy intézményt. Az, hogy az iskola alapításakor történt-e adminisztratív hiba, azt ki kell vizsgálni, de korrupcióról semmiképpen sem beszélhetünk” – számolt be a politikus.
Kelemen Hunor szerint az eset arról is árulkodik, hogy a politikai szándékon, előrelépéseken túl milyen eszközöket képes használni egy hatalom akkor, amikor az anyanyelv használatát, az anyanyelvű oktatást akarja korlátozni. Egy politikus pedig nem szólhat bele abba, hogy mit tesz az ügyészség, a bíróság, nem is kereshet megoldásokat.
Nehezen fogadja el a román társadalom
Beszámolójában felidézte: az etnikai, nyelvi és kulturális homogenitásra törekvő kommunista diktatúra az iskolát tartotta az asszimiláció fontos eszközének és intézményének Romániában. Ez abban volt tetten érhető, hogy összességében korlátozták az anyanyelv használatát – ez leginkább az oktatás terén volt észlelhető. 1989-ben Romániában már egyetlenegy magyar anyanyelvű líceum sem létezett, 1989-ben tulajdonképpen a teljes megsemmisítésre ítélték a magyar nyelvű oktatást.
„A romániai magyar közösségnek és képviseletének már a kilencvenes években az volt a szándéka, hogy az anyanyelvű oktatást minden szinten biztosítsa az identitás egyik legfontosabb elemeként. Úgy véljük: ez nemcsak egy olyan plusz, amelyet meg kell őrizni, e nélkül mindnyájan szegényebbek lennénk” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.
A román társadalomban az ellenállás a 89-es esztendőt követő években is óriási volt az anyanyelvű oktatás bevezetése ellen. A legélesebb viták is ehhez kapcsolódtak az 1990-es évek második felében, de később is, 2011-ben, amikor is a most hatályban lévő oktatási törvény megszületett. Az RMDSZ tapasztalata az, hogy a legnehezebben a kulturális, nyelvi sokszínűségre vonatkozó kezdeményezéseket képes a román társadalom elfogadni.
A MOGYE ügye mindmáig megoldatlan
Egy másik tapasztalatként Kelemen Hunor kiemelte: abban az időszakban, amikor Románia az európai uniós integráció előtt állt, a román társadalom és politikai osztály könnyebben, a kényszernek is engedve fogadott el kompromisszumos javaslatokat. Ezt követően viszont egyre inkább megpróbálta az oktatási intézményekben az anyanyelvhasználatot, az anyanyelvű oktatást korlátozni. „Azt is kell látni, hogy a legutolsó törvénymódosításnál bár aprót, de sikerült előrelépni a magyar oktatás kiteljesítésében: a földrajzot és történelmet is lehet ma magyarul tanítani” – emelte ki az RMDSZ elnöke.
A 2011-es törvénymódosításkor továbbá elfogadták azt is, hogy a román nyelvet speciális tankönyvek szerint lehessen tanítani az 1–12. osztályban. Kiemelte: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatást mindmáig nem lehetett önállósítani, ezért pedig senkit sem vonnak felelősségre. Összegzésként rámutatott: ma egy olyan helyzettel szembesülnek Romániában, amely megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan egy jogállamban.
maszol.ro
Európának nem szabad elfogadnia a jogállamiság felszámolásárára irányuló, kisebbségellenes intézkedéseket – jelentette kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök egy brüsszeli konferencián.
„Amikor azt kérdezik, hogy mit tehet az Európai Unió, mit tehet Brüsszel a kisebbségekért, én mindig azt mondom, hogy a jogállamisághoz kell ragaszkodnia, azokhoz az értékekhez, amelyek Európát gazdagítják. Nem szabad elfogadnunk az olyan eljárásokat, intézkedéseket, amelyek első látásra ugyan tetszetősek, de gyakorlatilag kisebbségellenesek, az emberi jogok, a tulajdonjog és a vallásszabadság ellen irányulnak. Amelyek a jogállamiságot akarják felszámolni” – jelentette ki kedden Brüsszelben Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök a Anyanyelv vs. államnyelv – Nyelvi problémák az európai oktatási rendszerekben című konferencián szólalt fel, és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő meghívására vett részt a Bocskor Andrea, a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség- Keresztény Demokrata Néppárt európai parlamenti képviselője által kezdeményezett eseményen.
Kelemen Hunor tájékoztatójában kiemelt helyet kapott a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügye is, amely ellen 2016 novemberében indított eljárást a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), és amely kapcsán azzal vádolják az intézmény igazgatóját és a főtanfelügyelőt, hogy visszaélt hatalmával az iskola elindításakor. Szerinte a törvényes előírásoknak megfelelően indították el a tanintézményt, a római katolikus egyház senkit sem károsított meg, visszakapta azt az épületet, amelyet a diktatúra idején koboztak el tőle.
