A román történelemszemlélet dogmáiról
Nem beszélhetünk nagy áttörésről, ami a történelem megítélését illeti a román és magyar fél hivatalos kapcsolatában, véli Novák Zoltán Csaba marosvásárhelyi történész. A Román Akadémia marosvásárhelyi, Gheorghe Șincai társadalomtudományi kutatási intézményének munkatársa úgy véli, az utóbbi időben viszont érdekes jelenség figyelhető meg a fiatal történészek szintjén, akik mindenféle kibeszélési szándék nélkül gyakran találkoznak és vitáznak a történelmet illetően.
Románia története Oroszországot vagy korábban a Szovjetuniót, pontosabban annak külpolitikáját, akkor érdekelte, amikor ennek geopolitikai háttere volt – hívja fel a figyelmet Novák Zoltán Csaba történész, aki úgy véli, napjainkban aktívan zajlik egy elég kemény geopolitikai vita Oroszország és a Nyugat, illetve a NATO között, és mivel Románia ütközőzónában van a két fél között, ilyenkor szoktak üzengetni az oroszok. Ilyenre volt példa a Szovjetunió időszakában is, például 1968-ban, amikor Románia megtagadta, hogy részt vegyen a varsói szerződés csapataival Csehszlovákia lerohanásában. A mostani orosz megnyilvánulások egyértelműen ilyen politikai szándékot sejtetnek, mintsem azt, hogy az orosz akadémia részéről érdeklődés lenne Románia történelme iránt, már olyan szempontból sem, mivel mindaz, ami 1945 után történt ebben az országban, főleg az ötvenes, hatvanas években, az a Szovjetunió beleegyezésével történt, tehát semmi olyan nem történt, amiről a szovjetek ne tudtak volna – fogalmaz a történész.
A történelemírás és a hatalom kapcsolata
Ami a román és magyar álláspontok közeledését illeti a történelem megítélése terén, Novák elmondta, Romániában a történelemírásnak a Ceauşescu-féle nemzeti ideológiai értékelést kellett teljes mértékben kiszolgálnia, olyannyira, hogy szigorú állami kontroll alatt volt. A szocialista rendszernek a magyar történelemírásra is volt ráhatása, egyféle közös játék jellemezte a hatalommal, hogy mit lehet, nem lehet írni. Ezzel szemben a 20. század második felében a román történetírás teljesen kiszolgálta a hatalmat.
„Amióta létezik történetírás, mindig egy álláspontot képvisel, tehát az a törekvése a történésznek, hogy valamilyen távoli, független pozícióból elemezzen, nem mindig lehetséges, de ettől függetlenül van egy professzionális rész, és lehet jelentősen csupaszítani a különböző ideológiai elvárásoktól, ha erre megvan a szándék” – tette hozzá a szakember. A magyar történelemírás a 19. században a nemzetépítést célozta, majd később a román történetírás is. A kettő között módszertani szempontból van egy eltolódás, míg a magyar történetírásban a 20. század elején tapasztalható volt egy professzionalizálódás, amit később igaz, hogy felülírt a  kommunista történelemírás, a kései Kádár korszakban azonban egyre inkább függetlenné vált a mindenkori hatalomtól. A román történetírás szintén a román nemzetépítést szolgálta, később az államépítést, és sokkal inkább ki volt téve a diktatúra, a mindenkori hatalom nyomásának és elvárásának, amely elvárások nem szűntek meg, amikor Magyarországon többé-kevésbé már igen.
A szakmaiságra való törekvés
Minden diktatúrában, szorításban van egy mozgástér, tehát hiba lenne azt mondani, hogy egyik vagy másik történetírás nem produkált volna jó eredményeket – hívja fel a figyelmet Novák. A kis történelmi műhelyekben – akadémiai intézetekben, egyetemeken, vagy más kutatóintézetekben ugyanis születtek jelentős, aprólékos munkák, inkább az jelentett gondot, hogy ebből mi jut el a nyilvánosság elé. A diktatúrában egyértelműen a hatalom azokat az eredményeket publikálja, amelyek számára fontosak. Románia esetében is születtek jó elemzések, de a mindenkori hatalom azokat népszerűsítette, értelmezte a saját elképzelése szerint, amelyek neki hasznosak voltak. Például a dák-római kontinuitás elmélete korszakonként különböző híveket gyűjtött, egy korai szakaszban képbe jött a római elem, az Erdélyi Iskola korában megjelent a dák-római elem, a Ceaușescu-korszakban pedig egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a dák elemre. A román középkorról is születtek elemzések, tanulmányok, de a tankönyvekben, a népszerűsítő írásokban csak az a négy-hat fejedelem jelent meg, akiknek volt eredményes ütközete a törökökkel. Tehát a hatalom mindig ferdített.
A román-magyar kapcsolatok
A két ország között a nemzetépítési konfliktusok miatt állandó volt a feszültség, a történetírás a két politikai fél számára fegyverré változott. A román hatalom propagandának használta a hetvenes-nyolcvanas években a történetírást, és gyakorlatilag arra fordította, hogy az országot érő támadásokat visszaverje a történetírás módszereivel. Ettől függetlenül már a ’89-es rendszerváltás előtt próbálkoztak közös történészbizottságokkal, hiszen a szocialista táboron belül is rossz fényt vetett a két országra az állandó civakodás, fontos lett volna tisztázni a közös helyzeteket, dolgokat. De míg a magyaroknál a hetvenes évektől professzionalizálódott a történetírás, és kimondottan szakmai keretek között működött, a románok állandó pártutasításokat kaptak, és ebből kifolyólag akadozott a közös bizottság a munkája. A rendszerváltás után voltak közös tanácskozások a két fél részvételével, ám ezek, a francia-német viszonyhoz mérten fajsúlyosabb témákat nem vitattak meg, óvatosan tapogatóztak.
Nincs hivatalos közeledés
Az utóbbi időben nem beszélhetünk nagy áttörésről a két fél hivatalos kapcsolatában, viszont érdekes jelenség figyelhető meg a fiatal történészek szintjén, akik mindenféle koordináció, nagy közös kibeszélő szándék nélkül találkoznak – figyelmeztet arra a jelenségre a történész, amelynek érdekessége, hogy nagyon sokszor vannak együtt magyarországi, romániai magyarok és románok egy-egy közép-európai projektben, az európai finanszírozás ugyanis olyan projekteket támogat, amelyek határokon, országokon átívelnek. „Így gyakran kerülnek a magyarországiak és romániaiak közös programba, együtt dolgoznak. Illetve a fiatal generáció számára megadatott az a lehetőség, hogy némiképpen integrálódjon a magyar és a román történetírásban is” – teszi hozzá.
Van néhány olyan erdélyi fiatal történész, aki magyarul is és románul is publikál, például marosvásárhelyi régészek is doktoráltak Jászvásáron vagy Gyulafehérváron, Novák Zoltán Csaba is Bukarestben doktorált a Iorga-intézetben. Mindez azt jelenti, hogy egy bizonyos szintig bekerül a román körforgásba, és a saját témáit beviheti a konferenciákba, tudományos kötetekbe. Van már átjárás és szakmai párbeszéd, ahogy vannak vitás kérdések is, amelyeket másképpen élnek meg a magyar és másképpen a román szakmabeliek. A magyar kutatónak adott az az előnye, hogy ismeri a magyar forrásokat is, míg egy román történész, nem ismervén a magyar nyelvet, csak a román forrásokat használja, amelyek tartalmaznak hasznos és jó információkat, ugyanakkor sokszor részrehajlók. De létezik egyfajta megközelítés a szakmai körökben történő beszélgetések révén – teszi hozzá a történész. Tehát van elmozdulás, ami az 1989 előtti, a román nép kialakulására vonatkozó megközelítést illeti, csakhogy továbbra is fontos kérdés marad, hogy mikor kerül be mindez a köztudatba. Némi elmozdulás azért látható, a Historia című lapban Erdély történelmére vonatkozóan némi tabudöntögetés látható, vagy tapasztalható ilyen akár az 1848-as forradalommal kapcsolatosan is, ahol egy román szerző ki is mondja, hogy az Avram Iancu vezette felkelés lényegében ellenforradalom volt.
Antal Erika. Székelyhon.ro

Erőt kell felmutatni a Székely Szabadság Napján
Közös sajtótájékoztatót tartottak a március 10-ei marosvásárhelyi felvonulást megelőzően az SZNT, az RMDSZ, az MPP, az EMNT, valamint az EMNP vezetői csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. Mint fogalmaztak, „a Székely Szabadság Napján erőt kell felmutatni”.
Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács sepsiszéki vezetője a március 10-ei eseményekkel kapcsolatban elmondta, a megemlékezés a postaréti székely szabadság hőseinek emlékművénél kezdődik 16 órától – ezt követően lesz a koszorúzás, majd a tiltakozó felvonulás a kormányhivatal épülete elé. A rendezvényre 19 óráig érvényes az engedély. Három külföldi, autonomista mozgalmakat támogató felszólaló kapott meghívást az eseményre.
Mellettük meghívást kaptak az erdélyi magyar politikai alakulatok képviselői is: felszólal Tőkés László és Izsák Balázs, de a többi politikai párt vezetőinek is felszólalási lehetőséget biztosítanak. A megemlékezésre érkezőket arra kérik, vigyenek magukkal székely zászlókat, ugyanakkor felhívják a figyelmet: a bármilyen párt, vagy más csoportosulás jelképeit tartalmazó lobogókat hagyják otthon. Mint Gazda Zoltán fogalmazott, a Székely Szabadság Napja nem pártpolitikai rendezvény.
Minél több településnevet tartalmazó, valamint a székelyek követeléseit feltüntető molinóval érkezzenek a megemlékezők – hangsúlyozta Gazda Zoltán. Azzal kapcsolatban, hogy ezúttal az úttesten, vagy a járdán engedélyezték-e a hatóságok a felvonulást, kifejtette: a tárgyalások jelenleg is folyamatban vannak, kérésükbe belefoglalták a gépjárműforgalom részleges leállítását. A történelmi székely székekről harminc autóbuszt indítanak, ezek igénybe vétele díjmentes, iratkozni az SZNT helyi szervezeteinél, valamint a Demokrácia Központokban lehet.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke kifejtette, a korábbi évekhez hasonlóan idén is partnerei a rendezvénynek. „Egy év kihagyás után, március 10-én rajtunk a világ szeme, mindennél fontosabb, hogy sokan legyünk” – magyarázta. Hozzátette: a Székely Szabadság Napja ezúttal tüntetés kell legyen, az erdélyi magyarság felszólalása a jogtiprások, a magyar feliratok levételét kötelező döntések ellen.
Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt országos szervezetének alelnöke elmondta, évek óta valós partnerként támogatták az SZNT által szervezett azon megmozdulásokat, amelyek az autonómiamozgalom folyamatába beilleszkednek. A marosvásárhelyi esemény jó alkalom arra, hogy megmutassuk: nem félünk, nem ijedünk meg – jelentette ki Zakariás.
Az RMDSZ háromszéki területi szervezetének fontos a marosvásárhelyi önkormányzati választások kimenetele, konszenzus alakult ki Soós Zoltán jelölését illetően, aki a település összmagyarságának jelöltje is egyben – fogalmazott Grüman Róbert, az RMDSZ háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke. Kifejtette, az előző évekhez hasonlóan az RMDSZ is részt vesz a megemlékezésen, amennyiben felkérés érkezik, mivel a Marosvásárhelyen kialakult helyzet nemzetstratégiai kérdés.
„Ne adjunk helyet a provokációnak Marosvásárhelyen, mert az a célja a román hatalomnak, hogy bebizonyítsák: nem vagyunk civilizáltak, és mi csak konfliktusokat akarunk generálni” – mutatott rá Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke, hozzátéve: erőt kell felmutatni. Az, hogy az erdélyi magyar politikai alakulatok egy asztalhoz tudtak ülni, szerinte egyfajta siker, még ha a vélemények nem is egyeznek.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

Bántalmazás Udvarhelyen – ezúttal fényes nappal
Újabb bántalmazás történt szerdán délután Székelyudvarhelyen – hívta fel szerkesztőségünk figyelmét egy szemtanú. Elmondása szerint egy 8–10 fős csoport bántalmazott egy fiatalt a II. Rákóczi Ferenc úti üzemanyagtöltő-állomás mellett, a helyszínre pedig a helyi rendőrség is kiszállt.
Három kiskorúba kötöttek bele a Budvár és II. Rákóczi Ferenc utcák kereszteződésénél – tudatta lapunkkal László Szabolcs. A székelyudvarhelyi helyi rendőrség vezetője elmondta, a fiataloknak sikerült onnan meglépniük és értesíteniük a helyi rendőrséget, ám amíg a rendőrség a helyszínre érkezett, erősítést kaptak a támadók, utolérték a fiatalokat és folytatódott a bántalmazás II. Rákóczi Ferenc utcai benzinkútnál.
A rendőrségi szirénaszó hallatán aztán az erősítésül érkezők visszaültek autóikba, és elhagyták a helyszínt. Végül a kezdeményezők közül két személyt – akik maguk is kiskorúak –, a helyi rendőrségre vittek, ahol kihágás miatt megbírságolták őket – tájékoztatott László Szabolcs.
Incze Miklós, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az esettel kapcsolatban lapunknak azt mondta, értesültek a történtekről, és úgy tudják, hogy a helyi rendőrség már megbírságolta a tetteseket. Hivatalos kivizsgálást akkor fognak indítani, ha kiderül, sérüléssel járt az incidens.
László Szabolcs viszont tudatta, hogy a bántalmazott kiskorúak csütörtök reggel törvényszéki orvosi vizsgálaton voltak, és folyamatban van a feljelentés. A helyi rendőrség vezetője egyébként elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy ilyen, fényes nappal történő támadás a szőnyeg alá söpörhető.
Jánosi András. Székelyhon.ro

