Iskolamentés a szórványban
Erdély-szerte felméri a magyar nyelvű oktatás helyzetét a Közpolitikai Elemző Központ és a Kvantum Research az Iskolák veszélyben elnevezésű kutatási program keretében. A projekt célja rámutatni a kritikus pontokra, ahol a következő tíz évben csak speciális tervekkel menthető meg a magyar iskola. Beszterce-Naszód megyében a negatív demográfia
Az erdélyi magyarság egészére jellemző negatív demográfiai mutatók a gyermeklétszám alakulására is kihatnak, az elmúlt esztendőkben a szórványban 15 százalékkal, a Bánságban ennél is nagyobb mértékben csökkent a gyerekek száma – mutatnak rá az Iskolák veszélyben program működtetői, akik szerint a folyamat számos erdélyi magyar iskola létét sodorja veszélybe. Kimutatásuk szerint 235 olyan erdélyi település van, ahol az évtized végéig megszűnhet a magyar oktatás.
A zömében szórványbeli településeken az elmúlt években csupán 4–5 gyereket írattak be iskolába, és nem született két magyar csecsemőnél több – derül ki a Közpolitikai Elemző Központ és a Kvantum Research kutatási programjából. A szakemberek által veszélyeztetettnek minősített iskolák szomszédságában nincs más magyar tanintézet, így az itteni magyar gyerekek 2020 után valószínűleg csak román nyelven tanulhatnak majd. A veszélyeztetett iskolák megtartása a következő években speciális tennivalókat, helyi és regionális cselekvési tervek kidolgozását igényli, állítják a szakemberek.
Megkeresik a kritikus pontokat
A 2012 nyarán civil kezdeményezésként indított Iskolák veszélyben kutatási program célja bemutatni a kritikus pontnak számító oktatási helyszíneket, információkat nyújtani a döntéshozók részére, illetve közös gondolkodást beindítani arról, hogy milyen módon lehetne megőrizni, megerősíteni ezeket. A programot lebonyolító szociológusok – Barna Gergő, Kapitány Balázs, Kiss Tamás és Márton János – a statisztikai adatok alapján határolták be, melyek a veszélyeztetett oktatási helyszínek, ezt követően pedig terepmunka során tájékozódnak az aktuális helyzetről, jövőbeni lehetőségekről – mesélte a Krónikának Kiss Tamás szociológus. „Nem az a lényeg, hogy globális következtetést vonjunk le, hanem, hogy helyi szinten nézzük meg, mi van jelenleg, mit lehetne tenni a jövőben” – hangsúlyozta a szakember.
Mint mesélte, elsőként Temes megyét térképezték fel, ahol valamennyi magyar nyelvű oktatási helyszínről adatlap, majd ezek összesítésével megyei helyzetjelentés készült. Azóta Szatmár, Szilágy, Bihar, Kolozs, Fehér és Hunyad kivételével valamennyi erdélyi megyét felmérték, és Arad megyében is elkészítették a jelentést, részletezte a kutatás jelenlegi állását a szociológus. Elmondása szerint ezeket továbbították az adott megye döntéshozóinak, oktatási szakembereinek, de az összegyűjtött adatok alapján a jövőben más típusú elemzéseket is készítenek, például a szórványkollégiumok működéséről, a kistérségi együttműködésről.
Bár a projekt a politikumtól függetlenül, civil kezdeményezésként indult, menet közben a döntéshozók is felkarolták, a magyar kormány a Bethlen Gábor Alap révén támogatja a kutatást, míg az RMDSZ partnerként csatlakozott a programhoz. Kiss Tamás szerint az összegyűjtött adatok hasznos támpontot nyújthatnak ahhoz, hogy oktatási stratégia készüljön a szórványban, de konkrét problémákra is rámutathatnak, többek között arra, hova kell iskolabusz, melyik tanintézet presztízsét kell növelni. A projekt a támogatási rendszerre is hatással lehet, a szociológus szerint arra is rá szeretnének világítani, melyek azok a kiemelt helyszínek, ahova az erőforrásokat összpontosítani kellene.
Helyben készül az oktatási stratégia
Az RMDSZ által is felkarolt kutatási program adatait ismertetve Magyari Tivadar, a szövetség oktatási főtitkárhelyettese a magyar szórvány napja alkalmából Nagyenyeden tartott konferencián kifejtette: az új demográfiai helyzet új megközelítést, helyi, megyei és regionális szintű oktatási cselekvési tervek készítését követeli meg. Mint rámutatott, ezt indokolja az oktatási törvény is, amely a központosítás felszámolására törekszik, de a célként kitűzött kisebbségi autonómia is megköveteli a helyi közösség tényszerű helyzetelemzését.
A differenciált demográfiai mutatók is helyi megközelítést tesznek szükségessé. „Ami jó lehet Dicsőszentmártonban, az már a szintén Maros megyei Segesváron sem jó” – példálózott Magyari Tivadar. Elmondta, az RMDSZ Főtitkársága rövid és középtávú regionális oktatási tervek készítését kezdeményezte, első körben a helybeliek és szakmabeliek döntik el több hónapos műhelymunka során, hogy az adott településen, régióban milyen megoldást érdemes választani a magyar oktatás megmentésére. A társadalmi konzultációval készülő 10–15 regionális dokumentumot az adott térségben vitára bocsátanák, ennek eredményeként fogalmazódna meg, hogy mi a teendő az erdélyi magyar oktatásban, magyarázta a főtitkárhelyettes, aki szerint ily módon 2014 nyarára készülne el az RMDSZ oktatási stratégiája.
Minimális gyereklétszám és pedagógushiány Beszterce-Naszód megyében
A gyereklétszám drasztikus csökkenése az észak-erdélyi szórványban is érezteti hatását, az Iskolák veszélyben program adatai szerint Beszterce-Naszód megyében a 23 magyar iskolából csupán hétben biztosított hosszú távon a működéshez szükséges gyereklétszám. A Beszterce környéki oktatási régióban a besztercei és a szentmátéi, míg a Bethlen környékiben az árpástói, a bethleni, a felőri, a magyardécsei és a vicei iskola fennmaradására mutatkozik reális esély, utóbbi kettőére a településeken működő szórványkollégiumok jóvoltából.
A hatszázalékos magyarsággal rendelkező megyében 2005-ben három magyar iskola – a somkereki, a bacai és a nagysajói – zárta be kapuit, és az alacsony diáklétszám miatt az évtized végéig újabb tanintézetek juthatnak hasonló sorsra. A megyében ugyanis olyan települések is vannak – Kékes vagy Mezőveresegyháza –, ahol az elmúlt 5–6 évben egyetlen magyar gyerek sem született – mesélte a Krónikának Balázs Dénes kisebbségi oktatással megbízott tanfelügyelő.
A Beszterce-Naszód megyei tanfelügyelőség 2013/2014-es tanévre szóló beiskolázási adatai szerint az egyes kisrégiókban egyfajta magyar szigetet képező települések – Tacs, Mezőköbölkút, Magyarberéte – iskolái vannak a legnagyobb veszélyben. Utóbbi településen évek óta 4–5 gyerekkel működik az elemi iskola, és nem tudni, meddig sikerül fenntartani ezt az állapotot. A kis létszámú osztályok esetében ugyanis a fejkvóta nem fedezi a pedagógusok bérét, az anyagi gondokkal küzdő mezőségi önkormányzatoknak pedig nincs pénzük kiegészíteni azt – vetített rá az osztályösszevonások, iskolabezárások legfontosabb okára Balázs Dénes.
Mint magyarázta, az elöljárók többségét nem is annyira a rosszindulat, mint inkább a pénzszűke vezeti, amikor a magyar osztályok összevonása, iskolák megszűntetése mellett dönt, háttérintézmények révén megoldható lenne ezek működtetése. Az illetékes szerint a legtöbb oktatási helyszínen minimális létszámmal működnek a magyar osztályok, a szabály alól a besztercei Andrei Mureşanu Főgimnázium magyar tagozata sem kivétel, ahol a 6. osztályban csak hat magyar gyerek van. A megyeszékhelyen az elemi és általános iskolában egy-egy, a középiskolában a vidékről érkező diákok révén két-két magyar osztály működik.
Az észak-erdélyi szórványmegyében az alacsony gyereklétszám mellett a szakképzett pedagógusok hiánya is gondot okoz, részletezi a problémákat a tanfelügyelő, Besztercén és Szentmátéban például a szülési szabadságra menő pedagógusok helyére keresnek matematika-, illetve magyartanárt. Árpástón szakképzetlen tanítót foglalkoztatnak, Tacson nyugdíjas oktatja a diákokat, miután az oda kinevezett pedagógus külföldi munkavállalás céljából fizetetlen szabadságra ment.
Román iskolában a vegyesházasságból származók
Az észak-erdélyi szórvány másik problémája, hogy sok helyen a meglévő kevés gyereket sem tudják megtartani a magyar iskolák számára, számos szülő a jobb boldogulás reményében román tanintézetbe íratja csemetéjét. Balázs Dénes szerint Újős esetében – ahol nemrég szűnt meg a magyar 5–8. osztály, sikerült elérni, hogy az elemit végzettek 60 százaléka a helyi román iskola helyett a közeli Szentmáté magyar iskolájában tanuljon. A magyar alternatíva választása sokszor azon múlik, hogy a pedagógus, lelkész meg tudja-e győzni a szülőket az anyanyelvű oktatás fontosságáról, mesélte a tanfelügyelő.
A besztercei oktatási térség fontos magyar szigetének számító Cegőtelkén a szülők nagyrésze a besztercei vagy tekei magyar iskola mellett dönt, de Székely Lilla tanítónő szerint egyre gyakrabban merül fel opcióként a közeli községközpont, Szászlekence román iskolája is. Mint mondta, ezt azok a szülők részesítik előnyben, akik szakmára tanítanák csemetéjüket, és magyar nyelvű szakoktatás hiányában kénytelenek a románt választani.
A 85 százalékban magyarlakta település elemi iskolájában magyar tagozaton 15, románon 9 gyerek tanul összevont osztályban, utóbbiak szinte mind vegyesházasságból származnak. A magyar végzettségű, évek óta román tagozaton pedagógus szerint egyetlen esetben fordult elő, hogy román-magyar szülők gyermekét magyar tagozatra íratták. A beolvadási tendencia ellensúlyozásaként a tanítónő választott tantárgyként magyar nyelvre oktatja diákjait.
Csángókkal mentik a magyar iskolát
A demográfiai adatok ellensúlyozására Beszterce-Naszód megyében már évekkel ezelőtt találtak megoldást, a vicei Dsida Jenő Általános Iskola tantestülete, hogy megmentse a diáklétszám csökkenése miatt bezárásra ítélt tanintézetet, Csángóföldről hozott gyerekeket. A 2006-ban ily módon létrejött Bástya Egyesület vicei kollégiumában 31 csángó és mezőségi gyereknek biztosítanak szállást, ingyenes ellátást, a magyardécseiben 11-en laknak.
A Bákó megyeiek mellett Óradnáról, illetve olyan mezőségi településekről érkeznek diákok, ahol megszűnt a magyar iskola, mesélte lapunknak Kerekes Zoltán egyesületi elnök. Emellett 11, a vicei iskolából kikerült csángóföldi gyerek továbbtanulását is biztosítják. „Elsősorban olyan iskolákba irányítjuk őket, ahol szükség van diákokra, ugyanakkor van magyar közösség – magyarázza Kerekes Zoltán. – Gondot okoz, hogy kevés helyen van magyar szakoktatás. Ez hatalmas lemaradás a román tanintézetekhez képest, mert ismerjük el, nem való mindenki elméleti líceumba, pedig a közelben magyar nyelven csak ez biztosított számukra.” Az elnök, aki maga is pedagógus, abban bízik, hogy a Téka Alapítvány szamosújvári iskolájának felépültével a Mezőségen is beindul a magyar nyelvű szakképzés.
„Azok a magyar iskolák, amelyeknek nincs háttérintézménye, legyen az egyesületi, egyházi, vagy bármilyen más, megszűnnek” – vetíti elő a jövőt Kerekes Zoltán hozzátéve, bár még a csángó gyerekek vannak többségben intézményeikben, a magyar iskolák felszámolásával kezdenek elmozdulni a mezőségiek irányába. A demográfiai mutatókat ismerik, és készek bárkivel konzultálni a megoldás érdekében, teszi hozzá az elnök, amennyiben az valóban a szórványkérdésre keresi a választ.
Krónika (Kolozsvár)

