Ráduly Róbert Kálmán: „hármunkon áll vagy bukik”
Nem mondta ki egyértelműen, hogy lesz-e polgármesterjelölt. Bár azt sem szögezte le, hogy nem. Azt viszont határozottan kifejtette, hogy szerinte az RMDSZ az utóbbi időszakban szétesett. A Csíki Hírlapnak adott interjúból az is kiderült, sokkal többet várt el mindazoktól, akik a város ügyeit jelenleg kézben tartják.
– Nem túlzás kijelenteni, hogy az egész várost érdekli: indul-e a polgármesteri tisztségért Csíkszeredában?
– A lemondásom óta a helyzet alapvetően nem változott, illetve ezt mondtam volna egy héttel ezelőtt is. Időközben annyiban változott, hogy elkezdődött Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének meghurcoltatása is. Amikor egy éve Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét a maszkosok megrohanták és 24 órára visszatartották, néhány nappal később Antal Árpáddal közösen elhívtuk egy beszélgetésre Tusnádfürdőre. Ott azt mondtam Árpinak, nem az a kérdés, hogy minket mikor visznek el, hanem az, hogy téged vagy engem visznek-e el hamarabb. A múlt heti fejleménnyel annyiban változott számomra a gyerek fekvése, hogy szeretnék egy alapos beszélgetést folytatni az említett két sorstárssal, mert immár hármunkon áll vagy bukik a magyar politikai tartás ügye.
– Kérem, fejtse ki ez utóbbi kijelentését.
– Látni kell, hogy az RMDSZ szétesett, gyakorlatilag a mostani választási keménykedésen túl nem létezik. Én például szerettem volna, ha Verestóy Attila szenátor úr Bukarestben olyan kemény az autonómia ügyében vagy a nyelvhasználat kérdésében, ahogy Bunta Leventével, Székelyudvarhely polgármesterével szemben megmutatta, hogy tud kemény lenni. Szerettem volna azt is, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ugyanezekben a kérdésekben ennyire kemény és határozott, nem pedig egy olyan emberrel szemben, aki ha saját érdekében is, de két évtizeden keresztül tolta az RMDSZ szekerét. Lassan már csak hármunkon áll, hogy az autonómia ügye lesz-e újra közbeszéd témája, mert amióta engem is elvittek, azóta a rettegésen és a hallgatáson túl különösebb fejlemény nincs. Holott elmondhatjuk, hogy az utóbbi kilenc hónapban – amióta pályán kívül vagyok – a „községháza” és „városháza” felirat, a városzászló, de a nyelvhasználat terén is igen erőteljes vereségeket szenvedett a közösségünk. Homályosan megfogalmazott jogszabályi mondatok alapján az igazságszolgáltatás elmeszel, kiiktat, megszüntet. Az a baj, hogy a félanalfabéták most elmagyarázzák a nyelvújító szavakat: a városháza és a községháza a polgármesteri hivatal, az önkormányzat pedig a helyi tanács, mert románul „consiliu local”. Ezeknek a téves fogalmaknak a közbeszédbe való beépítése, a másodrendűvé lealacsonyító agymosás sajnos egyik-másik választott elöljárónktól sem idegen. Van egy másik vonatkozás is, amit mérlegelni kell: miért próbálkozzon az ember olyan tisztséget vállalni, amelyet úgysem gyakorolhat, mert a román állam mindenféle aljas eszközzel megakadályozza. Mérlegelnünk kell tehát nekünk is, és a közösségnek is, hogyan tovább.
– Csak hát közben az idő telik...
– Persze hogy telik, de drámai az, hogy mennyire nem voltunk felkészülve Csíkszeredában arra, hogy amennyiben polgármester és alpolgármester nélkül hagyják a várost, akkor ki lép majd a helyükre. Ha az önkormányzati képviselő-testületnek van olyan tagja, aki azon gondolkodik, hogy indulna polgármesternek, akkor azonnal kellett volna jelentkeznie: „Emberek válasszatok meg átmeneti polgármesternek, hogy bizonyítsam tudásomat a közösségnek!”. Ne pedig automata üzemmódba kapcsolni a várost, hogy minden úgy maradt, ahogy Szőke Domokos alpolgármesterrel hagytuk még tavaly áprilisban.
– Tizenegy évig vezette a várost. Ön szerint milyen városvezetőre lenne szüksége Csíkszeredának?
– Szűk tizenkét éve is embert próbáló feladat volt felrázni a városházát és irányt adni, illetve ritmust diktálni a hétköznapi munkában. Ehhez tudás, kapcsolatrendszer és támogatás kellett, amit a városvezetés meg is kapott a választásokon, akkor a szavazatok 73 százalékát szereztük meg. Mi nem egy gyökértelen, kozmopolita város élére kerültünk, hanem egy római katolikus többségű, értékcentrikus, szabálytisztelő közösség élére. Voltak nehéz küzdelmek, amiket gyorsan elfelejtünk: ilyen volt például a vörös csillag kitűzése az emlékműre. Akkor felhívtam a tűzoltóparancsnokot és leordítottam a fejét: fél órája van, hogy levegye. A csillag el is tűnt. Kíváncsi vagyok, ki lesz az a székely elöljáró, aki egy ilyen típusú történetben lépni mer és megoldja. Számos olyan történet volt, amikor a közösségi becsület nevében lépni kellett, és léptünk is. Ettől más ma Csíkszereda, mint mondjuk Marosvásárhely. Érdemes ma elmenni Marosvásárhelyre, és a főtéren bemenni egy üzletbe, ahol a magyar eladó nem mer megszólalni magyarul, ha van az üzletben egy román. Ez bizonyára összhangban van azzal, hogy ott a magyar önkormányzati képviselők az ülésen nem használják az anyanyelvüket. Nekik most nem a választási listákról kellene beszélniük, hanem arról a tartásról, amit bevisznek a választás után a városházásra, és onnan „szétterítik” a városra: azt, hogy a magyar nyelv pont olyan fontos, mint a hivatalos nyelv.
– Egyszerű polgárként hogyan látja napjaink Csíkszeredáját?
– Egyértelműen látszik, az önkormányzat nem volt felkészülve arra, hogy két alapembert egyik napról a másikra elveszít. Ebből kifolyólag nem csoda, hogy nem is találta meg a megfelelő kiutat abból az átmenetből. Amikor négy éve az emberek előválasztásra jelentkeztek, mindenki abban a tudatban tette, hogy Ráduly Róbert Kálmán lesz a polgármester, Antal Attila és Szőke Domokos pedig alpolgármesterként folytatja a munkát. Tehát olyanok jelentkeztek, akik kizárólag döntéshozatali szerepkört akartak vállalni, nem végrehajtóit. Ez így is lett, így nem kell csodálkozni azon, hogy nem volt úgynevezett árnyékkormány, amit elő lehetett volna léptetni. Én nem engedtem volna meg azt a luxust, hogy ne legyen háromfős vezetés, vagyis egy megbízott polgármester és két alpolgármester abban a helyzetben, amikor a testületre rászakadt a végrehajtói szerepkör is. Minden komoly emberre szükség lett volna. Ez a hiányosság rányomta mindenre a bélyegét.
– Mire érti ezt? Mondjon néhány példát!
– Minden önkormányzati képviselő kellett volna kapjon két tömbházat, amit napi rendszerességgel ellenőriz, hogy zajlik-e a hőszigetelés. Ez sajnos nem történt meg. Mivel sem a megbízott polgármester (Antal Attila), sem a Szőke Domokost helyettesítő alpolgármester (Füleki Zoltán) nem volt képes megfelelő módon pótolni Domokost a hőszigetelés kérdésében, ezért ennek egyik fontos lenyomata egy ötmillió lejes veszteség a városnak, ami lehet még több is, mert június végéig minden hőszigetelést be kell fejezni. Ebben a tavaszi februárban a cégeknek már rég kellene dolgozniuk.
– Ha már nincs is ott a városházán, szavaiból kitűnik, hogy folyamatosan figyeli a csíkszeredai fejleményeket. Ha kérnék, adna tanácsokat?
– Ha elválsz a feleségedtől, a gyerekek még a tieid, így az teljesen természetes, hogy ha még el is tiltanak tőlük, aggódsz a sorsukért. Így az is természetes, hogy figyelem a közügyeket. Csak egy példát mondjak: rendkívül kellemetlenül érintett a nyolc rendőrnek megszavazott ingyenes úszóbérlet ügye. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor levelet írtam az RMDSZ városi elnökének (Füleki Zoltánnak), hogy kifejezzem: értem én, hogy valaki fél, hogy alkalmazkodni, sorakozni akar, de ez mégis több a soknál. Ne felejtsük el, hogy még nem telt el két év sem a három halálos áldozatot követelő közúti balesettől, amit részeg rendőrök okoztak, és ami még a mai napig nincs részletekbe menően tisztázva. Ugyanakkor a megyei rendőrparancsnok (Radu Sandu Moldovan) mind a mai napig nem kért bocsánatot a helyi közösségtől. Sőt, mivel én kértem a lemondását, ennek hatására indult el ellenünk az első akció, amikor a szekus világ szolgái mondvacsinált dolgokra hivatkozva az életünkre törtek. Szóval bennem kérdőjeleket hagyott, hogy hol van a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testületben az a tartás, amit mi képviseltünk. Ezek szerint csak én és Szőke Domokos képviselte volna? Nekem fájna, ha így lenne.
– Mivel nem kaptam egyértelmű választ, ezért visszatérek: vállalna újabb mandátumot polgármesterként?
– Ezelőtt egy héttel egyértelműen azt mondtam volna, hogy nem, hiszen azok a körülmények, amelyek miatt becsületből lemondtam, azok továbbra is állnak. Azóta egy újabb, rendkívül kellemetlen esemény következett be. Sepsiszentgyörgy polgármesterének elvitele kapcsán most már ott van az is, hogy lassan mindenhol Fazekas Jánosok (miniszter volt a Ceaușescu-korszakban – szerk. megj) lesznek, akiknek egyedüli gondjuk, hogy a székben megmaradjanak, kifelé pedig el lehessen mondani, hogy a magyarok közöttünk vannak. És ha valahol gond akad, akkor oda lehessen küldeni, hogy elmondhassa, mint Fazekas János: „emberek, én vagyok a ti képviselőtök a román kormányban, hát bennem nem bíztok? Csendesedjetek el”. Nagy baj volna, ha ez a típusú magatartás teret hódítana Székelyföldön.
Kozán István. Székelyhon.ro

Új és fiatal polgármesterjelölteket indít az RMDSZ Háromszéken
Kovászna megye 45 közigazgatási egységéből 40 településen indít vagy támogat magyar polgármesterjelöltet az RMDSZ háromszéki szervezete, ugyanakkor a szövetség tanácsosi listáján több, mint 50 százalék lesz először induló tanácsos-jelölt.
Az RMDSZ háromszéki szervezetének állandó tanácsa újabb helyi választmányi döntéseket hagyott jóvá a polgármesterjelölteket illetően csütörtökön – tájékoztat a szövetség megyei szervezetének sajtóirodája. A jelöltek több, mint 25 százaléka új jelölt lesz, míg az RMDSZ megyei önkormányzati képviselőinek fele indul első alkalommal a megmérettetésen. 
A csütörtöki döntés alapján az RMDSZ támogatásával a következő polgármesterjelöltek indulnak a 2016-os helyhatósági választásokon: Kovásznán Gyerő József, Bereckben Dimény Zoltán, Dálnokon Bartók Ede Ottó, Illyefalván Fodor Imre, Kézdialmáson Molnár István, Kézdiszentkereszten Páll Endre, Kökösben Sánta Gyula, Mikóújfaluban Demeter Ferenc, Rétyen Dombora Lehel, Torján Daragus Attila.
Málnáson Szotyori Angéla-Gizellát, Gelencén Cseh Józsefet és Zabolán Fejér Leventét, a Magyar Polgári Párt jelöltjeit támogatja a szövetség.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke elmondta, az idei önkormányzati választások kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy új színt, lendületet vigyenek be a közigazgatási egységek működésébe, vezetésébe. „Régi elvárásnak teszünk eleget azzal, hogy azokon a településeken, ahol az elmúlt négy évben az összefogás hiányában a konfliktusok befolyásolták a közhangulatot és a községek fejlődését, ez alkalommal közös erővel, egymást segítve dolgozunk” – fogalmazott Tamás Sándor.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

