A Temesvár Társaság elítéltek és besúgók állami kitüntetésének megvonását kéri
A Temesvár Társaság nevű román civil szervezet azt kéri Klaus Johannis elnöktől, hogy vonja vissza a Románia Csillaga állami kitüntetést azoktól, akiket jogerősen börtönbüntetésre ítéltek, vagy megállapították róluk, hogy besúgóként együttműködtek a volt kommunista titkosszolgálattal.
Az 1989-es romániai forradalom emlékét ápoló civil szervezet csütörtökön tette közzé azt a nyílt levelet, amelyet Florian Răzvan-Mihalcea (fotó), a szervezet elnöke írt Klaus Johannisnak. A dokumentumhoz mellékeltek egy hat nevet tartalmazó listát is, amelyen korábban börtönbüntetésre ítélt személyek neve szerepel, köztük Adrian Năstase volt román miniszterelnöké.
A levélben Mihalcea azt kéri Johannistól, tisztázza, milyen mértékben érvényesül a törvénynek azon cikkelye, amely kimondja, hogy a kitüntetést vissza kell vonni a börtönbüntetésre ítéltektől, valamint a más okok miatt, az elismerésre méltatlanná vált személyektől.
A Temesvár Társaság jelezte, összesen hat ilyen személyt azonosítottak: Năstasén kívül a szintén szabadságvesztésre ítélt Miron Mitrea volt közlekedési minisztert, Irina Jianut, a Bákó megyei építkezési szakhatóság volt vezetőjét, Șerban Brădisteanu orvost, Emilian Cutean volt parlamenti képviselőt. A listán található Rodica Stănoiu volt igazságügyi miniszter is, akiről jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy 1989 előtt besúgóként együttműködött a volt kommunista titkosszolgálattal.
A civil szervezet a hét elején tiltakozott az ellen, hogy Johannis visszavonta a múlt csütörtökön Tőkés László európai parlamenti képviselőtől a Románia Csillaga állami kitüntetést, amit az EP-képviselő az 1989-es romániai forradalom 20. évfordulója alkalmából kapott meg Traian Băsescu volt román elnöktől a romániai rendszerváltozásban játszott szerepéért.
Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, miként azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
MTI. Székelyhon.ro

