Ahogy állunk
Nehéz néhány mondatban, pár ezer karakterben összefoglalni, hogy politikai értelemben hol tart jelenleg a székelyek közössége, az interjú ürügyén azonban erre teszek kísérletet.
Egész Székelyföld figyelmére méltó Ráduly Róbert Kálmán lemondott csíkszeredai polgármesterrel a Csíki Hírlap által készített interjú. S nem csak azért, mert ő polgármester volt, s akár újra lehet is: a székelyföldi közélet, politika kiemelkedő karakteréről, egyik véleményvezéréről van szó, akinek mondanivalójára oda kell figyelni, a vele történtek fényében pedig különösen.
Nehéz néhány mondatban, pár ezer karakterben összefoglalni, hogy politikai értelemben hol tart jelenleg a székelyek közössége, az interjú ürügyén azonban erre teszek kísérletet. Egyre inkább látszik, hogy a román államhatalom – azon, a belügyi „titkosszolgálat” által nyilvánosan megfogalmazott politika mentén, miszerint az autonómiatörekvések állambiztonsági veszélyt jelentenek – megpróbálja ezeket a törekvéseket ellehetetleníteni. Itt most nem feltétlenül a három székely város, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós és Sepsiszentgyörgy választott vezetői ellen indított eljárásokra gondolok, bár nehéz nem látni egy trendet ezek kapcsán. Azt is látni kell azonban, hogy a vezérei nélkül maradt „autonomista” székelység ma községháza-feliratperek, zászlóügyek, rendezvényszervezési korlátozások kapcsán kell szélmalomharcokba bonyolódjon, szétforgácsolva erejét, s feladva azt, ami oly reménykeltően mutatkozott meg a 2013-as Székely Szabadság Napján, amikor egy, méretében is félelmetes tömeget felmutatva mutatta ki politikai szándékát.
Azóta a román hatalom a titkosszolgálatok segítségével vagy ezek képében jogi és hatósági eszközök tömkelegét fokozottan veti be e harcba, ide értve még a Beke István-ügyet is. Lukács Csaba kollégám a Magyar Nemzetben elég szemléletesen érzékeltette nemrég, hogy miképpen dolgozhatnak az ügyön a belbiztonsági szervek például a Dan Tanasă-féle feljelentési háború formájában. Hogy törvényesek-e ezek az eszközök? Szigorúan véve igen. De hogy velejéig erkölcstelenek, az is biztos.
Persze ez utóbbi megállapítás igencsak vitatható. Hisz ami számunkra jogos politikai törekvés, az a többségében románok lakta Romániának nemzetbiztonsági veszély – s az egykori SRI-igazgató ezen megállapítását viszont nem sokan vitatták azóta sem.
Zavarja a képet a mi szempontunkból, hogy nemcsak a székelyföldi magyar közösséget vegzálják manapság a hatóságok, hanem országszerte jelenleg több mint hétezer ügyön dolgozik a DNA. Az autonómiatörekvések mellett azonban a SRI volt igazgatója a korrupciót is megemlítette ugyanilyen nemzetbiztonsági veszélyként, így kerülhetett egy kalapba egy közösségi akarat a több millió eurós tolvajlásokkal. Megtisztelve érezhetjük magukat.
Közösségi akarat? Biztosan sokan vitáznának ezzel is. Hisz nem is tudjuk, hogy mire jó az autonómia, nemhogy akarjuk-e – mondják egyesek.
Talán valóban nem tudjuk, hogy mit is akarunk pontosan, de számtalan bizonyítékunk van arra, hogy ami most van, egyáltalán nem jó nekünk. Az ország szegényei lettünk, egyik generációt a másik után veszítjük el nyugatabbra fekvő területek számára. Ha nem változik semmi, Székelyföld Szászföldhöz hasonlóan csak omladozó kulturális emlék marad.
Az is lehet, hogy nem kerülhetjük el sorsunk. A román hatóságok ma mindent megtesznek ennek érdekében – a mi adónkból is (köszönjük). Szétforgácsolódott erőnk, határozatlan, bizonytalan és gyenge politikai képviseletünk úgy tűnik, nem fog tudni megmenteni minket.
Talán ismét szükség volna arra a székely virtusra, amelyet a történelemből ismerünk. Százezres tömegek láttán nehéz lenne megkérdőjelezni, hogy valóban ez a közösség akarata, s nem csak egyes „szélsőséges elemek” politikai játszmája az egész autonómiázás. Legközelebbi lehetőség itt van, alig néhány nap múlva, március 10-én.
Valami azt mondatja azonban velem, hogy ez a székely virtus már nem létezik. Esetleg csak a kocsmákban, borgőzösen vagy a közutakon, az ámokfutó sofőrök fejében. Meg a történelemkönyvekben.
Rédai Attila. Székelyhon.ro

Csúsztatott az Agerpres
Az állami román hírügynökség, az Agerpres csütörtöki esti közlésének már a címe sem igaz („Tőkés László végleg elveszíti a Románia Csillaga kitüntetést”), az erdélyi sajtó viszont óvatosan fogalmazott.
A bukaresti legfelsőbb bíróság ugyanis csak saját hatáskörében eljárva arról döntött, hogy elutasítja Tőkés László keresetét, amelyben az európai parlamenti képviselő érvényteleníttetni akarta a román állami kitüntetésének megvonásáról szóló „becsületbírósági” határozatot. Szocialista és nacionalista politikusok kezdeményezésére ugyanis a „Consiliu de Onoare al Ordinului Național Steaua României” nevű grémium etikai eljárásban döntött arról, hogy vissza kell venni a volt református püspöktől az 1989-es romániai rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért 2009-ben kapott Románia Csillaga érdemrendet. Ennek lovagi fokozatát akkor Traian Băsescu államfőtől vette át Tőkés, mivel a mindenkori román államfőnek áll kizárólagos jogkörébe azt odaítélni, ergo vissza is vonni.
2013-ban kezdeményezte Victor Ponta akkori kormányfő és köre a „nemzetáruló” Tőkés díjának visszavonását, miután tisztázódott, hogy az érdemrend visszavonását csak olyanok kérhetik, akik maguk is az elismerés birtokosai. Nyolc kitüntetett szociáldemokrata (PSD) politikus fordult végül beadvánnyal az elnöki hivatalhoz. Tőkés László a becsületbíróság határozatát támadta meg a bukaresti táblabíróság közigazgatási részlegén, kérve a kitüntetés visszavonásáról szóló döntés érvénytelenítését.
A táblabíróság 2014-ben úgy határozott, nem fogadja be a keresetet, vagyis nem tárgyalja érdemben az ügyet. Ezt a döntést az EP-képviselő megfellebbezte, amelyet azonban csütörtök este kihirdetett ítéletében a legfelsőbb bíróság elutasította. Ez azonban még nem jelenti, hogy Tőkés Lászlót megfosztották a Románia Csillaga érdemrendtől, ez ügyben az államfőnek kell kimondania a végső szót. 
A kitüntetést amúgy Tőkés az 1989-es Temesvári Emlékbizottságra bízta, amikor megindultak ellene a baloldali támadások, ha Johannis államfő visszavonná tőle, az nemcsak a mai román demokrácia és jogállam állapotáról mondana ítéletet, hanem a posztkommunista rezsim viszonyulásáról is a 26 évvel ezelőtt temesvári népfölkeléshez és rendszerváltó román forradalomhoz, valamint ezek áldozataihoz.
itthon.ma//erdelyorszag

Nem felejthető el a kommunizmus áldozatainak szenvedése
Február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján fórumot és koszorúzást tartott Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete.
Nagy József Barna főszervező köszöntötte a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében az esemény meghívottait, Török Lászlót és Bikfalvy Györgyöt, a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének egykori tagjait és a megjelenteket. Dénes László szerkesztő az esemény moderátoraként röviden vázolta az emléknap történetét és szimbolikáját, elmondva: a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását a Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2000. júniusi határozata rendelte el, ennek értelmében minden év február 25-én idézi fel a világ magyarsága a kommunisták emberiesség ellen elkövetett bűneit, fejet hajtva az áldozatok és meghurcoltak előtt. Ezt követően tolmácsolta Tőkés László európai parlamenti képviselő, EMNT-elnök Brüsszelből küldött „bajtársi üzenetét”, aki így fogalmazott: „1956 szabadságharca 1989-ben folytatódott. Teljesületlen vagy csak részlegesen megvalósult reményeink közös hiányérzetén egyedül a szabadság- és a hazaszeretet múlhatatlan érzése emel felül bennünket. Ennek jegyében emlékezzünk és tekintsünk előre! (…) Mi mindannyian is csak büszkék lehetünk Bikfalvy György és Török László szabadságra vágyó ifjú csapatára, a kegyetlen »osztályharc« korszakában egymásra talált azon osztálytársakra és bajtársakra, akik a márciusi ifjak és a pesti srácok nyomdokába lépve, gyanútlan jósággal és vakmerő tenni akarással még lelkesedni és kockáztatni tudtak – a szabadságért. Hangzatos jelszavak és program helyett »csak« ennyit mondtak: szabadságra vágyunk. És ez az olthatatlan vágy – mondhatni – tiszta szívű, gyermeki összefogásban és szervezkedésben öltött testet, valamint abban a nemes elhatározásban, hogy heroikus küzdelemben segítségére siessenek a forradalmároknak. A kicsiny Dávid módjára próbáltak szembeszállni az ellenséges túlerővel, pedig még parittyájuk sem volt – jegyzi meg egyik visszaemlékező. Annál nagyobb volt viszont a szívük, melyet a haza szeretete bátorított fel arra, hogy a szabadságra vágyó nemzet hűséges fiaiként vegyék fel a harcot a Góliát módjára  hivalkodó, idegen hatalommal.” 
1989 hőse így zárta az 1956 után bebörtönzöttekhez és meghurcoltakhoz, valamint a maiakhoz szóló testvéri üzenetét: „Miként akkor, most és minden időben azon múlik minden, hogy van-e, lesz-e olyan ifjúságunk, mely atyái örökségét folytatva, nyomunkba lépjen. Vannak-e, lesznek-e olyan hivatástudó Tanáraink, mint amilyenek András Ágoston és Kun József voltak, nekik pedig olyan Tanítványaik, akiknek szívében tovább él a hazaszeretet és a szabadság iránti vágy, és akik nem jobb érvényesülés végett mennek neki a határnak, hanem – akár nehéz áldozatok árán is – idehaza készek kivívni a szabadságot és kikövezni a boldogulás útját. Jelenünknek és jövőnknek, magyar és erdélyi meglétünknek ez a nagy kérdése. A választ pedig már megadták erre a szabadságra vágyó ifjak, akik »háborúságot szenvedtek az igazságért«” – idézte a szentírást Tőkés László.
A SZVISZ egykori tagjai egymásnak adva a szót elevenítették fel emlékeiket a kommunista államhatalom aránytalan megtorlásáról, amely során még gyermekként szedte össze és vitte el őket a szekuritáté, félezer fiatalt az egész Erdélyből. Az ötvenes évek végén, amikor átlépték a nagykorúság küszöbét, monstre kirakatperekben ítélt hosszas vallatások után félszáz ártatlant a rezsim 3-tól 25 évnyi fegyházra. Ők úgy voltak „tagjai” – néhány tanárukkal egyetemben – ennek a „szervezetnek”, hogy szinte nem is ismerték egymást, legnagyobb bűnük pedig az volt, hogy szimpatizáltak az 56-os szabadságeszmékkel. Az érmihályfalvi Török László bölcs rezignáltsággal jelentette ki: ma már anekdotázni is képes azokról a szörnyű időkről, amikor a családi körből kiszakított, jól nevelt fiatalemberekként kellett elszenvedniük a kommunista diktatúra helyenként barbár retorzióit, a Securitate pincéiben, a börtönök celláiban és a távoli munkatáborok barakkjaiban.
A számos érdekes emléket és részletet felelevenítő beszélgetés utáni koszorúzás a PKE belső udvarában zajlott, itt Szilágyi Zsolt, a Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a tasnádi Bikfalvy György zárszóként mondott kijelentésével kezdte rövid beszédét, miszerint magyarnak lenni büszke dicsőség! Nemzedékünk nem tehet mást, minthogy meghajtja fejét azok előtt, akik az erőszakos asszimilációt állampolitika szintjén gyakorló román hatóságok nyomása alatt a magyarságért és a szabadságért szenvedtek. Az alaposabb feltárást és jóvátételt sürgető politikus szerint nem lesz igaz az a társadalom, amely a gyilkosokat, a szekusokat és az államterror gépezetét továbbra is becsben tartja, továbbá kiemelte azt is, hogy joggal kétkedhetünk annak a társadalomnak a jövőjében, amelyben az egykori tömeggyilkosok és verőlegények kiemelt nyugdíjjal élnek szabadon, a diktatúra fenntartói pedig rokonságuk és cinkosaik révén vezetik ma is orránál fogva a társadalmat. Szilágyi kifejtette, hogy az Európai Lelkiismeret és Emlékezet Platform, amelynek ő egyik alapítója és vezetőségi tagja, és amelynek Tőkés László a védnöke, azt szorgalmazza már négy éve, hogy Európában jöjjön létre egy bíróság, amely a nürnbergi perhez hasonlóan foglalkozzon a kommunista bűnökkel. Emlékeztetett: az emberiség elleni bűntetteknek a nemzetközi jog szerint nincs elévülésük. A mi nemzedékünk, ha szabadságban akar élni, soha nem felejtheti el azoknak az embereknek a az áldozatát és szenvedését, akiket a diktatúrák elpusztítottak, megnyomorítottak vagy akár csak megfosztottak méltóságuktól. itthon.ma//erdelyorszag