Önálló nép a székely
A Magyarok Világszövetségének (MVSZ) vezetői kedden délután Baróton mutatták be a Magyarságtudományi Füzetek 26. Nemzet-e, vagy nép-e a székelység? Netán kisebbség? címet viselő számát. Patrubány Miklós, a szervezet elnöke, Oláh István és Bottyán Zoltán, az MVSZ Kárpát-medencei elnöke, illetve alelnöke, Benkő Emőke elnökségi póttag és Borsos Géza, az SZNT alapító alelnöke a székelység múltbéli és jelenlegi helyzetére tért ki, s fogalmazott meg kritikát az erdélyi és anyaországi politikum irányába.
A feltett kérdésre egyértelmű választ adtak a felszólalók: igenis, önálló népként kell meghatároznunk magunkat. Véleményük szerint több mint hibát, nemzetárulást követtek el azok a közszereplők, akik a legutóbbi népszámláláskor arra buzdítottak, valljuk magunkat egységesen magyarnak. Érvelésük szerint tettükkel a székelyföldi önrendelkezés megvalósítását lehetetlenítették el, hiszen ha a magyar tengerben csak cseppnyi, ezerhatszáznál alig több – abból Baróton huszonhét – székely létezik, nekik nem járhat az autonómia.
Borsos Géza szerint bő ezeréves ittélésünk alatt kialakított és megőrzött kultúránk és erkölcsi értékrendünk feladása közösségünk beolvadásához vezet. „Ha lett volna hat-hétszázezer ember, aki székelynek vallja magát, lett volna mit felmutatnunk: itt vagyunk, nemzet vagyunk, jogaink vannak, és élni kívánunk velük. Hogy múltunk ne legyen az enyészeté, a székely öntudatot vissza kell állítanunk – jelentette ki. – Hogy ne lépjünk az önfeladás útjára, arra van szükség, hogy ne hagyjuk megalkuvásra kész, koncot leső vezéreinket kihátrálni céljaink mögül.” Ilyen kihátrálásnak mondta az Erdővidéken elkezdett belső népszavazás véghezvitelének megszakadását s a Székelyudvarhelyen 2006-ban a Székely Nagygyűlésen elfogadott kiáltvány megcsonkítását. Benkő Emőke annak a százötven önkéntesnek mondott köszönetet, akik a belső népszavazást Baróton és a tájegység tizenkilenc településén véghezvitték, majd elítélően szólt azokról, akik annak eredményeit elhallgatták. Véleménye szerint a fontos kérdésekben nem politikusoknak kellene dönteniük, hanem „az önrendelkezési jog birtokosának, a székely népnek” kellene lehetőséget biztosítani, hogy népszavazás által véleményt nyilváníthasson, s az így eldöntötthöz kellene képviselőinknek ragaszkodniuk – hangsúlyozta. Bottyán Zoltán arra kérte az erdélyi politikai pártok képviselőit, ne követeljék a román államtól a gyulafehérvári nyilatkozat betartását, hiszen az éppen ellenük íródott: abban a románok mindenkit testvérnek tekintenek – még az osztrákokat is –, csak a magyarokat nem. „A románok évtizedek óta éppen azt teszik, amit abba belefoglaltak: minket próbálnak ellehetetleníteni, megosztani és beolvasztani.”
A lapbemutatót követő fórumon felszólalt Barót volt polgármestere, Nagy István és a Székely Nemzeti Tanács bardoc–miklósvárszéki elnöke, Szabó Miklós is. Az eszmecsere során vita alakult ki arról, tényleg káros volt-e, hogy a népszámlálás alkalmával mindenki magyarnak vallotta magát, de kijutott az erdélyi és magyarországi pártoknak is. Patrubány Miklós elítélően szólt a FIDESZ mindent – az adóhivataltól a dohánykereskedelemig – nemzetivé tevő kommunikációjáról: a szó elhasználódik, közönségessé válik ezáltal. Figyelmeztetés hangzott el a románság székelyföldi terjeszkedéséről is: az ortodox püspökség játssza az előretolt helyőrség szerepét, templomokat építenek, nyomukban pedig rögtön megjelennek a házat vásárlók és -építők, egyre többen élnek vegyes házasságban, közülük sokan szívesen cserélnek vallást, mert ortodoxként könnyebbnek vélik az életet.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beszélgetés dr. Bodonea Izabellával
„Ez nem szakma, ez hivatás”
Dr. Bodonea Izabella azon ritka és értékes emberek közé tartozik, akik megízlelték a magyarországi életet, és karnyújtásnyira voltak a nyugati karriertől, mégis visszatértek. Szeptemberben fogta magát, és, ahogyan ő is fogalmazott, „hazajött.” Magánéletében nem tudott azonosulni az ottani környezettel. Bár szakmai szempontból nem lett volna szabad eljönnie onnan, mégis megtette. Külön megkért, hogy hangsúlyozzam: ő kisiratosi. Nem aradi, nem partiumi vagy bánsági. Ő kisiratosi és magyar. Ezt beszélgetés közben is elmondta – és rögtön az elején megkért, hogy tegeződjünk. 
– Hol végezted tanulmányaidat?
–  Aradon, a Vasile Goldiș Tudományegyetemen végeztem, 2002-ben államvizsgáztam. 2005-ben kerültem ki Magyarországra, Orosházára, ahol elkezdtem nőgyógyászként dolgozni, először mint osztályos orvos. Aztán felvételit nyertem a rezidensképzésre Szegedre. Végül Budapesten, a Semmelweis Egyetemen adtam le a szakvizsgámat. Ez 2011-ben történt.
– Miért választottad a nőgyógyászatot?
– Mint az orvos hallgatókban általában, bennem is kavarogtak a gondolatok, hogy mi lenne az a szakterület, ami nekem legjobban feküdne. Egy dologban voltam biztos, már gyermekkorom óta: orvos akartam lenni! Már általános iskolás koromban valami miatt vonzódtam ahhoz, hogy emberekkel foglalkozzam, embereket gyógyítsak. Már a középiskolát is úgy végeztem el, hogy különórákat vettem. Az egyetemen ötödévben, mikor elkezdtük a nőgyógyászatot, akkor valami megfogant bennem. Nem is tudom megfogalmazni, micsoda. Azt láttam, hogy ez nekem tetszik, és hogy én ezt szeretném csinálni.
– Vannak olyan személyek, akik kiemelkedő mértékben hozzájárultak sorsodhoz?
– Szeretném kiemelni dr. Furău György főorvos úr nevét, akihez gyakorlatra kerültem. Ő erősítette meg bennem, hogy jól választottam szakterületet, és még jobban megszerettette velem a nőgyógyászatot. Amikor befejeztem az egyetemet, és szakvizsgára készültem, már céltudatosan azt mondtam: ha nem nőgyógyászat, akkor semmi más! Várnom is kellett rá két évet… Amikor végül kikerültem Orosházára, akkor biztos voltam benne, hogy más szóba se jöhet.
Orosházán egy kicsi kórház van. De olyan emberekkel dolgoztam együtt, akik megtanították nekem, hogy az orvosi pálya nem szakma, hanem hivatás. Volt egy idős kollégám, főorvos, dr. Felek Csanád. Az ő neve szintén nagyon fontos részévé vált az életemnek. Nagyon komolyan vette a nőgyógyászatot, de nem látta a nőknek a helyét ebben a szakmában. Azt mondta, hogy 65 évesen az első pozitív csalódás voltam az életében. Én voltam az első női nőgyógyász náluk! Felek Csanád főorvos úr három hónap múlva ezt mondta nekem: „Mindent, amit tudok, Izabella, én át szeretném neked adni. Ha te akarod, ezt megtanulod.” Én természetesen akartam. Apám helyett apám és tanárom volt, és egy egész élet tapasztalatát megpróbálta nekem átadni. Én pedig, amit csak tudtam, eltanultam tőle.
– Hogyan látod saját karrieredet, hogy alakul?
– Hullámzóan! Ez a legjobb megfogalmazás, de alapból optimista ember vagyok, és most már pozitívan látom a dolgokat. Amikor kikerültem Magyarországra, nem karriert kerestem, hanem hogy ezt a hivatást elsajátítsam. Szakmai karrier szempontjából Magyarországon 34 évesen már olyan szintre jutottam, amiről álmodni sem mertem. Én ott egy külföldről jött magyar voltam – mert én magyar vagyok, és ragaszkodom ahhoz, hogy ezt mindenki értse is meg –, de nem az övéké. Külföldiként nem könnyű olyan szintre elérni, de elértem! És valamilyen szinten büszke vagyok rá, mert nem szántak meg. Nem azért haladtam előre a ranglétrán, mert szegény külföldi nő voltam a szemükben, hanem azért, ahogyan a munkámat végeztem. Két évvel ezelőtt az orosházi kórház minőségbiztosításának átvettem a vezetését. Egy uniós pályázatnak lettem a vezetője. És a szakterületen belül: hat nőgyógyász volt a kórházban, én voltam köztük a legfiatalabb, de beteglétszám és műtét szerint a harmadik helyen álltam. Ezért sokat kellett dolgozni, de én örültem, hogy csinálhattam. Mikor visszajöttem Romániába, akkor nem tudtam, hogy fog alakulni az életem ebből a szempontból, de mivel nem karrierfüggő vagyok, nekem az volt a lényeg, hogy ugyanazt csinálhassam, mint ott. Nehezebben indult, de nagyon jól alakul az egész. Egyre több helyen keresnek meg, és egyre többen keresnek fel. Nem országtól függ, hogy az ember milyen szintre fejlődik fel.
– És miért döntöttél úgy, hogy visszajössz Romániába? Milyen volt hazatérni?
– Nem mondhatom, hogy szakmai dolog miatt – abból a szempontból nem lett volna szabad visszajönnöm. Maximálisan jól éreztem magam a betegeimmel, a kollégákkal, mint orvos. De mint magánember, nem találtam a helyem. Egy embernek nemcsak dolgoznia kell, hanem élnie is, én pedig nem tudtam beilleszkedni az ottani társadalomba. Én tíz évet dolgoztam Magyarországon, és egyszer sem éltem Magyarországon. Nekem, mikor lehetőségem adódott, beültem az autóba és hazajöttem. A kollégák is megjegyezték, hogy én soha nem mondtam, hogy Dorobáncra megyek, vagy Kisiratosra megyek, vagy Aradra megyek. Én mindig azt mondtam, hogy haza megyek. Amikor Orosházára mentem, munkába mentem. Elértem egy kort, amikor azt mondtam, hogy a hivatásomat ugyanúgy tudom végezni itt is, de itthon vagyok. Hazatérni nem volt könnyű, mert szerettek az emberek, szerettek a betegek, szerettek a kollégák, mégsem találtam meg kórházon kívül a boldogságomat. Meg kellett érteniük, mint embert. Itt megvan a magánéletem, megvan a szakmám, és otthon érzem magam. Ennyire egyszerű a válasz.
– Mikor a munkádról beszélünk, mi elégtétel számodra?
– Szász százalékosan meggyógyítani egy beteget. Egy olyan mondat, hogy „köszönöm szépen, doktornő” többet ér, mint bármilyen anyagi haszon. Nincs olyan dolog (pénz, autó, ház, vagyon vagy más), ami egy kézfogást vagy egy hálás tekintetet pótolni tud. Szívvel-lélekkel végzem a hivatásomat és kiélem magam benne. Mikor egy beteg elégedett, és látom rajta, hogy mennyire örül annak, hogy én kezeltem, én voltam az orvosa… Ennél többet semmi nem tud nyújtani. Azért lettem orvos, hogy ezeket megkapjam.
– Csinálnál valamit másképp? Szerintem már eldőlt, hogy erre negatív választ adsz, azért megkérdezem. De azzal együtt, hogy mit szeretnél elmondani még?
– Akkor azzal kezdem, hogy nem változtatnék semmin. Örülök, hogy Magyarországon végeztem a szakorvosit, rendkívül felkészült emberektől tanulhattam. A tíz évet sem sajnálom. Nem bántam meg, hogy visszajöttem. Beilleszkedni kicsit nehéz, mert más társadalomban éltem 10 éven keresztül, de nem bántam meg, hogy visszajöttem. Az életben semmi nem könnyű.
Én magánklinikákon dolgozom. A magánklinikák ugyanis vannak olyan szinten Aradon is, mint azokon a helyeken, ahol én végeztem és tanultam. Azért vagyok úgymond rákényszerülve erre, mert az állami kórházakban, még ha akarja sem tudja az ember megfelelően végezni a munkáját. Nem örülök neki, hogy a betegek fizetik a társadalombiztosítást (mert rá vannak kényszerülve, hogy fizessék), és egyszerűen nem tudnak nekik megfelelő szintű szolgáltatást nyújtani. Magyarországon ennek az ellenkezőjét szoktam meg. Jelen pillanatban tehát nincs jobb megoldás a magánkórházaknál.
– Köszönöm szépen a beszélgetést!
– Én is köszönöm szépen!
Gál Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Ráduly Róbert: az RMDSZ dezintegrálódott
Hevesen bírálta az RMDSZ-t Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda volt polgármestere, aki szerint a szövetség szétesett, a „választási keménykedésen” túl nem is létezik. A Csíki Hírlapnak és a Krónikának adott interjúban a korrupcióellenes ügyészség által hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel vádolt politikus nem adott egyértelmű választ arra, hogy indulna-e egy újabb polgármesteri mandátumért a júniusi helyhatósági választáson.
– Nem túlzás kijelenteni, hogy az egész várost érdekli: indul-e a polgármesteri tisztségért Csíkszeredában?
– A lemondásom óta a helyzet alapvetően nem változott, illetve ezt mondtam volna egy héttel ezelőtt is. Időközben annyiban változott, hogy elkezdődött Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének meghurcoltatása is. Amikor egy éve Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét a maszkosok megrohanták és 24 órára visszatartották, néhány nappal később Antal Árpáddal közösen elhívtuk egy beszélgetésre, Tusnádfürdőre. Ott azt mondtam Árpinak, nem az a kérdés, hogy minket mikor visznek el, hanem az, hogy téged vagy engem visznek-e el hamarabb. A múlt heti fejleménnyel annyiban változott számomra a gyerek fekvése, hogy szeretnék egy alapos beszélgetést folytatni az említett két sorstárssal, mert immár hármunkon áll vagy bukik a magyar politikai tartás ügye.
– Kérem, fejtse ki ez utóbbi kijelentését.
– Látni kell, hogy az RMDSZ dezintegrálódott, gyakorlatilag a mostani, választási keménykedésen túl nem létezik. Én például szerettem volna, ha Verestóy Attila szenátor úr Bukarestben olyan kemény az autonómia ügyében vagy a nyelvhasználat kérdésében, ahogy Bunta Leventével, Székelyudvarhely polgármesterével szemben megmutatta, hogy tud kemény lenni. Szerettem volna azt is, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ugyanezekben a kérdésekben ennyire kemény és határozott, nem pedig egy olyan emberrel szemben, aki ha saját érdekében is, de két évtizeden keresztül tolta az RMDSZ szekerét.
Lassan már csak hármunkon áll, hogy az autonómia ügye újra közbeszéd témája lesz-e, mert amióta engem is elvittek, azóta a rettegésen és a hallgatáson túl különösebb fejlemény nincs. Holott elmondhatjuk, hogy az utóbbi kilenc hónapban – amióta pályán kívül vagyok – a községháza és városháza felirat, a városzászló, de a nyelvhasználat terén is igen erőteljes vereségeket szenvedett a közösségünk. Homályosan megfogalmazott jogszabályi mondatok alapján az igazságszolgáltatás elmeszel, kiiktat, megszüntet.
Az a baj, hogy a félanalfabéták most elmagyarázzák a nyelvújító szavakat: a városháza és a községháza a polgármesteri hivatal, az önkormányzat pedig a helyi tanács, mert románul consiliu local. Ezeknek a téves fogalmaknak a közbeszédbe való beépítése, a másodrendűvé lealacsonyító agymosás sajnos egyik-másik választott elöljárónktól sem idegen. Van egy másik vonatkozás is, amit mérlegelni kell: miért próbálkozzon az ember olyan tisztséget vállalni, amelyet úgysem gyakorolhat, mert a román állam mindenféle aljas eszközzel megakadályozza. Mérlegelnünk kell tehát nekünk is és a közösségnek is, hogyan tovább.
– Csak hát közben az idő telik...
– Persze hogy telik, de drámai az, hogy mennyire nem voltunk felkészülve Csíkszeredában arra, hogy amennyiben polgármester és alpolgármester nélkül hagyják a várost, akkor ki lép majd a helyükre. Ha az önkormányzati képviselőtestületnek van olyan tagja, aki azon gondolkodik, hogy indulna polgármesternek, akkor azonnal kellett volna jelentkeznie: „emberek, válasszatok meg átmeneti polgármesternek, hogy bizonyítsam tudásomat a közösségnek!”. Ne pedig automata üzemmódba kapcsolni a várost, hogy minden úgy maradt, ahogy Szőke Domokos alpolgármesterrel hagytuk még tavaly áprilisban.
– Tizenegy évig vezette a várost. Ön szerint milyen városvezetőre lenne szüksége Csíkszeredának?
– Szűk tizenkét éve is embert próbáló feladat volt felrázni a városházát és irányt adni, illetve ritmust diktálni a hétköznapi munkában. Ehhez tudás, kapcsolatrendszer és támogatás kellett, amit a városvezetés meg is kapott a választásokon, akkor a szavazatok 73 százalékát szereztük meg. Mi nem egy gyökértelen, kozmopolita város élére kerültünk, hanem egy római katolikus többségű, értékcentrikus, szabálytisztelő közösség élére.
Voltak nehéz küzdelmek, amiket gyorsan elfelejtünk: ilyen volt például a vörös csillag kitűzése az emlékműre. Akkor felhívtam a tűzoltóparancsnokot és leordítottam a fejét: fél órája van, hogy levegye. A csillag el is tűnt. Kíváncsi vagyok, ki lesz az a székely elöljáró, aki egy ilyen típusú történetben lépni mer, és megoldja. Számos olyan történet volt, amikor a közösségi becsület nevében lépni kellett, és léptünk is. Ettől más ma Csíkszereda, mint mondjuk Marosvásárhely.
Érdemes ma elmenni Marosvásárhelyre és a főtéren bemenni egy üzletbe, ahol a magyar eladó nem mer megszólalni magyarul, ha van az üzletben egy román. Ez bizonyára összhangban van azzal, hogy ott a magyar önkormányzati képviselők az ülésen nem használják az anyanyelvüket. Nekik most nem a választási listákról kellene beszélniük, hanem arról a tartásról, amit bevisznek a választás után a városházára, és onnan „szétterítik” a városra: azt, hogy a magyar nyelv pont olyan fontos, mint a hivatalos nyelv.
– Egyszerű polgárként hogyan látja napjaink Csíkszeredáját?
– Egyértelműen látszik, hogy az önkormányzat nem volt felkészülve arra, hogy két alapemberét egyik napról a másikra elveszíti. Ebből kifolyólag nem csoda, hogy nem is találta meg a megfelelő kiutat abból az átmenetből. Amikor négy éve az emberek előválasztásra jelentkeztek, mindenki abban a tudatban tette, hogy Ráduly Róbert Kálmán lesz a polgármester, Antal Attila és Szőke Domokos pedig alpolgármesterként folytatja a munkát. Tehát olyanok jelentkeztek, akik kizárólag döntéshozatali szerepkört akartak vállalni, nem végrehajtóit.
Ez így is lett, így nem kell csodálkozni azon, hogy nem volt úgynevezett árnyékkormány, amit elő lehetett volna léptetni. Én nem engedtem volna meg azt a luxust, hogy ne legyen háromfős vezetés, vagyis egy megbízott polgármester és két alpolgármester abban a helyzetben, amikor a testületre rászakadt a végrehajtói szerepkör is. Minden komoly emberre szükség lett volna. Ez a hiányosság rányomta mindenre a bélyegét.
– Mire érti ezt? Mondjon néhány példát!
– Minden önkormányzati képviselőre ki kellett volna osztani két tömbházat, amit napi rendszerességgel ellenőriz, hogy zajlik-e a hőszigetelés. Ez sajnos nem történt meg. Mivel sem a megbízott polgármester, Antal Attila, sem a Szőke Domokost helyettesítő alpolgármester, Füleki Zoltán nem volt képes megfelelő módon pótolni Domokost a hőszigetelés kérdésében, ezért ennek egyik fontos lenyomata egy ötmillió lejes veszteség a városnak, ami lehet még több is, mert június végéig minden hőszigetelést be kell fejezni. Ebben a tavaszi februárban a cégeknek már rég kellene dolgozniuk.
– Bár már nincs ott a városházán, szavaiból kitűnik, hogy folyamatosan figyeli a csíkszeredai fejleményeket. Ha kérnék, adna tanácsokat?
– Ha elválsz a feleségedtől, a gyerekek még a tieid, így az teljesen természetes, hogy ha még el is tiltanak tőlük, aggódsz a sorsukért. Így az is természetes, hogy figyelem a közügyeket. Csak egy példát mondok: rendkívül kellemetlenül érintett a nyolc rendőrnek megszavazott ingyenes úszóbérlet ügye. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor levelet írtam az RMDSZ városi elnökének, Füleki Zoltánnak, hogy kifejezzem: értem én, hogy valaki fél, alkalmazkodni akar, de ez mégis több a soknál.
Ne felejtsük el, hogy még nem telt el két év sem a három halálos áldozatot követelő közúti balesettől, amit részeg rendőrök okoztak, és ami még a mai napig nincs részletekbe menően tisztázva. Ugyanakkor a megyei rendőrfőkapitány, Radu Sandu Moldovan mind a mai napig nem kért bocsánatot a helyi közösségtől. Sőt mivel én kértem a lemondását, ennek hatására indult el ellenünk az első akció, amikor a szekus világ szolgái mondvacsinált dolgokra hivatkozva az életünkre törtek. Szóval bennem kérdőjeleket hagyott, hogy hol van a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testületben az a tartás, amit mi képviseltünk. Ezek szerint csak Szőke Domokosban és bennem volt meg? Nekem fájna, ha ez így lenne.
– Mivel nem kaptam egyértelmű választ, ezért visszatérek korábbi kérdésemre: vállalna újabb mandátumot polgármesterként?
– Ezelőtt egy héttel egyértelműen azt mondtam volna, hogy nem, hiszen azok a körülmények, amelyek miatt becsületből lemondtam, azok továbbra is állnak. Azóta egy újabb, rendkívül kellemetlen esemény következett be. Sepsiszentgyörgy polgármesterének elvitele kapcsán most már megértük azt is, hogy lassan mindenhol Fazekas Jánosok (székelyföldi kommunista káder, miniszter volt a Ceauşescu-korszakban – szerk. megj.) lesznek, akiknek egyedüli gondjuk, hogy a székben maradjanak, kifelé pedig el lehessen mondani, hogy a magyarok közöttünk vannak. És ha valahol gond akad, akkor oda lehessen küldeni, hogy elmondhassa, mint Fazekas János: „emberek, én vagyok a ti képviselőtök a román kormányban, hát bennem nem bíztok? Csendesedjetek le.” Nagy baj volna, ha ez a típusú magatartás teret hódítana Székelyföldön.
Kozán István. Krónika (Kolozsvár)