Boldog, aki mindennap segít (tíz év a kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központban)
Ha délelőtti órákban érkezik a látogató a kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központba, csend honol a szobákban, csak a konyhában tüsténkedik a szakácsnő. Harangszó után ellenben megelevenedik a ház, először a kisiskolások érkeznek haza, majd szerre a nagyobbak. Mesélik az iskolában történteket, majd farkaséhesen ülnek asztalhoz. Rövid ima után már csak a kanalak csengését hallani. Arról, hogy miként szervezik a mindennapokat a dévai Szent Ferenc Alapítvány tíz éve működő kovásznai otthonában, és hogyan fogadták a sepsiszentgyörgyi Rotary Klub és nemzetközi partnerei minap nyilvánosságra hozott döntését az épület felújítására, bővítésére fordítható nyolcvanezer eurós támogatásról, a házvezető Kolozsi házaspárral beszélgettünk.
Noémi Nagybányáról, István Lövétéről származik. Házasságuk első éveit Nagybányán, illetve Aradon töltötték. Egy katolikus újságban olvastak a Böjte Csaba ferences szerzetes alapította dévai gyermekotthonról és arról, hogy nevelőket keresnek.  Kolozsi Noémi: Elmentünk egy hét próbaidőre, és első este azt mondtam a férjemnek, menjünk haza, mert ez nagyon nehéz, ilyen munkát nem tudunk végezni, hisz a sok gyermek, a nagy zsongás számunkra ismeretlen volt. Aztán mégis úgy adódott, hogy ott ragadtunk hét évre. Ez a szentlélek működése által történhetett meg. Hét év után úgy éreztük, egy kis szünetet kell tartanunk, akkor mentünk Barótra. A férjem kántorként, én házvezetőként dolgoztam a katolikus egyháznál. Másfél év múlva Csaba testvér megkeresett, és felajánlotta, hogy jöjjünk Kovásznára. Ez 2006 májusában történt. Nagyon rossz állapotban volt az épület, az ajtókat nem lehetett becsukni, belülről gerendákkal támasztottuk meg éjszakára. Hideg volt, öt éve nem fűtöttek az épületben. Nem működött egyetlen vécé sem, a közeli kávézó fürdőszobáját használtuk. Talán azért értékeljük most annyira, mert itt voltunk az elejétől, végigéltük a nehézségeket. Májusban megkezdődött a felújítás, a munkásokkal együtt dolgoztunk, talicskáztunk, cserepet hordtunk fel a padlásra, amit kellett, mindent megcsináltunk.
Nehéz kezdet
Az első gyermekek 2006 szeptemberében érkeztek. A legtöbben a dévai otthonból jöttek, mind háromszékiek. Tizenhat gyermekkel kezdték működtetni a központot, jelenleg huszonnyolc bentlakóról és tizenhét naponta bejáró gyermekről gondoskodnak. A bentlakók egy része kéthetente hazamegy a szülőkhöz hétvégén, illetve a szünidőben, de jó néhányan bent maradnak, soha nem látogatnak haza, nem olyanok a körülmények a családban, hogy el tudnák vagy akarnák tartani őket. Kolozsi Noémi szociális árváknak nevezi őket.
– Minden gyermeknek ismerjük a családi hátterét. Vannak családok, ahol nincs, mit enni, alkoholproblémákkal, munkanélküliséggel, agresszivitással és még sok mindennel küzdenek. De mindezek mellett, akármilyen szeretettel és jósággal vesszük körül a gyermekeket, a szülőket nem lehet pótolni. A gyermeknek a szülő szülő marad, akármilyen. De amíg itt vannak, biztonságban érzik magukat. A legkisebb négyéves, a legnagyobb tizenkilenc, és egy egyetemista is bent lakik. A Kolozsi házaspár Déván ismerte meg azt a kislányt, Juliannát, akit örökbe fogadtak, jelenleg ő is nevelő a kovásznai központban, ahol kétéves gyermekével és férjével lakik. A harmadik nevelő Bibó Ibolya, a napközisekért pedig Kovács Zsuzsanna felel. A napközisek iskola után mennek a házba, együtt ebédelnek, tanulnak, játszanak, részt vesznek a szabadidős tevékenységekben a bentlakókkal együtt. Az egykor a Hollaky család nyári rezidenciájaként szolgáló, villaszerű épületet a tíz évvel ezelőtti felújításkor úgy alakították át, hogy az egyes lakásegységek egy-egy nagycsaládnak adjanak otthont. Tíz fiú lakik az egyik részben, tíz lány egy másikban és nyolc lány a harmadikban. A családok önállóan szervezik háztartásukat, az étkezés és a programok közösek, de a takarítást, mosást maguk végzik. A hálószobák bejáratánál cipők, házipapucsok tucatja sorakozik, ruhák lógnak a szárítón, minden egyes kis zug tele van holmival, a legkisebb sarkot is polcok, szekrények borítják.
Minden gyermek értékes
Kolozsi István kórust és zenekart vezet, sportra, a természet szeretetére szoktatja a gyermekeket.  – Amit mi szeretünk és amihez valamennyire értünk, azt fel is kínáljuk a gyermekeknek. Nem mindenki tehetséges, de küzdenek. Amit tudok, átadok. Azt látom, aki nem tanul jól, annak is hasznára van a zene, ha abban sikeres, utána a tanulásban is jobban igyekszik. A zene, a karéneklés segíti a gyermekeket az önértékelésben. Figyelünk az egyéniségükre, keressük, hogy mit szeretnek, miben ügyesek, és azt szorgalmazzuk. Lehet az sport, zene, kertészkedés, varrás. Minden gyermek értékes, csak oda kell figyelni rájuk.
Noémi: Persze gondok is vannak. Sok szülő azzal próbálja pótolni, amit nem ad meg a gyermekének, hogy például mobiltelefont vesz neki, a külföldön dolgozók pedig mindenféle kütyüt megvásárolnak, de nem törődnek azzal, hogy nincs lakásuk, ahová a gyermeket hazavigyék. A zöme nem tartja hibásnak a szüleit. Nem vádolják őket, nekünk pedig nagy feladat, hogy ne azt tápláljuk bennük, hogy gyűlöljék, amiért nem akarják, hogy ők boldoguljanak. Van, aki azt mondja, neki négy osztálya van, akkor miért kell a gyermeknek nyolc? Nem tudjuk pótolni a szülőket, de mindent megteszünk értük. Nincs bennük harag irántuk, van egy-két gyermek, aki kijelenti, hogy az már nem az ő világa, de a többség elfogadja a helyzetét. Egyetlen kislány mondta, mi vagyunk számára az apa és az anya, mert a szülei nem voltak ott a templomban az elsőáldozásánál, majd a bérmálásán és a nyolcadikos ballagásán sem.
Az otthon biztonsága után
Évente három-négy fiatal kerül ki a házból, aki továbbtanul, azt az alapítvány támogatja.  Noémi: A fiúk közül van, aki elment Magyarországra rokonokhoz, és ott dolgozik, van, aki letette a sofőrvizsgát, most keresi a munkahelyet. Nem tudunk olyan gyermekről, fiatalról, aki most kritikus helyzetben lenne. Visszajárnak, elmesélik, hogy mi van velük. Előfordul, hogy itt töltenek egy éjszakát, ha épp favágás van, besegítenek. Többségükkel tartjuk a kapcsolatot. Egyetemistáinkra nagyon büszkék vagyunk. Egy lány elsőéves Kézdivásárhelyen a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kirendeltségén, ő itt lakik velünk, innen ingázik. Egy másik lány harmadéves Kolozsváron, három egyetemet végez egyszerre. Teológián, történelem és könyvtár szakon tanul, kettőből idén csengetik ki, a könyvtárosin másodéves. Az Erasmus-program révén félévet tanult Budapesten, annyira megszerették, hogy visszahívták még egy félévre. Ez a lány szív-lélek ember. Amikor hozzánk került kilencedikes korában, az egész család légköre megváltozott. Olyan hatással volt mindannyiunkra, hogy azt szavakkal nem lehet elmondani. Nyugodtabb lettünk, kedvesebbek egymáshoz, jobban odafigyelünk egymásra. Az egyetemre egyből felvették, ösztöndíjat is kap. Nem zseni, a szorgalmával érte el az eredményeket. Nagyon elfoglalt, de visszajár néha, itt lakik nálunk három húga. A harmadik egyetemistánk Marosvásárhelyen tanul ápolóképzőben, ő is nagyon ügyes. Az alapítvány bentlakásában lakik, ott megkapja az ellátást. Ha ír egy sms-t, hogy kéne egy kis szalámi, megy is a csomag.
Összefogás házon belül és kívül
Amikor arról érdeklődünk, miből gazdálkodnak, hogyan szerzik be a legszükségesebbeket, miben van hiány a háznál, Kolozsi Noémi egyszerűséggel válaszolja: „Nincs semmi különleges, minden úgy történik, mint egy nagy családban. Felkelünk és végezzük egész nap a dolgunkat. Délelőtt bevásárolunk, délben jönnek haza a gyermekek, és estig velük foglalkozunk.”  Ősszel közösen teszik el a savanyúságot, főzik a lekvárt, zakuszkát. Banos György vállalkozó minden esztendőben három disznót adományoz a gyermekotthonnak, a jószágokat éppen ezen a szombaton vágják, minden kis kéz segítségére számítanak. Van, akitől zöldséget kapnak, a szentivánlaborfalvi Apor család egész évre ellátja őket krumplival, az önkormányzat tűzifával segít, egy csángó ember tetemes mennyiségű fahulladékot visz a házhoz, húsvétkor pedig bárányt, a Szent Gellért Lovagrend évente kétszer bográcsgulyást főz a gyermekeknek, egy zoltáni sajtkészítő a saját termékét ajándékozza, egy nemrég elhunyt idős néni havi rendszerességgel vásárolt alapélelmiszert az otthonnak, a Kőrösi Csoma Sándor Középiskola több alkalommal gyűjtést szervezett számukra – sorolja Kolozsi Noémi a támogatókat, és hozzáteszi, nem is tud mindenkit számba venni, annyian segítenek. A tízéves évfordulóra nagy ajándékot kap a kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ. A sepsiszentgyörgyi Rotary Klub saját hozzájárulása és nemzetközi kapcsolatai révén nyolcvanezer euróval támogatja az épület felújítását, ami tartalmazza a padlás teljes beépítését hálószobákká, az egyik fürdőszoba alapját és a belső lépcső megerősítését, egy külső feljáró megépítését, a konyha felújítását, napelemek felszerelését a fűtési költségek csökkentése céljából, valamint a nevelők képzésére is elkülönítenek adott összeget. Nagy László, a helyi Rotary Klub jelenlegi elnöke lapunknak elmondta, a rattenbergi (Ausztria) Rotary ajánlotta fel másfél évvel ezelőtt, hogy a térségben támogatna valamilyen hátrányos helyzetű közösséget, amikor közösen a kovásznai gyermekotthon felújításáról döntöttek, akkor kezdődött el a gyűjtés a nemzetközi Rotary-láncban erre a célra. Osztrák, svájci és német klubok adakoztak, a sepsiszentgyörgyi Rotary is adományozott, és az összeget megkétszerezte az amerikai központ. A tervezést és kivitelezést háromszéki vállalkozók végzik, a felújítás elkezdését egyelőre a bürokrácia késlelteti, de év végéig szeretnék befejezni. A Kolozsi házaspár kiemeli Fülöp László szerepét a Rotarytól kapott támogatásban, akivel a gyermekotthon zenekara révén ismerkedtek meg, és úgy tartják, neki köszönhetik, hogy a választás  rájuk esett.
Amit pénzzel nem lehet megvenni
Kolozsi Noémi és István derűlátó a jövőt illetően. Azt mondják, azt a szeretetet, ragaszkodást, amit a gyermekektől kapnak, pénzzel nem lehet megvenni. 
Noémi: Nagyon jó munkahelyem volt Nagybányán. Irodában dolgoztam, jó fizetéssel, leélhettem volna úgy az életem. Amikor Dévára mentünk, megijedtünk. Mit csinálunk, ha éjjel felsír egy gyermek, ha fáj a foga? Aztán láttuk, hogy megbírjuk. Ezek a gyermekek nagy lelki terheket cipelnek, meg kell próbálnunk levenni róluk, de van, akinél nem sikerül, mert nagyon mélyek a sebek. Talán kudarcként lehet felfogni, hogy nem minden esetben tudunk egy gyermeket úgy megvigasztalni, hogy megértse, az élete lehet szép, amiért a családi háttere nem a legszebb. István: Minden ember keresi a boldogságát, akár gazdag, akár szegény. Úgy gondolom, akkor érez rá a saját boldogságára, ha mindennap segít valakin. És akkor csak úgy rádöbben, hogy milyen jó neki.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem kötelező a román felirat
Visszautasította a szenátus azt a törvénykezdeményezést, amely kötelezővé tette volna, hogy a Románia területén működő magyar nyelvű – országos vagy regionális – televíziók csak román feliratozás mellett sugározhatják műsoraikat.
A törvénytervezet kezdeményezője, Danile Oajdea független képviselő azt nehezményezte, hogy román feliratozás hiányában a műsorok tartalmai nem monitorizálhatóak hatékonyan az állami szervek által, és így „büntetlenül népszerűsíthetnek Európa- és románellenes kulturális értékeket az etnikai alapú területi autonómiáig terjedően”. Jelenleg csak a felvételről sugárzott műsoroknál kötelező a fordítás, a tervezet viszont törölné a törvényből, hogy a feliratozási kötelezettség alól az élő adások és a regionális adókon sugárzott vallási, néprajzi és szórakoztató műsorok kivételt képeznek. Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője plénumi felszólalásában hangsúlyozta: a törvénykezdeményezés a kisebbségi nyelvhasználatot próbálja ellehetetleníteni, azoknak a jogoknak az eltörlését célozza meg, amelyeket a román törvénykezés biztosít a nemzeti kisebbségek számára. „Ezek a jogfosztási kísérletek elfogadhatatlanok, mert határozottan szembemennek azokkal a nemzetközi kisebbségvédelmi keretegyezményekkel, amelyeket Románia ratifikált” – hangsúlyozta a politikus. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Árnyékolt jogsérelmek
Az utóbbi napokban egyre többször hangzik el, hogy sérülnek kisebbségi jogaink, és valóságos boszorkányüldözés folyik a sikeres magyar önkormányzati vezetők ellen. A Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén szombaton egymás gondolatait felerősítve többen is beszéltek erről. Legmarkánsabban Markó Béla fogalmazott, aki az anyaországi diplomácia vezetőjének szemére vetette – bukaresti látogatása kapcsán – a cinkos hallgatást. Valószínű, erre válaszként is, hétfőn a magyar miniszterelnök a misszióvetők felkészítőjén arról beszélt, hogy Romániában politikai hadjárat folyik a magyar politikusokkal szemben. Természetesen a román külügy gyorsan cáfolta ezt az állítást. A román bértollnokok, amint a nemzetféltő helyi lap főszerkesztője is, na meg a rács mögé dugott szekusvagyonú médiamogul csicskásai szemenszedett hazugsággal és pofátlansággal vádolják a magyar érdekképviselet vezetőit. Ez utóbbiak a Kiállni, képviselni, kiharcolni! hármas csatakiáltással folytatják a küzdelmet. Mintha negyedszázaddal visszarepültünk volna az időben. Vagy mégsem? A legrokonszenvesebb választ a meghurcolt sepsiszentgyörgyi polgármester adta, aki sorstársait arra buzdította, hogy nem szabad elbizonytalanodni, mert az eredmények fennmaradnak. Antal Árpád úgy érzi, hogy nehéz pillanatokban a közösség mellette áll. Erre lehet építeni. A közösség erejére. Külső segítségre ne számítsunk. Sokan azt vetik fel, hogy az önmagát a demokrácia letéteményesének tekintő Amerikai Egyesült Államok képviselete miért nem szólal meg a minket ért sérelmek láttán. Már megint ez a délibábos messiásvárás! Az amcsik katonai érdekei felülírják a mi sirámainkat. Geopolitikailag fontosabbak az itt létesített hídfőállások, mint a kétnyelvű feliratok. De még az európai intézmények számára sem vagyunk fontosak. Meghallgatni ugyan meghallgatnak, de az csak egy kipipált tétel. A brüsszeli képviselőink egyperces felszólalásaikban úgy éjfél után elmondhatják annak a kéttucatnyi bóbiskoló társuknak, hogy a jogállamiság sérül Romániában. De ettől senki nem jön lázba, legfeljebb egy jegyzőkönyv és a sajtóanyag tanúsítja majd, hogy a képviselő buzgólkodik egy kicsit. Az uniónak a gazdasági gondjai mellett a menekültválsággal is szembe kell néznie. A mi ügyünk a brexit és a szíriai válság közepette, bármennyire fájdalmas számunkra, vihar egy lavorvízben. Ezért is érthetetlen, hogy miért kezdett újfent RMDSZ-ellenes kampányba egy civil szervezet holmi árnyékjelentés elkészítésének jogossága miatt. Talán valami pénzforrás rejlik emögött? A lényeg, hogy ezek az árnyékjelentések nem változtatnak sorsunkon. Csak mi magunk. A demokrácia keretei közt bármilyen eszközzel élnünk kell. Végső soron az utcára vonulás jogával is. Huszonhat évvel ezelőtt, a gyertyás-könyves tüntetésen bizonyítottuk erőnket. Az többet ért minden árnyékjelentésnél. Csak hinnünk kell a közösség erejében.
Karácsonyi Zsigmond. Népújság (Marosvásárhely)