„Köszönöm a sorsomnak!” (Czegő Zoltán szerzői estje)
Ötven évvel ezelőtt, 1966 februárjában jelent meg Czegő Zoltán első verse az Igaz Szóban, nem sokkal később a második Forrás-nemzedék tagjai közé sorolták – mondta Szonda Szabolcs könyvtárigazgató csütörtök este Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében tartott, Ötven év a betűtáblán című szerzői est rövid felvezetőjében, majd átadta a szót az ünnepelt írónak és méltatóinak: Albert Ernő szakírónak és Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgatónak. Az emlékezéseket, méltatásokat Szabó Mihály zenetanár lélekemelő tárogatójátéka foglalta keretbe, végül ajándékozás, könyvvásár és a szokásos dedikációk zárták az estet.
„Én soha nem akartam költő lenni, annál jobban tiszteltem a költészetet Janus Pannoniustól a kortársakig, hogy én belevágjak abba. Mondhatni, teljesen váratlanul jött ez a kényszer, amikor megtudtam, hogy egy erdővidéki református lelkész öngyilkos lett. Huszonhat éves voltam, és sehogy sem értettem, hogyan lehet az életet, mint egy elhasznált seprűt, eldobni” – mesélte Czegő Zoltán első verse megírásának körülményeit, aztán költői, szerkesztői, regényírói életútjának más fontosabb, érdekesebb emlékeit is felidézte. Elmesélte, hogy miként fogadták első megjelent versét közeli és távolabbi ismerősei, hogyan dolgoztak együtt a Megyei Tükör költői, akiket nemcsak írásaikért, de vendéglőlátogatásaikért is gyakran felelősségre vontak. A Securitate zaklatásai miatt végül Budapestre költözött, ahol huszonkét év alatt több regényt is írt, aztán 2010-ben, ottani barátai megbotránkozására, végleg hazatért. „Ha sokat élni nem is – mondta –, legalább meghalni jöttem, bár még semmi kedvem sincs meghalni.” Közvetlen hangú visszaemlékezéseit versekkel zárta a költő. Albert Ernő először Czegő Zoltánt, az embert mutatta be. Pogány liturgia című első verseskötetének előszavát idézve elmondta, hogy igencsak konok emberről van szó – állítása bizonyításaképpen elmesélte egyik első, diákkori élményét Czegővel kapcsolatosan. Azután a regény- és versíró méltatása következett, szerinte rendkívüli olvasmányosság és újszerű nyelvezet jellemzi Czegő Zoltán írásait, melyekből idézett is néhány eredeti gondolatot: „…az emberi gyűlölködésben a Gonosz jár eliszonytató táncot temetőinkben”, „miféle nép, melynek megadatott a saját szülőföldje, de hazája nincsen?” Kiss Jenő többek között a költő és közönsége egymásra találásáról beszélt, elmesélte, hogy Czegővel együtt nagyon sok író-olvasó találkozón vett részt a hetvenes-nyolcvanas években, főleg a februári könyvhónapokban, amikor gyakran húsz-harminc helyre is eljutottak. Mint mondta, élmény volt Czegő Zoltánt hallgatni ezeken a beszélgetéseken, a propagandától megundorodott emberek pedig nagyon hálásak voltak az őszinte szavakért. Kiss Jenő szerint Czegő költészete egyenletesen fejlődött, egyre árnyaltabbá vált az elmúlt fél század során, de költészetének líraisága soha nem zárta ki azt, hogy verseivel közéleti problémákban is állást foglaljon, olykor nyíltan, máskor burkoltabb formában, de mindig határozottan.
„Köszönöm a sorsomnak, hogy hetvenhét éves koromban itt állhattam Önök előtt” – mondta végezetül Czegő Zoltán, majd saját idézettel zárta szerzői estjét: „Maradok tisztelettel, s marad végtisztességnek a saját (vélt) tisztaságom.”
Nagy B. Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az RMDSZ és a sajtószabadság
Verestóy Attila a szenátus pulpitusáról, Kelemen Hunor pedig a román sajtónak nyilatkozva szállt síkra a sajtószabadságért múlt héten, amikor az adóhatóság költözésre szólította fel a korrupcióért börtönbe zárt Dan Voiculescu szekus besúgó médiabirodalmát.
Verestóy Attila udvarhelyszéki szenátor és az RMDSZ elnöke nyilvánosan védte azt az Antena3 csatornát, amelynek munkatársaitól immár a román média legnagyobb része is elhatárolódik, azt a tévéadót, amely számtalan esetben félretájékoztatáson, hazugságon alapuló, összehangolt gyűlöletkampányokat vezényelt a magyar közösség ellen, vezető szerepet vállalt a magyar közösség kollektív megbélyegzésében.  Tamás Sándor, ugyanezen RMDSZ háromszéki területi szervezetének vezetője egy szót nem szólt a sajtószabadság védelmében, amikor az általa elnökölt megyei tanács ülésén Ion Popa rendőrparancsnok hosszú perceken át nyilvánosan ostorozta és perrel fenyegette a Háromszék független napilapot, amiért egyik véleményanyagunkban szóvá tettük, hogy a rendőrség egy sor közérdeklődésre számot tartó ügyet mindmáig nem oldott meg. 
A magyargyalázó szekuscsatorna sorsa fontosabb az RMDSZ-nek, mint egy magyar napilapot ért nyilvános hatósági fenyegetés és támadás?! Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
AZ ISZLÁM ÁLLAM FEGYVERSZÁLLÍTÓI. Húsz ország, köztük Románia is gyárt olyan alkatrészeket, amelyeket az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet felhasznál bombái készítéséhez – derült ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérésből. A konfliktusokban használt fegyverek megfigyelésével foglalkozó intézet tanulmánya szerint 51 cég – olyan országokból, mint Románia, Ausztria, Brazília, Törökország, Oroszország vagy az Egyesült Államok – mintegy 700 alkatrészt szállít az IÁ házi készítésű pokolgépei számára.
Az IÁ szinte ipari mennyiségben használja fel ezeket az alkatrészeket, és olyan könnyen hozzáférhető alapanyagokból is bombát gyárt, mint a műtrágya és a mobiltelefonok. Törökországban tizenhárom cég érintett ilyen alkatrészek szállításában, a második helyen India áll hét érintett céggel, Romániából egy alumíniumport gyártó Fehér megyei cég szerepel a listán. (Krónika)
MEGELŐZNI KELLENE A KORRUPCIÓT. A hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy a korrupcióellenes harcnak nem a bírósági eljárásokban kellene kimerülnie, inkább a megelőzésre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni. A megelőzésre vonatkozó törvényi előírások léteznek ugyan, de nem alkalmazzák ezeket – állapítják meg az illetékesek. Az igazságügyi minisztérium szerint az ellenőrző testületeknek nagyobb hatalmat kellene biztosítani; ezek hatékony munkája azért kifogásolható jelenleg, mert egy háromtagú bizottságra olykor akár 30 ezer alkalmazott ellenőrzése is hárul. Az igazságügyi miniszter júniusig várja a korrupcióellenes harc elleni új stratégia összeállítását, a szaktárca honlapján levő fórumon bárki javaslatokat küldhet a korrupció visszaszorítását célzó intézkedésekre, amelyek a következő négy évre szóló stratégia részévé válhatnak. (Erdély FM)
ELTŰNT EGY TURISTA. Harmincöt éves ukrán turistát keresnek az Argeş és Brassó megyei hegyimentők és hegyi csendőrök, aki csütörtök reggel tűnt el egy menedékházból a Királykő-hegységben. Barátai csak kilenc órával később jelentették eltűnését. A 112-es sürgősségi hívószámon csütörtökön 14 órakor jelentették be, hogy a turista reggel 5 órakor hagyta el a helyet, és többé nem tért vissza. A csendőrök és hegyimentők 19 óra körül értek a menedékházhoz, a keresés azóta tart. A zernyesti hegyimentők vezetője, Ioan Pividă tegnap azt nyilatkozta, igen kevés az esélye annak, hogy a turistát életben találják, miután az éjszakát fagyban töltötte. Hírforrások szerint a hegyimentőknek egy SMURD-helikopter is segít a keresésben. (Mediafax) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újraéledő remények és növekvő szorongások kora (Átgondolt, célratörő asszimiláció Ceaușescu Romániájában (3.) )
Kezdődik a kivándorlás: 1976 folyamán 226 magyar nemzetiségű személynek adnak ki a magyar hatóságok a végleges áttelepítést lehetővé tevő vízumot. Ahogy Sütő András írta, idéztük: sokuk s majd az őket követő ezrek számára válik, válhat előbb vagy utóbb majd emlékké a pentaton dallam. Az erdélyi szászokat és a bánsági svábokat Ceauşescu lényegében eladja az NSZK-nak.
Az emberkereskedelem adatai megdöbbentőek: „Az NSZK eleinte 1800 márkát fizetett minden háziasszonyért, kiskorúért, képesítés nélküli személyért, 5500-at minden egyetemistáért és csaknem 11 ezer márkát minden felsőfokú végzettségű kivándorlóért. 1970 után képesítéstől függetlenül mindenkiért 8000 márkát fizetettek. Ehhez még hozzáadódtak a Ceauşescunak küldött ajándékok”. Az 1968-tól kezdődő, a rendszerváltásig tartó adás-vétel 225 ezer németet jelentett. A diktátor bukása idején még körülbelül 125 ezer szász-sváb élt Romániában, a 2011-es népszámláláskor már csupán 25 ezren voltak. Az 1977. január 5-ei népszámláláson hét „új” nemzetiséget tüntetnek fel a kérdőíveken, köztük a székelyt (valamint szászt, svábot, macedorománt stb.), de székelynek csupán 1064-en vallották magukat. Az előzetesen közzétett eredmények szerint az országban 1 706 874, a végleges adatok szerint 1 670 568 magyar nemzetiségű lakos élt az adatfelvétel időpontjában. Példa a népszámlálás manipulatív jellegére: Moldvában a népszámlálás szerint 3813 magyar nemzetiségű lakos élt. De ha ebből a számból levonják az Erdélytől 1950-ben közigazgatásilag Moldvához csatolt Gyimesbükk kb. 2800 fős magyar nemzetiségű lakosságát, továbbá az ezer főre tehető református vallású magyar diaszpórát, kiderül, hogy a statisztikusok, nyilván nem önszántukból, a csángó magyarokat így szinte teljesen eltüntették.
1977. június 15–16-án előbb Debrecenben, majd másnap Nagyváradon találkozik az MSZMP KB első titkára, Kádár János és az RKP főtitkára, államelnök, Nicolae Ceauşescu. Magyar részről előzetesen kinyilvánítják, hogy az egyik legfontosabb célja a találkozónak „a nemzetiségek összekötő szerepének” kiemelése. A „kötetlen határ menti találkozó” után, melyen a kishatárforgalom bővítéséről, kulturális házak felállításáról, a főkonzulátusok dolgáról esett szó, Kovászna megyében a Securitate több ismert magyar értelmiségit zaklatott és házkutatásokat is tartottak. 1977. július 1-jén hivatalosan „megszűnik” Romániában a cenzúra – valójában ügyesebb, rafináltabb lesz, mint addig volt. A korábbi Sajtóigazgatóság megszűnik, de az utólagos cenzúrát ezentúl az újonnan szervezett „kiadói tanácsok” végzik. Az ellenőrzés menete: 1. a Szocialista Művelődés és Nevelés Tanácsa megyei bizottsága, 2. a megyei pártbizottság propagandaosztálya, 3. a Szocialista Művelődés és Nevelés Tanácsa Bukarestben, 4. az RKP KB Sajtóosztálya. A folyamat értelemszerűen mindenütt ugyanaz.  1978-ra teljesen eltűnik a magyar nyelv használata a közhivatalokban, a nyilvános fórumokon, még a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa ülésein is románul kell, javallt beszélni. Hatályba lép az új kishatárforgalmi megállapodás. Eszerint a kishatárforgalmi sáv 20–20 km széles. Évente 12 alkalommal utazhatnak a sávban lakók, egy-egy alkalommal hat napig maradhatnak. Arad, Nagyvárad és Szatmárnémeti nem kerül be a sávba: a kötetlen határ menti találkozó egyik fontos román sikereként. 1978. március 13–14-én az MNDT országos ülésén fölvetődik a magyar egyetemisták kihelyezésének sérelmes gyakorlata, Ceauşescu a záróbeszédében kitér erre a problémára is: „Általában szorgalmazni kell, hogy az abszolvenseket – különösen a tanerőket, de az egészségügyi hálózatban és a mezőgazdaságba kerülőket is – szülőhelyükre irányítsák, és ne küldjék őket az ország vagy a megye egyik végéből a másikba.” Ennek ellenére, a román vidékekre kihelyezettek aránya tovább nő: vagyis a főtitkári „szorgalmazást” senki nem tartja be, nem is a betartatás volt a cél. December 21-én, a már rendeletekkel kitaposott út célegyenesében új oktatási törvény születik, a nemzetiségi nyelven történő oktatás a továbbiakban opcionálissá válik. Merthogy „lebonyolíthatók a didaktikai tevékenységek”, egyszerűbben a tanítás, a nemzetiség nyelvén, de „a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató elemi és középfokú iskolákban az oktatási tervben előírt egyes tantárgyak előadhatók román nyelven” is. Vagyis zöld jelzést kap a magyar nyelvű iskolák romanizálása. 1979. április 28–29-én Sepsiszentgyörgyön nagy sikerű országos nemzetiségi színházi kollokviumot tartanak a romániai magyar, német és jiddis színházak részvételével, majd 1980 tavaszán még egyet, a többit az „illetékesek” nem engedélyezik. Kidolgozzák a Központi Bizottság apparátusában a kisebbségi nyelvek használatának visszaszorítását jelentő intézkedéseket. Eszerint az oktatási intézményekben, a tömegtájékoztatásban és a hivatalos érintkezésben a romániai földrajzi neveket, a helységneveket, sőt, a magyar (német stb.) történelmi személyiségek neveit kötelezően román megfelelővel vagy helyesírással kell írni. A magyar földrajz- és történelemkönyveket ennek megfelelően már a következő tanév kezdetére át kell írni. (A tervet – egy időre – ejtik.) Még 1977 júliusában a Minisztertanács módosítja az oktatási törvényt. Az említett erőltetett iparosítással összefüggésben „átprofilírozza” a líceumokat: az elméleti líceumok nagy része megszűnik, helyettük különböző szakmai líceumok jönnek létre. Ez újabb alkalmat teremt arra, hogy a magyar diákság hátrányosabb helyzetbe kerüljön románul tanuló társaihoz lépest, ugyanis a népszerű szakokon, például a matematika–elektronika, matematika–informatika vagy államigazgatási jog, nem indítanak magyar osztályokat. 
A romániai magyar irodalom ebben az egyre durvuló, egyre homogenizáltabb politikai közéletben, a kisebbségek nyelvi, kulturális, oktatási jogainak, az elemi emberi jogoknak folyamatos csonkítása közepette, de a reménytelinek feltűnő politikai döntéseket még bizalommal is fogadva próbál számot vetni önmagával, a kisebbség etnikai önképével, identitásőrzésük nyelvi, kulturális, közösségi lehetőségeivel.  Kölcsönvehetjük Tamás Attila Illyés kismonográfiájának egyik fejezetcímét: a korszak az „újjáéledő remények és növekvő szorongások” kora. Mert az irodalmi beszéd, a szólás lehetőségei, minden, ezt gátló rendelkezés, törvény ellenére is, az évtized kezdetén valóban megsokszorozódtak a lapok, kiadók, a televízió, a rádió magyar adásai révén is. Említettük: a Kriterion legtermékenyebb időszaka a hetvenes évtized (más kiadók is jelentetnek meg magyar műveket, a Dácia például, Farkas Árpád Jegenyekör című kötetét is többek között). Az írók, költők, több generáció együtt, maradandó művekkel jelentkeznek, hatalmas „szellemi energiák” (Bertha) szabadulnak fel, a „veszélyeztetettség tudata koncentrálta az erőket”. Az irodalom a nemzetiség ön-megfogalmazásában segít, helyzetének sajátosságát tudatosítja. 
Ebben a bő évtizedben, a hatvanas évek legvégétől, ’70-től kezdődően jelennek meg például Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér, Rigó és apostol, Bálint Tibor: Zokogó majom; Páskándi Géza: Vendégség, Tornyot választok (ez már a pesti Magvetőnél); Kányádi Sándor: Fától fáig; Farkas Árpád: Jegenyekör; Magyari Lajos: Csoma Sándor naplója; Király László: Kék farkasok; Szilágyi Domokos: Sajtóértekezlet című könyvei, Sütő drámatrilógiája (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel), Székely János: Caligula helytartója, Szilágyi István: Kő hull apadó kútba, Kányádi Sándor: Szürkület, Király László: Az elfelejtett hadsereg, Farkas Árpád: Alagutak a hóban. A sajátosság szorításában élő irodalom megsokszorozza önön képességeit. Sütő drámáiban például olyan magatartásformák jelennek meg, a kisebbségi lét elviselhetőségének olyan duális változatai, amelyek az alázat és a „felemelt fő”, az értelmes és az önpusztító, önsorsrontó ellenállás, a hit vállalhatóságának vagy megtagadásának egymással konfrontáló, választható mintáit mutatják meg (hasonlóképp  Székely János  Caligulája is). Vagy a Szürkületben, a Kányádi-monográfia írója (Pécsi Györgyi) szerint, a lengyel Zbigniew Herbert „meghökkentőnek és provokatívnak tetsző” kifejezésével az „önként vállalt provincializmus”, a „szülőföld szeretetének parancsa” fogalmazódik meg. A szülőföld pedig „nem elvont eszme, hanem a mindennapok valóságából, az emlékekből, az átöröklött hagyományokból formálódott, földrajzilag is behatárolható területen megvalósuló táj–kultúra–ember egysége”: a sajátosság tudomásul vétele és vállalása. 
(Történeti-társadalmi háttérrajzok a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vári Attila: A közeli. Távol
„A távolság megmérhetetlen, / csak a közelség mérhető”, írtam valaha, s most az öregedés arra kényszerít, hogy igazat adjak annak a kamasz-embernek, aki voltam. Első álmomból felébresztve meg tudnám mondani, természetesen, időjárásfüggő, hogy ha beülök az autóba, akkor esőben, fagyos úton, szikrázó napfényben hány óra alatt lehetek Lemhényben, Marosvásárhelyen vagy éppen Sepsiszentgyörgyön. Mert ezek az én közelségeim.
Emlékeim között lapozgatva, nem tudom pontosan, hány éves voltam akkor, amikor először jártam Háromszéken. Talán óvodás lehettem. Nagyapám katonatársát látogattuk meg akkor. A kertjének érett szilvaillata volt, tömtem magamba a szilvát, szinte kék árnyékuk volt a fáknak a hullott gyümölcstől. Katlanon, rézüstben fortyogott a lekvár, így hát nekem Háromszék (lett légyen szó buja tavaszról, burjánzó nyárról, élveteg őszről), máig azonos azzal az illatozó képpel. Következő emlékem is távolibb múltból való, kisgyermekkoromhoz jóval közelebbi, mint mai életkorom (lám-lám, a közel és a távol fogalma, milyen viszonylagos). 1963. Tizenhét éves vagyok, egyetemista a színiakadémián, s az éjszakai vacogtató utazás végcélja a fűtetlen vonaton Sepsiszentgyörgy. A kislány. Barátom, Visky Árpád vár, aki a Színház Kalauz, Opera Kalauz mintájára, szóbeli szerzője a Bodega Kalauznak, így hát, az állomási becsületsüllyesztővel kezdve a napot, a főtér környéki (ma már lebontott) Őrkőben folytatjuk tagjaim és kedélyem oldását.  – Kettőig van órája – mondta, aztán elmagyarázta, merre van a gimnázium, mert ő próbára sietett. Rengeteg idő, reménykedtem, hogy az órák közti szünetben meglátom az udvaron a Madonna-arcú kislányt, de nem, s felfedeztem a közeli melegedőt, a Múzeumot. Kályháiból a távoli múlt fagyot lehelt. Inkább kint sétáltam a zúzmarától recsegő hóban, aztán végre megláttam Őt. Kamaszkorú félszeg vagyok, egyáltalán nem tolakodó. Ő belém karol, egészen felnőttes, s már nem is érzem a csontomig ható hideget. A főtéri park fái között térdig ér a hó, aztán felkanyarodunk egy meredek utcán. A kapuban búcsúzkodnék, de behív, olyan természetesen, hogy szabadkozni is elfelejtek. A lakásban antik bútorok, rengeteg festmény a falakon. Édesapja végigmér.  – Te a Sanyi fia vagy? – kérdi, s a felesége rátromfol. – Hát persze, hogy a Sanyikáé, a szeme állása, az orra…
Megebédeltetnek, aztán magunkra maradunk. Elmondom a verset, amit neki írtam, Áprilyt olvasunk, Szabó Lőrincet, aztán amikor már annyira oldott a hangulat, hogy megcsókolnánk egymást, indiánüvöltéssel a húga vonalzóval támadja a fejemet, s a kamaszkorú cselédlány az ajtóban vihog.  – Vá-rri-kata – kiáltja minden suhintásnál, jól megnyomva az R-eket. – Ata –, javítja ki a nővére, de még több mint harminc évvel később is úgy szólít az édesanyja, hogy „várri-kata”. Este későn Őrkő, Zsoldos Árpi jön Viskyvel és Bíró Iván Géza is, a díszlettervező. Részegség hajnalig. A színházi portást nem lehet felkölteni, nem alhatok Zsoldos öltözőjében, s marad Visky. Földszintes kis utcákon támolygunk, az a gyanúm, már megkerültük a várost, aztán végre célhoz érünk. Hideg albérlet, talán hidegebb is, mint a kinti szibériai idő. Árpi kinyitja a csempekályhát, a tűztérben karvastagságú gyertya, meggyújtja, s csak a kályharostélyt csukja vissza, villanyt olt. Mintha tűz lobogna a kályhában. A falon reszkető tűztánc-vetület.
 – Az illúzió – mondja. Valahogy elalszunk.
Ugorjunk. 1968. február. 
Sepsiszentgyörgy. Tavaly megjelent az első könyvem, januárban Budapesten jártam, s könyveket küldtek Farkas Árpádnak, azokat hozom.
Készülőben az első száma a Megyei Tükörnek. Névsor, hogy Dali, a főszerkesztő, kiket akar még a laphoz. Harmadéves vagyok ekkor Kolozsváron, s irigykedve hallgatom a neveket. Szabályos kétségbeesés fog el. Egyedül maradok nélkülük az általam sosem szeretett egyetemen. Egy hét múlva újra Sepsi, a szerkesztők a Fogolyán-szanatórium épületében működő pártszállóban laknak, nekem is jut egy ágy. Már éppen a második lapszám érkezik a brassói nyomdából. Az ideiglenes szerkesztőségben mindenki röhögőgörcsöt kap az egyetlen apróhirdetéstől. „Csak kapitális szarvasagancsokat vásárolok magam és barátaim részére. Érdeklődni titkáromnál…”  Ez valójában a szarvas-klub, a felszarvazott férjek klubjának születésnapja, ahol minden férjnek kijár a megelőlegezett zászlósi rang, s fennebb léptetheti felesége vérmessége, de a legmagasabb rendfokozat örökre Simó Ferenc ideggyógyászé. Ő a vezérezredes.
Este Bíró Iván Géza műtermében, s ha a korábban említett sepsiszentgyörgyi utam egy Madonna-arcú barna kislány miatt esett, most találkozom azzal a szőke kislánnyal, akiért aztán tavasszal, nyáron, visszajárok. Kolozsvár. Mintha izzó parázson járnék. Király Laci még Felsőbányán tanít, s az egyetlen ember, aki megért, aki miatt mégis élhető a város, az Kányádi. Többes számban. Kányádiék. Magdi és Sándor. Hallani sem akarnak arról, hogy az egyetem befejezése előtt Brassóba szegődjek az Új Idő című hetilaphoz, ahová Balogh Edgár nagyvonalúan beajánlott.
Brassó. A főszerkesztő nem rossz ember, de nem érintette meg az 1968-as esztendő szele. Itt még az ötvenes évek parazsa szunnyad a hamu alatt. Alatta, mert valóban hamuszürke a lap. De arra jó, hogy átjárjak udvarolni Sepsire, s mert közben Farkas lakást kap, Erzsébet olyan természetességgel veti esténként az ágyamat (aztán még évekig), mint aki biztosan tudja, hogy megint itt maradok... A késő ősz hazarepít Vásárhelyre, de a Vörös Zászló főszerkesztője hintáztat. Sütő szerint nem mer felvenni. Éppen Andrásnál vagyok, amikor betoppan Komáromi Misi, ő Kovásznán kórházigazgató, együtt megyünk haza a szüleimhez, ebédre hívták, s az ebéd végén azt mondja: 
– Viszlek a Tükörhöz.
1968. december. Mikulás előtti hangulat a szerkesztőségben, Dali örömmel fogad, átküldenek a megyéhez, alá kell írnom valamit, s mert éppen fizetésnap van, kiderül, hogy már rajta vagyok a listán, megkapom a szerkesztőségtől a havi fizetésemet.
Maradok. Farkasné tavasszal beköltözik Brassóba, ott van a nyomda. Ő korrektor a lapnál, babát vár, megterhelő lenne az ide-oda utazgatás. Árpáddal bitoroljuk az új lakást. Főzünk, mindenen hajba kapunk. Előzőleg hűlni tettük a teraszra a palackokat, s azok a fagyban szilánkká törtek, ezért mindegyre ellenőrzés, hogy oda ne égjen az étel. Hol én, hol pedig Cini szakácskodik. Szárazborsó-főzelék sült-füstölt kolbásszal, de a végeredmény vaddisznó-ölő golyókeménységű csapágysörét lett. – Te öntöttél rá hideg vizet, attól edződött meg – vádoljuk egymást évekig, ha jobb dolgunk nem akad. Két és fél év a Tükörnél, s amikor elszegődök Bodor Pálhoz, a tévé magyar-adásához, már nős vagyok. A feleségem Marosvásárhelyen színész, de berecki születésű, hatalmas rokonsága itt él. Lemhényben, Szentkatolnán, Kézdivásárhelyen, Kovásznán is sok a rokon. Sok értelmiségivel barátkoztam össze csavargásaim közben a megyében, s egy írásom miatt a megyei pártbizottságnál azzal jelentenek fel, hogy „minden papnál, orvosnál van fogkeféje” (sic!). Munkahelyem Bukarest. Ingázom marosvásárhelyi lakásunk és a főváros között. Ez átlagban két út hetenként. Ha nem repülök, akkor marad a vonat, s emiatt születik a „megpihenős” találékonyságom. Munkám végeztével felülök (pontosan délben) a nagyváradi gyorsvonatra, Brassóban átszállok, irány Sepsi, a Sugás vendéglő. Itt, Szentgyörgyön, a Farkas családot boldogítva bevárom az éjfél után érkező, Vásárhely felé menő vonatot, s mert ezek között nincs tizenkét órás különbség, nem számít megszakításnak, így a tévénél nem is tudják, hogy havonta többször is Sepsin van a házam-hazám. Ideköt Bogdán Laci (szigorúan titkos társaságunk), neki is félelmetes a memóriája, s feleselő játékainkban olyanokon röhögünk többek között, hogy nem hiszik, hogy létező erdélyi magyar költőről beszélünk, idézve Széfeddin Sefket bey viselt dolgait. Aztán kirúgnak a tévétől, egyre több időt töltök Farkasnál s a Sugás törzsasztalánál. Aztán ismét négy év Bukarest, filmrendezőszakos egyetemistaként a hétvégeket rendszeresen újra itt töltöm. Aztán ’83-tól végleg Magyarország…
2001–2006. Öt év diplomáciai szolgálat Bukarestben, minden hétvége: Sepsiszentgyörgy.  Távolság? Közelség? Gyermekkoromban a nővérem lovagolt, s az edző odarakott, hogy járassak egy lovat, s amikor az kitépte kezemből a kötelet, az öreg rám rivallt. – Ne engedd el a pányvát – aztán később: – Ne csavard rá a csuklódra, mert magával ránt.
Barátommal hegymászó túrán, elmagyarázza, hogy soha ne használjak teljes kötélhosszt, kell tartalék, s ugyanezt mondja egy halász, a Deltából kihajózva a tengerre. Filmeznék, s azt szeretném, ha horgonyt vetnénk. – Nem lehet, a lánc teljes hosszát kellene használni, s ha hirtelen feltámadna a szél, megfeszülne, mint egy hegedűhúr, nem lehetne lazítani a csörlőzéshez. Ez az én Háromszékem. Pányva, hegymászókötél, horgonylánc, amely azt a biztonságot jelenti számomra, hogy kötve vagyok megkötözetlenül.
Sorsom  Élhettem volna  Korondon.  lehettem vón agyag  korongon,  égettek volna,  lennék váza,  magam,  kinek hittem,  vagyok csupán  váza. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Búcsú Zolcsák Sándortól
Elhunyt Zolcsák Sándor, adta tudtul lakonikusan a hírügynökségi közlemény. A festőművészt hosszas betegség után egy ceglédi kórházban érte a halál. A súlyos kór miatt, amely megtámadta, évek óta visszavonult a közélettől, a képzőművészeti eseményektől is távol tartotta magát, festőként se hallatott magáról újabb művekkel. Pedig fél évszázadon keresztül Marosvásárhely művészeti életének jeles egyénisége volt, annak a vészesen fogyatkozó, kiváló nemzedéknek az egyik meghatározó képviselője, amely az ötvenes, hatvanas, hetvenes években felfuttatta a város képzőművészeti mozgalmát. Főként a portrézás terén csillogtatta meg tehetségét. Búcsúzva tőle, idézzünk fel egy részletet abból az interjúból, amelyet 1998-ban adott alulírottnak. A lelkünkben is rend teremtődik című beszélgetés a Műterem kötetben jelent meg. Az önvallomás Zolcsák egyik legjelentősebb alkotása, az egész alakos Bethlen Gábor-portré születését érinti. A festmény jelenleg a Vártemplom Gótikus termében látható.
– A műtermetek legnagyobb képe, mely valósággal vonzza a tekintetet, Bethlen Gábor portréja. Tudom, hogy számodra igen fontos ez a munka.
– Tényleg Bethlen Gábor figurája uralja a műtermet, pontosabban a szelleme. A képet legalább 8-9 éve kezdtem el, talán minden évben újrafestem, most is egy újrafestés kezdetén áll. Nem vagyok megelégedve azzal, ahogy én ezt képes voltam felfogni. Bethlen Gábor egy olyan kiindulópont számunkra, amit jelképesnek tartok, magamra értelmezve is. Követendő a Bethlen Gábor-i magatartás.
– Mikor kezdett vonzani a történelem, Bethlen Gábor alakja és szellemisége?
– Bethlen Gábor nem egy alak, hanem egy szimbólum, cselekvéseimnek mozgatórugója. Számomra ő egy kiindulási pont, a jellem és a tett szempontjából. Ugyanezért, amiért őt festem, készítettem portrét Imreh Istvánról, Gellért Sándorról, Horváth Imréről, Jakó Zsigmondról, Egyed Ákosról, Székely Jánosról, Szilágyi Domokosról. Én olyan alakokat kívánok festeni, akik támpontok számunkra a nagy éjszakában, mert hosszú ideig mi még csak kilábalóban vagyunk, szükségünk van néhány kiigazodási pontra. Bethlen Gábor világítótorony számunkra. Ezek a portrék kihívást jelentenek. Absztrakt és félabsztrakt képet rendkívül divatos festeni, bármit odaken valaki a vászonra, az már rendkívüli. Én inkább visszatérek a figurálishoz, mert az soha el nem múlik, az embert mindig a festő látja és mindig másképp. Tíz év múlva magam is másképpen látom. A festő lelke az, ami eldönti, hogy modern, időszerű-e a portré.
– Egy ilyen portré, ahol személyiségről van szó, nem köti meg a festő fantáziáját?
– Megköti, de a küzdelem lényege éppen ez. A kötöttségek ellenére át kell vágjuk magunkat azon a rengeteg kuszaságon, ami előttünk áll. Ezért, amikor felfedezem, hogy ez még mindig nem az, újrakezdem festeni.
Nincs több újrakezdés. Az életmű lezárult. Zolcsák Sándor festményeit magángyűjtemények, családi otthonok, intézmények, múzeumi kollekciók őrzik a továbbiakban. Reméljük, hogy mindaz, amit alkotott, nyomot hagy a köztudatban, emléke nem vész végleg a feledés homályába.  (N.M.K.) Népújság (Marosvásárhely)