Eseményekben gazdag éven van túl a Caritas
Számos rendezvényt, jótékonysági akciót szervezett a tavalyi évben a Szatmári Egyházmegyei Caritas.
Szerda reggel baráti hangulatú találkozóra hívta a szatmári sajtó képviselőit a Szatmári Egyházmegyei Caritas szervezet. A sajtósokat György Brigitta sajtóreferens és Láng László igazgató köszöntötte. Kiemelték a szatmári média és a szervezet közötti jó kapcsolatot, hiszen a Caritas munkájának még átláthatóbbá teszik a médiaorgánumokban megjelenő beszámolók.
A találkozó keretében szóba kerültek a tavalyi megvalósítások, az elmúlt évben szerevezett események, rendezvények is, sőt, az idei évre szóló tervek is. Megvalósításokból és tervekből is rengeteg van, ebben a cikkünkben az elmúlt évi visszatekintést közöljük.
„Partnerség a munkaerőpiaci esélyegyenlőségért" POSDRU projekt lebonyolítása és lezárása
2015. december 2-án került sor a projekt zárókonferenciájára, ahol bemutatták a 19 hónapos lebonyolítási időszak alatt elért eredményeket. A projekt keretén belül ingyenes képzéseken vett részt több mint 509, az ország központi és észak-nyugati régióiból származó nő. Összesen 26 szakmai képzésre került sor: 2 szociális gondozó képzés, 3 takarító képzés, 3 bébiszitter képzés, 13 idősgondozó képzés és 5 gyermekgondozó képzés. A képzéseket követően 468 személy részesült oklevélben.
Ugyanakkor a vállalkozó-képzésen 20 nő vett részt, ennek következtében már tíz magánvállalkozás beindítása is folyamatban van. Emellett 152, civil szervezetnél dolgozó személy karriermenedzsmenti képzésen, 10 újságíró pedig médiás képzésen vett részt, melynek eredményeként két, sikeres nőket bemutató cikk jelent meg a sajtóban. Szintén a projekt keretén belül „A kiegyensúlyozott nő - fejlődés, család, karrier" nevet viselő szakmai tapasztalatcserén ötven nő oszthatta meg az esélyegyenlőséggel kapcsolatos jó gyakorlatokat.
„A szatmári és máramarosi régióban élő romák és más szociálisan hátrányos helyzetű csoportok életkörülményeinek javítása" projekt folytatása
A projektet 2014 elején a Svájci Caritas indította a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel és a kolozsvári Roma Közösségek Forrásközpontjával közösen. A 2018-ban végződő, svájci finanszírozással megvalósuló projekt célja az erdődi, túrterebesi és nagybányai roma közösség felzárkóztatása. A projekt ideje alatt több mint 1000 személy támogatására kerül sor (gyerekek, fiatalok, felnőttek).
FloodAid „Önkéntesek az árvízvédelemben'' projekt folytatása és lezárása
A Magyarországi Máltai Szeretetszolgálat által, a Romániai Máltai Segélyszolgálat Nagybányai Fiókjával és a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel közösen indított projekt során a szatmári Caritas 12 alkalmazottja és önkéntese nyolc, magyarországi és romániai szakemberek által tartott képzésen vett részt, mely során megtanulhatták, mi a teendő árvizek és egyéb természeti katasztrófák esetén. A képzések után egy kilakoltatási szimulációs gyakorlatra került sor Túrterebesen.
A rónaszéki Házi Betegápoló Szolgálat fejlesztése
2015-ig a rónaszéki (Coştiui) betegellátás a Máramarosszigeti Házi Betegápoló Központon keresztül működött, amikor az itt dolgozó ápolók és asszisztensek heti egyszeri rendszerességgel látogatták a rónaszéki betegeket. Mivel 2015-ben erre a munkakörre egy ápolói és asszisztensi szakképesítéssel rendelkező rónaszéki lakost alkalmaztunk, a betegellátást már napi szinten tudjuk biztosítani.
Házi Betegápoló Szolgálat létrehozása Sárközújlakon
2015. november 1-től a Sárközújlaki Polgármesteri Hivatal támogatásával Sárközújlakon is beindult a Házi Betegápolói Szolgálat, mely a Szatmárnémeti „Szt. Hildegárda" Házi Betegápoló Központon keresztül működik. Itt és a környező településeken jelenleg összesen 40 idős ember részesül házi betegápolói szolgáltatásokban, az igények azonban folyamatosan nőnek.
Jótékonysági Maraton
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet 2015. május 23-án, immár kilencedik alkalommal szervezte meg a Jótékonysági Maratont. Az eseményen résztvevő több mint 400 személy 5 kilométeres távot tett meg a város központjából elsétálva az Aquastar Aquaparkba. A főszponzor, az Autonet Import kft. és a résztvevők, illetve több támogató jóvoltából összegyűlt 18 434 lejt a fogyatékkal élő személyeknek nyújtott szolgáltatásokra fordította a szervezet.
Egymillió csillag
Románia legnagyobb szolidaritási akciójában a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet is részt vett. 2015-ben a szervezet négy településen, Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Máramarosszigeten és Nagybányán szervezte meg az eseményt, melyen 6300 lejt adományoztak a résztvevők. Az összegyűlt összeget a szervezet a rászoruló személyeknek nyújtott szolgáltatásaira fordította. Az eseményen összesen 900 személy vett részt: 350 Szatmárnémetiben, 150 Nagykárolyban, 250 Máramarosszigeten és 150 Nagybányán.
Karácsonyi csomagosztás
Annak érdekében, hogy a nehéz körülmények között élő személyek is át tudják kissé érezni a téli ünnepek meghitt hangulatát, a Caritas önkéntesei és munkatársai Mikulás és Karácsony előtt több mint 3000, élelmiszereket és tisztálkodási szereket tartalmazó csomagot osztottak ki. A szervezet kedvezményezettjei között és a más rászoruló személyektől érkező kérések alapján szétosztott csomagok mellett 170 nélkülöző család meglátogatására és megajándékozására került sor.
Töltöttkáposzta-osztási akció
December 24-én a Caritas csapata meglátogatta a város szegényebb környékeit, ahol több mint 200 adag töltöttkáposztát osztott ki a rászorulók között.
Mosollyal megpakolt iskolatáska
A második alkalommal megszervezett akció során 450 iskolatáska került kiosztásra nehéz körülmények között élő kisiskolás diákok között több településen: Szatmárnémeti, Krasznabéltek, Géres, Szakasz, Erdőd, Túrterebes, Nagybánya, Nagykároly. Az akció keretén belül kiosztott iskolatáskákat a szervezet németországi és osztrák partnerei küldték.
Mikulás Bazár
December 2-4 között immár tizenegyedik alkalommal került sor a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által szervezett Mikulás Bazárra. Az ebből az alkalomból Szatmárnémeti központjában felállított faházikókban a szervezet kedvezményezettjei és partnerei által készített tárgyakat, díszeket lehetett megvásárolni. Az ezek megvásárlásából gyűlt, 3000 lej értékű adományt a szervezet a rászoruló családokat támogató szolgáltatásokra fordította.
Forró tea akció
Az akció keretén belül januárban, a rendkívül hideg napokon, öt napon keresztül, naponta 400 adag forró tea és zsíros kenyér került kiosztásra. Az akció februárban is folytatódott, ekkor naponta 200-250 adag forró teát, majd márciusban napi 50-70 adag teát osztott ki a Caritas csapata. Az osztás a város szegényebb részein, a Neajlov, Ostrovului, Vulturului, Ion Ghica és Toamnei utcákon zajlott.
Vízosztási akció kánikula idején
A júniusi, júliusi, augusztusi és szeptember eleji rendkívül meleg napokon a szervezet önkéntesekből, szociális asszisztensből és orvosi asszisztensből álló csapata naponta 40 liter vizet osztott ki. A csapat egy mentőautóval állomásozott Szatmárnémeti központjában és vízosztás mellett a járókelők vérnyomását is megmérték, illetve készenlétben álltak, hogy szükség esetén elsősegélyt nyújtsanak.
25 éves jubileumi ünnepség
A 2015. szeptember 25-én tartott jubileumi ünnepség által a szervezet a szép, olykor nehéz, de emberségesség és szociális támogatás szempontjából mindenképp jelentős pillanatokat szerette volna feleleveníteni. A különleges napra több mint 150 személy kapott meghívást, köztük a két megye hivatalosságai, helyi, valamint németországi és ausztriai meghívottak is részt vettek az eseményen. szatmar.ro

Magyargyűlölő tervezet
„Idegennek” (székelynek) nem jár himnusz vagy zászló 
A székelység közösségi jelképeinek betiltását akarja az a törvénymódosítási tervezet, amelyet 58, a legnagyobb parlamenti pártokat képviselő törvényhozó terjesztett be. A PSD, PNL és UNPR szerint a székely himnusz és a székely zászló nem tűzhető ki a sportrendezvényeken, valamint nyakra-főre énekelni kell a román himnuszt.
Ötvennyolc parlamenti képviselő látta el kézjegyével azt a törvénymódosító javaslatot, amely szerint az összes hazai sportrendezvényt, a napi tévéadásokat, valamint az iskolai tanórákat kötelező módon a román himnusz lejátszásával vagy eléneklésével kell elkezdeni. A módosítás ugyanakkor kitiltaná a sportrendezvényekről a „regionális himnuszokat és zászlókat”, így a székely himnuszt és a székely zászlót is.
A székely lealacsonyítja a románt
A tervezet benyújtását a képviselőház oktatási bizottságának keddi ülésén jelentették be, a sportminiszter jelenlétében. Előzménye, hogy a Sepsi SIC–Kolozsvári U női kosárlabda-mérkőzésen történtek után Elisabeta Lipă sportminiszter körlevélben utasította arra a sportklubokat, hogy az összecsapások előtt ne játsszák le a román himnuszt. Ezt sok helyen figyelmen kívül hagyták, a férfi és női kosárlabda-mérkőzések azóta is a román himnusz lejátszásával kezdődnek. A news.ro portálon ismertetett törvénymódosító tervezet előírná, hogy valamennyi – helyi, országos vagy nemzetközi – sporteseményen kötelező módon ki kell tűzni a román zászlót. A jelenlegi jogszabály csak stadionok és sportcsarnokok esetében rendelkezik így. Továbbá tiltanák a „regionális zászlók” kifeszítését a román lobogó társaságában.
„Tilos a Románia által el nem ismert államok zászlajának kitűzése a román zászló mellé az ország területén. Emellett tilos olyan hazai vagy külföldi régiók zászlójának kitűzése a román zászló mellé, amelyek területi szegregációért és az alkotmányos rend ellen küzdenek” – olvasható a tervezetben. A himnuszokra vonatkozóan a kezdeményezők hasonló tiltást vezetnének be: törvényen kívül helyeznék minden hivatalosan el nem ismert állam vagy régió himnuszát, miközben valamennyi sporteseményen kötelezővé tennék a román himnusz lejátszását.
Párhuzamos tervezetek
A Maszol.ro portál Szabó Ödön RMDSZ-es képviselőt kérdezte meg, mi is történt az oktatási bizottság keddi ülésén, ahol a tervezetet bemutatták. Szabó elmondta, a törvénymódosítás kezdeményezői csak a tervezet beterjesztését jelentették be, részleteket nem ismertettek belőle. „Nem tudjuk még, mit tartalmaz ez a tervezet, amely egyelőre csak a sajtóba juthatott el. Azt viszont tudom, hogy kezdeményezői már egyeztettek róla a sportminiszterrel. Elisabeta Lipă egyébként az ülésen nem kommentálta a tervezetet”.
A képviselő elmondta, Elisabeta Lipă a román himnusznak a sportrendezvényeken történő lejátszását szabályozó tervezetet ismertette az ülésen. Ezt a minisztérium dolgozta ki a sepsiszentgyörgyi mérkőzésen történtek után, és a kormány terjeszti majd be a parlamentbe. A jogszabály a belföldi sportrendezvényeken csak a kupadöntőkön tenné kötelezővé a román himnusz lejátszását. Ugyanakkor büntetéssel sújtaná azokat a szurkolókat, akik a román himnusz eléneklése közben tiszteletlen magatartást tanúsítanak. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Lezárult a konzultáció
Mit akar az erdélyi magyar nemzet? 
Lezárult az RMDSZ által indított városi konzultáció, amelynek során 4 hónapon keresztül 36 erdélyi városban több mint 50 ezer magyar családot kérdeztek meg arról, hogy milyen ügyekkel kell foglalkoznia az RMDSZ-nek.
Nagy Zoltán Levente, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke így összegezte az eredményeket: a konzultáció során a magyar emberek egyértelműen megfogalmazták, alapvetően gazdasági és egészségügyi kérdésekre vonatkoznak az RMDSZ-szel szemben támasztott általános elvárásaik. A munkahelyteremtés, az egészségügyi ellátás javítása, a jövedelmek emelése és az erdélyi utak feljavítása a legfontosabb négy feladat. Közép-Erdélyben és a szórványban mindezek mellett a magyar nyelvű oktatás támogatására van kiemelkedő igény. A 36 erdélyi városban ugyanakkor a megkérdezett magyar emberek azt is elvárják az RMDSZ-től, hogy nemzetiségi kérdésekben is kiálljon, és megvédje jogaikat.
A jelenlegi polgármesterekkel a válaszadók 52 százaléka elégedett, magyar nemzetiségű polgármesterek esetében ugyanez az arány 69, a román városvezetők esetében 40 százalékos. A legkedveltebb magyar polgármesterek Erdőszentgyörgy, Nagyszalonta, Nagykároly, Szováta, Szilágycseh, Nyárádszereda, Sepsiszentgyörgy, Pécska és Barót vezetői. Átlagon aluli elismerést Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely városgazdái kaptak. A román polgármesterek közül Szatmárnémeti elöljárója a leginkább elutasított.
Az RMDSZ megítélése az egyes városok szintjén nagyon differenciált. Átlag felett Szilágycseh, Nagykároly, Szováta, Beszterce, Arad, Nagyenyed, Szatmárnémeti, Erdőszentgyörgy, Szászrégen, Bethlen, Nagybánya, Kisjenő, Nagyszalonta, Vajdahunyad, Zilah, Pécska, Csíkszereda válaszadói értékelik pozitívnak az RMDSZ tevékenységét. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Besúgótörténeteket is feltár a Kényszerek - tanúságtevők című kötet
A napokban megjelent Kényszerek – tanúságtevők című könyvét mutatták be kedd este Csíkszeredában a szerző, Oláh Sándor jelenlétében. A helyi Pro Print Könyvkiadónál megjelent kötet élettörténeteket gyűjt egybe, többek között a Szekuritáténak beszervezett személyek ténykedését, életútját is feltárja.
„Történetek a legrosszabb évszázadból” alcímet viseli Oláh Sándor Tanúságtevők címmel, a csíkszeredai Pro Print Kiadónál megjelent könyve, melyet népes hallgatóság jelenlétében mutattak be kedd este a Hargita Megyei Kulturális Központ pinceklubjában. A könyv néhány olyan egyéni történetet idéz fel, amelyek a század társadalmi változásainak sodrában formálódtak, és miként az előszóból is kiderül: a társadalomkutató a letűnt életformák, életvilágok tapasztalattörténeteit kötetbe szerkesztve, a könyvet emlékezet-könyvnek nevezi.
Mint a szerző előbocsájtotta: azért fontos, hogy ezek a 20. századi történetek ne merüljenek feledésbe, mert „ha a meggyötörtek, megkínzottak, üldözöttek, a diktatórikus uralom áldozatainak történetei nem tűnnek el nyomtalanul a történelem süllyesztőjében, az a későbbi nemzedéknek is tanulságul szolgál”. Mint mondta: célja „alulnézeti” rálátást nyújtani az évszázad felkavaró történéseinek: háborúk, gyász, kényszermunka, menekülések és a források révén azt igyekezett megérteni, hogyan értették a saját helyzetüket az érintettek.
Társadalmilag reprezentatív élethelyzetek
Beszélgetőtársként, Molnár Vilmos író, a könyv szerkesztője idézte a szaktudományi vélekedést, miszerint az emlékezet az egyetlen olyan közeg, amiben az identitás kialakul. Mint jelezte: hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy az emlékezet egyfajta tárház, ám az érintettség folytán különféle emlékezés jön létre, illetve ugyanazon történésről különféleképpen is emlékezhetnek a résztvevők. Így a kötetben összegyűjtött élettörténetek emlékezői is rácáfolnak helyenként a közemlékezetre. Például, amikor a Brassóban szolgáló falubéliek emlékeznek vissza, milyen vágyakozva várták a városba kerülést – semmiképpen nem volt szégyenletes „szolgálni menni”.
Oláh Sándor elmondta, a kötet élettörténeteit az köti össze, hogy társadalmilag érvényes, reprezentatív élethelyzeteket emel ki.  Molnár Vilmos felhívta a figyelmet arra, hogy a kötetben két „típusú” besúgó élettörténete is rögzül: egy erdélyi teológus professzoré, aki „lojálisan”, évtizedekig jelentett, de a szerző feltárta az „áldozat” minőségében beszervezettek történeteit is, aki kínzatásaik ellenére alig pár év után megtagadta a kollaborálást.
Oláh Sándor többek között elmondta, a könyvben szereplő teológus professzor, unitárius lelkész besúgó-történetének anyagát könnyű volt beszereznie: az érintett szekus dossziéja anyagai eleve egybe voltak gyűjtve a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsnál (CNSAS). Ez az esetelemző tanulmány egyébként az Unitárius Egyház Közelmúltkutatás programja keretében készült, és ő is a hat fős kutatócsoport tagja volt.
Ez a feltárás részleteiben közlésre is került a Székelyföld kulturális folyóiratban. A kötetben szereplő, kínzásoknak alávetett, mégis kilépésével „erkölcsi győzelmet arató” cipészmester történetéhez az irattári adatok mellett a személyes megélés, a retorziók adataihoz a hozzátartozók segítségét is köszöni, akik még a 70-es évek végén is diszkriminálva voltak a kilépés miatt. A kutató szerint fontos tudni, hogy lehetett nemet mondani a beszervezetteknek.
A könyv az emlékezetkultúrának is szentel tanulmányt zárófejezetében. Mint Molnár Vilmos fogalmazott: a kötet által nyújtott társadalmi-emlékezeti leletegyüttes annál inkább aktuális, mivel ma „szervezett emlékezés korában élünk”.
Gellért Edit
maszol.ro

A magyar lányt megalázó orvos menesztését kéri László Attila szenátor
Kerekes Károly képviselő után szerdán László Attila kolozsvári szenátor is írásban interpellált a felsőházban az egészségügyi miniszternél a hiányos román nyelvtudása miatt megalázott székelyföldi lány ügyében. A politikus a vétkes orvos menesztését kérte a tárcavezetőtől. 
Interpellációja után László Attila elmondta, az RMDSZ valamennyi parlamenti eszközt felhasznál azért, hogy az olaszteleki lány esetére felhívja a román hatóságok figyelmét. Ezzel egy időben azt is számon kérik, amit tettek ez ügyben az állam illetékes intézményei.
„A páciensek megalázása, diszkriminálása az illető intézmény működését is veszélyeztetik. Ezért úgy gondolom, hogy a szaktárcának is érdeke egy olyan jogi keret megalkotása, amely biztosítékot jelent az ilyen helyzetek ellen” – idézte a szenátort az RMDSZ csütörtöki hírlevele.
László Attila gyermekorvosi minőségében is elfogadhatatlannak, felháborítónak nevezte azt, hogy egy beteg, szenvedő gyermekkel egy szakorvos úgy viselkedjen, ahogy a kolozsvári gyerekkórház orvosa tette. „Az interpelláció kitér arra is, hogy az illető orvos még mindig egy kolozsvári egészségügyi intézmény alkalmazottja, és annak ellenére is megőrizhette ezt a minőségét, még mindig tevékenykedhet orvosként, hogy korábban számtalan panasz érkezett szakmai kihágásairól, szabályszerűen ezekről vált híressé” – magyarázta.
László Attila azt is elmondta: az állam illetékes hatóságainak és intézményeinek konkrét intézkedéseket kell hozniuk ez ügyben, nem halogathatják a végtelenségig a szankciókat. Mint az ismert, az RMDSZ annak a jogszabálytervezetnek a mielőbbi elfogadását szorgalmazza, amely az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést biztosítja a magyar embereknek. maszol.ro