Florea-kijelentés miatt tiltakoznak
Az RMDSZ Maros megyei elnöke, Brassai Zsombor és az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi elnöke, Jakab István is tiltakozik egy Dorin Floreának tulajdonított, a magyarokat sértő kijelentés miatt.
A Népújság szerint szerdai sajtótájékoztatóján Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester azt mondta, hogy „fogyatékosok lesznek a magyar tanulók”, ha nem vegyes tannyelvű iskolába járnak, és nem tanulnak meg jól románul beszélni. Brassai Zsombor csütörtöki blogbejegyzésében hangsúlyozta: „a magyarok nem attól tanulnak meg helyesen románul, ha olyan iskolákba járnak, amelyekben kultúrájukat, anyanyelvüket, történelmi tudatukat, tradícióikat csak fogcsikorgatva megtűrik. Nem. A magyarok akkor tanulnak meg helyesen románul, ha tiszteletben tartják anyanyelvük tekintélyét, s a román nyelvet idegen nyelvként, az idegen nyelv tanításának sajátos módszertanával tanítják meg nekik!”
Jakab István szerint Dorin Florea polgármester tettei és nyilatkozatai egyértelműen jelzik, hogy nem alkalmas és nem méltó Marosvásárhely vezetésére. „Az a polgármester, aki nem képes felfogni, mi történt Marosvásárhelyen 1990. március 20-án, aki nem vonja le a következtetést a Forgatag száműzéséből, aki nem tanul Lakó Péterfi Tünde megbüntetésének esetéből, aki nem látja be, hogy a székely zászló elleni jogtalan küzdelme milyen veszélyekkel jár, az a tűzzel játszik! Marosvásárhely lakói elzavarják azt a polgármestert, aki a város jövőjének ellensége” – fogalmaz közleményében Jakab.
Florea állítólagos kijelentései kapcsán Lakó Péterfi Tünde is nyílt levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben tiltakozik a városvezető sértő megjegyzése miatt. „Meddig tűrjük ezt szó nélkül? Mikor hozzuk végre tudomására, hogy ezt nem teheti? Azt hiszem, hogy a jóérzésű román ajkú városlakók is beláthatják, hogy szörnyű helyzetben van Marosvásárhely, mert egy olyan polgármester vezeti, aki még a szavait sem képes megválogatni, amikor a város lakosságához szól! Személy szerint én ezt nem tűrhetem szó nélkül. Tiltakozásképpen pénteken délután négy órától kiállok a városháza elé, egy neki címzett, de bárki által elolvasható levéllel. Fél ötig fogok ott állni, azután a levelet beadom a portásnak. Remélem nem csak elolvassa, de meg is szívleli majd a benne foglaltakat. Aki szeretne csatlakozni, megteheti” – hangoztatta Lakó Péterfi Tünde.
„A polgármester szavait rosszul értelmezték, hiszen ha mondta is azt, hogy a kizárólag magyar iskolában járó gyerekek fogyatékosok, akkor sem arra értette, hogy nincs kezük és lábuk, hogy sérültek, hanem, hogy hátrányos helyzetbe kerülnek azáltal, hogy nem román társakkal együtt tanulnak. Hangfelvételünk a sajtótájékoztatóról nincs” – mondta Aurel Trif, a városháza sajtószóvivője.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Kiemelkedő személyiségnek tartja Ponta Horthyt
Miközben Radu Pogdoreanu, a román külügy államtitkára lesújtó módon vélekedik a vitatott múltú Horthy Miklósról és politikai irányvonaláról, Victor Ponta miniszterelnök a magyar történelem kiemelkedő személyiségének tartja a az egykori kormányzót.
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd szerdán egy olyan dokumentumot mutatott be, melyet a román kormányfő nevében a bukaresti Bădiţă és Pop Ügyvédi Iroda munkatársai állítottak össze és tettek le a bíróságra. Ebben Ponta, aki korábban többek között azzal vádolta Tőkés Lászlót, hogy horthysta nyelvezetet használ, azzal védekezik az őt rágalmazásért beperelő ET-képviselővel szemben, hogy kijelentésében nem volt semmi pejoratív, annál is inkább, mivel „Horthy a magyar történelem kiemelkedő személyisége”. A kormányfő ugyanakkor a románellenes érdekek képviselőjének nevezte a volt püspököt, akit szerinte „azok pénzelnek, akik azt akarják, hogy Románia egy instabil ország legyen, és hogy minden oldalról megtámadják”. Mint ismeretes az őt ért vádakért a jelenlegi európai képviselő százezer lejes fájdalomdíjat követel a Szociáldemokrata Párt elnökétől.
Néhány nappal korábban a Ponta-kormány külügyi államtitkára viszont azzal replikázott magyarországi kollégájának, a Tőkés állami érdemrendje ügyében felszólaló Németh Zsoltnak, hogy „súlyos, és minden alapot nélkülöző vád azt állítani, hogy megvörösödött a Románia Csillaga érdemrend. Feltesszük mi is a kérdést: mit mondana Németh Zsolt, ha Romániában valaki azt állítaná, hogy Budapesten visszatértek a hatalomba a horthysták?”. A diplomáciai csörte abból fakadt, hogy kormánya nevében Németh azt kérte Traian Băsescu román államfőtől, hogy ne vonja vissza Tőkés László 2009-ben kapott érdemrendjét és ezáltal „ne hagyja Románia Csillagát visszavörösödni”.
A Tőkés és Ponta közötti rágalmi per következő tárgyalását hétfőn, december 9-én, 12 órakor tartják a bukaresti I. kerületi bíróságon. Ekkor hallgatják meg a felperes tanúját, Csomortányi Istvánt és valószínűleg ezek után születik meg az ítélet is.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Költségcsökkentő döntések
Egységesítik az igazgatók béreit, csak ellenőrzés után hosszabbíthatók meg a rövid távú szerződések, összevontak néhány osztályt és csökkentik az opcionális tantárgyak óraszámát – döntöttek a Hargita Megyei Tanfelügyelőség csütörtöki vezetőtanácsi ülésén.
Költség- és személyzetcsökkentésre van szükség jövő évben a Hargita megyei oktatási rendszerben, ellenkező esetben nem lesz elegendő költségvetési fedezet a bérekre – számoltunk be korábban. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség csütörtöki vezetőtanácsi ülésén meg is hozott néhány döntést a csökkentések érdekében.
Bartolf Hedvig főtanfelügyelő tájékoztatása szerint jövő szeptember elsejétől egységes rendszert alkalmaznak a megyebeli óvodákban, iskolákban dolgozó igazgatók és igazgatóhelyettesek béreinek a megállapítására. Ez egyes vezetők esetében fizetéscsökkenést fog eredményezni, de olyan is lesz, akinek nő majd a bére – fejtette ki a főtanfelügyelő. Szintén döntöttek arról, hogy nem hosszabbíthatják meg az iskolák a kisegítő személyzet alkalmazására kötött ideiglenes szerződéseket anélkül, hogy azokat a tanfelügyelőség ellenőrizné. Van, ahol nyugdíjasok dolgoznak be ilyen, rövid távra szóló szerződéssel, de mivel az alkalmazások be voltak tiltva, sok iskolában így vettek fel például gondnokot, könyvtárost, kazánfűtőt vagy titkárnőt – részletezte Bartolf Hedvig. Elmondta, indokolt esetben jóvá fogják hagyni a szerződéshosszabbítást, nyilván nem fognak például titkárnő nélkül hagyni egy iskolát, de nem lehet majd automatikusan meghosszabbítani ezeket a szerződéseket.
A főtanfelügyelő közölte, több iskola esetében megvizsgálták az alacsony gyermeklétszámú osztályok összevonásának lehetőségét, de végül egy csíkszeredai szakközépiskolában vonnak össze osztályokat következő félévtől. Olyan osztályok ezek, ahol 15-nél kevesebb diák van, ők az összevonás után is megmaradhatnak azon a szakon, amelyre felvételiztek – ismertette Bartolf Hedvig. Elmondta, döntöttek arról is, hogy a törvény engedélyezte legkevesebb óraszámot tartsák meg az iskolákban következő tanévtől a választható tantárgyakból. Ez nem jelent nagy spórlást, de sok kicsi sokra megy alapon költségcsökkentést remélnek ettől is. Bartolf Hedvig még elmondta, az oktatási tárca is költségcsökkentő rendeletet kiadására készül, ezen szabályokat is alkalmazni kell majd. Emellett számos intézkedést terveznek még a megyében a következő időszakra, például kidolgoznak egy egységes kritériumrendszert a tanintézetek számára a kisegítő személyzet alkalmazására vonatkozóan. Jelenleg ugyanis előfordul, hogy azonos méretű tanintézetekben más-más létszámú a kisegítő személyzet.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Erőből politizálva
A politika egyik kulcskérdése: miként tudjuk az erőt alkalmazni? Mert a politika nem a kölcsönös bizalom, a hála, a méltányosság terepe. A Balkánon különösképpen nem. Mindazonáltal jó lenne, ha az erdélyi magyar közösség keretén belül az egyes szereplők az erőt elsősorban kifelé vetnék be, „befelé”, magyar viszonylatban pedig a józan önmérséklet határozná meg a magatartásukat.
Ha az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőit a nyers pártérdek mozgatná, aligha javasolták volna a jövő évi európai parlamenti választásokra a pártkoalíciót, hiszen bázisuk nem néz jó szemmel semmiféle közösködést az RMDSZ-szel. Nemzeti szempontból ugyanakkor ez lenne az optimális megoldás: hárompárti magyar összefogás, a politikai egyéniség megőrzésével. Az RMDSZ és elnöke, Kelemen Hunor a legutóbbi SZKT-n e javaslatot határozott hangon utasította el, ami nem vall túl nagy politikai bölcsességre. Az RMDSZ elnöke ezt azzal indokolta, hogy az RMDSZ maga mögött tudhatja „az erdélyi magyar közösség 89 százalékának támogatását.” Sajátos matematika ez, ha annak fényében vizsgáljuk, hogy a közel egymillió választásra jogosult erdélyi magyar választópolgár közül 388528-an támogatták az RMDSZ szenátusi listáit. Az EMNP elvitt 58765 szavazatot, bizonyára román pártok is kaptak magyar szavazatokat, nem kevesen pedig távol maradtak az urnáktól. Az RMDSZ tehát az Erdélyben magyar pártokra leadott voksok 86,86 százalékát nyerte el a legutóbbi parlamenti választásokon. Értelemszerűen a szenátusi lista a releváns, s mivel az EMNP a szórványmegyékben csak szenátorjelölteket indított, így ott meg nem méretett.
De persze nem ez a fő probléma Kelemen Hunor álláspontjával. Hanem az, hogy ismét hengerelni készül – ami több szempontból is aggályos. Pártszempontból visszaüthet, annak dacára, hogy az RMDSZ jó eséllyel átviszi a zömmel általa dominált médián a saját üzeneteit, amit Kelemen Hunor az SZKT-n is megfogalmazott: Tőkés László pártja „az RMDSZ ellen indult” a 2012-es önkormányzati és parlamenti megmérettetésen – mi mást tehetett volna, a pártnak az a dolga, mondhatni létfunkciója, hogy induljon a választáson, az a kijelentés pedig, miszerint ezt az RMDSZ ellen tette volna, megalomániával vegyes paranoia –, „visszaélt a bizalommal.” Nevetséges ez a vád, hiszen éppenséggel az RMDSZ éltvissza a 2009-es magyar összefogás után az autonomista oldal bizalmával, nem egyeztettek Kelemen Hunor államelnök-jelöltségéről, mindmáig nem íratta alá polgármestereikkel és tanácsosaikkal a Székely Önkormányzati Nagygyűlés zárónyilatkozatát, és kifarolt az újabb nagygyűlés megszervezésének nagyszabású tervéből. Az RMDSZ rágalma egyszerű, s a választók bonyolult üzenetekre kevéssé érzékeny többsége minden bizonnyal hitelt ad neki.
Kockázatos ez a lépés, mert volt már rá példa, hogy az RMDSZ ráfázott az erőpolitikára: 2007-ben Tőkés László egymaga több szavazatot kapott a Székelyföldön, mint az RMDSZ. Az is lehetséges, hogy az RMDSZ nem tartja elsődlegesnek az EP-választásokat, hiszen, mint Markó Béla el is mondta, a kormányzati szerepvállalással az RMDSZ feladta az önálló külpolitika eszközét. Most ugyan kormányon kívül van a szövetség, de valószínűsíthető, hogy miként 2010-ben tette, az első hívásra ott terem a bukaresti hatalom aktuális birtokosai mellett fegyverhordozónak.
Kelemen Hunor talán arra játszik: ha a szervezet kiesik az EP-ből, azt megpróbálja az autonomista oldal ellen fordítani, s elrettentő példaként felmutatni a parlamenti választásokon. A szervezet fő fegyvere 2012-ben is a parlamentből való kieséssel való riogatás volt. Frunda György letagadta a napot az égről, amikor minden jogi alap nélkül azt állította: a 6:3-as küszöb nem érvényes kisebbségi szervezetekre. A háromszéki korifeusok azzal riogattak, hogy valamennyi, EMNP-re adott szavazat a román pártoknál landol. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester azóta ugyan bocsánatot kért e kijelentésért, sajátos módon azonban nem az EMNP-től, hanem a románoktól.
Nemzeti szempontból egyenesen önsorsrontás a külön indulás, hiszen figyelmen kívül hagyja a választók többségében még mindig meglevő egységigényt. Az analógia a 2012-es marosvásárhelyi csúfos bukás. Amikor meglett volna a konszenzuális jelölt Vass Levente személyében – aki egyébként a minap szakmai vonalon érvényesített bosszú áldozata lett –, akit minden erő támogathatott volna, de az RMDSZ nem volt hajlandó belemenni abba a forgatókönyvbe, amely a legtöbb szavazattal kecsegtetett (független jelölt párttámogatással), Frunda György személyében inkább olyan jelöltet indított, akiről tudni lehetett, hogy sok magyar semmi esetre sem szavaz rá, képtelen lesz maximálni a magyar szavazatokat. Így is lett.
De rossz az RMDSZ üzenete az erdélyi magyar közeljövő szempontjából is. Bár Kelemen Hunor kiállt az SZKT-n a Székelyek Nagy Menetelése mellett, valamint a magyarországi választások kapcsán hangsúlyozta, hogy a regisztráció tekintetében a szövetség segíti, ami pozitív és méltánylandó, az összefogás előli elzárkózás nem sok jót ígér a további közös autonómiaelvű cselekvés vonatkozásában.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Fidesz: várakozáson felül sikeres a kettős állampolgárság
- A Fidesz szerint a legvérmesebb szakértői becsléseket is felülmúlta, hogy csütörtökön Böjte Csaba szerzetes személyében az ötszázezredik külhoni magyar tette le állampolgári esküjét.
Erről Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője beszélt sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozta, kilenc évvel korábban ezen a napon a szocialisták és Gyurcsány Ferenc "uszítására" fájdalmas eredménnyel zárult a kettős állampolgárságról szóló népszavazás.
Az új Országgyűlés ugyanakkor 2010 májusában a kettős állampolgárság törvényi biztosításával begyógyította az ekkor keletkezett sebeket, a félmilliomodik külhoni magyar eskütételével pedig gyászból ünnepnappá változott december 5. - fogalmazott a szóvivő.
Hoppál Péter azt mondta, az elmúlt évek állampolgársági eskütételei bebizonyították, "mindannyiunkat erősebbé, nem pedig gyengébbé tett az, hogy magyar a magyarnak testvére lehet".
Szólt arról is, volt olyan idő, amikor ennek ellenkezőjét próbálták bebizonyítani hazugságokkal, gyűlöletkampánnyal.
Szerinte ugyanis az MSZP és Gyurcsány Ferenc 2004-ben "nyíltan a külhoni magyarság ellen kampányolt", magyart a magyar ember uszított. A bukott baloldalon pedig azóta semmi sem változott, hiszen az eltelt kilenc év ellenére még mindig ugyanazok vannak együtt, akik "akkoriban hazudtak" - fűzte hozzá.
A Fidesz szóvivője kiemelte, az MSZP elnökének tanácsadója az a Lendvai Ildikó, aki nemrég azt nyilatkozta: nem tévedett a baloldal, amikor nemet mondott a külhoni magyarokra. Hiller István korábbi oktatási miniszter pedig győzelemként értékelte az akkori népszavazás eredményét - mondta Hoppál Péter.
A kormánypárti politikus kitért Szanyi Tibor szocialista képviselőre is, aki szerinte ma is rendszeresen uszít a külhoni magyarok ellen, akiket néha románoknak is nevez. A bukott baloldalon emellett megtalálható az a Kuncze Gábor, akinek volt pártja "nyílt magyarellenes kampányt folytatott, amíg létezett", továbbá Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, aki szerinte ma is "ugyanazt a hazug gyűlöletkampányt" folytatja, mint 2004-ben és a külhoni magyarokat "ma is megfosztaná a nemzethez tartozás élményétől".
Hoppál Péter megjegyezte még, hogy Bajnai Gordon exminiszterelnök ebben a kérdésben mindig "sumákolt, lapított" és soha nem kért bocsánatot a külhoni magyaroktól.
A Fidesz ezzel szemben kormányra kerülése után az elsők között, még a kabinetalakítás előtt hozott törvényt a kettős állampolgárságról, amit az alaptörvényben meg is erősített, kimondva: az ország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határokon kívül élő magyarok sorsáért.
A szóvivő kérdésre válaszolva elmondta, a kettős állampolgárság elfogadásának idején a legvérmesebb becslések is arról szóltak, hogy az első években 200-250 ezren folyamodhatnak magyar állampolgárságért. Elmondása alapján senki nem számított arra, hogy pár év alatt ilyen sikeres lesz ez a lehetőség a magyarság körében
(MTI)

EMNP: fogyatékosoknak nevezte a magyar gyerekeket Dorin Florea
Bocsánatkérésre szólította fel december 5-én, csütörtöki közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) marosvásárhelyi szervezete Dorin Florea polgármestert, amiért szerdai sajtótájékoztatóján állítólag fogyatékosoknak, félszegeknek nevezte a magyar iskolákba járó diákokat. Az EMNP a diszkriminációllenes tanácsnál is panaszt tett.
A Néppárt az kifogásolja, hogy az elöljáró rosszindulatú nyilatkozatokkal illette a történelmi egyházakat a visszaszolgáltatott iskolai ingatlanok állapotával kapcsolatosan, „megfeledkezve arról, hogy a polgármesteri hivatal több éves nemtörődömsége és bérelmaradása következtében” nincs anyagi fedezet a javításokra.
„Az a polgármester, aki nem képes felfogni, mi történt Marosvásárhelyen 1990. március 20-án, aki nem vonja le a következtetést a Forgatag száműzéséből, aki nem tanul Lakó Péterfi Tünde megbüntetésének esetéből, aki nem látja be, hogy a Székely zászló elleni jogtalan küzdelme milyen veszélyekkel jár, az a tűzzel játszik!” – fogalmaz a közlemény.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal szóvivője szerint Dorin Florea nem használta a "fogyatékos" kifejezést a sajtótájékoztatón. Aurel Trif a maszol.ro-nak elmondta: az elöljáró arról beszélt, hogy a magyar diákok számára hátrányt (románul: handicap) jelent, ha magyar iskolába járnak, mert így nehezebben sajátítják el a román nyelvet, míg a kétnyelvű iskolákban ezt könnyebben megtehetik.
maszol/közlemény

UNESCO-listán a kolindálás, a csíksomlyói búcsúnak még várnia kell
Felvették a szellemi örökség listájára az úgynevezett kolindálást, egy román karácsonyi népszokást az UNESCO illetékes bizottságának Bakuban zajló ülésszakán.
A házról házra járó, felnőtt férfiakból álló csapatok karácsonyi kántálását Románia és a Moldovai Köztársaság közösen terjesztette fel a szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára – közölte csütörtökön a Medifax hírügynökség.
A kolindálás egyike annak a három előterjesztésnek, amellyel a román kulturális és örökségvédelmi minisztérium tavaly márciusban fordult az UNESCO-hoz. A csíksomlyói pünkösdi búcsú és a majszini (Máramaros megye) Nagyboldogasszony-napi zarándoklat idén végül nem került napirendre, mert az UNESCO illetékes bizottsága ezek esetében még kiegészítéseket kért a bukaresti kulturális tárcától – közölte Hegedüs Csilla, az RMDSZ főtitkárhelyettese, a szövetség kulturális főosztályának vezetője.
A világ szellemi kulturális örökségéhez tartozva a csíksomlyói búcsú fokozottabb védelmet is kapna, a cím ugyanakkor méltó elismerést is jelentene a székelység több mint 500 éves hagyományának. „Ezzel olyan közös székelyföldi, erdélyi, magyar értékünk kerülne fel a nyilvántartott nemzetközi értékek közé, amely méltó módon képviselne bennünket ezen a listán” - indokolta az előterjesztést 2012 márciusában az akkori kulturális miniszter, Kelemen Hunor.
A szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló UNESCO-egyezményt 2003-ban fogadták el, erre azért volt szükség, mert a szervezet világörökségi egyezménye alapvetően az épített örökségre összpontosít. A szellemi világörökség az ősöktől örökölt hagyományokat, kifejezésmódokat, szóbeli hagyományokat, előadóművészeteket, társadalmi gyakorlatokat, ünnepi rítusokat, eseményeket, régi iparágak tudásanyagát tartalmazza.
maszol.ro/MTI/mediafax.ro