RMDSZ–EMNP egyeztetés a közös jelöltállításról
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Néppárt Temes megyei vezetői csütörtök este egyeztettek az esetleges közös választási szereplésről a június 5-ei helyhatósági választásokon. A Néppárt képviselője új javaslattal állt elő: a Temes megyei Óteleken az EMNP állítson polgármesterjelöltet és tanácsosi listát, amelyet az RMDSZ támogatna.
„Mi felajánlottunk egy-egy helyet az EMNP képviselőinek a temesvári és a Temes megyei önkormányzati listán – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Halász Ferenc megyei RMDSZ-elnök –, ehhez képest ők egy teljesen új javaslattal jöttek. Óteleken néppárti polgármesterjelölt és tanácsosi lista induljon, amelyiket az RMDSZ támogatná. Azt is megismételték, hogy nem igénylik a helyeket a megyei tanácsosi és a temesvári tanácsosi listán. A mi eredeti ajánlatunk viszont arról szólt, hogy mindenütt, ahol közösen indulunk, ott a Néppárt képviselői az RMDSZ-es listákra kerülnek fel, és nem arról, hogy más-más párt indítson jelölteket a különböző településeken. Ebben az új helyzetben az RMDSZ Temes megyei elnökségének értékelnie kell a Néppárt javaslatát és miután ez megtörténik, a választ a következő találkozón fogjuk közölni” – mondta befejezésül Halász Ferenc.
Kása Zsolt, az EMNP Temes megyei szervezetének elnöke a Nyugati Jelennek elmondta: Óteleken Kozma István mezőgazdasági vállalkozó a Néppárt polgármesterjelöltje, aki már a jelöléséhez szükséges aláírásokat is összegyűjtötte. A Néppárt helyi szervezete azt szorgalmazza, hogy Óteleken az RMDSZ is az EMNP polgármesterjelöltjét és tanácsosi listáját támogassa. Amennyiben az RMDSZ-szel nem sikerül erről megegyezni, az EMNP akkor is elindítja Kozma Istvánt és tanácsosjelöltjeit a helyhatósági választásokon.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

