Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. október 26.
RMDSZ: a magyarellenes hisztéria az etnikai képviselet fontosságát hangsúlyozza
Az RMDSZ a hivatalos határidő lejárta előtt, a megyék nagy részében iktatta parlamenti jelöltlistáit. A Kárpátokon túli dokumentumok leadása során tapasztalt célzott akadályoztatás, valamint az a rendőri túlkapás, amely az óriásplakátok eltávolítását eredményezte, még inkább aktuálissá teszi és bizonyítja a Szövetség álláspontját, amely szerint továbbra is ott kell lenni a törvényhozásban is.
„Felvetődik a kérdés, hogy vajon szervezett kekeckedés-e az egész, hiszen minden nem létező problémába megpróbáltak belekötni egyes megyei választási irodák alkalmazottjai. Volt olyan megye, ahol előzetes egyeztetés után, miután iktatni érkeztek kollegáim, azzal várták őket a helyszínen, hogy mégsem tudják őket fogadni. Egyes helyeken pedig olyan dokumentumok felmutatását kérték tőlük, amelyek a választási törvények szerint nem is voltak szükségesek, és nem is lehettek a birtokunkban” – nyilatkozta szerdán délben Kovács Péter ügyvezető elnök, aki szerint ez a helyzet is csak azt bizonyítja újra és újra, hogy az etnikai képviseletnek nincs alternatívája.
Ott kell lenni Bukarestben, ott kell lenni és ki kell állni akkor is, amikor a magyar közösséget sorozatosan gáncsolják.
A decentralizációt támogató üzenetek körül kialakult cirkusz kapcsán elmondta, az, hogy a kolozsvári rendőrség levetette az adónk ne Bukarestet, hanem Erdélyt gazdagítsa tematikájú óriásplakátokat, alkotmányellenes, hiszen erősen sérti a szólásszabadság jogát és a cenzúra egyértelmű eszköze.
„A rendőrségi túlkapás, a hisztéria, amely a bukaresti központi média egy részében kitört, és egyes kommentelők reakciói éppen azt támasztják alá, hogy megfelelő súlyra, arányos képviseletre van szükség Bukarestben, ahol el tudjuk mondani, melyek az elképzeléseink, ahol fent tudjuk tartani azt, hogy ami jó Erdélynek, az jó Romániának is, ami jó a magyaroknak, az jó a románoknak is. Olyan Erdélyt akarunk építeni, ahol jó élni, ahol biztonságban tudjuk családjainkat, ahol nincsenek veszélyben jogaink és javaink, ahol nem érhetnek minket a napokban történtekhez hasonló igazságtalanságok” − nyomatékosított.
Szerinte a bukaresti képviseletre való törekvés és a Mentsük meg Erdélyt Bukaresttől óriásplakát üzenete között nincs ellentmondás, ahogyan azt sokan bírálóan megfogalmazták, hiszen elmondása szerint az RMDSZ éppen ezért van ott Bukarestben, hogy minél több hatáskört elhozzon onnan, hogy erősítse a helyi és megyei tanácsokat, segítse a helyi közösségeket. maszol.ro
Az RMDSZ a hivatalos határidő lejárta előtt, a megyék nagy részében iktatta parlamenti jelöltlistáit. A Kárpátokon túli dokumentumok leadása során tapasztalt célzott akadályoztatás, valamint az a rendőri túlkapás, amely az óriásplakátok eltávolítását eredményezte, még inkább aktuálissá teszi és bizonyítja a Szövetség álláspontját, amely szerint továbbra is ott kell lenni a törvényhozásban is.
„Felvetődik a kérdés, hogy vajon szervezett kekeckedés-e az egész, hiszen minden nem létező problémába megpróbáltak belekötni egyes megyei választási irodák alkalmazottjai. Volt olyan megye, ahol előzetes egyeztetés után, miután iktatni érkeztek kollegáim, azzal várták őket a helyszínen, hogy mégsem tudják őket fogadni. Egyes helyeken pedig olyan dokumentumok felmutatását kérték tőlük, amelyek a választási törvények szerint nem is voltak szükségesek, és nem is lehettek a birtokunkban” – nyilatkozta szerdán délben Kovács Péter ügyvezető elnök, aki szerint ez a helyzet is csak azt bizonyítja újra és újra, hogy az etnikai képviseletnek nincs alternatívája.
Ott kell lenni Bukarestben, ott kell lenni és ki kell állni akkor is, amikor a magyar közösséget sorozatosan gáncsolják.
A decentralizációt támogató üzenetek körül kialakult cirkusz kapcsán elmondta, az, hogy a kolozsvári rendőrség levetette az adónk ne Bukarestet, hanem Erdélyt gazdagítsa tematikájú óriásplakátokat, alkotmányellenes, hiszen erősen sérti a szólásszabadság jogát és a cenzúra egyértelmű eszköze.
„A rendőrségi túlkapás, a hisztéria, amely a bukaresti központi média egy részében kitört, és egyes kommentelők reakciói éppen azt támasztják alá, hogy megfelelő súlyra, arányos képviseletre van szükség Bukarestben, ahol el tudjuk mondani, melyek az elképzeléseink, ahol fent tudjuk tartani azt, hogy ami jó Erdélynek, az jó Romániának is, ami jó a magyaroknak, az jó a románoknak is. Olyan Erdélyt akarunk építeni, ahol jó élni, ahol biztonságban tudjuk családjainkat, ahol nincsenek veszélyben jogaink és javaink, ahol nem érhetnek minket a napokban történtekhez hasonló igazságtalanságok” − nyomatékosított.
Szerinte a bukaresti képviseletre való törekvés és a Mentsük meg Erdélyt Bukaresttől óriásplakát üzenete között nincs ellentmondás, ahogyan azt sokan bírálóan megfogalmazták, hiszen elmondása szerint az RMDSZ éppen ezért van ott Bukarestben, hogy minél több hatáskört elhozzon onnan, hogy erősítse a helyi és megyei tanácsokat, segítse a helyi közösségeket. maszol.ro
2016. október 27.
Kövér az RMDSZ-re való voksolásra buzdítja a székelyeket
Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös képviselő- és szenátorjelöltjeinek támogatására kérte Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Székely Nemzeti Tanácsot az SZNT szerdán Marosvásárhelyen rendezett küldöttgyűléséhez intézett levelében. Állásfoglalásában az Izsák Balázs vezette testület azzal a kéréssel fordul a székely közösséghez: olyan képviselőket válasszon decemberben, akik elkötelezettek a Székelyföld autonómiája iránt, és hajlandók is cselekedni érte.
Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös képviselő- és szenátorjelöltjeinek támogatására kérte Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT). A házelnök abból az alkalomból fordult levélben a szervezethez, hogy az SZNT szerdán tartotta küldöttgyűlését Marosvásárhelyen. Az ülésen felolvasott üzenetében Kövér László újfent támogatásáról biztosította az európai mércével mért legitim székelyföldi területi autonómiát, úgy vélekedve: a számbeli vagy politikai többség nem lehet szabad, ha a vele együtt élő számbeli vagy politikai kisebbség jogfosztott.
Felhívás mozgósításra
A fideszes politikus felkérte a 13 évvel ezelőtt alapított szervezetet, hogy „ne essen kamaszbetegségbe”, emelkedjék felül a vélt vagy valós sérelmein, és előlegezze meg a bizalmat a magyar parlamenti képviseletnek Bukarestben. Kövér arra kérte az SZNT-t, a decemberi romániai parlamenti választáson mozgósítsa Székelyföld népét, hogy vegyen részt a megmérettetésen, és szavazzon „az RMDSZ és az MPP együttműködésén alapuló magyar képviseletre”. „Ez ma a magyar nemzetpolitika érdeke és a ti érdeketek is, hiszen Biró Zsolt és Kulcsár Terza József képviselőjelöltek személyében az SZNT fennállása óta először nyerhetnek mandátumot az SZNT küldöttei a romániai parlamentben” – üzente Kövér László.
A küldöttgyűlésen elfogadott állásfoglalásában az Izsák Balázs vezette testület azzal a kéréssel fordul a székely közösséghez, hogy olyan képviselőket válasszon decemberben, akik elkötelezettek Székelyföld autonómiája iránt, és hajlandók is cselekedni érte. Az állásfoglalást élénk vita után 59 támogató és 28 ellenszavazattal, tíz tartózkodás mellett fogadta el a küldöttgyűlés. A hozzászólók némelyike törölte volna az utolsó kérést a szövegből, mások pedig az SZNT autonómiastatútumának a határidőhöz kötött benyújtásához kötötték volna a támogatást.
A tanács rögzítette: magát a székelység közképviseletének tekinti, és ennek megfelelően nem vesz részt a választásokon, és nem jegyezteti be magát politikai alakulatként. Természetesnek tartja ugyanakkor, hogy képviselői lelkiismeretük szerint induljanak a választásokon pártjaik színeiben vagy akár függetlenként. Az állásfoglalás szerint az SZNT képviselői – ha elindulnak a választásokon – nem várhatnak támogatást az SZNT-től, „amint egyetlen parlamenti képviselő sem várhatja el azt, hogy maga a parlament támogassa őket a választásokon". Szili Katalin miniszterelnöki megbízott felszólalásában társadalmi és politikai összefogásra buzdított az általa pártok feletti ügynek nevezett autonómia érdekében.
Egyébként az Országgyűlés elnökének felhívása főleg az RMDSZ-szel ápolt eddigi hűvös viszonyának ismeretében érdekes. A 2012-es helyhatósági választások idején Borbély László, az RMDSZ akkori politikai alelnöke a romániai választási kampányba való „brutális beavatkozásnak” nevezte, hogy Kövér László részt vett az MPP kampányrendezvényén. Ugyanerről Kelemen Hunor elnök úgy vélekedett, hogy a házelnök „beavatkozása” elronthatja mindazt, amit románok és magyarok közösen felépítettek a rendszerváltás óta. A házelnök egy hónappal később a Magyar Hírlapnak adott interjúban úgy nyilatkozott: az RMDSZ vezetése nagyon régóta az MSZP-vel ápolja a legszorosabb kapcsolatot.
„Amiben persze nincs semmi meglepő, hiszen mindkét párt ugyanolyan bolsevik gyökerekből táplálkozik, az erkölcseik, mentalitásuk és érdekeik is közösek. Mindkét párt »kívülről« vezérelt, s mindkettő azon dolgozik, hogy az erdélyi magyarság számára Budapest megszűnjön orientációs pont lenni” – jelentette ki az interjúban Kövér László.
Bírálat a DIICOT-nak
Különben az SZNT küldöttgyűlésén ismertették a testületnek a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vezetőjéhez, Daniel Horodniceanuhoz intézett nyílt levelét. Ebben a szervezet tiltakozik az ellen, hogy a nyomozó hatóság a terrorizmussal gyanúsított kézdivásárhelyi Beke István Attila és Szőcs Zoltán ellen összeállított vádiratban negatív színben tünteti fel az SZNT-t, „kriminalizálja” a székelység legitim autonómiatörekvését, és „Románia magyar nemzetiségű polgárai ellen hangolja a közvéleményt”.
Az SZNT leszögezi, nem állt kapcsolatban sem a meggyanúsított személyekkel, sem a feltételezett cselekménnyel, elítél minden erőszakos cselekményt vagy akár az erőszakkal való fenyegetést is. Ugyanakkor a szervezet szerint a vádirat „a koncepciós perek módszereit használja, nem riadva vissza akár a hamisítástól sem, tendenciózus módon politikai célokat követ, hogy a székely közösség egészét, magát az autonómiamozgalmat helyezze vád alá, és bizalmatlanságot, akár gyűlöletet keltsen Románia többségi, román nemzetiségű polgáraiban a magyar közösséggel, a magyar közösség céljaival szemben”.
Állásfoglalást fogadott el a küldöttgyűlés a székely zászlóról, megállapítva, jóllehet ez a jelkép nem sérti sem a román államot, sem többségi lakosságát, a hatóságok mégis következetesen üldözik. „Az SZNT a világ közvéleményéhez fordul, kérve minden embert, aki elkötelezett a népek közötti barátságnak, a békének, a stabilitásnak, hogy az üldözött székely zászló védelmében fejezze ki együttérzését a székelyekkel, ezzel is segítve Romániát, hogy szakítson a kommunista múlttal, a diktatúra gyakorlatával, és megtalálja az utat a demokrácia felé” – szerepel az állásfoglalásban.
kronika.ro|
Erdély.ma
Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös képviselő- és szenátorjelöltjeinek támogatására kérte Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Székely Nemzeti Tanácsot az SZNT szerdán Marosvásárhelyen rendezett küldöttgyűléséhez intézett levelében. Állásfoglalásában az Izsák Balázs vezette testület azzal a kéréssel fordul a székely közösséghez: olyan képviselőket válasszon decemberben, akik elkötelezettek a Székelyföld autonómiája iránt, és hajlandók is cselekedni érte.
Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös képviselő- és szenátorjelöltjeinek támogatására kérte Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT). A házelnök abból az alkalomból fordult levélben a szervezethez, hogy az SZNT szerdán tartotta küldöttgyűlését Marosvásárhelyen. Az ülésen felolvasott üzenetében Kövér László újfent támogatásáról biztosította az európai mércével mért legitim székelyföldi területi autonómiát, úgy vélekedve: a számbeli vagy politikai többség nem lehet szabad, ha a vele együtt élő számbeli vagy politikai kisebbség jogfosztott.
Felhívás mozgósításra
A fideszes politikus felkérte a 13 évvel ezelőtt alapított szervezetet, hogy „ne essen kamaszbetegségbe”, emelkedjék felül a vélt vagy valós sérelmein, és előlegezze meg a bizalmat a magyar parlamenti képviseletnek Bukarestben. Kövér arra kérte az SZNT-t, a decemberi romániai parlamenti választáson mozgósítsa Székelyföld népét, hogy vegyen részt a megmérettetésen, és szavazzon „az RMDSZ és az MPP együttműködésén alapuló magyar képviseletre”. „Ez ma a magyar nemzetpolitika érdeke és a ti érdeketek is, hiszen Biró Zsolt és Kulcsár Terza József képviselőjelöltek személyében az SZNT fennállása óta először nyerhetnek mandátumot az SZNT küldöttei a romániai parlamentben” – üzente Kövér László.
A küldöttgyűlésen elfogadott állásfoglalásában az Izsák Balázs vezette testület azzal a kéréssel fordul a székely közösséghez, hogy olyan képviselőket válasszon decemberben, akik elkötelezettek Székelyföld autonómiája iránt, és hajlandók is cselekedni érte. Az állásfoglalást élénk vita után 59 támogató és 28 ellenszavazattal, tíz tartózkodás mellett fogadta el a küldöttgyűlés. A hozzászólók némelyike törölte volna az utolsó kérést a szövegből, mások pedig az SZNT autonómiastatútumának a határidőhöz kötött benyújtásához kötötték volna a támogatást.
A tanács rögzítette: magát a székelység közképviseletének tekinti, és ennek megfelelően nem vesz részt a választásokon, és nem jegyezteti be magát politikai alakulatként. Természetesnek tartja ugyanakkor, hogy képviselői lelkiismeretük szerint induljanak a választásokon pártjaik színeiben vagy akár függetlenként. Az állásfoglalás szerint az SZNT képviselői – ha elindulnak a választásokon – nem várhatnak támogatást az SZNT-től, „amint egyetlen parlamenti képviselő sem várhatja el azt, hogy maga a parlament támogassa őket a választásokon". Szili Katalin miniszterelnöki megbízott felszólalásában társadalmi és politikai összefogásra buzdított az általa pártok feletti ügynek nevezett autonómia érdekében.
Egyébként az Országgyűlés elnökének felhívása főleg az RMDSZ-szel ápolt eddigi hűvös viszonyának ismeretében érdekes. A 2012-es helyhatósági választások idején Borbély László, az RMDSZ akkori politikai alelnöke a romániai választási kampányba való „brutális beavatkozásnak” nevezte, hogy Kövér László részt vett az MPP kampányrendezvényén. Ugyanerről Kelemen Hunor elnök úgy vélekedett, hogy a házelnök „beavatkozása” elronthatja mindazt, amit románok és magyarok közösen felépítettek a rendszerváltás óta. A házelnök egy hónappal később a Magyar Hírlapnak adott interjúban úgy nyilatkozott: az RMDSZ vezetése nagyon régóta az MSZP-vel ápolja a legszorosabb kapcsolatot.
„Amiben persze nincs semmi meglepő, hiszen mindkét párt ugyanolyan bolsevik gyökerekből táplálkozik, az erkölcseik, mentalitásuk és érdekeik is közösek. Mindkét párt »kívülről« vezérelt, s mindkettő azon dolgozik, hogy az erdélyi magyarság számára Budapest megszűnjön orientációs pont lenni” – jelentette ki az interjúban Kövér László.
Bírálat a DIICOT-nak
Különben az SZNT küldöttgyűlésén ismertették a testületnek a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vezetőjéhez, Daniel Horodniceanuhoz intézett nyílt levelét. Ebben a szervezet tiltakozik az ellen, hogy a nyomozó hatóság a terrorizmussal gyanúsított kézdivásárhelyi Beke István Attila és Szőcs Zoltán ellen összeállított vádiratban negatív színben tünteti fel az SZNT-t, „kriminalizálja” a székelység legitim autonómiatörekvését, és „Románia magyar nemzetiségű polgárai ellen hangolja a közvéleményt”.
Az SZNT leszögezi, nem állt kapcsolatban sem a meggyanúsított személyekkel, sem a feltételezett cselekménnyel, elítél minden erőszakos cselekményt vagy akár az erőszakkal való fenyegetést is. Ugyanakkor a szervezet szerint a vádirat „a koncepciós perek módszereit használja, nem riadva vissza akár a hamisítástól sem, tendenciózus módon politikai célokat követ, hogy a székely közösség egészét, magát az autonómiamozgalmat helyezze vád alá, és bizalmatlanságot, akár gyűlöletet keltsen Románia többségi, román nemzetiségű polgáraiban a magyar közösséggel, a magyar közösség céljaival szemben”.
Állásfoglalást fogadott el a küldöttgyűlés a székely zászlóról, megállapítva, jóllehet ez a jelkép nem sérti sem a román államot, sem többségi lakosságát, a hatóságok mégis következetesen üldözik. „Az SZNT a világ közvéleményéhez fordul, kérve minden embert, aki elkötelezett a népek közötti barátságnak, a békének, a stabilitásnak, hogy az üldözött székely zászló védelmében fejezze ki együttérzését a székelyekkel, ezzel is segítve Romániát, hogy szakítson a kommunista múlttal, a diktatúra gyakorlatával, és megtalálja az utat a demokrácia felé” – szerepel az állásfoglalásban.
kronika.ro|
Erdély.ma
2016. október 27.
Elgáncsolt restitúció
Huszonöt évvel a visszaszolgáltatási folyamat megkezdése után még halovány remény is alig mutatkozik, hogy mindenki megkapja a kommunisták által őseitől elkobzott erdőket, földeket. Országos és megyei szinten egyaránt 80 százalék körüli a rendezett ügyek aránya, és esély sincs arra, hogy az év végére kitűzött határidőig valóban lezáruljon a folyamat. Miért? Mindenki másra mutogat. Bukarestből vidékre, a prefektusok a polgármesterekre, a község-, városvezetők pedig jó esetben elődeikre, rosszabban magukra az igénylőkre.
Nehéz tisztán látni a kérdésben, és megérteni, miért nem tüsténkedik minden érintett, hogy mihamarabb pontot tegyen az ügyek végére. Sok tulajdonos belefáradt a visszaigénylés hosszas folyamatába, örvend, ha használhatja a területet, azon már nem siránkozik, hogy még nincs kezében a birtoklevél vagy nem mérték ki pontosan jussát. Mások, főleg a távolabb élők, kiknek megkérdőjelezték a jogosultságát, az újabb és újabb akták beszerzésébe fáradtak bele, a sorsra és a jó- vagy rosszindulatra bízták, lesz, ami lesz, nem talpalnak, nem próbálnak intézkedni. A helyi bizottságok összeülnek ugyan időnként – van, ahol hónapszámra nem! –, de a „nehéz” paksamétákat ők is inkább csak tologatják, sokszor nem merik, nem akarják vállalni egy-egy kényesebb döntés meghozatalát. Ha mégis megteszik, gáncsoskodik majd a megyei bizottság, mely ugyan álságosan hangoztatja a bukaresti elvárásokat, de főként a nagy területek visszaszolgáltatásához nem fűlik a foguk. Lásd több grófi család esetét, kik végleges döntés hiányában nem is pereskedhetnek több ezer hektárnyi erdőikért.
Számos összetevője van hát annak, hogy negyedszázaddal megkezdése után sem tudták lezárni Romániában az egykor elkobzott területek, ingatlanok visszaszolgáltatását. A legnagyobb gond azonban mégis az, hogy be nem vallottan, de a mindenkori román hatalom gátolja leginkább. Későn kaptak észbe, hogy nagyvonalú gesztusuk egykori magyar grófok, bárók „kezére játssza” fél Erdélyt, az egyházak, egyesületek pedig nagyvárosok legszebb, legfontosabb épületeit „kaparinthatják meg”. A törvény már élt, így más utat kellett találni a gáncsoskodásra, maradt az időhúzás, és legfőképpen a központi restitúciós bizottság tagjainak megfélemlítése. Azzal, hogy a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásáért börtönre ítélték Markó Attiláékat, tulajdonképpen bebiztosították, hogy a továbbiakban egyetlen fontos döntést se merjen vállalni a testület.
Nem tudni, meghosszabbítják-e a január elsejei határidőt vagy sem, de ha már a bukaresti történéseket nem nagyon tudjuk befolyásolni, jó lenne, ha legalább itt, Székelyföldön, ahol magyarok az önkormányzati vezetők, megpróbálnánk rendet tenni saját házunk táján. Ha a polgármesterek nem a prefektúra rugdosására várnának, hanem azon lennének, minél gyorsabban, minél több ügyet lezárjanak. Hisz ezzel nem Bukarestnek tesznek szolgálatot, hanem azoknak, akik bizalmat szavaztak nekik.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Huszonöt évvel a visszaszolgáltatási folyamat megkezdése után még halovány remény is alig mutatkozik, hogy mindenki megkapja a kommunisták által őseitől elkobzott erdőket, földeket. Országos és megyei szinten egyaránt 80 százalék körüli a rendezett ügyek aránya, és esély sincs arra, hogy az év végére kitűzött határidőig valóban lezáruljon a folyamat. Miért? Mindenki másra mutogat. Bukarestből vidékre, a prefektusok a polgármesterekre, a község-, városvezetők pedig jó esetben elődeikre, rosszabban magukra az igénylőkre.
Nehéz tisztán látni a kérdésben, és megérteni, miért nem tüsténkedik minden érintett, hogy mihamarabb pontot tegyen az ügyek végére. Sok tulajdonos belefáradt a visszaigénylés hosszas folyamatába, örvend, ha használhatja a területet, azon már nem siránkozik, hogy még nincs kezében a birtoklevél vagy nem mérték ki pontosan jussát. Mások, főleg a távolabb élők, kiknek megkérdőjelezték a jogosultságát, az újabb és újabb akták beszerzésébe fáradtak bele, a sorsra és a jó- vagy rosszindulatra bízták, lesz, ami lesz, nem talpalnak, nem próbálnak intézkedni. A helyi bizottságok összeülnek ugyan időnként – van, ahol hónapszámra nem! –, de a „nehéz” paksamétákat ők is inkább csak tologatják, sokszor nem merik, nem akarják vállalni egy-egy kényesebb döntés meghozatalát. Ha mégis megteszik, gáncsoskodik majd a megyei bizottság, mely ugyan álságosan hangoztatja a bukaresti elvárásokat, de főként a nagy területek visszaszolgáltatásához nem fűlik a foguk. Lásd több grófi család esetét, kik végleges döntés hiányában nem is pereskedhetnek több ezer hektárnyi erdőikért.
Számos összetevője van hát annak, hogy negyedszázaddal megkezdése után sem tudták lezárni Romániában az egykor elkobzott területek, ingatlanok visszaszolgáltatását. A legnagyobb gond azonban mégis az, hogy be nem vallottan, de a mindenkori román hatalom gátolja leginkább. Későn kaptak észbe, hogy nagyvonalú gesztusuk egykori magyar grófok, bárók „kezére játssza” fél Erdélyt, az egyházak, egyesületek pedig nagyvárosok legszebb, legfontosabb épületeit „kaparinthatják meg”. A törvény már élt, így más utat kellett találni a gáncsoskodásra, maradt az időhúzás, és legfőképpen a központi restitúciós bizottság tagjainak megfélemlítése. Azzal, hogy a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásáért börtönre ítélték Markó Attiláékat, tulajdonképpen bebiztosították, hogy a továbbiakban egyetlen fontos döntést se merjen vállalni a testület.
Nem tudni, meghosszabbítják-e a január elsejei határidőt vagy sem, de ha már a bukaresti történéseket nem nagyon tudjuk befolyásolni, jó lenne, ha legalább itt, Székelyföldön, ahol magyarok az önkormányzati vezetők, megpróbálnánk rendet tenni saját házunk táján. Ha a polgármesterek nem a prefektúra rugdosására várnának, hanem azon lennének, minél gyorsabban, minél több ügyet lezárjanak. Hisz ezzel nem Bukarestnek tesznek szolgálatot, hanem azoknak, akik bizalmat szavaztak nekik.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 27.
Összeér, ami összetartozik
A Szövetség Romániáért nevű nacionalista párt jelöltlistáin indul a parlamenti választásokon a magyar nyelv és a magyar szimbólumok használatát folyamatosan megtorpedózó blogger, Dan Tanasă – jelentette be Facebook-oldalán a párt elnöke, Marian Munteanu. Tájékoztatása szerint Dan Tanasă a párt Hargita vagy Kovászna megyei jelöltlistájára kerül fel. „Biztos vagyok benne, hogy méltó képviselője lesz az erdélyi románoknak a parlamentben” – írta Munteanu. Marian Munteanu a rendszerváltás utáni diáktüntetések vezéralakja volt, később több ultranacionalista mozgalmat alapított, a Szövetség Romániáért is egyik ilyen mozgalomból alakult át idén párttá. Idén a Nemzeti Liberális Párt főpolgármesternek jelölte, de a lépésnek annyira negatív visszhangja volt, hogy visszavonták a jelölését. (Maszol)
KIFELÉ A MAGYAROKKAL. Ismét magyarellenes rigmust skandáltak egy bajnoki mérkőzésen a Nagyszebeni CSU kosárlabdacsapat szurkolói. A Nagyszebenben játszott szombati mérkőzésen a vendég Kolozsvári U-BT csatára, Török Roland szabálytalankodott – a szebeni szurkolók megítélése szerint – sportszerűtlenül. Válaszként a szebeni csapat vezérszurkolója a Kifelé a magyarokkal az országból! szólamot kezdte skandálni, és ezt több százan átvették a zsúfolásig telt sportcsarnokban. A nagyszebeni csapat szurkolóinak nem ez az első nacionalista megnyilvánulásuk. 2014 áprilisában a marosvásárhelyi Maros KK csapatával vívott mérkőzésen nyomdafestéket nem tűrő, magyarellenes feliratot tartalmazó molinót feszítettek ki a marosvásárhelyi sportcsarnok lelátóján. Az akkori kilengés miatt a diszkriminációellenes tanács mind a klubot, mind a román szövetséget háromezer lejes büntetéssel sújtotta. (MTI)
KELL A SZÜKSÉGLAKÁS. Nem adhatók el többé az Országos Lakásügynökség (ANL) által a fiataloknak épített lakások, mert minden városban szükség van sürgősségi esetekben használható szociális lakásokra – jelentette ki Nagykárolyban Vasile Dîncu kormányfőhelyettes. Dîncu a besztercei robbanást említette példaként, ennek nyomán ugyanis ötven családot kellett sürgősen más lakásba költöztetni. Az új lakástörvényt még ezen az őszön kidolgozzák, majd a parlament elé kerül. Dîncu szerint elfogadhatatlan, hogy a Romániában lévő lakásoknak mindössze két százaléka van állami vagy közösségi tulajdonban. „Kellenek a szükséglakások, és kellenek lakások az új nemzedékeknek” – jelentette ki a kormányfőhelyettes. Ennek érdekében további ANL-lakások építésére van szükség, akár a polgármesteri hivatalok, akár a magánszféra bevonásával — tette hozzá. (Agerpres) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Szövetség Romániáért nevű nacionalista párt jelöltlistáin indul a parlamenti választásokon a magyar nyelv és a magyar szimbólumok használatát folyamatosan megtorpedózó blogger, Dan Tanasă – jelentette be Facebook-oldalán a párt elnöke, Marian Munteanu. Tájékoztatása szerint Dan Tanasă a párt Hargita vagy Kovászna megyei jelöltlistájára kerül fel. „Biztos vagyok benne, hogy méltó képviselője lesz az erdélyi románoknak a parlamentben” – írta Munteanu. Marian Munteanu a rendszerváltás utáni diáktüntetések vezéralakja volt, később több ultranacionalista mozgalmat alapított, a Szövetség Romániáért is egyik ilyen mozgalomból alakult át idén párttá. Idén a Nemzeti Liberális Párt főpolgármesternek jelölte, de a lépésnek annyira negatív visszhangja volt, hogy visszavonták a jelölését. (Maszol)
KIFELÉ A MAGYAROKKAL. Ismét magyarellenes rigmust skandáltak egy bajnoki mérkőzésen a Nagyszebeni CSU kosárlabdacsapat szurkolói. A Nagyszebenben játszott szombati mérkőzésen a vendég Kolozsvári U-BT csatára, Török Roland szabálytalankodott – a szebeni szurkolók megítélése szerint – sportszerűtlenül. Válaszként a szebeni csapat vezérszurkolója a Kifelé a magyarokkal az országból! szólamot kezdte skandálni, és ezt több százan átvették a zsúfolásig telt sportcsarnokban. A nagyszebeni csapat szurkolóinak nem ez az első nacionalista megnyilvánulásuk. 2014 áprilisában a marosvásárhelyi Maros KK csapatával vívott mérkőzésen nyomdafestéket nem tűrő, magyarellenes feliratot tartalmazó molinót feszítettek ki a marosvásárhelyi sportcsarnok lelátóján. Az akkori kilengés miatt a diszkriminációellenes tanács mind a klubot, mind a román szövetséget háromezer lejes büntetéssel sújtotta. (MTI)
KELL A SZÜKSÉGLAKÁS. Nem adhatók el többé az Országos Lakásügynökség (ANL) által a fiataloknak épített lakások, mert minden városban szükség van sürgősségi esetekben használható szociális lakásokra – jelentette ki Nagykárolyban Vasile Dîncu kormányfőhelyettes. Dîncu a besztercei robbanást említette példaként, ennek nyomán ugyanis ötven családot kellett sürgősen más lakásba költöztetni. Az új lakástörvényt még ezen az őszön kidolgozzák, majd a parlament elé kerül. Dîncu szerint elfogadhatatlan, hogy a Romániában lévő lakásoknak mindössze két százaléka van állami vagy közösségi tulajdonban. „Kellenek a szükséglakások, és kellenek lakások az új nemzedékeknek” – jelentette ki a kormányfőhelyettes. Ennek érdekében további ANL-lakások építésére van szükség, akár a polgármesteri hivatalok, akár a magánszféra bevonásával — tette hozzá. (Agerpres) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 27.
Komlóssy József a célkeresztben (Egy megfigyelt család 29.)
A román nacionalista-kommunista diktatúra legveszélyesebb ellenségeinek a külföldiek számítottak. Ellenük sokkal nehezebb volt fellépni, mert ha gyanúra adtak okot, legfeljebb kiutasítani lehetett őket, letartóztatásukat csak – egyértelműen kárt okozó – ellenséges cselekedet tette volna lehetővé. Erre pedig okot adni óvakodtak a külföldi látogatók. Egyébként vendégül látni csak közeli rokont s rendőrségi bejelentés után lehetett. A szállodákban kapcsolataikat lehallgatókészülékekkel sikeresen lehetett ellenőrizni. Ha a rokont elszállásolta valaki, utána többnyire a vendéglátót kihallgatta a Securitate.
Komlóssy József Kanadában végzett erdészmérnök édesapámnak másodunokaöccse, nekem másod-unokatestvérem. Kolozsvári lakásunkban gyakran szállt meg édesanyja, édesapám unokahúga, Puskás Margit, mindenkinek csak Médy néni. Gyakran megfordult nálunk Jóska is, akitől – a svájci állampolgártól – megkérdezte édesapám: mint külföldre szakadt ’56-os, mit szándékszik tenni az anyaországtól elszakított magyarokért? Ettől kezdve – vallja unokaöcsém – egész életét a nemzeti kisebbségek ügyének szánta.