A megszűnés peremére toltak egy erős iskolát
„2015-ben a történelmi magyar egyházak megállapodást írtak alá a tanügyminisztériummal, amely előírja: az alkotmány és a törvényes rendelkezéseknek megfelelően konzultálni kell a beiskolázási számokról, illetve tantervekről. Ezt a protokollumot is felrúgva indított eljárást az ügyészség, amely az elmúlt hetekben kihallgatásra hívta az iskolába járó gyermekek szüleit. A DNA rákérdezett arra is, hogy milyen vallásúak ők és gyermekeik, az iskolaválasztás apropójáról is érdeklődött, illetve azzal fenyegetett, hogy a gyermekek tanulmányait nem ismerik el a továbbiakban” – részletezte az RMDSZ elnöke.
Mint hangsúlyozta: a kommunizmusban a Securitate nem engedett meg magának hasonló eszközöket, olyanokat, amelyekkel nyomást gyakorolhatott egy egész közösségre. Ma már, amikor a cikluskezdő osztályokba elkezdődött a beiratkozás, több száz gyermek nem tudja Marosvásárhelyen, mihez kezdjen a 2017-es tanévtől.
„Egy ügyészi eljárás tulajdonképpen a megszűnés peremére tolt egy erős iskolát. A román társadalom egy jelentős része pedig elfogadja, hogy végleges bírói ítélet nélkül, ügyészi eljárással meg lehessen szüntetni egy intézményt. Az, hogy az iskola alapításakor történt-e adminisztratív hiba, azt ki kell vizsgálni, de korrupcióról semmiképpen sem beszélhetünk” – számolt be a politikus.
Kelemen Hunor szerint az eset arról is árulkodik, hogy a politikai szándékon, előrelépéseken túl milyen eszközöket képes használni egy hatalom akkor, amikor az anyanyelv használatát, az anyanyelvű oktatást akarja korlátozni. Egy politikus pedig nem szólhat bele abba, hogy mit tesz az ügyészség, a bíróság, nem is kereshet megoldásokat.
Nehezen fogadja el a román társadalom
Beszámolójában felidézte: az etnikai, nyelvi és kulturális homogenitásra törekvő kommunista diktatúra az iskolát tartotta az asszimiláció fontos eszközének és intézményének Romániában. Ez abban volt tetten érhető, hogy összességében korlátozták az anyanyelv használatát – ez leginkább az oktatás terén volt észlelhető. 1989-ben Romániában már egyetlenegy magyar anyanyelvű líceum sem létezett, 1989-ben tulajdonképpen a teljes megsemmisítésre ítélték a magyar nyelvű oktatást.
„A romániai magyar közösségnek és képviseletének már a kilencvenes években az volt a szándéka, hogy az anyanyelvű oktatást minden szinten biztosítsa az identitás egyik legfontosabb elemeként. Úgy véljük: ez nemcsak egy olyan plusz, amelyet meg kell őrizni, e nélkül mindnyájan szegényebbek lennénk” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.
A román társadalomban az ellenállás a 89-es esztendőt követő években is óriási volt az anyanyelvű oktatás bevezetése ellen. A legélesebb viták is ehhez kapcsolódtak az 1990-es évek második felében, de később is, 2011-ben, amikor is a most hatályban lévő oktatási törvény megszületett. Az RMDSZ tapasztalata az, hogy a legnehezebben a kulturális, nyelvi sokszínűségre vonatkozó kezdeményezéseket képes a román társadalom elfogadni.
A MOGYE ügye mindmáig megoldatlan
Egy másik tapasztalatként Kelemen Hunor kiemelte: abban az időszakban, amikor Románia az európai uniós integráció előtt állt, a román társadalom és politikai osztály könnyebben, a kényszernek is engedve fogadott el kompromisszumos javaslatokat. Ezt követően viszont egyre inkább megpróbálta az oktatási intézményekben az anyanyelvhasználatot, az anyanyelvű oktatást korlátozni. „Azt is kell látni, hogy a legutolsó törvénymódosításnál bár aprót, de sikerült előrelépni a magyar oktatás kiteljesítésében: a földrajzot és történelmet is lehet ma magyarul tanítani” – emelte ki az RMDSZ elnöke.
A 2011-es törvénymódosításkor továbbá elfogadták azt is, hogy a román nyelvet speciális tankönyvek szerint lehessen tanítani az 1–12. osztályban. Kiemelte: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű oktatást mindmáig nem lehetett önállósítani, ezért pedig senkit sem vonnak felelősségre. Összegzésként rámutatott: ma egy olyan helyzettel szembesülnek Romániában, amely megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan egy jogállamban.
maszol.ro
2017. március 8.
Fontos fordulat történt Markó Attila ügyében
Visszaküldte kedden a legfelsőbb bíróság az ügyészségnek azt az iratcsomót, melyben Markó Attilát és további 9 személyt azzal vádolnak, hogy túlértékelt egy visszaszolgáltatott földterületet a restitúciós ügynökség (ANRP) tagjaként.