Puskel Péter Ezüstfenyő-díjas
Így érdemes dolgozni
„Ki kell emelnünk és példaként kell állítanunk őket közösségünk és főként fiataljaink elé, hisz ezzel irányt is mutatunk, azt mondjuk nekik, hogy így érdemes dolgozni: pontosan, szépen, kitartóan. Haszmann Pál, Puskel Péter, Tófalvi Éva – a múzeumteremtő, a helytörténész-közíró és az élsportoló: közösségünk e három személyisége is példázza, mennyire változatos, régiónként is sokrétű az idei Ezüstfenyő-díjasok palettája.”(Kelemen Hunor előszava az Ezüstfenyő-díjasokról megjelent kiadványból.)
– Mindenekelőtt gratulálok. Aradról te vagy az első újságíró–író, aki megkaptad az Ezüstfenyő díjat. Újságíróként, íróként, olyan publicistaként, aki Arad művelődéstörténetéről sok kötetet írt. Sokan gratuláltak?
– Sokan, meglepően sokan. Először Marosvásárhelyen (a díjátadás helyszínén – szerk.), kiderült, hogy rengeteg ismerősöm van, és nemcsak a sajtósok, hanem rengeteg olyan ember, akiket különböző helyekről ismerek az országban. Aztán gratuláltak e-mailben, a feleségem jóvoltából felkerültem a Facebookra (bár ez ellen sokáig tiltakoztam)... azon aztán majd 200 gratuláció jött.
Ami a kérdésed első felét illeti: lehet, hogy nem is újságíróként vagy íróként gondoltak rám a felterjesztők, hanem olyan közéleti emberként, aki a közért – nem politikusként – a magyar nyelv, az épített örökség, a magyar szellemiség és az erdélyi magyar szellemiség érdekében tesz valamit. Az Ezüstfenyő-díjra az van rányomtatva, hogy A haza visszaszerzéséért jár. Sokat spekuláltam azon, hogy ez mit is takar, s hogy kerülök én ebbe a képbe. Ott aztán megtudtam, hogy a haza visszaszerzése azt jelenti, hogy a magyar nyelvért, a magyar nyelvű intézményeink, szobraink stb. visszaszerzéséért tett valamit a díj kitüntetettje.
– Ha visszanézel erre a lassan ötvenéves tevékenységedre (Puskel Péter kijavít: csak 48 éves, akkor léptem a sajtó hímes, egyszersmind göröngyös mezejére), mit tartanál ebből az életműből a legkiemelkedőbbnek? Egyáltalán tudnál-e valamilyen sorrendet felállítani elfoglaltságaid, könyveid között?
– Ezen még nem volt időm elgondolkodni, talán egyszer megteszem. Kovách Gézától (aki rendetlen ember hírében állt, de a szakmai tevékenységében nagyon is céltudatos és rendszeres volt) megtanultam azt, hogy igyekszem nyilvántartani azt, amivel foglalkoztam. Fel is van általában jegyezve mindaz, ami megjelent, tudományos értekezleten, szimpóziumon elhangzott, legalábbis az utóbbi öt-hat évben.
Elsősorban az aradi, Arad környéki, vagy innen eltávozott, de szívükben Aradon élőkhöz intéztem a mondanivalóm, azt szerettem volna, ha számukra megmaradnak a szellemi értékek, amelyeket az elődök hoztak létre. Nem tudok sorrendet alkotni, de talán az újságírói munkámnál többre becsülöm azt, amit az utóbbi 15-20 évben hoztam létre, mert ezek maradandóbbak. Apám nyomdász volt, nagyapám is. Apám egyszer azt mondta: az újság egy napig él. Ezt gyerekként nagyon megjegyeztem; azt, amit az újságban írtam – a jobbakat, közepeseket meg gyengébbeket is, mert ilyenek is voltak szép számmal –, a jobb írásnak is egy két napig marad emléke. Ami könyvben, nyomtatott formában megjelent, az mondjuk, hosszabb életű.
Itt szeretném elmondani, hogy újságíróként vagy helytörténeti kutatóként az utóbbi időben nagyon sok kellemes visszajelzést kaptam. Régebben is voltak ilyenek, főleg szóban, aztán amikor megjelent a számítógép, azon keresztül is kaptam (persze bírálatot, letolást, kiegészítést is), de hát többségében dicséretet. Két dolgot említenék, ami nemrég történt. Üzent Kölnből, Németországból egy ott élő, Aradon született hölgy, régóta ismerem, 96 éves, és teljesen vak, de szellemileg abszolúte friss. Aki gondozza, felolvassa neki az aradi újságot, és minden könyvemet beszerezte, felolvastatta, s most azt üzente: nem akar addig meghalni, amíg a legújabb könyvemet el nem olvassa. Hát azért ez megható; aztán felhívott egy másik hölgy, akivel amúgy nincs kapcsolatom, s azt mondta: eljuttatja a könyvemet, mert Csorba Ilona néni megkérte rá. Egy másik eset: Budapesten dolgozó lányomnak volt valamilyen csapatépítő tréningje, s annak meghívottja, egy (Aradon született és az itteni középiskolában végzett) híres magyarországi közgazdász a lányomtól megkérdezte: maga az aradi újságíró Puskel Péternek a leánya? Adja át édesapjának: a hálám örökké üldözni fogja. Kiderült: valami ingatlan-visszaszolgáltatási ügyben a Bukaresti Fellebbviteli Bíróságon az ügyvéd bemutatta a könyvemet, amelyben benne volt, lefényképezve, dátummal a per tárgyát képező épület, amelyen már akkor is volt emelet, amikor az ellentábor állítása szerint még nem volt – és a bíróság ennek megfelelően döntött. Mit gondolsz, milyen érzés volt számomra?
– Ez egy embernek, családnak nyilván nagy örömet szerzett, de könyveidet sokan olvassák. Szoktál-e visszajelzéseket kapni egy-egy újonnan megjelent könyvedre?
– Igen, sokat – Németországból, de Amerikából, Kanadából, sőt Ausztráliából is. Budapestről a Salacz-könyvem kapcsán jelentkezett egy szintén Salacz nevű leszármazott, neves orvosprofesszor, nyugalmazott klinikavezető, akinek addig nem volt tudomása arról, hogy Salacz Gyulának Arad megadja a tiszteletet, utcát nevezett el róla (újból, mert régebben is volt), szobrot állított neki. Eljött, és nagy örömét fejezte ki, az ősök dicsőségének jobban örült, mint a maga hírnevének.
– Készítsünk egy kis leltárt: összeszámoltad, hány könyved, tanulmányod, netán újságíróként hány cikked jelent meg?
– A könyvekből 12 vagy 13. A 13. azért kérdőjeles, mert én írtam ugyan, de apró kiegészítéseket írtak hozzá, amiről nekem nem volt tudomásom, azt a sajátomnak tartom, de más is szerepel benne. Kilenc könyvben társszerző vagyok, vagy 7–8–9-be, például monográfiákba egy, két vagy három fejezetet írtam. Most készül a megyei tanács megbízásából Nagyváradon egy nagy, kb. háromezer oldalas monográfia (3 kötetben), annak második számába (amelyben már magyar vonatkozások is vannak) én is nagyobb terjedelmű anyagot írtam az aradi magyar sajtóról, Arad ipari fejlődéséről.
– Cikkeid, tanulmányaid számát számon tartod-e?
– Amikor 35 év után nyugdíjba mentem, egy felületes számítás szerint olyan 11 ezer körüli cikkem számoltam össze. Azóta csak ritkán fordulok elő az újságban, a néhány rovattal, úti jegyzetekkel, egyéb írásokkal nagyon ritkán. Egy idő után, részben Kovách Géza ajánlására – de azért is, mert megkaptam egy magyarországi újságíró 200-300 darabos cikkgyűjteményét – rádöbbentem: valamennyit csak meg kellene őrizni belőlük. Meg is vannak a helytörténeti jellegű cikkeim, azok száma kb. hatszáz.
– Írói munkásságod tulajdonképpen újságíró korodban kezdődött számos, helytörténet-jellegű írással. Talán akkor nem is gondoltál könyvben való megjelentetésükre. 1990 előtt nem nézték szívesen – persze nem az olvasókról van szó –, ha valaki Arad főleg magyar, vagy német múltjával foglalkozott. Ficzay Dénes, az „aradológus” is „kikapott” annak idején ezért.
– Így volt. Egy érdekes történet, amiről neked is tudnod kell: talán 1974-ben indítottam egy szerény, teljesen politikamentes sorozatot Szülővárosunk, Arad címmel, hogy az emberekben felpiszkáljam a lokálpatrióta érzelmeket. Lefényképeztettem egy régi patinás épületet, részletet, írtam alá néhány sort, hogy amolyan szellemi gyakorlatként az olvasók felfigyeljenek rá.  Megjelent talán 30-40 ilyen, amikor egyszer csak behívattak a pártbizottság propaganda osztályára, a főelvtárshoz; üvöltöztek velem, s értésemre adták, hogy kirúghatnak, s még a tanügybe se mehetek vissza. Végül megegyeztünk valahogy, hogy az „új megvalósításokról” is írni fogok, s megúsztam a kirúgást.
– Visszatérve a németországi idős hölgy óhajára: min dolgozol jelenleg?
– Ez nem a dicsekvés helye, de most kényszerhelyzetben vagyok, amit mindig szerettem volna elkerülni. Olyan típus vagyok, hogy ha valamin dolgozom, semmi másra nem tudok figyelni. Elkezdtem valamit, a Bohus-palota kismonográfiáját Palota a Zrínyi utcában címmel. Nem kizárólag, sőt legkevésbé a palotáról szól, hanem az erdélyi palotaépítés-kultuszról, arról, hogy milyen céllal, kik építették stb., szó lesz a Bohus-palotában és környékén működő intézményekről, lenne benne egy kis aradi mozitörténet. Nagyon érdekes emberek lakták, akik a közért dolgoztak – köztük festőművészek. Régi vágyam az „aradikumok” (ezt a szót én kreáltam a hungarikum mintájára) olyan dolgokról, amelyekben Arad országos vagy közép-európai szinten első volt – most negyven körül van a számuk, és nem kis dolgokról van szó.
– Ezek közül te már többről beszámoltál a könyveidben. Ez egy külön könyv lenne?
– A helytörténész „mindenevő”, nem koncentrálhat csak egy témára, korra, mint egy történész. Sok mindent megírtam már, sok mindenben újabb és újabb „felfedezések” jönnek, amelyeket, legalábbis az utóbbi 50-60 évben, én „fedeztem fel”. Én fedeztem fel, például, Jávor Pál szülőházát, én találtam meg születési bizonyítványát stb.
– Hogy kezdődött ez a helytörténeti irányulás számodra?
– Egyszerűen. Ficzay Dénes nekem is tanárom volt, ő ébresztette fel bennem az érdeklődést. Amikor egyetemista lettem, s erre-arra utaztam, mindig mindent összehasonlítottam Araddal, hogy mi jobb, mi rosszabb. Tősgyökeres aradi vagyok egyébként, s gyermekkoromban, ha anyámat elkísértem valahová, feltűnt, hogy mindenkinek köszönt, illetve köszöntek neki. Egyszer azt mondta: fiam, akit én nem ismerek, azt nem is érdemes. Aztán én is nagyon sok embert megismertem, minden nemzetiségűt – magyart, románt, zsidót, szerbet. Elbeszélgettem velük, nagyon sok mindent meg is tudtam tőlük.
– Nem ez az első díjad, kitüntetésed. Melegíti-e egy kicsit a szívedet az Ezüstfenyő?
– Hát… igen. Alapvetően balszerencsés embernek tartom magam, legalábbis hosszú ideig ez volt véleményem. Örülök neki, de nem tartom nagyon nagy jelentőségűnek. Úgy gondolom, az első díj szerencse kérdése, utána már szinte szabályszerűen jönnek a többiek. S mivel úgy hat hét múlva betöltöm a 75. évemet (hál’istennek nem nagyon érzem),  már eszembe jutott, hogy az ilyen kitüntetések úgy az élet vége felé érik az embert… Már régóta mondogatom mindenfele: gondoskodni kell az utánpótlásról, hogy Ujj János meg jómagam is átadhassuk majd lassacskán a stafétabotot. Be is vontak két fiatal történészt, igazán örülök neki.
– Hogyan telik mostanság egy napod?
– Nemigen van olyan nap – kivéve, amikor nem vagyok Aradon –, hogy minimum 3-4 órát ne dolgozzam. A reggeli órákban szoktam, úgy 12-ig, akkor kimegyek a városba, délután négytől megint leülök úgy fél nyolcig. Régebben bementem a könyvtárba, mostanában ritkábban, mert már nemigen találok újdonságot. Ha több napra megyek Budapestre, felkeresem a levéltárat, könyvtárat. Sok időmet elveszi, hogy válaszolok az e-mailekre, nagyon sok felkérést kapok, keresik az ősöket stb. Ezt nagyon nem szeretem, nincs rá időm, bár némelyik kérelmező viszontsegítséget ajánl fel. De én nem szeretek kérni, sokkal szívesebben adok. 
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

A Kölcsey Egyesület keddi gyűléséről
Kikerülhet a Feszty-kép a sötétből
Kedden délután tartotta meg a Kölcsey Egyesület vezetősége a 2015-ös év értékelőjét, melynek végeztével az idei terveikről számoltak be – utóbbira fektetve nagyobb hangsúlyt, mert fontosabb a tervekkel foglalkozni.
Az elhangzott beszámolókból kiderült, hogy különösebb pénzügyi gondok nélkül zárták 2015-öt, számokat inkább nem írok. Arra viszont mindenképpen kitérek, hogy az egyesület felelősséget érez nemcsak az elvégzett munka, de az elért eredmény iránt is. Fekete Károly is megfogalmazta, hogy az elért szint kötelez, és hogy a Kölcsey-díj egyre nagyobb elismerést jelent azok számára, akik megkapják.
Idén folytatják a hagyományosnak számító rendezvényeket, új és nagy kihívás azonban a KITÁSZ (Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége) vándorgyűlése. És nem utolsó sorban szem előtt marad Feszty Árpád triptichonjának problémája is: ha ki is lehet bontani, hová lehet felállítani, és kerülhet-e eredeti helyére?
A gyűlésen részt vett Bognár Levente, Arad alpolgármestere, valamint Sós Imre, a Gyulai Kulturális Egyesületek Szövetségének elnöke is. Ő rendkívül jó véleménnyel volt a Kölcsey Egyesületről: „Számomra ez a meghívás nagyon jó lehetőség volt arra, hogy belelássak egy aradi civilszervezet munkájába. Nagyszerű dolognak tartom, hogy olyan széles spektrumon gondolkodik a vezetőség, ami szinte irigylésre méltó. Nem is voltam teljesen felkészülve, és nem voltam tisztában azzal, hogy ilyen sokrétű egyesülettel lesz dolgom. A korábban kigondolt ötleteim az érvényüket vesztették, mert az egyesület már csinál valami olyat, vagy ahhoz hasonlót.”
Az idei év tervei közé tartozik az is, hogy akár a középiskolában is megoldást keresnek az utánpótlás problémájára. Jó lenne létrehozni egy csoportot, szervezetet vagy hasonlót, amelynek tagjai együttműködnének a Kölcsey Egyesülettel, és olyan rendezvényeket szerveznének, amelyek a fiatalokat a kultúra felé csábítják.
Természetesen a szponzorokról sem feledkeztek meg a felszólalók. Az egyesület munkájának kiemelt támogatója Böszörményi Zoltán és Borbély Melinda. Munkával való hozzájárulásukat megköszönték Nagy Istvánnak, Zehe Istvánnak, Vasile Andreinek, Siska-Szabó Zoltánnak és sok más jótevőnek. Mindenképpen megemlítendő az RMDSZ, a város Kulturális Központja, a Megyei Múzeum és személyesen az alpolgármester úr támogatása is. 
Gál Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Fokozódó magyarellenesség
Sepsiszentgyörgyön hetek óta egy csendőrségi terepjáró járőrözik. A benne ülők lépésben haladva róják vele a várost, ha éppen nem a Gróf Mikó Imre utcában vagy a Bodok hotel előtt kialakított pihenők valamelyikében állnak lesben. Ugyanakkor egy idő óta a rendőrség járművei is sűrűbben tűnnek fel, mint eddig, így ha valaki esti sétára indul, tekintete lépten-nyomon a karhatalmi szervek járműveibe botlik.
Mindezek láttán óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, hogy mi lehet a készültségi állapot oka. Válasz híján azonban csak találgatni lehet, bár egy demokratikus államban az ilyen és hasonló intézkedések bevezetését nemcsak az érintettek tudomására hozzák, hanem meg is indokolják. Nálunk nem, főleg a szerintük nem is létező Székelyföldön, ugyanakkor viszont az is megtörténhet, hogy csak itt követelik meg a fokozott éberséget. Számtalanszor bebizonyosodott ugyanis, hogy Bukarest gyarmatként kezeli ezt a vidéket, őshonos lakóit pedig ellenségnek nézi. Így az sem véletlen, hogy mifelénk a rendőrség, csendőrség és titkosszolgálatok állományának létszáma jóval magasabb az országos átlagénál.
Az a tény pedig, hogy a fegyveres testületek nálunk szolgálatot teljesítő tagjai még veszélyességi pótlékot is kapnak, akárcsak afganisztáni küldetésük alatt, mindent elárul a nálunk betöltött szerepükről, illetve a hatalom szándékáról. És hogy ez számunkra semmi jót sem ígér, azt a velünk szemben tanúsított pökhendi viselkedésük, valamint arrogáns, olykor agresszív magatartásuk is bizonyítja. Gondoljunk csak a durván bántalmazott gidófalvi és szentléleki fiatalokra vagy a február 20-án Kézdivásárhelyen általuk elkövetett halálos gázolás elhallgatására. Legújabban pedig terrorista veszélyre hivatkozva fokozzák a magyarellenes intézkedéseket. 
Minden jel arra mutat tehát, hogy kezdenek visszatérni a Ceauşescu-féle kommunista diktatúrának az erdélyi magyarság megfélemlítésére és megsemmisítésére irányuló gyakorlatához. Szándékuk megvalósítását azonban összefogással és bátor kiállással meg lehet akadályozni! 
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elhunyt Tokay György
Méltósággal viselt hosszú betegség után elhunyt Tokay György ügyvéd, újságíró, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő, volt román diplomata.
Tokay György 1939-ben született Kolozsvárott, jogi tanulmányait ugyanott végezte. Pályáját jogtanácsosként és újságíróként kezdte, a Vörös Lobogó című aradi magyar nyelvű kommunista pártlap publicistája volt 1968 és 1975 között. 1976-tól ügyvédként dolgozott a Ceaușescu-diktatúra bukásáig. A rendszerváltás napjaiban részt vett az aradi RMDSZ megalapításában, 1990-től 2004-ig parlamenti képviselője volt a fokozatosan román versenypárttá vált szövetségnek. 1997–1998-ban kisebbségvédelmi miniszterként működött.
A rendszerváltás utáni erdélyi magyar politika egyik legbefolyásosabb személyiségeinek egyike. Frunda György és Borbély László mellett részt vett a vitatott „neptuni találkozókon”. A hármak a Fekete-tengeri üdülőhelyen 1993 júniusában bármiféle felhatalmazás nélkül tárgyalásba bocsátkoztak a román államhatalommal, és beleegyeztek abba, hogy semmiféle akadályt nem gördítenek Románia Európa Tanácsba történő felvétele elé, vagyis a magyar érdek szempontjából tudatosan kihasználatlanul hagytak egy fontos külpolitikai lehetőséget. Elemzők az akkori egyeztetésekre vezetik vissza a magyar érdekképviselet későbbi kormányzati részvételét és tájbasimulását, a Demokratikus Konvenció 1996-os választási győzelme után.
Tokay György volt Románia első magyar származású nagykövete a rendszerváltás után. Két balti államban, Litvániában és Lettországban teljesített szolgálatot. Javára írható, hogy jelentős szerepet játszott az aradi Szabadság-szobor újbóli köztéri felállításában és a magyar középiskola önállósodásában – utóbbiért éhségsztrájkot is vállalt. Közéleti szereplőként ezeket nevezte legfontosabb megvalósításainak a 2012-es Aradi Magyar Napokon, amikor is bemutatták a Jó bolondok ügyvédje című, vele készült interjúkötetet. Ez volt egyébként a legutolsó nyilvános szereplése. Március 27-én lett volna 77 éves. Temetéséről később intézkednek. itthon.ma/erdelyorszag