Felmérést végez a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetéséről az RMDSZ
A Kulturális Autonómia Tanács (KAT) döntése értelmében az RMDSZ Ügyvezető Elnökség teljességre törekvő felmérést végez a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetéséről. A felmérés első részében a helységnévtáblákat, az önkormányzatok és ezek intézményeinek névtábláit, valamint a minisztériumok alá tartozó megyei intézmények feliratozását vizsgálja a szövetség. 
A monitorizálás során a felmérést készítők a 2002-es népszámlálás adataiból a 2007-ben módosított törvényt figyelembe véve dolgoznak, amely szerint a 20 százalékos kisebbségi arányt képviselő települések esetében az anyanyelvhasználat szerzett jog. Amennyiben az ezt követő időszakban valamely kisebbség aránya a nyelvhasználati küszöb alá csökken, az említett nyelvi jogok továbbra is érvényben maradnak.
A tapasztalt szabálysértéseket az önkormányzatok, valamint az illetékes intézmények tudomására hozzák- olvasható a szövetség közleményében. Ismertetik a nyelvi jogokra vonatkozó előírásokat, felhívják az intézmények figyelmét a helyes névhasználatra, és kérik a törvényesség helyreállítását. „Településneveink kulturális örökségünk része, az intézménynevek magyar feltűntetése nyelvi komfortérzetünk elengedhetetlen feltétele. A nyelvi jogokkal kapcsolatos szabálysértések esetében – ha más eljárás nem célravezető – bírósági úton szerzünk érvényt a törvényi előírásoknakˮ – erősítette meg Székely István, a KAT elnöke.
Az elmúlt hónapokban az ország számos megyéjéből érkeztek a KAT-hoz helységnévtáblákat, illetve különböző intézmények feliratait rögzítő fotók. Eddig a Hunyad, Szeben és Kovászna megyei települések adatait dolgozták fel. 
"Az eddigi adatok alapján a településtáblák döntő többségükben kétnyelvűek, és helyesen tüntetik fel a település magyar megnevezését, méretük is megfelel az előírásoknak. Több típusú szabálysértést is tapasztaltunk: hiányzik a helységnévtábla például Fotosmartonoson és Kispatakon, csak románul szerepel a helységnév Küküllőalmás bejáratánál. Sepsibesenyő esetében a településtáblán helytelenül csak Besenyő szerepel, előtag nélkül. Van olyan település is, például Papolc, ahol az üdvözlőtáblákon szerepel ugyan a magyar településnév, de a településtáblán már csak a román megnevezés olvasható. Több településtábla elhanyagolt, vagy megrongált, mint például Rákosdon, ahol a magyar megnevezést lefestették" - tájékoztatnak. 
A KAT rendelkezésére álló adatok szerint Kovászna megyében van olyan vasútállomás is, ahol az állomástáblán a településnév csak román nyelven van feltüntetve, mint például Angyaloson. A vasútállomások esetében az adatgyűjtést még folytatják.
Az önkormányzati intézmények döntő többsége eleget tesz a kétnyelvűségre vonatkozó jogszabályi előírásoknak, de van olyan település is, például Somogyom, ahol az iskolán és a kultúrházon csak román intézménytábla van. Van olyan község is, ahol az intézménytáblán helytelenül szerepel a magyar településnév: például Nagyajta helyett Nagy Ajta szerepel a polgármesteri hivatalon. Bereck esetében a Művelődési központ intézménynév szerepel helytelenül, rövid ü-vel, Csomakőrösön pedig az iskolán rövid ö-vel szerepel a település neve.
Az eddigi adatok szerint a minisztériumok alá tartozó megyei intézmények feliratozása megfelelő, itt azonban pontosítaniuk kell azon intézmények körét, amelyek a nyelvhasználattal kapcsolatos törvények hatálya alá esnek. maszol.ro

A „megakasztott” zsibói szórványosodás
A 16. századtól a Wesselényi család uradalmi székhelyeként ismertté vált Zsibó két történelmi jelképe, az 1810-ben befejezett Wesselényi-kastély és az 1749-ben átépített középkori református templom ma is a mintegy tízezer fős szilágysági városka fő turisztikai vonzereje lehetne. Mindez azonban feltételes módban: a néhány évtizede még fontos vásáros helynek és a környék magyar centrumának számító településen mára nemcsak a szocialista ipar csődje miatt állt meg az idő, hanem a rendszerváltás óta vészesen felgyorsuló szórványosodás is perifériára szorította a szebb napokat megélt egykori magyar kisvárost.
Zsibó tükre mindannak, ami az utóbbi negyedszázad romániai kisvárosait jellemzi: rohamos elszegényedés, tömeges elvándorlás, az oktatás visszaszorulása, a gondozatlan környezet és a város központi részének történelmi értékeit és hangulatát semmibe vevő új ortodox katedrális. Magyar szempontból ezt a látványt tetőzi a Szilágyság legjobban szórványosodó közössége, amelynek mára egyetlen menedéke és találkozóhelye maradt az egyház. A mintegy hétszáz lelket számláló református és 70–80 lelkes katolikus közösség tíz év alatt szinte a felére és a rendszerváltás óta az egyharmadára esett vissza. Szilágysági viszonylatban is egyedi jelenség az ilyen mérvű népességfogyás. Nyilván ennek több oka van, a legfontosabb talán mégis az elzártság, a környékbeli magyar falvak hiánya, ahonnan vérfrissítés, utánpótlás érkezhetne.
Zsibó magyar közösségének elszigeteltsége nem új keletű, hiszen már a 19. században román falvak vették körül. Ennek történelmi előzményei egyrészt a tatárjárásra, másrészt a II. Rákóczi Ferenc által vezetett kuruc sereg 18. század eleji vereségére vezethető vissza: a császári hadak és az azokat kiszolgáló szerb határőrök felégették a vidéket, így az elüldözött vagy legyilkolt magyarság kicserélődött. Az újabb kori, kommunista betelepítés az 1960-as és hetvenes években a még többségben élő magyar közösséget két évtized alatt kisebbségbe szorította: a hat–hétezres román közösség tagjai a környező falvakból, de a Kárpátokon-túlról is érkeztek.
A Wesselényiek népe ma megfogyatkozva és jórészt kiöregedve keresi boldogulásának lehetőségeit. Annak próbáltunk utánajárni, hogy ebbéli törekvésében kire, kikre számíthat.
Utánpótlás nélkül
A város főterének körbekerített templomkertje a zsibói magyarság megmaradt közösségi vagyonának a magvát jelenti: a restaurálásra váró református templom, egy régi, lerobbant parókia és a kisebb-nagyobb egyházi épületek, illetve az előző egyházvezetés által papilaknak szánt, de a műemlékkörnyezetbe bele nem illő új emeletes ház jelenti a magyar szigetet. A három éve a gyülekezetbe kerülő Högye Gál Roberto református lelkész fiatalos lendülettel látott hozzá nemcsak a helyi magyarság lelki felrázásához, hanem az anyagi örökség számbavételéhez és a templom körüli környezet újratervezéséhez is.
Az előzményekről nem szívesen beszél, mert sok az elvarratlan szál, a gyülekezetet megosztó belső viszály, amelynek éppen a rendezésére jött, hívták ide. Szórványban közösségmentő próbálkozás ez. Ma már a munka nehezének a vége fele tart, a templomi istentiszteletek hosszú idő után újra „teltházasak”, az emberekben sikerült felébreszteni a közösségi együvé tartozás érzetét. E nélkül ugyanis a szórványsors többszörösen romboló hatású, és még közelebb kerülhetne ahhoz a végzetes pillanathoz, amikor már nemcsak az iskola vész el, de a templom is teljesen kiürülhet. Zsibón szerencsére ezt a végzetes folyamatot sikerült megakasztani. „Nincsenek illúzióim: azt tartom a legfontosabbnak, hogy számbelileg ne fogyatkozzunk túl gyors ütemben, és a meglévő közösség visszanyerje önbizalmát” – fogalmaz a lelkész. A feladat nem könnyű, hiszen a többi szilágysági kisvárostól eltérően Zsibót a kommunista rendszer a magyar közösség gyors elrománosításának egyféle kísérleti telepévé változtatta. A célt szolgálta nemcsak a betelepítés, hanem a magyar oktatás teljes elsorvasztása is. Azon ritka, magyarok lakta erdélyi kisvárosok közé tartozik Zsibó, ahol a kommunista rendszerben sem engedtek líceumi magyar oktatást. Hiába volt évtizedekkel ezelőtt egész osztálynyi magyar nyolcadik, helyben csak román líceumba iratkozhattak a fiatalok, így csak elvétve mentek Zilahra vagy Kolozsvárra tovább tanulni magyarul. A lelkész szerint ma már jól látható, hogy a román líceumi és szakiskolai osztályokban végzett magyar gyerekek többsége ösztönösen vonzódik a vegyes házasságok iránt. A tavaly esketett 12 zsibói fiatal párból 11 volt vegyes, román–magyar házasság... A trend hosszú évek óta megállíthatatlan, így nem véletlen, hogy az elemi magyar oktatás kevés gyerekkel, egyetlen összevont osztályban bukdácsol.
Högye Gál Roberto nem a vegyes házasságok ellen hadakozik, hiszen úgysem tudná megváltoztatni a trendet. Inkább arra törekszik, hogy a születő gyerekek közül, akit lehet, becsábítson a református egyház portájára. Örül, hogy ezen a téren is sikerei vannak.
A listáról levett műemléktemplom
Miközben körbejárjuk a teljes felújításra szoruló templomot – amelynek becsült költségei mintegy 150 ezer euróra rúgnak – kiderül, eleve hátrányos helyzetben vannak, mert az épület nincs a műemléktemplomok listáján, így kormányforrásból származó támogatásra nem számíthatnak. Egy középkori épületrészeken álló erdélyi magyar templom esetében eléggé furcsa kivétel ez, a zsibóiak azonban arra gyanakszanak, templomuk azért került le a műemléklistáról, hogy az ortodoxok gond nélkül felépíthessék a szomszédos telekre a maguk katedrálisát. Másként az ilyen társítást a törvény tiltja. De nemcsak a templom felújítását tartja prioritásnak Högye, hanem a Wesselényi-örökség ápolását is. Miután hosszas pereskedés után a botanikus kert felügyelete alatt álló Wesselényi-kastélyt az örökösök visszakapták és 1,5 millió euróért árulják, az egyetlen látogatható Wesselényi-emlék a templom maradt. Amelynek tartozékaként ide menekítették a kastély egykori kertjében, a kilencvenes években ismeretlenek által földig rombolt Wesselényi-kriptanéhány kőmaradványát. A Wesselényiek családi sírboltjából kiszórt csontokról ma sem tudni közelebbit, pedig nem az átkosban történt az eset, hanem két évtizede. A lelkész azt szeretné elérni, hogy a templomkertben egy olyan hely legyen, ahol az ide látogató turisták a „zsibói bölény”, a jeles Wesselényi Miklós emlékének adózhatnak.
A jövő ígérete
A megpezsdült gyülekezeti élet nemcsak a reformátusokra, hanem az apró közösségé zsugorodott római katolikusokra is jótékony hatással van. A ökuménia jegyében nemcsak velük, hanem az ortodoxokkal is keresik a párbeszéd lehetőségeit. A nagyon sok negatív előzmény ellenére vendéglátóm nagy előrelépésnek tartja, hogy híveivel megtörte a jeget, és az ökumenikus imahetek keretében az ortodox templomban is megszólalt magyarul. Zsibón erre még nem volt példa. Az ortodoxok parókus lelkésze a zsúfolásig megtelt templomban meleg szavakkal szólt a román és magyar egybegyűltekhez, arra buzdítva őket, hogy fogadják el a más felekezetűeket is, akik más rítus szerint imádkoznak ugyan, de legalább olyan jó keresztények, mint ők. Tettével Högyének sikerült némi csendet és megnyugvást hoznia abba a zsibói román–magyar kapcsolatrendszerbe, amelyben a magyarok hosszú idő óta vesztesnek érzik magukat. „Be van kódolva a magyarokba a másodrendű állampolgárszerep. Ha ezen változtatni tudunk, a közösségi önbizalom növelésével életterünket is mássá alakíthatjuk és a teljes közösség megújulhatna” – magyarázza a lelkipásztor. Ezt segíti elő az egyház gazdasági hátterének megerősítése is. Holland támogatással használtruha-kereskedést tartanak fenn, a befolyó pénzből pedig szociális munkát végeznek: a legszegényebb családok gyerekei hetente kétszer kapnak meleg ételt, a szegény családoknak havi élelmiszercsomagot juttatnak, és az anyagi lehetőségek függvényében évente egy-két daganatos beteg gyógykezelését támogatják.
A vallásórás fiatalok számára felújított és korszerűen berendezett terem a magyar gyerekek állandó találkahelye számos foglalkozással. A fiatalokkal történő kapcsolattartás hozománya, hogy mind a zilahi, mind a kolozsvári református kollégiumba eljutnak már a tovább tanulni akaró nyolcadikos magyar diákok. A lelkész meggyőzte a szülőket, hogy a magyar nyelvű tovább tanulás elsősorban nem anyagiak, hanem akarat kérdése. Miután az első diákok eljutottak Kolozsvárra, és az új környezet megváltoztatta őket, a kitörés lehetősége egyre több magyar szülőt foglalkoztat: ma már hatan tanulnak a Kolozsvári Református Kollégiumban.
(befejező része következik)
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A fehér holló beszéde
Közhelyszámba megy, hogy az Egyesült Államokban – és általában a nyugati demokráciákban – a haláltól és az adóhivataltól nem szabadulsz. Lehetsz államelnök, miniszter vagy a világ leggazdagabb polgára, ha hibáztál, fizetsz. A törvények mindenkire érvényesek, és nem képezik alku tárgyát.
Nem így keleten, ahol a helyzet negyedszázada változatlan. Ahol még mindig csak mankóval vánszorgunk a jogállamiság felé. És ahol nagyon sokan úgy gondolják, hogy a törvények betartása opcionális. A fehér hollónál is ritkábban megszólaló román államelnöknek – egy mondvacsinált politikai és médiahisztéria közepette – egyetlen beszólásával sikerült lenulláznia mindazt, amit magáról kiépített: a hitelességét. Olyan módon mondott ellen mindannak, amit a választási kampányban hirdetett, hogy az ember csak hüledezik. Aki azt hitte, valamiféle elegáns szemérmességből hallgat az elnök az év nagyobbik felében, most rájöhetett, hogy téved. Azért van csendben, mert nem mer beszélni. Nehogy megsértse azokat, akik a minap még mocskolták, sárba tiporták, megalázták. Az ország első embere azok mellett állt ki, akik – akárcsak egy hazaárulónak – az elnökválasztási kampányban ki sem ejtették a nevét. És azokat sajnálja le, akik naivan bedőltek, hogy eljött a „jól elvégzett munka” ideje.
Az államfő kijelentései, miszerint egy állami hatóság intézkedései egy magánvállalkozás ellen „hejruppista” módon történtek, és hogy nem szabad a sajtószabadságot „banális adminisztratív okokra hivatkozva” korlátozni, valamint a szenátusban történt felhördülés a törvényesség betartása ellen annak bizonyítéka, hogy a legfelsőbb román hatalom magasról tesz a saját maga által alkotott törvényekre, a jogállamiságra. A parlamentben lebzselőktől – mély tisztelet a kivételnek – csak ennyire telik. Dehogy mögéjük beáll a sorba Nagyszeben, az ország, a világ, a kozmosz nagy reménysége? Ez már szégyen.
Amit a napokban művelnek azon a bizonyos tévéadón, azt az újságírói egyetemeken kellene tanítani, mint a legmocskosabb manipuláció, a félrevezetés, a hazugság, az önimádat és önsajnálat, a felbujtás és a megalázás fényes példáját. Ezt védeni: nagy hiba.
Értsük meg: az egész ízléstelen botránynak semmi köze sincs a sajtószabadsághoz. Az országos adóhatóság egy 2014-es jogerős bírósági ítéletnek akar érvényt szerezni az Antena 3 kilakoltatásával, ugyanis a televízió székhelyéül szolgáló ingatlan másfél éve az állam tulajdonába került. Magyarán: az okozott kárt meg kell téríteni, az ellopott pénzt vissza kell fizetni. A cirkuszra az államelnök is felébredt téli álmából.
Bár ne tette volna.
Nánó Csaba. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Moldvában nem lehet keveset ülni
Az újtusnádi származású Petres László hat éve él és tanít magyar nyelvet a moldvai Lujzikalagorban. S bár elsősorban tudományos céllal költözött Moldvába, ottléte alatt mesemondó versenyt szervezett, csángó népviseletek gyűjtésébe kezdett. Az egyelőre vándorkiállítás formájában működő tárlatnak igazi helye Moldvában lenne, mondja, ahol egy tájházban nemcsak a turisták nyerhetnének bepillantást a csángók mindennapjaiba, de talán a helyiek is ráébredhetnének: a réginek, avíttasnak képzelt kultúrájuk olyan érték, amelyhez tudatosabban kellene viszonyulniuk.
– A kolozsvári Apáczai Gimnáziumban január második felében nyílt meg a Kalagori nagy hegy alatt… című kiállítása. Hogyan jött létre ez a tárlat?
– Az Apáczai Gimnázium képzőművész-rajztanárának, Székely Gézának van egy rendezvénysorozata, amelyben különböző erdélyi régiókat mutat be a diákoknak. Tavaly Székelyföld volt a téma, idén Testvéreink a csángómagyarok címmel a moldvai csángók kerültek a középpontba. Ez ügyben Székely Géza megkereste Tánczos Vilmos néprajzkutatót, javasoljon neki témákat. Tánczos tudta, hogy Moldvában viseleteket is gyűjtök, beajánlott hát az Apáczai tanárának. Így került a gyűjtemény egy része Kolozsvárra. Többnyire női viseleteket hoztam el, fele részben Lujzikalagorból, fele részben a környező falvakból. Moldvában, Csángóföldön ez a viselet még élő hagyomány, az idősebb nemzedék a katrincának nevezett szoknyát, házi szőttes inget még a mindennapokban is hordja. A fiatalabb nemzedék pedig valamilyen szinten el akar határolódni ettől az örökségtől – ezért a nagyszülők halála után a ládákban őrzött hozományokat nagyon sok esetben eltüzelik, szemétre dobják.
– A fiatalabb nemzedék elhatárolódása minek köszönhető?
– Egyértelműen az életmódváltással függ össze ez a fajta szemlélet. Ami a fiatalabb generációnak ma értékes, abban a régiségnek nincs helye, hiszen az az elmaradottság szimbóluma. Így az egész kultúra, a nyelv, amelyért a néprajzkutatók gyakran bejárnak Moldvába, és ami egy letűnt világ része, az nagyon sokszor a szegénységgel, nélkülözéssel kapcsolódik össze – ők is egy modern, új világban szeretnének élni.
– Egy gyűjtőnek szívesebben odaadják a tárgyaikat, ha tudják, hogy megőrzésre kerülnek?
– Nem, ez nem így működik. A legtöbb esetben könyörögni kell az idősebbeknek, hogy eladják a ruhadarabokat, hiszen sok-sok éjszakát töltöttek a petróleumlámpa mellett, amíg megvarrták ezeket a ruhákat, amíg megtanulták a hímeket, a mintákat, amíg megtermelték a lent, kendert, megszőtték a vásznakat – benne van fiatalságuk egy része. Azt szoktam mondani nekik, hogy nem azért kérem, hogy üzletet indítsak a tárgyaikból, hanem egy múzeum számára gyűjtöm. Ami persze nekik sokszor felfoghatatlan, hiszen a viselet még a mindennapjaik része.
– Van helyben is egy múzeum, ahol meg is nézhetik, valóban jó helyre kerültek a viseletek?
– Volt egy tájház Kalagorban, amit egy darabig működtettünk, egy 150 éves boronaház. Ebben állítottuk ki a tárgyak egy részét – de végül a tulajdonosnak más szándékai voltak az épülettel, ezért ki kellett abból költözzünk. Így a gyűjtemény, melyet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége finanszírozott kezdetben a Kovászna megyei tanács támogatásával, és amit majd saját pénzemből folytattam – egyelőre vándorkiállítás formájában tekinthető meg, Kolozsvár után április közepétől Csíkszeredában lesz látható. Erdélyben két nagyobb csángóviselet-gyűjtemény van, az egyik Kallós Zoltáné Válaszúton, a másik Pozsony Ferenc gyűjteménye Zabolán, tehát egyik sem az eredeti közegében. Pedig fontosnak tartom, hogy Moldvában is megtekinthető legyen egy ilyen reprezentatív gyűjtemény, hiszen minden, ami a csángó örökség része, többnyire Erdélyben, de leginkább Magyarországon található. Egy élő tájházat álmodtam meg, ahol ez a letűnőben lévő fantasztikus és titokzatos világ vitalitásában mutatkozhat meg táborozó gyerekeknek, látogató felnőtteknek.
– Ha jól értem, a legnagyobb probléma, hogy saját kulturális hagyományaikat nem tekintik értékként. Lehet ezen változtatni?
– Moldvában ezek a dolgok sokkal bonyolultabbak és mélyebben gyökereznek. Mindegyik falunak megvoltak a saját jellemzőik: színhasználatban, motívumhasználatban, viselési módban különböztek egymástól, amelyekről meg tudták állapítani, ki honnan származik, milyen életkorú stb. Az utóbbi időben ezek a régi hímek felhígultak – megváltoztatták őket, nagy, virágos mintákat használnak, a len és kendervászon is egyre nehezebben beszerezhető. Lassan a finom kis különbségek eltűnnek. Ezzel együtt érdekes módon nagyon sok helyen a katolikus papok karolják fel a viseleteket. A helyi hatalom, a polgármester arra ösztönzi a helybélieket, hordják a viseleteiket, alapítsanak táncegyütteseket – s ezeket román viseletként, táncként definiálják. Az idősebb nemzedék már nem tiltakozik ez ellen, a középnemzedék számára már nem életbe vágó. Például a bákói televízió egy műsort készített decemberben guzsalyaskodó kalagori gyerekekkel – román viseletről, román szokásokról beszéltek mindvégig. Miután az iskolában elfogadott lesz, hogy ezek a román népi kultúra részei, akkor nyilvánvaló, hogy az ősök is románok voltak. S ekkor nyilván felteszik a kérdést, hogy miért is van szükség magyarórára, miért beszélünk itt magyar múltról, ha mindenki román volt.
– Ha már szóba kerültek az iskolai magyarórák – hogyan került Moldvába? Filozófia szakot végzett Kolozsváron, majd doktori tanulmányai során a 19. századi emlékiratokkal foglalkozott...
– Egyfajta tudományos érdeklődés miatt mentem Moldvába: érdekelt az a nyelv, amit ott beszélnek – a 18–19. századi emlékiratok nyelvezetének élő formája. De Moldvában nem lehet keveset ülni: egy kis idő elteltével óhatatlanul részese leszel ennek a világnak. Sok mindent elterveztem, elkezdtem, aminek hosszabb kifutása volt, mint egy év. Elindítottam a Baka András csángó mesemondó találkozót. Baka diószéni kántor, „diák” volt, háromszéki származású, tudatosan gyűjtötte a csángó meséket. Kitűnő mesemondóként szórakoztatta az egész falu népét. Az ő szellemi örökségéhez akartam visszanyúlni. Ezekre eljönnek a helyi mesemondók is – egyébként ők tréfás beszédeknek is hívják ezeket a történeteket, s még mindig a mindennapjaik részét képezik, bele-beleszövik a beszélgetéseikbe. A zsűribe helyi mesemondó asszonyokat, csíkszeredai színészeket, zenészeket, tanárokat is vendégül láttunk már. Zsigmond Emese főszerkesztő asszonnyal – aki nagyon lelkén viseli a moldvai csángó magyar gyerekek sorsát – állandó kapcsolatban vagyunk, a szerkesztőségNapsugár-különdíjjal jutalmazza a legjobbakat, akik részt vehetnek a Kriza János Ballada- és Mesemondó Versenyen Sepsiszentgyörgyön.
– A gyerekek hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy a tanárok jönnek-mennek?
– A kalagori gyerekek egy részével én kezdtem el foglalkozni, ezért ők azt látják, hogy én odaköltöztem hozzájuk. De sokszor megkérdezik, nem vagyok valakinek a rokona Kalagorban? Persze, kialakul egy erős kötődés – azok, akik belekezdenek a csángóföldi oktatásba, előbb-utóbb szembesülnek azzal, hogy sok olyan dolog hárul rájuk, amely az iskolai oktatásban nem szokványos. Más világot képviselsz, több vagy számukra, mint egy pedagógus. Sokszor elmennek a házam előtt, „berikojtanak”, egy-két szót váltunk, a gyerekek megmutatják új ruhájukat, elmondják, milyen volt az iskolában, adnak egy szem cukorkát. A szülők pedig, mikor befogadnak, akkor majdnem családtagként kezelnek. Az elején, ha elmentem hozzájuk, „kirikojtottam” őket, kijöttek a kapuba s ott eldiskuráltunk. Ez nem távolságtartás a részükről, hanem így működnek, ezek a szokások. Utána már behívnak a ház elé, a harmadik-negyedik alkalommal már beinvitálnak a házba, aztán már természetes, hogy te bemész hozzájuk. Sokszor hívnak, menjek hozzájuk, „járjam meg” őket, s részükről ez természetes kérés: ha családtagként kezelnek, miért nem akarnál elmenni hozzájuk?
– Hat év után hogyan látja, milyen kifutása van a magyar nyelvű oktatásnak Moldvában?
– Ezt nagyon nehéz megítélni. Moldvából nagyon sokan elmentek a kilencvenes évek végétől Nyugat-Európába. A gyerekek előtt majdnem egyetlen alternatíva áll: elmenni innen. Nagyon él bennük az a meggyőződés, hogy pénzt csak külföldön lehet keresni. Az első nemzedék, amely elment, még azt tervezte, hazajön, minden falu szélén van egy ún. „új negyed”, amely üresen áll, mert nem jöttek haza. Kiürültek a falvak – eltűnik lassan az a nyelvi világ, ami a moldvai csángóknak nagy értéke, s amely generációról generációra öröklődött. Az elvándorlással pedig épp azok a generációk estek ki, amelyek tovább tudták volna adni, éltetni ezt az örökséget, amelyek példamutatók lehettek volna a közösség számára. Abban bízom, hogy a magyarórák kapcsán a gyerekek pozitív élménnyel maradnak, s a saját gyerekeiket már olyan irányba tudják terelni, hogy már tudatosabban vállalják identitásukat.
– Beilleszkedés szempontjából mi volt a legnehezebb?
– Amikor először odakerültem, füleltem, ki beszél magyarul. Mindenki románul beszélt – aztán rájöttem, magyarul beszélnek, csak amikor valaki idegen közeledik feléjük, akkor váltanak át románra, mert hát nem lehet tudni, ki az az idegen. Most már csak a magyar beszédet hallom, a titokzatos kalagori nyelvjárást. Elfogadtak, befogadtak, most már kalagori vagyok, annak ellenére, hogy „magyarkának” is neveznek, aki ott szolgál tanárként. Hihetetlen hitük, vallásosságuk mai napig meglep – az a mély meggyőződésük, hogy Jézuska és Szűz Mária a mindennapjaikban tevékenykedik, közöttük van. Ez nem bigottság, hanem egy nagyon mélyből jövő vallásosság, ami hihetetlenül szép és felkavaró. Meg hát a nyelvük is lenyűgöző – Varga Mihály volt a szomszédom, most decemberben halt meg, vele sokat beszélgettem, azaz inkább csak hallgattam, milyen tömören és kifejezően beszél. Amit én több mondatban elmondtam, azt ő pár szóban ki tudta fejezni, így azt éreztem, fecsegek mellette. Olyan kifejezéseket, mondatokat, szófordulatokat használnak, ami valóságos nyelvi kincs. Így sokat hallgatok és gyönyörködöm a beszédükben. Szép nehézség ez!
Demeter Zsuzsa. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Surján: ne kelljen naponta bizonyítanunk, hogy nem vagyunk revizionisták
Mint arról beszámoltunk, a Charta XXI civil mozgalom Jean Monet-emlékérmet adományozott Gheorghe Falcă aradi polgármesternek, és a kitüntetést Surján László, a mozgalom alapítója és elnöke, az Európai Parlament volt fideszes alelnöke nyújtotta át szerdán az aradi városházán.
Az ünnepség után Surján László kifejtette: a mozgalom ember-ember közti baráti kapcsolatok révén próbál egy politikailag is fajsúlyos erőt is megjeleníteni. 
A Duna-menti és Kárpát-medencei népek közti megbékélésben és együttműködésben látja Kelet-Közép-Európa jövőjének a zálogát, de ehhez az kell – fogalmazott –, hogy félretegyük a rossz beidegződéseket és az egymás elleni előítéleteket.
aradihirek.ro. Erdély.ma