„A régi Város marad nekünk”
Első ízben mutatkozott be Nagyenyeden a Lector Kiadó
A marosvásárhelyi Lector Kiadó volt az Áprily-est vendége Nagyenyeden, az elmúlt héten. Nagy Attila Csillagköz című verseskötetét (2015) és Cristian Teodorescu regényét, a Medgidia, a hajdani várost (2014) a költő és Koszta Gabriella műfordító, színművésznő jelenlétében Szőcs Katalin szerkesztő mutatta be.
A Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban szervezett irodalmi est a régi, nagybetűs, szellemi és erkölcsi értékeket hordozó város hármas képzeletbeli találkozását tette lehetővé.
Bevezetésként Nagy Attila jelenkori élettere, Marosvásárhely, kiemelten ennek elveszett vonzó arculata elevenedett meg a költő tolmácsolásában. Nagy Attila nem a múlt szenvedélyes ábrázolásával dicsőít egy letűnt korszakot, nem a nosztalgikus mementók hullámzó töredékeit próbálja fölvillantani. „Ujjbegy csak érintse a verset” – vallja, és miközben a jelent próbálja megragadni, ábrázolásába megakadályozhatatlanul belopózik, visszaoson a múlt. Így válhat Nagyenyed is gyakori földerengésévé a költő személyes mundus vivendi-jének annak ellenére, hogy – mint azt a bemutatkozáson megtudhattuk – már 3 hónapos korában családja elhagyta „Strassburg városa Ó-Enyed”-et. A gyökerekhez való szoros kötődése szorgalmazta egész életén át arra, hogy alaposan megismerje a „magyar Athén” szellemi kincseit. Áprily és fia, Jékely, Nagy Attila költészetének gyakori ihletforrásai, orvosként pedig szintén az Enyedhez köthető Pápai Páriz Ferenc fő munkája, a Pax Corporis jelentett kihagyhatatlan olvasmányt számára.
BASA EMESE. Szabadság (Kolozsvár)

Árnyékjelentést készített az RMDSZ
MTI - Az RMDSZ árnyékjelentést készített ahhoz a jelentéshez, amelyet Románia a kisebbségvédelmi keretegyezmény romániai végrehajtásáról nyújtott be. Ezt Kelemen Hunor jelentette be szombaton a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén.
Az RMDSZ elnöke elmondta: a kormány több mint kétéves késéssel nyújtotta be az Európa Tanácshoz a kisebbségi jogok biztosításáról szóló jelentését. A jelentés elkészítése során nem konzultált a romániai magyar közösség érdekképviseletével.
„A hivatalos jelentés rengeteg hibát, pontatlanságot tartalmaz, rengeteg olyan állítás van benne, amelyeket a tények, a mindennapi valóság nem igazol vissza” - jelentette ki Kelemen Hunor. Hozzátette, az RMDSZ hamarosan bemutatandó árnyékjelentése ezeket a valótlanságokat próbálja kiigazítani.
maszol.ro

SZKT Marosvásárhelyen: kiállni, képviselni, kiharcolni
Kiállni, képviselni, kiharcolni – ezt ajánlotta Kelemen Hunor a közelgő választásokra készülődve a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombaton Marosvásárhelyen tartott ülésén elmondott beszédében.
A szövetségi elnök szerint az RMDSZ valamennyi felelős politikusának úgy kell tekintenie a szervezetre, mint eszközre, és nem úgy, mint egy önmagáért való célra. „A mi szövetségünk a romániai magyarok szövetsége, erős eszköze a politikai és érdekképviseletnek. Hozzánőtt a szívünkhöz, az életünkhöz. Olyan értékes eszköz, amit nem szabad elengedni. Nekünk azt kell megmutatnunk, hogy a mostoha körülmények között is tudunk olyan jelölteket állítani, akikben megbízik a közösség, akik hiteles emberek és a közösség problémáira jó, eredményre vezető választ tudnak adni. Akik a politikát, a közösség képviseletét szolgálatnak tekintik, akiknek van elképzelésük a jövőről” – jelentette ki az RMDSZ elnöke az általa ideálisnak tartott jelöltről.
Politikai beszámolójában az Kelemen Hunor megállapította: megrendült az erdélyi magyar  közösség biztonságérzete, új köntösben erősödött fel a magyarellenesség, megkérdőjelezve az identitáshoz való jogot, a megszerzett jogok csonkítására az igazságszolgáltatás intézményeit felhasználva.
„Világosan látnunk kell, hogy mindez tervszerű. Bírósági döntések születtek, amelyek az anyanyelv korlátozására, a kétnyelvűség visszaszorítására vonatkoznak. Most éppen a katolikus státus jogait vizsgálják, időközben leállították a restitúciót, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön pedig lefejezték a város vezetését” – sorolta, rámutatva arra is, hogy a büntetőjogi kivizsgálás alatt álló városvezetők esetében a hatóságok nem tesznek különbséget a gyanú és a korrupció vádja között. „Bírósági eszközöket vetnek be a nemzeti szimbólumaink használata ellen. Jogszabály írja elő a kétnyelvű utcanévtáblákat, de azt nem alkalmazzák. Négy éve nem hajlandóak a MOGYE-en alkalmazni a törvényt, amiért senkit nem vonnak felelősségre” – sorolta.
Megemlítette az is, hogy a parlamentben napirenden van az etnikai pártok betiltására vonatkozó törvénykezdeményezés valamint az anyanyelvhasználatnak a közigazgatásban való betiltását illető kezdeményezés. „Kérdés az, hogy lesz-e elég erőnk a parlamentben mindezt visszautasítani?” – tette fel a kérdést.
Elmondta: a magyar közösség olyan intézmények iránt veszítette el a bizalmát, amelyek a törvényességet kellene szolgálniuk. A politikus hangsúlyozta: az RMDSZ számára továbbra is prioritás magyar közösség védelme. Kijelentette: a szervezet meg tudja akadályozni a magyar közösség ellen irányuló törekvéseket.
Az SZKT ülésén elfogadták az RMDSZ szórvány cselekvési tervét is. Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök felszólalásában hangsúlyozta: az RMDSZ-nek a „minden magyar számít” nemcsak egy lélekmelengető szép kifejezés, hanem a nap mint nap megélt valóság. „Emiatt teljesen természetes, hogy nemzetstratégiáról beszélünk a szórványban, hiszen az itt élő magyar emberek sokszor többet tesznek azért, hogy megtartsák nemzeti identitásukat, mint azok, akik számára magyarságuk megélése sokkal kevesebb akadályba ütközik, hisz kézügyben van számukra a magyar kultúra, a magyar oktatás, a magyar sajtó, és anyanyelvükön élik meg mindennapjaikat” – tette hozzá.
Nincs ahonnan visszavonulót fújni
A politikus úgy fogalmazott, az elmúlt időszak magyarellenes megnyilvánulásait és intézkedéseit követően sokan megkérdezik: van-e értelme vállalni a megméretkezést? Kérdését meg is válaszolva úgy fogalmazott: nincs ahonnan visszavonulót fújni, és úgy kell készülni, hogy minden pillanatban legyen, aki a helyünkbe tud lépni.
„Olyan jelölteket tudunk állítani, akikben megbízik a közösség, akik a politikát a közösség szolgálatának tekintik’ – magyarázta. A Magyar Polgári Párttal való összefogásra utalva mondta: nem egymás ellen kell harcolni, az MPP-vel kötött megállapodásról már 2014-ben is bebizonyosodott, hogy hasznos volt és remélhetőleg idén is így lesz.
Kiállni, képviselni, kiharcolni – Kelemen Hunor szerint ennek a hármas parancsnak, jelszónak kell vezérelnie a továbbiakban az RMDSZ munkáját. „Kiállni a magyarok mellett, nyilvánosságra hozni minden támadást, minden jogsértést. Képviselni ügyeiket minden fórumon a törvényhozástól a nemzetközi szervezetekig. Kiharcolni az igazunkat és visszakapni azt, amit egyszer már megszereztünk, megszerezni azt, amit már régóta meg kellett volna kapnunk” – sorolta a szövetségi elnök a következő időszak érdekképviseleti és érdekvédelmi teendőit.
Meghívottként szólt a tanácskozás résztvevőihez Böjte Csaba ferences szerzetes a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke, aki a gyermekvédelmet nehezítő bürokrácia felszámolásához kérte az RMDSZ segítségét.
A tanácskozáson felszólaló Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester cselekvésre biztatta kollégáit. „Érdemes dolgozni, még ha mások döntik is el, hogy mikor ér véget az önkormányzati pályafutásunk” - jelentette ki a tisztségéből felfüggesztett polgármester.
Markó bírálta Szijjártót
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke felszólalásában bírálta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, aki a január végi bukaresti látogatásán úgy vélekedett, hogy román-magyar sikertörténetek kellenek ahhoz, hogy a vitás kérdésekre, így a kisebbségi kérdésre is választ tudjanak találni. Kijelentette: „fokozza a nehéz helyzetet, ha Magyarországon nem ismerik föl, hogy most kell lépni és nem holnap vagy holnapután”.
Úgy vélte, hogy ha az Egyesült Államok befolyást akar gyakorolni a térség fölött, akkor bele kell szólnia az etnikai kérdésekbe is, és az Európai Unió sem kerülheti meg az ilyen tárgyú állásfoglalást, mert látható, hogy az etnikai kérdések megoldatlansága vezetett az ukrajnai tragédiához is.
Az SZKT megválasztotta állandó bizottságát, a szövetségi szabályzatfelügyelő bizottságot, az etikai és fegyelmi bizottságot valamint a szövetségi ellenőrző bizottságot, és a június 5-én tartandó önkormányzati választások kampányfőnökévé nevezte ki Kovács Pétert, a szövetség ügyvezető elnökét.
Antal Erika. maszol.ro

Átadták az Ezüstfenyő-díjakat Marosvásárhelyen
Huszonhárman részesültek Ezüstfenyő-díjban, amelyet 14. alkalommal adták át az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati ülését megelőzően Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagytermében.
A díjakat Kelemen Hunor adta át. A szövetségi elnök elmondta: 26 év telt el azóta, hogy megbukott a kommunista diktatúra. Olyan munkát kezdett el a magyarság, amely hosszú utat járt meg, míg a világ megváltozott körülöttünk és gyors változások fognak következni.
A politikus közölte: mindig olyanoknak mondanak köszönetet, akik az előző évben szolgálatot, önzetlen munkát végeztek, olyat, amire nagy szükség volt a legkisebb közösségtől a legnagyobbig. Ezen személyek tevékenységét hiánypótlónak és nélkülözhetetlennek nevezte a szövetségi elnök.
A mai világban ritkán történik meg, hogy megköszönjenek valamit, ritkábban, mint kellene – hangsúlyozta Kelemen. Az RMDSZ ezért díjazza ezeket az embereket, ugyanis az elvégzett munkáért hála jár. Hihetetlenül sok munkát kell még elvégezni, újrakezdeni, falakat újraépíteni – mondta a politikus.
A 2015-ös évben végzett munkásságukért Ezüstfenyő-díjat kaptak: Bogdán Zsolt, Borzási Gyula, Bréda Lajos, Buchwald Péter, dr. Búzás Antal Árpád, Capusan Edit Réka, Damokos Csaba, Gyerkó Levente, Haszmann Pál Péter, Ihász János, Kereskényi Sándor, Kovács Jenő, Kun László, Náznán B. Olga, Plesch Katalin, Puskel Péter, Somogyi Gyula, Szabó Kálmán, Imre, Szente László, Takács Ibolya, Tófalvi Éva, Vida Katalin, Vincze András. maszol.ro