Az Európai Tanács szakértőjeként, az Európai Népek Föderális Uniójának (FUEN) és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségvédelmi Társulat (SENCE), elnökeként, majd alelnökeként immár több évtizede szólal fel és lobbizik elsősorban a kelet-európai, mindenekelőtt a magyar nemzetrészekért. Anyai ágon ditrói Puskásként lett Gyergyóditró díszpolgára idén. Részt vett a Puskás Tivadar Távközlési Kismúzeum megnyitóján adományának és származásának elismeréseként. Csak három neki (is) tulajdonítható eredmény: az erdélyi magyar egyházak svájci eredetű segítsége, a moldvai csángók magyar nyelvű oktatása és a Szlovákiához, illetve Ukrajnához tartozó Kisszelmenc és Nagyszelmenc közti közvetlen határ megnyitása 2001-ben. Az etnikai kisebbségek autonómiatörekvései fenntartásának szószólója mindmáig az európai nemzetközi fórumokon. Sajnálatos módon ittlétét újságíróink nem érdemesítették egy interjú készítésére. (Mondhatnák: az újságíró arról ír, amiről kedve tartja. Ne tegyünk neki szemrehányást.) Szerény harcosa ügyünknek. Soha semmilyen anyagi vagy más természetű elismerésre nem tartott igényt.
Tevékenysége – számos ittléte alkalmából (templomok javítására hozott pénzbeli segítséget) – a Securitate fokozott érdeklődését vonta magára. Nem nálunk szállt meg – tudván folytonos megfigyelésemről –, hanem dr. Fákó Andráséknál, akikkel jó viszonyt ápolt. A pénzek célba juttatásában pedig Fákó sógora, Dézsi Ferenc segített, figyelembe véve jó kapcsolatait a „hatóságoknál”. Egyébként mi is többször látogattuk meg Fákóékat, feleségem kezelőorvosát, akik Cerghezan szekus tiszttel is jóban lévén – ahogy ezt nekünk is elmondta –, „védőernyőt” képeztek Komlóssy gyakori erdélyi látogatása fölé. (Az itt közölt dokumentumrész Váncsa Jenő kihallgatásakor készült, benne utalás Komlóssy kapcsolataira Fákóékkal és Dézsivel. Takartak ugyan a nevek, de az összefüggések egyértelműsítik kilétüket.)
Puskás Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A román nacionalista-kommunista diktatúra legveszélyesebb ellenségeinek a külföldiek számítottak. Ellenük sokkal nehezebb volt fellépni, mert ha gyanúra adtak okot, legfeljebb kiutasítani lehetett őket, letartóztatásukat csak – egyértelműen kárt okozó – ellenséges cselekedet tette volna lehetővé. Erre pedig okot adni óvakodtak a külföldi látogatók. Egyébként vendégül látni csak közeli rokont s rendőrségi bejelentés után lehetett. A szállodákban kapcsolataikat lehallgatókészülékekkel sikeresen lehetett ellenőrizni. Ha a rokont elszállásolta valaki, utána többnyire a vendéglátót kihallgatta a Securitate.
Komlóssy József Kanadában végzett erdészmérnök édesapámnak másodunokaöccse, nekem másod-unokatestvérem. Kolozsvári lakásunkban gyakran szállt meg édesanyja, édesapám unokahúga, Puskás Margit, mindenkinek csak Médy néni. Gyakran megfordult nálunk Jóska is, akitől – a svájci állampolgártól – megkérdezte édesapám: mint külföldre szakadt ’56-os, mit szándékszik tenni az anyaországtól elszakított magyarokért? Ettől kezdve – vallja unokaöcsém – egész életét a nemzeti kisebbségek ügyének szánta.
Az Európai Tanács szakértőjeként, az Európai Népek Föderális Uniójának (FUEN) és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségvédelmi Társulat (SENCE), elnökeként, majd alelnökeként immár több évtizede szólal fel és lobbizik elsősorban a kelet-európai, mindenekelőtt a magyar nemzetrészekért. Anyai ágon ditrói Puskásként lett Gyergyóditró díszpolgára idén. Részt vett a Puskás Tivadar Távközlési Kismúzeum megnyitóján adományának és származásának elismeréseként. Csak három neki (is) tulajdonítható eredmény: az erdélyi magyar egyházak svájci eredetű segítsége, a moldvai csángók magyar nyelvű oktatása és a Szlovákiához, illetve Ukrajnához tartozó Kisszelmenc és Nagyszelmenc közti közvetlen határ megnyitása 2001-ben. Az etnikai kisebbségek autonómiatörekvései fenntartásának szószólója mindmáig az európai nemzetközi fórumokon. Sajnálatos módon ittlétét újságíróink nem érdemesítették egy interjú készítésére. (Mondhatnák: az újságíró arról ír, amiről kedve tartja. Ne tegyünk neki szemrehányást.) Szerény harcosa ügyünknek. Soha semmilyen anyagi vagy más természetű elismerésre nem tartott igényt.
Tevékenysége – számos ittléte alkalmából (templomok javítására hozott pénzbeli segítséget) – a Securitate fokozott érdeklődését vonta magára. Nem nálunk szállt meg – tudván folytonos megfigyelésemről –, hanem dr. Fákó Andráséknál, akikkel jó viszonyt ápolt. A pénzek célba juttatásában pedig Fákó sógora, Dézsi Ferenc segített, figyelembe véve jó kapcsolatait a „hatóságoknál”. Egyébként mi is többször látogattuk meg Fákóékat, feleségem kezelőorvosát, akik Cerghezan szekus tiszttel is jóban lévén – ahogy ezt nekünk is elmondta –, „védőernyőt” képeztek Komlóssy gyakori erdélyi látogatása fölé. (Az itt közölt dokumentumrész Váncsa Jenő kihallgatásakor készült, benne utalás Komlóssy kapcsolataira Fákóékkal és Dézsivel. Takartak ugyan a nevek, de az összefüggések egyértelműsítik kilétüket.)
Puskás Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 27.
Az égi turistaösvényen
Nagy Lajos emlékére
Szeptember 19-én Magyarországon, családja köréből távozott az égi turistaösvényre Nagy Lajos, a marosvásárhelyi természetjáró mozgalom egyik kiemelkedő alakja, a Marosvásárhelyi Turistakör egykori vezetője.
Nagy Lajos 1943. március 3-án született. Édesapja politikai múltja beárnyékolta életét. Fémipari szakiskolába járt, ezzel párhuzamosan leérettségizett, középiskolai tanulmányait is látogatás nélkülin végezte. Akkor az egyetemi felvételi szóba sem jöhetett. A nagy múltú Encsel Mór, a későbbi Metalotehnica gyárban dolgozott. Szaktudásának köszönhetően a kutatórészlegre került mint műszaki tervező. Volt olyan ambíciós, hogy a Petru Maior Egyetemen almérnöki diplomát szerezzen. Nyugdíjba vonulásáig, majd ezt követően is a Matricontól különvált Műszaki Kutatóintézetben tevékenykedett.
Nagyon fiatalon, 1960-ban kapcsolódott be a turistaéletbe. A második világháborút követően a marosvásárhelyi nagy természetjáró elődök (idősebb Both Károly és Kiss Ernő) után ő vette át a turistakör vezetését, és folytatta mindazt a tevékenységet, amelyet elődei elindítottak a városban. 1967-ben került a turistakör élére. Fáradhatatlanul szervezte nyáron a hegyi túrákat Erdély számos látványos hegységébe, télen pedig szinte minden hétvégén sízni vitte a turistakör tagjait. Ő volt a Metalotehnica sícsapatának a vezetője is. Sokáig az évente négyszer megrendezett üzemek közötti síversenyek alkalmával a gyár csapata mindig az előkelő második helyet nyerte.
Az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején a diktatúra egyre nehezedő gazdasági körülményei között alig lehetett üzemanyagot "szerezni" az autóbuszos társas kirándulásokra. Felsőbb utasításra autóbusszal csak 250 km-es körzetbe lehetett elutazni. Annak ellenére, hogy az üzemanyagot is megvonták a lakosságtól, Nagy Lajos – kapcsolatainak köszönhetően – mindig beszerezte a szükséges mennyiséget, így a kirándulások sem maradtak el e nehéz időszakban. A kirándulások és sízések mellett minden évben élő zenével megszervezte a turistabált, amely azóta hagyománnyá vált. Igaz, ez is csak egy ideig működhetett, mert a megszigorított rendszerben ezt is tiltották. Aztán mégis a ’80-as évek közepétől úgy sikerült megszervezni, hogy a turistakörért felelős szekus tiszt is meghívó nélkül, "megfigyelőként" részt vett az összejövetelen.
Nagy Lajos kiváló szervezői és diplomáciai készségének köszönhetően – az akkori körülmények között – sok mindent "megoldott". Például a kirándulásokon résztvevők listáját le kellett adni a már említett szekus tisztnek, ezért a jegyzékre először a magyarokkal szimpatizáló román turisták neve került. Nagy Lajost többször is beidézték az állambiztonságiak, hogy számoljon be a rendezvényekről, de emiatt senkinek nem esett bántódása. Évekkel a rendszerváltást követően derült ki, hogy tulajdonképpen mit is jelentett abban az időszakban szinte heti rendszerességgel kirándulni, sízni, együtt lenni, az összejöveteleken "titokban" magyar népdalt, a székely és a magyar himnuszt elénekelni. Azt, hogy a diktatúra sötét éveiben sikerült a turista-, természetjáró mozgalmat folytatni, fenntartani, Nagy Lajosnak köszönhető.
A rendszerválást követően az újjáalakult Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztályának tagja volt. Több éven át az egyesület keretében is túrázott, szervezett, míg egészségi állapota megengedte. Jó kapcsolatai voltak már 1990 előtt a Csongrád megyei Természetjáró Szövetség néhány tagjával. Ahogy megnyíltak a határok, Nagy Lajos felvállalta és tizenöt éven át szervezte a marosvásárhelyi és szegedi turisták közös, egyhetes, vagy akár tíz napot is tartó erdélyi túráit. Ezek a kirándulások mindenkinek maradandó élményt nyújtottak. A vendéglátó és vendég családok baráti viszonyt alakítottak ki, és néhányuk között a mai napig is tart a kapcsolat.
Nagy Lajos alapító tagja volt a Marosvásárhely volt polgármestere, Fodor Imre kezdeményezésére létrehozott Outward Bound Társaság az Ifjúságért Románia szervezetnek. Tizenöt évig (1933-2009) az OB vezetőtanácsának alelnöke volt, műszaki és adminisztratív feladatokat látott el. A természetjárás, a túrázás iránti lelkesedése sok Outward Bound-os oktatót inspirált, hasznos tanácsokkal látta el az egyesület tagjait és hathatósan részt vett a tevékenységek szervezésében. Tizenegy éven át hozzájárult az Outward Bound és az Örökmozgó Természetjáró Egyesület által szervezett Kárpáti Kalandverseny sikerességéhez.
Balesetét követően részben áttelepedett Magyarországra. Ezért élete utolsó szakaszában egyre kevesebbet kirándult. De minden egyes alkalommal, amikor itthon volt, megvásárolta az EKE folyóiratát, a Gyopárt, tartotta a kapcsolatot a természetjárókkal, hajdani túratársaival. Elhunyta előtt két héttel részt vett a Forgatag rendezvényein, ahol többen találkoztak vele régi túratársai közül, akiket utólag megdöbbentett távozása.
Emlékét megőrizve búcsúznak Tőle azok, akik ismerték, szerették és élete során vele együtt barangoltak a természetben, vagy kirándultak Erdélyben és Magyarországon egyaránt.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi szervezetének tagjai, a természetjárók közössége Népújság (Marosvásárhely)
Nagy Lajos emlékére
Szeptember 19-én Magyarországon, családja köréből távozott az égi turistaösvényre Nagy Lajos, a marosvásárhelyi természetjáró mozgalom egyik kiemelkedő alakja, a Marosvásárhelyi Turistakör egykori vezetője.
Nagy Lajos 1943. március 3-án született. Édesapja politikai múltja beárnyékolta életét. Fémipari szakiskolába járt, ezzel párhuzamosan leérettségizett, középiskolai tanulmányait is látogatás nélkülin végezte. Akkor az egyetemi felvételi szóba sem jöhetett. A nagy múltú Encsel Mór, a későbbi Metalotehnica gyárban dolgozott. Szaktudásának köszönhetően a kutatórészlegre került mint műszaki tervező. Volt olyan ambíciós, hogy a Petru Maior Egyetemen almérnöki diplomát szerezzen. Nyugdíjba vonulásáig, majd ezt követően is a Matricontól különvált Műszaki Kutatóintézetben tevékenykedett.
Nagyon fiatalon, 1960-ban kapcsolódott be a turistaéletbe. A második világháborút követően a marosvásárhelyi nagy természetjáró elődök (idősebb Both Károly és Kiss Ernő) után ő vette át a turistakör vezetését, és folytatta mindazt a tevékenységet, amelyet elődei elindítottak a városban. 1967-ben került a turistakör élére. Fáradhatatlanul szervezte nyáron a hegyi túrákat Erdély számos látványos hegységébe, télen pedig szinte minden hétvégén sízni vitte a turistakör tagjait. Ő volt a Metalotehnica sícsapatának a vezetője is. Sokáig az évente négyszer megrendezett üzemek közötti síversenyek alkalmával a gyár csapata mindig az előkelő második helyet nyerte.
Az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején a diktatúra egyre nehezedő gazdasági körülményei között alig lehetett üzemanyagot "szerezni" az autóbuszos társas kirándulásokra. Felsőbb utasításra autóbusszal csak 250 km-es körzetbe lehetett elutazni. Annak ellenére, hogy az üzemanyagot is megvonták a lakosságtól, Nagy Lajos – kapcsolatainak köszönhetően – mindig beszerezte a szükséges mennyiséget, így a kirándulások sem maradtak el e nehéz időszakban. A kirándulások és sízések mellett minden évben élő zenével megszervezte a turistabált, amely azóta hagyománnyá vált. Igaz, ez is csak egy ideig működhetett, mert a megszigorított rendszerben ezt is tiltották. Aztán mégis a ’80-as évek közepétől úgy sikerült megszervezni, hogy a turistakörért felelős szekus tiszt is meghívó nélkül, "megfigyelőként" részt vett az összejövetelen.
Nagy Lajos kiváló szervezői és diplomáciai készségének köszönhetően – az akkori körülmények között – sok mindent "megoldott". Például a kirándulásokon résztvevők listáját le kellett adni a már említett szekus tisztnek, ezért a jegyzékre először a magyarokkal szimpatizáló román turisták neve került. Nagy Lajost többször is beidézték az állambiztonságiak, hogy számoljon be a rendezvényekről, de emiatt senkinek nem esett bántódása. Évekkel a rendszerváltást követően derült ki, hogy tulajdonképpen mit is jelentett abban az időszakban szinte heti rendszerességgel kirándulni, sízni, együtt lenni, az összejöveteleken "titokban" magyar népdalt, a székely és a magyar himnuszt elénekelni. Azt, hogy a diktatúra sötét éveiben sikerült a turista-, természetjáró mozgalmat folytatni, fenntartani, Nagy Lajosnak köszönhető.
A rendszerválást követően az újjáalakult Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztályának tagja volt. Több éven át az egyesület keretében is túrázott, szervezett, míg egészségi állapota megengedte. Jó kapcsolatai voltak már 1990 előtt a Csongrád megyei Természetjáró Szövetség néhány tagjával. Ahogy megnyíltak a határok, Nagy Lajos felvállalta és tizenöt éven át szervezte a marosvásárhelyi és szegedi turisták közös, egyhetes, vagy akár tíz napot is tartó erdélyi túráit. Ezek a kirándulások mindenkinek maradandó élményt nyújtottak. A vendéglátó és vendég családok baráti viszonyt alakítottak ki, és néhányuk között a mai napig is tart a kapcsolat.
Nagy Lajos alapító tagja volt a Marosvásárhely volt polgármestere, Fodor Imre kezdeményezésére létrehozott Outward Bound Társaság az Ifjúságért Románia szervezetnek. Tizenöt évig (1933-2009) az OB vezetőtanácsának alelnöke volt, műszaki és adminisztratív feladatokat látott el. A természetjárás, a túrázás iránti lelkesedése sok Outward Bound-os oktatót inspirált, hasznos tanácsokkal látta el az egyesület tagjait és hathatósan részt vett a tevékenységek szervezésében. Tizenegy éven át hozzájárult az Outward Bound és az Örökmozgó Természetjáró Egyesület által szervezett Kárpáti Kalandverseny sikerességéhez.
Balesetét követően részben áttelepedett Magyarországra. Ezért élete utolsó szakaszában egyre kevesebbet kirándult. De minden egyes alkalommal, amikor itthon volt, megvásárolta az EKE folyóiratát, a Gyopárt, tartotta a kapcsolatot a természetjárókkal, hajdani túratársaival. Elhunyta előtt két héttel részt vett a Forgatag rendezvényein, ahol többen találkoztak vele régi túratársai közül, akiket utólag megdöbbentett távozása.
Emlékét megőrizve búcsúznak Tőle azok, akik ismerték, szerették és élete során vele együtt barangoltak a természetben, vagy kirándultak Erdélyben és Magyarországon egyaránt.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi szervezetének tagjai, a természetjárók közössége Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 27.
Megjelent a Régi(j)óvilág legújabb száma
Bánsági várak, kastélyok, kúriák
2016-ban változás következett be a Régi(j)óvilág kiadásában és szerkesztésében. Az addigi szerkesztő, Farkas-Ráduly Melánia nem vállalta a lappal kapcsolatos feladatokat, ezért a kiadó Szórvány Alapítvány új szerkesztőt kért fel a lap gondozására Illés Mihály író, mérnök és természetjáró személyében.
„A szerkesztő-váltás kihatott a lap koncepciójára is – nyilatkozta lapunknak Illés Mihály, a Régi(j)óvilágszerkesztője –, ezt olvasóink minden bizonnyal érzékelik, és reményeink szerint pozitívan fogják értékelni. Változott a lap grafikai megjelenése is – ebben is jobbra törekedtünk. Ami nem változott: a digitális megjelenés. 2016-ban sem sikerült forrást szerezni a lap kinyomtatására. A lap felkerült a Szórvány Alapítvány honlapjára –www.diasporatm.ro – ahol szabadon böngészhető. Minden visszajelzést eleve köszönettel fogadunk. Már dolgozunk az idei 2. lapszámon – ugyanis évente 2 lapszám megjelentetését tervezzük.”
Az alábbiakban röviden bemutatjuk a 2016/1-es lapszámot (Bánsági várak, kastélyok, kúriák). A környezetünkben fennmaradt, többnyire romos váraink, kastélyaink és jelentősebb úrilakjaink meg- és/vagy átmentése legalább az emlékezetbe kötelességünk. Ezen törekvéseket kívánja szolgálni a Régi(j)óvilág legújabb száma, mely igyekszik egybefogni – a bronzkortól jelenünkig – a Marostól a Dunáig terjedő térségünk erődrendszereinek szerepkörére és kastélykultúrájára vonatkozó, rendelkezésünkre álló ismeretanyagot. Ugyanakkor nem elhanyagolható célja a szerkesztőnek a hívó szó sem, mely a szövegekből előbukkan és a bemutatott helyszínek, célterületek látogatására kívánja rávenni az olvasót.
A Régi(j)óvilág legújabb számának tartalmából: dr. Szentmiklósi Sándor: A legnagyobb bronzkori földvár; Harkányiné dr. Székely Zsuzsanna: Csörsz-árok, a Kárpát-medence monumentális építménye; Kopeczny Zsuzsanna: A Duna őrei (Várak a középkorban az Al-Duna mentén); Illés Mihály: Romló váraink nyomában – Temesközi útvonalak; Miklósik Ilona: Bánlaki monográfia (részlet); Stevan Bugarski: Szerb kastélyok és kúriák; Szekernyés Irén: Múltidéző barangolás a bánsági kastélyokban; Szekernyés János: A régi világ összeomlása.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
Bánsági várak, kastélyok, kúriák
2016-ban változás következett be a Régi(j)óvilág kiadásában és szerkesztésében. Az addigi szerkesztő, Farkas-Ráduly Melánia nem vállalta a lappal kapcsolatos feladatokat, ezért a kiadó Szórvány Alapítvány új szerkesztőt kért fel a lap gondozására Illés Mihály író, mérnök és természetjáró személyében.
„A szerkesztő-váltás kihatott a lap koncepciójára is – nyilatkozta lapunknak Illés Mihály, a Régi(j)óvilágszerkesztője –, ezt olvasóink minden bizonnyal érzékelik, és reményeink szerint pozitívan fogják értékelni. Változott a lap grafikai megjelenése is – ebben is jobbra törekedtünk. Ami nem változott: a digitális megjelenés. 2016-ban sem sikerült forrást szerezni a lap kinyomtatására. A lap felkerült a Szórvány Alapítvány honlapjára –www.diasporatm.ro – ahol szabadon böngészhető. Minden visszajelzést eleve köszönettel fogadunk. Már dolgozunk az idei 2. lapszámon – ugyanis évente 2 lapszám megjelentetését tervezzük.”
Az alábbiakban röviden bemutatjuk a 2016/1-es lapszámot (Bánsági várak, kastélyok, kúriák). A környezetünkben fennmaradt, többnyire romos váraink, kastélyaink és jelentősebb úrilakjaink meg- és/vagy átmentése legalább az emlékezetbe kötelességünk. Ezen törekvéseket kívánja szolgálni a Régi(j)óvilág legújabb száma, mely igyekszik egybefogni – a bronzkortól jelenünkig – a Marostól a Dunáig terjedő térségünk erődrendszereinek szerepkörére és kastélykultúrájára vonatkozó, rendelkezésünkre álló ismeretanyagot. Ugyanakkor nem elhanyagolható célja a szerkesztőnek a hívó szó sem, mely a szövegekből előbukkan és a bemutatott helyszínek, célterületek látogatására kívánja rávenni az olvasót.
A Régi(j)óvilág legújabb számának tartalmából: dr. Szentmiklósi Sándor: A legnagyobb bronzkori földvár; Harkányiné dr. Székely Zsuzsanna: Csörsz-árok, a Kárpát-medence monumentális építménye; Kopeczny Zsuzsanna: A Duna őrei (Várak a középkorban az Al-Duna mentén); Illés Mihály: Romló váraink nyomában – Temesközi útvonalak; Miklósik Ilona: Bánlaki monográfia (részlet); Stevan Bugarski: Szerb kastélyok és kúriák; Szekernyés Irén: Múltidéző barangolás a bánsági kastélyokban; Szekernyés János: A régi világ összeomlása.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 27.
Aki majdnem az életét adta a tudományért
Kolcsár Levente-Péter biológus–ökológussal beszélgettünk
Országos „hírnévre” tett szert Kolcsár Péter ökológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem doktorandusza, amikor tavaly nyáron egy terepbaleset következtében négy napig küzdött az életben maradásért. A sajtó – ahogy ez ilyenkor lenni szokott – felkapta a hírt, amit másnapra aztán el is felejtett. A szenzációs történet mögött azonban egy nem kevésbé érdekes szakmai munkásság rejlik. Erről beszélgettünk Péterrel – ő maga jobban szereti, ha egyszerűen Petyónak szólítják –, aki több tudományra új faj szakmai leírója.
– Mondták már, hogy bogaras vagy?
– Volt már rá példa. Az egyetemünknek van egy kis kutatóháza a Gyergyói-medencében: amikor odamenet megkérdeztünk egy embert, mennyire aszfaltozták le az utat, azt válaszolta, hogy egészen a bogarasokig le van aszfaltozva. Időbe telt, mire leesett, hogy rólunk beszél. Akkor pontosítottunk és kértük, hogy inkább szólítson rovarásznak. A bácsika meg is lepődött…
Leírtunk öt tudományra új fajt
– Viccet félretéve, mi a kutatási területed?
– Taxonómiával foglalkozom, ami az élőlények rendszerezésével, besorolásával, új fajok leírásával, azok azonosításával foglalkozó tudományág. Ezen belül rovarokat, vízirovarokat vizsgálok. A lószúnyogok kutatása a szívem csücske, ezen a téren „alkotok a legtöbbet. PhD-s hallgató vagyok, mellette tudományra új fajokat keresek, ez a kedvenc foglalkozásom, jelenleg is több fajnak a leírásán dolgozunk. Büszkén mondhatom, hogy már öt új fajt sikerült leírnunk. Három különböző családból is sikerült tudományra új fajt gyűjteni és tudományos publikációban leírni.
– Miért döntöttél a biológia, ökológia mellett?
– Már gyerekkoromban közel álltam a természethez, hisz falun nőttem fel. A szüleim mezőgazdaságban jártasok, édesapám erdész, ezért én is sokat jártam az erdőt, mezőt. Kilencedik osztály környékén határoztam el, hogy ezt a vonalat szeretném továbbvinni, így döntöttem az ökológia mellett. Már korán céltudatosan készültem az egyetemre, hogy azt tanulhassam, amit igazán szeretek.
– Hogyan képzeljük el egy ökológus munkáját?
– Ezt nehéz általánosan megfogalmazni, mert ahány szakember, annyiféleképpen dolgozik. A mi munkánk legtöbbször terepi gyűjtéssel indul, amikor is kimegyünk egy területre, ahol vagy céltudatosan vagy véletlenszerűen gyűjtjük össze azokat az állatokat, állatcsoportokat, amelyek minket érdekelnek. Ezután a laboratóriumban mikroszkóp segítségével határozzuk meg ezeket a fajokat. Az általunk vizsgált csoportokat csak így tudjuk elkülöníteni, mert csupán mikroszkopikus különbségek vannak közöttük. Meg is szoktak lepődni az emberek, hogy Romániában több mint 450 lószúnyog faj él. Ez pusztán a lószunyogok száma, ami viszont csak egy kisebb csoportja a legyeknek, azok pedig egy kis csoportját alkotják a rovaroknak.
A fajok meghatározásakor legtöbbször közönséges, gyakori, már ismert fajokat kapunk. Statisztikailag körülbelül 0,5–1 százaléka a begyűjtött fajoknak tudományra új. Így Romániában is lehet új fajokat felfedezni, nem kell ezért a trópusokra menni. Ezután következik a munka keményebb része, amikor le kell írni ezeket a fajokat. A taxonómiának számomra kevésbé élvezetes oldala a sok labormunka, ami főleg molekuláris módszereket, genetikai vizsgálatokat jelent, morfológiai méréseket is végzünk. Ha lehetséges, a közeli rokon csoportokból is be kell gyűjteni friss egyedeket, ha pedig nem, múzeumokból kell kérni már meglévőket. Ezekkel kell összehasonlítani, hogy biztosra menjünk, tényleg új fajról van szó és nem csak egy kisebb eltérésről, egy fajon belüli variációról. A leírás során a kutató joga megválasztani, milyen tudományos (latin) nevet ad az illető fajnak, ami után minden esetben szerepel a leíró neve is. Például az emberi faj – Homo sapiens Linnaeus, 1758 – leírója Linnaeus, aki fajunkat tudományosan 1758-ban írta le: egy latin fajnévnek ilyen a szerkezete. Ugyanígy joga van magyar névvel is ellátni a fajt, bár ez a megnevezés sose lesz hivatalos tudományos név. Mindezen vizsgálatok lépéseit, eredményeit és a fajleírást tudományos szaklapokban közöljük.
Madarat tolláról, taxonómust rovaráról
– Írtál már le új fajokat, rólad is neveztek el fajt.
– Ez teljesen a véletlen műve volt. Egy budapesti részképzésen a mentorom, Lengyel Gábor-Dániel bemutatott egy kutatónak, Kontschán Jenőnek, aki atkákkal foglalkozik, amelyek talajban élő, nagyjából fél milliméter nagyságú kis állatkák. A mentorom úgy mutatta be őt, mint a világ legnagyobb szakemberét ezen a téren, később kiderült, hogy ő az egyetlen a világon, aki ezzel az atka csoporttal foglalkozik. Ő elmondta, hogy elég sokat gyűjtött Erdélyben, és további mintáknak is örülne. Ezért amikor legközelebb Budapestre utaztam, vittem pár, Kolozsváron és az Erdélyi Szigethegységben gyűjtött talaj és avar mintát. Olyan szerencsém volt, hogy egy tudományra új fajt is talált ezekben a mintákban. Meg is kérdezte, hogy annak tiszteletére, hogy én gyűjtöttem be a fajt, elnevezheti-e rólam. Egy taxonómusnak az egyik legnagyobb megtiszteltetés, ha róla is elneveznek fajokat, így lett a kis atkának Crinitodiscus kolcsari a neve.
A Földön jelenleg körülbelül másfél millió fajt ismerünk, elég sok különböző csoportból, ami sok szakembert kívánna. Vannak felkapott csoportok, például a lepkék, madarak, növények, a látványos élőlények, amelyek a laikusok számára is könnyebben felismerhetők. A kevésbé „menő” csoportok vizsgálatához már felszerelés is kell, például mikroszkóp, mert sok esetben csak kis részletben térnek el. Egy másik szempont, hogy van-e gazdasági vagy egészségügyi vonzata az illető csoportnak. Például csípőszúnyogokkal nagyon sokan foglalkoznak, nagyon sok pénzt fektetnek a kutatásukra. Nem is csoda, hisz ezek általában embereket megbetegítő vírusokat hordoznak. Gazdasági megfontolásból például a kártevők kutatását szokták támogatni.
Négy nap törött csípővel 2000 méteren
– Múlt nyáron az ötórás hírekbe kerültél, baleseted volt terepen. Mi történt?
– Ezt munkahelyi balesetnek tartom. A munkámnak az is része, hogy terepen vagyok. A baleset a Szebeni-havasokban történt 2000 méter fölött. Egy pár szúnyog- és lepkefaj begyűjtése közben egy kőgörgeteges kis völgyben megcsúsztam, vagy a kő csúszott ki alólam, erre már nem emlékszem tisztán, de legurultam az oldalon és eltörtem a csípőmet, nem tudtam járni. Próbáltam hívni a mentőket, mert azért fel voltam készülve ilyen szempontból, de arra nem számítottam, hogy nem lesz jele a segélyhívónak, így nem sikerült hívnom a mentőket. Ezután 97-98 órányi eseménysor következett, amiért sokan hősként tekintenek rám. Szerintem inkább csak a túlélési ösztön hajtott, túl akartam élni. Szerintem abban a helyzetben bárki ugyanazt tette volna.
Nyár volt ugyan, június 29., de 2000 méter környékén még hó is volt, éjszakánként 5 Celsius-fok környékére hűlt a hőmérséklet. Ezt utólag tudtam meg a helyi meteorológiai állomás méréseiből. Igazából nem is ezzel volt a legnagyobb gondom, hanem azzal, hogy sokat esett az eső, naponta úgy négy-ötször. Hiába voltam terepfelszerelésben, a negyedik-ötödik eső után átáztam teljesen, emiatt jelentkeztek a kihűlés tünetei. Az ellen küzdöttem végig, hogy ne hűljek ki. Talán ez volt az egyik legnagyobb erőfeszítés. Az volt a legfontosabb, hogy életben akartam maradni. Ez volt az egyetlen motivációs tényezőm, ami viszont kellőképpen nagy volt.
Nagy fájdalmaim voltak, hisz a csípőcsontom hosszában eltörött, a helyén elég nagy zúzódásaim is voltak. Mozgáskor éreztem, hogy a két csontfelület elválik egymástól, ezért nem igazán tudtam mozogni. Ez volt egészen a harmadik nap hajnaláig, amikor viszont már nem is érdekelt, hogy fáj. Láttam, hogyha ott maradok, akkor ott maradok örökre. Ha meg akarok menekülni, még többet kell tennem.
Szerencsére elég jól tájékozódom, úgyhogy hamar belőttem az irányt, hogy merre kell visszataláljak a legközelebbi esztenáig valakit értesíteni, hogy hívják a mentőket. Reggel 5 órakor kezdtem el mászni az esztena irányába és éjjel kettőig másztam. Nem értem el aznap. Hogy sajnos vagy szerencsére, nem is tudom: másnap, amikor kivirradt és újra elindultam, akkor volt az egyetlen olyan helyzet, amikor ténylegesen halálosan féltem, úgy éreztem, hogy tényleg itt a vég, ugyanis rám futottak az esztenás kutyák. Addig gond nélkül mindenen keresztülmásztam, ha fájt, ha nem, de az nagyon rossz élmény volt. Végül a helyi pásztor segítségével sikerült értesíteni a mentőket.
Több túlélő felszerelést viszek
– Gondolom ez a helyzet az élet-halál szembenállást elég élesen megmozgatta benned, erős tapasztalat volt. Hogy érzed, valami megváltozott benned? Például, hogy ennek hatására nem mész terepre, esetleg más döntéseket hoztál?
– Igazából nem. Sokan azt várnák tőlem, hogy egy ilyen eset után soha többet ne menjek terepre, netán váltsak szakmát, vagy legalább valami nagyon mély mondanivalókat mondjak. Ez ugyanolyan munkabaleset volt, mintha bent a laborban egy kémcsőből valamilyen mérgező anyag jutott volna rám. Ott is lehetett volna halál közeli élményben részem. Igazából így jöttem rá, hogy mennyire szeretem a szakmámat. Még ezek után is képes vagyok folytatni, sőt talán még nagyobb szeretettel. Talán még jobban tudok örvendeni annak, hogy még tudok mozogni és ki tudok járni gyönyörű szép helyekre, ahol új élőlényeket ismerhetek meg és foghatok be.
– Fel lehet készülni a hasonló helyzetekre?