Érdemrend nélkül maradhat Tőkés László
A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék tegnapi közlése szerint a testület megalapozatlannak minősítette és jogerősen visszautasította Tőkés László EP-képviselő fellebbezését a Románia Csillaga Érdemrend visszavonása ügyében. Ez azt jelenti, hogy a végső döntést most Klaus Johannisnak kell meghoznia: a Tőkés Lászlónak megítélt állami kitüntetés esetleges visszavonásáról ugyanis csak az államelnök határozhat.
Tőkés László még 2009-ben az akkori államfőtől, Traian Băsescutól vehetett át a Románia Csillaga Érdemrend lovagi fokozata állami kitüntetést a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért. Négy év múlva Victor Ponta kormányfő kezdeményezte az érdemrend megvonását, miután Tőkés László 2013 nyarán Tusványoson felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében. 
Az akkori miniszterelnök Traian Băsescuhoz fordult a kéréssel, mivel úgy értékelte, Tőkés László méltatlanná vált az érdemrend viselésére, ugyanis Románia érdekeivel ellentétes megnyilvánulásokra ragadtatta magát. Kezdeményezésre az államfői hivatal keretében működő becsületbíróság meg is alakult, és méltatlannak minősítette az EP-képviselőt az állami kitüntetés viselésére. Utólag viszont kiderült, hogy csak olyan személy kérheti egy érdemrend visszavonását, aki maga is birtokol hasonlót.
Ez nem akadályozta meg a Victor Ponta által elindított folyamatot, több akkori kormánypárti – már kitüntetett – politikus újból kérte a megvonást, az újonnan felállított becsületbíróság pedig 2013. november 20-án kimondta az ítéletét: Tőkés László méltatlan az elismerésre. Az indoklásban a becsületbíróság tagjai Tőkés László autonómiaköveteléseit revizionizmusnak és a trianoni döntés kétségbevonásának minősítették: ezzel szerintük az EP-képviselő etnikai konfliktusokat gerjeszthet. Ezt követően Tőkés László jogi képviselője, Kincses Előd ügyvéd a bukaresti táblabíróságtól kérte a becsületbíróság döntésének megsemmisítését az ügyvédi törvény áthágására, a testület szabálytalan megválasztására és bizonyos tagjainak összeférhetetlenségére hivatkozva.
Kincses akkor egyebek mellett felvetette: a testület szabályellenesen alakult meg, az érdemrend közgyűlése határozatképtelen volt, illetve tagjai kizárólag baloldali politikusok voltak, akik előre véleményt nyilvánítottak Tőkésről, ezzel megsértve a döntéshozó függetlenségének elvét. A bukaresti táblabíróság elutasította, hogy érdemben tárgyalja az ügyet, mivel az szerintük nem tartozik a közigazgatási bíróság hatáskörébe. Tőkés Lászlóék 2014-ben ez ellen az elutasító döntés ellen nyújtották be a fellebbezést, amit most a legfelsőbb bíróság is elutasított.
A döntés nyomán most már Klaus Johannis államfőn múlik, hogy eleget tesz-e a becsületbíróság 2013-ban megfogalmazott kérésének, és visszavonja-e Tőkés László kitüntetését. MTI. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ötszáz vezető ellen emeltek vádat
Ötszáz vezető tisztséget betöltő személy ellen emelt vádat tavaly az Országos Korrupcióellenes Ügyészség. Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész tegnapi évelemző beszámolójából az is kiderült: máris túlterhelt a vádhatóság, több ezer ügyben kell még vádiratokat összeállítaniuk.
A hatóság vezetője szerint a 2015-ös év viszonylag sűrű volt, hiszen ötször több kormánytag és törvényhozó ellen emeltek vádat 2013-hoz képest. Egy volt miniszterelnököt – Victor Pontát –, öt minisztert, tizenhat képviselőt és öt szenátort állítottak bíróság elé. Tavaly az ügyészség összesen 1250 olyan személy ellen emelt vádat, akik nagy és közepes korrupciós ügyekben voltak érintettek. Megháromszorozódott azon bíróság elé állított személyek száma, akik közpénzeket kezelnek, továbbá több mint száz polgármester és megyei tanácselnök ellen emeltek vádat. Kövesi rámutatott: az általa vezetett intézmény által indított eljárások nyomán tavaly 970 személyt ítéltek el jogerősen, a felmentések aránya 7,63 százalékra csökkent, míg korábban mintegy 10 százalék volt. A korrupciós cselekmények nyomán keletkező károk megtérítésében is jól alakult az év, hiszen az ügyészség csaknem félmilliárd euró értékű vagyonelkobzást rendelt el. A tavaly született jogerős bírósági ítéletek alapján elrendelt vagyonelkobzások nyomán kétszáz millió eurónak kell az állam kasszájába kerülnie.  A főügyész kifogásolta, hogy a feltételes szabadlábra helyezések esetében a bíróságok ítéletei nem egységesek, és szóvá tette, hogy a vagyonelkobzási intézkedéseknek az adóhatóság sokszor nem szerez érvényt, így az elítélt személyek szabadulásuk után tovább élvezhetik a jogtalanul szerzett vagyont. Kövesi a kedvező eredmények közé sorolta, hogy rövidült a perek időtartama, tavaly ugyanis hatvan százalékkal nőtt azon ügyek száma, amelyekben kevesebb mint egy év alatt jogerős ítélet született.
Ami a továbbiakat illeti, Kövesi arról is beszámolt, hogy 7100 ügyet kell még megoldaniuk, ami kétszer több, mint amennyit egy év alatt kapacitásuk lehetővé tesz. Egy ügyész évente átlagban 110 aktával foglalkozik. Úgy vélte, hogy az ügyészek és a rendőrök számának növelése mellett nagyobb hangsúlyt kell fektetni a korrupció megelőzésére.
A tájékoztatón jelenlévő Klaus Johannis államelnök beszédében kifejtette: a korrupció meglehetősen káros jelenség a társadalom számára, és ő is szorgalmazta a hatékonyabb megelőzést. Rámutatott: az igazságügyi minisztériumnál levő, kidolgozás alatt álló 2016–2020-as korrupcióellenes stratégia már ennek a követelménynek is eleget fog tenni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Puskaporos hangulat a tanácsülésen
A helyhatósági választások közeledte jól érződött a marosvásárhelyi tanács februári ülésének hangulatán. Az adok-kapok vita tárgyát Bethlen Gábor szobra és ennek áraként a román nacionalizmust meghonosító Erdélyi Iskola "korifeusai" műemlékének felállítása váltotta ki, de hasonló éles szóváltás volt a városmenedzseri funkció létrehozása körül is.
Napirend előtti felszólalásában Peti András alpolgármester igen finomkodva jelezte, hogy azért alaposabban kellene mérlegelni a szoborállítást Marosvásárhelyen. Mert, az mind szép és jó, hogy tele van a város szoborral, mi több, azzal büszkélkedhet Marosvásárhely, hogy Erdélyben itt van a legtöbb ilyen műemlék. De lassan már nincs ahova újakat kihelyezni. Ezért javasolta a polgármesteri hivatalnak, hogy készítsenek egy felmérést a köztéri alkotásokról, s arra is kérte a főépítészt, szakmai szemmel jelöljék ki, hova lehetne még szobrot állítani Vásárhelyen. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy a "szoborállítgatás hevében" megfeledkezünk az olyan emlékművekről, mint amit az 1989-es forradalom – román és magyar – áldozatainak állítottak, ideiglenesen, s amely enyhén szólva elhanyagolt állapotba került. (Sz.m.: van még ilyen emlékmű a városban.)
A marosvásárhelyi tanács ülésén jól bevett szokás szerint a várhatóan vitát kiváltó határozattervezeteket hátrább fűzik a dossziéba, hogy a szavazásban elfáradt tanácsosok "rutinból" fogadják majd el a javaslatot. Így történt most, az Erdélyi Iskola megalapítóinak szobra esetén is.
Nem véletlenül vetette fel a szobrok helyének kérdését Peti András, hiszen az indoklásból kiderül, hogy ezt "a vár környékére" tervezik. (Sz.m.: itt már van öt: II. Rákóczi Ferenc, Kőrösi Csoma Sándor, Petru Maior, Mihai Viteazul, Vályi Gyula, Borsos Tamás). Mindezek mellett az Erdélyi Iskola három személyiségét megörökítő alkotás és szimbolikus kapu is erre a helyszínre kerülne, de a pályáztatók elképzelése szerint Bethlen Gábornak is valahol itt kell majd helyet szorítani.
A határozattervezet megszavazása előtt Karácsony Erdei Etelnek volt egy sikertelen próbálkozása arra, hogy halassza el a napirendre tűzött kérdést. Azzal érvelt, hogy támogatja Peti András javaslatát, és várjuk meg a felmérés eredményét, ugyanakkor hozzátette, mivel "ekkora horderejű" javaslatról van szó, kikérné a lakosság véleményét is. Szavai elvesztődtek a gyűlésterem zsivajában.
Végül a tanács elfogadta az Erdélyi Iskola képviselői szobrának felállításáról szóló határozattervezetet. A tanácsülés napirendjén nem szerepelt a Bethlen Gábor szobrára vonatkozó határozattervezet...
A második kényes kérdés a "citymenedzseri közigazgatási funkció" jóváhagyása volt. A helyi tanácsi határozattervezet indoklásában többek között az áll: az utólag módosított és kiegészített 215/2001-es helyi közigazgatási törvény 112. cikkelye lehetővé teszi, hogy a helyhatóság létesítsen egy városgazda beosztást valamely megüresedett szerződéses állás helyett. A határozattervezet többek között egy álláshirdetésnek megfelelő alapossággal tartalmazza azokat az általános és sajátos elvárásokat, amelyeknek a beosztásra jelentkező meg kell feleljen, a személy kiválasztására vonatkozó eljárást, a pályázati dosszié tartalmát, az elbírálási kritériumokat, az írásbeli vizsga, valamint az állásinterjú részletes feltételeit, az állás odaítélésének módját, mi több, a szerződés formanyomtatványát is mellékelték. Mintha a tanács kész tények elé lett volna állítva.
A határozattervezet elfogadása előtt Bakos Levente kifejtette, ez a javaslat a közelgő helyhatósági választások miatt nem időszerű, elhamarkodott. Jó a szándék, csak szerinte meg kell várni, ki lesz a polgármester az idei helyhatósági választásokat követően, majd ennek megfelelően az új elöljáró hirdesse meg az állást. Nem maradt el Dorin Florea replikája sem, aki azzal vádolta az RMDSZ-frakciót, hogy több mint hét évvel ezelőtt a polgármesteri hivatal napirendre tűzte a városmenedzseri állás létesítésére vonatkozó határozattervezetet, és az RMDSZ-tanácsosok voltak, akik folyton elhalasztották a kérdést. Aztán dr. Benedek István pontosított: nem hét, hanem tíz évvel ezelőtt merült fel egy ilyen állás létesítése, akkor "sok minden elintéződött volna a városban", egyetlen jó dolog, ami történt, az a sportélet fellendítése – fordult elismerően a több mandátumot megért tanácsos a polgármester felé.
Aztán a szavazáskor is érdekes epizód történt. Peti András habozott megnyomni a gombot. Erre az ülésvezető Claudiu Maior alpolgármester felszólította, hogy gondolkodjon "a végrehajtó hivatal tagjaként". Az RMDSZ alpolgármestere ránézett mellette ülő frakcióbeli kollégáira, majd szavazott. Az eredmény: 15-en elfogadták, hárman ellenezték és négyen tartózkodtak, így a helyi tanács elfogadta a citymenedzseri funkció létrehozására vonatkozó határozattervezetet.
A tanácsülés végén a folyosón az a szóbeszéd járta, hogy Peti András megszavazta az új állását.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Pécskai Hit és Fény találkozó, a farsangolás jegyében
Letörölni a szenvedők könnyeit, kiteljesíteni az örömeit
Vasárnap a pécskai Humanitas Egyesület által működtetett Hajnalcsillag Hit és Fény Közösség februári találkozóján, Hajas Erzsébet csoportfelelős köszöntötte a szép számú egybegyűltet. Ez követően Jean Vanier szavaival nyitotta meg az ülést, a Hit és Fény lelkiségének a lényegére utalva: „Az elesettek, a szegények, a magányosok és a szenvedők szívében rejtőző Jézussal való találkozás”. Ezen lelkiség célja a szeretet, a szeretetben való növekedés, az együttérzésen alapul. Arra ösztönöz bennünket, hogy leereszkedjünk a létrán, közel legyünk a kitaszítottakhoz. Ez ellentétes a hatalomvággyal, annál inkább szolgálat, a lábmosás szépségének a felfedezése. Arra kapunk meghívást, hogy növekedjünk a mások iránti elköteleződésben, hogy adjunk és kapjunk, hogy szeretet-szövetségünk jel legyen. Lényegében, a világ összes Hit és Fény Közösségében örömünnep a nap, amelyen Jézust bemutatták a templomban. Ennek a napnak a kiválasztásán nem sokat töprengtek 1972-ben, amikor egy franciaországi közösségben eldöntötték, hogy a Hit és Fény napja a jelzett ünnepnap legyen.
Ebben a hónapban a Hit és Fény nagycsaládjában megélt életöröm értékével foglalkozunk. A fénynek köszönhetően, kitárhatjuk lelkünket, hatalmas örömmel tölt el az, hogy egymást szeretjük, minden ember értékes és szeretetre méltó. Éppen ezért, mindenkit megkértek, hogy életének egy fájdalmas pillanatát, égő gyertyával a kézben, az Úrnak ajánlja fel: az égő gyertyával együtt, mindenki megkapta a hit vigasztaló erejét és örömét.
„És az Úr letörli könnyeinket, és örömünk kiteljesedik.”
(Ap. csel. 21, 4, 7–17.)
Ezen a találkozón is a gyerekek megérthették az öröm kiteljesedését, hiszen Mos Andrea Tímea segítő vezetésével, Halasi Krisztina és Hauca Erzsébet közreműködésével jelmezekbe öltözve, vidám, színes programban gazdag délután várt rájuk. Programjuk végén minden jelmezbe öltözött gyermek és felnőtt ajándékot és oklevelet kapott.
Gál Melinda, az aradi Bárka Keresztény Gyülekezet képviseletében ajándékcsomagokat osztott ki a gyermekek között. Az ajándékokért ezúton is köszönetet mondanak.
A vasárnapi találkozó szeretetvendégséggel, családias hangulatú beszélgetéssel, szeretetben gazdagodva zárult.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Az Enyedszentkirályi Református Egyházközség történetéből
Győrfi Dénes könyvéről
Úgy tűnik, hogy az Enyedszentkirályra vonatkozó első monográfiát a nagyenyedi Socaciu Oliviu írta román nyelven (Monografia localităţii Sâncrai, 2009). Rövid fejezetekben tárgyalja a település nevének eredetét, földrajzi elhelyezkedését, hely- és dűlőneveit, történelmi vonatkozásait, lakosságát, természeti viszonyait, néprajzát, felekezeti viszonyait. Ugyan nem mellőzi a magyar vonatkozású eseményeket, de „természetesen” román szemmel láttatja azokat.
Socaciu előszavából, illetve személyes beszélgetésekből tudtam, hogy Győrfi Dénes, a Bethlen Dokumentációs Könyvtár nyugalmazott könyvtárosa is könyvet ír, gyűjti az anyagot szülőfalujáról. 2015-ben jelent meg, Enyedszentkirályi Emlékkönyv – A református egyházközség történetéből címmel. A munka megjelenése a Fehér Megyei Önkormányzat támogatásával, és a Gyulafehérvári Lucian Blaga Megyei Könyvtár közreműködésével valósult meg.
A szülőfalu múltjának feldolgozását célzó indíttatás elsősorban a Nagyenyedi Református Egyházmegye irattárának kezeléséből, illetve az Enyedszentkirályra vonatkozó iratanyag gazdagságából ered. További lényeges forrásanyagot biztosított az Enyedszentkirályi Református Egyházközség irattára, a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár, valamint a Gyulafehérvári Állami Levéltár is.
RÁCZ LEVENTE. Szabadság (Kolozsvár)