Területi autonómiát! (A székely szabadság napja Marosvásárhelyen)
Marosvásárhelyen a Postaréten, azon a helyen, ahol 1854. március 10-én Török János, Horváth Károly és Gálfi Mihály vértanúhalált szenvedett, harmadszor tartották meg a székely szabadság napját. A székelyeket tegnap délután nem tántorította el sem Dorin Florea polgármester, sem Lucian Goga kormánymegbízott fenyegetése, s nem befolyásolta az sem, hogy az RMDSZ nem állt ki teljes mellszélességgel az esemény mellett: a legóvatosabb – és leghamarabb érkezett – becslések szerint is ötezren voltak jelen, de időközben még számosan érkeztek, így a felvonuláskor minden kétséget kizáróan voltak bő tizenötezren. Az ünnepi beszédek alatt nem történt rendbontás, azután pedig békésen és méltósággal tették meg az emlékműtől a kormánymegbízotti hivatalig, a régi városházáig tartó több kilométeres utat. 
Kántor Attila református lelkész áldását követően közfelkiáltással fogadták el a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs által felolvasott, a székelységnek területi autonómiát követelő kiáltványt. Tőkés Lászlót mint Temesvár hősét köszöntötték a szervezők, „aki nélkül a romániai rendszerváltás még sokáig váratott volna magára”. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke beszéde elején a kiállásával példát mutató egykori marosvásárhelyi polgármesterre, Fodor Imrére és a fekete márciusi incidens után meghurcolt és bebörtönzött Cseresznyés Pálra emlékezett, majd a székely vértanúkat mondotta követendő példának. 
Tőkés László szerint sok tekintetben párhuzamot lehet vonni a százhatvan esztendővel ezelőtti Habsburg és a mai román hatalom között: mindkettő elutasítja a párbeszédet, s erőszakkal próbálja az őket megillető jogaikért szót emelőket elhallgattatni. „Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk, és felemeljük érte szavunkat egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás, politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket” – jelentette ki. Az EMNT elnöke elítélően szólt azon RMDSZ-es tisztségviselőkről, akik nem pártjukat képviselve, hanem magánemberként vettek részt a postaréti megemlékezésen: a székely szabadság napja attól függetlenül, hogy mit állítanak egyesek, igenis olyan „kőkemény politikai esemény”, melyen kötelező részt venni mindazoknak, akik azt mondják, az önrendelkezés megteremtése érdekében tevékenykednek. A tömeg láthatóan egyetértett a Tőkés László által mondottakkal, az RMDSZ nevének említésekor huhogtak, többen árulót kiáltottak. Temesvár hőse elítélte az önfeladó politizálást: ha nem cselekszünk érdekében, a felvidéki magyarok sorsára juthatunk – mondotta, majd a román–magyar kerekasztal összehívását sürgette.
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség igazgatója a román kormányt arra figyelmeztette, ne feledkezzen meg arról: minden állampolgárt azonos jog illet meg, nem teheti meg, hogy egyes őshonos közösségek jelképeit üldözi, illetve olyan közigazgatási átszervezést tervez, amely sértené, korlátozná megmaradásukat.
A Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, Marc Gafarot i Monjo szerint a székelység nem kisebbség, hanem jogokkal rendelkező közösség. Arra biztatta a székelységet, ne kételkedjenek, a közösségek célt fognak érni, majd arról biztosított, ha Katalónia kivívja függetlenségét, nem feledkezik meg rólunk, s harcunkban mellénk áll. A Baszk Nemzeti Párt képviselője, José Mari Etxebarria a székelységet kitartásra buzdította, majd elítélően szólt az Európai Unióról, mondván, nem tesz eleget azért, hogy a kisebbségi sorsra kényszerítettek jogait betartsák. Budafok-Tétény polgármestere, Szabolcs Attila úgy fogalmazott, minden európai népet – s így az Európa határait ezer éven át védelmező székelységet is – megilleti az autonómia, ezért az érte való küzdést nem szabad feladni. Az Erdélyi Magyar Ifjak nevében felszólaló Szőcs Péter a fiatalok kivándorlásának veszélyeire figyelmeztetett, mondván: a munkahelyek hiánya és a megélhetési kilátások csökkenése fokozhatja ezt a tendenciát. A Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt nem tudta végigmondani beszédét, miszerint a székely önrendelkezés vesztésre van ítélve, ha nem cselekszünk érdekében egységesen – az amúgy békés tömeg leárulózta és kifütyülte. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a száz éve közösségünknek megígért jogok életbeléptetését követelte, a helybeli románságot pedig arról biztosította, nem kell félniük az autonómiától, mert az az ő jövőjüket is szolgálja. „Békében, szeretetben, tiszteletben akarunk élni a románokkal. Tiszteletben tartjuk a nyelvüket, a kultúrájukat, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől. Olyan országban élünk, ahol bolhából elefántot, petárdából bombát csinálnak. Hisszük, hogy Románia átszervezésekor a történelmi régiókat tiszteletben kell tartani. Jogunk van azt követelni, hogy a románokkal együtt az erdélyi autonómiát is megvalósítsuk, a románok is akkor lesznek szabadok, ha nem félnek a mi autonómiánktól” – jelentette ki.
A megemlékezés utolsó mozzanataként Izsák Balázs átadta a Gábor Áron-díjat Haáz Sándor zenepedagógusnak, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, a Fili alapítójának és vezetőjének. A zászlókkal és transzparensekkel felvértezett ünneplők tömött sorokban, „székely méltósággal” vonultak a főtérre, hogy átadják a kiáltványt a kormánymegbízotti hivatal képviselőjének. A székely és a magyar himnusz eléneklését követően csendben szétoszlott a tömeg. A rendőrség és a csendőrség többeket arra kényszerített, hogy zászlójuk túl hosszúnak vagy hegyesnek vélt rúdjából törjenek le, s tett azért, hogy ne legyen felhőtlen az ünnep.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bíznunk kell a cselekvés erejében (Sepsiszentgyörgy)
„A székely vértanúk áldozatvállalása figyelmeztet arra, hogy nem lehetünk pusztán elszenvedői a történelmi viharoknak. S csakis akkor leszünk méltók a főhajtásra, ha veszteségeink számbavételével együtt lehetőségeinket is számba vesszük, és közös cselekvéssé formáljuk” – hangzott el tegnap Sepsiszentgyörgyön a Turul téren a székely szabadság napján szervezett megemlékezésen. Mintegy félezren gyűltek össze tegnap délelőtt a Turul-szobornál a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hívó szavára. Hagyományőrző huszárok álltak díszőrséget, a Kónya Ádám Művelődési Ház magyar férfidalárdája pedig a Szózat eléneklésével indította a megemlékezést.
„Szükségünk van mindnyájunk cselekvésére. A közömbösség, fásultság, legyintés soha nem fog nekünk székely szabadságot teremteni. Ha hagyjuk, hogy a diktatórikus hatalom a fejünkre nőjön, és eltűrjük azt, csak bátorítjuk még szörnyűbb megaláztatásunkat” – mondta felvezetőjében Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, majd Szabó Fruzsina tizedikes diák előadásában csendültek fel népdalok. Zsigmond Zoltán történész a székely vértanúk történetét idézte föl, beszélt a szabadságért összeesküvést szervezőkről, a háromszéki mártír hősökről. Előadásából kiderült, miért lett március 10-e a székely vértanúk napja, és bátor önfeláldozásukból miként meríthetünk erőt, hitet a jelenlegi székely küzdelmekhez.
Az ünnepség díszszónoka, Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke szintén a 162 évvel ezelőtt halálra ítélt székely mártírok alakjának, tetteinek felidézésével kezdte beszédét: március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten három vértanút, április 19-én pedig itt, az Őrkő alatt két székely hőst végeztek ki az osztrák önkény képviselői, mindannyian az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját akarták újra fellobbantani. Szólt arról is, az SZNT négy évvel ezelőtt döntött arról, hogy a székely vértanúk emléknapját a székely szabadság napjává nyilvánítja, úgy gondolták, hogy Jókai Mór szavaival élve: ez a nap a „törvényes, szabad és független nemzeti állás” jelképe lehet. 
Ferencz Csaba kitért arra is, hogy nehéz időket élünk, „ha nem is a bitófa árnyéka, de a megfélemlítés, a jogos követeléseink semmibevétele, az ismét visszaszerzett és felemelt szimbólumaink üldözése, az önrendelkezés hiánya itt van közöttünk”, pedig nem igénylünk többet, mint szerencsésebb közösségek szerte Európában és az egész világon: az országon belüli önrendelkezés törvényes formáját, az autonómiát. Nem lehetünk pusztán szemlélői, elszenvedői mások döntéseinek, számba kell vennünk lehetőségeinket, és felelősséget kell vállalnunk. „Kinek kisebb, kinek nagyobb téglát kell raknia abba az építménybe, amelyet közjogi megközelítésben autonómiának, eszmei megközelítésben pedig szabadságnak hívunk. Csakis így állhat össze a közösségi cselekvés nagy építménye. Tartozunk ezzel az előttünk járóknak, de az utánunk jövő nemzedékeknek is” – hangsúlyozta a szónok. Kiemelte, a félelem az önfeladás útja, bíznunk kell a cselekvés erejében.
A szabadság az igazságból fakad, közösséget teremt és tettekre késztet – fogalmazott a megemlékezést záró imájában Dávid György római katolikus plébános. „Tiszta szív, őszinte elköteleződés, bátor kiállás, tettrekészség kell, hogy szabad lehessen az ember. Nem kisajátítani kell, hanem élni, meríteni, táplálkozni vele” – mondotta.
 Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sorskérdések 
„A magyargyalázó szekuscsatorna sorsa fontosabb az RMDSZ-nek, mint egy magyar napilapot ért nyilvános hatósági fenyegetés és támadás?!” – kérdezi a február 27-ei Háromszék, és egyféle válaszként meg kell kérdeznem elsősorban a legolvasottabb napilap főszerkesztőjét, de a kritikusokat is, hogy tényleg eljött az ideje végleg szétverni azt, amit eddig jól-rosszul felépítettünk?! Mit teszünk a helyébe?!
A FIDESZ erdélyi leányvállalataiként futó magyar pártocskák egymással marakodó, tehetségtelen karrieristáit?! A pártszédelgő, szájmagyar politikai kalandorokat, akik már nem is rejtik véka alá hataloméhségüket?! Egyetlen ember messianizmusával akarunk behelyettesíteni egy hatalmas – és megengedem: egyáltalán nem tökéletes – szervezetet?! Teljesen elmúlt a veszélyérzetünk?!  Veszélyben a magyar érdekképviselet minden szinten, de összefogás nincs. A román államhatalom által működtetett úthengerrel szemben egyenként nem tudunk érvényesülni. Ha nem leszünk képesek arra, hogy egymillió magyar ember felsorakozzon egy ügy mögé, hogy szembeálljunk az úthengerrel, akkor minden erdélyi magyart, aki gondolkozik és cselekszik, ez az úthenger el fog lapítani. Elveszünk a román tengerben, a globalizálódó Európában. 
Több hibát, sőt, bűnt tudok felsorolni, mint leheletnyi félsikert az RMDSZ elmúlt huszonöt évének mérlegéből. Lehet azt mondani, hogy a szervezet renegát, korrupt és megalkuvó, de ettől még az erdélyi magyarok több mint kétharmada benne bízik. Főleg a szórványban, ahol nem folytonosan a vészharangokat kongatják, hanem közös célokon és ezek megvalósításán gondolkodnak, hogy élhetővé tegyék az életüket magyarként. Ahol Reményik Sándor hitvallásának – „...a bátorság is sokfajta lehet. Lehet fennhéjázó kardcsörtetés, s lehet ennyi: betöltöm a helyemet…” – valós tartalmat is adnak. Minden bűne, tévedése mellett ez az egyetlen erdélyi magyar párt, amely valamit is kivívott a magyarok számára, amelyik nem lázálmokat kergetett, folytonosan heccelve, egymásnak ugrasztva az ártatlan erdélyi magyar népet. Pártokból, intrikákból, árulásból nincs hiány – csak szavazni nem nagyon van, kire! Az RMDSZ-t – de általában a magyar képviselet létét – elsősorban a megosztottság, a kompromisszumképtelenség, a régi vezetők hatalomhoz való görcsös ragaszkodása veszélyezteti. A megújulás, az egység egyelőre csak üres duma. Az erdélyi magyarság karizmatikus vezetőjének a hiánya mind sürgetőbb problémává válik. Ellentétben ezzel: lenne, kire szavazni, ha tényleg megvalósulna a magyar egység, és végre karizmatikus jelölteket állítanának, nem pedig hatalomleső karrieristákat. Sajnos, nagyon kevesen maradtunk azok közül, akik még hisszük, hogy miután több mint ötven esztendeig tűrtük a kisebbségi sorsot, a megaláztatást, az üldöztetést nyelvünk és fajtánk miatt, érdemes volt 1989 telén, fegyverropogás közepette, egy maréknyi bátor emberrel magyar érdekszervezetet alakítani a román tengerben. A történelem majd megmutatja, melyik lett volna az igazi út, és példásan megbünteti azokat a megélhetési politikusokat, akik megmérgezték a lelkeket és mélypontra vitték első, demokratikusan alakult, kezdetben elsöprő támogatottságú magyar szervezetünk hitelét.
Mindezek után én mégis elmegyek, és rányomom még egyszer – talán utoljára – a pecsétet erre a hervadt tulipánra.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megemlékezés és tiltakozás
Autonómiát Székelyföldnek!
Románia kormánya maradéktalanul tartsa tiszteletben Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentum 15/9. szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét! – olvasható abban a közfelkiáltással elfogadott kiáltványban, amely Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követeli és amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasott fel a Székely vértanúk emlékműve előtt, a székely szabadság napja alkalmából szervezett rendezvényen.
Jelentős csendőrségi és rendőrségi jelenlét mellett kezdődött el tegnap délután a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezés és tiltakozás, amelyre a meghirdetett időpontban több ezren gyülekeztek Marosszékről, Miklósvárszékről, Csíkszékről, Gyergyószékről, Kézdiszékről, Orbaiszékről, Sepsiszékről, Udvarhelyszékről, Aranyosszékről. A Székely vértanúk emlékművénél a parajdi fúvószenekar indulóival és áldással kezdődött, a magyar és a székely himnusz eléneklésével, majd koszorúzással zárult a székely szabadság napi rendezvény, amelyen az 1854-ben, 162 évvel ezelőtt vértanúhalált szenvedett székelyekre emlékeztek. A koszorúzást követően a tömeg a prefektúra elé vonult.
A Fejérvári induló után felcsendült a Vártemplom harangja, illetve a csíksomlyói harang, majd Izsák Balázs olvasta fel az SZNT kiáltványát.
A dokumentum megállapítja: Románia nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit, az Európa Tanács területi autonómiát ajánló 1201/1993-as ajánlását, a kisebbségi keretegyezményt, illetve a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját. Megállapította: "Románia nem veszi figyelembe saját állampolgárainak demokratikusan kinyilvánított akaratát. Mi több, a hatóság nyílt vagy burkolt formában támadja közösségünk választott vezetőit, szimbólumainkat, tényleges és szimbolikus gesztusokkal, megkérdőjelezhető jogi eljárásokkal, a diktatúrára jellemző intézkedések egész sorával kíván félelmet kelteni, eltántorítani követeléseinktől. Korlátozza a szólásszabadságot, a szabad gyülekezéshez való jogunkat".
A kiáltvány szerint van esély a román kormánnyal folytatandó nyílt és őszinte párbeszédre, mert "Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát". A párbeszéd elutasítása viszont a szélsőségek megjelenését bátorítja – olvasható a dokumentumban. "Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!" – zárul a kiáltvány.
A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség pártigazgatója, Marc Gafarot i Monjo Katalóniából, a Baszk Nemzeti Párt küldötte, Jose Maria Etxebarria, Szabolcs Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, Szőcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.
Tőkés László beszédében arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be a "magyarellenes kurzus garázdálkodásait", és egy román–magyar kerekasztal összehívását sürgette. "A székely vértanúk áldozata kitartásra kell kötelezzen bennünket (…), a Székelyföld puszta létét is tagadó (…) Romániában" – jelentette ki az EMNT elnöke, igazat adva Kövér Lászlónak, a magyar országgyűlés elnökének, aki szerint nemcsak a szabad mozgáshoz, de a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
A rendezvényen az SZNT elnöke átadta a Gábor Áron-nagydíjat, amelyet az idén a Szentegyházi Gyermekfilharmóniának és vezetőjének, Haáz Sándornak ítélt a Székely Nemzeti Tanács.
A felvonulás incidensek nélkül zárult. Az SZNT képviselői átadták a kiáltványt a prefektúra képviselőjének, aki megígérte, hogy továbbítja a kormánynak.
A rendezvény végén a Grand Hotel előtt várakozó autóbuszokkal távoztak a messziről jöttek.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Gyógyító lélek
Gocz Elvira útja
Kovászna városnak talán nincs is olyan lakosa, aki ne hallotta volna legalább egyszer Gocz Elvira nevét. Életét a gyógyításnak szentelte, államférfiak, magas rangú katonatisztek, neves művészemberek ápolójaként ismerte meg a világ, és így figyelt fel rá – az Elvira asszony gyermekkorában még nagyközségnek számító – székely szülőváros is, ahonnan háborús nővéri végzettséggel rendelkező fiatalasszonyként a hatvanas években távozott. A XXI. század első évtizedében tért haza felkarolni az elesetteket, támogatni a város egyházi és világi intézményeit. Története igazi Hamupipőke-mese lenne – a nincstelen, árva lány felülemelkedése sorsán, amelybe éppen a körülötte élők kényszerítették –, ha nem villannának fel benne az utolsó percig a hétköznapi valóság sokszor komor kulisszái, és nem maradna el a boldog végkifejlet. Gocz Elviránál erre nem kerül sor, hiszen fiát, akiért az emberfeletti próbatételeket is vállalta, elveszíti a történet végén.
A különleges életutat Gyila Sándor fizikus, a Háromszék napilap munkatársa örökítette könyvbe. A titokzatos kovásznai asszony című, 2013-ban kiadott művet várhatóan idén ősszel Marosvásárhelyen is bemutatják. Több száz vásárhelyit azonban már március elején, a nyugdíjasok nőnapi ünnepségén megérinthetett Gocz Elvira különleges személyisége. A gyógyítás ajándéka mellett énektudásával is kiemelkedő asszony, az egykori monte-carlói tehetségkutató nyertese – akit hét nyelven éneklő Marylin Monroe-hasonmásként is emlegettek, amikor éppen nem az új Mata Harit, a kémnőt látták benne – a kikapcsolódni vágyó időseket ajándékozta meg dalaival. Szerkesztőségünkben tett látogatása, rövid beszélgetésünk talán ez után az élmény után még inkább számot tarthat sokak érdeklődésére.
– Drágám, én három évtizeden át aranytányérból ettem. De ez mit sem számított nekem, hiszen annak idején, kislányként három krumplival a zsebemben indultam útnak. Későbbi életemben csak az volt a fontos, hogy segíthessek, gyógyíthassak. Ez az én küldetésem – foglalta össze Elvira asszony pillanatok alatt a hihetetlen mélységekkel és magasságokkal teli élettörténetet. Jellegzetes francia akcentusával először a gyermekkoráról szólt, azt a pillanatot idézte fel, amikor évekkel édesanyja halála után, nyolcévesen, munka közben, a házuk udvarán meghallotta az égi biztatást: ne sírjál, mert én mindig veled leszek.
Tizenkét éves volt, amikor három sült krumplival a zsebében elszökött otthonról. Részeges apja elől menekült, aki lopásra kényszerítette, és egyszer úgy megverte, hogy kórházba került. Szentgyörgyre vitte a vonat, szolgálónak állt. Szerelmek, házasságok, veszteségek váltották egymást Gocz Elvira életében, volt idő, amikor szövőgyári munkásként dolgozott, közben Moszkvában háborús nővérképző iskolát végzett.
Kettesben a Golgotán
1966-ban következett a nagy fordulat. Harmadik házasságából, az asszonyát női mivoltában megalázó, rendszeresen bántalmazó repülőstiszt férj elől pár éves fiacskájával Nyugatra menekült. A kommunista Romániából érkezett, magát menekültnek vallott tisztfeleséget Olaszországban kémnek nézték. A trieszti menekülttáborban heteken, hónapokon át kínozták. Kibírta. Megtanult olaszul, és nővérként kezdett dolgozni. A következő állomás Párizs volt. Kisfiával a februári hóban gyalogosan vágott át az Alpokon. Francia földön emigráns nővérként dolgozott, közben kabarékban énekelt, és, hogy gyerekét eltarthassa, takarítói munkát is vállalt. Már franciaországi letelepedése elején jótékonysági munkára is jelentkezett a Francia Vöröskeresztnél, később pedig a Medecins du Monde szervezetnél. Tíz év múlva kapta meg a francia állampolgárságot. Ezt követően, egy ausztráliai turnéról visszatérve egy álláshirdetésből értesült arról, hogy az angol királyi házhoz ápolónőt keresnek. 160 jelentkező közül választották ki. Tíz évig gondozta a windsori hercegnőt, élete végéig mellette volt.
Az emberiség legjobb szolgálója
A hercegnő halála után sorra nyíltak meg Gocz Elvira előtt a világ különböző tájain élő hírességek otthonába vezető ajtók. A volt francia államelnök, Mitterrand családja, Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár, a kuvaiti királyi udvar, a Rothschild család, Mihály román király, egy spanyol hercegnő, híres színészek, színésznők – közöttük Sophia Loren –, írók, üzletemberek bízták rá testi, lelki egészségük védelmét. Az 1989-es romániai forradalom kitörésekor ott hagyta kuvaiti állását, és csatlakozott az Orvosok Határok Nélkül szervezethez. December 22-én érkezett Romániába, a lövöldözések közepette hozta a segélyeket és biztosított orvosi ellátást a sebesülteknek, később pedig, Kuvaitba visszatérve, jótékonysági műsorokban szerepelve kért segítséget a nélkülöző gyerekek számára. Elvira asszony munkáját számos kitüntetéssel ismerték el, 1978-ban Párizsban vehette át a Tisztikereszt az Emberiség Legjobb Szolgálóinak kitüntetést, a kuvaiti nemzetközi nőegylet is értékes emléktárggyal jutalmazta munkáját.
Az új évszázad első évtizedében tért haza Kovásznára, ahol a kiválasztottak nagylelkűségével "szórta" a pénzt, a református, a katolikus, az ortodox egyházat, az iskolákat, egy óvodát, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthont, a városi, majd a szívkórházat és a mentőállomást is adományokkal segítette, és ő finanszírozta a városközpontban található borvízforrás fölötti monumentális építmény létrehozását is. 2005-ben Kovászna díszpolgárává választották, azóta is legtöbb idejét szülővárosában tölti, bár egészségi okokból mindegyre Párizsba kell utaznia.
A kalandos életút egyes állomásait – a trieszti megpróbáltatásokat, a franciaországi újrakezdést, a hírességek közelében töltött időt – felvillantó beszélgetés végén azt tudakoltam Elvira asszonytól, hogy melyik páciense maradt meg legélénkebben az emlékezetében, és ha elölről kezdhetne mindent, megpróbálná-e másként alakítani a történéseket.
– A legnagyobb feladat a Fehér Házban várt rám. Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár Mexikóban kellően meg nem sütött csirkétől szalmonellát kapott, őt kellett kezelnem. A későbbiekben az étrendjét, táplálkozási szokásait is átalakítottam. Olyan tanácsokkal láttam el, amelyeket a mai napig igyekszem mindenkinek átadni. Egyrészt arra szoktattam, hogy naponta nem háromszor, hanem ötször kell étkezni. Pérez de Cuéllar azt fogyasztotta, amit én, persze, én előtte mindig megkóstoltam az ételt. Ugyanakkor azt tanácsoltam neki, hogy minden reggel igyon meg egy nagy bögre meleg vizet citrommal… Meggyőződésem, hogy patikában kapható gyógyszerek nélkül, természetes gyógymódokkel sokféle betegség megszüntethető. A tapasztalataim azt mutatják, hogy a világon nagyon elterjedt a patkóbélrák. Van egy receptem, ami ez ellen kitűnően véd. Azt szeretném, ha ezt majd a vásárhelyi közönség is meghallgatná, lejegyezné… Az előbbi kérdésére visszatérve, nem tudom, hogy másként tennék-e valamit, ha újrakezdhetném az életem. De az biztos, hogy mindenképpen gyógyítanék…
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Folytatódik a Téglás Erasmus+ projektje
A török siker titka
Törökországi tapasztalatcserével folytatódott a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum által elnyert Erasmus+ projekt, melynek keretében 52 diáknak és 10 pedagógusnak van lehetősége betekintést nyerni a máltai, német-, török- valamint magyarországi turisztikai szakképzésbe.
A 2015–1–RO01–KA102–014625 számú Erasmus+ projekt címe Pincérek és vendéglátó személyzet szakmai fejlesztésének kiértékelő eszközei, így a hangsúlyt elsősorban a minőségi képzésre, az ennek során alkalmazott értékelési eszközökre fektetik. A nyolcnapos törökországi tapasztalatcserén a dévai magyar iskolaközpont három pedagógusa: Fodor Edit projektmenedzser, Dincă Raluca román és Michi Anamaria angol szakos tanárok vettek részt. Az Égei-tenger partján fekvő Fethiye üdülőváros Tourism Training Center-ének vendégszeretetét élvezve alkalmuk nyílt megismerni a török oktatási rendszert, a szakoktatásban alkalmazott elveket és értékelési eszközöket, valamint a török tengerparti turizmus sikerének titkát. Engem személy szerint nagyon érdekelt, hogy a Mugla tartományban fekvő, 70 ezer lakosú Fethiye város hogyan képes évente egymillió vendéget vonzani, fogadni. Kétségtelen, nagyszerű természeti és kulturális vonzerővel rendelkezik a település, de ez mifelénk is fellelhető. A választ azonban a helyiek mentalitásában leltem meg. Elég volt télen végigsétálni a városon, a part mentén, a helybeliek között lenni, hogy felismerjem sikerük titkát: mentalitás, hozzáállás, szolgálatkészség. Melegszívű emberek, akik mindenüket értékesíteni tudják. Mindent megbecsülnek, minden értéket kamatoztatnak. Még a szemeteskukát is virágtartókkal burkolják, a látvány kedvéért. Rengeteg mellékszolgáltatás vonzza az odalátogatót. Különleges extrémsportokat gyakorolnak. Azon igyekeznek, hogy a vendég visszavágyjon arra a vidékre. Nagyon óvják és becsülik értékeiket, és nem utolsósorban végtelenül nagy hangsúlyt fektet a török kormány az oktatásra. Egyszerű összetételű tankönyvekből arra következtettem, hogy csupán a lényeget közvetítik, nem terhelik túl a diákokat. A szakoktatás területén magasan képzettek, mivel nem a sokoldalú képzés az elvük, mint Romániában. Középiskoláikban 130 szakmában, egyébként a fomális és non-formális oktatásban 576 szakmában nyújtanak 2-es, 3-as, valamint 4-es színtű szakképzést – fogalmazta meg tömören tapasztalatát Fodor Edit tanárnő. Elmondta továbbá, hogy a program folytatásaként június–július folyamán 2 tanerő kíséretében 20 diák gyakorlatozhat egy hónapot Törökország tengerpartján,  5 csillagos szállodákban, az Orka Sun Life és a Green Forest Hotelekben.
Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad)