A túlélés nagymestere 
Lassan szállóigévé lesz Fricz Tamás politológus azon diagnózisa, mely szerint Magyarország egy következmények nélküli ország. Szó, ami szó, nálunk bukni nagyon nehéz, pontosabban esetleges, a politikusi siker illetve kudarc nincs közvetlen összefüggésben a pozitív vagy negatív teljesítménnyel. 
Többnyire az bukik, aki elveszti a pártvezetés bizalmát. Ehhez viszont nem kell hagyományos értelemben vett politikai hibát véteni. Elég rákérdezni például a párt kétes pénzügyeire (mint a MIÉP esetében) vagy csak egyszerűen tengelyt akasztani az elnökkel (Torgyán-féle FKGP). Önmagában az, hogy valaki politikai hibát vét, hazugságon érik, nem teljesít semmit programjából, korrupciós ügybe keveredik, napvilágra kerül zilált magánélete vagy netán bíróság ítéli el, nem jelent feltétlen bukást. 
Erdélyben sem sokkal jobb a helyzet. Markó Béla túlélte, hogy 1993 és 1995 között a rá bízott legfontosabb programpontok közül (kataszter, belső választás, autonómia-statutumok) semmit sem teljesített. Sőt: 1995 óta még két ízben (1999-ben és 2003-ban) újraválasztották, annak ellenére, hogy e kulcsfontosságú közösségi kérdésekben azóta sincs előrelépés. Azt is túlélte, hogy az ominózus 1996-os kormányzati szerepvállalás kapcsán kijelentette: ha e történelmi kísérlet kudarcba fullad, lemond. A prognosztizálható kudarc "megvolt", az RMDSZ nemhogy az autonómia megvalósítását nem érte el 1996 és 2000 között, de még a kormányzati partnerek által megígért minimumot sem: a közigazgatásbeli nyelvhasználat végül csak a következő ciklusban rendeződött s nem éppen kielégítő módon, az ingatlan visszaszolgáltatás jogi rendezése szintén, (s mindmáig megy a huzavona a gyakorlatba ültetés szintjén) s önálló állami magyar egyetem továbbra sincs. Markó Béla pedig még mindig elnök. 
Tokay György önként vonult vissza annak dacára, hogy pártállami múltjára már 1993-ban fény derült (lásd ehhez Szőcs Géza 1993 január közepén a brassói kongresszuson bemutatott pamfletjét, mely bőven idéz Tokay hét éves pártújságírói munkásságából), hogy részt vett a Neptun-ügyben, hogy az Egyesült Államokban (!) azzal vádolta Tőkés Lászlót (!), szervezete tiszteletbeli elnökét, hogy apokaliptikus látomásai vannak, (a 2002-es népszámlálás tragikus módon igazolta, hogy szó sem volt "látomásokról": 200.000 lélek elvesztése tíz év alatt egy másfél-kétmilliós közösség esetében békeidőben példátlan veszteség), hogy elhatárolódott a tiszteletbeli elnök etnikai tisztogatásra vonatkozó kijelentésétől, melyet még a román oldalról is volt, aki felvállalt (!),1996 elején azzal vádolta meg az RMDSZ egy részét minden ok nélkül, hogy "faji alapra akarja helyezni a szervezetet", minisztersége idején pedig kijelentette, hogy az erdélyi magyarok nem kívánnak pozitív diszkriminációt az anyaország részéről vízumügyben. Példákat lehetne még sorolni, de olyat aligha említhetnénk, mely felülmúlná Frunda György szenátor produkcióját. A román és magyar oldalon mindmáig sztárszenátornak tekintett politikus a túlélés nagymesterre. Sikerült megszerezze az RMDSZ vezetőinek bizalmát annak dacára, hogy a Független Magyar Párt politikusaként került be a parlamentbe. (E szervezetet még a Markó-vonal is szekus-gyanús képződménynek tartotta, ebből jött létre a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt, melynek elnöke Kiss Kálmán, az RMSZDP totális esélytelenségét látva 2004-ben előbb székely etnikai szervezetet próbált létrehozni, majd e terv meghiúsulása után a Nagyrománia Párt listáján (!) indult a választásokon. Csutak István volt képviselő 1993-as visszaemlékezése szerint éppenséggel Frunda egyik mai szövetségese, a szintén Neptun megjárt Borbély László járta körbe a képviselőket azzal, hogy vigyázzanak Frundával, mert az FMP embere és titkosszolgálati ügynök. FMP-s múltját maga Frunda sem tagadta. 
1993-ban ő volt az, akinek javaslatára végül is nem került bele az RMDSZ programjába a területi autonómia. (E követelést csak 1995-ben sikerült programszinten kodifikálni.) Ezt 1996-ban kerek perec letagadta már idézett Erdélyi Naplós interjújában. Ugyanebben az évben, midőn a román hatalom magyarellenessége a csúcsokat verdeste, arról nyilatkozott, hogy akkor lenne a legboldogabb, ha kormányon látná saját szervezetét , illetve részt vett a nyilvánvalóan diverziós célzatú, kizárólag Románia külföldi imázsának javítását célzó Neptuni tárgyalásokon , melyet a Markó-szárny által dominált RMDSZ SZKT is kemény hangon ítélt el.  1996-ban elnökjelöltként megpróbálta legimitálni a Neptun-gate-et azzal, hogy az atlantai tárgyalásokkal állította azokat párhuzamba. (Holott a neptuni akció előkészítése titkos volt, csak a román hatalmat támogató David Binder tudósított róla, az RMDSZ-es résztvevőknek nem volt megbízásuk a szervezettől s akció célja Románia külpolitikai tőkéjének gyarapítása volt. Az Atlantai tárgyalás a legnagyobb nyilvánosság előtt zajlott, az RMDSZ részéről minden politikai irányzatot felölelő legitim delegáció vett rajta részt. A célokat illetően mindkét félnek megvolt a maga számítása. A román hatalom továbbra is arra törekedett, hogy párbeszédkészséget mutasson, az RMDSZ pedig arra, hogy nemzetközivé tegye az erdélyi magyarság megoldatlan problémáit. A két esemény összemosását még Markó Béla is elutasította .) Az 1996-os választási kampány teljében a Heti Világgazdaságnak adott interjújában hamis állítások sorát engedte meg magának az elnökjelöléssel kapcsolatban, valamint - s ez még sokkal súlyosabb - a román-magyar alapszerződés lábjegyzetét illetően. Ez, mint ismeretes, azt rögzíti, hogy az Európa Tanács 1201-es ajánlása nem vonatkozik a kollektív jogokra és az autonómiára. Frunda beállítása szerint azt rögzíti, hogy "a cikkelyben foglaltak nem vezethetnek elszakadáshoz". 1996-ig az autonómiának a szegregációval való összefüggésbe hozása a kifejezetten magyarellenes erőknek, vagyis a román félnek valamint az SZDSZ-nek volt a sajátja. (Magyar Bálint 1993-ban egy Szegeden tartott előadásában kísérelte meg a szomszédok prizmáján keresztül nézni az autonómiatörekvéseket . De Tamás Gáspár Miklósnak is volt olyan megnyilatkozása abban az időben, miszerint "Föderalizmus, regionalizmus, autonomizmus: ez mind alkotmányos államaink felbontására irányul." )
Az 1999-es RMDSZ-kongresszuson, midőn a kettős állampolgárság kérdése szóba került, Frunda azzal az állításával hökkentette meg a hallgatóságot, miszerint Horvátország nem adott állampolgárságot a határain kívül élő horvátoknak, csak útlevelet és választójogot. (A horvát példa a 2004. december 5-i népszavazásnak köszönhetően az egyik fő hivatkozási alapja lett a nemzet oldalnak, így talán nem kell ecsetelnem Frunda csúsztatási kísérletének nevetségességét s azt bizonygatnom, hogy Horvátország természetesen állampolgárságot adott minden azt igénylő horvátnak.)  2002-ben, midőn a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) ügyében a Szabályzatfelügyelő Bizottság határozata rámutatott az RMDSZ eljárásának törvénytelenségére , azt állította, hogy a határozat nem jogerős és a dokumentumot nem volt hajlandó felolvasni. (Nota bene a nem jogerős döntés is a testületre tartozott volna. Érdekes jogi megoldás lenne az első fokú bírósági határozatok eltitkolása az érintettek, valamint a nyilvánosság elől. A felolvasás megtagadásának oka az volt, hogy az SZFB állásfoglalása tartalmazta azt a passzust, miszerint a döntés jogerős és a Markó-klikk csak kétes szabályosságú manipulációval érte el, hogy a bizottság térjen vissza a döntésre. Mire a visszatérés megtörtént volna, a MIT helyeit a 2003-as kongresszuson a nomenklatúrális szempontok alapján életre hívott Markó-hu Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) küldöttei foglalták el.)  Emlékezetes ugyanezen időben tett nyilatkozata is, mely szerint már elértük a kulturális autonómiát. Miközben Frunda nyilatkozatának idején működtek a tankönyv-kommandók, melyek a személyiségi jogokat semmibe véve székely gyerek iskolatáskájában kutattak magyarországi tankönyveket keresve, a román hatalom mindmáig ott akadályozza a csángók magyar oktatását, ahol tudja, miközben mind a magyar nyelvű oktatás intézményes keretéről, mind pedig a magyaroknak szánt tananyag tartalmáról Bukarestben döntenek. Nesze neked autonómia! Napjainkban Frunda György azzal került az újságok címoldalára, hogy nyilatkozata szerint igyekezni fog meggyőzni az európai fórumokat a román választási törvény demokratizmusáról. A Helsinki bizottságtól az Európai Néppártig, nem kevesen találtak eddig kifogásolnivalót abban, hogy a román szabályozás az etnikai szervezetek számára sokkal szigorúbb feltételeket támaszt, mint a pártok számára. (Ennek értelmében egy kisebbségi szervezet az általa képviselt közösség legalább 15%-ának támogatását kell élvezze, vagy legalább 25.000 tagot kell számláljon, úgy hogy 15 megyében is legkevesebb 300 tagja legyen. E feltételek sokkal keményebbek bármely kisebbség számára, mint a pártoktól megkövetelt 50.000 tag, ami egyébként szintén rendkívül szigorú követelmény.) Frunda tehát bárhonnan jött, bárhányszor mond ellent önmagának, állíthatja a legnagyobb jogi abszurdumot, megmarad pozíciójában. A jelenség sajnos Kárpát medencei szintű. A többségi hatalom számára kényelmes figurák Bugár Bélától, Kasza Józsefen át Markó Béláig vagy Frunda Györgyig mindaddig csúcspolitikus maradnak, amíg egy hiteles magyar szervezet meg nem buktatja az őket hordozó komprádor-alakzatot, az MKP-t, a VMSZt valamint az RMDSZt, a nemzeti érdekek kiárusítására szakosodott álnemzeti triumvirátust. 
Borbély Zsolt Attila
a HUNSOR Erdélyi tudósítója
a cikk megjelent a Kapu oldalain is 
hunsor.se/bzsatudositasai

Gazdaságilag is meg kell erősíteni a magyarságot a Kárpát-medencében
A szimbolikus jogszabályok után Magyarország gazdaságpoltikai eszközökkel is tenni akar a szülőföldön boldogulásért - mondta Potápi Árpád államtitkár a bukaresti RMÜE konferencián.
Romániában új növekedési ciklus vette kezdetét, és az elmúlt ciklusokat is figyelembe véve, rendkívül fontossá vált, hogy levonjuk a megfelelő tanulságokat. Következtetéseket kell megfogalmazni a prociklikus és anticiklikus gondolkodásmód alapján: ne adósodjunk el még jobban akkor, amikor már nem kéne, illetve próbáljuk meg a vállalkozásainkat úgy diverzifikálni, hogy abból hosszú távon is kiegyensúlyozott, saját, biztonságos növekedésünk lehessen - mondta Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója a Romániai Magyar Üzleti Egyesületáltal Magyarország Bukaresti Nagykövetségével, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román Tagozatával és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság bukaresti fiókjával közösen, Bukarestben szervezett üzletember találkozón.
Ha a román gazdaság teljesítményét európai viszonylatban vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy nagyon szép gazdasági növekedésünk volt az uniós átlaghoz viszonyítva - mutatott rá Diósi. Hozzátette: Románia gazdasága természetes módon növekedett ilyen ütemben, ami különösen biztató, hiszen szinte semmi nem történik, ami ezt elősegítené: nincsenek nagy beruházások, nem beszélhetünk az uniós pénzek jelentősebb beáramlásáról, és nagyobb külföldi tőkeberuházásokról sem - fogalmazott a vezérigazgató, aki elmondta, a román gazdaság növekedését jelenleg a belső kereslet növekedése, a fogyasztás fűti.
A vezérigazgató előadásában arra is kitért, hogy bár a megyék egy része szépen kiveszi a részét Románia gazdasági növekedéséből, az ország harmada rendkívüli mértékben leszakadt az általános növekedési tempótól, ezt a változást pedig az ingatlanárak is jól tükrözik. Diósi szerint ez arra hívja fel a figyelmet, hogy az előző kormányok többsége nem sokat tett annak érdekében, hogy olyan fejlesztési programot dolgozzanak ki, amely a déli országrészben, Kovászna megyében, vagy az elmaradottabb területeken befektetőbarát környezetet hozzon létre.
Rámutatott, munkanélküliség tekintetében ugyan látszólag rendkívül jól állunk, hiszen EU-s összehasonlításban a 6,5%-os munkanélküliségi ráta alacsonynak számít, fontos ugyanakkor azt is figyelembe venni, hogy a munkaképes lakosság jelentős része külföldön vállal munkát, illetve nagyon sokan kiesnek a statisztikából. Elmondta, a foglalkoztatottság szerkezete sem mutat túl biztató képet, a lakosság mintegy 30%-a ugyanis mezőgazdaságból él Romániában, de  döbbenetesek azok az adatok is, amelyek szerint az Európai Unióban működő kis családi gazdaságok harmada nálunk található.
Diósi kifejtette, bár önmagában jó hírnek számítana, hogy az elmúlt időszakban növekedtek a munkabérek, de ront az összképen, és rendkívül veszélyes helyzetet teremt, hogy a hazai termelékenység növekedése nem tart ütemet a munkabérek emelkedésével. "Ugyanezt láttuk 2007-ben is, amikor a bérek elaszabadultak, és a termelékenység mögöttük maradt. Akkor ennek nagyon rossz vége lett" - mondta a vezérigazgató.
Diósi szerint problémát jelent az is, hogy az állam nagyon gyengén veszi ki a szerepét a gazdaságépítésből, illetve, hogy a külső befektetők számára rendkívül fontos jogi biztonság is nagymértékű csorbát szenvedett az elmúlt időszakban. Elmondta, a külföldi befektetők körében a túlzott bürokrácia, a korrupció jelenléte, illetve a jogrendszer kiszámíthatatlansága is jelentős kérdőjeleket vet fel. 
Pótápi Árpád: gazdaságilag is meg kell erősíteni a magyarságot a Kárpát-medencében
"Az elmúlt másfél évben radikális váltás következett be a magyar nemzetpolitikában. A szimbolikus jogszabályok meghozatala után ugyanis Magyarország egyre nagyobb figyelmet fordít a szülőföldön való boldogulás elősegítésére, amelyet immár gazdaságpolitikai eszközökkel is támogat. A cél az, hogy csökkentsük, vagy lehetőleg megállítsuk az elvándorlást, ami különböző mértékben, de azért mindenhol jellemző a magyarságra" - mondta Potápi Árpád János magyar államtitkár, aki előadásában Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának tevékenységéről is beszámolót tartott. 
Az államtitkár előadásában kitért azokra a határon átnyúló határmenti programokra is, amelyek a magyarság 80%-ának teremtenek lehetőséget arra, hogy az uniós pénzek lehívásába magyar-magyar együttműködés keretén belül tudjanak bekapcsolódni. A kapcsolatrendszer fejlődésében gondot jelenthet ugyanakkor, hogy a közép-erdélyi, illetve a székelyföldi magyarság ezekbe a határmenti programokba nem bevonható - mutatott rá az államtitkár, hozzátette viszont, hogy keresik a módját annak, hogy a Budapesten kiírt pályázatok lehívásába ezeket a térségeket is be lehessen kapcsolni.
Potápi elmondta, a gazdaságélénkítés egyik stratégiai alapillérét továbbra is a szakképzés támogatásában látják, hiszen a Magyarország által felvállalt gazdasági motor szerepet nem tudják teljesíteni, ha a szakemberek mennyisége és minősége nem növekedik. "Az elmúlt években egyre többet beszélünk a duális szakképzés jelentőségéről és megerősítéséről. Magyarország 2016-ban is, akárcsak 2015-ben, 500 millió forintot (mintegy 1,61 millió eurót) fordít konkrét határon átnyúló fejlesztésekre, tanműhelyek felújítására, illetve eszközök beszerzésére" - mondta az államtitkár.
Olti Ágoston: megéri lehetőséget adni a fiatal vállalkozóknak
Olti Ágoston, az OTP Consulting Románia vezérigazgatója a vállalat Bukaresti Műszaki Egyetemmel partnerségben 2015-ben lebonyolított vállalkozásfejlesztési projekjéről számolt be, amely alapvetően a bukaresti és a délvidéki régióra korlátozódott. A projekt keretében 400 személyt, köztük 200 egyetemistát képeztek vállalkozói alapismeretekre. A résztvevőkből 40 új vállalkozó került ki, akik egyenként 10 ezer eurós támogatást kaptak egy üzleti terv verseny részeként új vállalkozás indítására. 
A projekt részeként a 40 kezdő vállalkozás mellett 80 munkahely jött létre. A nyertes cégek között volt 7 informatikai vállalkozás, magas hegyvidéki turizmusban tevékenykedő cég, fogorvosi rendelő, de különböző kreatív szakmák képviselői is. Olti elmondása szerint, amikor a vállalkozásokat kiválogatták, elsősorban azt tartották szem előtt, hogy az üzleti ötlet életképes legyen, és egyedi.
A vezérigazgató kiemelte, a projekt egyik legsikeresebb részének azokat a rendezvényeket tartja, ahol a kezdő vállalkozások egymással találkozhattak, és egymás közt tanultak meg üzletelni. A projekt részeként ugyanis azon túl, hogy tanácsadással segítették a kezdő vállalkozókat, fontosnak tartották, hogy ne csak a POS DRU program keretén belül megnyert 10 ezer eurót adják, hanem hozzásegítsék a kezdő vállalkozásokat az új üzleti lehetőségekhez is.
Olti rámutatott, érdekes tapasztalat volt számukra is, hogy a vállalkozásaik az üzleti tervükben a támogatás jelentős részét fordították marketingköltségekre. "Eleinte szörnyülködtünk a reklámköltségek magas összegén, de később a vállalkozások online jelenléte és sikere is őket igazolta" - mondta. Hozzátette, sajnos a fiatalok még mindig félnek az EU-s forrásoktól és a bürokráciától, hiszen a tapasztaltabb vállalkozók és a média is gyakran nagyon negatív képet mutatnak a támogatásban rejlő lehetőségekről.
Tamás Péter: a magyarság még mindig kiaknázatlan üzleti lehetőség
Magyarnak lenni egy rendkívül jó üzleti lehetőség - hívta fel a figyelmet Tamás Péter, a temesvári székhelyű Tifel vállalat tulajdonosa, aki a romániai magyar üzleti vállalkozások elindulásának buktatóiról, illetve lehetőségeiről tartott előadást. Elmondta, a szórványban, vagy a nyugati országokban élő magyar közösségek nagyon gyakran nem vállalják fel az értékeiket, és nem ismerik fel az ebben rejlő potenciált. "Van bennük egy kis komfortizmus, miszerint egy magyar étterem például a románokat úgysem érdekli. Azt gondolom, ez egy hatalmas tévedés, és egy elszalasztott üzleti lehetőség" - mondta a vállalkozó.
Tamás rámutatott, azért is fontos lenne ezeknek az értékeknek a kiemelése, mert az infrastruktúra fejlődésével nem csupán a külföldről érkező, hanem a belföldi turisták száma is lényegesen növekedni fog. "Erre fel kell készülni. Székelyföldön például nagy előrelépések történtek ebben a tekintetben, egyre több a vendég. A szórványvidékekre azonban ez még talán nem jellemző" - fejtette ki. Hozzátette, nem feltétlen "magyarkodásra" van szükség, hanem egy olyan környezet kialakítására, amely a turizmus szempontjából célravezető lehet.
A networking nem más, mint a tudatos üzleti kapcsolatépítés megfűszerezve azzal, hogy bizalmi alapon, jutalékmentesen egymás kapcsolati hálóját megosztjuk, és ezen erősödünk - emelte ki előadásában Bács Ferenc, a BNI Észak-Kelet Magyarország regionális igazgatója. Rámutatott, az üzleti előrementelt gyakorlatilag nem a kapcsolatok mennyisége, hanem a minősége határozza meg.  Bács Ferenc: a legolcsóbb marketing a névjegykártya
"Nagyon sokan arra koncentrálnak, hogy minél több névjegykártyát gyűjtsenek. Nem ismerik fel, hogy stratégiailag kell összekapcsolniuk magukat erős vállalkozásokkal. Stratégiai partnerségnek pedig azt lehet nevezni, amikor ugyanazt az ügyfélkört több partner más-más szolgáltatásokkal egészíti ki" - mondta Bács. Kiemelte, a kapcsolatok minőségi irányba való elmozdítása azért is nagyon fontos, mert rengeteg felesleges kiadástól kímélheti meg magát a vállalkozó.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Román Tagozatának szerepéről beszélt előadásában Rák János Zoltán, a tagozat titkára. Elmondta, az 1999-ben létrehozott tagozat feladata a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítése Románia és Magyarország egész területén. Kiemelte, hogy 2012-től minden Magyarországon jegyzett vállalatnak kötelező regisztrálnia a kereskedelmi és iparkamara valamely tagozatához. "A vállalatoknak a regisztrációhoz körülbelül 5 ezer forintos díjat kell fizetniük. Eleinte nehezen fogadták ezt a kötelezettséget, később azonban felismerték, hogy ezért a díjért cserébe az MKIK olyan szolgáltatásokat nyújt, mint a pénzügyi, adózási és hitelezési tanácsadás, üzleti partnerkeresés, illetve pályázatfigyélés" - mondta a tagozat titkára.
Rák János jelentős előrelépésként számolt be arról, hogy a kötelező regisztrációnak is köszönhetően, most már össze tudnak állítani egy olyan adatbázist is, amelyben kategóriákra bontva a tagok meg tudják tekinteni a leendő partnerek vagy ügyfelek adatait. Emellett naprakész információkkal is tudnak szolgálni azokról a területekről, amelyek iránt a tagozat tagjai érdeklődést mutatnak.
Kicsid Attila. Transindex.ro