„A korrupcióellenes harc leple alatt karaktergyilkosság történik Romániában, ezt bizonyítja az is, hogy a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék visszaküldte a DNA-nak azt a dossziét is, amely alapján az ügyészség vádat emelt Markó Attila és még 9 személy ellen. Az ítélőszék kimondja, nem elégségesek a dossziéban összeállított iratok a vádemelésre, hiszen nem bizonyított az a tény, hogy az ANRP tagjai túlbecsülték egy visszaszolgáltatott telek értékét. Ez azt jelenti gyakorlatilag, hogy Markó Attilát az elmúlt évben és az előző években is jogtalanul vádolták, hiszen az ügyészség által összeállított dosszié nem tükrözi a valóságot, és nem meríti ki a vádemeléshez szükséges jogi érvelés minimális elvárásait. Ki fogja felelősségre vonni az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget azért, mert emberek életét és karrierjét forgatja fel, lehetetleníti el?!” − mutatott rá Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke hozzátette: emberek élete törik ketté akkor, amikor alaptalan vádat emel az ország korrupcióellenes ügyészség. Markó Attilát az ügyészség egyetlen kárpótlási ügyben sem vádolja korrupcióval, az ellene szóló vád pusztán az, hogy tagja volt a bizottságnak, amit hivatali visszaélésként értelmez anélkül, hogy megjelölné, milyen törvényt sértett meg – emlékeztetett Porcsalmi.
Márton Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei jogász-politikusa elmondta: a bíróság döntése komoly kérdéseket vet fel a korrupció ellenes harcban használt módszerekről. Hozzátette: az RMDSZ nem vonja kétségbe a korrupcióellenes harc létjogosultságát és szükségességét Romániában, de a felületesség, az emberek fölösleges meghurcolása semmiképp sem szabad részét képezze ennek a folyamatnak.
"Szükségesnek tartjuk a korrupció megállítását, de nem értünk egyet azzal a módszerrel, amely alapján alapos átvizsgálás és dokumentáció hiányában embereket bélyegeznek meg, tartoztatnak le úgy, hogy nem illeti meg őket az ártatlanság vélelme sem, hiszen Románia nem emelte be jogrendjébe az erre vonatkozó EU-s direktívát. Komoly önvizsgálatra van szükség az ország hatalmi ágai között, hiszen jelenleg azzal szembesülünk, hogy nem érvényesül a hatalmi ágak szétválasztása. A parlament az egyetlen fórum, amely törvényalkotásra és ezek megvitatására felhatalmazást kapott a választópolgárokról. Vissza kell adni a parlament valós szerepét annak érdekében, hogy az önvizsgálat során a jelenlegi törvényeket rendbe tegye” – idézte Márton Árpádot az RMDSZ hírlevele.
Markó Attilát - aki az RMDSZ parlamenti képviselője is volt - 2014-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy az egyik illetékes restitúciós testület tagjaként a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének a visszaszolgáltatásáról döntött az Erdélyi Református Egyházkerület javára. A bírósági döntés nyomán az ingatlan visszakerült a helyi önkormányzat tulajdonába, amit a romániai magyar pártok és egyházak egyöntetűen veszélyes precedensnek neveztek, hiszen egy újraállamosítási folyamatot indíthat el. Az RMDSZ volt képviselőjének a letartóztatását kétszer is kérte az ügyészség a parlamenttől, de másodszor már okafogyottá vált a kérelemről való döntés, mert időközben áttelepedett Magyarországra. A mostani ügyben is már a távollétében emeltek ellene vádat, tavaly. Az egyik hasonló restitúciós ügyben, amelyben szintén kérték a letartóztatását, az ügyészség később ejtette az ellene megfogalmazott vádat, mert Markó Attila részt sem vett a bizottság azon ülésén, amelyen az ügyészség szerint szintén vitatott kárpótlásról döntöttek.
maszol.ro
Visszaküldte kedden a legfelsőbb bíróság az ügyészségnek azt az iratcsomót, melyben Markó Attilát és további 9 személyt azzal vádolnak, hogy túlértékelt egy visszaszolgáltatott földterületet a restitúciós ügynökség (ANRP) tagjaként.
„A korrupcióellenes harc leple alatt karaktergyilkosság történik Romániában, ezt bizonyítja az is, hogy a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék visszaküldte a DNA-nak azt a dossziét is, amely alapján az ügyészség vádat emelt Markó Attila és még 9 személy ellen. Az ítélőszék kimondja, nem elégségesek a dossziéban összeállított iratok a vádemelésre, hiszen nem bizonyított az a tény, hogy az ANRP tagjai túlbecsülték egy visszaszolgáltatott telek értékét. Ez azt jelenti gyakorlatilag, hogy Markó Attilát az elmúlt évben és az előző években is jogtalanul vádolták, hiszen az ügyészség által összeállított dosszié nem tükrözi a valóságot, és nem meríti ki a vádemeléshez szükséges jogi érvelés minimális elvárásait. Ki fogja felelősségre vonni az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget azért, mert emberek életét és karrierjét forgatja fel, lehetetleníti el?!” − mutatott rá Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke hozzátette: emberek élete törik ketté akkor, amikor alaptalan vádat emel az ország korrupcióellenes ügyészség. Markó Attilát az ügyészség egyetlen kárpótlási ügyben sem vádolja korrupcióval, az ellene szóló vád pusztán az, hogy tagja volt a bizottságnak, amit hivatali visszaélésként értelmez anélkül, hogy megjelölné, milyen törvényt sértett meg – emlékeztetett Porcsalmi.