Érzések, történetek, hangulatok őrzője a Nyehó
Az egykori New York szállóról készítettek dokumentumfilmet a JZSUK diákjai
Fehéren fénylő, hatalmas csillárok, impozáns pilaszterek, díszes párkányzat, ropogósra vasalt, vakító fehér terítők az egyszerű, elegáns hátasszékekkel ellátott sötét ebédlőasztalokon. A háttérben, egy árkádnyílásban földig omló függöny – mindez csak néhány eleme a látványnak, amely az egykori New York szálló éttermébe belépő vendéget fogadta, és amely ismét megelevenedett a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium egyik diákcsapata által készített, nem mindennapi dokumentumfilmben.
Ma már a romlás és enyészet uralkodik az egykor oly impozáns épületben, tátongó lyukakkal a padlóban és a falakban, amelyekről száz meg száz helyen hámlik festék és vakolat. A csillárok már többnyire fénytelenül, élettelenül lógnak, bár az 1895-ben átadott szálloda volt az első középület a városban, amelynek saját generátor által biztosított áramellátással rendelkezett.
A New York fénykorának és szomorú jelenének képei mozgalmas, az egyes részletek erős kontrasztjai folytán hatásos snittekben váltakoznak a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium néhány diákja által készített dokumentumfilmben.
Az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket program keretében versengő diákcsapat a jobb sorsot érdemlő egykori Nyehót fogadta örökbe, és hónapokig dolgozott a helytörténetben fogalommá vált épületről szóló filmen. Ebben a Budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum jóvoltából rendelkezésükre bocsátott, forrásértékű fotókkal elevenítik fel a szálloda és étterem szebb napjait, de megszólaltatnak olyan kolozsvári lakosokat is, akik még megtapasztalhatták a New York utódjának, a szintén nevezetessé vált Continentalnak a fénykorát, amely híres volt előzékeny, jól képzett, vendégközpontú pincéreiről.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Érdemrendügy: Tőkés pártján a magyar kitüntetettek
Egyöntetűen elítélik a Románia Csillaga érdemrend lapunk által megkérdezett magyar birtokosai, hogy Klaus Johannis államfő megfosztotta magas rangú román állami kitüntetésétől Tőkés Lászlót. Eckstein-Kovács Péter jogász-politikus populista, gyáva intézkedésnek, Kolozsváry Zoltán marosvásárhelyi mérnök, egyetemi tanár elfogadhatatlannak, Puskás Bálint alkotmánybíró észszerűtlennek, Nagy Ágnes közgazdász pedig helytelennek tartja az államelnök döntését. Szerintük ugyanakkor nem segítenének az ügynek azzal, ha tiltakozásképp önként visszaadnák az érdemrendjüket. Többségük egyébként támogatja, hogy megvonják az elismerést azoktól a személyektől, akiket különböző bűncselekmények miatt jogerősen elítéltek, és emiatt méltatlanná váltak a kitüntetésre.
Amit Klaus Johannis művelt Tőkés László kitüntetésének visszavonásával, az szégyen – szögezte le érdeklődésünkre Eckstein-Kovács Péter. Lapunk arra volt kíváncsi, miként kommentálják az államfő egy héttel ezelőtt bejelentett döntését azok az erdélyi magyar és magyarországi személyiségek, akik az elmúlt években ugyancsak megkapták a Románia Csillaga érdemrendet. Amelynek lovagi fokozatát Traian Băsescu elnök 2009-ben, a romániai forradalom kirobbanásának húszéves évfordulóján éppen egykori tanácsadója javaslatára ítélt oda a volt temesvári lelkésznek a rendszerváltozásban játszott történelmi szerepéért.
Eckstein-Kovács a Krónikának elmondta, lehet vitatni Tőkés László különböző politikai nyilatkozatait, csakhogy az EP-képviselő nem ezekért kapta a kitüntetést, sőt – a védhatalmi státus szorgalmazásával – olyasmit se mondott, ami ne férne bele a szólásszabadság kategóriájába. „Populista és gyáva intézkedésnek tartom Johannis lépését, amellyel felsorakozott a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) az érdemrend visszavonása érdekében folytatott nemtelen és minősíthetetlen kampánya mögé” – jelentette ki az RMDSZ volt szenátora.
A kolozsvári jogász-politikus szerint az államfő ködösített, amikor az érdemrend becsületbíróságának javaslatára és a legfelsőbb bíróság ítéletére hivatkozva vonta vissza az érdemrendet, ezek a döntések ugyanis semmire sem kötelezték az elnököt. Románia elnökének ugyanis kizárólagos hatásköre kegyelemben részesíteni, kitüntetni, illetve megfosztani valakit az érdemrendjétől, és mindez egyszemélyes döntése, amit nem kell magyaráznia.
Kérdésünkre Eckstein-Kovács elmondta, szerinte nem segítene azzal, ha visszaadná a neki 2009-ben odaítélt Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet elnöki tanácsosként Băsescutól kapott, akivel szemben nincsenek olyan fenntartásai, mint Johannisszal szemben. A volt kisebbségügyi miniszter természetesnek tartaná, hogy azokat fosszák meg az elismeréstől, akiket különböző bűncselekmények miatt jogerősen elítéltek, és emiatt méltatlanná váltak a kitüntetésre.
Elfogadhatatlannak tartja Johannis döntését Kolozsváry Zoltán marosvásárhelyi mérnök, egyetemi tanár is. Szerinte Tőkés László semmi olyasmit nem tett, ami indokolná érdemrendjének visszavonását. „Nem tartom elfogadhatónak, hogy bárki visszavonja azt a kitüntetést, amit egy rendszerváltással kapcsolatos munkáért kapott, erre nincs elfogadható magyarázat. Sajnos Romániában nagyon messze állunk a normális körülményektől” – jelentette ki lapunknak a feltaláló, aki 2000-ben a Nemzetközi Hőkezelő- és Felületkezelő Szövetség akkori elnökeként kapta meg az érdemrend lovagi fokozatát.
Kolozsváry Zoltán közölte, mivel „a politika más dolog”, ő pedig tudományos munkájáért kapta, nem gondolt arra, hogy visszaadja a kitüntetését, ettől függetlenül elítélendőnek és helytelennek tartja a Tőkéssel szembeni eljárást. A marosvásárhelyi mérnök kérdésünkre magától értetődőnek nevezte, hogy automatikusan el kellene veszítenie az állami kitüntetését annak, aki bármilyen módon megsértette a törvényt. Megjegyezte viszont azt is, hogy az emberekben rengeteg kétség merül fel: vajon a jelenlegi, „kampányszerű” korrupcióellenes tevékenység valóban a korrupciót akarja megfékezni, vagy egy politikai hatalom megnyilvánulása.
„Rendkívül szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, ami az utóbbi időben szép hazánkban történik, mert az ember elvesztette a bizalmát mindabban, ami a hatalommal és a politikával kapcsolatos. A józan ész azt sugallja, hogy köztörvényes bűnözők semmiféle kitüntetést nem tarthatnak meg, ám felmerül az emberben, tényleg köztörvényes bűnöző-e mindenki, akit elítélnek ebben az országban” – állapította meg Kolozsváry Zoltán.
Hasonló véleményen van Puskás Bálint Zoltán alkotmánybíró is. A Románia Csillaga érdemrend birtokosa megjegyezte, bármilyen kitüntetést már véghezvitt cselekedetért adnak, utólag pedig csak abban az esetben lehetne visszavenni, ha kiderül, hogy az a tett állam-, alkotmányellenes volt, vagy a kitüntetett úgy hajtotta végre, hogy bűncselekményt is elkövetett. „Nem volna szabad elvenni egy érdemrendet a birtokosa későbbi kijelentéséért. Én például azért részesültem az érdemrendben 2012-ben, mert alkotmánybíróként leszavaztam a nyugdíjak lefaragását. Ezek szerint ha most valaki azt mondaná, hogy a nyugdíjakat mégis csökkenteni lehet, akkor vissza kellene venni tőlem a kitüntetést? Nem tartanám észszerűnek” – jelentette ki a Krónikának a bukaresti taláros testület tagja.
A volt RMDSZ-es szenátor sem hiszi, hogy segítene, ha visszaadná a kitüntetését, sőt szerinte gesztusa negatív visszhangot váltana ki a társadalom körében. „Viszont ahogy a magyar társadalom is tiltakozik a döntés ellen, úgy megteszem én is, pedig alkotmánybíróként nem szoktam megszólalni ilyen ügyekben. Tudomására kell hozni mindenkinek, hogy nem tartjuk szabályos és észszerű dolognak a kitüntetés visszavonását” – szögezte le Puskás Bálint.
Az alkotmányjogász szerint korrupciós bűncselekmény elkövetése esetén is ki kell vizsgálni, mindez mennyiben vonja maga után az érdemrend visszavonását, szerinte ugyanis nem lenne szabályos eljárás, normális megoldás, ha minden elítéltet automatikusan megfosztanának az állami elismeréstől. „Ki kellene vizsgálni, mennyire áll összefüggésben a bűntény azzal a cselekedettel, amiért az érdemrendet kapta valaki. Ha például olimpiai aranyat nyertem, majd utólag raboltam, azért még nem kellene elvegyék az érmemet” – szögezte le Puskás Bálint.
Nagy Ágnes közgazdász, a román jegybank (BNR) igazgatótanácsának tagja az ügyben azt kifogásolja, hogy nem egyforma mérce alapján döntik el, kit tartanak érdemesnek a kitüntetésekre, illetve kitől vonhatják azt vissza. Szerinte egységes „mértékegység” alapján kellene kezelni, mi történik, ha valaki méltatlanná válik az érdemrendre. „Én például a pénzügyi stabilitás célja érdekében kifejtett monetáris politika terén elért eredmenyekért kaptam a Románia Csillagát. Ezek szerint ha valamikor megszűnik az ország pénzügyi stabilitása, akkor tőlem visszavonják a kitüntetést?” – tette fel a kérdést a közgazdász.
A Krónika több más kitüntetett álláspontját is kikérte a témában, sokan azonban elhárították a véleménynyilvánítást. Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója arra hivatkozva nem kívánta kommentálni az érdemrend-ügyet, hogy a Románia Csillaga kitüntetést 2000-ben Emil Constantinescu elnöktől, más körülmények között, más kormány alatt, illetve kulturális, nem pedig politikai tevékenységéért kapta.
Borbély László képviselőt és Markó Béla szenátort (mindketten 2004-ben kapták meg a Románia Csillaga lovagi fokozatát) többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült elérnünk, Kelemen Hunor írásban eljuttatott kérdéseinkre nem válaszolt. Az RMDSZ elnöke – akinek 2000-ben ítélték oda az állami kitüntetés parancsnoki fokozatát – ugyanakkor 2013-ban és most is elfogadhatatlannak minősítette, hogy bármilyen ürüggyel vissza lehessen vonni Tőkés Lászlótól az 1989-es forradalomban betöltött szerepéért kapott román állami érdemrendet.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár),

Van remény az együttműködésre
Bemutatkoztak a marosvásárhelyieknek is a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNK) helyi és magyarországi képviselői a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros (RMGE-Maros) székházában csütörtökön megtartott konferencián, amelyen az RMGE-Maros elnöke, valamint a Marosvásárhelyért Egyesület elnöke is az együttműködési lehetőségekről beszélt.
Csík László, az MNK akvizíciós tanácsadója emlékeztetett, a MNK Zrt.-t a magyar állam és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hozta létre a magyar állam külkereskedelmi stratégiájának megvalósítójaként.
Arra a kérdésre, hogy az MNK az erdélyi gazdatársadalmat tudja-e sajátos tevékenységével támogatni, Csík László és a marosvásárhelyi regionális képviselet irodavezetője, Lázár Balázs elmondta, keresik a lehetőségeket, hogy a tevékenységbe bevonják a határon túli élelmiszerfeldolgozókat, termelőket. A cél az, hogy az erdélyi gazdák úgy működjenek, mintha az anyaországban tevékenykednének. Beszéltek arról a körútról is, amelyet jelenleg terveznek a Kárpát-medencében a lehetséges partnerek tájékoztatására, és megígérték, hogy pályázati kiírások is lesznek, amelyeket a magyar állami költségvetési keretből finanszíroznak.
Az eseményen Csomós Attila, az RMGE-Maros elnöke mutatta be a szervezetet, utalva arra, hogy a harminckét ide tartozó gazdakör ezernél több tagja nagy reményekkel tekint az MNK-val való együttműködés elé. Hasonlóan vélekedett Portik Vilmos, a Marosvásárhelyért Egyesület elnöke, a Vásárhelyi Forgatag főszervezője, aki elmondta: a fesztivál négy éve alatt 130 ezernél több résztvevő fordult meg a rendezvényeken, s azok lehetőséget nyújtottak és nyújtanak a továbbiakban, hogy a feldolgozók, élelmiszertermelők is bemutatkozhassanak a nagyközönség előtt. Egyfajta értéktárat kívánnak létrehozni a megyeközpont és vonzáskörzete területén a termelők, gazdálkodók bevonásával.
Bakó Zoltán. Krónika (Kolozsvár)

Jószomszédi iszony
Újfent megbizonyosodhattunk arról, hogy Románia meglehetősen sajátosan értelmezi a jószomszédi viszonyt és a stratégiai partnerséget.
Legalábbis jó szomszédok és stratégiai partnerek között nem túl gyakran fordul elő, hogy egyik ország indoklás nélkül hosszú évekre kitiltja a területéről a másik ország parlamentjének egyik tagját.
Függetlenül attól, hogy ki mennyire ért egyet a Jobbik politikájával és retorikájával (jelen sorok szerzője például enyhén szólva nem igazán), az, hogy Románia ismét, ezúttal három évre tiltotta ki az országból Szávay Istvánt, a párt alelnökét, a legkevésbé sem a felhőtlen barátság és szivárványos, jó viszony ismérve.
Főleg úgy, hogy érdemi magyarázattal és indoklással nem szolgált, csak sejthetjük, hogy ezúttal is a két évvel ezelőtti, egy évre szóló kitiltás semmitmondó, konkrétumokat nélkülöző indoklását hallhatjuk majd, miszerint olyan szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezet tagja, amely Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyezteti. Pedig ilyen alapon, ha a kölcsönösség elvét akarná alkalmazni, Magyarország – csak nagyon kis túlzással – jóformán a fél román parlamentet kitilthatná a területéről kóros, a józan ésszel és a normalitással notóriusan szembe menő magyargyűlölet és sovinizmus miatt.
Gondoljunk csak a magyar nyelv, illetve a magyar jelképek, valamint a magyar szervezetek betiltására vonatkozó törvénytervezetekre, esetleg a román nemzeti jelképek „semmibe vételét" bűncselekménnyé nyilvánítani akaró, vagy – az autonomista „propagandát" kiszűrendő – a magyarországi televíziós csatornák kötelező román nyelvű feliratozását bevezetni szándékozó jogszabály-kezdeményezésekre.
Amíg nem derül fény olyan, kétségbe vonhatatlan bizonyítékokra, miszerint Szávay tevékenysége tényleg konkrétan veszélyezteti Románia nemzetbiztonságát, azt kell vélelmeznünk, hogy kitiltása Bukarest azon igyekezetébe illeszkedik, hogy megnehezítse a kapcsolattartást az anyaország és a romániai magyar közösség tagjai között még akkor is, ha csupán egy ellenzéki politikus erdélyi látogatásáról van szó.
De ha esetleg kerül is ilyen bizonyíték, az sem jelenti azt, hogy Bukarest barátságosan viselkedik a magyarokkal. Semjén Zsolt kormányfő-helyettes a héten arról beszélt: Románia nyomást gyakorol a magyar konzulok számának csökkentése érdekében. Mint ismeretes, a konzuli tevékenység egyik legfőbb tárgya jelenleg a honosítás, illetve a honosított erdélyi magyarok anyakönyvi eseményeinek iktatása.
Bukarest ugyanakkor a jelek szerint annak ellenére is egyre kevésbé nézi jó szemmel a könnyített honosítás intézményét, hogy Románia is ipari mennyiségben biztosít román állampolgárságot a moldovaiaknak. Úgy tűnik, a román illetékesek továbbra is olyan rizikófaktorként, potenciális belső ellenségként tekintenek a romániai magyar közösségre, amelynek „veszélyességét" tovább növeli, hogy tagjai anyaországukkal immár tömegesen állampolgári viszonyba is kerülnek, így adott esetben ilyen alapon is felléphet az érdekükben az őket a román hatóságok részéről érő jogsérelmek ellen.
Ezért próbálja akadályozni a kapcsolat elmélyítését a konzulok számának csökkentését követelve, illetve megtagadva a nagyváradi és a marosvásárhelyi konzuli irodák megnyitását. Ami egyértelműen kettős mérce alkalmazása olyan körülmények között, hogy Bukarest Moldovában is rengeteg konzulátust nyitott és Ukrajnában is növelni kívánja azok számát.
Mindez a jelek szerint a román hivatalos szervek alapértelmezett működése, amely kormányoktól és pártpolitikai színezettől független – hiszen jelenleg hivatalosan pártok fölötti, „szakértői" kormány vezeti Romániát, az apparátus mégis ugyanolyan barátságtalan gesztusokat tesz mind a romániai magyar közösség, mind Magyarország felé, amilyenek a sovinizmust a politikai fősodorba visszaemelő szociálliberális Ponta-kormány idején is megszokottak voltak.
Pedig hát a magyar ügy nem Románia kizárólagos belügye – bármennyire is szeretné azt a román diplomácia a ceauşescui fasiszta kommunizmus retorikáját alkalmazva annak feltüntetni –, hiszen azt nemzetközi egyezmények szabályozzák, bár tény, hogy ezek alkalmazását Románia annak ellenére is következetesen elmulasztja, hogy ratifikálta őket.
Úgyhogy ideje lenne végre nyíltan, a legmagasabb politikai vezetői és diplomáciai szinteken is kibeszélni a vitás ügyeket. Felhívva egyben a legszélesebb nemzetközi közvélemény figyelmét is – bár ez ma a migránsválság miatt nem tűnik könnyű feladatnak – arra, hogy Románia a magyar–román viszony rontására, az őshonos magyar közösség jogainak csorbítására próbálja kihasználni azt a „kegyelmi állapotot", hogy stratégiai fekvése nyomán az Oroszország és a Nyugat között fennálló konfliktus kapcsán ő lett az Egyesült Államok és a NATO üdvöskéje a térségben.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

