Újabb ingatlant szolgáltattak vissza a Református Egyháznak
Újabb ingatlan szolgáltatott vissza az Országos Restitúciós Bizottság a Református Egyháznak, a december 11-én tartott bizottsági ülésén. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség továbbra is szorgalmazza az elkobzott egyházi javak mielőbbi visszaszolgáltatását és elítél minden olyan folyamatot, amely megnehezíti és lassítja a jogtalanul eltulajdonított ingatlanok visszaszolgáltatását.
Idén harmadik és egyben utolsó ülésén a Bizottság a Zilahi Református Egyházmegyéhez tartozó kusalyi elemi iskola épületének természetbeni visszaszolgáltatásáról döntött. Az üléséről Laczikó Enikő államtitkár, az Etnikumközi Hivatal vezetője, egyben az Országos Restitúciós Bizottság alelnöke tájékoztatott. „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 23 éve a restitutio in integrum elvét vallja. Elfogadhatatlan, hogy a visszaszolgáltatás folyamata ennyire lassan és hiányosan működjön. A kommunizmus idején elkobzott egyházai javak visszaszolgáltatásáról döntő bizottság feladata felülvizsgálni a kérelmeket, valamint ezen kérelmek mentén a döntések meghozatala, de jelen pillanatban a döntés folyamata nagyon lassan működik” – mutatott rá az államtitkár.
Továbbá a kusalyi ingatlan egyik részére, amelyik természetben nem volt visszaadható, a bizottság kárpótlási döntést hozott. Hasonlóan kártérítési döntés született a református egyháztól elkobzott magyarkeceli telekre, valamint a Minorita rend által visszaigényelt kézdivásárhelyi ingatlan esetében, illetve néhány ortodox és görög-katolikus ügyben.
RMDSZ közlemény
Erdély.ma

Van-e keresztény értelmiség Erdélyben?
Felnőtt fejjel lett komolyan, elkötelezetten keresztény, s ez szakmaiságában is meghatározóvá vált. Gábor Csilla a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének tanára, szakterülete a középkori, reneszánsz, barokk irodalomtörténet.
– Gyerekkora óta nagyon komoly, tanulásban elmerülő, sokak szerint szigorú, nagyon is csak a szellemiekkel foglalkozó lánynak ismertem meg, ugyanakkor szinte látom, amint a tömbház előtti zöld téren egy pokrócon tornászmozdulatokat gyakorol, cigánykereket hány...
– A bevezetőben említett mozzanatokkal most a legmélyebb nosztalgiáim kerültek felszínre, eszembe jutott az is, hogy volt valakinek a gyerekkori tornászéletemhez kapcsolódóan egy megjegyzése. A nyolcvanas évek közepe táján, amikor napi szinten kérdés volt, hogyan őrizhetjük meg önmagunkat, hogyan lehetünk igazak anélkül, hogy fejjel mennénk a falnak, akkor egy barátom azt mondta: neked rugalmas, hajlékony a tested, és ezzel mintegy üzente, hogy a lelkem, a szellemem, az értékrendem annál kevésbé az. Ebben dicséret is volt, meg egy kis jóindulatú figyelmeztetés, hogy vigyázzak, nehogy ártsak ezzel a merevséggel, amit akkor következetességnek neveztem – talán az is. Nehéz megmondanom, ki vagyok, könnyebb a pályámról, az életemről beszélnem. A magyar tanszék oktatója vagyok: egy hosszú út vége és kezdete. Magyar szakot végeztem és angoltanár voltam néhány éven át, az akkor még meglevő kihelyezési rendszernek „köszönhetően”, Brassótól 22 kilométerre. Majd lapszerkesztőként is dolgoztam, rövid ideig voltam budapesti angoltanár, ezek után lettem a tanszék munkatársa. Pályakezdésemhez kapcsolódik egy nagyon fontos elhatározásom: felnőtt fejjel lettem komolyan, és remélem, egész életemre elkötelezett módon keresztény. Ez számomra nemcsak bizonyos hittételek elfogadását jelentette, hanem a szakmaiságomban is meghatározó elemmé vált. Kezdetben ez legfőképpen abból állt, hogy különös érdeklődéssel fordultam az egyház kultúrateremtő és -alakító tevékenysége, múltja, története felé. Bár a munkahelyemet nagyon nem szerettem – nem a román környezet, hanem a nagyon beszűkült mentalitás miatt, amely a tudásnak, főleg a nyelvtudásnak semmilyen értéket nem tulajdonított –, a brassói évek mégis szépek voltak, mert az egyetemi évek alatt kialakult rögeszmémet valamilyen szinten plébániai keretek között, plébánosi háttértámogatással, segítséggel meg tudtam valósítani. Azaz Brassóban találtam olyan fiatalokat, akik hajlandók voltak velem együttműködni: versműsorokat tartottunk, színielőadásokat szerveztünk, kicsit tágítva a hagyományos templomi-plébániai kereteket. Mindez rengeteg jó hangulatú együtt dolgozással, munkával, próbával, igazi közösséggel.
– Hogyan lehetett abban a korszakban ilyen pályát választani, miképpen tudott ez a pálya kibontakozni? – A pályaválasztás számomra nem okozott nagy nehézséget, ötödikes koromban döntöttem el, hogy vagy magyartanár leszek, vagy semmi. Volt néhány riadt tiszteletkör a családban, de a szüleim nagyon becsülendő módon rám bízták a választást. A kihelyezés érdekes történet volt, a látszat szerint én „megfogtam” az egyetlen, abban az évben meghirdetett erdélyi helyet. Tanévkezdésig én is azt gondoltam, micsoda szerencse, ráadásul a családom apai része Brassóban élt, ott volt a rokonság, nagybátyáméknál lakáslehetőség. Csak éppen a többi életkörülmény nem volt ideális: az ingázást még úgy, ahogy ki lehetett bírni, de Brassóban például nem vásárolhattam kenyeret, csak kalácsot. Akkoriban a kenyeret fejadagra adták, a vásárláshoz pedig fel kellett volna mutatni a brassói személyazonossági igazolványt, amivel én nem rendelkeztem, a kolozsváritól pedig senki nem hatódott meg. Jó az Isten, jót ád, a mindennapi élet szintjén valahogy túléltem. Egy fokkal nehezebb volt az iskolai közeg, amely maga alá akart gyűrni; ezt azonnal éreztem, amint megláttam a körülményeket, megismertem a mentalitást. Vidéki általános iskola volt, ahol az igazgató engem azért gorombított le, mert házi feladatot adtam a gyerekeknek, amikor azt még a romántanár, a matektanár sem teszi, nem terheli őket. Hogy jövök én angoltanárként ehhez? – ezt nem vette be a gyomrom. A szellemi értékeknek a totális megvetése, mellőzése volt igazán nehéz.
– Abban az időben kihelyezettként Erdélyen kívüli helyek közül lehetett „válogatni”, leginkább Moldvában, Olténiában, ezért is válhatott fontossá a szellemi-lelki menedék Brassóban, a plébániai közeg. Egy tanár élete azonban meglehetősen szem előtt zajlott, inkább tiltották, de legalábbis rossznéven vették, ha a tanár besétál egy plébániára, szentmisén vesz részt...
– Én erre akkor nem gondoltam. Tudtam, hogy kihívom magam ellen a sorsot, de azt is tudtam, nincs veszíteni valóm, ennél rosszabb már nem lehet. Számomra az életet, a szellemi értelemben vett életben maradás lehetőségét jelentette. Amikor a brassói plébánia papjai látták bennem a tettvágyat, látták a sok fiatalt, akiknek igénye volt arra, hogy a szentmisén és hittanórán túl egyéb is történjen velük, bennük és körülöttük, helyet adtak ennek. Fokozatosan alakultak a dolgok, már nem is tudnám pontosan elmondani, hogyan; néhány beszélgetés nyomán pattantak ki az ötletek, jöttek a megoldások, a lehetőségek, a szülők is nagyon mellé álltak a dolgoknak: jelmezt varrtak, süteményt sütöttek, szóval az akkori lehetőségek és körülmények között maximálisan kihasználtuk, amire lehetőségünk volt.
– Mindez egy közös értékrend megjelenítését is jelentette, és ilyen szempontból egyértelműbb volt az akkori tevékenykedés: egyfajta ellenállás volt, az értékek őrzésének helye, és ezek az értékek sokkal egyneműbbek, egyértelműbbek voltak.
– Az akkori helyzet bizonyos szempontból tényleg egyértelművolt: lehetett tudni, ki a „rossz”, ki a „jó”. Az idézőjel itt nagyon fontos, mert ma már világos, hogy a kategóriák nem választhatók szét ilyen élesen. A nagyon plurálissá vált társadalomban ma a választás is bonyolultabb, az értékekhez való viszony is összetettebb. Minden értéke dacára sem sírom vissza azt az időt, de nagy fájdalmam, hogy ebben a pluralizmusban és szabadságban, amikor igazán nincs semmi kockázata a vallásos életnek, templomba járásnak, a sok lehetőség között nem alakítottuk ki az értelmes tevékenység struktúráit az egyházi kultúra terén. A kilencvenes évek elején folyton azt hallottam – néha mérges is voltam miatta –, hogy hiányzik a keresztény értelmiség Erdélyben. Eltelt húsz év, és most sem látom, van-e keresztény értelmiségi réteg. Pedig nagyon sok elkötelezett keresztény értelmiségit ismerek, csakhogy nem látszunk ki a földből, a tömegből. Nem arra gondolok, hogy állandóan térítgetni kellene, vagy a főtérről kiabálni, hogy gyertek, legyetek keresztényekké, de szükségét érezném valamiféle szervezettségnek, láthatóságnak.
– Milyen ez a keresztény értelmiség? Néha azt érzem, vannak, akik félnek ettől a fogalomtól, mert valamiféle elitizmust vélnek felfedezni benne...
– Semmiképpen nem elitizmust vagy elszigetelődést értek ezen! Számomra keresztény értelmiséginek lenni egyfajta kötelességekkel járó létállapot. Semmi különös dolgot nem jelent, csak tudatosságot, odafigyelést, hogy mit hogyan, mikor és mennyire csinálok. Számomra kicsit Krisztus-követés is ez az igényesség. Az értelmiségiről azt szokták mondani, hogy nem engedi meg magának a megmerevedést, a dogmatikussá válás luxusát. Jóllehet én nagyon katolikusnak, nagyon kereszténynek tudom, ismerem magam: a katolikus hittannak megvan a tanrendszere, amit elfogadok, ha azonban engedem magamban, magam körül megmerevedni ezt a tanrendszert, már nem vagyok értelmiségi.
– Az élet dinamizmusát kellene megtartani, állandóan felülvizsgálni a dogmaértésünket? – Igen, és erre a hivatalos egyházi dokumentumokban vannak nagyon szép kifejezések. Mint például kreatív hűség – a hagyományunkhoz, a történelmünkhöz, az eleinktől örököltekhez való ragaszkodás. II. János Pál pápának vannak sokatmondó terminusai ezekről a dolgokról, a hit és ráció összehangolásáról. A kreatív hűség, mint eszmény engem nagyon inspirál, ezt próbálom a magam hagyományértelmezésében, irodalomértésében is gyakorolni, meg persze a saját életemben is. A kereszténység a történetiség hite és vallása, de a történetiség nem azt jelenti, hogy évszámokat tudok, ismerem az eseményeket, hanem hogy kapcsolatban vagyok a múlttal, emlékezetem megjeleníti, jelenvalóvá teszi, ami régen történt. Én pedig úgy élem a magam jelenét, hogy erőt merítek a múltból, de nem másolom szolgai módon. Soha nem szeretek arra hivatkozni, hogy ezt nagyanyám, szépapám, ükapám is így csinálta, s akkor ezen nem lehet változtatni.
Bodó Márta
Erdély.ma

Visszavonulót fújt Antonescu – Megijedtek a nyugattól a bukaresti liberálisok
Amerikai és uniós nyomásra kihátrálnak a román koalíciót erősítő liberálisok a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítása mögül, és a tervezet újratárgyalását kezdeményezik. Az ügy megosztja a magyarokat is.
Miután az Egyesült Államok és Románia uniós partnerei aggodalmukat fejezték ki a román büntető törvénykönyvben tervezett változtatások miatt, az egyik koalíciós erő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Crin Antonescu csütörtökön visszavonulót fújt. A Btk. módosítása a képviselőket felmentené a korrupciós cselekmények büntetőjogi felelőssége alól, ha törlik őket a köztisztviselők sorából. A PNL, szociáldemokrata koalíciós partnereivel, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a kisebbségi frakcióval együtt kedden még megszavazta a törvénymódosítást. A nemmel voksoló jobbközép ellenzék és Traian Basescu államfő viszont úgy értelmezte: azáltal, hogy a törvényhozók nem minősülnek köztisztviselőknek, már nem indítható eljárás ellenük hivatali visszaélésért, befolyással való üzérkedésért vagy megvesztegetésért, mert ezeket a bűncselekményeket a köztisztviselőkre vonatkozóan tárgyalja a jogszabálycsomag.
A bukaresti amerikai nagykövetség közleményben figyelmeztette szerdán a román hatóságokat, hogy „visszalépés lenne Románia számára”, ha a törvényhozók megakadályoznák összeférhetetlenségük vizsgálatát. A külképviselet rámutatott: a Btk. ilyen értelmű módosítása elbátortalanítaná a befektetőket, ami hátrányosan érintené a román gazdaságot. Mark Gray, az Európai Bizottság szóvivője szerint is minden hivatalos személynek alá kell vetnie magát a korrupcióra és az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályozásnak. Aggodalmát fejezte ki Nagy-Britannia, Hollandia és Németország bukaresti nagykövetsége is.
Időközben a magyar pártokat is megosztotta a módosítás: az RMDSZ támogató szavazatait a parlamenten kívüli Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) úgy értelmezte, hogy „elszámoltathatóságuk törvényi megszüntetésével” a törvényhozók durván visszaélnek választópolgáraik bizalmával. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke szerint „az igennel szavazó honatyák (közöttük sajnálatos módon az RMDSZ teljes frakciója is) felsőbbrendű állampolgároknak tekintik önmagukat, akik ellen korrupció gyanúja miatt még eljárás sem indítható”.
Kristály Lehel
magyarhirlap.hu
Erdély.ma