Védhatalmi státus
A romániai magyarság elmúlt negyed századának megaláztatását jellemzi dióhéjban az a történet, amely a Tőkés Lászlónak odaítélt Románia Csillaga érdemrend visszavonásáról szól. A bukaresti legfelsőbb bíróság döntése értelmében a kitüntetés visszavonását javasoló becsületbírósági javaslat érvényes, tehát Klaus Johannis államfő kezében van a végleges döntés.
A román politikum által szélsőségesnek, románellenesnek, alkotmányellenesnek bemutatott egykori református püspök, a romániai magyar ellenzéki politizálás frontembere és EP-képviselő megnyilatkozásait ilyen formán kategorizálni annyit tesz, mintha ezzel a romániai magyarság többségét minősítenék. Tőkés László ugyanis a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen elhangzott ominózus beszédében – amely többek között a szociáldemokraták volt elnökénél, Victor Pontánál verte ki a biztosítékot – nem többet és nem kevesebbet kért, mint autonómiát az erdélyi magyarságnak. Mivel tudvalevő, hogy a nagy román ellenszélben ezt önerőből nehéz kiharcolni, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnök társaságában Magyarország védhatalmi státusát kérte, amelyet annak idején Ausztria is gyakorolt a dél-tiroli német közösséggel való viszonyában.
A véleménynyilvánítás szabadságának letéteményeseként elkönyvelt Európai Unióban egy ilyen kijelentés senki ellen nem irányul: Európa egyik legnagyobb, önrendelkezési jogok nélkül, kisebbségben élő és diszkriminált közössége, a romániai magyarság érdekében hangzott el. A többségi román politikum nemcsak közösségi jogokat nem hajlandó adni az erdélyi magyarságnak, hanem azt is büntetné, ha valaki ezt szóba hozza.
Tőkés László érdeme, hogy az elmúlt 25 évben az autonómia gondolatát a Kárpát-medencei közbeszéd tárgyává tette, amiről ma már széles körben lehet gondolatokat cserélni és vitázni. Ennek a közbeszédnek egy újabb fontos stációja a védhatalmi státus iránti igény megfogalmazása, amellyel az anyaország adós az erdélyi magyarság számára. Minden közszereplőnek, aki a közösségi jogok érvényesítéséért száll síkra Erdélyben, éreznie kell, hogy Magyarország ehhez a roppant nehéz és esetenként egyéni szabadságát is kockáztató fellépéséhez erkölcsi, politikai és anyagi támogatást egyaránt biztosít.
Ne legyenek illúzióink a román államhatalom módszereit illetően. Mivel Románia a kisebbségi jogok biztosítása terén nem jogállam, nemcsak érdemrendeket vesz el, hanem minden eszközzel harcol az erdélyi magyarság jogos közösségi követelései ellen. Hathatós magyarországi „védhatalmi” támogatás nélkül mindezt nem lehet ellensúlyozni.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szétesőben az RMDSZ
Csak a vak nem látja, hogy nagy bajban van az RMDSZ. A választások közeledtével vezetői ugyan görcsösen próbálják az erő látszatát kelteni, magabiztosnak tűnni. Hangoskodnak is gyakran, bár ez nem mindig indokolt, de csak úgy, mint az erdőben elcsatangoló gyermek: a maguk bátorítására. Kincstári optimizmusuk, a politikai ráolvasás sem sokat segít, még a 85 százalékos támogatottságuk révedt zsolozsmázása sem, mert gyakran elbizonytalanodnak és nem ok nélkül. A legutóbbi felmérés szerint alig 3 százalékos támogatottságuk nem sok jóval kecsegtet. Ha nincs az előre kialkudozott alternatív küszöb biztonsági hálója, most sokan kétségbeesve kapkodnának fűhöz-fához. Egyesek megteszik így is.
A jelek szerint hiábavaló volt a boldogulást az RMDSZ-ernyőn kívül kereső erők oszd meg és uralkodj elve szerint felszámoló, megsemmisítő akarat, csupán az MPP-t sikerült olyan erővel magukhoz szorítaniuk, hogy az már csak tehetetlen rángásokra képes. Az EMNP nem kér a nagyobb testvér megsemmisítő szövetségéből. Az RMDSZ nőszervezetének – vagy mondjuk kisgazdaplatformjának – szintjére jelentéktelenedett MPP az utolsókat rúgja. Biró Zsolttal vagy nélküle, de nehezen hihető, hogy önálló erőként valaha szerephez juthat, külön entitásként elindulhat-e még valamely választáson. Maradt az EMNP, mint az egyetlen önálló, a kijáró politizálást elvető politikai akarat megfogalmazója. Ez most az RMDSZ legfőbb célpontja. A „szövetség” ahelyett, hogy közösségi, nyelvi, szimbólumhasználati jogaink fokozatos és agresszív visszavétele miatt a bukaresti hatalmi gépezettel venné fel a küzdelmet, minden erejével az erdélyi magyar politikai préri felett akar továbbra is kizárólagos ellenőrzést. Miközben Marosvásárhelyen az erdélyi magyar jogérvényesítés szempontjából szimbolikus jelentőségű frontvárosban képtelenek voltak a polgármesteri szék, illetve a városi képviselőtestületi többség visszaszerzéséhez szükséges valós összefogás feltételeit kidolgozni. A szűk látókörű, kicsinyes politikai érdekeken, helyi ellentéteken nem tudtak felülemelkedni, ezért koalíciós jelölt helyett most független jelölttel próbálkoznak.
Mielőtt elfogultsággal vádolnának, az általam állítottakkal egybecseng az, amit legutóbb az alakulat egyik kulcsembere nyilatkozott a sajtónak, s ami úgy hangzott: az RMDSZ szétesett.
Szentgyörgyi László. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ne szórakozzanak velünk, így akarnak tönkretenni minket?
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a közelmúltban a kolozsvári Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely meghívottja volt: a Közép- és Kelet-Európa kulcsszerepe a keresztény kultúra megőrzésében témájú pódiumbeszélgetésen vett részt. Bevándorlási hullám, a magyar kormány migrációs politikája, a liberális világszemlélet bukása és az európai kereszténység – a jelenünket meghatározó témákról Soltész Miklóssal beszélgettünk.
– A kelet-európai országok – elsősorban a visegrádi négyek – egységesen lépnek fel a migrációval kapcsolatos kérdésekben, a nyugati országokkal ellentétes álláspontra helyezkednek. Minek köszönhető ez?
– Talán annak, hogy ezek az országok hosszú évtizedekig kemény diktatúrában éltek, és az emberekben kialakult egy veszélyérzet. Sokkal nagyobb, mint azokban az országokban, ahol a jólét és a mindennapos küzdelmeknek a hiánya elaltatta az embereket, de a politikusi réteg nagy részét is. Egyre inkább látszik, hogy amint Nyugat-Európában szaporodnak a bajok, az atrocitások, az emberek folyamatosan döbbennek rá arra: itt nagyon nagy gond van. Ugyanakkor azzal a politikával, amelyet Magyarország a bevándorlással kapcsolatosan képvisel a kontinensen, egyre többen azonosulnak. Azt viszont még nem lehet tudni, hogy a nyugati országok vezetői ezt mikor fogják belátni és magukévá tenni.
– Románia is egy hagyományosan keresztény – ortodox – ország, mégsem csatlakozik ebben a kérdésben a többi kelet-európai állam által képviselt állásponthoz. Ez a hagyományos kétkulacsos politikának a következménye?
– Én inkább annak tulajdonítom, hogy Románián nem ment keresztül olyan nagy embertömeg, mint Macedónián, Szerbián, Horvátországon, Szlovénián vagy Magyarországon. Ennek következtében nem érzékeli ennek veszélyét és súlyát. Amikor egy gond távol van az embertől – legyen az földrengés, szökőár vagy bármi más –, akkor lehet, hogy sajnálkozik az adott helyzet miatt, de teljesen másképp reagál, mint amikor azt saját bőrén tapasztalja. Azt látom, a román politika még nem szembesült ezzel a gonddal. Amennyiben az ország határait is elérné egy jelentős bevándorlóhullám, azt hiszem, azonnal felsorakozna a többi ország mögé, amely a V4-ekkel közösen lép fel. Én biztatom is erre őket, mert a Romániában élő emberek élet- és munkaszeretete – bizonyítja ezt az is, hogy milliók hagyják el az országot azért, hogy dolgozzanak – megérdemelné ezt a törődést. A másik gondolatom pedig a következő: az ortodox egyház sokat szenvedett a szétszakítottság miatt, kár lenne az ortodox keresztényeket egy másik fajta veszélynek is kitenni.
– Előadása elején kijelentette: a liberalizmus végnapjait éli Nyugat-Európában. Valóban erről van szó, vagy csak egy pillanatnyi megrendülés tanúi vagyunk?
– Az, hogy a veszélyeket nem ismerik fel, az, hogy ez az ideológia a természet törvényeit akarja felrúgni, az, hogy társadalmi berendezkedésük a kereszténységet teljesen háttérbe szorítja, sőt meg is veti, előbb-utóbb oda vezet, hogy a társadalom képtelen lesz az önvédelemre. Sajnos ezt látjuk már Európa egyre több országában. Ezért a kölni események és a terrorcselekmények sokakban földrengésszerű változást idéztek elő: az emberek ráébredtek arra, hogy őket becsapták. Kérdés, felismerik-e azt, hogy az eddigi társadalmi berendezkedésük mondott csődöt, vagy valami másban fogják meglátni a probléma gyökerét. Tény: a liberalizmus képtelen arra, hogy a társadalomnak védelmet nyújtson. Hadd mondjak egy abszurdnak tűnő, de valós példát: ha valaki Norvégiába kerékpárral megy be, akkor az közlekedési eszköznek számít és a jogszabály értelmében a beutazót nem szabad megállítani. Ezért Norvégiába az összes migráns biciklivel érkezik. Normális dolog ez? Nincs ott épeszű rendőr vagy határőr, aki kijelentené, hogy „Ne szórakozzanak már velünk! Így akarnak tönkretenni minket?”. Egy másik példa az, amit Faymann osztrák kancellár művelt a tavaly ősszel. Csupán azért, hogy politikailag korrekt legyen a beszéde, hosszasan gondolkozott azon, hogyan nevezze a migránsok megfékezésére építendő kerítést. Napokig hazudtak össze-vissza, ócsárolták a magyar politikát. Végül a kerítést szárnyas kapunak kiáltották ki. Hogy jut eszébe valakinek ilyet mondani? Ahelyett, hogy elismerje: a magyaroknak igazuk volt, igenis kerítést kell építeni. Amikor az igazságot nem merik kimondani, amikor a politikailag korrekt diskurzus miatt mindennek és mindenkinek meg akarnak felelni, akkor bizony nagy baj van.
– Tavaly nyáron a magyar kormány a bevándorlókkal kapcsolatos politikája miatt egyedül maradt Európában. Azóta a helyzet folyamatosan változott, az emberek egyre inkább rájöttek arra, hogy „a tárt karokkal fogadjunk be minden bevándorlót” hozzáállás helytelen. Informális csatornákon érkeznek-e olyan vélemények, amelyek helyeslik az akkori magyar álláspontot?
– Amit kérdezett, annak több üzenete is van. Az egyik az, hogy mindenkinek van felelőssége. Mi, magyarok, kicsi, tíz-tizenötmilliós nemzet vagyunk, mégis meg tudtuk változtatni az európai közvéleményt, a közgondolkodást. A környező országok teljes mértékben mellénk álltak, az átlag európai szavazópolgár is nagyrészt nekünk ad igazat. És bizony mesélik a Nyugat-Európában többször megforduló képviselőink, hogy egyes uniós politikusok a liftben rájuk kacsintanak vagy kezet ráznak, és igazat adnak nekünk, de amikor kiállnak a pulpitusra, akkor éppen az ellenkezőjét mondják. Ez a politikai korrektség. Ha valamit a fejükbe vettek, akkor attól nem tágítanak, nem merik elismerni, hogy egy kis nemzetnek is igaza lehet. Reméljük, eljön ennek is az ideje. A másik dolog az, hogy ezek után nekünk nem kell majd folyamatosan a szemükre hánynunk tévedéseiket és azt mondani, „íme, nekünk volt akkor igazunk”, hanem keresni kell az együttműködést, a közös megoldásokat: a kontinens határait meg kell védeni, a közel-keleti konfliktusban szenvedőket szülőföldjükön megsegíteni, az ott élő keresztényeket megvédeni, valamint országainkban a keresztény gyökereket megerősíteni.
– Rádöbbentheti-e a migrációs jelenség Európát arra, hogy rossz irányba indult el, nem a helyes úton jár? Vagy már túl késő?
– Temetni nem szabad magunkat még akkor sem, hogy ha a baj valóban nagyon nagy. Látnunk kell: a felelősség és a feladat óriási. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy az Úr Istennek vannak olyan üzenetei egy nép, egy társadalom, jelen esetben a kereszténynek mondott országok felé, amely így szól: gyerekek, ébredjetek fel, valami nem működik jól a gondolkodásotokban. Ez egyúttal a remény is egyben. Ez változtathatja meg az európai felfogást, aminek – ha belegondolunk – az elmúlt kétezer évben sokszor volt szomorú következménye: rengeteg viszály, belháború, világháború. De szerencsére ezekből mindig talpra tudott állni. Bízom abban, egy ilyen helyzet is arra ébreszti fel a társadalmat, hogy rájön: ami eddig volt, az nem folytatható. A természet törvényeit nem lehet teljes mértékben mellőzni, és igenis vissza kell térni azokhoz a gyökerekhez, amelyek a kereszténységben rejlenek. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkinek azonnal kereszténnyé kell válnia, de elfogadja annak kulturális, civilizációs alapjait, értékeit.
Soltész Miklós
Budapesten született 1963. július 23-án. A budapesti Piarista Gimnáziumba járt. 1988-ban az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolán városgazdász üzemmérnöki diplomát szerzett. 1994-től 2000-ig a Wastl Kft. kereskedelmi vezetője volt. 1994-től a Cisztás Fibrózisban Szenvedő Betegek Országos Egyesületének főtitkára. Mérnöki munkája mellett 1996-tól az V. kerületi alpolgármester. 1997-ben a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség budapesti alelnökévé, majd 2000-ben országos ügyvezető titkárává választották. 1998-tól a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ–MDF képviselőcsoportjának tagja, Budajenő önkormányzati képviselője. 2000 és 2002 között a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium vezetőjének, Fónagy Jánosnak a kabinetfőnöke. 2002 és 2005 között Budajenő polgármestere. A 2006. évi országgyűlési választásokon Pest megyei területi listán szerzett mandátumot. 2006-tól az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság alelnöke, a Fidesz–KDNP frakciószövetség Népjóléti Kabinetjének vezetője. A 2010. évi országgyűlési választásokon is listáról jutott be a parlamentbe. 2010 júniusától a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában dolgozik, jelenleg az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárként.
Somogyi Botond. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Márciusi események a Tomcsa Sándor Színházban
Újabb ősbemutatóra kerül sor a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban: Toepler Zoltán és Garaczi László Brahms és a macskák című drámáját láthatják, Hatházi András rendezésében.
Az előadást csütörtökön, március 3-án 19.00 órától mutatják be. A színház vezetése szerint egy olyan darabról van szó, ami nem szokványos „konzerv”, vagyis nem engedik elbújni a nézőket a székek közt, miközben a színészek játszanak. A nézőket is bevonják – amennyire ezt ők megengedik. Éppen ezért hangsúlyozottan kérik, hogy a bemutatóról ezúttal senki ne késsen el!
„Mivel a Brahms és a macskák egy nyilvános próba, olyan lehetőséget ad a közönségnek, hogy betekintsen a színház életébe, magába a próbafolyamatba. Erre az elmúlt tizenhat évben nem volt lehetőség” – részletezte az igazgató.
Nagy Pál színházigazgató kiemelte, hogy 2016-ban ez az első bemutató, de nem az első Hatházi által rendezett darab Udvarhelyen, szintén ő rendezte három évvel ezelőtt A lovasokat. A szakemberek elsősorban azért szeretik Hatházi munkáját, mivel teljesen másképp közelít magához a színházhoz. Időnként a közönség veszi is a rá kiosztott lapokat, ha nem csak szórakozni és töltekezni akar, hanem játszaná ugyanakkor a színházat.
A Brahms és a macskák ily módon "ősbemutató egy nyilvános próbán", amelyet március 3-án, csütörtökön, 19.00 órától Tomcsa Sándor-bemutatóbérleteseknek, március 4-én, pénteken, 19.00 órától Nyirő József-bérleteseknek, március 10-én, csütörtökön, 19.00 órától Haáz Rezső-, március 11-én, pénteken Kovács György-, március 29-én, kedden Tamási Áron- és március 30-án, szerdán pedig Fekete István-diákbérlet tulajdonosoknak játszanak, szintén este 7 órai kezdettel.
Az égig érő fa bábelőadás - Nagy Regina m.v. rendezésében - március 7-én, hétfőn, 10.00 és 12.00 órától, illetve március 8-án, kedden, ugyancsak 10.00-től és 12.00-től lesz műsoron a Koncertteremben, szabadelőadás formájában.
Az Udvarhely Néptáncműhely előadása, A bál egy táncszínházi előadás, amely a magyar nép kultúrtörténetét próbálja a színpadi mozgás és a zene eszközeivel ábrázolni - rendező: Antal József - március 9., szerda 12.00 – Mikszáth Kálmán diákbérlet, nagyterem, március 9., szerda 19.00 – Fekete István diákbérlet, nagyterem.
A zűrzavaros éccaka Ion Luca Caragiale örökérvényű vígjátékának sajátos továbbgondolása Albu István rendezésében. Ezt az előadást március 13-án, vasárnap 19.00 órától lehet majd megtekinteni, szabadelőadás formájában a nagyteremben, játssza a gyergyószentmikósi Figura Stúdió Színház.
Március 15-ét a forradalom.ma című műsorral köszöntik, napján, 2016. március 15-én 9.00 és 12.00 óra között. További információkat az eseményről a színház honlapján találhat az érdeklődő: www.szinhaz.ro
Neil Simon Pletyka című bohozatát március 22-én, kedden, 19.00 órától Móricz Zsigmond-, március 23-án, szerda, 19.00 órától Arany János-diákbérleteseknek játsszák.
Örkény István Tóték című tragikomédiával március 15én,  kedden Brassóban, a Mátyás mesékkel március 18-án,  pénteken 11.00 és 13.00 órától Kézdivásárhelyen, március 31-én, 11.30 és 13.30 órától Csíkkarcfalván lép fel a társulat. eloszekelyfold.com