HISZTI NÉLKÜL
Amit a lehallgatásokról tudni lehet
Minden ezredik állampolgár telefonbeszélgetéseibe belehallgat a SRI, és az internetes kommunikációt is élőben tudják követni.
Jól teszik-e azok a politikusok, akik már szinte semmit nem mondanak telefonon, és azt is csak halkan? Igaz-e az, hogy nyugodtan lehet e-mailezni és chatelni, mert az internetes tevékenységünket „csak” az amerikai nemzetbiztonsági hivatal, a hírhedt NSA látja, a hazai szervek nem? És ami a legizgalmasabb: valóban mindenkit lehallgatnak?
A hazai hírszerző szolgálatok tevékenységét – akárcsak más országok hasonló szerveinek munkáját – sűrű homály borítja. Ez ilyen, egy titkosszolgálat nem lenne titkosszolgálat, ha tisztjeit csak úgy el lehetne hívni fagyizni, vagy rendszeresen nyílt napokat tartanának szervertermeikben.
Ez az a terület, ahol szinte semmilyen adat vagy eljárás nem nyilvános, éppen ezért ki-ki szabadjára engedheti a fantáziáját, és olyan összeesküvés-elméletet gyárthat, amilyent csak akar. A titkosszolgálat pedig – mit is tenne mást – nem erősít meg, nem cáfol, és nem kommentál.
De mégis, mi az, amit a lehallgatásokról tudni lehet? Néhány hete alkalmam volt részt venni egy újságírók számára szervezett háttérbeszélgetésen, ahol többek között a lehallgatásokról is szó volt.
A Chatham House szabályai szerint szervezett beszélgetés meghívottjáról csak annyit, hogy a bűnüldöző szerveknél dolgozott több, mint egy évtizedig, több híres ügye is volt, a napi rutinja részét képezték a lehallgatások. Más, szintén hasznos forrásom Attila Biro cikke a telefonlehallgatások körüli mítoszokról.
Akkor hát kezdjük az elején: aki ma az Európai Unió területén telefonál és internetezik, üzeneteinek bizonyos adatait – az ún. metaadatokat – a szolgáltatók rögzítik, és bizonyos ideig tárolják.
A 2006/24/EC direktíva előírja, hogy a szolgáltatók legkevesebb 6 hónapig, legtöbb két évig tárolják a hívások adatait (szakzsargonban: call detail records, CDR) valamint az internetes adatforgalomra vonatkozó adatokat (IPDR).
Magyarán magát az e-mail tartalmát nem rögzítik; ellenben visszakereshető, hogy mikor, pontosan milyen e-mail címre lett elküldve egy levél. Telefonbeszélgetések esetén a hívott számot, a hívás idejét és időtartamát, valamint az ún. cellainformációkat (a mobiltelefon pozícióját) tárolják a szolgáltatók. Tudni kell még, hogy a romániai jogszabály a lehető leglazább:
az adatokat minimális ideig, 6 hónapra visszamenőleg tárolják. Sok-e ez vagy kevés? Aki erre legyintene, mondván, hogy ezek az adatok úgysem érnek semmit, az szakítson 10 percet arra, hogy megnézze ezt a videót. Aki szerint viszont ez a személyes szabadságának lábbal tiprása, gondolkodjon el azon, hány bűntény feltárásában lehet segítség az, ha a nyomozó hatóságoknak lehetőségük van visszakeresni, kivel állhatott kapcsolatban az áldozat, illetve hogy a gyanúsított hol tartózkodott az adott időpontban. Fontos tudni, hogy ezeket az adatokat csak akkor adják ki, ha a nyomozó hatóság bírói végzést tud felmutatni.
A megfigyelés második szintjén már magukat a beszélgetéseket és üzeneteket rögzítik. Ezt a munkát a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) végzi, részben saját céljaira, részben pedig más hatóságok kérésére, amolyan alvállalkozóként.
Például ha a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), vagy akár a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) le szeretne hallgatni valakit, akkor megbízza a SRI-t. Persze itt is, akárcsak a metaadatok kiadásához, bírói végzés szükséges.
Téves elképzelés az, hogy a SRI, mint az ósdi kémfilmben, titkos szobákban vagy viccesen álcázott furgonokban kuporogva hallgat le. Amennyire tudni lehet, a jelenlegi rendszer rendkívül kényelmes és elegáns. A hírszerzésnek minden hazai internet- és telefonszolgáltató direkt hozzáférést biztosít a saját adatforgalmához. A SRI-nek tehát még a Google-t vagy a Facebookot sem kell megkeresnie ahhoz, hogy elfogja például a Gmail rendszerén belül küldött szöveges vagy hangüzeneteket.
A lehallgatások tehát a következőképpen folynak: a SRI az ügyészektől kapott bírói végzést bevezeti a saját elektronikus rendszerébe, amely automatikusan elkezdi a beszélgetések lehallgatását.
A beszélgetéseket azonban nem a SRI rögzíti, hanem az az ügyészség, melynek mandátuma van a lehallgatásra, és melynek hozzáférése van ehhez a rendszerhez. Amint a mandátum lejár, a lehallgatás magától leáll.
Nem tudni, hogy milyen szoftvert használ erre a célra a SRI. Azt azonban tudni lehet, hogy világszinten számos cég fejleszt ilyesmit. Több milliárd dolláros biznisz ez, konferenciák, sőt, kémtechnológia vásárok is vannak, ahová kizárólag kormányok képviselői és titkosszolgálatok vannak meghívva.
Ami az internetes aktivitás megfigyelését illeti, a kanadai Citizen Lab idei jelentése szerint Románia egy hírhedt kémszoftverből, a FinFisherből is bevásárolt (egyébként Magyarországnak is van már ilyen programja). A FinFisher sokak szerint a legfejlettebb, egyben legveszélyesebb kémprogram jelenleg: ártatlannak tűnő, .jpg kiterjesztésű fájl formájában érkezik, és miután a számítógépre települ, a vírusirtó programok nem mutatják ki. A FinFisher működtetői mindenhez hozzáférnek a fertőzött számítógépen, beleértve a biztonságosnak hitt, kódolt e-maileket és fájlokat.
Előadónk egyébként a FinFisherről konkrétan nem beszélt, csak annyit jelentett ki, hogy az internetes kommunikációt élőben képes követni az ügyészség. Az internetes kommunikációt amúgy különösképpen szeretik: nem kell a hangfelvétel átírásával bíbelődni, copy-paste, és a viszontlátásra.
De vissza a telefon-lehallgatásokra: a Gândul úgy tudja, évente mintegy 20 ezer bírói végzést adnak ki – ez azt jelenti, hogy minden évben ezerből egy romániai állampolgárt lehallgatnak.
A lehallgatások nagy része (kb. 17 ezer) szervezett bűnözéssel, illetve magas szintű korrupciós ügyekkel kapcsolatos. Van azonban a lehallgatásoknak egy kisebb része: ezek az állambiztonsági ügyek. Ilyen alapon évente mintegy 3000 végzést írnak alá. Úgy tudni, ezek a lehallgatások túlnyomórészt terrorizmussal kapcsolatosak.
A lehallgatásokat a Büntetőeljárási törvénykönyv 91. paragrafusa alapján hagyja jóvá a bíróság. A döntés során a rendelkezésre álló bizonyítékok, illetve indoklás alapján a bíró azt mérlegeli, hogy a közérdek, illetve közbiztonság indokolja-e bizonyos személyek magánszférájának a megsértését. Egy mandátum legfeljebb 30 napig tart; ez további 30-30 nappal meghosszabbítható, azonban egy személyt nem lehet ugyanazon ügy miatt 120 napnál tovább lehallgatni.
Egészen kivételes esetekben, ha nem lehet megvárni a bírói jóváhagyást, az ügyészek saját hatáskörben is elkezdhetik a lehallgatást, ez azonban legfeljebb 48 órán át tarthat. A felvételt utólag be kell mutatni a bírónak, és amennyiben az úgy ítéli meg, hogy ez a lépés nem indokolt, akkor a lehallgatás leáll, a felvételeket pedig megsemmisítik.
A nem román nyelvű kommunikációt egy tolmács segítségével lefordítják – a törvény itt nagyon szűkszavú, és a beszélgetésből sem derült ki, hogy milyen képesítéssel kell rendelkezzenek a tolmácsok. Ez azért fontos, mert az utóbbi időben több magyar vádlott – például Nagy Zsolt, vagy akár Borboly Csaba – is panaszkodott arra, hogy a lehallgatott beszélgetések átiratait hibásan fordították.
A beszélgetés során heves vita alakult ki arról, hogy rendben van-e az, hogy lehallgatott beszélgetések részletei kiszivárognak a sajtóba. A meghívott válasza erre az volt, hogy a román társadalom kezében van a döntés, hogy zárt vagy nyitott igazságszolgáltatást szeretnének. Akármi a döntés, a hatóságok dolga betartani a törvényt.
A jelenlegi törvények szerint az igazságszolgáltatás folyamata nagyrészt publikus, vádemelés pillanatában a vádiratok – melyek gyakran lehallgatott beszélgetések átiratait is tartalmazzák – elvileg nyilvánossá válnak, azokhoz a sajtó adatigényléssel hozzáférhet. Az már az újságírókon és feletteseiken múlik, hogy ezekkel az információkkal mit kezdenek, az adott ügyeket mennyire kezelik szakszerűen – érvelt a meghívott. A beszélgetés végén számos kérdés marad megválaszolatlanul:
például érdekes lett volna megtudni, hogy mi az a minimális tényállás, aminek az alapján a bíró jóváhagyja a lehallgatás megkezdését?
Vagy amennyiben például terrorizmus gyanújával vizsgálnak egy személyt, azonban kiderül, hogy az illető emberkereskedelemmel foglalkozik, akkor az ügy átkerül-e a SRI-től a szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyosztályra?
Erre azonban egyelőre nem ismerem a választ, és amíg elő nem lép a hazai Edward Snowden, mindig is homályos lesz, hogy hogyan is hallgat le a titkosszolgálat. Ha az olvasók közül valaki többet tud nálam, az kommenteljen.
Sipos Zoltán
Transindex.ro

Szimbolikus jelentőségű eskütétel (Félmillió külhoni magyar állampolgár)
Ötszázezredik külhoni magyar kérelmezőként ünnepélyes keretek között letette az állampolgársági esküt Böjte Csaba ferences szerzetes tegnap a magyar Országházban. Orbán Viktor miniszterelnök az eseményen úgy fogalmazott: hosszú idő után, 2010-ben végre sikerült leverni Magyarország kapujáról azt a lakatot, amit a 20. század helyezett rá.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes a magyar nemzet közjogi egyesítése ünnepének nevezte ezt a napot. Én hiszem, hogy az aranykor, a Kárpát-medence tündérkertje az igenekből fog megszületni, abból, hogy egymás mellett élünk, bízunk egymásban, hisszük azt, hogy együtt, közösen minden könnyebb lesz – fogalmazott Csaba testvér. Levertük a lakatot és kitártuk az ajtót, hogy minden magát magyarnak valló ember be tudjon lépni rajta – hangoztatta a kormányfő. Mi azt valljuk, hogy lakóhelyüktől függetlenül mindannyian a nemzetünk tagjai – mondta Orbán Viktor, és idézte az új alaptörvényben foglaltakat a magyarság összetartozásáról, majd hozzátette: amikor még csak álmodoztak arról, hogy ezt a gondolatot valaha is törvénybe foglalják, akkor „Csaba testvér Istentől kapott őrhelyén” már megvalósította azt. A miniszterelnök kifejtette: Böjte Csaba és édesanyja megálmodták, létrehozták és működtetik a dévai Szent Ferenc Alapítványt. Azt a szervezetet, amely gyermekeket karol fel, segít és nevel. Az ő nemzeti nevelőmunkájuk, intézményteremtő, közösségépítő tevékenységük példaértékű az egész magyar nemzet számára, mintát ad a másokért való felelősségvállalásból – jelentette ki. Azt mondta, nem lehetnek elég hálásak, amiért 2300 gyermek ellátásán túl segítséget nyújtanak a beiskolázásban, pályaválasztásban, szakmai képzésben, munkahelyek létrehozásában és megtartásában. Nemcsak oktatnak, hanem nevelnek is, mert céljuk olyan fiatalok útra bocsátása, akik magyarként, keresztény értékrendet valló teljes emberként hasznos tagjai lehetnek a magyar közösségnek – fejtette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök Magyarország számára megtiszteltetésnek nevezte, hogy ötszázezredik magyar állampolgárként köszönthette Böjte Csaba ferences szerzetest és ötszázezer-egyedikként édesanyját, Böjte Juliannát. Isten hozta önöket! – fordult hozzájuk. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes azt mondta: a magyar nemzet közjogi egyesítésének ünnepe ez a nap. Szimbolikusnak nevezte a napot, a helyszínt, és azt is, hogy ki vette át az ötszázezredik állampolgárságot. A napot azért, mert a 2004. december 5-ei nemzetárulás szégyenét hivatott jóvátenni. Mint mondta, szimbolikus az, hogy Böjte Csaba ötszázezredikként teszi le az esküt, hiszen amikor a védenceiről gondoskodik, nemcsak az elkallódástól, hanem az asszimilációtól is megmenti őket. Semjén Zsolt a Parlament Kupolatermét, a Szent Korona előtti helyszínt azért tartja szimbolikusnak, mert a korona a magyar nemzet egységét jelképezi. Böjte Csaba azt mondta, tudatosan nem mond le román állampolgárságáról, sőt, ha rajta múlna, felvenné az ukránt, a szlovákot, a szerbet is, mert összefogva megvalósítható a Kárpát-medencében a négyszáz évvel ezelőtti, Bethlen Gábor-i aranykor, a tündérkert. Elmondta, az elmúlt húsz évben több mint ötezer gyereket fogadott be, és élete minden értéke ezekből az igenekből fakad. Ünnepi ülésen köszöntötte az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága is a ferences atyát. Potápi Árpád János, a bizottság elnöke a magyarországi és erdélyi közélet kiemelkedő alakjának nevezte Böjte Csabát, aki nemcsak Erdélyben, hanem Kárpát-medence-szerte végzi karitatív munkáját, és ez a tevékenység az egész magyar nemzetet emeli fel. Böjte Csaba úgy fogalmazott: az ő életében minden fájdalom az elutasításból fakadt, és minden öröm az elfogadásból. Számára azért volt megható a nap, mert eddig mindig ő fogadott be, és most őt fogadta be a magyar nemzet. Reális esélyét látta, hogy a Kárpát-medence magyarsága – a környező népekkel együtt – megteremtse „a tündérkertet”, még ha az odavezető út rögös és hosszú is. Ha vannak is nehézségek, nem szabad megtorpanni – fogalmazott Böjte Csaba, aki szerint az ötszázezer már nem csupán szimbolikus szám, ennek már súlya van.
(Szekeres)
Erdély.ma

Mátis Jenő: Kelet-Európa Svájca lehet Erdély a Mikó Imre Terv megvalósításával
A nemrégiben megszervezett I. Nagyváradi Mezőgazdász Konferencia, valamint a Csíksomlyón A tej útja címmel megtartott szakmai konferencia bebizonyította, hogy sok kérdés és probléma foglalkoztatja az erdélyi magyar gazdákat, ezekre vonatkozóan pedig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által kidolgozott Mikó Imre Terv jó válaszokat és megoldási javaslatokat tartalmaz – jelentette ki Mátis Jenő, az EMNT alelnöke csütörtökön Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztériumban rendezett II. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon.
A konferencia házigazdája Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára volt, köszöntötte a résztvevőket Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke. Tóth Katalin helyettes államtitkár, valamint Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.
A népes erdélyi küldöttség tagjaként részt vett a tanácskozáson Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt Partiumért felelős alelnöke, Csomortányi István, az Érmelléki Gazdák Egyesületének ügyvezetője, Tiboldi László, a Csíkszéki Gazdák Egyesületének elnöke, Mátis Jenő EMNT-alelnök.
Mátis Jenő felszólalásában elmondta, hogy EMNT 2011-ben kidolgozott Mikó Imre Terve egy egységes erdélyi magyar gazdaságfejlesztési terv. A dokumentumban megfogalmazott kitörési pontok közül négy mezőgazdasági és vidékfejlesztési témájú (mezőgazdaság és élelmiszeripar, erdő- és vadgazdálkodás, a tudatos fogyasztást ösztönző „helyben helyi terméket” elv, valamint a turizmus), mivel az erdélyi magyarság fele vidéken és a vidékből él.
Mátis arról is beszélt, hogy az EMNT égisze alatt Erdélyben létrejött több mint húsz szakmai és gazdaegyesület, amelyek az erdélyi magyar gazdák igazi, hiteles érdekképviseletét vállalták fel.
A Mikó Imre Terv megvalósítása annak reményében történik, hogy 10-15 éves távlatban Erdély Kelet-Európa Svájcává váljon – fogalmazott Mátis Jenő.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Erdély.ma

A tudományosság előszobájában
Pénteken, délután kezdődik el a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban a TUDEK, a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájának tizenkettedik kiadása.
Az évente más-más erdélyi középiskolában megszervezett TUDEK keretében magyar nyelven tanuló középiskolás diákok mutatják be önálló kutatásaik alapján írt tudományos szakdolgozataikat és versenyeztetik ezeket egyetemi tanárokból és szakemberekből álló zsűri előtt. Varga László, az idei házigazda Márton Áron Gimnázium igazgatója elmondta, a tudományos diákkörök munkáját a tudományosság előszobájának tekintik, a diákok itt tanulják meg a kutatás, tudományos közlés szabályait, és sok tudós kezdte ilyen szakkörön a munkáját. A gimnáziumban ennek nagy hagyománya van, már a rendszerváltás előtti időszakban is működtek a tudományos diákkörök, és minden évben lehetőséget biztosítanak a diákok munkáinak bemutatására – mondta el Varga László.
A fiatal kutatók az iskolai és megyei tudományos diákköri versenyekről jutnak ki az erdélyi konferenciára, amely az oktatási minisztérium által elismert verseny, és amely a magyarországi Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának regionális selejtező rendezvénye is.
A TUDEK-re nyolc erdélyi megyéből, 23 középiskolából 186 diák érkezik Csíkszeredába, és összesen 136 tudományos dolgozatot mutatnak be 11 szekció keretében. A legtöbb, 14 pályamunka az informatika, matematika szekcióba érkezett, 13-13 dolgozatot mutatnak be a történelem, helytörténet, a társadalomtudományok, a földrajz, környezetvédelem szekciókban is. A 12. TUDEK keretében a résztvevők péntek este előadást hallgathatnak meg a kutató diákok mozgalmáról, majd táncházban vehetnek részt. A dolgozatok bemutatása szombat reggel kezdődik el, az eredményhirdetés délután lesz.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Nyelvundor
Fogyatékosoknak minősítette a magyar iskolák diákjait Marosvásárhely polgármestere. A sajtótájékoztatókra járó újságírók évek óta tapasztalják a közösségi és személyiségi jogokat sértő megalázó arroganciát. A sajtósok egy része az őket is becsmérlő elöljáróval együtt kacarászik. De nem reagál a büszke bolyais öregdiák, Csegzi Sándor személyi tanácsadó sem a Kollégiumot ért vádakra. Pedig alpolgármestersége idején számtalanszor tetszelgett ő is a visszaszolgáltatás dicsfényében. Csak az egyházi tulajdonú iskola állagmegőrzésére fordított bérleti díj átutalásában volt eredménytelen. Így most városvezető kebelbarátja kígyót-békát fröcskölve szidhatja az intézményt fenntartani képtelen magyar egyházat. Minden eszközzel arra játszik, hogy a magyar közösség ingatlanjait visszaállamosítsa, vagy legalábbis romhalmazzá lelakja. Példa erre a művészeti iskolának helyt adó zárdaépület. Most az elrománosított Unirea líceumért folyik a harc. Azért az egykori katolikus gimnáziumért, ahol most megtűrt sorban próbál fennmaradni néhány magyar osztály. A mi közösségünknek is joga van megszervezni saját iskolahálózatát, amelyben hagyományainkra alapozott értékrend szerint nevelkednek gyerekeink. Lehet, hogy az idetelepült más kultúrájúak számára ez szokatlan, de mi nem engedhetünk jogainkból. Ne legyünk megvásárolhatóak, mint az a másfél száz nyugdíjas, aki a minap is az ünnepi lakoma reményében lenyelte a polgármester öndicsőítő maszlaggal tálalt politikai sárdobálását. Alig négy-öt jóérzésű polgárnak ment el az étvágya és hagyta ott a város adófizetőit terhelő korteslakomát. Kovács Irma, a nyugdíjasegyesület elnöke fogadott fiuknak nevezte Dorin Floreát. Szépen csengő ezüstökért az önbecsülésüket is feladják némelyek, és megfeledkeznek a több ezer nélkülöző sorstársukról. De ez más téma.
Nyelvingerültek szép számmal járkálnak köztünk. Árgus szemmel figyelik, mibe köthetnek bele. A helyi tűzhelyvédő román napilapot idegrendszerre káros hatása miatt csak mérsékelten fogyasztjuk a szerkesztőségben. Elég a nagybetűs címeket átfutni, és fölöslegessé válik a reggeli kávé. Például a tegnap azzal riogatták balga híveiket, hogy a magyarok jobbágyai lesznek a visszaszolgáltatás miatt. Érdekes, hogy ez a tűzhelyvédő retorika mennyire egy tőről fakad a nyelvundoros polgármesterével. És az államegyházi szerepben tetszelgő ortodoxokéval, akik azon felejthetetlen március huszadikán fejszével és furkósbotokkal akartak lebeszélni az önálló magyar iskolákról. Sikertelenül.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