Partiumi püspöki csörték
Tőkés László EP-képviselő, volt református püspök és Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) jelenlegi püspök magánlevelezése jutott el egy hete Csűry István e-mail címéről több címzetthez a világhálón. A levelek ügyében múlt pénteken az Esperesek Kollégiumának javaslatára az egyházkerület közgyűlése zárt ajtók mögött tárgyalt: kiszivárogtatások szerint a közgyűlés 36–26 arányban egy Tőkés-ellenes állásfoglalást fogadott el.
Csűry István azzal indokolta Tőkés László magánlevelének nyilvánosságra hozatalát, hogy az „most is két titkárságon keresztül érkezett. Tudom, hogy a levéltitok, sőt mások levelesládájának védelme önöknél nem kötelező. Ennek ellenére elvártam volna, hogy kényesebb kérdéseket ketten intézhessünk. Elnök úr jónak látta, hogy minél többen olvassák levelét. Ám legyen!” Az EP-képviselő többek között azt rója fel utódjának, hogy az RMDSZ-hez fűződő viszonya szöges ellentétben van az egész 1989 utáni egyházkerületi politikával, és arra kéri, vizsgálja felül egyre inkább eltorzuló egyházpolitikáját, és ne engedje, hogy „féltve szeretett egyházkerületünk külső és belső befolyások áldozatává váljon”. Tőkés azt is kifogásolja, hogy Csűry István az egyházkerületben teret enged a CE-mozgalom mohó előretörésének, annak ellenére, hogy „rájuk nézve egyházkerületünk szigorú feltételeket állító, törvényes határozatai ma is érvényesek”.
Csűry István válaszlevelében elutasítja elődje vádjait. „Az RMDSZ parlamenti képviselete alapján jelentős támogatást biztosít minden egyháznak, miközben a többi párt ilyen téren alig látszik. Minden rágalom ellenére, egyházkerületünk kimondottan ilyen téren működik együtt az érdekszervezetünkkel, egyre erősödő megbecsüléssel. Elnök úr irányvonalához képest azért mutatkozik akár 180 fokos fordulat, mert a jelenlegi egyházvezetés kimondottan a gyülekezetekre koncentrál”. Csűry arra kéri Tőkés Lászlót, hogy „engedjen bennünket békén dolgozni, mint ahogy mi sem zavarjuk önt”.
A közzétett levelek nyilatkozatháborúhoz vezettek. A volt egyházfő a pénteki közgyűlés előtt a KREK mind a kilenc esperesének levelet küldött, amelyben közölte: Csűrynek írt első levelét nem a nyilvánosságnak szánta, és arra kérte az espereseket, távollétében ne nyissanak vitát az ügyről. „A püspök úr akárhogyan is interpretálja az esetet, eljárása ellentmond a levéltitok írott és íratlan törvényének. Éppen ezért ezennel határozottan visszautasítom, hogy bizalmammal, illetve levelemmel visszaéljen. Távollétemben különösképpen indokolatlan és tisztességtelen személyemről és álláspontomról nyilvános és hivatalos vitát nyitni.” Kérése ellenére az egyházi és világi személyekből álló közgyűlés tagjai nyilatkozatban ítélték el Tőkés László volt püspök beavatkozását az egyházkerület életébe. Az elfogadott nyilatkozatot a püspökség nem hozta nyilvánosságra: Csűry István azt közölte, hogy az az egyházkerület hivatalos lapjában, a Harangszóban fog megjelenni. „A református egyház pártpolitikában nem fog részt venni. Mióta püspök vagyok, én is kiléptem az RMDSZ köreiből. Az egyháznak ugyanakkor egyfajta érdekképviseleti kötelezettsége is van a romániai magyarság iránt” – fogalmazott a püspök a Krónikának.
Demeter Szilárd, Tőkés László EP-képviselő erdélyi irodavezetője a pontos szöveg hiányában nem tudott érdemben nyilatkozni. Úgy vélte, a történet „egy feltehetően obskúrus okokból kirobbantott műbalhé, Csűry István püspök úr valamiért most látta elérkezettnek az időt, hogy leszámoljon püspöki elődjével.”
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nagy Zsolt esete a korpával
Ötéves letöltendő börtönbüntetésre ítélte Nagy Zsolt volt RMDSZ-politikust, a Tãriceanu-kormány volt távközlési miniszterét (képünkön) a legfelsőbb bíróság a 2005–2006-os stratégiai privatizációk ügyében. A nem jogerős ítélet ellen a védőügyvédek fellebbeztek, a legfelsőbb bíróság öt tagú testülete jövőre dönt a több volt politikust is felvonultató, bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekmények ügyében. A múlt heti bírósági ítélet nyomán Codruț ªereș volt gazdasági miniszter bizalmas információk kiszivárogtatásáért hat év letöltendő börtönbüntetést, Kerekes Gábor, az RMDSZ egykori ügyvezető alelnöke pedig 5 év szabadságvesztést kapott. A bíróság szerint bizonyítást nyert bűnszövetkezetnek a két magyar politikuson kívül több tagja is volt, közöttük minisztériumi alkalmazottak és külső, szerződéses tanácsadók. A bíróság Nagy Zsolt és Kerekes Gábor ügyét összekapcsolta a 2006-ban kirobbant kémbotrány ügyében indított eljárással, amelynek során az egykori távközlési minisztériummal tanácsadóként szerződésben levő bolgár Sztamen Sztancsevet kémhálózat vezetőjeként tartoztatták le. A mostani bírósági döntés szerint a bolgár tanácsadó kapta a legsúlyosabb ítéletet, 11 év letöltendő szabadságvesztést. A több éves nyomozás után mára összeállt bűnvádi dosszié szerint az ügyészek azzal vádolták meg a bíróság elé állított mintegy tíz személyt, hogy bűnszövetkezetet alkotva a román állam számára hátrányos privatizációs ügyleteket akartak lebonyolítani. A két miniszter elleni vád szerint a politikusok bizalmas információkkal segítették a bűnszövetkezetet. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a háromtagú bírói tanács által hozott ítéletet igazságtalannak és felháborítónak tartja, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a fellebbezést elbíráló új bírói testület érdemben mérlegeli a történteket. Kelemen meggyőződését fejezte ki, hogy Nagy Zsolt ártatlan, és szolidaritásáról biztosította a volt minisztert.
Hét év kivizsgálás
A 2006. november 21-én több privatizációs ügyben kirobbantott „hazaárulásos-kémkedéses” ügy egyik főszereplőjeNagy Zsolt lett, aki a Szervezettbűnözés-és Terrorizmuselleni Ügyészség (DIICOT) kezdeti vádja szerint tanácsadókkal, befektetési bankárokkal együttműködve államtitkokat szivárogtatott ki a Romtelecom, a Rádiókommunikációs Vállalat (SNR) és a Román Posta privatizációjához. Az ügy kirobbantása utáni napokban, hetekben bukaresti román lapok a bűnvádi dossziéból illegális módon nyilvánosságra hozott részleteket közöltek a román titkosszolgálat (SRI) által lehallgatott, mintegy 250 telefonbeszélgetésből, illetve ezeknek a beszélgetéseknek az ügyészi értelmezését. A kezdetben hazaárulás vádjával folyó bűnvádi eljárást az ügyészség időközben megváltoztatta bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekményre: a DIICOT-nak 2007-ben a bíróság elé terjesztett dossziéja szerint Nagy Zsolt miniszterként, morális támogatással és bátorítással járult hozzá Radu Mihai Donciu, Michal Susak és Sztamen Sztancsev törvénysértő tevékenységéhez.
Az ellene felhozott vádakat Nagy Zsolt az erdélyi magyar sajtó rendelkezésére bocsátott nyílt levelében lépésről lépésre vádolja. Mint fogalmaz „miniszteri mandátumom idején egyetlen privatizáció sem zajlott. Tanácsadókat választottunk ki a Romtelecom állami részvényeinek tőzsdei jegyzése, illetve a SNR privatizálása érdekében. A Postánál két folyamat zajlott: átszervezési tanácsadó kiválasztása, és a privatizációs tanácsadó kiválasztása (ezt a folyamatot leállítottuk). Fontos elmondanom, hogy egyik nemzetközi versenytárgyalás kapcsán nem kaptunk egyetlen óvást sem”. Nagy Zsolt kívülálló számára is logikus érvrendszerben bontja le az ellene felhozott vádakat. A privatizációs folyamatban személyesen nem vett részt: a bizottságban több más minisztérium képviselője dolgozott, akiket nem tudott, de nem is akart befolyásolni. „A bizottság munkamódszere szerint az előre ismert pontozási rendszer alapján minden bizottsági tag egyénileg értékelte az ajánlatokat, a végeredmény az egyéni pontozások középarányosa volt. Semmi bizonyíték a teljesen alaptalan vádra!” A posta esetében az RMDSZ-es politikus abszurdnak nevezi a vádakat, hiszen a privatizációs tanácsadó kiválasztásának folyamatát éppen ő állította le, amikor kiderült, hogy csak egy ajánlat érkezett be. „Azt állítják, hogy egy nemzetközi bűnszövetkezetet támogattam. Ezt szerintük az támasztja alá, hogy egyesek beszéltek rólam telefonon, másokkal meg találkoztam. Kettőjüket a bíróságon ismertem meg. Másokat kizárólag hivatalos találkozókon volt alkalmam megismerni” – fogalmaz Nagy, aki szerint a tárgyaláson mintegy 1000 telefonbeszélgetés lehallgatását mellékelték. Ebből összesen 5 százaléknyi, azaz 20 olyan beszélgetés van, amelyen ő beszél személyesen. A vádlott azt is kifogásolja, hogy sem a vádirat ismertetésekor, sem a bírósági tárgyalás során nem volt lehetőségük a lehallgatások összességét megismerni. A többnyire idegen nyelven folyó beszélgetések román fordításai gyatrák, hibásak, sok esetben félreértelmezhetőek. A bíróság csak abba ment bele, hogy a bíróság épületében – hivatalos fordító jelenlétében – az ezerből mintegy 250 beszélgetést meghallgathassanak. Ekkor derült ki, hogy helytelen vagy éppen tendenciózusan rossz a fordítás, a védelem ilyen irányú felvetéseit azonban leseperték az asztalról, és a dossziéban terhelő bizonyítékként a SRI helytelen, rossz fordításai maradtak. A büntető törvénykönyv szerint a bűnszövetkezet támogatásának van egy kötelező eleme is: a haszon. A volt RMDSZ-es miniszter szerint az, aki ezt az ügyet gyártotta, még csak említést sem tesz ilyesmiről. Az ügyben megkeresték a DNA-t (a korrupcióellenes ügyészséget), amely hosszas vizsgálódás után 2012-ben véglegesen lezárta az ügyet: semmilyen korrupciógyanús tettre utaló bizonyíték nincs.
Politikai szálak?
Az elmúlt évek során a romániai magyar sajtóban több utalás történt arra, hogy Nagy Zsolt bűnvádi dossziéja akár egy RMDSZ-en belüli leszámolással is összefüggésbe hozható. RMDSZ-források szerint Markó Béla RMDSZ-elnök utódlási listáján előkelő helyen szerepelt Nagy Zsolt is, akit a jól ismert keményvonalas politizálásban érdekelt körök nem szívesen láttak volna a pulpituson. A feltételezésekre bizonyíték nincs, a Nagy Zsolt-per elemei azonban egy elfogulatlan jogász számára egyértelművé teszik, hogy a bűnvádi dosszié darabjai jobban hasonlítanak egy kirakatper elemeire, mint egy valós bűnügyi történetre.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az erkölcsi győztes
Aligha okozott bárkinek is meglepetést, amikor a Románia Csillaga Érdemrend „becsületbírósága” az alkotmányos jogelveket lábbal tipró, a védelem jogára fittyet hányó jogi kutyakomédia keretében úgy döntött, megfosztja Tőkés Lászlót a 2009-ben odaítélt kitüntetéstől. Joggal nyilatkozta az érintett, számára kitüntetés, hogy a kommunista utódpárt embereiből álló bizottság így döntött, hiszen aligha akar ezekkel az emberekkel bárki, demokratikus meggyőződésű polgár egy gyékényen árulni. Arról nem is beszélve, hogy Constantin Degeratu tábornok, volt vezérkari főnök személyében olyan ikonikus figura is akadt a társaságban, aki nem csak kiszolgálója volt a Ceaușescu-korszaknak, majd tevékeny részvevője a volt kommunisták hatalom-visszafoglalásának, hanem akinek vér tapad a kezéhez, lévén a kolozsvári sortüzek egyik felelőse.
A lenyelhetetlen gombóc
A román politikum igazából soha nem tudott mit kezdeni a „Tőkés-jelenséggel”. Az ő világukban merőben szokatlan, hogy valakit sem megfélemlíteni, sem megvesztegetni nem lehet, hogy egy tőlük független, nagy nemzetközi presztízzsel rendelkező személyiség nem csatlakozik az apologétáik közé, hanem következetesen kiáll az általa képviselt nemzetrész érdekei és jogos követelései mellett. Sokféleképpen próbálkoztak, még a szekusügynökség abszurd rágalmát is képesek voltak bevetni a Szekuritate áldozatával szemben. Találtak hozzá magyar szövetségeseket is: 1994-ben Nagy Benedek vette át a vádló szerepét korábban a Tinerama hasábjain. Minden jel arra mutatott, hogy az akcióban benne van az RMDSZ csúcsvezetése is, ám Nagy Benedek egyedül vitte el a balhét. Háttérbeli szövetségesei persze nem feledkeztek meg róla, az ügyet tárgyaló SZKT döntését nem tudták befolyásolni, nem volt elég erejük ahhoz, hogy az elemi jóérzés által irányított mérsékelt közép teljes egészét a maguk oldalára állítsák. A brassói program elszabotálásának dacára Markó Bélát elsöprő többséggel újraválasztó 1995-ös kolozsvári kongresszuson már visszavették az RMDSZ-be az SZKT által a szervezetből kizárt képviselőt, bő egy évvel később, a kormányzati szerepvállalás idején pedig Nagy Benedekkel már a vallásügyi államtitkárságon találkozhattunk. Valaha ezüstpénzzel fizettek ilyen gesztusokért, manapság egyszerűbb, kényelmesebb, költségkímélőbb a pozícióba helyezés. Nagy Benedek új állomáshelyén sem tagadta meg önmagát, mint Krizbai Imrétől tudhatjuk, egyértelműen eszmei-ideológiai okokból, a gyülekezet és lelkésze következetes autonómiapártisága miatt szabotálta a baróti református gyülekezet támogatásának ügyét.
Kollaboráns konvergencia
Nehéz lenne elhinni, hogy nincs összefüggés a Tőkés László elleni, hosszú idő zajló, egyházon belüli áskálódás és az érintettnek a román hatalom számára való kényelmetlensége között. A minap a Királyhágómelléki Református Egyházkerület esperesi kollégiuma által elfogadott nyilatkozat egyenesen arra szólítja fel az egyházkerület volt püspökét, hogy „hagyjon fel az egyházhoz méltatlan magatartásával”. A nyilatkozat megszavazóinak többsége vélhetően fel sem fogja, hogy mihez adta a nevét, ezzel együtt a legkevesebb, amiben a nyilatkozat megfogalmazói, elfogadtatói és megszavazói elmarasztalhatók, az a Borbély Imre által a kilencvenes évek közepén körülírt és definiált tényállás, a kollaboráns konvergencia, amely „a kollaboráció azon esete, amikor a magyar közérdekkel ellentétes, egyéni vagy csoportérdek ölt testet politikai cselekedet formájában, úgy, hogy az a román etnokrata igyekezetet szolgálja.”
E vérforraló rágalom terjesztéséhez megnyerték a demokratikusnak mondott román erők egy részét is, például Dan Stancát, aki a România Liberã című napilap 1998. június 28-i számában a lebesúgózás mellett élesebben támadta Tőkés Lászlót, mint a posztkommunista hivatásos fröcsögők „Nincs semmiféle különbség azon magyarok között, akik Erdély feldarabolása érdekében a náci Németországhoz dörgölőztek, és azok között, akik a szovjet csizma mellé húzódtak, hogy ebben a román tartományban megteremtsék a maguk autonóm övezetét. A két ellenséges ideológia képviselői elkötelezett kiszolgálókra leltek e magyarokban, mivel ezek fő ellensége a román állam volt. Tőkés László a Hitlernek és Sztálinnak hízelgők ezen fajtájából került ki” – állt többek között az írásban.
Több, mint húsz esztendeje visszatérően kerülnek bevetésre a román politikai elit szokásos, imamalomszerűrágalmai, amelyeket minden következetes magyar politikai erő vagy politikus „kivív” magának: szélsőséges, nacionalista, soviniszta, irredenta. Jellemző eszköz a nyílt félretájékoztatás is. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásának tizedik évfordulójához közeledve érdemes felidézni, miként torzította el a román sajtó Tőkés László találó, a problémát fejéről a talpára állító megfogalmazását, miszerint „a határmódosítás egyetlen alternatívája az autonómia”. A román sajtó átfogalmazásának köszönhetően ez úgy jelent meg, hogy az erdélyi magyarság egyetlen alternatívája a határmódosítás.
Kimaradt ziccer
Ha a PSD-s ideológiai kommandó vár még egy kicsit a döntéssel, időzíthették volna a kitüntetés visszavonását stílszerűen december 15-ére, a temesvári ellenállási mozgalom kezdetének időpontjára is, hogy még erősebb legyen a szimbólumerő. A román politikának ugyanis mindig is erős oldala volt a szimbolikus hadviselés. Aligha tekinthető véletlennek, hogy az 1996-os romániai választásokon a Tőkés László kitüntetését visszavonó posztkommunista erőknek testvéri segítséget nyújtó román–magyar alapszerződést épp Temesváron írta alá Ion Iliescu és Horn Gyula. Az sem véletlen, hogy 2002. december elsején Budapesten került sor az emlékezetes koccintásra a magyar és román vezetők között, mint ahogy az is aligha véletlen, hogy 2010-ben a budapesti Nemzeti Színház épületét nézték ki a román nemzeti ünnep helyszínének. A megszálló hatalom folyamatosan teszteli az elnyomottak, s az elnyomottakkal értelemszerűen szolidáris anyaországi nemzeti kormány tűrőképességét. Most bizonyára úgy ítélték meg, hogy a kitüntetés visszavonása egybeesik politikai érdekeikkel, de azt vagy nem merték december közepére időzíteni, vagy egyszerűen kihagyták a „ziccert”.
A magyar külügy ezúttal a kellő eréllyel reagált, amikor nyilatkozatban szögezte le: Tőkés László kitüntetésének visszavonásával az egész erdélyi magyarság áll a román hatalom célkeresztjében, s a tulajdonképpeni cél azok megfélemlítése, akik az erdélyi magyar közösség jogos igényéről, az autonómiáról beszélnek. Nyilván, Tőkés Lászlóval az a román elit gondja, hogy nem elégedett meg a forradalom hősének státuszával, nem váltotta ki forradalmár igazolványát, nem integrálódott a román hatalmi rendbe. Megtehette volna, mint ahogy az erdélyi magyar politikai elit számos tagja is megtette. ő a nehezebb utat választotta.
Egy dolog biztos: bármiképp is határoz az ügyben Traian Bãsescu államelnök, ebből a játékból mindenképpen erkölcsi győztesként kerül ki Tőkés László.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

13.
Aljasságból jeles
Mélyebbre már aligha süllyedhet a romániai törvényhozás, mint ahová a keddi nap után került. A parlament eddig sem tartozott azon intézmények közé, amelyek iránt a lakosság túl nagy bizalmat táplált volna – de az már az aljasság netovábbja, amit a büntető törvénykönyv módosítása során elműveltek a honatyák: a köztisztviselők meghatározásának változtatása révén ugyanis már nem indítható eljárás ellenük hivatali visszaélésért, befolyással való üzérkedésért vagy megvesztegetésért.
A törvényhozók tehát a törvény fölé helyezték magukat, az így elnyert „szupermentelem” pedig gyakorlatilag szabad utat jelent a lopásnak, korrupciónak. És nem csupán az államfő és köre állítja ezt, hanem az érintett igazságszolgáltatási szervek: az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség, a korrupcióellenes ügyészség, a legfelsőbb bíróság, valamint az ellenzéki, de még a kormányhoz közel álló sajtó is. Nem csoda hát, ha a módosítás kiütötte a biztosítékot Európában és a nagyvilágban is: az Egyesült Államok képviselője a befektetők elriasztásáról beszélt, szokatlanul gyorsan és élesen reagáltak az európai országok nagykövetei – tegnap Németország, Hollandia, Franciaország diplomatái kértek magyarázatot a képviselőház jogi bizottságának tagjaitól –, de az Európai Bizottság is jelezte, hogy figyelemmel követi a módosításokat, mi több, Pontáék nagy barátja, Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője is rossz döntésnek és óriási visszalépésnek minősítette a bukaresti parlament lépését. Ezen reakciók pedig meglehetősen egyértelműen jelzik: nem ideológiai, politikai kérdésről van szó, hanem egyszerűen arról, hogy a romániai törvényhozók eszközökben nem válogatva próbálják menteni irhájukat a korrupcióellenes hatóságok elől. És ha mindez önmagában nem volna elég felháborító, keserűen kell azt is tudomásul vennünk, hogy az erdélyi magyarok szavazatai segítségével parlamentbe jutott RMDSZ-es képviselők aktívan részt vettek eme szégyenteljes döntésben, hiszen egyöntetűen megszavazták azokat a változtatásokat, amelyek ellen tiltakozik most a civilizált világ. Vajon ez miben szolgálja a magyar közösség érdekeit? Vajon ezért oly fontos a bukaresti jelenlét, melyről oly sok szó esik választások előtt?
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Díjeső a bolyais diákoknak
Bolyai János születésének 211. évfordulóját ünnepelték
Kettős ünnepség színhelye volt tegnap a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum: Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja átadta a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve program keretében meghirdetett pályázat főnyereményének egyikét a harmadik osztályos Kövesdy Mátyásnak és társainak. Ezt követően pedig a Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre Bolyai János születésének 211. évfordulója alkalmából szervezett megemlékező ünnepséget.
Zsigmond Barna elsőként a harmadik osztályos kis bolyaisokat, Jánosi Szerén tanítónő tanítványait látogatta meg, hiszen ebbe az osztályba jár Kövesdy Mátyás, aki Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága által a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve program keretében meghirdetett Csodasarok című nyereményjátékának a szerencsés nyertese. A főkonzul, aki egykori bolyais diákként szólt a harmadikosokhoz, elmondta, a díj jellegzetessége, hogy nem a személy kapja, aki pályázott, hanem a közösség, amelynek része, tehát valójában a teljes osztályközösségnek jár a csocsóasztal, amelyet a gyerekek nagy örömmel fogadtak, valamint a könyv-, illetve játékcsomag. Jánosi Szerén tanítónő elmondta, több diákja is belekezdett a pályázati játékba, viszont a kis Mátyás volt az, aki végig kitartóan próbálkozott, és a tanítónő szerint ez tanulság lehet minden gyerek számára, hogy a kitartó munka az, ami végül meghozza a gyümölcsét.
A díjátadást követően az iskola dísztermében megemlékező ünnepségre került sor Bolyai János születésének 211. évfordulója alkalmából. Láday Zoltán nevelési igazgató köszöntője után Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója vette át a szót, aki az összegyűlt diáksereghez szólva elmondta, Bolyai János a kollégium legkiemelkedőbb diákja volt, magasra tette a mércét, tehát igazi példakép lehet a mai generáció számára. Zsigmond Barna főkonzul rámutatott: régen is kiváltság volt a Bolyaiba járni, de ma is. – Egykor kollégiumba kerülni kiváltság volt. Régen olyan diákok tanultak itt, akik utólag munkásságukkal az erdélyi magyarságot bekapcsolták az európai társadalomba. Jobbnak kell lenni a többségnél, így lehet gondoskodni arról, hogy az elit magyarság mindig is megmaradjon – fogalmazott a főkonzul, aki egykor tizenkét évig koptatta a Bolyai padjait. Kirsch Attila, a Bolyai Farkas Líceum Öreg- diákok Baráti Körének az elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a név szentesíti a helyet, a két Bolyai pedig munkásságával megszentelte ezt a helyet, kikövezte a magyar tudományosság felé vezető utat, ám a jövő biztosítéka a jelenlegi ifjúság akaratereje és tudása kell hogy legyen. Dr. Weszely Tibor elismert Bolyai-kutató érdekes, vetítéssel egybekötött előadásában a Bolyaiak életének jelentős mozzanatait megörökítő helyszíneket, épületeket mutatott be, majd Kirsch Attila a baráti kör részéről munkásságuk elismeréseként, valamint a Bolyai-szellem ápolásáért gyémántfokozatú elismerést nyújtott át dr. Weszely Tibornak, dr. Tőkés Bélának, dr. Körtesi Péter miskolci tudósnak. Zsigmond Barna főkonzul dédapjának, a dr. Farczádi Eleknek járó oklevelet vehette át.
Családi díjak jól teljesítő diákoknak
A rendezvény zárómozzanataként dr. Tőkés Béla átadta a különböző területeken kiemelkedő teljesítményt elérő diákoknak a családi alapítványok díjait. Évekig csak a kémia, illetve biológia területén osztottak díjakat, ám idéntől hárommal bővült ezek sora. A Bajorországban élő Csiszér Miklós öregdiák által alapított, háromszáz euró értékű matematikadíjat a 12. osztályos Magdó Orsolya vehette át, ugyanakkor Csiszér Miklós, aki egykor vízipólós volt, idén létrehozott egy sportdíjat is, amelyet fiú, illetve lány kategóriában Klósz Beátának és Kovács Attilának ítéltek oda. A Floridában élő Bodor Miklós vegyészprofesszor által felajánlott kémiadíjat a 12. osztályos Mihály Norbert Botond érdemelte ki. Az informatikai díjat egy Angliában élő személy adományozta, aki nem szerette volna felfedni kilétét. A százfontos jutalmat Csegzi Gergely vehette át, a Száva család által létrehozott biológiadíj idei nyertese Nagy Zsuzsa.
Az ünnepi műsort a bolyais diákok mezőségi tánca zárta.
(menyhárt)
Népújság (Marosvásárhely)