Kolozsvári táblaháború
Évek óta zajlik ez is, újabb és újabb kanyarokkal, mindmáig kézzel fogható eredmény nélkül. Már a magyar közösség szempontjából nézve. A legújabb fejlemény az, hogy a Kolozsvári Törvényszék elutasította a Minority Rights egyesület azon kérését, hogy kötelezze a polgármestert hogy tegyen ki a kétnyelvű helységnévtáblákat a város bejárataihoz.
Az nem derül ki a törvényszék honlapján található szűkszavú összefoglalóból, hogy pontosan mi a per tárgya, de az előzményekből és sajtóhírekből arra lehet következtetni hogy az, hogy a polgármester ültesse gyakorlatba a városi képviselő-testületnek a táblák kihelyezésére vonatkozó határozatát. Ez pedig egy teljesen jogos kérés és érthetetlen az ítélet, magam is kíváncsi vagyok, hogy mivel indokolja azt a bíró. Remélem amint a felperes kézhez kapja, közkincsé is teszi majd. Ez biztos: a polgármester az elutasítást nem indokolhatja azzal, hogy a magyarok alakosság kevesebb mint 20%-át teszik ki, ugyanis az 1206/2001-es Kormányhatározat olyan esetben ezt kötelezővé teszi, ellenben legyen akárhány százalék a magyar lakosság, ha a képviselő-testület úgy dönt, akkor a magyar felirat ki kell kerüljön, azért, mert helyi ügyekben ilyen téren a testület szuverén módon dönt, a polgármesternek pedig törvényes kötelessége a testület határozatait végrehajtani. Ha nem ezt teszi, az hivatali visszaélés, vagyis bűncselekmény. Éppen ezért a kolozsvári magyarok megfontolhatják azt is, hogy büntető panaszt tegyenek az akadékoskodó polgármester ellen, megvan rá minden okuk és joguk.
A kérdés ugyanakkor megközelíthető más irányból is. A már említett kormányhatározat 2001-ben született, melléklete pedig tételesen felsorolja az összes olyan települést, amelyben valamely nemzeti kisebbség 20% felett van jelen, s rögzíti azt is, hogy mi a neve az adott településnek ama kisebbség nyelvén. Ebben a mellékletben pedig ott szerepel Kolozsvár is! A kormányhatározat azt is előírja, hogy az érintett települések polgármesterei ki kell helyezzék a kétnyelvű feliratokat (települések s azon belül közintézmények nevei) maximum 90 nappal a határozat érvénybe lépése után. Az a határidő 2002 márciusában járt le, addig kellett volna az akkori polgármester kihelyezze a város bejárataihoz a kétnyelvű táblákat, 14 éve van tehát mulasztásban a mindenkori polgármester.
Ezen rendelkezések végrehajtását a prefektus (is) felügyeli, be nem tartásuk esetén 2500 és 5000 lej közötti bírságot szabhat ki.
Következésképpen ha van ha nincs a táblák kihelyezéséról szóló önkormányzati határozat, azokat a kormányhatározat előírásai szerint még 2002 elején ki kellett volna helyezni, s ez azóta is aktuális, ezt a kötelességet mulasztotta a mindenkori polgármester, ezért a prefektusnak büntetni kellett volna és büntetni kellene. S mivel a jogszabály semmi olyat nem tartalmaz, hogy ha valahol utólag a lakosság részaránya csökken, akkor el kell távolítani a táblát (már csak azért sem, mert a szerzett jogokat jobb helyen visszavonni nem illik), ezért az a tábla ma is ott kellene álljon.
Mindebből az következik, hogy túl azon, hogy a táblaállításra vonatkozó határozat gyakorlatba ültetését kérik, a kolozsváriak még két – békés, azaz nem büntetőjogi – dolgot tehetnek:
1. Felszólítják a polgármestert, hogy az 1206/2001-es Kormányhatározat előírásainak megfelelően helyezze ki a város bejárataihoz, illetve a helyi középületekre a kétnyelvű feliratokat.
2. Jelzik a prefektusnak, hogy a polgármester 14 éves mulasztásban van, s felszólítják, hogy ezért bírságolja meg és kötelezze őt a feliratok kihelyezésére.
Ezek a hazai lehetőségek. De nem szabad megfeledkezni a nemzetköziekről sem. Az Európa Tanács (azon belül kiemelten az 1206/2001-es Kormányhatározatban is hivatkozott Kisebbségi Keretegyezmény titkársága, valamit a két éve igen kritikus jelentést kiadó ECRI) és az EBESZ tájékoztatása a minimum, amit szerintem ezzel az üggyel kapcsolatban is célszerű megtenni. Illetve ha meglesz az ítélet indoklása, azt meg lehet küldeni az Európai Bizottságnak is, azt alátámasztandó, hogy távolról sem jött el az ideje annak, hogy a román igazságszolgáltatás felügyeletét megszüntessék.
Árus Zsolt. itthon.ma//szerintunk

Egy találkozás, két emlékezet
Szóváltásba keveredett csütörtökön Ráduly Róbert Kálmán a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság székhelyén az intézményt vezető Radu Sandu Moldovannal – tudtuk meg Csíkszereda volt polgármesterétől. Szerinte Moldovan ingerülten beszélt és bírsággal fenyegette őt, a főkapitány viszont ezt cáfolja, és nem érti, hogy Ráduly miért őt hibáztatja jelenlegi helyzetéért.
 több mint nyolc hónapja hatósági felügyelet alatt álló, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal megvádolt Ráduly Róbert Kálmánnak a kényszerintézkedésre vonatkozó előírások szerint rendszeresen jelentkeznie kell a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságon. Csütörtökön is ez történt, az intézményben viszont váratlanul összetalálkozott Radu Sandu Moldovan Hargita megyei rendőrfőkapitánnyal. Az ezután történtekről szóló, az érintettektől származó beszámolók részben eltérnek egymástól.
Ahogy Ráduly emlékszik...
„Mivel a bűnvádi iratcsomóból egyértelműen kiderül, hogy a megyei rendőrfőkapitány a koholt vádak gyártásának elindítója, nem kívántam érintkezni vele, de ő beszélgetést kezdeményezett. Mit csinálok? – kérdésére azt válaszoltam, az ön ügyködésének következményeit járom. Majd egyre ingerültebbé válása közepette emlékeztettem, a Truţăval 2014 nyarán folytatott beszélgetésre, és a maroshévízi rendőrség egyik tagja számára kiadott ukázra” – mondta a volt polgármester. Ráduly szerint ennek hatására Moldovan hangnemet váltott és miután azt mondta, „azért van itt, amiket aláírt”, számon kérte Rádulytól, hogyan merte kérni a lemondását, „amikor ön is balesetet okozott”. „A folyamatos közbeszólásai közepette ugyan kissé nehezen, de sikerült rávilágítanom a lényegi különbségre: a rendőrök részegen okoztak halálos balesetet. Szolgálaton kívül voltak – vágta rá, és az ekkor már mintegy féltucatra duzzadt hallgatóság előtt bírsággal fenyegetett, elmarasztalta a szolgálatban levő rendőröket, és távozott” – mesélte Ráduly.
... és ahogy Moldovan
Radu Sandu Moldovan is elmondta kérdésünkre a beszélgetés részleteit. Szerinte ugyanis nem volt vita vagy szóváltás, hanem csak párbeszéd. „Beléptem reggel a rendőrség székhelyére, ő ott volt aláírni. Nem tudtam, ki az, mert háttal állt nekem. Kérdeztem, ki van ott és mit keres? Ő akkor odajött, köszöntem neki, és azt kérdeztem, mit csinál? Azt mondta, azért vagyok itt, amit ön okozott nekem. Rákérdeztem: mit csináltam? A válasz az volt, hogy miattam van ott. Miért, uram? – kérdeztem. Én írtam alá azokat a dokumentumokat, amelyeket ön aláírt? Én is mondhatnám, hogy bűnügyi feljelentést teszek ellene, de még ez hiányzik neki, amilyen helyzetben van most. Nem teszek ilyet, nem ilyen ember vagyok” – magyarázta a rendőrfőkapitány.
Moldovan szerint, ha Ráduly úgy gondolja, hogy így kell viselkednie, az nem az ő problémája, hanem a volt polgármesteré. „Én nem fogok senkit vádolni mindaddig, amíg nincs bizonyítékom. Miért nem hívott tanúskodni?” – tette fel a kérdést Moldovan. Cáfolta azt is, hogy bírsággal fenyegette volna Rádulyt, mint mondta, túl rég ismerik egymást, hogy ehhez folyamodjon. „Ő most ki van borulva, meg kell érteni, hogy ez a helyzet, ő írt alá dokumentumokat. Sajnos nem mindenki érti meg, én megértettem” – összegzett a rendőrfőkapitány. Moldovan azt is jelezte, hogy bármikor szívesen szóba áll a volt polgármesterrel.
Ráduly a lapunknak elmondta még azt is, hogy a szóváltást követően elnézést kért a szolgálatos rendőrtől a kialakult helyzetért, majd a szokásos formaságok után távozott. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt nyolc hónapban több mint százszor járt hasonló okokból a megyei rendőr-főkapitányságon, és mindig állampolgárhoz méltó fogadtatásban volt része.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Román politológus az érdemrend-visszavonásról: ez történelemhamisítás
Románia és az 1989-es forradalmak történelmének meghamisításaként értékelte Vladimir Tismăneanu politológus a Hotnews.ro portálon pénteken közölt publicisztikájában azt, hogy Klaus Johannis államfő visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát.
„Nem tudom, mit csinált Klaus Werner Johannis fizikatanár Nagyszebenben 1989. december 16-án, de tudom, mit tett Tőkés László lelkész: nem volt hajlandó elhagyni temesvári parókiáját, amelyet rendőrök ostromoltak és szekusok”  – kezdi írását a politológus (fotó), rámutatva, hogy a különböző korú és nemzetiségű emberek ott élő láncot alkottak azzal a valószerűtlen hittel, hogy a legyőzhetetlennek és örökkévalónak látszó rendszert képesek meghaladni.
Tismăneanu szerint Temesvár akkor megmentette a románok becsületét és méltóságát, a temesvári forradalom pedig elválaszthatatlan attól, akitől „a visszanyert európaiság nevében megválasztott” Klaus Johannis visszavonta Románia csillagát.
Megjegyzi: Johannis neve egyszer sem szerepel a romániai kommunista diktatúrát tanulmányozó elnöki különbizottság jelentésében, míg Tőkést három helyen is említik az ellenállók között. „Legalább emiatt – mondjuk történelmi szemérmességből – tartózkodhatott volna ettől a kínos gesztustól. Számomra ez ugyanolyan, mint amikor Ion Iliescu 2004 novemberében elnöksége utolsó száz méterén ugyanezzel az érdemrenddel tüntette ki Corneliu Vadim Tudort” – írja Tismăneanu. Szerinte akárhogy is próbálná magyarázni, Johannis „az egykori és mai szekusok” bosszúvágyát elégítette ki ezzel a gesztussal.
„Fogadja ezt a szöveget tiltakozásként az ország és az 1989-es forradalmak történelmének meghamisítása ellen” – zárja a román elnöknek címzett sorait a szerző.
Vladimir Tismăneanu
Az Amerikai Egyesült Államokban élő román politológus, egyetemi oktató. Az általa vezetett elnöki különbizottság készítette azt a 660 oldalas átfogó jelentést a romániai kommunizmus bűneiről, amelynek alapján 2006-ban Traian Băsescu államfő a parlament plénuma előtt hivatalosan elítélte, illegitimnek és kriminálisnak nevezve a kommunista rendszert.
MTI. Székelyhon.ro