„A székely szabadságot éhezzük!”
Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követeli a székely szabadság napja alkalmából szervezett marosvásárhelyi tüntetés kiáltványa, melyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke olvasott fel csütörtökön a székely vértanúk emlékműve előtti megemlékezésen.
A körülbelül hétezer résztvevő által közfelkiáltással elfogadott dokumentum leszögezi: a székelység mindaddig fenntartja jogi követeléseit, amíg a Székelyföld státuszát megnyugtató módon törvény garantálja. A tüntetés résztvevői követelték, hogy a történelmi Székelyföld alkosson sajátos hatáskörökkel felruházott önálló fejlesztési és közigazgatási régiót, és ezt a közjogi státuszt a Székelyföld autonómiastatútuma szavatolja.
Kezdeményezték, hogy a román kormány folytasson párbeszédet a Székelyföld jogállásáról a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és a székely önkormányzatokkal. Azt is követelték ugyanakkor, hogy Románia maradéktalanul tartsa tiszteletben Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentumnak arra a szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét. A székely szabadság napja marosvásárhelyi rendezvénye résztvevőinek nevében megfogalmazott dokumentum megállapítja: Románia, nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit.
Hangsúlyos karhatalmi jelenlét a Postaréten
A marosvásárhelyi rendezvény a csendőrség és a rendőrség erőinek hangsúlyos jelenléte mellett kezdődött el a székely vértanúk emlékművénél, ahol a meghirdetett időpontban több ezren gyülekeztek, a parajdi fúvószenekar indulóit hallgatva. Az Erdély minden pontjáról érkező tüntetők elsősorban székely zászlókat és településneveket jelző táblákat hoztak magukkal, de egy transzparens a merényletkísérlettel vádolt kézdivásárhelyi férfiak képét mutatta, azzal a román és angol nyelvű felirattal, hogy „Vád: terrorizmus, bizonyíték: magyar!".
Az emlékmű mellé állították fel a Romániából kitiltott Szávay Istvánnak, a Jobbik alelnökének az életnagyságú képét. A helyszínre tartó tiltakozók szerint a rendőrség a Székelyföld felől Marosvásárhelyre tartó autóbuszok mindegyikét leállította, és az autóbuszvezetőknek nemcsak a személyi okmányait, hanem a telefonszámát is elkérte. A postaréti megemlékezésen helyszínelő rendőrök felszólították a tüntetőket, hogy távolítsák el a székely zászlók rúdjának a hegyes végződését.
„Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk!"
A rendezvényen elsőként felszólaló Izsák Balázs után Tőkés László az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szólt a körülbelül hatezer résztvevőhöz. Az európai parlamenti képviselő beszédében az elmúlt negyedszázad „önfeladó" politizálását bírálta, és az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdított. „Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk" – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
Az EMNT elnöke szerint a románok és magyarok is kisebbségbe juthatnak saját hazájukban, az európai nemzetek saját kontinensükön, ha nem becsülik jobban a szülőföldjüket. Tőkés László „a magyarellenes kurzus garázdálkodásainak" beszüntetésére szólította fel a román kormányt, és egy román–magyar kerekasztal összehívását sürgette.
„A Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk és felemeljük érte szavunkat egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket" – fogalmazott az EMNT elnöke.
Árulónak nevezték Biró Zsoltot
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke arra mutatott rá, hogy a székely autonómia nem válhat a megosztás eszközévé, mert akkor a közös ügy vesztésre van ítélve. „Az önrendelkezés nem pártokról, nem politikusokról szól, hanem önökről. Ha ezt megértjük, lesz autonómiánk. Ha nem, még sokszor kell összegyűljünk" – zárta beszédét a politikus, akit többször is kifütyült és leárulózott a tömeg.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arra mutatott rá, hogy a székelyek törekvései nem a románok ellen, hanem a közösség megmaradásáról, jövőjéről szólnak. „Békében, szeretetben, tiszteletben akarunk élni a románokkal. Tiszteletben tartjuk a nyelvüket, a kultúrájukat, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől. Olyan országban élünk, ahol bolhából elefántot, petárdából bombát csinálnak. Hisszük, hogy Románia átszervezésekor a történelmi régiókat tiszteletben kell tartani. Jogunk van azt követelni, hogy a románokkal együtt az erdélyi autonómiát is megvalósítsuk, a románok is akkor lesznek szabadok, ha nem félnek a mi autonómiánktól" – fogalmazott beszédében Szilágyi, aki – arra utalva, hogy az RMDSZ részéről egyetlen politikus sem vállalta, hogy felszólal a rendezvényen – szégyenletesnek nevezte, hogy „nem vagyunk mindannyian jelen".
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója beszédében elfogadhatatlannak nevezte, hogy 2016-ban az Európai Unió egyik tagállamában, Romániában korlátozzák a székelység jogait és a nemzeti jelképek használatát. „Mindez Klaus Johannis elnöksége ideje alatt történik, aki maga is kisebbségi. Javult a helyzetetek a megválasztása óta?" – tette fel a kérdést Dauwen, melyre a tömeg hosszan tartó füttyszóval válaszolt.
Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, majd hangsúlyozta, sajnálatos, hogy minden évben vissza kell jönni, és ugyanazt kell követelni.
„Erdély semmit nem ér az erdélyi magyar kultúra nélkül. Erre büszkének kell lenni. Meg fogjuk mutatni Romániának és a világnak, hogy a mi megmozdulásaink demokratikusak és eszmékben gazdagok, mert előbb vagy utóbb a reményeink valósággá válnak" – fogalmazott a katalán politikus.
José Mari Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta beszédében. „Amikor két közösség próbál békésen egymás mellett élni, elengedhetetlen a bizalom. Meg kell értetni, hogy az autonómia egyet jelent a hatékony közigazgatással, a demokrácia és az állami közszolgáltatások minőségének a növelésével" – fogalmazott Etxebarria.
A beszédeket követően több ezren indultak el a Postarétről a prefektúra fele, a parajdi rezesbanda kíséretében. A székely zászlókkal felszerelt, „Autonómiát! Autonómiát!" skandálók tömege a forgalom elől lezárt Szent György utcán át haladva a kormányhivatal főtéri épülete előtt állt meg, ahol a szervezők küldöttsége átadta a megemlékezésen elfogadott petíciót a prefektúra képviselőjének.
A ezek után résztvevők rendbontás nélkül elhagyták a teret. Bár korábban – a demonstrációt megelőző jogvitára hivatkozva – Maros megye prefektusa azt hangoztatta, hogy „nem tekinti engedélyezettnek" a felvonulást, a karhatalom nem próbálta a járdára szorítani a tüntetőket, mint két évvel ezelőtt, amikor ebből dulakodás alakult ki, hanem félpályás forgalomkorlátozással biztosította szabad mozgásukat.
Ciprian Călușer, a rendezvényt nagy erőkkel biztosító csendőrség mobil egységének szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a Székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezés és a résztvevők elvonulása rendbontás nélkül történt.
Megerősítette azt a más településekről buszokkal érkezett demonstrálóktól származó értesülést, miszerint a hosszabb, vastagabb zászlórudakat már a megemlékezés előtt elkobozták a résztvevőktől, mint mondta, „elővigyázatosságból”. Arról, hogy a városközpontba vonulás és a megyeháza előtti tüntetés során történt-e bármilyen incidens, a csendőrség a következő napokban közleményt tesz közzé – mondta a szóvivő.
Támogató üzenet a magyar kormánytól
A miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága csütörtökön jelezte: támogatja az SZNT által szervezett marosvásárhelyi felvonulást. A budapesti kormány álláspontja szerint a különböző autonómiaformák, amelyekkel más európai kisebbségek rendelkeznek, járnak a székelyeknek, és járnak valamennyi külhoni magyar közösségnek. „A nemzetpolitikai államtitkárság támogatja a székelység törekvését, hogy anyanyelvét és szimbólumait szabadon használhassa, ugyanakkor a leghatározottabban elítéli a Székelyföld önkormányzati vezetői, polgármesterei ellen irányuló román hatósági fellépéseket" – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Krónika (Kolozsvár)

Magyar rendezvények tíz éve Nagyszebenben
Kiállításmegnyitóval, filmvetítéssel és színházi előadással ünnepeli fennállásának 10. évfordulóját a Nagyszebeni Magyar Kulturális és Ifjúsági Központ. 
Az intézményt 2006. március 11-én avatták fel, jelenleg a nagyszebeni református egyházközség Sörház utcai ingatlanjában, a második emeleten működik.
Az eltelt tíz év alatt a központot működtető nagyszebeni HÍD egyesület számtalan kulturális eseményt szervezett meg a térségben, elég ha csak az Ars Hungarica nevű, évente sorra kerülő rendezvénysorozatot, a térség legnagyobb magyar vonatkozású kulturális fesztiválját említjük, amelynek idén ősszel már a 11. kiadását szervezik meg.
A központ megnyitásának évfordulóján, pénteken 16 órakor Kovács László Attila és Ádám Gyula közös, Képek Oltszakadátról című fotókiállításának megnyitójára kerül sor a nagyszebeni Tanács Toronyban. A kiállítást Serfőző Levente, a HÍD egyesület elnöke és Louis Guermond helyi kritikus nyitja meg a művészek jelenlétében. A kiállítás anyaga fotótáborokban készült, 2014-ben az oltszakadáti közösséget meghívták a budapesti Polgárok Házába, és ez a kiállítás is része volt a bemutatkozásnak. Azóta több, magyarországi helyszín fogadta a tárlatot, most került haza. A nagyszebeni kiállítást egy sepsiszentgyörgyi követi, majd Csíkszeredában és más erdélyi városokban szeretnék bemutatni a képeket.
A tárlatnyitó után 17 órától az érdeklődőket a Habitus Könyvesboltban várják, ahol levetítik a Tüskevár című ifjúsági film új változatát. A Fekete István ismert ifjúsági regényéből készült film két nyolcadikos fiú nyári vakációját írja le a Kis-Balaton környéki nádasban. A regény egyike volt Magyarország 12 legnépszerűbb könyvének a 2005-ös A Nagy Könyv elnevezésű szavazáson. 2011-ben Balogh György rendező és Gulyás Ákos operatőr elkészítették az 1966-os filmsorozat remake-jét, az alkotást Nagyszebenben román felirattal vetítik. Este 7 órától a Sörház utcai kulturális központ Kis Színház (Teatrul Mic) nevű előadótermében Blénessy Enikő színművésznő 7 című színházi előadását tekinthetik meg a szebeniek.
„Gyermekkorom óta elvarázsol az emberi természet sokszínűsége. Minden jónak vagy rossznak ítélt cselekedet mögött keresem az okot, próbálom megérteni a szavakkal burkolt valós gondolatot, az ember legmélyebb, legrejtettebb lényegét, azt a pontját, ami őt igazából mozgásba lendíti” – fogalmaz az előadás ismertetőjében a színésznő. A produkció a fő embertípusokat igyekszik bemutatni a közönségnek. Blénessy Enikő Gyergyószentmiklóson született, a Kolozsvári Színművészeti Egyetem hallgatója volt, 2002-ben végzett. 1995-től játszik, többek között a Nagyszebeni Radu Stanca Színház német tagozatában. Krónika (Kolozsvár)