Egy könyvritkaság a helyére került
Viszontagságosan érdekes lehet a könyvek sorsa is. Hosszú éveken lapulnak személyes könyvgyűjteményekben, hogy aztán egy nap a különös véletlenek folytán visszakerüljenek a társuk mellé, a könyvtárba, ahol mindig is a helyük lett volna. Két évszázad után adták át tegnap Köteles Sámuel 1817-ben megjelent Az erköltsi filo’sofiának eleji című művének első kötetét a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtárnak. A könyvet az teszi értékessé, hogy a 15 éves Bolyai János tulajdonában volt, amiről kézírása és aláírása tanúskodik. A könyvet matematikusokból, újságírókból és RMDSZ- politikusokból álló csoport juttatta vissza példás összefogással a Tékába, a világhírű matematikus egykori személyes könyvtárában levő csonka második kötet mellé.
Bolyai János az erdélyi magyar tudományosság kimagasló személyisége, talán a legnagyobb magyar matematikus. Emlékezete kollektív identitásunk fontos eleme, ápolása kötelességünk… Ennek jegyében került sor az értékes kötet megvásárlására és adományozására a Teleki Téka Alapítvány számára – hangsúlyozta nyilatkozatában Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki tegnap Peti András alpolgármester, az RMDSZ városi szervezetének elnöke, Haller Béla, a Teleki Téka Alapítvány elnöke és Lázok Klára, a Teleki-Bolyai Könyvtár vezetője jelenlétében ünnepélyes keretek között adta át a kötetet az alapítványnak.
Az elmúlt idő nyomában
Kérdés, hogy valaha kiderül-e, hogy a kötet hol lapult, merre vándorolt olyan hosszú időn át, de felfedezése, az írás azonosítása, a könyv értékének megállapítása és megvásárlása is felér egy detektívregénnyel. A történet a november 8-i kolozsvári Bolyai-vacsora napján kezdődött. A Bolyaiak emlékét ápoló rendezvényen a magyar tudomány napját ünnepelve arra emlékeztek, hogy az idén 190 éve kelt Bolyai Jánosnak apjához címzett híres levele: "…a semmiből egy új, más világot teremtettem". A vacsorán tartott előadást a Népújság olvasói számára jól ismert Oláh-Gál Róbert, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának oktatója, akinek a Bolyaiak életéről szóló kötetét a Fehér Holló újságírósorozatban adta ki Szabó Csaba, a sorozat szerkesztője.
A Bolyai-vacsorára volt hivatalos a marosvásárhelyi származású Körtesi Péter, a Miskolci Egyetem Matematikai Intézetének docense, aki a Bolyai Farkas középiskola után a kolozsvári BBTE matematika- informatika szakán végzett. Ismert Bolyai-kutató, a Bolyai- kultusz határon túli népszerűsítője, akit az idén másodszor tüntettek ki az egyetemek közötti közép-európai felsőoktatási tanulmányi csereprogramok (CEEPUS) működtetésében játszott szerepéért.
Mivel korábban érkezett meg egyetemi tanulmányai színhelyére, a Farkas és a Király utcában sétált, ahol a kovácsoltvas ablakrácsokkal s az oszlopos erkéllyel díszített szép, öreg Toldalagi–Korda-palotában működött a matematika tanszék és a könyvtár.
– Ahogy kolozsvári diákságunk helyszínén keresgéltem az emlékeim közt ("Á la recherche du temps perdu"), akkor vettem észre egy kapualjban a kis antikváriumot, ahova betértem, miközben kedves barátom, Müller Ádám emléke dolgozott bennem. A zsúfolt helyiségben magyar könyveket kerestem. Kiderült, hogy nincsenek, ezért matematikakönyvekről érdeklődtem, de az is kevés volt. Már kifele indultam, amikor az elárusító kislány odaszólt, hogy van valami érdekes, egy olyan könyv, ami Bolyai ex librisét tartalmazza. A páratlan kis könyvben valójában nem ex libris, hanem Bolyai János saját kezű beírását láttam. Ha nem foglalkoztam volna Bolyai János munkásságával, akkor is feltűnt volna, hogy mennyire hitelesnek látszik a beírás, és az eltelt idő alatt be is bizonyosodott, hogy nem tévedtem. A könyvben az 1817. november 12-i dátum szerepelt, Bolyai János 15 éves volt akkor. Az Appendixen és az Üdvtan címlapján is hasonlóan jellegzetes kalligrafikus írás látható. Feltételezésem megerősítette, hogy a kis könyv utolsó lapjára is be volt írva, hogy a Bolyai Jánosé. Első oldalain az íráson kívül 3x4 centiméteres pecsét vagy régebbi érme benyomódása látszott. Bár 80 százalékban meg voltam győződve, hogy a beírás eredeti, gyanús volt számomra, hogy mind az első, mind a második oldalon egy 4x5, illetve egy 6x8 centiméteres rész éles késsel vagy ollóval ki van vágva. A könyvet, amely 1817-ben jelent meg, a marosvásárhelyi Református Kollégium nyomdájában nyomtatták. A kivágások láttán arra gondoltam, hogy esetleg a Tékából ellopott könyvek közül való, s ha nagyon érdeklődöm, talán nyoma vész. Az ára 700 euró, mondták, s nem engedték, hogy lefényképezzem, ezért az adatokat lejegyeztem, majd láttam, hogy egy kis üvegszekrényben a ritkaságok közé teszik vissza. Végiggondoltam, hogy meg kellene vásárolni, de ha kiderül, hogy lopott, igazolnom kell, hogy miképpen került hozzám – morfondíroztam, majd sajnálkozva otthagytam az antikváriumban.
A nyomozómunka
Este a Bolyai-vacsorán egyetemi vezetők, matematikusok társaságában mondtam el, hogy szívesen felajánlom, valaki járjon utána, tisztázza, hogy lopott könyv-e vagy sem, majd meg kellene vásárolni, s a Tékában elhelyezni. A társaságból Szabó Csaba újságíró, Oláh- Gál Róbert könyvének a kiadója mozdult rá, átvette a nyomozást, s a későbbiekben minden lépéséről tájékoztatott – mondta el Körtesi Péter.
A történtekről Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub alapítója és vezetője a Kolozsvári Televízió magyar adásában részletesen is beszámolt. A helyszínen sikerült megnyernie az antikvárius bizalmát, aki számlát ígért, s hagyta lefényképezni a kötet első lapját. Ezután kezdődött az igazi nyomozómunka, amelyben fontos szerepe volt Wanek Ferencnek, aki az írásszakértői véleményt készítette, s "az alacsony t betűk", "a visszaforduló kerek betűzárások", "a kezdőbetűk kiemelt kezelése" és más jellegzetességek alapján – Bolyai János 1814-es és 1817-es kézírásával összehasonlítva – arra a következtetésre jutott, hogy a viszonylag érett, kiírt jellegű írás minden valószínűség szerint a jövendő tudósé.
A Teleki–Bolyai Könyvtár osztályvezetőjével felvett kapcsolat során kiderült, hogy a könyv második kötetét a Tékában őrzik, de az első kötet sorsáról nem tudtak. Amint Lázok Klára, a Téka vezetője elmondta, Deé Anikó tudományos kutató a két Bolyai személyes könyvtárának 152 kötetét azonosította be a Teleki–Bolyai Könyvtár állományában, s tudomásuk volt arról, hogy a két tudós gyűjteményéből szétszórtan még fellelhetők könyvek.
A második kötetet 1880. április 8-án Koncz József, a Református Kollégium könyvtárosa a helyi katolikus gimnázium könyvtárának adta cserébe egy másik könyvért, s úgy került be az 1960-as években a Teleki Tékába. A kötetben Bolyai János aláírása mellett Koncz József sorai olvashatók.
A Téka felértékelése és a budapesti Széchényi Könyvtár szakvéleménye alapján megállapították, hogy az ár reális, érdemes a könyvet megvásárolni.
Mivel a pénzt nem sikerült adakozással összegyűjteni, és a "nyo-mázás" szerepelői úgy gondolták, hogy a Tékában van a könyv helye, Szabó Csaba az RMDSZ-hez fordult, ahol első perctől kedvezően fogadták a lehetőséget, s a Communitas Alapítvánnyal közösen megvásárolták a könyvet.
Magángyűjteményből közgyűjteménybe
Az átadáson Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta, hogy a legjobb értelemben vett postás szerepét vállalta egy szellemi értelemben jelentős örökség átadásával, amelyet a szakemberek régóta keresnek. A könyv azt mutatja, hogy Bolyai János a kor legfontosabb értékeit tudhatta magáénak, hisz az, hogy ki milyen értéket tart a könyvtárában, ki milyen könyveket olvas, a szellemi habitusát is megmutatja. A nyomtatvány igazi jelentőségét a kutatók fogják meghatározni, most viszont az a fontos, hogy egy magángyűjteményből közgyűjteménybe került, viszonylag jó állapotban. – Nekünk nem a semmiből kellett új világot teremtenünk, de sokszor azt érezzük, hogy amikor a mi világunkat újra kell teremteni, akkor az nemcsak a jövőről, hanem a múlt értékeinek a felfedezéséről, megőrzéséről és beépítéséről szól. Azért adományozzuk a Teleki Téka Alapítványnak, hogy jó kezekben legyen a következő évtizedekben. Ha olyan írott értékekre bukkanunk, amelyek az erdélyi magyar, sőt az egyetemes magyar kultúra számára fontosak, a jövőben is arra törekszünk, hogy azokat visszaszerezzük – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
Hű őrzői leszünk
Haller Béla, a Teleki Téka Alapítvány elnöke vette át, majd át is adta Lázok Klárának, a Teleki-Bolyai Könyvtár vezetőjének a könyvet, amit a Bolyai-múzeum tárlójában helyeztek el, s tegnaptól már meg is lehet tekinteni a Bolyai-relikviák között.
Mindenki elmerenghet a Horatius-idézeten, amelyet Bolyai János, a majdani zseniális tudós 15 évesen beleírt azon az őszön, amikor a református kollégiumban tett sikeres záróvizsga után tanulmányai folytatására várt – mondta Haller Béla, aki Szabó Lőrinc fordításában olvasta fel a Horatius sorait: "Álld helyed bátran, ha szorít a sors, és / légy szilárd; viszont okosan, magad vond/ össze, hogyha kedvez a szél, túlontúl/ büszke vitorlád."/ (Ódák)
Az eltelt kétszáz év alatt odalett a latin és az a mértéktartó bizakodás is, amellyel János 15 évesen kilépni készült az életbe, de temperamentumát ismerve lehet, hogy csak az illendőség parancsának megfelelve választotta ezt az idézetet. A magunk részéről megígérjük, hogy a könyv hű őrzői leszünk – tette hozzá Haller Béla.
A megtalált könyv tudománytörténeti jelentőségű, mivel keltezése pontosan tájékoztat arról, hogy mikor került Bolyai János könyvtárába a kötet, s ugyanakkor segítséget jelent a fiatal Bolyai szellemi fejlődésének megismerésében. A bejegyzésben szereplő latin nyelven írt mottószerű Horatius-idézet szerepének, jelentésének tisztázása további kutatást igényel – mondta Lázok Klára. A történet érzelmi oldala, hogy Bolyai János egykori könyvtárának két kötete egymás mellé került, s így kiteljesedett egy történet, lezárult két könyv vándorlása egymás felé
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Immunitás
Ismét megbotránkoztatta az USL a civilizált világot, miután kedden, éppen a korrupcióellenes közdelem világnapját követően, sutyiban úgy módosította a büntetőtörvénykönyvet, hogy a honatyák, polgármesterek, megyei tanácselnökök nem számítanak többé köztisztviselőknek, s ezáltal csúszópénz elfogadása, hatalommal való visszaélés vagy érdekkonfliktus esetén kikerülnek a büntetőjogi felelősség alól.
Mindez lényegében törvényerőre emeli a politikusbűnözést és szabad kezet ad az érintetteknek a közpénz kifosztására, anélkül, hogy büntetőjogi következményektől kellene tartaniuk. A szicíliai maffiát elfogja a sárga irigység ilyen nagyvonalúan elnéző „jogszabályok” láttán! Mintha az USL-s honatyák – akikhez az RMDSZ képviselői is csatlakoztak – azon munkálkodnának, hogy bebizonyítsák, mennyire igaza volt egyik exminiszter kollégájuknak, amikor bizalmas belső körökben „szervezett bűncsoportosulásnak” nevezte a kormányzó alakulatot.
A lépés nem meglepő, hiszen minisztereket, parlamenti képviselőket, polgármestereket egymás után ítélnek el korrupcióért, s e veszély számos más, korábban érinthetetlen politikai és gazdasági nagyágyúnak okoz álmatlan éjszakákat.
A konzekvenciát sem lehet megkérdőjelezni, hiszen az USL politikai üldözést reklamál valahányszor az igazságügy politikusai viselt dolgait vizsgálja, a korrupcióval vádoltak köré pedig rendszeresen védőfalat emel.
Lépésükre rögtön reagáltak a nyugati partnerek, akik kemény hangon bírálták a jogállamisággal és európai szemlélettel ellentétes keddi eseményeket. Akárcsak tavaly nyáron, az európai szocialisták ismét lekentek egy nyaklevest romániai „kollégáiknak”. A gyűrűződő botrány és a kilátásba helyezett következmények és szankciók nyomán Crin Antonescu és Victor Ponta a módosítások felülvizsgálatát szorgalmazzák.
A visszakozás viszont nem törli el az ország csorbult tekintélyére mért újabb pofont – Nyugaton egyre nyomatékosabban vetődik fel a kérdés, hogy Románia balkanizmusa kompatibilis-e egyáltalán az európai értékrenddel.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Arad–Gyula Kézfogások
19 éve indult el és működik
Jövőre lesz 20 esztendeje, hogy elindult az Arad és a magyarországi Gyula közötti Kézfogások–Strângeri de mâini. Nehéz lenne megfogalmazni, hogy akkor pontosan mit is jelentett azon túl, hogy a két, más-más országhoz tartozó települést „hivatalosan” is közelebb hozta egymáshoz.
A hivatalos kapcsolat pedig gyakorlatilag azt jelentette, hogy – eleinte – a két város vezetői, vezető testületei időnként szervezett keretek között rendszeresen találkoznak, ismerkednek, megbeszélik a városvezetés, -gazdálkodás (olykor eltérő, de többször hasonló) gondjait, ötletet merítenek a másik tapasztalataiból, és ezáltal közelebb kerülnek egymáshoz. Ne feledjük: majdnem két évtized előtti időkről beszélünk, amikor a romániai forradalom kezdeti euforikus időszaka után „lehűlés” következett, amikor a Gyula–Arad (egy akkor középiskolás gyulai diák által felvetett ötlet nyomán létrejött) Kézfogások nemcsak két város, hanem a Románia–Magyarország közötti kapcsolatok normalizálását, pontosabban annak szükségességét és lehetségességét is szimbolizálta.
Azóta pártok, polgármesterek jöttek-mentek a két város élén, a kapcsolatok azonban megmaradtak, s ma már többen egy-egy találkozáskor régi ismerősként és barátként köszöntik egymást.
Tegnap a patinás gyulai Városházán találkozott a két város küldöttsége, hazai részről dr. Görgényi Ernő polgármester és Alt Norbert alpolgármester, aradi részről Bognár Levente és Cătălin Ţiţirigă alpolgármesterek vezetésével. (Gheorghe Falcă aradi polgármester egyéb elfoglaltságai miatt nem volt jelen – kedden este a bukaresti japán nagykövetség fogadásán vett részt. Üdvözletét Ţiţirigă alpolgármester tolmácsolta.) A gyulai polgármester és Bognár aradi alpolgármester üdvözlő szavait követően Florin Vasiloni gyulai román főkonzul beszédében köszöntötte a szimbolikus kézfogást Arad és Gyula között, hangsúlyozva: „szeretném, ha jövőre (a huszadik évfordulón – szerk. megj.) még többen lehetnének itt”, hozzátéve: a gyulai románok és az aradi magyarok
„biztos pont” a két város kapcsolatában, és örülne, ha a szimbolikus Kézfogások reális projekteket is megvalósítanának. (Ilyenekre, tesszük hozzá, eddig is sor került.)
Görgényi gyulai polgármester felemlítette: „Bár a két várost országhatár választja el, mi
azt keressük, ami összeköt bennünket, és ez sokkal több”. Az egyik kapcsolódási pont, például, a leghosszabb mandátumú aradi polgármester, a gyulai születésű Salacz Gyula. Ezt követően Puskel Péter aradi újságíró, helytörténész, a Salacz Gyuláról szóló, a közelmúltban magyarul és románul is megjelent kismonográfia szerzője mutatta be (mindkét nyelven) a kötetet, hivatkozva azokra a jeles személyiségekre (Márki Sándor, Zima Tibor, Molnár János stb.), akik egykor a mai határokon túlról kerültek be Arad kulturális hagyományaiba. A jelenlévők magyar és román nyelvű könyveket kaphattak.
A nyitóülést követően két szakbizottságban folyt a munka, az egyikben (kultúra, turisztika, ifjúsági, szociális és civil ügyek) Alt Norbert alpolgármester vezetésével, a másikban (urbanisztika, gazdaság) Görgényi Ernő polgármesterével folyt a beszélgetés. Az első szakbizottságban, például – a helyi eredmények, megvalósítások ismertetésén túl –, olyan kérdések is felmerültek, mint a kulturális és turisztikai beruházások közötti összefüggés (Gyula közismerten a gyógyturisztika városa). Elhangzott javaslat az aradi reptér közreműködéséről a Gyulára érkező külföldi vendégek kiszolgálásában (amit aradi programokkal lehetne egybekötni), a gyulai várszínház és az aradi Ioan Slavici színház, valamint a Karamaszínház együttműködéséről (jelen lévén az aradi színház és a filharmónia igazgatója, több konkrét meghívás és együttműködési javaslat is elhangzott). A másik szakbizottságban a gyulai főépítész, a városi főkertész, a kommunális üzemvezető-helyettes előadásait hallhatták a résztvevők – és egyáltalán nem mellékes, hogy Gyula többször országos díjakat nyert a magyar városok között folyó versenyben, aminek a tapasztalatait jó tudni, esetleg figyelembe venni Aradon is.
A szakbizottsági ülések után emléktábla-leleplezésre került sor. Gyula város ezúttal aradi (Bognár alpolgármestertől származó) ötlet nyomán állított emléktáblát a ma Horváth Ferenc nevét viselő belvárosi utcában Salacz Gyulának, a város szülöttének, Arad neves polgármesterének. A leleplezést, természetesen, a két város vezetői együttesen ejtették meg.
Az ezt követő városnézés legfontosabb „célpontja” az európai hírű gyulai várfürdő legújabb létesítményének megtekintése volt. Az aquaparkot jövő szerdán, december 18-án avatják, így az aradi vendégek még a nagyközönség előtt, a legutolsó simítások idején láthatták. Az EU és a helyi önkormányzat 50-50 százalékos hozzájárulásával készült 2,5 milliárd forintos (mintegy 8 millió eurós), a látogató elismerését méltán kiváltó beruházás az év teljes időszakában lehetővé teszi a „vizes szórakozást” mind látványával, mind szolgáltatásaival.
A Kézfogások 19. évi találkozója közös ebéddel ért véget.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