– Az egyetem első évétől elég sok terepgyakorlatra jártunk, láttuk, milyen kihívásokkal kell szembenézni egy-egy gyűjtőút, terepi kiszállás során. Úgyhogy igen, valamilyen mértékben fel vagyunk készülve. Nekem az is sokat segített, hogy a baleset előtt egy héttel láttam a 127 óra című filmet. Arra gondoltam, hogy amíg nem kell levágjam a saját kezemet, talán nincs gond. Ha valaki sokat jár terepre vagy túrázni – amúgy a terepezés sokak számára úgy tűnik, mintha mi túrázni járnánk –, jó ha tud ezt-azt arra az esetre, hogyha eltévedne. Azóta én is jobban odafigyelek, több túlélő-felszerelést viszek magammal.
– Jársz még egyedül vagy most már minimum párban jártok?
– A történtek után sokan mondták, hogy egyedül nem szabad elmenni. Ez jó felvetés, csak sajnos nem mindig lehet másokat rávenni, hogy az idejükből áldozzanak arra, hogy kísérgessenek. Továbbá mindenkinek megvan a saját tempója és inkább azt szereti követni, mintsem igazodni mások ritmusához. Ezenkívül én olyan vagyok, aki szeret elcsodálkozni a természet szépségein, de ezt igazán csak egyedül tudom megélni. Legalább ilyenkor kiszabadulok kicsit a város zajából.
– Volt még valamilyen különleges élményben részed a kutatásaid során?
– Az igazán nagy élményeket a külföldi gyűjtőutak jelentik. Sokat jártunk a Balkánra, ezen belül Bulgáriába, onnan is van egy tudományra új faj, amit sikerült leírni. Az egzotikus helyeken nemcsak az élővilággal, hanem a kultúrával is ismerkedünk, legtöbbször ezt a kettőt nem is lehet elválasztani. Sokszor egy-egy ország területére új fajt úgy találtunk, hogy a vendéglő ablakából gyűjtöttük be. A mi szakmánk egy életforma, amit nem hagy abba az ember, amikor beül valahova például ebédelni. Ha ott repül a szúnyogfaj, amivel éppen foglalkozik a kutató, akkor azt úgyis be fogja fogni, ha hülyének nézik, ha nem. Ebből volt többször vicces jelenet, amikor próbáltam elkapni az állatot, közben az emberek néztek, hogy ez meg van zakkanva. Ha „átlagemberek” lennénk, ugyanezt gondolnánk.
Kolcsár Levente-Péter (Petyó)
• 1989. június 29-én született Gyergyószentmiklóson, gyerekkorát Ditróban töltötte
• ökológia szakon végezte az alap- és mesterképzést a BBTE-n
• jelenleg másodéves doktorandusz hallgató
• témavezetők: Rákosy László és Keresztes Lujza
• 2013–2016 között a Collegium Talentum kollégistája
Szász István Szilárd Szabadság (Kolozsvár)
Kolcsár Levente-Péter biológus–ökológussal beszélgettünk
Országos „hírnévre” tett szert Kolcsár Péter ökológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem doktorandusza, amikor tavaly nyáron egy terepbaleset következtében négy napig küzdött az életben maradásért. A sajtó – ahogy ez ilyenkor lenni szokott – felkapta a hírt, amit másnapra aztán el is felejtett. A szenzációs történet mögött azonban egy nem kevésbé érdekes szakmai munkásság rejlik. Erről beszélgettünk Péterrel – ő maga jobban szereti, ha egyszerűen Petyónak szólítják –, aki több tudományra új faj szakmai leírója.
– Mondták már, hogy bogaras vagy?
– Volt már rá példa. Az egyetemünknek van egy kis kutatóháza a Gyergyói-medencében: amikor odamenet megkérdeztünk egy embert, mennyire aszfaltozták le az utat, azt válaszolta, hogy egészen a bogarasokig le van aszfaltozva. Időbe telt, mire leesett, hogy rólunk beszél. Akkor pontosítottunk és kértük, hogy inkább szólítson rovarásznak. A bácsika meg is lepődött…
Leírtunk öt tudományra új fajt
– Viccet félretéve, mi a kutatási területed?
– Taxonómiával foglalkozom, ami az élőlények rendszerezésével, besorolásával, új fajok leírásával, azok azonosításával foglalkozó tudományág. Ezen belül rovarokat, vízirovarokat vizsgálok. A lószúnyogok kutatása a szívem csücske, ezen a téren „alkotok a legtöbbet. PhD-s hallgató vagyok, mellette tudományra új fajokat keresek, ez a kedvenc foglalkozásom, jelenleg is több fajnak a leírásán dolgozunk. Büszkén mondhatom, hogy már öt új fajt sikerült leírnunk. Három különböző családból is sikerült tudományra új fajt gyűjteni és tudományos publikációban leírni.
– Miért döntöttél a biológia, ökológia mellett?
– Már gyerekkoromban közel álltam a természethez, hisz falun nőttem fel. A szüleim mezőgazdaságban jártasok, édesapám erdész, ezért én is sokat jártam az erdőt, mezőt. Kilencedik osztály környékén határoztam el, hogy ezt a vonalat szeretném továbbvinni, így döntöttem az ökológia mellett. Már korán céltudatosan készültem az egyetemre, hogy azt tanulhassam, amit igazán szeretek.
– Hogyan képzeljük el egy ökológus munkáját?
– Ezt nehéz általánosan megfogalmazni, mert ahány szakember, annyiféleképpen dolgozik. A mi munkánk legtöbbször terepi gyűjtéssel indul, amikor is kimegyünk egy területre, ahol vagy céltudatosan vagy véletlenszerűen gyűjtjük össze azokat az állatokat, állatcsoportokat, amelyek minket érdekelnek. Ezután a laboratóriumban mikroszkóp segítségével határozzuk meg ezeket a fajokat. Az általunk vizsgált csoportokat csak így tudjuk elkülöníteni, mert csupán mikroszkopikus különbségek vannak közöttük. Meg is szoktak lepődni az emberek, hogy Romániában több mint 450 lószúnyog faj él. Ez pusztán a lószunyogok száma, ami viszont csak egy kisebb csoportja a legyeknek, azok pedig egy kis csoportját alkotják a rovaroknak.
A fajok meghatározásakor legtöbbször közönséges, gyakori, már ismert fajokat kapunk. Statisztikailag körülbelül 0,5–1 százaléka a begyűjtött fajoknak tudományra új. Így Romániában is lehet új fajokat felfedezni, nem kell ezért a trópusokra menni. Ezután következik a munka keményebb része, amikor le kell írni ezeket a fajokat. A taxonómiának számomra kevésbé élvezetes oldala a sok labormunka, ami főleg molekuláris módszereket, genetikai vizsgálatokat jelent, morfológiai méréseket is végzünk. Ha lehetséges, a közeli rokon csoportokból is be kell gyűjteni friss egyedeket, ha pedig nem, múzeumokból kell kérni már meglévőket. Ezekkel kell összehasonlítani, hogy biztosra menjünk, tényleg új fajról van szó és nem csak egy kisebb eltérésről, egy fajon belüli variációról. A leírás során a kutató joga megválasztani, milyen tudományos (latin) nevet ad az illető fajnak, ami után minden esetben szerepel a leíró neve is. Például az emberi faj – Homo sapiens Linnaeus, 1758 – leírója Linnaeus, aki fajunkat tudományosan 1758-ban írta le: egy latin fajnévnek ilyen a szerkezete. Ugyanígy joga van magyar névvel is ellátni a fajt, bár ez a megnevezés sose lesz hivatalos tudományos név. Mindezen vizsgálatok lépéseit, eredményeit és a fajleírást tudományos szaklapokban közöljük.
Madarat tolláról, taxonómust rovaráról
– Írtál már le új fajokat, rólad is neveztek el fajt.
– Ez teljesen a véletlen műve volt. Egy budapesti részképzésen a mentorom, Lengyel Gábor-Dániel bemutatott egy kutatónak, Kontschán Jenőnek, aki atkákkal foglalkozik, amelyek talajban élő, nagyjából fél milliméter nagyságú kis állatkák. A mentorom úgy mutatta be őt, mint a világ legnagyobb szakemberét ezen a téren, később kiderült, hogy ő az egyetlen a világon, aki ezzel az atka csoporttal foglalkozik. Ő elmondta, hogy elég sokat gyűjtött Erdélyben, és további mintáknak is örülne. Ezért amikor legközelebb Budapestre utaztam, vittem pár, Kolozsváron és az Erdélyi Szigethegységben gyűjtött talaj és avar mintát. Olyan szerencsém volt, hogy egy tudományra új fajt is talált ezekben a mintákban. Meg is kérdezte, hogy annak tiszteletére, hogy én gyűjtöttem be a fajt, elnevezheti-e rólam. Egy taxonómusnak az egyik legnagyobb megtiszteltetés, ha róla is elneveznek fajokat, így lett a kis atkának Crinitodiscus kolcsari a neve.
A Földön jelenleg körülbelül másfél millió fajt ismerünk, elég sok különböző csoportból, ami sok szakembert kívánna. Vannak felkapott csoportok, például a lepkék, madarak, növények, a látványos élőlények, amelyek a laikusok számára is könnyebben felismerhetők. A kevésbé „menő” csoportok vizsgálatához már felszerelés is kell, például mikroszkóp, mert sok esetben csak kis részletben térnek el. Egy másik szempont, hogy van-e gazdasági vagy egészségügyi vonzata az illető csoportnak. Például csípőszúnyogokkal nagyon sokan foglalkoznak, nagyon sok pénzt fektetnek a kutatásukra. Nem is csoda, hisz ezek általában embereket megbetegítő vírusokat hordoznak. Gazdasági megfontolásból például a kártevők kutatását szokták támogatni.
Négy nap törött csípővel 2000 méteren
– Múlt nyáron az ötórás hírekbe kerültél, baleseted volt terepen. Mi történt?
– Ezt munkahelyi balesetnek tartom. A munkámnak az is része, hogy terepen vagyok. A baleset a Szebeni-havasokban történt 2000 méter fölött. Egy pár szúnyog- és lepkefaj begyűjtése közben egy kőgörgeteges kis völgyben megcsúsztam, vagy a kő csúszott ki alólam, erre már nem emlékszem tisztán, de legurultam az oldalon és eltörtem a csípőmet, nem tudtam járni. Próbáltam hívni a mentőket, mert azért fel voltam készülve ilyen szempontból, de arra nem számítottam, hogy nem lesz jele a segélyhívónak, így nem sikerült hívnom a mentőket. Ezután 97-98 órányi eseménysor következett, amiért sokan hősként tekintenek rám. Szerintem inkább csak a túlélési ösztön hajtott, túl akartam élni. Szerintem abban a helyzetben bárki ugyanazt tette volna.
Nyár volt ugyan, június 29., de 2000 méter környékén még hó is volt, éjszakánként 5 Celsius-fok környékére hűlt a hőmérséklet. Ezt utólag tudtam meg a helyi meteorológiai állomás méréseiből. Igazából nem is ezzel volt a legnagyobb gondom, hanem azzal, hogy sokat esett az eső, naponta úgy négy-ötször. Hiába voltam terepfelszerelésben, a negyedik-ötödik eső után átáztam teljesen, emiatt jelentkeztek a kihűlés tünetei. Az ellen küzdöttem végig, hogy ne hűljek ki. Talán ez volt az egyik legnagyobb erőfeszítés. Az volt a legfontosabb, hogy életben akartam maradni. Ez volt az egyetlen motivációs tényezőm, ami viszont kellőképpen nagy volt.
Nagy fájdalmaim voltak, hisz a csípőcsontom hosszában eltörött, a helyén elég nagy zúzódásaim is voltak. Mozgáskor éreztem, hogy a két csontfelület elválik egymástól, ezért nem igazán tudtam mozogni. Ez volt egészen a harmadik nap hajnaláig, amikor viszont már nem is érdekelt, hogy fáj. Láttam, hogyha ott maradok, akkor ott maradok örökre. Ha meg akarok menekülni, még többet kell tennem.
Szerencsére elég jól tájékozódom, úgyhogy hamar belőttem az irányt, hogy merre kell visszataláljak a legközelebbi esztenáig valakit értesíteni, hogy hívják a mentőket. Reggel 5 órakor kezdtem el mászni az esztena irányába és éjjel kettőig másztam. Nem értem el aznap. Hogy sajnos vagy szerencsére, nem is tudom: másnap, amikor kivirradt és újra elindultam, akkor volt az egyetlen olyan helyzet, amikor ténylegesen halálosan féltem, úgy éreztem, hogy tényleg itt a vég, ugyanis rám futottak az esztenás kutyák. Addig gond nélkül mindenen keresztülmásztam, ha fájt, ha nem, de az nagyon rossz élmény volt. Végül a helyi pásztor segítségével sikerült értesíteni a mentőket.
Több túlélő felszerelést viszek
– Gondolom ez a helyzet az élet-halál szembenállást elég élesen megmozgatta benned, erős tapasztalat volt. Hogy érzed, valami megváltozott benned? Például, hogy ennek hatására nem mész terepre, esetleg más döntéseket hoztál?
– Igazából nem. Sokan azt várnák tőlem, hogy egy ilyen eset után soha többet ne menjek terepre, netán váltsak szakmát, vagy legalább valami nagyon mély mondanivalókat mondjak. Ez ugyanolyan munkabaleset volt, mintha bent a laborban egy kémcsőből valamilyen mérgező anyag jutott volna rám. Ott is lehetett volna halál közeli élményben részem. Igazából így jöttem rá, hogy mennyire szeretem a szakmámat. Még ezek után is képes vagyok folytatni, sőt talán még nagyobb szeretettel. Talán még jobban tudok örvendeni annak, hogy még tudok mozogni és ki tudok járni gyönyörű szép helyekre, ahol új élőlényeket ismerhetek meg és foghatok be.
– Fel lehet készülni a hasonló helyzetekre?
– Az egyetem első évétől elég sok terepgyakorlatra jártunk, láttuk, milyen kihívásokkal kell szembenézni egy-egy gyűjtőút, terepi kiszállás során. Úgyhogy igen, valamilyen mértékben fel vagyunk készülve. Nekem az is sokat segített, hogy a baleset előtt egy héttel láttam a 127 óra című filmet. Arra gondoltam, hogy amíg nem kell levágjam a saját kezemet, talán nincs gond. Ha valaki sokat jár terepre vagy túrázni – amúgy a terepezés sokak számára úgy tűnik, mintha mi túrázni járnánk –, jó ha tud ezt-azt arra az esetre, hogyha eltévedne. Azóta én is jobban odafigyelek, több túlélő-felszerelést viszek magammal.
– Jársz még egyedül vagy most már minimum párban jártok?
– A történtek után sokan mondták, hogy egyedül nem szabad elmenni. Ez jó felvetés, csak sajnos nem mindig lehet másokat rávenni, hogy az idejükből áldozzanak arra, hogy kísérgessenek. Továbbá mindenkinek megvan a saját tempója és inkább azt szereti követni, mintsem igazodni mások ritmusához. Ezenkívül én olyan vagyok, aki szeret elcsodálkozni a természet szépségein, de ezt igazán csak egyedül tudom megélni. Legalább ilyenkor kiszabadulok kicsit a város zajából.
– Volt még valamilyen különleges élményben részed a kutatásaid során?
– Az igazán nagy élményeket a külföldi gyűjtőutak jelentik. Sokat jártunk a Balkánra, ezen belül Bulgáriába, onnan is van egy tudományra új faj, amit sikerült leírni. Az egzotikus helyeken nemcsak az élővilággal, hanem a kultúrával is ismerkedünk, legtöbbször ezt a kettőt nem is lehet elválasztani. Sokszor egy-egy ország területére új fajt úgy találtunk, hogy a vendéglő ablakából gyűjtöttük be. A mi szakmánk egy életforma, amit nem hagy abba az ember, amikor beül valahova például ebédelni. Ha ott repül a szúnyogfaj, amivel éppen foglalkozik a kutató, akkor azt úgyis be fogja fogni, ha hülyének nézik, ha nem. Ebből volt többször vicces jelenet, amikor próbáltam elkapni az állatot, közben az emberek néztek, hogy ez meg van zakkanva. Ha „átlagemberek” lennénk, ugyanezt gondolnánk.
Kolcsár Levente-Péter (Petyó)
• 1989. június 29-én született Gyergyószentmiklóson, gyerekkorát Ditróban töltötte
• ökológia szakon végezte az alap- és mesterképzést a BBTE-n
• jelenleg másodéves doktorandusz hallgató
• témavezetők: Rákosy László és Keresztes Lujza
• 2013–2016 között a Collegium Talentum kollégistája
Szász István Szilárd Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 27.
A magyarról a románnak – névjegy Horváth Andortól
Carte de vizită. În care autorul povesteşte cum a devenit maghiar (Névjegykártya, amelyben a szerző elmeséli, hogyan lett magyarrá) című kötetének bemutatója szolgált. A román anyanyelvű közönségnek szánt kiadványt Egyed Péter, Marius Tabacu, Sorin Antohi és Alexandru Polgár méltatta, tartalmas előadásában pedig Horváth Andor kifejtette: az iskolázott, érdeklődő olvasókhoz igyekezett szólni, korántsem a tudósokhoz, hanem inkább a hétköznapi emberekhez. Rájuk gondolva, a számukra választott szavak felhasználásával fogalmazta meg mondanivalóját, amelynek révén a magyar irodalmat némiképp egyszerűsítve, barátságosan viszi közel a célcsoporthoz.
(F. Zs.) Szabadság (Kolozsvár)
Carte de vizită. În care autorul povesteşte cum a devenit maghiar (Névjegykártya, amelyben a szerző elmeséli, hogyan lett magyarrá) című kötetének bemutatója szolgált. A román anyanyelvű közönségnek szánt kiadványt Egyed Péter, Marius Tabacu, Sorin Antohi és Alexandru Polgár méltatta, tartalmas előadásában pedig Horváth Andor kifejtette: az iskolázott, érdeklődő olvasókhoz igyekezett szólni, korántsem a tudósokhoz, hanem inkább a hétköznapi emberekhez. Rájuk gondolva, a számukra választott szavak felhasználásával fogalmazta meg mondanivalóját, amelynek révén a magyar irodalmat némiképp egyszerűsítve, barátságosan viszi közel a célcsoporthoz.
(F. Zs.) Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 27.
Közös tisztelgés Egerben
Az ’56-os forradalom hőseire emlékeztek
Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján tartott megemlékezésen Kovászna és Hargita megye is képviseltette magát Heves megye központjában, Egerben. A magyar történelem egyik legjelentősebb eseményéről az anyaországban pár évtizede még csak kevesek tudták, hogy milyen következményeket vont maga után a környező országok magyar kisebbségére nézve.
A Heves megyei megemlékezésen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta: „Az 1956-os magyarországi forradalom kapcsán 1956 és 1965 között Romániában több mint 25 ezer személyt börtönöztek be, amelyből több mint 1200 magyar nemzetiségű volt. A sepsiszentgyörgyi emlékmű kőlapjain 774 név szerepel: magyarok, románok, németek, halálraítéltek és kivégzettek, illetve olyanok neve, akiket rövidebb-hosszabb börtönbüntetésre ítéltek. Egy csoportosulást szeretnék az érintettekből kiemelni: a magyar forradalommal együtt érző sepsiszentgyörgyi fiatalok Székely Ifjak Társasága néven alakítottak szervezet. A társaság 1957-ben és 1958-ban, március 15-én a Székely Vértanúk emlékművénél koszorúzott. Néhányukat a második alkalommal a helyszínen, a csoport többi tagját a következő napokban tartóztatták le. Mi, magyarok józan nép vagyunk. Tisztában vagyunk az erőnkkel, és nem keressük magunknak a bajt. Mi, magyarok csak annyit tettünk, hogy nem futottunk el, nem hátráltunk meg, egyszerűen csak teljesítettük a kötelességünket. 1956-ban minden megszólaló, minden résztvevő azt tette, amit a szíve és az igazságérzete diktált. Ezért kellett nagyon soknak meghalnia, ezért kellett még többnek börtönben ülnie. Azonban, ha 60 év távlatából nézzük az eseményeket, akkor bizonyossággal mondhatjuk, hogy mégis a bátrak győztek. Győztek, mert elérték, hogy ránk a kiállás, a bátorság, a hősiesség és a nagyság dicsősége maradjon örökül.”
„1956 egyaránt szimbolizálja a magyar nép bátorságát és nemzetünk tragédiákkal kikövezett sorsát. De szimbolizálja azt a történelmi igazságtalanságot is, ahogyan a minket körülvevő világ a bajban rendre elfordítja a fejét, aztán később az emlékezete is elfordul a valóságtól. Az ’56-os magyarok, Európa legbátrabbjai a mi hőseink, akik a hazát minden elé helyezték, a személyes áldozatvállalás árán is. 60 évvel a hősies cselekedetek után, ma a mi felelősségünk és feladatunk az, hogy szeretteink, gyermekeink és unokáink megismerhessék teljes valójában, mit is jelentett hősnek lenni. Az ő helytállásuk igaz történetét át kell adnunk a következő generációknak, gyermekeinknek és unokáinknak is” – fogalmazott a házigazda szerepét betöltő Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke.
Becze István megyei tanácsos, Hargita Megye Tanácsának képviseletében hangsúlyozta: 1956 októberében a magyar nemzet bebizonyította, hogy többre hivatott, mint amennyit a huszadik század véres történelme rá mért: arra hivatott, hogy szabadságban éljen. Hozzátette: a tény, hogy itthon és otthon egyaránt ünneplünk, bizonyítja, hogy egyetlen közösség tagjai vagyunk, együtt tudunk osztozni örömben, együtt tudjuk megülni ünnepeinket. Örülni tudunk egymásnak, még erősebb közösségbe kovácsolódva. Itthon és otthon határtalan tisztelet övezi a még élő ötvenhatos veteránokat, bátor kiállásuk, kitartásuk elismerést vált ki, s a szenvedésért, ami a forradalom leverése után osztályrészükül jutott, együttérzésünk, hálánk jár.
Az ünnepség méltóságát a Székely Mikó Kollégium diákjainak Haza a magasban, haza a mélyben című előadása, valamint a Hargita Megyei Művészeti Népiskola Mereklye Néptáncegyüttesének műsora is emelte. A sepsiszentgyörgyi diákok XX. századi anyaországi és erdélyi költők verseit adták elő, a hargitai táncosok pedig helyi és gyimesi életképeket mutattak be. zékely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Az ’56-os forradalom hőseire emlékeztek
Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján tartott megemlékezésen Kovászna és Hargita megye is képviseltette magát Heves megye központjában, Egerben. A magyar történelem egyik legjelentősebb eseményéről az anyaországban pár évtizede még csak kevesek tudták, hogy milyen következményeket vont maga után a környező országok magyar kisebbségére nézve.
A Heves megyei megemlékezésen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta: „Az 1956-os magyarországi forradalom kapcsán 1956 és 1965 között Romániában több mint 25 ezer személyt börtönöztek be, amelyből több mint 1200 magyar nemzetiségű volt. A sepsiszentgyörgyi emlékmű kőlapjain 774 név szerepel: magyarok, románok, németek, halálraítéltek és kivégzettek, illetve olyanok neve, akiket rövidebb-hosszabb börtönbüntetésre ítéltek. Egy csoportosulást szeretnék az érintettekből kiemelni: a magyar forradalommal együtt érző sepsiszentgyörgyi fiatalok Székely Ifjak Társasága néven alakítottak szervezet. A társaság 1957-ben és 1958-ban, március 15-én a Székely Vértanúk emlékművénél koszorúzott. Néhányukat a második alkalommal a helyszínen, a csoport többi tagját a következő napokban tartóztatták le. Mi, magyarok józan nép vagyunk. Tisztában vagyunk az erőnkkel, és nem keressük magunknak a bajt. Mi, magyarok csak annyit tettünk, hogy nem futottunk el, nem hátráltunk meg, egyszerűen csak teljesítettük a kötelességünket. 1956-ban minden megszólaló, minden résztvevő azt tette, amit a szíve és az igazságérzete diktált. Ezért kellett nagyon soknak meghalnia, ezért kellett még többnek börtönben ülnie. Azonban, ha 60 év távlatából nézzük az eseményeket, akkor bizonyossággal mondhatjuk, hogy mégis a bátrak győztek. Győztek, mert elérték, hogy ránk a kiállás, a bátorság, a hősiesség és a nagyság dicsősége maradjon örökül.”
„1956 egyaránt szimbolizálja a magyar nép bátorságát és nemzetünk tragédiákkal kikövezett sorsát. De szimbolizálja azt a történelmi igazságtalanságot is, ahogyan a minket körülvevő világ a bajban rendre elfordítja a fejét, aztán később az emlékezete is elfordul a valóságtól. Az ’56-os magyarok, Európa legbátrabbjai a mi hőseink, akik a hazát minden elé helyezték, a személyes áldozatvállalás árán is. 60 évvel a hősies cselekedetek után, ma a mi felelősségünk és feladatunk az, hogy szeretteink, gyermekeink és unokáink megismerhessék teljes valójában, mit is jelentett hősnek lenni. Az ő helytállásuk igaz történetét át kell adnunk a következő generációknak, gyermekeinknek és unokáinknak is” – fogalmazott a házigazda szerepét betöltő Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke.
Becze István megyei tanácsos, Hargita Megye Tanácsának képviseletében hangsúlyozta: 1956 októberében a magyar nemzet bebizonyította, hogy többre hivatott, mint amennyit a huszadik század véres történelme rá mért: arra hivatott, hogy szabadságban éljen. Hozzátette: a tény, hogy itthon és otthon egyaránt ünneplünk, bizonyítja, hogy egyetlen közösség tagjai vagyunk, együtt tudunk osztozni örömben, együtt tudjuk megülni ünnepeinket. Örülni tudunk egymásnak, még erősebb közösségbe kovácsolódva. Itthon és otthon határtalan tisztelet övezi a még élő ötvenhatos veteránokat, bátor kiállásuk, kitartásuk elismerést vált ki, s a szenvedésért, ami a forradalom leverése után osztályrészükül jutott, együttérzésünk, hálánk jár.
Az ünnepség méltóságát a Székely Mikó Kollégium diákjainak Haza a magasban, haza a mélyben című előadása, valamint a Hargita Megyei Művészeti Népiskola Mereklye Néptáncegyüttesének műsora is emelte. A sepsiszentgyörgyi diákok XX. századi anyaországi és erdélyi költők verseit adták elő, a hargitai táncosok pedig helyi és gyimesi életképeket mutattak be. zékely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 27.
Áprily-előadás Kovásznán
A költő kevésbé ismert arca
Hétfőn a kovásznai Ignácz Rózsa Irodalmi Klub szervezésében, a városi művelődési házban Csíki Zoltán tanár, a parajdi Áprily Lajos Emlékház vezetője A kevésbé ismert Áprily-arc címmel tartott előadást.
Szabó Etelka nyugalmazott magyartanár köszöntötte a zsúfolásig telt teremben az érdeklődőket és az előadót. Csíki Zoltán tanár és irodalomtörténész, aki számos könyvet írt a költőről, annak családjáról, illetve Parajdról, elmondta: az évek során igyekezett olyan információkat keresni a költőről, melyek eddig nem kerültek nyilvánosságra, vagy más megvilágításban vonultak be a köztudatba. Újságokban, különböző feljegyzésekben rengeteg egymásnak ellentmondó adatot talált Áprilyval kapcsolatban. Az előadáson részletesen ismertette a költő és családja életútját születésének helyétől, Brassótól egészen Parajdig, majd Kolozsvárig.
A rendezvényen Balogh István diák, Gödriné Molnár Márta ny. magyartanár és Benedek Ildikó óvónő részleteket olvastak fel Áprily néhány verséből. Szabó Tamás, Kiss Eszter és Váncza Manassé diákok gitár-, ének- és hegedűjátékkal fokozták a hangulatot.
Szőke Zsuzsa Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A költő kevésbé ismert arca
Hétfőn a kovásznai Ignácz Rózsa Irodalmi Klub szervezésében, a városi művelődési házban Csíki Zoltán tanár, a parajdi Áprily Lajos Emlékház vezetője A kevésbé ismert Áprily-arc címmel tartott előadást.
Szabó Etelka nyugalmazott magyartanár köszöntötte a zsúfolásig telt teremben az érdeklődőket és az előadót. Csíki Zoltán tanár és irodalomtörténész, aki számos könyvet írt a költőről, annak családjáról, illetve Parajdról, elmondta: az évek során igyekezett olyan információkat keresni a költőről, melyek eddig nem kerültek nyilvánosságra, vagy más megvilágításban vonultak be a köztudatba. Újságokban, különböző feljegyzésekben rengeteg egymásnak ellentmondó adatot talált Áprilyval kapcsolatban. Az előadáson részletesen ismertette a költő és családja életútját születésének helyétől, Brassótól egészen Parajdig, majd Kolozsvárig.
A rendezvényen Balogh István diák, Gödriné Molnár Márta ny. magyartanár és Benedek Ildikó óvónő részleteket olvastak fel Áprily néhány verséből. Szabó Tamás, Kiss Eszter és Váncza Manassé diákok gitár-, ének- és hegedűjátékkal fokozták a hangulatot.
Szőke Zsuzsa Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 27.
Az 56-os hősökre emlékeztek Marosvásárhelyen
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából szervezett emlékkonferenciát, emléktábla-avatást és kiállítást Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán.
Horváth Miklós, Tófalvi Zoltán, Benkő Levente és Pál-Antal Sándor az 1956-os magyar forradalomról értekeztek csütörtök délelőtt. Az előadók a magyarországi események ismertetésével kezdték, azokból kiindulva haladtak a forradalom és annak megtorlásának erdélyi következményei felé. A konferenciát követően leleplezték az egyetem aulájában elhelyezett 1956-os emléktáblát, majd megnyitották A magyar szabadság éve című kiállítást.
Kelemen Kálmán, a Volt Politikai Foglyok Egyesületének Maros megyei elnöke a jelenlevő fiatalok figyelmét hívta fel arra, hogy mit jelent hét évig bűnhődni, elviselni a megaláztatásokat, veréseket. Szilágyi Aladár, a Hargita megyei politikai foglyok egyesületének elnöke, majd a Kovászna megyei elnök, Török Zoltán szólt az egybegyűltekhez. A magyarság vállalásáról, kiállásról, a forradalmi lángról beszéltek, arról, hogy vegyenek példát a mai fiatalok a pesti srácokról.
Az 1956-ban fellázadt emberek kizökkentették az idő járását – hangsúlyozta Zsigmond Barna Pál főkonzul, úgy fogalmazva, hogy győzött a hit, a lehet másként akarata. 1956 szelleme az igazság melletti, a hazugsággal szembeni kiállásé – hangsúlyozta a főkonzul. A szónoklatok sorát Novák Csaba Zoltán történész, az RMDSZ Maros megyei szenátorjelöltje zárta, aki a feleszmélésről és az együttérzés gondolatáról beszélt. Végül leleplezték az emléktáblát és megnyitották A magyar szabadság éve című kiállítást.
A Terror Háza által létrehozott tárlat 20 tablón eleveníti fel az 1956-os októberi eseményeket. A forradalom gyerekszemmel, Út a forradalomhoz, 1956. október 23., Budapesti fegyveres csoportok, Hőseink, Halottaink, Megtorlás, Felelősek, 1956-2016 – A magyar szabadság éve, 1956 és a világ címmel rövid leírások és fotók ismertetik a forradalom kiemelkedőbb eseményeit.
A csütörtök délelőtti eseményen a fiatalok mellett harminc egykori 56-os forradalmár és elítélt is részt vett. maszol.ro
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából szervezett emlékkonferenciát, emléktábla-avatást és kiállítást Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán.
Horváth Miklós, Tófalvi Zoltán, Benkő Levente és Pál-Antal Sándor az 1956-os magyar forradalomról értekeztek csütörtök délelőtt. Az előadók a magyarországi események ismertetésével kezdték, azokból kiindulva haladtak a forradalom és annak megtorlásának erdélyi következményei felé. A konferenciát követően leleplezték az egyetem aulájában elhelyezett 1956-os emléktáblát, majd megnyitották A magyar szabadság éve című kiállítást.
Kelemen Kálmán, a Volt Politikai Foglyok Egyesületének Maros megyei elnöke a jelenlevő fiatalok figyelmét hívta fel arra, hogy mit jelent hét évig bűnhődni, elviselni a megaláztatásokat, veréseket. Szilágyi Aladár, a Hargita megyei politikai foglyok egyesületének elnöke, majd a Kovászna megyei elnök, Török Zoltán szólt az egybegyűltekhez. A magyarság vállalásáról, kiállásról, a forradalmi lángról beszéltek, arról, hogy vegyenek példát a mai fiatalok a pesti srácokról.
Az 1956-ban fellázadt emberek kizökkentették az idő járását – hangsúlyozta Zsigmond Barna Pál főkonzul, úgy fogalmazva, hogy győzött a hit, a lehet másként akarata. 1956 szelleme az igazság melletti, a hazugsággal szembeni kiállásé – hangsúlyozta a főkonzul. A szónoklatok sorát Novák Csaba Zoltán történész, az RMDSZ Maros megyei szenátorjelöltje zárta, aki a feleszmélésről és az együttérzés gondolatáról beszélt. Végül leleplezték az emléktáblát és megnyitották A magyar szabadság éve című kiállítást.