Minden év február 25-én főhajtással adózunk a kommunista rendszer mártírjai és megnyomorítottjai előtt. Ennek jegyében Erdélyben és a Partiumban is emlékeztek azokra, akik ennek a gátlástalan, torz hatalomnak az áldozataivá váltak.
Azonban lehet-e manapság nyugodtan beszélni a kommunizmus emléknapjáról Erdélyben vagy a Partiumban, ahol még mindig ennek a förtelmes, szégyent nem ismerő, az emberi méltóságot lábbal tipró korszaknak a módszereivel tesznek tönkre emberéleteket, üldöznek el fiatalokat, bélyegeznek meg közösségbomlasztó jelzővel minden másképp gondolkodót, fosztanak meg idős embereket az utolsó talpalatnyi földecskéjüktől, következmények, felelősségre vonások nélkül? 
Sokan azt mondhatnák erre, az erdélyi magyarok elvándorlásának kifejezetten gazdasági okai vannak, ám ez a dolog egyáltalán nem ilyen egyértelmű. Nem mondok semmi újat, ha azt állítom, az elmúlt évtizedekben olyan többszázezres nagyságrendű erdélyi magyar munkaerő, köztük az értelmiségiek színe-java távozott el szülőföldjéről – minden bizonnyal véglegesen –, akiket egyszerűen ellehetetlenítettek azok az érdekhajhász klikkek, akiknek jelszava a „vagyunk mi és vagytok ti, akik nem tartoztok az egykori dogmában kinevelt új generációhoz, így már csak természetes, hogy a mieinket promoveáljuk”. 
A többieknek pedig jutott a legrosszabbul fizetett állás – az is jó esetben –, övék volt az ingázás, övék az örök kilincselés a megélhetést pótló talpalatnyi parcelláért, amelyet már az ötvenes években amúgy is megszenvedtek az ősök, gondolok itt a nagy román pusztára (Baragán), övék volt a verés a több ezer hektáron gazdálkodó klikkbéli újgazdagtól, majd a büntetések sorozata is az utóbbit védő karhatalomtól. Attól a nép nyakán ülő kommunista kövülettől, aki ezekért a kiváltságokért nem átall mind a mai napig fontos megyei vagy országos tisztséget betölteni a mindenkori román állami közigazgatásban. Sőt, egyesek odáig süllyedtek, hogy magas rangú tartalékos tisztjei lettek az államhatalomnak „pár dollárral többért”, na meg némi plusz befolyásért. Ők azok, akik a legújabb márkájú dzsippel, fegyverrel és harci kutyákkal grasszálnak a határban. Mert ugye, ami nem illeti meg az embert, azt őrizni kell...
Lehet-e beszélni Erdélyben és a Partiumban emléknapról, amikor nemzedékek élik meg ugyanannak az önmagát is pusztító eszmének minden átkát, mint ezelőtt ötven-hatvan esztendővel, amikor példának okáért a gondolkodó értelmiségi ember a rendszer ellensége volt, a legbugyutább pedig gyárigazgató?
Manapság a helyhatósági választások apropóján csak végig kell olvasni a partiumi településeken frissen összeállított RMDSZ-es tanácsosi listákat, illetve vissza kell nézni a választmányi tagok lajstromát, hogy lássuk: nem változott semmi. Ugyanazok a nímandok, ugyanazok a funkcionális analfabéták, erőszakos könyöklők hada követel magának vezetői szerepet, mint teszem azt hatvan esztendővel ezelőtt. A lista nyitott mindenki számára – mondják. Hát persze, hogy nyitott. Csakhogy ki lenne az a tisztes értelmiségi, aki lesüllyed ezeknek a semmiháziaknak a szintjére? Hiszen ezek még a többé-kevésbé demokratikus úton megszavazott listát is képesek felülírni, ha a klánról van szó, mint 2012-ben Érmihályfalván.
Az áldozati generációk egymásutánisága pedig egyre csak folytatódik. A kártékonyság örök korszakában, ahol „szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit / És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik” – tolmácsolja Bródy János magyarországi popénekes a manapság nagy port kavaró Ezek ugyanazok című dalában. 
Summa summarum, Erdélyben és a Partiumban minden törekvés ellenére még mindig maradt egy olyan értelmiségi „rizikófaktor”, mely elévülhetetlen ellensége annak a magyarul beszélő román pártnak, amely a kommunizmus „bukása” után még huszonhat esztendő múltával is saját népével hadakozik. S hogy ebben a harcban már csak vesztesek lehetünk mindannyian, nem kétséges. Erdély és a Partium lassan kiürül, és egy koldus nép koldus királyai regnálnak majd a romokon, amelyet ők maguk teremtettek, hosszú, kártékony munkával.
Az igaznak viszont emlékezete áldott – áll a Példabeszédekből vett idézetben Sass Kálmán 56-os mártírnak, a meggyilkolt mihályfalvi református lelkésznek az emlékoszlopán. Február 25-én néhány helybéli presbiter fákkal övezte az obeliszket, mintegy jelképként, hogy 1956 után  is „lefejezték” az erdélyi, illetve az érmelléki értelmiséget, de új hajtások teremtek. Újra és újra, mint ahogyan a fák is ki fognak hajtani az emlékparkban. 
Sütő Éva 
itthon.ma//erdelyorszag

Az udvarhelyi múzeumot is célba vette Dan Tanasă
A Haáz Rezső Múzeum is a magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tanasă célkeresztjébe került. A blogger a múzeum honlapjáról hiányzó román nyelvű tartalom miatt lendült akcióba. Mint kiderült, „rosszkor” kattintott az internetes oldalra.
Diszkriminálja a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum a magyar nyelvet nem beszélő román állampolgárokat azzal, hogy honlapján csupán magyar nyelvű információk szerepelnek – erről tett panaszt Dan Tanasă októberben.
„Örvendünk, hogy a nagyobb intézmények után a Haáz Rezső Múzeummal is elkezdett foglalkozni Dan Tanasă. Nem találta meg a román tartalmat az intézmény honlapján, ezért vádolt minket azzal, hogy a magyarul nem tudó román állampolgárokat diszkrimináljuk” – mondta Miklós Zoltán, az intézmény vezetője.
Október-novemberben zajlott a Tanasă által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesületen (ADEC) keresztül tett feljelentés tárgyalása az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, a Haáz Rezső Múzeum két hete kapta meg a figyelmeztetést. „Volt egy érvényes szerződésünk egy szolgáltatóval arra vonatkozóan, hogy 2015 végéig három nyelven elérhetővé tegye a honlapot, ami meg is történt. A szerződés értelmében a Haáz Rezső Múzeum nem volt kifutva a határidőből, amikor a feljelentés és annak tárgyalása történt, de az idő alatt nyilvánossá tettük a honlapon mind a román, mind az angol nyelvű változatot is” – magyarázta az intézményvezető. A múzeum honlapjának tartalma jelenleg nemcsak magyarul, hanem románul és angolul is olvasható.
„Nincs szó pénzbeli büntetésről, csak figyelmeztetésről. A diszkriminációellenes tanács bizottsága tudomásul vette, hogy a tárgyaláskor három nyelven elérhető volt a múzeum online felülete. Ám a fejlesztés idején ideiglenesen nem volt elérhető román nyelven is a tartalom, ekkor kattintott rá Dan Tanasă is, ezt a pillanatnyi állapotot tudta jelezni”– magyarázta az igazgató. Válaszként a vádakra a Haáz Rezső Múzeum nevében Miklós Zoltán egy negyvenoldalas iratcsomót küldött, amely öt évre visszamenőleg bizonyítja, hogy mikor és milyen román meghívottak voltak az intézmény rendezvényein, valamint a kiállítások két- vagy háromnyelvű tájékoztató anyagát is csatolta.
Veres Réka. Székelyhon.ro

Népviselet-gyűjteményes kötetet mutattak be
Kisné Portik Irén Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte című népviselet-gyűjteménye fontos néphagyományi mérföldkő az egész Székelyföld életében. Fotókkal gazdagon illusztrált kötetét péntek délután mutatták be Csíkszeredában.
A gyergyói néprajzkutató több éven keresztül tanulta, tanította, művelte, összegyűjtötte és közreadta azt a páratlan értékű kincset, melyet a Hargita Kiadó gondozásában megjelent kötet foglal magában. E könyv által olyan magas értékrendű gyűjtemény jut el az emberekhez, amely erősíti, óvja népünket az idegen hatásoktól, benyomásoktól. A könyv legfontosabb üzenete az értékmentés, hagyományápolás. Egy népviselet akkor tölti be igazi szerepét, ha viselik – fogalmazott a kötet méltatásakor Péter Csaba, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola vezetője.
A megyeháza márványtermében házigazdaként Borboly Csaba megyeitanács-elnök köszöntötte a nagy számú érdeklődőt, majd Sarány István publicista beszélgetett Kisné Portik Irénnel, a könyv szerzőjével, Lövétei Lázár László szerkesztővel, Iochom Zsolt fotóssal és Siklódy Ferenc tipográfussal. A könyvbemutatón személyes tapasztalataikat is megosztották a néprajzkutató tanítványai, akiknek tovább adja a népi tudást.
A bemutatót követően a Megyeháza Galériában kiállítás nyílt a Művészeti Népiskola csíkszeredai, gyergyószéki, valamint a Csíkdánfalván működő kihelyezett tagozatok munkáiból. A kiállítás-megnyitón elhangzott, hogy az elmúlt négy évben a megye hat helységében közel kétszáz fiatal és felnőtt tanulta, illetve tanulja a népi szövés-varrás, hímzés és viseletkészítés fortélyait.
„Elődeink nem egyenruhában jártak, hanem mindenki saját viseletben, amely a lelki világát, családi helyzetét, módossági fokát kifejezte, minden rajta volt az alsó szoknyától a pártáig” – hangsúlyozta Kisné Portik Irén a bemutatón. Az eseményen közreműködtek a művészeti népiskola tanulói és tanárai, népdallal és néptánccal emelve a rendezvény színvonalát.
Iochom Zsolt. Székelyhon.ro

Kereskényi: Közösségünk módszeres lefejezése zajlik
"Nincs könnyű helyzetben napjainkban a romániai magyarság", jelentette ki beszédében az RMDSZ szövetségi képviselőinek tanácsán Marosvásárhelyen Kereskényi Gábor parlamenti képviselő.
"Jelenleg  közösségünk módszeres lefejezése zajlik.  Sorra veszik ki a pakliból helyi vezetőinket Hargitától Bihar megyéig, Csíkszeredától Sepsiszentgyörgyig - adminisztratív eszközökkel, illetve homályos büntetőeljárásokkal. És ki tudja, a sor hol folytatódik?", tette fel a kérdést Kereskényi.  "Mindenesetre, akik e mögött állnak nagyon jól tudják, hogy az erdélyi és partiumi magyarság legnagyobb ereje az önkormányzatokban van. Az sem véletlen, hogy ezek a tendenciák most, 2016-ban erősödnek fel leginkább, három hónappal a helyhatósági választások előtt", hívta fel a figyelmet.
A képviselő  a törvényhozásban és az önkormányzatokban is egyre gyakoribb nyílt magyarellenes jogszabály-tervezetek mellett sem ment el szó nélkül. "Továbbra is szúrják egyesek szemét nemzeti jelképeink: a himnusz és a zászló. Több városban  ma sem látják szívesen a magyar utcanévtáblákat és felitatokat,  megkérdőjelezik a restitúciót", jelentette ki.
Mindezek hatványozottan fontossá teszik a soron következő önkormányzati választásokat. "Ilyen körülmények között kell most jelölteket állítsunk a közelgő helyhatósági választásokra. Ilyen körülmények között kell vonzóvá tegyük a nők és a fiatalok számára, vagy a sikeres vállalkozók számára az önkormányzati szerepvállalást, a közképviseletet. Nem könnyű feladat!", hívta fel a figyelmet.
A helyzet azonban nem reménytelen. "Nem könnyű, de nem is lehetetlen. De ehhez vissza kell menjünk közösségeinkhez. 2016. június 5-én akkor fogunk jó eredményeket elérni, ha odafigyelünk helyi közösségeinkre, ha meghalljuk hangjukat. Mi is ezt tettük Szatmárnémetiben az elmúlt hónapokban, amikor a Városi Konzultáció keretében közel 5.000 szatmári véleményét kérdeztük meg arról, hogyan látják a város jelenlegi helyzetét, fejlődési perspektíváit, hogyan ítélik meg az RMDSZ munkáját, hogy látják esélyeinket a választásokon?", ismertette.
És hogy mi lett a felmérés eredménye: "A közösség hangja egyértelmű volt! A szatmáriak változást akarnak! Az egy helyben topogás helyett új irányt akarnak! A káosz helyett rendet akarnak! Az egyre erősödő balkanizálódás helyett egy élhető, polgári várost akarnak!".
A szatmárnémeti RMDSZ polgármester-jelöltje arról is beszélt, mi vezéreli, mi ad neki erőt az újabb és újabb harcokban. "Sokan mondják - egyes kollégáimtól is hallottam -, hogy aki ma, 2016-ban önkormányzati vezetői tisztségre pályázik, annak vagy nagyon erős közösségi küldetétstudata és hite van, vagy komoly egészségügyi problémája (...) Az elmúlt négy hónapban abban a szerencsés helyzetben voltam - az RMDSZ csapatával együtt -, hogy ismét megkaptam a szatmári magyar közösségtől a biztatást, a bizalmat és megerősítettek hitemben, hogy együtt visszanyerhetjük a várost, együtt visszaadhatjuk Szatmárnémeti méltóságát. És ez egy erőt adó érzés, hogy az utunkon nem vagyunk egyedül!", jelentette ki Kereskényi Gábor. szatmar.ro

Különutas lesz az EMNP Marosvásárhelyen?
Befejezettnek tekinti az RMDSZ-szel folytatott tárgyalást a közös marosvásárhelyi tanácsosi lista állításáról Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei szervezetének alelnöke, és már azt sem tartja kizártnak, hogy alakulata külön jelöltlistával méretkezik meg a helyhatósági választáson – számol be Szucher Ervin a kronika.ro-n.
A Facebook közösségi portálon egyébként már több alkalommal is felbukkant olyan bejegyzés, mely szerint biztosra vehető, hogy az EMNP önállóan méretkezik meg, a tanácsosi listáját pedig maga Portik Vilmos vezeti, az érintett azonban ezt csupán szóbeszédnek tekinti, melynek szerinte egyelőre nem kell hitelt adni.
Azt azonban hozzátette, már nem látja annak módját, miként tudnának kiegyezni az RMDSZ-szel. Kérdésünkre, hogy ezek szerint a néppárt nem éri be azzal az egyetlen befutóhellyel, amelyet az RMDSZ felkínált, a néppárt megyei alelnöke leszögezte, hogy nem is az zavarja a leginkább, hogy a szövetség csak egy helyet kínál fel, hanem az, hogy azt is megmondja, kit látna szívesen a saját listáján.
Amint arról beszámoltunk, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete épp Portik Vilmosnak kínálta fel az elméletileg befutónak számító nyolcadik helyet az összefogás listáján. „Ezt az ajánlatot nem a néppártnak tették, hanem Portik Vilmosnak, holott én csapatban gondolkodom, hisz annak vagyok a tagja” – fogalmazott az érintett.
A magyar–magyar verseny lehetőségét egyébként korábban Peti András, az RMDSZ vásárhelyi elnöke is felvetette, aki szerint megtörténhet, hogy így több magyar bejuthat az önkormányzati testületbe. Ezzel nagyjából Portik is egyetért, mondván, nem tart attól, hogy az EMNP ne érné el az ötszázalékos küszöböt. Ha pedig azt sikerül teljesítenie, matematikailag két jelöltje tanácsosi mandátumhoz juthat. „Lehet, hogy így jobb is, hisz nem adjuk fel az identitásunkat és sokkal markánsabban tudjuk képviselni saját alakulatunkat” – fejtette ki Portik Vilmos.
Ezzel szemben Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke reméli, hogy végül mégiscsak sikerül közös listát indítani. A politikus – aki a tanácsosi helyek leosztásáért folytatott kétpárti tárgyalásokon eddig nem vett részt – lapunknak elmondta, hogy mielőbb kézbe szeretné venni az ügyet, és tisztázni azokat a félreértéseket, melyek az eddigi megbeszélések folyamán felmerültek.
Mint ismeretes, míg az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezete két biztos befutóhelyet kért az alakulat jelöltjeinek, továbbá egyet a történelmi egyházaknak, az RMDSZ összefogás-ajánlatában egyetlen befutóhely szerepel – írja a kronika.ro. Erdély.ma