„Eljött a sötét autók időszaka”
SZNT: nem szabad a félelem és az önfeladás útját választani! 
Mintegy ötszázan vettek részt tegnap Sepsiszentgyörgyön, a székely szabadság napja alkalmából tartott megemlékezésen a Turul téren. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett rendezvényen jelen voltak a magyar politikai pártok és szervezetek képviselői is.
A székely szabadság napja a Szózat eléneklésével kezdődött, a Kónya Ádám Művelődési Ház férfidalárdájának közreműködésével, majd Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke az SZNT nevében üdvözölte az emlékezőket a turulszobor előtt. 
– Ünnep is lehetne ez a nap, de sajnos Romániában egyre sötétebb időket élünk. Ismét dúl a kegyetlen diktatúra, a megfélemlítés, az emberek elhurcolásának szomorú és igazságtalan gyakorlata, a kisebbségi sorsba kényszerítettek alkotmány szavatolta jogainak lábbal tiprása. Ismét eljött a sötét autók időszaka, melyek a tolvajok és bűnözők között hurcolják el azokat a bátor embereinket, akik mertek tenni közösségünkért, autonómiánk eléréséért – fogalmazott beszédében Gazda Zoltán.
Ezt követően Szabó Fruzsina diáklány népdalokat énekelt, majd egy rövid előadást tartott a székely mártírok háromszéki vonatkozásairól Zsigmond Zoltán történész. A történelmi visszatekintés után Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke mondott beszédet, megjegyezve, hogy az emlékezés nem csupán gesztus, hanem a jelen törekvések viszonyítási pontja is. 
– Ismét nehéz időket élünk. Ha nem is a bitófa árnyéka, de a megfélemlítés, a jogos követeléseink semmibe vétele, az ismét visszaszerzett és felemelt szimbólumaink üldözése, az önrendelkezés hiánya itt van közöttünk. Ebben az országban még mindig idegenként tekintenek ránk, nyíltan, vagy burkoltan a létünkre törnek – hangsúlyozta. 
Megjegyezte: szemmel láthatóan nem az a cél, hogy a magyarok elégedett állampolgárokként, szabadságjogai kiteljesítésében munkálkodó közösségként éljenek szülőföldükön. Pedig nem kérnek többet, mint szerencsésebb közösségek szerte Európában és az egész világon: az országon belüli önrendelkezés törvényes formáját, az autonómiát. Az SZNT alelnöke szerint a nehéz idők ellenére sem szabad a félelem és az önfeladás útját választani, hanem a cselekvés erejében kell bízni, és minden alkalommal minél többen emlékeztessék az ország vezetését: az autonómiaküzdelmet nem adják fel. 
Kiss Edit. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bocsánatot kér az orvosírnok
Olvasói levél 
A tegnapi lapszámunkban megjelent, Román nyelvvel „büntetett” című írás szereplője, a 30 éves R. A. orvosírnok a következőket juttatta el lapunkhoz:
„A nevem Rozsondai András, hivatalosan Andrei, mert én is abban az időben születtem... A március 8-án történteket és a viselkedésemet őszintén megbántam, és oly szívszorító fájdalmat érzek most, mikor e sorokat írom, amit senki emberfiának nem kívánok. Kérem szépen a város és a megye lakóit, bocsássanak meg a hirtelen felindulásból elkövetett hibámért, egy élet sem elég ahhoz, hogy mindezt jóvátegyem. Kérem, bocsássanak meg!” Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Követeljük az autonómiát!
Ha hegyes a zászlórúd, faragd le bicskával! 
A várt negyvenezer ember helyett jóval kevesebben gyűltek össze tegnap délután Marosvásárhelyen a székely vértanúk obeliszkjénél a székely szabadság napja alkalmából szervezett megmozduláson. Egy kovásznai férfit bevittek a rendőrségre.
A háromszékiek tizenegy autóbusszal utaztak Marosvásárhelyre, ám mielőtt a Postarétre vonultak, a rendőrök feltartóztatták a kovásznai Ferenc Botondot, az SZNT orbaiszéki elnökét, a hegyes zászlórúd miatt. A férfi erre bicskát rántott, hogy majd lefaragja, mire a rendőrök bekísérték az őrsre. Lapzártakor jött a hír, hogy szabadon bocsátották, ám fehérfegyver-viselés miatt bűnügyi eljárást indítottak ellene.
Az elsőként megszólaló Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke felolvasta a kiáltványát, amelyben Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követelik. A közfelkiáltással elfogadott kiáltvány követeli, hogy a történelmi Székelyföld alkosson sajátos hatáskörökkel felruházott önálló fejlesztési és közigazgatási régiót, és ezt a közjogi státuszt Székelyföld autonómiastatútuma szavatolja. Kezdeményezték, hogy a kormány folytasson párbeszédet Székelyföld jogállásáról a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal. Azt is követelték, hogy Románia maradéktalanul tartsa tiszteletben Magyarországgal kötött alapszerződését, különös tekintettel a dokumentumnak arra a szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét.
A következő felszólaló Tőkés László volt, aki az elmúlt negyedszázad önfeladó politizálását bírálva az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdította honfitársait. „Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk” – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene. Végül a volt püspök felszólította Izsák Balázst, hogy hívja össze a székely nemzetgyűlést (amiről Izsák az utóbbi években nemes egyszerűséggel megfeledkezett). Ezután a flamand, a katalán és a baszk meghívott kapott szót, amikor az első említette Klaus Johannis elnök nevét, óriási pfujolás tört ki a tömegben.
Szőcs Péter Levente az Erdélyi Magyar Ifjak részéről arra szólította fel a résztvevőket, mondjanak nemet a román állam fenyegetésének, mire a tömeg hosszan éltette Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, akiket a DIICOT hónapokkal ezelőtt terrorizmus vádjával letartóztatott. Biró Zsoltnak, a Magyar Polgári Párt elnökének a szavait alig lehetett érteni, ugyanis a tömeg kifütyölte, majd „Elég volt az RMDSZ-ből, mondjon le” rigmusokat skandáltak. „Megértettem az önök üzenetét, de az autonómia nem a pártokról szól, hanem önökről” – mondta, ám mondhatott volna bármit, úgysem hallgatta senki.
Szilágyi Zsoltot, az EMNP elnökét tapssal, ám füttyökkel is fogadták. Beszéde végére sikerült pozitívra változtatnia a hangulatot azzal, hogy elmondja, restelli, nincs itt minden magyar politikus, mert szerinte mindenkinek támogatni kell az autonómiát, amit a korrupció ellentéteként ír le. 18 órakor a székely vértanúk emlékművét megkoszorúzta Izsák Balázs, Vass Imre, Selyem Levente, a Jobbiktól Novák Előd, a flamand, a baszk és a katalán kisebbség képviselője, Tőkés László Sándor Krisztinával, Szilágyi Zsolt, Zakariás Zoltán. Ezek után a tömeg elindult Marosvásárhely központjába, a prefektúra elé. 19 órakor Izsák Balázs átadta az autonómiapetíciót a kormány területi képviselőjének, majd a tüntetők elindultak haza. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A gyulafehérvári ígéretek azóta sem váltak valóra
Felelős önvizsgálatra, elmélyült gondolkodásra késztető írást közölt a Korunk folyóiratnak a múlt év végi négy száma. Poszler György irodalomtörténész, akadémikus (Kolozsvár, 1931. június 12. – 2015. augusztus 13.) egy év munkájával készítette el ezt a figyelmeztető nagy írását, a címe: Bizonytalan remények és tétova kételyek. Borús gondolatok az erdélyi magyarság száz évéről.
Kós Károly és társai által 1921-ben megfogalmazott Kiáltó szó óta politikai kártyavár-építések idejét éljük (a Sziszüphosz-féle kínlódások, szenvedések jegyében), és nem mi voltunk a vétkesek! Voltak, akik elhitték, amit a hatalom mondott (nem lesz nemzetiségi elnyomás), mások nem: Márton Áron figyelmeztetett 1945 után, hogy a Magyar Népi Szövetség nem jó úton jár. Poszler György kolozsvári születésű Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténész irodalmár szemmel nézi a múlt század tévedéseit, és figyelmeztet: a hiú ábrándokon túl kellene nézni és látni. „Talán nem kellett volna elhinni mindent!”
A történész elsősorban a forrásokat tárja fel, elemez, folyamatokat ragad meg.
A semmiből egy új világot
Poszler György négy részben a Korunk folyóiratban közölt esszéje azért is jó kiindulópont (kutatónak és pedagógusoknak egyaránt), mert iránytűt ad az ember kezébe. Vesztésre voltunk kárhoztatva. A magyar közösség 1948–49-re nagy erőfeszítéssel elért némi eredményt, de ekkor bekövetkezett annak a Sziszüphosz-kőnek a visszazuhanása. Valakik legörgették: például I. Mihály király rendeletével az egyetemi épületeket a Nagyszebenből visszatérő Ferdinánd királyról elnevezett román egyetemnek ígérték oda. Ekkor költözött az orvosi kar át Marosvásárhelyre. Megkapták a Csaba királyfi honvédtüzér hadapródiskolát. Ott kellett a semmiből egy új világot teremteni, tantermeket, klinikákat kialakítani, orvosoknak lakásokat adni, óriási erőfeszítésekkel kollégiumokat szervezni. Még vezetékes víz sem volt.
Az erdélyi folyamatokba belerobban a magyarországi 1956-os forradalom. Voltak Erdélyben is reménytelen küzdők, a baloldalnak szintén voltak jeles személyiségei: Jordáky Lajos, Szabédi László, Balogh Edgár és Kurkó Gyárfás. A nagy kérdés az lenne, hogy mit is kezdjünk a Magyar Népi Szövetségnek a tevékenységével. Baloldali szervezet a kommunista párt fiókszervezete, a szekerüket tolta? Ilyen egyszerű lenne? Az esszé megértéséhez előkerestem Lipcsey Ildikó történész könyvét (Utak és tévutak az erdélyi magyarság XX. századi történetében, Budapest, 2008. Székelyhídi Ágoston írta az előszót.) A tényállás az volt, hogy csak egy baloldali szervezet számára engedtek működési teret. Országunkat az elhíresült 1944. októberi Churchill-féle tárgyaláson a Nyugat már 90%-os arányban átengedte az orosz félnek. Lett belőle száz százalék bolsevik kommunista befolyás. Sok-sok kulisszatitokra csak napjainkban derül fény, tiltakozott ugyan a Nyugat, de a szovjet csapatok itt állomásoztak a térségben. Az angol miniszterelnök a sikertelen magyar kiugrási kísérlet idejében (1944. október 15.) pont Moszkvában tárgyalt. A szovjet hadsereg katonái pedig itt, Debrecennél harcoltak, bent voltak Magyarországon.
Nem egy vonzó időszak ez egy történész számára. Román kollégáktól sokszor lehetett hallani (1989 előtt is), hogy mi, az erdélyi magyar közösség jól megsegítette a Román Kommunista Pártot, hogy megszerezze a hatalmat. Poszler György szerint is e történések kulcsfigurája Dr. Petru Groza volt. Román anyanyelvű, de szászvárosi kollégiumban magyarul tanult. Jogot végzett a pesti egyetemen. Tanult Lipcsében és Berlinben is. A két nép reális megbékélésének az alapja a gyulafehérvári (1918. december 1.) nagygyűlés nyilatkozata lehetett volna számunkra 1944. őszén egy ajánlattal megújítva. Érkeztek viszont Észak-Erdélybe az augusztus 23-ai  román kiugrás után a Maniu-gárdák. Egyes történészek és véleményformálók úgy próbálják ma is szépíteni a dolgot, hogy a félkatonai szervezetek  által elkövetett sajnálatos események válaszok voltak az 1940. augusztus 30-ai, a második bécsi döntés utáni történésekre Ördögkútnál, Ippnél és több más helyen megtörtént kilengésekre.
Mentegetőzés a gyilkosságokra
Itt Biharban Belényes környékén, a Kalotaszeg falvaiban, Szárazajtán és Csíkszentdomokoson szörnyű véres események történtek. Jó lenne, ha a román történészek nem hőskultuszt teremtenének, hanem feltárnák a közelmúlt fájó pontjait. (Egyes könyvek szerint a Nemzeti Parasztpárt számított a magyar szavazatokra is. Kurkó Gyárfás és a Magyar Népi Szövetség elnyerte a magyar egyházak támogatását is.)
1944. november 14-étől négy hónapon át volt egy izgalmas időszak. Az atrocitásokra hivatkozva, de hatalmi célokat követve, Moszkva kivonta Észak-Erdélyt a bukaresti vezetés hatásköréből és szovjet katonai közigazgatást vezetett be. Ez az Észak-Erdélyi Köztársaság időszaka. Moszkva célja főleg az volt, hogy gyorsítsa Románia bolsevizálását és a Groza-kormány beiktatását. Számos kérdést felvető időszak ez. Két nyelven, magyarul és románul zajlott a közigazgatás.
A Poszler esszéhez visszatérve, a szerző kitér Petru Groza személyiségére. Jól tud tárgyalni a magyarokkal és a szászokkal, mert Erdély mindhárom fő nyelvét ismeri. Vele alkudtak az Magyar Népi Szövetség vezetői is (vagy inkább a kényszernek engedtek?). A magyarok azt remélték, amit a Gyulafehérvári Nyilatkozat megígért: a magyarság teljes autonómiáját Romániában, annál is inkább, mivel a két egymásra utalt nép már el is kezdett megvalósítani Észak-Erdélyben egy kétnyelvű, magyar–román közigazgatást és valódi demokráciát.
Nem adták el Erdélyt
A Poszler esszé nagy meglepetése, hogy a Százas Intézőbizottság híres, 1945. november 15–18. közötti ülését árnyaltabban kell megközelíteni. Az él a köztudatban, hogy az Intézőbizottság eladta Erdélyt. Vasile Luca (Luka László) kicsikarta az állásfoglalást, hogy nemzeti közösségünk itt, Romániában akar élni. E határozatnak azóta is nagy a visszhangja. Sokan úgy vélik, hogy „az istentelen bolsevik kommunisták” eladják, eladták Erdélyt. Pontosabban Észak-Erdélyt. A román fegyverszüneti egyezmény (1944. szeptember12–13.) úgy volt fogalmazva, hogy Erdély vagy annak nagy része újra Románia része lesz. Ekkor még hátra volt a sikertelen magyar kiugrási kísérlet. Ám a legfontosabb tényező, hogy Moszkva is érdekelt volt, mivel Besszarábiáért és Észak-Bukovináért kárpótolnia kellett Romániát. A kortársak tudták, hogy a baloldali orientáció felvállalásával tud a magyar közösség megmaradni Erdélyben. Poszler György akadémikus véleménye, hogy a Központi Intézőbizottság „nem adta el Erdélyt Romániának”. Szerinte a 16–17. századi erdélyi fejedelmek voltak hasonló, nagyon nehéz helyzetben.
Molnár Gusztáv politológus szerint is „történelmietlen volna vádakkal illetni a Magyar Népi Szövetséget. Tisztességesen képviselték a magyar nemzeti érdekeket.” Van egy már száz éve meglévő meghasonlása nemzetünknek. Itt a Bibó István leírta zsákutcás magyar történelem érhető tetten. A nagyhatalmak diktátumpolitikájáról nem szabad elfeledkezni.
Moszkva mozgatta a szálakat
Minden korban léteznek az illúziók és a realitás. A tárgyalt időszakban pedig a valóság a szovjet csapatok jelenléte (ekkortól negyvenöt éven át a keletközép-európai térségben). Volt továbbá az 1944. októberi Churchill–Sztálin megegyezés az érdekszférákról. Minden valószínűség szerint a baloldal jobban volt tájékozódva (tájékoztatva?). Így érthető, hogy a nemzetiségi jogok biztosítására törekedtek és értek is el komoly eredményeket. Szerették volna elérni az észak-erdélyi kétnyelvű közigazgatás bevezetését Dél-Erdélyben is. Elfogadtak egy törvényt, az 1945. február 5-i Nemzetiségi Statútumot, de nagyon magas volt a küszöb, a kisebbségi lakosságnak az aránya el kellett hogy érje a 30 %-ot. Az utcákon kétnyelvű feliratoknak kellett megjelenniük. Ekkortájt a csehszlovákiai magyarok a kassai kormányprogrammal jogfosztottakká és hontalanokká váltak. Kollektíven tették felelőssé a magyar közösséget, hogy az első csehszlovák köztársaság felbomlott. Ezzel összevetve itt Erdélyben más volt a helyzet.
A Magyar Népi Szövetség vezetője, Kurkó Gyárfás (1909–1983) kisiparos a bécsi döntés után is Dél-Erdélyben maradt. Csíkszentdomokosról származott és rokona volt Márton Áronnak. Később egy koncepciós perben ítélték el, a börtönben elmezavart kapott, csak 16 év után engedték szabadon. Ekkorra már a MNSZ-t is feloszlatták. Mások mellett Balogh Edgár közismert baloldali vezetőt is lecsukták hat évre. Volt Erdélyben egy nagyon erős szociáldemokrata párt is, Lakatos István volt az egyik vezetője. Az autonóm Erdélyt tartotta volna a megfelelő megoldásnak (ami talán érdekes lehet, a szociáldemokrata pártnak volt magyar tagozata is). Hazaárulás címén ítélték el 25 évre, 15 évet volt börtönben. Az eredményeket, amelyeket az MNSZ és az erdélyi magyarság elért, szeparatizmusnak, irredentizmusnak állították be, és találtak ürügyet a leszámolásra.
Hodgyai Mátyás. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nem látni a migránsügy végét
Restás István közgazdász 2014 nyara óta Münchenben él, a napokban azonban néhány nap erejéig visszatért Nagyváradra. Kihasználva az alkalmat, a menekültek ottani helyzetéről kérdeztük.
Restás István öt évvel ezelőtt került Nagyváradra, ahol a Partiumi Keresztény Egyetemen tanult közgazdaságtant alapszakon, majd európai szociálpolitikából mesterizett. Ennek köszönhetően adódott rá lehetősége az utolsó nyári szünidőben, hogy Münchenben egy német integrációs nyelvtanfolyamot végezzen, és azóta is, vagyis több mint másfél éve, kisebb megszakításokkal (amikor hazalátogat) kint él. A sofőriskolát is ott szeretné elvégezni, illetve ősszel szociál-menedzsmentet hallgatna az egyetemen, hogy aztán néhány év múlva visszatérjen Romániába, és vállalkozást alapítson, de ez még a távoli jövő zenéje.
Elmondása szerint óriási különbség tapasztalható a 2014-es Münchenbe érkezése és a mostani állapotok közt. Mikor kiment, nem állítja ugyan, hogy tárt karokkal fogadták, de sokkal barátságosabbak voltak a németek, mint jelenleg. Persze most is segítőkészek, de azért valahogy másképpen viszonyulnak az emberhez, ami a menekültválságnak tudható be. Lehet látni, hogy rohamosan nő a nem Németországban születettek száma, melyeket korábban két kategóriába osztottak: úgynevezett flüchtlingékre, vagyis a háborús övezetekből érkező üldözött migránsokra és auslanderekre, azaz külföldi bevándorlókra, azonban sajnos napjainkban ezt a kettőt már egy kalap alá veszik az őslakosok. Holott szerinte mentális szempontból óriási a különbség az őhozzá hasonlóan Európából érkező külföldi bevándorlók és az Afrikából vagy Ázsiából jövő menekültek közt, utóbbiak más kultúrával rendelkeznek, és másképp, számunkra furcsának tűnően viselkednek.
Beláthatatlan
A tendencia akkortájt fordulhatott meg, amikor a flüchtlingék száma egyre nőtt, hiszen például egy olyan időszak is volt, hogy naponta 300 ezren is érkeztek Münchenbe, illetve Németország más területeire, így aztán lassan-lassan valahogy elege lett a németek többségének belőlük. A kezdeti szakaszban ugyan még mindenki azon a véleményen volt, hogy segíteni kell nekik, szociálisan érzékenyen közelítették meg a témát, de aztán sokan kezdtek nem egyet érteni Angela Merkel politikájával, mely negatív hozzáállást csak tovább fokoztak a szilveszter éjszakáján Kölnben történtek, és más, verekedésekről, erőszakos magatartásokról szóló hírek. Emellett Münchenben is egyre több, általában 10-15 fős menekültcsoportokat látni, melyeknek a többsége férfi. A bűncselekmények száma is nőtt, és ezt a németek összefüggésbe hozzák a menekültek érkezésével, s arra gondolnak: csak a bajt hozzá ránk, minek befogadni őket? A közhangulat változását jelzi, hogy egyesek azt hangoztatják: csak a diplomával, illetve a felsőfokú végzettséggel rendelkezőket kellene befogadni, ami persze lehetetlen, hiszen diszkriminációhoz vezetne.
Ami pedig a német államot illeti: mindent megtesz annak érdekében, hogy a helyzet javuljon. Például integrációs nyelvkurzusokat indít, vagy havonta ingyenes jegyet biztosít a menekült férfiaknak, mellyel igénybe vehetik a piros lámpás negyedben nyújtott szolgáltatásokat. Egyébként akikkel Restás István együtt járt a tanfolyamra, kedvesek és aranyosak voltak, nem viselkedtek ellenségesen vele. Szerinte sokszor a média is elferdíti a valóságot a szenzációkeltés miatt, mert a migránsok nem mind terroristák, ugyanúgy vannak köztük megbízható és rendes emberek, és mások is, ahogyan az európaiak is sokfélék. Jellemző rájuk, hogy a vallási előírásaikat nagyon szigorúan betartják. Végtelenül boldogok, ha csupán simán megölelik őket, vagy egy-két jó szót szólnak hozzájuk, de ugyanakkor egymás közt is előfordul, hogy nem értenek egyet, vagy csúnyán veszekednek.
És hogy mi lesz a migrációs válság kifutása? Ahogy talán senki a világon, úgy természetesen Restás István se tudja. Úgy fogalmazott: egyelőre nem látja a végét, azonban azt tapasztalja, hogy Németország is egyre inkább hajlik arra az álláspontra, hogy le kell zárni a határokat, mert még a német állam se tud több millió menekültet eltartani.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Kovács Péter: Szatmárnémetiben változásra van szükség
A szatmárnémeti RMDSZ-szervezet küldöttgyűlése pénteken rangsorolta a várositanácsos-jelölteket. Az eseményen részt vett Kovács Péter ügyvezető elnök is.
„Szatmáron változásra van szükség. Ami működött, az is elromlott. Ami pedig nem, az továbbra sem működik. Ezen változtatni kell. És erre van is esély idén. Kereskényi Gábor azért indult a polgármesteri tisztségért, mert érzi magában és az RMDSZ csapatában az erőt ahhoz, hogy ennek véget vessen. Azonnali változás kell, mert a város többet érdeme ”– hangsúlyozta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke pénteken Szatmárnémetiben, a szövetség várositanácsos-jelöltjeinek rangsoroló ülésén.
Az ügyvezető elnök meggyőződése, Szatmárnak olyan emberre van szüksége, aki felrázza a várost, aki nem hagyja, hogy a régióban mindenki elhagyja gazdaságilag a települést. Az RMDSZ polgármesterjelöltje, Kereskényi Gábor pedig rátermett erre a feladatra, fiatal kora ellenére komoly politikai rutinnal és tapasztalattal rendelkezik – mondta.
Kovács Péter szerint, ahogy a polgármesterjelöltnek a győzelemre, úgy az RMDSZ-nek is jó esélye van a többség megszerzésére, de ehhez minden eddigieknél több munkára, támogató csapatra és erős tanácsosi listára van szükség.
A politikus elmondta, a kampány lendületét a tanácsosok adják. Ők jelenítik meg ugyanis az RMDSZ-t minden utcában, minden lakóházban. Ők hitelesítik a polgármesterjelöltet, ők viszik a munka dandárját. Kovács Péter szerint ez a kampány olyan lesz, mint egy város ostroma, házról-házra, utcáról-utcára fog eldőlni.
„A magyar közösség erejét ugyanis az adja, ha megmozdul. Ha nem csak elmegyünk szavazni, de a barátainkat, szomszédainkat is meggyőzzük erről. Csak ezen lehet dolgozni: hogy mindenkit mozgósítsunk. Mert minden magyar számít akkor is, ha új fejezetet akarunk nyitni Szatmárnémeti történetében” – fogalmazott az ügyvezető elnök. Hozzátette: reméli, eleve olyan emberek jelentkeztek tanácsos-jelöltnek, akiknek a kampány nem feladat, hanem ügy, akiknek a város, ha majd ott ülnek a tanácsban, nem pusztán megoldandó problémák halmazát jelenti majd, hanem küldetést.
A 300 tagú városi küldöttgyűlés 14 tanácsosjelöltet rangsorolt, közülük 5 személy jelenleg is tisztségben lévő városi tanácsos. maszol.ro