Nemzetiségi találkozó és tapasztalatcsere Aradon
A kisebbségi nyelv és kultúra megőrzendő kincs
Emlékezetem szerint Aradon még nem volt olyan rendezvény, mint a mai, amikor az Aradi Polgármesteri Hivatal a magyarországi nemzeti kisebbségek képviselőit, valamint a nemzetiségi ügyekkel is foglalkozó Emberi Erőforrások Minisztériuma több magas rangú tisztségviselőjét látta vendégül.
A Városháza dísztermében tartott tapasztalatcserén Bognár Levente aradi alpolgármester volt a házigazda, a teremben több magyarországi és Arad megyei nemzeti kisebbség vezetői, képviselői ülték körül az asztalokat, és számoltak be nemzetiségük helyzetéről, problémáiról, és nem utolsósorban, megpróbálták leszűrni azokat a tanulságokat, az általuk is alkalmazható tapasztalatokat, amelyek másoknál beváltak.
A délben megtartott sajtótájékoztatón Bognár Levente elmondta, hogy Arad megyében 18 nemzetiség él, maga Arad soketnikumú, sokvallású város. Beszélt továbbá Arad és a magyarországi határos megyék, az ott élő románok 1989 után kibontakozó és jó kapcsolatairól, megemlítve az Arad és Gyula között immár húszéves Kézfogások rendezvényét. Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke megerősítette az előbb elhangzottakat, köszönetet mondva azért, hogy ha az elmúlt időszakban bármilyen problémával megkeresték Arad és/vagy a megye vezetőségét, mindig megértésre és támogatásra találtak. A magyarországi román és a romániai magyar kisebbség mindig hidat jelentett a két ország között, hangsúlyozta.
Aradi újságíróknak a magyarországi románság helyzete iránt érdeklődő kérdéseire elmondta: Magyarországon 30-35 ezer román él, vallására nézve 40-45% ortodox. A Románok Országos Önkormányzata (mint minden nemzetiségi önkormányzat) számára lehetővé vált oktatási intézmények felügyelete, 7 iskolát vettek át, és fontos célkitűzésük a román nyelv és kultúra minél alaposabb elsajátíttatása. A kétnyelvű battonyai iskolába most 110 gyermek jár, a gyulai Nicolae Bălcescu líceum első osztályába negyven gyerek iratkozott be – köztük olyan is, aki nem tud románul. A szülők egy része azonban helyesen fogja fel, milyen előnyt jelent két nyelvet, két kultúrát elsajátítani. A középiskolát végzett román tanulóknak lehetőségük nyílik Romániában egyetemen tovább tanulni – a román állam jó ideje évi 10 ösztöndíjat biztosít, az Aradi Aurel Vlaicu Egyetem is tandíj nélkül fogadja a magyarországi román diákokat.
Dr. Latorcai Csaba, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára bevezetőként arról szólt, hogy a mostani találkozó egy folyamat része: a nemzetiségek képviselői a kormány támogatásával sorra felkeresik a Magyarországon élő 13 közül a 11, anyaországgal rendelkező kisebbség országát. Elsőként Horvátországot, most, másodiként, Romániát látogatták meg. Beszélt arról, hogy a nemzeti kisebbségeknek a világon mindenütt ugyanolyan kihívásokkal kell szembenézniük, és az egyik legfontosabb az asszimiláció. Hangsúlyozta: a kisebbségek nyelve, kultúrája nagy kincset jelent, ez a sajátosság nem elkülönít bennünket, hanem színt ad a kultúránknak, és feltétlenül meg kell őrizni. Egy kormány keveset tud tenni az asszimiláció ellen – ennek megakadályozására nagyon erős együttműködés kell a kisebbségek és anyaországuk között. Ismételten megerősítette: a magyar kormány határozott célja a 13 kisebbség, köztük a magyarországi románság megőrzése.
A találkozó résztvevői a megbeszéléseket követően felkeresték az Aurel Vlaicu Egyetemet, majd a Balla Pincészetet, ahol megkóstolhatták a hegyaljai borokat, az estét és éjszakát Lippán töltötték. Ma délelőtt, hazautazás előtt, aradi városnézés, a Megbékélés parkjában koszorúzás szerepel a programban.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

„Versben tudtam beszélni múltról, családtörténetről, politikáról, közéletről”
Bemutatták Markó Béla Csatolmány című kötetét
Robbanásszerű változás történt az utóbbi időben a költészetében, szinte évente jelent meg kötete, minek köszönhető ez, kérdezte Demény Péter író, költő beszélgetőpartnerétől, Markó Bélától azon a rendezvényen, amelyen az érdeklődők megismerkedhettek a költő-politikus Csatolmány című újonnan megjelent verseskönyvével. A Bookart Kiadó gondozásában napvilágot látott könyvet a Minerva-házban mutatták be szerda délután, a szerzőt Demény Péter és Tibori Szabó Zoltán faggatta.
Kihagyott jó tíz esztendőt, jött a válasz, ami alatt számára is úgy tűnt, hogy nem gondolkodik versről, de utólag kiderült, hogy egyszerűen csak nem írta le a verseket, nem vetette papírra őket, de ezek szerint „a költészetnek hatalma van fölöttünk, és működik akkor is, amikor mi nem is sejtjük”. Valamiféle mulasztás-érzése volt tehát, és egyfajta szomjúság is arra, hogy amit nem mondott ki sokáig, azt mondja ki.
Szabadság (Kolozsvár)

Hangfelvétel Floreáról: a magyar iskolában tanuló magyar diák "fogyatékos lehet"
Valóban a „fogyatékos” (handicapat) kifejezést használta Dorin Florea egy sajtótájékoztatóján a magyar iskolába járó gyerekek kapcsán – derült ki a sajtótájékoztatón készült hangvelvételről.
A marosvásárhelyi polgármester arról beszélt: a magyar diákok is tudják azt, hogy ha építésznek vagy ügyvédnek készülnek, tökéletesen kell ismerniük a román nyelvet. „Milyen lenne az az ügyvéd aki azt mondja, hogy „nem tudom, nem beszél …” – ez nem megy. A magyar diák fogyatékos is lehet emiatt” – mondta Dorin Florea.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal szóvivője lapunknak tagadta, hogy Dorin Florea a „fogyatékos” kifejezést használta volna. Aurel Trif csütörtökön azt állította: az elöljáró azt mondta, hogy a magyar diákok számára hátrányt (románul: handicap) jelent, ha magyar iskolába járnak, mert így nehezebben sajátítják el a román nyelvet, míg a kétnyelvű iskolákban ezt könnyebben megtehetik.
A sajtótájékoztatón elhangzottak miatt Dorin Floreat bocsánatkérésre szólította fel az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) marosvásárhelyi szervezete, és a diszkriminációllenes tanácsnál is panaszt tett.
A Transindex portálon közölt írásában Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára úgy vélekedett: „Florea ravasz politikus, ezért kétértelműen fogalmaz: a mondatában szereplő handicapat szó jelenthet hátrányt, de fogyatékosságot is”. Kovács szerint nem Florea az első román politikus, aki a magyar iskolások jövője miatti „baráti”, „segítőkész” aggodalomba csomagolva döngöli földbe a magyarokat. „Annak ellenére, hogy az irodája nem a Dâmbovița partján van, Florea sok-sok év alatt kiválóan megtanulta, hogy a román-magyar viszonyt/feszültséget/súrlódásokat kihasználva, miként lehet népszerűségi pontokat szerezni” – írta az RMDSZ főtitkára.
maszol.ro

Megkárosított tulajdonosok
Csíksomlyói gazdák legelőjéről és erdős területéről vágtak ki nagy mennyiségű fenyőfát novemberben. Az elkövetőt ismerik, ő viszont csak abban az esetben téríti meg az okozott kárt, ha a tulajdonosok bizonyítani tudják, hogy az övék az érintett terület.
Csíksomlyóiak több hektárnyi – Csíki Lázként ismert, a Hármaskereszt mögötti – erdős területéről vágtak le fát az elmúlt hetekben. A megkárosított tulajdonosok ismerik az elkövetőt, és jogi útra terelnék az ügyet. A fakivágást megrendelő személy csak abban az esetben térítené meg az okozott kárt, ha a tulajdonosok hivatalos iratokkal tudják bizonyítani, hogy az övék az érintett terület.
A csíksomlyói Bartalis Imrével és Péter Józseffel mentünk ki a helyszínre, Imre bácsi finom házi pálinkát hozott magával, Péter József tereptérképésszel (topográfussal) érkezett. „Kijelölöm a területünket, hogy ha már a szentegyházi Gál Zakariás kivágatta róla a fát, akkor vegye meg tőlünk a 72 árat, és legyen vele boldog” – fakadt ki Péter. A Hármaskereszt mögötti terület, a Csíki Láz december elején nem mutat valami szépen.
Egy bizonyos szentegyházi polgár...
„A Csíki Láz a somlyói és Somlyó környéki gazdáké volt. 1962 után a kollektív gazdaság kitermelte azt az erdőrészt, azután kialakult egy vegyes erdő. 1990 után a legtöbben visszaigényelték a részüket, sokan viszont rögtön el is adták azt, mondván, amúgy is távol van Csíksomlyótól. Egy szentegyházi polgár, bizonyos Gál Zakariás a Hátsó Lázt felvásárolta, az országúthoz közeli részhez viszont a tulajdonosok ragaszkodtak, ezért azt a részt nem adták el. Azt mondják, hogy ennek a személynek hatalmas területe van errefelé” – mutatott körbe Bartalis Imre, akit november utolsó vasárnapján értesítették, hogy a 93 áras területéről teljesen levágták a fát.
„Egy somlyói személy jelezte, aki beszélt a kitermelő munkásokkal. Tőlük tudjuk, hogy egy gyergyószentmiklósi cégnek dolgoztak, a munkával pedig Gál Zakariás bízta meg. Több hektárnyi területről termelték ki a fát, a csutakokon nincsen bélyeg.” Bartalis úgy döntött, bepereli az illetőt, Borboly Csaba megyei tanácselnöknek pedig levelet fog írni, felvilágosítva őt arról, hogy „a somlyóiakat is elérte a rablógazdálkodás". Területét nem akarja eladni, mivel más erdei kaszálója nincsen.
Össze nem jött üzlet
Ellentétben Bartalissal, Péter József szabadulna a 72 áras területétől. „Hármunké a terület, amiről éveken át még egy karácsonyfának valót sem vágtunk le, most pedig le van döntve a fa nagy része. A területnek számunkra eszmei értéke volt, most már minden oda. Felkerestem Gál Zakariást, és felajánlottam neki, hogy ha már levágatta a fákat, vegye meg tőlünk a területet. Nem zárkózott el az üzlettől, de a megbeszélt napon nem hívott telefonon. Mikor kérdeztem, hogy miért vágatta ki a fákat, azt válaszolta, nem tudta pontosan, hogy hol a határ, ezért döntött úgy, hogy mindent letakaríttat” – mesélte Péter.
Visszatérő egyén
A nyolcvanéves Csiszér Lajos nyugalmazott iskolaigazgató először nem hitte el, hogy az ő területét is megkopaszították. „Egy hektár és harminckilenc ár területem van, amelyről a nagyobb fákat kivágták, a kicsiket otthagyták. Jó pár esztendővel ezelőtt is vágatott ki fákat Gál, de akkor elnéző voltam. Most viszont be fogom perelni” – summázta a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium volt igazgatója.
Székely Antal két hektár és hetvennyolc ár tulajdonosa, az ő területéről – mint mondta – szerencsére, mindössze három és fél köbméter fát vágtak le. „Még idejében értesítettek, így azonnal a helyszínre mentem és leállítottam a favágást.” A tulajdonosok lopás miatt feljelentést tettek a rendőrségen.
Gál Zakariás: mindent megvettem
„A Csíki Lázon minden területet megvettem, 178 adásvételi szerződésem és 172 hektár területem van ott. Talán maradt pár tulajdonos, akinek van még ott területe. Ha megmutatják nekem, hogy hol a területük határa, kifizetem nekik az okozott kárt. Nem a lopás szándékával történt a fakivágás” – ezt mondta megkeresésünkre Gál Zakariás. A szentegyházi személy többször is hangsúlyozta, csak abban az esetben hajlandó fizetni, ha a tulajdonosok hivatalos okiratokkal bebizonyítják, hogy az ő területükről vágatta le a fákat. És még hozzátette, hogy a kilencvenes években ő ültette be a Csíki Láz nagy részét, de időközben rájött, hogy inkább állatokat akar tartani azon a területen, ezért alakítja át legelővé. Hosszasan és mély meggyőződéssel ecsetelte azt is, hogy ő egy jóhiszemű vásárló, és sok pénzt fektetett a Hármaskereszt környékén lévő területek karbantartásába.
Kozán István
Székelyhon.ro

Külhoni minimum
Ötszázezredik kérelmezőként csütörtökön Böjte Csaba ferences szerzetes és édesanyja, Böjte Julianna letette az állampolgársági esküt.
Az időpont kiválasztása persze szimbolikus is. Tegnap, december 5-én, ha nem lett volna ez az eskütétel, akkor 2004. december 5-re kellett volna csupán emlékezzünk.
Emlékeztünk persze így is. Már van annyi történelmi rálátásunk a történtekre, hogy kijelenthetjük: az akkori népszavazás hiba volt. Hiba volt kiírni eleve, rossz volt a feltett kérdés. Óriási felelőtlenség volt ebből a témából pártpolitikai ügyet csinálni. Egy felelősebb nemzetpolitikával megspórolhattuk volna az akkori megrázkódtatást.
De ma már más világ van. Ma már nem kérdés, hanem tény, hogy a Magyarország mai határain kívül élő magyarok nemcsak kulturális, hanem közjogi értelemben is a magyar nemzet részei. S mint ilyenek, joguk van tényszerűen is beleszólni abba, hogy ki irányítja ma az ország házából és a kormányhivatalokból a nemzet sorsát annak boldogulása érdekében és azért, hogy még egy ekkora sokkot soha többé ne kelljen ez a nemzet elszenvedjen.
Mert elég volt. Elég volt Trianonból, elég volt az önpusztító december 5-ökből. Elég volt a gyászból, elég volt a boldogtalanságból. Meg kellene tanulnunk végre élni.
Néhány napja Végel László vajdasági születésű, Kossuth-díjas író így fogalmazott a Népszabadság (!) legutóbbi Hétvége mellékletének Magyar tandráma című írásában: a több mint kétszázezer potenciális vajdasági magyar választópolgár „egyik része felvette a magyar állampolgárságot, a másik része nem. Ettől függetlenül mindannyian a magyar nemzet tagjai. Az új állampolgárok egy része érzelmi okokból vállalta ezt, a másik részét egzisztenciális megfontolások késztették erre (…). Azoknak, akik érzelmi okokból kérelmezték a magyar állampolgárságot, egy része nem vesz részt a választásokon, mert úgy gondolja, hogy nem dönthet olyan kérdésekben, amelyeknek következményeit nem viseli. A másik része viszont azt gondolja, hogy nem másodrendű állampolgár, tehát joga van szavazni. A nézetek különböznek, de nem mondható, hogy egyik jobb magyar, mint a másik.”
Attól tartok, Végel László kifelejtett a felsorolásból egy harmadik nézetet: ha az új állampolgár komolyan gondolja, hogy közjogi értelemben is immár a magyar nemzet része, akkor hozzá kell járuljon a nemzet boldogulásához azáltal is, hogy segítséget nyújt vezetőinek kiválasztásához. Hogyan is szól az állampolgársági eskü, fogadalom szövege? „Magyarországot hazámnak tekintem. (…) Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom.” Sokunk számára hazánk országgyűlési választásain részt venni nem jog, hanem egyenesen kötelesség: képességemnek megfelelően ezzel tudok most hozzájárulni a haza boldogulásához. Ettől függetlenül az is igaz, amit Végel László megállapít: a vajdasági – erdélyi, kárpátaljai, felvidéki stb. – magyar akkor is a magyar nemzet része, ha felveszi az állampolgárságot, akkor is, ha nem, s nem több vagy kevesebb magyar attól függően, hogy részt vesz a választásokon vagy sem. Kilenc évvel ezelőtt ilyen mondatok azért nemcsak a Népszabadságban, hanem általában véve a magyar közéletben nem hangozhattak volna el anélkül, hogy a kételynek legalább egy szikrája fel ne merüljön. Ha ma a legnagyobb baloldali napilapban tényként kezelik ezeket a megállapításokat, akkor látszólag mégiscsak van végre egy olyan nemzeti minimuma most már a magyarságnak, amelyet a külhoniak is sajátjuknak érezhetnek. S ez talán legalább olyan hatásos gyógyír a trianoni, december 5-ei sebekre, mint a külhoni magyarság állampolgársági szintű intézményesítése.
Rédai Attila
Székelyhon.ro

Kertész Melinda
"BOLHÁBÓL ELEFÁNTOT"
Kerekes Gábor is kifogásolja a privatizációs per lezajlásának módját
Akárcsak Nagy Zsolt, Kerekes Gábor is ötéves letöltendő börtönbüntetést kapott. Szerinte szenzációhajhászás volt a modern Románia első hazaárulás vádjával zajló pere.
Akárcsak Nagy Zsolt volt távközlési miniszter, Kerekes Gábor üzletember, az RMDSZ egykori gazdasági alelnöke is kifogásolja a 2005–2006-os stratégiai privatizációkkal kapcsolatos per lezajlásának módját. Mindkettőjüket alapfokon 5 éves letöltendő börtönbüntetésre ítélt kedden a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék. Kerekest a bűnszervezet létrehozásában és támogatásában játszott szerepe miatt találták bűnösnek.
Az ügyben összesen 11 vádlott szerepelt, közöttük Nagy Zsolt volt távközlési és informatikai miniszter és Codruţ Şeres volt gazdasági tárcavezető, akikre 5 illetve 6 éves letöltendő börtönbüntetést rótt ki a bíróság.
“Ez a per szenzációhajhászás, a modern Románia első hazaárulás vádjával zajló pere. Nem volt stratégiai privatizáció, nem fizettek le senkit, nem volt kár, és korrupció sem volt” – jelentette ki Kerekes Gábor.
Kerekes felidézte, hogy a korrupció gyanújával elindított eljárást a DNA vádemelés nélkül megszüntette. A DNA azzal indokolta döntését, hogy a vádiratban leírtak normális kereskedelmi tevékenységeknek számítanak. “Minden tevékenységnek megvolt a törvényes alapja, semmiféle partizánakció nem történt.
Nem igaz az, hogy bűnszövetkezetet működtettek volna azok a személyek, akiket elítéltek a per kapcsán. Codruţ Şeres például nem ismert engem, de ismerte Benyatovot, az állítólagos szervezet főnökét, én viszont ez utóbbival a per során ismerkedtem meg” – mondta. Szerinte a perről szóló információk, amelyek eljutnak a médiából az emberekhez, nem felelnek meg a valóságnak. “A per tárgya hazaárulás, államtitok kiszolgáltatása révén. Ez azt jelenti, hogy az ítélet alapján vannak külföldiek, akik kémek, vannak belföldiek, akik hazaárulók és vannak olyan személyek, mint például én, akik támogattuk őket, és ez a csoport egy nemzetközi bűnszervezetben tevékenykedett. Az egész ügyet a stratégiai vállalatok privatizációjához kapcsolják. Ha sorra vesszük az ügyet, már az első alapinformáció sem helyes, hiszen privatizáció nem történt, másrészt az eljárás során semmilyen titkos információt, államtitkot nem sikerült fellelniük a vádat képviselő ügyészeknek.
Olyan, a privatizációra előkészített cégekről szóló információkról van szó, amelyek az érdeklődő cégek használatára voltak bocsátva, ami egy normális folyamat, hiszen egy céget nem lehet úgy eladni, hogy abban titkok vannak, ez átverése lenne a vevőnek. Harmadrészt kiemelendő, hogy az ügyben érintett emberek vagy különböző cégeknél, vagy állami alkalmazásban dolgoztak, mindent szerződések alapján vittek véghez. Stanem Stantchevnek, az egyik állítólagos főbűnösnek, tanácsadói szerződése volt a Credit Suisse First Bostonnal. Vadim Benyatov, akit a bűnszövetkezet fejének tartanak, azóta is a CSFB vezérigazgatója” – mondta a Transindexnek Kerekes, aki azáltal került az ügyészség figyelmébe, hogy Stantchevnek adott üzleti tanácsokat.
Elmondta, az eljárás kezdetén a DNA is vizsgálódott, és például Benyatovval szemben pontot tett a bűnügyi eljárás végére, mert úgy ítélte meg, hogy a felhozott vádak a normális kereskedelmi tevékenységek körébe tartoznak. Nagyjából ugyanezen vádirat alapján Benyatov a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszéken tíz év szabadságvesztést kapott.
„Nem bűnszövetkezetről van szó, hanem olyan emberekről, akik egymást ismerték, barátok voltak, vagy üzleti kapcsolatban voltak vagy éppen nem is ismerték egymást. Én például Benyatovval a per alkalmával találkoztam életembe először. Ez a per egy korrupcióvadászati propaganda-akció, valahol egy kavics került a gépezetbe, egy bolhából csináltak elefántot, és én ennek vagyok most a szenvedő alanya” – nyilatkozott Kerekes Gábor.
Kerekes elmondta, meglepődve fogadta az ítéletet, nem számított erre. „Az én felfogási képességemet meghaladja, nem tudok semmi egyébbel foglalkozni, most csak arra koncentrálok, hogy védekezzek, és bebizonyítsam az ártatlanságomat” – nyilatkozta a Transindexnek Kerekes.
Hozzátette, a vád a SRI által nyújtott információkra és telefonlehallgatásokra alapszik. Ezeket több esetben is tévesen fordították és értelmezték, hiszen a beszélgetések 80%-a nem románul, hanem cseh, török, angol, magyar és német nyelven történt.
„A román fordításokat ugyan megkaptuk, de mivel a beszélgetések eredeti nyelvű átirata nem készült el, nem tudtuk ellenőrizni a fordítások hitelességét. A védelem ügyvédei az eredeti felvételeknek csak egy részéhez jutottak hozzá és az ezekkel kapcsolatos fordítási tévedések bizonyítékait a bíróság nem fogadta el. Mintegy 50 felvételnek csak a fordítása van meg, mivel az eredeti felvételek hiányoznak és le sem tudtuk ellenőrizni őket” – magyarázta Kerekes.
Elmondta, ami az átiratok fordítását illeti, egyetlen esetben ismerte el az ügyészség, hogy tévedett. Az eredeti szöveg úgy hangzott, hogy „Please, bring me all the necessary documents!”, a fordításban pedig az szerepelt, hogy „Adăm-mi te rog toate materialele SRI!”. Ez a példa is jellemzi, hogy a SRI fordítói milyen munkát végeztek.
„Természetes az, hogy ha egy cég Romániában egy másik cég megvételében érdekelt, akkor az a cég érdeklődik, információkat kér. Újszerű állapot, hogy ezt a tevékenységet egy régimódi gondolkodásmód szerint árulásnak nyilvánítják.
Én teljes nyíltsággal, a vádlók és a bírák szemébe belenézve mondtam el, hogy nem vagyok bűnös” – hangsúlyozta Kerekes.
Elmondta, a fellebbezési kérelmét szerdán regisztrálták. Amikor meglesz az ítélet írott indoklása, akkor készítik el az ügyvédek a beadványt, ami alapján a Legfelsőbb Bíróság dönt a következő tárgyalások időpontjáról.
Transindex.ro