Márton Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei jogász-politikusa elmondta: a bíróság döntése komoly kérdéseket vet fel a korrupció ellenes harcban használt módszerekről. Hozzátette: az RMDSZ nem vonja kétségbe a korrupcióellenes harc létjogosultságát és szükségességét Romániában, de a felületesség, az emberek fölösleges meghurcolása semmiképp sem szabad részét képezze ennek a folyamatnak.
"Szükségesnek tartjuk a korrupció megállítását, de nem értünk egyet azzal a módszerrel, amely alapján alapos átvizsgálás és dokumentáció hiányában embereket bélyegeznek meg, tartoztatnak le úgy, hogy nem illeti meg őket az ártatlanság vélelme sem, hiszen Románia nem emelte be jogrendjébe az erre vonatkozó EU-s direktívát. Komoly önvizsgálatra van szükség az ország hatalmi ágai között, hiszen jelenleg azzal szembesülünk, hogy nem érvényesül a hatalmi ágak szétválasztása. A parlament az egyetlen fórum, amely törvényalkotásra és ezek megvitatására felhatalmazást kapott a választópolgárokról. Vissza kell adni a parlament valós szerepét annak érdekében, hogy az önvizsgálat során a jelenlegi törvényeket rendbe tegye” – idézte Márton Árpádot az RMDSZ hírlevele.
Markó Attilát - aki az RMDSZ parlamenti képviselője is volt - 2014-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy az egyik illetékes restitúciós testület tagjaként a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének a visszaszolgáltatásáról döntött az Erdélyi Református Egyházkerület javára. A bírósági döntés nyomán az ingatlan visszakerült a helyi önkormányzat tulajdonába, amit a romániai magyar pártok és egyházak egyöntetűen veszélyes precedensnek neveztek, hiszen egy újraállamosítási folyamatot indíthat el. Az RMDSZ volt képviselőjének a letartóztatását kétszer is kérte az ügyészség a parlamenttől, de másodszor már okafogyottá vált a kérelemről való döntés, mert időközben áttelepedett Magyarországra. A mostani ügyben is már a távollétében emeltek ellene vádat, tavaly. Az egyik hasonló restitúciós ügyben, amelyben szintén kérték a letartóztatását, az ügyészség később ejtette az ellene megfogalmazott vádat, mert Markó Attila részt sem vett a bizottság azon ülésén, amelyen az ügyészség szerint szintén vitatott kárpótlásról döntöttek.
maszol.ro
2017. március 8.
Kettős mércét alkalmaz a román csendőrség a tüntetőkkel szemben
A Vásárhelyi Hírlap szerint a marosvásárhelyi csendőrség példátlan szigorral járt el a székelyek autonómiaigényét kinyilvánító, tavaly márciusi bejelentett tüntetés szervezőivel és résztvevőivel szemben, ugyanaz a csendőrség azonban csupán két embert bírságolt meg az elmúlt hetek be sem jelentett kormányellenes tüntetései miatt.
A marosvásárhelyi napilap nemrég hasonlította össze a tavalyi székely szabadság napjával kapcsolatos hatósági fellépést azzal a móddal, ahogyan a hatóságok a kormányellenes tüntetéseket kezelték. Amint a városháza szóvivőjétől megtudták, a marosvásárhelyi kormányellenes megmozdulások spontán módon szerveződtek, senki nem jelentette be ezeket. A csendőrség szóvivője a lapnak elmondta: a tiltakozások különösebb incidensek nélkül zajlottak. A csendőrség mindössze két esetben rótt ki egyenként 200 lej értékű bírságot csendháborításért. Két olyan fiatalt bírságoltak meg, akik éjjel egy órakor hangosbemondót használva ordítoztak Marosvásárhely főutcáján.
A székely szabadság napja alkalmából tavaly márciusban tartott marosvásárhelyi felvonulást és autonómiatüntetést a csendőrség utólag annak ellenére engedély nélküli megmozdulásként kezelte, hogy a rendezvényt a szervezők bejelentették. A bejelentés törvényességét a bíróság alapfokon a tüntetés előtt, jogerősen pedig a tüntetés után ismerte el. A megmozdulás végén a csendőrség szóvivője az MTI-nek azt mondta: nem történt rendbontás a rendezvényen.
Egy héttel a rendezvény után azonban a csendőrség közel száz, felvételeken azonosított, illetve a szervezők által rendfenntartókként bejelentett személyt bírságolt meg – nyilván felsőbb utasításra. Az erőszakszervezet közleménye szerint 50 ember azért kapott összesen 61 ezer lej értékű bírságot, mert az érintettek be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek és szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor azt tapasztalták, hogy a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedetek történtek. Emellett 34 embert csendháborításért bírságolt meg a rendőrség, összesen 9800 lej értékben.
E bírságok érvénytelenítését a bíróságon kérték az érintettek. A Vásárhelyi Hírlapnak Kincses Előd ügyvéd elmondta: első fokon eddig hatvanhat bírságolási jegyzőkönyvet érvénytelenített a bíróság, a csendőrség azonban valamennyi esetben fellebbezett az ítélet ellen. Másodfokon egyik ügyben sem született még ítélet.
http://itthon.ma/erdelyorszag
A Vásárhelyi Hírlap szerint a marosvásárhelyi csendőrség példátlan szigorral járt el a székelyek autonómiaigényét kinyilvánító, tavaly márciusi bejelentett tüntetés szervezőivel és résztvevőivel szemben, ugyanaz a csendőrség azonban csupán két embert bírságolt meg az elmúlt hetek be sem jelentett kormányellenes tüntetései miatt.