Nagy falat a hargitaiaknak a sofőrvizsga
Hargita megye országos szinten az utolsók között van a sikeresen sofőrvizsgázók arányát tekintve. Tavaly közel 14 ezren próbálták megszerezni a gépjárművezetői engedélyt az elméleti próbán. A gyakorlati vizsgán mindössze 4488-an szereztek jogosítványt.
A hatályos törvények ugyan biztosítják, hogy a valamely kisebbséghez tartozó román állampolgárok anyanyelvükön, a Romániában huzamosabb ideig tartózkodó külföldiek pedig nemzetközi nyelven írhassák meg a jogosítvány megszerzéséhez szükséges tesztet, az viszont már nincs szabályozva, hogy a gyakorlati vizsgát milyen nyelven lehet vagy kell lebonyolítani, ez pedig gyakran félreértésekhez vezet.
Egy magyarországi, a román nyelvet nem ismerő, Csíkszeredában vizsgázott tanuló például arról számolt be, hogy a gépjárművezetői engedélyhez szükséges gyakorlati megmérettetésen az autó hátsó ülésén lévő személynek kellett fordítania a vizsgáztató utasításait, emiatt rendkívül nehéz volt a feladatra koncentrálnia. Egy sikeresen vizsgázó férfi ezzel szemben arról számolt be: annak ellenére, hogy nem tud jól románul, a vizsgáztató utasításait mégis értette, hiszen az igyekezett tagoltan, jól érthetően beszélni vele.
A Hargita megyei prefektusi hivatal szóvivője, Adrian Pănescu elmondta, két Csíkszeredában élő magyar állampolgár is azzal a kérdéssel kereste meg őket, hogy vizsgázhatnak-e magyar nyelven. Ezeket továbbították az illetékes minisztériumnak, de azóta sem kaptak onnan választ. A jogszabály szerint külföldiként valamelyik nemzetközi nyelven tölthetik ki az elméleti tesztet, arra azonban már nem tér ki, hogy a gyakorlati vizsgán is kötelező lenne számukra több nyelven beszélő vizsgáztatót biztosítani.
Bár az elméleti vizsga magyar nyelven is lehetséges, a vezetési képességek tesztelésekor a vizsgáztató rendőrnek nem kell tudnia magyarul. Mint a szóvivő magyarázta, belügyminisztériumi rendelet szabályozza a vizsgáztatási eljárást, amely nem tér ki arra, hogy a vizsgáztató rendőrnek kell-e beszélnie vagy értenie az adott kisebbség nyelvén. A jelenlegi eljárás szerint a gyakorlati vizsga többnyire román nyelven zajlik. Arra a kérdésünkre, hogy ez ellent mond-e a közlekedési törvénykönyv előírásának, Adrian Pănescu azt válaszolta, hogy nem, mert ez nincs leszabályozva az alkalmazási normákban.
Mint a prefektusi hivatal illetékesétől megtudtuk, mindössze négy rendőr vizsgáztat Csíkszeredában, közülük ketten ismerik a magyar nyelvet. Az elméleti vizsgán a Hargita megyei tanulók 80 százaléka választotta a magyar nyelvű tesztet. Mint megtudtuk, sok magyar anyanyelvű választja a román nyelvű kérdőívet, mert nem tartják megfelelőnek azok magyar fordítását. 2015-ben Hargita megyében összesen 13 968 személy vizsgázott elméletből, közülük 6989-nek sikerült a tesztje. A gyakorlati vizsgákon 2015-ben viszont mindössze 4488-an szereztek végül hajtási jogosítványt.
Barabás Hajnal. Székelyhon.ro

Székely szabadság napi videofelvételeket elemez a csendőrség
A videofelvételek megtekintése után fognak intézkedni azokkal szemben, akik a március 10-i marosvásárhelyi főtéri tüntetés alkalmával törvénysértést követtek el – tudatta pénteken a Maros megyei csendőrség, amely közrendvédelmi feladatokat látott el a székely szabadság napja alkalmából tartott megemlékezésen és tüntetésen.
A csendőrség biztosította a rendet a székely vértanúk emlékművénél és a részvevők elvonulásakor oly módon, hogy ne alakuljon ki „forgalmi torlódás”.
A közrend fenntartása viszont „szükségessé tette a gyülekezési törvényben előírt figyelmeztetések és felszólítások” alkalmazását, amikor a csendőrség a főtér felszabadítását kérte a tüntetőktől, tekintettel arra, hogy a megmozdulást „nem engedélyezték a törvénynek megfelelően” – állítja a csendőrség.
Bár a szervezők szerint a demonstráció bejelentése szabályos volt, a Maros megyei prefektus azt hangoztatta, hogy „nem tekinti engedélyezettnek” a felvonulást.
MTI. Székelyhon.ro

Nem tudni, kik lehetnek még kitiltva Romániából
A határrendészet csak az érintettekkel közli, hogy a román állam mely intézménye mikor, miért és mennyi időre tiltotta ki őket – közölte a hatóság pénteken az MTI-vel, a hírügynökség Szávay István Jobbik-alelnök Romániából történt kitiltásával kapcsolatban feltett kérdéseire.
Az MTI azzal kapcsolatban szerette volna megtudni a román hatóság álláspontját, hogy március 8-án az Ártánd–Bors-átkelőhelyen a határrendészet megakadályozta, hogy Szávay István belépjen Romániába. Emellett arra vonatkozóan is információkat kért, hogy szerepelnek-e más magyar állampolgárok is a román hatóságok tiltólistáján.
A határrendészet közölte: Szávay István ellen – akit a hatóság válaszában nem nevez néven – „a jogosult hatóságok” rendelték el a belépés elutasítását a Románia területén való szabad mozgásra vonatkozó 2005/260-as törvény alapján. „A hatályos törvények és az ellenőrzési procedúra előírja az érintett személy tájékoztatását egy íven, amely az üggyel kapcsolatos fontos adatokat: az intézkedés okát, a jogorvoslati lehetőséget, valamint az intézkedés hatályát tartalmazza” – áll a határrendészet válaszában.
A hatóság közölte, az adatvédelmi szabályok és más törvények értelmében ezek az információk csak az érintett személlyel, vagy annak törvényes képviselőjével közölhetők. Az intézmény szerint a más magyar állampolgárok esetleges kitiltására vonatkozó információ nem közérdekű, ezért nem tájékoztathatnak róla.
Az MTI emlékeztet, két éve, 2014. március 17-én a román belügyminisztérium szóvivője, Monica Dajbog jelentette be, hogy négy magyar állampolgár – köztük Szávay István – egy évig nem léphet be Románia területére. Akkor a minisztérium többek között nemzetbiztonsági okokra hivatkozott, és meg is nevezte az érintetteket. A korábbi kitiltást Szávay István megtámadta a román bíróságon, de – amint a bírósági ügyeket összesítő román portál közölte – a bukaresti táblabíróság 2014 decemberében jogerősen elutasította keresetét.
MTI. Székelyhon.ro