A Terror Háza által létrehozott tárlat 20 tablón eleveníti fel az 1956-os októberi eseményeket. A forradalom gyerekszemmel, Út a forradalomhoz, 1956. október 23., Budapesti fegyveres csoportok, Hőseink, Halottaink, Megtorlás, Felelősek, 1956-2016 – A magyar szabadság éve, 1956 és a világ címmel rövid leírások és fotók ismertetik a forradalom kiemelkedőbb eseményeit.
A csütörtök délelőtti eseményen a fiatalok mellett harminc egykori 56-os forradalmár és elítélt is részt vett. maszol.ro
2016. október 27.
Király András: a diákok anyanyelvén kell beírni az ellenőrzőbe a minősítéseket
A jogszabályok szerint a tanároknak a diákok anyanyelvén kell beírniuk az ellenőrzőbe a minősítéseket – hívta fel a tanfelügyelőségek figyelmét Király András kisebbségi oktatásért felelős államtitkár.
A szakpolitikus azt követően tette meg ezt a lépést, hogy a Civil Elkötelezettség Mozgalom nyílt levélben kérte az iskolai értékelések anyanyelven történő rögzítésének lehetőségét. Király András emlékeztetett: a hatályos tanügyi törvény minden iskola számára kötelező érvényű előírásokat tartalmaz, az előírások betartásának elmulasztása pedig törvényellenes.
„Valamennyi megyei tanfelügyelőség, igazgató, osztályfőnök és pedagógus számára ugyanazok a törvények, rendeletek vannak érvényben, ezek betartása, végrehajtása pedig az ő feladatuk. A törvények betartásának elmulasztása szintén az ő mulasztásuk. Sajnálatos, hogy 2016 végén még mindig a törvény betartása és betartatása a fő problémánk” – idézte az RMDSZ hírlevele az államtitkárt.
Király András elmondta, az ellenőrző a szülőkkel való kapcsolattartást szolgálja, és a szabályzat világosan előírja, hogy az anyanyelven tanult tantárgyak értékelését anyanyelven kell bevezetni az ellenőrzőbe. „Sajnálatos, hogy tanfelügyelőségek, iskolaigazgatók, osztályfőnökök és pedagógusok nem mernek élni a törvény adta jogainkkal. A minősítések egységes magyar változatát – az előkészítő osztályosok számára, mivel ők még nem rendelkeznek ellenőrzővel – szintén ki dolgozták, csupán alkalmazni kell” – nyomatékosított az államtitkár. maszol.ro
A jogszabályok szerint a tanároknak a diákok anyanyelvén kell beírniuk az ellenőrzőbe a minősítéseket – hívta fel a tanfelügyelőségek figyelmét Király András kisebbségi oktatásért felelős államtitkár.
A szakpolitikus azt követően tette meg ezt a lépést, hogy a Civil Elkötelezettség Mozgalom nyílt levélben kérte az iskolai értékelések anyanyelven történő rögzítésének lehetőségét. Király András emlékeztetett: a hatályos tanügyi törvény minden iskola számára kötelező érvényű előírásokat tartalmaz, az előírások betartásának elmulasztása pedig törvényellenes.
„Valamennyi megyei tanfelügyelőség, igazgató, osztályfőnök és pedagógus számára ugyanazok a törvények, rendeletek vannak érvényben, ezek betartása, végrehajtása pedig az ő feladatuk. A törvények betartásának elmulasztása szintén az ő mulasztásuk. Sajnálatos, hogy 2016 végén még mindig a törvény betartása és betartatása a fő problémánk” – idézte az RMDSZ hírlevele az államtitkárt.
Király András elmondta, az ellenőrző a szülőkkel való kapcsolattartást szolgálja, és a szabályzat világosan előírja, hogy az anyanyelven tanult tantárgyak értékelését anyanyelven kell bevezetni az ellenőrzőbe. „Sajnálatos, hogy tanfelügyelőségek, iskolaigazgatók, osztályfőnökök és pedagógusok nem mernek élni a törvény adta jogainkkal. A minősítések egységes magyar változatát – az előkészítő osztályosok számára, mivel ők még nem rendelkeznek ellenőrzővel – szintén ki dolgozták, csupán alkalmazni kell” – nyomatékosított az államtitkár. maszol.ro
2016. október 27.
Iohannis nemzeti, vallási és kulturális sokszínűségről áradozott
A tolerancia és a szabadság elengedhetetlen egy európai országban – nyilatkozta csütörtökön Klaus Iohannis államfő A nemzeti kisebbségek parlamenti csoportja 1990–2016 című kötet bemutatóján.
Románia nemzeti, vallási és kulturális sokszínűsége számtalan lehetőséget rejt magában, és ezt a potenciált folyamatosan ki kell aknázni. Egy magát európainak valló országban a szabadság és a tolerancia elengedhetetlen – kezdte a divatos sztereotípiákból építkező beszédét Iohannis. Elmondta, egyrészt „személyes, lelki oka” van annak, hogy elfogadta az eseményre való meghívást, hiszen ő maga is a romániai német kisebbséghez tartozik. Ugyanakkor mélységes tiszteletet érez a nemzeti kisebbségek csoportja iránt, amelynek tagjai jelentősen hozzájárultak a romániai demokrácia kiépítéséhez – tette hozzá.
„A nemzeti kisebbségek csoportjának parlamenti jelenléte nem csak azoknak vált hasznára az évek során, akiket ez a csoport képvisel, hanem az egész ország javát szolgálta, hiszen akár a demokrácia megerősítéséről, akár az emberi jogok betartását szorgalmazó harcról, akár a NATO-, akár az európai uniós csatlakozásról volt szó, önök mindig hűséges, tisztességes és elkötelezett partnereknek bizonyultak. A törvényhozói munkában való részvételükkel pedig hozzájárultak ahhoz, hogy Románia toleráns, a sokszínűséget elfogadó országgá váljon” – hangsúlyozta Klaus Iohannis. itthon.ro
A tolerancia és a szabadság elengedhetetlen egy európai országban – nyilatkozta csütörtökön Klaus Iohannis államfő A nemzeti kisebbségek parlamenti csoportja 1990–2016 című kötet bemutatóján.
Románia nemzeti, vallási és kulturális sokszínűsége számtalan lehetőséget rejt magában, és ezt a potenciált folyamatosan ki kell aknázni. Egy magát európainak valló országban a szabadság és a tolerancia elengedhetetlen – kezdte a divatos sztereotípiákból építkező beszédét Iohannis. Elmondta, egyrészt „személyes, lelki oka” van annak, hogy elfogadta az eseményre való meghívást, hiszen ő maga is a romániai német kisebbséghez tartozik. Ugyanakkor mélységes tiszteletet érez a nemzeti kisebbségek csoportja iránt, amelynek tagjai jelentősen hozzájárultak a romániai demokrácia kiépítéséhez – tette hozzá.
„A nemzeti kisebbségek csoportjának parlamenti jelenléte nem csak azoknak vált hasznára az évek során, akiket ez a csoport képvisel, hanem az egész ország javát szolgálta, hiszen akár a demokrácia megerősítéséről, akár az emberi jogok betartását szorgalmazó harcról, akár a NATO-, akár az európai uniós csatlakozásról volt szó, önök mindig hűséges, tisztességes és elkötelezett partnereknek bizonyultak. A törvényhozói munkában való részvételükkel pedig hozzájárultak ahhoz, hogy Románia toleráns, a sokszínűséget elfogadó országgá váljon” – hangsúlyozta Klaus Iohannis. itthon.ro
2016. október 27.
Magyar–magyar gazdakapcsolatok
Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete (EMGE) néven alakult meg három évvel ezelőtt egy új gazda-érdekvédelem, amely rövid idő alatt további húsz kistérségi egyesülettel gyarapodott, idén pedig létrejött az ezeket tömörítő gazdaszövetség. Az EMGE létrehozójával és a későbbi gazdaszövetség alelnökével, Csomortányi Istvánnal vettük számba a mai mezőgazdasági érdekvédelem rögös útját.
– Mi tette szükségessé a mintegy húsz erdélyi magyar gazdaegyesület szövetségbe történő tömörülését?
– 2013-ban jó néhány erdélyi kistérségben gazdaegyesület született azzal a céllal, hogy egyesületi formában lépjenek fel a helyi gazdák érdekében. Később derült ki, hogy az érdekérvényesítés sokkal hatékonyabb lehet, ha ezeket az apró egyesületeket szövetségbe tömörítjük. Ez a munka 2015 végén kezdődött el, és az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének Szövetsége (EMGESZ) bejegyzését idén januárban fogadta el a kolozsvári táblabíróság. Szövetségünket jelenleg 21 tagegyesület alkotja.
– Hogyan sikerül lefedni Erdély minden régióját?
– A szövetség eleve a realitásokhoz és a történelmi viszonyokhoz próbál illeszkedni. Ötfős elnökség irányítja. A szövetség megválasztott elnöke Jakab Ernő székelyudvarhelyi állatorvos, munkáját négy alelnök segíti. Tiboldi László a Hargita és Kovászna megyei gazdákat, Csomós Attila a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) Maros megyei elnökeként a Maros megyei termelőket, Hupka Félix a belső-erdélyi területeket, míg jómagam a partiumi megyék magyar gazdáit képviselem. Nyilván egy fiatal szövetségről van szó, úgyhogy nagyon sok munka áll előttünk.
– Az EMGESZ mennyire versenytársa a rendszerváltás után alakult Romániai Magyar Gazdák Egyesületének?
– Mindig hangsúlyozzuk, az erdélyi magyar gazdatársadalomban van annyi elvégzendő feladat, hogy bőven jut mindenkinek. Senki elől nem szeretnénk elvenni a munkát. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy gazdaegyesületeink, illetve az új gazdaszövetség azért jött létre, mert az elmúlt negyedszázadban Erdély több vidékén nem működött a magyar gazda-érdekvédelem. Elegendő, ha Szatmár vagy Szilágy megye példáját említem, ahol gyakorlatilag semmiféle érdekérvényesítő mezőgazdasági egyesületi munka nem folyt a rendszerváltás óta.
– Egy romániai magyar gazdaérdekvédő szervezetnek milyen irányban kell ma képviselnie tagjai érdekeit?
– Az érdekképviseletnek három fő csapása van: a román kormány, a magyar kormány és az Európai Unió. Ebből ma a gyenge láncszem Bukarest, de az európai uniós viszonyok sem túl bíztatóak. Szövetségünk Magyarországon komoly partnerekre talált: elsősorban a budapesti Földművelésügyi Minisztériumot kell megemlítenem, amely nemcsak gazdaegyesületeink munkáját támogatja, hanem felkarolta az új gazdaszövetséget is. Jó hír, hogy ebben a gyümölcsöző együttműködésben idéntől falugazdász-hálózat kiépítésében vehetünk részt.
– Az erdélyi gazdák elsősorban a bukaresti szakminisztériumtól függnek, hiszen az agrártámogatások és a különböző agrárpályázatok itt érhetőek el. Sikerül-e ezen a területen áttörést elérniük?
– Ma a román Földművelésügyi Minisztérium egy meglehetősen ingoványos talaj. A jelenlegi kormánnyal nem törekedtünk kapcsolatépítésre, hiszen a helyzet mai állása szerint ez ideiglenes kabinet, amelynek decemberben jár le a mandátuma. Az a feladatunk, hogy a választások után felálló új román kormány földművelésügyi minisztériumi vezetőivel vegyük majd fel a kapcsolatot, és azt a lehetőségek szerint minél szorosabbra fűzzük. Ehhez az kell, hogy szövetségünk minél jobban lefedje az erdélyi területeket, és minél több tagunk legyen, hiszen ennek megfelelően lesz kellő súlyunk a gazdák érdekeinek érvényesítésére Bukarestben.
– Melyek ma a romániai magyar gazdák legnagyobb gondjai?
– Az első egyértelműen a biztos piac hiánya. Akárhova megyünk, az első panasz, ami felmerül: sok mindent jó minőségben és kellő mennyiségben meg tudnak termelni, de az árut nincs kinek eladni. Ha pedig el lehet adni, olyan alacsony árat kínálnak érte a felvásárlók, amiért nem érdemes megtermelni. Mindez arra vezethető vissza, hogy gyakorlatilag megszűnt a mezőgazdaságra épülő hazai feldolgozóipar. Illetve ami maradt belőle, és ami ma is működik, az nem az erdélyi magyar gazdák érdekeit szolgálja. Nagy gond az erdélyi birtokviszonyokból, a birtokszerkezetből adódó támogatási rendszer hiánya. Ma olyan agrártámogatási rendszere van az országnak, amely nem a kicsi vagy a közepes méretű családi gazdaságokat részesíti előnyben, hanem a több ezer, illetve a több tízezer hektáron gazdálkodó regáti vagy alföldi agrárvállalkozókat. És ehhez társul a krónikus tőkehiány: semmit nem lehet nagyban vállalni, hogy az ember ne ütközzön bele. Bajainkat súlyosbítja a technológiabeli lemaradás, hiszen a rendszerváltás után a korszerű gazdálkodást sokszor nem volt honnan megtanulni.
– Fő bajként említette a biztos piac hiányát. Ez mennyire hozható összefüggésbe azzal, hogy Erdélyben csak elvétve akad értékesítési szövetkezet, ami a kisgazdák termékeit a nagybani felvásárlóknak kínálná?
– Közös fellépés és közös értékesítés nélkül esélyeink egyértelműen korlátozottak. A szövetkezésnek sajnos megvannak a maga rosszemlékű tapasztalatai, sok helyen ma is szitokszóként hangzik el. Nagyon nehéz leküzdeni ezt a mentalitást. Talán az uniós pályázati kiírások segítenek abban, hogy valamilyen mentalitásbeli változás történjen. Az új európai uniós pályázatok mind afelé terelik a gazdákat, hogy szövetkezetekbe tömörüljenek. Azt gondolom, hogy komolyabb, rendszerszintű anyagi és adminisztrációs segítség nélkül nehéz lesz az áttörés. Jöjjön ez a segítség akár a román, akár a magyar kormány részéről, nagy szükség van rá. Amíg a szövetkezés visszanyeri természetes folyamatát, becsületét, amíg új szövetkezetek jönnek létre, az időbe telik. Külső beavatkozás nélkül ez a természetes folyamat nagyon lassan halad, mi meg versenyt futunk az idővel.
– Milyen konkrét segítségre gondol?
– Adókedvezményektől kezdve a konkrét anyagi juttatásokig széles a skála. Az államnak támogatnia kellene az új szövetkezetek feltőkésítését. Még ha meg is van a szándék tíz, húsz, ötven gazda részéről, hogy szövetkezetet hozzon létre, hiányzik a kezdőtöke, amivel az új szövetkezet elindulhat a megmérettetés útján. A másik fontos lépés az volna, hogy ezeknek a szövetkezeteknek akár állami szinten is segítsenek a piacteremtésben.
– Ígéretesnek induló magyarországi kapcsolatokat építettek ki nemcsak kormányzati intézményekkel, hanem más gazdaérdekvédelmi szervezetekkel is. Milyen kézzelfogható hozománya lehet ennek az erdélyi magyar gazdák számára?
– Sokféle elképzelés született, több projektben is benne vagyunk. Az erdélyi magyar gazdák számára vállalható jó lehetőség például az egyéves mezőgazdasági ciklusok keretében a Magyarországról beszerezhető inputanyagok nagy tételben történő behozatala Erdélybe. Egy-egy gazdacsoport keretében itt annyira közösek az érdekek, hogy nem lehet olyan vita, mint a közös értékesítés körül. Azonban ezen a téren is lassan haladunk, hiszen itt is tőkére van szükség. Ahhoz például, hogy kétszáz gazda összefogása nyomán nagyobb mennyiségű műtrágyát tudjunk beszerezni, bankhitel típusú segítségre lesz szükség, hiszen a gazdák rendszerint év végén tudják kifizetni a műtrágyát, miután termékeiket értékesítik. Fontos ebben a kapcsolatban tudatosítani, hogy ami nekünk jó, az legyen jó az anyaországnak is. Abban tudjuk ma leginkább segíteni egymást, ha ezeket az input árukat nagy tételben és jó áron beszerezzük Magyarországról. Ezzel egyrészt támogatjuk a magyar gazdaságot, ugyanakkor az erdélyi gazdák is az itthoninál kedvezőbb áron jutnak hozzá a gazdálkodáshoz szükséges legfontosabb anyagokhoz.
– Van, aki szívesen kivinné termékeit a magyarországi piacra. Erre nyílik-e lehetőség?
– A határmenti térségben sajnos azzal szembesülünk, hogy valamilyen szinten a határ két oldalán a gazdák egymásnak versenytársai. Azt kevésbé látom életszerűnek, hogy egy-egy teherautónyi friss áruval valaki beállítson például Érmellékről a debreceni piacra. Állami segítség mellett olyan megoldásokban kell gondolkodni, amely egyszerre segíti a határ mindkét oldalán élő gazdákat: ez a feldolgozóipar újjáépítése lehet. Ott tudnánk akkora mennyiségű árut értékesíteni, amely érdemben meg tudná változtatni a magyar–román határ mindkét oldalán élő gazdák helyzetét. Ezen az elképzelésen már dolgoznak, és én bizakodó vagyok, hogy a közös projektek előbb-utóbb valósággá válnak.
– Szövetségük gazdakataszter létrehozásába fogott. Hogyan haladnak a lajstromok összeállításával?
– A magyarországi földművelésügyi minisztériumtól kaptunk nagy segítséget, hogy ezt a hatalmas munkát elindíthassuk. Egyelőre néhány kistérség gazdaösszeírása készült el Biharban, Szilágy és Hargita megyében. Ahhoz, hogy az erdélyi magyar gazdatársadalomról általános keresztmetszetet kapjunk, rendszerszintű, egész Erdély területére kiterjedő felmérést kell készíteni. A mára elkészült összeírások az adott kistérség szempontjából hasznosak, de ezeket az adatokat egy-két év elteltével frissíteni kell. Az eddig elvégzett munka mindenesetre nagy tapasztalatot jelent arra nézve, hogy erdélyi méretekben hogyan lehet egy ilyen nyilvántartást megvalósítani. Huszonöt éve vagyunk adósak magunknak és az erdélyi magyar gazdatársadalomnak ezzel a kataszterrel. Amíg ez nem oldódik meg, minden további stratégiai tervezgetés meglehetősen korlátozott.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete (EMGE) néven alakult meg három évvel ezelőtt egy új gazda-érdekvédelem, amely rövid idő alatt további húsz kistérségi egyesülettel gyarapodott, idén pedig létrejött az ezeket tömörítő gazdaszövetség. Az EMGE létrehozójával és a későbbi gazdaszövetség alelnökével, Csomortányi Istvánnal vettük számba a mai mezőgazdasági érdekvédelem rögös útját.
– Mi tette szükségessé a mintegy húsz erdélyi magyar gazdaegyesület szövetségbe történő tömörülését?
– 2013-ban jó néhány erdélyi kistérségben gazdaegyesület született azzal a céllal, hogy egyesületi formában lépjenek fel a helyi gazdák érdekében. Később derült ki, hogy az érdekérvényesítés sokkal hatékonyabb lehet, ha ezeket az apró egyesületeket szövetségbe tömörítjük. Ez a munka 2015 végén kezdődött el, és az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének Szövetsége (EMGESZ) bejegyzését idén januárban fogadta el a kolozsvári táblabíróság. Szövetségünket jelenleg 21 tagegyesület alkotja.
– Hogyan sikerül lefedni Erdély minden régióját?
– A szövetség eleve a realitásokhoz és a történelmi viszonyokhoz próbál illeszkedni. Ötfős elnökség irányítja. A szövetség megválasztott elnöke Jakab Ernő székelyudvarhelyi állatorvos, munkáját négy alelnök segíti. Tiboldi László a Hargita és Kovászna megyei gazdákat, Csomós Attila a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) Maros megyei elnökeként a Maros megyei termelőket, Hupka Félix a belső-erdélyi területeket, míg jómagam a partiumi megyék magyar gazdáit képviselem. Nyilván egy fiatal szövetségről van szó, úgyhogy nagyon sok munka áll előttünk.
– Az EMGESZ mennyire versenytársa a rendszerváltás után alakult Romániai Magyar Gazdák Egyesületének?
– Mindig hangsúlyozzuk, az erdélyi magyar gazdatársadalomban van annyi elvégzendő feladat, hogy bőven jut mindenkinek. Senki elől nem szeretnénk elvenni a munkát. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy gazdaegyesületeink, illetve az új gazdaszövetség azért jött létre, mert az elmúlt negyedszázadban Erdély több vidékén nem működött a magyar gazda-érdekvédelem. Elegendő, ha Szatmár vagy Szilágy megye példáját említem, ahol gyakorlatilag semmiféle érdekérvényesítő mezőgazdasági egyesületi munka nem folyt a rendszerváltás óta.
– Egy romániai magyar gazdaérdekvédő szervezetnek milyen irányban kell ma képviselnie tagjai érdekeit?
– Az érdekképviseletnek három fő csapása van: a román kormány, a magyar kormány és az Európai Unió. Ebből ma a gyenge láncszem Bukarest, de az európai uniós viszonyok sem túl bíztatóak. Szövetségünk Magyarországon komoly partnerekre talált: elsősorban a budapesti Földművelésügyi Minisztériumot kell megemlítenem, amely nemcsak gazdaegyesületeink munkáját támogatja, hanem felkarolta az új gazdaszövetséget is. Jó hír, hogy ebben a gyümölcsöző együttműködésben idéntől falugazdász-hálózat kiépítésében vehetünk részt.
– Az erdélyi gazdák elsősorban a bukaresti szakminisztériumtól függnek, hiszen az agrártámogatások és a különböző agrárpályázatok itt érhetőek el. Sikerül-e ezen a területen áttörést elérniük?
– Ma a román Földművelésügyi Minisztérium egy meglehetősen ingoványos talaj. A jelenlegi kormánnyal nem törekedtünk kapcsolatépítésre, hiszen a helyzet mai állása szerint ez ideiglenes kabinet, amelynek decemberben jár le a mandátuma. Az a feladatunk, hogy a választások után felálló új román kormány földművelésügyi minisztériumi vezetőivel vegyük majd fel a kapcsolatot, és azt a lehetőségek szerint minél szorosabbra fűzzük. Ehhez az kell, hogy szövetségünk minél jobban lefedje az erdélyi területeket, és minél több tagunk legyen, hiszen ennek megfelelően lesz kellő súlyunk a gazdák érdekeinek érvényesítésére Bukarestben.
– Melyek ma a romániai magyar gazdák legnagyobb gondjai?
– Az első egyértelműen a biztos piac hiánya. Akárhova megyünk, az első panasz, ami felmerül: sok mindent jó minőségben és kellő mennyiségben meg tudnak termelni, de az árut nincs kinek eladni. Ha pedig el lehet adni, olyan alacsony árat kínálnak érte a felvásárlók, amiért nem érdemes megtermelni. Mindez arra vezethető vissza, hogy gyakorlatilag megszűnt a mezőgazdaságra épülő hazai feldolgozóipar. Illetve ami maradt belőle, és ami ma is működik, az nem az erdélyi magyar gazdák érdekeit szolgálja. Nagy gond az erdélyi birtokviszonyokból, a birtokszerkezetből adódó támogatási rendszer hiánya. Ma olyan agrártámogatási rendszere van az országnak, amely nem a kicsi vagy a közepes méretű családi gazdaságokat részesíti előnyben, hanem a több ezer, illetve a több tízezer hektáron gazdálkodó regáti vagy alföldi agrárvállalkozókat. És ehhez társul a krónikus tőkehiány: semmit nem lehet nagyban vállalni, hogy az ember ne ütközzön bele. Bajainkat súlyosbítja a technológiabeli lemaradás, hiszen a rendszerváltás után a korszerű gazdálkodást sokszor nem volt honnan megtanulni.
– Fő bajként említette a biztos piac hiányát. Ez mennyire hozható összefüggésbe azzal, hogy Erdélyben csak elvétve akad értékesítési szövetkezet, ami a kisgazdák termékeit a nagybani felvásárlóknak kínálná?
– Közös fellépés és közös értékesítés nélkül esélyeink egyértelműen korlátozottak. A szövetkezésnek sajnos megvannak a maga rosszemlékű tapasztalatai, sok helyen ma is szitokszóként hangzik el. Nagyon nehéz leküzdeni ezt a mentalitást. Talán az uniós pályázati kiírások segítenek abban, hogy valamilyen mentalitásbeli változás történjen. Az új európai uniós pályázatok mind afelé terelik a gazdákat, hogy szövetkezetekbe tömörüljenek. Azt gondolom, hogy komolyabb, rendszerszintű anyagi és adminisztrációs segítség nélkül nehéz lesz az áttörés. Jöjjön ez a segítség akár a román, akár a magyar kormány részéről, nagy szükség van rá. Amíg a szövetkezés visszanyeri természetes folyamatát, becsületét, amíg új szövetkezetek jönnek létre, az időbe telik. Külső beavatkozás nélkül ez a természetes folyamat nagyon lassan halad, mi meg versenyt futunk az idővel.
– Milyen konkrét segítségre gondol?
– Adókedvezményektől kezdve a konkrét anyagi juttatásokig széles a skála. Az államnak támogatnia kellene az új szövetkezetek feltőkésítését. Még ha meg is van a szándék tíz, húsz, ötven gazda részéről, hogy szövetkezetet hozzon létre, hiányzik a kezdőtöke, amivel az új szövetkezet elindulhat a megmérettetés útján. A másik fontos lépés az volna, hogy ezeknek a szövetkezeteknek akár állami szinten is segítsenek a piacteremtésben.
– Ígéretesnek induló magyarországi kapcsolatokat építettek ki nemcsak kormányzati intézményekkel, hanem más gazdaérdekvédelmi szervezetekkel is. Milyen kézzelfogható hozománya lehet ennek az erdélyi magyar gazdák számára?
– Sokféle elképzelés született, több projektben is benne vagyunk. Az erdélyi magyar gazdák számára vállalható jó lehetőség például az egyéves mezőgazdasági ciklusok keretében a Magyarországról beszerezhető inputanyagok nagy tételben történő behozatala Erdélybe. Egy-egy gazdacsoport keretében itt annyira közösek az érdekek, hogy nem lehet olyan vita, mint a közös értékesítés körül. Azonban ezen a téren is lassan haladunk, hiszen itt is tőkére van szükség. Ahhoz például, hogy kétszáz gazda összefogása nyomán nagyobb mennyiségű műtrágyát tudjunk beszerezni, bankhitel típusú segítségre lesz szükség, hiszen a gazdák rendszerint év végén tudják kifizetni a műtrágyát, miután termékeiket értékesítik. Fontos ebben a kapcsolatban tudatosítani, hogy ami nekünk jó, az legyen jó az anyaországnak is. Abban tudjuk ma leginkább segíteni egymást, ha ezeket az input árukat nagy tételben és jó áron beszerezzük Magyarországról. Ezzel egyrészt támogatjuk a magyar gazdaságot, ugyanakkor az erdélyi gazdák is az itthoninál kedvezőbb áron jutnak hozzá a gazdálkodáshoz szükséges legfontosabb anyagokhoz.
– Van, aki szívesen kivinné termékeit a magyarországi piacra. Erre nyílik-e lehetőség?
– A határmenti térségben sajnos azzal szembesülünk, hogy valamilyen szinten a határ két oldalán a gazdák egymásnak versenytársai. Azt kevésbé látom életszerűnek, hogy egy-egy teherautónyi friss áruval valaki beállítson például Érmellékről a debreceni piacra. Állami segítség mellett olyan megoldásokban kell gondolkodni, amely egyszerre segíti a határ mindkét oldalán élő gazdákat: ez a feldolgozóipar újjáépítése lehet. Ott tudnánk akkora mennyiségű árut értékesíteni, amely érdemben meg tudná változtatni a magyar–román határ mindkét oldalán élő gazdák helyzetét. Ezen az elképzelésen már dolgoznak, és én bizakodó vagyok, hogy a közös projektek előbb-utóbb valósággá válnak.
– Szövetségük gazdakataszter létrehozásába fogott. Hogyan haladnak a lajstromok összeállításával?
– A magyarországi földművelésügyi minisztériumtól kaptunk nagy segítséget, hogy ezt a hatalmas munkát elindíthassuk. Egyelőre néhány kistérség gazdaösszeírása készült el Biharban, Szilágy és Hargita megyében. Ahhoz, hogy az erdélyi magyar gazdatársadalomról általános keresztmetszetet kapjunk, rendszerszintű, egész Erdély területére kiterjedő felmérést kell készíteni. A mára elkészült összeírások az adott kistérség szempontjából hasznosak, de ezeket az adatokat egy-két év elteltével frissíteni kell. Az eddig elvégzett munka mindenesetre nagy tapasztalatot jelent arra nézve, hogy erdélyi méretekben hogyan lehet egy ilyen nyilvántartást megvalósítani. Huszonöt éve vagyunk adósak magunknak és az erdélyi magyar gazdatársadalomnak ezzel a kataszterrel. Amíg ez nem oldódik meg, minden további stratégiai tervezgetés meglehetősen korlátozott.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. október 27.
A kitartó munka kulcsa a bizalom
A művészetek iránt érzékeny és tehetséges fiatalként sok mindennel foglalkozhatott volna, Bojoievchi Éva pszichopedagógus mégis Böjte Csaba ferences rendi szerzetes árva gyerekei mellett kötelezte el magát. Nem mindennapi döntéséről és az előtte álló kihívásokról beszélgettünk.
– Miként választottad ezt a hivatást, mi vezérelt a Szent Ferenc Alapítvány felé?
– Gyermekkoromban állandóan úgy éreztem, harcolnom kell azért, hogy partnernek fogadjanak el a nagyobb testvéreim. Mindig bizonyítani akartam. Állandóan műveltem magam: előadásokat adtam elő, történeteket találtam ki, filmekből, könyvekből merítettem különböző témákat. Kilencéves voltam, amikor rátértem a rajzolásra. Anyukám észrevette, hogy van érzékem hozzá és rajztagozatos iskolába íratott. Kilencedikes koromban kiállításom nyílt tanárok portréiból. A tanító néni hallotta, hogy szépen énekelek, ezért versenyekre küldött. Később szavalóversenyeken is rendszeresen szerepeltem. Sokan kérdezték, miért nem megyek színművészeti főiskolára. De érdekes volt a Jóisten keze munkája: csak sok év után engedte meg, hogy a versenyekről díjat hozzak haza. Amikor nekifogtam valami olyasminek, amivel önmagamat dicsőítettem volna, akkor jó ideig kudarcot vallottam. Egy idő után rájöttem: gyenge vagyok ahhoz, hogy nagy művész lehessek, és a Jóisten azért ajándékozott meg több tehetséggel, hogy a tudást másoknak adjam át.
– A pszichopedagógus problémás gyerekekkel foglalkozik. Ez miért érdekelt?
– Épp hogy hatéves elmúltam, amikor iskolás lettem, és eleinte nehezen ment az olvasás. Mindig az utolsó padba ültettek és egy nagyobb gyereket állítottak mellém a szünetben, hogy tanítson olvasni. Nagy kudarcként éltem meg az első négy osztályt. Végül is anyukám tanított meg olvasni a tanító néni legnagyobb csodálkozására. Addig úgy éreztem, a környezetem azt gondolja rólam, hogy én erre nem vagyok képes. És én mintha belülről ordítottam volna: igenis képes vagyok, csak segítsetek! Azért választottam ezt a szakmát, hogy más gyerekeknél előzzem meg azt, amit én átéltem. Hiszem, hogy minden gyerek meg tudja tanulni azt a minimumot, ami a továbbjutáshoz kell, csak van, akinek egy kis segítség kell hozzá. Ehhez tanítottak metódusokat az egyetemen.
– Mi a kedvenc metódusod?
– Az, hogy a gyereket először meg kell ismerni, és a képességeire kell építeni. Ismertem egy gyereket, aki a hangokat nehezen fogta fel, de nagyon jó képmemóriája volt. Az „a” betűt úgy tanítottam meg neki, hogy az almafát és a létrát próbáltam összekapcsolni számára. Könnyebb egy gyerekre azt mondani, hogy nem képes valamire, mint mellé állni és segíteni. Soha nem szabad lemondani senkiről sem. Szakmai gyakorlatra is megpróbáltam a legextrább gyerekeket kiválasztani, például egy halmozottan hátrányos helyzetűt. A tanárom azt a feladatot adta, segítsem őt egy gyermekotthonban elhelyezni.
– Hogyan ismerted meg Böjte Csabát?