90 éves az iskolánk!
A Csiky Gergely Főgimnázium immár hagyományosan a névadó születésnapja (december 8.) környékén szervezi azt a Csiky-nap elnevezésű rendezvénysorozatot, amely egyrészt a pankotai születésű író emlékét kívánja felidézni, másrészt összegzést szándékozik készíteni egy lezáráshoz közeledő naptári évről.
Mindehhez járult idén egy nagyszerű jubileum, mégpedig az, hogy 90 éve, 1923. szeptember 23-án szentelték fel az egykori Aradi Római Katolikus Főgimnázium, a mostani tanintézet jogelődjének az épületét. Mindez, no meg a karácsony közeledte hozta magával azt, hogy a Csiky-nap képnaposra bővült, és a rendezvények is sokkal változatosabbak a korábbiaknál – az összefoglaló 90 éves az iskolánk címmel.
Amint azt Hadnagy Éva igazgató ma reggel még a hivatalos kezdés előtt a meghívott előadók – valamennyi az iskola volt diákja! – előtt szűk körben elmondta, azért döntöttek személyük mellett, hogy a mai diákoknak nemcsak példaképül szolgáljanak, hanem iskolai emlékeikről, életútjukról is beszámoljanak.
A hivatalos megnyitóra a Tóth Árpád Teremben került sor, ahol mind Hadnagy Éva, mind Bognár Levente alpolgármester az iskolához, a városhoz, az anyanyelvhez, a hagyományainkhoz és mindent egybevéve a magyarságunkhoz való kötődés fontosságát hangsúlyozta. Mindezt abból az alkalomból, hogy a megnyitó egyben az idén első ízben, Az én Aradom elnevezéssel a Csiky Gergely Főgimnázium és az Alma Mater Alapítvány által tavasszal meghirdetett fotó- és videópályázat ünnepélyes eredményhirdetését is jelentette.
Ilona János tanár számos érdekes részletet árult el magáról a pályázatról – Ujj János ny. tanár, helytörténész Történelmi városkalauz című kötete adta, például, az ötletet Pálfi Kinga tévészerkesztő-riporternek, amit aztán az iskola vezetősége is felkarolt. A Pálfi Kinga által koordinált négytagú zsűrin kívül – további tagjai Ujj János, Siska-Szabó Zoltán természetfotós, László Ferenc tévéoperatőr és Zsóri Blanka, a Temesvári Nyugati Egyetem fotográfia és képfeldolgozás szakának másodéves hallgatója voltak – a diákokat is bevonták a pályamunkák elbírálásába, amit az iskola honlapja révén tehettek meg az utolsó pillanatig, eldöntve a közönségdíjak sorsát.
A díjak átadása előtt a zsűritag Ujj János és Pálfi Kinga az elismerő szavakon kívül tett néhány jobbító szándékú kritikai észrevételt is, míg Ilona János a statisztikai adatokat ismertette: 22 pályázó (3 V–VIII.-os és 18 licista) összesen 80 fotóval és 5 videóval jelentkezett. A fotókra 1375, a videókra 1572 szavazat érkezett a honlapon. Ezek alapján mind a fotó, mind a videó kategóriában Bortoş Júlia X. C osztályos tanuló érdemelte ki a közönségdíjat, előbbiben 590 szavazattal, 43%-os, utóbbiban 753 szavazattal, 48%-os arányban.
A további díjazottak a következők:
Videó kategóriában egyetlen díjat osztottak ki, mégpedig a XI. C osztályos Bognár Tündének.
Fotó kategóriában az I. díjat Szilágyi Dóra (XII. D), a II. díjat Nagy Róbert Attila (XII. C), a III. díjat Ilona Judit (IX. A) érdemelte ki. Különdíjat kapott Hegyi Boglárka VIII. osztályos tanuló. A díjazottak értékes tárgyjutalmakban részesültek, az első díjas viszont pénzjutalomban. A fődíjat fotós és videós munkáiért Bortoş Júlia érdemelte ki, neki a dataSPOT Computers cég részéről egy digitális fényképezőgép jutott. Arad város különdíját Bognár Levente alpolgármester adta át Hegyi Boglárkának. Mindannyian részvételi oklevelet is kaptak.
A díjkiosztón levetítették az öt videó-pályamunkát, ugyanakkor a Tóth Árpád Terem előterében az iskola történetét bemutató fotók mellett 15 pályázó fotó is látható, köztük természetesen a díjazottak is.
Miközben a Tóth Árpád Teremben az eredményhirdetés zajlott, az iskola több termében megkezdődtek azok a foglalkozások, amelyeket a bevezetőben már említett meghívott korábbi diákok tartottak az Iskolánk arcai elnevezésű program keretében. Bartha Róbert tervezőmérnök önvédelmi és harcművészeti bemutatót tartott a tornateremben, Doba Krisztina közgazdász a Gazdaság és kommunikáció címmel tartott foglalkozást, Faragó Zénó színművész-rendező közösségi játékot vezetett a kis tornateremben, Geyer-Ehrenberg Szilveszter üzletkötő mérnök a vállalkozásfejlesztés és karrierépítés témájába avatta be a diákokat, Kapcsos Norbert régész, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem I. éves PhD hallgatója Régészet. Tudomány vagy életstílus? címmel tartott izgalmas előadást, Király Zsolt és Pelle Róbert informatikusok Mit s miért vegyünk – vagy ne vegyünk? címmel adott útbaigazítást a megfelelő hardver- és szoftverválasztás szempontjairól, dr. Kovács Gábor, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutató vegyésze a Kémia mindenhol – a Csikytől Kolozsvárig, magyarul címmel tartott elméleti-gyakorlati foglalkozást, Zsóri Blanka, a Temesvári Nyugati Egyetem fotográfia és képfeldolgozás szakának másodéves hallgatója KÉPes vagyok címmel vezetett műhelymunkát, kép- és videóelemzést.
Délután a négy meghívott testvériskola küldöttségeit fogadták a Csiky kollégiumában.
***
December 13-án, holnap 9 órakor a hagyományos Csiky-napi ünnepséggel folytatódik a rendezvénysorozat az iskola első emeleti folyosóján. Ekkor kerül sor az idei Csiky-díj átadására, illetve a Csiky Gergely élete és munkássága című rajzverseny díjazására is. Fischer Aladár halálának 70. évfordulója alkalmából Ujj János méltatja az egykori legendás igazgató munkásságát, majd megkoszorúzzák Csiky Gergely mellszobrát.
11 órakor a Tóth Árpád Teremben a diákok számára, délután 5 órakor a nagyközönségnek a mutatják be 90 éves az iskolánk című ünnepi kiadványt.
A rendezvénysorozat megszervezését Arad Város Polgármesteri Hivatala, a Szabadság-szobor Egyesület, az Alma Mater Alapítvány, az iskola szülői bizottsága, a Kölcsey Egyesület, az RMPSZ Arad megyei szervezete, a Lavinamix Construct Kft., a Kling Kft. és a Nagyperegi Polgármesteri Hivatal támogatta.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)

Szentpálra érkezik a Különjárat!
Beindult a szórványgondnoki szolgálat
A Szórvány Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap támogatásával elindította a Kárpát-medence első szórványgondnoki szolgálatát az Arad megyei Szentpál településen. A szórványgondnok olyan apró közösségek szolgálatát végzi, ahol nincsenek helyi intézmények, ahol az intézmények hiánya veszélyezteti a közösségek létét.
A kezdeményezés újszerűsége miatt felmerül a kérdés, hogy mit csinál egy jó szórványgondnok, mi az ő feladata? A jó szórványgondnok minden helyi problémát észrevesz, amin tud, segít, amit nem tud megoldani (idő, benzin, tudás hiányában), annak megoldását mások megkeresésével igyekszik szorgalmazni. Érdeklődik, információt keres, kér, közvetít, bátorít, ötletet ad, véleményt formál. Röviden: azon dolgozik, hogy újra működjön, újra életképes legyen a falu magyar közössége.
A szentpáli szórványgondnok, Böhm László október óta a helyi magyar közösség feltérképezésén dolgozik, a közösség egyéni és közösségi szintű igények kielégítését szorgalmazva. Ezen felmérés következményeként lett megszervezve december 6-án a szentpáli iskolások és óvodások számára a Mikulási ünnepség, illetve december 12-én egy bábszínházi előadás.
A helyi közösség kulturális igényére válaszolva, december 21-én 17 órai kezdettel a szentpáli kultúrotthonban Éder Enikő “Különjárat” c. előadását tekintheti meg a közönség. A belépés ingyenes. A szervezők szeretettel várnak mindenkit!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Egy, csak egy legény…
A Büntető törvénykönyv módosításán felháborodott Traian Băsescu a parlament feloszlatásával fenyegetőzik. A román törvényhozás egyéves pályafutására – ellentmondásos megnyilvánulásaira, vitatható döntéseire – visszagondolva az ötlet épp nem elvetendő. Ennek ellenére az államfő nem fogja beváltani fenyegetését. Nem érdeke. Ha az országnak talán nem is, Băsescunak viszont pont ilyen parlamentre van szüksége, mint ez a mostani.
Kívánni sem tudna jobb játszótársakat magának Románia elnöke, mint a jelenlegi törvényhozást, a hatalmon levő kormányt, amely öntudatlanul ugyan, de következetesen a kezére játszik. A Btk. módosítása, a parlamenti döntés rendkívül negatív nemzetközi visszhangja, az ebből nyert politikai tőke a betetőzése az államfő intrikáktól, zsarolástól teli lejáratási kampányának, amellyel a hatalmon levő Szociáldemokrata Szövetség (USL) hitelének kikezdése volt a cél. A jelek szerint maximális sikerrel tette mindezt, „hála” a 70 százalékos többség káprázatában elszállt kormánykoalíciónak. Băsescu populizmusa termékeny talajra talált, az USL szinte naponta visszaigazolja az államfő vádjait, miszerint az elmúlt húsz év legalkalmatlanabb, legkorruptabb társasága ejtette rabul az országot.
Szabadság (Kolozsvár)

EP-választások: összefog az RMDSZ és az MKP
Közös kampányrendezvényeket tervez a jövő évi európai parlamenti választások alkalmával a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja és az RMDSZ – többek között erről egyeztetett csütörtökön Nagyváradon Csáky Pál, a felvidéki párt elnökségi tagja és az RMDSZ helyi képviselete.
„Mindkét párt hasonló cipőben jár. Ott kell lennünk, bármilyen kifogásunk is van az európai bürokráciával szemben” – mondta a volt szlovákiai kormányfő-helyettes (képünkön). A közös kampányrendezvények mellett a kért párt programjait is össze akarja hangolni, hogy utána Brüsszelben is együttműködhessenek. Az eddigi tapasztalat alapján úgy vélik, az elbukott kisebbségvédelemre vonatkozó polgári kezdeményezést meg kell ismételni, és ehhez másokat is meg lehet nyerni.
A sajtótájékoztatón a jövő évi szlovákiai elnökválasztás is szóba került, hiszen a MKP most először indít saját jelöltet. „Azért tartom fontosnak, hogy magyarok magyarokra szavazzanak, mert látom, hogy a többségi nemzet részéről egy sor nem hangzik el arról, hogyan képzelik el a mi helyzetünket államalkotóként Szlovákiában, vagy akár Romániában. Amíg nincs ilyen kínálat a többség részéről, addig magunknak kell megszervezni, nekünk kell megmondani, miről szóljon az életünk. Ilyen vonatkozásban az érdekérvényesítés és önszerveződés létfontosságú” – magyarázta Csáky, aki pártját erősebbnek érzi a szlovák-magyar vegyes pártnál.
Rámutatott, a Hídnak főleg azokon a vidékeken van támogatottsága, ahol megindult egyfajta asszimilációs folyamat, olyannyira, hogy a népszámlálás során többen „kassainak” vagy „pozsonyinak” vallották nemzetiségüket, miközben az MKP általában a magyarabb vidékeken erősebb.
Csáky Pál egyébként az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt által létrehozott Polgári Kör meghívására érkezett a partiumi városba, hogy bemutassa a Csend és lélek című könyvét, melyben tájékoztatása szerint két témát boncolgat. „Egyrészt a felvidéki magyar sorsokról szól, hogy az emberek meglássák magukat benne, rádöbbenjenek arra, milyen helyzetekben élhetünk és kerülhetünk. Másik része esszéket tartalmaz helyzetünkről, múltunkról és jelenünkről. Arról, hogy nem szabad asszimilálódni, mert látom, hogy a felvidéki magyarok számára pedig a legnagyobb probléma a tudati zűrzavar” – magyarázta.
Szerinte emiatt is rossz Szlovákiában a vegyes párt, amelyik a többségi fejjel való gondolkodást szorgalmazza, holott az épp a beolvadást pártolja. „A többségi szlovák politikát régóta ismerem. Két csoportra osztható, az egyik gyorsabban, durvább eszközökkel akar minket asszimilálni, a másik toleránsabb, azt mondja, hogy majd az idő elvégzi. Ha ezt elfogadom, akkor elfogadom azt, hogy a magyar közösségnek előbb-utóbb vége. Ezt nem akarom” – szögezte le Csáky Pál, aki ilyen körülmények valószínűtlen tartja, hogy az EP-választásokon összefogjanak a Híddal.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Nem kérnek a kioktatásból
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület múlt pénteki közgyűlésén állásfoglalást fogadott el a volt püspök, Tőkés László leveleivel kapcsolatban.
Mint azt már megírtuk a KREK közgyűlésén napirendre került egy olyan állásfoglalás elfogadása, amely a Tőkés László által Csűry István püspöknek írt levelekkel kapcsolatos. Lapunk megszerezte a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése által elfogadott állásfoglalást,melyet az alábbiakban közlünk.
„A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése sajnálattal állapítja meg a sajtóból szerzett nyilatkozatok kapcsán, hogy volt püspöke, Tőkés László egykori egyházi elöljáróhoz nem méltó módon elveti a sulykot, és a korábban általa vezetett egyházkerületet, valamint annak püspökét, Csűry Istvánt úgy jellemzi, hogy azzal mindnyájunk méltóságát és igazságérzetét sérti.
Korábbi nyilatkozataiban egyházunk törvényes testületei már kijelentették, hogy nem kérnek a kioktatásból, de nem akarnak értelmetlen szócsatát sem. Ha Tőkés László csatázni akar, csatázzon a román nacionalistákkal, az esélyeinket rontó szélsőségesekkel, vagy a korrupt és egyházellenes propagandát folytató brüsszeli politikusokkal. Egyházkerületünk épp elég terhet hurcol, nem hiányzik, hogy volt püspökével is harcoljon.
Amikor az egyházkerületet azzal vádolja, hogy az RMDSZ-szel szövetkezik, mintha elfeledkezne arról, hogy a sokat becsmérelt politikai alakulatnak püspökként tiszteletbeli elnöke volt, és akkor mégsem gondolta úgy, hogy személyén keresztül az egyház és a politikum túlságosan összefonódott volna. Később, amikor megfosztották tisztségétől, abban sem látott semmi erkölcstelenséget, hogy az RMDSZ-szel szövetkezve induljon az EP választásokon, miután éveken keresztül bizonygatta alávalóságukat. Ft. Csűry István püspökhöz eljutatott legutolsó (december 5-i) levelében a képviselő úr az őszinteséget kéri számon, ami az előbb felsoroltak tükrében, enyhén fogalmazva is, furcsának tűnik. Ezekből csak arra lehet következtetni, hogy az RMDSZ és mindenki más csak akkor galád, ha épp nem támogatja Tőkés László politikai céljait. Egyházkerületünk törekvéseiben is csak azóta lát ördögi mesterkedéseket, mióta az önös céljait nem szolgálja ki.
A kialakult helyzetet elszomorítónak ítéljük meg, és miután sem a brüsszeli szolgálat, sem a romániai pártalakítási kísérletek nem hozták meg a kívánt sikert, alázattal kérjük, hogy kudarcait ne egyházunk lejáratásával próbálja meg kiköszörülni és a figyelmet a valós gondokról elterelni. Inkább fontosabbnak látnánk azon feladatok teljesítését, melyekkel az Egyházkerületi Közgyűlés megbízta, amikor hathatósan támogatta a korábbi EP-választásokon.”, tartalmazza az állásfoglalás.
erdon.ro

Húsz éve gyógyít embert és társadalmat a Bonus Pastor Alapítvány
Fennállásának 20-ik évfordulóját ünnepli az erdélyi református egyházközség védnöksége alatt álló Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány, amely 1993 óta igyekszik szenvedélybetegeken segíteni.
Ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót az alapítvány és a Misszió vezetősége, ahol Lőrincz János lelkipásztor-esperes azzal kezdte mondanivalóját, hogy „Van remény a szabadulásra”. Azt a munkát, azt a segítségnyújtást, amit végeznek, e nélkül a reménybe vetett hit nélkül nem is lehetne végezni. „Nagyon sokan keresnek meg, hogy baj van a családban, szeretnének segítséget kapni” – mondta az alsóvárosi református egyházközség lelkésze, hozzátéve, hogy nem egy látványos misszióról van szó, hanem nagyon nehéz mentő misszióról. Függőbetegekkel foglalkozni ugyanis nagy kihívást jelent a segítőknek, lelkészeknek, pszichológusoknak és egyéb szakembereknek egyaránt, főleg, hogy még a családokban is tabukérdés az alkoholfüggőség például, vagy a kábítószer-fogyasztás, és legtöbb esetben csak akkor kérnek segítséget, amikor már tarthatatlanná válik a helyzet.
A húsz éve tartó szolgálatot gyümölcsözőnek nevezte Jakab István lelkipásztor-esperes, aki az egyház és a civil szféra együttműködésének eredményességét emelte ki, azt, hogy a civil szervezetek és az egyházak is a társadalom részét képezik, ugyanaz az életterük, önkéntesség-alapon szerveződnek az egészséges társadalomért. Figyelmük és szolgálatuk középpontjában az ember áll, a társadalom jólléte.
„Amíg én nem változom meg, másokat sem tudok megváltoztatni” – idézte a nemrég elhunyt Nelson Mandelát dr. Horváth Levente, a Bonus Pastor Alapítvány elnöke az alapszempontot hangsúlyozva. A húsz év alatt olyan tapasztalat halmozódott fel, amely óriási tőkét jelent. „Minden szaktudás és lelki affinitás mellett az a legfontosabb, hogy a magunk változása a legjobb munkaeszközünk a szenvedélybetegek és családtagjaik változásában. Alapkérdés tehát az énváltozás, amely megosztható a változást váró embertárssal. A húsz év alatt abban a kiváltságban részesülhettünk, hogy a hozzánk fordulók engedtek minket részesedni, asszisztálni, részt venni. Senkit meg nem változtathattunk senkit meg nem válthattunk, a mi szerepünk csupán bábáskodás az újjászületésben” – ecsetelte Horváth Levente.
Nem csak alkoholfüggésről van szó, de droghasználatról és játék-, internet-, valamint más káros szenvedélyekről is. Az egész embert, az ember lényét megtámadó betegség ez, amelynek leküzdéséhez lelkipásztorok, pszichológusok, az egész szociális szféra összefogására van szükség. A társadalomnak is nevelődnie kell, mondta az elnök.
A sajtótájékoztatón jelen volt Adorján Éva, a Magyarózdon 2005-ben megnyílt Drogprevenciós Otthon igazgatója is, illetve Erdő Endre ügyvezető igazgató. Elmondták: minden 18-50 év közötti férfi jelentkezhet az otthonba, aki beismerte függőségét. A terápia 9 hónapot vesz igénybe, de ha valaki visszaesik, újra befogadják. Eddig 250 szenvedélyfüggő személy vett részt a hosszú távú terápiás programban, míg a rövid távúban több mint 1500. Azoknak az aránya, akik hosszabb ideje, vagy a terápia óta absztinensek, meghaladja a 75 százalékot.
A modell kanadai eredetű, lényege a terápiás közösség. „Aki eljön hozzánk, egy olyan otthonias légkört tapasztalhat meg, amiben sokan otthon a munka után, hazatérve részesülhetünk csak. Néha megkérdik, hogy ki a szenvedélybeteg és ki a munkatárs, mert fizikálisan is megváltozik az, aki elhatározza, hogy megváltoztatja az életét” – magyarázta az otthon igazgatója.
A magyarózdi Radák-Petri kastélynak a Bonus Pastor Alapítvány tulajdonába kerülését részletezve Erdő Endre elmondta, sikerült az utolsó tulajdonossal kapcsolatba lépni, aki nem szándékozott visszatelepülni Romániába, így felhatalmazta az alapítványt, hogy az ő nevében visszaigényeljék azt. Történtek már beruházások az állagmegőrzés érdekében, de további befektetéseket szeretnének, hogy visszahelyezzék a kastélyt eredeti formájába, megőrizve egykori szépségét. Szeretnének konferenciaközpontot létrehozni benne, amely több programnak adhat helyet: utógondozónak, találkozóknak, gyerektáboroknak.
Az egyetlen, Romániában magyar nyelven működő bentlakásos terápiás otthon a magyarózdi. A hosszú távú célok között egy női terápiás központ létesítése is szerepel.
A 20 éves évforduló alkalmából december 15-én hálaadó istentiszteletre kerül sor az alsóvárosi (Ludas utcai) református templomban.
Antal Erika
maszol.ro