A marosvásárhelyi napilap nemrég hasonlította össze a tavalyi székely szabadság napjával kapcsolatos hatósági fellépést azzal a móddal, ahogyan a hatóságok a kormányellenes tüntetéseket kezelték. Amint a városháza szóvivőjétől megtudták, a marosvásárhelyi kormányellenes megmozdulások spontán módon szerveződtek, senki nem jelentette be ezeket. A csendőrség szóvivője a lapnak elmondta: a tiltakozások különösebb incidensek nélkül zajlottak. A csendőrség mindössze két esetben rótt ki egyenként 200 lej értékű bírságot csendháborításért. Két olyan fiatalt bírságoltak meg, akik éjjel egy órakor hangosbemondót használva ordítoztak Marosvásárhely főutcáján.
A székely szabadság napja alkalmából tavaly márciusban tartott marosvásárhelyi felvonulást és autonómiatüntetést a csendőrség utólag annak ellenére engedély nélküli megmozdulásként kezelte, hogy a rendezvényt a szervezők bejelentették. A bejelentés törvényességét a bíróság alapfokon a tüntetés előtt, jogerősen pedig a tüntetés után ismerte el. A megmozdulás végén a csendőrség szóvivője az MTI-nek azt mondta: nem történt rendbontás a rendezvényen.
Egy héttel a rendezvény után azonban a csendőrség közel száz, felvételeken azonosított, illetve a szervezők által rendfenntartókként bejelentett személyt bírságolt meg – nyilván felsőbb utasításra. Az erőszakszervezet közleménye szerint 50 ember azért kapott összesen 61 ezer lej értékű bírságot, mert az érintettek be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek és szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor azt tapasztalták, hogy a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedetek történtek. Emellett 34 embert csendháborításért bírságolt meg a rendőrség, összesen 9800 lej értékben.
E bírságok érvénytelenítését a bíróságon kérték az érintettek. A Vásárhelyi Hírlapnak Kincses Előd ügyvéd elmondta: első fokon eddig hatvanhat bírságolási jegyzőkönyvet érvénytelenített a bíróság, a csendőrség azonban valamennyi esetben fellebbezett az ítélet ellen. Másodfokon egyik ügyben sem született még ítélet.
http://itthon.ma/erdelyorszag
2017. március 9.
A felvonulást nem engedélyezik (Székely szabadság napja)
Miután László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta: idén problémamentesnek tűnik a pénteki marosvásárhelyi megemlékezés előkészítése, és valóban úgy tűnt, hogy ezúttal a csendőrség mobil egysége és a prefektúra is partnere lesz a szervezőknek, a rendezvényeket jóváhagyó bizottság tegnapi ülése után – ahol a helyi rendőrség parancsnoka és a polgármester is részt vett – a városháza sajtóközleményben jelentette be, hogy a székely szabadság napjára csak a székely vértanúk emlékműve melletti megemlékezést hagyta jóvá, a felvonulást nem, és még kevésbé azt, hogy a résztvevők az úttesten vonuljanak.
A polgármesteri hivatal a dokumentumban megjegyezte: a szervezők rendelkezésére bocsátja a Mihai Eminescu Központ nagytermét, „hogy ott kulturális rendezvényeket tartsanak a székely szabadság napja alkalmából”. Ugyanakkor a polgármesteri hivatal „jóváhagyta hogy legfeljebb tíz résztvevő a prefektusi hivatalhoz menjen, és ott petíciót nyújtson be, amint azt a törvény írja” – áll a közleményben. A hivatal álláspontja szerint a székely szabadság napja résztvevői kizárólag a járdán távozhatnak a megemlékezés helyszínéről.
Kincses Előd, a megmozdulás szervezőinek jogi képviselője az MTI-nek elmondta, a városháza nem is tájékoztatta a székely szabadság napja szervezőit, csupán sajtóközleményben rögzítette álláspontját. Az ügyvéd egyértelműen hivatali hatalommal való visszaélésnek tekintette a városháza állásfoglalását. Emlékeztetett rá, hogy tavaly júniusban jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a 2016-os és 2017-es demonstráció 2015 elején tett bejelentése jogszerű volt, és a bíróság arra kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy vegye tudomásul a bejelentést. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg.
Kincses Előd átiratban kérte a csendőrséget, hogy járjon el a szervezőkkel múlt pénteken kötött megegyezésnek megfelelően. László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta: arról állapodtak meg, hogy a csendőrség biztosítja a tiltakozók felvonulását az úttest egyik sávján.
Lucian Goga prefektus egy szerdai sajtóbeszélgetésen elmondta: a belügyminisztériumnak alárendelt rendfenntartó egységek mindent megtettek azért, hogy a megmozdulás normális körülmények között, a törvények betartásával folyjon le. A prefektus ugyanakkor nyugalomra, megértésre szólította fel a résztvevőket. „Mindenkinek jogában áll hangot adni vágyainak, gondolatainak, de csakis a törvény betartásával, a közrend és a csend háborítása nélkül” – jelentette ki.