– Fogalmam sem volt arról, milyen gyermekotthonok léteznek, de kerestem a lehetőségeket. Szászrégenben a vasárnapi szentmisén kis füzeteket osztogattak, ami éppen Böjte Csabáról szólt. Úgy éreztem, ez nem véletlen, hanem inkább egy jel számomra. A kislányt közben az én segítségem nélkül elhelyezték egy otthonban, de miután sikeresen megszereztem a diplomát, másnap beütöttem Google-ba Böjte Csaba e-mail címe. Magamban mosolyogtam, hogy ezt nyilván nem fogja kiadni a rendszer, de tévedtem. Írtam neki és hamarosan válaszolt is, hogy szeretettel vár Dévára, ugyanakkor kérte a telefonszámomat. Másnap reggel ő ébresztett. Telefonon elmondta, hogy Aradon lenne egy házvezetői hely. Az események olyan gyorsan peregtek, hogy a szüleimmel szinte nem is volt időm a történteket megbeszélni. Amikor anyukámnak bejelentettem, hogy megyek Aradra, emlékszem, éppen a puliszkát kavarta, majdnem kiesett a fakanál a kezéből. Azt sem tudtam mit pakoljak, télig leszek-e ott vagy nyárig, de nagyon örültem. Akkor már nagyon ki akartam otthonról repülni. Úgy éreztem, nagy dolgokat szeretnék véghez vinni. A kihívásoktól sose féltem, mindig azt mondtam: vágjunk bele! Kilenc kamasz fiú fogadott Déván: velük egy hetet töltöttem, mielőtt Aradra indultam volna. Szívem, lelkem beleadtam abba az egy hétbe. Amikor megérkeztem Dévára, személyesen még nem ismertem Böjte Csabát. Bementem az irodájába, láttam egy tréningruhás férfit, akinek mondtam, hogy Csaba testvért keresem. Akkor bemutatkozott, hogy ő az, személyesen. Soha nem felejtem el: azt mondtam neki, én mindent megtanultam az egy hét alatt, most már tudom, mi a feladatom. Akkor nagyot kacagott és azt válaszolta: én még mindig csak tanulom.
– Nem ijedtél meg, hogy egy gyerekközösséget kell majd Aradon vezetni? Egy húsz évesnél alig több lánynak ez mintha mélyvíz lenne…
– Az aradi munkahelyemen tizenkét vadóc fogadott, vegyes korosztály, fiúk lányok együtt. Első nap azzal mutatkoztak be, hogy az emeletről a földszintre gumiállatkákat eresztettek le, hogy fejbe találjanak valamelyikkel. Azon gondolkoztam, hogyan keressek gyorsan egy buszjáratot visszafelé. Az első éjszakát végigsírtam, s aztán azt kérdezgettem magamtól: hát ennyire gyenge vagyok, hogy most visszamegyek? Másnap reggel úgy kezdtem, hogy szabályokat vezettem be, ki is írtam őket. A gyerekek először nagyon csodálkoztak. Később aztán rájöttem: minél inkább megismerjük egymást és megszeretem őket, annál jobban alakíthatóak. Másfél évet voltam velük. Kemény kihívás volt, köszönöm a Jóistennek. Ott tanultam meg hálát adni a nehézségekért.
– A következő állomás Szováta volt, ahol már a szakmát is intenzívebben gyakorolhattad. Hogyan kezdődött a valódi pszichopedagógusi munka?
– Csaba testvér először azt kérte, hogy a nevelőket vidámítsam fel egy kicsit. Elkezdtem családról családra járni és rájöttem: a nevelők néha annyira belefeledkeznek a napi munkába, hogy hónapokig a szomszéd lakásba sem mennek át szót váltani egymással.
– Bíztak-e egy ilyen ifjú hölgyben?
– Először kíváncsiak voltak, ki ez az agyturkász, de később megbíztak bennem. Kiderült, egy kis pajkosságra, játékosságra van szükségük és a gyerekek nélküli közös programokra. Örültek, hogy a problémás gyerekekkel ezután már nem nekik kell foglalkozniuk, hanem nekem.
– Mi a kihívás az ilyen gyerekek nevelésében?
– Mindig a legproblémásabb gyerekeket szerettem kiválasztani, mert náluk kicsi eredményt elérni már nagy kihívás. Ha egy hiperaktív gyereket sikerül öt percre leültetni, az már nagy erőt ad nekem. Ha látom, hogy valami aprócska pozitív változást értem el, akkor az lendületet ad.
– Évek óta szervezed Szovátán az Égig Érő Fesztivált a gyermekotthon számára. Mi a célja e rendezvénynek?
– Segíteni szeretnénk vele a gyengéket. Alkalmat kívánunk adni a gyerekeknek, hogy bebizonyíthassák, ők is értékesek. Lehet, hogy gyengébb tanulók, de jól tudnak faragni, szépen énekelnek, táncolnak, jó megjelenésük van a színpadon. A nevelők is meglepődnek, hogy a gyerekekben milyen értékek bújnak meg. Ez a tábor számomra mindig egy kiteljesedés. Sokan a tehetséges gyerekeket akarják felemelni, én a leggyengébbeket szeretném. Azokat, akikről már legtöbben azt hiszik, semmire sem képesek. Érdemes bebizonyítani, hogy igenis képesek.
– Hogyan született a gyermekeknek írt könyved?
– A Csillag ösvény című balatoni túrán mindig én árultam a könyveket. Az idős nénikék folyton valami gyermekeknek szólót kerestek, de olyan nem volt. Kérdeztem Csaba testvért, miért nem ír ilyet. Erre azt mondta tréfából, hogy ezt rám bízza. Én pedig komolyan vettem a dolgot. Gondoltam, milyen jó lenne, ha az elmélkedéseit a gyerekek is olvasnák. A gyökeret kell táplálni. Ha az ő gondolataival nőnek föl, akkor teljesen másképp nézik a világot. Csaba testvér könyveinek részleteiből összeállítottam egy vázlatot. Ezekhez rajzokat és feladatokat készítettem, hogy a kötet interaktív foglalkozásra is alkalmas legyen, s a szülő, nevelő is használni tudja arra, hogy megismerje a gyereket.
– Nemrég a szovátai otthon házvezetője lettél, ez mekkora kihívás?
– Nagyon érdekes feladat, nem tudom, hogy ez a Jóisten akarata-e vagy sem. Valami újat szeretnék bevinni a rendszerbe. Házvezetőként úgy gondolom, én vagyok itt a legnagyobb szolga. Elsősorban az a célom, hogy a ház lakóit boldoggá tegyem. Ha boldog a nevelő, akkor a gyerek is boldoggá válik.
– Mi a véleménye, milyen vezető Böjte Csaba?
– Amikor az alapítványhoz kerültem, nem olvastam tőle semmit. Gondoltam, meglepem nagymamámat és megvettem egyik könyvét. A vonaton beleolvastam, és egyszer csak azt vettem észre, nem tudom letenni, falom az oldalakat. Megdöbbentem, hogyan lehet ennyire tisztán, ilyen őszintén írni. Olyan érzésem támadt, mintha minden mondatával hozzám beszélne. Büszke vagyok, hogy ilyen főnököm van. Jön, bátorít, felemel, megerősítést ad. Én megbízom benned! – mondja, s a bizalom nála azt jelenti, sokat vár el tőlem. Ezt a bizalmat kell fenntartani, mert ez a kulcsa a kitartó munkának.
Pacsika Emília | Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A művészetek iránt érzékeny és tehetséges fiatalként sok mindennel foglalkozhatott volna, Bojoievchi Éva pszichopedagógus mégis Böjte Csaba ferences rendi szerzetes árva gyerekei mellett kötelezte el magát. Nem mindennapi döntéséről és az előtte álló kihívásokról beszélgettünk.
– Miként választottad ezt a hivatást, mi vezérelt a Szent Ferenc Alapítvány felé?
– Gyermekkoromban állandóan úgy éreztem, harcolnom kell azért, hogy partnernek fogadjanak el a nagyobb testvéreim. Mindig bizonyítani akartam. Állandóan műveltem magam: előadásokat adtam elő, történeteket találtam ki, filmekből, könyvekből merítettem különböző témákat. Kilencéves voltam, amikor rátértem a rajzolásra. Anyukám észrevette, hogy van érzékem hozzá és rajztagozatos iskolába íratott. Kilencedikes koromban kiállításom nyílt tanárok portréiból. A tanító néni hallotta, hogy szépen énekelek, ezért versenyekre küldött. Később szavalóversenyeken is rendszeresen szerepeltem. Sokan kérdezték, miért nem megyek színművészeti főiskolára. De érdekes volt a Jóisten keze munkája: csak sok év után engedte meg, hogy a versenyekről díjat hozzak haza. Amikor nekifogtam valami olyasminek, amivel önmagamat dicsőítettem volna, akkor jó ideig kudarcot vallottam. Egy idő után rájöttem: gyenge vagyok ahhoz, hogy nagy művész lehessek, és a Jóisten azért ajándékozott meg több tehetséggel, hogy a tudást másoknak adjam át.
– A pszichopedagógus problémás gyerekekkel foglalkozik. Ez miért érdekelt?
– Épp hogy hatéves elmúltam, amikor iskolás lettem, és eleinte nehezen ment az olvasás. Mindig az utolsó padba ültettek és egy nagyobb gyereket állítottak mellém a szünetben, hogy tanítson olvasni. Nagy kudarcként éltem meg az első négy osztályt. Végül is anyukám tanított meg olvasni a tanító néni legnagyobb csodálkozására. Addig úgy éreztem, a környezetem azt gondolja rólam, hogy én erre nem vagyok képes. És én mintha belülről ordítottam volna: igenis képes vagyok, csak segítsetek! Azért választottam ezt a szakmát, hogy más gyerekeknél előzzem meg azt, amit én átéltem. Hiszem, hogy minden gyerek meg tudja tanulni azt a minimumot, ami a továbbjutáshoz kell, csak van, akinek egy kis segítség kell hozzá. Ehhez tanítottak metódusokat az egyetemen.
– Mi a kedvenc metódusod?
– Az, hogy a gyereket először meg kell ismerni, és a képességeire kell építeni. Ismertem egy gyereket, aki a hangokat nehezen fogta fel, de nagyon jó képmemóriája volt. Az „a” betűt úgy tanítottam meg neki, hogy az almafát és a létrát próbáltam összekapcsolni számára. Könnyebb egy gyerekre azt mondani, hogy nem képes valamire, mint mellé állni és segíteni. Soha nem szabad lemondani senkiről sem. Szakmai gyakorlatra is megpróbáltam a legextrább gyerekeket kiválasztani, például egy halmozottan hátrányos helyzetűt. A tanárom azt a feladatot adta, segítsem őt egy gyermekotthonban elhelyezni.
– Hogyan ismerted meg Böjte Csabát?
– Fogalmam sem volt arról, milyen gyermekotthonok léteznek, de kerestem a lehetőségeket. Szászrégenben a vasárnapi szentmisén kis füzeteket osztogattak, ami éppen Böjte Csabáról szólt. Úgy éreztem, ez nem véletlen, hanem inkább egy jel számomra. A kislányt közben az én segítségem nélkül elhelyezték egy otthonban, de miután sikeresen megszereztem a diplomát, másnap beütöttem Google-ba Böjte Csaba e-mail címe. Magamban mosolyogtam, hogy ezt nyilván nem fogja kiadni a rendszer, de tévedtem. Írtam neki és hamarosan válaszolt is, hogy szeretettel vár Dévára, ugyanakkor kérte a telefonszámomat. Másnap reggel ő ébresztett. Telefonon elmondta, hogy Aradon lenne egy házvezetői hely. Az események olyan gyorsan peregtek, hogy a szüleimmel szinte nem is volt időm a történteket megbeszélni. Amikor anyukámnak bejelentettem, hogy megyek Aradra, emlékszem, éppen a puliszkát kavarta, majdnem kiesett a fakanál a kezéből. Azt sem tudtam mit pakoljak, télig leszek-e ott vagy nyárig, de nagyon örültem. Akkor már nagyon ki akartam otthonról repülni. Úgy éreztem, nagy dolgokat szeretnék véghez vinni. A kihívásoktól sose féltem, mindig azt mondtam: vágjunk bele! Kilenc kamasz fiú fogadott Déván: velük egy hetet töltöttem, mielőtt Aradra indultam volna. Szívem, lelkem beleadtam abba az egy hétbe. Amikor megérkeztem Dévára, személyesen még nem ismertem Böjte Csabát. Bementem az irodájába, láttam egy tréningruhás férfit, akinek mondtam, hogy Csaba testvért keresem. Akkor bemutatkozott, hogy ő az, személyesen. Soha nem felejtem el: azt mondtam neki, én mindent megtanultam az egy hét alatt, most már tudom, mi a feladatom. Akkor nagyot kacagott és azt válaszolta: én még mindig csak tanulom.
– Nem ijedtél meg, hogy egy gyerekközösséget kell majd Aradon vezetni? Egy húsz évesnél alig több lánynak ez mintha mélyvíz lenne…
– Az aradi munkahelyemen tizenkét vadóc fogadott, vegyes korosztály, fiúk lányok együtt. Első nap azzal mutatkoztak be, hogy az emeletről a földszintre gumiállatkákat eresztettek le, hogy fejbe találjanak valamelyikkel. Azon gondolkoztam, hogyan keressek gyorsan egy buszjáratot visszafelé. Az első éjszakát végigsírtam, s aztán azt kérdezgettem magamtól: hát ennyire gyenge vagyok, hogy most visszamegyek? Másnap reggel úgy kezdtem, hogy szabályokat vezettem be, ki is írtam őket. A gyerekek először nagyon csodálkoztak. Később aztán rájöttem: minél inkább megismerjük egymást és megszeretem őket, annál jobban alakíthatóak. Másfél évet voltam velük. Kemény kihívás volt, köszönöm a Jóistennek. Ott tanultam meg hálát adni a nehézségekért.
– A következő állomás Szováta volt, ahol már a szakmát is intenzívebben gyakorolhattad. Hogyan kezdődött a valódi pszichopedagógusi munka?
– Csaba testvér először azt kérte, hogy a nevelőket vidámítsam fel egy kicsit. Elkezdtem családról családra járni és rájöttem: a nevelők néha annyira belefeledkeznek a napi munkába, hogy hónapokig a szomszéd lakásba sem mennek át szót váltani egymással.
– Bíztak-e egy ilyen ifjú hölgyben?
– Először kíváncsiak voltak, ki ez az agyturkász, de később megbíztak bennem. Kiderült, egy kis pajkosságra, játékosságra van szükségük és a gyerekek nélküli közös programokra. Örültek, hogy a problémás gyerekekkel ezután már nem nekik kell foglalkozniuk, hanem nekem.
– Mi a kihívás az ilyen gyerekek nevelésében?
– Mindig a legproblémásabb gyerekeket szerettem kiválasztani, mert náluk kicsi eredményt elérni már nagy kihívás. Ha egy hiperaktív gyereket sikerül öt percre leültetni, az már nagy erőt ad nekem. Ha látom, hogy valami aprócska pozitív változást értem el, akkor az lendületet ad.
– Évek óta szervezed Szovátán az Égig Érő Fesztivált a gyermekotthon számára. Mi a célja e rendezvénynek?
– Segíteni szeretnénk vele a gyengéket. Alkalmat kívánunk adni a gyerekeknek, hogy bebizonyíthassák, ők is értékesek. Lehet, hogy gyengébb tanulók, de jól tudnak faragni, szépen énekelnek, táncolnak, jó megjelenésük van a színpadon. A nevelők is meglepődnek, hogy a gyerekekben milyen értékek bújnak meg. Ez a tábor számomra mindig egy kiteljesedés. Sokan a tehetséges gyerekeket akarják felemelni, én a leggyengébbeket szeretném. Azokat, akikről már legtöbben azt hiszik, semmire sem képesek. Érdemes bebizonyítani, hogy igenis képesek.
– Hogyan született a gyermekeknek írt könyved?
– A Csillag ösvény című balatoni túrán mindig én árultam a könyveket. Az idős nénikék folyton valami gyermekeknek szólót kerestek, de olyan nem volt. Kérdeztem Csaba testvért, miért nem ír ilyet. Erre azt mondta tréfából, hogy ezt rám bízza. Én pedig komolyan vettem a dolgot. Gondoltam, milyen jó lenne, ha az elmélkedéseit a gyerekek is olvasnák. A gyökeret kell táplálni. Ha az ő gondolataival nőnek föl, akkor teljesen másképp nézik a világot. Csaba testvér könyveinek részleteiből összeállítottam egy vázlatot. Ezekhez rajzokat és feladatokat készítettem, hogy a kötet interaktív foglalkozásra is alkalmas legyen, s a szülő, nevelő is használni tudja arra, hogy megismerje a gyereket.
– Nemrég a szovátai otthon házvezetője lettél, ez mekkora kihívás?
– Nagyon érdekes feladat, nem tudom, hogy ez a Jóisten akarata-e vagy sem. Valami újat szeretnék bevinni a rendszerbe. Házvezetőként úgy gondolom, én vagyok itt a legnagyobb szolga. Elsősorban az a célom, hogy a ház lakóit boldoggá tegyem. Ha boldog a nevelő, akkor a gyerek is boldoggá válik.
– Mi a véleménye, milyen vezető Böjte Csaba?
– Amikor az alapítványhoz kerültem, nem olvastam tőle semmit. Gondoltam, meglepem nagymamámat és megvettem egyik könyvét. A vonaton beleolvastam, és egyszer csak azt vettem észre, nem tudom letenni, falom az oldalakat. Megdöbbentem, hogyan lehet ennyire tisztán, ilyen őszintén írni. Olyan érzésem támadt, mintha minden mondatával hozzám beszélne. Büszke vagyok, hogy ilyen főnököm van. Jön, bátorít, felemel, megerősítést ad. Én megbízom benned! – mondja, s a bizalom nála azt jelenti, sokat vár el tőlem. Ezt a bizalmat kell fenntartani, mert ez a kulcsa a kitartó munkának.
Pacsika Emília | Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. október 27.
Temesvártól Barótig a diktatúra ellen
Hatvan évvel ezelőtt, 1956 októberében fiatalok ezrei igyekeztek szembeszállni Románia-szerte az elnyomó diktatúrával. A megtorlás nem maradt el, és volt, aki sosem tért haza a fogságból. Kolozsváron az Erdélyi Református Múzeumban átfogó kiállítás mutatja be az erdélyiek küzdelmét és szabadságvágyát.
„Forrón szeretett apa, testvér, nép- és tömeggyilkos tetemét, lófark hiányában traktorvégre kötve a Nemzeti elé vonszoltuk, ahol a magyar nép végeláthatatlan sorokban rója le háláját kalapáccsal” – olvasható a kolozsvári Erdélyi Református Múzeum bejárata mellett a Sztálin szobrának ledöntéséről szóló budapesti röpcédula másolatán. A tragikomikus ízelítő megalapozta az Erdélyben egyedinek számító kiállítás megnyitása előtti hangulatot, a nemrég felújított múzeumi termek ugyanis először mutatják be 1956 erdélyi eseményeit történelmi és kortárs művészeti tárlat keretében.
Elődeink vállán állunk
A helytörténeti áttekintést nyújtó kiállítást Benkő Levente, Lönhárt Tamás és Ötvös István történészek hozták el Kolozsvárra az Erdélyi Református Egyházkerület támogatásával.
„Amikor ’56-ra emlékezünk, a mai fiatalok értik, amit mondunk, de nem tudják, miről beszélünk” – mondotta Répás Zsuzsanna a magyar kormány részéről a Magyar Művészeti Akadémia nevében.
A kolozsvári tárlat valóban közelebb hozza a fiatal nemzedékekhez azokat az eseményeket, amelyekért több mint egyszerű hálával tartoznak. A felelevenítés célja nem az, hogy az egykori borzalmak a mai fiatalok számára is traumát okozzanak, hanem annak kiemelése, hogy a jövő korosztályai példamutatást kapva tanulhassanak a múlt hibáiból. Megállni, türelmesen átolvasni, elgondolkodni és megérteni – erre buzdítják a szervezők a hatvan évvel ezelőtti eseményeket át nem élt látogatókat.
Bár Erdélyben fegyveres lázadás nem tört ki, sokakat mégis koholt vádak alapján ítéltek el koncepciós perekben. A történelmi áttekintésen túl a tárlat tehát zömében ártatlan erdélyi magyaroknak állít emléket. „Mindig elődeink vállán állunk, ezt kell megértenie az 1956-ot és a hozzá hasonló eseményeket sokszor figyelmen kívül hagyó fiatalságnak” – mondta Lönhárt Tamás történész.
Az egyház megtörésének forgatókönyvei
Történelmi reprezentativitás, példamutatás, megkésett főhajtás, jeladás a ma emberének – így lehetne összefoglalni néhány szóban a tárlat üzenetét. A háttérben Nagy Imre lelkesítő beszéde hangzik fel, a budapesti eseményekről készült felvételek villognak a kivetítőn, a könyvespolcon egy régi rádió. Mindez figyelmes díszletapróság, hiszen akkoriban mindenki a Szabad Európa frekvenciáját kereste hírek, reménymorzsák után hallgatózva, főként a forradalom mozgatórugóját jelentő Budapesttől több száz kilométerre lakó erdélyi magyarok.
Az érdeklődők szinte tolongva ömlenek át egyik teremből a másikba, hogy szemügyre vegyenek minden rendőrségi portrét, a fiatalok perének papírjait, a nevetséges indokok alapján meghozott ítéleteket – így talán súlyosabb, felfoghatóbb a forradalom és a szervezkedések értéke a jelenkor számára. A látogató pontokba szedve ismerheti meg, hogyan építette fel a Szekuritáté az erdélyi magyar egyházi közösségek, elsősorban a Protestáns Teológiai Intézet megtörésének folyamatát. A pártellenes szervezkedésbe kezdett fiatalok szüleinek küldött levelekben olvashatjuk, hogy a gyermekeiktől való elhatárolódásra szólítják fel őket. Közben tető nélküli, ablaktalan ház fényképét nézegetjük, ahova egy hétgyermekes családot deportáltak.
A termek erdélyi magyar térségek szerint mutatják be a korabeli eseményeket, a Bánságtól a Partiumon át Székelyföldig. Nemcsak a Szoboszlay-pert és a hozzá hasonló közismert eseményeket elevenítik fel, hanem olyan háttérre és gyökerében elfojtott kezdeményezésekre is rávilágítanak, amelyek sokak számára jelentenek újdonságot.
Tapintható hangulat
A múzeum emeleti termében a Magyar Művészeti Akadémia tagjainak a forradalom 60. évfordulójára készített alkotásait tekintheti meg a látogató. A műveket elsősorban a tragikus magyarországi helyszínek eseményei ihlették Budapesttől Miskolcon át Hódmezővásárhelyig. Olyan színhelyek, ahol a fegyvertelen tömegbe lőve a katonaság, az ÁVH ártatlan életeket oltott ki.
A tárlat nemcsak a forradalom, hanem a kommunizmus áldozatainak is igyekszik emléket állítani. Csillag alakú, sebből vérző Krisztus, szinte láthatóan gomolygó lőporfüst, vérvörös, csillag alakú drótkerítés, letépett tapéta, dróthálószerűen sűrű vonalak mögé bújtatott, titkos fegyveres szervezkedés – minden a kommunizmus bezártságérzetét, a forradalom élet-halál szintű súlyosságát, az elhallgattató diktatúra okozta traumákat érzékelteti.
A Partiumban a hadsereget is bevonták
A román kommunista hatalom arra törekedett, hogy elemében elfojtson minden próbálkozást. Emiatt minden enyhe gyanút ébresztő, a pártvezetésre legtöbbször veszélyt nem jelentő tevékenység miatt is ezreket tartóztattak le vagy deportáltak 1956 után is.
A Partiumban sokan törekedtek a kommunizmus által elnyomott, kisemmizett vallási élet megújítására. Visky Ferenc magyarkeceli református lelkész hitéletet újító törekvésekkel foglalkozó szervezetét 1948-ban betiltották, amely ezután mozgalomként élt tovább, s 1956-ban a Szekuritáté látókörébe került. Három csoportban tartóztatták le az egyházi élet aktivistáit: először a Bakó Pál vezette székelyföldi csoportot, majd Visky Ferenc nagyváradi csoportját, végül a Balogh Béla által irányított zilahiak csapata következett. Temesváron, október 30-án a helyi román egyetemisták magyar és szász diákokkal karöltve mintegy 2500-an tartottak nagygyűlést a Műegyetemen, ahol szolidaritásukat fejezték ki a magyar forradalommal. Egy 12 pontos követelést is összeállítottak, amelyben egyebek mellett kérték a szovjet csapatok kivonását Romániából, Sztálin személyi kultuszának felszámolását, a parasztságot sújtó beszolgáltatások eltörlését és az egyetemi autonómiát. A diákok a budapestihez hasonló tüntetést és forradalmat akartak kirobbantani, a hadsereg és a titkosrendőrség azonban közbelépett: börtönökbe és gyűjtőtáborokba zárták őket. A végső letartóztatások előtt a Szekuritáté a diákotthonokban is összecsapott néhány egyetemistával.
Székelyföld: mintegy ezer ítélet
Székelyföldön a Fekete Kéz csoport tagjainak – a Gyergyószentmiklóson, Szászrégenben és Marosvásárhelyen tanuló diákoknak – az volt a célja, hogy megakadályozza a magyar iskolák felszámolását, illetve az erőszakos iskolaegyesítéseket. Megpróbáltak nyilvános tiltakozási akciókat szervezni, és röpcédulákat terjeszteni. Emiatt 24 fiatalt ítélt el a Katonai Bíróság: közülük hármat egyévnyi szabadságvesztésre, néhány fiatalt hat esztendőnél több időre, másokat 22 évre, mert 1957–1958. március 15-én megkoszorúzták a Székely Vértanúk emlékművét. A 18 évet kapott Szalay Attila máig tisztázatlan körülmények között a fogságban halt meg.
Az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) Brassóból szerveződött, tevékenységük főként a Homoród vidékére és Erdővidékre terjedt ki: tagjai művelődési tevékenységeket szerveztek a fiatalság magyarságtudatának ápolására, és eljuttatták a közösség panaszait az állami szervezetekhez. Tevékenységük miatt 77 személyt tartóztattak le és ítéltek el 3–25 év közötti börtönbüntetésre.
1956 novemberében négy baróti diák indult Magyarországra, hogy a forradalomért harcoló csoportokhoz csatlakozzon, de elfogták őket. A tiltott határátlépés mellett rendszerellenes szervezkedéssel is megvádolták, a nagyváradi kirakatper után legtöbben három évet kaptak, a később, 1960-ban elfogott Moyses Mártont azonban hét év fogságra ítélték.
Kolozsváron is elsősorban az egyetemisták szervezkedtek: az akkor még Bolyai Tudományegyetem nagyrészt bölcsészekből álló csoportja pártpolitika-független oktatást és diákszervezetet követelt, valamint az erdélyi magyarság kulturális életének intézményesítését, amelyért szintén több évnyi börtön járt. De olyan kolozsvári diákokat is elítéltek tíz évre, akik november elsején hagyományosan kivonultak a Házsongárdi temetőbe, hogy a jeles magyar személyiségek sírjainál leróják kegyeletüket. Ez 1956-ban rendszerellenes tevékenységnek minősült. Mindemellett a Protestáns Teológiai Intézet számos tanárát és hallgatóját meghurcolták, amiért kinyilvánították szolidaritásukat a magyarországi forradalom mellett, és állami engedély nélkül terjesztettek verseket, prédikációkat.
A legkegyetlenebb romániai megtorlás a Szoboszlay-per tárgyalását követően történt: 57 letartóztatottból tízet ki is végeztek. Ők egy etnikai feszültségtől mentes román–magyar közös államot, az alapvető emberi jogok visszaállítását és a kommunizmus felszámolását tervezték. Szabadulásuk után a túlélő letartóztatottak nagy részét életük végéig zaklatta a román titkosrendőrség.
Kádár Hanga |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Hatvan évvel ezelőtt, 1956 októberében fiatalok ezrei igyekeztek szembeszállni Románia-szerte az elnyomó diktatúrával. A megtorlás nem maradt el, és volt, aki sosem tért haza a fogságból. Kolozsváron az Erdélyi Református Múzeumban átfogó kiállítás mutatja be az erdélyiek küzdelmét és szabadságvágyát.
„Forrón szeretett apa, testvér, nép- és tömeggyilkos tetemét, lófark hiányában traktorvégre kötve a Nemzeti elé vonszoltuk, ahol a magyar nép végeláthatatlan sorokban rója le háláját kalapáccsal” – olvasható a kolozsvári Erdélyi Református Múzeum bejárata mellett a Sztálin szobrának ledöntéséről szóló budapesti röpcédula másolatán. A tragikomikus ízelítő megalapozta az Erdélyben egyedinek számító kiállítás megnyitása előtti hangulatot, a nemrég felújított múzeumi termek ugyanis először mutatják be 1956 erdélyi eseményeit történelmi és kortárs művészeti tárlat keretében.
Elődeink vállán állunk
A helytörténeti áttekintést nyújtó kiállítást Benkő Levente, Lönhárt Tamás és Ötvös István történészek hozták el Kolozsvárra az Erdélyi Református Egyházkerület támogatásával.
„Amikor ’56-ra emlékezünk, a mai fiatalok értik, amit mondunk, de nem tudják, miről beszélünk” – mondotta Répás Zsuzsanna a magyar kormány részéről a Magyar Művészeti Akadémia nevében.
A kolozsvári tárlat valóban közelebb hozza a fiatal nemzedékekhez azokat az eseményeket, amelyekért több mint egyszerű hálával tartoznak. A felelevenítés célja nem az, hogy az egykori borzalmak a mai fiatalok számára is traumát okozzanak, hanem annak kiemelése, hogy a jövő korosztályai példamutatást kapva tanulhassanak a múlt hibáiból. Megállni, türelmesen átolvasni, elgondolkodni és megérteni – erre buzdítják a szervezők a hatvan évvel ezelőtti eseményeket át nem élt látogatókat.
Bár Erdélyben fegyveres lázadás nem tört ki, sokakat mégis koholt vádak alapján ítéltek el koncepciós perekben. A történelmi áttekintésen túl a tárlat tehát zömében ártatlan erdélyi magyaroknak állít emléket. „Mindig elődeink vállán állunk, ezt kell megértenie az 1956-ot és a hozzá hasonló eseményeket sokszor figyelmen kívül hagyó fiatalságnak” – mondta Lönhárt Tamás történész.
Az egyház megtörésének forgatókönyvei
Történelmi reprezentativitás, példamutatás, megkésett főhajtás, jeladás a ma emberének – így lehetne összefoglalni néhány szóban a tárlat üzenetét. A háttérben Nagy Imre lelkesítő beszéde hangzik fel, a budapesti eseményekről készült felvételek villognak a kivetítőn, a könyvespolcon egy régi rádió. Mindez figyelmes díszletapróság, hiszen akkoriban mindenki a Szabad Európa frekvenciáját kereste hírek, reménymorzsák után hallgatózva, főként a forradalom mozgatórugóját jelentő Budapesttől több száz kilométerre lakó erdélyi magyarok.
Az érdeklődők szinte tolongva ömlenek át egyik teremből a másikba, hogy szemügyre vegyenek minden rendőrségi portrét, a fiatalok perének papírjait, a nevetséges indokok alapján meghozott ítéleteket – így talán súlyosabb, felfoghatóbb a forradalom és a szervezkedések értéke a jelenkor számára. A látogató pontokba szedve ismerheti meg, hogyan építette fel a Szekuritáté az erdélyi magyar egyházi közösségek, elsősorban a Protestáns Teológiai Intézet megtörésének folyamatát. A pártellenes szervezkedésbe kezdett fiatalok szüleinek küldött levelekben olvashatjuk, hogy a gyermekeiktől való elhatárolódásra szólítják fel őket. Közben tető nélküli, ablaktalan ház fényképét nézegetjük, ahova egy hétgyermekes családot deportáltak.
A termek erdélyi magyar térségek szerint mutatják be a korabeli eseményeket, a Bánságtól a Partiumon át Székelyföldig. Nemcsak a Szoboszlay-pert és a hozzá hasonló közismert eseményeket elevenítik fel, hanem olyan háttérre és gyökerében elfojtott kezdeményezésekre is rávilágítanak, amelyek sokak számára jelentenek újdonságot.
Tapintható hangulat
A múzeum emeleti termében a Magyar Művészeti Akadémia tagjainak a forradalom 60. évfordulójára készített alkotásait tekintheti meg a látogató. A műveket elsősorban a tragikus magyarországi helyszínek eseményei ihlették Budapesttől Miskolcon át Hódmezővásárhelyig. Olyan színhelyek, ahol a fegyvertelen tömegbe lőve a katonaság, az ÁVH ártatlan életeket oltott ki.
A tárlat nemcsak a forradalom, hanem a kommunizmus áldozatainak is igyekszik emléket állítani. Csillag alakú, sebből vérző Krisztus, szinte láthatóan gomolygó lőporfüst, vérvörös, csillag alakú drótkerítés, letépett tapéta, dróthálószerűen sűrű vonalak mögé bújtatott, titkos fegyveres szervezkedés – minden a kommunizmus bezártságérzetét, a forradalom élet-halál szintű súlyosságát, az elhallgattató diktatúra okozta traumákat érzékelteti.
A Partiumban a hadsereget is bevonták
A román kommunista hatalom arra törekedett, hogy elemében elfojtson minden próbálkozást. Emiatt minden enyhe gyanút ébresztő, a pártvezetésre legtöbbször veszélyt nem jelentő tevékenység miatt is ezreket tartóztattak le vagy deportáltak 1956 után is.