A Csíki Közbirtokossági Unió
A 2000-ből származó 1-es számú törvény megjelenése után egy csapatnyi csíki ember úgy gondolta, véget kell vetni az állami erdészet monopóliumának, és hosszas harcok után sikerült elérniük, hogy megalakuljanak a magánerdészetek. Rafain Zoltánnal, a Csíki Közbirtokossági Unió elnökével beszélgettünk a magánerdészetek megalakulásáról, a kezdeti nehézségekről, az unió szerepéről.
„Megjelent 2000-ben a föld- és erdőtulajdon visszaszolgáltatását szabályozó 1-es számú törvény, de egyáltalán nem akartak hallani arról, hogy az erdőket visszaadják. Az állami erdészettel vívtuk a harcot, hogy adja át a területeket. Ennek kapcsán kezdtem összehívni Tusnádon a kultúrotthonban a parlamenti képviseletünket és a közbirtokossági vezetőket. Kezdetben Kovászna és Maros megyéből is eljöttek a megbeszélésekre, és így alakult ki a birtokosságok egyesületének, az uniónak a megalakítási igénye” – emlékezett vissza Rafain Zoltán. 
Magánerdészetek alakultak 
Az elnök elmondta, nem tudtak megegyezni az állami erdészettel, mivel az az erdők adminisztrálásáért akkora összeget kért, hogy a közbirtokosságok bevételét mind oda kellett volna adni, vagy csak abban az esetben kaptak volna egy bizonyos összeget a birtokosságok, amennyiben év végén maradt volna pénz. Ezt nem tudták elfogadni, így fő célul kitűzték a magánerdészetek megalakítását. „2001–2002-ben zajlottak ezek a harcok. Belekapaszkodtunk egy hiányos jogszabályba, amely azt írta elő, hogy egy magánszféra is alakíthat erdészetet. Viszont semmiféle előírás nem volt arra vonatkozóan, hogy ezeket hogyan is lehet megalakítani. Ki kellett harcoljunk egy miniszteri rendeletet, amelyet az akkori mezőgazdasági miniszter, Ilie Sârbu alá is írt. Így alakulhattak meg a magánerdészetek. Ezt a munkát elvégeztük talán az ország más településeinek javára is, hiszen ebből a rendeletből egy országos szabályozás született, és ez a csapat volt, mely hetente kétszer Bukarestben ösvényelt és nyitogatta az ajtót. A végén már úgy voltunk, a kapus meg sem állított a minisztériumban, azt hitte, ott dolgozunk” – elevenítette fel Rafain.
Eltűnt a rendelet 
Az elnök azt is elmondta, miután végre a mezőgazdasági miniszter aláírta a rendeletet, hazajöttek Bukarestből, és várták, hogy jelenjen meg a Hivatalos Közlönyben. Hiába, ugyanis a rendelet eltűnt. „A minisztérium és a Hivatalos Közlöny közötti úton a rendeletet ellopták. Ilyen nyomások mellett dolgoztunk, és kezdtünk ismét Bukarestbe járni. A miniszter újra aláírta más iktatószámmal, autókba ültünk, és konvojjal átmentünk a Hivatalos Közlöny épületébe, és amíg ott nem iktatták, addig nem jöttünk el. Így született meg aztán az a rendelet, hogy Romániában megalakíthatók a magánerdészetek. Kértük az állami erdészetet, hogy adják át a területeket, de nem akarták. Arra a döntésre jutottunk, hogy mivel mi is hivatalosan megalakult erdészeti szerv vagyunk, kezdjük el leltározni, ami van. Megkötöttük a közbirtokosságokkal a szerződéseket az erdők átvételére. Amikor már harmadik napja leltároztunk az erdőben, kezdtek megjelenni az állami erdészet alkalmazottai, s mondták, mostanig ők vigyáztak az erdőkre, nem kellene bezárassuk őket. Mert olyan szigorú módszerrel fogtunk neki leltározni, hogy abból nagy problémák lettek volna. És így aztán gyorsan átadták a területeket, csak nagyobb cirkuszt ne csináljunk.”
Fenyegetéseket is kaptak 
A folyamat nem volt könnyű, számtalanszor megfenyegették az unió megalapítóit. Ugyanakkor nem volt anyagi tőke a hátuk mögött, mindent saját zsebből fizettek, amint Rafain hangsúlyozta, nem kis anyagi erőfeszítés volt mindez. „Hála Istennek, a szüleim is odaálltak, apám azt mondta: fiam, ha nekifogtál, csináld végig, s ha nem elég a pénzed, ott van a nyugdíjunk. Ilyen harccal valósítottuk meg. Szerencsére, volt egy kitartó csapat is.” 
Harmincegy tag
A Csíki Közbirtokossági Unió erdészete közel negyvenezer hektár erdőt adminisztrál, 31 közbirtokosság tartozik ide. A közbirtokossági területeken kívül az erdészet még egyházi erdőket, magánerdőket is kezel, de magának az uniónak csak közbirtokosság lehet tagja, és csak az a birtokosság, amelyiknek ez a magánerdészet adminisztrálja az erdőit. Az évek során volt olyan közbirtokosság, amelyik más erdészettel kötött szerződést, de olyan is, amely ehhez a magánerdészethez igazolt át. „Nem jövedelemorientált a magánerdészetünk, ezért alacsony áron tudunk szolgáltatást biztosítani. Úgy vesszük, hogy egy családon belül végzi mindenki a dolgát. Az erdészetre hárul az erdőgazdálkodás szakmai része, az őrzés, ültetés stb.” 
Közös érdekképviselet 
Az elnök rámutatott, maga az unió érdekképviseletet is ellát. A közbirtokosságok működésébe ugyan nem szól bele, minden közbirtokosság végzi a dolgát, ahogy jónak látja, az unió nem foglal állást, ami a belső ügyeket illeti. Mindenik közbirtokosság maga kellett visszaszerezze a területeit, az erdészetnek a jogásza viszont sok segítséget nyújtott számukra. Amint Rafain fogalmazott, az uniót egyfajta védőhálónak is lehet nevezni azokban a problémákban, ami közös. Ilyenkor uniószinten lépnek fel. „Ez tavaly tavasszal is megtörtént, megint kellett a mezőgazdasági minisztérium ajtaját nyitogassuk. Ugyanis egy adott pillanatban a bérlő nagyobb akart lenni, mint a tulajdonos. A területalapú támogatások esetében úgy szólt a vonatkozó jogszabály, hogy a közbirtokosságok mint tulajdonosok, le sem tehetik a kérést a legelőtámogatásra, csak az állattartó gazdák. Minden egyes közbirtokosság egyöntetűen igazságtalannak tartotta ezt, hiszen a tulajdonjogot nem szabadna felülírják a bérlőnek a jogai. Aztán az utolsó percben, úgymond a halálból vissza lehetett hozni, hogy a közbirtokosságok is letehették a támogatásra a kérést. Az APIA-támogatás elég nagy bevételt jelent a közbirtokosságoknak, mert egyes birtokosságoknak nincs olyan erdőállományuk, amelyet ki tudnának termelni, és talán a legelőtámogatás nélkül bajban is lennének.”
Közbirtokosságok a közösségért 
Rafain rámutatott, jelenleg viszonylag jól állnak a közbirtokosságok: ahhoz képest, hogy 2000-ben a nulláról indultak, ma már szinte mindegyiknek saját székháza van, megteremtették a működésükhöz szükséges infrastruktúrát. Ugyanakkor a közbirtokosságok mindenhol segítik az adott közösséget, az egyházat, az oktatási intézményeket. Kultúrotthonokat, templomokat újítanak fel, ravatalozókat építenek, utakat javítanak, ösztöndíjakat adnak stb. Tragédiáknál, tűzeseteknél segítik a károsultat.  „Megérte a harc, hiszen a közösségnek a javait szereztük vissza, a közös tulajdonát. Igaz, mai napig is vannak még igények, visszaadásra váró területek.”
Székházat építenek
A Csíki Közbirtokossági Unió nemrég tartotta közgyűlését. Az itt született döntés alapján – egy hektár harminc áras területre – egy saját székházat építenek az uniónak és az erdészetnek Csíkszeredában. „Ez egy újabb kihívás. Az építéshez szükséges összeggel a közbirtokosságok a területeik arányában fognak hozzájárulni. Ez egy szükséges dolog, évek óta bérben vagyunk, annyi pénzt kifizettünk már, hogy egy épületet felépíthettünk volna. Most már mindenik közbirtokosságnak van saját székháza, eljött az idő, hogy ennek az egész közösségnek is legyen.”
Péter Beáta. Székelyhon.ro

Nyilatkozatok az előzetes letartóztatásban maradó vármegyésekért
A vármegyések előzetes letartóztatásban maradnak – döntött a Legfelső Ítélő- és Semmítőszék, elutasítva Beke István Attila és Szőcs Zoltán fellebbezését. Közben Kézdivásárhelyen folytatódott a szolidaritási megmozdulások sora a hétvégén: ezúttal azonban a felvonulás elmaradt, a tüntetők a Gábor Áron téren gyűltek össze.
Február 26-án, péntek délelőtt zárt ülésen tárgyalták le a Legfelső Ítélő- és Semmítőszéken a Beke István Attila és Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnökének fellebbezési kérését, amelyet február 24-én iktattak, és az újabb harmincnapos előzetes letartóztatásuk ellen nyújtottak be a bukaresti táblabíróságon. A bírói testület továbbra is úgy értékelte, hogy Beke István Attila és Szőcs Zoltán szabadon bocsátása „közveszélyt jelentene”, ezért elutasította a fellebbezésüket. A két védőügyvéd ismét azt kérte, hogy a vizsgálati fogság helyett helyezzék őket házi őrizetbe vagy hatósági felügyelet alá. A szombaton kihirdetett ítélet végleges. Beke István Attila és Szőcs Zoltán újabb vizsgálati fogsága március 29-én jár le, addig mindenképpen a bukaresti rendőrség központi fogdájában maradnak.
Szombat délután Kézdivásárhelyen az ötvenfős tömeg már nem vonult végig a harminc alkalommal megtett útvonalon – a szervezők nem kértek engedélyt újabb utcai felvonulásra –, hanem a Gábor Áron-szobor mögött gyülekeztek a magukkal hozott jelmondatokkal. Tóth Bálint, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szóvivője elmondta: a legutóbbi bukaresti táblabírósági tárgyaláson jelen volt, és valamilyen csoda folytán az egész tárgyalás alatt bent maradhatott a teremben. 
Azt tapasztalta, hogy a tárgyaláson a fiatalokat védő ügyvédek olyan erős érveket hoztak elő, amelyek alapján szabadon kellett volna bocsátani ártatlanul fogva tartott bajtársaikat – ha ezek nem bizonyultak elegendőnek, azt kell mondania, hogy kommunista időket idéz az eljárás, a jogfolytonosság a múlt és a jelenlegi rendszer között nem szűnt meg. 
Azt is kijelentette: a két vármegyés szabadsága nem egy bíró vagy ügyész döntésén múlik, hanem mintha fentről, a kulisszák mögül üzennék: most ne, még ne, még hosszabbítsanak, még egy kicsit várjon a felesége, még ne adhassa át a csomagot, még ne vegye fel az ügyész a telefont. Mintha a háttérből valakik azt akarnák, hogy két ártatlan ember tovább sínylődjék előzetes vizsgálati fogságban. Mintha felmérést végeznének a székelység soraiban, hogy lássák, a székelyföldi emberek mennyire képesek küzdeni két meghurcolt társukért.
Hangsúlyozta: bár kezdetben ezres tömeg gyűlt össze, a tiltakozók száma hétről hétre csökkent, egy bizonyos mag viszont minden szombaton itt volt és itt van. A vármegyések szóvivője felhívta a figyelmet, hogy vonulás nem lesz, de akik hisznek Beke István Attila és Szőcs Zoltán ártatlanságában, kinyilváníthatják véleményüket a szobor közelében felállított asztalnál: pár sorban, kézírással román nyelven leírhatják, milyennek ismerik a két fogvatartottat. Ezen véleménynyilvánítással nagy segítséget nyújtanak mindkettejüknek a majdani tárgyalásokon. Azért szükséges románul megfogalmazni a véleményeket, hogy ne adjanak újabb időhúzási lehetőséget a bíráknak és ügyészeknek, ne hivatkozhassanak arra, hogy le kell fordítani a magyarul megírt nyilatkozatokat román nyelvre.
Minél több a vélemény, annál eredményesebb, meggyőzőbb lesz az akció – vélekedett. Szerinte azért is szükség van ezekre a véleményekre, mert a legutóbbi tárgyaláson is az fogalmazódott meg, hogy István és Zoltán a közösségre nézve veszélyes és ártalmas emberek. Ezt csak ők hiszik így, mi tudjuk, hogy ez nem igaz, hiszen minden tettükkel a közösségért és nem a közösség ellen próbáltak cselekedni – mondotta végezetül a szóvivő.
Az írásos vélemények gyűjtése ezen a héten is folytatódik, Beke Ernő, István édesapja hét közben délelőttönként is a szobor környékén lesz, és minden szombaton 16 órakor ismét találkoznak a tiltakozók, még ha felvonulás nem is lesz. Azt is megtudtuk, hogy március 15-én 11 órakor az egykori hadapródiskola előtti hősök emlékművéhez várják mindazokat, akik eddig is kiálltak a két vármegyés mellett. Iochom István
Háromszék. Székelyhon.ro