Lucian Goga ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a megmozdulás a kölcsönös tisztelet jegyében fog lezajlani, hiszen Marosvásárhelyen több etnikum él együtt. A Székely Nemzeti Tanács pénteken 16 órára hívta a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékműve mellé a székelyeket, hogy ott a Habsburg-ellenes székely szervezkedés miatt 1854. március 10-én kivégzett vezetőikre emlékezzenek, majd a prefektusi hivatal elé vonuljanak kinyilvánítani a székelység autonómiaigényét.
Miután László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta: idén problémamentesnek tűnik a pénteki marosvásárhelyi megemlékezés előkészítése, és valóban úgy tűnt, hogy ezúttal a csendőrség mobil egysége és a prefektúra is partnere lesz a szervezőknek, a rendezvényeket jóváhagyó bizottság tegnapi ülése után – ahol a helyi rendőrség parancsnoka és a polgármester is részt vett – a városháza sajtóközleményben jelentette be, hogy a székely szabadság napjára csak a székely vértanúk emlékműve melletti megemlékezést hagyta jóvá, a felvonulást nem, és még kevésbé azt, hogy a résztvevők az úttesten vonuljanak.
A polgármesteri hivatal a dokumentumban megjegyezte: a szervezők rendelkezésére bocsátja a Mihai Eminescu Központ nagytermét, „hogy ott kulturális rendezvényeket tartsanak a székely szabadság napja alkalmából”. Ugyanakkor a polgármesteri hivatal „jóváhagyta hogy legfeljebb tíz résztvevő a prefektusi hivatalhoz menjen, és ott petíciót nyújtson be, amint azt a törvény írja” – áll a közleményben. A hivatal álláspontja szerint a székely szabadság napja résztvevői kizárólag a járdán távozhatnak a megemlékezés helyszínéről.
Kincses Előd, a megmozdulás szervezőinek jogi képviselője az MTI-nek elmondta, a városháza nem is tájékoztatta a székely szabadság napja szervezőit, csupán sajtóközleményben rögzítette álláspontját. Az ügyvéd egyértelműen hivatali hatalommal való visszaélésnek tekintette a városháza állásfoglalását. Emlékeztetett rá, hogy tavaly júniusban jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a 2016-os és 2017-es demonstráció 2015 elején tett bejelentése jogszerű volt, és a bíróság arra kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy vegye tudomásul a bejelentést. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg.
Kincses Előd átiratban kérte a csendőrséget, hogy járjon el a szervezőkkel múlt pénteken kötött megegyezésnek megfelelően. László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta: arról állapodtak meg, hogy a csendőrség biztosítja a tiltakozók felvonulását az úttest egyik sávján.
Lucian Goga prefektus egy szerdai sajtóbeszélgetésen elmondta: a belügyminisztériumnak alárendelt rendfenntartó egységek mindent megtettek azért, hogy a megmozdulás normális körülmények között, a törvények betartásával folyjon le. A prefektus ugyanakkor nyugalomra, megértésre szólította fel a résztvevőket. „Mindenkinek jogában áll hangot adni vágyainak, gondolatainak, de csakis a törvény betartásával, a közrend és a csend háborítása nélkül” – jelentette ki.
Lucian Goga ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a megmozdulás a kölcsönös tisztelet jegyében fog lezajlani, hiszen Marosvásárhelyen több etnikum él együtt. A Székely Nemzeti Tanács pénteken 16 órára hívta a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékműve mellé a székelyeket, hogy ott a Habsburg-ellenes székely szervezkedés miatt 1854. március 10-én kivégzett vezetőikre emlékezzenek, majd a prefektusi hivatal elé vonuljanak kinyilvánítani a székelység autonómiaigényét.
2017. március 9.
Hétköznapi tapasztalataink és az értelmezés (Könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön)
Veress Károly kolozsvári filozófus, egyetemi tanár Ami megtörténik velünk (2014), A nyelv teremtő erejéről (2015), valamint a Lehet-e másként élni? (2016) című köteteit mutatták be csütörtökön este a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében, a szerzővel Incze Éva filozófiatanár és Csergő Antal könyvtáros beszélgetett.
„Mindhárom kötet a hermeneutikával, a megértés, értelmezés tudományával foglalkozik, és valamilyen módon kötődik Gadamerhez, Heideggerhez” – indította a beszélgetést Csergő Antal könyvtáros, aki maga is filozófia szakot végzett, és aki az Ami megtörténik velünk című tanulmánykötetet mutatta be röviden a hallgatóságnak. Mint elmondta, maga a megértés is megértésre szorul, ezek a tanulmányok pedig a megértés problematikáját követik nyomon olyan fogalmak nyomán, mint a távolság vagy a hozzátartozás, ami a szó metafizikai értelmében a lét és az igazság közötti transzcendentális viszonyt jelenti.