Tőkés László nem osztozna az EP-pénzen
A házasságuk alatt szerzett javak négyötödét követeli Tőkés László a volt püspök és felesége között zajló vagyonmegosztási perben, amelyben szerdán másodszor halasztottak Nagyváradon. A válást tavaly mondták ki az európai parlamenti képviselő és potenciális képviselőjelölt hibájából.
Piaci áron több mint háromszázezer euró összértékű ingatlan és ingóság a tárgya a Tőkés László és felesége közötti vagyonmegosztási pernek, amelyben szerdán másodszor halasztottak a nagyváradi bíróságon.
A keresetet az európai parlamenti képviselő (és potenciális képviselőjelölt) nyújtotta be, aki bírósági úton a házasságuk alatt szerzett vagyon négyötödét követeli magának. Legfőbb érve az, hogy a per tárgyát képező javakat kizárólag a felperes jövedelméből vásárolták a férj hibájából kimondott 2012-es válásukig.
Tőkés László és Joó Edit huszonöt évig tartó házassága a nagyváradi táblabíróság honlapja szerint 2012. szeptember 27-én bomlott fel jogerősen, hosszas pereskedés után. A válást a férj hibájából mondta ki a bíróság. A válókeresetet Joó Edit nyújtotta be a nagyváradi bíróságra 2010 márciusában, többek között férje állítólagos hűtlenségére hivatkozva. A 2011 februárjában születetett ítélet mindkét fél hibájából mondta ki a válást, ám Joó Edit a nagyváradi táblabíróságon fellebbezett.
A birtokunkban lévő periratok szerint Tőkés László ügyvédje a családi törvénykönyvre és egy 1954-es dekrétumra hivatkozik. E jogszabályok szerint a házasság alatt szerzett vagyon nem egyenlő módon oszlik meg a felek között a válás után, ha valamelyikük – okiratok hiányában tanúk segítségével – bizonyítani tudja, hogy bizonyos javak megszerzéséhez nagyobb mértékben járult hozzá a házastársánál. Az EP-képviselő hat tanút hív segítségül igaza bizonyítására.
Három ház, két telek, Jakobovits-festmények
A per tárgya két nagyváradi és egy gyantai ház, két nagyváradi beltelek és Jakobovits Miklós tíz festménye. Utóbbi műalkotások összértékét a volt püspök ötezer euró „körülire” becsüli. Vélhetően ötezer eurónál kisebb összegre, mert ha ennél nagyobb értéknél lenne szó, a festményeknek a törvény szerint szerepelniük kellene az EP-képviselő vagyonnyilatkozatában. Megnéztük: a vagyonnyilatkozatban az ingatlanok igen, de a műalkotások nem szerepelnek.
Tőkés szerint a szóban forgó javak mindegyikét kizárólag a férj jövedelméből vásárolták a házasságuk alatt. Ennek ellenére – mint fogalmaz: elvi okokból – azt javasolja a bíróságnak, hogy az ingatlanok egyötöde az alperest illesse meg. Így felajánlja Joó Editnek a 160 ezer lejre becsült nagyváradi, Fő utcai (Republicii) utcai házat. Ez az egyetlen egyébként a perelt javak közül, amely amúgy is a volt feleség nevére volt íratva. („Akkor még bíztam a tisztességében és hűségében” – jegyzi meg Tőkés a keresetben.)
Tőkés azzal érvel: házasságuk ideje alatt a feleségének csak „ritkán és ideiglenesen” volt munkahelyből származó jövedelme. „Visszaélve a Partiumi Keresztény Egyetemnél betöltött tisztségemmel 2002-ben kapott állást az intézménynél, amelynek jelenleg is az alkalmazottja” – magyarázza a bíráknak. Hozzáteszi, hogy jövedelmeik között óriási különbségek voltak, a felesége jobbára „zsebpénzként” kezelte a saját fizetését.
Úgy tudjuk, hogy a vagyonmegosztási perben azért halasztották el a szerdára kitűzött tárgyalást, mert Tőkés László védőügyvédje nem jelent meg a bíróságon. Kolozsi Árpád ezt pénteken nem kívánta kommentálni a maszol.ro-nak. Azt mondta, nincs felhatalmazva arra, hogy a perről részleteket hozzon nyilvánosságra. Lapunk megkereste Joó Editet is, aki jelenleg külföldön tartózkodik, és hazatérése előtt nem kívánt nyilatkozni a perről.
Házvásár biztosításból
Az ingatlanok közül a 200 ezer eurós forgalmi értékű Kórház utcai ház története a legérdekesebb, amelyben jelenleg az EP-képviselő volt felesége lakik. Ezt ugyanis abból a pénzből vásárolták 1993-ban, amit a férj egy biztosítótól kapott 1990-ben, amikor autóbaleset érte Magyarországon. Tőkés szerint ez sima ügy, ugyanis a családi törvénykönyv 31. cikkelye szerint a biztosítási pénzen vagy az összegből vásárolt javakon válás esetén nem osztoznak a volt házastársak. Ugyanakkor fenntartja, hogy a lakás felújítására utólag költött százezer euró is az EP-képviselői fizetéséből származott.
Külön története van a Jakobovits-festményeknek. Ezeket a kereset szerint a férj vásárolta meg a tavaly elhunyt képzőművésztől. Ám Tőkés László figyelmezteti a bíróságot: tudomása szerint szétköltözésük után a volt neje rábeszélte Jakobovits Miklóst, hogy dedikálja neki a tíz festményt, mert így adományként kapott személyes vagyontárgyaknak tekinthetők. „Ám én iratokkal és a képzőművész rokonaiknak tanúvallomásaival be tudom bizonyítani, hogy a műalkotásokat az én pénzemből vásároltuk” – olvasható a keresetben.
Ingatlanok pénzadományból
Joó Edit válasziratában kifejti: a házasságuk alatt szerzett javak 50 százalékára tart igényt. A Fő utcai házról leszögezi, hogy végrendeletben íratta rá egykori tulajdonosa 2006-ban, és ezt a közjegyzővel hitelesített testamentummal bizonyítani is tudja. Azt azonban maga is elismeri, hogy előbb egy eltartási szerződést, majd – szintén 2006-ban – adásvételi előszerződést kötöttek a volt tulajdonossal, akinek 27500 lejt ki is fizettek. Ám Joó Edith szerint Tőkés László legfennebb ennek az összegnek a felére tarthat igényt, a végrendelet ugyanis felülírja a többi szerződést.
A festményekről megjegyzi: valóban szó esett arról házasságuk idején, hogy megvásárolják ezeket a képzőművésztől. Ám Jakobovits Miklós végül úgy döntött, hogy Joó Editnek adományozza műveit, hálából azért, mert a Tőkés család sok vevőt szerzett számára. Az adományozást a festmények hátlapján található dedikálások tanúsítják. Joó Edit egyébként furcsállja, hogy volt férje ötezer euróra becsüli a műalkotások értékét, szerinte a valós összeg ennél sokkal kisebb.
A Kórház utcai házról azt állítja: nem igaz az, hogy a volt férje biztosítási összegéből vásárolták meg az ingatlant. Szerinte a biztosító annak idején csak a magyar államnak fizetett, mert a felperes egy kormányőrségi autóban ülve szenvedett balesetet. A többi ingatlanról kijelenti: Tőkés László megfeledkezik arról, hogy a megvásárlásukhoz szükséges összegek egy részét az 1989 után kapott különböző pénzadományokból fedezte a család.
Joó Edit a válasziratban elismeri: Tőkés Lászlónak valóban jelentős jövedelme volt európai parlamenti képviselőként, ám ennek nagy részét képviselői irodáinak fenntartására és utazásokra költötte, a pénzből a család keveset látott, és ingatlanvásárlások fedezésére sem volt elég. Joó Edit ennek bizonyítására mellékelte volt férjének azt – a válóperükben is idézett – levelét, amelyben Tőkés közli: nem hajlandó hazaadni a fizetését. Az alperes szerinte a család nem látott semmit a püspöki fizetésből sem, mert a férj úgy ítélte meg, hogy feleségének nincs erkölcsi alapja ezt elvárni tőle.
Joó Edit emlékezteti a bírákat arra, hogy egy ideig már csak azért sem lehetett munkahelye, mert három gyereket kellett felnevelnie. „Nem állítható, hogy semmilyen hozzájárulásom nem volt a közös vagyon megszerzéséhez. A hozzájárulásom ugyanis nem csak pénzben mérhető” – szögezi le az alperes.
Válasz a válaszra
A volt feleség válasziratára Tőkés válaszolt. Fenntartja, hogy a biztosítótól nem csak a magyar állam, hanem jómaga is kapott pénzt a baleset után. „A biztosítási szerződés nyilvánvalóan nem csak a gépkocsiban keletkezett esetleges kárról, hanem a benne ülőkről is szólt” – érvel a bíráknak.
A Fő utcai ingatlan esetében pedig pontosít: a ház szerinte a felesége tulajdonába nem a végrendelet, hanem az eltartási szerződés révén került, amelyet telekkönyveztek is. Leszögezi azt is: a testamentum nem írhatja felül ezt a szerződést.
Demeter szerint a közszereplő nem közpréda. „Ha Tőkés László politikai tevékenységét akarja valaki kifogásolni, állunk elébe, ez a vagyonmegosztási per azonban az európai parlamenti képviselőre, a feleségére és az ügyvédeikre tartozik” – reagált a maszol.ro-nak Tőkés László sajtófelelőse. Demeter Szilárd úgy véli, a közszereplő nem közpréda: van egy bizonyos határ, amit az újságírónak nem lenne szabad átlépni. Szerinte a vagyonmegosztásról szóló írás időzítése nem véletlen, ugyanis szombaton ünnepli megalakulásának tízéves évfordulóját Kolozsváron a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Másrészt Demeter szerint az írás arról is hivatott elterelni a figyelmet, hogy az RMDSZ képviselőházi frakciója is megszavazta kedden azokat a Btk.-módosításokat, amelyek élénk belpolitikai vitát váltottak ki és nemzetközi visszhangjuk is volt.
Cs. P. T.
maszol.ro

Székelyföldön 4,3 százalékos a vegyes házasságok aránya, míg Dél-Erdélyben 44
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) Társadalmi Szervezetek munkacsoportjának csütörtöki ülésén vett részt Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese. A Budapesten zajló gyűlésen a jelenlévők A kormányzat ifjúságpolitikája – a határon túli magyarságot érintő intézkedések és A Kárpát-medencei ifjúság helyzete témakörökben tanácskoztak.
A gyermekvállalás és a vegyes házasságok kérdése kapcsán Székely István elmondta: az utóbbi felmérések azt mutatják, hogy az erdélyi fiatalok körében kitolódott az első gyermek vállalásának időpontja – ez megegyezik a nyugat-európai tendenciákkal, ugyanakkor 2008-hoz képest nőtt a két gyermeket tervezők aránya, illetve azok aránya, akik három vagy három gyereknél többet szeretnének. Ez erdélyi sajátosság, máshol nem tapasztalható a tervezett gyermekszám növekedése.
A vegyes házasságok tekintetében a főtitkárhelyettes ismertette az erdélyi számadatokat, amely szerint Székelyföldön 4,3 százalék az etnikailag vegyes házasságot kötők aránya, ezen régión belül, Hargita megyében például a magyarok 96 százaléka magyar-magyar házasságot köt. Dél-Erdélyben az újonnan megkötött házasságok 44,2 százaléka vegyes házasság, míg Bánságban ugyanez az arány 50 százalék feletti. "A vegyes családokon belül kiegyensúlyozatlan az etnikai szocializáció, ezért a vegyes házasságokban született gyermekek csak 32,3 százalékát regisztrálják a népszámlálás alkalmával magyarnak. Ez, ha kiegyensúlyozott lenne, akkor 50 százalék kellene legyen. Ez azt mutatja, hogy a vegyes házasságok az etnikai asszimiláció egyik forrását képezik – jelentette ki Székely István.
Hozzászólásában Székely kifejtette: az a tapasztalat, hogy jelenleg tetten érhető egy belső migráció az erdélyi szórvány irányából az Erdélyen belüli tömbök irányába. Ez a folyamat három csatornán belül figyelhető meg: az ifjúsági szervezetek hálózata, a szórványkollégiumok beiskolázása és a magyar nyelvű felsőoktatásba való bekapcsolódás révén.
"Az RMDSZ kiemelten fontosnak tartja az ifjúsági szervezeteket, mert ezek csatornát képeznek a fiatalok számára olyan Erdélyen belüli vidékek irányába, ahol sokkal könnyebb az identitás megőrzése és annak újratermelése. Minden erdélyi fiatal számára, aki interetnikus környezetben vagy szórványban úgy dönt, hogy magyar többségű településen kívánja leélni életét, fontos, hogy ismert legyen ennek Erdélyen belüli alternatívája" – zárta beszédét az RMDSZ főtitkárhelyettese.
Az RMDSZ ajánlására a Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fórumának gyűlésén részt vett Arros Imre a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) képviseletében, aki ismertette a romániai magyar fiatalok általános helyzetét, problémáit. (rmdsz-tájékoztató)
Transindex.ro

Krisztusok és angyalok
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem napjai zajlottak az elmúlt héten helybeli és külföldi vendégtanárok jelenlétében. A hagyományossá váló rendezvény programjában emlékelőadások, tudományos szessziók, művelődési rendezvények szerepeltek. A csütörtök esti díszünnepségen díjazták a rezidensvizsgán legjobb eredményt elért végzetteket, az évfolyamelsőket, a legszámottevőbb tudományos munkásságot végzett egyetemi oktatót, az idén nyugdíjba vonult tanárokat és a kerek évfordulót ünneplő nyugalmazott professzorokat. Szokás szerint ekkor hangzottak el az egyetemen folyó tevékenységet értékelő beszédek. Leonard Azamfirei rektor európai szintű oktatásról beszélt a 6.000 hallgatóval működő intézményben, amely nemzetközi minőségtanúsítvánnyal is rendelkezik, s a kilenc oktatási programjukból hat már bizalmi minősítést kapott. Az elméletre összpontosító elavult tantervek helyett a gyakorlati oktatásra kell helyezni a hangsúlyt, s ezt biztosítja többek között a múlt évben beszerzett szimulációs központ. A jövő héten pedig elkezdődik a gyógyszerészeti kar új épületének a kivitelezése. A rektor bírálta a várost és a megyét, hogy nem támogatják eléggé az egyetemet, bár a MOGYE a szellemi haladás központjaként olyan intézmény, amely nem fogyaszt, hanem termel. Szemrehányóan említette, hogy Oxfordból azért nem kapták meg a Legjobb Regionális Egyetem minősítést, mert egy diaszpórában élő professzor, akit az elmúlt évben vendégül látott a MOGYE, megakadályozta ezt. Nos, nem kell ahhoz külföldi egyetemi tanárnak lenni, hogy felmerüljön a kétség: lehet-e egy olyan felsőoktatási intézményt a legjobb regionális egyetemnek minősíteni, ahol minden eszközzel megakadályozzák az alapító tagozat önállóságának a visszanyerését.
A szenátus elnöke az ülésen Jézus Krisztushoz hasonlította az orvosokat, majd később elhangzott, hogy "a gyógyszerészek az orvosok vállán ülő angyalok". Ami disszonánsan hangzik, ha arra gondolunk, hogy Szilágyi Tibor rektorhelyettes szavai hallatán, aki magyarul szólt a hallgatósághoz, a "Jézus Krisztushoz hasonlók" és az "angyalok" egy része felháborodottan hagyta el az Ifjúsági Ház nagytermét. Pedig a rektorhelyettes arról beszélt, hogy a tudományos élet akkor lendült fel Európában, amikor minden nép az anyanyelvén kezdte művelni a tudományokat. Emlékeztette a hallgatóságot a több mint négyszáz éves erdélyi felsőoktatás és azon belül az egyetem történetére, az önálló magyar orvos- és gyógyszerészképzést szavatoló rendeletekre. Nagyon fontosnak tartják a román nyelv ismeretét, de a szakmát anyanyelven lehet a legalaposabban elsajátítani, ezért a multikulturálisnak nevezett marosvásárhelyi egyetemen a román és magyar nyelvű oktatás egyenrangú partner kellene legyen – hangsúlyozta. Szavaihoz hadd tegyük hozzá: ha ezek a törvény biztosította jogok megvalósulnának, akkor senki sem akadályozhatná meg a külföldi elismerést. De addig, amíg egyetemi oktatók ilyen módon viszonyulnak a magyar szóhoz, a két-, illetve már háromnyelvű egyetem az összefogás helyett továbbra is az eldurvuló ideológiai harcok helyszíne marad.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Kelemen Hunor: Nem látok semmiféle veszélyt a Btk. módosításában
A büntető törvénykönyv módosításában semmiféle veszélyt, inkább óriási hisztériát és misztifikálást látok, nyilatkozta a Népújság kérdésére Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
– A parlamenti képviselőket, szenátorokat továbbra is lehet vizsgálni, büntetőjogi felelősségük nem szűnik meg ezáltal. Az egyedüli, akinek szuperimmunitása van, az az államfő. Tehát nem szűnik meg a büntetőjogi felelőssége sem képviselőnek, sem szenátornak, csupán egy olyan konfúz helyzetet tisztázott azáltal, hogy kimondja, a törvényhozás tagjai nem közalkalmazottak, mint ahogy a Btk.-ba annak idején becsempészték.
– Mi a véleménye az amnesztiatörvényről?
– Az amnesztiatörvényről azt gondolom, hogy nagyon nehéz ma olyan törvényt elfogadni, amely akár hat- nyolc ezer börtönben ülő embernek a szabadon bocsátását jelentené.
– A román média 16 ezerről beszél…
– Szerintem ez egy kicsit túlzás, de mindenképpen többezres nagyságrendű számokról beszélhetünk, viszont ez nem a politikusokról szól. Csupán arról az egy-két-három politikusról, aki esetleg beleesne ebbe a kategóriába. Azt gondolom, hogy ilyen törvényt ma valószínűleg nem lehet elfogadni.
– Mi az RMDSZ álláspontja ebben az ügyben?
– A héten nem volt erről szavazás. A jövő héten kialakítjuk a véleményünket, ha egyáltalán napirendre kerül, de szerintem nem is fog napirendre kerülni. Nem hiszem, hogy ezt a törvényt így, ebben a formában elfogadná és elfogadhatná a parlament.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