Másfél évtized a Kárpát-medence kincseinek nyomában
Az idén 15 éves a Hagyományok Háza, a magyar népi kultúra kincstára. Kelemen László zeneszerzővel, népzenésszel, a Ház főigazgatójával beszélgetünk az elmúlt 15 évről és a tervezett jövőről székházukban, a Budai Vigadóban.
– Főigazgató úr, hogyan és mikor született a Hagyományok Háza? 
– A Hagyományok Háza a táncház mozgalomból nőtt ki, amikor a 90'-es években felismertük, hogy egy mozgalomból hosszú távon az marad meg, amit intézményesíteni tudunk. Ennek a lehetőségét kezdtük el keresni. Ennek jegyében sikerült később a Zeneakadémián létrehozni a Népzenei Tanszéket, de tudtuk: egy központi intézményre van szükség. 1996-ban, amikor Sebő Ferenc a Magyar Állami Népi Együttes vezetője lett, összehívott néhányunkat, hogy megbeszéljük, hogyan lehetne az együttest megújítani. Ezen gondolkodva jutottunk el a Hagyományok Házáig.
Tudtuk, hogy kell egy intézmény, amely a mozgalom felé szolgáltat, és közben integrálja a civil kezdeményezéseket a kormányzati hierarchiába. A Hagyományok Háza hosszas tárgyalások nyomán 2001. január elsején jött létre az Állami Népi Együttes tevékenységeinek bővítéseként. További két nagy részleget állítottunk munkába. Az egyik az archiválás helyszíne, a Folklórdokumentációs Központ, amelynek előképe a Néptáncosok Szakmai Háza, a dr. Pávai István által létrehozott a Martin Médiatár volt, illetve a Néprajzi Módszertani Műhely, amely a tanfolyamok, az élő hagyomány átadásának színtere lett. 
Élő tapasztalat volt ugyanis arról, hogyan működik ez az egész. Amikor elkezdtünk Lajta László széki gyűjtéséből tanulni, vért izzadtunk. Aztán elmentünk Székre, és megtapasztaltuk, hogy élő módon mindig sokkal egyszerűbb átadni a hagyományt.
– Erdélyiként hazament gyűjteni... 
– Igen, és sokkal egyszerűbb volt megtanulni élőben, ott, a zenészektől, mint Lajta kottáiból. Ezért is vannak a tanfolyamaink, ahol az élő hagyomány átadását gyakoroljuk... A néptáncot és népzenét, de a kézművesség nagyon sok ágát tanítjuk, van itt élőszavas népmese-mondás, és sok más élő kurzus, amelyek, hála Istennek, nagyon népszerűek.
– Hogyan született, és mit jelent az Utolsó Óra program? 
– Az Utolsó Óra is része társadalmi szerepvállalásunknak. Már a 90'-es években rájöttünk, hogy ha nem teszünk semmit, a '89-es változások után a nyugatról beáramló populárisabb kultúra elsöpri azt, amit a vasfüggöny – bár mesterséges módon – de megőrzött számunkra. Úgy gondoltuk, hogy egy utolsó nagy látleletet kell rögzítenünk erről a hangszeres népzenei kultúráról. Segítségünkre volt a digitalizáció, a PC-k elterjedése, ebben a gyűjtésben nem a nyersanyag szabta meg, mennyit tudunk felvenni, egyenesen merevlemezre rögzítettünk mindent. Több mint 1200 órányi felvételen 125 zenekar muzsikáját örökítettük meg.
– Erdélyből hány zenekar jött? 
– Erdélyből 47 csoport jött, nemcsak zenekarok, hanem táncosok, énekesek is. Egy-egy csoportot egy hétig gyűjtöttünk. A programot 4 év alatt sikerült összehozni, ez a legnagyobb hangszeres egybefüggő gyűjtés ma Erdélyből és a Felvidékről.
– A tömbmagyar területeken kívül a szórványvidékeken is sikerült gyűjteni? 
– Soha nem néztünk szórványnak egyetlen vidéket sem. Az érdekelt, hogy ezek az emberek mit tudnak. Akik a 20. század elején születtek, a '20-as, '30-as években, kevesen élnek ma már. Erdély-szerte és a Partiumban is sok gyűjtés született, és nemcsak a magyar, hanem a cigány és román zenekaroktól is, hiszen sok olyan anyag van, amit csak ők őriztek meg magyarul.
– Van a Hagyományok Házának egy múzeumi részlege is... 
– Sikerült tevékenységünket bővíteni, 2005-től gazdái vagyunk a Népi Iparművészeti Múzeumnak, amit egy nagy bázisként használunk, hogy a kézműves mesterségeket is meg tudjuk mutatni. Több mint 8000 tárgyból álló gyűjteményünk mellett ott van a nyitott műhelyünk. Mesterségek képviselői „inicializálják”a látogatókat, vagyis felkeltik érdeklődésüket, és ennek nyomán akár tanfolyamon is részt vehetnek később nálunk.
– A Hagyományok Háza őrzi tehát a Kárpát-medence néprajzi kincseit? 
– Nem őrizzük, szolgáltatjuk. Kallós Zoltántól megtanultam: minden gyűjtés annyit ér, amennyi a társadalomban hasznosul belőle. Ugyanakkor nincs teljes gyűjtés, ezt néprajzosként tudnunk kell. Az Utolsó Óra után is maradtak olyan helyek, ahová még gyűjtő nem tette be a lábát. Fontos az is, hogy a különböző generációk elzarándokoljanak, akár gyűjteni is, a már ismertté vált helyekre.
– Hol vannak a legnagyobb fehér foltok? 
– Mindenütt vannak fehér foltok. És így is hívjuk az új programot, amely a háttérben most zajlik. De már nem hozzuk ide az adatközlőket, hanem kimegyünk a helyszínekre hiánypótló gyűjtéseket végezni. Legutóbb például saját szülőföldemre, Gyergyóba mentünk vissza, ugyanis rájöttünk, hogy a Putna-patak völgyében több település felgyűjtetlen. De felkeressük a Nagyszamos mentének szórványmagyarságát is...
Úgy tudom, mindez az összegyűjtött kincs ingyenesen hozzáférhető bárki számára... 
– Miután összegyűjtöttük, ezt az egészet rendszerezni kellett. Egy nagy adatbázisban helyeztük el tehát, informatikai szakemberek dr. Pávai István vezetésével több, mint 300 szempont szerint állítják össze ezt az adatbázist, ehhez csatlakozott most már a Néprajzi Múzeum, az MTA Zenetudományi Intézete, és a Magyar Rádió is. A kolozsvári folklórintézetet is próbáljuk bevonni, most például együttműködésben kiadtuk Jagamas János összes gyűjtését.
A munka hatalmas. Itt a házban több mint 13 ezer órányi anyag gyűlt össze, és mindet katalogizálni kell. Ez még folyamatban van, de már több ezer óra fent van az interneten, és ingyenesen hozzáférhető bárki számára. Honlapunkon (www.hagyomanyokhaza.hu) az Adatbázisok menüpontban, és a www.folkloredb.hu, illetve www.folkloredb.eu címek alatt is kereshetnek...
– A 15 éves Hagyományok Háza milyen különleges eseményekkel várja látogatóit? 
– Az ünnepi időszakban olyan neveket találnak a programjaink között, mint Kelemen Barnabás és Pál István Szalonna közös koncertje, új bemutatóval készül az Állami Népi Együttes Násztánc címmel, és sok külsős együttműködésünk is van. A Skanzenben például már harmadik alkalommal rendezzük meg a Kárpát-medencei táncház-zenészek találkozóját. Természetesen idén is folytatódik a Felszállott a páva tehetségkutató verseny-sorozat, amelyet a televízióban nyomon követhetnek, és még nagyon sok érdekesség van a tarsolyunkban... érdemes tájékozódni, és eljönni hozzánk egész évben. 
Réthy Emese
nyugatijelen.com. Erdély.ma

Felavatták a felújított Szacsvay-szobrot Nagyváradon 
Nagyváradon ünnepélyes keretek között felavatták pénteken Szacsvay Imrének, az 1849-es magyar függetlenségi nyilatkozat megszövegezéséért és aláírásáért kivégzett országgyűlési jegyzőnek a felújított szobrát.
Az 1907-ben közadakozásból állított szobrot, Margó Ede alkotását az RMDSZ Bihar megyei szervezetének kezdeményezésére szintén közadakozásból újították fel – írja az MTI. A mintegy 80 ezer lejes költséghez a magyar köztársasági elnöki hivatal is hozzájárult, az összeg nagyobb részét azonban mintegy 600 nagyváradi támogató adta össze.
Az avatóünnepségen mondott beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy a Szacsvay Imre által megtestesített „alázat, kötelességtudat, a közösség felemelkedésért való magabiztos feladatteljesítés nem vált ódivatúvá". „A csodálatra méltó értékmentésre ma is csak a bátrak képesek. A közösség azzal tudja a hősiességet mutatni, hogy szolidaritást tanúsít, és a legnehezebb pillanatokban is az összefogás mellett dönt a széthúzás helyett" – fogalmazott az elnök. Hozzátette: a 21. század kihívásai mind megválaszolhatóak, „ha tudjuk, hogy a nemzethez, a hazához hűnek lenni nem bűn, hogy nyelvet, kultúrát megőrizni kötelessége minden magyar embernek”.
Gróh János Gáspár, a köztársasági elnöki hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója szerint nem volt bűn az a tollvonás, amellyel Szacsvay aláírta a függetlenségi nyilatkozatot, és benne a Habsburg-ház trónfosztását. A nemzet szenvedélyes szabadságvágyát fejezte ugyanis ki. „Szacsvay Imre azt vallotta: e népért éltem, és e hazában akarok meghalni. Ezt az üzenetet kell élővé tenni nekünk minden nap. Ha ő meghalt, mi éljünk a hazáért!" – fogalmazott az elnöki hivatal igazgatója. A nagyváradi magyarság hagyományosan az Országgyűlés jegyzőjének egész alakos szobránál gyülekezik március 15-én, a nemzeti ünnepen. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, hogy hamarosan közpénzből újítják fel a szobor környezetét. MTI. Erdély.ma

Magyar Becsület Renddel tüntették ki Tőkés Lászlót
Orbán Viktor magyar kormányfő előterjesztésére Áder János államfő Magyar Becsület Renddel tüntette ki Tőkés Lászlót. Az indoklás hasonló, mint amivel Tőkés László 2009-ben megkapta a Románia Csillaga kitüntetést.
Bátorságának és emberi méltóságának – ami a személyes példa erejével a kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom kirobbanásához vezetett, s ezáltal megnyitotta a szabadság útját Románia és az erdélyi magyarság előtt – kivételes elismeréseként adományozza a kitüntetést Tőkés László európai parlamenti képviselőnek (Fidesz-KDNP), volt királyhágómelléki református püspöknek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének Áder János államfő –  idézte az MTI a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent határozatot.
Tőkés László 2009-ben, a romániai forradalom huszadik évfordulóján kapta meg Traian Băsescu román államfőtől a legrangosabb romániai kitüntetést, az indoklás szerint annak a kivételes bátorságának és emberi méltóságának az elismeréseként, amely „a személyes példa erejével a román nép kommunista diktatúra elleni történelmi forradalmának kirobbanásához vezetett”.
Az elismerést március 3-án visszavonta Klaus Johannis román elnök. A lépést Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László Tusványoson felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében. Székelyhon.ro

Dámák diadala a Fársángban
Csokonai Vitéz Mihály 1799-ben kelt "furcsa vitézi versezete", azaz a Dorottya ihlette László Csaba koreográfust, hogy a témát hazahozza Székelykeresztúrra, s olyan köntösbe öltöztesse, amely hozzánk illendő. Nem tett egyebet, csak ötvözte Csokonai Vitéz nyelvezetét és humorát az udvarhelyszéki farsangi szokásokkal, az itteni népi tánccal és muzsikával.
Korábban, a Nagyvárad Táncegyüttesnél volt már emlékezetes találkozása Csokonai művével, de ez alkalommal igyekezett a koreográfus mindent egybegyűjteni, ami egy ilyen "poema chorea-heroico-comicum" színreviteléhez kell. Úgyhogy behívta az előadásba a helyi Kispipacsok és Forgórózsák ifjúsági tánccsoportok javát, igénybe vette a Székelykeresztúri Polgári Fúvószenekar közreműködését és "felfogadta" a sepsiszentgyörgyi Heveder együttest, majd a jól átgondolt mozgásterv mellett (László Zsolt társ-koreográfus segítségével), Kincses Olga jelmez és színpadtervével, a László Anna által kiválasztott táncok, népviseleti ruhaelemek és népdalok segítségével "honosította" és színpadra állította ezt a munkát. Mindennek tetejébe még Márdirosz Ágnest, a Csíki Játékszín művésznőjét is megszólította Dorottya szerepével.
Udvarhelyszéken ma is élő farsangi, lakodalmi szokások, szerepjátékok bukkannak fel a nagyjából hetvenperces produkcióban, de ugyanakkor a kétszáz évvel ezelőtt, dunántúli folklórelemek is jelen vannak, hiszen Csokonai a Dorottya megírásához Somogy megyében látott alkalmas mintákat. A népdalok, a táncrend elemei azonban több székelyföldi és erdélyi kistáj sajátosságait hordozván, kilépnek a Nagyküküllő Keresztúr-fiúszék, a Nyikó-mente miliőjéból és egy általánosabb, már-már összmagyar jelleget képviselve - amelyek nem mentesek a román és a mezőségi "beütésektől" sem -, úgymond "univerzálissá" nagyítják és másutt is értelmezhetővé, érvényessé teszik a Székely Dorottyát. 
Nagy kár, hogy kevés lehetőség van a további előadásokra, hiszen a Nagyváradon dolgozó, de életvitelszerűen Rugonfalván és Székelykeresztúron élő László Csaba csíkszerdai és sepsiszentgyörgyi közreműködőket választott, akik egyéb elfoglaltságaik mellett csak igen nehezen, ritkán tudnak időt szakítani e produkcióhoz. Pedig megérdemelné a nagyobb publicitást, a hosszabb életet, még akkor is, ha idén nagyon rövidre sikeredett a farsang. A darabnak egy rövidített változatát Alsósófalván láthatták a szerencsések, majd teljes egészében egyszer Székelykeresztúron, s most ez a péntek délutáni előadás csak egy szerencsés ráadás volt, amelyet sikerült tető alá hozniuk a szervezőknek.
A székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes előadásai nem műkedvelő előadások. Nem intézményes keretek közt születnek ugyan, nincsen állandó és főállású társulat hozzá, de azért professzionálisan mindig kiemelkednek. Az az érzés támad az emberben, hogy milyen jó lenne, ha létezne egy gyűjtő-együttes Székelyföldön vagy Erdélyben, amely segítené az ilyen produkciók létrejöttét és közreműködne abban, hogy minél hosszabb ideig - egy évadon át -, minél szélesebb körben játszhassák el a hasonló darabokat. Talán egyszer. A Székely Dorottyáról videófelvétel készült. Hátha valamelyik televízió majd műsorára tűzi. Ha nem, akkor ki-ki hazaviheti a dvd-t, s családi körben nézheti. Ez is több a semminél.
Simó Márton. eloszekelyfold.com

Kínos közjáték Nagyváradon: Áder nem érkezett meg…
Két bőrt is igyekeznek a bihari RMDSZ-esek lehúzni a felújított műemlék újraavatásával, amelyet választási kampányrendezvénnyé változtattak a következő rafinált indoklással: „Március 11-án átadjuk, március 15-én pedig birtokba vesszük Szacsvay Imre szobrát.” 
A hosszadalmas, kínos mellékzöngékkel kísért szoborfelújítás a beharangozott határidőre nem készült ugyan el, de végül mégiscsak átadták a köznek a nevezetes emlékművet pénteken. A helyi sajtóban azonban úgy hirdették meg az ceremóniát, hogy azon az RMDSZ vezetői mellett ott lesz Áder János magyar köztársasági elnök – aki a jelenlévők nagy csalódására nem jelent meg az ünnepségen. Csak az elnöki hivatal egy kisebb rangú képviselője, aki röviden szólt a megjelentekhez. 
A szervezők azzal mentegették magukat, hogy eleve nem volt szó Áder jelenlétéről, hiszen a sajtóban csak annyit tettek közzé (idézzük a hivatalos meghívót): „17.50 – dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnökének ünnepi köszöntője”. Értsen belőle mindenki azt, amit akar vagy tud. Nos, a váradiak egy része úgy értette – beleértve az iskolákból kivezényelt diákokat és tanárokat –, hogy maga az államfő érkezik a városba és mond beszédet a Körös-parti emlékműnél. Ezért is vett részt az RMDSZ aktivistái mellett több száz érdeklődő az eseményen. Akiknek végül be kellett érniük Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével, aki a már jól ismert paneleket hangoztató beszédében a pártja körüli összefogást szorgalmazta. Ez is furcsán hatott, amikor ezekben a napokban éppen arról szólnak a hírek, hogy az RMDSZ csak önmagával hajlandó összefogni. itthon.ma/erdelyorszag