Székelyföld Bukarestben
A húsvéti ajánlatok, szabadidős tevékenységek, lovasprogramok, wellness, gyógyturizmus, román vonatkozású látványosságok, városlátogatások iránt érdeklődtek leginkább a Székelyföld-standhoz látogatók a hétvégén Bukarestben megszervezett Országos Turisztikai Vásáron – adta hírül közleményében a Hargita és Kovászna megyei tanács.
Tájékoztatásuk szerint az eseményen a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, Kovászna város, a Csík Info, az Udvarhelyi Turinfo, a hargitafürdői Balu Park, a Gyimesvölgyi Turisztikai Egyesület és a csíkszeredai Hunguest Fenyő Hotel is népszerűsítette a térség látványosságait, programajánlatait. A Kovászna és Hargita megyei turisztikai szakemberek szerint a február 25–28. között megszervezett idegenforgalmi vásáron azért is volt kiemelten fontos a részvétel, mert a Lonely Planet 2015-ben Erdélyt a top 10 úti cél közé sorolta, így minden alkalmat meg kell ragadni a közös népszerűsítés érdekében. A bukaresti vásáron több tízezren fordulnak meg. Az idősebb korosztályt leginkább Kovászna és Tusnád gyógykezelési lehetőségei, a fiatalabb korosztályt a szabadidő aktív eltöltése, szabadidős programok érdekelték. A román utazási irodák szállodákkal való együttműködési kapcsolatok kialakítását szorgalmazták. Az érdeklődők pozitívan fogadták a székelyföldi részvételt a kiállításon, hiszen lehetőséget nyújt a belföldi, a székelyföldi ajánlatok megismerésére is, amelyek mostanában – a divatos külföldi úti célok miatt – hátrányba szorultak. Egy hét múlva, március 3–6. között Budapestre „utazik” Székelyföld, ahol az Utazás 2016 kiállítás szintén kiváló lehetőséget biztosít a térség népszerűsítésére és a turisták vonzására.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT
Vállalni kell a felelősséget!
– Az elmúlt tíz napban sokan megkérdezték, van-e még értelme ilyen körülmények között, mindazok után is, ami Sepsiszentgyörgyön történt, választott tisztségért hajtani, jelölést vállalni, indulni a választásokon? Tudom, ma nem könnyű meggyőző igent mondani. Tudom, hogy nem egyszerű meghozni a döntést. De meg kell hozni. Vállalni kell a felelősséget, és ami ezzel jár: a harcot. Vállalni kell a képviseletet, a közösség ügyét. Annak minden személyes kockázatával. Mert azt vállaltuk, hogy szolgálatot végzünk, a közösség szolgálatában állunk – adta meg a szombati Szövetségi Képviselők Tanácsa ülésének alaphangját Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
– Hosszú érdekképviseleti harcunk, majd közösségünk, településeink fejlődéséért kifejtett munkánk után ma ismét ott tartunk, hogy az RMDSZ legfőbb teendője a közösség védelme, a magyar emberek biztonságának megteremtése – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az RMDSZ számára továbbra is a magyar érdek és a közösség biztonsága a legfontosabb. A szövetség határozottan kiáll igaza mellett, és világosan, erős hangon állást foglal az igazságtalanság ellen a nehéz időkben is, amikor újabb és újabb eszközöket vetnek be a magyar közösség ellen. Mint mondta, az utóbbi idők gyakran meglepő közéleti vagy társadalmi történései ellenére is vállalniuk kell azt a közösségi munkát, amelyre a szervezet huszonhat évvel ezelőtt is vállalkozott, és amelyet kitartóan végez mindmáig.
Bírósági eszközök a magyarság jogainak csorbítására
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ valamennyi felelős politikusának eszközként kell tekintenie a szervezetre, nem úgy, mint egy önmagáért való célra.
– A mi szövetségünk a romániai magyarok szövetsége, erős eszköze a politikai és érdekképviseletnek. Olyan értékes eszköz, amit nem szabad elengedni. Azt kell megmutatnunk, hogy a mostoha körülmények között is tudunk olyan jelölteket állítani, akikben megbízik a közösség, akik hiteles emberek, és a közösség problémáira jó, eredményre vezető választ tudnak adni. Akik a politikát, a közösség képviseletét szolgálatnak tekintik, akiknek van elképzelésük a jövőről.
Felhívta a figyelmet azokra a veszélyekre, elfogadhatatlan helyzetekre, amelyekkel a magyar közösségnek szembesülnie kellett az utóbbi időben, és arra, hogy "ami ellenünk történik, az nem véletlen, hanem tervszerű és folyamatos. Hivatásos feljelentők, buzgón intézkedő hatóságok munkálkodnak azon, hogy megszerzett jogainkból visszavegyenek". Példaként az anyanyelvhasználat korlátozására, a kétnyelvű vagy magyar nyelvű feliratok eltüntetésére vonatkozó bírósági döntéseket, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását, a Katolikus Státus tulajdona körüli vizsgálódást, a leállított restitúciót említette, illetve azt, hogy Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, legutóbb pedig Sepsiszentgyörgyön  "lefejezték" a város vezetését. – A korrupcióellenes harc ürügyén olyan embereket próbálnak eltávolítani a közösségek éléről, akik igazolták, hogy képesek építkezni, jövőt teremteni. Ha jobban belenézünk a vádiratba, korrupció sehol sem merül fel, de nem tesznek különbséget a közigazgatás során felmerülő tévedés és a korrupció között. Hangsúlyozta: Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét annak ellenére eltiltották a munkájától, hogy a vizsgálatnak már ebben a stádiumában is bizonyította ártatlanságát.
Az elnök szerint bírósági eszközöket használnak a közösség szimbólumainak, nyelvhasználati jogainak visszavonására, és bár van törvény erre, akadályozzák a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen nem alkalmazzák az oktatási törvényt. Ezzel szemben viszont olyan törvénytervezeteket nyújtanak be egymás után, amelyek egyértelműen magyarellenesek: az anyanyelvhasználatot, a himnuszéneklést vagy az RMDSZ-t tiltanák be, a polgármestereket pedig a román zászló őreivé tennék. – Ezek a próbálkozások lassan olyan helyzetet teremtenek, amelyek miatt a magyar emberek még megmaradt, cseppnyi bizalma is elpárolog az olyan állami intézmények iránt, mint a bíróság vagy ügyészség – jelentette ki, és felhívta a figyelmet, hogy az Európai Bizottság Romániáról szóló országjelentése és az Európai Emberjogi Bíróságon megnyert perek, a több százezer eurós kártérítés kifizetésének kötelezettsége között hatalmas ellentmondás van. Ugyanebben az európai országban pedig megtörténhet az is, hogy az egészségügyben megalázzák a magyar betegeket.
– Az olaszteleki és a nagyváradi kislány esete is azt mutatja, hogy a diszkrimináció, a magyarellenes indulat már nincs tekintettel sem arra, hogy valaki beteg, sem arra, hogy hány éves. Az olaszteleki kislánnyal történteket mindenki ismeri, de kevesebb figyelmet kapott az, amikor Nagyváradon alig egy éve hasonló eset történt – jelentette ki az RMDSZ elnöke, aki szerint ilyen körülmények között igaza van annak, aki mindennek kapcsán azt kérdezi: mi folyik itt?
Kiállni, képviselni, kiharcolni
Kiállni, képviselni, kiharcolni – Kelemen Hunor szerint ez a hármas jelszó kell vezérelje a továbbiakban az RMDSZ munkáját.
– Kiállni a magyarok mellett, nyilvánosságra hozni minden támadást, minden jogsértést. Képviselni ügyeiket minden fórumon a törvényhozástól a nemzetközi szervezetekig. Kiharcolni az igazunkat és visszakapni azt, amit egyszer már megszereztünk, megszerezni azt, amit már régóta meg kellett volna kapnunk – jelentette ki a szövetségi elnök.
A szombati ülésen az SZKT megválasztotta az Állandó Bizottságot, a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottságot, a Szövetségi Etikai és Fegyelmi Bizottságot, illetve a Szövetségi Ellenőrző Bizottság tagjait. A szövetségi elnök Kovács Péter ügyvezető elnököt kampánykoordinátori, Nagy Zoltán Leventét kampánykoordinátor-helyettesi tisztségbe javasolta, javaslatát a Szövetségi Képviselők Tanácsa elfogadta.
A testület határozatot fogadott el a romániai magyar közösség szociális helyzetének javítását célzó intézkedésekről, elfogadta a szövetség szórványra vonatkozó cselekvési tervét, amelynek gyakorlatba ültetése az ügyvezető elnökség feladatkörébe tartozik.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Böjte Csaba: veszedelmes a bürokratikus rendszer
Arra kérem, valahogy hassanak oda, hogy olyan törvények szülessenek, amelyek nem a keveseknek a luxusát, hanem mindenkinek a normális életét szolgálják. A túlburjánzott bürokrácia nemcsak a gyermekvédelmet bénítja meg, hanem az egész társadalmat – hangsúlyozta a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője.
Elmondta, hogy 1998-ban meghívtak minden egyházi vezetőt egy szociális kérdésekről szóló kerekasztal-beszélgetésre, amelyen ő is részt vett, és amelyen az államelnök személyesen számolt be arról, hogy "nagy bajok vannak a szociális szolgáltatások területén". Mint mondta, ő maga komolyan vette a felkérést, szívügyének tekintette az iskolaelhagyás problémáját a gyermekvédelem területén. Azonban azt tapasztalja, hogy a mai helyzet egyáltalán nem jobb az akkorinál: "amennyiben hozzám fordul egy éhes gyermek, paszulylevest kér, a különböző törvények okán nem engedhetem be a konyhámba. Ha kitartó vagyok, elkezdek gondolkodni, hogyan is segíthetek neki. Kell egy ház, ahová befogadhatom, kellenek engedélyek, sok ajtón be kell kopogtatni, fel kell szerelnem, élhetővé kell tennem az otthont. És sorolhatnám: kamerákat kell beszerelnem, félévente a tűzoltóságnak kell ezerötszáz lejt kifizetnem az antenna földelésének költségére. Ha ez mind megvan, akkor sem kínálhatom meg a gyermeket, mert valamelyik európai szabvány szerint változásokat kell eszközölnöm: szükségem lesz egy kifejezetten olyan szakácsnőre, aki »jól« fel van készítve". Hozzátette: ekkor már lehet, a gyermek nem is éhes, de befogadható, ám az is megtörténhet, hogy "elkéstünk, meghalt".
Kijelentette: "Romániában a bürokrácia, a törvények ölnek. Nemcsak elmenekülésre késztetnek rengeteg fiatalt, nemcsak analfabétává tesznek gyermekeket, hanem ölnek is". Nemcsak RMDSZ-probléma ez, jelentette ki, hanem olyan általános probléma, amelyet bárhol, bármikor szívesen elmondana. "Ez mindannyiunk problémája. Úgy tűnik, hogy jelenleg a román gyermekvédelem néhány gyerek aranykorát akarja kialakítani, luxusban tobzódást, és a többiről nem vesz tudomást". Holott rengeteg gyerek van a városaink szélén. Mint mondta, hatalmas problémák vannak, és ez nemcsak etnikai vagy cigánykérdés. "Azt hiszem, hogy ha a kedves szavazótársakhoz elmennének, akkor rengeteg dolgot tudnának elmondani: nem mernek kimenni a falu szélére, nem mernek vetni, nem merik az állataikat kicsapni, mert ellopják, és hasonlók. Ezeket az embereket segíteni kell. Kodály Zoltán mondta, hogy a kultúra egy olyan érték, amit nem lehet végrendeletben örökül hagyni valakinek. Minden ember, minden generáció verejtékes munkával meg kell szerezze. Apám hiába tudott hegedülni, attól én még nem tudok. S lehetett édesanyám templomba járó, ha én ezt a lelkületet nem tudom megélni, akkor az nekem francia, idegen nyelv lesz".
Kijelentette: "Nagyon sokszor feltettem a kérdést, hol csúszott el minden, és beláttam: mindez az utolsó tíz év eredménye. Az utóbbi időben sokkal veszedelmesebbé vált a bürokratikus rendszer. Ez nem etnikai kérdés, ez egy, az össztársadalmat érintő hatalmas probléma". Arra kérte az RMDSZ tisztségviselőit, tegyenek azért, hogy ezentúl olyan törvények szülessenek, amelyek mindenkinek biztosítják a normális élethez való jogot.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Gyerekvetélkedő a XXIV. Kolozsvári Mátyás Napokon
Sok ügyes és bátor gyermek vállalkozott arra, hogy részt vegyen a XXIV. Kolozsvári Mátyás Napok vetélkedőjén, amelyre szombat délelőtt került sor a Karolina téren.
Az Amaryllis Társaság rendezvényén Lupescu Radu történész, a Sapientia EMTE oktatójának Kolozsvárral kapcsolatos kérdéseire kellett felelni. A gyerekek versengő kedvét a szép, napos koratavaszi idő is serkentette. A válaszokat a maszkos kikiáltó fülébe kellett volna súgni, de a lelkes, és Kolozsvár történetéből alaposan felkészült résztvevők sokszor egyszerre kiáltották a jó választ. Miután jutalmul kiosztották Lupescu Radu, a Mátyás király szülőházáról szóló könyvét, a verseny résztvevőit a maszkos kikiáltó Mátyás király szülőházába vezette, ahol izgalmas bábelőadást tekinthettek meg. Szombat este Lupescu Radu az idén 700 éves Kolozsvár címeréről tartott előadást, majd ének- és lantelőadás következett. Szabadság (Kolozsvár)

Ráduly-ügy: folytatás Marosvásárhelyen
A Maros megyei törvényszéken folytatódik a Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen indult büntetőper tárgyalása, miután a marosvásárhelyi ítélőtábla elfogadta az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) peráthelyezésre vonatkozó kérését.
Az ítélőtábla pénteken tárgyalta a vádhatóság által egy hónappal ezelőtt benyújtott áthelyezési kérést, amelyet megalapozottnak talált, és a kérelmező javára döntött. Az erről megjelent rövid ismertető szerint a Hargita megyei törvényszéken eddig lefolytatott bírósági eljárást fenntartják. Csíkszereda volt polgármestere és tisztségének gyakorlásától bírói döntéssel eltiltott alpolgármestere perében így a Maros megyei törvényszék illetékes folytatni a büntetőeljárást, mivel csak ez a két törvényszék tartozik az ítélőtábla alárendeltségébe.
Szász Ferenc, Szőke Domokos ügyvédje kérdésünkre azt mondta, nincs különösebb jelentősége annak, hogy a továbbiakban hol tárgyalják a pert. „Várható volt egy ilyen jellegű kérelem megfogalmazása az ügyészség részéről, ha ezt a marosvásárhelyi ítélőtábla jóváhagyta, véleményem szerint sem pozitívan, sem negatívan nem befolyásolja az ügy előrehaladását” – vélekedett az ügyvéd.
A volt polgármestert háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja a DNA. Mindketten hatósági felügyelet alatt állnak.
Kovács Attila. Krónika (Kolozsvár)

Orbán: politikai hadjárat folyik magyar politikusokkal szemben Romániában
Kemény hangon bírálta a bukaresti hatóságokat hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök.
A kormányfő szerint Romániában politikai hadjárat folyik magyar politikusokkal szemben, háttérbe akarják szorítani a magyar kisebbség politikai vezetőit, amit szerinte megfelelő súllyal szóvá kell majd tenni.
A miniszterelnök a nagyköveti értekezleten értékelte Magyarország és a szomszédos államok viszonyát. Mint ismeretes, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a hétvégén arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban megrendült az erdélyi magyar közösség biztonságérzete. A politikus a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén úgy vélekedett: a korábban ismert, de kezelhetőnek gondolt magyarellenesség új köntösben jelent meg, és felerősödött.
„Mára az igazságszolgáltatást használják jogaink és javaink visszavonására, megcsonkítására, megkarcsúsítására" – jelentette ki az elnök. Úgy vélte, hogy hivatásos feljelentők keresetei alapján tervszerűen és folyamatosan születnek a jogcsorbító bírósági ítéletek. Kelemen közölte azt is, hogy Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön a korrupcióellenes harc jegyében „úgy fejezték le a közösséget" (függesztették fel tisztségükből a magyar polgármestereket) hogy sehol sem merült fel a korrupció gyanúja.
Egyébként a hétfői nagyköveti értekezleten Orbán Viktor az MTI tájékoztatása szerint a magyar-szlovák kapcsolatot rendezettnek, a magyar-szerbet kiegyensúlyozottnak nevezte, Horvátországról pedig úgy fogalmazott: „most próbáljuk rendezni a kapcsolatokat", ami szerinte nem egyszerű feladat, mert „a kapcsolat szövete roncsolt".
Szlovéniáról szólva Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy ez egy elhanyagolt relációja a magyar külpolitikának, de komoly remények fűzhetők az együttműködéshez. A kormányfő beszélt Ukrajnáról is, jelezve: nem látni, hogy az országból mikor lesz egy nyugatos gazdasági szerkezettel rendelkező jogállam. Azt azonban megerősítette: Magyarország érdeke az, hogy Oroszország és Magyarország között mindig legyen „valami", vagyis ne legyen közös határa Oroszországgal. Krónika (Kolozsvár)