Értékről, nyitottságról jubileum után
Beszélgetés a 80 éves Gálfalvi Zsolttal
Gálfalvi Zsolt szerkesztő, irodalomkritikus, művelődési életünk kiemelkedő személyisége november 30-án töltötte 80. születésnapját. Még eleven lehet benne annak a bensőséges estnek a hangulata, amikor író-, újságíró-, szerkesztőkollégái köszöntötték, és átnyújtották neki az alkalomra összeállított jubileumi kiadványt, amely több mint hat évtizedes pályájának szinte valamennyi vetületét felvillantja. Az összejövetelről és a születésnapi füzetről akkor frissiben beszámoltunk lapunkban. Pár nappal később otthonában beszélgettünk az ünnepelttel. Az ott készült hangfelvétel rövidített változata az alábbi interjú.
– Mióta visszatértél Vásárhelyre, minden fontosabb rendezvényen jelen vagy. A rád jellemző kíváncsiság tehát az idő teltével sem csitul, erősebb a belső késztetés, hogy közvetlenül megtapasztald a dolgokat, mint az emberre elkerülhetetlenül rátelepedő kényelem.
– Nézd, ez alkati dolog is lehet, de tény, hogy a jó értelemben vett kíváncsiság az egész munkásságomat illetően valóban mélyen bennem van. Minden érdekel, ami a szellemi életben történik, és amennyiben lehet, igyekszem is mindezt követni. Vásárhelynek gazdag és változatos a szellemi élete, és még mindig van közönsége a rendezvényeknek. Én is szeretnék ezzel lépést tartani, a számomra fontosabb eseményekre elmegyek. Persze, amikor tudok, mert sajnos hozzá kell tennem, hogy az előző ittlétem alatt sok orvos barátom volt, most kevesebb van, mégis több orvoshoz járok.
– Köztudomású az igényességed is, magas a minőségi mércéd. Az említett rendezvények azt nyújtják, amit elvársz tőlük?
– Abban az értelemben, hogy képet adnak arról, hogy az életben mi történik, igen. Önkéntelen is hírértéke, tájékoztatásértéke van minden eseménynek, annak is, amelyik meglehetősen gyenge. Nem csak vásárhelyi jelenség viszont, és engem zavar, hogy a színvonal rendkívül ingadozó. Van olyan rendezvény, ahova nagyon szívesen megy el az ember, élményt jelent, és van olyan is, ami gyenge, érdektelen, felületes, felszínes. De ez sajnos napjainkban a szellemi élet egészére elmondható. Sokfelé járok, és azt tapasztalom, hogy az értékszempont, az igényesség nem mindig érvényesül kellő mértékben, kellő következetességgel.
– Gondoltál-e arra, hogy a rendszerváltozás után ennyi idővel ilyen irányultságú lesz a szellemi élet? Ilyesmire vagy többre számítottál?
– Be kell vallanom, hogy én nem számítottam. Reménykedtem. Mindig reménykedem abban, hogy a feltételek változása, a körülmények megváltoztatása elősegítheti azt, hogy a dolgok új irányba haladjanak. A szellemi életre is úgy tekintek, mint esélyek és lehetőségek sorozatára, és egy közösség életrevalóságát, képességeit, reményeit, jövőjét azon mérem le, hogy mennyire tudja ezeket az esélyeket és lehetőségeket hasznosítani. Ha eleve lemond ezek hasznosításáról, akkor megette a fene. Ha próbál érvényesíteni olyan szempontokat, olyan megoldásokat, amelyek a lehetőségeken belül a szellemi értékteremtést és értékterjesztést szolgálják, az nagyon jó és nagyon biztató. És látok ilyen törekvéseket, ezeknek őszintén örvendek.
– Az a tizenéves fiatalember, egykori önmagad, aki több mint hatvan évvel ezelőtt elkezdett írni, és megpróbált betörni az irodalomba, milyen reményekkel indult?
– Azt szerettem volna, hogy olyasmiről írhassak, ami fontos, ami lényeges, amit az emberek figyelmébe kell ajánlani. A körülmények furcsa alakulása folytán korán, tizenvalahány évesen kezdtem az írást. Itt, Vásárhelyt, a negyvenes évek végén, az ötvenesek legelején voltak olyan mozzanatok, amelyek okkal hívták fel a figyelmemet arra, ami történik. Például a színház akkor egészen kiváló előadásokkal jött elő. Ezt most már sokan elfelejtik.
– Akkor még a Székely Színház nagy társulata, aranycsapata működött itt.
– Jó társulat volt, nagyon igényesek voltak. Kiváló előadásokat láthattunk. Lenyűgözött az Úri muri, vagy a Csehov-előadások. A színházi élet nagyon vonzó volt. Az irodalmi élet itt akkor annyira nem remekelt, nem volt annyira sokszínű és változatos.
– Emlékszel az első publikált írásodra? Mi volt, miről szólt?
– Attól függ, hogyan számítom. Én az akkori Népújságnál dolgoztam. Ugyanakkor írtam a Bukarestben megjelenő Ifjúmunkásnak is. Az első írásaim tudósítások voltak művelődési eseményekről. Nagyon rövid időn belül a szerkesztőségi helyzet úgy hozta, hogy filmekről kellett írnom, felkérésre én lettem a lap filmkritikusa. Nagyon szórakoztató, de meglehetősen terhes foglalkozás volt. Két bemutató volt Vásárhelyen, hetente váltották a műsort. Egyazon napon délután 3-tól megnéztem az egyik filmet, 5-től a másikat. Bementem a szerkesztőségbe, 9-re le kellett adni az írást. Ha valamirevaló film volt, arra előzetesen kellett készülni. Két óra alatt megírni két filmről a véleményedet meglehetősen nehéz feladat. Aztán egyre többet írtam más művelődési eseményekről.
– Aztán úgy hozta az élet, hogy a filmnél fontosabb területeddé vált az irodalom, a színház. Az utóbbi később olyan mértékben, hogy egy időben vezetted is a vásárhelyi társulatot.
– De számomra alapvetően mindig a szerkesztés volt a legfontosabb. Szerkesztőként próbáltam tenni valamit a romániai magyar művelődésért, irodalomért. Visszatérve a kezdetekre, noha nagyon foglalkoztatott a színház, itt Vásárhelyt nem írtam róla. 1951-ben kerültem Kolozsvárra az Utunkhoz, és ott egyszer csak elküldtek színházi kritikát írni. Abban az időben jó néhány magyar színház volt, mindenik más-más helyen. Fiatal voltam, engem lehetett utaztatni, valószínűleg ez is volt az oka, hogy ezzel megbíztak. Szatmáron, Váradon, Sepsiszentgyörgyön, később Temesváron jelen kellett lennem a bemutatókon. A színikritika egyre jobban érdekelt, persze sokat olvastam is a színházról, színházművészetről. Amikor már színikritikusként tartottak számon, és adott pillanatban visszajöttem Vásárhelyre, többször is bevontak a színház munkájába. És egyszer csak arra ébredtem, hogy színházigazgató vagyok, pedig nem akartam az lenni.
– Külső ember lehet egyáltalán színházigazgató? Ma ezt hogy látod?
– Szerintem lehet. De két dolog szükséges hozzá. Egyik, hogy valamennyire értsen a színházhoz, és ezenkívül tudja azt, hogy nem ért hozzá. A kettő együtt teremt olyan viszonyokat, hogy az embert valamennyire elfogadják. A magyar színháztörténetben számos példa van arra, hogy írók, jeles kultúremberek lettek jó színházigazgatók. Minden színházi munkának egyik alapja a műsor. A műsorrendbe kiválóan bele tudtam szólni. Ezen túlmenően megértés szükséges, olyan légkör kialakítása, amely alkotómunkára ösztönöz. De bonyolult kérdés ez, sok időt venne igénybe a kifejtése.
– És mire van szükség ahhoz, hogy valaki jó szerkesztő legyen?
– Nagyon sok mindenre van szükség. Mindenekelőtt olvasottságra, tájékozottságra, érdeklődésre, tanulásra, alapos műveltségre és nem utolsósorban az emberekkel való közös hang megtalálására, párbeszédkészségre. És annak a megértésére, hogy jól szerkeszteni csak az adott időszak szellemi áramlatait ismerve, azokat értékelve, elemezve, azokban a legjobb lehetőségeket megtalálva lehet. Hozzáértés, szorgalom és kitartás nélkül nem megy. És nem utolsósorban kiváló érzék és képesség szükséges az emberi kapcsolatok kialakítására.
– Eddigi életed folyamán nagyon sok emberrel megismerkedtél, sokféle egyéniséggel tudtál kapcsolatot teremteni. Mi tette lehetővé, hogy mindenikükkel szót tudtál érteni?
– Igyekeztem mindig nyitott lenni, befogadó mindenfajta olyan törekvésre, amely értelmes és értékteremtő. Nem zárkóztam el olyan törekvésektől sem, amelyeket nem éreztem teljes mértékben a magaménak, de tudtam, hogy érték rejlik bennük. Kell ez a képesség, hogy az ember bele tudjon helyezkedni a másik tudatába, képzeletvilágába, törekvéseibe, hogy az értékekre figyeljen, és elkerülje az esetleges személyes ellenszenv érvényesülését. Az érték legyen a fő szempont, ebben legyen következetes. Persze ez is viszonylagos. A szerkesztésben, lapcsinálásban sokféle törekvés egyesül. És valamit az említetteken kívül is tudni kell: belejavítani a kéziratba, rendbe hozni, ha szükséges. Na, meg tudni kell azt is, hogy van olyan kézirat, amit vissza kell utasítani.
– A lapszerkesztőnek ahhoz is hozzá kell szoknia, hogy szerkesztői teendői háttérbe szoríthatják szerzői ambícióit. Sok esetben írói munkássága sínyli meg azt, hogy a lehető legeredményesebben szeretné teljesíteni szerkesztői feladatát. Nem bánod, hogy azért, mert mindig volt ilyen feladatod, kevesebbet tudtál írni, mint amennyit írhattál volna?
– Természetesen bánom, és minél idősebb leszek, annál inkább. De én az egész munkásságom alapvető részének tartom a szerkesztést. Számomra a szerkesztés alkotómunka. Alkotómunkának tartom a válogatást, az emberekkel való törődést, kapcsolattartást. Ilyen szempontból rám nagyon nagy hatást fejtett ki az első főszerkesztő, akivel dolgoztam, Gaál Gábor, akinek sok esztétikai állásfoglalását lehet vitatni. Én is vitattam, de egészen kiváló szerkesztő volt. Ő mindig arra figyelmeztetett, hogy a lapszerkesztés műalkotás.
– És az irodalmi életben való aktív részvétel, a szervezőmunka? Azt hova sorolnád?
– Az is nagyon fontos. Szívesen csináltam volna kevesebbet, és hamarabb vissza is vonultam volna, ha nincs az a sajátos helyzet, ami egyrészt az adott társadalmi, politikai feltételek között, másrészt a nemzetiségi lét miatt alakult ki. Szükséges volt erre a szerepvállalásra is ahhoz, hogy az ember normálisan tudjon szerkeszteni. Ahhoz, hogy a kéziratok megjelenését biztosítani tudjuk, hogy embereket tudjunk toborozni, szükség volt arra, hogy megpróbáljuk befolyásolni, javítani az irodalmi élet feltételeit. Szerintem ez 89 előtt is és 89 után is nagyon sokat számított. Azok a lapok éltek, élnek, amelyeknek a vezetői az irodalmi élet szervezésében részt vettek, akik tudták, hogy ez közösségi ügy. Az embernek hallatnia kell a szavát, hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a szóértésnek, az állandó érintkezésnek, beszélgetésnek, gondolatcserének, párbeszédnek a légköre kialakuljon. Pénzt kell szerezni ahhoz, hogy a lap megjelenjen. Anyagi feltételeket kell biztosítani, ami szintén nehéz. Az irodalmi élet szervezése, a közélet tényleg nagyon fontos. Szeretném, ha senki nem venné túlzott önbizalomnak, amit mondok, de meggyőződésem, hogy ha néhányan nem vagyunk ott Bukarestben, nem vállaljuk, hogy oda költözünk, és ott bizonyos munkaterületeket lefedünk, akkor a romániai magyar irodalom, az erdélyi magyar irodalom sorsa sokkal bonyolultabb és nehezebb lett volna. Itt elsősorban olyan emberekre gondolok, mint Domokos Géza. Ezt különben egyre többen ismerik fel. Nyilván a felelősségérzet természetes megnyilvánulása volt ez, de nagyon nagy szükség volt rá. A romániai magyar íróknak Bukarestben tekintélye volt, legalábbis az írószövetség komoly erőinél. És amit mi mondtunk, azt többnyire lehetett érvényesíteni.
– Bizonyos dolgok, amikről beszélsz, a rendszerváltozás előtt is érvényesek voltak, részben ma is azok. Sajnos az lehet a benyomásunk, hogy a mostani közhangulat, az írói körökben tapasztalható atmoszféra semmivel sem jobb, mint 89 előtt.
– Szerintem a közhangulat és a közösségi kapcsolatok rendszere ma rosszabb. De az, hogy nem változott meg alapvetően, nem igaz. Megváltoztak az irányai, a tartalmai, a formái. A mai irodalmi közélet meglehetősen tele van feszültségekkel, ellenségeskedésekkel, indokolatlan különbözőségekkel. Természetes, alapvető szükséglet a különbözőség, de itt tulajdonképpen nem is erről van szó, hanem ellentétekről. Olyan ellentétről, amely az irodalomba a politika oldaláról kerül(t) be. A politikát szükségesnek tartom. De amikor a politikai manipuláció annyira eluralkodik, mint a volt szocialista országokban, amikor annyira erőteljesen érvényesülnek a hatalmi meggondolások, amikor a demokráciát egyre inkább helyettesíteni próbálja a hatalom manipulatív és autokratikus gyakorlása, akkor az irodalom nagyon sok kárt szenved. Nagy a feszültség, az egymás elleni acsarkodás az irodalmi és szellemi élet terén is, pedig itt ez nem való. Tévedés ne essék, az irodalom és általában a művészeti, szellemi élet sohasem volt a béke szigete. Mindig nagyon erős verseny érvényesült, és nem használtak mindig fair módszereket. De itt most a megszokottnál több van, s ezt elsősorban az autokrata politikai gyakorlat elterjedésének tulajdonítom.
– Sokan köszöntöttek a születésnapodon, de az is mindegyre elhangzott, hogy vannak bizonyos adósságaid. Én is csatlakozom azokhoz, akik úgy gondolják, hogy várhatnánk tőled egy olyan könyvet, amelyben az eltelt évtizedekben felgyűlt tapasztalataidat s mindazt, amit átéltél, valamilyen módon megosztanád az olvasókkal. Akár memoárszerűen. Nem készül ilyesmi?
– Emlékiratot nem akarok közzétenni. Szeretnék egy-két olyan esszét írni, amelyben megpróbálom végiggondolni mindazt, ami az elmúlt évtizedekben velünk, bennünk, körülöttünk történt. A teljesség minden igénye nélkül. Néhány mozzanatot szeretnék, olyat, amire nagyon jól emlékszem. Együtt dolgoztam például az egykori Erdélyi Helikon szerkesztőivel, nagyon jó baráti viszonyban voltunk. Pontosan tudom, hogy ők annak idején a harmincas években hogy dolgoztak, mit csináltak. Nem idealizálni akarok, inkább pontosítani. Az, amit ma elmondanak a helikoni viszonyokról, nem mindenben találó. Aztán együtt dolgoztunk egy csomó fiatalemberrel az ’50-es években, akik már nem fiatal emberek, vagy nincsenek is, ez is lehet esszétéma: az egymást váltó nemzedékek, a sajátos és nem sajátos vonások, az állandó jellegű konfliktusok és sok egyéb. Én az utóbbi években szinte egyáltalán nem írtam. Ennek magánéleti és nem közösségi okai vannak. Erőt kell vennem magamon, ha még egy kicsi idő van, hogy papírra vessem azt, amit gondolok. Azért is, mert időnként az irodalmi és szellemi élet különböző jelenségeit látva és tapasztalva elmegy a kedvem az írástól. Lehangolónak és kedvrontónak tartom azt, ami a művészeti és szellemi életben végbemegy. De hát az embernek meg kell próbálnia túltenni magát ezeken. Arra gondoljon, mennyi okos, értelmes, rokonszenves, teremtő erejű ember dolgozik a legkülönbözőbb művészeti ágakban, a sajtóban, és velük jól szót tudunk érteni. Jó érzés velük együtt dolgozni. Megpróbálni együtt tenni valamit, és kicsit igazítani a világon, amely nem tartozik a lehető legjobb világok közé.
– Az utóbbi gondolat jegyében kívánok jókedvet neked és mindazt, ami az íráshoz, meg persze az értelemes élethez szükséges. Isten éltessen sokáig!
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