A Partiumban sokan törekedtek a kommunizmus által elnyomott, kisemmizett vallási élet megújítására. Visky Ferenc magyarkeceli református lelkész hitéletet újító törekvésekkel foglalkozó szervezetét 1948-ban betiltották, amely ezután mozgalomként élt tovább, s 1956-ban a Szekuritáté látókörébe került. Három csoportban tartóztatták le az egyházi élet aktivistáit: először a Bakó Pál vezette székelyföldi csoportot, majd Visky Ferenc nagyváradi csoportját, végül a Balogh Béla által irányított zilahiak csapata következett. Temesváron, október 30-án a helyi román egyetemisták magyar és szász diákokkal karöltve mintegy 2500-an tartottak nagygyűlést a Műegyetemen, ahol szolidaritásukat fejezték ki a magyar forradalommal. Egy 12 pontos követelést is összeállítottak, amelyben egyebek mellett kérték a szovjet csapatok kivonását Romániából, Sztálin személyi kultuszának felszámolását, a parasztságot sújtó beszolgáltatások eltörlését és az egyetemi autonómiát. A diákok a budapestihez hasonló tüntetést és forradalmat akartak kirobbantani, a hadsereg és a titkosrendőrség azonban közbelépett: börtönökbe és gyűjtőtáborokba zárták őket. A végső letartóztatások előtt a Szekuritáté a diákotthonokban is összecsapott néhány egyetemistával.
Székelyföld: mintegy ezer ítélet
Székelyföldön a Fekete Kéz csoport tagjainak – a Gyergyószentmiklóson, Szászrégenben és Marosvásárhelyen tanuló diákoknak – az volt a célja, hogy megakadályozza a magyar iskolák felszámolását, illetve az erőszakos iskolaegyesítéseket. Megpróbáltak nyilvános tiltakozási akciókat szervezni, és röpcédulákat terjeszteni. Emiatt 24 fiatalt ítélt el a Katonai Bíróság: közülük hármat egyévnyi szabadságvesztésre, néhány fiatalt hat esztendőnél több időre, másokat 22 évre, mert 1957–1958. március 15-én megkoszorúzták a Székely Vértanúk emlékművét. A 18 évet kapott Szalay Attila máig tisztázatlan körülmények között a fogságban halt meg.
Az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) Brassóból szerveződött, tevékenységük főként a Homoród vidékére és Erdővidékre terjedt ki: tagjai művelődési tevékenységeket szerveztek a fiatalság magyarságtudatának ápolására, és eljuttatták a közösség panaszait az állami szervezetekhez. Tevékenységük miatt 77 személyt tartóztattak le és ítéltek el 3–25 év közötti börtönbüntetésre.
1956 novemberében négy baróti diák indult Magyarországra, hogy a forradalomért harcoló csoportokhoz csatlakozzon, de elfogták őket. A tiltott határátlépés mellett rendszerellenes szervezkedéssel is megvádolták, a nagyváradi kirakatper után legtöbben három évet kaptak, a később, 1960-ban elfogott Moyses Mártont azonban hét év fogságra ítélték.
Kolozsváron is elsősorban az egyetemisták szervezkedtek: az akkor még Bolyai Tudományegyetem nagyrészt bölcsészekből álló csoportja pártpolitika-független oktatást és diákszervezetet követelt, valamint az erdélyi magyarság kulturális életének intézményesítését, amelyért szintén több évnyi börtön járt. De olyan kolozsvári diákokat is elítéltek tíz évre, akik november elsején hagyományosan kivonultak a Házsongárdi temetőbe, hogy a jeles magyar személyiségek sírjainál leróják kegyeletüket. Ez 1956-ban rendszerellenes tevékenységnek minősült. Mindemellett a Protestáns Teológiai Intézet számos tanárát és hallgatóját meghurcolták, amiért kinyilvánították szolidaritásukat a magyarországi forradalom mellett, és állami engedély nélkül terjesztettek verseket, prédikációkat.
A legkegyetlenebb romániai megtorlás a Szoboszlay-per tárgyalását követően történt: 57 letartóztatottból tízet ki is végeztek. Ők egy etnikai feszültségtől mentes román–magyar közös államot, az alapvető emberi jogok visszaállítását és a kommunizmus felszámolását tervezték. Szabadulásuk után a túlélő letartóztatottak nagy részét életük végéig zaklatta a román titkosrendőrség.
Kádár Hanga |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. október 27.
1956-as emléktáblát avattak a Sapientia marosvásárhelyi karán
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc erdélyi hőseinek emlékét immáron nemcsak a szívek őrzik, hanem emléktáblán is tisztelegnek előttük Marosvásárhelyen: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának szervezésében a Sapientián csütörtök délben leplezték le a plakettet, és nyílt tárlat az emlékezés jegyében.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából szervezett konferenciát Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán csütörtökön. A rendezvényen Horváth Miklós, Tófalvi Zoltán, Benkő Levente és Pál-Antal Sándor tartott előadást, rávilágítva a korabeli nemzetközi, magyarországi, romániai és erdélyi politikai, gazdasági, földrajzi és etnikai helyzetre, illetve az 1956. október 23–25-ei események visszhangjaira, a megtorlásokra.
Az előadások után a Sapientia koronkai kampuszának előcsarnokában emléktáblát avattak az 1956-os forradalom és szabadságharc erdélyi hőseinek emlékére, közméltóságok, hivatalosságok és diákok, valamint mintegy harminc egykori forradalmár és politikai elítélt jelenlétében. A Himnusz eléneklése után utóbbiak nevében Maros megyéből Kelemen Kálmán, Hargita megyéből Szilágyi Árpád, Kovászna megyéből pedig Török Zoltán szólalt fel, a magyarságuk büszke vállalására biztatva a fiatalokat.
Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál szerint 1956-ban az elnyomott magyarok „kizökkentették az idő járását”, és az egész világnak üzenték, hogy „a mánál fontosabb a holnap”. Elmondta, az akkor már egy évtizede uralkodó kommunista rezsim álszent módon a humanizmust, az egyenlőséget, az igazságot harsogta, miközben módszerei, berendezkedése és tettei ennek a szöges ellentétét jelentették. Ezek közül pedig a hazugsággal való szembenállás volt a forradalom fő kiváltó oka, mert azzal, hogy „kimondtuk az igazságot, ezzel visszanyertük a méltóságunkat”. Rávilágított, hogy hatvan évvel ezelőtt a magyarok hiába várták a nyugati államok támogatását, mert „hamar kiderült, hogy csak magunkra támaszkodhatunk”, a „szabadság legnagyobb ajándéka, ha saját sorsunkat akarjuk és tudjuk irányítani”, és mindez napjainkban is érvényes, amikor szépen hangzó szavakkal hitegetnek. „A kifinomult megtévesztés korát éljük, amikor az igazság kimondása forradalmi tettnek számít” – fogalmazott Zsigmond Barna Pál.
Novák Zoltán történész, az RMDSZ Maros megyei szenátorjelölti listavezetője „politikai földrengésnek” nevezte az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, amelynek „epicentruma Budapesten volt, de a Kreml és Washington is érezte” a magyarság szabadságvágyának és tenni akarásának erejét. A teljes magyar nép feleszmélését és együttérzését jelentő eseménysorozat emlékét őrző plakettet Oláh Dénes római katolikus, Les Zoltán református és Nagy László unitárius lelkész áldotta meg, a három székelyföldi megye volt politikai foglyok szervezeteinek vezetői, Zsigmond Barna Pál, Dávid László rektor és Kelemen András dékán leplezte le. Az emléktáblára vésett „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” Bibó István-idézet jegyében Horváth Miklós hadtörténész nyitotta meg A magyar szabadság éve című kiállítást.
Gáspár Botond Székelyhon.ro
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc erdélyi hőseinek emlékét immáron nemcsak a szívek őrzik, hanem emléktáblán is tisztelegnek előttük Marosvásárhelyen: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának szervezésében a Sapientián csütörtök délben leplezték le a plakettet, és nyílt tárlat az emlékezés jegyében.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából szervezett konferenciát Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán csütörtökön. A rendezvényen Horváth Miklós, Tófalvi Zoltán, Benkő Levente és Pál-Antal Sándor tartott előadást, rávilágítva a korabeli nemzetközi, magyarországi, romániai és erdélyi politikai, gazdasági, földrajzi és etnikai helyzetre, illetve az 1956. október 23–25-ei események visszhangjaira, a megtorlásokra.
Az előadások után a Sapientia koronkai kampuszának előcsarnokában emléktáblát avattak az 1956-os forradalom és szabadságharc erdélyi hőseinek emlékére, közméltóságok, hivatalosságok és diákok, valamint mintegy harminc egykori forradalmár és politikai elítélt jelenlétében. A Himnusz eléneklése után utóbbiak nevében Maros megyéből Kelemen Kálmán, Hargita megyéből Szilágyi Árpád, Kovászna megyéből pedig Török Zoltán szólalt fel, a magyarságuk büszke vállalására biztatva a fiatalokat.
Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál szerint 1956-ban az elnyomott magyarok „kizökkentették az idő járását”, és az egész világnak üzenték, hogy „a mánál fontosabb a holnap”. Elmondta, az akkor már egy évtizede uralkodó kommunista rezsim álszent módon a humanizmust, az egyenlőséget, az igazságot harsogta, miközben módszerei, berendezkedése és tettei ennek a szöges ellentétét jelentették. Ezek közül pedig a hazugsággal való szembenállás volt a forradalom fő kiváltó oka, mert azzal, hogy „kimondtuk az igazságot, ezzel visszanyertük a méltóságunkat”. Rávilágított, hogy hatvan évvel ezelőtt a magyarok hiába várták a nyugati államok támogatását, mert „hamar kiderült, hogy csak magunkra támaszkodhatunk”, a „szabadság legnagyobb ajándéka, ha saját sorsunkat akarjuk és tudjuk irányítani”, és mindez napjainkban is érvényes, amikor szépen hangzó szavakkal hitegetnek. „A kifinomult megtévesztés korát éljük, amikor az igazság kimondása forradalmi tettnek számít” – fogalmazott Zsigmond Barna Pál.
Novák Zoltán történész, az RMDSZ Maros megyei szenátorjelölti listavezetője „politikai földrengésnek” nevezte az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, amelynek „epicentruma Budapesten volt, de a Kreml és Washington is érezte” a magyarság szabadságvágyának és tenni akarásának erejét. A teljes magyar nép feleszmélését és együttérzését jelentő eseménysorozat emlékét őrző plakettet Oláh Dénes római katolikus, Les Zoltán református és Nagy László unitárius lelkész áldotta meg, a három székelyföldi megye volt politikai foglyok szervezeteinek vezetői, Zsigmond Barna Pál, Dávid László rektor és Kelemen András dékán leplezte le. Az emléktáblára vésett „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” Bibó István-idézet jegyében Horváth Miklós hadtörténész nyitotta meg A magyar szabadság éve című kiállítást.
Gáspár Botond Székelyhon.ro
2016. október 28.
Ha elég erős a fény
Ha a Székely Nemzeti Tanács nem lenne, a székelyföldi autonómia ügyét már régóta leseperték volna az asztalról román és magyar politikusok egyaránt.
A magyarok azért, mert e radikálisnak, szélsőségesnek, szeparatistának bélyegzett törekvés csak púp a hátukon, akadály a román pártokkal kötött és kötendő különféle alkuk útjában, a románok meg azért, mert attól tartanak, ha értelmes vitát folytatnának erről, saját választóik vádolhatnák őket magyarbarátsággal, a román nemzeti érdek eladásával. A Székely Nemzeti Tanács azonban sokak számára kényelmetlen elszántsággal küzd az önrendelkezés megvalósításáért, s azt kétségkívül eredményként könyvelheti el, hogy a kérdést sikerült napirenden tartani, az autonómiaigény mellé pedig tömegbázist, népakaratot felmutatni.
Ennek érdekében a szervezet közképviseleti, külpolitikai, nemzetpolitikai, diplomáciai, jogi eszközökhöz is folyamodott, de aligha túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a leglátványosabb eredményeket az általa kezdeményezett tömegmegmozdulások révén érte el. Kiemelkedik e sorból a marosvásárhelyi székely szabadság napja, de a legátütőbb sikert minden bizonnyal a 2013 októberében megszervezett székelyek nagy menetelése jelentette, amikor az SZNT és a magyar pártok, szervezetek, egyházak, civil szféra példaértékű együttműködése nyomán százezernél többen nyilvánították ki, hogy autonóm székelyföldi régióban képzelik el jövőjüket Romániában. Székelyföld határainak kivilágítása újabb olyan akciója volt az SZNT-nek, amely az önrendelkezési igény tömegbázisát mutatta fel – ilyen előzmények nyomán nyilvánították Székelyföld autonómiájának napjává október utolsó vasárnapját.
Vasárnap újabb őrtüzek, gyertyák, fáklyák gyúlnak Székelyföld számos településén, a régió autonómiájáért imádkoznak a világ magyar keresztény gyülekezeteiben. Nem hisszük, hogy az akció nyomán a bukaresti politikusok másnap az összes követelésünket teljesítik. Azt sem hisszük, hogy azzal minden problémánk megoldódna. De jól tudjuk: minden ilyen megmozdulás újabb alkalom arra, hogy ország-világ figyelmét ráirányítsuk közösségünk követeléseire. S bár a megértés jeleit még nem, az érdeklődést már láthatjuk. Bukarest egyelőre erőfitogtatással, további jogtiprással válaszol, de a brit, majd az amerikai nagykövet székelyföldi látogatása jelzi: a stabilitásban érdekelt nyugati hatalmak is elkezdtek tájékozódni a helyszínen, még ha a washingtoni diplomata legutóbbi megnyilvánulása – amely szerint Románia példaértékűen megoldotta a kisebbségi kérdést – inkább arról árulkodik, Amerika számára fontosabb a Romániával kötött stratégiai partnerség, a szoros katonai együttműködés, a deveselui bázis, mint egy kisebbségben élő nemzeti közösség jogfosztása. Ha az SZNT nem marad egyedül törekvésével, ha az autonómia ügyét a decemberben megválasztandó magyar politikusok is felvállalják, ha jó munkamegosztás révén sokan és együtt cselekszünk, talán elérhetjük, hogy az őrtüzek, gyertyák, fáklyák fényét sem Bukarestben, sem Washingtonban ne hagyhassák figyelmen kívül, kéréseink teljesítése, jogaink biztosítása pedig mindenki érdekévé váljék.
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Ha a Székely Nemzeti Tanács nem lenne, a székelyföldi autonómia ügyét már régóta leseperték volna az asztalról román és magyar politikusok egyaránt.
A magyarok azért, mert e radikálisnak, szélsőségesnek, szeparatistának bélyegzett törekvés csak púp a hátukon, akadály a román pártokkal kötött és kötendő különféle alkuk útjában, a románok meg azért, mert attól tartanak, ha értelmes vitát folytatnának erről, saját választóik vádolhatnák őket magyarbarátsággal, a román nemzeti érdek eladásával. A Székely Nemzeti Tanács azonban sokak számára kényelmetlen elszántsággal küzd az önrendelkezés megvalósításáért, s azt kétségkívül eredményként könyvelheti el, hogy a kérdést sikerült napirenden tartani, az autonómiaigény mellé pedig tömegbázist, népakaratot felmutatni.
Ennek érdekében a szervezet közképviseleti, külpolitikai, nemzetpolitikai, diplomáciai, jogi eszközökhöz is folyamodott, de aligha túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a leglátványosabb eredményeket az általa kezdeményezett tömegmegmozdulások révén érte el. Kiemelkedik e sorból a marosvásárhelyi székely szabadság napja, de a legátütőbb sikert minden bizonnyal a 2013 októberében megszervezett székelyek nagy menetelése jelentette, amikor az SZNT és a magyar pártok, szervezetek, egyházak, civil szféra példaértékű együttműködése nyomán százezernél többen nyilvánították ki, hogy autonóm székelyföldi régióban képzelik el jövőjüket Romániában. Székelyföld határainak kivilágítása újabb olyan akciója volt az SZNT-nek, amely az önrendelkezési igény tömegbázisát mutatta fel – ilyen előzmények nyomán nyilvánították Székelyföld autonómiájának napjává október utolsó vasárnapját.
Vasárnap újabb őrtüzek, gyertyák, fáklyák gyúlnak Székelyföld számos településén, a régió autonómiájáért imádkoznak a világ magyar keresztény gyülekezeteiben. Nem hisszük, hogy az akció nyomán a bukaresti politikusok másnap az összes követelésünket teljesítik. Azt sem hisszük, hogy azzal minden problémánk megoldódna. De jól tudjuk: minden ilyen megmozdulás újabb alkalom arra, hogy ország-világ figyelmét ráirányítsuk közösségünk követeléseire. S bár a megértés jeleit még nem, az érdeklődést már láthatjuk. Bukarest egyelőre erőfitogtatással, további jogtiprással válaszol, de a brit, majd az amerikai nagykövet székelyföldi látogatása jelzi: a stabilitásban érdekelt nyugati hatalmak is elkezdtek tájékozódni a helyszínen, még ha a washingtoni diplomata legutóbbi megnyilvánulása – amely szerint Románia példaértékűen megoldotta a kisebbségi kérdést – inkább arról árulkodik, Amerika számára fontosabb a Romániával kötött stratégiai partnerség, a szoros katonai együttműködés, a deveselui bázis, mint egy kisebbségben élő nemzeti közösség jogfosztása. Ha az SZNT nem marad egyedül törekvésével, ha az autonómia ügyét a decemberben megválasztandó magyar politikusok is felvállalják, ha jó munkamegosztás révén sokan és együtt cselekszünk, talán elérhetjük, hogy az őrtüzek, gyertyák, fáklyák fényét sem Bukarestben, sem Washingtonban ne hagyhassák figyelmen kívül, kéréseink teljesítése, jogaink biztosítása pedig mindenki érdekévé váljék.
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2016. október 28.
Iktatták az RMDSZ Maros megyei szenátor- és képviselőjelöltjeinek iratcsomóit
Megújul a megyei képviselet
Tegnap délelőtt a Maros Megyei Választási Irodában iktatták az RMDSZ megyei képviselő- és szenátorjelöltjeinek jelölési iratcsomóit. Mint Kovács Mihály Levente, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, mind a választási irodához, mind a bíróságra benyújtották a jelölési dossziékat, a dokumentációkat az illetékesek rendben találták.
A december 11-i parlamenti választásokon a Maros megyei RMDSZ megújult erővel vesz részt, de a szövetség számít a korábbi parlamenti képviselők, szenátorok támogatására – áll a szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményében. A Népújságnak a jelölési dossziék iktatása után a befutónak számító képviselő-, illetve szenátorjelöltek nyilatkoztak.
Dr. Vass Levente képviselőjelölt úgy vélte, jelölése hosszú munka eredménye, majd reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendőkben is sikerül a közösségért, a közösséggel együtt dolgoznia, hogy sikerül észrevenni azokat a lehetőségeket, amelyek a közösségi érdekképviselet számára adottak Bukarestben, Budapesten, Brüsszelben. "Politikusként a változás embere szeretnék lenni, a közösséggel együtt dolgozni, a közösség problémáinak jobb megértőjeként. Orvosként igazából ehhez értek a legjobban, hogy meghallgassam a problémákat és azokat orvosoljam".
Csép Éva Andrea képviselőjelölt szerint nagy lehetőség előtt állnak a jelöltek. "Rendkívül fontosnak tartom, hogy az első nő leszek a Maros megyei RMDSZ életében, aki képviseli a megye magyarságát a parlamentben, a döntéshozatalban. Az eddigi tapasztalataimat, a közösséggel való rendszeres kapcsolattartást a parlamentben is hasznosítani szeretném."
Bíró Zsolt képviselőjelölt: "Óriási jelentősége van annak, hogy 26 év után, mondhatni először, egyfajta koalícióban, közösen vágunk neki egy választási kampánynak. A közösség érdeke az, hogy minél erősebb érdekképviseletünk legyen a törvényhozás szintjén is. Az összefogás a közösség elvárása, ennek a közösségi igénynek próbálunk megfelelni. A bukaresti jelenlét nélkül a romániai magyarság, az erdélyi magyarság hatékony érdekképviseletéről nem tudunk beszélni. Célunk, hogy programunkból minél többet meg tudjunk valósítani".
Novák Zoltán szenátorjelölt számára is különleges nap volt a tegnapi, megtiszteltetésnek nevezte, hogy majd képviselheti a megyét a szenátusban. "Hatalmas terhet jelentő feladat előtt állok, de úgy érzem, felkészülten vágok neki a decemberi választásoknak, majd azt követően után az elkövetkezendő négy év munkájának. A célkitűzésünk tovább folytatni az RMDSZ által a ’90-es évek elején elkezdett munkát: minél erősebb decentralizációra törekedni, minél több döntést a helyi közösségek hatáskörébe helyezni, javítani az erdélyi családok, az erdélyi magyar családok életkörülményein. Személyes célkitűzésem, hogy a romániai oktatási rendszer lehetőségeit kihasználva minél erősebb, minőségibb magyar oktatási vonalat építsünk ki Erdélyben. Ebben látom megmaradásunk, felemelkedésünk zálogát."
Császár Károly Zsolt szenátorjelölt: "Nagy élmény számomra, hogy rajta lehetek az RMDSZ listáján mint szenátorjelölt, örömmel fogadom. A felelősség nagy, de mindig felelősségteljesen dolgoztam, és ez ezután is így lesz. Kapocsként szeretnék működni az önkormányzatok, egyszerű emberek és a törvényhozás között, feltérképezni gondjaikat és a törvényhozásban megtalálni ezekre a megoldásokat".
Képviselőjelöltek: Vass Levente, Csép Éva Andrea, Biró Zsolt, Soós Zoltán, Tubák Nimród, Fodor József, Hamar Alpár Benjámin, Kedei Pál Előd, Peti András, Serár Lóránd. Szenátor-jelöltek: Novák Csaba Zoltán, Császár Károly, Kozma Mónika, Kupás János, Fülöp József, Brassai Zsombor.
Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely)
Megújul a megyei képviselet
Tegnap délelőtt a Maros Megyei Választási Irodában iktatták az RMDSZ megyei képviselő- és szenátorjelöltjeinek jelölési iratcsomóit. Mint Kovács Mihály Levente, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, mind a választási irodához, mind a bíróságra benyújtották a jelölési dossziékat, a dokumentációkat az illetékesek rendben találták.
A december 11-i parlamenti választásokon a Maros megyei RMDSZ megújult erővel vesz részt, de a szövetség számít a korábbi parlamenti képviselők, szenátorok támogatására – áll a szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményében. A Népújságnak a jelölési dossziék iktatása után a befutónak számító képviselő-, illetve szenátorjelöltek nyilatkoztak.
Dr. Vass Levente képviselőjelölt úgy vélte, jelölése hosszú munka eredménye, majd reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendőkben is sikerül a közösségért, a közösséggel együtt dolgoznia, hogy sikerül észrevenni azokat a lehetőségeket, amelyek a közösségi érdekképviselet számára adottak Bukarestben, Budapesten, Brüsszelben. "Politikusként a változás embere szeretnék lenni, a közösséggel együtt dolgozni, a közösség problémáinak jobb megértőjeként. Orvosként igazából ehhez értek a legjobban, hogy meghallgassam a problémákat és azokat orvosoljam".
Csép Éva Andrea képviselőjelölt szerint nagy lehetőség előtt állnak a jelöltek. "Rendkívül fontosnak tartom, hogy az első nő leszek a Maros megyei RMDSZ életében, aki képviseli a megye magyarságát a parlamentben, a döntéshozatalban. Az eddigi tapasztalataimat, a közösséggel való rendszeres kapcsolattartást a parlamentben is hasznosítani szeretném."
Bíró Zsolt képviselőjelölt: "Óriási jelentősége van annak, hogy 26 év után, mondhatni először, egyfajta koalícióban, közösen vágunk neki egy választási kampánynak. A közösség érdeke az, hogy minél erősebb érdekképviseletünk legyen a törvényhozás szintjén is. Az összefogás a közösség elvárása, ennek a közösségi igénynek próbálunk megfelelni. A bukaresti jelenlét nélkül a romániai magyarság, az erdélyi magyarság hatékony érdekképviseletéről nem tudunk beszélni. Célunk, hogy programunkból minél többet meg tudjunk valósítani".
Novák Zoltán szenátorjelölt számára is különleges nap volt a tegnapi, megtiszteltetésnek nevezte, hogy majd képviselheti a megyét a szenátusban. "Hatalmas terhet jelentő feladat előtt állok, de úgy érzem, felkészülten vágok neki a decemberi választásoknak, majd azt követően után az elkövetkezendő négy év munkájának. A célkitűzésünk tovább folytatni az RMDSZ által a ’90-es évek elején elkezdett munkát: minél erősebb decentralizációra törekedni, minél több döntést a helyi közösségek hatáskörébe helyezni, javítani az erdélyi családok, az erdélyi magyar családok életkörülményein. Személyes célkitűzésem, hogy a romániai oktatási rendszer lehetőségeit kihasználva minél erősebb, minőségibb magyar oktatási vonalat építsünk ki Erdélyben. Ebben látom megmaradásunk, felemelkedésünk zálogát."
Császár Károly Zsolt szenátorjelölt: "Nagy élmény számomra, hogy rajta lehetek az RMDSZ listáján mint szenátorjelölt, örömmel fogadom. A felelősség nagy, de mindig felelősségteljesen dolgoztam, és ez ezután is így lesz. Kapocsként szeretnék működni az önkormányzatok, egyszerű emberek és a törvényhozás között, feltérképezni gondjaikat és a törvényhozásban megtalálni ezekre a megoldásokat".
Képviselőjelöltek: Vass Levente, Csép Éva Andrea, Biró Zsolt, Soós Zoltán, Tubák Nimród, Fodor József, Hamar Alpár Benjámin, Kedei Pál Előd, Peti András, Serár Lóránd. Szenátor-jelöltek: Novák Csaba Zoltán, Császár Károly, Kozma Mónika, Kupás János, Fülöp József, Brassai Zsombor.
Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 28.
Az ’56-os forradalom és Marosvásárhely
A forradalom visszhangja a megyeszékhelyen
(Folytatás az október 21-i lapszámból)
1956. október 23-án este és 24-én reggel a rádióból értesült a város lakossága a budapesti események kezdetéről, amely széles körű visszhangot váltott ki országszerte, különösen a magyarlakta vidékeken, így a Székelyföldet magába foglaló Magyar Autonóm Tartományban is. Akkor – az 1956. februári népszámlálás adatai szerint – Marosvásárhely tipikus magyar jellegű erdélyi város volt, ahol a lakosság 73,7%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát. A magyar beszéd nem csak a magánszférát, hanem a közhivatalokat is uralta, kivéve a hadsereget és bizonyos mértékben a milíciát (rendőr- csendőrséget).
A magyarországi forradalom híre futótűzként terjedt el a tartomány székhelyén élő lakosság körében – ahol elég jelentős számú rádióvevő készülékkel rendelkező család élt –, hiszen a hírek elsősorban a rádió hullámhosszán jutottak el hozzájuk. Az eseményeket általános szimpátiamegnyilvánulás követte. Az emberek sokaságában – értelmiségiekben, egyszerű dolgozókban – felcsillant a változás reménye, a forradalomnak Erdélyre, főként erre a vidékre történő kiterjedése, a kommunista rendszer bukása és a szovjet csapatok nyugati segítséggel való kiűzése.
A helyi és központi magyar sajtóban csak október 25-én láttak napvilágot az első, külföldi eseményeket ismertető tudósítások között a magyarországi vonatkozásúak is, de amelyekből már sejteni lehetett, hogy ott rendkívüli események történtek. A Vörös Zászló október 25-i számában A Magyar Dolgozók Központi Vezetősége plenáris ülésének a határozata című rövid tájékoztató olvasható, egy sokat sejtető alcímmel: A Magyar Népköztársaság dolgozói mélységesen elítélik az ellenforradalmi bandák akcióit. A következő napi külföldi hírekben Kádár János első titkárrá választásáról értesülünk. Csak az október 27-i számban olvasható – most már nem az utolsó oldalon található külföldi hírek között, hanem a másodikon – a "rend helyreállításáról Budapesten" szóló tájékoztató. És csak az október 30-i számban kerül az első oldalra egy hosszabb cikk. Ennek címe: A magyar nép szétzúzza az ellenforradalmi kalandot, amely tulajdonképpen a román kommunista párt állásfoglalását összegző, a Scînteiában azelőtt két nappal megjelent szöveg magyar változata volt.1 A magyar nyelvű újságok hangneme, akárcsak a román nyelvűeké, mindvégig forradalomellenes, hiszen a román kommunista párt szócsövei voltak.
A Román Munkáspárt Politikai Bizottságának október 24-én délután tartott ülésén elfogadnak egy átfogó intézkedési tervet, amelyet Marosvásárhelyen is életbe léptettek. Intézkednek az állami rádió műsorának a feljavításáról, a sajtópropaganda fokozásáról, a hírek, a levelezés és a magyarországi nyomtatványok teljes körű cenzúrázásáról, az állambiztonsági és a
fegyveres erők készenlétbe helyezéséről, az állami intézmények, üzemek, gyárak és pártszékházak fegyveres őrzéséről és a párt állásfoglalásának minden szinten való ismertetéséről. Már akkor intézkedtek arról, hogy a Securitate kellő óvatossággal kezdje meg az ellenforradalmi elemek összeszedését és letartóztatását.2 Fazekas Jánost3 pedig a párthatározatok életbe léptetésére kormánybiztosi jogkörrel Marosvásárhelyre küldik.
A forradalom hírének marosvásárhelyi fogadtatásáról, visszhangjáról a központi hatóságok is azonnal értesültek, hiszen a Román Munkáspárt egyik október 26-i központi közleménye már arról számolt be, hogy: "a Magyar Autonóm Tartomány központjában, Marosvásárhelyen [...] az ellenséges elemek továbbra is nyilvánosan mutatkoznak, dicsőítve a Magyar Népköztársaságbeli eseményeket vagy erőszakra buzdítva."4 Az sem volt titok a központi
szervek előtt, hogy a városban az emberek nyíltan hangot adnak elégedetlenségüknek és szolidarizálnak a magyar forradalommal.
Október 30-án Kovács Mihály5 alezredes, a Securitate marosvásárhelyi székhelyű tartományi szerveinek parancsnoka átfogó jelentésben összegzi a kialakult helyzetet. Jelenti, hogy az elmúlt napokban a román polgári elemek körében erőteljes
szervezkedés tapasztalható (utalás a három nappal később letartóztatott Faliboga-csoportra), nyugállományú katonatisztek, egykori légionáriusok kiáltványt szerkesztettek, melyben a népet arra szólítják fel, hogy fegyveresen döntse meg az RNK államrendjét. A lakosság körében sokan kifejezték rokonszenvüket a magyarországi eseményekkel, és hangoztatva remélik, hogy hasonló változásokra kerül sor Romániában is. A fiatalok, egyetemi hallgatók, középiskolások tartományszerte kiáltványokban követelik, hogy a tantervből töröljék az orosz nyelvet és a marxizmust-leninizmust, sőt néhol a román nyelvet is. Ittas emberek nyíltan szidalmazzák az államhatalom szerveit stb.6
A forradalom napjaiban aktivizálódott egy – marosvásárhelyi központú – széles körű hálózattal rendelkező ún. Nemzeti Felszabadító Bizottság (Comitetul National de Eliberare) nevű, titkos román szervezet. Vezetője Ioan Faliboga moldvai származású tanító, aki akkor a tartományi néptanács egyik osztályvezetője volt. Faliboga vallomása szerint szándékában állt a Fel-
szabadító Bizottságnak alárendelt magyar szervezet megalakítása is, amely egy központi kormányzattal rendelkező független Erdélyben svájci minta szerint működött volna. A leendő kormány tagjai közé soroltak két magyar személyt is, Frunda Károly és Miholcsa Gyula mérnököket. A tartomány határain túlra is kiterjedt szervezkedést azonban, már akcióba lépése előtt, november 2-án felszámolták. Tagjainak többségét – beszervezett besúgók segítségével – már akkor letartóztatták, a többieket a következő napokban. Az országos hírűvé vált akció során letartóztatottak közül 70 személyt bíróság elé állítottak és elítéltek.7
A Securitate által letartóztatott és elítélt személyek csak kis részét képezik azoknak, akik a forradalom mellett foglaltak valamilyen formában állást. A forradalom győzelmében nyíltan vagy titkon bízók, annak kiterjedését remélők és a kommunista rendszer bukását várók száma sokkal kiterjedtebb volt.
(Folytatjuk)
1 Vörös Zászló, 1956. október 25-30-i számai.
2 SEBESTYÉN MIHÁLY: Időtár IV. Marosvásárhely történeti kronológiája 1945-1989. Mentor Kiadó-Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2014, 96.
3 Fazekas János (1926-2004) kommunista politikus. 1945-től párttag, 1945-1948 között az Ifjúmunkás Szövetségnél tevékenykedett, 1949-1954 között az IMSZ Központi Vezetőségének tagja, 1954-1956 között a Román Munkáspárt Központi Vezetőségének egyik titkára, 1956 januárjától a Nemzetiségi Bizottság felelőse.1961-1965 között élelmiszeripari miniszter, 1965-1975 között minisztertanácsi elnökhelyettes, 1974-1980 között belkereskedelmi miniszter. 1982-től mellőzték a nemzetiségi kérdésben vallott elvei miatt.