A párt, az egyház és a pártegyház
Hetek óta fortyog a katlan a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ( KREK) házatáján, jelesül most éppen amiatt, mert- hogy a református lelkészekre nagy nehéz, már-már gerincroppantó feladat hárult. Nem kell azonban valami evangéliumi misz- szióra gondolni ez esetben, ugyanis nem éhezők, árvák, öregek, betegek, istenkeresők gondjával bajlódnak mostanság nyilvánosan, látványosan (és valljuk be elég visszataszítóan) Luther Márton fekete palástos templomi lovagjai! Óh, dehogyis.
Sokkal „fontosabb” dolguk akadt mostanság, éspedig az, hogy püspöküket főtiszteletű Csűry Istvánt, utolsó csepp vérükig s talán utolsó piros udemerés tulipánukig megvédjék a rettegett fenevadtól, azaz Tőkés Lászlótól. Igen, attól a Tőkés Lászlótól, aki tizenkilenc évig volt a püspöke a KREK-nek, aki tulajdonképpen feltámasztotta ezt az egyházkerületet a kommunisták okozta tetszhalálból, aki anno szembeszállt az ateista pártot kiszolgáló volt egyházi vezetővel, a szekus Pap Lászlóval.
Úgy vélem, ezt senki, még az sem, aki Tőkést ilyen-olyan okból kifolyólag nem szereti, nem vitathatja el. Mert lehet Tőkésről sok mindent mondani, lehet szeretni, vagy nem szeretni, de amit anno megtett, azt az emberi igazságérzet és lelkiismeret vetületében, vagy éppen ennek hiányában, újabban nagyon kevesen merik, tudják, akarják elvitatni. Persze akadnak olyanok is, akik mégis elvitatják az egykori „temesvári lelkész”által megvalósított dolgokat. Azt már megszokhattuk, hogy román pártvezérek, no meg a román pártvezérek árnyékában burjánzó RMDSZ-szes politikusok ezt megteszik, hiszen a politika ugye nem erkölcstan, de az, hogy a politikai sz.rkavarások boszorkánykonyhájának lelkes kuktái újabban Jézus tanaira felesküdött lelkészek, ez biza eléggé felémelyíti azt, aki nyomon követte az egyház és a politika alakulását itt az elmúlt húsz év alatt.
Jómagam az elmúlt napokban bevallom dilemmáztam, hogy fintorogjak a kialakult egyházkerületi szappanoperától vagy keserű malíciával nevessek ezen a több mint szánalmas színjátékon. Mert ez a Védjük meg Szent Csűry Istvánt Tőkés Lászlótól című udemerés szappanopera szerintem nemcsak szánalmas de roppant nevetséges is! De lássuk, csak miért is kellett megvédeni a jelenlegi püspököt a volt püspöktől? Nem másért, mert a volt püspök (aki vitathatatlanul szeret levelezgetni) leveleket írt a mostani püspöknek, aki amúgy mellesleg azért lehetett püspökké, mert anno Tőkés támogatta. Ott tartunk tehát, hogy a KREK papjainak meg kell védeniük Csűry Istvánt a Tőkés leveleitől.
Azoktól a leveleitől, melyekben Tőkés nehezményezi, hogy utóda teljesen behódolt az RMDSZ Bihar megyei kisisteneinek és a KREK-et standapityere pártegyházzá tette. Nem értem, miért kell ez ellen védekezni, ugyanis ezen állítások sajnos igazak, hosszú ideje mindenki szeme láttára nyilvánosan zajlik ez a KREK-et tulipános pártegyházzá alakító machináció. Ha csak rákeresünk Csűry István facebook profiljának képeire, rögtön megcsodálhatjuk a nagy lelki egybeolvadását az RMDSZ vezéreivel. Miért kell akkor tagadni, ami látszik, nyilvánosan zajlik, ami naponta olvasható a sajtóban? Miért tagadja ezt a mostani püspök? Szégyelli talán? Mert ha nem, akkor bátran vállalja azt, hogy igenis az RMDSZ vezéregyéniségeivel paktál, velük szerepel, prédikál, ténykedik.
Ha önszántából döntött így, fel kell vállalja ezt, nem egyházkerületének papjait pajzsul használva elutasítani annak vádját, hogy a KREK címerében szereplő bárány új billogot kapott nemrég, éspedig az RMDSZ vörös tulipánját ábrázoló bélyeget. Ha én beleszeretnék az RMDSZ-be s ez a szerelem kölcsönös lenne, én, bizisten, nem tagadnám ezt, főleg akkor nem, ha ennek a mésalliancenak dokumentálható tényei vannak a sajtóban. Akkor azt mondanám, igen szeretem az RMDSZ-t, azért engedtem, hogy magukévá tegyenek engem és egyházkerületemet, saját önszántamból váltam e jeles párt ágyasává, s úgy vélem frigyünk szép lesz és hasznos, úgyhogy Tőkés ne levelezzél velem! Schlussz! Persze ezt én tenném úgy, mert Csűry István nem teszi.
Ő bizonyára úgy véli, nem is tette pártegyházkerületté egyházkerületét, a sok közös rendezvény, RMDSZ-KREK banzáj mind-mind nem is történt meg, csak ez a Tőkés, már megint nem fér a bőrébe! Nem értem a KREK jelenlegi püspökét, miért hiszi, hogy az emberek, akikből a gyülekezet kitelik, vakok, ostobák és nem látják, ami a szemük láttára zajlik? Látják. A nép mindent lát, hiába a sok porhintés, ködösítés. Az is nyilvánvaló, hogy az RMDSZ-nek kellett az egyházi honfoglalás, hiszen mai napig is, bármerre is forogjon e modern, globalizáció sújtotta világ kereke, a templomokba járó magyar embert, a legjobban a szószékekről lehet vezetni és urambocsá megvezetni!
Nem új keletű ez a jelenség, a nagy művelődéstörténész Ráth-Végh István, egyik zseniális tanulmányából például megtudhatjuk, hogy a Habsburgok pár évszázaddal ezelőtt azon ármánykodtak, hogy az aktuális császárt a templomokban valahogy megemlítsék, belecsempésszék nevét az imádságok szövegébe. Mert ugyebár, akit a pap imáiba foglal, az ellen a nép ritkán lázadhat! Summa summarum, nem az a bajom, hogy a KREK papjainak egy része belement abba, hogy püspökét megvédje Tőkés RMDSZ-veszélyre figyelmeztető állításaitól, hanem az a bajom, hogy sajnos ezek az állítások igazak, világosak, mint a Nap, aki tehát azt állítja, hogy nem így van, az simán hazudik! Márpedig a hazugság bűn, tiszteletes uraim! Nagyobb bűn talán, mint beismerni, hogy egy egyházat pártegyházzá tettek. De ilyen ez az egyházpolitika. Száz arca van, mint a bibliabeli Belzebubnak, a nagy megtévesztőnek.
Én azt is megértem, hogy ebbe a történetbe vannak jófiúk és rosszfiúk és sokak érdekei megkívánják, hogy most Tőkés legyen a rosszfiú. A KREK papjai például hetek óta csámcsogtak egy több mint egzotikus levelezőlistán (ezt nekem is eljuttatták ismerőseim) Tőkés viselt dolgairól, többek között a válásáról is. Az, hogy történetesen Csűry István is elvált püspök, a kutyát sem érdekli, mint az sem, hogy a Tőkés magánéletébe dagonyázók között is több az elvált lelkész, s közülük párnak a válásáról manapság is pletykálnak még a váradi református vénasszonyok.
De ezek válásának kiteregetését, felturbózását nem rendelte meg sem a budapesti liberális maffia, sem az ezek talpát nyaló és markát leső RMDSZ, tehát félre lehet nézni, úgy tenni, mintha a vajúdó ara még szűzlány lenne! Amúgy a közös RMDSZ-KREK banzájokra visszatérve, hogy is van akkor a sokat hangoztatott, Tőkés ellen sorozatban puffogtatott dogma, hogy a pap, főleg a püspök ne politizáljon?! Vagy ha az RMDSZ színeibe politizál, akkor szabad a papnak is, a püspöknek is? Felebarátiam, kilóg a lóláb! Tőkés László politikai vágtáiban jómagam is találtam olyan mementókat, melyekkel messzemenően nem tudok azonosulni. Ez azonban nem ad jogot arra, hogy az emberi igazságérzet, jóérzés szabályait lenullázzam, és amit másnak elnézek, azért Tőkésnek a fővesztését követeljem.
Vajon az RMDSZ pártegyházává lett KREK papjainak rémlik valami arról a bizonyos első kőről szóló példabeszédről, vagy történetesen hiányoztak akkor, amikor a teológián erről esett szó? Úgy vélem, ha máskor meg akarják védeni püspöküket, akkor tanakodjanak el azon , hogy aki hamisságokat védelmez, vajon nem válik e ennen maga is hamissá? Az sem hat meg, hogy ugyanezen a koncepciós boszorkányperre emlékeztető KREK közgyűlésen a lelkészek úgymond kiálltak Tőkés mellett is, azért, hogy a neokommunista miniszterelnök, Victor Ponta kezdeményezése ellen (lásd Tőkést megfosztani a Románia Csillaga érdemrendtől) fellépjenek.
Tisztelt tiltakozók, csendesen felhívnám a figyelmüket arra a „csekélységre”, hogy Ponta mellet jelenleg van magyar tanácsadó, aki a kisebbségi politikában ad(hat) ötleteket a vörös bojárfinak. Történetesen és nem véletlenül, e tanácsadó neve Frunda György, RMDSZ-szes nagyágyú, Tőkés legnagyobb neptuni ellenlábasa. Egyebet úgy vélem, nem is kell, itt kommentáljak. Még csak annyit mondanék itt el, hogy nagyon sajnálom, ami jelenleg Csűry Istvánnal történik. Én a tiszteletes urat húsz éve ismerem, jó embernek, igaz lelkésznek tartottam, aki méltó az emberek bizalmára. Most már nem tudom, mire méltó.
Csak őszintén féltem őt. Féltem, mert eddigi tapasztalataim tükrében attól tartok, nem annyira Tőkés Lászlótól kellene őt megvédeni, hanem azoktól a szemforgató tulipános uraságoktól, akik megvezetik, kihasználják, majd ha megtette a kötelességét, elvégezte a párt vele kapcsolatos terveit, el fogják lökni, mint egy megunt, bepiszkított rongyot. Márpedig erdélyi magyar létünkben vigyázni kellene az igaz emberekre. És jó volna meglátni, mi a különbség a politikai kisistenek és az egy igaz Isten között, hiszen a tévedés sokba kerül most már itt.
Jövőnkbe és Erdély jövőjébe kerülhet.
Legyen hozzánk irgalmas Jézus!
Szőke Mária
Erdély.ma