Az alapító és a septuagenarius
Ünnepi összejövetel Fülöp Géza és Nagy Miklós Kund tiszteletére
A teljes telt ház ellenére családias, jókedélyű és igen nívós ünnepi összejövetel keretében ünnepelték Marosvásárhely két ismert személyiségét csütörtök délután a Bernády Ház nagytermében. A Kemény Zsigmond Társaság által szervezett esten Fülöp Gézát, a társaság főtitkárát visszavonulása, Nagy Miklós Kund művészeti írót, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának alelnökét pedig hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték a jelenlevők.
Csíky Boldizsár zeneszerző, a KZST elnöke, az est ceremóniamestere elöljáró beszédként és köszöntőként elmondta: Fülöp Géza nélkül nemigen tudják elképzelni a társaság működését. – A kezdetektől lelkesen állt a KZST újraalapítása mellett. Amint lehetett, azonnal mozdultunk. Fülöp Géza ebben vezető szerepet játszott, és azóta is folyamatosan fenntartotta a társaság működésének színvonalát.
Balás Árpád Fülöp Géza életútját ismertette, és megjegyezte: tanár volt, vegyész, aki 1961-ben került Marosvásárhelyre. Vegyészként, kutatóként, informatikusként dolgozott 1990-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig – azóta vesz teljes gőzzel részt a KZST munkájában. – Volt akinek folytatni a munkásságát Tolnaitól Molteren keresztül Farczádi Elekig. Fülöp Géza minden munkáját önkéntesként, fizetség nélkül, belső késztetés alapján végezte. Ez nagyon ritka dolog, és végtelen szerénységére is jellemző.
Haller Béla mint a Castellum Alapítvány, rokon szervezet elnöke szólalt fel. – A rendszerváltás óta sok minden felbukkant, és sok minden eltűnt. Csak az állandóság hiánya állandó. A KZST 137 éve az értelem és a tudás ajándékait osztogatja. Észrevehetjük: a virágzás korszakai kevésbé a történelmi körülményektől, mint a társaság élére állt személyiségek kvalitásaitól függenek. Az újjáalakult KZST visszaállította a tudományos előadás rangját, amit a közvetlen művészi előadás élményével gazdagított. Fülöp Géza szervezett, tanított, fordított és közben az informatikáról szóló nagy értékű könyveit írta. A szervezés prózai műveleteivel is foglalkozott, amelyek elvégzéséhez a legnagyobbak alázata szükségeltetik – és mindezt azért, hogy elkezdődhessen a várva várt, kedd esti KZST- előadás.
Kovács Leventét egy – Fülöp Géza előtt tisztelgő – rövid disztichon, azaz epigramma írására kérte fel Csíky Boldizsár. Mint azt a rendező elmondta, az erdélyi kultúra örök rejtélye marad, hogy miért épp őt szemelte ki e feladatra. De becsülettel helytállt, a hibátlanul megírt vers felolvasását követően pedig Fülöp Géza szólalt fel "az utolsó szó jogán". – Amikor elvállaltam a KZST-ben betöltött szerepemet, tudtam, nem leszek a második Sényi László. Nem lettem, de azért igyekeztem. Az újjászületett társaság első időszakából a már elmentek emlékének is adózzunk – Imreh Ernő, Oláh Tibor, Tonk Sándor, Dóczi Tamás és még sorolhatnám. Nagyon jó csapat volt. Aztán lassan sorra eltűntek az emberek, ki az örökkévalóságba, ki Kanadába. A második "váltás" – Csíky Boldizsár, Máthé Márta, Kovács Bányai Réka, Câmpean Annamária – hűen folytatta az elődök munkáját. A pályafutásom során egy dologra voltam büszke: arra, hogy sikerült sok, igencsak neves embert Marosvásárhelyre szólítani, akik előadásaikkal a KZST dicsőségére váltak. Ez mindig örömmel töltött el, és kívánom a társaságnak, hogy minél hamarabb megtalálja a második Sényi Lászlót.
Az est második felének ceremóniamesteri szerepét Borbély László, a Bernády Alapítvány kuratóriumának elnöke vette át. Az ünnepi összejövetel ezen részében Nagy Miklós Kundot köszöntötték születésnapja alkalmából, és az ünnepelt természetéhez hű és méltó poénok sokasága sem maradt el.
– Sokat gondolkoztam azon, hogy mi Nagy Miklós Kund legjellemzőbb vonása? És rájöttem: az, hogy örökifjú. Alázat, tisztelet, műveltség, szorgalom, emberség, munkabírás, empátia jellemzi. Amióta ismerjük egymást, soha nem hallottam kiabálni. Van amit tanulni tőle, nélküle nagyon szegény lenne a Bernády Alapítvány. Soha nem mondott nemet, mindig voltak jó ötletei, és oroszlánrésze van abban a munkában, amit végzünk. Ő hozta a tudást, a műveltséget, a rálátást az alapítvány életébe – mondta köszöntőjében Borbély László.
Karácsonyi Zsigmond hozzátette: – Nagy Miklós Kund mindmáig csibész maradt. Újságíróként pedig polihisztor. Egy sportolásra vágyó fiatal, aki könyvek közé bezárva élt, mégsem akart íródeák lenni. Hanem közgazdász. Aztán Nagyenyedről a Nyárádmentére kerül, ahol ismét csibésszé válik: iskolarádiót indít. És ennek következményeként felveszik a Marosvásárhelyi Rádióhoz. Mindig a kultúra mellett maradt, a rádió magyar adásának megszüntetése után a könyvtárban keresett menedéket. Az egyik legjobb erdélyi interjúkészítő, aki tévézéssel is foglalkozott és sajtógyakorlatot tanított a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen. Bekíváncsiskodik a műtermekbe, majd állandó kakukktojása lesz a képzőművészeti táboroknak. És jelenleg Erdély egyik legismertebb képzőművészeti szakírója. De talán legfontosabb tulajdonsága a humora, amely kabarészerzőként is ismertté tette. Szignója mögött már mindenki felismeri a szerzőt: az NMK névvé változott.
Bandi Kati a képzőművészek szövetségének nevében köszöntötte Nagy Miklós Kundot, és Kákonyi Csillával egyetemben megköszönte, hogy a képzőművészek barátjává lett és oly sokat segített nekik.
A továbbiakban Nagy Attila költeménye vált az est pillanatnyi főszereplőjévé: a Vörösmarty nyomán írt A búvár Kund című verset a szerző olvasta fel, majd ugyanezen mű Csíky Boldizsár által megzenésített, Madaras Ildikó szoprán, Deák Sándor klarinétművész, valamint Nagy Attila narrátor által előadott változata következett. A septuagenariusnak című alkotás előadását számos közönségi felröhej kísérte: a szó legnemesebb és legpozitívabb értelmében az est legbetegebb pillanata volt. Végül Boros Csaba színművész olvasott fel NMK írásaiból, majd az ünnepelt köszönte meg mindenki jelenlétét és árulta el legközelebbi tervét: igyekszik továbbra is kicselezni az időt.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Ki elvándorolt, ki új szakmát tanult (Mérlegen a munkaerőpiac másfél évtizede)
Alaposan átrendeződött az elmúlt években a háromszéki munkaerőpiac, a húzó iparágakban megszűnő gyárakból felszabadult humánerőforrás gyakran a migrációt választotta, mások pedig az átképzésben találták meg a lehetőséget, hogy megfeleljenek az új követelményeknek – összegzett Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség vezetője.
A napokban fennállásának 15. évfordulóját ünneplő munkaerő-ügynökség az első nagy elbocsátások idején kezdte meg tevékenységét – idézte fel Kelemen Tibor –, 1997-ben a fafeldolgozó vállalat háromszéki kirendeltségei, majd ezt követően az erdővidéki bányaipar, a kézdivásárhelyi gépipar, a kovásznai egészségügyi turizmus, illetve a megyeszékhelyi gyárak is sorra átszervezésen estek át. Úgy értékelte, nehéz periódus volt a megye számára, amikor a munkanélküliségi mutató legmagasabb értéke 2002-ben megközelítette a 11 százalékot. Az elmúlt 15 év legalacsonyabb rátája kevéssel több, mint hat százalék volt. Egy tizenegy éve elfogadott jogszabály azonban kiszélesítette a foglalkoztathatók munkaerő-piaci beilleszkedését elősegítő lehetőségeket, így Háromszék-szerte az előző időszakban 45 ezren részesültek hasonló szolgáltatásokban, illetve elhelyezkedésüket és új munkahelyek létesítését célzó anyagi hozzájárulásban. Szakmai képzésekbe nyolcezren kapcsolódtak be, a csúcsidőszakban évente 1400-an választották a különféle tanfolyamokat, közel 7300 végzőst jegyeztek, s meghaladta a 4400 főt azok száma, akik a kurzusokat követő fél éven belül állást találtak – összegzett a munkaügyi igazgató. S bár megszűntek a nagy munkaadók, a térségben hagyományosnak számító iparágakban újabb szereplők jelentek meg, a textiliparban, fafeldolgozásban, valamint az autóiparban érdekelt vállalkozások több ezer háromszékit foglalkoztatnak. Kelemen Tibor jelentős veszteségnek minősítette a dohánygyár bezárását, mint mondta, nem csak a szakhivatal üdvözölné az újraindítást, de a gyár egykori alkalmazottjai közül többen is jelezték, ismét dolgoznának ott. Erdővidék térségében a megszűnő bányaipar más ágazatok felé irányította az elbocsátott munkaerőt, többen máshol vállaltak hasonló munkát, az érintettek 80 százaléka azonban ma már nyugdíjas – mutatott rá az intézményvezető.
A jövő tekintetében bizakodó Kelemen Tibor, optimizmusa forrásaként a háromszéki munkanélküliséget jellemző csökkenő tendenciát jelölte meg. Az intézmény legfrissebb összesítése szerint a hivatalosan nyilvántartott állástalanok száma 6400 fő, térségünk munkanélküliségi mutatója jelenleg 6,98 százalék. Az előző hónapban közel ezer álláskeresőt regisztráltak, nyolcszázan kerültek ki nyilvántartásukból, ugyanakkor 291 foglalkozásnélküli esetében új munkaviszonyt jegyeztek. A munkaadók és alkalmazottak száma jobbára állandó – átlagosan 45 ezer háromszékiről nyilatkozik havonta mintegy 3900 társaság –, s nem változott a bruttó átlagkereset, értéke 1300 lej.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kós Károly-szobrot avattak Budapesten
Kós Károly elkötelezett, tevékeny helytállása, embersége és magyarsága példaadó minden magyar nemzedék számára – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az erdélyi építész, író szobrának ünnepélyes avatásán tegnap a magyar főváros XII. kerületében.
Kövér László ünnepi beszédében úgy fogalmazott: Kós Károly az értékteremtő erdélyi magyar hűség egyik legnagyszerűbb jelképe egy olyan században, amikor sokan és sokszor voltak hűtlenek Erdélyhez. Felidézte, hogy az I. világháború, Trianon és Erdély idegen hatalom alá szakadása Kós Károlyt is válaszút elé állította, menni vagy maradni, karrier vagy közösség. Az építész a határok lezárása előtt hazament Erdélybe, az övéi melletti kitartást választotta – mutatott rá, hozzátéve: sorsa a trianoni csapástól megbénult erdélyi magyar világ felélesztésére rendelte. Kövér László idézte az építész, író Kiáltó szó címmel 1921-ben megjelent röpiratát, amelyben az erdélyi magyar megmaradás parancsát hirdette meg. Az Országgyűlés elnöke felidézte a jelenlegi kormány nemzetpolitikai intézkedéseit, és kiemelte: „mi, mai magyarok hiszünk abban, hogy nemzeti összetartozás nélkül nincs nemzeti felemelkedés, és hiszünk abban, hogy minden magyar felelős minden magyarért”. Azért biztosítják európai gyakorlat szerint a magyar állampolgárságot és a szavazati jogot az országhatárokon kívül élő minden magyarnak, mert hisznek abban, hogy nincsen határon inneni és határon túli magyar ügy, csak egyetlen magyar sorsközösség, csak egyetlen magyar ügy van – jelentette ki.
Pokorni Zoltán, XII. kerületi polgármester ünnepi beszédében azt mondta: Kós Károly tiszteletreméltó döntéseket hozott embert próbálóan nehéz időkben, és hihetetlenül sokat vállalt a soknemzetiségű Erdély remélt felemelkedéséért, társadalmi békéjének létrehozásáért. Nem rajta múlott, hogy az általa kitűzött célok megvalósulása még most is várat magára – mutatott rá a kormánypárti politikus.
Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész alkotása az erdélyi építészt egy íróasztal mögött ülve ábrázolja a hegyvidéki Temes lépcsőnél, a Kós Károly nevét viselő, 102 éves oktatási intézmény mellett.
Emlékkonferenciát szerveztek
Ugyancsak Kós Károly tiszteletére rendezett emlékkonferenciát tegnap a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Építőművészeti Tagozata a budapesti Duna Palotában. Olyan történelmi időket élünk, amelyek követendő példákat követelnek – mondta a konferenciát megnyitó beszédében Fekete György, az MMA elnöke. Kós Károly tevékenységét a konferencián többek között Pomogáts Béla irodalomtörténész, Anthony Gall építész, Kötő József színháztörténész mutatta be, grafikai és könyvművészetéről Sas Péter művelődéstörténész, építőművészetének hatásáról Csernyus Lőrinc építész, publicisztikájáról pedig Szabó Zsolt sajtótörténész tartott előadást. A Kós Károly Egyesülés tevékenységét Zsigmond László építész, a Kós Károly Egyesülés igazgatója, míg Kós Károly prózaírói munkásságát Szakolczay Lajos irodalom- és művészetkritikus mutatta be a hallgatóságnak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Arad–Gyula Kézfogások
19 éve indult el és működik
övőre lesz 20 esztendeje, hogy elindult az Arad és a magyarországi Gyula közötti Kézfogások–Strângeri de mâini. Nehéz lenne megfogalmazni, hogy akkor pontosan mit is jelentett azon túl, hogy a két, más-más országhoz tartozó települést „hivatalosan” is közelebb hozta egymáshoz.
A hivatalos kapcsolat pedig gyakorlatilag azt jelentette, hogy – eleinte – a két város vezetői, vezető testületei időnként szervezett keretek között rendszeresen találkoznak, ismerkednek, megbeszélik a városvezetés, -gazdálkodás (olykor eltérő, de többször hasonló) gondjait, ötletet merítenek a másik tapasztalataiból, és ezáltal közelebb kerülnek egymáshoz. Ne feledjük: majdnem két évtized előtti időkről beszélünk, amikor a romániai forradalom kezdeti euforikus időszaka után „lehűlés” következett, amikor a Gyula–Arad (egy akkor középiskolás gyulai diák által felvetett ötlet nyomán létrejött) Kézfogások nemcsak két város, hanem a Románia–Magyarország közötti kapcsolatok normalizálását, pontosabban annak szükségességét és lehetségességét is szimbolizálta.
Azóta pártok, polgármesterek jöttek-mentek a két város élén, a kapcsolatok azonban megmaradtak, s ma már többen egy-egy találkozáskor régi ismerősként és barátként köszöntik egymást.
Tegnap a patinás gyulai Városházán találkozott a két város küldöttsége, hazai részről dr. Görgényi Ernő polgármester és Alt Norbert alpolgármester, aradi részről Bognár Levente és Cătălin Ţiţirigă alpolgármesterek vezetésével. (Gheorghe Falcă aradi polgármester egyéb elfoglaltságai miatt nem volt jelen – kedden este a bukaresti japán nagykövetség fogadásán vett részt. Üdvözletét Ţiţirigă alpolgármester tolmácsolta.) A gyulai polgármester és Bognár aradi alpolgármester üdvözlő szavait követően Florin Vasiloni gyulai román főkonzul beszédében köszöntötte a szimbolikus kézfogást Arad és Gyula között, hangsúlyozva: „szeretném, ha jövőre (a huszadik évfordulón – szerk. megj.) még többen lehetnének itt”, hozzátéve: a gyulai románok és az aradi magyarok
„biztos pont” a két város kapcsolatában, és örülne, ha a szimbolikus Kézfogások reális projekteket is megvalósítanának. (Ilyenekre, tesszük hozzá, eddig is sor került.)
Görgényi gyulai polgármester felemlítette: „Bár a két várost országhatár választja el, mi
azt keressük, ami összeköt bennünket, és ez sokkal több”. Az egyik kapcsolódási pont, például, a leghosszabb mandátumú aradi polgármester, a gyulai születésű Salacz Gyula. Ezt követően Puskel Péter aradi újságíró, helytörténész, a Salacz Gyuláról szóló, a közelmúltban magyarul és románul is megjelent kismonográfia szerzője mutatta be (mindkét nyelven) a kötetet, hivatkozva azokra a jeles személyiségekre (Márki Sándor, Zima Tibor, Molnár János stb.), akik egykor a mai határokon túlról kerültek be Arad kulturális hagyományaiba. A jelenlévők magyar és román nyelvű könyveket kaphattak.
A nyitóülést követően két szakbizottságban folyt a munka, az egyikben (kultúra, turisztika, ifjúsági, szociális és civil ügyek) Alt Norbert alpolgármester vezetésével, a másikban (urbanisztika, gazdaság) Görgényi Ernő polgármesterével folyt a beszélgetés. Az első szakbizottságban, például – a helyi eredmények, megvalósítások ismertetésén túl –, olyan kérdések is felmerültek, mint a kulturális és turisztikai beruházások közötti összefüggés (Gyula közismerten a gyógyturisztika városa). Elhangzott javaslat az aradi reptér közreműködéséről a Gyulára érkező külföldi vendégek kiszolgálásában (amit aradi programokkal lehetne egybekötni), a gyulai várszínház és az aradi Ioan Slavici színház, valamint a Karamaszínház együttműködéséről (jelen lévén az aradi színház és a filharmónia igazgatója, több konkrét meghívás és együttműködési javaslat is elhangzott). A másik szakbizottságban a gyulai főépítész, a városi főkertész, a kommunális üzemvezető-helyettes előadásait hallhatták a résztvevők – és egyáltalán nem mellékes, hogy Gyula többször országos díjakat nyert a magyar városok között folyó versenyben, aminek a tapasztalatait jó tudni, esetleg figyelembe venni Aradon is.
A szakbizottsági ülések után emléktábla-leleplezésre került sor. Gyula város ezúttal aradi (Bognár alpolgármestertől származó) ötlet nyomán állított emléktáblát a ma Horváth Ferenc nevét viselő belvárosi utcában Salacz Gyulának, a város szülöttének, Arad neves polgármesterének. A leleplezést, természetesen, a két város vezetői együttesen ejtették meg.
Az ezt követő városnézés legfontosabb „célpontja” az európai hírű gyulai várfürdő legújabb létesítményének megtekintése volt. Az aquaparkot jövő szerdán, december 18-án avatják, így az aradi vendégek még a nagyközönség előtt, a legutolsó simítások idején láthatták. Az EU és a helyi önkormányzat 50-50 százalékos hozzájárulásával készült 2,5 milliárd forintos (mintegy 8 millió eurós), a látogató elismerését méltán kiváltó beruházás az év teljes időszakában lehetővé teszi a „vizes szórakozást” mind látványával, mind szolgáltatásaival.
A Kézfogások 19. évi találkozója közös ebéddel ért véget.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Tőkés László: húsz év alatt közel félmillióval lettünk kevesebben
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) létrehozásának tízéves évfordulója alkalmából ma tartott kolozsvári jubileumi gálaesten Tőkés László, a civil szervezet elnöke az autonómiatörekvések eddigi kudarcáról szólva elmondta, nem akar „sérelmeket felhánytorgatni”, vagy nemzethalált vizionálni, de „a számok és a tények könyörtelenek".
"Húsz év alatt közel félmillióval lettünk kevesebben, az erdélyi magyarság a leginkább optimista számítások szerint is, egynegyedével fogyatkozott. A legfrissebb kutatások szerint főképpen a fiatalok körében nő a kivándorlási hajlandóság. A 18–35 éves korosztályban 2008 és 2013 között 33-ról 43-ra nőtt azok aránya, akik időszakos munkavállalás céljából külföldre mennének, a 18–29 éveseknek pedig 2013-ban már 51 százaléka tervez az országhatárokon kívül vállalni munkát” – fogalmazott.
Úgy vélekedett, „új rendszerváltozásra van szükség, ugyanis bő két évtizedes tapasztalat alapján megállapíthatjuk, hogy ez ideig Bukarest több problémát okozott, mint ahányat megoldott. Az is bebizonyosodott, hogy Románia továbbra is „a tartalom nélküli formák” (formele fără fond) országa. Ebben pedig a legszomorúbb az, hogy ezt a látszatállapotot az Európai Unió is elfogadja, más szóval a gazdasági és egyéb – lásd „realista, pragmatikus” – megfontolások az egyébként oly szépen hangzó európai eszméket és értékeket rendre fölülírják” – fejtette ki Tőkés László.
Szerinte "az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elmúlt tíz éve azt bizonyítja, hogy végképp nem tévedtünk el, és nem veszítettük el magunkat. Büszkék lehetünk arra, hogy a nemzeti önrendelkezés eszméje mellett olyan, már-már lehetetlen időkben is kitartottunk, amikor árral szemben úszva, nemcsak a román főhatalom, hanem magyar véreink is megbélyegeztek miatta. De íme, ma már megint ott tartunk, hogy kénytelen-kelletlen ők is velünk együtt menetelnek – az autonómiáért."
Szabadság (Kolozsvár)