EMNP: Temesvár szellemiségét sérti az érdemrend visszavonása
Temesvár szellemiségét és a szólásszabadság jogát sértette meg Klaus Iohannis államfő azzal, hogy Tőkés Lászlótól visszavonta a Románia csillaga kitüntetést – hangoztatta pénteken közzétett állásfoglalásában az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöksége, hozzátéve, hogy elítéli és a jogállamisággal ellentétesnek tartja a román elnök döntését.
Szilágyi Zsolt pártelnök közleménye szerint a Tőkés László ellen 2013-ban indított eljárásban – amelyet Victor Ponta akkori kormányfő „és szocialista kollégái” kezdeményeztek – nem a méltányosság és az igazság, hanem a bosszúállás és a magyarellenesség uralkodott.
„Tudván azt, hogy a kommunista utódpárt több volt minisztere és vezetője van jogerősen elítélve korrupció, hamisítás, csalás és egyéb visszaélések miatt, ezennel felkérjük Románia elnökét, vizsgálja meg, kik azok a ma is börtönben ülő politikusok és volt miniszterek, akik valamilyen román állami érdemrenddel rendelkeznek. Ha valóban korrupciómentes közéletet és jogállamiságot akar, tőlük kellett volna először megvonnia az állami kitüntetéseket, nem a szabadságért és a demokráciáért 1989-ban életét kockáztató egykori temesvári lelkésztől” – mutat rá az EMNP.
A párt szerint a román államfő azt mondta ki, hogy a szólásszabadság joga a 21. század Romániájában nem mindenkit illet meg, és kettős mércét alkalmazott, amikor Tőkés Lászlótól – aki az erdélyi magyarok megmaradásához kérte Magyarország fellépését – olyan jogot vitatott el, amellyel a román nemzetpolitika is él.
Az EMNP emlékeztet: Tőkés László a kommunista diktatúra megdöntésében játszott történelmi szerepéért kapta a kitüntetést. Ennek visszavonása szerintük azt bizonyítja, hogy Románia nem képes „saját történelmét a napi politikai csatározásoktól, kisstílű politikai érdekektől mentesen kezelni”. „Számunkra, függetlenül Bukarest döntésétől, Románia csillaga Temesváron marad” – zárul az EMNP állásfoglalása.
Klaus Johannis államfő csütörtökön jelentette be, hogy a kitüntetettek becsületbírósága által tett javaslatnak megfelelően visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, miként azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Székelyhon.ro

Irányváltás kellene
Érdekes jelenségre világított rá a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) minap, rámutatva, milyen visszásságokhoz vezet az RMDSZ kint is vagyok, bent is vagyok politikája, no meg hogy a nemzeti közösség érdekeinek védelmében inkább akadály volt, mint segítség a kormányzati szerepvállalás.
Nem véletlen, hogy csak jó néhány hónappal az ellenzékbe szorulás után hallani először arról: az RMDSZ árnyékjelentéssel próbálja kiigazítani azokat a valótlanságokat, melyeket az Európa Tanácsnak elküldött, a kisebbségi jogok biztosításáról szóló országos dokumentum tartalmaz. Csakhogy, mint kiderült, a jelentést az az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala készítette, amelynek vezetője októberig az RMDSZ embere volt – a jelentést decemberben továbbították az ET-nek –, és Laczikó Enikő azóta is ott van, igaz, „csak” helyettes vezetőként. Fura az is, hogy az RMDSZ mostanáig soha nem emelt kifogást a hasonló jelentések kapcsán, pedig ez immár a negyedik, és ismervén helyzetünket, nehéz elképzelni, hogy a korábbiak a mostaninál valósabb képet festettek volna. A szövetség kormányon lévén vagy épp oda készülődvén, „mindhárom alkalommal maximálisan támogatta az országjelentések nem túlzottan magyarbarát és irreális statisztikáit, amelyek a magyar közösséget érintően a »minden rendben« képet festették” – fogalmazott a CEMO. Magyarán, hitelesítették a román kormányok sorozatos hazugságait.
Az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter felháborodott a CEMO felvetésén, hogy független civil szervezetek lennének illetékesek árnyékjelentések készítésében – az ET kritériumai között is ez szerepel –, nem hajlandó sem megérteni, sem elfogadni, miért találják úgy egyesek, hogy az előzmények után a szövetség nem hiteles forrás. Mintha Csipkerózsika-álomból ébrednének, hirtelen kiderült: „az RMDSZ-nek minden joga és kötelezettsége is megvan árnyékjelentést készíteni”. Szaporodnak a magyarellenes támadások, az RMDSZ-es tisztségviselők feje fölött is ott köröz a korrupcióellenes ügyészség, összeomlani látszik a torony, amelynek tégláit 25 éve rakosgatják egymásra nagyon lassan Bukarestben. Előtűnik, hogy megszerzett jogok is visszavehetőek, a kormányba simulásnak, a kis lépések politikájának eredményei egyik napról a másikra szertefoszolhatnak. Semmivé válhat mindaz, aminek kiharcolására oly büszke az RMDSZ.  Újabb és újabb bizonyítékok kerülnek elő, melyek megmutatják, mennyire téves úton bolyongunk bő negyedszázada. Milyen keveset adott és mily sok lehetőséget vett el a megalkuvó, kompromisszumokra alapozott Bukarest-központú politizálás. Változás kellene, melyhez a tavaly meghirdetett megújulás nagyon kevés, ideje lenne az irányváltásnak, a határozottabb, következetesebb kiállásnak és nemcsak választások előtt, a szavazatszerzés bűvöletében. 
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Halványodó emlékezet
Egy tucat emlékező gyűlt össze tegnap a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban a kommunizmus áldozatainak kopjafájánál, hogy koszorúzva, gyertyákat gyújtva idén is leróják kegyeletüket a pontosan 67 évvel ezelőtt az akkori hatalom által ki- és áttelepítettek emléke előtt. 
A megemlékezést a dálnoki Beczásy Tánya szervezte, aki maga is elszenvedője volt az akkori eseményeknek, de Szotyorból, Uzonból, valamint Sepsiszentgyörgyről is érkeztek. Beczásy Tánya szerint, noha évről évre kevesebben gyűlnek össze, úgy érzik, szükség van ezekre az eseményekre, hiszen ők az utolsók, akik még fel tudják idézni, mit jelentett 1949. március 3-a, hiszen átélték az akkori terrort és borzalmakat. Manapság már egyre kevesebben ismerik, pontosan mi is történt 67 évvel ezelőtt, és mintha nem is szívesen beszélnének arról a korszakról. Incze Sándor nyugalmazott református esperes – akinek érmelléki rokonai szintén átélték a meghurcoltatást, áttelepítést – szerinte„egy igazán sötét korszakról” lehet beszélni, a ma emberének fogalma sem lehet, mit jelentett, amikor az éjszaka közepén a milícia kiver az ágyadból, majd akaratod ellenére menned kell, istállóban, disznópajtában, viskókban élned, egyszerűen azért, mert a rendszer úgy gondolja, osztályellenség vagy. Éppen ezért fontos nem csak emlékezni, de gyermekeinknek, unokáinknak elmesélni az akkor történteket, hiszen lassan, de biztosan feledésbe merül minden. Az emlékezők az Úr imádságával, a Miatyánkkal zárták a megemlékezést.
Hatvanhét évvel ezelőtt a 87. számú törvény megjelenését követő nap hajnalán a román kommunista hatalom országszerte mintegy 3500–5000 földbirtokos családot hurcolt el kényszerlakhelyre. Erdélyben Marosvásárhelyt, Sepsiszentgyörgyöt, Nagyenyedet, Gyulafehérvárt és Dévát jelölték ki számukra. A Háromszék megyei földbirtokosságot Sepsiszentgyörgyre, majd másfél év múlva Dobrudzsába hurcolták.
Nagy D. István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Évet értékelt a védelmi tárca
Románia a NATO kollektív védelmének megerősítését szorgalmazza a szövetség keleti szárnyán, kiemelten a Fekete-tenger térségében, de a déli szárnyon is – hangoztatta Klaus Johannis államfő a védelmi minisztérium évértékelő értekezletén csütörtökön.
Az észak-atlanti szövetség varsói csúcsértekezletén Románia támogatni fogja, hogy a NATO többnemzetiségű tengerészeti erőt szervezzen a Fekete-tengeren – tette hozzá.
Johannis szerint a 2015. év jelentős előrelépéseket hozott a román hadsereg életében, az ország teljesítette nemzetközi vállalásait, NATO-szövetségesei előtt bizonyítva eltökéltségét, hogy igazi "szolgáltatója" akar lenni a biztonságnak a térségben.
Az elnök felidézte, hogy tavaly a parlament elfogadta az új nemzetvédelmi stratégiát, továbbá pártközi konszenzus született arról, hogy Románia kormányai a GDP legalább 2 százalékát fordítják védelmi kiadásokra a következő évtizedben.
Dacian Ciolos miniszterelnök kiemelte: Románia felelőssége, hogy maga is hozzájáruljon a NATO keleti szárnyának megerősítéséhez. Rámutatott: a közeljövőben megkezdi működését az amerikai rakétapajzs romániai bázisa, továbbá Románia fogadta be a gyorsreagálású erők egyik integrációs központját, valamint a NATO délkeleti hadosztály- parancsnokságát.
Mihnea Motoc védelmi miniszter úgy vélekedett: az információ intelligens hasznosítása ma már nagyobb erőt jelent, mint egy páncéloshadosztály, de hozzátette: a tárca megnövekedett költségvetésének jelentős részét felszerelésekre költik.
A hadsereg tavaly 96 közbeszerzési programot és 400 hadgyakorlatot bonyolított le, ezek közül több mint százat nemzetközi részvétellel. Románia 764 katonája vett részt külföldi missziókban, folytatta a korszerű harci repülőgépek beszerzési programját, Spartan rövid- és középhatótávú repülőket, Piranha páncélos járműveket vásárolt, egy harmadik IAR 330 Puma haditengerészeti helikoptert és egy második C-130-as szállító repülőgépet is beszerzett. Népújság (

Verseny a hazaszeretetről és az összefogásról
Kisiratosi siker az Erzsébet-vetélkedő döntőjében
Három hónap megfeszített munkája hozta meg gyümölcsét a kisiratosi diákok számára február 26-án, amikor a műsorvezető a mikrofonhoz lépett és kihirdette a végeredményt. A Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, Iratosi betyárok csapata a Kárpát-medencei döntőben a harmadik helyezést érte el.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány támogatásával immár negyedik alkalommal szervezték meg az Erzsébet-vetélkedőt, ami Kárpát-medencei kitekintésű, hiszen határon innen és túlról 7–12. osztályos diákok vehetnek részt rajta. Négy év alatt közel másfélezer csapat mérte össze tudását a vetélkedőn, melynek célja, hogy minél több fiatalban felébredjen a vágy a Kárpát-medence ismert vagy kevésbé ismert, „rejtőzködő” értékeinek felfedezése iránt.
Az idei Erzsébet-vetélkedőre 156 csapat regisztrált, melyből 48 képviselte a külhoni magyarságot. A három tagból álló csapatok 3+1 internetes fordulóban, a Kárpát-medencei magyarság kultúrájával, történelmével, természeti értékeivel kapcsolatos feladatsorokat oldottak meg. Az érdekes és szórakoztató feladatok nagy türelmet és kitartást igényeltek tanulóktól és vezetőtanároktól egyaránt. A tíz legjobb eredményt elérő csapat utazhatott azután Budapestre, a Duna-palotában megrendezett döntőre.
Iskolánk két csapatot nevezett az idei versenyre. Ezek: a Szalbek brigád – Almási Dóra, Cioara Alexandra, Torma Alex (VII. osztályos tanulók) és az Iratosi betyárok – Almási Lóránt (VII. o), Kiss Nikolett (VIII. o) és Pelle Patrik (VIII. o). Amikor hírül vettük, hogy az Iratosi betyároknak sikerült beverekedniük magukat a legjobb tíz közé, nagy volt az öröm, hiszen összesen egymillió forint értékű tárgynyereményekért és üdülési lehetőségekért versenghettek a február 26-ai szóbeli döntőn. Utaztunk Budapestre, de tudatában voltunk a felelősségünknek is. A döntőn részt venni óriási megtiszteltetés önmagában is, de nem felejthettük el, hogy Kisiratos nevét visszük az összmagyarság fővárosába, tehát nem vallhatunk szégyent. „Csak ne legyünk utolsók” volt a jelszó. A feladatot nehezítette, hogy a döntőbe jutottak között csupán három általános iskola volt, a többiek középiskolások.
Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkárának megnyitója után, melyben az összefogás és a Kárpát-medencében élő tehetséges fiatalok támogatásának a fontosságát hangsúlyozta, kezdetét vette a próbatétel. A szerény kezdés után, az Iratosi betyárok csak a maximummal érték be. A néha komoly, de sokszor játékos feladatok, melyekből nem hiányzott a prezentáció, az irodalom, a művészettörténet, az activity-játék, a Kárpát-medence élővilága témaköre, kettő és fél órán át magasan tartották az adrenalinszintet. Az első két feladatsor megoldása után az Iratosi betyárok szemmel láthatóan élvezni kezdték a játékot, és sorra maguk mögé utasították a riválisok nagy részét. Végül, két középiskola (Margitta, Pécs) után dobogós, harmadik helyen végzett az Iratosi betyárok Almási Lóránt, Kiss Nikolett és Pelle Patrik alkotta csapata. Eredményükkel ismertté és elismertté tették Kisiratos és a Páter Godó Mihály Általános Iskola nevét. Nyereményük többnapos vízparti üdülés Siófokon, értékes könyvutalványok, múzeumi belépők és más értékes tárgyak mellett, mindenekelőtt a jól végzett munka érzete. Vezető tanáraik Almási Zsuzsanna és Almási Gábor voltak. A versenyen való részvétel támogatásáért köszönet illeti Kiss József magánvállalkozót.
Zárszóként és a verseny tanulságaként egyetérthetünk Schanda Tamás helyettes államtitkár gondolatával. A Kárpát-medence magyar jövője a tehetséges magyar fiatalok kezében van. Ezt a jövőt azonban csak kemény munkával lehet és kell felépíteni.
Almási Gábor. Nyugati Jelen (Arad)

Pillanatképek megnyitókról, Horváth Lászlótól
Első fényképezőgépét Horváth László 22 éves korában kapta, azóta elméleti és gyakorlati vonatkozásban is igyekezett fejleszteni a fotózással kapcsolatos tudását, ismereteit. Szerepelt már a nagyenyedi Inter-Art és a nagyváradi Varadinum csoportos kiállításain, Kolozsváron a Szabók bástyájában, a Kolozsvár Társaságnál és a magyar főkonzulátuson láthatták munkáit az érdeklődők. A Művészeti Múzeum emeleti termeiben az utóbbi években készített alkotásai közül mutat be ezúttal néhányat, amelyek kolozsvári tárlatmegnyitók különböző mozzanatait örökítik meg, a köszöntésektől és méltatásoktól kezdve a vidám, baráti beszélgetésekig.
Florin Gherasim muzeográfus, a kiállítás kurátora a szerda délutáni megnyitón felidézte, hogy ők is éppen egy tárlatmegnyitón ismerkedtek meg, majd azután többször találkoztak hasonló eseményeken. Többezer fotó közül választottak ki több mint hatvanat a mostani alkalomra, az első két teremben a Művészeti Múzeumban, a másik kettőben pedig a város más helyszínein (Minerva-ház, Quadro Galéria, Barabás Miklós Galéria, Apáczai Galéria stb.) készült fényképeket tárnak a nagyközönség elé – igazgatókról, művészekről, műkritikusokról, a kultúra iránt érdeklődőkről, a várakozás boldog izgalmát, az örömteli találkozások hangulatát is megmutatva.
F. Zs. Szabadság (Kolozsvár)

Elnöki elfogultság
Egyre jobban köteleződik el Klaus Johannis államelnök az agymosásra szakosodott Antena 3 hírtelevízió retorikájának, és válik a televízió által sugalmazott nacionalista értékrend rabjává. Az eseményeket kontemplatív módon, mély és üres rezignáltsággal figyelemmel kísérő, időnként aggodalmaskodó elnök nem húzta az időt Tőkés László kitüntetése ügyében. A lassú és hosszas döntésekhez szokott Johannis önmaga tempójára némiképp rácáfolva, pont egy hét alatt kiadta a rendeletet, miszerint megvonja Tőkés Lászlótól a 2009-ben Traian Băsescu által adományozott román állami kitüntetést.
Az elnök döntése csak részben meglepő, hiszen eddig is kaptunk arra utaló jeleket megbízható forrásból – a Johannist közvetlenül ismerő egykori munkatársaitól –, hogy nem rajong a magyarokért. Csak a politikát rózsaszín felhőben látó naiv magyar választók voltak azok, akik 2014-ben irreális lelkesedéssel hitték, hogy Johannis megválasztásával bekövetkezik a Kánaán az erdélyi magyarság számára, és Románia szigorú védelmezője lesz a nemzeti kisebbségi jogok betartásának. Azóta bebizonyosodott, hogy Johannis sokkal inkább a kisebbségvédelmi kötelezettségek maximális teljesítéséről szóló román hivatalos, ferde és valótlan propagandának a közvetítője.
BORBÉLY TAMÁS. Szabadság (Kolozsvár)