December 5-e új jelentései
Pedig december 5-e volt. Néhány évvel korábban még nem is tudtuk elképzelni, hogy elérkezik majd az idő, amikor e napon nem az a keserűség lesz úrrá rajtunk, amit 2004-ben megtapasztaltunk. Amikor nemet mondott magyarra a magyar, amikor magyarral riogatott magyart a magyar, amikor megtagadtak, hátat fordítottak, elárultak, amikor oly átjárhatatlannak tűnt az a határ az anyaország és az elszakított nemzetrészek között.
És most, kilenc év múltán legtöbbünknek csak a Mikulás jutott eszébe december 5-én: adventi időszakhoz méltó egymásra figyelés, kis ajándék, csipetnyi kedvesség. Ha pedig Budapest irányába tekintettünk, elégtétellel tölthetett el, örömmel nézhettük, amint a magyar nemzet újraegyesítése során félmilliomodik külhoni magyar kérelmezőként Böjte Csaba ferences szerzetes letette az állampolgársági esküt. Sok minden változott hát 2004 óta, és az idei december 5-e e jelképes eskütétel révén ünneppé nemesült. De hétköznapjainkon is érzékelhető a változás: mintha kezdenénk egységes magyar nemzetben gondolkodni, a magyar szervezetek egyeztető testületeiben – a Magyar Állandó Értekezlet vagy éppen a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésein – sikerül konszenzusos döntéseket hozni, Budapest határozottan kiáll az erdélyi, a székelyföldi vagy éppen a felvidéki, vajdasági magyarság törekvései mellett. S bár továbbra is lenne javítanivaló az anyaország és a külhoni magyarság kapcsolatában, mégis kezdi meghozni gyümölcsét az a nemzetpolitikai fordulat, amelyet a Magyarországon három évvel korábban kormányra jutott, Orbán Viktor által vezetett jobboldali hatalom kezdeményezett. Hiba volna azonban azt hinni, hogy ez most már végleg így marad, és a továbbiakban nekünk semmit nem kell tennünk. Mert ott állnak most is készenlétben mindazok, akik 2004-ben egyszer már megtagadtak bennünket: Gyurcsány Ferenc és bukott társai energikusan kampányolnak, ma is mérgezik a magyarországi közvéleményt – ők azok, akik elutasítják a külhoni magyarok szavazati jogát, de még a székelyek nagy menetelését sem támogatták –, és ott vannak elvbarátaik a szocialisták táborában, Bajnaiék pártjában.
Csakhogy most rajtunk is múlik, hogy melyik irányba mozdul tovább Magyarország és a magyar nemzet, hiszen ha regisztrálunk, kérjük felvételünket a választási névjegyzékbe, magunk is részt vehetünk a jövőben esedékes országgyűlési választásokon. És kinyilváníthatjuk véleményünket arról is: december 5-e 2004-es fájdalmát vagy 2013-as új jelentéseit kívánjuk tovább éltetni. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bővült a magyar politikai nemzet
Az Országgyűlés elnöke szerint a jövő évi magyarországi parlamenti választás megerősíti a nemzet közjogi egyesítését. Erről Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) tegnapi ülésén beszélt a Parlamentben. Nemzetpolitikai szempontból történelmi választás előtt állunk – emelte ki a házelnök. Kifejtette: a magyar állam fennállása során még soha nem nyílt lehetőség arra, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok általános, egyenlő, közvetlen, titkos és demokratikus szavazati joggal egyidejűleg részt vehettek volna a magyar Országgyűlés megválasztásában.
A KMKF ugyanakkor üdvözli, hogy a honosítás és a visszahonosítás révén már 540 ezer honfitárssal, közülük 500 ezer esküt tett magyar állampolgárral bővült a magyar politikai nemzet. Ezt is tartalmazza az az állásfoglalás, amelyet a résztvevők a tegnapi plenáris ülésen fogadtak el. A dokumentum szerint a KMKF tagjainak meggyőződése, hogy a külhoni magyar állampolgárok részvétele a magyarországi választásokon teljessé teszi a magyarság közjogi egységét.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Tiszta” Romániát! – (20.)
A nemzetállam gyökerei
Az egységes, homogén nemzetállam megteremtésére való tö- rekvés nem Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor nevéhez kötődik. Ennek gyökere másfél száz éves múltra tekint vissza, még az 1881-ben kikiáltott Románia előtti időkbe. A két román vajdaságból – Moldvából és Havaselvéből – alakult Egyesült Feje- delemség már az 1860-as évek első felében úgy egységesül, hogy nemcsak modern alapokra épül, hanem nacionalista nem- zetállami eszmeiségre is.
E törekvés ékes példája az 1864-es oktatási törvény, amely előírja, hogy román állampolgár csak román tannyelvű iskolákba járhat. Ennek értelmében a moldvai csángó magyarok és a négyötöd arányban nem román népességű Dobrudzsa lakói nem tanulhatnak anyanyelvükön. Az anyanyelvhasználatot hivatalosan a trianoni békediktátum után kezdik korlátozni. Ekkor teszik kötelezővé a román nyelv használatát a bíróságokon, a közigazgatásban, majd a munkahelyek elnyerésének is alapfeltétele lesz. Bár Romániát a nemzetközi szerződések a kisebbségi jogok biztosítására kötelezik, azokat kirakattörvényekkel és látszatengedményekkel semlegesítik. Az elnemzettelenítés – kisebb-nagyobb intenzitással és változatos módszerekkel – a mai napig folyamatos.
Kedvező történelmi helyzetben a román hatalom nem riad vissza a kisebbségi közösségek, főképp a zsidók fizikai megsemmisítésétől sem. Mihai Antonescu miniszterelnök az 1941. június 17-i minisztertanácsi ülésen nyilvánosan jelenti be, hogy a Szovjetuniótól meghódítandó területeken azonnal megkezdik az etnikai tisztogatást, mert elérkezett az a történelmi pillanat, amely „évszázadokig nem fog újra beköszönteni”. Ion Antonescu marsall az 1941. október 6-i minisztertanácsi ülésen kifejti, hogy mit sem ér Erdély, Besszarábia visszaszerzése, „ha nem tisztítom meg a román nemzetet”. Meggyőződése, hogy egy nemzetet nem a határok, „hanem faji egyöntetűsége és tisztasága” tesz erőssé.
A kommunizmus idején a kisebbségellenes munkába bekapcsolódik az 1948-ban szervezett hírhedt titkosrendőrség, a Securitate is. Hatáskörébe a nemzeti kisebbségi közösségek ellenőrzése tartozik. Elsősorban a kultúra terén dolgozók megfigyelése, megfélemlítése a cél, hogy elfogadják a többségi társadalom értékrendjét, ne küzdjenek nemzeti közösségük fennmaradásáért, hogy felgyorsuljon az asszimilációjuk, illetve ösztönözzék kivándorlásukat. A Kelet-Európában végbemenő változások Romániának kedveznek, az 1947-es párizsi békeszerződés után Magyarország védhatalmi státusa megszűnt, a kisebbségi kérdés belüggyé vált.
Ceauşescu kommunista parancsuralmi rendszere kemény kézzel folytatja a nagy előd, Antonescu marsall „tiszta” román nemzet megteremtésére irányuló programját, de – a megváltozott körülményeknek megfelelően – más eszközökkel. Parancsára készülnek el a kisebbségek felszámolását célzó tervezetek, melyek nevében is szerepel a „tiszta”, a nemzeti kisebbségek nélküli Románia megteremtése.
A Tiszta Románia program
A második világháború elején a sovén nacionalizmus, senkitől sem kényszerítve, a román hadsereggel negyedmillió zsidó nemzetiségűt mészároltat le. A háború végén a Szovjetunióba nagyszámú német lakost deportálnak, majd a háború után, 1946-ban megpróbálják elnyerni a szovjetek támogatását arra, hogy Észak-Erdélyből 400–450 ezer magyart telepítsenek ki. Folyamatos a nemzeti közösségek, elsősorban a magyarok és a németek anyagi tönkretétele a földreform, a CASBI-törvény által, a szövetkezetek ellehetetlenítésével. Mivel Romániában még mindig tekintélyes számú kisebbség él, ezért Ceauşescu parancsára kidogozzák a Tiszta Románia fedőnevű tervet, melynek célja, hogy egyszer és mindenkorra megszüntessék a más nyelvű és kultúrájú nemzetiségeket.
E terv elkészítéséhez az 1970-es években fognak hozzá, több variánst, tizenkét tervezetet készítettek. Az 1976-os előirányozza, hogy húsz év alatt öt nemzetiségtől, a németektől, a magyaroktól, a zsidóktól, a cigányoktól és a törököktől kell megszabadulni. Ceauşescu e tervet 1977-ben hagyja jóvá. Eszerint a kisebbségek felszámolását két tízéves szakaszban kell megvalósítani. Minden évben kiértékelik az elért eredményeket, és az új adatok birtokában javítják a korábbit. Országos szinten a kiértékelésekre évenként Bukarestben kerül sor a megyei főnökök jelenlétében. A megyék szintjén havonta tartanak gyűlést, amelyen részt vesz egy bukaresti küldött is, aki számon kéri az elvégzett feladatokat.
E program alaposabb megismerését teszi lehetővé a Gazda Árpád által 1995-ben közreadott dokumentumértékű vallomás*, melyben egy volt szekustiszt, Roland Vasilievici nyugalmazott ezredes beszámol arról, hogy a hatalom miként próbált megszabadulni a nemzetiségektől. A munka megtervezésénél az 1977-es népszámlálási adatok alapján, alapos pontossággal térképezik fel a magyar és más közösségek helyzetét, igyekeznek megismerni a különböző beosztásban dolgozók anyagi körülményeit is.
A beindult gépezet minden téren nyomást gyakorol a kisebbségekre, hogy „önként” kérjék a kitelepedésüket. Persze, úgy kell ezt megrendezni, hogy úgy tűnjék, mintha a kitelepedni vágyó azt saját akaratából tenné. Főképp a bánsági németek körében alakítják ki azt a tudatot, hogy nehéz útlevelet szerezni. Ez azzal magyarázható, hogy a németek kitelepítése tervszerű, nem egyszerre, hanem tíz évre betervezve valósulhat meg, mert az elköltözők helyére csak fokozatosan lehet beszervezni azokat a családokat, amelyek pótolják a hiányt. Ezek jó része Moldvából, illetve Olténiából érkezik. Rendszerint 30 ezer lejt kapnak (70 ezer lejbe került egy új Dacia), és más juttatásokban is részesülnek. A Securitate pontosan tudja, hány német és magyar költözik el, ennek függvényében szervezik be a helyükbe települőket. A telepítési módszer emlékeztet a Constantin Anghelescu közoktatási miniszter által az 1920-as években meghonosított kultúrzóna intézményére. Akkor is óriási anyagi támogatásban részesült a kisebbségi régióban letelepedő munkavállaló.
A munkaerő ésszerű elosztását emlegetve a kitelepítést és az etnikai arányok megváltoztatását tervszerűen végzik. Az 1977-es tervet a zsidók esetében 90 százalékban, a németekét 85, a magyarokét 12, míg a cigányokét 18–20 százalékban teljesítik. A török közösséget bolgár minta szerint négy év alatt kell felszámolni. A cigányokat a pünkösdista vallásra térés irányába befolyásolják, mert tudják, hogy azok így könnyebben kaphatnak menedékjogot Amerikában, Franciaországban, Németországban és máshol.
A magyarkérdés megoldása már nehezebb. A magyarok és a székelyek Erdély őshonos lakói, ugyanakkor a határ mellett az anyaországuk, ezért a Securitate külön magyarországi kémkedési programot dolgoz ki, melynek a Helga fedőnevet adják. Külön kiképzést szerveznek Törcsváron, ahol a résztvevők két-három évig csak magyarul tanulnak, magyarul beszélnek, ismerkednek a magyar irodalommal, történelemmel, hallgatják a magyar rádiót, és magyar tévét néznek. Hasonló tanfolyamokra kerül sor a Temes megyei Securitatén is. Minden szekusnak ismernie kell egy idegen nyelvet, választhatnak a magyar, a német és az angol közül.
Ahol kisebbségi közösség él, minden megyei parancsnok ismeri a Tiszta Románia programot. Ők megkapják a tervezet másolatát és egy etnikai térképet, amely aprólékosan mutatja a nemzetiségek számát, egészen addig, hogy hányan élnek vegyes családban. A program egészéről csak a Securitate főnöke tudhat, a többiek, a kisebb beosztásúak csak azt a részt ismerhetik, amely rájuk vonatkozik. A különböző régiók szekus vezetői is csak a saját körzetükben élő kisebbségi helyzetet ismerhetik, így a dobrudzsai a törökkérdést, a Temes megyei a magyar-, a német- és a zsidókérdést.
Mivel a nemzeti kisebbségek felszámolása összetett feladat, megvalósítására felhasználják az állam intézményeit. Például a mezőgazdasági minisztérium feladatul kapja, hogy a magyar, a német kollektív gazdaságok ne részesüljenek támogatásban.
A főügyész tudja, hogy feladata alaposabban büntetni a kisebbségieket, bár nem ismeri a Tiszta Románia tervet. A kultuszminisztérium a magyar egyházak templomainak restaurálását akadályozza. A tanügyminisztérium feladata a magyar származású tanárok kihelyezése Olténiába vagy Moldvába. Meghatározzák az egyetemekre való bejutás küszöbét is. Ez történelmi összehasonlításban talán a zsidótörvényekhez mérhető, hisz a második világháború előtt és alatt a német befolyású országokban megszabják, hogy bizonyos állásokat a zsidók hány százalékban tölthetnek be. A különbség annyi, hogy itt bizonyos tevékenységi ágazatokban a magyarok számaránya már a diploma megszerzésének akadályozásával csökkenthető. A honvédelmi minisztérium a magyar fiatalok egy részét nehéz munkára, főképp a bányákba irányítja.
Sajnos, Roland Vasilievici nyugalmazott ezredes 1995-ös vallomásának az a része is igaz, hogy 1989. után a helyzet alig változott. Idézem: „ma is folytatódik ugyanaz a disznóság, ami akkor volt, csak rafináltabban, leplezettebben”. Ez tetten érhető, ha valaki rendszeresen tájékozódik, mert naponta szembesül azzal, hogy a székely megyékben, de Erdély más vidékein is a prefektusok ádáz harcot folytatnak a magyar megnevezések, a székely zászló ellen. A kormánymegbízottak az elmúlt két évben csak zászlóügyben mintegy félszáz pert indítottak, hogy még külsőségekben se lehessen látni: Romániában – az egységes és homogén nemzetállamban – többmegyényi más nemzetiség is él.
A papíron létező nyelvhasználati jog még a magyar többségű székelyföldi településeken sem érvényesül. Mindezek mellett az utóbbi két évben sűrűsödnek a magyarellenes intézkedések, provokációk. Újabban a régiósítás álarcába bújtatva szeretnék felszámolni Székelyföldet, illetve a Partiumban még jelentékeny arányban magyarok által lakott tájegységeket. Alig-alig észlelhető, de nem tagadható, hogy egy maréknyi román értelmiségi is rájött arra: a 21. században a valódi és teljes körű, minden tevékenységi ágazat decentralizációja biztosíthatja a fejlődést, de úgy, hogy tiszteletben tartják a nemzeti közösségek kollektív jogát önazonosságuk megőrzésére.
A szélsőségesen nacionalista nemzettudat-formálás eredménye: bárhogy kizsigerelik, elnyomják a román népet, mind a mai napig riogatni lehet a román állam széthullásának rémével, el lehet terelni a figyelmet arról, hogy egy gazdag országban mély szegénységben élnek, mert a korrupció velejéig áthatja a román központosított államapparátust. A tömeges méretűvé duzzasztott szélsőséges nacionalizmus gyakran felszínre tör. Gondoljunk csak arra, hogy 2013-ban Bukarestben tízezrek ordítják: „Ki a magyarokkal az országból!” Ismerve az elmúlt másfél száz év román nemzetiségpolitikáját, számunkra egyértelmű: az idegengyűlölet, a nemzeti elnyomás nemcsak egy-egy kormány, politikai párt, illetve politikus bűne. Megmaradásunk kerete csak a területi, a kulturális és a helyi autonómia lehet. Kollektív jogok nélkül Erdély földjén nincs magyar jövő, ezért mi, székelyek és magyarok következetesen küzdünk ezek megszerzéséért. Tudjuk, hogy a szabadságot sehol nem adják ingyen, de azt is, hogy a kitartás meghozza gyümölcsét!
Vége
Kádár Gyula
* Gazda Árpád: Húszéves terv a kisebbségek felszámolására /Szabadság (Kolozsvár), 1995. június 27.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Milyen az autonómia...
Különben épphogy megvolnánk
Reggel Adjon Isten jó napottal indulnak csíkszeredai munkahelyükre a menaságiak. Hozzájuk hasonlóan így mennek reggelenként Kökösből Sepsiszentgyörgyre, Szentkatolnáról Kézdivásárhelyre, Nagyajtáról és Nagybaconból Barótra, Gyergyócsomafalváról Gyergyószentmiklósra, Zetelakáról és Homoródszentmártonból Székelyudvahelyre, Etédről Székelykeresztúrra, Nyárádszeredából és Mezőpanitból Marosvásárhelyre is.
Egész nap magyarul társalognak mindenkivel, majd hazatértükkor, délután Jó estéttel köszönnek minden embernek, akivel csak találkoznak. Otthon folytatják a beszélgetést családtagjaikkal, majd bekapcsolják a Duna és a Hír tévét, hogy meghallgassák a híreket, megnézzenek egy filmet, vagy belenéznek a helyi magyar nyelvű megyei vagy országos lapokba. A faluban magyar az iskola, magyar az egyház, magyar a polgármesteri hivatal, és magyarul beszél mindenki. Ahogy errefelé mondani szokták: „itt még a fű is székely”, leszámítva azt a néhány román rendőrt, aki itt őriz minket. Ez így van a Székelyföld közel minden településén, ez olyan természetes állapot, mint a levegő. Ahogy a levegőt örökkévalónak tudja mindenki, ezt az állapotot is annak tartja. Így volt ez mindig. Nemrég 54 kilométeres távon rendezték meg a székely menetelést Kökös és Bereck között. Jó volt ott lenni egymás között, és mellre szívni a székely levegőt. Az 1848-as szabadságharc, majd az I. és a II. világháború idején meneteltek itt a székelyek. Egymás tekintetéből tudják, hogy a bicska most is kinyílna a zsebükben, ha valaki bántani merészelné őket. Hogy miért mentek el menetelni, maguk sem tudnák pontosan megmondani. Nem parancsolta azt nekik senki, mert akkor el sem indultak volna. De így, hogy nem volt kötelező, legtöbbje úgy érezte, neki most ott a helye. A szabadságharc idején meg a tatárjáráskor sem kellett kötelezni egyetlen székely embert sem, hogy szembeszálljon az ellenséggel. Most ismét tanújelét adták annak, hogy ha kell, készen állnak harcolni a Székelyföldért.
Jó volt látni,
hogy nem külön-külön, pártok szerint meneteltek, hanem csak úgy, egyszerűen gyalogszékelyként. Aztán a déli harangszó az 1456-os, a magyarok fényes győzelmével végződő nándorfehérvári csatát juttatta eszükbe, ahol az akkori világ két jeles személyisége, Hunyadi János, a nagy törökverő és II. Mehmed, az oszmán törökök legnagyobb szultánja mérkőzött meg egymással. Most pedig nekik szólt a harang, a menetelőknek. Egyszerre mozdult meg mind a százhúszezer székely. Még Gábor Áron is, de a dálnoki Dózsa György is elcsodálkozna, ha látná – ki tudja, az is lehet, itt vannak közöttük, és azt sugallják, hogy ne hagyják magukat.
Haz atérve az otthon maradottaknak elmesélték a nagy élményt. Csak úgy füleltek az emberek, szemük kitágult és gyorsabban vert a szívük is. Senki sem mondta, hogy ez „felesleges” volt. Mindenki meg volt győződve, hogy az utóbbi hetven évben ez a legjelentősebb céltudatos székelyföldi megmozdulás. Abban is egyetértettek, hogy ha még sor kerül egy másik menetelésre, még többen gyűlnek majd össze. Elég nagy a Székelyföld, hogy menetelésre alkalmas utakra találjanak. Ha kell, hát miért ne meneteljenek az autonómiáért! De hogy az milyen is, és miért kell érte menetelni, a politikusokon kívül vaj’ kevesen tudják. Az utóbbi hetven év legszabadabb húsz évét hagyták maguk mögött. Meg aztán úgy élhetik meg itt magyarságukat, hogy még a magyarországiak is megirigyelhetnék. Ők csak annyit tudnak, hogy harcolniuk kell az autonómiáért. Volt a kommunizmus idején is autonómia, de ahogy mondták akkor, magyar volt az autó és román a sofőr. Hát ebből nem kérnek. Jól van ez így, ahogy most van, csak ne változzék a világ.