Akkor élő a város, ha ismerjük meséit: Urániáról az Urániában
Mozi, cukrászda, üzletek, filmgyár – százéves „bevásárlóközpont”
Az RMDSZ által 2012-ben indított „Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket” programhoz ősszel a kolozsvári magyar iskolák is csatlakoztak.
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum 10., 11., 12. osztályos diákokból álló egyik csapata Szász Enikő matematikatanár irányításával az Uránia-palota és a mozi történetének felkutatását, népszerűsítését tűzte ki célul, és erről be is számoltak a jelenleg alternatív kulturális rendezvények helyszínéül szolgáló moziteremben. Zágoni Bálint filmtörténész és Guttmann Szabolcs műépítész, a területi műemlékvédő bizottság elnöke tartott érdekfeszítő előadást a kolozsvári mozihálózat kiépüléséről, a helyi filmgyártás történetéről és a városrendészeti elvekről, amelyek a város történetére, és nem mindennapi örökségének értékeire alapozva tehetnék valamennyi polgára számára jobb és szebb élettérré Kolozsvárt.
A kolozsvári mozizás hajnalától
Az Uránia-palota története a múlt század eleji kolozsvári mozihálózat terjeszkedésével kezdődik.
A mozizás szokása viszonylag nehézkesen honosodott meg Kolozsváron. Az első nyilvános vetítés 1897. január 2-án volt, de amint a korabeli Kolozsvár című lap is írta, akkor még kevesen érdeklődtek az 1896 tavaszától hódító új találmány, a kinematográph iránt. 1898-ban Gyulafehérváron, Kézdivásárhelyen, Balázsfalván és Erzsébetvárosban már rendszeres mozivetítések folytak, de Kolozsváron ezeket csak hosszas kihagyásokkal rendezték meg. Ennek a magyarázata az volt, hogy a nagy tömegeket vonzó színház mellett számos cirkusz, orfeum csalogatta különféle színes programokkal a város közönségét, amely kezdetben kevésbé mutatkozott fogékonynak a gyorsan váltakozó mozgóképek nyújtotta élmény iránt, többen vásári mutatványnak tekintették. A vetítéseket egyébként megnehezítette az is, hogy a városban viszonylag későn, 1905-ben vezették csak be az áramot – fejtette ki előadásában Zágoni Bálint filmtörténész.
1899 nyarán mégis elnyerte a nagyközönség érdeklődését egy német vándormozis vállalkozó, Narten György, aki a Nemzeti Színház helyén húzta fel vetítősátrát, és háromnegyed órás vetítéseket tartott, egyfelvonásos darabokból. A vetítőgép működtetéséhez gőzgép segítségével fejlesztett áramot. Az Ellenzék beszámolt arról, hogy már az első előadások alatt olyan tolongás alakult ki, hogy a hivatalból kiküldött rendőrök számát meg kellett kétszerezni.
A vetítések körülményei nyilván nem voltak a legjobbak, nem voltak mosdók, feltehetőleg a sátor légköre sem lehetett túl kellemes, illetve nem volt még kialakulva a megfelelő etikett sem arra vonatkozóan, hogy egy vetítés alatt hogyan kell viselkedni – mondta Zágoni Bálint. A mozizás etikettje lehet még ma sem egyértelmű, de a kezdeti időszakban erőteljes nézeteltéréseket okozott például az is, hogy az urak, hölgyek a kalapjaikat nem vették le, így nem látták jól egymástól a vásznat – tette hozzá.
A következő alkalommal 1900. december 29-én tartottak vándormozis filmvetítést a New York szálloda emeleti dísztermében. A vetítőgépet Párizsból hozták, és az előadások fő témája a párizsi világkiállítás volt.
Az állandó mozik kialakulásáig fontos szerepe volt a budapesti Uránia Tudományos Színház vetítéseinek; az intézmény vezetősége 1900 elején határozta el, hogy minden nagyobb vidéki városban turnékat szervez. A kolozsvári fellépés problémás volt a villanyáram hiánya miatt, de a lakosság többszörös kérésére végül 1901. január 22-én Kolozsvárra is ellátogatott az Uránia. A színházban vetítették a Spanyolország című filmet, amely álló- és mozgóképek egyvelegéből állt. Az Újság beszámolója szerint „a fellépés nagyon jól sikerült, a Bikaviadal ciklus kivételével, amikor a fényhatás nem volt a legtökéletesebb. E hiányosság oka a színház elektromos akkumulátorának a gyengesége volt, amely nem volt képes megfelelő erősségű áramot produkálni.” (Kápolnási Zsolt, filmtett.ro)
Egy bizonyos Benkő professzor 1903-ban a Redut halljában is vetítette a Mesterséges ember című filmet. A vándormozisok képsoraiban szerepeltek például az Amerikai bokszolók, Egy nő a trapézon, Pisztolypárbaj a Fontainebleau-i erdőben – részletezte Zágoni Bálint.
A kolozsvári mozizás történetében igen jelentős nap volt 1906. április 6-a: ekkor nyílt meg az első kolozsvári állandó filmszínház, az Apolló a Wesselényi utca 17. szám alatt, az akkori Mezei-szálló földszintjén. A tudósítások szerint a terem minden nap zsúfolásig tele volt. Üzemeltetője, Nagy Udvari András kiváló üzleti érzékkel megáldott kocsigyártó és kovácsmester, egy évvel később második mozit is alapított a Hunyadi-téren, majd 1908-ban a Wesselényi úti mozit átköltöztette a Főtér 26. szám alá (az Udvari által megvásárolt épületben korábban a Párizsi Színház működött) – magyarázta Zágoni Bálint.
Egy ideig párhuzamosan működtek az állandó mozik a vándormozikkal, de a közvélemény egyre inkább az előbbiek pártjára állt, hiszen a vándormozisoknak utazási költségeiket is ki kellett hozniuk a jegyárakból, másrészt számtalanszor levetített, sokfelé szállított filmjeik hamar megkoptak.
Egy tóbapottyanás érdekfeszítő jelenete
Udvari volt egyébként az első kolozsvári filmgyáros, filmvállalkozó is – emelte ki Zágoni Bálint. 1908-ban több felvételt is készíttetett a belvárosban, és ezek levetítésével odavonzotta filmszínházaiba a közönséget. Meghirdette a sajtóban például azt, hogy operatőreinek sikerült lefilmezniük, amint a sétatéren egy fiatalember befordult a tóba – mesélte. Mint mondta, azt sem tartja kizártnak, hogy az illetőt meggyőzték, pottyanjon bele a tóba, hogy lehessen egy ilyen jelenetet lefilmezni.
Az Apolló helyiségei azonban kicsinek bizonyulhattak, mivel Udvari telket vásárolt a Ferenc József út elején, hogy egy új filmszínházat építsen. A polgármesteri hivatal elutasította kérelmét azzal az indoklással, hogy ott csak emeletes házak építésére adnak engedélyt. Egy mozipavilont működtethetett itt 60 napig, de ezt tűzrendészeti kifogások miatt a tűzoltóparancsnok rövidesen bezáratta, az Apollót pedig Udvari eladta sógorának.
Az új filmszínház építésének tervéről azonban a merész vállalkozó nem mondott le: a Ferenc József úton vásárolt telkén háromemeletes szecessziós bérházat épített, amelynek tervezésével a budapesti Kappéter Gézát és az aradi Steiner Józsefet bízta meg, és amelynek földszinti, legreprezentatívabb részét foglalta el a mozi. A palota elkészülésének pontos időpontja nem ismert, de 1910 októberében már feljelentés érkezett a városi tanácshoz, amelyben azt kérték, hogy távolítsák el a homlokzatról a két meztelen férfialakot ábrázoló faldíszt. A városvezetés ezért felszólította Udvarit, hogy a közszemérmet sértő részleteket takarja el: így került a megfelelő helyekre fügefalevél.
Zay Éva. Szabadság (Kolozsvár)

Nem kér Toró Tamásból a Brassó megyei RMDSZ
Támogatja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) összefogást sürgető javaslatát az RMDSZ Brassó megyében, „eleget téve a helyi közösség által több ízben is megfogalmazott igénynek”.
A szövetség megyei szervezetének elnöke, Kovács Attila által aláírt csütörtöki közlemény szerint felkészült, felelősségteljes és hiteles személyeket akarnak jelölni a helyhatósági választásokon, ezért a néppárttól „tisztességes és a közösségi feladatnak megfelelő személyek” nevesítését várják, akikkel „valós eredményekért lehet dolgozni, és érdemben tudják képviselni magyar közösséget”.
A közlemény egyértelműen utal arra, hogy a négy évvel ezelőtti közös brassói jelöltlistán tanácsosi mandátumhoz jutott néppárti képviselő, Toró Tamás – akinek a nevéhez az RMDSZ szerint több olyan incidens fűződik, melyek megkérdőjelezik a hitelességét – nem tartozik azok közé, akiket szívesen látnának az összefogás listáján. Megjegyzik azt is, hogy az EMNP a 2012-es önkormányzati választásokon „a megegyezés ellenére” több településen is jelöltet állított, a parlamenti választásokon pedig „a néppárt miatt maradt parlamenti képviselő nélkül a Brassó megyei magyarság”.
„Mindezek ellenére (…) készek vagyunk megtenni a szükséges lépéseket a közös magyar érdek érvényesítése felé. Nyitottak vagyunk akár arra is, hogy bármelyik településen bármilyen formában döntsünk a jelöltekről, akár szélesebb körű konzultáció eredményeképp, bevonva egyházakat, a civil szervezeteket” – olvasható továbbá a közleményben.
Sándor Levente, a néppárt brassói szervezetének elnöke a Krónika érdeklődésére példaértékűnek nevezte, hogy az RMDSZ Brassó megyei szervezete is készen áll arra, hogy megtegye a szükséges lépéseket a közös magyar érdek érvényesítése érdekében. „Örülünk annak, hogy vannak még olyan megyék az országban, ahol nyíltan és őszintén lehet beszélni a magyar összefogásról – jegyezte meg Sándor Levente, aki nem kívánta részletesen kommentálni az RMDSZ-közleményt. – Én a párbeszédben hiszek. Majd leülünk és megbeszéljük, hogy egészen pontosan mi az, amit kifogásolnak, milyen hitelességet megkérdőjelező incidensekre gondolnak.”
A néppárti politikus azonban megjegyezte, nem szegték meg a korábbi megegyezést azzal, hogy önálló tanácsosi listát állítottak két olyan településen – Hétfaluban és Apácán –, ahol a versenyhelyzet egyáltalán nem veszélyeztette a magyar képviseletet. A parlamenti választásokkal kapcsolatban megjegyezte: az EMNP nem hibáztatható a képviselői mandátum elvesztése miatt, mivel a néppárt nem méretkezett meg abban a választókerületben, ahol az RMDSZ jelöltje esélyesnek számított.
Amint arról beszámoltunk, négy évvel ezelőtt az RMDSZ listáján Szente László és a néppártos Toró Tamás jutott tanácsosi mandátumhoz Brassóban, a két alakulat közti helyi szintű együttműködés azonban korántsem volt felhőtlen. 2013-ban az EMNP azt rótta fel a szövetség helyi szervezetének, hogy meg akarja fosztani mandátumától Torót, arra hivatkozva, hogy a képviselő tanácsosi tiszteletdíjából nem fizeti az RMDSZ-nek a tagsági díjat. A szövetség végül nem vonta meg a politikai támogatást Torótól.
A néppárt azt is etikátlannak tartotta, hogy 2013-ban az RMDSZ minden előzetes egyeztetés nélkül bejelentette, hogy megszervezi a Brassó Megyei Magyar Napokat annak ellenére, hogy Brassóban már 2011 óta tartanak magyar napokat a néppárt kezdeményezésére. Az együttműködésnek az sem tett jót, hogy Toró egy tettlegességig fajuló sepsiszentgyörgyi kocsmai összeszólalkozás főszereplője volt tavaly decemberben, ezt követően pedig az RMDSZ Brassó megyei szervezete elhatárolódott Toró Tamástól, és közleményben jelezte: a városi tanácsos nem méltó arra, hogy a brassói magyarságot képviselje, és elvárják tőle, hogy mondjon le a tisztségéről.
Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)