4 RETEGAN, MIHAI: A román kommunizmus és az 1956-os magyar és lengyel válság. In: 1956. Évkönyv 1996/1997. Budapest, 1956-os Intézet. 1997, 135.
5 Kovács Mihály, állambiztonsági tiszt, 1956-ban alezredes, 1952-1961 között a Magyar Autonóm Tartomány állambiztonsági szerveinek parancsnoka.
6 SEBESTYÉN 2014, 97-98.
7 PÁL-ANTAL SÁNDOR: Áldozatok – 1956. A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2006, 54-59.
Pál-Antal Sándor Népújság (Marosvásárhely)
A forradalom visszhangja a megyeszékhelyen
(Folytatás az október 21-i lapszámból)
1956. október 23-án este és 24-én reggel a rádióból értesült a város lakossága a budapesti események kezdetéről, amely széles körű visszhangot váltott ki országszerte, különösen a magyarlakta vidékeken, így a Székelyföldet magába foglaló Magyar Autonóm Tartományban is. Akkor – az 1956. februári népszámlálás adatai szerint – Marosvásárhely tipikus magyar jellegű erdélyi város volt, ahol a lakosság 73,7%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát. A magyar beszéd nem csak a magánszférát, hanem a közhivatalokat is uralta, kivéve a hadsereget és bizonyos mértékben a milíciát (rendőr- csendőrséget).
A magyarországi forradalom híre futótűzként terjedt el a tartomány székhelyén élő lakosság körében – ahol elég jelentős számú rádióvevő készülékkel rendelkező család élt –, hiszen a hírek elsősorban a rádió hullámhosszán jutottak el hozzájuk. Az eseményeket általános szimpátiamegnyilvánulás követte. Az emberek sokaságában – értelmiségiekben, egyszerű dolgozókban – felcsillant a változás reménye, a forradalomnak Erdélyre, főként erre a vidékre történő kiterjedése, a kommunista rendszer bukása és a szovjet csapatok nyugati segítséggel való kiűzése.
A helyi és központi magyar sajtóban csak október 25-én láttak napvilágot az első, külföldi eseményeket ismertető tudósítások között a magyarországi vonatkozásúak is, de amelyekből már sejteni lehetett, hogy ott rendkívüli események történtek. A Vörös Zászló október 25-i számában A Magyar Dolgozók Központi Vezetősége plenáris ülésének a határozata című rövid tájékoztató olvasható, egy sokat sejtető alcímmel: A Magyar Népköztársaság dolgozói mélységesen elítélik az ellenforradalmi bandák akcióit. A következő napi külföldi hírekben Kádár János első titkárrá választásáról értesülünk. Csak az október 27-i számban olvasható – most már nem az utolsó oldalon található külföldi hírek között, hanem a másodikon – a "rend helyreállításáról Budapesten" szóló tájékoztató. És csak az október 30-i számban kerül az első oldalra egy hosszabb cikk. Ennek címe: A magyar nép szétzúzza az ellenforradalmi kalandot, amely tulajdonképpen a román kommunista párt állásfoglalását összegző, a Scînteiában azelőtt két nappal megjelent szöveg magyar változata volt.1 A magyar nyelvű újságok hangneme, akárcsak a román nyelvűeké, mindvégig forradalomellenes, hiszen a román kommunista párt szócsövei voltak.
A Román Munkáspárt Politikai Bizottságának október 24-én délután tartott ülésén elfogadnak egy átfogó intézkedési tervet, amelyet Marosvásárhelyen is életbe léptettek. Intézkednek az állami rádió műsorának a feljavításáról, a sajtópropaganda fokozásáról, a hírek, a levelezés és a magyarországi nyomtatványok teljes körű cenzúrázásáról, az állambiztonsági és a
fegyveres erők készenlétbe helyezéséről, az állami intézmények, üzemek, gyárak és pártszékházak fegyveres őrzéséről és a párt állásfoglalásának minden szinten való ismertetéséről. Már akkor intézkedtek arról, hogy a Securitate kellő óvatossággal kezdje meg az ellenforradalmi elemek összeszedését és letartóztatását.2 Fazekas Jánost3 pedig a párthatározatok életbe léptetésére kormánybiztosi jogkörrel Marosvásárhelyre küldik.
A forradalom hírének marosvásárhelyi fogadtatásáról, visszhangjáról a központi hatóságok is azonnal értesültek, hiszen a Román Munkáspárt egyik október 26-i központi közleménye már arról számolt be, hogy: "a Magyar Autonóm Tartomány központjában, Marosvásárhelyen [...] az ellenséges elemek továbbra is nyilvánosan mutatkoznak, dicsőítve a Magyar Népköztársaságbeli eseményeket vagy erőszakra buzdítva."4 Az sem volt titok a központi
szervek előtt, hogy a városban az emberek nyíltan hangot adnak elégedetlenségüknek és szolidarizálnak a magyar forradalommal.
Október 30-án Kovács Mihály5 alezredes, a Securitate marosvásárhelyi székhelyű tartományi szerveinek parancsnoka átfogó jelentésben összegzi a kialakult helyzetet. Jelenti, hogy az elmúlt napokban a román polgári elemek körében erőteljes
szervezkedés tapasztalható (utalás a három nappal később letartóztatott Faliboga-csoportra), nyugállományú katonatisztek, egykori légionáriusok kiáltványt szerkesztettek, melyben a népet arra szólítják fel, hogy fegyveresen döntse meg az RNK államrendjét. A lakosság körében sokan kifejezték rokonszenvüket a magyarországi eseményekkel, és hangoztatva remélik, hogy hasonló változásokra kerül sor Romániában is. A fiatalok, egyetemi hallgatók, középiskolások tartományszerte kiáltványokban követelik, hogy a tantervből töröljék az orosz nyelvet és a marxizmust-leninizmust, sőt néhol a román nyelvet is. Ittas emberek nyíltan szidalmazzák az államhatalom szerveit stb.6
A forradalom napjaiban aktivizálódott egy – marosvásárhelyi központú – széles körű hálózattal rendelkező ún. Nemzeti Felszabadító Bizottság (Comitetul National de Eliberare) nevű, titkos román szervezet. Vezetője Ioan Faliboga moldvai származású tanító, aki akkor a tartományi néptanács egyik osztályvezetője volt. Faliboga vallomása szerint szándékában állt a Fel-
szabadító Bizottságnak alárendelt magyar szervezet megalakítása is, amely egy központi kormányzattal rendelkező független Erdélyben svájci minta szerint működött volna. A leendő kormány tagjai közé soroltak két magyar személyt is, Frunda Károly és Miholcsa Gyula mérnököket. A tartomány határain túlra is kiterjedt szervezkedést azonban, már akcióba lépése előtt, november 2-án felszámolták. Tagjainak többségét – beszervezett besúgók segítségével – már akkor letartóztatták, a többieket a következő napokban. Az országos hírűvé vált akció során letartóztatottak közül 70 személyt bíróság elé állítottak és elítéltek.7
A Securitate által letartóztatott és elítélt személyek csak kis részét képezik azoknak, akik a forradalom mellett foglaltak valamilyen formában állást. A forradalom győzelmében nyíltan vagy titkon bízók, annak kiterjedését remélők és a kommunista rendszer bukását várók száma sokkal kiterjedtebb volt.
(Folytatjuk)
1 Vörös Zászló, 1956. október 25-30-i számai.
2 SEBESTYÉN MIHÁLY: Időtár IV. Marosvásárhely történeti kronológiája 1945-1989. Mentor Kiadó-Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2014, 96.
3 Fazekas János (1926-2004) kommunista politikus. 1945-től párttag, 1945-1948 között az Ifjúmunkás Szövetségnél tevékenykedett, 1949-1954 között az IMSZ Központi Vezetőségének tagja, 1954-1956 között a Román Munkáspárt Központi Vezetőségének egyik titkára, 1956 januárjától a Nemzetiségi Bizottság felelőse.1961-1965 között élelmiszeripari miniszter, 1965-1975 között minisztertanácsi elnökhelyettes, 1974-1980 között belkereskedelmi miniszter. 1982-től mellőzték a nemzetiségi kérdésben vallott elvei miatt.
4 RETEGAN, MIHAI: A román kommunizmus és az 1956-os magyar és lengyel válság. In: 1956. Évkönyv 1996/1997. Budapest, 1956-os Intézet. 1997, 135.
5 Kovács Mihály, állambiztonsági tiszt, 1956-ban alezredes, 1952-1961 között a Magyar Autonóm Tartomány állambiztonsági szerveinek parancsnoka.
6 SEBESTYÉN 2014, 97-98.
7 PÁL-ANTAL SÁNDOR: Áldozatok – 1956. A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2006, 54-59.
Pál-Antal Sándor Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 28.
Bizalmat kérek magamnak és az új csapatnak!
Kérdezett: Lengyel Noémi
Dr. Vass Levente az RMDSZ képviselőlistájának első helyén áll. 41 éves urológus főorvos, közegészségügyi második diplomás szakorvos, a magyar orvosi és művészeti egyetem háttérintézményeit kiépítő Studium Prospero Alapítvány egyik alapítója és ügyvezető elnöke. Nős, három gyermek édesapja.
– Marosvásárhelyen a Florea-korszak alatt mintha megállt volna az idő. Eközben az RMDSZ jelmondata az, hogy Erdélyben a jövő. Nincs ebben ellentmondás?
– Az Erdélyben a jövő politikai szlogen, az RMDSZ választási szlogenje, amely lehetőséget ad arra, hogy mindenki azt gondoljon bele, amit leginkább szeretne. Ezért jó szlogen. Számunkra, erdélyi magyarok számára természetes, mások számára talán furcsa, hogy a jövő tulajdonképpen a múlt és a jelen keveréke. Korszerű, újrafelfedezett és modern kiadása. A mi jövőeszményünkben benne van a múltunk is. Ez számunkra, erdélyi magyar emberek számára nem ellentmondás.
Dorin Florea Marosvásárhelye valóban jövőkép nélküli. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a város lakosainak nincs jövőideáljuk. Amíg a városnak vízióval rendelkező polgármestere lesz, nekünk az a dolgunk, hogy ébren tartsuk az emberek jövőképét. Az RMDSZ nem mindig volt ebben hatékony, elismerem. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem kell vagy nem fogunk változtatni ezen.
– Hisz ön Erdélyben?
– Merje egy politikus kampányban azt felelni erre, hogy nem. A kérdés, ha megengedi, nagyon általános. Én szakpolitikus vagyok, szeretem a precíz kérdéseket. Egy ember lehet "általában" egészséges, minthogy a legtöbb szerve remekül működik, és közben nagyon beteg, mert egyetlen fontos szerve gyógyításra szorul. Ha a kérdése arra vonatkozik, hogy hiszek-e a közösségemben, akkor a válaszom a legtermészetesebb igen. Ha az a kérdés, hogy hiszek-e egyféle korszerű transzszilvanizmusban, a válaszom ismét igen. Ha a kérdés az, hogy Erdély nyerő lesz-e gazdaságilag középtávon, azt mondom, ehhez megfontoltaknak és rea- listáknak kell lennünk, nem kincstárian optimistáknak. Van miért dolgozni, sokat és okosan kell dolgozni.
– Ön szerint mit várnak az emberek az új parlamenti frakciótól?
– Erre nagyon röviden tudok válaszolni. Érdemi csapatmunkát várnak. Nemcsak frakción belül, hanem a szövetségi vezetéssel és az önkormányzati vezetőkkel is. A Maros megyei jelöltek rangsoroló ülésén megkaptam a polgármesterek 70 százalékának támogatását, ezért nem aggódom a közös munka miatt.
– Csapatjátékosnak tartja magát?
– Nem az a kérdés, hogy én minek tartom magam, hanem, hogy engem csapatjátékosnak tartanak-e a többiek. Egy biztos: sok olyan ember van körülöttem, akik a maguk során jó csapatjátékosok és akikkel sokat dolgozom együtt. Javasolom, nézzék meg a videóimat a www.vasslevente.ro-n. Nem valamiféle politikusi öntömjénzésről van szó. Úgy gondolom, meggyőzően szemléltetik, hogy milyen kapcsolatra törekszem barátaimmal, munkatársaimmal.
– Ön szerint milyen a megye magyarjainak a választási kedve?
– Itt-ott bajok vannak a választási részvétellel. A helyzet viszont új. Az RMDSZ teljesen új parlamenti csapattal indul. Ebben a számunkra új munkakörben még nem volt lehetőségünk bizonyítani. Egyikünk sem sztárpolitikus. De éppen ez szól mellettünk. Tapasztalatból tudom, hogy aki nem sztár, jobban igyekszik. Bízom benne, hogy ezt a szavazóink is észreveszik és bizalmat hiteleznek nekünk. Bizalmat kérek magamnak és az új csapatnak! Népújság (Marosvásárhely)
Kérdezett: Lengyel Noémi
Dr. Vass Levente az RMDSZ képviselőlistájának első helyén áll. 41 éves urológus főorvos, közegészségügyi második diplomás szakorvos, a magyar orvosi és művészeti egyetem háttérintézményeit kiépítő Studium Prospero Alapítvány egyik alapítója és ügyvezető elnöke. Nős, három gyermek édesapja.
– Marosvásárhelyen a Florea-korszak alatt mintha megállt volna az idő. Eközben az RMDSZ jelmondata az, hogy Erdélyben a jövő. Nincs ebben ellentmondás?
– Az Erdélyben a jövő politikai szlogen, az RMDSZ választási szlogenje, amely lehetőséget ad arra, hogy mindenki azt gondoljon bele, amit leginkább szeretne. Ezért jó szlogen. Számunkra, erdélyi magyarok számára természetes, mások számára talán furcsa, hogy a jövő tulajdonképpen a múlt és a jelen keveréke. Korszerű, újrafelfedezett és modern kiadása. A mi jövőeszményünkben benne van a múltunk is. Ez számunkra, erdélyi magyar emberek számára nem ellentmondás.
Dorin Florea Marosvásárhelye valóban jövőkép nélküli. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a város lakosainak nincs jövőideáljuk. Amíg a városnak vízióval rendelkező polgármestere lesz, nekünk az a dolgunk, hogy ébren tartsuk az emberek jövőképét. Az RMDSZ nem mindig volt ebben hatékony, elismerem. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem kell vagy nem fogunk változtatni ezen.
– Hisz ön Erdélyben?
– Merje egy politikus kampányban azt felelni erre, hogy nem. A kérdés, ha megengedi, nagyon általános. Én szakpolitikus vagyok, szeretem a precíz kérdéseket. Egy ember lehet "általában" egészséges, minthogy a legtöbb szerve remekül működik, és közben nagyon beteg, mert egyetlen fontos szerve gyógyításra szorul. Ha a kérdése arra vonatkozik, hogy hiszek-e a közösségemben, akkor a válaszom a legtermészetesebb igen. Ha az a kérdés, hogy hiszek-e egyféle korszerű transzszilvanizmusban, a válaszom ismét igen. Ha a kérdés az, hogy Erdély nyerő lesz-e gazdaságilag középtávon, azt mondom, ehhez megfontoltaknak és rea- listáknak kell lennünk, nem kincstárian optimistáknak. Van miért dolgozni, sokat és okosan kell dolgozni.
– Ön szerint mit várnak az emberek az új parlamenti frakciótól?
– Erre nagyon röviden tudok válaszolni. Érdemi csapatmunkát várnak. Nemcsak frakción belül, hanem a szövetségi vezetéssel és az önkormányzati vezetőkkel is. A Maros megyei jelöltek rangsoroló ülésén megkaptam a polgármesterek 70 százalékának támogatását, ezért nem aggódom a közös munka miatt.
– Csapatjátékosnak tartja magát?
– Nem az a kérdés, hogy én minek tartom magam, hanem, hogy engem csapatjátékosnak tartanak-e a többiek. Egy biztos: sok olyan ember van körülöttem, akik a maguk során jó csapatjátékosok és akikkel sokat dolgozom együtt. Javasolom, nézzék meg a videóimat a www.vasslevente.ro-n. Nem valamiféle politikusi öntömjénzésről van szó. Úgy gondolom, meggyőzően szemléltetik, hogy milyen kapcsolatra törekszem barátaimmal, munkatársaimmal.
– Ön szerint milyen a megye magyarjainak a választási kedve?
– Itt-ott bajok vannak a választási részvétellel. A helyzet viszont új. Az RMDSZ teljesen új parlamenti csapattal indul. Ebben a számunkra új munkakörben még nem volt lehetőségünk bizonyítani. Egyikünk sem sztárpolitikus. De éppen ez szól mellettünk. Tapasztalatból tudom, hogy aki nem sztár, jobban igyekszik. Bízom benne, hogy ezt a szavazóink is észreveszik és bizalmat hiteleznek nekünk. Bizalmat kérek magamnak és az új csapatnak! Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 28.
Az SZNT az autonómia iránt elkötelezett jelöltek megválasztására buzdít
Állásfoglalásban kérte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a székely közösséget, hogy a decemberben tartandó romániai parlamenti választásokon "olyan képviselőket válasszanak, akik elkötelezettek Székelyföld autonómiája iránt, és hajlandók is cselekedni érte".
Az állásfoglalást élénk vita után 59 támogató és 28 ellenszavazattal, tíz tartózkodás mellett fogadta el a tanács szerda este Marosvásárhelyen tartott küldöttgyűlése.
A küldöttgyűlés elején Farkas Balázs csíkszeredai konzul olvasta fel Kövér Lászlónak az SZNT-hez címezett levelét. Ebben az Országgyűlés elnöke arra kérte a tanácsot, hogy mozgósítsa a romániai parlamenti választásokon való részvételre Székelyföld népét, és biztassa arra, hogy szavazzon az RMDSZ és az MPP együttműködésén alapuló magyar képviseletre.
Az MPP tiszteletbeli elnöki tisztségét is betöltő Kövér László arra kérte az SZNT-t, hogy "ne essen kamaszbetegségbe", emelkedjen felül a korábbi vélt vagy valós sérelmein, és előlegezzen bizalmat a román törvényhozásba küldendő magyar képviselőknek.
Kövér László levelében nyomatékosította, hogy a székelyföldi területi autonómia és a román nép által az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban megígért teljes nemzeti szabadság "lenne az orvosság" a Romániában felhalmozódott magyar vonatkozású bajokra. Az erdélyi magyar politikai szervezetek összefogásának, közös fellépésének a szükségességéről beszélt a küldöttgyűlés előtt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is. "Amíg két indián egymás skalpját követeli, addig a sápadtarcúak örülnek" – jelentette ki az Országgyűlés volt elnöke.
Elnöki beszámolójában Izsák Balázs a székely diplomácia megerősítéséről, és az autonómiatüntetésen való részvételük miatt meghurcolt székelyek védelmében folytatott sikeres perekről számolt be. Elmondta, eddig minden olyan pert megnyertek, amelyet az idei székely szabadság napján tartott marosvásárhelyi tüntetés megbírságolt résztvevői védelmében indítottak, és amelyben már ítélet született.
Az SZNT elnöke bejelentette: október 18-án Magyarország kormánya ismét belépett az Európai Unió luxemburgi bíróságán immár másodfokon zajló perbe, amelyet a nemzeti régiókra vonatkozó polgári kezdeményezésük bejegyzésének az elutasítása miatt indítottak az Európai Bizottság ellen.
A küldöttgyűlés elfogadta azt a nyílt levelet, amelyet az SZNT a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) főügyészének címezett. A dokumentumban a tanács sérelmezte, hogy a kézdivásárhelyi állítólagos merényletkísérlet vádiratában az ügyészség negatív színben tünteti fel az SZNT-t, "kriminalizálja a székelység legitim autonómiatörekvését, és Románia magyar nemzetiségű polgárai ellen hangolja a közvéleményt".
Az SZNT leszögezte, hogy nem állt kapcsolatban sem az eljárás során meggyanúsított személyekkel, sem a feltételezett cselekménnyel, elítél minden erőszakos cselekményt vagy erőszakkal való fenyegetést, és csakis alkotmányos, demokratikus eszközökkel kívánja elérni Székelyföld területi autonómiáját.
A küldöttgyűlés döntött arról, hogy változatlan formában fenntartja a 2004-ben elfogadott autonómiastatútumát. A szövegnek csak olyan formai változtatásait tartja megengedetteknek, amelyeket a törvényekben beállt változások tesznek indokolttá.
Az SZNT küldöttgyűlése egy olyan állásfoglalást is elfogadott, amelyben a román hatóságoknak a székely zászló elleni intézkedéseit részletezi, és azzal a kéréssel fordult a népek közötti barátság, a béke és a stabilitás iránt elkötelezett emberekhez, hogy az üldözött székely zászló védelmében fejezzék ki együttérzésüket a székelyekkel, "ezzel is segítve Romániát, hogy szakítson a kommunista múlttal, a diktatúra gyakorlatával, és megtalálja az utat a demokrácia felé" – olvasható az állásfoglalásban.
Izsák Balázs elmondta, a székely zászlóról elfogadott állásfoglalás angol változatát eljuttatják a bukaresti külképviseletekhez és a nemzetközi szervezetekhez. (MTI) Népújság (Marosvásárhely)
Állásfoglalásban kérte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a székely közösséget, hogy a decemberben tartandó romániai parlamenti választásokon "olyan képviselőket válasszanak, akik elkötelezettek Székelyföld autonómiája iránt, és hajlandók is cselekedni érte".
Az állásfoglalást élénk vita után 59 támogató és 28 ellenszavazattal, tíz tartózkodás mellett fogadta el a tanács szerda este Marosvásárhelyen tartott küldöttgyűlése.
A küldöttgyűlés elején Farkas Balázs csíkszeredai konzul olvasta fel Kövér Lászlónak az SZNT-hez címezett levelét. Ebben az Országgyűlés elnöke arra kérte a tanácsot, hogy mozgósítsa a romániai parlamenti választásokon való részvételre Székelyföld népét, és biztassa arra, hogy szavazzon az RMDSZ és az MPP együttműködésén alapuló magyar képviseletre.
Az MPP tiszteletbeli elnöki tisztségét is betöltő Kövér László arra kérte az SZNT-t, hogy "ne essen kamaszbetegségbe", emelkedjen felül a korábbi vélt vagy valós sérelmein, és előlegezzen bizalmat a román törvényhozásba küldendő magyar képviselőknek.
Kövér László levelében nyomatékosította, hogy a székelyföldi területi autonómia és a román nép által az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban megígért teljes nemzeti szabadság "lenne az orvosság" a Romániában felhalmozódott magyar vonatkozású bajokra. Az erdélyi magyar politikai szervezetek összefogásának, közös fellépésének a szükségességéről beszélt a küldöttgyűlés előtt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is. "Amíg két indián egymás skalpját követeli, addig a sápadtarcúak örülnek" – jelentette ki az Országgyűlés volt elnöke.
Elnöki beszámolójában Izsák Balázs a székely diplomácia megerősítéséről, és az autonómiatüntetésen való részvételük miatt meghurcolt székelyek védelmében folytatott sikeres perekről számolt be. Elmondta, eddig minden olyan pert megnyertek, amelyet az idei székely szabadság napján tartott marosvásárhelyi tüntetés megbírságolt résztvevői védelmében indítottak, és amelyben már ítélet született.
Az SZNT elnöke bejelentette: október 18-án Magyarország kormánya ismét belépett az Európai Unió luxemburgi bíróságán immár másodfokon zajló perbe, amelyet a nemzeti régiókra vonatkozó polgári kezdeményezésük bejegyzésének az elutasítása miatt indítottak az Európai Bizottság ellen.
A küldöttgyűlés elfogadta azt a nyílt levelet, amelyet az SZNT a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) főügyészének címezett. A dokumentumban a tanács sérelmezte, hogy a kézdivásárhelyi állítólagos merényletkísérlet vádiratában az ügyészség negatív színben tünteti fel az SZNT-t, "kriminalizálja a székelység legitim autonómiatörekvését, és Románia magyar nemzetiségű polgárai ellen hangolja a közvéleményt".
Az SZNT leszögezte, hogy nem állt kapcsolatban sem az eljárás során meggyanúsított személyekkel, sem a feltételezett cselekménnyel, elítél minden erőszakos cselekményt vagy erőszakkal való fenyegetést, és csakis alkotmányos, demokratikus eszközökkel kívánja elérni Székelyföld területi autonómiáját.
A küldöttgyűlés döntött arról, hogy változatlan formában fenntartja a 2004-ben elfogadott autonómiastatútumát. A szövegnek csak olyan formai változtatásait tartja megengedetteknek, amelyeket a törvényekben beállt változások tesznek indokolttá.
Az SZNT küldöttgyűlése egy olyan állásfoglalást is elfogadott, amelyben a román hatóságoknak a székely zászló elleni intézkedéseit részletezi, és azzal a kéréssel fordult a népek közötti barátság, a béke és a stabilitás iránt elkötelezett emberekhez, hogy az üldözött székely zászló védelmében fejezzék ki együttérzésüket a székelyekkel, "ezzel is segítve Romániát, hogy szakítson a kommunista múlttal, a diktatúra gyakorlatával, és megtalálja az utat a demokrácia felé" – olvasható az állásfoglalásban.
Izsák Balázs elmondta, a székely zászlóról elfogadott állásfoglalás angol változatát eljuttatják a bukaresti külképviseletekhez és a nemzetközi szervezetekhez. (MTI) Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 28.
Románia kisebbségpolitikáját méltatta az államfő
Sikernek bizonyult az a "kísérlet", amelyre az 1990- es évek elején szánta el magát Románia, amikor alkotmányba foglalta a területén élő valamennyi nemzeti kisebbség jogát a parlamenti képviseletre – hangoztatta Klaus Johannis államfő csütörtökön.
Az elnök a Nemzeti kisebbségi frakció 1990-2016 című könyv bemutatója alkalmával, a parlamentben méltatta országa kisebbségpolitikáját. "A román állam azzal büszkélkedhet, hogy az 1918- as Nagy Egyesüléssel (Erdély és a Román Királyság egyesülésével) kezdődött modern léte, egy olyan többségi célkitűzés megvalósulása, amely az azt támogató kisebbségek megértésére és támogatására támaszkodott" – jelentette ki Johannis.
Elismeréssel beszélt arról, hogy a kisebbségi frakció mindig "hűségesen, tisztességesen és elkötelezetten" támogatta Románia nemzeti célkitűzéseit, a demokratikus berendezkedést, az emberi jogok érvényesítését, a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozását. Johannis "hatalmas lehetőségnek" nevezte Románia etnikai, felekezeti és kulturális sokszínűségét, és kifejezte meggyőződését, hogy tapasztalatával "jelentősen és hitelesen" járul hozzá az európai építkezéshez.
Johannis részben "érzelmi" okokkal magyarázta jelenlétét a könyvbemutatón, arra hivatkozva, hogy maga is tagja a német kisebbségnek, de nem titkolta, hogy a közelgő választásokat is szem előtt tartotta. Ezzel arra utalt, hogy a 18 tagú kisebbségi frakció többször volt már a mérleg nyelve a román törvényhozásban, és jelentős szerepet játszott egy-egy kormány beiktatásában vagy megbuktatásában.
Mivel a decemberi választások után karcsúbbá válik a román parlament, a kisebbségi frakciónak már több mint ötszázalékos súlya lesz a bukaresti képviselőházban, így politikai érdekérvényesítő ereje várhatóan megközelíti az RMDSZ-ét, azzal a lényeges különbséggel, hogy a szenátusban nincs kisebbségi frakció.
A Romániában bejegyzett nemzeti kisebbségi szervezetek közül egyedül az RMDSZ lépte át eddig valamennyi választáson a román pártokra is érvényes (ötszázalékos) parlamenti küszöböt, és 1990 óta mind a szenátusban, mind a képviselőházban önálló frakciót alakíthatott.
Azoknak a kisebbségi szervezeteknek, amelyek nem lépik át a küszöböt, nemzetiségenként egy-egy helyet garantál a képviselőházban a választási törvény, ha az egy mandátumhoz szükséges voksok legalább öt százalékát megszerzik. A könnyített módszerrel általában 18 kisebbség küldhet egy- egy képviselőt a kétkamarás törvényhozás alsóházába, és ők önálló frakciót alkotnak. Népújság (Marosvásárhely)
Sikernek bizonyult az a "kísérlet", amelyre az 1990- es évek elején szánta el magát Románia, amikor alkotmányba foglalta a területén élő valamennyi nemzeti kisebbség jogát a parlamenti képviseletre – hangoztatta Klaus Johannis államfő csütörtökön.
Az elnök a Nemzeti kisebbségi frakció 1990-2016 című könyv bemutatója alkalmával, a parlamentben méltatta országa kisebbségpolitikáját. "A román állam azzal büszkélkedhet, hogy az 1918- as Nagy Egyesüléssel (Erdély és a Román Királyság egyesülésével) kezdődött modern léte, egy olyan többségi célkitűzés megvalósulása, amely az azt támogató kisebbségek megértésére és támogatására támaszkodott" – jelentette ki Johannis.
Elismeréssel beszélt arról, hogy a kisebbségi frakció mindig "hűségesen, tisztességesen és elkötelezetten" támogatta Románia nemzeti célkitűzéseit, a demokratikus berendezkedést, az emberi jogok érvényesítését, a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozását. Johannis "hatalmas lehetőségnek" nevezte Románia etnikai, felekezeti és kulturális sokszínűségét, és kifejezte meggyőződését, hogy tapasztalatával "jelentősen és hitelesen" járul hozzá az európai építkezéshez.
Johannis részben "érzelmi" okokkal magyarázta jelenlétét a könyvbemutatón, arra hivatkozva, hogy maga is tagja a német kisebbségnek, de nem titkolta, hogy a közelgő választásokat is szem előtt tartotta. Ezzel arra utalt, hogy a 18 tagú kisebbségi frakció többször volt már a mérleg nyelve a román törvényhozásban, és jelentős szerepet játszott egy-egy kormány beiktatásában vagy megbuktatásában.
Mivel a decemberi választások után karcsúbbá válik a román parlament, a kisebbségi frakciónak már több mint ötszázalékos súlya lesz a bukaresti képviselőházban, így politikai érdekérvényesítő ereje várhatóan megközelíti az RMDSZ-ét, azzal a lényeges különbséggel, hogy a szenátusban nincs kisebbségi frakció.
A Romániában bejegyzett nemzeti kisebbségi szervezetek közül egyedül az RMDSZ lépte át eddig valamennyi választáson a román pártokra is érvényes (ötszázalékos) parlamenti küszöböt, és 1990 óta mind a szenátusban, mind a képviselőházban önálló frakciót alakíthatott.
Azoknak a kisebbségi szervezeteknek, amelyek nem lépik át a küszöböt, nemzetiségenként egy-egy helyet garantál a képviselőházban a választási törvény, ha az egy mandátumhoz szükséges voksok legalább öt százalékát megszerzik. A könnyített módszerrel általában 18 kisebbség küldhet egy- egy képviselőt a kétkamarás törvényhozás alsóházába, és ők önálló frakciót alkotnak. Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 28.
Menekültek, migráció és vallás Kolozsváron
Egy vallástudományi konzultáció margójára
A „Menekültek, migráció és vallási pluralizmus” című kerekasztal-beszélgetést a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Biblikus Tanulmányi Központjában (Centrul de Studii Biblice) szervezték meg, október 21-én, Zamfir Korinna, a Római Katolikus Teológia Kar professzorának és intézetigazgatójának közreműködésével. A rövid, négy előadásból és az azokat követő intenzív beszélgetésből álló workshop egy nagyobb, interdiszciplináris projekt része (Vallás, politika és emberi jogok), amely további konferenciákat tervez a felekezetek közötti párbeszéd, a vallástudomány és a kortárs vallásos problémák tudományos vizsgálatának céljából, ezáltal új színfoltot hozva a még gyermekcipőben járó romániai (magyar) vallástudomány életébe.
A legutóbbi kerekasztal-beszélgetés egy olyan témát érint, amely óriási népszerűségnek örvend immár számos diszciplínában. A migrációról és annak számos válfajáról, történelmi esettanulmányairól szóló konferenciák száma világszerte robbanásszerűen megnövekedett az elmúlt három évben. Legutóbb Laurence E. Tacoma neves holland ókortörténész és demográfus szervezett nemzetközi konferenciát az ókori társadalmak migrációjáról és az ókori mobilitás kérdéséről. Bár a konferencia számos érdekes tanulmányt szült, amely új megvilágításba helyezi az ókori (főleg görög–római) kultúrák közötti kapcsolati rendszer és népességmozgás jelenségeit, nem tért ki a bibliai népek és a Szentföldhöz köthető migráció kérdésére. Ilyen szempontból kiváló kiegészítésként szolgálhat Hans Klein előadása, amely számos példát hozott a Bibliában (Ó- és Újszövetség) említett migrációra és mobilitásra. Esettanulmányai – Ábrahám útja Mezopotámiából, József menekülése Egyiptomba, Jákob és a héberek diaszpórája Egyiptomban, Ruth példája és nem utolsósorban a Szent Család menekülése Egyiptomba – olyan bibliai parabolák, amelyek a migráció teológiai üzenetén túl rámutatnak arra, hogy az ókori Izrael társadalmi, politikai, gazdasági és vallási viszonyai a migráció számos formáját kiváltották. Ugyanazt tükrözte a Jézus korába betekintést adó tékozló fiúról szóló példabeszéde, valamint a kora kereszténység mobilitását tükröző Akvila és Priszka helyzete.