Márpedig a világ változik
Marosvásárhely sem az, ami volt. Még emlékeznek arra az időre, amikor majdnem mindenki magyarul beszélt a városban, aztán lassan kezdett megtelni Kárpátokon túliakkal, akiknek annyi közük volt Marosvásárhelyhez, mint nekik Vaslui-hoz. Aztán, ahogy számuk gyarapodott, egyre hangosabbakká váltak, ők lettek az őslakók, és a városalapítók jövevényekké váltak. Ma már az utcán, üzletekben és minden hivatalban románul folyik a társalgás. A városi tanácsban, ahol fele-fele arányban ülnek, napjainkban már szinte bűncselekménynek számít, ha a magyar képviselő magyarul merészel megszólalni. Törvény írja elő a magyarul is szólás jogát, és évek óta kérik megfelelő tolmácsgép megvásárlását, bár ezt megtehette volna tíz évvel ezelőtt az akkori magyar városvezetés – erre mindmáig nem került sor. A novemberi városi tanácsülésen aztán elszakadt a cérna. A helyi rendőrség vezetőjének kellett fellépnie, hogy megfékezze a magyarellenes bekiáltásoktól zajos gyűlésterem román tanácstagjait. Történt mindez a székelyek hajdani fővárosában, Marosvásárhelyen. Még az utcaneveket sem lehet magyarul kiírni, nem beszélve az önkényes névadás gyakorlatáról. Hogy csak egyet említsek a sok közül: Dózsa Görgy utca helyett Strada Gheorghe Doja. Ugyancsak itt a magyar napokat szervező marosvásárhelyieket a városvezetés, élén román polgármesterével, kitiltotta a főtérről. A piacon még a zöldségek nevét sem szabad kiírni magyarul. Marosvásárhely ma frontváros szerepét tölti be, és durván folyik az egyenlőtlen harc a magyar nyelv ellen. Ugyanaz történt a hetvenes-nyolcvanas években Kolozsváron, és ha nem cselekszünk, ez lesz a soron Sepsiszentgyörgyön, aztán mint futótűz, bejárja az egész Székelyföldet.
Egyre kézenfekvőbbé válik, hogy nem arról kell beszélni, ami még megvan, hanem ami fokozatosan leépül körülöttünk. Nemigen tudjuk, hogy mi az autonómia, mert csupán lélegzetvételünkkel véljük azonosnak. Teremtsünk kapcsolatot szórványban élő magyar testvéreinkkel, hogy lássuk, mi vár ránk a jövőben, ha nem cselekszünk idejében. Csak akkor tudnánk igazán értékelni a mai állapotokat, ha ez egyik napról a másikra megszűnne, és a marosvásárhelyihez hasonlóvá válna. Azért kell hát harcolni, hogy ez sose következzék be. Az autonómiáért küzdeni egyben azt is jelenti, hogy ennek a kívánalomnak törvényes formát szánunk. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy nekünk nem a román emberek, hanem a felbujtható, tanulatlan tömeg az ellenségünk. Az a sok emberből összeverődött, hamis próféták sugallatára beindítható amorf tömeg, amely többségbe kerülve úthengerként söpri el a nyelvi jogokat. Velük a harcot csak a tömegben szerveződött székelység képes felvenni, olyanformán, ha lakhelyén megtartja többségi arányát, sőt, növeli is azt, és ragaszkodik erkölcséhez, nyelvéhez. Minden más próbálkozás csak lassítja, de nem állítja meg ezt a folyamatot. Ezért kell az autonómia.
Beder Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megjelent: Prés alatt a magyarság
Új könyvvel jelentkezik Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész, a Háromszék külső munkatársa: Prés alatt a magyarság (Nemzeti elnyomás Romániában). /Scribae Kádár Lap- és Könyvkiadó. Csíkszereda, 2013./ A szerző az utóbbi években rendszeresen év végén jelentkezett friss munkáival.
2009-ben a Székelyföld határán című könyvét az autonómiaharc bibliájaként méltattuk, s a szentírási párhuzamnál maradva, a következő esztendőben kiadott, Székely hazát akarunk címűt az autonómiaharc újszövetségeként jellemeztük. A sorozat harmadik kötete, a 2011-ben megjelent Múltunk kötelez az államalapítás korába kalauzol, Szent István királyunkat és művét mutatja be. Ugyanakkor a címben nem jelölt második részben az erdélyi gyógyítástörténetbe nyerhettünk betekintést. A tavaly megjelent, Sepsiszentgyörgy korai története és népessége. Székely vértanúk című, két dolgozatot magában foglaló könyv első részéről a cím beszél, a másodikban az 1854-es Makk-féle összeesküvés történetét és következményeit tárja fel. Most megjelent könyve is két részből áll. Az első, mely mintegy ötödét teszi ki a munkának, a történelmi publicisztika eszközeivel igyekszik rávilágítani a mai székelyföldi valóságra, román–magyar, hatalom–Székelyföld viszonyra, de visszamegy a nemzeti közösségeknek tett 1918-as román ígéretekig, sőt, a Basarabok eredetét boncolgató rész a történelemhamisításra is rámutat. Ennek címe Mondvacsinált Székelyföld? Így, kérdőjellel, hisz a szerző a Székelyföld-tagadók, az egységes román nemzetállam mítoszát táplálók álláspontjából kiindulva a történelmi valóságra, Székelyföld és a székelyek létére igyekszik rámutatni. Íme néhány cím: A Nemzeti Összetartozás Napja, Ünnepelhetünk-e december 1-jén?, Román nyelvi tolerancia, Székelyföld létezik! A második, testesebb rész, melynek címe Nemzeti elnyomás Romániában, már jegyzetekkel ellátott tanulmányokat tartalmaz. Az elmúlt másfél évszázad nacionalista politikáját ismerteti, egy-egy korszakot vagy eseményt alaposabban körüljárva. Így elidőzik az ippi, ördögkúti, szárazajtai mészárlásoknál, a két világháborút követő román ígéreteknél, az illúziókat felváltó csalódásoknál, a beolvasztó politikát, a Securitate nemzetiségellenes működését boncolgatja. A fejezet tulajdonképpen a román nemzetállam megteremtésére törekvő államnacionalizmus bemutatása. Csak határozott küzdelemmel megvalósított területi, kulturális és helyi autonómia lehet a magyar és székely megmaradás kerete. A román nacionalizmus másfél évszázados története egyértelműen rádöbbent arra, hogy ha nem küzdünk következetesen a minket megillető közösségi jogokért, akkor csak elnyomott, beolvasztásra ítélt másodrangú állampolgárok lehetünk – vonja le a következtetést Kádár Gyula.
Kádár Gyula legújabb könyve megvásárolható a H–Press lapterjesztő standjain, Sepsiszentgyörgyön az Olt utcai Ex libris könyvesboltban és a Diákboltban.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Uz Bence esetei (Nyirő-breviárium)
Nyirő József, miután 1919-ben kilépett a papi rendből, megnősült. Felesége Bedő Ilona tanítónő, aki 1984-ben halt meg, s Marosvásárhelyen nyugszik a református temetőben, közel a Molterék sírjához. Nyirőéknek három gyermekük volt, Réka, Csaba és Ildikó.
Férje halála után Nyirőné Madridból egy hollandiai szeretetotthonba került, ahol különösebben jól nem érezhette magát, mert mint Nyirő tréfásan mondta volt: „Ilus lelkem három nyelven tud, magyarul, székelyül és perfektül.” Hamarosan kérelmezte a román hatóságoktól a hazatérési engedélyt, amit meg is kapott, sok más ígéret mellett: nyugdíj, udvarhelyi házuk visszaadása stb. Amiből jó szokás szerint semmi sem lett. Marosvásárhelyt jelölték ki neki, ahol kezdetben egy komfortosabb filagóriában lakott, nyugdíjat is csak jó későre és minimálisat kapott, jószerével írószövetségi segélyből élt, a szerénynél is szerényebben.
Szegény Ilus nénit, ahogyan Molteréknél Nyirő Józsefnét egymás között hívtuk, mi „örököltük meg” Marosvásárhelyen. Nem tudom, miért éreztük szegénynek nemcsak a szó valódi, de átvitt értelmében is, amikor alapjában véve vidám asszony volt, sohasem panaszkodott, sohasem sajnáltatta magát, soha nem siránkozott. Talán az itthon maradt, erdélyi családrész fölött ott keringő tragédiák sorozata miatt, amiről soha-soha még csak célzást sem tett: beszédes volt, és mélységesen hallgató. Vastag, sokdioptriás szemüvegével emberhez, ételhez közel hajolva jóízűeket tudott nevetni. Sohasem vasárnaponként ebédelt nálunk, az a Kabós Éva napja volt, s „túl sokan lettek volna” egymásnak. Örökké állította, hogy „Jóskám lelkem” sohase volt a nyilas parlament elnöke, ahogyan itthon sokan terjesztették. Utólag átgondolva például Molteréknek a Nyirővel való utolsó találkozását, amit napra be lehet határolni: 1943. október 29-én Budapesten Molter Károly Örökmozgó című vígjátékának nemzeti színházbeli premierje alkalmából – hogyan lehetett volna a sikerben és örömben, az ünneplésben Molterékkel, Ligeti Ernővel, Tompa Miklóssal együtt a Nyirő család, ha a barikádnak annyira a másik oldalán állottak volna? Érdekes, hogy Tamási Áron is felutazott Budapestre, ugyanabban a szállodában – az Imperialban – laktak Molterékkel. És ott volt velük sok verbászi rokon és barát, többek között Molter Emil, az író testvérbátyja, akivel a Marosvásárhelyen élő három Molter fiú ekkor találkozott életében először és utoljára, mert két év után valamennyiükkel végeztek a Tito-katonák. Azt kell mondanom, Nyirő „elszabadult” fantáziája gyermekmeséket produkált a történelemhez képest.
A premier előtti ebéd Nyirőéknél a fasori villában légiriadóval végződött; a háziak, a vendégek levonultak a pincébe... És hány alkalommal idézték még a székelyudvarhelyi időkből Ilus néni „napiparancsát”, hogy „Jóska lelkem, írjon egy lepedőt!” Így született az Uz Bence is.
(Kis/Nyirő/könyv, Csíkszereda, 2003, Pallas-Akadémia Kiadó)
Marosi Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kinda Kálmán verses hagyatéka
Habár a lázas szó betegséggel járó állapotra vonatkozik mindenekelőtt, a lelkesen vagy szenvedéllyel űzött emberi tevékenység minősítésére is ez a szó szolgál, nemkülönben a heves, megfeszített munkavégzést is lázasnak mondjuk. Valamiként aztán az elmúlt évszázad nyolcadik évtizedét is ezzel a szóval illettük már az akkori hazai magyar közbeszédben, jószerével a heves, megfeszített nemzetiségi kultúraépítésre való tekintettel: azok a lázas hetvenes évek...
Tudja ezt elsősorban, aki átélte ezt az évtizedet, de az is meggyőződhet erről, aki ennek az időszaknak a krónikáját felnyitja. Számottevő eredményekre lehetne utalni itt a hazai magyar tudományosság, továbbá az irodalom, a képző- és színházművészet, a könyvkiadás, a televíziózás s a többi műhely kapcsán. Mindezzel a lázas „termeléssel” arányosan nőtt a „fogyasztás” mértéke, a kultúrát befogadó közönség számaránya és minősége is fokozatosan emelkedett. Nemcsak értelmiségi körökben találtak otthonra a szellemi értékek, de városokon és falvakon, nagyobb központokban és vidéken széles társadalmi rétegek részesültek a kultúra igazi értékeiben – s hadd tegyem hozzá: megfizethető áron.
Kapcsolatok létesültek és erősödtek meg értékek alkotói, befogadói és közvetítői között ilyen lelkesültségnek köszönhetően, valódi közösségi igények és szükségletek fogalmazódhattak meg mindenik tényező részéről, annak ellenére, hogy az országos politikai viszonyok mindennek nem kedveztek, a kommunista hatalom nyílt és burkolt módon egyaránt bomlasztotta, mérgezte a társadalmat. Ezúttal eme pezsgő légkört és társadalmi környezetet egy székelyföldi kisváros, Kézdivásárhely esetével illusztrálnám, ahol hivatásos alkotók mellett műkedvelők is tollat fogtak, festőecsethez nyúltak, színpadra álltak, egyszóval keresték az önkifejezés számukra járható útjait. Példaként csak egyet, dr. Kinda Kálmán orvos esetét emelem ki, aki 1968 és 1979 között életének utolsó évtizedét töltötte ebben a kisvárosban, amikor mint műkedvelő jórészt a festészetet, faragászatot, fémdomborítást és a versírást választotta az önkifejezés, illetve az önismeret terepéül. Kinda doktor rövid élete folyamán (1921–1979) egyéni és csoportos képzőművészeti kiállításokon mutatkozott be (Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Kolozsváron, Bukarestben), de versei csak halála után 33 évvel váltak olvashatóvá. A hagyatékból közreadott kötetnek* nincs ugyan irodalomtörténeti relevanciája, emellett a versírás lázában gyakran válik dagályossá a kifejezés, máskor meg közhelyszerűvé, sok az üres szólam, a képzavar és az egyenetlenség az egyes versekben, a kötött formájúakban meg a ritmuszavar (egy alaposabb rostálás a szöveggondozó, Murányi János részéről csak jót tett volna!), de őrzi egy talán túl érzékeny és szenvedéllyel élő embernek az érzelmi és intellektuális reakcióit korának mindennapi történéseire, valamint közössége, a kisebbségben élő székely-magyarság történelmi helyzetére. Egy értelmiségi közérzetét és önkeresését követhetjük Kinda Kálmán egy-egy sikerültebb versében vagy versrészletében. („Egyedül vagyok az ütődött / Céltalanságok csonka szobra”; „Ragacsos sárban lassan döcögök / csődbe jutottam”; „Ködös, időtlen időkben élünk / S félünk, / Ködös lesz holnapunk is”; „Keserű vagyok, fekete, / pogány ördögök, sötét tagadás / vad, törvénytelen gyereke.”) Egyik felmenőjét idézve találja meg például a szépség iránti fogékonyságának és a zaklatott múltú Erdélyhez való ragaszkodásának gyökereit. „Egy régi-régi ősöm, / mikor már nagyon ösztövérre szegényedve / sorsa ezekre a balga tájakra vetette, / és elfogytak az arany billikomok, / gondolt egy nagyot: / a sárból, melybe már rég belehullani készült, / cserépkorsókat korongozott. (...) A Duna-medence / legeslegkeletibb, / legárvább, borús-bús sarkába vetve, (...) gondolok nagy ritkán nagyot: / az áldott-átkozott sárból, / amelybe hullani készülök, / álomkorsókat – // verseket / korongozok” – írja Homo faber című versében. Ami a „verseket korongozó” szerzőnek terjedelmesebb verseiben, mindenekelőtt a Dallamtalan dallamok ciklusba soroltakban nemigen sikerül, azt egy rövid lírai versével (Akt egy lugasban) eléri, azaz egyszerűséget és eredeti látásmód megnyilvánulását találhatja ebben az olvasó: „Olyan szép volt, / Gyönyörű márványtorzó, / Hogy térden állva kúszott felé / És keble közé / Hajtotta fejét / Egy rózsabimbó.” Ugyancsak letisztultságról tanúskodik és a vers végére tartogatott meghökkentéssel (hogy tudniillik jól vagyok, hiszen holnap temetnek!) kellő hatást ér el, hogy számon tartsa a kötet olvasója a Levél című búcsúverset, amelyből idézzük: „Kedveseim, / Ezennel tudatom levelemben, / hogy nagyon-nagyon jól vagyok. / Végre kimaradtak a szívrohamok / és a nyugtalanságok. (...) Ezennel tudatom még egyszer / azokkal, akik szerettek, / higgyétek el, hogy nagyon jól vagyok, / és nagyon jól érzem magam. // Holnap temetnek.” Kinda Kálmán megírta különben sírversét is, s ezt vésték aztán kopjafájára a Haszmann fivérek: „Minden levélre, száraz ágra / vérvörös könnyet hint az alkony. / Ősz van. Várnak a túlsó parton... / Úgy érzem, tél lesz nemsokára.”
Borcsa János
* Kinda Kálmán: Erdélyi litánia. Székelyudvarhely, 2012
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lakó Péterfi Tünde: elég volt a sértegetésből!
árakozással telt a péntek kora délután – mint a legtöbb gyerek számára – a marosvásárhelyi Lakó Péterfi Tünde számára is: a polgármesteri hivatal előtt támogató aláírásokat gyűjtött ahhoz a nyílt levélhez, amelyben kéri a városvezetőt, hogy többet ne sértegesse sem őt, sem másokat.
A „Dorin Floreanak, Marosvásárhely jelenlegi polgármesterének” címzett nyílt levelet az interneten már több mint ezren aláírták, és pénteken 16 és 16.30 között a helyszínre is érkeztek fiatalok és idősek, lányok és fiúk, akik egyetértettek a benne foglaltakkal. Huszonnyolc aláírás gyűlt össze.
„Polgármester úr! Lakó Péterfi Tünde vagyok, az a nő, akit ön hormonzavarosnak nevezett. Marosvásárhelyi polgár vagyok. (…) Azt gondolom, többedmagammal, hogy ön erre a tisztségre méltatlan. Ön többszörösen megsértette a város lakóit, román és magyar anyanyelvűeket egyaránt, mi több, legutóbb a fogyatékkal élőket is! Kérdéssel és kéréssel fordulok önhöz. A kérdésem a következő: mint Marosvásárhely polgármestere, hogy engedheti meg magának azt a modort, amit tanúsít a város polgárai iránt? Mi jogosítja fel arra, hogy sértegessen embereket, nemzeteket? Ön a magyar gyerekeket, akik magyar iskolába járnak, fogyatékosoknak nevezte a sajtó előtt. Ezzel nem csak a magyarokat sértette meg, hanem a jóérzésű román polgárokat és a fogyatékkal élőket is. Mint azt ön is tudja, ez nem az első eset. Hol kiemelten egy-egy személyt sérteget, hol egész közösségeket” – áll a levélben, amelyben Lakó Péterfi Tünde – és minden aláíró – azt kéri a városvezetőtől, hogy „vegye figyelembe, hogy kiderült: alkalmatlan a város vezetésére, vonja le a következtetéseket, és mondjon le”.
Pénteken kora délután már Lakó Péterfi Tünde és kis csapatának a megérkezése előtt a helyszínen tartózkodott több helyi rendőr és csendőr, akik a fél órás aláírásgyűjtéses tiltakozás ideje alatt végig ott maradtak.
„Hétfőn délelőtt beadom az összegyűlt aláírásokkal együtt a levelet, iktató számot fogok kérni, hogy választ, igazi, érdembeli választ kapjunk” – mondta Lakó Péterfi Tünde
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Mögöttes szándék?
Úgy tűnik, hogy nem csupán Dorin Florea polgármester aggódik, hogy az anyanyelvükön tanuló magyar diákok hátrányos helyzetbe kerülnek amiatt, hogy nem beszélik hibátlanul az ország nyelvét. Teszi ezt a megyei tanfelügyelőség is, amely átfogó szakellenőrzést indított az elmúlt héten. Ennek során elsősorban azt vizsgálták, hogy a magyar tagozatos kisiskolásoknak és gimnazistáknak hogyan oktatják a román nyelvet. S hogy ne legyen túl szembetűnő, a románon kívül a választott tantárgyakról, s az iskola dokumentumairól is vizsgálódtak. Bár a megkérdezett igazgatók szinte sablonszerűen azt nyilatkozták, hogy az ellenőrzés nagyon udvarias légkörben zajlott, értesüléseink szerint helyenként nagyon is érződött a mögöttes szándék, s voltak olyan rosszindulatról és hozzá nem értésről tanúskodó megjegyzések is a "módszertani szakértők" részéről, amelyeknek nincs helye az oktatásügyben. A tanítók ellenőrzését végző román szakos tanárokról nem egy helyen kiderült, hogy nem ismerik az I–IV. osztályok számára előírt módszertani követelményeket. Míg egyesek a beszélt román nyelv hangsúlyosabb oktatását kérték számon, mások irodalmi szövegek tanítását szorgalmazták a kisiskolások körében.
Hogy mi lesz a városi és vidéki iskolákat is érintő szakellenőrzés eredménye? A polgármester kijelentése alapján akár arra is következtethetnénk, hogy ő már előre tudta, hogy a magyar tagozaton működő tanítók és tanárok képtelenek úgy oktatni az ország nyelvét, hogy a kisebb és nagyobb diákok ne induljanak "hendikeppel" a nagy román hazában fontos és pénzes mesterségek elsajátításának rögös útján. Az egész akció azért tűnik tragikomikusnak, mivel hosszú évek óta képtelenség volt elérni, hogy a magyar gyermekek sajátos gondolkodásmódjának megfelelően előkészített tanterveket és tankönyveket elfogadják. Így továbbra is olyan "curriculum" szerint tanítanak, ami nem a második nyelvnek tekinti a románt, s amihez a kezdő osztályokban még tankönyv sincsen, ötödiktől pedig a beszélt nyelv használatának a gyakorlása helyett tájnyelvi szavak garmadát magoltatják be a gyermekekkel.