Ifjúság – Apáczai–Farkas utcai templom – Múltban gyökerező élő kapcsolat
A Belvárosi református templom minden kolozsvári számára ismert műemlék. A történelmi Erdély református főtemplomaként számon tartott épület művészettörténetileg is jelentős későgótikus remekmű. Az augusztusi felújítás során a templom feltárta sok évszázados rejtett kincseit, amelyek ismertetésére az Örökségünk őrei elnevezésű projekt is vállalkozik.
Iskolánk az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, és jogelődje, a Református Leánygimnázium, több szállal kötődik a Mátyás király idejében alapított templomhoz. A közös múlt a 17. századba nyúlik vissza, amikor névadónk, a templomot övező kolostorban levő iskolának volt növendéke, majd oktatója. A hajdani falak között hangzott el híres székfoglaló beszéde: „Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról” és itt próbálta ujjászervezni a református oktatást. Tehát allíthatjuk, hogy az egykori templomhoz tartozó területen működött és működik a mai Alma Materünk.
Adorjáni Csenge és Salamon Orsolya. Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen: elfogadhatatlan Tőkés érdemrendjének visszavonása
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elfogadhatatlannak minősítette, hogy bármilyen ürüggyel vissza lehessen vonni Tőkés Lászlótól az 1989-es forradalomban betöltött szerepéért kapott román állami érdemrendet. Szijjártó Péter csalódást keltő döntésnek nevezte az intézkedést.
Kelemen Hunor pénteki Facebook-bejegyzésében arra reagált, hogy előző nap Klaus Johannis államfő bejelentette: megfosztja Tőkés Lászlót a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatától, amellyel a forradalom huszadik évfordulóján, Traian Băsescu akkori román elnök tüntette ki a romániai rendszerváltás elindításában betöltött történelmi szerepéért – emlékeztet az MTI.
„26 évvel később is ugyanolyan értékük van a teljes hazai társadalom számára az akkori bátor tetteknek. Mindannyiunk történelmét nem lehet ilyen módon átírni, újrafogalmazni. Ezért sem értek egyet az érdemrend visszavonásával" – írta a közösségi oldalon az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor 2013-ban is, amikor élénk politikai és médiakampány indult Romániában Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonása érdekében, úgy nyilatkozott, hogy nem szabad senkitől sem megtagadni a szólásszabadságot, amit a román alkotmány szavatol, és nem szabad visszavonni az elismerést „az 1989-es érdemeivel kapcsolatba sem hozható egyéb okok miatt”.
Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, miként azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
Szijjártó: a megvonás európai mércével is nehezen mérhető
Szijjártó Péter csalódást keltő döntésnek nevezte Tőkés László, a Fidesz-KDNP listáján megválasztott európai parlamenti képviselő, nyugalmazott királyhágómelléki református püspök romániai kitüntetésének visszavonását, ami szerinte „európai mércével is nehezen mérhető”. A külügyminiszter kiemelte: Tőkés László elévülhetetlen érdemeket szerzett Románia közelmúltbeli történelmében.
Emellett Szijjártó Péter kitért arra is, hogy legutóbbi látogatásakor a román külügyminiszter és miniszterelnök is konstruktív hangnemet ütött meg. A miniszter szerint a román elnök döntése abba a kontextusba sem illik, miszerint a két ország (Magyarország és Románia) kapcsolatrendszerét fejleszteni kívánják. Krónika (Kolozsvár)

„Hatványozott jelentőségű minden tanácsosi hely”
Az RMDSZ megyei szervezete legutóbbi küldöttgyűlésének résztvevői egyhangúan javasolták, hogy a júniusi helyhatósági választásokon Pásztor Sándor legyen a megyei tanácsosi lista vezetője. Erről és egyébről is kérdezzük az RMDSZ-es politikust az interjúnkban.
– Az RMDSZ Bihar megyei szervezete legutóbbi küldöttgyűlésének résztvevői egyhangúan javasolták, hogy a júniusi helyhatósági választásokon Ön legyen a megyei tanácsosi lista vezetője, ami egyszersmind az RMDSZ Bihar megyei tanácselnök-jelöltségét is jelenti. Hogyan értékeli a történteket? – A Megyei Tanács kulcsfontosságú szerepet tölt be a helyi önkormányzatok költségvetésének kialakításában. Bihar megyében 24 települést irányít magyar polgármester, az ő munkájukat erősíteni kell a megyei önkormányzat szintjén. A helyhatósági választás tehát nem csupán annak eldöntéséről szól, hogy kik fogják vezetni a következő négy évben a megyei önkormányzatot, hanem arról is, hogy az RMDSZ színeiben megválasztott elöljárók munkájához szükséges támogatást sikerül-e biztosítani. Csapatommal erre a munkára készültünk a négy évvel ezelőtti helyhatósági választásokon is. Vízügyi államtitkárként is szorosan együttműködtem polgármestereinkkel, hiszen ők ismerik legjobban a településeik gondjait. Fontos számomra, hogy az akkori együttműködés megerősítette a bizalmat és polgármestereink, valamint a küldöttgyűlés résztvevői egyhangúan támogattak. Ez hatalmas felelősséggel jár, és ugyanakkor számomra plusz motivációt is jelent.
Hatékony képviselet
– Négy évvel ezelőtt elnökjelölt volt, most vezeti a megyei tanácsosi listát. Mi a különbség? – Időközben változott a választási törvény és a Megyei Tanács elnökére már nem lehet közvetlenül szavazni. Ezért is hatványozott jelentőséggel bír minden tanácsosi hely. Minden településen, minden magyar szavazat számít! Négy évvel ezelőtt több szavazatot kaptam mint az RMDSZ megyei tanácsosi listája. Akkor is, most is egy jól felkészült csapattal állok a választók elé, hogy minél hatékonyabban képviseljem Bihar megye magyarságának érdekeit. Az elmúlt évek tapasztalatait fogjuk kamatoztatni a kampányban és utána a Megyei Tanácsban. A helyhatósági választásokon dől el, hogy erre milyen jogosítványaink lesznek. Az RMDSZ jelöltjeire leadott minden egyes szavazat, az Értől a Fekete-Körösig, lehetőséget jelent a minél hatékonyabb munkára.
Esélyek
– Hogyan értékeli a mostani választási esélyeket?
– A választások eredménye leginkább a részvételi hajlandóságon múlik. Döntő lesz tehát, hogy a megye magyarsága milyen arányban járul majd az urnák elé. Minden szavazatra szükség van, hiszen csak akkor tudjuk érdekükben szavunkat hatékonyan felemelni ha megkapjuk a bizalmukat. A mi felelősségünk a hiteles jelöltek indítása. A gondjaink közösek, azokat kell előtérbe helyezni, amelyek a választókat valóban érdeklik, és olyan megoldásokat kell ajánlani, amelyek megegyeznek elvárásaikkal. A választóknak is tudniuk kell, hogy csak azoknak van lehetőségük beleszólni a megye sorsába, akik elmennek szavazni. Régi tapasztalat, hogy a szélsőséges megoldásoknak csak akkor van reális esélyük, ha nagyon alacsony a részvétel a választásokon. Ezért a legfontosabbnak a minél szélesebb körű mozgósítást tartom.
– Ezt a mozgósítást milyen eszközökkel kívánja megvalósítani?
– A teljes körű összefogás híve vagyok. A választók sokasága és a jelöltek sokszínűsége teheti teljessé a képet. Amennyiben a választók nagy számban felsorakoznak a jelöltek mögött, az eredmény mindenki számára érezhető lesz. Elengedhetetlenül szükséges, hogy a megyei tanácsosi listán szereplő jelöltek szorosan együttműködjenek a helyi jelöltekkel. Két választás folyik párhuzamosan és egyik sem lehet sikeres a másik nélkül. Vagyis egyszerre szükséges, hogy minél több polgármesterünk és helyi tanácsosunk legyen, és ugyanakkor minél nagyobb számú legyen a frakciónk a Megyei Tanácsban. Az utóbbi akkor tud segíteni, ha vannak magyar helyi vezetők, akik viszont nem sokra mennek a megye támogatása nélkül. Ennek felismerése és minél szélesebb körbe történő eljuttatása lehet a siker egyik kulcsa. Ezért nem mindegy, hogy azokon a településeken, ahol a magyarság tömbben él, milyen arányban vesznek részt a választásokon. Mindenkinek meg kell értenie, hogy nem csak polgármestert választunk, hanem megyei tanácsosokat is. Egyes településeken lehet, hogy a polgármester megválasztása előre lefutott, de ezekben az esetekben is szükség van mindenki szavazatára, hogy minél erősebb megyei tanácsosi frakciónk legyen.
Középpontban
– Ezek szerint kampányának középpontjában a megye tömbben élő magyarsága áll?
– Kiemelten figyelünk rájuk, de nem kizárólag. Hiszen tudnunk kell, hogy a megye magyar lakosságának közel fele nem az Érmelléken él. Különösen fontosnak tartom a Nagyváradon élőket. Nélkülük a megyei választás nem lehet sikeres. Remélem, hogy a nagyváradiak szívéhez vezető útban nagy segítségemre lesz az, hogy közel 4 cikluson át városi tanácsos voltam. Mondhatom, hogy testközelből ismerem a nagyváradiak minden gondját. A megyeszékhelyen működő több intézmény, gondoljunk a kultúrára, gyermekvédelemre vagy akár a repülőtérre, a Megyei Tanács fennhatósága alá tartozik. Mint bármelyik településen, itt is kiemelten fontos a helyi, ebben az esetben városi szintű erős képviselet és mellette a hangsúlyos megyei képviselet. Ami pedig a dél-bihari magyarságot illeti, az ő számukra is a megyei önkormányzat nyújthat anyagi forrásokat, különböző pályázati lehetőségeken keresztül.
– Megválasztása esetén miben kíván változtatni és miben ígér új megközelítést?
– Lendülettel, friss erővel készülök a kampányra és az azt követő időszakra. Az eddigi vezetői tapasztalataim szerint az egyszerű és világos megoldások vezetnek eredményre. Felkészült, jól teljesítő polgármestereink, alpolgármestereink vannak és reményeim szerint megkapják a további bizalmat. A Megyei Tanács szintjén is kialakult egy jól felkészült, nagy munkabírású csapat. De úgy gondolom, hogy a mi csapatunk ennél jóval nagyobb, hiszen szavazatával minden magyar ember hozzájárulhat a sikerekhez, a további fejlődéshez!
Palagáz kitermelés
– Zárásként egy friss hírre kiadott közleményről kérdezem. Elég vehemensen reagált a metropolisz-övezet északi részén kilátásba helyezett palagáz kitermelés hírére.
– Igen, mert nagyon határozottan ellenzem, hogy Bors, Bihar, Hegyközpályi, Hegyközcsatár környékén palagáz kitermelés kezdődjön. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban államtitkárként szembesültem hasonló helyzetekkel. Az esetek döntő többségében a lakosság ellenzi az ilyen típusú kitermelést. Szakemberként hozzáteszem, jogosan, hiszen rövid távon a kitermelés közelében felbomlik az ökológiai egyensúly, hosszú távon pedig egyszerűen beláthatatlanok a következmények. Hasonló kitermelést nem szabad engedélyezni az érintett települések lakosságának megkérdezése, az illetékes önkormányzatok jóváhagyása nélkül. Sőt, szerintem már a hatástanulmányokban is kötelezővé kell tenni a széles körű helyi konzultációt!
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Válságban van, de nem szűnik meg a PKE
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem pénzügyi válságban van, de nem fog megszűnni, ehelyett az intézmény átszervezésével próbálják meg orvosolni a bajt.
Az elmúlt időszakban több sajtóinformáció került napvilágra arról, hogy komoly pénzügyi válsággal küzd a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE). A válságnak a tényét maga az egyetem vezetősége is elismerte, de konkrétumokról mindeddig nem esett szó. Most megtört a jég: Tőkés László EP-képviselő, a PKE Alapítók Tanácsának elnöke, valamint Szilágyi Zsolt, ennek a testületnek a tagja tartottak sajtótájékoztatót a témában pénteken. „A fenntarthatóságát veszélyeztető súlyos válságot él át a PKE, ezen próbál változtatni az Alapítók Tanácsa” – szögezte le elöljáróban Tőkés László.
Gondatlanság, hűtlen kezelés
Elhangzott, hogy jelenleg is folyik a vizsgálat annak kiderítésére, hogy az elmúlt évek során miért és hogyan halmozott fel a PKE mintegy 3,5 millió lejes adósságot. Tőkés László kifejtette, hogy az egyetem évente jelentős költségvetési támogatást kap a magyar államtól, ebbe e költségvetésbe bele kell férni, csakhogy az utóbbi években az egyetem ezt a költségvetést általában túllépte, ami már önmagában hiányt generált. Emellett az egyetem olyan kifizetéseket is eszközölt, amiket nem lehet elszámolni, tehát amit nem fizet ki az egyetemnek a támogató. Az anyagi válsághoz járultak hozzá azok az EU-s pályázatok is, amelyeknek többségét a PKE veszteséggel zárta. Ehhez kapcsolódva Szilágyi Zsolt elmondta, hogy ezekhez a jogi szempontból egyébként korrekt módon lebonyolított projektekhez biztosítani kellett az önrészt, amelyekre az egyetem bankkölcsönöket vett fel az OTP Banktól, amiket aztán nem tudott időben törleszteni. Ráadásul voltak olyan projektek, amelyekről csak utólag derült ki, hogy egyes kiadási tételeket formai hiányosságokra hivatkozva nem térít vissza a finanszírozó, ami szintén az egyetem veszteségeit növelte. Mindezek mellett az állami illetékek, sőt a közüzemi díjak befizetésének elmaradása is a veszteségek között szerepel. A pénzügyi szabálytalanságok egy másik szeletét képezte az, amit Tőkés László így fogalmazott meg: „a költségvetési tételek között átjáróház volt” – vagyis a különböző célokra (például Erasmus program) elkülönített költségvetésbe belenyúltak, nem rendeltetésüknek megfelelően költötték el ezeket a pénzeket.
Felelősök keresése
Hogy ez a teljesen szabálytalan gazdasági-pénzügyi állapot éveken át úgymond zavartalanul folytatódhatott, az többek között annak tudható be, mondta Tőkés László, hogy szelektív tájékoztatás történt az egyetem vezetősége részéről az Alapítók Tanácsa felé, emellett nagyok voltak a testületi átfedések. Erre példaként említette az alapítók tanácsának elnöke azt, hogy dr. János Szabolcs leváltott rektor annak a testületnek is a tagja volt, amelyik többek között éppen az ő munkáját volt hivatott ellenőrizni. Tőkés László megjegyezte, hogy noha a vizsgálat jelenleg is tart, és a személyi felelősség pontos kiderítése még várat magára, de dr. János Szabolcs rektor és Berei Annamária gazdasági igazgató felelőssége nyilvánvaló az ügyben. Tőkés László elmondta, hogy Berei Annamária egy alkalommal 56 ezer lej előleget vett fel, míg dr. János Szabolcs rektor ennek az összegnek mintegy a felét vette fel előlegként. Tőkés László hangsúlyozta, hogy a kivizsgálás lezárulta után annak ellenére sem szeretnének világi bírósághoz fordulni, hogy gondatlan pénzügyvitel, valamint hűtlen kezelés alapos gyanúja merült fel, de ehhez arra is szükség van, hogy az érintettek is „segítsenek a szálak kibogozásában. Amennyiben együttműködnek, akkor nem lesz feljelentés”, mondta Tőkés László, hozzátéve, hogy ezzel együtt mindazokkal szemben ragaszkodnak a személyi felelősség megállapításához, akik anyagi kárt okoztak az egyetemnek.
Tervek
A PKE válsága nem olyan természetű, hogy a fiatalok és a szülők elveszítsék bizalmukat az egyetem iránt – hangsúlyozta a tájékoztatón Szilágyi Zsolt, aki leszögezte: biztos, hogy az egyetem megmarad, de belső átalakulásra szorul, amit Tőkés László azzal egészített ki, hogy bár felmerült a PKE egyfajta egyesítése a Sapientiaval, mindazonáltal a PKE önállósága a kívánatos alternatíva. A Sapientia Alapítvány ultimátumszerű felszólítására a PKE kidolgozott egy tervezetet, mely az egyetem pénzügyi talpraállítását célozza. A Kolozsvárra elküldött válságkezelési tervezet tartalmazza többek között azt az elképzelést, hogy az egyetem három karát összevonják két karrá, és a tanszékeket is átszervezik. A leendő karok egyike a társadalomtudományokat és a közgazdaságtudományokat foglalja magába, a másik pedig az irodalomtudományi és a művészeti szakokat öleli majd fel az elképzelés szerint. Bizonyos szakok megszűnnek, azt azonban nem árulták el, hogy melyek, az oktatói állományt is csökkenteni kell, és egyéb átszervezésekre is szükség lesz. Ebben a vonatkozásban példaként említette Tőkés László az utaztatások jelenleg túl nagy költségeit. A leépítések nem előzetes tervszámok alapján történnek, válaszolta arra a kérdésünkre, hogy hány oktatót érint majd a leépítés, majd hozzátette, hogy az egyik elképzelés az, hogy hasonló profilú tantárgyak esetében nem szükséges máshonnan tanárokat Váradra utaztatni, ha helyi tanár is elláthatja azt a feladatot. A nyilatkozók biztosították a közvéleményt arról, hogy az esetleg megszűnő szakok esetében a jelenleg ezeken a szakokon tanulók mindenképpen befejezhetik itt tanulmányaikat és államvizsgázhatnak is. Szilágyi Zsolt kérdésre válaszolva elmondta, hogy az egyetem pénzügyi gazdasági helyzete akár már ebben az évben rendeződhet, amennyiben sikerül gyakorlatba ültetni a válságkezelési tervet, aminek végrehajtása az ebben a hónapban megválasztandó új rektor feladata lesz. A PKE rektori tisztségére egyébként két jelentkező van: dr. Pálfi József, jelenlegi megbízott rektor és Fogarasi István docens.
Pap István. erdon.ro