Migráció – a fogalom változatai
Az előadását követő termékeny beszélgetésből kiderült, hogy maga a migráció fogalma igencsak anakronisztikus és felületes kategória, amely terminológiai finomításokat igényel. Ábrahám esete például a mai sajtó által „gazdasági migránsként” ismert opportunista vándor példájaként is értelmezhető, ellenben Jézus és szüleinek menekülése Egyiptomba egy válság és életveszélyes helyzet előli szükségszerű menekülés kiváló példája. Fontos elkülöníteni a migráció időtartamát is: vannak hosszú távú vagy vissza nem fordítható migrációs hullámok (amikor az egyének és csoportok végérvényesen elhagyják komfortzónájukat és új világot választanak otthonukká – Jákob és a héber diaszpóra Egyiptomban), és rövidtávú migrációk (a Szent Család példája). A bibliai példák rámutatnak ugyanakkor a „más” és az „idegen” vallásos csoport (héberek) integrációs problémáira egy radikálisan más vallási struktúrával és jogrendszerrel rendelkező államban (Egyiptom), és az állam, mint intézmény reakcióira a vallásos pluralizmus és ebből fakadó konfliktus kezelésére. Klein előadása egyébként egy olyan témát feszeget, amely ma óriási népszerűségnek örvend elsősorban teológiai és ökumenikus fórumokon. A Ferenc pápa felhívására pozitívan reagáló egyházi szervezetek sorra adnak ki köteteket, amelyek a migráció bibliai előképeivel igyekszenek a nagyközönséget tájékoztatni a fogalom sokszínűségére és bonyolult mivoltára. Legutóbb például Lucila E. T. Luna Migráns történetek a Bibliában címmel adott ki egy vaskos könyvet a témában.
T. SZABÓ CSABA Szabadság (Kolozsvár)
Egy vallástudományi konzultáció margójára
A „Menekültek, migráció és vallási pluralizmus” című kerekasztal-beszélgetést a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Biblikus Tanulmányi Központjában (Centrul de Studii Biblice) szervezték meg, október 21-én, Zamfir Korinna, a Római Katolikus Teológia Kar professzorának és intézetigazgatójának közreműködésével. A rövid, négy előadásból és az azokat követő intenzív beszélgetésből álló workshop egy nagyobb, interdiszciplináris projekt része (Vallás, politika és emberi jogok), amely további konferenciákat tervez a felekezetek közötti párbeszéd, a vallástudomány és a kortárs vallásos problémák tudományos vizsgálatának céljából, ezáltal új színfoltot hozva a még gyermekcipőben járó romániai (magyar) vallástudomány életébe.
A legutóbbi kerekasztal-beszélgetés egy olyan témát érint, amely óriási népszerűségnek örvend immár számos diszciplínában. A migrációról és annak számos válfajáról, történelmi esettanulmányairól szóló konferenciák száma világszerte robbanásszerűen megnövekedett az elmúlt három évben. Legutóbb Laurence E. Tacoma neves holland ókortörténész és demográfus szervezett nemzetközi konferenciát az ókori társadalmak migrációjáról és az ókori mobilitás kérdéséről. Bár a konferencia számos érdekes tanulmányt szült, amely új megvilágításba helyezi az ókori (főleg görög–római) kultúrák közötti kapcsolati rendszer és népességmozgás jelenségeit, nem tért ki a bibliai népek és a Szentföldhöz köthető migráció kérdésére. Ilyen szempontból kiváló kiegészítésként szolgálhat Hans Klein előadása, amely számos példát hozott a Bibliában (Ó- és Újszövetség) említett migrációra és mobilitásra. Esettanulmányai – Ábrahám útja Mezopotámiából, József menekülése Egyiptomba, Jákob és a héberek diaszpórája Egyiptomban, Ruth példája és nem utolsósorban a Szent Család menekülése Egyiptomba – olyan bibliai parabolák, amelyek a migráció teológiai üzenetén túl rámutatnak arra, hogy az ókori Izrael társadalmi, politikai, gazdasági és vallási viszonyai a migráció számos formáját kiváltották. Ugyanazt tükrözte a Jézus korába betekintést adó tékozló fiúról szóló példabeszéde, valamint a kora kereszténység mobilitását tükröző Akvila és Priszka helyzete.
Migráció – a fogalom változatai
Az előadását követő termékeny beszélgetésből kiderült, hogy maga a migráció fogalma igencsak anakronisztikus és felületes kategória, amely terminológiai finomításokat igényel. Ábrahám esete például a mai sajtó által „gazdasági migránsként” ismert opportunista vándor példájaként is értelmezhető, ellenben Jézus és szüleinek menekülése Egyiptomba egy válság és életveszélyes helyzet előli szükségszerű menekülés kiváló példája. Fontos elkülöníteni a migráció időtartamát is: vannak hosszú távú vagy vissza nem fordítható migrációs hullámok (amikor az egyének és csoportok végérvényesen elhagyják komfortzónájukat és új világot választanak otthonukká – Jákob és a héber diaszpóra Egyiptomban), és rövidtávú migrációk (a Szent Család példája). A bibliai példák rámutatnak ugyanakkor a „más” és az „idegen” vallásos csoport (héberek) integrációs problémáira egy radikálisan más vallási struktúrával és jogrendszerrel rendelkező államban (Egyiptom), és az állam, mint intézmény reakcióira a vallásos pluralizmus és ebből fakadó konfliktus kezelésére. Klein előadása egyébként egy olyan témát feszeget, amely ma óriási népszerűségnek örvend elsősorban teológiai és ökumenikus fórumokon. A Ferenc pápa felhívására pozitívan reagáló egyházi szervezetek sorra adnak ki köteteket, amelyek a migráció bibliai előképeivel igyekszenek a nagyközönséget tájékoztatni a fogalom sokszínűségére és bonyolult mivoltára. Legutóbb például Lucila E. T. Luna Migráns történetek a Bibliában címmel adott ki egy vaskos könyvet a témában.
T. SZABÓ CSABA Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 28.
Látható Kolozsvár Orbán Lajos képein
Figyelemreméltó kiállítást szervezett az Audiovizuális Örökség Világnapja alkalmából a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán az egyetem és az Erdélyi Audiovizuális Egyesület: Orbán Lajos (1897–1972) kolozsvári amatőr fotós fényképeit mutatták be, amelyeket a két világháború között készített, de még egy rövid filmfelvételt is meg lehetett tekinteni családról, gyermekekről egy hangulatosan, a korabeli éveket idéző bútordarabokkal berendezett helyiségben – Orbán Lajos ugyanis nagy valószínűséggel az első erdélyi amatőr filmes volt, aki Kolozsvárról felvételeket készített 1928–1935 között.
A kiállítás nagyon jó elgondolással és érezhető hozzáértéssel három részben, egymástól valamennyire elkülönítve mutatja be Orbán Lajos fotóit, hozzásegítve a látogatót – a három helyen elhelyezett ismertető, magyarázó szöveg révén is –, hogy jobban eligazodjon a képeken megörökített térben és időben. Szabadság (Kolozsvár)
Figyelemreméltó kiállítást szervezett az Audiovizuális Örökség Világnapja alkalmából a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán az egyetem és az Erdélyi Audiovizuális Egyesület: Orbán Lajos (1897–1972) kolozsvári amatőr fotós fényképeit mutatták be, amelyeket a két világháború között készített, de még egy rövid filmfelvételt is meg lehetett tekinteni családról, gyermekekről egy hangulatosan, a korabeli éveket idéző bútordarabokkal berendezett helyiségben – Orbán Lajos ugyanis nagy valószínűséggel az első erdélyi amatőr filmes volt, aki Kolozsvárról felvételeket készített 1928–1935 között.
A kiállítás nagyon jó elgondolással és érezhető hozzáértéssel három részben, egymástól valamennyire elkülönítve mutatja be Orbán Lajos fotóit, hozzásegítve a látogatót – a három helyen elhelyezett ismertető, magyarázó szöveg révén is –, hogy jobban eligazodjon a képeken megörökített térben és időben. Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 28.
Magyarázatot kért Csoma Botond az RMDSZ-pannók eltávolításáért
Kolozsvári Helyi Tanács tegnapi ülésén Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke magyarázatot követelt arra vonatkozólag, hogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak alárendelt helyi rendőrség munkatársai miért távolították el az RMDSZ pannóit a városból.
Ugyanott felhozta azt a frissen történt esetet is, hogy a városháza hatáskörébe tartozó Kolozsvári Közszállítási Vállalat alkalmazottja igencsak udvariatlanul bánt a Musai-Muszáj csoport tagjával, amikor az a többnyelvűséget „reklámozó” hirdetőfelületet akart „vásárolni” a buszokon, éppen a polgármesteri hivatal által finanszírozott Com’on Kolozsvár pályázat nyertes projektjének kivitelezése érdekében. Válaszában Boc azt hangoztatta: mindkét esetben a törvényes előírások betartását tartották számon.
NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár)
Kolozsvári Helyi Tanács tegnapi ülésén Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke magyarázatot követelt arra vonatkozólag, hogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak alárendelt helyi rendőrség munkatársai miért távolították el az RMDSZ pannóit a városból.
Ugyanott felhozta azt a frissen történt esetet is, hogy a városháza hatáskörébe tartozó Kolozsvári Közszállítási Vállalat alkalmazottja igencsak udvariatlanul bánt a Musai-Muszáj csoport tagjával, amikor az a többnyelvűséget „reklámozó” hirdetőfelületet akart „vásárolni” a buszokon, éppen a polgármesteri hivatal által finanszírozott Com’on Kolozsvár pályázat nyertes projektjének kivitelezése érdekében. Válaszában Boc azt hangoztatta: mindkét esetben a törvényes előírások betartását tartották számon.
NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 28.
Román nyelvű esszékötet a magyar kulturális identitásról
A magyar irodalom történetét akarta elmesélni a román olvasóknak abból az alapötletből kiindulva, hogy úgy vált magyarrá, hogy megismerte a magyar irodalmi műveket – vallotta be Horváth Andor kolozsvári esszéíró, műfordító, szerkesztő, egyetemi oktató Carte de vizită – Cum am devenit maghiar (Névjegykártya – Hogyan váltam magyarrá) című, román nyelvű könyvének kincses városbeli bemutatóján.
A szerző a magyar kulturális identitásról román nyelven, elsősorban román olvasóknak írt esszékönyvét a Bookcorner könyvesboltban mutatták be. A rendezvényen Horváth Andor kifejtette, az volt a célja, hogy bemutassa, a megismert kultúra hogyan formálja személyiségünket, miként befolyásolja döntéseinket.
Mint részletezte, magyar–román viszonylatban a román közösségnek megvan az a hátránya, hogy míg az erdélyi magyarok rá vannak kényszerítve, hogy valamilyen mértékben ismerjék a román irodalmat, addig a románoknak szinte esélyük sincs megismerni a magyart. Horváth Andor kijelentését teljes mértékben alátámasztotta, hogy a román nyelvű könyv bemutatóján részt vevő közönség túlnyomó többsége magyar volt.
Egyed Péter író, filozófus úgy értékelte, a névjegykártya lehetne akár az övé és még nagyon sok magyaré is, a szerző ugyanis „hiteles betekintést nyújt a magyar ethoszba". A magyar habitust és életérzést, a magyar pesszimizmust például remekül be lehet mutatni Móricz Zsigmond regényhősein keresztül – hangzott el. Egyed Péter hangsúlyozta, a könyvben szereplő esszék és információk pontosak, egyértelműen kiderül belőlük, hogy miként válik valaki magyar értelmiségivé.
Marius Tabacu, a kolozsvári filharmónia igazgatója, aki maga is műfordító – nemrég fejezte be Bánffy Miklós Erdély-trilógiájának románra fordítását – bevallotta: „egy csomó dolgot" a könyvnek köszönhetően értett meg a magyar irodalom történetéből, csupa olyasmit, amit fordítóként korábban nem értett. Tabacu ugyanakkor hiányolta, hogy kevés 20. és 21. századi magyar szerzőről esik szó a kötetben, egyúttal arra biztatta Horváth Andort, hogy folytassa a munkát. Sorin Antohi eszmetörténész a könyvbemutatón úgy értékelt, a kötet aktuális és nagyon jó a felépítése, mint kiemelte, az esszékből kiderül: a személyes identitás kialakulása nemcsak lélektani, de történeti folyamat is.
Horváth Andor a Babeș–Bolyai Egyetemen szerzett francia–magyar szakos tanári diplomát 1966-ban. A Hét belső munkatársa volt Bukarestben; később a Művelődés szerkesztőségébe került. 1990 januárjától 1992 szeptemberéig a román művelődési minisztérium miniszter-helyettese, majd államtitkára. Ebben az időszakban köt barátságot Andrei Pleşuval, akinek később több művét is lefordítja. Több esszékötet szerzője: Dávid parittyája című 1979-ben megjelent könyvét főként francia klasszikusok örökségét vizsgáló esszéiből állította össze. Szintén esszékötet a Montaigne köpenye 1985-ben, majd húsz évvel később A szent liget immár a görög tragédiák által kínált kérdéseket járja körül. Publicisztikája is három kötetbe gyűjtve jelent meg.
Számos kötet szerkesztésében, válogatásában működött közre, a Kriterion világirodalmi sorozatának egyik előszóírója volt. Válogatásában, előszavával és jegyzeteivel jelent meg Saint-Simon herceg Emlékiratok című kötete (1979); gondozta, utószóval látta el a Párizsban élő fotóművész Brassaï 1920 és 1940 között írt leveleit (Előhívás, 1980), antológiát állított össze francia költők verseiből, bemutatva a francia lírát a kezdetektől napjainkig (Szavak májusa, 1980). Elmélyült elemzéseket (előszót) írt többek között Proust, Stendhal, Balzac, Malraux, Anatole France regényeihez.
Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár)|
A magyar irodalom történetét akarta elmesélni a román olvasóknak abból az alapötletből kiindulva, hogy úgy vált magyarrá, hogy megismerte a magyar irodalmi műveket – vallotta be Horváth Andor kolozsvári esszéíró, műfordító, szerkesztő, egyetemi oktató Carte de vizită – Cum am devenit maghiar (Névjegykártya – Hogyan váltam magyarrá) című, román nyelvű könyvének kincses városbeli bemutatóján.
A szerző a magyar kulturális identitásról román nyelven, elsősorban román olvasóknak írt esszékönyvét a Bookcorner könyvesboltban mutatták be. A rendezvényen Horváth Andor kifejtette, az volt a célja, hogy bemutassa, a megismert kultúra hogyan formálja személyiségünket, miként befolyásolja döntéseinket.
Mint részletezte, magyar–román viszonylatban a román közösségnek megvan az a hátránya, hogy míg az erdélyi magyarok rá vannak kényszerítve, hogy valamilyen mértékben ismerjék a román irodalmat, addig a románoknak szinte esélyük sincs megismerni a magyart. Horváth Andor kijelentését teljes mértékben alátámasztotta, hogy a román nyelvű könyv bemutatóján részt vevő közönség túlnyomó többsége magyar volt.
Egyed Péter író, filozófus úgy értékelte, a névjegykártya lehetne akár az övé és még nagyon sok magyaré is, a szerző ugyanis „hiteles betekintést nyújt a magyar ethoszba". A magyar habitust és életérzést, a magyar pesszimizmust például remekül be lehet mutatni Móricz Zsigmond regényhősein keresztül – hangzott el. Egyed Péter hangsúlyozta, a könyvben szereplő esszék és információk pontosak, egyértelműen kiderül belőlük, hogy miként válik valaki magyar értelmiségivé.
Marius Tabacu, a kolozsvári filharmónia igazgatója, aki maga is műfordító – nemrég fejezte be Bánffy Miklós Erdély-trilógiájának románra fordítását – bevallotta: „egy csomó dolgot" a könyvnek köszönhetően értett meg a magyar irodalom történetéből, csupa olyasmit, amit fordítóként korábban nem értett. Tabacu ugyanakkor hiányolta, hogy kevés 20. és 21. századi magyar szerzőről esik szó a kötetben, egyúttal arra biztatta Horváth Andort, hogy folytassa a munkát. Sorin Antohi eszmetörténész a könyvbemutatón úgy értékelt, a kötet aktuális és nagyon jó a felépítése, mint kiemelte, az esszékből kiderül: a személyes identitás kialakulása nemcsak lélektani, de történeti folyamat is.
Horváth Andor a Babeș–Bolyai Egyetemen szerzett francia–magyar szakos tanári diplomát 1966-ban. A Hét belső munkatársa volt Bukarestben; később a Művelődés szerkesztőségébe került. 1990 januárjától 1992 szeptemberéig a román művelődési minisztérium miniszter-helyettese, majd államtitkára. Ebben az időszakban köt barátságot Andrei Pleşuval, akinek később több művét is lefordítja. Több esszékötet szerzője: Dávid parittyája című 1979-ben megjelent könyvét főként francia klasszikusok örökségét vizsgáló esszéiből állította össze. Szintén esszékötet a Montaigne köpenye 1985-ben, majd húsz évvel később A szent liget immár a görög tragédiák által kínált kérdéseket járja körül. Publicisztikája is három kötetbe gyűjtve jelent meg.
Számos kötet szerkesztésében, válogatásában működött közre, a Kriterion világirodalmi sorozatának egyik előszóírója volt. Válogatásában, előszavával és jegyzeteivel jelent meg Saint-Simon herceg Emlékiratok című kötete (1979); gondozta, utószóval látta el a Párizsban élő fotóművész Brassaï 1920 és 1940 között írt leveleit (Előhívás, 1980), antológiát állított össze francia költők verseiből, bemutatva a francia lírát a kezdetektől napjainkig (Szavak májusa, 1980). Elmélyült elemzéseket (előszót) írt többek között Proust, Stendhal, Balzac, Malraux, Anatole France regényeihez.
Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár)|
2016. október 28.
Román soviniszták az RMDSZ mellett
Ezt is megértük: a kolozsvári helyi rendőrség, valamint az ügyeletes bukaresti soviniszták az RMDSZ-nek kampányolnak.
Nem feltétlenül tudatosan persze, de az RMDSZ „Mentsük meg Erdélyt Bukaresttől!" plakátkampánya elleni fellépéssel egyértelműen a magyar szervezet malmára hajtják a vizet. Mint ismeretes, a szövetség Nagyváradon és Kolozsváron állíttatta fel a tőle szokatlanul határozottan regionalista hangvételű plakátokat.
A szokatlanul erős hangvételt fontos kihangsúlyozni, hisz a szövetség mindeddig nem érezte szükségét, hogy ilyen üzeneteket fogalmazzon meg – pláne kampányon kívül –, amihez annak is köze lehet, hogy az elmúlt 26 évben maga is a bukaresti „rendszer" szerves részeként tevékenykedett. Most viszont komolyan fennáll a veszélye, hogy története során először nem éri el a parlamenti bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, és bár ezt valamelyest ellensúlyozhatja azzal, hogy a választási törvénybe bevitte azt a számára kedvező cikkelyt, miszerint az a párt is mandátumokat szerez, amely legalább négy megyében megkapja a leadott voksok 20 százalékát, azért így mégsem ugyanolyan erőt képviselve vehetne részt a bukaresti hatalmi osztozkodásban, mint a küszöb megugrásával.
A plakát üzenetével persze minden jóérzésű és normális ember – nemzetiségtől függetlenül – egyetért, hiszen a szubszidiaritás és a valós önkormányzatiság csakis akkor valósulhat meg, ha az adók nagyobb része helyben marad, és nem nyeli el a bukaresti vízfej. Csakhogy az a tény, hogy az RMDSZ eddig nem érezte szükségét ilyen „radikális" üzenetek megfogalmazásának, csupán most, a parlamenti választások közeledtével, határozottan azt az érzést kelti, hogy egyszerű kampányfogásról van szó, amelynek egyik fő célja a szélsőséges román ellenreakciók kiprovokálása, és ezáltal a magyar közösségben az „ostromlott vár" érzés gerjesztése volt. Hogy az RMDSZ elleni megnyilvánulásokat az egész magyar közösség elleni támadásként lehessen magyarázni, és ezáltal az RMDSZ ismét a magyarok védelmezőjének szerepében tetszelegve kérhesse a voksokat.
A számítás bejött, a román fél „hibátlanul" végzi a feladatát. A kolozsvári helyi rendőrség két napon belül leszedette az óriásreklámokat. Azt még mérlegeljük, hogy a zsigeri magyarellenesség mellett a cinizmus vagy csupán az ostobaság jele, hogy – miközben hivatalosan arra hivatkoztak, hogy kiderült: az érintett reklámfelületeket törvénytelenül állítota fel a reklámcég – a „törvénytelen" felületekről csak az RMDSZ reklámja került le, a másik felén látható reklám nem. Bár lehet, hogy csak a pannó egyik fele volt illegális.
Beindultak a bukaresti média ügyeletes román nemzetvédői is, akik máris Románia feldarabolásának vagy legalábbis föderalizálásának szándékát látják a plakátok üzenetében, és szinte 24 órában uszítanak, hiszen a magyarügy mindig hálás téma. Persze figyelembe véve, hogy a román oktatási rendszer már az óvodától kezdve sovinizmusra és a magyarokkal szembeni zsigeri gyűlöletre szocializálja a románokat, mindezeken nincs miért csodálkozni. A kolozsvári hatóságok is zsigerből cselekszenek: ha esetleg föl is merülhet, hogy a plakátok eltávolításával akár még használhatnak is azok megrendelőinek, mindent felülír a magyar kezdeményezések eltiprására vonatkozó parancs.
Nem a plakátkampányra adott válasz, de időzítésében ugyancsak az RMDSZ-nek kedvez az a tény is, hogy a legionárius eszmék elkötelezettjévé vált egykori diákvezér, Marian Munteanu ultranacionalista pártja a magyar feliratok és jelképek ellen perek tucatjait indító „civil jogvédőt", Dan Tanasát kívánja Kovászna megyében képviselőjelöltként indítani. Most a helyi magyar illetékesek azzal is kampányolhatnak, hogy tőle is „megvédik" a magyarokat. Pedig hát fölmerül a kérdés, hogy miért csak most akarják megvédeni őket, eddig miért hagyták, hogy évekig folytassa hadjáratát minden ellen, ami magyar, ahelyett, hogy az RMDSZ jogi apparátusának igénybevételével kidolgozták volna, hogyan lehet – például uszítás miatt indított perek tucatjaival – örökre elvenni a kedvét attól, hogy a magyarokkal packázzon.
Az RMDSZ tehát az első körből jól jött ki: a román illetékesek kiszámíthatóan, az elvárt módon cselekedtek, a szövetség az áldozat szerepében tetszeleghet. A kérdés az, hogy az „áldozatkampány" meghozza-e szavazatokban mérhető sikert is, azaz képes-e mozgósítani az egyre passzívabb, az RMDSZ kampányígéreteire egyre kevésbé fogékony magyar választópolgárokat.
Balogh Levente Krónika (Kolozsvár)
Ezt is megértük: a kolozsvári helyi rendőrség, valamint az ügyeletes bukaresti soviniszták az RMDSZ-nek kampányolnak.
Nem feltétlenül tudatosan persze, de az RMDSZ „Mentsük meg Erdélyt Bukaresttől!" plakátkampánya elleni fellépéssel egyértelműen a magyar szervezet malmára hajtják a vizet. Mint ismeretes, a szövetség Nagyváradon és Kolozsváron állíttatta fel a tőle szokatlanul határozottan regionalista hangvételű plakátokat.
A szokatlanul erős hangvételt fontos kihangsúlyozni, hisz a szövetség mindeddig nem érezte szükségét, hogy ilyen üzeneteket fogalmazzon meg – pláne kampányon kívül –, amihez annak is köze lehet, hogy az elmúlt 26 évben maga is a bukaresti „rendszer" szerves részeként tevékenykedett. Most viszont komolyan fennáll a veszélye, hogy története során először nem éri el a parlamenti bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, és bár ezt valamelyest ellensúlyozhatja azzal, hogy a választási törvénybe bevitte azt a számára kedvező cikkelyt, miszerint az a párt is mandátumokat szerez, amely legalább négy megyében megkapja a leadott voksok 20 százalékát, azért így mégsem ugyanolyan erőt képviselve vehetne részt a bukaresti hatalmi osztozkodásban, mint a küszöb megugrásával.
A plakát üzenetével persze minden jóérzésű és normális ember – nemzetiségtől függetlenül – egyetért, hiszen a szubszidiaritás és a valós önkormányzatiság csakis akkor valósulhat meg, ha az adók nagyobb része helyben marad, és nem nyeli el a bukaresti vízfej. Csakhogy az a tény, hogy az RMDSZ eddig nem érezte szükségét ilyen „radikális" üzenetek megfogalmazásának, csupán most, a parlamenti választások közeledtével, határozottan azt az érzést kelti, hogy egyszerű kampányfogásról van szó, amelynek egyik fő célja a szélsőséges román ellenreakciók kiprovokálása, és ezáltal a magyar közösségben az „ostromlott vár" érzés gerjesztése volt. Hogy az RMDSZ elleni megnyilvánulásokat az egész magyar közösség elleni támadásként lehessen magyarázni, és ezáltal az RMDSZ ismét a magyarok védelmezőjének szerepében tetszelegve kérhesse a voksokat.
A számítás bejött, a román fél „hibátlanul" végzi a feladatát. A kolozsvári helyi rendőrség két napon belül leszedette az óriásreklámokat. Azt még mérlegeljük, hogy a zsigeri magyarellenesség mellett a cinizmus vagy csupán az ostobaság jele, hogy – miközben hivatalosan arra hivatkoztak, hogy kiderült: az érintett reklámfelületeket törvénytelenül állítota fel a reklámcég – a „törvénytelen" felületekről csak az RMDSZ reklámja került le, a másik felén látható reklám nem. Bár lehet, hogy csak a pannó egyik fele volt illegális.
Beindultak a bukaresti média ügyeletes román nemzetvédői is, akik máris Románia feldarabolásának vagy legalábbis föderalizálásának szándékát látják a plakátok üzenetében, és szinte 24 órában uszítanak, hiszen a magyarügy mindig hálás téma. Persze figyelembe véve, hogy a román oktatási rendszer már az óvodától kezdve sovinizmusra és a magyarokkal szembeni zsigeri gyűlöletre szocializálja a románokat, mindezeken nincs miért csodálkozni. A kolozsvári hatóságok is zsigerből cselekszenek: ha esetleg föl is merülhet, hogy a plakátok eltávolításával akár még használhatnak is azok megrendelőinek, mindent felülír a magyar kezdeményezések eltiprására vonatkozó parancs.
Nem a plakátkampányra adott válasz, de időzítésében ugyancsak az RMDSZ-nek kedvez az a tény is, hogy a legionárius eszmék elkötelezettjévé vált egykori diákvezér, Marian Munteanu ultranacionalista pártja a magyar feliratok és jelképek ellen perek tucatjait indító „civil jogvédőt", Dan Tanasát kívánja Kovászna megyében képviselőjelöltként indítani. Most a helyi magyar illetékesek azzal is kampányolhatnak, hogy tőle is „megvédik" a magyarokat. Pedig hát fölmerül a kérdés, hogy miért csak most akarják megvédeni őket, eddig miért hagyták, hogy évekig folytassa hadjáratát minden ellen, ami magyar, ahelyett, hogy az RMDSZ jogi apparátusának igénybevételével kidolgozták volna, hogyan lehet – például uszítás miatt indított perek tucatjaival – örökre elvenni a kedvét attól, hogy a magyarokkal packázzon.
Az RMDSZ tehát az első körből jól jött ki: a román illetékesek kiszámíthatóan, az elvárt módon cselekedtek, a szövetség az áldozat szerepében tetszeleghet. A kérdés az, hogy az „áldozatkampány" meghozza-e szavazatokban mérhető sikert is, azaz képes-e mozgósítani az egyre passzívabb, az RMDSZ kampányígéreteire egyre kevésbé fogékony magyar választópolgárokat.
Balogh Levente Krónika (Kolozsvár)
2016. október 28.
Csomortányi: Szabó és Biró lépjen vissza
Szigorú feltételekhez köti az RMDSZ Bihar megyei jelöltjeinek a támogatását az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
Csomortányi István, a párt megyei elnöke csütörtöki közleményében leszögezte, mindent megtesz az RMDSZ jelöltlista sikeréért, ha Szabó Ödön és Biró Rozália nem indul a december 11-ei parlamenti választásokon. Csomortányi szerint a hitelesség látszata érdekében a szövetségnek inkább nem befutó helyen szereplő, de köztiszteletben álló személyeknek kellene lehetőséget teremtenie arra, hogy parlamenti mandátumhoz jussanak.
A politikus emlékeztet: az RMDSZ képviselőjelölt-listájának első két helyét „közéleti botrányaik és korrupciós ügyek miatt hírhedté vált” Szabó Ödön és Biró Rozália „bukott, volt nagyváradi alpolgármester” foglalja el. „Jellemző, hogy minden országos ígéret ellenére, Biharban nincsen megújulás, ugyanazokat a kompromittálódott személyeket látjuk a parlamenti jelöltlisták befutó helyein, mint négy éve” – jegyzi meg Csomortányi.
„A közösségi bizalom és jövőnk iránt érzéketlen erőkkel versenyezve nem vállalhatom független jelöltként való indulásomat. Egyúttal lehetőséget kívánok teremteni arra, hogy a döntésem hozzájáruljon a bihari magyar közélet megtisztulásának elindításához” – fogalmaz közleményében Csomortányi István. Mint ismeretes, az EMNP úgy döntött, nem méretkezik meg a decemberi választásokon, majd bejelentette: függetleneket sem kíván támogatni. Csomortányi István közleményében megjegyzi, az elmúlt két évtizedben, az 1996-os első magyar kormányzati szerepvállalás óta a bukaresti magyar parlamenti képviselet semmit nem teljesített az 1989-es rendszerváltás fő céljaiból.
„Annak ellenére, hogy ebből a húsz évből az RMDSZ 14 esztendeig volt kormányon, álom maradt az önálló állami magyar egyetem, egyházaink mai napig nem kapták vissza valamennyi elkobzott tulajdonukat és a hivatalokban, még a magyarok vezette önkormányzatoknál sem biztosított a magyar nyelv egyenjogúsága. A folyamatosan szajkózott siker helyett a valóság az, hogy az ország legalacsonyabb béreit Hargita (rangsorban az utolsó, 41. helyezett), Kovászna (39.) és Bihar (37.) megyében kapják, a bukarestinek éppen a felét” – mutat rá a partiumi politikus. Csomortányi szerint eredmények helyett viszont állandósult az erdélyi magyar korrupció. Krónika (Kolozsvár)
Szigorú feltételekhez köti az RMDSZ Bihar megyei jelöltjeinek a támogatását az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
Csomortányi István, a párt megyei elnöke csütörtöki közleményében leszögezte, mindent megtesz az RMDSZ jelöltlista sikeréért, ha Szabó Ödön és Biró Rozália nem indul a december 11-ei parlamenti választásokon. Csomortányi szerint a hitelesség látszata érdekében a szövetségnek inkább nem befutó helyen szereplő, de köztiszteletben álló személyeknek kellene lehetőséget teremtenie arra, hogy parlamenti mandátumhoz jussanak.
A politikus emlékeztet: az RMDSZ képviselőjelölt-listájának első két helyét „közéleti botrányaik és korrupciós ügyek miatt hírhedté vált” Szabó Ödön és Biró Rozália „bukott, volt nagyváradi alpolgármester” foglalja el. „Jellemző, hogy minden országos ígéret ellenére, Biharban nincsen megújulás, ugyanazokat a kompromittálódott személyeket látjuk a parlamenti jelöltlisták befutó helyein, mint négy éve” – jegyzi meg Csomortányi.
„A közösségi bizalom és jövőnk iránt érzéketlen erőkkel versenyezve nem vállalhatom független jelöltként való indulásomat. Egyúttal lehetőséget kívánok teremteni arra, hogy a döntésem hozzájáruljon a bihari magyar közélet megtisztulásának elindításához” – fogalmaz közleményében Csomortányi István. Mint ismeretes, az EMNP úgy döntött, nem méretkezik meg a decemberi választásokon, majd bejelentette: függetleneket sem kíván támogatni. Csomortányi István közleményében megjegyzi, az elmúlt két évtizedben, az 1996-os első magyar kormányzati szerepvállalás óta a bukaresti magyar parlamenti képviselet semmit nem teljesített az 1989-es rendszerváltás fő céljaiból.
„Annak ellenére, hogy ebből a húsz évből az RMDSZ 14 esztendeig volt kormányon, álom maradt az önálló állami magyar egyetem, egyházaink mai napig nem kapták vissza valamennyi elkobzott tulajdonukat és a hivatalokban, még a magyarok vezette önkormányzatoknál sem biztosított a magyar nyelv egyenjogúsága. A folyamatosan szajkózott siker helyett a valóság az, hogy az ország legalacsonyabb béreit Hargita (rangsorban az utolsó, 41. helyezett), Kovászna (39.) és Bihar (37.) megyében kapják, a bukarestinek éppen a felét” – mutat rá a partiumi politikus. Csomortányi szerint eredmények helyett viszont állandósult az erdélyi magyar korrupció. Krónika (Kolozsvár)