Falurombolás után tájrombolás?!
Amilyen támadássorozat folyik ma Romániában – a törvényesség nevében! – bizonyos magyar kifejezések, földrajzi nevek és nemzeti szimbólumok használata ellen, feltételezhető, hogy nincs minden rendben a törvényhozás és igazságszolgáltatás körül, következésképpen nem lehet kizárni a politikai maffia működését.
Mert például ahol jogszabályokra vagy akár az alaptörvényre hivatkozva kimondhatja megyei törvényszék, sőt: ítélőtábla is (!), hogy a Székelyföld nem létezik, vagy hogy a román zászló mellől el kell távolítani a mi zászlóinkat, ott a demokrácia álruhában jár.
Üdvözlendő a reformokra és a korrupció felszámolására való törekvés (kormányváltás, prefektuscserék, jogerős ítéletek adócsalás, kenőpénz-elfogadás és hasonló ügyekben), csakhogy a kisebbségek hátrányos megkülönböztetésére alkalmas jogszabályokat jobbára az a baloldal hozta, amelyből még ma is sokan vannak a törvényhozásban. Azt sem szabad elhallgatnunk, hogy a rossz törvények meghozatalában érdekképviseletünk parlamenti frakciójának is van némi felelőssége.
A korrupciós ügyek – amint az közismert – a politikusokon kívül kiterjedtek például ügyészekre, bírákra, vezérigazgatókra. Ezért kérdőjelezi meg a közbeszéd a Székelyföld történelmi-földrajzi tájegységről hozott bírósági döntés igazság- és valóságtartalmát. A már sokszor hallott kijelentés, mely szerint hivatalosan Székelyföld nem létezik, a kommunista diktatúra gyakorlatát juttatja eszünkbe: egy az egyben hasonlít a diktátor falurombolási tervéhez. Akkor is kijelentették: ez és ez a falu nem létezik többé.
Úgy tűnik, most erdélyi ősi magyar tájegységet akar lerombolni, eltüntetni a sajátos romániai demokráciára nyomást gyakorló magyarellenes politika. Azt állítani a való igazról, a reálisról, hogy nem létező – a ’89-es fordulat előtti pártpolitikai gondolkodásmódot tükrözi. Ismeretes, hogy a román hivatali bürokráciának nem tetszik a Székelyföld mint kifejezés, de attól még létező valóság. Még akkor is így van ez, ha „a hatályos törvények értelmében ilyen területi szervezeti egység nincs, közigazgatási szempontból Romániát községek, városok és megyék alkotják”.
Szánalmas, sovány mellébeszélés ez, hisz román, német, angol nyelvű történelmi, földrajzi, nyelvészeti, turisztikai munkákban is előfordul a Székelyföld földrajzi név, történelmi régió megfelelője az említett nyelveken. De nincs az sehol előírva – és ha lenne, egetverő szamárságnak számítana –, hogy például egy turisztikai (magán)vállakozás (kft.) csak akkor jegyezhető be, ha valamelyik romániai megye vagy település nevét viseli...
Közben kibújt a szeg a zsákból: fellebezés alkalmával jogászok méltóztattak kibökni, hogy a Székelyföldnek még a latin nevével is – Terra Siculorum – az a baj, hogy etnikai színezetű, ezért nem lehet bejegyezni! Ebben az országban, saját szülőföldünkön, a Székelyföldön, már szemünkbe nyíltan ki merik mondani: amit szabad a románoknak, nem szabad a magyaroknak. Hogy igazán látványos legyen a diszkrimináció! Persze az etnikai színezet történelmi-földrajzi-nyelvészeti-néprajzi értelmezésben hamis, mert a tájegység a Székelyföld nevet – sok száz évvel ezelőtt – magyar–magyar viszonylatban kapta, amikor mai formájában Románia még nem létezett. Így tudja ezt számos román nyelvű tudományos munka is.
A Székelyföld román megfelelője a Ţinutul Secuiesc vagy a Secuimea, ţinut locuit de secui = székelyek lakta tájegység. A -föld utótag számos tájegység, régió nevében előfordul: Szászföld, Királyföld, Palócföld, Matyóföld, Mátyusföld, Havasalföld. Szóval nem az „ősi román föld” ellenében találták ki Trianon után, amint azt bizonyos politikai körök vélik.
Tudományos munka írja: „A székely történelem része a magyar és azon belül az erdélyi történelemnek, mint ahogyan az emberemlékezet óta magyarul beszélő székelység is szerves alkotó része a magyar népnek. (...) A Székelyföld földrajzi név azt a területet jelöli, amelyet évszázadok óta, és jelenleg is döntő többségben székelyek (azaz magyarok – K. Gy.) népesítenek be.” (A székelység története, tankönyv és kézikönyv diákoknak és felnőtteknek, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Kiadó, 2015). Tájegység jelentése lehet az -ország utótagnak is: Murokország, Somogyország, Székelyország (régebb használták = Székelyföld), Tótország.
Lássuk, mit ír az Oxfordban 1997-ben kiadott Cambridge lexikon a székelyekről: „Magyar nyelvű népcsoport a Székelyföldön (DK-Erdély, 1918 óta Románia). Összefüggő tömbben élnek és abszolút többséget alkotnak a mai Hargita és Kovászna megyében...” Nyugodtan kiegészíthetjük: és Maros megye egy – tekintélyes – részében. Írják az újságok, hogy a Székelyföld elnevezés és a tájegység területi autonómiája között magyar veszélyt, nemzetbiztonsági kockázatot sejtetnek szélsőséges, magyarellenes figurák. Főként olyanok, akik önkormányzati és parlamenti választási évben még mindig el tudják adni a témát elég széles tömegeknek.
Ugyan Bukarest és néhány nagyváros kikényszerítette a baloldali kormány menesztését, de a parlament nem változott. S még ráadásul van bátorsága hangadóinak a mostani szakértői kormány megbuktatásával fenyegetőzni. Nagyon indokolt és időszerű a Bukarestben kinyilvánított népakarat: a politikai osztály teljes megújulása. Különös tekintettel arra, hogy 25 éves késésben van.
Komoróczy György
A szerző székelyudvarhelyi nyelvművelő, közíró. Krónika (Kolozsvár)

Lélekenciklopédia nemcsak a szakmának
Budapesten mutatták be szerdán este a L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelent Lélekenciklopédia I. – A világvallások lélekképzetei című könyvet, melynek főszerkesztője a marosvásárhelyi Simon-Székely Attila pszichológus, filozófus, nyelvész, tudományos kutató és egyetemi oktató. A kiadó Erdélyben is be szeretné mutatni és forgalmazni a négykötetesre tervezett munkát.
A Lélekenciklopédia egyedülálló munkának tekinthető a magyar és nemzetközi tudományos és kultúrtörténetben, valamint az enciklopédikus szakirodalomban – hangzott el a budapesti Párbeszéd Házában szervezett ünnepi eseményen.
A Lélekenciklopédia egyszerre tudományos referenciaanyag, monográfia, tanulmánykötet, tankönyv és ismeretterjesztő munka is. Célközönsége nemcsak a szakma, a közember is vígan megérti, ahogy Simon-Székely Attila fogalmazott. A vaskos munka betekintést nyújt a világ nagy mítoszaiban, vallásaiban, a filozófiában és a tudományos gondolkodásban jelen lévő, a lélekről alkotott felfogásokba. Sajátos tartalma miatt egyedülállónak tekinthető a magyar és nemzetközi tudományos és kultúrtörténetben, valamint az enciklopédikus szakirodalomban is. Az enciklopédia szócikkei az adott terület lélekábrázolásait, -értelmezéseit bemutató, több oldalt kitevő, érdekes, olvasmányos, a laikus olvasó számára is érthető tanulmányok.
Nem vallási vagy mitológiai lexikon – erre mutat rá A lélek szerepe az emberiség szellemi fejlődésében alcíme is –, hanem olyan tudástár, amely a lélekre vonatkozó összes képzetet ismerteti interdiszciplináris, sőt multidiszciplináris, azaz néprajzi, filozófiai, pszichológiai, pszichiátriai, teológiai, antropológiai, természettudományos és sok más szemszögből is – hangzott el a budapesti bemutatón, melyen a marosvásárhelyi főszerkesztő csupán videoüzenetben köszönthette az érdeklődőket.
Jelen volt viszont Sajgó Szabolcs, a Párbeszéd Háza vezetője, az esemény moderátora, Vassányi Miklós egyetemi docens, vallástudós, filozófus, filológus, a Károli Gáspár Református Egyetem tudományos dékánhelyettese, Bagdy Emőke professzor emerita, klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, Voigt Vilmos professzor emeritus, néprajztudós, folklórkutató, szimbólumkutató, az ELTE tanára.
„Általános pedagógiai, népművelő jellege kiemelkedően fontos, mivel érdekes, olvasmányos, leíró volta miatt minden olvasó figyelmét leköti, ugyanakkor megragadó, szórakoztató stílusban oktat, közvetít új ismereteket, információt a szakember és a nem szakértő számára. Így az enciklopédia az egyetemek, kutatóintézetek, vallási felekezetek és közösségek, az emberiség egész kultúrája iránt érdeklődő, laikus olvasó érdeklődését is felkelti” – mondta el a szokatlanul népes szerzői csoportot irányító szerkesztő, dr. Simon-Székely Attila.
Az MTA Természettudományi Központja Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének vendégkutatója azt is kifejtette, hogy a Lélekenciklopédia-projekt közvetlen célja volt a lélek – melynek lényege a tudat – különböző leírásainak, megjelenítéseinek felkutatása, felleltározása és bemutatása az emberiség mítoszaiban, vallásaiban, a filozófiában és a tudományban, egyszóval az emberiség teljes kultúrtörténetében. A végső cél pedig enciklopédikus monográfia megjelentetése magyar, majd angol nyelven, nyomtatásban, E-könyv formában és CD-n.
A héten bemutatott első kötet a világ összes nagy vallásának a tára (5 világvallás, 5 nagy fejezet: kereszténység, judaizmus, iszlám, hinduizmus, buddhizmus), a második kötet 3 nagy fejezete az európai filozófiákat, a különböző természettudományokat és a paratudományokat tartalmazza. A harmadik rész 8 nagy fejezete a világ összes jelentős mítoszát (őskor, az összes ókori európai civilizáció, a magyar ősvallás, eurázsiai, északi, egyiptomi, mezopotámiai, ókori perzsiai), míg a negyedik kötet 4 nagy fejezete – Ázsia, Amerika, Afrika és az újvallások lélekvilága – a népvallások, keleti filozófiák és hitvilág irányzatainak lélekfelfogásait mutatja be.
A tervezett négy kötet mintegy háromezer oldal, és hétmillió leütést tartalmaz, amelyen tíz éven keresztül csaknem százhatvan szerző és lektor dolgozott egy ötvenkét tagú szerkesztőbizottság irányítása mellett. A sorozat második kötetének kiadása már folyamatban van.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Megszólalás és elhallgatás
 Elsőéves egyetemi hallgatóként 1973-ban jelen voltam azon a kolozsvári szabadegyetemi előadáson, amelyen a jeles költő és nagy tekintélyű irodalmi szerkesztő, Székely János beszélt a költészet haláláról. Élő szóban előadott esszéjét a következő szavakkal fejezte be: „Ars poeticám a hallgatás. Versem – hallgassák meg, kérem –, versem: a csend.” A hallottak mondhatni váratlanul érték, valósággal megdöbbentették a nagyszámú közönséget, majd élénk vita következett, emlékezetem szerint elsőként Bajor Andor kért szót... 
Belátom, Székely János nem az egyedüli volt, aki költőként az elhallgatás mellett érvelt adott helyzetben. A 125 évvel ezelőtt született Olosz Lajost ugyancsak olyan költőként tartja számon az irodalomtörténet, aki az elhallgatás kísértésével küzdött folyamatosan. Nem könnyű ennek teljes magyarázatát adni, annyi bizonyos, hogy verseiben például a végzet motívuma mondhatni kezdettől jelen van, de ez nem közvetlenül az első világháború és az azt követő összeomlás, valamint a magyarságot súlyosan érintő békediktátum okozta traumával magyarázható, sem a költő elszigeteltségével, a periféria, a kultúrközpontoktól távoli Kisjenő visszahúzó erejével. Ennek a tragikus világlátásnak a gyökerei bizonyára mélyebben keresendők, éspedig Olosz Lajos személyiségében és az eszmei fejlődését meghatározó metafizikai nézetekben. A fiatalkorában radikális elveket valló lázadó költő harmincéves korára már olyan életérzéseknek adott hangot verseiben, amelyek a 19–20. századi modern európai gondolkodás és költészet – koztük a modern magyar líra – ismertetőjegyei voltak.
Olosz Lajos verseiből nem valamilyen meghatározott dologtól vagy eseménytől való félelem gondolatát lehet kiolvasni, hanem a szorongásét, az ő sorai az ismeretlen, illetve a meghatározhatatlan veszélytől való félelemnek a megszólaltatói. A költő magányérzete sem valamiféle kiközösítésnek vagy a kietlen környezetnek tudható be egyértelműen. Amit ő megél, az tulajdonképpen egy egzisztenciális magány, minthogy azt kell tapasztalnia, hogy „beleég az iszonyú való, / hogy hiába ölelne, minden hiába, / mind-mind egyedül van, / amíg él, magában.” (Egyedül, 1920) Ebből a versbeszédből még a személyesség is hiányzik, távolságtartóan, egyes szám harmadik személyben esik szó a lírai alanyról: „Egyedül érzi magát, aki megy”; „Körültekint”; „Hívna valakit, / aki segítne talán csak neki.” Az Éjjel című versben (1921) ugyan közvetlenül, egyes szám első személyben nyilatkozik meg a lírai én, de a sivár és az elmúlást idéző külső környezet, valamint a kiúttalanság és a reménytelen várakozás ugyancsak szorongást szül benne. Létköltészet tehát, amit Olosz Lajos művelt a huszadik század harmadik évtizedében, amelynek tárgya az emberi egzisztencia, s ilyen tekintetben különbözik az ő lírája a korabeli erdélyi magyar lírának a Reményik vagy Tompa által képviselt változataitól.
Egyik emblematikus versét, a Gladiátorarcot 1921-ben írta Olosz Lajos. Visszautal ebben egy előző korra, amelyben még távlatok nyíltak az ember előtt, s ugyanakkor számot vet azzal, hogy saját jelenében minden bezárult, csak egy kegyetlenségig szigorú, zord arccal, a marcona Életével találja szemben magát a lírai hős, mi több, még fel is veszi vele a harcot. Később viszont az efféle heroikus, eleve kudarcra ítélt küzdelmet is feladja a költő, eluralkodik rajta a reményvesztettség. Erről tanúskodik az ugyancsak 1921-ben írt Végzet. A címül választott fogalmat, a végzetet megszemélyesítve, merev arcúnak festi a költő, s kimondja, hogy ennek megjelenése egyetemes fenyegetettséggel jár.
Mély pesszimizmusát és végzettudatát nem sikerült leküzdenie Olosz Lajosnak, ami azzal járt, hogy egy jó évtizednyi költői jelenlét múltán már az elhallgatást mérlegelte, kijelentvén másik jelképes versében, a Barlanghomályban (1930), hogy „maholnap már semmit sem mondok.” Azt is tudjuk azonban, hogy egy álombeli, végveszélyt vizionáló költeményének, a Beomló tárna címűnek (1931) a záró szavai szerint élt benne a vágy egy szabad és emberi élet után. Úgy érezhette viszont, hogy ennek valóra váltásához nem a költészet viszi közelebb. Elhallgatott tehát. A költői megszólalást ezután már ritkán vállalta.
Borcsa János. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)