Brüsszel: Tőkés felszólalt a melegházasság ellen
A házasság és a család védelmében, illetve az azonos neműek házasságának elismerése ellen foglalt állást Tőkés László az Európai Parlamentben.
Az erdélyi EP-képviselő szerdai brüsszeli felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy tartós válságba kerültek a „teremtés isteni rendjébe illeszkedő házasság és család ősi közösségei". Az európai identitásvesztés és értékválság kirívó példái között említette a házasság és a család válságát, valamint a gyermekvállalás megtagadását.
„Ezeknek egyik velejárója a hagyományos keresztény házassági és családmodell, valamint a nemi szerepek – egyáltalán: a nemi identitás – megkérdőjelezése és viszonylagossá tétele. Az EU számos országában a házasság rangjára emelték az azonos neműek élettársi viszonyát, sőt még a gyermekek örökbefogadási jogát is biztosítják számukra" – állapította meg a volt királyhágómelléki református püspök.
A képviselő emlékeztetett, hogy Romániában a Koalíció a családért elnevezésű – ortodox hátterű – civil mozgalom alkotmányos védelmet kíván biztosítani a házasság és a család intézményeinek. Tőkés támogatásáról biztosította az alkotmánymódosító indítvány azon megfogalmazását, mely szerint „a család egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon alapul”. Szerinte eme európai alapértékek széles körű társadalmi támogatottságára vall az alkotmánymódosító kezdeményezés aláíróinak nagy száma, valamint az egyházak szinte kivétel nélküli egyetértése ebben az ügyben.
„Nem szabad hagynunk, hogy az emberi jogokra, a nemek közötti egyenlőségre vagy az emberi méltóságra való hamis hivatkozás demagógiájával a társadalmi és az emberi lét alapját képező házasság és család természetes rendjét aláaknázzák" – idézte Tőkés László sajtóirodája az EP-képviselőt.
Romániai civil szervezetek tavaly kezdeményezték az alkotmány 48. cikkelyének módosítását, amit az ortodox egyház is felkarolt. A kezdeményezők azt akarják, hogy a szóban forgó cikkely rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre. A román alaptörvény jelenleg úgy fogalmaz, hogy a házasság a házastársak szabad akaratából jön létre.
A kezdeményezők által indított, népszavazás kiírását célzó aláírásgyűjtés keretében eddig több mint egymillióan támogatták a javaslatot. Korábban az erdélyi római katolikus és református egyházak is csatlakoztak az akcióhoz. Krónika (Kolozsvár)

Tánc legendás székelyekről
Az Üveghegy ösvénye című táncmisztérium lesz az Udvarhely Néptáncműhely idei évadjának első bemutatója. Kőrösi Csoma Sándor és Erőss Zsolt emléke előtt tisztelegnek az előadással, amelyet csütörtökön este 19 órától mutatnak be a székelyudvarhelyi művelődési ház nagytermében. 
Orza Călin koreográfus-rendező a produkció beharangozó sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, majdnem lehetetlen feladatot vállaltak, amikor elkezdtek egy hegymászó és egy nyelvtudós életéből táncjátékot „gyúrni”.
A koreográfus Mihályi Gáborral, a budapesti Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjével közösen Kőrösi Csoma Sándor „kacskaringós” életútját igyekezett az általa bejárt vidékek folklórján keresztül színpadra vinni. Mint mondta, Erőss Zsolt életútja kétszáz év különbséggel közös végpontban érintkezik Kőrösi Csoma Sándoréval, hiszen előbbi a Himalája egyik csúcsán halt meg, utóbbi pedig a Himalája lábánál van eltemetve. „A hegy, valamint szülőföldjük, a Székelyföld köti össze kettejüket. Egyébként sok közös nem volt életútjukban, csupán az, hogy önmegvalósító életet éltek, hatalmas áldozatokat hoztak azért, hogy megéljék álmaikat” – mondta Orza Călin.
Magát Kőrösi Csoma Sándort és Erőss Zsoltot nem jelenítik meg a műsorban, csak a hozzájuk fűződő érzéséket és eseményeket. „Nem dokumentarista előadás lesz ez, hanem balladai és szürreális képekből összeállt érzelmi folyamat, ami a tánc és a zene nyelvén szólítja meg a nézőt” – tisztázta Orza Călin. A magyar táncelemekkel párhuzamban a tibeti szarvastánc is megjelenik az előadásban, valamint magyarra fordított tibeti dalszövegek is.
A táncosok egyébként egy Kőrösi Csoma Sándorról szóló mesét is elmondanak, emellett Orza Călin egy Erőss Zsolt-interjúkból, a hegymászó utolsó rádióbeszélgetéseiből összeállított prózai jelenetet is belefoglalt az előadásba. A koreográfus elárulta, a halál motívuma többször is megjelenik, ennek ellenére mégsem negatív a végszó.
„Régi-új ismerősöm a társulat. Örvendek, hogy a közelmúlt mélypontja után sikerült talpra állítani az együttest. Fontos, hogy egy táncműhely nyitott legyen mindarra, amit pozitívumként tud belefoglalni” – mondta a koreográfus. Orendi István, az intézmény vezetője hozzátette, hogy gyakran kényszeres a nyitottság. „Ha nem egy ötpáros táncegyüttes lennénk, akkor valószínűleg nem volnánk ennyire ráutalva” – magyarázta. Az új produkcióhoz is sok bedolgozót kellett fogadniuk, amit saját költségvetésből nem tudtak volna megoldani, ám pályázati forrásokból mégis sikerült.
Veres Réka. Krónika (Kolozsvár)

Szétesett az RMDSZ?
Ráduly Róbert: az autonómia mögül kihulltak az emberek 
Ráduly Róbert a Csíki Hírlapnak adott interjúban nem fogalmazott egyértelműen arról, hogy kíván-e indulni újabb polgármesteri mandátumért Csíkszeredában, azonban jócskán beszólt az RMDSZ vezetőségének. Egy másik, a DNA által elvitt polgármester, Mezei János már nem indul újra a székért.
A polgármester a lapnak elmondta, senki sem számított arra, hogy őt és helyettesét, Szőke Domokost egyszerre viszik el, ezért a város azóta „automata vezérlésre” állt. Példának azt hozta fel, hogy a tanács nyolc rendőrnek ingyenes úszóbérletet szavazott meg. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor levelet írt az RMDSZ városi elnökének (Füleki Zoltánnak), hogy kifejezze: érti ő, hogy valaki fél, hogy alkalmazkodni, sorakozni akar, de ez mégis több a soknál. Ugyanis még nem telt el két év sem a három halálos áldozatot követelő közúti baleset óta, amit részeg rendőrök okoztak, és ami még a mai napig nincs részletekbe menően tisztázva, s amiért a megyei rendőrparancsnok mind a mai napig nem kért bocsánatot a helyi közösségtől.
Nem kemények: keménykednek
Szerinte látni kell, hogy az RMDSZ szétesett, gyakorlatilag a mostani „választási keménykedésen” túl nem is létezik a szövetség. „Én például szerettem volna, ha Verestóy Attila szenátor úr Bukarestben olyan kemény az autonómia ügyében vagy a nyelvhasználat kérdésében, ahogy Bunta Leventével, Székelyudvarhely polgármesterével szemben megmutatta, hogy tud kemény lenni. Szerettem volna azt is, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ugyanezekben a kérdésekben legyen ennyire kemény és határozott, nem pedig egy olyan emberrel szemben, aki ha saját érdekében is, de két évtizeden keresztül tolta az RMDSZ szekerét” – mondta Ráduly, aki szerint lassan már csak rajta, Antal Árpádon és Mezei Jánoson, Gyergyószentmiklós polgármesterén áll, hogy az autonómia ügye lesz-e újra közbeszéd témája. Szerinte erre szükség lenne, hiszen az elmúlt időszakban a nyelvhasználat terén is igen erőteljes vereségeket szenvedett a magyar közösség.
Mezei nem indul
A Ráduly által említett egyik autonomistával, Mezei Jánossal kapcsolatban pártja, az MPP gyergyószentmiklósi szervezete adott ki közleményt, miszerint nem indul a júniusi helyhatósági választásokon. „Mezei döntését a közösség érdekében hozta, nem gyávaságból, nem meghunyászkodásból döntött így, egyszerűen a közösség érdekét szem előtt tartva vélte jobbnak, hogy egy újabb mandátum esetleg hátrányosan érintené a város lakóit, a politikai csatározások, a politikai leszámolások legnagyobb elszenvedői maguk a város polgárai. A jelenlegi hatalom egyszerűen ellehetetleníti azokat a vezetőket, akik a közösség érdekeiért, az anyanyelv megőrzéséért, az identitástudat megerősítéséért, valamint az autonómia kivívásáért tevékenykednek” – olvasható a közleményben.
Az ellene indított eljárás évfordulóján Mezei János a Gyergyói Hírlapnak adott interjújában azt mondta, a törvényes feltételek adottak az indulásához. Hozzátette: szerinte a város érdeke a legfontosabb ebben a kérdésben. „Ha úgy látom, és úgy látja a csapat, hogy a városnak akadályozó szempont, ha újabb mandátumot vállalok, akkor nem jelentkezek újabb mandátumért” – jelentette ki a lapnak. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gazdagítani az irodalmat
Zenés irodalmi est a Tortomában 
Ízes, tetszetős, néhol keserű, viszont olykor humorba is átcsapó nyelvezettel megfogalmazott alkotásaikból olvastak fel múlt csütörtökön a Sepsiszentgyörgyi Irodalmi Kerekasztal (SIKER) tagjai. Az eseménynek a Tortoma Könyvesház adott otthont.
Amint azt a házigazda szerepét magára vállaló és a rendezvényt megnyitó M. Simon Katalintól megtudhattuk, a kerekasztal tagjai olyan tollforgató csoportként határozzák meg magukat, akik írásaikkal gazdagítani szeretnék a kortárs irodalmat. Ez pedig, amint arról a saját köteteikben, antológiákban és folyóiratokban megjelent műveik is tanúskodnak, többnyire sikerül is nekik. Ugyanakkor fontosnak tartják a székely szókincs védelmét, a székely ember érzelem- és gondolatvilágának megjelenítését, és ezek által az anyanyelv művelését.
Az est folyamán Kádár Sára Hajnalka, M. Simon Katalin, Váradi József, Sikó-Barabási Eszter, Tóth Margit, Vandra Attila és Matekovics Zoltán olvastak fel legfrissebb írásaikból. A kellemes hangulat megteremtéséhez nagymértékben hozzájáruló Miklósi Olga és Attila saját dalaik mellett a kerekasztal néhány szerzőjének zenei köntösbe öltöztetett költeményét is előadta.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gellért Sándorra emlékeztek 
Szerdán a Szatmár-Láncos Református Egyházközség gyülekezeti termében emlékeztek meg Gellért Sándor költőről, akinek verseiből Meleg Vilmos nagyváradi színművész állított össze előadást.
A Szatmár-Láncos Református Egyházközségben minden évben megemlékeznek Gellért Sándorról. Így történt ez szerda délután is, amikor az egyházközség gyülekezeti termében nagyszámú érdeklődő gyűlt össze, hogy megemlékezzen Szatmár megye egyik legjelentősebb és legegyénibb stílust képviselő költőjéről, Gellért Sándorról. Korda Zoltán, a Szatmár-Láncos Református Egyházközség lelkipásztora bevezető áhítatában is kitért azokra a nehéz időkre, amikor Gellért Sándor sok magyar katonával együtt a Don-kanyarnál harcolt hatalmi érdekek miatt,. Kifejtette, közülük nagyon sokan soha nem térhettek vissza.
Gellért Gyula, Gellért Sándor fia bemutatta azt a körülbelül kétkilós Bibliát, amit apja egy kenyeres zsákban vitt el a Don-kanyarig — ezt, ha csak tehette, olvasgatta. A Bibliát Gellért Sándor az apjától kapta, majd ő is a fiának ajándékozta megőrzésre és olvasásra.
A szerdai megemlékezésen Meleg Vilmos, a nagyváradi Szigligeti Színház művésze adta elő Gellért Sándor műveiből összeállított műsorát. Ez az előadás A Magyar Kultúra Napjára készült, és már máshol is előadta. A műsor három részből áll, az első és a harmadik olyan verseket tartalmaz, amelyek valamilyen módon kötődtek Meleg Vilmoshoz és Gellért Sándorhoz egyaránt. Az 1970-es években ugyanis kezdő színészként több alkalommal lépett fel olyan találkozókon, előadóesteken, amelyeken részt vett Gellért Sándor is. Ezeken a találkozókon Gellért Sándor is sok versét szavalta és ajánlott verseket Meleg Vilmosnak előadásra. Több vers is elhangzott, amelyeket gyerekeinek írt — a szerdai megemlékezésen jelen volt Gellért Sándornak mind a négy gyermeke. Az előadás terjedelmesebb második részében Meleg Vilmos Gellért Sándor: A magyarok háborúja című eposzából olvasott fel részleteket. Gellért ebben az eposzban írja le azokat az emlékeit, amelyeket a II. Magyar Hadseregben élt át a Don-kanyarnál. Meleg Vilmos kiemelte, hogy az ő meglátása szerint nincs még egy olyan költő, aki ilyen sajátos módon írt a doni katasztrófáról. Az előadást követően kötetlen beszélgetés vette következett.
Elek György. frissujsag.ro

Hippokratész házőrzője: védőháló a magyar betegek megsegítésére
Civil kezdeményezéssel építenek ki egy olyan hálózatot Kolozsváron, amely segítségével a jövőben elkerülhetőek lennének a nemrég a gyermekkórházban történtekhez hasonló esetek, amikor hiányos román nyelvtudása miatt az orvos és a kórházi személyzet megalázott egy 17 éves magyar lányt.
A társadalmi hálónak nevezett kezdeményezéssel konkrét segítséget akarnak nyújtani azoknak a magyar nemzetiségű személyeknek, akik egészségügyi ellátásra szorulnak vagy akár kezelésre érkeznek a kincses városba. Ennek megfelelően a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség gyülekezeti termében szervezett tanácskozáson a kezdeményezők felvázolták az elképzelésüket: mivel a sürgőségi eseteken kívül Kolozsvárra nagyon sok olyan magyar anyanyelvű jár kezelésre is, aki rosszul vagy egyáltalán nem beszél románul, ezeket a személyeket segíteni lehet szálláskereséssel, tolmáccsal, szükség esetén szakorvos ajánlásával vagy akár jogi segítségnyújtás biztosításával.
A szálláslehetőség biztosításába nem csak az egyházi intézményeket, bentlakásokat lehetne bevonni, hanem azokat a vendéglátósokat is, akik akár üzleti lehetőségként tekintenek ezen réteg kiszolgálására és hajlandóak lennének akár kedvezménnyel is szállást biztosítani számukra.
A helyismeret és román nyelvtudással nem rendelkező személyeket önkéntes tolmácsok segíthetik, akik nem csak a városban igazítják el őket, hanem a kórházban is segíteni tudják a beteg és az orvos közötti kommunikációt.
A „Hippokratész házőrzőjének” nevezett társadalmi háló másik pillére lehet a jogi segítségnyújtás az orvosi visszaélések esetén, legyen az diszkrimináció, csúszópénz kérése, megalázás vagy akár orvosi műhiba. Ebben önkéntes alapon jogászok vehetnek részt, amihez a jelenlevők közül többen is felajánlották segítségük úgy a diszkriminációellenes hatósághoz való fordulásban, mint a kifogásolt esetek jogi útra terelésében. Felmerült egy „orvosi szégyenlista” létrehozása és közzététele is, ahova azok a személyek kerülnének fel, akik nem az orvosi hivatásuknak megfelelően viselkedtek a beteggel vagy akár visszaéltek tisztségükkel. Ezzel kapcsolatosan azonban aggályok merültek fel, ugyanis jogi bonyodalmakhoz vezethet, ha valakit rossz színben tüntetnek fel anélkül, hogy egy végleges bírósági ítélet lenne az ügyben.
Rácz Norbert Zsolt unitárius lelkész elmondta: a kellemetlen kórházi tapasztalatokat illető felhívását követően „csőstől jöttek a rémtörténetek”: A kórházi alkalmazottak lekezelően és megalázóan viselkedtek a betegekkel, csúszópénzt kértek, amikor a gyerek már a műtőasztalon feküdt. „Meggyőződésem, hogy nem csak a kolozsvári gyermekkórházban, hanem más betegellátó intézményben is történnek hasonló esetek – az ilyen jellegű problémákra pedig egyelőre nem született megoldás” – mondta a lelkész.
A Hippokratész házőrzője nevű kezdeményezés nyitott minden segítő szándékú szervezet, intézmény és magánszemély számára, akik az említett területek bármelyikén szeretnének együttműködni közös céljainkért. A csatlakozni kívánók Rácz Norbert Zsoltnál jelentkezhetnek a 0740-974-060-as telefonszámon, vagy a racznorbert@gmail.com elektronikus postacímen.
A tanácskozáson részt vevők abban egyetértettek, hogy habár rengeteg negatív tapasztalatról érkezett visszajelzés, nem kell elhallgatni a pozitív példákat sem, mivel sok esetben az orvos megpróbál akár magyarul is kommunikálni a beteggel még akkor is, ha alig néhány szót ismer. Az elhíresült esetet követően ugyanakkor egy klinika már azzal reklámozza szolgáltatásait, hogy orvosai magyarul szólnak a hozzájuk fordulókhoz.
A résztvevők kiemelten hasznosnak tartják a magyarul beszélő orvosok és kórházi alkalmazottak listájának összeállítását. Ez óriási segítséget jelenthet a betegeknek, aki így tudni fogja melyik orvossal beszélhet anyanyelvén, de szükség esetén a magyar nyelvet ismerő kórházi alkalmazott is besegíthet az eligazodásban vagy az orvossal való kommunikációban.
A csütörtök esti tanácskozáson elhangzott: ezekkel a problémákkal kapcsolatosan meg kell szólítani a román társadalmat is, ott is partnert lehet találni a kifogásolható esetek megfelelő kezelésére, mivel a problémák jelentős része őket is érinti.
A kolozsvári tanácskozáson a magánszemélyek mellett a következő szervezetek és intézmények képviselői vettek részt: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség, Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, Gondviselés Segélyszervezet, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozs megyei és kolozsvári szervezetei, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei és kolozsvári szervezetei, Jogaink Egyesület, Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, Igen, tessék mozgalom.  
Helytelen volt az orvosi beavatkozás?
Akár orvosi műhiba is lehet annak a hátterében, hogy a megalázott és a kórházból kidobással fenyegetett magyar lány ismét orvosi kezelésére szorult. Mivel begipszelt lába napokon keresztül egyre jobban fájt, az olaszteleki lány Székelyudvarhelyre ment ismét kivizsgálásra. Az orvosok itt megállapították: a begipszelt lábfejében – amelyiken autóbusz kereke hajtott át – „a lábujjak nem voltak helyretéve, az inak megnyúltak” – közölte Rácz Norbert Zsolt. Az orvosi beavatkozás annak ellenére bizonyult helytelennek, hogy a betegnek a gyermekkórházból való kiutalásakor a diagnózist és a beavatkozást utólag Horváth Anna alpolgármester kérésére az intézmény ortopédiai osztályának vezetője is átnézte és megfelelőnek találta.
Lázár Lehel. maszol.ro