Lakónegyedek magyar lakói a beolvadás küszöbén
A nagyvárosi szórványmagyar közösségek jövőjéről tartott műhelykonferenciát Kolozsváron a Kisebbségkutató Intézet az RMDSZ Főtitkárságával közösen. Ez az a kisebbségi közeg ugyanis, amely a leginkább ki van téve a beolvadás veszélyének, mégis mindeddig erről esett a legkevesebb szó politikai berkekben vagy a médiában. A legtöbb erdélyi, bánsági vagy partiumi nagyvárosban még fenntartható az anyanyelvű oktatás, működnek a magyar kulturális intézmények, a felekezeti élet is anyanyelven folyik, de – főleg a lakónegyedekben élő – magyar vagy félig magyar családok nem kapcsolódnak rá ezekre az intézményekre. Vagyis: román iskolába járatják gyermekeiket, nem vesznek részt be az egyház vagy érdekvédelmi szervezetek nyújtotta közösségi programokban. –
„Azt elmúlt években végzett felmérések azt mutatják, hogy az asszimiláció, a nyelv- és identitásvesztés a nagyvárosi szórványban a legnagyobb. Kolozsváron, a Monostor negyedben lakó magyar közösség identitás- és nemzetpolitikai szempontból szinte ugyanolyan helyzetben van, mint egy szórványtelepülésen élő magyar közösség. Megoldásokat, válaszokat keresünk szakértők bevonásával a nagyvárosi szórvány kérdéseire, problémáira, pragmatikus cselekvési terv kidolgozása és életbe léptetése a célunk” – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg Kelemen Hunor szövetségi elnök A nagyvárosi szórvány jövője témakörben szervezett műhelykonferenciát Kolozsvárott.
A konferenciát az RMDSZ és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet közösen szervezi kettős céllal: felleltározni a nagyvárosi szórvánnyal kapcsolatos elméleti tudást, valamint összegyűjteni azon konkrét programok tapasztalatait, amelyek eredményt értek el a nagyvárosi szórvány összetett kérdésének kezelésében.
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára az a legfontosabb, hogy megakadályozza az identitásvesztést Kolozsvárott, Temesváron, Marosvásárhelyen, vagy Zilahon. El kell jutnunk a magyar emberekhez az oktatástól kezdve a közösségépítés különböző elemein keresztül úgy, hogy minden lehetséges politikai eszközt felhasználunk” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, hozzátéve, egyetlen konferencián nem lehetséges a nagyvárosi szórvány problémáit megoldani, ám az itt összegyűlt szakemberek mindannyian felismerték, hogy cselekedni kell, ezzel pedig elindultak a megoldás fele vezető úton.
Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke köszöntő beszédében hangsúlyozta: ,,a mai műhelykonferencia célja, hogy összegyűjtse az eddigi tudást, ami a piacon létezik ebben a pillanatban, illetve, hogy szó essen néhány olyan kezdeményezésről, amelyek azokat a jellemző folyamatokat próbálják megakadályozni, korlátozni, amelyeket szorványosodási folyamatoknak nevezünk”, majd hozzátette: ,,ezek a kezdeményezések hozzájárulnak középtávon egy egységes cselekvési stratégia kialakításához.”
Vetési László szórványkutató Nagyváros, szórvány, egyház című előadásában hangsúlyozta: a nagyvárosi magyar egyházak pontosan követik a városnegyedek alakulását, szerkezetét. Mindegyik egyház másféleképpen cselekszik, ha a nagyvárosi szórványról van szó: egyrészt megpróbálják minden területen visszaszerezni és visszaépíteni mindazt, amit egykor elvettek tőlük, emellett a befelé való építkezés elvét is előnybe részesítik azáltal, hogy több egyházi intézményt hoznak létre. ,,Az egyházak óriási dilemmát élnek meg a szolgálat és a szolgáltatás helykeresése között, így az egyház a társadalomépítésbe bekapcsolódva, a civil szférával együtt kell kidolgozza a nagyvárosi szórvány helyzetének megoldásait. A jövőre nézve az egyházak feladata az, hogy kialakítsák a nagyvárosban a kis magyar közösségek hálózatát.”
,,Összefüggés figyelhető meg a vegyes házasságok és a pártpreferenciák közt: a vegyes házasságban élők kisebb eséllyel szavaznak magyar pártokra, mint a homogén családban élők” – mutatott rá Székely István Gergő szociológus az Etnikai mobilizáció a szórványban című előadásában, majd hozzátette: azok a romániai magyarok, akiknek nincs román családtagjuk, lényegesen kevésbé szavaznak román partokra. A kutató elmondta: a magyar pártokra leadott szavazatszám 2012-re több mint a felére csökkent az 1996-os átlaghoz képest, amiért a magyarok szavazáson való alacsony részvétele és a román pártokra való átszavazás lehet a felelős. Amíg 2004 előtt a magyarok szavazási részvételi százaléka jóval magasabb volt az országos átlagnál, addig 2004-től ez megfordult.
Horváth István bemutatta a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Az Etnikai térszerkezet iskolai hálózat és társadalmi hálózat témakörében Kiss Tamás, Vitos Katalin közreműködésével készült kutatást, amely a szórványkérdés egyik legfontosabb és legkutatottabb elemét az iskolaválasztást mutatta be. Erdélyben a magyar diákok magyar nyelvű beiskolázottsági aránya 85 százalékos az általános iskolák esetében, középiskolában pedig 75 százalékos.
Csökken a magyar iskolát választó magyarok aránya, függetlenül a családi háttértől, szórványban 10 százalékkal növekszik a román iskolát választók száma. ,,A magyarok iskolaválasztási szempontjait jelentősen befolyásolja a térszerkezet. Míg Kolozsváron térszerkezet szempontjából az iskolahálózat nem felel meg az etnikai térszerkezetnek, addig Marosvásárhely és Szatmár esetében az iskolai lefedettség egyenletes, az etnikai lefedettséggel összhangban van, ezért ezekben a városokban sokkal ritkábban vetődik fel a területi lefedettség szempontrendszere alapján történő iskolaválasztás kérdése.”
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkárhelyettese bemutatta azt a 2012–2013-ban készített kutatást, amely azoknak a szórványban élő romániai magyar családoknak az iskolaválasztási motivációit elemzi, akik román tannyelvű oktatási intézetet választanak gyermekük számára. ,,A fókuszcsoportos kutatásából kiderült, hogy a magyar szülőknek leggyakrabban négy megfogalmazott érvük van a román iskola mellett: jobbnak tartják a román iskolát, azt gondolják, jobban fog román környezetben boldogulni a gyermek, ha román tanintézménybe jár. Ugyanakkor fennáll az a kényszerhelyzet is, hogy a magyar iskola hiánya miatt íratják román iskolába, illetve azért mert a leendő iskolás már úgyis tud románul. ”
Veres Valér, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára annak a 2012-ben végzett kutatásnak a tanulságairól számolt be, amely az iskolaválasztás és a továbbtanulás sajátosságait térképezte fel 603 Kolozs megyei 8. osztályt végzett diák és szülő megkérdezése során. ,,Ebből a tanulmányból kiderült, hogy a szülők 98 százaléka elméleti-, 20 százaléka szaklíceumot választana gyermeke számára, a kolozsvári állami magyar középiskolákat és a magyar nyelven való továbbtanulást előnybe részesítve” – ismertette Veres Valér, majd hozzáfűzte: Kolozsváron az elméleti és az önálló iskolaválasztásnak meghatározott társadalmi háttere és okai vannak, a gyenge szakképzési kínálat a fő oka a szakiskola-választás alacsony szintű preferálásának, de a román oktatás felé való elmozdulásnak is.
Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa bemutatta az iskolakveszelyben.ro honlapot és az Iskolák Veszélyben elnevezésű programot, amely a Közpolitikai Elemző Központ kezdeményezésére, a Kisebbségkutató Intézet, az RMDSZ és a nyelvijogok.ro közreműködésével jött létre. ,,Ennek a projektnek a célja, hogy bemutassa azokat a kritikus pontokat, oktatási helyszíneket, ahol a magyar oktatási intézményrendszer fenntartása a 2014-2020közötti időszakban speciális tennivalókat igényel majd. A honlap választ keres arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni ezen demográfiai szempontból veszélyeztetett régiók érdekében, valamint információkat nyújt a döntéshozók részére, hogy milyen módon lehetne megerősíteni az erdélyi magyar oktatási rendszer veszélyeztetett pontjait” – hangzott el a szociológus felszólalásában.
Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese a nagyvárosi szórvány és a cselekvés lehetséges irányait vázolta fel. Elmondása szerint két idősík létezik: egy, amely 20-25 éves távlatban, szakpolitikai programok szintjén közelíti meg a kérdést, és egy azonnali cselekvési terv. ,,A klasszikus értelemben vett szórvány esetében az évek során több eredményes programot sikerült beindítani, ezeket kellene adaptálni a nagyvárosi lakótelepek környezetébe. Fontos, hogy a nagyvárosi szórvány kiemelt figyelemben részesüljön, külön programokkal, költségvetéssel. Fontos, ebben a környezetében is beindítani a Magyar házak rendszerét, hiszen ez által olyan infrastruktúra, olyan közösségi tér jöhet létre, amely alkalmas célzott programok indítására” – fogalmazott a főtitkárhelyettes.
maszol.ro

Tőkés kitüntetése – Tőkés László az 1989-es temesvári népfelkelés hőseinek ajánlotta fel kitüntetését
Tőkés László európai parlamenti képviselő, volt temesvári lelkész Temesvár 1989-es forradalmi felkelőinek és hőseinek ajánlotta fel december 15-én, vasárnap, a népfelkelés 24. évfordulóján a Románia Csillaga kitüntetést, amelyre méltatlannak találta őt az érdemrend többnyire kormány közeli személyiségekből álló becsületbírósága.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a szervezet temesvári irodájában rendezett sajtóértekezleten jelentette be, hogy megalakult az 1989-es Temesvári Emlékbizottság, amely a temesvári református parókia elől indult, a kommunista diktatúra bukását eredményező népfelkelés jövő évi, 25. jubileumi emlékévének rendezvényeit készíti elő.
Tőkés László jelképesen átadta a Románia Csillaga érdemrendet az újonnan alakult emlékbizottságnak. Hozzátette: ha valaki vissza akarja venni a kitüntetést, „jöjjön érte Temesvárra".
Az emlékbizottság névsora – Tőkés Lászlóén kívül – 12 olyan személy nevét tartalmazza, akik már a népfelkelés kirobbanása előtt is kiálltak a kommunista diktatúrával szembeszegülő református lelkész mellett.
Az emlékbizottság tagjainak közös célja az igazságtétel előmozdítása, a 24 éve indult rendszerváltozás folytatása és a forradalom „ellopásának" megakadályozása – hangoztatta Tőkés László, hozzátéve, hogy a névsor nyitott és a jövőben bővülni fog.
1989 december 15-én a Ceausescu-diktatúrát nyíltan bíráló Tőkés László temesvári lelkész elhurcolását a református gyülekezet élő láncot alkotva akadályozta meg. A zsarnoksággal szembeszegülő magyar közösséghez másnap a többségi románság is csatlakozott, így a református parókia előtt bontakozott ki a kommunista diktatúra megdöntéséhez vezető népfelkelés.
A fellázadt Temesvár 1989-ben csaknem egy hétig egymaga dacolt fegyvertelenül a Ceausescu-diktatúra megtorlásával, amíg az ország többi részére is átterjedt a népfelkelés. Ez idő alatt 73 ember életét vesztette, csaknem 300 pedig megsebesült a sortüzekben és mintegy nyolcszáz tüntetőt börtönbe zártak.
Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát. Visszavonását Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő kezdeményezte, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) tagjaiból és a párthoz közel álló személyiségekből álló becsületbíróság novemberben méltatlannak minősítette Tőkés Lászlót a Románia Csillaga érdemrendre. A testület előterjesztése alapján az államfő bocsáthat ki rendeletet az EP-képviselő kitüntetésének visszavonásáról, ezt azonban Traian Basescu eddig nem tette meg.
MTI
Erdély.ma

Gálaesttel ünnepelte tízéves fennállását az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Az EMNT fennállásának tízéves évfordulója alkalmából a kolozsvári Napoca-szállóban szervezett gálaünnepségén Tőkés László elnök az elmúlt tíz esztendő történéseit összegezte és irányt szabott az autonomista elveket valló szervezet további munkásságának. Azt, hogy miért volt szükség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakítására, számos példával szemléltette, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy szükség volt egy olyan érdekképviseleti szervezetre, mely „nem téveszti össze a célt az eszközzel”, és amely következetesen kiáll az autonómia ügye mellett.
Az EMNT megalakításakor az alapítóknak azt kellett eldönteniük, hogy végképp beletörődnek-e az RMDSZ által erőltetett „kis lépések politikájába”, illetve a fokozatos önfeladásba, vagy pedig az uralkodó hatalom kedvére megalkuvó kisebbségi kormányzati politizálással ellentétben, továbbra is töretlenül kitartanak az autonómia-stratégia folytatása mellett – emlékezett vissza Tőkés László, aki újabb példákkal támasztotta alá, hogy az a típusú „realista, pragmatista” politika, amelyet az RMDSZ folytat – és amelynek vélt eredményeit a jelenlegi kétharmados román hatalom, egy szempillantás alatt a semmivé teszi egyenlővé – nem vezet eredményre.
„Megérte lemondani az autonómiáról és a külpolitikáról, miközben a cserében kialkudott, olyan, amilyen szerzett jogaink annyit sem érnek, mint az a papír, amelyre a jogszabályokat kinyomtatták? Megérte kormányzati részvétellel vagy külső támogatással a többségi hatalmat legitimálni azért, hogy korábbi partnereink pár év elteltével még a puszta létünket is kétségbe vonják és nemzeti identitásunkat, szimbólumaink szabad használatához való természetes jogunkat is elvitassák?” – sorolta a kérdéseket az EMNT elnöke. Hozzátette: az erdélyi magyarság általános helyzetének számbavétele után az a legfőbb kérdés, hogy jelen sorskérdéseinkre mit válaszolunk, és mit cselekszünk. E „látlelet” alapján Tőkés László kijelentette: új rendszerváltozásra van szükség. „A társadalmi rendszerváltozás – élő temesvári örökségünk. A romániai demokratikus átalakulás részeként és fokmérője gyanánt pedig egyszerre eszmei kiindulópontunk és korszakos feladatunk: a nemzetiségi, nemzetpolitikai rendszerváltozás.” – hangzott el beszédében.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács előtt álló főbb célokat illetően Tőkés László megemlítette a honosításban végzett munka folytatását, a magyarországi választásokon való minél magasabb erdélyi részvétel biztosítását, a székely menetelésen megnyilvánult akcióegység folytatását az autonómia érdekében, az EP-választásokon való összpárti koalíció szorgalmazását, továbbá természeti kincseink megőrzésében vállalt szerepet. Kiemelte továbbá az autonómia gondolatának népszerűsítését az Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetem előadássorozatai által, a Mikó Imre Terv gyakorlatba ültetését, egy Kárpát-medencei ifjúsági és sportstratégia, valamint egy magyar cigányprogram megalkotását.
Tőkés László összegző és értékelő beszéde végén hangsúlyozta: „Az EMNT tíz éve azt bizonyítja, hogy végképp nem tévedtünk el, és nem veszítettük el magunkat. Büszkék lehetünk arra, hogy a nemzeti önrendelkezés eszméje mellett olyan, már-már lehetetlen időkben is kitartottunk, amikor árral szemben úszva, nemcsak a román főhatalom, hanem magyar véreink is megbélyegeztek miatta.” Elisabeth Nauclér, az Åland-szigetek finnországi parlamenti képviselője köszöntőjében a hazájában működő kisebbségvédelemről beszélt. Mint ismeretes, a finnországi Åland-szigetek svéd anyanyelvű lakóinak önrendelkezése a kisebbségi területi autonómia egyik mintapéldája az Európai Unióban. Elisabeth Nauclér hangsúlyozta: sokan megkérdőjelezik és kritizálják az ottani autonómiát, de a Baltikumban ez az egyetlen sziget, amelynek lakossága folyamatosan növekszik, ami igazolja azt, hogy az autonómia megoldást jelent a kisebbségek számára
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkár kifejtette: miközben a temesvári rendszerváltozáskor hittünk annak őszinteségében és abban, hogy az erdélyi magyar közösség visszakapja mindazt, amit a diktatúra elvett, ma már azt látjuk nemzeti szimbólumaink szabad használatáért is mindennapi csatát kell vívnunk. „Valahol utat tévesztettünk” – mondta a fideszes politikus, hozzátéve: hatékonyabb érdekérvényesítésre van szükség. Véleménye szerint az EMNT elmúlt tíz éve nem volt hiábavaló, ugyanis munkájával nagyban hozzájárult az erdélyi magyar nemzeti közösség jogainak érvényesítéséhez, az autonómia népszerűsítéséhez, továbbá ahhoz, hogy minden magyar a maga teljességében élhesse meg magyarságát.
Toró T. Tibor, az EMNT korábbi ügyvezető elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke beszédében kifejtette: tíz évvel ezelőtt, amikor az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusán a szövetség megvonta a tiszteletbeli elnöki tisztséget Tőkés Lászlótól, kétfajta gondolkodásmód rajzolódott ki világosan az erdélyi magyar politikában. Miután száműzték az RMDSZ-ből azt az értékrendet, amit Tőkés László képviselt és képvisel azóta is, felálltak a frontvonalak, amelyek egyik oldalán a labanc, a másikon a kuruc gondolkodásmód feszül egymásnak – mondta Toró. A labanc és a kuruc gondolkodásmódot a bukaresti főhatalomhoz való viszony különbözteti meg egymástól: míg a labanc célja az, hogy beleépüljön a főhatalomba, kormányzatra kerüljön, paktumokat kössön, addig a kuruc irányvonal az autonómia ügyének a képviselete.
A 2003-as szatmárnémeti RMDSZ-kongresszuson a labancok, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tőkés László által összehívott rendkívüli ülésén, a Láncos-templomban pedig a kurucok gyülekeztek – fejtette ki a Néppárt elnöke. Toró szerint a két táborra oszlott erdélyi magyar politika nagy kérdése az, hogy lehet-e közös platformot kialakítani, van-e közös jövőképe a két oldalnak. A Néppárt elnöke szerint erre a kérdésre egyértelműen igen a válasz, fel lehet oldani az elvi ellentétet, mivel vannak közös célok, és lehetséges az akcióegység kialakítása. Ez úgy lehetséges, ha sikerül megteremteni a két oldal egyensúlyát. „Találjuk meg a két tábor együttműködése mentén a közös ügyet, mivel ha a két tábor kiegyensúlyozódik, akkor képesek leszünk nagyon jól együttműködni. Ez az előttünk álló feladat. Egyensúly, együttműködés a közös jövő érdekében – ez a jelszó a következő időszakra” – fogalmazott Toró T. Tibor.
Az EMNT idén első alkalommal osztotta ki a Kós Károly-díj az autonómiáért elnevezésű kitüntetést. A díjjal – amelyet ezentúl évente kiosztanak majd – olyan személyiségeket tüntetnek ki, akik tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az autonómia ügye kiteljesedjen, vagy példaértékűen támogatták az autonómia ügyét.
Kós Károly-díjat kapott idén Király Károly egykori háromszéki szenátor, aki a Szőcs Géza által mondott laudáció szerint az autonómiagondolat egyik első frontembereként az 1970-es évek Romániájában, „a csend és a sötét országában” az egyik első hang volt, aki dacolt a zsarnokkal, és elindította az erdélyi magyarság morális és intellektuális felébredését. Király Károly egészségi állapota miatt nem lehetett jelen az ünnepélyes díjátadón.
Juhos Gábor Magyarországon élő, székelyhídi származású maratonfutó szintén Kós Károly-díjat kapott. A méltató Sánta Imre bikfalvi református lelkész elmondta, Juhos Gábor két hét alatt, naponta egy maratoni távot lefutva körbeszaladta a Székelyföldet az autonómiáért, céltudatosságával és kitartásával pedig, nem keresve kifogásokat, az akadályokkal megbirkózva megmutatta az önrendelkezés elérésének a módját.
Kós Károly-díjjal tüntették ki Bakk Miklós politológust az autonómia ügyének képviseletéért, ez irányú tudományos munkásságáért. Amint Bodó Barna a laudációban elmondta, Bakk Miklós az autonómia hosszútávfutóinak egyike. A legigényesebb szakmaisággal kezdett foglalkozni az autonómia ügyével, és ha manapság az erdélyi egyetemi és tudományos világban az autonómiáról beszélnek, a Bakk Miklós neve megkerülhetetlen.
A negyedik kitüntetett a néhai Birtalan Ákos háromszéki parlamenti képviselő. A méltató Toró T. Tibor szerint a 49 évesen elhunyt Birtalan mindig a közössége érdekében kamatoztatta kemény munkával megszerzett tudását, a parlamentben pedig az egyik első aláírója volt a benyújtott autonómiatervezetnek. A díjat Birtalan Ákos özvegye, Birtalan Csilla vette át.
Ezt követően Borbély Zsolt Attila politológus, az EMNT alelnöke mutatta be Az autonómiaharc egy évtizede – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az erdélyi közéletben című kötetét, majd Sándor Krisztina felolvasta az EMNT Választmányának A mi igazságunk: a mi erőnk című nyilatkozatát.
A pohárköszöntők után ünnepi vacsora következett, a gálaesten fellépett Sorbán Enikő, aki erdélyi népdalokat énekelt, valamint a háromszéki Transylmania együttes.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Erdély.ma