Csergő Antal kérdései nyomán Veress Károly a hermeneutikáról mint a hagyomány értelmezéséről beszélt, elmondta, hogy a távolság, hozzátartozás, végesség, odafordulás és igazság-igazságtörténés problémái a filozófiai hermeneutika alapkategóriái, hogy ezek vizsgálatát kutatási projektek során többnyire doktoranduszokkal végezte, ez idő alatt készült tanulmányaiból álltak össze a most bemutatott kötetek. Ha valamit túl közel vagy túl távol tart magától az ember – mondta –, nem látja világosan, optimális távolságba kell helyeznie tehát, amelyben a legjobban látszik a dolog maga, ezért a tapasztalat egyik nagyon értékes alapkategóriája a távolság kérdése. A hozzátartozás is ilyen: a nagyon elvontnak tűnő gondolatokat, értelmi összefüggéseket a mindennapi nyelv hordozza magában, amely úgy tartozik össze az átfogó értelem-összefüggésekkel, mint a papírlap két oldala. A hagyomány és annak állandó újraértelmezése kapcsán a hermeneutika és a fenomenológia nehezen összeegyeztethető problémafelvetéseinek parttalan vitájába is belefutott Veress Károly és Csergő Antal, mely vitát a nyelvi hagyomány kérdésköre felé kitolva A nyelv teremtő erejéről című kötet gondolatkörét is érintette a szerző.
A Lehet-e másként élni? című tanulmánykötetet – amely többnyire életgyakorlati kérdésekről szól – Incze Éva mutatta be, aki elmondta, a kötetben megjelenő tanulmányok egységét az a vizsgálódó attitűd és megértésre való törekvés adja, mely az aktuális tapasztalatok hátterében bontakozik ki, ilyen gondolatok nyomán: akarjuk-e a saját életünket élni, de milyen összefüggés van az élet és a saját fogalmak között, kiválthatnak-e a válságtapasztalatok valamiféle új életviteli beállítódást, milyen szerepe van az intézményeknek az éltünkben, és hogyan lehet meghaladni a merev intézményi struktúrákat, milyen szemléletváltást kínálhat az idegenség tapasztalata számunkra, milyen valós lehetőségek nyílnak a szabad, felelős, autentikus emberi élet számára... Incze Éva kérdésére válaszolva a szerző kifejtette: minden új tapasztalati helyzetben saját magunkkal szembesülünk, és ahhoz, hogy például az idegenség kérdéséhez helyesen viszonyuljunk, saját szempontjai szerint kell megértenünk az idegent.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Veress Károly kolozsvári filozófus, egyetemi tanár Ami megtörténik velünk (2014), A nyelv teremtő erejéről (2015), valamint a Lehet-e másként élni? (2016) című köteteit mutatták be csütörtökön este a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében, a szerzővel Incze Éva filozófiatanár és Csergő Antal könyvtáros beszélgetett.
„Mindhárom kötet a hermeneutikával, a megértés, értelmezés tudományával foglalkozik, és valamilyen módon kötődik Gadamerhez, Heideggerhez” – indította a beszélgetést Csergő Antal könyvtáros, aki maga is filozófia szakot végzett, és aki az Ami megtörténik velünk című tanulmánykötetet mutatta be röviden a hallgatóságnak. Mint elmondta, maga a megértés is megértésre szorul, ezek a tanulmányok pedig a megértés problematikáját követik nyomon olyan fogalmak nyomán, mint a távolság vagy a hozzátartozás, ami a szó metafizikai értelmében a lét és az igazság közötti transzcendentális viszonyt jelenti.
Csergő Antal kérdései nyomán Veress Károly a hermeneutikáról mint a hagyomány értelmezéséről beszélt, elmondta, hogy a távolság, hozzátartozás, végesség, odafordulás és igazság-igazságtörténés problémái a filozófiai hermeneutika alapkategóriái, hogy ezek vizsgálatát kutatási projektek során többnyire doktoranduszokkal végezte, ez idő alatt készült tanulmányaiból álltak össze a most bemutatott kötetek. Ha valamit túl közel vagy túl távol tart magától az ember – mondta –, nem látja világosan, optimális távolságba kell helyeznie tehát, amelyben a legjobban látszik a dolog maga, ezért a tapasztalat egyik nagyon értékes alapkategóriája a távolság kérdése. A hozzátartozás is ilyen: a nagyon elvontnak tűnő gondolatokat, értelmi összefüggéseket a mindennapi nyelv hordozza magában, amely úgy tartozik össze az átfogó értelem-összefüggésekkel, mint a papírlap két oldala. A hagyomány és annak állandó újraértelmezése kapcsán a hermeneutika és a fenomenológia nehezen összeegyeztethető problémafelvetéseinek parttalan vitájába is belefutott Veress Károly és Csergő Antal, mely vitát a nyelvi hagyomány kérdésköre felé kitolva A nyelv teremtő erejéről című kötet gondolatkörét is érintette a szerző.