„Az RMDSZ-nek több Ráduly Róbertre lenne szüksége”
Bírálta egy interjúban az RMDSZ vezetését Csíkszereda volt polgármestere, aki hajlik arra, hogy induljon az önkormányzati választásokon. Kovács Péter ügyvezető elnök a kritikákra úgy reagált: az RMDSZ-nek több Ráduly Róbertre lenne szüksége.
„A mostani, választási keménykedésen túl az RMDSZ nem létezik” – jelentette ki Ráduly Róbert a Székelyhon.ro-n megjelent csütörtöki interjúban. Csíkszereda volt polgármestere elsősorban azt rója fel a szövetség vezetőinek, hogy az autonómia ügyében vagy a nyelvhasználat kérdésében nem voltak olyan kemények, mint ahogyan Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármesterrel szemben felléptek.
„Szerettem volna (…), hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ezekben a kérdésekben ennyire kemény és határozott, nem pedig egy olyan emberrel szemben, aki ha saját érdekében is, de két évtizeden keresztül tolta az RMDSZ szekerét” – jelentette ki Buntára utalva.
Arra a kérdésre, hogy indul-e végül polgármesterjelöltként az önkormányzati választásokon, Ráduly kijelentette: ezelőtt egy héttel nemmel válaszolt volna, ám a sepsiszentgyörgyi polgármester elleni bűnvádi eljárás elgondolkoztatta. Arra hivatkozott, hogy Antal Árpád ellehetetlenítésével alig maradt önkormányzati vezető Székelyföldön, akiben van tartás, „lassan mindenhol Fazekas Jánosok (székelyföldi kommunista káder, miniszter volt a Ceauşescu-korszakban – szerk. megj.) lesznek, akiknek egyedüli gondjuk, hogy a székben maradjanak”,  és nagy baj volna, ha ez a típusú magatartás teret hódítana Székelyföldön.
Kovács Péter: tisztelem Ráduly szókimondását
Az RMDSZ ügyvezető elnöke a Maszolnak elmondta, elfogadja Ráduly Róber kritikáit. Kovács Péter emlékeztetett, hogy amióta közszerepet vállalt, a volt polgármester mindig is élesen fogalmazott, és soha nem rejtette véka alá a véleményét. „Ezt én mindenképpen tisztelem benne, és szerintem az RMDSZ-nek több Ráduly Róbertre lenne szüksége” – jelentette ki.
Kovács Péter meggyőződését fejezte ki, hogy az RMDSZ-t az ilyen jellegű viták viszik előre. Szerinte abban Csíkszereda volt polgármesterének igaza van, hogy a szövetséget meg kell erősíteni. „Amikor tavalyi kongresszuson azt mondtuk, hogy újratervezünk, meg kell erősítenünk, nyitottabbá kell tennünk az RMDSZ-t, akkor éppen arról beszéltünk, amire most Ráduly Róbert felhívta a figyelmet: nagyon sok helyen újra kell építenünk a szervezetet” – fogalmazott az ügyvezető elnök.
A politikus nagyon fontosnak nevezte Ráduly Róbertnek azt a kijelentését, miszerint gondolkodik azon, hogy induljon a júniusi önkormányzati választásokon. „Én a nyilvánosság előtt is többször elmondtam, hogy Ráduly Róbertre Csíkszeredának szüksége van. Az a városvezető, aki mind politikai, mind menedzseri szempontból is tudja mi a feladata, és előreviszi ezt a közösséget” – hangoztatta Kovács Péter.
Az autonómia témájában való „keménykedés” kapcsán Kovács Péter megjegyezte: nem biztos, hogy Székelyföldön kívül a kemény fellépés eredményhez vezet. Hozzátette, az RMDSZ április 17-én lezárja a jelöltállítási folyamatát, és bízik abban, hogy egy olyan csapattal tudnak továbbmenni, akik helyenként keményen tudnak fellépni, helyenként – főként a szórványban – tárgyalásokkal, kompromisszumokkal lendíti előre az erdélyi magyar közösség ügyeit.
Cs. P. T. maszol.ro

Kelemen: elfogadhatatlan helyzetben vannak a szociális ellátással foglalkozó magyar szervezetek
„Elfogadhatatlan az az áldatlan helyzet, amelyben a szociális ellátással foglalkozó magyar szervezetek vannak jelenleg. Úgy gondolom, erre semmiféle magyarázatot nem lehet elfogadni az állam részéről, hiszen ezek mind-mind olyan szolgáltatások, amelyet az államnak kellene felvállalnia: az idősgondozástól a gyermekotthonok megfelelő működtetéséig. Ha meg nem képes erre, akkor legalább biztosítania kellene az alapítványok, szervezetek működési feltételeit” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök a szociális szektor legfontosabb problémáiól február 26-án, pénteken azon a munkamegbeszélésen, amelyet a Szövetségi Képviselők Tanácsa ülésének előkészítőjeként szervezett meg az RMDSZ a marosvásárhelyi Bernády Házban. 
Az RMDSZ elnöke azt is hozzátette: a szervezetekkel való egyeztetést követően a Szövetség azonnali intézkedések foganatosítását fogja kérni a kormánytól, közép- és hosszútávon viszont a törvények módosítása a fontos feladat. „Ezekben szeretnénk mi partner lenni, mert meg akarjuk teremteni a romániai magyar szociális ellátás működési feltételeit. Romániában előbb-utóbb el kell jutnunk oda, hogy a civil szervezetekre, alapítványokra ne úgy nézzen az állami, mint valamely gyanús elemekre, amelyek esetében csak azt kutatja, hogyan tud még egyet szorítani a csavaron” – hangsúlyozta a szövetségi elnök. 
Sem a törvények között, sem az alkalmazásukért felelős intézmények között nincs kapcsolat, összefüggés a szociális szektorban, és miközben működhetnek az előírásoknak meg nem felelő állami intézmények, éppen a támogatások tekintetében vannak bajban a szabályszerűen működő civil szervezetek. Mindemellett a támogatási rendszer sem egységes, nem kiszámítható, kevés a pályázati úton lehívható finanszírozás – ezek hangzottak el a vásárhelyi beszélgetésen a legaggasztóbb problémákként. 
Kovács Péter ügyvezető elnök a kerekasztal céljáról elmondta, az RMDSZ azok véleményére kíváncsi, akik közvetlenül érintettek a szociális szférában felmerülő buktatókban. Hangsúlyozta: a munkamegbeszélés azt a célt is szolgálja, hogy a Szövetség összegyűjthesse azokat az információkat, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a törvényhozás különböző szintjein is érvényesíthesse a gyakorlatból származó észrevételeket. „Az Ügyvezető Elnökségen mi mindig arra törekszünk, hogy meghallgassuk azok véleményét, akik jobban értenek ahhoz, amihez mi nem. A mai beszélgetés elengedhetetlen ahhoz, hogy megállapíthassuk, problémáink és terveink is közösek” – tette hozzá. 
„Nagyon megnehezítették a gyermekek elhelyezését, befogadását az otthonokba, egész bürokratikus rendszer akadályozza ezt. Márpedig akkor kell megmenteni valakit, amikor fulladozik és nem a megmentése módozataival, lehetőségeivel kell foglalkozni” – jelentette ki az országszerte több gyermekotthont működtető Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, Böjte Csaba, aki szerint az állam számára elsődleges a gyermek elhelyezése kell legyen. „Adják meg nekünk a lehetőséget, hogy saját felelősségünkre fogadjunk be gyereket, hagyják nekünk, hogy elvégezzük a dolgunkat” – tette hozzá Böjte, aki azt is elmondta, hogy az otthonok lakóinak családot szeretnénk biztosítani, ám ennek a feltételei egyre nehézkesebbek, hiszen a hatóságok követelései nem felelnek meg a valóságnak. „Olyan követeléseik is vannak, amelyek pénzbe kerülnek, de nem rendelnek mellé forrást. Itt az volna a legfontosabb, hogy a gyermekek megtanulják a saját fenntartásukhoz szükségeseket, részt vegyenek a háztartási tevékenységekben. Az a benyomásom, hogy a jelenlegi rendszer nem gyermekeket, hanem ufókat akar nevelni, mert nem támogatja a gyermekek nevelését” – nehezményezte a gyermekotthonok működtetésének legfontosabb akadályait Böjte Csaba.  A Gyulafehérvári Caritast Ludescher László képviselte a munkamegbeszélésen, mint hangsúlyozta: hisz abban, hogy az erdélyi magyarság itthon maradása, jóléte azzal is összefügg, hogy mennyire sikerül egy szociális hálót kiépíteni. Bizakodó annak kapcsán, hogy az RMDSZ parlamenti prioritásai között szerepel a szociális szolgáltatást nyújtó szervezetek problémáinak orvoslása. Megemlítette: az általa képviselt szervezet lassan két éve azt észleli, bár a rendelkezések ugyanazok, az állami támogatások mértéke jelentősen megcsappant. „Ötszázezer euróval kevesebb pénzt kapunk, ami ha lefordítjuk, azt jelenti: 2013-hoz képest egy nagyobb község lakosságának megfelelő embert nem tudtunk úgy kiszolgálni, mint azelőtt” - mondta. 
A kormány elzárkózik bárminemű együttműködéstől, amint a szociális egyesületekről esik említés, sőt, azt sem tudja megszervezni, hogy a szociális ügyekért felelős minisztérium és más szaktárcák között a munka összhangban működjön – osztotta meg a Szatmár Egyházmegyei Caritas észrevételeit Szabó Bíborka. Mint említette: az országban nincs szektorsemlegesség a szociális juttatások terén: míg az állami szférához tartozó intézmények, bár nem felelnek meg a standardoknak, működhetnek, megkapják a támogatást, a magánegyesületek működésének támogatására csak bizonyos százalékot különítenek el, még annak ellenére is, hogy minden kritériumot teljesítenek. 
Dr. Sárosi Arthur, a Kolozsvári Diakónia Keresztény Alapítvány ügyvezető igazgatója azt szeretné, ha egy magánkézben lévő árvaház, öregotthon, de akár nappali foglalkoztatást felvállaló egyesület étkeztetésre szánt költségének áfája visszaigényelhető lenne, ami okos finanszírozásnak számítana az állam részéről. „Ugyanakkor természetellenesnek tartom azt, hogy egy öreg bácsinak fizetnie kell azért, hogy befogadják a magán öregotthonba, amennyiben nincs hely az államiban. Akiknek nincs pénzük, labdába sem rúghatnak, noha éppen annyira rászorulnak az ellátásra, mint azok, akik fizetni tudnak érte” – fogalmazott, megemlítve azt is: az államnak biztosítania kellene egy olyan támogatást, amely a beteg függőségi állapotától független fizeti a magánszférában történő ellátását. 
A Gondviselés Alapítványt Szabó László és Szombatfalvi József képviselte, a Máltai Szeretetszolgálat részéről pedig Dénes Mihály volt jelen a munkamegbeszélésen, amelyen a szociális szolgáltatásokra vonatkozó szakmai akkreditáció beszerzésére vonatkozó törvényes előírásokat nehezményezték. Mint mondták: rengeteg papírmunkával és adminisztratív teendővel jár egy ilyen jellegű szolgáltatáshoz szükséges hivatalos elismerés. Arra kérték a Szövetség szakpolitikusait, hogy vizsgálják meg, milyen formában lehetne egyszerűsíteni ezen eljárásokon. 
A Királyhágó-melléki Lámpás Alapítványt képviselő Vinczéné Pálfi Judit a bürokrácia útvesztőire hívta fel az RMDSZ figyelmét, továbbá azt is hangsúlyozta, hogy óriási fallal szembesülnek az állami törvénykezésben a szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezetek mindennapjaiban. A Lámpás Alapítvány képviselője úgy fogalmazott, olyan finanszírozási módszertan bevezetésére van szükség, amely konkrétan szerepel az önkormányzatok éves költségvetésében, és az éves állami költségvetés kidolgozásakor ezt el lehet különíteni. 
A Romániai Falugondnokok Országos Szövetségének elnöke, Balázs Sándor azt nehezményezte, ez idáig egy lejnyi támogatást sem kaptak az államtól, miközben munkájuk elengedhetetlen a kisközösségek szintjén. Azt viszont elérték, hogy szervezetüket akkreditálják. „A gyermekeket reggel iskolába viszem, délután utánuk megyek, tehát biztosítom számukra a biztonságos szállítást. Az idős emberek kiszolgálását kifejezetten szükségesnek tartom, mert úgy gondolom, azok, akik a múlt század kegyetlenségeit végigküszködték, megérdemlik, hogy foglalkozzunk velük. Az államnak is így kellene tenni” – mondta. Balázs Sándor fontosnak érzi, hogy a közösség is lelki támaszt nyújtson az idős magyar embereknek, hiszen úgy gondolja: nem elég, ha csak a család részéről illeti őket hála és köszönet. 
Az RMDSZ jelen lévő tisztségviselői a felmerülő problémákra reflektáltak, javasoltak megoldásokat.  Borbély László marosvásárhelyi képviselő, a Dr. Bernády György Alapítvány kuratóriumi elnöke a találkozón elmondta, a Szövetség részéről nem ez az első, és nem is az utolsó nekifutás: az RMDSZ államtitkárjai többször megpróbálták már rendezni a helyzetet. „Egyértelmű, hogy egyelőre nincs politikai akarat, sokakat zavar még napjainkban is, hogy itt Erdélyben, és a szórványban vannak ilyen kezdeményezések, amelyek a magyar közösséget segítik. Ettől eltekintve rengeteg olyan bürokratikus procedúrába botlottunk, ami igenis megoldható. Ami a Caritast illeti, már egyeztettünk az államtitkárral, a munkaügyi szaktárcával, hamarosan találkozunk a miniszterrel is, a parlament, a kormány képviselői számára pedig egy kompakt anyagot állítunk össze, amely remélem, meggyőzi majd őket e kérdés fontosságáról, rendezésének sürgősségéről” – fogalmazott a találkozón Borbély László.  Winkler Gyula EP-képviselő emlékeztetett: a szociális kérdés nem uniós hatáskör, a felmerülő problémák tagállami megoldásokat igényelnek. „Meggyőződésem, hogy azoknak, akiket gyakran ellenőriznek, nagyon sokszor elmondják, hogy ezt az EU-s normák szerint teszik. Nincsenek kimondott európai uniós hatáskörök, viszont léteznek általános érvényű ajánlások, amelyekre a bukaresti törvénykezés nagyon gyakran hivatkozik” – mondta el. A Szövetség feladata a számon kérő–számon kért helyzeten változtatni: amikor módosításokat kívánunk eszközölni, jó, ha az uniós országokban működő gyakorlatokra hivatkozunk, így valószínűleg sokkal egyszerűbben átvihetjük elképzelésünket a hazai törvénykezésen – tette hozzá. 
A Szövetség önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke, Ilyés Gyula a téma önkormányzati vetületét ismertetve rámutatott: egyelőre a törvény nem kötelezi a polgármestereket, helyi tanácsokat arra, hogy támogatást nyújtsanak szociális szolgáltatásokat biztosító szervezeteknek. „Nincsenek standardok, feladatkörök, nincs meghatározva, hogy a megye melyik önkormányzata az országos támogatás erre fordítható összegének hány százalékát fordíthatja erre. Mindez arról szól, hogy a polgármesternek mennyire szívügye a felmerülő probléma” – részletezte. Elmondta, szerinte egy magyar polgármester által vezetett településen nagy valószínűséggel jól működik a szociális háló, mivel általában jó a kapcsolat az egyházzal és a civil szervezetekkel. 
„Az állam, a jelenleg hatályban levő jogszabályok mentén mostohagyermekként kezeli azon civil szervezeteket, amelyek szociális tevékenységeket folytatnak. Ezen szervezetek nagyon sok esetben, számos régióban gyakorlatilag az állam feladatait látják el, egészítik ki a mindennapi tevékenységeikkel, azonban a hatályos törvények ellehetetlenítik aktivitásukat. Az RMDSZ a mai találkozón feltérképezni kívánta mindazokat a problémákat, nehézségeket, amelyekkel a szociális tevékenységet kifejtő civil szervezetek munkáját megakadályozza” – mutatott rá Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője. A képviselő úgy értékelte, a szociális rendszerre vonatkozó hatályban lévő törvények mielőbbi módosításra szorulnak, hiszen sok esetben az átfedések és ellentmondó stratégiák vannak érvényben. „Az RMDSZ az elkövetkezendőkben a kerekasztal-beszélgetésen elhangzottakat figyelembe véve, konkrét módosításokat fogalmaz meg annak érdekében, hogy a csökkenjen a szociális tevékenységeket folyató civilektől elvárt adminisztratív munka, amely ellehetetleníti ezen szervezetek tevékenységét, ugyanakkor egy tiszta és átlátható elszámolási módszertant kell alkalmazni” – fogalmazott Molnár Zsolt, akit a résztvevők megbíztak a további munkafolyamat koordinációjával. 
„Romániának szüksége lenne egy, a szociális területet átfogó törvénycsomagra, amely összehangolja a jogszabályokat, illetve jobbá teszi ezeket. Sajnos, jelenleg az országnak nincs egy egységes szociálpolitikai stratégiája, és ez a szociális tevékenységeket folytató civil szervezetek rovására megy” – fogalmazott a találkozó Kerekes Károly parlamenti képviselő. (rmdsz tájékoztató) Transindex.ro