Ahelyett, hogy a valós helyzetről gyűjtenének hasznos információkat, mintha az 1980-as évek derekának szelleme köszönne vissza, amikor a volt diktátor talpnyalói megállapították, hogy a magyar gyermekek azért nem tudnak folyékonyan románul, mert a magyar nemzetiségű tanárok képtelenek megtanítani őket. Ezért aztán a többségüket szétdobálták, s a Regátból hoztak színromán pedagógusokat. Közülük egyesek hamar megfutamodtak, mások évekig kínlódtak, de olyan is volt, aki megtanult magyarul és köztiszteletnek örvendve oktatta a román nyelvet. Egészében véve azonban az akció megbukott. A romántudás nem lendült fel, de ébren maradt a többségiek miattunk érzett aggodalma. Ezért most egy újabb hasonló lépést készítenek elő? Vagy azt akarják bizonyítani, hogy nincsen szükség a magyar tagozatra? Vagy netalán az anyagiak miatt indult volna a kampány? Néhány éve ugyanis kiderült, hogy a magyar tanítók heti négy órával többet dolgoznak, mint román kollégáik. A szakszervezeten keresztül sikerült elérni, hogy ezért a pluszmunkáért végre megfizessék őket, ami valóságos irigységhullámot váltott ki. Egyes vélemények szerint most az a cél, hogy bebizonyítsák róluk: nem tanítják elég hatékonyan az országnyelvet, s a románórákat a román kolléganőkre bízzák, hogy a pluszfizetés az ő zsebükbe vándoroljon? Amíg a stratégia kiderül, fogadjuk el, hogy sokkal jobb, ha egy magyar gyermek az anyanyelvén tanul, ami könnyebb és hasznosabb, s ha szüksége van rá, az ország nyelvét is elsajátítja, s nincs kizárva, hogy egy-két hibás egyeztetéstől eltekintve árnyaltabban beszéli, mint sok román ember, akinek a nyelvi szegénységével nap mint nap szembesülünk.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Fél évszázad tollal, mikrofonnal
Születésnapi beszélgetés a 70 éves Nagy Miklós Kunddal
Marosvásárhely egyik csendes negyedében, kövesdombi lakásán kerestem fel Nagy Miklós Kund művészeti írót, egykori rádiószerkesztőt, lapszerkesztőt, aki ezúttal nem kérdező riporterként, hanem készségesen válaszoló alanyként állt rendelkezésemre. December 6-án töltötte 70. életévét.
– Erdély egyik legszebb és talán legpatinásabb városában, a gazdag történelmi múlttal rendelkező Nagyenyeden, az Őrhegy lábánál született, pontosan 70 évvel ezelőtt. Hogy emlékszik vissza gyermekkorára?
– Mint szép, gondtalan időszakra. Noha régóta tudom, hogy abban a korban ez nem volt magától értetődő, főleg számunkra nem, akiket "osztályellenség" kategóriába soroltak. Édesapám ügyvéd volt, olyan harcos értelmiségi, aki mindig nyíltan és határozottan kiállt a magyarság ügyeiért, az enyediek megbecsülték, olykor bűnhődött is miatta. Talán elég, ha példaként csak azt említem, hogy őt is elhurcolták a Tg. Jiu-i lágerbe. Ő volt az a dr. Nagy Miklós, akire később Kacsó Sándor és Vita Zsigmond is többször kitért visszaemlékező köteteiben. Az ötvenes években börtönben is volt magyarsága miatt. Köztudottan a legjobb jogászok közé tartozott, mégis hosszú időre megfosztották hivatása gyakorlásának a jogától. Ezt a család anyagilag is megsínylette, de igyekezett burkot vonni körénk, hogy ne érezzük a helyzetünkből adódó hátrányokat. Ebben a kollégium is segített. Kissé olyan volt, mint egy campus, körbebástyázott, védhetőnek vélt sziget az elrománosodó kisvárosban, nyilván mi, gyerekek kevésbé érzékelhettük, mint a tanáraink a hatalom részéről rá nehezedő nyomást. Iskolásként akkoriban az olvasás és a sport határozta meg az életemet. Tanítás után estig valamilyen labdajáték kötött le a tornakertben. Aztán vagy közben pedig a könyvek világába merítkeztem. Mindent elolvastam, amit csak lehetett. Nagy előny, ha az ember akkor élheti ki olvasószenvedélyét, amikor a szellemi dolgokra a legfogékonyabb.
– Kikre gondol vissza ma is szívesen, akik a Bethlen Gábor Kollégiumban nemcsak segítették, egyengették, hanem meg is határozták élete további alakulását? Milyen volt a Bethlen Kollégium szellemisége a múlt század 50-es, 60-as éveiben, kik voltak közös tanárok, akik korábban Sütő Andrást és Önt is tanították?
– Jó tanáraink voltak, többségük megőrizte és igyekezett továbbadni nagy hírű elődeik szellemiségét. Nem csak az idősebbek, mint Vita Zsigmond, aki Sütő Andrásnak is tanára volt, engem pedig már nyugdíjas helyettesítőként tanított, de a fiatalok is, például irodalomtanárom, a város kulturális életében ma is aktív szerepet vállaló Király László. Családunk különben hagyományosan kötődött a kollégiumhoz. Egyik anyai dédapám, dr. Fogarassy Albert egyiptológus két alkalommal is rektorprofesszorként vezette Bethlen Gábor ősi iskoláját. Másik ágon Székely Ferenc dédapám szintén kollégiumi tanár volt. Felmenőim több nemzedéke tanult itt. Édesapámnak Áprily Lajos volt az osztályfőnöke. Sokat mesélt róla. Bátyám négy évvel előttem érettségizett ugyanott. A Bethlen-szellem, a hűség, a kitartás, a ragaszkodás magyarságunkhoz, közösségünkhöz, ugyanakkor a mások iránti nyitottság szinte észrevétlenül belénk ivódott.
– Sohasem gondolt arra enyedi kollégistaként, hogy ha végez, ott volna a helye valamelyik kisvárosi vagy mezőségi iskolában, ahol apró magyarok várják a magyar tanárt, tanítót – a betűvetés, a szép magyar szó elsajátítása reményében?
– Jó tanuló voltam, többfelé irányult a figyelmem. Reál osztályba jártam, de különlegesen érdekelt az irodalom, a képzőművészet is. Egyik nagybátyám Fogarassy Endre festőművész volt. Még érettségikor se tudtam eldönteni, melyik egyetemre felvételizzek. Azért sem, mert akkor még jelentősen csökkentette a siker esélyét a származás, döntő módon beleszólhatott az életünkbe "apáink bűne". Nem is jutottam be a kolozsvári közgazdasági egyetemre. Egy évnyi munka után már Marosvásárhelyre felvételiztem, a pedagógiai főiskolára. Felvettek a román-magyar szakra. És jó, hogy így alakult. Kiváló tanárok, jó szellemű diáktársak vettek körül ott is. Több volt kollégám tanárként, más területen közösségünk jeles képviselőjévé vált. Hirtelenjében Deáky Andrást, Mirk Lászlót, Kelemen Ferencet, Tankó Gyulát, Simon Györgyöt, Tófalvi Zoltánt, Mohacsek Ákost, Csergőffy Lászlót, Farkas Jenőt, Komán Jánost, D. Kiss Jánost említem. Megfogott Vásárhely és valóban nehéz időszakokban sem engedett el. Életem nyereségének tartom, hogy immár fél évszázada saját városomnak tekinthetem és igazi lokálpatriótaként tehetek érte valamit.
– 1965-ben román-magyar szakos tanári diplomával a zsebében jelentkezik a Nyárád menti Szentgericére, amely köztudottan mindig hagyományőrző település volt. Mit jelentett Önnek akkor Szentgerice, az új agrárviszonyok közepette, és hogyan válhatott hasznossá egy ilyen közösségben egy diplomás pedagógus?
– Újdonság volt nekem a falu, a Nyárádmente. Addig városi körülmények közt éltem. Ha kicsi is volt Nagyenyed, mégiscsak város. Annak a környékén fordultam meg olykor, többnyire kirándulóként. Torockón töltöttem hosszabb időt egy nyáron, amikor szüleim oda menekítettek a gyermekparalízis-járvány elől. Marosbogáton vakációztam nyaranta református lelkész nagybátyáméknál. Aztán az érettségi utáni munkám során mócvidéki román falvakat is megismerhettem. A szentgericeiek barátságosan fogadtak, az emberek szívesen megnyíltak előttem, betekinthettem az életükbe. Azt is megtapasztalhattam, milyen nyomasztó következményekkel telepedett erre a szép, hagyományőrző településre is az erőltetett kollektivizálás. Szakos tanárként nem volt sok sikerélményem, román nyelvet tanítottam abban a színmagyar faluban, és az bizony nehezen ment. Vasárnaponként a sorköteles legények román oktatása is rám hárult. Nem ilyenek voltak oktatói álmaim.
– Mindössze három évet tölt a Nyárádmentén, amikor bekerül a Marosvásárhelyi Rádióhoz. Mi hozta a váltást, és milyen volt ez a 17 év egy rádiósnak a Ceausescu-korszak leghírhedtebb "fénykorában"?
– Inkább újságíró szerettem volna lenni, mint tanár. Rádióra nem gondoltam, de szerencsésen alakultak a dolgok. A szentgericei gyerekekkel szívesen foglalkoztam, iskolarádiót hoztunk létre velük. Erről hallhattak a Marosvásárhelyi Rádiónál, amikor 1968-ban fiatal munkatársakat kerestek. Versenyvizsgáztam, sikerült. Ez már közelebb állt az elképzeléseimhez. Szerencsém volt, a kultúrrovathoz kerültem. A folklórműsort is rám bízták. Ez tette lehetővé, hogy pár év alatt bejárjam a rádió adáskörzetét, mindenekelőtt a Székelyföldet. Szentgericén készült az első összeállításom, aztán szinte minden faluba, a legeldugottabbakba is eljutottam. A Mezőség se maradt ki.
Ízelítőt kaptam a vidéki életmódból. Gazdagodott a népdalkincsem, szélesedtek a népművészeti ismereteim. Felfedeztem székely gyökereimet. Ennél is nagyobb nyereségnek tekintem, hogy kipróbálva a rádiózás minden műfaját, riporterként, szerkesztőként, osztályvezetőként közvetlenebbül és energiákat nem kímélve belemerülhettem az irodalmi, művészeti életbe. Ez már az volt, amire régóta vágytam. Nagyon sok kitűnő embert ismertem meg, írókat, költőket, képzőművészeket, színészeket, rendezőket, zenészeket. Műhelytitkokba láthattam bele. Ebből tényleg többet tanulhattam, mint ha elvégeztem volna két-három másik egyetemet. Mellesleg közben a kolozsvári egyetem magyar-francia szakán is diplomáztam. Persze nem csak örömmel járt akkoriban a rádiós munka. A diktatúra, a cenzúra, az ideológiai kényszer megkeserítette az életünket, mindenbe igyekeztek beleszólni. A hatalomnak egyre abszurdabb, bődületesebb elvárásai voltak, el addig, hogy végül felszámolták a vidéki, nemzetiségi rádióadásokat. Annyi elégtételünk azért mégiscsak volt, hogy a kötelező politikai műsorok mellett elkészíthettük a számunkra fontos kulturális, értékmentő adásokat is.
– 1975-ben indul a népszerű, igen széles hallgatottságnak örvendő Megy a magnó vándorútra című interjúsorozat, amelyet felváltva szerkesztettek, s amelyben Erdély legismertebb személyiségei vallottak életükről, pályájukról, terveikről. Milyen emlékeket őriz "magnós" útjairól, mondjon néhány nevet, akik már régóta az egyetemes magyar kultúra Pantheonjának örök lakói.
– Abban az időben tűzzel-vassal akadályozták az erdélyi, tágabb vonatkozásban a romániai magyarság különböző közösségei, jeles személyiségei közti kapcsolattartást. Mintha áthághatatlan határvonalat húztak volna a megyék közé. Ezt a tiltást próbáltuk kijátszani, áthidalni ezzel a stafétaszerűen elképzelt interjúlánccal, amely aztán Vásárhelytől Nagyváradig, Kézdivásárhelytől Bukarestig, Gyergyószentmiklóstól, Sepsiszentgyörgytől Szatmárig, Temesvárig az egész országot behálózta. Magnónkkal sokfelé megfordultunk, sok száz egyéniséget megszólaltattunk. Hasonló értékekkel sikerült gazdagítanunk az Aranyfonotékát egy másik népszerű műsorom, az Irodalmi és művészeti napló révén is. És említhetem a Rádiószínház rovatot is. Sok-sok felejthetetlen találkozás élményét őrzöm magamban, nehéz és igazságtalan több száz névből kiemelni néhányat. De hogy mégis válaszoljak a kérdésre, kiragadok egy párat a régebben eltávozottak közül. Szemlér Ferenccel Bukarestben, Franyó Zoltánnal Marosvásárhelyen, Horváth Imrével Nagyváradon, Horváth Istvánnal Magyarózdon, Kacsó Sándorral Kolozsváron, Gellért Sándorral Mikolán, Veress Dániellel Sepsiszentgyörgyön, Fülöp Antal Andorral Kolozsváron, Aurel Ciupé-val Gyergyószárhegyen, Harag Györggyel, Sinkovits Imrével, Agárdy Gáborral, Zoltán Aladárral Vásárhelyen sikerült hosszasabban, esetenként többször is beszélgetnünk, s hangfelvételek is készültek ezekről a találkozásokról.
– Négy év kényszerszünet után, 1989 decemberében, amikor újraindul a marosvásárhelyi rádió adása, ott volt a lehetőség, hogy visszatérjen az elektronikus sajtóba. De Ön nem ezt választotta, maradt az újságírásnál a Népújság szerkesztőségében. Sohasem bánta meg akkori döntését?
– Visszatértem, néhány évig egy-két műsort heti rendszerességgel szerkesztettem a megújult Rádiónál, a rádiózástól nem lehet egykönnyen elszakadni. Meggyőződésem, hogy aki belekóstolt az élő szó varázsába, nem képes végleg lemondani róla. Azt az érzelmi töltetet, amit a beszéd, a rádiós interjú hordoz, az írás még csak érzékeltetni se tudja. Mégsem maradtam ott, mert igen nagy kihívás volt, hogy a hazai magyar újságírás megújításának a részesévé válhattam. A Népújság szerkesztése egész embert kívánt, és akkoriban tévézésre is elég gyakran felkértek. A magára találó kulturális életben is több feladatot vállaltam. És korábbi tapasztalataimat mérlegelve úgy gondoltam, ha könyvszerzőként is hallatni szeretném valamikor a szavam, nem horgonyozhatok le újra a rendkívül időigényes rádiózásnál. Olykor mostanában is szerepelek a vásárhelyi rádióban, régi hangfelvételeimet is mindegyre újrajátsszák. Sok távolabbi ismerősöm, akikkel hosszú ideje nem találkoztunk, még mindig azt hiszi, hogy rádiós vagyok. Miközben a Népújság hétvégi irodalmi-művészeti melléklete, a Múzsa, amelyet több mint két évtizede szerkesztek, már az 1106. számánál tart és több mint húsz különféle kötetet is a magaménak tudhatok.
– Igen, 1990. A jó értelemben vett zsurnalisztika – napi taposómalma mellett – elhozta a több vágányon való haladást: tényirodalom, művészportrék, színészsorsok, arcképcsarnok, interjúkötetek, rádiójelenetek, humoreszkek, dalszövegek stb. Hogy lehetett egyszerre ennyi mindenre időt szakítani, miközben több mint két évtizeden keresztül a Népújság helyettes-, illetve főszerkesztői pozícióját töltötte be?
– Nehezen. Nyilván az ellenkezője is igaz. Ezt az életritmust szoktam meg, ha lazítanék, lehet hogy egy- kettőre vége szakadna az egésznek. Persze akadhatnak olyanok, akik úgy minősítik a hozzáállásomat, hogy munkamánia. Lehet benne valami. De csakis úgy tudok mindent elvállalni, hogy biztosított hozzá a családi hátországom.
– Igen sokrétű a tevékenysége a hazai magyar képzőművészek munkáinak monografikus feldolgozása terén, alig telik hét vagy hónap, hogy ne nyisson új tárlatot. Kiket jelentetett meg és ki(ke)t szeretne még letenni az olvasó asztalára?
– Többnyire a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó felkérésére készítettem a megjelent kis- és nagyobb monográfiákat. Székelyföld művészeti élete gazdagon kínálja erre a témát, az alanyokat. A legfrissebb ilyen kiadvány a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra látott napvilágot, november 16- án mutattuk be a Bernády Házban. Az Élet-Jelek sorozatban Kolozsvári Puskás Sándor munkásságának szintézisét próbálja adni. Véletlen-e vagy sem, most csodálkoztam rá, hogy milyen pompás névsor áll össze az általam elemzett szobrász- könyvekből: az említett Puskás-album a Hunyadi László-, Bálint Károly-, Kiss Levente-, Bocskay Vince- Gyarmathy János-kötetekhez csatlakozik. Festőkkel, textilművészekkel is foglalkoztam ilyen módon, Maszelka János, Simon Endre, Kedei Zoltán, Hunyadi Mária, Bandi Kati nevét sorolhatom.
– Alig van kulturális szervezet vagy művelődési alapítvány Maros megyében, melynek ne volna tagja vagy ne venne részt a vezetésében. Kérem, említse meg ezeket.
– Ebbe is muszáj-Herkulesként csöppentem bele. A Népújság Alapítvány létrehozásában magától értetődően vettem részt A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének működtetésébe is illett bekapcsolódnom. Amikor felvetődött a Kemény Zsigmond Társaság felélesztése, azt az ügyet is a magaménak éreztem. Az alapító Kemény Miklós felkért, hogy segítsek a Helikon – Kemény János Alapítvány létrehozásában, azt se háríthattam el. Az időközben megszűnt Marx József Fotóművészeti Alapítvány is igényelte a támogatásomat. És a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány munkája is rendkívül fontos, attól hogy maradjak távol? Jó tudni, hogy némi szerepem nekem is van abban, hogy a Bernády Ház a marosvásárhelyi magyarság egyik meghatározó művelődési központjává vált. Álljunk meg itt. Annyit azért hozzátennék, hogy sehol sem a protokolláris elnökséget vállaltam, hanem csakis olyan tisztséget, ahol ellenszolgáltatás nélkül dolgozni kell.
– Nem elhanyagolható fordítói munkássága sem. Kiktől mit fordított?
– Általában románról magyarra, magyarról románra fordítottam. Rádiójátékot, esszét, értekező prózát, humoros szöveget, művészeti írásokat. Néha nem akadt más, aki megbirkózzék a feladattal, és akkor "magad, uram, ha szolgád nincsen" alapon belevágtam. Olyan eset is előfordult, hogy Kányádi Sándor-versrészletet kellett átültetnem románra. Erre igazán büszke vagyok. De a franciával is próbálkoztam, és megtörtént egyszer Szicíliában, hogy tárlatnyitó gondolataimat olasz tolmácsolásban magam olvastam fel. És bizonyára kevesen tudják, hogy közöm van egy kétnyelvű magyar-olasz könyvritkasághoz. Kovács András Ferenc Torony és tövis – Torre e spina, illetve Albino Comelli Tempo e amore – Idő és szerelem címmel 2006-ban Firenzében megjelentetett közös verskötetének megszületésénél bábáskodtam, abba írtam a Vers, bonts vitorlát! – Poesia, apri la vela! című bevezetőt.
– A színészek közül Farkas Ibolyát és Szabó Ducit örökítette meg a könyvek lapjain. Kikre gondol a közeljövőben?
– Beszélgetőkönyvet szívesen írok. Az interjú a kedvenc műfajom. Nemcsak azért, mert szép és érdekes feladat őszinte megnyilatkozásra, olykor önmaga előtt is titkolt problémák kimondására késztetni a beszélgetőtársat, hanem azért is, mivel a világra, az emberi jellemekre, sorsokra, érzelmekre nyitott, valóban kíváncsi kérdező saját magáról is vall az olvasóknak. A színház világa amúgy is izgalmas, egy-egy kedvenc színész életinterjúja széles közönséget érdekelhet. Jó, hogy kitalálták a Prospero könyvei sorozatot. Legközelebb Bács Ferenccel szeretnék szembeülni egy ilyen hosszú-hosszú beszélgetésre.
– Milyen díjakat és kitüntetéseket kapott élete folyamán?
– Elég tág fogalom az életem folyama. Zsenge ifjúkoromban tánciskolai teljesítményemért is kaptam diplomát. Sportgyőzelmekért szintén. De ne kedélyeskedjünk, igenis ösztönző lehet az elismerés! Az eltelt évtizedben volt néhány alkalom, amikor nyilvánosan, hivatalosan elismerték a munkámat. Az utóbbi időszakban sűrűbben, ami sajnos azt is jelzi, hogy vészesen telik felettem is az idő. Nívódíjat kaptam a Népújságtól és a MÚRE vezető testületétől. Ezek különösen fontosak, mert a szakma adta. A megyei kulturális életben felmutatott teljesítménye