A Lehet-e másként élni? című tanulmánykötetet – amely többnyire életgyakorlati kérdésekről szól – Incze Éva mutatta be, aki elmondta, a kötetben megjelenő tanulmányok egységét az a vizsgálódó attitűd és megértésre való törekvés adja, mely az aktuális tapasztalatok hátterében bontakozik ki, ilyen gondolatok nyomán: akarjuk-e a saját életünket élni, de milyen összefüggés van az élet és a saját fogalmak között, kiválthatnak-e a válságtapasztalatok valamiféle új életviteli beállítódást, milyen szerepe van az intézményeknek az éltünkben, és hogyan lehet meghaladni a merev intézményi struktúrákat, milyen szemléletváltást kínálhat az idegenség tapasztalata számunkra, milyen valós lehetőségek nyílnak a szabad, felelős, autentikus emberi élet számára... Incze Éva kérdésére válaszolva a szerző kifejtette: minden új tapasztalati helyzetben saját magunkkal szembesülünk, és ahhoz, hogy például az idegenség kérdéséhez helyesen viszonyuljunk, saját szempontjai szerint kell megértenünk az idegent.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 9.
Hiánypótlás ipartörténetből (Élő adathalmaz)
Felette gazdag levéltári, irattári kutatás az alapja a hosszúfalusi Nagy János történész-tanár több mint 150 oldalra rúgó összefoglaló könyvének: Erdély iparosodása a feudalizmus korában (XIV–XVIII. sz.), amelyben Háromszékre is ráakad az a kutató, akit bármilyen okból érdekelnének az iparosodás kezdetei Erdélyben, a termelési viszonyok alakulása, a céhes kézművesipar fejlődése, nem különben pedig Erdély és a szomszédos két román fejedelemség közötti kapcsolatok, az ipar és kereskedelem állapota a XVIII. században.
Az érdeklődő megtudhatja, miként működtek és milyenek voltak a legelső írógépjavító műhelyek, hogy a Singer cég varrótanfolyamokat szervezett Barcaság-szerte, milyen volt az élet a posztógyárakban, a kőművesiparban. A derestyei sörgyár, az erdőfülei vashámor, a sepsiszentgyörgyi dohánygyár és székely szövőgyár története mellett bő adatokat találnak a XIX. század faiparáról, a kommandói siklóról, a tágabb régióban, de a Kovásznán is gyártott öntöttérc-kályha iparáról, és ipartörténeti leírását olvashatják annak a gazdag gőzkazán- és cséplőgépgyártásnak, amelynek szemléltetésében a csernátoni Haszmann Pál Múzeum gyűjteménye párját ritkítja.
A szerző Nagy János – lapunk barátja – 1942-ben született Hosszúfaluban, Szomszédolás-sorozatunkban bemutattuk már lapunk olvasóinak. Kuláklistára került szülei miatt csak később – 1969. és 1973. között végezte el a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem szakát. Történelemtanárként dolgozott Apácán, Zajzonban és a négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskolában. Írásai számos napilapban, folyóiratban és a Történelmi Magazinban jelentek meg. Megírta Zajzoni Rab István életét és munkásságát (1973), Négyfalu történetét a X. és a XX. század között (2006). Más munkái: Lelkészek és néptanítók a Siguranța és a Securitate játékában (2009), Románia hadba lépése 1916-ban (2014).
Kisgyörgy Zoltán
* Hosszúfalu, 2016. T3 Nyomda, Sepsiszentgyörgy
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Felette gazdag levéltári, irattári kutatás az alapja a hosszúfalusi Nagy János történész-tanár több mint 150 oldalra rúgó összefoglaló könyvének: Erdély iparosodása a feudalizmus korában (XIV–XVIII. sz.), amelyben Háromszékre is ráakad az a kutató, akit bármilyen okból érdekelnének az iparosodás kezdetei Erdélyben, a termelési viszonyok alakulása, a céhes kézművesipar fejlődése, nem különben pedig Erdély és a szomszédos két román fejedelemség közötti kapcsolatok, az ipar és kereskedelem állapota a XVIII. században.
Az érdeklődő megtudhatja, miként működtek és milyenek voltak a legelső írógépjavító műhelyek, hogy a Singer cég varrótanfolyamokat szervezett Barcaság-szerte, milyen volt az élet a posztógyárakban, a kőművesiparban. A derestyei sörgyár, az erdőfülei vashámor, a sepsiszentgyörgyi dohánygyár és székely szövőgyár története mellett bő adatokat találnak a XIX. század faiparáról, a kommandói siklóról, a tágabb régióban, de a Kovásznán is gyártott öntöttérc-kályha iparáról, és ipartörténeti leírását olvashatják annak a gazdag gőzkazán- és cséplőgépgyártásnak, amelynek szemléltetésében a csernátoni Haszmann Pál Múzeum gyűjteménye párját ritkítja.
A szerző Nagy János – lapunk barátja – 1942-ben született Hosszúfaluban, Szomszédolás-sorozatunkban bemutattuk már lapunk olvasóinak. Kuláklistára került szülei miatt csak később – 1969. és 1973. között végezte el a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem szakát. Történelemtanárként dolgozott Apácán, Zajzonban és a négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskolában. Írásai számos napilapban, folyóiratban és a Történelmi Magazinban jelentek meg. Megírta Zajzoni Rab István életét és munkásságát (1973), Négyfalu történetét a X. és a XX. század között (2006). Más munkái: Lelkészek és néptanítók a Siguranța és a Securitate játékában (2009), Románia hadba lépése 1916-ban (2014).
Kisgyörgy Zoltán
* Hosszúfalu, 2016. T3 Nyomda, Sepsiszentgyörgy
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)