Negyvennyolcas rendszerváltás („Forradalmi” beszélgetés Egyed Ákos történésszel)
Irigylésre méltó vitalitás, közéleti naprakészség, magvas gondolatok: a 86 éves Egyed Ákossal élmény beszélgetni. A bodosi származású történész-akadémikus szerint a történetkutatás egyik legalapvetőbb feladata történelmi tudatunk kezelése, tisztán tartása.
– Ha önnek kellene idén március 15-i ünnepi beszédet mondania, mire helyezné a hangsúlyt? – Én is jó ideje töröm rajta a fejem, hogy mi is volt március 15-e? A lélekmelengető pesti és budai események, majd a szabadságharcba átnőtt forradalom? Vagy a békésen kivívott nemzeti szabadság, aztán a győzedelmes vagy éppen vesztett csaták? Nos, azt mondom, hogy a modern magyar nemzet 1848–49-ben jött létre, kiindulópontja pedig a tizenkét pont. Ugyanakkor igazi rendszerváltás volt – amit valamiért azóta is elhallgatunk –, amikor a jobbágyvilágot, a rendiséget felváltotta a polgári világ. Mondhatni, leváltották az addigi világot. A szabadságharc leverése ugyan egy időre visszavetette a folyamatot, de a jobbágyság visszaállításának kérdése már soha nem merült fel. 1867-ben pedig azt mondta a magyar nemzet, hogy kiegyezünk, de negyvennyolcas alapon. Persze, engedtek azért valamennyit a negyvennyolcból, de igazán lényeges kérdésekben nem. – A kiegyezés alkujában már a kiforróban lévő magyar nemzeti identitás érvényesült? Hiszen a megtorlás évei akár arra is alkalmasak lehettek volna, hogy szétverjék ezt az alakuló azonosságérzetet. – Épp ellenkezőleg: erősítették. Eleink az elnyomás évtizedeiben is annyira ragaszkodtak magyar identitásukhoz, hogy a megtorlás eseményei sorra beépültek a nemzeti tudatba, összekapcsolódtak 1848-cal. De az események szociális töltete is erős volt: a már említett jobbágyfelszabadítás, a rendi törvények eltörlése, a választójog megítélése a parasztság vagyonosabb része számára. – Az elsősorban modernizációs értelemben vett pozitív következmények mellett a kiegyezés kényszerített-e ki olyasmit, ami a továbbiakban jelentősen kihatott a magyar nemzet fejlődésére? – A kiegyezés mindig is a magyar történelem vitatott kérdései közé tartozott. Ismerjük, mennyire ellenezte Kossuth, attól tartva, hogy a környező nemzetek megharagudnak az elnyomóval kiegyező magyarokra. A forradalmat követő időszak gazdasági fejlődése, a polgárosodás folyamata azonban Magyarországot jelentős mértékben közelítette a nyugat-európai színvonalhoz, s ez a kiegyezéspártiakat erősítette. Ne feledjük azonban, hogy a magyar államiság csak részben állt helyre 1867-ben, mivel a magyarság lemondott az önálló hadseregről, a saját külügyről. Deák Ferenc, a kiegyezés elindítója és véghezvivője úgy gondolta, menet közben erősíthetők lesznek a kezdeti vívmányok, a kompromisszum korántsem végleges, mindössze jó kiindulási pont. Ma már tudjuk, hogy nem így történt. A magyar államiság továbbfejlesztése számára a későbbiekben nem kínálkozott mozgástér. A történetírás szerint azonban a világháború és következményei nem írhatók a kiegyezés rovására, ezeket a történéseket nem lehetett előrelátni.
– A kossuthi félelmek azonban bizonyos mértékig beigazolódtak, és mi azóta sem értjük, miért nem szeretnek bennünket, magyarokat a környező népek…
– A kérdés roppant bonyolult. Miután 1848 őszén Ausztria kezdeményezésére a szomszédos nemzetek összefogtak a magyarság ellen, Kossuth levonta a következtetést, hogy hasonló eset máskor is, bármikor bekövetkezhet. A magyarság megítélésének azonban régebbről származó gyökerei vannak. A királyi Magyarország keretei között a társadalomfejlődés annak az állapotnak kedvezett, hogy az uralkodó réteg magyar legyen. A periférián lévő népek jó része valahogyan a magyar nemesség szolgálatába került vagy sodródott, és ez újabb magyarellenes töltetet szolgáltatott. Azzal együtt, hogy a jobbágyság intézménye révén a magyar nép is a kiszolgáltatottak között volt. A történelem során kialakult magyarellenességet aztán a politika nagy mértékben kihasználta.
– Mit nyert, illetve mit veszített a székelység a forradalommal?
– A történetírás korábban sokszor emlegette, hogy a székelyek 1848-ban semmit sem nyertek, viszont sokat veszítettek. Ezt ma már felül kell bírálnom, mert igenis, Székelyföldön is nagy jelentőségű változások következtek be. Az agyagfalvi nemzetgyűlés elfogadta a magyar forradalom által hozott törvényeket, a jogegyenlőséget, a közös teherviselés elvét, s ezzel gyakorlatilag beilleszkedett az egységes magyar nemzetbe. A székelység lemondott a korábbi előjogairól. Előtte azt követelték, hogy mindenekelőtt kapják vissza a Habsburgok által elrabolt jogokat – és ebben sok logika volt. Kossuth azonban meggyőzte a székely követeket, hogy ne követeljenek külön jogokat, mert most az egységes polgári jogok kiterjesztése a legfontosabb. Berde Mózesék ki is használták az agyagfalvi határozatokat, visszatérve Háromszékre a jogi egyenlőséget és a közös teherviselést hangoztatták, márpedig a székelyek szemében mindig szálka volt a nemesség adómentessége. De a közszékely a közös teherviselés körébe sorolta azt is, hogy legyen katona a nemes is, a jobbágy is. A székelyföldi társadalomban ugyanis akkorra már 30–35 százalékos volt a jobbágyság részaránya.
– Sokan, sokszor hivatkoznak ma is nosztalgiázva a rendtartó székely falu mintájára. Milyen hatással volt ennek eszmeiségére és gyakorlatára a forradalom?
– Negyvennyolc után az osztrák hatalom, majd a magyar állam is mindenki számára kötelező érvényű törvényeket hozott. Átalakult, bürokratizálódott a közigazgatási rendszer, 1876 után megszűntek a székek, aminek következtében háttérbe szorultak a hosszú időn át jó szolgálatot tevő régi falutörvények. A vármegye rendszere rátelepedett falura, városra egyaránt, a tagosítás és arányosítás nyomán pedig erős nivellálódás következett be, miután a közföldek, a közbirtokok nagy része magántulajdonba került. A szegényebb rétegek sokat veszítettek, a falu társadalma erősen rétegződött. Magatartásában, tudati szinten azonban akkor még nem szűnt meg létezni a rendtartó székely falu. A morális törvények éltek és érvényesültek egészen a kollektivizálásig, amely aztán kategorikusan szétfeszített minden hagyományt és keretet.
– Támogatja történelmi szimbólumaink egyre fokozódó használatát, megélését?
– Annyi tiltás után természetszerűnek számít e robbanásszerű használat. Ne feledkezzünk meg arról, hogy eleink századokon keresztül rendi világban éltek, és minden rendnek megvolt a maga szimbólumrendszere. Ezen belül a székely autonómia olyan intézmény volt, amely a népességnek össz-székely jelleget adott. Csakhogy az autonómiának székenként voltak sajátos jegyei, amelyek pecsétekben, zászlókban, szimbólumokban jelentkeztek. Ezeket kezdik feleleveníteni, megjelenítésüknek a javuló technikai lehetőségek is kedveznek. A szimbólumok sokfélesége persze zavart is tud kelteni, de ez a sokféleség történelmi örökségünk. E tekintetben is fontos volna azonban egyfajta rendtartást megvalósítani, mert az egészen helyi szimbólumok általánosításával csak fokozzuk történelmi tudatunk zavarait. Márpedig a történetkutatás egyik legalapvetőbb feladata történelmi tudatunk kezelése, tisztán tartása.
– Tudósként hogyan értékeli a magyar nemzetegységesítési törekvéseket? Létezhet külön anyaországi, illetve külhoni magyar tudományosság?
– Amikor megválasztottak az Erdélyi Múzeum-Egyesület – Erdély kis akadémiája – elnökévé, kötelességemnek tartottam folytatni az erdélyi magyar tudományosság integrálását az összmagyar tudományosságba. A művelődést hordozó magyar nyelv ugyanis kétségtelenül egységes. A Trianon következtében kialakult külön tudományos szerkezetek közötti távolságot tovább növelték a kommunista rezsim kapcsolattartást korlátozó tiltásai. Ezt örököltük meg 1990-ben. Az eredeti állapotok visszaállítása lehetetlen, de az sem tűnik észszerűnek, hogy teljesen feladjuk az évtizedek alatt kialakított tudományszervezési struktúráinkat. Ezeknek ugyanis megvan a maguk feladata, és abban sem vagyok biztos, hogy a magyar kormányzat és tudományosság, értelmiség képviselői hasonló beleérzéssel viszonyulnak ezekhez az integrációs folyamatokhoz, mint mi. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja vagyok 1990 óta, de nem tudom elfelejteni, hogy amikor az akadémián szavazásra került sor, mi, külsősök egy másik teremben csak televízión követhettük a történéseket. Nem tartom üdvösnek lemondani transzilvanizmusunkról – amelynek létét még köreinkben is vitatják –, sajátos erdélyiségünkről, amelynek a kultúrában, a tudományban is van létjogosultsága. A jövő azonban minden valószínűség szerint az egységesülésé.
– Mit tart történetírásunk legnagyobb problémájának?
– Elsősorban azt, hogy a magyar és a román történetírás továbbra is elmegy egymás mellett. Márpedig ennek óriási hatása van a közgondolkodásra. Nézzük meg a városok utcáinak elnevezését, mintha nem is lett volna magyar forradalom. Valamennyi román negyvennyolcas vezetőről utcák, terek sokaságát nevezték el, míg Marosvásárhelyen egyetlen Kossuth utcát sem lehet elfogadtatni. A tankönyvektől a tudománynépszerűsítő kiadványokig mindenhol egyformán jelen vannak ezek a problémák, meghatározzák a tudatot, és nem csökkentik a közöttünk lévő távolságot. Az erdélyi magyar történetírás talán fogékonyabb lenne erre a kérdésre, a románban azonban alapvető tézisekhez kellene hozzányúlni.
EGYED ÁKOS
Történész, az erdővidéki Bodosban született 1929. november 25-én. Középiskoláit Sepsiszentgyörgyön végezte, egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen. A kolozsvári Történeti Intézet kutatójaként dolgozott, az 1990–1994-es időszakban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanított, 1995- és 1997-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem meghívott előadója is volt. 1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, 2002-től 2010-ig az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke volt. Kutatásai elsősorban az 1848-as erdélyi forradalomra és Erdély 1867-től 1914-ig terjedő történetére, valamint a székelység történetére irányulnak. A készülő Székelyföld története című háromkötetes munka vezető szerkesztője. Díjak, kitüntetések: A Román Akadémia Díja (1977), Tudományos Érdemérem III. fokozata (1979), A Korunk Bolyai-díja (1981), Az Év Könyve Díj (1997), A Kultúra Szabadságáért Díj (1999), Bocskai István-díj (2001), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2002), Kemény Zsigmond-díj (2007), Bolyai-díj (Bolyai Alapítvány, 2009), Erdővidék Kultúrájáért Díj (2009), A Magyar Érdemrend középkeresztje (2013), Bethlen Gábor-díj (2014). Legutóbb Háromszék Kultúrájáért Díj (2016).
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zsidó Ferenc: Hetet egy csapásra! (Részlet)
Hogy az ezredforduló óta eltelt tizenhat évben melyik volt az a hat kortárs magyar szépirodalmi könyv, amelyeket kiemelnék a többi közül…? Hűha! Amikor megkaptam a felkérést, a hideg is kirázott. Mert – mit ad isten! – a levél aközben érkezett, hogy készülő kritikakötetem kéziratával pepecseltem, melybe 24 kortárs magyar prózaíró 2000 után írt műveit veszem számba.
24 – és ez csak a próza! –, na mármost ebből én hogy válasszak ki hármat? Lírával pedig kevesebbet foglalkoztam, ott azért vagyok gondban. Szóval, hálátlan egy feladat! Aztán gondolkodtam egy sort, és rájöttem, hogy a fontos feladatok mindig hálátlanok… és nekiláttam. Erdélyi vagyok, és fenntartom, hogy amíg vannak sajátos erdélyi témák és jellegzetes erdélyi megszólalás, addig (külön) erdélyi irodalomról is beszélni kell, tehát most elvárható tőlem (talán a Hitel is elvárja, én magamtól mindenképp…), hogy főként erdélyi könyveket emeljek ki. De persze nem mindenáron. Tehát ne azért kerüljön be az a könyv a hatosfogatba, mert erdélyi, hanem azért, mert jó. Na szóval, többet ne kerülgessük, mint macska a forró kását...
Először a versek: Farkas Árpád és Király László számomra a par excellence költő, az ők szereplésük ezen a listán nem volt kétséges. Harmadikként sokan felmerültek…
Farkas Árpád: Erdélyi asszonyok
Legnagyobb szívfájdalmam, ha erdélyi líráról vagyon szó, hogy Farkas Árpád miért írt oly keveset az 1990-es évek után. Miért ír ilyen keveset, aki ilyen jó? Vagy azért ilyen jó, mert ilyen keveset ír? Az újságírás robotja, magánéleti gondok akadályozták? Alig néhány vers jelzi munkásságát a 2000-es évek tájékáról, az Erdélyi asszonyok (Csíkszereda, 2002, Pallas-Akadémia) válogatott és új verseket tartalmaz. A kötetet csak leg jelzőkkel lehet illetni: nincs benne üresjárat, csak erő, átütő érzelem, fajsúlyos gondolatok egy rendkívül változatos, a klasszikus versformákat szétfeszítő, szabadon-precíz versnyelven. További érvelés helyett (vagy gyanánt) most idéznék: „Az erdélyi asszonyokban török vér van / s némi tatár. / Ha csókolnak, legalább százötven év / behódolást kérnek s vért. (...)/ Zsuzsannák, Katák, Erzsébetek, könnyű / véretek hevíté kandallóit Erdély / rideg kővárainak, tárt szellemóvó szárnyat / elpárolgó melege fölé. / S ontotta méhetek Kárpát-medencébe a magyart! / De most már elég. / Ezeréves vén vagyok, nevemben némi / Árpád-házi kondenzcsíkkal, esengve kérlek, / hagyjatok megpihennem.”
Na látják, az ilyent nevezem én „nagy versnek”. És ilyen kaliberű Farkas Árpád minden költeménye: megvan benne a létösszegző mélység, a sodró lendület, a nyelvi lelemény; ugyanakkor nem steril, nem „akadémikus”.
Király László: Készülődés Pazsgába
Király László sok vonatkozásban rokonítható Farkas Árpáddal (vagy fordítva). És ezzel nem gyengítik egymást. Mert amiben leginkább rokonok, az a tehetség. Igen, keveset írásban is hasonlítanak. Király Lászlónak a 2000-es évek során három válogatáskönyve jelent meg, melyekre nagy szükség volt az életmű „ápolása” szempontjából, ennek ellenére én már kezdtem aggódni, hogy ennyivel kell beérnünk (mint pl. a pályatárs-prózaíró Mózes Attila esetében...), de aztán a folyóiratokban felbukkant itt-ott egy új vers, és bizony meglett az új kötet is, a Készülődés Pazsgába (Budapest, 2013, Orpheusz Kiadó). Mondjam azt, hogy Király László ebben a könyvben ott folytatja, ahol abbahagyta? Vagy azt, hogy merőben új megszólalás? Mindkét állítás igaz, mindkettő hamis. Ami tény: Király László versei szikárak, képszegények, nincs itt öncélú versjáték, nincs l’art pour l’art. Tiszta, átható, megkapó gondolat bukkan fel mindenhol, melynek hatását a nyersesség, keresetlenség még felerősíti. A forma tehát alárendelődik a tartalomnak, a (faj)súlyos mondanivalónak. Ezt azért kívánom hangsúlyozni, mert a kortárs lírát egyre inkább a szózsonglőrködés uralja, a míves és művi játék után a befogadó pedig gyakorta „nem marad semmivel”; nos, Király esetében szó sincs ilyesmiről, ő csak akkor ír, ha – bárhogy forgatom, ez a legtalálóbb szó ide – van „mondanivalója”. 
(Hitel, 2016. március) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Forradalom utca 48. az Erdélyi Magyar Televízióban!
Forradalom utca 48. címszó alatt idén negyedik alkalommal szervezi meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető elnöksége és az Erdélyi Magyar Televízió az erdélyi magyar középiskolák történelmi vetélkedőjét.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is öt csapat méri össze az 1848–49-es forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos tudását, de a diákoknak kreativitásról, színészi adottságokról is tanúbizonyságot kell tenniük a vetélkedő öt fordulója alatt. A részt vevő csapatok ez alkalommal is meghívásos alapon érkeznek a megmérettetésre: Nagyenyedről a Bethlen Gábor Kollégium, Nagyváradról az Ady Endre Elméleti Líceum, Kolozsvárról a Báthory István Elméleti Líceum, Székelykeresztúrról a Berde Mózes Unitárius Gimnázium, Sepsiszentgyörgyről a tavalyi nyertes csapat, a Mikes Kelemen Főgimnázium képviselteti magát a rangos eseményen.
A zsűri tagjai ez alkalommal a forradalom és szabadságharc ismert és elismert szaktekintélyei: a zsűri elnöke dr. Egyed Ákos akadémikus, Deák Árpád nyugalmazott történelemtanár, dr. Tamási Zsolt-József, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója és Keserű Sándor, a baróti Baróti Szabó Dávid Líceum történelemtanára.
A színvonalas, izgalmas, fordulatos vetélkedőt az Erdélyi Magyar Televízió március 15-én, kedden este 8 órától tűzte műsorára. Népújság (Marosvásárhely)